1. 

A gyógyszerkészítmények szabadalmazhatóságával kapcsolatos – a szellemi tulajdonjogok kereskedelmi vonatkozásairól szóló megállapodás (a továbbiakban: TRIPS Megállapodás) ( 2 ) hatálybalépése folytán felmerült – kérdéseket felvető nemzeti eljárás alapján indult jelen ügyben a Bíróságnak alkalma nyílik határozatot hozni a közös kereskedelempolitika területén az Unió kizárólagos hatáskörének terjedelméről (EUMSZ 3. cikk, (1) bekezdés, e) pont), lévén, hogy az EUMSZ 207. cikk (1) bekezdése értelmében „a szellemi tulajdonjogok kereskedelmi vonatkozásai” is az említett politika körébe tartozóknak tekintendők.

2. 

Véleményem szerint ez – vagyis az, hogy az említett megfogalmazásnak, mint az Unió kizárólagos hatáskörébe tartozónak, a korábbitól eltérő funkciója van-e az EUMSZ 133. cikk kontextusában – képezi a jelen ügy központi kérdését.

3. 

Ennél sokkal konkrétabban megfogalmazva, az a kérdés, hogy érvényesnek tekinthető-e még a Merck Genéricos ügyben 2007. szeptember 11-én hozott ítéletben ( 3 ) kialakított, a tagállamoknak a TRIPS Megállapodás által szabályozott területen fennálló „elsődleges hatáskörére” vonatkozó ítélkezési gyakorlat.

4. 

Az előterjesztett többi kérdést csak abban az esetben kell megválaszolni, ha a Bíróság arra a következtetésre jut, hogy a Merck Genéricos ügyben kialakított ítélkezési gyakorlat már nem tekinthető érvényesnek. Mivel úgy vélem, hogy e kérdések egyértelműen kevésbé bonyolultak, ezért elemzésemben főként az első kérdésre fogok összpontosítani.

5. 

Figyelemmel a jelen előzetes döntéshozatal iránti kérelemben foglalt kérdés kivételes értelmezési nehézségére, miként azt majd látni fogjuk, végül azt javasolom a Bíróságnak, hogy azt a választ adja a Polymeles Protodikeio Athinonnak, hogy a TRIPS Megállapodás 27. cikkében szabályozott tárgykör („szabadalmazható találmány”) az uniós jog jelenlegi fejlettségének szintjén továbbra nem tartozik az EUMSZ 207. cikk (1) bekezdése értelmében vett „szellemi és ipari tulajdonjogok kereskedelmi vonatkozásainak” körébe, az említett rendelkezés értelmezésére vonatkozó hatáskört illetően az ebből eredő következményekkel együtt.

6. 

Másodlagosan, arra az esetre, ha a Bíróság arra a következtetésre jutna, hogy végeredményben jelenleg az ő hatáskörébe tartozik a TRIPS Megállapodás 27. cikkének értelmezése, azt javasolom, hogy megszilárdult ítélkezési gyakorlata alapján, amelyet ez esetben megerősítenek az említett rendelkezésben foglalt jellegzetességek, állapítsa meg, hogy az említett rendelkezésnek nincs közvetlen hatálya.

7. 

Ebben az esetben, és amennyiben a Bíróság helyt adna az ítélkezési gyakorlata megváltoztatására irányuló érveknek, esetleg még azt javasolnám, hogy mondja ki azt, hogy valamely gyógyszerkészítmény gyártási eljárására vonatkozó szabadalom nem rendelkezik a gyógyszerkészítményekre vonatkozó szabadalmak hozzáadott érték jellegével pusztán amiatt, hogy – mivel a gyógyszerkészítmények szabadalmazhatóságára vonatkozó tilalom volt érvényben – az eljárásra vonatkozó szabadalom bejelentésének időpontjában a kérelem kiterjedt magára a termékre is.

8. 

Végül, bármi is legyen a Bíróság által adott értelmezés, valamint ami ítéletének időbeli hatályát illeti, azt fogom javasolni, hogy az említett értelmezésnek, az ügy körülményeire tekintettel, a jogerős bírósági határozattal már elbírált esetek vonatkozásában ne legyen jogkövetkezménye.

9.

A TRIPS Megállapodás „Szabadalmazható találmány” című 27. cikke a következőképpen rendelkezik:

„1.   A 2. és 3. pontokban foglalt rendelkezések fenntartásával, a technika bármely területén létrehozott, akár termékre, akár eljárásra vonatkozó bármely találmány szabadalmazható, feltéve, hogy új, feltalálói tevékenységen alapul és iparilag alkalmazható. A 65. cikk 4. pontjában, a 70. cikk 8. pontjában és a jelen cikk 3. pontjában foglaltak fenntartásával, a szabadalmak engedélyezése és a szabadalmi jogok gyakorlása független a feltalálás helyétől, a műszaki területtől, és attól, hogy a terméket importálják vagy belföldön állítják elő.

2.   A Tagok kizárhatják a szabadalmi oltalomból azokat a találmányokat, amelyeknek kereskedelmi hasznosítását területükön a közrend vagy a közerkölcs megóvása érdekében meg kell akadályozni, beleértve az emberi, állati vagy növényi élet vagy egészség megóvását, vagy a környezet komoly károsodásának elkerülését, feltéve, hogy az ilyen kizárás nem pusztán azért történik, mert a hasznosítást belső jogszabályok tiltják.

3.   A Tagok emellett kizárhatják a szabadalmi oltalomból:

10.

A TRIPS Megállapodás 70. cikke, „Az oltalom jelenlegi tárgyai” cím alatt kimondja:

„1.   A jelen Megállapodás nem keletkeztet kötelezettségeket olyan cselekményekre vonatkozóan, amelyek a Megállapodásnak az adott Tag által történő alkalmazása kezdő időpontja előtt történtek.

2.   Amennyiben a jelen Megállapodás másként nem rendelkezik, a Megállapodás kötelezettségeket keletkeztet azokra a tárgyakra nézve, amelyek a Megállapodásnak az adott Tag által történő alkalmazása időpontjában léteznek, és amelyeket az adott Tag az említett időpontban oltalomban részesít, vagy amelyek kielégítik vagy a későbbiek során ki fogják elégíteni a jelen Megállapodás szerinti oltalmazhatósági feltételeket. […]

[…]

6.   A Tagoknak nem kell alkalmazniuk a 31. cikk vagy a 27. cikk 1. pontjában foglalt követelményeket, miszerint a szabadalmi jogokkal a technika területére vonatkozóan megkülönböztetés nélkül élni lehet, azokat a jogosult engedélye nélkül használni lehet, amennyiben a használatra a kormány adott engedélyt, mielőtt a jelen Megállapodás ismertté vált volna.

7.   Azon szellemi tulajdonjogokra vonatkozóan, amelyek esetében az oltalom feltétele a lajstromozás, lehetőség nyílik a jelen Megállapodásnak az adott Tag által történő alkalmazása kezdő időpontjában függőben lévő oltalmi bejelentéseknek a módosítására a jelen Megállapodás szerinti fokozott oltalom igénylésével. Az ilyen módosítások új anyagot nem tartalmazhatnak.

8.   Amennyiben a WTO Egyezmény hatálybalépése időpontjában valamelyik Tag nem biztosítja a 27. cikk szerinti kötelezettségeknek megfelelő oltalmat gyógyszerek és mezőgazdasági vegyi termékek számára, az adott Tagnak:

11.

A Görög Köztársaság 1986-ban ratifikálta az európai szabadalmi egyezményt (a továbbiakban: ESZE), a gyógyszerkészítmények tekintetében az ESZE 167. cikke (2) bekezdésének a) pontja értelmében tehető fenntartással élve. Az ESZE 167. cikkének (3) bekezdése értelmében az említett fenntartás 1992. október 7-éig volt hatályban.

12.

A Görög Köztársaság a TRIPS Megállapodást 1995-ben ratifikálta.

13.

Görögországban egyébként a szabadalmakra vonatkozó szabályokat a technológiák átruházásáról, a találmányokról, a technológiai újításokról és az atomenergia bizottság létrehozásáról szóló, 1987. április 22-étől hatályos 1733/1987. sz. törvény határozza meg.

14.

Az 1733/1987. sz. törvény 5. cikke úgy rendelkezik, hogy szabadalom tárgya lehet valamely termék, eljárás vagy ipari alkalmazás, és a törvény 7. cikke értelmében a bejelentőnek kell megjelölnie, hogy (ezek közül) melyik képezi a kért oltalom tárgyát.

15.

Az 1733/1987. sz. törvény 11. cikkének megfelelően a szabadalmak oltalmi ideje húsz év, amely a szabadalmi bejelentés benyújtását követő napon kezdődik.

16.

Az 1733/1987. sz. törvény 25. cikkének (3) bekezdése úgy rendelkezett, hogy amíg a Görögország által az ESZE korábbi 167. cikke (2) bekezdésének a) pontja alapján tett fenntartás hatályban van, addig a gyógyszerkészítményekre nem adható európai szabadalmi oltalom.

17.

A görög bíróságok úgy értelmezték az 1733/1987. sz. törvényt, hogy az tiltja a gyógyszerkészítmények tekintetében a nemzeti szabadalmi oltalom megadását, tekintettel arra, hogy kizárólag a gyógyszerkészítmények gyártási eljárására vonatkozó találmányokra adható szabadalmi oltalom. E korlátozást már az 1733/1987. sz. törvényt megelőzően hatályos 2527/1920. sz. törvény is tartalmazta, és az egészen 1992. október 7-éig hatályban volt.

18.

A Daiichi Sankyo Co. Ltd. (a továbbiakban: Daiichi Sankyo) egy tokiói (Japán) székhelyű társaság, amely a Görögországban 1986. október 21-én bejegyzett, antibiotikumok hatóanyagaként alkalmazott „levofloxacin-hemihidrát” vegyület tekintetében megadott szabadalom jogosultja. A szabadalmi bejelentés, amelyet 1986. június 20-án nyújtottak be, mind magára a vegyületre, mind annak előállítási eljárására vonatkozott.

19.

A szabadalom oltalmát, amely 2006. június 20-án járt le, az 1768/92 rendelet szerinti kiegészítő oltalmi tanúsítvánnyal (a továbbiakban: KOT) meghosszabbították. Az említett rendelet 13. cikkének megfelelően a KOT érvényességi ideje legfeljebb öt év lehet, így a Daiichi Sankyo részére megadott oltalom 2011-ben lejárt.

20.

A „levofloxacin-hemihidrátot” a „TAVANIC” nevű gyógyszer hatóanyagaként használják, amelynek forgalmazására Görögországban a Sanofi-Aventis Deutschland GmbH német cég (a továbbiakban: Sanofi-Aventis) rendelkezik engedéllyel. Az említett engedélyt, amely azokra az originális gyógyszerkészítményekre vonatkozik, amelyek hatóanyaga a „levofloxacin-hemihidrát”, az illetékes görög hatóságok 1999. február 17-én adták ki.

21.

Ugyanezen hatóságok adtak engedélyt a görög gyógyszeripari társaság, a DEMO AVEE Farmakon (a továbbiakban: DEMO) részére is, 2008. szeptember 22-i és 2009. július 22-i dátummal, olyan generikus gyógyszerkészítmények forgalmazására, amelyek hatóanyaga a „levofloxacin-hemihidrát”. A DEMO e termékeket „TALERIN” néven forgalmazta.

22.

A Daiichi Sankyo és a Sanofi-Aventis 2009. szeptember 23-án a kérdést előterjesztő bíróság előtt keresetet indított a DEMO ellen, annak elrendelése iránt, hogy ez utóbbi szüntesse be a TALERIN nevű termék, illetve bármely egyéb olyan termék forgalmazását, amelynek hatóanyaga a „levofloxacin-hemihidrát”, mindaddig, amíg a KOT érvényességi ideje le nem jár.

23.

A Daiichi Sankyo és a Sanofi-Aventis által indított eljárás keretében a Polymeles Protodikeio Athinon a következő kérdéseket terjesztette elő előzetes döntéshozatalra:

24.

A kérdést előterjesztő bíróság kifejti, hogy az előtte fekvő jogvita eldöntése attól függ, hogy a Daiichi Sankyo szabadalma csupán a „levofloxacin-hemihidrát” hatóanyagok gyártási eljárására (a továbbiakban: a gyógyszerkészítmény gyártási eljárására) terjed-e ki, vagy pedig magában foglalja magát a hatóanyagot is (a továbbiakban: gyógyszerkészítményt). A második esetben elegendő lenne, ha az alapeljárás felperesei bizonyítanák, hogy a „TAVANIC”-nak és a „TALERIN”-nek ugyanaz a hatóanyaga. Ha viszont az oltalom tárgya az eljárás, akkor az a tény, hogy mindkét gyógyszernek ugyanaz a hatóanyaga, mindössze annyit jelentene, hogy vélhetően a generikus gyógyszert a szabadalmazott eljárással gyártják, és így a DEMO csak akkor tudja megdönteni e vélelmet, ha bizonyítja, hogy a termékét valamely más eljárással gyártja.

25.

A Polymeles Protodikeio Athinon megjegyzi, hogy a gyógyszerkészítmények Görögországban 1992. október 7-e előtt nem voltak szabadalmazhatók, és így a Daiichi Sankyo-nak 1986-ban adott oltalom kezdetben nem terjedt ki magára a „levofloxacin-hemihidrát” hatóanyagra. Véleménye szerint ez azonban nem zárja ki azt, hogy a gyógyszerkészítményeknek a TRIPS Megállapodás 27. cikke szerinti szabadalmazhatóságának előfeltétele az, hogy a kérdéses hatóanyag az említett egyezmény hatálybalépésétől kezdve a Daiichi Sankyo szabadalmának oltalma alatt álljon, amely kérdésben a görög bíróságok ítélkezési gyakorlata nem egységes.

26.

Az előzetes döntéshozatal iránti kérelem 2011. augusztus 8-án érkezett a Bírósághoz.

27.

A Daiichi Sankyo-n és a DEMO-n kívül írásbeli észrevételeket terjesztett elő a brit, a görög, az olasz és a portugál kormány, valamint a Bizottság.

28.

A 2012. június 5-én megtartott tárgyaláson részt vett a Daiichi Sankyo, a brit, a finn, a görög, a holland, a német, a portugál és a svéd kormány, valamint a Bizottság képviselője, és előadta szóbeli észrevételeit. A tárgyalásra való idézésben felhívták a feleket, hogy ismertessék a Bizottság – jelen indítvány 30. pontjában említett – írásbeli észrevételével kapcsolatos álláspontjukat.

29.

Anélkül, hogy elfogadhatatlansági kifogást terjesztene elő, a DEMO azt állítja, hogy az alapeljárás okafogyottá vált, mivel mind a szabadalom, mind a KOT oltalmi ideje lejárt.

30.

Az első előterjesztett kérdéssel kapcsolatban írásbeli észrevételeiben a Bizottságot kivéve valamennyi fél fenntartotta, hogy a TRIPS Megállapodás 27. cikke olyan területre vonatkozik, amelyen továbbra is tagállamok rendelkeznek elsődlegesen hatáskörrel, és így annak közvetlen alkalmazása attól függ, hogy az egyes esetekben mi következik a vonatkozó nemzeti jogból. Ezt az álláspontot, amely a Merck Genéricos ügyben 2007. szeptember 11-én hozott ítéletben ( 4 ) kialakított ítélkezési gyakorlaton alapul, a Bizottság, aki szerint ezen ítélkezési gyakorlat alapja az EUMSZ hatálybalépésével – amelynek 207. cikke a „szellemi tulajdonjogok kereskedelmi vonatkozásait” (a TRIPS Megállapodás tárgyát) úgy említi, mint azon elemek egyikét, amelyeken a közös kereskedelempolitika alapul – megváltozott, nem osztja. Szerinte ez azt feltételezi, hogy az Unió jelenleg olyan hatáskörrel rendelkezik e területen, amellyel a Merck Genéricos ügyben történő ítélethozatal idején még nem rendelkezett, és így az ő hatáskörébe tartozik eldönteni, hogy a TRIPS Megállapodás 27. cikkének van-e közvetlen hatálya. Ezt a kérdést a Bizottság szerint, a Bíróságnak a WTO-megállapodással kapcsolatos ítélkezési gyakorlatára tekintettel, nemlegesen kell megválaszolni.

31.

Az ezzel kapcsolatban a tárgyaláson a feleknek feltett kérdésre mind a Daiichi Sankyo, mind a brit, a finn, a görög, a holland, a német, a portugál és a svéd kormány ellentétes álláspontra helyezkedett a Bizottsággal. Alapjában véve mindegyik kormány egyetértett abban, hogy a címén túlmenően, a TRIPS Megállapodás tárgyi hatálya szélesebb az EUMSZ 207. cikkben említett „szellemi tulajdonjogok kereskedelmi vonatkozásainál”. Ezért, véleményük szerint minden egyes esetben külön kell vizsgálni az annak egyes rendelkezéseiben foglalt témaköröket, így például, ami a TRIPS Megállapodás 27. és 70. cikkét illeti, azok tárgya sokkal inkább a szabadalmi anyagi jogra vonatkozik, semmint a szellemi tulajdon kereskedelmi vonatkozásaira. Véleményük szerint ezért a normatív, illetve a hatásköri helyzet nem változott meg a Merck Genéricos ügyben való ítélethozatal idején érvényben lévőhöz képest, és így az akkor alkalmazott ítélkezési gyakorlat ma is alkalmazandó. A Bizottság viszont ragaszkodott ahhoz az állásponthoz, hogy a Lisszaboni Szerződés kizárólagos hatáskört ad az Uniónak a TRIPS Megállapodás tárgyát képező területen.

32.

Ami az előterjesztett kérdések közül a másodikat illeti, a Daiichi Sankyo, valamint a brit, a görög, az olasz és a portugál kormány szerint a TRIPS Megállapodás 27. cikkéből egyértelműen az következik, hogy a szabadalmazható találmány, a rendelkezésben említett kivételek fenntartásával, gyógyszerkészítmény is lehet. A Bizottság viszont arra hivatkozik, hogy azt a következtetést levonni, hogy a rendelkezés alkalmazható, annak kimondását jelenti, hogy a gyógyszerkészítmények és a vegyületek szabadalmi oltalom tárgyát képezhetik, ha megfelelnek a szabadalmi oltalom megadásához szükséges általános feltételeknek, és ha az oltalom kiterjesztése, amelynek joga megilleti őket, a TRIPS Megállapodás 28. cikkével összhangban van.

33.

Végül, az utolsó kérdéssel kapcsolatban, a Daiichi Sankyo azzal érvel, hogy a TRIPS Megállapodás 27. cikke (1) bekezdésének és 70. cikke (2) bekezdésének együttes olvasatából az derül ki, hogy az említett megállapodás hatálybalépésekor már bejegyzett szabadalmak oltalma ettől az időponttól kezdve kiterjed azokra a gyógyszerkészítményekre, amelyek tekintetében az oltalmat a bejelentésben ilyen szabadalom megadása iránt kérték. A DEMO és a görög kormány szerint mindkét rendelkezést úgy kell értelmezni, hogy a TRIPS Megállapodás hatálybalépése előtt megadott szabadalmakra a megállapodás rendelkezései annak hatálybalépésétől kezdve alkalmazandók, azonban ez nem biztosít oltalmat az addig oltalom alatt nem álló gyógyszerkészítményekre. Az olasz kormány szerint az 1992. február 7-e előtt megadott, gyógyszerkészítményekre vonatkozó, azonban az ESZE 167. cikkének (2) bekezdésében említett fenntartás miatt csak azok gyártási eljárása tekintetében oltalmat kapott szabadalmak az említett megállapodás hatálybalépését követően a TRIPS Megállapodás értelmében valamennyi típusú szabadalomra – mind a termékekre, mind az eljárásokra – kiterjedő oltalomban részesülnek. Ehhez az olasz kormány szerint minden egyes esetben meg kell vizsgálni a vonatkozó bejelentés tartalmát. A portugál kormány úgy érvel, hogy a szabadalmak által nyújtott oltalmat a bejelentésük tartalma határozza meg, anélkül, hogy – a TRIPS Megállapodás 70. cikke (7) bekezdésében foglalt esetet kivéve – utólagosan kiterjeszthető lenne az eredetileg kért oltalom. Ezért a TRIPS Megállapodás hatálybalépése előtt valamely (gyártási) eljárás tekintetében megadott szabadalom oltalma később nem változtatható át termékszabadalommá, hiszen egyébként sem lenne elfogadható a termékszabadalom igénylése addig, amíg az ESZE 167. cikke (2) bekezdésének a) pontja szerinti fenntartás hatályban van. A brit kormány ragaszkodik azon álláspontjához, miszerint a Bíróságnak e kérdésben nincs hatásköre dönteni, tekintettel arra, hogy a TRIPS Megállapodás 27. cikkének anyagi jogi szempontból történő értelmezésére vonatkozóan az uniós jog anyagi jogszabályaiban nincs erre irányadó rendelkezés. Másodlagosan arra hivatkozik, hogy az ügy körülményeire tekintettel, a TRIPS Megállapodás 70. cikke nem teszi lehetővé azt, hogy a szabadalmi oltalmat magára a termékre is kiterjesszék. Végül, a Bizottság értelmezése szerint, tekintettel a TRIPS Megállapodás közvetlen hatályának hiányára, annak hatálybalépése nem járt azzal a hatással, hogy az eljárásokra vonatkozó szabadalmak esetében automatikusan kiterjessze az oltalmat a termékekre is.

34.

A Polymeles Protodikeio Athinon elsőként azt kérdezi a Bíróságtól, hogy a TRIPS Megállapodás 27. cikke olyan „területre tartozik-e, amelyen továbbra is a tagállamok rendelkeznek elsődlegesen hatáskörrel”. Amennyiben igen, a nemzeti bíróság azt kérdezi, hogy van-e a tagállamoknak hatásköre e rendelkezés tekintetében a közvetlen hatály elismerésére. A második és a harmadik kérdés viszont kifejezetten a TRIPS Megállapodás 27. és 70. cikke tartalmának és joghatásainak értelmezésére irányul, amelyek előterjesztésekor a kérdést előterjesztő bíróság abból az előfeltevésből indult ki, hogy az első kérdésre adott válasz nemleges lesz; vagyis, hogy a TRIPS Megállapodás 27. cikke olyan területre tartozik, ahol a hatáskör már nem a tagállamokat, hanem az Uniót illeti meg.

35.

Megítélésem szerint a három kérdés igen konkrét problémákat vet fel. Először is, felvetik annak a kérdését, hogy milyen kihatása van az EUMSZ 207. cikknek a Bíróságnak a TRIPS Megállapodás értelmezésére vonatkozó hatáskörére. Ezt a kérdést az előterjesztő bíróság annak során teszi fel, amikor azt kérdezi, hogy a TRIPS Megállapodás 27. cikke olyan területre tartozik-e, amelyen már nem a tagállamok, hanem az Unió rendelkezik hatáskörrel. Miként azt a 31. pontban kifejtettem, a Bizottság megállapításai e tekintetben arra indították a Bíróságot, hogy a tárgyaláson felhívja a feleket arra, hogy foglaljanak állást az EUMSZ 207. cikknek a TRIPS Megállapodás értelmezésére vonatkozó hatáskörre gyakorolt hatásával kapcsolatban.

36.

Másodszor, az arra a lehetőségre vonatkozó kérdést, hogy a vegyi termékek és a gyógyszerkészítmények szabadalmi oltalom tárgyát képezhessék a TRIPS Megállapodás 27. cikkének megfelelően, véleményem szerint újra kellene fogalmazni. Ennek az az oka, miként azt a felek is kifejtették, hogy egy olyan kérdésről van szó, amely a szó szerinti értelme alapján nem vet fel nehézségeket. Viszont a kérdés implicit módon magában foglal egy nagyobb horderejű kérdést is, méghozzá a WTO-egyezmények közvetlen hatályának kérdését. Pontosabban, miként azt látni fogjuk, a „közvetlen hatály” fordulattal valójában ismét az a kérdés merül fel, hogy lehet-e az uniós jog területén a WTO-egyezményekre hivatkozni.

37.

Végül, harmadszor, közvetlenül az alapeljárásban felmerült problémára vonatkozó kérdésként, az említett bíróság azt kérdezi, hogy igaz-e, hogy a TRIPS Megállapodás közvetlen következményeként azok a személyek, akik annak idején gyártási eljárásra és gyógyszerkészítményre vonatkozó szabadalom tekintetében igényeltek oltalmat, de csak az előbbire kaptak oltalmat amiatt, hogy az akkoriban alkalmazandó jogszabályok nem tettek mást lehetővé, megszerezték a termékszabadalmat is. Végső soron a kérdés az, hogy az említett Megállapodás 70. cikkének (2) bekezdése értelmében mit kell „a Megállapodás alkalmazása időpontjában létező tárgyak” alatt érteni.

38.

Anélkül, hogy a jelen kérdés tekintetében kifejezetten elfogadhatatlansági kifogást terjesztene elő, a DEMO jelzi, hogy mivel mind a Daiichi Sankyo szabadalma, mind a KOT oltalmi ideje lejárt, szerinte az alapeljárás okafogyottá vált, és így bármi is lesz a Bíróság válasza, az alapvetően nem fogja érinteni a kérdést előterjesztő bíróság által végül meghozatalra kerülő határozatot.

39.

Ezzel szemben meg kell jegyezni, hogy miként azt az előzetes döntéshozatalra utaló végzés is megerősíti, a nemzeti jogalkotás fontolgatja annak a lehetőségét, hogy a szabadalom megsértése esetén annak jogosultja kérhesse az elszenvedett kár megtérítését. Önmagában e körülmény is elegendő lenne annak megállapításához, hogy a jelen kérdés igenis releváns, hiszen a görög bíróság által feltett kérdésekre adott válasz fogja lehetővé tenni e bíróság számára legalábbis annak meghatározását, hogy történt-e olyan jogsértés a szabadalom tekintetében, amely kártérítés alapját képezheti. Ezért nem csak a folyamatban lévő jogsértéseket kell elbírálni, hanem esetleg a múltban elkövetett és kárt okozó olyan jogsértéseket is, amelyek tekintetében a kártérítés olyan jogi eszközt jelent az érintettnek, amely az annak alapjául szolgáló jogcím oltalmi idejének lejártát követően is fennáll, annak érdekében, hogy harmadik személyekkel szemben érvényesíthető legyen a szabadalmi jog által biztosított oltalom.

40.

Amint arra már korábban rámutattam, a jelen eljárás lényegében annak a kérdésnek az eldöntésére irányul, hogy jelenleg milyen mértékben tartoznak a TRIPS Megállapodásban szabályozott tárgykörök – és ennélfogva a vonatkozó jog értelmezése –, mint „a szellemi tulajdonjogok kereskedelmi vonatkozásai” (EUMSZ 207. cikk, (1) bekezdés) a kereskedelempolitikára vonatkozó kizárólagos hatáskörbe. Röviden és tömören, a Bizottság szerint az említett tárgykörök egésze fogalmánál fogva az említett cikk hatálya alá tartozik. A tagállamok szerint viszont csak a Megállapodás egyes részei tartalmának egyedi vizsgálata alapján dönthető el, hogy azok „kereskedelmi vonatkozásúak”-e. Mindenesetre, az ő véleményük szerint a TRIPS Megállapodás 27. cikke („szabadalmazható találmány”), és ennek következtében annak 70. cikke („az oltalom jelenlegi tárgyai”) is, nem tartozik e feltétel hatálya alá.

41.

Nem vitás, hogy a Lisszaboni Szerződés hatálybalépésekor a TRIPS Megállapodás értelmezésére vonatkozó hatáskört – legyen az akár a Bíróságé, akár a nemzeti bíróságoké – az határozta meg, hogy a konkrét tárgykör az Unió vagy pedig a tagállamok hatáskörébe tartozott-e. ( 5 ) Ez a – Bíróságnak a Hermès-ügyben 1998. június 16-án hozott ítéletével ( 6 ) kezdődő és egészen a Merck Genéricos ügyben hozott ítéletéig fenntartott ítélkezési gyakorlatával megalapozott – szempont azzal járt, hogy az Unió és a tagállamok közötti tárgyi hatáskörmegosztás bonyolult rendszere szükségszerűen áttevődött a bírósági ágazatra is. ( 7 )

42.

Egyenesen a kérdésre térve, a Merck Genéricos ügyben hozott ítéletben, annak 34. pontjában, a Bíróság nemrégiben kimondta, hogy ami a TRIPS Megállapodás 33. cikkét illeti – és ugyanez elmondható sok más cikkére is –, az „olyan területre tartozik, amelyen a közösségi jog jelenlegi állapotában a tagállamok rendelkeznek elsődleges hatáskörrel”. ( 8 ) Aligha kell ecsetelni, hogy a jelen kérdésben nem azért kell dönteni, mert a jogharmonizáció révén az uniós jogalkotás tárgyát képező szellemi tulajdonjog az ezen ítélet meghozatala idején fennálló helyzethez képest nyilvánvaló változásokon ment keresztül, hanem azért, mert a „szellemi tulajdonjogok kereskedelmi vonatkozásainak” megítélésében a Lisszaboni Szerződés miatt változás következett be.

43.

A kérdést ekként vizsgálva meg kell állapítani, hogy amint arra már rámutattam, különösen a szóbeli tárgyalás időpontjára, két egymással szemben álló „front” alakult ki, egyfelől a Bizottságé (amelyet a Portugál Köztársaság képviselője a tárgyaláson az „egyetlen disszonáns hangnak” nevezett), másfelől pedig a jelen eljárásba beavatkozó tagállamoké.

44.

Tömören fogalmazva, a tagállamok tézise szerint a Lisszaboni Szerződés semmiben nem módosította a szellemi tulajdonjogra addig jellemző, megosztott hatáskörre vonatkozó feltételt, amely jelenleg, mint az EUMSZ 4. cikke (2) bekezdésének a) pontja (belső piac) keretébe illesztett elem szerepel, amely tárgykör nagy részben harmonizált (EUMSZ 114. cikk) és jelenleg néhány további fontos rendelkezést is tartalmaz, mint például az egységes szabadalom bevezetését (EUMSZ 118. cikk).

45.

Ebben az összefüggésben a tagállamok szerint az EUMSZ 207. cikk (1) bekezdése a közös kereskedelempolitika részeként a kizárólagos hatáskörbe tartozó tárgykörök szintjére emeli a szellemi tulajdonjogok kereskedelmi vonatkozásait, mint az említett tárgykörre vonatkozó szabályozás olyan tökéletesen körülhatárolható részét, amelybe semmiképpen sem tartoznak bele a TRIPS megállapodás 27. cikkében foglaltak. A tagállamok e téren fennálló megosztott hatáskörét egyébként szerintük az EUMSZ 207. cikk (6) bekezdése is kifejezetten garantálja, azzal a kifejezett tilalommal, hogy nem lehet olyan területen harmonizációt végezni, amelyet a Szerződés nem tesz lehetővé.

46.

A Bizottság tézise szerint viszont az EUMSZ 207. cikk (1) bekezdésének megfogalmazása a TRIPS Megállapodásban szabályozott tárgykörre vonatkozó – bár csupán implicit, de ettől még nem kevésbé evidens – utalást képez: az EUMSZ 207. cikk megfogalmazása és a TRIPS Megállapodás címe közötti szembetűnő párhuzamból lehet erre következtetni. Alapvetően ez a Bizottság érve, ilyen egyszerű formában, tehát az, hogy mindebbe nem kell más szándékot beleképzelni a jogalkotó részéről, csupán azt, hogy az Unió kizárólagos hatáskörébe tartozó jogterületek közé akart beemelni egy olyan jogterületet – „a szellemi tulajdon kereskedelmi vonatkozásait” –, amelyet az EKSZ 133. cikk anno még meglehetősen eltérő módon kezelt. ( 9 ) Ezért mindaz, ami a TRIPS Megállapodásban szerepel – illetve, szerepelhet – pusztán e ténynél fogva a szellemi tulajdonjogok kereskedelmi vonatkozásának minősül az EUMSZ 207. cikk (1) bekezdése értelmében. Egyébként úgy tűnik, hogy a Bizottság ezen érvelésben a szellemi tulajdon terén megosztott hatáskör tekintetében nem lát különösebb problémát.

47.

Megjegyzendő, hogy általánosságban véve a Bizottság érvelését a jogelmélet különösen alátámasztja, gyakran ugyanezzel az érveléssel, vagyis evidenciaként. ( 10 )

48.

Úgy gondolom, hogy mielőtt még nekifognék az egymással szembenálló, említett álláspontok elemzésének, emlékeztetni kell, jóllehet csupán alapszinten, először is arra, hogy miben áll a szellemi tulajdonjog lényege, másodszor pedig arra, hogy mit szabályoz, illetve mit tartalmaz a TRIPS Megállapodás.

49.

Az elsővel kezdve, miként azt a Bíróság az 1/94. sz. véleményében ( 11 ) kimondta, „[a] szellemi tulajdonjogok lehetővé teszik jogosultjaik részére, hogy harmadik személyeket bizonyos cselekmények megvalósításában megakadályozzanak. A védjegy használatának, valamely termék előállításának, egy formatervezési minta lemásolásának, egy könyv, lemez, vagy videokazetta többszörözésének megtiltására vonatkozó jog kétségtelenül hatással bír a kereskedelemre. A szellemi tulajdonjogok célja kifejezetten e hatások kiváltása” (57. pont).

50.

Fel kell hívni a figyelmet arra, hogy e szellemi tulajdon jogi realitása nem merül ki ezekben a hatásokban, hanem szükségszerűen kiterjed azoknak, mint a jogrendszer által elismert és biztosított jogoknak a normatív felépítésére is. Így megfogalmazva, valamely jogintézmény gazdasági hatását, mint elkülönült realitás, megelőzi magának az intézménynek a létrejötte és státuszának meghatározása. ( 12 )

51.

Ami a másodikat illeti, vagyis azt, hogy mi is valójában a TRIPS Megállapodás, meg kell állapítani, hogy az nem más, mint egy, a szellemi tulajdonjog tekintetében minimumszabályokat tartalmazó, nemzetközi szintű megállapodás. Amint az könnyen megállapítható, a megállapodás aláírói kialakították a szellemi tulajdon jogi diszciplínájának bizonyos egyező alapjait. Ebben az értelemben számos rendelkezésének alapvető szerepe van valamennyi szellemi tulajdonjogi – akár nemzeti, akár más – szabályozásra nézve. ( 13 )

52.

Természetesen a TRIPS Megállapodás nyilvánvalóan tartalmaz jó néhány, kifejezetten az árukereskedelemre vonatkozó kikötést is. A részes államok ezek közül idéztek is néhányat a szóbeli tárgyaláson. Amit hangsúlyozni kell, az az, hogy e kikötések nem képezik sem a TRIPS Megállapodás magját, sem annak legjelentősebb részét. Mindenesetre ez utóbbiakkal kapcsolatban nincs is probléma. Nem valószínű, hogy valaha vitatni fogják az Uniónak a közös kereskedelempolitika alapján fennálló, az ilyen típusú rendelkezések megtárgyalására vonatkozó kizárólagos hatáskörét, anélkül, hogy szükséges lenne az EUMSZ 207. cikk (1) bekezdését idézni.

53.

A problémát a szellemi tulajdonjog azon anyagi jogi rendelkezései jelentik, ideértve a „kétségbevonhatatlanul” anyagi jellegű rendelkezéseket, amelyeket az ilyen típusú szerződések szükségképpen tartalmaznak, illetve az, hogy a TRIPS Megállapodás esetében el kell ismerni, hogy azok annak magját, sőt, mondhatni, „lényegi tartalmát” képezik.

54.

Ilyen értelemben már most előrebocsáthatom, hogy legalábbis bizonyos mértékben és bizonyos pontig az EUMSZ 207. cikk (1) bekezdése megszövegezésének indoka pontosan az ilyen típusú rendelkezésekben rejlik. Amint arra az imént rámutattam, az Uniónak a hangsúlyozottan külkereskedelmi jellegű kikötések aláírására vonatkozó hatáskörének legitimálásához nem kellett módosítania az elsődleges jogot.

55.

Miután bemutattam a különböző álláspontokat, és mindazt, ami azokból következik, elérkezett a pillanat, hogy ismertessem a saját elemzésemet. Ebben az értelemben, kezdettől fogva úgy ítéltem meg, hogy a tagállamoknak is, és a Bizottságnak is igaza van.

56.

A tagállamoknak igazuk van. A Bizottság érve, amely a szó szerinti értelmezésen alapul, egyértelműen nem kielégítő. Természetesen az EUMSZ 207. cikk (1) bekezdésének szövege és a Megállapodás címe közötti minimális eltérések nem alkalmasak a Bizottság tézisének megdöntésére ( 14 ), azonban annak csupán azon részeit illetően, amelyek igazak.

57.

Ami viszont helytállóvá teszi ezt az érvet, az nem elegendő a tézis következményeinek megtámadásához. Először is, ami az Unió kizárólagos hatásköre határvonalainak valamely konkrét nemzetközi egyezmény jelenlegi vagy esetleges tartalma, vagy más hasonló tartalmú egyezmények alapján történő meghúzását illeti, ezt az érvet már szinte elvi alapon el kellene vetni.

58.

Azt gondolom, hogy nem képezheti vita tárgyát az, hogy „a szellemi tulajdonjogok kereskedelmi vonatkozásainak” az EUMSZ 207. cikk (1) bekezdése értelmében vett fogalma az uniós jog olyan önálló fogalma, amelynek értelmezése egyedül a Bíróságra tartozik, anélkül, hogy azt többé-kevésbé stabil vagy koherens formában arra kellene bízni, hogy mi következik egyes olyan megállapodásokból – akár a TRIPS-ből, akár más megállapodásokból – amelyeknek az Unió részes fele. Más kérdés az a nehézség, amellyel e fogalom kidolgozása tagadhatatlanul együtt jár, amely feladat során kezdettől fogva le kell mondani az absztrakt vagy ex ante fogalom-meghatározásról. Azt inkább fokozatosan kellene felépíteni, miként azt a jelen ügyben javasolni is fogom.

59.

Másodszor, ami a fogalom rendszertani értelmezésének szisztematikus figyelmen kívül hagyását illeti, az egyből nyilvánvaló: a szellemi tulajdon egy olyan jogterület, amely megosztott hatáskörbe tartozik, és ennek továbbra is így kell maradnia, nem csupán az elsődleges jog betűje szintjén, hanem természetszerűleg annak értelmezése során is.

60.

Egyértelmű, hogy a TRIPS Megállapodásban szabályozott jogterületnek globálisan és közvetlenül a „kereskedelmi vonatkozások” körébe való sorolása afelé tendál, hogy a szellemi tulajdonjog magját az Unió kizárólagos hatáskörébe helyezze át, azért, hogy lehetővé váljon egyfajta „közvetlen” harmonizáció, vagy akár a megosztott hatáskör „kikapcsolása”. Egyébként a fogalmat úgy felfogni, mint egyfajta kizárólagos „külső” hatáskört, amely párhuzamosan létezhet a megosztott „belső” hatáskörrel, a korábbiakban kifejtettek fenntartásával, csak zsákutcába vezet.

61.

Ha arra szorítkozunk, amire szorítkozhatunk, vagyis a TRIPS Megállapodás 27. cikkének tartalmára, akkor egyértelmű, hogy ez a fogalom, amely az oltalom alatt álló jogtárgy meghatározása, akárcsak a következő, amely az „átruházott jogokra” vonatkozik, központi magját képezi a szellemi tulajdon anyagi szabályozásának, amelynek mindenekelőtt meg kell határozni a joghatását és tartalmát, illetve azt pontosítani kell. A „szabadalmazható találmányra” vonatkozóan szabályozást adni, miként azt a TRIPS Megállapodás 27. cikke is teszi, véleményem szerint nem más, mint a szellemi tulajdon egyik olyan aspektusával foglalkozni, amely közvetlenül azon jogoknak a szabályozásának diszciplínájához kötődik, amelyek tekintetében a jogrendszer e különleges tulajdoni formát elismeri és biztosítja. Ha ezt tekintjük „kereskedelmi vonatkozásnak” és kizárólagos hatáskörnek, akkor ennek bizonyára lesz valamiféle kihatása a tagállamok megosztott hatáskörére is. ( 15 )

62.

A tagállamoknak igazuk van akkor, amikor azt állítják, hogy nem minden, a TRIPS Megállapodásban foglalt jogterület, különösen a 27. cikkében foglalt, tartozik az Unió kizárólagos hatáskörébe. Ebben az értelemben nehéz megkérdőjelezni azt, hogy a Merck Genéricos ügyben megalapozott ítélkezési gyakorlat továbbra is érvényes.

63.

A Bizottságnak azonban szintén igaza van, legalábbis némileg. Természetesen, az „evidens” érv mindig hagy maga után egyfajta hiányérzetet. Azonban már önmagában annak a ténynek, hogy a Bizottság, akit az ítélkezési gyakorlat is igazol, retorikáját tekintve a saját tézisét „evidensnek” tartja, némi súlya kell, hogy legyen.

64.

Ezen erőfeszítés során, amelyet az iránt teszek, hogy csatlakozzak az „evidenciához”, annak elismerésével kell kezdenem, hogy e sajátos kifejezés, hogy „kereskedelmi vonatkozások”, nem került volna bele az elsődleges jogba, ha nem létezett volna már több mint egy évtizede egy éppen ezt a nevet viselő („TRIPS”) nemzetközi megállapodás. Más szóval, szellemiségét tekintve, az EUMSZ 207. cikk (1) bekezdésének megfogalmazása igen erősen kötődik a TRIPS Megállapodásban foglaltakhoz.

65.

Azt is el kell ismerni, hogy amikor a „hivatkozás” – azaz a TRIPS Megállapodásra való hivatkozás – biztos területéről indulunk ki, az értelmezési nehézségek elriasztóak lehetnek. Noha elismertük, hogy a „kereskedelmi vonatkozások” fogalma szükségképpen meg kell, hogy haladja a kifejezetten kereskedelmi jellegű kikötéseket ahhoz, hogy az anyagi rendelkezések területére tartozzon, nehéz lesz közülük figyelmen kívül hagyni a legalapvetőbbeket, mivel azok számítanak a leginkább. Valamely, a szellemi tulajdon mibenlétére és minőségére vonatkozó, minimumszabályokat tartalmazó nemzetközi megállapodásokat illetően nem éppen másodlagos kérdés, hogy mi a tárgyuk. Ebben a vonatkozásban a TRIPS Megállapodásnál nem is lehetne jobb példát találni.

66.

Az előbbiekre figyelemmel, a már többször idézett kifejezés effet utile-je (hatékony érvényesülése) határozottan amellett szól, hogy a szellemi tulajdon ilyen jellegű megállapodásokban foglalt egyes anyagi normái az idézett cikk szövegének hatálya alá tartozzanak. Egyszóval, az EUMSZ 207. cikk (1) bekezdése hozzá kellett, hogy tegyen valamit ahhoz, ami már addig is benne volt. És azt hiszem, hogy ennek a „valaminek” azokhoz a szellemi tulajdonjogi anyagi rendelkezésekhez van köze, amelyek viszont esetenként „stratégiai” jelentőségűek lehetnek, a kereskedelmi forgalomra tett hatásukra figyelemmel.

67.

Ebből a szempontból a TRIPS Megállapodás 27. cikkében szabályozott jogtárgyak (szabadalmazható találmány) szintén nem zárhatók ki az EUMSZ 207. cikk (1) bekezdésének hatása alól anélkül, hogy bizonyos mértékben ne kérdőjeleznék meg a rendelkezés effet utile-jét.

68.

Összefoglalva a felmerült helyzet paradox mivoltát: a nemzetközi kereskedelem szempontjából valamely anyagi rendelkezés puszta relevanciája nem legitimálhatja az Unió kizárólagos hatáskörét annak szabályozásának eldöntése tekintetében. A praktikum nem válhat egyedüli vagy fő szemponttá. Nélkülözhetetlenné válik annak újbóli egyensúlyba hozatala a rendszertani értelmezéssel. A rendszertani értelmezés pedig rögtön azt mutatja, hogy az EUMSZ 207. cikk (1) bekezdése nem az egyedüli e területen. A rendszertani értelmezés szabálya elég egyértelműen az EUMSZ 207. cikk (1) bekezdésében szereplő kifejezés „topográfiai”, vagy akár „megosztott” felfogását követeli meg tőlünk: kell, hogy legyen a szellemi tulajdonjognak legalább egy olyan része, amely „ellenáll” a kereskedelmi vonatkozások uralmának.

69.

Ugyanakkor a „topográfiai” vagy „megosztott” felfogás aránytalan kárt okozna az elsődleges jog EUMSZ 207. cikk (1) bekezdése általi módosításának effet utile-je szempontjából. Ugyanígy, akárcsak az úgynevezett „praktikus” megközelítés, amely közvetlenül és mindenféle különösebb elővigyázatosság nélkül utal a TRIPS Megállapodásban és más hasonló megállapodásokban foglaltakra, egyszerűen megszüntetné, legalábbis potenciálisan, a szellemi tulajdon területén fennálló hatáskör megosztott jellegét, megfosztva azt annak effet utile-jétől is.

70.

Összefoglalva, a praktikus és a rendszertani logika láthatólag feloldhatatlan ellentmondásba került egymással. Látszólag mindkettő hatáskört igényel a szellemi tulajdonjog alapvető elemeit illetően.

71.

Az előbbiek egészére figyelemmel, tekintve, hogy – miként azt már megjegyeztem – a Bizottságnak is van némi igaza, nem tudom azt a következtetést levonni, hogy a Lisszaboni Szerződés hatálybalépésével az olyan rendelkezések értelmezésére vonatkozó hatáskör, mint amilyen a TRIPS Megállapodás 27. cikke, a Bírósághoz került volna át, és így szükségszerűen árnyaltabbá válik azon ítélkezési gyakorlat, miszerint elsődlegesen a nemzeti bíróságokat illeti a TRIPS Megállapodás értelmezésére vonatkozó hatáskör. Ehhez azonban meg kell találni az e dilemmából kivezető utat.

72.

Tekintve, hogy e dilemmából csak úgy lehet kiutat találni, ha olyan vizsgálatot végzünk, amely a vonatkozó következmények elemzésén alapul, és amely – még mindig az effet utile feltételei szerint – arra épül, hogy az egymással szembenálló két tézis közül az egyik mellett döntünk. Más szóval, el kell érni azon normatív rendelkezések optimalizálásának a lehető legmagasabb fokát, amelyeken az említett tézisek egyike, illetve másika alapul.

73.

Ennek megállapítását követően, az ezen értelmezésre tett erőfeszítés keretében két irányt kell elhatárolni: úgymond a „térbeli” és az időbeli irányt. Az elsőt könnyű elmagyarázni: az EUMSZ 207. cikk (1) bekezdésében szereplő megfogalmazás hatályára, illetve a TRIPS Megállapodás egészére vonatkozó megfelelőségi szabály alkalmazásáról való lemondásról van szó. Ebben az értelemben utalhatnék a korábban kifejtettekre. A kérdés a TRIPS Megállapodás 27. cikkére vonatkozik.

74.

Valamivel több magyarázatot igényel az időbeli elhatárolás, amely nyilvánvalóan kizárólag a jelenre vonatkozó lehet. Nem vitás, hogy az EUMSZ 207. cikk (1) bekezdése jellegzetesen „külső” hatáskört testesít meg, főleg, ha azt annak korábbi változatát (az EKSZ 133. cikket) is megnézve vizsgáljuk, és figyelembe vesszük azt a hatásköri figyelmeztetést, amelyet az EUMSZ 207. cikk (6) bekezdése tartalmaz. Ennek alapján azonban nem gondolhatjuk, hogy a válasz egy olyan megközelítésen keresztül adódik majd, amelynek megfelelően az Unió külső hatásköre tökéletes békében élhet együtt a tagállamok belső hatáskörével. Inkább azt gondolom, hogy ez az együttélés – annak terjedelmét meghatározó eszközök hiányában – hosszú távon, koncepcionálisan mindenképpen kivihetetlen lenne.

75.

Persze megint mást jelentenek ezen új, kizárólagos hatáskör tekintetében a jelen pillanatban, vagyis annak kezdeti fázisában fennálló lehetőségek. Tekintve, hogy az az álláspont is védhető, hogy az Unió kizárólagos külső hatásköre megköveteli a tagállamok megosztott külső hatáskörének bizonyos „megfogyatkozását” vagy szerepvesztését. Ennek alapján azonban nem lehet az elsőt a másodikhoz képest hirtelen előnyben részesíteni.

76.

Ha a hangsúlyt mindig az effet utile-re helyezzük, akkor az a kár, amelyet az EUMSZ 207. cikk effet utile-jének az a lehetőség okozhat, hogy megállapítjuk, hogy valamely olyan rendelkezés, mint a TRIPS Megállapodás 27. cikke jelenleg tagállami hatáskörben marad, kisebb, mint amelyet az okozna, ha az ezzel ellentétes lehetőséget választanánk. Az Uniónak jelenleg széles körű mozgástér áll rendelkezésre a harmonizáció és az egységes jogcím megteremtése területén. A tagállamok viszont csupán megosztott hatáskör birtokában vannak. Jelenleg tehát jó indokok szólnak amellett, hogy elkerüljük az EUMSZ 207. cikk (1) bekezdése megfogalmazásának általános és azonnali kiszélesítését a TRIPS-hez hasonló jellegű nemzetközi megállapodások tartalmához kötődően. Ebben az értelemben, hogy csak egy példát említsünk, nem tűnik járhatónak a tagállamoknak az ezen megállapodások megkötését megelőző tárgyalásokból való általános és azonnali „száműzése”.

77.

Ugyanakkor azt is gondolom, hogy kezdettől fogva biztosítani kell bizonyos fokú effet utile-t az EUMSZ 207. cikk (1) bekezdése szövegének. Más szóval, nyilvánvaló, hogy ki kell zárni az olyan értelmezést, amely gyakorlatilag következmények nélkül hagyná az elsődleges jog említett rendelkezés által elvégzett módosítását.

78.

Ez először is azt feltételezi, hogy ha egyszer megállapítottuk, hogy a szellemi tulajdon továbbra is megosztott hatáskörben marad, akkor azt úgy kell értelmezni, hogy a lehető legnagyobb mértékben elősegítse az Unió számára kizárólagos hatáskörének gyakorlását a kereskedelmi vonatkozások terén. Ezzel elkerülhető lenne a „kereskedelmi vonatkozások” fogalmának túlzottan a főszabály és a kivétel dinamikája által uralt értelmezése. Másképpen fogalmazva, el kellene kerülni a „kereskedelmi vonatkozások” fogalmának túlságosan szigorú értelmezését.

79.

Másodszor, azt hiszem, hogy az EUMSZ 207. cikk (1) bekezdésének effet utile-je úgy is megvalósítható lenne, ha azt úgy fognánk fel, mint a szellemi tulajdonjog területén fokozatos harmonizációra irányuló, implicit rendelkezést. Az EUMSZ 207. cikk (1) bekezdésében szereplő deklaráció legitimitását a harmonizáció terén ténylegesen elért haladás is megerősíti.

80.

Végül, érvelésem záró megjegyzéseként: nem gondolom, hogy ebben a kontextusban járhatók lennének a „gyorsabb utak”, még akkor sem, ha ezek paradox módon „kerülőutak” formáját öltenék is. El kell ismerni, hogy a szabadalmi jog már eddig is számos nehézséggel találta magát szemben az Unión belüli harmonizációt illetően. Kétségtelenül úgy is felfoghatnánk, hogy az e nehézségre adott reakcióként beleérthetnénk az Unió új, kizárólagos hatáskörébe a szabadalmi jog áhított harmonizációjának egy közvetett eszközét. De ha van valami, amiben az EUMSZ 207. cikk (1) bekezdésének megfogalmazása nem kétértelmű, akkor az éppen az a pont, amely azt erősíti meg, hogy az Unió kizárólagos hatásköre „a szellemi tulajdonjogok kereskedelmi vonatkozásai” tekintetében, és nem a „szellemi tulajdonjogok” tekintetében áll fenn. Továbbra is létezik a „szellemi tulajdonjogoknak” egy olyan területe, amely vitathatatlanul meghaladja azok „kereskedelmi vonatkozásait”, és amelynek harmonizációjához az Unió többféle eszközzel is rendelkezik. De ezek között nem szerepel az EUMSZ 207. cikk (1) bekezdése.

81.

Következésképpen, véleményem szerint, különösen az uniós jog jelenlegi állapotában, a TRIPS Megállapodás 27. cikke nem olyan területet szabályoz, amely az EUMSZ 207. cikk (1) bekezdése értelmében vett szellemi tulajdonjogok kereskedelmi vonatkozásainak körébe tartozna, és így, annak értelmezését illetően továbbra is érvényes a Bíróság azon ítélkezési gyakorlata, amely a Bíróságnak a nemzetközi megállapodásokban foglalt rendelkezések értelmezésére vonatkozó hatáskörét a szabályozott jogterületre vonatkozó tárgyi hatáskörhöz köti.

82.

Ennek ellenére, és amennyiben a Bíróság ettől eltérő következtetésre jutna, az alábbiakban, másodlagos jelleggel, az említett rendelkezés hatályának kérdését vizsgálom meg.

83.

Amikor a kérdést előterjesztő bíróság azt a kérdést teszi fel, hogy a tagállamok tulajdoníthatnak-e „közvetlen hatályt” a TRIPS Megállapodás 27. cikkének, valójában azt kérdezi, hogy a nemzeti bíróság alkalmazhatja-e a Megállapodás e rendelkezését. Tulajdonképpen első kérdésének utolsó részében a „közvetlenül alkalmaz” kifejezést használja.

84.

Megítélésem szerint a „közvetlen hatály” kifejezés alkalmazásának helytállósága itt, használatának elterjedtsége ellenére, vitatható. Ezt illetően Poaires Maduro főtanácsnoknak a FIAMM-ügyben ismertetett indítványára hagyatkozva ( 16 ), a megállapodások „közvetlen hatályát” az uniós jog „közvetlen hatályától” elválasztó távolság – „mind annak fogalmát, mind annak terjedelmét illetően” – olyan jelentős, hogy véleményem szerint ajánlatos lenne, ha „bármiféle szerencsétlen félreértés elkerülése érdekében”„eltérő kifejezéseket használnánk azok jelölésére, és ennek következtében csak a nemzetközi megállapodásokra való hivatkozás lehetőségéről beszélnénk a továbbiakban”. ( 17 )

85.

Véleményem szerint az itt felvetett kérdésnek mindenekelőtt a TRIPS Megállapodás bíróságok előtti hivatkozhatóságához van köze, ami épp annyira feltételezi, mint amennyire alá is támasztja a Bíróságnak a WTO-egyezmények hivatkozhatóságával kapcsolatban megszilárdult ítélkezési gyakorlatát. ( 18 )

86.

Ezen ítélkezési gyakorlat, amelynek gyökerei az International Fruit Company ügyben 1972. december 12-én hozott ítéletre ( 19 ) vezethetők vissza, számos alkalommal és a WTO aktusainak széles skálája tekintetében ismétlődni látszik. ( 20 )

87.

Nem vitás, hogy ezen érvelés némileg gyenge lábakon áll, miként azt az ítélkezési gyakorlat egy részénél is láthattuk (amely bírálja az általa gyenge koncepciónak vélt jogszerűség elvét, vagy a kölcsönösség érvének politikai jellegét, vagy végül mindannak jogi alátámasztatlanságát, amit az a magánszemélyek számára jelent). ( 21 ) Ennek ellenére azoknak az érvei, akik a Bíróság megközelítését kritizálják, úgyszintén több kifogással illethetők, amint azt az ítélkezési gyakorlattal szemben kevésbé ellenséges hangok is megállapították (akik a bírálóknak azt a tényt róják fel, hogy nem fejtik ki a WTO normák demokratikus alapját, nem határozzák meg azt, hogy milyen jogi szintet ért el a nemzetközi kereskedelmi jog, és valódi alkotmányos elvként támasztják alá a kölcsönösség érvét, illetve emlékeztetnek arra, hogy a közvetlen hatályra vonatkozó ítélkezési gyakorlatnak csak a közös piac megteremtésének kontextusában van értelme). ( 22 )

88.

Mindenesetre, miként azt Poaires Maduro főtanácsnok a FIAMM-ügyben ismertetett indítványában ( 23 ) kifejtette, a közvetlen hatály csak akkor ismerhető el, ha a kérdéses nemzetközi norma megfelel az alábbi kettős követelménynek: „ha a megállapodás szövege, valamint természete és rendszere nem gátolja a felhívhatóságot, és ha a hivatkozott rendelkezések a megállapodás mind tárgyát és célját, mind hátterét tekintve feltétel nélküliek és kellően pontosak, vagyis egyértelmű és pontos kötelezettséget foglalnak magukban, amelyeknek a végrehajtása vagy hatásai nem függnek további jogi aktus meghozatalától”. ( 24 )

89.

Véleményem szerint a TRIPS Megállapodás 27. cikke, és azzal összefüggésben ugyanezen megállapodás 70. cikke „nem elég pontos és feltétel nélküli”, vagyis nem foglal magában olyan „egyértelmű és pontos kötelezettséget”, „amelynek a végrehajtása vagy hatásai nem függnek további jogi aktus meghozatalától”.

90.

Ezt bizonyítja – megítélésem szerint – a nemzeti bíróságok tapasztalata is, amelyek a TRIPS Megállapodás közvetlen alkalmazhatóságának kérdésével szembesültek.

91.

A nemzeti bíróságok idáig hatáskörrel rendelkeztek a TRIPS Megállapodás esetleges közvetlen hatályára vonatkozóan határozatot hozni, már ami a gyógyszerek szabadalmazhatóságára vonatkozó területet, és annak a gyártási eljárásaikra vonatkozó említett szabadalmaknak erre való esetleges kiterjesztését illeti. Természetesen az említett bíróságok által alkalmazott gyakorlat most igen hasznosnak bizonyulhat a Bíróság számára ahhoz, hogy megalkossa azt a szempontot, amelyet az Unió területét illetően célszerű elfogadni.

92.

Nem állnak rendelkezésre bírósági határozatok e témakörben azokban a tagállamokban, amelyek a múlt század nyolcvanas éveit megelőzően lehetővé tették a gyógyszerek szabadalmazhatóságát. ( 25 ) Azokban a tagállamokban sincsenek ilyen bírósági határozatok, ahol a szabadalmi szabályozást csak nemrégiben vezették be. ( 26 ) A bírósági gyakorlat, ami érdekes lehet, ezért azoknak az országoknak az ítélkezési gyakorlata, amelyek már az Európai Szabadalmi Egyezmény (1973) és a TRIPS Megállapodás (1994) előtt is rendelkeztek szabadalmi jogi szabályozással, és nem tették lehetővé a gyógyszerkészítmények szabadalmazhatóságát e nemzetközi normák hatálybalépése idején. Ez teljesen logikus is, hiszen a TRIPS Megállapodás 70. cikke különösen ez utóbbi tagállamok helyzetére van kihatással.

93.

Három tagállamban (Szlovéniában, Finnországban és Portugáliában) a bíróságok úgy ítélték meg, hogy a TRIPS Megállapodás 70. cikke nem alkalmazható. Ennek indoka abban rejlik, hogy a rendelkezés tartalma nem elég pontos.

94.

Az osztrák, a spanyol és a görög bíróságok (amelynek tagállamai annak idején éltek a Müncheni Egyezmény 167. cikke szerinti fenntartással) úgy döntöttek, hogy a TRIPS Megállapodás 70. cikke alkalmazható a már oltalom alatt álló olyan szabadalmakra, amelyeknek a tárgya gyógyszergyártási eljárás volt, és amelyek oltalma a megadásuk idején e nemzeti szabályozás miatt nem terjedhetett ki magára a gyógyszerre.

95.

A spanyol esetben az Audiencia Provincial de Madrid (2006-ban), illetve a Juzgado Mercantil no 3 de Barcelona (2007-ben) úgy döntött, hogy a TRIPS Megállapodás az annak hatálybalépésekor folyamatban lévő szabadalmi bejelentésekre és a már oltalom alatt álló szabadalmakra egyaránt alkalmazandó. A Tribunal Supremo (2011-ben) helyben hagyta ezt az értelmezést, hozzátéve, hogy a TRIPS Megállapodás hatályon kívül helyezte a Müncheni Egyezmény alapján tett fenntartásokat.

96.

Az Audiencia Provincial de Madrid szintén azt állapította meg, hogy a TRIPS Megállapodás 70. cikke (7) bekezdésének (a függőben lévő bejelentések módosítása) közvetlen hatálya van. ( 27 )

97.

Ami az osztrák tapasztalatokat illeti, ott a legfelsőbb bíróság (2008-ban) elismerte a TRIPS Megállapodás közvetlen hatályát, megállapítva, hogy a Megállapodás 70. cikke által nyújtott oltalom megegyezik az osztrák jog által biztosított oltalommal. E bíróság a nemzeti rendszert alkalmazva arra a következtetésre jutott, hogy nem terjeszthetők ki a gyógyszerekre a csak az eljárások tekintetében azelőtt megadott oltalmak, hogy Ausztriában az előbbiek oltalom tárgyát képezhették volna.

98.

A görög esetben az athéni fellebbviteli bíróság két azon állásfoglalása emelhető ki, amelyek közül az egyikben 2009-ben elismerte, hogy a TRIPS Megállapodásnak visszaható hatálya van, és így valamennyi gyógyszerszabadalmi bejelentés 1995. február 9-étől visszamenőleg érvényes, benyújtási időpontjától számított 20 évig. Ugyanakkor 2011-ben felülvizsgálta ezen álláspontot, kimondva, hogy a visszamenőlegességhez kezdettől fogva érvényes és hatályos jogcímre van szükség.

99.

A tagállamokban hozott határozatok korántsem nevezhetők homogéneknek, ami a Bíróságot abba a helyzetbe hozza, hogy saját meggyőződése szerinti szempontokat kialakítva hozhat döntést.

100.

Megítélésem szerint az Unió részére a TRIPS Megállapodás 27. és 70. cikke hatályának megítélésére vonatkozóan elismert hatáskör, jellegénél fogva, csak akkor áll fenn, ha azt kell megállapítani, hogy az említett hatály semmiképpen sem lehet közvetlen. Méghozzá két okból.

101.

Először is, az uniós jog szerves részét képező okból, annak jelenlegi fejlettségi szintjére tekintettel. Másodszor magának a TRIPS Megállapodás 27. cikkének a tartalmából következő ok miatt.

102.

Ami az elsőt illeti, elegendő rámutatni, hogy a TRIPS Megállapodás 27. cikke az „oltalmazhatóság” tekintetében állít fel bizonyos elveket és szempontokat, amelyek nyilvánvalóan a szabadalmi jog területén az anyagi jogszabályok megalkotásáért felelős közhatalomnak szólnak. Nem szükséges itt belemenni annak részletezésébe, hogy ki is lehet ez a közhatalom: elég azt mondani, hogy az, aki jogalkotási tevékenységet végezhet.

103.

A TRIPS Megállapodás 27. cikke valójában, véleményem szerint a szabadalmi jog terén hatáskörrel rendelkező azon jogalkotó számára adott felhatalmazás, akinek az a kötelezettsége, hogy olyan szabadalmi rendszert dolgozzon ki, amely főszabály szerint – illetve, ami most a jelen ügy tárgya szempontjából lényeges – a gyógyszerek „szabadalmazhatóságát” hivatott biztosítani. Ha az anyagi jogi szempontból elsődleges hatáskörrel rendelkező jogalkotó továbbra is a nemzeti jogalkotó, akkor az Unió adott esetben e felhatalmazásból csupán a contrario vezetheti le a magánszemélyek ahhoz való jogát, hogy a tagállamoknak minden olyan esetben el kell ismerniük a gyógyszerszabadalmakat, amikor nem éltek azzal a lehetőséggel, hogy egyes találmányok „szabadalmazhatóságát” közrendi, közerkölcsi, közegészségügyi, életvédelmi vagy környezetvédelmi okok miatt kizárják az oltalomból (27. cikk, (2) bekezdés). Ha viszont a kérdéses hatáskör jelenleg az Uniót illeti, akkor e felhatalmazás címzettjei az uniós intézmények. ( 28 )

104.

Következésképpen: a TRIPS Megállapodás 27. cikke, a Megállapodás 70. cikkével összefüggésben értelmezve, véleményem szerint nem rendelkezik közvetlen hatállyal abban az értelemben, hogy nem olyan rendelkezésről van szó, amelyre a magánszemélyek közvetlenül hivatkozhatnának, akár a hatóságokkal szemben, akár – mint a jelen esetben is – más magánszemélyekkel szemben.

105.

Ennek ellenére, arra az esetre, ha a Bíróság ettől eltérő következtetésre jutna, alább megvizsgálom a kérdést előterjesztő bíróság által felvetett harmadik kérdéskört.

106.

Mindenekelőtt nem szabad elfelejteni, hogy a termékre vonatkozó szabadalom és a valamely eljárásra vonatkozó szabadalom két külön dolog, amelyekre különböző feltételek vonatkoznak. Megfigyelhető egyfajta szándék azon álláspont védelmében, hogy a „létező tárgy” kifejezés egy eljárási szabadalom esetében bizonyos szempontból magában foglalja magát a terméket is. Elegendő azonban kiemelni az oltalom eltérő jellegét. A TRIPS Megállapodás 28. cikkének (1) bekezdése értelmében a „termékszabadalom” előnyösebb a jogosult számára, hiszen lehetővé teszi számára, hogy megakadályozza a versenytársak „gyártásra, használatra, eladásra való felkínálására, forgalomba hozatalra, vagy importálásra” irányuló cselekményeit. Ezzel szemben az „eljárási” szabadalom alapján nem akadályozható meg, hogy a versenytársak valamely más eljárással azonos terméket állítsanak elő. ( 29 )

107.

Mindenesetre ezt a kérdést előzetesen, a jogalkotási folyamat fejlesztésének szükségessége tekintetében az előbbiekben tett megállapításokkal összefüggésben is meg lehet válaszolni.

108.

Végül is az alapeljárás fő kérdése az, hogy vajon a TRIPS Megállapodás 27. és 70. cikkének együttes értelmezése alapján, e Megállapodás hatálybalépése lehetővé teszi-e azt, hogy az akkor megadott eljárási szabadalom, amikor gyógyszerkészítmény még nem lehetett szabadalom tárgya, kiterjed ez utóbbira is, amennyiben az oltalmazhatóságot megakadályozó azon tilalom, amelynek ellenére annak idején magának a terméknek a szabadalmát is igényelték, megszűnik.

109.

E kérdést illetően figyelembe kell venni azt, hogy Görögország esetében a gyógyszerek szabadalmazhatóságának tilalma kizárólag a Müncheni Egyezmény egykori 167. cikkében szereplő fenntartáson alapult, amelynek lejárta felvetette azt a lehetőséget, hogy ismét azokat a nemzeti jogszabályokat lehessen alkalmazni, amelyek a fenntartás megtétele előtt lehetővé tették a gyógyszerek szabadalmi oltalmát. Amikor e fenntartás 1992. október 7-én lejárt, már semmi sem akadályozta meg a gyógyszerek szabadalmazhatóságát, anélkül, hogy a TRIPS Megállapodás 70. cikkének (8) bekezdésében foglalt mechanizmushoz kellett volna folyamodni.

110.

Az említett rendelkezés ugyanis kimondja, hogy „[a]mennyiben a WTO Egyezmény hatálybalépése időpontjában valamelyik Tag nem biztosítja a 27. cikk szerinti kötelezettségeknek megfelelő oltalmat gyógyszerek és mezőgazdasági vegyi termékek számára, az adott Tagnak […] a WTO Egyezmény hatálybalépése időpontjától kezdődően gondoskodnia kell olyan eszközökről, amelyek lehetővé teszik ilyen találmányokra vonatkozó szabadalmi bejelentések benyújtását […].”

111.

A TRIPS Megállapodás hatálybalépésekor Görögországban nem kellett „olyan eszközökről gondoskodni”, amelyek lehetővé tették volna a gyógyszerekre vonatkozó „szabadalmi bejelentések benyújtását”, hiszen, amint már mondtam, a Müncheni Egyezmény egykori 167. cikke szerinti fenntartás lejártát követően Görögországban teljes egészében az említett fenntartást megelőzően érvényben lévő egységes szabadalmi rendszer vált (ismét) alkalmazandóvá, az említett rendszer pedig nem zárta ki a gyógyszerek „szabadalmazhatóságát”.

112.

Véleményem szerint a TRIPS Megállapodás 70. cikkének (8) bekezdéséből az következik, hogy az említett Megállapodás azon az elven alapul, hogy minden esetben szükség van kifejezett szabadalmi bejelentési kérelemre. Méghozzá olyan kérelemre, amelyet vagy a (8) bekezdés szerinti csatornán keresztül, vagy pedig a rendes szabadalmi csatornákon keresztül fognak elbírálni, amikor a nemzeti jogszabálynak nem kell külön kiterjesztenie az egységes eljárást a gyógyszerekre, mely utóbbi épp Görögország esete.

113.

Ennélfogva úgy vélem, hogy a TRIPS Megállapodás semmi esetre sem tartalmazza a Daiichi Sankyo által vélelmezett azon lehetőséget, hogy az eljárási szabadalmak oltalma „automatikusan kiterjedne” gyógyszerkészítményekre is. És nem tartalmazza az olyan gyógyszerszabadalom oltalmának „elhalasztott megadásának” lehetőségét sem, amelynek tekintetében a bejelentést még akkor nyújtották be, amikor a gyógyszerek nem voltak szabadalmazhatók. Végeredményben, olyan okok miatt, amelyeket biztonsági szempontból alapvetőeknek tartok egy olyan érzékeny területen, mint a szabadalmak jogterülete és következésképpen a gyógyszerek forgalmazása, úgy kell értelmezni, hogy a valamely gyógyszerkészítmény tekintetében megadott oltalom csak olyan különös vizsgálati és ellenőrzési eljárás eredménye lehet, amelynek kifejezett (alakszerű) kérelem alapján kell indulnia.

114.

Következésképpen, amennyiben a Bíróság úgy ítélné meg, hogy az ő hatáskörébe tartozik a TRIPS Megállapodás 27. cikkének – és ezzel összefüggésben a Megállapodás 70. cikkének – értelmezése, és az említett rendelkezés közvetlenül alkalmazandó, azt javaslom, hogy állapítsa meg, hogy önmagában a Megállapodás hatálybalépése nem járt azzal a jogkövetkezménnyel, hogy azok a személyek, akik az említett időpontban, azon szabályozás alapján, amely nem tette lehetővé a maguknak a gyógyszerkészítményeknek a szabadalmazhatóságát, a gyógyszerek gyártási eljárására tekintetében szabadalmi jogokkal rendelkeztek, magára a termékre nézve is megszerezték volna a szabadalmi oltalmat, ideértve azt az esetet is, amikor az eljárási szabadalomra vonatkozó szabadalmi bejelentés időpontjában maga a termék tekintetében is igényelték az oltalmat.

115.

A TRIPS Megállapodásnak a Bíróság általi értelmezésére vonatkozó kiegészítő elemzésemből nem hiányozhatnak az ítélet rendelkező részének időbeli hatályára vonatkozó megállapítások sem, bármi is legyen a harmadik kérdésre adott válasz.

116.

Az első dolog, amire mindenesetre fel kell hívni a figyelmet, egy minimális korlát: a Lisszaboni Szerződés hatálybalépésének időpontja.

117.

Megítélésem szerint evidens, hogy a Bíróság ítélete a rendelkezésre kizárólag 2009. december 1-jétől, vagyis a Lisszaboni Szerződés hatálybalépésétől kezdődő hatállyal alkalmazható, amely Szerződés 3. és 207. cikkei olyan hatáskört állapítottak meg az Unió részére, amelynek alapján a Bíróságnak az említett ítélet meghozatalára vonatkozó hatásköre legitimáltnak tekinthető.

118.

Eddig az időpontig ugyanis – maga a Bíróság által felállított ítélkezési gyakorlat alapján – kizárólag a tagállamok rendelkeztek hatáskörrel annak eldöntésére, hogy az olyan rendelkezések, mint a TRIPS Megállapodás 27. cikke is, közvetlen hatállyal rendelkezhetnek-e a nemzeti jogrendszereikben.

119.

A hatásköröknek a Lisszaboni Szerződés által megállapított újbóli felosztása miatt bevezetett módosítás azt feltételezi, hogy a tagállamokat megfosztják az e kérdésben való döntés terén fennálló hatáskörüktől. Azonban egyértelmű, mégha csak ennek következményeként is, hogy mindez semmilyen kihatással nem lehet a nemzeti jogokban a tagállami bíróságok által e tárgykörben alkalmazott megoldások miatt addig kiváltott joghatásokra.

120.

Ezért a Bíróság által elfogadásra kerülő határozat 2009. december 1-je előttre visszamenően nem járhat semmilyen joghatással a TRIPS Megállapodás 27. cikkében hivatkozott jogterületen kialakult jogi helyzetekre nézve.

121.

Lehetséges azonban, hogy ez még nem elegendő: a jogviták nagy száma, azok különfélesége, amely ugyan java részben megoldódott, indokolttá teszik, hogy a jogbiztonság alapvető megfontolásait szem előtt tartsuk. Megítélésem szerint, tekintettel az e területen a Lisszaboni Szerződéssel bevezetett módosítás nagyságrendjét illetően mostanáig alappal fennálló bizonytalanságra, miként azt maga a jelen előzetes döntéshozatal iránti kérelem és a felek között a tárgyban folyó jogvita is igazolja, a Bíróságnak a TRIPS Megállapodás 27. cikkének – közvetlen vagy közvetett – hatályát megállapító határozata, amely a jelen eljárást lezárja, csak annak közzétételétől kezdve fejtheti ki joghatásait. Mindenképpen fontos lenne biztosítani a Bíróság jelen ügyet lezáró ítélete közzétételének időpontjában már res iudicata hatállyal bíró, jogerőre emelkedett bírósági ítéletek érinthetetlenségét. Véleményem szerint ez az eset áll fenn a „jogbiztonságon alapuló olyan nyomós érvek” esetén, amelyek a Bíróság ítélkezési gyakorlata alapján igazolják „mérlegelési jogkörének” gyakorlását annak érdekében, hogy biztosítani tudja az olyan ítélet meghozatala előtt hozott határozatok jogerejét, mint a jelen ügyben hozott, amely radikálisan és bizonyos mértékben meglepő módon módosítja a normatív kontextust. ( 30 )

122.

A fentiekben kifejtettek alapján azt javaslom, hogy a Bíróság az előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdésre a következő választ adja:

„1)

A TRIPS Megállapodás 27. cikke, amely meghatározza a szabadalmi oltalom terjedelmét, olyan területre tartozik, ahol elsődlegesen továbbra is a tagállamok rendelkeznek hatáskörrel.

2)

Következésképpen a Polymeles Protodikeio Athinon által előterjesztett többi kérdésről nem szükséges határozni.”