PAOLO MENGOZZI

FŐTANÁCSNOK INDÍTVÁNYA

Az ismertetés napja: 2011. március 22.(1)

C‑58/10–C‑68/10. sz. egyesített ügyek

Monsanto SAS és társai

(A Conseil d’État [Franciaország] által benyújtott előzetes döntéshozatal iránti kérelem)

„Géntechnológiával módosított élelmiszerek és takarmányok – A forgalomba hozatalra vonatkozó engedély megadását követően az e termékek felhasználását és/vagy eladását tiltó nemzeti intézkedések – A nemzeti hatóságok ilyen intézkedések meghozatalára irányuló hatásköre”

1.        A tizenegy eljárást egyesítő jelen ügyben a Bíróságnak ismét alkalma nyílik a géntechnológiával módosított szervezetek (a továbbiakban: GMO) tárgyában döntést hozni. A megoldásra váró alapvető jogi probléma lényegében viszonylag korlátozott. Itt ugyanis annak eldöntéséről van szó, hogy az olyan – korábban valamely meghatározott jogszabály alapján engedélyezett – termékek vonatkozásában, amelyekre újabb jogszabály alapján az engedélyt meg kell újítani, és amelyek engedélyezését az előbbi jogszabály szabályozza, a régi és az új engedély megadása közötti átmeneti időszakban az első vagy a második, vagy mindkét jogszabály rendelkezéseit kell‑e alkalmazni az esetleges sürgősségi intézkedések meghozatala során.

2.        A jogvita tárgyát képező termék az Unió területén takarmányozásra használt, a Monsanto társaság által kifejlesztett MON810 kukoricafajta, amely egy géntechnológiai módosításnak köszönhetően különösen ellenálló egyes parazitákkal szemben.

I –    Jogi háttér

3.        A jelen ügy eldöntése szempontjából meghatározó jogszabályi környezet három szabálycsoportra bontható. Elsőként a „környezetbe történő szándékos kibocsátásra”, azaz különösképpen a GMO termesztésére és értékesítésére vonatkozó szabályokra, amelyeket korábban a 90/220 irányelv tartalmazott, jelenleg pedig a 2001/18 irányelv foglal magában. Másodsorban az élelmiszerbiztonságra vonatkozó szabályokra, pontosabban a 178/2002 rendeletre. Végül harmadsorban az 1829/2003 rendeletre, amely a fő értelmezési tárgyát adja annak az ügynek, amelyben a Bíróság döntését kérték, és amellyel a jogalkotó a lehető legjobban kívánta egységesíteni a GMO‑kra vonatkozó szabályokat: így az részben felváltotta, részben pedig kiegészítette a korábban alkalmazandó szabályokat.

A –    A 90/220/EGK irányelv

4.        A 90/220 irányelv(2) volt az első, amely közösségi szinten egységes rendszert vezetett be a GMO környezetbe történő kibocsátásának engedélyezésére. Az irányelvben előírt rendszer általánosságban a valamely tagállam által kiadott engedélyen alapult, feltéve hogy azzal szemben a többi tagállam meghatározott határidőn belül nem élt ellenvetéssel. Vita esetén a Bizottság döntött. A valamely tagállam által kiadott engedély tehát az egész Közösség területén érvényes volt.

5.        Amint az a jelen ügy tényállásának leírásából ki fog tűnni, a MON810‑et eredetileg ezen irányelv alapján engedélyezték.

B –    A 2001/18 irányelv

6.        A 2001/18/EK irányelv(3) (a továbbiakban: irányelv) hatályon kívül helyezte a 90/220 irányelvet, és annak helyébe lépett. Jóllehet néhány módosításra sor került, a GMO környezetbe történő kibocsátásának engedélyezési rendszere nagyrészt hasonló maradt az előző irányelvben meghatározotthoz. Bevezette különösen az engedély korlátozott (maximum tízéves) időtartamának elvét, és egyszerűsített eljárást írt elő a 90/220 irányelv alapján már megadott engedélyek megújítására.

7.        Az irányelv 12. cikke többek között a következőt írja elő:

„(1) A 13–24. cikket nem kell alkalmazni semmilyen termékekként vagy termékekben megjelenő GMO‑ra, amennyiben azt a II. mellékletben megfogalmazott alapelvek és a III. mellékletben meghatározott információk alapján végrehajtott, a specifikus környezeti felmérésre vonatkozó közösségi jogszabályok engedélyezik, az ilyen közösségi jogszabályokban előírt további követelmények, valamint az ezen irányelvben előírtakkal legalább egyenértékű, a kockázatkezelésre, címkézésre, figyelemmel kísérésre és amennyiben szükséges, a nyilvánosság tájékoztatására és a védzáradékra vonatkozó követelmények sérelme nélkül.

[...]”.

8.        Az irányelvnek „A hozzájárulás [helyesen: engedély] megújítása” címet viselő 17. cikke egy különleges és egyszerűsített megújítási eljárást ír elő a 90/220 irányelv alapján már engedélyezett GMO‑kra. Ezt a megújítást legkésőbb 2006. október 17‑ig el kellett elvégezni.

9.        Az irányelv 22. cikke – megismételve a 90/220 irányelvben már rögzített alapelvet – előírja, hogy „a tagállamok − a 23. cikk sérelme nélkül − nem tilthatják meg, nem korlátozhatják vagy nem gátolhatják meg azon termékekként vagy termékekben megjelenő GMO‑k forgalomba hozatalát, amelyek ezen irányelv követelményeinek megfelelnek”.

10.      A „Védzáradék” címet viselő 23. cikk a következőképpen rendelkezik:

„(1) Ha a tagállam a hozzájárulás [helyesen: engedély] megadása óta ismertté vált, a környezeti kockázatértékelés vagy ismételt felmérés révén rendelkezésre álló információt befolyásoló új vagy további tudományos ismeretek alapján, új vagy további információk következtében elégséges indokkal rendelkezik annak feltételezésére, hogy egy szabályosan bejelentett, termékként vagy termékekben megjelenő GMO az emberi egészségre vagy a környezetre kockázatot jelent, az illető tagállam korlátozhatja vagy megtilthatja saját területén a termékként vagy termékben megjelenő GMO felhasználását és/vagy árusítását.

[...]

A tagállamnak azonnal értesítenie kell a Bizottságot és a többi tagállamot az e cikk alapján tett intézkedésekről, és meg kell indokolnia azokat […].

(2) A tagállamok által átadott információ kézhezvételétől számított 60 napon belül döntést kell hozni a tagállami intézkedésről a 30. cikk (2) bekezdésében említett szabályozási bizottsági eljárásnak megfelelően”.

C –    Az 1829/2003 rendelet

11.      Az 1829/2003 rendelet(4) (a továbbiakban: rendelet) – bár a címe alapján azt lehetne gondolni, hogy az kizárólag a GMO élelmiszerként vagy takarmányként történő fogyasztására vonatkozik – valójában egyesített rendszert vezetett be, amely lehetővé teszi, hogy az azt igénylő gazdasági szereplők a géntechnológiailag módosított termékeknek mind a termesztésére, mind az élelmiszerként történő felhasználására vonatkozóan egységes engedélyt szerezhessenek. Ezenkívül a rendeletben megállapított rendszerben az engedély kibocsátását nem az egyes tagállamok végzik, hanem az elsősorban uniós szinten folyó eljárás eredménye.

12.      A rendeletnek a géntechnológiailag módosított takarmányra vonatkozó engedélykérelmekkel kapcsolatos 17. cikke a következőt írja elő:

„[...]

(5) A GMO‑k és a GMO‑kat tartalmazó vagy azokból álló takarmány esetében a kérelemhez szintén csatolni kell:

a) a 2001/18/EK irányelv III. és IV. melléklete által megkövetelt információkat alátámasztó teljes műszaki dokumentációt, valamint a 2001/18/EK irányelv II. mellékletében megállapított elvekkel összhangban elvégzett kockázatértékelés következtetéseit, vagy amennyiben a GMO forgalomba hozatalát a 2001/18/EK irányelv C. része szerint engedélyezték, az engedélyezésre vonatkozó döntés másolatát;

[...]”.

13. A rendelet 20. cikke a más jogszabályi rendelkezések alapján már engedélyezett GMO‑kkal foglalkozik. Az (1) bekezdésében többek között előírja, hogy az „e szakasz hatálya alá tartozó termékek, amelyeket e rendelet alkalmazásának időpontját megelőzően jogszerűen hoztak forgalomba a Közösségben, továbbra is forgalomban maradhatnak, azokat felhasználhatják és feldolgozhatják, feltéve hogy [...] a 90/220/EGK irányelv vagy a 2001/18/EK irányelv szerint engedélyezett termékek esetében, beleértve a takarmányként történő felhasználást, [...] az érintett termékek forgalomba hozataláért felelős vállalkozók az e rendelet alkalmazásának időpontját követő hat hónapon belül [értesítik] a Bizottságot arról a dátumról, amikor ezeket a termékeket először forgalomba hozták a Közösségben”.

14.      Ugyanezen 20. cikk (2) bekezdése pontosítja, hogy „az (1) bekezdésben említett értesítéshez a 17. cikk (3) és adott esetben (5) bekezdésében említett adatokat kell csatolni, amelyeket a Bizottság továbbít a Hatóságnak és a tagállamoknak”.

15.      A 20. cikk (4) bekezdése ehhez azonban hozzáteszi, hogy a 90/220/EGK, illetve a 2001/18/EK irányelv szerint már engedélyezett termékek esetében „a [...] termékek első forgalomba hozatalának időpontjától számított kilenc éven belül, de e rendelet alkalmazásának időpontjától számított három évnél semmilyen esetben sem korábban [...]” megújítási kérelmet kell benyújtani.

16.      A rendelet szükségintézkedések – egészséget vagy környezetet érintő kockázat jelenléte esetében történő – elfogadásának lehetőségére vonatkozó rendelkezést is tartalmaz. A 34. cikkről van szó. A GMO‑kra vonatkozó engedélyek kibocsátását központosító rendelet jellegének megfelelően a szükségintézkedések elfogadására irányuló hatáskörrel főszabályként a Bizottságot ruházták fel. A 34. cikk szövege a következő:

„Ha nyilvánvaló, hogy az e rendelettel vagy azzal összhangban engedélyezett termékek valószínűleg komoly kockázatot jelentenek az emberi egészségre, az állati egészségre vagy a környezetre, vagy amennyiben a Hatóságnak a 10. cikk vagy a 22. cikk szerint kiadott véleményének figyelembevételével felmerül egy engedély sürgős felfüggesztésének vagy módosításának szükségessége, a 178/2002/EK rendelet 53. és 54. cikkében előírt eljárások szerint kell intézkedéseket tenni”.

D –    A 178/2002 rendelet

17.      A 178/2002 rendelet(5) jelen ügy szempontjából releváns rendelkezései az 1829/2003 rendelet 34. cikkében hivatkozott rendelkezések, vagyis az 53–54. cikk.

18.      „A Közösségből származó vagy harmadik országból behozott élelmiszerre és takarmányra vonatkozó szükségintézkedések” címet viselő 53. cikk azokat az intézkedéseket határozza meg, amelyeket annak érdekében lehet meghozni, hogy szükség esetén felfüggesszék vagy korlátozzák az esetlegesen kockázatot jelentő élelmiszerek vagy takarmányok forgalmazását. Az, intézkedések meghozatalával kapcsolatos hatáskörre és feltételekre vonatkozóan a jogszabály a következőt írja elő:

„(1) Amennyiben nyilvánvaló, hogy a Közösségből származó vagy harmadik országból behozott élelmiszer vagy takarmány súlyos veszélyt jelent az emberek egészségére, az állatok egészségére vagy a környezetre, és az érintett tagállam (tagállamok) által hozott intézkedésekkel ezt a kockázatot nem lehet eredményesen csökkenteni, a Bizottság az 58. cikk (2) bekezdésével összhangban, saját kezdeményezésére vagy egy tagállam felkérésére − a helyzet súlyosságától függően − haladéktalanul megteszi a következő intézkedések egyikét vagy közülük többet [...]”.

19.      Az 54. cikk – az előző cikket kiegészítve – olyan eljárást szabályoz, amely lehetővé teszi a tagállamoknak, hogy a Bizottság tétlensége esetén beavatkozzanak. Ez a cikk a következőképpen rendelkezik:

„(1) Amennyiben egy tagállam hivatalosan tájékoztatja a Bizottságot szükségintézkedések meghozatalának szükségességéről, de a Bizottság nem az 53. cikk alapján járt el, a tagállam ideiglenes védintézkedéseket hozhat. Ez esetben a tagállam haladéktalanul tájékoztatja erről a többi tagállamot és a Bizottságot.

[...]

(3) A tagállam mindaddig fenntartja saját ideiglenes védőintézkedéseit, amíg a Közösség nem vezeti be saját intézkedéseit”.

II – A tényállás, a nemzeti eljárás és az előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdések

20.      A MON810 GMO‑kukoricát a Közösség területén először 1998‑ban engedélyezték a 90/220 irányelv alapján. A forgalomba hozatalra vonatkozó értesítést a francia hatóságoknál tették meg, amelyek azt kedvező véleménnyel továbbították a Bizottsághoz. A Bizottság 1998. április 22‑i határozatával(6) hozzájárulását fejezte ki, Franciaország pedig az 1998. augusztus 3‑i miniszteri rendelettel(7) kiadta az engedélyt.

21.      A Monsanto társaság, az engedély jogosultja sosem kérte annak a 2001/18 irányelv alapján történő megújítását. Az előírt határidőn belül azonban létező termékként jelentette be a MON810‑t, az 1829/2003 rendelet 20. cikkének (1) bekezdése alapján. Ezt követően 2007 folyamán a Monsanto társaság ugyanezen 20. cikk (4) bekezdése alapján kérte az engedély megújítását. Az 1829/2003 rendelet 23. cikkének (4) bekezdése értelmében a már meglévő engedély megújítási eljárásának elhúzódása esetén az engedély továbbra is joghatást vált ki.

22.      Egy 2007. december 5‑i miniszteri rendelet(8) megtiltotta a MON810 kukorica‑vetőmagnak a Francia Köztársaság területén történő értékesítését és felhasználását. A szöveg utalt arra, hogy folyamatban van a MON810 környezetre és egészségre gyakorolt hatásainak vizsgálata, de nem tartalmazott semmilyen hivatkozást azon uniós jogszabályokra, amelyeken az intézkedés alapult. A Bizottság azt állítja, hogy a szóban forgó intézkedésről nem értesítették.

23.      Ezt követően egy 2008. február 7‑i újabb miniszteri rendelet(9) – amelyet egyébként néhány nappal később egy február 13‑i másik miniszteri rendelet(10) módosított – a nemrég létrehozott Comité de préfiguration de la Haute Autorité sur les organismes génétiquement modifiés (a géntechnológiával módosított szervezetekkel foglalkozó főhatóság ideiglenes bizottsága) által a MON810‑zel szemben megfogalmazott kételyekre hivatkozással általánosan megtiltotta a MON810 termesztését. Az intézkedés indokolása általánosságban utal mind az irányelvre, mind a rendeletre, az egyetlen kifejezetten hivatkozott uniós jogi norma azonban az irányelv 23. cikke.

24.      Az előző pontban tárgyalt miniszteri rendeletről a Bizottságot – saját előadása szerint – két alkalommal értesítették. Először 2008. február 11‑én az irányelv 23. cikke értelmében meghozott intézkedésről. Másnap, 2008. február 12‑én pedig az 1829/2003 rendelet 34. cikkén alapuló intézkedésről.

25.      A francia hatóságok által a MON810‑re vonatkozóan előírt termesztési tilalmat különböző keresetekkel támadták meg a Conseil d’État előtt, amely az eljárásokat felfüggesztette, és az alábbi kérdéseket terjesztette a Bíróság elé előzetes döntéshozatal céljából(11):

„1. Ha egy géntechnológiával módosított, takarmányozásra használt szervezetet az 1829/2003/EK rendelet kihirdetését megelőzően hoztak forgalomba, és ha az erre vonatkozó engedélyt az e rendelet 20. cikkében foglalt rendelkezések szerint hatályban tartották, mielőtt az e rendelet értelmében benyújtandó, az új engedélyre vonatkozó kérelem tárgyában döntöttek volna, akkor a szóban forgó terméket úgy kell‑e tekinteni, mint azokat a termékeket, amelyek a 2001/18/EK irányelvnek a jelen határozat indokolásában idézett 12. cikkében szerepelnek, és ebben az esetben a szóban forgó, géntechnológiával módosított szervezet − a forgalomba hozatalra vonatkozó engedély megadását követően meghozható szükségintézkedések vonatkozásában − egyedül az 1829/2003/EK rendelet 34. cikkének van alávetve, vagy éppen ellenkezőleg, ilyen intézkedéseket az egyes tagállamok hozhatnak meg az irányelv 23. cikke, illetve az ennek a belső jogba történő átültetését lehetővé tevő nemzeti jogszabályok alapján?

2. Amennyiben a szükségintézkedések csak az 1829/2003/EK rendelet 34. cikkének keretén belül hozhatók meg, meghozhatnak‑e valamely tagállam hatóságai egy olyan intézkedést, mint amelyet a − módosított − megtámadott 2007. december 5‑i rendelet is tartalmaz, a 178/2002/EK rendelet 53. cikkében foglalt veszélyre történő hivatkozással, és ha igen, milyen feltételek mellett; vagy az egyes tagállamok hozhatnak védintézkedéseket ugyanezen rendelet 54. cikkére hivatkozással?

3. Amennyiben egy tagállam hatóságai a 2001/18/EK irányelv 23. cikke, vagy az 1829/2003/EK rendelet 34. cikke, vagy mindkettő alapján jogosultak eljárni, a kereset alapján felmerül a kérdés − különös tekintettel az elővigyázatosság elvére −, hogy milyen követelményi szintet határoz meg az irányelv 23. cikke, amely lehetővé teszi olyan szükségintézkedések alkalmazását, mint amilyen például a termékek használatának ideiglenes tilalma abban az esetben, ha »a tagállam […] elégséges indokkal rendelkezik annak feltételezésére, hogy egy […] GMO […] a környezetre kockázatot jelent », valamint a rendelet 34. cikke, mely szintén lehetővé teszi az említett intézkedések alkalmazását abban az esetben, « ha nyilvánvaló, hogy a […] termékek valószínűleg komoly kockázatot jelentenek […] a környezetre«, figyelemmel a kockázatok azonosítására, azok valószínűségének értékelésére és várható hatásainak természetére?”

III – Az előzetes döntéshozatalra előterjesztett első kérdésről

26.      Az előzetes döntéshozatalra előterjesztett első kérdéssel a kérdést előterjesztő bíróság arra keresi a választ, hogy melyik jogi szabályozást kell alkalmazni arra a termékre, amelyet a 90/220 irányelv alapján engedélyeztek, és amelyet így mint létező terméket jelentettek be az 1829/2003 rendelet alapján, amely rendelet értelmében ezután az engedély megújítását is kérték.

27.      Közelebbről, azt kell tisztázni, hogy a jelen ügyhöz hasonló helyzetben a szükségintézkedések elfogadására irányuló hatáskör – szükség esetén – elsősorban a tagállamokat illeti‑e az irányelv 23. cikkében előírt eljárás szerint, vagy a rendelet 34. cikke alapján a Bizottságot.

28.      Hangsúlyozni kell, hogy a probléma kizárólag azt az „átmeneti” időszakot érinti, amelyben a termékre vonatkozó engedélyt még nem újították meg. Nem tűnhet kétségesnek – bár a kérdés nem tárgya jelen eljárásnak –, hogy miután az engedélyt a rendelet alapján megújítják, kizárólag ez utóbbi rendelkezéseit lehet alkalmazni: ami tehát a szükségintézkedéseket illeti, azokat kizárólag a rendelet 34. cikke alapján lehet elfogadni.

29.      A francia kormány szerint – amelynek álláspontját lényegében az osztrák, a görög, valamint a lengyel kormány is osztja –, a jelenlegihez hasonló helyzetben továbbra is alkalmazni kell az irányelv 23. cikkét, azaz valamely tagállam az alapján közvetlenül is fogadhat el szükségintézkedéseket. Ellenben a Bizottság szerint (és a Monsanto társaság, valamint az alapügyekben felperes többi társaság szerint) a MON810‑nek a rendelet alapján „létező termékként” történő értesítése azzal a következménnyel jár, hogy többé nem lehet alkalmazni az irányelv 23. cikkét, különösen az irányelv 12. cikke miatt.

30.      Megjegyzem, hogy jogi szempontból a jogvita központi kérdését a 2001/18 irányelv 12. cikke alkalmazási körének meghatározása adja. Ahogyan az a jogi háttér bemutatásából kitűnik, ez a cikk kizárja az irányelv egyes rendelkezéseinek – köztük a szükségintézkedésekre vonatkozó 23. cikk – GMO‑kra történő alkalmazását „amennyiben azt a II. mellékletben megfogalmazott alapelvek és a III. mellékletben meghatározott információk alapján végrehajtott, a specifikus környezeti felmérésre vonatkozó közösségi jogszabályok engedélyezik, […] valamint az ezen irányelvben előírtakkal legalább egyenértékű, a kockázatkezelésre, címkézésre, figyelemmel kísérésre és amennyiben szükséges, a nyilvánosság tájékoztatására és a védzáradékra vonatkozó követelmények sérelme nélkül”.

31.      Amint tehát látható, az irányelv 12. cikke miatt nem alkalmazható annak 23. cikke azokra a GMO‑kra, amelyek megfelelnek néhány különös követelménynek: 1) „közösségi (nyilvánvalóan az irányelvtől eltérő) jogszabályok alapján engedélyezett” GMO‑knak kell lenniük; 2) ezeknek a jogszabályoknak elő kell írniuk az irányelv által megkövetelt környezeti kockázatértékelést; 3) ezeknek a jogszabályoknak az irányelvben meghatározottakkal legalább egyenértékű kötelezettségeket kell előírniuk a címkézésre, a nyilvánosság tájékoztatására stb. vonatkozóan.

32.      Meg kell tehát határozni, hogy a 90/220 irányelv alapján engedélyezett és az 1829/2003 rendelet szerint bejelentett valamely GMO esetében teljesülnek‑e az előző pontban említett feltételek.

33.      Először is megjegyzem, hogy az irányelv 12. cikke nyilvánvalóan nem utalhatott kifejezetten a rendeletre, hiszen ez utóbbi két évvel az irányelv után született.

34.      Ami – még pontosabban – az irányelv 12. cikkében szereplő követelményeket illeti, kimondható, hogy egyértelmű az, hogy a MON810 kukoricát legalább az irányelvben előírtakkal legalább egyenértékű követelmények alapján engedélyezték: azt ugyanis éppen az irányelv alapján engedélyezték (a pontosság kedvéért helyesebben a 90/220 irányelv alapján, amelyet a 2001/18 irányelv foglalt egységes szerkezetbe annak helyébe lépve(12)). A MON810‑et ugyanakkor az jellemzi, hogy a Monsanto társaság célja – azzal, hogy azt választotta, hogy a terméket csak a rendelet és nem a 2001/18 irányelv alapján jelenti be – az volt, hogy az kizárólag az 1829/2003 rendeleten alapuló jogi szabályozás alá tartozzon annak érdekében, hogy kihasználja a termesztésre és forgalmazásra vonatkozó „egységes engedélyezési” rendszer által kínált fokozottabb egyszerűsítést. Ha a MON810‑et, mint „létező terméket” a 2001/18 irányelv 17. cikke alapján is (vagy kizárólag az alapján) bejelentették volna, nem lenne kétséges, hogy az irányelv 23. cikkét alkalmazni kell.

35.      Meg kell tehát vizsgálni, hogy a konkrét esetben a forgalomba hozatal és/vagy a termesztés rendeletben előírt feltételei legalább egyenértékűek‑e az irányelvben meghatározottakkal.

36.      Az, hogy az irányelv 12. cikkében előírt első feltétel az, hogy a terméket valamely (az irányelvtől eltérő) uniós jogszabály alapján „engedélyezzék”, véleményem szerint nem képez olyan tényezőt, amely kizárhatná ugyanezen 12. cikknek a rendelet alapján egyszerűen „bejelentett” termékre való alkalmazandóságát. Az ugyanis igaz, hogy a rendelet szerinti értesítés nélkül a MON810‑et sem termeszteni, sem forgalmazni nem lehetne: következésképpen gyakorlati szempontból éppen a rendelet szerinti értesítés az, amely „engedélyezi” a termék termesztését és/vagy forgalmazását az Unió területén. A termesztést és forgalmazást engedélyező aktus formális elnevezésén túlmenően („értesítés” vagy „engedély”) azok a feltételek számítanak tehát, amelyek az előbbieket jogszerűvé teszik.

37.      E tekintetben az 1829/2003 rendelet 17. cikkének (5) bekezdésével összefüggésben értelmezett 20. cikkének (2) bekezdése(13) világosan meghatározza, hogy valamely létező terméknek a rendelet alapján történő értesítéséhez a 2001/18 irányelv II., III., IV. mellékletében előírt összes információt rendelkezésre kell bocsátani.

38.      Következésképpen, miután a 90/220 irányelv alapján már engedélyezték a MON810‑hez hasonló terméket, a rendelet alapján kizárólag olyan értesítést követően maradhat forgalomban, amelyben az irányelv értelmében az engedély megszerzéséhez szükséges minden tényezőt közölnek.

39.      Úgy tűnik, hogy a rendelet teljesíti az irányelv 12. cikkében szereplő egyéb feltételeket is. E tekintetben a sürgősségi intézkedésekről szóló 34. cikken túlmenően meg kell említeni az információkhoz való nyilvános hozzáférésről szóló 29. cikket, a címkézésre vonatkozó 12–14., valamint 24–26. cikket. Emlékeztetni kell továbbá a rendelet (33) preambulumbekezdésben tett azon pontosítására, miszerint a rendelet alapján elvégzett környezeti kockázatértékelés „meg [kell, hogy] feleljen a 2001/18/EK irányelvben említett követelményeknek”. Még általánosabban a (9) preambulumbekezdés emlékeztet annak szükségességére, hogy az „új engedélyezési eljárásoknak” követniük kell „a 2001/18/EK irányelv által bevezetett új elveket”.

40.      Mindazonáltal nem kétséges, hogy – a jogalkotói szándék szerint – az 1829/2003 rendelet teljes egészében az irányelv rendszerének(14) helyébe léphet, amennyiben a jogosult úgy kívánja. A rendelet hatékony érvényesülésének kérdését akkor lehetne megvizsgálni, ha továbbra is úgy kellene vélni, hogy az irányelv rendelkezéseit azokra a termékekre is alkalmazni kell, amelyeket jogi szempontból teljes körűen a rendelet szabályoz.

41.      Hozzá kell azonban tenni, hogy még ha a 2001/18 irányelv 12. cikkét nem is kellene a MON810‑hoz hasonló, az 1829/2003 rendelet szerint bejelentett termékre alkalmazni, az irányelv 23. cikkében szereplő védzáradék alkalmazásának lehetősége a jelenlegihez hasonló esetben meglehetősen kétséges lenne. Emlékeztetni kell ugyanis arra, hogy a MON810‑et soha nem engedélyezték a 2001/18 irányelv alapján, és hogy az előző irányelv alapján megadott engedély kizárólag akkor válthatott ki továbbra is joghatást, ha azt az 1829/2003 rendelet szerint bejelentik. Kétségesnek tűnik tehát, hogy egy 2001‑es irányelvben foglalt rendelkezés (23. cikk) lényegében módosító hatást gyakoroljon egy 2003‑as rendeletre (különösen annak 34. cikkére), amely kifejezetten nem rendelkezik ilyen típusú eltérésről.

42.      Elengedhetetlen annak egyértelművé tétele, hogy nem „erősebb” védelem (az irányelv alapján) és „gyengébb” védelem (a rendelet alapján) közötti választást jelent az irányelv 23. cikke és a rendelet 34. cikke – mint a sürgősségi intézkedések meghozatalára vonatkozó jogalapok – közötti választás A két rendelkezés alig eltérő megfogalmazása ellenére – amire az előzetes döntéshozatalra előterjesztett harmadik kérdés tárgyalásakor visszatérek – az egyetlen számottevő eltérést a rendelkezés alapján intézkedés meghozatalára köteles alany jelenti: az irányelv esetében ez valamely tagállam, a rendelet esetében pedig a Bizottság. Mindazonáltal nyilvánvaló, hogy nem tekinthető úgy, hogy valamely tagállamhoz képest a Bizottság – amelynek vonatkozásában fel kell hívni a figyelmet arra, hogy megkapta a teljes kapcsolódó dokumentációt a termék értesítésénél – kevesebb garanciát nyújt. Mivel a GMO‑ra vonatkozó uniós szabályozás alapvető célja az, hogy a termékek szabad mozgását összeegyeztesse az egészség védelmével(15), kétségtelenül ésszerű a szükséges beavatkozások megtételéhez kapcsolódó jogkör Bizottságra ruházására irányuló döntés.

43.      Ugyanígy teljes mértékben irreleváns az előzetes döntéshozatalra előterjesztett első kérdés vizsgálatakor az elővigyázatosság elvére történő hivatkozás: az ugyanis – amint a harmadik kérdés vizsgálatakor látni fogjuk – annak meghatározásához elengedhetetlen, hogy valamely sürgősségi intézkedés meghozható‑e, és ha igen, milyen mértékben, de semmilyen hatással nincs annak meghatározására, hogy kinek a hatáskörébe tartozik annak meghozatala.

44.      Összefoglalva az előző pontokban kifejtetteket, nem tekinthető úgy, hogy az irányelv 23. cikkét a jelen ügyben alkalmazni kell. Egyrészt azért, mert maga az irányelv 12. cikke zárja ki annak alkalmazását, általánosabban pedig azért, mert a MON810‑et soha nem jelentették be a 2001/18 irányelv alapján.

45.      Úgy vélem ezért, hogy az előzetes döntéshozatalra előterjesztett első kérdésre azt a választ kell adni, hogy a 90/220 irányelv alapján engedélyezett és az 1829/2003 rendelet alapján létező termékként bejelentett olyan GMO esetében, amelyre vonatkozóan folyamatban van az engedély megújítására irányuló eljárás sürgősségi intézkedéseket kizárólag a rendelet – különösen annak 34. cikke alapján – lehet meghozni.

IV – Az előzetes döntéshozatalra előterjesztett második kérdésről

46.      Az előzetes döntéshozatalra előterjesztett második kérdéssel a kérdést előterjesztő bíróság annak eldöntését kéri a Bíróságtól, hogy amennyiben kizárólag a rendelet 34. cikkében meghatározott sürgősségi intézkedéseket lehet alkalmazni – aminek kimondását a Bíróság részére javasoltam −, elfogadhat‑e ugyanakkor valamely tagállam egyoldalú intézkedéseket, ahogyan azt a Francia Köztársaság a jelen esetben tette.

47.      Első ránézésre a kérdés egyszerűen megoldhatónak tűnik. A rendelet 34. cikke a sürgősségi intézkedések elfogadására vonatkozóan a 178/2002 rendelet 53. és 54. cikkére hivatkozik, amelyek elsőbbséget élvező bizottsági beavatkozást írnak elő (53. cikk), valamint csupán másodlagos állami beavatkozást a Bizottság tétlensége esetén (54. cikk). Következésképpen az első vizsgálatot követően egyértelműnek tűnik, hogy valamely állam nem fogadhat el egyoldalú sürgősségi intézkedéseket anélkül, hogy azt megelőzően tájékoztatná és cselekvésre hívná fel a Bizottságot a 178/2002 rendelet 53. cikkének megfelelően.

48.      Különösen e megfontolásokon alapul a Bizottság és a Monsanto azon állítása, miszerint az alkalmazandó uniós szabályozás értelmében a francia kormány nem tilthatta volna be egyoldalúan a MON810‑et anélkül, hogy előtte kérte volna a Bizottság beavatkozását.

49.      Van azonban egy olyan probléma, amelyre a jelen ügyben észrevételeket előterjesztő többi fél mutatott rá: ez pedig a 178/2002 rendelet fent hivatkozott 53. cikkének megfogalmazásából ered. Ez a rendelkezés ugyanis – amint azt fent láttuk – azt írja elő, hogy a Bizottság elfogadja a szükséges intézkedéseket, amennyiben a problémát „az érintett tagállam (tagállamok) által hozott intézkedésekkel […] nem lehet eredményesen csökkenteni”. Más szóval, a sürgősségi intézkedések meghozatala céljából a rendelkezés a tagállamok számára a Bizottságéhoz képest elsőbbségi szerepet ismer el, a szubszidiaritás elvének klasszikus modellje szerint.

50.      Mindazonáltal úgy vélem, hogy a GMO‑kat illetően nem ez a helyzet, és az alkalmazandó rendelkezések vizsgálata azt a szabályt erősíti meg, amelynek értelmében a GMO‑kra vonatkozó sürgősségi intézkedések elfogadására irányuló hatáskör az 1829/2003 rendeletnek a 178/2002 irányelv 53. és 54. cikkével összefüggésben értelmezett 34. cikke alapján főszabályként a Bizottsághoz, és nem a tagállamokhoz tartozik.

51.      Meg kell azonban jegyezni, hogy a szubszidiaritási klauzula – amely a 178/2002 rendelet 53. cikkében a Bizottság beavatkozási jogkörét azokra az esetekre korlátozza, amikor az állami hatóságok nem tudnak megfelelő módon beavatkozni – az 53. cikk alkalmazásának feltétele, az azt magában foglaló rendelet összefüggésében. Emlékeztetni kell arra, hogy a 178/2002 rendeletnek rendkívül tág alkalmazási körrel rendelkezik: általánosságban foglalkozik ugyanis élelmiszerekkel és takarmányokkal, és nem kimondottan GMO‑kkal. E rendelkezések alkalmazásának az 53. cikkben meghatározott feltételeit általánosságban kell alkalmazni minden olyan esetben, amikor az élelmiszerekre vonatkozóan sürgősségi intézkedésekre van szükség. Az 1829/2003 rendelet alapján engedélyezett GMO‑k esetében azonban a jogalkotó különös szabályozás elfogadása mellett döntött, amely kivételt képez a sürgősségi intézkedések meghozatalára vonatkozó „rendes” szabályozáshoz képest.

52.      Közelebbről nézve, ebben az összefüggésben a 178/2002 rendelet 53. cikke alkalmazásának lehetősége az 1829/2003 rendelet 34. cikkében meghatározott kockázatok fennállása esetén közvetlenül ugyanebből a 34. cikkből ered, amely előírja, hogy bizonyos feltételek bekövetkezése esetén „a 178/2002/EK rendelet 53. és 54. cikkében előírt eljárások szerint kell intézkedéseket tenni”(16). Meg kell jegyezni, hogy az 1829/2003 rendelet nem hivatkozik a 178/2002 rendelet 53. és 54. cikke alkalmazásának feltételére – amelynek hatékonysága szorosan kötődik ezen utóbbi rendelet szerkezetéhez –, amely olyan kockázat meglétében áll, amelyet „az érintett tagállam (tagállamok) által hozott intézkedésekkel […] nem lehet eredményesen csökkenteni”. Az 1829/2003 rendelet ezzel szemben csak az e cikkekben előírt „eljárásokra” hivatkozik, amely egyrészről a Bizottság beavatkozásának lehetőségét (53. cikk), másrészt a Bizottság tétlensége esetén az ideiglenes állami beavatkozások (54. cikk) lehetőségét foglalja magában.

53.      A 178/2002 rendelet 53. és 54. cikke az 1829/2003 rendelet alapján engedélyezett GMO‑k esetében így kizárólag az intézkedések elfogadására irányuló eljárásokra vonatkozik, és nem azokra a feltételekre, amelyek fennállása esetén sürgősségi intézkedéseket lehet elfogadni. Ezen eljárások továbbá kétségtelenül két eltérő hatáskör gyakorlásán alapulnak: a Bizottság elsődleges hatáskörén és a tagállamok kizárólag másodlagos és kivételes hatáskörén.

54.      Végezetül azt is ki kell emelni, hogy a GMO‑k területén a tagállamoknak a sürgősségi intézkedések meghozatala tekintetében elismert szerepe – bármennyire is nem egyenértékű az intézkedések elfogadására elsődleges hatáskörrel rendelkező Bizottságéval –, így is igen jelentős, ahogyan azt az alkalmazandó rendelkezések szövege is mutatja. Egyrészről ugyanis – amint az a fentiekből is egyértelműen következik – a 178/2002 rendelet 53. cikke értelmében a tagállamok a Bizottságtól sürgősségi intézkedések meghozatalát kérhetik. Másrészt abban az esetben, ha a Bizottság az állami kérés ellenére sem intézkedne megfelelő időn belül, az államok az 54. cikk értelmében „ideiglenes védintézkedéseket” fogadhatnak el.

55.      Lezárva a második kérdés vizsgálatát, azt javaslom tehát, hogy azt a Bíróság annak kimondásával válaszolja meg, hogy az 1829/2003 rendelet 34. cikke szerinti sürgősségi intézkedések meghozatalára irányuló eljárás keretében a tagállamok egyoldalú intézkedéseket csak ideiglenes jelleggel hozhatnak a 178/2002 rendelet 54. cikkében szabályozott részletes szabályok alapján, kizárólag abban az esetben, ha a Bizottság – annak ellenére, hogy valamely tagállam sürgősségi intézkedések meghozatalát javasolta – kellő időn belül nem járt el megfelelően.

V –    Az előzetes döntéshozatalra előterjesztett harmadik kérdésről

56.      Az előzetes döntéshozatalra előterjesztett harmadik kérdéssel a kérdést előterjesztő bíróság azt kéri, hogy a Bíróság pontosítsa, melyek azok a feltételek – különösen, ami az esetleges kockázatokat illeti –, amelyek igazolják a sürgősségi intézkedések meghozatalát az irányelv 23. cikke, illetve a rendelet 34. cikke alapján.

57.      Az első két kérdésre általam javasolt válasz fényében az előzetes döntéshozatalra előterjesztett harmadik kérdés megválaszolására talán már nem is lenne szükség. Mivel ugyanis a francia kormánynak nem volt hatásköre egyoldalú intézkedéseket elfogadni anélkül, hogy azt megelőzően a problémával a Bizottsághoz fordult volna, a sürgősségi intézkedések elfogadását lehetővé tevő feltételek már nem relevánsak a jelen eljárásban meghozandó döntés során.

58.      Mindazonáltal két ok miatt továbbra is hasznosnak vélem a kérdés megvizsgálását. Egyrészt abban az esetben, ha a Bíróság nem osztaná álláspontomat az előző kérdésekre vonatkozóan; másrészt mivel Franciaország – bár megítélésem szerint nem fogadhatott volna el azonnal ilyen intézkedéseket – kérhette a Bizottságtól annak megtételét, és a Bíróság részéről erre vonatkozóan tett pontosítás ebben az esetben elkerülhetővé tenné a további bizonytalanságokat és ellentmondásokat.

59.      A szöveg szempontjából – ahogyan azt a jogi háttér kifejtésénél láttuk – a sürgősségi intézkedések alkalmazásának feltételeit eltérően határozzák meg az irányelv 23. cikkében és a rendelet 34. cikkében. Az irányelv 23. cikke szerint a tagállamok sürgősségi intézkedéseket akkor hozhatnak, ha új információk alapján „elégséges indokkal rendelkeznek annak feltételezésére, hogy egy […] GMO az emberi egészségre vagy a környezetre kockázatot jelent”. A maga részéről a rendelet 34. cikke pedig olyan esetekre korlátozza a hasonló intézkedések meghozatalát, amikor „nyilvánvaló, hogy a [GMO‑k] valószínűleg komoly kockázatot jelentenek az emberi egészségre, az állati egészségre vagy a környezetre, vagy amennyiben a Hatóságnak a 10. cikk vagy a 22. cikk szerint kiadott véleményének figyelembevételével felmerül egy engedély sürgős felfüggesztésének vagy módosításának szükségessége”.

60.      Amint látható, a kétféle szövegezés eltér egymástól, és első ránézésre az irányelv 23. cikke az esetek szélesebb körében teszi lehetővé a sürgősségi intézkedések elfogadását, mivel egyszerű „kockázatról” beszél, amelynek esetében nem írja elő, hogy „súlyos” legyen, ahogyan azt ezzel szemben a rendelet teszi. Ezenkívül – míg az irányelv azt írja elő, hogy a tagállamnak „elégséges indoka” legyen annak feltételezésére, hogy kockázat áll fenn – a rendelet azt írja elő, hogy a kockázat legyen „nyilvánvaló”.

61.      Az eltérő megfogalmazásokat a sürgősségi intézkedések eltérő hatálya magyarázhatja a két esetben. Az irányelv 23. cikke alapján elfogadott sürgősségi intézkedés hatálya ugyanis egy tagállamra korlátozódik, míg a rendelet 34. cikke alapján hozott intézkedés joghatásait az Unió egész területén kiváltja. Következésképpen az intézkedések meghozatala nagyobb figyelmet kíván, mivel azok különösen hangsúlyos következményekkel járnak.

62.      Mindazonáltal úgy vélem, hogy ezen eltéréseket nem kell túlértékelni, és a lexikális különbségeken túlmenően a kétféle intézkedés igénybevételének feltételei jórészt azonosnak tekinthetők.

63.      Mindenekelőtt a rendelet 34. cikke – az irányelv 23. cikkétől eltérően – előírja, hogy a Bizottság a súlyos kockázat nyilvánvaló jelenlétének esetén kívül sürgősségi intézkedéseket hozhat minden olyan esetben is, amikor az Európai Élelmiszerbiztonsági Hatóság olyan véleményt ad ki, amely az engedély sürgős felfüggesztésének vagy módosításának szükségességét jelzi. A Hatóság a véleményét a rendelet 10. (élelmiszerek esetén) és 22. cikke (takarmányok esetén) alapján, valamely tagállamtól vagy a Bizottságtól kapott felkérést követően vagy a saját kezdeményezésére bocsátja ki. Mindazonáltal a lényeg az, hogy a rendelet nem fejti ki azon indokokat, amelyek alapján a vélemény javasolhatja az engedély sürgős felfüggesztését vagy módosítását, és éppen ezért azok a Hatóság diszkrecionális jogkörébe tartoznak, amely hatóságnak a saját műszaki ismeretei alapján kell megvizsgálnia, hogy valamely GMO „megfelel‑e még az e rendeletben megállapított feltételeknek”.

64.      Másodsorban az elővigyázatosság elve az a tényező, amely döntően hozzájárul az irányelvben és a rendeletben előírt feltételek egységesítéséhez, amelynek kifejeződéseként jelenik meg az irányelv 23. cikkében, valamint a rendelet 34. cikkében szereplő védzáradék(17). Ebből a – környezetvédelem terén az EUMSZ 191. cikk (2) bekezdése szentesített – elvből az állandó ítélkezési gyakorlat szerint az következik, hogy amennyiben „[...] kockázat létét vagy mértékét illetően bizonytalanság áll fenn, akkor védelmi intézkedéseket lehet elfogadni még azelőtt, mielőtt ezen kockázatok bekövetkezése és súlyossága teljesen kimutatható lenne”(18).

65.      A Szerződés nem tartalmazza az elővigyázatosság elvének meghatározását, a másodlagos jogban azonban fellelhető az ítélkezési gyakorlatban kidolgozotthoz hasonló megfogalmazásra. Többek között ilyen a 178/2002 rendelet jelen ügyben ugyan közvetlenül nem alkalmazandó, de mindenképpen figyelembe vehető 7. cikke, amely a következőt írja elő:

„(1) Azokban az esetekben, ahol a rendelkezésre álló információk értékelését követően bebizonyosodik az egészségkárosító hatások lehetősége, de a helyzet tudományos megítélése még bizonytalan, egy átfogóbb kockázatértékeléshez szükséges további tudományos információk összegyűjtéséig a Közösség területén előírt magas szintű egészségvédelem megvalósítása érdekében ideiglenes kockázatkezelési intézkedéseket lehet bevezetni.

(2) Az (1) bekezdés alapján bevezetett intézkedések arányosak, és csak annyiban korlátozzák a kereskedelmet, amennyiben ez a Közösség területén előírt magas szintű egészségvédelem megvalósításához feltétlenül szükséges; az intézkedések bevezetésénél tekintettel kell lenni a szakmai és gazdasági megvalósíthatóságra és a vonatkozó ügyben az egyéb megfelelő tényezőkre. Az intézkedéseket ésszerű időn belül felül kell vizsgálni; ezt az időtartamot az életet vagy egészséget veszélyeztető kockázati tényezők, valamint a tudományos megítélés körüli bizonytalanság tisztázásához és egy átfogóbb kockázatértékelés elkészítéséhez szükséges tudományos információk jellegétől függően kell meghatározni.”

66.      Az elővigyázatosság elvének, valamint ezen elvnek a Bíróság és az uniós jogalkotás által adott értelmezése fényében a sürgősségi intézkedések meghozatalához elengedhetetlen olyan jelentős – azaz nem pusztán feltételezett(19) – kockázat fennállása, amely negatív következményekkel jár az egészségre vagy a környezetre nézve, és amely független attól, hogy a szóban forgó intézkedéseket az irányelv 23. cikke vagy a rendelet 34. cikke alapján hozzák meg: nem szükséges azonban, hogy a kockázat kezdettől fogva pontosan számszerűsíthető legyen. Azt a pontosítást, miszerint a kockázatnak a rendelet 34. cikke értelmében „súlyosnak” kell lennie, véleményem szerint úgy kell értelmezni, hogy kárt okozó esemény bekövetkezésének valószínűsége áll fenn, amely esemény nem fér bele a bármely emberi tevékenységgel együtt járó rendes kockázatok körébe.

67.      Lehetetlen szigorú és előrelátó módon meghatározni azt, hogy melyik a sürgősségi intézkedések meghozatalát általánosságban igazoló kockázati. Az ítélkezési gyakorlat által megfogalmazott bármely elvont értelmezés is csak csekély vagy akár semmilyen haszonnal nem jár a konkrét esetben meghozandó döntésekre nézve. A kockázat értékelését eseti alapon kell elvégezni annak, akinek a döntéseket meg kell hoznia, azaz a rendelet 34. cikke értelmében a Bizottságnak.

68.      Más szóval – a rendelet 34. cikkét illetően általánosabban megfogalmazva – a sürgősségi intézkedések meghozatalához a következőkre van szükség: a) nyilvánvalóan fennálljon a kár bekövetkezésének kockázata; b) a szóban forgó kár bekövetkezésének lehetősége ne legyen jelentéktelen, még akkor is, ha nem szükségszerűen pontosan meghatározott (a kockázat „súlyos” jellege, az elővigyázatosság elvének fényében értelmezve).

69.      Nem lehet előre meghatározni a kár bekövetkezésének azt a valószínűségi küszöbét, amely igazolja a sürgősségi intézkedések meghozatalát. Ez azért is igaz, mert – amint azt láttuk – ez rendkívül szigorúan kötné azokat, akiknek a döntést meg kell hozniuk, másrészt mivel az elővigyázatosság elvére tekintettel valamely intézkedést akkor is meg lehet hozni, ha bizonytalansági tényezők állnak fenn a kárt okozó esemény bekövetkezésének tényleges valószínűségével kapcsolatban. Ezenkívül az eseti alapon történő értékelés során a hatáskörrel rendelkező hatóságoknak természetesen költség/haszon alapon kell értékelniük az elfogadható kockázati arányt: minél nagyobb a termék által hozott haszon, annál magasabb lehet az elfogadhatónak minősített kockázat szintje.

70.      A hatáskörrel rendelkező hatóságok által meghozott döntések ezt követően természetesen bírósági felülvizsgálat alá tartoznak. A rendelet 34. cikke értelmében hatáskörrel rendelkező Bizottság esetében ezt a felülvizsgálatot természetesen az uniós bíróság végzi, tehát végső soron a Bíróság. Mivel az ezen ágazatban meghozandó döntések szükségszerűen összetett műszaki értékelést igényelnek, az állandó ítélkezési gyakorlat szerint a bírósági felülvizsgálatnak vizsgálnia kell az eljárási szabályok betartását, a Bizottság által megállapított tények ténybeli pontosságát, a nyilvánvaló hiba hiányát e tények mérlegelése során, illetve a hatáskörrel való visszaélés hiányát (20).

71.      Ezért azt javaslom, hogy a Bíróság az előzetes döntéshozatalra előterjesztett harmadik kérdésre azt a választ adja, hogy a géntechnológiailag módosított szervezetekre vonatkozó sürgősségi intézkedések elfogadásához a rendelet 34. cikke értelmében annak megállapítása szükséges, hogy az emberek, az állatok egészségével vagy a környezettel kapcsolatos károk kockázata nem csupán feltételezetten áll fenn, valamint hogy e károk bekövetkezésének valószínűsége – még ha nem is szükségszerűen pontosan meghatározott – nem jelentéktelen.

VI – Végkövetkeztetések

72.      Következésképpen azt javaslom, hogy a Bíróság a Conseil d’État által előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdésekre a következő válaszokat adja:

1.      A géntechnológiával módosított szervezetek környezetbe történő szándékos kibocsátásáról szóló, 1990. április 23‑i 90/220/EGK tanácsi irányelv alapján engedélyezett és a géntechnológiával módosított élelmiszerekről és takarmányokról szóló, 2003. szeptember 22‑i 1829/2003/EK európai parlamenti és tanácsi rendelet alapján létező termékként bejelentett olyan GMO esetében amelyre vonatkozóan folyamatban van az engedély megújítására irányuló eljárás, az esetleges sürgősségi intézkedéseket kizárólag a rendelet – különösen annak 34. cikke alapján – lehet meghozni.

2.      Az 1829/2003 rendelet 34. cikke szerinti sürgősségi intézkedések meghozatalára irányuló eljárás keretében a tagállamok egyoldalú intézkedéseket csak ideiglenes jelleggel hozhatnak az élelmiszerjog általános elveiről és követelményeiről, az Európai Élelmiszerbiztonsági Hatóság létrehozásáról és az élelmiszerbiztonságra vonatkozó eljárások megállapításáról szóló, 2002. január 28‑i 178/2002/EK európai parlamenti és tanácsi rendelet 54. cikkében szabályozott részletes szabályok eljárás alapján, kizárólag abban az esetben, ha a Bizottság – annak ellenére, hogy valamely tagállam sürgősségi intézkedések meghozatalát javasolta – kellő időn belül nem járt el megfelelően.

3.     A géntechnológiailag módosított szervezetekre vonatkozó sürgősségi intézkedések elfogadásához az 1829/2003 rendelet 34. cikke értelmében annak megállapítása szükséges, hogy az emberek, az állatok egészségével vagy a környezettel kapcsolatos károk kockázata nem csupán feltételezetten áll fenn, valamint hogy e károk bekövetkezésének valószínűsége – még ha nem is szükségszerűen pontosan meghatározott – nem jelentéktelen.

---

1 – Eredeti nyelv: olasz.

---

2 – A géntechnológiával módosított szervezetek környezetbe történő szándékos kibocsátásáról szóló, 1990. április 23‑i 90/220/EGK tanácsi irányelv (HL L 117., 15. o.).

---

3 – A géntechnológiával módosított szervezetek környezetbe történő szándékos kibocsátásáról és a 90/220/EGK tanácsi irányelv hatályon kívül helyezéséről szóló, 2001. március 12‑i 2001/18/EK európai parlamenti és tanácsi irányelv (HL L 106., 1. o.; magyar nyelvű különkiadás 15. fejezet, 6. kötet, 77. o.).

---

4 – A géntechnológiával módosított élelmiszerekről és takarmányokról szóló, 2003. szeptember 22‑i 1829/2003/EK európai parlamenti és tanácsi rendelet (HL L 268., 1. o.; magyar nyelvű különkiadás 13. fejezet, 32. kötet, 432. o.).

---

5 – Az élelmiszerjog általános elveiről és követelményeiről, az Európai Élelmiszerbiztonsági Hatóság létrehozásáról és az élelmiszerbiztonságra vonatkozó eljárások megállapításáról szóló, 2002. január 28‑i 178/2002/EK európai parlamenti és tanácsi rendelet (HL L 31., 1. o.; magyar nyelvű különkiadás 15. fejezet, 6. kötet, 463. o.).

---

6 – A 90/220/EGK tanácsi irányelvnek megfelelően, a genetikailag módosított kukorica (Zea mays L. MON810 vonal) forgalomba hozataláról szóló, 1998. április 22‑i 98/294/EK bizottsági határozat (HL L 131., 32. o., magyar nyelvű különkiadás 3. fejezet, 23. kötet, 77. o.).

---

7 – JORF (a Francia Köztársaság Hivatalos Lapja) 1998. augusztus 5., 11985. o.

---

8 – JORF 2007. december 6., 19748. o.

---

9 – JORF 2008. február 9., 2462. o.

---

10 – JORF 2008. február 19., 3004. o.

---

11 – Az itt idézett szöveg a C‑58/10. sz. ügyben szereplő kérdések szövege. A többi ügyben felvetett kérdések ezekkel megegyeznek azzal az egyetlen eltéréssel, hogy a többi ügyben a második kérdésben megjelölt nemzeti szabály a 2008. február 7‑i miniszteri rendelet.

---

12 – Lásd különösen a 2001/18 irányelv (3) preambulumbekezdését.

---

13 – Itt a MON810‑hez hasonló, állati fogyasztásra szánt termékekre vonatkozó szabályokról van szó. Az emberi fogyasztásra is szánt termékekre vonatkozó szabályokat a rendelet 5. és 8. cikke tartalmazza.

---

14 – Lásd a rendelet előkészítő munkálatait is, amelyek folyamán a Bizottság a kezdetektől fogva egy úgynevezett „one door – one key” rendszer bevezetését javasolta, amely lehetővé teszi a mind a GMO környezetbe történő kibocsátására, mind annak élelmiszerekhez és/vagy takarmányokhoz történő felhasználására érvényes egységes engedély megszerzését. Lásd például a Bizottság 2001. július 25‑i eredeti javaslata (COM(2001) 425 végleges [HL C 304 E, 221. o.]) bevezetésének 3. pontját.

---

15 – Lásd az 1829/2003 rendelet (1)–(3) preambulumbekezdését. Az ítélkezési gyakorlatot illetően lásd például analógia útján a C‑236/01. sz., Monsanto Agricultura Italia és társai ügyben 2003. szeptember 9‑én hozott ítélet (EBHT 2003., I‑8105. o.) 74. és 106. pontját.

---

16 – Kiemelés tőlem.

---

17 – Lásd a 15. lábjegyzetben hivatkozott Monsanto Agricoltura Italia és társai ügyben hozott ítélet 110. pontját.

---

18 – A C‑157/96. sz., National Farmers’ Union és társai ügyben 1998. május 5‑én hozott ítélet (EBHT 1998., I‑2211. o.) 63. pontja. Lásd még a C‑95/01. sz., Greenham és Abel ügyben 2004. február 5‑én hozott ítélet (EBHT 2004., I‑1333. o.) 43. pontját, valamint a C‑504/04. sz. Agrarproduktion Staebelow ügyben 2006. január 12‑én hozott ítélet (EBHT 2006., I‑679. o.) 39. pontját.

---

19 – Lásd a 15. lábjegyzetben hivatkozott Monsanto Agricoltura Italia és társai ügyben hozott ítélet 106. pontját.

---

20 – Lásd például a C‑77/09. sz. Gowan Comércio ügyben 2010. december 22‑én hozott ítélet (az EBHT‑ban még nem tették közzé) 56. pontját és az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlatot. A szükségintézkedésekre történő kifejezett hivatkozásra lásd a 18. lábjegyzetben hivatkozott National Farmers’ Union és társai ügyben hozott ítélet 39. pontját.