C‑388/09. sz. ügy

Joao Filipe da Silva Martins

kontra

Bank Betriebskrankenkasse – Pflegekasse

(a Bundessozialgericht [Németország] által benyújtott előzetes döntéshozatal iránti kérelem)

„Előzetes döntéshozatal iránti kérelem – Szociális biztonság – 1408/71/EGK rendelet – 15., 27. és 28. cikk – EK 39. cikk és EK 42. cikk – Egykori migráns munkavállaló – A származás szerinti tagállamban és egy másik tagállamban gyakorolt szakmai tevékenység – Nyugdíj a származás szerinti tagállamban – A két tagállam által folyósított nyugdíj – Az ápolásra való rászorultság kockázatát fedező külön szociális biztonsági rendszer – Fennállás az egykori alkalmazás helye szerinti másik tagállamban – Az említett rendszerben való szabadon választható folytatólagos tagság – Ápolási díjra való jogosultság fenntartása a származás szerinti tagállamba való visszatérést követően”

Az ítélet összefoglalása

1.        Migráns munkavállalók szociális biztonsága – A tagállamoknak a szociális biztonsági rendszerük kialakítására vonatkozó hatásköre – Korlátok – Az uniós jog betartása – A Szerződésnek a munkavállalók szabad mozgására vonatkozó szabályai – Az érintetteket kizárólag egy tagállam jogszabályai alapján megillető jogosultságokra gyakorolt hatás

(EUMSZ 45. és EUMSZ 48. cikk; 1408/71 tanácsi rendelet)

2.        Migráns munkavállalók szociális biztonsága – Egészségbiztosítás – Olyan személy, aki öregségi nyugdíjban részesül mind a származása szerinti tagállamban, mind egy másik tagállamban – A származás szerinti tagállamba való visszatérés a nyugdíjazáskor

(1408/71 tanácsi rendelet, 15. és 27. cikk)

1.        Az EUMSZ 45. és EUMSZ 48. cikk célja nem valósulna meg, ha a munkavállalók a szabad mozgáshoz való jog gyakorlása miatt elveszítenék a nekik valamely tagállam jogszabályaiban biztosított szociális biztonsági előnyöket, különösen ha ezen előnyök az általuk fizetett járulék ellenszolgáltatását jelentik. A szociális biztonságra vonatkozó nemzeti jogszabályok összehangolására irányuló uniós szabályozás – különösen annak céljaira tekintettel – a céljaival összhangban álló és kifejezetten előírt kivételektől eltekintve ugyanis nem alkalmazható oly módon, hogy megfossza a migráns munkavállalót vagy annak jogutódjait az őt kizárólag egy tagállam jogszabályai alapján megillető ellátásokra való jogosultságtól. E cikkek célja, a végrehajtásuk céljából elfogadott 1408/71 rendeletéhez hasonlóan, többek között annak elkerülése, hogy az a munkavállaló, aki szabad mozgáshoz való jogával élve több tagállamban állt alkalmazásban, objektív igazolás hiányában kedvezőtlenebb helyzetbe kerüljön azokkal szemben, akik teljes pályafutásának egyetlen tagállam volt a helyszíne.

(vö. 74–76. pont)

2.        Az 1386/2001 rendelettel módosított 118/97 rendelettel módosított és naprakésszé tett 1408/71 rendelet 15. és 27. cikkét akként kell értelmezni, hogy azokkal nem ellentétes, hogy az a személy, aki öregségi nyugdíjban részesül mind a származása szerinti tagállam öregségi nyugdíjbiztosító pénztárától, mind azon tagállam öregségi nyugdíjbiztosító pénztárától, amely szakmai pályafutása nagy részének helyszíne volt, és aki az utóbbi tagállamból átköltözött a származása szerinti tagállamba, az azon tagállam önálló ápolási biztosítási rendszerében fennálló szabadon választható folytatólagos tagsága folytán, amely szakmai pályafutása nagy részének helyszíne volt, továbbra is részesülhet az e tagságnak megfelelő pénzbeli ellátásban, különösen abban az esetben, ha a lakóhely szerinti tagállamban nem léteznek az ápolásra való rászorultság különös kockázatát fedező pénzbeli ellátások, amely helyzet fennállásának vizsgálata a nemzeti bíróság feladata.

Ha ugyanakkor az ilyen esettel ellentétben a lakóhely szerinti tagállam szabályozása rendelkezik az ápolásra való rászorultság kockázatára vonatkozó pénzbeli ellátásokról, de azt alacsonyabb összegben határozza meg, mint amilyenek a nyugdíj folyósításáért felelős másik tagállam által ugyanezen kockázat vonatkozásában meghatározott ellátások, a módosított 1408/71 rendelet 27. cikkét akként kell értelmezni, hogy az ilyen személy jogosult – ezen utóbbi állam illetékes intézménye terhére – az e két összeg különbségének megfelelő kiegészítő ellátásra.

(vö. 88. pont és a rendelkező rész)

A BÍRÓSÁG ÍTÉLETE (második tanács)

2011. június 30.(*)

„Előzetes döntéshozatal iránti kérelem – Szociális biztonság – 1408/71/EGK rendelet – 15., 27. és 28. cikk – EK 39. cikk és EK 42. cikk – Egykori migráns munkavállaló – A származás szerinti tagállamban és egy másik tagállamban gyakorolt szakmai tevékenység – Nyugdíj a származás szerinti tagállamban – A két tagállam által folyósított nyugdíj – Az ápolásra való rászorultság kockázatát fedező külön szociális biztonsági rendszer – Fennállás az egykori alkalmazás helye szerinti másik tagállamban – Az említett rendszerben való szabadon választható folytatólagos tagság – Ápolási díjra való jogosultság fenntartása a származás szerinti tagállamba való visszatérést követően”

A C‑388/09. sz. ügyben,

az EK 234. cikk alapján benyújtott előzetes döntéshozatal iránti kérelem tárgyában, amelyet a Bundessozialgericht (Németország) a Bírósághoz 2009. október 2‑án érkezett, 2009. április 22‑i határozatával terjesztett elő az előtte

Joao Filipe da Silva Martins

és

a Bank Betriebskrankenkasse – Pflegekasse

között folyamatban lévő eljárásban,

A BÍRÓSÁG (második tanács),

tagjai: J. N. Cunha Rodrigues tanácselnök, A. Arabadjiev, U. Lõhmus, A. Ó Caoimh (előadó) és P. Lindh bírák,

főtanácsnok: Y. Bot,

hivatalvezető: A. Calot Escobar,

tekintettel az írásbeli szakaszra és a 2010. október 14‑i tárgyalásra,

figyelembe véve a következők által előterjesztett észrevételeket:

–        J. F. da Silva Martins képviseletében G. Krutzki Rechtsanwalt,

–        a Bank Betriebskrankenkasse – Pflegekasse képviseletében T. Henz Rechtsanwalt és S. Klein,

–        a német kormány képviseletében J. Möller és C. Blaschke, meghatalmazotti minőségben,

–        a cseh kormány képviseletében M. Smolek, meghatalmazotti minőségben,

–        a portugál kormány képviseletében L. Inez Fernandes és E. Silveira, meghatalmazotti minőségben,

–        az Egyesült Királyság Kormánya képviseletében H. Walker, meghatalmazotti minőségben, segítője: T. Ward barrister,

–        az Európai Bizottság képviseletében V. Kreuschitz, meghatalmazotti minőségben,

a főtanácsnok indítványának a 2011. január 13‑i tárgyaláson történt meghallgatását követően,

meghozta a következő

Ítéletet

1        Az előzetes döntéshozatal iránti kérelem a 2001. június 5‑i 1386/2001/EK európai parlamenti és tanácsi rendelettel (HL L 187., 1. o.; magyar nyelvű különkiadás 5. fejezet, 4. kötet, 129. o.) módosított, 1996. december 2‑i 118/97/EK tanácsi rendelettel (HL 1997. L 28., 1. o.; magyar nyelvű különkiadás 5. fejezet, 3. kötet, 3. o.) módosított és naprakésszé tett, a szociális biztonsági rendszereknek a Közösségen belül mozgó munkavállalókra és önálló vállalkozókra, illetve családtagjaikra történő alkalmazásáról szóló, 1971. június 14‑i 1408/71/EGK tanácsi rendelet (a továbbiakban: 1408/71 rendelet) 27. és 28. cikkének, valamint az EK 39. és EK 42. cikknek az értelmezésére vonatkozik.

2        Ezt a kérelmet a J. F. da Silva Martins és a Bank Betriebskrankenkasse – Pflegekasse (a továbbiakban: Bank BKK) közötti jogvita keretében terjesztették elő, amelynek tárgya J. F. da Silva Martins szabadon választható folytatólagos német ápolási biztosítási tagsága, továbbá német ápolási díjra való jogosultsága.

 Jogi háttér

 Az uniós jog

3        Az 1408/71 rendelet az EGK‑Szerződés 51. cikkének (később az EK‑Szerződés 51. cikke, majd, módosítást követően, az EK 42. cikk, jelenleg EUMSZ 48. cikk) alkalmazásában került elfogadásra.

4        Amint azt az 1408/71 rendelet második és negyedik preambulumbekezdése kimondja, a rendelet célja a munkavállalók és önálló vállalkozók Európai Unión belüli szabad mozgásának biztosítása a szociális biztonságra vonatkozó nemzeti jogszabályok sajátos jellemzőinek tiszteletben tartása mellett.

5        Amint az az említett rendelet ötödik, a hatodik és tizedik preambulumbekezdéséből következik, a rendelet e célból megállapítja a munkavállalók számára az egyenlő bánásmód elvét az egyes tagállamok nemzeti jogszabályai szerint, és annak lehető legjobb biztosítását célozza, hogy a valamely tagállam területén foglalkoztatott valamennyi munkavállaló egyenlő bánásmódban részesüljön, illetve, hogy a szabad mozgáshoz való jogukat gyakorló munkavállalókat ne érje hátrány.

6        Az alkalmazandó nemzeti jogszabályok halmozódása és az ebből eredő nehézségek elkerülése érdekében az 1408/71 rendelet nyolcadik preambulumbekezdése pontosítja, hogy e rendelet rendelkezéseinek célja az, hogy az érintettek főszabály szerint egyetlen tagállam szociális biztonsági rendszerének hatálya alá tartozzanak.

7        Az 1408/71 rendelet általános rendelkezéseit az I. cím 1–12. cikke tartalmazza.

8        E rendelet 1. cikke előírja, hogy e rendelet alkalmazásában:

„a)      munkavállaló és önálló vállalkozó:

i)      aki akár kötelezően, akár szabadon választható folytatólagos biztosítás keretében a munkavállalókra vagy önálló vállalkozókra vonatkozó szociális biztonsági rendszerek vagy a köztisztviselőkre vonatkozó különleges rendszer ágazataiba tartozó egy vagy több kockázattal szemben biztosított;

[...]

h)      lakóhely a szokásos tartózkodási hely;

[...]

o)      illetékes intézmény:

i.      az az intézmény, amelynél az ellátás igénylésének időpontjában az érintett biztosított,

vagy

ii.      az az intézmény, amelynél az érintett személy ellátásra jogosultságot szerzett, vagy jogosultságot szerezne, ha annak a tagállamnak a területén, ahol az intézmény található, saját maga vagy egy vagy több családtagja lakóhellyel rendelkezne

[...];

p)      lakóhely szerinti intézmény és tartózkodási hely szerinti intézmény az az intézmény, amely jogosult az általa alkalmazott jogszabályok szerint ellátást nyújtani azon a helyen, ahol az érintett személy lakóhellyel rendelkezik, vagy ahol ideiglenesen tartózkodik, illetve ilyen intézmény hiányában a kérdéses tagállam hatáskörrel rendelkező hatósága által kijelölt intézmény;

q)      illetékes állam az a tagállam, amelynek területén az illetékes intézmény található;

[...]

t)      ellátások és nyugdíjak: valamennyi ellátás és nyugdíj, azok közpénzekből fizetett valamennyi eleme, az értékállóságot biztosító növekmény és a kiegészítő juttatás a III. cím rendelkezéseire is figyelemmel, valamint a nyugdíjak helyett fizetendő pénzbeli ellátás, illetve a járulékok visszatérítésének formájában kifizetett ellátás;

[...]”

9        Az említett rendelet 2. cikkének (1) bekezdése akként rendelkezik, hogy a rendelet többek között azokra a munkavállalókra vagy önálló vállalkozókra vonatkozik, akiknek a lakóhelye valamely tagállam területén található.

10      Az 1408/71 rendelet 4. cikkének (1) bekezdése ekként rendelkezik:

„E rendelet alkalmazandó a következő szociális biztonsági ágakat érintő valamennyi jogszabályra:

a)      betegségbiztosítási és anyasági ellátások;

b)      rokkantsági ellátások [...];

c)      öregségi ellátások;

[...]

h)      családi ellátások”.

11      E rendeletnek „Az önkéntes vagy szabadon választható folytatólagos biztosításba való belépés” című 9. cikke (1) bekezdésében így rendelkezik:

„A tagállamok jogszabályainak azon rendelkezései, amelyek az önkéntes vagy szabadon választható folytatólagos biztosítási rendszerekbe való belépéssel kapcsolatos feltételként előírják, hogy az érintett személynek az adott állam területén lakóhellyel kell rendelkeznie, nem alkalmazhatók azon személyekre, akik egy másik tagállam területén rendelkeznek lakóhellyel, feltéve ha munkájuk során munkavállalóként vagy önálló vállalkozóként valamikor az előbb említett állam jogszabályainak hatálya alá tartoztak”.

12      Az 1408/71 rendelet „Az ellátások halmozódásának tilalma” című 12. cikke (1) bekezdésében így rendelkezik:

„E rendelet nem adhat és nem tarthat fenn ugyanazon kötelező biztosítási idő alatt több, azonos jellegű ellátáshoz való jogosultságot. Ugyanakkor e rendelkezés nem alkalmazható azokra a rokkantsági, öregségi és haláleseti ellátásokra (nyugdíjakra) vagy foglalkozási megbetegedés esetén nyújtott ellátásokra, amelyeket két vagy több tagállam intézményei nyújtanak a 41. cikk, a 43. cikk (2) és (3) bekezdése, a 46., 50. és 51. cikk vagy a 60. cikk (1) bekezdése b) pontja rendelkezéseinek megfelelően”.

13      Az e rendelet „Az alkalmazandó jogszabályok meghatározása” című II. címében található „Általános szabályok” című 13. cikk ekként rendelkezik:

„(1) A 14c. cikkre és a 14f. cikkre is figyelemmel, a rendelet hatálya alá tartozó személyekre csak egy tagállam jogszabályai alkalmazandóak. E jogszabályokat e cím rendelkezései szerint kell meghatározni.”

(2)      A 14–17. cikk rendelkezéseire is figyelemmel:

a)      egy tagállam területén alkalmazott munkavállaló e tagállam jogszabályainak hatálya alá tartozik, [...]

[...]

f)      az a személy, akire az egyik tagállam jogszabályai már nem alkalmazhatóak és egy másik tagállam jogszabályai sem alkalmazandók rá az előző pontokban megállapított szabályok egyikével összhangban vagy a 14–17. cikkekben megállapított kivételeknek vagy különös rendelkezéseknek megfelelően, azon tagállam jogszabályainak a hatálya alá tartozik, amelyiknek a területén lakóhellyel rendelkezik, kizárólag azon tagállam jogszabályi rendelkezéseivel összhangban”.

14      Az említett rendelet ugyanezen címe alatt található „Az önkéntes vagy a szabadon választható folytatólagos biztosításra vonatkozó szabályok” című 15. cikke ekként rendelkezik:

„(1)      A 13. és 14d. cikk rendelkezései nem vonatkoznak az önkéntes biztosításra vagy a szabadon választható folytatólagos biztosításra, kivéve ha a 4. cikkben említett ágazat vonatkozásában bármely tagállamban csak önkéntes biztosítási rendszer létezik.

(2)      Ha két vagy több tagállam jogszabályainak alkalmazása a biztosítások halmozódásához vezet:

–        egy kötelező biztosítási rendszer és egy vagy több önkéntes vagy választható folytatólagos biztosítási rendszer között, az érintett személy kizárólag a kötelező biztosítási rendszer hatálya alá tartozik,

–        [...]

Ugyanakkor rokkantsági, öregségi és haláleseti ellátások (nyugdíjak) vonatkozásában az érintett személy csatlakozhat egy másik tagállam önkéntes vagy szabadon választható folytatólagos biztosítási rendszeréhez még akkor is, ha kötelezően egy másik tagállam jogszabályainak hatálya alá tartozik, annyiban, amennyiben az előbb említett tagállam az esetleges halmozódásokat kifejezetten vagy hallgatólagosan engedélyezi”.

15      Amint az címéből következik, az 1408/71 rendelet III. címe az ellátások egyes csoportjaira vonatkozó különös rendelkezésekről szól. E cím első fejezete a „Betegség és anyaság” címet viseli.

16      Az említett első fejezet 2. szakasza alatt, amelynek címe „Munkavállalók vagy önálló vállalkozók, valamint családtagjaik”, e rendelet „Az illetékes államon kívüli lakóhely – általános szabályok” című 19. cikke (1) bekezdésében így rendelkezik:

„Az a munkavállaló vagy önálló vállalkozó, aki az ellátásra való jogosultság tekintetében kielégíti az illetékes állam jogszabályai által előírt feltételeket, de az illetékes államon kívüli tagállamban rendelkezik lakóhellyel […] – a lakóhelye szerinti államban:

a)      természetbeni ellátásban részesül, amelyet az illetékes intézmény nevében a lakóhely szerinti tagállam intézménye nyújt az általa alkalmazott jogszabályoknak megfelelően, mintha a munkavállaló vagy önálló vállalkozó ott lenne biztosított;

b)      pénzbeli ellátásban részesül, amelyet az illetékes intézmény nyújt az általa alkalmazott jogszabályoknak megfelelően [...]”.

17      E rendeletnek az említett első fejezetének a „Nyugdíjasok és családtagjaik” című 5. szakaszában található 27. cikke, amelynek címe „Nyugdíjak több állam jogszabályai szerinti folyósítása, amikor az ellátásokra való jogosultság a lakóhely szerinti országban áll fenn”, így szól:

„Az a nyugdíjas, aki két vagy több tagállam, köztük a lakóhelye szerinti tagállam jogszabályai szerint jogosult nyugdíjra, valamint ez utóbbi tagállam jogszabályai szerint jogosult ellátásokra, […] ezekben az ellátásokban […] a lakóhelye szerinti intézménytől részesül, és az ellátások költségeit ez az intézmény viseli, mintha az érintett nyugdíjas nyugdíját kizárólag az utóbbi állam jogszabályai szerint folyósítanák”.

18      Az említett rendeletnek az ugyanazon 5. szakaszban található, és „Egy vagy több tagállam jogszabályai szerint fizetendő nyugdíjak, amikor a lakóhely szerinti országban nem áll fenn természetbeni ellátásra való jogosultság” címet viselő 28. cikke (1) bekezdésének értelmében:

„Az a nyugdíjas, aki egy, két vagy több tagállam jogszabályai szerint nyugdíjra jogosult, de aki a lakóhelye szerinti tagállamban nem jogosult ellátásokra, mégis részesül […] ezekben az ellátásokban, amennyiben […] azokra jogosult lenne a nyugdíj tekintetében illetékes tagállam vagy tagállamok egyikének jogszabályai szerint, ha lakóhelye azon állam területén lenne. Az ellátásokat a következő feltételekkel nyújtják:

a)      a természetbeni ellátásokat a lakóhely szerinti tagállam intézménye nyújtja a (2) bekezdésben említett intézmény nevében, mintha az érintett személy a lakóhelye szerinti tagállam jogszabályai szerint nyugdíjas lenne és ellátásra lenne jogosult;

b)      a pénzbeli ellátásokat – szükség esetén – a (2) bekezdés szabályai szerint meghatározott illetékes intézmény nyújtja az általa alkalmazott jogszabályokkal összhangban. Ugyanakkor az illetékes intézmény és a lakóhely szerinti intézmény közötti megállapodás alapján az ellátást az illetékes intézmény nevében nyújthatja a lakóhely szerinti intézmény is, az illetékes állam jogszabályainak megfelelően”.

 A német szabályozás

19      A szociális biztonságról szóló törvénykönyv IV. könyve (Sozialgesetzbuch IV) 3. §‑ának (1) bekezdése kimondja:

„(1)      A biztosítási kötelezettségre és a biztosítási jogra vonatkozó rendelkezések alkalmazandóak,

1.      amennyiben azok munkaviszonyt vagy önálló vállalkozói tevékenységet feltételeznek, a jelen törvénykönyv hatálya alá tartozó tevékenységek valamelyikét végző valamennyi személyre,

2.      amennyiben azok nem feltételeznek munkaviszonyt vagy önálló vállalkozói tevékenységet, valamennyi olyan személyre, akik lakóhelye vagy szokásos tartózkodási helye a jelen törvénykönyv hatálya alá tartozó területen található”.

20      A szociális biztonságról szóló törvénykönyv XI. könyve (Sozialgesetzbuch XI, a továbbiakban: SGB XI) „Folytatólagos biztosítás” című 26. §‑a így szól:

„(1)      Az olyan személyek, akik […] már nem tartoznak kötelező biztosítási rendszer hatálya alá, és akik a tagság végét megelőző öt évben 24 hónapon át vagy a tagság végét megelőző tizenkét hónapon át biztosítottak voltak, fenntarthatják ápolási biztosítási tagságukat, amennyiben a 23. § (1) bekezdésének értelmében nem tartoznak kötelező biztosítási rendszer hatálya alá. […] A kérelmet az első mondatban szereplő helyzetekben az illetékes ápolási biztosítási pénztárnál kell benyújtani a tagság végét követő három hónapon belül. […].

(2)      Az olyan személyek, akik már nem tartoznak a kötelező biztosítási rendszer hatálya alá, mert lakóhelyüket vagy szokásos tartózkodási helyüket külföldre helyezték át, kérhetik, hogy szabadon válaszható biztosítás címén továbbra is biztosítottak maradjanak. A kérelmet azon ápolási pénztárhoz kell benyújtani, amelynél a kérelmező utoljára biztosított volt, legkésőbb egy hónappal azt követően, hogy biztosítási kötelezettsége véget ért. [...]”

21      Az SGB XI. 34. §‑ának (1) bekezdése – az átmeneti tartózkodásra vonatkozó bizonyos kivételek fenntartása mellett – előírja, hogy az ellátáshoz való jog felfüggesztésére kerül sor, amíg a biztosított külföldön tartózkodik.

 A portugál szabályozás

22      Az előzetes döntéshozatalra utaló határozat szerint egy Portugáliában letelepedett és ápolásra szoruló nyugdíjas főszabály szerint jogosult szociális ellátásokra, így többek között az egészségbiztosítás ellátásaira a bruttókeresetéből levont szociális biztonsági járulék útján finanszírozott rendszer keretében. Portugáliában azonban nem jogosult ápolási díjra, mert a portugál szociális biztonsági rendszer e kockázat fedezésére szolgáló különleges ellátásokról nem rendelkezik. Az ápolásra szoruló személyeknek nyújtott ellátásokat – ha biztosítják egyáltalán – csak a szociális tevékenységek és a betegségbiztosítás keretében nyújtott természetbeni ellátásként biztosítják. Tartós ápolásra való rászorultság esetén a portugál rendszer a rokkantsági nyugdíj emelésének lehetőségéről rendelkezik.

23      Írásbeli észrevételeiben a portugál kormány kifejti, hogy a portugál jog nem rendelkezik az ápolásra való rászorultság helyzeteiben nyújtandó különleges ellátásokról. A nemzeti egészségügyi szolgáltatás nem függ a biztosítás feltételeitől, és az e szolgáltatás által fedezett pénzbeli ellátásokat nem lehet úgy tekinteni, hogy azok ilyen helyzetek megoldását céloznák. Ennélfogva az ápolásra szoruló nyugdíjasok, rokkantak, vagy túlélő hozzátartozók a portugál jogszabályok értelmében nyugdíjpótlékban részesülhetnek ápolásra való rászorultságuk függvényében.

 Az alapeljárás és az előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdés

24      Az 1935‑ben született J. F. da Silva Martins portugál állampolgár. Miután egy rövid ideig Portugáliában dolgozott, Németországban telepedett le és vállalt munkát. 1974 óta a Bank BKK‑nál rendelkezett betegségbiztosítással, és az ápolási biztosítás 1995. januári németországi bevezetése óta ápolási biztosítással is. 1996 szeptembere óta körülbelül 700 euró összegű német öregségi nyugdíjban és 2000 májusa óta ezen felül körülbelül 150 euró összegű portugál öregségi nyugdíjban részesül.

25      J. F. da Silva Martins a németországi öregségi nyugdíjra való jogosultság megszerzésének időpontjától a Krankenversicherung der Rentnernek (nyugdíjasok betegségbiztosítása) a biztosítottja volt. A Bank BKK 2001 augusztusától természetbeni ápolási ellátást nyújtott a számára. 2001 decemberének közepén – ideiglenesnek tervezett – portugáliai tartózkodására tekintettel a Bank BKK 2002. május 8‑i határozatával a törvény szerinti havi 205 euró összegű ápolási díjat engedélyezett J. F. da Silva Martins részére 2002. január 1‑jétől kezdődően, amelyet 2002. december 31‑ig ki is fizettek számára.

26      Amint a Bank BKK tudomást szerzett arról, hogy J. F. da Silva Martins 2002. július 31‑ével véglegesen kijelentkezett Németországból, 2003. február 5‑i határozatával megállapította a felperes ápolási biztosítási tagságának a kijelentkezés napjával történő megszűnését. Egy másik, 2003. február 12‑i határozatával felszólította a felperest a 2002 augusztusa és decembere közötti hónapokra már kifizetett, összesen 1 025 euró összegű ápolási díj visszafizetésére. A J. F. da Silva Martins által benyújtott, hozzá 2003. február 21‑én érkezett panaszt a Bank BKK a 2004. február 4‑i határozatával mint megalapozatlant elutasította.

27      Az e határozat ellen indított keresetnek a Sozialgericht Frankfurt am Main helyt adott. A megtámadott határozatokat hatályon kívül helyezte, és megállapította, hogy J. F. da Silva Martins szabadon választható folytatólagos biztosítás címén még a Bank BKK biztosítottja, következésképpen továbbra is folyósítani kell számára a törvénynek megfelelő mértékű ápolási díjat, még 2003. január 1‑je után is.

28      2007. szeptember 13‑i ítéletével a Hessisches Landessozialgericht a Bank BKK ezen ítélettel szemben benyújtott fellebbezését az ápolási díj visszafizetését érintő részében elutasította. Ellenben az említett Landessozialgericht a Sozialgericht Frankfurt am Main ítéletét a fennmaradó részében megváltoztatta, és a keresetet elutasította azzal az indokolással, hogy a felperes szabadon választható folytatólagos biztosítás címén fennálló tagsága az SGB XI. 26. §‑a (1) bekezdésének megfelelően kizárt, mert az ehhez szükséges kérelmet nem nyújtotta be az e rendelkezés által előírt határidőn belül.

29      J. F. da Silva Martins a Bundessozialgericht előtt benyújtott „felülvizsgálat” iránti kérelmében az EK 18., EK 39. és EK 42. cikk megsértésére, valamint az 1408/71 rendelet 19., 27. és 28. cikkének megsértésére hivatkozott. Álláspontja szerint az ápolási biztosítási ellátásoknak az Európai Unió valamely másik tagállamába exportálhatóknak kell lenniük, különösen ha – a jelen esethez hasonlóan – a biztosítás nyújtotta fedezetet a biztosított saját járulékok útján finanszírozta, és a származási országban, nevezetesen Portugáliában nem léteznek hasonló ellátások.

30      A Bundessozialgericht úgy véli közelebbről, hogy – a Hessisches Landessozialgericht álláspontjával ellentétben – a német jog főszabály szerint lehetővé tette, hogy J. F. da Silva Martins szabadon választható folytatólagos biztosítás címén fenntartsa a Bank BKK‑nál az ápolási biztosítási tagságát a 2002. augusztus 1‑jétől kezdődő időszakban.

31      Mindazonáltal a Bundessozialgericht lényegében úgy ítéli meg, hogy – mivel az ápolási díj a Bíróságnak a C‑160/96. sz. Molenaar‑ügyben 1998. március 5‑én hozott ítélet (EBHT 1998., I‑843. o.) 22–25. pontjából eredő, ún. „Molenaar” ítélkezési gyakorlata értelmében alapvetően a betegségbiztosítás területe alá tartozik –, az 1408/71 rendelet kollíziós szabályaival ellentétes J. F. da Silva Martins ápolási biztosítási tagságának Németországban történő fenntartása. Ugyanis egyrészt az 1408/71 rendelet rendelkezései kizárják kötelező ápolási biztosítási tagságát lakóhelyének Portugáliába történő végleges áthelyezése folytán. Másrészt, ellentétben a német jogalkotó álláspontjával, e rendelet 15. cikkének (2) bekezdésével ellentétes az ápolási biztosítási tagság szabadon választható folytatólagos biztosítás címén történő fenntartása.

32      A kérdést előterjesztő bíróság szerint felmerül a kérdés, hogy főként az EK 42. cikkre tekintettel az 1408/71 rendelet 28. cikke (1) bekezdésének b) pontja értelmezhető‑e úgy, hogy azt alkalmazni kell a jelen alapügy tárgyát képező esethez hasonló esetekre, lehetővé téve ezáltal J. F. da Silva Martins számára, hogy német ápolási díjban részesüljön Portugáliában, vagy ezzel ellentétben, amint azt a Bank BKK állítja, J. F. da Silva Martins e rendelet 27. cikke értelmében kizárólag a portugál jog által előírt betegségbiztosítási ellátásokra tarthat igényt, lévén a német ápolási díj a Molenaar ítélkezési gyakorlat értelmében az említett rendelet szerinti „betegségbiztosítás” területe alá tartozik.

33      A kérdést előterjesztő bíróság azt kívánja tudni, hogy az 1408/71 rendelet és különösen annak 27. és 28. cikke értelmezése során miként kell figyelembe venni az ápolásra való rászorultság önálló fedezetét, amely néhány tagállamban, például Németországban létezik, ám más tagállamokban, így Portugáliában – e bíróság szerint – nem.

34      Ilyen körülmények között a Bundessozialgericht úgy határozott, hogy az eljárást felfüggeszti, és a következő kérdést terjeszti előzetes döntéshozatalra a Bíróság elé:

„Összeegyeztethető‑e az Európai Közösség elsődleges és/vagy másodlagos jogának a migráns munkavállalók szabad mozgására és szociális biztonságára vonatkozó rendelkezéseivel (különösen az [EK] 39. és EK 42. cikkel, valamint az 1408/71 rendelet 27. és 28. cikkével), hogy az egykori munkavállaló, aki mind a származás szerinti állam, mind az egykori foglalkoztatás helye szerinti állam nyugdíjában részesül, és az egykori foglalkoztatás helye szerinti államban az ápolásra való rászorultság okán ápolási díjra szerzett jogosultságot, a származása szerinti államba történő visszatérést követően az ápolási díjra való jogosultságot elveszíti?”

 Az előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdésről

35      Kérdésével a kérdést előterjesztő bíróság lényegében arra vár választ a Bíróságtól, hogy az 1408/71 rendelettel és különösen annak 27. és 28. cikkével, vagy adott esetben az EUMSZ 45. és EUMSZ 48. cikkel ellentétes‑e az, hogy egy, az alapeljárás tárgyát képező helyzethez hasonló helyzetben lévő személy, aki öregségi nyugdíjban részesül mind a származása szerinti tagállam öregségi nyugdíjbiztosító pénztárától, mind azon tagállam öregségi nyugdíjbiztosító pénztárától, amely szakmai pályafutása nagy részének helyszíne volt, és amely utóbbi tagállamból visszaköltözött a származása szerinti tagállamba, azon tagállam önálló ápolási biztosítási rendszerében fennálló szabadon választható folytatólagos tagsága folytán, amely szakmai pályafutása nagy részének helyszíne volt, továbbra is részesülhet e tagságnak megfelelő pénzbeli ellátásban, különösen abban az esetben, ha a lakóhely szerinti tagállamban nem léteznek az ápolásra való rászorultság különös kockázatát fedező ellátások.

36      A portugál kormány és a Bizottság lényegében egyetért a J. F. da Silva Martins által elérni kívánt eredmény tekintetében, azaz hogy a származása szerinti tagállamban, ahol lakóhelye immár újból található, folyósítsanak számára ápolási díjat a másik érintett tagállam szociális biztonsági rendszere címén. A Bank BKK, a német és cseh kormány, valamint az Egyesült Királyság Kormánya pedig ezzel ellentétes álláspontot képvisel.

 Előzetes észrevételek

37      Elöljáróban emlékeztetni kell arra, hogy az egy vagy több tagállam jogszabályai értelmében nyugdíjra jogosult személyek – még ha nem is folytatnak kereső tevékenységet – a valamely szociális biztonsági rendszerben fennálló tagságuk folytán az 1408/71 rendelet munkavállalókat érintő rendelkezéseinek hatálya alá tartoznak, amennyiben nem kell rájuk különleges rendelkezéseket alkalmazni (lásd ebben az értelemben a C‑194/96. sz. Kulzer‑ügyben 1998. március 5‑én hozott ítélet [EBHT 1998., I‑895. o.] 24. pontját, valamint a C‑396/05., C‑419/05. és C‑450/05. sz., Habelt és társai egyesített ügyekben 2007. december 18‑án hozott ítélet [EBHT 2007., I‑11895. o.] 57. pontját).

38      Egyébként az állandó ítélkezési gyakorlat értelmében valamely ellátás akkor tekinthető szociális biztonsági ellátásnak, ha jogilag meghatározott helyzetben a jogosult személyes szükségletének bármiféle egyedi és diszkrecionális mérlegelése nélkül nyújtják, és az 1408/71 rendelet 4. cikkének (1) bekezdésében kifejezetten felsorolt kockázatok valamelyikét fedezi (lásd különösen a 249/83. sz. Hoeckx‑ügyben 1985. március 27‑én hozott ítélet [EBHT 1985., 973. o.] 12–14. pontját, valamint a 122/84. sz., Scrivner és Cole ügyben 1985. március 27‑én hozott ítélet [EBHT 1985., 1027. o.] 19–21. pontját; a C‑356/89. sz. Newton‑ügyben 1991. június 20‑án hozott ítéletet [EBHT 1991., I‑3017. o.] és a C‑78/91. sz. Hughes‑ügyben 1992. július 16‑án hozott ítélet [EBHT 1992., I‑4839. o.] 15. pontját).

39      Köztudomású, hogy az Unióban mind jelentősebb számú idős személy veszíti el lassanként önállóságát gyakran előrehaladott kora következtében, és szorul rá mások általi ápolásra mindennapi élete alapvető tevékenységeinek elvégzéséhez.

40      Viszonylag újkeletű, hogy speciálisan az ilyen ápolásra való rászorultság kockázatát (a továbbiakban: ápolásra való rászorultság kockázata) több tagállam szociális biztonsági rendszere fedezi. Ez a kockázat nem szerepel kifejezetten az 1408/71 rendelet 4. cikkének (1) bekezdésében az e rendelet hatálya alá tartozó ellátások típusait tartalmazó felsorolásban.

41      Márpedig, amint az a jelen ítélet 38. pontjából következik, az említett felsorolás kimerítő jellegű, miáltal az olyan szociális biztonsági ágazat, amelyet nem említ, nem tartozik ezen kategória alá, még akkor sem, ha a kedvezményezetteknek jogilag meghatározott, ellátásra jogosító helyzetet biztosít (lásd különösen a fent hivatkozott Hoeckx‑ügyben hozott ítélet 12. pontját, a C‑25/95. sz. Otte‑ügyben 1996. július 11‑én hozott ítélet [EBHT 1996., I‑3745. o.] 22. pontját és a fent hivatkozott Molenaar‑ügyben hozott ítélet 20. pontját).

42      A Bíróság ilyen körülmények között, a jelen ítélet 38. pontjában hivatkozott ítélkezési gyakorlat alkalmazásában, valamint a német ápolási biztosítási ellátásokat alkotó elemekre figyelemmel vélte úgy lényegében a fent hivatkozott Molenaar‑ügyben hozott ítélet 22–25. pontjában, hogy az olyan ellátások, mint amelyeket a német ápolási biztosítás rendszerének keretében nyújtanak, egyedi jellemzőiktől függetlenül, az 1408/71 rendelet 4. cikke (1) bekezdésének a) pontja értelmében vett „betegségbiztosítási ellátások” körébe tartoznak.

43      E tekintetben a Bíróság megállapította különösen, hogy az olyan ellátásoknak, mint amilyen a német ápolási díj, lényegében az a céljuk, hogy a személyek élet‑ és egészségi körülményeinek javítása érdekében kiegészítsék a betegségbiztosítás ellátásait – amely biztosításhoz egyébként szervezeti szinten kapcsolódnak (lásd a fent hivatkozott Molenaar‑ügyben hozott ítélet 24. pontját). Ezenfelül a Bíróság úgy ítélte meg, hogy a német ápolási díj, amely az ápolásra szoruló személy életszínvonalának általános javítását e személy állapota okozta többletköltségek ellentételezésével lehetővé tévő pénzbeli segélyként jelentkezik, az 1408/71 rendelet 28. cikke (1) bekezdésének b) pontjában említett „pénzbeli ellátások” közé tartozik (lásd a fent hivatkozott Molenaar‑ügyben hozott ítélet 35. és 36. pontját).

44      Ezt az elemzést követte a Bíróság egyéb, a német ápolási biztosításra vonatkozó ügyekben (lásd a C‑502/01. és C‑31/02. sz., Gaumain‑Cerri és Barth egyesített ügyekben 2004. július 8‑án hozott ítélet [EBHT 2004., I‑6483. o.] 19–23., 25. és 26. pontját, valamint a C‑208/07. sz. von Chamier‑Glisczinski‑ügyben 2009. július 16‑án hozott ítélet [EBHT 2009., I‑6095. o.] 40. pontját).

45      Ehhez hasonlóan egyes olyan szociális biztonsági ellátásokkal kapcsolatban, amelyek más nemzeti rendszerek hatálya alá tartoznak, mint a német ápolási rendszer, a Bíróság lényegében úgy ítélte meg, hogy az objektív módon, jogilag meghatározott helyzetben nyújtott és az ápolásra szoruló személy egészségi állapotának és életminőségének javítására szolgáló ellátásokat az 1408/71 rendelet 4. cikke (1) bekezdésének a) pontja értelmében vett „betegségbiztosítási ellátásnak” kell tekinteni (lásd ebben az értelemben a C‑215/99. sz. Jauch‑ügyben 2001. március 8‑án hozott ítélet [EBHT 2001., I‑1901. o.] 28. pontját, a C‑286/03. sz. Hosse‑ügyben 2006. február 21‑én hozott ítélet [EBHT 2006., I‑1771. o.] 38–44. pontját, és a C‑299/05. sz., Bizottság kontra Parlament és Tanács ügyben 2007. október 18‑án hozott ítélet [EBHT 2007., I‑8695. o.] 10., 61. és 70. pontját).

46      A Bíróság ezen túl kifejtette e tekintetben, hogy jelentéktelen, hogy a szóban forgó ellátás célja a betegségen kívüli egyéb okból folyósított nyugdíjnak az érintett ápolásra való rászorultságára tekintettel történő pénzügyi kiegészítése (lásd a fent hivatkozott Jauch‑ügyben hozott ítélet 28. pontját), vagy hogy az ellátás nyújtása nem kötődik szükségszerűen betegségbiztosítási ellátás kifizetéséhez (lásd ebben az értelemben a fent hivatkozott Hosse‑ügyben hozott ítélet 43. pontját). Ezt az a tény sem befolyásolja, hogy egy adott ellátásnak – ellentétben az e vonatkozásban hivatkozott egyes ítéletek tárgyát képező ellátásokkal – lényegében nem célja a betegségbiztosítási ellátások kiegészítése (lásd ebben az értelemben a fent hivatkozott Bizottság kontra Parlament és Tanács ügyben hozott ítélet 70. pontját).

47      A fentiekből az következik, hogy a Bíróság, noha – mivel az 1408/71 rendelet nem tartalmaz olyan rendelkezéseket, amelyek kifejezetten az ápolási kockázatra vonatkozának –, az említett rendelet 4. cikke (1) bekezdésének a) pontja értelmében vett „betegségbiztosítási ellátások” körébe tartozónak ítélt bizonyos, e kockázatra vonatkozó ellátásokat, ettől még mindig is elismerte, hogy az ápolásra való rászorultság kockázatára vonatkozó ellátások legfeljebb kiegészítő jellegűek az említett rendelkezés hatálya alá tartozó, szigorúan vett „klasszikus” betegségbiztosítási ellátásokhoz képest, és nem feltétlenül képezik azok szerves részét.

48      E tekintetben meg kell állapítani, hogy a szigorúan vett betegségbiztosítási ellátásokkal szemben az ápolásra való rászorultság kockázatára vonatkozó ellátásoknak – mivel általában hosszú időtartamúak –, főszabály szerint nem rendeltetésük, hogy rövid ideig folyósítsák azokat. Egyébiránt, amint az következik többek között a jelen ítélet 45. és 46. pontjában bemutatott ítéletekhez vezető körülményekből, nem lehet kizárni, hogy az ápolásra való rászorultságra vonatkozó ellátások, noha azokat az 1408/71 rendelet 4. cikke (1) bekezdésének a) pontja értelmében vett „betegségbiztosítási ellátások” körébe tartozónak kell tekinteni, olyan jellegzetességeket mutathatnak, főként alkalmazásuk módja tekintetében, amelyek az ügyek tényállásait tekintve bizonyos mértékben közelíthetik őket az említett 4. cikk (1) bekezdésének b) és c) pontjában említett rokkantsági és öregségi ágazathoz anélkül, hogy szigorúan egyikkel vagy másikkal lennének azonosíthatók.

49      A kérdést előterjesztő bíróság által feltett kérdésre e megfontolásokra tekintettel kell választ adni.

 Annak lehetőségéről, hogy egy, az alapügy tárgyát képező helyzethez hasonló helyzetben az érintett szabadon választható folytatólagos biztosítás címén fenntartsa német ápolási biztosítási tagságát

50      A jelen ügyben, amint az következik többek között a jelen ítélet 30. pontjából, a Bundessozialgericht úgy véli, kizárólag a német jog teszi lehetővé főszabály szerint egy J. F. da Silva Martins helyzetéhez hasonló helyzetben lévő személy számára német ápolási biztosítási tagságának szabadon választható folytatólagos biztosítás címén történő fenntartását a 2002. augusztus 1‑jével kezdődő időszakban, noha kötelező tagsága a német egészségbiztosítási pénztárban Németországból való végleges kijelentkezése folytán kizárt.

51      Mindazonáltal úgy tűnik, a kérdést előterjesztő bíróság úgy véli, hogy az 1408/71 rendelettel, legalábbis első látásra, ellentétes az, hogy egy, az alapügy tárgyát képező helyzethez hasonló helyzetben lévő személy fenntartsa ápolási biztosítási tagságát szabadon választható folytatólagos biztosítás címén.

52      Először azt kell tehát megvizsgálni, hogy, miként azt a nemzeti bíróság állítani látszik, az 1408/71 rendelet 15. cikke (2) bekezdésének kollíziós szabályaival ellentétes‑e az, hogy egy, J. F. da Silva Martins helyzetéhez hasonló helyzetben lévő személy fenntartsa a német ápolási biztosítási tagságát szabadon választható folytatólagos biztosítás címén, mivel ez a személy, a lakóhelye szerinti tagállam megváltozása folytán, az említett rendelet 13. cikke (2) bekezdése f) pontjának értelmében főszabály szerint immár ezen új lakóhely szerinti tagállam szociális biztonsági rendszerének hatálya alá tartozik (ezen utóbbi kérdés tekintetében lásd a C‑302/02. sz. Laurin Effing‑ügyben 2005. január 20‑án hozott ítélet [EBHT 2005., I‑553. o.] 41. pontját).

53      E tekintetben vitathatatlan, hogy az 1408/71 rendeletnek az Unión belül mozgó munkavállalókra és önálló vállalkozókra alkalmazandó jogszabályok meghatározására vonatkozó rendelkezéseinek célja, hogy az érdekeltek főszabály szerint csak egy tagállam szociális biztonsági rendszeréhez tartozzanak, hogy így el lehessen kerülni az alkalmazandó nemzeti jogszabályok halmozódását és az esetlegesen ebből fakadó nehézségeket (lásd ebben az értelemben különösen a 302/84. sz. Ten Holder‑ügyben 1986. június 12‑én hozott ítélet [EBHT 1986., 1821. o.] 19. és 20. pontját, valamint a C‑16/09. sz. Schwemmer‑ügyben 2010. október 14‑én hozott ítélet [az EBHT‑ban még nem tették közzé] 40. pontját). A szociális biztonsági rendszer egységességének ezen elvét fogalmazza meg többek között az 1408/71 rendelet 13. cikkének (1) bekezdése (lásd ebben az értelemben a C‑227/03. sz. van Pommeren‑Bourgondiën‑ügyben 2005. július 7‑én hozott ítélet [EBHT 2005., I‑6101. o.] 38. pontját és a C‑352/06. sz. Bosmann‑ügyben 2008. május 20‑án hozott ítélet [EBHT 2008., I‑3827. o.] 16. pontját).

54      A szociális biztonsági rendszer egységességének említett elvét az 1408/71 rendelet 15. cikkének (2) bekezdése is megfogalmazza. E rendelkezés első francia bekezdésének értelmében, ha két vagy több tagállam jogszabályainak alkalmazása a biztosítások halmozódásához vezet egy kötelező biztosítási rendszer és egy vagy több önkéntes vagy választható folytatólagos biztosítási rendszer tekintetében, az érintett személy kizárólag a kötelező biztosítási rendszer hatálya alá tartozik.

55      Mindazonáltal e rendelkezést nem kell alkalmazni az alapügy tárgyát képező helyzethez hasonló helyzetben.

56      Az említett rendelet 15. cikke (1) bekezdésének értelmében ugyanis az ott felsorolt rendelkezések, köztük a 13. cikk, amely a jelen ítélet 53. pontjában bemutatott elvet fogalmazza meg, nem vonatkoznak az önkéntes biztosításra vagy a szabadon választható folytatólagos biztosításra, kivéve ha az e rendelet 4. cikke által érintett valamelyik ágazat tekintetében valamely tagállamban kizárólag egy szabadon választható biztosítási rendszer van. Márpedig, amint az következik többek között a jelen ítélet 19–23. pontjából, ezen utóbbi fenntartás nem tűnik relevánsnak egy, az alapügy tárgyát képező helyzethez hasonló helyzetben, mivel a német ápolási biztosítás főszabályként kötelező biztosítási rendszer. Ebből az következik, hogy az 1408/71 rendelet 15. cikkének (1) bekezdésével összhangban a szociális biztonsági rendszer egységességének említett elve nem alkalmazható egy, az alapeljárás tárgyát képező helyzethez hasonló helyzetre.

57      Egyébiránt az 1408/71 rendelet 15. cikkének (2) bekezdését, ugyanezen rendelet nyolcadik preambulumbekezdésének fényében akként kell értelmezni, hogy annak célja elkerülni – az ebből lehetségesen eredő minden nehézséggel együtt –, hogy valamely személynek egyetlen és ugyanazon kockázat tekintetében két eltérő biztonsági rendszerbe kelljen járulékot fizetnie, az egyiket kötelező, a másikat pedig szabadon választható címen. Ezzel szemben e rendelkezésnek nem rendeltetése, hogy egy, az alapügy tárgyát képező helyzethez hasonló helyzetre alkalmazzák, amelyben a szóban forgó szabadon választható és kötelező folytatólagos járulékok olyan kockázatokra vonatkoznak, amelyek, noha a jelen ítélet 42–46. pontjában bemutatott ítélkezési gyakorlat értelmében az 1408/71 rendelet alkalmazásában annak tekintendők, mégsem azonosak az ápolásra való rászorultság, illetve az említett rendelet 4. cikke (1) bekezdésének a) pontja szerinti szigorúan vett betegségi kockázatokkal, amint az a jelen ítélet 39., 40., 47. és 48. pontjából következik.

58      A fentiekre tekintettel azt a következtetést kell levonni, hogy az alapügy tárgyát képező körülményekhez hasonló körülmények között az 1408/71 rendelettel nem ellentétes a szabadon választható folytatólagos német ápolási biztosítási tagság fenntartása.

59      Következésképpen az 1408/71 rendelettel nem ellentétes, hogy egy, J. F. da Silva Martins helyzetéhez hasonló helyzetben lévő személy a német jog alapján szabadon válaszható német ápolási biztosítási tagságát főszabály szerint fenntarthatja, még akkor sem, ha e személy az említett rendelet 13. cikke (2) bekezdése f) pontjának alkalmazásában kötelező címen a portugál szociális biztonsági rendszerben is biztosított ugyanazon időszak folyamán.

 Az 1408/71 rendelet 27. és 28. cikkének értelmezéséről

60      A kérdést előterjesztő bíróság kiemeli azt a tényt, hogy – Németországgal ellentétben – Portugáliában nem létezik olyan külön szociális biztonsági rendszer, amely kifejezetten az ápolásra való rászorultság kockázatára vonatkozna. A kérdést előterjesztő bíróság szerint felmerül a kérdés, hogy következésképpen az 1408/71 rendelet 28. cikkét nem akként kellene‑e értelmezni, mint amelyet – e rendelet 27. cikke helyett – egy, az alapügy tárgyát képező helyzethez hasonló helyzetre alkalmazni kell, jóllehet kizárólag azon ellátások tekintetében, amelyek a szigorúan vett betegségbiztosítási ellátásokkal szemben az ápolásra való rászorultság kockázatára vonatkoznak.

61      E tekintetben emlékeztetni kell arra, hogy az említett rendelet 28. cikke főként az olyan helyzetekre vonatkozik, amikor az a nyugdíjas, aki egy, két vagy több tagállam jogszabályai szerint nyugdíjra jogosult, a lakóhelye szerinti tagállamban nem jogosult betegségbiztosítási ellátásokra.

62      Vagyis, úgy tűnik, a kérdést előterjesztő bíróság úgy véli, hogy a szociális biztonságra irányadó portugál jogszabályok értelmében a J. F. da Silva Martins helyzetéhez hasonló helyzetben lévő személyek nem igényelhetnek ápolásra való rászorultság kockázatára vonatkozó pénzbeli ellátásokat.

63      Márpedig, amint az következik többek között a jelen ítélet 22. és 23. pontjából, nem lehet eleve kizárni, hogy a portugál szociális biztonsági rendszer, noha a német rendszertől eltérően nem állít fel olyan külön rendszert, amely kizárólag az ápolásra való rászorultság kockázatára vonatkozna, mindazonáltal rendelkezik bizonyos, az ápolásra való rászorultság kockázatára vonatkozó pénzbeli ellátásokról, mint amilyen a nyugdíjpótlék, amelyet az érintettek ápolásra való rászorultságának függvényében nyújtanak.

64      Ilyen körülmények között a kérdést előterjesztő bíróság feladata, hogy a jelen ítélet 42–46. pontjában bemutatott ítélkezési gyakorlatra tekintettel megvizsgálja azon állítást, mely szerint Portugáliában nem létezik egyetlen, az ápolásra való rászorultság kockázatára vonatkozó szociális biztonsági ellátás sem (lásd ugyancsak, analógia útján a fent hivatkozott Jauch‑ügyben hozott ítélet 26. pontját).

65      Mindenesetre, tekintettel az említett ítélkezési gyakorlatra, amelynek értelmében az ápolásra való rászorultság kockázatára vonatkozó szociális biztonsági ellátások, az ugyanezen ítélkezési gyakorlat által felállított szempontok sérelme nélkül, az 1408/71 rendelet 4. cikke (1) bekezdésének a) pontja értelmében vett „betegségbiztosítási ellátások” körébe tartoznak, azt a következtetést kell levonni, hogy az említett rendelet 28. cikke nem alkalmazható egy, az alapügy tárgyát képező helyzethez hasonló helyzetre, amelyben az érintett személy, aki a lakóhelye szerinti tagállam jogszabályai szerint nyugdíjban részesül, ugyanezen jogszabályok alapján szigorúan vett betegségbiztosítási ellátásokra jogosult.

66      Az 1408/71 rendelet 27. cikkének megfelelően ugyanis az a nyugdíjas, aki két vagy több tagállam, köztük a lakóhelye szerinti tagállam jogszabályai szerint jogosult nyugdíjra, és aki ez utóbbi tagállam jogszabályai szerint jogosult betegségbiztosítási ellátásokra, ezekben az ellátásokban a lakóhelye szerinti intézménytől és ezen intézmény terhére részesül, mintha az érintett nyugdíjas nyugdíját kizárólag az utóbbi állam jogszabályai szerint folyósítanák.

67      Ekként az alapügy tárgyát képező helyzetben a Portugál Köztársaságnak, a J. F. da Silva Martins öregségi nyugdíjának folyósításáért felelős egyik államnak a feladata, hogy – mint az érintett lakóhelye szerinti állam – a szigorúan vett betegségbiztosítási ellátások folyósítását biztosítsa (lásd analógia útján a C‑50/05. sz. Nikula‑ügyben 2006. július 18‑án hozott ítélet [EBHT 2006., I‑7029. o.] 22. és 23. pontját).

68      Márpedig, amint az a jelen ítélet 39–46. pontjából következik, az ápolásra való rászorultság kockázatára vonatkozó ellátások az 1408/71 rendelet 4. cikke (1) bekezdésének a) pontja értelmében vett „betegségbiztosítási ellátások” körébe tartoznak. Ebből az következik, hogy ha valamely egykori migráns munkavállaló két vagy több tagállam, köztük a lakóhelye szerinti tagállam jogszabályai szerint jogosult nyugdíjra, ez utóbbi tagállamnak kell, adott esetben az 1408/71 rendelet 27. cikkének megfelelően, az ápolásra való rászorultság kockázatára vonatkozó ellátásokat nyújtania.

69      A jelen ítélet 40–48. pontjában bemutatott megfontolásokra tekintettel, mivel az 1408/71 rendelet nem tartalmaz olyan rendelkezéseket, amelyek kifejezetten az ápolásra való rászorultság kockázatra vonatkoznának, az alapügy tárgyát képező körülményekhez hasonló körülmények között e rendelet 27. cikkét az 1408/71 rendelet mögött húzódó célokra figyelemmel kell értelmezni, az ápolásra való rászorultság kockázatára vonatkozó ellátásoknak a szigorúan vett betegségbiztosítási ellátásokhoz képest fennálló sajátosságaira tekintettel (lásd többek között, analógia útján a 100/78. sz. Rossi‑ügyben 1979. március 6‑án hozott ítélet [EBHT 1979., 831. o.] 12. pontját és a C‑168/88. sz. Dammer‑ügyben 1989. december 14‑én hozott ítélet [EBHT 1989., 4553. o.] 20. pontját).

70      E tekintetben emlékeztetni kell arra, hogy az 1408/71 rendeletnek az EUMSZ 48. cikk végrehajtására hozott rendelkezéseit e cikk céljára figyelemmel kell értelmezni, amely cél a migráns munkavállalók szabad mozgásának lehető legteljesebb megvalósításához való hozzájárulás (lásd többek között a 10/78. sz. Belbouab‑ügyben 1978. október 12‑én hozott ítélet [EBHT 1978., 1915. o.] 5. pontját; a fent hivatkozott Jauch‑ügyben hozott ítélet 20. pontját; a fent hivatkozott Hosse‑ügyben hozott ítélet 24. pontját és a C‑287/05. sz. Hendrix‑ügyben 2007. szeptember 11‑én hozott ítélet [EBHT 2007., I‑6909. o.] 52. pontját).

71      Mivel az EUMSZ 48. cikk a tagállamok jogszabályainak összehangolását, nem pedig harmonizációját írja elő (lásd különösen a 21/87. sz. Borowitz‑ügyben 1988. július 5‑én hozott ítélet [EBHT 1988., 3715. o.] 23. pontját), az egyes tagállamok szociális biztonsági rendszerei, következésképpen az azokhoz csatlakozott személyek jogai közötti érdemi és eljárási különbségeket e rendelkezés nem érinti, ennélfogva minden tagállam szabadon határozhatja meg jogszabályaiban – az uniós jog tiszteletben tartása mellett – a szociális biztonsági rendszer ellátásai nyújtásának feltételeit (lásd ebben az értelemben a fent hivatkozott von Chamier‑Glisczinski‑ügyben hozott ítélet 84. pontját és a C‑345/09. sz., van Delft és társai ügyben 2010. október 14‑én hozott ítélet [az EBHT‑ban még nem tették közzé] 99. pontját).

72      E körülmények között az elsődleges uniós jog a biztosított számára nem garantálhatja, hogy a lakóhely áthelyezése egy másik tagállamba a szociális biztonság szempontjából, nevezetesen a betegségbiztosítási ellátások terén semleges lesz. Így a lakóhely szerinti tagállam megváltozását követően egy, a szociális biztonsági ellátások terén kedvezőtlenebb nemzeti szabályozásnak adott esetben az 1408/71 rendelet rendelkezéseinek alapján történő alkalmazása főszabály szerint megfelelhet az elsődleges uniós jog személyek szabad mozgására vonatkozó rendelkezéseinek (lásd analógia útján többek között a fent hivatkozott von Chamier‑Glisczinski‑ügyben hozott ítélet 85. és 87. pontját).

73      Mindazonáltal az állandó ítélkezési gyakorlatból következően az ilyen jogszabály kizárólag akkor felel meg az elsődleges uniós jognak, ha a szóban forgó nemzeti jogszabály alapján az érintett munkavállaló nem kerül kedvezőtlenebb helyzetbe azokkal szemben, akik valamennyi tevékenységüket abban az egyetlen tagállamban végzik, ahol e jogszabály hatályos, és ha a jogszabály nem vezet olyan szociális biztonsági járulékok megfizetéséhez, amelyek alapján nem nyílik igény ellenszolgáltatásra (lásd a C‑393/99. és C‑394/99. sz., Hervein és társai egyesített ügyekben 2002. március 19‑én hozott ítélet [EBHT 2002., I‑2829. o.] 51. pontját; a C‑493/04. sz. Piatkowski‑ügyben 2006. március 9‑én hozott ítélet [EBHT 2006., I‑2369. o.] 34. pontját; a C‑3/08. sz. Leyman‑ügyben 2009. október 1‑jén hozott ítélet [EBHT 2009., I‑9085. o.] 45. pontját, valamint a fent hivatkozott van Delft és társai ügyben hozott ítélet 101. pontját).

74      Amint azt a Bíróság ismételten kimondta, az EUMSZ 45. és EUMSZ 48. cikk célja nem valósulna meg, ha a munkavállalók a szabad mozgáshoz való jog gyakorlása miatt elveszítenék a nekik valamely tagállam jogszabályaiban biztosított szociális biztonsági előnyöket, különösen ha ezen előnyök az általuk fizetett járulék ellenszolgáltatását jelentik (lásd különösen, ebben az értelemben a 24/75. sz. Petroni‑ügyben 1975. október 21‑én hozott ítélet [EBHT 1975., 1149. o.] 13. pontját; a 284/84. sz. Spruyt‑ügyben 1986. február 25‑én hozott ítélet [EBHT 1986., 685. o.] 19. pontját; a C‑59/95. sz., Bastos Moriana és társai ügyben 1997. február 27‑én hozott ítélet [EBHT 1997., I‑1071. o.] 17. pontját; a fent hivatkozott Jauch‑ügyben hozott ítélet 20. pontját, valamint a fent hivatkozott Bosmann‑ügyben hozott ítélet 29. pontját).

75      A szociális biztonságra vonatkozó nemzeti jogszabályok összehangolására irányuló uniós szabályozás – különösen annak céljaira tekintettel – a céljaival összhangban álló, és kifejezetten előírt kivételektől eltekintve ugyanis nem alkalmazható oly módon, hogy megfossza a migráns munkavállalót vagy annak jogutódjait a kizárólag egy tagállam jogszabályai alapján őt megillető ellátásokra való jogosultságtól (lásd különösen a 9/67. sz. Colditz‑ügyben 1967. július 5‑én hozott ítélet [EBHT 1967., 297. o.] 304. pontját, a fent hivatkozott Rossi‑ügyben hozott ítélet 14. pontját és a fent hivatkozott Schwemmer‑ügyben hozott ítélet 58. pontját, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlatot).

76      Továbbá ugyancsak az ítélkezési gyakorlatból következik, hogy az EUMSZ 45–EUMSZ 48. cikknek a célja, a végrehajtásuk céljából elfogadott 1408/71 rendelethez hasonlóan, többek között annak elkerülése, hogy az a munkavállaló, aki szabad mozgáshoz való jogával élve több tagállamban állt alkalmazásban, objektív igazolás hiányában ne kerüljön kedvezőtlenebb helyzetbe azokkal szemben, akik teljes pályafutásának egyetlen tagállam volt a helyszíne (lásd különösen, ebben az értelemben a 104/76. sz. Jansen‑ügyben 1977. május 5‑én hozott ítélet [EBHT 1977., 829. o.] 12. pontját; a C‑10/90. sz. Masgio‑ügyben 1991. március 7‑én hozott ítélet [EBHT 1991., I‑1119. o.] 17., 19. és 23. pontját; a C‑443/93. sz. Vougioukas‑ügyben 1995. november 22‑én hozott ítélet [EBHT 1995., I‑4033. o.] 41. és 42. pontját; a C‑322/95. sz. Iurlaro‑ügyben 1997. szeptember 17‑én hozott ítélet [EBHT 1997., I‑4881. o.] 23. és 30. pontját, valamint a fent hivatkozott Leyman‑ügyben hozott ítélet 45. pontját).

77      Márpedig ha egy, az alapügy tárgyát képező helyzethez hasonló helyzetben kizárólag a nemzeti jog lehetővé teszi, és az az 1408/71 rendelettel sem ellentétes, hogy egy, a J. F. da Silva Martins helyzetéhez hasonló helyzetben lévő személy fenntarthassa szabadon választható folytatólagos tagságát az ápolásra való rászorultság kockázatára vonatkozó, külön szociális biztonsági rendszerben, és e személy teljesítette az ahhoz előírt minimális járulékfizetési időszakot, hogy ápolásra való rászorultság esetén az ellátások nyújtását igényelhesse, az, hogy az érintett személy lakóhelyének az Unió egy másik tagállamába való áthelyezése esetén az e rendszerhez kötődő valamennyi ellátás folyósítását automatikusan felfüggesztik, alkalmas arra – amint azt lényegében a kérdést előterjesztő bíróság is megállapítja, és ellentétben a német kormány és az Egyesült Királyság Kormányának állításával –, hogy olyan járulékok megfizetéséhez vezessen, amelyek alapján nem nyílik igény ellenszolgáltatásra, legalábbis ami az ezen folytatólagos tagság címén, a lakóhely szóban forgó áthelyezését követően fizetett járulékokat illeti.

78      Az EUMSZ 48. cikk által elérni kívánt célkitűzéssel, amint az többek között a jelen ítélet 70., 71. és 74. pontjából következik, kevéssé lenne koherens, ha valamely, a J. F. da Silva Martins helyzetéhez hasonló helyzetben lévő egykori migráns munkavállaló, csupán abból az okból, hogy az 1408/71 rendelet 27. cikkének alkalmazásában a lakóhelye szerinti jogszabályok értelmében szigorúan vett betegségbiztosítási ellátásokra jogosult, elveszítené mindazon előnyt, amelyet az egykori alkalmazása helye szerinti államban általa, olyan önálló biztosítási rendszer címén befizetett járulékok ellenszolgáltatásai jelentenek, amely nem az 1408/71 rendelet 4. cikke (1) bekezdése a) pontja értelmében szigorúan vett betegségi kockázatra, hanem az ápolásra való rászorultság kockázatára vonatkozik. Ez még inkább igaz tehát a jelen ítélet 64. pontjában említett helyzetre, amely helyzet tényleges voltának vizsgálata a kérdést előterjesztő bíróság feladata, amikor is az említett, lakóhely szerinti tagállamban nem léteznek az ápolásra való rászorultság kockázatára vonatkozó pénzbeli szociális biztonsági ellátások.

79      Továbbá ilyen helyzetben az egykori migráns munkavállaló, aki szakmai pályafutása végeztével újból a származása szerinti tagállamban rendelkezik lakóhellyel, kedvezőtlenebb helyzetbe kerülne azon, egyetlen tagállamban öregségi nyugdíjra jogosult személyekkel szemben, akik szakmai pályafutásának egyetlen tagállam volt a helyszíne, mielőtt nyugdíjas éveik folyamán lakóhelyüket egy másik tagállamba helyezték volna át.

80      Az ezen utóbbi kategóriába tartozó személyek tekintetében ugyanis az 1408/71 rendelet irányadó rendelkezései, és különösen 28. cikke (1) bekezdésének a) pontja, a jelen ítélet 42–46. pontjában bemutatott ítélkezési gyakorlattal összefüggésben értelmezve, azzal a következménnyel járnak, hogy az ápolásra való rászorultságra vonatkozóan az egykori foglalkoztatás helye szerinti tagállam által előírt esetleges pénzbeli ellátásokat, mivel azok a szigorúan vett betegségbiztosítási ellátások körébe tartoznak, főszabály szerint az illetékes államon kívül kell nyújtani (lásd különösen, analógia útján a fent hivatkozott Molenaar‑ügyben hozott ítélet 43. pontját, valamint a fent hivatkozott Jauch‑ügyben hozott ítélet 10., 11. és 35. pontját).

81      Ilyen körülmények között, tekintettel különösen a jelen ítélet 73–76. pontjában bemutatott ítélkezési gyakorlatra, egy, az alapügy tárgyát képező helyzethez hasonló helyzetben az ápolásra való rászorultságra vonatkozó pénzbeli ellátások tekintetében akként kell értelmezni az 1408/71 rendelet 27. cikkét, hogy a szigorúan vett betegségbiztosítási ellátásokra való, a lakóhely szerinti tagállamban fennálló jogosultság nem szüntet meg egy, korábban egy másik tagállam terhére, kizárólag e tagállamnak az ápolásra való rászorultság kockázatára vonatkozó szabályozása értelmében keletkezett jogosultságot csupán az e szabályozás szerint szerzett biztosítási időszakok alapján (lásd különösen, analógia útján a fent hivatkozott Dammer‑ügyben hozott ítélet 21–23. pontját és az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlatot, valamint a fent hivatkozott Bastos Moriana és társai ügyben hozott ítélet 17. pontját).

82      Mindazonáltal, és tekintettel különösen az 1408/71 rendelet 12. cikkéből eredő követelményekre, egy ilyen értelmezés során a jelen esetben figyelembe kell venni annak lehetőségét, hogy a kérdést előterjesztő bíróság az általa a jelen ítélet 63. és 64. pontjának megfelelően elvégzett vizsgálatokat követően azt a következtetést vonja le, hogy az alapügy körülményeihez hasonló körülmények között léteznek Portugáliában a portugál jogszabályok szerint előírt, ápolásra való rászorultság kockázatára vonatkozó pénzbeli ellátások.

83      Ilyen körülmények között az 1408/71 rendelet 27. cikkét akként kell értelmezni, hogy amennyiben a lakóhely szerinti tagállamban az ápolásra való rászorultság kockázatára vonatkozó pénzbeli ellátások alacsonyabb összegben kerülnek meghatározásra, mint a nyugdíj folyósításáért felelős másik tagállam által ugyanezen kockázat vonatkozásában meghatározott ellátások, az 1408/71 rendelet mögött húzódó elvek megkövetelik, hogy egy, J. F. da Silva Martins helyzetéhez hasonló helyzetben lévő személy jogosult legyen – ezen utóbbi állam illetékes intézménye terhére – az ezen két összeg különbségének megfelelő kiegészítő ellátásra (lásd különösen és analógia útján a 733/79. sz. Laterza‑ügyben 1980. június 12‑én hozott ítélet [EBHT 1980., 1915. o.] 9. pontját; a 807/79. sz. Gravina‑ügyben 1980. július 9‑én hozott ítélet [EBHT 1980., 2205. o.] 8. pontját; a 320/82. sz. D’Amario‑ügyben 1983. november 24‑én hozott ítélet [EBHT 1983., 3811. o.] 7. pontját; a fent hivatkozott Dammer‑ügyben hozott ítélet 23. és 24. pontját; a C‑251/89. sz., Athanasopoulos és társai ügyben 1991. június 11‑én hozott ítélet [EBHT 1991., I‑2797. o.] 17. pontját és a fent hivatkozott Bastos Moriana és társai ügyben hozott ítélet 16. pontját).

84      Egy ilyen megoldást nem zárhat ki azon, a német kormány által kiemelt körülmény, miszerint az SGB XI 34. §‑a értelmében valamely, ápolásra szoruló személynek az SGB XI 26. §‑a által előírt, szabadon választható folytatólagos biztosítás címén az alapügyben szóban forgó ápolási díjra fennálló jogosultsága főszabály szerint mindaddig felfüggesztésre kerül, amíg a biztosított külföldön tartózkodik.

85      A Bíróság ugyanis lényegében már kimondta, hogy egy szociális biztonság területéhez tartozó biztosítási rendszerbe fizetett járulék főszabály szerint jogosultságot keletkeztet a biztosított munkavállaló javára a megfelelő ellátások igénybevételére, amennyiben teljesíti az illetékes tagállam jogszabályai által rögzített feltételeket, mindazonáltal azon feltételek kivételével, amelyek nem egyeztethetők össze a szociális biztonság területén alkalmazandó uniós jogi rendelkezésekkel (lásd ebben az értelemben a fent hivatkozott Molenaar‑ügyben hozott ítélet 43. pontját).

86      Márpedig, amint az a jelen ítélet 73–76. pontjában bemutatott ítélkezési gyakorlatból következik, az EUMSZ 48. cikk által elérni kívánt cél nem valósítható meg, ha az Uniós szabályozás által az EUM‑Szerződés céltűzéseinek megfelelően kifejezetten előírt eseteken túl valamely tagállam jogszabályai az érintettet e jogszabályok értelmében megillető szociális biztonsági előnyök nyújtását attól a feltételtől teszi függővé, hogy a munkavállaló a tagállam területén rendelkezzen lakóhellyel (lásd továbbá, ebben az értelemben a fent hivatkozott Athanasopoulos és társai ügyben hozott ítélet 20. pontját).

87      Noha igaz, hogy – amint azt a német kormány és az Egyesült Királyság Kormánya is állítja – az ellátások egyes tagállamok által történő párhuzamos nyújtása az ápolásra való rászorultság kockázatára vonatkozó pénzbeli ellátások esetében gyakorlati jellegű nehézségekhez vezethet, amelyekre az uniós jog jelenlegi állása szerint nem tértek ki teljes mértékben a szociális biztonsági rendszerek összehangolásáról szóló uniós jogszabályok, e körülmény önmagában nem igazolhatja az 1408/71 rendelet olyan értelmezését, mely szerint valamely egykori migráns munkavállalónak, aki számára kizárólag valamely egykori foglalkoztatás szerinti tagállam jogszabályai teszik lehetővé az ápolásra való rászorultság kockázatára vonatkozó szabadon választható folytatólagos biztosítást, e biztosítás címén olyan járulékokat kellene megfizetnie, amelyek alapján nem nyílik igény ellenszolgáltatásra, és így kedvezőtlenebb helyzetbe kerülne azokkal szemben, akik teljes pályafutásának egyetlen tagállam volt a helyszíne (lásd, analógia útján, a fent hivatkozott D’Amario‑ügyben hozott ítélet 8. pontját).

88      A fentiekre tekintettel az előterjesztett kérdésre azt a választ kell adni, hogy az 1408/71 rendelet 15. és 27. cikkét akként kell értelmezni, hogy azokkal nem ellentétes, hogy egy, az alapeljárás tárgyát képező helyzethez hasonló helyzetben lévő személy, aki öregségi nyugdíjban részesül mind a származása szerinti tagállam öregségi nyugdíjbiztosító pénztárától, mind azon tagállam öregségi nyugdíjbiztosító pénztárától, amely szakmai pályafutása nagy részének helyszíne volt, és aki az utóbbi tagállamból átköltözött a származása szerinti tagállamba, az azon tagállam önálló ápolási biztosítási rendszerében fennálló szabadon választható folytatólagos tagsága folytán, amely szakmai pályafutása nagy részének helyszíne volt, továbbra is részesülhet e tagságnak megfelelő pénzbeli ellátásban, különösen abban az esetben, ha a lakóhely szerinti tagállamban nem léteznek az ápolásra való rászorultság különös kockázatát fedező pénzbeli ellátások, amely eset tényleges voltának vizsgálata a kérdést előterjesztő bíróság feladata. Ha, ezzel szemben, a lakóhely szerinti tagállam szabályozása rendelkezik az ápolásra való rászorultság kockázatára vonatkozó pénzbeli ellátásokról, de azt alacsonyabb összegben határozza meg, mint amilyenek a nyugdíj folyósításáért felelős másik tagállam által ugyanezen kockázat vonatkozásában meghatározott ellátások, az 1408/71 rendelet 27. cikkét akként kell értelmezni, hogy az ilyen személy jogosult – ezen utóbbi állam illetékes intézménye terhére – az e két összeg különbségének megfelelő kiegészítő ellátásra.

 A költségekről

89      Mivel ez az eljárás az alapeljárásban részt vevő felek számára a kérdést előterjesztő bíróság előtt folyamatban lévő eljárás egy szakaszát képezi, ez a bíróság dönt a költségekről. Az észrevételeknek a Bíróság elé terjesztésével kapcsolatban felmerült költségek, az említett felek költségeinek kivételével, nem téríthetők meg.

A fenti indokok alapján a Bíróság (második tanács) a következőképpen határozott:

A 2001. június 5‑i 1386/2001/EK európai parlamenti és tanácsi rendelettel módosított 1996. december 2‑i 118/97/EK tanácsi rendelettel módosított és naprakésszé tett, a szociális biztonsági rendszereknek a Közösségen belül mozgó munkavállalókra és önálló vállalkozókra, illetve családtagjaikra történő alkalmazásáról szóló, 1971. június 14‑i 1408/71/EGK tanácsi rendelet 15. és 27. cikkét akként kell értelmezni, hogy azokkal nem ellentétes, hogy egy, az alapeljárás tárgyát képező helyzethez hasonló helyzetben lévő személy, aki öregségi nyugdíjban részesül mind a származása szerinti tagállam öregségi nyugdíjbiztosító pénztárától, mind azon tagállam öregségi nyugdíjbiztosító pénztárától, amely szakmai pályafutása nagy részének helyszíne volt, és aki az utóbbi tagállamból átköltözött a származása szerinti tagállamba, az azon tagállam önálló ápolási biztosítási rendszerében fennálló szabadon választható folytatólagos tagsága folytán, amely szakmai pályafutása nagy részének helyszíne volt, továbbra is részesülhet e tagságnak megfelelő pénzbeli ellátásban, különösen abban az esetben, ha a lakóhely szerinti tagállamban nem léteznek az ápolásra való rászorultság különös kockázatát fedező pénzbeli ellátások, amely eset tényleges voltának vizsgálata a kérdést előterjesztő bíróság feladata.

Ha ugyanakkor, az ilyen esettel szemben, a lakóhely szerinti tagállam szabályozása rendelkezik az ápolásra való rászorultság kockázatára vonatkozó pénzbeli ellátásokról, de azt alacsonyabb összegben határozza meg, mint amilyenek a nyugdíj folyósításáért felelős másik tagállam által ugyanezen kockázat vonatkozásában meghatározott ellátások, az 1408/71 rendelet 27. cikkét, az 1386/2001 rendelettel módosított 118/97 rendelettel módosított és naprakésszé tett változatában, akként kell értelmezni, hogy az ilyen személy jogosult – ezen utóbbi állam illetékes intézménye terhére – az e két összeg különbségének megfelelő kiegészítő ellátásra.

Aláírások

---

* Az eljárás nyelve: német.