C‑67/09. P. sz. ügy

Nuova Agricast Srl és Cofra Srl

kontra

Európai Bizottság

„Fellebbezés – Állami támogatások – Olaszország válságban lévő tartományait érintő beruházási támogatási program – E programot a közös piaccal összeegyeztethetőnek nyilvánító bizottsági határozat – Az e határozat elfogadása miatt állítólag elszenvedett károk megtérítése iránti kérelmek – Az e program és az előző program közötti átmeneti intézkedések – A korábbi programmal szemben kifogást nem emelő bizottsági határozat időbeli hatálya – A jogbiztonság, a bizalomvédelem és az egyenlő bánásmód elve”

Az ítélet összefoglalása

1.        Fellebbezés – Jogalapok – A Törvényszék érvelésének egy pontjára vonatkozó konkrét kifogás szükségessége

(EK 225. cikk, a Bíróság alapokmánya, 51. cikk, (1) bekezdés; a Bíróság eljárási szabályzata, 112. cikk, 1 §, c) pont)

2.        Államok által nyújtott támogatások – A Bizottság által végzett vizsgálat – Valamely támogatásnak a közös piaccal való összeegyeztethetősége – A közösségi jog általános elveit, mint például az egyenlő bánásmód elvét, sértő támogatás összeegyeztethetetlensége

(EK 88. cikk)

3.        Államok által nyújtott támogatások – A Bizottság arra vonatkozó határozata, hogy nem emel kifogást valamely támogatási programmal szemben – Bizalomvédelem

(EK 87. cikk, (1) és (3) bekezdés és EK 88. cikk, (3) bekezdés)

4.        Államok által nyújtott támogatások – A Bizottság arra vonatkozó határozata, hogy nem emel kifogást valamely támogatási programmal szemben – A határozat időbeli hatályának korlátozása

(EK 87. cikk, (1) és (3) bekezdés és EK 88. cikk, (3) bekezdés)

1.        A fellebbezésnek pontosan meg kell jelölnie az ítélet vitatott elemeit, amelyek hatályon kívül helyezését a fellebbező kéri, valamint azokat a jogi érveket, amelyek kimondottan alátámasztják e kérelmet, különben a fellebbezés vagy az érintett jogalap elfogadhatatlan.

A fellebbezés akkor elfogadható, ha a fellebbező által kifejtett érvelés – még ha bizonyos részei nem is eléggé pontosak – összességében kellően egyértelműnek tűnik ahhoz, hogy a megkívánt pontossággal azonosítani lehessen a megtámadott ítélet kifogásolt elemeit, valamint az e kifogás alátámasztására hivatkozott jogi érveket, és következésképpen lehetővé teszi, hogy a Bíróság elvégezze a jogszerűségi felülvizsgálatát.

(vö. 48–49. pont)

2.        A Bizottság nem nyilváníthatja a közös piaccal összeegyeztethetőnek azt az állami támogatást, amely bizonyos részletszabályainál fogva sérti az uniós jog általános elveit, mint például a jogbiztonság, a bizalomvédelem és az egyenlő bánásmód elvét.

(vö. 65. pont)

3.        A bizalomvédelem elvére történő hivatkozás joga minden olyan jogalanyt megillet, akiben valamely uniós intézmény megalapozott várakozásokat keltett. Ami valamely szabályozás eltörlését illeti, feltétlenül érvényesítendő közérdek hiányában a Bizottság megsérti a jog magasabb rendű szabályát, ha a szabályozás eltörlésével egyidejűleg nem gondoskodik az elővigyázatos és körültekintő gazdasági szereplő uniós szabályozásba vetett jogos bizalmát védő átmeneti intézkedésekről A bizalomvédelem elvének megsértésére azonban senki nem hivatkozhat az említett intézmény által részére tett pontos ígéretek hiányában. Továbbá, ha valamely elővigyázatos és körültekintő gazdasági szereplő számíthat az érdekeit esetleg érintő intézkedés elfogadására, annak elfogadása esetén nem hivatkozhat az említett elvre.

Az állami támogatások területén, ami a Bizottság arra vonatkozó határozatát illeti, hogy egy meghatározott időszak végéig nem emel kifogást a támogatási programmal szemben, azon elővigyázatos és körültekintő gazdasági szereplő, aki feltételezhetően ismeri az említett határozatot, az „időtartam” határozatban való megjelöléséből arra következtethetett, hogy a támogatás odaítélésére vonatkozó eljárásban való részvétel lehetőségét behatárolja az e programra adott engedély időtartama.

Ugyanis, mivel a Bizottság azáltal, hogy engedélyezi a támogatási programot, eltér az állami támogatások közös piaccal való össze nem egyeztethetőségének az EK 87. cikk (1) bekezdésében foglalt általános elvétől, az elővigyázatos és körültekintő gazdasági szereplő nem várhatja ésszerűen, hogy e határozat – azon elvvel ellentétben, amely szerint az ilyen kivételeket megszorítóan kell értelmezni – a határozatban megjelölt időpont után is engedélyezze a támogatásnyújtást.

(vö. 69., 71–74. pont)

4.        Az egyenlő bánásmód elve kizárja különösen, hogy az összehasonlítható helyzeteket eltérő módon kezeljék, hacsak ez a bánásmód objektíve nem igazolt.

Az EK 87. cikk (3) bekezdése alapján a Bizottság arra vonatkozó határozata, hogy nem emel kifogást az állami támogatási programmal szemben eltérést jelent az e támogatások közös piaccal való összeegyeztethetetlenségére vonatkozó általános elvtől. Következésképpen hatályának korlátozott idejűnek kell lennie. Márpedig minden korlátozott idejű engedély meghatározásánál fogva egyenlőtlen bánásmóddal jár azon tény alapján, hogy az adott helyzet az engedélyező határozat időbeli hatálya alá tartozik‑e, vagy sem.

Ebben a tekintetben az azon vállalkozások, amelyeknek a határozat által adott engedély lejárta előtt lehetőségük van részt venni a támogatások odaítélésére vonatkozó eljárásban, és az e lehetőséggel élni már nem tudó vállalkozások közötti egyenlőtlen bánásmód objektíve igazolt.

(vö. 78–80. pont)

A BÍRÓSÁG ÍTÉLETE (első tanács)

2010. október 14.(*)

„Fellebbezés – Állami támogatások – Olaszország válságban lévő tartományait érintő beruházási támogatási program – E programot a közös piaccal összeegyeztethetőnek nyilvánító bizottsági határozat – Az e határozat elfogadása miatt állítólag elszenvedett károk megtérítése iránti kérelmek – Az e program és az előző program közötti átmeneti intézkedések – A Bizottság arra vonatkozó határozatának időbeli hatálya, hogy nem emel kifogást az előző programmal szemben – A jogbiztonság, a bizalomvédelem és az egyenlő bánásmód elve”

A C‑67/09. P. sz. ügyben,

a Nuova Agricast Srl (székhelye: Cerignola [Olaszország]),

a Cofra Srl (székhelye: Barletta [Olaszország])

(képviseli őket: A. Calabrese avvocato)

fellebbezőknek

a Bíróság alapokmányának 56. cikke alapján 2009. február 12‑én benyújtott fellebbezése tárgyában,

a másik fél az eljárásban:

az Európai Bizottság (képviselik: V. Di Bucci és E. Righini, meghatalmazotti minőségben, kézbesítési cím: Luxembourg)

alperes az elsőfokú eljárásban,

A BÍRÓSÁG (első tanács),

tagjai: A. Tizzano tanácselnök, A. Borg Barthet, M. Ilešič (előadó), M. Safjan és M. Berger bírák,

főtanácsnok: E. Sharpston,

hivatalvezető: M. Ferreira főtanácsos,

tekintettel az írásbeli szakaszra és a 2010. április 22‑i tárgyalásra,

tekintettel a főtanácsnok meghallgatását követően hozott határozatra, miszerint az ügy elbírálására a főtanácsnok indítványa nélkül kerül sor,

meghozta a következő

Ítéletet

1        Fellebbezésükkel a Nuova Agricast Srl (a továbbiakban: Nuova Agricast) és a Cofra Srl (a továbbiakban: Cofra) az Európai Közösségek Elsőfokú Bíróságának a T‑362/05. és T‑363/05. sz., Nuova Agricast és Cofra kontra Bizottság egyesített ügyekben 2008. december 2‑án hozott ítéletének (a továbbiakban: megtámadott ítélet) hatályon kívül helyezését kérik, amely ítélettel az Elsőfokú Bíróság elutasította az állítólag amiatt elszenvedett káruk megtérítésére vonatkozó kérelmüket, hogy az Európai Közösségek Bizottsága elfogadta 2000. július 12‑i arra vonatkozó határozatát, hogy nem emel kifogást az Olaszország válságban lévő tartományait érintő beruházási támogatási programmal szemben (az N 715/99. sz. állami támogatás – Olaszország) (a továbbiakban: vitatott határozat), amelyről összefoglaló közlemény jelent meg az Európai Közösségek Hivatalos Lapjában (HL C 278., 26. o.), valamint az e határozat elfogadását megelőző eljárás során a Bizottság által tanúsított magatartás miatt.

 Jogi háttér

 Olaszország válságban lévő tartományait érintő, 1999. december 31‑ig engedélyezett beruházási támogatási programok

2        A Mezzogiornóban történő rendkívüli beavatkozás sarkalatos szabályait tartalmazó, 1986. március 1‑jei 64. sz. törvény refinanszírozására (Rifinanziamento della legge 1° marzo 1986, n. 64, recante disciplina organica dell’intervento straordinario nel Mezzogiorno) vonatkozó, 1992. október 22‑i 415. sz. törvényrendelettel (a GURI 1992. október 22‑i 249. száma, 3. o.) – amelyet módosítás után törvényi szintre emelt az 1992. december 19‑i 488. sz. törvény (a GURI 1992. december 21‑i 299. száma, 3. o., valamint helyesbítés: a GURI 1992. december 23‑i 301. száma, 40. o.; a továbbiakban: 488/1992. sz. törvény), ezt a törvényt pedig magát is módosította az 1993. április 3‑i 96. sz. törvényerejű rendelet (a GURI 1993. április 5‑i 79. száma, 5. o.) – az olasz jogalkotó olyan pénzügyi intézkedéseket írt elő, amelyek arra kívánták ösztönözni a vállalkozásokat, hogy az ország válságban lévő tartományaiban fejlesszenek bizonyos termelő tevékenységeket.

3        A Bizottság 1995. március 1‑jén és 1997. május 21‑én két határozatot fogadott el, amelyekben először 1996. december 31‑ig, majd 1999. december 31‑ig nem emelt kifogást a 488/1992. sz. törvényen és az annak végrehajtására vonatkozó különböző rendelkezéseken alapuló, egymást követő támogatási programokkal szemben (az N 40/95. és az N 27/A/97. sz. állami támogatás). Ezekről a határozatokról összefoglaló közlemények jelentek meg az Európai Közösségek Hivatalos Lapjában, mégpedig az 1995. március 1‑jei határozatról 1995. július 18‑án (HL 1995. C 184., 4. o.), az 1997. május 21‑i határozatról pedig 1997. augusztus 8‑án (HL 1997. C 242., 4. o.; a továbbiakban: 1997. évi határozat).

4        Az 1997. évi határozattal engedélyezett támogatási program (a továbbiakban: 1997–1999‑es támogatási program) végrehajtási szabályait először a Comitato interministeriale per la programmazione economica (Gazdasági tervezésért felelős tárcaközi bizottság) 1992. április 27‑i, a 488/1992. sz. törvény 1. cikke (2) bekezdésének értelmében nyújtott támogatásokról szóló iránymutatását (direttive per la concessione di agevolazioni ai sensi dell'art. 1, comma 2, del decreto‑legge 22 ottobre 1992, n. 415, convertito nella legge 19 dicembre 1992, n. 488, in tema di disciplina organica dell'intervento straordinario nel Mezziogiorno) tartalmazó, az említett Bizottság 1996. december 18‑i határozatával (a GURI 1997. március 25‑i 70. száma, 35. o.) módosított határozata (a GURI 1995. június 20‑i 142. száma, 17. o.), másodszor a Ministero dell’Industria, del Commercio e dell'Artigianato (Ipari, Kereskedelmi és Kézműipari Minisztérium, a továbbiakban: MICA) 1995. október 20‑i, az ország válságban lévő tartományainak termelő tevékenységeit elősegítő támogatások odaítélésének és nyújtásának részletes szabályait és eljárásait tartalmazó rendelkezések (regolamento recante le modalità e le procedure per la concessione ed erogazione delle agevolazioni in favore delle attività produttive nelle aree depresse del Paese) megállapításáról szóló, az említett minisztérium 1997. július 31‑i 319. sz. rendeletével (a GURI 1997. szeptember 22‑i 221. száma, 31. o.) módosított 527. sz. rendelete (a GURI 1995. december 15‑i 292. száma, 3. o.), harmadszor pedig a MICA 1997. november 20‑i 234363. sz. magyarázó közleménye (a GURI 1997. december 15‑i 291. számának rendes melléklete) állapította meg.

5        Ezek a végrehajtási szabályok többek között az alábbiakat írták elő:

–        a pénzügyi források minden évre vonatkozóan két egyenlő részre voltak felosztva, és mindkét részt a kérelmek benyújtására vonatkozó külön pályázati felhívás keretében ítélték oda; a források elosztásának módját ugyanakkor rendelettel lehetett módosítani az abban az évben rendelkezésre álló pénzeszközök függvényében, amelyekkel a források kapcsolatosak voltak, különösen úgy, hogy e forrásokat egyetlen pályázati felhívás keretében ítéljék oda;

–        a pályázati felhívás alapján benyújtott kérelmeket megvizsgálták az erre kijelölt bankok, amelyek rendeletben meghatározott, „indicatorinak” nevezett szempontok (a továbbiakban: értékelési mutatók) alapján bizonyos pontszámot ítéltek oda a kérelmekre;

–        a MICA a bankok által végzett vizsgálat eredményei alapján tartományi rangsorokat állapított meg, amelyekben a kérelmeket az elért pontszámok szerinti csökkenő sorrendbe állította, és rendeletet hozott a támogatásoknak a rangsorban feltüntetett kérelmek vonatkozásában történő odaítéléséről, amelyre az első helyen álló kérelemtől kezdve, az adott pályázati felhívással érintett alapok kimerüléséig került sor;

–        a támogatható kiadások azok voltak, amelyek a támogatás iránti kérelem benyújtásának alapjául szolgáló pályázati felhívást megelőző felhívás lezárásának időpontját követő naptól kezdve merültek fel, kivéve a mérnöki tervezéssel és egyéb tanulmányokkal, valamint a vállalkozás területének megszerzésével és elrendezésével kapcsolatos kiadásokat, amelyek a kérelem benyújtásának időpontját megelőző tizenkettedik hónaptól kezdve voltak támogathatók;

–        azok a vállalkozások, amelyeknek a kérelme bekerült a tartományi rangsorba, viszont amelyek azért nem részesülhettek támogatásokban, mert az érintett pályázati felhívásra vonatkozó források alacsonyabbak voltak az igényelt támogatások teljes összegénél, vagy még egy alkalommal, a terv értékelési mutatóinak módosítása nélkül, újból benyújthatták ugyanazon tervet, azon megfelelő pályázati felhívásra, amely közvetlenül azt a pályázati felhívást követte, amelynek alapján a kérelmet először benyújtották (a kérelem „automatikus bekerülésének” nevezett mechanizmus), vagy pedig lemondhattak az automatikus bekerülésről, és az első olyan megfelelő pályázati felhívásra, amely azt a pályázati felhívást követte, amelynek vonatkozásában lemondtak az említett automatikus bekerülésről, újból benyújthatták ugyanazon tervet, a támogatás iránti kérelem versenyképesebbé tétele érdekében részben vagy egészben módosítva az értékelési mutatókat, anélkül azonban, hogy ez a módosítás a terv lényegi elemeit érinthette volna (a kérelem „újrafogalmazásának” nevezett mechanizmus); az eredeti kérelmekre alkalmazandó feltételeket a kiadások támogathatósága tekintetében mindkét esetben fenntartották érvényükben.

 A vitatott határozat és az Olaszország válságban lévő tartományait érintő, 2000. január 1‑jétől 2006. december 31‑ig engedélyezett beruházási támogatási program

6        Az olasz hatóságok 1999. november 18‑án, az EK 88. cikk (3) bekezdésének alkalmazásával bejelentették a Bizottságnak a 2000. január 1‑jétől alkalmazandó és a 488/1992. sz. törvényen alapuló támogatási programra vonatkozó tervet, amelyet a Bizottság N 715/99. szám alatt vett nyilvántartásba.

7        E bejelentést a Bizottság és az olasz hatóságok közötti levélváltás, valamint az olasz kormány képviselőinek és a Bizottság szolgálatainak részvételével 2000. május 16‑án tartott egyeztetés követte.

8        A levelek között szerepel az olasz hatóságok 2000. április 3‑i levele. Ebben a levélben a MICA azzal érvelt, hogy abban az esetben, ha a Bizottság fenntartja azon álláspontját, amely szerint a támogatások iránti kérelmek benyújtására vonatkozó előző pályázati felhívás lezárásának időpontját követő naptól kezdve felmerült kiadások támogathatóságának elve ellentétes az állami támogatások szükségességének elvével, elengedhetetlen lenne – tekintettel azon jelentős módosításra, amely a múltban alkalmazott támogatási programokban bekövetkezett –, hogy az előző pályázati felhívás lezárásának időpontját követő naptól kezdve felmerült kiadások visszamenőleges figyelembevételének lehetősége kizárólag az új program első alkalmazására korlátozódó átmeneti intézkedés tárgyát képezze.

9        E levelek között szerepel a Bizottság 2000. május 29‑i levele is (a továbbiakban: 2000. május 29‑i levél).

10      Ebben a levélben a Bizottság a 2000. május 16‑i találkozóra hivatkozik, amelyre tekintettel az olasz hatóságok bemutatták „a szóban forgó program vonatkozásában kizárólag az e program alkalmazásának első fázisa tekintetében átmeneti rendelkezés előírására vonatkozó javaslatot, amelynek alapján el akarták ismerni a támogatható kiadások visszamenőleges jellegét az előző pályázati felhívás lezárásának időpontjától kezdve”. E javaslat „a korábbi program és az új program között a folytonosság hiányának kizárására” törekszik, „elsősorban a (javaslattevő) vállalkozások jogos elvárásai miatt, amelyeket az említett átmeneti szabály érintene, és amelyek két külön kategóriába tartoznak: a) azok, amelyek érdekében az utolsó megfelelő pályázati felhívás alapján kérelmet nyújtottak be, az erre kijelölt bankok kedvezően bírálták el őket, és felkerültek a tartományi rangsorba, de nem kaptak támogatást a pénzügyi források elégtelensége miatt; b) azok, amelyek tekintetében még nem nyújtottak be kérelmet, bár a beruházási terv végrehajtását már megkezdték.

11      A fenti a) pont szerinti kategóriát illetően a Bizottság 2000. május 29‑i levelében felhívta az olasz hatóságokat, hogy „vállalják, hogy kizárólag az új program alkalmazásának első szakaszában veszik figyelembe az utolsó pályázati felhívás alapján benyújtott, függőben lévő kérelmeket, pontosan úgy, mintha azokat kedvezően bírálták volna el és felvették volna az utolsó rangsorba”. A b) pont szerinti kategóriát illetően a Bizottság arra kérte az említett hatóságokat, hogy vonják vissza a beruházási terv abban az esetben való támogathatóságára vonatkozó javaslatot, ha annak végrehajtását a támogatás iránti kérelmet megelőzően megkezdték, mivel ezen javaslat nem felel meg a regionális állami támogatásokra vonatkozó iránymutatásnak (HL C 74., 9. o.; magyar nyelvű különkiadás 8. fejezet, 1. kötet, 226. o.).

12      Az olasz hatóságok ezt követően módosították a támogatási programra vonatkozó tervezetüket.

13      A Bizottság az Olasz Köztársasággal a 2000. augusztus 2‑i levélben közölt vitatott határozattal úgy döntött, hogy nem emel kifogást a 2006. december 31‑ig terjedő támogatási programmal (a továbbiakban: 2000–2006‑os támogatási program) szemben.

14      A vitatott határozat olyan rendelkezést tartalmaz, amely kifejezetten arra irányul, hogy jóváhagyja az említett támogatási program azon intézkedéseit, amelyek az 1997–1999‑es támogatási programmal való átmenetet biztosítják (a továbbiakban: átmeneti rendelkezés). Ennek a rendelkezésnek a szövege a következő:

„Kizárólag a szóban forgó program első végrehajtása, vagyis az e program alapján meghirdetett első pályázati felhívás alkalmával − feltéve, hogy a támogatás iránti kérelmeket minden esetben a beruházási tervek végrehajtásának megkezdése előtt benyújtották −, kivételesen támogathatónak minősülnek az [1997–1999‑es támogatási program] alapján meghirdetett utolsó pályázati felhívásra benyújtott azon kérelmek, amelyeket támogathatóaknak minősítettek, viszont amelyek az adott pályázati felhívásra kijelölt pénzügyi források korlátozottsága következtében nem részesültek semmilyen támogatásban.”

15      A MICA e határozat alapján, a 2000–2006‑os támogatási program végrehajtási szabályainak meghatározása céljából Basilicata, Calabria, Campania, Puglia, Szardínia és Szicília tartományok tekintetében elfogadta a 2000. július 14‑i, az ország válságban lévő tartományaiban folytatott termelő tevékenységek céljára nyújtott, a 488/1992. sz. törvény szerinti támogatásokkal kapcsolatos maximális engedélyezett intézkedésekről (misure massime consentite relative alle agevolazioni in favore delle attività produttive nelle aree depresse del Paese di cui alla legge n. 488/1992 per le regioni Basilicata, Calabria, Campania, Puglia, Sardegna e Sicilia) szóló rendeletet (a GURI 2000. július 18‑i 166. száma, 49. o.), valamint a 2000. július 14‑i, 9003. sz. magyarázó közleményt (a GURI 2000. július 28‑i 175. számának rendes melléklete).

16      E rendelet egyetlen cikke (2) bekezdésének első albekezdése úgy rendelkezik, hogy támogatások ítélhetők oda „a legutóbbi megfelelő pályázati felhíváshoz kapcsolódó programok keretein belül támogathatónak bizonyuló azon kiadások alapján […], amelyek kedvező elbírálást nyertek, viszont a pénzügyi források elégtelensége folytán nem részesültek támogatásban”.

 A jogvita előzményei

17      A MICA 1997. december 1‑jén, az 1997–1999‑es támogatási program keretében közzétette a harmadik pályázati felhívást a támogatás iránti kérelmek benyújtására, amely az ipari ágazatra, 1998 első félévére vonatkozott (a továbbiakban: harmadik pályázati felhívás).

18      Az érdekelt vállalkozások 1998. március 16‑ig nyújthatták be támogatás iránti kérelmeiket. Azoknak a költségeknek a finanszírozását kérhették, amelyek az előző pályázati felhíváshoz (második pályázati felhívás) kapcsolódó kérelmek benyújtására nyitva álló határidő lejártát, vagyis 1997. január 1‑jét követő naptól kezdődően merültek fel.

19      A Nuova Agricast és a Cofra más‑más beruházási tervre vonatkozó támogatás iránti kérelmet nyújtott be a harmadik pályázati felhívás alapján. Az előrelátható kiadások teljes összege 9 516 000 000 ITL illetve 8 062 000 000 ITL volt. Mindkét összeg magában foglalt a szóban forgó támogatás iránti kérelem benyújtása előtt, de az előző pályázati felhívás lezárásának időpontja után felmerült kiadásokat.

20      Ezek a kérelmek, amelyeket támogathatónak minősítettek, a MICA két 1998. augusztus 14‑i rendelete értelmében bekerültek a Puglia tartományra vonatkozó kérelmek rangsorába. Az említett kérelmeknek a rangsorban elfoglalt helyére tekintettel azonban a felperesek a források elégtelensége folytán nem kapta meg a kért támogatást.

21      A fent említett rendeletek utaltak arra, hogy az 1997. július 31‑i 319. sz. rendelettel módosított 1995. október 20‑i 527/95. sz. rendelet értelmében a harmadik pályázati felhívás keretében támogatás elnyerésére nem megfelelőnek rangsorolt kérelmek automatikusan, változtatás nélkül bekerültek az ipari ágazatra, 1998 második félévére vonatkozó támogatás iránti kérelmek benyújtására irányuló negyedik pályázati felhívásra vonatkozó rangsorba (a továbbiakban: negyedik pályázati felhívás), miközben a kiadások támogathatósága tekintetében érvényükben fennmaradtak az eredeti kérelemre alkalmazandó feltételek. A rendeletek azt is pontosították, hogy ha a vállalkozás fenn kívánja tartani a kiadások támogathatóságára vonatkozó feltételek érvényét, és ezzel egyidejűleg újra kívánja fogalmazni a támogatás iránti kérelmét, le kell mondania a fentiek szerinti automatikus bekerülésről, és kérelmét csak a támogatás iránti kérelmek benyújtására irányuló, 1999 első félévére vonatkozó ötödik pályázati felhívásra vonatkozó határidőkön belül kell újra benyújtania, amelyeket rendeletben fognak megállapítani.

22      Időközben közzétették a negyedik pályázati felhívást. A Nuova Agricast és a Cofra lemondott a kérelmének a negyedik pályázati felhíváshoz kapcsolódó rangsorba történő automatikus bekerüléséről annak érdekében, hogy az újrafogalmazott kérelmet újból benyújthassa az e pályázati felhívást követő első megfelelő pályázati felhívásra.

23      Az olasz hatóságok azonban 1999. december 31. – azon időpont, ameddig a Bizottság jóváhagyta az 1997–1999‑es támogatási programot – előtt egyetlen megfelelő pályázati felhívást sem tettek közzé.

24      2000. július 14‑én, vagyis a 2000–2006‑os támogatási program hatálybalépését követően az olasz hatóságok közzétették a nyolcadik pályázati felhívást a támogatás iránti kérelmek benyújtására, amely az ipari ágazatra vonatkozott (a továbbiakban: nyolcadik pályázati felhívás).

25      A 2000–2006‑os támogatási program keretében irányadó feltételek alapján a felperesek újrafogalmazott kérelmeit – amelyek nem részesülhettek a vitatott határozatban foglalt átmeneti rendelkezésből származó előnyben – elfogadhatatlannak minősítették, és azok nem kerültek be a nyolcadik pályázati felhíváshoz kapcsolódó rangsorba.

26      Ezért a felperesek az ugyanezen helyzetben lévő egyéb olasz vállalkozásokkal együtt benyújtották az Elsőfokú Bírósághoz a vitatott határozat megsemmisítése iránti első keresetet. Az Elsőfokú Bíróság a T‑98/04. sz., SIMSA és társai kontra Bizottság ügyben 2005. június 15‑én hozott végzésében a keresetet mint elfogadhatatlant elutasította azzal az indokolással, hogy azt az EK 230. cikk ötödik bekezdésében előírt két hónapos határidő lejártát követően nyújtották be.

27      A Nuova Agricast ezenkívül keresetet indított a Tribunale ordinario di Roma (római rendes bíróság) előtt a – MICA feladatait átvevő – Ministero delle Attività Produttive (ipari minisztérium) ellen annak érdekében, hogy a bíróság kötelezze ez utóbbit a Nuova Agricast által a kért támogatás elmaradásának ténye folytán állítólagosan elszenvedett kár megtérítésére. Ebben az összefüggésben a Nuova Agricast többek között azt állította, hogy a támogatási program 1999. december 31. utáni megújítása érdekében a Bizottsággal folytatott tárgyalások során az olasz állam nem védte megfelelően azoknak a vállalkozásoknak a szerzett jogait, amelyek hozzá hasonlóan a harmadik pályázati felhívás során lemondtak a negyedik pályázati felhíváshoz kapcsolódó rangsorba történő automatikus bekerülésről azért, hogy az e felhívást követő első megfelelő pályázati felhívásra újrafogalmazott kérelmet nyújthassanak be.

28      A fenti eljárás keretében a Tribunale ordinario di Roma 2006. június 14‑i határozatával előzetes döntéshozatal iránti kérelmet terjesztett elő, amely a vitatott határozatnak az egyenlő bánásmód elve és az indokolási kötelezettség tekintetében való érvényességére vonatkozott. A Bíróság a C‑390/06. sz. Nuova Agricast ügyben 2008. április 15‑én hozott ítéletben e kérelemre úgy válaszolt, hogy a feltett kérdés vizsgálata egyetlen olyan tényezőt sem tárt fel, amely érinthetné a vitatott határozat érvényességét.

29      A Bíróság a vitatott határozat érvényességének az egyenlő bánásmód elvére tekintettel történő vizsgálata során az említett ítélet 62. pontjában azt állapította meg, hogy a Bizottságnak tudnia kellett az olyan vállalkozások létezéséről, mint a Nuova Agricast, amelyeknek a támogatás iránti kérelme bekerült a harmadik pályázati felhíváshoz kapcsolódó rangsorba, viszont az e pályázati felhívás alapján kért támogatást a rendelkezésre álló alapok elégtelensége folytán nem kapták meg, ezért lemondtak a negyedik pályázati felhíváshoz kapcsolódó rangsorba történő automatikus bekerülésről annak érdekében, hogy újrafogalmazott kérelmet nyújthassanak be az e felhívást követő első megfelelő pályázati felhívásra (a továbbiakban: első kategóriába tartozó vállalkozások), valamint tudnia kellett az olyan vállalkozások létezéséről is, amelyeknek a kérelme bekerült a negyedik pályázati felhíváshoz kapcsolódó rangsorba, viszont a kért támogatást a rendelkezésre álló források elégtelensége folytán nem kapták meg (a továbbiakban: második kategóriába tartozó vállalkozások).

30      A Bíróság az ítélet 77. és 78. pontjában azonban azt állapította meg, hogy a Bizottság – azáltal, hogy engedélyezte a 2000–2006‑os támogatási programot, amely alapján csak a második kategóriába tartozó vállalkozások részesülhettek a vitatott határozatban foglalt átmeneti rendelkezésből származó előnyben – nem sértette meg az egyenlő bánásmód elvét, mivel az e kategóriába és az első kategóriába tartozó vállalkozások nem voltak összehasonlítható helyzetben.

 Az Elsőfokú Bíróság előtti eljárás és a megtámadott ítélet

31      Az Elsőfokú Bíróság Hivatalához 2005. szeptember 21‑én benyújtott keresetlevélben a Nuova Agricast és a Cofra külön keresetet nyújtott be arra irányulóan, hogy a Bíróság kötelezze a Bizottságot azon kár megtérítésére, amelyet állítólag a vitatott határozat elfogadása miatt szenvedtek el. A két ügyet a szóbeli szakasz lefolytatása, valamint az ítélet meghozatala céljából egyesítették.

32      2006. március 1‑jei határozataival az Elsőfokú Bíróság részben elfogadta a Bizottság által előterjesztett, pervezető intézkedés iránti kérelmet, valamint felhívta az utóbbit, hogy egyrészt a keresetek elfogadhatóságának kérdésére, másrészt pedig az ezen intézménynek betudható jogellenes magatartás meglétére, a hivatkozott károk valós jellegére és természetére, valamint a felrótt magatartás és a károk közötti okozati összefüggésre vonatkozó kérdésekre összpontosítson írásbeli beadványaiban.

33      A megtámadott ítéletben az Elsőfokú Bíróság elutasította a kereseteket, és a felpereseket kötelezte a költségek viselésére.

34      A megtámadott ítélet 48–51. pontjában az Elsőfokú Bíróság először is elfogadhatatlannak nyilvánította a Bizottság arra irányuló kérelmeit, hogy a felperesek által a 2000. május 29‑i levél minősítésére használt „falso ideologico” (intellektuális hamisítás), kifejezést töröljék a felperesek beadványaiból.

35      Ezzel összefüggésben az Elsőfokú Bíróság megállapította, hogy a felperesek lényegében azt állítják, hogy a Bizottság e levelében tudatosan elhallgatta azon tényt, hogy az olasz hatóságok nem csak a negyedik pályázati felhívásban részt vevő vállalkozások helyzetét, hanem a harmadik pályázati felhívásban részt vevő vállalkozások helyzetét is meg kívánták védeni. Ezzel kapcsolatban megállapította, hogy az említett levélben a felperesek állítása szerinti „hamisítás” nem található meg, mivel az különbséget tesz az olasz hatóságok által tervezett átmeneti intézkedés széles alkalmazási köre és a Bizottság által ezen hatóságokhoz arra vonatkozóan intézett felhívás között, hogy ezen intézkedés alkalmazási körét kizárólag azon vállalkozásokra korlátozzák, amelyek az utolsó megjelent pályázati felhívásban vettek részt. Az Elsőfokú Bíróság azonban úgy vélte, hogy nem feladata korlátozni a feleket az etikai szabályok tiszteletben tartása mellett megillető véleménynyilvánítás szabadságát, amely korlátot a jelen esetben nem lépték át, amennyiben a felek kifejezetten megállapították, hogy nem állították azt, hogy a Bizottság az olasz büntetőjog értelmében intellektuális közokirat‑hamisítást követett el.

36      Ami továbbá a kártérítési kérelmeket illeti, az Elsőfokú Bíróság – miután megállapította, hogy előbb a keresetek megalapozottságáról és nem azok elfogadhatóságáról kell határozni, amelyet a Bizottság vitatott – a megtámadott ítélet 76–96. pontjában megvizsgálta, hogy az ezen intézménynek felrótt magatartás jogellenességére vonatkozó feltétel teljesül‑e.

37      Az Elsőfokú Bíróság a megtámadott ítélet 80–84. pontjában az alábbi megfogalmazással utasította el a felperesek elsődlegeses érvét, amely annak bizonyítására irányult, hogy a Bizottság különböző jogellenességeket követett el azon tényből eredően, hogy a 2000. május 29‑i levélben felkérte az olasz hatóságokat, hogy módosítsák az átmeneti intézkedésre vonatkozó tervüket, és amiatt, hogy elfogadta a vitatott határozatot:

„80      A felperesek elsődleges érve […] lényegében azon a kiindulóponton alapszik, amely szerint a Bizottság 1997. [évi] határozattal úgy döntött, hogy nem emel kifogást a felpereseknek a [488/1992.] sz. törvényen alapuló támogatási program 1999. december 31‑e után kezdődő végrehajtására vonatkozó pályázati felhívásban való második részvételével kapcsolatban. E tekintetben emlékeztetni kell arra, hogy az EK 87. cikk (1) bekezdése által megállapított általános elv az állami támogatások tilalmának elve. Az ítélkezési gyakorlat szerint az ezen elv alóli kivételeket szigorúan kell értelmezni ([az Elsőfokú Bíróság] T‑109/01. sz., Fleuren Compost kontra Bizottság [ügyben 2004. január 14‑én hozott] ítélet[ének] [EBHT 2004., II‑127. o.] 75. pontja). Annak meghatározása céljából, hogy valamely támogatás a támogatási programmal szemben kifogást nem emelő határozat időbeli hatálya alá tartozik‑e, meg kell vizsgálni, hogy tekinthető‑e úgy, hogy e támogatást e határozat időbeli hatályának lejárta előtt nyújtották, mivel az e tekintetben releváns szempont azon jogilag kötelező aktus megléte, amelyben az illetékes nemzeti hatóság vállalja a támogatás nyújtását (lásd ebben az értelemben a [fent hivatkozott] Fleuren Compost kontra Bizottság ügyben hozott ítélet 68. és 71–74. pontját). Ebből következik, hogy a valamely támogatási programmal szemben kifogást nem emelő határozat csak az e program hatálya alá tartozó támogatások tényleges nyújtására vonatkozik, mivel az érintett nemzeti hatóságnak vállalni kell azon kötelezettséget, hogy e határozat időbeli hatályának lejárta előtt folyósítja a szóban forgó támogatást.

81      Következésképpen a jelen esetben, ahol bár a Bizottság az 1997. [évi] határozatban nem ellenezte, hogy az [1997–1999‑es] támogatási program lehetővé tegye a felpereseknek újrafogalmazott támogatás iránti kérelem benyújtását a negyedik pályázati felhívást követő megfelelő pályázati felhívás keretében, ahhoz, hogy e határozat hatálya alá tartozzon, szükséges hogy egyrészt a második részvételre azelőtt kerüljön sor, hogy az e határozat általa adott engedély lejár, másrészt pedig, hogy az olasz hatóságok vállalják, hogy megadják a kért támogatást e második részvétel során, szintén az említett lejárat előtt. Ugyanakkor nem vitatott, hogy a Bizottság az 1997. [évi] határozatban úgy döntött, nem emel kifogást a[z 1997–1999‑es] támogatási programmal szemben 1999. december 31‑ig. Az sem vitatott, hogy 2000. január 1‑je előtt nem tettek közzé egyetlen olyan pályázati felhívást sem, amely lehetővé tette volna a felperesek második részvételét, és hogy ezen időpont előtt az olasz hatóságok nem fogadtak el olyan kötelező aktust, amelyben vállalták volna, hogy megadják a felpereseknek a kért támogatásokat.

82      Továbbá, amint azt a Bizottság jogosan állapítja meg, kizárt, hogy az azon pályázati felhívásban való második részvétel puszta lehetősége, melynek során esetlegesen támogatás lenne adható, elég ahhoz, hogy úgy lehessen gondolni, hogy a kért támogatásokat akkor nyújtották, amikor e lehetőséget felajánlották. Az 1997. [évi] határozat szövege és az állami támogatások tilalmának az EK 87. cikk (1) bekezdésében megállapított általános elve alóli kivételek szigorú értelmezési szabályával ellentétes valamely jóváhagyott támogatási program időbeli hatályának ilyen kiterjesztése. Ráadásul nem vitatott, hogy a felperesek egyáltalán nem voltak biztosak abban, hogy ha újrafogalmazott kérelmet nyújtanak be, megkapják a kért támogatásokat.

83      Következésképpen azon »újrafogalmazási jog«, amelyre a felperesek hivatkoznak – feltéve, hogy létezik –, csak annyiban tartozott az 1997. [évi] határozat hatálya alá, amennyiben 2000. január 1‑je előtt éltek ezzel a joggal, és amennyiben az olasz hatóságok ezen időpont előtt vállalták, hogy megadják a felpereseknek azon támogatásokat, amelyeket másodszorra kértek volna. Márpedig, amint az korábban megállapításra került, kétségtelen, hogy nem ez történt.

84      Mivel nem lehet úgy tekinteni, hogy az 1997. [évi] határozat megengedi a felpereseknek, hogy újrafogalmazott támogatás iránti kérelmet nyújtsanak be az e határozat időbeli hatályának lejártát követően közzétett pályázati felhívás keretében, a felperesek érvelésének kiindulópontja téves. Ezért mint megalapozatlant el kell utasítani azon érvek összességét, amelyekre a felperesek ezen kiindulópontot alapozzák.”

38      A megtámadott ítélet 85–87. pontjában az Elsőfokú Bíróság hozzáfűzte, hogy e következtetést nem kérdőjelezi meg a felperesek által hivatkozott, a Bíróság C‑182/03. és C‑217/03. sz., Belgium és Forum 187 kontra Bizottság egyesített ügyekben 2006. június 22‑én hozott ítéletének (EBHT 2006., I‑5479. o.) alapjául szolgáló ügyben elfogadott álláspont, mivel a két ügyben lényegesen eltérőek voltak a körülmények.

39      Az Elsőfokú Bíróság – miután ezt követően a megtámadott ítélet 88–95. pontjában a felperesek által másodlagosan előterjesztett érveket elutasította, ezen ítélet 96. és 97. pontjában azt állapította meg, hogy a felperesek nem bizonyították, hogy a Bizottság olyan, kellően súlyos jogsértést követett el, amely megalapozza az Európai Közösség szerződésen kívüli felelősségét, és hogy következésképpen a kereseteket el kell utasítani.

 A felek Bíróság előtti kérelmei

40      A Nuova Agricast és a Cofra azt kéri, hogy a Bíróság elsődlegesen:

–        helyezze hatályon kívül a megtámadott ítéletet, egyebek mellett abban a részében is, amelyben megállapítja, hogy a 2000. május 29‑i levélben nem történt semmiféle hamisítás, és ezért érdemben is utasítsa el a Bizottságnak a „falso ideologico” kifejezés törlésére irányuló ellenkérelmét;

–        az Elsőfokú Bíróság által a 2006. március 1‑jei határozatokkal meghozott pervezető intézkedésekben szereplő kérdésekről határozva állapítsa meg, és mondja ki, hogy mivel az első fokon benyújtott keresetekben leírt magatartásokat tanúsította, a Bizottság súlyosan és nyilvánvalóan megsértette az uniós jogot, és vagyoni kárt okozott a fellebbezőknek;

–        utalja vissza az ügyet az Elsőfokú Bíróság elé, hogy az döntsön a 2006. március 1‑jei pervezető intézkedésekben nem érintett kérdésekről;

–        és a költségek vonatkozásában:

i)      ha a Bíróság ítélete tekinthető véglegesnek, legalábbis az Elsőfokú Bíróság által a 2006. március 1‑jei határozatokkal meghozott pervezető intézkedésekben szereplő kérdésekre vonatkozóan, kötelezze a Bizottságot a két eljárás költségeinek viselésére; vagy

ii)      abban az esetben, ha ez az ítélet – bár határoz a pervezető intézkedésekben szereplő valamennyi kérdésről – nem tekinthető véglegesnek, mert mindenképpen szükséges az ügynek az Elsőfokú Bíróság elé történő visszautalása az említett pervezető intézkedésekben nem érintett kérdések megoldásához, a költségekről később határozzon.

41      A Nuova Agricast és a Cofra másodlagosan azt kéri, abban az esetben, ha a Bíróság úgy véli, hogy a per állása nem engedi meg az ítélethozatalt, utalja vissza az ügyet az Elsőfokú Bíróság elé.

42      A Bizottság azt kéri, hogy a Bíróság:

–        utasítsa el a fellebbezést mint elfogadhatatlant;

–        másodlagosan utasítsa el a fellebbezést mint megalapozatlant;

–        vagylagosan utasítsa el – mint elfogadhatatlant – az első fokon előterjesztett kártérítési kérelmet;

–        harmadlagosan utalja vissza az ügyet az Elsőfokú Bíróság elé, hogy az folytassa az eljárást a Bíróság alapokmánya 61. cikkének megfelelően, és

–        a fellebbezőket kötelezze a költségek viselésére.

 A fellebbezésről

43      Fellebbezésük alátámasztására a fellebbezők három jogalapra hivatkoznak. Az első és második jogalapban úgy érvelnek, hogy az Elsőfokú Bíróság a megtámadott ítélet 80–84. pontjában elutasította az elsődleges érvelésük kiindulópontját, amely szerint az 1997. évi határozatot a fellebbezőkkel azonos helyzetben lévő vállalkozásoknak szóló arra vonatkozó felhatalmazásként kell értelmezni, hogy újrafogalmazott kérelmet terjesszenek elő akár az 1999. december 31. után közzétett pályázati felhívás keretében. A harmadik jogalap arra vonatkozik, hogy az Elsőfokú Bíróság az említett ítélet 50. és 51. pontjában elferdítette a 2000. május 29‑i levél tartalmát.

 Az elfogadhatóságról

–       A felek érvei

44      A Bizottság a fellebbezés elfogadhatatlanságára hivatkozik azzal az indokkal, hogy a fellebbezők által a fellebbezés alátámasztására hivatkozott három jogalap elfogadhatatlan.

45      Az első és második jogalap ezért elfogadhatatlan, mivel nem jelölik meg kellően egyértelműen, hogy a megtámadott ítéletnek mely elemeit vitatják. E jogalapok továbbá elfogadhatatlanok annyiban, amennyiben nem az uniós jog megsértését sérelmezik, hanem olasz jogkérdéseket érintenek, vagy legalábbis az olasz hatóságok magatartását érintik. Az Elsőfokú Bíróság által a nemzeti jog értelmezése során elkövetett esetleges hiba nem minősül az uniós jog megsértésének, hanem ténybeli hibához hasonlítható, amire az elferdítés esetét kivéve nem lehet hivatkozni a fellebbezés keretében.

46      A harmadik jogalap elfogadhatatlan, amennyiben meg nem fellebbezhető határozatra vonatkozik, és amennyiben az Elsőfokú Bíróság által tett ténybeli megállapításokat vitatja. A fellebbezőknek egyébként nem áll érdekében, hogy fellebbezést nyújtsanak be ezzel kapcsolatban, mivel e kérdést tekintve nem voltak pervesztesek.

47      A fellebbezők úgy vélik, hogy a fellebbezés elfogadható, és többek között elmagyarázzák, hogy az első és második jogalap az 1997. évi határozatnak, és különösen azon rendelkezésnek az Elsőfokú Bíróság általi téves értelmezését vitatja, amelyből az e határozat által az 1997–1999‑es támogatási programra adott engedély lejárata következik.

–       A Bíróság álláspontja

48      Az EK 225. cikkből, a Bíróság alapokmánya 51. cikkének első bekezdéséből, valamint a Bíróság eljárási szabályzata 112. cikke első bekezdésének c) pontjából következik, hogy a fellebbezésnek pontosan meg kell jelölnie az ítélet vitatott elemeit, amelyek megsemmisítését a fellebbező kéri, valamint azokat a jogi érveket, amelyek kimondottan alátámasztják e kérelmet, a fellebbezés vagy az érintett jogalap elfogadhatatlanságának terhe mellett (lásd a C‑352/98. P. sz., Bergaderm és Goupil kontra Bizottság ügyben 2000. július 4‑én hozott, ítélet [EBHT 2000., I‑5291. o.] 34. pontját, a C‑248/99. P. sz., France kontra Monsanto és Bizottság ügyben 2002. január 8‑án hozott ítélet [EBHT 2002., I‑1. o.] 68. pontját, valamint a C‑189/02. P., C‑202/02. P., C‑205/02. P–C‑208/02. P. és C‑213/02. P. sz., Dansk Rørindustri és társai kontra Bizottság egyesített ügyekben 2005. június 28‑án hozott ítélet [EBHT 2005., I‑5425. o.] 426. pontját).

49      E tekintetben meg kell állapítani, hogy bár a fellebbezők által az első és második jogalapjukkal összefüggésben kifejtett érvelés bizonyos részei nem eléggé pontosak, ezen érvelés összességében kellően egyértelműnek tűnik ahhoz, hogy a megkívánt pontossággal azonosítani lehessen a megtámadott ítélet vitatott elemeit, valamint az e bírálat alátámasztására hivatkozott jogi érveket, és következésképpen lehetővé teszi, hogy a Bíróság elvégezze a jogszerűség felülvizsgálatát.

50      A második elfogadhatatlansági kifogást illetően, amely arra vonatkozik, hogy a fellebbezés első és második jogalapja az Elsőfokú Bíróság által a nemzeti aktus – vagyis az 1997–1999‑es támogatási program – értelmezése során elkövetett hiba megállapítására irányul, elég azt megállapítani, hogy nem ez a helyzet. Amint ugyanis a fellebbezők hangsúlyozzák, ezen jogalapokkal a 1997. évi határozat – tehát bizottsági jogi aktus – időbeli hatályának állítólagos téves értelmezésére hivatkoznak.

51      Az előzőekből következik, hogy a fellebbezés első és második jogalapja elfogadható. Következésképpen, és anélkül hogy szükséges lenne e szakaszban a harmadik jogalap elfogadhatóságával kapcsolatban hivatkozott kifogásokat megvizsgálni, a Bizottság által emelt elfogadhatatlansági kifogást – annyiban, amennyiben a fellebbezésre vonatkozik – egészében el kell utasítani.

 Az ügy érdeméről

 Az első és második jogalapról

–       A felek érvei

52      Első jogalapjukkal a fellebbezők azt állítják, hogy az Elsőfokú Bíróság tévesen alkalmazta a jogot, amikor az 1997. évi határozatot a jogbiztonság, a bizalomvédelem és az egyenlő bánásmód elvével összeegyeztethetetlen módon értelmezte. A fellebbezők különösen úgy gondolják, hogy ha az 1997. évi határozatot úgy kellene értelmezni, ahogyan azt az Elsőfokú Bíróság tette, azaz hogy az nem tartalmaz engedélyt az 1999. december 31. utáni ad hoc támogatási kérelmek benyújtására irányuló pályázati felhívás közzétételére, amely azon vállalkozásoknak van fenntartva, amelyeket az 1997–1999‑es támogatási program során biztosítottak arról, hogy újból részt vehetnek – automatikus bekerülés útján vagy a kérelem újrafogalmazásával – valamely későbbi pályázati felhívásban, e határozat jogellenes annyiban, amennyiben olyan támogatási programot engedélyezett, amely sérti az említett elveket. Az Elsőfokú Bíróság által az időtartamát illetően értelmezett támogatási program ugyanis természetétől fogva a jogszabályoknak megfelelően engedélyezett intézkedések által biztosított kedvező jogállások feláldozásával jár.

53      A fellebbezők ezzel kapcsolatban arra az esetre hivatkoznak, amikor a támogatási kérelmek benyújtására irányuló pályázati felhívást 1999 második felében tették közzé. Azok a vállalkozások, amelyek először vettek részt ebben a pályázati felhívásban, úgy, hogy a támogatás elnyerésére nem megfelelő besorolást kaptak, a korábbi pályázati felhívásban részt vevő vállalkozásokhoz hasonlóan biztosítékot kaptak arra, hogy automatikus bekerülés útján vagy a kérelem újrafogalmazásával megilletheti őket a második részvétel lehetősége. Márpedig eleve lehetetlen lett volna, hogy e második részvételre sor kerüljön 1999. december 31. előtt.

54      A fellebbezők arra következtetnek, hogy azon támogatási program, amely pontos biztosítékokat nyújt arra vonatkozóan, hogy valamely vállalkozás újból benyújthatja ugyanazon támogatás iránti kérelmet, de amelyet úgy értelmeznek és alkalmaznak, hogy ésszerű körülmények között lehetetlenné tegye a kérelem benyújtását, nem tekinthető a jogbiztonság, a bizalomvédelem elvével összhangban állónak. Másfelől az ilyen rendszer sérti az egyenlő bánásmód elvét annyiban, amennyiben bizonyos vállalkozások, és többek között azok, amelyek első alkalommal vettek részt az 1999 második felében közzétett pályázati felhívásban, nem részesülhettek volna a második részvétel nyújtotta előnyből.

55      Végül a fellebbezők úgy vélik, hogy a Bíróság a fent hivatkozott Nuova Agricast ügyben hozott ítélet 50. és 51. pontjában már közvetve megcáfolta a Bizottság azon érvét, amely szerint a támogatási programot szabályozó nemzeti rendelkezésekből eredő bizalom nem tudható be neki, mivel többek között azt állapította meg, hogy a Bizottság nem nyilváníthat a közös piaccal összeegyeztethetőnek olyan támogatást, amely bizonyos részletszabályainál fogva sérti az általános uniós jogi elveket. Azon részletszabályokat ugyanis, amelyekre a Bíróság hivatkozik, természetesen az e támogatási programot szabályozó nemzeti rendelkezések írják elő. A Bizottságnak ezért e rendelkezések engedélyezésekor vállalnia kell azon felelősséget, amely azokból eredhet.

56      Második jogalapjukban a fellebbezők arra hivatkoznak, hogy az Elsőfokú Bíróság tévesen alkalmazta a jogot, amikor nem teljesítette azon kötelezettséget, hogy az 1997. évi határozatnak a jogbiztonság, a bizalomvédelem és az egyenlő bánásmód elvének megfelelő értelmezését részesítse előnyben. A fellebbezők úgy vélik, hogy e határozat kellően ambivalens ahhoz, hogy a javaslatuk szerint lehessen értelmezni, amely az egyetlen, ami megfelel az említett elveknek.

57      A fellebbezők szerint önmagában az a tény, hogy az említett határozat – egyéb pontosítás nélkül – arra utal, hogy az 1997–1999‑es támogatási programra adott engedély lejárata 1999. december 31., e program sajátos összefüggései között nem volt elég minden azzal kapcsolatos bizonytalanság eloszlatásához, hogy e program keretében azok a vállalkozások, amelyek biztosítékot kaptak arra, hogy támogatás iránti kérelmüket – automatikus bekerülés útján vagy újrafogalmazva – második alkalommal is benyújthatják, az ezen időpontot követően közzétett pályázati felhívással összefüggésben élhettek‑e ezzel a joggal, abban az esetben, ha korábban nem jelent meg megfelelő pályázati felhívás. Azon határozatot ugyanis, amely nem emel kifogást az állami támogatási programmal szemben, a szóban forgó program konkrét végrehajtási szabályaival összefüggésben kell értelmezni. Amikor – mint a jelen esetben – e szabályok az első részvétel tekintetében előírt kiadások támogathatósági feltételeinek fenntartásával, a lejárati időpont meghatározása nélkül rendelkeznek a másodszori részvétel lehetőségéről, e körülményt figyelembe kell venni az említett határozat időbeli hatályának értelmezése során.

58      A fellebbezők ezenkívül azt állítják, hogy az olasz kormány 2006. szeptember 15‑i levelében a Bizottságnak az engedélyezni kért, 2007. évtől alkalmazandó támogatási programra vonatkozó felvilágosításkérésére válaszolva csatlakozott a fellebbezők által támogatott azon állásponthoz, amely szerint az első támogatás iránti kérelem határozza meg a második kérelemre vonatkozóan is alkalmazandó eljárást és szabályozást, amely csak az első kérelemmel indított eljárás folytatása. A Bizottság nem ellenezte ezen álláspontot, és engedélyezte az említett programot.

59      A Bizottság úgy véli, hogy az első és második jogalap nem megalapozott.

60      A Bizottság szerint – bár az Elsőfokú Bíróság erről nem tett említést a fellebbezők kiindulópontjának vizsgálata során – a fent hivatkozott Nuova Agricast ügyben hozott ítélet fényében elkerülhetetlen azon megoldás, amelyre az Elsőfokú Bíróság jutott. Ugyanis még akkor is, ha a Bíróság szándékosan csak az egyenlő bánásmód elvének és az indokolási kötelezettségnek az állítólagos megsértését vizsgálta, az ezen ítélet 66–78. pontjában kifejtett érvelés az 1997. évi határozat értelmezésén és az 1997–1999‑es támogatási program e határozatból következő jóváhagyásán alapszik. A Bíróság úgy vélte, hogy csak a második kategóriába tartozó vállalkozásoknak volt abszolút joga ahhoz, hogy kérelmük automatikusan bekerüljön a következő pályázati felhívás során. A Bizottság tehát csak e vállalkozásoknak volt köteles átmeneti jelleggel engedélyezni a következő első pályázati felhívásban való részvételt, még akkor is, ha azt 1999. december 31., az 1997. évi határozat által adott engedély lejárati időpontja után tették közzé.

61      Az említett ítélet 75. pontjára hivatkozva a Bizottság továbbá azt állítja, hogy az első kategóriába tartozó vállalkozások – mint amilyenek a fellebbezők – kérelmeinek az új támogatási program első pályázati felhívása során történő elfogadása jobb esélyeket adott volna számukra a kért támogatás elnyerésére, mint az először pályázó vállalkozásoknak, akiknek a támogatás szükségessége bizonytalan volt. Az ilyen elfogadhatatlan következmények elkerülése érdekében a Bizottság a szükségesség elve alapján kénytelen lett volna összeegyeztethetetlennek nyilvánítani az új támogatási programot, ha az lehetővé tette volna a harmadik pályázati felhívásban részt vevő vállalkozások újrafogalmazott kérelmeinek elfogadását. Ugyanebből az ítéletből következik tehát, hogy a fellebbezőknek semmiképpen nem engedélyezhették volna az ezen új programba tartozó pályázati felhívásban való részvételt. A jog által megkövetelt megoldás nem lehet egyaránt jogellenes is, ez pedig eleve kizárja a Bizottság felelősségét.

–       A Bíróság álláspontja

62      Az első és második jogalapjukban a fellebbezők lényegében arra hivatkoznak, hogy az Elsőfokú Bíróság a jogbiztonság, a bizalomvédelem és az egyenlő bánásmód elvének tiszteletben tartása érdekében köteles volt az 1997. évi határozatot úgy értelmezni, hogy az magában foglalja az ad hoc támogatási kérelmeknek az 1999. december 31., az e határozat által az 1997–1999‑es támogatási programra adott engedély lejárati időpontja után történő benyújtására irányuló, az első és második kategóriába tartozó vállalkozásoknak fenntartott pályázati felhívás közzétételére vonatkozó engedélyt, oly módon, hogy a fellebbezőket úgy kellett volna tekinteni, mint akiknek engedélyezték újrafogalmazott kérelmüknek az első megfelelő pályázati felhívásra történő benyújtását a 2000–2006‑os támogatási program, azaz a nyolcadik pályázati felhívás keretében.

63      Ezen jogalapok megalapozottságának értékelése céljából meg kell vizsgálni, hogy az 1997. évi határozat – ha úgy kell értelmezni, hogy nem foglalja magában az ilyen ad hoc pályázati felhívás közzétételére vonatkozó engedélyt – sérti‑e az említett elveket, ahogyan azt a fellebbezők állítják.

64      E vizsgálat során nem csak az említett határozatnak a szövegét magát kell tekintetbe venni –  amelynek csak az összefoglalását tették közzé az Európai Közösségek Hivatalos Lapjában –, hanem a bejelentett 1997–1999‑es támogatási programot is (lásd ebben az értelemben a C‑138/09. sz. Todaro Nunziatina & C. ügyben 2010. május 20‑án hozott ítélet [az EBHT‑ban még nem tették közzé] 31. pontját).

65      Ezzel összefüggésben másfelől emlékeztetni kell arra, hogy a Bizottság nem nyilváníthatja a közös piaccal összeegyeztethetőnek azon állami támogatást, amely bizonyos részletszabályainál fogva sérti az uniós jog általános elveit, mint például a jogbiztonság, a bizalomvédelem és az egyenlő bánásmód elve (lásd a fent hivatkozott Nuova Agricast ügyben hozott ítélet 51. pontját).

66      Ezenkívül a Bizottság állításával ellentétben az 1997. évi határozatnak és az 1997–1999‑es támogatási programnak az említett elvekkel való összeegyeztethetősége nem következik a fent hivatkozott Nuova Agricast ügyben hozott ítéletből.

67      Ugyanis, bár a Bíróság ebben az ítéletben azt állapította meg, hogy a vitatott határozat, amely a 2000–2006‑os támogatási program keretében engedélyezte az átmeneti intézkedéseket, nem sérti az egyenlő bánásmód elvét azáltal, hogy eltérően kezeli az első és a második kategóriába tartozó vállalkozásokat, egyáltalán nem határozott e határozatnak, illetve az 1997. évi határozatnak más elvekkel, így többek között a bizalomvédelem és a jogbiztonság elvével való összeegyeztethetőségéről. Éppen ellenkezőleg, az említett ítélet 44. pontjában azt hangsúlyozta, hogy még ha a Nuova Agricast az alapeljárásban említette is a vitatott határozat érvénytelenségének egyéb okait, a határozat érvényességének vizsgálatát nem lehet kiterjeszteni a kérdést előterjesztő bíróság által nem említett ezen egyéb érvénytelenségi okokra.

68      Ráadásul a Bíróságnak a fent hivatkozott Nuova Agricast ügyben hozott ítélet 67–78. pontjában szereplő megállapítása, amely szerint az első és második kategóriába tartozó vállalkozások nem voltak összehasonlítható helyzetben az állami támogatások szükségességére vonatkozó követelmény szempontjából, mint olyan, nem képezi akadályát a Bizottság azon esetleges kötelezettségének, hogy átmeneti rendelkezéseket engedélyezzen az első kategóriába tartozó vállalkozásoknak is, különösen a bizalomvédelem elvének tiszteletben tartása érdekében.

69      Így, amennyiben az első kategóriába tartozó vállalkozások ténylegesen hivatkozhatnak az említett elvre, az ilyen átmeneti rendelkezések engedélyezése adott esetben kötelező lehet még akkor is, ha ezek a vállalkozások nincsenek a második kategóriába tartozó vállalkozásokkal összehasonlítható helyzetben. A Bíróság már többek között megállapította, hogy feltétlenül érvényesítendő közérdek hiányában a Bizottság megsérti a jog magasabb rendű szabályát, ha a szabályozás eltörlésével egyidejűleg nem gondoskodik a gazdasági szereplő uniós szabályozásba vetett jogos bizalmát védő átmeneti intézkedésekről (lásd ebben az értelemben a fent hivatkozott Belgium és Forum 187 kontra Bizottság egyesített ügyekben hozott ítélet 149. pontját és az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlatot).

70      Másfelől emlékeztetni kell arra, hogy a Bíróság megállapította, hogy a Bizottságnak tudnia kellett mind az első kategóriába, mind pedig a második kategóriába tartozó vállalkozások létezéséről (a fent hivatkozott Nuova Agricast ügyben hozott ítélet 62. pontja).

71      Az 1997. évi határozatnak és az 1997–1999‑es támogatási programnak a bizalomvédelem elvével való összeegyeztethetőségét illetően a Bíróság több alkalommal kimondta, hogy a bizalomvédelem elvére történő hivatkozás joga minden olyan jogalanyt megillet, akiben valamely uniós intézmény megalapozott várakozásokat keltett. Ezen elv megsértésére azonban senki nem hivatkozhat az ezen intézmény által részére tett pontos ígéretek hiányában. Továbbá, ha az elővigyázatos és körültekintő gazdasági szereplő számíthat az érdekeit esetleg érintő intézkedés elfogadására, annak elfogadása esetén nem hivatkozhat az említett elvre (lásd ebben az értelemben a fent hivatkozott Belgium és Forum 187 kontra Bizottság egyesített ügyekben hozott ítélet 147. pontját és az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlatot, valamint a C‑519/07. P. sz., Bizottság kontra Koninklijke FrieslandCampina ügyben 2009. szeptember 17‑én hozott ítélet [EBHT 2009., I‑8495. o.] 84. pontját).

72      A jelen esetben az Európai Közösségek Hivatalos Lapjában közzétett 1997. évi határozat „Időtartam” cím alatt 1999. december 31‑ét jelölte meg.

73      A fellebbezők érvelésével ellentétben az elővigyázatos és körültekintő gazdasági szereplő, aki feltételezhetően ismeri az említett határozatot, ebből a kijelentésből arra következtethetett, hogy az 1997–1999‑es támogatás részletes szabályai alapján automatikus bekerülés útján vagy a kérelem újrafogalmazásával az azon pályázati felhívást követő felhívásban való részvétel lehetőségét, amely alapján a támogatás iránti kérelmet benyújtották, behatárolja az e programra adott engedély időtartama.

74      Ezzel kapcsolatban többek között azt kell megállapítani, hogy tekintettel arra tényre, hogy az 1997. évi határozat, azáltal, hogy engedélyezte az említett programot, eltérést állapított meg az állami támogatások közös piaccal való össze nem egyeztethetőségének az EK 87. cikk (1) bekezdésében foglalt általános elvétől, az ilyen gazdasági szereplő nem várhatta ésszerűen, hogy e határozat – azon elvvel ellentétben, amely szerint az ilyen kivételeket megszorítóan kell értelmezni – a határozatban megjelölt időpont után is engedélyezze a támogatásnyújtást (lásd a C‑277/00. sz., Németország kontra Bizottság ügyben 2004. április 29‑én hozott ítélet [EBHT 2004., I‑3925. o.] 20. pontját, valamint a C‑346/03. és C‑529/03. sz., Atzeni és társai egyesített ügyekben 2006. február 23‑án hozott ítélet [EBHT 2006., I‑1875. o.] 79. pontját).

75      Mindenesetre, mivel az 1997. évi határozat megállapította az 1997–1999‑es támogatási programra vonatkozó engedély lejáratának időpontját, nem lehet azt állítani, hogy a fellebbezők pontos ígéretet kaptak a Bizottságtól arra, hogy az ezen időpontot követően közzétett pályázati felhívás során majd benyújthatják újrafogalmazott, támogatás iránti kérelmüket. A fellebbezők továbbá jogszerűen nem várhatták azt, hogy a Bizottság az említett időpontot követően új engedélyt adjon állami támogatási programra ugyanazokkal a részletszabályokkal, mint amelyeket az 1997–1999‑es támogatási program előírt.

76      Ilyen feltételek mellett meg kell állapítani, hogy még ha az említett program részletszabályait megállapító nemzeti rendelkezések és a harmadik pályázati felhívás során elfogadott aktusok nem is jelölték meg kifejezetten a lejárat időpontját a későbbi pályázati felhívásban automatikus bekerülés vagy a kérelem újrafogalmazása révén való új részvétel lehetősége tekintetében, a fellebbezők nem vethettek jogos bizalmat abba, hogy e lehetőséggel 1999. december 31. után is élhetnek majd.

77      A jogbiztonság elve továbbá megköveteli, hogy az uniós jogszabályok a jogalanyok számára egyértelműek, alkalmazásuk szempontjából pedig kiszámíthatóak legyenek (a 325/85. sz., Írország kontra Bizottság ügyben 1987. november 15‑én hozott ítélet [EBHT 1987., 5041. o.] 18. pontja; a C‑63/93. sz., Duff és társai ügyben 1996. február 15‑én hozott ítélet [EBHT 1996., I‑569. o.] 20. pontja, valamint a fent hivatkozott Belgium és Forum 187 kontra Bizottság egyesített ügyekben hozott ítélet 69. pontja). Márpedig a jelen ítélet 73–75. pontjából következik, hogy mivel az 1997. évi határozatban megjelölték a lejárat időpontját, az 1997–1999‑es támogatási program által vélhetően előnyben részesített vállalkozások számára előrelátható volt, hogy ezen időpontot követően az említett program alapján nem tehető közzé több pályázati felhívás támogatás iránti kérelmek benyújtására.

78      Ami az 1997. évi határozatnak és az 1997–1999‑es támogatási programnak az egyenlő bánásmód elvével való összeegyeztethetőségét illeti, emlékeztetni kell arra, hogy ezen elv kizárja különösen, hogy az összehasonlítható helyzeteket eltérő módon kezeljék, hacsak ez a bánásmód objektíve nem igazolt (lásd többek között a C‑413/08. P. sz., Lafarge kontra Bizottság ügyben 2010. június 17‑én hozott ítélet [az EBHT‑ban még nem tették közzé] 40. pontját és az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlatot).

79      A jelen esetben a fellebbezők úgy érvelnek, hogy ha az 1997. évi határozat úgy értelmezendő, hogy az nem engedélyezi az azon vállalkozások számára fenntartott ad hoc pályázati felhívás 1999. december 31. utáni közzétételét, amelyek a rendelkezésre álló alapok elégtelensége folytán nem kapták meg az 1997–1999‑es támogatási program során kért támogatást, és amelyeknek ezen időpontot megelőzően nem is volt lehetősége automatikus bekerülés vagy a kérelem újrafogalmazása révén részt venni valamely későbbi pályázati felhívásban, az említett program sérti az egyenlő bánásmód elvét azon ténynél fogva, hogy egyes vállalkozásoknak megadta a második részvétel lehetőségét, míg a többi vállalkozás számára eleve kizárt volt e lehetőség.

80      E tekintetben meg kell állapítani, hogy objektíve igazolt az ilyen egyenlőtlen bánásmód az 1997. évi határozat által adott engedély lejárta előtt e lehetőséggel élni képes, valamint azon vállalkozások között, amelyeknek már nem volt erre lehetőségük. Mivel ugyanis az EK 87. cikk (3) bekezdése alapján a Bizottság arra vonatkozó határozata, hogy nem emel kifogást az állami támogatási programmal szemben, eltér az e támogatásoknak a közös piaccal való összeegyeztethetetlenségére vonatkozó általános elvtől, hatályának korlátozott idejűnek kell lennie. Márpedig minden korlátozott idejű engedély meghatározásánál fogva egyenlőtlen bánásmóddal jár azon tény alapján, hogy az adott helyzet az engedélyező határozat időbeli hatálya alá tartozik‑e vagy nem.

81      Az előző megfontolások összességéből következik, hogy az Elsőfokú Bíróság nem sértette meg a jogbiztonság, a bizalomvédelem és az egyenlő bánásmód elvét, amikor azt állapította meg, hogy az 1997. évi határozatot nem lehet úgy tekinteni, mint amely megengedte, hogy a fellebbezők a támogatás iránti kérelmek benyújtása iránt e határozat lejáratának időpontját követően közzétett pályázati felhívás keretében újrafogalmazott támogatás iránti kérelmet nyújtsanak be.

82      Következésképpen az első és második jogalapot el kell utasítani mint megalapozatlanokat.

 A harmadik jogalapról

–       A felek érvei

83      Harmadik jogalapjukkal a fellebbezők azt állítják, hogy az Elsőfokú Bíróság elferdítette a 2000. május 29‑i levél tartalmát azzal, hogy a megtámadott ítélet 50. és 51. pontjában kizárta, hogy az hamisítást tartalmaz.

84      A fellebbezők különösen úgy vélik, hogy az Elsőfokú Bíróság a megtámadott ítélet 12. pontjában, amelyre az említett ítélet 50. pontja hivatkozik, tévesen adta vissza e levél szövegét. Így nem igaz az, hogy a Bizottság tett különbséget a levélben az átmeneti intézkedéssel érintett vállalkozások két kategóriája között. A feltételes mód alkalmazásával a Bizottság az olasz hatóságoknak tulajdonította a vállalkozásoknak az átmeneti intézkedésre vonatkozó javaslatban szereplő két kategóriájának meghatározását.

85      Az Elsőfokú Bíróság így tévedett, amikor úgy vélte, hogy az említett levélben a Bizottság azt állította, hogy az olasz hatóságok olyan széles alkalmazási körű átmeneti intézkedést terjesztettek elő, amely az első kategóriába tartozó vállalkozásokat is magában foglalja. Épp ellenkezőleg, a Bizottság szándékosan fogalmazta meg a 2000. május 29‑i levelet azon állítással, hogy az olasz hatóságok csak az e levél a) és b) pontjában szereplő két vállalkozáskategóriát jelölték meg számára, úgy téve, mintha nem tudna az első kategóriába tartozó vállalkozások létezéséről.

86      A fellebbezők úgy vélik, hogy érdekük fűződik a megtámadott ítélet e szempontból történő hatályon kívül helyezéséhez is, tekintettel arra, hogy bizonyos érvek, amelyekre a keresetüket alapozzák, arra épülnek, hogy a Bizottság intellektuális hamisítást követett el. Következésképpen abban az esetben, ha a fellebbezés elfogadható, szükségesnek bizonyulhat annak ellenőrzése, hogy a 2000. május 29‑i levél tartalmazott‑e ilyen hamisítást.

87      A Bizottság azt állítja, hogy a harmadik jogalap elfogadhatatlan vagy legalábbis megalapozatlan.

–       A Bíróság álláspontja

88      A fellebbezőknek a jelen ítélet 86. pontjában összefoglalt érveléséből következik, hogy elismerik, kizárólag abban az esetben fűződik érdekük azon megállapítások megsemmisítéséhez, amelyek alapján az Elsőfokú Bíróság arra következtetett, hogy nem történt hamisítás a 2000. május 29‑i levélben, ha a fellebbezésüket elfogadja a Bíróság.

89      Márpedig tekintettel arra, hogy a Bíróság elutasította az első és második jogalapot, és annyiban, amennyiben a harmadik jogalap – még ha feltételezhető is, hogy megalapozott – önmagában nem vezethet a megtámadott ítélet hatályon kívül helyezéséhez, mivel olyan megállapítások ellen irányul, amelyek nem befolyásolják az említett ítélet rendelkező részét, meg kell állapítani, hogy e jogalap mindenképpen hatástalan, tehát figyelmen kívül kell hagyni anélkül, hogy szükséges lenne megvizsgálni az elfogadhatóságát.

90      Következésképpen a fellebbezést el kell utasítani.

 A költségekről

91      Az eljárási szabályzat 69. cikkének 2. §‑a alapján, amelyet ugyanezen szabályzat 118. cikke alapján a fellebbezési eljárásban is alkalmazni kell, a Bíróság a pervesztes felet kötelezi a költségek viselésére, ha a pernyertes fél ezt kérte. A fellebbezőket, mivel pervesztesek lettek, a Bizottság kérelmének megfelelően kötelezni kell a költségek viselésére.

A fenti indokok alapján a Bíróság (első tanács) a következőképpen határozott:

1)      A Bíróság a fellebbezést elutasítja.

2)      A Bíróság a Nuova Agricast Srl‑t és a Cofra Srl‑t kötelezi a költségek viselésére.

Aláírások

---

* Az eljárás nyelve: olasz.