VERICA TRSTENJAK

FŐTANÁCSNOK INDÍTVÁNYA

Az ismertetés napja: 2010. október 26.(1)

C‑463/09. sz. ügy

CLECE, S.A.

(A Tribunal Superior de Justicia de Castilla‑La Mancha [Spanyolország] által benyújtott előzetes döntéshozatal iránti kérelem)

„Szociálpolitika – 2001/23/EK irányelv – Az 1. cikk (1) bekezdésének a) és b) pontja – Vállalkozások átruházása – A munkavállalók jogainak védelme – Hatály – Az »átruházás« fogalma – A »gazdasági egység« fennállása – Középületben végzendő takarítási tevékenység hatósági minőségében eljáró polgármesteri hivatal általi átvállalása”

I –    Bevezetés

1.        A Tribunal Superior de Justicia de Castilla‑La Mancha (a továbbiakban: a kérdést előterjesztő bíróság) az EK 234. cikk(2) alapján a munkavállalók jogainak a vállalkozások, üzletek vagy ezek részeinek átruházása esetén történő védelmére vonatkozó tagállami jogszabályok közelítéséről szóló, 2001. március 12‑i 2001/23/EK tanácsi irányelv(3) értelmezésével kapcsolatos kérdést terjesztett a Bíróság elé előzetes döntéshozatalra.

2.        Ez az előzetes döntéshozatal iránti kérelem M. Socorro Martin (a továbbiakban: az alapügy felperese), egy eddig a CLECE SA nevű takarító vállalkozás (a továbbiakban: CLECE) részére munkát végző munkavállaló és az Ayuntamiento de Cobisa (cobisai önkormányzat) között a CLECE‑vel eddig fennálló munkaviszonyból eredő követelésekre vonatkozó jogvitára vezethető vissza. Az alapügy felperese a keresetével vitatja az álláspontja szerint jogellenes felmondást, minek során – többek között – azokra a jogokra hivatkozik, amelyeket a 2001/23 irányelv biztosít üzletátruházás esetén.

3.        Az előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdés lényegében annak tisztázását kéri a Bíróságtól, hogy a 2001/23 irányelv hatálya alá tartozik‑e az olyan tényállás, amelyben egy polgármesteri hivatal, amely korábban egy magántulajdonban álló vállalkozást szerződtetett a helyiségei takarítására, és később ezt a szerződést felmondta azért, hogy a takarítási tevékenységet visszavegye, miközben erre kizárólag új alkalmazottakat szerződtet. Jogi szempontból az ügy ezen uniós jogi aktus hatályának kérdését veti fel, és a Bíróságnak elsősorban azt kell majd megvizsgálnia, hogy az üzletátruházáshoz szükséges, a gazdasági egység megtartására vonatkozó feltétel akkor is teljesül‑e, ha a termelési tényezőket nem ruházzák át, és munkavállalókat sem vesznek át, valamint az „átruházás” önmagában sokkal inkább kizárólag a tevékenység funkcionális folytatását jelenti.

II – Jogi háttér

A –    Az uniós jog(4)

4.        A 2001/23 irányelv az 1998. június 29‑i 98/50/EK tanácsi irányelv(5) által módosított, a munkavállalók jogainak a vállalkozások, üzletek és ezek részeinek átruházása esetén történő védelmére vonatkozó tagállami jogszabályok közelítéséről szóló, 1977. február 14‑i 77/187/EGK tanácsi irányelvet(6) foglalja egységes szerkezetbe.

5.        A 2001/23 irányelv (3) preambulumbekezdése alapján „szükség van a munkavállalók védelmére a munkáltató személyének megváltozása esetén, különös tekintettel jogaik védelmének biztosítására”.

6.        Ezen irányelv (8) preambulumbekezdése a következőket mondja ki:

„A jogbiztonság és az átláthatóság érdekében szükségessé vált az átruházás jogi fogalmának tisztázása a Bíróság esetjogának fényében. Ez azonban nem változtatta meg a Bíróságnak a 77/187/EGK irányelv hatályára vonatkozó értelmezését.”

7.        Az irányelv 1. cikkének (1) bekezdése értelmében:

„a) Ezt az irányelvet kell alkalmazni valamely vállalkozás, üzlet vagy ezek egy részének más munkáltató részére szerződés alapján történő átruházása vagy összefonódása esetén [helyesen: szerződés vagy egyesülés alapján történő átruházása esetén].

b) Az a) albekezdésnek és ennek a cikknek a további rendelkezései tárgyában [helyesen: rendelkezéseinek sérelme nélkül] ezen irányelv értelmében akkor jön létre átruházás, ha olyan gazdasági egység kerül átruházásra, amely megtartja identitását, azaz az erőforrások olyan szervezett csoportja marad, amelynek célja, hogy fő vagy kiegészítő gazdasági tevékenységet folytasson.

c) Ezen irányelvet kell alkalmazni a köz‑ és magántulajdonban álló, gazdasági tevékenységet folytató vállalkozásokra, tekintet nélkül arra, hogy működésük nyereség elérését célozza, vagy sem. A közigazgatási szervek igazgatási átszervezése vagy a közigazgatási funkcióknak a közigazgatási szervek közötti átadása nem minősül az ezen irányelv szerinti átruházásnak.”

8.        Az irányelv 3. cikke (1) bekezdésének első albekezdése a következő:

„Az átadót megillető, az átruházás napján fennálló munkaszerződésből vagy munkaviszonyból eredő jogok és kötelezettségek az ilyen átruházásból eredően átszállnak a kedvezményezettre.”

9.        Az irányelv 4. cikke (1) bekezdésének első albekezdése a következőket mondja ki:

„A vállalkozás, üzlet vagy ezek egy részének átruházása önmagában nem teremt jogalapot az átadó vagy a kedvezményezett általi elbocsátásra. Ez a rendelkezés nem akadályozza az olyan elbocsátásokat, amelyeknek oka gazdasági, műszaki vagy szervezeti jellegű, és a munkaerő tekintetében változásokat eredményez.”

B –    A nemzeti jog

1.      A jogalkotás

10.      A 2001/23 irányelvet átültető, 1995. március 24‑i Ley del Estutato de los Trabajadores (a továbbiakban: a munkavállalók jogállásáról szóló törvény) 44. cikkének (1) bekezdése a következőképpen rendelkezik:

„Valamely vállalkozás, vagy e vállalkozás valamely telephelyének vagy önálló termelőegységének átruházása önmagában nem szünteti meg a munkaviszonyt; az új munkáltatóra a munkaszerződés és a szociális biztonság tekintetében az előző munkáltató jogai és kötelezettségei vonatkoznak – beleértve a nyugállománnyal kapcsolatos kötelezettségvállalásokat is – az alkalmazandó különös szabályozásban előírt feltételek mellett, illetve általánosságban az átadó által a kiegészítő szociális védelem területén vállalt valamennyi kötelezettséget is beleértve.”

11.      Az említett rendelkezés (2) bekezdésében kimondja, hogy „[a] jelen cikkben foglaltak alkalmazásában vállalkozás jogutódlásának tekintendő egy olyan gazdasági egység átruházása, amely megőrzi identitását, azaz az erőforrások olyan szervezett csoportja marad, amelynek célja, hogy fő vagy kiegészítő gazdasági tevékenységet folytasson”, amely meghatározás egybeesik a 2001/23/EK irányelv (1) cikke (1) bekezdésének b) pontjában megállapítottakkal.

2.      A kollektív szerződés

12.      A Toledo tartomány hivatalos közlönyének 2005. november 22‑i 269. számában közzétett, Toledo tartomány épületeinek és helyiségeinek a takarítására vonatkozó kollektív szerződés 14. cikke kimondja, hogy:

„Amennyiben valamely vállalkozás, amelynél a takarítást addig egy vele szerződésben álló vállalkozás látta el, az említett szolgáltatásról saját maga kíván gondoskodni, nem köteles állásukban megtartani a vele szerződésben állt átadónak szolgáltatást végző alkalmazottakat, ha a takarítást saját munkavállalókra bízza, azonban köteles átvenni az előbb említett munkavállalókat, ha a takarításra új alkalmazottakat kíván szerződtetni.”

III – A tényállás, az alapügy és az előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdések

13.      Az alapügy felperese 2004. március 25‑étől kezdve takarítónőként végzett munkát a CLECE számára. Munkavégzésének helyei az Ayuntamiento de Cobisa (Toledo) helyiségei voltak, a 2003. május 27‑én az első és a másodrendű alperes által önkormányzati iskolák és épületek takarítására megkötött szerződés értelmében. Az előzetes döntéshozatalra utaló határozatból kitűnik, hogy a munkaszerződés nem terjedt ki különleges eszközökkel való munkavégzésre.

14.      Az Ayuntamiento, egy alkalommal történt meghosszabbítást követően, 2007. november 9‑én arról tájékoztatta a másodrendű alperes CLECE‑t, hogy 2007. december 31‑i hatállyal felmondja a takarítási szerződést. 2008. január 2‑án az említett cég közölte az alapügy felperesével, hogy az 2008. január 1‑jétől kezdve az Ayuntamiento alkalmazásában áll, mivel e szerv lett az Ayuntamiento helyiségeinek takarítására kiírt szolgáltatásnyújtásra irányuló közbeszerzési szerződés új nyertese. Az említett szerv a munkaviszonyára irányadó valamennyi eddigi jog és kötelezettség tekintetében a jogelőd helyébe lép a Toledo tartomány épületeinek és helyiségeinek a takarítására vonatkozó hatályos kollektív szerződés értelmében.

15.      Az alapügy felperese 2008. január 2‑án megjelent munkahelyén, az Ayuntamiento épületében, ahol nem tették lehetővé számára a munka elvégzését. A CLECE nem helyezte át őt másik munkahelyre. Az előzetes döntéshozatalra utaló határozatból megállapítható továbbá, hogy az elsőrendű alperes Ayuntamiento 2008. január 10‑én egy 2007. január 21‑én alapított munkaközvetítő cég öt munkavállalóját szerződtette épülete helyiségeinek takarítására.

16.      Az alapügy felperese által a felmondás miatt a CLECE‑vel és az Ayuntamiento de Cobisával szemben benyújtott kereset tárgyában a Juzgado de lo Social Nº2 de Toledo által hozott ítélet megállapította, hogy ez utóbbi szerv nem rendelkezik passzív perbeli legitimációval, és helyt adott a CLECE‑vel szemben benyújtott keresetnek, a felmondást jogellenesnek minősítette, és a CLECE‑t kötelezte arra, hogy választása szerint a felmondás előtti feltételekkel vegye vissza az alapügy felperesét, vagy fizessen részére 6 507,10 eurós kártérítést, mindkét esetben kifizetve ezenfelül az eljárás miatt kiesett munkaidőért járó munkabért.

17.      Az említett cég az előbbi ítélettel szemben 2008. december 26‑án fellebbezést nyújtott be a kérdést előterjesztő bírósághoz. Röviden összefoglalva, az említett fellebbezésben a CLECE fenntartja, hogy az Ayuntamiento az alapügy felperesével fennálló munkaviszonyban jogutódként az ő helyébe lépett, a Toledo tartomány épületeinek és helyiségeinek a takarítására vonatkozó kollektív szerződésnek a munkavállalók jogállásáról szóló törvény 44. cikkével és az általa idézett ítélkezési gyakorlattal összefüggésben értelmezett 14. cikke értelmében.

18.      A kérdést előterjesztő bíróság a végzésében kétségének ad hangot a 2001/23 irányelvnek az alapügyre való alkalmazhatóságát illetően. Az eljárást felfüggesztette, és a következő kérdést terjesztette a Bíróság elé előzetes döntéshozatalra:

„A 2001/23 irányelvnek az 1. cikke (1) bekezdésének a) és b) pontjában meghatározott hatálya alá tartozik‑e az, amikor az önkormányzat visszaveszi vagy átveszi helyiségei takarításának a korábban szerződtetett vállalkozással végeztetett tevékenységét, amelyre új alkalmazottakat szerződtet?”

IV – A Bíróság előtti eljárás

19.      A 2009. október 20‑i előzetes döntéshozatalra utaló határozat 2009. november 25‑én érkezett meg a Bíróság hivatalához.

20.      Írásbeli észrevételeket a Spanyol Királyság kormánya, valamint a Bizottság nyújtott be a Bíróság alapokmányának 23. cikkében előírt határidőn belül.

21.      Mivel senki nem nyújtott be tárgyalás tartása iránti kérelmet, a 2010. augusztus 31‑i általános értekezletet követően sor kerülhetett a jelen főtanácsnoki indítvány kidolgozására.

V –    A felek lényeges érvei

22.      A spanyol kormány azt az álláspontot képviseli, hogy az alapügybelihez hasonló helyzet a 2001/23 irányelv hatálya alá tartozik, jóllehet a takarítási tevékenység visszavétele, illetve átvállalása szigorúan véve nem azonosítható a kereskedelmi jogi értelemben vett átruházás koncepciójával.

23.      Az alapügyben az Ayuntamiento nem rendelkezett a szükséges alkalmazottakkal ahhoz, hogy a helyiségei takarítását elvégeztesse, és ezért új alkalmazottakat kellett szerződtetnie. Ilyen esetben alkalmazni kell a Bíróság ítélkezési gyakorlatát, főképp mivel nem áll fenn kétség a tekintetben, hogy a CLECE funkciójának az Ayuntamientóra való átruházására került sor, és a cél, nevezetesen a takarítási tevékenység elvégzése, ugyanaz; hogy az Ayuntamiento stabil és autonóm szervezeti struktúrával rendelkezik, jóllehet a célkitűzései szélesebbek a puszta takarítási tevékenységnél, és járulékosak egy önkormányzat fő feladataival szemben; hogy végül az átadó alkalmazottainak száma a saját alkalmazottakra korlátozódik.

24.      A Bizottság ezzel szemben azt állítja, hogy a 2001/23 irányelvet nem lehet olyan helyzetre alkalmazni, amelyben az Ayuntamiento, amely a helyiségei takarítására eredetileg egy magántulajdonban álló vállalkozást szerződtetett, felmondja a szerződést, majd a takarítási feladatot maga végzi el, ha nem veszi át azon munkavállalók egy – számát és kompetenciáját tekintve – jelentős részét, amelyeket a magánvállalkozás a szerződés teljesítése érdekében rendelkezésre bocsátott.

25.      A Bíróság ugyanis többször kifejtette, hogy a takarítási ágazatban akkor lehet szó átruházásról, ha az új munkáltató nemcsak folytatja a takarítási tevékenységet, hanem az alvállalkozó alkalmazottainak számát és kompetenciáját tekintve jelentős részét is átveszi, amennyiben az alkalmazottak átvétele az alvállalkozó által az alvállalkozási szerződés teljesítése érdekében szerződtetett alkalmazottak számát és kompetenciáját tekintve jelentős részének az átvételét foglalja magában.(7)

26.      A Bizottság előadja, hogy az előzetes döntéshozatalra utaló határozatból nem tűnik ki pontosan, hogy az alapügy felperese a CLECE által az Ayuntamiento helyiségeiben alkalmazott egyetlen munkavállaló volt‑e. Mivel ez utóbbi öt munkavállalót alkalmazott az addig az alvállalkozó által végzett tevékenység folytatására, lehetséges, hogy a CLECE hasonló létszámban alkalmazott munkavállalókat. Mindenesetre az előzetes döntéshozatalra utaló határozatból megállapítható, hogy az addigi munkavállalók egyikét sem alkalmazták tovább, és hogy az Ayuntamiento ehelyett a helyiségei takarítására munkaerő‑közvetítés útján öt új munkavállalót alkalmazott. E körülmény alapján nem ruháztak át „gazdasági egységet”, ezért nem áll fenn a 2001/23 irányelv értelmében vett „átruházás”

VI – Jogi értékelés

A –    Bevezető megjegyzések

27.      A 77/187 irányelvvel – amely a 2001/23 irányelv előzménye – először hoztak létre szupranacionális szinten átfogó védelmi koncepciót azon munkavállalók jogainak biztosítására, akiknek munkaviszonyát valamely vállalkozás, üzlet vagy ezek részeinek átruházása érinti. Az irányelv, amely a nemzeti munkajog részharmonizációját valósítja meg, lényegében azt írja elő, hogy az átadónak az átruházás időpontjában fennálló munkaszerződésből vagy munkaviszonyból eredő jogainak és kötelezettségeinek az átruházás alapján át kell szállniuk az átvevőre. Az irányelv célkitűzése tehát az, hogy amennyire lehetséges, biztosítsa a munkaviszonynak az átvevővel változatlan formában való fennmaradását annak megakadályozása érdekében, hogy a vállalkozás átruházásával érintett munkavállalók önmagában az átruházás miatt rosszabb helyzetbe kerüljenek.(8) A munkavállalók e szociálpolitikailag indokolt védelme mellett az EK 94. cikkre alapozott 77/187 irányelv célja a közös piac működésének biztosítása, mivel az irányelvet elfogadó jogalkotó megítélése szerint a vállalkozások vagy üzletek átruházása során a munkavállalók részére biztosított védelemnek a tagállamokon belüli különböző szintje kereskedelmet korlátozó hatást fejthet ki.

28.      A 77/187 irányelvet a Bíróság gyakran értelmezte. Nem utolsósorban a Bíróság ítéleteinek sokfélesége alapján az irányelvet elfogadó jogalkotó a 98/50 irányelvvel jelentősen módosította ezt az irányelvet, és annak szövegét ezen ítélkezési gyakorlathoz igazította. Az egyértelműség kedvéért a 77/187 irányelvet végül a 2001/23 irányelv tartalmi változtatások nélkül újra egységes szerkezetbe foglalta. Éppen az uniós jogalkotónak és a Bíróságnak a munkajog kialakítása során – az alkotmányos hatáskörük keretében – tanúsított konstruktív együttműködése miatt bizonyul az előző irányelvvel kapcsolatos eddigi ítélkezési gyakorlat értékes segítségnek a jogalkalmazó számára a 2001/23 irányelv egyes rendelkezései értelmének és céljának megállapításához. Ez különösen azokra a rendelkezésekre vonatkozik, amelyek az irányelv személyi hatályát állapítják meg, és amelyek értelmezése a jelen előzetes döntéshozatali eljárás tárgyát képezi.

B –    Az előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdés vizsgálata

1.      Általános fejtegetések

29.      Az előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdés arra irányul, hogy a Bíróság állapítsa meg, az alapügy tényállása megvalósítja‑e az 1. cikk (1) bekezdése a) és b) pontjának tényállási elemeit, és ezáltal a 2001/23 irányelv hatálya alá tartozik‑e. Közelebbről szemlélve a kérdést előterjesztő bíróság a kérdésével azonban végső soron nem mást kér, mint tájékoztatást arról, hogy az alapügyben megvalósult‑e az irányelv értelmében vett „üzletátruházás”. Mindazonáltal emlékeztetni kell arra, hogy az előzetes döntéshozatali eljárást jellemző együttműködési viszonynak megfelelően elvileg kizárólag a nemzeti bíróság feladata, hogy a közösségi jog, valamint a nemzeti átültető jog alkalmazása során vizsgálja, hogy az átruházás feltételei egyedi esetben megvalósultak‑e. A Bíróság ezért ítélkezési gyakorlatában(9) értelemszerűen kimondta, hogy a nemzeti bíróságnak e vizsgálat során a szóban forgó műveletet jellemző összes ténybeli körülményt együttesen kell figyelembe vennie, és átfogóan kell értékelnie az összes részszempontot.

30.      Másfelől a Bíróság hatáskörébe tartozik, hogy az értelmezés útján megadja a nemzeti bíróságoknak az összes releváns kritériumot annak érdekében, hogy lehetővé tegye számára ezt az értékelést. Ahogy az eddigi ítélkezési gyakorlat mutatja, mindazonáltal a Bíróság nincs akadályoztatva abban, hogy – annak érdekében, hogy célravezető, az alapügyben szóban forgó jogvita megoldását eredményező választ adjon – kiterjesztően gyakorolja az értelmezési hatáskörét azáltal, hogy például az esetre vonatkozóan értelmezze az ilyen kritériumokat, és ennek során kitérjen az elé terjesztett tényállás egyes vonatkozásaira.(10)

31.      Ezen általános fejtegetések után most már rátérek az előzetes döntéshozatal iránti kérelem tulajdonképpeni – a 2001/23 irányelvnek az előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdésben ismertetett tényállásra való alkalmazhatóságával kapcsolatos – kérdésére.

2.      A 2001/23 irányelv alkalmazhatósága

32.      Ahogy a 2001/23 irányelv 1. cikkének (1) bekezdéséből következik, annak alkalmazásához három feltételnek kell teljesülnie: az átruházásnak együtt kell járnia a munkáltató változásával, egy vállalkozásra, egy üzletre vagy ezek egy részére kell vonatkoznia, és szerződésen kell alapulnia.(11)

a)      A munkáltató szerződésen alapuló változása

i)      A megbízó hatósági minősége

33.      Előzetesen röviden emlékeztetni kell a Bíróság azon ítélkezési gyakorlatára, amelynek következtében a magánjogi jogi személy gazdasági tevékenységének közjogi jogi személyre történő átruházása elvileg a 77/187 irányelv hatálya alá tartozik.(12) Az efféle következtetés – ahogy a Bíróság az UGT‑FSP ügyben 2010. július 29‑én hozott ítéletben(13) nemrég megerősítette – a 2001/23 irányelv hatálya alatt is szükségszerű.

34.      Ebben az összefüggésben rá kell mutatni arra, hogy a Bíróság a 77/187 irányelvet akkor is alkalmazhatónak nyilvánította, ha valamely település – a közigazgatási jog különös szabályi keretében eljáró közjogi jogi személy –bizonyos olyan feladatokat vesz át, amelyeket addig a település érdekében nonprofit szervezet, azaz magánjogi jogi személy látott el, amennyiben az átruházott egység megtartja identitását.(14) Következésképpen pusztán az a körülmény, hogy azt a takarítási tevékenységet, amelyet eddig a CLECE alkalmazottai végeztek az Ayuntamiento – egy hatóság – részére, ez utóbbi átveszi, nem szól a 2001/23 irányelv alkalmazhatósága ellen. Az irányelv 1. cikke (1) bekezdésének c) pontjában foglalt különleges körülmények az alapügyben egyébként sem állnak fenn.

ii)    Átruházás a takarítási szerződés felmondása alapján

35.      Az irányelv értelmében vett átruházás módjait illetően először is meg kell állapítani, hogy a Bíróság a „szerződés alapján történő átruházás” fogalmát az ítélkezési gyakorlatában kiterjesztően értelmezi annak érdekében, hogy eleget tegyen az irányelv céljának, nevezetesen a munkavállalók vállalkozásuk átruházása esetén való védelmének. Ennek megfelelően a Bíróság úgy döntött, hogy az irányelv minden olyan esetben alkalmazható, amelyben szerződéses kapcsolatok keretében megváltozik a vállalkozás működéséért felelős, vagy azon jogi személy, amely a vállalkozás alkalmazottaival szemben a munkáltatói kötelezettségeket teljesíti.(15)

36.      Logikusan a Bíróság azt is megállapította, hogy az olyan eset, amelyben egy vállalkozás szerződéssel egy másik vállalkozásra ruházza át az olyan takarítási tevékenység elvégzéséért való felelősséget, amelyet korábban közvetlenül végzett,(16) és az olyan eset, amelyben valamely megbízó, aki a helyiségei takarítására egy első vállalkozót szerződtetett, az e vállalkozóval kötött szerződést felmondja, és a hasonló munkák elvégzésére új szerződést köt egy második vállalkozóval,(17) az irányelv hatálya alá tartozik.

37.      A jelen ügy jogi értékelése szempontjából nagyobb jelentőséggel bír azonban a Hernández Vidal és társai egyesített ügyekben hozott ítélet,(18) amely számos párhuzamot mutat az alapüggyel, és amelyben a Bíróság megállapította, hogy az irányelvnek alkalmazhatónak kell lennie abban az esetben, ha egy vállalkozás egy másik vállalkozást szerződtetett a helyiségei vagy azok egy része takarítására, és úgy dönt, hogy felmondja az e vállalkozással kötött szerződést, és ezentúl maga gondoskodik e tevékenység elvégzéséről. Mivel az alapügyben éppen ez az eset áll fenn, véleményem szerint a Bíróságnak a fent említett ítéletben levont következtetései minden további nélkül alkalmazhatók. Ennélfogva a „szerződés alapján történő átruházás” fogalmát – ahogy Geelhoed főtanácsnok egyébként az Abler és társai ügyben ismertetett indítványában(19) helytállóan megállapította – nem lehet például úgy értelmezni, hogy az átruházásnak kizárólag szerződés „alapján” kell megvalósulnia. Sokkal inkább az olyan egyoldalú jogi aktus is, mint a takarítási szerződés felmondása, szerződés keretében történik, és ezért az irányelv hatálya alá tartozhat.

38.      A CLECE‑vel addig fennálló szerződésnek az Ayuntamiento általi felmondása és az addig annak munkavállalói által végzett takarítási tevékenység ezt követő átvétele e körülmény alapján elégséges a 2001/23 irányelv (1) cikke (1) bekezdésének a) pontja értelmében vett „szerződés alapján történő átruházás” megállapításához. Mivel tehát fennáll a munkáltató szerződésen alapuló megváltozása, az üzletátruházás megállapításához szükséges feltételek közül kettő teljesült.

b)      Gazdasági egység átruházása

i)      A gazdasági egység fogalma

39.      Ahogy elöljáróban említettem, az irányelv célja a gazdasági egység keretén belül fennálló munkaviszony folyamatosságának a tulajdonos személyének változásától függetlenül történő biztosítása, ezért annak a kérdésnek a megválaszolása során, hogy az említett irányelv értelmében vett átruházásról van‑e szó, az a döntő feltétel, hogy a kérdéses egység megtartja‑e azonosságát.(20) Állandó jelleggel megszervezett olyan gazdasági egységre vonatkozó átruházásnak kell tehát fennállnia, amelynek tevékenysége nem korlátozódik egy meghatározott munka elvégzésére.(21) Az „egység” kifejezés a Bíróság ítélkezési gyakorlata szerint a személyek és erőforrások olyan szervezett csoportjára utal, amely lehetővé teszi elkülönült célú gazdasági tevékenység kifejtését.(22)

40.      Ezt a megfogalmazást – a Bíróság által kialakított fogalommeghatározáshoz kapcsolódva – a 98/50 irányelv utólag és csaknem szó szerint beillesztette az üzletátruházásra vonatkozó irányelv 1. cikke (1) bekezdésének b) pontjába, mindazonáltal anélkül, hogy ezáltal az előző 77/187 irányelv hatályát a Bíróság általi értelmezés megváltoztatta volna.(23) Ez utóbbit a 2001/23 irányelv (8) preambulumbekezdése is tisztázza. Az említett rendelkezés szerint az átruházásnak olyan „gazdasági egységre” kell vonatkoznia, „amely [...] az erőforrások olyan szervezett csoportja marad, amelynek célja, hogy fő vagy kiegészítő gazdasági tevékenységet folytasson”, amely az átruházást követően megtartja „identitását”.

ii)    A gazdasági egység fennállásának értékelésére vonatkozó általános kritériumok

–       Az egyes kritériumokról részletesen

41.      Annak megállapításához, hogy a fent említett jogi meghatározás értelmében vett egységet ruháztak‑e át, a szóban forgó műveletet jellemző összes ténybeli körülményt együttesen kell figyelembe venni. A Bíróság ennek során az állandó ítélkezési gyakorlatában egy összesen hét értékelési kritériumot tartalmazó katalógust alkalmaz. A releváns kritériumokhoz tartozik nevezetesen (1) az érintett vállalkozás vagy az üzlet típusa; (2) az, hogy sor került‑e tárgyi eszközök, azaz ingatlanok vagy ingóságok átruházására; (3) az immateriális javak értéke az átvétel időpontjában; (4) az, hogy sor került‑e a vállalkozás új vezetője által a személyi állomány jelentős részének átvételére, (5) az ügyfélkör átadására; (6) az átruházás előtti és utáni tevékenységek hasonlóságának mértéke; (7) e tevékenységek esetleges felfüggesztésének időtartama. Ezek az elemek azonban a szempontoknak csupán egy részét jelentik az összes felmerülő jelenség megítélése során, és emiatt nem lehet őket elszigetelten értékelni.(24)

42.      A Bíróság az ítélkezési gyakorlatában utalt továbbá annak szükségességére, hogy a szóban forgó műveletet jellemző tények értékelése során figyelembe vegyék – többek között – a szóban forgó vállalkozás vagy üzlet típusát. A Bíróság álláspontja szerint az irányelv értelmében vett átruházás meglétére jellemző különböző szempontok fontossága szükségszerűen a végzett tevékenységektől, és még a vállalkozásban, az üzletben vagy az üzletrészben alkalmazott termelési, illetve üzemeltetési módszerektől függően is változik. Mivel egy gazdasági egység e tekintetben bizonyos ágazatokban releváns tárgyi vagy immateriális eszközök nélkül is működhet, az ilyen egység gazdasági identitásának az átruházáson túl való megtartása nem függhet a termelési tényezők átruházásától.(25)

43.      Az utóbbi megállapítás különösen érvényes egyes olyan gazdasági ágazatokra, mint a takarítóipar, amelyekben a tárgyi és immateriális eszközök – ahogy a Bíróság a Hernández Vidal és társai egyesített ügyekben hozott ítéletben(26) megállapította – gyakran a legegyszerűbb formájukban tűnnek fel, és a tevékenység alapvetően az emberi munkaerőre épül.(27) A Bíróság ezért ebben egy takarító vállalkozás vonatkozásában azt is megállapította, hogy más termelési tényezők hiányában gazdasági egységnek tekinthető az olyan munkavállalók szervezett csoportja, akik különös és tartós jelleggel valamely közös feladatot látnak el.

44.      A Bíróság a Hernández Vidal és társai egyesített ügyekben hozott ítéletben az ítélkezési gyakorlatát egyetlen, a világossága és egyszerűsége révén mégis meggyőző formulában foglalta össze. Eszerint egy gazdasági egységnek „ugyan kellően felépítettnek és önállónak kell lennie, nem kell azonban szükségszerűen jelentős tárgyi vagy immateriális eszközöket magában foglalnia”.(28) Ebből a mondatból a jelen ügy jogi vizsgálata szempontjából a következő lényeges következtetések vonhatók le: jóllehet – az adott gazdasági ágazattól függően – elfogadhatók a tárgyi, valamint immateriális eszközök meglétével kapcsolatos követelmény korlátozásai, az érintett egység „felépítettségének” és „önállóságának” szükségszerű követelménye érintetlen marad.(29)

45.      Maga a Bíróság tehát abból indul ki, hogy az üzletátruházás általa megfogalmazott, fent említett hét kritériumának semmiképpen sem kell együttesen fennállnia. Sokkal inkább mindig a konkrét üzlet és az érintett gazdasági ágazat egyes sajátosságait kell figyelembe venni. E körülmény alapján a következőkben csak azokkal a kritériumokkal foglalkozom részletesen, amelyek ebben az előzetes döntéshozatali eljárásban tekintetbe jönnek, és amelyek fennállása részleteiben problematikusnak tűnik.

46.      Ezeket a kritériumokat most már az alapügyre kell alkalmazni.

47.      Magának az átruházás előtt fennálló szervezeti egységnek az átruházást követően is lényegében változatlanul fenn kell állnia. Először is tehát az a meghatározó, hogy az átruházás előtt egyáltalán fennállt‑e önálló gazdasági egység. Az alapügyben tehát a CLECE által az Ayuntamientónál történő takarítási tevékenység elvégzésére alkalmazott munkavállalóknak kell a vizsgálat tárgyát képezniük. E körülmény alapján – a spanyol kormány álláspontjával ellentétben(30) – teljesen irreleváns, hogy az Ayuntamiento önkormányzatként eleget tesz‑e az önállóan szervezett egységgel szemben támasztott követelményeknek.

–       Tárgyi és immateriális eszközök átruházásának hiánya

Tárgyi eszközök

48.      Konkrétan az itt értékelendő alapügyet illetően az iratokból megállapítható, hogy az alapügy felperese a körülbelül négy takarítást végző munkavállalóból álló személyzet részeként(31) nyilvánvalóan az Ayuntamiento részére végzett munkát, miközben meg kell jegyezni, hogy – a kérdést előterjesztő bíróság adatai alapján – e tevékenységhez nem használtak különleges munkaeszközöket. Ez utóbbi arra enged következtetni, hogy ezek az alkalmazottak a tevékenységük végzése során elsősorban az emberi munkaerejükre voltak utalva, és ezért a takarítási szerződés felmondását követően nem került sor tárgyi eszközöknek, például berendezéseknek, gépeknek vagy takarítófelszerelésnek(32) az Ayuntamiento részére történő esetleges átruházására.

Immateriális eszközök

49.      Annak a kérdésnek a megítélése során, hogy az irányelv értelmében vett gazdasági egységet ruháztak‑e át, a tárgyi eszközök mellett az eredeti munkáltató által a tevékenység végzéséhez esetlegesen rendelkezésre bocsátott immateriális eszközök is jelentőséggel bírnak.

50.      Az ítélkezési gyakorlatból kitűnik, hogy figyelembe kell venni bizonyos olyan szempontokat, mint az alkalmazottak, a vezetők, a munkaszervezet és az üzleti módszerek azonossága, amely tényezők a Bíróság álláspontja szerint egy üzlet vagy üzletrész gazdaságiegység‑jellegét meghatározzák.(33) Az első három szempontot illetően, amelyek mind egy vállalkozás belső szervezetére vonatkoznak, máris meg kell állapítani, hogy semmi sem utal arra, hogy a csupán négy munkavállalóból álló személyzet, amelyhez az alapügy felperese tartozott, vezetőkkel rendelkezett volna, nemhogy bizonyos szervezeti felépítéssel.

51.      Ahogy a Klarenberg‑ügyben hozott ítéletből(34) megállapítható, a Bíróság megköveteli egy vállalkozás belső szervezetének bizonyos minimális szintjét, mégpedig úgy, hogy az egyes termelési tényezők között függőségi és kiegészítő kapcsolatnak kell fennállnia, amelynek köszönhetően ezek együttesen vesznek részt egy meghatározott gazdasági tevékenység gyakorlásában.(35)

52.      A kérdést előterjesztő bíróság mindenesetre utal arra, hogy az alapügy felperese önkormányzati iskolákban és a polgármesteri hivatal épületeiben végezte a takarítási tevékenységét. Meg kell tehát állapítani, hogy lényegében minden munkavállaló a többitől függetlenül dolgozott, minek során bizonyos helyiségekbe beosztották őket, amelyeket egy pontosan meghatározott időn belül ki kellett takarítaniuk. Ezzel kétséges, hogy az érintett egység „felépítettségének” és „önállóságának” a Bíróság által felállított követelménye(36) az alapügyben teljesül‑e, amennyiben az alapügy felperesének és a többi munkavállalónak a tevékenysége lényegében azonos, és az egymással munkaközösség keretében való együttműködés – ami támpontként szolgálhatna egy összetett szervezeti felépítés fennállásához – nem adott.

53.      Másrészt nem szabad figyelmen kívül hagyni, hogy a tervezés, valamint a szakértelem és a tudás a takarítási tevékenység területén rendszerint jóval csekélyebb szerepet játszik, mint más szakmai tevékenységek esetében.(37) Nem utolsósorban ebből az okból alkalmaznak a takarító vállalkozások nem ritkán tanulatlan munkavállalókat is. Ez a következtetés elismerten nem vonatkozik azokra a szakosított takarítási vállalkozásokra, amelyek különleges felszereléssel, valamint különleges munkamódszerekkel rendelkeznek. A szakosított takarítási tevékenység fontos immateriális eszközei lennének például a munkamenet megszervezése, kalkulációk, bizonyos takarítási eljárások, munkamódszerek ismerete, az egészségre káros vagy akár életveszélyes anyagok kezelése területén szerzett készségek, hogy csak néhányat említsünk.

54.      Az iratokból megállapítható ellentétes adatok hiányában abból kell kiindulni, hogy az immateriális eszközök egyik említett típusát sem ruházták át az Ayuntamientóra. Ettől eltekintve semmi sem utal arra, hogy a személyzetet, amelyhez az alapügy felperese tartozott, a fenti értelemben vett szakosított takarítási tevékenységet végzőként lehetne besorolni. E körülmény alapján inkább azt kell megállapítani, hogy e tevékenység végzéséhez nem volt szükség különleges készségekre vagy munkamódszerekre. E tekintetben az immateriális eszközök átvétele szintén hiányzik.

–       A funkcionális utódlástól való elhatárolás

55.      A tárgyi és immateriális eszközök átruházásának hiányára tekintettel a gazdasági egységnek az alapügyben való fennállására elvileg már a vizsgálat e szakaszában nemleges választ kellene adni. Amennyiben az Ayuntamiento csupán a takarítási tevékenységet folytatta, anélkül azonban, hogy a tevékenységet addig végző munkavállalókat átvette volna, az alapügyben elvileg egy puszta „funkcionális utódlásból” lehetne kiindulni, amely a Bíróság újabb ítélkezési gyakorlata szerint alapvetően nem tartozik a 2001/23 irányelv hatálya alá.(38)

56.      Ahogy a Bíróság helytállóan megállapította, a vállalkozás átruházása fogalmának hatálya nem korlátlan.(39) E kiterjesztő értelmezés szélső határát a Bíróság a Süzen‑ügyben hozott ítéletben(40) állapította meg azáltal, hogy tisztázta, önmagában az a körülmény, hogy a régi és az új megbízott által nyújtott szolgáltatások hasonlóak, nem enged arra következtetni, hogy gazdasági egység átruházásáról van szó. A Bíróság álláspontja szerint ugyanis az egység nem értelmezhető puszta tevékenységként.

57.      Ezt az ítélkezési gyakorlatot megerősítette a Hernández Vidal és társai egyesített ügyekben hozott ítélet, amely – mint már említettem – számos párhuzamot mutat a jelen üggyel. A tényállás annyiban hasonló volt, hogy abban – ahogy az alapügyben – arról a kérdésről volt szó, hogy az a vállalkozás, amely a közötte és egy takarító vállalkozás között létrejött takarítási szerződést felmondta, hogy a jövőben maga végezze a helyiségei takarítását, az üzletátruházásra vonatkozó irányelv alapján jogilag köteles‑e a takarító vállalkozás alkalmazottait tovább foglalkoztatni. Az említett az ítéletben a Bíróság a következőket állapította meg:

„Pusztán az a körülmény, hogy a takarító vállalkozás, majd az azon vállalkozás által végzett takarítási tevékenységek, amelynek helyiségeiről szó van, egymáshoz hasonlóak, nem enged a gazdasági egységnek az első vállalkozásról a második vállalkozásra történő átruházására következtetni. Az egységet ugyanis nem lehet puszta tevékenységként értelmezni.”(41)

58.      A tényállási elemek egyértelmű hasonlóságára tekintettel az ítélkezési gyakorlat a jelen ügyre alkalmazhatónak tűnik. A takarítási tevékenység folytatása önmagában nem olyan meghatározó tényező, amely gazdasági egység átruházására enged következtetni, hanem – a Bíróság ítélkezési gyakorlatával összhangban – csupán egy a több körülmény közül.

–       A személyzet jelentős részének átvételére vonatkozó kritérium

A Bíróság ítélkezési gyakorlatáról

59.      A funkcionális utódlásra véleményem szerint adott esetben nemleges válasz adható, amennyiben a nemzeti bíróság az alapügy körülményeinek elvégzendő átfogó vizsgálata keretében arra az eredményre jutna, a jelen ügyben teljesülnek más olyan kritériumok, amelyek döntőek a gazdasági egység fennállása szempontjából.

60.      Ebben az összefüggésben azonban már az ez ellen szólhat, hogy nyilvánvalóan az addig a CLECE részére munkát végző négy‑öt munkavállaló egyikét – közöttük az alapügy felperesét – sem foglalkoztatták tovább. A továbbfoglalkoztatás körülménye a Bíróság ítélkezési gyakorlata szerint ugyanis a gazdasági egység fennállására utaló fontos jel. A Bíróság a Süzen‑ügyben hozott ítéletben(42) azt az álláspontot képviselte, hogy „amennyiben bizonyos ágazatokban, amelyekben alapvetően az emberi munkaerőnek van jelentősége, az a munkavállalói közösség, amelyet egy közös tevékenység tartósan összefog, gazdasági egységet alkot, az ilyen egység az identitását az átruházáson túl is [megtarthatja], ha a vállalkozás új vezetője nem csak az érintett tevékenységet folytatja, hanem azon személyzet – számát és kompetenciát tekintve – jelentős részét is átveszi, amelyet az elődje kifejezetten e tevékenységre alkalmazott”. A Bíróság a jogi álláspontját azzal indokolja, hogy „ebben az esetben a vállalkozás új vezetője tényezők olyan szervezett egységét [szerzi meg], amely tartós jelleggel megengedi számára az átadó vállalkozás tevékenységeinek vagy bizonyos tevékenységeinek folytatását”.

61.      Jóllehet ez az ítélkezési gyakorlat, ahogy a fent említett többi kritérium vizsgálata is, az alapügyben a 2001/23 irányelv értelmében vett átruházás tagadását eredményezi, a következőkben szeretnék röviden észrevételeket tenni a Bíróságnak a fent említett ítéletekben foglalt fejtegetéseivel kapcsolatban. A Bíróság ezen ítélkezési gyakorlatának pontosítása érdekében a fejtegetéseim lényegében azt a kérdést érintik, hogy a személyzet jelentős részének átvételével kapcsolatos kritérium mennyiben enged meg egyáltalán megbízható következtetést az üzletátruházás fennállására vonatkozóan.

Az ilyen kritérium hátrányai

62.      Először emlékeztetni kell arra, hogy a „személyzet jelentős részének” átvétele esetében alapjában véve a 2001/23 irányelv, illetve – pontosabban fogalmazva – az átültetésére szolgáló nemzeti jogi aktusok meghatározó jogkövetkezményéről van szó. Ilyen módon ugyanis éppen a meglévő munkaviszonyoknak az uniós jogalkotó által célul kitűzött folyamatosságát kell biztosítani üzletátruházások esetére.(43) Ezért az a körülmény, hogy úgy tűnik, a Bíróság e jogkövetkezményt egyúttal az üzletátruházás tényállási elemévé is emeli, első pillantásra módszertanilag kétségesnek tűnik. Egy és ugyanazon elem ugyanis szabályozástechnikai szempontból nem lehet egyúttal a 2001/23 irányelv tényállási eleme és jogkövetkezménye anélkül, hogy – ahogy már Cosmas főtanácsnok a Hernández Vidal és társai egyesített ügyekben ismertetett indítványában kifogásolta(44) – logikátlan eredményre jutnánk. Az ugyanis, hogy a személyzet jelentős részét egy üzletátruházás következtében csak akkor veszik át, ha korábban már a személyzet jelentős részét átvették, valójában szinte ördögi kör,(45) és ezenkívül bizonyára aligha felel meg az irányelvet elfogadó jogalkotó szándékának.

63.      A Bíróság ítélkezési gyakorlatának fent ismertetett értelmezése ezenfelül Geelhoed főtanácsnoknak az Abler és társai ügyben ismertetett indítványában(46) jogosan kifogásolt, „a jogalkotás és az ítélkezési gyakorlat között fennálló inkongruencia” veszélyét rejti magában, és visszaélésre ad lehetőséget. Amennyiben ugyanis az ítélkezési gyakorlat e vonalát úgy értelmezik, hogy többek között „a személyzet jelentős részének” átvétele bír meghatározó jelentőséggel, az irányelv alkalmazását végső soron valójában az új munkáltató kizárólagos mérlegelési jogkörébe utalják. Ez ugyanis az üzletátruházást szabályozó uniós jogi rendelkezéseket éppen a munkaigényes ágazatokban kerülheti meg azáltal, hogy a korábbi munkáltató személyzetét egyszerűen nem veszi át. Nyilvánvaló, hogy ez ellentétes az uniós jogalkotó azon szándékával, hogy védje a munkavállalókat a munkáltató változása esetén, ezenfelül pedig annak az értelmetlen kísértésnek teszi ki az átvevő munkáltatót, hogy ilyen módon számos – ha nem az összes – munkavállalótól megszabaduljon.(47)

64.      Véleményem szerint a fent ismertetett megközelítés mindazonáltal nem veszi figyelembe kellően a Bíróság e kritériumra vonatkozó megállapításait, és végső soron ezen ítélkezési gyakorlat egyszerűsített vizsgálatából következik. Már a releváns ítéletek meghatározó passzusainak a szövegéből kitűnik ugyanis, hogy a Bíróság éppen csak a „személyzet – számát és kompetenciáját tekintve – jelentős részének” átvételét tekinti mérvadónak. Ebből az következik, hogy nem csupán számszerű mennyiségről, hanem sokkal inkább és éppen minőségi, valamint különösen szervezési tényezőkről van szó. Erre az ítélkezési gyakorlat szakszerű értelmezésére tett kísérlet keretében még azonnal részletesebben kitérek.

65.      Előbb érdemes rámutatni arra, hogy a 2001/23 irányelv szerint a munkáltató semmiképpen sem köteles mindig minden áron az összes munkavállalót átvenni.(48) Ellenkezőleg, az irányelv a differenciált szabályozási rendszere révén figyelembe veszi a magánautonómiának az uniós jogrendben érvényesítendő elvét is. Ezt a körülményt e másodlagos jogi aktus értelmezése során is mindig figyelembe kell venni iránymutatásként és szélső határként. Éppen a „gazdasági egység” fogalmának túl kiterjesztő értelmezése eredményezheti ugyanis – például az alapügyben a konkrétan átvett munkavállalók számának kizárólagos figyelembevétele révén – a munkáltató magánautonómiájának aránytalan korlátozását, ha a munkáltatót korlátozzák abban, hogy a szerződéses viszonyait a jogos érdekeivel összhangban alakítsa. Ebben az összefüggésben látni kell Geelhoed főtanácsnok kritikáját(49) is, aki meggyőzően érvelt azzal, hogy a munkáltatónak az addigi személyzet továbbfoglalkoztatására való feltétlen kötelezése különösen azokban az ágazatokban lenne ellentétes a szabad verseny elvével, amelyekben a munkavállalók minősége a szolgáltatás minősége szempontjából fontos tényező. Amennyiben például az új munkáltató részben új személyzetet szeretne bizonyos tevékenység végzésére szerződtetni, mivel az addigi személyzet teljesítménye kívánnivalót hagy maga után, a „gazdasági egység” fogalmának túl kiterjesztő értelmezése adott körülmények között akadályozná az új munkáltatót abban, hogy jobb munkavállalókat alkalmazzon, ami ehelyett a kevésbé jó munkavállalók gazdaságilag kevéssé ésszerű előnyben részesítését eredményezné.

66.      Közbenső következtetésként már ezen a helyen rögzíteni kell, hogy a fenti fejtegetésekre tekintettel – mindenesetre a jelen ügyhöz hasonló esetekben – a személyzet átvételére vonatkozó kritérium nem lehet a meghatározó tényező. Először is sokkal inkább e kritérium pontos értelmezését kell megkísérelni, hogy azt majd a szükséges átfogó értékelés keretében megfelelően figyelembe lehessen venni.

Az ítélkezési gyakorlat pontos értelmezésének kísérlete

67.      Amennyiben a Bíróság ezt a kritériumot továbbra is relevánsnak tekintené, a jogbiztonság érdekében tanácsos lenne a Bíróságnak a „személyzet jelentős részének” átvételére vonatkozó kritériummal kapcsolatos ítélkezési gyakorlatát pontosítani. Ennek során az üzletátruházásra vonatkozó irányelv értelme és célja képezi a megfontolások kiindulópontját.

68.      A 2001/23 irányelv, valamint a mögötte álló jogalkotói megfontolások vizsgálata felfedi, hogy az előd által létrehozott üzleti szervezet és az új üzlet vagy üzletrész létesítésével szemben ebben rejlő előny további kihasználása képezi a termelési tényezők kedvezményezettjének az összes fennálló munkaviszonyba való kötelező belépésének lényegét és legitimációs alapját.(50) Az e szabályozás mögött álló logika szerint az új tulajdonostól – ha az a korábbi tulajdonos tulajdonát képező üzlet gazdaságilag jelentős értékeiből hasznot húz – az is elvárható, hogy az azokkal dolgozó embereket is alkalmazza. A munkavállalók védelmét másfelől azáltal biztosítják, hogy nem választják el őket üzletátruházási stratégiák a munkájuk alapjától, nevezetesen e gazdasági értékektől.(51)

69.      Az ítélkezési gyakorlat igazolja, hogy a Bíróság is az irányelv ilyen értelmezéséből indul ki, például amikor az üzletátruházás megállapítását ahhoz a feltételhez köti, hogy a kedvezményezett olyan funkcionális kapcsolatot tartson fenn az átruházott tényezők között, amely lehetővé teszi számára, hogy hasonló gazdasági tevékenységet folytasson.(52)

70.      A személyzet jelentős részének a fent említett ítélkezési gyakorlat értelmében vett átruházása önmagában keveset mond arról, hogy fennáll‑e ilyen előny a kedvezményezett javára. A személyzet átruházásának előnyös volta rendszerint inkább a minőségen, vagyis annak kompetenciáján és tapasztalatán mérhető le. Nem utolsósorban ezért beszél a Bíróság arról, hogy egy gazdasági egység az átadásán túl is megtartja identitását, amikor az új vállalatvezető átveszi annak az állománynak egy a „szám és a kompetencia” tekintetében jelentős részét is, amelyet az elődje kifejezetten ezzel a feladattal bízott meg. Az átvett munkavállalók „számára” vonatkozó kritériumot a „kompetencia” kritériumával az „és” kötőszó révén való összekapcsolása saját jelentéssel ruházza fel. Annyiban mindkét kritérium erős kontextuális kapcsolattal rendelkezik, hogy a meglévő munkavállalók száma közvetve ismereteket adhat a szervezettség mértékéről. A szervezet másfelől csak akkor szükséges, ha munkamegosztásra van szükség, ami a maga részéről szakmai specializálódást és így kompetenciát követel meg. Ez utóbbira az ezen állománynak kifejezetten egy bizonyos feladattal való megbízására vonatkozó kiegészítés („kifejezetten ezzel a feladattal bízott meg”) utal. Az átvett munkavállalók számának figyelembevétele minden valószínűség szerint egy pusztán felületes vizsgálat következménye.

71.      A munkavállalók átvételének adott esetben annyiban jelzésérték tulajdonítható, hogy bizonyos munkavállalók például a know‑how‑jukkal immateriális eszközöket testesítenek meg.(53) A meglévő, illetve átruházott munkavállalók puszta számából a meglévő kompetenciára való következtetés azonban nem szükségszerű, ezért a személyzet jelentős részének átruházására vonatkozó kritérium mindenesetre nem tekintendő kizárólagosan mérvadónak annak megítéléséhez, hogy ténylegesen sor került‑e üzletátruházásra.(54)

72.      Amennyiben ezt az ítélkezési gyakorlatot mégis a fenti értelmezés szerint, azaz a „kompetencia” tényezővel összefüggésben alkalmazzák, a gazdasági egység alapügyben való fennállására nem lehet igenlő választ adni, főképp mivel először az addig alkalmazott munkavállalók egyikét sem vették át, másodszor pedig semmi nem jelzi a személyzetnek az esetleges különleges készségek vagy munkamódszerek formájában megnyilvánuló különleges kompetenciáját(55).

73.      A fenti megfontolásokra tekintettel ezen ítélkezési gyakorlatnak sem a közvetlen alkalmazása, sem pedig az itt képviselt, a 2001/23 irányelv értelméhez és céljához igazított értelmezése szerint nem áll fenn az 1. cikk (1) bekezdésének b) pontja értelmében vett olyan „gazdasági egység”, amely üzletátruházás tárgyát képezhette volna.

iii) Közbenső következtetés

74.      Különösen nem állapíthatók meg a takarítási tevékenység végzéséhez szükséges olyan tárgyi, valamint immateriális eszközök, amelyekből ilyen egység fennállására lehetne következtetni. Ennélfogva a 2001/23 irányelv alapügyre való alkalmazhatóságának harmadik feltétele nem áll fenn.

c)      Az új személyzet alkalmazására vonatkozó követelmény jogi jelentősége

75.      Ez az értékelés nem változik az előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdés utolsó részszempontjának vizsgálatával sem. A kérdést előterjesztő bíróság a 2001/23 irányelv alkalmazhatóságára vonatkozó kérdésébe kifejezetten belevette azt a körülményt, hogy az Ayuntamientónak először új munkavállalókat kellett megbíznia, hogy a takarítási tevékenységet a jövőben maga végezhesse el. A vállalkozás új megbízások iránti esetleges igényének azonban sem a 2001/23 irányelvben, sem pedig a Bíróság ítélkezési gyakorlatában nem tulajdonítanak jelentőséget. Önmagában véve ez a körülmény ezért nem igazolhatja az irányelv értelmében vett üzletátruházás megállapítását. Ezenkívül önmagában abból a tényből, hogy új munkavállalókat kell szerződtetni, nem lehet megbízható következtetést levonni a Bíróság által kialakított és fent elöljáróban már behatóan vizsgált többi kritérium fennállására. Az új megbízások iránti igény ugyanis éppúgy utalhat puszta funkcionális utódlásra. Ez annál inkább érvényes, ha – mint a jelen ügyben – éppen egyetlen munkavállalót sem vesznek át, hanem kizárólag új munkaerőt toboroznak munkaközvetítőn keresztül funkcionálisan azonos tevékenységre. Éppen e körülmény alapján minősíti a spanyol kormány a vita tárgyát képező folyamatot jogosan a CLECE és az Ayuntamiento közötti „transferencia de funcionesnek” (funkcióátruházásnak).(56)

76.      A kérdést előterjesztő bíróság által említett, az új munkaerő megbízására vonatkozó követelmény csupán a spanyol jog egy nemzeti normájának, nevezetesen a kollektív szerződés 14. cikkének tényállási eleme. Ebben az összefüggésben emlékeztetni kell arra, hogy a 2001/23 irányelv 8. cikke, valamint a Bíróság állandó ítélkezési gyakorlata szerint a nemzeti jogalkotónak jogában áll a 2001/23 irányelvben foglalt követelményeken túlmenő olyan nemzeti rendelkezéseket elfogadni, amelyek a jelen ügyhöz hasonló esetekben átfogóbban védik a munkavállalókat.(57) Ez annak a részleges harmonizációnak a kifejeződése, amelyet célul tűz ki az irányelv, amely e tekintetben nem az Európai Unió egészére kiterjedő, egységes szempontoknak megfelelő védelmi szint létrehozását célozza, hanem a különböző tagállamok jogrendjeiben külön‑külön biztosított védelmet akarja kiterjeszteni a vállalkozásátruházás esetére is.(58)

77.      Ezzel a lehetőséggel élt a spanyol kormány a kollektív szerződés 14. cikke révén. E rendelkezés szerint valamely vállalkozásnak, amely maga végez takarítási tevékenységet, miután e tevékenységet korábban egy másik vállalkozással végeztette el, mindenesetre át kell vennie az utóbb említett vállalkozás munkavállalóit, ha a takarítási tevékenységre új alkalmazottakat kellene szerződtetnie. Mindazonáltal azt, hogy alkalmazható‑e a kollektív szerződés 14. cikke a jelen ügyre, és ha igen, mennyiben, kizárólag a nemzeti bíróságoknak kell eldönteniük, mivel ez a szabályozás túllép a 2001/23 irányelv rendelkezésein, és az uniós jogban e szabályozást nem írták elő.

78.      Jóllehet a kollektív szerződés 14. cikke az itt vizsgált előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdésre adandó válasz szempontjából tehát nem bír semmiféle jelentőséggel, kiegészítésképpen mégis utalni kell arra, hogy a kérdést előterjesztő bíróság az előzetes döntéshozatalra utaló határozatában a kollektív szerződés 14. cikkének a jelen ügyre való alkalmazhatóságára kifejezetten nemleges választ adott a spanyol Tribunal Supremo 2008. december 10‑i ítéletére hivatkozva.(59) A nemzeti bíróság e megállapításához, amely kizárólag a nemzeti jogot érinti, a Bíróság kötve van.

d)      Következtetés

79.      A fenti megfontolásokra tekintettel arra a következtetésre jutok, hogy a 2001/23 irányelv nem alkalmazható az alapügyben szereplőhöz hasonló helyzetre.

VII – Végkövetkeztetések

80.      A fent kifejtettekre tekintettel azt indítványozom a Bíróságnak, hogy a Tribunal Superior de Justicia de Castilla‑La Mancha által előzetes döntéshozatal céljából előterjesztett kérdést a következőképpen válaszolja meg:

A munkavállalók jogainak a vállalkozások, üzletek vagy ezek részeinek átruházása esetén történő védelmére vonatkozó tagállami jogszabályok közelítéséről szóló, 2001. március 12‑i 2001/23/EK tanácsi irányelv 1. cikkének (1) bekezdését úgy kell értelmezni, hogy nem tartozik az irányelv hatály alá az alapügyben szereplőhöz hasonló olyan helyzet, amelyben egy önkormányzat, amely korábban egy magántulajdonban álló vállalkozást bízott meg a helyiségei takarításával, később ezt a megbízási szerződést felmondta azért, hogy a takarítási tevékenységet visszavegye, ha az önkormányzat nem veszi át azon személyzet – számát és kompetenciáját tekintve – jelentős részét, amelyet korábban a magántulajdonban álló vállalkozás is e tevékenységre alkalmazott.

---

1 – Eredeti nyelv: német. Az eljárás nyelve: spanyol.

---

2 – Az előzetes döntéshozatali eljárást az Európai Unióról szóló szerződés és az Európai Közösséget létrehozó szerződés módosításáról szóló, 2007. december 13‑i Lisszaboni Szerződés (HL C 306., 1. o.) alapján jelenleg az Európai Unió működéséről szóló szerződés 267. cikke szabályozza.

---

3 – HL L 82., 16. o.; magyar nyelvű különkiadás 5. fejezet, 4. kötet, 98. o.

---

4 – Az EU‑Szerződésben és az EUM‑Szerződésben alkalmazott megjelölésekhez kapcsolódva az „uniós jog” fogalmát a közösségi jog és az uniós jog átfogó fogalmaként használom. Amennyiben a következőkben egyes elsődleges jogi rendelkezésekről van szó, a ratione temporis hatályos rendelkezéseket idézem.

---

5 – HL L 201., 88. o.

---

6 – HL L 61., 26. o.

---

7 – A C‑13/95. sz. Süzen‑ügyben 1997. március 11‑én hozott ítélet (EBHT 1997., I‑1259. o.) 23. pontja, a C‑127/96., C‑229/96. és C‑74/97. sz., Hernández Vidal és társai egyesített ügyekben 1998. december 10‑én hozott ítélet (EBHT 1998., I‑8179. o.) 32. pontja, és a C‑51/00. sz. Temco‑ügyben 2002. január 24‑én hozott ítélet (EBHT 2002., I‑969. o.) 33. pontja.

---

8 – Lásd többek között a C‑24/85. sz. Spijkers‑ügyben 1986. március 18‑án hozott ítélet (EBHT 1986., 1119. o.) 11. és 12. pontját; a 105/84. sz. Foreningen af Arbejdsledere i Danmark ügyben 1985. július 11‑én hozott ítélet (EBHT 1985., 2639. o.) 26. pontját; a 324/86. sz. Daddy’s Dance Hall ügyben 1988. február 10‑én hozott ítélet (EBHT 1988., 739. o.) 9. pontját; a C‑362/89. sz., D’Urso és társai ügyben 1991. július 25‑én hozott ítélet (EBHT 1991., I‑4105. o.) 9. pontját; a C‑132/91., C‑138/91. és C‑139/91. sz., Katsikas és társai egyesített ügyekben 1992. december 16‑án hozott ítélet (EBHT 1992., I‑6577. o.) 21. pontját; a C‑399/96. sz. Europièces‑ügyben 1998. november 12‑én hozott ítélet (EBHT 1998., I‑6965. o.) 37. pontját; a C‑232/04. és C‑233/04. sz., Güney‑Görres és Demir egyesített ügyekben 2005. december 15‑én hozott ítélet (EBHT 2005., I‑11237. o.) 31. pontját; a C‑499/04. sz. Werhof‑ügyben 2006. március 9‑én hozott ítélet (EBHT 2006., I‑2397. o.) 25. pontját; a C‑396/07. sz. Juuri‑ügyben 2008. november 27‑én hozott ítélet (EBHT 2008., I‑8883. o.) 28. pontját; a C‑466/07. sz. Klarenberg‑ügyben 2009. február 12‑én hozott ítélet (EBHT 2009., I‑803. o.) 40. pontját, és a C‑151/09. sz. UGT‑FSP ügyben 2010. július 29‑én hozott ítélet (az EBHT‑ban még nem tették közzé) 40. pontját.

---

9 – A C‑175/99. sz. Mayeur‑ügyben 2000. szeptember 26‑án hozott ítélet (EBHT 2000., I‑7755. o.) 52. pontja.

---

10 – A Bíróság a hatáskörének gyakorlása során nem szorítkozik arra, hogy az üzletátruházás meghatározására vonatkozó kritériumokat felsorolja, hanem ezeket a kritériumokat gyakran az esetre vonatkozó megközelítés alapján értelmezi. Erre helytállón utal Moizard, N., „Directive transfert et changement de prestataires de services dans la restauration collective”, Revue de jurisprudence sociale, 2004, 261. o., és Loibner, G., „Betriebsübergang bei Auftrags‑ und Funktionsnachfolge”, Zeitschrift für Arbeits‑ und Sozialrecht, 2004, 135. o. Lásd például a C‑340/01. sz., Abler és társai ügyben 2003. november 20‑án hozott ítélet (EBHT 2003., I‑14023. o.) 36. pontját, amelyben a Bíróság megállapította, hogy egy kórházi konyha üzemeltetése esetében nem olyan tevékenységről van szó, amelynél az emberi munkaerőnek lényegében jelentősége van.

---

11 – A 7. lábjegyzetben hivatkozott Temco‑ügyben hozott ítélet 21. pontja.

---

12 – A 9. lábjegyzetben hivatkozott Mayeur‑ügyben hozott ítélet 29. pontja.

---

13 – Lásd a 8. lábjegyzetben hivatkozott UGT‑FSP ügyben hozott ítélet 23. pontját.

---

14 – Lásd a 9. lábjegyzetben hivatkozott Mayeur‑ügyben hozott ítélet 57. pontját.

---

15 – A C‑171/94. és C‑172/94. sz., Merckx és Neuhuys egyesített ügyekben 1996. március 7‑én hozott ítélet (EBHT 1996., I‑1253. o.) 28. pontja, és a 7. lábjegyzetben hivatkozott Hernández Vidal és társai egyesített ügyekben hozott ítélet 23. pontja.

---

16 – A C‑392/92. sz. Schmidt‑ügyben 1994. április 14‑én hozott ítélet (EBHT 1994., I‑1311. o.) 14. pontja.

---

17 – A 7. lábjegyzetben hivatkozott Süzen‑ügyben hozott ítélet 11. és azt követő pontja.

---

18 – A 7. lábjegyzetben hivatkozott Hernández Vidal és társai egyesített ügyekben hozott ítélet 25. pontja.

---

19 – Geelhoed főtanácsnok Abler és társai ügyre vonatkozó indítványának 57. pontja (hivatkozás az ítéletre a 10. lábjegyzetben).

---

20 – Lásd különösen a 8. lábjegyzetben hivatkozott Spijkers‑ügyben hozott ítélet 11. pontját.

---

21 – A C‑48/94. sz. Rygaard‑ügyben 1995. szeptember 19‑én hozott ítélet (EBHT 1995., I‑2745. o.) 20. pontja.

---

22 – A 7. lábjegyzetben hivatkozott Süzen‑ügyben hozott ítélet 13. pontja.

---

23 – Lásd a 8. lábjegyzetben hivatkozott Klarenberg‑ügyben hozott ítélet 40. pontját.

---

24 – Lásd többek között a 8. lábjegyzetben hivatkozott Spijkers‑ügyben hozott ítélet 13. pontját; a 7. lábjegyzetben hivatkozott Süzen‑ügyben hozott ítélet 14. pontját; a 10. lábjegyzetben hivatkozott Abler és társai ügyben hozott ítélet 33. pontját, és a 8. lábjegyzetben hivatkozott Güney‑Görres és Demir egyesített ügyekben hozott ítélet 33. és 34. pontját. Lásd továbbá az üzletátruházásra vonatkozó irányelvnek az EFTA/EGT‑államokra kiterjedő hatályú értelmezésével kapcsolatban az EFTA‑Bíróság (az EGT‑jogban foglalt egységességi követelménynek megfelelő) ítélkezési gyakorlatát, többek között az E‑2/95. sz. Eidesund‑ügyben 1996. szeptember 25‑én hozott ítélet ([1995‑1996] ECR 1. o.) 32. pontját, az E‑2/96. sz. Ulstein‑ügyben 1996. december 19‑én hozott ítélet ([1995‑1996] ECR 65. o.) 28. pontját és az E‑3/96. sz. Ask‑ügyben 1997. március 14‑én hozott ítélet ([1997] ECR 1. o.) 20. pontját. A 2001/23 irányelv az EGT‑Megállapodás XVIII. mellékletének 32d. pontja szerint az EFTA/EGT‑államokra is alkalmazandó.

---

25 – A 7. lábjegyzetben hivatkozott Süzen‑ügyben hozott ítélet 18. pontja; a 7. lábjegyzetben hivatkozott Hernández Vidal és társai egyesített ügyekben hozott ítélet 31. pontja; a C‑173/96. és C‑247/96. sz., Hidalgo és társai egyesített ügyekben hozott ítélet (EBHT 1998., I‑8237. o.) 31. pontja, és a 8. lábjegyzetben hivatkozott UGT‑FSP ügyben hozott ítélet 28. pontja.

---

26 – A 7. lábjegyzetben hivatkozott Hernández Vidal és társai egyesített ügyekben hozott ítélet 27. pontja. Lásd továbbá a C‑458/05. sz., Jouni és társai ügyben 2007. szeptember 13‑án hozott ítélet (EBHT 2007., I‑7301. o.) 32. pontját, és a 8. lábjegyzetben hivatkozott UGT‑FSP ügyben hozott ítélet 29. pontját.

---

27 – Diller, M./Grzyb, N., „Kurzkommentar zum Urteil in der Rechssache Abler u. a./Sodexho MM Catering Gesellschaft MbH”, Entscheidungen zum Wirtschaftsrecht, 2004., 86. o., és Loibner, G., hivatkozás a 10. lábjegyzetben, 135. o., osztja a Bíróság azon értékelését, hogy a takarítási tevékenység alkalmazottak foglalkoztatása, illetve emberi munkaerő által meghatározott tevékenységnek minősül.

---

28 – A 7. lábjegyzetben hivatkozott Hernández Vidal és társai egyesített ügyekben hozott ítélet 27. pontja.

---

29 – Lásd a 26. lábjegyzetben hivatkozott Jouni és társai ügyben hozott ítélet 31. pontját.

---

30 – Lásd a spanyol kormány beadványának 27. pontját.

---

31 – A Juzgado de lo social Nº 2 de Toledo (szociális ügyekben illetékes 2. sz. bíróság, Toledo) 2008. május 13‑án hozott ítéletéből, amelyet a Bíróság részére megküldött iratokhoz csatoltak, kitűnik, hogy több munkavállalót alkalmaztak a takarítási tevékenységre (II. cím: „Bizonyított tények”, az ítélet eredeti kiadmányának 4. pontja, 2. o.), mindazonáltal anélkül, hogy pontos szám szerepelne. Az alapügy felperesének a fent említett ítélettel (8. o. a 15‑ből) szemben előterjesztett 2008. július 1‑jei fellebbezéséből (Recurso de suplicación) másfelől megállapítható, hogy a CLECE az önkormányzati iskolákban és a polgármesteri hivatal helyiségeiben végzett takarítási tevékenységre négy munkavállalót alkalmazott, tehát nem rendelkezett nagy személyzettel.

---

32 – Lásd a 8. lábjegyzetben hivatkozott UGT‑FSP ügyben hozott ítélet 31. pontját, valamint Sharpston főtanácsnoknak az ügyre vonatkozó, 2010. május 6‑i indítványának 39. pontját. Helytállóan szerepel itt, hogy a takarítás területén berendezések, gépek vagy felszerelések jönnek tekintetbe tárgyi eszközként.

---

33 – Lásd a 7. lábjegyzetben hivatkozott Süzen‑ügyben hozott ítélet 15. pontját.

---

34 – Lásd a 8. lábjegyzetben hivatkozott Klarenberg‑ügyben hozott ítéletet.

---

35 – Lásd a 8. lábjegyzetben hivatkozott Klarenberg‑ügyben hozott ítélet 47. pontját, Mengozzi főtanácsnok 2009. február 12‑i vonatkozó indítványának 42‑44. pontjára való hivatkozással. Lásd továbbá Sharpston főtanácsnok UGT‑FSP ügyre vonatkozó 2010. május 6‑i indítványának 56. pontját (az ezen ügyben hozott ítéletre a 8. lábjegyzet hivatkozik). Ebben az értelemben Willemsen, H. J., „»Mit oder an«: § 613a BGB und der Wertschöpfungsgedanke”, Festschrift für Reinhard Ricardi zum 70. Geburtstag, München 2007., 477. o., véleménye szerint egy üzlet vagy üzletrész identitása szempontjából az adott szervezet, azaz a meglévő forrásoknak kifejezetten egy bizonyos üzleti célból való összekapcsolása meghatározó és mellőzhetetlen. Hasonlóképpen Müller‑Bonanni, T., „Betriebsübergang – ja oder nein? – Die aktuelle Rechtsprechung zum Tatbestand des § 613a BGB”, Neue Zeitschrift für Arbeitsrecht, 1/2009. melléklet, 14. o., azt az álláspontot képviseli, hogy az üzletátruházás egy felépített munkaszervezet értelmében vett funkcionális összefüggés átvételét követeli meg. A szerző egy üzlet „értékteremtő forrásának” a kedvezményezett általi átvételét említi.

---

36 – Lásd a jelen indítvány 44. pontját.

---

37 – Lásd a 19. lábjegyzetben hivatkozott Abler és társai ügyben ismertetett indítvány 71. pontját. Ebben a főtanácsnok azt az álláspontot képviseli, hogy a kórházi étkeztetés ágazatában az emberi munkaerő csekélyebb jelentőséggel bír, mint a takarítási és őrzési ágazatban, és semmiképpen sem minősül a legfontosabb tényezőnek. Ezenfelül a kórházi étkeztetés mint tevékenység két tekintetben különbözik a takarítási és őrzési tevékenységtől. Először, ennek során a munkatényező mellett a tárgyi eszközök nagyobb jelentőséggel bírnak. Másodszor a szakértelem, a tudás, a tervezés és a szervezés jelentősen nagyobb súllyal esik latba, mint a takarítási és őrzési tevékenység esetében.

---

38 – Lásd a 7. lábjegyzetben hivatkozott Süzen‑ügyben hozott ítélet 15. pontját, a 7. lábjegyzetben hivatkozott Hernández Vidal és társai egyesített ügyekben hozott ítélet 30. pontját, és a 25. lábjegyzetben hivatkozott Hidalgo és társai egyesített ügyekben hozott ítélet 30. pontját. Lásd ebben az értelemben a jogtudományi irodalom értelmezését. Lásd erről többek között Majoros, T., „Auftragnehmerwechsel bei Großküche als Betriebsübergang”, Das Recht der Arbeit, 2004., 193. o., Jochums, D., „Betriebsübergang: Der EuGH auf Abwegen?”, Neue Juristische Wochenschrift, 2005., 36. füzet., 2585. o., Davies, P., „Taken to the Cleaners? Contracting Out of Services Yet Again”, Oxford Journals, 1997. június, 196. o., Willemsen, H. J., hivatkozás a 35. lábjegyzetben, 477. o., és Thüsing, G., Europäisches Arbeitsrecht, München 2008., 168. pont, 168. o., a puszta funkcionális utódlást nem tekinti a 2001/23 irányelv értelmében vett üzletátruházásnak.

---

39 – Lásd Geelhoed főtanácsnok értékelését a 19. lábjegyzetben hivatkozott Abler és társai ügyre vonatkozó indítványának 61. pontjában.

---

40 – Lásd a 7. lábjegyzetben hivatkozott Süzen‑ügyben hozott ítélet 15. pontját, és a 25. lábjegyzetben hivatkozott Hidalgo és társai egyesített ügyekben hozott ítélet 30. pontját.

---

41 –      Lásd a 7. lábjegyzetben hivatkozott Hernández Vidal és társai egyesített ügyekben hozott ítélet 30. pontját.

---

42 – Lásd a 7. lábjegyzetben hivatkozott Süzen‑ügyben hozott ítélet 21. pontját; a 7. lábjegyzetben hivatkozott Hernández Vidal és társai egyesített ügyekben hozott ítélet 32. pontját; a 7. lábjegyzetben hivatkozott Temco‑ügyben hozott ítélet 33. pontját, és a 25. lábjegyzetben hivatkozott Hidalgo és társai egyesített ügyekben hozott ítélet 32. pontját.

---

43 – Lásd a jelen indítvány 27. pontját.

---

44 – Lásd Cosmas főtanácsnok C‑127/96., C‑229/96. és C‑74/97. sz., Hernández Vidál és társai egyesített ügyekre vonatkozó indítványának 80. pontját (a Bíróság 1998. december 10‑én hozott ítélete; EBHT 1998., I‑8179. o.). Jochums, D., hivatkozás a 38. lábjegyzetben, 2584. o., és Viala, Y., „Le maintien des contrats de travail en cas de transfert d’enterprise en droit allemand”, Droit Social, 2/2005, 203. o., szintén rámutat arra, hogy a munkaviszonyok átruházása a jogkövetkezmény, és ezért nem lehet egyúttal tényállási elem. Loibner, G., hivatkozás a 10. lábjegyzetben, 136. o., álláspontja szerint a Bíróság az Abler és társai ügyben hozott ítéletben kikerülte annak vizsgálatát, hogy a személyzet átvétele az üzletátruházás tényállási elemének vagy jogkövetkezményének minősül‑e, azáltal, hogy az emberi munkaerőnek az étkeztetési tevékenység tekintetében nem tulajdonított identitást létrehozó jelentőséget, és a gazdaságiegység‑jelleget a leltárra szűkítette le.

---

45 – Lásd ismét a 44. lábjegyzetben hivatkozott Hernández Vidal és társai egyesített ügyekre vonatkozó indítvány 80. pontját.

---

46 – Lásd a 19. lábjegyzetben hivatkozott Abler és társai ügyre vonatkozó indítvány 79. pontját.

---

47 – Riesenhuber, K., Europäisches Arbeitsrecht, Heidelberg 2009., 3. rész, 24. §, 40. pont, 420. o., a személyzet jelentős részének átvételére vonatkozó kritériumot jogosan minősíti helytelennek, mivel az üzletátruházás tényállását bizonyos mértékben a kedvezményezett rendelkezésére bocsátja, akit ilyen esetben célszerűtlen módon arra ösztönöznek, hogy ne vegyen át egyetlen munkavállalót sem. Hasonlóképpen Davies, P., hivatkozás a 38. lábjegyzetben, 197. o., még azon aggályának is hangot ad, hogy e kritérium alkalmazása hátrányos hatást fejthet ki a munkavállalóra. Uő, „Transfers – The UK Will Have to Make Up Its Own Mind”, Industrial Law Journal, 2001. június, 234. o., kifejti, hogy nem zárható ki, hogy olyan esetekben, amikor kizárólag munkaerőn alapuló tevékenységről van szó, a kedvezményezett egyszerűen az addigi munkavállalók alkalmazásának mellőzésével kivonja magát az irányelvből eredő kötelezettségei alól. A szerző rámutat e helyzet aggályosságára, főképp mivel éppen a takarító vállalkozások nem ritkán tanulatlan munkaerőként dolgozó munkavállalói szorulnak leginkább védelemre, és nekik kell, hogy lehetőségük legyen az irányelvre hivatkozni.

---

48 – Lásd a 19. lábjegyzetben hivatkozott Abler és társai ügyre vonatkozó főtanácsnoki indítvány 81. pontját.

---

49 – Uo., 81. pont.

---

50 – Ebben az értelemben Thüsing, G., hivatkozás a 38. lábjegyzetben, 168. pont, 168. o., Willemsen, J., „Erneute Wende im Recht des Betriebsübergangs – ein »Christel Schmidt II«‑Urteil des EuGH”, Neue Zeitschrift für Arbeitsrecht, 2009., 292. o., valamint Jochums, D., hivatkozás a 38. lábjegyzetben, 2585. o. Jochums úgy értelmezi ezt a szabályozást, hogy a gazdasági előny – a fennálló szervezet – igazolja a kedvezményezett vállalkozáshoz való jogának az elrendelt jogkövetkezmények révén történő korlátozását. Müller‑Bonanni, T., hivatkozás a 35. lábjegyzetben, 14. o., utal arra, hogy a munkaviszonyokba való kötelező belépés annak ellenszolgáltatását képezi, hogy a kedvezményezett más által felépített munkaszervezetet vesz át, és ezáltal megkíméli magát a saját szervezet felépítésétől.

---

51 – Így Reissner, G.‑P. is, „Anmerkung zum Urteil in der Rechtssache C‑340/01, Carlito Abler u. a./Sodexho MM Catering Gesellschaft mbH”, ZESAR, 3/2004., 141. o..

---

52 – Lásd többek között a 8. lábjegyzetben hivatkozott Klarenberg‑ügyben hozott ítélet 48. pontját; a 7. lábjegyzetben hivatkozott Hernández Vidal és társai egyesített ügyekben hozott ítélet 32. pontját; a 7. lábjegyzetben hivatkozott Süzen‑ügyben hozott ítélet 21. pontját; a 16. lábjegyzetben hivatkozott Schmidt‑ügyben hozott ítélet 17. pontját és a 21. lábjegyzetben hivatkozott Rygaard‑ügyben hozott ítélet 21. pontját. Reissner, G.‑P., hivatkozás az 51. lábjegyzetben, 141. o., álláspontja szerint a Bíróság mindig azt nézi, hogy az új tulajdonos azokat a gazdaságilag jelentős értékeket, amelyek a korábbi tulajdonos tulajdonát képezték, tovább használja‑e, bárhogy is kerültek ezek a birtokába.

---

53 – Láthatóan ebben az értelemben nyilatkozik Jochums, D., hivatkozás a 38. lábjegyzetben, 2585. o. Hasonlóképpen az EFTA‑Bíróság is, amely a mennyiségi kritériumnak pusztán jelzésértéket tulajdonít, mindazonáltal csak amennyiben az üzletet a személyzetének magas szintű szaktudása jellemzi. Lásd a 24. lábjegyzetben hivatkozott Eidesund‑ügyben hozott ítélet 43. pontját, a 24. lábjegyzetben hivatkozott Ulstein‑ügyben hozott ítélet 36. pontját és a 24. lábjegyzetben hivatkozott Ask‑ügyben hozott ítélet 29. pontját („in cases where a high percentage of the personnel is taken over, and where the business of the first service provider is characterised by a high degree of expertise of its personnel, the employment of that same personnel by the second service provider may support a finding of identity and continuity of the business. If the work to be performed does not require any particular expertise or knowledge, the taking‑over of personnel becomes less indicative of the identity of the undertaking.”)

---

54 – Lásd Thüsing, G., hivatkozás a 38. lábjegyzetben, 13. pont, 168. o., véleménye szerint az identitás megtartása esetében tipológiai fogalomról van szó: e kritériumok egyike sem szükséges és elégséges ismérve egy üzletátruházásnak.

---

55 – Lásd a jelen indítvány 54. pontját.

---

56 – Lásd a spanyol kormány beadványának 27. pontját.

---

57 – Lásd a 8. lábjegyzetben hivatkozott Foreningen af Arbejdsledere i Danmark ügyben hozott ítélet 26. pontját, a C‑4/01. sz., Martin és társai ügyben 2003. november 6‑án hozott ítélet (EBHT 2003., I‑12859. o.) 41. pontját, és a 8. lábjegyzetben hivatkozott Juuri‑ügyben hozott ítélet 23. pontját.

---

58 – Lásd a jelen indítvány 27. pontját.

---

59 – Lásd az előzetes döntéshozatalra utaló határozat 5. és 6. oldalát, valamint a Bizottság beadványának 15. és 16. pontját.