1.

A jelen dömpingellenes ügy alapvető jelentőségű az Európai Unió és számos olyan feltörekvő ország, mint a jelenleg a tervgazdaságból a piacgazdaságba tartó átmenet állapotában lévő, de még a „nem piacgazdaságú országok” közé tartozó Kínai Népköztársaság közötti jövőbeni kereskedelmi kapcsolatok szempontjából.

2.

Tisztázni kell, hogy az ilyen országokban székhellyel rendelkező és állami intézmények irányítása alatt álló vállalkozások hivatkozhatnak-e a dömpingellenes eljárásban arra, hogy piacgazdasági feltételek alapján működnek. Ezen, úgynevezett MET elismerése azzal a következménnyel jár, hogy az érintett vállalkozások elsőbbséget fognak élvezni más gyártókkal szemben: részükre a nem piacgazdaságú országokra egyébként irányadó szabályozástól eltérően forgalmuk alapján egyedi dömpingellenes vámot vetnek ki.

3.

A jelen ügyben az Európai Bizottság és az Európai Unió Tanácsa a Kínai Népköztársaságból származó glifozát behozatalával kapcsolatos dömpingellenes eljárásban megtagadta egy Kínai Népköztársaságban székhellyel rendelkező gyártó – nevezetesen a Zhejiang Xinan Chemical Industrial Group Co. Ltd (a továbbiakban: Xinanchem) társaság – részére a MET elismerését. A két intézmény ezt azzal indokolta, hogy a Xinanchem állami irányítás alatt áll. A Bizottság és a Tanács a vállalat tulajdonosi szerkezetére tekintettel irrelevánsnak tartotta a Xinanchem által előterjesztett azon iratokat, amelyekkel azt kívánta bizonyítani, hogy a társaság – az államnak a részvényesei között betöltött meghatározó pozíciója ellenére – megfelel a piacgazdasági feltételeknek. Ez azzal a következménnyel járt, hogy végül a Tanács az 1683/2004/EK rendeletben ( 2 ) (a továbbiakban: vitatott rendelet) a glifozát Xinanchem általi behozatalára nem egyedi dömpingvámot, hanem a Kínai Népköztársaság esetében megállapított általános dömpingvámot vetette ki.

4.

A Bíróság előtt lényegében a tekintetben van vita a felek között, hogy a dömpingellenes intézkedések alkalmazásában egy vállalkozás feletti állami irányítás puszta fennállása egyenértékűnek tekinthető-e az árak, a költségek és a ráfordítások tekintetében történő jelentős állami beavatkozással, ezért az érintett vállalkozás eleve nem részesülhet MET-ben. Ezenkívül a hatáskörrel rendelkező kínai kereskedelmi kamarának ( 3 ) a szerződések lebélyegzése és az exportárak igazolása során betöltött szerepéről folyik a vita.

5.

Az elsőfokú eljárásban a Tanács és a Bizottság MET-tel kapcsolatos viszonylag megszorító álláspontjának nem adtak helyt. A Törvényszék a 2009. június 17-i ítéletével ( 4 ) (a továbbiakban: megtámadott ítélet) helyt adott a Xinanchem 1683/2004 rendelettel szemben előterjesztett megsemmisítés iránti keresetének. Ezen ítélettel szemben nyújtotta be a Bizottság által támogatott Tanács a jelen fellebbezést. A Bíróság jelen fellebbezést elbíráló döntése hozzá fog járulni a Bizottságnak és a Tanácsnak a dömpingellenes eljárásokban jövőben kialakítandó közigazgatási gyakorlatához.

6.

A jelen ügy jogi hátterét az Európai Közösségben tagsággal nem rendelkező országokból érkező dömpingelt behozatallal szembeni védelemről szóló, 1995. december 22-i 384/96/EK tanácsi rendelet ( 5 ) (a továbbiakban: alaprendelet) adja. A jelen ügyre az alaprendeletnek az 1972/2002/EK rendelettel ( 6 ) módosított változata alkalmazandó.

7.

A dömpingellenes szabályozás „Alapelvek” címe alatt az alaprendelet 1. cikke többek között a következő rendelkezést tartalmazza:

„(1)   Dömpingellenes vám vethető ki minden olyan dömpingelt termékre, amelynek a Közösségben történő szabad forgalomba bocsátása kárt okoz.

(2)   Egy termék akkor tekinthető dömpingelt terméknek, ha a Közösségbe irányuló exportára alacsonyabb, mint egy hasonló terméknek a rendes kereskedelmi forgalomban az exportáló országra megállapított összehasonlítható ára.

[...]”

8.

A dömpingellenes vám meghatározása az adott termék „exportára” és egy hasonló áru „rendes értékének” összehasonlítása alapján történik. A dömpingellenes szabályozás központi problémája a rendes érték alaprendelet 2. cikkének (1)–(7) bekezdése szerinti meghatározása.

9.

Az alaprendelet 2. cikkének (1) bekezdése a következőképpen határozza meg a rendes érték megállapításának alapvető módszerét.

„A rendes érték rendszerint az exportáló országban a független vevők által a rendes kereskedelmi forgalom keretében ténylegesen fizetett vagy fizetendő árakon alapszik.”

10.

Az alaprendelet 2. cikkének (7) bekezdése 1998 óta egy különös szabályt tartalmaz a nem piacgazdaságú országokból ( 7 ) származó behozatal tekintetében, amely a jelen esetre alkalmazandó változatában figyelembe veszi a megváltozott gazdasági feltételeket Oroszországban és Kínai Népköztársaságban ( 8 ):

[...]”

11.

A fentieken kívül meg kell említeni az alaprendelet 9. cikkének (5) bekezdését, amelynek második albekezdése a nem piacgazdaságú országok vállalkozásainak nyújtható úgynevezett „egyéni elbírálásra” vonatkozó feltételeket állapítja meg:

„Ha a 2. cikk (7) bekezdésének a) pontját kell alkalmazni, egyedi vámot határoznak meg azokra az exportőrökre, amelyek megfelelően alátámasztott kérelmek alapján bizonyítani tudják az alábbiakat:

[...]

[...]

12.

Időközben az Európai Közösségben tagsággal nem rendelkező országokból érkező dömpingelt behozatallal szembeni védelemről szóló, 2009. november 30-i 1225/2009/EK tanácsi rendelettel ( 9 ) új alaprendelet lépett hatályba, amely azonban nem alkalmazható a jelen ügyben ( 10 ).

13.

A Törvényszék megállapításai ( 11 ) szerint a jelen jogvita háttere a következőképpen foglalható össze.

14.

A Xinanchem a sanghaji tőzsdén jegyzett, kínai jog szerinti társaság. A glifozát egyike a Xinanchem által gyártott és a kínai, valamint a világpiacon forgalmazott fő termékeknek. A mezőgazdasági termelők által az egész világon igen gyakran használt és az Európai Unióban engedélyezett ( 12 ) vegyi gyomirtó szerről van szó.

15.

Az Európai Unió az alaprendelet alapján 1998. február és 2010. december között dömpingellenes vámot vetett ki a glifozátnak a Kínai Népköztársaságból az Európai Unióba történő behozatalára. E célból a Tanács, a Bizottság javaslata alapján, a közös kereskedelempolitika keretében egymást követően több, dömpingellenes intézkedéseket tartalmazó rendeletet bocsátott ki, köztük a vitatott 1683/2004 rendeletet ( 13 ).

16.

A Xinanchem az 1683/2004 rendelet meghozatala iránti eljárásban az alaprendelet 2. cikke (7) bekezdésének b) pontja alapján kérte a Bizottságtól a MET megadását. Ennek érdekében a Xinanchem kitöltve benyújtotta a Bizottsághoz a rendelkezésére bocsátott kérdőívet, és megválaszolta a Bizottság különböző kiegészítő felvilágosítás iránti kéréseit. A Bizottság azonban nem adta meg a MET-et a Xinanchem részére.

17.

A Xinanchem MET megadása iránti kérelmét illetően az 1683/2004 rendelet (13)–(15) preambulumbekezdése a következőket tartalmazza:

18.

A Xinanchem által egyéni elbírálás, vagyis egyedi exportárain alapuló egyedi dömpingár-különbözet megállapítása iránt másodlagosan előterjesztett kérelemmel kapcsolatban az 1683/2004 rendelet (17) preambulumbekezdése a következőket tartalmazza:

„Ebben a tekintetben megállapítást nyert, hogy a fenti (14) preambulumbekezdésben kifejtettek szerint a Xinanchem jelentős állami irányítás alatt állt az érintett termék exportárai meghatározásának tekintetében […]”

19.

Mivel a Xinanchem MET megadása iránti kérelme elutasításra került, a rendes érték meghatározására az alaprendelet 2. cikke (7) bekezdésének a) pontja szerint egy piacgazdaságú harmadik ország, a Brazil Szövetségi Köztársaság gyártóitól kapott adatok alapján került sor. ( 14 )

20.

Az 1683/2004 rendelet 1. cikke alapján a Kínai Népköztársaságból származó glifozát behozatalára 29,9%–os végleges dömpingellenes vámot vetettek ki.

21.

A Xinanchem az 1683/2004 rendelettel szemben megsemmisítés iránti keresetet nyújtott be a Törvényszékhez, amelynek első fokon helyt adtak. A Törvényszék a 2009. június 17-én hozott megtámadott ítéletben ( 15 ) az 1683/2004 tanácsi rendelet 1. cikkét megsemmisítette, amennyiben az a Xinanchemet érinti.

22.

A Tanács a Törvényszék hivatkozott ítéletével szemben a 2009. augusztus 17-i, a Bírósághoz 2009. augusztus 18-án ( 16 ) érkezett beadványában fellebbezést terjesztett elő.

23.

A Tanács azt kéri, hogy a Bíróság

24.

Az első fokon a Tanács támogatása érdekében beavatkozó Bizottság csatlakozik a Tanács által benyújtott fellebbezéshez.

25.

A Xinanchem azt kéri, hogy a Bíróság,

26.

Az Association des utilisateurs et distributeurs de l’agrochimie européenne (AUDACE), amely az elsőfokú eljárásban a Xinanchem támogatása érdekében avatkozott be, azt kérte a Bíróságtól, hogy utasítsa el a Tanács első jogalapra alapított fellebbezési kérelmét ( 17 ); továbbá kéri, hogy a Bíróság kötelezze a Tanácsot a jogorvoslati eljárásban felmerült költségeinek viselésére.

27.

A Bíróság a fellebbezésről írásbeli eljárásban, valamint a 2011. november 29-i tárgyaláson határozott.

28.

A Bíróság elnöke a 2011. május 18-i határozatával ( 18 ) elutasította a Xinanchemnek a megtámadott ítélet előzetes végrehajthatósága elrendelése iránt az EUMSZ 278. cikk és az EUMSZ 279. cikk alapján benyújtott kérelmét.

29.

A Xinanchem általánosságban kétségbe vonja a fellebbezés elfogadhatóságát. A társaság azt kifogásolja, hogy a Tanács a megtámadott ítéletben elkövetett jogban való tévedés megjelölése nélkül az ügy tényállásának és bizonyítékainak újbóli értékelését kéri a Bíróságtól.

30.

Ezen érvnek nem lehet helyt adni.

31.

Igaz ugyan, hogy a Bíróság alapokmánya 58. cikkének első bekezdésével együttesen értelmezett EUMSZ 256. cikk (1) bekezdésének második albekezdése alapján a fellebbezés kizárólag jogkérdésre vonatkozhat ( 19 ). A jelen ügyben azonban a Tanács pontosan e kereteken belül maradt.

32.

A Tanács fellebbezésének első jogalapja egyértelműen meghatározott jogkérdést vet fel, nevezetesen az alaprendelet 7. cikke (2) bekezdése b) és c) pontjának értelmezését, és részletesen ismerteti azt a jogban való tévedést, amelyet véleménye szerint a Törvényszék e rendelkezések értelmezése és alkalmazása során elkövetett. Szemben azzal az állásponttal, amelyet a Xinanchem képviselni látszik, amennyiben a fellebbező – amint a jelen esetben –az uniós jognak a Törvényszék általi értelmezését vagy alkalmazását kifogásolja, az elsőfokú eljárásban megvizsgált jogkérdések a fellebbezés keretében igenis újból vita tárgyát képezhetik ( 20 ). Ugyanis, ha valamely fél a Törvényszék előtt már felhasznált jogalapokra és érvekre nem alapíthatná fellebbezését, a fellebbezési eljárás részben értelmét vesztené. ( 21 )

33.

A második és harmadik jogalap keretében hasonlóan a Törvényszék által elkövetett nyilvánvaló értékelési hiba megállapítása is felülvizsgálható a fellebbezési eljárásban. A hatáskörrel rendelkező uniós intézményeknek az összetett gazdasági háttér értékelése során biztosított mérlegelési mozgástér terjedelmének ( 22 ) és e tekintetben a bírói felülvizsgálat korlátainak kérdése jogkérdésnek minősül, amelyről a Bíróságnak fellebbviteli bíróságként döntenie kell. Amennyiben a Törvényszék a jelen ügyben tévesen állapította meg a Tanács és a Bizottság mérlegelési mozgásterének határait, és a gazdasági háttér saját értékelésével helyettesítette a fenti intézmények értékelését, akkor jogban való tévedésről van szó, amely indokolja a megtámadott ítélet hatályon kívül helyezését. ( 23 )

34.

A fentiek alapján tehát a Tanács által előterjesztett fellebbezés elfogadható.

35.

A fellebbezés megalapozottságának vizsgálatát megelőzően röviden meg kell vizsgálni, hogy a jogvita tárgya időközben nem vált-e okafogyottá. Még ha feltételezzük is, hogy a Tanács olyan privilegizált fellebbező, amelynek nem kell igazolnia az eljárás lefolytatásához fűződő különös érdekét (a Bíróság alapokmánya 56. cikkének első és második bekezdése) ( 24 ), folyamatban lévő ügyben csak akkor születhet döntés, ha a felvetett jogkérdések nem tisztán hipotetikus jellegűek a jogvita tárgyának okafogyottá válása következtében. ( 25 )

36.

Felületesen szemlélve az ilyen okafogyottá válás mellett szólhat az a körülmény, hogy a folyamatban lévő fellebbezési eljárás alatt a Tanács az 1187/2010/EU végrehajtási rendelettel a Kínai Népköztársaságból származó glifozát behozatalára vonatkozó dömpingellenes intézkedéseket hatályon kívül helyezte, és megszüntette a dömpingellenes eljárást. Már ezt megelőzően először a 2009/383/EK bizottsági határozat ( 26 ), majd a 126/2010/EU tanácsi rendelet ( 27 ) felfüggesztette a vitatott dömpingellenes vámot.

37.

A dömpingellenes intézkedések említett felfüggesztése, illetve hatályon kívül helyezése azonban csak a jövőre nézve van hatással. ( 28 ) Ennélfogva a már beszedett dömpingellenes vám semmiképpen nem kérdőjelezhető meg. E vámok tekintetében az alkalmazandó végrehajtási rendelet – a jelen esetben a vitatott 1683/2004 rendelet – mindig érvényes jogalap marad, kivéve ha a rendeletet az Európai Unió bíróságai jogerős ítéletben megsemmisítenék.

38.

A jelen esetben a Törvényszék a megtámadott ítéletben megsemmisítette az 1683/2004 rendelet 1. cikkét, amennyiben az a Xinanchemet érinti. Ezen ítélettel szemben nyújtotta be határidőn belül a Tanács a jelen fellebbezést. Ez a Bíróság alapokmánya 60. cikkének második bekezdése alapján azzal a következménnyel jár, hogy a Törvényszék semmissé nyilvánító határozata csak a Tanács által benyújtott fellebbezés Bíróság általi elutasításának napjától lép hatályba ( 29 ). Ennélfogva 1. cikkének a Törvényszék általi megsemmisítése ellenére az 1683/2004 rendelet a teljes időbeli hatálya alatt alkalmazandó a dömpingellenes vámnak a Xinanchem által gyártott glifozát behozatalára történő kivetése jogalapjaként.

39.

Mivel tehát az 1683/2004 rendelet alapján a Xinanchem által gyártott glifozát behozatalára kivetett dömpingellenes vám sorsa és e vámnak az uniós költségvetésben való megtartása döntően a Bíróságnak a jelen fellebbezés tárgyában hozott ítéletétől függ, nincs semmiféle ok arra, hogy a folyamatban lévő jogvitát okafogyottnak tekintsük.

40.

A Tanács által benyújtott fellebbezés annak a jogilag történő tisztázására irányul, hogy az uniós intézmények dömpingellenes eljárás keretében milyen körülmények esetén tekinthetnek egy nem piacgazdaságú országban székhellyel rendelkező vállalkozást állami befolyás alatt állónak, aminek következtében e vállalkozás részére meg kell tagadni a MET megadását. E tekintetben a Tanács és a Bizottság, illetve a Xinanchem és az AUDACE egymással ellentétes álláspontot képvisel.

41.

A jelen jogvita megoldásának kulcsát az alaprendelet 2. cikke (7) bekezdése c) pontjának első francia bekezdése jelenti. E rendelkezés szerint a Kínai Népköztársaságban székhellyel rendelkező gyártó csak akkor tekinthető piacgazdasági feltételek alapján működőnek, ha döntéseit az árak, a költségek és a ráfordítások tekintetében „piaci jelzések alapján” hozza meg, „e tekintetben jelentős állami beavatkozás nélkül”, és erre nézve e gyártónak kell elegendő bizonyítékot szolgáltatnia.

42.

Egyértelmű jogkérdésnek minősül, hogy mi a jelentése e feltételeknek, különösen a „jelentős állami beavatkozás” hiányának, és ezáltal az az Európai Unió bíróságainak teljes körű ellenőrzése alá tartozik, továbbá e vonatkozásában az uniós intézmények nem rendelkeznek mérlegelési mozgástérrel ( 30 ).

43.

A Tanács Bizottság által támogatott álláspontja szerint a Törvényszék tévesen értelmezi és alkalmazza az alaprendelet 2. cikke (7) bekezdése c) pontját. A Tanács kifogása alátámasztásaként összesen három jogalapra hivatkozik, amelyek közül az első az állam – mint messze legnagyobb részvényes – Xinanchemben való részesedésének hatásaira, a második a Xinanchem exportárainak a kínai kereskedelmi kamara, a CCCMC általi felülvizsgálatára vonatkozik; a harmadik jogalap pedig a jelentős állami beavatkozás hiányára vonatkozó bizonyítékoknak a Bizottság és a Tanács általi mellőzésével foglalkozik.

44.

A Xinanchem és az AUDACE egyetért a Törvényszék ítéletével.

45.

A Tanács fellebbezésének első jogalapja a megtámadott ítélet 82–107. pontja ellen irányul. A Törvényszék az ítélet e részében lényegében azt állapítja meg, hogy a Tanácsnak és a Bizottságnak pusztán az államnak a részvényesek közötti meghatározó szerepére tekintettel nem kellett volna megtagadnia a MET-et. ( 31 ) A Törvényszék ugyanis abból indul ki, hogy valamely vállalkozás feletti állami irányítás megléte nem zárja ki szükségszerűen azt, hogy ez a vállalkozás mégis piacgazdasági feltételek alapján működjön. ( 32 ) A Törvényszék úgy véli, hogy különösen nem azonosítható a társasági jogi értelemben vett – részvényesként történő – állami irányítás az alaprendelet 2. cikke (7) bekezdése c) pontja értelmében vett jelentős állami beavatkozással. ( 33 ) A Tanácsnak és a Bizottságnak inkább a Xinanchem által a vállalkozás üzleti döntéseibe való jelentős állami beavatkozás hiánya bizonyítására benyújtott bizonyítékokat kellett volna vizsgálniuk. ( 34 ) A Törvényszék úgy véli, hogy a Tanács és a Bizottság az alaprendelet 2. cikke (7) bekezdésének c) pontjában megfogalmazottakat meghaladó további feltételt – nevezetesen a társasági jogi értelemben vett állami irányítás hiányát – írt elő a MET megadása tekintetében. ( 35 )

46.

A Bizottság által támogatott Tanács szerint a Törvényszéknek az alaprendelet 2. cikke (7) bekezdése c) pontjának első francia bekezdésével kapcsolatban a megtámadott ítéletben kifejtett jogi álláspontja nem helytálló. A Tanács összesen öt érvet hoz fel. Először is a Törvényszék a jelentős állami beavatkozás hiányának követelményét nem önálló feltételnek tekintette. Másodszor a Törvényszék álláspontja ellentétben áll a „jelentős” szó értelmével. Harmadszor a Törvényszék értelmezése nem egyeztethető össze a MET kivételes jellegével. Negyedszer, a szövegkörnyezet, amelybe a MET-tel kapcsolatos szabályozás illeszkedik, különösen az alaprendelet 9. cikkének (5) bekezdésével való összehasonlítás ellentmond a Törvényszék jogi álláspontjának. Végül ötödször a Törvényszék értelmezése a gyakorlattal ellentétes eredményekre, valamint a MET megadása feltételeinek fennállásával kapcsolatban a vállalkozásra háruló bizonyítási teher megfordításához vezet.

47.

Egyik érvet sem találom meggyőzőnek.

48.

Nem vitatott, hogy a vizsgálat időszakában a kínai állam társasági jogi értelemben véve irányította a Xinanchem társaságot. Ezenkívül a Bizottság a tárgyaláson emlékeztetett arra, hogy a kínai állam a Xinanchem igazgatótanácsának kinevezése által ténylegesen gyakorolta az irányítást ( 36 ).

49.

A Törvényszék ezt a tényt nem hagyta figyelmen kívül. A Törvényszék azonban helyesen hangsúlyozta azt, hogy a valamely vállalkozás feletti, részvényesi minőségben fennálló állami irányítás, beleértve az igazgatótanács kinevezését is, nem szükségszerűen azonos a vállalkozás üzleti döntéseibe való, az alaprendelet 2. cikke (7) bekezdése c) pontjának első francia bekezdése értelmében vett „jelentős állami beavatkozással” ( 37 ). A Törvényszék tehát következetesen kifogásolta azt, hogy a Bizottság és a Tanács a jelen ügyben mellőzte a Xinanchem által az üzleti döntéseibe való jelentős állami beavatkozás hiányára vonatkozóan benyújtott bizonyítékokat, és azokat nem vizsgálta alaposabban.

50.

A Tanács első érve úgy szól, hogy a Törvényszék az alaprendelet 2. cikke (7) bekezdése c) pontja első francia bekezdésének értelmezése során a jelentős állami beavatkozás hiányának követelményét, amint az az „e tekintetben jelentős állami beavatkozás” fordulatban kifejezésre jut, nem önálló feltételnek tekintette.

51.

Első pillantásra meglepő ez az érv, mivel a Törvényszék kifejezetten elismerte, hogy az alaprendelet 2. cikke (7) bekezdése c) pontjának első francia bekezdése két feltételt ír elő: A rendelkezés „[a]z érintett exportáló gyártót kötelezi [...] annak bizonyítására, hogy döntéseit egyrészt»a piaci jelzések alapján«, másrészt»jelentős állami beavatkozás nélkül« hozzák meg”. ( 38 ) Egyebekben a vitatott rendelkezés szövegében az „és” kötőszó egyértelművé teszi, hogy két önálló feltételről van szó.

52.

A felek ezért sohasem kérdőjelezték meg, hogy a MET megadása vonatkozásában a „piaci jelzések alapján”, valamint a jelentős állami beavatkozás hiányának követelménye esetén két önálló és együttesen teljesítendő feltételről van szó.

53.

A Tanács és a Bizottság álláspontja szerint a Törvényszék értelmezése mindamellett gyakorlatilag azzal a következménnyel jár, hogy a második feltétel („e tekintetben jelentős állami beavatkozás”) feleslegessé válik. Az érv a következőképen hangzik: ha nem elégszünk meg azzal, hogy a „jelentős állami beavatkozás” – amint azt az érintett uniós intézmények vélik – azonos a vállalkozás feletti puszta állami irányítással, hanem ezen túlmenően – a Törvényszékhez hasonlóan – a közhatalom olyan jellegű cselekvését követeljük meg, „amely a vállalkozás döntéseit összeegyeztethetetlenné teszi a piacgazdasági feltételekkel” ( 39 ), akkor az első és a második feltétel összemosódik.

54.

Ez az érv azonban nem meggyőző.

55.

Igaz ugyan, hogy az alaprendelet 2. cikke (7) bekezdése c) pontja első francia bekezdésének a Törvényszék által adott értelmezése azzal a következménnyel jár, hogy az államnak a vállalkozás felett részvényesi minőségében gyakorolt, társasági jogi értelemben vett irányítása önmagában nem elegendő a MET vállalkozás részére való megadásának megtagadásához. Sokkal inkább arról van szó, hogy az állam a vállalkozás üzleti döntéseit ténylegesen is befolyásolja, ráadásul úgy, hogy az összeegyeztethetetlen a piacgazdasági feltételekkel ( 40 ).

56.

A második feltétel vonatkozásában (vagyis a jelentős állami beavatkozás hiánya vonatkozásában) végül tehát a Törvényszék olyan megfontolásokat tett, amelyek az első feltétel (az árak, a költségek és a ráfordítások tekintetében piaci jelzések alapján való döntés) tekintetében is szerepet játszanak. E tekintetben a két feltétel szabályozási tartalmának határozott közelítéséről van szó.

57.

Az uniós jogalkotó szándéka is a közelítés volt, amint az az alaprendelet 2. cikke (7) bekezdése c) pontja első francia bekezdésének szövegében szereplő „e tekintetben” kifejezés alkalmazásából kitűnik („e tekintetben jelentős állami beavatkozás”) ( 41 ). Ez egyértelművé teszi, hogy az alaprendelet 2. cikke (7) bekezdése c) pontjának első francia bekezdésében szereplő első és második feltétel végeredményben szintén a vállalkozásnak az árak, a költségek és a ráfordítások tekintetében hozandó döntéseire vonatkozik.

58.

Ebből következően a két feltétel alkalmazása során a MET megtagadása nem támasztható alá kizárólag azzal, hogy a vállalkozás „jelentős állami beavatkozás” alatt áll, a jelentős állami beavatkozásnak inkább a vállalkozásnak az árak, a költségek és a ráfordítások tekintetében hozandó döntései vonatkozásában kell fennállnia.

59.

Az alaprendelet 2. cikke (7) bekezdése c) pontjának első francia bekezdésében megfogalmazott két feltétel közötti összefüggés ellenére azok nem egyesülnek teljesen, inkább mindkét feltétel a saját szabályozási tartalmán belül marad azzal, hogy a MET már akkor megtagadható, ha a két feltétel közül az egyik nem teljesül.

60.

Így különösen elképzelhető, hogy a – például a tervgazdaság rendszerében vevőkkel és szállítókkal hosszú távú és szilárd üzleti kapcsolatokkal rendelkező – vállalkozás az árak, a költségek és a ráfordítások tekintetében hozandó döntéseinél nincs jelentős mértékben kitéve a kereslet és kínálat kölcsönhatásának, tehát nem elsősorban piaci jelzések alapján cselekszik. A MET megtagadásának első feltétele tehát teljesül, még ha a második feltétel keretében az állami irányítás vagy az egyedi vállalati döntésekbe való jelentős állami beavatkozás egyáltalán nem áll is fenn.

61.

A fordított helyzet is elképzelhető: így a tervgazdaságból a piacgazdaságba való átmenet állapotában lévő országban működhetnek olyan vállalkozások, amelyek az árak, a költségek és a ráfordítások tekintetében a döntéseiket ugyan alapvetően piaci jelzések alapján hozzák meg, de e vonatkozásban többé-kevésbé szoros állami felügyelet vagy beavatkozás alatt állnak. Az ilyen vállalkozások részére a MET megadása nem az alaprendelet 2. cikke (7) bekezdése c) pontjának első francia bekezdésében foglalt első feltétel alapján (döntések „piaci jelzések alapján”), hanem a második feltétel („e tekintetben jelentős állami beavatkozás”) alkalmazásával tagadható meg.

62.

Végül kevésbé a Törvényszék, mint inkább a Tanács és a Bizottság jogi álláspontja jár azzal a következménnyel, hogy az alaprendelet 2. cikke (7) bekezdése c) pontjának első francia bekezdésében foglalt két feltétel valamelyike feleslegessé válik. Ha a két feltétel tekintetében a Tanácsot és a Bizottságot követnénk, ez azt jelentené, hogy állami tulajdonban lévő vagy állami irányítás alatt álló cégek részére már önmagában az állam tulajdoni részesedése miatt sohasem adható meg a MET, függetlenül attól, hogy az első feltételre tekintettel az üzleti döntéseit piaci jelzések alapján hozza-e meg, vagy sem.

63.

Az ilyen megközelítés sem felel meg a gazdasági realitásnak. Amint maga a Tanács megállapította, a Kínai Népköztársaságban „háttérbe kerültek [a korábbi] gazdasági körülmények” ( 42 ). A piacgazdaságba való átmenet állapotában lévő olyan feltörekvő országokban, mint a Kínai Népköztársaság, működhetnek ugyanakkor olyan állami tulajdonban lévő cégek, amelyek az árak, a költségek és a ráfordítások tekintetében a döntéseiket piaci jelzések alapján hozzák meg, mivel az állam részvényesként olyan szerepre korlátozódik, amely messzemenően megfelel a piacgazdasági rendszerekben játszott magánbefektetői szerepnek. Még ha az ilyen típusú állami részesedés nagy piacgazdasági hagyományokkal nem rendelkező országokban nem is általános, fennállása – a Tanács és a Bizottság álláspontja ellenére – nem zárható ki kategorikusan.

64.

Az alaprendelet 2. cikke (7) bekezdése c) pontjának a Tanács és a Bizottság által képviselt értelmezése – a MET megtagadása már önmagában a társasági jogi értelemben vett állami irányítás alapján – meghaladja az annak biztosításához szükséges mértéket, hogy a feltörekvő országokban székhellyel rendelkező vállalkozások közül csak olyanok kapják meg a MET-et, amelyek ténylegesen piacgazdasági feltételek alapján működnek ( 43 ). Ez vonatkozhat állami cégekre és az állam részvényesként történő irányítása alatt álló cégekre is.

65.

Ebben az összefüggésben a Tanács első érvét el kell utasítani.

66.

A Tanács második érve az alaprendelet 2. cikke (7) bekezdése c) pontjának első francia bekezdésében foglalt „jelentős” szó jelentésén alapszik. A Tanács úgy véli, hogy a „jelentős” kifejezés csupán az érintett vállalkozás üzleti döntéseibe való esetleges állami beavatkozás mértékét fejezi ki, nem pedig az állami beavatkozás módját, hatásait vagy az alapjául szolgáló indokokat.

67.

Ez az érv sem eredményes.

68.

Egyet kell érteni a Tanáccsal abban, hogy a „jelentős” fogalom használata elsősorban az esetleges állami beavatkozás mértékére vonatkozik. Mivel ezzel a megfogalmazással kifejezésre jut, hogy azon jelentéktelen állami beavatkozás, amely nem alkalmas arra, hogy érzékelhető hatást gyakoroljon az érintett vállalkozásnak az árakkal, a költségekkel és a ráfordításokkal kapcsolatos döntéseire, nem akadálya a MET megadásának. Amint azt a Bíróság helytálló módon kiemelte, az uniós jogalkotó valamely vállalkozás tevékenységével kapcsolatban engedélyezni akart bizonyos fokú állami befolyást, illetve a vállalkozás döntéshozatali folyamatában való részvételt, amely semmilyen módon nem hat ki annak árakkal, költségekkel és ráfordításokkal kapcsolatos döntései meghozatalának módjára. ( 44 ) Figyelembe kell venni tehát azon körülményt, hogy az alaprendelet 2. cikke (7) bekezdésének b) és c) pontja a tervgazdaságból a piacgazdaságba tartó átmenet állapotában lévő feltörekvő országokra alkalmazandó.

69.

A Tanács azonban téved, amennyiben a „jelentős” fogalom használatából azt a következtetést kívánja levonni, hogy az alaprendelet 2. cikke (7) bekezdése c) pontjának első francia bekezdése keretében kizárólag az esetleges állami beavatkozás mértékéről, nem pedig annak módjáról és az állami beavatkozás lehetséges hatásairól van szó.

70.

A rendelkezés célja ugyanis az, hogy a MET megadását olyan feltörekvő országokban székhellyel rendelkező gyártók részére tegye lehetővé, amelyek esetében a termékeik gyártásával és értékesítésével kapcsolatban túlnyomórészt piaci feltételek érvényesülnek. ( 45 ) Ennélfogva a vállalkozás működésébe történő állami beavatkozás csak abban az esetben akadálya a MET megadásának, amennyiben hatással van arra, hogy az érintett vállalkozás üzleti döntéseit nem a piaci jelzések alapján hozzák meg. Hogy a Törvényszék találó szavaival fejezzem ki magam, annak van döntő jelentősége, hogy az érintett exportáló gyártók releváns döntései tisztán üzleti megfontolásokon alapulnak-e, vagy azokat más, az állam által irányított gazdaságra jellemző megfontolások torzítják ( 46 ).

71.

Eszerint tehát nem pusztán mennyiségi, hanem minőségi szempontból is olyan állami beavatkozásnak kell érvényesülnie, amely alkalmas arra, hogy oly módon akadályozza az érintett vállalkozást a piacgazdasági feltételek alapján történő működésben, hogy ezáltal nem lenne igazolható a MET-nek az alaprendelet 2. cikke (7) bekezdése b) és c) pontja szerinti megadása.

72.

A Tanács érvelése egyoldalúan az alaprendelet 2. cikke (7) bekezdésének c) pontjában foglalt mennyiségi elemre („jelentős állami beavatkozás”) épül, anélkül hogy azzal egyidejűleg a minőségi elemet („hogy a gyártó piacgazdasági feltételek alapján működik”) megfelelően figyelembe venné, ezért azt el kell utasítani.

73.

A Tanács harmadik érvével azt rója fel a Törvényszéknek, hogy értelmezése alapján a 2. cikk (7) bekezdése b) és c) pontjának kivételes jellege nem egyeztethető össze az alaprendelet 2. cikke (7) bekezdésének a) pontjával.

74.

Nem fogadom el ezt az érvelést.

75.

A Törvényszék a megtámadott ítélet több pontjában hangsúlyozza, hogy a MET esetében kivételes szabályozásról van szó. Kifejezetten elismeri tehát a Törvényszék, hogy a 2. cikk (7) bekezdésének b) pontjában szabályozott módszer egy szűken értelmezendő „kivételt” jelent az alaprendelet 2. cikke (7) bekezdésének a) pontjában a nem piacgazdaságú országok részére a rendes érték meghatározása céljából előírt módszer alól ( 47 ). A Törvényszék továbbá meghatározott feltörekvő országokból származó behozatalokkal szembeni „különleges bánásmódra” utal a rendes érték meghatározása tekintetében, és hangsúlyozza, hogy abból kell kiindulni, hogy ezen országokban a vállalkozások működését meghatározó körülmények ellenkező bizonyíték hiányában nem összehasonlíthatók a piacgazdasággal rendelkező országokban érvényesülő körülményekkel. ( 48 )

76.

A Törvényszék e megállapításai esetében messze nem csupán egy a MET kivételes jellegéhez fűződő üres szólamról van szó. Ugyanis a jelen ügyben is teljes mértékben összeegyeztethető az alaprendelet 2. cikke (7) bekezdése c) pontjának a Törvényszék általi értelmezése és alkalmazása a jogalkotó szándékát tükröző főszabály-kivétel viszonnyal. A MET kivételből nem válik szabállyá pusztán azért, mert az alkalmazási köréből nincsenek kizárva általánosságban az állami irányítás alatt álló vállalkozások. Ahogyan minden egyéb vállalkozásnak, úgy az állami irányítás alatt állónak is teljesítenie kell az alaprendelet 2. cikke (7) bekezdésének b) és c) pontjában foglalt általános feltételeket.

77.

Végezetül jelen esetben nem az a kérdés meghatározó, hogy az alaprendelet 2. cikke (7) bekezdésének b) és c) pontja szűken értelmezendő-e, hanem sokkal inkább az, hogy mennyire szűken értelmezendő. Ez a MET-ről szóló rendelkezések célkitűzéseinek figyelembevételével ítélhető meg.

78.

Amint már említettem, az alaprendelet 2. cikke (7) bekezdése b) és c) pontjának az a célja, hogy a MET megadását olyan feltörekvő országokban székhellyel rendelkező gyártók részére tegye lehetővé, amelyek esetében a termékeik gyártásával és értékesítésével kapcsolatban túlnyomórészt piaci feltételek érvényesülnek. ( 49 ) A Tanács és a Bizottság által képviselt értelmezés, miszerint valamennyi, az állam mint részvényes által irányított vállalkozás vonatkozásában eleve meg kell tagadni a MET-et, nem felel meg kellő mértékben ennek a célkitűzésnek. Az ilyen értelmezés túlzottan megszorítónak tűnik, és ahhoz vezethet, hogy bár a feltörekvő országokban székhellyel rendelkező gyártók ténylegesen piacgazdasági feltételek alapján működnek, önmagában a részvényesi struktúrájuk megakadályozza őket a MET megszerzésében. Ez ellentmond egyrészt az uniós jogalkotó azon törekvésének, hogy figyelembe lehessen venni az alapvetően megváltozott gazdasági feltételeket a feltörekvő országokban ( 50 ), másrészt pedig az alaprendelet általános céljának, miszerint valamennyi érintett érdekében biztosítani kell az exportár és a rendes érték tisztességes összehasonlítását ( 51 ).

79.

Következésképpen a Tanács harmadik érvét is el kell utasítani.

80.

Negyedszer a Tanács azt állítja, hogy az alaprendelet 2. cikke (7) bekezdése b) és c) pontjának a Törvényszék által adott értelmezése rendszertani szempontból téves. Ez az értelmezés ellentmond azoknak a feltételeknek, amelyek alapján az uniós intézmények az alaprendelet 9. cikke (5) bekezdése alapján úgynevezett „egyéni elbírálást” biztosítanak a harmadik országokban székhellyel rendelkező gyártóknak. Mivel a 9. cikk (5) bekezdésében foglalt szigorúbb szabályozás a Tanács álláspontja szerint teljes mértékben kizárja alkalmazási köréből az állami irányítás alatt álló vállalkozásokat, a Tanács úgy véli, hogy az még inkább vonatkozik a 2. cikk (7) bekezdésének b) és c) pontja szerinti MET-re.

81.

Kétségtelen, hogy van összefüggés a MET 2. cikk (7) bekezdésének b) és c) pontjában foglalt szabályozása és az alaprendelet 9. cikke (5) bekezdésének második albekezdése szerinti egyéni elbírálásra vonatkozó szabályozás között. Mindkét szabály lehetővé teszi egyedi dömpingellenes vám kivetését feltörekvő országokban székhellyel rendelkező gyártókkal szemben: a MET keretében a rendes értéket és az exportárat is, míg az egyéni elbírálás keretében pusztán az exportárat határozzák meg egyedileg.

82.

A két rendelkezés közötti összefüggést megerősíti az alaprendelet 9. cikke (5) bekezdése második albekezdése szövegének bevezető része („Ha a 2. cikk (7) bekezdésének a) pontját kell alkalmazni [...]”) is. Egyéni elbírálásban az a nem piacgazdaságú országban székhellyel rendelkező gyártó részesülhet, aki nem kapott MET-et, így rá az alaprendelet 2. cikke (7) bekezdésének a) pontja szerinti általános szabályok vonatkoznak. Ebben az összefüggésben sok, feltörekvő országban székhellyel rendelkező exportőr másodlagosan benyújtja az egyéni elbírálás iránt kérelmet arra az estre, ha részükre nem adják meg a kedvezőbb MET-et. Erre jogosan utalt a Tanács és a Bizottság.

83.

A MET és az egyéni elbírálás közötti, fentiekben bemutatott kapcsolat mindenképpen amellett szól, hogy az alaprendelet 2. cikke (7) bekezdése b) és c) pontjának értelmezése során lehetőleg ügyelni kell arra, hogy ne keletkezzen ellentmondás az alaprendelet 9. cikke (5) bekezdésének második albekezdésével.

84.

A Tanács és a Bizottság álláspontjától eltérően ez nem jelenti szükségszerűen azt, hogy minden, az állam részvényesként történő irányítása alatt álló vállalkozástól automatikusan meg kellene tagadni az alaprendelet 2. cikke (7) bekezdésének b) és c) pontja értelmében vett MET-et. Az alaprendelet 9. cikke (5) bekezdésének második albekezdése lehetővé teszi bizonyos állami irányítás alatt álló vállalkozások egyéni elbírálását is, az egyéni elbírálás ugyanakkor csak olyan vállalkozásoknak biztosítható, amelyek részvényeinek többsége magánszemélyek tulajdonában van (az alaprendelet 9. cikke (5) bekezdése második albekezdése c) pontjának első mondata). Ez a rendelkezés azonban nem zárja ki, hogy az állam az ilyen vállalkozásokban részvényesként jelentős, sőt meghatározó szerepet játsszon. Amint ugyanis nem utolsósorban a jelen ügy is mutatja, az állam erős kisebbségi részesedéssel akkor is megszerezheti de facto valamely vállalkozás felett az irányítást, ha a részvények többsége magántulajdonban van. ( 52 )

85.

Még ha állami tisztviselők foglalnak is helyet a vállalkozás igazgatótanácsában, vagy kulcsfontosságú vezetői pozíciót töltenek is be, az alaprendelet 9. cikke (5) bekezdése második albekezdése c) pontjának második mondata szerinti egyéni elbírálás nem zárható ki kategorikusan. Elegendő már az is, hogy bizonyítsák, hogy az érintett vállalat ennek ellenére – azaz az igazgatótanácsában helyet foglaló vagy kulcsfontosságú vezetői pozíciót betöltő állami tisztviselők ellenére – „kellőképpen független az állami befolyástól”. ( 53 )

86.

Következésképpen az alaprendelet 9. cikke (5) bekezdése második albekezdésének c) pontja még az erős kisebbségi tulajdonos állam de facto irányítása alatt álló vállalatnak is lehetőséget ad annak bizonyítására, hogy „kellőképpen független az állami befolyástól” ( 54 ).

87.

Mindent egybevetve tehát egy olyan vállalat, mint a Xinanchem, amelynek részvényei többségükben magánszemélyek tulajdonában van, az állam részvényesek körében betöltött meghatározó szerepe ellenére nem zárható ki automatikusan az alaprendelet 9. cikke (5) bekezdésének második albekezdése szerinti egyéni elbírálás alkalmazási köréből.

88.

Az alaprendelet 2. cikke (7) bekezdése c) pontjának vonatkozásában ez azt jelenti, hogy a Tanács és a Bizottság álláspontjával ellentétben a jelen ügyben nem állapítható meg olyan nyomós általános indok, amely miatt eleve meg kell tagadni a MET megadását az olyan vállalattól, mint a Xinanchem.

89.

Következésképpen a Tanács negyedik érvét el kell utasítani.

90.

Mivel a Tanácsnak az alaprendelet 9. cikke (5) bekezdésén alapuló érvelése mindenképpen hibás, nem szükséges annak vizsgálata, hogy ezt az érvet tovább gyengíti-e a Kereskedelmi Világszervezet (WTO) vitarendezési testülete által a Kínai Népköztársaság és az Európai Unió közötti vitarendezési eljárásban a közelmúltban elfogadott jelentés ( 55 ). Különösen az nem vizsgálandó a jelen eljárás szempontjából, hogy milyen hatást gyakorol a jelentés az Európai Unióban, és hogy az olyan vállalatok, mint a Xinanchem, egyáltalán hivatkozhatnak-e arra az Európai Unió bíróságai előtt ( 56 ).

91.

A Tanács ötödik és egyben utolsó érve kapcsán azt állítja, hogy az alaprendelet 2. cikke (7) bekezdése c) pontja első francia bekezdésének Törvényszék általi értelmezése a gyakorlattal ellentétes eredményekhez és a bizonyítási teher megfordításához vezet.

92.

Ez az aggály is megalapozatlannak tűnik.

93.

A megtámadott ítéletben a Törvényszék kifejezetten hangsúlyozta és elismerte, hogy a MET elismeréséhez szükséges feltételek megléte vonatkozásában a bizonyítási teher az alaprendelet 2. cikke (7) bekezdése c) pontjának első francia bekezdésében foglaltak alapján az érintett vállalkozásra hárul ( 57 ).

94.

Önmagában az a körülmény, hogy a Törvényszék nem eleve valamennyi, az állam részvényesként történő irányítása alatt álló vállalkozás vonatkozásában tagadja meg a MET-et, még nem jelenti a bizonyítási teher megfordítását. A Törvényszék által követett gyakorlat alapján is magának az érintett vállalkozásnak kell bizonyítania, hogy döntéseit az árak, a költségek és a ráfordítások tekintetében piaci jelzések alapján és e tekintetben jelentős állami beavatkozás nélkül hozza meg. Tehát nem a Bizottságnak és a Tanácsnak kell bizonyítania, hogy valamely állami irányítás alatt álló vállalkozás piacgazdasági feltételek alapján működik-e, vagy sem.

95.

Bizonyára jelentősen kevesebb adminisztratív terhet eredményezne, ha a Bizottság és a Tanács az állam részvényesként történő irányítása alatt álló vállalkozással szemben automatikusan és minden további egyedi körülmény vizsgálata nélkül megtagadhatná a MET-et. Nem tesz lehetővé azonban ilyen eljárást a MET elismerésének jogi háttere, amelyet uniós jogalkotói minőségében maga a Tanács állapított meg az alaprendelet 2. cikke (7) bekezdésének c) pontjával. E rendelkezés szerint az érintett vállalkozásoktól megkövetelik, hogy „elegendő bizonyítékot” terjesszenek elő arra nézve, hogy „piacgazdasági feltételek alapján működnek”. Ilyen körülmények között szükségszerűen a dömpingellenes eljárás lefolytatására hatáskörrel rendelkező uniós intézmények kötelezettsége, hogy az előterjesztett bizonyítékokat kellőképpen értékeljék. Egyrészről nem lehet megkövetelni az érintett vállalkozásoktól bizonyíték előterjesztését, másrészről pedig nem lehet éppen ezt a bizonyítékot már eleve irrelevánsnak minősíteni.

96.

Az előterjesztett bizonyíték mérlegelése – az „e tekintetben jelentős állami beavatkozás” szabály értelmezésétől eltérően ( 58 ) – összetett gazdasági háttér értékelésén keresztül történik, amelyhez az állandó ítélkezési gyakorlat alapján a Bizottságot és a Tanácsot megillető széles mérlegelési mozgástér („mérlegelési jogkör”) járul ( 59 ). E mozgástér keretei között a Bizottság és a Tanács kétségkívül abból a megdönthető vélelemből indulhat ki, hogy valamely nem piacgazdaságú országban az állam mint részvényes által irányított vállalkozás a termékeinek gyártása és értékesítése tekintetében nem piacgazdasági feltételek alapján működik, hanem az árak, a költségek és a ráfordítások tekintetében általában jelentős állami beavatkozás alatt áll. ( 60 )

97.

A jelentős állami beavatkozásnak a Bizottság és a Tanács által képviselt megdönthetetlen vélelme azonban nem megfelelő. Mivel az uniós intézmények mint a dömpingellenes eljárás lefolytatására hatáskörrel rendelkező hatóságok rendelkeznek a hivatkozott mérlegelési mozgástérrel, gondosan és pártatlanul kötelesek vizsgálni az ügy valamennyi releváns elemét. ( 61 ) Nem utolsósorban ide tartozik az érintett vállalkozás által előterjesztett azon bizonyíték vizsgálata, amelyből az következik, hogy ez a vállalkozás a részvényesi minőségben történő állami irányítás ellenére piacgazdasági feltételek alapján működik. A Bizottság és a Tanács nem hagyhatja figyelmen kívül ezeket a bizonyítékokat, anélkül hogy azokat részletesebb értékelésnek vetné alá.

98.

A mérlegelési mozgástér, a megdönthető vélelem és az előterjesztett bizonyítékok értékelési kötelezettségének összessége az alaprendelet 2. cikke (7) bekezdésének c) pontja keretében olyan méltányos érdekegyensúlyt teremt, amelynek mentén a dömpingellenes eljárás megfelelő lefolytatása során mind az érintett vállalkozások gazdasági érdekei, mind az érintett uniós intézmények érdekei kellőképpen figyelembe vehetők.

99.

Ezen okok alapján a Tanács ötödik érvét is el kell utasítani.

100.

A fentiek alapján tehát helyesen értelmezte a Törvényszék az alaprendelet 2. cikke (7) bekezdésének c) pontját úgy, hogy az állam részvényesként történő irányítása alatt álló olyan vállalkozással szemben, mint a Xinanchem, nem tagadható meg automatikusan a MET elismerése. A Törvényszék nem követett el jogban való tévedést, amikor azt állapította meg, hogy az uniós intézményeknek értékelniük kell és nem hagyhatják eleve figyelmen kívül a vállalkozás által előterjesztett bizonyítékot, amelyből az következik, hogy ez a vállalkozás piacgazdasági feltételek alapján működik. Ebből következően a Tanács fellebbezésének első jogalapja nem megalapozott.

101.

A Tanács fellebbezésének második jogalapja a megtámadott ítélet 137–159. pontja ellen irányul. Az ítélet e részében a Törvényszék a kereskedelmi kamara, a CCCMC szerepével és a kínai cég által gyártott glifozát exportárainak megállapítására való befolyásával foglalkozott, és e tekintetben megállapította, hogy a Bizottság és a Tanács nyilvánvaló értékelési hibát követett el ( 62 ). A Bizottság által támogatott Tanács ezzel kapcsolatban azt állítja, hogy a Törvényszék átlépte a bírói felülvizsgálat korlátait, megsértette a két uniós intézménynek a dömpingellenes eljárásokban biztosított mérlegelési mozgásterét, valamint megfordította a bizonyítási terhet.

102.

Ezen jogalap hátterében az áll, hogy a dömpingellenes eljárásban a két uniós intézmény abból indult ki, hogy a CCCMC kötelező „legalacsonyabb árat” állapít meg a glifozát exportjára, és azt a vámhatóságokkal folytatott együttműködés keretében a szerződések lebélyegzésének rendszerében érvényesíti is. Ezt a körülményt mindkét uniós intézmény fontos tényezőnek tekintette abból a szempontból, hogy a szóban forgó termék exportárai nem piacgazdasági feltételek alapján alakultak ki, ennélfogva a Xinanchem jelentős állami befolyás alatt állt, ami miatt megtagadta a MET megadását a vállalattól ( 63 ). A Tanács és a Bizottság a Bíróság előtti tárgyalásig a bírósági eljárásban is a tényállás e változatára alapította teljes érvelését.

103.

A Tanács és a Bizottság által megállapított tényállás azonban néhány jelentős ponton nem egyezik a Törvényszék ténymegállapításaival. A két uniós intézménytől eltérően a Törvényszék ugyanis abból indul ki, hogy a vizsgálat időszakában a glifozát Kínai Népköztársaságból való exportjára nem volt érvényben kötelező legalacsonyabb ár, hanem pusztán egy nem kötelező referenciaár ( 64 ), amelyet ráadásul nem a CCCMC, hanem a CCCMC-ben tagsággal rendelkező glifozátgyártók határoztak meg ( 65 ), nem utolsósorban abból a célból, hogy elősegítse a dömpingellenes jogszabályoknak való megfelelést a rendeltetési országokban ( 66 ). A CCCMC, amely nemkormányzati szervezet ( 67 ), a szerződéseket akkor is lebélyegezte, ha az exportár nem érte el a referenciaárat ( 68 ), és nem hoztak létre olyan eljárást, amely lehetővé tette a kínai állam beavatkozását ( 69 ).

104.

A Bizottsághoz hasonlóan a Tanács sem emelt kifogást a fellebbezési eljárásban a bizonyítékok Törvényszék általi elferdítése miatt, és ilyen elferdítésre nem is adott elő azt igazoló adatot, ezért kizárólag a Törvényszék által megállapított tényállás az irányadó ( 70 ). A két uniós intézménynek tartania kell magát a Törvényszék által megállapított tényekhez, és el kell fogadniuk azokat a megtámadott ítélet felülvizsgálatának alapjaként.

105.

A Törvényszék által megállapított tényállás alapján a megtámadott ítélet abból indul ki, hogy a CCCMC keretében a glifozát tekintetében kidolgozott árképzés ténylegesen nem korlátozta a glifozát exportját ( 71 ), és a két uniós intézmény nem jogszerűen tagadta meg a MET megadását a vállalattól ( 72 ).

106.

A Tanács és a Bizottság azt kifogásolja, hogy a Törvényszék ezáltal átlépte a dömpingellenes intézkedések bírói felülvizsgálatának korlátait, és a saját értékelésével helyettesítette a hatáskörrel rendelkező uniós intézmények értékelését.

107.

Ezen érvelést el kell utasítani.

108.

Kétségtelen, hogy a dömpingellenes eljárásokban az összetett gazdasági háttér értékelésével kapcsolatban az uniós intézmények széles mérlegelési mozgástérrel („mérlegelési jogkör”) rendelkeznek. ( 73 )

109.

A gazdasági kérdésekben fennálló mérlegelési mozgástér azonban nem jelenti azt, hogy az Európai Unió bíróságai nem vizsgálhatják felül a gazdasági adatoknak a hatáskörrel rendelkező intézmények, azaz a Tanács és a Bizottság általi értelmezését. Éppen ellenkezőleg, az Európai Unió bíróságai jogosultak arra, hogy a megállapított tényállás helyessége és a nyilvánvaló értékelési hibák szempontjából felülvizsgálják a dömpingellenes intézkedések érdemi jogszerűségét ( 74 ). Az Európai Unió bíróságainak ugyanis nem csupán a hivatkozott bizonyítékok tárgyi valószerűségét, megbízhatóságát és következetességét kell vizsgálnia, hanem azt is ellenőriznie kell, hogy a bizonyítékok tartalmazzák-e az adott összetett helyzet értékeléséhez figyelembe veendő összes adatot, valamint hogy e bizonyítékok alátámasztják-e a belőlük levont következtetéseket. ( 75 )

110.

A Törvényszék tehát helyesen vizsgálta különösen azt, hogy a két uniós intézmény figyelembe vett-e minden releváns bizonyítékot, és hogy az eljárás irataiból kitűnő tényállás alátámaszthatta-e a glifozát külkereskedelmi árainak megállapításával kapcsolatos állítólagos állami befolyás tekintetében a két uniós intézmény által levont következtetéseket.

111.

A Törvényszék a jelen ügyben semmiképpen sem helyettesítette a Bizottság és a Tanács értékelését a gazdasági adatok saját eltérő értékelésével. Inkább pusztán azt állapította meg, hogy a két uniós intézmény lényeges körülményeket nem vett figyelembe, és a levont következetéseket nem támaszthatta alá az eljárás irataiból kitűnő tényállás ( 76 ).

112.

A Törvényszék tehát nem lépte át a hatáskörét, ellenkezőleg, az EUMSZ 263. cikk első bekezdése szerinti megsemmisítés iránti keresetek keretében az uniós jogi aktusok jogszerűségének vizsgálatával kapcsolatban a Szerződésekben ráruházott feladatát teljesítette.

113.

Nem feladata a Bíróságnak a fellebbezési eljárásban, hogy a megtámadott ítélet jogszerűségének vizsgálatán túlmenően a megállapított tényállás tekintetében saját értékelésével helyettesítse a Törvényszék értékelését. A második jogalap azonban erre irányul, ezért annak nem lehet helyt adni.

114.

A fentiek alapján tehát a Tanács fellebbezésének második jogalapja sem megalapozott.

115.

A Tanács fellebbezésének harmadik jogalapja kifejezetten a megtámadott ítélet 160. pontja ellen irányul, amelyben a Törvényszék összefoglalóan megállapítja, hogy a Tanács és a Bizottság nem vette figyelembe a Xinanchem által a dömpingellenes eljárás során annak bizonyítása céljából benyújtott összes lényeges bizonyítékot, hogy tevékenysége jelentős állami beavatkozástól mentes volt. A Törvényszék hangsúlyozza, hogy az általa korábban megállapított hibák a Tanács általános megállapításában is megtalálhatók.

116.

A Tanács fellebbezésének e harmadik jogalapja keretében nem emel külön kifogást a megtámadott ítélet ellen. A Tanács fellebbezésének imént megvizsgált első két jogalapjával szemben a harmadik jogalap semmilyen önálló tartalommal nem bír. Ez a jogalap nem mond többet a már korábban előadottaknál.

117.

Ezen okoknál fogva ebben a helyzetben nem indokolt további megállapításokat tenni. A harmadik jogalapot ugyanazon okokból kell elutasítani, mint az első és a második jogalapot.

118.

Mivel az előadott jogalapok egyikét sem lehet elfogadni, a Tanács fellebbezését teljes egészében el kell utasítani. Ezért nem szükséges kitérni a Tanács azon megállapításaira, amelyek a Xinanchemnek a vitatott rendelettel szemben előterjesztett megsemmisítés iránti kereset keretében az elsőfokú eljárásban előadott és a Törvényszék által nem tárgyalt további jogalapjaihoz fűződnek.

119.

Amennyiben a fellebbezés – mint álláspontom szerint a jelen ügyben – megalapozatlan, a Bíróság az eljárási szabályzat 118. cikkével összefüggésben értelmezett 69. cikke rendelkezéseinek figyelembevételével határoz a költségekről (az eljárási szabályzat 112. cikkének 1. §-a).

120.

Az eljárási szabályzat 69. cikkének 2. §-a alapján a Bíróság a pervesztes felet kötelezi a költségek viselésére, ha a pernyertes fél ezt kérte. Mivel a Tanács pervesztes lett, a Xinanchem és az AUDACE mint beavatkozó kérelmének megfelelően a Tanácsot kell kötelezni azok költségeinek viselésére.

121.

Mivel a Bizottság – mint beavatkozó – kérelmeivel a Tanácsot támogatta, szintén pervesztesnek minősül. Ennek következtében észszerű, hogy az eljárási szabályzat 69. cikke 4. §-ának első bekezdésében foglalt előírások analógia útján történő alkalmazásával a Bíróság a Bizottságot saját költségeinek viselésére kötelezze.

122.

A fenti megfontolások alapján azt javasolom a Bíróságnak, hogy az alábbiak szerint hozza meg döntését: