C‑73/08. sz. ügy

Nicolas Bressol és társai

és

Céline Chaverot és társai

kontra

Gouvernement de la Communauté française

(a Cour constitutionnelle [Belgium] által benyújtott előzetes döntéshozatal iránti kérelem)

„Uniós polgárság – EUMSZ 18. cikk és EUMSZ 21. cikk – 2004/38/EK irányelv – A 24. cikk (1) bekezdése – A tartózkodás szabadsága – A hátrányos megkülönböztetés tilalmának elve – A felsőoktatásba történő bejutás lehetősége – Az egyik tagállam állampolgárságával rendelkező diák, aki valamely képzésen való részvétele miatt másik tagállamba utazik – A közegészségügyi felsőoktatási képzésekre való beiratkozásra jogosult külföldi illetőségű diákok számának megállapítása – Igazolás – Arányosság – Az orvosi és paramedicinális tárgyak oktatásának minőségét érintő veszély – A diplomások hiánya a közegészségügyi foglalkoztatási ágakban”

Az ítélet összefoglalása

1.        Európai uniós polgárság – A tagállamok területén való szabad mozgáshoz és szabad tartózkodáshoz való jog – 2004/38 irányelv

(2004/38 európai parlamenti és tanácsi irányelv, 24. cikk, (1) bekezdés)

2.        Közösségi jog – Elvek – Egyenlő bánásmód – Európai uniós polgárság – Állampolgárság alapján történő hátrányos megkülönböztetés

(EUMSZ 18. cikk és EUMSZ 21. cikk)

3.        Közösségi jog – Elvek – Egyenlő bánásmód – Európai uniós polgárság – Állampolgárság alapján történő hátrányos megkülönböztetés

(EUMSZ 18. cikk és EUMSZ 21. cikk; Gazdasági, Szociális és Kulturális Jogok Nemzetközi Egyezségokmánya, 13. cikk, 2. pont, c) alpont)

1.        Az Unió polgárainak és családtagjaiknak a tagállamok területén történő szabad mozgáshoz és tartózkodáshoz való jogáról szóló 2004/38 irányelv – amely az ezen irányelv alapján a fogadó tagállam területén tartózkodó valamennyi uniós polgárra vonatkozik – 24. cikkének (1) bekezdése szabályozhatja azon uniós polgár diákok helyzetét, akik a fogadó tagállam joga alapján nem minősülnek belföldi illetőségűnek, és ezért nem iratkozhatnak be e tagállam valamely felsőoktatási képzésére.

Az a tény, hogy e diákok adott esetben semmilyen gazdasági tevékenységet nem folytatnak a fogadó tagállamban, nem releváns, mivel a 2004/38 irányelv valamennyi uniós polgárra alkalmazandó, függetlenül attól a kérdéstől, hogy e polgárok más tagállam területén végeznek‑e munkaviszony keretében vagy önálló munkavállalóként gazdasági tevékenységet, vagy ott semmilyen gazdasági tevékenységet nem végeznek.

(vö. 34–36. pont)

2.        Ellentétes az EUMSZ 18. cikkel és az EUMSZ 21. cikkel az olyan tagállami szabályozás, amely korlátozza az e tagállam felsőoktatási intézményeiben folyó orvosi és paramedicinális képzésekre első alkalommal beiratkozni jogosult, nem belföldi illetőségűnek minősülő diákok számát, kivéve ha a tagállami bíróság – a hatáskörrel rendelkező hatóságok által szolgáltatott minden releváns adat értékelését követően – megállapítja, hogy az említett szabályozás a közegészség védelmére vonatkozó cél szempontjából igazolható.

Ez a belföldi és a külföldi illetőségű diákokkal való eltérő bánásmód ugyanis közvetetten az állampolgárságon alapuló hátrányos megkülönböztetésnek minősül, kivéve ha igazolható a minőségi, kiegyensúlyozott és mindenki számára hozzáférhető orvosi ellátás fenntartására irányuló céllal, amennyiben e cél hozzájárul a magas szintű közegészség-védelem megvalósításához. E tekintetben azt kell vizsgálni, hogy az alapeljárásokban szóban forgó szabályozás alkalmas‑e ezen legitim cél megvalósításának biztosítására, illetve nem haladja‑e meg az e cél megvalósításához szükséges mértéket; ezt a tagállami bíróságnak kell megítélnie.

E célból először is meg kell vizsgálnia, hogy ténylegesen fennállnak‑e a közegészség védelmét érintő veszélyek. A tagállami bíróságnak e veszélyek értékelése során mindenekelőtt azt kell figyelembe vennie, hogy a leendő egészségügyi szakemberek képzése, illetve a minőségi, kiegyensúlyozott és mindenki számára hozzáférhető orvosi ellátás fenntartására irányuló cél közötti kapcsolat csupán közvetett, és kevésbé ok-okozati jellegű, mint a közegészségügyi cél és a munkaerőpiacon már jelen lévő egészségügyi szakemberek tevékenysége közötti kapcsolat. E kapcsolat értékeléséhez ugyanis különösen az szükséges, hogy elemezzék egyfelől számos esetleges és bizonytalan körülmény jövőbeli következményét, figyelembe véve az érintett egészségügyi terület jövőbeli változását, másfelől a kiindulási helyzetet. Ezt követően a tagállami bíróságnak figyelembe kell vennie, hogy ha bizonytalanság áll fenn a közegészségnek a tagállam területén való védelmét érintő veszélyek létét vagy jelentőségét illetően, akkor a tagállam anélkül hozhat védőintézkedéseket, hogy meg kellene várnia, hogy ténylegesen hiány legyen egészségügyi szakemberekből. Ugyanez a helyzet az e területre vonatkozó oktatás minőségét érintő veszélyeket illetően is. Ezzel együtt a hatáskörrel rendelkező nemzeti hatóságoknak kell bizonyítaniuk, hogy e veszélyek ténylegesen fennállnak, olyan objektív, részletes és számszerűsített elemzés alapján, amely alkalmas annak valós, egybehangzó és meggyőző adatokkal való bizonyítására, hogy a közegészséget érintő veszélyek ténylegesen fennállnak.

Másodszor, ha a tagállami bíróság úgy ítéli meg, hogy ténylegesen fennállnak a közegészség védelmét érintő veszélyek, akkor a hatáskörrel rendelkező hatóságok által szolgáltatott adatok alapján meg kell ítélnie, hogy a szabályozást alkalmasnak lehet‑e tekinteni arra, hogy biztosítsa a közegészség védelmére irányuló cél megvalósulását. Ezzel összefüggésben különösen azt kell értékelnie, hogy a külföldi illetőségű diákok számának korlátozása ténylegesen emeli‑e azon diplomások számát, akik idővel készek lesznek arra, hogy biztosítsák az érintett közösségben az egészségügyi ellátást.

Végül, harmadszor a tagállami bíróságnak azt kell megítélnie, hogy a szabályozás nem haladja‑e meg az említett cél eléréséhez szükséges mértéket, különösen pedig meg kell vizsgálnia, hogy az említett közérdekű cél nem érhető‑e el olyan kevésbé korlátozó eszközökkel, amelyek célja a tanulmányaikat az érintett közösségben befejező diákok vagy a máshol képesítést szerző szakemberek ösztönzése arra, hogy e közösségben telepedjenek le. E bíróságnak azt is meg kell vizsgálnia, hogy a hatáskörrel rendelkező hatóságok megfelelően összeegyeztették‑e az említett cél megvalósítását az uniós jogból fakadó követelményekkel, különösen a más tagállamokból származó diákok felsőfokú képzésekre való bejutásának lehetőségével, amely lehetőség a diákok szabad mozgáshoz való jogának lényegét képezi.

(vö. 62–64., 66., 69–71., 75–79., 82. pont és a rendelkező rész 1. pontja)

3.        Valamely tagállam hatáskörrel rendelkező hatóságai nem hivatkozhatnak a Gazdasági, Szociális és Kulturális Jogok Nemzetközi Egyezségokmánya 13. cikke (2) bekezdésének c) pontjára, ha a tagállam valamely bírósága megállapítja, hogy a bizonyos, első ciklusú felsőoktatási képzéseken részt vevő diákok számát szabályozó jogi normája összeegyeztethetetlen az EUMSZ 18. cikkel és az EUMSZ 21. cikkel.

Az Egyezségokmány 13. cikke (2) bekezdésének c) pontjából kitűnik ugyanis, hogy az lényegében ugyanazt a célt kívánja elérni, mint az EUMSZ 18. cikk és az EUMSZ 21. cikk, jelesül a hátrányos megkülönböztetés tilalma elvének a felsőoktatásba való bejutás során történő garantálását. Ezt megerősíti az Egyezségokmány 2. cikkének (2) bekezdése, amely szerint az Egyezségokmányban részes államok kötelezik magukat arra, hogy biztosítják az Egyezségokmányban rögzített jogoknak például a nemzeti származásra tekintet nélkül való gyakorlását. Ezzel szemben az Egyezségokmány 13. cikke (2) bekezdésének c) pontja azt nem követeli meg a részes államoktól – és egyébiránt nem is jogosítja fel rá őket –, hogy kizárólag a saját állampolgáraiknak biztosítsanak széles bejutási lehetőséget a minőségi felsőoktatásba.

(vö. 86–88. pont és a rendelkező rész 2. pontja)

A BÍRÓSÁG ÍTÉLETE (nagytanács)

2010. április 13.(*)

„Uniós polgárság – EUMSZ 18. cikk és EUMSZ 21. cikk – 2004/38/EK irányelv – A 24. cikk (1) bekezdése – A tartózkodás szabadsága – A hátrányos megkülönböztetés tilalmának elve – A felsőoktatásba történő bejutás lehetősége – Az egyik tagállam állampolgárságával rendelkező diák, aki valamely képzésen való részvétele miatt másik tagállamba utazik – A közegészségügyi felsőoktatási képzésekre való beiratkozásra jogosult külföldi illetőségű diákok számának megállapítása – Igazolás – Arányosság – Az orvosi és paramedicinális tárgyak oktatásának minőségét érintő veszély – A diplomások hiánya a közegészségügyi foglalkoztatási ágakban”

A C‑73/08. sz. ügyben,

az EK 234. cikk alapján benyújtott előzetes döntéshozatal iránti kérelem tárgyában, amelyet a Cour constitutionnelle (Belgium) a Bírósághoz 2008. február 22‑én érkezett, 2008. február 14‑i határozatával terjesztett elő az előtte

Nicolas Bressol és társai,

Céline Chaverot és társai

és

a Gouvernement de la Communauté française

között folyamatban lévő eljárásban,

A BÍRÓSÁG (nagytanács),

tagjai: V. Skouris elnök, J. N. Cunha Rodrigues, K. Lenaerts, J.‑C. Bonichot, R. Silva de Lapuerta és C. Toader tanácselnökök, C. W. A. Timmermans, A. Rosas, K. Schiemann, J. Malenovský (előadó), T. von Danwitz, A. Arabadjiev és J.‑J. Kasel bírák,

főtanácsnok: E. Sharpston,

hivatalvezető: M.‑A. Gaudissart, egységvezető,

tekintettel az írásbeli szakaszra és a 2009. március 3‑i tárgyalásra,

figyelembe véve a következők által előterjesztett észrevételeket:

–        N. Bressol és társai képviseletében M. Snoeck és J. Troeder ügyvédek,

–        C. Chaverot és társai képviseletében J. Troeder és M. Mareschal ügyvédek,

–        a belga kormány képviseletében L. Van den Broeck, meghatalmazotti minőségben, segítője: M. Nihoul ügyvéd,

–        az osztrák kormány képviseletében E. Riedl, meghatalmazotti minőségben,

–        az Európai Közösségek Bizottsága képviseletében C. Cattabriga és G. Rozet, meghatalmazotti minőségben,

a főtanácsnok indítványának a 2009. június 25‑i tárgyaláson történt meghallgatását követően,

meghozta a következő

Ítéletet

1        Az előzetes döntéshozatal iránti kérelem az EK 149. cikk (1) és (2) bekezdésével, valamint az EK 150. cikk (2) bekezdésével összefüggésben értelmezett EK 12. cikk első bekezdésére és EK 18. cikk (1) bekezdésére vonatkozik.

2        E kérelmet az egyfelől N. Bressol és társai, valamint C. Chaverot és társai, másfelől a Gouvernement de la Communauté française között, a Francia Közösségnek [Communauté française] a bizonyos, első ciklusú felsőoktatási képzéseken részt vevő diákok számát szabályozó 2006. június 16‑i rendelete (a Moniteur belge 2006. július 6‑i száma, 34055. o.; a továbbiakban: 2006. június 16‑i rendelet) alkotmányosságának megítélése tárgyában folyamatban lévő jogvita keretében terjesztették elő.

 Jogi háttér

 A nemzetközi jog

3        Az ENSZ Közgyűlése által 1966. december 16‑án elfogadott és 1976. január 3‑án hatályba léptetett Gazdasági, Szociális és Kulturális Jogok Nemzetközi Egyezségokmánya (a továbbiakban: Egyezségokmány) 2. cikkének (2) bekezdése értelmében:

„Az Egyezségokmányban részes államok kötelezik magukat arra, hogy biztosítják az Egyezségokmányban rögzített jogoknak […] nemzeti […] származásra […] tekintet nélkül való gyakorlását.”

4        Az Egyezségokmány 13. cikke (2) bekezdésének c) pontja a következőképpen rendelkezik:

„Az Egyezségokmányban részes államok elismerik, hogy [a művelődéshez való, mindenkit megillető jog] teljes megvalósítása érdekében:

[…]

c)      felsőoktatást teljesen egyenlő feltételekkel a képesség alapján mindenki számára hozzáférhetővé kell tenni, minden megfelelő eszközzel, különösen az ingyenes oktatás fokozatos bevezetése útján; […].”

 Az uniós jog

5        Az EK 12. cikk második bekezdésének, az EK 18. cikk (2) bekezdésének, az EK 40. cikknek, az EK 44. cikknek és az EK 52. cikknek megfelelően elfogadott, az Unió polgárainak és családtagjaiknak a tagállamok területén történő szabad mozgáshoz és tartózkodáshoz való jogáról, valamint az 1612/68/EGK rendelet módosításáról, továbbá a 64/221/EGK, a 68/360/EGK, a 72/194/EGK, a 73/148/EGK, a 75/34/EGK, a 75/35/EGK, a 90/364/EGK, a 90/365/EGK és a 93/96/EGK irányelv hatályon kívül helyezéséről szóló, 2004. április 29‑i 2004/38/EK európai parlamenti és a tanácsi irányelv (HL 2004. L 158., 77. o.; helyesbítések: HL 2004. L 229., 35. o., HL 2005. L 197., 34. o., HL 2007. L 204., 28. o.; magyar nyelvű különkiadás 5. fejezet, 5. kötet, 46. o.; helyesbítés: HL L 274., 2009.10.20., 47. o.) (1), (3) és (20) preambulumbekezdése szerint:

„(1)      Az uniós polgárság elsődleges és egyéni jogot ruház az Unió valamennyi polgárára annak érdekében, hogy szabadon mozoghassanak és tartózkodhassanak a tagállamok területén, a Szerződésben és az alkalmazására hozott intézkedésekben megállapított korlátozásokra és feltételekre is figyelemmel.

[…]

(3)      Az uniós polgárság a tagállamok állampolgárainak alapvető jogállása kell, hogy legyen, mikor a szabad mozgáshoz és tartózkodáshoz való jogukat gyakorolják. Ezért szükséges a külön a munkavállalókkal, az önálló vállalkozókkal, valamint a diákokkal és más inaktív személyekkel foglalkozó, meglévő közösségi jogi eszközök egységes szerkezetbe foglalása és felülvizsgálata valamennyi uniós polgár szabad mozgáshoz és tartózkodáshoz való jogának egyszerűsítése és megerősítése érdekében.

[…]

(20)      Az állampolgárság alapján való megkülönböztetés tilalmával összhangban valamennyi uniós polgár és családtagjaik, akik ezen irányelv alapján egy tagállamban tartózkodnak, a tagállami állampolgárokkal egyenlő bánásmódot élveznek ebben a tagállamban a Szerződés alkalmazási körébe tartozó területeken, a Szerződésben és a másodlagos jogban kifejezetten előírt különleges rendelkezésekre is figyelemmel.”

6        A 2004/38 irányelv 3. cikkének (1) bekezdése szerint:

„Ezt az irányelvet kell alkalmazni mindazokra az uniós polgárokra, akik olyan tagállamba költöznek, vagy olyan tagállamban tartózkodnak, amelynek nem állampolgárai, valamint a […] családtagjaikra.”

7        A 2004/38 irányelv „Egyenlő bánásmód” című 24. cikkének (1) bekezdése értelmében:

„A Szerződésben és a másodlagos jogban kifejezetten előírt különleges rendelkezésekre is figyelemmel, az ezen irányelv alapján a fogadó tagállam területén tartózkodó valamennyi uniós polgárt a Szerződés alkalmazási körébe tartozó területeken egyenlő bánásmód illet meg a fogadó tagállam állampolgáraival. E jog kedvezménye kiterjed azokra a családtagokra is, akik nem valamelyik tagállam állampolgárai, és tartózkodási joggal vagy huzamos tartózkodási joggal rendelkeznek.”

 A nemzeti jog

8        A 2006. június 16‑i rendelet szerint a Francia Közösség egyetemei és főiskolái – bizonyos módszerek tiszteletben tartásával – kötelesek korlátozni a beiratkozásuk időpontjában az említett rendelet értelmében külföldi illetőségűnek tekintett azon diákok (a továbbiakban: külföldi illetőségű diákok) számát, akik első alkalommal iratkozhatnak be a rendeletben szereplő kilenc orvosi vagy paramedicinális képzés egyikére.

9        A 2006. június 16‑i rendelet 1. cikke értelmében:

„E rendelet alkalmazásában belföldi illetőségű diák az, aki a felsőoktatási intézménybe való beiratkozásakor igazolja, hogy állandó lakóhelye Belgiumban található, és megfelel a következő feltételek egyikének:

1.      jogosult állandó jelleggel Belgiumban tartózkodni;

2.      a felsőoktatási intézménybe való beiratkozásakor legalább 6 hónapja van állandó lakóhelye Belgiumban, és ott munkaviszony keretében vagy önálló munkavállalóként szakmai tevékenységet végez, vagy valamelyik belga hatóságtól revenu de remplacement‑t [jövedelemhelyettesítő társadalombiztosítási támogatás] kap;

3.      [a belga jog] alapján határozatlan ideig [Belgiumban] tartózkodhat;

4.      [a belga jog alapján] elismert menekült státusza, vagy ez iránti kérelme okán Belgiumban tartózkodhat;

5.      [a hatályos nemzeti rendelkezésekben] szereplő ideiglenes védelemben részesülése okán Belgiumban tartózkodhat;

6.      apja, anyja, törvényes gyámja vagy házastársa megfelel a fenti feltételek egyikének;

7.      a felsőoktatási intézménybe való beiratkozásakor állandó lakóhelye legalább 3 éve Belgiumban van;

8.      a fejlesztési együttműködés keretében elnyert ösztöndíjasi minőséget igazoló tanúsítvány jogosultja azon tanévet és képzést illetően, amelyre vonatkozóan a beiratkozási kérelmét benyújtotta.

Az első bekezdés 1. pontja értelmében vett, »állandó tartózkodáshoz való jog« alatt az Európai Unió valamely más tagállamának állampolgára esetében a [2004/38 irányelv] 16. és 17. cikkében biztosított jogot […] kell érteni.”

10      Az említett rendeletnek a 2–5. cikkből álló II. fejezete az egyetemekre vonatkozó rendelkezéseket tartalmaz.

11      A rendelet 2. cikke értelmében:

„A felsőoktatási hatóságok a 4. cikkben szereplő módon korlátozzák azon diákok számát, akik a Francia Közösség valamely egyetemén első alkalommal iratkozhatnak be a 3. cikkben szereplő képzések egyikére.

[…]”

12      A rendelet 3. cikke szerint:

„A [II. fejezet] rendelkezéseit a következő felsőoktatási fokozatot adó képzésekre kell alkalmazni:

1.      gyógy‑ és rehabilitációs tornász bachelor;

2.      állatorvos bachelor.”

13      Ugyanezen rendelet 4. cikke a következőképpen szól:

„Valamennyi felsőoktatási intézmény és a 3. cikkben szereplő minden egyes képzés vonatkozásában „T” jelöli az érintett képzésekre első alkalommal beiratkozó, és a finanszírozás szempontjából figyelembe veendő diákok összesített számát, továbbá „NR” jelöli az érintett képzésekre első alkalommal beiratkozó, de az 1. cikk értelmében vett belföldi illetőségűnek nem minősülő diákok számát.

Ha az NR, és a megelőző tanévre vonatkozó T aránya eléri a P‑t, a felsőoktatási hatóságok megtagadják azon diákok további beiratkozását, akik még nem iratkoztak be az érintett képzésre, és nem minősülnek az 1. cikk értelmében vett belföldi illetőségűnek.

Az előző bekezdésben szereplő P értéke 30%. Ugyanakkor, ha az adott tanévben az Európai Unió felsőoktatási intézményeiben azon diákok száma, akik tanulmányaikat nem abban az országban folytatják, ahol középiskolai végzettségüket megszerezték, átlagosan meghaladja a 10%‑ot, a következő tanévre vonatkozóan a P értéke ezen százalékarány háromszorosa.”

14      A 2006. június 16‑i rendelet 5. cikke a következőképpen rendelkezik:

„[…] az 1. cikk értelmében vett belföldi illetőségűnek nem minősülő diákok a 3. cikkben szereplő képzések egyikére legkorábban az adott tanévet megelőző szeptember 2‑a előtt három munkanappal adhatják be beiratkozási kérelmüket. […]

[…]

Az első bekezdéstől eltérően azon nem belföldi illetékességű diákok vonatkozásában, akik a 3. cikkben szereplő képzések egyikére való beiratkozási kérelmük beadása érdekében személyesen megjelennek legkésőbb a tanévet megelőző szeptember 2‑a előtti utolsó munkanapon, a [beiratkozási] sorrendet sorsolással állapítják meg, amennyiben a megjelent diákok száma meghaladja a 4. cikk második bekezdésében meghatározott NR‑t. […]

[…]”

15      A 2006. június 16‑i rendeletnek a 6–9. cikkből álló III. fejezete a főiskolákra vonatkozó rendelkezéseket tartalmaz. A rendelet 6. cikkének első bekezdése, valamint 8. és 9. cikke az ugyanezen rendelet 2. cikkének első bekezdéséhez, valamint 4. és 5. cikkéhez hasonló rendelkezéseket tartalmaz.

16      Az említett rendelet 7. cikke értelmében e rendelkezéseket a következő felsőoktatási fokozatot adó képzésekre kell alkalmazni:

„1.      szülész bachelor;

2.      ergoterapeuta bachelor;

3.      logopédus bachelor;

4.      podológus‑podoterapeuta bachelor;

5.      gyógytornász bachelor;

6.      audiológus bachelor;

7.      pszicho‑edukatív támogatás nyújtására szakosodott nevelő bachelor.”

 Az alapeljárások és az előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdések

17      A Francia Közösség felsőoktatási rendszere a képzésekre való szabad, a diákok beiratkozására vonatkozó korlátozások nélküli bejutáson alapul.

18      E Közösség azonban több éve azt tapasztalja, hogy jelentősen nőtt a felsőoktatási rendszerébe tartozó intézményekbe beiratkozó, a Belga Királyságtól eltérő tagállamból származó diákok száma, különösen kilenc orvosi és paramedicinális képzés tekintetében. Az előzetes döntéshozatalra utaló határozat szerint az említett növekedés különösen a francia diákok tömeges jelentkezésének köszönhető, akik azért érdeklődnek a Francia Közösség iránt, mert ott a felsőoktatás nyelve ugyanaz, mint Franciaországban, és a Francia Köztársaság korlátozta az érintett képzésekre való bejutást.

19      Mivel az említett képzéseken részt vevő diákok száma túl magasra emelkedett, a Francia Közösség elfogadta a 2006. június 16‑i rendeletet.

20      Az alapeljárások felperesei 2006. augusztus 9‑én és december 13‑án e rendelet megsemmisítése iránti keresetet nyújtottak be a Cour constitutionnelle‑nél.

21      A felperesek egy része olyan – különösen francia állampolgárságú és a 2006. június 16‑i rendelet 1. cikkében szereplő kategóriák egyikébe sem tartozó – diák, aki a 2006/2007‑es tanévben beiratkozási kérelmet nyújtott be a Francia Közösség valamely felsőoktatási intézményébe az említett rendeletben szereplő képzések egyikén való részvétel érdekében.

22      Mivel a külföldi illetőségű diákok száma meghaladta az említett rendeletben meghatározott korlátot, az érintett intézmények sorsolással döntöttek az említett diákok között, amelynek eredménye kedvezőtlen volt az alapeljárások felpereseire. Ebből következően az érintett intézmények elutasították beiratkozási kérelmüket.

23      Az alapeljárások felpereseinek egy másik része a 2006. június 16‑i rendeletben szereplő egyetemek és főiskolák olyan oktatóiból áll, akik úgy vélik, hogy e rendelet alkalmazása közvetlen és azonnali veszélyt jelent az állásukra, mivel idővel az oktatási intézményükbe beiratkozó diákok számának csökkenését fogja okozni.

24      Az alapeljárások felperesei keresetük alátámasztására különösen arra hivatkoznak, hogy a 2006. június 16‑i rendelet sérti a hátrányos megkülönböztetés tilalmának elvét, mivel rendelkezései érvényes indok nélkül eltérően kezelik a belföldi és a külföldi illetőségű diákokat. Míg ugyanis a belföldi illetőségű diákok továbbra is szabadon bejuthatnak a rendeletben szereplő képzésekre, a külföldi illetőségű diákok bejutását úgy korlátozza, hogy az e kategóriába tartozó, az említett képzésekre beiratkozni jogosult diákok száma nem haladhatja meg a 30%‑ot.

25      A kérdést előterjesztő bíróságnak kétségei támadtak a 2006. június 16‑i rendelet jogszerűségét illetően, mivel úgy ítélte meg, hogy a belga alkotmány rendelkezéseit – amelyek védelme a hatáskörébe tartozik, és amelyek megsértését kifogásolják – az EK 12. cikk első bekezdésével, az EK 18. cikk (1) bekezdésével, az EK 149. cikk (1) bekezdésével és (2) bekezdésének második francia bekezdésével, valamint az EK 150. cikk (2) bekezdésének harmadik francia bekezdésével összefüggésben kell értelmezni.

26      E körülmények között a Cour constitutionnelle felfüggesztette az eljárást, és előzetes döntéshozatal céljából a következő kérdéseket terjesztette a Bíróság elé:

„1)      Úgy kell‑e értelmezni az EK 12. cikk első bekezdését és az EK 18. cikk (1) bekezdését az EK 149. cikk (1) bekezdésével és (2) bekezdésének második francia bekezdésével, valamint az EK 150. cikk (2) bekezdésének harmadik francia bekezdésével összefüggésben, hogy e rendelkezésekkel ellentétes, ha valamely tagállamnak a felsőoktatást illetően hatáskörrel rendelkező autonóm közössége – azt tapasztalva, hogy a szomszédos tagállam diákjai az ezen államban folytatott korlátozó politika nyomán tömegesen jelentkeznek számos orvosi jellegű, elsősorban közpénzből finanszírozott képzésre – olyan intézkedéseket hoz, mint a […] 2006. június 16‑i rendeletben foglaltak, amennyiben e Közösség érvényes indokokra hivatkozik annak bizonyítása végett, hogy e helyzet a költségvetés túlzott megterhelésének veszélyével jár, és csökkenti az oktatás minőségét?

2)      Más válasz adandó‑e az első kérdésre, ha e Közösség bizonyítja, hogy e helyzet következményeként túl kevés belföldi illetőségű diák szerez diplomát ahhoz, hogy az e Közösségen belüli közegészségügyi rendszer minőségének biztosítására tartósan elegendő szakképzett egészségügyi dolgozó álljon rendelkezésre?

3)      Más válasz adandó‑e az első kérdésre, ha e Közösség – figyelembe véve a[z EK] 149. cikk első bekezdésének utolsó mondatát, valamint a Gazdasági, Szociális és Kulturális Jogok Nemzetközi Egyezségokmánya 13. cikke (2) bekezdésének c) pontját, amely a fennálló helyzet fenntartására irányuló kötelezettséget tartalmaz – úgy dönt, hogy a tagjai számára fenntartja a minőségi felsőoktatásba való széles körű és demokratikus bejutás lehetőségét.”

 Az első és a második kérdésről

27      A kérdéseket előterjesztő bíróság együtt vizsgálandó első két kérdésével lényegében arra vár választ, hogy az uniós joggal ellentétes‑e az olyan tagállami szabályozás – mint amelyről az alapeljárásokban szó van –, amely korlátozza a felsőoktatási intézményekben folyó orvosi és paramedicinális képzésekre első alkalommal beiratkozni jogosult külföldi illetőségű diákok számát, ha azt tapasztalja, hogy a szomszédos tagállam diákjai az ezen államban folytatott korlátozó politika nyomán tömegesen jelentkeznek e képzésekre, és ennek következményeként ezeken túl kevés belföldi illetőségű diák szerez diplomát.

 A tagállamok oktatásra vonatkozó hatásköréről

28      Előzetesen emlékeztetni kell arra, hogy bár az uniós jog nem korlátozza a tagállamoknak az oktatási és szakképzési rendszerük kialakítására vonatkozó, az EUMSZ 165. cikk (1) bekezdésén és az EUMSZ 166. cikk (1) bekezdésén alapuló hatáskörét, annak gyakorlása során kötelesek tiszteletben tartani az uniós jogot, és különösen a tagállamok területén való szabad mozgás és tartózkodás szabadságára vonatkozó rendelkezéseket (lásd ebben az értelemben a C‑76/05. sz., Schwarz és Gootjes‑Schwarz ügyben 2007. szeptember 11‑én hozott ítélet [EBHT 2007., I‑6849. o.] 70. pontját, valamint a C‑11/06. és C‑12/06. sz., Morgan és Bucher egyesített ügyekben 2007. október 23‑án hozott ítélet [EBHT 2007., I‑9161. o.] 24. pontját).

29      A tagállamok tehát szabadon dönthetnek arról, hogy a képzésekre való szabad bejutáson alapuló – a beiratkozásra jogosult diákok számát nem korlátozó – vagy a diákokat szelektáló, szabályozott bejutáson alapuló oktatási rendszert vezetnek be. Onnantól kezdve azonban, hogy döntöttek ezen rendszerek egyike vagy a vegyes rendszer mellett, a választott megoldásra vonatkozó részletszabályoknak tiszteletben kell tartaniuk az uniós jogot, és különösen az állampolgárság alapján történő hátrányos megkülönböztetés tilalmának elvét.

 Az alapeljárásokban alkalmazandó rendelkezésekről

30      Az EUMSZ 21. cikk (1) bekezdése szerint a Szerződésekben és a végrehajtásukra hozott intézkedésekben megállapított korlátozásokkal és feltételekkel minden uniós polgárnak joga van a tagállamok területén való szabad mozgáshoz és tartózkodáshoz.

31      Ezenfelül a Bíróság ítélkezési gyakorlatából az következik, hogy minden uniós állampolgár hivatkozhat az állampolgárság alapján történő hátrányos megkülönböztetés tilalmát kimondó EUMSZ 18. cikkre minden olyan helyzetben, amely az uniós jog tárgyi hatálya alá tartozik; ilyen helyzet az EUMSZ 21. cikkben biztosított, a tagállamok területén való szabad mozgáshoz és tartózkodáshoz való jog gyakorlása (lásd ebben az értelemben a C‑148/02. sz. Garcia Avello‑ügyben 2003. október 2‑án hozott ítélet [EBHT 2003., I‑11613. o.] 24. pontját, a C‑209/03. sz. Bidar‑ügyben 2005. március 15‑én hozott ítélet [EBHT 2005., I‑2119. o.] 32. és 33. pontját, valamint a C‑158/07. sz. Förster‑ügyben 2008. november 18‑án hozott ítélet [EBHT 2008., I‑8507. o.] 36. és 37. pontját).

32      Egyébiránt szintén az állandó ítélkezési gyakorlatból következik, hogy az említett tilalom a szakképzésékre való bejutás feltételeivel kapcsolatos helyzetekre is vonatkozik, mivel mind a főiskolai, mind az egyetemi képzés szakképzésnek minősül (a C‑147/03. sz., Bizottság kontra Ausztria ügyben 2005. július 7‑én hozott ítélet [EBHT 2005., I‑5969. o.] 32. és 33. pontja, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

33      Következésképpen az alapeljárásokban érintett diákok hivatkozhatnak az EUMSZ 18. cikkben és az EUMSZ 21. cikkben biztosított, a tagállamok – például a Belga Királyság – területén való szabad, az állampolgárságukon alapuló közvetlen vagy közvetett hátrányos megkülönböztetéstől mentes mozgáshoz és tartózkodáshoz való jogukra.

34      Ezzel együtt nem zárható ki, hogy az alapeljárások egyes felpereseinek helyzetét a 2004/38 irányelv 24. cikkének (1) bekezdése szabályozza, amely az ezen irányelv alapján a fogadó tagállam területén tartózkodó valamennyi uniós polgárra vonatkozik.

35      E tekintetben az ügy irataiból egyrészt az derül ki, hogy az alapeljárásokban érintett diákok uniós polgárok.

36      Másrészt az a tény, hogy adott esetben semmilyen gazdasági tevékenységet nem folytatnak Belgiumban, nem releváns, mivel a 2004/38 irányelv valamennyi uniós polgárra alkalmazandó, függetlenül attól a kérdéstől, hogy e polgárok más tagállam területén végeznek‑e munkaviszony keretében vagy önálló munkavállalóként gazdasági tevékenységet, vagy ott semmilyen gazdasági tevékenységet nem végeznek.

37      Harmadrészt, nem zárható ki, hogy az alapeljárások egyes felperesei már azelőtt Belgiumban tartózkodtak, mielőtt be akartak iratkozni az érintett képzések egyikére.

38      Negyedrészt, meg kell állapítani, hogy az alapeljárások a 2004/38 irányelv időbeli hatálya alá tartoznak. Egyfelől ugyanis a tagállamoknak 2006. április 30‑ig át kellett ültetniük ezt az irányelvet. Másfelől az alapeljárásokban szóban forgó rendeletet 2006. június 16‑án, vagyis az említett időpontot követően fogadták el. Ezenkívül kétségtelen, hogy az alapeljárásokban érintett diákok a 2006/2007‑es tanévre vonatkozó beiratkozási kérelmet nyújtottak be az érintett felsőoktatási intézményekhez, és a beiratkozásukat az említett rendelet alapján tagadták meg. A kérelmeiket tehát szükségszerűen 2006. április 30‑a után utasították el.

39      Mindazonáltal, mivel a Bíróság nem rendelkezik minden olyan bizonyítékkal, amely lehetővé tenné annak megállapítását, hogy az alapeljárások felpereseinek helyzete is a 2004/38 irányelv 24. cikkének (1) bekezdése hatálya alá tartozik, a kérdést előterjesztő bíróság feladata annak megítélése, hogy e rendelkezés ténylegesen alkalmazandó‑e az alapeljárásokban.

 Az eltérő bánásmód fennállásáról

40      Emlékeztetni kell arra, hogy a hátrányos megkülönböztetés tilalmának elve nem csupán az állampolgárságon alapuló, nyílt hátrányos megkülönböztetést, hanem a hátrányos megkülönböztetés valamennyi leplezett formáját is tiltja, ezek ugyanis más megkülönböztető ismérvek alkalmazásával valójában ugyanahhoz az eredményhez vezetnek (lásd ebben az értelemben a C‑212/05. sz. Hartmann‑ügyben 2007. július 18‑án hozott ítélet [EBHT 2007., I‑6303. o.] 29. pontját).

41      A nemzeti jog valamely rendelkezése közvetetten hátrányosan megkülönböztetőnek tekintendő – kivéve ha azt objektív okok igazolják, és ha arányos az elérni kívánt céllal –, amennyiben jellegénél fogva inkább a más tagállamok állampolgárait érintheti, mint az adott tagállam saját állampolgárait, következésképpen fennáll annak a veszélye, hogy különösen ez előbbieket hozza hátrányosabb helyzetbe (lásd ebben az értelemben a C‑195/98. sz. Österreichischer Gewerkschaftsbund ügyben 2000. november 30‑án hozott ítélet [EBHT 2000., I‑10497. o.] 40. pontját, és a fent hivatkozott Hartmann‑ügyben hozott ítélet 30. pontját).

42      Az alapeljárások vonatkozásában a 2006. június 16‑i rendelet úgy rendelkezik, hogy az ebben a rendeletben szereplő orvosi és paramedicinális képzésekre való bejutás csak a belföldi illetőségű diákok számára korlátozásmentes, vagyis azok számára, akik megfelelnek mind a belgiumi állandó lakóhelyre vonatkozó, mind az említett rendelet 1. cikke első bekezdésének 1–8. pontjában felsorolt többi nyolc vagylagos feltétel egyikének.

43      Ezzel szemben azok a diákok, akik nem teljesítik ezeket a feltételeket, csak korlátozott számban juthatnak be az említett intézményekbe, mivel e diákok összesített száma főszabály szerint korlátozva van, minden felsőoktatási intézmény és minden képzés tekintetében az előző tanévben beiratkozottak összesített számának 30%‑ára. E megszabott százalékarány keretében a külföldi illetőségű diákokat sorsolással választják ki a beiratkozásra.

44      Az alapeljárásokban szóban forgó nemzeti szabályozás tehát eltérően kezeli a belföldi és a külföldi illetőségű diákokat.

45      Márpedig a lakóhelyre vonatkozó olyan feltételt, amilyet az említett szabályozás is előír, az adott állam állampolgárai, akiknek lakóhelye általában Belgiumban van, könnyebben teljesítik, mint a más tagállamok állampolgárai, akiknek lakóhelye ezzel szemben általában nem Belgiumban, hanem másik tagállamban található (lásd analógia útján a C‑337/97. sz. Meeusen‑ügyben 1999. június 8‑án hozott ítélet [EBHT 1999., I‑3289. o.] 23. és 24. pontját, valamint a fent hivatkozott Hartmann‑ügyben hozott ítélet 31. pontját).

46      Következésképpen, amint azt egyébként a belga kormány is elismeri, az alapeljárásokban szóban forgó nemzeti szabályozás jellegénél fogva nagyobb mértékben érinti a Belga Királyságtól eltérő tagállamok állampolgárait, mint a belga állampolgárokat, és így különösen az előbbieket hozza hátrányosabb helyzetbe.

 Az eltérő bánásmód igazolásáról

47      Amint azt a jelen ítélet 41. pontja megállapítja, az olyan eltérő bánásmód, amilyet a 2006. június 16‑i rendelet vezet be, az állampolgárságon alapuló közvetett megkülönböztetésnek minősül, amely tilos, kivéve, ha azt objektív okok igazolják.

48      Ezenfelül az érintett rendelkezésnek – ahhoz, hogy igazolt legyen – alkalmasnak kell lennie az általa elérni kívánt cél megvalósításának biztosítására, és nem haladhatja meg az e cél megvalósításához szükséges mértéket (lásd ebben az értelemben a C‑527/06. sz. Renneberg‑ügyben 2008. október 16‑án hozott ítélet [EBHT 2008., I‑7735. o.] 81. pontját, valamint a C‑171/07. és C‑172/07. sz., Apothekerkammer des Saarlandes és társai egyesített ügyekben 2009. május 19‑én hozott ítélet [az EBHT‑ban még nem tették közzé] 25. pontját).

 Az azzal történő igazolásról, hogy az egyenlő bánásmód túlzott terhet jelentene a felsőoktatás finanszírozására

49      A belga kormány – és az őt támogató osztrák kormány – először is azt állítja, hogy a belföldi és a külföldi illetőségű diákok közötti eltérő bánásmód annak elkerüléséhez szükséges, hogy a felsőoktatás finanszírozására túlzott terheket rójanak, amely terhek abból erednének, hogy eltérő bánásmód hiányában a Francia Közösség felsőoktatási intézményeibe beiratkozó külföldi illetőségű diákok száma túl magas lenne.

50      E tekintetben meg kell állapítani, hogy a Francia Közösség által adott magyarázat szerint – ahogyan az az előzetes döntéshozatalra utaló határozatból kitűnik – a pénzügyi teher nem minősül a 2006. június 16‑i rendeletet igazoló lényeges oknak. E magyarázat értelmében ugyanis az oktatást egy „zárt keretösszegen” alapuló rendszer szerint finanszírozzák, amelynek keretében a támogatás összértéke nem változik a diákok összesített számának függvényében.

51      E körülmények között a felsőoktatás finanszírozásának túlzott megterhelésétől való félelem nem igazolhatja a belföldi és a külföldi illetőségű diákok közötti eltérő bánásmódot.

 A felsőoktatási rendszer egységességének védelmével történő igazolásról

52      A belga kormány – és az őt támogató osztrák kormány – azzal érvel, hogy a külföldi diákoknak az érintett képzéseken való részvétele olyan mértékű, amely a felsőoktatás minősége csökkenésének veszélyével jár a felsőoktatási intézmények befogadóképességéből és az oktatóik kapacitásából eredő korlátok miatt. Ebből következően a felsőoktatási rendszer egységességének védelme és a minőségi felsőoktatásba való széles körű és demokratikus bejutásnak a Francia Közösség tagjai számára történő biztosítása érdekében szükségessé vált, hogy a belföldi és a külföldi illetőségű diákokat eltérően kezeljék, és ez utóbbiak számát korlátozzák.

53      Igaz, nem zárható ki, hogy a nemzeti felsőoktatási rendszer létét és egységességét fenyegető veszély megelőzése igazolhatja a bizonyos diákok közötti eltérő bánásmódot (lásd ebben az értelemben a fent hivatkozott Bizottság kontra Ausztria ügyben hozott ítélet 66. pontját).

54      Az e tekintetben felhozott igazoló okok azonban egybeesnek a közegészség védelméhez kapcsolódó okokkal, mivel az érintett képzések mindegyike ilyen tárgyú. Ennélfogva ezen okokat kizárólag a közegészség védelmével kapcsolatos követelményekkel való igazolás szempontjából kell vizsgálni.

 A közegészséggel kapcsolatos követelményekkel való igazolásról

–       A Bíróság elé terjesztett észrevételek

55      A belga kormány – és az őt támogató osztrák kormány – azt állítja, hogy az alapeljárásokban szóban forgó szabályozás azon cél megvalósításához szükséges, hogy a Francia Közösségben biztosítsák az orvosi és a paramedicinális ellátás minőségét és fenntarthatóságát.

56      Először is, a külföldi illetőségű diákok magas száma azzal jár, hogy az orvosi és a paramedicinális képzéseken jelentősen csökken az oktatás minősége, amelynek fenntartása megkívánja, hogy magas óraszámban tartsanak gyakorlati képzést. Márpedig ilyen képzést nem lehet megfelelően biztosítani bizonyos számú diáknál többnek, mivel a felsőoktatási intézmények befogadóképessége, az oktatóik kapacitása, valamint a gyakorlati képzés lehetősége korlátozott.

57      A belga kormány az oktatás terén tapasztalt nehézségek bemutatására különösen az állatorvosi képzések helyzetét hozza fel. Arra hivatkozik, hogy az állatorvosképzés minőségi normái alapján – amelyek értelmében minden diáknak elegendő számú állaton végzett klinikai gyakorlatot kell szereznie – megállapították, hogy a Francia Közösségben évente legfeljebb 200 állatorvost lehet képezni a második ciklusú felsőoktatási képzéseken. A külföldi illetőségű diákok tömeges jelentkezése miatt azonban a képzés hat évében részt vevő diákok összesített száma 1233‑ról 2343‑ra nőtt az 1995/1996‑os és a 2002/2003‑as tanév között.

58      Hasonló a helyzet a 2006. június 16‑i rendeletben szereplő többi képzés esetében is.

59      Másodszor, a belga kormány azt állítja, hogy a külföldi illetőségű diákok nagy száma miatt idővel egész Belgiumban hiány lehet a képzett egészségügyi dolgozókból, ami veszélyezteti a Francia Közösség közegészségügyi rendszerét. E veszély abból ered, hogy a külföldi illetőségű diákok tanulmányaik végeztével visszatérnek származási országukba dolgozni, míg a bizonyos szakokon végzett belföldi illetőségű diplomások száma túl alacsony lesz.

60      Az alapeljárások felperesei különösen azzal érvelnek, hogy még ha el is lehetne fogadni ezen igazoló okokat, a belga kormány akkor sem bizonyította a fent említett körülmények valódiságát.

61      A Bizottság azt állítja, hogy nagyon komolyan veszi a belga kormány által említett veszélyeket. Úgy véli azonban, hogy jelenleg nem áll rendelkezésére minden olyan bizonyíték, amely lehetővé tenné számára, hogy állást foglaljon az igazolás megalapozottságáról.

–       A Bíróság válasza

62      Az ítélkezési gyakorlatból az következik, hogy a közvetetten az állampolgárságon alapuló eltérő bánásmód igazolható a minőségi, kiegyensúlyozott és mindenki számára hozzáférhető orvosi ellátás fenntartására irányuló céllal, amennyiben e cél hozzájárul a magas szintű közegészség‑védelem megvalósításához (lásd ebben az értelemben a C‑169/07. sz. Hartlauer‑ügyben 2009. március 10‑én hozott ítélet [az EBHT‑ban még nem tették közzé] 47. pontját és az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlatot).

63      Ennek megfelelően azt kell megítélni, hogy az alapeljárásokban szóban forgó szabályozás alkalmas‑e ezen legitim cél megvalósításának biztosítására, illetve nem haladja‑e meg az e cél megvalósításához szükséges mértéket.

64      E tekintetben végső soron az alapeljárásokban szereplő tények értékelésére és a nemzeti szabályozás értelmezésére kizárólagos hatáskörrel rendelkező nemzeti bíróság feladata annak meghatározása, hogy az említett szabályozás mennyiben felel meg e követelményeknek (lásd ebben az értelemben a 171/88. sz. Rinner‑Kühn‑ügyben 1989. július 13‑án hozott ítélet [EBHT 1989., 2743. o.] 15. pontját, valamint a C‑4/02. és C‑5/02. sz., Schönheit és Becker egyesített ügyekben 2003. október 23‑án hozott ítélet [EBHT 2003., I‑12575. o.] 82. pontját).

65      Mindazonáltal a Bíróság, amelynek az a feladata, hogy hasznos választ adjon a nemzeti bíróságnak, hatáskörrel rendelkezik arra, hogy az alapeljárás iratai, valamint az elé terjesztett írásbeli és szóbeli észrevételek alapján útmutatást adjon a nemzeti bíróságnak a döntéshez (a C‑187/00. sz. Kutz‑Bauer‑ügyben 2003. március 20‑án hozott ítélet [EBHT 2003., I‑2741. o.] 52. pontja, valamint a fent hivatkozott Schönheit és Becker egyesített ügyekben hozott ítélet 83. pontja).

66      Először is, a kérdést előterjesztő bíróságnak meg kell vizsgálnia, hogy ténylegesen fennállnak‑e a közegészség védelmét érintő veszélyek.

67      E tekintetben előzetesen nem zárható ki, hogy a leendő egészségügyi dolgozók képzése minőségének esetleges csökkenése idővel veszélyeztetheti az érintett területen nyújtott ellátás minőségét, mivel az adott területen nyújtott orvosi és paramedicinális ellátás minősége függ az ott dolgozó egészségügyi szakemberek szaktudásától.

68      Szintén nem zárható ki, hogy az érintett képzéseken részt vevő diákok összesített számának – különösen a képzés minőségének garantálása érdekében történő – esetleges korlátozása arányosan csökkentheti azon diplomások számát, akik idővel készek lesznek az adott területen az egészségügyi ellátást biztosítani, ami azután hatással lehet a közegészség védelmének színvonalára. Ezen a ponton el kell ismerni, hogy az egészségügyi szakemberek hiánya súlyos problémákat okozhat a közegészség‑védelem számára, és e veszélyek megelőzése megköveteli, hogy az alapeljárásokban szóban forgó rendeletben szereplő orvosi és paramedicinális foglalkozások gyakorlásához elegendő számú diplomás telepedjen le az említett területen.

69      A kérdést előterjesztő bíróságnak e veszélyek értékelése során mindenekelőtt azt kell figyelembe vennie, hogy a leendő egészségügyi szakemberek képzése, illetve a minőségi, kiegyensúlyozott és mindenki számára hozzáférhető orvosi ellátás fenntartására irányuló cél közötti kapcsolat csupán közvetett, és kevésbé okozati jelegű, mint a közegészségügyi cél és a munkaerőpiacon már jelen lévő egészségügyi szakemberek tevékenysége közötti kapcsolat (lásd a fent hivatkozott Hartlauer‑ügyben hozott ítélet 51–53. pontját, valamint a fent hivatkozott Apothekerkammer des Saarlandes és társai egyesített ügyekben hozott ítélet 34–40. pontját). E kapcsolat értékeléséhez ugyanis különösen az szükséges, hogy elemezzék egyfelől számos esetleges és bizonytalan körülmény jövőbeli következményét, figyelembe véve az érintett egészségügyi terület jövőbeli változását, másfelől a kiindulási, vagyis a jelenlegi helyzetet.

70      Ezt követően a kérdést előterjesztő bíróságnak az alapeljárások konkrét körülményei értékelése során figyelembe kell vennie, hogy ha bizonytalanság áll fenn a közegészségnek a tagállam területén való védelmét érintő veszélyek létét vagy jelentőségét illetően, akkor a tagállam anélkül hozhat védőintézkedéseket, hogy meg kellene várnia, hogy ténylegesen hiány legyen egészségügyi szakemberekből (lásd analógia útján a fent hivatkozott Apothekerkammer des Saarlandes és társai egyesített ügyekben hozott ítélet 30. pontját és az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlatot). Ugyanez a helyzet az e területre vonatkozó oktatás minőségét érintő veszélyeket illetően is.

71      Ezzel együtt a hatáskörrel rendelkező nemzeti hatóságoknak kell bizonyítaniuk, hogy e veszélyek ténylegesen fennállnak (lásd analógia útján a fent hivatkozott Apothekerkammer des Saarlandes és társai egyesített ügyekben hozott ítélet 39. pontját). Az állandó ítélkezési gyakorlat szerint ugyanis az említett hatóságoknak, ha az uniós jog által elismert elvtől eltérést engedő intézkedést fogadnak el, minden konkrét esetben bizonyítaniuk kell, hogy az említett intézkedés alkalmas a hivatkozott cél megvalósításának biztosítására, és nem haladja meg az e cél megvalósításához szükséges mértéket. A tagállamnak tehát az általa felhozható igazoló okokhoz csatolnia kell az e tagállam által elfogadott intézkedés megfelelőségére és arányosságára vonatkozó elemzést, valamint az érvelését alátámasztó konkrét adatokat (lásd ebben az értelemben a C‑8/02. sz. Leichtle‑ügyben 2004. március 18‑án hozott ítélet [EBHT 2004., I‑2641. o.] 45. pontját és a fent hivatkozott Bizottság kontra Ausztria ügyben hozott ítélet 63. pontját). Fontos, hogy ez az objektív, részletes és számszerűsített elemzés alkalmas legyen annak valós, egybehangzó és meggyőző adatokkal való bizonyítására, hogy a közegészséget érintő veszélyek ténylegesen fennállnak.

72      Az alapeljárásokat illetően ennek az elemzésnek különösen annak megítélését kell lehetővé tennie, hogy a 2006. június 16‑i rendeletben szereplő egyes képzések tekintetében legfeljebb mennyi diák képezhető a kívánt képzési minőségi normák tiszteletben tartásával. Ezenkívül meg kell jelölnie, hogy mennyi diplomásnak kell a Francia Közösségben letelepednie orvosi vagy paramedicinális foglalkozás gyakorlása céljából ahhoz, hogy a közegészségügyi ellátás a kellő mértékben biztosítva legyen.

73      Ezenfelül az említett elemzés nem szorítkozhat arra, hogy ismerteti a diákok egyik és másik csoportjára vonatkozó számadatokat különösen arra a következtetésre alapozva, hogy tanulmányai végeztével valamennyi külföldi illetőségű diák abban az államban fog letelepedni az alapeljárásokban szóban forgó foglalkozások egyike gyakorlása céljából, amelyben a tanulmányai megkezdése előtt lakóhelye volt. Következésképpen az említett elemzésnek figyelembe kell vennie, hogy a külföldi illetőségű diákok csoportja milyen hatást gyakorol az annak garantálására irányuló célra, hogy a Francia Közösségben elegendő számú szakember álljon rendelkezésre. Ezenkívül tekintettel kell lennie arra a lehetőségre is, hogy belföldi illetőségű diákok úgy döntenek, hogy a tanulmányaik végeztével a Belga Királyságtól eltérő tagállamban gyakorolják foglalkozásukat. Az elemzésnek azt is figyelembe kell vennie, hogy milyen arányban telepednek le az említett foglalkozások gyakorlása céljából a Francia Közösségben olyanok, akik korábban nem ott végezték felsőfokú tanulmányaikat.

74      A hatáskörrel rendelkező hatóságok feladata, hogy megadják a kérdést előterjesztő bíróságnak az említett követelményeknek megfelelő elemzést.

75      Másodszor, ha a kérdést előterjesztő bíróság úgy ítéli meg, hogy ténylegesen fennállnak a közegészség védelmét érintő veszélyek, akkor a hatáskörrel rendelkező hatóságok által szolgáltatott adatok alapján meg kell ítélnie, hogy az alapeljárásokban szóban forgó szabályozást alkalmasnak lehet‑e tekinteni arra, hogy biztosítsa a közegészség védelmére irányuló cél megvalósulását.

76      Ezzel összefüggésben különösen azt kell értékelnie, hogy a külföldi illetőségű diákok számának korlátozása ténylegesen emeli‑e azon diplomások számát, akik idővel készek lesznek arra, hogy biztosítsák a Francia Közösségben az egészségügyi ellátást.

77      Harmadszor, a kérdést előterjesztő bíróságnak azt kell megítélnie, hogy az alapeljárásokban szóban forgó szabályozás nem haladja‑e meg az említett cél eléréséhez szükséges mértéket, vagyis, hogy nem léteznek‑e más, kevésbé korlátozó intézkedések, amelyekkel e cél elérhető.

78      E tekintetben meg kell jegyezni, hogy e bíróságnak különösen azt kell megvizsgálnia, hogy az említett közérdekű cél nem érhető‑e el olyan kevésbé korlátozó eszközökkel, amelyek célja a tanulmányaikat a Francia Közösségben befejező diákok vagy a máshol képesítést szerzett szakemberek arra ösztönzése, hogy e Közösségben telepedjenek le.

79      A kérdést előterjesztő bíróságnak azt is meg kell vizsgálnia, hogy a hatáskörrel rendelkező hatóságok megfelelően összeegyeztették‑e az említett cél megvalósítását az uniós jogból fakadó követelményekkel, különösen a más tagállamokból származó diákok felsőfokú képzésekre való bejutása lehetőségével, amely lehetőség a diákok szabad mozgáshoz való jogának lényegét képezi (lásd ebben az értelemben a fent hivatkozott Bizottság kontra Ausztria ügyben hozott ítélet 70. pontját). Az említett képzésekre való bejutás valamely tagállam általi korlátozásának tehát az elérni kívánt cél megvalósításához szükséges mértékre kell szorítkoznia, és kellően széles lehetőséget kell biztosítania az említett diákoknak a felsőfokú képzésekre való bejutásra.

80      E tekintetben az iratokból az tűnik ki, hogy az említett felsőfokú képzések iránt érdeklődő külföldi illetőségű diákokat sorsolással választják ki a beiratkozásra, amely önmagában nem veszi figyelembe ismereteiket és tapasztalataikat.

81      E körülmények között a kérdést előterjesztő bíróságnak meg kell vizsgálnia, hogy a külföldi illetőségű diákok kiválasztási eljárása valóban a sorsolásra korlátozódik‑e, és ha igen, ez a kiválasztási mód, amely nem az érintett jelentkezők képességein, hanem a véletlenen alapul, szükséges‑e az elérni kívánt célok megvalósításához.

82      Következésképpen az első és második kérdésre azt kell válaszolni, hogy ellentétes az EUMSZ 18. cikkel és az EUMSZ 21. cikkel az olyan nemzeti szabályozás – mint amelyről az alapeljárásokban szó van –, amely korlátozza a felsőoktatási intézményekben folyó orvosi és paramedicinális képzésekre első alkalommal beiratkozni jogosult külföldi illetőségű diákok számát, kivéve ha a kérdést előterjesztő bíróság – a hatáskörrel rendelkező hatóságok által szolgáltatott minden releváns adat értékelését követően – megállapítja, hogy az említett szabályozás a közegészség védelmére vonatkozó cél szempontjából igazolható.

 A harmadik kérdésről

83      A kérdéseket előterjesztő bíróság harmadik kérdésével lényegében azt kéri, hogy a Bíróság határozza meg, hogy a tagállamokkal szemben az Egyezségokmány 13. cikke (2) bekezdésének c) pontja alapján fennálló követelmények milyen hatással vannak az alapeljárásokban szóban forgó helyzetre.

84      A belga kormány azt állítja, hogy a 2006. június 16‑i rendelet elfogadására szükség volt a Francia Közösség tagjainak az Egyezségokmány 13. cikke (2) bekezdésének c) pontjából fakadó, oktatáshoz való joga tiszteletben tartásához. Az érintett rendelkezés ugyanis olyan „stand‑still” klauzulát tartalmaz, amely a minőségi felsőoktatásba való széles körű és demokratikus bejutás fenntartására kötelezi a Közösséget. Márpedig a rendelet hiányában veszélybe kerülne az említett bejutás fenntartása.

85      E tekintetben meg kell állapítani azonban, hogy az Egyezségokmány és az adott esetben az EUMSZ 18. cikkből és az EUMSZ 21. cikkből fakadó követelmények egyáltalán nem összeegyeztethetetlenek.

86      Az Egyezségokmány 13. cikke (2) bekezdésének c) pontjából kitűnik ugyanis, hogy az lényegében ugyanazt a célt kívánja elérni, mint az EUMSZ 18. cikk és az EUMSZ 21. cikk, jelesül a hátrányos megkülönböztetés tilalma elvének a felsőoktatásba való bejutás során történő garantálását. Ezt megerősíti az Egyezségokmány 2. cikkének (2) bekezdése, amely szerint az Egyezségokmányban részes államok kötelezik magukat arra, hogy biztosítják az Egyezségokmányban rögzített jogoknak például a nemzeti származásra tekintet nélkül való gyakorlását.

87      Ezzel szemben az Egyezségokmány 13. cikke (2) bekezdésének c) pontja azt nem követeli meg a részes államoktól – és egyébiránt nem is jogosítja fel rá őket –, hogy kizárólag a saját állampolgáraiknak biztosítsanak széles bejutási lehetőséget a minőségi felsőoktatásba.

88      A fentiekre tekintettel a harmadik kérdésre azt kell válaszolni, hogy a hatáskörrel rendelkező hatóságok nem hivatkozhatnak az Egyezségokmány 13. cikke (2) bekezdésének c) pontjára, ha a kérdést előterjesztő bíróság megállapítja, hogy a Francia Közösségnek a bizonyos, első ciklusú felsőoktatási képzéseken részt vevő diákok számát szabályozó 2006. június 16‑i rendelete összeegyeztethetetlen az EUMSZ 18. cikkel és az EUMSZ 21. cikkel.

 Az ítélet időbeli hatályáról

89      A belga kormány azt kéri, hogy abban az esetben, ha a Bíróság megállapítja, hogy az alapeljárásokban szóban forgó nemzeti szabályozás ellentétes az uniós joggal, a Bíróság korlátozza ítéletének időbeli hatályát. Szerinte ez a korlátozás szükséges, mert jelentős a jóhiszeműen létrehozott jogviszonyok száma, mivel már számos külföldi illetőségű diák benyújtott a 2006. június 16‑i rendeletben szereplő képzések egyikére a 2006/2007‑es tanévre történő beiratkozásra vonatkozó kérelmet. Következésképpen e jogviszonyok megkérdőjelezése súlyos gazdasági következményekkel járhat, amelyek felboríthatják a Francia Közösség oktatási költségvetésének egyensúlyát.

90      Az állandó ítélkezési gyakorlat szerint azon értelmezés, amelyet a Bíróság az EUMSZ 267. cikk alapján ráruházott hatáskör alapján valamely uniós jogi szabályra vonatkozóan kifejt, szükség esetén megmagyarázza és pontosítja e szabály jelentését és hatályát, amely szerint azt a hatálybalépésének időpontjától értelmezni és alkalmazni kell, illetőleg értelmezni és alkalmazni kellett volna. Ebből következően az így értelmezett szabályt a bíróságok alkalmazhatják, és azt alkalmazniuk kell az értelmezés iránti kérelemről határozó ítélet előtt keletkezett és létrejött jogviszonyokra is, ha egyébként teljesülnek azon feltételek, amelyek lehetővé teszik az említett szabály alkalmazására vonatkozó pernek a hatáskörrel rendelkező bíróságok előtti megindítását (lásd különösen a 24/86. sz., Blaizot és társai ügyben 1988. február 2‑án hozott ítélet [EBHT 1988., 379. o.] 27. pontját, valamint a C‑415/93. sz. Bosman‑ügyben 1995. december 15‑én hozott ítélet [EBHT 1995., I‑4921. o.] 141. pontját).

91      Mindezek alapján a Bíróság csak kivételesen, az uniós jogrendhez szorosan hozzátartozó jogbiztonság általános elvének alkalmazása útján korlátozhatja bármely érdekelt azon lehetőségét, hogy a jóhiszeműen létrejött jogviszonyok vitatása céljából a Bíróság által értelmezett rendelkezésre hivatkozzék. A Bíróság az érdekeltek jóhiszeműségére és a súlyos zavarok kockázatának fennállására vonatkozó két alapvető feltétel teljesülése esetén dönthet e korlátozásról (lásd különösen a C‑57/93. sz. Vroege‑ügyben 1994. szeptember 28‑án hozott ítélet [EBHT 1994., I‑4541. o.] 21. pontját, valamint a C‑402/03. sz., Skov és Bilka ügyben 2006. január 10‑én hozott ítélet [EBHT 2006., I‑199. o.] 51. pontját).

92      Ezenkívül az állandó ítélkezési gyakorlatból az következik, hogy az előzetes döntéshozatal iránti kérelem nyomán hozott ítélet alapján valamely tagállamot érintő pénzügyi következmények önmagukban nem igazolják az ítélet joghatásainak időbeli korlátozását (lásd különösen a C‑184/99. sz. Grzelczyk‑ügyben 2001. szeptember 20‑án hozott ítélet [EBHT 2001., I‑6193. o.] 52. pontját).

93      A Bíróság ugyanis ezt a megoldást csak világosan meghatározott körülmények között alkalmazta, abban az esetben, amikor egyrészt az érvényes és hatályos szabályozás alapján jóhiszeműen létrejött jogviszonyok magas száma miatt súlyos gazdasági következmények felmerülésének kockázata állt fenn, másrészt pedig úgy tűnt, hogy a magánszemélyeket és a nemzeti hatóságokat az uniós szabályozás hatályát illető objektív és jelentős bizonytalanság az uniós szabályozásnak meg nem felelő magatartásra indította, és amely bizonytalansághoz esetleg más tagállamok vagy a Bizottság magatartása is hozzájárult (lásd a fent hivatkozott Grzelczyk‑ügyben hozott ítélet 53. pontját).

94      Az alapeljárásokat illetően meg kell állapítani, hogy a belga kormány nem terjesztett a Bíróság elé olyan konkrét bizonyítékot, amely lehetővé tenné annak kimondását, hogy a 2006. június 16‑i rendelet alkotóit az uniós jog hatályát illető objektív és jelentős bizonytalanság indította az e jognak esetlegesen nem megfelelő magatartásra.

95      A belga kormány azon érvelését sem támasztotta alá konkrét bizonyítékokkal, amely szerint a jelen ítélet súlyos pénzügyi következményekkel járhat, ha időbeli hatályát nem korlátozzák.

96      E körülmények között nincs szükség a jelen ítélet időbeli hatályának korlátozására.

 A költségekről

97      Mivel ez az eljárás az alapeljárásban részt vevő felek számára a kérdést előterjesztő bíróság előtt folyamatban lévő eljárás egy szakaszát képezi, ez a bíróság dönt a költségekről. Az észrevételeknek a Bíróság elé terjesztésével kapcsolatban felmerült költségek, az említett felek költségeinek kivételével, nem téríthetők meg.

A fenti indokok alapján a Bíróság (nagytanács) a következőképpen határozott:

1)      Ellentétes az EUMSZ 18. cikkel és az EUMSZ 21. cikkel az olyan nemzeti szabályozás – mint amelyről az alapeljárásokban szó van –, amely korlátozza a felsőoktatási intézményekben folyó orvosi és paramedicinális képzésekre első alkalommal beiratkozni jogosult, nem belga illetőségűnek minősülő diákok számát, kivéve ha a kérdést előterjesztő bíróság – a hatáskörrel rendelkező hatóságok által szolgáltatott minden releváns adat értékelését követően – megállapítja, hogy az említett szabályozás a közegészség védelmére vonatkozó cél szempontjából igazolható.

2)      A hatáskörrel rendelkező hatóságok nem hivatkozhatnak az ENSZ Közgyűlése által 1966. december 16‑án elfogadott Gazdasági, Szociális és Kulturális Jogok Nemzetközi Egyezségokmánya 13. cikke (2) bekezdésének c) pontjára, ha a kérdést előterjesztő bíróság megállapítja, hogy a Francia Közösségnek a bizonyos, első ciklusú felsőoktatási képzéseken részt vevő diákok számát szabályozó 2006. június 16‑i rendelete összeegyeztethetetlen az EUMSZ 18. cikkel és az EUMSZ 21. cikkel.

Aláírások

---

* Az eljárás nyelve: francia.