—

M. Gambazzi képviseletében B. Nascimbene és M. Condinanzi avvocati,

—

a DaimlerChrysler Canada Inc. és a CIBC Mellon Trust Company képviseletében F. Alvino, S. Pravettoni és A. Anglani avvocati,

—

az olasz kormány képviseletében I. M. Braguglia, meghatalmazotti minőségben, segítője: W. Ferrante avvocato dello Stato,

—

a görög kormány képviseletében T. Papadopoulou és O. Patsopoulou, meghatalmazotti minőségben,

—

az Egyesült Királyság Kormánya képviseletében Z. Bryanston-Cross és I. Rao, meghatalmazotti minőségben, segítőjük: M. Gray barrister,

—

az Európai Közösségek Bizottsága képviseletében A.-M. Rouchaud-Joët, E. Montaguti és N. Bambara, meghatalmazotti minőségben,

1

Az előzetes döntéshozatali kérelem a Dán Királyság, Írország, valamint Nagy-Britannia és Észak-Írország Egyesült Királysága csatlakozásáról szóló, 1978. október 9-i egyezménnyel (HL L 304., 1. o. és – módosított szöveg – 77. o.), a Görög Köztársaság csatlakozásáról szóló, 1982. október 25-i egyezménnyel (HL L 388., 1. o.), a Spanyol Királyság és a Portugál Köztársaság csatlakozásáról szóló, 1989. május 26-i egyezménnyel (HL L 285., 1. o.), valamint az Osztrák Köztársaság, a Finn Köztársaság és a Svéd Királyság csatlakozásáról szóló, 1996. november 29-i egyezménnyel (HL 1997. C 15., 1. o.) módosított, a polgári és kereskedelmi ügyekben a joghatóságról és a határozatok végrehajtásáról szóló, 1968. szeptember 27-i egyezmény (HL 1972. L 299., 32. o., a továbbiakban: Brüsszeli Egyezmény) 27. cikke 1. pontjának értelmezésére vonatkozik.

2

E kérelmet az egyfelől M. Gambazzi (lakóhelye: Lugano [Svájc]), másfelől két Kanadában bejegyzett vállalkozás, a DaimlerChrysler Canada Inc. (a továbbiakban: DaimlerChrysler) és a CIBC Mellon Trust Company (a továbbiakban: CIBC) közötti, az Egyesült Királyságban hozott két határozat Olaszországban történő végrehajtására vonatkozó jogvita keretében terjesztették elő.

3

A szerződő államok valamelyikében hozott határozatok egy másik szerződő államban történő elismerésének és végrehajtásának feltételeiről a Brüsszeli Egyezmény 25–49. cikke rendelkezik, amelyeket az egyezmény „Elismerés és végrehajtás” elnevezésű III. címe tartalmaz.

4

Ezen egyezmény 25. cikke kimondja:

„A jelen egyezmény értelmében határozatnak tekintendő valamely szerződő állam bírósága által hozott bármely határozat, elnevezésére való tekintet nélkül, beleértve az ítéletet, a végzést vagy a végrehajtandó fizetési meghagyást, valamint az eljárás költségeinek a bírósági tisztviselő általi megállapítását is.”

5

Az említett egyezmény 27. cikkének 1. és 2. pontja szerint:

„A határozat nem ismerhető el:

6

A Brüsszeli Egyezménynek a határozatok elismeréséről szóló 29. cikke és az azok végrehajtására vonatkozó 34. cikkének első bekezdése egyformán fogalmaz:

„A külföldi határozat érdemben semmilyen körülmények között sem vizsgálható felül.”

7

A polgári és kereskedelmi ügyekben a joghatóságról, valamint a határozatok végrehajtásáról szóló, 1988. szeptember 16-án aláírt Luganói Egyezmény (HL 1988. L 319., 9. o., a továbbiakban: Luganói Egyezmény) gyökerei az Európai Szabadkereskedelmi Társulás (a továbbiakban: EFTA) megalakításáig, valamint az EFTA-tagállamok és az Európai Közösségek tagállamai között a Brüsszeli Egyezményhez hasonló rendszer létrehozásáig nyúlnak vissza.

8

A Luganói Egyezmény 27. cikkének 1) pontja kimondja:

„A határozat nem ismerhető el:

9

Az Európai Közösségekhez tartozó, és a Luganói Egyezményt aláíró államok kormányai képviselőinek nyilatkozata szerint „helyénvaló, hogy az Európai Közösségek Bírósága a Brüsszeli Egyezmény értelmezése során megfelelően figyelembe vegye a Luganói Egyezményre vonatkozó ítélkezési gyakorlatban megfogalmazott elveket”.

10

Ezzel egyidejűleg a Luganói Egyezmény egységes értelmezéséről szóló 2. jegyzőkönyv 1. cikke minden egyes szerződő állam számára előírja azt a kötelezettséget, hogy „megfelelően figyelembe vesznek minden […], az egyezményben részes más tagállamok bíróságai által hozott, releváns határozatban megfogalmazott elvet”.

11

Az előzetes döntéshozatalra utaló határozatból és a Bíróság elé terjesztett észrevételekből kiderül, hogy a DaimlerChrysler és a CIBC által M. Gambazzi ellen benyújtott kártérítési kérelem keretében a High Court of Justice (England & Wales) Chancery Division 1997. február 26-án a DaimlerChrysler és a CIBC kérelmére végzést hozott, amelyben ideiglenesen felfüggesztette M. Gambazzi rendelkezési jogát vagyona felett (freezing order), másrészt kötelezte arra, hogy hozzon nyilvánosságra vagyonával kapcsolatban bizonyos információkat, valamint szolgáltasson ki a birtokában lévő, az alapeljárással kapcsolatos bizonyos dokumentumokat (disclosure order). E végzést a svájci hatóságok 1997. március 11-én kézbesítették M. Gambazzinak, aki szabályszerűen részt vett a High Court előtti eljárásban.

12

M. Gambazzi nem, vagy legalábbis nem teljes mértékben tett eleget a disclosure orderben foglaltaknak. A High Court ezért a DaimlerChrysler és a CIBC kérelmére 1998. július 10-én végzést hozott, amelynek értelmében M. Gambazzi nem vehet részt az eljárás további részében, ha a megszabott határidőn belül nem tesz eleget információ- és iratközlési kötelezettségének (unless order).

13

M. Gambazzi különböző jogorvoslatokkal élt a freezing orderrel, a disclosure orderrel és az unless orderrel szemben. Az összes jogorvoslati kérelmét elutasították.

14

1998. október 13-án a High Court újabb unless ordert bocsátott ki.

15

Mivel M. Gambazzi az előírt határidőn belül nem tett maradéktalanul eleget ez utóbbi végzésben előírt kötelezettségeknek, őt contempt of Courtban vétkesnek találták, és kizárták az eljárásból (debarment).

16

1998. december 10-i ítéletében, melyet 1999. március 17-i végzésével kiegészített (a továbbiakban: a High Court határozatai), a High Court úgy tekintette, hogy M. Gambazzi távol maradt a tárgyalástól, és helyt adott a DaimlerChrysler és a CIBC kérelmeinek, kötelezve M. Gambazzit a Daimler Chrysler és a CIBC részére kártérítés címén 169752058 CAD és 71595530 CAD, valamint további 129974770 USD járulékos költséggel növelt összegének megfizetésére.

17

A DaimlerChrysler és a CIBC keresete alapján a Corte d’appello di Milano (Olaszország) 2004. december 17-i végzésében kimondta a High Court határozatainak olaszországi végrehajthatóságát.

18

M. Gambazzi e végzés ellen kifogással élt. Azzal érvel, hogy a High Court határozatai Olaszországban nem ismerhetők el, mivel a Brüsszeli Egyezmény 27. cikkének 1. pontja értelmében a közrendbe ütköznek, ugyanis azokat a védelemhez való jog és a kontradiktórius eljárás elvének megsértésével fogadták el.

19

Ilyen körülmények között a Corte d’appello di Milano felfüggesztette az eljárását, és előzetes döntéshozatal céljából a következő kérdést terjesztette a Bíróság elé:

„A Brüsszeli Egyezmény 27. cikkének 1. pontja szerinti közrendi záradék alapján a végrehajtási intézkedés céljából megkeresett állam bírósága figyelembe veheti-e azt a tényt, hogy a határozatot meghozó állam bírósága megtagadta az eljárásban részt vevő pervesztes féltől, hogy a fentiekben hivatkozott kizáró intézkedést (debarment) követően bármiféle védekezést terjesszen elő; illetve, a hivatkozott rendelkezésnek az Egyezmény 26. és ezt követő cikkeiből következő, a bírósági határozatok kölcsönös elismerésére és végrehajtására vonatkozó elvekkel való együttes értelmével ellentétes-e az, hogy a nemzeti bíróság, a 27. cikk 1. pontja értelmében vett közrendet sértőnek minősíthesse az olyan polgári per lefolytatását, amelyben az egyik fél a bíróság rendelkezése teljesítésének elmulasztása miatt, az ugyanezen bíróság által hozott kizáró intézkedés következtében akadályoztatva volt a védelemhez való joga gyakorlásában?”

20

E kérdéssel a kérdést előterjesztő bíróság lényegében arra vár választ, hogy a Brüsszeli Egyezmény 27. cikkének 1. pontja szerinti közrendi záradékra tekintettel a megkeresett nemzeti bíróság figyelembe veheti-e azt a tényt, hogy a határozatot meghozó állam bírósága az alperes meghallgatása nélkül határozott a felperes kérelmeiről, mert az eljárásban szabályszerűen félként részt vevő alperest az eljárásból végzéssel kizárták amiatt, mert nem tett eleget az ugyanazon eljárás keretében korábban hozott végzésben számára előírt kötelezettségeknek.

21

Mindenekelőtt meg kell vizsgálni, hogy a High Court határozatai a Brüsszeli Egyezmény 25. cikke értelmében vett határozatnak minősülnek-e, vagy ahogyan azt M. Gambazzi állítja, nem felelnek-e meg az ott szereplő meghatározásnak, mivel azokat nem a kontradiktórius eljárás elve és a tisztességes eljáráshoz való jog tiszteletben tartása mellett fogadták el.

22

E tekintetben emlékeztetni kell arra, hogy a Brüsszeli Egyezmény 25. cikke megkülönböztetés nélkül vonatkozik a szerződő államok bíróságai által hozott összes határozatra.

23

Igaz, a Bíróság hangsúlyozta, hogy a Brüsszeli Egyezmény rendelkezéseinek összessége, úgy a joghatóságra vonatkozó II. cím mint a végrehajtás elismerésére vonatkozó III. cím rendelkezései azt a törekvést fejezik ki, hogy az egyezmény célkitűzéseinek keretében a bírósági határozatok elfogadásához vezető eljárásoknak a védelemhez való jog tiszteletben tartása mellett kell lezajlaniuk. Mindazonáltal a Bíróság megállapította: ahhoz, hogy az ilyen határozatok az említett egyezmény hatálya alá tartozzanak, elegendő, hogy olyan bírósági határozatokról legyen szó, amelyek – mielőtt azok elismerését vagy végrehajtását valamely, a határozatot meghozó államtól eltérő államban kérték – a határozatot meghozó államban különböző módozatú, kontradiktórius eljárás tárgyát képezték vagy képezhették volna (a 125/79. sz. Denilauler-ügyben 1980. május 21-én hozott ítélet [EBHT 1980., 1553. o.] 13. pontja).

24

Így például a mulasztási ítélet a Brüsszeli Egyezmény hatálya alá tartozik, ahogyan az az egyezmény kifejezetten a távolmaradó alperes esetére vonatkozó 27. cikkének 2. pontjából következik.

25

Ahogyan arra a főtanácsnok indítványának 24. pontjában rámutatott, a High Court határozatai a kontradiktórius eljárás elvének főszabály szerint megfelelő polgári peres eljárás során hozott mulasztási ítélet és végzés formáját öltik. Az a tény, hogy a bíróság az eljárásban szabályszerűen részt vevő alperest távollévőnek tekintve hozott határozatot, nem elegendő ahhoz, hogy megkérdőjelezze a hozott határozatok minősítését. E körülmény kizárólag az említett határozatok a megkeresett állam közrendjével való összeegyeztethetőségének vizsgálatakor vehető figyelembe.

26

A C-7/98. sz. Krombach-ügyben 2000. március 28-án hozott ítéletében (EBHT 2000., I-1935. o.] 23. pont) a Bíróság kimondta, hogy bár nem feladata, hogy meghatározza valamely szerződő állam közrendjének tartalmát, az rá hárul, hogy ellenőrizze azokat a korlátokat, amelyek között a szerződő állam bírósága e fogalom alkalmazásához folyamodhat annak érdekében, hogy ne ismerjen el valamely, más szerződő állam bíróságától származó határozatot.

27

E tekintetben a Bíróság pontosította, hogy a közrendi záradékra való hivatkozás csupán abban az esetben fogadható el, ha a másik szerződő államban hozott ítélet elismerése vagy végrehajtása a megkeresett állam jogrendjének valamely alapvető elvét sértené, ezért elfogadhatatlan ellentétben állna annak közrendjével. E jogsértés valamely, a megkeresett állam közrendjében alapvetőnek számító jogszabály vagy alapvetőnek tekintett jog nyilvánvaló sérelmét kell, hogy okozza (a fent hivatkozott Krombach-ítélet 37. pontja).

28

A védelemhez való jog gyakorlására vonatkozóan – amelyre az előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdés utal – a Bíróság emlékeztetett arra, hogy e jog kiemelkedő szerepet tölt be a tisztességes eljárás megszervezésében és lefolytatásában, továbbá szerepel azon alapvető jogok között, amelyek a tagállamok közös alkotmányos hagyományaiban, valamint az emberi jogok védelmére vonatkozó azon nemzetközi szerződések nyújtotta iránymutatásokban gyökereznek, amelyek kidolgozásában a tagállamok együttműködtek vagy amelyekhez csatlakoztak, amelyek között az emberi jogok és alapvető szabadságjogok védelméről szóló, Rómában 1950. november 4-én aláírt európai egyezmény különös jelentőséggel bír (lásd ebben az értelemben a fent hivatkozott Krombach-ítélet 38. és 39. pontját).

29

Igaz, az alapvető jogok, amilyen a védelemhez való jog is, nem korlátlan jogosultságként jelennek meg, hanem tartalmazhatnak korlátozásokat. Mindazonáltal e korlátozásoknak meg kell felelniük a szóban forgó intézkedés által követett közérdekű célnak, és az elérni kívánt célra tekintettel nem jelenthetik az így biztosított jogok nyilvánvaló és aránytalan sérelmét.

30

Az Egyesült Királyság Kormánya elmagyarázta, hogy a freezing order, a disclosure order és az unless order intézményének célja az igazságszolgáltatás méltányosságának és eredményességének a biztosítása.

31

El kell ismerni, hogy az ilyen cél alkalmas a védelemhez való jog korlátozásának igazolására. Ahogyan arra az olasz és a görög kormány képviselői rámutattak, a tagállamok jogrendszereinek többsége szankciókat helyez kilátásba az olyan személyekkel szemben, akik a polgári peres eljárás során olyan időhúzó magatartást tanúsítanak, amely végül az igazságszolgáltatás megtagadásához vezetne.

32

Az ilyen szankciók azonban nem lehetnek nyilvánvalóan aránytalanok az elérni kívánt célhoz, vagyis a gondos igazságszolgáltatás érdekében az eljárás eredményes lebonyolításának biztosításához képest.

33

A jelen alapügyben alkalmazott szankcióra, vagyis M. Gambazzi az eljárásból való teljes kizárására vonatkozóan a védelemhez való jog lehető legsúlyosabb korlátozásáról van szó, ahogyan azt a főtanácsnok is megállapította, indítványának 67. pontjában. Következésképpen az ilyen korlátozásnak igen magas szintű követelményeknek kell megfelelnie ahhoz, hogy ne minősüljön e jog nyilvánvaló és aránytalan sérelmének.

34

A kérdést előterjesztő bíróság feladata annak megítélése, hogy az ügy konkrét körülményeire tekintettel a korlátozás e követelményeknek megfelel-e.

35

Ebben az összefüggésben az alapeljárás felei a svájci szövetségi bíróság 2004. november 9-én hozott, 4P082/2004. számú ítéletére hivatkoztak. Ezen ítéletében az említett bíróság elutasította a CIBC és a DaimlerChrysler által a Tribunale d’appello del cantone Ticino (Tessin kanton fellebbviteli bírósága, Svájc) azon határozata ellen benyújtott fellebbezését, amelyben a svájci fellebbviteli bíróság a Luganói Egyezmény 27. cikkének 1. pontjába ütközés miatt megtagadta a High Court határozatainak Svájcban történő elismerését és M. Gambazzival szembeni végrehajtását. A svájci szövetségi bíróság úgy ítélte meg, hogy M. Gambazzi kizárása a High Court előtti eljárásból nem ütközött a svájci közrendbe, azonban más körülmények, amelyekre a kérdést előterjesztő bíróság nem hivatkozott a jelen eljárásban, igazolták a közrendre vonatkozó záradék alkalmazását.

36

Az Európai Közösségekhez tartozó, és a Luganói Egyezményt aláíró államok kormányainak képviselői által tett nyilatkozatnak megfelelően helyénvaló, hogy az Európai Közösségek Bírósága megfelelően figyelembe vegye a szövetségi bíróság ezen ítéletében megfogalmazott elveket, és a Luganói Egyezmény egységes értelmezéséről szóló 2. jegyzőkönyv 1. cikke alapján a kérdést előterjesztő bíróság is köteles figyelembe venni ezeket.

37

E tekintetben rá kell mutatni, hogy a szövetségi bíróság a közrendre vonatkozó záradék konkretizálásához a tisztességes eljáráshoz való jogra és a meghallgatáshoz való jogra hivatkozik, amely elvekre a Bíróság maga is utalt a fent hivatkozott Krombach-ítéletben, és amelyekre emlékeztetett a jelen ítélet 27. és 28. pontjában.

38

Ami a svájci közrendbe ütközés szövetségi bíróság általi, a jelen esetben végzett konkrét értékelését illeti, pontosítani kell, hogy az hivatalosan nem köti a kérdést előterjesztő bíróságot. Annál is inkább így van ez, mivel a jelen esetben ez utóbbi bíróságnak értékelését az olasz közrend fényében kell elvégeznie.

39

Annak érdekében, hogy a jelen ítélet 26. pontjában említett jogértelmezési feladatának eleget tegyen, a Bíróságnak pontosítania kell azokat az elveket, amelyeket a kérdést előterjesztő bíróság által az értékelés során figyelembe veendő általános szempontok meghatározásakor állapított meg.

40

E célból jelezni kell, hogy a határozatot meghozó állam által hozott kizáró intézkedés a megkeresett állam közrendjével való összhangjának kérdését az eljárás egészére tekintettel és az összes körülmény figyelembevételével kell értékelni (lásd ebben az értelemben a C-341/04. sz., Eurofood IFSC ügyben 2006. május 2-án hozott ítélet [EBHT 2006., I-3813. o.] 68. pontját).

41

Ez a jelen esetben magában foglalja, hogy nem csupán azokat a körülményeket kell figyelembe venni, amelyek között a High Court eljárásának végén meghozta a végrehajtani kért határozatokat, hanem azokat a körülményeket is, amelyek között az eljárás korábbi szakaszában elfogadta a disclosure ordert és az unless ordert.

42

Először is a disclosure orderre vonatkozóan a kérdést előterjesztő bíróságnak meg kell vizsgálnia, hogy volt-e, és ha igen, milyen mértékben volt lehetősége M. Gambazzinak arra, hogy a disclosure order elfogadása előtt, annak tárgyára és hatályára vonatkozóan meghallgassák. A kérdést előterjesztő bíróságnak azt is meg kell vizsgálnia, milyen jogorvoslati lehetőségek álltak M. Gambazzi rendelkezésére a disclosure order meghozatalát követően ahhoz, hogy azok megváltoztatását vagy visszavonását kérje. Ilyen összefüggésben meg kell állapítani, hogy az érdekeltnek lehetősége volt-e előadni minden olyan ténybeli és jogi körülményt, amelyek álláspontja szerint alkalmasak kérelmének alátámasztására, valamint azt, hogy e körülmények a kontradiktórius eljárás tiszteletben tartása mellett alapos megvizsgálásra kerültek-e, avagy éppen ellenkezőleg, csupán korlátozott mértékben volt lehetőség kérdések felvetésére.

43

Ami a disclosure order M. Gambazzi általi be nem tartását illeti, a kérdést előterjesztő bíróságnak ellenőriznie kell, hogy kontradiktórius bírósági eljárás keretében lehetséges volt-e hivatkozni a M. Gambazzi által felhozott indokokra, köztük azon állításra, hogy M. Gambazzi a kért információk kibocsátásával szakmai titkot sértett volna, amelynek megőrzésére ügyvédi hivatásánál fogva köteles, és ezáltal tette büntetőjogilag üldözendő cselekménynek minősülne.

44

Ezután ami az unless order kibocsátását illeti, a kérdést előterjesztő bíróságnak azt kell feltárnia, hogy M. Gambazzi rendelkezésére álltak-e olyan eljárási garanciák, amelyek biztosították számára a meghozott intézkedés vitatásának tényleges lehetőségét.

45

Végezetül a High Court határozatait illetően, amelyekkel a High Court az alperest távollévőnek tekintve határozott a felperes kérelmeiről, a kérdést előterjesztő bíróságnak azt kell feltárnia, hogy e kérelmek megalapozottságát ekkor vagy az eljárás korábbi szakaszában megvizsgálták-e, és M. Gambazzinak ekkor vagy az eljárás korábbi szakaszában lehetősége volt-e kifejteni erre vonatkozó álláspontját és rendelkezett-e jogorvoslati lehetőséggel.

46

Hangsúlyozni kell, hogy mivel e vizsgálat – amennyiben csupán annak megállapítására irányul, hogy a meghallgatáshoz való jog nyilvánvaló és aránytalan megsértésére sor került-e – nem foglalhatja magában a High Court értékelésének felülvizsgálatát, ugyanis az ilyen felülvizsgálat az ügy érdemi felülvizsgálatát jelentené, amit a Brüsszeli Egyezmény 29. és 34. cikke kifejezetten tilt. A kérdést előterjesztő bíróságnak a M. Gambazzi rendelkezésére álló jogorvoslati lehetőségek azonosítására kell szorítkoznia, és azt megvizsgálni, hogy ez utóbbinak a jogorvoslati eljárás keretében lehetősége volt-e arra, hogy a kontradiktórius eljárás elve és a védelemhez való jog teljes körű tiszteletben tartása mellett meghallgassák.

47

Mindezen vizsgálatok végeztével a kérdést előterjesztő bíróságnak mérlegelnie kell e különféle körülményeket annak érdekében, hogy megállapítsa, a High Court által elérni kívánt eredményes igazságszolgáltatás céljára tekintettel M. Gambazzi kizárása az eljárásból a meghallgatáshoz való jog nyilvánvaló és aránytalan megsértésének tűnik-e.

48

A feltett kérdésre azt a választ kell tehát adni, hogy a Brüsszeli Egyezmény 27. cikkének 1. pontját úgy kell értelmezni, hogy az e cikkben szereplő közrendi záradékra tekintettel a megkeresett állam bírósága figyelembe veheti azt a tényt, hogy a határozatot meghozó állam bírósága az alperes meghallgatása nélkül határozott a felperes kérelmeiről, mert a szabályszerűen megjelent alperest az eljárásból végzéssel kizárták amiatt, hogy nem tett eleget az ugyanazon eljárás keretében korábban hozott végzésben számára előírt kötelezettségeknek, ha a bíróság számára az eljárás általános értékelésének végeztével, az összes körülményre tekintettel úgy tűnik, hogy az eljárásból való kizárás a meghallgatáshoz való jog nyilvánvaló és aránytalan megsértése volt.

49

Mivel ez az eljárás az alapeljárásban részt vevő felek számára a kérdést előterjesztő bíróság előtt folyamatban lévő eljárás egy szakaszát képezi, ez a bíróság dönt a költségekről. Az észrevételeknek a Bíróság elé terjesztésével kapcsolatban felmerült költségek, az említett felek költségeinek kivételével, nem téríthetők meg.

A fenti indokok alapján a Bíróság (első tanács) a következőképpen határozott:

A Dán Királyság, Írország, valamint Nagy-Britannia és Észak-Írország Egyesült Királysága csatlakozásáról szóló, 1978. október 9-i egyezménnyel, a Görög Köztársaság csatlakozásáról szóló, 1982. október 25-i egyezménnyel, a Spanyol Királyság és a Portugál Köztársaság csatlakozásáról szóló, 1989. május 26-i egyezménnyel, valamint az Osztrák Köztársaság, a Finn Köztársaság és a Svéd Királyság csatlakozásáról szóló, 1996. november 29-i egyezménnyel módosított, a polgári és kereskedelmi ügyekben a joghatóságról és a határozatok végrehajtásáról szóló, 1968. szeptember 27-i egyezmény 27. cikkének 1. pontját a következőképpen kell értelmezni:

az e cikkben szereplő közrendi záradékra tekintettel a megkeresett állam bírósága figyelembe veheti azt a tényt, hogy a határozatot meghozó állam bírósága az alperes meghallgatása nélkül határozott a felperes kérelmeiről, mert az eljárásban szabályszerűen félként részt vevő alperest az eljárásból végzéssel kizárták amiatt, hogy nem tett eleget az ugyanazon eljárás keretében korábban hozott végzésben számára előírt kötelezettségeknek, ha a bíróság számára az eljárás általános értékelésének végeztével, az összes körülményre tekintettel úgy tűnik, hogy az eljárásból való kizárás a meghallgatáshoz való jog nyilvánvaló és aránytalan megsértése volt.