JULIANE KOKOTT

FŐTANÁCSNOK INDÍTVÁNYA

Az ismertetés napja: 2010. április 29.¹(1)

C‑550/07. P. sz. ügy

Akzo Nobel Chemicals Ltd és társai

kontra

Európai Bizottság

„Fellebbezés – Verseny – Közigazgatási eljárás – A Bizottság vizsgálati jogköre – Vizsgálat során lemásolt, később az aktához csatolt dokumentumok – Ügyvédek és ügyfeleik közötti érintkezés bizalmas jellegének védelme (»ügyvédi titok«) – Vállalati jogásszal folytatott cégcsoporton belüli levelezés – Vállalati ügyvéd – A 17. (EGK) rendelet 14. cikke – 1/2003/EK rendelet”

I –    Bevezetés

1.        Az Európai Unió joga szerint kiterjed‑e az ügyvédek és az ügyfeleik közötti érintkezés alapvető jogként biztosított védelme (az ún. ügyvédi titok(2)) a vállalkozás ügyvezetése és az általa munkaviszonyban foglalkoztatott vállalati ügyvéd(3) közötti belső vélemény‑ és információcserére is? Lényegében ez az a kérdés, amelynek tisztázására kérik a Bíróságot ebben a fellebbezési eljárásban(4). E kérdés nem lebecsülendő gyakorlati jelentőséggel bír az európai versenyjog jövőbeni alkalmazása és végrehajtása szempontjából, és a kartellekre vonatkozó eljárásjognak az 1/2003/EK rendelettel(5) történő modernizálása után sem veszített a jelentőségéből.

2.        A jelen ügy hátterét egy olyan házkutatás (ún. vizsgálat) képezi, amelyet az Európai Bizottság mint kartellhatóság folytatott le 2003 februárjában az Egyesült Királyságban az Akzo Nobels Chemicals Ltd. (a továbbiakban: Akzo) és az Akcros Chemicals Ltd. (a továbbiakban: Akcros)(6) üzlethelyiségeiben. Ennek során bizottsági tisztviselők magukhoz vettek egyes dokumentumokról készített fénymásolatokat, amelyek azonban az Akzo és az Akcros képviselői szerint mentesek voltak a lefoglalás alól, mivel véleményük szerint az ügyvédi titok körébe tartoztak.

3.        Ezzel kapcsolatban jogvita alakult ki a két érintett cég és a Bizottság között. Az Akzo és az Akcros keresetet terjesztettek elő az Elsőfokú Bíróság (jelenleg: Törvényszék) előtt egyrészt a Bizottság vizsgálatot elrendelő határozata, másrészt pedig azon bizottsági határozat ellen, amely több vitatott dokumentum aktához csatolását rendelte el. A 2007. szeptember 17‑i ítéletében(7) (a továbbiakban: megtámadott ítélet) az Elsőfokú Bíróság az első keresetet elfogadhatatlanként, a második keresetet pedig megalapozatlanként utasította el.

4.        A jelen fellebbezési eljárás kizárólag azt a kérdést érinti, hogy az Elsőfokú Bíróság jogosan utasította‑e el megalapozatlanként a második keresetet. Az eljárás e szakaszában már csak két vitatott dokumentum bír jelentőséggel. Az Akcros ügyvezető igazgatója és az Akzo cégcsoport jogi osztályának alkalmazottja között folytatott, kinyomtatott elektronikus levelezésről van szó, amely alkalmazott egyúttal a holland ügyvédi kamara tagja.

II – Jogi háttér

5.        A jelen ügy jogi hátterét a 17. rendelet(8) határozza meg, amelynek 14. cikke a következőképpen rendelkezett:

„(1)      [Az EUMSZ 105.] cikkével és [az EUMSZ 103. cikke] alapján elfogadott rendelkezésekkel a Bizottságra ruházott feladatok végrehajtása során a Bizottság minden szükséges vizsgálatot elvégezhet a vállalkozásoknál és a vállalkozások társulásainál.

A Bizottság által megbízott alkalmazottak felhatalmazása kiterjed

a)      a könyvek és más üzleti nyilvántartások vizsgálatára;

b)      a könyvekből és üzleti nyilvántartásokból másolatok vagy kivonatok készítésére;

c)      a helyszínen szóbeli tájékoztatás kérésére;

d)      a vállalkozások helyiségeibe, területére és szállítási eszközére történő belépésre.

(2)      A Bizottság vizsgálatok lefolytatásáért felelős alkalmazottai írásbeli meghatalmazás alapján járnak el […].

(3)      A vállalkozások és a vállalkozások társulásai alávetik magukat a Bizottság határozatával elrendelt vizsgálatoknak. A határozat meghatározza a vizsgálat tárgyát és célját […].

[…]”

6.        Az 1/2003 rendelet, amely modernizálta a kartellekre vonatkozó eljárásjogot, és felváltotta a 17. rendeletet, az időbeli hatálya alapján nem alkalmazandó a jelen ügyre, mivel az ügy alapjául szolgáló tényállás 2004. május 1‑je előtt valósult meg(9).

III – A jogvita háttere

A –    A Bizottság által lefolytatott vizsgálatok és azok adminisztratív következményei

7.        Ahogy az Elsőfokú Bíróság ténymegállapításaiból(10) következik, e jogvita hátterét az Európai Bizottság mint kartellhatóság által lefolytatott egyik vizsgálati eljárás képezi. 2003 elején a Bizottság a 17. rendelet 14. cikkének (3) bekezdése szerinti határozattal(11) vizsgálatot rendelt el az Akzónál és az Akcrosnál, valamint azok leányvállalatainál annak érdekében, hogy bizonyítékokat gyűjtsön esetleges versenyellenes magatartásokra vonatkozóan (a továbbiakban: vizsgálatot elrendelő határozat). Az érintett társaságokat a határozatban arra kötelezték, hogy vessék alá magukat e vizsgálatoknak.

8.        2003. február 12‑én és 13‑án bizottsági tisztviselők az említett határozatok alapján az Office of Fair Trading (a továbbiakban: OFT)(12) képviselőinek segítségével helyszíni vizsgálatot folytattak le az Akzo és az Akcros Manchester‑Ecclesben (Egyesült Királyság) található helyiségeiben(13). A vizsgálat során a Bizottság tisztviselői nagyszámú dokumentumról készítettek másolatot.

9.        E cselekmények során az Akzo és az Akcros képviselői felhívták a bizottsági tisztviselők figyelmét arra, hogy néhány dokumentumra valószínűleg kiterjed az ügyvédek és ügyfeleik közötti érintkezés bizalmas jellegének védelme. A bizottsági tisztviselők erre azt válaszolták, hogy a szóban forgó dokumentumokat át kell nézniük annak érdekében, hogy ők maguk dönthessék el, hogy az igényelt védelem esetlegesen vonatkozik‑e rájuk. Hosszú vitát követően, illetve miután a Bizottság tisztviselői és az OFT tisztviselői felhívták az Akzo és az Akcros képviselőinek figyelmét a vizsgálat akadályozásának következményeire, az a döntés született, hogy a vizsgálat felelőse az Akzo és az Akcros egyik képviselőjének közvetlen jelenlétében átnézi a dokumentumokat.

10.      A szóban forgó dokumentumok vizsgálata során nézeteltérés alakult ki különböző iratokkal kapcsolatban, amelyeket az Elsőfokú Bíróság – az Akzo és az Akcros érvelésére támaszkodva – két iratcsoportra („A sorozat” és „B sorozat”) osztott.

11.      Az „A sorozat” két dokumentumból áll. E két dokumentum közül az első egy 2000. február 16‑i dátummal ellátott, kétoldalas, gépelt feljegyzés, amelyet az Akcros ügyvezető igazgatója címzett egyik felettesének. A fellebbezők szerint a feljegyzés olyan információkat tartalmaz, amelyeket alkalmazottakkal folytatott belső megbeszélések során az Akcros ügyvezető igazgatója gyűjtött össze azért, hogy külső jogi tanácsot kérjen az Akzo által kezdeményezett versenyjogi megfelelőségi program keretében. A második dokumentum ugyanezen feljegyzés egy további példánya, amelyen szerepel még egy kézzel írott megjegyzés, amely az Akzo és az Akcros egyik ügyvédjével való érintkezésre utal, megemlítve az ügyvéd nevét is.

12.      A fellebbezők e két dokumentummal kapcsolatos magyarázatainak meghallgatását követően a bizottsági tisztviselők nem tudtak azonnal végső döntésre jutni arra vonatkozóan, hogy a szóban forgó dokumentumokat milyen védelemben kell részesíteni. Ezért azokat lemásolták, és egy lezárt borítékba helyezték, amelyet a vizsgálat befejeztével magukkal vittek.

13.      A „B sorozat” szintén több dokumentumból áll. Ezek egyrészt az Akcros ügyvezető igazgatójának kézzel írt feljegyzései, amelyeket – a fellebbezők állítása szerint – az ügyvezető igazgató az alkalmazottakkal folytatott megbeszélések során fogalmazott, és amelyeket az „A sorozat” nyomtatott feljegyzésének megfogalmazásához használtak fel. Másrészt két elektronikus levélről van szó, az Akcros ügyvezető igazgatójának és S. úrnak, az Akzo versenyjogi koordinátorának levélváltásáról, aki ügyvéd, a holland kamara tagja, és akkoriban az Akzo cégcsoport jogi osztályához tartozott, így a cég állandó alkalmazásában állt.

14.      Miután a vizsgálatért felelős bizottsági tisztviselő átnézte a „B sorozathoz” tartozó dokumentumokat, és meghallgatta az Akzo és az Ackros magyarázatait, úgy ítélte meg, hogy a dokumentumok bizonyosan nem esnek az ügyvédek és ügyfeleik közötti érintkezés bizalmas jellegének védelme alá. Ezért lemásolta és belerakta azokat az aktába, anélkül hogy lezárt borítékban elkülönítette volna a többi dokumentumtól.

15.      2003. február 17‑én az Akzo és az Akcros levelet juttatott el a Bizottsághoz, amelyben megindokolták, hogy szerintük miért is esnek a bizalmas jelleg védelme alá mind az „A sorozat”, mind a „B sorozat” dokumentumai. 2003. április 1‑jén kelt levelében a Bizottság arról tájékoztatta az érintett vállalkozásokat, hogy a 2003. február 17‑i levelükben kifejtett érvek nem győzték meg a szóban forgó dokumentumok bizalmas jellegéről. A Bizottság azonban lehetőséget biztosított arra, hogy a vállalkozások kéthetes határidőn belül észrevételeket tegyenek ehhez az előzetes értékeléshez, amely határidő leteltét követően a Bizottság végleges határozatot hoz.

16.      A 2003. május 8‑i határozattal(14) a Bizottság elutasította, hogy az Akzo és az Akcros számára a szóban forgó dokumentumokat az ügyvédek és az ügyfeleik közötti érintkezés bizalmas jellege folytán védelemben részesítse (a továbbiakban: elutasító határozat). A határozat 1. cikkében a Bizottság elutasítja az Akzo és az Akcros arra irányuló kérelmét, hogy az „A sorozat” és a „B sorozat” dokumentumait juttassa vissza hozzájuk, továbbá hogy a Bizottság igazolja, hogy a dokumentumoknak a birtokában lévő minden másolatát megsemmisítette. Az elutasító határozat 2. cikkében a Bizottság kifejezi arra irányuló szándékát, hogy az „A sorozat” dokumentumait tartalmazó lezárt borítékot felnyitja, és a dokumentumokat elhelyezi az aktában. Mindazonáltal a Bizottság leszögezi, hogy erre a határozat megtámadására nyitva álló határidő lejárta előtt nem kerít sort.

B –    A bírósági eljárás

1.      Az elsőfokú bírósági eljárás

17.      Az Akzo és az Akcros együttesen két megsemmisítés iránti keresetet terjesztett elő az Elsőfokú Bíróságnál (jelenleg: Törvényszék), amelyek közül az egyik a vizsgálatot elrendelő határozat(15) (T‑125/03. sz. ügy), a másik pedig az elutasító határozat(16) (T‑253/03. sz. ügy) ellen irányult. Ezenkívül mindkét határozat tekintetében az EK 242. cikk és az EK 243. cikk (jelenleg EUMSZ 278. cikk és EUMSZ 279. cikk) szerinti ideiglenes intézkedés iránti kérelmet terjesztettek elő (T‑125/03. R. és T‑253/03. R. sz. ügyek).

18.      2003. szeptember 8‑án az ideiglenes intézkedés iránti eljárásban az Elsőfokú Bíróság elnökének felhívására a Bizottság bizalmas megjelöléssel megküldte az Elsőfokú Bíróság elnökének a „B sorozat” dokumentumainak másolatát és az „A sorozat” dokumentumait tartalmazó lezárt borítékot.

19.      Az ideiglenes intézkedés iránti kérelmet a T‑125/03. sz. ügyben az Elsőfokú Bíróság elnöke 2003. október 30‑i végzésével elutasította(17), míg a T‑253/03. R. sz. ügyben részben helyt adott az ideiglenes intézkedés iránti kérelemnek. Ennek alapján az Elsőfokú Bíróság elnöke felfüggesztette a 2003. május 8‑i elutasító határozat végrehajtását annyiban, amennyiben a Bizottság úgy határozott, hogy felnyitja az „A sorozat” dokumentumait tartalmazó lezárt borítékot; az Elsőfokú Bíróság elnöke ezenkívül elrendelte, hogy az „A sorozat” dokumentumait tartalmazó lezárt borítékot az Elsőfokú Bíróság Hivatala őrizze addig, amíg az Elsőfokú Bíróság az alapeljárásban ítéletet nem hoz. Továbbá az Elsőfokú Bíróság elnöke tudomásul vette a Bizottság nyilatkozatát, miszerint a T‑253/03. sz. ügy elbírálásáig nem engedélyez harmadik felek részére hozzáférést a „B sorozat” dokumentumaihoz.

20.      A Bíróság elnöke a Bizottság fellebbezése alapján 2004. szeptember 27‑én(18) megsemmisítette az Elsőfokú Bíróság elnökének az ideiglenes intézkedés keretében 2003. október 30‑án hozott végzését annyiban, amennyiben felfüggesztette a 2003. május 8‑i elutasító határozat végrehajtását, és úgy rendelkezett, hogy az „A sorozat” dokumentumait tartalmazó lezárt borítékot az Elsőfokú Bíróság Hivatala őrizze. A Bíróság elnöke ezenkívül tudomásul vette a Bizottság nyilatkozatát, miszerint a T‑253/03. sz. ügy elbírálásáig nem engedélyez harmadik felek részére hozzáférést az „A sorozat” dokumentumaihoz.

21.      Ennek alapján az Elsőfokú Bíróság Hivatala 2004. október 15‑i levelével visszaküldte a Bizottságnak az „A sorozat” dokumentumait tartalmazó lezárt borítékot.

22.      Az alapügyben az Elsőfokú Bíróság 2007. szeptember 17‑én meghozta a megtámadott ítéletet, amelyben az Akzo és az Akcros vizsgálatot elrendelő határozat megsemmisítése iránti keresetét (T‑125/03. sz. ügy) elfogadhatatlanként, az elutasító határozat megsemmisítése iránti keresetét (T‑253/03. sz. ügy) pedig megalapozatlanként utasította el.

2.      A megtámadott ítélettel szembeni fellebbezési eljárás

23.      A 2007. szeptember 17‑i ítélet ellen az Akzo és az Akcros a 2007. november 30‑i beadványukkal(19) együttesen terjesztették elő a jelen fellebbezést. E fellebbezés tárgya kizárólag az a kérdés, hogy az S. úr és az Akcros ügyvezető igazgatója között váltott két elektronikus levélre kiterjed‑e az ügyvédi titok védelme, vagy sem. A fellebbezők azt kérik, hogy a Bíróság

–        helyezze hatályon kívül a megtámadott ítéletet, amennyiben az elutasította keresetüket aziránt, hogy az Akzo vállalati jogászával történt érintkezés ügyvédi titokként védelemben részesüljön;

–        semmisítse meg a Bizottság 2003. május 8‑i elutasító határozatát, amennyiben abban megtagadta, hogy visszaszolgáltassa az Akzo Nobel vállalati jogászával folytatott elektronikus levelezést;

–        kötelezze a Bizottságot a jelen fellebbezés és az Elsőfokú Bíróság előtti eljárás költségeinek viselésére annyiban, amennyiben azok a jelen fellebbezésben előterjesztett jogalappal kapcsolatosak.

24.      A Bizottság azt kéri, hogy a Bíróság

–        utasítsa el a fellebbezést, és

–        kötelezze a fellebbezőket a költségek viselésére.

25.      A Bíróság a fellebbezés kapcsán lefolytatta az írásbeli eljárást, majd 2010. február 9‑én tárgyalást tartott.

3.      További felek az elsőfokú eljárásban és új beavatkozók

26.      Már az elsőfokú eljárásban az Elsőfokú Bíróság a T‑125/03. és a T‑253/03. sz. ügyben az Akzo és az Akcros kérelmeinek támogatása végett megengedte a következő szervezetek beavatkozását(20): Conseil des barreaux européens (az Európai Unió Ügyvédi Kamaráinak Tanácsa, a továbbiakban: CCBE), Algemene Raad van de Nederlandse Orde van Advocaten (Holland Ügyvédi Kamara, a továbbiakban: ARNOVA), European Company Lawyers Association (Társasági Jogászok Európai Egyesülete, a továbbiakban: ECLA), American Corporate Counsel Association – European Chapter (Társasági Jogászok Amerikai Egyesülete – Európai Szekció, a továbbiakban: ACCA) és International Bar Association (Ügyvédi Kamarák Nemzetközi Egyesülete, a továbbiakban: IBA). E szervezetek jelenleg további felekként vesznek részt a jelen fellebbezési eljárásban is, amelyben az Akzót és az Akcrost támogatják.

27.      Ezenfelül a Bíróság elnöke a Bíróság alapokmánya 40. cikkének első bekezdése és a Bíróság eljárási szabályzata 123. cikkével összefüggésben értelmezett 93. cikkének 1. §‑a szerint a fellebbezési eljárásban az Akzo és az Akcros kérelmeinek támogatása végett megengedte a következő tagállamok beavatkozását(21): Írország, a Holland Királyság, valamint Nagy‑Britannia és Észak‑Írország Egyesült Királysága.

28.      Ellenben, mivel nem igazolták, hogy a jogvita kimeneteléhez jogos érdekük fűződik (a Bíróság alapokmánya 40. cikkének második bekezdése), a Bíróság elnöke a fellebbezési eljárásban elutasította az – Akzo és az Akcros kérelmeinek támogatására irányuló – beavatkozás iránti kérelmét a következő szervezeteknek(22): Association of General Counsel and Company Secretaries of the FTSE 100 (a továbbiakban: GC 100), Chamber of Commerce of the United States of America (Az Amerikai Egyesült Államok Kereskedelmi Kamarája, a továbbiakban: CCUSA), International Chamber of Commerce (Nemzetközi Kereskedelmi Kamara, a továbbiakban: ICC), American Bar Association (Amerikai Jogászszövetség, a továbbiakban: ABA), Law Society of England and Wales (a továbbiakban: LSEW) és United States Council for International Business (a továbbiakban: USCIB).

29.      Első fokon már az Elsőfokú Bíróság elutasította a T‑125/03. és a T‑253/03. sz. ügyekben két további szervezet, a European Council on Legal Affairs (Jogi Ügyek Európai Tanácsa) és a Section on Business Law of the International Bar Association (a Nemzetközi Ügyvédi Kamarai Egyesület gazdasági jogi szekciója) beavatkozási kérelmét, amely az Akzo és az Ackros kérelmeinek támogatására irányult(23).

C –    A bizottsági közigazgatási eljárás időközbeni befejezése

30.      Ahogy a Bizottság az írásbeli fellebbezési eljárást követően tájékoztatta a Bíróságot, időközben befejeződött az a közigazgatási eljárás, amellyel kapcsolatban vizsgálatokat folytattak az Akzo és az Akcros helyiségeiben 2003‑ban. Az 1/2003 rendelet 7. cikkével és 23. cikkének (2) bekezdésével összefüggésben értelmezett EK 81. cikk alapján 2009. november 11‑én hozott határozatában a Bizottság összesen 173 860 400 euró összegű bírságot szabott ki 24 műanyagadalék‑gyártóval szemben(24). E határozat címzettje az Akcros Chemicals Ltd. mellett nem utolsósorban az Akzo‑Nobel cégcsoport több társasága is, az Akzo Nobel Chemicals Ltd. társaság azonban nem.

31.      Az e tekintetben nem vitatott tájékoztatása szerint a Bizottság az említett 2009. november 11‑i bírságot kiszabó határozatban nem hivatkozott a két vitatott elektronikus levélre.

IV – Jogi értékelés

32.      Az Akzo és az Akcros a fellebbezésében már nem hoz fel minden olyan kérdést, amely az elsőfokú eljárás tárgyát képezte. A fellebbezési eljárásban a jogvita inkább már csak a „B sorozat” dokumentumainak egy részére korlátozódik, nevezetesen az S. úr és az Akcros ügyvezető igazgatója közötti két elektronikus levélre, amelyek másolatát a Bizottság a vizsgálatot követően az aktába helyezte.

A –    Eljáráshoz fűződő érdek

33.      A fellebbezés tartalmi értékelése előtt ki kell térni arra, hogy az Akzo és az Akcros hivatkozhatnak‑e a jelen eljárásban az eljáráshoz fűződő érdekre.

34.      Az eljáráshoz fűződő érdek követelménye eljárásjogi szempontból arra szolgál, hogy a bíróságoknak ne tisztán hipotetikus jogkérdésekben kelljen szakértői véleményt adniuk. Az eljáráshoz fűződő érdek ezért kötelező elfogadhatósági feltétel, amelyet hivatalból kell vizsgálni, és amely az eljárás különböző szakaszaiban is jelentőséggel bírhat. Így kétségtelenül fenn kell állnia az eljáráshoz fűződő érdeknek a kereset vagy a fellebbezés benyújtásakor, de ezt követően is, a bíróság ügydöntő határozatáig(25).

35.      Az eljáráshoz fűződő érdek akkor áll fenn, ha a fellebbezés, amennyiben sikeres, előnyt jelenthet az azt benyújtó fél számára(26).

36.      Ezt a Bizottság a jelen ügyben kétségbe vonja két tekintetben. Egyrészt a két elektronikus levélre, amelyre a jogvita jelenleg leszűkült, eleve nem terjed ki az ügyvédi titok, mivel nem a védelemhez való jog gyakorlásával összefüggésben keletkezett. Másrészt az alapügyben időközben meghozták a 2009. november 11‑i bírságot kiszabó határozatot, amelyben a Bizottság nem hivatkozott e két elektronikus levélre; következésképpen legkésőbb ekkor szűnt meg az Akzo és az Akcros eljáráshoz fűződő érdeke.

37.      A Bizottság két kifogása közül egyik sem helytálló.

38.      Az első érvet illetően nem a fellebbezés elfogadhatóságával, hanem a fellebbezés megalapozottságával kapcsolatos az a kérdés, hogy az Elsőfokú Bíróság jogosan tagadta‑e meg a szóban forgó két dokumentum esetében, hogy azok ügyvédi titokként védelemben részesüljenek. A fellebbezők eljáráshoz fűződő érdeke csak akkor nem állna fenn, ha nyilvánvaló lenne, hogy az S. úr és az Akcros ügyvezető igazgatója között váltott két elektronikus levél tartalmilag minden kétséget kizáróan nem minősül ügyvédi titoknak. Ezen elektronikus levelek tartalmával és a levélküldés körülményeivel kapcsolatban azonban a megtámadott ítélet nem tartalmaz ténymegállapításokat, mivel az Elsőfokú Bíróság által választott megoldási módra tekintettel ezeknek nem volt jelentősége. Ennek megfelelően a jelen fellebbezési eljárásban nem lehet eleve kizárni az eljáráshoz fűződő érdek fennállását. Az eljárás jelenlegi szakaszában a szóban forgó elektronikus levelek tartalmának és körülményeinek alaposabb vizsgálata szükségszerűen az elfogadhatósággal és a megalapozottsággal kapcsolatos kérdések összekeveredését eredményezné, és pergazdaságossági szempontból is ésszerűtlen lenne.

39.      Éppen ilyen kevéssé célravezető a Bizottság második érve, amely szerint a jelen fellebbezési eljárás folytatásához fűződő érdek a 2009. november 11‑i pénzbírságot kiszabó határozattal megszűnt volna.

40.      Így a Bizottságnak a tárgyaláson feltett kérdésre el kellett ismernie, hogy a jelen eljárás fellebbezőinek egyike, nevezetesen az Akzo Nobel Chemicals Ltd. egyáltalán nem címzettje a 2009. november 11‑i bírságot kiszabó határozatnak. E társaság eljáráshoz fűződő érdeke tehát egyáltalán nem vonható kétségbe az említett bírságot kiszabó határozat révén. Már e körülményből is arra lehet következtetni, hogy az Akcros Chemicals Ltd., a másik fellebbező tekintetében sem szükséges az eljáráshoz fűződő érdek további kifejtése, mivel együttesen benyújtott fellebbezésről van szó(27).

41.      Egyébként sem tehető függővé az érintett vállalkozások vizsgálati intézkedésekkel szembeni jogvédelme attól, hogy a Bizottság egy későbbi, pénzbírságot kiszabó határozatban hivatkozott‑e olyan dokumentumra, amely esetlegesen az ügyvédi titok hatálya alá tartozik, vagy sem. Az ügyvédi titoknak a vizsgálat során történő esetleges megsértése az alapvető jogok olyan súlyos sérelmének minősül, amely nemcsak akkor valósul meg, ha a Bizottság egy érdemi határozatban ténylegesen valamely lefoglalás alól mentes dokumentumra hivatkozik, hanem már akkor is, ha egy bizottsági tisztviselő a dokumentumot vagy annak másolatát magához veszi. Ennek megfelelően az alapvető jog sérelmét nem szünteti meg, illetve nem „orvosolja” az, hogy a Bizottság a szóban forgó dokumentumot végső soron nem vette figyelembe bizonyítékként. Inkább arról van szó, hogy az alapvető jog sérelme legalább addig fennáll, amíg a dokumentum vagy annak másolata a Bizottság birtokában van. Mindaddig az érintett vállalkozásnak érdeke fűződik ahhoz, hogy bírósági úton lépjen fel ezen intézkedés ellen(28).

42.      Ebben az összefüggésben utalni kell a hatékony bírói jogvédelem elvére, amelyet az állandó ítélkezési gyakorlatban általános közösségi jogi elvként ismernek el(29), és amely a tagállamok közös alkotmányos hagyományaiból, valamint az EJEE(30) 6. és 13. cikkéből következik. Ezt az elvet időközben rögzítették az Európai Unió Alapjogi Chartája(31) 47. cikkének első bekezdésében is; a Charta a Lisszaboni Szerződés hatálybalépése óta jogilag kötelező (EUSZ 6. cikk (1) bekezdése), ezért az eljárás jelen szakaszában mérvadó azon kérdés megítélése során, hogy a fellebbezők tekintetében jelenleg fennáll‑e még az eljáráshoz fűződő érdek.

43.      Azoknak a vállalkozásoknak, amelyek helyiségeiben a Bizottság vizsgálatot tartott, lehetőséget kell kapniuk átfogó és hatékony bírósági felülvizsgálatra mind e vizsgálat elrendelése, mind pedig a vizsgálat alatt végrehajtott egyes intézkedések jogszerűsége tekintetében.

44.      A bizottsági tisztviselők a vizsgálatok során rendszeresen magukhoz vesznek számos dokumentumot (illetve azok másolatát). A dolog természetéből adódik, hogy egyes, első pillantásra relevánsnak tűnő dokumentumok alapos vizsgálatot követően nem minősülnek használható bizonyítéknak. Az is előfordulhat, hogy a bizonyos vállalkozások ellen megindított kartelljogi eljárást a vizsgálat eredményének értékelését követően bizonyítékok hiányában megszüntetik. „Jogvédelem nélküli tér” keletkezne, ha ilyen esetekben az érintett vállalkozásokat megfosztanák attól a lehetőségtől, hogy uniós bíróságokhoz forduljanak a vizsgálat vagy a bizottsági tisztviselők ezzel összefüggő egyes intézkedéseinek jogszerűsége tekintetében.

45.      A fellebbezőknek az eljárás folytatásához fűződő érdeke tehát továbbra is fennáll. A fellebbezésük elfogadható.

B –    A fellebbezés tartalmi értékelése

46.      Az Akzo és az Akcros fellebbezése három jogalapra épül, amelyek a megtámadott ítélet 165–185. pontja ellen irányulnak. A fellebbezők lényegében arra hivatkoznak, hogy az Elsőfokú Bíróság tévesen utasította el az ügyvédi titokra való hivatkozást az Akzo cégcsoport vállalati ügyvédjével folytatott cégcsoporton belüli levelezés tekintetében.

47.      Az ügyvédi titok védelme az uniós jogban alapjogi jellegű általános elv. Ez egyrészt a tagállamok jogrendjében közös elvekből következik(32): a jelenlegi állás szerint az Európai Unió mind a 27 tagállamában elismerik az ügyvédi titkot, amelynek védelmét olykor csak az ítélkezési gyakorlatban rögzítik(33), többnyire azonban legalább egyszerű törvénnyel vagy akár az alkotmány(34) szintjén szabályozott. Másrészt az ügyvédi titok védelme levezethető az EJEE 6. cikkének (1) bekezdésével és (3) bekezdésének c) pontjával (tisztességes eljáráshoz való jog) összefüggésben értelmezett 8. cikkének (1) bekezdéséből (a levelezés védelme)(35), valamint az Európai Unió Alapjogi Chartája(36) 47. cikkének első bekezdésével, második bekezdésének második mondatával és 48. cikkének (2) bekezdésével (tanácsadás, védelem és képviselet igénybevételéhez való jog, a védelemhez való jog tiszteletben tartása) összefüggésben értelmezett 7. cikkéből (a kapcsolattartás tiszteletben tartása).

48.      Az ügyvédi titok az ügyfél és a tőle független ügyvéd közötti érintkezés védelmét szolgálja. Egyrészt szükségképpen kiegészíti az ügyfél védelemhez való jogát(37), másrészt pedig az ügyvéd különleges szerepén alapul, akinek „az igazságszolgáltatás közreműködőjeként”(38) teljes mértékben függetlenül és az igazságszolgáltatás elsődleges érdekében kell biztosítania az ügyfél számára a szükséges jogi támogatást(39).

49.      Az ügyvéd képtelen volna tanácsadói, védői, illetve képviselői szerepét ügyfele érdekében megfelelően betölteni, ügyfele pedig elesne az EJEE 6. cikkében, valamint az Alapjogi Charta 47. és 48. cikkében foglalt jogaitól, ha a bírósági eljárás vagy a felkészülés során az ügyvéd köteles volna oly módon együttműködni a hatóságokkal, hogy továbbítja számukra az adott eljárás keretében végzett jogi tanácsadás során tudomására jutott információkat(40).

50.      Önmagában az ügyvédi titok létezését a jelen eljárásban egyik oldalról sem vonják komolyan kétségbe. Erősen vitatott azonban az ügyvédi titok által biztosított védelem mértéke. Konkrétan azt kell tisztázni, hogy kiterjed‑e az uniós jogban az ügyvédi titok védelme az ügyvédekkel folytatott vállalkozáson vagy cégcsoporton belüli konzultációra, és ha igen, milyen mértékben. Végső soron döntően ettől függ, hogy meddig terjed a 17. rendelet 14. cikke (jövőbeni esetekre: az 1/2003 rendelet 20. és 21. cikke(41)) szerinti bizottsági vizsgálati hatáskör.

1.      Az ügyvédi titok alkalmazási köréről és az egyenlőség elvének megsértéséről (első jogalap)

51.      A fellebbezők elsődlegesen az első jogalapjukra támaszkodnak. Ebben az Akzo és az Akcros azt kifogásolja, hogy az Elsőfokú Bíróság tévesen értelmezte a Bíróság által az AM & S ügyben hozott ítéletben(42) kifejtett ügyvédi titok elvét, és ezáltal megsértette az egyenlőség elvét.

a)      Az ügyvédi titok alkalmazási köréről az AM & S ügyben hozott ítélet szerint (az első jogalap első része)

52.      A jogalap első részében(43) az Akzo és az Akcros több másik fél támogatásával azt hozza fel, hogy az Elsőfokú Bíróság tévesen csupán „szó szerint” értelmezte a Bíróság AM & S ügyben hozott ítéletét, ahelyett, hogy azt az értelme és célja szerint értelmezte és alkalmazta volna. Az AM & S ügyben hozott ítélet „teleologikus értelmezése” esetén az Elsőfokú Bíróságnak a fellebbezők álláspontja szerint arra a következtetésre kellett volna jutnia, hogy a vitatott, az Akzo vállalati ügyvédjével, S. úrral folytatott elektronikus levélváltás az ügyvédi titok körébe tartozik.

53.      Először egyet kell érteni az Egyesült Királysággal abban, hogy az AM & S ügyben hozott ítélet esetében nem jogalkotói aktusról van szó. E körülmény alapján már kétségesnek tűnik, hogy a fellebbezőknek a nyelvtani és a teleologikus értelmezési módszerrel kapcsolatos hivatkozása a jelen összefüggésben célravezető lehet‑e. Végső soron ez nyitott kérdés maradhat. Az Akzo és az Akcros tulajdonképpeni kifogása ugyanis úgy szól, hogy az Elsőfokú Bíróság tévesen ítélte meg az ügyvédi titoknak az AM & S ügyben hozott ítéletben megállapított alkalmazási körét. E kifogással a következőkben foglalkozom.

54.      Az AM & S ügyben hozott ítéletben a Bíróság elismerte, hogy „az ügyvédek az ügyfeleik közötti levelezés bizalmas jellegét” közösségi szinten (jelenleg: uniós szinten) is védeni kell. E védelem igénybevétele tekintetében a Bíróság két együttes feltételt („kritériumot”) határozott meg, amelyet az akkori összes tagállam jogrendjének áttekintése alapján állapított meg(44):

–        Egyrészt az ügyvéddel való érintkezésnek összefüggésben kell állnia az ügyfél védelemhez való jogának gyakorlásával: olyan „levélváltásról” kell, hogy szó legyen, amelyet „az ügyfél védelemhez való jogának keretében és érdekében folytatnak” (összefüggés a védelemhez való joggal).

–        Másrészt független ügyvéddel folytatott érintkezésről kell, hogy szó legyen, azaz olyan ügyvéddel, akit „nem köt munkaszerződés az ügyfélhez” (ügyvédi függetlenség).

55.      A felek egybehangzóan azt az álláspontot képviselik, hogy a közöttük fennálló jogvita a jelenlegi szakaszban már csak a második kritériumot, tehát a tanácsadó ügyvéd függetlenségét(45) érinti. Mindazonáltal szenvedélyesen vitáznak arról, hogy hogyan is kell érteni a függetlenség e kritériumát. Különösen a tárgyalás során rótta fel mindegyik oldal a másiknak azt, hogy túlságosan formális szemléletmódot képvisel, és figyelmen kívül hagyja a függetlenség kritériuma mögött álló elveket.

56.      A Bizottsággal ellentétben a fellebbezők, valamint a beavatkozók és az egyéb felek úgy vélik, hogy az ügyvédi függetlenség kritériumát nem lehet negatívan, a vállalati ügyvédek kirekesztéseként érteni, hanem csak pozitívan, azokra a szakmai etikai kötelezettségekre való hivatkozásként, amelyek hatálya alá a jogászok az ügyvédi kamarai tagság révén rendszerint tartoznak(46). Előadják, hogy az a vállalati jogász, aki egyúttal valamely ügyvédi kamara tagja, már a szakmai etikai kötelességei miatt is ugyanolyan függetlenséggel rendelkezik, mint egy külső ügyvéd, aki szabadfoglalkozásúként vagy ügyvédi iroda alkalmazottjaként gyakorolja hivatását. Álláspontjuk szerint különös jelentőségűek a holland jog szerinti(47)advocaat in dienstbetrekking (vagy más néven „Cohen advocaat”(48)) függetlenségének garanciái, amelyek a jelen ügyben S. úrra is alkalmazandók.

57.      Ez az érvelés nem meggyőző számomra.

58.      A függetlenség követelménye az AM & S ügyben hozott ítéletben egyértelműen ahhoz kapcsolódik, hogy az érintett ügyvéd ne álljon szolgálati, illetve munkaviszonyban az ügyfelével. Ez az ítélet indokolásában két helyen is szereplő utalás(49) felesleges lett volna, ha a Bíróság a jogászok függetlenségének garanciája tekintetében elegendőnek tartotta volna a kizárólag az ügyvédi kamarai tagság formális aktusát és az ehhez kapcsolódó szakmai etikai kötelességeket.

59.      A Bíróság tehát az AM & S ügyben hozott ítéletben tudatosan úgy értelmezte az ügyvédi titkot, hogy az általa biztosított védelem nem terjed ki a vállalati ügyvédekkel folytatott vállalkozáson vagy cégcsoporton belüli konzultációra. Ez különösen világossá válik, ha az ítéletet szembeállítjuk Sir Gordon Slynn főtanácsnok indítványával: a főtanácsnok utalt a vállalati jogászok helyzetének abban az ügyben végzett részletes elemzésére, és határozottan amellett foglalt állást, hogy az ügyvédi titok általi védelem megilleti azokat a „szakmailag képzett és a szakmai szabályok hatálya alá tartozó” ügyvédeket is, akik „főtevékenységként [...] magánvállalkozások jogi osztályán tevékenykednek”(50). A Bíróság az AM & S ügyben hozott ítéletben nem csatlakozott ehhez az állásponthoz.

60.      Sőt a függetlenség fogalmát az AM & S ügyben hozott ítéletben nemcsak pozitív módon határozza meg, a szakmai etikai szabályokra való hivatkozással(51), hanem negatív módon is(52), a szolgálati, illetve munkaviszony hiányának hangsúlyozásával(53). Az uniós jog szerint a jogász és az ügyfele közötti érintkezés csak akkor tartozik az ügyvédi titok által védett körbe, ha a jogász ügyvédként az Európai Unióban szokásos szakmai etikai szabályok hatálya alá tartozik, és ezenkívül nem áll munkaviszonyban az ügyfelével.

61.      E mögött az a megfontolás áll, hogy a vállalati ügyvédek az ügyvédi kamarai tagságuk és az azzal járó szakmai etikai kötelességek ellenére nem ugyanolyan mértékben függetlenek a munkáltatójukkal szemben, mint a külső ügyvédi irodában tevékenykedő ügyvédek az ügyfeleikkel szemben. E körülmények között a vállalati ügyvéd a szakmai kötelességei, valamint az ügyfelének céljai és kívánságai közötti esetleges érdekellentéteket kevésbé tudja hatékonyan kezelni, mint a külső ügyvéd.

62.      A vállalati ügyvéd kellő függetlensége ellen először az szól, hogy munkavállalóként sok esetben kötve van a munkáltatója munkajogi utasításaihoz, és mindenképpen nagymértékben kötődik a munkáltató vállalkozás vagy cégcsoport szervezetéhez. Az Elsőfokú Bíróság megfogalmazásában: a vállalati ügyvéd „szervezeti, alá‑fölérendeltségi és funkcionális szempontból”(54) függ a munkáltatójától, míg ez nem érvényes a külső ügyvéd és ügyfele kapcsolatára.

63.      A fellebbezők és néhány további fél azt kifogásolja, hogy a holland jog szerint az S. úrhoz hasonló advocaat in dienstbetrekking a jogi tanácsadás tekintetében kifejezetten mentesül a munkáltatója utasításai alól. Erről a vállalkozás és az általa alkalmazott ügyvéd külön megállapodást(55) is köt, amely az ügyvédi kamara felügyelete alá tartozik. A vállalati ügyvéd jogi tanácsának módjával és tartalmával kapcsolatos véleményeltérések nem jogosítják fel a munkáltatót fegyelmi intézkedésre vagy akár a munkaviszony megszüntetésére. Vita esetén egyrészt az ügyvédi kamara által létrehozott szakmai etikai felügyeleti testülethez, a Raad van Toezichthez, másrészt pedig az állami bíróságokhoz lehet fordulni.

64.      Az efféle intézkedések kétségtelenül példásak. Ezek erősítik a vállalati ügyvéd helyzetét azon vállalkozáson belül, ahol tevékenykedik. Mindazonáltal nem alkalmasak arra, hogy olyan függetlenséget biztosítsanak a vállalati ügyvédnek, amely egy külső ügyvédével azonos. A papír ugyanis sok mindent elbír. Még ha tehát valamely vállalkozás szerződésben is vállal kötelezettséget arra, hogy nem ad tartalmi utasításokat a vállalati ügyvédnek, ezáltal nem biztosítható, hogy a vállalati ügyvéd és a munkáltatója közötti kapcsolat a mindennapi munkában mentes legyen a közvetlen vagy közvetett nyomásgyakorlástól és befolyásolástól. Az, hogy a vállalati ügyvéd képes‑e ténylegesen független jogi tanácsot adni, minden esetben inkább a munkáltatója magatartásától és jóindulatától függ.

65.      Ettől eltekintve kétségbe vonható, hogy a gyakorlatban valóban minden olyan eset hatékonyan büntethető‑e, amelyben valamely munkáltató szándékosan vagy akaratlanul kétségbe vonja vállalati ügyvédje függetlenségét. Az érintettek ugyanis visszariadhatnak attól, hogy kiélezzenek minden egyes konfliktust, és ezzel újra és újra kétségbe vonják az együttműködésük folytatásának alapját. Ezenfelül fennáll annak a reális veszélye, hogy a vállalati ügyvéd magától, mintegy előzetes engedelmességből a munkáltatója részére kedvező jogi tanácsot ad.

66.      Még ha a fellebbezőkkel együtt feltételeznénk is, hogy a holland jogban előírtakhoz hasonló intézkedések hatékonyak lehetnek, ez nem változtat a vállalati ügyvédnek a munkáltatójával szemben rendszerint fennálló gazdasági függőségén; ez a kérdés a Bíróság előtti írásbeli és mindenekelőtt a szóbeli eljárásban heves vitát váltott ki a felek között(56).

67.      Igaz ugyan, hogy bizonyos mértékben a külső ügyvéd is függ gazdaságilag az ügyfelétől. Ha az ügyfél nem elégedett a külső ügyvédje által nyújtott jogi tanácsadással vagy védelemmel, megvonhatja tőle a megbízást, vagy adott esetben lehetősége van arra, hogy a jövőben ne adjon számára új megbízásokat; e tekintetben a külső ügyvédet – ellentétben a vállalati ügyvédekkel és egyéb vállalati jogászokkal – nem illeti meg felmondási védelem. Ez komoly veszélyt jelenthet azon ügyvédek függetlenségére nézve, akik lényegében egy vagy néhány kiemelt ügyfél részére végzett jogi tanácsadásból vagy perbeli képviseleti tevékenységből élnek.

68.      Az ilyen veszélyeztető helyzet azonban a külső ügyvédek esetében inkább kivétel, és az is marad, továbbá nem felel meg a szabadfoglalkozású ügyvéd, illetve a független ügyvédi iroda tipikus szakmai szerepének. Az önálló ügyvéd rendszerint több ügyfél részére tevékenykedik, ami a szakmai kötelességek, valamint az ügyfél céljai és kívánságai közötti érdekellentét esetén megkönnyíti számára, hogy adott esetben – függetlensége megőrzésének érdekében – saját kezdeményezésére felmondja a megbízást.

69.      A vállalati ügyvéd esetében más a helyzet. Alkalmazottként jellemzően – és nem csak kivételesen – teljes gazdasági függőségben van a munkáltatójától, mivel bér formájában kizárólag tőle kapja jövedelme nagyobb részét. Amennyiben az adott nemzeti szakmai etikai szabályok egyáltalán megengedik a vállalati ügyvédnek, hogy a vállalat részére munkavállalóként végzett tevékenysége mellett külső megbízásokat is ellásson(57), ez anyagilag rendszerint csak kis jelentőséggel bírhat számára, és aligha változtat a munkáltatójától való gazdasági függőségén. Tehát a vállalati ügyvéd rendszerint sokkal nagyobb mértékben függ gazdaságilag a munkáltatójától, mint a külső ügyvéd az ügyfelétől. E gazdasági függőségen a felek némelyike által kiemelt azon körülmény sem változtat, hogy a vállalati ügyvédeket a munkajogi rendelkezések szerint felmondási védelem illeti meg.

70.      A vállalati ügyvédnek a munkáltatójával szembeni gazdasági függősége rendszerint azzal is jár, hogy az érintett vállalkozással, valamint annak vállalati politikájával és stratégiájával sokkal erősebb a személyes azonosulása, mint a külső ügyvédek esetében ügyfeleik üzleti tevékenysége tekintetében.

71.      A megbízójával – munkáltatójával – való sokkal nagyobb gazdasági függősége és sokkal erősebb azonosulása az ellen szól, hogy a vállalati ügyvédet a vállalkozáson vagy cégcsoporton belüli konzultáció tekintetében megillesse az ügyvédi titok védelme(58).

72.      Következésképpen a fellebbezők és az őket támogató többi fél ilyen érvelését el kell utasítani.

73.      Egyes felek az eljárásban, különösen Hollandia és az ARNOVA azt kifogásolják, hogy aránytalan a vállalati ügyvédekkel folytatott, vállalkozáson belüli érintkezés ügyvédi titok általi védettségének általános megtagadása. Azzal érvelnek, hogy a Bizottság mintegy „enyhébb eszközként” minden egyedi esetben megbizonyosodhat arról, hogy az érintett vállalati jogász eleget tesz‑e a függetlenség követelményének; e célból érintkezésbe léphet a nemzeti hatóságokkal. Hollandia és az ARNOVA nyilvánvalóan abból indul ki, hogy már az adott tagállamban érvényes szakmai szabályokra vonatkozó általános tájékoztatás elégséges lenne ahhoz, hogy a vállalati jogász függetlenségének kérdését véglegesen el lehessen dönteni.

74.      Azonban ez az érv sem helytálló. Ahogy már említettük, döntően a vállalkozás mindennapi munka során érvényesülő konkrét gyakorlatától függ, hogy a vállalati ügyvéd képes‑e független jogi tanácsot adni, vagy pedig nyomásnak vagy befolyásolásnak van kitéve. E tekintetben a vállalati ügyvédek jogállásáról szóló, az adott tagállamban hatályos jogszabályok absztrakt vizsgálata önmagában véve nem elegendő, mivel nem nyújt ismereteket sem az adott vállalkozáson belüli valós munkakapcsolatokról, sem pedig a vállalati ügyvéd gazdasági függőségéről és a munkáltatójával való személyes azonosulása mértékéről.

75.      Ezáltal az első jogalap első része megalapozatlan.

b)      Az egyenlőség elvének állítólagos megsértéséről (az első jogalap második része)

76.      Az első jogalap második részében az Akzo és az Akcros, valamint az őket mindkét eljárásban támogató beavatkozók többsége arra hivatkozik, hogy az Elsőfokú Bíróság megsértette az egyenlő bánásmód elvét azáltal, hogy a vállalati jogászokat az ügyvédi titok tekintetében másként kezelte, mint a külső ügyvédeket(59).

77.      Az egyenlő bánásmód és a hátrányos megkülönböztetés tilalmának elve az uniós jog általános elve(60), amelyet időközben az Alapjogi Charta 20. és 21. cikkében is rögzítettek. Ugyanezt az elvet tartalmazza továbbá az EJEE 14. cikke és az EJEE‑hez csatolt 12. kiegészítő jegyzőkönyv, amelyekre egyes felek kiegészítőleg utaltak(61).

78.      Az állandó ítélkezési gyakorlat értelmében az egyenlő bánásmód és a hátrányos megkülönböztetés tilalmának általános elve megköveteli, hogy az összehasonlítható helyzeteket ne kezeljék eltérő módon, és hogy a különböző helyzeteket ne kezeljék egyenlő módon, hacsak ez a bánásmód objektíve nem igazolt(62).

79.      E tekintetben az eltérő helyzeteket jellemző tényezőket, és így e helyzetek hasonló jellegét főként a szóban forgó különbségtételt létrehozó szabályozás tárgyának és céljának fényében kell meghatározni és értékelni. Ezen túlmenően tekintetbe kell venni azon szabályozási terület elveit és céljait, amely alá a szóban forgó aktus tartozik(63).

80.      Ahogy már említettük(64), az ügyvédi titok arra szolgál, hogy védje az ügyfélnek egy tőle független ügyvéddel való érintkezését. Ez egyrészt az ügyfél védelemhez való jogának szükséges kiegészítése, másrészt pedig az ügyvéd különleges, „az igazságszolgáltatásban való közreműködői” szerepén alapul, aki teljes mértékben függetlenül és az igazságszolgáltatás elsődleges érdekében biztosítja az ügyfél számára a szükséges jogi támogatást.

81.      Az ECLA állításától eltérően az ügyvéd függetlenségének megítélése során rendkívül jelentős tényező, hogy vállalati jogászként munkaviszonyban áll. Amint ugyanis már részletesen kifejtettem(65), a munkaviszonyban foglalkoztatott vállalati jogász – az esetleges ügyvédi kamarai tagsága és az azzal járó szakmai etikai kötelességek ellenére – nem ugyanolyan mértékben független a munkáltatójától, mint egy külső ügyvédi irodában tevékenykedő ügyvéd az ügyfelétől. A legtöbb esetben a vállalati ügyvéd kizárólag vagy legalábbis jórészt egyetlen „ügyfél” – a munkáltatója – részére tevékenykedik, míg a szabadfoglalkozású ügyvéd szakmai szerepéhez hozzátartozik, hogy sokkal nagyobb és változó körben véd ügyfeleket, és nyújt jogi tanácsot „mindazoknak, akik ezt kérik”(66).

82.      A jogi tanácsadás és a perbeli képviselet során fennálló függetlenség adott mértéke tekintetében tehát jellemzően jelentős különbség áll fenn egyfelől a szabadfoglalkozású vagy ügyvédi irodában alkalmazott ügyvéd, másfelől pedig a vállalati ügyvéd között. Jelentősen kisebb függetlensége megnehezíti a vállalati ügyvéd számára azt, hogy a szakmai kötelességei, valamint a vállalkozása céljai és kívánságai közötti érdekellentétet hatékonyan kezelje.

83.      Az ARNOVA álláspontjával ellentétben az említett különbség nem jelentéktelen akkor sem, ha a nemzeti – jelen esetben a holland – jogalkotó azonos jogállásúnak tekinti a külső ügyvédeket és a vállalati ügyvédeket (advocaten in dienstbetrekking). Az ilyen azonos jogi besorolás ugyanis kizárólag a vállalati jogász ügyvédi kamarai tagságának formális aktusán, valamint az ilyen ügyvédi kamarai tagságból következő szakmai etikai kötelességeken alapul. Ellenben e jogi keretfeltételek nem változtatnak a gazdasági függőségen, és azon, hogy a vállalati ügyvédnek sokkal erősebb a személyes azonosulása a megbízójával, aki egyben a munkáltatója is(67). Az esetleges azonos jogi besorolást eltekintve tehát megállapítható, hogy a szabadfoglalkozású vagy ügyvédi irodában alkalmazott ügyvédek és a vállalati ügyvédek között jelentős a különbség a függetlenségük mértéke tekintetében.

84.      Éppen ebből a különbségből következtetett az Elsőfokú Bíróság – téves jogalkalmazás nélkül – arra, hogy nem célszerű kiterjeszteni az ügyvédi privilégiumot a vállalati ügyvédekkel folytatott vállalkozáson vagy cégcsoporton belüli konzultációra. Következésképpen nem állapítható meg az egyenlő bánásmód elvének sérelme.

85.      Így az első jogalap második része is megalapozatlan.

c)      Közbenső következtetés

86.      Mivel az első jogalap összességében megalapozatlan, most már csak a másodlagosan előterjesztett második jogalapot kell vizsgálni.

2.      Az ügyvédi titok kiterjesztésének állítólagos szükségességéről (második jogalap)

87.      Második jogalapjával az Akzo és az Akcros azt kifogásolja, hogy az Elsőfokú Bíróság az ügyvédi titok alkalmazási körének meghatározása során nem vette figyelembe a „jogi környezet” jelentős fejlődését, amely szükségessé teszi az AM & S ügyben alkalmazott ítélkezési gyakorlat újragondolását azért is, hogy a védelemhez való jog és a jogbiztonság elvének esetleges megsértését megelőzzék. Ezen érv tekintetében az első‑ és másodfokú eljárásban részt vevő számos beavatkozó támogatja a fellebbezőket.

a)      A „jogi környezet” állítólagos változásáról (a második jogalap első része)

88.      A „jogi környezet” fellebbezők által hivatkozott változása egyrészt a vállalati ügyvédeknek a tagállamok jogrendjében biztosított jogállását, másrészt pedig a kartelljogi eljárásnak az 1/2003 rendelet révén történő modernizálását érinti.

i)      A vállalati ügyvédek nemzeti jogrendekben biztosított jogállásáról

89.      Először is általában a vállalati jogászok és különösen a vállalati jogászok nemzeti jogrendekben biztosított jogállását illetően a felek egyetértenek abban, hogy a releváns rendelkezések nagyon eltérőek az Európai Unió jelenlegi 27 tagállamában; különösen az ügyvédi titok tekintetében nem állapítható meg általános tendencia arra vonatkozóan, hogy a vállalati ügyvédeket a szabadfoglalkozású ügyvédekkel azonos módon kezelik. Az ECLA ezt különösen pregnánsan fejezi ki: „nincs valamennyi tagállamban egységes válasz az ügyvédi titok kérdésére a vállalati jogászok tekintetében”(68). Ugyanebben az értelemben maguk a fellebbezők „nemzeti szintű egységes tendencia hiányáról” beszélnek(69).

90.      Az Elsőfokú Bíróság osztja ezt a véleményt. Megállapítja, hogy „nem lehet a tagállamok jogában egységes vagy egyértelmű többséggel rendelkező tendenciákat azonosítani”. Az Elsőfokú Bíróság – többek között e megállapítás alapján – elutasítja, hogy „az ügyvédek és ügyfeleik közötti érintkezés [bizalmas jellege védelmének személyi hatályát] a Bíróság által az AM & S ügyben hozott ítéletben rögzített korlátokon [túl]” kiterjessze(70).

91.      Ezzel szemben a fellebbezők és számos más fél azt az álláspontot képviselik, hogy már néhány tagállam jogrendjében az ügyvédi titoknak a vállalati ügyvédekre való kiterjesztésével kapcsolatban bekövetkezett változása is okot ad az AM & S ügyben alkalmazott ítélkezési gyakorlat megdöntésére. Úgy vélik, hogy az Elsőfokú Bíróság tévesen tette függővé ezen ítélkezési gyakorlat továbbfejlesztését a tagállamok körében érvényesülő többségi tendenciától.

92.      E kifogásra válaszolva először emlékeztetni kell arra, hogy az Európai Unió Bírósága, amely a Bíróságból, a Törvényszékből és különös hatáskörű törvényszék(ek)ből áll, biztosítja a jog tiszteletben tartását a Szerződések értelmezése és alkalmazása során (EUSZ 19. cikk (1) bekezdése(71)). A Közösség (ma: Unió) jogközösségi jellegéből a Bíróság már korán levezette, hogy a hatáskörébe tartozó területen érvényesülniük kell bizonyos jogállami elveknek, valamint az alapvető jogok megfelelő védelmének, még ha ezeket nem vagy nem is mindig rögzítik írásban(72).

93.      Amennyiben a Bíróság valamely általános jogelv fennállásának vagy fenn nem állásának kérdését a tagállamok jogrendje alapján válaszolja meg, rendszerint a tagállamok közös alkotmányos hagyományaira(73) vagy a tagállamok jogában közös elvekre(74) támaszkodik.

94.      A közös alkotmányos hagyományok vagy jogelvek ilyen figyelembevétele nem feltételezi szükségszerűen azt, hogy egységes vagy többségi tendencia legyen a tagállamok jogrendjében. Inkább a jogrendek értékelő összehasonlításának van jelentősége, amelynek során kellően figyelembe kell venni az Európai Unió célkitűzéseit és feladatait, valamint az európai integráció és az uniós jog különleges jellegét(75).

95.      E körülmények alapján egyáltalán nem kizárt, hogy az uniós bíróságok az uniós jogrend részeként azonosítsanak olyan jogelvet is, amely csak néhány nemzeti jogrendben ismert vagy rögzült. Ez különösen akkor érvényes, ha e jogelv az uniós jog sajátosságai, az unió célkitűzései és feladatai, valamint a szervei tevékenysége tekintetében különös jelentőséggel bír(76), vagy ha megfelel valamely erősödő tendenciának.

96.      Így a Bíróság csak nemrég ismerte el az életkoron alapuló hátrányos megkülönböztetés tilalmát az uniós jog általános elveként(77), jóllehet úgy tűnik, hogy ez akkor nem felelt meg a nemzeti jogrendekben vagy akár a tagállamok alkotmányjogában érvényesülő egységes vagy többségi tendenciának(78). Mindazonáltal az az elv megfelelt az unió megkülönböztetés leküzdésével (EUMSZ 19. cikk, korábban EK 13. cikk) kapcsolatos különös feladatának, és ezenfelül azt az uniós jogalkotó irányelv formájában is konkretizálta(79); továbbá ez az elv az alapvető jogok uniós szintű védelmében érvényesülő azon újabb tendencia kifejeződése, amelyet az Európai Parlament, a Tanács és a Bizottság közösen, az Alapjogi Charta (lásd különösen annak 21. cikkét) ünnepélyes kihirdetésével juttatott kifejezésre(80), mégpedig a tagállamok állam‑ és kormányfőinek előzetes jóváhagyásával a biarritzi Európai Tanácsban 2000 októberében.

97.      Ahogy az uniós bíróságok a Bizottság mint versenyhatóság által lefolytatott kartelljogi eljárások tekintetében is elismerték(81), valószínűleg az egyes felek által a tárgyaláson említett iratbetekintési jog sem volt minden tagállamban ilyen formában ismert. Ez valószínűleg azzal a körülménnyel magyarázható, hogy egyes tagállamoknak korábban egyáltalán nem volt saját versenyhatóságuk, máshol pedig a verseny őrei csupán vádlóként léptek fel a bíróság előtt. A Bizottságot ellenben mind a vizsgálattal, mind pedig az eljárást lezáró határozat meghozatalával megbízták; az ilyen módon szabályozott közigazgatási eljárásban az iratbetekintési jog lényeges alkotórésze a védelemhez való jognak, és ezáltal egy alapvető jogállami eljárási garancia kifejeződése. Logikus volt tehát, hogy az uniós bíróságok európai szinten elismerték az iratbetekintési jogot.

98.      A jelen ügyben érintett ügyvédi titok tekintetében ellenben nem ismerhetők fel hasonló körülmények, amelyek amellett szólnának, hogy néhány tagállamban fennálló jogi helyzethez igazítsák az uniós jogot. Az ügyvédi titok védelmének a vállalati ügyvédekkel folytatott vállalkozáson vagy cégcsoporton belüli konzultációra való kiterjesztését nem indokolják sem az Európai Bizottság mint versenyhatóság feladatainak és tevékenységének sajátosságai, sem pedig a tagállamok közötti erősödő tendencia, mégpedig a versenyjogban éppen olyan kevéssé, mint más területeken.

99.      Először, az Európai Bizottság mint versenyhatóság feladatait, jogait és általában a tevékenységét illetően a kartelljogi eljárásban ezek alapvetően nem különböznek a tagállami versenyhatóságok feladataitól, jogaitól és tevékenységétől; különösen a Bizottságot a vizsgálat keretében megillető helyszíni vizsgálati jog még el is marad sok nemzeti hatóság ilyen joga mögött(82). Ha tehát a tagállamok nagy többségében nem áll fenn az az igény, hogy valamely vállalkozásnak a vállalati ügyvédjével folytatott érintkezését kivonják a kartellhatóságok ellenőrzése alól, úgy abból lehet kiindulni, hogy uniós szinten sem áll fenn az ügyvédi titok kiterjesztésének szükségszerű követelménye.

100. Ami pedig a nemzeti jogrendek újabb fejlődését illeti, továbbra sem látszódik egyértelmű – és még kevésbé erősödő – tendencia a vállalati ügyvédekkel folytatott vállalkozáson vagy cégcsoporton belüli konzultáció védelmére.

101. Az Európai Unió jelenlegi 27 tagállama közül továbbra is jelentős számú tagállam tiltja, hogy a vállalati jogászok egyáltalán ügyvédi kamarai tagsággal rendelkezzenek(83); e tagállamok többségében ebből automatikusan az is következik, hogy az ilyen jogászokkal folytatott vállalkozáson belüli érintkezésre nem vonatkozik az ügyvédi titok védelme(84).

102. Néhány másik tagállamban a vállalati ügyvédek tekintetében fennálló ügyvédi titokkal kapcsolatos jogi helyzet még nem tekinthető kellően biztosítottnak, mivel e területen vagy hiányoznak a különleges jogszabályok, vagy pedig még nincs állandó ítélkezési, illetve közigazgatási gyakorlat(85). Bizonyos esetekben úgy tűnik ugyanis, hogy a nemzeti jogalkotás, közigazgatási vagy ítélkezési gyakorlat is inkább az uniós szinten alkalmazott megoldásokhoz igazodik, mintsem fordítva(86).

103. A 27 tagállam közül jelenleg csak kevésben vonatkozik az ügyvédi titok védelme a vállalati jogászokkal folytatott vállalkozáson vagy cégcsoporton belüli konzultációra is. E tekintetben az angolszász térségre(87), valamint néhány további tagállamra – többek között Hollandiára – korlátozott jelenségről van szó(88), azonban bizonyosan nem a tagállamok között erősödőben lévő új tendenciáról. Az AM & S ügyben hozott ítélet óta nemzeti szinten(89) bekövetkezett, az ügyvédi titoknak bizonyos vállalati jogászokra való kiterjesztésével kapcsolatos jogi változások is túl elszigeteltnek tűnnek számomra ahhoz, hogy egyértelmű tendenciáról lehessen beszélni.

104. E körülmények alapján úgy vélem, hogy az Európai Unió jelenlegi 27 tagállamban fennálló jogi helyzet az AM & S ügyben hozott ítélet meghozatalát követően mintegy 28 évvel sem fejlődött olyan módon, hogy – jelenleg vagy belátható időn belül – megkövetelné az uniós szintű ítélkezési gyakorlat megváltoztatását az ügyvédi titoknak a vállalati ügyvédek vonatkozásában való elismerésével kapcsolatban.

105. Ezenkívül, a közelmúltban az uniós jogalkotó is olyan jelzéseket adott, amelyek inkább megkérdőjelezik a szabadfoglalkozású és a vállalati ügyvédek ügyvédi titok tekintetében történő azonos besorolását. Erről a tárgyalás során a felek élénken vitáztak.

106. Így az európai kartelleljárásjog modernizálásával (1/2003 rendelet) és az összefonódás‑ellenőrzési rendelet (139/2004 rendelet) átdolgozásával kapcsolatos jogalkotási eljárásban ugyan voltak olyan törekvések az Európai Parlament soraiból, amelyek az ügyvédi titoknak a vállalati jogászokra való kiterjesztését tűzték ki célul(90), ezeket azonban a jogalkotó végső soron nem tette magáévá(91).

107. Az ECLA álláspontjától eltérően az uniós jogalkotó ilyen módon kifejezésre jutó elképzelései akkor sem jelentéktelenek, ha jogpolitikai megfontolások(92) – illetve azok is – befolyásolhatják. Ellenkezőleg: ha a Bíróságot felkérik, hogy az általános jogelvek elismerése révén fejlessze tovább az uniós jogot, nem hagyhatja figyelmen kívül az uniós szervek jogpolitika által befolyásolt állásfoglalásait.

108. A fellebbezők és néhány további fél álláspontjával szemben az ügyvédi hivatás gyakorlásának elősegítésével kapcsolatos két irányelvből sem vezethető le semmi, ami szükségszerűen az önálló ügyvédeknek és a vállalati ügyvédeknek az ügyvédi titok tekintetében történő azonos besorolása mellett szólna.

109. Jóllehet igaz, hogy a 98/5 irányelv(93) az 1. cikkének (3) bekezdése alapján egyaránt vonatkozik az önállóan, valamint az ügyvédi hivatásukat alkalmazott ügyvédi minőségben gyakorló ügyvédekre. Ezen irányelv 8. cikke úgy rendelkezik, hogy a fogadó tagállamban a saját tagállama szakmai címével bejegyzett ügyvéd alkalmazott ügyvédként folytathat gyakorlatot egy másik ügyvéd, ügyvédi társulás vagy ügyvédi iroda, illetve köz‑ vagy magánvállalkozás alkalmazásában, olyan mértékben, amennyiben ezt a fogadó tagállam az abban az államban használt szakmai címmel bejegyzett ügyvédek számára engedélyezi. Ezzel azonban csak azt tisztázzák, hogy az a tagállam, amelynek jogrendjében elismerik a vállalati ügyvédeket, nem tarthatja vissza a más tagállamból származó ügyvédeket a hivatásgyakorlás e módjától. E rendelkezés semmiképpen sem foglalja magában azt, hogy az önálló ügyvédek és a vállalati ügyvédek az uniós jogalkotó álláspontja szerint ugyanolyan mértékű függetlenséggel rendelkeznek.

110. Egyébként már a 77/294 irányelv(94) tartalmazott hivatkozást „azokra az ügyvédekre, akik állami vagy magánvállalkozás fizetett alkalmazottai”. Ez utóbbi irányelvre a Bíróság kifejezetten hivatkozott az AM & S ügyben hozott ítéletben, anélkül azonban, hogy ebből levezette volna a vállalati ügyvédekre is vonatkozó ügyvédi titkot(95).

111. Mindent összevetve tehát az ügyvédekre vonatkozó két irányelv egyike sem szól az ügyvédi titoknak a vállalati ügyvédekre való kiterjesztése mellett.

112. Végül a Bíróság előtti tárgyaláson azokról a pénzmosás és a terrorizmus finanszírozása elleni küzdelemre vonatkozó uniós jogi rendelkezésekről vitáztak, amelyekben kifejezetten elismerik a „független jogi hivatások képviselőire” vonatkozó szakmai titkot(96). Az Akzo úgy értelmezi ezt a szabályozást, hogy az kiterjed a vállalati ügyvédekre is. Emellett szólhat első pillantásra a 2005/60 irányelv preambuluma, amely „a tagállamok meghatározása szerint[i] [...] jogi hivatások képviselőire” utal(97). Ennek ellentmondanak az ún. Financial Action Task Force (FATF)(98) Bizottság által hivatkozott ajánlásai, amelyeket figyelembe kell venni az irányelv értelmezése során; ott a munkaviszonyban foglalkoztatott vállalati jogászokat kifejezetten kiveszik a kötelezettek köréből(99). Bizonyára nem a jelen eljárás a megfelelő keret a kimerítő jellegű állásfoglalásra a 2005/60 irányelv értelmezésével kapcsolatban. A szóban forgó összefüggésben azonban elegendő azt megállapítani, hogy a pénzmosásra és a terrorizmus finanszírozására vonatkozó uniós jogi rendelkezésekből mindenesetre nem állapítható meg egyértelmű jelzés az ügyvédi titoknak a vállalati ügyvédekre való kiterjesztése mellett.

113. Ezért összességében el kell utasítani a felperesek és az őket támogató felek azon érvelését, amellyel a vállalati ügyvédek helyzetével kapcsolatos „jogi környezet” változására hivatkoznak.

ii)    A kartellekre vonatkozó eljárásjog 1/2003 rendelet általi modernizálása

114. A megtámadott ítélet 172. és 173. pontjára tekintettel a fellebbezők egy további okot jelölnek meg az ügyvédi titoknak a vállalati ügyvédekkel folytatott vállalkozáson vagy cégcsoporton belüli konzultációra való kiterjesztésének igazolására: A kartellekre vonatkozó eljárásjog 1/2003 rendelet általi modernizálása növekvő szükségletet eredményez a vállalkozáson belüli jogi tanácsadásra, amelynek a versenyjogsértések megakadályozásával kapcsolatos megelőző szerepe nem lebecsülendő. A vállalati ügyvédek által nyújtott jogi tanács a vállalkozás mindennapjaiban különösen értékes, mivel gyorsabban és olcsóbban elérhető, valamint az adott vállalkozásra és annak ügyleteire vonatkozó bizalmas ismereteken alapul. Emellett több fél utalt a vállalkozásokon belüli ún. „compliance‑programok” növekvő jelentőségére, amelyekkel a törvényeknek és szabályoknak való megfelelést kívánják biztosítani.

115. A vállalkozáson belüli hatékony jogi tanácsadás és a sikeres compliance‑programok számos fél szerint azt feltételezik, hogy lehetséges a vállalkozáson vagy cégcsoporton belüli zavartalan és bizalmas konzultáció a vállalati ügyvédekkel. Különben egyrészt a vállalkozás vezetősége visszariadna attól, hogy bizalmas információkat bízzon a vállalati ügyvédre, másrészt pedig arra ösztönöznék őt, hogy inkább szóban, mintsem írásban adjon tájékoztatást, ami hátrányosan érintené a jogi tanácsadás minőségét és hasznosságát.

116. Ezzel kapcsolatban először is meg kell jegyezni, hogy a kartellekre vonatkozó eljárásjog modernizálása keretében a Bizottság vizsgálati jogának terjedelme tekintetében bekövetkezett jogi változások a jelen ügyben vitatott, az Akzo és az Akcros helyiségeiben végzett helyszíni vizsgálat során még nem voltak alkalmazandók. A vizsgálatot ugyanis 2003 elején folytatták le, tehát az nem tartozott a 2004. május 1‑jétől hatályos 1/2003 rendelet hatálya alá (lásd ezzel kapcsolatban a rendelet 45. cikkének (2) bekezdését). Mindazonáltal az új kartelleljárásjogra alapított érvelés nem vethető el kizárólag az 1/2003 rendelet időbeli hatályára való hivatkozással. A vállalkozáson vagy cégcsoporton belüli jogi tanácsadás jelentősége ugyanis már közvetlenül az új rendszer bevezetése előtt is megnövekedhetett.

117. Az ügyben végső soron azonban sem a vállalati ügyvédek növekvő jelentősége, sem pedig a jogi tanácsuk vitathatatlan hasznossága – beleértve és különösen – az 1/2003 rendelet rendszerében sem szól amellett, hogy a velük folytatott vállalkozáson vagy cégcsoporton belüli konzultációt az ügyvédi titok védelme alá helyezzék. Éppen ilyen kevéssé indokolható az ügyvédi titoknak a vállalati ügyvédekre való kiterjesztése, ha egyszerűen az adott vállalkozásról és ügyleteiről rendelkezésükre álló elmélyült ismeretekre hivatkozunk.

118. Ellenkezőleg, egyes feleknek a vállalati ügyvéd és a munkáltatója közötti bizalmas viszonyra való hivatkozása kétélű kard: egyrészt megkíméli a vállalati ügyvédet attól, hogy minden egyes alkalommal nagy időráfordítással újra feldolgozza az egyes tényállásokat, és lehetővé teszi számára, hogy bizalmas viszonyt alakítson ki a vállalkozáson belüli tárgyalópartnerével. Másrészt éppen ez az adott vállalkozáshoz és annak ügyleteihez való különleges közelsége vonja kétségbe igen jelentős mértékben a vállalati ügyvéd függetlenségét(100). Hiányzik a megbízótól – a munkáltatójától – való szükséges távolságtartás, amely a ténylegesen független jogi tanácsadás ismertetőjele lenne.

119. Ha egy vállalkozás a vállalati ügyvédhez fordul, végső soron nem valamely semleges harmadik személlyel érintkezik, hanem olyan személlyel, aki a saját alkalmazottaihoz tartozik, az ügyvédi kamarai tagsága alapján irányadó minden szakmai etikai kötelessége ellenére. Az ilyen „házon belüli” érintkezés nem érdemes az ügyvédi titok általi védelemre, függetlenül attól, hogy milyen gyakran fordul elő, és hogy mekkora a jelentősége és hasznossága a vállalkozás számára.

120. Számos félnek a vállalkozások compliance‑programjaira való hivatkozása sem vezet más eredményre. Ahogy a Bizottság nem vitatottan előadta, a compliance‑programok keretében történő vállalkozáson belüli jogi tanácsadás nagy része általános jellegű, és nem áll konkrét összefüggésben a védelemhez való jog jelenlegi vagy jövőbeni gyakorlásával. A vállalkozás és az általa alkalmazott ügyvéd között „compliance‑célból” folytatott konzultáció tehát rendszerint már az AM & S ügyben hozott ítéletben megállapított első feltételt sem teljesíti(101). Jogosan fejtette ki ezért az Elsőfokú Bíróság, hogy az efféle vállalkozáson belüli jogi tanácsadás „nem közvetlenül releváns” az ügyvédi titok problémaköre szempontjából(102).

121. Összességében tehát a vállalkozáson belüli jogi tanácsadás előnyeire és jelentőségére, valamint az 1/2003 rendelet eljárásjogi reformjára való hivatkozás végső soron nem indokolja az AM & S ügyben alkalmazott ítélkezési gyakorlattól való eltérést.

b)      A védelemhez való jog és a jogbiztonság elvének állítólagos megsértéséről (a második jogalap második része)

122. A fellebbezők és még inkább az első‑ és másodfokú eljárásban részt vevő beavatkozók azt hangsúlyozzák, hogy sérti a védelemhez való jogot, hogy a vállalati ügyvéddel folytatott vállalkozáson vagy cégcsoporton belüli konzultációt kivonják az ügyvédi titok által védett körből. Emellett az ilyen eljárás ellentétes a jogbiztonság elvével is.

i)      A jogbiztonság elve a védelemhez való joggal összefüggésben

123. Az Akzo és az Akcros a kifogásukat a jogbiztonság elvének és a védelemhez való jognak az együttes értelmezésére alapítják. Rámutatnak arra a körülményre, hogy az európai versenyjogban az EK 81. cikket (jelenleg EUMSZ 101. cikk) gyakran párhuzamosan alkalmazzák a nemzeti jog megfelelő rendelkezéseivel (lásd ezzel kapcsolatban az 1/2003 rendelet 3. cikkét). Előadják, hogy nem megengedhető, hogy a vállalati ügyvédekkel folytatott konzultáció védelme attól függjön, hogy a vizsgálatokat a Bizottság vagy valamely nemzeti versenyhatóság folytatja‑e le.

124. A jogbiztonság elve az uniós jog általános és alapvető elve(103). Ez az elv különösen azt követeli meg, hogy a jogalanyok számára hátrányos következményeket kiváltó szabályozás egyértelmű és pontos legyen, és a jogalanyok annak alkalmazását előre láthassák(104). Másképpen fogalmazva a jogalanyoknak képeseknek kell lenniük arra, hogy egyértelműen megismerhessék jogaikat és kötelezettségeiket, és ezeknek megfelelően járjanak el(105).

125. A jelen összefüggésre vonatkoztatva ez azt jelenti, hogy azoknak a vállalkozásoknak, amelyek helyiségeit valamely versenyhatóság kartelljogi vizsgálat keretében átkutatja, tisztában kell lenniük azzal, hogy a vállalati ügyvédekkel folytatott vállalkozáson vagy cégcsoporton belüli konzultáció tekintetében hivatkozhatnak‑e az ügyvédi titokra, vagy sem.

126. E követelményeknek a vonatkozó uniós jog is eleget tesz. A már kifejtett AM & S ügyben hozott ítéletben foglalt értelmezés szerint(106) az uniós jog előírja, hogy a vállalati ügyvédekkel folytatott vállalkozáson vagy cégcsoporton belüli konzultáció nem tartozik az ügyvédi titok által védett körbe. E tekintetben nincs jogbizonytalanság.

127. Az Európai Bizottság vizsgálatainak a nemzeti szintű vizsgálatokkal való összefüggését illetően a 17. rendelet és az 1/2003 rendelet is a versenyhatóságok hatáskörének egyértelmű elkülönítésén alapul. A helyszíni vizsgálatot vagy a Bizottság rendeli el és folytatja le, vagy pedig valamely nemzeti hatóság. Az, hogy mely hatóság rendelte el a helyszíni vizsgálatot, mindig egyértelműen megállapítható a helyszíni vizsgálatot elrendelő végzésből (írásbeli meghatalmazás), amelyet a vállalkozás részére fel kell mutatni (a 17. rendelet 14. cikkének (2) és (3) bekezdése, illetve az 1/2003 rendelet 20. cikkének (3) és (4) bekezdése).

128. Ha a Bizottság folytat vizsgálatot, az erre vonatkozó szabályok az uniós joghoz igazodnak; ha pedig valamely nemzeti hatóság folytat vizsgálatot, az erre vonatkozó szabályok a nemzeti joghoz igazodnak (így szól jelenleg kifejezetten az 1/2003 rendelet 22. cikkének (2) bekezdése(107)). Ez magában foglalja az ügyvédi titokra vonatkozó rendelkezéseket is.

129. Jóllehet a nemzeti hatóságok tisztviselői segítséget nyújthatnak a Bizottságnak az általa folytatott vizsgálat során (a 17. rendelet 14. cikkének (5) és (6) bekezdése, illetve az 1/2003 rendelet 20. cikkének (5) és (6) bekezdése), éppen úgy mint fordítva, a bizottsági tisztviselők részt vehetnek a nemzeti versenyhatóságok vizsgálataiban annak érdekében, hogy e hatóságok részére segítséget nyújtsanak (a 17. rendelet 13. cikkének (2) bekezdése, illetve az 1/2003 rendelet 22. cikke (2) bekezdésének második albekezdése). Ez azonban nem változtat a vizsgálat elrendelésével és lefolytatásával kapcsolatos hatáskörmegosztáson és az alkalmazandó jogszabályokon, beleértve az ügyvédi titokra vonatkozó szabályozást.

130. Ezzel eleget is tesznek a védelemhez való joggal összefüggésben értelmezett jogbiztonság elvének, különösen a helyszíni vizsgálat során alkalmazandó, ügyvédi titokkal kapcsolatos szabályozás tekintetében.

131. A fellebbezők azt kifogásolják, hogy nem megengedhető, hogy az egy és ugyanazon vállalkozás belső dokumentumának sorsa attól függjön, hogy a helyszíni vizsgálat során valamely nemzeti versenyhatóság vagy a Bizottság kísérli‑e meg magához venni.

132. Jóllehet ez a kifogás egy teljesen érthető aggályt juttat kifejezésre, mindazonáltal jogilag nem helytálló.

133. Sem a jogbiztonság elve, sem pedig a védelemhez való jog nem követeli meg, hogy az uniós jog és a nemzeti jog az alkalmazási területén ugyanazt a mércét használja, és így az ügyvédi titok ugyanolyan védelmét biztosítsa. Az uniós jog általános elvei és az alapvető jogok uniós szinten biztosított védelme csak az uniós jog alkalmazási területén érvényesülhetnek(108). Fordítva pedig a nemzeti jogelvek és az alapvető jogok nemzeti védelme nem terjeszkedhetnek túl a nemzeti hatáskörökön.

134. Bizonyára a jogi helyzet egyszerűsödését eredményezné, ha a versenyjogi helyszíni vizsgálatra vonatkozó eljárási és ahhoz kapcsolódó, ügyvédi titokra vonatkozó szabályokat uniós szinten egységesítenék. Ilyen teljes harmonizáció azonban az uniós jog jelenlegi állása szerint nem létezik. Az pedig, hogy meg kell‑e valósítani, olyan jogpolitikai kérdés, amelynek megítélése kizárólag az uniós jogalkotó feladata; mindenesetre maguk az érintett vállalkozások nem hozhatják létre ezt a harmonizációt a védelemhez való jogra és a jogbiztonság elvére hivatkozva(109).

135. Végül a fellebbezők – többek között Írország támogatásával – előadják, hogy a vállalati ügyvédekkel folytatott vállalkozáson vagy cégcsoporton belüli konzultáció tekintetében nemzeti szinten védett ügyvédi titkot az európai versenyhatóságok közötti információcsere 1/2003 rendelet 12. cikke szerinti rendszere ellehetetlenítheti.

136. Ahogy a Bizottság – e tekintetben nem vitatottan – kifejti, a jelen esetben semmiféle információcsere nem volt a versenyhatóságok között. Az 1/2003 rendelet 12. cikkére alapított érv tehát hatástalan.

137. A jelen fellebbezési eljárás szempontjából ezért nyitott maradhat az a kérdés, hogy az 1/2003 rendelet 12. cikke eredményezheti‑e egyáltalán az ügyvédi titok körébe tartozó dokumentumok és információk cseréjét, és ha igen, mennyiben. E helyen csak arra kell utalni, hogy e rendelkezésnek – különösen a „bizalmas jellegű információra” való hivatkozásnak – mindenképpen lehetséges olyan értelmezése, amely egyrészt összeegyeztethető az alapvető jogokkal, másrészt pedig a lojális együttműködés (EUSZ 4. cikk (3) bekezdése) értelmében egyik részt vevő versenyhatóságtól sem követel meg olyat, ami az e hatóságokra vonatkozó, ügyvédi titokkal kapcsolatos rendelkezéseknek ellentmondana(110).

138. Összességében tehát megalapozatlan az a kifogás, hogy az Elsőfokú Bíróság megsértette a – védelemhez való joggal összefüggésben értelmezett –jogbiztonság elvét.

ii)    A zavartalan tanácsadás, védelem és képviselet igénybevételéhez való jog

139. Ezenfelül a védelemhez való jog kifogásolt megsértése – különösen Írország, az ACCE és az ECLA álláspontja szerint – abban nyilvánul meg, hogy a vállalkozások számára kevésbé vonzó, hogy vállalati ügyvédtől kérjenek jogi tanácsot, ha a vele folytatott vállalkozáson vagy cégcsoporton belüli konzultáció nem tartozik az ügyvédi titok által védett körbe. E felek ezt különösen az EJEE 6. cikke (3) bekezdése b), illetve c) pontja megsértésének tekintik, amely szerint minden bűncselekménnyel gyanúsított személy igényt tarthat a védekezésének előkészítéséhez szükséges időre és eszközökre, továbbá joga van arra, hogy az általa választott védő segítségével védekezhessék(111). Néhány fél kiegészítőleg az EJEE 8. cikkére, valamint az Alapjogi Charta 47. és 48. cikkére is utal ebben az összefüggésben.

140. Ez az érv nem helytálló.

141. Először, az EJEE‑t illetően az Emberi Jogok Európai Bírósága eddig – amennyire megállapítható – nem ismerte el az ügyvédi titkot a vállalati ügyvédekkel folytatott vállalkozáson vagy cégcsoporton belüli konzultáció tekintetében. Ellenkezőleg, az EJEB‑nek az André és társai kontra Franciaország ügyben hozott ítéletben az ügyvédnek az igazságszolgáltatásban való közreműködői („auxiliaraire de justice”), valamint a bíróságok és a jogalanyok közötti közvetítői szerepével kapcsolatos fejtegetései az ügyvédi függetlenség olyan értelmezésére utalnak, amely hasonlít a Bíróság által az AM & S ügyben hozott ítéletben alapul vett értelmezéshez(112).

142. E körülmények alapján az uniós jog a jelenlegi állás szerint nem marad el az EJEE által biztosított védelmi szinttől, ha az ügyvédi titkot a külső ügyvédekkel folytatott érintkezésre korlátozza. Következésképpen az Alapjogi Charta 52. cikke (3) bekezdésének első mondata szerinti koherenciakövetelmény sem követeli meg, hogy az ügyvédi titok védelmét az uniós jogban kiterjesszék a vállalati ügyvédekkel folytatott vállalkozáson vagy cégcsoporton belüli konzultációra.

143. Az EJEE az alapvető jogok védelmének keretében minden bizonnyal csupán egy minimumkövetelményt biztosít, amelyet az uniós jog bármikor túlléphet (az Alapjogi Charta 52. cikke (3) bekezdésének második mondata). Erre Írország helytállóan utalt. Mindazonáltal az alábbi okokból nem lenne célszerű az uniós jogi ügyvédi titok által védett kört kiterjeszteni a vállalati ügyvédekkel folytatott vállalkozáson vagy cégcsoporton belüli konzultációra.

144. Először már az is kétséges, hogy az Alapjogi Charta – adott esetben a 48. cikkének (2) bekezdésével összefüggésben értelmezett – 47. cikke második bekezdésének második mondatát egyáltalán úgy kell‑e értelmezni, hogy az a vállalkozások számára a tanácsadás, a védelem és a képviselet igénybevételéhez való jogot saját, velük munkaviszonyban álló vállalati ügyvédek révén biztosítja.

145. Még ha azonban feltételezzük is, hogy a tanácsadás, a védelem és a képviselet igénybevételéhez való jog az Alapjogi Charta szerint kiterjed a vállalkozás vagy cégcsoport saját alkalmazott ügyvédeivel folytatott konzultációjára, ez semmiképpen nem zárja ki, hogy vállalati ügyvédek bevonása esetén bizonyos szakmailag indokolt korlátozások érvényesüljenek. Az alapvető jog által nyújtott védelem intenzitása ugyanis a tényállástól függően különböző erősségű lehet(113).

146. A vállalati jogászok számára például nem mindig megengedett, hogy a munkáltatójukat – tehát azt a vállalkozást, amelynek jogi osztályán dolgoznak – bíróság előtt képviseljék(114). Az sem minősül az alapvető jogok sérelmének, ha nem minden ügyvéd járhat el a nemzeti bíróságok előtt(115), jóllehet ez kétségtelenül korlátozza a potenciális ügyfelek lehetőségét arra, hogy a legalkalmasabb perbeli képviselőt válasszák.

147. Ugyanebben az értelemben az ügyfél és az ügyvédje közötti érintkezés védelmének terjedelme különböző lehet attól függően, hogy közöttük munkaviszony áll‑e fenn, vagy sem. Ez nem jelenti azt, hogy a vállalkozás és az általa alkalmazott ügyvéd közötti érintkezés teljesen védtelen lenne. Mint a magánszemélyek közötti minden szokásos érintkezés az általános levéltitok és a kapcsolattartás titkosságának védelme alatt áll, amelyet az Alapjogi Charta 7. cikke (az EJEE 8. cikke) is tartalmaz. A vita pusztán akörül forog, hogy a vállalati ügyvédekkel folytatott vállalkozáson vagy cégcsoporton belüli konzultációt ezenfelül megilleti‑e a lefoglalás alóli különleges védelem, ahogy azt az ügyvédi titok biztosítja annak érdekében, hogy lehetővé váljon a védelemhez való jog gyakorlása és teljesüljön a gondos igazságszolgáltatás követelménye.

148. Ezzel kapcsolatban az ECLA helytállóan kiemeli, hogy a jelen ügyben érintett alapvető jogokat fundamentális jelentőségükre tekintettel voltaképpen kiterjesztően kell értelmezni. Azonban még kiterjesztő értelmezés esetén sem lehet az ezekből levezetett ügyvédi titkot a tényleges értelmén és célján túl kiterjeszteni. Az ügyvédi titok ugyanis nemcsak az ügyfél védelemhez való jogának biztosítására szolgál, hanem az ügyvéd független jogi tanácsadói és „az igazságszolgáltatásban való közreműködői” szerepének kifejeződése is, aki jogi tanácsot nyújt „mindazoknak, akik ezt kérik”(116). Ezért az ügyvédnek a gondos igazságszolgáltatást szem előtt tartva kell bánnia azzal a szabad térrel, amelyet az ügyvédi titok enged az ügyféllel folytatott zavartalan és bizalmas érintkezésnek. Annak érdekében, hogy a szakmai kötelességek és az ügyfele céljai és kívánságai között fennálló érdekellentéteket hatékonyan tudja kezelni, az érintett ügyvéd nem kerülhet függő viszonyba az ügyfelével szemben(117).

149. A vállalati ügyvéd azonban éppen ilyen függő helyzetben van. Ahogy már kifejtettem, a vállalati ügyvéd nemcsak szorosan beépül azon vállalkozás szervezetébe, amelynek jogi osztályán munkavállalóként foglalkoztatják, hanem gazdaságilag sokkal nagyobb mértékben függ e vállalkozástól, és sokkal erősebben azonosul vele, mint egy külső ügyvéd(118). Fennáll tehát a szervezeti kötődésből fakadó veszély, miszerint a vállalati ügyvéd – még ha rendszerint személyében feddhetetlen és a legjobb szándék vezérli is – a szakmai kötelességei, illetve a vállalkozása céljai és kívánságai közötti érdekellentétbe kerül.

150. A vállalati ügyvéd helyzetével valószínűleg együtt járó érdekellentétek megnehezítik számára azt is, hogy hatékonyan ellenálljon az ügyvédi titokkal kapcsolatos esetleges visszaéléseknek. Visszaélés merülhet fel például, ha valamely vállalkozás jogi osztályának – jogi tanács kérésére hivatkozva – végső soron bizonyítékokat és információkat adnak át azzal az egyedüli vagy meghatározó szándékkal, hogy kivonják azokat a kartellhatóságok ellenőrzése alól. Legrosszabb esetben a vállalkozás operatív részlegei kísértésbe eshetnek, hogy visszaéljenek a vállalkozás vagy cégcsoport jogi osztályával oly módon, hogy ott olyan illegális dokumentumokat őrizzenek, mint a kartell‑megállapodások, a kartell tagjainak találkozóiról vagy a kartell működéséről készített feljegyzések.

151. A vállalkozáson vagy cégcsoporton belül esetlegesen jelentkező különös érdekellentétekre és a visszaélés veszélyére tekintettel célszerűnek tűnik számomra, hogy az ügyvédi titok védelmét az uniós jogban ne terjesszék ki a vállalati ügyvédekkel folytatott vállalkozáson vagy cégcsoporton belüli konzultációra. Ugyanazok az érvek, amelyeket fent az Alapjogi Chartával összefüggésben kifejtettem, véleményem szerint irányadók az EJEE megfelelő rendelkezéseire is.

152. Írország az EJEB ítélkezési gyakorlatára való utalással arra hivatkozik, hogy az ügyfél és az ügyvédje közötti viszony bizalmas jellege nagyobb súllyal esik latba a visszaélés puszta lehetőségével szemben(119). E tekintetben Írország azonban nem veszi figyelembe azt, hogy az általa hivatkozott ítélkezési gyakorlat az ügyfélnek a külső ügyvédjével folytatott klasszikus érintkezésére vonatkozik, amelynek során általában nem jelentkezik a vállalati ügyvédekkel folytatott vállalkozáson vagy cégcsoporton belüli konzultációval kapcsolatos, az imént kifejtett különös visszaélés veszélye, és rendszerint egyébként sem kell érdekellentéttől tartani.

153. Az ECLA azt kifogásolja, hogy a vállalati ügyvéd függetlenségét nem lehet absztrakt módon, a munkavállalói helyzetére való tekintettel megítélni, hanem azt minden egyedi esetben konkrétan kell vizsgálni, aminek során különösen az ügyvédi kamarai tagságból eredő szakmai etikai szabályokat kell figyelembe venni. Ezt az érvet a már említett okokból el kell utasítani(120): a szakmai etikai szabályok önmagukban még nem biztosítanak a vállalati ügyvéd számára az önálló ügyvédekéhez hasonló függetlenséget. Ezek ugyanis nem adnak felvilágosítást a vállalkozás mindennapi munkája során alkalmazott tényleges gyakorlatról. Ezenkívül az ECLA nem veszi figyelembe, hogy a vállalati ügyvédek rendszerint sokkal nagyobb mértékben függnek gazdaságilag a munkáltatójuktól, és sokkal erősebben azonosulnak vele, mint ahogy jellemzően egy önálló ügyvéd az ügyfele tekintetében. Ezen alapvető különbségek alapján objektíve indokolt tipizáló értékelést végezni, és a vállalati ügyvédek, valamint a külső ügyvédek között különbséget tenni.

154. Következésképpen a zavartalan tanácsadás, védelem és képviselet igénybevételéhez való jog megsértésével kapcsolatos kifogás megalapozatlan.

iii) További alapvető jogok

155. Egyes felek, különösen Írország és az ECLA további alapvető jogok, nevezetesen a tulajdonhoz való jog és a foglalkozás megválasztásának szabadsága megsértését kifogásolja(121). A foglalkozás megválasztásának szabadsága Írország és az ECLA érve szerint azért érintett, mert az ügyvédi titok hiánya a vállalati ügyvéddel folytatott vállalkozáson vagy cégcsoporton belüli konzultáció tekintetében megnehezíti a vállalati ügyvéd számára a hivatása gyakorlását, és hátrányos helyzetbe hozza őt az önálló ügyvédekkel szemben. A tulajdonhoz való jog az ECLA álláspontja szerint azért érintett, mert az ügyvédi titok megtagadása a vállalati ügyvédekkel folytatott belső konzultáció tekintetében arra kényszeríti a vállalkozásokat, hogy bizonyos helyzetekben külső jogi tanácsot vegyenek igénybe, ami jelentős többletköltséget okoz.

–       A kifogások elfogadhatósága

156. Amennyiben Írország beavatkozóként a foglalkozás megválasztásának szabadsága megsértésére hivatkozik, e kifogás eleve elfogadhatatlan. Az állandó ítélkezési gyakorlat szerint ugyan nem kizárt, hogy a beavatkozó új, vagy az általa támogatott fél érveitől eltérő érveket adjon elő, feltéve hogy azok e fél kérelmeinek támogatására irányulnak(122). Nem terjeszthet elő azonban az általa támogatott fél kifogásaitól eltérő kifogásokat(123). Mivel az Akzo és az Akcros mint fellebbezők nem hivatkoztak a tulajdonhoz való jog és a foglalkozás megválasztásának szabadsága megsértésére, beavatkozóként Írország számára is kizárt, hogy a jelen fellebbezési eljárásban ezen alapvető jogok megsértését kifogásolja.

157. Az elsőfokú eljárásban beavatkozóként részt vevő ECLA ugyan – Írországtól eltérően – a fellebbezési eljárásban az „egyéb fél” jogállásával rendelkezik, ami azzal a következménnyel jár, hogy már nem tartozik a beavatkozóra érvényes különös korlátozások hatálya alá (az eljárási szabályzat 115. cikke és 116. cikkének 1. §‑a). Azonban az ECLA sem terjeszkedhet túl a válaszbeadványában az Elsőfokú Bíróság előtti jogvita tárgyán (az eljárási szabályzat 116. cikkének 2. §‑a). Mivel a tulajdonhoz való jog és a foglalkozás megválasztásának szabadsága ECLA által állított megsértését sem az Akzo és az Akcros, sem pedig maga az ECLA nem tette az elsőfokú eljárás tárgyává, elfogadhatatlan, hogy e kifogásokat most, a fellebbezési eljárás szakaszában terjessze elő(124).

–       A kifogások megalapozottsága

158. Írország és az ECLA kifogásai ráadásul megalapozatlanok.

159. Mindenekelőtt a foglalkozás megválasztásának szabadságát illetően nem fogadható el, hogy a vállalkozáson vagy cégcsoporton belüli konzultáció ügyvédi titok általi védelmének hiánya aránytalanul megnehezítené vagy akár lehetetlenné tenné a vállalati ügyvédek számára a hivatás gyakorlását. Először is, ahogy a jelen fellebbezési eljárásban számos fél előadta, a vállalkozáson belüli jogi tanácsadás jelentősége az Európai Unióban az elmúlt években folyamatosan nőtt, jóllehet a vállalati jogászok a legtöbb tagállamban nem hivatkozhatnak az ügyvédi titokra. Másodszor pedig a vállalati jogászok – köztük az ügyvédi kamarai tagsággal rendelkezők – fő tevékenységi területe nem a bírósági és más hasonló eljárásokkal kapcsolatos tanácsadás a munkáltatójuk részére, valamint annak képviselete az ilyen eljárásokban, hanem az általános jogi tanácsadás a védelemhez való jog gyakorlásával való konkrét összefüggés nélkül.

160. Ezután a tulajdonhoz való jogot illetően nem állapítható meg, hogy az ügyvédi titokra vonatkozó uniós jogi helyzet hogyan eredményezheti ezen alapvető jog megsértését. Az ügyvédi titoknak a vállalati ügyvédekkel folytatott vállalkozáson vagy cégcsoporton belüli konzultáció tekintetében történő megtagadása nem eredményezi a tulajdon uniós szervek általi veszélyeztetését vagy akár megvonását. Az, hogy valamely vállalkozás pénzt fordít külső jogi tanácsadásra, inkább saját szabad elhatározására vezethető vissza. Jóllehet e döntés során bizonyos mértékben szerepet játszanak az ügyvédi titokkal kapcsolatos jogi keretfeltételek. A vállalkozás tulajdonával való összefüggés azonban túl közvetett és túl távoli ahhoz, hogy ezen alapvető jog sérelméről lehessen beszélni.

161. Következésképpen Írország és az ECLA kifogásait az alapvető jogok tekintetében már elfogadhatatlanként, de megalapozatlanként mindenképpen el kell utasítani.

c)      Közbenső következtetés

162. Mivel tehát a második jogalap is megalapozatlan, vizsgálni kell a másodlagosan előterjesztett harmadik jogalapot.

3.      A hatáskör-átruházás és a nemzeti eljárási autonómia elvéről (harmadik jogalap)

163. A harmadik jogalappal az Akzo és az Akcros – az első‑ és másodfokú eljárásban részt vevő több beavatkozó támogatásával – úgy érvel, hogy kizárólag a tagállamok rendelkeznek hatáskörrel az ügyvédi titok pontos alkalmazási körének meghatározására. E tekintetben különösen a tagállamok nemzeti eljárási autonómiájára támaszkodnak. Emellett a tagállamoknak az ügyvédekre vonatkozó szakmai szabályok megállapításával kapcsolatos hatáskörére, valamint a hatáskör‑átruházás elvére hivatkoznak.

a)      A tagállami eljárási autonómia elvéről és az uniós jognak a nemzeti jogra való állítólagos utalásáról

164. Először azt adják elő, hogy az ügyvédi titok a védelemhez való joghoz tartozik, és ezért része az eljárásjognak. Uniós jogi szabályozás hiányában – eljárásjogi autonómiájuk alapján – a tagállamok feladata az ügyvédi titok alkalmazási körének meghatározása. Hasonlóképpen más felek, különösen az ECLA és a CCBE azt állítják, hogy az uniós jog az ügyvédi titok tekintetében utalást („renvoi”) tartalmaz az ügyvédekre vonatkozó nemzeti szakmai szabályokra. Jóllehet az uniós jog alapján az ügyvédek függetlenségének követelménye érvényesül; annak meghatározását azonban a nemzeti rendelkezésekre hagyják, hogy az adott tagállamban mely jogász tekintendő – az ügyvédi titok tekintetében – független ügyvédnek.

165. Ez az érv nem meggyőző.

166. Sem a 17. rendelet 14. cikkének (1)–(3) bekezdése, sem pedig az ügyvédi titok védelmének általános elve nem utal semmilyen formában a nemzeti jogra. A Bíróság az AM & S ügyben hozott ítéletben bizonyára hivatkozik a tagállamok jogrendjére. Ezt azonban azzal a kinyilvánított céllal teszi, hogy a nemzeti rendelkezések közötti minden különbség ellenére egységes, uniós szinten érvényes követelményeket állapítson meg az ügyvédi titok védelmére(125).

167. Az ügyvédi titoknak az ilyen uniós szintű egységes értelmezése és alkalmazása a Bizottság kartelljogi eljárásban lefolytatott vizsgálata tekintetében is elengedhetetlen.

168. A nemzeti jog szabályainak vagy fogalmainak igénybevétele az uniós intézményi aktusok jogszerűségének megítélésekor hátrányos hatással járna az uniós jog egységes érvényesülésére; az ilyen aktusok jogszerűségét – a jelen ügyben: a Bizottság mint európai kartellhatóság által lefolytatott helyszíni vizsgálat jogszerűségét – csak az uniós jog alapján lehet megítélni(126). Meghatározott tagállam jogalkotásától vagy alkotmányos rendjétől függő különös értékelési szempontok meghatározása hátrányosan érintené az uniós jog, valamint a belső piac anyagi egységét és hatékonyságát(127).

169. Az ügyvédi titok tartalma és alkalmazási köre tekintetében fennálló különbségek – attól függően, hogy a Bizottság mely tagállamban folytat vizsgálatot – végső soron olyan összetoldozott jogi helyzetet eredményezne, amely nem egyeztethető össze a belső piac elvével. A Bizottság szupranacionális kartellhatósági felhatalmazásának éppen az volt a célja, hogy az Európai Unióban valamennyi vállalkozást egységes versenyjogi szabályok hatálya alá helyezzenek, és hogy azonos versenyfeltételeket (ún. „level playing field”) teremtsenek számukra a belső piacon.

170. Az uniós jogi ügyvédi titok terjedelmének önálló értelmezése mellett szól továbbá, hogy alapjogi jelleggel rendelkezik. Az uniós jog alkalmazási területén érvényes alapvető jogoknak minden uniós polgár számára és az uniós jog által érintett valamennyi vállalkozás számára azonos tartalommal kell rendelkeznie. A kartelljogi eljárásokban minden olyan vállalkozásnak, amelynél a Bizottság vizsgálatot folytat, e hatósággal szemben ugyanolyan uniós jogi alapjogi védelemben kell részesülnie, függetlenül attól, hogy hol történik a helyszíni vizsgálat.

171. A CCBE álláspontjával ellentétben az ügyvédi titok tartalmának és alkalmazási körének a versenyjogi eljárásokban történő meghatározása nem engedhető át a tagállamoknak a szubszidiaritás elvére való hivatkozással. Egyrészt ugyanis a kartellekre vonatkozó eljárásjog (a 17. rendelet, illetve az 1/2003 rendelet ) a belső piac működéséhez szükséges versenyszabályok része, amelyek megállapítása az Unió kizárólagos hatáskörébe tartozik (EUMSZ 3. cikk (1) bekezdésének b) pontja); ezért a szubszidiaritás elve e területen nem alkalmazható (EUSZ 5. cikk (3) bekezdése). Másrészt a Szerződés által a jogalanyoknak biztosított jogok gyakorlása – a jelen ügyben az ügyvédi titokra való hivatkozás – nem függhet a szubszidiaritás mérlegelésétől(128).

172. A nemzeti jog a Bizottság európai kartellhatóságként lefolytatott vizsgálata során csak annyiban alkalmazható, amennyiben a tagállami hatóságok segítséget nyújtanak, különösen ha arról van szó, hogy az érintett vállalkozások ellenállását közvetlen kényszer alkalmazásával megtörjék (a 17. rendelet 14. cikkének (6) bekezdése, illetve az 1/2003 rendelet 20. cikkének (6) bekezdése). Ezzel szemben kizárólag az uniós jog határozza meg, hogy mely iratokat és üzleti dokumentumokat ellenőrizheti és másolhatja le a Bizottság a kartelljogi vizsgálata keretében.

173. Mindent összevetve tehát el kell utasítani a fellebbezők és az őket támogató felek azon érvét, miszerint az ügyvédi titok tartalma és alkalmazási köre a nemzeti jogtól függ.

b)      A hatáskör‑átruházás elvéről

174. Másodlagosan a fellebbezők és egyes támogatóik – különösen az ECLA – a hatáskör‑átruházás elvére hivatkoznak. Rámutatnak, hogy az Uniónak nincs hatásköre annak meghatározására, hogy mely ügyvédek részesüljenek az ügyvédi titok általi védelemben az ügyfeleikkel folytatott konzultáció során.

175. A hatáskör‑átruházás elvének megfelelően az Unió kizárólag a tagállamok által a Szerződésekben ráruházott hatáskörök határain belül jár el a Szerződésekben foglalt célkitűzések megvalósítása érdekében (az EUSZ 5. cikk (1) bekezdésének első mondatával összefüggésben értelmezett (2) bekezdésének első mondata)(129). Minden olyan hatáskör, amelyet a Szerződések nem ruháztak át az Unióra, a tagállamoknál marad (az EUSZ 4. cikk (1) bekezdése és az 5. cikk (2) bekezdésének második mondata).

176. Minden alapot nélkülöz az az állítás, hogy az Unió nem rendelkezik hatáskörrel az ügyvédi titok alkalmazási körének a kartelljogi eljárásban lefolytatott bizottsági vizsgálat tekintetében történő meghatározására.

177. A 17. rendelet 14. cikke, amely a Bizottság számára a kartelljogi eljárásban biztosított vizsgálati hatáskört rögzíti, az EGK‑Szerződés 87. cikkén (jelenleg az EUMSZ 103. cikk) alapul(130). E tekintetben ráadásul – ahogy most az EUMSZ 3. cikk (1) bekezdésének b) pontja tisztázza – az Unió kizárólagos hatásköréről van szó.

178. Az ügyvédi titok, amely kijelöli a Bizottság vizsgálati hatáskörének határait(131), ahogy már említettük, az uniós jog alapjogi jellegű általános elvén alapul(132). Tartalmának és alkalmazási körének meghatározása az Európai Unió Bíróságának legeredetibb feladatai közé tartozik, amely biztosítja a jog tiszteletben tartását a Szerződések értelmezése és alkalmazása során (az EUSZ 19. cikk (1) bekezdésének második mondata).

179. Ezzel a fellebbezőknek és egyes támogatóiknak az Unió hatáskörének hiányára alapított érvelését el kell utasítani.

180. Másodlagosan az ECLA más felekkel együtt előadja, hogy az ügyvédi hivatás szabályozásával kapcsolatos nemzeti hatáskör megsértésének minősül, ha az uniós jog nem igazodik a hatályos nemzeti szabályozáshoz, amely az ügyvédi titok védelmére vonatkozik a vállalati jogászokkal való konzultáció tekintetében.

181. Ez a kifogás sem helytálló. Jóllehet a tagállamok az uniós jog jelenlegi állása szerint vitathatatlanul hatáskörrel rendelkeznek az ügyvédi hivatás gyakorlásának szabályozására(133). E hatáskör gyakorlása során azonban – ahogy más jogterületeken is(134) – figyelembe kell venni a vonatkozó uniós jogot is, és tiszteletben kell tartani az Unió hatásköreit(135).

182. Ahogy kifejtettem, az Unió – kizárólagos – hatáskörébe tartozik a belső piac működéséhez szükséges versenyszabályok, valamint a Bizottság mint európai versenyhatóság vizsgálati hatásköre tartalmának és határainak megállapítása. Az utóbbi intézkedéseknek sem tárgyuk, sem pedig céljuk szerint nincs szakmát szabályozó különös jellegük. Adott esetben közvetve hatással lehetnek az érintett vállalkozások, valamint az általuk megbízott ügyvédek tevékenységére. Az efféle hatások azonban csupán általános jellegűek, ahogy az Unió és a tagállamok számos más szabálya a legkülönfélébb jogterületeken – gondoljunk csak az adójogra, a büntetőjogra, a számviteli jogra és a közbeszerzési jogra – rendszeresen befolyásolhatja a vállalkozások és az ügyvédek mindennapi munkáját. Ez nem tekinthető az ügyvédi hivatás gyakorlásának szabályozásával kapcsolatos nemzeti hatáskörök megsértésének.

183. Összességében tehát az egyes feleknek a hatásköri rendre alapított érve megalapozatlan.

c)      Néhány további érvről

184. Végül kitérek még az Elsőfokú Bíróság megtámadott ítéletével szemben felhozott két további érvre.

185. Először az ECLA azzal érvel, hogy az uniós jog nem „vonhatja el” vagy „lehetetlenítheti el” a vállalati jogásszal való konzultációval kapcsolatos ügyvédi titok nemzeti jog szerint biztosított védelmét.

186. Ezzel kapcsolatban meg kell jegyezni, hogy a nemzeti jog az ilyen védelmet csak az alkalmazási területén biztosíthatja, tehát különösen a nemzeti versenyhatóságok által a kartelljogi eljárásaik során lefolytatott vizsgálatok tekintetében. Az ilyen nemzeti eljárások és vizsgálati intézkedések tekintetében az uniós jog nem „vonja el” vagy „lehetetleníti el” az ügyvédi titok esetleges védelmét, ellenkezőleg, az korlátozás nélkül fennáll. Az AM & S ügyben alkalmazott ítélkezési gyakorlat csak a Bizottság által lefolytatott versenyjogi eljárásokra és vizsgálatokra vonatkozik; a nemzeti eljárásokra érvényes jogot teljesen érintetlenül hagyja.

187. Általában a dolog természetéből adódik, hogy az olyan többszintű rendszerekben, mint az Európai Unió, helyi, regionális, nemzeti és szupranacionális szinten különböző tartalmú szabályozások létezhetnek, amelyek alkalmazási területe mindazonáltal különböző. Az uniós és nemzeti szintű jogi helyzet harmonizációját – ahogy említettem – fenn kell tartani az uniós jogalkotó számára(136).

188. Másodszor az ACCE arra hivatkozik, hogy az uniós jognak ki kellene terjesztenie az ügyvédi titok általi védelmet még az olyan vállalati jogászokkal való konzultációra is, akik harmadik országokban rendelkeznek ügyvédi kamarai tagsággal.

189. Ezt a felvetést el kell utasítani. Még ha az ügyvédi titkot – az általam javasolt megoldással szemben – ki akarnánk is terjeszteni az olyan vállalati jogászokkal folytatott vállalkozáson vagy cégcsoporton belüli konzultációra, akik az Európai Gazdasági Térségben ügyvédi kamarai tagsággal rendelkeznek, ezt meghaladóan semmi esetre sem lenne indokolt harmadik országbeli ügyvédek figyelembevétele.

190. A tagállamok közötti viszonytól eltérően harmadik államok tekintetében általában nincs elégséges alap az ügyvédi diplomák, valamint azon szakmai etikai szabályok kölcsönös elismerésére, amelyek hatálya alá az ügyvédek a hivatásuk gyakorlása során tartoznak. Egyes esetekben még azt sem lehet biztosítani, hogy az érintett harmadik állam kellően rögzített jogállami hagyományokkal rendelkezik, amelyek lehetővé teszik az ügyvédek számára, hogy hivatásukat a megkövetelt függetlenséggel gyakorolják annak érdekében, hogy betölthessék közreműködői szerepüket az igazságszolgáltatásban. Nem lehet a Bizottság vagy az uniós bíróságok feladata, hogy ezt az egyedi esetben az adott harmadik államban érvényes szabályok és szokások figyelembevételével nagy ráfordítással megvizsgálja, annál is inkább, mivel a harmadik államok hatóságaival való hatékony közigazgatási együttműködés nem minden esetben biztosítható.

d)      Közbenső következtetés

191. A harmadik jogalap is megalapozatlan.

4.      Összefoglalás

192. Mivel az Akzo és az Akcros által előterjesztett jogalapok egyike sem helytálló, és a beavatkozók által felhozott érvek egyike sem megalapozott, a fellebbezést teljes egészében el kell utasítani.

193. Mindazonáltal ha a Bíróság arra a következtetésre jutna, hogy a vállalati ügyvédekkel folytatott vállalkozáson vagy cégcsoporton belüli konzultációra kiterjed az ügyvédi titok, a megtámadott ítélet hatályon kívül helyezését követően az ügyet vissza kellene utalnia a Törvényszék elé a tényállás további tisztázása érdekében (a Bíróság alapokmányának 61. cikke). Ekkor ugyanis meg kellene még állapítani, hogy a vita tárgyát képező két elektronikus levél a tartalma és az összefüggései alapján a védelemhez való jog gyakorlását szolgálták‑e.

V –    Költségek

194. Amennyiben a fellebbezés – mint álláspontom szerint jelen ügyben – megalapozatlan, a Bíróság az eljárási szabályzat 118. cikkével összefüggésben értelmezett 69. cikke rendelkezéseinek figyelembevételével határoz a költségekről (az eljárási szabályzat 112. cikkének 1. §‑a).

195. Az eljárási szabályzat 118. cikkével összefüggésben értelmezett 69. cikke 2. §‑ának első mondatából következik, hogy a Bíróság a pervesztes felet kötelezi a költségek viselésére, ha a pernyertes fél ezt kérte. Az eljárási szabályzat 69. cikke 2. §‑ának második mondata értelmében több pervesztes fél esetén a Bíróság határoz a költségek megosztásáról. Mivel a fellebbezők pervesztesek lettek, a Bizottság kérelmének megfelelően a fellebbezőket kell kötelezni a költségek viselésére. Tekintettel arra, hogy a fellebbezést együtt nyújtották be, e költségeket egyetemleges kötelezettként viselik(137).

196. Ettől eltérően Írország, a Holland Királyság, valamint Nagy‑Britannia és Észak‑Írország Egyesült Királysága beavatkozóként az eljárási szabályzat 69. cikke 4. §‑ának első mondata szerint maguk viselik a saját költségeiket.

197. Azok a további felek is, amelyek kérelmükkel valamely fellebbezést támogatnak, az eljárási szabályzat 69. cikke 4. §‑a harmadik mondatának megfelelő alkalmazásával kötelezhetők a saját költségeik viselésére(138). Mivel a CCBE, az ARNOVA, az ECLA, az ACCE és az IBA kérelmükkel az Akzo és az Akcros fellebbezését támogatták, és ennek során pervesztesek lettek, célszerűnek tűnik, hogy – a 195. pontban kifejtettektől eltérően – a saját költségeik viselésére kötelezzék őket.

VI – Végkövetkeztetések

198. A fenti megfontolások alapján azt javasolom a Bíróságnak, hogy a következőképpen döntsön:

1)      A fellebbezést utasítsa el.

2)      Írország, a Holland Királyság, valamint Nagy‑Britannia és Észak‑Írország Egyesült Királysága maguk viseljék saját költségeiket.

3)      A Conseil des barreaux européens, az Algemene Raad van de Nederlandse Orde van Advocaten, a European Company Lawyers Association, az American Corporate Counsel Association (European Chapter) és az International Bar Association maguk viseljék saját költségeiket.

4)      Ezt meghaladóan az Akzo Nobel Chemicals Ltd. és az Akcros Chemicals Ltd. egyetemleges kötelezettként viseljék az eljárás költségeit.

---

1 – Eredeti nyelv: német.

---

2 – Az eljárás nyelve szerint: „legal professional privilege”.

---

3 – Vállalati ügyvéd [Syndikusanwalt] alatt itt és a továbbiakban olyan jogászt értek, aki valamely vállalkozás vagy cégcsoport jogi osztályán alkalmazottként tevékenykedik, és egyúttal – az alkalmazandó nemzeti rendelkezéseknek megfelelően – ügyvédi kamarai tagsággal rendelkezik.

---

4 – A szakmai nyilvánosság nagy figyelmet szentelt ennek az ügynek (lásd többek között Gray, M., „The Akzo Nobel Judgement of the Court of First Instance”, Irish Journal of European Law 14. (2007.), 229–242. o.; Prieto, C., „Pouvoirs de vérification de la Commission et protection de la confidentialité des communications entre avocats et clients”, La semaine juridique – édition générale 2007., II‑10201., 35–37. o.; Cheynel, B., „Heurs et malheurs du »legal privilege« devant les juridictions communautaires”, Revue Lamy de la Concurrence – Droit, Économy, Régulation 2008., 14. sz., 89–93. o.; Mykolaitis, D., „Developments of Legal Professional Privilege under the Akzo/Akcros Jugdement”, International Trade Law and Regulation 2008., 1–6. o.; Weiß, W., „Neues zum legal professional privilege”, Europarecht 2008., 546–557. o.). Úgy tűnik, hogy a legfelsőbb bírósági ítélet illúziója több helyen olyan nagy volt, hogy a jogi szakirodalomban már tavaly megvitatták a Bíróság vélt ítéletét (Brüssow, R., „Das Anwaltsprivileg des Syndikus im Wirtschaftsverfahren”, in: Arbeitsgemeinschaft Strafrecht des Deutschen Anwaltsvereins [kiadó], Strafverteidigung im Rechtsstaat, Baden‑Baden, 2009., 91–106. o. ; lásd ezzel kapcsolatban Huff, M., „Recht und Spiel”, in: Frankfurter Allgemeine Zeitung, 183. sz., 2009. augusztus 10., 28. o.).

---

5 – A Szerződés 81. és 82. cikkében meghatározott versenyszabályok végrehajtásáról szóló, 2002. december 16‑i 1/2003/EK tanácsi rendelet (HL 2003. L 1., 1. o.; magyar nyelvű különkiadás 8. fejezet, 2. kötet, 205. o.).

---

6 – A továbbiakban: fellebbezők.

---

7 – A T‑125/03. és T‑253/03. sz., Akzo Nobel Chemicals és Akcros Chemicals kontra Bizottság egyesített ügyekben 2007. szeptember 17‑én hozott ítélet (EBHT 2007., II‑3523. o.).

---

8 – A Szerződés 85. és 86. cikkének végrehajtásáról szóló, 1962. február 6‑i 17. (EGK) tanácsi rendelet (HL 1962. 13., 204. o.; magyar nyelvű különkiadás 8. fejezet, 1. kötet, 3. o.).

---

9 – A 17. rendeletnek az 1/2003 rendelet általi felváltásával kapcsolatban lásd az 1/2003 rendelet 45. cikkével összefüggésben értelmezett 43. cikkének (1) bekezdését.

---

10 – Lásd ezzel és a következő pontokkal kapcsolatban a megtámadott ítélet 1–14. pontját.

---

11 – A 2003. február 10‑i C (2003) 559/4 bizottsági határozattal módosított 2003. január 30‑i C (2003) 85/4 bizottsági határozat.

---

12 – Az Egyesült Királyság versenyhatósága.

---

13 – A vizsgálatot a műanyagadalékokról, különösen a fűtésstabilizátorokról szóló COMP/38.589. sz. kartelljogi eljárás keretében folytatták le; lásd ezzel kapcsolatban kiegészítésként a Bizottság által 2003. február 14‑én közzétett adatokat (MEMO/03/33).

---

14 – C (2003) 1533 végleges.

---

15 – Lásd fent a jelen indítvány 7. pontját.

---

16 – Lásd fent a jelen indítvány 16. pontját.

---

17 – Az Elsőfokú Bíróság elnökének a T‑125/03. R. és T‑253/03. R. sz., Akzo Nobel Chemicals és Akcros Chemicals kontra Bizottság egyesített ügyekben (EBHT 2003., II‑4771. o.) 2003. október 30‑án hozott végzése.

---

18 – A Bíróság elnökének a C‑7/04. P(R). sz., Bizottság kontra Akzo és Akcros ügyben 2004. szeptember 27‑én hozott végzése (EBHT 2004., I‑8739. o.).

---

19 – Az először telefaxon keresztül benyújtott fellebbezési beadvány eredeti példánya 2007. december 8‑án érkezett a Bíróság Hivatalába.

---

20 – Az Elsőfokú Bíróság ötödik tanácsa elnökének 2003. november 4‑i, illetve 2004. március 10‑i végzése, valamint az Elsőfokú Bíróság első tanácsa elnökének 2007. február 26‑i végzése.

---

21 – A Bíróság elnökének a C‑550/07. P. sz., Akzo Nobels Chemicals és Akcros Chemicals kontra Bizottság és társai ügyben 2008. július 8‑án hozott végzése (az EBHT‑ban nem tették közzé).

---

22 – Lásd a Bíróság elnökének a C‑550/07. P. sz., Akzo Nobel Chemicals és Akcros Chemicals kontra Bizottság és társai ügyben hozott hat végzését (az EBHT‑ban nem tették közzé), valamint – az LSEW új kérelmével kapcsolatban – a C‑550/07. sz., Akzo Nobel Chemicals és Akcros Chemicals kontra Bizottság és társai ügyben 2009. november 17‑én hozott végzését (az EBHT‑ban nem tették közzé).

---

23 – Az Elsőfokú Bíróság (ötödik tanács) 2004. május 28‑i végzései.

---

24 – A COMP/38.589. sz. („fűtés‑stabilizátorok”) kartelljogi eljárás; lásd ezzel kapcsolatban a Bizottság 2009. november 11‑i sajtóközleményét (IP/09/1695).

---

25 – A fellebbezési eljárásban az eljáráshoz fűződő érdek követelményével kapcsolatban lásd a C‑19/93. P. sz., Rendo és társai kontra Bizottság ügyben 1995. október 19‑én hozott ítélet (EBHT 1995., I‑3319. o.) 13. pontját és a C‑413/06. P. sz., Bertelsmann & Sony kontra Impala ügyben 2007. december 13‑án ismertetett indítványom (EBHT 2008., I‑4951. o.) 74. pontját.

---

26 – A 25. lábjegyzetben hivatkozott Rendo és társai kontra Bizottság ügyben hozott ítélet 13. pontja; a C‑174/99. P. sz., Parlament kontra Richard ügyben 2000. július 13‑án hozott ítélet (EBHT 2000., I‑6189. o.) 33. pontja; a C‑50/00. P. sz., Unión de Pequeños Agricultores kontra Tanács ügyben 2002. július 25. napján hozott ítélet (EBHT 2002., I‑6677. o.) 21. pontja; a C‑277/01. P. sz., Parlament kontra Samper ügyben 2003. április 3‑án hozott ítélet (EBHT 2003., I‑3019. o.) 28. pontja; a C‑97/08. P. sz., Akzo Nobel és társai kontra Bizottság ügyben hozott ítélet (az EBHT‑ban még nem tették közzé) 33. pontja és a C‑519/07. P. sz., Bizottság kontra Koninklijke Friesland Campina ügyben 2009. szeptember 17‑én hozott ítélet (az EBHT‑ban még nem tették közzé) 63. pontja.

---

27 – Ebben az értelemben a C‑313/90. sz., CIRFS és társai kontra Bizottság ügyben 1993. március 24‑én hozott ítélet (EBHT 1993., I‑1125. o.) 30. és 31. pontja.

---

28 – Ha a bizottsági tisztviselők tudomást szereztek a dokumentum tartalmáról, az alapvető jog sérelme a dokumentum visszaszolgáltatása vagy megsemmisítése után is fennállhat. Ebben az esetben az eljáráshoz fűződő érdek is fennáll.

---

29 – A 222/84. sz. Johnston‑ügyben 1986. május 15‑én hozott ítélet (EBHT 1986., 1651. o.) 18. és 19. pontja; a 26. lábjegyzetben hivatkozott Unión de Pequeños Agricultores kontra Tanács ügyben hozott ítélet 39. pontja; a C‑432/05. sz. Unibet‑ügyben 2007. március 13‑án hozott ítélet (EBHT 2007., I‑2271. o.) 37. pontja és a C‑402/05. P. és C‑415/05. P. sz., Kadi és Al Barakaat International Foundation kontra Tanács és Bizottság egyesített ügyekben 2008. szeptember 3‑án hozott ítélet (EBHT 2008., I‑6351. o.) 335. pontja.

---

30 – Az 1950. november 4‑én Rómában aláírt, az emberi jogok és az alapvető szabadságok védelméről szóló európai egyezmény (a továbbiakban: EJEE). Az EJEE az állandó ítélkezési gyakorlat szerint különös jelentőséggel bír az alapvető jogok Európai Unió által betartandó védelmi szintjének megállapításában; lásd többek között a Bíróság C‑305/05. sz., Ordre des barreaux francophones et germanophone és társai ügyben 2007. június 26‑án hozott ítélet (EBHT 2007., I‑5305. o.) 29. pontját (további hivatkozásokkal); lásd az EUSZ 6. cikk (3) bekezdését is.

---

31 – Az Európai Unió Alapjogi Chartáját először 2000. december 7‑én, Nizzában (HL 2000. C 364., 1. o), majd egy további alkalommal 2007. december 12‑én, Strasbourgban (HL 2007. C 303., 1. o.) hirdették ki ünnepélyesen.

---

32 – Már így foglal állást a 155/79. sz., AM & S kontra Bizottság ügyben („AM & S”‑ügy) 1982. május 18‑án hozott ítélet (EBHT 1982., 1575. o.), különösen annak 18. pontja. Lásd ezenkívül Léger főtanácsnok C‑309/99. sz., Wouters és társai ügyben 2001. július 10‑én ismertetett indítványának (EBHT 2002., I‑1577. o.) 182. pontját, valamint a Poiares Maduro főtanácsnok 30. lábjegyzetben hivatkozott Ordre des barreaux francophones et germanophone és társai ügyben 2006. december 14‑én ismertetett indítványának 39. pontját. Lásd kiegészítőleg az Elsőfokú Bíróság T‑30/89. sz., Hilti kontra Bizottság ügyben 1990. április 4‑én hozott ítéletének (EBHT 1990., II‑163. o.) 13. és 14. pontját.

---

33 – Ez az Egyesült Királyságra és Írországra érvényes, amelyek jogrendszerét a „common law” alakítja.

---

34 – Az ügyvédi titkot különösen Bulgáriában (a bolgár alkotmány 30. cikkének (5) bekezdése) és Spanyolországban (a spanyol alkotmány 24. cikkének (2) bekezdése) rögzítették alkotmányban; ezenfelül az ügyvédi titkot – többek között – Olaszországban, Portugáliában és Romániában is alkotmányos rendelkezésekre, valamint Svédországban alkotmányi rangú törvényi rendelkezésekre vezetik vissza.

---

35 – Az Emberi Jogok Európai Bírósága (a továbbiakban: EJEB) ítélkezési gyakorlatában azonban rendszerint kizárólag az EJEE 8. cikkére hivatkoznak; lásd ezzel kapcsolatban például az 1992. március 25‑i Campbell kontra Egyesült Királyság ítéletet (13590/88. sz. panasz, A. sorozat, 233. szám); az 1992. december 16‑i Niemietz kontra Németország ítéletet (13710/88. sz. panasz, A. sorozat, 251‑B. szám); a 2000. szeptember 20‑i Foxley kontra Egyesült Királyság ítéletet (33274/96. sz. panasz); a 2007. június 7‑i Smirnov kontra Oroszország ítéletet (71362/01. sz. panasz), valamint a 2008. július 24‑i André és társai kontra Franciaország ítéletet (18603/03. sz. panasz). Mindazonáltal olykor összefüggést állapítanak meg az EJEE 6. cikkével (lásd például a hivatkozott Niemietz kontra Németország ítélet 37. §‑át és a hivatkozott Foxley kontra Egyesült Királyság ítélet 50. §‑át).

---

36 – Jóllehet a vitatott bizottsági határozat meghozatalának időpontjában az Alapjogi Charta még nem fejtett ki az elsődleges joggal összehasonlítható kógens joghatást. A jog megismerési forrásaként azonban már akkor ismereteket adott az uniós jogrend által biztosított alapvető jogokról (lásd többek között a C‑432/05. sz. Unibet‑ügyben 2007. március 13‑án hozott ítélet [EBHT 2007., I‑2271. o.] 37. pontját és a C‑540/03. sz., Parlament kontra Tanács ügyben 2006. június 27‑én hozott ítélet [EBHT 2007., I‑5769. o.] 38. pontját, valamint az utóbbi ügyben 2005. szeptember 8‑án ismertetett indítványom 108. pontját.

---

37 – A 32. lábjegyzetben hivatkozott AM & S ügyben hozott ítélet 20. és 23. pontja; ugyanebben az értelemben az EJEB 35. lábjegyzetben hivatkozott André és társai kontra Franciaország ügyben hozott ítéletének 41. §‑a.

---

38 – A német nyelvhasználatban az ügyvéd „Organ der Rechtspflege”‑kénti [igazságszolgáltatás szervekénti] megjelölését gyakrabban használják; a Bíróság által az AM & S ügyben hozott ítéletben alkalmazott „Mitgestalter der Rechtspflege” [igazságszolgáltatás közreműködője] fogalomhoz képest azonban nincs olyan tartalmi különbség, amely a jelen összefüggésben jelentőséggel bírna.

---

39 – A 32. lábjegyzetben hivatkozott AM & S ügyben hozott ítélet 20., 23. és 24. pontja; hasonlóképpen az EJEB 35. lábjegyzetben hivatkozott Niemietz kontra Németország ügyben hozott ítéletének 37. §‑a.

---

40 – A 30. lábjegyzetben hivatkozott Ordre des barreaux francophones et germanophone és társai ügyben hozott ítélet 32. pontja.

---

41 – A Bizottság számára az európai összefonódás‑ellenőrzés keretében a vállalkozások közötti összefonódások ellenőrzéséről szóló, 2004. január 20‑i 139/2004/EK tanácsi rendelet (az EK összefonódás‑ellenőrzési rendelete, HL L 24., 1. o.; magyar nyelvű különkiadás 8. fejezet, 3. kötet, 40. o.) 13. cikke szerint biztosított vizsgálati hatáskör hasonlít az 1/2003 rendelet 20. cikke szerinti vizsgálati hatáskörre, és csak csekély mértékben marad el ez utóbbitól.

---

42 – Hivatkozás a 32. lábjegyzetben.

---

43 – Ez alatt a fellebbezési beadvány 10–43. pontját értem.

---

44 – A 32. lábjegyzetben hivatkozott AM & S ügyben hozott ítélet 21. és 22. pontja.

---

45 – Amennyiben a Bizottság a jelen ügyben kétségbe vonja a védelemhez való joggal fennálló összefüggést, ezt kizárólag a fellebbezők eljáráshoz fűződő érdekére figyelemmel teszi, lásd ezzel kapcsolatban a jelen indítvány 33–45. pontját.

---

46 – Úgy tűnik, hogy Írország még messzemenőbben ki akarja terjeszteni az ügyvédi titok védelmét még az olyan vállalati jogászokra is, akiknek „függetlenségét” kizárólag munkajogi konstrukciók biztosítják (a beavatkozási beadvány 12. pontja).

---

47 – Németül: „Rechtsanwalt im Dienstverhältnis” vagy Syndikusanwalt.

---

48 – A „Cohen advocaat” megjelöléssel egy szakértői testület elnökére utalnak, amely testület a holland szakmai szabályok reformjának előterébe került.

---

49 – A 32. lábjegyzetben hivatkozott AM & S ügyben hozott ítélet 21. és 27. pontja.

---

50 – Sir Gordon Slynn főtanácsnok 32. lábjegyzetben hivatkozott AM & S ügyben 1982. január 26‑án ismertetett indítványa (1655. o.).

---

51 – A 32. lábjegyzetben hivatkozott AM & S ügyben hozott ítélet 24. pontja.

---

52 – A 32. lábjegyzetben hivatkozott AM & S ügyben hozott ítélet 21. és 27. pontja.

---

53 – Lásd Léger főtanácsnok 32. lábjegyzetben hivatkozott Wouters és társai ügyben ismertetett indítványának 181. pontját is: „[Az ügyvéd függetlensége] azzal az ügyféllel szemben is érvényesül, aki nem válhat az ügyvédje munkáltatójává.”

---

54 – A megtámadott ítélet 168. pontja.

---

55 – Az ún. professioneel statuut voor de advocaat in dienstbetrekkingről van szó (az alkalmazott ügyvédek szakmai szabályzata).

---

56 – E vita hátterében a feleknek a vállalati ügyvédek és a külső ügyvédek tevékenységére vonatkozó „ösztönzőrendszerrel” („incentive structure”) kapcsolatos eltérő nézetei állnak.

---

57 – Ez különösen Németországban van így. A tárgyaláson a Bírósággal közölt információk alapján Hollandiában is megengedett az advocaat in dienstbetrekking külső ügyfelek részére végzett tevékenysége.

---

58 – Csak abban az esetben van ez másként, amennyiben a vállalati ügyvéd a vállalkozás vagy cégcsoport jogi szolgálatán végzett tevékenysége mellett olyan külső ügyfelek részére is tevékenykedik, amelyek nem kapcsolódnak a munkáltatójához. Az ilyen külső ügyfelekkel való érintkezése az ügyvédi titok által védett körbe tartozik, mivel a vállalati ügyvéd tőlük független.

---

59 – A fellebbezési beadvány 44–48. pontja.

---

60 – A C‑334/03. sz., Bizottság kontra Portugália ügyben 2005. október 20‑án hozott ítélet (EBHT 2005., I‑8911. o.) 24. pontja és a C‑300/04. sz., Eman és Sevinger ügyben 2006. szeptember 12‑én hozott ítélet (EBHT 2006., I‑8055. o.) 57. pontja; hasonlóképpen már a 117/76. és 16/77. sz., Ruckdeschel és társai egyesített ügyekben 1977. október 19‑én hozott ítélet (EBHT 1977., 1753. o.) 7. pontja; a 215/85. sz. Raiffeisen Hauptgenossenschaft ügyben 1987. március 12‑én hozott ítélet (EBHT 1987., 1279. o.) 23. pontja és a C‑85/97. sz. SFI‑ügyben 1998. november 19‑én hozott ítélet (EBHT 1998., I‑7447. o.) 30. pontja.

---

61 – Az EJEE‑hez csatolt 12. kiegészítő jegyzőkönyvet 2000. november 4‑én Rómában bocsátották aláírásra, és 2005. április 1‑jén lépett hatályba. Eddig nem írta alá az Európai Unió minden tagállama, és csak néhány (Spanyolország, Luxemburg, Hollandia, Románia, Ciprus és Finnország) ratifikálta; lásd ezzel kapcsolatban a ratifikációs folyamat interneten közzétett állását az Európa Tanács http://conventions.coe.int oldalán (utoljára letöltve 2010. február 21‑én) A részvétel e csekély mértéke viszonylagossá teszi a jegyzőkönyv jelentőségét a jelen ügy megoldása szempontjából.

---

62 – A C‑344/04. sz., IATA és ELFAA ügyben 2006. január 10‑én hozott ítélet (EBHT 2006., I‑403. o.) 95. pontja; a C‑303/05. sz. Advocaten voor de Wereld ügyben 2007. május 3‑án hozott ítélet (EBHT 2007., I‑3633. o.) 56. pontja; a C‑127/07. sz., Arcelor Atlantique et Lorraine és társai ügyben („Arcelor”‑ügy) 2008. december 16‑án hozott ítélet (EBHT 2008., I‑9895. o.) 23. pontja és a C‑558/07. sz., S.P.C.M. és társai ügyben 2009. július 7‑én hozott ítélet (az EBHT‑ban még nem tették közzé) 74. pontja.

---

63 – Ebben az értelemben a 62. lábjegyzetben hivatkozott Arcelor‑ügyben hozott ítélet 26. pontja.

---

64 – Lásd a jelen indítvány 48. és 49. pontját.

---

65 – Lásd az első jogalap első részével kapcsolatos fejtegetéseket, különösen a jelen indítvány 61–72. pontját.

---

66 – A 32. lábjegyzetben hivatkozott AM & S ügyben hozott ítélet 18. pontja.

---

67 – Lásd erről ismételten az első jogalap első részével kapcsolatos fejtegetéseket, különösen a jelen indítvány 66–71. pontját.

---

68 – Eredeti nyelven: „[t]here is no uniform answer to the question of privilege of in‑house lawyers in all Member States” (az ECLA fellebbezési ellenkérelmének 52. pontja.).

---

69 – Eredeti nyelven: „lack of uniform tendency at national level” (az Akzo és az Akcros fellebbezési beadványának 52. pontja).

---

70 – A megtámadott ítéletnek a 177. pontjával összefüggésben értelmezett 170. pontja.

---

71 – Lásd ugyanebben az értelemben már az EK 220. cikk (1) bekezdését és az EGK‑Szerződés 164. cikkét.

---

72 – Így például – jogosító közigazgatási aktusok visszavonásával kapcsolatban – lásd a 7/56. és 3/57–7/57. sz., Algera és társai kontra az ESZAK közgyűlése egyesített ügyekben („Algera”‑ügy) 1957. július 12‑én hozott ítéletet (EBHT 1957., 85., 118. o.), – az alapvető jogok uniós szintű védelmével kapcsolatban – pedig a 11/70. sz. Internationale Handelsgesellschaft ügyben 1970. december 17‑én hozott ítélet (EBHT 1970., 1125. o.) 4. pontját.

---

73 – Lásd például a 72. lábjegyzetben hivatkozott Internationale Handelsgesellschaft ügyben hozott ítélet 4. pontját; a 4/73. sz., Nold kontra Bizottság ügyben 1974. május 14‑én hozott ítélet (EBHT 1974., 491. o.) 13. pontját; a 44/79. sz. Hauer‑ügyben 1979. december 13‑án hozott ítélet (EBHT 1979., 3727. o.) 15. pontját; a 46/87. és 227/88. sz., Hoechst kontra Bizottság egyesített ügyekben 1989. szeptember 21‑én hozott ítélet (EBHT 1989., 2859. o.) 13. pontját; a C‑387/02., C‑391/02. és C‑403/02. sz., Berlusconi és társai egyesített ügyekben 2005. május 3‑án hozott ítélet (EBHT 2005., I‑3565. o.) 68. és 69. pontját; a 62. lábjegyzetben hivatkozott Advocaten voor de Wereld ügyben hozott ítélet 45. pontját, valamint a C‑555/07. sz. Kücükdeveci‑ügyben 2010. január 29‑én hozott ítélet (az EBHT‑ban még nem tették közzé) 20. pontját.

---

74 – Lásd például a 72. lábjegyzetben hivatkozott Algera‑ügyben hozott ítélet 118. pontját, a 32. lábjegyzetben hivatkozott AM & S ügyben hozott ítélet 18‑21. pontját, valamint a C‑120/06. P. és C‑121/06. P. sz., FIAMM és FIAMM Technologies kontra Tanács és Bizottság egyesített ügyekben („FIAMM”‑ügy) 2008. szeptember 9‑én hozott ítélet (EBHT 2008., I‑6513. o.) 170., 171. és 176. pontját.

---

75 – Lásd ebben az értelemben például a 72. lábjegyzetben hivatkozott Internationale Handelsgesellschaft ügyben hozott ítélet 4. pontját, valamint Roemer főtanácsnok 5/71. sz., Zuckerfabrik Schöppenstedt kontra Tanács ügyben 1971. július 13‑án ismertetett indítványát (EBHT 1971., 975., 990. o.), illetve Poiares Maduro főtanácsnok 74. lábjegyzetben hivatkozott FIAMM‑ügyben 2008. február 20‑án ismertetett indítványának 55. és 56. pontját.

---

76 – Lásd ugyanebben az értelemben Roemer főtanácsnok 75. lábjegyzetben hivatkozott Zuckerfabrik Schöppenstedt kontra Tanács ügyben ismertetett indítványát (990. o.), valamint Poiares Maduro főtanácsnok 74. lábjegyzetben hivatkozott FIAMM‑ügyben ismertetett indítványának 55. és 56. pontját.

---

77 – A C‑144/04. sz. Mangold‑ügyben 2005. november 22‑én hozott ítélet (EBHT 2005., I‑9981. o.) 75. pontja és a 73. lábjegyzetben hivatkozott Kücükdeveci‑ügyben hozott ítélet 21. pontja.

---

78 – Az életkoron alapuló hátrányos megkülönböztetés tilalmát a finn alkotmány 6. cikkében és – különösen a foglakoztatás tekintetében – a portugál alkotmány 59. cikkének (1) bekezdésében rögzítették.

---

79 – A foglalkoztatás és a munkavégzés során alkalmazott egyenlő bánásmód általános kereteinek létrehozásáról szóló, 2000. november 27‑i 2000/78/EK tanácsi irányelv (HL L 303., 16. o.; magyar nyelvű különkiadás 5. fejezet, 4. kötet, 79. o.); lásd ezzel kapcsolatban a 73. lábjegyzetben hivatkozott Kücükdeveci‑ügyben hozott ítélet 22. pontját.

---

80 – Így most már kifejezetten a 73. lábjegyzetben hivatkozott Kücükdeveci‑ügyben hozott ítélet 22. pontja is.

---

81 – Alapvető e tekintetben az Elsőfokú Bíróság T‑7/89. sz., Hercules Chemicals kontra Bizottság ügyben 1991. december 17‑én hozott ítéletének (EBHT 1991., II‑1711. o.) 54. pontja, a T‑10/92–T‑12/92. és T‑15/92. sz., Cimenteries CBR és társai kontra Bizottság egyesített ügyekben 1992. december 18‑án hozott ítéletének (EBHT 1992., II‑2667. o.) 38. pontja és a T‑65/89. sz., BPB Industries és British Gypsum kontra Bizottság ügyben 1993. április 1‑jén hozott ítélet (EBHT 1993., II‑389. o.) 29. és 30. pontja. Ez utóbbi ítéletet a Bíróság a C‑310/93. P. sz. ügyben 1995. április 6‑án hozott ítéletével (EBHT 1995., I‑865. o.) helybenhagyta.

---

82 – A Bizottságnak – ahogy a tárgyaláson kifejtették – különösen a 17. rendelet 14. cikkének, illetve az 1/2003 rendelet 20. és 21. cikkének keretében nincs joga közvetlen kényszer alkalmazására.

---

83 – Ez különösen érvényes Bulgáriára, a Cseh Köztársaságra, Észtországra, Görögországra, Franciaországra, Olaszországra, Ciprusra, Luxemburgra, Magyarországra, Ausztriára, Romániára, Szlovéniára, a Szlovák Köztársaságra, Finnországra és Svédországra. Különösen a ciprusi jogi helyzettel kapcsolatban meg kell még jegyezni, hogy a practising advocates (aktív ügyvédek) ugyan tagjai lehetnek valamely vállalkozás igazgatótanácsának (board of directors), e vállalkozásnál alkalmazottként (employee) vagy ügyvezető igazgatóként (managing director) azonban már nem foglalkoztathatók.

---

84 – A német jog megengedi ugyan a vállalati jogászoknak az ügyvédi kamarai tagságot (ún. Syndikusanwälte), azonban nem biztosítja számukra az ügyvédi titkot a munkáltatójukkal folytatott vállalkozáson belüli érintkezéssel kapcsolatban. Ezzel ellentétben úgy tűnik, hogy Görögországban a vállalati jogászok tekintetében az ügyvédi kamarai tagságuk lehetetlensége ellenére bizonyos feltételek mellett viszonylag széles körű szakmai titok érvényesül.

---

85 – Ebbe a csoportba Dánia, Spanyolország, Lettország, Litvánia, Málta és Románia tartozhat. Különösen nem egyértelmű ezenkívül a jelenlegi belgiumi jogi helyzet. Jóllehet Belgiumban 2000 óta különleges jogszabályok vonatkoznak a juristes d’enterprise (vállalati jogász) szakmára, amelynek képviselői bizonyos szakmai etikai szabályok hatálya alá tartoznak, ha nyilvántartásba veszik őket az Institut des juristes d’enterprise‑nél (IJE – Vállalati Jogászok Kamarája). Úgy tűnik azonban, hogy a belga juristes d’enterprise‑re alkalmazandó szakmai titok – különösen a 2000. március 1‑jei törvény 5. cikkében a belga Code pénal (Büntetőtörvénykönyv) 458. cikkére való utalás hiányára tekintettel – kevésbé széles körű, mint az avocatsra (ügyvédek) vonatkozó, és ezenfelül úgy tűnik, hogy azt a belga versenyhatóság (Auditoriat du Conseil de la concurrence) jelenleg nem ismeri el a vállalati jogászokkal való vállalkozáson belüli érintkezés védelme tekintetében (lásd ezzel kapcsolatban Machandise, P. és Sabbe, S., „Akzo »op zijn Belgisch«: de renaissance van het surrealisme?”, TBM‑RCB 2009., 54. o.; Cattaruzza, J., „Reactie IBJ op het gewijzigd standpunt van het Auditoriaat inzake vertrouwelijkheid adviezen bedrijfsjurist”, TBM‑RCB 2008., 42. o.); a kérdés a belga ítélkezési gyakorlat általi tisztázásra vár.

---

86 – Ez úgy tűnik, például Finnországra és Szlovéniára vonatkozik. Belgiumban is az uniós bíróságok ítélkezési gyakorlatához, nevezetesen az Elsőfokú Bíróságnak a T‑125/03. és T‑253/03. sz. egyesített ügyekben hozott, a jelen ügyben megtámadott ítélethez való igazodással magyarázható az ottani versenyhatóságok (lásd a 85. lábjegyzetet) jelenlegi álláspontja.

---

87 – Érintett az Egyesült Királyság és Írország, Ciprus azonban nem (lásd a 83. lábjegyzetet); Máltában a jogi helyzet nem egyértelmű. Kiegészítőleg meg kell jegyezni, hogy az angolszász térségbeli egyes harmadik országokban, nevezetesen az Amerikai Egyesült Államokban bizonyos feltételek mellett szintén kiterjesztik az ügyvédi titok védelmét a vállalati jogászokra (lásd erről alapvetően a US Supreme Court Upjohn kontra United States ügyben 1981. január 13‑án hozott ítéletét, 449 U.S. 383. [1981.]; lásd szintén Walkowiak, V. S., „Attorney‑client privilege in civil litigation”, American Bar Association, Illionois, 2008., 7. o.). Ez azonban nem tűnik töretlen tendenciának az angolszász térségben; így például úgy tűnik, hogy az ausztrál szövetségi bíróság a „legal professional privilege for in‑house counsel” elvi elismerése ellenére újabban egyre inkább érdeklődést mutat a vállalati jogászok függetlensége iránt (lásd a Federal Court of Australia Telstra kontra Minister for Communications, Information Technology and the Arts ügyben 2007. szeptember 12‑én hozott végzését, [No. 2.] [2007.] FCA 1445., valamint a Rich kontra Harrington ügyben 2007. december 13‑án hozott végzését [2007.] FCA 1987.).

---

88 – Hollandia mellett különösen Görögországról, Portugáliáról és Lengyelországról van szó. Lengyelországgal kapcsolatban meg kell jegyezni, hogy az ottani jog ismeri a radcowie prawni (jogtanácsos) különleges szakmát, amelynek képviselői hasonló szakmai etikai szabályok hatálya alá tartoznak, mint az adwokaci (ügyvédek); vállalati jogászként munkaviszonyban való foglalkoztatásuk esetén az ügyvédi titokhoz hasonló szakmai titok alkalmazandó rájuk nézve.

---

89 – Lásd különösen Hollandiát és Lengyelországot. A Belgiumban érvényes jogi helyzet szintén egy újabb törvényre vezethető vissza, ez azonban – ahogy már említettem – jelenleg nem egyértelmű (lásd a 85. lábjegyzetet). Franciaországban „réforme des professions du droit”‑ról (jogi szakmák reformja) vitáznak (lásd erről többek között az ún. Darrois‑bizottság jelentését, amelyet 2009. április 8‑án adtak át a francia államelnöknek), ez azonban – amennyire megállapítható – eddig nem eredményezte az ügyvédi titokkal kapcsolatban érvényben lévő jogi helyzet változását vagy akár csak egy törvénytervezet kidolgozását e speciális kérdéssel kapcsolatban; a 2010 márciusában előterjesztett, a jogi szakmák modernizálásával kapcsolatos 2383. sz. törvénytervezet („projet de loi de modernisation des professions judiciaires et juridiques réglementées”) tárgyát mindenesetre csak e reform néhány más részszempontja képezi, és nem érinti az ügyvédi titkot.

---

90 – Az 1/2003 rendelet tekintetében lásd az A5‑0229/2001 végleges parlamenti dokumentumot (Evans‑jelentés) a 10. sz. módosítási javaslattal a COM(2000) 582 végleges bizottsági rendeletjavaslathoz; a 139/2004 rendelettel kapcsolatban lásd az A5‑0257/2003 végleges parlamenti dokumentumot (Della‑Vedova‑jelentés) az 5. sz. módosítási javaslattal a (34) preambulumbekezdéshez, valamint a 25. sz. módosítási javaslattal a COM(2002) 711 végeleges bizottsági rendeletjavaslat 13. cikkének (1) bekezdéséhez.

---

91 – Az 1/2003 rendelet esetében a Parlament egésze a tagjai soraiból származó módosítási javaslatokat nem fogadta el. A 139/2004 rendelet esetében a módosítási javaslatokat a Parlament ugyan jóváhagyta, a Tanács azonban nem vette át azokat a rendeletbe.

---

92 – Az eljárás nyelvén: „policy considerations”.

---

93 – Az ügyvédi hivatásnak a képesítés megszerzése országától eltérő tagállamokban történő folyamatos gyakorlásának elősegítéséről szóló, 1998. február 16‑i 98/5/EK európai parlamenti és tanácsi irányelv (HL L 77., 36. o.; magyar nyelvű különkiadás 6. fejezet, 3. kötet, 83. o.).

---

94 – Lásd különösen az ügyvédi szolgáltatásnyújtás szabadsága tényleges gyakorlásának elősegítéséről szóló, 1977. március 22‑i 77/249/EGK tanácsi irányelv (HL L 78., 17. o.; magyar nyelvű különkiadás 6. fejezet, 1. kötet, 52. o.) 2. és 6. cikkét.

---

95 – A 32. lábjegyzetben hivatkozott AM & S ügyben hozott ítélet 26. pontja.

---

96 – A pénzügyi rendszereknek a pénzmosás, valamint terrorizmus finanszírozása céljára való felhasználásának megelőzéséről szóló, 2005. október 26‑i 2005/60/EK európai parlamenti és tanácsi irányelv (HL L 309., 15. o.) 2. cikke (1) bekezdése 3. pontjának b) alpontjával összefüggésben értelmezett 23. cikkének (2) bekezdése; ugyanebben az értelemben már a 2001/97/EK (HL L 344., 76. o.) irányelvvel módosított, a pénzügyi rendszerek pénzmosás céljára való felhasználásának megelőzéséről szóló, 1991. június 10‑i 91/308/EGK tanácsi irányelv (HL L 166., 77. o.; magyar nyelvű különkiadás 9. fejezet, 1. kötet, 153. o.) 2a. cikkének 5. pontjával összefüggésben értelmezett 6. cikke (3) bekezdésének második albekezdése, lásd ezzel kapcsolatban a 30. lábjegyzetben hivatkozott, Ordre des barreaux francophones et germanophone és társai ügyben hozott ítéletet is.

---

97 – A 2005/60 irányelv (19) preambulumbekezdése.

---

98 – A FATF (illetve Groupe d’action finacière, GAFI) olyan kormányközi szervezet, amelyet 1989‑ben Párizsban alapítottak az akkori „G7”‑államok, és amelynek időközben 35 tagja lett, közöttük az Európai Bizottság.

---

99 – Az értelmezési szempontokat az ún. „40 Recommendations” tartalmazza, amelyet a FATF 2003‑ban tett közzé (letölthető a http://www.fatf‑gafi.org internetcímről, utolsó alkalommal látogatva 2010. február 10‑én). Az ott szereplő glosszárium e) pontjában az employees‑t (alkalmazottak) kiveszik a „Designated non‑financial business and professions” fogalma alól.

---

100 – A függetlenséggel kapcsolatban lásd egyébként az első jogalappal kapcsolatos fejtegetéseket, különösen a jelen indítvány 61–72. pontját.

---

101 – A 32. lábjegyzetben hivatkozott AM & S ügyben hozott ítélet 21. és 23. pontja; lásd a 30. lábjegyzetben hivatkozott Ordre des barreaux francophones et germanophone és társai ügyben hozott ítélet 32. és 35. pontját, ahol az ügyvédi titoknak a bírósági eljárásokkal és azok előkészítésével való összefüggését hangsúlyozzák; lásd továbbá az első jogalappal kapcsolatos fejtegetéseimet a jelen indítvány 54. pontjában.

---

102 – A megtámadott ítélet 172. pontjának vége.

---

103 – A C‑110/03. sz., Belgium kontra Bizottság ügyben 2005. április 14‑én hozott ítélet (EBHT 2005., I‑2801. o.) 30. pontja, a C‑2/06. sz. Kempter‑ügyben 2008. február 12‑én hozott ítélet (EBHT 2008., I‑411. o.) 37. pontja és a C‑201/08. sz. Plantanol‑ügyben 2009. szeptember 10‑én hozott ítélet (az EBHT‑ban még nem tették közzé) 43. és 44. pontja.

---

104 – A C‑226/08. sz. Stadt Papenburg ügyben 2010. január 14‑én hozott ítélet (az EBHT‑ban még nem tették közzé) 45. pontja; hasonlóképpen a C‑63/93. sz., Duff és társai ügyben 1996. február 15‑én hozott ítélet (EBHT 1996., I‑569. o.) 20. pontja és a C‑76/06. P. sz., Britannia Alloys & Chemicals kontra Bizottság ügyben 2007. június 7‑én hozott ítélet (EBHT 2007., I‑4405. o.) 79. pontja.

---

105 – A C‑158/06. sz. ROM‑projecten ügyben 2007. június 21‑én hozott ítélet (EBHT 2007., I‑5103. o.) 25. pontja és a C‑345/06. sz. Heinrich‑ügyben 2009. március 10‑én hozott ítélet (EBHT 2009., I‑1659. o.) 44. pontja.

---

106 – A 32. lábjegyzetben hivatkozott AM & S ügyben hozott ítélet; lásd erről az első jogalappal kapcsolatos fejtegetéseimet (a jelen indítvány 52‑75. pontja).

---

107 – Lásd kiegészítőleg az 1/2003 rendelet (5) preambulumbekezdését, amely szerint a 81. és 82. cikk (jelenleg az EUMSZ 101. cikk (1) bekezdése és az EUMSZ 102. cikk) megsértését „a vonatkozó jogi előírásoknak megfelelően” kell bizonyítani, és ez nem érinti a bizonyítási eljárásokra vonatkozó nemzeti rendelkezéseket.

---

108 – Ebben az értelemben az Alapjogi Charta 51. cikkének (1) bekezdése, valamint a C‑442/00. sz. Rodríguez Caballero‑ügyben 2002. december 12‑én hozott ítélet (EBHT 2002., I‑11915. o.) 31. pontja, a 77. lábjegyzetben hivatkozott Mangold‑ügyben hozott ítélet 75. pontja és a C‑427/06. sz. Bartsch‑ügyben 2008. szeptember 23‑án hozott ítélet (EBHT 2008., I‑7245. o.) 15. és 25. pontja.

---

109 – A védelemhez való jogra történő puszta hivatkozás egyébként sem eredményezhetné minden esetben a jogi helyzet harmonizációját. Ellenkezőleg, az AM & S ügyben alkalmazott ítélkezési gyakorlat esetleges változása a nemzeti és az uniós jogi helyzet szétválását eredményezné azon tagállamok többsége tekintetében, amelyek nemzeti joga a vállalati jogászokkal folytatott vállalkozáson vagy cégcsoporton belüli konzultációra jelenleg nem terjeszti ki az ügyvédi titok védelmét.

---

110 – Az uniós jogi aktusoknak az alapvető jogokkal összhangban álló értelmezésével kapcsolatban lásd például a 30. lábjegyzetben hivatkozott Ordre des barreaux francophones et germanophone és társai ügyben hozott ítélet 28. pontját és a C‑402/07‒432/07. sz., Sturgeon és társai egyesített ügyekben 2009. november 19‑én hozott ítélet (az EBHT‑ban még nem tették közzé) 47. és 48. pontját; hasonlóképpen a C‑413/06. P. sz., Bertelsmann & Sony kontra Impala ügyben 2008. július 10‑én hozott ítélet (EBHT 2008., I‑4951. o.) 174. pontját.

---

111 – Jóllehet az Uniót – ahogy arra a Bizottság helyesen hivatkozik – nem köti közvetlenül az EJEE 6. cikke, mivel jelenleg még nem csatlakozott ehhez az egyezményhez. Mindazonáltal e rendelkezés olyan alapvető jogállami elvek kifejeződése, amelyeket az uniós jogban is elismernek általános elvekként (lásd többek között a C‑185/95. P. sz., Baustahlgewebe kontra Bizottság ügyben 1998. december 17‑én hozott ítélet (EBHT 1998., I‑8417. o.) 21. pontját, valamint a C‑204/00. P., C‑205/00. P., C‑211/00. P., C‑213/00. P., C‑217/00. P. és C‑219/00. P. sz., Aalborg Portland és társai kontra Bizottság egyesített ügyekben 2004. január 7‑én hozott ítélet (EBHT 2004., I‑123. o.) 68. pontját). Ezenfelül az Alapjogi Chartában szereplő azon jogok tartalmát és terjedelmét, amelyek megfelelnek az EJEE által biztosított jogoknak, azonosnak kell tekinteni azokéval, amelyek az EJEE‑ben szerepelnek (az Alapjogi Charta 52. cikke (3) bekezdésének első mondata).

---

112 – A 35. lábjegyzetben hivatkozott André és társai kontra Franciaország ítélet 42. §‑ának vége; ezen ítélet elején (15. §) az EJEB a „5. Le droit communautaire” („5. Közösségi jog”) cím alatt többek között még a 32. lábjegyzetben hivatkozott AM & S ügyben hozott ítélet 18–24. pontját is idézi kivonatosan.

---

113 – Ebben az értelemben például az EJEB kiterjeszti az EJEE 8. cikke szerinti védelmet a vállalkozások helyiségeire, egyúttal azonban utal arra, hogy e védelemnek nem kell szükségszerűen ugyanolyan intenzitásúnak lennie, mint a magánhelyiségek esetében (a 35. lábjegyzetben hivatkozott Niemitz kontra Németország ítélet 31. §‑ának utolsó félmondata szerint: „[the entitlement of Contracting States to interfere] might well be more far‑reaching where professional or business activities or premises were involved than would otherwise be the case” [a Szerződő Államok felhatalmazása szélesebb körű lehet, amennyiben szakmai vagy üzleti tevékenységek, illetve helyiségek érintettek, mint más esetekben]; hasonlóképpen a „the certain degree” [a bizonys mértékben] fordulat ugyanezen ítélet 29. §‑ában; lásd ezenkívül az EJEB 2002. április 16‑i Société Colas Est és társai kontra Franciaország ügyben hozott ítéletét, 37971/97. sz. panasz, Recueil des arrêts et décisions 2002‑III., 41. és 49. §). Ugyanebben az értelemben a német Bundesverfassungsgericht a magánélet védelmével kapcsolatban megállapítja, hogy csak „a magánélet lényegi eleme” mentesül minden közhatalmi ellenőrzés alól (az 1989. szeptember 14‑i végzés, BVerfGE vol. 80., 367. o., személyes naplófeljegyzések büntető hatóságok általi lefoglalás alóli védelmének árnyaltabb meghatározásával).

---

114 – Németországban például a Bundesrechtsanwaltsordnung 46. §‑ának (1) bekezdése tiltja a vállalati ügyvédeknek, hogy a munkáltatójukat bíróságok vagy választottbíróságok előtt ügyvédi minőségben képviseljék; ezzel a vállalati ügyvéd csak a kötelező jogi képviselet nélküli bíróságok előtt járhat el a munkáltatója képviseletében, ahogy ezt bárki – akár nem jogász is – megteheti. Hasonló a gyakorlat az uniós bíróságoknál is: azon keresetekkel kapcsolatban, amelyeket a felperesek – ügyvédi kamarai tagsággal rendelkező – ügyvezetői írtak alá, lásd az Elsőfokú Bíróság T‑79/99. sz., Euro‑Lex kontra HABM ügyben 1999. december 8‑án hozott végzésének (EBHT 1999., II‑3555. o.) 28. és 29. pontját, a T‑184/04. sz., Sulvida kontra Bizottság ügyben 2005. január 13‑án hozott végzésének (EBHT 2005., II‑85. o.) 9. és 10. pontját és a T‑40/08. sz., EREF kontra Bizottság ügyben 2009. november 19‑én hozott végzésének (az EBHT‑ban még nem tették közzé) 25. és 26. pontját, ez utóbbi végzéssel szemben azonban fellebbezési eljárás van folyamatban (C‑75/10. P. sz., EREF kontra Bizottság ügy); a felperes által személyesen aláírt fellebbezési beadvánnyal kapcsolatban lásd ezenkívül a Bíróság C‑174/96. P. sz., Lopes kontra Bíróság ügyben 1996. december 5‑én hozott végzésének (EBHT 1996., I‑6401. o.) 11. pontját.

---

115 – Az EJEB 2002. július 26‑i Meftah és társai kontra Franciaország ügyben hozott ítélete (többek között a 32911/96. sz. panasz, Recueil des arrêts et décisions 2002‑VII., 45–48. §, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

---

116 – A 32. lábjegyzetben hivatkozott AM & S ügyben hozott ítélet 18. pontja.

---

117 – Lásd ismételten Léger főtanácsnok 32. lábjegyzetben hivatkozott Wouters és társai ügyben ismertetett indítványának 181. pontját.

---

118 – Lásd az első jogalap első részével kapcsolatos fejtegetéseimet, különösen a jelen indítvány 61–72. pontját.

---

119 – „[t]he mere possibility of abuse is outweighed by the need to respect the confidentiality attached to the lawyer‑client relationship” (az EJEB 35. lábjegyzetben hivatkozott Campbell kontra Egyesült Királyság ügyben hozott ítélete 52. §‑ának vége).

---

120 – Lásd erről az első jogalappal kapcsolatos fejtegetéseimet a jelen indítvány 64–71. pontjában.

---

121 – Írország e tekintetben az Alapjogi Charta 15. cikkére, az ECLA pedig az EJEE‑hez csatolt 1. kiegészítő jegyzőkönyvre hivatkozik.

---

122 – A 30/59. sz., De Gezamenlijke Steenkolenmijnen in Limburg kontra Hohe Behörde ügyben 1961. február 23‑án hozott ítélet (EBHT 1961., 1., 41. o.), a C‑185/00. sz., Bizottság kontra Finnország ügyben 2003. november 27‑én hozott ítélet (EBHT 2003., I‑14189. o.) 91. pontja és a C‑113/07. P. sz., Selex Sistemi Integrati kontra Bizottság és Eurocontrol ügyben 2009. március 26‑án hozott ítélet (EBHT 2009., I‑2207. o.) 54. pontja.

---

123 – A Bíróság C‑155/91. sz., Bizottság kontra Tanács ügyben 1993. március 17‑én hozott ítéletének (EBHT 1993., I‑939. o.) 23. és 24. pontja és az Elsőfokú Bíróság T‑114/02. sz., BaByliss kontra Bizottság ügyben 2003. április 3‑án hozott ítéletének (EBHT 2003., II‑1279. o.) 417. pontja; hasonlóképpen végeredményben a Bíróság C‑301/06. sz., Írország kontra Parlament és Tanács ügyben 2009. február 10‑én hozott ítéletének (EBHT 2009., I‑593. o.) 57. pontjával összefüggésben értelmezett 34. pontja, amelyben a Bíróság nem vette figyelembe a Szlovák Köztársaság mint beavatkozó által előterjesztett alapjogi kifogást.

---

124 – Állandó ítélkezési gyakorlat; lásd korábbról a C‑202/07. P. sz., France Télécom kontra Bizottság ügyben 2009. április 2‑án hozott ítélet (EBHT 2009., I‑2369. o.) 59. és 60. pontját, a 26. lábjegyzetben hivatkozott C‑97/08. P. sz., Akzo Nobel és társai kontra Bizottság ügyben hozott ítélet 38. pontját, valamint a C‑554/08. P. sz., Carbone‑Lorraine kontra Bizottság ügyben 2009. november 12‑én hozott ítélet (az EBHT‑ban még nem tették közzé) 32. pontját.

---

125 – A 32. lábjegyzetben hivatkozott AM & S ügyben hozott ítélet 18–22. pontja, különösen a 21. pontja; ugyanebben az értelemben Warner főtanácsnok ebben az ügyben 1981. január 20‑án ismertetett indítványa (1630. és 1631. o.). Lásd ezenkívül a közösségi vagy uniós jogi fogalmak önálló értelmezésével kapcsolatban például a 327/82. sz. Ekro‑ügyben 1984. január 18‑án hozott ítélet (EBHT 1984., 107. o.) 11. pontját, a C‑195/06. sz. Österreichischer Rundfunk ügyben 2007. október 18‑án hozott ítélet (EBHT 2007., I‑8817. o.) 24. pontját, valamint a C‑66/08. sz. Kozlowski‑ügyben 2008. július 17‑én hozott ítélet (EBHT 2008., I‑6401. o.) 42. pontját.

---

126 – A 72. lábjegyzetben hivatkozott Internationale Handelsgesellschaft ügyben hozott ítélet 3. pontja és a 73. lábjegyzetben hivatkozott Hauer‑ügyben hozott ítélet 14. pontja.

---

127 – A 73. lábjegyzetben hivatkozott Hauer‑ügyben hozott ítélet 14. pontja.

---

128 – Lásd ebben az értelemben, a belső piac alapvető szabadságainak gyakorlása vonatkozásában, a C‑415/93. sz. Bosman‑ügyben 1995. december 15‑én hozott ítélet (EBHT 1995., I‑4921. o.) 81. pontját.

---

129 – Lásd a 2/94. sz. 1996. március 28‑i „EJEE‑csatlakozás” vélemény (EBHT 1996., I‑1759. o.) 23. és 24. pontját, valamint a C‑403/05. sz., Parlament kontra Bizottság ügyben 2007. október 23‑án hozott ítélet (EBHT 2007., I‑9045. o.) 49. pontját is.

---

130 – Ugyanígy a jövőbeni esetekre érvényes 1/2003 rendelet 20. és 21. cikkének jogalapja a Szerződésekben rejlik, nevezetesen az EK 83. cikkben (jelenleg EUMSZ 103. cikk).

---

131 – A 32. lábjegyzetben hivatkozott AM & S ügyben hozott ítélet, különösen a 18.és 22. pontja.

---

132 – Lásd a jelen indítvány 47. pontját.

---

133 – A 107/83. sz. Klopp‑ügyben 1984. július 12‑én hozott ítélet (EBHT 1984., 2971. o.) 17. pontja és a C‑309/99. sz., Wouters és társai ügyben 2002. február 19‑én hozott ítélet (EBHT 2002., I‑1577. o.) 99. pontja.

---

134 – Lásd többek között a C‑279/93. sz. Schumacker‑ügyben 1995. február 14‑én hozott ítélet (EBHT 1995., I‑225. o.) 21. pontját a közvetlen adókkal kapcsolatban, a C‑11/06. és C‑12/06. sz., Morgan és Bucher egyesített ügyekben 2007. október 23‑án hozott ítélet (EBHT 2007., I‑9161. o.) 24. pontját a képzési rendszerek kialakításával és a tananyag meghatározásával kapcsolatban, valamint a C‑169/07. sz. Hartlauer‑ügyben 2009. március 10‑én hozott ítélet (EBHT 2009., I‑1721. o.) 29. pontját a társadalombiztosítási rendszerek kialakításával kapcsolatban.

---

135 – Lásd ebben az értelemben a 133. lábjegyzetben hivatkozott Klopp‑ügyben hozott ítélet 17. és 18. pontját; lásd Poiares Maduro főtanácsnok C‑94/04. és C‑202/04. sz., Cipolla és társai egyesített ügyekben 2006. február 1‑jén ismertetett indítványának (EBHT 2006., I‑11421. o.) 82. pontját.

---

136 – Lásd ezzel kapcsolatban a jelen indítvány 133. és 134. pontját.

---

137 – Ugyanebben az értelemben a C‑122/99. P. és C‑125/99. P. sz., D és Svédország kontra Tanács egyesített ügyekben 2001. május 31‑én hozott ítélet (EBHT 2001., I‑4319. o.) 65. pontja; abban az ügyben D és a Svéd Királyság ráadásul két külön fellebbezést nyújtott be, és mégis egyetemlegesen kötelezték őket a költségek viselésére.

---

138 – Lásd ebben az értelemben például a C‑23/00. P. sz., Tanács kontra Boehringer ügyben 2002. február 26‑án hozott ítélet (EBHT 2002., I‑1873. o.) 56. pontját, a C‑172/01. P., C‑175/01. P., C‑176/01. P. és C‑180/01. P. sz., International Power és társai kontra NALOO egyesített ügyekben 2003. október 2‑án hozott ítélet (EBHT 2003., I‑11421. o.) 187. pontját, valamint a C‑141/08. P. sz., Foshan Shunde Yongjian Housewares & Hardware kontra Tanács ügyben 2009. október 1‑jén hozott ítélet (az EBHT‑ban még nem tették közzé) 118. pontját.