1.

Az elmúlt száz év során az észak-amerikai Anheuser-Busch Inc. és a cseh Budějovický Budvar sörgyár számos, a Budweiser és a Bud megjelölések kizárólagos használatának joga iránt indított bírósági eljárás során állt szemben egymással.

2.

A jelen esetben a Handelsgericht Wien (Ausztria) előtt folyamatban lévő alapeljárásról van szó, amely bíróság ugyanezen vita keretében 2001-ben már terjesztett kérdéseket a Bíróság elé előzetes döntéshozatalra, amelyeket a Bíróság a 2003. november 18-án hozott ítéletben (a továbbiakban: Bud I-ítélet) ( 2 ) válaszolt meg.

3.

Magasabb szintű bírói fórumok előtt folyamatban volt hosszadalmas eljárások után az ügy – amelyben döntés még mindig nem született – visszakerült a bécsi bírósághoz, amely úgy döntött, hogy ítélethozatal előtt újabb kérdéseket terjeszt előzetes döntéshozatalra.

4.

Az első kérdés, amelynek megfogalmazása bizonyos összetettséget mutat, a Bud I-ítélet különböző részeinek, különösen azon feltételeknek az értelmezését érinti, amelyeket egy egyszerű eredetmegjelölésnek annak érdekében kell teljesítenie, hogy az EK 28. cikkel összeegyeztethető legyen.

5.

A második és a harmadik kérdés a mezőgazdasági termékek és élelmiszerek földrajzi jelzéseinek és eredetmegjelöléseinek oltalmáról szóló 510/2006/EK tanácsi rendelet ( 3 ) kizáró jellegéről szóló vitára vonatkozik. A Handelsgericht Wien, meglepő módon egy minősített földrajzi jelzésből kiindulva, az ilyen megjelölések nemzeti, illetve kétoldalú egyezmény alapján egy másik tagállamra kiterjedő oltalmának hatálya felől tudakozódik két különböző feltétel tükrében: egyrészt, hogy közösségi szinten nem nyújtanak be kérelmet a megjelölés bejegyzése iránt, és másrészt, hogy ezt a minősített nemzeti jelzést az erre az italra vonatkozó további jelzésektől eltérően egy tagállam csatlakozási szerződése nem tartalmazza.

6.

Az eredetmegjelölések oltalmára és nemzetközi lajstromozására vonatkozó Lisszaboni Megállapodás ( 4 ) 1. cikkének (2) bekezdése úgy rendelkezik, hogy ezen megállapodás hatálya alá tartozó országok ( 5 ) kötelezik magukat, hogy a területükön oltalomban részesítik a „Külön Unió” többi országának termékeire vonatkozó eredetmegjelöléseket, ha azokat a származási ország e minőségükben elismeri és oltalomban részesíti, és a Szellemi Tulajdon Világszervezetét (a továbbiakban: WIPO) létrehozó Egyezményben megnevezett Szellemi Tulajdon Nemzetközi Irodája lajstromozta.

7.

A Lisszaboni Megállapodás 2. cikkének (1) bekezdése alapján az „eredetmegjelölés”„valamely ország, táj vagy helység földrajzi neve, ha azt olyan ottani származású termék megjelölésére használják, amelynek minőségét vagy jellegét – kizárólag vagy lényegében – a földrajzi környezet határozza meg, a természeti és emberi tényezőket is beleértve”. A „Bud” eredetmegjelölést sörre vonatkozóan 1975. március 10-én jegyezték be a Lisszaboni Megállapodás alapján a WIPO előtt 598. sorszám alatt.

8.

Az Osztrák Köztársaság és a Csehszlovák Szocialista Köztársaság 1976. június 11-én az eredetjelzők, az eredetmegjelölések és a mezőgazdasági és ipari termékek eredete egyéb elnevezéseinek oltalmára vonatkozó szerződést (a továbbiakban: kétoldalú egyezmény) kötött ( 6 ).

9.

Ennek 2. cikke úgy rendelkezik, hogy a földrajzi jelzések, az eredetmegjelölések, valamint a mezőgazdasági és ipari termékek eredetének egyéb elnevezései a kétoldalú egyezmény értelmében magukban foglalnak minden olyan megjelölést, amely közvetlenül vagy közvetve valamely termék eredetére vonatkozik.

10.

A 3. cikkének (1) bekezdése alapján „az egyezménybe a 6. cikk alapján felvett csehszlovák megjelöléseket […] az Osztrák Köztársaságban kizárólag csehszlovák termékeknek tartják fenn”. Az 5. cikk (1) bekezdésének B2. pontja a söröket is a kétoldalú egyezménnyel bevezetett oltalomban részesített cseh termékkategóriák között említi; és az egyezmény – a kétoldalú egyezmény 6. cikke által hivatkozott – B. melléklete a Bud megjelölést a mezőgazdasági és ipari termékekre vonatkozó csehszlovák elnevezések közé sorolja (a „sör” kategóriában).

11.

Az 1992. december 15-i 4/1993. sz. alkotmányos törvénnyel a Cseh Köztársaság megerősítette, hogy a Csehszlovák Szocialista Köztársaság megszűnésekor az azt megillető nemzetközi jogok és kötelezettségek tekintetében annak helyébe lép.

12.

A földrajzi jelzések és eredetmegjelölések oltalmáról szóló ezen új rendelet lényegében az általa hatályon kívül helyezett és felváltott 2081/92/EGK rendelet ( 7 ) rendelkezéseit vette át.

13.

A (6) preambulumbekezdés úgy szól, hogy „az eredetmegjelölésekre és a földrajzi jelzésekre közösségi megközelítést kell meghatározni” annak érdekében, hogy egyenlő versenyfeltételeket biztosítsanak az ilyen megjelöléssel ellátott termékek termelői között, valamint erősítsék a fogyasztókban a termékek megbízhatóságával kapcsolatos meggyőződésüket.

14.

A 2. cikk meghatározza a rendelet alkalmazásában az „eredetmegjelölés” és a „földrajzi jelzés” fogalmát. Az (1) bekezdés alapján:

15.

Ahhoz, hogy eredetmegjelölésként vagy földrajzi jelzésként használjanak egy elnevezést, annak nem kell feltétlenül egy földrajzi hely nevének lennie, mert a rendelet 2. cikkének (2) bekezdése alapján e kategóriába tartoznak azok a mezőgazdasági termékeket vagy élelmiszereket jelölő „hagyományos” földrajzi vagy nem földrajzi elnevezések is, amelyek megfelelnek az (1) bekezdésben említett feltételeknek.

16.

Az 510/2006 rendelet 5–7. cikke az eredetmegjelölések és földrajzi jelzések bejegyzésére irányuló úgynevezett „rendes eljárást” szabályozza, amely két egymást követő szakaszból áll: az első a nemzeti kormány előtt, a második pedig a Bizottság előtt folyik.

17.

Az 5. cikk alapján a bejegyzés iránti kérelmet az érintett tagállamnál kell benyújtani, amely a Bizottsághoz továbbítja a dokumentumokat, amennyiben az 510/2006 rendelet követelményei teljesülnek.

18.

Az 510/2006 rendelet 5. cikkének (6) bekezdése lehetőséget ad a tagállamok számára, hogy kizárólag átmeneti jelleggel az elnevezésre a rendelet alapján nemzeti oltalmat adjanak. Az átmeneti oltalom a kérelem Bizottsághoz történő benyújtásának napjától kezdődik, és a bejegyzésről szóló közösségi határozat meghozatalának napján szűnik meg. Az átmeneti nemzeti oltalom következményei – amennyiben az elnevezést nem jegyzik be – „kizárólag az érintett tagállam felelősségi körébe tartoznak”.

19.

2004-ben a tíz új állam Európai Unióhoz történő csatlakozása az eredetmegjelölések és földrajzi jelzések területén átmeneti intézkedések bevezetését tette szükségessé.

20.

E célt szolgálja a 918/2004/EK rendelet ( 8 ), amelynek 1. cikke lehetővé teszi a Cseh Köztársaság, Észtország, Ciprus, Lettország, Litvánia, Magyarország, Málta, Lengyelország, Szlovénia és Szlovákia számára, hogy a 2004. április 30-án fennálló, a földrajzi jelzéseknek és eredetmegjelöléseknek a 2081/92/EGK rendelet értelmében vett nemzeti oltalmát

fenntarthatják.

21.

Az 1. cikk harmadik bekezdése meghatározza továbbá, hogy „az ilyen nemzeti oltalomból származó következményekért teljes mértékben az érintett tagállam felel olyan esetekben, amikor az elnevezés nem kerül közösségi szinten bejegyzésre”.

22.

A csatlakozási okmány II. mellékletébe oltalom alatt álló földrajzi jelzésként történő bejegyzés révén a közösségi oltalom kiterjed a cseh České Budějovice városból származó sör alábbi három megjelölésére:

23.

A Budweiser és Bud megjelölések kizárólagos használatért folyó küzdelem több mint egy évszázada komoly vitákhoz vezet a cseh Budejovický Budvar (Budweiser Budvar, a továbbiakban: Budvar) és az egyesült államokbeli Anheuser-Busch vállalat között.

24.

A Budvar sörgyár ( 10 ) a cseh České Budějovice városában található, amely széles körű sörfőzési hagyományairól híres ( 11 ). A később a jelenlegi Budvar céggé átalakult vállalkozások 1795 óta főznek és forgalmaznak sört „Budweis” ( 12 ), „Budweiser Bier” ( 13 ), „Budvar” és „Budbräu” ( 14 ) megjelölések alatt. A „Budweiser” védjegyet 1895-ben lajstromozták.

25.

Mint gyakorlatilag minden sörfőző Saint Louisban (Missouri), az Anheuser-Busch család is német származású volt ( 15 ). Ennélfogva nem szokatlan, hogy a Budweisből származó sör hírnevének ismeretében 1876-ban úgy döntöttek, hogy bevezetnek az amerikai piacra egy világos sört „Budweiser” néven, amelyet később egy másik, a rövidített elnevezésű „Bud” követett. Nemcsak a cseh ital nevét vették át, hanem a receptet is a Csehországban alkalmazott gyártási eljárás ihlette ( 16 ), és a Budweisben használt „the beer of kings” (királyok söre) jelzőt átfogalmazva az amerikai sör címkéin a „the king of beers” (sörök királya) reklámot helyezték el. 1906 februárjában az amerikai szabadalmi hivatal elutasította az Anheuser-Buschnak a „Budweiser” védjegy bejegyzése iránti kérelmét, mivel az földrajzi jellegű. Egy évvel később azonban tíz évre mégis bejegyezték a védjegyet az Egyesült Államokban.

26.

A kereskedelemnek az Atlanti-óceán mindkét oldalára történő kiterjedése konfliktushoz vezetett, amelynek első jogi eseménye 1880-ra nyúlik vissza. Ezt követően a Budweiser és a Bud megjelölések használatáért számos országban ( 17 ) indultak nagyon eltérő eredményekkel végződő eljárások ( 18 ).

27.

A közösségi ítélkezési gyakorlatot e világméretű perstratégia nem hagyta érintetlenül. Mindkét vállalkozás képviselői (illetve a termékeik forgalmazói) a közösségi jog megsértésére hivatkozva gyakran fordultak az európai fórumokhoz.

28.

Az Anheuser-Busch több ízben nyújtott be kérelmet a Budweiser és Bud közösségi védjegyként (szó- és ábrás védjegyként, valamint különböző osztályokba) történő bejegyzése iránt. A Budvar elsőbbségi jogokra hivatkozó felszólalása a Belső Piaci Harmonizációs Hivatal (OHIM) második fellebbezési tanácsa határozatainak és az Európai Közösségek Elsőfokú Bírósága elé benyújtott megsemmisítés iránti kereseteknek a sorozatát indította el.

29.

Így például az OHIM második fellebbezési tanácsának 2003. december 3-i határozata ( 19 ) a Budvarnak a Budweiser 32. osztályba (sörök stb.) tartozó közösségi védjegyként történő bejegyzésével szemben benyújtott felszólalásának helyt adott. Ezt a határozatot megtámadták az Elsőfokú Bíróság előtt, amely azonban megállapította, hogy a bejelentés Anheuser-Busch általi visszavonása miatt a kereset okafogyottá vált ( 20 ).

30.

Az OHIM második fellebbezési tanácsa viszont a 2006. június 14-i és 28-i, valamint szeptember 1-jei határozataiban ( 21 ) a Budvar felszólalása ellenére – aki az Ausztria és Csehszlovákia között kötött kétoldalú szerződésekre, valamint a vita tárgyát képező elnevezés WIPO előtti, a Lisszaboni Megállapodás alapján Ausztriára, Franciaországra és Portugáliára kiterjedő hatályú, eredetmegjelöléskénti bejelentésre hivatkozott ( 22 ) – engedélyezte a Bud közösségi védjegyként történő bejegyzését. A fellebbezési tanácsnak az volt az álláspontja, hogy nehéz a Budot eredetmegjelölésként vagy közvetett földrajzi jelzésként besorolni, és arra a következtetésre jutott, hogy a Budvar által a Bud megjelölésnek, különösen Ausztriában, Franciaországban és Portugáliában történő használata tekintetében bemutatott bizonyíték nem elégséges. Megállapította továbbá, hogy a Bud megjelölés puszta használata nem jelentheti egyszerre a védjegy és az eredetjelző használatát, mivel azok minden esetben eltérő és egymással össze nem egyeztethető funkciókat töltenek be. A 2008. december 16-án hozott ítéletében ( 23 ) az Elsőfokú Bíróság az OHIM e határozatait hatályon kívül helyezte.

31.

Már a Bíróság is hozott két ítéletet a cseh Budvar társaság és az amerikai Anheuser-Busch vállalat között folyó általános vita keretében, az egyik az Anheuser-Busch ügyben 2004. november 16-án hozott ítélet ( 24 ), a másik a már hivatkozott 2003. évi Bud I-ítélet.

32.

Az első ítéletben, amely e hosszú történet finn vonulatát érinti, a Bíróság egy olyan lajstromozott védjegy és kereskedelmi név használatára alkalmazandó szabályozással kapcsolatban foglalt állást, amelyek különösen a szellemi tulajdonjogok kereskedelmi vonatkozásairól szóló megállapodás (TRIPs Megállapodás) ( 25 ) tükrében esetlegesen nem egyeztethetők össze egymással. Ebből a döntésből semmilyen következtetés nem vonható le a jelen ügyben előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdésekre vonatkozóan.

33.

Ezzel szemben a Bud I-ítélet sokkal közvetlenebb összefüggésben áll a jelen üggyel, mivel az az osztrák fejezet megnyitását jelenti, amelynek középpontjában inkább a földrajzi jelzés, mintsem a védjegyjog áll.

34.

Az ausztriai jogi frontot megnyitó tényállás 1999-re nyúlik vissza, amikor a Budvar a Handelsgericht Wien előtt benyújtott keresetében azt kérte, hogy kötelezzék (az Ausztriában az American Bud védjegyű sört forgalmazó) Rudolf Ammersin GmbH-t arra, hogy Ausztria területén hagyjon fel a Bud megjelölés vagy azzal összetéveszthető hasonló megjelölés használatával, amennyiben nem a Budvar termékeiről van szó. A Budvar lényegében az Ausztria és a Csehszlovák Szocialista Köztársaság közötti kétoldalú egyezményre hivatkozott, amely szerint (a megállapodás B. mellékletében szereplő) Bud megjelölést Ausztriában kizárólag cseh eredetű áruk vonatkozásában lehet használni.

35.

Ezzel párhuzamosan a Budvar a Landesgericht Salzburg előtt hasonló keresett nyújtott be a Josef Sigl KG-vel, az American Bud sör ausztriai kizárólagos importőrével szemben. A második eljárásban, azaz egy ideiglenes intézkedés meghozatala iránti kérelem alapján folyó eljárás felülvizsgálati eljárásában az Oberster Gerichtshof (osztrák legfelsőbb bíróság) 2000. február 1-jén határozatot hozott, amellyel helyben hagyta az alsóbb szintű bíróságok által kibocsátott ideiglenes intézkedést, és ezen túlmenően megállapította, hogy a Bud megjelölésnek a kétoldalú egyezmény általi oltalomban részesítése összeegyeztethető az EK 28. cikkel, mivel az az EK 30. cikkben foglalt ipari és kereskedelmi tulajdon fogalma alá tartozik. Arra az álláspontra helyezkedett, hogy a Bud megjelölés „egyszerű” (mivel nem áll fenn kapcsolat a termék tulajdonságai és annak eredete között) és „közvetett” (mivel nem földrajzi névről, hanem olyan megjelölésről van szó, amely alkalmas arra, hogy a fogyasztó figyelmét felhívja az áru származási helyére) földrajzi jelzés, amely „abszolút”, azaz megtévesztésre való alkalmasságtól vagy megtévesztéstől függetlenül oltalmat élvez.

36.

Ilyen körülmények között a Handelsgericht Wien 2001. február 26-án az Ammersinnel szemben indított eljárást felfüggesztette, és előzetes döntéshozatal céljából négy kérdést terjesztett a Bíróság elé, amely a 2003. november 18-án hozott Bud I-ítéletben válaszolta meg azokat.

37.

A harmadik és a negyedik kérdésben a kétoldalú egyezmény cseh köztársasági (emlékeztetni kell arra, hogy a szerződést az egykori Csehszlovákia kötötte) hatályáról és az EK 307. cikk következményeiről van szó.

38.

A jelen ügy vonatkozásban a 2001-ben előzetes döntéshozatalra a Bíróság elé terjesztett első két kérdésnek van nagyobb jelentősége, amelyekre a Bíróság a következő válaszokat adta:

39.

Az ítélet 101. és 107. pontja alapján a kérdést előterjesztő bíróságnak kell megállapítania, hogy a Bud megjelölés „a Cseh Köztársaságban fennálló tényleges körülmények és a fogyasztók észlelése szerint” a terméket jelöli-e, vagy annak eredetére utal-e.

40.

A Bíróság válaszát követően a Handelsgericht Wien 2004. december 8-i ítéletével elutasította a felperes kérelmét. Úgy vélte, hogy a cseh lakosság a Bud megjelölést nem hozza kapcsolatba sem egy meghatározott helységgel vagy területtel, így České Budějovice várossal sem, és nem jelöl vele egy meghatározott helyről származó termékeket vagy szolgáltatásokat sem, emiatt nem sorolható a földrajzi jelzések közé. A Bíróság ítélete következtében a bécsi bíróság megállapította, hogy e megjelölés oltalma összeegyeztethetetlen az EK 28. cikkel.

41.

Bár a fellebbezési eljárás során az elsőfokú ítéletet helyben hagyták, a jogvita távolról sem ért véget.

42.

Az Oberster Gerichtshof a 2005. november 29-i végzésével hatályon kívül helyezte az alsóbb fórumok döntését, és az ügyet az eljárás kiegészítésével megismételt eljárásra visszautalta a Handelsgericht Wien elé. A Bud I-ítélet 54. és 101. pontjában foglalt feltételek alkalmazása alapján az Oberster Gerichtshof arra a következtetésre jutott, hogy bár a Bud megjelölés nem földrajzi név, alkalmas arra, hogy felhívja a fogyasztó figyelmét arra, hogy az azzal megjelölt termék egy meghatározott helységből, régióból vagy országból származik, ezért kérdéses marad, hogy a fogyasztók a Bud megjelölést sörrel összefüggésben eredetmegjelölésként értelmezik-e. A bíróság ennélfogva arra a következtetésre jutott, hogy még nem állapították meg, hogy a szóban forgó megjelölés esetében egyszerű vagy közvetett földrajzi jelzésről van-e szó.

43.

Miután az ügy elbírálása ismét a hatáskörébe került, az elsőfokú bíróság a 2006. március 23-i ítéletével ismét elutasította a Budvar kereseti kérelmét. Az Ammersin által benyújtott közvélemény-kutatás alapján megállapította, hogy a cseh lakosság a Bud megjelölést nem hozza kapcsolatba egy meghatározott hellyel, régióval vagy országgal, és nem is tekinti a Bud sört meghatározott eredetűnek (különösen České Budějovicéből származónak).

44.

A felperes ismét fellebbezést nyújtott be az Oberlandesgericht Wien előtt, amely ezúttal hatályon kívül helyezte a megtámadott ítéletet, és az ügyet az eljárás kiegészítésével megismételt eljárásra visszautalta az első fokon eljárt Handelsgericht elé, amelynek azt írta elő, hogy a Budvar javaslata alapján a releváns népességcsoport körében folytasson le közvélemény-kutatást annak megállapítása érdekében, hogy összefüggésbe hozzák-e a cseh fogyasztók a Bud megjelölést sörrel, ilyen (önállóan létrehozott vagy a szakértő által megadott) kapcsolat esetén a megjelölést arra való utalásként értelmezik-e, hogy a termék egy meghatározott helyről, régióból vagy országból származik, és igenlő válasz esetén, mely helyhez, régióhoz vagy országhoz társítják azt.

45.

Miután harmadik alkalommal került elé az ügy, a Handelsgericht Wien szükségesnek látta előzetes döntéshozatal céljából további kérdés Bíróság elé terjesztését a Bud I-ítélet bizonyos szempontjainak tisztázása érdekében, amelynek értelmezését illetően az osztrák bíróságokban kétség támadt, tekintettel a 2003. évi ítélet óta a tényállásban és a jogi helyzetben bekövetkezett jelentős változásokra, és különösen a Cseh Köztársaságnak az Európai Unióhoz történő csatlakozására, a České Budějovicéből származó sörre vonatkozóan számos megjelölés földrajzi jelzéskénti oltalom alá helyezésére a csatlakozási szerződésben, valamint az OHIM második fellebbezési tanácsának már hivatkozott, időközben az Elsőfokú Bíróság által hatályon kívül helyezett, 2006. június 14-i határozatára, amelynek indokolása úgy szól, hogy a Bud megjelölés egyidejűleg nem lehet védjegy és földrajzi jelzés is.

46.

Az EK 234. cikk alapján a Handelsgericht Wien a következő kérdéseket terjesztette a Bíróság elé előzetes döntéshozatalra:

47.

Az előzetes döntéshozatal iránti kérelmet 2007. október 25-én vette nyilvántartásba a Bíróság Hivatala.

48.

Az alapeljárás felperese és alperese, a görög és a cseh kormány, valamint a Bizottság terjesztett elő írásbeli észrevételeket.

49.

A 2008. december 2-i tárgyaláson a Budejovicky Budvar National Corporation, a Rudolf Ammersin GMBH, a Cseh Köztársaság, a Görög Köztársaság és a Bizottság képviselői szóban ismertették álláspontjukat.

50.

A jelen előzetes döntéshozatal iránti kérelem két sajátossággal bír, amelyet érdemes előzetesen megvizsgálni.

51.

Az első sajátosság abban nyilvánul meg, hogy a Handelsgericht Wien azt kéri a Bíróságtól, hogy állapítsa meg a Bud I-ítélet meghatározott rendelkezéseinek jelentését.

52.

Az a körülmény, hogy az előzetes döntéshozatal iránti kérelem tárgya részben nem közösségi rendelkezés, hanem a Bíróság határozata, véleményem szerint nem vezet elfogadhatósági problémához. Az ítélkezési gyakorlat korábban már válaszolt a nemzeti bíróságok ilyen jellegű előzetes döntéshozatal iránti kérelmeire, például a Robert Bosch-ügyben 1978. március 16-án hozott ítéletben ( 26 ) vagy a „Stoke-on-Trent” ügyben 1992. december 16-án hozott ítéletben ( 27 ).

53.

A korábbi ítélet értelmezése iránt előterjesztett jelen előzetes döntéshozatal iránti kérelem az egymással hierarchikus viszonyban álló két osztrák bíróság e kérdésben képviselt eltérő álláspontjára nyúlik vissza. Tekintettel arra, hogy az Oberster Gerichtshof és az Oberlandesgericht olyan nyomást gyakorolt, hogy az eljárás egy szempontja (a Bud megjelölés Cseh Köztársaságban történő használata) vonatkozásában bizonyítást folytasson le, és azt értékelje, a Handelsgericht Wien az ügyet a Bíróság elé utalta, talán abban a reményben, hogy igazat ad neki, vagy legalábbis feloldja a két nemzeti bíróság közötti rejtett konfliktust.

54.

A Bíróságnak nem szabad engednie ennek a felhívásnak. A Bud I-ítéletében a nemzeti bíróság elé utalta ezt az értékelést, és nem merült fel ok arra vonatkozóan, hogy most megváltoztassa az álláspontját, illetve kiegészítse azt más jellegű szempontokkal, vagy további magyarázattal lássa el a korábban kifejtettekhez képest.

55.

A jelen ügy másik sajátossága abban nyilvánul meg, hogy a kérdést előterjesztő bíróság az előzetes döntéshozatalra előterjesztett három kérdés esetében eltérő feltételezésekből indul ki. Az első kérdést a bécsi bíróság a Bud megjelölés EK 28. cikkel összeegyeztethető „egyszerű és közvetett” földrajzi jelzésként történő besorolási szempontjaira vonatkozóan tette fel, míg a második és a harmadik kérdés azon a feltevésen alapul, hogy a származási ország nemzeti joga alapján a megjelölés „minősített” földrajzi jelzésnek minősül.

56.

Az egyszerű és minősített földrajzi jelzés közötti megkülönböztetés általánosan ismert a jogelméletben ( 28 ) és az ítélkezési gyakorlatban ( 29 ) egyaránt.

57.

Az egyszerű földrajzi jelzések nem feltételezik, hogy a termékek a származási hellyel kapcsolatba hozható különleges jellemzővel vagy bizonyos hírnévvel rendelkeznek, teljesíteniük kell azonban azt a feltételt, hogy azokat ezzel a hellyel azonosítsák. A minősített jelzések közé ezzel szemben azok tartoznak, amelyek alkalmasak egy olyan termék megjelölésére, amely bizonyos tulajdonsággal, hírnévvel vagy egyéb, a származással kapcsolatban álló sajátossággal rendelkezik; a területi kapcsolat mellett további tulajdonsággal is bírnak, amely kisebb jelentőségű, mint az olyan áruk számára fenntartott eredetmegjelölések esetén, amelyek a sajátosságukat a származási hely természeti és emberi tényezőinek köszönhetik. A közösségi rendelkezések csak és kizárólag az eredetmegjelöléseket és a minősített földrajzi jelzéseket részesítik oltalomban.

58.

A Bud I-ítéletben a Bud megjelölést a 2081/92 rendelet által nem szabályozott egyszerű földrajzi jelzésnek minősítették ( 30 ), és meghatározták azokat a feltételeket, amelyek alapján a nemzeti oltalomban részesítése összeegyeztethető a közösségi joggal, illetve amelyek az oltalom harmadik államra történő kiterjesztése érdekében szükségesek. Az előzetes döntéshozatalra előterjesztett új kérdéseknél a kérdést előterjesztő bíróság fenntartja a Bud megjelölés egyszerű földrajzi jelzéskénti kezdeti minősítését. Ennélfogva meglepő, hogy ezt követően közvetlenül két olyan kérdést fogalmaz meg, amelyek a Bud megjelölésnek a közösségi rendelet alkalmazási körébe tartozó minősített földrajzi jelzéskénti lehetséges minősítéséből indulnak ki.

59.

A felperes vállalkozás ezen inkoherencia miatt elfogadhatatlannak tekinti az előzetes döntéshozatalra előterjesztett első kérdést.

60.

Az állandó ítélkezési gyakorlat szerint a jogvitában eljáró nemzeti bíróságnak kell megítélni mind az előzetes döntéshozatal ítélethozatalhoz való szükségességét, mind pedig a Bíróság elé az EK 234. cikk alapján terjesztendő kérdések jelentőségét ( 31 ). A Bíróság azonban azt is megállapította, hogy kivételes esetekben a saját hatáskörének megállapítása céljából az ő feladata azoknak a körülményeknek a megvizsgálása, amelyekkel a nemzeti bíróság hozzá fordult ( 32 ). Ez a helyzet áll fenn, ha a Bíróság elé terjesztett probléma tisztán hipotetikus jellegű ( 33 ). Az együttműködés szelleme ugyanis, amelyben az előzetes döntéshozatali eljárást le kell folytatni, magában foglalja, hogy a nemzeti bíróság a maga részéről figyelemmel van a Bíróságra ruházott feladatra, amely a tagállamok igazságszolgáltatásához való hozzájárulását jelenti, és nem pedig általános vagy hipotetikus kérdésekről való jogi véleménynyilvánítást ( 34 ).

61.

A Handelsgericht Wien a végzésében az első kérdés hipotetikus jellegét közvetett módon maga is elismeri, amikor arra utal, hogy 2000-ben (amikor a Bud I-ítélethez vezető előzetes döntéshozatal iránti kérelmet előterjesztették) „azt feltételez[ték], hogy a »Bud« megjelölés esetében egyszerű és közvetett földrajzi jelzésről” van szó, azóta azonban minden megváltozott, mivel a Bud I-ítélet „egy közvetett földrajzi jelzés oltalomban részesítésének az EK 28. cikkel való összeegyeztethetősége kérdésében a származási országban, azaz a Cseh Köztársaságban fennálló helyzetre utalt”, és „a »Bud« megjelölés Csehországban eredetmegjelölésként oltalomban részesül”.

62.

E kategorikus megállapítás ellenére még mindig nyílt vita zajlik a „Bud” megjelölésnek a Cseh Köztársaságban tulajdonított nézetről, amely körül valójában az egész alapeljárás forog. Az előzetes döntéshozatalra előterjesztett első kérdésre adandó válasz segítséget nyújthat annak megállapításában, hogy a megjelölés földrajzi jelzéskénti minősítéséhez elengedhetetlen területi megjelölés feltétele teljesül-e. A második és harmadik kérdés Bíróság általi megválaszolása jelentős segítséget nyújtana továbbá, ha ezen túlmenően minőségi összefüggés vagy valamilyen egyéb ok állna fenn, amelynél fogva a megjelölést a Cseh Köztársaságban eredetmegjelölésnek tekintik.

63.

Következésképp az előzetes döntéshozatalra benyújtott három kérdés elfogadható, még akkor is, ha más összefüggésben a Bíróság elé történő előterjesztés időpontjában elengedhetetlen lenne az ügy alapjául szolgáló tényállás megállapítása és kizárólag a nemzeti jogot érintő probléma megoldása ( 35 ).

64.

Az előzetes döntéshozatalra előterjesztett első kérdéssel a Handelsgericht Wien többféle kétséget terjeszt a Bíróság elé a Bud I-ítélet azon részeit illetően, amelyben „meghatároz[ták] az olyan megjelölés földrajzi jelzéskénti oltalomban részesítésének az EK 28. cikkel való összeegyeztethetőségére vonatkozó [követelményeit], amely megjelölés a származási országban se nem hely, se nem régió neve”.

65.

Különösen az ítélet 101. és 107. pontjáról van szó, amelyek esetében a kérdést előterjesztő bíróságot annak megállapítására hívják fel, hogy a Bud megjelölés „a Cseh Köztársaságban fennálló tényleges körülmények és a fogyasztók észlelése szerint” ebben az államban található helységet vagy régiót jelöl-e. Ha ez a helyzet áll fenn, és „oltalomban részesítése az EK 30. cikkben meghatározott követelmények alapján indokolt”, akkor ezen oltalomnak egy tagállam területére történő kiterjesztése összeegyeztethető a közösségi joggal; egyébként sérül az EK 28. cikk.

66.

A bécsi bíróság első kételye abban áll, hogy a megjelölésnek önmagában valamely meghatározott helységre vagy régióra való konkrét földrajzi utalás funkcióját kell-e betöltenie, vagy elegendő, ha alkalmas arra, hogy a fogyasztók figyelmét felhívja arra, hogy a termék meghatározott eredetű.

67.

A Bud I ítélet 101. pontjában a Bíróság annak megállapítását javasolja a kérdést előterjesztő bíróság számára, hogy a Bud megjelölés egy régiót vagy egy helységet „jelöl-e”, amely első megközelítésben azt jelentené, hogy megfelel egy földrajzi hely nevének. A 107. pont azonban ellentmond ennek a gondolatnak azáltal, hogy egy közvetlen vagy egy közvetett megjelölésre utal; ezen túlmenően ez a döntés a Bud megjelölés „egyszerű és közvetett” földrajzi jelzéskénti ( 36 ) elismerésén alapul.

68.

Földrajzi jelzések és eredetmegjelölések nem mindig földrajzi nevekből állnak: ebben az esetben az elnevezésük „közvetlen”, és ezzel szemben „közvetett”, ha legalább felhívják a fogyasztó figyelmét arra, hogy az a termék, amelyre vonatkoznak, meghatározott helyről, régióból vagy országból származik. Az 510/2006 rendelet az utóbbi lehetőséget akkor engedi meg, ha megfelel a 2. cikk (2) bekezdésében foglalt „hagyományos megjelölésnek”, még akkor is, ha az nem földrajzinak minősül ( 37 ).

69.

A Bud I-ítéletben foglalt feltételek teljesülése érdekében ennélfogva elegendő, ha a fogalom a termék származási helyét azonosítja. A jelen ügyben azt kell megállapítani, hogy a cseh állampolgárok számára a Bud megjelölés egyértelművé teszi-e, hogy az ilyen megjelölésű sör České Budějovice városából származik; ez nem jelenti azt, hogy az elnevezés kizárólag akkor tölti be földrajzi jelzés szerepét, ha az adott termékkel együtt említik.

70.

Az alperes néhány kifogása megállja helyét. Írásbeli észrevétele 25. és 26. pontjában az Ammersin arra álláspontra helyezkedett, hogy versenytársa, a Budvar a Bud szót de facto védjegyként, és nem földrajzi jelzésként használja ( 38 ), ez a nézőpont elhomályosíthatja a Bud szó által teljesítendő követelmény objektív értékelését, mert „a sörkedvelők – az autóvezetőkhöz hasonlóan – szokásosan ismerik azt a helységet, régiót vagy országot, ahol az általuk vásárolt sört vagy autót gyártják”, amely nem vezethet e védjegyeknek eredetmegjelölésekkel való összetévesztéséhez. Bemutatnak néhány nagyon szemléletes példát, így a Coca-Cola vagy a Volkswagen példáját: az amerikaiak többsége tudja, hogy a Coca-Colát Atlantában gyártják, a németek jelentős része pedig kapcsolatba hozza a Volkswagent Wolfsburg városával, de ezáltal egyik sem válik földrajzi jelzéssé.

71.

Attól függetlenül, hogy a cseh közönség a „Bud sör” eredetét felismeri, vizsgálandó, hogy a Bud reklám eléggé egyértelmű-e ahhoz, egy termékre, a sörre és annak eredetére, České Budějovice városára lehessen gondolni.

72.

Ha arra az álláspontra helyezkedünk, hogy a Bud megjelölés földrajzi jelzésnek minősül, a cseh fogyasztóknak ezt a fogalmat egy meghatározott hellyel és a sörfőzéssel kellene kapcsolatba hoznia, amint a „cava” vagy a „grappa” nevek egy habzóbor, illetve egy pálinka spanyol, illetve olasz eredetére utalnak, a „feta” pedig egy görög sajtot azonosít ( 39 ).

73.

Az előzetes döntéshozatalra előterjesztett első kérdés második részében a Handelsgericht Wien azt a kérdést teszi fel, hogy a Bud I-ítélet annak megállapítása során, hogy minden „a Cseh Köztársaságban fennálló tényleges körülmények[től] és a fogyasztók észlelés[étől]” függ, és hogy a Bud megjelölés oltalomban részesítése ebben az államban az EK 30. cikkben meghatározott követelmények alapján indokolt, „olyan különbségtételt szándékozik-e tenni, amelynek értelmében három elkülönülő feltételt kell vizsgálni, vagy ezzel csupán azt szándékozik kifejezni, hogy a cseh fogyasztók a »Bud« megjelöléssel (az azzal jelölt termékkel összefüggésben vagy anélkül, az első kérdésre adandó választól függően) egy meghatározott helyet, régiót vagy országot hoznak kapcsolatba”.

74.

Az utóbbi értelmezés a helytállóbb. Úgy tűnik, hogy a Bud I-ítélet szövegét az Exportur ügyben hozott ítélet 12. pontja ihlette, amely szerint az eredetmegjelölések oltalomban részesítésének a behozatal szerinti ország jogának kell megfelelnie, és „ezen ország tényleges körülményeitől és álláspontjától” függ. A Bud I-ítéletben azonban az áru származási országában (a Cseh Köztársaságban), és nem a behozatal szerinti országban (Ausztriában) fennálló körülményeket veszik figyelembe, mivel ebben a döntésben a Bud megjelölés Cseh Köztársaságban fennálló oltalmának egy kétoldalú egyezmény alapján Ausztriára történő kiterjesztését vizsgálták.

75.

A 101. pont ennek következtében azt jelenti, hogy a cseh fogyasztóknak a Bud megjelölést egy meghatározott hellyel vagy régióval kell kapcsolatba hozniuk az 1.1. kérdésre adandó válaszban foglalt feltételek alapján, anélkül hogy különleges „körülményeknek” kellene fennállniuk.

76.

Ha ezt a feltételt megállapították, azt kellene vizsgálni, hogy a Bud megjelölés a származási államban nem minősül-e szokásos elnevezésnek, amely feltételtől az ítélkezési gyakorlat valamely eredetmegjelölés EK 30. cikk értelmében vett „ipari tulajdonkénti” minősítését teszi függővé ( 40 ). Ebben az esetben e rendelkezés kritériumai alapján lenne indokolt az oltalomban részesítése.

77.

Az előzetes döntéshozatalra előterjesztett első kérdés harmadik részében a Bíróságnak „a származási országban történő észlelés megállapításá[ra]” alkalmas eljárásra, különösen pedig a közvélemény-kutatás szükségességére vonatkozóan tesznek fel kérdést.

78.

Az ítélkezési gyakorlat lehetőséget ad közvélemény-kutatás elvégzésére, valamely reklám félrevezető voltának ( 41 ) megállapítása és egy védjegy megkülönböztető képességének bizonyítása érdekében ( 42 ). A Bíróság mindkét esetben tisztázta, hogy az egyik vagy másik eszköz alkalmazásáról való döntés a nemzeti bíróság feladata, amelynek ezt a döntést a tagállami jog szerint kell meghoznia.

79.

Az eljárási autonómia elvének alkalmazása révén ennélfogva a jelen ügyben is a nemzeti bíróság feladata a saját rendelkezései szerint annak meghatározása, hogy szakértői véleményt szerez-e be vagy közvélemény-kutatást végeztet el a Bud megjelölés földrajzi jelzéskénti alkalmasságáról való információszerzés, valamint ehhez a fogyasztók megfelelően reprezentatív százalékos arányának meghatározása érdekében.

80.

Az előzetes döntéshozatalra előterjesztett első kérdés negyedik, egyben utolsó részében azt a kérdést tesz fel a Handelsgericht Wien, hogy a Bud I-ítélet megköveteli-e, hogy a földrajzi jelzést ilyen jelzésként a származási országban több vállalkozás használja, és így az egyetlen vállalkozás általi, védjegykénti használat kizárja az oltalomban részesítést.

81.

A nemzeti bíróság kétségei abból erednek, hogy „a »Bud« megjelölés a felperes javára a Cseh Köztársaságban lajstromozott védjegy, amely mint védjegy több […] országban is oltalmat élvez”, miközben ezen túlmenően a felperes az egyetlen, a megjelölést a Cseh Köztársaságban használó vállalat, „bár az eredetmegjelölés természetéből adódik, hogy azt egy adott régió valamennyi jogosult gyártója használja”.

82.

A földrajzi jelzések és a védjegyek eltérő, még ha együttesen is alkalmazott fogalmak. Mindkettő egy harmadik fél általi esetleges jogtalan bitorlással szemben védi egy áru üzleti hírnevét, miközben információt szolgáltatnak annak – földrajzi, illetve ipari – eredetéről. Abban különböznek, hogy a védjegy a jogosult magánérdekét biztosítja, míg a földrajzi jelzés az adott térség minden gyártóját védelemben részesíti.

83.

Véleményem szerint ez az árnyalatnyi különbség nem jelenti azt, hogy egy földrajzi jelzést egyidejűleg a régió több vállalkozásának is használnia kell annak érdekében, hogy érvényes legyen; ez más tényezőktől függ. Legalábbis nem hiszem, hogy ez – amint az előzetes döntéshozatal iránti kérelem sugallja – következik a Bud I-ítélet 101. pontjából, amely azt a kötelezettséget írja elő, hogy meg kell állapítani a Cseh Köztársaságban a vitás megjelöléssel kapcsolatban álló „tényleges körülményeket”.

84.

A jelen esetben azonban sem olyan védjegyről, sem olyan földrajzi jelzésről nincs szó, amelyet a Közösségben jegyeztek be. Következésképpen a megjelölés érvényességéhez szükséges, azt ténylegesen használó személyek számát a belső jog és a kétoldalú szerződés alapján kell tisztázni.

85.

Hasonló vonatkozik arra a kérdésre is, hogy a Bud megjelölés egyetlen vállalkozás általi védjegykénti használata kizárja-e a földrajzi jelzéskénti oltalomban részesítést.

86.

A közösségi rendelkezések tartalmaznak néhány szabályt a földrajzi jelzések és védjegyek között fennálló esetleges konfliktusok feloldására, amely szabályok alapjául a földrajzi jelzések bizonyos elsőbbsége szolgál, talán mert azok azt a közérdeket védik, hogy a fogyasztók ismerjék az áruk jellemzőit és eredetét ( 43 ). Az 510/2006 rendelet 14. cikke alapján ennélfogva elutasítják egy olyan védjegy bejegyzése iránti kérelmét, amely egy oltalom alatt álló eredetmegjelölésnek vagy földrajzi jelzésnek felel meg, miközben a korábban bejegyzett vagy jóhiszeműen megszerzett védjegyeket a később a közösségi jog alapján bejegyzett jelzések mellett továbbra is lehet használni. A védjegyekre vonatkozó közösségi rendelkezések kizárják azonban olyan megjelölések használatát is, amelyek az áru földrajzi eredetével való összetévesztésre alkalmasak ( 44 ).

87.

A jelen ügyben azonban a nemzeti bíróságnak a Bud védjegy használata és földrajzi jelzéskénti elismerése között fennálló lehetséges összeütközést a kétoldalú szerződés alapján kell eldöntenie.

88.

Az előzetes döntéshozatalra előterjesztett második kérdésével az osztrák bíróság azt kívánja megtudni, hogy ha az a körülmény áll fenn, hogy valamely megjelölésről a bejelentésére vonatkozóan a Bizottságot nem értesítették, a fennálló nemzeti oltalom, illetve adott esetben a kétoldalúan egy másik tagállamra kiterjedő oltalom hatályát veszti-e, ha a megjelölés esetében a származási ország (a jelen ügyben a Cseh Köztársaság) nemzeti joga alapján minősített földrajzi jelzésről van szó ( 45 ).

89.

Összefoglalóan a Bíróságot arra kérik, hogy a földrajzi jelzések és eredetmegjelölések oltalomban részesítése közösségi rendszerének kizáró hatályával – e terület egyik legvitatottabb pontjával – kapcsolatban foglaljon állást, amelyhez az ítélkezési gyakorlat ez idáig csak részben nyilvánított véleményt.

90.

A területi kapcsolattal nem rendelkező megjelölések tekintetében, azaz, amelyek sem közvetlen, sem közvetett módon nem utalnak egy termék földrajzi eredetére, a Bud I-ítélet megállapította, hogy összeegyeztethetetlenek az EK 28. cikkel. Következésképpen e megjelölésekre vonatkozóan nem áll fenn oltalom ( 46 ). E megjelölések a közösségi jog alapján sem részesülnek oltalomban.

91.

Ami az egyszerű földrajzi jelzéseket illeti, a Bud I-ítéletből és a Warsteiner-ügyben hozott ítéletből ( 47 ) kitűnik, hogy nemzeti szinten történő oltalomban részesítésük összeegyeztethető az EK 28. cikkel, mert az EK 30. cikkben foglalt „ipari tulajdon” fogalmaként meghatározott kivételek közé tartoznak. Az ilyen jellegű jelzések nem tartoznak a közösségi rendelet szabályozási területe alá (amely azt feltételezi, hogy a fogalom topográfiai jelentéssel bír, és ezen túlmenően a termékek különleges jellemzővel rendelkeznek, vagy a származási helyük alapján különleges hírnevet élveznek).

92.

Maradnak az eredetmegjelölések és a minősített földrajzi jelzések, amelyek teljesítik az európai rendelkezések feltételeit, és ennek következtében bejegyzésre kerülnek, továbbá igényelhetik az 510/20006 rendeletben meghatározott oltalmat. Ha azonban közösségi szinten nem jegyzik be azokat, kétséges, hogy a tagállamok a saját rendszerük révén oltalomban részesíthetik-e, vagy a hivatkozott rendelet kizáró jellegű, és alaki és anyagi alkalmazási körébe tartozó minden állami beavatkozást kizár.

93.

A kérdés összetett ( 48 ). Végeredményben a jelen esetben a közösségi „preemptionre”, azaz arra vonatkozó vita jelenik meg, hogy milyen mértékben és milyen feltételek alapján szüntetheti meg a közösségi jogalkotás az adott területen fennálló versengő tagállami hatáskört ( 49 ).

94.

A jelen esetben a vita még inkább áttekinthetetlenebb, mivel a nemzeti szabályozás az EK 30. cikk hatálya alá tartozik. Az ítélkezési gyakorlat többször utalt arra, hogy ez a rendelkezés „nem az egyes területeket hivatott a tagállamok kizárólagos hatáskörében tartani, sokkal inkább az áruk szabad mozgásának elve alól a belső jogi normák általi kivételt teszi lehetővé, amennyiben az az ebben a cikkben meghatározott célok eléréséhez indokolt, és továbbra is indokolt marad” ( 50 ). Az EK 30. cikkre való hivatkozás azonban elveszíti indokoltságát, amikor a harmonizáció befejeződését követően egy közösségi rendelkezés már védi ugyanazt az érdeket, mint a nemzeti szabályozás ( 51 ).

95.

Az 510/2006 rendelet nem teljes mértékben oszlatja el a jogelmélet megosztottságához ( 52 ) és tagállamok eltérő álláspontjának térhódításához vezető kételyt.

96.

Számomra úgy tűnik, hogy a közösségi szabályozás szövegével, célkitűzésével és a Bíróság ítélkezési gyakorlatával inkább a közösségi rendszer kizárólagossága áll összhangban.

97.

A védjegyek területével ellentétben, ahol világosan a kettős nemzeti és közösségi oltalmi rendszer ( 53 ) mellett döntöttek, a földrajzi jelzések területén az európai jogalkotás arra korlátozódik, hogy a Közösség általi oltalomban részesítésre vonatkozóan rendeletet bocsát ki anélkül, hogy egyidejűleg harmonizálná a nemzeti szabályozásokat.

98.

E szabályozási stratégia alapjául talán az a megfontolás szolgál, hogy a potenciálisan a közösségi rendelet alkalmazási körébe tartozó nemzeti rendelkezések nem tarthatók fenn. Az 510/2006 rendelet szövegében található néhány utalás erre vonatkozóan.

99.

A rendelet 5. cikkének (6) bekezdése meglehetősen tanulságos, jóllehet némi pontosításra szorul.

100.

A rendelkezés meghatározza, hogy a tagállam a bejegyzés iránti kérelem Bizottsághoz történő benyújtásának napjától kezdődő hatállyal „kizárólag átmeneti jelleggel […] nemzeti” oltalmat adhat a rendelet alapján (első albekezdés). Ezt követően úgy rendelkezik, hogy „[a]z e rendelet szerinti bejegyzésről szóló határozat meghozatalának napján az átmeneti nemzeti oltalom megszűnik” (harmadik albekezdés), és ezt azáltal pontosítja, hogy „[a]z átmeneti nemzeti oltalom következményei – amennyiben az elnevezést e rendelet alapján nem jegyzik be – kizárólag az érintett tagállam felelősségi körébe tartoznak” (negyedik albekezdés).

101.

A Bíróság a fent hivatkozott Warsteiner-ügyben megerősítette, hogy az 5. cikk (6) bekezdése ( 54 )„nem azzal a kérdéssel foglalkozik, hogy egy tagállam a területén a belső joga alapján oltalomban részesíthet-e egy olyan földrajzi elnevezést, amelynek a 2081/92 rendelet keretében történő bejegyzése iránt nem nyújt be kérelmet, vagy nem teljesíti a rendeletben meghatározott oltalomban részesítéshez szükséges feltételeket” (53. pont).

102.

Az 5. cikk (6) bekezdése bizonyosan nem tartalmaz a közösségi rendelet kizáró hatályával kapcsolatos állítást, hanem kizárólag arra korlátozódik, hogy a bejegyzésre vonatkozó közösségi határozathozatal előtt keletkező kockázatokat megszüntesse, ám ez a körülmény nem akadályozza meg a rendelkezés értelmezési eszközként történő alkalmazását, mert egy ilyen jellegű előírásnak nem lenne semmi értelme, ha a tagállamok a közösségi rendelet alkalmazási körébe tartozó nemzeti szabályozásukat fenntarthatnák, mivel ebben az esetben a megjelölést a nemzeti szabályozás az átmeneti időszak alatt oltalomban részesítené.

103.

Úgy tűnik, hogy az az elgondolás, szolgál a 918/2004 rendeletben meghatározott, a mezőgazdasági termékek és élelmiszerek földrajzi jelzéseinek és eredetmegjelöléseinek oltalmára vonatkozó átmeneti intézkedések alapjául, hogy a minősített földrajzi jelzések nemzeti oltalma csak ideiglenes jelleggel áll fenn.

104.

Az 1. cikk megengedi a Cseh Köztársaság és a 2004-ben csatlakozott többi állam számára, hogy „a 2081/92/EGK rendelet értelmében vett nemzeti oltalm[a]t”2004. október 31-ig fenntartsák. Hozzáteszi, hogy az 510/2006 rendelet 5. cikkének (6) bekezdésben foglalt szabályozással párhuzamosan ezen oltalmat addig kell fenntartani, amíg a határozat meghozatalára sor kerül, amennyiben „a Bizottsághoz […] bejegyzés iránti kérelem érkezik”.

105.

Ezen, az 510/2006 rendelet 5. cikkénél egyértelműbb rendelkezés nem kizárólag egy nemzeti szabályozás időbeli hatályának a bejegyzés iránti kérelemről való határozat meghozataláig történő meghosszabbítására vonatkozik, hanem kifejezetten előírja, hogy a tagállamoknak a csatlakozás időpontjában fennálló rendszere csak 2004. október 31-ig maradhat fenn. Ebből kitűnik, hogy egyik vagy másik időpontot követően a közösségi rendelettel párhuzamos és annak alkalmazási körébe tartozó hatályos nemzeti oltalom nem állhat fenn.

106.

Az előbbi következtetés véleményem szerint nem ellentétes azzal a rendelkezéssel, hogy az érintett állam „[a]z ilyen nemzeti oltalomból származó következményekért […] felel olyan esetekben, amikor az elnevezés nem kerül közösségi szinten bejegyzésre” (és az 510/2006 rendelet 5. cikke (6) bekezdése negyedik albekezdésének azonos tartalmú rendelkezésével sem). Ez a bekezdés a nemzeti szabályozásnak az átmeneti időszak alatt keletkező következményeit szabályozza olyan esetekben, amikor a kérelmezett megjelölést nem jegyzik be, és nem azokat a következményeket, amelyek az átmeneti jellegű nemzeti szabályozás fenntartásából következnek.

107.

Kizárólag a földrajzi jelzések és az eredetmegjelölések oltalmára vonatkozó egységes európai eszköz révén érhetők el az 510/2006 rendeletben foglalt célok.

108.

Ez a szabályozás kezdettől fogva egy „közösségi megoldás” szükségességének volt köszönhető.

109.

Ez kitűnik a 1992. évi rendelet hatodik és hetedik preambulumbekezdéséből, amelyben az áll, hogy „az azonosítható földrajzi eredettel rendelkező mezőgazdasági termékek és élelmiszerek oltalmának igénye következtében egyes tagállamok bevezették a »bejegyzett eredetmegjelöléseket«”. Elismerték, hogy a nemzeti gyakorlat „eltérő”, és „közösségi megközelítésben” kell gondolkodni, mivel „az oltalomra vonatkozó közösségi szabályozás keretei lehetővé teszik a földrajzi jelzések és eredetmegjelölések szerepének növelését, azáltal, hogy – egységesebb megközelítéssel – tisztességes versenyt biztosítanak az ezen árujelzőkkel jelölt termékek termelői között, valamint erősítik a fogyasztókban a termékek eredetiségéről való meggyőződést” (a 2006. évi rendelet (6) preambulumbekezdésének is teljesen hasonló a szövege).

110.

Következésképpen a minden fogyasztó számára azonos minőségi garanciát tűzték ki célul a Szerződés határain belül, egy olyan célt, amely aligha lenne elérhető, ha eltérően kezelnék – még ha korlátozott földrajzi területen is – a közösségi nyilvántartásba bejegyzett tulajdonságokkal megegyező tulajdonságú megjelöléseket ( 55 ).

111.

Valószínűleg emiatt fektettek olyan nagy hangsúlyt a két rendelet bevezetése során a minősített földrajzi jelzések szabályozásának célszerűségére, különösen mivel ezzel párhuzamosan nem bocsátottak ki a nemzeti rendszerekre vonatkozó harmonizációs irányelvet. Ha ennek érvényességét ezen „egységesség” sérelme nélkül fenn kívánták volna tartani, a védjegyekhez hasonlóan harmonizációt kellett volna véghezvinni.

112.

A 2081/92 rendelet előkészítő munkálatai szintén adnak bizonyos támpontokat a közösségi jogalkotó szándékára vonatkozóan.

113.

A Bizottság álláspontja mindig egyértelmű volt. 1990. évi javaslatában ( 56 ) azt a követelményt hangsúlyozta, hogy a közösségi oltalomnak a nemzeti oltalmi rendszert kell kiegészítenie, amelyet később is megerősített a Bírósággal felé tett különböző állásfoglalásai során. A Gazdasági és Szociális Bizottság ezzel szemben jelentésében azt rögzítette, hogy a két szint párhuzamos létezését részesíti előnyben ( 57 ).

114.

A tárgyalási eljárás során a vita folytatódott, de a Tanács végül is úgy döntött, hogy eláll a nemzeti szabályozás fennmaradására vonatkozó kifejezett utalástól. Bár a Tanács utalt a rendelet kizáró jellegére, amikor a tizenkettedik preambulumbekezdésben a következőket állapította meg: „annak érdekében, hogy a földrajzi jelzések és eredetmegjelölések minden tagállamban oltalmat élvezhessenek, azokat közösségi szinten kell nyilvántartásba venni”.

115.

Bár a Bíróság, amint korábban kifejtettem, még nem foglalt állást erre vonatkozóan, néhány döntésében utalt a közösségi szabályozás kizáró jellegére.

116.

A Gorgonzola-ügyben hozott ítéletben ( 58 ), valamint a Chiciak és Fol ügyben hozott ítéletben ( 59 ) hangsúlyozta azokat a korlátozásokat, amelyek a megjelölés bejegyzése iránti kérelem Bizottsághoz történő benyújtásának napjától kezdődő hatállyal vonatkoznak a tagállamokra.

117.

A Gorgonzola-ügyben hozott ítéletben megállapításra került, hogy annak az érvnek, miszerint valamely tagállam által egy eredetmegjelölés számára biztosított oltalom továbbra is fennáll ugyanezen megjelölés bejegyzését követően, amennyiben a közösségi jogi oltalomnál szélesebb, már a rendelet szövege ellentmond, „amely szerint a tagállamoknak egy megjelölés nemzeti oltalmát addig az időpontig kell fenntartaniuk, amíg az oltalom alatt álló megjelöléskénti bejegyzésről közösségi szinten döntenek”.

118.

A Chiciak és Fol ügyben hozott ítéletben a Bíróság úgy döntött, hogy a tagállam nemzeti rendelkezések elfogadásával nem módosíthatja azt az eredetmegjelölést, amelynek bejegyzését a rendelet szerint kérték, és nemzeti hatályú oltalmat sem biztosíthat számára, emellett a Bíróság azonban megszorítóan a rendelet egységesítés iránti célját és kizáró jellegét is megállapította azokkal a szavakkal, hogy az „egységes oltalmat biztosít a Közösségben az annak megfelelő földrajzi megjelöléseknek. Ez az egységes oltalom a rendeletben foglalt különleges feltételek alapján történt bejegyzésen alapul” (25. pont). Ebben az értelemben megállapította, hogy a közösségi előírás „a földrajzi megjelölések közösségi szinten történő bejegyzését annak érdekében vezette be, hogy azok minden tagállamban oltalmat élvezhetnek”, valamint meghatározta a jövőben ezen oltalomra vonatkozó közösségi keretszabályokat (26. pont).

119.

Hasonló megállapítás található a Warsteiner-ügyben hozott ítélet 50. pontjában. Említhetjük e döntés 49. pontját is, amely szerint „a 2081/92 rendelet célját nem veszélyeztetheti az, hogy mellette a hatálya alá nem tartozó földrajzi jelzések oltalmára vonatkozó nemzeti szabályozásokat alkalmaznak”. Ez a megállapítás a contrario azt jelenti, hogy egy minősített földrajzi jelzésre vonatkozó nemzeti szabályozás, amelyre a közösségi rendelet kiterjed, veszélyeztetheti az európai rendelkezés céljának elérését.

120.

Úgy tűnik, hogy ennélfogva az ítélkezési gyakorlat átvette azt a 2081/92 rendelet tizenkettedik preambulumbekezdésében foglalt gondolatot, hogy a közösségi szintű bejegyzés kötelező jellegű.

121.

Ha tehát a rendelet alkalmazási körébe tartozó megjelölések bejegyzése kötelező és ezen túlmenően kizáró jellegű, nem részesül oltalomban az ilyen jellemzőkkel rendelkező, a közösségi szintű bejegyzés céljából adott határidőn belül be nem jelentett jelzés, mert nem létezik párhuzamos nemzeti oltalom, mivel a nemzeti szabályozás hatályát vesztette.

122.

Ha a közösségi rendelettel bevezetett szabályozás összeegyeztethetetlen az ugyanezen a területen fennálló nemzeti oltalom fenntartásával, akkor ennek egy másik tagállamra történő kiterjesztése még inkább kizárt.

123.

Ez a gondolat az 510/2006 rendelet 5. cikkének (6) bekezdésén alapul, amelynek ötödik albekezdése úgy rendelkezik, hogy a tagállamok által azon megjelölésekre vonatkozóan meghozott átmeneti oltalmi intézkedések, amelyek közösségi szintű bejegyzése iránt kérelmet nyújtottak be, „csak nemzeti szinten járnak joghatással, és nem sérthetik a Közösségen belüli és a nemzetközi kereskedelmet”.

124.

Ez a rendelkezés megakadályozza, hogy a rendelet alkalmazási körébe tartozó megjelölések oltalmát a bejegyzés iránti kérelem benyújtását követően felfüggesszék. Az átmeneti nemzeti garancia hatályát ez a meghatározás időben és térben azzal a szándékkal összhangban korlátozza, hogy az Európai Unió területén a földrajzi jelzések kezelését „egységesítsék”.

125.

Az 510/2006 rendelet szerinti „közösségi megoldás” nem csak a minősített földrajzi jelzésekre vonatkozó összes nemzeti rendszer megszűnését eredményezi, hanem, a fortiori, két tagállam közötti minden kétoldalú szerződés alkalmazhatatlanságát is a rendeleten kívüli oltalomban részesítésükre vonatkozóan. Az Európán belüli, a közösségi szabályozást megelőző egyezmények hálózatának fennmaradása átláthatatlan helyzethez vezetne, amely e rendszer céljaival összeegyeztethetetlen lenne.

126.

A Cseh Köztársaság azonban előadja, hogy minden, az 510/2006 rendelet kizárólagossága melletti érvelés a csatlakozott országok nemzetközi – különösen a Lisszaboni Unió által biztosított oltalommal összhangban fennálló – kötelezettségeinek a megtagadását jelentené, és hogy ily módon sérülne az EK 307. cikk ( 60 ).

127.

Az EK 307. cikkre történő hivatkozás azonban a jelen ügyben, amikor az Unión kívüli államok jogáról nincs van szó, nem helyénvaló. Ez kitűnik a rendelkezés szövegéből, amely szerint „az egyrészről egy vagy több tagállam, másrészről egy vagy több harmadik állam által egymás között 1958. január 1-je előtt, illetve a csatlakozó államok esetében a csatlakozásukat megelőzően kötött megállapodásokból eredő jogokat és kötelezettségeket [az EK-Szerződés] rendelkezései nem érintik”. A Bíróság a Matteucci-ügyben hozott ítéletben ( 61 ) utalt arra, hogy a régi cikk (a korábbi 234. cikk) „nem a kizárólag tagállamok között létrejött megállapodásokra” vonatkozik. Ez alapján a cikk nem alkalmazandó olyan szerződésre, amelynek kizárólag két tagállam (függetlenül attól, hogy a szerződés megkötésekor azok voltak-e) a részese, ha az harmadik állammal fennálló kapcsolattal nem rendelkezik.

128.

A közösségi jogalkotó ezen a területen nem a kölcsönös elismerési rendszer, hanem a közösségi oltalmi eszközök központosítása mellett döntött. A rendszernek csak akkor van értelme, ha „az oltalom alatt álló földrajzi jelzés” megjelölésnek konkrét jelentése van, amely kapcsolatba hozható a minőséggel, és minden fogyasztó számára azonos jelentésű, amely cél a közösségi szabályozás és a – bár eltérő területi hatályú, de ugyanazon jellemzőkkel rendelkező megjelölésekre alkalmazandó – más rendszerek esetleges párhuzamos létezésével nem érhető el.

129.

Az a véleményem, hogy az 510/2006 rendelet a hatálya alá tartozó minősített földrajzi jelzések minden nemzeti vagy kétoldalú oltalmát kizárja. Következésképpen egy e területre tartozó és a Bizottsághoz be nem jelentett megjelölést nem részesítheti egy vagy több tagállam független oltalomban, ezáltal az oltalom nélkül marad; ez a körülmény azonban nem kizárólag a jelzés bejegyzésének hiányából következik, amint azt az előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdés sugallja, hanem a közösségi rendszer kizáró jellegéből is.

130.

A Handelsgericht Wien harmadik kérdése azt kéri megállapítani, hogy az a körülmény, hogy a Cseh Köztársaság Európai Unióhoz történő csatlakozásáról szóló szerződés a České Budějovicéből származó sörökre vonatkozó különböző minősített földrajzi jelzéseket oltalomban részesíti, ugyanazon termék egyéb megjelölésére vonatkozó nemzeti és kétoldalú oltalmi rendszer hatálya tekintetében relevánsnak minősül-e.

131.

Az előzetes döntéshozatalra előterjesztett ezen utolsó kérdés megválaszolása az 510/2006 rendelet kizáró jellegére adott igenlő válasz esetén szükségtelennek tűnik, mert minden, ugyanazon a területen fennálló nemzeti vagy kétoldalú oltalom megszűnik függetlenül attól, hogy közösségi szinten valamely élelmiszerre vonatkozóan további jelzéseket jegyeztek-e be.

132.

A fenti megállapítások sérelme nélkül e kérdés megválaszolásához a már hivatkozott Chiciak és Fol ügyben hozott ítélet elemzése szükséges, amelyet egy, a jelen ügyhöz bizonyos hasonlóságokat mutató ügyben hoztak.

133.

Az 1991. május 14-i rendeletével a francia kormány létrehozta az „Epoisses de Bourgogne” eredetmegjelölést az ebből a régióból származó sajtfajtákra vonatkozóan, és a 2081/92 rendelet szerint bejegyzés iránti kérelmet nyújtott be az Európai Bizottsághoz. 1995-ben a rendeletet az „Epoisses” eredetmegjelöléskénti bejegyzése érdekében módosították. A Chiciak és Fol ügyben hozott ítéletben azt állapították meg, hogy a tagállam nemzeti rendelkezések elfogadásával nem módosíthatja azt az eredetmegjelölést, amelynek bejegyzését a közösségi rendeletnek megfelelően kérték, és nemzeti hatályú oltalmat sem biztosíthat számára.

134.

E döntés révén a tagállami hatáskörök korlátozására került sor az olyan földrajzi jelzések tekintetében, amelyekről bejegyzés céljából értesítették a Bizottságot. A közösségi rendelet megengedi, hogy a tagállamban fennmaradjon az ezen megjelölésekre vonatkozó átmeneti oltalom (amely, amint fentebb kifejtettem, térben és időben korlátozott); a hivatkozott ítélet hozzáteszi, hogy a nemzeti hatóságok a bejelentett jelzést nem módosíthatják.

135.

Az „Epoisses” ügyben a Bíróság által kifogásolt nemzeti intézkedések azonban egy olyan megjelölés módosításában nyilvánultak meg, amelynek bejegyzése iránt bár kérelmet nyújtottak be, de a bejegyzés nem történt meg, így az ítélet elviekben közvetlenül nem alkalmazandó egy olyan megjelölés oltalmára, amely ugyanazt a származási helyet jelöli, mint a többi olyan megjelölés, amelyeket ugyanazon termékre vonatkozóan már közösségi szinten bejegyeztek.

136.

A Chiciak és Fol ügyben hozott ítélet alapjául az a megfontolás szolgál, hogy a tagállamok cselekvési lehetőségeit ezen a területen korlátozni kell, bár ezt véleményem szerint a rendelet kétségtelenül kizáró jellegére tekintettel szükségtelen ilyen tágan értelmezni.

137.

A Chiciak és Fol ítéletre jelen ügyben történő hivatkozás így csak akkor lenne helyénvaló, ha a Bud megjelölés a České Budějovicéből származó sörre (a csatlakozási szerződés szerint Budějovické pivo, Ceskébudějovické pivo és Budějovický měšt’anský var) vonatkozóan közösségi szintű oltalom alatt álló egyik földrajzi jelzés rövidítésének a része ( 62 ) lenne.

138.

Ha ennélfogva valamely megjelölést a többi, azonos eredetű ugyanezen élelmiszerre használt megjelöléstől eltérően a csatlakozási szerződés felsorolása közösségi szinten történő oltalma céljából nem tartalmaz, ez alapvetően nem jelent akadályt nemzeti vagy kétoldalú oltalomban részesítésére vonatkozóan, kivéve ha egy bejelentett földrajzi jelzés rövidítéséről vagy annak egy részéről van szó. Az 510/2006 rendelet kizáró hatályára tekintettel azonban ennek a megállapításnak nincs gyakorlati hatása.

139.

A fentiekre tekintettel a Bíróságnak azt javaslom, hogy a Handelsgericht Wien előzetes döntéshozatal iránti kérelmére a következőképpen válaszoljon: