1

Fellebbezésében az Európai Közösségek Bizottsága az Európai Közösségek Elsőfokú Bírósága T-10/02 sz., Marie-Claude Girardot kontra Bizottság ügyben 2006. június 6-án hozott ítéletének (EBHT-KSZ 2006., I-A-2-129. o. és II-A-2-609. o.; a továbbiakban: megtámadott ítélet) hatályon kívül helyezését kéri; ezen ítéletben az Elsőfokú Bíróság egyrészt a Bizottság részéről Marie-Claude Girardot-nak járó pénzbeli kártérítés összegét a T-10/02. sz., Marie-Claude Girardot kontra Bizottság ügyben 2004. március 31-én hozott ítélete (EBHT-KSZ 2004., I-A-109. o. és II-483. o.; a továbbiakban: közbenső ítélet) alapján 92785 euró és annak az Európai Központi Bank által a fő refinanszírozási műveletekre alkalmazott kamatlábat két ponttal meghaladó kamatlábbal számított, 2004. szeptember 6-tól esedékes kamataival növelt összegben állapította meg, másrészt a Bizottságot kötelezte a költségek viselésére.

2

Az Európai Közösségek tisztviselőinek személyzeti szabályzata (a továbbiakban: személyzeti szabályzat) jelen ügyben alkalmazandó szövegváltozata 29. cikkének (1) bekezdése ekként rendelkezik:

„Mielőtt egy intézmény egy üres beosztását betöltené, a kinevezésre jogosult hatóság mérlegeli, hogy:

és ezután követi a vagy képesítéseken, vagy vizsgákon, vagy mind képesítéseken, mind vizsgákon alapuló versenyvizsgára vonatkozó eljárást. A versenyvizsgákra vonatkozó eljárást a III. melléklet állapítja meg.

Az eljárás a jövőbeli felvétel számára történő tartalékképzés céljából is lefolytatható.”

3

Az említett személyzeti szabályzat 91. cikkének (1) bekezdése ekként rendelkezik:

„Az Európai Közösségek Bírósága rendelkezik hatáskörrel a Közösségek és az e személyzeti szabályzat hatálya alá tartozó bármely személy között keletkező minden olyan jogvita tekintetében, amely az adott személyt a 90. cikk (2) bekezdésének értelmében hátrányosan érintő intézkedés jogszerűségére vonatkozik. A Bíróság a pénzügyi természetű jogviták terén teljes körű mérlegelési jogkörrel rendelkezik.”

4

Az Európai Közösségek egyéb alkalmazottai alkalmazási feltételeinek (a továbbiakban: egyéb alkalmazottak alkalmazási feltételei) a jelen ügyben alkalmazandó szövegváltozata a 2. cikkének d) pontjában ekként rendelkezik:

„Ezen alkalmazási feltételek alkalmazásában »ideiglenes alkalmazottak«:

[…]

5

Az egyéb alkalmazottak alkalmazási feltételei 8. cikkének negyedik és ötödik bekezdése ekként rendelkezik:

„A[z egyéb alkalmazottak alkalmazási feltételei] 2. cikk [d) pontjának] hatálya alá tartozó ideiglenes alkalmazottakat a következő feltételek mellett kell alkalmazni:

[…]

A […] 2. cikke d) pontjának hatálya alá tartozó, határozott időre alkalmazott ideiglenes alkalmazottak szerződései legfeljebb egy alkalommal határozott időtartamra meghosszabbíthatók. A további meghosszabbítások határozatlan időtartamra szólnak.”

6

Az egyéb alkalmazottak alkalmazási feltételeinek 47. cikke előírja:

„Az elhalálozás miatti megszűnés esetén kívül az ideiglenes alkalmazott alkalmazotti jogviszonya megszűnik:

[…]

7

A felmondási idő nélküli megszüntetés esetei az egyéb alkalmazottak alkalmazási feltételeinek 48–50. cikkében kerültek meghatározásra.

8

Marie-Claude Girardot 1996. február 1-jén lépett a Bizottság szolgálatába, mint kirendelt nemzeti szakértő. Ezt a jogállását 1999. január 31-ig megtartotta.

9

Az 1999. január 15-én kétéves időtartamra kötött szerződéssel, amelyet később szerződésmódosító záradékkal egyéves időtartammal meghosszabbítottak, Marie-Claude Girardot-t ideiglenes alkalmazottként alkalmazták az egyéb alkalmazottak alkalmazási feltételei 2. cikkének d) pontja alapján. Ennek alapján Marie-Claude Girardot a Bizottság Ipari Főigazgatóságára, ezt követően az Információs Társadalom Főigazgatóságára osztották be.

10

2000. július 26-án Bizottság Személyzeti és Igazgatási Főigazgatósága álláshirdetést tett közzé, amelyben megjelölte, hogy az új kutatási személyzeti politikára vonatkozó határozata keretében a Bizottság „tartalékképzési célú belső versenyvizsgákat” szervez, amelyek között szerepelt a COM/T/R/ST/A/2000 számú, az A besorolási osztály A 8/A 5, A 4 és A 3 besorolási fokozatára vonatkozó, a kutatási és beruházási költségvetésnek a tudományos és műszaki költségvetési előirányzatából fizetett állásokra meghirdetett versenyvizsga. Ez az álláshirdetés többek között megjelölte, hogy a felvételi bizottsággal való elbeszélgetésből álló egyetlen vizsga végén az előírt pontszámot megszerző pályázók felkerülnek egy listára, amely jogosultságot teremt számukra határozatlan idejű állásra való kinevezésre.

11

2001. február 9-én és 12-én a Személyzeti és Igazgatási Főigazgatóság a kutatási és beruházási költségvetési előirányzatból fizetett két határozatlan idejű állásra vonatkozó álláshirdetést tett közzé, az ideiglenes alkalmazottak véglegesítésének lehetővé tétele céljából.

12

A 2001. február 20-i leveleiben Marie-Claude Girardot megpályázta a 2001. február 9-i álláshirdetésben közzétett, A besorolási osztályba tartozó állást, és 2001. február 12-i álláshirdetésben közzétett másik hét, A kategóriába tartozó állást.

13

A 2001. március 13-i levelével a Bizottság arról tájékoztatta Marie-Claude Girardot-t, hogy a 2001. február 12-i álláshirdetésben szereplő hét állásra vonatkozó pályázatait „nem lehetett figyelembe venni”, mivel ezek az állások „csak a Bizottság szolgálatában álló, személyzeti szabályzat szerinti személyi állományának valamely versenyvizsgán sikerrel szerepelt pályázói számára hozzáférhetőek”. A Bizottság ezen állások mindegyike esetében hét másik ideiglenes alkalmazott pályázatát fogadta el, akik valamennyien szerepeltek a COM/T/R/ST/A/2000 számú „belső versenyvizsga” végén felállított listán, és a Bizottság később mindegyiküket kinevezte az általuk megpályázott állásokba.

14

2001. március 15-én a Bizottság arról tájékoztatta Marie-Claude Girardot-t, hogy nem tudta elfogadni a 2001. február 9-i álláshirdetésben szereplő állásra vonatkozó pályázatát.

15

2001. június 8-án Marie-Claude Girardot panaszt nyújtott be a pályázatainak elutasításáról szóló – e két levélben található – határozatokkal szemben. Ez a panasz hallgatólagos elutasító határozattal elutasításra került.

16

Az Elsőfokú Bíróság Hivatalába 2002. január 18-án benyújtott keresetlevelével Marie-Claude Girardot keresetet indított a Bizottság 2001. március 13-i és 15-i azon két határozatának megsemmisítése iránt, amelyekkel a Bizottság elutasította a kutatási és beruházási költségvetési előirányzatból fizetett nyolc határozatlan idejű állásra vonatkozó pályázatait (a továbbiakban: vitatott határozat), valamint ebből következően a Bizottság azon nyolc határozatának megsemmisítése iránt, amelyekkel ezen állásokra harmadik személyeket nevezett ki.

17

Az Elsőfokú Bíróság a közbenső ítéletben azzal az indokolással semmisítette meg a vitatott határozatokat, hogy a Bizottság nem bizonyította, hogy Marie-Claude Girardot pályázatát minden egyes szóban forgó állás esetében megfelelően megvizsgálta annak elutasítása előtt, és ehhez kapcsolódóan a többi pályázó pályázatának elfogadása előtt (a közbenső ítélet 83. cikke).

18

Az Elsőfokú Bíróság ennek ellenére elutasította Marie-Claude Girardot-nak a pályázók szóban forgó állásokra való kinevezéséről szóló határozatok megsemmisítésére irányuló kérelmét. Az Elsőfokú Bíróságnak ugyanis az volt az álláspontja – Marie-Claude Girardot, a szolgálat és a kinevezett harmadik személyek érdekeinek mérlegelését követően –, hogy egy ilyen megsemmisítés a Bizottság jogellenes eljárásának túlzottan súlyos szankciója lenne (a közbenső ítélet 85–88. pontja).

19

Az Elsőfokú Bíróság azonban azt követően, hogy emlékeztetett arra, hogy a közösségi bíróság a felperes érdekében a megsemmisítő ítélet hatékony érvényesülésének biztosítása céljából korlátlan felülvizsgálati jogkört gyakorolhat, amely a közösségi bíróságot a pénzügyi jellegű jogvitákban megilleti, és az alperes intézményt – akár hivatalból is – kártérítés fizetésére kötelezheti, vagy felszólíthatja, hogy a felperes ügyében keressen méltányos megoldást, Marie-Claude Girardot jogainak megfelelő védelme érdekében felszólította a feleket, hogy jussanak megfelelő megegyezésre a felperes pályázatai jogellenes elutasításának méltányos pénzbeli kártérítése vonatkozásában. Ebben a tekintetben az Elsőfokú Bíróság kimondta, hogy e kártérítés értékelése során figyelembe kell venni, hogy Marie-Claude Girardot már nem vehetett részt egy következő eljárásban – amelynek szabályszerű lebonyolítását a Bizottságnak kellett volna biztosítani – tekintettel arra, hogy a Bizottságnál az ideiglenes alkalmazotti szerződése meghosszabbítás nélkül lejárt, sem módja, sem joga nincs az állásokat a „különleges kutatás” által kiírt álláshirdetésekre való jelentkezéssel megpályázni. Az Elsőfokú Bíróság kimondta, hogy ha a felek nem jutnak megegyezésre, akkor a közbenső ítélet kihirdetésétől számított három hónapon belül be kell nyújtaniuk a számszerűsített kereseti kérelmeiket (a közbenső ítélet 89–91. pontja).

20

Mivel a felek nem jutottak megegyezésre a méltányos pénzbeli kártérítés összegéről, a számszerűsített kereseti kérelmüket 2004. szeptember 6-án közölték az Elsőfokú Bírósággal.

21

Kereseti kérelmében Marie-Claude Girardot kérte, hogy az Elsőfokú Bíróság a pénzbeli kártérítésnek a törvényes kamattal növelt összegét elsődlegesen 2687994 euróban, másodlagosan 432887 euróban, harmadlagosan pedig 250248 euróban határozza meg.

22

A Bizottság kérte, hogy az Elsőfokú Bíróság ezt az összeget 23917,43 euróban határozza meg, mivel Marie-Claude Girardot részére ekkora összeg nyújtását tartotta ésszerűnek, ahogyan a megtámadott ítélet 45. pontjából kitűnik „egyrészt [az egyéb alkalmazottak alkalmazási feltételei 47. cikke (2) bekezdésének a) pontjában] előírt legrövidebb felmondási idő címén fizetett háromhavi nettó díjazás, azaz 18917,43 euró, a szóban forgó nyolc állás valamelyike elnyerése esélyének elvesztése miatti kártérítés címén, másrészt 5000 euró a betöltetlen állások betöltésére irányuló új eljárásban való részvétel esélye elvesztésének megtérítéseként”. Az említett összeget a Bizottság szerint a közbenső ítélet kihirdetése és a fizetendő összeg tényleges kifizetése közötti időre eső kiegyenlítő kamatokkal, valamint a nem vagyoni kár megtérítéseként jelképes egy euróval kell növelni.

23

A megtámadott ítéletben az Elsőfokú Bíróság, miután megvizsgálta a Marie-Claude Girardot által előadott különböző károkat, egyrészt a Bizottság által fizetendő pénzbeli kártérítést 92785 euró és annak az Európai Központi Bank által a fő refinanszírozási műveletekre alkalmazott kamatlábat két ponttal meghaladó kamatlábbal számított, 2004. szeptember 6-ától esedékes kamataival növelt összegben állapította meg, másrészt a Bizottságot kötelezte a költségek viselésére.

24

Először is, a Bizottságnál betöltendő állásra való felvétel esélyének elvesztését illetően az Elsőfokú Bíróság a megtámadott ítélet 54. pontjában elsőként emlékeztetett arra, hogy a vitatott határozatok, az elfogadásukat megelőző állapot visszaállításának lehetetlensége miatt, biztosan és visszafordíthatatlanul megfosztották Marie-Claude Girardot-t nemcsak attól a jogától, hogy a Bizottság megvizsgálja a pályázatát, hanem attól a lehetőségtől is, hogy a pályázatok egyikét a Bizottság elfogadja. Az Elsőfokú Bíróság ezt követően az említett ítélet 55. és 56. pontjában kifejtette, hogy valamely közösségi intézményben betöltendő állás betöltése esélyének és az azzal összefüggő pénzbeli előnyökből való részesülésnek az elvesztése vagyoni kárnak minősül, amiben a felek egyetértenek. Végül az Elsőfokú Bíróság a megtámadott ítélet 57. és 58. pontjában kimondta, hogy a jelen esetben hivatkozott esély elvesztéséből eredő kár mértékének értékeléséhez „meg kell határozni, hogy mekkora a különbség azon díjazás között, amit Marie-Claude Girardot abban az esetben kapott volna, ha pályázatát elfogadják, és azon díjazás között, amelyet a pályázatának jogellenes elutasítását követően ténylegesen megkapott, majd adott esetben százalékérték formájában kell megállapítani azt a esélyt, amellyel Marie-Claude Girardot rendelkezett az említett lehetőség megvalósulására”.

25

Először is, a díjazásbeli különbséget illetően az Elsőfokú Bíróság a megtámadott ítélet 59. pontjában kifejtette, hogy ezt a kritériumot az a tény igazolta, hogy Marie-Claude Girardot ugyan elvesztette az esélyt a szóban forgó állások egyikének betöltésére, és ebből következően arra, hogy az annak megfelelő pénzbeli előnyből részesüljön, azonban nem maradt állás nélkül.

26

Az Elsőfokú Bíróság a díjazásbeli különbség meghatározása érdekében először – a megtámadott ítélet 61–82. pontjában – megállapította azt az időszakot, amelynek vonatkozásában el kell végezni az összehasonlítást azon pénzügyi körülmények között, amelybe Marie-Claude Girardot akkor került volna, ha a Bizottsághoz felvételt nyert, illetőleg az akkori tényleges pénzügyi körülményei között. Az Elsőfokú Bíróság ezen ítélet 73–77. pontjában ebben a tekintetben elutasította a Bizottság azon érvét, amely szerint a Marie-Claude Girardot által elvesztett esély csak méltányos pénzbeli kártérítés útján tehető jóvá, amelynek összegét az egyéb alkalmazottak alkalmazási feltételei 47. cikke (2) bekezdésének a) pontjában meghatározott legrövidebb felmondási idő alapján fizetett háromhavi nettó díjazásban határozta meg. Az Elsőfokú Bíróság ugyanis úgy vélte, hogy ez az érv egyenértékű azzal az állítással, hogy az az időtartam, amelynek során Marie-Claude Girardot a Bizottság szolgálatában maradt volna, ha Bizottság alkalmazta volna, annyira feltételes, hogy úgy kellene tekinteni, mintha a Bizottság az alkalmazását nyomban annak hatálybalépését követően megszüntette volna, ami nem hihető. E körülmények között az Elsőfokú Bíróság a megtámadott ítélet 78. pontjában úgy ítélte meg, hogy az alkalmazás megszüntetésének az egyéb alkalmazottak alkalmazási feltételei 47. cikkének (2) bekezdésében és 48–50. pontjában előírt összes lehetőségének figyelembevétele érdekében, a figyelembe veendő időszakot (a felmondási időt beleszámítva) méltányosan – a Bizottság által kiválasztott pályázóknak a betöltetlen állások betöltésére irányuló eljárás (amelyből Marie-Claude Girardot-t jogellenesen kizárták) alapján történő kinevezése hatálybalépésének időpontjától kezdődő – öt évben lehet meghatározni. Az Elsőfokú Bíróság egyébként a megtámadott ítélet 80. pontjában azzal az indoklással utasította el Marie-Claude Girardot-nak a véglegesítés valószínűségére alapított érveit, hogy bizonytalan tényezőről van szó.

27

Ezt követően az Elsőfokú Bíróság a megtámadott ítélet 83–95. pontjában meghatározta az ezen időszak során felmerült keresetveszteség mértékét. Az Elsőfokú Bíróság – mivel Marie-Claude Girardot nem terjesztett elő olyan bizonyítékokat, amelyek lehetővé tennék a pályázatai egyikének elfogadása esetén részére fizetett díjazásnak, valamint e díjazás növekedésének meghatározását – ezen ítélet 86. pontjában ennek érdekében méltányosan elfogadta, hogy Marie-Claude Girardot – átlagban – a részére Bizottság által fizetett utolsó díjazásnak megfelelő nettó havi díjazásban részesült volna, amely az A 5 besorolási fokozat 4. fizetési fokozata szerinti állásnak felelt meg. Ebben a tekintetben az Elsőfokú Bíróság ugyanezen ítélet 85. pontjában elutasította Marie-Claude Girardot érvét, amely szerint a pályázatát az A 4 besorolási fokozat szerinti állás vonatkozásában fogadták volna el.

28

Másodszor, az elvesztett esélyt illetően az Elsőfokú Bíróság – miután a megtámadott ítélet 96. és 97. pontjában megállapította, hogy a Marie-Claude Girardot által benyújtott pályázatok eleget tesznek a figyelembevételhez szükséges feltételeknek – a megtámadott ítélet 98–122. pontjában megvizsgálta, hogy bizonyosnak lehet-e tekinteni azt az esélyt, amelytől Marie-Claude Girardot-t megfosztották, abban az értelemben, hogy jóllehet Marie-Claude Girardot-nak nem lett volna meg minden esélye, hogy a szóban forgó állások egyikét elnyerje, legalábbis komoly esélye volt rá. E tekintetben az Elsőfokú Bíróság ugyanezen ítélet 102–107. pontjában rámutatott arra, hogy az eljárásnak ebben a szakaszában minden egyes állás vonatkozásában Marie-Claude Girardot volt az egyetlen pályázó, és a Bizottságnál jelentős korábbi tapasztalatra hivatkozhatott, a munkáját megbecsülték, és a képesítése megfelelt az említett állások munkaköri leírásának; az Elsőfokú Bíróság az említett ítélet 115–117. pontjában a következőképpen határozott:

29

E körülmények között az Elsőfokú Bíróság akként határozott a megtámadott ítélet 118. és 119. pontjában, hogy Marie-Claude Girardot-nak komoly esélye volt arra, hogy az egyik pályázatát elfogadják, és ebből következően az általa elszenvedett keresetveszteség vonatkozásában méltányossági alapon 0,5-es szorzótényezőt alkalmazott. Ugyanezen ítélet 120. pontjában az Elsőfokú Bíróság megtagadta, hogy ezt a szorzótényezőt a Marie-Claude Girardot által javasolt módszer szerint 0,996-re növelje, mivel ez a módszer az esélyvesztés mértékét kizárólag az érintett által benyújtott pályázatok számától tette függővé, és figyelmen kívül hagyta a fent kifejtett többi szempontot.

30

Másodszor az Elsőfokú Bíróság a megtámadott ítélet 123–125. pontjában – mint irrelevánst – elutasította a Marie-Claude Girardot által előterjesztett többi kárt, mivel a méltányos pénzbeli kártérítés célja a Marie-Claude Girardot által benyújtott megsemmisítés iránti kérelmekre tekintettel az volt, hogy a közbenső ítélet végrehajtásának helyébe lépjen, és megfelelően megvédje a felperes jogait azáltal, hogy méltányossági alapon jóváteszi a jogellenes aktust megelőző helyzet visszaállításának lehetetlenségét, és az előzetes kártérítés iránti kérelem hiányában nem téríti meg az összes többi kárt, amit ez a jogellenesség egyébként számára okozhatott. Az Elsőfokú Bíróság ezen ítélet 125–138. pontjában mindenesetre úgy vélte, hogy e többi kár egyikét sem lehet figyelembe venni a méltányos pénzbeli kártérítés összegének meghatározásához. A Marie-Claude Girardot egészségének megromlásából és depressziójából eredő nem vagyoni kárt, valamint a pályázata elutasításának jogellenességéből eredő testi épségben keletkezett kárt illetően az Elsőfokú Bíróság ugyanezen ítélet 133. és 137. pontjában megállapította, hogy Marie-Claude Girardot semmilyen bizonyítékot – például érvényes orvosi igazolást vagy szakvéleményt – nem nyújtott be ezek fennállásának igazolására.

31

A Bizottság fellebbezésében azt kéri, hogy a Bíróság:

32

Marie-Claude Girardot azt kéri, hogy a Bíróság:

33

A Bizottság egyetlen jogalapot terjeszt elő, amelyet arra alapít, hogy az Elsőfokú Bíróság által az esély elvesztésének kiszámítására alkalmazott módszer sérti az EK 236. cikket és a Bizottság felelősségvállalási feltételeit.

34

A Bizottság ebben a vonatkozásban előzetesen kifejti, hogy tekintettel az Elsőfokú Bíróságnak e kérdés tekintetében kialakított többféle ítélkezési gyakorlatára, a fellebbezése jogbiztonsági okokból arra irányul, hogy a Bíróság határozza meg a Bizottság általi felvétel esélye elvesztésének számítási módját, ha a Bizottság olyan jogellenes határozatot fogadott el, amely megfosztja az érintettet attól, hogy a pályázatát megvizsgálják. A Bizottság ehhez hozzáfűzi, hogy e fellebbezés célja tehát az, hogy a Bíróság egységes okfejtést és módszert alakítson ki az esély elvesztésének kiszámítására, amely valamennyi helyzetben alkalmazandó.

35

A Bizottság ebben a tekintetben kifejti, hogy elfogadja azt az álláspontot, hogy valamely állás megszerzése esélyének elvesztése megtéríthető vagyoni kárnak minősül. Azonban nem fogadhatja el azt a módot, ahogyan a Marie-Claude Girardot által elszenvedett kárt az Elsőfokú Bíróság számszerűsítette.

36

A Bizottság szerint a megtámadott ítélet 58. pontjában ebben a vonatkozásban téves jogalkalmazás történt. A Marie-Claude Girardot által elszenvedett egyetlen tényleges és biztos kár ugyanis a pályázatai elbírálásának hiányából, és nem egy feltételezett keresetveszteségből ered, egy szintén feltételezett módon meghatározott időszak vonatkozásában. Márpedig, jóllehet az Elsőfokú Bíróság ezen ítélet 99. és 116. pontjában elismeri egyrészt, hogy Bizottság nem volt köteles a felvételi eljárást befejezni, másrészt hogy nem feladata, hogy a Bizottság helyett összehasonlítsa a pályázók érdemeit, valójában azonban ugyanezen ítélet 62–95. pontjában elvégezte ezt az összehasonlítást. Az Elsőfokú Bíróság tehát nem az esély elvesztéséhez kapcsolódó tényleges és biztos kárt számította ki, hanem azt a feltételezett kárt állapította meg, amely a keresetveszteséghez kapcsolódik, amely előfeltételezi a felvételhez való jogot. Az Elsőfokú Bíróság tehát az esély elvesztésének fogalmát tévesen egy állás megszerzésére vonatkozó bizonyosságnak értelmezte, tagadva ezáltal azt a mozgásteret és választási szabadságot, amellyel a közösségi intézményeknek a felvétel terén rendelkezniük kell.

37

E tekintetben egyébként a Bizottság a tárgyaláson hangsúlyozta, hogy egyáltalán nem áll fenn közvetlen okozati összefüggés a Bizottság azon kötelezettségszegése, hogy nem vette figyelembe Marie-Claude Girardot pályázatait és az Elsőfokú Bíróság által a megtámadott ítéletben végül megállapított kár között. Márpedig a Bíróság ítélkezési gyakorlata szerint a kárnak a felrótt magatartásból közvetlenül kell következnie (lásd különösen a 64/76., 113/76., 167/78., 239/78., 27/79., 28/79. és 45/79. sz., Dumortier és társai kontra Tanács egyesített ügyekben 1979. október 4-én hozott ítélet [EBHT 1979., 3091. o.] 21. pontját).

38

A Bizottság úgy véli, hogy ezt a téves jogalkalmazást megerősíti az a tény, hogy a keresetveszteség kiszámításához az Elsőfokú Bíróság figyelembe vette azt a díjazást, amelyet az érintett időközben megkapott. Abban az esetben ugyanis, ha az utóbbi a szóban forgó időszakban magasabban díjazott állást töltött volna be, mint amelyet a Bizottságnál megszerezhetett volna, akkor semmilyen keresetveszteséget nem szenved el, jóllehet az esélyt elveszíti. Ez a módszer – mivel véletlenszerű körülményektől függ – hátrányos megkülönböztetéshez vezethetett volna az ugyanazon felvételi eljárás pályázói között.

39

A Bizottság szerint az Elsőfokú Bíróság okfejtésének téves jellegét fokozza ezenkívül a megtámadott ítélet 58. pontjában elfogadott második szempont, azaz hogy a díjazásbeli különbség „adott esetben” az érintett felvételének esélyét kifejező százalékarány formájában is értékelhető. Ez a szempont ugyanis újból azt bizonyítja, hogy az Elsőfokú Bíróság a feltételezett keresetveszteségből eredő kárt, és nem a felvétel esélyének elvesztéséből eredő kárt kívánja számszerűsíteni, mivel e keresetveszteség kiszámítását csak esetleg értékelik a szóban forgó állás megszerzésének feltételezett esélyére tekintettel. Az Elsőfokú Bíróság egyébként véletlenszerű feltételezésekbe bocsátkozott abban a vonatkozásban, hogy Marie-Claude Girardot felvételének mekkora a valószínűsége, jóllehet utóbbi nem rendelkezett arra vonatkozó joggal, hogy felvegyék.

40

Ebből következően a Bizottság úgy véli, hogy a megtámadott ítélet a felvétel esélye elvesztésének kiszámításánál a jogi szempontból megfelelő módszerrel ellentétesen járt el, mivel először kiszámította Marie-Claude Girardot feltételezett keresetveszteségét, majd a kapott összeget kiigazította a felvétele valószínűségét kifejező korrekciós együtthatóval. Az esély eme elvesztésének mennyiségi kifejezését tehát a keresetveszteségtől különböző tényezőre kell alapozni, mivel az feltételezi, hogy a felvétel teljesen bizonyos volt.

41

E körülmények között a Bizottság a Bíróság alapokmánya 61. cikke első bekezdése második mondatának megfelelően kéri a Bíróságtól annak megállapítását, hogy a Marie-Claude Girardot által elszenvedett kár méltányosan megtéríthető háromhavi nettó illetménynek megfelelő átalányösszeg nyújtásával, amelyet számára a határozatlan idejű szerződés felmondási ideje során kellett volna fizetni – azaz a jelen esetben 18917,43 eurót – 5000 euró további átalányösszeggel együtt, azon körülmény megtérítéseként, hogy a következő felvételi eljárásban az érintett már nem vehet részt.

42

Marie-Claude Girardot előadja, hogy a fellebbezés két okból elfogadhatatlan. Először is kizárólag az Elsőfokú Bíróságnak van hatásköre az esély elvesztéséből eredő kár megállapítására. Ennélfogva, hacsak a Bizottság nem rója fel az Elsőfokú Bíróságnak, hogy az nem jelölte meg az elszenvedett kár megállapításához elfogadott kritériumokat, a Bizottság nem kifogásolhatja alappal a megtámadott ítéletnek erre a kérdésre vonatkozó értékelését, és még kevésbé várhatja el, hogy a Bíróság az esély elvesztéséből eredő vagyoni kár megtérítésére alkalmazandó számítási módra vonatkozó elvi döntést hozzon. Ebben a tekintetben egyébként számos olyan eltérő helyzet állhat fenn, amelyeket csak esetről esetre lehet megvizsgálni. Másodszor, azt a jogalapot, amely szerint az Elsőfokú Bíróság valamely állás megszerzésére vonatkozó bizonyosság elvesztése, és nem valamely esély elvesztése miatt ítél meg kártérítést, nem hozták fel az elsőfokú eljárásban, az tehát új jogalapnak minősül, amelynek előterjesztése – a Bíróság eljárási szabályzata 42. cikkének 2. §-a és 118. cikke szerint – tilos.

43

Az ügy érdemét illetően Marie-Claude Girardot hangsúlyozza, hogy az általa elszenvedett kár tényleges és biztos, mivel az, hogy a Bizottság jogellenesen megtagadta a pályázatainak elbírálását, egyrészt megfosztotta őt attól az esélytől, hogy a pályázatok közül egyet vagy többet elfogadjanak, másrészt hogy később bármilyen más állást megpályázzon, amennyiben arra még jogosult volna. Ezenfelül a megtámadott ítéletben alkalmazott módszer, amely abból áll, hogy számba veszi azokat az előnyöket, amelyekből Marie-Claude Girardot a felvétele esetén részesült volna, majd százalékértékben meghatározza Marie-Claude Girardot felvételének esélyét, az Elsőfokú Bíróság által már alkalmazott eljárásnak minősül (lásd többek között az Elsőfokú Bíróság T-144/02. sz., Eagle és társai kontra Bizottság ügyben 2004. október 5-én hozott ítélet [EBHT 2004., II-3381. o.; valamint EBHT-KSZ 2004., I-A-275. o. és II-1231. o.] 149. és 163. pontját) amelyet elfogadott a belga jogtudomány. Ezt a módszert az esély elvesztéséből eredő kár megtérítésére alakították ki, amely esély bekövetkezése a jellegénél fogva bizonytalan.

44

Az ugyanazon felvételi eljárásban részt vevő pályázók közötti hátrányos megkülönböztetés kockázatára vonatkozó kifogásokat illetően Marie-Claude Girardot úgy véli, hogy azok figyelmen kívül hagyják az Elsőfokú Bíróság okfejtésének második részét, amelynek pontosan azon tényező meghatározása a tárgya, amelyet abban az esetben kell a megállapított keresetveszteségre alkalmazni, ha a felvétel esélye megvalósul. Méltányosnak tűnik ezenkívül, hogy amennyiben a felvétel esélye azonos, a nagyobb keresetveszteséget elszenvedett pályázó nagyobb kártérítést kapjon, mint a csekélyebb keresetveszteséget elszenvedett pályázó. Mivel ezek a pályázók nincsenek összehasonlítható helyzetben, nem lehet megállapítani az egyenlő bánásmód elvének megsértését.

45

Először is, az arra alapított elfogadhatatlansági kifogást illetően, hogy a Bíróságnak nincs hatásköre a Marie-Claude Girardot által elszenvedett kár mértékének megállapítására, emlékeztetni kell arra, hogy az állandó ítélkezési gyakorlat szerint, ha az Elsőfokú Bíróság megállapítja a kár bekövetkezését, akkor a kérelem korlátain belül kizárólag az Elsőfokú Bíróság rendelkezik hatáskörrel a kártérítés módjának és mértékének megállapítására, feltéve hogy az Elsőfokú Bíróság az ítéleteit – azok Bíróság általi felülvizsgálhatósága érdekében – megfelelően indokolja, és a kár megállapítását illetően azokban megjelöli az elfogadott összeg meghatározása céljából figyelembe vett kritériumokat (lásd ebben az értelemben a C-136/92. P. sz., Bizottság kontra Brazzelli Lualdi és társai ügyben 1994. június 1-jén hozott ítélet [EBHT 1994., I-1981. o.] 66. pontját; a C-259/96. P. sz., Tanács kontra de Nil és Impens ügyben 1998. május 14-én hozott ítélet [EBHT 1998., I-2915. o.] 32. és 33. pontját, a C-257/98. P. sz., Lucaccioni kontra Bizottság ügyben 1999. szeptember 9-én hozott ítélet [EBHT 1999., I-5251. o.] 34. és 35. pontját, valamint a C-12/05. P. sz., Meister kontra OHIM ügyben 2006. december 14-én hozott végzés [az EBHT-ban nem tették közzé] 82. pontját).

46

A jelen esetben azonban jóllehet a Bizottság természetesen vitatja a fellebbezésében az Elsőfokú Bíróság által a Marie-Claude Girardot részéről elszenvedett kár mértékének meghatározására használt módszert, a Bizottság ebben a vonatkozásban előterjeszti, hogy a megtámadott ítéletben számos téves jogalkalmazás fordul elő, mivel ez a módszer – amelyet ez az ítélet az 58. pontjában ismertet, majd 59–122. pontjában alkalmaz – valójában a kárnak az ezen ítélet szerinti minősítését módosítja, azaz a felvétele esélyének elvesztését, ebből következően elferdíti annak lényegét, ezért a megtámadott ítéletben ténylegesen meghatározott kár – a Bizottság szerint a felvételre vonatkozó bizonyosság elvesztése és az arra vonatkozó keresetveszteség – vagy nem tényleges és biztos, vagy nem áll okozati összefüggésben a felrótt jogellenességgel.

47

Márpedig az ilyen jogalap, amely az Elsőfokú Bíróság által a kártérítés mértékének meghatározására használt módszer megállapítása céljából elfogadott okfejtés koherenciájára vonatkozik, a fellebbezés keretében felülvizsgálat céljából a Bíróság elé terjeszthető jogkérdésnek minősül (lásd ebben az értelemben a fent hivatkozott Lucaccioni kontra Bizottság ügyben hozott ítélet 27–29. pontját).

48

Ahogyan azonban arra Marie-Claude Girardot helyesen hivatkozik, a Bizottság a jelen fellebbezés keretében nem kérheti a Bíróságtól a közösségi intézménybe való felvétele esélye elvesztése számítási módjának meghatározását az összes olyan helyzet esetében, amikor az érintettet jogellenesen fosztották meg a pályázatának megvizsgálására vonatkozó jogától.

49

A fellebbezési eljárás keretében a Bíróság hatásköre az első fokon eljáró bíróság előtt megvitatott jogalapokra vonatkozó jogi döntés értékelésére korlátozódik (lásd a fent hivatkozott a Bizottság kontra Brazzelli Lualdi és társai ügyben hozott ítélet 59. pontját). Ebből következően a Bíróságnak az ilyen eljárás keretében csak annak vizsgálatára van hatásköre, hogy a fellebbezésben található érvelés a megtámadott ítélet valamely téves jogalkalmazását azonosítja-e (lásd ebben az értelemben a C-352/98. P. sz., Bergaderm és Goupil kontra Bizottság ügyben 2000. július 4-én hozott ítélet [EBHT 2000., I-5291. o.] 35. pontját, valamint a C-76/01. P. sz., Eurocoton és társai kontra Bizottság ügyben 2003. szeptember 30-án hozott ítélet [EBHT 2003., I-10091. o.] 47. pontját).

50

Másodszor, a Bizottság által a megtámadott ítélet 58. pontjában szereplő téves jogalkalmazás bizonyítása érdekében a fellebbezésének alátámasztására előterjesztett jogalap új jellegére alapított elfogadhatatlansági kifogás nem foghat helyt, mivel a Bizottság által a jelen fellebbezésben kifogásolt megállapítások először ebben az ítéletben fordultak elő (lásd ebben az értelemben a C-449/99. P. sz., EBB kontra Hautem ügyben 2001. október 2-án hozott ítélet [EBHT 2001., I-6733. o.] 88. és 89. pontját valamint a C-229/05. P. sz., PKK és KNK kontra Tanács ügyben 2007. január 18-án hozott ítélet [EBHT 2007., I-439. o.] 33. pontját).

51

Ebből következően a Bíróságnak a jelen fellebbezés keretében kizárólag annak megvizsgálására van hatásköre, hogy az Elsőfokú Bíróság által a Marie-Claude Girardot részéről az esély elvesztése miatti kár megtérítése mértékének meghatározására elfogadott módszer téves jogalkalmazáson alapul-e. Ezt meghaladóan a jelen fellebbezés elfogadhatatlan.

52

Az állandó ítélkezési gyakorlat szerint a tisztviselő által benyújtott kártérítés iránti kérelem keretében a Közösség felelőssége feltételezi az összes következő feltétel teljesülését: az intézményeknek felrótt magatartás jogellenessége, a kár ténylegessége, valamint a magatartás és a hivatkozott kár közötti okozati összefüggés fennállása (lásd a 111/86. sz., Delauche kontra Bizottság ügyben 1987. december 16-án hozott ítélet [EBHT 1987., 5345. o.] 30. pontját; a fent hivatkozott Bizottság kontra Brazzelli Lualdi és társai ügyben hozott ítéletének 42. pontját, valamint a fent hivatkozott Tanács kontra de Nil és Impens ügyben hozott ítélet 23. pontját).

53

A felrótt jogellenességre vonatkozó feltételt illetően a közbenső ítélet 83. pontjából – amelyre nem terjed ki a fellebbezés, és ebből következően azt jogerősnek kell tekinteni – következik, hogy a jelen esetben az a tény minősült jogellenes magatartásnak, hogy a Bizottság a vitatott határozatokkal nem bizonyította, hogy kellően megvizsgálta Marie-Claude Girardot pályázatának érdemeit – minden egyes megpályázott állás vonatkozásában – mielőtt azokat elutasította.

54

A kárra vonatkozó feltételt illetően emlékeztetni kell arra, hogy a megtérítendő kárnak ténylegesnek és bizonyosnak kell lennie (lásd ebben az értelemben a 256/80., 257/80., 265/80., 267/80. és 5/81. sz., Birra Wührer és társai kontra Tanács és Bizottság ügyben 1982. január 27-én hozott ítélet [EBHT 1982., 85. o.] 9. pontját, valamint a C-243/05. P. sz., Agraz és társai kontra Bizottság ügyben 2006. november 9-én hozott ítélet [EBHT 2006., I-10833. o.] 27 pontját).

55

A jelen esetben az nem vitatott, hogy a Bizottság jogellenes eljárása miatt Marie-Claude Girardot bizonyosan és helyrehozhatatlanul elveszítette azt az esélyt, hogy a jelen ügyben szóban forgó eljárás végén ezen intézmény szolgálatainál valamely állásra felvegyék, ebből következően ezen esély elvesztése Marie-Claude Girardot számára olyan kárnak minősül, amely tényleges és bizonyos.

56

Ezenkívül az Elsőfokú Bíróságnak különösen a közbenső ítélet 84–91. pontjában tett megállapításaiból – amelyek a jelen ítélet 53. pontjában megjelölt okok miatt a jelen fellebbezésben sem vitathatók – kitűnik, hogy a Marie-Claude Girardot-t ténylegesen és bizonyosan ért kár azt is magában foglalja, hogy már nincs lehetősége új, szabályszerű felvételi eljárásban való részvételre, mivel Marie-Claude Girardot-nak sem módja, sem joga nincs a betöltendő állásokat megpályázni a „különleges kutatás” által kiírt azon álláshirdetésekre való jelentkezéssel, amelyekre korábban pályázott.

57

A jelen fellebbezésben azonban a Bizottság vitatja azt a módszert, amelyet az Elsőfokú Bíróság az említett kár mértékének meghatározására és annak megtérítésére elfogadott. A Bizottság álláspontja szerint az Elsőfokú Bíróság ezzel a módszerrel nem a Marie-Claude Girardot-t az esély elvesztéséből eredően ténylegesen és bizonyosan ért kárt számszerűsítette, hanem valójában egy másik – pusztán feltételezett – kárt számszerűsített, amely abból a keresetveszteségből ered, amelyet Marie-Claude Girardot akkor szenvedhetett volna el, ha a felvételre jogosult lett volna; az Elsőfokú Bíróság ezáltal egy állásra való felvétel esélyének elvesztését átalakította egy állás megszerzésére vonatkozó bizonyosság elvesztésévé.

58

Ebben a tekintetben hangsúlyozni kell, hogy személyzeti szabályzat 91. cikke (1) bekezdésének második mondata értelmében az Elsőfokú Bíróság a pénzügyi természetű jogviták terén teljes körű mérlegelési jogkörrel rendelkezik, amelynek keretében jogosult az alperest hivatalból kötelezni az általa vétkesen okozott kár megtérítésére, és ilyen esetben az ügy összes körülményét figyelembe véve méltányosan értékelni az elszenvedett kárt (lásd különösen a 24/79. sz., Oberthür kontra Bizottság ügyben 1980. június 5-én hozott ítélet [EBHT 1980., 1743. o.] 14. pontját, a 176/86. és 177/86. sz., Houyoux és Guery kontra Bizottság egyesített ügyekben 1987. október 27-én hozott ítélet [EBHT 1987., 4333. o.] 16. pontját, a C-90/95. P. sz., Compte kontra Parlament ügyben 1997. április 17-én hozott ítélet [EBHT 1997., I-1999. o.] 45. pontját, valamint a fent hivatkozott EBB kontra Hauterm ügyben hozott ítélet 95. pontját).

59

Ezenkívül emlékeztetni kell arra, hogy a jelen ítélet 45. pontjában hivatkozott ítélkezési gyakorlat szerint, ha az Elsőfokú Bíróság megállapítja a kár bekövetkezését, akkor a kérelem korlátain belül kizárólag az Elsőfokú Bíróság rendelkezik hatáskörrel e kártérítés módjának és mértékének értékelésére.

60

Márpedig, ahogyan a Bíróság erre vonatkozó kérdésére adott válaszában a Bizottság maga is elismerte, nagyon nehéz, ha ugyan nem lehetetlen az említett intézményben valamely állásra való felvétel esélyének pontos számszerűsítését lehetővé tévő módszer meghatározása, és ebből következően az esély elvesztéséből eredő kár értékelése.

61

Ebből következően annak megvizsgálása érdekében, hogy a megtámadott ítéletben téves jogalkalmazás történt-e a Marie-Claude Girardot-nak az esély elvesztése miatti kártérítése mértékének meghatározása esetében, figyelembe kell venni – az ilyen meghatározás esetében alkalmazandó módszert illetően – az Elsőfokú Bíróságnak a korlátlan felülvizsgálati jogköre gyakorlása során rendelkezésére álló mérlegelési mozgásteret.

62

A megtámadott ítéletből kitűnik, hogy a jelen esetben az Elsőfokú Bíróság úgy vélte, hogy a Marie-Claude Girardot-nak okozott kár megtérítése mértékének meghatározása céljából először is meg kell határozni, hogy mekkora a különbség azon díjazás között, amelyet M. C. Girardot a felvétele esetén kapott volna, és azon díjazás között, amelyet a jogellenes eljárást követően ténylegesen megkapott, másodszor – az így kiszámított keresetveszteség mérlegelése érdekében – százalékérték formájában kell megállapítani azt az esélyt, amellyel Marie-Claude Girardot a felvételre rendelkezett.

63

Az ugyan igaz – ahogyan azt a Bizottság helyesen megjegyezte –, hogy ennek a módszernek szükségszerű következménye, amennyiben az az érintett által elszenvedett keresetveszteség kritériumán alapul, hogy az esély elvesztése ellenére egyáltalán nem nyújtható kártérítés, hogy ha a jogellenes magatartást követően az érdekelt által ténylegesen megkapott díjazás magasabb annál, mint amelyet e magatartás miatt elvesztett.

64

Ezenkívül az ilyen módszer, ahogyan arra a Bizottság úgyszintén rámutatott, szükségszerűen azt eredményezi, hogy a közösségi bíróságnak prognosztikus vizsgálatot kell végeznie – ahogyan azt a megtámadott ítélet 59–95. pontjában azt az Elsőfokú Bíróság is megtette – egy elképzelt szakmai pályafutás rekonstruálása érdekében, amelyet az érdekelt ezen intézményen belül befuthatott volna, amely vizsgálatot számos olyan feltételezésre kell alapítania, amelyek ugyan a tényállásnak az Elsőfokú Bíróság általi független értékeléséből adódnak, azonban az alkalmazás időtartama és a díjazás összegének növekedése tekintetében jellegüknél fogva bizonytalanok.

65

Egyébként az igaz, hogy a keresetveszteség kritériuma önmagában nem határozhatja meg a felvétel esélyének elvesztése miatt keletkezett kár megtérítésének mértékét. Ilyen esetben ugyanis az elszenvedett kárt nem lehetne egyenlővé tenni az ezen esély megvalósulása esetén járó díjazás összegével, mivel ahogyan a jelen esetben arra az Elsőfokú Bíróság a megtámadott ítélet 116. pontjában rámutatott, a tárgyban a Bizottság rendelkezésére álló mérlegelési jogkörére tekintettel az érdekelt nem hivatkozhat a felvételre vonatkozó jogára. Ebből következően az a kár, amelynek a megtérítésére az ilyen érintett jogosult, nem felelhet meg valamely jog elvesztéséből eredő keresetveszteségnek (lásd értelemszerűen a C-104/89. és C-37/90. sz., Mulder és társai kontra Tanács és Bizottság egyesített ügyekben 2000. január 27-én hozott ítéletének [EBHT 2000., I-203. o.] 59. és 60. pontját).

66

Ebből azonban nem lehet arra következtetni, hogy az a keresetveszteségi kritérium, amellyel az Elsőfokú Bíróság a megtámadott ítéletben számolt – tekintettel az ebben a vonatkozásban elfogadandó módszert vonatkozásában az Elsőfokú Bíróság rendelkezésére álló mérlegelési mozgástérre – a jelen esetben alkalmatlan a Marie-Claude Girardot részére az esély elvesztése miatt járó kártérítés mértékének meghatározására.

67

Ugyanis, mivel a Marie-Claude Girardot által elvesztett esély értéke – ahogyan arra a főtanácsnok az indítványának 77. pontjában rámutatott – azon kereset nagyságától függ, amelyet az esély megvalósulása esetén szerzett volna, a felrótt jogellenes magatartás miatt elszenvedett keresetveszteség ebben a tekintetben akkor is releváns kritériumnak minősül, ha önmagában nem volna képes meghatározni az esély elvesztése miatti kártérítés mértékét. Még ha Marie-Claude Girardot-nak nincs is joga a felvételre, az ezen esélynek megfelelő érték – legalábbis részben – megfelel az általa remélt díjazás összegének.

68

Ebben a tekintetben egyébként meg kell jegyezni, hogy a Marie-Claude Girardot által elszenvedett kár megtérítése céljából a Bizottság által a jelen fellebbezésben javasolt alternatív módszer – amely szerint Marie-Claude Girardot számára átalányjelleggel olyan kártérítést kell nyújtani, amelynek összegét az egyéb alkalmazottak alkalmazási feltételei 47. cikke (2) bekezdésének a) pontjában meghatározott legrövidebb felmondási idő alapján fizetett háromhavi nettó díjazásban kell meghatározni –, szintén a felrótt jogellenesség miatti keresetveszteség összegén alapul. E körülmények között a Bizottság aligha vitathatja e kritérium jelentőségét.

69

Ezenkívül el kell ismerni, hogy részben a jogellenes eljárást követően ténylegesen megkapott díjazás is meghatározza a kártérítés mértékét, mivel valamennyi károsult köteles a kárenyhítésre. Ebben a vonatkozásban nem lehet elfogadni a Bizottság által hivatkozott hátrányos megkülönböztetés kockázatát. Ugyanis két jogellenesen kizárt és különböző keresetveszteséget elszenvedett pályázó esetében nem állapítható meg – még ha egyenlő eséllyel rendelkeztek is a felvételre –, hogy az elszenvedett kár tekintetében azonos vagy hasonló helyzetben voltak.

70

Egyébiránt, még ha az Elsőfokú Bíróság e kártérítés mértékének meghatározását nem csak erre az egy kritériumra alapozta, jóllehet a Marie-Claude Girardot esetében az esély elvesztése miatti kártérítés mértékének meghatározását először valóban Marie-Claude Girardot keresetveszteségének összegében kereste.

71

Természetesen azáltal, hogy a megtámadott ítélet 58. pontjában úgy határozott, hogy a Marie-Claude Girardot által elvesztett esély miatti kártérítés mértékének meghatározása érdekében „adott esetben” értékelni kell Marie-Claude Girardot felvételének esélyét, és ezzel azt sugallta, hogy ez az értékelés pusztán fakultatív jellegű, az Elsőfokú Bíróság tévesen alkalmazta a jogot, mivel ezen értékelés elmulasztása – amely az esély elvesztése fogalmának részét képezi – ugyanazt jelenti, mintha kizárólag a Marie-Claude Girardot által elszenvedett keresetveszteséggel számolnának, jóllehet Marie-Claude Girardot nem rendelkezett jogosultsággal a felvételre.

72

Ennek a téves jogalkalmazásnak azonban nincs kihatása, mivel az Elsőfokú Bíróság miután a megtámadott ítélet 59–95. pontjában kiszámította a Marie-Claude Girardot által elszenvedett keresetveszteséget, az említett ítélet 96–122. pontjában erre a keresetveszteségre egy százalékértéket alkalmazott, annak érdekében, hogy Marie-Claude Girardot felvételének esélyét a jelen ügynek – az Elsőfokú Bíróság független értékelése alá tartozó – körülményeinek összessége alapján számszerűsítse.

73

Márpedig az ilyen kritérium, amelyet – ahogyan a főtanácsnok az indítványának 55. pontjában arra rámutatott – számos nemzeti jog által elfogadott módszert alkalmaz a keresetveszteségre vonatkozó kritériumok mérlegelésére, releváns iránymutatásul szolgál Marie-Claude Girardot esetében az esély elvesztése miatti kártérítés mértékének meghatározásához, mivel az e meghatározás céljából lehetővé teszi azon valószínűség figyelembevételét, amellyel Marie-Claude Girardot rendelkezett, hogy a helyrehozhatatlanul elvesztett díjazást megkapja.

74

Az igaz – ahogyan arra a Bizottság a tárgyaláson rámutatott – hogy az Elsőfokú Bíróság által kiszámított valószínűségi fok feltételes jellegű, és az önmagában nem tekinthető ténylegesnek és bizonyosnak. Ez a körülmény azonban nem bír jelentőséggel, mivel az nem vitatott, hogy a Marie-Claude Girardot által a felvétele esélyének elvesztése miatt elszenvedett kár tényleges és biztos, és az Elsőfokú Bíróság széles mérlegelési jogkörrel rendelkezik az összeg meghatározása céljából elfogadandó módszer tekintetében.

75

Végül meg kell állapítani, hogy a Bizottság által javasolt – a jelen ítélet 68. pontjában felidézett – módszer nyilvánvalóan kevésbé alkalmas az esély elvesztése miatti kártérítés mértékének meghatározására, mint a megtámadott ítéletben elfogadott módszer.

76

Ugyanis az ilyen módszer, amely teljesen figyelmen kívül hagyja Marie-Claude Girardot helyzetének körülményeit annak érdekében, hogy olyan szabályra tegyen javaslatot, amely a felvétel esélyének elvesztését az összes azt elszenvedő érdekelt esetében egységes módon térítené meg – a Bíróság ítélkezési gyakorlatában kialakult követelményekkel (lásd többek között a 169/83. és 136/84. sz., Leussink és társai kontra Bizottság egyesített ügyekben 1986. október 8-án hozott ítélet [EBHT 1986., 2801. o.] 13. pontját, valamint a fent hivatkozott a Lucaccioni kontra Bizottság ügyben hozott ítélet 22. és 28. pontját) ellentétben –, nem teszi lehetővé az érintettel szemben elkövetett különös jogsértés miatt ténylegesen elszenvedett kár teljes megtérítését, ezenkívül megfosztja a közösségi bíróságot az e kártérítés mértékének meghatározása terén rendelkezésére álló mérlegelési jogkörétől.

77

Ez az alternatív módszer egyébként, ahogyan azt az Elsőfokú Bíróság a megtámadott ítélet 74. pontjában megjegyezte, egyenértékű azzal az állítással, hogy olyan mértékben feltételes az az időszak, ameddig Marie-Claude Girardot a felvétele esetén a Bizottság szolgálatában maradt volna, hogy attól teljes mértékben el kell vonatkoztatni, következésképpen abból kell kiindulni, hogy az alkalmazását nyomban annak hatálybalépését követően megszüntették, ami fiktív kár miatti kártérítést eredményezne, amely kár nem tényleges és nem bizonyos.

78

Ebből következik, hogy a Bizottság – amely végeredményben nem vitatja, hogy a megtámadott ítélet ebben a tekintetben kellően indokolt – nem bizonyította, hogy az ítéletben elfogadott módszerrel az Elsőfokú Bíróság az ebben a kérdésben rendelkezésére álló mérlegelési jogkör gyakorlásával elferdítette volna a jelen esetben Marie-Claude Girardot által elszenvedett kárt azáltal, hogy nem határozta meg azt a kárt, amely őt a felvétel esélyének elvesztése miatt ténylegesen és bizonyosan érte.

79

Márpedig az nem vitatott, hogy ez utóbbi kár közvetlen okozati összefüggésben áll a jelen esetben felrótt jogellenességgel.

80

E körülmények között úgy kell határozni, hogy a fellebbezés alaptalan, ezért azt el kell utasítani.

81

A csatlakozó fellebbezésében Marie-Claude Girardot előterjeszti, hogy az Elsőfokú Bíróság megsértette a közösségi jogot azáltal, hogy számos nyilvánvaló értékelési hibát követett el.

82

Marie-Claude Girardot először is azt állítja, hogy az Elsőfokú Bíróság azáltal, hogy a díjazásbeli különbség kiszámításához figyelembe veendő időszakként csak egy ötéves időszakot fogadott el, nyilvánvaló értékelési hibát követett el, mivel a megtámadott ítélet 80. cikkében kizárta a figyelembe veendő tényezők közül a szakmai pályafutás esélyének elvesztését, jóllehet a véglegesítés kilátása nem volt bizonytalan, mivel a Bizottság egy egyértelműen meghatározott politika szerint abban az időben számos ideiglenes alkalmazottat véglegesített, és a végül felvett nyolc pályázó mindegyikét véglegesítette.

83

Másodszor, Marie-Claude Girardot azt állítja, hogy az Elsőfokú Bíróság – azáltal, hogy arra a nettó havi díjazásra hivatkozott, amely átlagban megfelelt a Bizottság által a részére az A 5 besorolási fokozat szerinti állása címén fizetett utolsó díjazásnak – nyilvánvaló értékelési hibát követett el a díjazásbeli különbség meghatározását illetően, mivel a megtámadott ítélet 85. pontjában tévesen ítélte meg azt, hogy nagyobb az esélye arra, hogy egy A 4 besorolási fokozat szerinti állásra vegyék fel, mint egy A 5 besorolási fokozat szerinti állásra, mivel abból a nyolc állásból, amelyet megpályázott öt az A 4 besorolási fokozatba tartozott. Az Elsőfokú Bíróságnak ezenkívül az egyik besorolási fokozatból a másikba való előléptetés átlagos időtartamának alapulvételével rekonstruálni kellett volna Marie-Claude Girardot pályafutásának előmenetelét, és figyelembe kellett volna vennie a nyugdíjjogosultságot, amelyet a felvétele esetén szerzett volna.

84

Harmadszor, Marie-Claude Girardot úgy véli, hogy az Elsőfokú Bíróság – azáltal, hogy a felvétel esélyét 50 %-ban határozta meg – az esély megvalósulásának valószínűségét illetően nyilvánvaló értékelési hibát követett el, mivel a megtámadott ítélet 116. pontjában tévesen vélte úgy, hogy Marie-Claude Girardot felvételének esélye megnőtt azáltal, hogy a szóban forgó állások mindegyike esetében csak egy-egy versenyben lévő pályázó állt vele szemben, akik közül mindenkit felvettek; továbbá hogy a nyolc állást megpályázó jelentkezőnek nagyobb az esélye a felvételre, mint annak a pályázónak aki csak egy állást pályáz meg. Ezenkívül a komoly esély nem azonos az egy a kettőhöz eséllyel.

85

Negyedszer Marie-Claude Girardot úgy véli, hogy az Elsőfokú Bíróság nyilvánvaló értékelési hibát követett el azzal, hogy a megtámadott ítélet 133–138. pontjában nem vette figyelembe a nem vagyoni és a testi épségben bekövetkezett károk valamennyi tényezőjét, jóllehet az általa a jelen eljárás keretében benyújtott orvosi igazolások tanúsítják, hogy a pályázatainak jogellenes elutasítása óta depresszióban szenved.

86

A tárgyaláson a Bizottság azt állította, hogy a csatlakozó fellebbezés teljes egészében elfogadhatatlan, mivel az kétségbe vonja a tényállásnak az Elsőfokú Bíróság általi értékelését.

87

Ahogyan az az EK 225. cikkből és a Bíróság alapokmányának 58. cikkéből kitűnik, a fellebbezésnek jogkérdésekre kell korlátozódnia, ennélfogva az Elsőfokú Bíróság kizárólagos hatáskörrel rendelkezik egyfelől a tényállás megállapítására, kivéve ha az ügy hozzá benyújtott irataiból következően megállapításai tárgyilag tévesek, másfelől a tények értékelésére. A tények értékelése tehát, kivéve ha az Elsőfokú Bíróság a részére előadottakat elferdítette, nem jogkérdés, amelyet mint ilyet a Bíróság a fellebbezési eljárás során vizsgálata alá vonhatna (lásd különösen a fent hivatkozott EBB kontra Hautem ügyben hozott ítélet 44. pontját és a C-121/01. P. sz., O’Hannrachain kontra Parlament ügyben 2003. június 5-én hozott ítélet [EBHT 2003., I-5539. o.] 35. pontját; valamint a C-230/05. P. sz., L kontra Bizottság ügyben 2006. április 27-én hozott végzés [az EBHT-ban nem tették közzé] 45. pontját).

88

Az EK 225. cikk, a Bíróság alapokmánya 58. cikkének első bekezdése és a Bíróság eljárási szabályzata 112. cikke 1. §-ának c) pontja szerint a fellebbezésben pontosan meg kell jelölni a hatályon kívül helyezni kért ítélet kifogásolt részeit, valamint a kérelmet konkrétan alátámasztó jogi érveket (a C-41/00. P. sz., Interporc kontra Bizottság ügyben 2003. március 6-án hozott ítélet [EBHT 2003., I-2125. o.] 15. pontja, a C-68/05. P. sz., Koninklijke Coöperatie Cosun kontra Bizottság ügyben 2006. október 26-án hozott ítélet [EBHT 2006., I-10367. o.] 54. pontja; a C-196/03. P. sz., Lucaccioni kontra Bizottság ügyben 2004. március 19-én hozott végzés [EBHT 2004., I-2683. o.] 40. pontja és a fent hivatkozott a Meister kontra OHIM ügyben hozott végzés 95. pontja).

89

A Bíróság ítélkezési gyakorlata szerint ez utóbbi követelménynek nem tesz eleget az a fellebbezés, amely anélkül, hogy akár egyetlen olyan érvet is tartalmazna, mely a megtámadott határozatban kifejezetten a téves jogalkalmazást azonosítja, azoknak a jogalapoknak és érveknek az ismétlésére vagy szó szerinti átvételére szorítkozik, amelyeket már az Elsőfokú Bíróság elé terjesztettek, ideértve azokat is, amelyek e bíróság által kifejezetten elvetett tényeken alapulnak. Az ilyen fellebbezés valójában az Elsőfokú Bíróságnál benyújtott kereset újbóli megvizsgálására irányul, amely nem tartozik a Bíróság hatáskörébe (lásd különösen a fent hivatkozott Bergaderm és Goupil kontra Bizottság ügyben hozott ítélet 35. pontját és fent hivatkozott Eurocoton és társai kontra Tanács ügyben hozott ítélet 47. pontját, valamint a fent hivatkozott Lucaccioni kontra Bizottság ügyben hozott végzés 41. pontját).

90

Egyébiránt a jelen ítélet 45. pontjában hivatkozott ítélkezési gyakorlat szerint, ha az Elsőfokú Bíróság megállapítja a kár bekövetkezését, akkor a kérelem korlátain belül kizárólag az Elsőfokú Bíróság rendelkezik hatáskörrel a kártérítés módjának és mértékének értékelésére.

91

Márpedig a jelen esetben meg kell állapítani, hogy Marie-Claude Girardot-nak a jelen csatlakozó fellebbezése – ahogyan azt maga is hangsúlyozta a tárgyaláson a Bíróságnak erre a tárgyra vonatkozó kérdésére adott válaszában – nem a megtámadott ítélet okfejtésében az Elsőfokú Bíróság által elkövetett valamely téves jogalkalmazás azonosítására irányul, hanem – egyrészt az elsőfokú eljárásban hivatkozott érvek megismétlésével, másrészt állítólagos új bizonyítékokra való hivatkozással – a tényállásnak a megtámadott ítéletben az Elsőfokú Bíróság által a kártérítés mértéke meghatározása érdekében elvégzett értékelése kétségbevonására irányul, anélkül hogy e tények bármilyen elferdítésére hivatkoznék, vagy a legcsekélyebb jogi érvelést terjesztené elő annak bizonyítására, hogy az Elsőfokú Bíróság e tényeket tévesen értékelte. Ezáltal tehát Marie-Claude Girardot a megtámadott ítélet újbóli megvizsgálásának kérelmezésére szorítkozik.

92

Ebből következően a csatlakozó fellebbezést – mint elfogadhatatlant – el kell utasítani.

93

Az előzőek összességéből következik, hogy a fellebbezést és a csatlakozó fellebbezést el kell utasítani.

94

Az eljárási szabályzat 69. cikkének 2. §-a alapján, amelyet ugyanezen szabályzat 118. cikke értelmében a fellebbezési eljárásban is alkalmazni kell, a Bíróság a pervesztes felet kötelezi a költségek viselésére, ha a pernyertes fél ezt kérte. A Bizottságot, mivel a fellebbezés keretében előterjesztett jogalapjaival pervesztes lett, Marie-Claude Girardot kérelmének megfelelően kötelezni kell a fellebbezési eljárás költségeinek viselésére. Marie-Claude Girardot-t, mivel a csatlakozó fellebbezés keretében előterjesztett jogalapjaival pervesztes lett, a Bizottság kérelmének megfelelően kötelezni kell a csatlakozó fellebbezés költségeinek viselésére.

A fenti indokok alapján a Bíróság (harmadik tanács) a következőképpen határozott: