1. 

A Bundesarbeitsgericht (szövetségi munkaügyi bíróság, Németország) által előterjesztett jelen előzetes döntéshozatal iránti kérelem tárgya egy foglalkoztatói nyugdíjbiztosítás olyan szabályozása, amely szerint a túlélő hozzátartozói nyugellátás a magánszférában dolgozott, szolgálat közben elhunyt munkavállaló özvegye számára nem jár, ha több mint 15 évvel fiatalabb, mint az elhunyt néhai munkavállaló. A Bundesarbeitsgericht annak megválaszolását kéri a Bíróságtól, hogy az ilyen rendelkezés ellentétes-e az életkoron alapuló hátrányos megkülönböztetés – a Bíróság Mangold-ügyben hozott ítéletében ( 2 ) azonosított – általános tilalmával, és további felvilágosítást kér a Bíróságtól a tekintetben, hogy ezen elv mely körülmények között alkalmazható.

2.

Az EU 6. cikk értelmében:

„(1)   Az Unió a szabadság, a demokrácia, az emberi jogok és az alapvető szabadságok tiszteletben tartása és a jogállamiság elvein alapul, amely alapelvek közösek a tagállamokban.

(2)   Az Unió a közösségi jog általános elveiként tartja tiszteletben az alapvető jogokat, ahogyan azokat az emberi jogok és alapvető szabadságok védelméről szóló […] európai egyezmény biztosítja, továbbá ahogyan azok a tagállamok közös alkotmányos hagyományaiból erednek.

[…]”

3.

Az Amszterdami Szerződéssel bevezetett EK 13. cikk ekként rendelkezik:

„(1)   E szerződés egyéb rendelkezéseinek sérelme nélkül és a szerződés által a Közösségre átruházott hatáskörök keretén belül a Tanács, a Bizottság javaslata alapján és az Európai Parlamenttel folytatott konzultációt követően, egyhangúlag megfelelő intézkedéseket tehet a nemen, faji vagy etnikai származáson, valláson vagy meggyőződésen, fogyatékosságon, koron vagy szexuális irányultságon alapuló megkülönböztetés leküzdésére.

[…]”

4.

A 2000/78 irányelv preambuluma az Európai Unióról szóló szerződés 6. cikkének (1) és (2) bekezdését idézi ( 4 ), és több olyan nemzetközi megállapodást is felsorol, amelyek elismerik az emberek törvény előtti egyenlőséghez és a mindennemű hátrányos megkülönböztetés elleni védelemhez való egyetemes jogát ( 5 ). Az életkoron alapuló hátrányos megkülönböztetés tekintetében a preambulum megjegyzi, hogy a munkavállalók alapvető szociális jogairól szóló közösségi chartának ( 6 ) célja az idős személyek társadalmi és gazdasági beilleszkedése, és hogy az Európai Tanács 1999. december 10–11-i helsinki ülésén elfogadott 2000. évi foglakoztatási irányvonalak hangsúlyozzák, hogy külön figyelmet kell fordítani az idősebb munkavállalók támogatására ( 7 ).

5.

A (25) preambulumbekezdés kifejezetten az életkorral kapcsolatos eltérő bánásmód igazolásának lehetőségével foglalkozik. A preambulumbekezdés a következőképpen szól:

„Az életkoron alapuló hátrányos megkülönböztetés tilalma lényegi része a foglalkoztatási irányvonalakban meghatározott célok teljesítésének, és ösztönzi a munkaerő sokféleségét. Az életkorral kapcsolatos eltérő bánásmód azonban bizonyos körülmények között igazolható, és ezért külön rendelkezéseket igényelhet, amelyek a tagállamok helyzetének megfelelően különbözhetnek. Ezért elengedhetetlen a különbségtétel a főleg jogszerű foglalkoztatáspolitikai, munkaerő-piaci és szakképzési célkitűzések által igazolt eltérő bánásmód és a tiltandó, hátrányos megkülönböztetés között.”

6.

Az 1. cikk kimondja, hogy az irányelv célja többek között a foglalkoztatás és munkavégzés során alkalmazott hátrányos megkülönböztetés elleni küzdelem általános kereteinek a meghatározása az egyenlő bánásmód elvének a tagállamokban történő megvalósítására tekintettel.

7.

A 2. cikk (1) bekezdése kimondja: „Ezen irányelv alkalmazásában az »egyenlő bánásmód elve« azt jelenti, hogy az 1. cikkben említett okok alapján nem szabad semmiféle közvetlen vagy közvetett hátrányos megkülönböztetést tenni.”

8.

A 2. cikk (2) bekezdésének a) pontja értelmében „közvetlen hátrányos megkülönböztetés akkor áll fenn, ha egy személy egy másikhoz képest kedvezőtlenebb elbánásban részesül, részesült vagy fog részesülni egy hasonló helyzetben […]”. A 2. cikk (2) bekezdése b) pontjának i. alpontja értelmében „közvetett hátrányos megkülönböztetés akkor áll fenn, ha egy látszólag semleges előírás, feltétel vagy gyakorlat […] [többek között] egy bizonyos életkorú […] személyt más személyekkel szemben hátrányos helyzetbe hoz, kivéve ha az előírás, feltétel vagy gyakorlat törvényes cél által objektíve igazolható, és a cél elérésére irányuló eszközök megfelelők és szükségesek […]”.

9.

A 3. cikk (1) bekezdése értelmében „az irányelvet minden személyre alkalmazni kell, mind a köz-, mind a magánszféra vonatkozásában, beleértve a köztestületeket is […] [az] alkalmazási és munkakörülmények[re tekintettel], beleértve […] a díjazást.”

10.

A 6. cikk (1) bekezdésének tárgya az életkoron alapuló eltérő bánásmód igazolása:

„A 2. cikk (2) bekezdése ellenére a tagállamok rendelkezhetnek úgy, hogy az életkoron alapuló eltérő bánásmód nem jelent hátrányos megkülönböztetést, ha – a nemzeti jog keretein belül – egy törvényes cél által objektíven és ésszerűen igazolt, beleértve a foglalkoztatáspolitikát, a munkaerő-piaci és a szakképzési célkitűzéseket, és ha a cél elérésének eszközei megfelelők és szükségesek.”

Az a)–c) pont az ilyen eltérő bánásmóddal kapcsolatban tartalmaz példákat. Ezek közé tartozik – meghatározott körülmények között – külön feltételek meghatározása a fiatalok és az idősebb munkavállalók számára, minimumkorhatár, szakmai tapasztalat vagy szolgálatban eltöltött idő kikötése, valamint a felvétel maximális korhatárhoz kötése.

11.

A 6. cikk (2) bekezdése megengedi a tagállamoknak, hogy a 2. cikk (2) bekezdése ellenére úgy rendelkezzenek, hogy a foglalkoztatási szociális biztonsági rendszerekben bizonyos életkorhoz kötött feltételek meghatározása és az ilyen rendszerekkel kapcsolatos biztosításmatematikai számításokban az életkor használata nem jelent az életkoron alapuló hátrányos megkülönböztetést, feltéve hogy ez nem eredményez a nemi hovatartozáson alapuló hátrányos megkülönböztetést.

12.

A 18. cikk úgy rendelkezik, hogy a tagállamoknak legkésőbb 2003. december 2-ig kell átültetniük a 2000/78 irányelvet. A tagállamok azonban az irányelvnek az életkori és fogyatékosságon alapuló hátrányos megkülönböztetésre vonatkozó rendelkezései tekintetében ezt az időszakot három évvel meghosszabbíthatták. Németország élt e lehetőséggel, így e rendelkezéseket legkésőbb 2006. december 2-ig kellett e tagállamban átültetni.

13.

Az alapeljárás alperese működteti a Bosch-Siemens Hausgeräte GmbH (a továbbiakban: BSH) foglalkoztatóinyugdíj-rendszerét ( 9 ). A rendszer iránymutatásának (a továbbiakban: iránymutatás) 6. §-a meghatározza a nyugellátás feltételeit. A 6. § (4) bekezdése meghatározott feltételek teljesülése esetén nyugellátás fizetését írja elő a munkaviszonya alatt meghalt munkavállaló özvegye számára. A szolgáltatások nyújtására azonban nem kerül sor, ha „az özvegy több mint 15 évvel fiatalabb az elhunyt néhai munkavállalónál […]” (a továbbiakban: korkülönbségre vonatkozó rendelkezés).

14.

Az alapeljárás felperese, B. Bartsch 1965-ben született. Ő az 1944-ben született és 2004-ben elhunyt – halálakor a BSH alkalmazásában állt – M. H. Bartsch özvegye. B. Bartsch a korkülönbségre vonatkozó rendelkezés kivételével megfelelt az iránymutatás 6. §-ának (4) bekezdése által az özvegyi nyugdíjra való jogosultság tekintetében meghatározott feltételeknek.

15.

B. Bartsch eredménytelenül fordult nyugdíjkérelemmel a BSH-hoz. Az Arbeitsgerichthez benyújtott keresetét elutasították, majd fellebbezését a Landesarbeitsgericht elutasította.

16.

A kérdést előterjesztő bírósághoz benyújtott felülvizsgálati kérelmében B. Bartsch többek között arra hivatkozott, hogy a korkülönbségre vonatkozó rendelkezés sérti az egyenlő bánásmód elvét, tehát semmis.

17.

A kérdést előterjesztő bíróság úgy véli, hogy a belső jog alapján B. Bartsch nem lehet pernyertes. Ugyanis jóllehet a német munkajog elismeri az egyenlő bánásmód általános elvét, a korkülönbségre vonatkozó rendelkezés méltányolható indokon, nevezetesen az önkéntes nyugdíjrendszerekkel együtt járó kockázatok korlátozásán és e kockázatok mérhetőbbé tételére irányuló célkitűzésen alapul ( 10 ). E megfontolások szorosan kapcsolódnak a korkülönbségre vonatkozó rendelkezéshez.

18.

A kérdést előterjesztő bíróság azonban arra kíváncsi, hogy az egyenlő bánásmód általános elvének a német munkajogban érvényesülő feltételei fennmaradhatnak-e az életkoron alapuló hátrányos megkülönböztetésnek a Bíróság által a Mangold-ügyben azonosított tilalmára tekintettel.

19.

A kérdést előterjesztő bíróság számára a Mangold-ügyben hozott ítélet alapján nem egyértelmű, hogy az életkoron alapuló hátrányos megkülönböztetés általános tilalma attól függetlenül alkalmazandó-e az egyes helyzetekben, hogy azok kapcsolódnak-e a közösségi joghoz. Amennyiben nem, úgy a bíróság azon kérdés tisztázását szeretné, hogy az EK 13. cikk vagy a 2000/78 irányelv létrehoz-e ilyen kapcsolódást annak ellenére, hogy az előzetes döntéshozatal iránti kérelem tárgyát képező helyzet az irányelv átültetési határidejének lejárta előtt állt elő ( 11 ).

20.

A kérdést előterjesztő bíróság megjegyzi, hogy mivel a Mangold-ügy alapja magánszemélyek közötti eljárás volt, úgy tűnhet, hogy a tilalmat kimondó elv „horizontálisan” alkalmazható az ilyen jogvitákra. Azonban a Mangold-ügy tárgya olyan nemzeti szabályozás volt, amely kivételt engedett az életkoron alapuló hátrányos megkülönböztetés tilalma alól. A kérdést előterjesztő bíróság arra vár választ, hogy a tilalmat kimondó elv csak az ilyen eltérő rendelkezések vonatkozásában alkalmazható-e horizontálisan.

21.

Amennyiben az elv alkalmazható, úgy a kérdést előterjesztő bíróság nézete szerint azt az elhunyt néhai munkavállalóra kell alkalmazni, nem pedig a túlélő hozzátartozóra. A kérdést előterjesztő bíróság nézete szerint a korkülönbségre vonatkozó rendelkezés életkoron alapuló, közvetett hátrányos megkülönböztetést eredményezhet, tekintettel arra, hogy egy munkavállaló érintettségének valószínűsége életkorának előrehaladtával növekszik. Amennyiben ez a helyzet, úgy a kérdést előterjesztő bíróság álláspontja szerint egy ilyen rendelkezés német jog szerinti, lehetséges igazolásai a közösségi jog értelmében arányosak.

22.

Végül, a foglalkoztatói nyugdíjbiztosítás jellegére és a bizalomvédelem elvére tekintettel a kérdést előterjesztő bíróság azt kérdezi, hogy az életkoron alapuló hátrányos megkülönböztetés általános tilalmának mennyiben lehet visszaható hatálya.

23.

Ezért a kérdést előterjesztő bíróság az alábbi kérdések megválaszolását kéri a Bíróságtól:

24.

Írásbeli észrevételeket terjesztett elő a BSH, Németország, az Egyesült Királyság és a Bizottság. E felek, valamint Hollandia meghallgatására a 2007. október 10-i tárgyaláson is sor került.

25.

Az Egyesült Királyság kérelmére az ügyet nagytanács elé utalták.

26.

Az 1. kérdés a) pontja lényegében arra irányul, hogy a közösségi jog tartalmazza-e az életkoron alapuló hátrányos megkülönböztetés tilalmát, amely akkor is alkalmazható, ha az esetlegesen hátrányosan megkülönböztető bánásmódnak semmilyen közösségi jogi vonatkozása nincsen.

27.

Hasznosnak látszik ezt a kérdést tágabb értelemben, három lépésben megválaszolni. Először is: van-e a közösségi jognak olyan általános elve, amely kifejezetten tiltja az életkoron alapuló hátrányos megkülönböztetést? Másodszor: amennyiben van ilyen elv, úgy az olyan esetben is alkalmazható lehet-e, amikor az előzetes döntéshozatal iránti kérelem tárgyát képező helyzet nem tartozik a közösségi jog hatálya alá (az 1. kérdés a) pontja)? Harmadszor, a közösségi jog hatálya alá tartozik-e az előzetes döntéshozatal iránti kérelem tárgyát képező helyzet (az 1. kérdés b) pontja)?

28.

Az előzetes döntéshozatal iránti kérelemből egyértelműen kitűnik, hogy a kérdést előterjesztő bíróság kérdései a Bíróság Mangold-ügyben hozott ítéletéből levezetett azon előfeltevésen alapulnak, mely szerint a közösségi jogban van olyan általános elv, amely tiltja az életkoron alapuló hátrányos megkülönböztetést.

29.

Az Egyesült Királyság vitatja ezt az előfeltevést. Azzal érvel, hogy sem a nemzetközi megállapodások, sem a tagállamok alkotmányos hagyományai nem szolgáltatnak elegendő alapot egy ilyen elv elismeréséhez. Álláspontja szerint az EK 13. cikk megalkotóinak annak megengedésére irányuló nyilvánvaló szándéka, hogy a közösségi jogalkotó meghatározza – többek között – az életkoron alapuló hátrányos megkülönböztetés elleni küzdelem eszközeit, arra utal, hogy nem létezik ilyen elv. A BSH is vitatja, hogy létezne elegendő forrás az életkoron alapuló hátrányos megkülönböztetés általános tilalmának megalkotásához. Németország előadja, hogy egy ilyen általános elv feleslegessé tenné a 2000/78 irányelv elfogadását és végrehajtását. A tárgyaláson Hollandia csatlakozott Németország és az Egyesült Királyság írásbeli észrevételeihez.

30.

A Mangold-ügyben hozott ítéletben a Bíróság megjegyezte, hogy nem kizárólag a 2000/78 irányelv foglalkozik a foglalkoztatás és a munkavégzés során alkalmazott egyenlő bánásmód elvével. Ezen irányelv csupán a hatálya alá tartozó hátrányos megkülönböztetés elleni küzdelem általános kereteit határozza meg; „a hátrányos megkülönböztetés e formáinak tilalma, amint ezen irányelv [első] és negyedik preambulumbekezdéséből kitűnik, a különböző nemzetközi megállapodásokból és a tagállamok közös alkotmányos hagyományaiból ered” ( 12 ). A Bíróság így folytatta:

31.

A Mangold-ügyben hozott ítélet jelentős terjedelmű elméleti bírálatot vont maga után. A bírálatok tárgya általában az, hogy a Bíróság (önkényesen, ésszerű indok nélkül és a jogalkotói szándék ellenére) – a közösségi jog egyik általános elvére történő új hivatkozás révén - kiterjesztette az irányelv hatályát annak érdekében ( 14 ), hogy az az átültetési határidő lejárta előtt és horizontális körülmények között is érvényesüljön ( 15 ). Következésképpen számos kommentátor adott hangot azon véleményének, mely szerint a Bíróság a közvetlen hatály rendeltetésével ellentétesen járt el ( 16 ). Az ítéletet továbbá azért is bírálják, mert az súlyos jogbizonytalanságot eredményezett ( 17 ).

32.

A Mangold-ügyben hozott ítélettel kapcsolatban négy főtanácsnok is kifejtette észrevételeit.

33.

A Chacón Navas-ügyben ( 18 ) Geelhoed főtanácsnok megjegyezte, hogy az EK 13. cikkben rögzített tilalmakon alapuló, egyenlő bánásmód iránti keresetek gazdasági és pénzügyi következményei nagyon súlyosak lehetnek. Az EK 13. cikken alapuló intézkedések értelmezése nem szélesíthető ki a cikkben szereplő „a szerződés által a Közösségre átruházott hatáskörök korlátain belül” kifejezésre, még kevésbé pedig az egyenlőség általános elvére történő hivatkozással. Ez a megközelítés sértené a tagállamok által, a még megmaradt hatáskörük gyakorlása során hozott döntéseket. Ennek megfelelően a főtanácsnok arra az álláspontra hajlott, hogy a Bíróságnak a Mangold-ügyben hozott ítéletéhez képest megfontoltabb értelmezésre van szükség.

34.

A Lindorfer-ügyben ( 19 ) kifejtettem, hogy álláspontom szerint az életkoron alapuló hátrányos megkülönböztetésnek a Bíróság által a Mangold-ügyben hozott ítéletben azonosított tilalma a törvény előtti egyenlőség általános elvének konkrét kifejeződése. Ennek megfelelően úgy gondoltam, a Mangold-ügyet úgy kell értelmezni, hogy az életkoron alapuló hátrányos megkülönböztetést mindig kizárta az egyenlőség alapelve, és hogy a 2000/78 irányelv külön részletes keretet hozott létre ezen (és bizonyos egyéb) hátrányos megkülönböztetés kezelésére. E javasolt értelmezést a lentiekben kifejtem.

35.

Mazák főtanácsnok a Mangold-ügyben hozott ítélet kiterjedt bírálatát adta a Palacios de la Villa ügyben ( 20 ). Kifejtette, hogy a Bíróság által a Mangold-ügyben hozott ítéletben hivatkozott nemzetközi megállapodások és alkotmányos hagyományok az egyenlő bánásmód általános elvét valóban magukban foglalják, azonban merész javaslat és jelentős lépés ebből származtatni az életkoron alapuló hátrányos megkülönböztetés különös tilalmának létezését. Az egyenlőség általános elve potenciálisan magában foglalja a bármilyen, elfogadhatatlannak minősülő alapon való hátrányos megkülönböztetés tilalmát, így e tilalmak a Közösség alapelvei közé tartozó egyenlőség általános elve konkrét kifejeződéseinek minősülnek. A valamely különös alapon való hátrányos megkülönböztetés tilalma létezésének az egyenlőség általános elvéből való levezetése azonban ettől teljesen eltér, és ennek indokai messze nem nyilvánvalóak. Továbbá, sem az EK 13. cikk, sem a 2000/78 irányelv nem tükrözi szükségszerűen az általa hivatkozott hátrányos megkülönböztetés valamennyi formájának már létező tilalmát. A szándék mindkét esetben inkább az volt, hogy a közösségi jogalkotó és a tagállamok feladata legyen a szükséges intézkedések meghozatala. Mindenesetre a Bíróság is ezt sugallta a Grant-ügyben hozott ítéletében ( 21 ), amelyben arra a következtetésre jutott, hogy a közösségi jog – annak akkori állása szerint – nem terjed ki a szexuális irányultságon alapuló hátrányos megkülönböztetésre.

36.

Legutóbb Ruiz-Jarabo Colomer főtanácsnok vélte úgy a Maruko-ügyben ( 22 ), hogy a szexuális irányultságon alapuló hátrányos megkülönböztetéstől mentes élethez való jog „alapvető lényegének” jelentősége eltér attól, amekkora jelentőséget a Bíróság a Mangold-ügyben hozott ítéletben az életkoron alapuló hátrányos megkülönböztetés tilalmának tulajdonított.

37.

A Bíróság e négy ügyben már meghozta ítéletét. A főtanácsnokok észrevételei ellenére (vagy éppen azokra tekintettel) a Bíróság ezen ítéletek egyikében sem vizsgálta felül – de még csak nem is említette – a Mangold-ügyben hozott döntését azzal kapcsolatban, hogy a közösségi jogban létezik-e az életkoron alapuló hátrányos megkülönböztetést tilalmazó általános elv.

38.

A Lindorfer-ügyben a Bíróság újra megnyitotta a szóbeli szakaszt, és újabb tárgyalást tartott, amelyen arra kérte a feleket, hogy többek között a nemzeti nyugdíjrendszerben megszerzett jogok közösségi nyugdíjrendszerbe történő átvitelére vonatkozó biztosításmatematikai érték kiszámítására tekintettel fejtsék ki az életkoron alapuló hátrányos megkülönböztetés tilalmának hatályával kapcsolatos álláspontjukat. Mindazonáltal a Bíróság pusztán a nemen alapuló hátrányos megkülönböztetés alapján döntötte el az ügyet. Kevésbé meglepő, hogy a Bíróság egyáltalán nem utalt az életkoron alapuló hátrányos megkülönböztetésre a Chacón Navas- és a Maruko-ügyben, amelyek tárgyát fogyatékosságon, illetve szexuális irányultságon alapuló hátrányos megkülönböztetés képezte.

39.

A Palacios de la Villa ügy tárgya kifejezetten az életkoron alapuló hátrányos megkülönböztetés volt. Abban az ügyben a Bíróság először kimondta, hogy az ügy tárgyát képező nemzeti szabályozás (amelynek értelmében az a tény, hogy a munkavállaló elérte az ezen szabályozás által meghatározott nyugdíjkorhatárt, a munkaviszony automatikus megszűnéséhez vezet) közvetlenül az életkoron alapuló eltérő bánásmódot valósít meg. Majd a Bíróság megállapította, hogy a 2000/78 irányelvet, amelynek átültetési határideje az alapügy tényállásának idején már lejárt, alkalmazni kell a kérdést előterjesztő bíróság előtt folyamatban lévő peres eljárás tárgyát képező helyzetre. Így a Bíróság az irányelvre történő utalással el tudta dönteni az ügyet. A Bíróság úgy ítélte meg, hogy az intézkedés a foglalkoztatáspolitikához és a munkaerő-piachoz kapcsolódó, törvényes cél által objektíven és ésszerűen igazolt volt, és elfogadta, hogy a cél elérésének eszközei megfelelők és szükségesek voltak. A Bíróság nem tett említést az életkoron alapuló hátrányos megkülönböztetés általános tilalmáról.

40.

Az a megközelítés, amelyet a Bíróság a Palacios de la Villa ügyben alkalmazott (mely ügyben a 2000/78 irányelv alapján elemezte és elfogadhatónak ítélte az életkoron alapuló hátrányos elbánást kifejezetten előíró nemzeti szabályozást), nagyban különbözik a Mangold-ügyben alkalmazott megközelítéstől, ahol a Bíróság kimondta, hogy az eljáró bíróság köteles eltekinteni az életkoron alapuló hátrányos megkülönböztetés tilalmával ellentétes nemzeti rendelkezések alkalmazásától.

41.

A jelen ügyben (a Mangold-ügyhöz hasonlóan) az alapügy tényállásának idején még nem járt le a 2000/78 irányelv átültetésének határideje. Ezért a Bíróságnak ismét lehetősége van azon kérdés vizsgálatára, miszerint a közösségi jogban létezik-e az életkoron alapuló hátrányos megkülönböztetést tiltó, különös elv.

42.

Az egyenlő bánásmód általános elve a Közösség alapelvei közé tartozik ( 23 ). A törvény előtti egyenlőségre vonatkozó rendelkezések megtalálhatók a tagállamok közös alkotmányos hagyományaiban ( 24 ). Az egyenlő bánásmóddal kapcsolatos általános kijelentések számos nemzetközi megállapodásban is megjelennek ( 25 ). Különösen, az emberi jogokról szóló európai egyezmény („A hátrányos megkülönböztetés tilalma” címet viselő) 14. cikke kimondja: „A jelen Egyezményben meghatározott jogok és szabadságok élvezetét minden megkülönböztetés, például nem, faj, szín, nyelv, vallás, politikai vagy egyéb vélemény, nemzeti vagy társadalmi származás, nemzeti kisebbséghez tartozás, vagyoni helyzet, születés szerinti vagy egyéb helyzet alapján történő megkülönböztetés nélkül kell biztosítani” ( 26 ). Így az egyenlő bánásmód általános elve valóban „a hátrányos megkülönböztetés [EK 13. cikkben felsorolt] formáinak tilalm[át]” kimondó elvnek tekinthető, és az valóban „[…] a különböző nemzetközi megállapodásokból és a tagállamok közös alkotmányos hagyományaiból ered” ( 27 ).

43.

Az életkoron alapuló hátrányos megkülönböztetés egyértelmű, kifejezett tilalmának gyökerei kevésbé messzire nyúlnak vissza. Mint azt a Lindorfer-ügyben ismertetett indítványomban megjegyeztem, e különös tilalom mind nemzeti, mind nemzetközi összefüggésben túl új keletű és egyedülálló ahhoz, hogy megfeleljen e leírásnak ( 28 ). Sőt, a Bizottság legutóbb 1999-ben nyilvánosan kijelentette: „A tagállamokban nagyon kevés az életkoron alapuló hátrányos megkülönböztetésre vonatkozó jogszabály.” ( 29 )

44.

Ezen a ponton érdemes megállni, hogy megvizsgáljuk, mi lehet ennek az oka. Az egyenlőség elvének olyan klasszikus megfogalmazása, mint amilyen Arisztotelész „A hasonló eseteket kezeld hasonlóan!” elve ( 30 ), nyitva hagyja azt a döntő kérdést, hogy az egyenlő bánásmóddal kapcsolatban mely szempontokat kellene mérvadónak tekinteni, és melyeket nem ( 31 ). Bizonyos tekintetben minden ember hasonlít egymásra, míg más tekintetben különbözik. Ezért egy olyan elv, mint amilyen Arisztotelész maximája, mindaddig üres szabály marad, amíg meg nem állapítjuk, hogy a szóban forgó cél vonatkozásában mely különbözőségek bírnak jelentőséggel. Ha például igazságtalansága miatt bírálunk egy, a vörös hajúakat az éttermekből kitiltó jogszabályt, e bírálat azon az előfeltevésen alapul, hogy az éttermi étkezés igénybevétele tekintetében a hajszín nem bír jelentőséggel. Egyértelmű tehát, hogy a releváns hasonlóságok és különbségek szempontjai valamely meghatározott személy és társadalom alapvető erkölcsi szemléletmódjának függvényében változnak ( 32 ).

45.

Egy rövid történeti áttekintésből is látható, hogy az „egyenlőség” tárgyában tett megállapítások elemeikre bontva sokszor „a mágikus körön belüliekkel szemben, meghatározott vonatkozásokban tanúsított egyenlő bánásmódot” jelentették, nem pedig „minden releváns szempont tekintetében, abszolút mindenkinek kijáró egyenlő bánásmódot”. Jóllehet Periklész idején az athéni polisz polgárai az igazságszolgáltatáshoz vagy a polgári előmenetelhez való joguk tekintetében hivatkozhattak az egyenlő bánásmódhoz való jogukra ( 33 ); az egyenlőség fogalma azonban e vonatkozásokban kizárta egyrészről a polgárok, másrészről a metoikoszok ( 34 ) vagy a rabszolgák közötti egyenlő bánásmódot. A spártai egyenlőség – egy meglehetősen eltérő modell – hasonlóképpen kizárta a helótákat ( 35 ) és a rabszolgákat. Mindkét modell kizárta (természetesen) a nőket. Később az Amerikai Egyesült Államok függetlenségi nyilatkozata kimondta ugyan, hogy „minden embert egyenlően kell kezelni” ( 36 ), mégis a polgárháborúba és annak meglehetősen sokáig érvényesülő utóhatásaiba került, mire az egyenlő bánásmódot a fekete rabszolgák leszármazóira is elkezdték ténylegesen kiterjeszteni ( 37 ). A valláson alapuló hátrányos megkülönböztetés Európában és a Földközi-tenger medencéjében hosszú időn keresztül teljesen természetesnek – sőt, Isten által elrendeltnek – tűnt.

46.

Röviden: a „kire terjed ki az egyenlő bánásmód elve?” és az „ezen elv a gazdasági, társadalmi, politikai, polgári és magánélet mely vonatkozásait öleli fel?” kérdésekre adandó válaszok nem állandóak. Azok a társadalommal együtt fejlődnek. A jog e változásra úgy reagál, hogy egyszer kifejezetten kimondja, hogy a hátrányosan megkülönböztető bánásmód korábban fel nem ismert (vagy felismert, de) eltűrt bizonyos formáit a jövőben nem tűrik el. Az ilyen jogi változások az egyenlőség elvének kiterjesztését – új és további kifejezését – jelentik.

47.

A Marshall I-ügyben hozott ítélet ( 38 ) azt sugallja, hogy a közösségi jog kezdetektől fogva nem tekintette az életkort olyan nyilvánvalóan gyanús oknak, amely megkülönböztetést alapozhatna meg. Abban az ügyben a Bíróság a munkaviszony megszüntetésének okaként került szembe az életkorral. Válaszában a Bíróság megállapította, hogy a munkafeltételek tekintetében a nemek közötti egyenlő bánásmódot biztosító 76/207 irányelv bizonyos rendelkezéseinek közvetlen hatálya lehet, és jóllehet az irányelvnek nincs„horizontális” közvetlen hatálya, Marshall asszony arra „vertikálisan” hivatkozhatott, mert munkáltatója, az alperes egészségügyi hatóság az állam szerve volt. E jól ismert döntés azt látszik jelezni, hogy 1986-ban az életkoron alapuló megkülönböztetést (a nemen alapuló megkülönböztetéstől eltérően) a munkaviszony megszüntetése szempontjából nyilvánvalóan relevánsnak, és így az egyenlőség általános közösségi jogi elve alapján elfogadhatónak tekintették. Ellenkező esetben Marshall asszony feltehetőleg az életkorra történő hivatkozással támasztotta volna alá a hátrányos megkülönböztetés tilalmával kapcsolatos fő érvelését.

48.

Az elv lehetséges (új) alkalmazási körének megjelenése után a következő természetes lépés az elv fogalmának pontosabb meghatározása, és az azonosított hátrányos megkülönböztetés elleni szabályok megalkotása ( 39 ).

49.

Kétségkívül lehet bizonyos helyzetekkel (köztük az életkoron alapuló hátrányos megkülönböztetés egyes nyílt, durva vagy önkényes formáival) úgy foglalkozni, hogy tiszta, eredeti formájában alkalmazzuk az életkort figyelmen kívül hagyó egyenlő bánásmód elvét. Amennyiben azonban a helyzet összetettebb, az igazolható különbségtétel és a jogszerűtlen hátrányos megkülönböztetés elhatárolása pedig kevésbé magától értetődő, úgy a hátrányos megkülönböztetés elleni hatékony fellépés szükségszerűen feltételezi megfelelő fogalommeghatározások kidolgozását is. Az EK 13. cikk megteremti a közösségi szintű szabályozás jogalapját az elfogadhatatlan egyenlőtlen bánásmód különböző formáinak – így különösen az életkoron alapuló hátrányos megkülönböztetés – „leküzdésére”. Így feljogosítja a közösségi jogalkotót (többek között) az életkoron alapuló hátrányos megkülönböztetés pontosabb meghatározására és az annak megszüntetését célzó szabályok megalkotására.

50.

Ezért alapvetően hibás bármely olyan érvelés, amely szerint az EK 13. cikk vagy a 2000/78 irányelv szükségtelen lett volna, ha az életkoron alapuló hátrányos megkülönböztetést tiltó elv már létezett volna. Egy olyan felhatalmazó jogszabályi rendelkezés, mint az EK 13. cikk, éppen azért válik szükségessé, és azért használják azt megfelelően a részletes jogszabályi beavatkozás alapjául, mert mostanra lett elismert az, hogy az egyenlőség általános elve az életkortól független egyenlő elbánást is magában foglalja.

51.

Az érem másik oldala az, hogy „a nemen, faji vagy etnikai származáson, valláson vagy meggyőződésen, fogyatékosságon, koron vagy szexuális irányultságon alapuló megkülönböztetés”részletes, különös tilalmai nem létezhettek akkor, amikor az EK 13. cikket beiktatták az EK-Szerződésbe. Ellenkező esetben valóban fennállt volna az EK 13. cikk feleslegességének veszélye ( 40 ). Még kevésbé születhettek meg e tilalmak a beiktatás pillanatban úgy, ahogy Athéné pattant ki Zeusz fejéből, teljes fegyverzetben.

52.

Az itt kifejtett elemzést támasztja alá az EK 13. cikkben foglalt felhatalmazó rendelkezés közelebbi vizsgálata.

53.

Először is, az EK 13. cikk tartalmazza „[a] szerződés egyéb rendelkezéseinek sérelme nélkül” (és így, a fortiori, a közösségi jog általános elveinek sérelme nélkül) kitételt. E cikknek – többek között – az életkoron alapuló hátrányos megkülönböztetés elleni részletes intézkedések jogalapjaként történő használata nem sérti az egyenlőség általános elvét. Ezzel szemben a rendelkezés ezen általános elv konkrét megnyilvánulásainak hatékonyabb kidolgozására ad felhatalmazást.

54.

Másodszor, az EK 13. cikk felhatalmazza a Tanácsot, hogy az Európai Parlamenttel folytatott konzultációt követően (egyhangúlag) „megfelelő intézkedéseket tegyen a” különböző szempontokon „alapuló megkülönböztetés leküzdésére”. Maga nem határozza meg a hátrányos megkülönböztetés e típusait. Abból a feltételezésből indul ki, hogy ezek sajnos léteznek, és azokkal (erőteljesen) szembe kell szállni. Az EK 13. cikken alapuló 2000/78 irányelv hasonlóképpen abból a feltevésből indul ki, hogy a hátrányos megkülönböztetés meghatározott formái léteznek. Ezt követően – nem a hátrányos megkülönböztetés e formáira vonatkozó, létező konkrét tilalmakra, hanem (általános jelleggel) az alapvető jogok tiszteletben tartásának szükségességére utalva – meghatározza, hogy bizonyos összefüggésekben mit jelent az egyenlő bánásmód elve, betöltve ezáltal az elv tiszteletben tartásához szükséges első lépés szerepét.

55.

Harmadszor, a közösségi jogalkotó abból indult ki, hogy az EK 13. cikk alapján elfogadott irányelvek nem pusztán lehetővé teszik a Szerződés e rendelkezésében felsorolt szempontokon alapuló hátrányos megkülönböztetésre vonatkozó tilalmak alkalmazását. Bizonyos összefüggésekben e tilalmak pontos alkalmazási körét is meghatározzák ( 41 ). Véleményem szerint ez nem ellentétes azzal a feltevéssel, miszerint az alapelv (amelynek értelmében az életkoron alapuló hátrányos megkülönböztetést tilalmazni kell) már létezett. Ezzel szemben úgy tűnik számomra, hogy – jogi célszerűség szempontjából – csak akkor lehet egy problémát hatékonyan leküzdeni, ha azt gondosan és pontosan meghatározták.

56.

Ennek oka lényegében az, hogy az (elfogadható) eltérő bánásmód és az (elfogadhatatlan) hátrányos megkülönböztetés közötti különbség ( 42 ) nem abban áll, hogy az embereket eltérő módon kezelik-e, hanem abban, hogy a társadalom igazolhatónak fogadja-e el azokat a szempontokat, amelyek alkalmazása eltérő bánásmódot eredményez vagy – éppen ellenkezőleg – azokat önkényesnek tekinti ( 43 ). E kérdés részletes jogi szabályozást igényel: meghatározott szempontok meghatározott körülmények közötti alkalmazásának elfogadhatóként vagy elfogadhatatlanként történő osztályozását, és ezen osztályozás kötelező joghatással való felruházását.

57.

Ezért egyetértek a Bíróság által a Mangold-ügyben hozott ítéletben kifejtettekkel, miszerint az elv – vagyis azon felfogás, hogy immár az EK 13. cikkben felsorolt bármely szempont alapján történő különbségtétel elfogadhatatlan – nem a 2000/78 irányelvből mint végrehajtási irányelvből, és nem is magából az EK 13. cikkből ered. Annak eredetét korábbi időben és helyen kell keresni ( 44 ).

58.

A Lindorfer-ügyben ismertetett indítványomban ( 45 ) úgy véltem, hogy az életkoron alapuló hátrányos megkülönböztetést mindig is tiltotta az egyenlőség általános elve, amely a közösségi jog részét képezi. Számomra úgy tűnik, hogy a közösségi jog kezdetektől fogva tilalmazott az életkoron alapuló bizonyos megkülönböztetéseket. Tegyük fel, hogy egy tagállam (mondjuk) 1960-ban engedélyezte a más tagállamokból érkező munkavállalók szabad mozgását, a 28 és 29, valamint az 52 és 53 év közötti személyek kivételével. Egy ilyen (valószínűtlen) szabályozás biztosan sértette volna az egyenlő bánásmód általános elvét, amely mindig is a közösségi jog részét képezte. A munkavállalók közötti, e két korosztályra tekintettel történő különbségtétel önkényesnek és igazolhatatlannak minősült volna. Az azóta eltelt években az történt, hogy az életkoron alapuló eltérő bánásmód kifinomultabb formáinak társadalom általi észlelése az át nem gondolt elfogadásból célzott vizsgálattá változott.

59.

A fent említett indokokra tekintettel ezért úgy tűnik számomra, hogy a Mangold-ügyben hozott ítéletet annak megerősítéseként kell értelmezni, hogy az életkoron alapuló hátrányos megkülönböztetés azon hátrányos megkülönböztetés konkrét megnyilvánulása, amelyet az egyenlő bánásmód közösségi jogban jól ismert – mind az EK 13. cikket, mind a 2000/78 irányelvet időben valóban sokkal megelőző – általános elve tilalmaz. Ezután az EK 13. cikk azáltal tölti be a neki szánt szerepet, hogy kifejezetten elismeri a hátrányos megkülönböztetés meghatározott különös (új) típusait, és felhatalmazza a közösségi jogalkotót, hogy azok ellen meghatározott módokon és meghatározott összefüggésekben lépjen fel.

60.

Ez az értelmezés a 2000/78 irányelv szerepének és felépítésének is megfelel.

61.

Először is, az irányelv különösen a foglalkoztatás és a munkavégzés során alkalmazott, – többek között – életkoron alapuló hátrányos megkülönböztetés elleni küzdelem tárgykörét szabályozza ( 46 ). Kétségtelen, hogy életkoron alapuló hátrányos megkülönböztetés más összefüggésekben is megvalósulhat, ezeket azonban (még) nem szabályozza az EK 13. cikken alapuló végrehajtási rendelet.

62.

Másodszor, a tagállamok célja egyértelműen azt volt, hogy az átültetési határidő lejártával az egyenlő bánásmódot az irányelvből levezetve„horizontálisan” alkalmazzák „minden személyre […], mind a köz-, mind a magánszféra vonatkozásában, beleértve a köztestületeket is” ( 47 ).

63.

Harmadszor, jóllehet az irányelv meghatározza, hogy az egyenlő bánásmód elvének mit kell jelentenie a hatálya alá tartozó kérdések tekintetében ( 48 ), továbbá meghatározza a közvetlen és közvetett hátrányos megkülönböztetés fogalmát is ( 49 ), egyértelműen azt célozza, hogy a foglalkoztatás és a munkavégzés során alkalmazott, életkoron alapuló különbségtétel ne jelentsen mindig jogellenes hátrányos megkülönböztetést. Így különbséget tesz „a főleg jogszerű foglalkoztatáspolitikai, munkaerő-piaci és szakképzési célkitűzések által igazolt eltérő bánásmód és a tiltandó, hátrányos megkülönböztetés között” ( 50 ). Döntően ezért fektet le számos különös szabályt, amelyek meghatározzák (többek között) az életkoron alapuló eltérő bánásmód elfogadható formáit (és az elfogadhatóság okait).

64.

Azt, hogy az életkoron alapuló hátrányos megkülönböztetés tilalmának árnyalt megközelítése volt a cél, tovább erősíti, hogy a közösségi jogalkotó irányelv formájában fogadta el az EK 13. cikken alapuló intézkedést. A rendeleti úton történő beiktatás következménye az, hogy a közösségi jogszabály „teljes egészében kötelező és közvetlenül alkalmazandó valamennyi tagállamban” ( 51 ). Ezzel szemben az irányelv „az elérendő célokat illetően minden címzett tagállamra kötelező, azonban a forma és az eszközök megválasztását a nemzeti hatóságokra hagyja” ( 52 ). Ez a beiktató intézkedés alapvető természeténél fogva nagyobb fokú rugalmasságot enged az egyes tagállamok számára.

65.

A következőkben ezért kifejtem álláspontomat, mely szerint az egyenlőség általános elve meghatározott körülmények között végeredményben tiltja az életkoron alapuló hátrányos megkülönböztetést, azonban a kezdetektől fogva nem létezett olyan önálló, részletes közösségi jogi elv, amely mindig is tiltotta volna az életkoron alapuló hátrányos megkülönböztetést. Mindazonáltal – arra az esetre, ha e tekintetben tévednék – jelezni fogom, hogy az előterjesztett konkrét kérdéseket hogyan közelíteném meg.

66.

Ezt a kérdést elég gyorsan meg lehet válaszolni. Az észrevételeket előterjesztő valamennyi fél ( 53 ) úgy véli, hogy a kérdésre nemleges választ kell adni. Ennek oka különösen az, hogy a Bíróság egy előzetes döntéshozatal iránti kérelemmel összefüggésben csak akkor értelmezheti a közösségi jog valamely általános elvét, ha az előzetes döntéshozatal iránti kérelem tárgyát képező helyzet a közösségi jog hatálya alá tartozik ( 54 ).

67.

A BSH, Németország, Hollandia és az Egyesült Királyság valamennyien úgy vélik, hogy sem az EK 13. cikk, sem – átültetési határidejének lejárta előtt – a 2000/78 irányelv nem vonhatta az alapügyben szereplő tényállást a közösségi jog hatálya alá. Az EK 13. cikk pusztán egy felhatalmazó rendelkezés, amely nem bír közvetlen hatállyal. Ha e rendelkezés létre tudná hozni a szükséges közösségi jogi vonatkozást, valójában önmagában, közvetlenül tiltaná az életkoron alapuló hátrányos megkülönböztetést, ellentmondva saját szövegezésének. Ami a 2000/78 irányelvet illeti, az átültetési határidő azt jelenti, sőt egy irányelv alapvető természete éppen az, hogy e határidő lejárta előtt nem hozhat létre közösségi jogi vonatkozást. Egy irányelv hatásai az átültetési határidő lejárta előtt annak megakadályozására korlátozódnak, hogy egy tagállam az irányelvvel összeegyeztethetetlen intézkedéseket fogadjon el ( 55 ). Az irányelv azonban ezen időszak alatt nem szélesíti ki a közösségi jog alkalmazási körét. Egy ilyen hatás a jogalkotó döntésével lenne ellentétes. Végül, eltérően a Mangold-ügyben vitatott nemzeti szabályoktól, a jelen ügy tárgyát képező korkülönbségre vonatkozó rendelkezés nem egy közösségi rendelkezést ültetett át, és azt nem is a 2000/78 irányelv átültetési határideje alatt fogadták el.

68.

A Bizottság álláspontja ezzel ellentétes. Megjegyzi, hogy a Bíróság a Szerződésben megfogalmazott szabadságok tekintetében nagyon tágan értelmezte a közösségi jog alkalmazási körét a nemzetiségen alapuló hátrányos megkülönböztetéssel érintett helyzetekben, jóllehet elfogadja, hogy a jelen ügy nem kapcsolódik a szabadságokhoz vagy az ilyen jellegű hátrányos megkülönböztetéshez. A Bizottság álláspontja szerint az, hogy az EK 13. cikk egy felhatalmazó rendelkezés, nem zárja ki, hogy e rendelkezés létrehozza a szükséges közösségi jogi vonatkozást. A Saldanha-ügyben ( 56 ) a Bíróság úgy vélte, hogy a Szerződés valamely felhatalmazó rendelkezése ( 57 ) a nemzeti szabályt a Szerződés hatálya alá vonja ( 58 ).

69.

Vizsgálatomat azzal kell kezdenem, hogy jóllehet a közösségi jog általános elvei alapvető jelentőségűek a közösségi jog megfelelő működése szempontjából, azok elvont értelemben nem fejtenek ki joghatást ( 59 ). Konkrétan, a nemzeti szabályok ezen elveknek való megfelelése csak akkor vizsgálható felül, ha a nemzeti szabályok a közösségi jog hatálya alá tartoznak ( 60 ). Ehhez a nemzeti jog szóban forgó rendelkezésének ( 61 ) általában három kategória egyikébe kell tartoznia. Vagy a közösségi jogot kell végrehajtania (függetlenül a tagállam mérlegelési jogkörének terjedelmétől, és attól, hogy a nemzeti intézkedés meghaladja-e a végrehajtáshoz feltétlenül szükséges mértéket) ( 62 ). Vagy a közösségi jogtól való megengedett eltérésre kell hivatkoznia ( 63 ). Vagy egyébként azért kell a közösségi jog hatálya alá tartoznia, mert a közösségi jog valamely konkrét anyagi jogi szabálya alkalmazható a helyzetre ( 64 ).

70.

A Mangold-ügy tárgyát képező nemzeti jogszabályok olyan közjogi intézkedések voltak, amelyeket a szóban forgó tagállam (Németország) konkrétan egy közösségi jogi kötelezettség (az 1999/70 irányelv átültetésének) végrehajtása érdekében fogadott el. Ez utóbbi irányelv átültetési határideje régen lejárt. Ezért a vonatkozó szabályoknak – az 1999/70 irányelvnek, valamint ezen irányelv nemzeti jogban történő végrehajtásának – létezett egy olyan közösségi jogi kerete, amelyre az egyenlő bánásmód általános elvét (ideértve az életkort figyelmen kívül hagyó egyenlő bánásmódot) alkalmazni lehetett.

71.

Erre tekintettel már jóval könnyebb megérteni a Bíróság Mangold-ügyben hozott döntésének legfontosabb pontjait. Annak azonosítását követően, hogy az egyenlőség általános elve az életkoron alapuló hátrányos megkülönböztetés tilalmát is magában foglalja ( 65 ), a Bíróság először emlékeztetett azon kötelezettségére, hogy „meg kell adnia minden értelmezési segítséget, hogy a nemzeti bíróság meg tudja állapítani [a nemzeti] rendelkezés ezen elvvel való összeegyeztethetőségét”, ha [e] szabályozás a közösségi jog alkalmazási körébe esik ( 66 ). A szóban forgó nemzeti szabályozás „az 1999/70 irányelv végrehajtását célzó intézkedés” volt. ( 67 ) Így az a közösségi jog hatálya alá tartozott, egyúttal alapot szolgáltatott az egyenlőség általános elvének – itt az életkoron alapuló (önkényes) hátrányos megkülönböztetés tilalmának – alkalmazásához.

72.

Tekintettel arra, hogy az általános elvek a közösségi jog teljes rendszere szempontjából alapvető jelentőségűek, a Bíróság azzal folytatta, hogy „az egyenlő bánásmód általános elve, különösen az életkorra tekintettel, nem függhet annak a határidőnek a lejártától, amely a tagállamok számára nyitva áll, hogy [a 2000/78 irányelvet] átültessék” ( 68 ). A 2000/78 irányelv pusztán „az életkoron alapuló hátrányos megkülönböztetés elleni küzdelem általános kereteinek meghatározását” célozta ( 69 ). A Mangold-ügy konkrét összefüggésében azonban az általános elvet az 1999/70 irányelvet végrehajtó nemzeti szabályok további kidolgozása nélkül lehetett alkalmazni. Ezért a nemzeti bíróság feladata az volt, hogy az alapelvet az előtte folyamatban lévő ügyre alkalmazza, és szükség esetén – a hatékony védelem biztosítása érdekében – tekintsen el a nemzeti jogszabály alkalmazásától ( 70 ).

73.

A jelen ügy nem érint az adott helyzetre vonatkozó, olyan konkrét közösségi anyagi jogszabályt, amelyre az egyenlő bánásmód általános elve alkalmazható lenne. A Mangold-ügytől eltérően nem olyan irányelvet végrehajtó nemzeti szabályokról van szó, amelynek átültetési határideje már lejárt. Nincs olyan szerződési rendelkezés vagy egyéb másodlagos közösségi jogforrás sem, amely a helyzetre vonatkozna. Csak az EK 13. cikk ( 71 ) (amely egy közvetlen hatállyal nem bíró, felhatalmazó rendelkezés) és a 2000/78 irányelv kerülhet szóba (mely irányelv átültetési határideje az alapügy tényállásának idején még nem járt le, és amelyet ezért figyelmen kívül kellene hagyni).

74.

E körülmények között nem lehet az egyenlő bánásmód általános elvére egyidejűleg a közösségi jog alkalmazandó, anyagi jogi szabályának létrehozatala, valamint ezen anyagi jogi szabály alkalmazási módjának meghatározása érdekében is hivatkozni.

75.

Ezért úgy vélem, hogy nincs olyan konkrét, közösségi anyagi jogszabály, amely alapján az egyenlő bánásmód általános elvét az előzetes döntéshozatal iránti kérelem tárgyát képező helyzetre alkalmazni lehetne. Az 1. kérdés b) pontját ebben az értelemben válaszolnám meg.

76.

E kérdéssel kapcsolatos elemzésem eredménye ugyanez lenne, ha – a fent kifejtettektől eltérően – a közösségi jogban létezne az életkoron alapuló hátrányos megkülönböztetést tiltó, különös elv (nem pedig az egyenlő bánásmód általános elve, amely magában foglalja az életkort figyelmen kívül hagyó egyenlő bánásmód elvét is).

77.

Ez az elemzés ebben a terjedelemben nézetem szerint elegendő a nemzeti bíróság kérdésének megválaszolásához. A jelen indítvány további részében ezért másodlagosan (arra az esetre, ha a Bíróság az 1. kérdéssel kapcsolatban eltérő következtetésre jutna) a 2. és a 3. kérdést vizsgálom.

78.

Második kérdésével az előterjesztő bíróság lényegében azt kérdezi, hogy az életkoron alapuló hátrányos megkülönböztetésnek a Bíróság által a Mangold-ügyben hozott ítéletben azonosított tilalma alkalmazható-e horizontálisan ( 72 ).

79.

Közismert közösségi jogi szabály, hogy az általános jogelvekre vertikálisan, az állammal szemben lehet hivatkozni. Így például a Bíróság ítélkezési gyakorlata szerint több tagállami intézkedés ütközött már a közösségi jogba amiatt, hogy azok nem voltak összeegyeztethetők az egyenlő bánásmód általános elvével ( 73 ), vagy ezen elv olyan konkrét megnyilvánulásaival, mint amilyen a nemzetiségen alapuló hátrányos megkülönböztetés tilalma különböző összefüggésekben ( 74 ), az alapvető jogok tiszteletben tartása ( 75 ), a bizalomvédelem elve ( 76 ) és az arányosság elve ( 77 ).

80.

A kérdés az, hogy a közösségi jog bármely általános elvét lehet-e vagy kell-e horizontálisan alkalmazni.

81.

A Bostock-ügyben hozott ítéletében a Bíróság kifejtette, hogy az egyenlő bánásmód elve a közösségi tejkvótarendszerből eredő helyzetben nem eredményezheti a felek közötti bérleti jogviszony visszamenőleges módosítását – különösen – közvetlen hatály révén ( 78 ). Az Otto-ügyben a Bíróság kimondta, hogy a közösségi versenyszabályok megsértése beismerésének megtagadása, mint a magánszemély védelemhez való jogának része, nem alkalmazható két magánfél viszonyában ( 79 ).

82.

Véleményem szerint e két ítéletből nem szükségképpen következik az, hogy a közösségi jog általános elvei soha ne lennének horizontálisan alkalmazhatók. Az egyenlő bánásmód elvének a Bostock-ügyben történő alkalmazása visszaható hatállyal ruházott volna fel egy belső törvényt (és így egyéb alapvető elveket sértett volna) ( 80 ). Az Otto-ügyben hozott ítéletben hivatkozott elv pedig a magánszemélyek közigazgatási vagy büntetőjogi szankciókkal szembeni védelmét szolgálja. Ha a magánszemélyek közötti per még közvetetten sem vezethetne ilyen következtetésre, a védelem okafogyott lenne ( 81 ).

83.

Az általános elvek vertikális alkalmazása esetén a magánszemélyek alapvető jogokra hivatkozhatnak az állammal szemben. Ha azonban az e jogokra való hivatkozást a vertikális helyzetekre korlátozzuk, ez azzal a kockázattal jár, hogy ugyanolyan (néha mesterséges) megkülönböztetést teszünk a köz- és a magánszektor között, mint az az irányelvek esetében jól ismert ( 82 ).

84.

A Bíróság továbbá több alkalommal elismerte, hogy az egyenlő bánásmód általános elve akkor alkalmazható horizontálisan, ha azt a Szerződés valamelyik anyagi jogi cikkébe beillesztik. Így a Walrave és Koch ügyben kifejtette, hogy a nemzetiségen alapuló hátrányos megkülönböztetés EK 12., EK 39. és EK 49. cikkben foglalt tilalma nem csupán a hatóságok cselekményeire alkalmazható, hanem a magánszervezetek olyan szabályaira is, amelyek célja a jövedelemszerző tevékenységek és szolgáltatások kollektív módon történő szabályozása, továbbá hogy a hátrányos megkülönböztetés tilalmát kimondó szabály valamennyi, Közösségen belüli jogviszony elbírálásakor alkalmazható ( 83 ). A Walrave és Koch ügy egy olyan magánegyesülettel volt kapcsolatos, amelynek szabályozó funkciója volt és amelyet talán ezért lehetett egy állami szervhez hasonlóan kezelni. A Bíróság ennél is tovább ment az Angonese-ügyben, amelynek tárgya egy magánbankban történő munkavállalás volt, és kimondta, hogy „a nemzetiségen alapuló hátrányos megkülönböztetés [EK 39. cikkben] foglalt tilalmát a magánszemélyekre alkalmazhatónak kell tekinteni” ( 84 ).

85.

A Mangold-ügyben hozott ítéletben azonban a Bíróság az egyenlő bánásmód általános elvét (ideértve az életkort figyelmen kívül hagyó egyenlő bánásmódot) magánszemélyek közötti polgári vitás ügyre alkalmazta, amelyben olyan nemzeti közjogi szabályokat kellett alkalmazni, amelyeket egy közösségi jogi kötelezettség (az 1999/70 irányelv) végrehajtása érdekében fogadtak el. Ezért úgy tűnik számomra, hogy nehezen zárható ki annak lehetősége, hogy a közösségi jog valamely általános elve megfelelő körülmények között horizontálisan alkalmazható legyen.

86.

Már megjegyeztem, hogy nézetem szerint az előzetes döntéshozatal iránti kérelem tárgyát képező helyzet nem tartozik a közösségi jog hatálya alá ( 85 ).

87.

E körülmények között úgy vélem, hogy az egyenlőségnek a Bíróság által a Mangold-ügyben hozott ítéletben azonosított általános elve és az egyenlő bánásmód életkort figyelmen kívül hagyó különös elve nem alkalmazható horizontálisan. Egyúttal elfogadom, hogy egy ilyen elv (vertikálisan és horizontálisan is) alkalmazható lehet annyiban, amennyiben az egy konkrét közösségi jogi kereten belül alkalmazható ( 86 ).

88.

Amennyiben azonban nincs ilyen keret (mint a jelen ügyben), úgy az egyenlőség általános elvét és az egyenlő bánásmód életkort figyelmen kívül hagyó különös elvét nincs mire alkalmazni. Ezért az (vertikálisan és horizontálisan is) csak akkor és annyiban alkalmazható, ha és amennyiben a közösségi jogalkotó elfogadta az EK 13. cikk szerinti szükséges részletes intézkedéseket, és valamennyi átültetési határidő lejárt. Ha ez megtörtént, az általános elvet – mint azt Mazák főtanácsnok jelezte ( 87 ) – a végrehajtási jogszabályok értelmezésére kell használni, és az nem önállóan fog joghatást kifejteni.

89.

Így a Bíróság az egyenlőség általános elvére és az egyenlő bánásmód életkort figyelmen kívül hagyó különös elvére tekintettel természetesen felülvizsgálhatja azt, hogy egy tagállam pontosan melyik utat választja az életkoron alapuló hátrányos megkülönböztetés tilalmától történő, a 2000/78 irányelv 6. cikkének (1) bekezdésében foglalt eltérés megvalósításához. Ez a felülvizsgálat biztosítja, hogy a tagállam által meghozott szociális és politikai döntések az eltérés körébe, és így a tagállam mérlegelési jogkörébe tartozzanak ( 88 ).

90.

Abban is egyetértek az Egyesült Királysággal, hogy egy magánmunkáltatótól nem várható el, hogy iránymutatás nélkül meghozza a 6. cikk (1) bekezdésében foglalt eltérés mögött meghúzódó szociális és politikai döntéseket. E döntések meghozatala és az értük való felelősségvállalás kifejezetten a tagállam feladata.

91.

Rögtön hozzáteszem, hogy amint egy tagállam végrehajtotta a 2000/78 irányelvet, mind a tagállam jogalkotása révén beiktatott szabályok, mind e szabályoknak egy magánmunkáltató által a munkavállalóival kötött magánjogi megállapodásaiban történő alkalmazása alávethető a nemzeti bíróságok, és így a közösségi Bíróság felülvizsgálatának is. A 2000/78 irányelv 3. cikkének (1) bekezdése kétségtelenül egyértelművé teszi, hogy az egyenlőség általános elvét és az egyenlő bánásmód életkort figyelmen kívül hagyó különös elvét (amelyek az irányelv révén érvényesülnek) „minden személyre alkalmazni kell, mind a köz-, mind a magánszféra vonatkozásában, beleértve a köztestületeket is […] [az] alkalmazási és munkakörülmények[re tekintettel], beleértve […] a díjazást”.

92.

Ezen elemzés alapján, amint lejár a 2000/78 irányelv átültetésének határideje ( 89 ), valóban lehet „horizontálisan” hivatkozni az egyenlőség 2000/78 irányelven keresztül érvényesülő általános elvére és az egyenlő bánásmód életkort figyelmen kívül hagyó különös elvére anélkül, hogy a munkaviszony közösségi jog hatálya alá tartozása bármilyen egyéb tényezőt igényelne. A tagállamok által az irányelv végrehajtása során meghozott döntéseket e körülményekre tekintettel kell megítélni.

93.

Ennek megfelelően azt javasolom a Bíróságnak, hogy (ha szükséges) úgy válaszolja meg a nemzeti bíróság által előterjesztett második kérdést, hogy az egyrészről a magánmunkáltatók, másrészről a munkavállalóik vagy a foglalkoztatói nyugellátásukban részesülők és az ő túlélő hozzátartozóik közötti viszonyokban az egyenlőség általános elve és az egyenlő bánásmód életkort figyelmen kívül hagyó különös elve nem alkalmazható egy olyan magánjogi szabály megtámadása érdekében, amelyet nem valamely közösségi jogi kötelezettség végrehajtása érdekében fogadtak el.

94.

A kérdést előterjesztő bíróság lényegében azt kérdezi, hogy kiterjed-e az egyenlőség általános elve és az egyenlő bánásmód életkort figyelmen kívül hagyó különös elve egy olyan rendelkezésre, mint amilyen egy foglalkoztatóinyugdíj-rendszer korkülönbségre vonatkozó rendelkezése.

95.

E kérdés elemzése kétféleképpen közelíthető meg. Egyrészt: az életkorral kapcsolatos hátrányos megkülönböztetés mely típusaira terjed ki az egyenlőség általános elve és az egyenlő bánásmód életkort figyelmen kívül hagyó különös elve? Másrészt: a közösségi jogalkotó mire kívánta kiterjeszteni az egyenlő bánásmód életkort figyelmen kívül hagyó, 2000/78 irányelvben megfogalmazott elvét?

96.

Az első kérdés az, hogy az általános tilalom a relatív és az abszolút életkorra is kiterjed-e. E kérdés megválaszolása attól függ, hogy mit értünk „relatív életkoron alapuló hátrányos megkülönböztetés” alatt. Tekinthetjük úgy, hogy e kifejezés csak azt az esetet fedi le, ha A (magánszemély) azért részesül kedvezőtlenebb elbánásban, mert meghatározott számú évvel idősebb (vagy fiatalabb), mint B (egy másik magánszemély) vagy C (magánszemélyek csoportja). Tágabb értelemben úgy is tekinthetjük, hogy azon esetet is lefedi, ha E és F (két, együttesen vizsgált magánszemély) azért részesül kedvezőtlenebb elbánásban, mert a közöttük – mint pár között – meglévő korkülönbség nagyobb vagy kisebb, mint két, velük összehasonlítható magánszemély (G és H, I és J és így tovább) között meglévő korkülönbség.

97.

Nézetem szerint a relatív életkoron alapuló hátrányos megkülönböztetés mindkét helyzetet átfogja. Mindkét helyzet az életkort használja fel az eltérő, kedvezőtlen elbánást igazoló szempontként, és nem látok elfogadható okot a közöttük lévő különbségtételre. Ugyanez a logika arra a következtetésre vezet, hogy nincs ok kizárni a relatív életkoron alapuló hátrányos megkülönböztetést az egyenlőség általános elvének és az egyenlő bánásmód életkort figyelmen kívül hagyó különös elvének alkalmazási köréből. Ugyanis az érintett személy számára káros hatással járó döntés alapja akkor is az életkora, ha azt nem abszolút, hanem relatív módon fejezik ki.

98.

Ez a megközelítés arra a kérdésre is választ ad, hogy e tilalom csak az elhunyt néhai munkavállalót érintő korkülönbségre vonatkozó rendelkezésből eredő hátrányos megkülönböztetésre vonatkozik-e, vagy a túlélő házastársat (ebben az esetben B. Bartscht) érintő hátrányos megkülönböztetésre is. A hátrányos megkülönböztetés (azokhoz a párokhoz képest, akiknek életkora kevésbé tér el egymásétól) kettejük jellemzőinek egyesítéséből ered, és egyértelműen az életkorhoz kapcsolódik. Nyilvánvaló, hogy egy olyan személy, mint B. Bartsch, aki elhunyt néhai házastársánál több mint 15 évvel fiatalabb, kedvezőtlenebb elbánásban részesül, mint amely akkor illetné meg, ha összehasonlítható helyzetben lenne (vagyis özvegy lenne), de elhunyt néhai házastársánál kevesebb mint 15 évvel lenne fiatalabb. Ez az elbánás a nyugdíjjogosultságban való részesülés vagy az abból való kiesés tekintetében közvetlen hátrányos megkülönböztetést valósít meg az elhunyt néhai munkavállalók özvegyeinek különböző csoportjai között. A kedvezőtlen eredmény egyenesen következik a nyugdíjjogosultság meghatározása tekintetében egy életkorhoz kapcsolódó feltétel alkalmazásából (15 évet meghaladó korkülönbség). B. Bartsch hátrányosan érintett azáltal, hogy nem részesül a nyugdíjban. M. H. Bartsch személyi autonómiáját ( 90 ) hátrányosan érintette az, hogy a halála utáni időszakra vonatkozóan nem tudott házastársáról megfelelően gondoskodni, valamint az, hogy azon szabadságának gyakorlása miatt büntették, hogy nála több mint 15 évvel fiatalabb házastársat válasszon magának.

99.

A Bíróság nemi hovatartozáson alapuló, közvetlen hátrányos megkülönböztetéssel kapcsolatos ítélkezési gyakorlatának analógia alapján történő alkalmazása arra a következtetésre vezetne, hogy mivel a közvetlen hátrányos megkülönböztetés objektíve nem igazolható (lásd például a Dekker-ügyben hozott ítéletet) ( 91 ), valamennyi olyan bánásmód tilos, amely közvetlenül az életkor alapján tesz különbséget. Mindazonáltal úgy tűnik, hogy a közösségi jogalkotó 2000/78 irányelvben kifejezett szándéka egyértelműen az volt, hogy az ilyen bánásmód bizonyos kategóriáinak objektíve igazolhatónak kellene lenniük ( 92 ). Nézetem szerint ez megerősíti a 2. kérdéssel kapcsolatban kifejtett elemzésemet.

100.

A 3. cikk (1) bekezdése értelmében az irányelvet „minden személyre alkalmazni kell, mind a köz-, mind a magánszféra vonatkozásában, beleértve a köztestületeket is […] [az] alkalmazási és munkakörülmények[re tekintettel], beleértve […] a díjazást”. Az állandó ítélkezési gyakorlat szerint a túlélő hozzátartozók részére fizetendő nyugellátás az EK 141. cikk értelmében a „díjazás” kategóriájába tartozik, mint olyan juttatás, amely az elhunyt házastárs munkaviszonyából következik ( 93 ).

101.

A munkaszerződés munkaviszonyt létesített M. H. Bartsch és a BSH között. A túlélő hozzátartozói nyugellátás az EK 141. cikk értelmében „díjazás”, ezért a 2000/78 irányelv 3. cikkének (1) bekezdése szempontjából is „díjazás”. Ezért a 2000/78 irányelv átültetésére nyitva álló határidő lejárta után a korkülönbségre vonatkozó rendelkezés érvényességét az irányelvre tekintettel kellene megítélni.

102.

Ami azt a kérdést illeti, hogy az életkorral kapcsolatos hátrányos megkülönböztetés mely típusaira terjednek ki a szóban forgó elvek, számomra úgy tűnik, hogy e tekintetben mind az irányelv, mind az általános elv alapján végzett elemzésre ugyanazok az érvek vonatkoznak. Azokat az irányelv számos konkrét jellemzője megerősíti.

103.

Először is, a (25) preambulumbekezdés egyértelművé teszi, hogy az irányelv tágan értelmezi az életkoron alapuló hátrányos megkülönböztetés fogalmát. Ez megfelel az általános értelmezési elveknek is, amelyek szerint a hátrányos megkülönböztetés 2. cikkben szereplő fogalmát tágan kell értelmezni, míg a 2. cikk (2) bekezdése b) pontjának i. alpontja szerinti, illetve a 6. cikk szerinti igazolásokat és eltéréseket megszorítóan kell értelmezni. Ha úgy értelmezzük a 2. cikket, hogy az csak az abszolút életkorra vonatkozik („a munkáltató kedvezőtlenebb elbánásban részesít egy ötvenéves személyt, mint egy negyvenévest”), ez a cikkben szereplő elv megszorító értelmezését jelentené. Ez nem felel meg a nemi hovatartozáson alapuló hátrányos megkülönböztetés ( 94 ), vagy bármely, Szerződésen alapuló alapvető szabadság Bíróság általi értelmezésének.

104.

Másodszor, mint azt a Bizottság megjegyzi, ha úgy értelmeznénk a 2. cikket, hogy az csak az abszolút életkorra vonatkozik, ez megkönnyítené a hátrányos megkülönböztetés e rendelkezésben szereplő tilalmának megkerülését. Egy előrelátó munkáltató úgy kerülhetné meg e tilalmat, hogy a fennálló hátrányosan megkülönböztető gyakorlatát a továbbiakban abszolút helyett relatív életkorra alapozza.

105.

Ezért úgy értelmezem az irányelvet, hogy az mind az abszolút, mind a relatív életkoron alapuló hátrányos megkülönböztetést tiltja. Az általános elvvel kapcsolatos elemzésemben úgy véltem, hogy a „relatív életkoron alapuló hátrányos megkülönböztetés” mind az elhunyt néhai munkavállalót, mind a túlélő hozzátartozót hátrányosan megkülönböztető bánásmódot magában foglalja ( 95 ). Nem értem, hogy e tekintetben miért kellene az általános elvnél szűkebben értelmezni azon 2000/78 irányelv 2. cikkében foglalt elvet, mely irányelv célja az egyenlő bánásmód elvének „megvalósítása” ( 96 ).

106.

Ezért a továbbiakban azt veszem alapul, hogy egy olyan korkülönbségre vonatkozó rendelkezés, mint amelyik a nemzeti bíróság előtt folyamatban lévő eljárás tárgyát képezi, a 2000/78 irányelv 2. cikke (2) bekezdésének a) pontja értelmében megvalósíthat közvetlen hátrányos megkülönböztetést ( 97 ), mégpedig mind M. Bartsch, mind pedig a túlélő házastárs, B. Bartsch tekintetében. Emlékeztetni kell azonban arra, hogy az alapügy tényállásának idején az irányelv német jogba való átültetésének határideje még nem járt le.

107.

A kérdést előterjesztő bíróság azt kérdezi, hogy ha egy olyan rendelkezés, mint amilyen a korkülönbségre vonatkozó rendelkezés, eltérő bánásmódot eredményez, e hátrányos megkülönböztetés igazolható-e a munkáltató azon érdekével, amely az önkéntes nyugdíjrendszerekkel együtt járó kockázatok korlátozásához (és e kockázatok mérhetőbbé tételéhez) fűződik ( 98 ). Számomra azonban úgy tűnik, hogy mihelyt egy kockázat mérhető, az már nem „kockázat”, hanem olyan előre látható kötelezettség, amelyet biztosítani lehet. Az is egyértelműnek tűnik, hogy a biztosításmatematikai elemzés számszerűsíteni fogja a „korkülönbségek” következtében valószínűsíthetően előálló kötelezettségeket. A következőkben ezért abból indulok ki, hogy a kérdést előterjesztő bíróság lényegében arra vár választ, hogy a hátrányos megkülönböztetést igazolhatja-e a munkáltatónak egy önkéntes nyugdíjrendszer által viselt kiadások általános jellegű korlátozásához fűződő érdeke.

108.

A 2000/78 irányelv megfelelő elemzési keretet biztosít e kérdés megközelítéséhez. Ha a jelen előzetes döntéshozatal iránti kérelem tárgyát képező helyzet a 2000/78 irányelv átültetési határidejének lejárta után állt volna elő, lehetett volna-e igazolni egy olyan kiegészítő magánnyugdíjrendszerben érvényesülő korkülönbségre vonatkozó rendelkezést, mint milyet a BSH működtet?

109.

A 2000/78 irányelv 2. cikke mind a közvetlen, mind a közvetett hátrányos megkülönböztetés fogalmát meghatározza. A 2. cikk (2) bekezdésének mindkét pontja ugyanúgy kezdődik: „[…] hátrányos megkülönböztetés akkor áll fenn, ha […]”. A 2. cikk (2) bekezdésének a) pontja a közvetlen hátrányos megkülönböztetés fogalmának meghatározásakor nem sugallja azt, hogy az elviekben igazolható lenne. Ezzel szemben a 2. cikk (2) bekezdésének b) pontja kimondja, hogy „közvetett hátrányos megkülönböztetés akkor áll fenn, ha egy látszólag semleges előírás, feltétel vagy gyakorlat […] egy bizonyos életkorú […] személyt […] más személyekkel szemben hátrányos helyzetbe hoz, kivéve ha […] az előírás, feltétel vagy gyakorlat törvényes cél által objektíve igazolható, és a cél elérésére irányuló eszközök megfelelők és szükségesek […]”. Más szóval, ha a 2. cikk (2) bekezdésének b) pontjában foglalt feltétel teljesül, akkor nem állt fenn közvetett hátrányos megkülönböztetés (más esetben igen). Első ránézésre úgy tűnhetne, hogy ez (a contrario) azt sugallja, hogy a 2. cikk (2) bekezdésének a) pontja alá eső hátrányos megkülönböztetés nem lehet objektíve igazolható. Nyilvánvalóan átfedés van azonban a 2. cikk (2) bekezdése b) pontjának szövegezése és az életkoron alapuló hátrányos megkülönböztetést igazoló, a 6. cikk által meghatározott objektív indokok (kiterjesztő) megfogalmazása között.

110.

A 2000/78 irányelv 6. cikkének (1) bekezdése kizárólag az eltérő bánásmód egy konkrét típusának, mégpedig az életkoron alapuló hátrányos megkülönböztetésnek az igazolásával foglalkozik. A rendelkezés a következőképpen kezdődik: „A 2. cikk (2) bekezdése ellenére a tagállamok rendelkezhetnek úgy […]”. Ezen a ponton a jogalkotó nem tesz különbséget a 2. cikk (2) bekezdésének a) pontja (közvetlen hátrányos megkülönböztetés) és a 2. cikk (2) bekezdésének b) pontja (közvetett hátrányos megkülönböztetés) között. Ezzel szemben megengedi, hogy a tagállamok úgy rendelkezzenek, hogy a 2. cikk (2) bekezdésébe ütköző bármely eltérő bánásmód „nem jelent hátrányos megkülönböztetést, ha – a nemzeti jog keretein belül – egy törvényes cél által objektíven és ésszerűen igazolt […] és ha a cél elérésének eszközei megfelelők és szükségesek”. A rendelkezés kifejezetten megjelöl bizonyos konkrét „törvényes célokat” („beleértve a foglalkoztatáspolitikát, a munkaerő-piaci és a szakképzési célkitűzéseket”), ami azonban (tekintettel a „beleértve” szó használatára) nem tekintendő kimerítő jellegű felsorolásnak. E bevezetés után az a), b) és c) pont (megint csak példálózó jelleggel) az eltérő bánásmód olyan konkrét típusait jelöli meg, amelyek látszólag részben közvetlen hátrányos megkülönböztetést ( 99 ), részben közvetett hátrányos megkülönböztetést ( 100 ) valósítanak meg az életkorra tekintettel. A 6. cikk (2) bekezdése a foglalkoztatási szociális biztonsági rendszerek vonatkozásában rendelkezik az életkorhoz kapcsolódó eltérő bánásmód bizonyos típusairól.

111.

Méltányos lenne azt mondani, hogy a 6. cikk (1) bekezdésében foglalt, „elfogadható” eltérő elbánás konkrét példáinak többsége az életkor döntési szempontként történő, közvetlen használatát jelenti („idősebb munkavállalók”, „minimumkorhatár”, „felvétel maximális korhatárhoz kötése”) ( 101 ). A döntési szempont tehát nem „egy látszólag semleges előírás, feltétel vagy gyakorlat” (mint az a közvetett hátrányos megkülönböztetés 2. cikk (2) bekezdésének b) pontjában foglalt meghatározásában szerepel). Ezzel szemben az gyakran világos és egyértelmű, életkoron alapuló eltérő bánásmód.

112.

Az egyetlen levonható logikus következtetés az, hogy a 2000/78 irányelv kifejezetten megengedi a közvetlenül az életkoron alapuló eltérő bánásmód meghatározott fajtáit, feltéve hogy azok „egy törvényes cél által objektíven és ésszerűen igazolt[ak] […] és ha a cél elérésének eszközei megfelelők és szükségesek”. A szöveg ezen elemzését erősíti meg a Bíróság Palacios de la Villa ügyben hozott ítélete ( 102 ), amely a nemzeti jog egy kényszernyugdíjazásra vonatkozó rendelkezésével volt kapcsolatos ( 103 ). A 2000/78 irányelv (14) preambulumbekezdése kimondja, hogy „[e]z az irányelv [ ( 104 )] nem érinti a nyugdíjkorhatárt meghatározó nemzeti rendelkezéseket”. Azonban az irányelv egyik anyagi jogi rendelkezése sem vonja ki hatálya alól a nyugdíjazásra vonatkozó rendelkezéseket. A Bíróság úgy vélte, hogy egy ilyen rendelkezés az irányelv hatálya alá tartozik, és az életkoron alapuló, közvetlen hátrányos megkülönböztetést valósít meg ( 105 ). Mindazonáltal úgy döntött, hogy a rendelkezés olyan célt szolgál, amely az irányelv 6. cikkének (1) bekezdése alapján objektíven és ésszerűen igazolta az életkoron alapuló eltérő bánásmódot ( 106 ).

113.

A korkülönbségre vonatkozó rendelkezés a 6. cikk (1) bekezdésének a), b) vagy c) pontjában foglalt konkrét példák egyikébe sem illeszkedik pontosan. A munkáltatónak egy önkéntes nyugdíjrendszer által viselt kiadások általános jellegű korlátozásához fűződő érdeke ( 107 ) a 6. cikk (2) bekezdése szerinti eltérés mögött meghúzódó tényezőkre emlékeztet. Az általános értelmezési elv szerint az eltéréseket szűken kell értelmezni. Ugyanakkor egyértelmű, hogy a 6. cikk nem tartalmazza a megengedhető eltérések kimerítő jellegű felsorolását.

114.

Ha a tagállam már átültette volna a 2000/78 irányelvet, (feltehetően) meghozott volna bizonyos politikai jellegű döntéseket. Ha úgy döntött volna, hogy az irányelv 6. cikkének (2) bekezdésére hivatkozva megengedi, hogy egy magánmunkáltató olyan rendelkezést szerepeltessen a foglalkoztatóinyugdíj-rendszerében, mint amilyen a korkülönbségre vonatkozó rendelkezés, a Bíróságnak először azt kellett volna eldöntenie, hogy a korkülönbségre vonatkozó rendelkezés alkalmazása eltérésnek minősül-e, és (ha igen) ezután kellett volna értékelni a fennálló rendszert az arányosság szempontjából.

115.

Egyrészt a közösségi jog jelen állása szerint a tagállamok, valamint adott esetben a nemzeti szintű ipar két oldalának szereplői meglehetősen széles mérlegelési jogkörrel rendelkeznek nemcsak a szociál- és foglalkoztatáspolitika területét érintő célok, hanem az e kitűzött célok elérésére alkalmas intézkedések megválasztása terén is ( 108 ).

116.

Másrészt a Bíróság következetesen megszorítóan közelíti meg azokat a nyugdíjrendszereket, amelyek, mint a jelen ügyben, a személyek bizonyos csoportjait kizárják az ellátásokból, szemben azokkal, amelyek eltérő ellátást nyújtanak számukra. Különösen, a Bíróság úgy határolta be a Barber-ügyben hozott ítélet ( 109 ) visszaható hatályának kizárását, hogy az a nyugdíjrendszer korábbi típusára nem alkalmazható. ( 110 ) A Bíróság körültekintő volt a biztosításmatematikai számításokon alapuló indokoknak az eltérő bánásmód igazolása érdekében történő elfogadása tekintetében is. ( 111 )

117.

A kérdést előterjesztő bíróság úgy véli, hogy a korkülönbségre vonatkozó rendelkezés összeegyeztethető a belső joggal, mert az „méltányos indokon”, nevezetesen a munkáltatónak az önkéntes nyugdíjrendszerek által viselt kiadások általános jellegű korlátozásához fűződő érdekén ( 112 ) alapul. Ráadásul e megfontolások szorosan kapcsolódnak a korkülönbségre vonatkozó rendelkezéshez. A kiadások korlátozása demográfiai feltételen alapul: minél fiatalabbak a túlélő hozzátartozók a foglalkozási nyugdíjban részesült munkavállalókhoz viszonyítva, átlagban annál tovább kell a munkáltatónak a túlélő hozzátartozó részére nyugellátást fizetnie.

118.

Tekintettel arra, hogy a tagállamok széles mérlegelési jogkörrel rendelkeznek a szociál- és foglalkoztatáspolitika területén, kész vagyok elfogadni, hogy egy tagállam által meghozott azon politikai döntés, amely megengedi, hogy a magánnyugdíjrendszerek valamilyen korkülönbségre vonatkozó rendelkezést tartalmazzanak, elviekben szolgálhat a 2000/78 irányelv 6. cikkének (1) bekezdése szerinti törvényes célt.

119.

Nézetem szerint azonban egy olyan rendszer – mint amilyen a BSH rendszere –, amely egy B. Bartsch helyzetében lévő özvegyet ( 113 ) a rendszer alapján teljesítendő valamennyi fizetésből kizár, valószínűleg nem állná ki a 6. cikk (1) bekezdése szerinti arányosságtesztjét, amelynek értelmében a törvényes célok elérése eszközeinek „megfelelő[ne]k és szükséges[n]ek” kell lenniük.

120.

Először is, a BSH képviselője által a tárgyaláson adott válaszból kitűnik, hogy amikor a nyugdíjrendszert eredetileg létrehozták, a társaság csak arra figyelt, hogy hogyan osszák szét a (rendelkezésre álló) forrásokat.

121.

Másodszor, nem nehéz elképzelni az önkéntes nyugdíjrendszerek által viselt kiadások korlátozásának a túlélő hozzátartozók teljes kizárásánál kevésbé kirívó módjait. Például csökkentett összegű ellátás fizethető a fiatalabb túlélő hozzátartozóknak, esetleg egy mozgó skála alapján; vagy az is elképzelhető, hogy a kifizetések csak akkor kezdődnek, amikor a túlélő hozzátartozók meghatározott életkort betöltöttek.

122.

Harmadszor, a Bíróság rendelkezésére álló dokumentumokban semmi nem utal arra, hogy a túlélő hozzátartozói nyugellátást csak akkor kellene fizetni, ha a munkavállaló meghatározott életkor betöltését követően hal meg. Így olyan helyzetben, amelynek során a munkavállaló és a túlélő hozzátartozó azonos életkorú, és a munkavállaló 40 évesen hal meg, a túlélő hozzátartozó nyugellátásban fog részesülni. Ezzel szemben az a túlélő hozzátartozó, aki 16 évvel fiatalabb 56 éves korában elhunyt, néhai munkavállaló házastársánál, semmit nem fog kapni. Nincs azonban jelentős különbség e két túlélő hozzátartozó között (mindketten negyvenévesek) a saját várható élettartamuk, és így azon időtartam hossza tekintetében, ameddig valószínűsíthetően túlélő hozzátartozói nyugellátásban fognak részesülni.

123.

Ha a 3. kérdés b) pontját a hátrányos megkülönböztetést tiltó általános elvnek az életkorra – mint konkrét megkülönböztetési okra – történő alkalmazásával elemezzük, nehezen látható be, hogy az ilyen életkoron alapuló hátrányos megkülönböztetés hogyan lenne igazolható. Mindenesetre a rendszer nem állná ki az arányosság tesztjét.

124.

Ezért szükség esetén azt a következtetést vonnám le, hogy egy olyan rendelkezés, mint a jelen ügy alapeljárásának tárgyát képező korkülönbségre vonatkozó rendelkezés, nem igazolható azzal, hogy a munkáltató az önkéntes nyugdíjrendszer által viselt összes kiadás korlátozásában érdekelt.

125.

A kérdést előterjesztő bíróság azt kérdezi, hogy az életkoron alapuló hátrányos megkülönböztetés esetleges tilalmának a foglalkoztatói nyugellátási jogban korlátlan visszaható hatálya van-e. Ha nem, ez milyen módon korlátozott?

126.

Jóllehet a tagállami bíróság az előzetes döntéshozatalra utaló határozatban arra vár választ, hogy mi az a konkrét időpont, amelytől az életkoron alapuló hátrányos megkülönböztetés esetleges tilalma alkalmazható, és e tilalom alkalmazása hogyan egyeztethető össze a bizalomvédelem elvével, egyértelmű, hogy a 3. kérdés c) pontja valójában arra irányul, hogy korlátozható-e a jelen ügyben meghozandó ítélet időbeli hatálya ( 114 ). Ezért a kérdést erre tekintettel válaszolom meg.

127.

Valamely ítélet visszaható hatálya csak kivételesen, és két feltétel teljesülése esetén korlátozható. Először is, egyébként súlyos gazdasági következmények veszélyének kell fennállnia; másodszor, a jogalanyokat és a nemzeti hatóságokat a közösségi jogi előírások terjedelmére vonatkozó objektív és jelentős bizonytalanságnak kellett a közösségi joggal összhangban nem álló magatartásra indítania ( 115 ). E feltételek kumulatívak.

128.

Továbbá egy ítélet visszaható hatályának bármely korlátozását a Bíróságnak kell kimondania, a kért értelmezéssel kapcsolatos döntését tartalmazó első ítéletében. ( 116 )

129.

Véleményem szerint a jelen ügyben meghozandó ítélet visszaható hatályát nem kell korlátozni.

130.

Először is, nem áll a Bíróság rendelkezésére (akár az előzetes döntéshozatalra utaló határozatból, akár a BSH-tól vagy Németországtól származó ( 117 )) olyan bizonyíték, amely elégséges volna annak bemutatásához, hogy súlyos gazdasági következmények veszélye állna fenn, ha a Bíróság nem korlátozná ítéletének időbeli hatályát.

131.

Másodszor, a Bíróság nem korlátozta a Mangold-ügyben hozott ítéletének időbeli hatályát. Márpedig ezen ítélet azonosította azt az elvet, amelyet (e feltételezés alapján) a jelen ügyben alkalmazni kellene.

132.

Még ha úgy is vélnénk, hogy ez az első alkalom, amikor a Bíróságnak meg kell fontolnia az elvnek egy magánfinanszírozású foglalkoztatói nyugdíjbiztosításra történő alkalmazását, a két (kumulatív) feltétel közül az első még mindig nem teljesülne.

133.

Ezért a jelen ügyben meghozandó ítélet időbeli hatályát nem kell korlátozni.

134.

Következésképpen javasolom, hogy a feltett kérdésekre a Bíróság a következő választ adja:

A tagállamok nem kötelesek védelmet biztosítani az egyenlőség általános (az életkort figyelmen kívül hagyó egyenlő bánásmód elvét is magában foglaló) közösségi jogi elve alapján, ha az állítólagos hátrányosan megkülönböztető bánásmód nem tartozik a közösségi jog hatálya alá.

Nincs a közösségi jogban olyan konkrét anyagi jogi szabály, amelynek alapján az előzetes döntéshozatal iránti kérelem tárgyát képező helyzetre az egyenlőség általános (az életkort figyelmen kívül hagyó egyenlő bánásmód elvét is magában foglaló) elvét kellene alkalmazni.