1. 

A jelen ügy tárgyát az alapvetően a francia posta által leányvállalata, a gyorspostaszolgálatként működő SFMI-Chronopost számára nyújtott logisztikai és kereskedelmi segítségnyújtással kapcsolatos, hosszú ideje tartó eljárásban benyújtott második fellebbezés képezi. A Bizottság a 98/365 határozatában (a továbbiakban: megtámadott határozat) kimondta, hogy az ilyen segítségnyújtás nem minősül állami támogatásnak ( 2 ). Az SFMI-Chronopost versenytársai keresetet indítottak az Elsőfokú Bíróság előtt (a továbbiakban: Ufex I.-ügy) ( 3 ), amely alapján megsemmisítették a megtámadott határozatot. A Bíróság az első fellebbezési eljárásban (a továbbiakban: Chronopost I.-ügy) ( 4 ) hatályon kívül helyezte az Elsőfokú Bíróság határozatát, és visszautalta elé az ügyet. A jelen fellebbezési eljárás az Elsőfokú Bíróságnak a megtámadott határozatot ismételten megsemmisítő, utóbb hozott ítélete ellen (a továbbiakban: megtámadott ítélet; UFEX II.-ügy) irányul ( 5 ).

2. 

A jelen eljárásban felvetett fellebbezési jogalapok a következőket érintik: (i) az Elsőfokú Bíróság összetétele a megtámadott ítéletet eredményező eljárásban, (ii) az Elsőfokú Bíróság elfogadhatatlan jogalapra adott-e érdemi választ, (iii) az Elsőfokú Bíróság felülvizsgálata a Bizottság megtámadott határozatának indokolása tekintetében, valamint (iv) az Elsőfokú Bíróságnak az állami támogatás fogalmára vonatkozó értékelése az SFMI-Chronopost részére való ügyfélkör-átruházás során.

3.

A jelen ügy alapjául szolgáló jogvita eredete a Bizottsághoz 1990 decemberében benyújtott panaszra vezethető vissza. A megtámadott ítélet kifejti az ügy hátterét:

4.

A Bizottsághoz benyújtott panasz mellett „1993. június 16-án az SFEI és más vállalkozások keresetet nyújtottak be a Tribunal de commerce de Paris [párizsi kereskedelmi törvényszék] előtt, az SFMI-vel, a Chronoposttal, La Poste-tal és másokkal szemben. A keresetlevélhez csatolták a Braxton associés társaság második tanulmányát, amely naprakésszé tette az első tanulmány adatait, és a tanulmány értékelési időszakát kiterjesztette az 1991. év végéig. 1994. január 5-i ítéletével a Tribunal de commerce de Paris több előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdést tett fel a Bíróságnak, a Szerződés 92. cikkének és az EK-Szerződés 93. cikkének (jelenleg EK 88. cikk) értelmezéséről, amelyek egyike az állami támogatásnak a jelen ügy körülményei között vett fogalmára vonatkozott. A francia kormány az 1994. május 10-i észrevételeinek mellékletéhez csatolta az Ernst & Young társaság által készített gazdasági tanulmányt. Az […] SFEI és társai ügyben ( 8 )1996. július 11-én hozott ítéletében […] a Bíróság így határozott: »valamely közvállalkozás által azon magánjogi leányvállalatai számára nyújtott logisztikai és kereskedelmi segítség, amelyek a szabad versenyen alapuló nyitott piacgazdaság elvével összhangban tevékenykednek, alkalmas arra, hogy a Szerződés 92. cikke értelmében vett állami támogatásnak minősüljön, ha az ellenszolgáltatásként kapott díjazás alacsonyabb a normális piaci körülmények között igényelt díjazáshoz képest« (62. pont).” ( 9 )

5.

A Bizottság 1993-ban további adatokat kért és kapott Franciaországtól. 1996 márciusában értesítette Franciaországot az EK-Szerződés 93. cikkének (2) bekezdése (jelenleg EK 88. cikk (2) bekezdése) szerinti eljárás megindításáról, amelynek tárgyát azon feltételezett támogatások képezték, amelyeket állítólag Franciaország engedélyezett az SFMI-Chronopost társaság számára. A Bizottság 1996. július 17-én tette közzé hivatalos közleményét az eljárás megindításáról ( 10 ).

6.

1996. augusztus 17-én az SFEI e közleményre válaszul benyújtotta észrevételeit a Bizottságnak, melyekhez a Bain & Co. iroda által készített gazdasági tanulmányt csatolta ( 11 ). Franciaország a Deloitte Touche Tohmatsu által készített gazdasági tanulmány csatolásával válaszolt.

7.

A Bizottság 1997. október 1-jén fogadta el a megtámadott határozatot. Ennek 1. cikkében megállapítja, hogy „[a] La Poste által a leányvállalata, az SFMI-Chronopost számára nyújtott logisztikai és kereskedelmi támogatás [illetve az panasz tárgyává tett egyéb intézkedések] nem minősülnek állami támogatásnak”.

8.

Az 1997. december 30-án benyújtott keresetében az UFEX, a DHL International, a Federal Express és a CRIE a megtámadott határozat megsemmisítését kérte az Elsőfokú Bíróságtól. Franciaország, a La Poste, valamint a Chronopost később a Bizottság támogatása érdekében beavatkoztak az eljárásba.

9.

Az ügyet az Elsőfokú Bíróság kibővített negyedik tanácsának osztották ki, és kijelölték előadó bírót.

10.

A felperesek négy megsemmisítési jogalapra hivatkoztak, amelyeket (i) a védekezéshez való jog megsértésére, (ii) az indokolás elégtelenségére, (iii) a ténybeli tévedésre és nyilvánvaló értékelési hibára, valamint arra alapítottak, hogy (iv) a Bizottság tévesen alkalmazta az állami támogatás fogalmát, egyrészt mivel a La Poste által az SFMI-Chronopost részére nyújtott támogatás díjazásának elemzésénél nem vette figyelembe a rendes piaci körülményeket, másrészt mivel e fogalomból kizárt olyan különböző intézkedéseket, amelyekben az SFMI-Chronopost részesedett.

11.

Az Elsőfokú Bíróság helyt adott a negyedik jogalap első részének és megsemmisítette a megtámadott határozat 1. cikkét annyiban, amennyiben az kimondta, hogy a La Poste által az SFMI-Chronopost számára nyújtott logisztikai és kereskedelmi segítségnyújtás nem minősül állami támogatásnak. Az Elsőfokú Bíróság a negyedik jogalap második részének és a további jogalapoknak a vizsgálatát szükségtelennek ítélte annyiban, amennyiben azok a La Poste által a Chronopost számára nyújtott logisztikai és kereskedelmi segítséghez kapcsolódnak. Szükségtelen volt különösen a második jogalap vizsgálata. Az Elsőfokú Bíróság ugyancsak elutasította az első jogalapot, valamint a harmadik jogalap azon részeit, amelyek nem kapcsolódtak a negyedik jogalap kapcsán megvizsgált panaszokhoz.

12.

A Chronopost, a La Poste és Franciaország a Bíróság Hivatalához 2001. február 19-én, illetve 23-án benyújtott kérelmeikkel fellebbezést nyújtottak be az Ufex I.-ügyben hozott ítélet ellen.

13.

A fellebbező felek több jogalapra is hivatkoztak, amelyek közül az első arra vonatkozott, hogy az Elsőfokú Bíróság megsértette a Szerződés 92. cikkének (1) bekezdését (jelenleg EK 87. cikk (1) bekezdése) az SFEI-ügyben hozott ítéletben használt „rendes piaci körülmények” fogalmának helytelen értelmezése következtében. Az Elsőfokú Bíróság az Ufex I.-ügyben hozott ítélet 75. pontjában kimondta, hogy a Bizottságnak legalább azt kellett volna ellenőriznie, hogy a La Poste által kapott ellenszolgáltatás összehasonlítható-e azzal, amelyet valamely, a nem fenntartott ágazatban működő, magánkézben lévő pénzügyi társaság, illetve magánkézben lévő vállalkozások csoportja igényel.

14.

A Bíróság megítélése szerint a szóban forgó értékelés jogilag téves volt abban a tekintetben, hogy figyelmen kívül hagyta, hogy a La Poste helyzete nagyban különbözik valamely magánkézben lévő társaság helyzetétől, amely rendes piaci körülmények között működik. A La Poste-nak, mint az EK-Szerződés 90. cikkének (2) bekezdése (jelenleg az EK 86. cikk (2) bekezdése) értelmében vett általános gazdasági érdekű szolgáltatással megbízott vállalkozásnak jelentős infrastruktúrát és eszközöket kellett beszereznie, amelyek lehetővé teszik, hogy alapvető postai szolgáltatásokat nyújtson minden felhasználó számára, beleértve azokat a területeket is, ahol a díjak nem fedezik a szolgáltatás költségeit. Következésképpen a La Poste hálózatának felépítése és fenntartása nem felelt meg a tisztán kereskedelmi logikának, így azt magánvállalkozás soha nem vállalta volna. Egyebekben a logisztikai és kereskedelmi támogatás ellátása pontosan ennek a hálózatnak a rendelkezésre bocsátásából állt. Következésképpen a szóban forgó támogatás elválaszthatatlanul kapcsolódott a La Poste hálózatához. A Bíróság kimondta:

15.

A fentieknek megfelelően a Bíróság az első jogalapot megalapozottnak találta. A Bíróság a további jogalapok vizsgálata nélkül hatályon kívül helyezte az Ufex I.-ügyben hozott ítéletet, és visszautalta az ügyet az Elsőfokú Bíróság elé.

16.

Az ügyet az Elsőfokú Bíróság elé való visszautalását követően először az Elsőfokú Bíróság kibővített negyedik tanácsának osztották ki és az Ufex I.-ügy előadó bíróját jelölték ki előadó bíróként. Az Elsőfokú Bíróság tanácsainak összetételét módosító 2004. szeptember 13-i határozatot ( 15 ) követően az ügy előadó bíróját a kibővített harmadik tanácsba osztották be, ezért a jelen ügyet ennek a tanácsnak osztották ki.

17.

A felperesek alapvetően az Ufex I.-ügyben hozott ítélet ( 16 ) alapját képező eljárásban hivatkozott második, harmadik és negyedik jogalapra alapozták kérelmüket. A negyedik jogalap második része ezúttal a rendes piaci körülmények Chronopost I.-ügyben hozott ítéletben kifejtett fogalmának hibás alkalmazására hivatkozott.

18.

A 2005. június 15-én tartott tárgyaláson a felek előadták észrevételeiket, valamint választ adtak az Elsőfokú Bíróság által feltett kérdésekre.

19.

Az Elsőfokú Bíróság helyt adott a második jogalapnak (ami az indokolás elégtelenségére vonatkozott), valamint a negyedik jogalap második részében a Postadex átruházása tekintetében megfogalmazott kifogásnak. Az Elsőfokú Bíróság minden további kifogást elutasított, a negyedik jogalap eső részében kifejtettek kivételével, amelyeket vizsgálatra alkalmatlannak ítélt. Az Elsőfokú Bíróság megsemmisítette a megtámadott határozatot annyiban, amennyiben az kimondta, hogy sem a La Poste által leányvállalata, az SFMI-Chronopost számára nyújtott logisztikai és kereskedelmi segítség, sem a Postadex átruházása nem minősül az SFMI-Chronopost számára nyújtott állami támogatásnak.

20.

A Chronopost (C-341/06. P. sz. ügy) és a La Poste (C-342/06. P. sz. ügy) a Bíróság Hivatalánál 2006. augusztus 4-én, illetve 7-én benyújtott kérelmeikkel fellebbeztek az Elsőfokú Bíróság ítélete ellen. A fellebbező felek a megtámadott ítélet hatályon kívül helyezését és a felpereseknek az ügyben felmerült költségek viselésére való kötelezését kérik. A Chronopost továbbá érdemi döntés hozatalát, valamint a megtámadott határozat jogszerűségének megállapítását kéri a Bíróságtól.

21.

Az UFEX, a DHL Express (Franciaország) (korábban: DHL International), a Federal Express International (Franciaország) és a CRIE (felszámolás alatt) közös ellenkérelmet terjesztettek elő az egyes fellebbezések tekintetében. Sem Franciaország, sem a Bizottság nem nyújtott be ellenkérelmet ( 17 ). A Bíróság elnöke a Bíróság eljárási szabályzatának 117. cikke alapján engedélyezte a Chronopost és a La Poste számára, hogy az elfogadhatatlansági kifogások tekintetében választ nyújtson be. Az UFEX ezt követően viszonválaszt terjesztett elő.

22.

A Bíróság elnöke 2007. április 18-i végzésével egyesítette a két fellebbezési ügyet.

23.

A felek tárgyalás tartását nem kérték, és a Bíróság nem is tartott tárgyalást.

24.

A fellebbező felek állítása szerint sérült a tisztességes eljáráshoz való joguk azáltal, hogy a megtámadott ítélethez vezető eljárás előadó bírája az Ufex I.-ügyben hozott ítéletet megelőző eljárásban ugyancsak előadó bíróként járt el.

25.

A Bíróság eljárási szabályzata 42. cikkének 2. §-a szerint „az eljárás további részében semmilyen új jogalapot nem lehet felhozni, kivéve ha az olyan jogi vagy ténybeli helyzetből származik, amely az eljárás során merült fel”.

26.

A 118. cikk értelmében a 42. cikk 2. §-a megfelelően alkalmazandó a Bíróság előtti olyan eljárásban, amelynek tárgya az Elsőfokú Bíróság határozata elleni fellebbezés.

27.

A 48. cikk 2. §-a szó szerint megismétli a Bíróság eljárási szabályzata 42. cikkének 2. §-át.

28.

A 118. cikk a következőképpen rendelkezik:

„1. §   Ha a Bíróság valamelyik tanács ítéletét vagy végzését helyezi hatályon kívül, az Elsőfokú Bíróság elnöke az ügyet másik, azonos számú bíróból álló tanácsnak oszthatja ki.

2. §   Ha a Bíróság a teljes ülésben vagy nagytanácsban eljáró Elsőfokú Bíróság által hozott ítéletet vagy végzést helyez hatályon kívül, az ügyet annak a bírói testületnek osztják ki, amely a kérdéses határozatot hozta.

2a. §   Ha a Bíróság az egyesbíróként eljáró Elsőfokú Bíróság által hozott ítéletet vagy végzést helyez hatályon kívül, az Elsőfokú Bíróság elnöke az ügyet olyan három bíróból álló tanácsnak osztja ki, amelynek az alapeljárásban eljárt bíró nem tagja.

[…]”

29.

A fellebbező felek állítása szerint, habár a Közösség maga nem tagja az emberi jogok és az alapvető szabadságok védelméről szóló egyezménynek (a továbbiakban: EJEE), köteles az egyezmény által biztosított jogokat tiszteletben tartani. A független és pártatlan bírósághoz való jog az EJEE 6. cikke szerinti tisztességes eljáráshoz való jog részét képezi. Ezen jog sérelmét megvalósíthatja a nyilvánvaló (objektív) részrehajlás, ami abban az esetben merül fel, ha a bíróság összetétele jogszerű kételyeket támaszt annak pártatlansága tekintetében. Mind az Emberi Jogok Európai Bírósága, mind a francia bíróságok ítélkezési gyakorlata azt mutatja, hogy az ugyanazon bíró megismételt eljárásban való jelenléte ilyen kételyeket támaszt. A La Poste megítélése szerint az Elsőfokú Bíróság eljárási szabályzata 118. cikkének 1. és 2a. §-a kifejezi az azzal kapcsolatos aggályokat, ha bírák olyan ügy felülvizsgálatában vesznek részt, amelynek megelőző elbírálásakor is eljártak.

30.

Az UFEX válaszaiban úgy érvel, hogy mivel a hivatkozott jogalap új, a Bíróság eljárási szabályzata értelmében elfogadhatatlan. Kifejti, hogy az Elsőfokú Bíróság Hivatala a tárgyalást megelőzően értesítéseiben tájékoztatta a fellebbező feleket a bíróság összetételéről, illetve a tárgyalásra készített jelentés tartalmazta az előadó bíró nevét. A fellebbező felek ennek ellenére nem emeltek kifogást az Elsőfokú Bíróság előtt. A Petrides-ügyben hozott ítélet ( 18 ) rámutat arra, hogy valamely olyan eljárási biztosíték, amelyről a felek korábban lemondtak, nem képezheti fellebbezés alapját.

31.

A jogalap érdeme tekintetében az UFEX először kifejti, hogy az Elsőfokú Bíróság összetétele a megtámadott ítélet meghozatala során megfelelt az Elsőfokú Bíróság eljárási szabályzata 118. cikkének, amely arra az esetre határozza meg az Elsőfokú Bíróság összetételét, amikor az egy korábban hozott határozatának Bíróság általi hatályon kívül helyezését követően hozzá visszautalt ügyben jár el. Továbbá, a Közösség bíróságainak összetételét meghatározó kollegialitás elve a részrehajlás kockázatának semlegesítését szolgálja. Másodszor, a szóban forgó közösségi rendelkezések nem ellentétesek az EJEE 6. cikkének (1) bekezdésével. Az UFEX állítása szerint az Emberi Jogok Európai Bírósága a kérdést esetről-esetre vizsgálja, és nem állított fel olyan általános elvet, miszerint a megismételt eljárásban nem járhat el a megelőző eljárásban részt vett bíró. Harmadszor, az eljárási szabályok figyelembe veszik a tagállamok sokrétű hagyományait. Emellett a közösségi igazságszolgáltatás gondos ügyintézését szolgálja, ha az Elsőfokú Bíróság elé visszautalt összetett ügyben a korábbi előadó bíró jár el.

32.

A fellebbező felek válaszaikban vitatják az UFEX által felhozott elfogadhatatlansági kifogást. A Chronopost megítélése szerint a hivatkozott jogalap az ügyben nem alkalmazható, mivel a pártatlan bírósághoz való jog megsértése az alapvető eljárási követelmények sérelmével jár. Ezt pedig a Bíróság által hivatalból vizsgálandó imperatív jogalapnak kell tekinteni.

33.

A fellebbező felek állítása szerint az elfogadhatatlansági kifogás mindenképpen megalapozatlan. A szóban forgó jogalapot nem lehetett volna felhozni a megtámadott ítélet meghozatala előtt. A fellebbezési eljárás során hivatkozott minden jogalap szükségszerűen új abban a tekintetben, hogy a megtámadott ítéletet kérdőjelezi meg. A pártatlan bírósághoz való jog elidegeníthetetlen, és arról mint eljárási biztosítékról nem lehet lemondani. A fellebbező felek továbbá kifejtik, hogy nincs olyan eljárás, amely az Elsőfokú Bíróság összetételének vagy egy adott bíró eljárásban való részvételének kifogásolását szolgálná. Végül a Chronopost azt állítja, hogy az Elsőfokú Bíróság Hivatalának értesítései nem tartalmazták a testületet alkotó bírák nevét, továbbá hogy nem kézbesítették részére a tárgyalásra készített jelentés másolatát.

34.

Az UFEX viszonválaszaiban úgy érvel, hogy az az állítás, miszerint a hivatkozott jogalap imperatív jellegű, önmagában új jogalapnak minősül. Tekintettel arra, hogy alapvető jogok sérelme nem valósult meg, ez a jogalap szintén nem alkalmazható. A fellebbező felek az Elsőfokú Bíróság eljárási szabályzata 48. cikkének 2. §-a alapján hivatkozhattak volna a szóban forgó jogalapra az Elsőfokú Bíróság előtt. A fellebbezési eljárásban hivatkozott jogalapok nem minősülnek szükségszerűen újnak arra tekintettel, hogy azokra az alsóbb szintű bíróság előtt vitatott kérdésekkel kapcsolatban kellene hivatkozni. Ha új jogalapról van szó, a Bíróság eljárási szabályzata 118. cikke értelmében az eljárási szabályzat 42. cikkének 2. §-át kell alkalmazni a fellebbezési eljárásban. Az UFEX azt is megjegyzi, hogy a Chronopostnak ismernie kellett az Elsőfokú Bíróság tanácsainak összetételét, mivel azokat a Hivatalos Lapban közzétették ( 19 ).

35.

Az elfogadhatóság tekintetében emlékeztetni szeretnék arra, hogy a Chronopost és a La Poste a Bizottság oldalán beavatkozóként vettek részt az Elsőfokú Bíróság előtti eljárásban.

36.

A Bíróság alapokmányának 40. cikke értelmében a beavatkozó tevékenysége kizárólag az egyik fél kérelmének támogatására irányulhat. A közösségi bíróságok ezt a korlátozást akként értelmezik, hogy az kizárja a beavatkozó számára olyan érvek, illetve jogalapok felvetését, amelyek semmilyen tekintetben nem kapcsolódnak a jogvita alapját képező, a felperes, illetve az alperes által meghatározott kérdésekhez ( 20 ).

37.

Az Elsőfokú Bíróság összetételén alapuló eljárási szabálysértés állítása nem hozható kapcsolatba a Bizottság által ezen bíróság előtt hivatkozott jogalapokkal. Következésképpen a Chronopost-nak és a La Poste-nak nem volt lehetősége hivatkozni erre a jogalapra az Elsőfokú Bíróság előtt.

38.

Felmerülhet a kérdés, hogy volt-e lehetősége magának a Bizottságnak arra, hogy hivatkozzon a szóban forgó jogalapra az Elsőfokú Bíróság előtti eljárásban.

39.

Az Elsőfokú Bíróság eljárási szabályzata 48. cikkének 2. §-a értelmében az eljárás további részében semmilyen új jogalapot nem lehet felhozni, kivéve ha az olyan helyzetből származik, amely az eljárás során merült fel. Az Elsőfokú Bíróság objektív tesztet alkalmaz annak eldöntésére, hogy a szóban forgó helyzet az eljárás során „merült-e fel”, azaz, hogy az adott fél képes volt-e korábban tudomást szerezni az adatokról ( 21 ).

40.

Az Elsőfokú Bíróság azon tanácsának összetétele, amelyre az ügyet a Bíróság általi visszautalást követően kiosztották, magától értetődően olyan helyzet, ami az eljárás kezdetét megelőzően nem merülhetett fel. Tehát az Elsőfokú Bíróság eljárási szabályzata 48. cikkének 2. §-a értelmében a Bizottságnak jogában állt volna új jogalapként kifogásolni a tanács összetételét.

41.

A Bizottságnak ezenfelül tárgyilagosan is lehetősége volt kifogás előterjesztésére. A feleket tájékoztatták arról, hogy melyik tanácsot jelölték ki. Az Elsőfokú Bíróság tanácsainak összetételében 2004-ben bekövetkezett változást közzétették a Hivatalos Lapban. Az eljáró tanácsok összetétele a Bíróság honlapján is elérhető. Az előadó bíró nevét a tárgyalásra készített jelentés is tartalmazza, amelyet a tárgyalást megelőzően kézbesítenek a feleknek. Végül az eljáró tanács összetétele és ez előadó bíró neve világosan kitűnik a tárgyalóterem bejáratánál feltüntetett tárgyalási jegyzékből.

42.

Következésképpen a Bizottság objektív értelemben véve tudhatta az Elsőfokú Bíróság előtti eljárás során, hogy az Ufex I.-ügyben eljáró elnök és előadó bíró tagja a megismételt eljárásban ítélkező tanácsnak. Mindazonáltal sem a megtámadott ítélet, sem az ügyre vonatkozó bírósági iratok nem tartalmaznak utalást arra, hogy a Bizottság kifogást emelt volna.

43.

A Bíróság a Petrides-ügyben hozott ítéletében ( 22 ) elutasította az audi alteram partem, valamint a fegyveregyenlőség elvének megsértésére hivatkozó fellebbezési jogalapot, tekintettel arra, hogy a fellebbező fél – noha ezt a körülmények lehetővé tették volna – az Elsőfokú Bíróság előtt nem hivatkozott erre, ami az eljárási biztosítékról való lemondást vonta maga után.

44.

Ennek megfelelően a Bizottságnak a jelen ügyben szintén nem lenne lehetősége arra, hogy az Elsőfokú Bíróság összetételére a fellebbezés jogalapjaként hivatkozzon. A Bizottságnak lehetősége lett volna kifogást emelni az eljáró tanács összetétele ellen az alsóbb szintű bíróság előtt. Mivel ezt elmulasztotta, lemondott az adott eljárási biztosítékról, és így most nincs lehetősége a kérdés felülvizsgálatára.

45.

Úgy tűnik számomra, hogy mind a Bíróság Petrides-ügyben hozott ítéletével, mind a Bíróság alapokmányának 40. cikkével ellentétes lenne, ha az első fokon beavatkozóként eljáró félnek lehetősége lenne arra, hogy a fellebbezési eljárásban olyan jogalapra hivatkozzon, amelyet az általa támogatott fél az alsóbb szintű bíróság előtt elmulasztott felhívni.

46.

Ez a következtetés kétségkívül a beavatkozó helyzetének formálisabb jellegű elemzésére épül. Nem hiszem, hogy fogalmilag ki lehetne mondani, hogy a beavatkozónak nincs joga a tisztességes eljáráshoz, még akkor sem, ha nem a saját ügyében való eljárásról van szó. A Bíróság alapokmányának 40. cikke értelmében a beavatkozónak szükségszerűen érdeke fűződik az ügy mikénti eldöntéséhez (ellenkező esetben nem engedélyeznék számára a beavatkozást). Továbbá a Chronopost és a La Poste a jelen Bíróság előtt immár nem beavatkozók, hanem fellebbező felek. Az EJEE 6. cikkének (1) bekezdése mindenki számára biztosítja a tisztességes tárgyaláshoz való jogot „polgári jogai és kötelezettségei tárgyában, illetve az ellene felhozott büntetőjogi vádak megalapozottságát illetően” ( 23 ).

47.

Mindazonáltal úgy tűnik számomra, hogy abban az esetben, ha a Bíróság úgy ítéli meg, hogy a Chronopost és a La Poste a Bizottság kifogásának hiánya ellenére saját maguk is kifogásolhatták volna az Elsőfokú Bíróság összetételét az előtte folyó eljárásban, a fenti 40–43. pontban kifejtett indokok alapján ezen feleket úgy kell tekinteni, mint akik lemondtak erről a jogukról.

48.

Következésképpen úgy ítélem meg, hogy a fellebbezés első jogalapja elfogadhatatlan.

49.

A fellebbező felek azon érve tekintetében, miszerint a Bíróságnak mindenképpen meg kell vizsgálnia a hivatkozott jogalapot annak imperatív természete miatt, nem értek egyet az UFEX-szel a tekintetben, hogy a fellebbező felek ezen érve önmagában új jogalapot jelentene. A fellebbező felek ugyanis az UFEX elfogadhatatlansági kifogására válaszul fejtették ki szóban forgó érvüket.

50.

Nem fogadom el tehát a fellebbező felek érvelését.

51.

A fellebbező felek érvelése arra az ítélkezési gyakorlatra épül, miszerint az alapvető eljárási követelmények sérelmét jelenti, ha valamely olyan közigazgatási hatóság, mint a Bizottság, megtagadja az érdekelt felektől a válaszadás vagy véleménynyilvánítás lehetőségét valamely közigazgatási aktus meghozatalát megelőzően ( 24 ).

52.

Mindazonáltal a Petrides-ügyben hozott ítélet alapján egyértelmű, hogy az a felperes, aki a bírósági eljárás során elmulasztja a védekezéshez való jogának gyakorlását, amikor arra lehetősége lenne, később nem hivatkozhat ezen jogára. A Bíróság ebben az ügyben nem tartotta szükségesnek a felperes által hivatkozott, a Bíróság hivatalból való vizsgálódására vonatkozó jogalap vizsgálatát.

53.

A Petrides-ügy felperesének állítása szerint a megsértett elvek a tisztességes eljáráshoz való jognak, illetve a pártatlan bírósághoz való jognak egyaránt részét képezik: az audi alteram partem és a nemo judex in sua causa elve valójában a természetes igazságosság két pillérét jelentik. Ennek következtében nem látom annak indokát, hogy a Bíróságnak a jelen ügyben miért kellene eltérő megközelítést alkalmaznia.

54.

Abban az esetben, ha a Bíróság ennek ellenére a jogalap elfogadása mellett döntene, véleményem szerint az érdemi vizsgálat során kellene azt elutasítania.

55.

Először is, nem áll fenn valamely alapvető eljárási követelmény nyilvánvaló sérelme. Az Elsőfokú Bíróság eljárási szabályzata 118. cikkének 1. §-a nem tiltja meg, hogy a visszautalást követő megismételt eljárásban ugyanaz a tanács járjon el. Ez a rendelkezés ellentétbe állítható a 118. cikk 2a. §-ában foglalt nagymértékben eltérő szabállyal, miszerint az egyesbíróként ítélkező bíró nem járhat el az Elsőfokú Bírósághoz visszautalt ügyben. Az Elsőfokú Bíróság eljárási szabályzata arra sem tartalmaz utalást, hogy a fellebbezést követően visszautalt ügy esetén ugyanaz a bíró nem járhat el előadó bíróként. A 118. cikk 2. §-a pedig a nagytanácsra (és természetszerűen a teljes ülésre) tartozó ügyek esetén kifejezetten az alapügyben eljáró bírói testület eljárását írja elő az ügy visszautalást követő újbóli tárgyalása esetére.

56.

Másodszor, a fellebbező felek tényleges (szubjektív) részrehajlásra nem hivatkoznak. A kizárólagosan hivatkozott (objektív) részrehajlás az Elsőfokú Bíróság azon tanácsának összetételével kapcsolatos, amelyhez az ügyet annak Bíróság általi visszautalását követően kiosztották.

57.

A fellebbező felek helyesen jegyzik meg, hogy habár a Közösség nem tagja az EJEE-nek, az EU 6. cikk (2) bekezdése értelmében „az Unió a közösségi jog általános elveként tartja tiszteletben az alapvető jogokat, ahogy azokat az [EJEE] biztosítja […].” Továbbá az EJEE kiemelt jelentőséggel bír az alapvető jogok forrásai között, amelyek betartását a Bíróság biztosítja ( 25 ). Az EJEE 6. cikkének (1) bekezdése által biztosított pártatlan bírósághoz való jog az ilyen alapvető jogok közé tartozik.

58.

Az Emberi Jogok Európai Bírósága az objektív részrehajlást tekintve – ami akkor valósul meg, ha az eljáró testület pártatlansága tekintetében jogszerű kétely merül fel – kifejtette, hogy „nem mondható ki a pártatlanság biztosításának kötelezettségéből eredő általános szabályként, hogy az a felsőbb bíróság, amely valamely közigazgatási aktust vagy bírói határozatot hatályon kívül helyez, az ügyet az alapügyben eljárótól eltérő ítélkező szervhez vagy annak az eredetileg eljárótól eltérő testületéhez köteles visszautalni” ( 26 ). Ugyanazon bíró részvétele ugyanazon ügyben az egymást követő tárgyalásokon csak más tényezők együttes jelenléte esetén vethet fel alapos kételyt a bíróság pártatlansága tekintetében ( 27 ). A jelen ügyben a felek nem hivatkoztak ilyen további tényezőkre.

59.

Alkalmanként az Emberi Jogok Európai Bíróságának bírái továbbá maguk is részt vehetnek ugyanazon ügy tárgyalásának későbbi szakaszában. Abban az esetben, ha az EJEE 43. cikke alapján a Kamara ítéletét a Nagykamara elé terjesztik, az ügyet odautaló Kamara Elnöke, valamint az érdekelt állam részéről eljáró bíró (ellentétben az utaló Kamara további bíráival) tagjai lehetnek a Nagykamarának ( 28 ). Nem ismeretlen az olyan eset, amikor a mindkét eljárásban egyaránt részt vevő bíró megváltoztatta álláspontját ( 29 ).

60.

Végezetül a fellebbező felek megjegyzik, hogy az EU 6. cikk (2) bekezdése szerint az Uniónak tiszteletben kell tartania azokat az alapvető jogokat, amelyek a tagállamok közös alkotmányos hagyományaiból erednek. A fellebbező felek rámutatnak arra, hogy Franciaországban a visszautalást követően eljáró bíróságnak az alapügyben eljáró bíróságtól eltérő összetételűnek kell lennie. Az UFEX válasza szerint eltérő a helyzet Németországban, Spanyolországban és az Egyesült Királyságban. Egyértelműnek tűnik, hogy egyetlen tagállam szabályozására való utalás nem elegendő a tagállamok közös alkotmányos hagyományainak bemutatására.

61.

Ebből következően úgy ítélem meg, hogy még ha feltételezzük is, hogy a fellebbezés első jogalapja (quod non) elfogadható, az mindenképpen megalapozatlan.

62.

A La Poste először azt állítja, hogy az írásbeli észrevételében kifejtett érvelése szerint az UFEX‐nek a Postadex átruházása vonatkozó kifogása új jogalapnak minősül, és az Elsőfokú Bíróság elmulasztott határozni abban a tekintetben, hogy ez a jogalap következésképpen elfogadhatatlan-e. Másodszor, a La Poste azt állítja, hogy mivel a szóban forgó jogalap újnak minősül, az Elsőfokú Bíróságnak azt semmi esetre nem kellett volna megvizsgálnia.

63.

Az UFEX megítélése szerint a La Poste által hivatkozott jogalap első része homályos, pontatlan és ezért elfogadhatatlan. Az UFEX a jogalap első részének érdeme tekintetében azt állítja, hogy az Elsőfokú Bíróság nem köteles határozni a beavatkozó által előterjesztett elfogadhatatlansági kifogásról, amennyiben az alperes nem terjesztett elő ilyen kifogást. Ami a La Poste által felhozott jogalap második részét illeti, az UFEX által hivatkozott jogalap nem volt új, mivel az UFEX erre az alapeljárásban benyújtott keresetlevelében is hivatkozott.

64.

A jogalap első része tekintetében a Bíróság ítélkezési gyakorlata alapján meglehetősen egyértelmű, hogy a beavatkozó nem jogosult olyan elfogadhatatlansági kifogás előterjesztésre, amelyet az alperes ellenkérelme nem tartalmaz ( 30 ). A Bizottság mint alperes nem terjesztett elő ilyen kifogást. Ennek megfelelően az Elsőfokú Bíróság nem volt köteles határozni a kifogás tekintetében.

65.

Ahogyan az UFEX helyesen rámutat, a La Poste által azon állítás vitatása céljából hivatkozott bírósági ítéletek, melyek szerint a Bíróság a kérdést esetről-esetre vizsgálja, valójában azt mutatják, hogy a Bíróság a beavatkozó – és nem az alperes – által előterjesztett elfogadhatatlansági kifogást csak abban az esetben vizsgálja érdemben, ha az imperatív jellegű ( 31 ).

66.

A jogalap második része tekintetében a La Poste alapvetően az Elsőfokú Bírósághoz benyújtott elfogadhatatlansági kifogásának lényegét igyekszik újrafogalmazni. A Bíróság fent hivatkozott ítélkezési gyakorlatával összeegyeztethetetlen volna valamely olyan jogalapnak a fellebbezési eljárásban való vizsgálata, amely első fokon elfogadhatatlan.

67.

Következésképpen azt javasolom, hogy a Bíróság utasítsa el a második fellebbezési jogalap első részét, a második részét pedig nyilvánítsa elfogadhatatlannak.

68.

Először a megtámadott határozat, valamint a megtámadott ítélet vonatkozó részeit kell ismertetni.

69.

A megtámadott határozat harmincharmadik preambulumbekezdése ( 32 ) többek között bemutatja a La Poste által az SFMI-Chronopost számára nyújtott logisztikai és kereskedelmi támogatást, valamint leírja a költségek kiszámításának és elszámolásának módját:

[…]

A [vi] bekezdés szerint az SFMI-Chronopost által fizetett halmozott ellenszolgáltatás az 1986 és 1991 közötti időszakban a teljes költségek 116,1%-át, míg az 1986 és 1995 közötti időszakban azok 119%-át fedezte. Ez a fedezeti ráta 1986-ban valamint 1987-ben 70,3%, illetve 84,3% volt. Ebben a két évben a bevételek a székhely és a regionális igazgatóságok költségei kivételével fedezték a közvetlen költségeket.

70.

A [xi] bekezdés kifejti, hogy az SFMI-Chronopost által a logisztikai jelenlétért fizetett ár fedezi a La Poste-nál jelentkező összes költséget, beleértve a kereskedelmi támogatással kapcsolatos költségeket is.

71.

A Bizottság a harmincnegyedik preambulumbekezdésben ( 35 ) összegezte az SFEI állami támogatással kapcsolatos állításait, melyek az általa megrendelt gazdasági tanulmányok következtetésein alapulnak. Az SFEI állítása szerint az 1986 és 1991 közötti időszakban az állami támogatás teljes összege 1,516 milliárd FRF volt, ami 1,048 milliárd FRF értékű logisztikai és 468 millió FRF értékű kereskedelmi támogatásból állt ( 36 ). A Bizottság a támogatás állítólagos teljes összege tekintetében kifejtette az SFEI által alkalmazott „szokásos piaci ár” megközelítést. Az SFEI a logisztikai támogatás tekintetében az említett költséget egy olyan vállalkozás alapulvételével számította ki, amely a La Poste hálózatához hasonló hálózatot épített ki és működtetett. A Bizottság a kereskedelmi támogatás vonatkozásában olyan mértékben foglalta össze az SFEI módszerét, mint ahogyan azt megítélése szerint a panaszban kifejtették.

72.

A Bizottság értékelésében először elutasította az SFEI-nek a logisztikai támogatás értékelésére vonatkozó ex novo megközelítését, valamint a kereskedelmi támogatás egyedi összetevőivel kapcsolatos értékelését ( 37 ). Az utóbbi tekintetében a Bizottság kifejtette, hogy megítélése szerint miért nem minősül állami támogatásnak a Postadex átruházása, amit az SFEI 38 millió FRF-ra ( 38 ) értékelt. Ez az SFMI-Chronopost számára nem jelentett semmilyen pénzbeli előnyt. Az anyavállalat ügyfélköréhez mint immateriális vagyonhoz való hozzáférés az azonos csoporthoz tartozó társaságok közötti kapcsolatok általános jellemzője. Az átruházás logikus következménye volt az SFMI-Chronopost – La Poste gyorsposta-szolgálatása működtetése céljából való – létrehozásának.

73.

Ezt követően a Bizottság elutasította az SFEI átfogó megközelítését az állami támogatás értékelése során ( 39 ). Megítélése szerint az SFEI indokolása teljesen téves ( 40 ) az SFEI-ügyben hozott ítélet ( 41 ) értelmezése tekintetében. A Bizottság szerint az SFEI a „szokásos piaci ár” fogalmát úgy értelmezte, mint azt az árat, amelyért valamely hasonló magánjogi társaság ugyanazon szolgáltatásokat egy olyan társaságnak nyújtaná, amellyel nincs kapcsolatban, beleértve a postai hálózathoz való hozzáférés díját is. Azonban a Bíróság ítélkezési gyakorlata egyáltalán nem utal arra, hogy elhanyagolhatóak lennének azok a stratégiai megfontolások és szinergiák, amelyek a La Poste és a Chronopost azonos csoporthoz való tartozásából következnek. Ezek a megfontolások fontos szerepet játszanak egy tőketársaság befektetési döntéseiben, és ennek következtében a jelen ügyben – amely egy anyavállalat és leányvállalata viselkedésével kapcsolatos – is alkalmazhatóak voltak. A Bíróság soha nem utalt arra, hogy abban az esetben, ha a felek egyike monopóliummal rendelkezik, eltérő megközelítést kellene alkalmazni. A Bizottság a következők szerint folytatta érvelését:

74.

A Bizottság továbbá úgy ítélte meg, hogy a logisztikai és kereskedelmi segítségnyújtás nem minősül állami támogatásnak a piacgazdasági befektető elve szerint ( 42 ). Az SFMI-Chronopost által fizetett osztalékon és a La Poste eredeti tőkeinjekciója értékének növekedésén alapuló belső termelékenységi ráta (a továbbiakban: IRR) meghaladta az SFMI Chronopost 1986-os tőkeköltségét. Ez abban az esetben is igaz, ha az IRR kiszámításakor az SFEI állítása értelmében a Postadex értékét képező 38 millió FRF-t tőkeinjekcióként vesszük figyelembe az SFEI-nek az SFMI-Chronopostot megillető, a La Poste hálózatához való előnyös hozzáférési feltételeken alapuló becsült értékével együtt.

75.

Az Elsőfokú Bíróság a közösségi bíróságok irányadó ítélkezési gyakorlatának ( 43 ) összefoglalását követően meghatározta a megtámadott határozat indokolásának felülvizsgálati körét ( 44 ). A Chronopost I.-ügyben hozott ítélet alapján az Elsőfokú Bíróságnak el kellett végeznie a megtámadott határozat indokolása megfelelő jellegének egyrészt arra vonatkozó vizsgálatát, hogy az SFMI-Chronopost által kért ellenszolgáltatás fedezi-e a La Poste-nál felmerült valamennyi kiegészítő változó költséget, a postai hálózat használatából eredő állandó költségekhez való megfelelő hozzájárulást, valamint a tőke megfelelő hozamát az SFMI-Chronopost versenytevékenysége tekintetében.

76.

Az Elsőfokú Bíróság úgy ítélte meg, hogy „azok az indokok, amelyek miatt a Bizottság elutasította a felperesek által javasolt számítási módot, világosan következnek a megtámadott határozat 49–56. preambulumbekezdésében kifejtettekből.” ( 45 ) Az Elsőfokú Bíróságnak ugyanakkor abban a tekintetben is meg kellett vizsgálnia a Bizottság indokolását, hogy (i) milyen módon számította ki és értékelte a La Poste költségeit a „teljes költségnek” nevezett módszer szerint, valamint (ii) hogy hogyan számította ki az ebben a vonatkozásban igényelt ellenszolgáltatást.

77.

Az Elsőfokú Bíróság elsőként a kiegészítő, változó költségeket vizsgálva ( 46 ) úgy ítélte meg, hogy a megtámadott határozat harmincharmadik és ötvenhetedik preambulumbekezdése sem azt nem jelölik meg, hogy a Bizottság milyen pontos terjedelmet kíván adni az e címen használt gazdasági és könyvelési fogalmaknak, sem az állami támogatás hiányának bizonyítása érdekében az általa megvizsgált költségek pontos természetét nem jelölik meg megfelelően ahhoz, hogy lehetővé tegyék annak ellenőrzését, hogy ezek a költségek a Chronopost I.-ügyben hozott ítélet értelmében ténylegesen megfelelnek-e a logisztikai és kereskedelmi támogatás miatt felmerült kiegészítő változó költségeknek. A Bizottság ezt követően kifejtett magyarázatai csak megerősítették azt a következtetést, amely szerint a megtámadott határozat indokolása túlzottan általános.

78.

Nem lehetett megállapítani, hogy melyek voltak a „közvetlen működési költségek”, illetve hogy a La Poste könyvelésében melyek voltak azok a költségek, amelyek a különböző tevékenységekbe közvetlenül betudhatóak. Az ötvenhetedik preambulumbekezdés „bizonyos állandó költségekre” való hivatkozása meglehetősen pontatlan annak megállapításához, hogy az SFMI-Chronopost pontosan milyen költségeket fedezett az első két gazdasági év során. A megtámadott határozat ezenkívül nem adott magyarázatot arra, hogy a La Poste által nyújtott szolgáltatások milyen módon oszlottak meg a különféle alapműveletekben, vagy hogy ezek milyen módon kerültek besorolásra a hasonló létező postai szolgáltatások közé. Mivel az 1992 előtt jelentkező költségeket becslés alapján számították ki, az esetleges ténybeli vagy értékelési hibák megállapítása érdekében ki kellett volna fejteni azt a módot, amely alapján a szolgáltatásokat besorolták. Végül, egyáltalán nem volt egyértelmű, hogy a kereskedelmi támogatást milyen módon vették figyelembe a teljes költségek kiszámítása során.

79.

Az Elsőfokú Bíróság arra a következtetésre jutott, hogy a megtámadott határozatnak ebben a tekintetben megfelelő indokolást kellett volna tartalmaznia, vagy legalábbis az SFMI-Chronopost számára nyújtott szolgáltatásokkal kapcsolatos analitikus könyvelési számítások – esetleg titkos adatok nélküli – általános összefoglalását. A megtámadott határozat a logisztikai és kereskedelmi támogatással kapcsolatos kiegészítő változó költségek felmerülését vagy ezek hiányát illetően nem tartalmazta a Bizottság értékelésének kellő indokolását.

80.

Az Elsőfokú Bíróság ezt követően az állandó költségeket vizsgálta ( 47 ). Álláspontja szerint a megtámadott határozat nem ad megfelelő magyarázatot ezek tekintetében. Először is, nem lehetett ellenőrizni, hogy a székhely és a regionális igazgatóságok költségei magukban foglalták-e a postai hálózat használatából eredő állandó költségeket. Ennek különös jelentősége volt annak tükrében, hogy az SFMI-Chronopost által teljesített fizetések nem fedezték a teljes költség 100%-át az első két gazdasági évben. Másodsorban, nem lehetett megállapítani, hogy a La Poste-nak a postai hálózat használatával kapcsolatban vannak-e más állandó költségei, amelyet a követelt ellenszolgáltatásnak fedeznie kellett volna. Következésképpen nem lehetett megállapítani, hogy az állandó költségekhez való hozzájárulást helyesen értékelték-e a Chronopost I.-ügyben hozott ítéletben kifejtett követelményekre tekintettel.

81.

Végül, az Elsőfokú Bíróság megállapította, hogy a megtámadott határozat nem fejtette ki, hogy az SFMI Chronopost milyen hozammal járult hozzá a La Poste tőkebefektetéséhez ( 48 ). Nem volt egyértelmű, hogy a Bizottság annak bizonyítása érdekében számította-e ki az IRR-t, hogy eleget tettek a magánbefektető ismérvének, és/vagy hogy kiszámítsák a tőke hozamát.

82.

A Bizottság az IRR kiszámítása során elmulasztotta megjelölni azokat a tőkéket, amelyek megítélése szerint a szóban forgó tevékenység által érintettek voltak. A Bizottság egyrészről csak azt állította, hogy figyelembe vette a La Poste által 1986-ban végrehajtott tőkeinjekciót, másrészt megállapította a La Poste és a leányvállalata között az 1986–1991. évi időszak során lebonyolított pénzügyi ügyleteket, anélkül hogy kellő pontossággal azonosította volna, hogy mely pénzügyi ügyletekről van szó. Még ha feltételezzük is, hogy az IRR kellő pontossággal tükrözte az SFMI-Chronopost versenytevékenysége által érintett tőkék hozamát, nem lehetett megállapítani, hogy a tőkék esetleges hozama a Chronopost I.-ügyben hozott ítélet 40. pontja értelmében megfelelő-e, mivel a megtámadott határozatból nem tűnik ki az IRR számszerű kiszámítása.

83.

Az Elsőfokú Bíróság ezután a költségek fedezetével kapcsolatban tett általános megállapításokat ( 49 ). Megítélése szerint a Bizottságnak a megtámadott határozat ötvenhetedik preambulumbekezdésében levont következtetéseit illetően meg kell állapítani, hogy döntő állításról van szó. Nem történt részletes vizsgálat sem a szóban forgó támogatás díjazása számítása elkülönült szakaszainak, sem az e támogatásba betudható infrastrukturális költségek, sem az arra vonatkozó költségelemzések számadatainak tekintetében. A Bizottság azt állította – anélkül, hogy pontosan megjelölte volna azokat a számokat és számításokat, amelyekre az elemzését és a következtetéseit alapozza –, hogy az SFMI-Chronopost által fizetett díj a La Poste összes költségét fedezte. Ebből következően az Elsőfokú Bíróság számára nem volt lehetséges annak ellenőrzése, hogy a Bizottság által alkalmazott módszer és elemzési szakaszok mentesek-e hibáktól, és összhangban vannak-e a Chronopost I.-ügyben hozott ítéletben az állami támogatás fennállásának vagy hiányának meghatározása érdekében kifejtett elvekkel.

84.

Az Elsőfokú Bíróság – annak jelzése mellett, hogy a jelen ügyben három érv szólt a részletesebb indokolás szükségessége mellett – a második jogalap tekintetében a következőképpen vonta le következtetését:

85.

E körülmények között az Elsőfokú Bíróság arra a következtetésre jutott, hogy:

[…]

86.

A fellebbező felek állítása szerint az Elsőfokú Bíróság a megtámadott határozat indokolása elégtelenségének megállapítása során túllépett az EK 253. cikk és a Bíróság ítélkezési gyakorlata által meghatározott követelményeken. A Chronopost megítélése szerint az Elsőfokú Bíróság az indokolás vizsgálatának ürügyével nyilvánvaló mérlegelési hibák vizsgálatát végezte el, és a Bizottság módszereinek megfelelőségét kísérelte meg értékelni.

87.

Az UFEX szerint az Elsőfokú Bíróság nem vonta kétségbe a megtámadott határozatban foglalt értékelést, hanem vizsgálatát arra korlátozta, hogy az alapul szolgáló indokolás megfelelően pontos, teljes, illetve érthető volt-e. Az Elsőfokú Bíróság helyesen állapította meg, hogy az indokolás nem volt megfelelő. Annak ellenőrzése érdekében, hogy a Bizottság határozatában helyesen alkalmazta-e a Bíróság által a Chronopost I.-ügyben hozott ítélet 40. pontjában lefektetett „szokásos piaci körülmények” tesztet, részletesebb indokolásra lett volna szükség.

88.

Az EK 253. cikk értelmében a Bizottság határozatának tartalmaznia kell az alapjául szolgáló indokokat.

89.

A Bíróság állandó ítélkezési gyakorlata alapján „az indokolásnak igazodnia kell a szóban forgó jogi aktus természetéhez, és világosan és egyértelműen ki kell fejtenie a kérdéses jogi aktust megalkotó intézmény érvelését úgy, hogy az érdekeltek megismerhessék a meghozott intézkedés indokait, és a Bíróság felülvizsgálatot gyakorolhasson. Az indokolásnak nem kell megjelölnie az összes vonatkozó ténybeli és jogi elemet, mivel azt, hogy valamely jogi aktus indokolása megfelel-e az EK 253. cikkben felsorolt követelményeknek, nemcsak a szövege, hanem a háttere, valamint az érintett témára vonatkozó jogszabályok összessége alapján kell megítélni. […]” ( 50 )

90.

Valamely olyan határozatban, amely megállapítja, hogy a panaszos által bejelentett állítólagos állami támogatás nem létezik, „a Bizottságnak […] a panaszos számára megfelelően fel kell tárni azokat az okokat, amelyek miatt a panaszban hivatkozott ténybeli és jogi elemek nem elegendőek az állami támogatás meglétének bizonyításához. A Bizottságnak azonban nem kötelessége azokról a tényekről állást foglalni, amelyek nyilvánvalóan nem helyénvalóak, jelentéktelenek vagy egyértelműen másodlagosak” ( 51 ).

91.

Mellékesen megjegyzem, hogy az UFEX által annak alátámasztására felhívott ítélkezési gyakorlat, hogy a Bizottságnak olyan részletes vizsgálatot kellett volna végeznie, amely meggyőző ( 52 ), illetve nyomós és következetes ( 53 ) bizonyítékokon alapul, nem az állami támogatással, hanem az összefonódások és kartellek piaci hatása tekintetében végzett, jövőre vonatkozó elemzéssel kapcsolatos.

92.

A jelen fellebbezési eljárásokban nem vitatott, és valójában a megtámadott ítéletben az Elsőfokú Bíróság is elismerte ( 54 ), hogy az ügy szempontjából jelentős összefüggés az, hogy a megtámadott határozat megfelel-e a Chronopost I.-ügyben hozott ítélet 40. pontjában meghatározott „szokásos piaci körülmények” jogi tesztjének ( 55 ).

93.

A Bíróság által a Chronopost I.-ügyben hozott ítéletben felállított teszt természetét tekintve általános. A teszt meghatározza azt a megközelítést, amit annak eldöntésére kell alkalmazni, hogy a kereskedelmi és logisztikai segítségnyújtás állami támogatást jelent-e. Nem határozza meg az alkalmazandó gazdasági, könyvelési vagy pénzügyi mércéket. A Bíróság a „valamennyi” járulékos, változó költség felszámításának előírásakor nem határozza meg, hogy mely költségeket kell változónak tekinteni. A Bíróság szintén nem határozza meg, hogy mit kell érteni az állandó költségekhez való „megfelelő” hozzájárulás, illetve a tőke „megfelelő” hozama alatt.

94.

Álláspontom szerint a megtámadott ítéletben a részletesebb indokolás igazolására felhozott első indok (azaz az a tény, hogy az első olyan határozatok egyikéről van szó, amely a szóban forgó komplex kérdést taglalja) ( 56 ) – éppen ellenkezőleg – egy szélesebb körű és általánosabb indokolás szükségességét támasztja alá. Nincs sok értelme minden egyes apró részlet bemutatásának, ha az általános megközelítés téves. Ezenfelül a megtámadott határozatot jó pár évvel a Chronopost I.-ügyben hozott ítéletet megelőzően hozták. Úgy tűnik számomra, hogy a határozat indokolásának bírósági felülvizsgálata során annak vizsgálata helyett, hogy a Bizottság indokolása minden egyes vonatkozásban megfelelt-e a Chronopost I.-ügyben hozott ítéletben (a későbbiekben) lefektetett teszt (melynek pontos követelményeit következésképp a határozat megfogalmazója nem ismerhette) pontos megfogalmazásának, arra kellene összpontosítani, hogy a Bizottság általános megközelítése valójában helyes volt-e, azaz megfelelt-e a Chronopost I.-ügyben hozott ítéletben meghatározott teszt lényegének.

95.

Ezt az álláspontot a jelen ügy közösségi bíróságok előtti története is megerősíti. Mind az Ufex I.-ügyben hozott ítélet, mind az ezt hatályon kívül helyező, a Chronopost I.-ügyet lezáró ítélet a „szokásos piaci körülmények” helyes értelmezése felé fordult, amikor azt a La Poste és az SFMI-Chronopost közötti kapcsolatra alkalmazta.

96.

Ennek megfelelően úgy ítélem meg, hogy az eldöntendő kérdés az, hogy az indokolás megfelelő-e annak megállapítására, hogy a Bizottság a Bíróság által a Chronopost I.-ügyben hozott ítéletben kifejtett, a szokásos piaci körülmények meghatározására szolgáló helyes ismérvekre alapozta-e döntését.

97.

Az Elsőfokú Bíróság a megtámadott ítéletben azonban alapvetően abból az okból semmisítette meg a megtámadott határozatot, mert megítélése szerint a Bizottság által nyújtott információk túl általánosak és pontatlanok voltak ( 57 ). Az ítélet többek között a használt közgazdasági és könyvelési fogalmak, a vizsgált költségek jellege, illetve az elvégzett pénzügyi számítások összevetői tekintetében kifogásolta a pontatlanságot. Az Elsőfokú Bíróság megállapította, hogy nem képes ellenőrizni az esetleges ténybeli vagy értékelési hibák meglétét vagy hiányát, és a változó költségeket illetően úgy értékelte, hogy a megtámadott határozatnak legalább a nyújtott szolgáltatásokra vonatkozó analitikus könyvelési számítás általános összefoglalását kellene tartalmaznia.

98.

Nem kérdéses, hogy az átláthatóság önmagában fontos. Az is igaz, hogy minél több részlet áll rendelkezésre, annál nagyobb annak valószínűsége, hogy feltárható a Bizottság által akár az általa alkalmazott módszer, akár a felhasznált adatok pontossága tekintetében vétett lényeges értékelési hiba. Ezért például a könyvelési számításokról készített általános összefoglalás nem biztosítaná szükségszerűen a lényeges hibák azonosítását.

99.

A jelen üggyel összefüggésben azonban nem állapítható meg egyértelműen, hogy az Elsőfokú Bíróság által hiányzónak ítélt adatok mindenképpen szükségesek lennének annak megállapításához, hogy a Bizottság tévesen alkalmazta-e a Chronopost I.-ügyben hozott ítéletben meghatározott „szokásos piaci körülmények” fogalmát.

100.

Kétségkívül nem ésszerűtlen úgy értelmezni ezeket a körülményeket, mint amelyek szükségessé teszik az általánosan elfogadott könyvelési, kereskedelmi és befektetési kritériumoknak való megfelelést. A magánbefektető közösségi jogi elve valóban ilyen alapon működik. Ebben a tekintetben az Elsőfokú Bíróság által megkövetelt adatok elméletileg feltárhatták volna az általánosan elfogadott elvektől való eltéréseket, amelyek nyilvánvaló hibát eredményezhettek volna. Ezek az elvek azonban önmagukban is átfogóak és sokrétűek ahhoz, hogy számottevő teret engedjenek a vitának, és a Bíróság csak egy általános tesztet állított fel a „szokásos piaci körülmények” fogalmát illetően. Ebből következően az esetleges vita arra a területre vonatkozna, amelynek tekintetében az Elsőfokú Bíróság a Bizottság széles mérlegelési jogkörét ismeri el ( 58 ).

101.

Következésképpen a jelen bírósági eljárás összefüggésében úgy tűnik számomra, hogy az Elsőfokú Bíróság által a Bizottság indokolásából hiányolt elemek másodlagos jelentőségűek. A megtámadott határozat megfelelő érvelést és részleteket tartalmaz ahhoz, hogy jogszerűségét a Chronopost I.-ügyben hozott ítélet alapján meg lehessen ítélni.

102.

A támogatás költségeit illetően a harmincharmadik preambulumbekezdés [iii] és [xi] bekezdése, valamint a negyvenkettedik és az ötvenhetedik preambulumbekezdés ( 59 ) arra utal, hogy a figyelembe vett „teljes költség” magában foglalja az összes változó költséget, valamint az állandó költségekhez való arányos hozzájárulást mind a logisztikai, mind a kereskedelmi támogatás tekintetében.

103.

A harmincharmadik preambulumbekezdés [iii] bekezdése rámutat arra, hogy a La Poste a „teljes költségeket”„közvetlen működési költségekre”, illetve „a székhely és a regionális igazgatóságok” arányos költségeire osztja fel. Ez a felosztás nem felel meg a változó és az állandó költségek szerinti lebontásnak, mivel az ötvenhetedik preambulumbekezdés értelmében az állandó költségek magukban foglalják a bútorok és járművek költségeit is. Mindenesetre ez a preambulumbekezdés világossá teszi, hogy a változó költségeknek az első gazdasági évtől kezdve volt fedezete. A megtámadott határozat azon megállapításai alapján, miszerint az első két gazdasági évben (1986–1987) a kifizetések csak „bizonyos állandó költségeket” fedeztek, illetve miszerint 1988-tól már a „La Poste-nál felmerült összes költséget” fedezték, nyilvánvaló, hogy ettől az évtől kezdve valamennyi állandó költségnek volt fedezete. Ezenfelül a negyvenkettedik preambulumbekezdés alapján világosan látható, hogy az állandó költségek felosztása arányosan történt.

104.

A Chronopost I.-ügyben hozott ítélet 40. pontja egyértelművé teszi, hogy a „tőke megfelelő hozamának” a kereskedelmi és logisztikai támogatásért felszámított díjból kell származnia. A Bizottságnak az SFMI-Chronopost által a La Poste tőkebefektetéséhez teljesített hozzájárulásra vonatkozó vizsgálatát a „teljes költségen számított árak” ötvenhetedik preambulumbekezdésben meghatározott fogalma alapján lehet összevetni a Bíróság megközelítésével.

105.

A megtámadott határozat megfelelő magyarázatot nyújt a panaszos SFEI számára abban a tekintetben is, hogy milyen indokok alapján ítélte alkalmatlannak a panaszban előadott tényeket és jogi hivatkozásokat az állami támogatás fennállásának bizonyítására.

106.

A Bizottság a (45)–(62) preambulumbekezdésben fejti ki az SFEI panasza elutasításának okait, melyek összefoglalását a harmincnegyedik preambulumbekezdés tartalmazza. Alapvetően elutasítja az SFEI által az állítólagos állami támogatás egyes összetevőinek értékelése tekintetében alkalmazott megközelítést. A megtámadott határozat ( 60 ) alapján egyértelmű különösen, hogy a panaszos által az állami támogatás fennállásának alátámasztására benyújtott részletes gazdasági tanulmányok a „szokásos piaci árak” koncepciójára épültek, ami a Bizottság állítása szerint teljesen téves ( 61 ). Ilyen körülmények mellett az e gazdasági tanulmányokban állított állami támogatás teljes összegét megalapozó feltevések és számítások tekintetében adott részletes válasznak nincs jelentősége.

107.

Ennek következtében nem találom megalapozottnak a részletesebb indokolás igazolására előadott harmadik indokot ( 62 ). Az Elsőfokú Bíróság maga is elfogadta, hogy a megtámadott határozat ( 63 ) egyértelműen tüntette fel a Bizottság által az SFEI költségszámítási módszerének elutasítása tekintetében felhozott indokokat. Úgy látom, hogy a Bizottság nem válaszolta meg „a felperesek gazdasági tanulmányokkal alátámasztott főbb érveit”. A Bizottság álláspontja alapvetően az volt, hogy az SFEI átfogó megközelítése és módszere téves. Ezek után milyen célt szolgálna az egyes kérdéseket részletesebben vizsgáló „gondos indokolás”? Hozzáteszem, hogy az Elsőfokú Bíróság nem dolgozta ki részletesen, hogy a megtámadott határozatban az SFEI panaszának mely részét nem kezelték szerinte megfelelően. Ez éles ellentétben áll a Bíróság által a Sytraval and Brink’s France ügyben hozott ítéletben ( 64 ) elfogadott megközelítéssel.

108.

Nem vagyok meggyőződve arról, hogy az Elsőfokú Bíróság által a Bizottság határozatai részletesebb indokolásának szükségessége tekintetében előadott második indok ( 65 ) kiállná az alaposabb vizsgálatot. Bőven elegendő azt megkívánni a döntéshozótól, hogy szenteljen megfelelő figyelmet a bíróság kapcsolódó határozatainak, ami befolyásolja az általa éppen szerkesztett határozat megfogalmazásának módját. A Bizottság elemzése során valóban összpontosított az SFEI-ügyben hozott ítéletre ( 66 ). Mindazonáltal nem gondolom, hogy valamely korábbi határozat puszta visszavonása érdemben megváltoztatná az EK 253. cikkben előírt indokolási kötelezettség terjedelmét. Inkább úgy vélem, hogy az indokolási kötelezettség pontos terjedelmét ilyenkor is a szóban forgó kérdés összefüggésében és az azt szabályozó valamennyi jogszabály alapján kell meghatározni.

109.

Következtetésem szerint az Elsőfokú Bíróság tévesen alkalmazta a jogot, amikor megállapította, hogy a megtámadott határozat sérti az indokolási kötelezettséget. Ennek megfelelően azt javasolom, hogy a Bíróság adjon helyt a fellebbezés harmadik jogalapjának.

110.

Az Elsőfokú Bíróság először is rámutatott arra, hogy a Szerződés 92. cikke (jelenleg EK 87. cikk) értelmében vett állami támogatás fogalmának nagyon széles alkalmazási területe van. E rendelkezésnek az a célja, hogy megelőzze, hogy a tagállamok közötti kereskedelmet befolyásolják a hatóságok által különböző formában engedélyezett előnyök, amelyek különböző formában torzítják a versenyt, vagy annak torzításával fenyegetnek azáltal, hogy előnyben részesítenek egyes vállalkozásokat vagy termelési ágazatokat ( 69 ). A támogatás fogalma a beavatkozásokat is magában foglalja, amelyek különböző formákban enyhítik a vállalkozás költségvetésének általános terheit. Az állandó ítélkezési gyakorlat értelmében a Szerződés a hatása alapján határozza meg az állami beavatkozást.

111.

Az Elsőfokú Bíróság elutasította a Bizottság érvelését, amely szerint a Postadex ügyfélkörének átruházása, mint a leányvállalat létrehozásának logikus következménye nem minősül állami támogatásnak ( 70 ). Az ügyfélkör olyan immateriális vagyont jelentett, amelynek kereskedelmi értéke volt, még amennyiben ezt az értéket mennyiségileg nehezen lehetett is számszerűsíteni. A La Poste a törvényes monopóliumának kihasználásával volt képes a Postadex szolgáltatását megteremteni. Az SFMI-Chronopost ( 71 ) nem nyújtott ellenszolgáltatást a La Poste részére. Az ilyen vagyon átadása mindazonáltal előnyt jelentett a kedvezményezett számára. Ezt az államnak lehetett tulajdonítani. Következésképpen az átruházás állami támogatást valósított meg.

112.

Az Elsőfokú Bíróság arra a következtetésre jutott, hogy a Bizottság tévesen alkalmazta a jogot, amikor megállapította, hogy a Postadex ügyfélkörének átruházása nem minősül állami támogatásnak, mivel nem járt pénzbeli előnnyel. Ennek megfelelően meg kell semmisíteni a megtámadott határozatot, amennyiben a Bizottság úgy vélte, hogy a Postedexnek az SFMI-Chronopostra való, La Poste általi átruházása nem minősül állami támogatásnak.

113.

A fellebbező felek állítása szerint az Elsőfokú Bíróság helytelenül állapította meg, hogy a megtámadott határozat tévesen helyezkedett arra az álláspontra, miszerint a Postadex SFMI-Chronopost számára való átruházása nem minősül állami támogatásnak. Állításuk szerint a szóban forgó helyzetet nem lehet összehasonlítani valamely, a magánszektorban működő, már fennálló leányvállalattal rendelkező vállalat magatartásával. Ellenkezőleg, a La Poste leányvállalatot hozott létre, és egy gazdasági tevékenységet a kifejezetten erre a célra létrehozott elkülönült társasághoz szervezett ki. A leányvállalat létrehozásakor nincs kedvezményezett. A Bizottság támogatja az ilyen kiszervezéseket a piac versenyképes működésének erősítése érdekében.

114.

Az UFEX szerint a Postadex ügyfélkörének ingyenes átruházása kétségtelenül előnyt biztosított az SFMI-Chronopost mint új piaci szereplő számára. A vagyonátruházás minden esetben ellenszolgáltatás mellett történik. Az előnyt a Bíróság által a Chronopost I.-ügyben hozott ítéletben kifejtett iránymutatás alapján kellett volna értékelni.

115.

A Bizottság a megtámadott határozatban elismeri, hogy a Postadex ügyfélköre immateriális vagyont képvisel ( 72 ). Ahogyan azt az Elsőfokú Bíróság megjegyzi, az a tény, hogy egy ilyen tényező mennyiségileg nehezen számszerűsíthető, nem azt jelenti, hogy e tényező értéktelen ( 73 ). A magam részéről azt gondolom, hogy az ügyfélkör az SFMI-Chronopost számára 1985-ben való átruházásakor pozitív gazdasági értékkel rendelkezett.

116.

Mi történt pontosan az SFMI-Chronopost La Poste általi létrehozásakor? Úgy látom, hogy különbséget kell tenni különösen egyrészt a gyorsposta-szolgáltatáshoz kapcsolódó tevékenységek, másrészt ezen tevékenységek értéke között.

117.

Egyértelmű, hogy az új társaság átvette a tevékenységeket. Ezek magukban foglalták az ügyfélkör kezelését és hasznosítását. Mindazonáltal a leányvállalat létrehozása útján ezen tevékenységek gazdasági értéke a részvényeseknél jelentkezett. Így a La Poste megőrizte ennek az értéknek a 66%-os részesedésének megfelelő részét. Az érték fennmaradó részét a TAT szerezte meg tőkeinjekció ellenében. Másképp fogalmazva, a tevékenységek értéke a részvényesek által jegyzett, majd később tulajdonukat képező részvények értékében tükröződött.

118.

Ennek következtében a szóban forgó helyzet eltér a privatizációtól. Amennyiben valamely állam egy kívülálló befektető részére értékesíti vagyonát, ellenszolgáltatásban részesül. Állami támogatás abban az esetben valósul meg, ha a magánbefektető elve értelmében a kifizetett pénzösszeg alacsonyabb az értékesített vagyon értékénél ( 74 ). Az SFMI-Chronopost létrehozásába kívülállóként bevont befektető egyedül a TAT volt, amely 34%-os részesedést szerzett. Amennyiben az SFMI-Chronopost bármilyen összeget fizetett volna a La Poste-nak, ez egyszerűen csökkentette volna a leányvállalat, illetve ennek megfelelően a La Poste részesedésének értékét.

119.

Úgy tűnik számomra, hogy a magánbefektető elvét valamely állami tulajdonú társaság tevékenységének leányvállalathoz való kiszervezése esetén is alkalmazni kell ( 75 ). A kérdés az, hogy egy magánbefektető ugyanígy járt volna-e el, ahelyett hogy például kívülálló fél számára értékesíti az üzletágat. Valójában a Bizottság is felteszi ezt a kérdést a megtámadott határozatban, a La Poste által 1986-ban megvalósított tőkeinjekció kapcsán elért IRR vizsgálata kapcsán ( 76 ).

120.

Az Elsőfokú Bíróság a megtámadott ítéletben helyesen jegyzi meg, hogy a jelenlegi EK 87. cikk (1) bekezdése az állami támogatások tekintetében azok hatása alapján tesz különbséget ( 77 ). Véleményem szerint mindenesetre nehezen belátható, hogy az SFMI-Chronopost létrehozása hogyan fejthetett volna ki torzító hatást a piacra. Ez a társaság csak annyiban volt új piaci szereplő, hogy újonnan hozták létre új név alatt. Ugyanakkor a Postadex tevékenységét fejtette ki, és annak ügyfélkörével rendelkezett. Sokkal valószínűbbnek tűnik, hogy egy önálló leányvállalat létrehozása a korábban egy állami monolit által végzett tevékenység kifejtése céljából – feltételezve, hogy anyavállalatával a Chronopost I.-ügyben hozott ítélet formulája szerint bonyolítja gazdasági ügyleteit – végső soron azzal a hatással jár, hogy erősíti a piaci versenyt.

121.

Mindezen okok miatt nem gondolom, hogy a La Poste a Postadex leányvállalattá való átalakításakor lemondott volna a Postadex értékéről az SFMI-Chronopost javára. Következésképpen az Elsőfokú Bíróság tévesen mondta ki, hogy a Postadexnek az SFMI-Chronopostra való átruházása állami támogatásnak minősül azon az alapon, hogy az SFMI-Chronopost semmilyen ellenszolgáltatást nem nyújtott a La Poste számára ( 78 ).

122.

A fent kifejtett indokok alapján azt javasolom, hogy a Bíróság a fellebbezés negyedik alapjának ugyancsak adjon helyt.

123.

A Bíróság alapokmányának 61. cikke értelmében a Bíróság az Elsőfokú Bíróság határozatának hatályon kívül helyezése esetén az ügyet érdemben maga is eldöntheti, amennyiben a per állása megengedi, vagy visszautalja az ügyet az Elsőfokú Bíróság elé ítélethozatal céljából.

124.

Mivel az Elsőfokú Bíróság úgy ítélte meg, hogy a negyedik jogalap első részében hivatkozott bizonyos érveket nem lehetett vizsgálni a megtámadott határozat indokolásának elégtelensége miatt ( 79 ), úgy tűnik számomra, hogy a per állása nem teszi lehetővé, hogy a Bíróság érdemben határozzon. Következésképp azt javasolom, hogy a Bíróság utalja vissza az ügyet az Elsőfokú Bíróság elé, illetve hogy a költségek viseléséről ne határozzon.

125.

A fenti érvek alapján azt javasolom, hogy a Bíróság: