1.

Ha a műsorszolgáltatást egyszerű tájékoztatási eszköznek tekintenénk, az azt jelentené, hogy a legjellegzetesebb jellemzőjére korlátozzuk, és megfeledkezünk más fontos tényezőkről, arról a társadalmi-kulturális súlyról, amelyet a műsorszolgáltatás a története során szerzett. A nyugati társadalmakban e kommunikációs rendszerek és az anyagi jólét párosulása mintha újraélesztené a híres római mondást: panem et circenses, amellyel Juvenalis, ( 2 ) latin költő kigúnyolta a római nép elkényelmesedett tétlenségét és a politikai ügyek iránti érdektelenségét. ( 3 ) Ezt az aforizmát úgy ültethetnénk át modern világunkba, hogy a kenyeret a kényelemmel, a cirkuszi játékokat pedig a televízióval helyettesítjük.

2.

Ma már senki sem vonja kétségbe annak a képi világnak a vonzerejét, amely képes arra, hogy a magánélet legtitkosabb zugaiba is behatoljon. Következésképpen annak elkerülése érdekében, hogy az olyan jóslatok szerint, mint amilyet George Orwell írt le az 1984 című regényében, ( 4 ) az audiovizuális technikák a propaganda céljait szolgáló gépezetté alakuljanak át, a kormányok arra vállalkoztak, hogy olyan szabályokat dolgoznak ki, amelyek bizonyos fokú tárgyilagosságot és függetlenséget biztosítanak legalább a közszolgálati műsorszolgáltatás területén.

3.

Az a három kérdés, amelyeket az Oberlandesgericht Düsseldorf (düsseldorfi fellebbviteli bíróság, Németország) a Bíróságnak feltett, ebbe a környezetbe illeszkedik, azaz abba a küzdelembe, amely a megfelelő, a jogállamiság követelményeivel összhangban álló műsorszolgáltatásért folyik, és különösen annak semlegességéért, a politikai választás sokszínűsége elvének a tiszteletben tartása mellett. Németországban – ahogyan az az előzetes döntéshozatalra utaló végzésből kitűnik – ez a biztosíték nagyrészt abban áll, hogy a közszolgálati műsorszolgáltató szervezeteket bízták meg a pénzügyi eszközeik beszedésével és kezelésével, amelyek abból származnak, hogy mindenki köteles egy bizonyos hozzájárulás megfizetésére azon ténynél fogva, hogy televízióval vagy rádióval rendelkezik.

4.

Ez a finanszírozási rendszer, amely a közszolgálatiság iránti határozott elkötelezettségből ered, felveti azt a kérdést, hogy ezeket a műsorszolgáltató szervezeteket „ajánlatkérőknek” kell-e tekinteni a közbeszerzéssel kapcsolatos közösségi irányelvek értelmében, vagy éppen ellenkezőleg, nem tartoznak ebbe a körbe, és mentesülnek a közbeszerzési eljárás alól.

5.

A kérdést előterjesztő bíróság előzetesen, a személyi és tárgyi hatály kapcsán a közbeszerzési szerződések odaítélésének eljárását közösségi szinten szabályozó 2004/18/EK irányelv ( 5 ) 1. cikkének (9) bekezdésére, illetve a 16. cikkének b) pontjára hivatkozott, mivel, tekintettel arra, hogy az irányelv nemzeti jogba való átültetésének határideje anélkül járt le, hogy a szükséges intézkedés megtörtént volna, a Bundesgerichthof (német szövetségi legfelső bíróság) ítélkezési gyakorlata alapján a kérdést előterjesztő bíróságnak a nemzeti szabályokat valamennyi nemrég elfogadott közösségi jogi aktus fényében kellett értelmeznie, még akkor is, ha az nem alkalmazandó a vitatott közbeszerzési szerződés odaítélési eljárására.

6.

Még akkor is, ha elfogadjuk az Oberlandesgericht Düsseldorf indokait, a 92/50/EGK irányelv ( 6 ) 1. cikkének a) és b) pontjára kell támaszkodnunk két okból is: először is, mert arról az alaprendelkezésről van szó, amely a német jogalkotót vezette akkor, amikor saját jogrendjét a közösségi jogrendszerrel összhangba hozta, és következésképpen a nemzeti szabályozás erre a cikkre utal; másodszor, mert ennek a szabályai teljesen azonosak a 2004/18 irányelv átfogalmazott szövegének párhuzamos szabályaival.

7.

Az irányelv személyi hatályának meghatározása kapcsán az „Általános rendelkezések” című I. címben található 1. cikk b) pontja kimondja:

„Ajánlatkérő: az állam, a területi vagy települési önkormányzat, a közjogi intézmény, egy vagy több ilyen szervezet vagy közjogi szerv által alapított társulás;

Közjogi intézmény alatt értendő minden olyan intézmény:

[…]”

8.

Ez a rendelkezés később pontosítja, hogy „[A]zokat a közjogi intézményeket és közjogi intézménycsoportokat, amelyek [e] feltételeket teljesítik, a 71/305/EGK irányelv ( 7 ) I. melléklete sorolja fel. Ez a felsorolás a lehető legátfogóbb, és az említett irányelv 30b. cikkében megállapított eljárásnak megfelelően felülvizsgálható; […]”.

9.

Maga a 92/50 irányelv 1. cikkének a) pontja sorolja fel azokat a jogügyleteket, amelyekre kiterjed az irányelv tárgyi hatálya, és kifejezetten kizárja a következőket:

„[…]

[…]”

10.

A közbeszerzési szerződéseknek a német államigazgatási hatóságok általi odaítélési eljárásait a verseny korlátozásának tilalmáról szóló törvény (Gesetz gegen Wettbewerbsbeschränk ( 8 ), a továbbiakban: a GWB) tartalmazza, a 92/50 irányelv 1. cikkének b) pontja pedig, amely az ajánlatkérőkre vonatkozik, a GWB 98. § (2) bekezdésében található:

„98. § – Ajánlatkérő

A jelen cím alkalmazásában ajánlatkérőnek minősülnek:

[…]”

11.

Az előzetes döntéshozatalra utaló végzés szerint a közjog hatálya alá tartozó műsorszolgáltató szervezetek finanszírozását Németországban két államszerződés (Staatsvertrag) – azaz a Bund (szövetség) és a tartományok között kötött szerződés – szabályozza. A műsorszolgáltatási díj szabályait alapvetően az 1991. augusztus 31-i, a műsorszolgáltatási díj szabályozásáról szóló (Staatsvertrag über die Regelung des Rundfunkgebührenwesens) 1996-ban módosított változata (GVBl. NRW 1996., 431. o., a továbbiakban: a díjakról szóló államszerződés) tartalmazza.

12.

A díjakról szóló államszerződés 2. §-a következőképpen rendelkezik:

„(1)   A műsorszolgáltatási díj alapdíjból és televíziós díjból áll. A díj összegét az 1996. november 26-i, a műsorszolgáltatás finanszírozásáról szóló államszerződés ([Rundfunkfinanzierungsstaatsvertrag] GVBl. NRW 1996, 484. o., a továbbiakban: a finanszírozásról szóló államszerződés) szabályozza.

[…]”

13.

A díjakról szóló államszerződés 4. §-a a következőképpen rendelkezik:

„(1)   A műsorszolgáltatási díj fizetésére vonatkozó kötelezettség a műsorszolgáltatás vételére alkalmas készülék birtoklása hónapjának első napjával keletkezik.

[…]”

14.

Ugyanezen szerződés 7. §-a pedig a díjakból származó jövedelmek felosztását szabályozza:

„(1)   Az alapdíjból származó bevétel a tartomány műsorszolgáltató szervezetét, és – [a finanszírozásról szóló államszerződésben] meghatározott mértékben – a Deutschlandradiót, valamint annak a tartománynak a médiahatóságát illeti meg, amelyhez a műsorszolgáltatás vétele céljából birtokolt készülék tartozik.

(2)   A televíziós díjból befolyó bevétel a tartomány műsorszolgáltató szervezetét, és – [a finanszírozásról szóló államszerződésben] meghatározott mértékben – annak a tartománynak a médiahatóságát, amelyhez a televíziós műsorszolgáltatás vételére alkalmas készülék tartozik, valamint a Zweites Deutsches Fernsehen-t (második német közszolgálati csatornát, a továbbiakban: ZDF) illeti meg. […]

[…]”

15.

A kérdést előterjesztő bíróság kifejti, hogy egy másik államszerződés, a finanszírozásról szóló államszerződés határozza meg pontosan a díjak összegét, amelyet a tartományi parlamentek beleegyezésével állapítanak meg.

16.

A műsorszolgáltató szervezetek költségvetésének ellenőrzését és kiszámítását a finanszírozásról szóló szerződés 2–6. § szerint egy független bizottság, a Kommission zur Überprüfung und Ermittlung des Finanzbedarfs der Rundfunkanstalten (a műsorszolgáltató szervezetek finanszírozási szükségleteit vizsgáló és megállapító bizottság, a továbbiakban: KEF) végzi, amely legalább két évente jelentést készít, e jelentés alapján hozzák meg a tartományi parlamentek és kormányok a díjakkal kapcsolatos döntésüket (a finanszírozásról szóló államszerződés 3. §-a (5) bekezdésének és 7. §-a (2) bekezdésének együttes rendelkezései).

17.

A Westdeutscher Rundfunk Köln díjainak megfizetésével kapcsolatos eljárásról szóló, 1993. november 18-i rendelet alapján – amelyet a díjakról szóló államszerződés 4. § (7) bekezdésének alapján, a tartományi kormány egyetértésével fogadtak el – a különböző tartományi műsorszolgáltató szervezetek a Gebühreneinzugszentrale der öffentlich-rechtlichen Rundfunkanstalten in der Bundesrepublik Deutschlandot (a Németországi Szövetségi Köztársaság Közszolgálati Műsorszolgáltatóinak Díjbeszedő Központját; a továbbiakban: GEZ) bízták meg azzal, hogy a díjakat az állampolgároktól hatósági aktus útján beszedje.

18.

Az Oberlandesgericht Düsseldorf előtti felperesek azok a tartományi műsorszolgáltató szervezetek, amelyek tagjai az Arbeitsgemeinschaft der Rundfunkanstalten Deutschlands-nak (a Németországi Közszolgálati Regionális Műsorszolgáltató Szervezetek Egyesülése, a továbbiakban: ARD), továbbá az 1961. június 6-i államszerződéssel létrehozott közszolgálati televíziós szervezet, a ZDF, valamint a Deutschlandradio (a továbbiakban: a műsorszolgáltató szervezetek).

19.

2002-ben ezek a szervezetek létrehozták a GEZ-t, egy közjogi, igazgatási társulást, amelyet megbíztak a különböző tartományi műsorszolgáltató szervezetekhez befolyó díjak beszedésével és számlázásával. Mivel a GEZ nem rendelkezik önálló jogalanyisággal, a műsorszolgáltató szervezetek nevében és javára jár el.

20.

2005 augusztusában egy piackutatást követően a GEZ írásban felhívott tizenegy vállalkozást, hogy a 2006. március 1-jétől2008. december 31-ig terjedő időszak vonatkozásában nyújtsanak be kötelező érvényű ajánlatot a GEZ kölni épületeiben, és a Westdeutscher Rundfunk (egy, az ARD-ben részt vevő műsorszolgáltató szervezet) étkezőjében történő takarítási szolgáltatások nyújtására azzal a feltétellel, hogy hallgatólagosan a szerződés évente meghosszabbodott volna. A szerződés értékét több mint 400000 EUR-ra becsülték. A nemzeti szabályozásnak és a 92/50 irányelvnek megfelelő közösségi közbeszerzési eljárást nem bonyolítottak le.

21.

A GEWA társaság, a Gesellschaft für Gebäudereinigung und Wartung mbH (a továbbiakban: GEWA), az Oberlandesgericht Düsseldorf előtti alperes, és H. W. Warnecke, a beavatkozó fél, ajánlatot nyújtottak be a GEZ felhívására. A GEWA ajánlotta a legalacsonyabb árat. 2005. november 9-i döntésében a GEZ igazgatási tanácsa úgy határozott, hogy tárgyalásokat kezd négy ajánlattevővel, közöttük az alapügy alperesével és beavatkozójával. Továbbá úgy döntött, hogy részletesen elemzi az ajánlatok gazdasági megvalósíthatóságát a Kepner-Tregoe módszer alapján, amely a konkrét technikai elemzés, a kereskedelmi elemzés, és a kockázatelemzés kritériumaira vonatkozóan bizonyos értékeket határoz meg. Ezen elemzés alapján az alperes ajánlata a harmadik helyre került, a beavatkozó ajánlata pedig első lett.

22.

A GEZ telefonon értesítette a GEWA-t, hogy a szerződést nem neki ítélték oda. Ez utóbbi 2001. november 14-i panaszlevelében azt kifogásolta a GEZ-zel szemben, hogy ajánlatkérőként megsértette a közbeszerzési jogot, amikor a takarítási szerződést nem közösségi szintű ajánlati felhívásra ítélte oda. A GEZ elutasította a panaszt.

23.

A GEWA ekkor jogorvoslati kérelmet nyújtott be a GEZ ellen a Bezirksregierung Köln (a kölni helyi közigazgatási hatóság) Vergabekammer-nél (közbeszerzési döntőbizottság). Jogorvoslati kérelmében azt kérte, hogy kötelezzék a GEZ-t, hogy a takarítási szolgáltatást a GWB negyedik részében meghatározott formális közbeszerzési eljárás keretében ítélje oda, másodlagosan pedig azt kérte, hogy végezzék el az ajánlatok újbóli értékelését a Vergabekammer jogi értékelésének megfelelően.

24.

A GEWA arra hivatkozott, hogy a GEZ mint műsorszolgáltató szervezet a GWB 98. § (2) bekezdése értelmében ajánlatkérő, mivel a műsorszolgáltató szervezeteket többségi részben az állampolgárok által fizetett díjakból finanszírozzák, és az alapvető rádiós és televíziós szolgáltatások biztosítása, amely egyértelműen közszolgálati jellegű, olyan közfeladatot lát el, amely nem ipari vagy kereskedelmi jellegű.

25.

A GEWA továbbá azt állította, hogy a 92/50 irányelv 1. cikke a) pontjának iv. pontja csak a műsorszolgáltatók által programanyagok megvételére, fejlesztésére, gyártására vagy közös gyártására vonatkozó szerződést és közvetítési időre vonatkozó szerződést zárja ki, amelyek nyilvánvalóan különböznek az alapügyben kérdéses szolgáltatás tárgyától.

26.

2006. február 13-i határozatával a Vergabekammer helyt adott a GEWA jogorvoslati kérelmének, és kötelezte a GEZ-t és a műsorszolgáltató szervezeteket, hogy – amennyiben továbbra is szerződést akarnak kötni takarítási szolgáltatások elvégzésére – tartsák be a közbeszerzési jogot, az egyenlő bánásmód és az átláthatóság elvét, és folytassanak le európai közbeszerzési eljárást.

27.

A tartományi műsorszolgáltató szervezetek a közigazgatási bíróságok előtt vitatták e határozatot, és annak megsemmisítését kérték azzal az indokkal, hogy a GEWA által a GEZ ellen benyújtott jogorvoslati kérelem elfogadhatatlan, de legalábbis megalapozatlan. Álláspontjuk szerint közjogi műsorszolgáltató szervezetekként ők nem minősülnek ajánlatkérőnek a GWB 98. § (2) bekezdése értelmében, mivel a közszolgálati műsorszolgáltatást többségi részben a felhasználók által fizetett díjakból finanszírozzák.

28.

Hozzáteszik továbbá, hogy a GWB 98. § (2) bekezdése szerinti állami ellenőrzés nem áll fenn, mivel csak másodlagos és korlátozott jogi ellenőrzés valósul meg. Ráadásul a műsorszolgáltató szervezetek igazgatási tanácsai eltérő társadalmi csoportokat képviselnek. A közbeszerzések tekintetében az állami befolyás lehetőségét kizárja, hogy nincs állami többség az irányító testületekben.

29.

A GEWA ellenben a Vergabekammer határozata mellett foglal állást.

30.

Mivel az alapügy megoldása a 92/50 irányelv 1. cikkének értelmezésétől függ, az Oberlandesgericht Vergabesenat-ja (a düsseldorfi fellebbviteli bíróság közbeszerzési ügyekben eljáró tanácsa) úgy határozott, hogy az eljárást felfüggeszti, és az EK 234. cikk első albekezdése alapján előzetes döntéshozatal céljából a következő kérdéseket terjeszti az Európai Közösségek Bírósága elé:

31.

Az előzetes döntéshozatal iránti kérelem 2006. augusztus 7-én érkezett a Bíróság Hivatalához.

32.

A műsorszolgáltató szervezetek, a GEWA, a német, a lengyel és az osztrák kormány, valamint az Európai Szabadkereskedelmi Társulás (a továbbiakban EFTA) Felügyelő Hatósága és az Európai Közösségek Bizottsága írásbeli észrevételeket nyújtottak be.

33.

A műsorszolgáltató szervezetek és a GEWA ügyvédei, valamint a német kormány, az EFTA Felügyelő Hatósága és a Bizottság képviselői részt vettek a 2007. június 14-én tartott tárgyaláson, hogy ott szóbeli észrevételeiket is ismertessék.

34.

Jóllehet a kérdést előterjesztő bíróság három kérdést tett fel, hasznosnak tűnik az első kettő együttes vizsgálata, ( 9 ) mivel mindkettő a személyi hatályra és a 92/50 irányelv 1. cikke b) pontja második bekezdése harmadik franciabekezdésének első fordulatára ( 10 ) vonatkozik.

35.

A német műsorszolgáltató szervezetek úgy vélik, hogy nem állami forrásból finanszírozzák őket, és az alapügy tárgyául szolgáló közbeszerzésekkel kapcsolatos szabályozás, valamint az állami támogatásokra vonatkozó, a támogatások „állami forrásból” való származását megkövetelő EK 87. és EK 88. cikk közötti állítólagos analógiára hivatkoznak.

36.

Mindazonáltal – ahogyan azt a Bizottság jogosan megjegyezte – nem hiszem, hogy a két szabályozás és az általuk elérni kívánt cél eltérő természete ilyen merész összehasonlítást engedne meg, mivel – míg az állami támogatások tekintetében az EK-Szerződés a versenynek valamennyi olyan indokolatlan torzulását kívánja megakadályozni a piacon, amelyet a közpénzek felhasználása okozhat – a közbeszerzés területén a jogalany ajánlatkérőként való minősítését kell vizsgálni annak meghatározása érdekében, hogy az adott jogalany közbeszerzési eljárás hatálya alá tartozik-e.

37.

Következésképpen megállapíthatjuk, hogy nincs „összefüggés” a két jogterület között, és az analógia útján történő összehasonlításuk nem helyénvaló.

38.

Végezetül, jóllehet a harmadik kérdésnek nincs jelentősége a műsorszolgáltató szervezetek ajánlatkérőként való minősítése tekintetében – ahogyan ők maguk is utalnak rá írásbeli észrevételeikben –, annak elemzése mégis hasznosnak bizonyulhat abban az esetben, ha igenlő választ adunk az első kérdésre, és tagadó választ a második kérdésre, hiszen az Oberlandesgericht Düsseldorf, amikor a 92/50 irányelv 1. cikke a), iv. pontjának az értelmezését kéri, az irányelv tárgyi hatályát kívánja meghatározni, ami még akkor is logikus, ha nyilvánvalónak tűnik.

39.

Az alapügy a közszolgálati műsorszolgáltató szervezetek finanszírozásának németországi modelljére vonatkozik. Tehát a rendszer fő jellemzőit kell tanulmányozni annak meghatározásához, hogy e szervezetek forrásai „államiak”-e a 92/50 irányelv és a Bíróság ítélkezési gyakorlata értelmében.

40.

A műsorszolgáltató szervezetek azt állítják, hogy a díjfizetés a felhasználó szabad választásától függ, aki vételre alkalmas készülék birtoklásának hiányában mentesül a díjfizetés alól. A német kormány osztja ezt az álláspontot, és úgy véli, hogy e szervezetek és a fogyasztó között olyan közvetlen kapcsolat áll fenn, amely nem érinti az állami költségvetést, mivel a GEZ szedi be a nevezett díjakat, és a beszedett összegeket nem fizeti be az államháztartásba. Következésképpen a műsorszolgáltató szervezetek, akárcsak a német kormány, tagadnak bármiféle „állami” finanszírozást a jelen ügyben.

41.

Mindazonáltal a 92/50 irányelv 1. cikke b) pontja második bekezdésének harmadik franciabekezdésében szereplő esetek a többségi állami finanszírozáshoz kötött vélelmekként kerültek megfogalmazásra. Ha egyszer ez a feltétel teljesül, a függőség feltételezett, tehát nem szükséges más olyan alkalmazási feltételek teljesülése, mint például az, hogy a finanszírozás az állam közvetlen befolyásával járjon a szerződések odaítélése tekintetében. Ennek a feltételnek a vizsgálata a második esethez kapcsolódik, amely az ellenőrzésre vonatkozik, hiszen lehetővé teszi a függőség mértékének értékelését. ( 11 )

42.

Ráadásul ezt az elgondolást megerősíti a University of Cambridge-ítéletben megfogalmazott, az ellenszolgáltatás fejében és az anélkül fizetett összegek közötti megkülönböztetés, ( 12 ) mivel ennek a különbségtételnek az egyetlen célja, hogy a kérdést előterjesztő bíróság számára kritériumként szolgáljon annak értékeléséhez, hogy a vélelem feltétele, azaz a többségi részben állami finanszírozás fennáll-e.

43.

Az előző két pontból következik az Oberlandesgericht Düsseldorf által feltett második kérdés irrelevanciája, valamint az első kérdéssel együttesen történő vizsgálatának a lehetősége.

44.

Ha visszatérünk az alapügy érdeméhez, a jelen jogvita keretei között nem vitatott, hogy a díjakat közjogi szerződések állapítják meg, azaz a díjakról szóló államszerződés és a finanszírozásról szóló államszerződés. ( 13 )

45.

Az sem vitatott, hogy az államszerződés a német jogrendben közjogi aktus. ( 14 )

46.

Következésképpen az a jogi kapcsolat, amely a televízió vagy rádió birtokosát a műsorszolgáltató szervezetekhez köti, közjogi jellegű, és szinte az adó formáját ölti, hiszen a fizetési kötelezettség a rádiós vagy televíziós hullámok vételére alkalmas készülék egyszerű birtoklásából fakad, ami valójában az adóztatásra jellemző „adófizetési kötelezettséget kiváltó ténynek” tekinthető, amelynek keretében a televíziónéző passzív alannyá válik. Egyebekben annak, hogy a nemzeti jogban hogyan nevezték el ezt az adót, nincs jelentősége. ( 15 )

47.

Így a műsorszolgáltató szervezeteknek mind a működése, mind maga a léte a jogalkotó tevékenységéhez kötött, ez pedig példaszerű jele az állami alárendeltségnek, és ezért az, hogy a 92/50 irányelv vizsgált rendelkezéseiben az állam általi többségi finanszírozást jelölik meg első feltételként, nem véletlen, hanem azt a logikát követi, amely szerint a gazdasági függőség fogalmilag utal „a szervezet egyértelmű függőségére az állam tekintetében”, ahogyan a Bíróság fogalmazott. ( 16 ) A jelen ügyben jól alkalmazható és a jogalkotói hatalom erejét hangsúlyozza a német jogász, von Kirchmann híres mondása, amely szerint a jog nem tartozik a tudományok világába, mivel elegendő „a jogalkotó három módosító szava” ahhoz, hogy „egész könyvtárak feleslegessé váljanak”. ( 17 )

48.

A fentiekre tekintettel a GEZ-be tömörült műsorszolgáltató szervezetek forrásai állami jellegűek. Ráadásul annak ellenére, hogy nem rendelkezik jogalanyisággal, néhányan ezt a díjbeszedő központot állami szervezetként ismerik el arra hivatkozva, hogy hatásköre van a díjak mértékének megállapítására, illetve annak kötelező beszedésére; ( 18 )tehát olyan jogköröket gyakorol, amelyek a nemzeti szuverenitáshoz kapcsolódnak, és amelyek közjogi jellegét erősítik.

49.

Ez a jelleg, bár fontos ténykörülmény az állam gazdasági támogatása vonatkozásában, a műsorszolgáltató szervezetek állításával ellentétben nem bizonyítja azt teljes mértékben, ezért meg kell vizsgálni az állami műsorszolgáltatás támogatására vonatkozó német rendszer további sajátosságait is.

50.

A műsorszolgáltató szervezetek és a német kormány egyetértenek azzal kapcsolatban, hogy a 92/50 irányelv csak az állami költségvetésbe történő közvetlen befizetésekre utal, ( 19 ) nem pedig azokra a közvetetten nyújtott anyagi eszközökre, amelyek bármely közintézménytől vagy más ajánlatkérőtől származnak. Hivatkoznak továbbá arra a tényre, hogy a jelen ügyben a díjfizetés kizárólag a fogyasztó és a műsorszolgáltató szervezet között történik; az állam nem avatkozik be, és nem vesz részt ebben a tőkeáramlásban.

51.

Ezzel az értelmezéssel egyáltalán nem értek egyet.

52.

Először is a német kormány a finanszírozásnak az „átruházást hangsúlyozó” és leegyszerűsített felfogását hangsúlyozza, amely csak a banki átutalást, a csekket, az átutalási megbízást vagy a pénzes zsákoknak az államkincstár és a támogatott szervezetek közötti páncélautóban történő szállítását foglalná magába.

53.

Függetlenül attól, hogy nincs tartalmi különbség aközött, hogy az állam maga szedi be a díjakat, és ezeket a finanszírozott szervezeteknek továbbítja, illetve, hogy a díjak beszedési jogát ruházza át, ( 20 ) nem szabad elfelejteni azt sem, hogy az állam maga hozta létre a díjak beszedéséhez szükséges infrastruktúrát, mivel ő határozta meg a fizetési kötelezettséget, és állapította meg – egy független bizottság, a KEF útján – annak összegét is azzal, hogy azt a tartományoknak utólag el kell fogadniuk, és esetleg módosíthatják is azokat, hiszen a tartományoké az utolsó szó ezen a területen. ( 21 )

54.

Másodszor a 92/50 irányelv 1. cikke b) pontja második bekezdése harmadik franciabekezdésének első fordulata nem korlátozódik a közvetlen finanszírozás módjára, hiszen az egyetlen pontosítás a „finanszírozni” ige tekintetében a „többségi részben” határozószóból származik („überwiegend” németül, „mayoritariamente” katalánul és „for the most part” angolul) anélkül, hogy bármilyen utalás történne a támogatott szervezetekhez érkező pénzügyi hozzájárulás közvetett vagy közvetlen jellegére.

55.

Végezetül létezik az ítélkezési gyakorlatban olyan hallgatólagos érv, amely szerint létezhet közvetett állami gazdasági támogatás, hiszen a Bíróság elismerte a kérdéses rendelkezés harmadik pontjának második fordulata kapcsán a közvetett állami ellenőrzés lehetőségét, ( 22 ) ezt pedig az első fordulatra is kiterjeszthetnénk, különösen, ha figyelembe vesszük a három fordulat közötti egyenértékűséget, ( 23 ) ahogyan arra jogosan emlékeztetett a német kormány.

56.

A Bíróság a fent hivatkozott University of Cambridge-ítéletben úgy határozta meg az állami finanszírozást, hogy alapvető különbséget tett annak alapján, hogy a támogatásban részesülő jogalany köteles-e valamilyen különleges ellenszolgáltatást nyújtani, vagy sem, hiszen az állami finanszírozás feltétele csak akkor teljesül, ha nincs ilyen ellenszolgáltatás. ( 24 )

57.

A műsorszolgáltató szervezetek és a német kormány – ezzel az ítélettel összefüggésben, és azon állításuk alapján, amely szerint a fogyasztó közvetlenül a műsorszolgáltató szervezeteknek fizet – úgy vélik, hogy a befizetés fejében a felhasználó „különleges ellenszolgáltatásban” részesül, tudniillik jogot szerez a német közszolgálati televíziós és rádiós hullámok és képek vételére. A műsorszolgáltató szervezetek és a német kormány erre a körülményre alapítja a vitatott finanszírozás állami jellegének tagadását. ( 25 )

58.

Ahhoz, hogy megcáfoljuk ezt az érvelést, elegendő lenne arra hivatkozni, hogy a műsorszolgáltatási díjakból származó bevételek jogszabályi eredetükre tekintettel nem mutatnak magánjogi jelleget. De a műsorszolgáltató szervezetek erre azt válaszolhatnák, hogy ha a fogyasztó által fizetett összegek jogszabály általi meghatározottságától függ a beszedett összegek állami jellege, akkor a közbeszerzéssel kapcsolatos közösségi irányelvek értelmében az építészek, az ügyvédek és az orvosok munkadíja mind közvetett állami finanszírozásnak minősülhetne. Mindazonáltal, ha alkalmazzuk is a műsorszolgáltató szervezetek és a német kormány szillogizmusát, és elfogadjuk, hogy az állami finanszírozás kérdésének vizsgálata kizárólag a bevétel magánjellegéhez kapcsolódik, sem a szabadalmi, oltalmi, sem az ingatlan-nyilvántartási hatóságok – hogy csak néhány példát említsünk, ahol az érintett személy közvetlenül fizeti meg a közhivatal által számára nyújtott szolgáltatást – bevétele nem adó, és nem tekinthető közpénznek a 92/50 irányelv értelmében.

59.

Még ha el is fogadjuk, hogy a közpénzeket az állami rádiós és televíziós csatornákon sugárzott műsorokért cserébe fizetik, ez az érvelés akkor sem lesz releváns. A műsorszolgáltató szervezeteknek (az állam által) nyújtott kifizetések nem hoznak létre, és nem erősítenek a szokásos kereskedelmi kapcsolatokhoz hasonló függőségi helyzetet, hiszen olyan támogatást jelentenek, ( 26 ) amelyen ezen jogalanyok működése alapszik, és az állam nem vár ellenszolgáltatást semmilyen konkrét szolgáltatás formájában.

60.

Összefoglalva nemcsak azt a feltevést utasítom el, amely szerint a díjat a felhasználó a közszolgálati műsorhoz jutásért cserébe kell, hogy fizesse, hanem azt a gondolatot is, amely szerint a közszolgálati műsorszolgáltatás az állam gazdasági támogatásának ellenértékeként fogható fel.

61.

Jóllehet nem célszerű annak részletes kifejtése, hogy mit jelent a különleges közérdekű szükségletek kielégítésére létrehozott, nem ipari vagy kereskedelmi jellegű közjogi szervezet fogalma, ( 27 ) az osztrák kormány és az EFTA Felügyelő Hatóság jogosan vonja be a műsorszolgáltató szervezetek versenyjogi helyzetének tanulmányozását a jelen előzetes döntéshozatal iránti kérelem vizsgálatába.

62.

A műsorszolgáltatási díjak beszedésének rendszerére tekintettel, amelyet a fent felsorolt közjogi hatáskörökkel (beszedés, kényszervégrehajtás) együtt egy külön törvény ír elő, nem állítható jogosan az, hogy a közszolgálati műsorhoz kapcsolódó közérdekű szükséglet kielégítését – amelyet vitathatatlanul a műsorszolgáltató szervezetek biztosítanak – célzó pénzügyi források nem a piaci feltételektől függetlenül keletkeznek. Azok a pénzügyi források, amelyekkel ezek a szervezetek a díjaknak köszönhetően rendelkeznek, tehát nem versenytevékenység folytatásából származnak, hanem a közösség viseli azokat, ( 28 ) függetlenül attól, hogy a fogyasztó mennyiben veszi ténylegesen igénybe az audiovizuális programkínálatukat.

63.

A működés ilyen támogatott formája megszabadítja a műsorszolgáltató szervezeteket a bevételeikhez kapcsolódó bizonytalanságtól, mivel állami garanciát élveznek a KEF által kidolgozott költségvetések alapján. Következésképpen, még ha igazat is kell adni annak a véleménynek, amely a pénzeszközök magáneredete mellett foglal állást, annak a módja, ahogyan ezek a jogalanyok az anyagi eszközök áramlását biztosítják, nem különbözik attól a finanszírozási módtól, amelynek keretében az állam közvetlenül bocsátja rendelkezésükre a tőkét.

64.

A tárgyaláson feltett, arra vonatkozó kérdésemre, hogy a műsorszolgáltató szervezetek e finanszírozási biztosítéka, amelyet a német állam alkotmányosan köteles garantálni, kiterjed-e a szerződésben vállalt adósságokra, ( 29 ) a német kormány kategorikusan nemleges választ adott. Mindazonáltal – ahogyan azt a Bizottság megjegyezte – ez a kérdés fel sem merül, hiszen a KEF rendszeresen megvizsgálja a műsorszolgáltató szervezetek pénzügyi szükségleteit, és azokat megfelelően finanszírozza. Így nincs szükség arra, hogy kritikus fizetésképtelenség esetén magánforrásból származó kölcsönökhöz folyamodjanak, ami pedig a támogatás állami jellegét erősíti.

65.

A műsorszolgáltató szervezetek tevékenységét biztosító anyagi eszközök állami jellege a fentiekből következik. Mindazonáltal ehhez hozzá kell még tenni néhány megjegyzést.

66.

Így először is a Bíróság állandó ítélkezési gyakorlata megköveteli az ajánlatkérő független közösségi fogalmának a funkcionális ( 30 ) és tág ( 31 ) értelmezését, figyelemmel az azon kockázat kizárására irányuló célra, hogy a nemzeti ajánlattevők vagy pályázók bármilyen, az ajánlatkérők által lefolytatott közbeszerzési eljárás során előnyben részesüljenek, valamint azon lehetőséget is, hogy valamely, az állam által finanszírozott vagy felügyelt közjogi intézményt gazdasági szempontoktól eltérő megfontolások vezéreljenek. ( 32 )

67.

E kontextusban a tárgyaláson általam feltett kérdésre a műsorszolgáltató szervezetek azt válaszolták, hogy a GEZ-zel kötelező ajánlat tételére szerződött tizenegy vállalkozás közül egy sem volt más tagállambeli. Önmagában ez az információ is arra utal, hogy a közösségi jogalkotó félelmei nem voltak alaptalanok.

68.

Másodszor a műsorszolgáltató szervezetek, amelyeknek álláspontjához ezzel kapcsolatban a német jogirodalom egy része is csatlakozik, ( 33 ) hangsúlyozzák a függetlenség alkotmányos kötelezettségét, amely működésük tekintetében védi őket az állami hatalom bármilyen beavatkozásával szemben.

69.

Anélkül, hogy szükséges lenne megvizsgálni a német alaptörvény 5. cikkének (1) bekezdését, amely lehetővé tette, hogy minőségi közszolgálati műsorszolgáltatás jöjjön létre, megállapítható, hogy nem áll fenn ellentmondás e követelmény és a szervezetek azon vitatott kötelezettsége között, hogy tiszteletben tartsák és kövessék a közösségi irányelvek által felállított közbeszerzési eljárásokat.

70.

A jelen előzetes döntéshozatali eljárás keretében benyújtott észrevételekben semmilyen érv nem hangzott el annak bizonyítására, hogy az, ha a műsorszolgáltató szervezeteknek meg kell felelniük a fenti irányelvek követelményeinek, veszélyeztetné a függetlenségüket. Ráadásul a sajtószabadság, amelyben a műsorszolgáltató részesül, és a sajtó függetlensége soha sem volt kritérium az ilyen közjogi szervezetek ajánlatkérőként történő minősülése értékelésének. ( 34 )

71.

Végezetül nem vitatható, hogy a műsorszolgáltató szervezetek finanszírozásának túlnyomó többsége a díjakból származó bevételekből származik, összevetve az egyéb bevételekkel, mint például a reklámbevételekkel. Következésképpen a fenti megfontolásokra tekintettel azt a következtetést lehet levonni, hogy a műsorszolgáltató szervezetek költségei finanszírozásának a módja, megfelel a 92/50 irányelv 1. cikke b) pontja második bekezdése harmadik franciabekezdésének első fordulatában meghatározott többségi állami finanszírozás követelményének.

72.

A fenti megfontolásokra tekintettel azt javaslom a Bíróságnak, hogy az Oberlandesgericht Düsseldorf által feltett első és második kérdésre az alábbiak szerint válaszoljon:

„A szervezeteknek a műsorszolgáltatás vételére alkalmas készülék birtokosai által fizetett díjak útján történő finanszírozása a kérdéses rendelkezés szerinti finanszírozásnak minősül, amelynek megállapítása nem teszi szükségessé olyan további kiegészítő feltételek megkövetelését, mint amilyen az állam közvetlen befolyása az általa finanszírozott szervezet közbeszerzéseire.”

73.

Ezzel a kérdésével a kérdést előterjesztő bíróság azt kívánja megtudni, hogy a 92/50 irányelv 1. cikke a) pontja iv. alpontjának hatálya kiterjed-e azon kisegítő és támogató szolgáltatásokra, amelyek nem kapcsolódnak kifejezetten a műsorszolgáltatáshoz.

74.

Már jeleztem, hogy miért hasznos ez a kérdés, ha „ajánlatkérőnek” minősítjük a műsorszolgáltató szervezeteket. Az Oberlandesgericht Düsseldorf azzal, hogy ennek a rendelkezésnek az értelmezését kéri, a rendelkezés tárgyi hatályát kívánja pontosítani azért, hogy megállapítsa, hogy az kiterjed-e e szervezetek helyiségeinek takarításával kapcsolatos szolgáltatásokra.

75.

Ennek a rendelkezésnek a szövege olyannyira világos, hogy elegendő lenne az in claris non fit interpretatio elv alkalmazása. A rendelkezés azokat a szerződéseket mentesíti a közbeszerzési eljárás alól, amelyek a rádiós és televíziós műsorszolgáltatáshoz szorosan kötődnek (programanyagok megvétele, fejlesztése, gyártása vagy közös gyártása és közvetítési időre vonatkozó szerződés).

76.

Mivel a főszabály alóli kivételről van szó, a fent nevezett rendelkezés megszorítóan értelmezendő, és következésképpen a kifejezetten felsoroltaktól eltérő valamennyi más tevékenység megvalósítását nyilvános ajánlati felhíváson alapuló jogi művelet keretében kell lebonyolítani.

77.

A közösségi jog fejlődése is ezt a következtetést igazolja, ahogyan az a 92/50 és a 2004/18 irányelvek preambulumbekezdéseinek összehasonlításából következik. A 2004/18 irányelv huszonötödik preambulumbekezdése ugyanis finomított a 92/50 irányelv korábbi tizenegyedik preambulumbekezdésén, amikor kizárta az „egyéb előkészítő szolgáltatásokra, mint pl. a programanyag gyártásához szükséges forgatókönyvre vagy előadóművészi előadásra” vonatkozó tevékenységeket. Ellenben nem zárta ki „a szükséges technikai eszközök nyújtását” a programok kidolgozásához.

78.

Következésképpen, ha a különleges eszközökre nem terjed ki a kivétel, a műsorszolgáltató szervezetek épületeinek takarításával kapcsolatos szolgáltatásokra még annyira sem.

79.

Összességében a 92/50 irányelv tárgyi hatályának meghatározása kapcsán a német műsorszolgáltató szervezetek által kötött szerződések tekintetében mind a nyelvtani értelmezés, mind az autentikus értelmezés az argumentum a contrario alkalmazásának irányába mutatnak.

80.

Végezetül egy utolsó megjegyzést szeretnék tenni, mivel sokkal inkább ennek a rendelkezésnek a keretében, és nem a finanszírozási módjuk kapcsán lehet tiszteletben tartatni a német műsorszolgáltató szervezetek függetlenségének alkotmányos követelményét; ( 35 ) a közösségi jogalkotó ezért írta elő a programokhoz kapcsolódó kivételt a kulturális és társadalmi szempontok figyelembe vétele érdekében, ahogyan azt a 2004/18 irányelv huszonötödik preambulumbekezdése jelzi.

81.

A kifejtett megfontolásokra tekintettel azt javasolom a Bíróságnak, hogy az Oberlandesgericht Düsseldorf által feltett kérdésekre a következőképpen válaszoljon: