This document is an excerpt from the EUR-Lex website
Document 62006CC0076
Opinion of Mr Advocate General Bot delivered on 1 March 2007. # Britannia Alloys & Chemicals Ltd v Commission of the European Communities. # Appeals - Competition - Agreements, decisions and concerted practices - Fines - ‘Preceding business year’ for determining the turnover on which the calculation of the fine is based. # Case C-76/06 P.
Bot főtanácsnok indítványa, az ismertetés napja: 2007. március 1.
Britannia Alloys & Chemicals Ltd kontra az Európai Közösségek Bizottsága.
Fellebbezés - Verseny - Kartell - Bírság - A bírság kiszámításának alapjául szolgáló forgalom meghatározása tekintetében releváns üzleti év.
C-76/06 P. sz. ügy
Bot főtanácsnok indítványa, az ismertetés napja: 2007. március 1.
Britannia Alloys & Chemicals Ltd kontra az Európai Közösségek Bizottsága.
Fellebbezés - Verseny - Kartell - Bírság - A bírság kiszámításának alapjául szolgáló forgalom meghatározása tekintetében releváns üzleti év.
C-76/06 P. sz. ügy
ECLI identifier: ECLI:EU:C:2007:128
YVES BOT
FŐTANÁCSNOK INDÍTVÁNYA
Az ismertetés napja: 2007. március 1‑je1(1)
C‑76/06. P. sz. ügy
Britannia Alloys & Chemicals Ltd
kontra
az Európai Közösségek Bizottsága
„Fellebbezés – Verseny – Kartell – Cinkfoszfátpiac – EK 81. cikk – Bírság – A 17. rendelet 15. cikkének (2) bekezdése – Bírságkiszabási iránymutatás – A bírság felső határa– A releváns forgalom – Megelőző üzleti év – Egyenlő bánásmód – Jogbiztonság elve”
1. A jelen ügy tárgya a Britannia Alloys & Chemicals Ltd (a továbbiakban: Britannia vagy fellebbező) által az Európai Közösségek Elsőfokú Bírósága Britannia Alloys & Chemicals Ltd kontra az Európai Közösségek Bizottsága ügyben 2005. november 29‑én hozott ítélete(2) (a továbbiakban: megtámadott ítélet).
2. A megtámadott ítéletben az Elsőfokú Bíróság elutasította a fellebbező által a 2003/437/EK bizottsági határozat(3) megsemmisítése iránt benyújtott keresetét, amely szankciót alkalmazott a Britanniával szemben azért, mert az EK 81. cikk (1) bekezdése és az Európai Gazdasági Térségről szóló 1992. május 2‑i megállapodás (HL 1994. L 1., 3. o., a továbbiakban: EGT‑megállapodás) 53. cikkének (1) bekezdése alapján folytatólagos megállapodásban, illetve összehangolt magatartásban vett részt a cink-foszfát-ágazatban. A kérelem alátámasztásaként a fellebbező a 17. tanácsi rendelet(4)15. cikke (2) bekezdésének megsértésére, illetve az arányosság, az egyenlő bánásmód és a jogbiztonság elvének megsértésére hivatkozott. A Britannia azt sérelmezte, hogy az Európai Közösségek Bizottsága nem a vitatott határozat meghozatalát megelőző üzleti év forgalmát vette figyelembe a rá kiszabott bírság felső határának meghatározásakor.
3. E fellebbezésben a fellebbező lényegében azt sérelmezi, hogy az Elsőfokú Bíróság több ízben tévesen alkalmazta a jogot, amikor úgy vélte, hogy a Bizottság ilyen kiszámítási módszert alkalmazhatott. A fellebbező azt kéri a Bíróságtól, döntsön azzal kapcsolatban, hogy az Elsőfokú Bíróság a megtámadott ítéletben megsértette‑e a 17. rendelet 15. cikkének (2) bekezdését, illetve az egyenlő bánásmód és a jogbiztonság elvét.
4. A jelen indítványban fenntartom, hogy az Elsőfokú Bíróság nem alkalmazta tévesen a jogot, amikor úgy ítélte meg, hogy a fellebbezővel szemben kiszabott bírság legfelsőbb összegének meghatározása céljából a Bizottság jogosult volt arra, hogy ne a vitatott határozat meghozatalát megelőző üzleti év forgalmára támaszkodjon.
5. Ezzel szemben megállapítható, hogy az Elsőfokú Bíróság nem tett eleget a Bíróság alapokmányának 36. és 53. cikke értelmében rá háruló indokolási kötelezettségnek, mivel nem válaszolt egy, a fellebbező által a benyújtott megsemmisítés iránti keresetben előterjesztett érvre. Következésképpen azt javaslom a Bíróságnak, hogy helyezze hatályon kívül a megtámadott ítélet erre vonatkozó pontját. Mivel a per állása lehetővé teszi a határozathozatalt, felkérem a Bíróságot, hogy vizsgálja meg az elsőfokú eljárásban előterjesztett, megsemmisítésre vonatkozó jogalapot, és annak tekintetében hozzon jogerős határozatot. Fenntartom, hogy a jogalap megalapozatlan, és tekintettel az Elsőfokú Bíróság által a megtámadott ítéletben már megállapított pontokra, azt javasolom a Bíróságnak, hogy utasítsa el a Britannia megsemmisítés iránti keresetét.
I – Jogi háttér
6. Az EK 81. cikk értelmében tilos „minden olyan vállalkozások közötti megállapodás, vállalkozások társulásai által hozott döntés és összehangolt magatartás, amely hatással lehet a tagállamok közötti kereskedelemre, és amelynek célja vagy hatása a közös piacon belüli verseny megakadályozása, korlátozása vagy torzítása”.
7. E rendelkezés megsértése esetén a Bizottság a 17. rendelet 15. cikkének (2) bekezdése értelmében „[1000]‑től [1 millió] [euróig] terjedő, vagy annál nagyobb összegű bírságot szabhat ki a vállalkozásokra vagy a vállalkozások társulásaira, de a bírság mértéke nem haladhatja meg a jogsértésben részt vevő egyes vállalkozások megelőző éves üzleti forgalmának 10%‑át”.
8. Annak biztosítása érdekében, hogy a Bizottság határozatai a vállalkozások és a Bíróság számára átláthatóak és pártatlanok legyenek, a Bizottság 1998‑ban iránymutatást tett közzé a 17. rendelet 15. cikkének (2) bekezdése alapján kiszabott bírságok megállapításáról.(5)
9. Az iránymutatás 1. pontja a bírságok összegének kiszámítása tekintetében kimondja, hogy az alapösszeg az e rendelkezésben szereplő szempontok alapján, azaz a jogsértés súlyával és időtartamával összhangban kerül meghatározásra.
10. A jogsértés súlyának megállapításánál figyelembe kell venni a jogsértés jellegét, a piacra gyakorolt tényleges hatását, ha ez a hatás mérhető, valamint az érintett földrajzi piac méretét (az iránymutatás 1. A. pontjának első albekezdése). Eszerint a jogsértések három kategóriába sorolhatók, vagyis az „enyhe jogsértések” esetében a valószínű bírság 1000 és 1 millió euró között van, a „súlyos jogsértések” esetében ez az összeg 1 millió és 20 millió euró között lehet, illetve a „különösen súlyos jogsértések” esetében ez az összeg meghaladhatja a 20 millió eurót (1. A. pont, második albekezdés, első–harmadik francia bekezdés). E kategóriákon belül – és főleg az ún. súlyos és különösen súlyos jogsértések esetében – a bírság megállapított mértéke lehetővé teszi, hogy a Bizottság a vállalkozásokat az elkövetett jogsértés jellege szerint különböző módon kezelje (1. A. pont, harmadik albekezdés). Figyelembe kell még venni, hogy a jogsértők milyen tényleges gazdasági lehetőségekkel rendelkeznek ahhoz, hogy más piaci szereplőknek, különösen a fogyasztóknak kárt okozzanak, és a bírságot olyan nagyságrendű összegben kell megállapítani, amely biztosan kellő elrettentő erővel bír (1. A. pont, negyedik albekezdés).
11. Az a tény is figyelembe vehető, hogy a nagy vállalkozások rendszerint olyan jogi és gazdasági ismeretekkel, valamint infrastruktúrával rendelkeznek, amely lehetővé teszi számukra annak könnyebb felismerését, hogy jogsértő magatartást folytatnak, illetve tudatában legyenek annak, hogy a versenyjog alapján ebből rájuk nézve milyen következmények hárulnak (1. A. pont, ötödik albekezdés).
12. A fenti három kategórián belül a Bizottság súlyozhatja a meghatározott összegeket annak figyelembevétele érdekében, hogy az egyes vállalkozások jogsértő magatartása milyen súlyú, és ebből következően milyen tényleges hatást gyakorol a versenyre, különösen, ha az azonos típusú jogsértéseket elkövető vállalkozások mérete között jelentős különbség áll fenn, következésképpen az alapösszeget az egyes vállalkozások sajátos jellegéhez igazíthatja (1. A. pont, hatodik albekezdés).
13. Ami a jogsértés időtartamára vonatkozó tényezőt illeti, az iránymutatás különbséget tesz (az általában egy évnél rövidebb) „rövid időtartamú jogsértések” között, amelyek esetében a súlyosság alapján meghatározott összeg nem növekedhet, (az általában egy–öt év időtartamú) „közepes időtartamú jogsértések” között, amelyek esetében ezen összeg legfeljebb 50%‑kal növekedhet, és (az általában öt évnél hosszabb) „hosszú időtartamú jogsértések” között; utóbbiak esetében az említett összeg legfeljebb évente 10%‑kal növekszik (1. B. pont, első albekezdés, első–harmadik francia bekezdés).
14. Továbbá az iránymutatás egy listán példaként említi azokat a súlyosító és enyhítő körülményeket, amelyeket figyelembe lehet venni az alapösszeg növelése vagy csökkentése érdekében, majd a kartellügyek esetében a bírságok alóli mentességről és a bírságok csökkentéséről szóló, 1996. július 18‑i bizottsági közleményre(6) hivatkozik.
15. Általános észrevételként az iránymutatás meghatározza, hogy az e módszerrel (százalékos alapon emelt vagy csökkentett alapösszeg) alkalmazott bírságszámítás eredménye a 17. rendelet 15. cikke (2) bekezdésének megfelelően semmi esetre sem haladhatja meg a vállalkozások világméretű forgalmának 10%‑át. Ezen iránymutatás 5. pontja a) alpontjának második albekezdése szerint a világméretű forgalom meghatározásának alapját képező számviteli évnek lehetőleg a határozat meghozatalának évét megelőző évet kell tekinteni, vagy ha az említett számviteli év vonatkozásában adatok nem állnának rendelkezésre, az azt közvetlenül megelőző évet.
16. Az iránymutatás 5. pontjának b) alpontja továbbá előírja, hogy a fenti számításokat követően a körülmények függvényében bizonyos olyan tényezőkre is figyelemmel kell lenni, mint például a sajátos gazdasági összefüggések, a jogsértők által elért gazdasági vagy pénzügyi előnyök vagy a kérdéses vállalkozások különös jellemzői és valós fizetőképessége a sajátos társadalmi környezetben, és a bírságot ennek megfelelően kell kiigazítani.
17. Ebből – az iránymutatás által meghatározott módszert követve – az következik, hogy a bírság kiszabása a 17. rendelet 15. cikkének (2) bekezdésében említett két szempont, azaz a jogsértés súlya és időtartama alapján történik, tiszteletben tartva az egyes vállalkozások forgalmának felső korlátját, amelyet ugyanez a rendelkezés ír elő.
II – Ténybeli háttér
18. A tényállás a megtámadott ítélet alapján az alábbiak szerint foglalható össze.
19. Az angol jog alapján létrehozott Britannia az ausztrál jog alapján létrehozott M. I. M. Holdings Ltd társaság (a továbbiakban: MIM) leányvállalata. A Britannia cinkalapú termékeket, köztük cink-foszfátot gyártott és értékesített. 1997 márciusában a Britannia vezetése által létrehozott független gazdasági társaság, a Trident Alloys Ltd (a továbbiakban: Trident) 14 359 072 GBP‑ért megszerezte a Britannia cinküzletágát. Az utóbbi vállalkozás továbbra is létezik, mint a MIM leányvállalata, de minden üzleti tevékenységét beszüntette, és így nincsen forgalma.
20. 2001‑ben a cink-foszfát világpiacának legnagyobb részét öt európai gyártó, azaz a Dr. Hans Heubach GmbH & Co. KG (a továbbiakban: Heubach), a James M. Brown Ltd (a továbbiakban: James Brown), a Société nouvelle des couleurs zinciques SA (a továbbiakban: SNCZ), a Trident (korábbi nevén a Britannia) és a Union Pigments AS (korábban Waardals AS, a továbbiakban: Union Pigments) uralta.
21. 1998. május 13‑án és 14‑én a Bizottság egyidejűleg és előzetes értesítés nélkül vizsgálatot folytatott a Heubach, az SNCZ és a Trident telephelyein a 17. rendelet 14. cikkének (2) bekezdése alapján.
22. 2001. december 11‑én a Bizottság elfogadta a vitatott határozatot, amelyben a [fellebbezőre] 3,37 millió eurós bírságot szabott ki az EK 81. cikk (1) bekezdése és az EGT‑megállapodás 53. cikke (1) bekezdésének megsértése miatt.
23. A Bizottság e határozatban megállapította, hogy a Britannia ([amely] 1997. március 15‑t követően Trident[té alakult]), a Heubach, a James Brown, az SNCZ és a Union Pigments 1994. március 24. és 1998. május 13. között kartellben vettek részt. A kartell a standard cink-foszfátra korlátozódott. A kartell résztvevői először megállapodtak a piac felosztásában, és a termelőkkel szemben eladási kvótákat határoztak meg. Másodszor minden találkozón rögzítették „az alsó” vagy „ajánlott” árat, amelyet általában tiszteletben tartottak. Harmadszor bizonyos mértékben elosztották a vevőket.
24. A vitatott határozat rendelkező része az alábbiakat tartalmazza:
„Első cikk
A Britannia […], […] a Heubach […], a James […] Brown, [az SNCZ], a Trident […] és a [Union Pigments] megsértették a Szerződés 81. cikkének (1) bekezdését és az EGT‑megállapodás 53. cikkének (1) bekezdését azzal, hogy folytatólagos megállapodásban, illetve összehangolt magatartásban vettek részt a cink-foszfát-ágazatban.
Jogsértés időtartama:
[…]
b) a Britannia […] esetében: 1994. március 24‑től 1997. március 15‑ig;
c) a Trident […] esetében: 1997. március 15‑től 1998. május 13‑ig.
[…]
3. cikk
A Bizottság a következő bírságokat szabja ki az 1. cikkben említett jogsértések miatt:
a) Britannia […]: 3,37 millió euró;
b) […] Heubach […]: 3,78 millió euró;
c) James […] Brown […]: 940 000 euró;
d) [SNCZ]: 1,53 millió euró;
e) Trident […]: 1,98 millió euró;
f) [Union Pigments]: 350 000 euró.
[…]”
25. A bírságok alapösszegének meghatározásához a Bizottság a bírság megállapításának módszeréről szóló iránymutatásnak megfelelően figyelembe vett minden, a tárggyal kapcsolatos tényezőt, így különösen a jogsértés súlyát, illetve időtartamát.
26. A vitatott határozatban a Bizottság a jogsértést „különösen súlyosnak” ítélte. A cink-foszfát-gyártók az érintett piacon a vevőik, illetve a nagyobb célközönség sérelmére szándékosan létrehoztak, irányítottak és elősegítettek egy versenyt korlátozó kartellt. E határozat értelmében a jogsértés az Európai Gazdasági Térség teljes területét is érintette. Következésképpen, és figyelembe véve a fellebbező relatív súlyát a szóban forgó piacon, a Bizottság úgy ítélte meg, hogy 3 millió euró a megfelelő alapösszeg a bírság összegének megállapításához.
27. A jogsértés időtartamát a Bizottság két évre és tizenegy hónapra becsülte (1994. március 24‑től 1997. március 15‑ig), ami közepes időtartamú jogsértésnek minősül. Ennélfogva úgy ítélte meg, hogy indokolt egy 25%‑kal növelt alapösszeg alkalmazása, ami 3,75 millió euróra növelte a bírság összegét.(7)
28. A Bizottság ezt követően felhívta a figyelmet arra, hogy a 17. rendelet 15. cikkének (2) bekezdése értelmében a kirótt bírság mértéke semmi esetre sem haladhatja meg a jogsértésben részt vevő egyes vállalkozások világméretű forgalmának 10%‑át. A fellebbezőre kiszabott bírság alkalmazandó felső határának kiszámításához a Bizottság „az 1996. június 30‑ával végződő üzleti év világméretű forgalmát vette figyelembe, amely a legutolsó, rendes üzleti tevékenység folytatására vonatkozó, rendelkezésre álló adat”(8). Mivel a fenti forgalom 55 713 550 euró volt,(9) a bírság felső határát 5,5 millió euró körüli összegben határozza meg. Mivel a bírság összege az engedékenységi közlemény alkalmazása előtt alacsonyabb volt a fenti felső határnál, a Bizottság ezen az alapon nem csökkentette az összeget.
29. Végül a Bizottság a felperes tekintetében az engedékenységi közlemény alapján 10%‑kal csökkentette a bírság összegét.(10)
30. A felperesre kirótt bírság végső összege így 3,37 millió euró lett.(11)
III – Az Elsőfokú Bíróság előtti eljárás és a megtámadott ítélet
31. Az Elsőfokú Bíróság Hivatalához 2002. február 21‑én benyújtott keresetlevelével a Britannia keresetet indított a vitatott határozat részleges megsemmisítése, valamint másodlagosan az e határozatban kiszabott bírság összegének csökkentése iránt.
32. A megtámadott ítélet 16. pontja a következőképpen szól:
„A felperes egyetlen jogalapra hivatkozik. Ez a jogalap három részből áll, amelyekben a felperes előadja, hogy azzal, hogy az 1996. június 30‑ával végződő üzleti évben elért forgalmát vette alapul a 10%‑os felső korlát megállapításánál, a Bizottság megsértette:
– a 17. rendelet 15. cikkének (2) bekezdését és az arányosság elvét;
– az egyenlő bánásmód elvét;
– a jogbiztonság elvét.”
33. A megtámadott ítéletben az Elsőfokú Bíróság elutasította e keresetet.
IV – A Bíróság előtti eljárás és a felek kérelmei
34. A 2006. február 7‑én benyújtott fellebbezésben a Britannia azt kéri, hogy a Bíróság:
– helyezze hatályon kívül az ítéletet annyiban, amennyiben az elutasítja a fellebbező által a vitatott határozat ellen benyújtott keresetet;
– semmisítse meg a vitatott határozat 3. cikkét a Britannia vonatkozásában;
– másodlagosan módosítsa a vitatott határozat 3. cikkét a fellebbező vonatkozásában úgy, hogy semmisítse meg, vagy jelentősen csökkentse a vele szemben kirótt bírságot;
– harmadlagosan utalja vissza az ügyet az Elsőfokú Bíróság elé, hogy az utóbbi hozzon új ítéletet a Bíróság ítéletében tisztázott jogi kérdéseknek megfelelően, és
– a Bizottságot kötelezze a költségek viselésére.
35. A Bizottság azt kéri, hogy a Bíróság:
– utasítsa el a válaszbeadványban elfogadhatatlannak ítélt jogalapokat és indítványt;
– másodlagosan a keresetet – mint megalapozatlant – utasítsa el, és
– a fellebbezőt kötelezze a költségek viselésére.
V – Jogi elemzés
36. Úgy vélem, hogy a fellebbező négy jogalapra hivatkozik: először is a 17. rendelet 15. cikke (2) bekezdésének megsértésére, másodszor az egyenlő bánásmód elvének megsértése, harmadszor a jogbiztonság elvének megsértésére, és negyedszer a megtámadott ítélet elégtelen indokolására.
37. A következőkben megvizsgálom e jogalapokat.
A – A 17. rendelet 15. cikke (2) bekezdésének megsértésére vonatkozó első jogalapról
38. Mielőtt állást foglalnék e jogalap megalapozottságáról, két előzetes észrevételt kívánok tenni.
39. Az első észrevétel a Bíróság felülvizsgálati hatáskörének korlátaira vonatkozik a fellebbezés során.
40. Az EK 225. cikkből és a Bíróság alapokmánya 58. cikkének első bekezdéséből következően a fellebbezés kizárólag jogkérdésre vonatkozhat.
41. Az állandó ítélkezési gyakorlat értelmében kizárólag az Elsőfokú Bíróság rendelkezik hatáskörrel egyrészt a tényállás megállapítására, kivéve, ha megállapításainak anyagi pontatlansága a hozzá benyújtott eljárási iratokból ered, másrészt a tények értékelésére. A tények értékelése a fellebbezés keretében tehát – a bizonyítékok elferdítését kivéve – nem képez a Bíróság felülvizsgálata alá tartozó jogkérdést.(12)
42. Tény azonban, hogy amint az Elsőfokú Bíróság megállapította vagy értékelte a tényállást, a Bíróság rendelkezik hatáskörrel az EK 225. cikk értelmében a tények jogi minősítésének és az abból az Elsőfokú Bíróság által levont jogkövetkezmények felülvizsgálatára.(13)
43. Különösen a Szerződés 85. cikke és a 17. rendelet 15. cikke végrehajtása tekintetében az állandó ítélkezési gyakorlatból az következik, hogy a Bíróságnak vizsgálnia kell, hogy az Elsőfokú Bíróság jogilag megkövetelt módon adott‑e választ a fellebbezőnek a bírság megsemmisítésére vagy mérséklésére irányuló érveire. A Bíróságnak azonban nem feladata, hogy méltányossági okokból a sajátjával helyettesítse az Elsőfokú Bíróság értékelését, amikor ez utóbbi – korlátlan felülvizsgálati jogkörébe – a közösségi jog megsértése miatt a vállalkozásokra kiszabott bírságok összegéről dönt.(14)
44. A második észrevétel a Bizottságnak a 17. rendelet 15. cikke alapján történő bírság kiszabása során fennálló mérlegelési mozgásterére vonatkozik.
45. Meg kell állapítani – amint az az állandó ítélkezési gyakorlatból következik –, hogy a Bizottság széles körű mérlegelési jogkörrel rendelkezik a bírság kiszámításának módszere tekintetében, és ebben a körben számos tényezőt figyelembe vehet, a 17. rendelet 15. cikkének (2) bekezdésében meghatározott felső korlát figyelembevétele mellett.(15)
46. E mérlegelési jogkör gyakorlása mindamellett azon magatartási szabályokhoz kötött, amelyeket a Bizottság az iránymutatás elfogadásával saját maga alakított ki magára nézve. Annak ellenére, hogy utóbbi nem minősül olyan jogszabálynak, amelynek betartására az adott közigazgatási intézmény kötelezett, a Bíróság mégis úgy véli, hogy a Bizottság az általános jogelvek – mint például az egyenlő elbánás elve és a bizalomvédelem elve – megsértésének terhe mellett nem térhet el ezektől a szabályoktól.(16)
47. E megfontolások alapján kell tehát megvizsgálni, hogy az Elsőfokú Bíróság megfelelően értékelte‑e e mérlegelési jogkörnek a Bizottság által történő gyakorlását.
48. Emlékeztetek arra, hogy a fellebbező ezen jogalapban azt állítja, hogy az Elsőfokú Bíróság megsértette a 17. rendelet 15. cikkének (2) bekezdését annak megállapításával, hogy a Bizottságnak jogában állt – a bírság felső határának meghatározása céljából – a vitatott határozatban nem a meghozatalát megelőző üzleti év forgalmára hivatkoznia.
49. A fellebbezés olvasatából világosan kitűnik, hogy a Britannia több érvet sorakoztat fel e jogalap alátámasztására.
50. E jogalapok megalapozottságának vizsgálata előtt fel kell hívni a figyelmet arra, hogy az EK 81. cikk (1) bekezdésének megsértése esetén a Bizottság a 17. rendelet 15. cikkének (2) bekezdése értelmében 1000‑től [1 millió] [euróig] terjedő vagy annál nagyobb összegű bírságot szabhat ki a vállalkozásokra vagy a vállalkozások társulásaira, de a bírság mértéke nem haladhatja meg a jogsértésben részt vevő egyes vállalkozások megelőző éves üzleti forgalmának 10%‑át.
51. Először is a fellebbező azt sérelmezi, hogy az Elsőfokú Bíróság eltért a 17. rendelet 15. cikke (2) bekezdésének szövegétől, illetve közösségi bíróság ítélkezési gyakorlatától, amikor azt állapította meg, hogy a Bizottságnak kivételes körülmények esetén jogában áll a vitatott határozatban nem az annak meghozatalát megelőző üzleti évet figyelembe vennie. Ugyanis a szóban forgó rendelkezésben szereplő „megelőző üzleti év” fogalma az állandó ítélkezési gyakorlat alapján a bizottsági határozat időpontját megelőző legutóbbi teljes üzleti év forgalmát jelenti.(17) A Britannia szerint az Elsőfokú Bíróság tehát tévesen alkalmazta a jogot, amikor nem a 2001. június 30‑ával lezárt üzleti év forgalmát vette figyelembe.
52. A Bizottsággal egyetértésben úgy vélem, hogy ez az érv nem megalapozott.
53. Az állandó ítélkezési gyakorlatból az következik, hogy valamely közösségi jogi előírás értelmezésekor nem csupán annak szövegét kell figyelembe venni, hanem összefüggéseit és az általa alkotott szabályozás céljait is.(18)
54. Ezért számomra úgy tűnik, hogy a megtámadott ítélet esetében az Elsőfokú Bíróság helyesen alapozott a közösségi jogalkotó által a versenyszabályok megsértésének büntetése terén kitűzött célokra, illetve Bíróságnak a 17. rendelet 15. cikkének (2) bekezdése értelmezésében meghatározott ítélkezési gyakorlatára.
55. Először is meg kell jegyezni, hogy a megtámadott ítélet 37. pontjában az Elsőfokú Bíróság a fent hivatkozott Cimenteries CBR és társai kontra Bizottság egyesített ügyekben hozott ítéletre és a Sarrió kontra Bizottság ügyben(19) 2000. november 16‑án hozott ítéletre hivatkozott annak kimondásakor, hogy a 17. rendelet 15. cikkének (2) bekezdésében szereplő „megelőző üzleti év” fogalma elvben az érintett vállalkozásoknak a megtámadott határozat elfogadásának időpontjában fennálló teljes üzleti évére utal.
56. Az Elsőfokú Bíróság ezt követően a megtámadott ítélet 35. és 36. pontjában a 17. rendelet 15. cikke (2) bekezdésének célját elemezte. Emlékeztet rá, hogy e rendelkezésnek az a célja, hogy „a Bizottság olyan bírságokat szabhasson ki, amelyek lehetővé teszik számára, hogy ellássa a közösségi jog által ráruházott felügyeleti szerepkört”(20). A fenti rendelkezés által előírt szankciók a Bizottság alapvető fontosságú eszközei az EK 3. cikk (1) bekezdése g) pontjának megfelelően az Európai Közösségen belül egy olyan „rendszer kialakításának, amely megakadályozza a belső piaci verseny torzulását”. E szigorú visszaszorítást igénylő gyakorlatok esetében alkalmazott pénzbírságoknak kettős céljuk van. Először is lehetővé kell tenniük a jogsértő vállalkozások megbüntetését, másrészt el kell rettenteniük másokat attól, hogy ilyen jogsértést próbáljanak elkövetni annak érdekében, hogy a jövőbeni magatartásuk jobb gazdasági hatékonysággal bírjon.(21)
57. A bírságok összegének meghatározásakor így a gazdasági közrend védelméért felelős Bizottságnak biztosítania kell fellépésének elrettentő jellegét. Ezért jogában áll úgy dönteni, hogy általánosan felemeli a vállalkozásokra kiszabott bírságot. A Bizottság továbbá minden egyes esetben módosíthatja kiszabott bírság összegét a jogsértő vállalkozásra gyakorolni kívánt hatás figyelembevételének érdekében.
58. A kellőképpen elrettentő hatás biztosítása érdekében fontos, hogy különösen az érintett vállalkozás pénzügyi teljesítményéhez képest ezen összeg ne legyen sem elhanyagolható, sem túlzott mértékű. Ezért véleményem szerint alapvető fontosságú, hogy a Bizottság a kiszabott bírságok kiszámítása során a vállalkozás valós pénzügyi helyzetét tükröző forgalmára támaszkodjon.
59. E célkitűzések fényében véleményem szerint az Elsőfokú Bíróság helyesen vélte úgy a megtámadott ítélet 38. pontjában, hogy a bírság felső határa alkalmazásának előfeltétele egyrészt az, hogy a Bizottságnak rendelkezésére álljon a határozat meghozatalát megelőző üzleti év forgalma, másrészt hogy ez az adat 12 hónapon keresztül folytatott rendes gazdasági tevékenységre vonatkozzék.
60. Úgy gondolom, hogy a 17. rendelet 15. cikke (2) bekezdésének ezen olvasata nem téves. Véleményem szerint ez az értelmezés kiküszöböli a túlzott normatív merevséget, amely káros lenne a szankció hatékonyságára és az EK 81. cikk hatékony érvényesülésére. – ahogyan látni fogjuk – az egyes vállalkozások pénzügyi helyzete eltérő sajátosságokkal bírhat, és bizonyos esetekben megkülönböztetett éberséget kívánhat meg a Bizottságtól. Véleményem szerint a szankció törvényes felső határa kiszámítási módszerének figyelembe kell vennie e sajátosságokat, különösen a célból, hogy fenntartsa a bírság elrettentő jellegét.
61. A megtámadott ítéletben véleményem szerint az Elsőfokú Bíróság háromféle helyzetet vesz figyelembe.
62. Az első helyzetben egy vállalkozásnak a Bizottsági határozatot megelőző üzleti évben elért forgalma visszatükrözi egy teljes évben folytatott rendes üzleti tevékenységét. Ebben az esetben – amint azt az Elsőfokú Bíróság a megtámadott ítélet 49. pontjában megjegyzi – a Bizottság köteles a bírság felső korlátját a legutolsó olyan teljes üzleti év forgalma alapján meghatározni, amelynek során gazdasági tevékenységet folytattak, még annak ellenére is, ha az előző évekhez képest esetlegesen jelentősen csökkentek a vállalkozás globális erőforrásai nehéz gazdasági körülmények, baleset vagy sztrájk miatt.
63. A második helyzetben a kizárólag a határozat meghozatalát megelőző üzleti évben elért forgalomra való hivatkozás nem teszi lehetővé a Bizottság számára, hogy megfelelően értékelje a vállalkozás erőforrásait. Amint azt az Elsőfokú Bíróság a megtámadott ítélet 39. pontjában kimondja, ez a helyzet akkor állhat fenn, ha a határozat meghozatalát megelőzően az adott vállalkozás éves beszámolója még nem készült el, vagy azt a Bizottság részére nem küldték meg. Ez a helyzet akkor is fennállhat, ha a számviteli politikájának megváltoztatása miatt a vállalkozás 12 hónapnál rövidebb időszakra vonatkozó beszámolót készített. Ezen esetekben, illetve az iránymutatás 5. pontja a) alpontjának második albekezdése értelmében a Bizottság jogosult a határozatot közvetlenül megelőző 12 hónapos időszakra vonatkozó üzleti év forgalmára támaszkodni.
64. Végül a harmadik helyzetben a vállalkozás a bizottsági határozatot megelőző üzleti év során nem ért el semmilyen forgalmat. Ilyen helyzet adódhat például a vállalkozás szerkezetátalakítása miatt, amikor jóllehet a vállalkozás jogilag tovább létezik, felhagyott minden kereskedelmi tevékenységével. Azonban, amennyiben valamely vállalkozás nem folytatott gazdasági tevékenységet a Bizottság határozatát megelőző üzleti év során, az ítélkezési gyakorlat által kialakított követelményekkel szemben az erre az időszakra vonatkozó forgalom nem teszi lehetővé,(22) hogy a Bizottság meghatározza a kérdéses vállalkozás méretét. E helyzet a vállalkozás megtévesztésre irányuló magatartásából is adódhat, amely jogellenes magatartása miatti bírság kiszabásának elkerülése érdekében torzítja a forgalmát.
65. Meg kell állapítani, hogy ilyen helyzetben a kizárólag a határozat meghozatalát megelőző üzleti évben elért forgalomra való hivatkozás nem teszi lehetővé a Bizottság számára, hogy megfelelően értékelje a vállalkozás erőforrásait, és biztosítsa a bírság kellően elrettentő erejét.
66. Teljes mértékben egyetértek tehát az Elsőfokú Bíróságnak a megtámadott ítélet 48. pontjában található elemzésével, amely szerint a 17. rendelet 15. cikkének (2) bekezdésében meghatározott felső korlát meghatározása érdekében a Bizottságnak a „12 hónapon át folytatott rendes gazdasági tevékenységre vonatkozó forgalom a rendelkezésére kell, hogy álljon”. Ezen elemzés teljes mértékben megfelel a Bíróság ítélkezési gyakorlatának,(23) és hozzájárul a versenyszabályokkal kapcsolatos jogsértések visszaszorításának, valamint az azoktól való elrettentés megvalósulásához.
67. Következésképpen úgy vélem, hogy az Elsőfokú Bíróság egyáltalán nem alkalmazta tévesen a jogot annak megállapításával, hogy a Bizottság a 17. rendelet 15. cikke (2) bekezdésének alkalmazásában jogosult volt a vitatott határozat meghozatalát megelőző legutolsó teljes – vagyis a 1996. június 30‑án lezárt – üzleti évre hivatkozni.
68. Másodszoris a Britannia lényegében azt sérelmezi az Elsőfokú Bírósággal szemben, hogy nem alkalmazta a 17. rendelet 15. cikke (2) bekezdésének első részében meghatározott „alternatív pénzügyi küszöböt”.
69. Egyrészt a fellebbező azt állítja, mivel nem volt forgalma, a Bizottság alternatív intézkedésként csak 1000 euró és 1 millió euró közötti bírságot szabhatott volna ki rá. Ezen értelmezés összhangban van a fent említett rendelet 15. cikkének (2) bekezdése tárgyával, amelynek célja annak elkerülése, hogy a bírság a vállalkozás méretével aránytalan legyen.(24) Továbbá, míg a 10%‑os felső határ adott forgalomhoz kötött, a 17. rendelet 15. cikke (2) bekezdésének első része kifejezetten nem írja elő, és nem is feltételezi, hogy lenne forgalom.
70. Másrészt, a Britannia azt sérelmezi az Elsőfokú Bírósággal szemben, hogy a 17. rendelet 15. cikkének (2) bekezdésében szereplő elrettentési célt a Bizottság által megállapított bírság felső határának értékelésekor figyelembe vette. A fellebbező szerint ugyanis a (jogsértés súlyának és időtartamának függvényében megállapított) bírság alapösszegének kiszámítása és a felső határának meghatározása két különböző célt szolgál. Ugyanis a fent hivatkozott Dansk Rørindustri és társai kontra Bizottság egyesített ügyekben hozott ítéletből kitűnik, hogy a 17. rendelet 15. cikkének (2) bekezdésében meghatározott felső határ célja, hogy „elkerülje a túl nagyméretű és aránytalan bírságokat”, így „a jogsértés súlyának és időtartamának szempontjával ellentétben – különálló és független célja van”(25). Az Elsőfokú Bíróság tehát tévesen alkalmazta a jogot, amikor úgy ítélte meg a megtámadott ítélet 44. pontjában, hogy a Bizottság jogosan vélte úgy, hogy az egymillió eurós bírság ebben az esetben nem elegendő.
71. Meg kell jegyezni egyrészt, hogy a Britanniának az Elsőfokú Bíróság értékelésére vonatkozó érve az egymillió eurós bírság elrettentő jellegét illetően véleményem szerint nem elfogadható.
72. A Bizottsággal egyetértésben úgy gondolom, hogy ezen érv vizsgálata ténybeli mérlegelést igényel, amit a Bíróság a jelen indítvány 40. és 41. pontjában leírtak alapján fellebbezés keretében nem vizsgálhat.
73. Másrészt úgy vélem, hogy az alternatív pénzügyi küszöb alkalmazására vonatkozó érvek nem megalapozottak.
74. Úgy gondolom ugyanis, hogy a szankció felső határának meghatározása nem pusztán a legfeljebb 1 millió eurós bírság és a vállalkozás forgalma alapján meghatározott felső határ közötti választás kérdése. Ismeretes, hogy a bírság kiszámítási módszerénél a Bizottságnak be kell tartania a 17. rendelet 15. cikkének (2) bekezdésében meghatározott, forgalomra vonatkozó felső határt. Mindazonáltal az említett rendelkezésben meghatározott felső korlát figyelembevétele mellett a Bizottság széles körű mérlegelési mozgástérrel rendelkezik a bírság kiszámításának módszere tekintetében, és ebben a körben – amint arra a Bíróság emlékeztetett – „számos tényezőt” figyelembe vehet.(26) Márpedig a fellebbező állításával ellentétben úgy vélem, hogy a Bizottság mind a bírság alapösszegének kiszámítási módjánál, mind az arra vonatkozó felső korlát meghatározásánál szem előtt tartotta az elrettentési célt. Ez a cél ugyanis szorosan hozzátartozik magának a 17. rendelet elfogadásához,(27) és annak megvalósítása magánál a 15. cikk (2) bekezdésének a szövegezésénél feljebb való. E körülmények között, és amennyiben a bírság mértéke a 17. rendelet 15. cikkének (2) bekezdése által meghatározott felső küszöb alatt van, véleményem szerint a Bizottságnak mérlegelési jogkörének gyakorlása során jogában áll a szóban forgó számítás esetében az elrettentési célt figyelembe venni.
75. Véleményem szerint tehát az Elsőfokú Bíróság helyesen vélte úgy, hogy a Bizottság jogosult volt a fellebbezőre kirótt bírság felső határának megítélésekor a 17. rendelet 15. cikkének (2) bekezdésében kitűzött elrettentési célt figyelembe venni.
76. E megfontolások alapján úgy gondolom, hogy a fellebbező második érvét részben elfogadhatatlannak és részben megalapozatlannak kell nyilvánítani.
77. Ezért azt javaslom a Bíróságnak, hogy az első jogalapot – mint részben elfogadhatatlant és részben megalapozatlant – utasítsa el.
B – Az egyenlő bánásmód elvének megsértésére vonatkozó második jogalapról
78. A fellebbezés olvasatakor világosan kiderül, hogy a fellebbező három érvet sorakoztat fel e jogalap alátámasztására.
79. Ezen érvek megalapozottságának vizsgálata előtt emlékeztetni kell arra, hogy az egyenlő bánásmód elve olyan általános jogelv, amelyet a Bizottságnak az EK 81. cikk alkalmazására vonatkozó eljárásban be kell tartania.
80. Az állandó ítélkezési gyakorlat szerint – amelyre az Elsőfokú Bíróság a megtámadott ítélet 60. pontjában helyesen hivatkozott – ez az elv tiltja, hogy összehasonlítható helyzeteket különböző módon kezeljenek, vagy hogy különböző helyzeteket azonos módon kezeljenek, hacsak objektíve nem indokolt az ilyen bánásmód.(28)
81. Először is a fellebbező azt állítja, hogy az Elsőfokú Bíróság megsértette az egyenlő bánásmód elvét, amikor úgy ítélte meg, hogy a Bizottság a fellebbezőt eltérően kezelhette a vele együtt a kartellben részt vevő SNCZ és Union Pigments vállalkozásokhoz képest.
82. Úgy vélem, hogy ez az érv nem megalapozott.
83. A megtámadott ítéletből világosan kiderül, hogy e vállalkozások a fellebbezővel ellentétben a cink-foszfát piacán még akkor is folytatták kereskedelmi tevékenységüket, amikor a Bizottság elfogadta a vitatott határozatot. Az e határozat elfogadását megelőző üzleti évre vonatkozó forgalmuk ennélfogva lehetővé tette a Bizottság számára – ellentétben a Britannia esetével –, hogy értékelje e vállalkozások pénzügyi forrásait, és így meghatározza gazdasági jelentőségüket.
84. Ezek a tényezők elegendőek annak megállapításához, hogy a fellebbező az SNCZ‑hez és Union Pigmentshez képest valóban eltérő helyzetben volt.
85. E körülmények között úgy gondolom, hogy az Elsőfokú Bíróság helyesen állapította meg, hogy a Bizottság jogosult volt másképpen bánni a Britanniával, mint az említett vállalkozásokkal.
86. Továbbá megjegyzem, hogy a Bíróság elismerte, hogy a 17. rendelet 15. cikkének (2) bekezdése alapján kiszabott bírságok kiszámítása során a bizottsági határozataiban meghatározott vállalkozások közötti eltérő bánásmód az iránymutatás által kiválasztott módszer alkalmazásának velejárója.(29) Az iránymutatás ugyanis lehetővé teszi, hogy a Bizottság a szankciót a vállalkozások cselekményeinek és sajátos jellemzőinek függvényében személyre szabja, annak érdekében, hogy garantálja a közösségi versenyszabályok hatékonyságát.
87. Következésképpen számomra úgy tűnik, hogy ezen érvet el lehet utasítani mint megalapozatlant.
88. Másodszor a fellebbező arra hivatkozik, hogy az Elsőfokú Bíróság megsértette az egyenlő bánásmód elvét, amikor úgy ítélte meg, hogy a Bizottság jogosult volt eltérően kezelni, mint a korábbi bizottsági határozatok címzettjeiként szereplő Anic SpA‑hoz, a DSM‑hez és az UCAR International Inc‑hez hasonló vállalkozásokat.(30) Szerinte az Elsőfokú Bíróság a megtámadott ítélet 61. pontjában ugyanis tévesen ítélte meg, hogy a helyzete nem összehasonlítható e vállalkozások helyzetével.
89. A fellebbező hozzáfűzi, hogy a Bizottság a bírság felső küszöbének kiszámításánál mindig is a megelőző üzleti évet vette alapul, függetlenül attól, hogy tudott‑e arról, hogy a kartellben végzett tevékenységeket átruházták‑e, illetve attól, hogy ezen üzleti év forgalma csökkent‑e az e tevékenységek átruházását megelőző forgalomhoz képest. Így a Bizottság a „grafitelektródák”‑határozatban a kirótt bírság maximális összegét az UCAR International Inc. esetében a megelőző üzleti év forgalma alapján határozta meg, amely 841 millió euró volt, noha e forgalom jóval alacsonyabb volt a jogsértés utolsó évében elért, 1022 millió eurós forgalomhoz képest.
90. A Bizottság azt állítja, hogy ezen érv elfogadhatatlan, mivel pusztán ténybeli mérlegelésen alapul, amelyet a Bíróság e fellebbezés keretében nem vizsgálhat.(31)
91. Nem értek egyet ezzel az elemzéssel. Bár igaz, hogy kizárólag az Elsőfokú Bíróságnak van hatásköre a tények megállapítására és értékelésére, az állandó ítélkezési gyakorlatból az következik, hogy a Bíróság rendelkezik hatáskörrel a tények jogi minősítésének és az abból az Elsőfokú Bíróság által levont jogkövetkezmények felülvizsgálatára.(32)
92. Ezen érvelésével a Britannia arra kéri a Bíróságot, hogy ellenőrizze az Elsőfokú Bíróság által említett határozatokban megállapított tényekből levont jogkövetkezményeket a vállalkozások helyzetének összehasonlíthatósága és az egyenlő bánásmód elvének tiszteletben tartása tekintetében.
93. Amennyiben a fellebbező nem hivatkozik az Elsőfokú Bíróság által megállapított egyetlen tény elferdítésére sem, a Bíróság feladata, hogy értékelje, hogy az Elsőfokú Bíróság helyesen ítélte‑e meg azt, hogy a Britannia helyzete nem volt összehasonlítható az Anic SpA és DSM helyzetével, illetve ebből következően azt, hogy a Britannia nem volt jogosult azt követelni az Elsőfokú Bíróságtól, hogy az utóbbi az egyenlő bánásmód elve alapján a fellebbezőt ugyanúgy kezelje, mint a fent hivatkozott vállalkozásokat.
94. A Bizottsággal ellentétben tehát azt javaslom, hogy a Bíróság ítélje ezt az érvet elfogadhatónak.
95. Mint azt már jeleztem, a fellebbező úgy véli, hogy az Elsőfokú Bíróság tévesen alkalmazta a jogot, amikor a megtámadott ítélet 61. pontjában úgy ítélte meg, hogy a helyzete nem összehasonlítható az említett vállalkozások helyzetével.
96. A 61. pont puszta elolvasása elegendő ahhoz, hogy kiderüljön, az említett érv nem megalapozott. A 61. pont így szól:
„Megalapozatlan a felperes első, arra vonatkozó érve, hogy a Bizottság eltért korábbi gyakorlatától. Nincs hasonló helyzetben a [„polipropilén”- és „PVC”‑határozatokban érintett] vállalkozásokkal, mivel a megtámadott határozatot megelőző üzleti év során nem volt semmilyen forgalma. Következésképpen, nem követelheti, hogy ugyanazon bánásmódban részesítsék, mint a korábbi ügyekben érintett vállalkozásokat.”
97. Az Elsőfokú Bíróság indokolása alapján könnyen érthetővé válnak a fellebbező által előterjesztett érv elutasításához vezető okok.(33) Ahogyan kiemelte, a fellebbezőnek a vitatott határozat elfogadását megelőző üzleti évben nem volt forgalma. Márpedig ez olyan meghatározó elem, ami véleményem szerint feljogosította az Elsőfokú Bíróságot, hogy úgy ítélje meg, a fellebbező helyzete valóban eltérő volt az Anic SpA és a DSM vállalkozásokhoz képest. E körülmények között úgy vélem, hogy az Elsőfokú Bíróság helyesen állapította meg, hogy a Bizottságnak jogában állt másképpen kezelni a Britanniát, mint az említett vállalkozásokat.
98. Mindenesetre számomra úgy tűnik, hogy a „polipropilén”-, „PVC”- és „grafitelektródák”‑határozatokból esetlegesen levonható tanulságokra e jogvitában két oknál fogva nem lehet hivatkozni.
99. Egyrészt az állandó ítélkezési gyakorlatból az következik – amire a Bíróság az említett JCB Service kontra Bizottság ügyben hozott ítéletében emlékeztetett –, hogy „a Bíróság korábbi határozataiban megnyilvánuló gyakorlata önmagában nem szolgál jogi keretként a versenyügyekben kiszabott bírságok tekintetében, és hogy a más ügyekben hozott döntéseknek jelzésértékük van a hátrányos megkülönböztetés fennállásának vonatkozásában”(34). Amint azt a Bíróság kimondja, az e gyakorlatból levont tanulságok „csak jelzésértékűek lehetnek, mivel az ügyek körülményei (a piacok, a termékek, az érintett vállalkozások és az időtartam) különböznek egymástól”(35). Továbbá jelezni kell, hogy a fellebbező által hivatkozott „polipropilén”- és „PVC”‑határozatokat a Bizottság még az iránymutatás közzétételét megelőzően fogadta el.
100. Másrészt, a Bíróság ismételten úgy határozott, hogy az a tény, miszerint a Bizottság a múltban különböző típusú jogsértésekre bizonyos mértékű bírságot alkalmazott, nem fosztja meg annak lehetőségétől, hogy e mértéket a 17. rendelet által előírt határokon belül felemelje, ha ez szükséges a közösségi versenyjogi szabályok hatékonyságának biztosításához.(36) E körülmények között számomra úgy tűnik, hogy az EK 81. cikk alapján közigazgatási eljárásban érintett vállalkozások nem alapíthatnak jogos bizalmat arra a tényre, hogy a Bizottság velük a hasonló helyzetben lévő vállalkozásokkal azonosan fog bánni.
101. E körülmények között azt javaslom a Bíróságnak, hogy ezen érvet – mint megalapozatlant – utasítsa el.
102. Harmadszor a fellebbező azt sérelmezi, hogy az Elsőfokú Bíróság a megtámadott ítélet 63. pontjában úgy ítélte meg, hogy a Bizottság indokolatlan megkülönböztetést alkalmazott volna a javára a Tridenthez képest, ha nem a megelőző üzleti év forgalmából indul ki.
103. Ez az érv nyilvánvalóan irreleváns.
104. Az egyenlő bánásmód elvének megsértésére vonatkozó második rész elutasítása tekintetében a megtámadott ítélet kizárólag arra a körülményre hivatkozik, hogy a fellebbező eltérő helyzetben volt a kartellben részt vevő többi vállalathoz, azaz a Union Pigmentshez és az SNCZ‑hez képest, illetve azon vállalkozásokhoz képest (Anic SpA és DSM), amelyek ellen korábban bizottsági eljárás indult.
105. Következésképpen úgy gondolom, hogy az Elsőfokú Bíróságnak a megtámadott ítélet 63. pontjában szereplő megállapítása irreleváns ezzel a ponttal kapcsolatban.
106. Mivel véleményem szerint ezen indokolás teljes, azon kifogásokból, amelyeket a fellebbező e megállapítással szemben megfogalmaz, nem következhet a megtámadott ítélet megsemmisítése, következésképpen azok irrelevánsak.(37)
107. E körülmények között azt javaslom a Bíróságnak, hogy e második jogalapot – mint megalapozatlant – teljes egészében utasítsa el.
C – A jogbiztonság elvének megsértésére vonatkozó harmadik jogalapról
108. A fellebbező azt állítja, hogy az Elsőfokú Bíróság megsértette a jogbiztonság elvét annak megállapításával, hogy a Bizottság nem alkalmazta tévesen a jogot, amikor a vitatott határozatban nem az annak meghozatalát megelőző üzleti évet vette figyelembe a fellebbező forgalma 10%‑os felső határának meghatározásakor.
109. A Britannia emlékeztet arra, hogy ezt az elvet az 1950. november 4‑én, Rómában aláírt, az emberi jogok és alapvető szabadságok védelméről szóló egyezmény (a továbbiakban: EJEE) 7. cikkének (1) bekezdése rögzíti. A fellebbező rámutat, hogy a fenti elvet az Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozatának 11. cikke és az Európai Unió 2000. december 7‑én Nizzában proklamált alapjogi chartája(38) 49. cikkének (1) bekezdése is elismeri.
110. A Britannia azt állítja, hogy a 17. rendelet által kialakított szankciórendszer „büntetőjogi jellegű”(39), amelyre az EJEE 7. cikkének (1) bekezdése alkalmazandó, és ezáltal általános közösségi jogelvnek minősül az, hogy nem lehet a jogsértésekre és büntetésekre vonatkozó rendelkezéseket az eljárással érintett személyt hátrányosan érintő, kiterjesztő módon értelmezni.(40)
111. Az Elsőfokú Bíróság megállapította továbbá, hogy „egy vállalkozásra a versenyjogi szabályok megsértése miatt kiszabott szankcióknak meg kell felelniük a jogsértés elkövetése idején hatályban lévő szankcióknak”(41). Továbbá úgy vélte, hogy „a Bizottságnak nem áll jogában a 17. rendeletet módosítani, vagy attól eltérni, még a saját magára nézve megállapított általános szabályok útján sem”(42).
112. A Bíróság megállapította továbbá, hogy a jogbiztonság elvét egészen különös szigorral kell betartani, mivel olyan szabályozásról van szó, amely pénzügyi következményekkel jár.(43)
113. Következésképpen a fellebbező azt állítja, hogy a Bizottság nem léphette volna túl a 17. rendelet 15. cikkének (2) bekezdése által meghatározott kereteket. Véleménye szerint e rendelkezés világos megfogalmazásának fényében nem volt előre látható, hogy a Bizottság nem a megelőző üzleti évre fog hivatkozni. Épp ellenkezőleg, a jogbiztonság elve arra kötelezte volna a Bizottságot – amint azt az említett rendelkezés első része kimondja –, hogy egy 1000 euró és 1 millió euró közötti bírságot rójon ki a fellebbezővel szemben.
114. A Britannia szerint az Elsőfokú Bíróság olyan helyzetet teremtett, amelyben a vállalkozásokra nézve lehetetlen meghatározni a bírság alkalmazandó felső határának kiszámításához a releváns referenciaévet és így a rájuk kiszabható bírság világos és pontos felső határát.(44)
115. A fellebbező kiemeli, hogy szubjektív annak értékelése, hogy a vállalkozás „rendes gazdasági tevékenységet” végez‑e, és nagy a bizonytalanság a tekintetben, hogy mi nevezhető „rendkívüli körülményeknek”. A fellebbező ezért azt állítja, hogy a Bizottság nem jogosult önkényes módon megválasztani e kritériumok függvényében a referenciaévet.
116. A Bizottság úgy véli, hogy e jogalapot el kell utasítani, mivel az mindössze a Britannia által az első jogalapban előadott érveket fogalmazza újra.
117. Mindenesetre a Bizottság rámutat arra, hogy a 17. rendelet 15. cikke (2) bekezdésének értelmezése teljesen előre látható volt, mivel az e rendelkezés által meghatározott korlát a megelőző üzleti év forgalmára vonatkozik és a fellebbezőnek nem volt ilyen forgalma. A Bizottság kiemeli, hogy a szankciók előre láthatósága elvének tiszteletben tartása azt jelenti, hogy a vállalkozásoknak képesnek kell lenniük lépéseik következményének értékelésére, még mielőtt azokat elkövetnék. Megjegyzi, hogy ezen esetben a Britannia forgalma akkor, amikor elhatározta, hogy elköveti a jogsértést, nem igazán tért el attól, amit a bírság felső határának kiszámításánál használtak (55,7 millió euró az 1996. június 30‑án lezárt üzleti évben). A Bizottság szerint a fellebbező tehát a jogsértés pillanatában értékelni tudta bírság azon összegét, amelyet akkor kellett volna fizetnie, ha a kartellt felfedezik és megbüntetik. Továbbá a Bizottság rámutat a jogilag folyamatosan létező, de forgalommal egyáltalán nem rendelkező Britannia sajátos helyzetére, ami olyan problémát vetett fel, amely nem kerülhette el az utóbbi figyelmét. A fellebbező azonban a neki címzett kifogásközlésre adott válaszában tartózkodott attól, hogy erről nyilatkozzon.
118. Úgy gondolom, hogy e jogalap nem megalapozott.
119. Számomra úgy tűnik, hogy a Britannia által előadott érvek csak megismétlik a 17. rendelet 15. cikke (2) bekezdésének megsértésére vonatkozó első jogalap alátámasztásánál előadott érveket. Mivel úgy véltem, hogy azok nem voltak megalapozottak, úgy gondolom, hogy a fellebbező által a harmadik jogalap alátámasztására előterjesztett érvek sem megalapozottak.
120. Mindazonáltal – feltételezve, hogy a Bíróság nem osztja e véleményt – a teljesség kedvéért megvizsgálom ezen érveket is.
121. A Britannia lényegében azt állítja, hogy a 17. rendelet 15. cikke (2) bekezdésének alkalmazása céljából a Bizottság által alkalmazott számítási módszer nem volt előre látható a jogsértés elkövetésének időpontjában.
122. Mielőtt megvizsgálom e jogalap megalapozottságát, emlékeztetni kívánok a jogbiztonság elvéből eredő követelményekre.
123. Ezen elv a jogszerűség elvével együtt jár, és a közösségi jog egyik alapvető elve. Ezért – amint azt az Elsőfokú Bíróság a megtámadott ítélet 69. pontjában megállapította – ezen elv „megköveteli, hogy a jogszabályok világosak és pontosak legyenek, valamint biztosítja a közösségi jog hatálya alá tartozó tényállások és jogviszonyok előreláthatóságát”(45). Az állandó ítélkezési gyakorlatból következik, hogy „a jogbiztonság követelményének még szigorúbban kell érvényesülnie a pénzügyi következményekkel járó szabályok esetén”(46).
124. Amint a fellebbező jelezte, ezen elvet az emberi jogokról szóló európai egyezmény 7. cikkének (1) bekezdése, illetve az Európai Unió alapjogi chartája 49. cikkének (1) bekezdése rögzíti, amelyek, emlékeztetek rá, nem bírnak jogilag kötelező erővel.(47)
125. Az emberi jogokról szóló európai egyezmény 7. cikkének (1) bekezdése megismétli az Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozata 11. cikkének (2) bekezdésében foglaltakat, amely így szól:
„Senkit sem szabad elítélni olyan cselekményért vagy mulasztásért, amely elkövetése idején a hazai vagy nemzetközi jog alapján nem volt bűncselekmény. Ugyancsak nem lehet a bűncselekmény elkövetése idején alkalmazható büntetésnél súlyosabb büntetést kiszabni.”
126. Kiemelem, hogy a Bíróságnak nincs hatásköre a Bizottság által alkalmazott számítási módszer jogszerűségének az emberi jogok európai egyezménye 7. cikkének (1) bekezdésére tekintettel történő értékelésére, mivel az emberi jogok európai egyezményének rendelkezései nem képezik a közösségi jog részét.(48)
127. Azonban a Bíróság ismételten úgy ítélte meg, hogy az alapvető jogok azon általános jogelvek szerves részét képezik, amelyek tiszteletben tartását a Bíróság biztosítja(49). Ennek során a Bíróság a tagállamok közös alkotmányos hagyományaiból, valamint az emberi jogok védelmére vonatkozó azon nemzetközi szerződések nyújtotta iránymutatásokból merít, amelyeknek kidolgozásában a tagállamok együttműködtek, vagy amelyekhez csatlakoztak.(50) A Bíróság úgy vélte, hogy az EJEE e tekintetben különös jelentőséggel bír.(51)
128. Az Emberi Jogok Európai Bírósága és a Bíróság ítélkezési gyakorlata tekintetében a büntetést kiszabó irányelveknek – a közigazgatási szankciót kiszabó büntető jellegű irányelveknek és közigazgatási eszközöknek – számos jellemzővel kell rendelkezniük.
129. Először is minden – különösen a büntető jellegű szankciót kiszabó vagy arra felhatalmazást adó – jogszabálynak világos és egyértelmű jogalapon kell nyugodnia.(52)
130. Továbbá ezen irányelvnek világosnak és pontosnak kell lennie.(53)
131. A Bíróság úgy véli, hogy a szóban forgó szabályozás által érintett személyeknek olyan helyzetben kell lenniük, hogy félreérthetőség nélkül megismerhessék az e szabályozásból következő jogaikat és kötelezettségeiket, hogy ezeknek megfelelően járhassanak el.(54) A Bíróság szerint e követelmény nem csak a jogsértés tényálláselemeit megállapító rendelkezésekre, hanem az e jogsértések következményeit meghatározó rendelkezésekre is alkalmazandó.(55) A törvénynek tehát világosan meg kell határoznia a jogsértéseket és a velük szemben kiszabandó büntetést.
132. Az Emberi Jogok Európai Bírósága szerint a törvény egyértelműségét nem csak a releváns rendelkezés megfogalmazása tekintetében, hanem a létező és közzétett ítélkezési gyakorlat által megfogalmazott pontosítások tekintetében is kell értékelni.(56)
133. Végül e szabályozásnak hozzáférhetőnek és előre láthatónak kell lennie.(57)
134. Az Emberi Jogok Európai Bírósága úgy véli, hogy az érintett személynek lennie arra, hogy ésszerű szinten felmérhesse, hogy bizonyos jogi cselekménynek az adott ügy körülményei között milyen következményei lehetnek.(58)
135. A jogszabályok előreláthatóságával nem ellentétes, hogy az érintett személynek tájékoztató jogi tanácsokért kell folyamodnia e következmények felmérése érdekében.(59) Az sem ellentétes ezzel, ha a törvény mérlegelési jogkört biztosít a közigazgatási hatóságnak. Ezen esetben az előreláthatóság követelménye azt követeli meg, hogy e jogkör terjedelme és a gyakorlására vonatkozó szabályozás kellően világosan legyen meghatározva, tekintettel a jogszerű célra, azaz a jogalany számára az önkénnyel szembeni megfelelő védelem biztosítására.(60)
136. Továbbá az emberi jogok európai egyezménye 7. cikkének (1) bekezdése nem követeli meg a szankciók kiszabása alapjául szolgáló rendelkezések megfogalmazásának olyan mértékű pontosságát, hogy az e rendelkezések megsértésének esetleges következményei teljes bizonyossággal előre láthatóak legyenek.(61) Az Emberi Jogok Európai Bírósága szerint a jogszabály túlzott merevségének elkerülése, valamint a jogszabálynak a közigazgatás által az adott helyzetre alkalmazhatóvá tétele érdekében meg kell engedni bizonyos fokú előre nem láthatóságot. Ez lehetővé teszi a kiszabandó bírság egyéniesítését is. Bár a jogszerűség elve a magatartás szigorú és objektív minősítését követeli meg, a szankció megválasztásánál figyelembe kell venni minden személy sajátos körülményeit.
137. E jellemzők, azaz a jogszabályok világossága, a szankciók előre láthatósága és egyéniesítése egyaránt szükséges biztosítékok a közösségi jogalkotó politikája hatékonyságának biztosításához.
138. Miután e tényezőket ismertettem, ellenőrizni kell, hogy a Bizottság által alkalmazott számítási módszer e jogvitában ésszerűen előre látható volt‑e.
139. Ezzel kapcsolatosan az Elsőfokú Bíróság a megtámadott ítélet 73. pontjában úgy vélte, hogy a fellebbező előre láthatta, hogy a Bizottság vele szemben bírságot fog kiszabni, mivel nyilvánvaló volt, hogy megsértette a versenyszabályokat. Azt is megállapította, hogy szintén előre látható volt, hogy e bírság nem csupán a jogsértés súlyára és időtartamára, hanem a fenti vállalkozás sajátos körülményeire is tekintettel kerül majd meghatározásra.
140. Az alábbi okoknál fogva teljes mértékben egyetértek ezzel az elemzéssel.
141. Először is jóllehet a 17. rendelet 15. cikkének (2) bekezdése széles mérlegelési mozgásteret enged a Bizottságnak, mindemellett számomra úgy tűnik, hogy e jogszabály a Bizottság által tiszteletben tartandó, objektív kritériumok megállapításával korlátozza annak gyakorlását. Az említett rendelkezés szövegét alapul véve a várhatóan kiszabásra kerülő bírságnak azért van minden egyes vállalkozás minden egyes elkövetett jogsértése esetében számszerűsített és abszolút felső határa, hogy – véleményem szerint – egy adott vállalkozásra kiszabható bírság felső határa előre meghatározható legyen.
142. Másodszor a Bizottság mérlegelési jogkörének gyakorlását magatartási szabályok korlátozzák, amelyeket saját maga állapított meg az iránymutatásban. Noha ez utóbbi nem tekinthető olyan jogszabálynak, amelyet a közigazgatás minden esetben köteles követni, a Bíróság úgy vélte, hogy az mégis olyan magatartási szabályt mond ki, amelytől a Bizottság az általános jogelvek – mint például az egyenlő elbánás elve, a bizalomvédelem elve vagy a jogbiztonság elve – megsértésének terhe mellett nem térhet el.(62)
143. Amint a Bíróság a fent hivatkozott Dansk Rørindustri és társai kontra Bizottság egyesített ügyekben hozott ítéletben megállapította, az iránymutatás az érintett vállalkozások jogbiztonságát biztosítja, és lehetővé teszi a számukra, hogy a Bizottság által a 17. rendelet 15. cikke (2) bekezdésének végrehajtása során alkalmazott számítási módszereket megismerjék.(63) Bár a Bizottságot hosszú éveken át kritika érte a bírságok kiszabásában tapasztalt átláthatatlanságért, az iránymutatás közzététele elősegítette határozatai átláthatóságának javulását.(64)
144. Harmadszor emlékeztetni kell arra, hogy az EK 229. cikk és a 17. rendelet 17. cikke értelmében a Bíróság és az Elsőfokú Bíróság a bírságot megállapító bizottsági határozatokkal szemben benyújtott keresetek tekintetében korlátlan felülvizsgálati jogkörrel bír, és így a Bizottság által elfogadott határozatot nem csupán megsemmisítheti, hanem a kiszabott bírságot törölheti, csökkentheti vagy emelheti. A Bizottság közigazgatási gyakorlata tehát a közösségi bíróság korlátlan felülvizsgálata alá tartozik. E tekintetben az általa gyakorolt felülvizsgálat az állandó és kihirdetett ítélkezési gyakorlattal pontosan a Bizottság által a bírság kiszabása során alkalmazandó módszernek és a kiszabás feltételeinek pontosítását teszi lehetővé. A fellebbező által hivatkozott ítélkezési gyakorlatban a közösségi bíróság a „megelőző üzleti év” fogalmát úgy pontosította, hogy az elvben az érintett vállalkozásoknak a megtámadott határozat elfogadásának időpontjában fennálló teljes üzleti évére utal.
145. Ellentétben azzal, amit a Britannia állít, nem gondolom úgy, hogy a Bizottság korlátlan mérlegelési mozgástérrel rendelkezik, amely lehetővé teszi számára, hogy „önkényesen” válassza meg a bírság felső határának alapjául szolgáló üzleti évet.(65)
146. Az imént felelevenített szempontok fényében számomra úgy tűnik, hogy a fellebbező – szükség esetén jogi tanács igénybevételével – ésszerűen felmérhette a Bizottság által alkalmazott számítási módszert.
147. Mindenesetre hozzá kívánom fűzni, hogy véleményem szerint a közösségi jogalkotónak a versenyszabályokkal kapcsolatos jogsértések visszaszorítására és az attól való elrettentésre irányuló céljai indokolják annak megelőzését, hogy a vállalkozások előzetesen, pontosan megismerjék a rájuk valószínűleg kiszabandó bírság összegét, méghozzá két oknál fogva.
148. Egyrészt számomra fontosnak tűnik, hogy a vállalkozások ne tudják felmérni az azzal szerezhető előnyt, ha a bírság összegét figyelembe véve jogsértést követnek el.
149. Másrészt úgy gondolom, hogy el kell kerülni az olyan helyzeteket, amikor a vállalkozások arra éreznek kísértést, hogy annak érdekében torzítsák tőkéjüket, hogy a forgalom hiánya esetén alacsonyabb, illetve nulla összegű bírságot szabjanak ki rájuk.
150. E jogvitában – ahogyan azt az Elsőfokú Bíróság a megtámadott ítélet 73. pontjában helyesen állapította meg – a jogbiztonság elve nem biztosíthatta a felperes részére azt, hogy üzleti tevékenységének beszüntetése a bírság elkerülésével járjon.
151. E szempontok fényében úgy vélem tehát, hogy az a tény, miszerint a Britannia nem tudhatta előzetesen és „teljes bizonyossággal” a bírság alkalmazandó felső határának kiszámításával kapcsolatosan releváns referenciaévet, és ennélfogva a rá kiszabható bírság maximális összegét, nem minősül a jogbiztonság elve megsértésének.
152. Így azt javaslom a Bíróságnak, hogy a harmadik jogalapot – mint megalapozatlant – utasítsa el.
D – A megtámadott ítélet elégtelen indokolására vonatkozó negyedik jogalapról
153. A fellebbező azt állítja, hogy a megtámadott ítélet nem adott választ az 1999/271/EK bizottság határozat(66) egyik címzett vállalkozásával, a Karageorgisszal szembeni hátrányos megkülönböztetésre vonatkozó érvére. A fellebbező kifejezetten az Elsőfokú Bíróság elé terjesztette ezen érvet, amelyet utóbbi a megtámadott ítélet 55. pontjában ismertetett is.
154. A Britannia kifejti, hogy a „görög komphajók”‑határozatban a Karageorgis azelőtt vonult ki a piacról, hogy a Bizottság határozatot hozott volna. Mivel e vállalkozás megelőző üzleti évre vonatkozó forgalma nem állt rendelkezésre, a Bizottság a 17. rendelet 15. cikke (2) bekezdésének első részére támaszkodott, és 1 millió eurós bírságot szabott ki. A fellebbező szerint az ő mostani helyzete nagyon hasonló az említett vállalkozáséhoz. Következésképpen úgy véli, hogy nem volna szabad, hogy helyzete a Karageorgishoz képest hátrányos legyen, és mindenképpen azonos bánásmódban kellene részesülnie.
155. A Britannia által előterjesztett jogalap az indokolás alaki követelményére hivatkozik. A megtámadott ítélet elégtelen indokolásának szankcionálását kéri. E jogalap elfogadható, mivel az állandó ítélkezési gyakorlatnak megfelelően az a kérdés, hogy az Elsőfokú Bíróság szabályosan válaszolt‑e a felek jogalapjaira, és szabályosan indokolta‑e meg ítéletét, jogi kérdés, amelyre ilyen módon a fellebbezés keretében lehet hivatkozni.(67)
156. Először is emlékeztetek arra, hogy a Bíróság alapokmányának 36. cikke értelmében – amely ezen alapokmány 53. cikke szerint az Elsőfokú Bíróságra is alkalmazandó – „[a]z ítéleteket indokolni kell”.
157. A Bíróság szerint az ítélet indokolásának világosan és egyértelműen kell megjelenítenie az Elsőfokú Bíróság érvelését oly módon, hogy az érdekeltek megismerhessék a meghozott intézkedés indokait, és a Bíróság gyakorolhassa felülvizsgálati jogkörét.(68) Mivel az EK 230. cikken alapuló fellebbezésről van szó, az indokolási kötelezettség magában foglalja természetesen, hogy az Elsőfokú Bíróság megvizsgálja a felperes által felhozott megsemmisítési jogalapokat, és ismerteti azokat az okokat, amelyek miatt elutasítja a jogalapot, vagy megsemmisíti a megtámadott jogi aktust. Az EK 81. cikk és a 17. rendelet 15. cikke végrehajtása keretében a Bíróság különösen mérlegeli, hogy az ő feladata‑e annak vizsgálata, hogy az Elsőfokú Bíróság figyelembe vette‑e a bírság megsemmisítése vagy csökkentése érdekében a felperes által előadott összes érvet.(69)
158. A Bíróság mindazonáltal a Connolly kontra Bizottság ügyben 2001. március 6‑án hozott ítéletben(70) a felhozott jogalapok kapcsán határt szabott e válaszadási kötelezettségnek. Úgy ítéltre meg ugyanis, hogy az ítélet indokolását az ügy sajátos körülményeire tekintettel kell értékelni,(71) és az Elsőfokú Bíróság nem köteles „részletekbe menően válaszolni a fellebbező minden egyes érvére, különösen ha az nem kellően világos és pontos, és nincs részletes bizonyítékokkal alátámasztva”(72).
159. Miután emlékeztettem e tényekre, azt kell megvizsgálni, hogy az Elsőfokú Bíróság elmulasztott‑e válaszolni a fellebbező által előterjesztett, szóban forgó érvre, illetve esetleg válaszolnia kellett volna‑e ezen érvre.
160. Az elsőfokú eljárásban a fellebbező azt állította, hogy a Bizottság megsértette az egyenlő bánásmód elvét, amikor eltérően kezelte egyrészt a „polipropilén”- és „PVC”‑határozatban érintett vállalkozásokhoz képest, másrészt a „görög komphajók”‑határozatban érintett Karageorgis vállalkozáshoz képest. A Britannia azt is sérelmezi, hogy a Bizottság a kartellben egyaránt részt vevő SNCZ és Union Pigments vállalkozásokhoz képest eltérően is kezelte.
161. Az Elsőfokú Bíróság a megtámadott ítélet 54., 55. és 56. pontjában ismertette a fellebbező által előterjesztett érveket. Míg az említett ítélet 54. pontja összefoglalja a „polipropilén”‑határozatban és „PVC”‑határozatban szereplő érveket, az 55. pontja a fellebbezőnek a „görög komphajók”‑határozaton alapuló érvelését taglalja. Az 56. pont pedig a Britannia arra vonatkozó érveit foglalja össze, hogy a Bizottság hogyan kezelte az SNCZ és az Union Pigments vállalkozásokat.
162. Az Elsőfokú Bíróság az alábbi okokból utasította el ezen érveket:
„61. Megalapozatlan a felperes arra vonatkozó első érve, hogy a Bizottság eltért korábbi gyakorlatától. Nincs hasonló helyzetben a [megtámadott ítélet] 54. pontjában utalt ügyekben érintett vállalkozásokkal, mivel a megtámadott határozatot megelőző üzleti év során nem volt semmilyen forgalma. Következésképpen nem követelheti, hogy ugyanazon bánásmódban részesítsék, mint a korábbi ügyekben érintett vállalkozásokat.
62. Hasonlóképpen el kell utasítani a felperes második érvét, amely szerint vele, másrészt az SNCZ‑vel és a Union Pigmentsszel szemben hátrányos megkülönbözetést alkalmaztak. Mivel a nulla összegű forgalom hamis képet adott a felperes helyzetéről, a Bizottság jogosult volt egy korábbi üzleti évet figyelembe venni és így a felperest eltérő bánásmódban részesíteni, mint az SNCZ‑t és a Union Pigmentset.
[…]
64. Következésképpen, az egyetlen jogalap második részét el kell utasítani.”
163. A fentiek puszta olvasata is elégséges ahhoz, hogy megállapítsuk, hogy az Elsőfokú Bíróság elmulasztott válaszolni a fellebbezőnek azon feltételezésén alapuló érvére, hogy a Karageorgis vállalkozáshoz képest vele szemben megsértették az egyenlő bánásmód elvét. Ezt az érvet azonban a Britannia az elsőfokú eljárásban benyújtott keresete 3.3.3–3.3.6. pontjában kifejezetten előterjesztette, és azt az Elsőfokú Bíróság a megtámadott ítélet 55. pontjában figyelembe is vette.
164. Igaz, a Bíróság úgy vélte, hogy az Elsőfokú Bíróság nem köteles válaszolni a nem „kellően világos és pontos”(73) érvekre.
165. Mindazonáltal ezen esetben számomra úgy tűnik, hogy a szóban forgó érv megfelelt e feltételeknek, így lehetővé tette az Elsőfokú Bíróság számára, hogy állást foglaljon.
166. Az elsőfokú eljárásban benyújtott keresetlevelében a Britannia világosan kifejtette azon érveket, amelyek alapján úgy vélte, hogy helyzete hasonlatos a „görög komphajók”‑határozat címzettjeként szereplő Karageorgis vállalkozáséhoz.(74) Továbbá érvelése alátámasztására pontosan feltüntette az említett határozat indokolásának azon pontjait, amelyekben a Bizottság ismertette a Karageorgis vállalkozásra kiszabott bírság felső határának meghatározásakor alkalmazott számítási módszert.(75)
167. Következésképpen úgy vélem, hogy az Elsőfokú Bíróság a Bíróság alapokmányának 36. és 53. cikke értelmében nem teljesítette a reá háruló indokolási kötelezettséget azzal, hogy elmulasztott választ adni a fellebbező által előterjesztett érvre.
168. Ennélfogva tehát azt javaslom a Bíróságnak, hogy nyilvánítsa e jogalapot megalapozottnak, és semmisítse meg a megtámadott ítéletet.
VI – Az ügy érdemben való eldöntése
169. A Bíróság alapokmánya 61. cikkének első bekezdéséből következik, hogy ha a fellebbezés megalapozott, a Bíróság az ügyet érdemben maga is eldöntheti, amennyiben a per állása megengedi, illetve azt határozathozatalra visszautalhatja az Elsőfokú Bírósághoz.
170. A jelen esetben úgy gondolom, hogy a per állása megengedi az ügy eldöntését azon pont vonatkozásában, amelynek a hatályon kívül helyezését javasoltam.(76) Javaslom tehát a Bíróságnak, hogy e pontot vizsgálja meg, és döntsön érdemben a Britannia által első fokon felhozott jogalapról.
VII – Az első fokon benyújtott keresetről
171. A Britannia a vitatott határozat megsemmisítését kéri, és több jogalapra hivatkozik, amelyek közül az egyik az egyenlő bánásmód elvének megsértésével kapcsolatos.
172. E jogalap keretében a fellebbező azt állítja, hogy a Bizottság nem tartotta tiszteletben ezt az elvet, amikor a „görög komphajók”‑határozat címzettjéhez, a Karageorgis vállalkozáshoz képest eltérően kezelte.
173. A Britannia azt állítja, hogy a helyzete az említett vállalkozáséval összehasonlítható volt, mivel mindketten az adott bizottság határozat elfogadása előtt néhány évvel vonultak ki a piacról. Mindazonáltal a „görög komphajók”‑határozatban a Bizottság – miután megállapította, hogy semmilyen információ nem állt rendelkezésére a Karageorgis vállalkozásnak a határozat elfogadását megelőző üzleti évre vonatkozó forgalmáról – a 4056/86/EGK rendelet(77) 19. cikkének (2) bekezdése értelmében 1 millió écus bírságot szabott ki az említett vállalkozásra.(78)
174. Azzal tehát, hogy a fellebbezőre kiszabott bírság felső határának kiszámításakor nem a vitatott határozat meghozatalát megelőző üzleti év forgalmát vette figyelembe, a Bizottság eltért a korábbi joggyakorlatától, megsértve e jogvitában az egyenlő bánásmód elvét.
175. Úgy gondolom, hogy e jogalap nem megalapozott.
176. Úgy vélem ugyanis, hogy a „görög komphajók”‑határozatból levonható tanulságokra a jelen indítvány 99. és 100. pontjában már kifejtett indokoknál fogva nem lehet e jogvita keretében hivatkozni.
177. Jóllehet a Karageorgis vállalkozás helyzete hasonlatos volt a Britannia helyzetéhez,(79) az állandó ítélkezési gyakorlatból az következik, hogy a Bíróság korábbi határozataiban megnyilvánuló gyakorlata a versenyügyekben nem szolgál jogi keretként”. Amint azt a Bíróság többször is kimondta, a más ügyben hozott határozatok a hátrányos megkülönböztetés fennállását illetően csak jelzésértékűek lehetnek, mivel az ügyek körülményei – mint pl. a piacok, a termékek, az érintett vállalkozások és az időtartam – különböznek egymástól. Márpedig a fellebbező által hivatkozott ügyben ez a helyzet áll fenn.
178. A Bíróság továbbá azt is megállapította, hogy az a tény, miszerint a Bizottság a múltban eltérő jogsértésekre bizonyos mértékű bírságot alkalmazott, nem fosztja meg annak lehetőségétől, hogy e mértéket a 17. rendelet által előírt határokon belül megemelje, ha ez szükséges a közösségi versenyjogi szabályok hatékonyságának biztosításához.(80) E tekintetben a Bíróság kimondta, hogy az EK 81. cikk alapján közigazgatási eljárásban érintett vállalkozások nem alapíthatnak jogos bizalmat arra, hogy a Bizottság nem fogja túllépni a korábban kirótt bírság mértékét, illetve utóbbi kiszámításának módszerére.(81) A Bíróság szerint az említett vállalkozásoknak így „tekintetbe kell venniük azon lehetőséget, hogy a Bizottság bármikor úgy dönthet, hogy a múltban alkalmazott mértékhez képest megemeli a bírságok összegét”(82).
179. E körülmények között számomra úgy tűnik, hogy az olyan, az EK 81. cikk alapján közigazgatási eljárásban érintett vállalkozás, mint például a Britannia, nem alapíthatott jogos bizalmat arra, hogy a Bizottság őt a korábbi határozatának címettjeként szereplő Karageorgis vállalkozással azonosan fogja kezelni.
180. E tényezőkre tekintettel úgy gondolom, hogy a Bizottság nem sértette meg az egyenlő bánásmód elvét.
181. Következésképpen azt javaslom a Bíróságnak, hogy utasítsa el ezt a megsemmisítésre vonatkozó jogalapot.
VIII – A költségekről
182. Az eljárási szabályzat 69. cikkének 4. §‑a alapján, amelyet ugyanezen szabályzat 118. cikke értelmében a fellebbezési eljárásban is alkalmazni kell, a Bíróság a pervesztes felet kötelezi a költségek viselésére, ha a pernyertes fél ezt kérte. Mivel ezen esetben a fellebbező pervesztes lett, véleményem szerint a Bizottság kérelmének megfelelően kötelezni kell az e fellebbezési eljárásban felmerült költségek viselésére.
183. Továbbá, az eljárási szabályzat 122. cikke értelmében, ha a fellebbezés megalapozott, és a Bíróság maga hoz a jogvita kapcsán végleges határozatot, a Bíróság határoz a költségekről. Jelen esetben a fellebbező által az elsőfokú eljárásban előterjesztett (a „görög komphajók”‑határozatban hivatkozott) Karageorgis vállalkozáshoz képest az egyenlő bánásmód elvének megsértésére vonatkozó jogalap vizsgálata nem tárt fel semmilyen, a vitatott határozat megsemmisítéséhez vezető indokot. Következésképpen nem látom indokát a megtámadott ítélet rendelkező része megváltoztatásának.
184. E körülmények között kötelezni kell a fellebbezőt a jelen eljárásban és az Elsőfokú Bíróság előtti eljárásban felmerült költségek viselésére.
IX – Végkövetkeztetések
A fenti megállapításokra tekintettel azt javaslom, hogy a Bíróság a következőképpen határozzon:
„1) Semmisítse meg az Európai Közösségek Elsőfokú Bírósága T‑33/02. sz., Britannia Alloys & Chemicals kontra Bizottság ügyben 2005. november 29‑én hozott ítéletét, mivel az nem vizsgálta meg az EK‑Szerződés [81.] cikkének alkalmazására vonatkozó eljárásban (IV/34.466 „görög komphajók”‑ügy) 1998. december 9‑én hozott 1999/271/EK bizottsági határozat címzettjeként szereplő Karageorgis vállalkozás, valamint a Britannia Alloys & Chemicals Ltd közötti egyenlő bánásmód elvének megsértésével kapcsolatos érvet.
2) Utasítsa el a fellebbezést az ezt meghaladó részében.
3) Utasítsa el az Európai Közösségek Elsőfokú Bíróságához benyújtott, az EK 81. cikk és az EGT‑megállapodás 53. cikkének alkalmazására vonatkozó eljárásban (COMP/E‑1/37.027 „cink-foszfát”‑ügy) 2001. december 11‑én hozott 2003/437/EK bizottsági határozat megsemmisítése iránti keresetet.
4) Kötelezze a Britannia Alloys & Chemicals Ltd‑t az ezen eljárás és az Európai Közösségek Elsőfokú Bírósága előtti eljárás költségeinek viselésére.”
1 – Eredeti nyelv: francia.
2 – A T‑33/02. sz. ügy (EBHT 2005., II‑4973. o.).
3 – Az EK‑Szerződés 81. cikke és az EGT‑megállapodás 53. cikkének alkalmazására vonatkozó eljárásról szóló, 2001. december 11‑én hozott bizottsági határozat – (COMP/E‑1/37.027 „cinkfoszfát”–ügy (HL 2003. L 153., 1. o., a továbbiakban: vitatott határozat).
4 – Az 1999. június 15‑i 1216/1999/EK tanácsi rendelettel (HL L 148., 5. o.) módosított, a Szerződés [81.] és [82.] cikkének végrehajtásáról szóló, 1962. február 6‑i (első) rendelet (HL 1962. 13., 204. o.; magyar nyelvű különkiadás 8. fejezet, 1. kötet, 3. o., a továbbiakban: 17. rendelet). Meg kell jegyezni, hogy a Szerződés 81. és 82. cikkében meghatározott versenyszabályok végrehajtásáról szóló, 2002. december 16‑i 1/2003/EK tanácsi rendelet (HL 2003. L 1., 1. o.; magyar nyelvű különkiadás 8. fejezet, 2. kötet, 205–229. o.) lépett e rendelet helyébe.
5 – Iránymutatás a 17. rendelet 15. cikkének (2) bekezdése és az ESZAK‑Szerződés 65. cikkének (5) bekezdése alapján kiszabott bírság megállapításának módszeréről (HL 1998. C 9., 3. o.; magyar nyelvű különkiadás 8. fejezet, 1. kötet, 171. o., a továbbiakban: iránymutatás).
6 – HL C 207., 4. o., a továbbiakban: engedékenységi közlemény.
7 – A vitatott határozat indokolásának 311. és 313. pontja.
8 – A vitatott határozat indokolásának 345. pontja és a 197. oldalon található lábjegyzete.
9 – Az említett határozat indokolásának 50. pontja.
10 – A vitatott határozat indokolásának 366. pontja.
11 – Az említett határozat indokolásának 370. pontja.
12 – Lásd különösen a C‑136/92. P. sz., Bizottság kontra Brazzelli Lualdi és társai ügyben 1994. június 1‑jén hozott ítélet (EBHT 1994., I‑1981. o.) 47–49. pontját.
13 – Lásd különösen a C‑185/95. P. sz., Baustahlgewebe kontra Bizottság ügyben 1998. december 17‑én hozott ítélet (EBHT 1998., I‑8417. o.) 23. pontját; a C‑470/00. P. sz., Parlament kontra Ripa di Meana és társai ügyben 2004. április 29‑én hozott ítélet (EBHT 2004., I‑4167. o.) 41. pontját és a C‑551/03. P. sz., General Motors kontra Bizottság ügyben 2006. április 6‑án hozott ítélet (EBHT 2006., I‑3173. o.) 51. pontját.
14 – Lásd különösen a C‑189/02. P., C‑202/02. P., C‑205/02. P–C‑208/02. P. és C‑213/02. P. sz., Dansk Rørindustri és társai kontra Bizottság egyesített ügyekben 2005. június 28‑án hozott ítélet (EBHT 2005., I‑5425. o.) 244. és 245. pontját, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlatot.
15 – A C‑308/04. P. sz., SGL Carbon kontra Bizottság ügyben 2006. június 29‑én hozott ítélet [EBHT 2006., I‑5977. o.) 46. pontja, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat.
16 – A C‑167/04. P. sz., JCB Service kontra Bizottság ügyben 2006. szeptember 21‑én hozott ítélet (EBHT 2006., I‑8935. o.) 207. és 208. pontja, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat.
17 – A fellebbező az Elsőfokú Bíróság T‑25/95., T‑26/95., T‑30/95–T‑32/95., T‑34/95–T‑39/95., T‑42/95–T‑46/95., T‑48/95., T‑50/95–T‑65/95., T‑68/95–T‑71/95., T‑87/95., T‑88/95., T‑103/95. és T‑104/95. sz., Cimenteries CBR és társai kontra Bizottság egyesített ügyekben 2000. március 15‑én hozott ítéletének (EBHT 2000., II‑491. o.) 5009. pontjára hivatkozik.
18 – Lásd e tekintetben a C‑491/01. sz., British American Tobacco (Investments) és Imperial Tobacco ügyben 2002. december 10‑én hozott ítélet (EBHT 2002., I‑11453. o.) 203. pontját, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlatot.
19 – A C‑291/98. P. sz. ügy (EBHT 2000., I‑9991. o.) 85. pontja.
20 – Az Elsőfokú Bíróság a Bíróság által a 100/80–103/80. sz., Musique Diffusion française és társai kontra Bizottság egyesített ügyekben 1983. június 7‑én hozott ítélet (EBHT 1983., 1825. o.) 105. pontjára, valamint az Elsőfokú Bíróság által a T‑224/00. sz., Archer Daniels Midland és Archer Daniels Midland Ingredients kontra Bizottság ügyben 2003. július 9‑én hozott ítélet (EBHT 2003., II‑2597. o.) 105. pontjára hivatkozik.
21 – A Bíróság nagyon hamar elismerte a 41/69. sz., ACF Chemiefarma kontra Bizottság ügyben 1970. július 15‑i hozott ítéletében (EBHT 1970., 661. o.), hogy a 17. rendelet 15. cikkében meghatározott szankcióknak „egyaránt célja a jogsértő magatartások megbüntetése, illetve azok megismétlésének megelőzése” (173. pont).
22 – A megtámadott ítélet 42. pontja.
23 – Lásd a jelen indítvány 17. lábjegyzetében hivatkozott ítélkezési gyakorlatot.
24 – A Britannia nevezetesen a T‑71/03., T‑74/03.., T‑87/03.. és T‑91/03. sz., Tokai Carbon és társai kontra Bizottság egyesített ügyekben 2005. június 15‑én hozott ítéletre [EBHT ‑ban2005., II‑10. o.) hivatkozik, amelyben a Bíróság kimondta, hogy a „felső korlát célja, hogy megóvja a vállalkozásokat az olyan, túlzott mértékű bírságoktól, amelyek gazdaságilag tönkretehetik őket. Ebből tehát az következik, hogy a felső korlát nem a jogsértés miatt szankcionált időszakra vonatkozik, ami akár évekkel is megelőzheti a bírság kiszabásának időpontját, hanem az ennek időpontjához közel álló időszakra” (389. pont).
25 – 281. és 282. pont.
26 – A fent hivatkozott SGL Carbon kontra Bizottság ügyben hozott ítélet 46. és 47. pontja.
27 – Lásd különösen a 17. rendelet tizedik preambulumbekezdését, amely kimondja, hogy „az [EK 85.] és [EK 86.] cikk betartását és e rendeletben a vállalkozásokra és a vállalkozások társulásaira meghatározott kötelezettségek teljesítését pénzbírsággal és kényszerítő bírsággal kell érvényesíteni”.
28 – Lásd különösen a fent hivatkozott Archer Daniels Midland és Archer Daniels Midland Ingredients kontra Bizottság ügyben hozott ítélet 69. pontját és az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlatot.
29 – Ezzel kapcsolatban lásd a T‑23/99. sz., LR AF 1998 kontra Bizottság ügyben 2002. március 20‑án hozott ítélet (EBHT2002., II‑1705. o.) 285. pontját.
30 – Ezzel kapcsolatban lásd az EK‑Szerződés [81.] cikkének alkalmazására vonatkozó eljárásban (IV/31.149 „polipropilén”‑ügy) 1986. április 23‑án hozott 86/398/EGK bizottsági határozatot (HL L 230., 1. o., a továbbiakban: „polipropilén”-határozat), az EK‑Szerződés [81.] cikkének alkalmazására vonatkozó eljárásban (IV/31. 865 „PVC”‑ügy) 1994. július 27‑én hozott 94/599/EK bizottsági határozatot (HL L 239., 14. o., a továbbiakban: „PVC”‑határozat) és az EK‑Szerződés 81. cikkének, illetve az EGK‑Szerződés 53. cikkének alkalmazására vonatkozó eljárásban (COMP/E‑1/36.490 – „grafitelektródák”‑ügy) 2001. július 18‑án hozott 2002/271/EK bizottsági határozatot (HL 2002. L 100., 1. o., a továbbiakban: „grafitelektródák”-határozat)
31 – A válaszbeadvány 48. pontja.
32 – Lásd a jelen indítvány 13. lábjegyzetében hivatkozott ítélkezési gyakorlatot.
33 – Hangsúlyozni kell, hogy az állandó ítélkezési gyakorlat értelmében „az indokolási kötelezettséget illetően az Elsőfokú Bíróság nem köteles olyan magyarázatot adni, amely egyenként és kimerítően követi a felek által előadott összes érvet. Az indokolás lehet közvetett is, amennyiben lehetővé teszi az érdekelt felek számára, hogy megismerjék a határozat okait, és lehetővé teszik a Bíróság számára a bírósági felülvizsgálat gyakorlását” (a C‑204/00. P. sz., C‑205/00. P., C‑211/00. P., C‑213/00. P., C‑217/00. P. és C‑219/00. P. sz., Aalborg Portland és társai kontra Bizottság egyesített ügyekben 2004. január 7‑én hozott ítélet [EBHT 2004., I‑123. o.), 372. pontja és az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).
34 – 205. pont. Lásd még az Elsőfokú Bíróság T‑241/01. sz., Scandinavian Airlines System kontra Bizottság ügyben 2005. július 18‑án hozott ítéletének (EBHT 2005., II‑2917. o.) 87. pontját és az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlatot.
35 – Lásd a fent hivatkozott JCB Service kontra Bizottság ügyben hozott ítélet 201. pontját.
36 – A C‑196/99. P. sz., Aristrain kontra Bizottság ügyben 2003. október 2‑án hozott ítélet (EBHT 2003., I‑11005. o.) 81. pontja és az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat.
37 – Lásd nevezetesen a C‑184/01. P. sz., Hirschfeldt kontra AEE ügyben 2002. november 7‑én hozott ítélet (EBHT 2002., I‑10173. o.) 48. pontját és a C‑122/01. P. sz., T. Port kontra Bizottság ügyben 2003. május 8‑án hozott ítélet (EBHT 2003., I‑4261. o.) 17. pontját, illetve az utóbbi időben keletkezett ítélkezési gyakorlatban C‑129/06. P. sz., Autosalone Ispra kontra Bizottság ügyben 2006. december 12‑én hozott végzés (EBHT 2006., I‑131. o.) ‑ban17. pontját és az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlatot.
38 – HL C 364., 1. o. E chartát az európai alkotmány létrehozásáról szóló, jelenleg még nem hatályos szerződés (HL 2004. C 310., 41. o.) II. része tartalmazza.
39 – A fellebbező a Rhône-Poulenc kontra Bizottság ügyben főtanácsnokként eljáró Vesterdorf bíró indítványának 885. oldalára hivatkozik (az Elsőfokú Bíróság T‑1/89. sz. ügyben 1991. október 24‑én hozott ítélete [EBHT 1991., II‑867. o.]).
40 – A fellebbező a Bíróság C‑74/95. és C‑129/95. sz., X egyesített ügyekben 1996. december 12‑én hozott ítélet (EBHT 1996., I‑6609. o.) 25. pontjára hivatkozik, továbbá az Emberi Jogok Európai Bírósága egyik ítéletére (az EJEB, 2002. február 7‑i EK kontra Törökország ítélet, 51. és 55. §).
41 – A fent hivatkozott LR AF 1998 kontra Bizottság ügyben hozott ítélet 221. pontja.
42 – Uo., 222. pont.
43 – A fellebbező a 326/85. sz., Hollandia kontra Bizottság ügyben 1987. december 15‑én hozott ítélet (EBHT 1987., 5091. o.) 24. pontjára hivatkozik.
44 – A fellebbező a Bíróság C‑236/02. sz. Slob‑ügyben 2004. február 12‑én hozott ítélet (EBHT 2004., I‑1861. o.) 37. pontjára hivatkozik, amely kimondja, hogy „[a jogbiztonság] különösen megköveteli, hogy az olyan szabályozásnak, amely terheket róhat az érintett gazdasági szereplőkre, egyértelműnek és világosnak kell lennie, lehetővé téve, hogy a jogalanyok félreérthetőség nélkül megismerjék jogaikat és kötelezettségeiket, és ezeknek megfelelően járjanak el”.
45 – Az Elsőfokú Bíróság a Bíróság C‑63/93. sz., Duff és társai ügyben 1996. február 15‑én hozott ítéletének (EBHT 1996., I‑569. o..) 20. pontjára és az Elsőfokú Bíróság T‑229/94. sz., Deutsche Bahn kontra Bizottság ügyben 1997. október 21‑én hozott ítéletének (EBHT 1997., II‑1689. o..) 113. pontjára hivatkozott.
46 – Lásd különösen a C‑248/04. sz., Koninklijke Coöperatie Cosun ügyben 2006. október 26‑án hozott ítélet (EBHT‑ban 2006., I‑10211. o.) 79. pontját és az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlatot.
47 – A T‑377/00., T‑379/00., T‑380/00., T‑260/01. és T‑272/01. sz., Philip Morris International és társai kontra Bizottság egyesített ügyekben 2003. január 15‑én hozott ítélet (EBHT 2003., II‑1. o..) 122. pontjában az Elsőfokú Bíróság mindamellett megállapította, hogy e Charta „bizonyítja az abban kinyilvánított jelentőségét a közösségi jogrendben”.
48 – Lásd különösen az Elsőfokú Bíróság T‑112/98. sz., Mannesmannröhren-Werke kontra Bizottság ügyben 2001. február 20‑án hozott ítéletének (EBHT 2001., II‑729. o.) 59. pontját.
49 – Ezzel kapcsolatban lásd a C‑94/00. sz. Roquette Frères ügyben 2002. október 22‑én hozott ítélet (EBHT 2002., I‑9011. o.) 23. és 24. pontját. Emlékeztetek arra, hogy az EU 6. cikk (2) bekezdése értelmében „Az Unió a közösségi jog általános elveiként tartja tiszteletben az alapvető jogokat, ahogyan azokat az [EJEE] biztosítja, továbbá ahogyan azok a tagállamok közös alkotmányos hagyományaiból erednek”.
50 – A 2/94. sz. 1996. március 28‑i vélemény (EBHT 1996., I‑1759. o.) 33. pontja és a C‑299/95. sz. Kremzow‑ügyben 1997. május 29‑én hozott ítélet (EBHT 1997., 2629. o..) 14. pontja.
51 – A fent hivatkozott Kremzow‑ügyben hozott ítélet 14. pontja.
52 – A fent hivatkozott Koninklijke Coöperatie Cosun ügyben hozott ítélet 80. pontja és az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat.
53 – Lásd többek között az EJEB, 2000. június 22‑i Coëme és társai kontra Belgium ítéletet, Ítéletek és Határozatok Tára, 2000‑VII., 145. §.
54 – E tekintetben lásd a Bíróság 169/80. sz., Gondrand Frères és Garancini ügyben 1981. november 18‑án hozott ítéletének (EBHT 1981., 1931. o.) 17. pontját; a 137/85. sz., Maizena és társai ügyben 1987. november 18‑án hozott ítéletének (EBHT 1987., 4587. o.) 15. pontját; a C‑143/93. sz. Van Es Douane Agenten ügyben 1996. február 13‑án hozott ítéletének (EBHT 1996., I‑431. o.) 27. pontját és a fent hivatkozott X egyesített ügyekben ‑ügyhozott ítélet 25. pontját.
55 – E tekintetben lásd a fent hivatkozott X egyesített ügyekben ‑ügyhozott ítélet 22. és 25. pontját.
56 – Lásd különösen az EJEB, 1995. szeptember 27‑i G. kontra Franciaország ítéletet, A. sorozat 325‑B. szám, 25. §.
57 – Lásd az EJEB, 1999. július 8‑i Baskaya és Okçuoglu kontra Törökország ítéletet, Ítéletek és Határozatok Tára, 1999‑IV., 308. o., 145. §.
58 – Lásd az EJEB, 1992. február 25‑i Margareta és Roger Andersson kontra Svédország ítéletet, A. sorozat 226‑A. szám, 75. § és az 1996. november 15‑én a Cantoni kontra Franciaország ügyben hozott ítéletet, Ítéletek és Határozatok Tára, 1996‑V., 35. §. A Bíróság az utóbbi ügyben a fent hivatkozott Dansk Rørindustri és társai kontra Bizottság egyesített ügyekben hozott ítélet 219. pontjára hivatkozott.
59 – A fent hivatkozott Cantoni kontra Franciaország ítélet (35. §).
60 – Lásd az EJEB, 1990. április 24‑i Kruslin kontra Franciaország ítéletet, A. sorozat, 176‑A. szám, 27., 29. és 30. §, illetve a fent hivatkozott Margareta és Roger Andersson kontra Svédország ítéletet, 75. §.
61 – Lásd az Elsőfokú Bíróság T‑43/02. sz., Jungbunzlauer kontra Bizottság ügyben 2006. szeptember 27‑én hozott ítéletének (EBHT‑ban 2006., II‑3435. o.) 79. pontját.
62 – Lásd fent hivatkozott Dansk Rørindustri és társai kontra Bizottság egyesített ügyekben hozott ítélet 209–212. pontját, illetve a fent hivatkozott JCB Service kontra Bizottság ügyben hozott ítélet 207. és 208. pontját.
63 – 213. pont.
64 – Érdekességként megjegyzem, hogy a 17. rendelet Bizottság által történő végrehajtásának első 30 évében nem létezett semmilyen, az intézkedéseire irányadó, egyértelmű irányelv. Ez a helyzet a Bizottság által a közigazgatási eljárásban alkalmazott módszerek átláthatóságának hiányát eredményezte, amely a vállalatok részéről a Bizottság által elfogadott határozatok megsemmisítésére irányuló keresetek magas számával járt együtt. Az Elsőfokú Bíróság a T‑148/89. sz., Tréfilunion kontra Bizottság ügyben 1995. április 6‑án hozott ítéletének (EBHT II‑1063. o.) 142. pontjában kimondta: „annak érdekében, hogy a vállalkozások a tények teljes ismeretében foglalhassanak állást, kívánatos, hogy részleteiben megismerhessék bármely, a Bizottság által megfelelőnek tartott rendszeren keresztül a rájuk [valamely versenyszabály megsértésére vonatkozó határozatban] kiszabott bírság kiszámításának módszerét, anélkül hogy kötelesek lennének a [fent hivatkozott határozat] bírósági felülvizsgálatát kérni”.
65 – A fellebbező által a fellebbezés 6.5. pontjában alkalmazott kifejezésre hivatkozom.
66 – Az EK‑Szerződés [81.] cikkének alkalmazására vonatkozó eljárásban 1998. december 9‑én hozott határozat (IV/34.466. sz. „görög komphajók”‑ügy) (HL 1999. L 109., 24. o., a továbbiakban: „görög komphajók”‑határozat).
67 – Lásd különösen a C‑401/96. P. sz., Somaco kontra Bizottság ügyben 1998. május 7‑én hozott ítélet (EBHT 1998., I‑2587. o.) 53. pontját és az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlatot.
68 – Ezzel kapcsolatban lásd a C‑259/96. P. sz., Tanács kontra De Nil és Impens ügyben 1998. május 14‑én hozott ítélet (EBHT 1998., I‑2915. o.) 32–34. pontját és a C‑449/98. P. sz., IECC kontra Bizottság ügyben 2001. május 17‑én hozott ítélet (EBHT2001., I‑3875. o.) 70. pontját, valamint a C‑149/95. P(R). sz., Bizottság kontra Atlantic Container Line és társai ügyben 1995. július 19‑én hozott végzés (EBHT 1995., I‑2165. o.) 58. pontját; a C‑268/96. P(R). sz., SCK és FNK kontra Bizottság ügyben 1996. október 14‑én hozott végzés (EBHT 1996., I‑4971. o.) 52. pontját és a C‑159/98. P(R). sz., Antilles néerlandaises kontra Tanács ügyben 1998. június 25‑én hozott ítélet (EBHT 1998., I‑4147. o.) 70. pontját.
69 – Lásd a jelen indítvány 14. lábjegyzetében hivatkozott ítélkezési gyakorlatot.
70 – C‑274/99. P. sz. ügy (EBHT 2001., I‑1611. o.).
71 – Uo., 120. pont.
72 – Uo., 121. pont. Lásd továbbá a C‑197/99. P. sz., Belgium kontra Bizottság ügyben 2003. szeptember 11‑én hozott ítélet (EBHT 2003., I‑8461. o.) 81. pontját.
73 – Lásd a jelen indítvány 158. pontját.
74 – A kereset 3.3.6. pontja.
75 – A kereset 3.3.4. pontja.
76 – Lásd a jelen indítvány 153–168. pontját.
77 – Az 1/2003 rendelettel módosított, a Szerződés [81.] és [82.] cikkének a tengeri szállításra történő alkalmazásáról szóló, 1986. december 22‑i tanácsi rendelet (HL L 378., 4. o.; magyar nyelvű különkiadás 7. fejezet, 1. kötet, 241–250. o.). A hivatkozott rendelet 19. cikke (2) bekezdésének szövege megegyezik a 17. rendelet 15. cikke (2) bekezdésének szövegezésével.
78 – A fellebbező fél által a keresete 3.3.4. pontjában hivatkozott „görög komphajók”‑határozat indokolásának 167. pontja.
79 – Az 1998. december 9‑i „görög komphajók”‑határozatból kitűnik, hogy a Karageorgis 1993 januárjában – azaz mintegy hat évvel a megtámadott határozat elfogadását megelőzően –felhagyott tevékenységével, és az összes fióktelepét bezárta Görögországban. A Bizottság tehát nem rendelkezett semmilyen információval az e vállalkozás által 1997‑ben elért forgalomról (a határozat indokolásának 167. pontja).
80 – A fent hivatkozott Aristrain kontra Bizottság ügyben hozott ítélet 81. pontja és az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat.
81 – A fent hivatkozott Dansk Rørindustri és társai kontra Bizottság egyesített ügyekben hozott ítélet 228. pontja.
82 – Uo., 229. pont.