1. 

A jelen ügyekben a Bíróságnak azt a kérdést teszik fel, hogy a cukorágazat piaca közös szervezésének finanszírozása keretében kirótt termelési illeték összegének Bizottság által alkalmazott számítási módszere érvényes-e. A termelési illeték az export-visszatérítések által a Közösség számára okozott költségeket, és azon kifizetéseket tükrözi, amelyet a cukortermelőknek kompenzációként fizetnek bizonyos esetekben, ha a cukor világpiaci ára – általában – alacsonyabb a támogatott közösségi árnál. Számos cukorgyártó kétségbe vonja a termelési illeték két számítási szempontjának jogszerűségét.

2. 

A számítás első lépéseként az adott gazdasági év vége előtt meg kell állapítani a teljes veszteséget oly módon, hogy az „exportálható többletet” meg kell szorozni a becsült tonnánkénti „átlagos veszteséggel”.

3. 

Az „exportálható többlet” lényegében a termelt cukor mennyiségéből kivonva „a Közösségben történő fogyasztásra értékesített cukor” mennyiségét. Ez utóbbi fogalom lényegében a gazdasági év kezdetekor nyitó cukorkészlet, a cukortermelés és a cukorbehozatal összességéből kivonva a gazdasági év végén záró cukorkészlet és a cukorkivitel összességét. A kivitt cukor a természetes állapotban kivitt mennyiségekből, és „a kivitt feldolgozott termékek által tartalmazott mennyiségekből” áll. A felperes cukorgyártók elsősorban előadják, hogy e számítás során a kivitt feldolgozott termékek által tartalmazott olyan cukrot, amely után export-visszatérítést nem nyújtottak, nem kell a „kivitt feldolgozott termék által tartalmazott” cukornak tekintetni.

4. 

A tonnánkénti „átlagos veszteség” fogalma lényegében a visszatérítések teljes összege elosztva a folyó gazdasági év során „az exportkötelezettségek teljesítéséhez szükséges” cukor tonnában kifejezett összes mennyiségével. A felperes cukorgyártók másodlagosan előadják, hogy amennyiben (elsődleges kérelmükkel ellentétben) a „kivitt feldolgozott termékek által tartalmazott” cukor minden ilyen cukrot magában foglal, függetlenül attól, hogy nyújtottak-e utána export-visszatérítést, vagy sem, a teljesítendő „exportkötelezettségnek” hasonlóképpen magában kell foglalnia minden kivitt cukrot, beleértve azokat a mennyiségeket is, amelyek után export-visszatérítést nem nyújtottak.

5. 

Köztudomású, hogy a termelési illeték (legalábbis) elsődleges célja annak biztosítása, hogy a cukorgyártók viseljék a közösségi többlettermelés értékesítésével kapcsolatos költségeket. A cukorgyártók előadják, hogy a termelési illeték Bizottság által alkalmazott számítási módjának eredményeképpen a fenti költségeknél többet fizetnek.

6.

A kérdéses időben a cukorágazat piaca közös szervezését az 1260/2001/EK tanácsi rendelet ( 2 ) (a továbbiakban: alaprendelet) szabályozta, amelyet a 2001/2002-es gazdasági évtől a 2005/2006-os gazdasági évig kellett alkalmazni. ( 3 )

7.

Az ügy szempontjából az alaprendelet következő preambulumbekezdései ( 4 ) bírnak jelentőséggel:

[…]

8.

A jogszabály így termelési illeték kivetése útján előírja, hogy maguk a termelők állják a Közösségnek ( 6 ) a termelési többlet értékesítésével kapcsolatosan felmerült költségeit, amelyet az alaprendelet 15. cikke alapján kell kiszámítani. A 15. cikk azonban nem értelmezhető a következő információk nélkül.

9.

Az alaprendelet 11. cikkének (2) bekezdése a Közösség valamennyi cukortermelési régiója vonatkozásában A és B alapmennyiségeket határoz meg. ( 7 ) A 11. cikk (1) bekezdése előírja, hogy a tagállamok A és B kvótát jelölnek ki minden egyes, a területükön letelepedett cukortermelő vállalkozásra, izoglukóz-termelő vállalkozásra és inulinszirup-termelő ( 8 ) vállalkozásra a 2000/2001-es gazdasági évben. Az A és B kvóta különböző mértékű termelési illeték alá tartozik. ( 9 ) Mivel a Bíróság előtt folyamatban lévő ügyek kizárólag a cukorra vonatkoznak, ezért a jogszabályoknak csak az e terméket érintő részeit vizsgálom.

10.

Valamely adott gazdasági évben az érintett vállalkozás összes A és B kvótáján felül termelt cukor, illetve a kvótával nem rendelkező vállalkozás által termelt cukor a „C cukor”. Főszabály szerint ( 10 ) a C cukrot a Közösség belső piacán nem lehet értékesíteni, és azokat az adott gazdasági év végét követő január 1-je előtt, további feldolgozás és exporttámogatás nélkül, exportálni kell. ( 11 )

11.

A jelen ügyek olyan A és B cukorra vonatkoznak, amelyet nem a Közösség belső piacán történő fogyasztásra, hanem export útján értékesítettek.

12.

Az alaprendelet intervenciós árat határoz meg, ( 12 ) és lényegében előírja, hogy a cukortermelő tagállamok által kijelölt intervenciós hivatalok intervenciós áron vásárolják fel a nekik felkínált, a kvóta keretén belül a Közösségben betakarított cukorrépából és -nádból előállított cukrot. ( 13 )

13.

Továbbá, a termelési visszatérítést a tagállamokból vagy harmadik országokból származó, a Közösségen belül szabad forgalomban lévő, a vegyiparban bizonyos termékek gyártásához felhasznált cukor után nyújtják. A visszatérítést „különösen az importált cukor felhasználásából származó azon költségek figyelembevételével rögzítik, amelyeket a vegyiparnak – a világpiacon történő szállítás esetén – kellene viselnie” ( 14 ).

14.

Az alaprendelet azt is előírja, hogy a világpiaci árfolyamok vagy árak alapján, és olyan mértékig, amely lehetővé teszi a cukor további feldolgozás nélküli vagy az V. mellékletben felsorolt áruk formájában történő exportját, a szóban forgó árfolyamok vagy árak és a közösségi árak közötti különbséget az export-visszatérítésekkel lehet fedezni. ( 15 ) Az export-visszatérítés így nem kötelező és nem automatikus. A visszatérítés csak kérelemre és a vonatkozó kiviteli engedély bemutatása esetén nyújtható. ( 16 )

15.

A jelen ügyek tárgyát képező termelési illeték számítási módja tekintetében a 15. cikk ( 17 ) lényegében a következőket írja elő:

16.

Ebből következőleg látható, hogy i. mivel az összveszteség határozza meg a termelési illeték mértékét, ii. mivel az összveszteség az exportálható többlet és az átlagos veszteség eredménye, iii. mivel az exportálható többlet – többek közt – a Közösségben történő fogyasztásra értékesített cukor mennyisége alapján kerül kiszámításra, és iv. mivel az exportkötelezettségre kirótt összes díj kihatással van az átlagos veszteségre, ezért a Közösségben történő fogyasztásra értékesített cukor mennyiségének és az exportkötelezettségre kirótt összes díj összegének számítási módja közvetlen hatást gyakorol az illeték összegére.

17.

A jelen ügyekben felmerült két kérdés a fenti fogalmak közül kettő értelmezésére vonatkozik: először, hogy az „exportálható többlet” számítása során figyelembe kell-e venni a kivitt feldolgozott termékek által tartalmazott olyan cukrot, amely után export-visszatérítést nem nyújtottak, és másodszor az „exportkötelezettség” minden exportot magában foglal-e, így azokat is, amelyek tekintetében export-visszatérítést nem nyújtottak.

18.

Mindkét fogalommal részletesen foglalkozik az alaprendelet végrehajtási rendelete, amelyre az alábbiakban térek rá.

19.

Az alaprendelet 15. cikkének (8) bekezdése úgy rendelkezett, hogy a 15. cikk alkalmazására vonatkozó részletes szabályokat megállapító végrehajtási rendelet különösen a beszedendő díjak összegére vonatkozzon. A Bizottság (többek között) e rendelkezés alapján fogadta el a cukorágazatban a kvótarendszer alkalmazására vonatkozó részletes szabályok megállapításáról szóló 314/2002 rendeletet ( 21 ) (a továbbiakban: végrehajtási rendelet).

20.

A végrehajtási rendelet (többek között) tartalmazza az alaprendelet 15. cikke (1) bekezdésének b) pontja és (2) bekezdésének a) pontja értelmében a Közösségben történő fogyasztásra értékesített cukor mennyiségére vonatkozó előrejelzés meghatározását, valamint az alaprendelet 15. cikke (1) bekezdésének d) pontja értelmében a folyó gazdasági év során teljesítendő exportkötelezettségek fogalmát.

21.

A módosított végrehajtási rendelet 6. cikkének (4) bekezdése előírja, hogy a Közösségben történő fogyasztásra értékesített előre jelzett mennyiségek a következőkből állnak: i. a gazdasági év elején tárolt cukormennyiségek, az A és B kvóta keretein belül termelt cukormennyiségek, a természetes állapotban behozott cukormennyiségek és a behozott feldolgozott termékekben tartalmazott cukormennyiségek összessége, kivonva ebből ii. a természetes állapotban kivitt cukormennyiségek, a kivitt feldolgozott termékek által tartalmazott cukormennyiségek, a gazdasági év végén tárolt cukormennyiségek és (lényegében) a vegyiparban használt cukormennyiségek összességét. ( 22 ) Úgy tűnik, hogy ez a megfogalmazás előírja, hogy a ii. pontban felsorolt mennyiségek tartalmazzák a kivitt feldolgozott termékek által tartalmazott összes cukormennyiséget, függetlenül attól, hogy az ilyen cukor tekintetében export-visszatérítést nyújtottak-e, vagy sem.

22.

A végrehajtási rendelet 6. cikkének (5) bekezdése a „folyó gazdasági év során teljesítendő exportkötelezettséget” lényegében úgy határozza meg, hogy az az adott gazdasági évre meghirdetett pályázati eljárás során vagy az adott gazdasági év folyamán kiadott kiviteli engedélyek alapján rögzített export-visszatérítéssel vagy illetékkel, természetes állapotában kivitelre került minden cukormennyiség, és az adott gazdasági év folyamán e célból rögzített export-visszatérítéssel vagy illetékkel, feldolgozott termék formájában előreláthatólag kivitelre kerülő minden cukormennyiség, amely mennyiség a gazdasági év alatt egyenletesen oszlik meg. ( 23 ) Úgy tűnik, hogy a Bizottság, legalábbis 2003 óta, a 6. cikk (5) bekezdése szerinti „exportkötelezettséget” úgy értelmezte, hogy az magában foglalja a rögzített és ténylegesen kifizetett export-visszatérítéssel kivitt cukormennyiséget, azonban a rögzített és ténylegesen ki nem fizetett export-visszatérítéssel kivitt cukormennyiséget nem.

23.

A kivitt feldolgozott termékek által tartalmazott összes cukornak a végrehajtási rendelet 6. cikkének (4) bekezdése szerinti számítás második elemében való szerepeltetésének eredménye az, hogy „a Közösségben történő fogyasztásra értékesített, előre jelzett mennyiség” kevesebb, mint ha nem számítanák bele a kivitt feldolgozott termékek által tartalmazott összes cukrot. Ez azonban megnöveli az „exportálható többletet”, és végső soron a termelési illeték összegét is.

24.

Úgy tűnik, hogy a fenti növelés hatása jelentőséggel bír. A jelen ügyekben nem vitatott, hogy sok esetben ( 24 ) a cukorgyártók nem igényelnek export-visszatérítést a kivitt feldolgozott termékek által tartalmazott cukor után. Ennek úgy tűnik, két fő oka van. Először is, az adott alkalmanként szóban forgó mennyiségek nem olyan jelentősek, hogy a gyártók számára megérné a szükséges dokumentáció elkészítése és benyújtása. Másodszor, még abban az esetben is, ha a cukormennyiség elvileg jelentősebb összegű export-visszatérítésre is jogosít, a gyártók úgy találhatják, hogy az adott termékben felhasznált cukor pontos mennyiségének – amelytől az export-visszatérítés összege függ – igazolása aránytalan nehézséggel járna.

25.

A 2001/2002-es, a 2002/2003-as és a 2003/2004-es gazdasági évekre vonatkozó termelési illetéket az 1837/2002, az 1762/2003, illetve az 1775/2004 ( 25 ) rendeletek határozták meg.

26.

A kérdéseket előterjesztő bíróságok előtt folyó alapeljárásokat a cukorgyártók indították a termelési illetékeknek a 2001/2002-es, a 2002/2003-as és a 2003/2004-es gazdasági évekre történő megállapításának megtámadásával.

27.

A C-5/06. sz. Jülich-ügyben a gyártó lényegében azt kifogásolja, hogy a Bizottságnak az exportálható többlet kiszámítása során használt, a Közösségen belül értékesített cukor mennyiségének meghatározásakor nem kellett volna figyelembe vennie a Közösségből feldolgozott termékként kivitt olyan cukor mennyiségét, amely tekintetében export-visszatérítést nem nyújtottak, mivel e kivitel a Közösség költségvetésében nem okozott veszteséget. Másodsorban, a cukor tonnánkénti átlagos veszteségének kiszámításakor a Bizottságnak figyelembe kellett volna vennie azt a mennyiséget is, amely tekintetében visszatérítést nem nyújtottak. Semmilyen objektív indok nem igazolja a különböző mennyiségek figyelembevételét az exportálható többlet és a cukor tonnánkénti átlagos veszteségének meghatározásakor. Ennek hatása viszont az volt, hogy az illeték meghaladta az exporttal kapcsolatos veszteségek fedezésének tényleges költségeit.

28.

Az így kiszámított termelési illeték alapján a Jülichet a 2003/2004-es gazdasági év tekintetében 7,3 millió euró megfizetésére kötelezték. A Jülich azonban úgy véli, hogy a helyes összeg 3,7 millió euró. Ezért az összeg kivetését a Finanzgericht Düsseldorf (Németország) előtt megtámadta.

29.

A fenti bíróságnak kételye merült fel afelől, hogy a Bizottság által az 1775/2004 rendeletben meghatározott illeték mértékére vonatkozó számítás megfelel-e az alaprendelet 15. cikkének, amennyiben az exportálható többlet kiszámításakor figyelembe vették a feldolgozott termék formájában exportált olyan cukormennyiségeket, amelyek tekintetében export-visszatérítést nem nyújtottak.

30.

A kérdést előterjesztő bíróság megjegyzi, hogy amint az az alaprendelet preambulumából kitűnik, a termelési illeték kivetésének célja az, hogy a gyártók viseljék a közösségi termelés Közösségben történő fogyasztáson felüli részének értékesítésével kapcsolatos költségeket. Az értékesítési költségek önfinanszírozásának elvét a Bíróság is elismerte eddigi ítélkezési gyakorlatában. ( 26 ) Ez azt támaszthatja alá, hogy az „exportálható többletnek” az alaprendelet 15. cikke szerinti értelmezése előírja, hogy a „Közösségben történő fogyasztásra értékesített mennyiség” meghatározása során használt exportmennyiség csak azon exportmennyiségeket foglalja magában, amelyek után az adott gazdasági évben ténylegesen export-visszatérítést nyújtottak.

31.

Továbbá, a kiszabandó termelési illeték Bizottság általi kiszámítása az arányosság elvét is sérti. Az arányosság elve megköveteli, hogy a közösségi jog valamely rendelkezése által alkalmazott eszközök alkalmasak legyenek a kitűzött cél megvalósítására, és ne menjenek túl az annak eléréséhez szükséges mértéken. Ha a termelési illeték kiszabásának az a célja, hogy a gyártók viseljék a közösségi termelés feleslegének értékesítésével kapcsolatos költségeket, akkor az illeték annak figyelembevétele nélküli megállapítása, hogy export-visszatérítést csak a kivitt cukor egy része után nyújtottak, túlmegy a cél eléréséhez szükséges mértéken.

32.

Amennyiben az alaprendelet 15. cikke azt írja elő, hogy az exportálható többlet kiszámítása során csak azon kivitt cukormennyiségeket kell figyelembe venni, amelyek tekintetében ténylegesen nyújtottak export-visszatérítést, a végrehajtási rendelet 6. cikkének (4) bekezdése és az 1775/2004 rendelet ( 27 ) érvénytelen lenne.

33.

Ha azonban az alaprendelet 15. cikke azt írja elő, hogy az exportálható többlet kiszámítása során a kivitt cukor összes mennyiségét – függetlenül attól, hogy e mennyiségek egy része után export-visszatérítést egyáltalán nem nyújtottak – figyelembe kell venni, felmerül a kérdés, hogy a cukor tonnánkénti átlagos veszteségének kiszámítása során is ugyígy kell-e eljárni. Ha a Bíróság álláspontja szerint a Bizottságnak a tonnánkénti átlagos veszteségre vonatkozó számítása nem felel meg az alaprendelet 15. cikkének, ezen az alapon az 1775/2004 rendelet ( 28 ) érvénytelen lenne.

34.

A Finanzgericht Düsseldorf ezért előzetes döntéshozatal céljából a következő kérdéseket terjesztette elő:

35.

A C-23/06–C-36/06. sz., Saint Louis Sucre és társai egyesített ügyekben (a továbbiakban: Saint Louis Sucre ügy) a gyártók úgy vélték, hogy a 2001/2002-es, 2002/2003-as és 2003/2004-es gazdasági évekre túlzott mértékű termelési illetéket fizettek. Az illeték részleges visszatérítését kérelmezték azon az alapon, hogy 2002 óta az illeték több bevételt eredményezett, mint amennyi a vonatkozó jogszabály helyes alkalmazása esetén befolyna, amely jogszabály a gyártók egyszerű önfinanszírozási rendszerét fekteti le. Ez a helyzet elsősorban azért állt elő, mert a kivitt feldolgozott termékek által tartalmazott cukor egy része után a gyakorlatban nem nyújtanak export-visszatérítést, és ezért semmilyen költséget nem jelent. A végrehajtási rendelet azonban az exportálható többlet kiszámítása során figyelembe veszi azokat az ügyleteket is, amelyek visszatérítést, és így költséget sem keletkeztetnek. A gyártók úgy vélik, hogy a Bizottság, mivel különbözőképpen vette figyelembe a kivitt feldolgozott termékek által tartalmazott olyan cukrot, amely után export-visszatérítést nem nyújtottak, azáltal hogy ezt a mennyiséget egyrészt belefoglalta a finanszírozandó exportálható többletbe, viszont másrészt kizárta az „átlagos veszteség” kiszámításához szükséges szóban forgó „exportkötelezettségből”, túlbecsülte a 2001/2002-es, a 2002/2003-as és a 2003/2004-es gazdasági évekre irányadó termelési illeték összegét, figyelmen kívül hagyva a Tanács által lefektetett önfinanszírozás célkitűzését.

36.

Másodlagosan, amennyiben a Bíróság elfogadja a Bizottságnak az exportálható többlettel kapcsolatos értelmezését, a gyártók előadják, hogy az önfinanszírozásra vonatkozó cél alapján a Bizottságnak a „szóban forgó exportkötelezettségekbe” bele kell foglalnia azt a cukrot, amelyet feldolgozott termékek formájában exportálnak, és amely után export-visszatérítést nem nyújtottak.

37.

A tribunal de grande instance de Nanterre (Franciaország) úgy véli, köteles előzetes döntéshozatal iránti kérelmet terjeszteni a Bíróság elé, mivel az eljárás tárgya egy közösségi jogszabály érvényessége. Azt is megjegyzi, hogy a felek az előzetes döntéshozatal iránti kérelem előterjesztésének szükségessége kérdésében egyetértenek, mivel a vitatott kérdés más tagállamokban is felmerült, amelyek közül néhány – beleértve Franciaországot – egyet nem értését fejezte ki az irányítóbizottság által használt, a termelési illetékből finanszírozott teljes veszteség becslésére szolgáló számítási móddal szemben.

38.

Ezért előzetes döntéshozatal céljából a következő kérdéseket terjesztette a Bíróság elé:

Amennyiben erre a kérdésre nemleges a válasz:

39.

A Jülich-ügyben és a Saint Louis Sucre ügyben írásbeli észrevételt, valamint a tárgyaláson szóbeli észrevételt a felperesek, a francia, a német és a görög kormány, valamint a Bizottság nyújtott be. Az olasz kormány a Saint Louis Sucre ügyben nyújtott be írásbeli észrevételt.

40.

Mind a Jülich-ügyben, mind Saint Louis Sucre ügyben az első kérdés lényegében arra irányul, hogy az alaprendelet 15. cikke szerint az exportálható többlet meghatározása során csak azon export mennyiségeket kell-e figyelembe venni, amelyek után ténylegesen export-visszatérítést nyújtottak.

41.

Nem vitatott, hogy a fenti kérdésre ( 29 ) adott igenlő válasz azt eredményezi, hogy a végrehajtási rendelet 6. cikkének (4) bekezdése érvénytelen, mivel ezen rendelkezés alapján az exportálható többlet meghatározása során minden exportmennyiséget figyelembe kell venni, függetlenül attól, hogy az után export-visszatérítést nyújtottak-e, vagy sem. A 6. cikk (4) bekezdésének érvénytelenségét a Jülich-ügy második kérdése és a Saint Louis Sucre ügy első kérdésének egyik része veti fel.

42.

Hasonlóképpen, a Jülich-ügy és a Saint Louis Sucre ügy (fenti átfogalmazás szerinti) első kérdésére adott igenlő válasz azt eredményezi, hogy a termelési illeték összegét – többek között – a végrehajtási rendelet 6. cikkének (4) bekezdése alapján meghatározó 1837/2002 rendelet, az 1762/2003 rendelet és az 1775/2004 rendelet e tekintetben érvénytelen. Az 1837/2002 rendelet, az 1762/2003 rendelet és az 1775/2004 rendelet érvénytelenségét (az 1775/2004 rendelet tekintetében) a Jülich-ügyben feltett negyedik kérdés és (mindhárom rendelet tekintetében) a Saint Louis Sucre ügyben feltett első kérdés egyik része veti fel.

43.

Emlékeztetni kell arra, hogy az alaprendelet 15. cikke alapján a termelési illeték mértékét meghatározó teljes veszteséget az exportálható többlet és az átlagos veszteség alapján kell kiszámítani. Az exportálható többletet a Közösségben történő fogyasztásra értékesített cukormennyiség alapján kell kiszámítani. A módosított végrehajtási rendelet 6. cikkének (4) bekezdése szerint a Közösségben történő fogyasztásra értékesített mennyiségek a következők: i. a gazdasági év elején tárolt cukormennyiségek, az A és B kvóta keretein belül termelt cukormennyiségek, a természetes állapotban behozott cukormennyiségek és a behozott feldolgozott termékekben tartalmazott cukormennyiségek összessége, kivonva ebből ii. a természetes állapotban kivitt cukormennyiségek, a kivitt feldolgozott termékek által tartalmazott cukormennyiségek, a gazdasági év végén tárolt cukormennyiségek és (lényegében) a vegyiparban használt cukormennyiségek összességét.

44.

Nem vitatott, hogy a módosított 6. cikk (4) bekezdése szerinti „kivitt feldolgozott termékek által tartalmazott” cukor fogalma a kivitt feldolgozott termék által tartalmazott valamennyi cukrot magában foglalja, így azt a cukrot is, amely után export-visszatérítést nem nyújtottak. A kérdés ezért az, hogy a fenti értelmezés összhangban áll-e az alaprendelet 15. cikkével.

45.

A felperesek, valamint a francia, görög és olasz kormány lényegében előadja, hogy az alaprendelet 15. cikke alapján az exportálható többlet meghatározása során csak azon kivitt cukrot kell figyelembe venni, amely után ténylegesen nyújtottak export-visszatérítést. Álláspontjuk alátámasztására a fenti felek először az alaprendelet szövegezésére, rendszerére, történetére, célkitűzésére és a Bíróság általi értelmezésére, másodszor az arányosság elvére hivatkoznak.

46.

A német kormány és a Bizottság ezzel ellentétes álláspontot foglal el.

47.

A német kormány álláspontját az alaprendelet 15. cikkének és a végrehajtási rendelet 6. cikke (4) bekezdésének szövegezésére, valamint a termelési illeték célkitűzésére alapozza, amely a cukortermelés befolyásolását és a piac stabilizálását foglalja magában. ( 30 )

48.

A Bizottság előadja, hogy az alaprendelet alapján az exportálható többlet kiszámítása során választási lehetőség nélkül valamennyi exportot figyelembe kell venni, így azokat is, amelyek export-visszatérítésben nem részesültek. Ez a megközelítés logikus, mivel az exportálható többlet valamennyi olyan mennyiséget magában foglal, amelynek az értékesítését közösségi aktusok szabályozzák, függetlenül attól, hogy azokat ténylegesen exportálták-e. Továbbá, a Közösségben történő fogyasztást becsülnék túl, ha bizonyos exportált mennyiségeket nem vennének figyelembe.

49.

Úgy tűnik számomra, hogy a kérdés lényegében az, hogy a számítás végső célkitűzését szem előtt tartó tágabb megközelítési módot alkalmazunk-e, vagy a számítás egyes alkotóelemeit szem előtt tartó szűkebb megközelítési módot. Az első esetben az önfinanszírozás célkitűzése azt az álláspontot támasztja alá, miszerint a kivitt feldolgozott termékek által tartalmazott olyan cukrot kell csak figyelembe venni, amely után export-visszatérítést igényeltek és nyújtottak. Máskülönben ez olyan hatással jár, hogy a „teljes veszteség” mesterségesen megnövekszik, és a termelési illeték ezáltal magasabb lesz. A második esetben a rendelkezés egyértelmű szövege ezzel ellentétes következtetésre vezetne: a számítás ezen szakaszában mindössze az exportra kerülő mennyiség meghatározására kerül sor.

50.

A második álláspont követése álláspontom szerint nem lenne helyénvaló. A jogszabályba a számítás módját nem nyelvi gyakorlatként foglalták bele. A jogszabályban annak megállapítására szolgáló lépésként szerepel, hogy egyáltalán van-e teljes veszteség. A Jülich szerint a 15. cikk (1) bekezdésének e) pontjában szereplő „teljes veszteség” kifejezés a hierarchiában magasabb fokon áll, mint az ennek alárendelt „exportálható többlet” és „átlagos veszteség” kifejezések, így ez utóbbi kifejezések értelmezését kell árnyalni. Amennyiben teljes veszteség keletkezik, a termelési illetéket az erre való közvetlen és azonnali hivatkozással kell kiszámítani, és a cukorgyártókra olyan mértékben kiszabni, hogy (felső határ figyelembevétele mellett) a teljes veszteséget ők fedezzék.

51.

A gyártói felelősség elvét az 1785/1981 rendelet vezette be. ( 31 ) A Bíróság az Eridania-ügyben ( 32 ) kifejtette, hogy e rendelet elfogadása előtt rendelkezéseket hoztak a többlet értékesítési költségeinek finanszírozására szolgáló közösségi rendszerről. E korábbi rendszer alapján az ilyen költségeket bizonyos határok között, termelési illeték formájában a gyártók, míg a maradékot a közösségi költségvetés fedezte. A jelenlegi viszonyokra vonatkozó rendszert az 1785/1981 rendelet vezette be. Valóban, az 1785/1981 rendelet tizenegyedik preambulumbekezdésének szövege lényegében azonos az alaprendelet (9) preambulumbekezdésével.

52.

A fenti preambulumbekezdés, a fenti 7. pontban ismertetett többi preambulumbekezdéssel együtt, álláspontom szerint egyértelművé teszi, hogy az 1981 utáni rendszer szerinti termelési illeték elsődleges célja annak biztosítása, hogy a termelési többlet értékesítésének költségeit a gyártók fedezzék.

53.

Az alaprendelet (11) preambulumbekezdése utal továbbá arra az elvre is, hogy a gyártóknak teljes anyagi felelősséget kell vállalniuk az egyes gazdasági években elszenvedett veszteség tekintetében. Ez azonban azt emeli ki, hogy tényleges veszteségről van szó.

54.

Az Eridania-ügyben a Bíróságnak azt a kérdést tették fel, hogy a termelési illeték ellentétes-e a hátrányos megkülönböztetés tilalmának elvével azon az alapon, miszerint a kvótarendszer finanszírozásával kapcsolatos díjak összességét a Közösségben történő fogyasztás alapján számítják ki, miközben az egyes vállalkozásokra kirótt díjakat a tárgyidőszakban elért tényleges termelésük alapján.

55.

A Bíróság nem fogadta el ezt az érvelést. Ítéletében kimondta, hogy „a kvóta rendszer […] az alá tartozó mennyiségek garantált áron való értékesítését írja elő az értékesítési költségek finanszírozására szolgáló rendszeren keresztül, amelyet a gyártók együtt viselnek. Az értékesítési költségek finanszírozásának rendszerét úgy alakították ki, hogy az A kvóta vonatkozásában, amely a Közösségben történő fogyasztást képviseli, csak minimális illeték vethető ki, míg a B kvóta vonatkozásában, amely főként exportra irányul, sokkal magasabb illeték vethető ki, amely lehetővé teszi a szükséges visszatérítések finanszírozását, és ugyanakkor elrettentő hatással lehet a termelőkre” ( 33 ).

56.

Erre a kijelentésre hivatkozik a Jülich-ügyben a kérdést előterjesztő bíróság, valamint mindkét ügyben a német kormány annak alátámasztására, hogy a termelési illeték célja nem egyszerűen az értékesítési költségek gyártók általi viselése, hanem egyúttal a termelés csökkentésének ösztönzése.

57.

Világosnak tűnik azonban, hogy a Bíróság által használt megfogalmazás összeegyeztethető azzal az állásponttal, hogy az elsődleges cél a gyártók általi önfinanszírozás.

58.

Az alaprendelet 15. cikkének rendszeréből is nyilvánvaló, hogy az elsődleges cél az önfinanszírozás. A 15. cikk (3) bekezdése szerint az alaptermelési díjat úgy kell kiszámítani, hogy az előre látható összveszteséget el kell osztani az adott gazdasági évre vonatkozó A és B cukortermelés becsült mennyiségével, figyelembe véve a felső határt. ( 34 ) Ha azonban az így kiszámított termelési díj „nem fedezi teljes mértékben az összveszteséget”, a 15. cikk (4) bekezdése a B cukor termelésére kirovandó további díjat határoz meg, itt is figyelembe véve a felső határt. ( 35 ) Amennyiben úgy tűnik, hogy az előre látható összveszteséget a két felső határ miatt „a díjakból származó bevétel valószínűleg nem fedezi”, a 15. cikk (5) bekezdése további, felső határt figyelembe vevő kiigazítást ír elő. ( 36 )

59.

Ezt az értelmezést támasztja alá az alaprendeletben a vegyipar által felhasznált cukormennyiségek tekintetében nyújtott termelési visszatérítéssel kapcsolatos eljárás is. ( 37 ) A 15. cikk (6) bekezdése előírja, hogy az (1) bekezdés e) pontjában említett összveszteség kiszámításakor minden, a termelési visszatérítések nyújtásából származó veszteséget figyelembe kell venni. Ebből következően a termelési visszatérítés csak akkor jelenik meg az egyenletben, ha annak nyújtására ténylegesen sor került.

60.

Továbbá véleményem szerint már önmagában az a tény, hogy a termelési illeték a termelők feladatává teszi a termelési többlet értékesítésével kapcsolatos költségek finanszírozását, a termelés csökkentését ösztönzi. Csupán az a tény – már amennyiben van ilyen –, miszerint a termelési illeték a Közösségen belüli fogyasztáson túli többlettermelés csökkentését ösztönzi, nem ellentétes a termelési illeték export-visszatérítést finanszírozó elsődleges célkitűzésével, és így azzal az előfeltevéssel sem, hogy a termelési illetéket úgy kell megállapítani, hogy a termelők ne fizessenek többet a cél eléréséhez szükséges mértéknél.

61.

Úgy tűnik számomra, hogy az általam javasolt értelmezéssel szembeni egyetlen meggyőző érv az, hogy ezen érv alapján a kivitt feldolgozott termékek által tartalmazott, export-visszatérítésben nem részesült cukrot „a Közösségen belüli fogyasztásra értékesített” cukornak kellene tekinteni az alaprendelet 15. cikke (1) bekezdésének b) pontja értelmében. Ez azonban nyilvánvalóan nem a fenti kifejezés természetes jelentése.

62.

Arra azonban emlékeztetni kell, hogy a „Közösségen belüli fogyasztásra értékesített […] cukor” fogalmának nincs önálló jelentősége. Ez csupán az „exportálható többlet” kiszámítása során alkalmazott közbenső lépés elnevezése. Ezért ennek az elnevezésnek a más összefüggésben általában tulajdonított jelentése sem bír különösebb jelentőséggel.

63.

Ha mindazonáltal lényeges volna, hogy olyan értelmezést adjunk a „Közösségen belüli fogyasztásra értékesített […] cukor” fogalmának, amely a szélesebb összefüggésekkel is összeegyeztethető, úgy vélem, ez is lehetséges. Álláspontom szerint a Közösséget terhelő költségek nélkül kivitt cukrot – ideértve a kivitt feldolgozott termékek által tartalmazott olyan cukrot, amely után export-visszatérítést nem nyújtottak – egyenértékűnek kell tekinteni a Közösségben történő fogyasztásra értékesített cukorral. Ez az értelmezés – habár némiképp erőltetett – úgy tűnik, szükséges a jogszabály célkitűzéseit tükröző általánosabb értelmezés érdekében. ( 38 )

64.

A Bizottság a Saint Louis Sucre ügyben arra az ítélkezési gyakorlatra hivatkozott, miszerint a közösségi jogalkotó a közös agrárpolitika területén széles mérlegelési jogkörrel rendelkezik, amely az EK 34–EK 37. cikkben számára biztosított politikai hatáskörökhöz igazodik. Következésképpen a Bíróság által végzett felülvizsgálatnak arra kell korlátozódnia, hogy az érintett rendelkezés nem tartalmaz-e nyilvánvaló hibát, nem történt-e hatáskörrel való visszaélés, vagy az érintett hatóság nem lépte-e túl nyilvánvalóan a számára biztosított mérlegelési jogkört. ( 39 )

65.

A Bíróság valóban ilyen értelemben ítélkezik. Ez azonban nem ad teljhatalmat a közösségi jogalkotó számára a mezőgazdasági szektorban. A Bíróság nem zárta ki az intézmények széles mérlegelési jogköre gyakorlásának bírói felülvizsgálatát. Ez a felülvizsgálat csak akkor lehet hasznos, ha a Bíróság beavatkozhat, amikor – mint a jelen ügyekben is – a termelési illeték kiszámításának módja, amely alapvetően a termelési többlet Közösség számára okozott értékesítési költségeinek termelők általi fedezését kívánja biztosítani, nyilvánvaló túlfizettetéshez vezet, ezáltal aránytalan terhet ró a termelőkre.

66.

Következésképpen álláspontom szerint az exportálható többlet meghatározása során kizárólag azon kivitt cukormennyiségeket kell figyelembe venni, amelyek után ténylegesen export-visszatérítést nyújtottak.

67.

Nem vitatott, hogy a végrehajtási rendelet 6. cikkének (4) bekezdése nem ezt az értelmezést tükrözi. Következésképpen ez a rendelkezés, valamint az 1837/2002 rendelet, az 1762/2003 rendelet és az 1775/2004 rendelet e tekintetben érvénytelen.

68.

A Jülich-ügyben feltett harmadik kérdés és a Saint Louis Sucre ügyben feltett második kérdés lényegében arra irányul, hogy az alaprendelet 15. cikke előírja-e, hogy a cukor tonnánkénti átlagos veszteségének meghatározása során az összes exportot – ideértve azokat is, amelyek után export-visszatérítést nem nyújtottak – figyelembe kell venni, vagy, éppen ellenkezőleg, az export-visszatérítésben nem részesült exportot ki kell hagyni a számítási módból.

69.

Emlékeztetni kell arra, hogy az alaprendelet 15. cikke alapján a termelési illeték mértékét meghatározó teljes veszteséget az exportálható többlet és a tonnánkénti átlagos veszteség alapján kell kiszámítani. A tonnánkénti átlagos veszteség a visszatérítések teljes összege és az illeték teljes összege közötti különbség elosztva az adott gazdasági évre vonatkozó exportkötelezettségek tonnában számított teljes mennyiségével. A végrehajtási rendelet 6. cikkének (5) bekezdése a folyó gazdasági év során teljesítendő exportkötelezettséget lényegében úgy határozza meg, hogy az az adott gazdasági évre meghirdetett pályázati eljárás során vagy az adott gazdasági év folyamán kiadott kiviteli engedélyek alapján rögzített export-visszatérítéssel, ( 40 ) természetes állapotában kivitelre került minden cukormennyiség és az adott gazdasági év folyamán e célból rögzített export-visszatérítéssel, ( 41 )feldolgozott termék formájában előreláthatólag kivitelre kerülő minden cukormennyiség, amely mennyiség a gazdasági év alatt egyenletesen oszlik meg.

70.

A felperesek és a francia kormány megismétlik, hogy a teljes veszteség kiszámítása során a Közösség számára veszteséget nem okozó cukrot ki kell hagyni az exportálható többlet – a számítás egyik eleme – számítási módjából. Ha azonban a Bizottság ezen az alapon végzi a számítást, logikus lenne, hogy ezt a cukrot az átlagos veszteség – a másik alkotóelem – számításánál is figyelmen kívül hagyja. A Bizottság jelenleg így jár el. Ezt a kérdést másodlagosan vetették fel, nevezetesen arra az esetre, ha a Bíróság azt állapítaná meg, hogy a teljes veszteség kiszámítása során a kivitt feldolgozott termékek által tartalmazott összes cukrot figyelembe kell venni. Ebben az esetben, ha a Bizottság az átlagos veszteség kiszámítása során nem veszi szintén figyelembe a kivitt feldolgozott termékek által tartalmazott összes cukrot, függetlenül attól, hogy nyújtottak-e utána export-visszatérítést, vagy sem, a számítás torzulni fog, mivel az exportálható többlet kiszámításához használt, kivitelre vonatkozó számadat magasabb lesz, mint amit az átlagos veszteség kiszámításához használnak. Ez ellentétes lenne az arányosság elvével, mivel az átlagos veszteség mesterségesen megnövekedne, és így nem tükrözné a teljes veszteség kiszámítása során figyelembe veendő összes export tényleges átlagos költségét.

71.

Az átlagos veszteség értelmezése tekintetében a görög és az olasz kormány nem tett észrevételt.

72.

A német kormány előadja, hogy ha az exportálható többlet az összes export, míg az átlagos veszteség kizárólag azon export alapján kerül meghatározásra, amely után export-visszatérítést nyújtottak, ez azt eredményezheti, hogy a termelési illeték meghaladná a tényleges veszteséget, amely azonban ellentétes lenne az önfinanszírozás elvével.

73.

A Bizottság megjegyzi, hogy az alaprendelet 15. cikke (1) bekezdésének d) pontjában a Tanács kifejezetten az „exportkötelezettségek” kifejezést használta, és nem az „exportált mennyiségek” kifejezést. A „kötelezettségek” kifejezés feltételezi, hogy közösségi intézkedések – azaz a jelen esetben export-visszatérítés – által támogatott exportról van szó. Továbbá, mivel az átlagos veszteség kiszámításának célja a piacon lévő cukortöbblet egységenkénti költségének meghatározása, ennek a költségnek a meghatározása során kizárólag azon mennyiségeket kellene figyelembe venni, amelyek tekintetében valódi értékesítési költségek merültek fel.

74.

A 15. cikk (1) bekezdésének d) pontja szerint az átlagos veszteség vagy bevétel a visszatérítések teljes összege és az illeték teljes összege közötti különbség elosztva az adott gazdasági évre vonatkozó exportkötelezettségek tonnában számított teljes mennyiségével. A gyakorlatban ez a különbség általában átlagos veszteséghez vezet, mivel a világpiaci ár általában alacsonyabb, mint a közösségi támogatott ár. A becsült teljes veszteség megállapítása érdekében ezt az átlagos veszteséget meg kell szorozni az exportálható többlettel. A becsült teljes veszteséget ezt követően el kell osztani a becsült cukortermeléssel, és az így keletkezett összeget kell a gyártókra termelési alapilletékként kiszabni.

75.

Fent már kifejtettem, miért vélem úgy, hogy az exportálható többlet kiszámítása során a kivitt feldolgozott termékek által tartalmazott cukrot kizárólag akkor kell figyelembe venni, ha az export-visszatérítésben részesült. A logika nyilvánvalóan azt diktálja, hogy amennyiben ez így van, a becsült teljes veszteség kiszámítása másik elemének, azaz az átlagos veszteségnek a kivitt feldolgozott termékek által tartalmazott cukrot szintén csak akkor kell figyelembe vennie, ha az export-visszatérítésben részesült.

76.

A fent bemutatott indokok alapján álláspontom szerint a Finanzgericht Düsseldorf által a C-5/06. sz. ügyben előterjesztett kérdésekre az alábbi válaszokat kell adni:

77.

Ugyanezen okokból kifolyólag úgy vélem, hogy a tribunal de grande instance de Nanterre által a C-23/06–C-36/06. sz. egyesített ügyekben előterjesztett első kérdésre az alábbi választ kell adni:

a)

az adott gazdasági évre vonatkozó A és B cukor, A és B izoglukóz, valamint A és B inulinszirup termelésére vonatkozó előrejelzést;

b)

az adott gazdasági év során a Közösségben történő fogyasztásra értékesített cukor, izoglukóz és inulinszirup mennyiségeire vonatkozó előrejelzést;

c)

a b) pontban meghatározott mennyiségnek az a) pontban meghatározott mennyiségből történő levonásával kapott exportálható többletet;

d)

a folyó gazdasági év során az exportkötelezettségek teljesítéséhez szükséges cukor tonnánkénti átlagos veszteségére vagy bevételére vonatkozó becslést.

Ez az átlagos veszteség vagy bevétel egyenlő a visszatérítések teljes összege és a szóban forgó exportkötelezettségek tonnában számított teljes mennyisége lefölözéseinek teljes összege közötti különbséggel;

e)

a c) pontban említett többlet d) pontban említett átlagos veszteséggel vagy bevétellel történő megszorzásával kapott teljes veszteségre vagy bevételre vonatkozó becslést.

a)

az A és B cukor, A és B izoglukóz, valamint A és B inulinszirup tényleges termelése, és a fogyasztás céljából a Közösségen belül elhelyezett cukor, izoglukóz, valamint inulinszirup tényleges mennyisége alapján megállapított exportálható többletet;

b)

a cukor tonnánkénti, az összes érintett exportkötelezettségekből fakadó, átlagos veszteségét vagy bevételét, amelyet a fenti (1) bekezdés d) pontjának második albekezdésében ismertetett módszer alkalmazásával számítanak ki;

c)

az a) pontban említett többlet b) pontban említett átlagos veszteséggel vagy bevétellel történő megszorzásával kapott teljes veszteséget vagy bevételt;

d)

a felszámított alaptermelési díjak és B díjak végösszegét.

—

cukor esetében, a fehércukor intervenciós árának 2%-át,

—

az 1,9-es együttható alkalmazásával cukor/izoglukóz egyenértékben kifejezett inulinszirup esetében, a fehércukor után fizetendő maximális összeget, és

—

izoglukóz esetében, az alaptermelési díj cukorgyártók által viselt részét.

—

B cukor esetében, a fehércukor intervenciós árának 30%-át,

—

az 1,9-es együttható alkalmazásával cukor/izoglukóz egyenértékben kifejezett B inulinszirup esetében, a B fehércukor után fizetendő maximális összeget, és

—

B izoglukóz esetében, a B díj cukorgyártók által viselt részét.

—

a beszedendő díjak összege,

—

a B díjra vonatkozó, módosított maximális százalék,

—

a B cukorrépának a B díjra vonatkozó, módosított maximális százalékának megfelelő, kiigazított minimálára.”

a)

a gazdasági év elején tárolt mennyiségek;

b)

az A és a B kvóta keretein belül termelt mennyiségek;

c)

természetes állapotban behozott mennyiségek;

d)

a behozott feldolgozott termékekben tartalmazott mennyiségek;

a)

természetes állapotban kivitt mennyiségek;

b)

a kivitt feldolgozott termékek által tartalmazott mennyiségek;

c)

a gazdasági év végén tárolt mennyiségek;

d)

amelyek vonatkozásában az 1260/2001/EK rendelet 7. cikke (3) bekezdésében megjelölt módon termelési visszatérítési igazolást állítottak ki. ( 43 )

a)

az adott gazdasági évre meghirdetett pályázati eljárás során rögzített export-visszatérítéssel vagy illetékkel, természetes állapotában kivitelre került minden cukormennyiség;

b)

az adott gazdasági év folyamán kiadott kiviteli engedélyek alapján időszakosan rögzített export-visszatérítéssel vagy illetékkel, természetes állapotában kivitelre került minden cukor-, izoglükóz- és inulinszirup mennyiség;

c)

az adott gazdasági év folyamán e célból rögzített export-visszatérítéssel vagy illetékkel, feldolgozott termék formájában előreláthatóan kivitelre kerülő minden cukor-, izoglükóz- és inulinszirup mennyiség, a mennyiség a gazdasági év alatt egyenletesen oszlik meg.