1

2001. június 13-án a beavatkozó, a Mission Productions Gesellschaft für Film-, Fernseh- und Veranstaltungsproduktion mbH a közösségi védjegyről szóló, 1993. december 20-i 40/94/EK módosított tanácsi rendelet (HL 1994. L 11., 1 o.; magyar nyelvű különkiadás 17. fejezet, 1. kötet, 146. o. [helyébe lépett a közösségi védjegyről szóló, 2009. február 26-i 207/2009/EK tanácsi rendelet {HL L 78., 1. o.}]) alapján közösségi védjegy lajstromozása iránti kérelmet nyújtott be a Belső Piaci Harmonizációs Hivatalhoz (védjegyek és formatervezési minták) (OHIM). A lajstromoztatni kívánt védjegy a Dr. No szómegjelölés volt.

2

A bejelentést a védjegyekkel ellátható termékek és szolgáltatások nemzetközi osztályozására vonatkozó, felülvizsgált és módosított, 1957. június 15-i Nizzai Megállapodás szerinti 9., 12., 18., 25. és 32. osztályba tartozó árukkal kapcsolatban tették, amelyek ezen osztályok esetében az alábbi leírásnak felelnek meg:

3

2002. április 26-án a felperes Danjaq, LLC felszólalt a bejelentett megjelölés lajstromozásával szemben, egyrészről azt állítva, hogy a 40/94 rendelet 8. cikke (1) bekezdésének b) pontja és (2) bekezdésének c) pontja (helyébe lépett a 207/2009 rendelet 8. cikke (1) bekezdésének b) pontja és (2) bekezdésének c) pontja) értelmében fennáll az összetévesztés veszélye a közismert korábbi Dr. No és Dr. NO védjeggyel, másrészről pedig a 40/94 rendelet 8. cikkének (4) bekezdése (helyébe lépett a 207/2009 rendelet 8. cikkének (4) bekezdése) alapján a kereskedelmi forgalomban filmek, DVD-k, videofilmek, képregények, zenei felvételek, könyvek, plakátok és filmek szereplőit ábrázoló figurák megjelölésére használt korábbi lajstromozatlan védjegyekre, valamint korábbi Dr. No és Dr. NO megjelölésekre hivatkozik.

4

Az OHIM 2004. szeptember 28-i határozatával elutasította a felszólalást, mivel úgy ítélte meg, hogy a felperes nem szolgáltatott bizonyítékot sem arra vonatkozóan, hogy a szóban forgó védjegyek közismertek, sem pedig arra, hogy a lajstromozatlan védjegyeket és védjegyektől eltérő megjelöléseket a kereskedelmi forgalomban korábban használták.

5

2004. november 29-én a felperes fellebbezést nyújtott be a felszólalási osztály határozata ellen, és azt a fellebbezési tanács 2005. szeptember 21-i határozatával az OHIM érvelését helyben hagyva elutasította (a továbbiakban: a megtámadott határozat).

6

A felperes keresetében azt kéri, hogy az Elsőfokú Bíróság:

7

Az OHIM azt kéri, hogy az Elsőfokú Bíróság:

8

A beavatkozó azt kéri, hogy az Elsőfokú Bíróság:

9

A felperes válaszában olyan dokumentumot terjesztett elő, amely nyilvánvalóvá teszi a beavatkozó által bejelentett védjegy és a James Bond képvilág közötti kapcsolatot bizonyító internetes oldal létezését, valamint azon levelet, amelyben a beavatkozó azt állítja, hogy az említett internetes oldalt nem ő jegyeztette be, és az nem kapcsolódik hozzá. A felperes kifejti, hogy az említett dokumentumokat azért az írásbeli eljárás e szakaszában terjesztette elő, mert az említett internetes oldal létezéséről korábban nem volt tudomása.

10

Az OHIM azzal érvel, hogy e bizonyítékok elfogadhatatlanok, és azok elfogadhatósága szempontjából nincs jelentősége annak, hogy az internetes oldalt a felperes csak nemrégiben fedezte fel.

11

Mivel az Elsőfokú Bírósághoz a 40/94 rendelet 63. cikke (helyébe lépett a 207/2009 rendelet 65. cikke) alapján benyújtott kereset a fellebbezési tanács határozata jogszerűségének vizsgálatára irányul, az Elsőfokú Bíróság által végzett vizsgálat nem terjedhet túl a jogvita e tanács elé terjesztett ténybeli és jogi keretének vizsgálatán. Ily módon az Elsőfokú Bíróságnak nem feladata, hogy újból megvizsgálja a tényállást azoknak a bizonyítékoknak a fényében, amelyeket első ízben terjesztettek elé. Ugyanis ezeknek a bizonyítékoknak az elfogadása az Elsőfokú Bíróság eljárási szabályzata 135. cikkének 4. §-ába ütközne, miszerint a felek beadványai nem változtathatják meg a fellebbezési tanács előtti eljárás tárgyát. A jelen esetben a bejelentett védjegy használatának feltételei nem képezték tárgyát az OHIM előtt folyamatban lévő felszólalási eljárásnak, következésképpen azokra az Elsőfokú Bíróság előtt nem lehet hivatkozni (lásd ebben az értelemben az Elsőfokú Bíróság T-128/01. sz., DaimlerChrysler kontra OHIM [Calandre] ügyben 2003. március 6-án hozott ítéletének [EBHT 2003., II-701. o.] 18. pontját és a T-115/03. sz., Samar kontra OHIM – Grotto [GAS STATION] ügyben 2004. július 13-án hozott ítéletének [EBHT 2004., II-2939. o.] 13. pontját).

12

A felperes továbbá nem hivatkozhat a fenti okiratok késedelmes benyújtásának igazolása érdekében az eljárási szabályzat 48. cikkének 1. és 2. §-ára. Az a körülmény, hogy a felperes csak a keresete benyújtását követően fedezte fel az internetes oldalt, nem indokolja kellőképpen azt, hogy válaszában új bizonyítékot terjesszen elő (lásd ebben az értelemben a fent hivatkozott GAS STATION ügyben hozott ítélet 15. pontját). Ennélfogva az említett okiratokat elfogadhatatlannak kell nyilvánítani.

13

A felperes arra hivatkozik, hogy az OHIM válaszbeadványában a Dr. No és a Dr. NO megjelölés közismertségével, illetve azzal kapcsolatban szereplő állítások, hogy meg kell különböztetni egymástól egyrészről a film művészeti és kereskedelmi eredetét, másrészről pedig a művet és annak hordozóját, a megtámadott határozat alapjául szolgáló indokok helyettesítésére irányulnak, következésképpen elfogadhatatlanok.

14

Az OHIM úgy véli, hogy csupán a fellebbezési tanács érvelésének kifejtésére szorítkozott, tehát egyáltalán nem vetett fel új kérdést.

15

Az eljárási szabályzat 135. cikkének 4. §-a szerint sem az OHIM, sem a többi fél nem változtathatja meg a fellebbezési tanács előtti eljárás tárgyát.

16

Mindazonáltal a felperes állításával ellentétben az OHIM érvei nem irányulnak sem a jogvita tárgyának módosítására, sem a fellebbezési tanács által hozott határozat jogalapjának megváltoztatására. Az OHIM csupán a fellebbezési tanács azon érveit fejtette ki, amelyek a Dr. No című film népszerűségét, és azt a körülményt érintik, hogy a felperes az említett filmet tartalmazó hordozókat forgalmazza (a megtámadott határozat 21. pontja), továbbá hogy a Dr. No és a Dr. NO megjelölést pozíciója erősítése érdekében adott esetben kereskedelmi eredetjelzésként használja (a megtámadott határozat 18., 19. és 22–30. pontja). A fentiek alapján az OHIM az említett állításokkal nem változtatta meg a jogvita tárgyát, így azok elfogadhatók.

17

Keresetének alátámasztása érdekében a felperes három jogalapra hivatkozik. Az első a 40/94 rendelet 8. cikke (1) bekezdése a) és b) pontjának, valamint (2) bekezdése c) pontjának (a 8. cikk (1) bekezdésének a) pontja helyébe lépett a 207/2009 rendelet 8. cikke (1) bekezdésének a) pontja) megsértésén alapul. A második jogalap a 40/94 rendelet 73. cikkének (helyébe lépett a 207/2009 rendelet 75. cikke) megsértésén, valamint a közösségi védjegyről szóló 40/94/EK tanácsi rendelet végrehajtásáról szóló, 1995. december 13-i 2868/95/EK bizottsági rendelet (HL L 303., 1. o.; magyar nyelvű különkiadás 17. fejezet, 1. kötet, 189. o.) 50. szabálya (2) bekezdése f) pontjának és 52. szabálya (1) bekezdésének megsértésén alapul. A harmadik jogalap a 40/94 rendelet 8. cikke (4) bekezdésének megsértésén alapul.

18

A felperes először is arra hivatkozik, hogy a Dr. No és a Dr. NO megjelölés közismert védjegy, és közismertségének megállapításához sem a 40/94 rendelet, sem az ipari tulajdon oltalmára létesült 1883. március 20-i, felülvizsgált és módosított Párizsi Uniós Egyezmény (a továbbiakban: Párizsi Uniós Egyezmény) nem írja elő annak bizonyítását, hogy azokat a Közösség területén, a közösségi védjegy bejelentését megelőzően használták. Ezzel szemben azt állítja, hogy a közismertség vizsgálatának arra kell irányulnia, hogy a vásárlóközönség körében e védjegyek milyen mértékben ismertek, a használat bizonyítása tehát kiegészítő és fakultatív körülmény.

19

Másodszor, az ítélkezési gyakorlatra támaszkodva a felperes úgy véli, hogy a fellebbezési tanács tévesen értelmezte a „kereskedelmi védjegyként történő használat” fogalmát, mivel a felperes a fent említett megjelöléseket a termékei és a beleegyezésével terjesztett és forgalmazott egyéb termékek azonosításának céljára használta.

20

Harmadszor a felperes úgy véli, hogy fennáll az ütköző védjegyek összetévesztésének veszélye, mivel a bejelentett védjegy azonos azokkal a közismert védjegyekkel, amelyeknek a felperes a jogosultja, továbbá azon áruk, amelyek vonatkozásában bejelentették, és az említett védjegyek által megjelölt áruk azonosak vagy hasonlók. E benyomást erősíti azon internetes oldal létezése, amely a beavatkozó által bejelentett védjegy és a James Bond képvilág közötti kapcsolatot sugallja.

21

Az OHIM és a beavatkozó ezen érvek elutasítását kérik.

22

E jogalap vizsgálata három különböző jogi kérdést vet fel. Az első kérdés annak megállapítását érinti, hogy a felperes a közösségi védjegy lajstromozásra történő bejelentésének időpontját megelőzően használta-e védjegyként a Dr. No és a Dr. NO megjelölést. A második kérdés annak meghatározására irányul, hogy a Dr. No és a Dr. NO megjelölés közismert-e a tagállamokban a Párizsi Uniós Egyezmény 6bis cikke és a 40/94 rendelet 8. cikke (2) bekezdésének c) pontja értelmében. Végül a harmadik kérdés annak meghatározásával kapcsolatos, hogy fennáll-e a bejelentett védjegy, illetve a Dr. No és a Dr. NO megjelölés összetévesztésének veszélye a 40/94 rendelet 8. cikke (1) bekezdésének a) és b) pontja értelmében.

23

Az első kérdéssel kapcsolatban először is emlékeztetni kell arra, hogy az állandó ítélkezési gyakorlat szerint a védjegy alapvető funkciója az áru vagy szolgáltatás kereskedelmi eredetének azonosítása, amely révén lehetővé válik az adott védjeggyel megjelölt áru vagy szolgáltatás vásárlója számára, hogy egy későbbi vásárlás alkalmával pozitív tapasztalat esetén ugyanazt válassza, míg mást válasszon, amennyiben a védjegyről negatív tapasztalatot szerzett (lásd az Elsőfokú Bíróság T-360/00. sz., Dart Industries kontra OHIM [UltraPlus] ügyben 2002. október 9-én hozott ítéletének [EBHT 2002., II-3867. o.] 42. pontját és a T-242/02. sz., Sunrider kontra OHIM [TOP] ügyben 2005. július 13-án hozott ítéletének [EBHT 2005., II-2793. o.] 88. pontját).

24

Ezt követően meg kell említeni, hogy a Dr. No egyrészről a James Bond-sorozatba tartozó első film címe, másrészről pedig a film egyik főszereplőjének neve. E körülmények főszabály szerint nem képezik akadályát annak, hogy a Dr. No és a Dr. NO megjelölést filmek és DVD-k kereskedelmi eredetének azonosítása céljából védjegyként használják.

25

A jelen esetben azonban a felperes által előterjesztett okiratok vizsgálata egyértelművé teszi, hogy a Dr. No és a Dr. NO megjelölés nem a filmek kereskedelmi, hanem azok művészeti eredetét jelzi. Az átlagos vásárló szemében ugyanis a videokazetták vagy DVD-k borítóján elhelyezett, szóban forgó megjelölések e filmnek a James Bond-sorozatba tartozó egyéb filmektől való megkülönböztetésére szolgálnak. A film kereskedelmi eredetét más megjelölések – például „007” vagy „James Bond” – jelzik, amelyeket a videokazetták vagy a DVD-k borítóján tüntetnek fel, és amelyek arra utalnak, hogy kereskedelmi szempontból a James Bond-sorozatba tartozó filmeket gyártó vállalkozástól származnak. Egyébiránt még ha a Dr. No című film által a Közösség területén termelt nyereség tanúsíthatja is e filmnek az említett területen elért kereskedelmi sikerét, az nem teszi lehetővé annak megállapítását, hogy a szóban forgó megjelöléseket kereskedelmi eredetjelzésként használták.

26

Ezenkívül a felperes állításával ellentétben a cím és a védjegy közötti különbségtétel nem „valószerűtlen és mesterséges”. Egyazon megjelölés ugyanis egyaránt oltalomban részesülhet eredeti szellemi alkotásként a szerzői jog alapján és kereskedelmi eredetjelzésként a védjegyjog alapján. Különböző kizárólagos jogokról van tehát szó, amelyek eltérő jellemzőkön – egyrészről az alkotás eredetiségén, másrészről pedig a megjelölésnek az áruk és szolgáltatások kereskedelmi eredete megkülönböztetésére való képességén – alapulnak (az Elsőfokú Bíróság T-73/06. sz., Cassegrain kontra OHIM [„táska formája”] ügyben 2008. október 21-én hozott ítéletének [az EBHT-ban nem tették közzé] 32. pontja). Ennek megfelelően a filmcím, még ha egyes nemzeti jogok alapján részesülhet is magától a filmtől független művészeti alkotásként szerzői jogi védelemben, nem élvezheti automatikusan a kereskedelmi eredetjelzések számára elismert oltalmat, mivel ezen oltalom alá kizárólag a védjegy jellemzőit mutató megjelölések tartozhatnak.

27

A képregények, a hangfelvételek, a könyvek és a plakátok esetében sem védjegyként használják a Dr. No és a Dr. NO megjelölést, hanem a termékek leírására történő utalásként, amely jelzi a fogyasztók számára, hogy a Dr. No című film zenéjéről, a Dr. No nevű szereplőről szóló könyvről vagy képregényről, vagy az említett filmre vagy szereplőre utaló plakátról van szó. Ahogyan azt a felperes által előterjesztett iratanyag vizsgálata bizonyítja, az említett áruk közül némelyeket eredetjelzésekkel – „007” és „James Bond” – ellátva mutatnak be a vásárlóközönségnek, mely utóbbiak jelzik a fogyasztók számára, hogy a Dr. No című filmmel vagy az e nevet viselő szereplővel kapcsolatos fent említett áruk kereskedelmi eredete azonos a James Bond-sorozatba tartozó filmekével.

28

E végkövetkeztetés azon vállalkozások által gyártott autók és karórák esetében is változatlanul érvényes, amelyek a Dr. No és a Dr. NO megjelölésnek az e termékeken történő elhelyezésére jogosító használati engedéllyel rendelkeznek. E megjelölések használata mindkét fenti esetben pusztán leíró jellegű, amely azt jelzi a fogyasztók számára, hogy a szóban forgó autót a Dr. No című filmben használták, vagy a karóra a Dr. No című filmnek felel meg azon kollekcióban, amelyet a James Bond-sorozatba tartozó filmek negyvenedik évfordulójának emlékére gyártottak. Ráadásul, az autókhoz kapcsolódó iratanyag vizsgálata bizonyítja, hogy a felperes azok vonatkozásában a „James Bond”, a „007” és a „Gun Symbol” kereskedelmi eredetjelzőket használta. A fenti 27. pontban elemzett esetekhez hasonlóan az utóbbiak azt jelzik, hogy az áruk kereskedelmi eredete megegyezik a többi Bond termék kereskedelmi eredetével.

29

Még annak feltételezése esetén is, hogy a Dr. No és a Dr. NO megjelölést kereskedelmi eredetjelzésként használták – különösen oly módon, hogy a szóban forgó megjelöléseket a „™” szimbólummal együtt használták – az e védjegyekre vonatkozó használati engedéllyel rendelkező vállalkozás által gyártott, a film szereplőit ábrázoló figurákon, a felperesnek nem sikerült bizonyítania, hogy a Dr. No és a Dr. NO megjelölést a közösségi védjegybejelentés időpontját megelőzően védjegyként használták. Az előterjesztett iratanyag vizsgálata folytán ugyanis egyértelművé válik, hogy a Dr. No figurák csak 2002 augusztusától vagy szeptemberétől – tehát a közösségi védjegy lajstromozása iránti kérelem 2001. június 13-i benyújtását követően – jelentek meg a piacon.

30

Végül a felperes által a megjelölések védjegyként történő használata kapcsán hivatkozott C-63/97. sz. BMW-ügyben 1999. február 23-án hozott ítélet (EBHT 1999., I-905. o.) 38. pontja és a C-206/01. sz. Arsenal Football Club ügyben 2002. november 12-én hozott ítélet (EBHT 2002., I-10273. o.) 53. pontja a jelen ügyben nem alkalmazható. Ugyanis nem valamely bejegyzett védjegynek a kereskedelmi forgalomban történő, tisztán leíró célú vagy az áruknak és szolgáltatásoknak a piacon történő megkülönböztetésétől eltérő célú használatával kapcsolatos kérdésről van szó. Ezzel szemben a kérdés annak megállapítására vonatkozik, hogy a szóban forgó megjelöléseket – amelyek megegyeznek valamely film címével – használták-e védjegyként a közösségi védjegy lajstromozásra történő bejelentésének időpontját megelőzően, amit a felperes nem bizonyított.

31

Mivel nem bizonyított, hogy a Dr. No és a Dr. NO megjelölést a közösségi védjegy lajstromozásra történő bejelentésének időpontját megelőzően kereskedelmi eredetjelzésként használták, azok nem tekinthetők közismert védjegynek a 40/94 rendelet 8. cikke (2) bekezdésének c) pontja és a Párizsi Uniós Egyezmény 6bis cikke értelmében anélkül, hogy vizsgálni kellene azt, hogy a szóban forgó megjelölések az utóbbi rendelkezés értelmében közismertek-e valamely tagállamban. Mivel a fent említett megjelölések a 40/94 rendelet 8. cikke (2) bekezdésének c) pontja értelmében nem korábbi védjegyek, nem kell tehát megvizsgálni, hogy fennáll-e a szóban forgó megjelölések összetévesztésének veszélye. Ennélfogva az első jogalapot el kell utasítani.

32

A felperes azt állítja, hogy a megtámadott határozat nem tartalmaz megfelelő indokolást a 40/94 rendelet 8. cikke (4) bekezdésének megsértésén alapuló jogalap elutasítására vonatkozóan, továbbá hogy a megjelölések használatára vonatkozó bizonyíték hiánya nem igazolja, hogy a fellebbezési tanács nem reagált a feltett kérdésekre.

33

Az OHIM e jogalap elutasítását kéri.

34

Az állandó ítélkezési gyakorlat szerint a 40/94 rendelet 73. cikkében előírt indokolásból világos és egyértelmű módon ki kell tűnnie a jogi aktus kibocsátója érvelésének. E kötelezettség célja kettős, egyrészt az, hogy lehetővé tegye az érdekeltek számára jogaik védelme érdekében a hozott intézkedés indokainak megismerését, másrészt hogy lehetővé tegye a közösségi bíróság számára a határozat jogszerűségének felülvizsgálatát (az Elsőfokú Bíróság T-16/02. sz., Audi kontra OHIM [TDI] ügyben 2003. december 3-án hozott ítéletének [EBHT 2003., II-5167. o.] 87. és 88. pontja és a T-304/06. sz., Reber kontra OHIM – Chocoladefabriken Lindt & Sprüngli [Mozart] ügyben 2008. július 9-én hozott ítéletének [EBHT 2008., II-1927. o.] 43. pontja).

35

A 40/94 rendelet 8. cikkének (4) bekezdése értelmében a nem lajstromozott védjegy, illetve a védjegytől eltérő bármely más megjelölés alapján felszólalás nyújtható be, ha azok teljesítik az alábbi feltételeket: a kereskedelmi fogalomban használják őket; nem csupán helyi jelentőségűek; biztosítják jogosultjuknak azt jogot, hogy a későbbi védjegy használatát megtiltsa; a kérdéses megjelöléshez fűződő jogokat azon állam jogának megfelelően szerezték meg, ahol a megjelöléseket a közösségi védjegybejelentés bejelentési napjánál korábban használták (lásd az Elsőfokú Bíróság T-53/04–T-56/04., T-58/04. és T-59/04. sz., Budějovický Budvar kontra OHIM – Anheuser-Busch [BUDWEISER] egyesített ügyekben 2007. június 12-én hozott ítéletének [az EBHT-ban nem tették közzé] 71. pontját; a T-60/04–T-64/04. sz. Budějovický Budvar kontra OHIM – Anheuser-Busch [BUD] [az EBHT-ban nem tették közzé] egyesített ügyekben hozott ítéletének 69. pontját, valamint a T-57/04 és T-71/04. sz., Budějovický Budvar kontra OHIM – Anheuser-Busch [BUDWEISER] ügyben hozott ítéletének [EBHT 2007., II-1829. o.] 86. pontját). E feltételek együttesek. Ennek megfelelően, ha valamely megjelölés nem teljesíti a fenti feltételek valamelyikét, a 40/94 rendelet 8. cikkének (4) bekezdése értelmében vett nem lajstromozott védjegy, illetve a kereskedelmi forgalomban használt más megjelölés fennállásán alapuló felszólalás nem lehet eredményes.

36

A jelen esetben a fellebbezési tanács által a megtámadott határozat 29. és 30. pontjában kifejtett érvek világossá teszik, hogy a felperes nem bizonyította, hogy a kereskedelmi forgalomban használta a Dr. No és a Dr. NO megjelölést, ami elegendő indok e jogalap elutasításához.

37

Ahogyan azt az OHIM is hangsúlyozza, az a körülmény, hogy a fellebbezési tanács a fentiekre vonatkozó érveit röviden fejtette ki, nem jelenti azt, hogy a határozat indokolása nem megfelelő. Ezen érvek ugyanis lehetővé tették a felperes számára, hogy jogai védelme érdekében megismerje a meghozott határozat indokait, az Elsőfokú Bíróság számára pedig, hogy a megtámadott határozat jogszerűségét ellenőrizze (a fent hivatkozott Mozart-ügyben hozott ítélet 47. pontja). Ennélfogva a második jogalapot el kell utasítani.

38

A felperes azt állítja, hogy a 40/94 rendelet 8. cikkének (4) bekezdése nem említi az e cikkben hivatkozott megjelölések oltalmának előfeltételeként azoknak a kereskedelmi forgalomban való használatát, továbbá hogy a fellebbezési tanácsnak figyelembe kellett volna vennie azon hivatkozott nemzeti rendelkezéseket, amelyek megakadályozzák e megjelölések harmadik felek által történő kisajátítását. Arra is hivatkozik, hogy a megjelölés nem kizárólag helyi jelentőségű.

39

Az OHIM e jogalap elutasítását kéri.

40

Ahogyan az már a fenti 24–29. pontban is szerepel, a Dr. No megjelölésnek videokazetták, DVD-k, hangfelvételek, könyvek és képregények borítóján, plakátokon, miniatűr autókon és karórákon történő használata nem valósít meg védjegyként történő használatot. Következésképpen a Dr. No és a Dr. NO megjelölés nem tekinthető lajstromozatlan védjegynek. Ezenkívül a film szereplőit ábrázoló figurák kapcsán a felperes nem bizonyította, hogy azokat a közösségi védjegy lajstromozásra történő bejelentését megelőzően használta. Ennélfogva a közösségi védjegybejelentésnél korábbi lajstromozatlan védjegyre alapozott felszólalás nem lehet eredményes.

41

A fentieken kívül a 40/94 rendelet 8. cikke (4) bekezdésének és 52. cikke (2) bekezdésének (helyébe lépett a 207/2009 rendelet 53. cikkének (2) bekezdése) együttes olvasatából az következik, hogy a szerzői jogi oltalomra nem lehet felszólalási eljárás keretében hivatkozni, hanem az kizárólag a szóban forgó közösségi védjegy törlésére irányuló eljárás során érvényesíthető.

42

A felperes azon érvét illetően, hogy a Dr. No és a Dr. NO megjelölés, valamely film megkülönböztető képességgel rendelkező címeként, a 40/94 rendelet 8. cikkének (4) bekezdése alapján oltalmat élvez, pontosítani kell, hogy a művészeti alkotások címeit egyes nemzeti jogok a szerzői jog körén kívül eső, megkülönböztető képességgel rendelkező megjelölésként védik a későbbi védjegyhasználattal szemben. Az utóbbi esetekben a művészeti alkotások címei a 40/94 rendelet 8. cikkének (4) bekezdése értelmében vett, védjegytől eltérő más megjelöléseknek tekinthetők.

43

Az OHIM előtti eljárásokra vonatkozó iránymutatásoknak megfelelően (a „Felszólalás” című C. rész) – amelyekre a felperes a megjelölt különböző nemzeti jogok mellett hivatkozni kíván – a Markengesetz (német védjegytörvény) megadja ezt az oltalmat azon későbbi védjeggyel szemben, amelynek esetében fennáll a szóban forgó címekkel való összetévesztés veszélye, amennyiben e címek megkülönböztető képességgel rendelkeznek, és azokat a kereskedelmi forgalomban használják. Hasonló oltalmat nyújt a svéd jog az irodalmi és művészeti alkotások megkülönböztető képességgel rendelkező címei számára. Mindazonáltal a felperes állításaival ellentétben és az említett iránymutatásoknak megfelelően, melyeket a nemzeti jogszabályok bizonyítékaként terjeszti elő, a görög jog hasonló oltalmat csak az időszakos kiadványoknak biztosít, továbbá a spanyol, a francia, olasz és holland jog a művészeti alkotások címei számára nem biztosít a szerzői jogi védelemtől eltérő és független oltalmat. Ezenkívül sem ezen iránymutatások, sem az előterjesztett iratanyag fennmaradó része nem teszi lehetővé annak megállapítását, hogy az Egyesült Királyság jogában a „passing off” milyen feltételek mellett ismeri el a Dr. No és a Dr. NO megjelölésnek a szerzői jog által biztosítottól eltérő oltalmát. Következésképpen e jogokra nem lehet felszólalási eljárás keretében hivatkozni.

44

A 40/94 rendelet 8. cikkének (4) bekezdése értelmében valamely védjegytől eltérő megjelölés létezése akkor indokolja a közösségi védjegy lajstromozásával szembeni felszólalást, ha együttesen teljesíti a fenti 35. pontban említett négy feltételt. Az említett cikk szövege alapján a kereskedelmi forgalomban való használattal kapcsolatos feltétel konstitutív követelmény, amelynek hiányában a szóban forgó megjelölés nem élvezhet semmilyen védelmet a közösségi védjegy lajstromozásával szemben, és amely független a nemzeti jog által a kizárólagos jog megszerzése érdekében támasztott feltételektől. A művek címének különös esetében a cím használata feltételezi, hogy a kérdéses mű jelen van az érintett piacon, azaz a jelen esetben Németországban és Svédországban, ahol a filmcímek a szerzői jog körén kívüli megjelölésként részesülnek oltalomban.

45

A felperes azt állítja, hogy a Dr. No című filmet 1962 óta rendszeresen sugározták az Európai Unió területén, sőt új video- és DVD-sorozatot is készített. Szintén megemlíti, hogy az Európai Unióban megszerzett teljes nyereség összege meghaladja a 26 millió dollárt. A felperes által bemutatott okiratok azonban nem bizonyítják kellőképpen, hogy e film címét a kereskedelmi forgalomban, a szóban forgó közösségi védjegy lajstromozásra történő bejelentését megelőzően, azon területeken használták, ahol az oltalmat élvez. A felperes ugyanis először is nem pontosította, mennyire volt kiterjedt az említett címnek az érintett piacokon történő használata, amit különösebb nehézségek nélkül megtehetett volna, például oly módon, hogy adatokat szolgáltat a film filmszínházi vagy televíziós vetítésének időpontjairól, illetve a film forgalmazásának időszakáról. Ezzel szemben a felperes azon internetes oldal kivonatának bemutatására szorítkozott, amelyen az szerepelt, hogy a Dr. No című filmet 1999. június 2-án sugározták Nagy-Britanniában. Másodszor a felperes vezérigazgatójának nyilatkozata és a felperes által kijelölt szakértő nyilatkozatai olyan bizonyítékoknak minősülnek, amelyek tőle nem független alanyoktól származnak, és amelyek ezért nem szolgáltatnak elegendő bizonyítékot arra, hogy alátámasszák a cím használatát (lásd ebben az értelemben az Elsőfokú Bíróság T-303/03. sz., Lidl Stiftung kontra OHMI – REWE-Zentral [Salvita] ügyben 2005. június 7-én hozott ítéletének [EBHT 2005., II-1917. o.] 42–45. pontját). Harmadszor a másik internetes oldalon a bevételekkel kapcsolatban közétett adatok szintén elégtelenek, mivel túlzottan általánosan utalnak a felperes által az Egyesült Államokon kívül folytatott tevékenységre, és sem a tevékenység típusát, sem az érintett területeket nem pontosítják. Ugyanezen okból a film által termelt jegybevétellel kapcsolatban valamely folyóiratban közölt adatok nincsenek befolyással a megjelölés használatára. Végül negyedszer, a felperes által szolgáltatott többi újságcikk olyan témákkal foglalkozik, amelyek nem teszik lehetővé annak alátámasztását, hogy a megjelölést a megjelölt tagállamokban használták.

46

Mivel a felperes nem bizonyította a Dr. No filmcímnek azon tagállamokban való használatát, ahol az a későbbi védjegyhasználattal szemben védelmet élvez, nem kell megvizsgálni, hogy az említett cím teljesíti-e az ilyen megjelölések számára a nemzeti jogszabályok által biztosított oltalom élvezetéhez szükséges további feltételeket. Ennélfogva a harmadik jogalapot, és ily módon az egész keresetet el kell utasítani.

47

Az eljárási szabályzat 87. cikkének 2. §-a alapján az Elsőfokú Bíróság a pervesztes felet kötelezi a költségek viselésére, ha a pernyertes fél ezt kérte. Mivel a felperes pervesztes lett, az OHIM és a beavatkozó kérelmének megfelelően kötelezni kell a költségek viselésére.

A fenti indokok alapján

AZ ELSŐFOKÚ BÍRÓSÁG (második tanács)

a következőképpen határozott: