1

Az előzetes döntéshozatal iránti kérelem az EK 43. az EK 49., és az EK 56–EK 58. cikk értelmezésére irányul.

2

E kérelmet a több nemzetközi vállalatcsoport és a Commissioners of Inland Revenue (egyesült királysági adóhatóság) között a belföldi illetőségű társaságoknak a külföldi illetőségű leányvállalataik által elért nyereség utáni adóztatása és az e leányvállalatoktól kapott osztalék tárgyában folyamatban lévő jogvitában terjesztették elő.

3

Az Egyesült Királyságban a társasági adóra vonatkozó szabályozás a jövedelemadóról és társasági adóról szóló 1988. évi törvényben (Income and Corporation Taxes Act 1988, a továbbiakban: ICTA) található.

4

Az ICTA 6. cikke szerint a belföldi illetőségű társaság a világjövedelme után köteles társasági adót fizetni. Ez magában foglalja azon fióktelepek és képviseletek által elért nyereséget is, amelyek útján a társaság más államokban végzi tevékenységét.

5

Ezzel szemben a belföldi illetőségű társaság főszabály szerint nem adóköteles az akár belföldi, akár külföldi illetékességű leányvállalatainak nyeresége után annak elérése időpontjában.

6

Ha az Egyesült Királyságban illetőséggel rendelkező társaság osztalékot kap valamely szintén e tagállamban illetőséggel rendelkező társaságtól, az ICTA 208. cikke alapján ezen osztalék után nem keletkezik társaságiadó-kötelezettsége.

7

Ha az Egyesült Királyságban illetőséggel rendelkező társaság osztalékot kap valamely Egyesült Királyságon kívül illetőséggel rendelkező társaságtól, ezen osztalék után társaságiadó-kötelezettsége keletkezik. Ilyen esetben az említett osztalékban részesülő társaság nem jogosult adójóváírásra, és a kapott osztalék nem minősül adómentes befektetési jövedelemnek. Ezzel szemben az ICTA 788. és 790. cikke alapján e társaság az osztalékot fizető társaság által a saját illetősége szerinti államban megfizetett adó után kedvezményre jogosult, amelyet vagy az Egyesült Királyságban hatályban lévő szabályozás, vagy kettős adóztatás elkerüléséről szóló egyezmény (a továbbiakban: egyezmény) alapján biztosítanak.

8

Ennek megfelelően a nemzeti szabályozás lehetővé teszi a külföldi illetőségű társaság által fizetett osztalékból levont forrásadónak az osztalékban részesülő belföldi illetőségű társaság által fizetendő társasági adóba történő beszámítását. Ha az osztalékban részesülő belföldi illetőségű társaság közvetlenül vagy közvetve a szavazati jogok legalább 10%-ával rendelkezik az osztalékot fizető társaságban, vagy leányvállalata ilyen szavazati jogokkal rendelkező társaságnak, a kedvezmény kiterjed az azon nyereség után fizetett külföldi társasági adóra, amelyből az osztalékot juttatták. E külföldi adó után az Egyesült Királyságban legfeljebb az érintett bevételt terhelő társasági adó címén fizetendő összegig vehető igénybe kedvezmény.

9

Különös szabályok vonatkoznak a biztosítótársaságok által – a nyugdíjjal és életbiztosítással kapcsolatos ügyletek céljára felhasznált eszközökből – szerzett befektetési jövedelmek, többek között az osztalékok adóztatására.

10

Az ICTA 208. cikke főszabály szerint nem alkalmazandó sem nyugdíjjal, sem életbiztosítással kapcsolatban külföldön létrejött ügyletekre, ezért az említett ügyletekhez kapcsolódó pénzügyi befektetésekből származó osztalékra az Egyesült Királyságban vetnek ki adót, amelyet a jegyzésből származó üzleti nyereség kiszámítása során alkalmazott elveknek megfelelően állapítanak meg. 1997. július 1-jét megelőzően azonban az életbiztosítással foglalkozó társaságoknak lehetőségük volt arra, hogy a fenti főszabály alóli kivételként – a belföldi illetőségű társaságoktól, nyugdíjjal kapcsolatos ügyletek keretében kapott osztalék esetében – e cikk alkalmazását válasszák. Amennyiben éltek ezzel a lehetőséggel, nem igényelhették az ezen osztalékokhoz kapcsolódó adójóváírást. A külföldi illetőségű társaságoktól hasonló ügyletek keretében kapott osztalék esetében azonban nem volt lehetőség a fentihez hasonló választásra.

11

Az Egyesült Királyságban az ellenőrzött külföldi társaságokra (a továbbiakban: EKT) vonatkozó, az ICTA 747–756. cikkében és 24–26. mellékletében található jogszabályok kivételt tartalmaznak azon általános szabály alól, miszerint a belföldi illetőségű társaság nem adóköteles a leányvállalat nyeresége után annak elérése időpontjában.

12

Ezek a jogszabályok előírják, hogy az EKT nyereségét – azaz az alapügy tényállása idején hatályos fenti jogszabályok (a továbbiakban: EKT-ra vonatkozó jogszabályok) szerinti olyan külföldi társaság nyereségét, amelyben a belföldi illetőségű társaság 50%-ot meghaladó részesedéssel rendelkezik – ez utóbbi társasághoz rendelik, és nála adóztatják azzal, hogy az EKT által a letelepedés helye szerinti államban megfizetett adót jóváírják. Ha ezt követően ugyanezen nyereséget osztalék formájában fizetik ki a belföldi illetőségű társaságnak, az általa az EKT nyeresége után az Egyesült Királyságban megfizetett adó úgy minősül, mint az általa külföldön járulékosan megfizetett adó, és az általa fizetendő osztalékadóból levonható adójóváírásra jogosítja a belföldi illetőségű társaságot.

13

Az EKT-ra vonatkozó jogszabályokat akkor kell alkalmazni, ha az EKT-t a letelepedés helye szerinti államban „alacsonyabb adómérték” terheli, és e jogszabályok szerint ez a helyzet minden olyan üzleti év esetén, amelynek folyamán az EKT által megfizetett adó alacsonyabb azon adóösszeg háromnegyed részénél, amelyet az adóköteles nyeresége után az Egyesült Királyságban akkor fizetett volna meg, ha azt adóztatás szempontjából e tagállamban állapították volna meg.

14

Az EKT-ra vonatkozó jogszabályok alkalmazásán alapuló adóztatás számos kivételt tartalmaz.

15

Az említett EKT-ra vonatkozó jogszabályok szerint nem vethető ki adó a következő esetekben:

16

Az EKT-ra vonatkozó jogszabályokban előírt adóztatás szintén kizárt, ha teljesül az úgynevezett „indíték”-vizsgálat. Ez két együttes feltételt foglal magában. Egyrészről, ha a szóban forgó üzleti évben az EKT-nál nyereséggel járó ügyletek az Egyesült Királyságban adócsökkenést eredményeznek ahhoz az adóhoz mérten, amelyet az említett ügyletek elmaradása esetén kellett volna megfizetni, és e csökkenés meghalad egy bizonyos küszöböt, a belföldi illetőségű társaságnak kell bizonyítania, hogy nem ezen adócsökkenés volt ezen ügyletek fő célja vagy fő céljainak egyike. Másrészről a belföldi illetőségű társaságnak bizonyítania kell, hogy az EKT fennállásának fő célja vagy fő céljainak egyike az érintett üzleti évben nem az, hogy adócsökkenést érjenek el az Egyesült Királyságban a nyereség átjátszása útján. Az említett jogszabályok szerint nyereségátjátszásról van szó, ha alapos okkal feltételezhető, hogy a jövedelmeket az Egyesült Királyságban illetőséggel rendelkező személy szerezte volna meg, és e személynél kerültek volna adóztatásra, ha nem létezett volna az EKT és az Egyesült Királyságon kívüli székhellyel rendelkező valamennyi kapcsolt vállalkozás.

17

Az Egyesült Királyság adóhatóságai 1996-ban közzétették azon országok listáját, ahol bizonyos feltételek mellett olyan EKT alapítható, és végezhet tevékenységet, amely úgy minősül, mint amely teljesíti azokat a feltételeket, amelyek alapján mentesülhet az EKT-ra vonatkozó jogszabályokban előírt adóztatás alól.

18

Az EKT-ra vonatkozó jogszabályokat 1999-ig csak az Egyesült Királyság adóhatóságainak utasítására alkalmazták. A belföldi illetőségű anyavállalatoknak nem volt adóbevallási kötelezettségük az EKT vonatkozásában. A fenti időponttól a belföldi illetőségű társaságoknak maguknak kell meghatározniuk, hogy egyedi esetükben alkalmazandók-e az említett jogszabályok, valamint az azok esetleges alkalmazásából eredő adómértéket (az úgynevezett „fordított adózási eljárás” szabálya).

19

A belföldi illetékességű társaság társaságiadó-bevallásában az EKT vonatkozásában fel kell tüntetni az érintett EKT-k nevét, a székhelyük szerinti tagállamo(ka)t, a belföldi illetékességű társaságnak az egyes EKT-kban lévő érdekeltsége mértékét, valamint az esetleges mentesítési kérelemhez kapcsolódó adatokat. Amennyiben az EKT-ra vonatkozó jogszabályokban meghatározott kivételek egyike sem alkalmazandó, a belföldi illetőségű társaságnak közölnie kell a teljes adóösszeg kiszámításának módját.

20

Az EKT-ra vonatkozó jogszabályokat 1993 decembere óta többször módosították.

21

Először bevezették a fordított adózási eljárás szabályát az EKT-k vonatkozásában, az 1999. július 1-jét követő üzleti évekre.

22

Másodszor a külföldi társaság ellenőrzésének fogalmát 2000. március 21-i hatállyal módosították. Ezenkívül a közös leányvállalatok vonatkozásában is elfogadtak egy rendelkezést.

23

Harmadszor a „tervezett adót” („designer rate”) érintő új rendelkezéseket vezettek be a 2000. évi pénzügyi törvénnyel, amelyek 1999. október 6-án léptek hatályba. E rendelkezések értelmében még az olyan állam illetőségével rendelkező társaság is tartozhat az EKT-ra vonatkozó jogszabályok hatálya alá, amelyben az adókulcs megegyezik az Egyesült Királyságban alkalmazandó adókulcs háromnegyedével, vagy magasabb annál, amennyiben az egyesült királysági adóhatóság véleménye alapján az említett társaság székhelye szerinti tagállamban hatályos rendelkezések lehetővé teszik e társaság számára az általa fizetendő adóösszeg befolyásolását.

24

Negyedszer számos módosítás szigorította a „de minimis” kivétel, az elfogadható nyereségfelosztási politika meglétéből eredő kivétel, a mentesített tevékenységekhez és a kizárt országokhoz kapcsolódó kivétel alkalmazásának feltételeit.

25

Az alapeljárás tárgyát képező jogvita az Egyesült Királyság adójogszabályainak és EKT-t érintő jogszabályainak rendelkezéseivel kapcsolatos „group litigation” típusú jogviták közé tartozik. A jogvita keretében 21 nemzetközi vállalatcsoport nyújtott be keresetet az Egyesült Királyság adóhatósága ellen a High Court of Justice (England & Wales), Chancery Division előtt. Három vállalatcsoport – nevezetesen az Anglo American, a Cadbury Schweppes és a Prudential – keresetét próbaperként választották ki.

26

A kérdést előterjesztő bíróság előtt az Anglo American és a Cadbury Schweppes arra hivatkoztak, hogy betartották az Egyesült Királyság EKT-ra és osztalékokra vonatkozó adórendelkezéseit, ellenben ha tudomásuk lett volna arról, hogy e rendelkezések ellentétesek a közösségi joggal, nem fizették volna meg az adót az EKT-któl kapott osztalék és az EKT-k által elért nyereség után. Ilyen esetben az adójukból sem vontak volna le egyes kedvezményeket, amelyek ily módon más célra álltak volna rendelkezésre, és átvihetők lettek volna, továbbá nem fizettek volna osztalékot az elfogadható nyereségfelosztási politikán alapuló mentesség megszerzése érdekében, minthogy ezek a fizetések ellentétesek voltak gazdasági érdekükkel, vagy az említett mentességgel kapcsolatos – EKT-ra vonatkozó egyesült királysági adójogszabályokban rögzített – feltételek által meghatározott fizetési időpont a csoport számára kedvezőtlenebb adózási bánásmódot eredményezett. Végül nem tettek volna lépéseket, és nem döntöttek volna a szükséges kiadásokról annak érdekében, hogy megfeleljenek az Egyesült Királyság EKT-ra vonatkozó adójogszabályainak, és az említett jogszabályokhoz igazodva nem korlátozták volna az EKT-k gazdasági tevékenységeit.

27

A fentiek vonatkozásában az Anglo American és a Cadbury Schweppes azt kérik a kérdést előterjesztő bíróságtól, hogy rendelje el az Egyesült Királyság EKT-ra és osztalékokra vonatkozó adójogszabályainak rendelkezéseiből eredő károk és az említett rendelkezéseknek való megfelelés során felmerült költségek visszafizetését és/vagy megtérítését.

28

A kérdést előterjesztő bíróság előtt a Prudential által egyes belföldi illetőségű társaságai vonatkozásában előterjesztett kereset azon külföldi illetőségű társaságoktól kapott osztalékokat érinti, amelyekben az először említett társaságok befektetési céllal 10%-nál kisebb szavazati arányt biztosító pénzügyi részesedéssel rendelkeznek, és így az említett belföldi társaságokat nem kötelezik az EKT-ra vonatkozó jogszabályok.

29

A fentiek vonatkozásában a Prudential azt kéri a kérdést előterjesztő bíróságtól, hogy rendelje el a más tagállamokban és harmadik országokban letelepedett társaságoktól kapott osztalékra az Egyesült Királyság osztalékokra vonatkozó adójogszabályai rendelkezéseinek alkalmazásával történt adókivetésből eredő károk visszafizetését és/vagy megtérítését.

30

Ilyen körülmények között a High Court of Justice (England & Wales), Chancery Division az eljárás felfüggesztéséről határozott, és előzetes döntéshozatal céljából az alábbi kérdéseket terjesztette a Bíróság elé:

31

Tekintettel arra, hogy a jelen ügyben hasonló értelmezési kérdések merültek fel, mint amelyek utóbb a C-196/04. sz., Cadbury Schweppes és Cadbury Schweppes Overseas ügyben 2006. szeptember 12-én hozott ítélet (EBHT 2006., I-7995. o.), a C-374/04. sz., Test Claimants in Class IV of the ACT Group Litigation ügyben2006. december 12-én hozott ítélet (EBHT 2006., I-11673. o.), a C-446/04. sz., Test Claimants in the FII Group Litigation ügyben 2006. december 12-én hozott ítélet (EBHT 2006., I-11753. o.), valamint a C-524/04. sz., Test Claimants in the Thin Cap Group Litigation ügyben 2007. március 13-án hozott ítélet (EBHT 2007., I-2107. o.) alapjául szolgáló ügyben feltett kérdésekben is szerepeltek, a Bíróság elnöke 2005. december 13-i határozatával az eljárást felfüggesztette mindaddig, amíg a Bíróság a fent említett ügyekben döntést nem hoz.

32

A fent hivatkozott Cadbury Schweppes és Cadbury Schweppes Overseas, Test Claimants in Class IV of the ACT Group Litigation, Test Claimants in the FII Group Litigation és a Test Claimants in the Thin Cap Group Litigation ügyekben hozott ítéleteket a Bíróság 2007. április 3-i levelében megküldte a kérdést előterjesztő bíróság részére azzal, hogy ez utóbbi közölje a Bírósággal, hogy az említett ítéletek ismeretében fenntartja-e előzetes döntéshozatal iránti kérelmét.

33

A kérdést előterjesztő bíróság 2007. június 12-i levelében arról tájékoztatta a Bíróságot, hogy fenntartja a kérelmét.

34

A Bíróság eljárási szabályzata 104. cikke 3. §-ának első bekedése szerint a Bíróság – a főtanácsnok meghallgatását követően – bármikor határozhat indokolt végzéssel, amennyiben a Bíróság elé előzetes döntéshozatalra terjesztett kérdés azonos egy olyan kérdéssel, amelyről a Bíróság már határozatot hozott, vagy az ilyen kérdésre a válasz egyértelműen levezethető az ítélkezési gyakorlatból.

35

A kérdést előterjesztő bíróság első kérdésével lényegében azt kívánja megtudni, hogy ellentétes-e az EK 43. cikkel és az EK 56. cikkel valamely tagállam azon szabályozása, amely mentesíti a társasági adó alól a belföldi illetőségű társaság által az ugyanezen állam illetőségével rendelkező társaságtól kapott osztalékot (a továbbiakban: belföldről származó osztalék), míg társaságiadó-kötelezettséget ír elő a belföldi illetőségű társaság által más állam illetőségével rendelkező társaságtól – különösen az említett belföldi illetőségű társaság ellenőrzése alá tartozó külföldi illetőségű társaságtól – kapott osztalékra (a továbbiakban: külföldről származó osztalék), ugyanakkor adókedvezményt biztosít az osztalékot fizető társaság illetősége szerinti államban levont forrásadó tekintetében, valamint ha az osztalékban részesülő belföldi illetőségű társaság közvetlenül vagy közvetve rendelkezik az osztalékot fizető társaságban a szavazati jogok legalább 10%-ával, adókedvezményt biztosít az osztalékot fizető társaság által a juttatott osztalék alapját képező nyereség után megfizetett társasági adó tekintetében.

36

Meg kell állapítani, hogy a fent hivatkozott Test Claimants in the FII Group Litigation ügyben hozott ítéletben a Bíróság ezt a kérdést már megvizsgálta, ezért a Bíróságnak az említett ítéletben adott válasza az előterjesztő bíróság által a jelen ügyben feltett kérdésére teljes mértékben átültethető.

37

Az említett ítéletben a Bíróság kimondta, hogy a közösségi jog elvben nem tiltja, hogy valamely tagállam az osztalékadó alóli mentesítésére vonatkozó szabályok alkalmazásával kerülje el a belföldi illetőségű társaság által kapott osztalék többszörös adóztatását abban az esetben, ha azt belföldi illetőségű társaság fizeti, ugyanakkor a beszámítás módszere segítségével kerülje el ezen osztalék többszörös adóztatását abban az esetben, ha azt külföldi illetőségű társaság fizeti (a fent hivatkozott Test Claimants in the FII Group Litigation ügyben hozott ítélet 48. pontja).

38

Elsősorban azon osztalékok vonatkozásában, amelyeket a belföldi illetőségű társaság olyan külföldi illetőségű társaságtól kapott, amelyben az előbbi társaság a külföldi illetőségű társaság döntéseinek irányító befolyásolását és tevékenységeinek meghatározását lehetővé tevő részesedéssel rendelkezik, a Bíróság kimondta, hogy nem ellentétes az EK 43. cikkben kimondott letelepedés szabadságának elvével a mentesítés módszerének a belföldről származó osztalékokra történő, míg a beszámítás módszerének a külföldről származó osztalékokra történő alkalmazása, amennyiben a külföldről származó osztalékot terhelő adó mértéke nem haladja meg a belföldről származó osztalékra alkalmazott adó mértékét, és az adójóváírás összege legalább megegyezik az osztalékot fizető társaság illetősége szerinti tagállamban fizetett összeggel az osztalékban részesülő társaság illetősége szerinti tagállamban kivetett adó összege erejéig (a fent hivatkozott Test Claimants in the FII Group Litigation ügyben hozott ítélet 57. pontja).

39

Ami másodsorban azon belföldi illetőségű társaságokat illeti, amelyek az általuk a szavazati jogok legalább 10%-a alapján irányított társaságtól osztalékban részesültek, anélkül hogy e részesedés számukra irányító befolyást biztosítana e társaság döntései tekintetében, vagy lehetővé tenné számukra a tevékenységének meghatározását, a Bíróság ítélkezési gyakorlatából az következik, hogy az alapügyben tárgyalt nemzeti szabályozás összefüggésében nem ellentétes az EK 56. cikkben kimondott tőke szabad mozgásának elvével a mentesítés módszerének a belföldről származó jövedelemre történő, míg a beszámítás módszerének a külföldről származó jövedelemre történő alkalmazása, amennyiben a külföldről származó osztalékot terhelő adó mértéke nem haladja meg a belföldről származó osztalékra alkalmazott adó mértékét, és az adójóváírás összege legalább megegyezik az osztalékot fizető társaság szerinti tagállamban fizetett összeggel az osztalékban részesülő társaság szerinti tagállamban kivetett adó összege erejéig (lásd ebben az értelemben a fent hivatkozott Test Claimants in the FII Group Litigation ügyben hozott ítélet 60. pontját).

40

Harmadsorban és végezetül, miután a Bíróság megállapította azon belföldi illetőségű társaságokat illetően, amelyek az általuk a szavazati jogok legalább 10%-a alapján irányított társaságoktól kaptak osztalékot, hogy a belföldről származó osztalék mentes a társasági adó alól, míg a külföldről származó osztalék adóköteles, és az pusztán kedvezményre jogosít az osztalékot fizető társaság illetősége szerinti tagállamban ezen osztalékok után esetlegesen levont forrásadó tekintetében (a fent hivatkozott Test Claimants in the FII Group Litigation ügyben hozott ítélet 61. pontja), kimondta, hogy a tőke szabad mozgásának az EK 56. cikk által főszabály szerint tiltott korlátázását valósítja meg az alapeljárásban felmerülthöz hasonló nemzeti szabályozás, amely eltérő bánásmódban részesíti az olyan belföldi illetőségű társaságokat, amelyek az általuk a szavazati jogok legalább 10%-a alapján irányított külföldi illetőségű társaságoktól kapnak osztalékot (a fent hivatkozott Test Claimants in the FII Group Litigation ügyben hozott ítélet 65. pontja).

41

Ezt követően a Bíróság úgy ítélte meg, hogy pusztán az a tény, hogy ilyen részesedések esetén a tagállam feladata annak meghatározása, hogy szükséges-e, és milyen mértékben szükséges a felosztott nyereség többszörös adóztatásának elkerülése, önmagában nem jelenti azt, hogy olyan rendszert alkalmazhat, amelyben a külföldről származó osztalék és a belföldről származó osztalék nem részesül azonos bánásmódban (a fent hivatkozott Test Claimants in the FII Group Litigation ügyben hozott ítélet 69. pontja), és függetlenül attól, hogy a tagállam egyébként különböző módszerekkel élhet a felosztott nyereség többszörös adóztatásának elkerülése, illetve enyhítése érdekében, a másik tagállamban ténylegesen megfizetett adó meghatározásának esetleges nehézségei nem igazolják a tőke szabad mozgásának olyan korlátozását, mint amely az alapügyben felmerült szabályozásból következik (a fent hivatkozott Test Claimants in the FII Group Litigation ügyben hozott ítélet 70. pontja).

42

A fentiek alapján a Bíróság kimondta, hogy ellentétes az EK 56. cikkel valamely tagállam azon szabályozása, amely mentesíti a társasági adó alól a belföldi illetőségű társaság által valamely másik belföldi illetőségű társaságtól kapott osztalékot, míg kiveti ezt az adót a belföldi illetőségű társaság által valamely olyan külföldi illetőségű társaságtól kapott osztalékra, amelyben az előbbi rendelkezik a szavazati jogok legalább 10%-ával, anélkül hogy részére adójóváírást biztosítana az osztalékot fizető társaság által az illetősége szerinti államban ténylegesen megfizetett adó után (a fent hivatkozott Test Claimants in the FII Group Litigation ügyben hozott ítélet 74. pontja).

43

A fentiekre tekintettel az első kérdésre a következő választ kell adni:

44

Második kérdésével az előterjesztő bíróság lényegében arra kíván választ kapni a Bíróságtól, hogy ellentétes-e az EK 43., az EK 49. vagy az EK 56. cikkel valamely tagállamnak az alapeljárás tárgyát képezőhöz hasonló szabályozása, amely lehetővé teszi bizonyos, a belföldi illetőségű biztosítótársaságok által a belföldi illetőségű társaságoktól kapott osztalékok társasági adó alóli mentességét, míg a külföldi illetőségű társaságok által kapott hasonló osztalékok vonatkozásában ezt a mentességet kizárja.

45

E vonatkozásban az ítélkezési gyakorlatból az következik, hogy a letelepedés szabadsága vállalkozásoknak – különösen társaságoknak – valamely tagállam állampolgára általi, valamely másik tagállam területén történő alapítására és irányítására vonatkozik. Így valamely tagállam állampolgára letelepedési szabadságával él, ha olyan részesedése van valamely másik tagállamban székhellyel rendelkező társaságban, amely lehetővé teszi számára, hogy irányítást biztosító befolyást gyakoroljon e társaság döntéseire és meghatározza annak tevékenységét (a C-251/98. sz. Baars-ügyben 2000. április 13-án hozott ítélet [EBHT 2000., I-2787. o.] 22. pontja, a fent hivatkozott Cadbury Schweppes és Cadbury Schweppes Overseas ügyben hozott ítélet 31. pontja, valamint a fent hivatkozott Test Claimants in the Thin Cap Group Litigation ügyben hozott ítélet 27. pontja).

46

Főszabály szerint a Szerződés tőke szabad mozgására vonatkozó rendelkezései alkalmazandók a valamely tagállam illetőségével rendelkező egy vagy több személy általi a valamely más tagállamban letelepedett társaság tőkéjében fennálló olyan részesedés megszerzésére, amely nem teszi lehetővé számukra, hogy irányítást biztosító befolyást gyakoroljanak e társaság döntéseire és meghatározzák annak tevékenységét (lásd ebben az értelemben a fent hivatkozott Baars-ügyben hozott ítélet 22. pontját, a fent hivatkozott Cadbury Schweppes és Cadbury Schweppes Overseas ügyben hozott ítélet 31. pontját, valamint a fent hivatkozott Test Claimants in the Thin Cap Group Litigation ügyben hozott ítélet 27. pontját).

47

A jelen ügyben az előzetes döntéshozatalra utaló határozatból kitűnik, hogy az alapeljárásnak a második kérdés által érintett jogszabályok hatálya alá tartozó felperesei nem rendelkeztek ellenőrző részesedéssel azon társaságok tőkéjében, amelyektől osztalékot kaptak, hanem kizárólag befektetési célú, 10%-nál kisebb szavazati arányt biztosító pénzügyi részesedéssel rendelkeztek.

48

A második kérdésre tehát, amennyiben az EK 43. cikkre vonatkozik, nem kell válaszolni.

49

Ugyanez érvényes arra az esetre is, amennyiben a kérdés az EK 49. cikkre vonatkozik.

50

Az EK 50. cikkből ugyanis az következik, hogy a Szerződés alkalmazásában „szolgáltatás” a rendszerint díjazás ellenében nyújtott szolgáltatás, ha nem tartozik az áruk, a tőke és a személyek szabad mozgására vonatkozó rendelkezések hatálya alá.

51

Márpedig, mivel az adott tagállamban letelepedett társaság részvényosztalékának más tagállam illetőségével rendelkező állampolgár általi megszerzése elválaszthatatlanul a tőke szabad mozgásához kötődik (a C-35/98. sz. Verkooijen-ügyben 2000. június 6-án hozott ítélet [EBHT 2000., I-4071. o.] 29. és 30. pontja), az itt tárgyalt ügylet nem tartozik az EK 49. cikk hatálya alá.

52

A feltett kérdésekre tehát kizárólag az EK 56. cikk vonatkozásában kell válaszolni.

53

E tekintetben emlékeztetni kell arra, hogy az EK 56. cikk (1) bekezdésében tiltott, tőkemozgást korlátozó intézkedések azon intézkedéseket foglalják magukban, amelyek alkalmasak arra, hogy eltántorítsák a külföldi illetékességűeket attól, hogy valamely tagállamban beruházásokat hajtsanak végre, illetve az említett tagállam illetőségével rendelkezőket attól, hogy más tagállamokban hajtsanak végre beruházásokat (a C-513/03. sz., Van Hilten-van der Heijden ügyben 2006. február 23-án hozott ítélet [EBHT 2006., I-1957. o.] 44. pontját, a C-370/05. sz. Festersen-ügyben 2007. január 25-én hozott ítélet [EBHT 2007., I-1129. o.] 24. pontját és a C-101/05. sz. A-ügyben 2007. december 18-án hozott ítélet [EBHT 2007., I-11531. o.] 40. pontját).

54

Az alapügyben alkalmazandó jogszabályok keretében az ICTA 208. cikke főszabály szerint nem alkalmazható sem nyugdíjjal, sem életbiztosítással kapcsolatban külföldön létrejött ügyletekre, ennek eredményeképpen az említett ügyletekhez kapcsolódó pénzügyi beruházásokból származó osztalékokat az Egyesült Királyságban adóztatják meg. Még ha 1997. július 1-jét megelőzően a biztosítótársaság kivételesen választhatta is az említett cikknek az általa belföldi illetőségű társaságoktól, nyugdíjjal kapcsolatos ügyletek keretében kapott osztalékokra történő alkalmazását, ilyen választásra a külföldi illetőségű társaságoktól hasonló ügyletek keretében kapott osztalékok vonatkozásában nem volt lehetőség.

55

A fentihez hasonló rendszer ellentétes az EK 56. cikkel, amennyiben a más tagállamokban letelepedett társaságok által az Egyesült Királyságban letelepedett biztosítótársaságok részére fizetett osztalékok adójogi szempontból kedvezőtlenebb bánásmódban részesülnek, mint az Egyesült Királyságban letelepedett társaságok által fizetett osztalék (lásd ebben az értelemben a fent hivatkozott Verkooijen-ügyben hozott ítélet 34–38. pontját, valamint a fent hivatkozott Test Claimants in the FII Group Litigation ügyben hozott ítélet 64. pontját).

56

E tekintetben az előzetes döntéshozatalra utaló határozatból nem derül ki, hogy tekintettel arra, hogy a belföldről származó osztalékok vonatkozásában biztosított választási lehetőség maga után vonta az adójóváírásról való lemondást, az a külföldről származó osztalékot megszerző társaság, amelynek ilyen választásra nem volt lehetősége, kizárólag ez utóbbi okból kedvezőtlenebb bánásmódban részesült volna.

57

A kérdést előterjesztő bíróság feladata annak ellenőrzése, hogy a fenti helyzet állt-e elő.

58

Amennyiben azonban az előzetes döntéshozatalra utaló határozatból kiderül, hogy az olyan társaságok, amelyek 10%-nál kisebb részesedéssel rendelkeznek az osztalékot fizető társaságban, nem élveztek társaságiadó-kedvezményt az e társaság által az illetősége szerinti államban megfizetett adó címén, megállapítható, hogy az említett társaságok az EK 56. cikkel ellentétes, kedvezőtlen adójogi bánásmódban részesültek.

59

Az Egyesült Királyság Kormánya szerint jogos és arányos lenne, ha kizárólag az osztalékból esetlegesen levont forrásadó összegéig biztosítanák a társaságiadó-kedvezményt e belföldi illetőségű társaságok számára. Ugyanis gyakorlati nehézségek kizárják, hogy az olyan társaságok, amelyek 10%-nál kisebb részesedéssel rendelkeznek az osztalékot fizető társaságban, adójóváírásban részesüljenek az e társaság által ténylegesen megfizetett adónak megfelelő összegben. A forrásadó utáni adójóváírással szemben ezen adójóváírást kizárólag hosszadalmas és bonyolult ellenőrzéseket követően lehetne biztosítani. Jogos tehát az, hogy határértéket állapítanak meg a részesedés mértéke szerint.

60

Kétségtelen, hogy a felosztott nyereség többszörös adóztatásának elkerülését, illetve enyhítését célzó mechanizmusok bevezetése keretében elvben a tagállamok feladata, hogy meghatározzák, hogy az adózók mely csoportja veheti igénybe e mechanizmusokat, és e célból az adózóknak az érintett osztalékfizető társaságban fennálló részesedésén alapuló határértékeket állítsanak fel. A különböző tagállamok anya- és leányvállalatai esetében alkalmazandó adóztatás közös rendszeréről szóló, 1990. július 23-i 90/435/EGK tanácsi irányelv (HL L 225., 6. o.; magyar nyelvű különkiadás 9. fejezet, 1. kötet, 147. o.) 3. cikkével együtt értelmezett, az alapügy tényállásának megvalósulása idején hatályos 4. cikke kizárólag a valamely tagállam társasága által valamely másik tagállam társaságának tőkéjében fennálló legalább 25%-os részesedés esetén írja elő a tagállamok számára, hogy – amennyiben nem részesítik adómentességben a belföldi illetőségű anyavállalat által a valamely másik tagállamban illetőséggel rendelkező leányvállalatától kapott osztalékot – engedélyezzék az anyavállalat számára, hogy az adójából egyaránt levonja a leányvállalatának illetősége szerinti tagállam által kivetett forrásadó összegét és a leányvállalata által ezen osztalék után fizetendő adó összegét (a fent hivatkozott Test Claimants in the FII Group Litigation ügyben hozott ítélet 67. pontja).

61

Azonban – míg a 90/435 irányelv alá nem tartozó részesedések esetén az irányelv 4. cikke ily módon nem akadályozza meg, hogy valamely tagállam anélkül vessen ki adót a külföldi illetőségű társaság által a belföldi illetőségű társaság részére fizetett osztalékra, hogy valamilyen kedvezményt biztosítana az utóbbi számára az előbbi által az illetősége szerinti államban megfizetett társasági adó után – a tagállam kizárólag annyiban gyakorolhatja e jogát, amennyiben a nemzeti joga alapján a belföldi illetőségű társaság által valamely másik belföldi illetőségű társaságtól kapott osztalék szintén adóköteles az osztalékban részesülő társaságnál, anélkül hogy az utóbbi kedvezményt vehetne igénybe az osztalékot fizető társaság által megfizetett társasági adó után (a fent hivatkozott Test Claimants in the FII Group Litigation ügyben hozott ítélet 68. pontja).

62

Ugyanis pusztán az a tény, hogy ilyen részesedések esetén a tagállam feladata annak meghatározása, hogy szükséges-e, és milyen mértékben szükséges a felosztott nyereség többszörös adóztatásának elkerülése, önmagában nem jelenti azt, hogy olyan rendszert alkalmazhat, amelyben a külföldről származó osztalék és a belföldről származó osztalék nem részesül azonos bánásmódban (a fent hivatkozott Test Claimants in the FII Group Litigation ügyben hozott ítélet 69. pontja).

63

Ezenfelül függetlenül attól, hogy valamely tagállam egyébként különböző módszerekkel élhet a felosztott nyereség többszörös adóztatásának elkerülése, illetve enyhítése érdekében, a másik tagállamban ténylegesen megfizetett adó meghatározásának esetleges nehézségei nem indokolhatják a tőke szabad mozgásának olyan korlátozását, mint amely az alapügyben felmerült szabályozásból következik (a fent hivatkozott Test Claimants in the FII Group Litigation ügyben hozott ítélet 70. pontja és az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

64

A jelen ügyben az Egyesült Királyság Kormánya a fentieken kívül azt állítja, hogy a fent említetthez hasonló eltérő bánásmód igazolható a nemzeti adórendszer koherenciája megőrzésének szükségességével.

65

Az ítélkezési gyakorlatból kétségtelenül következik, hogy az adórendszer koherenciája megőrzésének szükségessége igazolhatja a Szerződés által biztosított alapvető szabadságok gyakorlásának korlátozását (a C-204/90. sz. Bachmann-ügyben 1992. január 28-án hozott ítélet [EBHT 1992., I-249. o.] 28. pontját és a C-300/90. sz., Bizottság kontra Belgium ügyben hozott ítélet [EBHT 1992., I-305. o.] 21. pontját).

66

Az állandó ítélkezési gyakorlatból azonban az is kitűnik, hogy az ilyen igazolásra alapított érvek kizárólag akkor helytállóak, ha közvetlen kapcsolat állapítható meg az adott adóelőny és az ezen előnynek valamely meghatározott adóteherrel történő kiegyenlítése között (lásd ebben az értelemben a fent hivatkozott Verkooijen-ügyben hozott ítélet 57. pontját; a C-315/02. sz. Lenz-ügyben 2004. július 15-én hozott ítélet [EBHT 2004., I-7063. o.] 35. pontját; a C-386/04. sz. Centro di Musicologia Walter Stauffer ügyben 2006. szeptember 14-én hozott ítélet [EBHT 2006., I-8203. o.] 53. pontját és a fent hivatkozott Test Claimants in the FII Group Litigation ügyben hozott ítélet 93. pontját).

67

Amennyiben viszont az alapügyben felmerült adójogi szabályozás az adóelőny és az azt kiegyenlítő adóteher kapcsolatán nyugszik, és adójóváírást ír elő az olyan külföldi illetőségű társaság által juttatott osztalékok tekintetében, amelyben a belföldi illetőségű anyavállalat a szavazati jogok legalább 10%-ával rendelkezik, e közvetlen kapcsolat szükségességéből pontosan az következik, hogy ugyanazon adóelőnyt kell biztosítani azon külföldi illetőségű társaságoktól osztalékban részesülő társaságok számára, amelyekben a belföldi illetőségű anyavállalat a szavazatok kevesebb, mint 10%-ával rendelkezik, mivel az előbbieknek az illetőségük szerinti államban a felosztott nyereség után szintén meg kell fizetniük a társasági adót (lásd ebben az értelemben a fent hivatkozott Test Claimants in the FII Group Litigation ügyben hozott ítélet 93. pontját).

68

A fentiek alapján a jelen végzés 58. pontjában említett korlátozás nem igazolható a nemzeti adórendszer koherenciája megőrzésének szükségességével.

69

Következésképpen a második kérdésre azt a választ kell adni, hogy az EK 56. cikket úgy kell értelmezni, hogy azzal ellentétes az olyan tagállami szabályozás, amely társaságiadó-mentességet nyújt a belföldi biztosítósárságok által belföldi táraságoktól kapott egyes osztalékokra, kizárja azonban ezen adómentességet a külföldi illetőségű társaságoktól kapott hasonló osztalékok tekintetében, mivel az utóbbi osztalékokat ily módon kedvezőtlenebb bánásmódban részesítik.

70

Harmadik kérdésével az előterjesztő bíróság lényegében azt kívánja megtudni a Bíróságtól, hogy az EK 43., az EK 49. vagy az EK 56. cikket úgy kell-e értelmezni, hogy azokkal ellentétes valamely tagállam olyan szabályozása, amely egyrészről úgy rendelkezik, hogy az e tagállamban székhellyel rendelkező belföldi illetőségű társaság adóalapjába be kell számítani az EKT által más tagállamban elért nyereséget, amennyiben ott e nyereséget az első államban alkalmazottnál alacsonyabb adómérték terheli, másrészről pedig bizonyos követelményeket ír elő abban az esetben, ha a belföldi illetőségű társaság adómentességet kíván igénybe venni a fent említett ellenőrzött társaság által szerzett nyereség vonatkozásában korábban megfizetett adó tekintetében.

71

Először is meg kell állapítani, hogy a fent hivatkozott Cadbury Schweppes és Cadbury Schweppes Overseas ügyben hozott ítéletben a Bíróság ezt a kérdést már megvizsgálta, ezért a Bíróságnak az említett ítéletben adott válasza az előterjesztő bíróság által a jelen ügyben feltett kérdésére teljes mértékben átültethető.

72

A fent említett ítéletben a Bíróság úgy ítélte meg, hogy mivel az EKT-ra vonatkozó jogszabályok – bizonyos feltételek mellett – az Egyesült Királyságon kívül székhellyel rendelkező olyan leányvállalatok nyereségének adóztatására vonatkoznak, amelyekben a belföldi illetőségű társaság ellenőrző részesedéssel rendelkezik, e jogszabályokat az EK 43. és az EK 48. cikkre tekintettel kell megvizsgálni (a fent hivatkozott Cadbury Schweppes és Cadbury Schweppes Overseas ügyben hozott ítélet 32. pontja).

73

Még ha e szabályozás korlátozó hatásokat is gyakorol a szolgáltatásnyújtás szabadságára és a tőke szabad mozgására, e hatások a letelepedés szabadsága esetleges korlátozásának elkerülhetetlen következményei, és nem indokolják az említett szabályozásnak az EK 49. cikk és az EK 56. cikk szempontjából történő vizsgálatát (a fent hivatkozott Cadbury Schweppes és Cadbury Schweppes Overseas ügyben hozott ítélet 33. pontja).

74

A Bíróság ezt követően rámutatott, hogy az EKT-ra vonatkozó jogszabályok eltérő bánásmódot alkalmaznak a belföldi illetőségű társaságok tekintetében az azon társaságot terhelő adómérték alapján, amelyben az előbbiek ellenőrző részesedéssel rendelkeznek, és ezen eltérő bánásmód hátránnyal jár az adóztatásban az EKT-ra vonatkozó jogszabályok hatálya alá tartozó, belföldi illetőségű társaság számára (a fent hivatkozott Cadbury Schweppes és Cadbury Schweppes Overseas ügyben hozott ítélet 43. és 45. pontja).

75

A fentieknek megfelelően a Bíróság úgy ítélte meg, hogy az EKT-ra vonatkozó jogszabályokból eredő eltérő bánásmód az adóztatásban és az ebből eredő hátrány, amely azokat a belföldi illetőségű társaságokat érinti, amelyek más tagállamban alacsonyabb adómérték alá tartozó leányvállalattal rendelkeznek, olyan természetű, hogy korlátozza e társaságokat abban, hogy gyakorolják a letelepedés szabadságát, mivel visszatartja őket attól, hogy leányvállalatot alapítsanak, megszerezzenek és fenntartsanak olyan tagállamban, ahol azt ilyen adómérték terheli, és ezáltal az EK 43. és az EK 48. cikk értelmében megvalósítják a letelepedés szabadságának korlátozását (a fent hivatkozott Cadbury Schweppes és Cadbury Schweppes Overseas ügyben hozott ítélet 46. pontja).

76

Az állandó ítélkezési gyakorlat szerint azonban a letelepedés szabadságát korlátozó nemzeti intézkedés igazolható, ha az kifejezetten olyan teljesen mesterséges megállapodásokra vonatkozik, amelyek célja az érintett tagállam szabályozása alkalmazásának megkerülése (a Cadbury Schweppes és Cadbury Schweppes Overseas ügyben hozott ítélet 51. pontja és az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

77

A fentiekből következik, hogy abban az esetben igazolható a letelepedés szabadságának korlátozása a visszaélésszerű gyakorlattal szembeni küzdelem indokaival, ha e korlátozás kifejezett célja, hogy megakadályozza a valós gazdasági tartalmat nélkülöző, olyan teljesen mesterséges megállapodások létrehozására irányuló magatartásokat, amelyek a belföldön folytatott tevékenységből származó nyereség után általában fizetendő adó kijátszására irányulnak (a fent hivatkozott Cadbury Schweppes és Cadbury Schweppes Overseas ügyben hozott ítélet 55. pontja).

78

Az ilyen megállapodás fennállásának megállapítása ugyanis az adóelőny megszerzésére irányuló szándék szubjektív körülményén kívül azt is megköveteli, hogy objektív körülményekből kitűnjön az, hogy a közösségi jogban előírt feltételek formális betartása ellenére nem érték el a letelepedés szabadságának célját (a fent hivatkozott Cadbury Schweppes és Cadbury Schweppes Overseas ügyben hozott ítélet 64. pontja és az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

79

E feltételek mellett ahhoz, hogy az EKT-ra vonatkozó jogszabályok megfeleljenek a közösségi jognak, az e jogszabályokban előírt adóztatás alkalmazását ki kell zárni, ha az adótermészetű indíték fennállásától függetlenül az EKT alapítása valós gazdasági tartalommal bír. E megállapításnak olyan objektív és harmadik személyek által ellenőrizhető körülményeken kell nyugodnia, amelyek különösen az EKT üzlethelyiségek, személyzet és berendezési tárgyak formájában megnyilvánuló fizikai jelenlétének fokára vonatkoznak (a fent hivatkozott Cadbury Schweppes és Cadbury Schweppes Overseas ügyben hozott ítélet 65. és 67. pontja).

80

A jelen esetben, amint az Egyesült Királyság Kormánya is előadja, a kérdést előterjesztő bíróság feladata annak vizsgálata, hogy az EKT-ra vonatkozó jogszabályokban előírtak szerinti indítékvizsgálat alapot ad-e olyan értelmezésre, amely lehetővé teszi, hogy az e jogszabályokban előírt adóztatást a teljesen mesterséges megállapodásokra korlátozzák, vagy ellenkezőleg, a fenti vizsgálat alapját képező kritériumok azt jelentik, hogy a belföldi illetőségű anyavállalat az ilyen jellegű megállapodás fennállását bizonyító objektív körülmények fennállásától függetlenül az említett jogszabályok hatálya alá kerül, mivel az említett jogszabályokban előírt kivételek nem alkalmazhatók, és az Egyesült Királyságban történő adócsökkenés elérésére irányuló szándék az EKT alapításának központi indokai között szerepel. Az első esetben az EKT-ra vonatkozó jogszabályokat az EK 43. és az EK 48. cikkel összhangban állónak kell tekinteni. A második esetben viszont meg kell állapítani, hogy az említett jogszabályok ellentétesek az EK 43. és az EK 48. cikkel (a fent hivatkozott Cadbury Schweppes és Cadbury Schweppes Overseas ügyben hozott ítélet 72. és 74. pontja).

81

A fenti megfontolások alapján az EK 43. és az EK 48. cikket úgy kell értelmezni, hogy azokkal ellentétes az, ha az egyik tagállamban székhellyel rendelkező belföldi illetőségű társaság adóalapjába beszámítják az EKT által más tagállamban elért nyereséget, amennyiben ott e nyereséget az első államban alkalmazottnál alacsonyabb adómérték terheli, kivéve, ha e beszámítás kizárólag az általában fizetendő nemzeti adó kijátszását célzó, teljesen mesterséges megállapodásokra vonatkozik. Ennélfogva tartózkodni kell az ilyen adóintézkedés alkalmazásától, amennyiben objektív és harmadik személyek által ellenőrizhető körülmények alapján bebizonyosodik, hogy az adótermészetű indíték ellenére az említett EKT valóban letelepedett a fogadó tagállamban, és ott ténylegesen gazdasági tevékenységet végez (a fent hivatkozott Cadbury Schweppes és Cadbury Schweppes Overseas ügyben hozott ítélet 75. pontja).

82

Másodsorban rátérve azokra a követelményekre, amelyeknek az EKT által szerzett nyereség adómentessége érdekében a belföldi illetőségű társaságnak meg kell felelnie, egyrészről meg kell jegyezni, hogy a fent hivatkozott Cadbury Schweppes és Cadbury Schweppes Overseas ügyben hozott ítéletben a Bíróság úgy ítélte meg, hogy a belföldi illetőségű társaság van a legkedvezőbb helyzetben annak bizonyítására, hogy nem hozott létre valós gazdasági tartalmat nélkülöző, olyan teljesen mesterséges megállapodásokat, amelyek a belföldön folytatott tevékenységből származó nyereség után általában fizetendő adó kijátszására irányulnak, és e társaságnak minden bizonnyal lehetősége van bizonyítékokat szolgáltatni arról, hogy az EKT valóban letelepedett, és ténylegesen gazdasági tevékenységet folytat (a Cadbury Schweppes és Cadbury Schweppes Overseas ügyben hozott ítélet 70. pontja).

83

A jelen összefüggésben azonban a fenti követelmények elválaszthatatlanul kötődnek a jelen végzés 81. pontjában említett értékeléshez, amelyen az EKT-ra vonatkozó jogszabályok összeegyeztethetősége alapul.

84

Másrészről a fent hivatkozott Test Claimants in the Thin Cap Group Litigation ügyben hozott ítéletben a Bíróság kimondta, hogy azt a nemzeti szabályozást, amely objektív és ellenőrizhető körülmények vizsgálatán alapul annak megállapítása érdekében, hogy az ügylet kizárólag adózási célokat szolgáló, teljesen mesterséges megállapodás jellemzőivel rendelkezik-e, olyan szabályozásnak kell tekinteni, amely nem lépi túl a visszaélésszerű gyakorlat megakadályozásához szükséges mértéket, ha minden olyan esetben, amikor e megállapodás fennállása nem zárható ki, az adózó túlzott mértékű adminisztrációs terhek nélkül bizonyítékot szolgáltathat arról, hogy az adott esetben az ügylet létrejöttének hátterében kereskedelmi okok álltak (a fent hivatkozott Test Claimants in the Thin Cap Group Litigation ügyben hozott ítélet 82. pontja).

85

Következésképpen az EK 43. és az EK 48. cikket úgy kell értelmezni, hogy azokkal nem ellentétesek azok a tagállami adójogszabályok, amelyek bizonyos megfelelési követelményeket írnak elő abban az esetben, ha a belföldi illetőségű társaság adómentességet kíván igénybe venni a fent említett EKT által szerzett nyereség vonatkozásában korábban megfizetett adó tekintetében, amennyiben a fenti követelmények célja annak a túlzott mértékű adminisztrációs kötelezettségek nélkül történő ellenőrzése, hogy az EKT valóban letelepedett a fogadó tagállamban, és ott ténylegesen gazdasági tevékenységet végez.

86

A harmadik kérdésre a fentiek alapján a következő választ kell adni:

87

Negyedik kérdésével az előterjesztő bíróság azt kívánja megtudni a Bíróságtól, hogy az első, a második és a harmadik kérdésre adandó választ befolyásolná-e, ha a külföldi illetőségű társaság valamely harmadik országban rendelkezne illetőséggel.

88

E tekintetben elsősorban arra kell emlékeztetni, hogy a Szerződésnek a letelepedés szabadságáról szóló fejezete nem tartalmaz olyan rendelkezést, amely rendelkezéseinek tárgyi hatályát kiterjesztené a tagállam valamely társaságának harmadik országban történő letelepedésével kapcsolatos helyzetekre (lásd ebben az értelemben a C-102/05. sz., A és B ügyben 2007. május 10-én hozott végzés [EBHT 2007., I-3871. o.] 29. pontját és a C-157/05. sz. Holböck-ügyben 2007. május 24-én hozott ítélet [EBHT 2007., I-4051. o.] 28. pontját).

89

A negyedik kérdésre tehát csak azon intézkedések vonatkozásában kell válaszolni, amelyek az első, a második és a harmadik kérdésre adott válaszra tekintettel ellentétesek az EK 56. cikkel.

90

E tekintetben emlékeztetni kell arra, hogy az EK 56. cikk (1) bekezdése megvalósította a tőkemozgás liberalizációját a tagállamok között, valamint a tagállamok és harmadik országok viszonylatában. Előírja ugyanis, hogy a Szerződés „Tőke és fizetési műveletek” című fejezete rendelkezéseinek keretei között tilos a tagállamok, valamint a tagállamok és harmadik országok közötti tőkemozgásra vonatkozó minden korlátozás (a C-163/94., C-165/94. és C-250/94. sz., Sanz de Lera és társai egyesített ügyekben 1995. december 14-én hozott ítélet [EBHT 1995., I-4821. o.] 19. pontja, a fent hivatkozott Van Hilten-van der Heijden ügyben hozott ítélet 37. pontja és a fent hivatkozott A-ügyben hozott ítélet 20. pontja).

91

Ráadásul a Bíróság korábban úgy ítélte meg, hogy a tagállamok és harmadik országok közötti tőkemozgások tekintetében az EK 56. cikknek az EK 57. és EK 58. cikkel összefüggésben értelmezett (1) bekezdésére hivatkozni lehet a nemzeti bíróság előtt, és e rendelkezések – az adott tőkemozgás-kategóriától függetlenül – a velük ellentétes nemzeti jogszabályok alkalmazhatatlanságához vezethetnek (a fent hivatkozott A-ügyben hozott ítélet 27. pontja).

92

A Bíróság ítélkezési gyakorlatából kétségtelenül az következik, hogy az a mérték, amelyben a tagállamok bizonyos, a tőkemozgást korlátozó intézkedéseket hozhatnak, nem határozható meg azon körülmény figyelembevétele nélkül, hogy a harmadik országokba irányuló vagy onnan származó tőkemozgásoknak más a jogi háttere, mint a Közösségen belüli tőkemozgásoké. Ily módon a Közösség tagállamai közötti jogharmonizáció szintje, és különösen a nemzeti adóhatóságok együttműködését célzó olyan közösségi jogi intézkedések miatt, mint például a tagállamok illetékes hatóságainak a közvetlen adóztatás területén történő kölcsönös segítségnyújtásáról szóló, 1977. december 19-i 77/799/EGK tanácsi irányelv (HL L 336., 15. o.; magyar nyelvű különkiadás 9. fejezet., 1. kötet, 63. o.), a határon átnyúló jellemzőkkel rendelkező, de a Közösségen belül megvalósuló gazdasági tevékenységek valamely tagállam által történő adóztatása nem mindig hasonlítható össze a tagállamok és harmadik országok közötti kapcsolatokban zajló gazdasági tevékenységek adóztatásával (a fent hivatkozott Test Claimants in the FII Group Litigation ügyben hozott ítélet 170. pontja).

93

Ily módon nem zárható ki az sem, hogy a tagállam bizonyítani tudja, hogy a harmadik országokból származó vagy oda irányuló tőkemozgás korlátozása valamely okból igazolható olyan körülmények között, amikor ezen ok nem alkalmas arra, hogy megfelelően igazolja a tagállamok közötti tőkemozgás korlátozását (a fent hivatkozott A-ügyben hozott ítélet 36. és 37. pontja).

94

Tekintettel az Egyesült Királyság Kormánya által az első és a második kérdésben hivatkozott nemzeti intézkedések igazolására előadott indokokra, különösen a nemzeti adórendszer koherenciája megőrzésének szükségességére, meg kell állapítani, hogy az említett kormány semmilyen adatot nem szolgáltatott annak megmagyarázására, hogy ezek az indokok mennyiben igazolják az említett intézkedéseket e tagállam és harmadik országok viszonyában.

95

Ezenkívül azon nehézségeket illetően, amelyek egyes feltételeknek a harmadik országokban letelepedett társaságok általi tiszteletben tartásának ellenőrzéséhez kapcsolódnak, a Bíróság a tőke szabad mozgásának összefüggésében úgy ítélte meg, hogy amennyiben a tagállami szabályozás az adókedvezményt olyan feltételek teljesítésétől teszi függővé, amelyeknek a betartása csak valamely harmadik ország illetékes hatóságai által nyújtott információk útján ellenőrizhető, a tagállam elvben jogszerűen megtagadhatja a kedvezmény nyújtását, amennyiben – különösen e harmadik ország információnyújtásra vonatkozó egyezményes kötelezettségének a hiányában – lehetetlennek bizonyul az információknak az említett országtól való beszerzése (a fent hivatkozott A-ügyben hozott ítélet 63. pontja).

96

A fentiekre tekintettel az említett ítéletből az következik, hogy az EK 56. és az EK 58. cikket úgy kell értelmezni, hogy azokkal nem ellentétes az olyan tagállami szabályozás, amelynek értelmében az osztalékadó alóli mentesség csak akkor nyújtható, ha az osztalékot juttató társaság székhelye az EGT valamely tagállamában, vagy olyan államban található, amellyel az adóztató állam információcserét előíró adóegyezményt kötött, feltéve hogy e mentesség feltételei olyan jellegűek, hogy azok betartását e tagállam illetékes hatóságai csak az osztalékot juttató társaság székhelye szerinti államtól való információszerzés útján ellenőrizhetik (lásd ebben az értelemben a fent hivatkozott A-ügyben hozott ítélet 67. pontját).

97

A fenti megállapításokra tekintettel a negyedik előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdésre azt a választ kell adni, hogy az EK 56. és az EK 58. cikket úgy kell értelmezni, hogy azokkal nem ellentétes az olyan tagállami szabályozás, amely a belföldi illetőségű társaság által más belföldi illetőségű társaságtól kapott osztalékra társaságiadó-kedvezményt nyújt, kizárja azonban ezen adóelőnyből a harmadik országban illetőséggel rendelkező társaságoktól kapott osztalékot nevezetesen akkor, ha a hivatkozott adóelőny nyújtását az e tagállam illetékes hatóságai által kizárólag az osztalékfizető társaság illetékessége szerinti harmadik országtól kapott tájékoztatás révén ellenőrizhető feltételeknek rendelik alá.

98

Ötödik kérdésével az előterjesztő bíróság lényegében arra keres választ, hogy amennyiben a tagállam az első, a második és a harmadik kérdésben leírt intézkedéseket1993. december 31. előtt fogadta el, majd ezt követően az előzetes döntéshozatalra utaló határozatban leírtaknak megfelelően módosította őket, és az így módosított intézkedések az EK 56. cikk által tiltott korlátozást valósítanak meg, ezt a korlátozást az EK 57. cikk értelmében 1993. december 31. előtt nem létező, új korlátozásnak kell-e tekinteni?

99

E tekintetben elsősorban emlékeztetni kell arra, hogy az EK 57. cikk (1) bekezdése értelmében az EK 56. cikk rendelkezései nem érintik azoknak a nemzeti vagy közösségi jogszabályok alapján 1993. december 31-én hatályban lévő korlátozásoknak a harmadik országokra történő alkalmazását, amelyeket a harmadik országokba irányuló vagy onnan származó olyan tőkemozgás tekintetében fogadtak el, amely – az ingatlanbefektetéseket is beleértve – közvetlen befektetéssel, letelepedéssel, pénzügyi szolgáltatások nyújtásával vagy értékpapírok tőkepiacokra történő bevezetésével függ össze.

100

Tekintettel az első, a második és a harmadik kérdésre adott válaszra, az ötödik kérdésre csak az EK 56. cikkel ellentétes intézkedések vonatkozásában kell válaszolni.

101

Meg kell azonban állapítani, hogy a kérdést előterjesztő bíróság által az alapügyben alkalmazandó nemzeti jogi keretre vonatkozóan nyújtott információk alapján az ötödik kérdés – ahogyan azt a Bírósághoz benyújtott észrevételeiben a Bizottság is említette – csak a harmadik kérdéssel való kapcsolata vonatkozásában merül fel.

102

Az EK 56. cikkel a Bíróság által az első és a második kérdésre adott válasz keretében ellentétesnek ítélt nemzeti intézkedéseket illetően a kérdést előterjesztő bíróság nem ad olyan tájékoztatást, amely lehetővé tenné annak ellenőrzését, hogy az érintett intézkedéseket 1993. december 31-ét megelőzően fogadták el, és ezt követően úgy módosították, hogy az az EK 57. cikk (1) bekezdése alkalmazásának szempontjából jelentőséggel bír.

103

Az ötödik kérdésre tehát, amennyiben az első és a második kérdésre utal, nem kell válaszolni.

104

Másodsorban rátérve az ötödik kérdésre, amennyiben az a harmadik kérdésre utal, emlékeztetni kell arra, hogy a jelen végzésben az utóbbi kérdésre adott válasz keretében pontosításra került, hogy mivel az EKT-ra vonatkozó jogszabályok – bizonyos feltételek mellett – az Egyesült Királyságon kívül székhellyel rendelkező olyan leányvállalatok nyereségének adóztatására vonatkoznak, amelyekben a belföldi illetőségű társaság ellenőrző részesedéssel rendelkezik, e jogszabályokat az EK 43. és az EK 48. cikkre tekintettel kell megvizsgálni.

105

Így egyrészről a Bíróság által a harmadik kérdésre adott válasz semmilyen módon nem érinti az EK 56. cikket.

106

Másrészről még annak feltételezése esetén is, hogy az EK 43. és az EK 48. cikkel a Bíróság által a harmadik kérdésre adott válasz keretében ellentétesnek ítélt nemzeti intézkedések korlátozó hatást gyakorolnak a tőke szabad mozgására, e hatás a letelepedés szabadsága esetleges korlátozásának elkerülhetetlen következménye, és az nem indokolja az említett intézkedéseknek az EK 56. és az EK 58. cikk szempontjából történő vizsgálatát (lásd ebben az értelemben a fent hivatkozott Cadbury Schweppes és Cadbury Schweppes Overseas ügyben hozott ítélet 33. pontját; a C-452/04. sz. Fidium Finanz ügyben 2006. október 3-án hozott ítélet [EBHT 2006., I-9521. o.] 48. és 49. pontját; a fent hivatkozott Test Claimants in the Thin Cap Group Litigation ügyben hozott ítélet 34. pontját és a fent hivatkozott A és B ügyben hozott végzés 27. pontját).

107

Következésképpen az ötödik kérdésre, amennyiben a harmadik kérdésre vonatkozik, nem kell válaszolni.

108

A kérdést előterjesztő bíróság a 6–12. kérdésével, amelyeket célszerű együttesen megvizsgálni, lényegében azt kívánja megtudni, hogy abban az esetben, ha az előző kérdésekben kifejtett nemzeti intézkedések összeegyeztethetetlenek a közösségi joggal, az olyan kérelmeket, mint amilyeneket az alapügy felperesei ezen összeegyeztethetetlenség orvoslása érdekében benyújtottak, jogellenesen kirótt összegek, illetve jogellenesen megtagadott előny megtérítése, vagy ellenkezőleg, felmerült kár megtérítése iránti kérelmeknek kell-e minősíteni. Az utóbbi esetben a fenti bíróság azt kérdezi, hogy meg kell-e felelni a fent hivatkozott Brasserie du Pêcheur és Factortame egyesített ügyekben hozott ítélet 51. és 66. pontjában kimondott feltételeknek, és e tekintetben figyelembe kell-e venni, hogy a nemzeti jog szerint milyen formában kell benyújtani a kérelmeket.

109

Azon feltételek alkalmazását illetően, amelyek szerint valamely tagállam köteles megtéríteni a magánszemélyeknek a közösségi jog megsértésével okozott károkat, a kérdést előterjesztő bíróság azt kérdezi a Bíróságtól, hogy az tud-e iránymutatást adni a közösségi jog kellően súlyos megsértésével, valamint a tagállamot terhelő kötelezettség megsértése és a jogsérelmet szenvedett személyeket ért kár közötti okozati összefüggéssel szemben támasztott követelményekkel kapcsolatban.

110

A kérdést előterjesztő bíróság azt is meg kívánja tudni, hogy a visszafizetendő vagy megtérítendő veszteségek meghatározása során figyelembe kell-e venni, hogy a jogsérelmet szenvedett személyek a tőlük elvárható gondossággal jártak-e el az állítólagos veszteségek elkerülése érdekében, különösen a tekintetben, hogy nyújtottak-e be keresetet.

111

Meg kell állapítani, a Bíróság emlékeztetett arra, hogy nem az ő feladata az alapügy felperesei által a kérdést előterjesztő bírósághoz benyújtott keresetek jogi minősítése. A kérdést előterjesztő bíróság felügyelete mellett az alapügy felpereseinek kell meghatározniuk a keresetük típusát és annak jogalapját (visszatérítés vagy kártérítés iránti kérelem) (a fent hivatkozott Test Claimants in the FII Group Litigation ügyben hozott ítélet 201. pontja és a fent hivatkozott Test Claimants in the Thin Cap Group Litigation ügyben hozott ítélet 109. pontja).

112

A Bíróság szintén emlékeztetett arra, hogy a következetes ítélkezési gyakorlat szerint a valamely tagállamban a közösségi jog szabályainak megsértésével kivetett adók visszatérítéséhez való jog a Bíróság által értelmezett közösségi rendelkezések által a jogalanyok számára biztosított jogból ered, és azt kiegészíti, ezért tehát a tagállam főszabály szerint köteles a közösségi jog megsértésével kivetett adókat visszatéríteni (a fent hivatkozott Test Claimants in the FII Group Litigation ügyben hozott ítélet 202. pontja és a fent hivatkozott Test Claimants in the Thin Cap Group Litigation ügyben hozott ítélet 110. pontja).

113

A jogalap nélkül kivetett adókra vonatkozó közösségi szabályozás hiányában ugyanis az egyes tagállamok belső jogrendjének feladata, hogy kijelölje a hatáskörrel rendelkező bíróságokat, és meghatározza az azon jogok védelmének biztosítását szolgáló keresetek eljárási szabályait, amelyek a közösségi jogból erednek a jogalanyok számára, azzal hogy e szabályok egyfelől nem lehetnek kedvezőtlenebbek, mint azok, amelyek a hasonló nemzeti keresetekre vonatkoznak (egyenértékűség elve), másfelől nem tehetik gyakorlatilag lehetetlenné vagy rendkívül nehézzé a közösségi jogrend által biztosított jogok gyakorlását (hatékony érvényesülés elve) (a fent hivatkozott Test Claimants in the FII Group Litigation ügyben hozott ítélet 203. pontja és a fent hivatkozott Test Claimants in the Thin Cap Group Litigation ügyben hozott ítélet 111. pontja).

114

Ezenfelül abban az esetben, ha valamely tagállam a közösségi jog szabályainak megsértésével vetett ki adót, a jogalanyok nem csak a jogosulatlanul kivetett adó visszatérítésére, hanem az e tagállam részére fizetett vagy az általa ezen adóval közvetlen összefüggésben levont összegek visszatérítésére is jogosultak. Ez magában foglalja az abból eredő veszteségeket is, hogy az adó idő előtti követelése következtében a pénzösszeg nem állt rendelkezésre (a fent hivatkozott Test Claimants in the FII Group Litigation ügyben hozott ítélet 205. pontja és a fent hivatkozott Test Claimants in the Thin Cap Group Litigation ügyben hozott ítélet 112. pontja).

115

Azonban a Bíróság kimondta, hogy nem lehet a közösségi jog alapján az érintett tagállam részére fizetett vagy az általa ezen adóval közvetlen összefüggésben levont összegek visszatérítése iránti kereset biztosításával ellensúlyozni sem azt a kedvezményt vagy más adóelőnyt, amelyről a belföldi illetőségű társaság lemondott annak érdekében, hogy a jogosulatlanul kivetett adót teljes mértékben be tudja számítani a valamely más adó címén fizetendő összegbe, sem a vállalatcsoportba tartozó társaságok részéről azon célból felmerült kiadásokat, hogy megfeleljenek a szóban forgó nemzeti szabályozásának (a fent hivatkozott Test Claimants in the Thin Cap Group Litigation ügyben hozott ítélet 113. pontja).

116

A jelen ügy körülményei között a fentiekhez hasonló költségek az alapügy felpereseinek döntéseiből erednének, és ezért az ő tekintetükben nem képeznék az Egyesült Királyság osztalékokra és EKT-ra vonatkozó adójogszabályai alkalmazásának szükségszerű következményét (lásd ebben az értelemben a fent hivatkozott Test Claimants in the FII Group Litigation ügyben hozott ítélet 207. pontját és a fent hivatkozott Test Claimants in the Thin Cap Group Litigation ügyben hozott ítélet 113. pontját).

117

A nemzeti bíróság feladata tehát annak meghatározása, hogy a jelen végzés 114. pontjában említett költségek az érintett társaságok tekintetében olyan pénzügyi veszteségnek minősülnek-e, amely a közösségi jog érintett tagállamnak felróható megsértése következtében keletkezett (a fent hivatkozott Test Claimants in the FII Group Litigation ügyben hozott ítélet 208. pontja és a fent hivatkozott Test Claimants in the Thin Cap Group Litigation ügyben hozott ítélet 114. pontja).

118

A Bíróság szintén emlékeztetett arra, hogy anélkül, hogy egyébként kizárta volna a tagállamnak a nemzeti jog alapján esetlegesen kevésbé szigorú feltételek mellett fennálló felelősségét, három olyan feltételt állapított meg, amelyek teljesülése esetén a tagállam köteles a magánszemélyeknek a közösségi jog megsértésével okozott, e tagállamnak felróható kár megtérítésére, nevezetesen: a megsértett jogszabály arra irányul, hogy jogokat ruházzon magánszemélyekre, a jogsértés kellően súlyos, és közvetlen okozati összefüggés áll fenn a tagállamot terhelő kötelezettség megsértése és a jogsérelmet szenvedett személyek kára között (a fent hivatkozott Test Claimants in the FII Group Litigation ügyben hozott ítélet 209. pontja és a fent hivatkozott Test Claimants in the Thin Cap Group Litigation ügyben hozott ítélet 115. pontja).

119

Főszabályként a nemzeti bíróságoknak kell meghatározniuk, hogy milyen feltételek alkalmazása mellett állapítható meg a tagállamok felelőssége az általuk a magánszemélyeknek a közösségi jog megsértésével okozott károkért, összhangban a Bíróság által az említett feltételek alkalmazása tekintetében adott iránymutatásokkal (a fent hivatkozott Test Claimants in the FII Group Litigation ügyben hozott ítélet 210. pontja és a fent hivatkozott Test Claimants in the Thin Cap Group Litigation ügyben hozott ítélet 116. pontja).

120

A jelen ügyben – az alapügyben felmerült szabályozás vonatkozásában – az első feltétel az EK 43. cikket és az EK 56. cikket illetően nyilvánvalóan teljesül. E rendelkezések ugyanis arra irányulnak, hogy magánszemélyekre jogokat ruházzanak (a fent hivatkozott Test Claimants in the FII Group Litigation ügyben hozott ítélet 211. pontja és a fent hivatkozott Test Claimants in the Thin Cap Group Litigation ügyben hozott ítélet 117. pontja).

121

A második feltételt illetően a Bíróság emlékeztet arra, hogy a közösségi jog megsértése akkor kellően súlyos, ha a tagállam a jogalkotói hatalma gyakorlása során nyilvánvalóan és jelentős mértékben megsértette az e jogkörének gyakorlására meghatározott korlátokat. Másfelől, a közösségi jog egyszerű megsértése is elegendő lehet a kellően súlyos jogsértés megtörténtének megállapításához, ha a jogsértés elkövetésének idején e tagállam csupán jelentősen korlátozott mérlegelési mozgástérrel rendelkezett, vagy azzal egyáltalán nem rendelkezett (a fent hivatkozott Test Claimants in the FII Group Litigation ügyben hozott ítélet 212. pontja és a fent hivatkozott Test Claimants in the Thin Cap Group Litigation ügyben hozott ítélet 118. pontja).

122

Annak megállapítása érdekében, hogy a jogsértés kellően súlyosnak minősül-e, a nemzeti bíróságnak figyelembe kell vennie az általa tárgyalt ügyre jellemző összes körülményt. E körülmények között különösen vizsgálandó, hogy a megsértett szabály milyen mértékben egyértelmű, illetve pontos; az elkövetett mulasztás, illetve az okozott kár szándékos-e vagy gondatlan; az esetleges jogban való tévedés kimenthető-e, vagy sem; és hogy a közösségi intézmények által tanúsított magatartás hozzájárulhatott-e a közösségi joggal ellentétes nemzeti intézkedés vagy gyakorlat elfogadásához, illetve fenntartásához (a fent hivatkozott Test Claimants in the FII Group Litigation ügyben hozott ítélet 213. pontja és a fent hivatkozott Test Claimants in the Thin Cap Group Litigation ügyben hozott ítélet 119. pontja).

123

A Bíróság már korábban kimondta, hogy a közösségi jog megsértése abban az esetben mindenképpen kellően súlyos, ha az a felrótt kötelezettségszegést megállapító vagy az előzetes döntéshozatal keretében hozott olyan ítélet kihirdetése vagy a Bíróságnak e területre vonatkozó olyan következetes ítélkezési gyakorlata ellenére sem szűnt meg, amelyből a szóban forgó magatartás jogsértő jellege következik (a fent hivatkozott Test Claimants in the FII Group Litigation ügyben hozott ítélet 214. pontja és a fent hivatkozott Test Claimants in the Thin Cap Group Litigation ügyben hozott ítélet 120. pontja).

124

Annak érdekében, hogy a nemzeti bíróság a jelen ügyben megítélje, hogy kellően súlyos-e az EK 43. cikkének vagy az EK 56. cikkének az érintett tagállam általi megsértése, figyelembe kell vennie azt, hogy az olyan területen, mint a közvetlen adózás, a Szerződés által biztosított mozgási szabadságokból eredő következmények csak fokozatosan tárultak fel (a fent hivatkozott Test Claimants in the FII Group Litigation ügyben hozott ítélet 215. pontja és a fent hivatkozott Test Claimants in the Thin Cap Group Litigation ügyben hozott ítélet 121. pontja).

125

Ami a tagállamot terhelő kötelezettség megsértése és a jogsérelmet szenvedett személyeket ért kár közötti okozati összefüggés követelményére vonatkozó harmadik feltételt illeti, a kérdést előterjesztő bíróság feladata annak megítélése, hogy az állítólagos kár kellőképpen közvetlenül ered-e a közösségi jog megsértéséből ahhoz, hogy az adott államnak meg kelljen azt térítenie (a fent hivatkozott Test Claimants in the FII Group Litigation ügyben hozott ítélet 218. pontja és a fent hivatkozott Test Claimants in the Thin Cap Group Litigation ügyben hozott ítélet 122. pontja).

126

A közösségi jogból e feltételek fennállása esetén közvetlenül eredő kártérítéshez való jog sérelme nélkül ugyanis az államnak a nemzeti jog felelősségi szabályainak keretei között kell az okozott kár következményeit orvosolnia azzal, hogy a károk megtérítésére vonatkozó, a nemzeti jogszabályok által meghatározott feltételek nem lehetnek kedvezőtlenebbek, mint azok, amelyek a hasonló jellegű, nemzeti jogon alapuló igényekre vonatkoznak, valamint nem lehetnek olyanok, hogy gyakorlatilag lehetetlenné vagy rendkívül nehézzé tegyék a kártérítés megszerzését (a fent hivatkozott Test Claimants in the FII Group Litigation ügyben hozott ítélet 219. pontja és a fent hivatkozott Test Claimants in the Thin Cap Group Litigation ügyben hozott ítélet 123. pontja).

127

A Bíróság azt is kimondta, hogy a nemzeti bíróság a megtérítendő kár összegének meghatározása keretében vizsgálhatja, hogy a jogsérelmet szenvedett személyek a tőlük elvárható gondossággal jártak-e el a veszteség elkerülése vagy mértékének enyhítése érdekében, és különösen, hogy kellő időben igénybe vették-e a rendelkezésükre álló valamennyi jogorvoslati lehetőséget (a fent hivatkozott Test Claimants in the Thin Cap Group Litigation ügyben hozott ítélet 124. pontja).

128

E tekintetben a Bíróság emlékeztetett arra, hogy a C-397/98. sz. és 410/98. sz., Metallgesellschaft és társai egyesített ügyekben 2001. március 8-án hozott ítéletének (EBHT 2001., I-1727. o.) 106. pontjában a külföldi illetőségű anyavállalatok belföldi leányvállalatait a vállalatcsoport-adóztatás rendszeréből kizáró adószabályozást illetően kimondta, hogy a közösségi jog közvetlenül alkalmazandó rendelkezései által a magánszemélyekre ruházott jogok gyakorlása lehetetlenné vagy rendkívül nehézzé válna akkor, ha e személyeknek a közösségi jog megsértésére alapított visszatérítés, illetve kártérítés iránti kérelmeit kizárólag azon okból el kellene utasítani, vagy összegüket le kellene szállítani, hogy e személyek nem kértek engedélyt azon adózási rendszer igénybevételére, amelyből a nemzeti jog kizárta őket, azért hogy azután az e célra szolgáló jogorvoslati eszközök segítségével megtámadják az adóhatóság elutasító határozatát, hivatkozva a közösségi jog elsőbbségére és közvetlen hatályára (a fent hivatkozott Test Claimants in the Thin Cap Group Litigation ügyben hozott ítélet 125. pontja).

129

Szintén a Bíróság ítélkezési gyakorlatából következik, hogy lehetetlenné vagy rendkívül nehézzé válna a letelepedés szabadságára vonatkozó rendelkezések alkalmazása, ha az e rendelkezések megsértésére alapított visszatérítés vagy kártérítés iránti kérelmeket kizárólag azon okból el kellene elutasítani vagy összegüket le kellene szállítani, hogy az érintett társaságok nem kértek engedélyt azon adózási rendszer igénybevételére, amelyből a nemzeti jog – adott esetben a kettős adóztatás elkerüléséről szóló egyezmények releváns rendelkezéseivel együtt – kizárta őket (a fent hivatkozott Test Claimants in the Thin Cap Group Litigation ügyben hozott ítélet 126. pontja).

130

Ezért amennyiben bebizonyosodik, hogy a szóban forgó nemzeti szabályozás, adott esetben az adóegyezmények releváns rendelkezéseivel együtt megvalósítja a letelepedés szabadságának az EK 43. cikk által tiltott korlátozását vagy a tőke szabad mozgásának az EK 56. cikk által tiltott korlátozását, a kérdést előterjesztő bíróság feladata annak megállapítása, hogy e szabályozás alkalmazása minden esetben az alapügy felperesei által az Egyesült Királyság adóhatóságaihoz benyújtott kérelmek elutasításához vezetett-e volna (a fent hivatkozott Test Claimants in the Thin Cap Group Litigation ügyben hozott ítélet 127. pontja).

131

A fentiekre tekintettel a 6–12. kérdésre az alábbi választ kell adni:

132

Mivel ez az eljárás az alapeljárásban részt vevő felek számára a kérdést előterjesztő bíróság előtt folyamatban lévő eljárás egy szakaszát képezi, ez a bíróság dönt a költségekről. Az észrevételeknek a Bíróság elé terjesztésével kapcsolatban felmerült költségek, az említett felek költségeinek kivételével, nem téríthetők meg.

A fenti indokok alapján a Bíróság (negyedik tanács) a következőképpen határozott: