I – Bevezetés

II – Jogi háttér

A – A közösségi jog

1) Az 1408/71 rendelet

2) A Németországi Szövetségi Köztársaság és az Osztrák Köztársaság között 1966. december 22-én létrejött szociális biztonsági egyezmény

B – A német szabályozás

III – Az alapeljárás és az előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdések

1. A C-396/05. sz. ügy

2. A C-419/05. sz. ügy

3. A C-450/05. sz. ügy

IV – A Bíróság előtti eljárás

V – Jogi értékelés

A – A C-396/05. és a C-419/05. sz. ügyről

1. Bevezető megjegyzések

2. A munkavállalók szabad mozgására vonatkozó rendelkezések alkalmazandósága

Szociális biztonsági ellátásként való besorolás

i. Személyi védelmi kör

ii. Tárgyi hatály

– A különleges, nem járulékalapú ellátásoktól való elhatárolás

– A háború és annak következményei áldozatai számára nyújtott ellátásoktól való elhatárolás

– Az 1408/71 rendelet 5. cikkének megfelelően tett nyilatkozat joghatása

3. A munkavállalók szabad mozgásának lakóhellyel kapcsolatos kikötésekkel történő korlátozása

4. A munkavállalók szabad mozgása korlátozásának igazolása

a) A felek érvei

b) A főtanácsnok álláspontja

B – A C-450/05. sz. ügyről

1. Első részkérdés

a) Bevezető megjegyzések

b) Az 1408/71 rendelet alkalmazandósága

i. Személyi hatály és határon átnyúló kapcsolat

ii. Időbeli hatály

iii. Tárgyi hatály

– A felek érvei

– Jogi értékelés

c) Kivétel fennállása

i. Az 1995. évi kétoldalú egyezményben és az 1408/71 rendelet III. mellékletében foglalt átmeneti rendelkezésekről

ii. A munkavállalók szabad mozgásának korlátozása

– Szociális előny elvesztése

– A munkavállalók szabad mozgásának megsértése

2. A második részkérdés

VI – Végkövetkeztetések

1.

A jelen egyesített ügyek alapjául a Sozialgericht Berlin (C-396/05. sz. és C-419/05. sz. ügy) és a Landessozialgericht Berlin-Brandenburg (C-450/05. sz. ügy) által előterjesztett három előzetes döntéshozatal iránti kérelem szolgál, amelyek keretében a kérdéseket előterjesztő bíróságok az Európai Közösségek Bíróságától az EK 234. cikk első bekezdése alapján a szociális biztonsági rendszereknek a Közösségen belül mozgó munkavállalókra és családtagjaikra történő alkalmazásáról szóló, 1971. június 14-i 1408/71/EGK tanácsi rendelet ( 2 ) (a továbbiakban: 1408/71 rendelet) III. és VI. mellékletében szereplő egyes rendelkezések értelmezését és magasabb rendű közösségi joggal való összeegyeztethetőségének felülvizsgálatát kérik.

2.

Az 1408/71 rendelet III. és VI. mellékletében foglalt, a jelen jogvita tárgyát képező rendelkezések arra irányulnak, hogy megengedjék a Németországi Szövetségi Köztársaság számára nemzetközi jogi megállapodások kötését az Osztrák Köztársasággal, illetve a német származású, kitelepített és áttelepített személyek öregségi nyugdíja területén elfogadott nemzeti jogalkotásának hatályban tartását, amelyeket így az 1408/71 rendelet rendelkezései, mindenekelőtt az ellátások exportálhatóságára vonatkozó 10. cikk nem érintenek. Törvényi kialakításuk egyes eltéréseitől eltekintve e szabályozások lényegében úgy rendelkeznek, hogy a jogosultaknak ezen ellátások csökkentésével vagy akár elvesztésével kell számolniuk, ha lakóhelyüket a Németországi Szövetségi Köztársaság területén kívülre helyezik át.

3.

Az alapeljárások felpereseit, akik a vonatkozó német jogszabályok alapján német származású, lakóhelyüket elhagyni kényszerült (kitelepített) személyeknek minősülnek, az Európai Unió más tagállamaiban való letelepedésükre vonatkozó döntésük alapján e szabályozások személyesen érintik. A felperesek azt az álláspontot képviselik, hogy az 1408/71 rendelet III. és VI. mellékletében található kivételek sértik az EK 18., EK 38. és EK 42. cikkben biztosított szabad mozgáshoz való jogot, és különösen az EK 42. cikkében rögzített, az ellátások exportálhatóságának elvét, és így magasabb rendű közösségi joggal való összeegyeztethetetlenségük miatt semmisek.

4.

Az 1408/71 rendelet 4. cikke a következőképpen rendelkezik:

„(1)   E rendelet alkalmazandó a következő szociális biztonsági ágakat érintő valamennyi jogszabályra:

[…];

[…]

(2)   E rendelet alkalmazandó valamennyi, akár járulékfizetésen alapuló, akár nem járulékfizetésen alapuló általános és különleges szociális biztonsági rendszerre, valamint a munkáltatóknak vagy hajótulajdonosoknak az (1) bekezdésben említett ellátások nyújtásával kapcsolatos felelősségét érintő biztosítási rendszerekre.

[…]

(4)   E rendelet nem alkalmazható a szociális és egészségügyi támogatásokra, a háború és annak következményei áldozatai számára nyújtott ellátások rendszerére, illetve a köztisztviselőkre és köztisztviselőnek minősülő személyekre vonatkozó különleges rendszerekre.”

5.

Az 1408/71 rendelet 6. cikke értelmében:

„A 7. és 8. cikk, valamint a 46. cikk (4) bekezdésének rendelkezéseire is figyelemmel e rendelet személyi hatálya és alkalmazási köre vonatkozásában felváltja azokat a szociális biztonsági egyezményeket, amelyek:

6.

A hivatkozott rendeletnek a rendelet által nem érintett nemzetközi rendelkezésekről szóló 7. cikke a (2) bekezdés c) pontjában megjelöli az alábbiakat:

„a II. mellékletben felsorolt szociális biztonsági egyezmények rendelkezései”.

7.

Az 1408/71 rendelet III. mellékletének A.. és B. része egyezmények hatályban maradó vagy továbbra is alkalmazandó rendelkezéseit sorolja fel, és „Németország–Ausztria” című 35. pontjának e) alpontjában a következőképpen rendelkezik:

„Az [1966. december 22-én létrejött szociális biztonsági] egyezmény 4. cikkének (1) bekezdése a német jogszabályok tekintetében, amely szerint a Németországi Szövetségi Köztársaság területén kívül bekövetkező balesetek (és foglalkozási megbetegedések), valamint a fenti területen kívül szerzett időszakok nem indokolják ellátások folyósítását vagy csak meghatározott feltételek megléte esetén indokolják azt, ha a jogosultak a Németországi Szövetségi Köztársaság területén kívül laknak, azokban az esetekben, amikor:

ez vonatkozik azokra az időszakokra is, amelyek alatt a kezdeti nyugdíj helyett egy másik nyugdíjat – beleértve a túlélő hozzátartozói nyugdíjat – vettek fel, ha a folyósítási időszakok megszakítás nélkül követik egymást.”

8.

Az 1408/71 rendelet 10. cikke (1) bekezdésének első albekezdése értelmében:

„A rendelet eltérő rendelkezéseinek hiányában az egy vagy több tagállam jogszabályai szerint megszerzett rokkantsági, öregségi vagy túlélő hozzátartozókat megillető pénzbeli ellátás, munkahelyi balesetek vagy foglalkozási megbetegedések esetén fizetett nyugdíj és haláleseti juttatás nem csökkenthető, nem módosítható, nem függeszthető fel, nem vonható vissza vagy foglalható le azzal az indoklással, hogy a jogosult egy másik tagállam területén rendelkezik lakóhellyel, mint amely tagállam területén a fizetésre kötelezett intézmény található.”

9.

A hivatkozott rendelet 89. cikke a következőképpen rendelkezik:

„Az egyes tagállamok jogszabályainak végrehajtásához szükséges különös szabályokat a VI. melléklet tartalmazza.”

10.

Az 1408/71 rendelet VI. melléklete „Németország” című C. részének 1. pontja a következőképpen rendelkezik:

„A rendelet 10. cikkének rendelkezései nem érintik azokat a rendelkezéseket, amelyek szerint a Németországi Szövetségi Köztársaság területén kívül bekövetkezett munkahelyi balesetek (és foglakozási megbetegedések), valamint az e területen kívül szerzett biztosítási idő nem vagy csak meghatározott feltételekkel ad alapot ellátások fizetésére, ha az érintett személyek a Németországi Szövetségi Köztársaság területén kívül rendelkeznek lakóhellyel.”

11.

A Németországi Szövetségi Köztársaság és az Osztrák Köztársaság között létrejött szociális biztonsági egyezmény 4. cikke (1) bekezdésének első mondata így rendelkezik:

„Amennyiben a jelen egyezmény másként nem rendelkezik, az egyezmény valamely Szerződő Államának azon jogszabályi rendelkezései, amelyek szerint az ellátásra jogosultság, az ellátások nyújtása, illetve pénzbeli juttatások nyújtása nem alkalmazandó az egyezmény másik Szerződő Államának területén lakóhellyel rendelkező, a 3. cikkben meghatározott személyekre.”

12.

A Sozialgesetzbuch (a szociális biztonságról szóló német törvénykönyv) „Törvényes nyugdíjbiztosítás” című VI. könyvének (a továbbiakban: SGB VI.) 110. §-a így rendelkezik:

„(1)   Azon jogosultak, akik csak átmeneti jelleggel tartózkodnak külföldön, erre az időszakra vonatkozóan úgy részesülnek ellátásban, mint azok a jogosultak, akiknek szokásos lakóhelye belföldön található.

(2)   Azon jogosultak, akiknek szokásos lakóhelye külföldön található, akkor részesülnek ezen ellátásokból, ha a jogosultaknak a külföldön nyújtott ellátásokra vonatkozó alábbi előírások eltérően nem rendelkeznek.

(3)   A jelen fejezet előírásai csupán akkor alkalmazandók, ha az államok feletti vagy államok közötti jogi szabályozások eltérően nem rendelkeznek.”

13.

Az SGB VI. 113. §-a értelmében:

„(1)   A jogosultak személyes nyugdíjpontjait

[…]

alapján kell meghatározni.

[…]

A szövetségi területen teljesített járulékfizetési időszakokon azon járulékfizetési időszakokat kell érteni, amelyek az 1945. május 8-át követően hatályos szövetségi jogszabályok értelmében kerültek befizetésre, valamint az V. címben az ezen időszakokkal azonos besorolású járulékfizetési időszakokat.

(2)   Az árvaellátásban részesülőket érintő személyes kiegészítő nyugdíjpontokat kizárólag a szövetségi területen szerzett járulékfizetési időszakok alapján kell meghatározni.

(3)   Azon jogosultak személyes nyugdíjpontjait, akik nem állampolgárai az 1408/71/EGK rendelet hatálya alá tartozó egyetlen államnak sem, 70%-os mértékben kell figyelembe venni.”

14.

Az SGB VI. 271. §-a megállapítja:

„A szövetségi területen szerzett járulékfizetési időszakok azon időszakokat is magukban foglalják, amelyek tekintetében az 1945. május 9-ét megelőzően hatályban lévő birodalmi biztosítási jogszabályok alkalmazásával:

A szövetségi területen teljesített gyermeknevelési időszakok (Kindererziehungszeiten) járulékfizetési időszakoknak minősülnek, amennyiben a gyermeknevelésre a Németországi Szövetségi Köztársaság területén került sor.”

15.

Az SGB VI. 272. §-a kimondja:

„(1)   Az 1408/71/EGK rendelet hatálya alá tartozó államok állampolgárságával rendelkező, 1950. május 19-ét megelőzően született és szokásos tartózkodási helyüket 1990. május 19-ét megelőzően külföldre áttevő jogosultak személyes nyugdíjpontjait ezenfelül az alábbiak alapján kell meghatározni:

(2)   Az FRG értelmében vett járulékfizetési időszakoknak megfelelő nyugdíjpontok – amelyeket a (kelet[-németország]I nyugdíjpontok alapján az (1) bekezdés értelmében is figyelembe kell venni – (kelet[-németország]I nyugdíjpontoknak tekintendők.

(3)   Az (1) bekezdés értelmében a birodalmi területen szerzett járulékfizetési időszakoknak megfelelő jogosulti nyugdíjpontok is olyan nyugdíjpontoknak tekintendők, mint amelyeket a szövetségi területen teljesített járulékfizetési időszakoknak megfelelő nyugdíjpontok mennyiségének erejéig figyelembe kell venni. A kiegészítő támogatásnak megfelelő nyugdíjpontok számításakor – a nyugdíj-közteherviselésből származó levonására, valamint az árvaellátás kiegészítésére tekintettel – a birodalmi területen szerzett járulékfizetési időszakokat úgy kell figyelembe venni, mintha az FRG értelmében vett járulékfizetési időszakokról lenne szó.”

16.

Az FRG 14. §-a értelmében:

„Amennyiben az alábbi rendelkezések másképp nem rendelkeznek, a jelen szakasz értelmében vett kedvezményezettek jogai és kötelezettségei a Németországi Szövetségi Köztársaságban hatályos általános rendelkezéseken alapulnak.”

17.

Az alapeljárás felperese, az 1923. január 30-án Eulauban (Jilové), a Szudéta-vidéken (akkori Csehszlovákia, jelenleg Cseh Köztársaság) született német állampolgárságú Doris Habelt 1939 januárjától 1946 májusáig Eulauban dolgozott. 1939 januárja és 1945 áprilisa között a német nyugdíjbiztosításhoz, nevezetesen a Reichsversicherungsanstalt für Angestelltének (a német birodalmi alkalmazottak öregségi biztosításáért felelős hivatal, a továbbiakban: RfA) fizetett kötelező járulékot, amely a Szudéta-vidéknek a Német Birodalomhoz történt csatolását követően a hatáskörrel rendelkező biztosítási szervezet volt. 1945. május 5-étől1946. május 13-áig D. Habelt az akkori csehszlovák kötelező szociális biztosítási rendszer tagja volt. Kitelepítését követően a felperes a mai Németországi Szövetségi Köztársaság területén élt.

18.

1988. február 1-je óta D. Habeltnek az alapeljárás alperese folyósít nyugdíjat. Ez a nyugdíj – a gyermeknevelési és önkéntes járulékfizetési időszakokon túlmenően – az érintett által a mai Cseh Köztársaság területén 1939 januárja és 1945. április 30-a között végzett kereső tevékenység címén fizetett kötelező szociális járulékokon, valamint az FRG értelmében az akkori Csehszlovákiában a kötelező járulékfizetéssel járó tevékenység címén 1945. május 5-e és 1946. május 13-a között külföldön teljesített járulékfizetési időszakokon alapult.

19.

Miután D. Habelt 2001. augusztus 1-jén Belgiumba költözött, az alapeljárás alperese újraszámította a felperes nyugdíját, és 2001. december 1-jétől havi 204,50 DEM (vagyis 104,56 euró) összegű havi nyugdíj folyósításáról döntött. Ezzel az addigi nyugdíj összege havi 438,05 DEM-mel (223,96 euróval) csökkent.

20.

A társadalombiztosítási intézmény szerint azon kedvezményezettnek a törvényes öregségi biztosítás címén folyósított nyugdíja esetén, akinek a szokásos lakóhelye külföldön található, a kifizetésre vonatkozó különös rendelkezéseket – itt: az SGB VI. 113. §-át – kell figyelembe venni. E rendelkezés értelmében a biztosítás hatálya alá tartozó személyek személyes nyugdíjpontjait a Németország területén teljesített járulékfizetési időszakoknak megfelelő nyugdíjpontokra kell átváltani. Ezek azon járulékfizetési időszakok, amelyeket az 1945 utáni német jogszabályok értelmében fizettek, valamint az ezekkel az SGB VI. V. fejezetében megegyezően besorolt járulékfizetési időszakok. Az alapeljárás alperese szerint ezért a felperes által 1939 januárja és 1945 áprilisa között a Szudéta-vidéken történt munkavégzéssel teljesített járulékfizetési időszak során nem az 1945 utáni német jogszabályok alapján történt a járulékfizetés.

21.

Az SGB VI. 271. §-a rendelkezik arról, hogy mely 1945. május 9-e előtt fizetett járulékok tekintendők az SGB VI. 113. §-a (1) bekezdésének 1. pontja értelmében a Németországi Szövetségi Köztársaság területén szerzett járulékfizetési időszakoknak. Ennek megfelelően a Németország területén szerzett járulékfizetési időszakok olyan időszakok is egyben, amelyek tekintetében az 1945. május 9-ét megelőzően hatályos öregségi biztosításra vonatkozó német birodalmi törvények értelmében a munkavállalóként vagy önálló vállalkozóként Németországban végzett tevékenység után kötelező járulékot kellett fizetni. „Németországon” viszont nem az öregségi biztosításra vonatkozó német birodalmi törvények területi hatálya alá tartozó területet kell érteni, hanem csupán a mai Németországi Szövetségi Köztársaság területét. Következésképpen az öregségi biztosításra vonatkozó német birodalmi törvények értelmében azok a járulékok, amelyeket olyan területen fizetettek munkavállalóként vagy önálló vállalkozóként, amely az akkori Német Birodalom területéhez tartozott, ám nem képezi a Németországi Szövetségi Köztársaság jelenlegi területének részét, nem tekinthetők Németország területén befizetett járulékoknak. A D. Habelt által 1939 januárja és 1945 áprilisa között a Német Birodalom jogszabályai alapján fizetett járulékok – az SGB VI. 271. §-ának alkalmazásával – nem Németország területén szerzett járulékfizetési időszakok, mivel a Szudéta-vidék nem tartozik a Németországi Szövetségi Köztársaság jelenlegi területéhez.

22.

A Cseh Köztársaság Európai Unióhoz való csatlakozása semmit sem változtat a szóban forgó helyzeten. Az 1408/71 rendelet VI. melléklete Németország [című] D. (korábban C.) részének 1. pontja értelmében sem a Német Birodalom területén teljesített járulékfizetési időszakokkal szerzett nyugdíjpontok nem adnak alapot valamely tagállamban ellátások fizetésére, sem az FRG alkalmazásával teljesített időszakok tekintetében szerzett nyugdíjpontok.

23.

D. Habelt 2002. március 23-án eljárást indított a kérdést előterjesztő bíróság előtt. Az előzetes döntéshozatali kérdést előterjesztő bíróság úgy véli, hogy az alapeljárás tényállása az 1408/71 rendelet személyi, tárgyi és időbeli hatálya alá esik. Mivel a kérdést előterjesztő bíróság a nyugdíjellátások exportálhatósága elvének a megjelölt rendelet VI. melléklete D. részének 1. pontja általi, vitás korlátozását egyáltalán nem találta indokoltnak, úgy határozott, hogy az eljárást felfüggeszti, és a következő kérdést terjeszti a Bíróság elé előzetes döntéshozatalra:

„Az 1408/71 tanácsi rendelet VI. melléklete »Németország« [című] D. (korábban C.) része 1. pontjának rendelkezése összeegyeztethető-e a magasabb rendű európai joggal, különösen a szabad mozgás elvével – jelen esetben az EK 42. cikkben előírt, a juttatások exportálhatóságának elvével – amennyiben kizárja a Német Birodalom területén teljesített járulékfizetési időszak után járó nyugdíj fizetését is?”

24.

Az alapeljárás felperese, az 1923. január 2-án a pomerániai Pniewoban (Lengyelország) született német állampolgárságú Martha Möser 1946-ban megszökött az orosz megszállási övezetből, és a Németországi Szövetségi Köztársaság jelenlegi területén telepedett le. Az alapeljárás alperese 1988. február 1-je óta folyósítja részére az öregségi nyugdíjat, amelynek számítása az érintett által az 1937. április 1-je és 1945. február 1-je között Pomerániában, az 1937-es határok alapján a Német Birodalom területén (jelenleg Lengyelország) munkavállalóként teljesített kötelező járulékfizetésen alapult.

25.

Miután M. Möser 2001. július 1-jén Spanyolországba költözött, az alapeljárás alperese 2001. szeptember 1-jei hatállyal újraszámította a nyugdíját. A havi 143,15 euróval csökkentett nyugdíjösszeget a fenti hatóság azzal a ténnyel indokolta, hogy mivel a felperes külföldön lakik, a jelenlegi szövetségi területen kívül teljesített járulékfizetési időszakok nem vehetők figyelembe. 2004. június 1-je óta M. Möser az Egyesült Királyságban lakik.

26.

Miután M. Möser több ízben is megkísérelt panaszaira határozatban választ kapni, 2002. május 17-én mulasztás megállapítása iránti keresetet nyújtott be a kérdést előterjesztő bírósághoz. Az alapeljárás alperese 2003. július 14-i határozatával elutasította M. Möser panaszát.

27.

M. Möser 2003. augusztus 9-én a hivatkozott határozat megsemmisítését kérte a kérdést előterjesztő bíróságtól. Ez a bíróság a C-396/05. sz. ügyben kifejtett megfontolásokkal megegyező indokok alapján – miután megállapította, hogy a felperes a lengyel nyugdíjbiztosítási rendszer alapján sem volt jogosult nyugdíjra – úgy határozott, hogy az eljárást felfüggeszti, és a C-396/05. sz. ügyben feltett kérdéssel megegyező tartalmú kérdést terjesztett a Bíróság elé előzetes döntéshozatalra.

28.

Peter Wachter, az alapeljárás felperese, 1936-ban született Romániában. Osztrák állampolgár, és a lakóhelyüket elhagyni kényszerült személyekről és menekültekről szóló német törvény (Gesetz über die Angelegenheiten der Vertriebenen und Flüchtlinge, a továbbiakban: BVFG) értelmében lakóhelyét elhagyni kényszerült (kitelepített) személynek minősül. P. Wachter 1970-ben hagyta el Romániát, Ausztriában telepedett le, és azóta ott is lakik. A Bundesversicherungsanstalt 1995 novemberében az FRG alkalmazásával a P. Wachter által 1953 szeptembere és 1970 októbere között Romániában szerzett szolgálati időt és járulékfizetési időszakokat kötelező járulékfizetési időszakokként ismerte el.

29.

1999 júniusában P. Wachter 1999. augusztus 1-jei hatállyal kérelmezte 63. életévének betöltése alapján öregségi nyugdíj folyósítását. E kérelmét az alapeljárás alperese elutasította, mivel valamely külföldi szervezet keretében teljesített járulékfizetési időszakok – amelyek az érintettnek az FRG-ben előírt feltételek szerint keletkeztetnek jogot nyugdíjra – nem jogosítanak fel a külföldre történő nyugdíjfolyósításra. A Németország és Ausztria közötti társadalombiztosítási egyezmény helyébe lépett közösségi rendeletek sem rendelkeztek ettől eltérően.

30.

Az e határozattal szemben a Sozialgericht Berlinhez benyújtott kereset elutasítását követően a felperes fellebbezése alátámasztásaképpen arra hivatkozik, hogy az 1966. évi, Németország és Ausztria közötti kétoldalú társadalombiztosítási egyezmény értelmében Ausztriában élő osztrák állampolgárként 1993. december 31-éig a Németországban élő német állampolgárokéval megegyező jogi státusszal rendelkezett. Mivel ezt az egyezményt az 1408/71 rendelet 1994. január 1-jétől hatályon kívül helyezte, az egyezmény által szabályozott területi egyenlőség elve csupán korlátozásokkal volt alkalmazandó (az 1408/71 rendelet III. melléklete„Németország–Ausztria” [című] A. része 35. pontjának e) alpontja és B. része 35. pontjának e) alpontja, valamint VI. melléklete „Németország” [című] C. részének 1. pontja), amelynek következtében a személyek szabad mozgásának elve megsértésével kedvezőtlenebb helyzetbe került.

31.

A kérdést előterjesztő bíróság megjegyzi, hogy az 1966. évi, Németország és Ausztria közötti kétoldalú társadalombiztosítási egyezmény 4. cikke (1) bekezdésének első mondata az FRG értelmében járulékfizetési időszaknak minősülő időszakokra alapozott nyugdíjak külföldre történő folyósításához való jogról rendelkezett. Ezzel a területi egyenlőség korlátozás nélküli alkalmazásáról rendelkezett, mivel a fent hivatkozott egyezmény nem alkalmazta az ilyen esetben járó nyugdíjak külföldre való folyósítását megakadályozó német jogszabályi rendelkezéseket (az SGB VI. 110. §-ának (2) bekezdése, 113. §-ának (1) bekezdése, valamint 272. §-a). A kérdést előterjesztő bíróságnak kétségei vannak a tekintetben, hogy az összes kétoldalú egyezmény főszabály szerinti felváltása az 1408/71 rendelet Osztrák Köztársaság tekintetében 1994. január 1-jétől történő hatálybalépése következtében összeegyeztethető-e a személyek EK 39. és EK 42. cikkben biztosított szabad mozgásával.

32.

Az 1408/71 rendelet 10. cikke valóban tartalmazza a területi egyenlőséget. Ám ezt az elvet a VI. melléklete „Németország” [című] C. (jelenleg: D.) része 1. pontjának rendelkezései – amelyek azokra a járulékfizetési időszakokra vonatkoznak, amelyeket az érintettek német birodalmi területen szereztek, illetve amelyeket az FRG értelmében teljesítettek – újfent korlátozzák. Ez alól – pontosabban az 1966. évi német–osztrák egyezmény 4. cikke (1) bekezdésének első mondatával kapcsolatosan – azonban létezik egy kivétel: az 1408/71 rendelet III. mellékletének A., illetve B. része a szociális biztonsági egyezményeknek a rendelet 6. cikkétől függetlenül továbbra is alkalmazandó rendelkezéseit jelöli meg (A. rész), illetve az egyezmények továbbra is alkalmazandó azon rendelkezéseit, amelyek nem alkalmazhatók a rendelet hatálya alá tartozó valamennyi személyre (B. rész). Mindazonáltal a felperes nem felel meg azoknak a feltételeknek, amelyek értelmében a megjelölt egyezményre hivatkozhatna.

33.

Ezért e rendelkezések – legalábbis az alapeljárásban fennálló tényállás esetében – ellentétesek lehetnek a személyek szabad mozgásának elvével (EK 18., EK 39. és EK 42. cikk), és különösen az EK 42. cikkben meghatározott, a juttatások exportálhatósága elvével, mivel e rendelkezések a felperes esetében azt eredményezik, hogy a neki járó öregségi nyugdíjat – mivel az kizárólag az FRG értelmében teljesített járulékfizetési időszakokon alapul – más tagállamba nem folyósítják.

34.

E körülmények között a kérdést előterjesztő bíróság úgy határozott, hogy az eljárást felfüggeszti, és a következő kérdést terjeszti a Bíróság elé:

„Összeegyeztethető-e az 1408/71 rendelet III. melléklete »Németország–Ausztria« [című] A. része 35. pontjának e) alpontja és a »Németország–Ausztria« [című] B. része 35. pontjának e) alpontja, valamint az 1408/71 rendelet VI. C. mellékletének »Németország« [című] 1. pontja a jogszabályi hierarchiában magasabban álló európai joggal, különösen az EK 39. cikkben előírt munkavállalók szabad mozgásával, amely az EK 42. cikkel összefüggésben értelmezendő?”

35.

2006. február 2-án előterjesztett levelében a kérdést előterjesztő bíróság a következőképpen pontosította az előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdést:

36.

A Bíróság elnöke 2005. december 6-i végzésével a C-396/05. és C-419/05. sz. ügyeket, 2006. január 27-i végzésével pedig a C-450/05. sz. ügyet a C-396/05. és C-419/05. sz. ügyekkel egyesítette.

37.

A C-419/05. sz. ügyben az alapeljárás felperese, az alapeljárások alperese, a német és az olasz kormány, valamint a Bizottság a Bíróság alapszabályának 23. cikkében foglalt határidőn belül írásbeli észrevételt nyújtott be.

38.

A 2007. március 6-i tárgyaláson a C-419/05. sz. ügyben az alapeljárás felperese, az alapeljárások alperese, valamint a német kormány és a Bizottság képviselői szóbeli észrevételeket terjesztettek elő.

39.

A Sozialgericht Berlin két előzetes döntéshozatalra utaló határozatában azonosan megfogalmazott kérdéseivel azt szeretné megtudni a Bíróságtól, hogy az 1408/71 rendelet VI. melléklete „Németország” című D. része l. pontjának rendelkezése összeegyeztethető-e a magasabb rendű közösségi joggal.

40.

Mint azt a fentiekben bemutattuk, a közösségi jog e másodlagos jogi rendelkezése arra irányul, hogy a Németországi Szövetségi Köztársaságnak megengedje olyan nemzeti jogszabályok fenntartását az SGB VI.-ban, amelyekből a BVFG 1. §-a értelmében lakóhelyét elhagyni kényszerült személyként elismert, a volt Német Birodalom kelet-európai, a mai Németországi Szövetségi Köztársaság területének részét nem képező területeinek német származású lakói öregségi nyugdíj folyósítására való jogosultságot vezethetnek le. E másodlagos jogi rendelkezés az előzetes döntéshozatali eljárás résztvevőinek egybehangzó véleménye szerint ezen túlmenően kiterjed az SGB VI.-ban található azon szabályokra is, amelyek szerint az e törvény rendelkezéseinek megfelelően létrejött nyugdíjjogosultságok nem folyósíthatók külföldre. Az 1408/71 rendelet VI. melléklete „Németország” című D. részének l. pontját így jogilag olyan rendelkezésnek kell tekinteni, amely egy pontosan körülhatárolt szabályozási anyagot kivon e rendelet alkalmazási köréből, és azt a Németországi Szövetségi Köztársaság szabályozási hatásköre számára tartja fenn.

41.

Ezáltal különösen az 1408/71 rendelet 10. cikkének (1) bekezdésében előírt, a lakóhellyel kapcsolatos kikötések eltörlése válik alkalmazhatatlanná, ( 3 ) amely többek között tiltja a tagállamok számára egy tagállam jogszabályai szerint megszerzett öregségi pénzbeli ellátás csökkentését vagy visszavonását azzal az indokolással, hogy a jogosult egy másik tagállam területén rendelkezik lakóhellyel, mint amely tagállam területén a fizetésre kötelezett intézmény található. ( 4 )

42.

Az szociális biztonsági ellátások exportálhatósága azonban semmiképp sem olyan elvet jelent, amely kizárólag másodlagos jogi szinten lenne rögzítve. A 10. cikk (1) bekezdése sokkal inkább az EK 42. cikk b) pontjában foglalt összehangolási feladatot valósítja meg, amelynek értelmében biztosítani kell azon juttatások kifizetését a más tagállamok területén lakó jogosultak számára, amelyekre egy vagy több tagállam szociális biztonsági rendszere alapján jogosultságot szereztek. A szociális biztonsági pénzbeli ellátások exportálása elvének – amint az az elv EK 42. cikk b) pontjában található elsődleges jogi jogalapjából kiderül – célja így az ellentétes tagállami szabályozások alkalmazásának megtiltásával a más tagállamba való áttelepüléssel fenyegető, a pénzbeli ellátásokra való jogosultság elvesztésével járó joghátrány kizárása, és ezzel a munkavállalók számára a közösségi jogi szabad mozgás megvalósításának lehetővé tétele. ( 5 )

43.

Tekintettel a munkavállalók szabad mozgásának megvalósítása során az EK 42. cikk b) pontjának jelentőségére, egyet kell érteni a Bizottsággal azon értékelésében, hogy a Sozialgericht Berlin előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdése általában a VI. melléklet „Németország” című D. része 1. pontjának a munkavállalók szabad mozgására vonatkozó elsődleges jogi rendelkezésekkel való összeegyeztethetőségére irányul, ideértve az EK 42. és EK 39. cikket, még ha az ellátások exportálhatóságának elve véleményem szerint központi szerepet is játszik az előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdés megválaszolása során.

44.

Az EK 42. cikk b) pontján alapuló, a szociális biztonsági ellátások exportálhatóságának elvét a közösségi jogalkotó az 1408/71 rendelettel annak alkalmazási körét illetően oly módon pontosította és korlátozta, hogy a szociális biztonsági rendszerek nem minden ellátásának hordozhatósága kötelező, és nem is minden ellátás alkalmas erre, hanem csak azok a csoportok, amelyek a 10. cikk (1) bekezdésében és az 1408/71 rendelet 4. cikke (1) bekezdésének központi rendelkezésében felsorolásra kerültek. ( 6 ) A 4. cikk (1) bekezdésének c) pontja alapján az öregségi ellátásokra kiterjed a rendelet alkalmazási köre. A különleges, nem járulékalapú ellátások tekintetében az ellátások exportálhatósága követelményének korlátozása következik a 4. cikk (2a) bekezdéséből. Ezzel szemben a 4. cikk (4) bekezdése értelmében a rendelet kifejezetten nem alkalmazható a háború és annak következményei áldozatai számára nyújtott ellátások rendszerére.

45.

A felperesekre annyiban kiterjed a rendelet személyi védelmi köre, amennyiben az alapeljárásokban a Sozialgericht Berlin előtt nyugdíjjogosultságot érvényesítenek az alperessel szemben. Az 1408/71 rendelet 2. cikkének (1) bekezdése szerint a védett személyi körhöz nem csak a szűkebb értelemben vett munkavállalók tartoznak, hanem a nyugdíjasok is, azaz volt munkavállalók, feltéve, hogy valamely törvényes társadalombiztosítási rendszer kiterjed rájuk. ( 7 ) E feltétel itt teljesül, mivel a felperesek esetében nyugdíjas korú volt munkavállalókról van szó, akiknek a német társadalombiztosítási rendszerhez való tartozását az eljárás egyik résztvevője sem vitatja. Ezzel szemben a jelen jogvita tárgyát képező pénzbeli ellátásoknak a 4. cikk (1) bekezdésének ellátási katalógusába történő konkrét besorolása kérdéseket vet fel.

46.

A 4. cikk (1) bekezdése a szociális biztonsági ellátások meghatározott csoportjainak felsorolására korlátozódik, míg a jogszabályi meghatározástól teljesen eltekint. Az ítélkezési gyakorlat pontosabban meghatározta e csoportokat, és ezzel összefüggésben hangsúlyozta, hogy ezeket nem a nemzeti jog megfelelő feltételeinek alapulvételével kell értelmezni, hanem sokkal inkább közösségi jogi szempontból kell meghatározni. Ennek alapján egy ellátásnak a szociális biztonság területére történő besorolását a tagállam társadalombiztosítási rendszeréhez való közvetlen viszonyától kell függővé tenni, amelyet nyújtása célkitűzéseinek és feltételeinek megfelelően kell elbírálni. ( 8 ) Más szóval, egy tagállami pénzbeli ellátásnak az 1408/71 rendelet 4. cikkének (1) bekezdése értelmében vett szociális biztonsági ellátáskénti minősítése során főleg az adott ellátás célja és kiszámításának alapja a döntő. ( 9 )

47.

A német kormány és az alapeljárások alperese azt az álláspontot képviseli, hogy a vitás nyugdíjakat a háború áldozatai számára nyújtott ellátások rendszereként kell besorolni, amelyek nem tartoznak az 1408/71 rendelet alkalmazási körébe. Ehhez először is a Fossi-ügyben ( 10 ) és a Tinelli-ügyben ( 11 ) hozott ítéletekre hivatkoznak, amelyekben a Bíróság megállapította, hogy a baleseti járadék és a rokkantsági nyugdíj, amely 1945 előtt a Németországi Szövetségi Köztársaság területén kívül teljesített biztosítási időszakokon alapul, nem minősül a szociális biztonsági ágazathoz tartozó juttatásnak. Ezt a következtetést a Bíróság az alábbi megfontolásokra alapította: először is, az akkoriban hatáskörrel rendelkező biztosítási intézmények már megszűntek, másodszor, a német jogszabály csupán bizonyos, a nemzeti szocialista rendszerrel, valamint a második világháborúval kapcsolatos eseményekből eredő helyzeteken enyhített, és harmadszor, az ellátások saját állampolgároknak történő folyósítása a hatáskörrel rendelkező hatóságok mérlegelési jogkörébe tartozott, amennyiben e személyek lakóhelye külföldön volt.

48.

A német kormány és az alperes véleménye szerint az SGB VI.-ban foglalt nemzeti jogszabályok célja olyan helyzetek enyhítése, amelyek abból a tényből adódnak, hogy a szociális biztonsági szervezetek a területmódosítások és a lakosság második világháború során, illetve azt követően történt mozgását követően feloszlottak, és a jogosultságokat már nem lehet érvényesíteni. A Reichsversicherungsanstalt für Angestellte működését a Német Birodalom megszűnése után felfüggesztették, 1953-ban pedig az intézményt megszüntették. E korábbi német biztosítási intézménnyel szembeni jogokat ezért ma már nem lehet érvényesíteni.

49.

Ezzel szemben mind a Bizottság, mind az olasz kormány, valamint a C-419/05. sz. ügy felperese és a kérdést előterjesztő bíróság azt az álláspontot képviseli, hogy a vitás nyugdíjkifizetések esetében nem a 4. cikk (2a) bekezdése értelmében vett különleges, nem járulékalapú ellátásról, és nem is az 1408/71 rendelet 4. cikke (4) bekezdésének értelmében vett, a háború áldozatai számára nyújtott ellátásokról van szó, hanem olyan ellátásokról, amelyeket a 4. cikk (1) bekezdésének c), illetve d) pontja értelmében vett, az öregségi ellátások, illetve túlélő hozzátartozók számára nyújtott ellátások csoportjába, és így a szociális biztonsági ágazathoz kell sorolni.

50.

Véleményem szerint e második felfogást kell elfogadni. A vitás, az SGB VI.-on alapuló nyugdíjkifizetések esetében nem az 1408/71 rendelet 4. cikke (2a) bekezdésének értelmében vett különleges, nem járulékalapú ellátásról, és nem is a 4. cikk (4) bekezdésének értelmében vett, a háború áldozatai számára nyújtott ellátásokról van szó.

51.

Az ítélkezési gyakorlat szerint a 4. cikk (2a) bekezdése értelmében vett különleges ellátást annak célja határozza meg. Társadalombiztosítási ellátást kell kiváltania vagy kiegészítenie, valamint gazdasági és társadalmi indokok által igazolt és objektív kritériumokat rögzítő szabályozás által meghatározott szociális támogatás jellegét kell mutatnia. ( 12 ) A Bíróság a nem járulékalapú jelleget illetően döntő kritériumnak az ellátás tényleges finanszírozási módját tekinti. Azt vizsgálja meg, hogy ezt a finanszírozást közvetlenül vagy közvetetten társadalombiztosítási járulékok vagy állami források útján biztosítják-e. ( 13 )

52.

Mint azt a Bizottság és a C-395/05. és C-419/05. sz. ügyekben a kérdést előterjesztő bíróság helytállóan kifejti, a német birodalmi területen teljesített járulékfizetési időszakokon alapuló ellátásokat azért nem lehet az exportálhatóság követelménye alól kivont, a 4. cikk (2a) bekezdése értelmében vett különleges nem járulékalapú ellátásoknak tekinteni, mivel a német birodalmi területen teljesített járulékfizetési időszakok fizetésének okát éppen az a tény jelenti, hogy korábban járulékot fizettek a törvényes öregségi biztosítás német rendszerében. Ez megfelel az alapeljárásokban fennálló jogi és ténybeli helyzetnek, mivel a C-396/05. és C-419/05. sz. ügyekben az előzetes döntéshozatalra utaló határozatokból világosan kiderül, hogy mindkét felperes valószínűsítette a korábbi biztosítási szervezet részére történt járulékfizetést, azzal a következménnyel, hogy a Bíróság a nemzeti bíróság e megállapításához kötve van.

53.

A C-395/05. és C-419/05. sz. ügyekben a kérdést előterjesztő bíróság előadása szerint azon körülmény elismerése, hogy a járulékokat a múltban megfizették, volt az oka annak is, hogy a német birodalmi területen teljesített járulékfizetési időszakokat az 1960. február 25-i Fremdrenten- und Auslandsrenten-Neuregelungsgesetzcel (a külföldön történt járulékfizetés révén szerzett nyugdíjjogosultság és a külföldre történő nyugdíjfolyósítás újraszabályozásáról szóló német törvény) kivették a külföldön történt járulékfizetés révén szerzett nyugdíjjogosultságot szabályozó jogból és áttették az általános szabályozások közé, nevezetesen az akkori Reichsversicherungsordnungba (a német birodalmi öregségi biztosításról szóló rendelet [RVO] 1250. §-a) és az Angestelltenversicherungsgesetzbe (az alkalmazottak biztosításáról szóló német törvény [AVG] 27. §-a) azzal a következménnyel, hogy ezek jelenleg az általános szabályozások között, nevezetesen az SGB VI.-ban találhatók.

54.

Ezen ellátások finanszírozásának módjából további támpont adódik a 4. cikk (1) bekezdése szerinti szociális biztonsági ellátások rendszerébe való besorolás mellett és egyúttal az 1408/71 rendelet 4. cikkének (2a) bekezdése szerinti különleges nem járulékalapú ellátások kategóriájába sorolás ellen. Mint azt a Bizottság és a kérdést előterjesztő bíróság előadta, ezeket az ellátásokat – a Németországi Szövetségi Köztársaság területén teljesített járulékfizetési időszakokon alapuló nyugdíjakhoz hasonlóan – a német birodalmi területen teljesített járulékfizetési időszakokból finanszírozzák, mégpedig nem az SGB VI. 213. §-a szerinti szövetségi befizetésből, ( 14 ) hanem az SGB VI. 153. §-a szerinti felosztó-kirovó rendszerben. ( 15 ) Ez azt jelenti, hogy a jelenleg aktív kereső tevékenységet folytató biztosítottak finanszírozzák járulékaikkal azok nyugdíját, akik korábban járulékot fizettek.

55.

Ezek az érvek amellett szólnak, hogy a német birodalmi területen teljesített járulékfizetési időszakokon alapuló ellátások rendszerét a német nyugdíjrendszer részének tekintsük. Az 1408/71 rendelet 4. cikkének (2a) bekezdése szerinti, különleges nem járulékalapú ellátások kategóriájába való besorolás így kiesik.

56.

A német birodalmi területen teljesített járulékfizetési időszakoknak az 1408/71 rendelet 4. cikkének (4) bekezdése szerinti, a háború és annak következményei áldozatai számára nyújtott ellátások rendszerének részeként történő besorolását illetően, amely mellett a német kormány és az alperes érvel, rá kell mutatni, hogy e rendelkezés a 4. cikk (2a) bekezdéséhez hasonlóan kivételt megállapító rendelkezést jelent, amelyet a Bíróság állandó ítélkezési gyakorlatának megfelelően az EK 42. cikk fényében kell értelmezni, amelynek célja a migráns munkavállalók szabad mozgásának lehető legteljesebb megvalósításában áll. ( 16 ) Az EK 39., EK 40. és EK 42. cikk célja nem valósulna meg, ha a munkavállaló a szabad mozgáshoz való jog gyakorlása miatt elveszítené a neki valamely tagállam jogszabályaiban biztosított szociális előnyöket, ( 17 ) különösen ha ezen előnyök az általa fizetett járulék ellenszolgáltatását jelentik. ( 18 ) Igaz, hogy a közösségi jogalkotónak lehetősége van arra, hogy ennek során kivételeket állapítson meg a szociális biztonsági ellátások exportálhatóságának elve alól, az ilyen kivételt megállapító rendelkezéseket – mint az 1408/71 rendelet 4. cikkének (4) bekezdésében foglaltakat – mindazonáltal megszorítóan kell értelmezni. ( 19 )

57.

A Bíróság tagállami ellátásokat következetes módon csak nagyon különleges esetekben ismert el a háború és annak következményei áldozatai számára nyújtott ellátások rendszereként. A már említett Fossi-ügyben ( 20 ) és Tinelli-ügyben ( 21 ) hozott ítéletek mellett még a Gillard-ügyben ( 22 ) és a Baldinger-ügyben ( 23 ) hozott ítéleteket kell említeni, amelyekben a Belgium és Ausztria által a hadifogságba került állampolgáraik részére a hazájuk érdekében végzett szolgálataik és a hazájukért elszenvedett megpróbáltatások elismeréseként fizetett kártérítésről volt szó. A háború eseményeivel való szoros összefüggés miatt mindkét ügyben szükségszerűen következett az ellátások kártérítés jellege. Az alapeljárásban ezzel szemben nem vonható le minden további nélkül ilyen következtetés, mivel a jogvita tárgyát képező ellátások esetében nem tipikus háborús kártérítésről, hanem közönséges öregségi nyugdíjról van szó.

58.

Szeretném előre bocsátani, hogy a német kormány által előadottaktól eltérően a Fossi-ügyben és Tinelli-ügyben hozott ítéletek alapelveinek a jelen ügyekre való alkalmazása nem tűnik helyénvalónak, mivel a Bíróság az előbbi ügyekben, mint azt a kérdést előterjesztő bíróság helyesen megjegyezte, az FRG értelmében vett külföldön történt járulékfizetés révén szerzett nyugdíjjogosultságra vonatkozó ügyekkel, és nem a jelenlegi SGB VI. alá tartozó ügyekkel foglalkozott, amely a határozathozatal szempontjából releváns eltérő tényállást jelent. Véleményem szerint különbséget kell tenni a külföldön teljesített járulékfizetési időszakok, amelyek külföldi, azaz nem német rendszerben teljesített járulékfizetési időszakok figyelembevételén alapulnak, és a német birodalmi területen teljesített járulékfizetési időszakok között, amelyek esetében a járulékokat német intézménynek fizették. Mivel a jelen ügyben ez utóbbi helyzetről van szó, ezért véleményem szerint az 1408/71 rendelet 4. cikke (4) bekezdésében foglalt feltételek alapos vizsgálata szükséges.

59.

Nem meggyőző a német kormány és az alperes hivatkozása a német birodalmi területen teljesített járulékfizetési időszakokon alapuló ellátások állítólagos kártérítés jellegére, mivel a járulékfizetési időszakként való elismerés nem a második világháború tényén alapul, hanem, mint azt már megállapítottuk, azon, hogy a múltban német intézménynek fizettek járulékot. Az öregségi nyugdíj folyósításának okát ezért nem jelentheti a Németországi Szövetségi Köztársaság puszta mérlegelési jogkörben hozott döntése, amely arra irányulna, hogy eleget tegyen a nemzetiszocialista uralom áldozataival szemben fennálló történelmi felelősségének, hanem ezt az okot a német nyugdíjjogban, nevezetesen az SGB VI.-ban leírt tényállásának megvalósításában kell látni.

60.

Szintén el kell utasítani a német kormány és az alperes azon indokolását, amely szerint a vitás nyugdíjkifizetések kártérítési ellátásul szolgálnak a járulékfizetők részére a volt biztosítási intézményeknek a Német Birodalom keleti területein a háború miatt történt megszűnéséért. Amennyiben ez az indokolás a volt Reichsversicherungsanstaltra, mint az akkor illetékes biztosítási intézményre vonatkozik, ezzel szemben azt lehet felhozni, hogy ez nem változtat azon a körülményen, hogy nem vitatott módon járulékfizetést teljesítettek egy állami biztosítási intézmény felé. E tekintetben egyet kell érteni az olasz kormány által előadottakkal, amely szerint nem jelenthet különbséget, hogy a felperesek a Német Birodalom területén (Pomeránia) vagy bekebelezett területen (Szudéta-vidék) éltek. Egyedül az a döntő, hogy járulékot fizettek a Reichsversicherungsanstaltnak.

61.

Véleményem szerint a biztosítási intézményhez tartozó infrastruktúrának és szerveknek Pomeránia és a Szudéta-vidék Német Birodalomtól való leválasztása következtében történő megszűnése a jelen ügyek szempontjából nem bír jelentőséggel, mivel egy intézmény tárgyi és személyi eszközökkel való felszereltségének megváltozása, még ha azt a háború következményei okozták is, nem befolyásolja jogi személyiségét. ( 24 ) A C-396/05. és C-419/05. sz. ügyekben kérdést előterjesztő bírósággal egyet kell érteni abban is, nem lehet döntő, hogy egy adott biztosítási intézmény korábban milyen tőkét gyűjtött össze, és hogy e tőke a háború következtében esetleg elveszett-e. Véleményem szerint sokkal inkább az a kérdés a döntő, hogy a Reichsversicherungsanstalt szervezetileg közigazgatási egységként a háború vége után is fennmaradt-e.

62.

A német kormány és az alperes beadványaikban előadják, hogy Rentenversicherung Bund ugyan a Reichsversicherungsanstalt funkcionális utóda, azonban annak nem jogutóda. A német kormány ezt az érvet később a tárgyaláson a Bíróság kérdésére úgy pontosította, hogy a funkcionális utódlás fogalmilag abban különbözik a jogutódlástól, hogy az utód a kötelezettségeket nem vállalja át. Az ilyen fogalom használatával járó tisztázatlanságtól eltekintve ez a következtetés a kérdést előterjesztő bíróság megállapításaira tekintettel számomra nem tűnik követhetőnek. A C-396/05. és C-419/05. sz. ügyben az előzetes döntéshozatalra utaló határozatokból ugyanis megállapítható, hogy a Reichsversicherungsanstalt ugyan már nem létezik, azonban székhelye Berlinben, azaz a jelenlegi Németországi Szövetségi Köztársaság területén volt, és vagyona (például az ingatlanok és igazgatási épületek) az alperes tulajdonába ment át. Ennek megfelelően a német kormány és az alperes érvelését, amely a Reichsversicherungsanstalt volt keleti területeken történt részleges megszűnésére vonatkozik, nem lehet elfogadni. Ha elfogadnánk a Reichsversicherungsanstalt állítólagos megszűnésére vonatkozóan a német kormány jogfelfogását, akkor – mint azt az olasz kormány találóan megjegyzi – abból kellene kiindulni, hogy e biztosítási intézmény mint egész megszűnt, azaz nem csak azon biztosítottak számára, akik a volt keleti területeken éltek, hanem azok számára is, akik ennél az intézménynél voltak biztosítottak, és a mai Németországi Szövetségi Köztársaság területén rendelkeztek lakóhellyel. Ez utóbbi személyi kört azonban a vitás nemzeti szabályozás nem érinti, annak ellenére, hogy mindkét esetben járulékfizetésre került sor.

63.

Következésképpen a német birodalmi területen teljesített járulékfizetési időszakokon alapuló nyugdíj folyósítása semmiféle kártérítési jelleget nem mutat. Ennek alapján nem a 4. cikk (4) bekezdése szerinti, a háború és annak következményei áldozatai számára nyújtott ellátások rendszerébe tartozó ellátásról, hanem célkitűzése, finanszírozása és folyósításának feltételei alapján az 1408/71 rendelet 4. cikkének (1) bekezdése szerinti, szociális biztonsági ellátásról van szó.

64.

Ezt a következtetést a Németországi Szövetségi Köztársaságnak az 1408/71 rendelet 5. cikkének megfelelően tett nyilatkozata is alátámasztja, amelynek I. pontja 3. részének a) alpontjában az 1989. december 18-i szociális biztosítási törvénykönyv VI. kötetét mint az 1408/71 rendelet 4. cikke (1) bekezdése értelmében vett jogszabályokat és rendszereket jelölte meg. ( 25 ) A német birodalmi területen teljesített járulékfizetési időszakok figyelembevétele a nyugdíjak kiszámítása során e törvény egy rendelkezéséből adódik, nevezetesen az SGB VI. 247. §-a (3) bekezdésének első mondatából, amely szerint azon időszakok is járulékfizetési időszaknak tekintendők, amelyek tekintetében a német birodalmi biztosítási jogszabályok alkalmazásával kötelező vagy önkéntes járulékfizetésre került sor.

65.

Ha egy tagállam az 1408/71 rendelet 5. cikkének megfelelően tett nyilatkozatban megjelölt egy jogszabályt, úgy ebből kötelezően következik, hogy az e jogszabályban szabályozott ellátások az 1408/71 rendelet 4. cikke (1) bekezdésének értelmében vett szociális biztonsági ellátásokat jelentenek. ( 26 ) A bejelentett ellátások ezt követően a rendelet alkalmazási körébe tartoznak. ( 27 ) A bejelentéssel a tagállamok jogilag kötelezettséget vállalnak, így tartaniuk kell magukat a nyilatkozataikhoz. ( 28 )

66.

A 4. cikk (1) bekezdésében foglalt tényállás megvalósulása kiváltja az 1408/71 rendelet 10. cikkének (1) bekezdésében foglalt jogkövetkezményt, amely tiltja a tagállamok számára olyan nemzeti szabályozások alkalmazását, amelyek a jogosult más tagállamba költözése esetére az öregségi pénzbeli ellátás csökkentéséről rendelkeznek. Az ún. lakóhellyel kapcsolatos kikötések eltörlésének ezen alapelve azonban nem érvényesül korlátlanul, mint az már magából a szövegből is következik, és amint azt a Bíróság is megerősítette, ( 29 ) hanem csak azzal a fenntartással, hogy a rendelet eltérően nem rendelkezik. Kifejezetten más következik az 1408/71 rendelet VI. melléklete „Németország” című D. részének l. pontjában rögzített kivételből.

67.

Mivel e két másodlagos jogi rendelkezés jogilag egyenrangú, nem lehet a VI. melléklet „Németország” című D. része l. pontjának érvényességét közvetlenül a 10. cikk (1) bekezdése alapján felülvizsgálni. Meg kell azonban fontolni, hogy a 10. cikk (1) bekezdésének funkciója abban áll, hogy az EK 42. cikk összehangolási feladatának megvalósításaként olyan közösségi szabályozási rendszert vezessen be, amely a szociális biztonság területén hozzájárul a munkavállalók szabad mozgása EK 39. cikkben rögzített alapvető szabadságának biztosításához. ( 30 ) Az 1408/71 rendelet itt megállapított alkalmazandósága az alapügyek alapjául szolgáló tényállásokra így megnyitja e német rendelkezés magasabb szintű közösségi joggal való összeegyeztethetősége vizsgálatának lehetőségét. Ide tartozik a munkavállalók szabad mozgása tekintetében irányadó rendelkezésként az EK 39. és EK 42. cikk, valamint az uniós polgárságra vonatkozóan az EK 18. cikk.

68.

Az EK 39. cikk (1) bekezdése értelmében a Közösségen belül biztosítani kell a munkavállalók szabad mozgását. E rendelkezés nem csak a hátrányos megkülönböztetés tilalmát biztosítja, hanem ezen túlmenően megköveteli, hogy a szabad mozgáshoz való jogot ne korlátozzák. ( 31 ) Egyebekben a Bíróság már számos alkalommal leszögezte, hogy az EK 39. cikk egy – az EK 3. cikk c) pontjában rögzített – alapelvet juttat érvényre, amely kimondja, hogy a Közösség tevékenysége magában foglalja a személyek tagállamok közötti szabad mozgását gátló akadályok eltörlését. ( 32 ) Az alapeljárások felperesei számára lakóhelyük más tagállamba való áthelyezése azzal a következménnyel járt, hogy nyugdíjjogosultságuk újraszámítása révén nyugdíjuk kerek 60%-át, illetve 25%-át elvesztették. A jogszerűen szerzett nyugdíjjogosultság ilyen elvesztése alkalmas arra, hogy a felperesekhez hasonló jogosultakat gátolja szabad mozgáshoz való joguk gyakorlásában, és ezért ezen alapvető szabadság korlátozásának tekintendő. Ugyanez vonatkozik uniós polgárként élvezett azon jogukra, hogy éljenek az EK 18. cikk (1) bekezdésében biztosított szabad mozgáshoz való joggal.

69.

Amennyiben a német jogalkotó igényt tart az arra vonatkozó hatáskörre, hogy különleges törvényi szabályokat alkosson azon személyi kör számára, amely a Németországi Szövetségi Köztársaság területén kívül szerzett a német birodalmi területen teljesített járulékfizetési időszakokat, úgy köteles a külföldön teljesített járulékfizetési időszakokon alapuló teljes ellátás Németországon kívüli lakóhely esetén alkalmazott csökkentését mindenesetre oly módon megállapítani, hogy a szabad mozgáshoz való jog ne sérüljön.

70.

Az Elsen-ügyben hozott ítéletében ( 33 ) a Bíróság, anélkül hogy közelebbről kellett volna foglalkoznia a VI. melléklet D. részében foglalt rendelkezés érvényességével, megállapította, hogy a tagállamoknak szociális biztonsági rendszerük kialakítása során „különösen az EK-Szerződésnek a munkavállalók szabad mozgására, illetve a minden uniós polgárnak biztosított, a tagállamok területén való szabad mozgás és tartózkodás szabadságára vonatkozó rendelkezéseit kell figyelembe venniük”.

71.

A német kormány a munkavállalók szabad mozgása korlátozásának igazolására a német jogalkotó azon törekvésére hivatkozik, amely a hajdani kelet-európai területekről kitelepítettek Németországi Szövetségi Köztársaságba való integrálására irányul.

72.

Előadja továbbá, hogy a kedvezményezett lakóhelyének előírásával az SGB VI. azon tény következményeit vonja le, hogy a német szövetségi nyugdíjbiztosítási intézmények ugyan funkcionális utódai, azonban nem jogutódai a megszűnt Reichsversicherungsanstaltnak. E funkcionális utódlás azonban csak aktuális területi illetékesség esetén érvényesülhet, és csak ekkor kell is érvényesülnie. Eltérő esetben a második világháború eseményei következtében – amikor Kelet-európa jelentős része német megszállás alá került – a potenciális kedvezményezettek áttekinthetetlen köre jönne létre. E személyek körét csupán a lakóhely objektív kritériumával lehet ésszerűen körülhatárolni.

73.

Így tehát a német kormány előadása szerint mind a német birodalmi területen teljesített járulékfizetési időszakokra, mind az FRG-időszakokra vonatkozó szabályozás az alig kezelhető pénzügyi kockázatok elhárítását is szolgálja. E kockázatok nem csak a német államkincstárt terhelnék a nyugdíjbiztosítási pénztárak részére teljesített kiegyenlítő kifizetések formájában, hanem összességében is megkérdőjeleznék a német nyugdíjbiztosítási rendszer természetét, mivel ez jelenleg túlnyomó részt a biztosítottak járulékaiból történő finanszírozáson alapul.

74.

A Bizottság ezzel szemben azt az álláspontot képviseli, hogy a lakóhely követelménye mint a német birodalmi területen teljesített járulékfizetési időszakokon alapuló nyugdíj folyósításának előfeltétele, aránytalan beavatkozást jelent a munkavállalók EK 39. és EK 42. cikken alapuló szabad mozgásába, amely a Bíróság EK 18. cikk szerinti uniós polgárságra vonatkozó ítélkezési gyakorlatának fényében nem igazolható.

75.

A jelen jogvita tárgyát képező nemzeti jogalkotás integrációs funkcióját illetően egyrészt egyet kell érteni a német kormánnyal a tekintetben, hogy a közösségi jog jelenlegi állása szerint a szociális biztonság területén történő harmonizáció hiányában továbbra is a tagállamok rendelkeznek hatáskörrel a szociális ellátások nyújtása feltételeinek meghatározására, ( 34 ) és ezért széles mérlegelési lehetőséggel rendelkeznek az adott állam társadalmához való kötődés értékelési szempontjainak meghatározására vonatkozóan. ( 35 ) A közösségi jogalkotó e mérlegelést különösen a különleges, nem járulékalapú ellátásokra vonatkozóan alkalmazott lakóhellyel összefüggő kikötések tekintetében tudatosan nem korlátozta. Az 1408/71 rendelet 10a. cikkében sokkal inkább kifejezetten megengedettnek minősítette a lakóhellyel összefüggő kikötéseket. ( 36 )

76.

Másrészt viszont ezzel szemben arra lehet hivatkozni, hogy ezek az elvek főszabály szerint egyedül a 10a. cikk szerinti különleges, nem járulékalapú ellátásokra alkalmazandók. ( 37 ) Ezzel szemben a jelen alapeljárásokban a közösségi jogalkotónak az 1408/71 rendelet 10. cikke (1) bekezdésének szövegéből világosan felismerhető, az öregségi pénzbeli ellátások esetében a lakóhellyel összefüggő kikötések eltörlésére irányuló akarata miatt nem lehetséges az analóg módon történő alkalmazás.

77.

A német kormány érvelése ugyanis főként azon a – már cáfolt – felfogáson alapul, amely szerint a jelen jogvita tárgyát képező nyugdíjkifizetések esetében olyan szociális ellátásokról van szó, amellyel nem állnak szemben ma is létező, belföldi vagy külföldi biztosítási intézmény felé teljesített járulékfizetési időszakok. A közösségi jog szempontjából nem bírhat jelentőséggel, hogy a Rentenversicherung Bund a Reichsversicherungsanstalt jogutóda vagy funkcionális utóda, mivel megfelelő bizonyítékok állnak rendelkezésre a Rentenversicherung Bund formájában megjelenő bizonyos fokú folyamatosságra. Ugyanígy megállapítást nyert, hogy e kifizetések nem különleges háborús következmények elismerését szolgálják, hanem az 1408/71 rendelet 4. cikke (1) bekezdésének értelmében vett szociális biztonsági ellátásokat jelentenek.

78.

Amennyiben a német kormány az állítólagos alig kezelhető pénzügyi kockázatokra utal, meg kell jegyezni, hogy e tekintetben sem tényállítási, sem bizonyítási kötelezettségének nem tett eleget. Különösen nem szolgált bizonyítékkal az érintettek pontos számára, és e személyek részére az öregségi nyugdíj csökkentés nélküli kifizetése esetén a Németországi Szövetségi Köztársaságra háruló költségek mértékére vonatkozóan. Ezekre való tekintet nélkül azonban ez az érvelés nem követhető, mivel a nyugdíjak teljes kifizetésére az érintetteknek a Németországi Szövetségi Köztársaság területén maradása esetén is sort kellett volna keríteni. Az SGB VI.-ban foglalt német szabályozásnak ezért csak az lehet a célja, hogy megakadályozza a jogosultak elköltözését más tagállamokba.

79.

Meg kell vizsgálni továbbá, hogy az „integrációs gondolat”, amely a német kormány előadása szerint az SGB VI. szabályozása alapjául szolgál, összeegyeztethető-e az uniós polgárság EK 17. és EK 18. cikkben rögzített koncepciójával. Az EK 18. cikk a szerződésben és a végrehajtására hozott intézkedésekben megállapított korlátozásokkal és feltételekkel minden uniós polgár számára biztosítja a jogot a tagállamok területén való szabad mozgáshoz és tartózkodáshoz.

80.

E rendelkezés fényében a munkavállalók szabad mozgásának alapvető szabadsága a polgárok teljes értékű szabad mozgásává fejlődött. ( 38 ) Így a Bíróság a Martínez Sala-ügyben hozott ítéletében ( 39 ) először tulajdonított az uniós polgárságnak közvetlen hatást a szociális biztonság tekintetében, amikor a jogosultság vizsgálatára vonatkozóan kizárólag az uniós polgárság hatásaival foglalkozott. Az Elsen-ügyben hozott ítéletében ( 40 ) a Bíróság egyértelművé tette, hogy az EK 18. cikket is figyelembe kell venni az 1408/71 rendelet jogalapjaként, amikor kifejtette, hogy e közösségi szabályok nem csak a migráns munkavállalók EK 39. cikkben szabályozott szabad mozgásához, hanem az Európai Unió összes polgárának az EK 18. cikkben szabályozott szabad mozgásához is hozzájárulnak.

81.

Az európai szociális jogi védelem egyik fő célja – a szabad mozgás területén is – a munkavállalók, és így az uniós polgárok integrálása egy tagállam társadalmi és gazdasági életébe. ( 41 ) Az EK 39. cikket és az EK 18. cikk (1) bekezdését nyilvánvalóan sérti a jelen ügyben fennállóhoz hasonló, olyan nemzeti jogalkotás, amelynek célja ugyan egy meghatározott személyi körnek az anyaország társadalmába való integrálása, ugyanakkor azonban más tagállamok társadalmába való integrálásuk ellen irányul.

82.

Az uniós polgárok integrációjának célját meghiúsítja, és ezáltal sérti az EK 18. cikk (1) bekezdését, ha egy tagállam saját állampolgárainak meghatározott csoportját megállapítható ok nélkül elkülöníti, és a többséghez képest hátrányos elbánásban részesíti azáltal, hogy nyugdíjcsökkentések alkalmazásával megnehezíti számukra a szabad mozgáshoz való jog gyakorlását.

83.

Nem látható be, hogy a Németországi Szövetségi Köztársaság társadalmába való beilleszkedés miért nem járhat mindig ugyanakkor az Európai Unió népeinek közösségébe való beilleszkedéssel, mivel az EK-Szerződés célja első preambulumbekezdése szerint az Európa népei közötti mind szorosabb egység alapjainak megteremtése.

84.

Következésképpen az SGB VI.-ban foglalt, a német birodalmi területen teljesített járulékfizetési időszakokon alapuló ellátásokra vonatkozó német szabályozással elérni kívánt cél, nevezetesen a német származású, lakóhelyüket elhagyni kényszerült személyeknek a Németországi Szövetségi Köztársaság társadalmába való integrálása nem igazolható, amennyiben ez megakadályozza e személyek integrálását a fogadó államok társadalmába.

85.

Mivel az EK 234. cikk első bekezdésének b) pontja szerinti előzetes döntéshozatali eljárások szempontjából releváns, az 1408/71 rendelet VI. melléklete D. részének 1. pontjában szereplő rendelkezés a nemzeti jogban található lakóhellyel kapcsolatos kikötést pusztán biztosítja, anélkül hogy azt gyengítené vagy enyhítené, ezért nem tekinthető a magasabb szintű közösségi joggal összeegyeztetőnek.

86.

Az a kérdés, amelyet a Landessozialgericht Berlin-Brandenburg előzetes döntéshozatalra a Bíróság elé terjesztett, bizonyos fokig két részkérdésből áll. Vizsgálni kell, hogy az 1408/71 rendelet III. melléklete A. és B. része Németország–Ausztria címet viselő 35. pontjának e) alpontjában (a bővítés után 2004. május 1-jétől, mind az A., mind a B. részben, 83. pontjának e) alpontjában) foglalt átmeneti szabályozások, illetve a VI. melléklet „Németország” című C. részének 1. pontja összhangban áll-e a magasabb szintű közösségi joggal.

87.

Az alapeljárás felperese előadja, hogy a korábbi, a szociális biztonságról szóló, 1966. december 6-i német–osztrák egyezmény 4. cikkében rögzített területi egyenlőség ( 42 )1995. október 4-i német–osztrák egyezménnyel való korlátozása következtében előnyöket vesztett el. Ez az új egyezmény átmeneti rendelkezéseivel arra a körülményre van figyelemmel, hogy Ausztria Európai Gazdasági Térséghez (EGT) és az Európai Unióhoz történő csatlakozásával az 1408/71 rendelet e tagállamban is hatályba lépett, és 6. cikke értelmében az eddigi kétoldalú egyezmény helyébe lép.

88.

Az 1995. október 4-i német–osztrák egyezmény 14. cikke (2) bekezdésének b) pontjában foglalt átmeneti szabályozások konkrétan a területi egyenlőség további alkalmazandóságáról rendelkeznek, azonban azon esetekre korlátozva, amelyekben i. az ellátás 1994. január 1-jén már esedékes, ii. az érintett személy 1994. január 1-je előtt szokásos lakóhelyét Ausztriába helyezte, és a nyugdíj- és balesetbiztosítás szerint járó nyugdíjak folyósítása 1994. december 31-ig megkezdődött. ( 43 ) A felperes e feltételeknek nem felel meg, mivel annak ellenére, hogy 1970 óta Ausztriában lakik, csak 1999. augusztus 1-jétől, 63. életéve betöltését követően vált öregségi nyugdíjra jogosulttá.

89.

Ezeket az átmeneti szabályozásokat az előbbiekben megjelölt rendelkezés szövegével azonos kitétel erősíti meg a III. melléklet A. része „Németország–Ausztria” című 35. pontjának e) alpontjában és B. része 35. pontjának e) alpontjában. A Bíróság vizsgálati hatásköre az előzetes döntéshozatali eljárás keretében az EK 234. cikk első bekezdésének b) pontja szerint e kitétel mint másodlagos közösségi jogi szabály rendelkezése érvényességének kérdésére korlátozódik. Ezzel szemben a Németország és Ausztria közötti társadalombiztosítási egyezmények nem elfogadhatók a vizsgálat tárgyaként, mivel e kétoldalú egyezményeket a Bíróság ítélkezési gyakorlatának megfelelően a részes államok nemzeti jogához tartozónak kell tekinteni. ( 44 ) Ugyanakkor ezek az egyezmények jelentőséggel bírnak azon kérdés elbírálása során, hogy ezeket mennyiben váltották fel az 1408/71 rendelet rendelkezései. A felperes ezért nem jogosult az FRG értelmében vett járulékfizetési időszakok alapján nyugdíj folyósítására, amíg nem a Németországi Szövetségi Köztársaságban lakik, ha az 1408/71 rendelet erre az ellátásra alkalmazandó, és nem alkalmazandó valamely számára kedvező kivétel.

90.

Volt ausztriai munkavállalóként és jelenlegi nyugdíjasként a 2. cikk (1) bekezdése szerint a felperes a rendelet személyi hatálya alá tartozik.

91.

Fennáll továbbá a rendelet alkalmazásához szükséges közösségi kapcsolat. ( 45 ) Ez feltételezi, hogy a személyek, tényállások vagy igények jogi kapcsolatot mutatnak egy másik tagállammal. Ez akkor is fennállhat, ha egy adott személy csak egyetlen tagállam jogszabályainak hatálya alá tartozik vagy tartozott, azonban akkor nem, ha nincs érintkezés valamely olyan tényállással, amelyet a közösségi jog szabályoz, és amelynek egyetlen releváns eleme sem mutat túl egy tagállam határain. ( 46 ) Ebből arra kell következtetni, hogy akkor áll fenn nemzetközi kapcsolódással rendelkező jogviszony, ha a munkavállalóra egy másik tagállam szabályai alkalmazandók, mint amely tagállamban a jogosult lakóhellyel rendelkezik. Ez érvényesül például akkor, ha ezek a jogszabályok nyugdíjjogosultságot biztosítanak a munkavállalónak. ( 47 ) A felperes megfelel e feltételeknek. Románia elhagyását követően ugyan csak Ausztriában dolgozott és lakott. Azáltal azonban, hogy a német nyugdíjbiztosítási intézmény az ő javára az FRG szabályai alapján német nyugdíjjárulék-fizetési időszakokat ismer el, Ausztria csatlakozása óta adott a jogi kapcsolat egy másik tagállamhoz.

92.

Az 1408/71 rendelet az Európai Gazdasági Térségről szóló, 1992. május 2-i megállapodás ( 48 ) (a továbbiakban: EGT-megállapodás) alapján 1994. január 1-je óta alkalmazandó az Osztrák Köztársaság tekintetében. 1995. január 1-je óta az Osztrák Köztársaságra az Európai Unió tagállamaként alkalmazandó. ( 49 ) Ez azonban nem zárja ki alkalmazandóságát a felperes által ezen időpontot megelőzően teljesített biztosítási és szolgálati időkre. Az 1408/71 rendelet 94. cikkének (2) bekezdése ugyanis a biztosítási, szolgálati és tartózkodási idők összesítéséről rendelkezik, mégpedig olyan időszakok vonatkozásában is, amelyeket a rendelet hatálybalépése előtt teljesítettek. E rendelet 94. cikkének (3) bekezdése továbbá úgy rendelkezik, hogy jogosultság keletkezik arra az eseményre vonatkozóan is, amely e rendeletnek az érintett tagállam területén történő alkalmazását megelőzően következett be.

93.

Az 1408/71 rendelet 94. cikke (1) bekezdésében foglalt visszamenőleges hatály tilalma, amelynek értelmében a rendelet az érintett tagállam területén történő alkalmazását megelőző időszakra vonatkozóan nem keletkeztet jogot, a jelen ügyben nem releváns, mivel a felperes nyugdíj igénylésére való jogosultsága csak 1999. augusztus 1-jétől, 63. életéve betöltését követően, és így csak a rendelet Ausztria tekintetében való hatálybalépését követően keletkezett.

94.

Ebben az ügyben másként kell elbírálni a jogi helyzetet, mint a Habelt és Möser egyesített ügyek alapjául szolgáló ügyekben. Az FRG szerinti, külföldön teljesített járulékfizetési időszakok ugyanis először is abban különböznek az SGB VI. szerinti, a német birodalmi területen teljesített járulékfizetési időszakoktól, hogy az előbbiek olyan járulékfizetési időszakok figyelembevételére irányulnak, amelyeket külföldi, azaz nem német rendszerben teljesítettek. Másként megfogalmazva, a külföldön történt járulékfizetéssel szerzett nyugdíjjogosultság eseteiben az állami ellátás nem a korábban a jogosult által teljesített járulékfizetésnek felel meg. Ehhez jön még, hogy az FRG alapján a jogosult személyi kör annyiban tágabb, amennyiben olyan német származású személyekre terjed ki, akik a volt Német Birodalmon kívüli területeken rendelkeztek lakóhellyel.

95.

A fentiekre tekintettel az FRG alapján nyújtott ellátásokat célkitűzésük alapján külön kell megvizsgálni az 1408/71 rendelet 4. cikkében foglalt ellátási csoportokba való pontos besorolás érdekében. Ennek során az e cikkben szereplő kivételeket, amelyekhez a háború következményeinek enyhítését szolgáló ellátások rendszerei is tartoznak, a migráns munkavállalók szabad mozgásának lehető legteljesebb megvalósítása érdekében szűken kell értelmezni. ( 50 )

96.

A német kormány és az alperes előadása szerint az FRG szerinti szabályozásokat azzal összefüggésben kell értelmezni, hogy a Kelet-Európában, illetve Közép-Ázsiában élő német kisebbségeknek különösen nehéz sorsuk volt a második világháború alatt és után. Németország különös felelősséget vállal e személyek sorsáért, oly módon, hogy az érintettekre bízza annak eldöntését, hogy jövőjüket az eredeti lakóhelyükön alakítják-e ki, vagy a törvényes befogadási rendelkezések keretében Németországba kívánnak kitelepülni, és oly módon, hogy a Németországba kitelepülteknek a társadalom teherbíró képességének megfelelő beilleszkedését támogatja. Az FRG ezen integrációs intézkedések részét képezi, és az érintett személyek ugyanabban a helyzetben vannak, mintha Németországban végeztek volna kereső tevékenységet. Az érintettek által egy külföldi öregségi biztosítási szervezet felé teljesített járulékfizetési időszakok a német nyugdíjjogszabályokba integrálódnak, és a német nyugdíjakkal megegyező összegben kerülnek elismerésre.

97.

A külföldi időszakok német rendszerbe történő integrációjára vagy azért van szükség, mert a hatáskörrel rendelkező biztosítási szervezetek nem exportálják a nyugdíjakat, vagy azért, mert az exportált külföldi nyugdíjak nem elegendőek arra, hogy a Németországban élő érintett személyek számára szükségleteiknek megfelelő jövedelmet biztosítsanak. Ennyiben az FRG hatálya alá tartozó járulékfizetési időszakokból eredő ellátások célja az, hogy a német állam kiegészítő, helyettesítő vagy kisegítő fedezetet nyújtson a németországi gazdasági és társadalmi környezettel kapcsolatos öregségi kockázat ellen.

98.

A német kormány előadja, hogy az FRG hatálya alá tartozó németországi járulékfizetési időszakok után járó ellátások odaítélése nem függ attól a körülménytől, hogy az érintett személyek a német öregségi biztosítási rendszerbe is fizettek-e be járulékot, vagy sem.

99.

A Bizottság ezzel szemben azt az álláspontot képviseli, hogy olyan ellátásokról van szó, amelyek a 4. cikk (1) bekezdése c) pontjának értelmében vett öregségi ellátások csoportjába és így a szociális biztonság ágazatába sorolandók. A Bizottság hozzáteszi, hogy az FRG alapján nyújtott ellátásokhoz az érintettek valóban nem fizettek járulékot a német rendszerbe, ez azonban nem teszi ezeket az ellátásokat különleges, nem járulékalapú ellátássá.

100.

A Bizottság előadja továbbá, hogy a hidegháború vége óta már nem helytálló, hogy a kitelepülők származási országukban szerzett biztosítási jogosultságaikat nem tudják érvényesíteni, mivel az illetékes intézmények Németországon kívül találhatók. A BVFG-ben megjelölt területek nagy részében időközben már hatályban van a közösségi jog, és így az 1408/71 rendelet is. Az érvényesíthetőség hiányára alapított érv tehát e tagállamok vonatkozásában kiesik.

101.

A német kormánnyal egyrészt egyet kell érteni abban, hogy az FRG a BVFG-vel összefüggésben eredetileg azon német származású személyek Németországi Szövetségi Köztársaságba való beilleszkedését célozta, akik a második világháborúval kapcsolatos események során, kitelepítés, különösen pedig kiutasítás folytán elvesztették külföldi otthonukat. Jogfelfogása alapját a német kormány a Tinelli-ügyben hozott ítéletben látja, amelyből megállapítható, az FRG azt a célt szolgálja, hogy „a nemzetiszocialista uralommal és a második világháborúval összefüggő események után újra integrálja azokat a menekülteket és kitelepítetteket, akik munkájukkal hozzájárultak az újjáépítéshez a Németországi Szövetségi Köztársaságban” ( 51 ).

102.

Másrészt a Bizottsággal és a kérdést előterjesztő bírósággal is egyet kell érteni azon megítélésüket illetően, hogy ez az érv a mai körülmények fényében eltérő értékelést igényel. Különösen az úgynevezett késői kitelepülőkre tekintettel, akik nem járultak hozza az újjáépítéshez a Németországi Szövetségi Köztársaságban, az olyan szabályok, mint az FRG, ma már valószínűleg nem e célt szolgálják, hanem sokkal inkább arra irányulnak, hogy a külföldön teljesített járulékfizetési időszakokkal rendelkező biztosítottakat integrálják a német törvényes nyugdíjbiztosítás rendszerébe. ( 52 )

103.

Szintén nem tűnik időszerűnek a német kormány által a jelen ügyben előadott azon érv, amely szerint az FRG alapján nyújtott ellátások kártalanításul szolgálnak azért, hogy az érintettek a származási országukban szerzett jogosultságokat nem tudják érvényesíteni, mivel az illetékes intézmények Németországon kívül találhatók. Ez az indokolás, amely már a Fossi-ügyben és a Tinelli-ügyben hozott ítéletek alapjául is szolgált, – mint azt a Bizottság helyesen kifejti – a hidegháború vége után és az Európai Unió utolsó két bővítése után már nem helytálló. A BVFG-ben megjelölt kelet-európai területek nagy részében időközben már hatályban van a közösségi jog, és így az 1408/71 rendelet is. Az 1408/71 rendelet alapján minden tagállam arányos nyugdíjat biztosít a jogszabályainak megfelelően teljesített biztosítási idők után, amely a rendelet 10. cikke alapján más tagállamokba exportálható. A rendelet 94. cikkében foglalt átmeneti rendelkezések szerint ez azokra a biztosítási időkre és tényállásokra is vonatkozik, amelyeket egy adott ország Európai Unióhoz történő csatlakozása előtt teljesítettek, illetve amelyek ez előtt következtek be. Románia 2007. január 1-jén történt csatlakozásával a felperes legkésőbb ezen időponttól tudna román biztosítási időszakai alapján román nyugdíjat érvényesíteni. Az érvényesíthetőség hiányára alapított érv így e tagállamok vonatkozásában kiesik.

104.

A fentiek alapján az FRG szerinti, külföldön teljesített nyugdíjjárulék-fizetési időszakokon alapuló ellátások esetében nem beszélhetünk az 1408/71 rendelet 4. cikke (4) bekezdésének értelmében vett, a háború és annak következményei áldozatai számára nyújtott ellátások rendszeréről.

105.

Ezzel szemben szóba jön az FRG értelmében vett, külföldön teljesített nyugdíjjárulék-fizetési időszakokon alapuló ellátások besorolása az 1408/71 rendelet 4. cikkének (2a) bekezdése szerinti, különleges, nem járulékalapú ellátások csoportjába. Ehhez az szükséges, hogy az adott ellátás szerepeljen a IIa. mellékletben, és a tárgyi tényállás feleljen meg az 1408/71 rendelet 4. cikkének (2a) bekezdése szerinti különleges, nem járulékalapú ellátásnak. ( 53 )

106.

Az ilyen minősítés mellett szól először is a finanszírozás módja, mivel az FRG szerinti, külföldön teljesített nyugdíjjárulék-fizetési időszakokon alapuló ellátások folyósítása nem függ attól, hogy az érintettek fizettek-e járulékot a német nyugdíjbiztosítási rendszerbe is. Ezeket az ellátásokat állami forrásból finanszírozzák, ahol a szövetségi állam az SGB VI. 291b. §-a ( 54 ) alapján megtéríti a nyugdíjbiztosítási intézmények részére az FRG alapján nyújtott ellátásokkal kapcsolatos kiadásokat. A 4. cikk (1) bekezdése szerinti szociális biztonsági ellátásoktól való világos elhatárolás során azonban nem lehet egyedül ez az ismérv döntő, mivel a 4. cikk (2) bekezdéséből kiderül, hogy az 1408/71 rendelet alkalmazandó valamennyi, akár járulékfizetésen alapuló, akár nem járulékfizetésen alapuló szociális biztonsági rendszerre.

107.

Az 1408/71 rendelet 4. cikkének (2a) bekezdése szerinti különleges, nem járulékalapú ellátásként való besorolás attól is függ, hogy az adott ellátás különleges ellátás jellegű-e. Ehhez társadalombiztosítási ellátást kell kiváltania vagy kiegészítenie, valamint gazdasági és társadalmi indokok által igazolt szabályozás által meghatározott szociális támogatás jellegét kell mutatnia. Szükséges továbbá, hogy objektív kritériumokat rögzítő szabályozás alapján döntsenek róla. ( 55 ) Az FRG szerinti, külföldön teljesített nyugdíjjárulék-fizetési időszakok alapján nyújtott ellátások öregségi nyugdíjként kerültek kialakításra, és ennyiben meghatározott, az 1408/71 rendelet 4. cikke (1) bekezdésének c) pontja értelmében vett szociális biztonsági ellátással azonosan minősülnek. Ugyan céljuk a jogosultak társadalmi integrációja többek között gazdasági szempontból is, azonban a német kormány felfogásával ellentétben nem rendelkeznek a szociális támogatásra jellemző ismérvekkel. ( 56 ) Ez például a rászorultság ismérvéhez való kapcsolódásra vonatkozik, mivel az FRG szerinti, külföldön teljesített nyugdíjjárulék-fizetési időszakokon alapuló ellátások nyújtása szempontjából az egyes személyek vagy személyek meghatározott csoportja rászorultságának esetleges vizsgálata szerepet játszana. Ezenkívül nyújtásuk azon szolgálati idők összesítésén alapul, amelyeket a jogosult származási országában teljesített, ami a szociális támogatáshoz való hasonlóság ellen szól.

108.

Az FRG szerinti, külföldön teljesített nyugdíjjárulék-fizetési időszakok alapján nyújtott ellátásoknak az 1408/71 rendelet 4. cikkének (2a) bekezdése szerinti, különleges, nem járulékalapú ellátások csoportjába való besorolása ellen szól végül, hogy ezek nem szerepelnek a IIa. mellékletben. Egy szociális ellátás azonban csak akkor sorolható e csoportba, ha a tárgyi feltételek és az adott ellátás IIa. mellékletben való szereplése együttesen áll fenn. ( 57 )

109.

A fentiekből azt a következtetést kell levonni, hogy az FRG értelmében vett külföldön teljesített nyugdíjjárulék-fizetési időszakok alapján nyújtott ellátásokat az 1408/71 rendelet 4. cikke (1) bekezdésének c) pontja értelmében vett szociális biztonsági ellátások csoportjába kell sorolni.

110.

Ennek alapján az 1408/71 rendelet a jelen ügyben főszabály szerint alkalmazandó.

111.

Az 1408/71 rendelet Ausztria vonatkozásában történő hatálybalépése a 6. cikk a) pontjának megfelelően azzal a következménnyel járt, hogy e rendelet felváltotta az 1966. évi kétoldalú egyezményt. Államközi szinten ezt az egyezményt csak az 1995. október 4-én létrejött egyezmény váltotta fel, amely 1998. október 1-jén lépett hatályba. Bizalomvédelmi okokból az egyezmény 2. cikkének b) pontjában átmeneti szabályozást vezettek be a korábbi ügyekre vonatkozóan.

112.

Közösségi szinten ezt az átmeneti szabályozást a rendelet III. melléklete A. része „Németország–Ausztria” című 35. pontjának és B. része 35. pontjának e) alpontjába (illetve a bővítés után 2004. május 1-jétől III. melléklete A. része „Németország–Ausztria” című 83. pontjának és B. része 83. pontjának e) alpontjába) felvett azonos megfogalmazású rendelkezés biztosította. A III. mellékletben szereplő rendelkezés jogalapjául azonban csak a 7. cikk (2) bekezdésének c) pontja szolgálhat. E szabály szerint ugyanis a 6. cikk ellenére a III. mellékletben felsorolt szociális biztonsági egyezmények továbbra is alkalmazandók. Ebből következik, hogy a 7. cikk (2) bekezdésének c) pontja csak azokra az egyezményekre vonatkozik, amelyeket az 1408/71 rendelet hatálybalépése előtt kötöttek, míg a tagállamok a 8. cikk alapján a rendelet hatálybalépését követően is jogosultak új egyezményeket kötni. ( 58 ) A III. mellékletben megjelölt egyezményekre azonban a 8. cikk nem vonatkozik. Amennyiben a szociális biztonságról szóló, az Osztrák Köztársaság és a Németországi Szövetségi Köztársaság között létrejött egyezményt 1995. október 4-én, az 1408/71 rendelet Ausztria vonatkozásában történő hatálybalépését követően írták alá, úgy ezen egyezmény esetében, mint azt a Bizottság megjegyzi, csak új egyezményről lehet szó, és ezért főszabály szerint nem olyanról, amelyet a III. mellékletben fel lehetne tüntetni. E felfogást egyrészt alátámasztja az a tény, hogy az egyezmény preambuluma kifejezetten az 1408/71 rendelet 8. cikkére utal, és a szerződő felek arra vonatkozó szándékáról beszél, hogy „a szociális biztonságról szóló új egyezményt kössenek, amely felváltja az 1966. december 22-én létrejött egyezményt”.

113.

Másrészt az egyezmény 14. cikke (2) bekezdésének b) pontja, és így a III. mellékletben való feltüntetése is csak az 1966. évi egyezmény olyan rendelkezéseit érinti, amelyek szabályozási tartalma lényegében változatlan marad, és amelyek tekintetében csupán az ellátások nyújtására vonatkozó határidőket vezetnek be, ha a jogosultak lakóhelye a Németországi Szövetségi Köztársaság területén kívül található. Az egyezmény 14. cikkének (1) bekezdése kifejezetten kimondja, hogy az egyezmény hatálybalépésével a (2) bekezdésben felsorolt rendelkezések kivételével a szociális biztonságról szóló, az Osztrák Köztársaság és a Németországi Szövetségi Köztársaság között 1966. december 22-én létrejött egyezmény hatályát veszti. Ennyiben az 1995. évi egyezmény 14. cikke (2) bekezdésének b) pontja a korábbi szabályozás határidőhöz kötött továbbélésének tekinthető. Következésképpen a III. mellékletben szereplő rendelkezés nem kifogásolható.

114.

Ezzel szemben meg kell még vizsgálni a kérdést, hogy fennáll-e a közösségi anyagi jog megsértése. Az arra való hivatkozással, hogy a területi egyenlőség elvének korlátozása következtében előnyöket vesztett el, az alapeljárás felperese a szabad mozgáshoz való jogának megsértését kifogásolja.

115.

Az 1966. évi egyezmény 4. cikkének (1) bekezdése területi egyenlőségről rendelkezett Ausztria és Németország között, amely az 1408/71 rendelet alapján nem létezik. A rendelet 10. cikke szerinti területi egyenlőség ellenére ugyanis ezt a VI. melléklet „Németország” című D. részének 1. pontjában szereplő rendelkezés éppen a szóban forgó ellátások vonatkozásában ismét hatályon kívül helyezi. Mivel az 1966. évi egyezményben rögzített területi egyenlőség az FRG értelmében vett külföldön teljesített nyugdíjjárulék-fizetési időszakok alapján járó nyugdíj Ausztriába történő folyósításához vezetett volna, így ez szociális előnyt jelent, amelyről mint olyanról a rendelet nem rendelkezik.

116.

Bár a rendelet III. mellékletében szereplő átmeneti rendelkezés – amíg 2005. május 5-én hatályát nem veszti – a VI. melléklet alóli kivételről rendelkezik, ez azonban nem vonatkozik azokra az esetekre, amikor a nyugdíjat először 1995. január 1-je után folyósítják. Ide tartozik a felperes helyzete is, mivel először 1999-ben kapott nyugdíjat. A felperes ezért nem hivatkozhat az 1966. évi egyezményben rögzített területi egyenlőségre, mivel a rendelet a VI. mellékletben szereplő rendelkezés alapján nem ír elő területi egyenlőséget az ilyen jellegű ellátásokra, és mivel a rendelet a III. mellékletben szereplő rendelkezésben nem állapított meg átmeneti szabályozást a felpereséhez hasonló esetekre, és végül, mivel a kétoldalú viszonyban az új egyezmény 1998 októberében történt hatálybalépésével a területi egyenlőséget új esetekre vonatkozóan megszüntették, mivel ez az egyezmény – mint az 1408/71 rendelet III. melléklete is – feltételezi, hogy a nyugdíj folyósítására először legkésőbb 1994-ben sor kerül.

117.

A felperes az 1408/71 rendelet hatálybalépése ellenére hivatkozhatna az 1966. évi társadalombiztosítási egyezmény rendelkezései hatályának fennmaradására, ha a III. és VI. mellékletben szereplő rendelkezések magasabb szintű közösségi joggal, így különösen a munkavállalók szabad mozgására vonatkozó rendelkezésekkel nem lennének összeegyeztethetők.

118.

A Bíróság állandó ítélkezési gyakorlata szerint a Szerződés szabad mozgásra vonatkozó rendelkezései nem engedik, hogy a munkavállalók a szabad mozgáshoz való jog gyakorlása miatt szociális biztonsági kedvezményektől essenek el abból adódóan, hogy egy tagállam nemzeti jogának részét képező kétoldalú egyezmény az 1408/71 rendelet hatálybalépését követően többé nem alkalmazható. ( 59 ) Ezen ítélkezési gyakorlat alapjául az a megfontolás szolgál, hogy az érintett munkavállaló védelemre méltó módon bízhatott abban, hogy a szabad mozgáshoz való jog gyakorlása után is hasznot húzhat majd az egyezmény kedvezőbb szabályozásaiból. A Bíróság a Rönfeldt-ügyben ( 60 ), a Thévenon-ügyben ( 61 ), a Naranjo Arjona és társai egyesített ügyekben ( 62 ) és a Grajera Rodriguez-ügyben ( 63 ) hozott ítéleteiben kimutatta a feltételeket, amelyek mellett régebbi kétoldalú egyezmények rendelkezései az 1408/71 rendelet 6. cikkében rögzített felváltó szabályozás ellenére továbbra is alkalmazandók.

119.

A Thévenon-ügyben 1995. november 9-én hozott ítéletében a Bíróság a Rönfeldt-ügyben hozott ítéletében megnyilvánuló ítélkezési gyakorlatát oly módon pontosította, hogy a bizalomvédelem elve nem alkalmazható azokra a munkavállalókra, akik az 1408/71 rendelet hatálybalépéséig csak egy tagállamban teljesítettek biztosítási időket, és a munkavállalók szabad mozgásához való jogukat csupán e rendelet hatálybalépését követően gyakorolták. ( 64 )

120.

A Naranjo Arjona és társai egyesített ügyekben és a Grajera Rodriguez-ügyben megállapítást nyert, hogy az érintetteket már Németországban foglalkoztatták, mielőtt az 1408/71 rendelet Spanyolország 1986. január 1-jén történt csatlakozásával e tagállam tekintetében hatályba lépett, és ezzel 6. cikkének megfelelően főszabály szerint felváltotta a német–spanyol egyezmény rendelkezéseit. A Bíróság véleménye szerint ezért az egyezmények felváltása nem eredményezhette azt, hogy az érintettek elveszítsék az egyezmény alapján őket megillető jogokat és előnyöket. ( 65 )

121.

Ebből az ítélkezési gyakorlatból levonható az a következtetés, hogy a szociális biztonságról szóló, a tagállamok között kötött egyezmények rendelkezéseinek a közösségi rendeletekkel történő felváltása főszabály szerint kötelező hatállyal bír ( 66 ) és – a rendeletekben kifejezetten megjelölt esetektől eltekintve – kivételt csak abban az esetben enged, ha e rendeletek ahhoz vezetnének, hogy egy munkavállaló, aki korábban gyakorolta a szabad mozgáshoz való jogát, a rendelet hatálybalépésével szociális előnyöktől esnék el, amelyek őt a két vagy több tagállam között hatályban lévő, és e tagállamok nemzeti jogának részét képező egyezmények alapján illetik meg.

122.

Ebben az összefüggésben fontos emlékeztetni arra, hogy ezeket az elveket a Bíróság az EK 39. és EK 42. cikk értelmezéséből vezette le, és így ezen ítélkezési gyakorlat értelme és célja kizárólag abban állhat, hogy a munkavállalók szabad mozgásának gyakorlását biztosítsa. ( 67 ) Következésképpen alkalmazásuk előfeltételeként meg kell követelni ezen alapvető szabadság érintett általi gyakorlását. A C-396/05. és C-419/05. sz. ügyektől eltérően a C-450/03. sz. ügy alapeljárásának felperese csak Romániában és Ausztriában élt és dolgozott, és így fizikai értelemben nem költözött egy EU-tagállamból egy másikba. A szabad mozgásra vonatkozó közösségi jogi szabályozás azonban akkor is alkalmazandó, ha a kérdéses tevékenységet ugyan az Európai Unión kívül gyakorolják, a munkaviszony azonban ennek ellenére kapcsolódik e területhez, vagy megfelelő mértékben kapcsolódik valamely tagállam jogához, és következésképpen a közösségi jog releváns szabályaihoz. Így a Bíróság a Boukhalfa-ügyben hozott ítéletében ( 68 ) többek között akkor állapította meg elegendően szoros kapcsolat fennállását, amikor a harmadik államban tevékenységet végző munkavállalóra kiterjed valamely tagállam társadalombiztosítási rendszere. A jelen ügyben a felperest a BVFG vonatkozó rendelkezései értelmében lakóhelyét elhagyni kényszerült személyként elismerték, így főszabály szerint jogosult volt öregségi nyugdíjra, amellyel összefüggésben a Romániában teljesített járulékfizetési időszakait az FRG-nek megfelelően kellett figyelembe venni.

123.

A szabad mozgásra vonatkozó közösségi jogi szabályozás alkalmazandóságához elegendő, ha maga az ellátás nyúlik át a határokon, nem szükséges ezen alapvető szabadság személyek általi fizikai gyakorlása, mivel az ellenkező eset nem igazolható eltérő eredményekhez vezethetne. Így a Bíróság a Rundgren-ügyben hozott ítéletében ( 69 ) megállapította az 1408/71 rendelet és ezzel a munkavállalók szabad mozgására vonatkozó rendelkezések alkalmazandóságát olyan személy esetében, aki egy tagállamban lakott, anélkül hogy ott kereső tevékenységet végzett volna, hanem ehelyett nyugalmazott tisztviselőként egy másik tagállamból nyugdíjban részesült. A jelen ügyben az ellátás átlépi két tagállam határát. A felperest, aki eddig Ausztriában kereső tevékenységet folytatott, az új egyezmény 1998-ban történt hatálybalépéséig a német törvényeknek megfelelő öregségi nyugdíj illette meg, anélkül hogy ez az előny lakóhelyre vonatkozó követelményhez kapcsolódott volna.

124.

A felperes 1970-ben abban bízva költözött Romániából Ausztriába, hogy számára a nyugdíjkorhatár betöltésekor 1999-ben az 1966. évi egyezmény alapján a Romániában teljesített járulékfizetési időszakokon alapuló nyugdíjat folyósítanak Ausztriába. A rendelet III. melléklet rendelkezéseivel együtt történő bevezetésével a felperest előnytől fosztották meg.

125.

Az előnytől való ilyen megfosztás a Rönfeldt-ügyben hozott ítéletben megnyilvánuló ítélkezési gyakorlat fényében az EK 18., EK 39. és EK 42. cikkben biztosított jogok korlátozásának minősül, mivel a nyugdíjasok olyan előnyöktől esnek el, amelyekre egy kétoldalú egyezmény alapján még jogosultak voltak, ha szabad mozgáshoz való jogukat azelőtt gyakorolták, hogy ezen egyezmény hatályát vesztette, az 1408/71 rendelet pedig hatályba lépett volna. A felperes az 1966. évi kétoldalú egyezmény révén olyan jogi helyzetre tett szert, amelynek alapján azon döntése, hogy Németország helyett Ausztriában kíván élni és dolgozni, a külföldön teljesített nyugdíjjárulék-fizetési időszakokon alapuló kifizetésekre való jogosultságát illetően a biztosítási esemény bekövetkezésekor nem járhatott számára hátránnyal.

126.

Mivel az 1408/71 rendelet 6. és 7. cikke kizárja a kétoldalú egyezmény kedvezőbb rendelkezéseinek alkalmazását, ezért magasabb szintű közösségi jogba, nevezetesen az EK 18., EK 39. és EK 42. cikkbe ütközik, hogy a felperes a III. melléklet A. része 35. pontjának és B. része 35. pontjának (később 83. pontjának) e) alpontjában foglalt átmeneti rendelkezés alapján, és az 1995. évi kétoldalú egyezmény 14. cikke (2) bekezdésének b) pontja alapján nem hivatkozhat az 1966. évi kétoldalú egyezmény kedvezőbb rendelkezésére.

127.

Következésképpen a III. melléklet A. része „Németország–Ausztria” című 35. pontjának és B. része 35. pontjának e) alpontjában (a bővítést követően 2004. május 1-jétől mind az A., mind a B. részben, 83. pontjának e) alpontjában) foglalt átmeneti szabályozás sérti az EK 18., EK 39. és EK 42. cikk szerinti, a munkavállalók szabad mozgására és az uniós polgárságra vonatkozó közösségi jogi rendelkezéseket.

128.

Az 1408/71 rendelet 4. cikke (1) bekezdésének c) pontja értelmében vett szociális biztonsági ellátásként az FRG szerinti, külföldön teljesített járulékfizetési időszakokon alapuló ellátások e rendelet 10. cikkének (1) bekezdésében rögzített összehangolási kötelezettség alá tartoznak. Ezzel jár a tagállamok azon kötelezettsége, hogy helyezzék hatályon kívül a nemzeti jogszabályok azon kikötéseit, amelyek az ellátások nyújtását az adott tagállamban található lakóhely követelményétől teszik függővé.

129.

A C-396/05. és a C-419/05. sz. ügyekre vonatkozó okfejtéseknek megfelelően a jelen ügyben is meg kell vizsgálni az 1408/71 rendelet VI. melléklete „Németország” című D. része 1. pontjának az EK 42. cikkel mint magasabb szintű közösségi joggal való összeegyeztethetőségét, amelynek során tekintetbe kell venni a munkavállalók szabad mozgása lehető legteljesebb megvalósításának közösségi célját.

130.

A III. mellékletben szereplő rendelkezéstől eltérően, amely a külföldön teljesített nyugdíjjárulék-fizetési időszakokon alapuló ellátások nyújtását az Ausztriában letelepedett jogosultak számára egy átmeneti időszakban lehetővé teszi, a VI. melléklet „Németország” című D. részének 1. pontjában szereplő rendelkezés a német jog szabályaival összefüggésben (SGB VI., 110. §, (2) bekezdés, 113. §, (1) bekezdés és 272. §) a nyugdíjak Németországi Szövetségi Köztársaságból való exportálásának általános kizárásáról rendelkezik.

131.

Az alapeljárás felperese számára ez a kivételt megállapító szabályozás nem jár lényegesen eltérő hatással, mint a C-396/05. és C-419/05. sz. ügyek felperesei számára. Az öregségi nyugdíj csökkenése illetve teljes elvesztése pusztán a lakóhely külföldre helyezése miatt az öregségi ellátás pénzügyi korlátozásaként alkalmas arra, hogy valamely személyt visszatartson az EK 39. és EK 42. cikkben biztosított szabad mozgáshoz való joga gyakorlásától, így ez az intézkedés ezen alapvető szabadság korlátozásának tekintendő.

132.

Az FRG értelmében vett külföldön teljesített járulékfizetési időszakokon alapuló nyugdíjak külföldre való folyósításának kizárására vonatkozó nemzeti rendelkezések igazolására, amely rendelkezésekre a VI. melléklet „Németország” című D. részének 1. pontjában található, kivételt megállapító szabályozás utal, a német kormány lényegében ugyanazokat az érveket hozza fel, mint az SGB VI. szabályai alá tartozó, német birodalmi területen teljesített járulékfizetési időszakokon alapuló ellátásokra vonatkozóan. A német kormány először is a lakóhelyüket elhagyni kényszerült személyek szövetségi köztársaság társadalmába való integrációjának szükségességére, és másodszor a lehetséges jogosultak áttekinthetetlen köre veszélyének elhárítására hivatkozik.

133.

Itt is rá kell mutatni arra, hogy a tagállamok szociális biztonsági rendszereik kialakítása során kötelesek figyelembe venni a Szerződésnek a munkavállalók szabad mozgására vonatkozó rendelkezéseit, valamint a minden uniós polgár részére biztosított szabadságot a tagállamok területen való szabad mozgáshoz és tartózkodáshoz. ( 70 ) Így a német jogalkotó azon törekvése, hogy a német származású, lakóhelyüket elhagyni kényszerült személyeket integrálja, nem járhat az alapvető szabadságok sérelmével. Különösen érvényes ez, ha e személyek tagállami állampolgárként az EK 18. cikk alapján az uniós polgárság különleges védelmét élvezik. Az európai szociális jogi védelem egyik fő célja – a szabad mozgás területén is – a munkavállalók, és így az uniós polgárok integrálása egy tagállam társadalmi és gazdasági életébe. Az EK 39. és EK 42. cikket ezért sérti a jelenlegihez hasonló, olyan nemzeti szabályozás, amely arra irányul, hogy meggátolja állampolgárok meghatározott csoportjának integrációját más tagállamok társadalmába.

134.

Amennyiben a német kormány ezenkívül az állítólagos alig kezelhető pénzügyi kockázatokra utal, meg kell jegyezni, hogy e tekintetben sem tényállítási, sem bizonyítási kötelezettségének nem tett eleget. Ezért ezt az érvet mint nem kellően alátámasztottat el kell utasítani.

135.

A fenti megállapításokra tekintettel azt javasolom a Bíróságnak, hogy