This document is an excerpt from the EUR-Lex website
Document 62005CC0362
Opinion of Advocate General Kokott delivered on 15 February 2007. # Jacques Wunenburger v Commission of the European Communities. # Appeals - Staff cases - Promotion - Selection procedure - Rejection of the appellant’s candidature - Retirement in the interests of the service - Obligation to state the reasons on which the decision is based - Error of law - Cross-appeal - Subject-matter of the dispute - Interest in bringing proceedings. # Case C-362/05 P.
Kokott főtanácsnok indítványa, az ismertetés napja: 2007. február 15.
Jacques Wunenburger kontra az Európai Közösségek Bizottsága.
Fellebbezés - Közszolgálat - Előléptetés - Kiválasztási eljárás - A fellebbező jelentkezésének elutasítása - Az állás visszavonása - Indokolási kötelezettség - Téves jogalkalmazás - Csatlakozó fellebbezés - A jogvita tárgya - Az eljáráshoz fűződő érdek.
C-362/05 P. sz. ügy
Kokott főtanácsnok indítványa, az ismertetés napja: 2007. február 15.
Jacques Wunenburger kontra az Európai Közösségek Bizottsága.
Fellebbezés - Közszolgálat - Előléptetés - Kiválasztási eljárás - A fellebbező jelentkezésének elutasítása - Az állás visszavonása - Indokolási kötelezettség - Téves jogalkalmazás - Csatlakozó fellebbezés - A jogvita tárgya - Az eljáráshoz fűződő érdek.
C-362/05 P. sz. ügy
Határozatok Tára – Közszolgálati ügyek 2007 II-B-2-00101
ECLI identifier: ECLI:EU:C:2007:104
JULIANE KOKOTT
FŐTANÁCSNOK INDÍTVÁNYA
Az ismertetés napja: 2007. február 15.1(1)
C‑362/05. P. sz. ügy
Jacques Wunenburger
kontra
az Európai Közösségek Bizottsága
„Fellebbezés – Közösségi tisztviselő – Személyzeti szabályzat – Előléptetés – Megsemmisítés iránti kereset – Okafogyottság – Eljáráshoz fűződő érdek”
I – Bevezetés
1. A jelen fellebbezés alkalmat kínál a közösségi intézmények jogi aktusaival szemben benyújtott keresetekhez fűződő érdekkel és azok okafogyottságával összefüggő probléma megvitatására.
2. Az eljárás tárgya a Bizottsághoz tartozó „EuropeAid” Együttműködési Hivatal(2) igazgatói álláshelyének betöltésével kapcsolatban egy közösségi tisztviselő, Jacques Wunenburger (a továbbiakban: fellebbező) és az Európai Közösségek Bizottsága (a továbbiakban: Bizottság) mint kinevezésre jogosult hatóság között kialakult közösségi közszolgálati vita.
3. Az Elsőfokú Bíróság 2005. július 5‑én hozott ítéletével (a továbbiakban: megtámadott ítélet)(3) mint alaptalant elutasította a fellebbezőnek a Bizottság által hozott három – egyrészt a fellebbező által az említett igazgatói állásra benyújtott pályázatot elutasító, másrészt egy másik jelöltet, A. Naqvit ezen állásra kinevező, végül a fellebbező panaszát elutasító – határozat megsemmisítése iránt benyújtott keresetét.
4. A fellebbezőnek a Bírósághoz 2005. szeptember 23‑án érkezett fellebbezése lényegében továbbra is a három határozat megsemmisítésére irányul. A Bizottság csatlakozó fellebbezést nyújtott be, amelyben azt kifogásolja, hogy az Elsőfokú Bíróságnak az eljárás okafogyottságát kellett volna megállapítania, mivel a vita tárgyát képező igazgatói állás újbóli meghirdetésére már a megtámadott ítélet kihirdetése előtt sor került.
5. A csatlakozó fellebbezés kapcsán tisztázandó, hogy a jelenlegihez hasonló esetekben milyen körülmények között marad fenn egyáltalán a tisztviselők eljáráshoz fűződő érdeke. E kérdés elvi jelentőséggel bír a közösségi bíróságok közszolgálati vitákban követett gyakorlata szempontjából, de azon túlmenően is.
II – Jogi háttér
6. A jelen jogvita érdeme tekintetében az Európai Közösségek tisztviselői személyzeti szabályzatának(4) (a továbbiakban: személyzeti szabályzat) 2004. május 1‑jét megelőzően hatályos változata, különösen annak 7., 25., 29., 90. és 91. cikke az irányadó. E rendelkezések idézésétől e helyütt eltekintek.
III – A jogvita alapját képező tényállás és az elsőfokú eljárás
7. A felek közötti vita tárgya a EuropeAid („Afrika, Karib‑tenger, Csendes‑óceán” C igazgatóság) A 2‑es besorolási fokozatú megüresedett igazgatói álláshelyének betöltése. Az irányadó időszakban két, a jelen jogvita szempontjából az alábbiak szerint összefoglalható kiválasztási eljárás is lezajlott ugyanezen álláshelyhez kapcsolódóan.
A – Az első kiválasztási eljárás
8. Az első kiválasztási eljárás a Bizottság által 2002. szeptember 19‑én közzétett belső álláshirdetéssel vette kezdetét(5). A fellebbező ebben az időben a Külkapcsolatok Főigazgatóságának A 3‑as besorolási fokozatú tisztviselőjeként a Bizottság horvátországi képviseletét vezette. A fellebbező 2002. szeptember 27‑én beadta jelentkezését a meghirdetett állásra.
9. A EuropeAid főigazgatója, miután – részben telefonon – mind a tíz jelöltet meghallgatta, 2002. november 18‑án a jelentkezőket két csoportra osztó feljegyzést intézett a Személyzeti és Igazgatási Főigazgatósághoz. Az első csoportba hat jelentkező tartozott, akiket a EuropeAid főigazgatója alkalmasnak talált arra, hogy a szóban forgó feladatot ellássák. A második csoportba az a további négy jelentkező – köztük a fellebbező – tartozott, akik a EuropeAid főigazgatójának véleménye szerint nem rendelkeztek a szóban forgó álláshoz szükséges valamennyi ismerettel vagy képességgel.
10. Ezt követően a kinevezési tanácsadó testület („Comité consultatif des nominations”, a továbbiakban: CCN) listát készített a további meghallgatásokra behívandó hat jelöltről, akik azonosak voltak a jelölteknek a EuropeAid főigazgatója által javasolt első csoportjával. A fellebbezőt tehát nem hívták be.
11. 2003. január 8‑án a fellebbezővel együtt pályázó A. Naqvit nevezték ki e vitatott állásra. Egy 2003. március 11‑én kelt levélben a fellebbezőt arról tájékoztatták, hogy pályázata sikertelen volt. 2003. április 2‑án a fellebbező – a személyzeti szabályzat 90. cikkének (2) bekezdése alapján – panaszt nyújtott be A. Naqvi kinevezése ellen. Miután panaszát a Bizottság 2003. július 14‑én elutasította, a fellebbező 2003. november 5‑én megsemmisítés iránti keresetet nyújtott be az Elsőfokú Bírósághoz.
B – A második kiválasztási eljárás
12. A EuropeAidnél betöltendő szóban forgó igazgatói álláshoz kapcsolódó második kiválasztási eljárásra azt követően került sor, hogy a Bizottság 2004. március 11‑i határozatával a személyzeti szabályzat 50. cikkének alkalmazásával A. Naqvi – 2004. április 1‑jei hatályú – nyugdíjazásáról és az állás újbóli meghirdetéséről határozott(6).
13. Ezt követően a Bizottság 2004. március 15‑i – az Elsőfokú Bírósághoz 2004. március 16‑án érkezett – külön beadványában az első kiválasztási eljárás tárgyában az Elsőfokú Bíróság előtt folyamatban lévő jogvita okafogyottságának megállapítását kérte.
14. 2004 májusában a fellebbező szintén beadta pályázatát az ekkor már másodjára meghirdetett állásra. Egy 2004. szeptember 2‑án kelt levélben a fellebbezőt mindazonáltal arról tájékoztatták, hogy pályázata a szűkebb körbe nem került be. A fellebbező ez ellen nem tett jogi lépéseket.
15. 2005 márciusában a Bizottság a EuropeAid újjászervezéséről határozott. Az igazgatói állások száma nyolcról hétre csökkent. A C igazgatóság még mindig üres igazgatói álláshelyét egy másik igazgató áthelyezése útján töltötték be, amire tekintettel a második kiválasztási eljárást megszüntették.
IV – A megtámadott ítélet
16. Az Elsőfokú Bíróság a megtámadott ítéletben mindenekelőtt megállapította, hogy a Bizottság véleményével ellentétben az eljárás tárgya nem vált okafogyottá, sőt a fellebbező eljáráshoz fűződő érdeke továbbra is fennáll(7). Az Elsőfokú Bíróság a fellebbező megsemmisítés iránti keresetét – mint alaptalant – érdemben elutasította.
17. Lényegében a személyzeti szabályzat 25. cikke második bekezdésének második mondata szerinti indokolási kötelezettség megsértését kifogásoló első jogalapot el kellett utasítani, mert a Bizottság panasz elutasításáról szóló határozata kellőképpen meg volt indokolva(8).
18. Második jogalapjában a fellebbező különösen a személyzeti szabályzat 7. cikkének, 29. cikke (1) bekezdése a) pontjának és 45. cikke (1) bekezdésének a megsértésére hivatkozott(9), és előadta, hogy A. Naqvi kinevezése téves jogalkalmazásra vezethető vissza. Az Elsőfokú Bíróság e jogalapot szintén elutasította, mivel a kinevezésre jogosult hatóság széles körű mérlegelési jogkörrel rendelkezik a betöltetlen állások betöltése során, és A. Naqvi valóban megfelelt az álláshirdetésben megfogalmazott feltételeknek(10).
V – A fellebbezés
19. A fellebbezés két jogalapon nyugszik.
– Első jogalapjában a fellebbező lényegében az elsőfokú eljárásban előadott első jogalapjának elutasítását kifogásolja. Az elutasítás álláspontja szerint az Elsőfokú Bíróság téves jogalkalmazására és a tények elferdítésére vezethető vissza. Ezenfelül az ítélet ellentmondásos, és indokolása hiányos.
– Második jogalapjában a fellebbező az elsőfokú eljárásban előadott második jogalapjának elutasítását kifogásolja. Ez megint csak a tények elferdítésére és téves jogalkalmazásra vezethető vissza.
20. A Bizottság csatlakozó fellebbezésében azt kifogásolja, hogy az Elsőfokú Bíróság nem adott helyt a jogvita okafogyottságára vonatkozóan 2004. március 15‑i külön beadványában előadott kérelmének.
21. A fellebbező azt kéri, hogy a Bíróság
1) nyilvánítsa fellebbezését elfogadhatónak és alaposnak, valamint helyezze hatályon kívül a megtámadott ítéletet;
2) érdemben határozzon a keresetről, és semmisítse meg a Bizottság alábbi határozatait:
– a kinevezésre jogosult hatóság 2003. március 11‑i határozata a fellebbező pályázatának elutasításáról;
– a kinevezésre jogosult hatóság 2003. január 8‑i határozata A. Naqvi kinevezéséről;
– a kinevezésre jogosult hatóság 2003. július 14‑i határozata a fellebbező R/147/03. számú panaszának elutasításáról;
3) a Bizottság csatlakozó fellebbezését – mint elfogadhatatlant, vagy legalábbis mint alaptalant – utasítsa el;
4) a Bizottságot kötelezze az eljárás költségeinek viselésére.
22. A Bizottság azt kéri, hogy a Bíróság:
1) elsődlegesen
– nyilvánítsa a csatlakozó fellebbezését elfogadhatónak és alaposnak, valamint helyezze hatályon kívül a megtámadott ítéletet abban a részében, amelyben az elutasítja a Bizottság által a jogvita okafogyottságának megállapítására vonatkozóan előadott kérelmet, továbbá
– határozzon a költségekről;
2) másodlagosan,
– a fellebbezést – mint elfogadhatatlant, vagy legalábbis mint alaptalant – utasítsa el; és
– a fellebbezőt kötelezze a fellebbezés költségeinek viselésére.
VI – A jogkérdésről
23. A jelen esetben elsőként a Bizottság csatlakozó fellebbezését szükséges megvizsgálni. Az ugyanis azt a kérdést veti fel, hogy a jogvita a kereset megindítását követően bekövetkezett esemény folytán időközben okafogyottá vált‑e. Okafogyottság esetén a fellebbező elsőfokú keresetének megalapozottságát illetően az Elsőfokú Bíróság által tett, fellebbezéssel megtámadott megállapítások többé egyáltalán nem relevánsak.
A – A Bizottság csatlakozó fellebbezése
24. Csatlakozó fellebbezésében a Bizottság lényegében azt kifogásolja, hogy az Elsőfokú Bíróság érdemben nem határozhatott volna a jogvitáról, hanem annak okafogyottságát kellett volna megállapítania.
1. A csatlakozó fellebbezés elfogadhatósága
25. A fellebbező előadja, hogy a Bizottság fellebbezése elfogadhatatlan, mivel a megtámadott ítélet nem sérti a Bizottságot. Az Elsőfokú Bíróság ugyanis végső soron a Bizottság számára kedvező döntést hozott azzal, hogy a fellebbező megsemmisítés iránti keresetét – mint alaptalant – elutasította.
26. A Bíróság alapokmánya 56. cikke második bekezdésének első mondata értelmében mindazonáltal fellebbezéssel bármelyik fél élhet, akinek indítványait egészben vagy részben elutasították. Ilyen értelemben sérelem áll fenn akkor is, ha az egyik fél az ügy érdeme tekintetében ugyan nyert, a kereset elfogadhatóságával kapcsolatos közbenső kérdés tekintetében azonban vesztett. Így az ítélkezési gyakorlat elismeri, hogy a sérelem és ezáltal a fellebbezésre való jogosultság is fennáll, ha az Elsőfokú Bíróság eljárási szabályzatának 114. cikke szerinti külön beadványban elfogadhatatlansági kifogást terjesztettek elő, az Elsőfokú Bíróság azonban a keresetet elfogadhatónak nyilvánította, majd azt – mint alaptalant – utasította el(11). A Bíróság tagadja ellenben a fellebbező fél sérelmének fennállását, ha az Elsőfokú Bíróság a kereset elfogadhatóságáról nem határozott, és azt – mint alaptalant – elutasította(12). Ugyanez vonatkozik arra az esetre, ha első fokon nem terjesztettek elő külön elfogadhatatlansági kifogást, hanem az ellenérdekű fél kizárólag azon általános beadvány keretében hivatkozik az eljárási akadályokra, amelyben a kereset elfogadhatóságáról is állást foglalt(13).
27. A jelen esetben a Bizottság 2004. március 15‑i külön beadványában kifejezetten kérte az eljárás okafogyottságának megállapítását. Ennek során nem hivatkozott kifejezetten az Elsőfokú Bíróság eljárási szabályzatának 114. cikkére. Ez azonban nem befolyásolja azt, hogy a Bizottság levelében a kereset elfogadhatóságára vonatkozó önálló kérelmet adott elő. E kérelem indoka az volt, hogy mivel A. Naqvit 2004. április 1‑jén nyugdíjazzák, a fellebbező jogvitához fűződő érdeke megszűnik.
28. Az Elsőfokú Bíróság azonban azt állapította meg, hogy a fellebbező eljáráshoz fűződő érdeke továbbra is fennáll, és a Bizottság kérelmét kifejezetten elutasította(14). Mivel tehát a Bizottság indítványát egy közbenső kérdésben első fokon elutasították, jogosult volt fellebbezéssel élni.
29. Az, hogy a fellebbező elvesztette‑e az elsőfokú eljárás folyamán az eljáráshoz fűződő érdekét, és a jogvita ezzel időközben okafogyottá vált‑e, egyébként mind olyan kérdés, amellyel a Bíróság a fellebbezés során mindenképpen foglalkozhat. Az EK 225. cikk (1) bekezdésének és a Bíróság alapokmánya 58. cikke első bekezdésének megfelelően a fellebbezés kizárólag jogkérdésre vonatkozhat(15), tehát egyedül az Elsőfokú Bíróság rendelkezik hatáskörrel a releváns tények megállapítására és értékelésére. Az eljáráshoz fűződő érdek és az okafogyottság megítélése mindazonáltal az Elsőfokú Bíróság által megállapított tényállás jogi minősítésének a kérdése. Ennek felülvizsgálatára a Bíróság a fellebbezés során kétségtelenül hatáskörrel rendelkezik(16).
30. Következésképpen a csatlakozó fellebbezés elfogadható.
2. A csatlakozó fellebbezés megalapozottsága
31. Az ügyben azt szükséges még tehát tisztázni, hogy az Elsőfokú Bíróság tévesen alkalmazta‑e a jogot akkor, amikor a jogvitát nem nyilvánította okafogyottá a Bizottság elsőfokú eljárásban előadott kérelmének megfelelően. Ez attól függ, hogy a fellebbezőnek az eljáráshoz eleinte fűződő érdeke még a megtámadott ítélet kihirdetése előtt megszűnt‑e.
a) A felek lényeges érvei
32. A Bizottság véleménye szerint A. Naqvi nyugdíjazása és a második kiválasztási eljárás lebonyolítása folytán a fellebbező elvesztette az eljáráshoz fűződő érdekét, és az eljárás tárgya okafogyottá vált. A fellebbező ugyanis keresetével éppen az első kiválasztási eljárás megismétlését érhette volna el. Időközben azonban egy második kiválasztási eljárást is lebonyolítottak, amelyben a fellebbező pályázatával ismét részt vett.
33. A jogvita eldöntése a fellebbező számára semmilyen jövőbeli előnnyel nem jár. Pusztán elméleti lehetőség, hogy a fellebbező a jövőben hasonló állásokra fog pályázni. A jövőbeli kinevezési határozatok tekintetében adott esetben jogi utat vehet igénybe. A tisztviselői állások betöltésére irányuló eljárások a pályázók közötti különbségek okán egymással össze sem hasonlíthatók, egy ezen ügyben hozandó ítélet tehát a jövőbeli kinevezésekre semmiféle kihatással nem bírna.
34. A fellebbező válaszában kifejti, hogy továbbra is érdeke fűződik a jogvita eldöntéséhez. Egyrészt elejét kell venni annak, hogy a Bizottság a jövőben jogellenes határozatokat hozzon. Másrészt a fellebbező pályázatának elutasításáról szóló határozat negatívan hathat a hasonló állásokra beadandó jövőbeli pályázatok sikerére. Végül egy ezen ügyben hozandó ítélet jelentőséggel bír a fellebbezőt esetlegesen megillető kártérítési igény szempontjából.
b) A jogkérdésről
35. Az eljáráshoz fűződő érdek követelménye eljárási szinten biztosítja, hogy a bíróságoknak ne kelljen pusztán elméleti szintű jogkérdések szakértői tisztázásával foglalkozniuk. Az eljáráshoz fűződő érdek ezért az elfogadhatóság mindenkori feltétele, amely az eljárás különböző szakaszaiban juthat szerephez. Így az eljáráshoz fűződő érdeknek már a kereset benyújtásakor kétségtelenül fenn kell állnia. Annak azonban a keresetindítás időpontján túl egészen a bírónak a jogvita érdemében hozott döntéséig fenn kell maradnia(17).
36. Ha az eljáráshoz fűződő érdek csak a folyamatban lévő bírósági eljárás során szűnik meg, úgy nem indokolt, hogy az Elsőfokú Bíróság az ügy érdeméről hozzon határozatot. Éppily kevésbé lehetne mindazonáltal a fellebbezőtől elvárható, hogy eredetileg elfogadható módon benyújtott keresetének rövid úton történő elutasítása mellett az eljárás költségeit viselje(18). Az egyedüli szakszerű megoldás ilyen esetben a jogvita okafogyottá minősítése(19), miáltal egyrészt kifejezésre jut, hogy a kereset alapja csak annak benyújtását követően szűnt meg, másrészt elkerülhetővé válnak a fellebbező költségeit érintő negatív következmények.
37. A közösségi bíróságok előtt az eljáráshoz fűződő érdek kérdése rendszerint akkor merül fel, amikor bár formálisan még létező, de időközben okafogyottá vált jogi aktusok megtámadására kerül sor. Az ítélkezési gyakorlat elismeri, hogy e jogi aktusok bírósági felülvizsgálatához is fűződhet érdek. Ez mindenesetre azt feltételezi, hogy a megtámadott jogi aktus megsemmisítése még alkalmas jogkövetkezmény kiváltására(20), illetve arra, hogy a fellebbező számára egyébként előnnyel járjon(21).
38. A jelen esetben nem vitatott, hogy amikor a fellebbező az Elsőfokú Bírósághoz benyújtotta keresetét, még rendelkezett az eljáráshoz fűződő érdekkel. A megtámadott határozatok végrehajtása önmagában különösen nem eredményezheti az eljáráshoz fűződő érdekének megszűnését(22). Helyesen indult ki ezért az Elsőfokú Bíróság a megtámadott ítélet 19. pontjában abból, hogy a megtámadott határozatok A. Naqvi szolgálatba lépésének napját követően is hatással bírtak.
39. A megtámadott határozatokat egyébiránt a kinevezésre jogosult hatóság hivatalosan sohasem vonta vissza. Joggal mutat rá tehát a fellebbező arra, hogy A. Naqvi állásának a keresetindítást követő visszavonása semmiképpen sem egyenlő az A. Naqvi kinevezéséről szóló – a jelen ügyben vitatott – eredeti határozat megsemmisítésével(23).
40. Mindazonáltal a jelen ügy különlegessége, hogy A. Naqvi állásának visszavonása következtében egy második kiválasztási eljárásra is sor került a vitatott állás betöltése érdekében. Ezen új kiválasztási eljárás folytán okafogyottá váltak azok az első kiválasztási eljárás során hozott határozatok, amelyek jogellenességére a fellebbező akkoriban az Elsőfokú Bírósághoz benyújtott keresetében hivatkozott.
41. Az Elsőfokú Bíróság átsiklik ezen általa is ismert szemponton(24), amikor a megtámadott ítélet 19. pontjában kifejti, hogy a fellebbező pályázatának elutasításáról az első kiválasztási eljárásban hozott határozat továbbra is hatással bír. Véleményem szerint a másik jelölt kinevezéséről szóló határozat és a fellebbező saját pályázatának elutasításáról szóló határozat ugyanazon érme két oldala. E határozatok egymás sorsát osztják. Mindkettő hatályát vesztette, amikor A. Naqvi állásának visszavonását követően a vitatott állás betöltésére új kiválasztási eljárást szerveztek. Ezzel a panasz elutasításáról szóló – szintén megtámadott – határozat is szükségszerűen okafogyottá vált; annak joghatásai ugyanis nem terjedhettek túl a kinevezésre jogosult hatóság általa megerősített alaphatározatainak joghatásain.
42. A megtámadott határozatok keresetindítást követő hatályvesztése mindazonáltal önmagában még sohasem keletkeztetett az Elsőfokú Bíróság számára kötelezettséget arra, hogy a jogvitát okafogyottnak minősítse. Azt kell inkább megvizsgálni, hogy a fellebbező eljáráshoz fűződő érdeke a megtámadott határozatok okafogyottsága ellenére fennmaradt‑e. Ha fennmaradt, úgy az érdemi döntés megtagadása ellentétes a közösségi intézmények jogi aktusai bírósági felülvizsgálhatóságának – a jogközösség alapjául szolgáló – követelményével(25).
43. Az ítélkezési gyakorlat értelmében a fellebbező eljáráshoz fűződő érdekének fennmaradása adódhat az (állítólagosan) jogellenes magatartás közösségi szerv általi megismétlésének kockázatából(26), tekintettel arra is, hogy a hatáskörrel rendelkező közösségi intézménynek az EK 233. cikk első bekezdése alapján az adott üggyel ismételten foglalkoznia kell(27). Másodszor, az eljáráshoz fűződő érdek fennmaradása adódhat abból, hogy a megsemmisítés iránti kereset kapcsán hozandó döntés jelentőséggel bír a fellebbezőt esetlegesen megillető kártérítési igény(28) szempontjából. Harmadszor, a fellebbezőnek bizonyos esetekben, különösen közszolgálati jogvitákban, jövőbeli rehabilitációs célú érdeke fűződik a személyét ért negatív értékelést tartalmazó megnyilvánulások elhárításához(29).
44. A megtámadott ítélet e három esetcsoport közül csak az elsővel, vagyis a kinevezésre jogosult hatóság (állítólagosan) jogellenes magatartása megismétlésének kockázatával foglalkozik. E tekintetben az Elsőfokú Bíróság ítéletének 20. pontjában a fellebbező azon kifogására támaszkodik, amely szerint a EuropeAid főigazgatója kiválasztási eljárásban való részvételének módja(30) eljárási szabályt sértett. Az Elsőfokú Bíróság véleménye szerint nem zárható ki, hogy a főigazgató egy későbbi kiválasztási eljárás során is hasonló szerepet tölthet be, mint a vitatott igazgatói álláshely betöltésére szervezett – a jelen ügyben vitatott – első kiválasztási eljárás során. A megismétlődés kockázatára tekintettel az Elsőfokú Bíróság a fellebbező eljáráshoz fűződő érdekének fennmaradását fogadta el.
45. Bár első pillantásra a megismétlődés kockázata ellen szólhatna, hogy a tisztviselői állások betöltésére irányuló határozatok gyakoriságuk ellenére sohasem mechanikusan ismétlődnek(31). Habár ugyanis ilyen jellegű eljárások a közösségi intézményekben rendszeresen előfordulnak, a kinevezésre jogosult hatóság kiválasztásról szóló minden egyes határozata egyedi. Egyrészt sort kell keríteni a pályázók képességeinek a betöltendő állásra vonatkozó kihívásokra tekintettel történő értékelésére. Másrészt a pályázók személyisége és képességei, valamint a velük szemben támasztott követelmények esetről esetre jelentős mértékben különbözhetnek. Joggal mutatott rá tehát erre a Bizottság, és maga a fellebbező is elismeri, hogy a második kiválasztási eljárás az elsővel a jelen ügyben nem hasonlítható össze, mivel az egyes eljárásokban különböző jelölteket kellett egymással összehasonlítani.
46. Mindazonáltal a jelen ügy különlegessége, hogy a fellebbező a kiválasztásról szóló határozat megsemmisítése iránti keresetében nemcsak e határozat tartalmát, hanem egyúttal az e határozat elfogadásához vezető eljárást is vitatja. A fellebbező ugyanis arra hivatkozik, hogy az eljárás hátrányosan megkülönböztető volt, mivel az egyes pályázatokat nem egyforma alapossággal vizsgálták, és ezáltal a jelentkezők közötti verseny egyenlőtlen volt(32). A EuropeAid – amelynél a vitatott igazgatói állást be kellett tölteni – főigazgatója olyan előválogatást végzett, amely aztán mind a CCN, mind pedig a kinevezésre jogosult hatóság számára iránymutatásul szolgált, anélkül hogy maguk is behatóan értékelték volna minden jelölt – ideértve a főigazgató által nem javasolt pályázókat is – ismereteit és képességeit.
47. Az egyes pályázatok érdemi vizsgálatával ellentétben egy olyan kiválasztási eljárás puszta lebonyolítása, amelynek során az illetékes főigazgató által végzett előválogatás mind a CCN, mind a kinevezésre jogosult hatóság számára iránymutatásul szolgál, nem egyedi. Sőt ezen eljárási mód más igazgatói állások betöltése tekintetében bármikor megismétlődhet. A fellebbező tehát nem csupán egy egyedi, hanem egy strukturális jellegű problémát kifogásol. Objektív megközelítés mellett a fellebbező szempontjából a kiválasztási eljárás imént ismertetett szabályai jogszerűségének tisztázása az igazgatói állásokra irányuló esetleges jövőbeli pályázatai miatt mindenképpen releváns.
48. A Bizottságtól eltérően én sem kizárólag elméleti lehetőséget látok arra, hogy a fellebbező további igazgatói állásokra pályázzék. Az iratokból ugyanis az derül ki, hogy a fellebbező már a vitatott kiválasztási eljárást megelőzően pályázott ilyen állásra. A jelen ügyben vitatott állásra is kétszer pályázott.
49. Mindebből következően elegendő indoka volt az Elsőfokú Bíróságnak arra, hogy a fellebbező eljáráshoz fűződő érdekének a megtámadott ítélet kihirdetésekori fennállását elfogadja.
50. Mindezek alapján részemről az a következtetés vonható le, hogy az Elsőfokú Bíróság nem alkalmazta tévesen a jogot, amikor a megtámadott ítélet 21. pontjában elutasította a Bizottság határozatát a jogvita okafogyottságának megállapítása iránt. Sőt a fellebbező eljáráshoz fűződő érdekének fennmaradására tekintettel az Elsőfokú Bíróság köteles volt az ügy érdemében határozni.
51. Következésképpen a Bizottság csatlakozó fellebbezését – mint alaptalant – el kell utasítani.
B – A fellebbező fellebbezése
52. A Bizottság csatlakozó fellebbezésének tárgyában kialakított elutasító álláspontra tekintettel a következőkben a fellebbező fellebbezését kell megvizsgálni.
53. Mindenekelőtt emlékeztetni kell arra, hogy a Bíróság a fellebbezés során hivatalból vizsgálhatja, hogy fennáll‑e a fellebbezőnek a fellebbezés benyújtásához vagy fenntartásához fűződő érdeke(33).
54. A jelen ügyben mindazonáltal semmi nem utal arra, hogy a fellebbezőnek az eljáráshoz fűződően a megtámadott ítélet kihirdetéséig fennállt érdeke(34) ezen ítélet kihirdetését követően megszűnt volna. A fellebbező által kifogásolt eljárási hiba megismétlődésének kockázata ugyanúgy fennáll. A Bíróság előtti eljárásban nem váltak ismertté az eljáráshoz fűződő érdek kérdésének újraértékelését szükségessé tevő új tények. Következésképpen a Bíróságnak a fellebbező fellebbezéséről kell határoznia.
1. Az első jogalapról
55. Első jogalapjában a fellebbező arra hivatkozik, hogy az Elsőfokú Bíróság a megtámadott ítélet 32. és 33. pontjában elferdítette a tényeket, tévesen alkalmazta a jogot, továbbá ítéletét ellentmondásosan és hiányosan indokolta. A fellebbező különösen abból tűnik kiindulni, hogy az Elsőfokú Bíróságnak a kinevezésre jogosult hatóság megtámadott határozatát a EuropeAid főigazgatója által készített 2002. november 18‑i feljegyzésre(35) tekintettel annyiban kifogásolnia kellett volna, amennyiben eszerint a nyertes pályázó, A. Naqvi az a „jelölt, aki az álláshirdetésben megjelölt követelmények összességének a leginkább megfelel”(36).
a) Az első jogalap első része: a tények elferdítése
56. Az első jogalap első része a tények elferdítésére vonatkozó kifogást tartalmazza.
57. A fellebbező előadja, hogy az Elsőfokú Bíróság nem megfelelő tényekből indult ki. Az Elsőfokú Bíróság félreértette azt a követelményt, mely szerint a vitatott igazgatói álláshoz alapos személyzeti igazgatási tapasztalatra és egy nagy létszámú állomány vezetésének, ösztönzésének és felügyeletének képességére(37) van szükség. Ez tűnik ki a EuropeAid főigazgatójának feljegyzéséből. Ugyanezen feljegyzésből következik az is, hogy a nyertes pályázó, A. Naqvi képességeit e téren a lehetséges háromból csak egy pontra értékelték, miközben három másik pályázó teljes pontszámot kapott. A feljegyzés rögzíti továbbá, hogy A. Naqvi erősségei inkább a „tervezés, a gondolkodás és az elemzés”, mintsem a „nagy létszámú operatív állomány újraszervezése és vezetése” terén jelentkeznek.
58. Az állandó ítélkezési gyakorlat értelmében a tények feltételezett elferdítésének nyilvánvalóan ki kell tűnnie a bíróság rendelkezésére álló aktában szereplő iratokból, anélkül hogy szükséges lenne a tényállás és a bizonyítékok újbóli értékelése(38). A EuropeAid főigazgatója említett feljegyzésének megtekintése után nem látok arra utaló jelet, hogy az Elsőfokú Bíróság a tényeket elferdítette volna.
59. E feljegyzésben kifejezetten bizonyításra került, hogy A. Naqvi megfelelt az álláshirdetésben felsorolt szempontoknak(39). Ezenkívül A. Naqvit a feljegyzésben a jelöltek azon csoportjába sorolták, amelybe a EuropeAid főigazgatójának véleménye alapján a szóban forgó álláshelyet betöltő igazgató feladatainak ellátására alkalmas jelöltek kerültek. Az említett feljegyzésből következésképpen semmi nem utal arra, hogy a EuropeAid főigazgatója A. Naqvit ne tartotta volna eléggé alkalmasnak a vitatott igazgatói állása betöltésére.
60. Helytálló ugyan, hogy a EuropeAid főigazgatója az említett feljegyzésben ilyenformán úgy mérlegelt, hogy a követelményrendszernek való megfelelésre tekintettel egyes jelölteket másoknál jobbra értékelt. Ez elsősorban a főigazgató feljegyzésének mellékletében foglalt táblázatban figyelhető meg, ahol a főigazgató az egyes pályázók – többek között a személyzeti igazgatást jellemző – képességeit összesen legfeljebb három ponttal értékelte, majd az értékelés összesítése során a pályázók között további rangsorokat állított fel. A főigazgató egyébiránt nemcsak a jelöltek két csoportja között, hanem a CCN és a kinevezésre jogosult hatóság részére végül alkalmasként javasolt pályázókat tartalmazó csoporton belül is tett ilyen megkülönböztetéseket. Vitathatatlan, hogy a EuropeAid főigazgatója a végül nyertes A. Naqvit más pályázóknál kevésbé jónak értékelte.
61. Számításba kell azonban venni, hogy nem a EuropeAid főigazgatójának említett feljegyzése szolgált a CCN és a kinevezésre jogosult hatóság döntésének egyetlen forrásaként. Erre utal már az a tény is, hogy a feljegyzésben javasolt hat pályázót – köztük A. Naqvit – a CCM további meghallgatásra hívta be. Csak ezt követően alkotott a CCN és a kinevezésre jogosult hatóság végleges képet, és választotta ki az igazgatói állásra A. Naqvit.
62. Ennek megfelelően az Elsőfokú Bíróság sem volt köteles ítéletét elsősorban vagy éppen kizárólag az egyes jelölteknek a EuropeAid főigazgatója által elvégzett értékelésére alapozni. Az, hogy a feljegyzés – a megtámadott ítélet 65. pontjában megjelölt(40) – más bizonyítékok mellett mekkora súllyal esik latba, inkább a tényállás és a bizonyítékok – kizárólag az Elsőfokú Bíróság hatáskörébe tartozó és a Bíróság által a fellebbezés során nem helyettesíthető – értékelésének a kérdése(41).
63. Az első jogalap első része tehát nem lehet sikeres.
b) Az első jogalap második része: hiányos indokolás
64. Az első jogalap második részében a fellebbező ítéletének ellentmondásos és hiányos indokolását rója fel az Elsőfokú Bíróságnak. A megtámadott ítélet 28–35. pontjában az első jogalap elutasítására jogsértően került sor.
65. A Bíróság alapokmánya 53. cikkének első bekezdésével összefüggésben értelmezett 36. cikkének első mondatából az következik, hogy az Elsőfokú Bíróság ítéleteit indokolni kell. Az indokolási kötelezettség célja, hogy az egyrészt lehetővé tegye az érdekelt felek számára az Elsőfokú Bíróság határozata indokainak megismerését, másrészt hogy a Bíróság kellő ismerettel rendelkezzék felülvizsgálatának gyakorlásához(42).
66. A jelen ügyben a megtámadott ítélet 28–35. pontjában az Elsőfokú Bíróság részletesen megvizsgálta különösen a Bizottság panasz elutasításáról szóló határozatát, és részletesen kifejtette, hogy álláspontja szerint a Bizottság hogyan tett eleget a számára előírt indokolási kötelezettségnek. Az ítélet indokolásában nem fedezhetők fel belső ellentmondások. Amint azt már kifejtettem(43), semmiképpen sem tekinthető logikátlannak vagy ellentmondásosnak, ha az Elsőfokú Bíróság a megtámadott határozatok vizsgálata során különböző tényálláselemeket és bizonyítékokat értékel ahelyett, hogy – ahogy azt a fellebbező kívánja – önmagában vagy elsősorban a jelölteknek a EuropeAid főigazgatója által elvégzett értékelésére támaszkodna.
67. Az a tény, hogy az Elsőfokú Bíróság A. Naqvinak a vitatott igazgatói álláshelyre való alkalmassága tekintetében más érdemi következtetésre jutott, mint a fellebbező, önmagában még nem jelenti azt, hogy a megtámadott ítélet indokolása hiányos lett volna.
68. Az első jogalap második része tehát szintén nem lehet sikeres.
2. A második jogalapról
69. Második jogalapjában a fellebbező azt kifogásolja, hogy az Elsőfokú Bíróság elferdítette a tényeket és a bizonyítékokat, valamint tévesen alkalmazta a jogot, amikor a személyzeti szabályzat 7. cikkének, 29. cikke (1) bekezdése a) pontjának és 45. cikke (1) bekezdésének megsértése miatt nem semmisítette meg a Bizottság megtámadott határozatait.
a) A második jogalap első része
70. A második jogalap első részében a fellebbező előadja, hogy a pályázóknak a vitatott igazgatói álláshelyre történő kiválasztása során az ezen állással kapcsolatos „kihívások[ra]”(44), illetve „reformra való fogékonyság[ra]”(45) nem lett volna szabad tekintettel lenni. E szempontokat az álláshirdetés nem tartalmazta. Ténylegesen azonban a kiválasztási eljárásban és különösen a EuropeAid főigazgatójának feljegyzésében döntő szerepet játszottak. Az Elsőfokú Bíróság a megtámadott ítéletben e szempontnak nem szentelt kellő figyelmet, és ily módon is elferdítette a bizonyítékokat és a tényeket.
71. A fellebbezőtől eltérően nem látok a tényeknek vagy bizonyítékoknak az Elsőfokú Bíróság által történt elferdítésére utaló jeleket. A megtámadott ítélet 55–58. pontjából világosan kitűnik, hogy az Elsőfokú Bíróság megfelelően foglalkozott a kiválasztandó igazgatóval szemben támasztott „kihívások” problémájával és a tőle megkövetelt „reformra való fogékonyság[gal]”. Semmiképpen nem hagyta tehát az Elsőfokú Bíróság figyelmen kívül a fellebbező érveit, és nem siklott át ítéletében tényálláselemeken.
72. Az Elsőfokú Bíróság az ügy érdemében természetesen kifejti, hogy a „kihívások” kifejezés jelentőségét nem szabad eltúlozni, és azt a EuropeAid főigazgatója által a pályázóról kialakított személyes véleménnyel együtt kell kezelni(46). Ami a „reformra való fogékonyság[ot]” illeti, az Elsőfokú Bíróság részletesen kimutatta, hogy e szempont az álláshirdetésben közöltekkel vág egybe(47).
73. Az eset ilyetén értékelésével az Elsőfokú Bíróság egyértelműen a tényállás és a bizonyítékok értékelésének megengedett határain belül mozog. Önmagában az a körülmény, hogy az Elsőfokú Bíróság értékelése a fellebbezőével nem vág egybe, még nem jelenti a tények elferdítését.
74. A valóságban a fellebbező fellebbezésének e részével nem elsősorban az Elsőfokú Bíróságot kívánja a tények vagy bizonyítékok elferdítése miatt elmarasztalni, hanem a Bíróságot kívánja inkább arra rábírni, hogy az a tényállás és a bizonyítékok Elsőfokú Bíróság általi értékelését a fellebbező saját felfogása szerinti értékeléssel helyettesítse. Ez azonban a fellebbezés során elfogadhatatlan(48).
75. A második jogalap első része tehát nem lehet sikeres.
b) A második jogalap második része: téves jogalkalmazás a hatáskörrel rendelkező főigazgató kiválasztási eljárásban való részvétele tekintetében
76. Második jogalapjának második részében a fellebbező arra hivatkozik, hogy az Elsőfokú Bíróság a megtámadott ítélet 54. pontjában helytelenül ítélte meg a hatáskörrel rendelkező főigazgató által végzett előválogatásnak a CCN előtt zajló kiválasztási eljárásra gyakorolt hatását. A fellebbező véleménye szerint a CCN gyakorlatilag kötve volt az előválogatás eredményéhez. Ez a jelen ügyben is megmutatkozik, hiszen a CCN csak a EuropeAid főigazgatója által előzetesen kiválasztott pályázókat hívta be további meghallgatásra.
77. E tekintetben bár lehetséges, hogy a fellebbezés során az első fokon már megvizsgált jogkérdéseket vessenek ismét fel(49), mint amilyen a jelen esetben a kiválasztási eljárás lebonyolításának és különösen a hatáskörrel rendelkező igazgató közreműködése módjának jogszerűsége(50). Mindazonáltal a fellebbezés alátámasztásául szolgáló jogi érveket ilyen esetben pontosan jelezni kell; nem felel meg e követelménynek többek között az a fellebbezés, amely anélkül, hogy akár egyetlen olyan érvet is tartalmazna, mely a megtámadott ítéletben kifejezetten a téves jogalkalmazást azonosítaná, azoknak a jogalapoknak és érveknek az ismétlésére vagy szó szerinti átvételére szorítkozik, amelyeket már az Elsőfokú Bíróság elé terjesztettek(51).
78. A jelen esetben tehát: a fellebbező fellebbezésében nem jelöli meg pontosan a megtámadott ítélettel szemben a EuropeAid főigazgatójának a kiválasztási eljárásban betöltött szerepe tekintetében érvényesíteni kívánt érveit. A fellebbező csak a főigazgató által végzett előválogatásnak a kiválasztási eljárás lefolyására gyakorolt tényleges kötőerejével kapcsolatos, első fokon már előadott tételét ismétli meg(52).
79. A második jogalap e része tehát elfogadhatatlan, és szintén nem lehet sikeres.
3. Köztes eredmény
80. A fellebbező fellebbezését tehát – részben mint elfogadhatatlant, részben mint alaptalant – teljes egészében el kell utasítani.
VII – A költségekről
81. A Bíróság eljárási szabályzatának 118. cikkével és 69. cikkének 2. §‑ával együttesen olvasott 122. cikke értelmében a Bíróság a pervesztes felet kötelezi a költségek viselésére, ha a pernyertes fél ezt kérte.
82. A Bíróság eljárási szabályzata 122. cikkének második bekezdése értelmében a 69. cikk 2. §‑ától eltérve a Bíróság – fellebbezés esetén, amennyiben a méltányosság azt megköveteli – elrendelheti a költségeknek a felek közötti megosztását. A jelen esetben mindazonáltal méltányossági szempontok nem mutatkoznak, és a fellebbező ilyenekre nem is hivatkozott. Véleményem szerint ezért a pervesztes fellebbezőt a Bizottság kérelmének megfelelően az általa benyújtott fellebbezéssel kapcsolatban felmerült költségek viselésére kell kötelezni.
83. Ami a Bizottság csatlakozó fellebbezését illeti, a Bíróság eljárási szabályzatának 70. cikkével együttesen olvasott 122. cikkének második bekezdéséből következően a Bizottságnak magának kell viselnie saját költségeit. Mivel ezenfelül a Bizottság csatlakozó fellebbezését el kell utasítani, a Bizottságot a fellebbező kérelmének megfelelően szintén kötelezni kell a fellebbező csatlakozó fellebbezéssel összefüggésben felmerült költségeinek viselésére. A csatlakozó fellebbezés költségeinek viselésére tehát teljes egészében a Bizottságot kell kötelezni.
VIII – Végkövetkeztetések
84. A fentiek alapján azt indítványozom, hogy a Bíróság a következőképpen határozzon:
1) A fellebbezést utasítsa el.
2) Mindkét fél maga viselje az általa benyújtott fellebbezés költségeit.
1 – Eredeti nyelv: német.
2 – A EuropeAid a külső segítségnyújtás irányítását célzó reform keretében 2001. január 1‑jén, a Bizottság határozata alapján jött létre. A Hivatal felelős a Bizottság külső (fejlesztési) segítségnyújtással kapcsolatos jogi aktusainak az Európai Közösség költségvetéséből és az Európai Fejlesztési Alapból finanszírozott alkalmazásáért.
3 – A T‑370/03. sz., Wunenburger kontra Bizottság ügyben 2005. július 5‑én hozott ítélet (EBHT‑KSZ 2005., I‑A‑189. o., II‑853. o.).
4 – Az Európai Közösségek tisztviselőinek személyzeti szabályzata és az Európai Közösségek egyéb alkalmazottainak alkalmazási feltételei, hatályos 1968. március 5‑től, megállapította az 1972. június 30‑i 1473/72 Euratom, ESZAK, EGK tanácsi rendelettel (HL L 160., 1. o.) módosított 1968. február 29‑i 259/68/EGK, Euratom, ESZAK tanácsi rendelet (HL L 56., 1. o.; magyar nyelvű különkiadás: 1. fejezet, 2. kötet, 5. o.) 2. és 3. cikke.
5 – A COM/138/02. számú álláshirdetés.
6 – A 2004. május 28‑i COM/142/04. számú álláshirdetés.
7 – A megtámadott ítélet 19–21. pontja.
8 – A megtámadott ítélet 28–35. pontja.
9 – Emellett a fellebbező a bizalomvédelem, az egyenlő bánásmód és a szakmai előmenetelhez való jog elvének megsértését is kifogásolta.
10 – A megtámadott ítélet 51–83. pontja.
11 – A 23/00. P. sz., Tanács kontra Boehringer ügyben 2002. február 26‑án hozott ítélet (EBHT 2002., I‑1873. o.) 50. pontja és a C‑141/02. P. sz., Bizottság kontra max.mobil ügyben 2005. február 22‑én hozott ítélet (EBHT 2005., I‑1283. o.) 50. és 51. pontja. Ugyanebben az értelemben még a C‑73/97. P. sz., Franciaország kontra Comafrika és társai ügyben 1999. január 21‑én hozott ítélet (EBHT 1999., I‑185. o.), valamint különösen Mischo főtanácsnok ezen ügyre vonatkozóan 1998. június 25‑én előterjesztett indítványának (EBHT 1999., I‑185. o.) 11. és azt követő pontjai.
12 – A 11. lábjegyzetben hivatkozott Tanács kontra Boehringer ügyben hozott ítélet 52. pontja.
13 – Ilyen értelemben – az ideiglenes intézkedés iránti kérelemre vonatkozó eljárásban – a C‑363/98. P. (R). sz., Emesa Sugar kontra Tanács ügyben 1998. december 17‑én hozott végzés (EBHT 1998., I‑8787. o.) 43. és azt követő pontjai.
14 – A megtámadott ítélet 19–21. pontja.
15 – Lásd a C‑204/00. P., C‑205/00. P., C‑211/00. P., C‑213/00. P., C‑217/00. P. és C‑219/00. P. sz., Aalborg Portland és társai kontra Bizottság egyesített ügyekben 2004. január 7‑én hozott ítélet (EBHT 2004., I‑123. o.) 47–49. pontját, valamint a C‑105/04. P. sz., FEG kontra Bizottság ügyben 2006. szeptember 21‑én hozott ítélet (EBHT 2006., I‑8725. o.) 69. és 70. pontját, továbbá a C‑113/04. P. sz., TU kontra Bizottság ügyben 2006. szeptember 21‑én hozott ítélet (EBHT 2006., I‑8831. o.) 82. és 83. pontját, mindegyik esetben további hivatkozásokkal.
16 – A C‑551/03. sz., General Motors kontra Bizottság ügyben 2006. április 6‑án hozott ítélet (EBHT 2006., I‑3173. o.) 51. pontja, a 15. lábjegyzetben hivatkozott FEG kontra Bizottság ügyben hozott ítélet 69. pontja és a 15. lábjegyzetben hivatkozott TU kontra Bizottság ügyben hozott ítélet 82. pontja, mindegyik esetben további hivatkozásokkal.
17 – A T‑159/98. sz., Torre és társai kontra Bizottság ügyben 2001. április 24‑én hozott ítélet (EBHT‑KSZ 2001., I‑A‑83. o., II‑395. o.) 30. pontja és a T‑131/99. sz., Shaw és Falla kontra Bizottság ügyben 2002. március 21‑én hozott ítélet (EBHT 2002., II‑2023. o.) 29. pontja, valamint a T‑28/02. sz., First Data kontra Bizottság ügyben 2005. október 17‑én hozott végzés (EBHT 2005., II‑4119. o.) 35–37. pontja.
18 – Félrevezető lehet e tekintetben a C‑19/93. P. sz., Rendo és társai kontra Bizottság ügyben egy fellebbezés tárgyában 1995. október 19‑én hozott ítélet (EBHT 1995., I‑3319. o.) 13. pontja, amelyben a Bíróság kifejti, hogy a fellebbezés benyújtásához vagy fenntartásához fűződő érdek hiányában „a fellebbezést ezen okból elfogadhatatlannak vagy okafogyottnak minősítheti”. Véleményem szerint ezzel a Bíróság valójában arra gondolt, hogy a fellebbezést elfogadhatatlannak kell nyilvánítani, ha az eljáráshoz fűződő érdek már a fellebbezés benyújtásakor sem állt fenn, miközben okafogyottnak kell minősíteni, ha az eljáráshoz fűződő érdek csak későbbi időpontban szűnt meg.
19 – A T‑112/96. és T‑115/96. sz., Séché kontra Bizottság egyesített ügyekben 1999. július 6‑án hozott ítélet (EBHT‑KSZ 1999., I‑A‑115. o., II‑623. o.) 37. pontja és a 17. lábjegyzetben hivatkozott Torre és társai kontra Bizottság ügyben hozott ítélet 31. pontja, valamint a 17. lábjegyzetben hivatkozott First Data kontra Bizottság ügyben hozott végzés 53. pontja.
20 – Az 53/85. sz., Akzo Chemie és társai kontra Bizottság ügyben 1986. június 24‑én hozott ítélet (EBHT 1986., 1965. o.) 21. pontja, a T‑480/93. és T‑483/93. sz., Antillean Rice Mills kontra Bizottság egyesített ügyekben 1995. szeptember 14‑én hozott ítélet (EBHT 1995., II‑2305. o.) 59. pontja, valamint a T‑213/01. és T‑214/01. sz., Österreichische Postsparkasse és társai kontra Bizottság egyesített ügyekben 2006. június 7‑én hozott ítélet (EBHT 2006., II‑1601. o.) 53. pontja.
21 – A 18. lábjegyzetben hivatkozott Rendo és társai kontra Bizottság ügyben hozott ítélet 13. pontja és a C‑174/99. P. sz., Parlament kontra Richard ügyben 2000. július 13‑án hozott ítélet (EBHT 2000., I‑6189. o.) 33. pontja; ugyanebben az értelemben a C‑138/03., C‑324/03. és C‑431/03. sz., Olaszország kontra Bizottság egyesített ügyekben 2005. november 24‑én hozott ítélet (EBHT 2005., I‑10043. o.) 23–25. pontja.
22 – A 92/78. sz., Simmenthal kontra Bizottság ügyben 1979. március 6‑án hozott ítélet (EBHT 1979., 777. o.) 32. pontja, valamint a 20. lábjegyzetben hivatkozott Akzo Chemie és társai kontra Bizottság ügyben hozott ítélet 21. pontja.
23 – Valamely tisztviselőnek a személyzeti szabályzat 50. cikke szerinti „retrait de l’emploi‑a” nem azonos az e tisztviselő kinevezéséről szóló „retrait de la décisionnal”.
24 – Lásd a Bizottság 2004. június 30‑i viszonválaszának 2. pontját az Elsőfokú Bíróság előtti eljárásban (T‑370/03. sz. ügy).
25 – Kifejezetten így a T‑310/00. sz., MCI kontra Bizottság ügyben 2004. szeptember 28‑án hozott ítélet (EBHT 2004., II‑3253. o.) 46. és 61. pontja. Egy hasonló megfontolás szolgál utoljára a T‑191/96. és T‑106/97. sz., CAS Succhi di Frutta kontra Bizottság egyesített ügyekben 1999. október 14‑én hozott ítélet (EBHT 1999., II‑3181. o.) 63. pontjának alapjául is.
Lásd alapvetően már a 22/70. sz., Bizottság kontra Tanács ügyben („AETR”‑ügy) 1971. március 31‑én hozott ítélet (EBHT 1971., 263. o.) 40. pontját, amely szerint az EK 230. cikk szerinti kereset „célja a[z EK 220]. cikk [első bekezdése] előírásainak megfelelően biztosítani a jog tiszteletben tartását a Szerződés értelmezése és alkalmazása során”, valamint a 294/83. sz., Les Verts kontra Parlament ügyben 1986. április 23‑án hozott ítélet (EBHT 1986., 1339. o.) 23. pontját, amely szerint „sem a tagállamok, sem pedig az intézmények nem mentesülnek annak vizsgálata alól, hogy jogi aktusaik megfelelnek‑e az alkotmányos alapchartának, azaz a Szerződésnek”. A bírósági felülvizsgálat iránti – egy jogközösséget jellemző – követelménnyel kapcsolatban lásd továbbá a C‑50/00. P. sz., Unión de Pequeños Agricultores ügyben 2002. július 25‑én hozott – újabb kori – ítélet (EBHT 2002., I‑6677. o.) 38. pontját.
26 – Így az összefonódás‑ellenőrzés területéről származó esettel kapcsolatban a 25. lábjegyzetben hivatkozott MCI kontra Bizottság ügyben nemrégiben hozott ítélet 55. és 63. pontja. Lásd továbbá a 22. lábjegyzetben hivatkozott Simmenthal kontra Bizottság ügyben hozott ítélet 32. pontját, a 20. lábjegyzetben hivatkozott Akzo‑ügyben hozott ítélet 21. pontját, a 207/86. sz., Apesco kontra Bizottság ügyben 1988. április 26‑án hozott ítélet (EBHT 1988., 2151. o.) 16. pontját, a T‑182/94. sz., Marx Esser és társai kontra Parlament ügyben 1996. szeptember 24‑én hozott ítélet (EBHT‑KSZ 1996., I‑A‑411. o., II‑1197. o.) 41. pontját, a 25. lábjegyzetben hivatkozott CAS Succhi di Frutta kontra Bizottság ügyben hozott ítélet 63. pontját és a 20. lábjegyzetben hivatkozott Österreichische Postsparkasse és társai kontra Bizottság ügyben hozott ítélet 54. pontját.
27 – A 22. lábjegyzetben hivatkozott Simmenthal kontra Bizottság ügyben hozott ítélet 32. pontja, a 76/79. sz., Koenecke kontra Bizottság ügyben 1980. március 5‑én hozott ítélet (EBHT 1980., 665. o.) 9. pontja, a 20. lábjegyzetben hivatkozott Antillean Rice Mills kontra Bizottság ügyben hozott ítélet 60. pontja, a 15. lábjegyzetben hivatkozott CAS Succhi di Frutta kontra Bizottság ügyben hozott ítélet 63. pontja, a 25. lábjegyzetben hivatkozott MCI kontra Bizottság ügyben hozott ítélet 46. pontja és a 20. lábjegyzetben hivatkozott Österreichische Postsparkasse és társai kontra Bizottság ügyben hozott ítélet 54. pontja.
28 – A 27. lábjegyzetben hivatkozott Koenecke kontra Bizottság ügyben hozott ítélet 9. pontja, a C‑68/94. és C‑30/95. sz., Franciaország és társai kontra Bizottság egyesített ügyekben 1998. március 31‑én hozott ítélet (EBHT 1998., I‑1375. o.) 74. pontja, a 21. lábjegyzetben hivatkozott Parlament kontra Richard ügyben hozott ítélet 33. és 34. pontja, valamint a T‑131/99. sz., Shaw és Falla kontra Bizottság ügyben 2002. március 21‑én hozott ítélet (EBHT 2002., II‑2023. o.) 29. pontja.
29 – Lásd a 155/78. sz., M. kontra Bizottság ügyben 1980. június 10‑én hozott ítélet (EBHT 1980., 1797. o.) 6. pontját.
30 – „[L]a manière dont le directeur général a présélectionné les candidats”.
31 – Ebben kétségtelenül különbözik a jelen eset a 26. lábjegyzetben hivatkozott Apesco kontra Bizottság ügy tényállásától.
32 – Lásd a fellebbező érveinek összefoglalását a megtámadott ítélet 37. és 38. pontjában.
33 – A 18. lábjegyzetben hivatkozott Rendo és társai kontra Bizottság ügyben hozott ítélet 13. pontja.
34 – Lásd e tekintetben a csatlakozó fellebbezéshez kapcsolódó fejtegetéseket, különösen jelen indítvány 38–51. pontját.
35 – Lásd ehhez kapcsolódóan a jelen indítvány 9. pontját.
36 – Franciául: „le candidat qui répondait le mieux à l’ensemble des exigences mentionnées dans l’avis de vacance” (lásd a megtámadott ítélet 32. pontját).
37 – Franciául: „solide expérience de management de personnel [et] capacité de gestion, mobilisation et supervision de grandes équipes”.
38 – A C‑551/03. P. sz., General Motors kontra Bizottság ügyben 2006. április 6‑án hozott ítélet (EBHT 2006., I‑3173. o.) 54. pontja, valamint a C‑167/04. P. sz., JCB kontra Bizottság ügyben 2006. szeptember 21‑én hozott ítélet (EBHT 2006., I‑8935. o.) 108. pontja.
39 – A 2002. november 18‑i feljegyzés mellékletében foglalt táblázat A. Naqvi személyéhez kapcsolódóan a „commentaires” oszlopban a következő összefoglaló megjegyzést tünteti fel: „La candidature satisfait aux critères énoncés dans la description du poste”.
40 – Az Elsőfokú Bíróság ott kifejti, hogy a kinevezésre jogosult hatóság nem követett el nyilvánvaló értékelési hibát akkor, amikor abból indult ki, hogy A. Naqvi teljesíti a személyzeti igazgatás terén támasztott követelményeket. Az Elsőfokú Bíróság különösen egy értékelési lapra hivatkozik, amelyből kitűnik, hogy A. Naqvi osztály‑ és képviseletvezetőként szerzett igazolt igazgatási tapasztalatokkal rendelkezik, és alkalmasnak tűnik egy csapat ösztönzésére. Az Elsőfokú Bíróság utal továbbá A. Naqvinak a kiválasztási eljárást megelőző két szolgálati értékelésére.
41 – Lásd a jelen indítvány 29. pontját és a 15. lábjegyzetben hivatkozott ítélkezési gyakorlatot.
42 – Ugyanebben az értelemben a C‑397/03. P. sz., Archer Daniels Midland és társai kontra Bizottság ügyben 2006. május 18‑án hozott ítélet (EBHT 2006., I‑4429. o.) 60. pontja, valamint a 15. lábjegyzetben hivatkozott Aalborg Portland és társai kontra Bizottság ügyben hozott ítélet 372. pontja, FEG kontra Bizottság ügyben hozott ítélet 72. pontja és TU kontra Bizottság ügyben hozott ítélet 85. pontja.
43 – Lásd a jelen indítvány fenti 58–62. pontját.
44 – Franciául: „enjeux du poste”.
45 – Franciául: „sensibilité pour la réforme”.
46 – A megtámadott ítélet 55. pontja.
47 – A megtámadott ítélet 56–58. pontja.
48 – Lásd ehhez kapcsolódóan jelen indítvány 29. pontját és a 15. lábjegyzetben hivatkozott ítélkezési gyakorlatot.
49 – A C‑68/05. P. sz., Koninklijke Coöperatie Cosun kontra Bizottság ügyben 2006. október 26‑án hozott ítélet (EBHT 2006., I‑10367. o.) 54. pontja további hivatkozásokkal.
50 – Amint már a Bizottság csatlakozó fellebbezésével összefüggésben kifejtettem, az Elsőfokú Bíróság előtt a fellebbező egy olyan kiválasztási eljárás lebonyolításának jogsértő voltát vitatta, amelynek során a hatáskörrel rendelkező főigazgató előválogatást végzett, amely aztán mind a CCN, mind a kinevezésre jogosult hatóság számára iránymutatásul szolgált (lásd ehhez kapcsolódóan a jelen indítvány fenti 46. és 47. pontját).
51 – A 49. lábjegyzetben hivatkozott Koninklijke Coöperatie Cosun kontra Bizottság ügyben hozott ítélet 55. pontja.
52 – Lásd ehhez kapcsolódóan a fellebbező érveinek összefoglalását a megtámadott ítélet 39. pontjában.