AZ ELSŐFOKÚ BÍRÓSÁG ÍTÉLETE

(ötödik tanács)

2007. január 23.

T‑472/04. sz. ügy

Vassilios Tsarnavas

kontra

az Európai Közösségek Bizottsága

„Tisztviselők – A személyzeti szabályzat 45. cikke – Előléptetés – A felperes előléptetését mellőző határozatot megsemmisítő ítélet – Az érdemek ismételt vizsgálata – Indokolás”

Tárgy: A Bizottság 2003. december 23‑i határozatának annyiban történő megsemmisítése iránti kereset, amennyiben az nem vette fel a felperes nevét az 1999. évi előléptetési időszakban előléptetésre javasolt tisztviselők listájára, sem az 1998. és 1999. évi előléptetési időszakban az A4‑es besorolási fokozatba előléptetésre leginkább érdemesnek ítélt tisztviselők listájára, sem pedig az ugyanezen előléptetési időszakokban az A4‑es besorolási fokozatba előléptetett tisztviselők listájára.

Határozat: Az Elsőfokú Bíróság a Bizottság 2003. december 23‑i határozatát megsemmisíti egyrészt a tekintetben, hogy az nem vette fel a felperes nevét az 1998. és 1999. évi előléptetési időszakban az A4‑es besorolási fokozatba előléptetésre leginkább érdemesnek ítélt tisztviselők listájára, másrészt pedig a tekintetben, hogy az nem vette fel a felperest az ugyanezen előléptetési időszakokban az A4‑es besorolási fokozatba előléptetett tisztviselők listájára. Az Elsőfokú Bíróság a keresetet ezt meghaladóan elutasítja. Az Elsőfokú Bíróság a Bizottságot kötelezi a költségek viselésére.

Összefoglaló

Tisztviselők – Előléptetés – Az érdemek összehasonlító vizsgálata

(Személyzeti szabályzat, 45. cikk, (1) bekezdés)

Ha az adminisztráció – olyan ítélet végrehajtásakor, amely megsemmisíti a felperes előléptetésének mellőzéséről szóló határozatot azért, mert nem került sor érdemeinek a más szervezeti egységeknél előléptethető tisztviselők érdemeire tekintettel történő széles körű összehasonlító vizsgálatára – újból összehasonlító vizsgálatot végez, azt a kérdéses besorolási fokozatba előléptetett vagy az említett besorolási fokozatba való előléptetésre legérdemesebb tisztviselők listájára felvett valamennyi olyan tisztviselő helyzetét összehasonlítva kell tennie, aki az érintett előléptetési időszakban a felpereséhez hasonló vagy annál rosszabb értékelést kapott. Csak az ilyen összehasonlító vizsgálat felel meg a személyzeti szabályzat 45. cikkének (1) bekezdésében előírt gondossági és elfogulatlansági feltételeknek, valamint az egyenlő bánásmód elvéből fakadó követelményeknek.

Az adminisztrációnak ugyanis nincs joga arra, hogy az összehasonlító vizsgálatot kizárólag az érintett időszakban előléptetett tisztviselőkre korlátozza, kizárva ezzel az előléptethető tisztviselőket, akiket – bár nem léptettek elő – felvettek az előléptetésre legérdemesebb tisztviselők listájára. A felperes a nevének e listára való felvételéről szóló esetleges határozat alapján előléptethető volna a következő időszakban, mivel a kinevezésre jogosult hatóság az érdemek összehasonlító vizsgálata keretében főszabály szerint figyelembe veheti azt a körülményt, hogy a tisztviselő előléptetését korábbi időszakban már javasolták.

Az adminisztráció ugyanígy nem korlátozhatja az érdemek összehasonlító vizsgálatát kizárólag azon előléptetett tisztviselőkre, akik tekintetében az értékelésük és a főigazgatóságukban kialakult átlagos értékelés közötti különbség jelentős, kizárva ezzel azon tisztviselőket, akik értékelése a felpereséhez hasonló vagy annál kis mértékben rosszabb volt. Az adminisztrációnak meg kell vizsgálnia, hogy a felperes és az övéhez hasonló vagy annál rosszabb értékelést kapott tisztviselők közötti bánásmódbeli különbség az érdemeikre vonatkozó más szempontok – mint például a hivatali vagy személyes helyzetükre vonatkozó, a kizárólag az értékelő jelentésük alapján kialakított megítélésüket viszonylagossá tevő más információk – alapján objektív módon indokolható volt‑e. Az adminisztrációnak különösen azt kell megvizsgálnia, hogy az érdemeikre vonatkozó ezen más szempontok alapján lehetett‑e úgy tekinteni, hogy az előléptetett tisztviselők érdemei valóban jobbak voltak a felperes érdemeinél.

(lásd a 71., 73–75., 77. és 82–85. pontot)

Hivatkozás: a Bíróság 91/85. sz., Clemen és társai kontra Bizottság ügyben 1986. október 8‑án hozott ítéletének (EBHT 1986., 2853. o.) 10. pontja; C‑207/99. P. sz., Bizottság kontra Hamptaux ügyben 2000. november 9‑én hozott ítéletének (EBHT 2000., I‑9485. o.) 19. pontja; az Elsőfokú Bíróság T‑168/96. sz., Patronis kontra Tanács ügyben 1997. október 21‑én hozott ítéletének (EBHT‑KSZ 1997., I‑A‑299. o. és II‑833. o.) 35. pontja; T‑221/96. sz., Manzo‑Tafaro kontra Bizottság ügyben 1998. március 5‑én hozott ítéletének (EBHT‑KSZ 1998., I‑A‑115. o. és II‑307. o.) 18. pontja; T‑187/98. sz., Cubero Vermurie kontra Bizottság ügyben 2000. október 3‑án hozott ítéletének (EBHT‑KSZ 2000., I‑A‑195. o. és II‑885. o.) 85. pontja; T‑163/01. sz., Perez Escanilla kontra Bizottság ügyben 2002. július 11‑én hozott ítéletének (EBHT‑KSZ 2002., I‑A‑131. o. és II‑717. o.) 28. és 36. pontja; T‑188/01–T‑190/01. sz., Tsarnavas kontra Bizottság egyesített ügyekben 2003. március 19‑én hozott ítéletének (EBHT‑KSZ 2003., I‑A‑95. o. és II‑495. o.) 107., 114., 121. és 122. pontja; T‑323/02. sz., Breton kontra Bíróság ügyben 2003. december 11‑én hozott ítéletének (EBHT‑KSZ 2003., I‑A‑325. o. és II‑1587. o.) 99. pontja; T‑132/03. sz., Casini kontra Bizottság ügyben 2005. szeptember 15‑én hozott ítéletének (EBHT‑KSZ 2005., I‑A‑253. o. és II‑1169. o.) 55., 69. és 70. pontja; T‑437/04. és T‑441/04. sz., Standertskjöld‑Nordenstam és Heyraud kontra Bizottság egyesített ügyekben 2006. február 22‑én hozott ítéletének (EBHT‑KSZ 2006., I‑A‑2‑29. o. és II‑A‑2‑127. o.) 60. pontja.