CHRISTINE STIX‑HACKL

FŐTANÁCSNOK INDÍTVÁNYA

Az ismertetés napja: 2005. május 10. ¹(1)

C‑247/04. sz. ügy

Transport Maatschappij Traffic BV

kontra

Staatssecretaris van Economische Zaken

(a College van Beroep voor het bedrijfsleven [Hollandia] által benyújtott előzetes döntéshozatal iránti kérelem)

„Közösségi Vámkódex – A behozatali vagy kiviteli vámok visszatérítése vagy elengedése – Feltételek –A »jogszabály szerinti« kifejezés fogalma – A nemzeti jog értelmében hatáskörrel nem rendelkező hatóság által küldött fizetési értesítés”

I –    Bevezetés

1.     2004. május 28‑i határozatával a holland College van Beroep voor het bedrijfsleven előzetes döntéshozatal céljából a Közösségi Vámkódex értelmezésére vonatkozó kérdést terjesztett a Bíróság elé. A kérdést előterjesztő bíróság számára lényegében az kérdéses, hogy a vám a 2913/92/EGK rendelet(2) 236. cikke értelmében akkor is „jogszabály szerinti”‑e, ha a Vámkódex által előírt közlés alaki hibával – az alapeljárásban az értesítést kibocsátó hatóság hatáskörének hiányában – történik.

II – Jogi háttér

A –    A közösségi jog

2.     A Vámkódex 4. cikke a következő meghatározásokat foglalja magában:

„E Kódex alkalmazásában a következő meghatározásokat kell alkalmazni:

[…]

9.      »Vámtartozás« valamely személynek a hatályban lévő közösségi rendelkezések alapján az adott árura vonatkozó kiviteli vámok (kiviteli vámtartozás) vagy behozatali vámok (behozatali vámtartozás) összegének megfizetésére való kötelezettsége.

[…]

23.      »Hatályban lévő rendelkezések« a közösségi vagy nemzeti rendelkezések”.

3.     A Vámkódexnek „[a]behozatali vagy kiviteli vámok és az áruforgalomra vonatkozó egyéb intézkedések alkalmazását megalapozó tényezők” címet viselő II. címéhez tartozó 20. cikkének (1) bekezdése a következőképpen rendelkezik:

„Vámtartozás keletkezésekor a jog szerint fizetendő vám az Európai Közösségek Vámtarifáján alapul.”

4.     A Vámkódex VII. címének 2. fejezete szabályozza a vámtartozás keletkezését. Az itt található előírások különösen a vámtartozás keletkezésének feltételeiről, időpontjáról, valamint helyéről rendelkeznek.

5.     A Vámkódex VII. címének 3. fejezetében, amelynek címe „[a] vámtartozás összegének beszedése”, a 221. cikk többek között előírja:

„(1) A könyvelésbe vételt követően a vámösszeget a megfelelő eljárások szerint közölni kell az adóssal.

(2) Ha a fizetendő vámösszeget a vámáru-nyilatkozaton tájékoztatásul feltüntették, a vámhatóság úgy rendelkezhet, hogy azt nem kell az (1) bekezdésnek megfelelően közölni, kivéve ha a feltüntetett vámösszeg nem egyezik meg a hatóság által megállapított összeggel. […]”

6.     A Vámkódex 236. cikkének (1) bekezdése, amely a VII. címnek „[a] vám visszafizetése és elengedése” címet viselő 5. fejezetéhez tartozik, a következőképpen rendelkezik:

„A behozatali vagy kiviteli vámokat vissza kell fizetni, amennyiben megállapításra kerül, hogy megfizetésükkor e vámösszegek nem jogszabály szerintiek voltak, vagy az összeget a 220. cikk (2) bekezdése ellenére vették könyvelésbe”.

7.     A 243–246. cikk alkotja a Vámkódex „[j]ogorvoslat” című VIII. címét. A Vámkódex 243. cikke (1) bekezdésének első albekezdése a következőket írja elő:

„Bármely személynek joga van jogorvoslati kérelmet benyújtani a vámhatóság által a vámjogszabályok alkalmazásával kapcsolatban hozott olyan határozatok ellen, amelyek őt közvetlenül és személyesen érintik.”

B –    A nemzeti jog

8.     Az Algemene wet inzake rijksbelastingen (általános adókódex, a továbbiakban: AWR) 22a. cikkének (1) és (2) bekezdése a következőképpen rendelkezik:

„(1) A behozatali vám összegére vonatkozó, a Közösségi Vámkódex 221. cikkének (1) bekezdésében előírt közlés a (vám)hivatal által kibocsátott fizetési értesítés útján történik.

(2) Az (1) bekezdéstől eltérően a dömpingellenes és kiegyenlítő vámokra vonatkozó fizetési értesítést a gazdasági miniszter bocsátja ki.”

III – A jogvita alapját képező tényállás és az alapeljárás

9.     Az 1997. december 18‑i fizetési értesítésben az Inspecteur Belastingdienst/Douane district Roosendaal (roosendaali körzeti vámhivatal, a továbbiakban: Inspecteur) azt közölte az alapügy felperesével, a Transport Maatschappij Traffic BV‑vel (a továbbiakban: TMT), hogy a dömpingellenes vám összege 62 045,20 NLG (28 154,88 euró). 1998. február 19‑én a TMT e határozat ellen fellebbezett. Fellebbezését az 1998. május 18‑i irattal visszavonta, mivel a fellebbezés a határidő lejárta miatt elfogadhatatlan volt.

10.   Ezzel egyidejűleg a TMT a Vámkódex 236. cikke alapján visszaigénylést nyújtott be. Álláspontja szerint, mivel az Inspecteur az AWR 22a. cikkének (2) bekezdése értelmében nem rendelkezett eljárási hatáskörrel, a kivetett dömpingellenes vám nem jogszabály szerinti. Ezt a visszaigénylést a 2000. április 12‑i határozattal elutasították, az ezzel szemben benyújtott fellebbezést pedig 2000. október 9‑én az alapeljárás alperese elutasította.

11.   A College van Beroep voor het bedrijfsleven (a továbbiakban: College) 2002. február 13‑i ítéletében helyt adott az elutasító határozat ellen benyújtott keresetnek, és a határozatot megsemmisítette. Az alapeljárás alperese 2002. november 19‑én ismét határozatot hozott, amelyben újból elutasította a TMT által a dömpingellenes vám visszaigénylésének elutasítása miatt benyújtott fellebbezését. A TMT 2002. december 24‑én a College előtt keresetet indított e határozat megsemmisítése iránt.

IV – Az előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdés

12.   A College 2004. május 28‑án úgy határozott, hogy előzetes döntéshozatal céljából a következő kérdést terjeszti a Bíróság elé:

„Úgy kell‑e értelmezni a Közösségi Vámkódex 236. cikkében szereplő »jogszabály szerinti« kifejezést, hogy az kizárólag arra a kérdésre utal, hogy vajon teljesülnek‑e a vámtartozás keletkezésének a Vámkódex VII. címe 2. fejezetében előírt feltételei, vagy a tartozás akkor jogszabály szerinti, ha sem a Vámkódex 4. cikkének 23. pontja szerinti hatályban lévő nemzeti rendelkezések alapján, sem más okból nem lehet megtámadni a vámtartozásról szóló értesítést?”

13.   Kérdésével az azt előterjesztő bíróság lényegében azt kívánja megtudni, hogy a megfizetendő behozatali vám összege a megfizetés időpontjában „nem jogszabály szerinti”‑nek minősül‑e a Vámkódex 236. cikke értelmében, ha az arra vonatkozó közlés nem „a megfelelő eljárások szerint” történik, és így megsértik a Vámkódex 221. cikkének (1) bekezdését.

V –    Jogi álláspont

A –    A Vámkódex 236. cikke (1) bekezdése első mondatának szövege

14.   A Vámkódex 236. cikke (1) bekezdésének első mondata előírja, hogy a behozatali vagy kiviteli vámokat vissza kell térítni, amennyiben megállapításra kerül, hogy megfizetésükkor e vámösszegek nem jogszabály szerintiek voltak. A „jogszabály szerinti” kifejezés jelentését sem maga a 236. cikk, sem a Vámkódex egyéb rendelkezései nem határozzák meg pontosabban. A szokásos nyelvhasználat sem vezet egyértelmű értelmezéshez. A „jogszabály” egyaránt vonatkozhat kizárólag a közösségi jogra vagy az alkalmazandó jogi normák teljességére is.

15.   Igaz ugyan, hogy a Vámkódex 4. cikkének 23. pontja a „közösségi vagy nemzeti rendelkezések”‑re hivatkozik. Ez a hivatkozás azonban a „hatályban lévő rendelkezések” fogalmának meghatározására szolgál, amennyiben e fogalom a Vámkódexben alkalmazásra kerül. A „jogszabály”, illetve „jogszabály szerinti” kifejezések tartalmára ebből nem lehet következtetni.

16.   Még az a megfogalmazás is, hogy az összegnek jogszabály szerint „fizetendőnek” kell lennie [fordítói megjegyzés: a Vámkódex 236. cikkének (1) bekezdésében a német nyelvű változat szerint a „gesetzlich geschuldet”, azaz „jogszabály szerint fizetendő” kifejezés szerepel], kizárólag arra utal, hogy a vám keletkezése feltételeinek teljesülniük kell. Ez nem árul el semmit arról, hogy ennek részletei miben állnak, vagy hogy ezek közé tartozik‑e különösen a vám összegének a megfelelő eljárások szerinti közlése a nemzeti eljárásjogi rendelkezéseknek megfelelő módon.

17.   Mivel a közösségi jog előírásai a különböző nyelvi változatokban ugyanolyan kötelező erővel bírnak, valamely közösségi jogi rendelkezés értelmezése megköveteli a különböző nyelvi változatok összehasonlítását(3). Az egységes alkalmazás érdekében az egységes értelmezés nem teszi lehetővé a rendelkezés önmagában történő vizsgálatát, hanem megkívánja, hogy azt a többi nyelvi változat alapján értelmezzék(4). A Vámkódex 236. cikke (1) bekezdésének első mondata esetében azonban a többi nyelvi változat sem ad további útmutatást a „jogszabály szerinti” kifejezés értelmére vonatkozóan(5).

18.   A TMT azzal érvel, hogy mivel a Vámkódex 236. cikke (1) bekezdésének szövege szerint a vámnak „megfizetésekor” kellett nem jogszabály szerintinek lennie, figyelembe kell venni minden olyan körülményt, amely a megfizetés időpontjáig merült fel. Igaz ugyan, hogy a tartozás fennállását a megfizetés időpontjában kell értékelni; azonban az említett szövegből nem lehet következtetni azokra a tényezőkre, amelyektől a tartozás fennállása függ.

19.   Tehát önmagában a rendelkezés szövegéből a kívánt értelmezésre vonatkozóan semmilyen támpont nem adódik.

B –    Rendszertani értelmezés

1.      A közlésnek a Vámkódex 221. cikkének (1) bekezdése szerinti jelentéséről a Vámkódex rendszerében

20.   Mind a TMT mint az alapeljárás felperese, mind a holland kormány a közlésnek a Vámkódex rendszerében elfoglalt helyére és a közlés rendeltetésére hivatkoztak észrevételeikben.

21.   A holland kormány álláspontja szerint, mivel a Vámkódex 221. cikke (2) bekezdésének előírásai értelmében lehetőség van arra, hogy a közléstől teljesen eltekintsenek, a közlés hiánya semmilyen módon nem érinti azt a tényt, hogy a vám jogszabály szerinti. Ez az érv azonban nem meggyőző. A Vámkódex 221. cikkének (2) bekezdése ugyanis a közlés hiányának mintegy pótlásaként előírja a fizetendő vámösszeg tájékoztatás céljából történő feltüntetését a vámáru-nyilatkozaton. Ezt az előírást tehát úgy is lehetne érteni, hogy a vámösszegnek a vámáru-nyilatkozaton történő feltüntetése átveszi a közlés szerepét a „jogszabály szerinti” kifejezés tekintetében is.

22.   A TMT érvelése szerint a Vámkódex 4. cikkének (9) bekezdése a vámtartozást úgy határozza meg, hogy az valamely személynek a hatályban lévő közösségi rendelkezések alapján az adott árura vonatkozó kiviteli vámok (kiviteli vámtartozás) vagy behozatali vámok (behozatali vámtartozás) összegének megfizetésére való kötelezettsége. Álláspontja szerint ez a fizetési kötelezettség azonban csak a Vámkódex 221. cikkének (1) bekezdésében foglalt közléssel jön létre. Ez csak annyiban helytálló, amennyiben általános esetben (a Vámkódex 222. cikke (1) bekezdésének a) pontja) a fizetési határidő csak a közlés időpontjától kezdődik. Ez azonban nem ad választ arra a kérdésre, hogy maga a vámtartozás fő szabály szerint mely időponttól áll fenn, mivel a követelés fennállása és esedékessége külön fogalmak, és azokat külön kell értékelni a keletkezési időpont szempontjából. Ezért a Vámkódex 4. cikkének 9. pontjából, amely vámtartozást említ, nem következik, hogy az csak a követelés esedékessé válásával, azaz a közléssel jön létre.

23.   A Vámkódex 221. cikke (3) bekezdésének megfogalmazása ezzel szemben esetlegesen azon fenti értelmezés mellett szól, hogy a vámtartozás keletkezését és esedékessé válását szigorúan meg kell különböztetni. A Vámkódex 221. cikke (3) bekezdésének első mondata a közlésre a vámtartozás keletkezésétől számítva ír elő határidőt, és ezzel kifejezi, hogy a közlés megtörténtének időpontjában a keletkezési feltételek már teljesültek. Szintén ezen értelmezés mellett szól a Vámkódex 221. cikke (3) bekezdése második mondatának szövege, amely a vámhatóság számára az ott meghatározott feltételekkel lehetővé teszi, hogy a közlést még e határidő lejárta után is pótolhassa, amennyiben nem tudta megállapítani a jogszabály alapján fizetendő vámtartozás pontos összegét (amely tehát ezen, a közlést megelőző időpontban már fizetendő).

24.   A holland kormány ezen túlmenően arra is rámutatott, hogy a Vámkódex 236. cikke (1) bekezdésének második mondata előírja, hogy a behozatali vagy kiviteli vámokat el kell engedni, amennyiben megállapításra kerül, hogy könyvelésbe vételükkor e vámösszegek nem jogszabály szerintiek voltak, ami a közlés konstitutív hatálya ellen szól. Mivel a Vámkódex 221. cikkének (1) bekezdése értelmében a közlés időben mindig a vám könyvelésbe vétele után történik, a közlés konstitutív hatállyal való felruházása a „jogszabály szerinti” jelleg tekintetében azzal a következménnyel járna, hogy az összeg könyvelésbe vételének időpontjában valójában a vám soha nem lenne „jogszabály szerinti”, így az elengedés minden esetben szóba jönne. Ezért az adott összegnek már jogszabály szerintinek kell lennie a könyvelésbe vételt és a közlést megelőzően.

25.   Következésképpen a Vámkódex felépítésében a közlés rendszerbeli helye és rendeltetése amellett szól, hogy a közlés nem rendelkezik konstitutív hatállyal abban a tekintetben, hogy a vám mikor „jogszabály szerinti”.

2.      A „jogszabály szerinti” kifejezésnek a Vámkódex más rendelkezéseiben történő alkalmazása

26.   A „jogszabály szerinti” kifejezés jelentésére támpontot adhat a kifejezésnek a Vámkódex más rendelkezéseiben történő alkalmazása is.

27.   A Bizottság észrevételében azt az álláspontot képviselte, hogy a Vámkódex 220. és 228. cikkében a „jogszabály szerint fizetendő” vámra utalás arra vonatkozik, hogy azokat az Európai Közösségek Vámtarifája szerint kell kiszámolni, amely álláspontja szerint azt mutatja, hogy e kifejezés a Vámkódexben kizárólag a vámösszeg kiszámítására vonatkozik. Ez a következtetés azonban nem meggyőző, mivel megfogalmazása szerint mind a 220. cikk, mind a 228. cikk (2) bekezdésének második mondata egyértelműen (csak) a vámtartozás kiszámítására vonatkozik. Ez azonban a 236. cikk (1) bekezdésére nem érvényes.

28.   A Vámkódexnek a könyvelésbe vételre vonatkozó 217. cikke, amelyre a Bizottság ugyanezzel az érveléssel hivatkozott, (1) bekezdése második albekezdésének b) pontjában „a jogszabály alapján fizetendő vámösszegre” utal. Ez szintén amellett szól, hogy az összeg „jogszabály szerinti” jellegére vonatkozó előfeltételeknek már a könyvelésbe vétel előtt fenn kell állniuk.

29.   A Vámkódex 201. cikke (3) bekezdésének harmadik mondata, amelyre a Bizottság szintén hivatkozott, hasonlóképpen került megfogalmazásra: „[…] a jogszerűen felszámítható vámok egy része vagy teljes egésze [beszedését elmulasztják]”, amely arra enged következtetni, hogy a (már) jogszabály szerint fizetendő vámról van szó, amelyet ezt követően vagy beszednek, vagy nem.

30.   A Bizottság ezenfelül azzal érvelt, hogy a Vámkódex 20. cikkének (1) bekezdéséből következik, hogy az Európai Közösségek Vámtarifája a vámfizetés egyetlen alapja, így a „jog szerint fizetendő” kifejezés csupán a vám kiszámítására vonatkozik. A 20. cikk (1) bekezdése értelmében vámtartozás keletkezésekor a jog szerint fizetendő vám az Európai Közösségek Vámtarifáján alapul. Ez a megfogalmazás önmagában vizsgálva valóban arra enged következtetni, hogy a vám „jogszabály szerinti” jellegének kérdése kizárólag a vám helyes kiszámításától függ.

31.   A Vámkódex 20. cikkének (1) bekezdése azonban ezenfelül arra enged következtetni, hogy a vám már a vámtartozás keletkezésekor „jog szerint fizetendő”. A vámtartozás keletkezési feltételeit a VII. cím 2. fejezete szabályozza; ennek értelmében a vámtartozás az áru szabad forgalomba bocsátásakor, a szóban forgó vámáru-nyilatkozat elfogadásának időpontjában keletkezik. Ezzel szemben a vámhatóságok által kiszámított vám közlésének kötelezettsége (221. cikk), valamint annak azon rendeltetése, hogy a vámtartozást esedékessé teszi – és ugyanakkor a Vámkódex 222. cikke szerinti fizetési határidőt megindítja – a Vámkódex VII. címének különálló, 3. fejezetében található, amelynek címe „[a] vámtartozás összegének beszedése”. Ez a szétválasztás a követelés fennállása és annak beszedése között szintén arra enged következtetni, hogy a vámtartozás keletkezése független az (ezt követő) közléstől, és a közlés vélhetően nem is gyakorol semmilyen további hatást a vámtartozás fennállására.

32.   A Bizottság érvelését a Vámkódex 79. cikkére is alapozza. E rendelkezés második mondatában szintén szerepel a „jogszabály alapján fizetendő” kifejezés, amennyiben „a jogszabály alapján fizetendő vámok megállapításáról” szól.

33.   Mivel a közlés a vám beszedésének része, amit a VII. cím 3. fejezete szabályoz, e megfogalmazásból az is következik, hogy a vám a Vámkódex alkalmazásában már annak 217. cikke értelmében a könyvelésbe vétellel kezdődő beszedés előtt jogszabály alapján fizetendő.

34.   Következésképpen a „jogszabály szerinti” kifejezésnek a Vámkódex más rendelkezéseiben történő alkalmazása azt az értelmezést támasztja alá, miszerint a közlésnek semmilyen hatása nincs azon kérdés tekintetében, hogy a vámösszeg „jogszabály szerinti”‑e.

3.      A 1552/89/EGK, EURATOM rendeletről

35.   A holland kormány észrevételeiben arra hivatkozott, hogy a Vámkódex 221. cikkének (1) bekezdése értelmében a közlés egyik rendeltetése az 1552/89 rendeletből(6) származik, amelynek 2. cikke (1) bekezdésének első mondata megállapítja, hogy a Közösség saját forrásokra való jogosultságát meg kell állapítani, „amint a vámjogszabályok által előírt feltételeknek eleget tesz a jogosultság számlákon történő lekönyvelését és az adós értesítését illetően”. A korábbi változathoz képest – amelynek szövege szerint „[…] amint az adós ismert, és a jogosultság összegét az illetékes igazgatási hatóságok meg tudják határozni valamennyi releváns közösségi jogi rendelkezéssel összhangban” (a kiemelés tőlem) – a későbbi, módosított változat szövege nem tesz lehetővé semmilyen következtetést arra vonatkozóan, hogy az említett vámjogszabályok kizárólag közösségi jogi jogszabályok‑e, vagy az ilyen jellegű nemzeti jogi rendelkezéseket is ide kell‑e érteni.

36.   Tekintettel az értelmezési kérdésre, e szabályozásnak a Vámkódex rendelkezéseivel való összevetése tehát eredménytelennek bizonyul.

4.      A Vámkódex 236. cikkét úgymint a 221. cikkét megelőző rendelkezések

37.   A TMT észrevételében azt az álláspontot képviselte, hogy a jelenleg hatályos előírások helyes értelmezésére lehet következtetni azokból a korábbi rendelkezésekből, amelyek helyébe a Vámkódex 236. és 221. cikke lépett.

38.   A TMT a Vámkódex 236. cikke (1) bekezdését megelőző korábbi rendelkezés szövegére hivatkozik, nevezetesen az 1430/79/EGK tanácsi rendelet(7) 2. cikkének (1) bekezdésére, és azzal érvel, hogy e rendelkezés előírta a visszatérítést, amint a könyvelésbe vett összeg bármely okból meghaladta a jogszabály szerint fizetendő összeget, és az ennek helyébe lépő rendelkezések nem irányultak ennek megváltoztatására.

39.   Irreleváns, hogy a Vámkódexnek ténylegesen nem volt célja módosítások bevezetése(8). Bár a korábbi rendelkezés valóban előírta, hogy annak alkalmazása nem függ attól, hogy az összeg milyen okból nem jogszabály szerinti, a jelen ügyben tisztázandó kérdés valójában az, hogy az összeg a Vámkódex 236. cikkének (1) bekezdése értelmében egyáltalán jogszabály szerinti‑e a nemzeti hatásköri szabályoknak a közlés tekintetében történő megsértése ellenére. A TMT csupán azért jut arra a következtetésre, hogy az összeg nem jogszabály szerinti, mert feltételezi, hogy az adott összeg kizárólag a szabályszerű közléssel jogszabály szerinti. A jelen ügyben azonban éppen ez a kérdés.

40.   Az 1430/79/EGK rendelet 2. cikke (1) bekezdésének említett rendelkezése alapján mindenesetre „a behozatali vámokat visszafizetik vagy elengedik, amennyiben az illetékes hatóságok előtt igazolják, hogy e vámok könyvelésbe vett összege […] bármely okból meghaladja a jogszabály szerint fizetendő összeget”. Ez is amellett szól, hogy a nem jogszabály szerinti vámtöbblet visszatérítésének lehetősége csak azokra az esetekre korlátozódik, amikor a vámösszeg kiszámításának alapja téves volt, és ennek következtében a vámtartozást hibásan számították ki(9). Ez az 1430/79 rendelet preambulumában is kifejezésre jut, amelyben különösen a számítási hibára vagy elírásra, illetve a pontatlan vagy hiányos vámolási szempontokra történik hivatkozás. Ezenfelül a 3040/83/EGK rendelet 1. cikkének (1) bekezdésére lehet hivatkozni, amely jogi fogalommeghatározásban előírja, hogy az 1430/79 rendelet(10) 2. cikke (1) bekezdésének alkalmazásában „a jogszabály szerinti összeg” a behozatali vám azon összegét jelenti, amelyet „a vámjogszabályok szerinti szabad forgalomba bocsátásra irányuló vámáru-nyilatkozat elfogadásának időpontjában hatályos jogszabályok szerint – beleértve a kedvezményes vámra vagy a vámmentességre vonatkozó előírásokat is – az érintett áruk tekintetében akkor kellett volna térítni, ha az e jogszabályok alkalmazásához szükséges valamennyi adatot szabályszerűen megadtak volna, és valamennyi iratot megfelelően benyújtottak volna, és az illetékes hatóságok azokat ténylegesen figyelembe vehették volna a vám kiszámításához”(11).

41.   Mindezekből következik, hogy az 1430/79/EGK rendelet 2. cikkének (1) bekezdésére alapított érvelés nem meggyőző.

42.   A TMT továbbá a Vámkódex 221. cikkének (1) bekezdését megelőző korábbi rendelkezésre hivatkozik, nevezetesen az 1854/89/EGK rendelet 6. cikkének (1) bekezdésére(12). A Vámkódex jelenlegi 221. cikkének (1) bekezdésével párhuzamosan, amely e tekintetben hasonló előírást tartalmaz, e rendelkezés azt írta elő, hogy a közlésnek „a megfelelő eljárások szerint” kell történnie. A TMT álláspontja szerint a vonatkozó nemzeti jogszabályok megsértése(13) az 1854/89/EGK rendelet 6. cikkének (1) bekezdése hatálya alatt e rendelkezés megsértését is megvalósította volna(14). Álláspontja szerint az ezt követő szabályozás, a Vámkódex 221. cikkének (1) bekezdése, nem irányult ennek megváltoztatására.

43.   Az 1854/89 rendelet 6. cikke (1) bekezdésének értelmezésére nincs a jelen ügyben releváns ítélkezési gyakorlat. Az egyetlen döntés, amely ezzel a normával foglalkozik(15), csupán az e rendelkezésben előírt határidőre vonatkozik, a „megfelelő eljárások szerinti” közlés követelményének jelentésével azonban nem. Még ha a TMT által javasolt értelmezés helyes is, ez még nem jelenti azt, hogy a „megfelelő eljárások szerinti” közlés követelményének megsértése hatással van a „jogszabály szerinti” kifejezés minősítésére.

44.   Ebből következően meg kell állapítani, hogy a megnevezett korábbi rendelkezések vizsgálata nem támasztja alá a TMT‑nek a Vámkódex 236. cikke (1) bekezdésére vonatkozó értelmezését.

C –    Teleológiai értelmezés

45.   Végezetül a „jogszabály szerinti” kifejezés helyes értelmezésére vonatkozóan támpontot adhat a rendelkezés értelmének és céljának vizsgálata.

46.   A behozatali vámok esetében a Közösség saját forrásairól van szó, amelyek szabályozása a Közösség kizárólagos hatáskörébe tartozik(16). Amint a holland kormány helyesen utalt rá, ebből az következik, hogy különleges érdek fűződik a Közösségen belüli egységes alkalmazáshoz, ezért a nemzeti jog esetleges sajátosságait a Vámkódex szigorúan korlátozza(17).

47.   A TMT álláspontját követve, ha az összeg jogszabály szerinti jellegének minősítéséhez a szabályszerű közlést előfeltételnek kellene tekinteni, akkor a vám visszatérítése a Vámkódex 236. cikkének (1) bekezdése szerint alapvetően a nemzeti eljárásjogi rendelkezések betartásától függene. Ugyanakkor e rendelkezések jelentősen különbözhetnek, különösen abban a tekintetben, ami a megkövetelt közlés szabályszerűségét illeti. Ebből következően ezen álláspont elfogadása nem biztosítaná a Vámkódex egységes alkalmazását. Ez nemcsak az EK költségvetését érintené, hanem a verseny torzulásához is vezetne a tagállamonként eltérő nemzeti eljárási gyakorlatok esetleges különbségei miatt. A „jogszabály szerinti” kifejezést ezért úgy kell értelmezni, hogy az csupán a vámtartozás keletkezésének (közösségi jogi) feltételeire utal.

48.   Ugyanezen okból a Vámkódex 221. cikkének (3) bekezdésére alapított érvelés szintén nem meggyőző. Ezzel kapcsolatban a TMT azzal érvel, hogy az e rendelkezésben előírt hároméves határidő értelmetlen lenne, ha annak lejárta semmilyen hatással nem lenne a „jogszabály szerinti” jellegre. A TMT helyesen hivatkozik arra, hogy az itt képviselt ellenkező álláspont szerint a határidő lejárta nem vezet ahhoz az eredményhez, hogy a vámtartozás már nem tekinthető a Vámkódex 236. cikkének (1) bekezdése értelmében jogszabály szerintinek. A határidő lejárta azonban megakadályozza a lejárat utáni közlést, így a vámtartozás tekintetében a végrehajtást, ezért következménnyel jár azokban az esetekben, ahol a vámtartozást még nem fizették meg. Ezekben az esetekben a határidő lejárta azt eredményezi, hogy a (létrejött) vámtartozás soha nem lesz esedékes(18). Továbbá bármely ettől eltérő értelmezés újból ahhoz vezetne, hogy a behozatali vámokban megtestesülő közösségi jogi bevétel visszatérítése azon nemzeti jogi rendelkezések betartásától függne, amelyekre a Vámkódex a 221. cikkének (1) bekezdésében a „megfelelő eljárások szerint” fordulattal utal. A Vámkódex Közösségen belüli egységes alkalmazása, és ehhez kapcsolódóan a vámadósokkal szembeni egyenlő bánásmód értelmében ez nem lehet a kérdéses szabályozás tartalma(19).

49.   A TNT‑nek a Vámkódex 243. cikkéhez kapcsolódó érve sem vezet más eredményre. A TMT ezzel kapcsolatban ugyanis azzal érvel, hogy a Vámkódex 221. cikkének (1) bekezdése szerinti közlés nem minősül határozatnak a Vámkódex 243. cikke értelmében. Először is a TMT ezen álláspontját azzal támasztja alá, hogy ellenkező esetben egyrészt a Vámkódex 243. cikke alapján, másrészt a Vámkódex 236. cikke szerinti visszaigénylés alapján két teljesen egyező és egymást fedő jogorvoslat létezne. A TMT ezenfelül azzal érvel, hogy a közlésre a nemzeti jog irányadó, mivel egyébként a Vámkódex 243. cikke szerinti jogorvoslat keretében a nemzeti jogot kellene felülvizsgálni, következésképpen a határozat a nemzeti jogtól függne. Ebből következően az érintett személy a közlés tekintetében a Vámkódex 236. cikke értelmében kizárólag a vám visszatérítését vagy elengedését kérelmezhetné, és csak az erre vonatkozó határozat minősülne a Vámkódex 243. cikke értelmében határozatnak. A TMT álláspontja szerint azonban ennek következtében joghézag alakulna ki a közlésre vonatkozó jogorvoslatok tekintetében, ha a Vámkódex 236. cikkének (1) bekezdése szerinti jogorvoslat keretében nem lehetne arra hivatkozni, hogy a közlés hibás.

50.   Az említett jogorvoslati joghézag azonban csak akkor alakul ki, ha azt feltételezzük, hogy a közlés nem támadható meg a Vámkódex 243. cikke szerinti jogorvoslat keretében. E feltételezés helyessége ugyanakkor a jelen ügyben irreleváns. Ez az érvelés ugyanis, amely állítólag éppen a nemzeti rendelkezésektől való függést kívánja kiküszöbölni, mindenképpen ahhoz vezet, hogy a visszaigénylésre vonatkozó határozat szintén attól függ, hogy hibásnak minősül‑e a közlés a nemzeti eljárásjogi szabályok alapján úgy, hogy a nemzeti eltérések végső soron mégis hatást gyakorolnak a közösségi jogi vámjogszabályokra.

51.   Következésképpen a teleológiai értelmezésből is az következik, hogy a vámösszeg attól függetlenül „jogszabály szerinti”, hogy a közlés a nemzeti eljárásjog vizsgálata alapján esetleg hibás.

VI – Végkövetkeztetések

52.   Azt javasolom, hogy a Bíróság a College van Beroep voor het bedrijfsleven által előterjesztett kérdésre a következőképpen válaszoljon:

„A Vámkódex (a Közösségi Vámkódex létrehozásáról szóló, 1992. október 12‑i 2913/92/EGK tanácsi rendelet) 236. cikkének (1) bekezdésében a »jogszabály szerinti« kifejezést úgy kell értelmezni, hogy e fogalom a vámtartozásnak a Vámkódex VII. címének 2. fejezetében foglalt feltételeire vonatkozik, nem terjed ki azonban azokra a nemzeti rendelkezésekre, amelyek alapján a Vámkódex 221. cikkének (1) bekezdésében előírt közlés hibás vagy hibás lehet; így a fizetendő vámösszeg a Vámkódex 236. cikke értelmében akkor is »jogszabály szerinti« a megfizetés időpontjában, ha a vámösszeg közlése nem a »megfelelő eljárások szerint«, ezáltal a Vámkódex 221. cikkének (1) bekezdésének megsértésével történt.”

---

1 – Eredeti nyelv: német.

---

2 – A Közösségi Vámkódex létrehozásáról szóló, 1992. október 12‑i 2913/92/EGK tanácsi rendelet (HL L 302., 1. o.; magyar nyelvű különkiadás 2. fejezet, 4. kötet, 307. o., a továbbiakban: Vámkódex).

---

3 – A 283/81. sz. Cilfit-ügyben 1982. október 6‑án hozott ítélet (EBHT 1982., 3415. o.) 18. pontja, a 291/87. sz. Huber-ügyben 1988. december 14‑én hozott ítélet (EBHT 1988., 6449. o.) 11. pontja, és a C‑236/97. sz. Codan-ügyben 1998. december 17‑én hozott ítélet (EBHT 1998., I‑8679. o.) 25. pontja.

---

4 – A 29/69. sz. Stauder-ügyben 1969. november 12‑én hozott ítélet (EBHT 1969., 419. o.) 3. pontja, a 9/79. sz. Koschniske-ügyben 1979. július 12‑én hozott ítélet (EBHT 1979., 2717. o.) 6. és azt követő pontjai és az 55/87. sz. Moksel-ügyben 1988. július 7‑én hozott ítélet (EBHT 1988., 3845. o.) 15. pontja.

---

5 – Németül „Gesetzlich geschuldet”, angolul „legally owed”, dánul „Skyldigt efter lovgivningen”, franciául „légalement dû”, spanyolul „legalmente debido”, olaszul „legalmente dovuto”, hollandul „wettelijk verschuldigd”, portugálul pedig „legalmente devido”.

---

6 – Az 1996. július 8‑i 1355/96/EK, EURATOM tanácsi rendelet (HL 1996. L 175., 3. o.) 1. cikkével módosított, a Közösségek saját forrásainak rendszeréről szóló 88/376/EGK, EURATOM határozat végrehajtásáról szóló, 1989. május 29‑i 1552/89/EGK, EURATOM tanácsi rendelet (HL 1989. L 155., 1. o.); ez megfelel a Közösségek saját forrásainak rendszeréről szóló 94/728/EK, EURATOM határozat végrehajtásáról szóló, 2000. május 22‑i 1150/2000/EK, EURATOM tanácsi rendelet (HL 2000. L 130., 1. o.) 2. cikke (1) bekezdésének.

---

7 – A behozatali, illetve kiviteli vámok visszatérítéséről és elengedéséről szóló, 1979. július 2‑i 1430/79/EGK tanácsi rendelet (HL 1979. L 175., 1. o.).

---

8 – Ezt támasztja alá a Vámkódex első preambulumbekezdése, amely a következőképpen rendelkezik: „a Közösség a vámunión alapul; mivel mind a Közösség gazdasági szereplői, mind a vámigazgatási szervek érdekében ajánlatos egy kódexben összegyűjteni a vámjogszabályok rendelkezéseit, amelyek jelenleg számos közösségi rendeletben és irányelvben elszórtan találhatók meg; mivel ez a feladat alapvető fontosságú a belső piac szempontjából; […]”. Ugyanebben az értelemben lásd Witte, „Das Neue am neuen Zollkodex der Gemeinschaft”, ZfZ 1993, 162. o., 167. o. és Fabian, Erstattung, Erlass und Nacherhebung von Einfuhr- und Ausfuhrabgaben der Europäischen Gemeinschaft (1994), 48. o.

---

9 – Az idetartozó ügycsoportokra vonatkozóan lásd Fabian (hivatkozás a 8. lábjegyzetben) 48. és azt követő oldalak.

---

10 – A behozatali, illetve kiviteli vámok visszatérítéséről és elengedéséről szóló 1430/79/EGK tanácsi rendelet 2. és 14. cikkének végrehajtására vonatkozó rendelkezések megállapításáról szóló, 1983. október 28‑i 3040/83/EGK tanácsi rendelet (HL 1983. L 297., 13. o.).

---

11 – Hasonló értelmezés található a C‑79/89. sz., Brown Boveri ügyben 1991. április 18‑án hozott ítélet (EBHT 1991., I‑1853. o.) 33. és 34. pontjában, amely a vámmegállapítás anyagi jogi értelemben vett hibás jellegén alapszik (az 1430/79 rendelet 2. cikkének (1) bekezdéséhez kapcsolódóan); lásd még Friedrich, „Erstattung, Erlass und Nacherhebung von Zöllen, Steuern und Abgaben”, in: Kruse [szerk.], Zölle, Verbrauchssteuern, europäisches Marktordnungsrecht (1988), 118. o.

---

12 – A vámtartozásból származó behozatali vagy kiviteli vámok összegének könyvelésbe vételéről és a megfizetésének feltételeiről szóló, 1989. június 14‑i 1854/89/EGK tanácsi rendelet (HL L 186., 1. o.).

---

13 – Lásd a fenti 8. pontot.

---

14 – Mégpedig azért, mert az 1854/89 rendelet 6. cikkének (1) bekezdése utalt a tagállamoknak azon jogára, hogy meghatározhatják a közlés szabályait.

---

15 – A C‑61/98. sz., De Haan Beheer ügyben 1999. szeptember 7‑én hozott ítélet (EBHT 1999., I‑5003. o.).

---

16 – Lásd az EK 26., az EK 95., az EK 133 és az EK 269. cikket, valamint az Európai Közösségek saját forrásainak rendszeréről szóló, 1994. október 31‑i 94/728/EK, EURATOM tanácsi határozat (HL 1994. L 293., 9. o.) helyébe lépő, az Európai Közösségek saját forrásainak rendszeréről szóló, 2000. szeptember 29‑i 2000/597/EK, EURATOM tanácsi határozatot (HL 2000. L 253., 42. o.; magyar nyelvű különkiadás 1. fejezet, 3. kötet, 200. o.).

---

17 – Így a Vámkódex 235. és 236. cikkében a vámok visszatérítését és elengedését, a Vámkódex 222. cikkének (1) bekezdésében a fizetési határidő meghosszabbítását, a Vámkódex 222. cikkének (2) bekezdésében a fizetési kötelezettség felfüggesztését, a Vámkódex 224–228. cikkében a fizetési halasztást, valamint a Vámkódex 232. cikkének (1) bekezdésében és 232. cikkének (2) bekezdésében a késedelmi kamat beszedésétől történő eltekintést vagy annak csökkentését.

---

18 – Witte is így vélekedik (hivatkozás a 8. lábjegyzetben), 162. és 167. o.

---

19 – Lásd a 299/84. sz. Karl‑Heinz Neuman-ügyben 1985. november 14‑én hozott ítélet (EBHT 1985., 3663. o.) 25. pontját.