CHRISTINE STIX-HACKL

FŐTANÁCSNOK INDÍTVÁNYA

Az ismertetés napja: 2005. január 11.(1)

C-265/03. sz. ügy

Igor Simutenkov

kontra

Ministerio de Educación y Cultura

és

Real Federación Española de Fútbol

(Az Audiencia Nacional [Spanyolország] által benyújtott előzetes döntéshozatal iránti kérelem)

„Az EK–Orosz Föderáció közötti partnerségi és együttműködési megállapodás 23. cikke – Munkavállalók szabad mozgása – Az EGT-hez nem tartozó harmadik államokbeli játékosok számának korlátozása – Labdarúgás”

I –    Bevezető megjegyzések

1.     A jelen előzetes döntéshozatali eljárásban az egyrészről az Európai Közösségek és azok tagállamai, másrészről az Orosz Föderáció közötti partnerség létrehozásáról szóló partnerségi és együttműködési megállapodás(2) (a továbbiakban: megállapodás) értelmezéséről, éspedig a munkafeltételekre vonatkozó 23. cikkének közvetlen hatályáról, valamint annak jelentéséről van szó. Az alapeljárás tárgya egy sportszövetség szabályozása, amely korlátozza bizonyos versenyeken a harmadik államokbeli labdarúgó-játékosok számát.

II – Jogi háttér

A –    A közösségi jog

2.     A megállapodás 23. cikkének (1) bekezdése kivonatosan a következőképpen szól:

„(1) A Közösség és tagállamai az egyes tagállamokban érvényben lévő törvényeknek, feltételeknek és eljárásoknak megfelelően biztosítják, hogy az adott tagállam területén jogszerűen munkát vállaló oroszországi állampolgárokkal szembeni elbánás mentes legyen az állampolgárság alapján történő mindennemű megkülönböztetéstől [helyesen: hátrányos megkülönböztetéstől] a munkafeltételek, a díjazás vagy az elbocsátás tekintetében a saját állampolgáraik részére nyújtott elbánáshoz viszonyítva.“

B –    A nemzeti jog

3.     A labdarúgójátékos-engedély egy, a Real Federación Española de Fútbol (RFEF) által kiállított dokumentum, amellyel az RFEF általános szabályzata 129. cikkének (2) bekezdése alapján engedélyezett e sportnak a szövetség tagjaként való gyakorlása, illetve egy adott egyesület játékosaként mérkőzéseken és hivatalos versenyeken való szereplés. A hivatalos versenyek között nemzeti szinten utalni kell a Liga de Primera y Segunda División (első és másodosztályú liga) Campeonatos Nacionales-ére (nemzeti bajnokságára), a spanyol bajnokságra /Copa de S.M. el Rey, és a Supercopa-ra. Az e versenyeken való részvétel előfeltétele tehát a megfelelő szövetségi engedély birtoklása.

4.     Az általános szabályzat 173. cikke meghatározza, hogy:

„Az e szabályzatban megállapított kivételek sérelme nélkül, a labdarúgó-játékosoknak ahhoz, hogy indíthassák őket és hivatásosjátékos-engedélyt kapjanak, spanyol állampolgársággal vagy az Európai Unió, illetve az Európai Gazdasági Térség valamely tagállama állampolgárságával kell rendelkezniük.“

Az általános szabályzat 176. cikke meghatározza, hogy:

„(1) Az országos szinten rendezett és hivatásos jellegű hivatalos versenyeken részt vevő egyesületek az RFEF, a nemzeti hivatásos labdarúgóliga és a spanyol labdarúgók egyesülete között e célból létrejött megállapodásokban meghatározott számban indíthatnak e versenyeken nem közösségi állampolgárságú külföldi játékosokat; ezenkívül e megállapodások meghatározzák azt is, hogy hány ilyen játékos vehet részt egyidejűleg a játékban.

(2) Az ezen egyesületek között 1999. május 28-án kötött megállapodás alapján erre a területre a 2000/2001-es évadtól a 2004/2005-ös évadig bezárólag a következő szabályozás vonatkozik [...]

(3) Azok a labdarúgó-játékosok, akik az e cikkben előírt szabályozás alá esnek, a szövetségi szervezetekben ugyanazon jogokkal és kötelezettségekkel bírnak, és ugyanazon szabályozás alá tartoznak, mint akik az általános szabály alapján kerülnek bejegyzésre.“

5.     A 176. cikk második bekezdésének nem szó szerinti szövege az egyes évadokban kiadható engedélyek számára (az első osztályban a 2000/2001-es évadban 5, a következő három évadban 4, a 2004/2005-ös évadban pedig 3; a másodosztályban a 2000/2001-es évadban 4, a következő három évadban 3, az utolsóban pedig 2), és azon nem közösségi állampolgárságú játékosok számára vonatkozik, akik egyidejűleg szerepelhetnek (az első osztályban mind az öt évadban 3, a másodosztályban az első két évadban 3, a következő három évadban pedig 2).

III – A tényállás, az alapeljárás és az előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdés

6.     I. Simutenkov orosz állampolgár, aki a Spanyol Királyságban tartózkodási és munkavállalási engedéllyel rendelkezik. I. Simutenkov a Deportivo Teneriffa klubbal kötött munkaszerződése alapján hivatásos labdarúgó-játékosként tevékenykedik, és a Közösségen vagy az EGT-n kívüli játékosok szövetségi engedélyével rendelkezik. 2001 januárjában az egyesületén keresztül azt kérte az RFEF-től, hogy az a megállapodás alapján cserélje ki engedélyét olyan engedélyre, mint amilyennel a közösségi játékosok rendelkeznek. Ezt a szövetség a szövetség általános szabályzatának 173. és azt követő cikkei, illetve az RFEF és a Liga Nacional de Fútbol Profesional közötti 1999. május 28-i megállapodás alapján elutasította.

7.     I. Simutenkov ezután a 3. számú Juzgado de lo Social (munkaügyi és társadalombiztosítási bíróság) Santa Cruz, Teneriffa előtt keresetet nyújtott be az RFEF ellen, amelyben kérte azon alapvető jogának védelmét, hogy orosz állampolgársága miatt ne részesüljön hátrányos megkülönböztetésben.

8.     A 3. számú Juzgado de lo Social Santa Cruz, Teneriffa helyt adott a keresetnek, és 2001. április 19-i ítéletében megállapította, hogy hátrányos megkülönböztetés forog fenn, és elismerte azt a jogát, hogy munkafeltételek terén olyan elbánásban részesüljön, mint a közösségi állampolgárok. Az ítélet nem vált jogerőssé, mivel hatásköri vita merült fel.

9.     A Tribunal Supremo megállapította a Juzgado Central de lo Contencioso Administrativo hatáskörét. Utóbbi 2002. október 22-i ítéletével elutasította I. Simutenkov keresetét.

10.   I. Simutenkov ez ellen fellebbezést nyújtott be az Audiencia Nacional-hoz (Sala de lo Contencioso Administrativo). Ez utóbbi 2003. március 4-én úgy határozott, hogy előzetes döntéshozatal céljából a következő kérdést terjeszti a Bíróság elé:

Ellentétes-e az egyrészről az Európai Közösségek és azok tagállamai, másrészről az Orosz Föderáció közötti partnerség létrehozásáról szóló, 1994. június 24-én Korfun aláírt partnerségi és együttműködési megállapodás 23. cikkével, ha egy sportszövetség valamely orosz állampolgárságú hivatásos sportolóra, aki egy olyan spanyol labdarúgóklubnál vállal szabályosan munkát, mint az alapeljárásban szereplő klub, olyan szabályt alkalmaz, amely szerint a klubok az országos szinten rendezett versenyeken csak korlátozott számban indíthatnak az Európai Gazdasági Térségen kívüli harmadik államokbeli játékosokat?

IV – Értékelés

11.   Az előzetes döntéshozatali kérdés tartalma, illetve annak vizsgálata kapcsán meg kell jegyezni, hogy előkérdésként tisztázni kell, hogy a megállapodás vonatkozó rendelkezése közvetlenül alkalmazandó-e, még akkor is, ha ezt a kérdést előterjesztő bíróság kifejezetten nem kérte.

A –    A megállapodás 23. cikkének közvetlen hatályáról

12.   Az állandó ítélkezési gyakorlat szerint a Közösség valamely harmadik állammal kötött megállapodásának rendelkezése akkor közvetlenül alkalmazandó, ha olyan világos és egyértelmű kötelezettséget tartalmaz, amelynek teljesítése vagy hatálya nem függ valamely további aktus elfogadásától.

13.   Ezt az előfeltételt két szempont alapján kell vizsgálni. Először is a rendelkezést önmagában kell vizsgálni, amelynek során a szövegéből kell kiindulni. Másodszor, a megállapodást mint olyant kell értékelni, azaz tárgyát és fajtáját (természetét és célját vagy célkitűzését és összefüggését is). Ezt az eljárást választotta a Bíróság mind az Európa-megállapodások(3), mind az együttműködési megállapodások(4) tekintetében.

1.      A rendelkezés önmagában való értékelése

14.   A megállapodás 23. cikkének önmagában való értékelését annak szövegével kell kezdeni. Ennek során figyelemmel kell lenni arra a körülményre, hogy a közösségi jog rendelkezései több nyelven kerülnek megfogalmazásra, és hogy a különböző nyelvi változatok egyformán hitelesek. Valamely közösségi jogi rendelkezés értelmezése tehát a nyelvi változatok összehasonlítását igényli(5).

15.   A megállapodás 23. cikkének (1) bekezdése különböző változatainak ilyen vizsgálata azt mutatja, hogy annak szövege és jelentése nem minden nyelvi változatban egyezik. Ha az aláírás idején hivatalos tíz nyelvből indulunk ki, a következő kép rajzolódik ki: míg hét nyelv(6) – beleértve az oroszt is – kötelezettségre enged következtetni, például a „biztosítják” értelemben, addig három nyelvi változat(7) egy igyekezeti kötelezettségre utal, amely szerint törekedniük kell az adott cél elérésére. A görög változat szerint „a Közösség és a tagállamok erőfeszítést tesznek”, a spanyol változat szerint „ügyelnek arra, hogy […]”, a holland változat szerint pedig „gondoskodnak arról, hogy […]”.

16.   A megállapodás 23. cikke jelentésének megállapításához kiindulópontként alapul lehetne venni a nyelvi változatok közös minimumát, és csupán egy igyekezeti kötelezettséget elfogadni. Az ilyen módszer mellett azonban nem szól sem meggyőző érv, sem a Bíróság ítélkezési gyakorlata.

17.   Másik megoldásként merülhetne fel, hogy megkeresnék a legvilágosabb szöveget, tehát eltávolítanák a nem tipikus szövegeket(8) vagy változatokat, amelyek fordítási hibát tartalmaznak(9). Ez az eljárás ugyan alapvetően lehetséges, és a Bíróság ítélkezési gyakorlatában is megtalálható, azonban a jelen körülmények között, amikor is nem csak egyetlen szöveg tér el az összes többitől, nem vezet meggyőző megoldásra.

18.   A Bizottság által javasolt értelmezési módszer, nevezetesen a nyelvi változatok többségének irányadó volta is amellett szólna, hogy a kötelezettséget megállapító nyelvi változatok részesüljenek előnyben. Ez a Bíróság ítélkezési gyakorlatában(10) is kifejezésre jut. Ez ellen mindenesetre felhozható a Bíróság azon érvelése, amely szerint bizonyos körülmények között egy nyelvi változatot kell előnyben részesíteni a többséggel szemben(11).

19.   Ez amellett szól, hogy egészen más módszerhez kell nyúlni, mégpedig ahhoz, miszerint az eredeti szövegből kell kiindulni, vagyis a megállapodás azon változatából, amely a többi nyelvre való fordítás kiindulási szövegeként szolgált. Jelen esetben ez az angol, mint tárgyalási nyelv szövege lenne. Ez („shall ensure”) egyértelműen kötelezettséget állapít meg.

20.   A nyelvi eltérésekre tekintettel mindenesetre szükségesnek tűnik foglalkozni a szerződéskötő felek szándékával és az értelmezendő rendelkezés céljával(12).

21.   Ebben az összefüggésben utalni kell arra, hogy ez a vizsgálati lépés nem mindig különbözik a második vizsgálati lépéstől(13), nevezetesen a megállapodás célkitűzésének, céljának, természetének vagy hasonlóknak a bevonásától.

22.   A megállapodás 23. cikke (1) bekezdésének értelmezése szempontjából a szerződő felek szándéka meghatározó jelentőségű. A Bizottság által bemutatott dokumentumok, amelyek a tárgyalások előkészítésére szolgáltak amellett szólnak, hogy a felek szándéka egy puszta igyekezeti kötelezettségen túlmenő világos kötelezettség megállapítására irányult.

23.   A megállapodás 23. cikke (1) bekezdésének kötelezettség jellege mellett szól továbbá annak a hasonló megállapodásokkal való összevetése. Így az Ukrajnával kötött megállapodás(14) 24. cikkének (1) bekezdése, valamint a Moldáviával kötött megállapodás(15) 23. cikkének (1) bekezdése azt mutatja, hogy ezek a párhuzamos rendelkezések kifejezetten az „igyekeznek biztosítani, hogy…” szófordulatot tartalmazzák.

24.   Továbbá a tárgyalási dokumentumokban rögzített azon körülmény is, hogy Oroszország ilyen irányú óhaját juttatta kifejezésre, szintén amellett szól, hogy a megállapodás 23. cikkének (1) bekezdése a puszta igyekezeti kötelezettségen túlmenő kötelezettséget határoz meg.

25.   A kötelező jelleg ellen, és ezzel a megállapodás 23. cikkének közvetlen hatálya ellen szólhatna az (1) bekezdésének elején található következő megszorítás: „az egyes tagállamokban érvényben lévő törvényeknek, feltételeknek és eljárásoknak megfelelően […]”.

26.   A Bíróságnak az Európa-megállapodások egy hasonló szabályozásához kapcsolódó ítélkezési gyakorlata szerint az „egyes tagállamokban érvényben lévő feltételeknek és részletes szabályoknak megfelelően” fordulat mindazonáltal nem értelmezhető úgy, miszerint a tagállamoknak megengedett, hogy az ezen rendelkezésben található diszkrimináció-tilalmat előfeltételekhez kössék, vagy szabad mérlegesük szerint korlátozzák, mivel az ilyen értelmezés a rendelkezést kiüresítené, és megfosztaná azt minden hatékony érvényesüléstől(16).

27.   A megállapodás 23. cikke (1) bekezdése önmagában való vizsgálatának eredményeként tehát megállapítható, hogy mind az – angol – eredeti szöveg, mind a nyelvi változatok többsége, mind a tárgyaló felek szándéka a Közösség és a tagállamok világos kötelezettsége, ezáltal pedig e rendelkezés közvetlen hatálya mellett szól.

2.      A megállapodás tartalma és irányultsága

28.   Még ha valamely olyan rendelkezés önmagában való vizsgálata, amelynek közvetlen hatályát kell megvizsgálni, a közvetlen hatály mellett szól is, azt is meg kell vizsgálni, hogy ezt az eredményt megerősíti-e a megállapodás tárgya és a fajtája (természete és célja vagy célkitűzése és összefüggése is).

29.   A szerződések jogáról szóló 1969. május 23-i bécsi egyezmény 31. cikkére hivatkozva a Bíróság a megállapodások értelmezése kapcsán megállapította, hogy „egy szerződést jóhiszeműen, rendelkezéseinek összefüggésükben való általános értelmét alapul véve, célkitűzésére és céljára figyelemmel kell értelmezni”(17).

30.   Hogy egy rendelkezés szövege önmagában nem meghatározó, alátámasztja az a körülmény is, hogy a Bíróság valamely megállapodás egy rendelkezését, amely az EK‑Szerződés egy rendelkezését ráadásul szó szerint lemásolta, egyszer úgy értelmezte, mint az EK-Szerződés rendelkezését, más alkalommal pedig nem(18).

31.   Ami a megállapodás 23. cikkének (1) bekezdését illeti, a jogirodalomban többségében azt a véleményt képviselik, hogy ez a rendelkezés nem közvetlenül alkalmazandó. Ezt vagy azzal indokolják, hogy a megállapodás 27. cikke az Együttműködési Tanács ajánlásait írja elő(19), vagy azzal, hogy a megállapodás csak korlátozott célt követ(20).

32.   A következőkben tehát a megállapodást természete és célja, illetve az általa követett célkitűzés tekintetében kell megvizsgálni.

33.   Ennek során egyrészt megállapítható, hogy a megállapodás, összehasonlítva az Oroszországgal korábban kötött kereskedelmi megállapodással, mindenképpen továbbfejlődést jelent. Másrészt a megállapodás több tekintetben elmarad az ún. Európa-megállapodások mögött. Ez egyrészt a materiális tartalmát érinti, mivel a megállapodás még csak szabadkereskedelmi területet sem hoz létre, és éppen a szabad mozgás tekintetében elmarad az Európa-megállapodások rendelkezésétől. Másrészt az intézményi rendelkezések is számos különbséget mutatnak, mint például a vitarendezési mechanizmus.

34.   Ráadásul a megállapodásnak nem célja társulás létrehozása, még kevésbé az EU-n kívüli szerződő fél csatlakozása, ahogyan az például a Szlovákiával kötött megállapodás célja volt, amely a Deutscher Handballbund kontra Kolpak ügy alapjául szolgált.

35.   Véleményem szerint azonban valamely megállapodás egyik rendelkezése közvetlen hatályának elfogadása szempontjából nem meghatározó, hogy ez a megállapodás tartalmaz-e kifejezett utalást a csatlakozási perspektívára vonatkozóan.

36.   Ez következik a például Algériával vagy Marokkóval kötött együttműködési megállapodásokhoz kapcsolódó, időközben állandóvá vált ítélkezési gyakorlatból is. Marokkó vonatkozásában a Bíróság ezzel kapcsolatban a következőt fejtette ki:

„A megállapodás […] célja globális együttműködés előmozdítása a szerződő felek között, többek között a munkaerő területén. Az a körülmény, hogy a megállapodással lényegében Marokkó gazdasági fejlődésének támogatására irányul, és a felek közötti együttműködés létrehozására korlátozódik anélkül, hogy a társulást vagy Marokkónak a Közösségekhez való jövőbeli csatlakozását megcélozná, nem zárhatja ki bizonyos rendelkezéseinek közvetlen hatályát.”(21)

37.   Az Oroszországgal kötött megállapodás mindenesetre egy ponton bizonyos hasonlóságot mutat az Európa-megállapodásokkal. Így a megállapodás is a szerződő fél „fokozatos integrációjának” célját követi. Ez a szempont az egyik döntő körülmény volt a Bíróság számára az Európa-megállapodások bizonyos rendelkezései közvetlen hatályának megítélése során(22).

38.   A Bíróságnak az együttműködési megállapodásokhoz kapcsolódó állandó ítélkezési gyakorlatából ezenfelül levezethető, hogy valamely megállapodás célja tekintetében elégséges, hogy a szerződő felek globális együttműködést mozdítsanak elő – nevezetesen a munkaerő területén, ahhoz – hogy az ilyen megállapodásban rögzített szabályozás alkalmas legyen az egyének jogállásának közvetlen szabályozására(23).

39.   Az Algériával és Marokkóval kötött együttműködési megállapodás célmeghatározása így szól:

„Az Európai Gazdasági Közösség és […] közötti jelen megállapodás célja a szerződő felek közötti globális együttműködés előmozdítása, […] a gazdasági és szociális fejlődéséhez való hozzájárulás, és a kapcsolatok elmélyítésének megkönnyítése érdekében. Ezen cél érdekében a gazdasági, műszaki és pénzügyi együttműködés területén, a kereskedelem terén, valamint a szociális területen rendelkezések és intézkedések kerülnek megállapításra és végrehajtásra.“

40.   A megállapodás hasonló rendelkezésében, mégpedig az 1. cikkben az Oroszországgal való partnerség célja a következőképpen kerül meghatározásra: „a kereskedelem és a befektetések, valamint a szerződő felek közötti, kiegyensúlyozott gazdasági kapcsolatok fejlesztése a piacgazdaság elvei alapján, és ezáltal a fenntartható fejlődés elősegítése a szerződő felek országaiban”; „megfelelő alap megteremtése a kölcsönös előnyökön, a kölcsönös felelősségen és a kölcsönös támogatáson alapuló gazdasági, szociális, pénzügyi és kulturális területen történő együttműködéshez”; „az Oroszország és az európai együttműködés szélesebb térsége közötti fokozatos integráció megfelelő keretének létrehozása”; „a Közösség és Oroszország közötti, lényegében a teljes körű árukereskedelemre kiterjedő szabadkereskedelmi terület jövőbeni létrehozásához szükséges feltételek, valamint a vállalkozások letelepedéséhez, a szolgáltatások határokon átnyúló kereskedelméhez és a tőkemozgás szabadságának létrejöttéhez szükséges feltételek megteremtése“.

41.   A megállapodás és az együttműködési megállapodások célkitűzésének összehasonlítása azt mutatja, hogy a megállapodás célkitűzése számos ponton megegyezik az együttműködési megállapodásokéval.

42.   Végül annak a fejezetnek a megnevezése, amelyben a megállapodás 23. cikkének (1) bekezdése található („1. fejezet Munkafeltételek”), és az Európa-megállapodások megfelelő fejezete („1. fejezet A munkavállalók szabad mozgása”) közötti különbség sem szól a 23. cikk (1) bekezdésének közvetlen hatálya ellen.

43.   Abból, hogy annak a résznek a címe, amelyben a megállapodás 1. fejezete található, „IV. Cím Üzletről és befektetésről szóló rendelkezések”, jóllehet az Európa-megállapodásétól eltérő terminológiára és más materiális tartalomra is lehet következtetni, ez azonban nem enged meg következtetéseket az abban található rendelkezések hatályára vonatkozóan.

44.   Mindebből az következik, hogy a megállapodás természete és célja vagy célkitűzése és összefüggése az eljárás tárgyát képező rendelkezések közvetlen hatálya mellett szól.

45.   Már csak annak vizsgálata maradt hátra, vajon a megállapodás 27. és 48. cikkének rendelkezései ellentétesek-e a 23. cikk közvetlen hatályával.

46.   A megállapodás 23. cikkének közvetlen hatályával nem ellentétes annak 27. cikke sem. Ez a rendelkezés azt írja elő, hogy az Együttműködési Tanács ajánlásokat tesz a 23. és 26. cikkében foglaltak végrehajtására.

47.   Már a 27. cikk szövege is, amely csupán az „ajánlás” formájában elfogadott jogi aktust említi, az ellen szól, hogy abból az lenne levezethető, hogy a 23. cikk végrehajtása valamely további jogi aktus elfogadásától függ. Az Együttműködési Tanácsnak a 27. cikkben meghatározott szerepe tehát a 23. cikk vonatkozásában korlátozott – a végrehajtás megkönnyítését szolgálja –, és semmi esetre sem fogható fel úgy, mintha a diszkrimináció tilalmának közvetlen alkalmazandóságát valamely feltételtől, nevezetesen valamely jogi aktus kibocsátásától tenné függővé(24).

48.   Ez az eredmény egyébként megfelel az Algériával és Marokkóval kötött együttműködési megállapodással kapcsolatos állandó ítélkezési gyakorlatnak. Eszerint a hátrányos megkülönböztetés tilalma a szociális biztonság terültén közvetlen hatállyal bír, jóllehet az Együttműködési Tanács végrehajtási hatáskörét nem használta, azaz nem fogadott el intézkedéseket a megállapodás vonatkozó rendelkezéseiben lefektetett elvek végrehajtására(25).

49.   Ugyanígy nem ellentétes a megállapodás 48. cikkével, hogy a 23. cikk (1) bekezdése világos kötelezettséget állapít meg. A 48. cikk szerint a szerződő feleket „[e] cím alkalmazásában a megállapodás nem akadályozza meg […] abban, hogy területükön a belépés és tartózkodás, a munkavégzés, a munkafeltételek és természetes személyek letelepedése, valamint szolgáltatások nyújtása tekintetében saját törvényeiket és rendeleteiket alkalmazzák, feltéve, hogy azokat nem alkalmazzák oly módon, amellyel megsemmisítik vagy hátrányosan befolyásolják a megállapodás egy bizonyos rendelkezésében szereplő feltételek alapján a feleknek járó kedvezményeket”.

50.   A megállapodás 48. cikke szinte szó szerint megfelel a Szlovákiával kötött megállapodás 59. cikkének, valamint a Lengyelországgal kötött megállapodás 58. cikkének. Az utóbb említett két rendelkezés tekintetében a Bíróság(26) megállapította, hogy azok nem ellentétesek a közvetlen hatállyal.

3.      Következtetés

51.   A megállapodás valamely rendelkezése közvetlen hatályának megítélése szempontjából lényeges minden szempont együttes vizsgálata arra az eredményre vezet, hogy a megállapodás 23. cikkének (1) bekezdését úgy kell értelmezni, hogy a Közösség és a tagállamok abban rögzített azon kötelezettsége, hogy az adott tagállam területén jogszerűen munkát vállaló oroszországi állampolgárokkal szembeni elbánás mentes legyen az állampolgárság alapján történő mindennemű hátrányos megkülönböztetéstől a munkafeltételek, a díjazás vagy az elbocsátás tekintetében a saját állampolgáraik részére nyújtott elbánáshoz viszonyítva, közvetlen hatállyal bír.

B –    A megállapodás 23. cikke (1) bekezdésének tartalma: a kötelezettség hatálya

52.   Jelen eljárásban az a kérdés, hogy a megállapodás 23. cikkének (1) bekezdésével ellentétes-e egy olyan szabályozás, mint amely az alapeljárásban szerepel. Ezzel kapcsolatban az EK 39. cikk szabad mozgásra vonatkozó szabályozásának tartalmához kapcsolódó bírósági ítélkezési gyakorlattal kell kezdeni, és ennek során azt kell megvizsgálni, vajon a megállapodás 23. cikkének (1) bekezdése egy olyan szabályozás tekintetében, mint amely az alapeljárásban szerepel, ugyanolyan tartalommal bír-e.

53.   A megállapodás 23. cikkének (1) bekezdésében felállított diszkrimináció tilalmának hatályával összefüggésben azt kell vizsgálni, hogy az alapeljárás szabályozása foglalkoztatási feltételt jelent-e. Ennek során két elemet kell különválasztani: Először is azt kell vizsgálni, hogy sportszövetségek szabályozásai is érintettek-e; másodszor azt kell megvizsgálni, milyen hatálya van a megállapodás 23. cikkének (1) bekezdésében előírt diszkrimináció-tilalomnak.

54.   A megállapodás 23. cikke (1) bekezdése normatív tartalma vizsgálatának kiindulópontját a Bíróságnak a Deutscher Handballbund kontra Kolpak ügyben hozott ítélete képezi, amely egy másik megállapodásnak a megállapodás 23. cikke (1) bekezdésével összehasonlítható szabályozásával, mégpedig a Szlovákiával kötött megállapodás 38. cikkének tartalmával kapcsolatos.

55.   A Szlovákiával kötött megállapodás 38. cikkének valamely sportszövetség szabályozására való alkalmazhatósága tekintetében a Bíróság megállapította, hogy ez a rendelkezés olyan, egy a Deutscher Handballbund-hoz hasonló sportszövetség által felállított szabályra is kiterjed, amely nem önálló tevékenység hivatásos sportolók általi gyakorlásának feltételeit állapítja meg(27).

56.   A megállapodás 23. cikkének (1) bekezdése egy lényegében szinte szó szerint a Szlovákiával kötött megállapodás 38. cikkének (1) bekezdésével megegyező kötelezettséget tartalmaz, mégpedig azt, hogy a szerződő félnek az adott tagállam területén jogszerűen munkát vállaló állampolgáraival szembeni elbánás mentes legyen az állampolgárság alapján történő mindennemű hátrányos megkülönböztetéstől a munkafeltételek, a díjazás vagy az elbocsátás tekintetében a saját állampolgáraik részére nyújtott elbánáshoz viszonyítva.

57.   Ezzel, ugyanúgy, mint a Deutscher Handballbund kontra Kolpak ügyben, teljesültek annak előfeltételei, hogy a Bíróság által a Bosman-ügyben(28) az EK 39. cikkhez kapcsolódóan kidolgozott elvek a megállapodás 23. cikkének (1) bekezdésére is vonatkoztathatók legyenek.

58.   Azon kérdés tekintetében, hogy a nemzeti alapügy szabályozása foglalkoztatási feltételt jelent-e, a jelen eljárásban előadásra került, hogy az engedélyek a munkaerőpiacra való bejutást szabályozzák, és nem lehet azokat foglalkoztatási feltételeknek tekinteni. Az olyan rendelkezések, amelyek a munkaerőpiacra való bejutást szabályozzák, mindazonáltal kétségkívül nem tartoznak a megállapodás 23. cikkének (1) bekezdése alá.

59.   A Bíróság ítélkezési gyakorlatából(29) azonban egyértelműen következik, hogy az olyan klauzulák, mint az alapeljárásban szereplő, nem a hivatásos játékosok felvételét érinti, ami nincs korlátozva, hanem egyesületeik azon lehetőségét, hogy ezeket a játékosokat hivatalos játékokon szerepeltessék, és másrészt, hogy az ilyen játékosok tevékenységének lényegi célja az ilyen találkozókon való részvétel.

60.   Amennyiben valamely olyan sportszabály, mint az alapeljárásban szereplő, egy a fogadó tagállam nemzeti rendelkezései szerint szabályosan foglalkoztatott orosz hivatásos labdarúgó-játékosnak versenyeken való részvételére közvetlenül kihat, akkor az érinti a munkafeltételeket a megállapodás 23. cikkének (1) bekezdése értelmében.

61.   Ezen a jogi megítélésen az alapeljárás sportszabályai és különösen azok jogi természete, illetve a Deutscher Handballbund kontra Kolpak ügy sportszabályai közötti különbségek sem képesek változtatni.

62.   Már csak annak vizsgálata marad hátra, hogy az alapeljárás szabályozása hátrányos megkülönböztetéshez vezet-e, ami a megállapodás 23. cikkének (1) bekezdése szerint tilos.

63.   A Bíróság ítélkezési gyakorlatából(30) az EK 39. cikk (2) bekezdése vonatkozásában az következik, hogy ezzel a rendelkezéssel ellentétes a sportszövetségek által felállított azon szabályok alkalmazása, amelyek szerint sportegyesületek az ezen szövetségek által rendezett versenyeken csak korlátozott számú olyan hivatásos játékost szerepeltethetnek, akik valamely másik tagállam állampolgárai.

64.   A megállapodás 23. cikkének (1) bekezdése az orosz állampolgárságú munkavállalóknak, akiket valamely tagállam terültén jogszerűen foglalkoztatnak, jogot biztosít az egyenlő elbánásra a foglalkoztatási feltételek tekintetében, amely jognak ugyanaz a terjedelme, mint a tagállamok állampolgárainak az EK 39. cikk (2) bekezdése által hasonló szavakkal megadott jognak.

65.   Továbbá az alapeljárásban szóban forgó szabály megfelel a külföldi-klauzuláknak, amelyekről a Bosman-ügyben és Deutscher Handballbund kontra Kolpak ügyben szó volt.

66.   Ezzel az az eredmény, amelyre a Bíróság az EK 39. cikk (2) bekezdésének értelmezéséhez kapcsolódó ítélkezési gyakorlatában jutott, a megállapodás 23. cikkének (1) bekezdésére is vonatkoztatható.

67.   Következésképpen megállapítható, hogy a megállapodás 23. cikkének (1) bekezdésével ellentétes az olyan szabály, mint amelyet az alapeljárásban I. Simutenkovra alkalmaztak, mivel ez azzal jár, hogy I. Simutenkov orosz állampolgárként, jóllehet valamely tagállamban szabályosan foglalkoztatják, az olyan játékosokkal szemben, akik valamely tagállamnak vagy az EGT-hez tartozó valamely államnak az állampolgárai, alapvetően csak korlátozott lehetőséggel rendelkezik, hogy bizonyos versenyeken, nevezetesen a Liga de Primera y Segunda División (első és másodosztályú liga) Campeonatos Nacionales-én (nemzeti bajnokságán), a spanyol bajnokságon / Copa de S.M. el Rey, és a Supercopa-n részt vegyen, amelyek ráadásul hivatásos labdarúgó-játékosként való tevékenységének lényegi célját jelentik(31).

68.   Az alapeljárás szabályozása ugyanolyan kevéssé vonatkozik egyes, országaikat képviselő csapatok közötti speciális találkozókra, mint azok a szabályozások, amelyek a Bosman-ügy és Deutscher Handballbund kontra Kolpak ügy alapjait képezték, hanem sokkal inkább érvényes minden egyesületek közötti hivatalos találkozóra, és ezzel a hivatásos játékosok által kifejtett tevékenység lényegét érinti(32).

69.   Végül utalni kell arra, hogy az eljárásban nem kerültek bemutatásra olyan okok, amelyek alapján az alapeljárás szabályozását kizárólag sportbeli megfontolások alapján indokoltnak lehetne tekinteni.

V –    Végkövetkeztetések

70.   Mindezek alapján azt javaslom, hogy a Bíróság az előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdésre a következőképpen válaszoljon:

Az egyrészről az Európai Közösségek és azok tagállamai, másrészről az Orosz Föderáció közötti partnerség létrehozásáról szóló partnerségi és együttműködési megállapodás 23. cikkének (1) bekezdését úgy kell értelmezni, hogy azzal ellentétes, ha valamely tagállam sportszövetsége egy orosz állampolgárságú hivatásos játékosra, aki az ilyen szövetség labdarúgó-egyesületénél szabályos szerződéssel tevékenykedik, olyan rendelkezést alkalmaz, amely szerint az egyesületek az országos szinten rendezett versenyeken csak korlátozott számban indíthatnak az Európai Gazdasági Térségen kívüli harmadik államokbeli játékosokat.

---

1 – Eredeti nyelv: német.

---

2  – HL L 327., 3. o.; a Tanács és a Bizottság 1997. október 30-i határozata az egyrészről az Európai Közösségek és azok tagállamai, másrészről az Orosz Föderáció közötti partnerségi és együttműködési megállapodás megkötéséről (HL L 327., 1. o.; magyar nyelvű különkiadás 11. fejezet, 26. kötet, 356. o.).

---

3  – A C‑63/99. sz. Gloszczuk-ügyben 2001. szeptember 27-én hozott ítélet (EBHT 2001., I‑6369. o.) 30. pontja, a C‑162/00. sz. Pokrzeptowicz-Meyer-ügyben 2002. január 29-én hozott ítélet (EBHT 2002., I‑1049. o.) 20. és 25. pontja és a C‑438/00. sz., Deutscher Handballbund ügyben 2003. május 8-án hozott ítélet (EBHT 2003., I‑4135. o.) 25. és azt követő pontjai.

---

4  – Elegendő hivatkozni a C‑162/96. sz. Racke-ügyben 1998. június 16-án hozott ítélet (EBHT 1998., I‑3655. o.) 31. pontjára.

---

5  – Elegendő hivatkozni a 283/81. sz. CILFIT-ügyben 1982. október 6-án hozott ítélet (EBHT 1982., 3415. o.) 18. pontjára és a C‑72/95. sz., Kraaijeveld és társai ügyben 1996. október 24-én hozott ítélet (EBHT 1996., I‑5403. o.) 28. pontjára.

---

6  – Az orosz nyelvi változat mellett ezek a dán („sikrer“), a német („stellen … sicher“), az angol („shall ensure“), a francia („assurent“), az olasz („evitano“) és a portugál („assegurarão“) változat.

---

7  – Ezek a görög, a spanyol és a holland változat.

---

8  – A 16/65. sz. Schwarze-ügyben 1965. december 1-jén hozott ítélet (EBHT 1965., 1081. o.), a 35/75. sz. Matisa-ügyben 1975. október 23-án hozott ítélet (EBHT 1975., 1205. o.) és a 45/83. sz., Universität München ügyben 1984. január 26-án hozott ítélet (EBHT 1984., 267. o.).

---

9  – A 29/69. sz., Stauder-ügyben 1969. november 12-én hozott ítélet (EBHT 1969., 419. o.).

---

10  – Az 55/87. sz. Moksel-ügyben 1988. július 7-én hozott ítélet (EBHT 1988., 3845. o.) 16. és azt követő pontjai és a C‑64/95. sz., Konservenfabrik Lubella ügyben 1996. október 17-én hozott ítélet (EBHT 1996., I‑5105. o.) 18. pontja.

---

11  – A 76/77. sz. Dufour-ügyben 1977. december 15-én hozott ítélet (EBHT 1977., 2485. o.) és a 233/78-235/78. sz., Lentes és társai egyesített ügyekben 1979. június 28-án hozott ítélet (EBHT 1979., 2305. o.).

---

12  – A 61/72. sz., Mij PPW ügyben 1973. március 13-án hozott ítélet (EBHT 1973., 301. o.), a 6/74. sz. Moulijn-ügyben 1974. november 21-én hozott ítélet (EBHT 1974., 1287. o.), a 80/76. sz., Kerry Milk ügyben 1977. március 3-án hozott ítélet (EBHT 1977., 425. o.) és a 93/76. sz. Liégeois-ügyben 1977. március 16-án hozott ítélet (EBHT 1977., 543. o.).

---

Lásd még a 173/88. sz. Henriksen-ügyben 1989. július 13-án hozott ítélet (EBHT 1989., 2763. o.) 11. pontját, a C‑449/93. sz. Rockfon-ügyben 1995. december 7-én hozott ítélet (EBHT 1995., I‑4291. o.) 28. pontját és a Kraaijeveld és társai ítélet (hivatkozás az 5. lábjegyzetben) 28. pontját.

---

13  – A 30/77. sz., Bouchereau-ügyben 1977. október 27-én hozott ítélet (EBHT 1977., 1999. o.), a Dufour-ítélet (hivatkozás a 11. lábjegyzetben) és a 150/88. sz., Elefanten Schuh ügyben 1981. június 24-én hozott ítélet (EBHT 1981., 1671. o.).

---

14  – HL 1998. L 49.

---

15  – HL 1998. L 181.

---

16  – A Deutscher Handballbund ítélet (hivatkozás a 3. lábjegyzetben) 29. pontja; vö. a Pokrzeptwicz-Meyer-ítélet (hivatkozás a 3. lábjegyzetben) 23. és azt követő pontjával is.

---

17  – Az 1/91. sz. 1991. december 14-i vélemény (EBHT 1991., I‑6079. o.) 14. pontja és a C‑268/99. sz., Jany és társai ügyben 2001. november 20-án hozott ítélet (EBHT 2001., I‑8615. o.) 35. pontja.

---

18  – Vö. a C‑207/91. sz., Eurim-Pharm ügyben 1993. július 1-jén hozott ítélettel (EBHT 1993., I‑3723. o.) és a C‑312/91. sz. Metalsa-ügyben hozott ítélettel (EBHT 1993., I‑3751. o.).

---

19  – M. Cremona, „Citizens of Third Countries: movement and employment of migrant workers within the European Union“, Legal Issues of European integration 1997, 87. o. (112. o.).

---

20  – M. Cremona (hivatkozás a 19. lábjegyzetben), 87. o. (112. o.). M. Maresceau/E. Montaguti, „The Relations between the European Union and Central and Eastern Europe: A legal Appraisal“, Common Market Law Review 1995, 1327. o. (1341. és azt követő o.), a választott jogalapokból az azokkal követett más politikára következtetnek.

---

21  –      A Marokkóval kötött megállapodáshoz lásd a C‑18/90. sz. Kziber-ügyben 1991. január 31-én hozott ítélet (EBHT 1991., I‑199. o.) 21. pontját.

---

22  – A Gloszczuk-ítélet (hivatkozás a 3. lábjegyzetben) 50. pontja és a Pokrzeptowicz-Meyer-ítélet (hivatkozás a 3. lábjegyzetben) 42. pontja.

---

23  – Vö. a Kziber-ítélet (hivatkozás a 21. lábjegyzetben) 15-22. pontjával, a C‑58/93. sz. Yousfi-ügyben 1994. április 20-án hozott ítélet (EBHT 1994., I‑1353. o.) 16-18. pontjával, a C‑103/94. sz. Krid-ügyben 1995. április 5-én hozott ítélet (EBHT 1995., I‑719. o.) 21-23. pontjával, a C‑126/95. sz. Hallouzi-Choho-ügyben 1996. október 3-án hozott ítélet (EBHT 1996., I‑4807. o.) 19. pontjával és a C‑113/97. sz. Babahenini-ügyben 1998. január 15-én hozott ítélet (EBHT 1998., I‑183. o.) 17. pontjával.

---

24  – A Kziber-ítélet (hivatkozás a 21. lábjegyzetben) 19. pontja.

---

25  – Lásd a Kziber-ítéletet (hivatkozás a 21. lábjegyzetben), a Yousfi- ítéletet (hivatkozás a 23. lábjegyzetben), a Krid-ítéletet (hivatkozás a 23. lábjegyzetben), a Hallouzi-Choho-ítéletet (hivatkozás a 23. lábjegyzetben) és a Babahenini-ítéletet (hivatkozás a 23. lábjegyzetben).

---

26  – A Deutscher Handballbund ítélet (hivatkozás a 3. lábjegyzetben) 28. pontja és a Pokrzeptowicz-Meyer-ítélet (hivatkozás a 3. lábjegyzetben) 28. pontja.

---

27  – Az ítélet (hivatkozás a 3. lábjegyzetben) 37. pontja.

---

28  – A C‑415/93. sz. Bosman-ügyben 1995. december 15-én hozott ítélet (EBHT 1995., I‑4921. o.) 87. pontja.

---

29  – A Bosman-ítélet (hivatkozás a 28. lábjegyzetben) 120. pontja és a Deutscher Handballbund ítélet (hivatkozás a 3. lábjegyzetben) 45. és azt követő pontja.

---

30  – A A Bosman-ítélet (hivatkozás a 28. lábjegyzetben) 137. pontja és a Deutscher Handballbund ítélet (hivatkozás a 3. lábjegyzetben) 48. és azt követő pontjai.

---

31  – Vö. a C-438/00. sz. ügyben hozott ítélet (idézve a 3. lábjegyzetben) 51. pontját.

---

32  – A C-415/93. sz. ügyben (idézve a 28. lábjegyzetben, 128. pont), és a C-438/00. sz. ügyben hozott ítéletek (idézve a 3. lábjegyzetben, 54. pont).