This document is an excerpt from the EUR-Lex website
Document 62003CC0150
Opinion of Mr Advocate General Ruiz-Jarabo Colomer delivered on 11 March 2004. # Chantal Hectors v European Parliament. # Appeal - Officials - Temporary staff in the European Parliament's political groups - Recruitment - Rejection of candidature - Grounds - Requirement of a statement of specific reasons. # Case C-150/03 P.
Ruiz-Jarabo Colomer főtanácsnok indítványa, az ismertetés napja: 2004. március 11.
Chantal Hectors kontra Európai Parlament.
Fellebbezés - Tisztviselők - Az Európai Parlament képviselőcsoportjainak ideiglenes alkalmazottai - Felvétel - Jelentkezés elutasítása - Indokolás - Egyedi indokolás követelménye.
C-150/03. P. sz. ügy
Ruiz-Jarabo Colomer főtanácsnok indítványa, az ismertetés napja: 2004. március 11.
Chantal Hectors kontra Európai Parlament.
Fellebbezés - Tisztviselők - Az Európai Parlament képviselőcsoportjainak ideiglenes alkalmazottai - Felvétel - Jelentkezés elutasítása - Indokolás - Egyedi indokolás követelménye.
C-150/03. P. sz. ügy
Határozatok Tára 2004 I-08691
ECLI identifier: ECLI:EU:C:2004:146
DÁMASO RUIZ-JARABO COLOMER
FŐTANÁCSNOK INDÍTVÁNYA
Az ismertetés napja: 2004. március 11. (1)
C-150/03. P. sz. ügy
Chantal Hectors
kontra
Európai Parlament
„Fellebbezés – Közszolgálat – Ideiglenes alkalmazottak – Európai Parlament – Parlamenti képviselőcsoportok – Felvételi eljárás – A pályázati felhívás kiírásában nem szereplő személyes elbeszélgetés – Ad hoc bizottság – Az előterjesztett jelöltek névsora – A listán utolsó helyen szereplő jelölt szerződtetése – Az első helyen szereplő jelentkező panasztétele – Elutasítás – Indokolás hiánya”
1. Chantal Hectors, az Európai Néppárt–Európai Demokraták (a továbbiakban: ENP-ED) parlamenti képviselőcsoportja által meghirdetett, holland nyelvű ideiglenes alkalmazotti állásra jelentkező egyik jelölt, az Elsőfokú Bíróság ötödik tanácsának 2003. január 23-án kihirdetett ítélete(2) ellen nyújtott be fellebbezést.
2. Az ítélet megtámadása lehetőséget nyújt a Bíróság számára az Európai Uniónak az ideiglenes alkalmazottak felvételével kapcsolatos hatáskörrel rendelkező közigazgatási szerveire ruházott diszkrecionális jogkör terjedelmének pontosabb meghatározására.
I – Jogi háttér
A – Az Európai Közösségek tisztviselőinek személyzeti szabályzata
3. Az Európai Közösségek tisztviselőinek személyzeti szabályzata(3) (a továbbiakban: személyzeti szabályzat) 25. cikkének (2) bekezdése úgy rendelkezik, hogy az annak alkalmazása során hozott egyedi határozatokat írásban haladéktalanul közölni kell az érintettel; amennyiben az rá nézve hátrányos rendelkezéseket tartalmaz, megfelelő indokolással ellátva.
B – Az egyéb alkalmazottak alkalmazási feltételei
4. Az Európai Közösségek egyéb alkalmazottainak alkalmazási feltételei(4) (a továbbiakban: Alkalmazási Feltételek) 2. cikkének c) pontja szerint az Európai Parlament valamely képviselőcsoportja által szerződtetett azon személyek, akiket nem a Közösség tisztviselői közül választottak ki, ideiglenes alkalmazottnak minősülnek. Jogaik és kötelezettségeik szabályozására vonatkozóan a 11. cikk a személyzeti szabályzat 11-26. cikkére utal.
C – Az Európai Parlament 1989. március 15-i szabályzata
5. Az Európai Parlamentnek a tisztviselők és egyéb alkalmazottak felvételével kapcsolatos kerekasztalának belső szabályzata(5) (a továbbiakban: Belső Szabályzat) a 8. cikkben úgy rendelkezik, hogy a képviselőcsoportok ideiglenes alkalmazottainak kiválasztása egy ad hoc bizottság ajánlásai alapján történik, amelyet a szerződések megkötésére hatáskörrel rendelkező szerv (a továbbiakban: szerződtető szerv) jelöl ki, és amelyben helyet kell kapnia egy, a Személyzeti Bizottság által javasolt tagnak.
6. A 9. cikk, megállapítja, hogy pályázati felhívást kell közzétenni és általánosságban leírja az eljárást. Ezt követően pontosan meghatározza, hogy miután a megállapított feltételek alapján a betöltendő állásra pályázó minden egyes jelölt írásbeli anyagát megvizsgálták, az említett szerv összeállítja azon jelentkezők listáját, akik megfelelnek a szereplő feltételeknek, és azt átnyújtja a szerződtető szervnek.
D – Az ENP‑ED személyzetének felvételére vonatkozó eljárási szabályok
7. Az ENP‑ED parlamenti képviselőcsoportja kidolgozott néhány szabályt a személyzet felvételével kapcsolatban. Az ötödik szabály szerint az eljárás vizsgabizottság előtt folyik, amely összeállítja az írásbeli és szóbeli vizsgák kérdéseit, meghatározva a sikeres vizsgához szükséges legalacsonyabb pontszámot, a tartaléklistára kerülő pályázók számát, valamint e tartaléklista érvényességi idejét.
8. A hatodik szabály szerint e vizsgabizottság elküldi a képviselőcsoport elnökségének előterjesztését, amely a vizsgákon megfelelt jelentkezőket tartalmazza, feltüntetve az egyes jelentkezők által elért pontszámokat. Egyetlen álláshely esetén a listán szereplő első három név közül kell választani.
II – A fellebbezés
A – A jogvita tényállása
9. A vitatott ítélet (5-21. pont) a jelen fellebbezés szempontjából a következő tényekkel kapcsolatos:
– Az ENP‑ED képviselőcsoportja hirdetést tett közzé, amelyben egy holland nyelvű adminisztrátori állást hirdetett meg, ideiglenes alkalmazotti besorolással, a képviselőcsoport tevékenységének felmérésével és tanulmányozásával kapcsolatos feladatokra.
– A felhívás a következőket írta elő követelményként: 1) oklevéllel igazolt egyetemi végzettség, vagy azonos szintű szakmai tapasztalat; 2) az Európai Unió intézményi szerkezetének és tevékenységének alapos ismerete; 3) az általános iránymutatásokat követő helyzetfelmérési, elemzési és összegzési feladatok elvégzéséhez szükséges képesség, 4) tájékozottság a parlamenti képviselőcsoport programjának célkitűzéseit és tevékenységeit, valamint a közösségi politikákat illetően; a mezőgazdasági politika terén szerzett jártasság és tapasztalat előnyt jelent; 5) holland nyelvtudás, valamint a német, a francia vagy az angol nyelv megfelelő szintű ismerete, figyelembe véve más közösségi nyelvek ismeretét is.
– Ch. Hectors pályázatát 2000. június 21-án nyújtotta be. Részt vett az írásbeli és a szóbeli vizsgákon, amelyek ugyanezen év október 9-én, illetve 19-én zajlottak.
– Az említett vizsgák alapján, az ad hoc bizottság megállapította az alkalmassági listát, amelynek első helyén Ch. Hectors (83,5 pont) szerepelt, akit L. kisasszony (73,5 pont) és B. úr (65,25 pont) követett.
– A kiválasztott jelentkezőket a parlamenti képviselőcsoport holland delegációjának négy tagjával való személyes elbeszélgetésre hívták be; az interjúkra november 7-én került sor.
– Miután november 20-án Ch. Hectors értesítést kapott arról, hogy szerepel az alkalmas jelöltek listáján, az eljárás további fejleményeivel kapcsolatos hírek hiányában, 2001. január 16-án megfelelő tájékoztatást kért.
– Kérdésére egy január 31-én kelt levélben válaszoltak, amelyben a bizottság elnöke értesítette, hogy B. urat választották ki, hozzátéve, hogy:
„Ön az október 9-i és 19-i szóbeli és írásbeli vizsgákon 83,5 pontot ért el (100-ból). Ennek alapján a listán az első helyen szerepelt.
A szokásos eljárásnak megfelelően, a vizsgabizottság az első három helyen szereplő jelölt nevét a [parlamenti] képviselőcsoport vezetőségének rendelkezésére bocsátotta, a vezetőség pedig a már említett módon döntött.
Tájékoztatásul idézem a következő rendelkezést:
A [belső szabályzat] 9. cikkének megfelelően, a kiválasztás az Európai Néppárt–Európai Demokraták képviselőcsoportjának a szerződés megkötésére jogosult szervének hatáskörébe tartozik.”
– Április 11-én Ch. Hectors panaszt nyújtott be B. úr kinevezésével és saját pályázatának elutasításával szemben, amelyet az ENP‑ED képviselőcsoportjának elnöke május 28-án elutasított, az alábbi pontosítással:
„[…] a személyzeti szabályzat 30. cikke […] (6) szerint a versenyvizsgáknál a kinevezésre jogosult szerv kijelöl egy bizottságot, amely összeállítja a jelentkezők közül az alkalmas jelöltek listáját, az előbbi szerv pedig kiválasztja az üres álláshelyekre kinevezett személyeket. Következésképpen, a jelentkezők lista szerinti sorrendjét nem kötelező figyelembe venni.
E körülmények figyelembevételével kérelmét el kell utasítanunk.”
B – Az elsőfokon előterjesztett kérelmek és érvek
10. 2001. augusztus 6-án Ch. Hectors keresetet indított az Elsőfokú Bíróságnál, amelyben – az Európai Parlamentnek a költségek viselésére kötelezésén kívül – kérte B. úr kinevezésének visszavonását, a saját pályázata elutasításának, illetve a 2001. május 28-i határozatnak a megsemmisítését, valamint kártérítéshez való jogának jelképesen egy eurónyi kompenzációval való elismerését azokért a károkért és sérelmekért, amelyeket elszenvedett.
11. Az előbb említett kérelem alátámasztásaként a felperes két alaki és három anyagi jogi érvre hivatkozik. Az elsők a vitatott aktusok indokolásának hiányára és a felvételi eljárás nem megfelelő lefolytatására hivatkoznak, azon tényre alapozva, miszerint a pályázókkal felvételi szabályok által nem említett személyes elbeszélgetéseket folytattak. Az anyagi jogi jellegű panaszok közül a jelen fellebbezés szempontjából kettőt lehet figyelembe venni: a személyzeti szabályzat 12. cikkének – a szolgálat érdekének figyelmen kívül hagyása miatti – megsértésére vonatkozó, valamint a férfiak és nők közötti egyenlőség elvének állítólagos megsértésén alapuló panaszokat.
12. A kereset ellen az Európai Parlament ellenkérelemmel élt, amely utóbbinak a megtámadott határozat nem adott helyt.
C – A megtámadott ítélet alapja
1. Az indokolás hiánya (35–46. pont)
13. A választás szabadságára hivatkozva, amellyel az Európai Parlament képviselőcsoportjának elnöke rendelkezik az ideiglenes alkalmazottak felvétele során, az Elsőfokú Bíróság elegendőnek találta annak azon indokolását, amellyel a felvételi eljárás szabályos lefolytatására vonatkozó jogi feltételek figyelmen kívül hagyásával kapcsolatban 2001. január 31-én és május 28-án küldött válaszaiban Ch. Hectorst tájékoztatta, eleget téve ezzel indokolási kötelezettségének.
2. A személyzeti szabályzat 29–30. cikkeinek, a pályázati felhívás előírásainak és a saját határozathoz való kötöttség elvének megsértése (93-108. pont)
14. Az ítéletet meghozó tanács szerint azok a normák, amelyek a tisztviselők felvételét szabályozzák, nem alkalmazhatók az ideiglenes alkalmazottak foglalkoztatására vonatkozó rendelkezésre, ahogyan azt a személyzeti szabályzat, illetve a jelen jogvita esetében a Belső Szabályzat előírja. A szerződtető szerv széles hatáskörrel rendelkezik a felvételi vizsgák megszervezése és következésképpen a személyes elbeszélgetések lefolytatása terén, annak ellenére, hogy azokat előzetesen nem tervezték.
3. A személyzeti szabályzat 12. cikkének megsértése (65-78. pont)
15. Az ítélet érvelése szerint a közigazgatás azáltal, hogy B. urat választotta, nem lépte túl döntési jogkörének kereteit, mivel az önéletrajzból megállapítható, hogy a kiválasztott személy rendelkezik a kiírásban előírt tapasztalattal, sőt, a közös agrárpolitika területén nagyobb tapasztalattal rendelkezik, mint a felperes.
4. Az egyenlőség elvének megsértése (117-128. pont)
16. Az Elsőfokú Bíróság számára az a tény, hogy Ch. Hectors hat hónapos terhes volt a vizsgák idején, amely körülményről az őt vizsgáztató holland delegáció tagjainak tudomásuk volt, nem ad alapot hátrányos megkülönböztetés vélelmezésére, ezért az Európai Parlament nem volt köteles bizonyítani, hogy tiszteletben tartotta az egyenlőség elvét. Mindenesetre B. úr kiválasztásával a felvételi eljárás lefolytatásával megbízott szerv nem követett el értékelési hibát, és nem szegte meg a felvétel vonatkozásában a nemek közötti indokolatlan különbségtétel tilalmát sem.
III – A fellebbezés
17. A fellebbező fél négy jogi érvre hivatkozik.
18. Az elsőben a fellebbező az elsőfokon eljáró bíróság terhére azt rója fel, hogy az nem orvosolta a parlamenti képviselőcsoport holland delegációja és a jelöltek közötti elbeszélgetések szabálytalan megrendezését. A szerződtető szerv nem vette figyelembe a korábban hozott szabályokat, és ezáltal megsértette a törvényesség, a jogbiztonság és az arányosság elvét.
19. A fellebbezés második érve az indokolási kötelezettség általános elvén alapul, amelyet az Elsőfokú Bíróság annak elismerésével sértett meg, hogy a vitatott aktusok az alkalmazandó formai szabályokra történő egyszerű utaláson alapulnak. Ch. Hectors szerint amikor a szerződtető szerv úgy döntött, hogy eltér a vizsgabizottság által javasolt sorrendtől, akkor konkrétan meg kellett volna indokolnia a döntését. Az ideiglenes alkalmazott és az őt alkalmazó nemzeti politikai csoportosulás tagjai közötti kölcsönös bizalomnak semmi köze a határozat indokolásának kötelezettségéhez, máskülönben feleslegessé válna az az eljárás, amely annak biztosítására szolgál, hogy a legjobb pályázó kerüljön kinevezésre. Valójában ha ez a bizalom lenne a kiválasztás meghatározó eleme, akkor nem is lenne szükség felvételi eljárás megszervezésére.
20. A fellebbezés indokait megalapozó következő harmadik érv az Alkalmazási Feltételek 12. cikkére, valamint a szolgálat érdekének fogalmára hivatkozik, amelyet a megtámadott ítélet sért, mivel a felperes véleménye szerint kettejük tapasztalatát összehasonlítva nem B. úr volt az alkalmasabb jelölt. Az említett előírás kötelezővé teszi a magasabb pontszámot elért jelentkező szerződtetését, ami által a kiválasztott személynek nem csupán „elegendő”, hanem „a legnagyobb” jártassággal kell rendelkeznie.
21. Végül Ch. Hectors azt kifogásolja, hogy az Elsőfokú Bíróság jogi hibát vétett az egyenlőség elvének alkalmazásakor, mivel az a körülmény, hogy terhes volt, illetve hogy a választás az előválogatott jelöltek közül az egyetlen férfire esett, aki egyébiránt az ajánlás szerint az utolsó helyen állt, majdnem húsz ponttal alacsonyabb pontszámmal, mint az első helyen álló jelölt, egyértelmű egyenlőtlenségre utaló jelek. Bebizonyítván az Alkalmazási Feltételek 12. cikkének és a szolgálat érdekének megsértését, valamint azon értékelési hibát, amely B. úr pályázatának elfogadásában áll, a megtámadott ítélet sérti az előbbi elvet, azáltal, hogy nem kötelezi az Európai Parlamentet annak bizonyítására, hogy döntésében semmiféle diszkriminatív szándék nem játszott szerepet.
IV – A fellebbezés elemzése
A – Az első két jogalapról
22. Ch. Hectors fellebbezése kétféle panaszt egyesít. Az első és a második az alaki eljárásra irányul, míg a másik kettő magára a megtámadott közigazgatási határozat tartalmára vonatkozik. Célszerű az első kettőből kiindulva megközelíteni a problémát, mivel ha ezek közül valamelyik elutasításra kerül, akkor a többi – mindössze másodlagos jelleggel elvégzendő – vizsgálata szükségtelenné válik.
23. Ch. Hectors fellebbezésének első része vitára bocsátja az ideiglenes alkalmazottak felvételénél a közigazgatás döntéshozatali jogkörének terjedelmét. E közösségi alkalmazottakkal kapcsolatos sajátosságok megismerése segít megérteni a rendszer lényegét.
1. Az ideiglenes alkalmazottakkal és azok alkalmazásával kapcsolatos előzetes fogalmak
24. Az EK 283. cikk (az EK-Szerződés korábbi 212. cikke(7)) kimondja, hogy a Közösség személyzete tisztviselőkből és alkalmazottakból áll, annak sérelme nélkül, hogy az intézmények esetlegesen más szerződtetési formákat is alkalmaznak a konjunkturális nehézségek leküzdése érdekében.(8)
25. Az alkalmazottak kategóriája négy beosztástípust ölel fel: az ideiglenes, a kisegítő, a helyi és a speciális alkalmazottakét (Alkalmazási Feltételek 1. cikke)(9). A doktrína rámutatott(10) arra, hogy a közigazgatás képtelen lenne kizárólag állandó személyzettel ellátni feladatát, a munkateher elkerülhetetlen ideiglenes növekedésének, illetve az olyan személyek nélkülözhetetlen alkalmi pályáztatásának köszönhetően, akik olyan speciális képzettség vagy szakismeretek birtokában vannak, amelyekkel az általános jellegű közszolgálat általában nem rendelkezik.
26. Az alkalmazottak egyre nagyobb fontosságra tettek szert az évek során, és a tisztviselőkhöz hasonóan gyakorta állandó pozíciókat töltenek be.(11) Hasonló feladatokat látnak el, aktív szerepet vállalva a Közösség tevékenységében, amelynek révén a két csoportot elválasztó határvonal elmosódik.(12) Ennek ellenére változatlanul megmarad egy, az alkalmazottak számára egyelőre leküzdhetetlen akadály, a foglalkoztatás folytonossága. Míg a tisztviselőket végleges jelleggel nevezik ki,(13) az alkalmazottak nem élvezhetik e pozíció stabilitásának előnyeit.
27. Az „ideiglenes alkalmazottak” megnevezés alatt különböző személyeket kell érteni. Egyesek átmeneti jellegű beosztást töltenek be, másokat pedig ideiglenesen állandó jellegű álláshelyek betöltésére neveznek ki, de ide tartoznak azok a személyek is, akik az intézmények tagjai vagy azok csoportjainak szolgálatában dolgoznak (Alkalmazási Feltételek 2. cikk). Ez utóbbi kategóriát nem csak a munka bizonytalansága, hanem a felettes és alkalmazott közötti viszonyban megfigyelhető bizalom is jellemez.
28. Így tehát a tisztviselők és alkalmazottak – különösen az ideiglenes alkalmazottak– közötti különbségtétel nem annyira az általuk ellátott feladat természetében, hanem annak a kapcsolatnak a jellegében rejlik, amely őket a közigazgatáshoz köti.(14) E körülmény miatt, a személyzeti szabályzat előírásai (11–26. cikkek), amelyek az előbbiek jogaira és kötelezettségeire vonatkoznak, egységesen alkalmazandók az ideiglenes alkalmazottakra, a pontosan meghatározott és az állás ideiglenességéből származó egyéb kiigazítások nélkül.
29. Az Alkalmazási Feltételek nem ír elő semmiféle eljárást az ideiglenes alkalmazottak felvételével kapcsolatban, de annak ellenőrzése, hogy a tartós jelleget hangsúlyozza-e az, hogy a szerződések egyes esetekben határozatlan időtartamra szólnak, arra az elhatározásra vezette a Bizottságot(15), hogy az alkalmazottak egyes kategóriáinak kiválogatását a tisztviselőkre vonatkozóhoz hasonló eljárás alá helyezi. Ilyen esetben a Bizottság kihirdeti a szükséges általános felvételi feltételeket és a meghirdetett állás sajátosságait, ezáltal olyan eljárást hozva létre, amely az érdemek alapján történő pályáztatásnak felel meg, és amelyben részt vesz egy értékelő bizottság, amely javaslatokat tehet a szerződtető szervnek.(16) Ezt a modellt követte az Európai Parlament, az olyan bizalmi jellegű állások esetében is, mint amilyen a jelen ügy alapja.
30. Az Alkalmazási Feltételek nem tartalmaz olyan rendelkezést, amely kötelezővé tenné meghatározott eljárási rend követését az ideiglenes alkalmazottak kiválasztásánál, ha azonban valamely intézmény saját szervezetén belül ilyenről rendelkezik, akkor azt szigorúan be kell tartania annak érdekében, hogy „a hozzáértés, a teljesítmény és feddhetetlenség terén a legmagasabb képzettséggel rendelkező” személy kerüljön kiválasztásra. (Alkalmazási Feltételek 12. cikk (1) bekezdése).
31. Az olyan foglalkozásokhoz hasonlóknál, mint a perbeli, amelyeket a felek közötti különleges bizalmi viszony jellemez, a szerződtető szerv széles diszkrecionális jogkörrel rendelkezik a legalkalmasabb jelölt kiválasztásánál; ez a hatáskör azonban nem keverendő össze az önkényességgel. Ha az állás meghirdetésre került, több alkalmas jelölt esetén a döntés nem teljesen szabad, meghatározott feltételekhez van kötve, amelyeket a jelen ügyhöz kapcsolódó mértékben tanulmányozni kell.
2. A bizalmi jellegű állásra való felvétel eljárása során lefolytatott személyes elbeszélgetés.
32. A szerződtető szerv széles mozgásteret biztosító hatásköre nem teszi lehetővé számára az adott keretektől való elszakadást,(17) mivel senki sem mondhat ellent a saját maga által hozott határozatnak, ahogyan a felperes által idézett latin mondás szól: patere legem quam ipse fecisti (mindenkinek alá kell vetnie magát a saját maga által alkotott törvényeknek).
33. Ezért valóban kifogásolhatónak tűnik valamely előírt szakasz kihagyása az elfogadott eljárásból, vagy annak egy ott nem szereplő intézkedéssel történő kiegészítése. Ahogyan azt már volt alkalmam kiemelni az Aalborg Portland és társai kontra Bizottság ügyekben ismertetett indítványomban(18), az alaki hibák nem élnek önálló, a jogvita lényegi részétől elkülönülő életet. Valamely eljárási hiba a határozat semmisségét jelenti, amennyiben nyilvánvalóan hibás döntést eredményez vagy ha annak megtörténte miatt nem lehet ítéletet hozni az említett határozatról. Emiatt utal az EK 230. cikk (az EK‑Szerződés korábbi 173. cikke) a Bíróságnak a megsemmisítés iránti keresetekre vonatkozó hatáskörének meghatározásánál a „lényeges eljárási szabályok megsértésére”. Nem elegendő tehát a felvételi eljárás bármely megsértése, olyan hibáról kell legyen szó, amely sérti az eljárás, a határozat helyessége és célszerűsége biztosításának célját, amelynek köszönhetően az érdekeltek jogai biztosítottak maradnak arra nézve, hogy a kiválasztott személy a legmegfelelőbb, és hogy az összes jelentkező egyenlő feltételek mellett vett részt a versenyben.
34. Így tehát Ch. Hectors panasza érdektelenné válik, mivel – jóllehet a pályázati kiírás rendelkezésein kívüli elbeszélgetések lefolytatása a három előzetesen kiválasztott jelölttel nem azzal a szándékkal történt, hogy a meghirdetett állásra legalkalmasabb jelölttel kössenek szerződést – semmi sem erősíti meg azt, hogy ha azokra nem került volna sor, akkor a felperest választották volna ki. A többiekhez viszonyítva sem szenvedett sérelmet, tekintve, hogy a meghirdetett betöltetlen álláshely jellegére tekintettel az elbeszélgetés mindegyikük számára előrelátható szakasza volt az eljárásnak.
35. Ezenkívül a vitatott vizsga nem csupán indokoltnak és arányosnak , hanem ajánlatosnak is tekinthető, hiszen az ENP‑ED tagjaival való bizalmas viszony az állás egyik lényeges eleme. Ezért semmi szokatlan vagy szabálytalan nincs a képviselőcsoport holland tagjai által a három kiválasztott személlyel folytatott elbeszélgetések lefolytatásában, mivel a kiválasztottnak szorosan együtt kell majd velük működnie a parlamenti feladatok ellátásában.
36. Az Elsőfokú Bíróság nem sértette meg a jogszerűség, a jogbiztonság és az arányosság elvét azáltal, hogy kimondta, hogy a szerződtető szerv a pályázati kiírásban külön nem szereplő személyes elbeszélgetések szervezésével nem lépte túl az eljárás meghatározására vonatkozó diszkrecionális jogkörét. Következésképpen a fellebbezés első pontját el kell utasítani.
37. Egyébként a Ch. Hectors által hivatkozott ítéletek az ügy szempontjából irrelevánsak. Az Elsőfokú Bíróság által a fent hivatkozott Coget és társai kontra Számvevőszék ügyben mondottak épp a felperesével ellentétes esetre vonatkoznak: a felperesek egy olyan eljárás során történt eszmecserében elhangzottakhoz szerettek volna ragaszkodni, amelyet előzőleg mint a témához nem tartozónak minősítettek. Az ítélet kimondja, hogy a szerződtető szerv nem köteles elbeszélgetni a pályázókkal, ha az nem következik a létrehozott jogszabályi keretekből (136. és 137. pont), de hozzáteszi, hogy semmi akadálya annak, hogy ezt megtegye. Ebből a szempontból szintén nincs jelentősége a Bíróságnak a már szintén idézett Ragusa kontra Bizottság ügyben, illetve Parlament kontra Volger ügyben(19) hozott ítéleteinek, amelyek a pályázati kiírásban szereplő szakaszok mellőzésével kapcsolatosak. Az elsőnek azért, mert az ügyben nem hagyták figyelmen kívül a felperes által állított alakiságokat (4., 5. és 18. pont), a másodiknak pedig azért, mert – szemben a többivel – elfeledkeztek egy jelölttel való személyes találkozóról, amely alapvető lépcsője volt az értékelésének (8. és 16. pont), és ily módon – elvont értelemben – nem annyira a ratio decidendi jelentette a hibát, hanem inkább az elszenvedett hátrányos megkülönböztetés. Végül, ugyenezen megítélés alá esik a Pappas kontra Régiók Bizottsága(20) és a Robinson kontra Európai Parlament ügyben hozott ítélet(21), amelyeket Ch. Hectors védelmében hoztak fel az ügyben és amelyek szintén – hiányosságban megnyilvánuló – eljárási szabálytalanságokra hivatkoznak: a második interjú megtartásának hiánya a jelöltekkel, illetve az érdemeiket összehasonlító vizsga kihagyása.
38. Másrészről nem hibáztatható az Elsőfokú Bíróság azért, mert a kölcsönös bizalmi elem szempontjából indokoltnak vélte az elbeszélgetést, mivel az nem sértette a felek közötti egyenlőség elvét, és amivel a felperes által elő nem hozott érvet vont be a jogvitába. Ellenkezőleg, a iura novit curia elv értelmében arra szorítkozott, hogy pontosan mérlegelje az Alkalmazási Feltételek 2. cikkének c) pontja szerint az ideiglenes alkalmazotti státuszt meghatározó elemek egyikét.
3. A határozat indokolása
39. A Bíróság úgy ítéli meg, hogy a jogvita tárgyát képező álláshely jellege miatt az indokolási kötelezettség teljesül az azon feltételek tiszteletben tartására való utalással, amelyeknek az a szerződtetési eljárás alá van rendelve (41. pont).
40. Ezen állítás nem kifogásolható, amennyiben vélelmezzük, hogy a közhatalmi szervekre háruló kötelezettség minimuma az, hogy indokolniuk kell határozataikat, amikor azok mások jogaira és kötelezettségeire vonatkoznak. A személyzeti szabályzatnak az Alkalmazási Feltételek 11. cikke értelmében az ideiglenes alkalmazottakra alkalmazandó 25. cikke előírja a címzettre nézve hátrányos rendelkezést tartalmazó döntések indokolását. E rendelkezés értelmezése új dimenziót nyer az Európai Unió Alapjogi Kartájában(22), amely szerint az indokolási kötelezettség a közösségi állampolgárok gondos ügyintézéshez való jogának részét képezi (41. cikk (2) bekezdésének harmadik albekezdése).
41. A valamely jelentkező kiválasztását elutasító és egy másik jelentkezőt kinevező határozat ilyen kellemetlen jelleget mutat, ami miatt azt – kétségtelenül – megfelelően indokolni kell. Így érthette a közösségi ítélkezési gyakorlat, hogy az ilyen aktusokat indokolni kell, legalább a kiesett jelentkező panaszának elutasítása stádiumában.(23)
42. E kötelezettség terjedelme az adott ügy körülményeitől függ; ennélfogva az a célja, hogy lehetővé tegye a bíróság számára a megtámadott határozat jogszerűségének biztosítását, egyidejűleg hozzájárulván az érdekelt jogainak törvényes védelme érdekében annak pontos tájékoztatásához (24); így mellőznie kell a dagályos kifejezéseket, a stiláris fordulatokat és az elvont kinyilatkoztatásokat, amelyek nincsenek közvetlen kapcsolatban az ügy részleteivel, mivel – ahogyan arra már más alkalommal(25) rámutattam – az indokolás nem valamiféle udvariassági formula vagy rítus, hanem mindenekelőtt a hatalomgyakorlás ésszerűségének eleme, amely elősegíti annak ellenőrzését, az önkényességet megelőző és védelmi eszköz ként is.
43. Ebből a szempontból a szerződtető szerv által Ch. Hectorsnak adott indokolás – hallgatást követően(26) – nem elegendő annak igazolására, hogy a szerv úgy döntött, hogy B. urat szerződteti annak ellenére, hogy az utolsó helyen szerepelt az ad hoc bizottság alkalmassági listáján. Az alkalmazandó rendelkezésekre való általános hivatkozás vagy a javaslattétel nem kötelező jellegére történő utalás nem ad teljes képet a kiválasztás indokairól, és ezáltal nem elégíti ki azokat a követelményeket, amelyeknek – céljukra való tekintettel – minden indokolásnak meg kell felelnie.
44. Ahogyan azt előzőleg már említettem, az ideiglenes alkalmazottak felvételi eljárása során, illetve a legalkalmasabb jelölt kiválasztásakor az intézmények mindegyike széleskörű autonómiával rendelkezik. E szabadsággal élve többek között bizottságot nevezhetnek ki, amelynek feladata a betöltendő álláshelyhez kapcsolódó követelmények függvényében a jelentkezők alkalmasságának és képességeinek vizsgálata vagy a felvételi végeredményének előterjesztése az intézmény számára. Ezáltal a szerződtető szerv cseppet sem veszít a kiválasztásra vonatkozó diszkrecionális jogköréből.(27) A közösségi ítélkezési gyakorlatnak megfelelően, ha ilyen jellegű szerv felállítására kerül sor, amelynek feladatául a döntéshozatal megkönnyítését jelölik meg az általa az intézménynek adott szakvélemény vagy olyan javaslat útján, amelynek célja a körültekintőbb eljárás biztosítása a kinevezés során, annak véleménye beépül abba a keretbe, amelyben az intézmény a jelentkezőkről kialakítja saját véleményét,(28) és ha az eltér a bizottság szakvéleményétől, akkor az intézmény köteles indokolni a döntését.(29)
45. Az előbbi, a tisztviselők előléptetésével kapcsolatban kimondott elvet az Elsőfokú Bíróság kiterjesztette az ideiglenes alkalmazottak szerződtetésére is, mivel mindkét esetben több jelentkező összehasonlításáról van szó, ahogyan azt a Pierrat kontra Bíróság ügyben – egy olyan ügyben, amelyben az összeállított listán nem szereplő személyt választottak ki – hozott ítéletben (36. és 38. pont)(30) kiemelte. Az említett, a választásra vonatkozó indokolási kötelezettség akkor is érvényesítendő, amikor ‑ mint ebben az esetben is ‑ valamelyik előre kiválasztott jelentkezőt úgy választják ki, hogy nem követik a javasolt sorrendet.
46. Ezért tehát semmi sem kötelezi a szerződtető szervet a javaslat elfogadására, de ha attól eltér, akkor ismertetnie kell indokait. Elsősorban azért, mert az értékelést végző szerv által összeállított lista tükrözi az egyes jelentkezőknek a meghirdetett álláshoz előírt követelményeknek való megfelelőségét, az Alkalmazási Feltételek 12. cikkének megfelelően, amelynek célja „a hozzáértés, a teljesítmény és feddhetetlenség terén a legmagasabb képzettséggel rendelkező” személyek ideiglenes alkalmazottként való szerződtetése; másodsorban pedig azért, mert a többi jelöltnek, főleg a kiválasztott személyt megelőző helyen szereplőknek, joga van megismernie azokat az indokokat, amelyek alátámasztják, hogy miért nem azt a személyt választották, akit a felvételi bizottság a legalkalmasabbnak talált.
47. Ezen indokolási kötelezettség fokozott jelentőséggel bír az olyan esetekben, mint a mostani, amelyben az intézmény további, eredetileg nem tervezett szakaszt iktatott be az eljárásba, amely a parlamenti képviselőcsoport azon tagjaival való személyes elbeszélgetésből állt, akikkel a kinevezett személynek a jövőben együtt kellene dolgoznia. Habár az állás jellege miatt e szakasz beiktatása az eljárásba logikusnak tűnik, az, hogy annak tartalmáról nincs írásos bizonyíték, azt jelzi, hogy a minősítő bizottság listáján utolsó helyen, azaz a többi jelölttől meglehetősen távoli rangsorbeli helyen szereplő B. úr felvételére vonatkozó döntés azon a benyomáson alapult, amelyet a képviselőcsoport holland tagjai a személyes elbeszélgetések során szereztek, kézenfekvő magyarázatot nyújtva az ügy tekintetében.
48. Az Európai Parlament e magatartási mintát messze nem követve eleinte hallgatott e kérdéssel kapcsolatban, majd az érdekelt magyarázatot követelő kérdésére sztereotíp és általánosító válaszokat adott, végezetül csak az eljárás során állt elő egy megkésett, és ezáltal használhatatlan indokolással. Vagyis nem teljesítette a határozat indokolására vonatkozó kötelezettségét. Az Elsőfokú Bíróság, a körülményeket nem így értelmezte, amellyel az ítélet olyan hibában szenvedett, amelyre Ch. Hectors a másodikként felhozott jogalapjában hivatkozik is, és amelynek folytán az ítéletet hatályon kívül kell helyezni.
B – A harmadik és negyedik jogalap kiegészítő vizsgálata
49. Ha a Bíróság értelmezése szerint a megtámadott közigazgatási aktusok érvényesek, és ebből következően az Elsőfokú Bíróság nem vétett semmilyen jogi hibát, akkor a kereset másik két pontját, amelyek magának a határozatnak a tartalmával kapcsolatosak, szintén el kell utasítani.
50. A következő észrevételek abból a feltevésből indulnak ki, hogy megfelelő megalapozottság birtokában mind a felperes, mind a közösségi bíróságok olyan helyzetben vannak, ami lehetővé teszi számukra a vitatott jogi aktusok indokainak megismerését, valamint egyrészről a védelemhez való joguk, másrészről az ítélkezéshez való joguk gyakorlását.
1. A „legjobb” pályázat
51. A harmadik jogalappal, amely az Alkalmazási Feltételek 12. cikkének megsértésével és a szolgálat érdekének fogalmával kapcsolatos, a felperes azt szeretné elérni, hogy a közösségi bíróság mint a felvételi eljárás döntőbírája járjon el, és olyan területbe avatkozzon be, amely elvileg számára mind első, mind fellebbviteli fokon tiltott.
52. A megtámadott ítélet (69. pont) kimondja, hogy a bírák nem érvényesíthetik saját véleményüket az említett alkalmasság értékelése kapcsán a szerződtető szerv véleményével szemben, csupán annak vizsgálatára szorítkozhatnak, hogy a közigazgatási határozat a rá vonatkozó korlátokon belül született-e meg, oly módon, hogy nem szenved nyilvánvaló hibában, anélkül, hogy a vitatott esetben (a szerv) túllépte volna értékelési hatáskörének terjedelmét B. úr előnyben részesítése által azért, mert önéletrajza szerint elegendő tapasztalatot szerzett a mezőgazdaság és az erdészet ágazatában (72., 74. és 76. pont).
53. Továbbra is ezt az irányvonalat követve, felróva az Elsőfokú Bíróságnak azt, hogy nem a felperes által elvárt módon járt el, Ch. Hectors azt kéri a Bíróságtól, hogy az helyezkedjék a közigazgatás szerepébe, és juttassa érvényre saját megítélését a szerződtető szervével szemben. Azaz megismételve, hogy az ő pályázata jobb volt, mint B. úré, azt kéri, hogy az eset tényállásának vizsgálata útján vessék össze a két jelölt érdemeit, ami nem megengedett a fellebbviteli szerv számára.(31)
54. Egy másik, de a jelen ügyhöz szorosan kapcsolódó területen (a tisztviselők előléptetése terén) a Bíróság megállapította, hogy a közigazgatás feladata a jelöltek képességeit összehasonlító vizsgálat lefolytatása, amelynek révén azt választják ki, aki – képességei és az elvégzendő feladat alapján – a megüresedett pozíció betöltésére a legalkalmasabb,(32) anélkül, hogy a bírói szervek jogosultak lennének a jelentkezők képzettségére és érdemeire vonatkozó döntéssel a közigazgatás által meghozott döntést helyettesíteni.(33)
55. E körülményekre tekintettel, a Bíróság nem jogosult elmarasztalni az elsőfokon eljáró bírókat az Alkalmazási Feltételek 12. cikkének megsértése miatt, mert megerősítettek egy olyan határozatot, amely nem a legmegfelelőbb jelentkezőt választotta ki.
2. Közszolgálatba való bejutás a férfiak és nők közötti hátrányos megkülönbözetés nélkül.
56. A negyedik jogalap elutasítása az előző jogalap sikertelenségéből következik. Ennélfogva, mivel azt mondhatjuk, hogy az Elsőfokú Bíróság nem sértette meg az Alkalmazási Feltételek 12. cikkét és a szolgálat érdekének elvét, amikor B. úr kinevezését érvényesnek minősítette, aligha tartható fenn az az állítás, miszerint a felvételi eljárás során hátrányos megkülönböztetés történt. Ha az a szerv, amelyre a jogszabályi rendelkezés a döntési jogkört ruházza, hatáskörét helyesen használva a meghirdetett állásra a megfelelő személyt választja, nyilvánvaló, hogy nem hamis és az egyenlőség elvével ellentétes kritériumok alapján döntött.
57. Ezért a felperes várandóssága, állapotának ismerete, és a végül kiválasztott, a listán utolsóként szereplő, egyetlen férfi jelölt behívása nem a szexista hozzáállás bizonyítékai, amelyet az Európai Parlamentnek korrigálnia kellene.(34)
V – A Bíróság ítélethirdetése a jogvitával kapcsolatban
58. A fellebbezés második jogalapjának elfogadása kötelezővé tenné a megtámadott ítélet hatályon kívül helyezését. A hatályon kívül helyezést követően, az EK Alapokmány 54. cikke első bekezdésének megfelelően, a Bíróságnak – amennyiben rendelkezik a döntéshozatalhoz szükséges adatokkal – az ügy érdeméről kell határoznia.
59. A megtámadott közigazgatási aktusok hiányos indokolása, amelyre Ch. Hectors kérelmében hivatkozott, felügyeleti szerepének megfelelő gyakorlásában akadályozza a közösségi igazságszolgáltatást, mivel e hiányosság miatt a bíróság nem ismeri azokat az okokat, amelyek a szerződtető szervet arra késztették, hogy eltérjen a minősítő bizottság véleményétől. Ily módon a bíróság nincs abban a helyzetben, hogy tudná, hogy valóban megsértették-e az Alkalmazási Feltételek 12. cikkét vagy hogy figyelmen kívül hagyták-e a nemek közötti egyenlőség elvét a közszolgálatba való bejutás terén.
60. Végeredményben az egyedüli lehetséges megoldásként az merül fel, ha B. úr kinevezését, illetve a 2001. május 28-i határozatot a Ch. Hectors által benyújtott panaszt elutasító részében megsemmisítik. Nem szükséges viszont arról a tájékoztatásról nyilatkozni, amelyet ugyanazon év január 31-én a bizottság elnöke – tájékoztatás iránti kérelmére válaszként – adott, és amely a határozat késedelmes és elégtelen indokolásának minősül.
61. A felperes kártérítést is követel egy euró összegben, az elszenvedett anyagi és erkölcsi károkért, ez az igény azonban nem érdemi, ezért el kell utasítani, mivel azok a jogi aktusok, amelyeken alapul és amelyeket ezen indítvány megsemmisíteni javasol, képzettségére nézve nem tartalmaztak olyan negatív értékítéletet, amelyek bármiféle sérelmet jelentettek volna számára.(35) Egyébként a megsemmisítő ítélet úgy is felfogható, mint a kért jóvátétel megfelelő módja.(36)
VI – A költségekről
62. Ch. Hectors kérelmének csak részben történő elfogadása indokolja, hogy az Elsőfokú Bíróság Eljárási Szabályzata 87. cikke 3. §-a első bekezdésének megfelelően a felek mindegyike maga viselje saját költségeit.(37)
63. A 69. cikk 2. §-a első bekezdésével összefüggésben a Bíróság Eljárási Szabályzatának 122. cikke 1. §-a értelmében az e fellebbezés során felmerült költségek viselésére az Európai Parlamentet kell kötelezni.(38)
VII – Végkövetkeztetések
64. Az előbb kifejtettekre figyelemmel, azt indítványozom a Bíróságnak, hogy:
1) A Chantal Hectors által az Elsőfokú Bíróságnak (ötödik tanács) a T‑181/01. sz. ügyben 2003. január 23-án kihirdetett ítélete ellen benyújtott fellebbezés jogalapjai közül a másodikat fogadja el.
2) Helyezze hatályon kívül az említett ítéletet.
3) Részben fogadja el Ch. Hectors kérelmét és semmisítse meg B. úrnak az ENP‑ED képviselőcsoportjának holland nyelvű ideiglenes alkalmazotti minőségben, helyettes adminisztrátori állásra (G‑453. sz. pályázat) történő kinevezését, illetve az említett parlamenti képviselőcsoport elnökének a felperes által az említett kinevezés kapcsán benyújtott panaszt elutasító 2001. május 28-i határozatát.
4) A kérelmet egyéb részeiben utasítsa el.
5) Rendelkezzen arról, hogy minden fél maga viselje az elsőfokon felmerült költségeit, és kötelezze az Európai Parlamentet az ezen fellebbezés során felmerült költségek viselésére.
1 – Eredeti nyelv: spanyol.
2 – A T‑181/01. sz. Hectors kontra Európai Parlament ügyben hozott ítélet (EBHT‑KSZ II‑103. o.)
3 – Az Európai Közösségek tisztviselőinek személyzeti szabályzatáról, egyéb alkalmazottainak alkalmazási feltételeiről, valamint a Bizottság tisztviselőire ideiglenesen alkalmazandó különleges intézkedések bevezetéséről szóló, 1968. február 29-i 259/68/EGK, Euratom, ESZAK tanácsi rendelet (HL L 56., 1. o.). Ez a jogszabály, amely megváltoztatta a 31. EGK, tanácsi rendeletet és az 1961. december 18-i 11. ESZAK tanácsi rendeletet (HL 1962., 45., 1385. o.) több alkalommal módosításra került.
4 – Közzétételük időpontja megegyezik a személyzeti szabályzatáéval.
5 – A tisztviselők és egyéb alkalmazottak felvételére, valamint a kategória vagy a szolgálat megváltozására vonatkozó belső szabályzat (az 1989-es, 1992-es, 1994-es, 1995-ös, 1996-os, 1997-es, 1998-as és 2001-es módosításokat követően egységes szerkezetbe foglalt szöveg).
6 – A Belső Szabályzat 8. és 9. cikkére kellene hivatkoznia, illetve a parlamenti képviselőcsoport „szabályai” közül az ötödikre és a hatodikra.
7 – Az EK-Szerződés 212. cikke, amelyet annak idején (akárcsak az EURATOM-Szerződés 186. cikke) az Európai Közösségek egyetlen/közös Tanácsa és Bizottsága létrehozásáról szóló, 1965. április 9-i Szerződés 24. cikkének (2) bekezdése hatályon kívül helyezett, szó szerint magában foglalja az említett 24. cikk (1) bekezdése második albekezdését. E jogalkotási műveletet az Amszterdami Szerződés végezte el (6. cikk, 71. pont).
8 – Ezek az alkalmazottak – akik a „külső személyzet” kategóriájába tartoznak, és akikre nem vonatkozik sem a személyzeti szabályzat, sem az Alkalmazási Feltételek – két csoportra oszthatók. Az elsőbe a közszolgálati megbízatást ellátó nemzeti szakértők, tudósítók, a meghívott tudományos szakértők, és a stagiaire-ek tartoznak, utóbbiakra az egyes intézmények külön szabályai vonatkoznak . A második csoport a magánjog által szabályozott jogviszonyokat öleli fel: többek között a fizikai munkára felvett személyek, a céges szerződések és az átmeneti időre felvett személyek, akiket az ideiglenesen szerződtetett cégekkel kötött megállapodás keretében alkalmaznak.
9 – ‑ A Tanács új rendeletének tervezete, amely módosítja a személyzeti szabályzatot és az Alkalmazási Feltételeket [COM (2002.) 213. végleges], a „szerződéses alkalmazott” alkategóriával egészül ki.
10 – Fuentetaja Pastor, J. A.: Función pública comunitaria, Marcial Pons, Ediciones Jurídicas Y Sociales SA., Madrid-Barcelona, 2000., 50. o.
11 – ‑ A „tisztviselők” fogalmának meghatározásához a személyzeti szabályzat 1. cikkében az állandó jellegű álláshelyről leírtakra támaszkodhatunk. Átmeneti jelleggel az ideiglenes vagy kisegítő alkalmazottak is betölthetnek ilyen jellegű álláshelyeket, ahogyan azt az Alkalmazási Feltételek 2. cikkének a) és b) pontja, valamint a 3. cikkének b) pontja is kimondja. Penaud, J. Problèmes politiques et sociaux című művében (La Documentation française, 617. szám, Párizs, 1989. október 13., 11. o.) felhívta a figyelmet arra, hogy az ideiglenes alkalmazottak alkalmazását nem indokolja az a tény, hogy átmeneti jellegű álláshelyet töltenek be, hiszen ha ez így lenne, állandó álláshelyekre is egyaránt felvehetnék őket átmeneti jelleggel.
12 – Fuentetaja Pastor, J.A., idézett mű, 44. o.
13 – A személyzeti szabályzat 1. cikkének első bekezdése kimondja, hogy „a Közösségek tisztviselője [...], akit […] a Közösségek valamely intézményének állandó beosztásába […] kineveztek”. Ez a cikk – együttesen olvasva az Alkalmazási Feltételek azon rendelkezéseivel, amelyek korlátozzák az alkalmazottakkal aláírt szerződések időtartamát – megerősíti, hogy a tisztviselői minőség alapvető jellemzője az álláshely állandó jellege és annak tartós jelleggel történő betöltése.
14 – Ennek ellenére, a „közösségi közszolgálat” fogalmát az irányítási, koncepcionális, ellenőrzési, értelmezési és az Európai Unió politikáit végrehajtó feladatokra kellene szűkíteni, amelyeket olyan alkalmazottak látnak el, akik egy alapszabály rendszere alá tartoznak, tartós jelleggel, tekintettel a megbízatás jellegére, míg az ideiglenes jelleggel végzett, pusztán kisegítő jellegű munkát a munkajogi intézményekhez közelebb álló, más rendszer alapján kellene szabályozni. A fent hivatkozott, a személyzeti szabályzat és az Alkalmazási Feltételek módosítására vonatkozó új rendelet tervezete is részben ezt a gondolatot követi, létrehozva a „szerződéses alkalmazott” fogalmát a fizikai, kiszolgáló és kisegítő feladatokra (3. cikk (1) bekezdése, első gondolatjel).
15 – Európai Bizottság (DG IX., Személyzeti Igazgatóság, Felvételi osztály) Útmutató a felvételi bizottságok és azok tagjai számára, 1996. október, 9. és 10. o.
16 – Mindenesetre, a tisztviselők felvételi eljárásai önmagukban nem alkalmazhatók az ideiglenes alkalmazottakra, ahogyan erre az Elsőfokú Bíróság emlékeztetett a T‑95/01. sz., Coget és társai kontra Számvevőszék ügyben 2001. szeptember 20-án hozott ítélet (EBHT‑KSZ I‑A‑191., II‑879. o.) 56. pontjában, amelyet ezen fellebbezés tárgyát képező ítélet 94. pontja idéz.
17 – Lásd a pályázat benyújtásához előírt feltételekre vonatkozóan [a C‑107/90. P. sz., Hochbaum kontra Bizottság ügyben 1992. január 17-én hozott ítélet (EBHT 1992., I‑157. o.) 9. pontja] vagy egy álláshoz való hozzájutás kapcsán [a C‑343/97. sz., Culin kontra Bizottság ügyben 1990. február 7-én hozott ítélet (EBHT 1990., I‑225. o.) 9. pontja], valamint a felvételi bizottsággal való előzetes egyeztetési szakasz előírása kapcsán [a 282/81. sz., Ragusa kontra Bizottság ügyben 1983. április 21-én hozott ítélet (EBHT 1983., 1245. o.) 18. pontja].
18 – A C‑204/00. P., C‑205/00. P., C‑211/00. P., C‑213/00. P., C‑217/00. P. és a C‑219/00. P. sz., Aalborg Portland és társai kontra Bizottság egyesített ügyekben 2004. január 7-én hozott ítélet (az EBHT–ban még nem tették közzé).
19 – A C-115/92. sz. ügyben 1993. december 9-én hozott ítélet (EBHT 1993., I-6549. o.)
20 – A T-73/01. sz. ügyben 2003. szeptember 18-án hozott ítélet (az EBHT-ban még nem tették közzé).
21 – A T-328/02. sz. ügyben 2004. január 21-én hozott ítélet (az EBHT-ban még nem tették közzé).
22 – HL 2000. C 364., 1. o.
23 – A Bíróságnak a fent hivatkozott , Parlament kontra Volger ügyben hozott ítéletének 22. és 23. pontja.
24 – Lásd a Bíróság 33/79. és 75/79. sz., Kuhner kontra Bizottság egyesített ügyben 1980. május 28-án hozott ítéletének (EBHT 1980., 1677. o.) 15. pontja; a 176/82. sz., Nebe kontra Bizottság ügyben 1983. július 14-én hozott ítéletének (EBHT 1983., 2475. o.) 21. pontja; a 69/83. sz., Lux kontra Számvevőszék ügyben 1984. június 21-én hozott ítéletének (EBHT 1984., 2447. o.) 36. pontja; valamint a C‑169/88. sz., Prelle kontra Bizottság ügyben 1989. december 13-án hozott ítéletének (EBHT1989., 4335. o.) 9. pontja.
25 – A C‑120/99. sz., Olaszország kontra Tanács ügyben – amelyben ugyanazon év október 25-én hirdettek ítéletet (EBHT 2001., I‑7997. o.) – 2001. június 14-én ismertetett indítványom 19. pontja.
26 – A fent hivatkozott Parlament kontra Volger ügyben hozott ítéletben a Bíróság rámutatott, hogy habár általános értelemben, a kinevezésre jogosult hatóság nem köteles válaszolni a panaszokra, nem ez az eset akkor, amikor valamely megtámadott határozatból hiányzik az indokolás (23. pont), amelynek legsúlyosabb megnyilvánulási formája a hallgatás.
27 – Az Elsőfokú Bíróság T‑217/96. sz., Fabert– Goossens kontra Bizottság ügyben 1998. november 17-én hozott ítéletében (EBHT‑KSZ, I‑A‑607. o., II‑1841. o.) emlékeztetett arra, hogy az intézmények nagyon széles mérlegelési jogkörrel rendelkeznek az alkalmas jelöltek listáján szereplő jelöltek közötti választáskor, amelynek értelmében semmi sem kötelezi őket arra, hogy a már megkezdett felvételi eljárást a megüresedett hely betöltésével zárják le, sem arra, hogy figyelembe vegyék a megfelelt jelentkezők minősítésének pontos sorrendjét (28. pont).
28 – Lásd a 44/85., 77/85., 294/85. és 295/85. sz., Hochbaum és Rawes kontra Bizottság egyesített ügyekben 1987. július 9-én hozott ítélet (EBHT 1987., 3259. o.) 16. pontját.
29 – Az Elsőfokú Bíróság T‑25/90. sz., Schönherr kontra GSZB ügyben 1992. január 30-án hozott ítéletének (EBHT 1992., II‑63. o.) 29. pontja.
30 – A T‑60/94. sz. ügyben 1995. január 26-án hozott ítélet (EBHT‑KSZ, I‑A‑23. o., II‑77. o.) 36. és 38. pontja
31 – Tudvalévő, hogy a Bíróság csak azt a jogsérelmet tudja orvosolni, amelyet az elsőfokon eljáró bíróság vét, sohasem rögzítheti a tényeket, de annak jogi minősítését ellenőrizheti [lásd a C-281/99. P–C‑282/99. P. sz., Moccia Irme és társai kontra Bizottság egyesített ügyekben 2001. június 21-én hozott ítélet (EBHT 2001., I‑4717. o.) 78. pontját; a C‑315/99. P. sz., Ismeri Europa kontra Számvevőszék ügyben 2001. július 10-én hozott ítélet (EBHT 2001., I‑5281. o.) 19. pontját és a fent hivatkozott Aalborg Portland kontra Bizottság és társai ügyben 2004. január 7-én hozott ítélet 47. és 49. pontját.]
32 – Lásd a Tesauro főtanácsnok által a fent hivatkozott Hochbaum és Rawes kontra Bizottság ügyben 1991. október 15-én ismertetett indítvány 3. pontját.
33 – A fent hivatkozott Ragusa kontra Bizottság ügyben hozott ítélet 13. pontja és a C‑277/01. P. sz., Parlament kontra Sampers ügyben 2003. április 3-án hozott ítélet (EBHT 2003., I‑3019. o.) 35. pontja.
34 – A 20/71. sz., Sabbatini kontra Európai Parlament ügyben 1972. június 7-én hozott ítélet (EBHT 1972., 345. o.) óta, a Bíróság elismerte a Közösség női és férfi munkavállalói közötti egyenlőség biztosításának szükségességét, mint olyan elvét, amely nem csak az EK‑szerződés 119. cikke (a az EK-Szerződés 117-120. cikke jelenleg az EK 136-143.. cikke) meghatározásainak alkalmazását vonja maga után, hanem az e területen elfogadott közösségi irányelvek tartalmának alkalmazását is, a 75/82. és 117/82. sz. egyesített, Razzouk és Beydoun kontra Bizottság ügyekben 1984. március 20-án hozott ítélet (EBHT 1984., 1509. o.) értelmében. A nemi alapon történő hátrányos megkülönböztetés esetén a bizonyítási teherről szóló, 1997. december 15-i 97/80/EK tanácsi irányelv (HL L 104., 6. o.), és a foglalkoztatás és a munkavégzés során alkalmazott egyenlő bánásmód általános kereteinek létrehozásáról szóló, 2000. november 27-i 2000/78/EK tanácsi irányelv (HL L 303, 16. o.) 4. cikke első bekezdésében és 10. cikke első bekezdésében előírja, hogy a felperes által felhozott diszkriminatív bánásmódra utaló jelek esetén az alperesnek kell bizonyítania, hogy nem sértette meg az említett elvet.
35 – A sensu contrario, lásd a fent hivatkozott Culin kontra Bizottság ügyben hozott ítélet 27. és 29. pontját.
36 – Lásd a fent hivatkozott Hochbaum és Rawes kontra Bizottság és Culin kontra Bizottság ügyek 22., illetve 26. pontját. Szintén idézhető a 128/84. sz. Van der Stijl kontra Bizottság ügyben 1985. október 7-én hozott ítélet (EBHT 1985., 3281. o.) 26. pontja.
37 – A HL 2003. C 193., 41. oldalán közzétett, átdolgozott szöveg.
38 – A HL 2003. C 193., 1. oldalán közzétett, átdolgozott szöveg.