A BÍRÓSÁG ÍTÉLETE

2003. november 18.(*)

„Földrajzi jelzések és eredetmegjelölések oltalma – Valamely tagállam és egy harmadik ország által, e harmadik ország földrajzi származási jelzéseinek oltalma tárgyában kötött kétoldalú egyezmény – EK 28. cikk és EK 30. cikk – 2081/92/EGK rendelet – EK 307. cikk – Államok jogutódlása a szerződések terén”

A C‑216/01. sz. ügyben,

a Bírósághoz a Handelsgericht Wien (Ausztria) által az EK 234. cikk alapján az előtte

a Budějovický Budvar, národní podnik

és

a Rudolf Ammersin GmbH

között folyamatban lévő eljárásban az EK 28. cikk, az EK 30. cikk és az EK 307. cikk, valamint az 1997. március 17‑i 535/97/EK tanácsi rendelettel (HL L 83., 3. o.; magyar nyelvű különkiadás 3. fejezet, 20. kötet, 352. o.) módosított, a mezőgazdasági termékek és élelmiszerek földrajzi jelzéseinek és eredetmegjelöléseinek oltalmáról szóló, 1992. július 14‑i 2081/92/EGK tanácsi rendelet (HL L 208., 1. o.; magyar nyelvű különkiadás 3. fejezet, 13. kötet, 4. o.) értelmezésével kapcsolatban benyújtott előzetes döntéshozatal iránti kérelem tárgyában,

A BÍRÓSÁG,

tagjai: V. Skouris elnök, P. Jann, C. W. A. Timmermans (előadó), C. Gulmann és J. N. Cunha Rodrigues tanácselnökök, D. A. O. Edward, A. La Pergola, J.‑P. Puissochet, R. Schintgen, N. Colneric és S. von Bahr bírák,

főtanácsnok: A. Tizzano,

hivatalvezető: H. von Holstein hivatalvezető‑helyettes,

figyelembe véve a következők által előterjesztett írásbeli észrevételeket:

–        a Budějovický Budvar národní podnik képviseletében S. Kommar Rechtsanwalt,

–        a Rudolf Ammersin GmbH képviseletében C. Hauer Rechtsanwalt,

–        az osztrák kormány képviseletében C. Pesendorfer, meghatalmazotti minőségben,

–        a német kormány képviseletében W.‑D. Plessing és A. Dittrich, meghatalmazotti minőségben,

–        a francia kormány képviseletében G. de Bergues és L. Bernheim, meghatalmazotti minőségben,

–        az Európai Közösségek Bizottsága képviseletében A.‑M. Rouchaud, meghatalmazotti minőségben, segítője: B. Wägenbaur Rechtsanwalt,

tekintettel a tárgyalásra készített jelentésre,

a Budějovický Budvar, národní podnik (képviseli: S. Kommar), a Rudolf Ammersin GmbH (képviselik: C. Hauer, D. Ohlgart és B. Goebel Rechtsanwälte) és a Bizottság (képviseli: A.‑M. Rouchaud, segítője: B. Wägenbaur) szóbeli észrevételeinek a 2002. november 19‑i tárgyaláson történt meghallgatását követően,

a főtanácsnok indítványának a 2003. május 22‑i tárgyaláson történt meghallgatását követően,

meghozta a következő

Ítéletet

1        A Bírósághoz 2001. május 25‑én érkezett, 2001. február 26‑i végzésével a Handelsgericht Wien az EK 234. cikk alapján négy előzetes döntéshozatali kérdést terjesztett elő az EK 28. cikk, az EK 30. cikk és az EK 307. cikk, valamint az 1997. március 17‑i 535/97/EK tanácsi rendelettel (HL L 83., 3. o.; magyar nyelvű különkiadás 3. fejezet, 20. kötet, 352. o.) módosított, a mezőgazdasági termékek és élelmiszerek földrajzi jelzéseinek és eredetmegjelöléseinek oltalmáról szóló, 1992. július 14‑i 2081/92/EGK tanácsi rendelet (HL L 208., 1. o.; magyar nyelvű különkiadás 3. fejezet, 13. kötet, 4. o.; a továbbiakban: a 2081/92 rendelet) értelmezésével kapcsolatban.

2        Ezt a kérelmet a Budějovický Budvar, národní podnik (a továbbiakban: Budvar) nevű, Česke Budějovicében (Cseh Köztársaság) található sörgyár és a bécsi (Ausztria) székhelyű, italokat forgalmazó Rudolf Ammersin GmbH (a továbbiakban: Ammersin) között, a Budvar arra irányuló kérelme tárgyában folyamatban lévő jogvitában terjesztették elő, hogy kötelezzék az Ammersint arra, hogy hagyjon fel a Saint Louis‑i (Egyesült Államok) székhelyű Anheuser‑Busch Inc. sörgyár (a továbbiakban: Anheuser‑Busch) által gyártott sör „American Bud” védjeggyel történő forgalmazásával, tekintettel arra, hogy a Cseh Köztársaság és Ausztria közötti kétoldalú egyezmény alapján a „Bud” elnevezést Ausztriában kizárólag a Cseh Köztársaságban gyártott sörök vonatkozásában lehet használni.

 Jogi háttér

 A nemzetközi jog

3        A szerződések terén az államok jogutódlásáról szóló, 1978. augusztus 23‑i bécsi egyezmény 34. cikkelyének (1) bekezdése a következőképpen rendelkezik:

„Amikor valamely állam területének egy része vagy egyes részei elszakadnak attól azért, hogy más államot vagy államokat hozzanak létre, arra való tekintet nélkül, hogy az eredeti állam fennmarad‑e vagy sem:

a)      minden olyan szerződés, mely érvényben volt az államok elszakadásának időpontjában az eredeti állam teljes területére nézve, hatályos marad minden így létrejött utódállamra nézve is;

b)      minden olyan szerződés, amely az eredeti államon belül csak a későbbi utódállam területének tekintetében volt érvényben az államok elszakadásának időpontjában, kizárólag ezen utódállam tekintetében marad hatályos.”

 A közösségi jog

4        Az EK 307. cikkének első és második bekezdése értelmében:

„Az egyrészről egy vagy több tagállam, másrészről egy vagy több harmadik állam által egymás között 1958. január 1‑je előtt, illetve a csatlakozó államok esetében a csatlakozásukat megelőzően kötött megállapodásokból eredő jogokat és kötelezettségeket e szerződés rendelkezései nem érintik.

Annyiban, amennyiben ezek a megállapodások nem egyeztethetők össze e szerződéssel, az érintett tagállam vagy tagállamok megteszik a megfelelő lépéseket a megállapított összeegyeztethetetlenség kiküszöbölésére. A tagállamok e cél érdekében szükség esetén segítséget nyújtanak egymásnak, és amennyiben indokolt, egységes magatartást tanúsítanak.”

5        A 2081/92 rendelet hetedik preambulumbekezdése kimondja, hogy „a nemzeti gyakorlat eltérő a bejegyzett eredetmegjelölésekkel és földrajzi jelzésekkel kapcsolatos végrehajtási szabályok terén; mivel közösségi megközelítésben kell gondolkodni; mivel az oltalomra vonatkozó közösségi szabályozás keretei lehetővé teszik a földrajzi jelzések és eredetmegjelölések szerepének növelését azáltal, hogy – egységesebb megközelítéssel – tisztességes versenyt biztosítanak az ezen árujelzőkkel jelölt termékek termelői között, valamint erősítik a fogyasztókban a termékek eredetiségéről való meggyőződést”.

6        A 2081/92 rendelet 1. cikkének (1) és (2) bekezdése úgy rendelkezik, hogy:

„(1)      Ez a rendelet állapítja meg a Szerződés II. mellékletében említett, emberi fogyasztásra szánt mezőgazdasági termékek, valamint az ezen rendelet I. mellékletében említett élelmiszerek és az ezen rendelet II. mellékletében felsorolt mezőgazdasági termékek eredetmegjelöléseinek és földrajzi jelzéseinek oltalmára vonatkozó szabályokat.

[...]

(2)      Ezt a rendeletet az egyéb különös közösségi rendelkezések sérelme nélkül kell alkalmazni.”

7        Az említett rendeletnek „Az 1. cikk (1) bekezdésében említett élelmiszerek” című I. melléklete az első francia bekezdésében említi a „Sört”.

8        A 2081/92 rendelet 2. cikkének (1) és (2) bekezdése értelmében:

–        „(1) A mezőgazdasági termékek és élelmiszerek eredetmegjelöléseire és földrajzi jelzéseire e rendeletnek megfelelően lehet közösségi oltalmat szerezni.

–        (2) E rendelet alkalmazásában:

–        a) eredetmegjelölés: valamely régiónak, meghatározott helynek, vagy kivételes esetben országnak az olyan mezőgazdasági termék vagy élelmiszer leírására használatos elnevezése:

–        – amely e régióból, meghatározott helyről vagy ezen országból származik,

–        és

–        – amelynek minősége vagy jellemzői főként vagy kizárólag egy adott földrajzi környezetnek és az ahhoz kapcsolódó természeti és emberi tényezőknek, valamint az e meghatározott földrajzi területen folyó termelésnek, feldolgozásnak és előállításnak köszönhető;

–        b) földrajzi jelzés: valamely régiónak, meghatározott helynek vagy kivételes esetben országnak az olyan mezőgazdasági termék vagy élelmiszer leírására használatos elnevezése:

–        amely e régióból, meghatározott helyről vagy ezen országból származik,

–        és

–        – amely az e földrajzi származásnak tulajdonítható sajátos minőséggel, hírnévvel vagy egyéb jellemzőkkel rendelkezik, és amelynek termelése és/vagy feldolgozása és/vagy előállítása a meghatározott földrajzi területen folyik.”

9        A 2081/92 rendelet 5–7. cikke a rendelet 2. cikke szerinti földrajzi jelzések és eredetmegjölések bejegyzésére irányuló ún. „rendes eljárást” szabályozza. A rendelet 5. cikkének (4) bekezdése szerint a bejelentést abba a tagállamba kell elküldeni, ahol az adott földrajzi terület található. A rendelet 5. cikke (5) bekezdésének első albekezdése szerint ez a tagállam ellenőrzi a bejelentés megalapozottságát, és a bejelentést továbbítja az Európai Közösségek Bizottságához.

10      Mivel a Bizottságnak némi időre van szüksége ahhoz, hogy megvizsgálja a bejegyzés iránti kérelmet, és az elnevezés bejegyzésére vonatkozó határozat meghozataláig az érintett tagállamnak lehetőséget kell adni átmeneti nemzeti oltalom biztosítására, az 535/97 rendelet az 5. cikk (5) bekezdésének első albekezdése után a következő szöveget illesztette be a 2081/92 rendeletbe:

„A tagállam – kizárólag átmeneti jelleggel – nemzeti szinten ennek a rendeletnek az értelmében oltalmat adhat az előírt módon előterjesztett elnevezésnek, és adott esetben kiigazítási időszakot biztosíthat az előterjesztés időpontjától számítva;[…]”

Ez az átmeneti nemzeti oltalom azon a napon szűnik meg, amikor meghozzák az ezen rendelet alapján történő bejegyzésről szóló határozatot. […]

Ennek a nemzeti oltalomnak a következményeiért, ha az elnevezést ezen rendelet alapján nem jegyzik be, kizárólag az érintett tagállam felelős.

A tagállamok által a második albekezdés alapján hozott intézkedések csak nemzeti szinten hatályosak; a Közösségen belüli kereskedelemre nincsenek hatással.”

11      A 2081/92 rendelet 12. cikke értelmében:

„(1)      A nemzetközi megállapodások sérelme nélkül ez a rendelet a harmadik országból származó mezőgazdasági termékekre vagy élelmiszerekre is alkalmazható, amennyiben:

–        a harmadik ország a 4. cikkben említettekkel azonos vagy egyenértékű garanciákat tud nyújtani,

–        az érintett harmadik ország a 10. cikkben megállapítottakkal egyenértékű felügyeleti intézkedésekkel rendelkezik,

–        az érintett harmadik ország kész arra, hogy a Közösségben megszerezhető oltalommal egyenértékű oltalmat nyújtson a Közösségből érkező, megfelelő mezőgazdasági termékeknek vagy élelmiszereknek.

(2)      Ha valamely harmadik ország oltalom alatt álló elnevezése azonos valamely közösségi oltalom alatt álló elnevezéssel, az oltalmat – megfelelő körültekintéssel a helyi és a hagyományosan elterjedt használatra, valamint az összetévesztés lehetőségének kockázatára – meg kell adni. Az ilyen elnevezések használata csak akkor engedélyezhető, ha a címkén a termék származási országa egyértelműen és jól láthatóan fel van tüntetve.”

12      A 2081/92 rendelet 17. cikke a rendelet hatálybalépésekor már létező elnevezések bejegyzésére vonatkozóan ún. „egyszerűsített” bejegyzési eljárást vezet be. Ez a rendelkezés többek között azt írja elő, hogy a tagállamok a 2081/92 rendelet hatálybalépésétől számított hat hónapon belül tájékoztatják a Bizottságot arról, hogy mely elnevezéseket szándékoznak e rendeletnek megfelelően bejegyezni.

13      Különösen arra tekintettel, hogy a Bizottság a 2081/92 rendelet 17. cikkének (2) bekezdése alapján kidolgozandó, a földrajzi jelzések és az eredetmegjelölések bejegyzésére vonatkozó első javaslatát csak 1996 márciusában terjesztette az Európai Unió Tanácsa elé, amikor a rendelet 13. cikkének (2) bekezdése szerinti ötéves átmeneti időszak nagy része már eltelt, az 1997. március 28‑án hatályba lépett 535/97 rendelet ez utóbbi bekezdést a következő szöveggel váltotta fel:

„Az (1) bekezdés a) és b) pontjától eltérően a tagállamok fenntarthatják azokat a nemzeti rendszereket, amelyek a 17. cikk alapján bejegyzett elnevezések használatát a bejegyzés közzétételének időpontját követő legfeljebb ötéves időszakra engedélyezik, amennyiben:

–        e rendelet kihirdetésének időpontja előtt a termékeket legalább öt évig jogszerűen forgalmazták ezen elnevezések felhasználásával,

–        a vállalkozások jogszerűen forgalmazták az érintett termékeket, miközben ezeket az elnevezéseket az első francia bekezdésben említett időszak alatt folyamatosan használták,

–        a címkézés világosan jelzi a termék tényleges származását.

Ez az eltérés azonban nem vezethet a termékek szabad forgalmazásához annak a tagállamnak a területén, ahol ezek az elnevezések tiltottak.”

 A nemzeti jog

14      Az Osztrák Köztársaság és a Csehszlovák Szocialista Köztársaság 1976. június 11‑én az eredetjelzők, az eredetmegjelölések és a mezőgazdasági és ipari termékek eredete egyéb elnevezéseinek oltalmára vonatkozó egyezményt (a továbbiakban: kétoldalú egyezmény) kötött.

15      A kétoldalú egyezményt, annak jóváhagyását és megerősítését követően a Bundesgesetzblatt für die Republik Österreich [az Osztrák Köztársaság Hivatalos Lapja] 1981. február 19‑én tette közzé (BGBl. 1981/75. sz.). 16. cikke (2) bekezdésének megfelelően a kétoldalú egyezmény 1981. február 26‑án lépett hatályba határozatlan időre.

16      A kétoldalú egyezmény 1. cikke a következőket írja elő:

„Az egyes szerződő államok vállalják, hogy minden szükséges intézkedést megtesznek az eredetjelzőknek, az eredetmegjelöléseknek, valamint az 5. cikkben említett kategóriákba tartozó és a 6. cikkben előírt megállapodásban meghatározott mezőgazdasági és ipari termékek eredete egyéb elnevezéseinek, valamint a 3., 4. cikkben és 8. cikk (2) bekezdésében említett neveknek és illusztrációknak a kereskedelmi forgalomban történő tisztességtelen versennyel szembeni hatékony védelme céljából.”

17      A kétoldalú egyezmény 2. cikke értelmében:

„Az eredetjelzők, az eredetmegjelölések, valamint az egyéb elnevezések a jelen Szerződés értelmében magukban foglalnak minden olyan megjelölést, amely közvetlenül vagy közvetve valamely termék eredetére vonatkozik. Ez a megjelölés általában földrajzi elnevezésből áll. Állhat azonban más kifejezésekből is, ha a származási ország érintett közönsége azt az így megnevezett termékkel kapcsolatban a termelő országra való utalásnak látja. Az említett elnevezések az eredet földrajzilag meghatározott területének megjelölésén kívül tartalmazhatnak az érintett termék minőségére vonatkozó kifejezéseket. Az áruk e különleges tulajdonságai kizárólag vagy túlnyomóan a földrajzi vagy emberi hatás következményei.”

18      A kétoldalú egyezmény 3. cikkének (1) bekezdése a következőket írja elő:

„[…] az egyezménybe a 6. cikk alapján felvett csehszlovák megjelöléseket […] az Osztrák Köztársaságban kizárólag a csehszlovák termékeknek tartják fenn”.

19      A kétoldalú egyezmény 5. cikke (1) bekezdésének B2. pontja a söröket az ezen egyezménnyel bevezetett oltalomban részesített cseh termékkategóriák között említi.

20      A kétoldalú egyezmény 6. cikke értelmében:

„Az azon termékekre vonatkozó elnevezéseket, amelyekre a 2. és 5. cikk feltételei alkalmazandók, amelyeket a Szerződés oltalomban részesít, és amelyek ezért nem szokásos elnevezések, a két szerződő állam kormánya között kötendő megállapodás sorolja fel”.

21      A kétoldalú egyezmény 7. cikke a következőképpen szól:

„(1) Ha a jelen Szerződés 3., 4., 6. cikke és 8. cikkének (2) bekezdése alapján oltalom alatt álló elnevezéseket és megjelöléseket kereskedelmi tevékenység során a jelen rendelkezések megsértésével használják termékek jelölésére, különösen külsejük vagy csomagolásuk tekintetében, vagy számlákon, fuvarlevélen vagy más kereskedelmi dokumentumokon, illetve reklámban, minden olyan jogi és igazgatási intézkedés alkalmazható, amelyről az oltalom igénylésének helye szerinti Szerződő Állam jogszabályai a tisztességtelen verseny elleni küzdelem vagy egyébként a jogtalan megjelölések használatának megtiltása érdekében rendelkeznek, az ezen jogszabályok által meghatározott feltételek mellett és a 9. cikkre tekintettel.

(2) Amennyiben a kereskedelmi tevékenység során fennáll az összetévesztés veszélye, az (1) bekezdés akkor is alkalmazandó, ha a Szerződés alapján oltalom alatt álló megjelöléseket módosult alakban vagy a 6. cikk szerinti megállapodásban megnevezett termékeken kívüli más termékek vonatkozásában használják.

(3) Az (1) bekezdés akkor is alkalmazandó, ha a Szerződés alapján oltalom alatt álló megjelöléseket lefordítják, ha feltüntetik a termék valódi eredetét, vagy ha a »jellegű«, »típusú«, »eljárással készített«, »utánzat«, vagy hasonló kifejezéseket kapcsolják hozzájuk.

(4) Az (1) bekezdés nem alkalmazandó valamely Szerződő Állam megjelölésének fordítására, ha ez a fordítás a másik Szerződő Állam nyelvében használatos kifejezés.”

22      A kétoldalú egyezmény 16. cikkének (3) bekezdése arról rendelkezik, hogy a két szerződő fél a Szerződést egyéves felmondási idővel írásban diplomáciai úton felmondhatja.

23      A kétoldalú egyezmény 6. cikke alapján annak alkalmazására 1979. június 7‑én megállapodást (a továbbiakban: kétoldalú megállapodás) kötöttek. E megállapodás, 2. cikkének (1) bekezdése értelmében, ugyanakkor lépett hatályba, mint a kétoldalú egyezmény, azaz 1981. február 26‑án. A megállapodást a Bundesgesetzblatt für die Republik Österreich 1981. február 19‑i számában (BGBl. 1981/76) tették közzé.

24      A kétoldalú megállapodás B. melléklete a következőket mondja ki:

„Mezőgazdasági és ipari termékekre vonatkozó csehszlovák megjelölések:

[...]

B. Élelmiszerek és mezőgazdasági termékek (kivéve borok)

[...]

2.      Sör

Csehszlovák Szocialista Köztársaság

[...]

Bud

Budějovické pivo

Budějovické pivo Budvar

Budějovický Budvar

[...]”

25      1992. december 17‑én a cseh nemzeti tanács kimondta, hogy a nemzetközi jog hatályos elveinek megfelelően, és az ez utóbbi által előírt mértékben a Cseh Köztársaság úgy véli, hogy őt 1993. január 1‑jétől kezdődően kötik azok a többoldalú és kétoldalú szerződések, amelyeknek a Csehszlovák Szövetségi Köztársaság ezen időpontban részese volt.

26      Az 1992. december 15‑i 4/1993. sz. alkotmányos törvénnyel a Cseh Köztársaság megerősítette, hogy a Csehszlovák Szocialista Köztársaság megszűnésekor a nemzetközi jog értelmében fennálló nemzetközi jogok és kötelezettségek tekintetében annak helyébe lép.

27      A szövetségi kancellárnak az Ausztria és a Cseh Köztársaság között hatályban lévő kétoldalú szerződésekre vonatkozó közleménye (BGBl. III 1997/123, a továbbiakban: a szövetségi kancellár közleménye) kimondja, hogy:

„Az Ausztria és a Cseh Köztársaság közötti kétoldalú szerződéseknek a két állam illetékes fórumai általi együttes vizsgálata alapján azt állapították meg, hogy a nemzetközi közjog általánosan elfogadott szabályai alapján az alábbi kétoldalú szerződések az Osztrák Köztársaság és a Cseh Köztársaság között 1993. január 1‑jén, vagyis a Cseh Köztársaságnak a korábbi Csehszlovák Köztársaság érintett területén való megalakulása időpontjában hatályban voltak, és ezen időpont óta azokat a két ország jogrendje alapján az illetékes fórumok alkalmazzák:

[...]

19.      az Osztrák Köztársaság és a Csehszlovák Szocialista Köztársaság között az eredetjelzők, az eredetmegjelölések és a mezőgazdasági és ipari termékek eredete egyéb elnevezéseinek oltalmára vonatkozóan megkötött egyezmény, valamint az 1977. november 30‑i jegyzőkönyv.

         Bécs, 1976. június 11. (BGBl. n° 75/1981)

[...]

26.      az Osztrák Köztársaság és a Csehszlovák Szocialista Köztársaság közötti, az eredetjelzők, az eredetmegjelölések és a mezőgazdasági és ipari termékek eredete egyéb elnevezéseinek oltalmára vonatkozó egyezmény alkalmazásáról szóló megállapodás

         Prága, 1979. június 7. (BGBl. n° 76/1981)

[...]”

 Az alapeljárás és az előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdések

28      A Budvar többek között „Budějovický Budvar” és „Budweiser Budvar” védjeggyel ellátott söröket forgalmaz és „Budweiser Budvar” sört exportál különösen Ausztriába.

29      Az Ammersin többek között az Anheuser‑Busch sörgyár által gyártott, „American Bud” védjeggyel ellátott sört forgalmaz, amelyet az oberturmi (Ausztria) Josef Sigl KG‑tól (a továbbiakban: Josef Sigl), az említett sör kizárólagos ausztriai importőrétől vásárol.

30      1999. július 22‑i keresetlevelével a Budvar azt kérte a kérdést előterjesztő bíróságtól, hogy tiltsa el az Ammersint a „Bud” vagy azzal az összetéveszthetőségig hasonló más megjelölésnek a kereskedelmi tevékenysége keretében, sörök vagy hasonló áruk tekintetében vagy azokkal összefüggésben, osztrák területen történő használatától, kivéve ha a Budvar termékeiről van szó. Ezenkívül kérte a bíróságot, hogy töröljön minden olyan megjelölést, amely ezzel a tilalommal ellentétes, készítsen elszámolást, és hirdesse ki az ítéletet. A keresethez ideiglenes intézkedés iránti kérelmet is csatoltak.

31      A Budvar keresetét lényegében két külön jogalapra alapítja.

32      A Budvar elsőként arra hivatkozik, hogy az Anheuser‑Busch által védjegyként lajstromoztatott „American Bud” védjegy a tisztességtelen versenyre vonatkozó jogszabályok értelmében megtévesztésig hasonlít az Ausztriában oltalmat élvező saját elsőbbségi védjegyeihez, azaz a Budweiser, Budweiser Budvar és Bud védjegyekhez.

33      A Budvar másodikként azt adja elő, hogy a kétoldalú egyezmény rendelkezéseivel ellentétes, ha az American Bud megjelölést olyan sörre vonatkozóan használják, amely nem a Cseh Köztársaságból származik, mivel a kétoldalú megállapodás B mellékletében szereplő „Bud” megjelölés az említett egyezmény 6. cikke értelmében oltalom alatt álló megjelölés, amelyet ezért kizárólag cseh termékek számára tartanak fenn.

34      1999. október 15‑én a kérdést előterjesztő bíróság elrendelte a Budvar által kérelmezett ideiglenes intézkedéseket.

35      Az Oberlandesgericht Wien (Ausztria) nem adott helyt az Ammersin által az említett intézkedésekkel szemben előtte benyújtott fellebbezésnek, és az Oberster Gerichtshof (Ausztria) is elutasította a hozzá benyújtott felülvizsgálati kérelmet. Miután az ideiglenes intézkedés iránti eljárás lezárult, a Handelsgericht Wiennek az ügy érdemében kell most döntenie.

36      A kérdést előterjesztő bíróság rámutat arra, hogy a Budvar a kereset megindítása előtt egy tárgyát és jogalapját tekintve az alapeljárásban benyújtottal azonos keresetet indított a Landesgericht Salzburg (Ausztria) előtt, amely azonban Josef Sigl ellen irányult.

37      Ebben a párhuzamos ügyben a Landesgericht Salzburg elrendelte a kérelmezett ideiglenes intézkedéseket és az Oberlandesgericht Linz (Ausztria) nem adott helyt a végzéssel szembeni fellebbezésnek. 2000. február 1‑jei végzésével az Oberster Gerichtshof elutasította a másodfokú végzéssel szemben benyújtott felülvizsgálati kérelmet, és helybenhagyta az ideiglenes intézkedéseket.

38      A kérdést előterjesztő bíróság ismerteti, hogy az Oberster Gerichtshof végzése lényegében a következő megállapításokon alapul.

39      Az Oberster Gerichtshof, amely csak a kétoldalú egyezményre alapított jogalapot vizsgálta, azt állapította meg, hogy a Josef Sigl alperesre vonatkozóan kért eltiltás az EK 28. cikk értelmében akadályozhatja az áruk szabad mozgását.

40      Mindazonáltal azt állapította meg, hogy ez az akadályozás összeegyeztethető az EK 28. cikkel, mivel a „Bud” megjelölésnek a kétoldalú egyezményben biztosított oltalma az EK 30. cikk értelmében az ipari és kereskedelmi tulajdon védelme alá tartozik.

41      A kérdést előterjesztő bíróság szerint úgy tűnik, hogy az Oberster Gerichtshof azt állapította meg, hogy a „Bud” megjelölés „egyszerű földrajzi jelzés vagy közvetett eredetjelző”, azaz olyan jelzés, amely nem feltételezi olyan, az eredetmegjelöléshez kapcsolódó biztosítékok tiszteletben tartását, mint amilyenek például a hatóságok által megállapított és ellenőrzött minőségi és gyártási normák betartásával történő előállítás vagy a termék sajátos jellemzői. A „Bud” megjelölés ezenkívül „feltétlen”, azaz összetéveszthetőségtől vagy megtévesztéstől független oltalmat élvez.

42      A kérdést előterjesztő bíróság az előtte ismertetett érvekre tekintettel úgy ítéli meg, hogy az alapeljárásban felvetett közösségi jogi kérdésekre adandó válaszok tekintetében ésszerű kétely merül fel, különösen mert a Bíróság ítélkezési gyakorlata alapján nem lehet eldönteni, hogy az úgynevezett „egyszerű” földrajzi eredetjelzők, amelyeknél nem áll fenn a megtévesztés veszélye, az EK 30. cikk értelmében ugyanúgy az ipari és kereskedelmi tulajdon védelme alá tartoznak‑e.

43      Ilyen körülmények között a Handelsgericht Wien úgy döntött, hogy felfüggeszti az eljárását, és előzetes döntéshozatal céljából az alábbi kérdéseket terjeszti a Bíróság elé:

„1)       Összeegyeztethető‑e az EK 28. cikkel és/vagy a 2081/92 rendelettel a valamely tagállam és egy harmadik ország között létrejött kétoldalú szerződés azon rendelkezésének alkalmazása, amely – a megtévesztés veszélyétől függetlenül – a 2081/92 rendelet értelmében vett földrajzi jelzéseknek járó, feltétlen oltalmat biztosít egy olyan egyszerű/közvetett földrajzi jelzésnek, amely a származási országban sem valamely régió, sem valamely hely vagy ország elnevezésének nem felel meg, amennyiben e rendelkezés alkalmazása lehetővé teszi a más tagállamban jogszerűen forgalmazott áru importjának akadályozását?

2)      Ugyanez vonatkozik‑e arra az esetre is, ha valamely olyan földrajzi jelzés, amely a származási országban sem valamely régió, sem valamely hely vagy ország elnevezésének nem felel meg, nem minősül a származási országban valamely termék földrajzi megnevezésének, illetve egyszerű vagy közvetett földrajzi jelzésnek sem?

3)      Az első és a második kérdésre adott válaszok akkor is érvényesek‑e, ha a kétoldalú szerződés egy olyan szerződés, amelyet a tagállam az Európai Unióhoz való csatlakozását megelőzően kötött, és amelyet az Európai Unióhoz való csatlakozását követően a szövetségi kormány által tett nyilatkozat útján is fenntartott a másik, eredeti szerződő állam egyik utódállamával?

4)      Kötelezi‑e az EK 307. cikk második bekezdése a tagállamot arra, hogy az e tagállamnak az Európai Unióhoz való csatlakozását megelőzően a közte és valamely harmadik ország között létrejött ilyen kétoldalú egyezményt az EK 28. cikk és/vagy a 2081/92 rendelet értelmében a közösségi jognak megfelelő módon úgy értelmezze, hogy az általa a valamely olyan egyszerű/közvetett földrajzi jelzésnek nyújtott oltalom, amely a származási országban sem valamely régió, sem valamely hely vagy ország elnevezésének nem felel meg, csupán a megtévesztéssel szemben nyújt védelmet, azonban nem biztosít a 2081/92 rendelet értelmében vett földrajzi jelzéseknek járó feltétlen oltalmat?”

 Az előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdések

 Az előzetes döntéshozatal iránti kérelem elfogadhatóságáról

 A Bírósághoz benyújtott észrevételek

44      A Budvar arra hivatkozik, hogy az alapügyben egy tagállam és egy harmadik ország között megkötött olyan kétoldalú szerződés rendelkezéseiről van szó, amelyekre az EK 307. cikk első bekezdése értelmében a közösségi jog nem alkalmazandó. Márpedig az ilyen rendelkezések értelmezése kizárólag a nemzeti bíróság hatáskörébe tartozik. E körülményekre való tekintettel az előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdésekkel kapcsolatban hozott határozatra nincs szükség, és az nem is elfogadható.

45      Az osztrák kormány szerint az első kérdésnek a kétoldalú egyezmény által nyújtott oltalomnak a 2081/92 rendelettel való összeegyeztethetőségére vonatkozó része elfogadhatatlan. Ugyanis az mindössze hipotetikus kérdés, hiszen az előzetes döntéshozatalra utaló végzés nem tartalmaz semmiféle olyan utalást, miszerint az érintett termékek valamelyike tekintetében e rendelet értelmében bejegyzés állna fenn vagy lenne tervbe véve.

46      A Bizottság szerint az a kérdés merül fel, hogy az előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdések hipotetikus jellegűek‑e, és mint ilyenek, elfogadhatatlanok‑e, különös tekintettel arra a hármas körülményre, hogy a kérdést előterjesztő bíróság nyilvánvalóan nem osztja a kétoldalú egyezménynek az Oberster Gerichtshof által a 2000. február 1‑jei végzésben adott értelmezését az egyezmény által nyújtott oltalom feltétlen jellegét illetően, nem tünteti fel, hogy az alapeljárás tárgyát képező megnevezés szerinte melyik típusú oltalom alá tartozik, és azt sem írja le, hogy őt köti‑e az említett értelmezés.

 A Bíróság álláspontja

47      Az állandó ítélkezési gyakorlat szerint az EK 234. cikkben bevezetett, a Bíróság és a nemzeti bíróságok közötti együttműködés keretében kizárólag az ügyben eljáró és határozathozatalra hivatott nemzeti bíróság hatáskörébe tartozik annak megítélése, hogy – tekintettel az ügy különleges jellemzőire – ítélete meghozatalához szükségesnek tartja‑e az előzetes döntéshozatalt. Következésképpen, amennyiben a feltett kérdések a közösségi jog értelmezésére vonatkoznak, a Bíróság – főszabály szerint – köteles határozatot hozni. A nemzeti bíróságok által előterjesztett előzetes döntéshozatal iránti kérelem Bíróság általi elutasítása csak abban az esetben lehetséges, amennyiben nyilvánvaló, hogy a közösségi jog kért értelmezése nem függ össze az alapeljárás tényállásával vagy tárgyával, illetve ha a szóban forgó probléma hipotetikus jellegű, vagy a Bíróság nem rendelkezik azon ténybeli és jogi elemek ismeretével, amelyek szükségesek ahhoz, hogy a feltett kérdéseket hatékonyan megválaszolja (lásd többek között a C‑379/98. sz. PreussenElektra ügyben 2001. március 13‑án hozott ítélet [EBHT 2001., I‑2099. o.] 38. és 39. pontját).

48      A Budvar szerint az előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdések nem fogadhatók el, mivel az alapügy az EK 307. cikk első bekezdésére való figyelemmel csak a nemzeti jog, nevezetesen a kétoldalú egyezmény és a kétoldalú megállapodás (a továbbiakban: a szóban forgó kétoldalú szerződések) szabályainak értelmezésére vonatkozik, és így a közösségi jog nem alkalmazandó a jelen esetben.

49      E tekintetben először is elegendő megjegyezni, hogy a harmadik és a negyedik kérdés pontosan az EK 307. cikk értelmezésére vonatkozik, az alapügy körülményeire való figyelemmel, míg az első és a második kérdés a közösségi jog, nevezetesen az EK 28. cikk, az EK 30. cikk és a 2081/92 rendelet rendelkezéseinek értelmezésére vonatkozik annak érdekében, hogy lehetővé tegyék a kérdést előterjesztő bíróság számára a szóban forgó nemzeti jogszabályok közösségi joggal való összeegyeztethetőségének vizsgálatát. Tekintettel az EK 307. cikk említett ügyre való esetleges alkalmazására, e vizsgálat jelentősége nem kérdőjelezhető meg.

50      Az osztrák kormány azon érvét illetően, miszerint az első kérdésnek a 2081/92 rendeletre vonatkozó része hipotetikus jellegű, megjegyzendő, hogy az alapügy egy olyan jognak a Budvar általi visszakövetelésével kapcsolatos, amely az Ammersin számára azzal járna, hogy megtiltaná neki egyes áruk oltalom alatt álló megnevezés melletti forgalmazását, és amelynek a 2081/92 rendelet által bevezetett rendszerrel való összeegyeztethetősége kétséges, az említett rendelet rendszere szerinti esetleges bejegyzés meglététől függetlenül. E kérdés tehát egyáltalán nem hipotetikus jellegű.

51      Végül a Bizottság érveit illetően elegendő azt a választ adni, hogy azok az alapügy tárgyát képező megnevezés jellegével kapcsolatos azon feltevések, amelyeket a kérdést előterjesztő bíróság megkülönböztet, csupán előzményeket képeznek az előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdések tekintetében, és ezek megalapozottságát a Bíróságnak nem kell vizsgálnia.

52      Az előbbiekből az következik, hogy az előzetes döntéshozatal iránti kérelem elfogadható.

 Az ügy érdeméről

 Az első kérdésről

53      Első kérdésével a kérdést előterjesztő bíróság lényegében arra szeretne választ kapni, hogy ellentétes‑e a 2081/92 rendelettel vagy az EK 28. cikkel a valamely tagállam és egy harmadik ország között létrejött kétoldalú szerződés azon rendelkezésének alkalmazása, amely az ezen harmadik ország egyszerű és közvetett földrajzi származási jelzésének – a megtévesztés veszélyétől függetlenül – olyan oltalmat biztosít az importáló tagállamban, amely akadályozhatja a más tagállamban jogszerűen forgalmazott áru behozatalát.

54      E kérdés abból a feltevésből indul ki, hogy a „Bud” elnevezés egyszerű és közvetett földrajzi eredetjelzőnek minősül, azaz olyan elnevezés, amely esetében nincsen közvetlen kapcsolat a termék adott minősége, hírneve vagy egyéb jellemzője, és meghatározott földrajzi eredete között, és amely ezért nem tartozik a 2081/92 rendelet 2. cikke (2) bekezdése b) pontjának hatálya alá (lásd a C‑312/98. sz. Warsteiner Brauerei ügyben 2000. november 7‑én hozott ítélet [EBHT 2000., I‑9187. o.] 43. és 44. pontját); az ilyen elnevezés továbbá önmagában nem földrajzi név, de alkalmas legalább arra, hogy tájékoztassa a fogyasztót arról, hogy az így jelölt termék egy adott helységből, régióból vagy országból származik (lásd a C‑3/91. sz. Exportur‑ügyben 1992. november 10‑én hozott ítélet [EBHT 1992., I‑5529. o.] 11. pontját).

–        A 2081/92 rendelettel kapcsolatban

 A Bírósághoz benyújtott észrevételek

55      A Budvar arra hivatkozik, hogy a „Bud” elnevezés söre származási helye, Budweis város nevének rövidítése – a város cseh neve Česke Budějovice –, és ennélfogva olyan földrajzi utalást tartalmaz, amely az említett város sörfőző hagyományához kapcsolódik, és többek között utal Budweis sörének világhírére, amelyet az kiváló minőségének köszönhet.

56      A Budvar szerint a „Bud” megnevezés – amely Ausztriában a kétoldalú egyezmény értelmében oltalom alatt áll – ennélfogva földrajzi jelzést vagy eredetmegjelölést képez, vagyis olyan jelzést vagy megjelölést, amely a 2081/92 rendelet szerinti bejegyzés tárgya lehet.

57      E tekintetben a Budvar arra hivatkozik, hogy a Bíróság ítélkezési gyakorlatából (a fent hivatkozott Warsteiner Brauerei ügyben hozott ítélet 47. pontja) az következik, hogy a 2081/92 rendelettel nem ellentétes a kétoldalú egyezményből eredőhöz hasonló, valamely olyan földrajzi jelzésre vagy eredetmegjelölésre vonatkozó nemzeti oltalmi rendszer, mint a Bud.

58      A Budvar ezenfelül azt állítja, hogy abban az esetben, ha a kétoldalú egyezmény szerinti oltalommal védett „Bud” megnevezés csupán egyszerű földrajzi származási jelzés – vagyis olyan földrajzi származási jelzés, amelynél nincs kapcsolat a termék jellemzői és annak földrajzi származása között –, akkor a fent hivatkozott Warsteiner Brauerei ügyben hozott ítélet, különösen annak 54. pontja, még inkább azt erősítené meg, hogy a 2081/92 rendelettel nem ellentétes e nemzeti oltalom alkalmazása, hiszen az ilyen jelzések nyilvánvalóan kívül esnek az említett rendelet alkalmazási körén.

59      A Budvar szerint a 2081/92 rendelet kizárólag az annak hatálya alá tartozó megnevezések közösségi oltalmát szabályozza. Ebből az következik, hogy a kétoldalú egyezményből eredő, tisztán nemzeti jellegű oltalom szempontjából a kérdést előterjesztő bíróság által alkalmazott, az egyszerű földrajzi származási jelzések és a minősített jelzések közötti különbségtételnek nincs relevanciája. A fent hivatkozott Warsteiner Brauerei ügyben hozott ítéletre, különösen annak 43. és 44. pontjára való tekintettel, e megoldás a megtévesztés veszélyétől függetlenül alkalmazandó.

60      Az Ammersin szerint a fent hivatkozott Warsteiner Brauerei ügyben hozott ítélet nem ad választ arra a kérdésre, amely az alapeljárás tárgya, vagyis arra a kérdésre, hogy a 2081/92 rendelet által a minősített földrajzi jelzéseknek és eredetmegjelöléseknek biztosított feltétlen oltalom tagállami szinten is megadható‑e, párhuzamosan az e rendelet által bevezetett rendszerrel.

61      E kérdésre nemleges választ kell adni, hiszen a 2081/92 rendelet tárgyából, céljából és logikájából az következik, hogy ez utóbbi kimerítő jellegű a feltétlen oltalmat illetően. Az Ammersin hangsúlyozza, hogy először is, e rendelet a megnevezés oltalmát szigorú feltételekhez köti, amelyek megkövetelik, hogy az valamely helynek a neve legyen, továbbá hogy az érintett termék minősége és annak származási helye között közvetlen kapcsolat álljon fenn (az említett rendelet 2. cikkének (2) bekezdése), másodszor pedig, hogy ezt az oltalmat csak a kötelező értesítési, ellenőrzési és bejegyzési eljárást követően adják meg, amely többek között magában foglalja a termékleírásnak való megfelelőség ellenőrzését (ugyanezen rendelet 4. és azt követő cikkei).

62      Ebből az Ammersin szerint az következik, hogy a 2081/92 rendelettel ellentétesek azok a nemzeti oltalmi rendszerek, amelyek feltétlen oltalmat biztosítanak az olyan földrajzi jelzéseknek vagy eredetmegjelöléseknek, amelyek esetében nincs garancia arra nézve, hogy azok szintén megfelelnek az említett rendelet által előírt szigorú követelményeknek.

63      Szerinte ezt az értelmezést támasztja alá a 2081/92 rendelet 17. cikke, amelyből az következik, hogy a minősített földrajzi származási jelzések nemzeti oltalmi rendszerei, ideértve a kétoldalú egyezményeken alapulókat is, csak akkor tarthatók hatályban az említett rendelkezésben előírt hat hónapos határidőn túl, ha azokról e határidőn belül értesítik a Bizottságot.

64      A kétoldalú egyezmény értelmében oltalom alatt álló származási jelzések, többek között a Bud megnevezés, mindenesetre nem képezték ilyen értesítés tárgyát e határidőn belül, amely Ausztria tekintetében 1999. június 30‑án lejárt. Ennélfogva ezek többé nem állhatnak oltalom alatt.

65      Az osztrák kormány azzal érvel, hogy ha abból az elvből indulunk ki, miszerint az alapeljárás tárgyát képező megnevezés csupán egyszerű földrajzi származási jelzésnek minősül, akkor a Bíróság ítélkezési gyakorlatából az következik, hogy a kétoldalú egyezmény által nyújtott oltalom összeegyeztethető a 2081/92 rendelettel.

66      E kormány ezenfelül azt állítja, hogy szintén a Bíróság ítélkezési gyakorlatából következik az, hogy a 2081/92 rendelettel nem ellentétes az olyan megnevezéseket oltalom alá helyező nemzeti szabályozás alkalmazása, amelyek az említett rendelet szerinti bejegyzés tárgyát képezhetnék.

67      A német kormány azt állítja, hogy amennyiben egyszerű földrajzi származási jelzésről van szó, akkor a kétoldalú egyezményben szereplő Bud megnevezés oltalma összeegyeztethető a 2081/92 rendelettel, hiszen az csak a minősített földrajzi származási jelzésekre alkalmazandó, vagyis azokra a jelzésekre, amelyek belső kapcsolatot mutatnak a kérdéses termék jellemzőivel vagy minőségével.

68      Ha viszont az alapügyben minősített származási jelzésről van szó, akkor az említett kormány szerint figyelembe kell venni azt a tényt, hogy a 2081/92 rendelet nem rendelkezik a tagállamok származási jelzéseinek bejegyzéséről (lásd az említett rendelet 5. cikkének (4) és (5) bekezdését). E rendelet preambulumbekezdéseiből az következik, hogy az abból az elvből indul ki, hogy az általa felállított rendszert együttműködés egészíti ki a harmadik országokkal. Mindenesetre eddig nem született egyezmény az Európai Unió és a Cseh Köztársaság között.

69      Ennélfogva a kétoldalú egyezmény által biztosított oltalom nem kifogásolható, tekintettel arra, hogy az abban szereplő minősített származási jelzések – tartalmilag – megfelelnek a 2081/92 rendelet előírásainak.

70      A francia kormány arra hivatkozik, hogy a 2081/92 rendelet 12. cikkének (1) bekezdése megengedi a rendelet hatálybalépése előtt megkötött nemzetközi megállapodások fenntartását.

71      Így nem kétséges, hogy a kétoldalú egyezmény által a „Bud” megnevezés számára biztosított oltalom nem összeegyeztethetetlen a 2081/92 rendelettel, annál is inkább, mivel e megnevezést oltalom alatt álló eredetmegjelöléssé minősítették az eredetmegjelölések oltalmára és nemzetközi lajstromozására vonatkozó, 1958. október 31‑i Lisszaboni Megállapodás értelmében, és mint ilyet a Szellemi Tulajdon Világszervezeténél (WIPO) 1975‑ben bejegyezték.

72      A Bizottság arra hivatkozik, hogy az ítélkezési gyakorlat szerint a 2081/92 rendelettel nem ellentétes az, ha valamely kétoldalú egyezmény, akár más nemzeti jogszabályszövegekkel együtt, feltétlen – vagyis a megtévesztés veszélyét hordozó bármiféle használattól független – oltalmat biztosít valamely olyan földrajzi jelzésnek, mint amilyen az alapeljárásbeli is, amelynél nincs semmiféle kapcsolat a termék jellemzői és annak földrajzi származása között.

 A Bíróság válasza

73      A Bíróság korábban már kimondta, hogy a 2081/92 rendeletben semmi sem utal arra, hogy az egyszerű földrajzi jelzések ne részesülhetnének oltalomban valamely tagállam nemzeti jogszabályai alapján (lásd a fent hivatkozott Warsteiner Brauerei ügyben hozott ítélet 45. pontját).

74      A 2081/92 rendelet célja az, hogy a hatálya alá tartozó földrajzi elnevezéseknek egységes oltalmat biztosítson a Közösségben, és annak érdekében, hogy ezek az elnevezések valamennyi tagállamban oltalomban részesülhessenek, bevezette a közösségi bejegyzésükre vonatkozó kötelezettséget, míg azt a nemzeti oltalmat, amelyet valamely tagállam biztosít azoknak a földrajzi elnevezéseknek, amelyek nem felelnek meg a 2081/92 rendelet szerinti bejegyzés feltételeinek, e tagállam nemzeti joga szabályozza, és az mindössze e tagállam területére korlátozódik (lásd a fent hivatkozott Warsteiner Brauerei ügyben hozott ítélet 50. pontját).

75      Ezen értelmezést nem kérdőjelezi meg az a körülmény, hogy az alapeljárásbeli földrajzi származási jelzések oltalmának nemzeti rendszere feltétlen – vagyis megtévesztés bármiféle veszélyétől független – oltalomról rendelkezik.

76      A 2081/92 rendelet hatályát ugyanis nem e körülmény határozza meg, hanem az alapvetően a megnevezés természetétől függ – abban az értelemben, hogy csak az olyan termékre vonatkozó a megjelölésekre korlátozódik, amely esetében kapcsolat áll fenn a termék jellemzői és földrajzi eredete között –, valamint a biztosított oltalom közösségi szintjétől.

77      Márpedig bizonyos, hogy az első kérdés tárgyát képező eset szempontjából az alapeljárásbeli megnevezés nem tartozik a 2081/92 rendelet hatálya alá tartozó megjelölések közé. Ezenfelül az oltalom, amelyet részére a szóban forgó kétoldalú szerződések biztosítanak, az osztrák területre korlátozódik.

78      Az előzőekben kifejtettekre való tekintettel az első kérdésnek a 2081/92 rendelettel kapcsolatos részére azt a választ kell adni, hogy azzal nem ellentétes a valamely tagállam és egy harmadik ország által kötött kétoldalú szerződés olyan rendelkezésének alkalmazása, amely e harmadik ország valamely egyszerű és közvetett földrajzi származási jelzésének olyan oltalmat biztosít az importáló tagállamban, amely független a megtévesztés bármiféle veszélyétől, és amely akadályozhatja a valamely más tagállamban jogszerűen forgalmazott termék behozatalát.

–        Az EK 28. cikkel és az EK 30. cikkel kapcsolatban

 A Bírósághoz benyújtott észrevételek

79      Bevezetésként a Budvar arra hivatkozik, hogy az alapügy csak egy harmadik országból – nevezetesen az Amerikai Egyesült Államokból – érkező közvetlen importot érint Ausztriában, és ezért nem képez akadályt a Közösségen belüli árucsere tekintetében. Ennélfogva nincs kapcsolatban a belső piaccal, és ezért nem tartozik az EK 28. cikk hatálya alá.

80      A Budvar emellett még arra hivatkozik, hogy a Bíróság ítélkezési gyakorlata értelmében az EK 28. cikkel és az EK 30. cikkel nem ellentétes a valamely tagállamok közötti nemzetközi egyezmény földrajzi jelzésekre és eredetmegjelölésekre vonatkozó szabályainak alkalmazása, amennyiben az oltalom alatt álló megjelölések nem váltak szokásossá a származási államban az egyezmény hatálybalépésének időpontjában vagy azt követően.

81      A Budvar szerint ezen ítélkezési gyakorlatot annál is inkább alkalmazni kell az olyan esetekre, mint az alapeljárásbeli, amely egy tagállam és egy harmadik ország között létrejött, oltalmat biztosító egyezménnyel kapcsolatos, mivel – különösen a kétoldalú egyezmény 6. cikke alapján, amely azt kifejezetten kimondja – vitathatatlan, hogy a Bud megnevezés sohasem volt szokásos megjelölés, és nem is vált azzá.

82      Az Ammersin arra hivatkozik, hogy a Bíróság ítélkezési gyakorlata nem azt jelenti, hogy egy olyan megjelölés feltétlen oltalma, mint a „Bud”, indokolt lenne az EK 30. cikkre való tekintettel. Ugyanis csak azon egyszerű földrajzi származási jelzések – vagyis alapvetően helységnevek – tekintetében indokolt, amelyek nagy hírnévnek örvendenek, és az általuk jelölt helyen letelepedett előállítók számára alapvető eszközét képezik a vásárlói kör kialakításának. Márpedig a Bud megnevezés nem helységnév, és nem rendelkezik hírnévvel a fogyasztók körében.

83      Az Ammersin ezenfelül azt állítja, hogy a „Bud” megnevezés oltalma nem indokolható az EK 28. cikkre való tekintettel sem, vagyis a nyomós közérdek, különösen a fogyasztók védelmének vagy a kereskedelmi ügyletek tisztaságának indokával. Ugyanis e célok eléréséhez elegendő lenne a megtévesztés veszélyével szembeni védelem. E körülményekre való tekintettel a feltétlen oltalom nyilvánvalóan aránytalan.

84      Az osztrák kormány arra hivatkozik, hogy a Bíróság állandó ítélkezési gyakorlata szerint az EK 28. cikk nem képezi akadályát a behozatal és a kivitel olyan korlátozásainak, amelyeket az EK 30. cikk szerinti ipari vagy kereskedelmi tulajdon védelme indokol, amennyiben e korlátozásokat olyan jogok védelme indokolja, amelyek e tulajdon különös tárgyát képezik.

85      Ezen indokolás lefedné az egyszerű földrajzi származási jelzéseket, és a közvetett földrajzi származási jelzéseket is.

86      Az említett kormány arra hivatkozik, hogy a kétoldalú egyezmény oltalma alatt álló megnevezések – mégha nem is képeznek a 2081/92 rendelet hatálya alá tartozó oltalomképes földrajzi jelzéseket és eredetmegjelöléseket – olyan különleges hírnévvel rendelkeznek, amely indokolhatja az áruk szabad mozgásának korlátozását.

87      Az említett megjelölések az érdekelt nemzeti körök javaslatára, a fogyasztói elvárások alapján, valamint az illetékes érdekcsoportokkal és közigazgatási szervekkel való szoros együttműködés alapján kerültek bejegyzésre a kétoldalú megállapodás mellékletébe.

88      A kétoldalú egyezmény célja az volt, hogy megakadályozza, hogy az oltalmazott megjelölések visszaélésszerű használat tárgyát képezzék, és szokásos megjelölésekké váljanak.

89      A német kormány arra hivatkozik, hogy a kétoldalú egyezmény által az egyszerű földrajzi származási jelzések részére biztosított oltalom az EK 28. cikk értelmében vett mennyiségi korlátozással azonos hatású intézkedést képez, ugyanakkor az EK 30. cikk alapján az ipari és kereskedelmi tulajdon védelmeként, vagy másodlagosan az EK 28. cikk alapján a kereskedelmi ügyletek tisztaságához és a fogyasztók védelméhez fűződő nyomós közérdekként indokolható.

90      Az EK 30. cikket illetően a német kormány fenntartja, hogy a Bíróság ítélkezési gyakorlatából az következik, hogy a „Bud” megnevezés használatának tilalma, amely a kétoldalú egyezményből következik, védi az e cikk értelmében vett származási jelzésekkel kapcsolatos kereskedelmi tulajdont, és ennélfogva indokolhatja az EK 28. cikk által tiltott akadályozást.

91      Ha megállapításra kerül, hogy az alapeljárás tárgyát képező megjelölés egyszerű származási jelzés, akkor abból az következik, hogy e megjelölés oltalom alatt áll a hírnevével való visszaélés veszélyével szemben. Máskülönben nem lenne jelentősége annak, hogy e megjelölés ténylegesen hírnévvel rendelkezik, vagy hogy valamely erre nem jogosult személy – termékeinek forgalmazásánál – ténylegesen kihasználja a származási jelzés hírnevét.

92      A német kormány másodlagosan arra hivatkozik, hogy a nyomós közérdek indokai, különösen a kereskedelmi ügyletek tisztasága és a fogyasztók védelme, felhatalmazza a tagállamokat arra, hogy a megtévesztő megjelölések használata terén nemzeti rendelkezéseket fogadjanak el, akkor is, ha a fogyasztók megtévesztésére ténylegesen nem kerül sor. Ezt egyébként több irányelv is megerősíti.

93      A Bizottság arra hivatkozik, hogy a sör „American Bud” megjelöléssel történő ausztriai forgalmazására vonatkozó tilalom, amely a kétoldalú egyezményből következik, az EK 28. cikk értelmében vett olyan mennyiségi korlátozással azonos hatású intézkedést képez, amely indokolható, hiszen az ipari és kereskedelmi tulajdon EK 30. cikk szerinti oltalmával kapcsolatos.

94      E tekintetben a Bizottság arra hivatkozik, hogy a Bíróság ítélkezési gyakorlatából következően az olyan földrajzi megnevezések, mint a „Bud”, amelyek valamely nemzetközi egyezmény értelmében feltétlen oltalmat élveznek még akkor is, ha nincs kapcsolat az érintett termék jellemzői és azok földrajzi származása között, az EK 30. cikkben szereplő ipari és kereskedelmi tulajdon védelme miatti indokolhatóság körébe tartoznak.

 A Bíróság válasza

95      Emlékeztetni kell rá, hogy az EK 28. cikk és az EK 30. cikk megkülönböztetés nélkül alkalmazandó a Közösségből származó és a származási helyüktől függetlenül a tagállamok bármelyikében szabad forgalomba bocsátott árukra. Így az alapeljárásbeli American Bud védjeggyel ellátott sört illetően az említett cikkeket e megkötésekkel kell alkalmazni (lásd ebben az értelemben a 125/88. sz. Nijman‑ügyben 1989. november 7‑én hozott ítélet [EBHT 1989., 3533. o.] 11. pontját).

96      Az alapügybeli esetben a Cseh Köztársaságon kívüli országokból származó sörök „Bud” megjelöléssel történő ausztriai forgalmazására vonatkozó tilalom, amely a kétoldalú egyezményből következik, alkalmas az érintett termék e megnevezéssel történő más tagállamokból származó behozatalának befolyásolására, és így a közösségen belüli kereskedelem akadályát képezheti. Az ilyen szabályozás emiatt az EK 28. cikk szerinti mennyiségi korlátozással azonos hatású intézkedést képez (lásd ebben az értelemben a fent hivatkozott Nijman‑ügyben hozott ítélet 12. pontját, és az Exportur‑ügyben hozott ítélet 19. és 20. pontját).

97      Az a nemzeti szabályozás, amely megtiltja az olyan más tagállamokban szabad forgalomba bocsátott, harmadik országokból származó áruk tekintetében valamely földrajzi megnevezés használatát, ahol azok jogszerűen forgalmazhatók, természetesen nem zárja ki feltétlenül e termékeknek az érintett tagállamba történő behozatalát. Ugyanakkor megnehezítheti azok forgalmazását, és következésképpen akadályozhatja a tagállamok közötti kereskedelmet (lásd ebben az értelemben a C‑448/98. sz. Guimont‑ügyben 2000. december 5‑én hozott ítélet [EBHT 2000., I‑10663. o.] 26. pontját).

98      Tehát azt kell megvizsgálni, hogy az áruk szabad mozgásának e korlátozása a közösségi jogra figyelemmel indokolható‑e.

99      Valamely származási jelzésnek az alapeljárásban szereplővel lényegében azonos jellegű kétoldalú egyezmény által biztosított feltétlen oltalmával kapcsolatban a Bíróság korábban már kimondta, hogy az ilyen egyezmény célja – vagyis annak megakadályozása, hogy valamely szerződő állam gyártói egy másik állam földrajzi elnevezéseit használják, kihasználva az ezekkel az elnevezésekkel jelölt régiókban vagy helységekben található vállalkozások termékeihez fűződő hírnevet – a tisztességes verseny biztosítására irányul. E cél az EK 30. cikk értelmében az ipari és kereskedelmi tulajdon védelme körébe tartozónak minősíthető, amennyiben a kérdéses elnevezések az egyezmény hatálybalépésekor vagy azt követően nem váltak a származási országban szokásos elnevezésekké (lásd a fent hivatkozott Exportur‑ügyben hozott ítélet 37. pontját és a C‑87/97. sz. Consorzio per la tutela del formaggio Gorgonzola ügyben 1999. március 4‑én hozott ítélet [EBHT 1999., I‑1301. o.] 20. pontját).

100    Márpedig – ahogyan ez különösen a kétoldalú egyezmény 1., 2. és 6. cikkéből is kitűnik – ez a célkitűzés a szóban forgó kétoldalú szerződések által biztosított oltalmi szabályozás alapjának minősül.

101    Ennélfogva, ha az előterjesztő bíróság megállapításaiból az következik, hogy a »Bud« elnevezés a Cseh Köztársaságban fennálló tényleges körülmények és a fogyasztók észlelése szerint ebben az államban található helységet vagy régiót jelöl, és oltalomban részesítése az EK 30. cikkben foglalt feltételek alapján indokolt, az nem akadályozza, hogy ezen oltalom kiterjesztésre kerüljön egy tagállam területére, például a jelen ügyben az Osztrák Köztársaság területére (lásd ebben az értelemben a fent hivatkozott Exportur‑ügyben hozott ítélet 38. pontját).

102    Az előzőekben kifejtettekre való tekintettel, az első kérdésnek az EK 28. cikket és EK 30. cikket érintő részére azt a választ kell adni, hogy azokkal nem ellentétes a valamely tagállam és egy harmadik ország között létrejött kétoldalú szerződés azon rendelkezésének alkalmazása, amely az ezen harmadik ország egyszerű és közvetett földrajzi származási jelzésének – a megtévesztés veszélyétől függetlenül – olyan oltalmat biztosít az érintett tagállamban, amely akadályozhatja a más tagállamban jogszerűen forgalmazott áru behozatalát, amennyiben az oltalmazott elnevezés e szerződés hatálybalépésekor vagy azt követően nem vált a származási országban szokásos elnevezéssé (lásd a fent hivatkozott Exportur‑ügyben hozott ítélet 39. pontját).

103    Következésképpen az első kérdésre azt a választ kell adni, hogy az EK 28. cikkel és a 2081/92 rendelettel nem ellentétes a valamely tagállam és egy harmadik ország között létrejött kétoldalú szerződés azon rendelkezésének alkalmazása, amely az ezen harmadik ország egyszerű és közvetett földrajzi származási jelzésének olyan oltalmat biztosít az importáló tagállamban, amely független a megtévesztés veszélyétől, és amely akadályozhatja a valamely más tagállamban jogszerűen forgalmazott áru behozatalát.

 A második kérdésről

104    Második kérdésével az előterjesztő bíróság lényegében arra szeretne választ kapni, hogy a 2081/92 rendelettel, illetve az EK 28. cikkel ellentétes‑e a valamely tagállam és egy harmadik állam között létrejött kétoldalú szerződés azon rendelkezésének alkalmazása, amely az érintett tagállamban a termék földrajzi származására sem közvetlenül, sem közvetve nem utaló elnevezésnek a megtévesztés veszélyétől független olyan oltalmat biztosít, amely akadályozhatja a más tagállamban jogszerűen forgalmazott áru behozatalát.

 A Bírósághoz benyújtott észrevételek

105    A Budvar arra hivatkozik, hogy a kétoldalú egyezmény által a „Bud” megnevezésnek biztosított oltalom csak akkor egyeztethető össze az EK 28. cikkel, ha az oltalmazott termék előállítási helyének nevét teljesen megváltoztató oltalmazott megjelölés és az e megjelöléssel a konkrét megnevezését és előállítási helyét illetően védett termék közötti gondolati képzettársítás mind az érintett tagállamban, mind a harmadik országban teljes mértékben kizárható lenne. Az ilyen oltalom alkalmazása a 2081/92 rendelettel akkor is összeegyeztethető, ha az ilyen képzettársítás teljes mértékben kizárható lenne.

106    Az Ammersin és a német kormány arra hivatkozik, hogy ha a „Bud” megnevezés a származási országban nem minősül egy adott termék vonatkozásában még egyszerű vagy közvetett földrajzi jelzésnek sem, akkor az ilyen megnevezés oltalmát nem lehet az EK 30. cikk értelmében az ipari és kereskedelmi tulajdon védelmével indokolni.

 A Bíróság válasza

107    Ha a kérdést előterjesztő bíróság megállapításaiból az következik, hogy a „Bud” elnevezés a Cseh Köztársaságban fennálló tényleges körülmények és a fogyasztók észlelése szerint nem jelöl közvetlenül vagy közvetve sem ebben az államban található helységet vagy régiót, akkor felmerül a kérdés, hogy e megnevezésnek a kétoldalú egyezmény által biztosított feltétlen oltalma, amely az áruk szabad mozgásának akadályozását képezi (lásd a jelen ítélet 96. és 97. pontját), indokolható‑e a közösségi jogban az EK 30. cikkre való tekintettel vagy bármely más jogcímen.

108    Ilyen esetben, és a különleges jogok, mint például a védjegyjog szerinti esetleges védelem sérelme nélkül, az említett megnevezés oltalma nem lenne indokolható az EK 30. cikk értelmében vett ipari és kereskedelmi tulajdon védelme alapján (lásd ebben az értelemben a fent hivatkozott Exportur‑ügyben hozott ítélet 37. pontjtát, és C‑321–C‑324/94. sz., Pistre és társai egyesített ügyben 1997. május 7‑én hozott ítélet [EBHT 1997., I‑2343. o.] 53. pontját).

109    E körülményekre való tekintettel meg kell vizsgálni, hogy ezen akadályozás indokolható‑e valamely olyan nyomós közérdekre való tekintettel, mint a kereskedelmi ügyletek tisztességességéhez és a fogyasztóvédelemhez fűződő érdek.

110    Márpedig, jóllehet megállapításra került, hogy a „Bud” megnevezés nem tartalmaz semmiféle utalást az általa jelölt termék földrajzi származására, meg kell jegyezni, hogy a kérdést előterjesztő bíróság által a Bíróság elé terjesztett adatok egyikéből sem derült ki, hogy e megnevezés oltalma alkalmas lenne annak megelőzésére, hogy a gazdasági szereplők tisztességtelen hasznot húzzanak belőle, vagy hogy a fogyasztókat megtévesszék az említett termékek bármely jellemzőjét illetően.

111    Következésképpen a második kérdésre azt a választ kell adni, hogy az EK 28. cikkel ellentétes a valamely tagállam és egy harmadik állam között létrejött kétoldalú szerződés azon rendelkezésének alkalmazása, amely az érintett tagállamban a termék földrajzi származására sem közvetlenül, sem közvetve nem utaló elnevezésnek a megtévesztés veszélyétől független olyan oltalmat biztosít, amely akadályozhatja a más tagállamban jogszerűen forgalmazott áru behozatalát.

 A harmadik és a negyedik kérdésről

112    Harmadik és negyedik kérdésével, amelyeket célszerű együttesen vizsgálni, a kérdést előterjesztő bíróság lényegében arra szeretne választ kapni, hogy az EK 307. cikk első bekezdését úgy kell‑e értelmezni, hogy az akkor is lehetővé teszi a tagállami bíróság számára az alapeljárásbelihez hasonló, ezen állam és valamely harmadik ország között megkötött olyan kétoldalú szerződések rendelkezéseinek alkalmazását, amelyek e harmadik ország valamely megnevezésének oltalmára vonatkoznak, ha e rendelkezések ellentétesnek bizonyulnak a Szerződés szabályaival – lévén hogy olyan kötelezettségről van szó, amely az érintett tagállam Európai Unióhoz való csatlakozását megelőzően kötött egyezményből ered –, és ha az említett cikk második albekezdése azt a kötelezettséget rója e tagállami bíróságra, hogy e rendelkezéseket a közösségi joggal összhangban kell értelmeznie.

 A Bírósághoz benyújtott észrevételek

113    A Budvar hangsúlyozza, hogy a kétoldalú egyezményt az Osztrák Köztársaság 1995. január 1‑jén történt Európai Unióhoz való csatlakozását megelőzően kötötték, és a szövetségi kancellár 1997‑es, vagyis ezen csatlakozást követő közleménye, annak szövege szerint, pusztán deklaratív jellegű. A Budvar szerint a kétoldalú egyezményt nem az említett nyilatkozat tartotta fent hatályában, hanem az a tagállamok jogutódlására vonatkozó nemzetközi közjogi szabályok értelmében maradt hatályban a Csehszlovák Szövetségi Köztársaság 1993. január 1‑jén történt kettéválását követően.

114    E körülményekre való tekintettel a Budvar arra hivatkozik, hogy a Bíróság által értelmezett EK 307. cikk első bekezdése értelmében az Osztrák Köztársaság megtehetett volna, illetve a nemzetközi közjog alapján meg is kellett tennie minden olyan intézkedést, amely – a közösségi jog rendelkezéseinek sérelme nélkül – a „Bud” megnevezés kétoldalú egyezmény által előírt oltalmának biztosításához szükséges.

115    A Budvar azt állítja, hogy még ha feltételezzük is, hogy a kétoldalú egyezmény által biztosított oltalom és a közösségi jog ütközik egymással, a közösségi intézmények az EK 307. cikk első bekezdése értelmében addig nem tudják alkalmazni a közösségi elsődleges és másoldlagos jog egészét, ameddig ezen ütközést nem oldják fel, adott esetben a kétoldalú szerződés esetleges felmondásával.

116    A valamely tagállam Európai Unióhoz való csatlakozása előtti egyezmény és a Szerződés közötti esetleges összeegyeztethetetlenség megszüntetésének megfelelő eszköze a Budvar szerint csak a nemzetközi jog által megengedett eszköz lehet, mint például ezen egyezmény újratárgyalása vagy a közösségi joggal összhangban lévő értelmezése.

117    Márpedig, a kétoldalú egyezmény újratárgyalását nem tervezték. Egyébként ezen egyezmény félreérthetetlenséget nélkülöző 7. cikkének (1) bekezdéséből az következik, hogy az általa az érintett megnevezésnek biztosított oltalom független az összetévesztés vagy a megtévesztés veszélyétől.

118    Az Ammersin arra hivatkozik, hogy az alapügyben az EK 307. cikk első bekezdése nem alkalmazható, mivel az Osztrák Köztársaságnak az Európai Unióhoz való csatlakozásának időpontjában nem volt a kétoldalú egyezményből eredően semmiféle kötelezettsége.

119    Szerinte az Osztrák Köztársaságnak a szövetségi kancellár közleményét megelőzően nem volt nemzetközi jogi kötelezettsége, egészen az Európai Unióhoz való csatlakozásának időpontjáig. Semmiféle olyan nemzetközi szokásjog nem létezett az államok jogutódlása terén, amelynek alapján a szóban forgó kétoldalú szerződéseknek hatályban kellett volna maradniuk a Csehszlovák Szövetségi Köztársaság kettéválását követően.

120    Ennélfogva csak a szövetségi kancellár közleménye által éledtek fel az Osztrák Köztársaság Cseh Köztársasággal szembeni, kétoldalú egyezményből eredő kötelezettségei. Annak szövegével ellentétben tehát e közlemény konstitutív jellegű.

121    A kétoldalú egyezményt lehet a közösségi joggal összhangban is értelmezni úgy, hogy a Bud megnevezés az egyezmény alapján hatékony módon védett legyen a megtévesztésekkel szemben. Az egyezmény 7. cikkének (1) bekezdése ugyanis nem ír elő feltétlen oltalmat, csupán a „tisztességtelen verseny elleni küzdelemhez és az egyébként jogellenes megjelölések felszámolásához szükséges bírósági és közigazgatási intézkedéseket”.

122    Márpedig az osztrák jog, és különösen annak a tisztességtelen versenyre vonatkozó rendelkezései a megnevezések használatától való eltiltás iránti kérelmeket mindig ahhoz a feltételhez kötik, hogy azokat megtévesztő módon használják.

123    Egyébként az Ammersin szerint az alapügyben a kétoldalú egyezmény 7. cikkének (2) bekezdését kell alkalmazni, hiszen az „American Bud” megnevezés, amelyet mint lajstromozott védjegyet használnak, e rendelkezés értelmében az oltalom alatt álló megjelölés egy módosult formája. Az említett védjegy ugyanis jelentős eltéréseket mutat az oltalom alatt álló Bud megnevezéshez képest – különösen annak az üvege címkéjén alkalmazott formáját tekintve –, és a fogyasztók azt önálló védjegynek tekintik.

124    E tekintetben az Ammersin azt állítja, hogy az EK 307. cikk második bekezdése az EK 10. cikkben szereplő azon rendelkezést pontosítja, amely általános kötelezettséggé teszi a tagállamok számára azt, hogy a Közösség érdekeinek megfelelő magatartást tanúsítsanak. Különösen az ezen utóbbi cikkel kapcsolatos ítélkezési gyakorlat szerint a nemzeti jog alkalmazása során az ennek értelmezésére felkért nemzeti bíróság köteles ezt a lehető legteljesebb mértékben a közösségi jog magasabb szintű rendelkezéseinek szövegére és céljára való tekintettel elvégezni, annak érdekében, hogy megvalósítsa a Szerződés által kitűzött célokat, és megfeleljen a 2081/92 rendeletnek, valamint az EK 28. cikknek.

125    Az osztrák kormány hangsúlyozza, hogy az Osztrák Köztársaság és a Cseh Köztársaság csatlakozott azon többségi állásponthoz, miszerint az államokat azok a szerződések is kötik, amelyeket elődállamaik kötöttek. A jogfolytonosság elve az alapügyhöz hasonló esetekben kifejeződik a szerződések terén az államok jogutódlásáról szól bécsi egyezmény 34. cikkének (1) bekezdésében is. Ezen elv egyébként megfelel a nemzetközi szokásjognak is. Azon állam felbomlását követően, amelynek helyébe a Cseh Köztársaság lépett jogutódként, a szóban forgó kétoldalú szerződések érvényességét nem érinti azoknak az Osztrák Köztársaság és a Cseh Köztársaság közötti kétoldalú kapcsolatokra való alkalmazása.

126    Az említett kormány szerint a szövetségi kancellár közleménye tehát pusztán deklaratív jellegű.

127    Az osztrák kormány emellett emlékeztet arra, hogy a szerződések jogáról szóló, 1969. május 23‑i bécsi egyezmény 31. cikkének (1) bekezdése szerint „a szerződéseket jóhiszeműen, kifejezéseik szövegösszefüggéseinek szokásos értelme szerint, valamint tárgyuk és céljuk figyelembevételével kell értelmezni”.

128    Márpedig e kormány szerint, tekintettel a kétoldalú egyezmény releváns szövegrészeinek a szövegösszefüggés alapján, illetve az egyezmény tárgyára és céljára figyelemmel tulajdonítható értelemre, e szövegrészek nem értelmezhetők úgy, hogy a Bud mint egyszerű vagy közvetett földrajzi származási jelzés kizárólag a megtévesztéssel szemben részesül oltalomban, és nem illeti meg feltétlen oltalom. Ezen értelmezés tehát eleve kizárt.

129    A német kormány szerint a kétoldalú egyezmény az Osztrák Köztársaság számára az Európai Unióhoz való csatlakozását megelőzően keletkeztetett jogokat és kötelezettségeket. Az EK 307. cikk első bekezdésének megfelelően az ilyen egyezményeket a közösségi jog nem érinti, következésképpen az alkalmazása elsőbbséget élvez ez utóbbival szemben.

130    Az a körülmény, hogy a kétoldalú egyezményt megkötő harmadik ország, nevezetesen a Csehszlovák Szocialista Köztársaság már nem létezik, nem alkalmas ezen értelmezés kétségbe vonására. Az Osztrák Köztársaság – a Németországi Szövetségi Köztársaság mintájára, a német kormány és a többi tagállam tudomásával – elismerte a nemzetközi szerződések lényegi részeinek jogfolytonosságát, és így az államok között szokásos gyakorlatnak megfelelően járt el.

131    A közösségi jog irányába hajló értelmezésnek az említett kormány szerint a kétoldalú egyezmény módosításának formáját kellene öltenie, e tekintetben folytatott kétoldalú szintű újratárgyalást követően, illetve ennek sikertelensége esetén az egyezmény felmondását vagy hatályának felfüggesztését kellene eredményeznie. Mindenesetre ebben az intervallumban a nemzeti bíróságoknak joga van az érintett jogokat védeni, még akkor is, ha azok ellentétesek a közösségi joggal. E kormány arra hivatkozik, hogy a kérdést előterjesztő bíróság végül is nem fejtette ki, hogy az említett egyezmény felmondható‑e.

132    A francia kormány azt állítja, hogy a szövetségi kancellár közleményéből az derül ki, hogy a szóban forgó kétoldalú szerződések megszakítás nélkül hatályban maradtak az Osztrák Köztársaság és a Csah Köztársaság között 1993 január 1‑jét követően, amely időpont megelőzi Ausztria Európai Unióhoz való csatlakozását. E közlemény nem döntötte el a kétoldalú egyezmény 1997‑et követő hatályban tartását, mindössze tudomásul vette azt, és erről tájékoztatta az érintetteket. Ennélfogva e szerződések tehát valójában olyan nemzetközi szerződések, amelyeket az Osztrák Köztársaság csatlakozását megelőzően kötöttek, és amelyekre az EK 307. cikk alkalmazandó.

133    Egyébiránt a Bíróság ítélkezési gyakorlatából szerinte az következik, hoyg a nemzetközi jog elveinek megfelelően a közösségi normák – jelen esetben az EK 28. cikk, és a 2081/92 rendelet idevágó rendelkezései – alulmaradhatnak valamely korábbi nemzetközi egyezménnyel – jelen esetben a kétoldalú egyezménnyel – szemben, ha az olyan kötelezettségeket ró az érintett tagállamra, amelyek végrehajtása továbbra is elvárható azon harmadik ország részéről, amely az egyezmény részese volt.

134    Márpedig az említett kormány szerint ezen ítélkezési gyakorlatból az következik, hogy az ilyen egyezmény alkalmazhatóságát a nemzeti bíróságnak kell megítélnie, amelynek a szóban forgó kötelezettségeket is azonosítania kell annak érdekében, hogy dönteni lehessen arról, hogy azok milyen mértékben akadályozzák az EK 28. cikk vagy a 2081/92 rendelet érvényesülését.

135    A francia kormány úgy érvel, hogy a kérdést előterjesztő bíróság által javasolt értelmezés a kétoldalú egyezmény megsértését eredményezné az alapügyben, és így a nemzetközi jog szerint nem minősül elfogadható eszköznek az említett egyezmény és a közösségi jog közötti esetleges összeférhetetlenség feloldásához a Bíróság által értelmezett EK 307. cikk második bekezdése értelmében.

136    Az említett kormány szerint a kétoldalú egyezmény 7. cikkének (1) bekezdéséből minden félreérthetőséget kizáróan az következik, hogy eleve kizárható, hogy e rendelkezést úgy kellene értelmezni, hogy a „Bud” megnevezés mint egyszerű vagy közvetett földrajzi származási jelzés csak a megtévesztéssel szemben élvez oltalmat, és nem részesül feltétlen oltalomban. Ennélfogva ezen értelmezés nem vehető figyelembe a közösségi joggal összhangban lévő értelmezés követelménye alapján.

137    A Bizottság úgy érvel, hogy az EK 307. cikk alkalmazandó a kétoldalú egyezményre, hiszen annak hatása van a Szerződés alkalmazására, és emellett azt az Osztrák Köztársaság még az Európai Unióhoz való csatlakozását megelőzően kötötte egy harmadik országgal.

138    Mindenesetre felmerül az a kérdés, hogy az EK 307. cikk első bekezdését szintén alkalmazni kell‑e az egyezményre olyan esetben, mint az alapügy, amikor ezen egyezményt annak az államnak a javára, amely jogutódként az eredeti harmadik ország helyébe lépett, egy olyan nyilatkozat értelmében hagyták hatályban, amelyet valamely tagállam hatóságai ez utóbbi csatlakozását követően tettek.

139    E kérdés alapján az is felmerül, hogy az érintett nyilatkozat konstitutív jellegű‑e.

140    A Bizottság azzal érvel, hogy a szövetségi kancellár közleménye a nemzetközi jog értelmében csupán deklaratív jellegű, mivel valamely szerződés hatályban marad, ha a felek magatartása arra enged következtetni, hogy egyetértenek a szerződés fenntartásával.

141    Itt egy olyan ténykérdésről van szó, amelynek eldöntése a kérdést előterjesztő bíróság feladatkörébe tartozik. A Bizottság szerint az ügyiratok közül semmi sem utal arra, hogy a felek ne akarták volna fenntartani a szóban forgó kétoldalú szerződéseket.

142    A Bizottság ebből arra következtet, hogy az alapügyben az EK 307. cikk első bekezdése alkalmazandó, és ennek következtében a Szerződés nem érinti a kétoldalú egyezményből eredő jogokat és kötelezettségeket.

 A Bíróság válasza

143    E kérdésre azt a választ kell adni, hogy miként az a második kérdésre adott válaszból következik, abban az esetben, ha a Bud megnevezés nem minősül közvetlenül vagy közvetve az általa jelölt termékek földrajzi származására utaló jelzésnek, akkor az EK 28. cikkel ellentétes a szóban forgó kétoldalú szerződések által az említett megnevezésnek biztosított oltalom.

144    Az EK 307. cikk első bekezdéséből az következik, hogy a valamely tagállam és egy harmadik állam között a tagállam csatlakozását megelőzően kötött megállapodásokból eredő jogokat és kötelezettségeket a Szerződés rendelkezései nem érintik.

145    Ennek a rendelkezésnek az a célja, hogy a nemzetközi jog elveivel összhangban egyértelművé tegye, hogy az EK‑Szerződés alkalmazása nem érinti az érintett tagállam arra vonatkozó kötelezettségvállalását, hogy tiszteletben tartsa a harmadik országoknak a korábban létrejött megállapodásaiból eredő jogait, és betartsa az azokból következő kötelezettségeit (lásd többek között a C‑84/98. sz., Bizottság kontra Portugália ügyben 2000. július 4‑én hozott ítélet [EBHT 2000., I‑5215. o.] 53. pontját).

146    Ennélfogva annak meghatározásához, hogy egy közösségi norma alkalmazását lehetetlenné teszi‑e valamely korábbi nemzetközi egyezmény, meg kell vizsgálni, hogy ez az egyezmény olyan kötelezettségeket ró‑e az érintett tagállamra, amelyek végrehajtása az egyezményben részes tagországok által továbbra is elvárható (lásd ebben az értelemben az Elsőfokú Bíróság T‑364/95. és T‑365/95. sz. T. Port egyesített ügyekben 1998. március 10‑én hozott ítéletének [EBHT 1998., I‑1023. o.] 60. pontját).

147    Jelen esetben bizonyos, hogy a Bud megnevezés oltalmát a szóban forgó kétoldalú szerződések írják elő, amelyeket a Csehszlovák Szocialista Köztársaság és az Osztrák Köztársaság jóval ez utóbbi Európai Unióhoz való csatlakozását megelőzően kötött.

148    Úgy tűnik, hogy a két szóban forgó kétoldalú szerződésből, különösen a kétoldalú egyezmény 7. cikkének (1) bekezdéséből, az is következik, hogy azok az Osztrák Köztársaság számára olyan kötelezettségeket tartalmaznak, amelyek végrehajtását a Csehszlovák Szocialista Köztársaság elvárhat.

149    Mindenesetre felmerül az a kérdés, hogy a Cseh Köztársaságot az említett szerződésekből eredően illetik‑e olyan jogok, amelyeknek betartását továbbra is elvárhatja az Osztrák Köztársaságtól.

150    Emlékeztetni kell arra ugyanis, hogy a Csehszlovák Szocialista Köztársaság 1993. január 1‑jei kettéválását követően, ami által az megszűnt, a helyébe jogutódként a vonatkozó területein két új, független állam – nevezetesen a Cseh Köztársaság és a Szlovák Köztársaság – lépett.

151    Ennélfogva azt a kérdést kell feltenni, hogy az államok ilyen jogutódlása esetén a Csehszlovák Szocialista Köztársaság által kötött kétoldalú szerződések hatályosak maradnak‑e a Csehszlovák Szocialista Köztársaság kettéválását követően is, különösen az alapeljárásbelihez hasonló olyan jogokat illetően, amelyek a Cseh Köztársaság javára szolgálnak úgy, hogy ezáltal e jogokat, valamint az Osztrák Köztársaságra háruló kötelezettségeket az említett kettéválást követően is fenntartották, és ennélfogva azok az Osztrák Köztársaság Európai Unióhoz való csatlakozásának időpontjában is hatályban voltak.

152    Nem vitás, hogy az említett kettéválás időpontjában a szerződések folytonosságának elvén alapuló gyakorlat volt a széles körben elfogadott nemzetközi gyakorlat. E gyakorlatból eredően, amennyiben valamely kétoldalú szerződésben részes államok valamelyike nem nyilvánította ki azon szándékát, hogy újratárgyalja vagy felmondja a szerződést, akkor az volt az elfogadott, hogy az a felbomlott állam helyébe lépő jogutód állam tekintetében továbbra is hatályban marad.

153    Úgy tűnik ugyanis, hogy a szerződések folytonosságának ekként értelmezett elve – már ami egy állam teljes felbomlásának különleges esetét illeti, függetlenül a szerződések felmondásának vagy újratárgyalásának lehetőségétől – olyan hivatkozási elvet képez, amely a szóban forgó kettéválás időpontjában széles körben elfogadott volt.

154    Mindenesetre anélkül, hogy a Bíróságnak nyilatkoznia kellene arról a kérdésről, hogy a szerződések folytonosságának ezen elve a Csehszlovák Szövetségi Köztársaság felbomlásakor nemzetközi szokásjogi szabály volt, nem vitatható, hogy ezen elv alkalmazása a szerződések joga terén a nemzetközi gyakorlatban akkortájt teljes mértékben megfelelt a nemzetközi jognak.

155    E körülményekre való tekintettel azt kell megvizsgálni, hogy az Osztrák Köztársaság és a Cseh Köztársaság valóban egyaránt alkalmazni akarta‑e a szerződések folytonosságának ezen elvét a szóban forgó kétoldalú szerződésekre, és hogy vannak‑e arra utaló jelek, amelyekből megállapítható az ezzel kapcsolatos szándékuk, az említett kettéválás és az Osztrák Köztársaság Európai Unióhoz való csatlakozásának időpontja közötti időszak vonatkozásában.

156    Miként az főleg a cseh nemzeti tanács 1992. december 17‑i állásfoglalásából és a 4/1993. sz. alaptörvény (alkotmány) 5. cikkéből következik (lásd a jelen ítélet 25. és 26. pontját), a Cseh Köztársaság kifejezetten elfogadta a szerződések automatikus folytonosságának elvét.

157    Ami az Osztrák Köztársaság álláspontját illeti, úgy tűnik, hogy ezen állam hagyományosan az úgynevezett tabula rasa elvet vallja, amely szerint – a territoriális jellegű szerződéseket vagy az ennek ellenkezőjét előíró megállapodás esetét kivéve – valamely szerződő állam helyébe lépő új állam jogutódlása azzal jár, hogy az előbbi által kötött szerződések automatikusan hatályukat vesztik.

158    Mindenesetre felmerül az a kérdés, hogy az államoknak az elődállam teljes felbomlásából eredő jogutódlása esetén, és főként a szóban forgó kétoldalú szerződéseket illetően, az Osztrák Köztársaság az előző pontban említett elvet akarta‑e alkalmazni.

159    E tekintetben, miként arra a főtanácsnok indítványának 141. és 142. pontjában rámutatott, az osztrák bíróságok ítélkezési gyakorlatából és abból a körülményből, hogy többek között a Cseh Köztársaság tekintetében, az Osztrák Köztársaság a Csehszlovák Szocialista Köztársasággal korábban megkötött egyes szerződéseket – ugyan kizárólag jövőbeni hatállyal – felmondott, úgy tűnik, hogy az említett tagállam gyakorlata, a Csehszlovák Szövetségi Köztársaság felbomlása és az Osztrák Köztársaság Európai Unióhoz való csatlakozása közötti időszakban is arra utaló jeleket mutatott, amelyek alapján megállapítható, hogy eltértek az úgynevezett tabula rasa elv alkalmazásától.

160    A Csehszlovák Szövetségi Köztársaság helyébe lépő államokkal kapcsolatos osztrák gyakorlat ugyanis, úgy tűnik, azon a pragmatikus megközelítésen alapul, miszerint a kétoldalú szerződések továbbra is alkalmazandók, ha azokat a felek valamelyike nem mondja fel. E gyakorlat közel azonos eredményre vezet a szerződések folytonossága elvének alkalmazásáéval.

161    E tekintetben a kérdést előterjesztő bíróság feladata megvizsgálni azt, hogy az Osztrák Köztársaság a Csehszlovák Szövetségi Köztársaság 1993. január 1‑jei felbomlása és a szövetségi kancellár 1997‑es közleménye közötti időszakban bármikor kinyilvánította‑e azt a szándékát, hogy újra akarná tárgyalni vagy fel akarná mondani a szóban forgó kétoldalú szerződéseket.

162    E körülmény, amennyiben bebizonyosodik, különösen fontos, mivel ahogyan az a jelen ítélet 156. pontjában szerepel, a Cseh Köztársaság az elődállamának felbomlásakor egyértelműen kifejezésre juttatta azon álláspontját, miszerint az ezen állammal kötött szerződések továbbra is hatályban maradnak. A Cseh Köztársaság tehát kifejezetten fenntartotta a jogot az Osztrák Köztársasággal szemben azon jogaira való hivatkozásra, amelyek őt a szóban forgó kétoldalú szerződések alapján mint utódállamot illetik.

163    Ezenkívül e körülmény fontosságát erősíti meg az EK 307. cikk első bekezdésének célja is, amely azt akarja biztosítani a tagállamoknak, hogy tiszteletben tarthassák azokat a jogokat, amelyeket harmadik országok valamely, az Európai Unióhoz való csatlakozásukat megelőzően megkötött egyezmény alapján megkövetelhetnek tőlük olyan esetekben, mint az alapeljárásbeli is (lásd a jelen ítélet 145. pontját).

164    A kérdést előterjesztő bíróság feladata az alapügyben megvizsgálni, hogy az Osztrák Köztársaság és a Cseh Köztársaság valóban egyaránt alkalmazni akarta‑e a szerződések folytonosságának ezen elvét a szóban forgó kétoldalú szerződésekre.

165    Ami az Osztrák Köztársaságot illeti, pontosítani kell még, hogy nem zárható ki a priori, hogy az erre irányuló szándéknyilatkozatot, mégha arra csak bizonyos késéssel, vagyis csak 1997‑ben került sor, ne lehetne figyelembe venni e tagállam azon szándékának jogerős megállapításánál, hogy elfogadja a Cseh Köztársaságot mint a szóban forgó kétoldalú szerződésekben részes szerződő felet, és ne lehetne úgy tekinteni, hogy a jelen esetben annak alkalmazása az EK 307. cikk első bekezdésének hatálya alá tartozik.

166    Más lenne a helyzet, ha az Osztrák Köztársaság a szövetségi kancellár közleményét megelőzően bármikor egyértelműen kifejezte volna ezzel ellentétes szándékát.

167    Ha az elvégzett vizsgálat alapján, többek között a jelen ítéletben szereplő elemekre való tekintettel, a kérdést előterjesztő bíróság arra a következtetésre jut, hogy az Osztrák Köztársaság Európai Unióhoz való csatlakozásának időpontjában e tagállamot kötötték a szóban forgó kétoldalú szerződések a Cseh Köztársasággal szemben, akkor ebből az következik, hogy az említett szerződések olyan jogi aktusoknak tekinthetők, amelyeket az EK 307. cikk első bekezdésének értelmében e csatlakozást megelőzően kötöttek.

168    Hozzá kell tenni, hogy e rendelkezés második bekezdése arra kötelezi a tagállamokat, hogy tegyenek meg minden megfelelő lépést a csatlakozásukat megelőzően kötött megállapodások és a Szerződés közötti összeegyeztethetetlenségek kiküszöbölésére.

169    Ebből következően a kérdést előterjesztő bíróságnak kell megvizsgálnia azt, hogy kiküszöbölhető‑e a Szerződés és a kétoldalú egyezmény közötti esetleges összeegyeztethetetlenség úgy, hogy ez utóbbi – amennyire csak lehetséges és a nemzetközi jog tiszteletben tartásával – a közösségi joggal összhangban lévő értelmezést kap.

170     Ha a valamely tagállam Európai Unióhoz való csatlakozását megelőzően kötött egyezményt a gyakorlatban nem lehetséges a közösségi joggal összhangban értelmezni, akkor ezen állam az EK 307. cikk alapján megteheti a szükséges intézkedéseket, mivel mindenképpen köteles megszüntetni a korábbi egyezmény és a Szerződés közötti összeegyeztethetetlenségeket. Ha e tagállam olyan nehézségekkel találja szemben magát, amelyek az egyezmény módosítását lehetetlenné teszik, akkor nem zárható ki az sem, hogy fel kell mondania ezen egyezményt (lásd a fent hivatkozott Bizottság kontra Portugália ügyben hozott ítélet 58. pontját).

171    E tekintetben hangsúlyozni kell, hogy a kétoldalú egyezmény 16. cikkének (3) bekezdése úgy rendelkezik, hogy a két szerződő fél az egyezményt legalább egyéves felmondási idővel, írásban, diplomáciai úton mondhatja fel.

172    Márpedig, amíg az EK 307. cikk második bekezdésében említett megfelelő lépésekkel ki nem küszöbölik a csatlakozás előtt kötött valamely egyezmény és a Szerződés között fennálló összeegyeztethetetlenséget, az EK 307. cikk első bekezdése felhatalmazza ezt a tagállamot arra, hogy továbbra is alkalmazza az ilyen egyezményt, amennyiben az olyan kötelezettségeket ír elő, amelyek a nemzetközi jog alapján továbbra is terhelik őt.

173    Az előbbiekben kifejtettekre való tekintettel a harmadik és a negyedik kérdésre azt a választ kell adni, hogy az EK 307. cikk első bekezdését úgy kell értelmezni, mint amely lehetővé teszi a tagállamok bíróságai számára, hogy – a különösen a jelen ítéletben megállapított szempontokra tekintettel általuk elvégzendő vizsgálattól függően – az e tagállamok valamely harmadik állammal megkötött, az alapügyben szereplőhöz hasonló kétoldalú szerződéseiben található, és e harmadik ország egyik elnevezésének oltalmat biztosító rendelkezéseit akkor is alkalmazzák, ha azok ellentétesnek bizonyulnak a Szerződés szabályaival, mivel olyan kötelezettségről van szó, amely az érintett tagállamnak az Európai Unióhoz történő csatlakozását megelőzően kötött egyezményekből ered. Amíg az EK 307. cikk második bekezdésében említett megfelelő lépésekkel ki nem küszöbölik a csatlakozás előtt kötött valamely egyezmény és az említett Szerződés között fennálló összeegyeztethetetlenséget, az EK 307. cikk első bekezdése felhatalmazza ezt a tagállamot arra, hogy továbbra is alkalmazza az ilyen egyezményt, amennyiben az olyan kötelezettségeket ír elő, amelyek a nemzetközi jog alapján továbbra is terhelik őt.

 A költségekről

174    A Bírósághoz észrevételt előterjesztő osztrák, német és francia kormány, valamint Bizottság részéről felmerült költségek nem téríthetők meg. Mivel ez az eljárás az alapeljárásban részt vevő felek számára a kérdést előterjesztő bíróság előtt folyamatban lévő eljárás egy szakaszát képezi, ez a bíróság dönt a költségekről.

A fenti indokok alapján

A BÍRÓSÁG

a Handelsgericht Wien 2001. február 26‑i végzésével eléje terjesztett kérdésekkel kapcsolatban a következőképpen határozott:

1)      Az EK 28. cikkel és az 1997. március 17‑i 535/97/EK tanácsi rendelettel módosított, a mezőgazdasági termékek és élelmiszerek földrajzi jelzéseinek és eredetmegjelöléseinek oltalmáról szóló, 1992. július 14‑i 2081/92/EGK tanácsi rendelettel nem ellentétes a valamely tagállam és egy harmadik ország által kötött kétoldalú szerződés olyan rendelkezésének alkalmazása, amely e harmadik ország valamely egyszerű és közvetett földrajzi származási jelzésének olyan oltalmat biztosít az importáló tagállamban, amely független a megtévesztés bármiféle veszélyétől, és amely akadályozhatja a valamely más tagállamban jogszerűen forgalmazott áru behozatalát.

2)      Az EK 28. cikkel ellentétes a valamely tagállam és egy harmadik állam között létrejött kétoldalú szerződés azon rendelkezésének alkalmazása, amely az érintett tagállamban a termék földrajzi származására sem közvetlenül, sem közvetve nem utaló elnevezésnek a megtévesztés veszélyétől független olyan oltalmat biztosít, amely akadályozhatja a más tagállamban jogszerűen forgalmazott áru behozatalát.

3)      Az EK 307. cikk első bekezdését úgy kell értelmezni, mint amely lehetővé teszi a tagállamok bíróságai számára, hogy – a különösen a jelen ítéletben megállapított szempontokra tekintettel általuk elvégzendő vizsgálattól függően – az e tagállamok valamely harmadik állammal megkötött, az alapügyben szereplőhöz hasonló kétoldalú szerződéseiben található, és e harmadik ország egyik elnevezésének oltalmat biztosító rendelkezéseit akkor is alkalmazzák, ha azok ellentétesnek bizonyulnak a Szerződés szabályaival, mivel olyan kötelezettségről van szó, amely az érintett tagállamnak az Európai Unióhoz történő csatlakozását megelőzően kötött egyezményekből ered. Amíg az EK 307. cikk második bekezdésében említett megfelelő lépésekkel ki nem küszöbölik a csatlakozás előtt kötött valamely egyezmény és az említett Szerződés között fennálló összeegyeztethetetlenséget, az EK 307. cikk első bekezdése felhatalmazza ezt a tagállamot arra, hogy továbbra is alkalmazza az ilyen egyezményt, amennyiben az olyan kötelezettségeket ír elő, amelyek a nemzetközi jog alapján továbbra is terhelik őt.

Skouris

Jann

Timmermans

Gulmann

Cunha Rodrigues

Edward

La Pergola

Puissochet

Schintgen

Colneric

von Bahr

Kihirdetve Luxembourgban, a 2003. november 18‑i nyilvános ülésen.

R. Grass

V. Skouris

hivatalvezető

elnök

---

* Az eljárás nyelve: német.