A BÍRÓSÁG ÍTÉLETE

2003. szeptember 23.(*)

„Munkavállalók szabad mozgása – Tagállami állampolgár harmadik ország állampolgárságával rendelkező házastársa – E tagállamban beutazási és tartózkodási tilalom hatálya alatt álló házastárs – A házaspár másik tagállamban történő ideiglenes letelepedése – A házastárs részére az első tagállamban a közösségi jog szerinti beutazási és letelepedési jog megszerzése céljából történő letelepedés – Visszaélés”

A C‑109/01. sz. ügyben,

a Bírósághoz az Immigration Appeal Tribunal (Egyesült Királyság) által az EK 234. cikk értelmében benyújtott, az e bíróság előtt

a Secretary of State for the Home Department

és

Hacene Akrich

között folyamatban lévő eljárásban, a közösségi jognak a személyek szabad mozgásával és tagállami állampolgár harmadik ország állampolgárságával rendelkező házastársának tartózkodási jogával kapcsolatos értelmezésére vonatkozó előzetes döntéshozatal iránti kérelem tárgyában,

A BÍRÓSÁG,

tagjai: G. C. Rodríguez Iglesias elnök, J. P. Puissochet, M. Wathelet, R. Schintgen és C. W. A Timmermans tanácselnökök, D. A. O. Edward, A. La Pergola, P. Jann, F. Macken, N. Colneric (előadó) és S. von Bahr bírák,

főtanácsnok: L. A. Geelhoed,

hivatalvezető: L. Hewlett főtanácsos,

figyelembe véve a következők által előterjesztett írásbeli észrevételeket:

–        H. Akrich képviseletében T. Eicke barrister, D. Flynn Joint Council for the Welfare of Immigrants megbízásából, valamint D. Betts solicitor,

–        az Egyesült Királyság Kormánya képviseletében J. E. Collins, meghatalmazotti minőségben, segítői: E. Sharpston QC és T. R. Tam barrister,

–        a görög kormány képviseletében I. Galani Maragkoudaki és S. Vodina, meghatalmazotti minőségben,

–        az Európai Közösségek Bizottsága képviseletében C. O'Reilly, meghatalmazotti minőségben,

tekintettel a tárgyalásra készített jelentésre,

H. Akrich (képviseli: T. Eicke), az Egyesült Királyság Kormánya (képviseli: J. E. Collins, segítője: E. Sharpston), a görög kormány (képviselik: I. Galani Maragkoudaki és E. M. Mamouna, meghatalmazotti minőségben) és a Bizottság (képviseli: C. O'Reilly) szóbeli észrevételeinek a 2002. november 5‑i tárgyaláson történt meghallgatását követően,

a főtanácsnok indítványának a 2003. február 27‑i tárgyaláson történt meghallgatását követően,

meghozta a következő

Ítéletet

1        Az Immigration Appeal Tribunal 2000. október 3‑i, a Bírósághoz a következő év március 7‑én érkezett végzésével az EK 234. cikk alapján előzetes döntéshozatal végett két kérdést terjesztett a Bíróság elé a személyek szabad mozgásával és tagállami állampolgárok harmadik ország állampolgárságával rendelkező házastársának tartózkodási jogával kapcsolatos közösségi jogszabályok értelmezését illetően.

2        E kérdések a Secretary of State for the Home Department (a továbbiakban: Secretary of State) és H. Akrich marokkói állampolgár között ez utóbbinak az Egyesült Királyság területére való beutazáshoz és ott‑tartózkodáshoz való jogával kapcsolatban folyamatban lévő eljárásban merültek fel.

 Jogi háttér

 A közösségi jog

3        Az EK 39. cikk (1)–(3) bekezdése a következőképpen rendelkezik:

„(1)      A Közösségen belül biztosítani kell a munkavállalók szabad mozgását.

(2)      A munkavállalók szabad mozgása magában foglalja az állampolgárság alapján történő minden megkülönböztetés megszüntetését a tagállamok munkavállalói között a foglalkoztatás, a javadalmazás, valamint az egyéb munka‑ és foglalkoztatási feltételek tekintetében.

(3)      A közrendi, közbiztonsági vagy közegészségügyi okok alapján indokolt korlátozásokra is figyelemmel, a munkavállalók szabad mozgása jogot biztosít a munkavállalónak arra, hogy:

[...]

b)      e célból a tagállamok területén szabadon mozogjon;

[...]”

4        A külföldiek mozgására és tartózkodására vonatkozó, a közérdek, közbiztonság vagy közegészség által indokolt különleges intézkedések összehangolásáról szóló, 1964. február 25‑i 64/221/EGK tanácsi irányelv (HL 1964. 56., 850. o.; magyar nyelvű különkiadás 5. fejezet, 1. kötet, 11. o.) 1., 2. cikkében valamint 3. cikkének (1) és (2) bekezdésében az alábbiakat írja elő:

„1. cikk

(1)      Ezen irányelv rendelkezései a tagállamok olyan állampolgáraira vonatkoznak, akik a Közösség egy másik tagállamában tartózkodnak, illetve oda beutaznak azért, hogy ott önálló vállalkozóként vagy munkavállalóként tevékenységet folytassanak, illetve szolgáltatásokat vegyenek igénybe.

(2)      Az irányelv rendelkezései vonatkoznak a házastársra és azokra a családtagokra is, akik a Szerződés alapján az erre a területre vonatkozóan hozott rendeletek és irányelvek hatálya alá tartoznak.

2. cikk

(1)      Az irányelv vonatkozik azokra a belépéssel, a tartózkodási engedély kiadásával, illetve meghosszabbításával, illetve az államterületről történő kiutasítással kapcsolatos intézkedésekre, amelyeket a tagállamok közrendi, közbiztonsági vagy közegészségügyi indokok alapján hoznak meg.

(2)      Ezeket az indokokat nem szabad gazdasági célok érdekében érvényesíteni.

3. cikk

(1)      A közrendi, illetve közbiztonsági indokok alapján hozott intézkedések kizárólag az érintett személy magatartás án alapulhatnak.

(2)      Az érintett személlyel szemben korábban hozott büntetőítéletek önmagukban nem szolgálhatnak alapul ilyen intézkedésekhez [helyesen: korábban hozott, büntetőjogi felelősséget megállapító ítélet önmagában nem szolgálhat alapul].”

5        A munkavállalók Közösségen belüli szabad mozgásáról szóló, 1968. október 15‑i 1612/68/EGK tanácsi rendelet (HL L 257., 2. o.; magyar nyelvű különkiadás 5. fejezet, 1. kötet, 15. o.) 10. cikkének (1) és (3) bekezdése szerint:

„(1)      Állampolgárságuktól függetlenül a következők jogosultak azzal a munkavállalóval letelepedni, aki az egyik tagállam állampolgára, és aki egy másik tagállam területén áll alkalmazásban:

a)      a munkavállaló házastársa és azok a lemenő egyenes ági rokonaik, akik 21 évnél fiatalabbak vagy a munkavállaló eltartottjai;

b)      munkavállaló és házastársa felmenő egyenes ági, eltartott rokonai.

[…]

(3)      Az (1) és (2) bekezdés alkalmazásában a munkavállalónak családja számára a foglalkoztatása szerinti régióban a helyi munkavállalók vonatkozásában átlagosnak tekintett lakással kell rendelkeznie; ez a rendelkezés azonban nem vezethet a hazai és másik tagállambeli munkavállalók közötti hátrányos megkülönböztetéshez.”

6        Az 1612/68 rendelettel egyidejűleg a közösségi jogalkotó elfogadta a tagállami munkavállalók és családtagjaik Közösségen belüli mozgására és tartózkodására vonatkozó korlátozások eltörléséről szóló, 1968. október 15‑i 68/360/EGK tanácsi irányelvet (HL L 257., 13. o.; magyar nyelvű különkiadás 5. fejezet, 1. kötet, 27. o.). Annak első preambulumbekezdése szerint ezen irányelv célja a tagállamok foglalkoztatási célból mozgó állampolgárai és azok családtagjai számára az 1612/68 rendeletben biztosított jogokkal és előjogokkal összhangban álló intézkedések meghozatala. Az említett irányelv második preambulumbekezdése értelmében a tagállamok tartózkodásra vonatkozó előírásainak más tagállamok munkavállalóit és azok családtagjait saját állampolgáraikkal a lehető legnagyobb mértékben azonos helyzetbe kell hozniuk.

7        A 68/360 irányelv 1. cikke szerint:

„A tagállamok ezen irányelv rendelkezéseinek megfelelően eltörlik az említett tagállamok állampolgárainak és az 1612/68/EGK rendeletben meghatározott családtagjaiknak a mozgására és tartózkodására vonatkozó korlátozásokat.”

8        A 68/360 irányelv 3. cikke a következőképpen rendelkezik:

„(1)      A tagállamok az 1. cikkben említett személyek számára biztosítják a jogot arra, hogy érvényes személyazonosító igazolvány vagy útlevél egyszerű felmutatásával a felségterületükre lépjenek.

(2)      Egy tagállamba történő belépéshez a tagállamok nem kérhetnek beutazóvízumot vagy ezzel egyenértékű okiratot; kizárólag azon családtagok képeznek ezen szabály alól kivételt, akik a tagállamok egyikének állampolgárságával sem rendelkeznek. A tagállamok gondoskodnak minden olyan eszközről, amely az ezen személyek számára szükséges vízumok megszerzését megkönnyíti.”

9        A 68/360 irányelv 4. cikke értelmében:

„(1)      A tagállamok biztosítják a területükön való tartózkodás jogát azoknak az 1. cikkben említett személyeknek, akik fel tudják mutatni a (3) bekezdésben felsorolt okiratokat.

(2)      A tartózkodási jog igazolására okiratot állítanak ki: „Tartózkodási engedély EGK tagállam állampolgára számára”. Ez az okirat nyilatkozatot tartalmaz, amely szerint az okiratot az 1612/68/EGK rendelettel, továbbá az ezen irányelv végrehajtása során hozott intézkedésekkel összhangban adták ki. A nyilatkozat szövegét ezen irányelv melléklete tartalmazza.

(3)      A tartózkodási engedély EGK tagállam állampolgára számára történő kiadásához a tagállamok kizárólag a következő okiratok bemutatását kérhetik:

–        a munkavállalótól:

a)      azt az okiratot, amellyel a tagállam felségterületére lépett;

b)      a munkáltató igazolását a foglalkoztatásról vagy a munkaviszony más módon történő igazolását;

–        a munkavállaló családtagjaitól:

c)      azt az okiratot, amellyel a tagállam felségterületére léptek;

d)      a származás országának illetékes hatósága vagy annak az országnak az illetékes hatósága által kiállított okiratot, ahol ezt megelőzően tartózkodtak, a munkavállaló és a családtag között fennálló rokoni kapcsolat igazolására;

e)      az 1612/68/EGK rendelet 10. cikke (1) és (2) bekezdésének esetében a származás országának illetékes hatósága, vagy annak az országnak az illetékes hatósága által kiállított okiratot, ahol ezt megelőzően tartózkodtak, amely tanúsítja, hogy a munkavállaló eltartottjai, vagy vele közös háztartásban éltek az előbbi országokban.

(4)      A tagállamok olyan tartózkodási okmányt állítanak ki annak a családtagnak, aki egyetlen tagállamnak sem állampolgára, amelynek az érvényessége megegyezik az őt eltartó tagállami állampolgárnak [helyesen: munkavállalónak] kiadott okirat érvényességével.”

10      Az önálló vállalkozókra és családtagjaikra a letelepedés és a szolgáltatásnyújtás területén a tagállamok állampolgárainak Közösségen belüli mozgására és tartózkodására vonatkozó korlátozások eltörléséről szóló, 1973. május 21‑i 73/148/EGK tanácsi irányelv (HL L 172., 14. o.; magyar nyelvű különkiadás 5. fejezet, 1. kötet, 167. o.) vonatkozik.

 A nemzeti jog

 Általános szabályok

11      Az Egyesült Királyság bevándorlási jogát lényegében az Immigration Act 1971 (a bevándorlásról szóló 1971. évi törvény) és a United Kingdom Immigration Rules (House of Commons Paper 395) (a bevándorlásra vonatkozó, az Egyesült Királyság parlamentje által 1994‑ben elfogadott, többször módosított szabályok, a továbbiakban: Immigration Rules) tartalmazzák.

12      Az Immigration Act 1971 1. szakaszának (2) bekezdése és 3. szakaszának (1) bekezdése értelmében az a személy, aki nem brit állampolgár, főszabály szerint csak akkor utazhat be és tartózkodhat az Egyesült Királyságban, ha erre engedélyt kapott. Az engedélyeket „beutazási engedélynek” („leave to enter”) és „tartózkodási engedélynek” („leave to remain”) nevezik.

13      Az Immigration Rules 24. cikke értelmében bizonyos országok, köztük Marokkó állampolgárainak az Egyesült Királyságba történő érkezésükkor előzetes beutazási engedéllyel („entry clearance”) kell rendelkezniük. A beutazási engedély a vízumhoz hasonló. Azon személyeknek, akiknek vízummal kell rendelkezniük, ezt vízum formájában adják ki.

14      Az Immigration Act 1988 (a bevándorlásról szóló 1988. évi törvény) 7. cikkének (1) bekezdése értelmében nem kell az Egyesült Királyságba történő beutazásra vagy ott‑tartózkodásra vonatkozó engedélyért folyamodnia annak, „akinek ahhoz általa közvetlenül hivatkozható közösségi jog alapján joga van.”

 A Secretary of State mérlegelési jogköre

15      A Secretary of State mérlegelési jogkörrel rendelkezik a tekintetben, hogy engedélyezze a különleges bevándorlási jogszabályokban előírt feltételeknek meg nem felelő személyek Egyesült Királyságba történő beutazását, illetve ott‑tartózkodását.

 Kiutasítás

16      Az Immigration Act 1971 3. szakaszának (5) bekezdése és 3. szakaszának (6) bekezdése szerint kiutasítható („deportation”) az Egyesült Királyságból többek között az a nem brit állampolgár, akit szabadságvesztéssel büntethető bűncselekmény miatt elítéltek, és kiutasítását büntetőbíróság indítványozta.

17      Az Immigration Act 1971 5. szakaszának (1) bekezdése értelmében a Secretary of State által aláírt kiutasító végzés alapján az érintett személy köteles elhagyni az Egyesült Királyság területét, tilos az Egyesült Királyság területére való beutazása, és a részére kiadott beutazási vagy tartózkodási engedély érvényét veszti, függetlenül attól, hogy azt a végzés aláírása előtt vagy azt követően adták‑e ki. A kiutasító végzés a személyek Egyesült Királyság területéről való kiutasításának eszköze.

18      A kiutasító végzés hatálya alatt álló személlyel szemben az Egyesült Királyság területére való beutazás engedélyezését akkor is meg kell tagadni [Immigration Rules 320. cikk, (2) bekezdés], ha egyébként megfelelne a beutazási feltételeknek. Aki annak ellenére utazik be az Egyesült Királyság területére, hogy kiutasító végzés hatálya alatt áll, illegálisan beutazott külföldinek tekintendő [Immigration Act 1971 33. szakasz (1) bekezdés]. Ilyen minőségében az Immigration Act 1971 4. szakasza (2) bekezdésének c) pontja, és 2. mellékletének 9. cikke alapján kiutasítható az Egyesült Királyság területéről.

19      A kiutasító végzés határozatlan időre szól. Az Immigration Act 1971 5. szakaszának (2) bekezdése szerint azonban a Secretary of State a kiutasító végzést bármikor visszavonhatja. Az Immigration Rules 390. cikke szerint a kiutasító végzés visszavonása iránti kérelmet az ügy összes körülményeinek fényében kell vizsgálni, ideértve a kiutasító végzés meghozatalának indokait, a visszavonás alátámasztására tett bármely nyilatkozatot, az állami érdekeket, köztük a bevándorlás hatékony ellenőrzésének fenntartását, a kérelmező érdekeit, ideértve az emberiességi indokokat is. A házassággal és családdal kapcsolatos helyzeteket általában az emberiességi indokok között veszik figyelembe.

20      Az Immigration Rules 391. cikke értelmében a kiutasító végzés főszabály szerint csak a körülmények alapvető megváltozása miatt vonható vissza, vagy ha a visszavonást az időmúlás igazolja. Nagyon különleges körülmények meglétének esetén kívül azonban a kiutasító végzés nem vonható vissza, kivéve, ha az érintett személy a végzés meghozatalától számítva legalább három éven át az Egyesült Királyság területén kívül tartózkodott.

21      Az Immigration Rules 392. cikke leszögezi, hogy a kiutasító végzés visszavonása önmagában nem jogosítja fel az érdekeltet az Egyesült Királyságba való beutazásra. Mindössze azt teszi lehetővé számára, hogy az Immigration Rules vagy más bevándorlási jogszabály alapján az Egyesült Királyságba történő beutazási engedélyt kérjen.

 Házasság brit állampolgárral vagy az Európai Gazdasági Térség (EGT) tagállamának állampolgárával

22      Akinek az Egyesült Királyságba való beutazása beutazási engedélyhez kötött, ezt az engedélyt kérheti valamely személlyel fennálló házasságára hivatkozással, ideértve az Egyesült Királyság olyan állampolgárát, aki az Egyesült Királyságban tartózkodik, és ott van az állandó lakóhelye. Ezen engedély kiadásának feltételeit az Immigration Rules 281. cikke sorolja fel. E rendelkezés, annak vi) pontjában előírja többek között, hogy a kérelmezőnek érvényes beutazási engedéllyel kell rendelkeznie, amely házastársi mivoltára tekintettel felhatalmazza az Egyesült Királyságba való beutazásra.

23      Az Immigration Rules 281. cikkében felsorolt valamennyi feltételeknek megfelelő személy részére előzetes beutazási engedély adható, aki ennek birtokában ezt követően az Egyesült Királyságba való valamely belépési helyre érkezésekor beutazási engedélyt kérhet. Az Immigration Rules 282. cikke szerint az Egyesült Királyságban tartózkodó és ott állandó lakóhellyel rendelkező személy házastársaként az Egyesült Királyságba való beutazás iránti engedélyt kérelmező személy részére első, legfeljebb tizenkét hónapig érvényes beutazási engedély adható, amennyiben rendelkezik ilyen előzetes beutazási engedéllyel.

24      Az Immigration Rules 320. cikkének (2) bekezdése és 321. cikkének (3) bekezdése szerint azonban, ha kiutasító végzés hatálya alatt álló személy kíván beutazni az Egyesült Királyságba, ott tartózkodó és állandó lakóhellyel rendelkező személy házastársaként, az előzetes beutazási engedély, illetve ha ilyet kérelmezett, a beutazási engedély kiadását akkor is megtagadják vele szemben, ha egyébként megfelel az ilyen minőségben való beutazás feltételeinek. Az ilyen személynek előbb kezdeményeznie kell a kiutasító végzés visszavonását, mielőtt az Egyesült Királyságba való előzetes beutazási engedélyt vagy beutazási engedélyt kaphat. A kiutasító végzés visszavonását kérelmezheti a beutazási engedély kérelmezésével egyidejűleg, vagy azt megelőzően.

25      Az Egyesült Királyság bevándorlási joga eredetileg nem tartalmazott a Bíróság által a C‑370/90. sz. Singh‑ügyben 1992. július 7‑én hozott ítéletében (EBHT 1992., I‑4265. o.) vizsgált helyzetre, vagyis olyan személynek az Egyesült Királyságba való beengedésére vonatkozó különleges rendelkezést, akinek elvileg kellene beutazási engedéllyel rendelkeznie, és aki oda az Egyesült Királyság olyan állampolgárának házastársaként kíván beutazni, aki azt követően, hogy a közösségi jog alapján őt más tagállambeli munkavállalóként megillető jogait gyakorolta, visszatér, vagy visszatérni szándékozik az Egyesült Királyságba.

26      A fent hivatkozott Singh‑ügyben hozott ítélet fényében azonban egy ilyen személyt az Immigration Act 1988 7. szakaszának (1) bekezdése és a European Communities Act 1972 (az Európai Közösségekről szóló 1972. évi törvény) 2. szakasza alapján „általa közvetlenül hivatkozható közösségi jog” illet meg, és mint ilyen, nem kell az Egyesült Királyságba történő beutazási engedélyért folyamodnia.

27      A gyakorlatban, ha egy ilyen személynek „előzetes beutazási engedéllyel kellett rendelkeznie”, meg kellett kapnia ezt az engedélyt ahhoz, hogy beengedjék az Egyesült Királyság területére. Főszabály szerint megkapta, de annak kiadását közrendi, közbiztonsági vagy közegészségügyi okok alapján meg is lehetett tagadni. Ha megkapta az engedélyt, az Egyesült Királyságba történő érkezésekor ugyanazokkal a feltételekkel volt jogosult oda beutazni és ott tartózkodni, mint az Egyesült Királyság kivételével bármely EGT tagállam állampolgárának családtagja (az Immigration (European Economic Area) Order 1994 [az Európai Gazdasági Térségből történő bevándorlásról szóló 1994. évi rendelet] 3. cikkének (2) és (3) bekezdése).

28      Az EEA Regulations 2000 (2000. évi rendelet az EGT‑állampolgárok Egyesült Királyságba történő belépési és ott‑tartózkodási jogáról) 11. cikkének (1) bekezdése szerint, amennyiben a 11. cikk (2) bekezdésében előírt feltételek teljesülnek, e rendelet úgy alkalmazandó az Egyesült Királyság állampolgárainak „családtagjaira”, mintha azok „EGT‑állampolgár” családtagjai lennének. E feltételek a következők:

–        az Egyesült Királyság állampolgára, miután az Egyesült Királyságot elhagyta, valamely EGT‑tagállamban tartózkodott és ott munkavállalóként dolgozott (nem ideiglenesen vagy alkalmilag), vagy önálló vállalkozóként telepedett le;

–        az Egyesült Királyság állampolgára nem azért hagyta el az Egyesült Királyságot, hogy lehetővé tegye családtagja számára az e rendelet által biztosított jogok megszerzését, és ezáltal az Egyesült Királyság bevándorlási szabályozása alkalmazásának megkerülését;

–        az Egyesült Királyság állampolgára, ha EGT‑állampolgár volna, az Egyesült Királyságba való visszatérésekor az Egyesült Királyság területén tartózkodásra jogosult személy volna („qualified person”), és

–        ha az Egyesült Királyság állampolgárának családtagja annak házastársa, a házasságkötés és a felek együttélése valamely EGT‑tagállamban, a brit állampolgár Egyesült Királyságba való visszatérését megelőzően történt.

 Az alapeljárás

29      1989 februárjában H. Akrich 1967‑ben született marokkói állampolgár látogatóként egy hónapos időtartamra engedélyt kapott az Egyesült Királyságba történő beutazásra. Kérelmezte tanulás céljából való tartózkodásának engedélyezését, de ezt 1989 augusztusában elutasították, és az elutasítást követő fellebbezést szintén elutasították 1990 augusztusában.

30      1990 júniusában lopási kísérlet és lopott személyazonosító okmány használata miatt elítélték. A Secretary of State által hozott kiutasító végzés alapján 1991. január 2‑án kiutasították Algériába.

31      1992 januárjában hamis francia személyi igazolvány használatával visszatért az Egyesült Királyságba. Letartóztatták, és 1992 júniusában ismét kiutasították. Miután kevesebb, mint egy hónapot tartózkodott az Egyesült Királyságon kívül, illegálisan visszatért oda.

32      Az Egyesült Királyságban való jogellenes tartózkodása idején, 1996. augusztus 8‑án házasságot kötött Helina Jazdzewska brit állampolgárral, és ugyanezen hónap végén tartózkodási engedélyért folyamodott mint az Egyesült Királyság állampolgárának házastársa.

33      Miután az Immigration Act 1971 alapján 1997 elején előzetes letartóztatásba helyezték, H. Akrichot kívánságának megfelelően Dublinba (Írország) utasították ki, ahol házastársa 1997 júniusában telepedett le.

34      1998 januárjában H. Akrich kérelmezte a kiutasító végzés visszavonását, és a következő hónapban beutazási engedélyért folyamodott, mint az Egyesült Királyságban letelepedett személy házastársa.

35      E kérelem alkalmával az Egyesült Királyság dublini nagykövetségének alkalmazottja kérdéseket intézett H. Akrich‑hoz és feleségéhez írországi tartózkodásukkal és szándékaikkal kapcsolatban. Kiderült, egyrészt, hogy Helina Akrich 1997 augusztusa óta dolgozott Dublinban, 1998 januárjától többek között egy teljes munkaidejű, határozott időre, 1998 májusáig vagy júniusáig létesített, de meghosszabbítható munkaviszony keretében. H. Akrich pedig munkaközvetítő ügynökség útján a vendéglátóiparban dolgozott, minden lehetséges munkát elvállalva. Helina Akrich számára, miután testvére szálláslehetőséget ajánlott fel nekik az Egyesült Királyságba való visszatérésük esetére, 1998 augusztusától munkalehetőséget kínáltak az Egyesült Királyságban.

36      E meghallgatásokból másrészt kiderült, hogy Hacene és Helina Akrich a fent hivatkozott Singh‑ügyben hozott ítélet alapján kért beutazási engedélyt. Helina Akrich az egyik kérdésre válaszul azt is elmondta, hogy ő és férje azért akartak az Egyesült Királyságba visszatérni, mert azt hallották, hogy vannak „olyan közösségi jogok, amelyek alapján hat havi ott‑tartózkodás után később vissza lehet térni az Egyesült Királyságba”. Ezen információk forrása elmondása szerint „solicitorok” voltak, és „mások, akik hasonló helyzetben vannak”.

37      A Secretary of State 1998. szeptember 21‑én megtagadta a kiutasító végzés visszavonását. Utasításainak megfelelően a fent hivatkozott Singh‑ügyben hozott ítélet alapján benyújtott beutazási engedély iránti kérelmet szintén elutasították 1998. szeptember 29‑én. A Secretary of State úgy tekintette, hogy Hacene és Helina Akrich Írországba való átköltözése mindössze ideiglenes távollét volt, amelynek semmi más célja nem volt, mint hogy H. Akrich számára az Egyesült Királyságba történő visszatérésükkor tartózkodási jogot szerezzenek, és hogy ezáltal megkerüljék az Egyesült Királyság nemzeti jogszabályi rendelkezéseit, valamint, álláspontja szerint, Helina Akrich nem gyakorolta ténylegesen az EK‑Szerződés alapján őt más tagállambeli munkavállalóként megillető jogait.

38      1998 októberében H. Akrich fellebbezést nyújtott be e két határozat ellen az Immigration Adjudicatorhoz (Egyesült Királyság), aki annak 1999 novemberében helyt adott.

39      Bizonyítottnak tekintve különösen, hogy Hacene és Helina Akrich azért költözött Írországba, hogy azután a közösségi jog alapján őket megillető azon jogukat gyakorolják, hogy visszatérhessenek az Egyesült Királyságba, az Immigration Adjudicator mindenekelőtt megállapította, hogy Helina Akrich jogi szempontból ténylegesen gyakorolta a közösségi jog által biztosított jogokat, amin a házastársak szándéka nem változtat, tehát ez utóbbiak nem az Egyesült Királyság nemzeti jogszabályainak megkerülése érdekében hivatkoztak a közösségi jogra. Megállapította, hogy H. Akrich nem jelenti a közrend olyan valós és kellően súlyos veszélyeztetését, ami a kiutasító végzés hatályban tartását indokolná.

40      A Secretary of State e határozattal szemben fellebbezett az Immigration Appeal Tribunalhoz.

 Az előzetes döntéshozatalra utaló végzés és az előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdések

41      Előzetes döntéshozatalra utaló végzésében az Immigration Appeal Tribunal emlékeztet arra, hogy a fent hivatkozott Singh‑ügyben hozott ítéletének 24. pontjában a Bíróság a következő fenntartást fogalmazta meg:

„Az Egyesült Királyság Kormánya által hivatkozott csalás veszélyét illetően elegendő arra emlékeztetni, hogy a Bíróság állandó ítélkezési gyakorlata értelmében (lásd többek között a 115/78. sz. Knoors‑ügyben 1979. február 7‑én hozott ítélet [EBHT 1979., 399. o.] 25. pontját, és a C‑61/89. sz. Bouchoucha‑ügyben 1990. október 3‑án hozott ítélet [EBHT 1990., I‑3551. o.] 14. pontját), a Szerződés által tett könnyítések nem járhatnak azzal a következménnyel, hogy az azokat élvező személyek önkényesen kivonhassák magukat a nemzeti jogszabályok hatálya alól, és nem tilthatják meg a tagállamoknak, hogy az ilyen visszaélések megakadályozása érdekében megtegyék a szükséges intézkedéseket.”

42      Az Immigration Appeal Tribunal felteszi a kérdést, helyesen alkalmazta‑e ezt a fenntartást az Immigration Adjudicator, amikor elfogadta H. Akrich azon érvét, miszerint a tagállamok által a visszaélések megakadályozására tett bármilyen intézkedésnek a közösségi joggal összeegyeztethetőnek kell lennie.

43      A Secretary of State álláspontja szerint a fenntartásra H. Akrich érvelésének mindkét részével kapcsolatban tekintettel kell lenni, így azok a kérdések, hogy Helina és Hacene Akrichot megilletik‑e a közösségi jog által a „munkavállalók” részére biztosított jogok, valamint, hogy a „közrendi okokon” alapuló eltérés hatálya lehetővé teszi‑e egy tagállami „munkavállaló” házastársának kizárását, nem dönthetők el annak megfelelő figyelembevétele nélkül, hogy a közösségi jog által biztosított jogok állítólagos gyakorlása éppen az Egyesült Királyság bevándorlási joga megfelelő alkalmazásának megkerülése végett történt.

44      A kérdést előterjesztő bíróság úgy véli, ez olyan kérdés, amelyre a fent hivatkozott Singh‑ügyben hozott ítélet nem ad egyértelmű választ, és ezért hasznos lenne a Bíróságtól egyéb iránymutatásokat kérni.

45      E megfontolásokra tekintettel az Immigration Appeal Tribunal úgy határozott, hogy az eljárást felfüggeszti, és előzetes döntéshozatal céljából a következő kérdéseket terjeszti a Bíróság elé:

„Ha egy tagállami állampolgár, akinek házastársa harmadik ország olyan állampolgára, aki nem felel meg az e tagállamba történő beutazás és ott‑tartózkodás vonatkozásában a nemzeti jog által előírt feltételeknek, külföldi házastársával együtt azzal a szándékkal költözik másik tagállamba, hogy rövid ideig ott dolgozva ezt követően a közösségi jog által biztosított jogokat gyakoroljon annak érdekében, hogy azután az állampolgársága szerinti tagállamba az említett házastárssal való visszatéréskor a közösségi jog által biztosított jogaira hivatkozhasson:

1)      a származás szerinti tagállam tekintheti‑e a házaspár szándékát – ha az azért költözött másik tagállamba, hogy a származás szerinti tagállamba visszatérve a közösségi jogon alapuló jogokra hivatkozhasson, noha a külföldi házastárs nem felel meg a nemzeti jogszabályok által előírt feltételeknek – a közösségi jog szándékos, a nemzeti jogszabályok alkalmazásának megkerülése céljából történő alkalmazásának, és

2)      igenlő válasz esetén a származás szerinti tagállam megtagadhatja‑e

a)      a külföldi házastárs e tagállamba való beutazása előzetes akadályainak (a jelen esetben hatályos kiutasító végzés) megszüntetését, és

b)      a területére való beutazás engedélyezését a külföldi házastárs számára?”

 Az előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdésekről

46      Kérdéseivel, amelyeket együttesen kell vizsgálni, a kérdést előterjesztő bíróság lényegében arra vár választ, mire terjed ki a fent hivatkozott Singh‑ügyben hozott ítélet hatálya, az alapügyben szereplőhöz hasonló helyzetre tekintettel.

47      Ebben az ítéletben a Bíróság kimondta, hogy az EGK‑Szerződés 52. cikke (módosítást követően az EK‑Szerződés 52. cikke, majd ennek módosítását követően jelenleg EK 43. cikk) rendelkezéseit, és a 73/148 irányelv rendelkezéseit akként kell értelmezni, hogy ezek értelmében az adott tagállam köteles engedélyezni azon állampolgára házastársának a területére való beutazását és tartózkodását – függetlenül a házastárs állampolgárságától –, aki az EGK‑Szerződés 48. cikke (módosítást követően az EK‑Szerződés 48. cikke, majd ennek módosítását követően jelenleg EK 39. cikk) értelmében a házastársával együtt egy másik tagállamba ment annak érdekében, hogy ott munkavállalóként dolgozzon, majd visszatér, hogy az állampolgársága szerinti állam területén a Szerződés 52. cikke értelmében letelepedjen. Ezen ítélet rendelkező része szerint a házastársat legalább olyan jogok kell, hogy megillessék, mint amelyeket a közösségi jog abban az esetben biztosítana számára, ha férje vagy felesége egy másik tagállam területére utazna be vagy ott tartózkodna.

48      Ugyanezek a következmények erednek az EK 39. cikkből, ha az érintett tagállam állampolgára azért kíván visszatérni annak területére, hogy ott munkavállalóként dolgozzon. Következésképpen, ha a házastárs harmadik ország állampolgára, legalább olyan jogok kell, hogy megillessék, mint amelyeket az 1612/68 rendelet 10. cikke abban az esetben biztosítana számára, ha férje vagy felesége egy másik tagállam területére utazna be vagy ott tartózkodna.

49      Az 1612/68 rendelet azonban csak a Közösségen belüli szabad mozgásra vonatkozik. Hallgat az Unió valamely polgára harmadik ország állampolgárságával rendelkező házastársának a Közösség területére történő beutazásával kapcsolatos jogairól.

50      Az uniós polgár harmadik ország állampolgárságával rendelkező házastársának ahhoz, hogy az 1612/68 rendelet 10. cikkében foglalt jogokban részesüljön, az alapügyben szereplőhöz hasonló helyzetben jogszerűen valamely tagállamban kell tartózkodnia abban az időpontban, amikor az azon más tagállamba való beutazására sor kerül, amelybe az uniós polgár költözik vagy költözött.

51      Ez az értelmezés összhangban van a közösségi rendelkezések rendszerével, amely a munkavállalók Közösségen belüli szabad mozgásának biztosítására irányul, amelynek gyakorlása nem sújthatja a migráns munkavállalót és családját.

52      Ha valamely tagállamban letelepedett uniós polgár, aki harmadik ország olyan állampolgárának házastársa, aki rendelkezik az e tagállamban való tartózkodás jogával, egy másik tagállamba költözik annak érdekében, hogy ott keresőtevékenységet folytasson, ez a költözés nem jelentheti a jogszerű együttélés lehetőségének elvesztését, amely okból az 1612/68 rendelet 10. cikke a szóban forgó házastárs számára biztosítja az e másik tagállamban való letelepedés jogát.

53      Ezzel szemben, amikor a valamely tagállamban letelepedett uniós polgár, aki egy harmadik ország olyan állampolgárának házastársa, aki az ezen tagállamban való tartózkodás jogával nem rendelkezik, egy másik tagállamba költözik annak érdekében, hogy ott keresőtevékenységet folytasson, a házastársát az 1612/68 rendelet 10. cikke alapján megillető azon jog hiánya, hogy vele együtt ezen másik tagállamban letelepedjen, nem jelenthet kedvezőtlenebb bánásmódot, mint amely azelőtt megillette, hogy a szóban forgó uniós polgár élt a Szerződés által a személyek szabad mozgása terén kínált lehetőségekkel. Következésképpen az ilyen jog hiánya nem tarthatja vissza az uniós polgárt az EK 39. cikk által elismert szabad mozgáshoz való jogok gyakorlásától.

54      Ugyanez a helyzet, amikor egy uniós polgár, aki harmadik ország állampolgárának házastársa, az állampolgársága szerinti tagállamba tér vissza abból a célból, hogy ott keresőtevékenységet folytasson. Ha házastársa rendelkezik egy másik tagállamban érvényes tartózkodási joggal, az 1612/68 rendelet 10. cikkét alkalmazni kell annak érdekében, hogy az Uniós polgár ne tartózkodjon a szabad mozgáshoz való jogának gyakorlásától az állampolgársága szerinti tagállamba való visszatéréssel. Ha viszont házastársa még nem rendelkezik valamely másik tagállamban érvényes tartózkodási joggal, ez utóbbi említett 10. cikken alapuló, az uniós polgárral való letelepedési jogának hiánya e tekintetben nem eredményezhet visszatartó hatást.

55      A fent hivatkozott Singh‑ügyben hozott ítélet 24. pontjában hivatkozott visszaéléssel kapcsolatos kérdést illetően emlékeztetni kell arra, hogy azok a szándékok, amelyek valamely tagállami munkavállalót arra késztethettek, hogy valamely másik tagállamban keressen munkát, irrelevánsak az ez utóbbi tagállamba való belépéshez és az ott‑tartózkodáshoz való jog megítélésekor, feltéve hogy ő ott valós és tényleges tevékenységet folytat vagy kíván folytatni (az 53/81. sz. Levin‑ügyben 1982. március 23‑án hozott ítélet [EBHT 1982., 1035. o.] 23. pontja).

56      Ezek a szándékok nem relevánsak annak értékelésekor sem, hogy a pár milyen jogi helyzetben van a munkavállaló állampolgársága szerinti tagállamba való visszatérésekor. Egy ilyen magatartás akkor sem valósíthatja meg a fent hivatkozott Singh‑ügyben hozott ítélet 24. pontja értelmében vett visszaélést, ha a házastárs nem rendelkezik tartózkodási joggal abban a tagállamban, amelynek állampolgárságával a munkavállaló abban az időpontban rendelkezik, amikor a pár egy másik tagállamban telepszik le.

57      Ezzel szemben visszaélésről lenne szó, ha a közösségi jog által a migráns munkavállalók és házastársuk javára tett könnyítésekre olyan érdekházasságra tekintettel hivatkoznának, amelyet azért kötöttek, hogy megkerüljék a harmadik államok polgárainak belépésére és tartózkodására vonatkozó rendelkezéseket.

58      Ha a házasság valódi, és ha az uniós polgárnak az állampolgársága szerinti tagállamba való visszatéréskor a harmadik ország állampolgárságával rendelkező házastársa, akivel együtt élt abban a tagállamban, amelyből elköltözik, egyik tagállamban sem tartózkodhat jogszerűen, figyelembe kell venni az emberi jogok és az alapvető szabadságok védelméről szóló, 1950. november 4‑én Rómában aláírt Európai Egyezmény (a továbbiakban: EJEE) 8. cikkében foglalt, a családi élet tiszteletben tartásához való jogot. Ez a jog azon alapvető jogok közé tartozik, amelyek – a Bíróság állandó ítélkezési gyakorlata értelmében, illetve ahogyan az Egységes Európai Okmány preambulumában és az EU 6. cikk (2) bekezdésében is megerősítésre került – a közösségi jogrend védelme alatt állnak.

59      Noha az EJEE önmagában nem biztosítja a külföldi részére egy meghatározott országba való beutazási vagy annak területén való tartózkodási jogot, valamely személyt kizárni egy olyan országból, ahol a közeli hozzátartozói élnek, beavatkozásnak minősülhet az egyezmény 8. cikkének (1) bekezdése által védett családi élet tiszteletben tartásához való jogba. Hasonló beavatkozás akkor sérti az EJEE‑t, ha nem felel meg az ugyanezen cikk (2) bekezdésében szereplő feltételeknek, azaz ha nem „jogszabályban előírt”, nem az említett bekezdés értelmében jogszerű célnak vagy céloknak megfelelő, és nem minősül egy „demokratikus társadalomban szükséges intézkedésnek”, azaz kényszerítő társadalmi szükséglettel nem igazolható, és különösen nem arányos a követett jogszerű céllal (a C‑60/00. sz. Carpenter‑ügyben 2002. július 11‑én hozott ítélet [EBHT 2002., I‑6279. o.] 42. pontja).

60      Azt, hogy melyek a „demokratikus társadalomban szükséges intézkedés” határai, ha a házastárs bűncselekményt követett el, az Emberi Jogok Európai Bírósága dolgozta ki a Boultif kontra Svájc ügyben 2001. augusztus 2‑án hozott ítéletében (Ítéletek és Határozatok Tára 2001‑IX, 46–56. §), és az Amrollahi kontra Dánia ügyben 2002. július 11‑én hozott ítéletében (az Ítéletek és Határozatok Tárában még nem tették közzé, 33–44. §).

61      A fenti megállapítások összességét figyelembe véve a feltett kérdésekre az alábbi választ kell adni:

–        Az uniós polgár harmadik ország állampolgárságával rendelkező házastársának ahhoz, hogy az 1612/68 rendelet 10. cikkében foglalt jogokban részesüljön, az alapügyben szereplőhöz hasonló helyzetben jogszerűen kell valamely tagállamban tartózkodnia abban az időpontban, amikor az azon más tagállamba való beutazására sor kerül, amelybe az uniós polgár költözik vagy költözött.

–        Az 1612/68 rendelet 10. cikke nem alkalmazható, ha valamely tagállam állampolgára és harmadik állam polgára azért kötött érdekházasságot, hogy megkerüljék a harmadik államok polgárainak belépésére és tartózkodására vonatkozó rendelkezéseket.

–        A tagállami állampolgár és a harmadik ország állampolgára közötti valódi házasság esetén az a körülmény, hogy a házastársak azért telepedtek le másik tagállamban, hogy a tagállami állampolgár állampolgársága szerinti tagállamba visszatérve a közösségi jogon alapuló jogokat gyakorolhassanak, nem releváns a házaspár jogi helyzetének ez utóbbi állam hatáskörrel rendelkező hatóságai által történő értékelése során.

–        Ha az uniós polgárnak az állampolgársága szerinti tagállamba keresőtevékenység folytatása céljából történő visszatérésekor házastársát, aki harmadik ország állampolgára, és aki [uniós polgár] házastársával egy másik tagállamban együtt él, valamely tagállamban történő jogszerű tartózkodás hiányában nem illetik meg az 1612/68 rendelet 10. cikkében biztosított jogok, az első tagállam illetékes hatóságai a házastársnak az e tagállam területére való beutazás és ott‑tartózkodás iránti kérelme értékelése során kötelesek figyelembe venni az EJEE 8. cikkében foglalt, a családi élet tiszteletben tartásához való jogot, amennyiben a házasság valódi.

 A költségekről

62      A Bíróságnál észrevételt előterjesztő görög kormány, az Egyesült Királyság Kormánya, valamint a Bizottság részéről felmerült költségek nem téríthetők meg. Mivel ez az eljárás az alapeljárásban részt vevő felek számára a nemzeti bíróság előtt folyamatban lévő eljárás egy szakaszát képezi, ez utóbbi bíróság dönt a költségekről.

A fenti indokok alapján

A BÍRÓSÁG,

az Immigration Appeal Tribunal által a 2000. október 3‑i végzésben elé terjesztett kérdések tárgyában a következőképpen határozott:

1)      Az uniós polgár harmadik ország állampolgárságával rendelkező házastársának ahhoz, hogy a munkavállalók Közösségen belüli szabad mozgásáról szóló, 1968. október 15‑i 1612/68/EGK tanácsi rendelet 10. cikkében foglalt jogokban részesüljön, az alapügyben szereplőhöz hasonló helyzetben jogszerűen kell valamely tagállamban tartózkodnia abban az időpontban, amikor az azon más tagállamba való beutazására sor kerül, amelybe az uniós polgár költözik vagy költözött.

2)      Az 1612/68 rendelet 10. cikke nem alkalmazható, ha valamely tagállam állampolgára és harmadik állam polgára azért kötött érdekházasságot, hogy megkerüljék a harmadik államok polgárainak belépésére és tartózkodására vonatkozó rendelkezéseket.

3)      A tagállami állampolgár és a harmadik ország állampolgára közötti valódi házasság esetén az a körülmény, hogy a házastársak azért telepedtek le másik tagállamban, hogy a tagállami állampolgár állampolgársága szerinti tagállamba visszatérve a közösségi jogon alapuló jogokat gyakorolhassanak, nem releváns a házaspár jogi helyzetének ez utóbbi állam hatáskörrel rendelkező hatóságai által történő értékelése során.

4)      Ha az uniós polgárnak az állampolgársága szerinti tagállamba keresőtevékenység folytatása céljából történő visszatérésekor házastársát, aki harmadik ország állampolgára, és aki [uniós polgár] házastársával egy másik tagállamban együtt él, valamely tagállamban történő jogszerű tartózkodás hiányában nem illetik meg az 1612/68 rendelet 10. cikkében biztosított jogok, az első tagállam illetékes hatóságai a házastársnak az e tagállam területére való beutazás és ott‑tartózkodás iránti kérelme értékelése során kötelesek figyelembe venni az emberi jogok és az alapvető szabadságok védelméről szóló, 1950. november 4‑én Rómában aláírt Európai Egyezmény 8. cikkében foglalt, a családi élet tiszteletben tartásához való jogot, amennyiben a házasság valódi.

Rodríguez Iglesias

Puissochet

Wathelet

Schintgen

Timmermans

Edward

La Pergola

Jann

Macken

Colneric

von Bahr

Kihirdetve Luxembourgban, a 2003. szeptember 23‑i nyilvános ülésen.

R. Grass

G. C. Rodríguez Iglesisas

hivatalvezető

elnök

---

* Az eljárás nyelve: angol.