A BÍRÓSÁG ÍTÉLETE

1996. április 30. (*)

„Az EK‑Szerződés 30. cikkének és a műszaki szabványok és szabályok terén történő információszolgáltatási eljárás megállapításáról szóló 83/189/EGK irányelv értelmezése – Riasztókészülékek és -rendszerek forgalomba hozatalára vonatkozó tagállami jogszabályok – Előzetes hatósági engedély”

A C‑194/94. sz. ügyben,

a Bírósághoz a Tribunal de commerce de Liége (Belgium) által az EK‑Szerződés 177. cikke alapján benyújtott, az e bíróság előtt

a CIA Security International SA

és

a Signalson SA,

a Securitel SPRL

között folyamatban lévő eljárásban az EK‑Szerződés 30. cikkének és az 1988. március 22‑i 88/182/EGK tanácsi irányelvvel (HL L 81., 75. o.) módosított, a műszaki szabványok és szabályok terén történő információszolgáltatási eljárás megállapításáról szóló, 1983. március 28‑i 83/189/EGK tanácsi irányelv (HL L 109., 8. o.) értelmezésére vonatkozó előzetes döntéshozatal iránti kérelem tárgyában,

A BÍRÓSÁG,

tagjai: G. C. Rodríguez Iglesias elnök, C. N. Kakouris, D. A. O. Edward és J.‑P. Puissochet tanácselnökök, G. F. Mancini, J. C. Moitinho de Almeida, P. J. G. Kapteyn, C. Gulmann (előadó), J. L. Murray, H. Ragnemalm és L. Sevón bírák,

főtanácsnok: M. B. Elmer,

hivatalvezető: Louterman-Hubeau főtanácsos,

figyelembe véve a következők által előterjesztett írásbeli észrevételeket:

–        a CIA Security International képviseletében C. van Rutten, a liège‑i ügyvédi kamara tagja,

–        a Signalson SA képviseletében V.‑V. Dehin, a liège‑i ügyvédi kamara tagja,

–        a Securitel SPRL képviseletében J.‑L. Brandenberg, a liège‑i ügyvédi kamara tagja,

–        a belga kormány képviseletében M. J. Devadder, a Külügyminisztérium igazgatója, meghatalmazotti minőségben,

–        a német kormány képviseletében E. Röder, Ministerialrat a Szövetségi Gazdasági Minisztériumban, meghatalmazotti minőségben,

–        a holland kormány képviseletében A. Bos jogtanácsos, meghatalmazotti minőségben

–        az Egyesült Királyság kormányának képviseletében S. Braviner, Treasury Solicitor’s Department, és E. Sharpston barrister, meghatalmazotti minőségbe,

–        az Európai Közösségek Bizottságának képviseletében R. Wainwright, vezető jogtanácsos és J.‑F. Pasquier, a jogi szolgálat rendelkezésére bocsátott nemzeti tisztviselő, meghatalmazotti minőségben,

tekintettel a tárgyalásra készített jelentésre,

a CIA Security International (képviseli: C. van Rutten), a Signalson SA (képviseli: V.‑V. Dehin), a belga kormány (képviseli: D. Jacob, a Belügyminisztérium helyettes jogtanácsosa), a holland kormány (képviseli: J. S. van den Oosterkamp, helyettes jogtanácsos), az Egyesült Királyság kormányának (képviselik: S. Braviner és E. Sharpston), valamint az Európai Közösségek Bizottságának (képviselik: R. Wainwright és J.‑F. Pasquier) szóbeli észrevételeinek az 1995. július 5‑i tárgyaláson történt meghallgatását követően,

a főtanácsnok indítványának az 1995. október 24‑i tárgyaláson történt meghallgatását követően,

meghozta a következő

Ítéletet

1        1994. június 20‑i ítéletével, amely 1994. július 4‑én érkezett a Bíróságra, a Tribunal de commerce de Liége az EK‑Szerződés 177. cikke alapján előzetes döntéshozatal céljából hat, az EK‑Szerződés 30. cikkének és az 1988. március 22‑i 88/182/EGK tanácsi irányelvvel (HL L 81., 75. o.) módosított, a műszaki szabványok és szabályok terén történő információszolgáltatási eljárás megállapításáról szóló, 1983. március 28‑i 83/189/EGK tanácsi irányelv (HL L 109., 8. o., a továbbiakban: 83/189 irányelv) értelmezésére vonatkozó kérdést terjesztett a Bíróság elé.

2        E kérdések a CIA Security International (a továbbiakban: CIA Security) és a Signalson (a továbbiakban: Signalson) valamint a Securitel (a továbbiakban: Securitel) közötti jogvitákban merültek fel; ez a három vállalkozás a védelmi és biztonsági vállalkozásokról és a belső védelmi szolgálatokról szóló, 1990. április 10-i belga törvény (a továbbiakban: biztonsági vállalkozásokról szóló törvény) szerinti biztonsági vállalkozás.

3        E törvény 1. cikkének (3) bekezdése értelmében „E törvény szerint biztonsági vállalkozásnak minősül minden olyan természetes vagy jogi személy, aki harmadik fél számára folyamatosan vagy eseti jelleggel riasztókészülékeket és -rendszereket tervez, szerel be és tart karban.”

4        A biztonsági vállalkozásokról szóló törvény 1. cikkének (4) bekezdése szerint „Az e cikkben szereplő riasztókészülékek és -rendszerek azok, amelyeknek célja a személyek és vagyontárgyak elleni bűncselekmények megelőzése vagy észlelése.”

5        Ugyanezen törvény 4. cikke szerint „Senki nem folytathat biztonsági vállalkozást a Belügyminiszter előzetes engedélye nélkül. Az engedély csak akkor adható meg, ha a vállalkozás eleget tesz e törvény rendelkezéseinek, valamint a Király által meghatározott pénzügyi feltételeknek és műszaki felszereltségnek [...]”.

6        A biztonsági vállalkozásokról szóló törvény 12. cikke szerint „Az 1. cikk (4) bekezdésében szereplő riasztókészülékek és -rendszerek, valamint ezek alkotóelemei csak a Király által meghatározott eljárás során kiadott előzetes engedély birtokában hozhatók forgalomba, illetve bocsáthatók bármilyen más formában a felhasználók rendelkezésére [...]”.

7        Ezt az eljárást a védelmi és biztonsági vállalkozásokról és a belső védelmi szolgálatokról szóló, 1990. április 10-i belga törvényben szereplő riasztókészülékek és ‑rendszerek engedélyezési eljárásának meghatározásáról szóló, 1991. május 14-i királyi rendelet határozta meg (a továbbiakban: 1991. május 14-i rendelet).

8        E rendelet 2. cikkének (1) bekezdése előírja, hogy „Egyetlen gyártó, importőr, nagykereskedő vagy más természetes vagy jogi személy nem hozhat forgalomba, illetve semmilyen más formában nem bocsáthat a felhasználók rendelkezésére olyan új berendezéseket Belgiumban, amelyeket az erre a célra létrehozott bizottság előzetesen nem engedélyezett, a továbbiakban: berendezés bizottság.”

9        Az 1991. május 14-i rendelet 4–7. cikkéből kiderül, hogy a berendezések esetleges engedélyezését a berendezések vizsgálata és tesztek előzik meg.

10      Az 5. cikk szerint a vizsgálat elemei a berendezés azonosítása, annak ellenőrzése, hogy az elektronikus áramkörök megfelelnek-e a gyártó által átadott dokumentumokban foglaltaknak, és a megkövetelt minimális működési funkciók ellenőrzése. A berendezéseken végrehajtott, az 1991. május 14-i rendelet 6. cikke által előírt tesztek elemei a funkcionális megfelelés, a mechanikus rész, a mechanikai és/vagy elektronikai működés megbízhatósága, a téves riasztásokra való érzéketlenség, a kijátszás illetve a berendezés semlegesítésére irányuló kísérletek elleni védelem. Ennek érdekében a berendezést az említett rendelet 3. és 4. mellékletében előírt teszteknek vetik alá.

11      Az 1991. május 8-i rendelet 8. cikke értelmében „Ha a kérelmező a szükséges dokumentumokkal bizonyítja, hogy a berendezéseit a 7. cikkben előírt tesztekkel legalább egyenértékű teszteknek már alávetették az EGK másik tagállamában lévő, az EGK szabványok szerint feljogosított laboratóriumban, és hogy azokat a kérelem benyújtása előtt legfeljebb három évvel engedélyezték, akkor a 4. cikk (1) bekezdésében meghatározott szervezet a berendezésen csak azokat a teszteket végzi el, amelyeket az EGK másik tagállamában még nem végeztek el”.

12      Az ügy irataiból az is kiderül, hogy az 1991. május 14-i rendeletet nem közölték a Bizottsággal a 83/189/EGK irányelvben megállapított műszaki szabályok terén történő információszolgáltatási eljárásnak megfelelően, és hogy miután a Bizottság az EGK-Szerződés 169. cikkének megfelelően indokolással ellátott véleményt bocsátott ki, a belga kormány 1993 februárjában a riasztókészülékek és -rendszerek engedélyezési eljárását meghatározó új királyi rendelettervezetet közölt. Ez az 1994. március 31-én elfogadott tervezet lényegében azonos az 1991. május 14-i, ugyanezen rendelettel hatályon kívül helyezett rendelettel, mindamellett az 1991. május 14-i rendelet 8. cikke a Bizottság javaslatainak megfelelően módosításra került.

13      Az alapeljárásban részt vevő három vállalkozás egymás versenytársa, mivel tevékenységi körük a riasztókészülékek és -rendszerek gyártása és értékesítése.

14      1994. január 21-én a CIA Security azzal a kérelemmel fordult a Tribunal de commerce de Liège-hez, hogy az tiltsa el a Signalsont és a Securitelt az 1994 januárjában folytatott tisztességtelen magatartás gyakorlásától. Kérelmét a kereskedelmi magatartásról szóló, 1991. július 14-i belga törvény 93. és 95. cikkére alapozta, amely tiltja a az üzleti tisztesség feltételeivel ellentétes magatartásokat. A CIA Security ugyanis jó hírnevének megsértésével vádolta a Signalsont és a Securitelt, mivel azok azt állították, hogy az általa forgalmazott egyik betörésgátló rendszer – az Andromède rendszer – nem tesz eleget a biztonsági rendszerekre vonatkozó belga jogszabályi előírásoknak.

15      A Signalson és a Securitel ellenkérelmet nyújtott be azzal, hogy a CIA Security-t tiltsák el tevékenységének további gyakorlásától, mivel nem engedélyezett biztonsági vállalkozás és nem engedélyezett riasztókészüléket forgalmaz.

16      A Tribunal de commerce de Liège közbenső ítéletével megállapította, hogy bár az alap- és a viszontkeresetek fő célja a kereskedelmi magatartásról szóló törvény által tiltott tisztességtelen magatartás szankcionálása, ezt a magatartást a biztonsági vállalkozásokról szóló törvény és az 1991. május 14-i rendelet rendelkezései szerint kell megítélni.

17      A kérdést előterjesztő bíróság ezután megállapította egyrészt, hogy ha a CIA Security megsértette a biztonsági vállalkozásokról szóló törvényt és az 1991. május 14-i rendeletet, akkor keresetét el lehet utasítani kereshetőségi jog és az eljáráshoz fűződő érdek hiánya miatt, másrészt ha a biztonsági vállalkozásokról szóló törvény és az 1991. május 14-i rendelet összeegyeztethetetlen a közösségi joggal, akkor a Signalson és a Securitel nem alapozhatják a jogsértés megszüntetésére irányuló viszontkeresetüket e szabályok megsértésére.

18      Mivel a Tribunal de commerce de Liège kételkedett abban, hogy a kérdéses belga szabályozás összeegyeztethető a Szerződés 30. cikkével, és mivel megállapította, hogy e szabályozást annak elfogadása előtt nem közöltek a Bizottsággal a 83/189 irányelvvel összhangban, úgy döntött, hogy felfüggeszti az eljárást és előzetes döntéshozatal céljából a Bíróság elé terjeszti a következő kérdéseket:

„1)      A védelmi és biztonsági vállalkozásokról és a belső védelmi szolgálatokról szóló, 1990. április 10-i törvény, különösen annak 4. és 12. cikke az EGK-Szerződés 30. cikke által tiltott, a behozatalra vonatkozó mennyiségi korlátozást teremt‑e, illetve tartalmaz‑e mennyiségi korlátozással azonos hatású intézkedéseket?

2)      Az 1990. április 10-i törvényben, különösen annak 2. és 8. cikkében szereplő riasztókészülékek és -rendszerek engedélyezési eljárásának meghatározásáról szóló, 1991. május 14-i királyi rendelet összeegyeztethető-e a Szerződés 30. cikkével, amely tiltja a behozatalra vonatkozó mennyiségi korlátozásokat, valamint a mennyiségi korlátozással azonos hatású intézkedéseket?

3)      A fent említett 1990. április 10-i törvény, különösen annak 4. és 12. cikke tartalmaz-e olyan műszaki szabályokat, amelyeket előzetesen közölni kellett volna a Bizottsággal a 83/189/EGK irányelv 8. cikkének megfelelően?

4)      Az 1991. május 14-i királyi rendelet, különösen annak 2. és 8. cikke tartalmaz-e olyan műszaki szabályokat, amelyeket előzetesen közölni kellett volna a Bizottsággal a 83/189/EGK irányelv 8. cikkének megfelelően?

5)      A műszaki szabványok és szabályok terén történő információszolgáltatási eljárás megállapításáról szóló 83/189/EGK tanácsi irányelv rendelkezései, különösen annak 8. és 9. cikke feltétlen és kellően pontos-e ahhoz, hogy ezekre magánszemélyek a nemzeti bíróság előtt hivatkozhassanak?

6)      A közösségi jog és a védelem, amelyet annak alkalmazása magánszemély részére biztosít, kötelezheti-e arra a nemzeti bíróságot, hogy megtagadja olyan tagállami műszaki szabály alkalmazását, amelyet az azt elfogadó tagállam nem közölt a Bizottsággal a 83/189/EGK tanácsi irányelv 8. cikkében megállapított kötelezettségnek megfelelően?”

 Előzetes észrevételek

19      Bevezetésként meg kell jegyezni, hogy a belga kormány, a Signalson és a Securitel szerint az 1991. május 14-i rendeletnek a közösségi joggal való összeegyeztethetőségére vonatkozó bármely kérdés tárgytalanná vált, mivel a nemzeti bíróságnak az általa lefolytatott eljárásban az ítélethozatalkor hatályban lévő jogszabályokat kell alkalmaznia, és a bírósághoz fordulás óta az 1991. május 14-i rendeletet felváltotta az 1994. március 31-i királyi rendelet, amely a Bizottság szerint is összeegyeztethető a közösségi joggal.

20      Ez az álláspont nem fogadható el. A Bíróság ítélkezési gyakorlatából ugyanis az következik, hogy a nemzeti bíróság feladata, hogy megítélje a tagállami rendelkezések hatályát, és azt, hogy e rendelkezéseket hogyan kell alkalmazni (lásd különösen a C-45/94. sz., Ayuntamiento de Ceuta ügyben 1995. december 7-én hozott ítélet [EBHT 1995., I-4385. o.] 26. pontját). Mivel a nemzeti bíróság van a legkedvezőbb helyzetben – a jogviták részleteinek ismeretében – annak eldöntésére, hogy ítéletének meghozatalához szüksége van-e előzetes döntésre, az előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdések nem tekinthetők tárgytalannak pusztán azért, mert az 1991. május 14-i rendeletet felváltotta az 1994. március 31-i királyi rendelet.

21      Ennek alapján először a harmadik, a negyedik, az ötödik és a hatodik előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdést kell megválaszolni.

 A harmadik és a negyedik kérdésről

22      A harmadik és negyedik kérdésével a nemzeti bíróság lényegében azt kérdezi, hogy a biztonsági vállalkozásokról szóló törvény 4. és 12. cikke, valamint az 1991. május 14-i rendelet olyan műszaki szabályoknak minősülnek-e, amelyeket azok elfogadása előtt közölni kellett volna a Bizottsággal a 83/189 irányelv 8. cikkének megfelelően.

23      A 83/189 irányelv 1. cikkének 5. pontja szerint „műszaki szabály” az olyan „műszaki leírás – beleértve a vonatkozó közigazgatási intézkedéseket is – amely betartása valamely tagállamban vagy annak nagyobb részében való értékesítés vagy használat esetén de jure vagy de facto kötelező, a helyi hatóságok által meghatározottak kivételével”. Ugyanezen cikk 1. pontja szerint „»műszaki leírás« egy dokumentumban szereplő részletes leírás, amely valamely termék előírt tulajdonságait határozza meg; ilyen például a minőségi színvonal, a teljesítmény, a biztonság vagy a méretek, beleértve a termékre alkalmazandó olyan követelményeket, mint a terminológia, a jelképek, a vizsgálat és a vizsgálati módszerek, a csomagolás, a jelölés, vagy címkézés […]”.

24      Először azt kell megvizsgálni, hogy a biztonsági vállalkozásokról szóló törvény 4. cikke a 83/189 irányelv értelmében vett műszaki szabálynak minősül-e.

25      Erre a kérdésre a válasz nemleges, mivel a műszaki szabályok a 83/189 irányelv értelmében a termékjellemzőket meghatározó leírások, és a 4. cikk csak a biztonsági vállalkozások alapításához szükséges feltételekkel foglalkozik.

26      Az 1991. május 14-i rendelet rendelkezéseivel kapcsolatban emlékeztetni kell arra, hogy ez részletesen szabályozza különösen a minőséget és a megfelelő működést ellenőrző teszteknek azokat a feltételeit, amelyeknek eleget kell tenni egy riasztókészülék vagy -rendszer Belgiumban történő engedélyezéséhez és forgalomba hozatalához. Ezek a szabályok tehát a 83/189 irányelv értelmében vett műszaki szabálynak minősülnek.

27      A biztonsági vállalkozásokról szóló törvény 12. cikkével kapcsolatban emlékeztetni kell arra, hogy ennek értelmében a kérdéses termékeket csak a király által az 1991. május 14-i rendeletben meghatározott eljárás során kiadott előzetes engedély birtokában lehet forgalomba hozni.

28      A Bizottság és a CIA Security szerint a törvény 12. cikke az irányelv értelmében vett műszaki szabálynak minősül, ugyanakkor a Signalson, az Egyesült Királyság kormánya és a belga kormány írásbeli észrevételei szerint ez a cikk csak keretjogszabály, amely nem tartalmaz semmilyen, a 83/189 irányelv értelmében vett műszaki szabályt.

29      E tekintetben fontos megállapítani, hogy egy szabály akkor tekinthető a 83/189 irányelv értelmében műszaki szabálynak, ha annak önálló joghatásai vannak. Ha a nemzeti jog szerint a szabály mindössze felhatalmazást ad az érdekeltekre nézve kötelező előírásokat tartalmazó közigazgatási szabályozás elfogadására, önmagában azonban joghatással nem bír a magánszemélyekre nézve, akkor a szabály nem minősül az irányelv értelmében műszaki szabálynak (lásd a C-317/92. sz., Bizottság kontra Németország ügyben 1994. június 1‑jén hozott ítélet [EBHT 1994., I-2039. o.] 26. pontját). Ebben az összefüggésben emlékeztetni kell arra, hogy a 83/189 irányelv 8. cikkének (1) bekezdése szerint a tagállamoknak a műszaki szabály-tervezettel egyidejűleg az annak alapját képező felhatalmazást is közölniük kell, amikor ennek ismerete szükséges a műszaki szabály-tervezet jelentőségének megítéléséhez.

30      Ezzel szemben valamely szabályt a 83/189 irányelv értelmében műszaki szabálynak kell tekinteni, amennyiben – mint ahogy azt a belga kormány a tárgyaláson elő is adta – az érdekelt vállalkozásokat berendezéseik előzetes engedélyeztetésére kötelezi, még akkor is, ha a tervezett közigazgatási szabályok még nem kerültek elfogadásra.

31      A harmadik és negyedik kérdésre tehát azt a választ kell adni, hogy egy olyan szabály, mint a biztonsági vállalkozásokról szóló törvény 4. cikke, nem minősül műszaki szabálynak a 83/189 irányelv értelmében, míg műszaki szabálynak minősülnek az olyan rendelkezések, mint az 1991. május 14-i királyi rendelet rendelkezései, és egy olyan szabály minősítése, mint a biztonsági vállalkozásokról szóló törvény 12. cikke, a nemzeti jog szerint kiváltott joghatásaitól függ.

 Az ötödik és a hatodik kérdés

32      Ötödik és hatodik kérdésével a nemzeti bíróság lényegében azt kérdezi, hogy a 83/189 irányelv 8. és 9. cikkének rendelkezései feltétlenek és kellően pontosak-e ahhoz, hogy ezekre magánszemélyek a nemzeti bíróság előtt hivatkozhassanak, amely utóbbinak meg kell tagadnia olyan tagállami műszaki szabály alkalmazását, amelyet nem közöltek az irányelvnek megfelelően.

33      Az irányelv 8. cikkének (1) és (2) bekezdése a következőképpen rendelkezik:

„(1)      A tagállamok azonnal közölnek a Bizottsággal minden műszaki szabály-tervezetet, kivéve, ha az csak valamely nemzetközi vagy európai szabvány teljes szövegét ülteti át, amely esetben a megfelelő szabványra történő hivatkozás is elegendő; a Bizottságot rövid értesítésben a szabály elfogadása szükségességének indokairól is tájékoztatni kell, amennyiben ezek nem derülnek ki már a tervezetből is. Adott esetben, a tagállamok egyidejűleg közlik az elsődlegesen és közvetlenül érintett alapvető törvényi és rendeleti rendelkezések szövegét, ha ezen szövegek ismerete szükséges a műszaki szabály-tervezet jelentőségének megítéléséhez.

A Bizottság haladéktalanul értesíti a többi tagállamot a tervezetről; e tervezettel kapcsolatban véleményt kérhet az 5. cikkben említett bizottságtól és szükség esetén a szóban forgó területért felelős bizottságtól.

(2) A Bizottság és a tagállamok észrevételeket tehetnek a műszaki szabály-tervezetet benyújtó tagállamnak? a tagállamnak az ilyen észrevételeket a lehetséges mértékben figyelembe kell vennie a műszaki szabály későbbi kidolgozása során.”

34      Az irányelv 9. cikke szerint:

„(1)      A (2) és (2a) bekezdés sérelme nélkül, a tagállamok a 8. cikk (1) bekezdésében említett közleménynek a Bizottság által történő kézhezvételétől számított hat hónap időtartamra elhalasztják a műszaki szabály-tervezet elfogadását, ha a Bizottság vagy egy másik tagállam ettől az időponttól számított három hónapon belül olyan részletes véleményt ad ki, amely szerint az előirányzott intézkedést módosítani kell, hogy megszüntessék vagy korlátozzák az áruk szabad mozgásának akadályait, amelyeket az esetleg eredményezhet. Az érintett tagállam jelenti a Bizottságnak, hogy milyen intézkedéseket javasol a részletes vélemények alapján. A Bizottság észrevételt tesz erre a javaslatra.

(2)      Az (1) bekezdésben meghatározott határidő tizenkét hónap, ha a Bizottság a 8. cikk (1) bekezdésében előírt közlemény kézhezvételétől számított három hónapon belül bejelenti azon szándékát, hogy ebben az ügyben irányelvre kíván javaslatot előterjeszteni vagy elfogadni.

(2a)      Ha a Bizottság megállapítja, hogy a 8. cikk (1) bekezdésében előírt közlemény olyan ügyre vonatkozik, amelyre kiterjed irányelv vagy rendelet meghozatalára a Tanácsnak tett valamely javaslat, a közlemény kézhezvételétől számított három hónapon belül értesíti erről az érintett tagállamot.

A tagállamok a 8. cikk (1) bekezdésében említett közlemény benyújtásától számított tizenkét hónappal elhalasztják a műszaki szabály-tervezet elfogadását, ha az olyan ügyre vonatkozik, amelyre kiterjed a Bizottság által a közlemény kézhezvételét megelőzően irányelv vagy rendelet meghozatalára a Tanácsnak tett valamely javaslat.

A jelen cikk (1), (2) és (2a) bekezdésére nem lehet egyszerre hivatkozni.

(3)      Az (1), (2) és (2a) bekezdés nem alkalmazandó akkor, amikor sürgős okokból a közegészségügy vagy közbiztonság védelmével, az állatvédelemmel vagy a növényvédelemmel kapcsolatos súlyos és előre nem látható körülmények miatt valamely tagállamnak rövid időn belül műszaki szabályokat kell kidolgoznia haladéktalan elfogadás és bevezetés céljából, anélkül hogy konzultációkat tudna lefolytatni. A 8. cikkben említett közleményben a tagállamnak meg kell jelölnie a megtett intézkedések sürgősségének okát. A Bizottságnak az eljárás helytelen alkalmazása esetén megfelelő lépéseket kell tennie.”

35      Az irányelv 10. cikke szerint „A 8. és 9. cikk nem alkalmazható, amikor a tagállamok a közösségi irányelvekből vagy rendeletekből eredő kötelezettségeiknek tesznek eleget; ez érvényes a Közösségben közös műszaki leírások elfogadását eredményező nemzetközi megállapodásokra is”.

36      Emlékeztetni kell arra, hogy 1986-ban egy közleményben (86/C 245/05, HL 1986. C 245, 4. o.) a Bizottság már kifejtette álláspontját a Tribunal de commerce de Liège által felvetett két utolsó kérdést illetően. Ebben a közleményben a Bizottság megállapította, hogy egyrészt az irányelv számára, a tagállamokhoz hasonlóan, fontos szerepet szán azzal, hogy lehetővé teszi számára a kereskedelem új műszaki akadályai kialakulásának megakadályozását, és másrészt, hogy a tagállamok irányelvből eredő kötelezettségei világosak és egyértelműek, amennyiben:

–        a tagállamoknak az irányelv hatálya alá tartozó minden műszaki szabály-tervezetet közölniük kell;

–        a műszaki szabály-tervezetek elfogadását a 9. cikk (3) bekezdésében meghatározott különleges esetek kivételével automatikusan három hónap időtartamra el kell halasztaniuk;

–        a műszaki szabály-tervezetek elfogadását ellenvetések vagy tervezett közösségi jogszabály esetén újabb három–kilenc hónap időtartamra el kell halasztaniuk.

A Bizottság végül megállapította, hogy ha a tagállamok nem tartanák be az irányelvből eredő kötelezettségeiket, akkor ez komolyan akadályozná a belső piac kiteljesítését és negatív hatással lenne a tagállamok közötti kereskedelemre.

37      A közleményből kiderül, hogy a Bizottság ezekből a megállapításokból arra a következtetésre jut, hogy „ha valamely tagállam a 83/189 irányelv rendelkezéseinek a hatálya alá tartozó műszaki szabályt úgy fogad el, hogy nem közli a tervezetet a Bizottsággal, és nem veszi figyelembe a status quo kötelezettségét, akkor az így elfogadott szabály nem hajtható végre harmadik felekkel szemben az érintett tagállam jogrendszerében. A Bizottság tehát úgy véli, hogy a peres felek joggal várják a nemzeti bíróságoktól, hogy azok megtagadják az olyan tagállami műszaki szabályok alkalmazását, amelyeket nem közöltek a közösségi jogszabályoknak megfelelően”.

38      Jelen ügyben a Bizottság fenntartja a 83/189 irányelvnek ezt az értelmezését, amelyhez a CIA Security is csatlakozott.

39      A német, a holland kormány és az Egyesült Királyság kormánya nem fogadta el ezt az értelmezést, és ezzel ellentétben úgy gondolja, hogy a 83/189 irányelv értelmében vett műszaki szabályok magánszemélyekkel szemben még akkor is végrehajthatóak, ha azokat anélkül fogadták el, hogy az irányelvből eredő kötelezettségeket betartották volna. Az ezen értelmezés alapját képező érvelés a következőkben kerül megvizsgálásra.

40      Bevezetésként hangsúlyozni kell, hogy a 83/189 irányelv célja, hogy megelőző ellenőrzés révén védje az áruk szabad mozgását, amely a Közösség egyik alapja. Ez az ellenőrzés azért hasznos, mert az irányelv hatálya alá tartozó műszaki szabályok akadályozhatják a tagállamok közötti kereskedelmet, és ezek az akadályok csak akkor megengedhetők, ha közérdekű célt szolgáló, feltétlenül érvényesítendő követelmények teljesüléhez szükségesek. Az irányelv által előírt ellenőrzés akkor hatékony, ha a hatálya alá eső valamennyi műszaki szabály-tervezetet közölni kell, és ha e szabályok elfogadása és bevezetése a 9. cikk által meghatározott időtartamra felfüggesztésre kerül – nem számítva azokat, amelyek esetében az intézkedés sürgőssége igazolja a kivételt.

41      Az értesítés és a felfüggesztés időtartama tehát lehetőséget ad a Bizottságnak és a többi tagállamnak arra, hogy egyrészt megvizsgálják, hogy a kérdéses tervezet a tagállamok közötti kereskedelem olyan akadályát képezi-e, amely az EK-Szerződéssel ellentétes, vagy amely közös, illetve összehangolt intézkedések elfogadását igényli, másrészt, hogy a tervezett tagállami szabályok módosítására javaslatokat tegyenek. Ez az eljárás egyébként lehetővé teszi a Bizottságnak, hogy a tervezett intézkedés területét szabályozó közösségi jogszabályokat javasoljon vagy fogadjon el.

42      Ezután meg kell állapítani, hogy az állandó ítélkezési gyakorlat szerint minden olyan esetben, amikor egy irányelv rendelkezései tartalmi szempontból feltétlenek és kellően pontosak, hivatkozni lehet rájuk minden olyan nemzeti rendelkezéssel szemben, ami nem felel meg az irányelvnek (lásd a 8/81. sz. Becker-ügyben 1982. január 19-én hozott ítéletet [EBHT 1982., 53. o.] és a C-6/90. és C-9/90. sz., Francovich és társai ügyben 1991. november 19-én hozott ítéletet [EBHT 1991., I-5357. o.]).

43      Az Egyesült Királyság kormánya szerint a 83/189 irányelv rendelkezései nem tesznek eleget ezeknek a követelményeknek, különösen mivel a közlésre vonatkozó eljárás pontatlanságokat tartalmaz.

44      Ez az álláspont nem fogadható el. A 83/189 irányelv 8. és 9. cikke pontos kötelezettséget tartalmaz arra nézve, hogy a tagállamok a műszaki szabály-tervezeteket azok elfogadása előtt közöljék a Bizottsággal. Mivel ennek következtében e cikkek tartalmi szempontból feltétlenek és kellően pontosak, a magánszemélyek a tagállami bíróságok előtt hivatkozhatnak rájuk.

45      Meg kell vizsgálni továbbá a tagállamokat a közlési kötelezettség figyelmen kívül hagyásából eredően sújtó jogkövetkezményeket is, pontosabban azt, hogy a 83/189 irányelvet úgy kell-e értelmezni, hogy a közlési kötelezettség elmulasztása, amely az érintett műszaki szabály elfogadása szempontjából eljárási hibát jelent, e műszaki szabály alkalmazhatatlanságát eredményezi, így azokat magánszemélyekkel szemben nem lehet érvényesíteni.

46      A német, a holland kormány és az Egyesült Királyság kormánya e tekintetben úgy véli, hogy a 83/189 irányelv csak a tagállamok és a Bizottság közötti viszonyokra vonatkozik, és mindössze olyan eljárási kötelezettségeket ír elő, amelyeket a tagállamoknak a műszaki szabályok elfogadása során be kell tartaniuk, a tagállamoknak továbbra is jogukban áll a felfüggesztés időtartamának elteltével az adott szabályokat elfogadni, és végül, a szóban forgó irányelv semmilyen kifejezett rendelkezést nem tartalmaz az említett eljárási kötelezettségek be nem tartása esetén alkalmazandó esetleges szankciókról.

47      Ebben az összefüggésben mindenekelőtt meg kell jegyezni, hogy e tényezők egyike sem akadálya annak, hogy a 83/189 irányelv figyelmen kívül hagyása magával vonja a kérdéses műszaki szabályok alkalmazhatatlanságát.

48      A 83/189 irányelvből eredő kötelezettségek megsértésének ilyen következményének nem feltétele ilyen értelmű kifejezett rendelkezés. Mint ahogy már megállapításra került, egyértelmű, hogy az irányelv célja az, hogy megelőző ellenőrzés révén védje az áruk szabad mozgását, és hogy az értesítési kötelezettség e közösségi ellenőrzés megvalósításának lényeges jogi eszköze. Ezen ellenőrzés hatékonyságát tovább növeli az irányelv olyan értelmezése, miszerint az értesítési kötelezettség megsértése olyan lényegi eljárási hiba, amely a kérdéses műszaki szabályoknak a magánszemélyek vonatkozásában való alkalmazhatatlanságát eredményezi.

49      Ezután emlékeztetni kell arra, hogy az irányelv ezen értelmezése megfelel a 380/87. sz., Enichem Base és társai ügyben 1989. július 13-án hozott ítélet (EBHT 1989., 2491. o.) 19–24. pontjának. Ebben az ítéletben, amelyben a Bíróság a nemzeti szabályozás tervezetének Bizottsággal történő közlésére vonatkozó tagállami kötelezettségről hozott ítéletet a hulladékokról szóló, 1975. július 15-i 75/442/EGK tanácsi irányelv egyik cikke alkalmazási körével kapcsolatban (HL L 194., 39. o.), a Bíróság megállapította, hogy sem a vizsgált rendelkezés szövege, sem annak célja nem tette lehetővé azt az értelmezést, hogy a tagállamra háruló közlési kötelezettség figyelmen kívül hagyása önmagában az így elfogadott szabályozás jogellenességét eredményezte. E tekintetben a Bíróság kifejezetten hangsúlyozta, hogy a kérdéses rendelkezés mindössze előzetes közlési kötelezettséget írt elő, és a tervezett szabályozás hatálybaléptetését nem tette függővé a Bizottság beleegyezésétől vagy ellenvetésének hiányától, és nem határozta meg a kérdéses tervezetek közösségi ellenőrzésének eljárását. A Bíróság tehát úgy döntött, hogy a vizsgált rendelkezés a tagállamok és a Bizottság kapcsolataira vonatkozik, de ezzel szemben nem keletkeztet semmiféle jogot magánszemélyek vonatkozásában, akiket jogsérelem érhet, ha valamely tagállam megszegi azt a kötelezettségét, hogy a szabályozás tervezetét előzetesen közölje a Bizottsággal.

50      A jelen esetben éppen ellenkezőleg, az irányelv célja nem egyszerűen a Bizottság tájékoztatása, hanem – mint ahogy ez az ítélet 41. pontjában is már megállapításra került – pontosan az, hogy tágabb körben megszüntesse vagy mérsékelje a kereskedelem korlátait, tájékoztassa a többi tagállamot valamely tagállam által elfogadni kívánt műszaki szabályozásról, a Bizottság és a többi tagállam számára biztosítsa a szükséges időt az észrevételek megtételére és a módosításokra való javaslattételre annak érdekében, hogy mérsékelni lehessen a tervezett intézkedésből eredő, az áruk szabad mozgását érintő korlátokat, és hogy a Bizottságnak elegendő ideje legyen harmonizációs irányelvet javasolni. Egyébként a 83/189 irányelv 8. és 9. cikkének megszövegezése egyértelmű, amennyiben a tagállami szabályozások közösségi ellenőrzési eljárását, és hatálybalépésük időpontjának a Bizottság beleegyezésétől, illetve ellenvetésének hiányától való függővé tételét írja elő.

51      Végül – mint ahogy az Egyesült Királyság kormánya megállapította – meg kell vizsgálni, hogy léteznek-e olyan különleges indokok a 83/189 irányelvvel kapcsolatban, amelyek kizárják annak olyan értelmezését, hogy az irányelv figyelmen kívül hagyásával elfogadott műszaki szabályok alkalmazhatatlanok a harmadik személyekkel szemben.

52      E tekintetben felmerült különösen, hogy az ilyen szabályok harmadik személyekkel szemben való alkalmazhatatlansága szabályozási hézagot jelentene a kérdéses nemzeti jogrendszerben, és különösen a biztonsági szabályozásban az alkalmazhatóság hiánya ennélfogva súlyos következményekkel járhat.

53      Ez az érvelés nem fogadható el. Ugyanis valamely tagállam igénybe veheti a 83/189 irányelv 9. cikkének (3) bekezdésében meghatározott sürgősségi eljárást, ha az e rendelkezés által meghatározott okok miatt szükségesnek ítéli a műszaki szabályok rövid időn belüli kidolgozását a haladéktalan elfogadás és bevezetés céljából, anélkül hogy konzultációkat tudna lefolytatni.

54      Tekintettel az előző megfontolásokra, meg kell állapítani, hogy a 83/189 irányelvet úgy kell értelmezni, hogy az értesítési kötelezettség megszegése az érintett műszaki szabályok alkalmazhatatlanságát eredményezi, így azokat magánszemélyekkel szemben nem lehet érvényesíteni.

55      Azt kell tehát válaszolni az ötödik és a hatodik kérdésre, hogy a 83/189 irányelv 8. és 9. cikkét úgy kell értelmezni, hogy ezekre magánszemélyek a nemzeti bíróság előtt hivatkozhatnak, amely utóbbinak meg kell tagadnia olyan tagállami műszaki szabály alkalmazását, amelyet nem közöltek az irányelvnek megfelelően.

 Az első két kérdésről

56      Első és második kérdésével a nemzeti bíróság lényegében azt kérdezi, hogy a Szerződés 30. cikkével ellentétesek-e az olyan tagállami rendelkezések, mint amilyen a biztonsági vállalkozásokról szóló törvény 4. és 12. cikke és az 1991. május 14-i rendelet.

57      Tekintettel az előzetes döntéshozatalra előterjesztett harmadik, negyedik, ötödik és hatodik kérdésre adott válaszra, nem szükséges megválaszolni az előzetes döntéshozatalra előterjesztett első két kérdést annyiban, amennyiben azok a biztonsági vállalkozásokról szóló törvény 12. cikkére és az 1991. május 14-i rendeletre vonatkoznak, tekintve, hogy ezeket nem lehet magánszemélyekkel szemben érvényesíteni. Az előzetes döntéshozatalra előterjesztett első kérdésnek tehát csak arra a részére kell válaszolni, mely arra keres választ, hogy összeegyeztethető-e a Szerződés 30. cikkével a biztonsági vállalkozásokról szóló törvény 4. cikke, amely szerint senki nem működtethet biztonsági vállalkozást a Belügyminiszter engedélye nélkül.

58      E tekintetben meg kell állapítani, hogy egy ilyen rendelkezés, amennyiben feltételhez köti egy vállalkozás alapítását és biztonsági vállalkozásként történő működését, nem tartozik közvetlenül a Szerződés 30. cikkének hatálya alá, amely a tagállamok között az áruk szabad mozgására vonatkozik. Ezenkívül meg kell állapítani, hogy az ügy irataiban semmi nem utal arra, hogy ez a rendelkezés korlátozná az áruk szabad mozgását, vagy más egyéb módon ellentétes lenne a közösségi joggal.

59      Az előzetes döntéshozatalra előterjesztett első kérdésre tehát azt kell válaszolni, hogy a Szerződés 30. cikkével nem ellentétes az olyan tagállami rendelkezés, mint amilyen a biztonsági vállalkozásokról szóló törvény 4. cikke.

 A költségekről

60      A Bíróságnál észrevételt előterjesztő belga, német, holland kormány és az Egyesült Királyság kormánya, valamint az Európai Közösségek Bizottsága részéről felmerült költségek nem téríthetők meg. Mivel ez az eljárás az alapeljárásban részt vevő felek számára a nemzeti bíróság előtt folyamatban lévő eljárás egy szakaszát képezi, ez a bíróság dönt a költségekről.

A fenti indokok alapján

A BÍRÓSÁG

a Tribunal de commerce de Liège 1994. június 20‑i végzésével hozzá intézett kérdésre válaszolva a következőképpen határozott:

1)      Egy olyan szabály, mint a védelmi és biztonsági vállalkozásokról és a belső védelmi szolgálatokról szóló, 1990. április 10-i törvény 4. cikke, nem minősül műszaki szabálynak az 1988. március 22-i 88/182/EGK tanácsi irányelvvel módosított, a műszaki szabványok és szabályok terén történő információszolgáltatási eljárás megállapításáról szóló, 1983. március 28‑i 83/189/EGK tanácsi irányelv értelmében, míg műszaki szabálynak minősülnek az olyan rendelkezések, mint az 1990. április 10‑i belga törvényben szereplő riasztókészülékek és -rendszerek engedélyezési eljárásának meghatározásáról szóló, 1991. május 14‑i királyi rendelet rendelkezései, és egy olyan szabály minősítése, mint a fent említett 1990. április 10‑i törvény 12. cikke, a nemzeti jog szerint kiváltott joghatásaitól függ.

2)      A 88/182 irányelvvel módosított 83/189 irányelv 8. és 9. cikkét úgy kell értelmezni, hogy ezekre magánszemélyek a nemzeti bíróság előtt hivatkozhatnak, amely utóbbinak meg kell tagadnia olyan tagállami műszaki szabály alkalmazását, amelyet nem közöltek az irányelvnek megfelelően.

3)      Az EK‑Szerződés 30. cikkével nem ellentétes az olyan tagállami rendelkezés, mint amilyen a fent említett 1990. április 10‑i törvény 4. cikke.

Kihirdetve Luxembourgban, az 1996. április 30‑i nyilvános ülésen.

* Az eljárás nyelve: francia.