A BÍRÓSÁG ÍTÉLETE

1971. március 31.?(1)

„A közúti fuvarozásról szóló európai megállapodás”

A 22-70. sz. ügyben,

az Európai Közösségek Bizottsága (képviseli: Jogi Szolgálatának főigazgató- helyettese, Gérard Olivier, meghatalmazotti minőségben, kézbesítési cím: Luxembourg, a jogtanácsosánál, Emile Reuternél, 4, boulevard Royal)

felperesnek

az Európai Közösségek Tanácsa (képviseli: Ernst Wohlfart, a Tanács jogtanácsosa, a Tanács Főtitkárságának főigazgatója, meghatalmazotti minőségben, segítője: Jean-Pierre Puissochet, a Tanács Főtitkárságának igazgatója, kézbesítési cím: Luxembourg, J. N. Van den Houtennél, az Európai Beruházási Bank Jogi Szolgálatának igazgatójánál, 2, place de Metz)

alperes ellen

a nemzetközi közúti fuvarozást végző járművek személyzetének munkájáról szóló európai megállapodásról folytatott tárgyalásokról és annak az EGK tagállamai általi megkötéséről szóló, 1970. március 20-i tanácsi döntés megsemmisítése iránt benyújtott keresete tárgyában,

A BÍRÓSÁG,

tagjai: R. Lecourt elnök, A. M. Donner és A. Trabucchi tanácselnökök, R. Monaco, J. Mertens de Wilmars, P. Pescatore (előadó) és H. Kutscher bírák,

főtanácsnok: A. Dutheillet de Lamothe,

hivatalvezető: A. Van Houtte,

meghozta a következő

Ítéletet

1        1970. május 19-én benyújtott keresetében az Európai Közösségek Bizottsága a nemzetközi közúti fuvarozást végző járművek személyzetének munkájáról szóló európai megállapodásról (AETR) – az Egyesült Nemzetek Európai Gazdasági Bizottságának égisze alatt – folytatott tárgyalásokról és annak a Közösség tagállamai általi megkötéséről szóló, 1970. március 20-i tanácsi döntés megsemmisítését kérte.

2        A Tanács pergátló kifogásként a kereset elfogadhatatlanságára hivatkozott, azon az alapon, hogy a vitatott döntés nem minősül megtámadható jogi aktusnak a Szerződés 173. cikke (1) bekezdésének értelmében.

3        Ez a minősítés attól függ, hogy az adott időpontban ki rendelkezett hatáskörrel az AETR-ről tárgyalások folytatására és annak megkötésére.

4        Ugyanis e döntés jogi hatálya eltérő aszerint, hogy azt a Közösségre ruházott hatáskör gyakorlásának kell-e tekinteni, vagy az a tagállamok által megtartott hatáskörök gyakorlásának általuk való koordinálását fejezi ki.

5        Az elfogadhatatlansági kifogásról való döntés tehát szükségessé teszi azon kérdés előzetes megválaszolását, hogy a vitatott döntés meghozatalának időpontjában az AETR-ről történő tárgyalások folytatása és annak megkötése a Közösség vagy a tagállamok hatáskörébe tartozott-e.

 1.     Az előzetes kérdésről

6        A Bizottság úgy ítéli meg, hogy a Szerződés 75. cikke, amely a közös közlekedéspolitika végrehajtásának érdekében tágan megfogalmazott hatáskört ruház a Közösségre, az adott téren a külkapcsolatokra éppúgy alkalmazandó, mint a belső intézkedésekre.

7        E rendelkezés hatékony érvényesülését veszélyeztetné, ha az abban meghatározott hatáskörök, különösen – a fenti cikk (1) bekezdésének c) pontjának értelmében – az „egyéb megfelelő rendelkezések” meghozatalára vonatkozó hatáskör nem terjedhetne ki megállapodásoknak a harmadik államokkal történő megkötésére.

8        Bár eredetileg ez a hatáskör nem ölelte fel a közlekedés egész területét, az említett szektorban a közös politika végrehajtása során fokozatosan általánossá és kizárólagossá kezd válni.

9        A Tanács a maga részéről hangsúlyozza, hogy mivel a Közösség csak olyan hatáskörökkel rendelkezik, amelyekkel felruházták, a Szerződés erre vonatkozó kifejezett rendelkezése nélkül nem lehet megállapodások harmadik államokkal történő megkötésére vonatkozó hatáskört elismerni.

10      A 75. cikk csak a Közösség belső intézkedéseire vonatkozik, és azt nem lehet úgy értelmezni, hogy felhatalmaz nemzetközi megállapodások megkötésére.

11      Még ha másként volna is, ez a hatáskör nem lehet általános és kizárólagos, legfeljebb a tagállamokéval versengő.

12      Mivel a közlekedéspolitika terén – amely kategória alá lényegében az AETR is tartozik – a nemzetközi megállapodásokról folytatott tárgyalásokra és e megállapodások megkötésére a Szerződés nem tartalmaz külön rendelkezéseket, így a harmadik államokkal fennálló kapcsolatokra vonatkozó általános közösségi jogi rendszert kell alapul venni.

13      A 210. cikk megállapítja, hogy „a Közösség jogi személy”.

14      A Szerződés hatodik, „általános és záró rendelkezések”-et tartalmazó részének elején szereplő ezen rendelkezés azt jelenti, hogy a Közösség külkapcsolataiban a harmadik államokkal szerződéses viszonyokat létesíthet a Szerződés első részében – amelynek folytatása a hatodik rész – meghatározott célkitűzések által lefedett területen.

15      Annak érdekében, hogy meghatározott esetben a Közösség nemzetközi megállapodások megkötésére vonatkozó hatáskörét meg lehessen állapítani, figyelembe kell venni a Szerződés rendszerét, valamint annak anyagi rendelkezéseit.

16      Ilyen hatáskör nemcsak a Szerződés kifejezett felhatalmazásából eredhet – mint a vámtarifa- és kereskedelmi megállapodásokra vonatkozó 113. és 114. cikk esetén és a társulási megállapodásokra vonatkozó 238. cikk esetén –, hanem a Szerződés más rendelkezéseiből és a közösségi intézmények által e rendelkezések keretében hozott jogi aktusokból is származhat.

17      Minden esetben, amikor a Szerződésben meghatározott valamely közös politika végrehajtása érdekében a Közösség olyan rendelkezéseket hoz, amelyek bármely formában közös szabályokat állapítanak meg, a tagállamok sem egyénileg sem pedig közösen nem jogosultak többé e szabályokat érintő, kötelezettségeket tartalmazó megállapodásokat kötni a harmadik államokkal.

18      Amint ugyanis e közös szabályok bevezetésére sor kerül, egyedül a Közösség jogosult a közösségi jogrendszer alkalmazási területének egészére vonatkozó hatállyal harmadik államokkal szemben szerződéses kötelezettségeket vállalni és teljesíteni.

19      Következésképpen a Szerződés rendelkezéseinek végrehajtásában nem lehet szétválasztani a Közösségen belüli intézkedések rendszerét a külkapcsolatokétól.

20      A 3. cikk e) bekezdésének értelmében a közös politika elfogadása a közlekedés területén a Közösség célkitűzései között külön említésre kerül.

21      Az 5. cikk szerint a tagállamok egyrészt megteszik a megfelelő intézkedéseket a Szerződésből, illetve a Közösség intézményeinek intézkedéseiből eredő kötelezettségek teljesítésének biztosítása érdekében, másrészt tartózkodnak minden olyan intézkedéstől, amely veszélyeztetheti a Szerződés célkitűzéseinek megvalósítását.

22      E rendelkezések összefüggéséből következik, hogy amennyiben a Szerződés céljainak megvalósítása érdekében közösségi szabályokat fogadtak el, a tagállamok a közös intézmények keretein kívül nem vállalhatnak olyan kötelezettségeket, amelyek a fenti szabályokat érinthetik, vagy módosíthatják azok hatályát.

23      A 74. cikk értelmében a Szerződésnek a közlekedés területére vonatkozó célkitűzéseit egy közös politika keretében valósítják meg.

24      E célból a 75. cikk (1) bekezdése értelmében a Tanács feladata, hogy megállapítsa a közös szabályokat, és hogy – ezen túlmenően – meghozza „az egyéb megfelelő rendelkezéseket”.

25      Ugyanezen rendelkezés a) bekezdése értelmében e közös szabályokat a „valamely tagállam területére irányuló vagy onnan kiinduló, illetve egy vagy több tagállam területén áthaladó nemzetközi közlekedésre” kell alkalmazni.

26      Ez a rendelkezés a közösségi területen áthaladó útvonalrész vonatkozásában a harmadik államokból kiinduló vagy oda irányuló közlekedésre is vonatkozik.

27      Az említett rendelkezés tehát azt feltételezi, hogy a Közösség hatásköre kiterjed a nemzetközi jog hatálya alá tartozó kapcsolatokra, és következésképpen magában foglalja az említett területen az érdekelt harmadik országokkal való megállapodások megkötésének szükségességét.

28      Jóllehet a 74. és 75. cikk nem ír elő kifejezetten a Közösség számára hatáskört nemzetközi megállapodások megkötésére, a közúti fuvarozáshoz kapcsolódó egyes szociális jogszabályok összehangolásáról szóló, 1969. március 25-i 543/69 tanácsi rendelet (HL L 77., 1969. március 20., 49. o.) hatálybaléptetése szükségszerűen maga után vonta a Közösség azon hatáskörrel való felruházását, hogy az e rendelet által szabályozott területen harmadik államokkal megállapodásokat kössön.

29      E hatáskörrel való felruházást egyébként a fenti rendelet 3. cikke kifejezetten elismeri, amikor előírja, hogy „a Közösség megkezdi a harmadik országokkal azokat a tárgyalásokat, amelyek szükségesnek bizonyulnak e rendelet alkalmazásához”.

30      Mivel az AETR-ben szabályozott terület az 543/69 rendelet hatálya alá tartozik, a szóban forgó megállapodásról folytatott tárgyalás és a megállapodás megkötése a fenti rendelet hatálybalépése óta a Közösség hatáskörébe tartozik.

31      Ez a közösségi hatáskör kizárja a tagállamok versengő hatáskörének a lehetőségét, mivel a közös intézmények keretein kívüli bármilyen kezdeményezés összeegyeztethetetlen a közös piac egységével és a közösségi jog egységes alkalmazásával.

32      E jogi helyzet fényében kell eldönteni az elfogadhatóság kérdését.

 2.     A kereset elfogadhatóságáról

33      A Tanács több okból is vitatja a kereset elfogadhatóságát, a vitatott döntés minősítése alapján, valamint másodlagosan a Bizottság érdekeltségének hiánya, a Bizottság korábbi magatartása és a kereset benyújtásának késedelmes volta alapján.

 a)     Az 1970. március 20-i döntés minősítésére alapított jogalap

34      A Tanács úgy véli, hogy az 1970. március 20-i döntés nem minősül olyan jogi aktusnak, amelyeket a 173. cikk (1) bekezdésének első mondata értelmében keresettel meg lehet támadni.

35      Ez a döntés ugyanis sem formája, sem tárgya vagy tartalma alapján nem minősül a 189. cikk értelmében rendeletnek, határozatnak vagy irányelvnek.

36      Az valójában csak a Tanács keretében végzett, tagállamok közötti politikai egyeztetés, amely mint ilyen, nem keletkeztetett semmilyen jogosultságot, nem írt elő semmilyen kötelezettséget, és nem módosított semmilyen jogi helyzetet.

37      Ez a minősítés annál is inkább adódik, mivel intézmények közötti jogvita keretében az elfogadhatóságot különösen szigorúan kell megítélni.

38      A 173. cikk értelmében a Bíróság feladata, hogy megvizsgálja „a Tanács […] jogi aktusainak jogszerűségét, kivéve az ajánlásokat és véleményeket”.

39      A 173. cikk azzal, hogy a tagállamok és intézmények által benyújtható megsemmisítés iránti keresetek köréből csupán – a 189. cikk utolsó bekezdése alapján minden kötelező hatályt nélkülöző – „ajánlásokat és véleményeket” zárja ki, megsemmisítés iránti keresettel megtámadható jogi aktusnak minősít az intézmények által hozott és joghatás kiváltására irányuló minden rendelkezést.

40      E kereset célja a 164. cikk előírásainak megfelelően biztosítani a jog tiszteletben tartását a Szerződés értelmezése és alkalmazása során.

41      E célkitűzéssel ellentétes lenne a kereset elfogadhatósági feltételeinek megszorító értelmezése azáltal, hogy azt a jogi aktusoknak csupán a 189. cikkben említett kategóriáira korlátoznák.

42      A megsemmisítés iránti keresetnek ezért az intézmények által hozott valamennyi, joghatások kiváltására irányuló rendelkezés vonatkozásában, azok jellegétől vagy formájától függetlenül nyitva kell állnia.

43      A fentiek fényében kell minősíteni a vitatott döntést.

44      Az 1970. március 20-i ülésen a Tanács – a tagjai és a Bizottság képviselője közötti eszmecsere után – „következtetés”-együttest fogadott el arra nézve, hogy milyen magatartást kell az államok kormányainak tanúsítaniuk az AETR-ről történő, meghatározó jelentőségű tárgyalások folyamán.

45      Ez a döntés alapvetően egyrészt a tárgyalás célkitűzésére, másrészt a tárgyalás lefolytatására vonatkozott.

46      Ami a követendő célkitűzést illeti, a Tanács tárgyalási álláspontot határozott meg, amely arra irányul, hogy az AETR-t hozzáigazítsák a közösségi rendelet előírásaihoz, a rendelettől való egyes olyan eltérések engedélyezése mellett, amelyeket a Közösségnek el kellene fogadnia.

47      Az így meghatározott célkitűzést szem előtt tartva a Tanács felhívta a Bizottságot, hogy megfelelő időben és a Szerződés 75. cikkében foglalt rendelkezéseknek megfelelően nyújtsa be az 543/69 rendelet módosításához szükséges javaslatokat.

48      Ami a tárgyalási lefolytatását illeti, a Tanács – a korábbi ülései folyamán elhatározott irányvonalnak megfelelően – úgy döntött, hogy az a hat tagállam folytassa és zárja le a tárgyalásokat, amelyek az AETR szerződő felei lesznek.

49      A tárgyalások folyamán és a megállapodás megkötésekor az államok együttesen lépnének fel, és állandóan egyeztetnék álláspontjukat a szokásos eljárások szerint, szoros együttműködésben a közösségi intézményekkel, és az elnökséget éppen betöltő tagállam küldöttsége járna el szóvivői minőségben.

50      A jegyzőkönyvből nem tűnik ki, hogy a Bizottság kifogást emelt volna a tárgyalási célkitűzésnek a Tanács általi meghatározása ellen.

51      Viszont kifejezett fenntartást fogalmazott meg a tárgyalás lefolytatására vonatkozóan, kijelentve, hogy a Tanács által elfogadott álláspontot a Szerződéssel és különösen annak 228. cikkével összeegyeztethetetlennek tartja.

52      A fentiekből kitűnik, hogy a Tanács döntése olyan tárgyra vonatkozott, amely a Közösség hatáskörébe tartozik, és hogy következésképpen a tagállamok nem járhattak el a közös intézmények keretein kívül.

53      Így a Tanács által meghatározott tárgyalás célkitűzést illetően kitűnik, hogy az 1970. március 20-i döntés nem lehetett egyszerűen önkéntes koordináció kifejeződése vagy megállapítása, hanem az intézmények és tagállamok számára egyaránt kötelező, a rendelet tartalmára utólag visszaható irányvonal meghatározása volt.

54      A tárgyalás lefolytatására vonatkozó következtetéseiben a Tanács olyan rendelkezéseket hozott, amelyek a harmadik országokkal folytatott tárgyalások és megállapodások megkötésének vonatkozásában a Szerződésben meghatározott eljárásoktól adott esetben eltérhetnek.

55      Az 1970. március 20-i döntés tehát meghatározott joghatásokat váltott ki a Közösség és a tagállamok közötti kapcsolatokban éppúgy, mint az intézmények közötti viszonyokban.

 b)     Az elfogadhatóságra vonatkozó másodlagos jogalapok

56      A Tanács azt állítja, hogy azon következmények elemzése, amelyeket az 1970. március 20-i döntés megsemmisítése maga után vonhatna, megerősítené azt a tényt, hogy ez a döntés minden joghatást nélkülözött.

57      Ilyen megsemmisítésnek, amely törölné a tagállamok közötti koordinációra vonatkozó megállapítást, semmilyen következménye nem lenne sem e koordináció tényleges meglétére, sem ezeknek az államoknak az AETR-ről folytatott tárgyalásokon való későbbi fellépésére.

58      Következésképp mivel a Bizottság keresete nem érheti el a célját, így ahhoz nem fűződik érdek.

59      A 174. cikk értelmében „ha a kereset megalapozott, a Bíróság a megtámadott jogi aktust semmisnek nyilvánítja”.

60      Ebben az esetben, mivel a Tanács döntését a Bíróság általi megsemmisítés mértékében nem létezőnek kell tekinteni, a peres felek számára visszaállna a korábbi állapot, és újra meg kellene vizsgálniuk a vitás kérdéseket a közösségi joggal összhangban történő megoldásuk érdekében.

61      Így a Bizottság eljáráshoz fűződő érdekét nem lehet kétségbe vonni.

62      A Tanács arra is hivatkozik, hogy a Bizottság már nem rendelkezik kereshetőségi joggal, mivel maga felelős a vitás helyzetért, azáltal, hogy nem tette meg megfelelő időben a szükséges intézkedéseket annak érdekében, hogy – a megfelelő javaslatoknak a Tanácshoz történő benyújtásával – a közösségi hatáskör gyakorlását lehetővé tegye.

63      Mivel a Bizottság által a Bíróság elé terjesztett kérdések a Közösség intézményi szerkezetére vonatkoznak, a kereset elfogadhatósága nem függhet a felperes korábbi mulasztásaitól vagy hibáitól.

64      Másfelől a Tanács által emelt kifogásokról való döntés a jogvita érdemi vizsgálatának körébe tartozik.

65      Végül a Tanács azt is sérelmezi, hogy a kereset megkésett, mivel az 1970. március 20-i döntés csupán átveszi a Tanács korábbi ülésein – amelyek közül az utolsó 1969. március 17–18-án volt – meghatározott elveket.

66      Az 1970. március 20-i döntést azonban nem lehet csupán a korábbi döntések egyszerű megerősítésének tekinteni, mivel az 1969. március 25-i 543/69 rendelet a megkezdett tárgyalás tárgya vonatkozásában döntő módon átalakította a Közösség és a tagállamok közötti hatáskörmegosztást.

67      Mindezen megfontolásokból az következik, hogy a kereset elfogadható.

 3.     A jogvita érdeméről

68      A Bizottság alapvetően az 1970. március 20-i döntés érvényességét vonja kétségbe, mivel e döntés sérti a Szerződés szabályait – különösen annak 75., 228. és 235. cikkét – a Tanács és a Bizottság közötti hatáskörmegosztás, és következésképpen azon jogok tekintetében, amelyek gyakorlására az AETR-ről szóló tárgyalásokon a Bizottság lett volna jogosult.

 a)     A 75. és a 228. cikk megsértésére alapított jogalap

69      A Bizottság hangsúlyozza, hogy figyelembe véve a Közösség 75. cikkből eredő hatáskörét, a Közösségnek kellett volna a 228. cikk (1) bekezdése által meghatározott közösségi eljárás szerint az AETR-ről szóló tárgyalásokat lefolytatnia, és azt megkötnie.

70      Jóllehet e rendelkezések értelmében a Tanács minden esetben eldöntheti, hogy célszerű-e a harmadik országokkal megállapodást kötni, nem határozhat szabad belátása szerint arról, hogy kormányközi vagy közösségi eszközökhöz kell-e folyamodni.

71      Azon döntésével, hogy kormányközi eszközökhöz nyúl, a Tanács lehetetlenné tette a Bizottság számára, hogy ellássa azt a feladatot, amelyet az a Szerződés értelmében a harmadik államokkal folytatott tárgyalások vonatkozásában ellátni hivatott.

72      Mivel a Szerződés nem tartalmaz a szóban forgó megállapodásról szóló tárgyalások lefolytatására és a megállapodás hatálybaléptetésére vonatkozó külön rendelkezéseket, az alkalmazandó szabályokat a Szerződés azon cikkeinek összességéből kell levezetni, amelyeket az AETR-ről folytatott tárgyalások érintenek.

73      A közösségi intézmények közötti, az AETR-ről történő tárgyalások lefolytatására és annak hatálybaléptetésére vonatkozó hatáskörmegosztás meghatározásánál egyaránt figyelembe kell venni a közös közlekedéspolitikára vonatkozó, valamint a megállapodások Közösség általi megkötését szabályozó rendelkezéseket.

74      A 75. cikk (1) bekezdése szerint a Tanács a Bizottság javaslata alapján, valamint a Gazdasági és Szociális Bizottsággal és a Közgyűléssel folytatott konzultációt követően rendeleti vagy más formában meghozza a közös közlekedéspolitika végrehajtásának érdekében a megfelelő rendelkezéseket.

75      A 228. cikk (1) bekezdése szerint abban az esetben, ha egy vagy több harmadik állammal vagy egy nemzetközi szervezettel kell megállapodásokat kötni, azokat a Bizottság tárgyalja meg, és – az esetlegesen a Bizottságra ruházott tágabb hatáskörre is figyelemmel – a Tanács köti meg.

76      Mivel a tárgyalásokra az Egyesült Nemzetek Európai Gazdasági Bizottsága keretében került sor, figyelembe kell venni a 116. cikk első bekezdését is, amely szerint az átmeneti időszak végétől kezdve „a gazdasági jellegű nemzetközi szervezetekben a tagállamok csak közösen lépnek fel”, e közös fellépés végrehajtása pedig a Bizottság javaslatára határozó Tanács hatáskörébe tartozik.

77      E különböző rendelkezések összefüggéséből következik, hogy mivel egy közös politika alá tartozó tárgyról van szó, a tagállamok mindenképpen együttes fellépésre voltak kötelesek a Közösség érdekeinek megóvása érdekében.

78      Ezt az együttes fellépést az 1970. március 20-i döntés is biztosította, amely e tekintetben nem adhat okot kritikára.

79      Továbbá e rendelkezések összességéből és különösen a 228. cikk (1) bekezdéséből kitűnik, hogy a megállapodás megkötésére a Tanács volt jogosult.

80      A Bizottság a maga részéről kétféle módon avatkozhatott be, egyrészt javaslattételi jogának gyakorlásával, a 75. cikk (1) bekezdésében és a 116. cikk első bekezdésében meghatározottak szerint, másrészt tárgyalói minőségében, a 228. cikk (1) bekezdésének első albekezdése szerint.

81      Mindazonáltal ez az intézmények közötti hatáskörmegosztás csak az olyan tárgyalások esetén kötelező, amelyeket azt követően indítottak, hogy a Közösség hatáskörrel való felruházása vagy maga a Szerződés vagy az intézmények által hozott rendelkezések alapján már megtörtént.

82      E vonatkozásban meg kell jegyezni, hogy az AETR első változatát már 1962-ben kidolgozták, amikor is a közös közlekedéspolitika megfelelő fejlettségének hiányában az említett megállapodás megkötése a tagállamok hatáskörébe tartozott.

83      A tárgyalások azon szakasza, amelynek folyamán a vitatott döntés megszületett, nem egy új megállapodás kidolgozására irányult, hanem egyszerűen csak az 1962-es változat azon módosításaira, amelyek lehetővé teszik a megállapodásnak az összes szerződő fél általi ratifikálását.

84      E tekintetben tehát az AETR-re vonatkozó tárgyalások azzal jellemezhetők, hogy azok kezdete és az Európai Gazdasági Bizottság keretében végzett munka jelentős része korábbra esett, mint a Közösség hatáskörrel történő felruházása az 543/69 rendelet által.

85      Következésképpen kitűnik, hogy a Tanács 1970. március 20-án olyan helyzet tekintetében határozott, amelyben már nem volt teljes rendelkezési szabadsága az ugyanazon tárgyalásban részt vevő harmadik államokkal való kapcsolatokban.

86      Ha a tárgyalások e szakaszában jelezték volna az érdekelt harmadik államoknak a határkörök Közösségen belüli új megosztását, az veszélyeztetethette volna a tárgyalás sikeres kimenetelét, ahogyan ezt egyébként a Bizottság képviselője el is ismerte a Tanács döntéshozatala folyamán.

87      Ilyen helyzetben a hatáskörében közvetlenül érintett két intézményre – vagyis a Tanácsra és a Bizottságra – hárult az a feladat, hogy – az Európai Közösségek egységes Tanácsának és egységes Bizottságának létrehozásáról szóló, 1965. április 8-i szerződés 15. cikkének megfelelően – a Közösség érdekeinek leghatékonyabb módon történő védelme érdekében megegyezzenek az együttműködés megfelelő módjáról.

88      Az 1970. március 20-i ülés jegyzőkönyvéből következik, hogy a Bizottság formálisan nem élt a számára a 75. és 116. cikk által biztosított javaslattételi joggal.

89      Azt sem követelte, hogy a tárgyalási joga vonatkozásában alkalmazzák egyszerűen a 228. cikk (1) bekezdését.

90      Tehát el kell fogadni, hogy a tárgyalás lefolytatásában és a megállapodásnak – a Tanács által meghatározottak szerint – egyidőben történő megkötésével a tagállamok a Közösség érdekében és nevében jártak és járnak el, a Szerződés 5. cikke alapján fennálló kötelezettségeiknek megfelelően.

91      Így e körülmények között a tagállamok együttes fellépéséről határozva, a Tanács nem mulasztotta el a 75. és 228. cikkből eredő kötelezettségeinek teljesítését.

92      E körülmények között ezt a jogalapot el kell utasítani.

 b)     A Bizottság által felhozott egyéb jogalapok (235. cikk; indokolás hiánya)

93      Másodlagosan a Bizottság azzal érvel, hogy tekintettel a közös közlekedéspolitika végrehajtásából eredő követelményekre, a Tanácsnak, ha fellépését nem a 75. cikkre alapozta, legalább a 235. cikk által ráruházott hatáskörrel élnie kellett volna.

94      A Tanács a maga részéről úgy ítéli meg, hogy mivel fennállt a tagállamok együttes fellépésének lehetősége, nem volt szükség e rendelkezés igénybevételére, és egyébként a Bizottság nem kezdeményezte a fenti rendelkezés előírásának megfelelően javaslat benyújtását e célból.

95      A 235. cikk – jóllehet a külkapcsolatok terén is lehetővé teszi a Tanács számára, hogy meghozza a „megfelelő rendelkezéseket” – semmiféle kötelezettséget nem keletkeztet, hanem olyan jogosultságot biztosít a Tanácsnak, amellyel ha nem él, az még nem befolyásolja egy döntés érvényességét.

96      Következésképp ezt a jogalapot el kell utasítani.

97      A Bizottság arra is hivatkozik, hogy a megtámadott döntés nem jelöl meg semmilyen jogalapot, és minden indokolást nélkülöz.

98      A 190. cikkben a rendeletekre, irányelvekre és határozatokra vonatkozóan meghatározott ezen követelmények nem terjeszthetők ki olyan különleges jellegű jogi aktusra, mint az 1970. március 20-i döntés.

99      Ugyanis a Bizottságnak magában a Tanács munkájában való részvétele biztosítja a Bizottság számára mindazon jogi garanciát, amelyet a 190. cikk biztosítani kíván az ott említett jogi aktusok által érintett harmadik felek számára.

100    A keresetet tehát el kell utasítani.

 4.     A költségekről

101    Az eljárási szabályzat 69. cikkének 2. §-a alapján a Bíróság a pervesztes felet kötelezi a költségek viselésére, ha a pernyertes fél ezt kérte.

102    Jelen esetben a felek egyike sem nyújtott be a költségekre vonatkozó kérelmet.

103    Ennélfogva a felek maguk viselik saját költségeiket.

A fenti indokok alapján,

tekintettel az eljárási iratokra,

az előadó bíró jelentésének meghallgatását követően,

a felek szóbeli előadásainak meghallgatását követően,

a főtanácsnok indítványának meghallgatását követően,

tekintettel az Európai Gazdasági Közösséget létrehozó szerződésre, különösen annak 3., 5., 6., 74., 75., 111., 113., 114., 116., 164., 173., 174., 189., 190., 210., 228., 235. és 238. cikkére, valamint az Európai Közösségek egységes Tanácsának és egységes Bizottságának létrehozásáról szóló, 1965. április 8-i szerződés 15. cikkére,

tekintettel az Európai Közösségek Bíróságának eljárási szabályzatára,

A BÍRÓSÁG

minden más bővebb vagy ellentétes indítványt elutasítva a következőképpen határozott:

1)      A keresetet elutasítja.

2)      A felek maguk viselik saját költségeiket.

Kihirdetve Luxembourgban, az 1971. március 31‑i nyilvános ülésen.

1? Az eljárás nyelve: francia