—

tekintettel a Bizottság és az Unió külügyi és biztonságpolitikai főképviselője 2016. november 10-i„Nemzetközi óceánpolitikai irányítás: az óceánjaink jövőjét biztosító menetrend” című közös közleményére (JOIN(2016)0049),

—

tekintettel a Tanács 2017. március 24-i„Nemzetközi óceánpolitikai irányítás: az óceánjaink jövőjét biztosító menetrend” című következtetéseire,

—

tekintettel az Európai Gazdasági és Szociális Bizottság 2017. március 29-i véleményére a „Nemzetközi óceánpolitikai irányítás: az óceánjaink jövőjét biztosító menetrend” címmel az Európai Parlamenthez, a Tanácshoz, az Európai Gazdasági és Szociális Bizottsághoz és a Régiók Bizottságához intézett közös közleményről (JOIN(2016)0049) (1),

—

tekintettel az Egyesült Nemzetek Szervezete (ENSZ) Közgyűlése által „Világunk átalakítása: a 2030-ig tartó időszakra vonatkozó fenntartható fejlesztési menetrend” címmel 2015. szeptember 25-én elfogadott dokumentumra és az abban foglalt 17 fenntartható fejlesztési célra,

—

tekintettel a 2030-ig tartó időszakra vonatkozó fenntartható fejlesztési ENSZ-menetrend 14. fenntartható fejlesztési céljára, amely ösztönzi az óceánok, tengerek és a tengerek biológiai erőforrásainak megőrzését és fenntartható kiaknázását a fenntartható fejlődés megvalósítása érdekében;

—

tekintettel az ENSZ Éghajlatváltozási Keretegyezménye részes felei által 2015-ben elfogadott és 2016. november 4-én hatályba lépett Párizsi Megállapodásra, valamint az ennek keretében az üvegházhatásúgáz-kibocsátás mennyiségének csökkentésére tett tervezett nemzeti vállalásokra,

—

tekintettel a Biológiai Sokféleség Egyezményre, amely 1993. december 29-én lépett hatályba, valamint a 2010 októberében elfogadott, a biológiai sokféleségre vonatkozó 2011–2020-as stratégiai terv aicsi céljaira,

—

tekintettel az Egyesült Nemzetek Tengerjogi Egyezményére, amelyet kiegészít a tengerjogi egyezményében foglalt, a kizárólagos gazdasági övezeteken túlnyúló halállományok és a hosszú távon vándorló halállományok védelméről és kezeléséről szóló rendelkezések végrehajtásáról szóló megállapodás, a FAO felelősségteljes halgazdálkodásra vonatkozó magatartási kódexére és az Európai Unió közös halászati politikájára,

—

tekintettel a veszélyeztetett vadon élő állat- és növényfajok nemzetközi kereskedelméről szóló, 1973. március 3-i egyezményre (CITES),

—

tekintettel az Európai Unió működéséről szóló szerződés (EUMSZ) 191. cikkére,

—

tekintettel az óceánokkal foglalkozó, New Yorkban rendezett ENSZ-konferencián 2017. június 9-én elfogadott, „A mi óceánunk, a mi jövőnk: felhívás” című dokumentumra,

—

tekintettel a tengeri olaj- és gázipari tevékenységek biztonságáról szóló, 2013. június 12-i 2013/30/EU európai parlamenti és tanácsi irányelvre,

—

tekintettel a 2015. december 2-i, „Az anyagkörforgás megvalósítása – a körforgásos gazdaságra vonatkozó uniós cselekvési terv” című bizottsági közleményre (COM(2015)0614),

—

tekintettel a hulladékokról szóló csomagra (2) (a hulladékokról és egyes irányelvek hatályon kívül helyezéséről szóló, 2008. november 19-i 2008/98/EK európai parlamenti és tanácsi irányelv (3), a csomagolásról és a csomagolási hulladékról szóló, 1994. december 20-i 94/62/EK európai parlamenti és tanácsi irányelv (4), a hulladéklerakókról szóló, 1999. április 26-i 1999/31/EK tanácsi irányelv (5), az elhasználódott járművekről szóló, 2000. szeptember 18-i 2000/53/EK európai parlamenti és tanácsi irányelv (6), az elemekről és akkumulátorokról, valamint a hulladékelemekről és -akkumulátorokról, továbbá a 91/157/EGK irányelv hatályon kívül helyezéséről szóló, 2006. szeptember 6-i 2006/66/EK európai parlamenti és tanácsi irányelv (7), valamint az elektromos és elektronikus berendezések hulladékairól szóló 2012. július 4-i 2012/19/EU európai parlamenti és tanácsi irányelv (8) módosítására irányuló javaslatok) vonatkozó, 2017. március 14-i tárgyalási megbízására,

—

tekintettel a közös halászati politikáról szóló, 2013. december 11-i 1380/2013/EU európai parlamenti és tanácsi rendeletre,

—

tekintettel a tengeri környezetvédelmi politika területén a közösségi fellépés kereteinek meghatározásáról szóló, 2008. június 17-i 2008/56/EK európai parlamenti és tanácsi irányelvre (tengervédelmi stratégiáról szóló keretirányelv),

—

tekintettel az Európai Unió 2007-es integrált tengerpolitikájára (COM(2007)0575) és az annak terén elért eredményekről szóló, 2012. évi jelentésre (COM(2012)0491),

—

tekintettel az integrált tengerpolitika továbbfejlesztését támogató program létrehozásáról szóló, 2011. november 30-i 1255/2011/EU európai parlamenti és tanácsi rendeletre (9),

—

tekintettel „Az integrált uniós tengerpolitika nemzetközi dimenziójának fejlesztése” című, 2009. október 15-i bizottsági közleményre (COM(2009)0536),

—

tekintettel az Európai Tengerbiztonsági Ügynökség létrehozásáról szóló 1406/2002/EK rendelet módosításáról szóló, 2016. szeptember 14-i (EU) 2016/1625 európai parlamenti és tanácsi rendeletre (10),

—

tekintettel a tengeri területrendezés keretének létrehozásáról szóló, 2014. július 23-i 2014/89/EU európai parlamenti és tanácsi irányelvre (11),

—

tekintettel az Európai Tanács által 2014. június 24-én elfogadott uniós tengerhajózási biztonsági stratégiára,

—

tekintettel a tengeri közlekedésből eredő szén-dioxid-kibocsátások nyomonkövetéséről, jelentéséről és hitelesítéséről, valamint a 2009/16/EK irányelv módosításáról szóló, 2015. április 29-i (EU) 2015/757 európai parlamenti és tanácsi rendeletre (12),

—

tekintettel a 2003/87/EK irányelvnek a költséghatékony kibocsátáscsökkentés és az alacsony szén-dioxid-kibocsátású technológiákba történő beruházások növelése érdekében történő módosításáról szóló európai parlamenti és tanácsi irányelvre irányuló javaslatra vonatkozó, 2017. február 15-i tárgyalási megbízatására (13),

—

tekintettel az Európai Unió Északi-sarkvidékre vonatkozó integrált politikájáról szóló, 2017. március 16-i állásfoglalására (14),

—

tekintettel az 1999/32/EK tanácsi irányelvnek a tengeri hajózásban használatos tüzelő- és üzemanyagok kéntartalma tekintetében történő módosításáról szóló, 2012. november 21-i 2012/33/EU európai parlamenti és tanácsi irányelvre, valamint a kénkibocsátás-ellenőrzési területeknek az uniós vizeken való kiterjesztésére vonatkozó, jelenleg folyó hatásvizsgálatra,

—

tekintettel a balti-tengeri és északi-tengeri országoknak a kijelölt nitrogén-oxid-kibocsátás-ellenőrzési területeknek a Nemzetközi Tengerészeti Szervezet (IMO) általi bevezetésére vonatkozó javaslatára,

—

tekintettel a hajókon keletkező hulladék és a rakománymaradványok fogadására alkalmas kikötői létesítményekről szóló, 2000. november 27-i 2000/59/EK európai parlamenti és tanácsi irányelvre,

—

tekintettel a tengeri olaj- és gázipari tevékenységekre vonatkozó felelősségről, kártérítésről és pénzügyi biztosítékokról szóló, 2016. december 1-jei állásfoglalására (15),

—

tekintettel az Európai Akadémiák Tudományos Testülete 2016. január 28-i szakpolitikai jelentésére a tengeri fenntarthatóságról az óceánok és a tengerek változásának korában,

—

tekintettel a Parlament Környezetvédelmi, Közegészségügyi és Élelmiszer-biztonsági Bizottságának felkérésére készített, 2015. novemberi tanulmányra a nemzetközi légi forgalomra és szállításra vonatkozó kibocsátáscsökkentési célokról (PE 569.964),

—

tekintettel a „Tiszta energia minden európainak” című bizottsági közleménynek (COM(2016)0860) a tiszta energiára való áttérést ösztönző fellépésről szóló mellékletére,

—

tekintettel a negyedik „A mi óceánunk” konferenciára, amelyet az Európai Unió 2017. október 5–6-án Máltán rendezett meg,

—

tekintettel az integrált tengerpolitikáról (IMP) – az elért eredmények értékeléséről és az új kihívásokról szóló, 2010. október 21-i állásfoglalására (16),

—

tekintettel „A part menti és tengeri turisztikai ágazat európai növekedési és foglalkoztatási stratégiája” című, 2014. február 20-i bizottsági közleményre (COM(2014)0086),

—

tekintettel „Az uniós tengeri szállítási politika prioritásai 2020-ig: versenyképesség, dekarbonizáció, a globális összeköttetést biztosító digitalizáció, valamint hatékony belső piac és világszínvonalú tengerhasznosítási klaszter” (9976/17) című európai tanácsi következtetésekre,

—

tekintettel az Európai Környezetvédelmi Ügynökség (EEA) jelentésére a védett tengeri területekről Európa tengerein (EEA 3/2015),

—

tekintettel a Bizottság „A legkülső régióknak a fenntartható kék növekedésre való potenciáljának megvalósítása” című, 2017 szeptemberi tanulmányára,

—

tekintettel a Balti-tenger térsége tengeri környezetének védelméről szóló 1992. évi Helsinki egyezményre, amely 2000. január 17-én lépett hatályba, a HELCOM balti-tengeri cselekvési tervre, amelyet a part menti államok és az EU 2007-ben fogadtak el, valamint az uniós balti-tengeri stratégiára,

—

tekintettel az ENSZ Közgyűlése által 2015 júniusában elfogadott 69/292. sz. határozatra a nemzeti joghatóságokon kívül eső területek tengeri biológiai sokféleségének megőrzéséről és fenntartható használatáról szóló kötelező erejű nemzetközi eszközről,

—

tekintettel a „Kék növekedés: A fenntartható tengergazdálkodási és tengergazdasági növekedés lehetőségei” című, 2012. szeptember 13-i bizottsági közleményre (COM(2012)0494),

—

tekintettel az Európai Bizottság „A kék energia – Az európai tengerekben és óceánokban rejlő energia potenciáljának kiaknázásához szükséges intézkedések 2020-ig és azon túl” című, 2014. január 20-i közleményére (COM(2014)0008),

—

tekintettel a „Kék növekedés: A fenntartható fejlődés javítása az Unióban a tengerészeti, a tengeri közlekedési és a turisztikai ágazaton belül” című, 2013. július 2-i állásfoglalására (17),

—

tekintettel eljárási szabályzata 52. cikkére,

—

tekintettel a Környezetvédelmi, Közegészségügyi és Élelmiszer-biztonsági Bizottság jelentésére, valamint a Közlekedési és Idegenforgalmi Bizottság és a Halászati Bizottság véleményére (A8-0399/2017),

A.

mivel széles körben elfogadott nézet, hogy az óceánok ökológiai egészségét érintő fenyegetés jelentős, és ha a nemzetközi közösség nem tesz célzott és összehangolt erőfeszítéseket, fennáll visszafordíthatatlan károsodásának kockázata;

B.

mivel felhalmozódását és elterjedését figyelembe véve a tengeri hulladék jelenti valószínűleg a leggyorsabban növekvő fenyegetést a világ óceánjainak egészségére nézve; mivel a mikroműanyagok különösen aggodalmat keltenek, mert kis méretüknél fogva számos élőlény számára elérhetőek (tengeri madarak, halak, kagylók, csaliférgek és zooplanktonok); mivel a világ óceánjaiban a becslések szerint felhalmozódott 150 millió tonna műanyag súlyos környezeti és gazdasági károkat okoz, többek között károsítja a part menti közösségeket, a turizmust, a hajózást és a halászatot;

C.

mivel a jelenleg a tengeri környezetre nehezedő nyomás magában foglalja többek között az élőhelyek és az ökoszisztémák károsodását, tartósan megmaradó veszélyes anyagokat az üledékekben és a víztestekben, a korallzátonyok állapotának romlását, az inváziós fajokat, a szennyezést, a tápanyagok feldúsulását és a tengeri közlekedést, a nyersanyagok kitermelését, valamint a tengeri fajok túlzott arányú hasznosítását és a vizeknek az éghajlatváltozás okozta savasodását és felmelegedését;

D.

mivel a tengerpartokon csak 2010-ben kb. 4,8–12,7 millió tonna műanyaghulladék – pl. élelmiszer-csomagolás és műanyagpalack – gyűlt össze (18), amely a világ teljes műanyag-termelésének kb. 1,5–4,5 %-a, és a műanyag felhalmozódó mennyisége 2020-ig a tengerbe juttatott hulladék teljes mennyiségének megtízszereződéséhez fog vezetni;

E.

mivel a „hulladéktörmelék” kisméretű hulladék nyilvánosan elérhető területeken, amelyet nem megfelelő módon juttattak a környezetbe (szárazföldön, édesvizekben vagy a tengerekben), akár szándékosan, akár hanyagságból;

F.

mivel több mint 100 tonna műanyaghulladék és mikroműanyag szennyezi és fenyegeti óceánjaink életét;

G.

mivel jelentős változások nélkül 2100-ig a tengeri fajok több mint fele a kihalás szélére kerülhet;

H.

mivel a műanyag használata fogyasztási cikkek előállítására egyre elterjedtebb, és a termelésük gyors ütemben növekedett azóta, hogy a műanyagok első ízben kerültek szélesebb körű felhasználásra fél évszázada, ami globálisan kb. 322 millió tonna műanyag gyártását eredményezte 2015-ben; mivel a termelés növekedése, a műanyag felhasználásának módjával és a demográfiai változásokkal együtt az óceánokba juttatott műanyaghulladék mennyiségének növekedéséhez vezetett; amennyiben ez a tendencia folytatódik, az ENSZ Környezetvédelmi Programja szerint 2050-ig közel 33 milliárd tonna műanyag fog felhalmozódni;

I.

mivel a tengeri hulladék kb. 80 %-a a szárazföldről származik, ezért a tengeri hulladék problémája hosszú távon nem kezelhető anélkül, hogy ne kerülne kidolgozásra tényleges politika és fellépés a szárazföldi hulladék mennyiségének csökkentése és korlátozása érdekében;

J.

mivel a hulladék leggyakoribb fajtái a cigarettacsikkek, a műanyagzacskók, a halászati felszerelés, pl. hálók és a csomagolás minden típusa; mivel a tengeri hulladék 60–90 %-a egy vagy több műanyag polimer, pl. polietilén (PE), polietilén-tereftalát (PET), polipropilén (PP) és polivinilklorid (PVC) felhasználásával készül, amelyek mindegyikének rendkívül hosszú a lebomlási ideje; mivel ennek eredményeképpen a ma gyártott műanyagok többsége csak évtizedek, sőt évszázadok alatt bomlik le;

K.

mivel a műanyaghulladék haláleseteket és megbetegedést okoz a tenger élővilágában fulladás, hulladékba gabalyodás és mérgezés révén; mivel a hullámzás és a napfény által felbontott műanyagok 5 mm átmérőjűnél kisebb mikrorészecskékre szakadnak, amelyek a tengeri élőlények – pl. kagylók, férgek és zooplanktonok – gyomrába jutnak, az alig fél milliméter nagyságú nanoműanyagok pedig áthatolnak a kisebb tengeri állatok sejtmembránján és sejtmagjain; mivel a puszta szemmel láthatatlan műanyaghulladék már a forrásnál belép az élelmiszerláncba;

L.

mivel az ENSZ Környezetvédelmi Programja szerint a tengeri műanyaghulladék becsült költsége a természeti tőkében okozott kárt tekintve kb. évi 8 milliárd USD (19), és a halászat, a tengeri közlekedés, a turizmus és a szabadidős szolgáltatások csak néhányak azon ágazatok közül, amelyekre kihat a tengeri szennyezés;

M.

mivel amíg (a tengeri környezetben) a biológiai lebonthatóságnak nincs nemzetközileg elfogadott meghatározása, a „biológiailag lebomló” címkével ellátott műanyag termékek bevezetése nem fog jelentős változást hozni sem az óceánokba kerülő műanyag mennyisége, sem a tengeri környezetben okozott fizikai és kémiai hatások kockázata terén;

N.

mivel a különböző forrásokból – beleértve a mezőgazdasági szivárgást és a szennyvízkibocsátást – származó tápanyagszennyezés (eutrofizáció) nitrogén, foszfor és más tápanyagok magas koncentrációjával terheli túl a tengeri környezetet és nagy kiterjedésű algavirágzást eredményez, amelynek az elpusztulását követő bomlása oxigént fogyaszt, ami oxigénhiányos területek vagy „holtzónák” kialakulásához vezet, ahol a halak vagy egyéb tengeri fajok nem képesek megélni; mivel becslések szerint kb. 500 holtzóna létezik a világon, és sokkal több terület szenved károsodást a súlyos tápanyagszennyezés következtében;

O.

mivel a tengeri fajokat, amelyek alapvető életfunkciói – pl. a táplálék és pár felkutatása – rendkívüli mértékben függenek a víz alatti zajoktól, és nem képesek védekezni ellenük, fenyegeti az ipari zaj, amelyet a hajók, a szeizmikus kutatás és a rutin kiképzőgyakorlatok során használt víz alatti haditengerészeti szonárrendszerek bocsátanak ki, mivel ezek a zajok halláskárosodást okozhatnak, zavarhatják az állatok kommunikációs és navigációs jeleit, valamint fiziológiai és reprodukciós problémákat okozhatnak;

P.

mivel a tengeri biológiai sokféleség csökkenése gyengíti az óceán ökoszisztémáját és a zavarokkal szembeni ellenállóképességét, valamint képességét az éghajlatváltozáshoz való alkalmazkodásra és arra, hogy betöltse globális ökológiai és éghajlati szabályozó szerepét; mivel az emberi tevékenység okozta éghajlatváltozás közvetlen hatást gyakorol a tengeri fajokra, megváltoztatva egyedszámukat, diverzitásukat és eloszlásukat, és kihat táplálkozásukra, fejlődésükre és szaporodásukra, valamint a fajok közti kapcsolatokra;

Q.

mivel az óceánok határokon átívelő jellege miatt a tevékenységek és az általuk okozott nyomás tengeri régiókon átnyúló együttműködést tesznek szükségessé a kormányok között a közös erőforrások fenntarthatóságának biztosítása érdekében; mivel ezért az óceánpolitikai irányítási intézkedések sokrétűsége és összetettsége széles körű interdiszciplináris szakértelmet, valamint regionális és nemzetközi együttműködést igényel;

R.

mivel az Európai Unió tagállamainak kizárólagos gazdasági övezetei több mint 25,6 millió km2 területre terjednek ki, amely szinte teljes egészében a legkülső régiókban, valamint a tengerentúli országokban és területeken helyezkedik el, ami révén az Európai Unió a világ legnagyobb tengeri területe; mivel az Európai Uniónak ezért kötelessége, hogy vezető szerepet töltsön be az óceánpolitika hatékony és ambiciózus nemzetközi irányításának kialakítása terén;

S.

mivel kutatások során megállapítást nyert, hogy egy olajszennyezés közvetlen hatása a tengeri organizmusokra és biológiai rendszerekre magában foglalhatja többek között a tengeri fajok viselkedési zavarait és pusztulását, a mikrobák elszaporodását, a hipoxiát (a víz oxigénkoncentrációjának csökkenését), az olajszennyezés felszámolására használt vegyi anyagok mérgező hatását és a mélytengeri korallok pusztulását;

T.

mivel a tengeri közlekedés a CO2-kibocsátás, illetve egyéb, nem CO2-alapú kibocsátások – köztük a nitrogén-oxidok, a kén-oxidok, a metán, a por és a feketeszén – kibocsátása révén befolyásolja a globális éghajlatot és a levegő minőségét;

U.

mivel azon kőolaj- és gázkészletek feltárása, kitermelése és szállítása, amelyek a világ számos részén a tengerfenék alatt találhatóak, súlyosan károsíthatja az érzékeny tengeri területeket és megzavarhatja a tengeri fajokat; mivel a kőolaj- és gázkészletek feltárása és a fúrások számos esetben megengedettek a védett tengeri területeken vagy azok közelében;

V.

mivel az EUMSZ 191. cikke a védelem magas szintjére kötelezi az Uniót a környezetvédelmi politikája terén, beleértve az elővigyázatosság elvének, illetve a „szennyező fizet” elvének alkalmazását;

W.

mivel az Északi-sarkvidék tengeri közlekedésében többszörösen jelentkeznek a nehéz fűtőolaj használatából fakadó kockázatok: olajkiömlés esetén a rendkívül nagy sűrűségű üzemanyag emulgeálódik, lesüllyed és a jégbe belefagyva rendkívül messzire eljuthat; mivel a kiömlött nehéz fűtőolaj hatalmas kockázatot jelent az Északi-sarkvidék őslakos közösségeinek élelmiszer-biztonságára nézve, hiszen azok megélhetése a halászattól és a vadászattól függ; mivel a nehéz fűtőolaj égése során kén-oxidok, nehézfémek és nagymennyiségű korom keletkezik, amely az északi-sarkvidéki jégre lerakódik, és ennek hatására a jégtömeg nagyobb mértékben nyeli el a hőt, és így felgyorsul a jégolvadás és az éghajlatváltozás; mivel a déli sarkvidéket övező vizeken az IMO tiltja a nehéz fűtőolajok szállítását és felhasználását;

X.

mivel a nitrogén-oxid-kibocsátás nagy részét, különösen a kikötővárosokban és a tengerparti területeken a hajózás okozza, és súlyos problémát jelent a közegészség és a környezet védelme terén Európában; mivel az Unióban a hajózásból származó teljes nitrogén-oxid-kibocsátás továbbra is nagyrészt szabályozatlan, és amennyiben a helyzet nem változik, a becslések szerint már 2020-ban meg fogja haladni a szárazföldi nitrogén-oxid-kibocsátást (20);

Y.

mivel a kikötőkben tartózkodó hajók általában segédmotoraikat használják, hogy elektromos áramot állítsanak elő a kommunikációhoz, a világításhoz, a szellőztetéshez és egyéb fedélzeti eszközök működtetéséhez; mivel ez az üzemanyag-égetés olyan szennyező anyagok kibocsátásával jár, mint a kén-dioxid (SO2), nitrogén-oxidok (NOx), a fekete szén és a lebegő részecskék;

Z.

mivel a part menti villamosenergia-ellátás során a hajók a kikötő villamosenergia-hálózatára csatlakoznak a kikötés ideje alatt; mivel a helyszínek nagy többségén a part menti villamosenergia-ellátáshoz használt energiaszerkezet kevesebb kibocsátást eredményez, mint az üzemanyag elégetése a hajókon (21); mivel a jelenlegi jogszabályok, pl. a kénről szóló (EU) 2016/802 irányelv egyértelműen elismerik a part menti villamosenergia-ellátást az alacsony kéntartalmú hajózási tüzelőanyagok használatára vonatkozó követelmény alternatívájaként, míg az alternatív üzemanyagok infrastruktúrájának kiépítéséről szóló 2014/94/EU irányelv kötelezi a tagállamokat annak biztosítására, hogy a part menti villamosenergia-ellátást prioritásként alakítsák ki a TEN-T törzshálózathoz tartozó kikötőkben, valamint egyéb kikötőkben is 2025. december 31-ig;

AA.

mivel az Éghajlatváltozási Kormányközi Testület (IPCC) 2014. évi ötödik értékelő jelentésében bemutatott tudományos bizonyítékok szerint az éghajlati rendszer felmelegedése kétségtelen tény, az éghajlat változóban van, és a 20. század közepe óta megfigyelhető felmelegedés fő oka az emberi tevékenység, amelynek az éghajlat változására gyakorolt széles körű és jelentős hatásai mostanra nyilvánvalóvá váltak a természeti és az emberi rendszerekben valamennyi földrészen és az óceánokban;

AB.

mivel a világ szélenergiájának legalább 90 %-át az óceánok feletti légörvények tartalmazzák, és a szél, a hullámok és az áramlatok együtt 300-szor annyi energiát tartalmaznak, mint amennyit az emberek jelenleg fogyasztanak; mivel az Európai Óceánenergia Egyesület 2010-es jelentése szerint a hasznosított óceáni energia telepített teljesítménye 2030-ra elérhetné a 3,6 GW teljesítményt, amely az évszázad közepére közel 188 GW-ra nőhetne, míg 2050-ben egy világelső európai óceánenergia-ipar évente 136,3 millió tonna CO2 légkörbe való kibocsátását előzhetné meg évente, és 470 000 új zöld munkahelyet teremthetne;

AC.

mivel 2015-ben az Éghajlatváltozási Kormányközi Testület azt állította, hogy az évszázad végéig tartó időszakban az éghajlatváltozás 2 oC-ra való korlátozása érdekében az olajtartalékok harmadának, a gáztartalékok felének és a széntartalékok több mint 80 %-ának kiaknázatlanul kell maradnia;

AD.

mivel a Párizsi Megállapodás célja, hogy elérje „az üvegházhatású gázok kibocsátásának mielőbbi globális tetőzését” annak érdekében, hogy a globális átlaghőmérséklet növekedését az iparosodás előtti szintet jóval kevesebb mint 2 oC-kal meghaladó szinten tartsa, és arra törekszik, hogy a hőmérséklet növekedését 1,5 oC-ra korlátozza, miközben a Meteorológiai Világszervezet (WMO) közelmúltbeli jelentése szerint az iparosodás előtti szinthez képest mért globális felmelegedés 2016-ban elérte a jelentősnek tekinthető 1,1 oC-ot;

AE.

mivel a Párizsi Megállapodásban foglalt, 2 oC alatti átlagos hőmérséklet-növekedésre vonatkozó cél teljesítésének elmulasztása hatalmas környezeti hatással és gazdasági költségekkel járna, fokozná többek között olyan átbillenési pontok elérésének valószínűségét, amelyeknél a hőmérsékleti szintek korlátoznák az óceánok természetes szén-dioxid-elnyelő képességét;

AF.

mivel figyelembe kell venni a tengeri szélenergia és az óceánenergia (a hullámok, az apály-dagály és a tengerek hőjének energiája) által nyújtott lehetőséget a tiszta energia termelése terén, a környezet és a jelenlegi ökoszisztémák tiszteletben tartásának feltétele mellett; mivel a tiszta energiák lehetőséget nyújtanak az Unió számára a gazdasági növekedés ösztönzésén és a szakképesítést igénylő munkakörök kialakításán kívül arra is, hogy javítsa energiaellátásának biztonságát, és versenyképesebbé váljon a műszaki innováció révén;

AG.

mivel az óceánpolitikai irányítás fejlesztése hozzájárul majd az egyenlő versenyfeltételek globális megteremtéséhez a vállalkozások és többek között az európai óceánenergia-ágazat számára;

AH.

mivel a tengerek szennyezése – pl. hulladék, vegyi anyagok vagy energia közvetlen vagy közvetett vízbe juttatása, beleértve az emberi eredetű tengeralatti zajokat – károsítja vagy károsíthatja a tengerek biológiai erőforrásait és a tengeri ökorendszereket, csökkenti a biológiai sokféleséget, veszélyezteti az emberi egészséget, akadályozza a tengeri tevékenységeket és megváltoztatja a víz minőségét;

AI.

mivel az Uniónak vezető szerepet kell játszania a nemzetközi fórumokon folytatott vitákban és tárgyalásokon annak érdekében, hogy az összes fél eleget tegyen az üvegházhatású gázok vagy szennyező anyagok kibocsátásának csökkentése terén vállalt kötelezettségeinek, és megbirkózzon a fenntartható erőforrás-gazdálkodás jelentette egyre nagyobb kihívásokkal;

AJ.

mivel a tengeri megújuló energia kiaknázása hozzájárulhat az energetikai önállóság céljának eléréséhez az EU kis szigetein;

AK.

mivel a nemzetközi szervezetek átláthatósága a demokratikus elszámoltathatóság és az inkluzivitás biztosításának kulcsfontosságú tényezője;

AL.

mivel a tengerek és óceánok potenciálisan a tiszta energia fő forrásává válhatnak; mivel a megújuló tengeri energia lehetőséget nyújt az Unió számára a gazdasági növekedés ösztönzésén és a szakképesítést igénylő munkakörök kialakításán kívül arra is, hogy javítsa energiaellátásának biztonságát, és versenyképesebbé váljon a műszaki innováció révén; mivel e helyi erőforrás kiaknázása különösen fontos a szigetállamok és -régiók számára, főleg a legkülső régiókban, ahol az óceán energiája hozzájárulhat az energetikai önellátáshoz és leválthatja a dízelerőművek által magas költségen termelt energiát;

1.

2.

3.

4.

5.

6.

7.

8.

9.

10.

11.

12.

13.

14.

15.

16.

17.

18.

19.

20.

21.

22.

23.

24.

25.

26.

27.

28.

29.

30.

31.

32.

33.

34.

35.

36.

37.

38.

39.

40.

41.

42.

43.

44.

45.

46.

47.

48.

49.

50.

51.

52.

53.

54.

55.

56.

57.

58.

59.

60.

61.

62.

63.

64.

65.

66.

67.

68.

69.

70.

71.

72.

73.

74.

75.

76.

77.

78.

79.

80.

81.

82.

83.

84.

85.

86.

87.

88.

89.

90.

91.

92.

93.

94.

95.

96.

97.

98.

99.

100.

101.

102.

103.

104.

105.

106.

107.

108.

109.

110.

111.

112.

113.

114.

115.

116.

117.

118.

119.

120.

121.

122.

123.

124.

125.

126.

127.

128.

129.

130.

131.

132.

133.

134.

135.

136.

137.

138.

139.

140.

141.

142.

143.

144.

145.

146.

147.

148.

149.

150.

151.

152.

153.

154.

155.

156.

157.

158.

159.

160.

161.

162.

163.

164.

165.

166.

167.

168.

169.

170.

171.

172.

173.

174.

175.

176.