15.2.2018   

HU

Az Európai Unió Hivatalos Lapja

C 58/209

—

tekintettel az Európai Unió működéséről szóló szerződés (EUMSZ) 208. cikkére,

—

tekintettel „A magánszektor meghatározóbb szerepéről, a fejlődő országok inkluzív és fenntartható növekedésének elérése érdekében” című bizottsági közleményre (COM(2014)0263) és a Tanács ezzel kapcsolatos, 2014. június 23-i és 2014. december 12-i következtetéseire,

—

tekintettel a „Globális partnerség a szegénység felszámolásáért és a fenntartható fejlődésért 2015 után” című bizottsági közleményre (COM(2015)0044),

—

tekintettel a Bizottság „Méltó életet mindenkinek” című közleményére (COM(2013)0092) és a Tanács ezzel kapcsolatos, 2013. június 25-i következtetéseire,

—

tekintettel a Bizottság „Változtatási program: az EU fejlesztéspolitikájának hathatósabbá tétele” című közleményére (COM(2011)0637) és a Tanács ezzel kapcsolatos, 2012. május 14-i következtetéseire,

—

tekintettel a fenntartható fejlesztési célokkal kapcsolatos magánberuházásokra vonatkozó cselekvési tervre, amelyet az ENSZ Kereskedelmi és Fejlesztési Konferenciájának (UNCTAD) 2014-es globális befektetési jelentése (1) ismertet,

—

tekintettel a fejlődés felelősségteljes üzleti gyakorlatok révén történő előmozdításáról, ezen belül a nyersanyag-kitermelő iparágak fejlődő országokban betöltött szerepéről szóló, 2014. február 26-i állásfoglalására (2),

—

tekintettel a 2015 utáni uniós és globális fejlesztési keretről szóló, 2014. november 25-i állásfoglalására (3),

—

tekintettel a fejlesztésfinanszírozásról szóló 2015. május 19-i állásfoglalására (4) és különösen a magánszektor fenntartható fejlesztési célokkal való összehangolásával kapcsolatos felhívására,

—

tekintettel „A tulajdonjogok, a tulajdoni rend és a jólét megteremtésének szerepe a szegénység felszámolása és a fenntartható fejlődés előmozdítása szempontjából a fejlődő országokban” című, 2014. március 13-i állásfoglalására (5),

—

tekintettel a Bizottságnak a külső együttműködési támogatáskombináció uniós platformjának a platform létrehozása és 2014. július vége között kifejtett tevékenységéről szóló, a Tanácsnak és az Európai Parlamentnek benyújtott jelentésére (COM(2014)0733),

—

tekintettel a segélyhatékonyságról szóló, 2005. március 2-i párizsi nyilatkozatra és a 2008. szeptember 4-i accrai cselekvési programra,

—

tekintettel az Európai Számvevőszék 16/2014. sz. „A regionális beruházási eszközök által nyújtott támogatások és a pénzintézeti hitelek ötvözésének eredményessége a külső politikák támogatása szempontjából” című különjelentésére,

—

tekintettel a hatékony fejlesztési együttműködésre irányuló, 2011. december 1-jei puszani partnerségre (6) és különösen annak 32. bekezdésére, amely szerint el kell ismerni „a magánszektor vezető szerepét az innováció fejlesztésében, a jólét megteremtésében és a jövedelem- és munkahelyteremtésben, a belföldi erőforrások mozgósításában és ezzel együtt a szegénység csökkentésének elősegítésében”,

—

tekintettel a köz- és magánszféra közötti együttműködésről szóló közös nyilatkozatra (7) és a puszani konferencia magánszektorra vonatkozó eleméből kialakult, a jólétet szolgáló partnerségre (8),

—

tekintettel a 2012. június 20–22-i„Rio+20” ENSZ Fenntartható Fejlődési Konferencia alkalmából kiadott, „A jövő, amit akarunk” című záródokumentumra (9),

—

tekintettel az üzleti vállalkozások emberi jogi felelősségére vonatkozó ENSZ-irányelvekre (10),

—

tekintettel az ENSZ Globális Megállapodásra és az OECD multinacionális vállalkozásoknak szóló iránymutatásaira (Komplementaritás és megkülönböztető hozzájárulások) (11),

—

tekintettel az ENSZ Kereskedelmi és Fejlesztési Konferenciájának (UNCTAD) fenntartható fejlődést szolgáló beruházáspolitikai keretére (12),

—

tekintettel az Afrikai Fejlesztési Bank Csoport „A magánszektor fejlesztésének támogatása Afrikában” című, 2013–2017 közötti időszakra vonatkozó magánszektor-fejlesztési stratégiájára (13),

—

tekintettel a Nemzetközi Munkaügyi Szervezetnek (ILO) a multinacionális vállalatokra és a szociális politikára vonatkozó elvekről szóló háromoldalú nyilatkozatára (14),

—

tekintettel az ENSZ Iparfejlesztési Szervezetének (UNIDO) „Az inkluzív és fenntartható ipari fejlődés felé” című limai nyilatkozatára (15),

—

tekintettel az ILO tisztes munka programjára,

—

tekintettel a fogyatékossággal élő személyek jogairól szóló ENSZ-egyezmény 9. cikke (2) bekezdésének b) pontjára, amelynek értelmében biztosítani kell, hogy a nyilvánosság számára nyitva és rendelkezésre álló létesítményeket és szolgáltatásokat kínáló magánjogi alanyok figyelembe vegyék a hozzáférhetőség valamennyi aspektusát a fogyatékossággal élő személyek vonatkozásában (16),

—

tekintettel a vállalati társadalmi felelősségvállalásra vonatkozó uniós stratégiára (2011–2014) (COM(2011)0681),

—

tekintettel a magánszektort fő végrehajtó partnernek tekintő, 2015 utáni fejlesztési keretre és annak zöld gazdaságra való átállásban betöltött szerepére,

—

tekintettel a földhasználatra vonatkozó felelős kormányzásról szóló, 2010-es önkéntes iránymutatásokra (17),

—

tekintettel eljárási szabályzata 52. cikkére,

—

tekintettel a Fejlesztési Bizottság jelentésére és a Külügyi Bizottság, valamint a Nemzetközi Kereskedelmi Bizottság véleményére (A8-0043/2016),

A.

mivel az állami szektor alapvető szerepet játszik a fenntartható fejlesztési célok megvalósításában; mivel a magánszektor minden piacgazdaságban a javak megteremtésének és a gazdasági növekedésnek a motorja, amely a fejlődő országokban a munkahelyek és a jövedelem 90 %-át hozza létre; mivel az Egyesült Nemzetek (ENSZ) szerint a fejlődő országokban a GDP 84 %-át a magánszektor adja, és rendelkezik azzal a képességgel, hogy fenntartható alapot biztosítson a belföldi erőforrások mozgósításához – csökkentve a segélyektől való függést –, amennyiben megfelelően szabályozzák, megfelel az emberi jogi és környezeti követelményeknek, és konkrét, hosszú távú eredményekhez kötik a hazai gazdaság, a fenntartható fejlődés és az egyenlőtlenségek csökkentése tekintetében;

B.

mivel az Egyesült Nemzetek Fejlesztési Programja által alkalmazott humán szegénységi index szerint 1,2 milliárd ember napi keresete nem éri el az 1,25 USA-dollárt; mivel az egyenlőtlenség egyre nő, és az egyik legnagyobb veszélyt jelenti a globális stabilitásra nézve;

C.

mivel egyértelmű összefüggés áll fenn az erőteljes feldolgozóipar kialakulása és a szegénység csökkenése között: az egy főre jutó feldolgozóipari hozzáadott érték 1 %-os növekedése közel 2 %-kal csökkenti a szegénységben élők számát (18);

D.

mivel jelentős beruházásokra van szükség, a fejlődő országokban például a becslések szerint a jelenlegihez képest évente 2,4 billió USA-dollárral többre lenne szükség; mivel a magánfinanszírozás kiegészítheti, de nem helyettesítheti a közfinanszírozást;

E.

mivel az Egyesült Nemzetek Szervezete a 2012. évet a szövetkezetek nemzetközi évévé nyilvánította a fejlesztés biztosításában, az emberek szerepvállalásának növelésében, az emberi méltóság erősítésében és a millenniumi fejlesztési célok megvalósításának elősegítésében betöltött szerepük hangsúlyozása érdekében; mivel a szövetkezeti ágazat világszerte több mint 100 országban mintegy 800 millió tagot számlál, és a becslések szerint több mint 100 millió munkahelyet biztosít szerte a világon;

F.

mivel a piacgazdaságok gerincét alkotó mikro-, kis- és középvállalkozások sokkal súlyosabb szabályozási terhekkel szembesülnek a fejlődő országokban, mint az Európai Unióban, és nagy részük az ingatag informális gazdaságban működik, ahol nem biztosított számukra a jogi védelem, a munkajogok, illetve a finanszírozáshoz való hozzáférés; mivel a Világbank 2014-es „Doing Business” jelentése szerint valójában a legszegényebb országok azok, amelyekre a legtöbb szabályozásból eredő teher nehezedik (19);

G.

mivel az iparosodás – különösen a helyi kis- és középvállalkozások (kkv-k) és a kis- és középméretű üzemek fejlődése révén – a jólét és a fejlődés előmozdítója;

H.

mivel a fejlődéshez való jogról szóló, 1986. évi ENSZ-nyilatkozat a fejlődést alapvető emberi jogként határozza meg; mivel a nyilatkozat az emberi jogokon alapuló megközelítés mellett foglal állást, amelyet az összes emberi jog (gazdasági, szociális, kulturális, polgári és politikai) érvényre juttatása jellemez; és mivel a nyilatkozat a nemzetközi együttműködés erősítése mellett is állást foglal;

I.

mivel – amint az UNCTAD fenntartható fejlesztési célokat szolgáló beruházásokra vonatkozó javaslatából (cselekvési terv a magánszektor hozzájárulásának előmozdítására (20)) is kiderül – a közvetlen külföldi befektetések potenciálisan hozzájárulhatnak a fenntartható fejlesztési célok eléréséhez, feltéve, hogy e befektetéseket megfelelően szabályozzák és a belföldi gazdaság konkrét előrelépéseihez kapcsolják, többek között a technológia átadása és a helyi munkaerő, többek között a nők és a fiatalok számára létrehozott képzési lehetőségek tekintetében;

J.

mivel a behozatali vámok nélkülözhetetlen szerepet töltenek be a költségvetési bevételek biztosításában és a születő iparágak növekedésének a fejlődő országok saját belső piacán belüli lehetővé tételében; mivel a feldolgozott mezőgazdasági termékekre kirótt behozatali vámok teret biztosíthatnak a vidéki gazdaságokon belül a hozzáadott érték létrehozásának és a munkahelyteremtésnek, az élelmezésbiztonság egyidejű előmozdítása mellett;

K.

mivel a fejlődő világon belüli munkahelyek 60 %-át az informális szektor mikro-, kis- és középvállalkozásai adják, és mivel a mikro-, kis- és középvállalkozások 70 %-a nem részesül finanszírozásban pénzügyi intézményektől, noha a növekedéshez és a munkahelyteremtéshez szükségük lenne rá;

L.

mivel a világ 100 legnagyobb gazdasági egységéből 51 vállalat, és mivel az 500 legnagyobb multinacionális vállalat bonyolítja a világkereskedelem közel 70 %-át;

M.

mivel az iparilag fejlett országokban az egy főre jutó átlagos feldolgozóipari hozzáadott érték tízszer akkora, mint a fejlődő országokban, és kilencvenszer akkora, mint a legkevésbé fejlett országokban (21);

N.

mivel a fejlett és a fejlődő országok adóügyi mozgásterét a gyakorlatban behatárolják a globális befektetők és a pénzpiacok által támasztott követelmények; mivel az IMF szerint a fejlődő országokat különösen sújtja az adókikerülés, mivel bevételeik előteremtéséhez nagyobb mértékben támaszkodnak a társasági adóra, mint az OECD-országok; mivel a transznacionális vállalatok és a magánszemélyek adóelkerülését lehetővé tévő gyakorlatokat az uniós tagállamok széles körben alkalmazzák;

O.

mivel a 2015 utáni fejlesztési menetrenddel kapcsolatban Ban Ki Mun ENSZ-főtitkárt tanácsadással segítő magas szintű testület konzultált 30 ország 250 (évi 8 billió USA-dollár jövedelmet realizáló) vállalatának vezérigazgatójával, és megállapította, hogy a fenntarthatóságot be kell építeni a vállalati stratégiákba ahhoz, hogy a vállalatok kihasználhassák a fenntartható növekedés tekintetében kínálkozó kereskedelmi lehetőségeket; mivel a magánszektor fenntartható fejlődéshez történő hozzájárulásra való hajlandóságát gyakran akadályozza, hogy nincsenek egyértelmű minták a vállalkozások állami szektorral kötött partnerségére; mivel a magánszektor javakat és szolgáltatásokat tud nyújtani a szegény közösségek és egyes tagjai számára, csökkentve a költségeket, növelve a választékot, és az egyedi szükségletekhez szabva a termékeket és a szolgáltatásokat, valamint hozzájárulva a környezeti és szociális biztosítékok és normák terjesztéséhez;

P.

mivel nincs általánosan elfogadott fogalommeghatározás, a köz- és magánszféra közötti partnerségek (PPP-k) a magánszereplők, a közigazgatási szervek és a civil társadalmi szervezetek közötti többoldalú megállapodásként határozhatók meg, amelyek a kölcsönösen előnyös közcélok elérésére törekszenek a források és/vagy a szakértelem megosztása révén;

Q.

mivel az európai fejlesztésfinanszírozási intézmények – a fejlődő és átalakuló gazdaságokban a magánszektor hosszú távú finanszírozásában jelentős szerepet játszó 15 kétoldalú intézményből álló csoport – olyan, vállalatokra irányuló beruházásokra törekednek, amelyek a legkülönfélébb fejlesztési hatásokkal járnak, legyen szó a megbízható villamos energiáról és a tiszta vízről vagy a kkv-finanszírozásról és a kisméretű gazdaságok piacra jutásáról;

R.

mivel a PPP évtizedek óta bevett végrehajtási formának számít a fejlett országokban, különösen az európai országokban és az Egyesült Államokban, mely gyakorlatot ma már a donorok többsége széles körben alkalmazza a fejlődő országokban, ahol az összes infrastrukturális beruházás hozzávetőleg 15–20 %-a ilyen formában valósul meg;

S.

mivel 2,5 milliárd ember – többségében nő és fiatal, többnyire fejlődő országokban – továbbra is ki van zárva az üzlet világából, a formális pénzügyi ágazatból, valamint az ingatlan és földtulajdonból; mivel a fejlődő országok jövedelmi csoportjaiban továbbra is 6–9 százalékpontos különbség van a nemek között; mivel a szociális párbeszéd fontos eszköz a nemek közötti munkahelyi egyenlőség támogatására és a fejlődő országokban az üzleti közösségekben tapasztalható alulreprezentáltság megszüntetésére;

T.

mivel a jól megtervezett és hatékonyan végrehajtott PPP-k képesek mobilizálni hosszú lejáratú magán- és közpénzeket, innovációt előidézni a technológiák és az üzleti modellek terén és beépített mechanizmusokat meghonosítani az ilyen partnerségek fejlesztési eredmények tekintetében történő elszámoltatásának biztosítására;

U.

mivel a fejlődő országokban a PPP-k eddig főleg az energetikai, az infrastrukturális és a távközlési ágazatban koncentrálódtak, miközben a potenciáljuk még jórészt kihasználatlan az olyan ágazatokban, mint a mezőgazdaság, az oktatás, a környezetbarát technológiák, a kutatás és innováció, az egészségügy és a tulajdonjogok;

V.

mivel az elmúlt tíz évben az Európai Beruházási Bank (EBB) által az ázsiai, karibi és csendes-óceáni országoknak nyújtott hitelek közel kétharmada magánszektorbeli műveletekre irányult; mivel az EBB cotonoui beruházási keretét egyedülálló, a magánszektor fejlődését támogató, nagyobb kockázattal járó beruházások finanszírozására szolgáló, kockázatviselő megújuló alapként ismerték el;

W.

mivel évente 45 millió álláskereső lép a fejlődő világ munkaerőpiacára (22), ugyanakkor 41 ország vállalkozásainak 34 %-a elismeri, hogy nem talál a szükségleteinek megfelelő munkavállalókat;

X.

mivel a „Változtatási programmal” összefüggésben a támogatásötvözést, amely az uniós támogatásokat a köz- és magánfinanszírozók által nyújtott hitelekkel vagy tőkével kombinálja, a kiegészítő fejlesztési források mozgósítását szolgáló fontos eszközként ismerték el; mivel a Számvevőszék ötvözésről szóló, 2014/16. sz. különjelentése ugyanakkor arra a következtetésre jutott, hogy a vizsgált projekteknek közel fele esetében nem volt kellő bizonyíték a támogatások indokoltságának megállapításához, és számos esetben utaltak jelek arra, hogy a beruházásokra uniós hozzájárulás nélkül is sor került volna;

Y.

mivel a világszerte 2009-ben mintegy 470 millió, 2013-ban pedig mintegy félmilliárd munkahelyet biztosító feldolgozóipar (23) nagy potenciált kínál a munkahelyteremtés, a vagyonteremtés, valamint a magas képzettséget igénylő és tisztes munka terén;

Z.

mivel a globális vagyon egyre inkább egy szűk gazdag elit kezében összpontosul, és 2016-ra a leggazdagabb 1 % várhatóan a globális vagyon több mint felét fogja birtokolni;

AA.

mivel a jóléti és társadalmi igazságossági feltételekkel párosuló igazságos és progresszív adózás kulcsszerepet játszik az egyenlőtlenségek csökkentésében azáltal, hogy egy adott országban a javak újraelosztását a magasabb jövedelműektől a leginkább rászorulók felé irányítja;

1.

elismeri, hogy a fejlődő országokban végrehajtott magánberuházások megfelelő szabályozásuk esetén hozzájárulhatnak az ENSZ fenntartható fejlesztési céljainak eléréséhez; üdvözli a Tanács 2014. december 12-i ülésén elfogadott következtetéseket a magánszektor fejlesztési együttműködésben betöltött szerepének erősítéséről, és egyetért azokkal; üdvözli a Bizottság azon kezdeményezését, hogy a magánszektort támogassa abban, hogy más kormányzati és nem kormányzati fejlesztési szervezetek és inkluzív üzleti modellek – pl. szövetkezetek és szociális vállalkozások – mellett fontos partnerré váljon az inkluzív és fenntartható fejlődés elérésében az ENSZ fenntartható fejlesztési céljainak keretében, ami megköveteli a magánszektor elköteleződését a felelősségteljes kormányzás, a fenntartható beruházások révén megvalósuló szegénységcsökkentés és vagyonteremtés, az egyenlőtlenségek csökkentése, az emberi jogok és a környezetvédelmi normák előmozdítása, valamint a helyi gazdaságok saját potenciáljának kibontakoztatása iránt; hangsúlyozza, hogy valamennyi érintett félnek teljes mértékben meg kell értenie és el kell ismernie az állami és magánszektorbeli szereplők eltérő szerepét;

2.

felhívja a Bizottságot, hogy továbbra is aktívan vegyen részt a 2030-ig tartó időszakra szóló menetrenddel kapcsolatos tárgyalásokban, elismerve a magánszektor sokszínűségét, valamint a leginkább a perifériára szorultak és a legnehezebben elérhetők szegénységének enyhítése tekintetében jelentkező kihívásokat; úgy véli, hogy a magánszektor fejlesztésbe való bevonását célzó uniós politikáknak meg kell határozniuk, hogy mely magánszektorra irányulnak;

3.

hangsúlyozza, hogy a 2030-ig tartó időszakra szóló fenntartható fejlesztési menetrend keretében a jövőbeli partnerségeknek nagyobb hangsúlyt kell fektetniük a szegénység és az egyenlőtlenségek csökkentésére; emlékeztet arra, hogy a hivatalos fejlesztési támogatást továbbra is a legfontosabb eszköznek kell tekinteni a fejlődő országokban az emberi szegénység minden formájának felszámolása és az alapvető szociális szükségletek kielégítése érdekében, ami nem helyettesíthető magánfinanszírozással; elismeri, hogy bizonyos esetekben – és amennyiben teljesülnek az átláthatóság, az elszámoltathatóság, a felelősségvállalás, valamint az ország prioritásaihoz és adósságfenntarthatósági kockázatához való igazodás követelményei – a magánfinanszírozás hatékonyan kiegészíthető hivatalos fejlesztési támogatással, kihasználva utóbbi tőkeáttételi hatását;

4.

felhív a mindenki számára hozzáférhető közszolgáltatásokba, különösen a közlekedési ágazatba, az ivóvízhez való hozzáférésbe, az egészségügybe és az oktatásba történő állami beruházások fokozására;

5.

úgy véli, hogy a magán- és az állami szektor akkor a leghatékonyabb, ha együtt dolgozik az egészséges befektetési környezet, az üzleti tevékenység, valamint a gazdasági növekedés alapjainak megteremtéséért; hangsúlyozza, hogy a magánszektorral való valamennyi partnerségnek és szövetségnek azokat a közös értékprioritásokat kell a középpontba helyeznie, amelyek összehangolják az üzleti célokat az Unió fejlesztési célkitűzéseivel, és eleget tesznek a fejlesztés hatékonyságára vonatkozó nemzetközi követelményeknek; e partnerségeket és szövetségeket az érintett partnerországokkal közösen kell megtervezni és irányítani a kockázatok, a kötelezettségek és a nyereség megosztásának biztosítása érdekében, költséghatékonynak kell lenniük, pontos célokkal kell rendelkezniük, meg kell határozniuk az előrehaladás mérföldköveit, és teljes elszámoltathatóság és átláthatóság mellett kell működniük;

6.

üdvözli a külföldi magánszektor befektetéseinek szerepét a fejlődő országokban, mert meggyorsítják a belföldi fejlődést; hangsúlyozza továbbá a helyi piacokat támogató és a szegénység csökkentéséhez hozzájáruló felelősségteljes befektetések ösztönzésének fontosságát;

7.

támogatja az Európai Fejlesztésfinanszírozási Intézmények Szövetségének (EFDI) munkáját, mivel e szövetség tagjai közvetlen befektetéseikkel tőkét bocsátanak a vállalkozások rendelkezésére, valamint közvetett módon is azáltal, hogy a mikro-, kis- és középvállalkozásokra összpontosítva forrásokat biztosítanak a helyi kereskedelmi bankoknak és a feltörekvő piaci befektetési alapoknak; sürgeti a Bizottságot, hogy finanszírozással és együttműködéssel támogassa az ilyen jellegű programokat, mivel a magánszektor a fejlődő országokban döntő fontossággal bír;

8.

kéri hatékonyabb átláthatósági és elszámoltathatósági normák kidolgozását az EU technológiai vállalatai számára az emberi jogok megsértésére, a korrupció támogatására vagy az EU biztonsági érdekeivel ellenkező fellépésre alkalmas technológiák exportjával kapcsolatban;

9.

hangsúlyozza, hogy az uniós kereskedelmi, beruházási, biztonsági és fejlesztési politikák összefonódnak, és közvetlen hatást fejtenek ki a fejlődő országokban; emlékeztet arra, hogy a Lisszaboni Szerződés 208. cikke létrehozza a politikák fejlesztési célú koherenciájának elvét, amelynek értelmében azon politikák végrehajtásakor, amelyek hatással lehetnek a fejlődő országokra, figyelembe kell venni a fejlesztési együttműködés célkitűzéseit; kéri, hogy valamennyi kereskedelmi és beruházási politikát értékeljenek fejlesztési – különösen az általános érdekű árukhoz és szolgáltatásokhoz való egyetemes hozzáférésre gyakorolt – hatásuk szempontjából; hangsúlyozza a kétoldalú kereskedelmi megállapodások fenntartható fejlődésre vonatkozó fejezetei javításának fontosságát, azáltal, hogy a magánszektor számára hatékony jelentéstételi rendszereket írnak elő;

10.

hangsúlyozza, hogy meg kell vizsgálni, miként lehet a magánszektort még jobban bevonni az európai szomszédságpolitikai keretbe annak érdekében, hogy hozzájáruljon a gazdasági növekedés beindításához és munkahelyek teremtéséhez az Európával szomszédos országokban, például a tőkéhez való hozzáférés biztosításával kapcsolatos szakértelem révén;

11.

felhívja a Bizottságot, hogy elsődleges opcióként mozdítsa elő és támogassa a köz- és magánszféra közötti partnerségeket, valamint nyújtson számukra finanszírozást, és a fejlesztési programok magánszférával közös végrehajtásakor biztosítson kötelező és nyilvánosan elérhető előzetes hatásvizsgálatokat a szegénységre és a társadalmi hatásokra vonatkozóan;

12.

kéri az Európai Uniót, hogy irányozzon elő hivatalos konzultációt a civil társadalmi szervezetekkel és a fejlesztési projektek által közvetlenül vagy közvetve érintett közösségekkel;

13.

kiemeli, hogy hatalmas uniós hozzáadott érték rejlik a tagállamokkal és a megfelelő nemzetközi szervezetekkel – köztük számos, a magánszektorral való együttműködés terén bizonyítottan tapasztalatokkal rendelkező tagállammal és szervezettel – szoros együttműködésben megvalósított, magánszektorral való partnerségben; hangsúlyozza, hogy a jól működő, jogállamiságra épülő piacgazdaság továbbra is a gazdasági és társadalmi fejlődés egyik fontos motorja, és hogy az uniós fejlesztéspolitikának ezt tükröznie kell;

14.

üdvözli az ENSZ vállalkozói kötelezettségvállalási keretét, amely hangsúlyozza, hogy a gazdasági növekedést biztosító erős magánszektor alapvető fontosságú a fenntartható fejlesztési célok eléréséhez, és hogy a magánszektor „lényeges módon hozzájárul a megosztott gazdasági, társadalmi és környezetvédelmi fejlődéshez”;

15.

üdvözli a magánszektor bevonását a segélyhatékonysággal foglalkozó magas szintű OECD-fórum munkájába; különösen üdvözli a magánszektor fejlesztésfinanszírozási hozzájárulásának innovatív módjaival kapcsolatos kezdeményezéseket és a 2011-es puszani közös nyilatkozatot „az állami és magánszféra együttműködésének kibővítéséről és fejlesztéséről a széles alapú, inkluzív és fenntartható növekedés érdekében”;

16.

üdvözli, hogy a feltétel nélküli kétoldalú támogatások aránya fokozatosan nő, azonban aggodalmát fejezi ki amiatt, hogy továbbra is vannak formálisan és informálisan feltételekhez kötött támogatási formák (24); felhívja az EU-t és tagállamait, hogy hajtsák végre a fejlesztésről szóló európai konszenzus keretében tett kötelezettségvállalásukat „a támogatások további, az OECD ajánlásain túlmutató feltétel nélkülivé tétele” érdekében; hangsúlyozza, hogy a feltétel nélkülivé tett támogatásokban nagy növekedés-teremtő potenciál rejlik, amiből hasznot húzhatna a fejlődő országok helyi ipara is; követeli a valódi segítség („real aid”) arányának növelését és fenntartható regionális/helyi értékláncok kiépítését; kéri a helyi szereplők súlyának további fokozását, valamint a fenntartható regionális/helyi értékláncok kiépítésének hangsúlyozását; hangsúlyozza a helyi és regionális tulajdon, a partnerországok saját nemzeti stratégiái és reform-ütemtervei, a fejlesztési projektek bevonása és a helyi ellátási láncok biztosítása révén teremtett hozzáadott érték jelentőségét; úgy véli, hogy a fejlesztési politikának jelentős szerepe van az EU-ba irányuló jelenlegi bevándorlási hullámok gyökeres okainak kezelésében;

17.

elismeri emellett az összes ország, és különösen a fejlődő országok ahhoz való jogát, hogy ideiglenes tőkekorlátozásokat vezessenek be a magánszféra rövid távú és ingadozó pénzmozgásai miatt bekövetkező pénzügyi válsághelyzetek megelőzése érdekében; kéri, hogy az összes kereskedelmi és beruházási megállapodásból kerüljenek ki az e jogot korlátozó rendelkezések, a WTO keretében is;

18.

rámutat arra, hogy az EU-nak a magánszektor támogatása tekintetében szem előtt kell tartania a hozzáférhetőséget, mivel jelentős lakosságcsoportok – például a fogyatékossággal élő személyek – kizárása nem elhanyagolható méretű piactól fosztja meg a magánvállalkozásokat;

19.

rámutat arra, hogy a kis-, mikro- és középvállalkozásokra sokkal súlyosabb szabályozási terhek hárulnak a fejlődő országokban, mint az Unióban, és hogy nem rendelkeznek jogi védelemmel és tulajdonjogokkal, és a bizonytalan informális gazdaságban működnek; ezzel összefüggésben rámutat a telekkönyvi rendszerek fontosságára; hangsúlyozza, hogy a fejlődő országokban – többek között a finanszírozáshoz való hozzáférésen és a vállalkozói szellem ösztönzésén keresztül – segíteni kell a magánszektor helyi képviselőit; felhívja a Bizottságot, a többi adományozót és a fejlesztési ügynökségeket, hogy növeljék a fejlődő országokon belüli kkv-k kapacitásépítéséhez nyújtott támogatást;

20.

felhívja az EU-t, hogy mozdítsa elő azokat a nemzeti fejlesztési stratégiákat, amelyek a magánszektort egy helyi szövetkezetekre, kkv-kra, valamint mikrovállalkozásokra, különösen kisbirtokos gazdákra összpontosító fejlesztési keretbe bevonva alakítják a magánszektor fejlesztéshez való hozzájárulását, mivel ezek képesek a leginkább előmozdítani az országokon belüli kiegyensúlyozott fejlődést;

21.

kiemeli, hogy a fejlődő országokkal való partnerséghez nagyobb támogatásra van szükség annak érdekében, hogy ezen országok a magánkezdeményezéseknek kedvező környezet létrehozásával, a vállalkozásokat támogató mechanizmusok biztosításával korszerűsítsék szabályozási kereteiket, ezzel egy időben megfelelő egyensúlyt biztosítva a beruházásoknak kedvező környezet megteremtése, illetve a közérdek és a környezet szabályozás általi védelme között; rámutat arra, hogy elő kell segíteni a közpénzek és a magánforrások hatékony pénzügyi irányítását és kezelését biztosítani képes megbízható bankrendszerek és adóhatóságok létrejöttét a fejlődő országokban; felhívja a partnerkormányokat, hogy vezessenek be hatályvesztésre vonatkozó rendelkezést, amellyel a felesleges intézkedések érvényteleníthetők; megjegyzi, hogy a jogalkotással kapcsolatban hatásvizsgálatokat kell végezni, amelyek a kedvezőtlen munkahelyteremtés és a környezetvédelmi előírásokat érintő veszélyek felmérésére irányulnak;

22.

kéri az EU-t, hogy erősítse meg a fejlődő országok képességét arra, hogy a saját bevételeiket mozgósítsák az adókijátszás, a korrupció és az illegális pénzforgalom felszámolása érdekében, valamint hogy segítse a legkevésbé fejlett országokat és az instabil államokat az eredményesebb és stabilabb kormányzati intézmények kiépítésében, többek között méltányos és hatékony adórendszerek kidolgozása révén; e célból kéri az EU-t, hogy emelje magasabb szintre a fejlődő országoknak nyújtott pénzügyi és technikai támogatást a nagyobb átláthatóság és elszámoltathatóság biztosítása érdekében; kéri az EU-t és tagállamait, minden érintett szervezetet és a hatékony fejlesztési együttműködésre irányuló 2011-es puszani partnerséghez csatlakozott fejlett és fejlődő országokat, hogy kötelezettségvállalásukat teljesítve fokozzák erőfeszítéseiket a korrupció és az illegális pénzforgalom felszámolása érdekében;

23.

felhívja a Bizottság Nemzetközi Együttműködési és Fejlesztési Főigazgatóságát, hogy működjön együtt a Növekedési Főigazgatósággal a regionális támogatási struktúrák fejlődő országbeli kis-, mikro- és középvállalkozásokra vonatkozó megfelelőjének létrehozásában – az Enterprise Europe Network mintájára – azzal a céllal, hogy elősegítsék legálissá válásukat, finanszírozáshoz és tőkéhez való hozzáférésüket, piacra jutásukat és a jogi akadályok leküzdését, kiemelten támogatva a közvetítő képviseleti szervezeteik megerősítését; rámutat arra, hogy az ilyen struktúrák idővel előmozdíthatják a köz- és magánszféra közötti helyi és regionális partnerségek elindítását számos területen, az agrárgazdaságtól a szakképzésen keresztül az egészségügyi programokig, elősegítve a kapacitásépítést, az ismeretek és a tapasztalatok megosztását, valamint a helyi és a nemzetközi források összevonását;

24.

rámutat az Uniónak az igazságos globális adórendszer támogatása terén fennálló felelősségére, amely maga után vonja a ténylegesen kötelező előírások meghatározását a transznacionális vállalatok országonkénti nyilvános jelentéstételére vonatkozóan, nyilvános nyilvántartás létrehozását a vállalatok, trösztök és hasonló jogalanyok tényleges tulajdonosairól, valamint az adózási információk automatikus cseréjének és az adóztatási jogok méltányos elosztásának biztosítását az adóügyi és beruházási szerződések fejlődő országokkal történő megtárgyalása során; úgy véli továbbá, hogy a fejlesztésfinanszírozási intézményeknek csak olyan társaságokba és alapokba lenne szabad befektetniük, amelyek hajlandóak arra, hogy tényleges tulajdonosaikat nyilvánosságra hozzák, és pénzügyi beszámolóikat országonkénti alapon készítsék el;

25.

emlékeztet arra, hogy a vámtarifarendszerek a szegények érdekeit szolgáló magánszektorbeli fejlődésre és munkahelyteremtésre szabott szabályozási környezet nélkülözhetetlen elemeit képezik; aggodalommal jegyzi meg azonban, hogy a gazdasági partnerségi megállapodások a behozatali vámok csökkentését írják elő az AKCS-országok számos gazdasági ágazatában, miközben az uniós importra kivetett vámok teljes körű eltörlése a vámbevételek jelentős mértékű – egyes esetekben a költségvetési bevételek akár 15–20 %-át kitevő – csökkenéséhez vezetne; nyomatékosan kéri az EU-t, hogy kereskedelempolitikáját a politikák fejlesztési célú koherenciájának elvével összhangban alakítsa ki;

26.

üdvözli, hogy a cotonoui beruházási eszköz keretében létrejött az EBB 500 millió eurós Hatásfinanszírozási kerete, amely lehetővé teszi az EBB számára, hogy fokozza a magánszektor bevonását a kockázatosabb területeken és a nagyobb kihívást jelentő környezetben; sajnálatosnak tartja, hogy csökkent az EBB Ázsiára vonatkozó hitelezési kerete; hangsúlyozza, hogy az EBB cotonoui beruházási eszköz keretében végrehajtott beruházásait a demokratikus felelősségvállalás elvével összhangban össze kell hangolni a nemzeti fejlesztési stratégiákkal;

27.

rámutat arra, hogy az instabil államokban és a konfliktusból kilábaló nemzeteknél a magánszektor fejlődését nagyobb akadályok gátolják, mint máshol, és célzottabb megközelítésre van szükség a beruházási környezet javítása, valamint a fojtogató, elavult üzleti szabályozások, a ragadozó magatartás és a nagyfokú korrupció megszüntetetése érdekében; ezzel összefüggésben javasolja, hogy a Bizottság kezdjen politikai reformokra irányuló párbeszédet a partnerországokkal és a magánszektorral, hogy felül lehessen kerekedni a kormányok és a magánszektor közötti mély bizalmatlanságon, amelyet a múltban a járadékvadász magatartás, az urambátyám-szemlélet és a legitimitás hiánya idézett elő;

28.

felhívja a Bizottságot és a tagállamokat, hogy fokozzák a nők gazdasági szerepvállalásának előmozdítására irányuló erőfeszítéseiket, és hozzanak létre támogatási mechanizmusokat a női vállalkozók számára; megállapítja, hogy a nők pénzügyi integrációjával kapcsolatos megtakarításközpontú megközelítés komoly eredményeket ért el; ajánlja, hogy valamennyi partnerségi program foglalja magában a nemek közötti egyenlőség érvényesítésével kapcsolatos megközelítést, valamint a nőknek, a fiataloknak és a fogyatékossággal élő személyeknek szóló vállalkozói képzést és az üzleti angyalok célzott, női hálózatait; felszólít a helyi vállalkozó nők fokozottabb támogatására, lehetővé téve számukra, hogy részesüljenek a magánszektor által generált növekedés előnyeiből; intézkedéseket javasol a nők szerepének erősítésére irányuló folyamat ellenőrzése érdekében, és megjegyzi, hogy az IMF szerint jelentősen nőne az egy főre jutó jövedelem, ha a nők éppúgy részt vennének a munkaerőpiacon, mint a férfiak;

29.

kiemeli, hogy a magánszektornak a hosszú távú fenntartható fejlődéshez való hozzájárulásában rejlő lehetőségek nemcsak a pénzügyi forrásokra, a tapasztalatokra és a szakértelmére vonatkoznak, hanem az értékláncok és az értékesítési láncok helyi létrehozására is, amelyek munkahelyeket hoznak létre, csökkentik a szegénységet, az egyenlőtlenségeket, előmozdítják a nők jogait és lehetőségeit, valamint a környezeti fenntarthatóságot, növelik az elérhetőséget és a hatékonyságot, továbbá a javítják a kereskedelmi forgalomban elérhető és megfizethető termékekhez, szolgáltatásokhoz és technológiához való hozzáférést; kéri, hogy az európai fejlesztési erőfeszítések játsszanak jelentős szerepet az elfogadott nemzetközi standardok, például az üzleti vállalkozások emberi jogi felelősségére vonatkozó ENSZ-iránymutatások és a Nemzetközi Munkaügyi Szervezet normái végrehajtásában, többek között együttműködést teremtve a vállalkozásokkal és beruházókkal annak biztosítása érdekében, hogy a fejlődő országokban folytatott üzleti tevékenységeik során és ellátási láncaik tekintetében megfeleljenek a multinacionális vállalkozásokra vonatkozó OECD-irányelveknek;

30.

hangsúlyozza, hogy a szociális párbeszéd elengedhetetlen annak biztosításához, hogy a magánszektor ténylegesen részt vegyen a fejlesztésben; kitart amellett, hogy a fejlődő országok felelősséggel tartoznak a magánszektorbeli munkaadók, a munkavállalók és a nemzeti kormányok közötti szociális párbeszéd támogatásáért, ami a jó kormányzás és az állami stabilitás előmozdításának egyik módja; felhívja a fejlődő országokat különösen annak biztosítására, hogy a szociális párbeszéd terjedjen ki az exportfeldolgozó övezetekre és az ipari klaszterekre is;

31.

hangsúlyozza, hogy a kölcsönös megértés elősegítése és az elvárások kezelése érdekében az összes egyéb fejlesztési partner mellett a magánszektornak, és különösen a helyi kkv-knak is részt kell venniük a szakpolitikai párbeszédben, biztosítva a hatékonyságot és az átláthatóságot; ezzel összefüggésben hangsúlyozza a fejlődő országokban működő uniós küldöttségek fontos szerepét az ilyen párbeszédek elősegítésében; rámutat a szövetkezeteknek a társadalmi szempontból befogadó fejlődés katalizátoraiként betöltött kedvező szerepére, valamint azon képességükre, hogy a foglalkoztatás és jövedelemtermelés révén meg tudják erősíteni a közösségeket; kiemeli különösen, hogy munkavállalók közös szolgáltató szövetkezeteket és társulásokat alakítottak ki az informális gazdaságon belüli önfoglalkoztatásuk segítésére, míg vidéki térségekben takarék- és hitelszövetkezetek biztosítanak hozzáférést a számos közösségben hiányzó banki szolgáltatásokhoz, és finanszírozzák mikro- és kisvállalkozások létrehozását; elismeri, hogy a magánszektornak vannak olyan szereplői – például a szociális vállalkozások és a tisztességes kereskedelemmel foglalkozó szervezetek –, amelyek tevékenységébe a szociális és környezetvédelmi elvek be vannak építve; felhívja a Bizottságot, hogy a magánszektor fejlesztésben játszott szerepével kapcsolatos munkájában ismerje el ezeket az erőfeszítéseket;

32.

kéri a Bizottságot, hogy a beruházók és más érdekelt szereplők ajánlását felkarolva támogassa kötelező és a nem pénzügyi beszámolóról szóló uniós irányelvvel összhangban álló szabályok bevezetését a vállalkozásoknak a szociális, környezetvédelmi és emberi jogokkal kapcsolatos jelentéstétele tekintetében, e rendelkezések ugyanis az ENSZ újonnan javasolt fenntartható fejlesztési céljainak egyikét képezik;

33.

felhívja az EU-t, hogy járuljon hozzá a hazai magánszektorbeli szereplők – különösen a mikro-, kis- és középvállalkozások – struktúráinak, hálózatainak és intézményeinek erősítéséhez és építéséhez, hogy betölthessék szerepüket a nemzeti és regionális politikai döntéshozatalban;

34.

hangsúlyozza, hogy a fejlődő országokban a magánszektor részvétele növekedésének egyik legjelentősebb akadályát az jelenti, hogy a bizonytalan jogi, intézményi és költségvetési keretek és végrehajtási kapacitás miatt nincsenek bankképes projektek, valamint hiányoznak a beruházások tervezéséhez és a projektek előkészítéséhez szükséges erőforrások; fokozott technikai segítségnyújtást kér a partnerországok állami vállalati szektora számára, hogy ezáltal jobban képesek legyenek felelősséget vállalni a köz- és magánszféra közötti partnerségek irányítása terén, illetve vállalni a felelősséget a folyamat végén; hangsúlyozza, hogy a magánszektornak hosszú távú beruházásokat kell előirányoznia a megtérüléshez, mivel ellenkező esetben részvényeseiktől függve hiányozhat belőlük az emberi fejlődés szempontjából kulcsfontosságú szociális ágazatokon belüli megtérüléshez szükséges hosszú távú szemlélet;

35.

megállapítja, hogy a fejlődő országokban a magánszektornak az infrastruktúrával kapcsolatos részvétele jelentősen megnőtt, 1990-ben 18 milliárd USA-dollárt tett ki, 2013-ban pedig már 150 milliárd USA-dollárt; további bevonásra hív fel e tekintetben, megjegyezve, hogy az infrastruktúrához való hozzáférés hiánya a magánszektor növekedésének alapvető akadálya, amely aláássa a teljesítményt és a munkahelyteremtést;

36.

kiemeli, hogy a mezőgazdaság hatalmas lehetőségeket rejt a köz-és magánszféra közötti partnerségek számára, a földfoglalás megakadályozása és a fokozott és hatékony mezőgazdasági termelés biztosítása érdekében, a tulajdonjogokra és a földtulajdon biztonságára vonatkozóan világosan meghatározott és szilárd jogi keretek között; üdvözli, hogy 2014-ben uniós program indult a földdel kapcsolatos igazgatás megerősítésére az afrikai országokban; javasolja, hogy az EU és küldöttségei fokozzák szerepüket a partnerkormányokkal, valamint az EBB-vel, a Nemzetközi Mezőgazdaság-fejlesztési Alappal (IFAD) és más hasonló testületekkel való együttműködésben, valamint a magánszektornak a mezőgazdasági kihívásokra adandó piaci alapú válaszok kidolgozásába való bevonásában; hangsúlyozza, hogy pénzügyi ösztönzőket kell bevezetni annak érdekében, hogy ne legyenek kirekesztve a távoli vidékeken élő, szegény népességcsoportok, valamint az olyan növényeket termesztő gazdálkodók, amelyekhez nem fűződnek jelentős kereskedelmi érdekek, vagy amelyek valószínűsíthetően nem vonzóak az agrárgazdasági partnerek számára; hangsúlyozza, hogy a biztosítékoknak magukban kell foglalniuk a szociális és környezeti kockázatértékelést, az érintett közösségek legitim képviselőivel való konzultációt, a projektre vonatkozó, tájékoztatáson alapuló, szabad, előzetes egyetértésükkel együtt, valamint a közösségek szükség szerinti jogi támogatásának biztosítását; kéri a Bizottságot, hogy kísérje a projekteket nyomonkövetési eljárásokkal, és folytasson tárgyalásokat a szerződések felülvizsgálatáról azon projektek esetében, amelyek a helyi lakosság számára károsnak bizonyultak;

37.

kiemeli azt is, hogy a mezőgazdaságon belüli köz-és magánszféra közötti partnerségek kockázatokat rejtenek magukban, ideértve a földfoglalást, amelyet meg kell előzni; rámutat annak fontosságára, hogy a támogatás a kistermelőkre, és különösen a nőkre összpontosuljon; felhívja a Bizottságot, hogy valamennyi, uniós pénzek bevonásával megvalósuló, mezőgazdaságon belüli köz-és magánszféra közötti partnerséghez kapcsoljon átfogó intézkedéseket a kisbirtokos gazdálkodóknak, az állattartóknak és egyéb kiszolgáltatott földhasználóknak a földhöz vagy vízhez való hozzáférésük esetleges elvesztésével szembeni védelmére; hangsúlyozza, hogy a biztosítékoknak ki kell terjedniük a szociális és környezeti kockázatértékelésre, mint az adott projekt elindításának előfeltételére valamint a közösségek szükség szerinti jogi támogatásának biztosítására; javasolja a G8-ak „Új Szövetség” projektjeinek az átfogó afrikai mezőgazdasági fejlesztési program (CAADP) keretében indított kezdeményezésekkel való felváltását; hangsúlyozza, hogy a pénzügyi és szociális kompenzációknak kötelező erejű kötelezettségvállalásoknak kell lenniük, és az alternatív fejlesztési terveket minden esetben figyelembe kell venni;

38.

ajánlja, hogy az EU továbbra is fenntartható módon támogassa a fejlődő országokban – és különösen a távoli vidéki térségekben – megvalósuló, megújuló és zöld energiával kapcsolatos projekteket; üdvözli, hogy az EBB Hatásfinanszírozási Keretének egyik prioritását az energiaügyi beruházások képezik, amelyekről széles körben elfogadott, hogy kulcsfontosságúak az afrikai gazdasági növekedés kibontakoztatásához; arra számít, hogy az innovatív finanszírozási eszközök katalizálni fogják a magánszektor megújuló energiára, energiahatékonyságra és energiához való hozzáférésre irányuló beruházásait; hasonlóképpen ösztönzi az EBB-t és az európai fejlesztésfinanszírozási intézményeket, hogy finanszírozzanak továbbra is beruházási projekteket az éghajlatváltozás afrikai mérséklésére és az éghajlatváltozáshoz való afrikai alkalmazkodásra irányulóan, összhangban az ENSZ Éghajlat-változási Keretegyezménye alapján fennálló uniós kötelezettségvállalásokkal és kötelezettségekkel; emlékeztet arra, hogy elsőbbséget kell adni a hálózattól független, decentralizált és megújuló energiával foglalkozó kisléptékű projekteknek a vidéki területek energiához való hozzáférésének biztosítása érdekében, és egyúttal el kell kerülni a nagyléptékű energetikai infrastruktúrák potenciálisan kedvezőtlen társadalmi és környezeti hatásait;

39.

sürgeti az EU-t, hogy a fejlesztéshatékonysági kritériumok alapján dolgozzon ki szilárd szabályozási keretet, amelyen belül a magánszektornak működnie kell, beleértve a köz- és magánszféra közötti hosszú távú szerződéses partnerségek előmozdítását is; nyomatékosan kéri, hogy az EU csak akkor ösztönözze a köz- és magánszféra közötti partnerségeket, ha költséghatékonysági elemzés alapján nem áll rendelkezésre egyéb, kevésbé költséges és kockázatos finanszírozási lehetőség; felhívja az EU-t, hogy hajtson végre hatékony védintézkedési politikákat a PPP-projektekre vonatkozóan az emberi jogok, köztük a nők jogai tiszteletben tartásának biztosítása érdekében;

40.

üdvözli az állami és magánforrásoknak az egészségügyi ellátás, a gyógyszerekhez való jobb hozzáférés és a fejlődő országokban a technológiatranszfer lehetőségének nagyobb mértékű kiaknázása érdekében történő összevonása terén elért eredményeket; javasolja, hogy az EU váljék annak elősegítőjévé, hogy a gyógyszerekhez való hozzáférésen túlmenően a fejlődő országok rosszul működő egészségügyi rendszereinek reformjára irányuló együttműködés előtt is megnyíljon az út; hangsúlyozza, hogy a helyi kkv-k, illetve a helyi kis- és középipar támogatása nemcsak finanszírozási eszközök segítségével fokozható, hanem technológiaátadás, kapacitásépítés, fenntartható beszállítófejlesztés és üzleti kapcsolatépítés révén is;

41.

rámutat az oktatási rendszer és a meglévő munkaerőpiac közötti szakadék fejlődő országokban történő megszüntetésének fontosságára; felhívja a Bizottságot, hogy ösztönözze azokat a programokat és támogassa azokat a köz- és magánszféra közötti partnerségeket, amelyek az iskolák, az egyetemek, a képzési központok és a magánszektor összes érintett szereplőjét bevonják a munkaerőpiac számára fontos oktatási és képzési lehetőségek kínálása érdekében; ösztönzi duális szakképzési intézmények létrehozását, ahol a fiatalok amellett, hogy az adott szakma gyakorlati elemeire összpontosító tanulószerződéses szakmai képzésben vesznek részt, elméleti előadásokat hallgathatnak szakosodott, szakképesítést nyújtó iskolákban;

42.

rámutat, hogy a fenntartható fejlődés sikeres eléréséhez meg kell erősíteni a fejlődő országok kormányainak mint szabályozóknak a kapacitásait;

43.

kiemeli, hogy a vállalkozási ágazattal való együttműködés rugalmas megközelítést kíván, amely nemcsak az elérendő eredmények alapulvételével kerül kialakításra, hanem annak figyelembevételével is, hogy mennyiben kedveznek a helyi körülmények a magánvállalkozásoknak és a beruházásnak; a legkevésbé fejlett országok és az instabil államok tekintetében differenciált megközelítést javasol; megjegyzi, hogy a fenntartható fejlesztési célokkal kapcsolatos ágazatokban történő beruházás és a magánszektor abban való szerepvállalása az egyes fejlődő országokban igen eltérő; felszólítja a donorokat, hogy támogatásuk túlnyomó részét vissza nem térítendő támogatás formájában adják a legkevésbé fejlett országoknak;

44.

üdvözli a Bizottság közleményében a magánszektorral és a fejlesztésekkel kapcsolatban, a magánszektornak nyújtandó közvetlen támogatásra vonatkozóan ismertetett követelményeket; felhív egy világosan meghatározott, a magánszektorral való valamennyi partnerségre irányadó keret létrehozására, amely a végrehajtás tekintetében követendő kritériumokat tartalmaz, ideértve a mikrovállalkozásokra irányuló fellépéseket, a hitelhez való hozzáférést célzó stratégiákat, valamint a hátrányos helyzetű csoportok, a nők és a fiatalok munkaerő-piaci integrálását, amelyeknek biztosítaniuk kell a politikák fejlesztési célú koherenciájának elvével, a fejlesztéshatékonysági elvekkel és a fejlesztéspolitikai célokkal – konkrétan a szegénység és az egyenlőtlenségek csökkentésével – való összhangot; úgy véli, hogy a köz- és magánszféra közötti partnerségek fejlődő országokban való alkalmazásának támogatásötvözés révén történő előmozdítására vonatkozó bármely döntésnek e mechanizmusoknak a hatások, az elszámoltathatóság és az átláthatóság szempontjából való alapos értékelésén és a múltbeli tapasztalatokból levont tanulságokon kell alapulnia;

45.

aggodalmának ad hangot amiatt, hogy nem minden esetben vannak érvényben a közpénzek átgondolt felhasználását garantáló biztosítékok; hangsúlyozza, hogy mérhető teljesítménymutatókat, valamint nyomonkövetési és értékelési mechanizmusokat kell elfogadni a projektek előkészítő szakaszában, és emellett biztosítani kell azt is, hogy a beruházások megfeleljenek a nemzetközi emberi jogoknak, a szociális és környezetvédelmi normáknak, valamint az átláthatóságnak, továbbá a magánszektor tisztességesen kivegye a részét az adófizetésből; hangsúlyozza a kockázatértékelés, az adósság fenntarthatósága, az átláthatóság és a beruházásvédelem fontosságát; kiemeli a nemzeti parlamentek és a civil társadalom formális tanácsadó és ellenőrző szerepének fontosságát a teljes körű elszámoltathatóság és átláthatóság biztosítása tekintetében; javasolja, hogy a fejlesztési projektek helye szerinti fejlődő országban biztosítsák a vállalati visszaélések áldozatai számára az igazságszolgáltatáshoz és a kártérítéshez való tényleges hozzáférést;

46.

felhívja a Bizottságot és a tagállamokat annak biztosítására, hogy a fejlesztési partnerségekben részt vevő vállalkozások igazodjanak a fenntartható fejlesztési célokhoz és tartsák tiszteletben a vállalati társadalmi felelősségvállalás alapelveit; határozottan támogatja az üzleti vállalkozások emberi jogi felelősségére vonatkozó ENSZ-irányelvek EU-n belül és kívül történő eredményes és átfogó terjesztését és végrehajtását, és hangsúlyozza, hogy minden szükséges politikai és jogalkotási intézkedést meg kell tenni az említett – többek között az igazságszolgáltatáshoz való hozzáférésre vonatkozó – ENSZ-irányelvek eredményes végrehajtásában tapasztalható hiányosságok kezelésére; javasolja, hogy valamennyi, fejlődő országokban működő vállalat biztosítson bizonyos szintű átláthatóságot – az OECD multinacionális vállalatokra vonatkozó iránymutatásaival összhangban – az emberi jogok tiszteletben tartása, a fejlődő országok társadalmi és környezeti jólétéhez való kedvező hozzájárulás, valamint a civil társadalmi szervezetekkel való partnerségi együttműködés tekintetében; rámutat arra, hogy a tagállamoknak nemzeti terveket kell kidolgozniuk az üzleti vállalkozások emberi jogi felelősségére vonatkozó ENSZ-irányelvek és a konfliktusok által érintett vagy nagy kockázatot jelentő térségekből származó ásványok felelősségteljes ellátási lánca tekintetében követendő kellő gondosságról szóló OECD-útmutatások végrehajtására vonatkozóan;

47.

hangsúlyozza, hogy az uniós kereskedelempolitikának és fejlesztéspolitikának tiszteletben kell tartania a fejlődő országok – és különösen a legkevésbé fejlett országok – politikai és gazdasági mozgásterét, hogy szükség esetén megőrizhessék erős importvámjaikat, támogathassák a képzettséget igénylő és méltányos munkakörülményeket biztosító munkahelyek létrehozását a helyi gyártó és élelmiszer-feldolgozó ágazatokban, aminek köszönhetően nagyobb hazai hozzáadott érték, gazdasági növekedés, exportnövekedés és diverzifikálás jöhet létre, ami kulcsfontosságú a gazdasági és társadalmi fejlődés szempontjából; felhívja az Uniót és tagállamait, hogy konkrét intézkedésekkel támogassák a multinacionális vállalkozások azon országokban történő adófizetését, ahol nyereségük keletkezik, és azt, hogy a magánszektor országonkénti lebontásban készítsen jelentéseket, ami erősíti a hazai források mobilizálási kapacitását és a tisztességes versenyt;

48.

ösztönzi az EU-t, hogy támogassa az emberi jogok tekintetében a transznacionális vállalatokra és más üzleti vállalkozásokra vonatkozó, jogilag kötelező nemzetközi ENSZ-megállapodás kidolgozásának jelenleg zajló folyamatát, mivel az tisztázni fogja a transznacionális vállalatok emberi jogok területén fennálló kötelezettségeit, valamint a vállalatok államokkal szembeni kötelezettségeit, és előírja hatékony jogorvoslatok létrehozását az áldozatok számára azokban az esetekben, amikor a hazai jogrendszer egyértelműen képtelen az adott vállalatokat eredményesen büntetőeljárás alá vonni;

49.

üdvözli a Bizottság azon álláspontját, hogy az egyenlőtlenségek és társadalmi kirekesztés kezelésének egyik módjaként elő kell mozdítani az ILO tisztes munka programjának stratégiai pilléreit, különösen a leginkább marginalizált személyek, köztük a nők, a gyermekek, az időskorúak és a fogyatékossággal élők tekintetében; rámutat arra, hogy a vállalatoknak támogatniuk kell a munkavállalókkal való méltányos bánásmódot, továbbá biztosítaniuk kell a biztonságos és egészséges munkakörülményeket, szociális védelmet, továbbá a szociális párbeszédet, lehetővé téve a konstruktív viszonyt a munkavállalók, az irányítás és a vállalkozók között;

50.

felhívja az európai intézményeket és szerveket a fejlődő országok magánszektorával való partnerségekre és szövetségekre irányadó világos, strukturált, átlátható és elszámoltatható keret létrehozására és hangsúlyozza, hogy a magánszektor szerepének növelésével párhuzamosan fontos a megfelelő biztosítékok és intézményi kapacitások kiépítése is;

51.

felhívja az EU-t és tagállamait, hogy dolgozzanak ki világos és konkrét stratégiát annak biztosítására, hogy a magánszektor igazodjon a nemzeti kormányok és a civil társadalom fejlesztési prioritásaihoz a fejlődő országokban;

52.

felhív uniós szintű ágazati, több érdekeltet tömörítő platformok létrehozására, amelyeken keresztül kapcsolat jöhet létre a magánszektor, a civil társadalmi szervezetek, a nem kormányzati szervezetek, a tanácsadó szervezetek, a partnerkormányok, a donorok, szövetkezetek, szociális vállalkozások és más érdekelt felek között a fenntartások és a partnerek közötti bizalmatlanság leküzdése, valamint az együttműködésen alapuló fejlesztési fellépések esetében elkerülhetetlenül felmerülő kihívások kezelése érdekében; hangsúlyozza e tekintetben az egyes országban működő uniós küldöttségek fontos szerepét az ilyen párbeszédek elősegítésében; megjegyzi, hogy a Bizottságnak a meglévő mechanizmusok, például a fejlesztési szakpolitikai fórum megerősítésére vonatkozó javaslata helyes irányba tett lépés;

53.

tudomásul veszi a Számvevőszék arra vonatkozó ajánlását, hogy a Bizottság egyértelműen bizonyítsa az ötvözött finanszírozású projektek esetében az uniós támogatások pénzügyi és fejlesztési szempontú addicionalitását; támogatja a Bizottságnak a támogatásötvözés alkalmazási körének kiterjesztésére irányuló szándékát az infrastruktúrán túl például a fenntartható mezőgazdaságra, a szociális szektorra és a helyi magánszektor fejlesztésére is, amennyiben a Bizottság ezt meggyőzően alá tudja támasztani; ragaszkodik azonban ahhoz, hogy minden támogatásötvözési műveletnek teljes mértékben összhangban kell lennie a fejlesztéshatékonysági alapelvekkel, köztük a felelősségvállalás, az elszámoltathatóság és az átláthatóság elvével, ezáltal biztosítva a fenntartható fejlesztési célok követését; felhívja a Bizottságot, hogy értékelje a hitelek és a támogatások ötvözésének mechanizmusát, és a Számvevőszék ajánlásának megfelelően erősítse meg igazgatási kapacitásait a támogatásötvöző projektek vonatkozásában; felhívja a Bizottságot, hogy az összes érintett szereplő – köztük a partnerkormányok, a nemzeti parlamentek, a magánszféra szereplői, a szakszervezetek és a helyi közösségek – megfelelő bevonása révén tegye demokratikusabbá az uniós támogatásösztönzési platform és a regionális támogatásötvözési eszközök irányítási struktúráját; sürgeti a Bizottságot, hogy erősítse meg a támogatások és összegeik meghatározásának kritériumait, és minden egyes projektje esetében adjon részletes leírást a támogatásötvözés hozzáadott értékéről;

54.

felhív az EBB jelenlegi külső hitelezési megbízatásának kibővítésére annak érdekében, hogy nagyobb szerepe legyen a fenntartható fejlődés megvalósításában, és különösen azért, hogy aktívabban vegyen részt a magánszektorra vonatkozó új stratégiában – támogatásötvözés, a projektek társfinanszírozása és a helyi magánszektor fejlesztése révén; emellett nagyobb átláthatóságra és elszámoltathatóságra hív fel az EBB-hez kapcsolódó partnerségek és projektek vonatkozásában; emlékeztet arra, hogy az EBB-nek nyújtott uniós garancián keresztül a fejlődő országokban végrehajtott EBB finanszírozási műveleteknek a szegénység csökkentését, és hosszú távon annak felszámolását kellene elsődleges célul kitűzniük; felhívja az EBB-t és a tagállamok más fejlesztésfinanszírozási intézményeit annak biztosítására, hogy a támogatásukban részesülő vállalatok ne vegyenek részt adócsalásban;

55.

felhívja a Bizottságot annak biztosítására, hogy az alacsony jövedelmű országok és az instabil államok magánszektora számára biztosított partnerségek és hitelek a civil társadalmi szervezetek részére nyújtott közvetlen támogatásokkal járjanak együtt, és összhangban álljanak az érintett ország fejlesztési prioritásaival, biztosítandó a polgárok szerepvállalását, valamint foglaljanak magukban a civil társadalmi szervezetek, a helyi kormányok és a szakszervezetek közötti sokszereplős folyamatokat;

56.

felhívja a Bizottságot annak biztosítására, hogy az Unió valamennyi küldöttsége alkalmazzon képzett és szakképesítéssel rendelkező munkatársakat, akik ténylegesen fel vannak készülve a magánszektor szereplőivel való partnerségek előmozdítására és megvalósítására; megjegyzi, hogy helyes lépésnek tartja az annak előmozdítására irányuló kötelezettségvállalást, hogy az EBB-kirendeltségek az Unió küldöttségeinek keretében működjenek; felhívja a Bizottságot, hogy a helyszínen alkalmazza a tagállamok bevált gyakorlatait, hiszen a tagállami nagykövetségek rendszerint az első kapcsolatfelvételi pontot jelentik a magánszektor szereplői számára;

57.

határozottabb elkötelezettségre hív fel a Bizottság részéről, amikor arról van szó, hogy a magánszektorral való nagyobb mértékű és pozitívabb kapcsolat előmozdítása érdekében be kell vetnie politikai tekintélyét a partnerkormányoknál és a helyi hatóságoknál, és párbeszédet kell folytatnia velük; kiemeli, hogy az országstratégiai dokumentumok, a nemzeti indikatív programok és a költségvetési támogatás lehetnek a leghasznosabb eszközök a partnerországokban az üzleti környezet reformjának elindításához és a hazai iparosodás előmozdításához; javasolja, hogy az EU támogassa az UNCTAD fenntartható fejlesztési célokba való beruházásra irányuló cselekvési tervét; felhívja a figyelmet arra, hogy a köz- és magánszféra közötti partnerségek kialakítása, strukturálása és végrehajtása továbbra is kihívásokat rejtő és összetett vállalkozás, és sikerük az őket körülvevő támogató környezeten is múlik;

58.

hangsúlyozza, hogy a hatékony közös fellépéssel kapcsolatos felelősség nemcsak a donorokra és az érintett vállalkozásokra hárul, hanem a partnerkormányokra is; felhívja az EU-t, hogy munkálkodjon a partnerországok kapacitásépítésének megerősítésén annak értékelése érdekében, hogy mikor vegyen részt a köz- és a magánszféra partnerségére alapuló projektekben; hangsúlyozza, hogy a felelősségteljes kormányzás, a jogállamiság, az üzleti környezet reformja, a korrupcióellenes intézkedések, az államháztartás irányítása és a hatékony közintézmények döntő fontosságúak a beruházások, az innováció és a magánszektor fejlesztése szempontjából;

59.

felhív arra, hogy kapjon nagyobb figyelmet a donorok koordinációjának javítása és a közös programozás, valamint kerüljön középpontba a mérhető eredmények és a fejlesztési eredmények elérése annak érdekében, hogy maximalizálni lehessen az EU fejlesztési politikájának hatását és biztosítani lehessen a teljes elszámoltathatóságot a fejlesztési célú kiadások tekintetében;

60.

utasítja elnökét, hogy továbbítsa ezt az állásfoglalást a Bizottságnak, a Tanácsnak, az Európai Bizottság alelnökének/az Unió külügyi és biztonságpolitikai főképviselőjének, az ENSZ főtitkárának, az UNCTAD-nak, az UNIDO-nak és a 2015 utáni fejlesztési menetrenddel foglalkozó magas szintű testületnek.