EURÓPAI BIZOTTSÁG

Brüsszel, 2016.9.29.

COM(2016) 626 final

A BIZOTTSÁG JELENTÉSE A TANÁCSNAK, AZ EURÓPAI PARLAMENTNEK ÉS AZ EURÓPAI GAZDASÁGI ÉS SZOCIÁLIS BIZOTTSÁGNAK

a követelések engedményezésének vagy átruházásának harmadik felekkel szembeni érvényesíthetőségéről, valamint az engedményezett vagy átruházott követelésnek egy harmadik fél jogával szembeni elsőbbsége kérdéséről

A BIZOTTSÁG JELENTÉSE A TANÁCSNAK, AZ EURÓPAI PARLAMENTNEK ÉS AZ EURÓPAI GAZDASÁGI ÉS SZOCIÁLIS BIZOTTSÁGNAK

a követelések engedményezésének vagy átruházásának harmadik felekkel szembeni érvényesíthetőségéről, valamint az engedményezett vagy átruházott követelésnek egy harmadik fél jogával szembeni elsőbbsége kérdéséről

1.BEVEZETÉS

1.1.A hitelkövetelés-engedményezés a tőkepiaci unió fényében

A tőkepiaci unió cselekvési terve 1 arra a következtetésre jutott, hogy az egységes tőkepiac fejlesztése terén az elmúlt évtizedekben elért jelentős előrehaladás ellenére továbbra is hosszú ideje fennálló és mélyen gyökerező akadályok állnak a határokon átnyúló beruházások útjában. A feltárt akadályok egyike a hitelkövetelés-engedményezés harmadik felekre kifejtett hatásaival kapcsolatos nemzeti elbánás eltéréseiből ered, amelyek megnehezítik az ilyen instrumentumok határokon átnyúló biztosítékként való felhasználását, amikor bankhiteleket mozgósítanak a központi bank hitelezési műveleteinek 2 pénzügyi biztosítékaként vagy az értékpapírosítások keretében, továbbá megnehezítik a befektetők számára az adósságalapú befektetések kockázatának árazását. A határokon átnyúló beruházások elősegítése érdekében a tőkepiaci unió cselekvési terve előirányozza, hogy „a Bizottság [...] egységes szabályokat is fog javasolni annak érdekében, hogy jogi megalapozottsággal meg lehessen határozni, melyik ország nemzeti joga alkalmazandó a hitelkövetelés-engedményezés harmadik felekre kifejtett hatásaira”, és ezt az intézkedést 2017-ig fogja megtenni 3 . Ez a jelentés az első lépést jelenti az engedményezés harmadik felekre kifejtett hatásaira és az engedményezett követelés prioritási sorrendjére alkalmazandó jogra vonatkozó egységes szabály hiányával kapcsolatos főbb problémák, valamint az említett problémák kezelésével kapcsolatban elfogadható lehetséges megközelítések azonosítása terén.

1.2.A követelések engedményezésének fogalma

A követelések engedményezése egy jogi mechanizmus, amely egyaránt lehetővé teszi a követeléseknek valamely személyről egy másikra történő egyszerű átruházását, valamint a cégek üzleti tevékenységének finanszírozására alkalmazott, bonyolult pénzügyi műveleteket, például a pénzügyi biztosítéki megállapodást, a faktorálást és az értékpapírosítást. Az engedményezés alapját az képezi, hogy a hitelező („engedményező”) átruházza a kötelezettel szembeni követelését egy másik személyre („engedményes”). A tipikus engedményezési ügyletek példái az alábbiakban kerülnek ismertetetésre (2.1. pont).

A nemzeti piacok egyre nagyobb mértékű összekapcsolhatósága következtében az engedményezések gyakran határokon átnyúló elemeket tartalmaznak, ami az alkalmazandó jog megválasztásának problémájához vezethet. Az engedményezések zavartalan kezelése érdekében kiemelkedően fontos a különböző jogviszonyokra alkalmazandó jog tekintetében a jogbiztonság megléte. A nagyobb jogbiztonság a tőke és a hitelek határokon átnyúló jobb elérhetőségéhez és megfizethetőbb kamatokhoz vezet – ami különösen kedvező a kis- és középvállalkozások számára, hosszú távon pedig megkönnyíti az áruk, a szolgáltatások és a tőke szabad áramlását.

1.3.Meglévő uniós jogszabályok

Az Európai Unióban a szerződéses kötelezettségekre alkalmazandó jogról szóló 593/2008/EK rendelet (Róma I. rendelet) 4 a kollíziós szabályok harmonizálásával kezelte azt a célkitűzést, hogy fokozzák a jogbiztonságot a követelések engedményezése terén. E szabályok úgy rendelkeznek, hogy követelés engedményezése vagy jogok és kötelezettségek szerződéses átruházása alapján az engedményező és az engedményes közötti jogviszonyra az a jog irányadó, amely az engedményezési szerződésre alkalmazandó 5 . A harmonizált szabályok célja emellett a kötelezett védelme annak biztosításával, hogy a kötelezett nem tartozik többel az engedményesnek, mint amennyivel a hitelezőnek/engedményezőnek tartozott 6 . Éppen ezért a követelésre irányadó jog – amely az egyetlen olyan jog, amelynek alkalmazására a kötelezett okkal számíthat – irányadó az engedményes és a kötelezett közötti viszonyra, a követelés átruházhatóságára, azon feltételekre, amelyek alapján a kötelezettet fel lehet hívni a teljesítésre és annak megválaszolására, hogy a kötelezett mentesült-e kötelezettségei alól. A hatályos rendeletből azonban hiányzik egy fontos elem, amely arra kérdésre vonatkozik, hogy mely jog irányadó az engedményezés harmadik felekkel szembeni érvényesíthetőségére 7 nézve. Ez a kérdés döntő fontosságú a határokon átnyúló engedményezési műveletek jogbiztonságának biztosításához.

E jelentés eleget tesz a Róma I. rendelet 27. cikkének (2) bekezdése alapján fennálló jogi kötelezettségnek 8 , amely előírja a Bizottság számára, hogy terjesszen elő jelentést a követelések átruházásának vagy engedményezésének harmadik személyekkel szembeni érvényesíthetőségéről, valamint az átruházott vagy engedményezett követelésnek egy harmadik személy jogával szembeni elsőbbségének kérdéséről.

1.4.Értékpapír és követelési ügyletek

A tőkepiaci unió cselekvési terve rámutat, hogy a követelés-engedményezés terén tapasztalhatóhoz hasonló bizonytalanság mutatkozik a határokon átnyúló értékpapírügyletekkel összefüggésben. Az értékpapírok és a követelések ugyanis gyakran szerepelnek hasonló pénzügyi ügyletekben, például biztosítékkal történő fedezésben.

Kollíziós szabályokat tartalmazó ágazatspecifikus jogszabályokat fogadtak el az értékpapírjog terén, hogy csökkentsék a rendszerkockázatot a fizetési és értékpapír-elszámolási rendszerekben 9 , hogy készpénzellátás, pénzügyi instrumentumok és hitelkövetelések biztosítékként való használata révén csökkentsék a hitelkockázatot a pénzügyi tranzakciók során 10 , illetve hogy érvényesítsék a tulajdonosi jogokat a hitelintézetek átszervezése és felszámolása esetén 11 . Ezek a különös kollíziós szabályok az uniós tagállamokban alkalmazandók, és annak a tagállamnak a jogát jelölik ki, ahol a nyilvántartás, a vonatkozó számla, illetve központi letéti rendszer található. A tagállamokban azonban eltérően hajtották végre vagy alkalmazzák a szóban forgó szabályokat. Ez jogbizonytalanságot és járulékos költségeket okoz, ami akadályokat támaszthat a belső piaci pénzügyi műveletek zavartalan működése elé.

Továbbá az értékpapírok terén mostanáig nem alakítottak ki általános megközelítést a kollízió kérdése tekintetében 12 . Eddig az anyagi értékpapírjogot sem harmonizálták uniós szinten, eltekintve a pénzügyi piaci infrastruktúrák terén a közelmúltban végrehajtott uniós jogszabályi fejlesztésekről, ideértve a az európai piaci infrastruktúráról szóló rendeletet (EMIR) 13 , a központi értéktárakról szóló rendeletet (CSDR) 14 , valamint a MiFID II 15 -t/MiFIR 16 -t, továbbá nem számítva az évek óta folyamatban lévő munkát 17 .

Annak fényében, hogy a követelési és értékpapírügyletek hasonló célkitűzéseket követhetnek, hasznos lehet összehangolni a kétféle típusú ügylettel kapcsolatos kollíziós szabályokra vonatkozó bármely munkát. Ez annál is inkább így van, mert a gyakorlatban nem mindig világos a különbség a „követelés” és az „értékpapír” között.

1.5.Nemzetközi jogi eszközök

Nemzetközi szintű munkát is végeztek a követelési és értékpapírügyletekkel kapcsolatban felmerülő kollíziós problémák tárgyában. 2001-ben jött létre a nemzetközi kereskedelemben a követelések engedményezéséről szóló ENSZ egyezmény, amely mostanáig nem lépett hatályba. Az egyezmény elveit beépítették az Egyesült Nemzetek Nemzetközi Kereskedelmi Jogi Bizottságának (UNCITRAL) biztosított ügyletekről szóló 2007. évi jogi kézikönyvébe. A közvetítő szervezet által kezelt értékpapírok tekintetében bizonyos jogokra vonatkozó jogszabályokról szóló 2006. évi hágai egyezmény szintén nem lépett még hatályba.

1.6.Külső tanulmány és konzultációk

Az Európai Bizottság számára készítettek egy tanulmányt 18 (a továbbiakban: tanulmány) a követelések engedményezésének vagy átruházásának harmadik felekkel szembeni érvényesíthetőségéről, valamint az engedményezett vagy átruházott követelésnek egy harmadik fél jogával szembeni elsőbbsége kérdéséről. A tanulmány tizenkét, a jogi hagyományok széles skáláját képviselő európai uniós joghatóság 19 statisztikai, tapasztalati és jogi adatain alapul, továbbá hat gazdaságilag fontos harmadik ország 20 adatai is szerepelnek benne.

2.az engedményezés fontossága a nemzetközi kereskedelemben és a tőkepiacokon

2.1.Az engedményezési ügyletek példái

Az engedményezés hagyományosan egyetlen követeléshez kapcsolódott, amelyet a hitelező átruházott egy vagy több későbbi engedményesre.

Az elmúlt időszakban már az engedményezési ügyletek körébe tartozik a több követelés egyszerre történő engedményezése, illetve a jelenlegi és a jövőbeli követelések engedményezése is. Az üzleti életben széles körben elterjedtek az ilyen jellegű ügyletek az üzleti működéshez szükséges tőke és hitel biztosítása érdekében.

Az engedményezés harmadik felekkel szembeni érvényesíthetősége és valamely engedményezett követelés elsőbbsége más konkurens engedményezett követelésekkel szemben létfontosságú kérdés különösen a kis- és középvállalkozásokat érintő hitelügyletek esetében, mivel a kkv-k gyakran nem képesek határokon átnyúló finanszírozás igénybevételére, vagy kedvezőtlen feltételek elfogadására kényszerülnek, hacsak nem tudnak biztosítékot nyújtani, ami gyakran a kötelezetteikkel szemben fennálló követelések formájában történik.

Az értékpapírosítás a hitelhez jutás költséghatékony komplex mechanizmusa. Az értékpapírosítás olyan finanszírozási technika, amely révén összegyűjtik és egy külön erre a célra létrehozott harmadik fél számára értékesítik az – önmagukban nehezen forgalmazható – homogén, jövedelemtermelő vagyoni eszközöket (gyakran követeléseket). A harmadik fél biztosítékként használja azokat értékpapírok kibocsátásához, amelyeket a pénzügyi piacokon értékesít 26 .

A határokon átnyúló beruházások növekedésével az olyan értékpapírokat, mint a kötvények gyakran biztosítékként ruházzák át a befektetői hitelek biztosítására. A befektetők és kibocsátók közötti birtoklási lánc összetett: sokféle szintű, esetleg másik országból származó közvetítő rendelkezhet értékpapírral, és ugyanez igaz a befektetőkre is. Ez megnehezíti annak vizsgálatát, hogy kinek mi áll a tulajdonában, ami komoly pénzügyi következményekkel járhat a pénzügyi stabilitásra.

3.problémák

3.1.A tagállami kollíziós szabályok jelenlegi eltérései

Az engedményezésre vonatkozó anyagi jogi szabályok jelentős eltéréseket mutatnak a tagállamokban. Például az értesítési kötelezettség különböző az átruházások érvényességének szempontjából 28 , eltérőek az elsőbbségre és a jövőbeli követelések engedményezésére vonatkozó szabályok, valamint a követelések engedményezhetőségére vonatkozó korlátozások is. Ezen anyagi jogi szabályok harmonizációjának hiányában, a nemzetközi magánjog megoldásai különösen fontosak a kollízió feloldása szempontjából.

Ugyanakkor a tanulmányban vizsgált tagállamokban eltérő megközelítések léteznek az engedményezés harmadik feleket érintő vonatkozásaira alkalmazandó jog tekintetében.

Az engedményező és az engedményes közötti szerződés joga Hollandiában az engedményezés minden tulajdonjogi vonatkozására irányadó. Ez a megoldás előnyben részesíti a felek autonómiáját, de ez magában hordozza annak kockázatát, hogy megkárosítják az engedményező hitelezőit. Ezen visszaélések megakadályozása érdekében a fraus omnia corrumpit általános elvét vagy a közpolitikai kivételt lehet alkalmazni. Az elsőbbség kérdését illetően egymással versengő engedményezések esetén a második engedményezésre alkalmazandó jog irányadó a jóhiszemű másodikként szerzők védelme tekintetében. Ez a megközelítés néhány más tagállamban is támogatásra lelt, mint például Németországban, de Svájcban is található rá példa.

A belga jogban az engedményező szokásos tartózkodási helyének joga határozza meg az engedményezés harmadik feleket érintő vonatkozásait. Néhány olasz tudományos kutató támogatja az engedményező szokásos tartózkodási helye szerinti jog bevezetését tömeges engedményezés és jövőbeli követelések engedményezése esetében is. Luxemburgban az értékpapírosítás speciális ágazatában az engedményezés harmadik feleket érintő vonatkozásai tekintetében az lesz az alkalmazandó jog, ahol az engedményező letelepedett. Ehhez hasonlóan az USA joga szerint a legtöbb engedményezés teljesülésére az engedményező helye szerinti jogot kell alkalmazni.

Néhány tagállamban – például Spanyolországban és Lengyelországban – az átruházott követelés szerinti jogot részesítik előnyben. Törvényi rendelkezések hiányában az ítélkezési gyakorlat és a jogelmélet ezt a megoldást támogatja az Egyesült Királyságban, Németországban és Olaszországban. Ezt a megközelítést alkalmazzák Ausztráliában, Kanadában, Japánban és az Orosz Föderációban is.

Más tagállami megoldások a lex rei sitae (a Cseh Köztársaságban és Svédországban) és a kötelezett szokásos tartózkodási helyének joga (Franciaországban). Egyéb tagállamokban – például Finnországban – nincs egyértelmű szabály.

3.2.Jogbizonytalanság

Az egységes kollíziós szabályozás hiánya több fő jogbizonytalansági területet eredményez.

Az engedményezés harmadik felekre gyakorolt hatása tekintetében a kollíziós szabályok sokfélesége, kétértelműsége és hiánya ellentmondásos eredményekhez vezethet. Például a fenti 3. példában A úgy gondolhatja, hogy elsőbbségét C szokásos tartózkodási helyének joga határozza meg, míg B az A-val kötött engedményezési szerződésre támaszkodik. Mindegyikük úgy véli, hogy az ő engedményezése érvényes és rendelkezik elsőbbséggel a többivel szemben. Gyakran nincsenek tisztában egymás jogaival, hanem a feltételezésük szerint alkalmazandó jog szerint elvégzett, az egyéb engedményesek hiányára vonatkozó ellenőrzésekre támaszkodnak. Ezek olyan közzétételi követelményeken alapuló ellenőrzések, amelyek az egyik tagállam joga szerinti, lehetséges engedményeseknek esetleg védelmet nyújtanak, a másik tagállam joga szerintieknek azonban nem.

A jövőbeli szerződésekből eredő követelések tekintetében az engedményezés időpontjában nem lehet könnyen meghatározni a követelés átruházására irányadó jogot. A 2. példában A nem tudná előre meghatározni az átruházandó követelésekre irányadó jogot, és mivel azt a kockázatot viselné, hogy egyelőre még ismeretlen szabályokat kell majd betartania, A vagy visszautasítja C finanszírozását, vagy jóval magasabb díjat számol fel, mint egyéb esetekben.

A szabályozás hiánya mellett az engedményezés már szabályozott vonatkozásai is némi bizonytalansághoz vezetnek, különösen ami a pénzügyi piacokon forgalmazott pénzügyi eszközöket illeti. Például nem egyértelmű, hogy pontosan mire terjed ki az 593/2008/EK rendelet (Róma I. rendelet) 14. cikkének hatálya 29 . Ugyanis amíg széles körben úgy tekintik, hogy ez a rendelkezés nem terjed ki a hagyományos értékpapírokra (pl. a részvényekre és kötvényekre) 30 , addig az egyes tőkepiacokon [elektronikusan] forgalmazott értékpapírjogok feltételezhetően inkább a kollíziós szabály hatálya alá tartoznak 31 .

Az engedményezés harmadik feleket érintő hatásainak és az elsőbbségi sorrendnek a megállapításával kapcsolatos jogbizonytalanság az engedményező fizetésképtelensége esetén válik a legsürgetőbbé. Tehát, még ha a Róma I. rendelet 14. cikke tisztázza is a felek között alkalmazandó jogot, fizetésképtelenség esetén igen gyakran egy harmadik jogot is figyelembe kell venni az engedményezés érvényességének és az elsőbbségi sorrend kérdésének megítélésekor: az engedményezővel szembeni fizetésképtelenségi eljárásra alkalmazandó jogot.

A fizetésképtelenségi eljárásról szóló (EU) 2015/848 rendelet (átdolgozás) (a továbbiakban: átdolgozott fizetőképességi rendelet) 32 meghatározza a fizetőképességi eljárás során alkalmazandó kollíziós szabályokat. A fizetésképtelenségi eljárást főszabály szerint abban az államban indítják meg, ahol az engedményező fő érdekeltségének központja található az eljárás megindításának időpontjában. E szabálytól eltérve, amennyiben a kötelezett másik tagállamban rendelkezik telephellyel, a másodlagos eljárás abban a másik tagállamban is megindítható, azonban csak az ott található vagyoni eszközök tekintetében 33 . A fizetésképtelenségi eljárás megindításának helye szerinti állam joga (lex concursus) határozza meg többek között a felszámolási vagyon részét képező eszközöket, a vagyontárgyak értékesítéséből származó bevétel felosztására irányadó szabályokat, a követelések rangsorolását, valamint a hitelezők összességének hátrányt okozó jogügyletek semmisségére, megtámadhatóságára és végrehajthatatlanságára vonatkozó szabályokat. A rendelet tisztázza, hogy mit kell a vagyoni eszközök – például a gazdálkodó szervezetek névre szóló részvényei, a dematerializált értékpapírok, és a számlákon tartott készpénz – helyének tekinteni a másodlagos eljárás hatóköre megállapításának céljából 34 . Ezenfelül amennyiben a fizetésképtelenségi eljárás a vagyoni eszközök helyétől eltérő tagállamban indul, védelemben részesülnek a harmadik felek dologi jogai és tulajdonjog-fenntartásai 35 .

Tehát az engedményezővel szemben indított fizetésképtelenségi eljárás esetén az átdolgozott fizetésképtelenségi rendelet határozhatja meg az engedményezés harmadik feleket érintő hatásaira alkalmazandó jogot. A fizetésképtelenség valóban olyan helyzet, amikor rivális jogosultak közötti tulajdonjogi kérdések alapvető fontosságúvá válnak. Következésképpen az engedményezés harmadik feleket érintő vonatkozásaira vonatkozó jövőbeni harmonizált szabályokat gondosan össze kell hangolni a fizetésképtelenség terén meglévő vívmányokkal.

3.3.Gyakorlati problémák és magas jogi költségek

A tanulmányban összegyűjtött tapasztalati adatok 36 azt mutatják, hogy a megkérdezett érdekeltek 47 %-a gyakorlati nehézségeket tapasztal az engedményezés harmadik felekkel szembeni érvényesíthetőségének biztosítása során. Az általában elektronikus számlákon nyilvántartott, forgalomképes értékpapíroktól eltérően a hitelköveteléseket csupán a hitelmegállapodás igazolja. Ennek következtében nagyobb a kockázata, hogy azonos hitelkövetelést a biztosíték több elfogadója számára nyújtják biztosítékként anélkül, hogy az utóbbiaknak ténylegesen tudomásuk lenne arról, hogy a hitelkövetelést már egy másik személy számára biztosítékul adták. Ezenfelül a harmonizált kollíziós szabályok hiánya növeli azon anyagi jogok számát, amelyeket esetlegesen alkalmazni kell a hitelkövetelés biztosítékul nyújtására, ez pedig megnehezíti az eurorendszer jogosultsági kritériumainak teljesítését 37 .

Továbbá az engedményezést érintő határokon átnyúló ügyletek átlagos jogi költségei – amelyeknek jelentős része abból adódik, hogy a különböző jogrendszerekben való kellő jártasságot biztosítani kell – sok esetben nagyon magasak, és több százezer eurót is kitehetnek. Például egy faktoring vállalkozás arról számolt be, hogy jogi költségei ügyletenként 350 000 fonttól egy millióig terjednek.

4.lehetséges megközelítések

4.1.Általános észrevételek

A tanulmány 38 szerint – amint azt a tőkepiaci unió cselekvési terve is kifejtette – szükség van egy harmonizált kollíziós szabályra, amely az engedményezések harmadik feleket érintő vonatkozásait szabályozza, a jogbiztonság és a határokon átnyúló engedményezésben érdekelt összes fél érdekeinek kiegyenlített biztosítása céljából. Egy ilyen szabály előmozdítaná a határokon átnyúló kereskedelmet, különösen a jogi költségek és a kellő körültekintés szükségességének csökkentése, valamint a kis- és középvállalkozások tőkéhez és megfizethető kamatozású hitelhez jutásának megkönnyítése révén.

A tanulmány azt jelzi, hogy egyetlen kapcsoló elv nem feltétlenül megfelelő az engedményezési műveletek minden típusához; alkalmasabb lehet a kapcsoló elvek olyan kombinációja, amely a különböző érintettek érdekeit érvényesítené. Mindazonáltal mivel az ágazatspecifikus szabályok esetében mindig fennáll a bonyolultság és a jellemzés problémája, ezek alkalmazását lehetőség szerint korlátozni kell.

Az összes lehetséges kapcsoló elv közül az érdekeltek többsége és jelentős számú tagállam az engedményezési szerződés jogát, az engedményező szokásos tartózkodási helyének jogát és az átruházott követelés helyének jogát támogatta.

Egyes kapcsolódó kérdések esetén szintén hasznos lehetne a további tisztázás, ilyen például a Róma I. rendelet 14. cikkének hatálya 39 .

A fentiek alapján három lehetséges megközelítés kristályosodott ki 40 .

4.2.Az engedményes és az engedményező közötti szerződésre vonatkozó jog

Jelenleg az engedményezés tulajdonjogi vonatkozásaira az engedményező és az engedményes között az átruházási szerződés szerinti jogot kell alkalmazni 41 . E megközelítés értelmében az engedményezési szerződésre az engedményező és az engedményes választása szerint alkalmazandó jogot az átruházás minden tulajdonjogi vonatkozására alkalmazni lehetne – beleértve a követelések engedményezésének vagy átruházásának harmadik személyekkel szembeni érvényesíthetőségét, valamint az elsőbbség kérdését az engedményes és más rivális jogosultak között. Ugyanakkor a harmadik felek esetleges sérelmének megelőzése érdekében ezt a választást az engedményezés hatása 42 tekintetében vagy az engedményező szokásos tartózkodási helyének jogára, vagy az engedményezett vagy átruházott követelés szerinti jogra kellene korlátozni.

Kollíziós szabály hiányában, illetve ha a választott jog nem felel meg a két felvázolt megoldásnak, az engedményezés minden tulajdonjogi vonatkozására az engedményező szokásos tartózkodási helyének jogát kellene alkalmazni 43 . Ezzel a megoldással el lehetne kerülni az ágazatspecifikus szabályok alkalmazását, és csökkenteni lehetne az ugyanarra az engedményezési helyzetre alkalmazható jogok számát 44 .

A rivális engedményesek közötti elsőbbségi kérdéseket meg lehetne oldani az egymást követő egyes ügyletek hatásainak elemzésével, a rájuk alkalmazandó jog szerint. Az elemzés az „időben első, első jogban és sorrendben is” tulajdonjogi elvét követné, a későbbi ügyleteket csak a jóhiszemű tulajdonszerzés szabályai minősítenék.

E megoldás fő előnye annak biztosítása, hogy az engedményezés minden tulajdonjogi vonatkozására ugyanaz a jog vonatkozna, valamint hogy a különböző piaci ágazatok szereplői rugalmasan megválaszthatnák az egyedi igényeikhez leginkább igazodó jogot. A kötelezettet ugyanakkor továbbra is megilletné a hatályos szabályok szerinti védelem. Ezt a megoldást a folyamatban levő és a jövőbeli tömeges követelés-engedményezések esetére is lehetne alkalmazni, mivel az engedményező lakóhelyének joga akár a felek jogválasztásának eredményeként, akár főszabályként alkalmazható lenne.

E megoldás fő hátrányát annak kockázata jelenti, hogy néhány tagállamban nem teljesülnek a nyilvánosságra vonatkozó követelmények. Ugyanakkor ezt a kockázatot csökkenti az a tény, hogy csak két jog közötti választás engedélyezett, és mindkettő szorosan kapcsolódik a szóban forgó engedményezéshez.

4.3.Az engedményező szokásos tartózkodási helye szerinti jog

Az engedményezés harmadik feleket érintő vonatkozásait az engedményező szokásos tartózkodási helyének joga határozhatná meg 45 . Ez a szabály nem szolgál megfelelően bizonyos pénzügyi követeléseket, nevezetesen az olyan meglévő szerződésekből eredő követeléseket, amelyeket a Róma I. rendelet 4. cikke h) pontjának hatálya alá eső rendszer keretében kötöttek, vagy a bankok és pénzügyi intézmények között létrejött más ügyleteket, illetve a valamely pénzügyi eszközhöz kapcsolódó követelést. Ezt a hátrányt enyhíthetné, ha az általános szabályt kiegészítenék az egyes pénzügyi követelések engedményezésének harmadik feleket érintő hatásaira vonatkozó különös szabállyal, amely az adott időpontban engedményezett vagy átruházott követelésre vonatkozó jogot jelölné ki.

Az elsőbbség kérdését vagy az utolsó engedményezésre, vagy a rivális jog keletkeztető eseményének időpontjára történő utalással kellene rendezni.

E javaslat fő előnye, hogy egy egységes kapcsoló elvvel szolgál, amely a biztosított és nem biztosított hitelezők számára biztonságot nyújt, és rivális engedményezések esetén megfelelő és kiszámítható megoldást kínál annak meghatározása során, hogy ki rendelkezik a legmegfelelőbb jogcímmel az átruházott adósságot illetően. Az engedményező szokásos tartózkodási helye szerinti jogot könnyű meghatározni, és ez a legvalószínűbb helyszín, ahol az engedményező tekintetében megindul a fizetésképtelenségi főeljárás. Ennek eredményeképpen könnyebb lenne a biztosított ügyletek és a fizetésképtelenségi rendelkezések közötti ellentmondások kezelése. A javaslat alkalmas továbbá tömeges engedményezések és jövőbeli szerződésből eredő követelés-átruházások kezelésére is – utóbbi a kis- és középvállalkozások finanszírozáshoz jutásának fontos forrása. A javaslat ezenfelül illeszkedne az ENSZ követelésekkel kapcsolatos egyezményéhez és az UNCITRAL Legislative Guide on Secured Transactions-hoz (az Egyesült Nemzetek Nemzetközi Kereskedelmi Jogi Bizottságának jogi kézikönyve a biztosított ügyletekről) 46 is az említett jogi eszközök hatályán belüli engedményezés-típusok tekintetében 47 .

Hátránya a tranzakciós költségek növekedése és a bonyolultság, mivel a javaslat az engedményezés tulajdonjogi kérdéseit illetően két jog alkalmazásához is vezethetne, az engedményező és az engedményes közötti engedményezési szerződés jogához és engedményező szokásos tartózkodási helyének jogához a harmadik felet érintő kérdésekben. Továbbá felmerül a kapcsoló elvek közötti ellentmondás lehetősége a különböző tagállamokban lévő együttes engedményezők, illetve egymást követő olyan engedményezések esetében, amikor különböző tagállamokban lévő engedményezők több alkalommal is engedményezték ugyanazon követelést.

4.4.Az engedményezett követelésre vonatkozó jog

E javaslat szerint ugyanazon jog vonatkozna az engedményes és kötelezett közötti jogviszonyra, mint az engedményezés harmadik feleket érintő tulajdonjogi vonatkozásaira. Ezt az általános szabályt egy különös szabállyal kellene kiegészíteni, amely a jövőbeli szerződésekből eredő átruházott követelések engedményezőjének szokásos tartózkodási helyének jogára utal, ha a követelésekre alkalmazandó jogot nem lehet meghatározni az engedményezés időpontjában. Ezt a különös szabályt alkalmazni lehetne a faktoring és a számla diszkontálási ágazatban is, ahol a tömeges engedményezések több különféle jogrendszer alkalmazását idézhetik elő ugyanazon követelés-portfólióra vonatkozóan.

Az elsőbbség kérdését vagy az utolsó engedményezésre, vagy a rivális jog keletkeztető eseményének időpontjára történő utalással kellene rendezni.

E megoldások legfőbb előnye, hogy a kapcsoló elv stabil, nem valószínű, hogy idővel változik, ezért csökken a kapcsoló elvek közötti ellentmondások kockázata az engedményesek és más jogosultak közötti verseny esetén. Az átruházott követelésre alkalmazandó jog változása esetén a változás harmadik feleket nem érintene hátrányosan. A javaslat az engedményezésre alkalmazandó jogok számának csökkenéséhez vezet, ami a kötelezett és harmadik felek közötti jellemzési problémákhoz kapcsolódó kérdések elkerülését, és az engedményezéshez kapcsolódó jogi költségek csökkenését eredményezi. A javaslat különösen alkalmas bizonyos pénzügyi követelések kezelésére.

A legfontosabb hátrányok között szerepel, hogy amennyiben a lex concursus nem esik egybe az engedményezésre alkalmazandó joggal, az engedményező fizetésképtelensége esetén bizonytalanság léphet fel. Az előző megközelítéshez hasonlóan előfordulhat, hogy elválnak egymástól az engedményezés engedményező és engedményes közötti, valamint harmadik feleket érintő tulajdonjogi vonatkozásai. Bizonytalanság övezi az alkalmazandó jogot akkor is, amikor az eredeti szerződésben nem szerepel egyértelmű jogválasztás, vagy az átruházott követelés nem szerződéses jogviszonyon alapul. Ezekben az esetekben az alkalmazandó jogot vagy a Róma I. rendelet 4. cikkére, vagy a Róma II. rendelet 10. cikkére történő hivatkozással kell meghatározni.

5.Következtetések

Az egységes kollíziós szabályok erősítenék a jogbiztonságot, és csökkentenék a tagállami megközelítések eltéréséből adódó gyakorlati problémákat és jogi költségeket. E szabályok rendeznék az engedményezés harmadik személyekkel szembeni érvényesíthetőségét, valamint az elsőbbség kérdését rivális engedményesek vagy az engedményesek és más jogosultak között.

A Bizottság e jelentésében három lehetséges megközelítést mutat be. Az első az engedményező és az engedményes közötti szerződésre vonatkozó jogon alapul. A második az engedményező szokásos tartózkodási helye szerinti jogon alapul. A harmadik az átruházott követelésre vonatkozó jogon alapul. Mindegyik javaslatot vagy visszautaló szabállyal, vagy különös szabályokkal kellene kiegészíteni, amelyek számításba veszik a különböző érdekeket és helyzeteket.

A hitelkövetelés-engedményezési ügyletek jogbiztonságának biztosítására irányuló megoldás jövőbeni kidolgozásakor figyelmet kell fordítani az értékpapír ügyletek jogbiztonságának biztosítása céljából kidolgozott párhuzamos vagy hasonló megoldásokra. Ennek érdekében 2017 közepéig tanulmány készül az értékpapírokra, valamint a pénzügyi piacokon forgalmazott követelésekre alkalmazandó jogról 48 .

E jelentés elfogadását követően a Bizottság 2016 végéig nyilvános konzultációt indít a mostani jelentésben feltárt problémákról. Az e jelentésben szereplő jogbizonytalanság kezelése céljából javasolandó jogalkotási megoldást hatásvizsgálat fogja kísérni, amely kitér a probléma megfelelő számszerűsítésére is.

(1) A Bizottság közleménye az Európai Parlamentnek, a Tanácsnak, az Európai Gazdasági és Szociális Bizottságnak és a Régiók Bizottságának: Cselekvési terv a tőkepiaci unió megteremtésére (a továbbiakban: a tőkepiaci unió cselekvési terve), COM(2015) 468 final, 23. o.

(2) Lásd: A Bizottság jelentése a Tanácsnak és az Európai Parlamentnek a pénzügyi biztosítékokról szóló megállapodásokról szóló 2002/47/EK irányelv 3. cikke (1) bekezdésének megfelelőségéről (a továbbiakban: a pénzügyi biztosítékokról szóló jelentés), COM(2016) 430 final.

(3) Lásd: a tőkepiaci unió cselekvési terve, 1. melléklet: Az intézkedések felsorolása és előzetes ütemterve, 30. o.

(4) Lásd a szerződéses kötelezettségekre alkalmazandó jogról szóló 593/2008/EK rendelet (Róma I. rendelet) 14. cikkét.

(5) A Róma I. rendelet 14. cikkének (1) bekezdése.

(6) A Róma I. rendelet 14. cikkének (2) bekezdése.

(7) Bár a Róma I. rendelet (38) preambulumbekezdése előírja, hogy a 14. cikk (1) bekezdésében foglalt „viszony” kifejezés kiterjed az engedményezés tulajdonjogi szempontjaira is azon jogrendszerekben, ahol az ilyen szempontokat a kötelmi jogiaktól elkülönítetten kezelik, a Róma I. rendelet elfogadását megelőző tárgyalások során egyértelművé vált, hogy nem lehet megállapodást elérni az engedményezés harmadik felekre kifejtett hatásaira vonatkozó közös szabályokról.

(8) A Bizottság elhalasztotta e jelentés elfogadását annak érdekében, hogy kivárja a politikai lehetőséget a jelentés közzétételének jogalkotási javaslattal történő nyomon követésére, amit most a tőkepiaci unió cselekvési terve keretében tesz meg.

(9) 98/26/EK irányelv a fizetési és értékpapír-elszámolási rendszerekben az elszámolások véglegességéről.

(10) 2002/47/EK irányelv a pénzügyi biztosítékokról szóló megállapodásokról.

(11) 2001/24/EK irányelv a hitelintézetek reorganizációjáról és felszámolásáról (HL L 125., 2001.).

(12) A Bizottság visszavonta a közvetítő szervezet által kezelt értékpapírok tekintetében bizonyos jogokra vonatkozó jogszabályokról szóló 2006. évi hágai egyezmény aláírásáról szóló tanácsi határozatra irányuló javaslatot.

(13) 648/2012/EU rendelet a tőzsdén kívüli származtatott ügyletekről, a központi szerződő felekről és a kereskedési adattárakról.

(14) 909/2014/EU rendelet az Európai Unión belüli értékpapír-kiegyenlítés javításáról és a központi értéktárakról.

(15) 2014/65/EU irányelv a pénzügyi eszközök piacairól.

(16) 600/2014/EU rendelet a pénzügyi eszközök piacairól.

(17) Az értékpapírok birtoklásával és az értékpapírügyletekkel kapcsolatos jogbiztonságról szóló európai parlamenti és tanácsi irányelvre irányuló javaslatot kísérő hatásvizsgálat, 2009.9.23.

(18) A tanulmányt a British Institute of International and Comparative Law (Brit Nemzetközi és Összehasonlító Jogi Intézet) készítette 2011-ben, és az a következő linken érhető el: http://ec.europa.eu/justice/civil/document/index_en.htm.

(19) Ezek az alábbiak: Anglia, Belgium, Cseh Köztársaság, Finnország, Franciaország, Hollandia, Lengyelország, Luxemburg, Németország, Olaszország, Spanyolország és Svédország.

(20) Ezek az alábbiak: Amerikai Egyesült Államok, Ausztrália, Japán, Kanada, Orosz Föderáció és Svájc.

(21) A követelés származhat szerződésből, jogellenes károkozásból, jogalap nélküli gazdagodásból, negotiorum gestio-ból, culpa in contrahendo-ból vagy egyéb jogviszonyból.

(22) Sok tagállamban nem szükséges semmilyen értesítés vagy bejegyzés egy engedményezés harmadik féllel szembeni érvényesíthetőségéhez (pl. Anglia, Belgium, Cseh Köztársaság, Németország, Lengyelország és Spanyolország), míg más országokban elengedhetetlen a kötelezett értesítése (pl. Franciaország, Luxemburg) vagy a kötelezett elfogadó nyilatkozata közokirat formájában (pl. Olaszország).

(23) A jövőbeli követelések engedményezésének szabályozása eltér a különböző tagállamokban: a legtöbb tagállamban elfogadják az engedményezhetőséget, de a belga, a finn és a német jog például megkívánja az azonosítást vagy azonosíthatóságot az engedményezés szempontjából, míg a svéd jog szerint a jövőbeli követelések olyan kötelezettségek, amelyeket a releváns biztosítékra vonatkozó dokumentumok egyértelműen meghatároznak.

(24) Az is megeshet, hogy C olyan követelést ruház át, amely esetében a törvény vagy a szerződés kizárja az engedményezhetőséget. Törvényi tilalom vonatkozik például a személyes adósságra mint a bér és nyugdíjellátás (pl. Belgium, Hollandia, Lengyelország) vagy a tömeges követelés engedményezésére (Lengyelország). Néhány tagállamban az engedményezést tiltó rendelkezések maradéktalanul érvényesíthetők (pl. Hollandia), míg más tagállamban a pénzkövetelések kivételt képeznek (pl. Németország). Az engedményezés a kötelezett hozzájárulásához kötött a Cseh Köztársaságban, Finnországban és Lengyelországban. A helyzet nem tisztázott a belga jogban.

(25) A nemzeti jogokban általában az a szabály, hogy az első engedményesé az elsőbbség (pl. Angliában, Belgiumban, a Cseh Köztársaságban, Finnországban, Németországban, Olaszországban, Lengyelországban, Hollandiában). Angliában és Hollandiában a kötelezett értesítésének időpontját kell figyelembe venni. Angliában az adósság biztosítékként való engedményezését járulék vagy jelzálog formájában be kell jegyeztetni a „Registrar of Companies”-nál (Cégjegyzék).

(26) Understanding Securitisation, Background − benefits – risks (Az értékpapírosítás megértése, Háttér – előnyök – kockázatok), az Európai Parlament Kutatószolgálata, (PE 569.017), 2016. január, 1. o.

(27) Ez a példa az UNCITRAL Legislative Guide on Secured Transactions (az Egyesült Nemzetek Nemzetközi Kereskedelmi Jogi Bizottságának biztosított ügyletekről szóló jogi kézikönyve) 16–17. oldalán szereplő illusztráció átvétele.

(28) Lásd az 1. példát. A hitelkövetelésekre vonatkozó formális követelmények eltéréseit a pénzügyi biztosítékokról szóló közelmúltbeli jelentésben tárgyalták, COM(2016) 430 final.

(29) Lásd R. Plender, M. Wilderspin, The European Private International Law of Obligations (Az európai nemzetközi kötelmi magánjog), 3. kiadás, Thomas Reuters 2009, 13-019. és 13-020. pont.

(30) Ez általános nézet a részvények (lásd R. Plender, M. Wilderspin, id. mű , 13-020. pont; H. van Houtte (szerk.), The Law of Cross-border Securities Transactions (A határokon átnyúló értékpapírügyletek joga), Sweet & Maxwell 1999, 7. o.; Dicey, Morris and Collins on the Conflict of Laws (Dicey, Morris és Collins a kollízióról) , 2. kötet, 15. kiad., Thomson Reuters 2012, 24-066. pont; BIICL tanulmány, 244. és 347. o.) és a „kötvények” esetében H. van Houtte (szerk.) id. mű, 31–32. o.).

(31) Ez az uralkodó nézet a német értékpapírjogok, vagy a „Gutschrift in Wertpapierrechnung” tekintetében M. Born szerint (Europäisches Kollisionsrecht des Effektengiros). Intermediatisierte Wertpapiere im Schnittfeld von Internationalem Sachen-, Schuld- und Insolvenzrecht, Mohr Siebeck, 2014, 63. o. Továbbá R. Plender, M. Wilderspin, id. mű, 375. o. úgy véli, hogy a „méltányos érdekeltség” átruházása általában véve a Róma I. rendelet 14. cikkének hatálya alá tartozik. Dicey, Morris and Collins on the Conflict of Laws (Dicey, Morris és Collins a kollízióról), id. mű., 24-067. pont azonban az állítja, hogy a „bizalmi vagyonkezelő által kezelt vagyonban fennálló érdekeltség” kívül esik a 14. cikk hatályán.

(32) Az Európai Parlament és a Tanács 2015. május 20-i (EU) 2015/848 rendelete a fizetésképtelenségi eljárásról (átdolgozás) (HL L 141., 2015.6.5.,19. o.), amely hatályon kívül helyezi a fizetésképtelenségi eljárásról szóló, 2000. május 29-i 1346/2000/EK tanácsi rendeletet (HL L 160., 2000.6.30., 1. o.).

(33) Lásd az átdolgozott fizetésképtelenségi rendelet 3. cikkének (2) bekezdését.

(34) Lásd az átdolgozott fizetésképtelenségi rendelet 2. cikkének (9) bekezdését.

(35) Lásd az átdolgozott fizetésképtelenségi rendelet 8. és 10. cikkét.

(36) Az empirikus elemzés kiemeli a határokon átnyúló engedményezés és jogok és kötelezettségek átszállása esetén a különböző piaci szektorokban jelentkező gyakorlati problémákat, és egy 36 érintett által megválaszolt kérdőíven alapul, akik az üzleti élet képviselőiből, kereskedelmi testületekből és társaságokból, pénzügyi piaci intézményekből, ügyvédi kamarákból, gyakorló jogászokból, egyetemi oktatókból és egyéb érdekeltekből kerültek ki.

(37) Az Európai Központi Bank 2014. december 19-i (EU) 2015/510 iránymutatása az eurorendszer monetáris politikához kötődő keretének végrehajtásáról (EKB/2014/60) (a továbbiakban: EKB általános dokumentáció). Az EKB általános dokumentáció 97. cikke előírja, hogy legfeljebb 2 irányadó jog alkalmazandó az alábbiakra: a) az ügyfél; b) a hitelező; c) a kötelezett; d) a garanciavállaló (ha lényeges); e) a hitelkövetelési megállapodás; f) a mobilizációs megállapodás.

(38) A tanulmányban résztvevő érdekeltek 80 %-a százaléka jelezte egy olyan közös szabály szükségességét, amely meghatározza az engedményezés harmadik felekre vonatkozó hatásaira alkalmazandó jogot. A válaszadók 44 %-a az engedményező szokásos tartózkodási helyének jogát részesíti előnyben megoldásként, 30 %-uk az átruházott követelés szerinti jogot, 11 %-uk pedig az engedményező és az engedményes által választott jogot.

(39) Abban a kérdésben, hogy melyik jog irányadó a követelésből származó bevételek vagy azok értékének visszaszerzésére, egyértelműsíteni lehetne, hogy erre nézve a Róma I. rendelet 14. cikkében meghatározott jog az irányadó. További pontosítást lehetne végezni annak biztosítása érdekében, hogy minden, a kötelezettel közvetlen kapcsolatban álló kérdést az átruházott követelésre alkalmazandó jog szabályoz, beleértve azt is, hogy joga van-e az engedményesnek külön követeléssel élni a kötelezett ellen, vagy félként csatlakoznia kell az engedményezőhöz az ilyen jogi eljárásokban.

(40) Három másik megoldás, a kötelezett tartózkodási helye szerinti jog, az engedményezés helye szerinti jog és az eljáró bíróság szerinti jog kevés támogatást kapott az érdekeltek részéről, mivel bizonytalansághoz vezetnek, nem alkalmazhatóak az elektronikus ügyletek esetében, illetve a legkedvezőbb igazságszolgáltatási fórum kiválasztására ösztönöznek (lásd a tanulmány 384–385. oldalát).

(41) Lásd a Róma I. rendelet (38) preambulumbekezdését.

(42) Az engedményezés szerződéses vonatkozásaira továbbra is valamely más jog lehetne irányadó.

(43) Jogválasztás hiányában az alkalmazandó jog meghatározása általában a szerződés jellegéből adódó teljesítésre kötelezett félre, vagyis az engedményesre utalással történik, amint ez a Róma I. rendelet 4. cikkében szerepel. Ezen alapértelmezés szerinti megoldás következtében megint másik jogot, mégpedig az engedményes szokásos tartózkodási helye szerinti jogot alkalmaznák a konkrét engedményezésre.

(44) Éppen ezért e tekintetben az A javaslat ebben a tekintetben eltér a tanulmánytól, amely az engedményezett követelésre alkalmazandó jogon alapuló visszautaló szabályt javasol, kiegészítve egy jövőbeli szerződésekből eredő követelésekre vonatkozó ágazati szabállyal.

(45) E rendelkezés alkalmazásában szükséges lehet a Róma I. rendelet 19. cikke (2) és (3) bekezdése alkalmazásának mellőzése.

(46) Elfogadás időpontja: 2007. december 14.

(47) Az ENSZ-egyezmény és az UNCITRAL-kézikönyv egyaránt kizárja hatálya alól a biztosítékokból, önálló garanciákból, bankbetétekből, derivatívákból, devizaügyletekből és fizetési rendszerekből eredő követelések engedményezését. Az ENSZ-egyezmény kizárja továbbá a hitelleveleket is.

(48) JUST/2016/JCOO/PR/CIVI/0062. számú ajánlati felhívás.