EURÓPAI BIZOTTSÁG
Brüsszel, 2015.7.15.
SWD(2015) 136 final
BIZOTTSÁGI SZOLGÁLATI MUNKADOKUMENTUM
A HATÁSVIZSGÁLAT VEZETŐI ÖSSZEFOGLALÓJA
amely a következő dokumentumot kíséri
Javaslat
AZ EURÓPAI PARLAMENT ÉS A TANÁCS IRÁNYELVE
a 2003/87/EK irányelvnek a költséghatékony kibocsátáscsökkentés és az alacsony szén-dioxid-kibocsátású technológiákba történő beruházások növelése érdekében történő módosításáról
{COM(2015) 337 final}
{SWD(2015) 135 final}
1.A probléma meghatározása
A 2030-ig megvalósítandó uniós éghajlat-politikai célkitűzések és az uniós kibocsátáskereskedelmi rendszer (a továbbiakban: EU ETS) általános problémaelemzését a 2030-ig tartó időszak éghajlat- és energiapolitikai keretének hatásvizsgálata tartalmazza. 2014 októberében az Európai Tanács megállapodott a 2030-ig tartó időszakra vonatkozó keretről, és ezen belül 2030-ig az uniós üvegházhatásúgáz-kibocsátás 1990-es szinthez képest legalább 40%-os kötelező érvényű csökkentését, illetve az EU ETS esetében ennek megfelelően 2005-höz képest 43%-os kibocsátáscsökkentési célkitűzést írt elő, valamint az iparnak kiosztott térítésmentes kibocsátási egységek fenntartásáról, illetve az EU karbonszegény gazdaságra való áttéréséhez rendelt finanszírozási mechanizmusok kialakításáról is rendelkezett. A vizsgálandó probléma az, hogy hogyan kell úgy kiigazítani a kibocsátáskereskedelmi irányelv megfelelő rendelkezéseit a 2020 utáni időszakra vonatkozóan, hogy az eddigi tanulságokat levonva javítsuk a rendszer hatékonyságát.
1.1.Térítésmentes kiosztás és a kibocsátásáthelyezés kockázatának kezelése
Az iparnak juttatott térítésmentes kiosztás célja a kibocsátásáthelyezés esetleges kockázatának kezelése, mivel más jelentősebb gazdaságokban nem léteznek hasonló éghajlat-politikai intézkedések. A megoldandó probléma az, hogy hogyan alakíthatók át az iparágaknak történő térítésmentes kiosztás szabályai az Európai Tanács által kidolgozott elvek alapján rendelkezésre álló mintegy 6,3 milliárd térítésmentes kibocsátási egység optimális elosztása érdekében.
1.2.A karbonszegény gazdaságra való áttérés finanszírozási mechanizmusai
Az Európai Tanács a 2030-ig tartó időszakra vonatkozó keret részeként három finanszírozási mechanizmus kialakításáról állapodott meg. Az első a 400 millió kibocsátási egységet kezelő innovációs alap, mely a kiemelkedően innovatív, úttörő jellegű dekarbonizációs projektek támogatását szolgálja az európai ipar és energetika területén, a már meglévő NER 300 eszközre támaszkodva. Emellett mintegy 310 millió kibocsátási egységet használ fel az ún. modernizációs alap, amely az alacsonyabb jövedelmű uniós tagállamokat támogatja az energiahatékonyság növelésében és energetikai rendszereik korszerűsítésében. Végezetül továbbra is megmarad az alacsonyabb jövedelmű tagországok számára az a lehetőség, hogy térítésmentes kibocsátási egységeket adjanak villamosenergia-ágazatuknak, maximum az árverésre szánt kibocsátási egységek 40%-áig az újraelosztást megelőzően. A hatásvizsgálat a karbonszegény gazdaság említett finanszírozási mechanizmusainak kialakításakor megvalósítható optimális alternatívákat elemzi.
1.3.A jelenlegi szabályok hatékonyságának növelése
Az EU ETS jelenlegi szabályai 2013 óta vannak hatályban, tehát viszonylag új keletűek, azonban a tapasztalatok alapján bizonyos kisebb változásokat mérlegelni kell a 2020 utáni időszakra a rendszer egyes alapvető aspektusai (a kibocsátási egységek érvényessége, az uniós jegyzék, illetve a kis kibocsátók) tekintetében.
2.Célkitűzések
Az uniós éghajlat-politika és az annak központi elemét képező EU ETS általános célkitűzésként hozzá kíván járulni ahhoz, hogy a globális átlagos hőmérséklet-emelkedés az iparosodás előtti szintekhez képest legfeljebb 2 °C legyen. A konkrét szakpolitikai célkitűzés a jelen esetben az EU ETS 2020 utáni időszakra vonatkozó szabályainak finomítása és javítása, a 2030-as kibocsátáscsökkentési célhoz igazítva azokat. A három célterület (térítésmentes kiosztás, a karbonszegény átállás finanszírozási mechanizmusai és a jelenlegi szabályok javítása) operatív célkitűzései a fentebb felvázolt problémák kezelését szolgálják.
3.Szakpolitikai alternatívák és hatásaik
3.1.Térítésmentes kiosztás és a kibocsátásáthelyezés kockázatának kezelése
Több szakpolitikai alternatíva is kidolgozásra került a térítésmentes kiosztás rendszerének minden elemére, illetve a közvetett költségek kompenzálására vonatkozóan, az Európai Tanács következtetéseiben foglalt alapelvek mentén.
Referenciaértékek Különböző alternatívák léteznek arra vonatkozóan, hogy hogyan és milyen gyakran kell aktualizálni a referenciaértékeket (kibocsátási egység/terméktömeg tonna). A hatásvizsgálat az alapforgatókönyvet (aktualizálás az iparági szereplők által bejelentett új adatok alapján), valamint az egyszeri átalányráta szerinti, a többszintű átalányráta szerinti, az új adatok és az átalányráta kombinációja alapján történő, illetve a rendszeres teljes adatgyűjtésen alapuló aktualizálás alternatíváit vizsgálja meg.
Termelési szint és kiigazítások A termelési szintet a referenciaértékkel megszorozva határozható meg a létesítmények után járó kibocsátási egységek száma. Több különböző alternatíva létezik arra vonatkozóan, hogy hány évet kell figyelembe venni a termelési szintek tekintetében, milyen gyakran kell aktualizálni ezeket az éveket, és hogyan kezelhetők a termelési szintekben beállt éves változások. A hatásvizsgálat az alapforgatókönyvet vette figyelembe (egyszeri alkalommal meghatározott termelési szintek és a jelenlegi szabályok alkalmazása a termelés változásaira), továbbá két alternatív forgatókönyvet: egyszeri alkalommal meghatározott, ötéves időszakon alapuló múltbeli termelési szinteket (2013–2017) az egész tízéves időszakra, illetve két ötéves időszakra (2013–2017, illetve 2018–2022) meghatározott termelési szinteket. A termelés jelentős növekedésére vagy csökkenésére a megnőtt vagy csökkent termelés esetében ugyanazok a küszöbértékek alkalmazandók. A megnőtt termeléshez kapcsolódó több kibocsátási egység az új belépők tartalékából kerül átcsoportosításra, amelynek mennyisége vagy rögzített lesz (alapforgatókönyv), vagy az adott időszakban fel nem használt egységekkel feltölthető. Finanszírozásához vagy a 4. kereskedési időszakban érvényes kibocsátási egységek, vagy a 3. időszakban ki nem osztott 250 millió egység használható fel.
Kibocsátásáthelyezési csoportok és kritériumok A szén-dioxid-intenzitásuk és a kereskedelmi tevékenységek miatt vélhetően jelentős kibocsátásáthelyezési kockázatnak kitett ágazatok több térítésmentes kibocsátási egységet kapnak. Jelenleg az ágazatok között igen korlátozott a differenciálás, mivel 97%-uk szerepel a kibocsátásáthelyezési jegyzéken. A hatásvizsgálat megvizsgál célzottabb megközelítést alkalmazó alternatívákat is, melyek a kibocsátásáthelyezési kockázatnak való kitettség mértéke szerint differenciálják az ágazatokat – enyhe mértékben módosítva a jelenlegi kritériumokat; minden szektorra egységes tényezőt alkalmazva; az ágazatokat 4 csoport szerint differenciálva.
Közvetett költségek kompenzációja A kibocsátáscsökkentéshez kapcsolódó közvetett költségek a villamosenergia-termeléshez kapcsolódó szén-dioxid-kibocsátás azon költségeit jelentik, amelyek az ipari villamosenergia-fogyasztókra hárulnak át. A tagállamok jelenleg egyes intenzív villamosenergia-felhasználású ágazatoknak e közvetett költségek kompenzációja céljából támogatást nyújthatnak, az állami támogatásokra vonatkozó szabályok betartásának feltételével. A hatásvizsgálat vizsgálja az alapforgatókönyvet (a jelenlegi megközelítés fenntartása); egy uniós szintű kötelező kompenzációs rendszer alternatíváját, melyet a tagállamok árverési bevételeiből vagy a térítésmentes kiosztásból finanszíroznának; valamint a térítésmentes kiosztásból finanszírozott uniós szintű kompenzációs rendszer és egy opcionális nemzeti szintű kompenzáció kombinált alkalmazását.
Minden elem alternatívái előszűrésen estek át az Európai Tanács következtetéseihez kapcsolódó operatív célkitűzések fényében, és a megfelelően vizsgázó alternatívákból az alábbi csomagok álltak össze:
Az „A. alapforgatókönyv” a változatlan kibocsátáskereskedelmi irányelvet tükrözi, de nem felel meg az Európai Tanács következtetéseinek, ezért nem került értékelésre.
A „B. alapforgatókönyv” feltételezi, hogy a jelenlegi szabályok érvényben maradnak a következő szakaszban is – ez a forgatókönyv lett a többi csomag értékelésének viszonyítási alapja.
A „Ba. alapforgatókönyv” rendkívül hasonló a „B. alapforgatókönyvhöz”, a kibocsátásáthelyezési kritériumok néhány kisebb kiigazításával.
Az ún. „Egyszerű” csomag célja az adminisztratív terhek és a rendszer összetettségének minimalizálása.
Az ún. „Célzott” csomag azokon a szakpolitikai alternatívákon alapul, amelyek célja az, hogy a leghatékonyabb létesítményeknek ne kelljen felesleges költségeket viselniük, illetve hogy kiküszöböljék a váratlan nyereségeket.
Az „Egyszerű” és „Célzott” csomag eltérő megoldásokat kínál a vezérelvek konfliktusainak kezelésére, a „Célzott” csomag legtöbb szakpolitikai alternatívája ugyanis adatgyűjtést igényel.
Az ún. „Kisebbváltoztatások” csomag az „Egyszerű” és a „Célzott” csomag elemeit elegyíti.
Hatások
A kibocsátásáthelyezés kockázatának kezelésére szolgáló térítésmentes kiosztás közvetlen hatással van mind az EU ETS hatálya alá tartozó ipari létesítményekre, mind pedig a tagállamok költségvetésére.
A térítésmentes kiosztásra vonatkozó szabályok gazdasági hatásának nagyságrendje mintegy 6,3 milliárd kibocsátási egység, amelyek mintegy 150 milliárd eurónak felelnek meg
. Ezeket az állami forrásokat optimális módon kell elosztani, és gondoskodni kell arról, hogy e rendszer ne ássa alá „a szennyező fizet” elvet.
Az ágazatok megfelelési költségei a szén-dioxid-ártól, a térítésmentes kiosztás szintjétől, illetve a termelésből származó kibocsátásoktól függnek. A térítésmentes kiosztás szabályai nincsenek közvetlen hatással a szén-dioxid-árra, miután a rendelkezésre álló kibocsátási egységek teljes mennyisége (a felső határ) előre rögzítve van. Makrogazdasági szinten a teljes szén-dioxid-költség a 40 %-os globális kibocsátáscsökkentési célkitűzés, illetve az EU ETS 43%-os specifikus csökkentési célkitűzése alapján kerül meghatározásra, a 2030-ig tartó időszakra vonatkozó éghajlat- és energiapolitikai keret hatásvizsgálatára vonatkozó elemzésnek megfelelően.
A környezeti hatás tekintetében nem azonosítottak jelentős különbségeket a térítésmentes kiosztás különböző szakpolitikai alternatívacsomagjai között, mivel az elsősorban a felső határ által megszabott, 2030-ig megvalósítandó 43%-os teljes kibocsátáscsökkentéstől függ.
Társadalmi hatások tekintetében az alternatívacsomagok közötti különbségek meglehetősen csekélyek, és kizárólag a távfűtés árát érintik.
Ami az operatív célkitűzéseket, illetve azoknak az alternatívacsomagokkal való összefüggését illeti, a következők állapíthatók meg:
A referenciaértékeknek a teljes körű adatgyűjtésen alapuló rendszeres aktualizálása („Alapforgatókönyvek”, „Kisebb változások” és „Célzott” csomag) szorosabban hozzáigazítja a referenciaértékeket a technológiai fejlődéshez. Az egyszeri átalányértéken alapuló aktualizálás („Egyszerű” csomag) nagyobb erőfeszítést igénylő referenciaértéket szab ki az átlag alatti technológiai képességekkel rendelkező ágazatokra az átlagon felüli technológiai kapacitású ágazatokhoz képest. Az árnyaltabb megközelítés, például a többszintű (pl. alacsony, közepes, magas) átalányérték alapján történő és/vagy adatgyűjtéssel párosuló aktualizálás szorosabb igazodást tenne lehetővé a különböző ágazatokban megvalósult technológiai fejlődéshez.
A térítésmentes kiosztás túl szoros hozzáigazítása az egyes iparágak jellemzőihez (technológiai fejlődés, termelési vagy kibocsátási szintek) azonban csökkentheti az innovációs ösztönzők hatékonyságát.
Ahhoz, hogy a térítésmentes kiosztás célzottabban azon létesítményekre összpontosítson, amelyek a legjobban teljesítenek, és a leginkább ki vannak téve a kibocsátásáthelyezés kockázatának, a térítésmentes kiosztás mennyiségét az egyes ágazatokat fenyegető kibocsátásáthelyezési kockázat mértékéhez kell igazítani. Az Alapforgatókönyvre épülő csomagok nem tudnak célzott kiosztást megvalósítani, mert a korrekciós tényező – amely 2030-ra kb. 35%-ra nőhet – a kibocsátásáthelyezési kockázattól függetlenül csökkenti az ágazatok közötti térítésmentes kiosztást. A „Kisebb változások” és a „Célzott” csomag jobban kezeli a kibocsátásáthelyezési kockázat különbségeit azzal, hogy az ágazatokat 4 kibocsátásáthelyezési csoportra osztja, és adott esetben kiküszöböli a korrekciós tényezőt.
Változnak a termelési szinthez igazítás szabályai és javulhat az új belépők tartalékának hatékonysága (például az „Egyszerű”, a „Kisebb változások” és a „Célzott” csomag esetében), ami hozzájárulhat a korrekciós tényező csökkenéséhez, több térítésmentes kibocsátási egységet téve lehetővé a gyorsan növekedő vállalkozásoknak.
A célzottabb kiosztási rendszer (például a „Kisebb változások” és a „Célzott” csomag esetében) egyúttal csökkenti a váratlan nyereség valószínűségét is, azonban a teljesen célzott kiosztási rendszer hátulütője a rendkívüli adminisztrációs összetettség.
A közvetett szén-dioxid-kibocsátási költségek harmonizáltabb kompenzációja – melyet a tagállamok az EU ETS árverési bevételekből fedeznek – nagyobb védelmet biztosít a villamosenergia-igényes iparágak számára, de ennek az az ára, hogy az árverési bevételek nem fordíthatók egyéb célokra, például a megújuló villamosenergia-termelés támogatására, amely hosszabb távon tovább csökkenthetné a szén-dioxid-kibocsátási költségeket.
A különböző csomagok előnyeit és hátrányait figyelembe véve mérlegelni lehet azok kombinációjának lehetőségét is, például az „Egyszerű” csomag egyes, a gazdasági ösztönzők és az adminisztráció egyszerűsítése szempontjából hatékonynak bizonyuló intézkedéseit – például a (többszintű) átalányértékeken alapuló referenciaértékeket és a termelési adatokhoz való szorosabb igazodást – kombinálni lehet a kibocsátásáthelyezési szabályokkal (a „Kisebb változások” és a „Célzott” csomagból), hogy a térítésmentes kibocsátási egységek célzottabban a kibocsátásáthelyezés kockázatának kitett ágazatokra összpontosuljanak. A szakpolitikai döntés azonban végső soron attól függ, hogy a döntéshozók mekkora hangsúlyt kívánnak helyezni az egyes célkitűzésekre.
3.1.A karbonszegény gazdaság finanszírozási mechanizmusai
Az innovációs alap esetében a projektek előszűrése és a kockázatmegosztási koncepció tekintetében mérlegelésre került a jelenlegi NER 300 rendszer szabályainak megváltoztatása, különös tekintettel az ipari projektekre.
A projektek előszűrése tekintetében a jelenlegi keret az innovációs potenciált és a műszaki és gazdasági megvalósíthatóságot vizsgáló támogathatósági értékelésre, valamint a teljesítményegységre eső költség szerinti rangsorolás alapján történő kiválasztásra épül. A jelenlegi rendszert vagy fenn kell tartani, vagy meg kell változtatni – az ipar esetében a megismételhetőségre alapuló új kritériumokkal, illetve az innovációs szint szerinti rangsorolással egészítve ki azt.
A pénzügyi támogatás nyújtásának módját megváltoztatva növelhető a maximális támogatási ráta, és lehetővé válhat a támogatás egy részének korábbi lehívása a projekt életciklusa során, például a kivitelezési szakasz mérföldköveihez. Mélyrehatóbb változást jelentene a jelenlegi, vissza nem téríthető és teljesítményalapú támogatás felcserélése más pénzügyi eszközökkel, például garanciákkal vagy tőkerészesedéssel. Mindezen szempontok alapján két alternatívacsomag mérlegelhető:
1. alternatíva – a jelenlegi szabályok megváltoztatása egy személyre szabottabb megközelítés irányába az ipari projektek esetében, a finanszírozási ráta növelésével. A hatásvizsgálat elemzi a magasabb finanszírozási ráta hatásait, de a megújuló energiaforrások, a szén-dioxid-leválasztás és -tárolás és az ipari projektek esetében átfogóbb piacelemzés szükséges a végrehajtási jogszabályokra vonatkozóan.
2. alternatíva – a jelenlegi szabályok megváltoztatása: állandó pénzügyi mechanizmus keretében nyújtott támogatás egy pénzügyi eszközön keresztül.
Az alternatívák elemzése több konfliktusos pontot tár fel: az áttörést jelentő innováció elősegítése és egyúttal a támogatás célzottabbá tétele a korlátozott források hatékonyabb felhasználása érdekében; a pénzügyi akadályok problémájának kezelése a karbonszegény innováció esetében és egyúttal hatékony és egyszerű irányítási struktúra kialakítása. Az 1. alternatíva hatékonyan kezelné a karbonszegény innovációt nehezítő egyedi pénzügyi akadályokat a projekt szponzorai esetében. Csökkenne viszont a tőkeáttétel, illetve kevesebb projekt támogatása válna lehetővé a jelenlegi szabályok fenntartásához vagy a 2. alternatívához képest, de ebben az alternatívában rejlik a legnagyobb potenciál a specifikus akadályok leküzdésének vonatkozásában, amivel támogatná az áttörést jelentő innovációt a megújuló energiaforrások, a szén-dioxid-leválasztás és -tárolás és az ipari projektek esetében. Egyúttal jelentős uniós hozzáadott értéket teremtene, figyelembe véve az ipari projektek megismételhetőségének szempontját is. Hasonló eredmények valósulhatnának meg a 2. alternatíva által biztosított „érkezési sorrend” szerinti kiválasztási eljárás révén is, de ez az alternatíva korlátozná a projektjavaslatok közötti összehasonlítást, és további intézkedésekkel kellene kombinálni a kiemelkedően innovatív projektek támogatása érdekében.
A modernizációs alap esetében a főbb vizsgált alternatívák az irányítási struktúrához, valamint a tagállamok, az Európai Bizottság és az EBB által az alap céljainak elősegítésében betöltött különböző szerepekhez kapcsolódnak.
A tagállamok és a Bizottság szerepének vonatkozásában két fő tényező változhat: az, hogy a Bizottság milyen mélységig szabja meg a támogathatósági, kiválasztási és beruházási iránymutatásokat a végrehajtási jogszabályok keretében; illetve a szabályokat és iránymutatásokat tovább finomító irányítóbizottság összetétele.
Az irányítóbizottságban vagy a kedvezményezett tagállamok, vagy valamennyi tagállam (donor országok és kedvezményezettek) és a Bizottság képviseltetik magukat. Az EBB vagy egyszerűen az elvárható gondossággal jár el és megmarad tanácsadó szerepben, vagy pedig alapkezelői szerepet lát el a kedvezményezett tagállamok és a Bizottság nevében. Az alábbi alternatívák e szerepek különböző kombinációit kínálják:
1. alternatíva: a kedvezményezett tagállamok széles körű mérlegelési jogköre és felelőssége, a modernizációs alap egyedi nemzeti igényekhez igazítása. A támogathatósági kritériumokat és a projekteket a kedvezményezett tagállamokból álló irányítóbizottság határozza meg. A végrehajtási jogszabályok általános iránymutatást tartalmaznak, a konkrét döntéseket az irányítóbizottság hozza. A Bizottság adminisztrációs segítséget nyújt, az EBB az elvárható gondossággal jár el.
2. alternatíva: intenzívebb együttműködés. A beruházási iránymutatásokat az összes tagállam és a Bizottság képviselőiből álló irányítóbizottság állapítja meg. A Bizottság adminisztrációs segítséget nyújt, az EBB az elvárható gondossággal jár el. Az EBB ugyanakkor alapkezelőként erőteljesebb szerepet vállal, melyről az irányítóbizottság felé kell elszámolnia: értékeli az egyes programokat, projekteket és pénzügyi eszközöket, valamint nyomon követi a teljesítménymutatókat.
3. alternatíva: a kedvezményezett tagállamok azonosítanak egy pénzügyi eszközökön keresztül finanszírozandó projektportfoliót, a végrehajtási jogszabályokban előírt támogathatósági kritériumok és a projektkiválasztásra vonatkozó általános elvek betartásával. A Bizottság adminisztrációs segítséget nyújt, az EBB az elvárható gondossággal jár el.
A modernizációs alap rendeltetése olyan beruházások ösztönzése, amelyek a támogatott projekt jellegétől függően munkalehetőségeket teremthetnek, csökkentik az üvegházhatásúgáz-kibocsátást és javítják a helyi levegő minőségét. A három alternatíva a hatékonyság, a koherencia, a piactorzítás és az adminisztratív terhek szempontjából került összevetésre, és számos konfliktus van közöttük. A „hatékonyság” kulcsfeltétele annak, hogy az irányítási struktúra elő tudja mozdítani az alap célkitűzéseit. A 3. alternatíva egyszerű irányítási struktúrát kínál, de valószínűleg kevesebb magánbefektetést mozgósít. Az 1. alternatíva helyt ad a nemzeti prioritásoknak, de nem feltétlenül tükrözi maradéktalanul az európai prioritásokat. Felmerülhet a belső energiapiac torzulásának, illetve – a beruházóknak súlyos terhet jelentő – széttöredezettségének kockázata, ami alacsonyabb hatékonyságot eredményez. A 2. alternatíva kiegyensúlyozott megközelítés, amely a lehető legtöbb magánberuházás mozgósítására törekszik, és mind a nemzeti, mind pedig az európai prioritásokat figyelembe veszi.
Ami az energiaágazat korszerűsítését célzó beruházások támogatására irányuló térítésmentes kiosztás opcionális lehetőségét illeti, e kérdésben a fő értékelési szempontok az időzítés, a beruházások kiválasztása és a jelentéstétel módja, ugyanis jelenleg e szempontok vagy eltérnek az opciót alkalmazó különböző tagállamok között, ami hatással van az árverésre bocsátott kibocsátási egységek időzítésére és mennyiségére, vagy negatívan befolyásolják az operatív célkitűzéseket (átláthatóság, egyszerűség és az energetikai piac esetleges torzulása).
A változtatások között felmerül a lehetősége a jelenlegi nemzeti tervek helyettesítésének egy teljesítménycélokon alapuló nyílt versenykiírással (tender vagy kompetitív licitálás, melynek során a legjobb értékarányú beruházások kerülnek kiválasztásra/élveznek előnyt), illetve az is, hogy a tagállamok jelentéseit a Bizottság általi közzététel váltsa fel. Minden évben meg lehetne határozni egy azonos mennyiségű térítésmentes kibocsátási egységet, a jelenlegi megközelítés helyett csökkenő pályát vezetve be, amely hatással lenne a beruházások elosztására az időszakon belül, illetve a piac rendelkezésére bocsátott kibocsátási egységekre. Végezetül a nem térítésmentesen kiosztott kibocsátási egységek árverezésére vonatkozó egységes szabályok csökkenthetik a tagállamok közötti jelenlegi eltéréseket, és világos menetrendet kínálhatnak a fel nem használt kibocsátási egységek árverezéséhez. Mindezen szempontok alapján három alternatívacsomag mérlegelhető:
1. alternatíva: egy célirányosabb megközelítés, koherensebb szabályokkal és eljárásokkal, csökkentett határidőkkel a beruházások és a Bizottság által közzétett jelentések tekintetében. Ez az alternatíva csökkentené a tagállamok közötti módszertani különbségeket, miközben a legtöbb alapelv érvényesülne.
2. alternatíva: a beruházások versenyalapú és nyílt kiválasztására összpontosító változások. A nyílt verseny csökkenti a piaci torzulások esetleges kockázatát a nagyberuházások esetében, melyek az értékarányosság alapján kerülnek kiválasztásra. A kisebb volumenű beruházások az állami támogatási szabályok alóli esetleges jövőbeli általános csoportmentesség keretében kerülhetnek jóváhagyásra. A fel nem használt kibocsátási egységek árverezése 1 vagy 2 két évvel elhalasztásra kerülhetne.
3. alternatíva: magasabb szintű szabványosítás, a térítésmentes kiosztás éves alapon rögzített százalékos arányával. Ez a megközelítés a piac számára teljes mértékben tervezhető. Minden támogatható beruházás kiválasztása az értékarányosság elvén alapulna.
A felmerült alternatívák néhány kérdésben ütköznek egymással: az 1. alternatíva célirányos megközelítése korlátozott mértékben javítja az átláthatóságot és csökkenti az adminisztratív terheket, de nem változtat a beruházások kiválasztásának módján, így a hatékonyságra nincs jelentős hatással. A térítésmentes kiosztás pályájának megváltoztatása és a kompetitív kiválasztási eljárás bevezetése nagyobb adminisztratív terheket eredményezhet, de nagyobb potenciállal bír a hatékonyság és az átláthatóság javítása szempontjából. Mindhárom alternatíva esetében mérlegelni lehet a lehetőséget, hogy a tagállamok a térítésmentes kiosztásból származó kibocsátási egységeket „bedobják” a modernizációs alapba, egységes struktúrát hozva létre a potenciális beruházók számára.
A karbonszegény gazdaság finanszírozási mechanizmusai között három főbb kapcsolódási pont állapítható meg: a kibocsátási egységek kiegyensúlyozott értékesítésének szükségessége az időbeli csúszások elkerülése érdekében, egyúttal minimalizálva a szén-dioxid-piacra kifejtett hatásokat (innovációs alap és modernizációs alap), a célzott beruházások közötti hasonlóságok az energiahatékonyság és az energiaipar korszerűsítése esetében, kiemelt hangsúlyt helyezve a lehetséges felhalmozódás figyelembe vételére (modernizációs alap és opcionális térítésmentes kiosztás a villamosenergia-ágazat részére), valamint az átültető és végrehajtási szabályok hatása a modernizációs alap kedvezményezett tagállamaira és a villamosenergia-ágazatnak nyújtható opcionális térítésmentes kibocsátási egységekre.
3.2.A jelenlegi szabályok hatékonyságának növelése
Az EU ETS jelenlegi struktúrája viszonylag új keletű, de a tapasztalatok alapján a 2020 utáni időszakra mérlegelni kell bizonyos kisebb változtatásokat.
Ez utóbbiak a következő területek érintik:
a kibocsátási egységek érvényessége a különböző kereskedési időszakokban;
a tagállamok számára rendelkezésre álló azon lehetőség, hogy kizárjanak bizonyos kisebb létesítményeket az EU ETS rendszerből, és azzal egyenértékű intézkedéseket alkalmazzanak rájuk;
az EU ETS uniós jegyzékének fenntartható finanszírozása.
