52014DC0033

1.           Bevezetés

A demokrácia működéséhez elválaszthatatlanul kapcsolódik az állampolgárok azon alapvető politikai joga, hogy szavazati joguk gyakorlása révén szabadon kinyilváníthatják politikai akaratukat. Az Európai Unió a demokrácia értékének tiszteletben tartásán alapul[1]. Minden uniós polgárnak joga van ahhoz, hogy részt vegyen az Unió demokratikus életében[2]. A Bizottság elsődleges fontosságúnak tekinti annak ösztönzését, hogy az uniós polgárok részt vegyenek az Unió demokratikus életében[3]. Az uniós polgárok politikai jogaira komoly figyelem irányult 2013 folyamán, a polgárok európai évében, amelynek célja az volt, hogy az uniós polgársággal járó jogok és kötelezettségek viták tárgyát képezzék és széles körben ismertté váljanak.

Az uniós polgárságról szóló 2010-es jelentés[4] szerint az uniós polgárok közül bizonyos tagállamok állampolgárainak politikai szerepvállalását többek között az korlátozza, hogy amennyiben meghatározott ideig külföldön tartózkodnak – azt az esetet is ideértve, amikor tartózkodási helyük egy másik tagállamban van – nem jogosultak többé a szavazásra hazájuk nemzeti választásain (azaz megfosztják őket választójoguktól). Ennek következtében az érintettek sem az állampolgárságuk szerinti, sem pedig a tartózkodási helyük szerinti tagállamban nem vehetnek részt nemzeti választásokon.

Az EUSZ 4. cikkének (2) bekezdésével összhangban az Unió tiszteletben tartja a tagállamok nemzeti identitását, amely elválaszthatatlan részét képezi azok alapvető politikai és alkotmányos berendezkedésének. Így az egyes tagállamok kizárólagos döntésétől függ a nemzeti választásokon szavazni jogosultak körének meghatározása, miközben valamennyi tagállam érvényesíti a demokrácia tiszteletben tartásának közös értékét.

Mindazonáltal figyelembe kell venni, hogy az állampolgárok választójoguktól való megfosztásához vezető tagállami politikák az uniós polgársághoz kapcsolódó jogok – így például az Unión belüli szabad mozgás és letelepedés joga – gyakorlását korlátozó jellegűeknek minősülhetnek. Ez ellentétben áll az uniós polgárság kiindulópontjául szolgáló azon elvvel, miszerint az kiegészíti a nemzeti állampolgárságot, és arra irányul, hogy az uniós polgárokat további jogokkal ruházza fel, minthogy a fenti esetben a szabad mozgás jogának gyakorlása a politikai részvételhez való jog elveszítéséhez vezethet.

Az ilyen politikák továbbá ellentétesek azzal a világszinten megfigyelhető tendenciával, amely az adott ország területén kívül tartózkodó állampolgárok szavazati jogának lehetővé tételére irányul[5]. Ezenfelül az állampolgárságuktól eltérő tagállamban tartózkodó uniós polgárok egész életükön át szoros kapcsolatot képesek fenntartani származási országukkal és továbbra is közvetlenül érintik őket az ottani jogalkotó által elfogadott jogi aktusok (pl. adófizetés, nyugdíjjogosultság). Közelebbről, az országhatároktól függetlenül elérhető televízióadások[6], valamint az internet és egyéb webalapú vagy mobiltávközlési technológiák – beleértve a közösségi oldalakat is – a múlthoz képest lényegesen könnyebbé teszik a hazai politikai élet külföldről való nyomon követését, valamint a társadalmi és politikai fejleményekben való részvételt.

Az ismétlődő petíciók, az európai parlamenti képviselők által feltett kérdések, valamint a nagyközönségtől érkező levelek arra világítanak rá, hogy az uniós polgárokat foglalkoztatja ez a kérdés, és ezt politikai jogaik tekintetében joghézagként érzékelik. Az európaiak általában úgy gondolják, hogy az uniós polgároknak nem kellene elveszíteniük az állampolgárságuk szerinti ország nemzeti választásain való választójogukat pusztán amiatt, hogy másik uniós országba költöztek[7].

Ezen okokból a Bizottság – az uniós polgárságról szóló 2010. évi jelentésben – bejelentette, hogy vitát kezdeményez annak érdekében, hogy a szabad mozgáshoz való jogukkal élő uniós polgárok politikai jogainak csorbulását megakadályozó politikai lehetőségeket határozzanak meg (20. fellépés).

E kezdeményezés folytatásaként a Bizottság egyes tagállamoknak címzett levelében kifejtette, hogy véleménye szerint milyen kedvezőtlen hatásokkal jár az uniós jogokra nézve a választójogtól való megfosztás, és felkérte őket, hogy ismertessék álláspontjukat a kérdésről folyó közös eszmecserében. A válaszokban a tagállamok felvilágosítást adtak a hatályos jogszabályokról és szakpolitikákról, valamint a nemzeti szintű vitákról.

2013. február 19-én az Európai Parlament és a Bizottság közös meghallgatást tartott az uniós polgárságról. A résztvevők – többek között érintett uniós polgárok, a civil társadalom képviselői, európai parlamenti képviselők és szakértők – kiemelték, hogy az EU-n belüli demokratikus részvétel inkluzívabbá tételére irányuló aktuális fejleményekre való tekintettel újra kell értékelni az állampolgárok szavazati jogát megvonó hatályos szakpolitikákat és ezek indoklásait.

Az uniós polgárságról szóló, „Uniós polgárok: Az Ön jogai, az Ön jövője”[8] című 2013-as jelentésben a Bizottság kiemelte, hogy az uniós polgárság lényegétől elválaszthatatlan az, hogy az uniós polgárok teljes körűen részt vehessenek az Unió demokratikus életében. Ennek megfelelően a Bizottság bejelentette, hogy konstruktív megoldásokat terjeszt elő, amelyek lehetővé teszik a más tagállamban tartózkodó uniós polgárok számára, hogy a származási országuk nemzeti választásaira vonatkozó szavazati joguk megőrzésével teljes körűen részt vehessenek az Unió demokratikus életében. (12. fellépés).

E közlemény ezen kötelezettségvállalás megvalósítása érdekében jött létre. A tagállami és uniós szinten a civil társadalom, a tudományos világ képviselői és az uniós polgárok részvételével folyó viták eredményeire épül. Célja, hogy a tagállamokkal együttműködésben megvizsgálandó konstruktív megoldásokat javasoljon, amelyek a szavazati jog megvonására irányuló nemzeti szintű szakpolitikák, intézkedések és adminisztratív gyakorlatok következményeinek korlátozása révén erősítik az uniós polgárokat megillető, az Unió demokratikus életében való részvételt lehetővé tevő jog, valamint a szabad mozgáshoz való jog érvényesülését. Jelen közleményt az e célra irányuló inkluzív és arányos megoldásokat előterjesztő ajánlás kíséri.

2.           Tagállami helyzetkép

A tagállamok többségében érvényben vannak olyan szabályok, amelyek értelmében a súlyos bűncselekményért kiszabott ítéletek miatt vagy a jogképesség mentális egészségügyi problémák vagy értelmi fogyatékosság miatti korlátozása alapján megvonható állampolgáraik szavazati joga.

A Bizottság rendelkezésére álló információk szerint öt tagállamban a jelenleg hatályos jogi szabályozás olyan helyzetekhez vezethet, amelyekben a más tagállamban tartózkodó uniós polgárok elveszíthetik szavazati jogukat pusztán amiatt, hogy meghatározott ideje külföldön élnek.[9] E szabályozási formák főbb jellemzői az alábbi módon foglalhatók össze:

Dániában az országot elhagyó dán állampolgárok abban az esetben maradhatnak továbbra is a választói névjegyzékben, ha bejelentik, hogy két éven belül haza szándékoznak térni[10] – ez a szabály megfelel annak az alkotmányban rögzített előírásnak, amely szerint a nemzeti választásokon való szavazás előfeltétele az állandó lakhely[11]. Bizonyos szavazók esetében[12] kötelező feltétel az állandó lakhely, függetlenül attól, hogy külföldön tartózkodnak-e vagy sem.

Hasonlóképpen, az Írországot elhagyó ír állampolgárok csak abban az esetben maradnak a választói névjegyzékben, ha bejelentik, hogy 18 hónapon belül hazatérnek[13]. Mindazonáltal az alkotmány tervezett reformjával összefüggésben Írország alkotmányozó nemzetgyűlése 2013-ban megvizsgálta e korlátozás megszüntetésének kérdését, és az ír kormány részére 2013. november 25-én benyújtott jelentésében[14] azt javasolta, hogy az ír állampolgárok számára e korlátozás nélkül biztosítsák azt a jogot, hogy az ír nagykövetségeken szavazhassanak elnökválasztáson. Az ír kormány 2014 márciusában teszi közzé e jelentésre vonatkozó válaszát.

A ciprusi állampolgárok nem jogosultak szavazni a nemzeti választásokon, ha az adott választást közvetlenül megelőző hat hónap folyamán nem Cipruson laktak, kivéve, ha tanulmányok, ideiglenes munkavégzés vagy egészségügyi okok miatt tartózkodnak külföldön[15].

A máltai alkotmány értelmében a máltai állampolgárok elveszítik szavazati jogukat, amennyiben a nemzeti választásokon való szavazásra való regisztrálást 18 hónappal közvetlenül megelőző időszak alatt legalább hat hónapon keresztül nem tartózkodtak az országban[16].

A brit állampolgárok elveszítik az Egyesült Királyság parlamenti választásaira vonatkozó szavazati jogukat, amennyiben az ezt megelőző 15 év folyamán nem vetették fel magukat a választói névjegyzékben egyesült királyságbeli lakcím megadásával[17]. Az elmúlt évek során több kormány és országgyűlés is úgy állapította meg, hogy e korlátozás elvben szükséges és indokolt. E korlátozást megtámadták az Emberi Jogok Európai Bíróságán, amely – korábbi ítélkezési gyakorlatával összhangban – nem találta azt ellentétesnek az emberi jogok európai egyezménye emberi jogokról szóló 1. jegyzőkönyvének 3. cikkével[18]. E szabálynak az uniós joggal való összeegyeztethetőségét az Európai Unió Bírósága még nem állapította meg [19].

Néhány másik tagállam egyéb követelményeket határoz meg a nemzeti választásokon való szavazati jog megtartására vonatkozóan.

A külföldön tartózkodó német állampolgárok abban az esetben szavazhatnak a nemzeti választásokon, amennyiben az alábbi feltételek egyikének megfelelnek: vagy i) 14 éves korukat követően legalább három hónapon keresztül megszakítás nélkül Németországban tartózkodtak, és ez az időszak 25 évnél nem régebben volt; vagy pedig ii) személyes és közvetlen ismeretekkel rendelkeznek a németországi politikai helyzetről és az kihat rájuk[20].

Az osztrák jog[21] alapján az állampolgároknak a választói névjegyzékben való regisztrációjuk fenntartásához az ország elhagyása előtt kérelmet kell benyújtaniuk, majd ezt a kérelmet – amely elektronikus úton is meghosszabbítható – 10 évente meg kell hosszabbítaniuk. A hatóságoknak tájékoztatniuk kell a külföldön élő állampolgárokat a választói névjegyzékből való törlésükről, továbbá nyilvánosságot kell biztosítaniuk annak, hogy a külföldön élő állampolgároknak joguk van nyilvántartásba vetetni magukat a választói névjegyzékben.

3.           Az Európa Tanács nézőpontja

Az államok szuverén joga, hogy – a rájuk nézve kötelező erejű nemzetközi normákkal összhangban – meghatározzák, állampolgáraik milyen feltételek teljesülése esetén élhetnek szavazati jogukkal, beleértve az ország területén való tartózkodást előíró feltételeket is. Az Emberi Jogok Európai Bírósága megvizsgálta a tartózkodással kapcsolatos ilyen jellegű feltételeket az emberi jogok európai egyezménye 1. jegyzőkönyvének 3. cikkének fényében[22], és elfogadta, hogy az általa megvizsgált esetek mindegyikében igaz az, hogy elvben nem jelentik a szavazati jog önkényes korlátozását[23]. A Bíróság összegzése szerint az alábbi tényezők indokolhatják e feltételeket:[24]

· az a feltételezés, hogy a tagállamon kívül tartózkodó állampolgárokat kevésbé közvetlenül és folyamatosan érintik az ország mindennapi problémái és kevésbé jól ismerik azokat;

· az, hogy gyakorlati szempontból nehéz a jelöltek számára a külföldön élő állampolgárokat tájékoztatni a témákról, és ez utóbbiak kevésbé tudják befolyásolni a jelöltállítást vagy a választási program kialakítását;

· a parlamenti választásokon való szavazás joga, valamint az ily módon megválasztott politikai testületek által hozott jogi aktusok általi közvetlen érintettség közötti szoros kapcsolat, továbbá

· az a jogos szempont, hogy a külföldön élő állampolgárok befolyása korlátozható legyen olyan kérdések vonatkozásában, amelyek – bár alapvetően fontosak – elsősorban az adott tagállamban élő állampolgárokat érintik.

Ezen indokok súlyát azonban a politikai részvételt megalapozó elvek figyelembevételével kell mérlegelni. Az Emberi Jogok Európai Bírósága hangsúlyozta, hogy „a szavazati jog nem kiváltság. A huszonegyedik században a demokratikus államoknak az inklúzió mellett kell állást foglalniuk. Az általános választójog elvétől való bármilyen általános, automatikus és megkülönböztetés nélküli eltérés alááshatja a megválasztott jogalkotók és az általuk kihirdetett jogszabályok demokratikus legitimitását.”[25]

A Jog a Demokráciáért Európai Bizottság (a Velencei Bizottság) szerint amennyiben a kivándorló állampolgárok szavazati jogának megőrzésére vonatkozóan időbeli korlátokat állapítanak meg, kívánatosabb az a megoldás, hogy a szavazati jog egyszerű megvonása helyett az adott időszak elteltével „újból mérlegeljék” a helyzetet. Az államok formai korlátozásokat határozhatnak meg a külföldön élő állampolgárok szavazati jogára vonatkozóan, pl. előírhatják, hogy fel kell vetetni magukat a választói névjegyzékbe, amely rendszerint csak korlátozott ideig marad érvényben. Ez az arányosság elvének tiszteletben tartása mellett teszi lehetővé azon személyek kizárását, akik nem tartják a kapcsolatot származási országukkal[26].

Ezenfelül az Emberi Jogok Európai Bírósága felhívta a figyelmet arra az aktuális tendenciára, amely az adott ország területén kívül tartózkodó állampolgárok szavazati jogának lehetővé tételére irányul. Az Európa Tanács tagjai közé tartozó államok jogi szabályozását áttekintésekor a Tanács megállapította, hogy „az új technológiák megjelenése és az olcsóbb közlekedés lehetővé tette a migránsok számára, hogy szorosabb kapcsolatot tartsanak fenn az állampolgárságuk szerinti állammal, mint ez negyven vagy akár harminc éve elképzelhető lett volna a migránsok többsége számára. Ez több tagállamot […] jogszabályainak módosítására késztetett, hogy most első ízben lehetővé tegyék a tagállamon kívül tartózkodó állampolgáraik számára is a nemzeti választásokon való szavazást.” A Bíróság megállapította tehát, hogy egyértelmű tendencia a tagállamon kívül tartózkodó állampolgárok szavazati jogának lehetővé tétele, bár erre vonatkozólag nincsen még közös európai megközelítés[27].

4.           Az uniós kontextus

A Bíróság ítéletének megfelelően, amennyiben a kérdés a tagállamok hatáskörébe tartozik – például a nemzeti választáson részt vevő választók körének meghatározása –, a tagállamok ettől függetlenül kötelesek ezt a hatáskört a közösségi jog tiszteletben tartásával gyakorolni, különös tekintettel a Szerződésnek azon rendelkezéseire, amelyek minden uniós polgár számára biztosítják a tagállamok területén való szabad mozgást és tartózkodást, és következésképpen a tagállamok kötelesek tartózkodni minden, az állampolgárságon alapuló nyílt vagy burkolt megkülönböztetéstől[28].

Ennek szellemében a Bíróság az európai választásokkal összefüggésben elismerte, hogy a lakóhelyhez kötött feltétel elviekben nem helytelen annak meghatározásához, kiket illet meg aktív és passzív választójog, ugyanakkor egyértelművé tette, hogy ezen feltétel nem eredményezheti az uniós jog alapelveinek, és különösen a megkülönböztetésmentesség elvének megsértését[29].

A nemzeti választásokon részt vevő választók összetételére vonatkozó nemzeti jogszabályok eltérőek. Mivel jelenleg egyetlen tagállam sem biztosítja általánosan a szavazati jogot a területén tartózkodó más tagállambeli állampolgároknak a nemzeti választásokon[30], a szavazati joggal nem rendelkező uniós polgárok rendszerint egyetlen tagállam nemzeti választásán sem tudnak szavazni. Ugyanakkor mivel az Unió eddig nem élt az EUMSZ 25. cikke által biztosított lehetőséggel az uniós polgárok jogainak kibővítésére, az uniós jog nem tudja garantálni az uniós polgárok részére azt, hogy lakóhelyének másik tagállamba történő áthelyezése semmilyen mértékben nem hat ki a nemzeti választásokon való részvételre vonatkozó jogára.[31]

Ez a helyzet ugyanakkor az európai uniós polgár státuszból a mindennapi életben eredő előnyök teljes körű kihasználásának akadályozását eredményezheti.

Először is, a jelenlegi helyzet az uniós polgárság alapeszméjének kudarcaként is értelmezhető.

Az EUMSZ 20. cikke értelmében az uniós polgárság kiegészíti és nem helyettesíti a nemzeti állampolgárságot. Az uniós állampolgárokat a nemzeti állampolgárságból eredő jogokon felül illetik meg az uniós állampolgársággal járó alapjogok. Senki sem számítana arra, hogy az uniós polgársággal járó jogok gyakorlása a nemzeti választásokon való – általában a nemzeti állampolgársághoz kötött – szavazás jogának elvesztését eredményezné.

Másrészt a szavazati jog megvonására kialakított nemzeti politikák kihatással lehetnek arra, hogy az uniós polgárok miként gyakorolják a tagállamok területén való szabad mozgásra és tartózkodásra vonatkozó jogukat.

Az érintett polgárok például fontolóra vehetik, hogy nem jelentik be elköltözésüket a közigazgatási hatóságoknál, így biztosítva azt, hogy ne veszítsék el politikai jogaikat a saját országukban.

Harmadrészt a szavazati jog megvonására kialakított politikák korlátozzák az érintett uniós polgárok politikai jogait, ami pedig ellentétes a polgároknak az Unió demokratikus életébe való bekapcsolódásának előmozdítására irányuló törekvésekkel.

Jóllehet a szavazati joguktól megfosztott uniós polgároknak megmarad az európai parlamenti képviselők megválasztására való joguk, nem vehetnek részt azon tagállami kormányok összetételét meghatározó nemzeti folyamatokban, melyek tagjai alkotják a Tanácsot, azaz az Unió társjogalkotóját, ez pedig összeegyeztethetetlen a polgároknak a nemzeti és európai közéletben való szerepvállalását meghatározó feltételek javítására irányuló jelenlegi erőfeszítésekkel.

Ezen okokból kifolyólag a Bizottság javaslatot tesz néhány olyan megoldásra, amelyek révén csökkenthető annak kockázata, hogy uniós polgárokat pusztán azért fosszanak meg szavazati joguktól, mert élnek a szabad mozgáshoz való jogukkal.

A felvázolt lehetőségek nem érintik a Bizottságnak a Szerződések őreként betöltött szerepét, valamint az uniós polgároknak a szabad mozgáshoz való jogára vonatkozóan a Szerződésben meghatározott – és a Bíróság értelmezése szerinti – szabályokat.

5.           A szavazati jog megvonása következményeinek kezelésére kínálkozó lehetőségek

5.1.        Az uniós szempontból nem megfelelő megoldási lehetőségek

A származási országban gyakorolt politikai jogok elvesztésére az elmúlt években előtérbe helyezett megoldások egyike a lakóhely szerinti ország állampolgárságának felvétele, és ezáltal az ott gyakorolható politikai jogok megszerzése volt. Ugyanakkor a fogadó ország szerinti állampolgárság felvétele, mint a politikai jogok növelésének eszköze, ellentétes az uniós polgárság azon szerepével, amit a nemzeti identitás és sokszínűség tiszteletben tartása előmozdításának és a nemzetiségtől független egyenlő bánásmód biztosításának elsőszámú eszközként betölteni hivatott. Ezenfelül ez a megoldás nem veszi figyelembe az Unión belüli mozgás kérdésének összetett jellegét sem. Az egyének hosszabb-rövidebb ideig tartózkodhatnak több országban, és idővel akár vissza is térhetnek saját országukba. Nem várható el tőlük, hogy pusztán a politikai jogaik megtartása érdekében többes állampolgárságot szerezzenek vagy egymás után különböző országok állampolgárságát vegyék fel.

Egy másik, elsősorban tudományos körökben szorgalmazott megoldás[32] a strukturált párbeszéd vagy nyitott koordinációs módszer alkalmazása lenne a tagállamoknak a másik tagállamokban élő állampolgáraik szavazati jogának kölcsönös elismerésére való ösztönzése céljából, ami történhetne két- vagy többoldalú alapon (különösen a közeli szomszédok vagy az egymással szoros kapcsolatokat ápoló országok vonatkozásában). Ez a megoldás azonban uniós szinten tagoltsághoz vezetne és aszimmetriát eredményezne az uniós polgárokat megillető szavazati jogok tekintetében[33].

5.2.        Az uniós kereteknek megfelelő megoldási lehetőségek

5.2.1.     Rövid távú, arányos megoldások

A jelen állás szerint egyes tagállamokban alkalmazandó szabályok arra a feltételezésre épülnek, hogy bizonyos hosszúságú külföldi tartózkodás egyet jelent a származási országban zajló politikai folyamatokkal való kapcsolat elvesztésével. Ez a feltételezés azonban nem minden esetben helytálló. Ebből kifolyólag helyénvaló lehet biztosítani a lehetőséget a szavazati joguk megvonása kockázatának kitett polgárok számára, hogy igazolják, továbbra is érdekeltek az állampolgárságuk szerinti tagállamban zajló politikai folyamatokban.

Az uniós polgárok számára ma már adottak a lehetőségek arra, hogy kapcsolatban maradjanak a származási országuk politikai életével, és a jelenlegi tendenciák az inkluzívabb megközelítésű politikai részvétel irányába mutatnak. Az Unión belüli szabad mozgáshoz való jog elsődleges fontossága mellett ez is azt jelzi, hogy rövid időn belül arányos megoldásokat kell találni. E megoldásoknak lehetővé kell tenniük az uniós polgárok számára, hogy maguk döntsenek arról, mennyire szoros kapcsolatot kívánnak fenntartani a hazájukkal.

Ami az ezen kapcsolatok meglétének igazolására alkalmas kritériumokat illeti, az egyének részéről végrehajtott aktív cselekvést – például a választói névjegyzékben való maradásuk kérelmezését – elegendőnek kell tekinteni e cél szempontjából, és a polgárok számára vélhetően ez a legegyszerűbb és legkevésbé körülményes megoldás.

Azon tagállamoknak, amelyek a nemzeti választások tekintetében kizárólagosan a lakóhelyre vonatkozó feltétel alapján korlátozzák állampolgáraik szavazati jogát, lehetővé kell tenniük az Európai Unión belüli szabad mozgáshoz és tartózkodáshoz való jogukkal élő állampolgáraik számára, hogy megtarthassák szavazati jogukat, ha – például a választói névjegyzékben való maradásuk kérelmezésén keresztül – igazolják az állampolgárságuk szerinti tagállam politikai élete tekintetében továbbra is fennálló érdeklődésüket.

A választói névjegyzékben való maradás kérelmezésének lehetősége nem érinti a tagállamok azon lehetőségét, hogy állampolgáraik számára előírhatják a választói névjegyzékben való szereplés kérelmezésének megfelelő időközönkénti megújítását, ily módon időről-időre megerősítve érdekeltségük fennállását.[34]

Azokban az esetekben, amikor a tagállamok megengedik a másik tagállamban tartózkodó állampolgáraik számára, hogy – a választói névjegyzékben való maradásuk kérelmezésén keresztül – megtartsák a nemzeti választásokon gyakorolható szavazati jogukat, a szóban forgó tagállamok arányos kísérő intézkedésekről rendelkezhetnek, például előírhatják a kérelmek megfelelő időközönkénti megújítását.

A külföldön élő állampolgárok terheinek minimalizálása érdekében lehetővé kell tenni, hogy választói névjegyzékbe való felvételüket vagy a névjegyzékben való maradásukat elektronikus úton is kérelmezhessék.

Azon tagállamoknak, amelyek lehetővé teszik másik tagállamban tartózkodó állampolgáraik számára, hogy – a választói névjegyzékben való maradásuk kérelmezése vagy ismételt kérelmezése útján – megtartsák a nemzeti választásokon gyakorolható szavazati jogukat, biztosítaniuk kell a szóban forgó kérelmek elektronikus úton történő benyújtásának lehetőségét.

Végezetül biztosítani kell, hogy a másik tagállamba költöző vagy másik tagállamban tartózkodó állampolgárok megfelelő tájékoztatást kapjanak a szavazati joguk megtartásának feltételeiről. Az erre irányuló tájékoztatás szóróanyagok, híradások útján, illetve a konzulátusok, követségek és a külföldön élők szervezetein keresztül eljuttatott célirányos tájékoztatás formájában is megvalósulhat.

Azon tagállamoknak, amelyek megvonják a más tagállamban lakóhellyel rendelkező állampolgáraiktól a nemzeti választásokon gyakorolható szavazati jogot, megfelelő módon és időben tájékoztatniuk kell az érintett állampolgáraikat a nemzeti választásokon gyakorolható szavazati joguk visszaszerzésének feltételeiről és gyakorlati tudnivalóiról.

Hosszabb távra szóló elképzelések

Az uniós polgárok politikai részvételének a szavazati jog megvonásával kiváltott következményei kezelése útján történő fokozásával foglalkozó jelen közlemény mellett szükség van hosszabb távra szóló megoldásokon is elgondolkodni arról, hogy miként orvosolható a más tagállamban élő uniós polgároknak a nemzeti és – adott esetben – regionális szintű politikai életben való részvétele terén mutatkozó probléma. Az e körül aktuálisan zajló vitákban a szavazati jognak a fogadó ország általi megadása kerül előtérbe, úgy is mint a szavazati joguktól megfosztott, a nemzeti választásokon való részvételből az unió minden országában kizárt uniós polgárok politikai részvételének előmozdítását segítő megoldás.

Egyértelmű, hogy sokkal szélesebb problémakörről van szó – nevezetesen az Unió demokratikus életében való részvételre vonatkozó, minden polgárt megillető jog teljes körű érvényre juttatásának elősegítéséről, a szabad mozgáshoz való jogukkal élő uniós polgároknak a fogadó országban való jobb beilleszkedéséről és az uniós polgárság megerősítéséről.

Az uniós polgárságról szóló 2013. évi jelentésben közölteknek megfelelően helyénvaló ezt a kérdést az Európai Unió jövőjéről rövidesen meginduló eszmecserék tágabb kontextusában is megvizsgálni.

6.           Következtetés

Figyelembe véve a szavazati jog megvonásával kapcsolatban az érdekelt felekkel, az intézményi szereplőkkel és a civil társadalommal folytatott politikai párbeszédet, valamint tekintettel maguknak az uniós polgároknak a nyilvános konzultáció és az Unió jövőjéről folytatott civil párbeszédek keretében megfogalmazott elvárásaira, a Bizottság megfelelő megoldási javaslatokat fogalmazott meg. A társadalmi-gazdasági és a technológiai fejlemények, az európai integráció jelen állapotának és az inkluzív politikai részvétel felé mutató aktuális tendenciák fényében újra meg kell vizsgálni a szavazati jog megvonása tekintetében követett politikák megalapozottságát. E tekintetben kiemelt figyelmet érdemel az a szerep, amelyet az uniós polgárság az állampolgároknak a közösség egyenlő és értékes tagjaként való kezelése tekintetében betölt, függetlenül attól, hogy származási ország vagy lakóhely szerinti ország közösségeiről van-e szó.

Ez a közlemény konstruktív megoldási javaslatokat fogalmaz meg, amelyeket az érintett tagállamoknak érdemes közelebbről is megvizsgálniuk. A közleményt kísérő ajánlásban a Bizottság inkluzív és arányos megközelítéseket javasol a szabad mozgáshoz való jogukat gyakorló állampolgárok politikai jogai tekintetében. E megközelítéseknek abból kell kiindulniuk, hogy az állampolgárokat fel kell hatalmazni arra, hogy maguk dönthessék el, fennáll-e szoros érdeklődésük hazájuk politikai élete vonatkozásában.

Az uniós polgárság tényleges érvényesülésének előrehaladtáról szóló jelentésében a Bizottság meg fogja vizsgálni, hogy milyen lépések történtek a szabad mozgáshoz való jogukat gyakorló uniós polgárok szavazati jogának megvonása által kiváltott következmények kezelése érdekében.

[1]               Az Európai Unióról szóló szerződés (EUSZ) 2. cikke.

[2]               Az EUSZ. 10. cikkének (3) bekezdése.

[3]               A Bizottság 2013. március 12-i közleménye – Felkészülés a 2014-es európai parlamenti választásokra: a demokratikus és hatékony lebonyolítás további erősítése (COM(2013) 126), valamint az európai parlamenti választások demokratikus és hatékony lebonyolításának elősegítéséről szóló, 2013. március 12-i ajánlás C(2013) 1303.

[4]               COM(2010) 603.

[5]               Az Emberi Jogok Európai Bírósága által a Shindler kontra Egyesült Királyság ügyben hozott 2013. május 7-i ítélet 110. és 115. pontja.

[6]               Ezt a tagállamok audiovizuális médiaszolgáltatások nyújtására vonatkozó egyes törvényi, rendeleti vagy közigazgatási rendelkezéseinek összehangolásáról szóló, 2010. március 10-i 2010/13/EU irányelv (az audiovizuális médiaszolgáltatásokról szóló irányelv) teszi lehetővé.

[7]               Az európaiaknak közel két harmada (65 %) igazságtalannak tartja, hogy a származási országuktól eltérő uniós országban tartózkodó uniós polgárok elveszítik a nemzeti választásokra vonatkozó választójogukat. A választójogról szóló, 2012. évi 364. sz. Eurobarométer-felmérés, http://ec.europa.eu/public_opinion/flash/fl_364_en.pdf. Hasonlóképpen magas arányban (62 %) támogatták ezt az álláspontot egy, az uniós polgárságról folytatott internetes nyilvános konzultáció válaszadói is: Az "Uniós polgárok: Az Ön jogai, az Ön jövője” című nyilvános konzultáció, http://ec.europa.eu/justice/citizen/files/report_eucitizenship_consultation_en.pdf.

[8]               COM(2013) 269.

[9]               Ciprus, Dánia, Egyesült Királyság, Írország és Málta.

[10]             A parlamenti választásokról szóló, legutóbb 2009-ben módosított, 1987. május 13-i 271. sz. törvény I. része I. fejezete 2. cikkének (3) bekezdése.

[11]             Az Alkotmányról szóló, 1953. június 5-i törvény IV. részének 29. §-a.

[12]             Főként diplomaták, közintézmények vagy magánvállalkozások, nemzetközi szervezetek vagy dán jótékonysági vagy segélyszervezetek alkalmazottai, külföldön tanuló diákok, vagy egészségügyi okok miatt külföldön élő személyek.

[13]             Az 1992. évi 23. sz. választási törvény II. része 11. cikkének (3) lit bekezdésének a) pontja.

[14]             Az Oireachtas részére benyújtott 5. jelentés a következő helyen érhető el: https://www.constitution.ie/Default.aspx

[15]             A 72/1979 törvény 5. cikke, valamint a legutóbb a 2003/4(i) törvény által módosított 40/1980 törvény 11. cikke.

[16]             Az LVIII.1974.23 sz. törvény által módosított alkotmány 57. §-a.

[17]             A lakosság képviseletéről szóló 1985-ös törvénynek a politikai pártokról és a népszavazásról szóló 2000-es törvény által módosított 1. szakasza (3) lit. bekezdésének c) pontja.

[18]             A fent idézett Shindler-ügy.

[19]             Ez a szabályt nemzeti bíróságokon megtámadták egyes állampolgárok, ám sikertelenül jártak. Ugyanakkor eddig az Európai Unió Bíróságához eddig még nem terjesztettek elő előzetes kérdést.

[20]             A szövetségi választásokról szóló törvényt módosító, 2013. április 27-i 21. sz. törvény 1. cikke, Szövetségi Jogi Közlöny I., 962. oldal. E törvényt a német alkotmánybíróság ítéletét követően fogadták el, amely – a korábban hatályos nemzeti jog vizsgálatát követően – megállapította, hogy az az egyedüli feltétel, amely szerint az érintettek korábban – egyéb időbeli korlátozás nélkül – három hónapos időszakot eltöltöttek már valamikor Németországban, önmagában nem támasztja alá megfelelőképpen azt, hogy az érintettek ismerik a nemzeti politikai helyzetet és az kihat rájuk. Ezzel szemben a bíróság különösen arra a kérdésre helyezte a hangsúlyt, hogy az érintettek ismerik-e a politikai rendszert, és arról csupán a modern médiából szerzett, vagy pedig első kézből származó információik is vannak-e, pl. egyesületekben vagy pártokban való tagságuk révén, továbbá arra, hogy vethet-e ki az állam vámot rájuk; 2012. július 4-i ítélet ((2 BvC 1/11 és 2 BvC 2/11), 44, 45, 47, 50, 52 és 56 bekezdés.

[21]             A választói névjegyzékről szóló törvény 2. cikkének (3) bekezdése és 2a cikkének (1) bekezdése.

[22]             Az 1. jegyzőkönyv 3. cikke biztosítja a szabad választások jogát azáltal, hogy a szerződő feleket kötelezi "arra, hogy ésszerűidőközönként, titkos szavazással szabad választásokat tartanakolyan körülmények között, melyek a törvényhozó testületmegválasztását illetően biztosítja a nép véleményének kifejezését.".

[23]             Legutóbb a fent már hivatkozott Schindler-ügyben.

[24]             Lásd különösen a Hilbe v Liechtenstein-ügyben hozott 1999. szeptember 7-i ítéletet, valamint a fent hivatkozott Shindler-ügyben hozott ítélet 105. pontját.

[25]             A fent idézett Shindler-ügy 103. pontja.

[26]             A származási országtól eltérő helyen való szavazásról szóló jelentés, 2011. június 24. (CDL-AD (2011) 022), 72. és 76. bekezdés.

[27]          A fent idézett Shindler-ügy 110. és 115. pontja.

[28]             A C-403/03. sz. Schempp-ügyben hozott ítélet 19. pontja.

[29]             A C-300/04. sz. Eman és Sevinger ügyben hozott ítélet 55. és 61. pontja.

[30]             Kivételt csupán az ír, valamint ciprusi és a máltai (a „Nemzetközösség jogosult állampolgárainak” tekintett) állampolgárokat az egyesült királysági nemzeti parlamenti választások tekintetében megillető szavazati jog, valamint az Egyesült Királyság állampolgárainak az írországi parlamenti választásokon gyakorolható szavazati joga jelent.

[31]             Az EUMSZ 25. cikkének (2) bekezdése szerint a Tanács, az Európai Parlament egyetértését követően, különleges jogalkotási eljárás keretében, egyhangú határozattal rendelkezéseket fogadhat el a 20. cikk (2) bekezdésében felsorolt jogok megerősítésére és kibővítésére. Ezek a rendelkezések azt követően lépnek hatályba, hogy azokat a tagállamok saját alkotmányos követelményeiknek megfelelően jóváhagyták.

[32]             J. Shaw, E.U. citizenship and political rights in an evolving European Union (Uniós polgárság és politikai jogok az átalakuló Európai Unióban), Fordham L. Rev., Vol. 75 2549, 2567 (2007).

[33]             A szavazati jog megvonását alkalmazó tagállamok állampolgárai talán megszerzik a szavazati jogot a többi tagország némelyikében vagy akár mindegyikében, de ugyanezen jog nem lenne biztosítva azon 23 tagállam állampolgárai számára, amelyek nem alkalmazzák a szavazati jog megvonását.

[34]             Ezt a gyakorlatot követik Ausztriában is, ahol a kérelmeket tízévente kell megújítani.