EUR-Lex Access to European Union law
This document is an excerpt from the EUR-Lex website
Document 52013DC0407
COMMUNICATION FROM THE COMMISSION TO THE PARLIAMENT, THE COUNCIL, THE EUROPEAN ECONOMIC AND SOCIAL COMMITTEE AND THE COMMITTEE OF REGIONS Action Plan for a competitive and sustainable steel industry in Europe
A BIZOTTSÁG KÖZLEMÉNYE AZ EURÓPAI PARLAMENTNEK, A TANÁCSNAK, AZ EURÓPAI GAZDASÁGI ÉS SZOCIÁLIS BIZOTTSÁGNAK ÉS A RÉGIÓK BIZOTTSÁGÁNAK Cselekvési terv a versenyképes és fenntartható európai acélipar érdekében
A BIZOTTSÁG KÖZLEMÉNYE AZ EURÓPAI PARLAMENTNEK, A TANÁCSNAK, AZ EURÓPAI GAZDASÁGI ÉS SZOCIÁLIS BIZOTTSÁGNAK ÉS A RÉGIÓK BIZOTTSÁGÁNAK Cselekvési terv a versenyképes és fenntartható európai acélipar érdekében
/* COM/2013/0407 final */
A BIZOTTSÁG KÖZLEMÉNYE AZ EURÓPAI PARLAMENTNEK, A TANÁCSNAK, AZ EURÓPAI GAZDASÁGI ÉS SZOCIÁLIS BIZOTTSÁGNAK ÉS A RÉGIÓK BIZOTTSÁGÁNAK Cselekvési terv a versenyképes és fenntartható európai acélipar érdekében /* COM/2013/0407 final */
Tartalomjegyzék 1........... Az acélipar
Európában. 3 2........... Az acél és
a technológiai fejlesztések globális piaca. 3 2.1........ Fő
világpiaci trendek. 3 2.2........ Fő
technológiai hajtóerők és kihívások. 4 3........... A
kihívásokra adott válasz - az acélipari cselekvési terv. 5 3.1........ Megfelelő
szabályozási keret 6 3.2........ Az
acélkereslet fokozása. 7 3.3........ Azonos
versenyfeltételek nemzetközi szinten. 8 Hozzáférés a
nyersanyagokhoz. 9 Kereskedelem.. 10 3.4........ Energia-,
éghajlat-, erőforrás- és energiahatékonysági politika a versenyképesség
fokozásának szolgálatában 12 Megfizethető
energiaárak és -ellátás. 12 Az éghajlat-
politikával kapcsolatos tennivalók. 15 A globális
összehasonlíthatóság biztosítása. 16 Az acélágazat mint az
éghajlati és erőforrás-hatékonysági célok aktív szereplője. 16 3.5 ....... Innováció. 19 3.6 ....... Társadalmi
dimenzió: szerkezetátalakítások és készségigények. 21 4........... Következtetések. 25 1. Az acélipar
Európában Az erős és versenyképes acélágazat fontos
Európa ipara számára. Az EU évi több mint 177 millió
tonnás termelésével a világ második legnagyobb acélgyártója, ezzel a világ
termelésének 11%-át adja. Az acél számos ipari értékteremtő lánc részét
képezi és szorosan kapcsolódik egy sor olyan feldolgozó iparághoz, mint a
gépjárműipar, építőipar, elektronika, gép- és villamosipar.
Jelentős uniós dimenzióval rendelkezik: 500 gyártó telephely 23
tagállamban, így igazi európai iparágról beszélhetünk. Ma az európai acélipar nagyon nehéz
helyzetben van. A tartós gazdasági válság markáns visszaesést okozott a
gyártási tevékenységben és a kapcsolódó acéligényben, amely 27%-kal kisebb,
mint a válság előtt[1]. Ennek következtében több gyártóüzem zárt be vagy csökkentette
termelését és kényszerült elbocsátásokra. Az elmúlt években mintegy 40 000
munkahely szűnt meg. Ebből adódóan a közeljövőben továbbra is a
gyártókapacitások átalakítására és csökkentésére nehezedő nyomás jelenti
az egyik fő kihívást az iparág számára. A túl nagy kapacitások valójában nem csak
európai problémát jelentenek. Az acélgyártó kapacitás várhatóan tovább
növekszik a következő két évben[2]; az OECD
becslése alapján az említett időszakban világszerte 118
millió tonnával fog növekedni és 2014-ben eléri a 2171 millió tonnát. Az
európai acélipar a globalizált acélpiacon egyszerre van kitéve az alacsony kereslet
és a többletkapacitás hatásának, ugyanakkor az energiaárak magasak és
a zöld gazdasághoz való alkalmazkodás és innovatív termékek előállítása
beruházást tesz szükségessé. A Bizottság fontosnak tartja, hogy Európa
jelentős acélgyártó régió maradjon gazdasági, társadalmi és környezeti
okokból, valamint az ellátás biztonsága miatt. A Bizottság iparpolitikáról
szóló 2012. évi közleménye[3] alapján – amely az ipar csökkenő szerepét kívánja fellendíteni
Európában, hogy részesedése a GDP-ből a jelenlegi 15,2%-os szintről
2020-ig 20%-ra növekedjen – az Európai Tanács 2013. márciusi ülésén úgy
döntött, hogy folytatni fogja a Bizottság meghatározott iparágakkal kapcsolatos
munkáját. Ez a közlemény a Bizottság válasza az acélipari válságra. Célirányos intézkedéseket
fogalmaz meg annak biztosítására, hogy a működési környezet elősegítse
az acélipar versenyképességét és fenntarthatóságát, és ezáltal az acélipar
képes legyen a fennálló szerkezeti problémák megoldására, a globális versenyben
való helytállásra és a többi európai kulcsfontosságú iparág számára alapvető
fontosságú acéltermékek új generációjának kifejlesztésére. 2. Az acél
és a technológiai fejlesztések globális piaca 2.1. Fő világpiaci trendek 2000 óta az acél világpiaca növekedésnek indult
a feltörekvő országok iparosodása következtében. Ázsia iparosodási törekvése révén a
világ legnagyobb acélgyártó és -felhasználó régiójává fejlődött. Kína a
világ vezető acélgyártójává vált: Ázsia nyersacéltermelésének 39%-át
adta 2000-ben, ami 71%-ra növekedett 2012-re. Ez a termelésnövekedés a kínai
hazai igényt meghaladó kapacitásokhoz vezetett, és így az ország nettó
importőrből a világ legnagyobb acélexportőrévé vált. A kínai
acélipar ma a világ acéltermelésének majdnem 50%-át[4] adja. Az USA-ban a fokozódó palagáz-kitermelés révén
javult az amerikai ipar versenypozíciója az
energiaköltségek tekintetében, ami az egyik fő oka annak, hogy az acélipar területén új beruházások keletkeztek. Ez a
fordulat jele lehet az ágazat számára, és az USA hamarosan nettó
acélexportőr lehet[5], tovább növelve a túlkínálatot a globális piacokon. Emellett néhány szomszédos ország
(Oroszország, Ukrajna és Törökország) jelentősen fokozta acéltermelési
kapacitását és már jobban képes az EU acélpiacának kiszolgálására. Azonban a
termelőkapacitások sok országban bekövetkezett megnövekedéséhez nem
társult a piacok megnyílása. Valójában az utóbbi években erősödik a
hazai acélgyártók védelmére irányuló tendencia, például Brazíliában
és Indiában[6]. Az ilyen intézkedések akadályozzák az egyenlő versenyfeltételeken
alapuló globális acélpiac kialakulását. Az EU acélipara e
kihívások közepette is fenn tudta tartani exportszintjét. 2010
óta az uniós export növekszik, és az elmúlt négy évben az EU-nak kereskedelmi
többlete van. Az acél kereskedelmi többlete 2012-ben 16,2 millió tonnát (vagy
20 milliárd eurót)[7] tett ki. Az acélipar tartós
fejlődése szempontjából ugyancsak elengedhetetlen, hogy az
elsődleges és másodlagos nyersanyagokhoz, valamint azok tengeri
szállításához versenypiaci feltételek mellett, méltányos módon hozzá lehessen
férni. 2.2. Fő technológiai
hajtóerők és kihívások Az acél bizonyára az építő- és
feldolgozóipar kulcsfontosságú alapanyaga marad.
Azonban az acélgyártási technológia és az acélfelhasználás területén érvényesülő
számos trend befolyásolhatja az acélkeresletet. Várhatóan a közös fejlesztés és
az eljárási innováció lesz e trendek hajtóereje. Ez az a terület, ahol Európa
vezető szerepet játszhat. A keresleti oldalon az
erőművek (beleértve a parti és tengeri szélerőműveket)
építése, az energiaátvitel, építőipar és szállítási ágazat továbbra is
lehetőségeket biztosít az innovatív acéltermékek számára. Az acéltermékek (pl.
a csövek) hozzáadott értékének növelésével az acélgyártók
kitűnhetnek a versenytársak közül és növelhetik versenyképességüket.
Azonban – ahogy egy közelmúltbeli OECD tanulmány[8] is rámutat
– a magas hozzáadott értékkel rendelkező acéltermékek a keresletnek még
mindig csak kis részét adják, és az ágazatot erős verseny jellemzi.
Ezenkívül ezek az acéltermékek költséges acélhengerlési technológiát és
költséges kutatás-fejlesztési (K+F) beruházásokat igényelnek. A termelési oldalon, ahol az innováció
továbbra is kulcsfontosságú az új termékek és piacok kialakítása,
valamint a hatékonyság növelése szempontjából, többek között a
nyersanyagokhoz és az energiához való hozzáférés és azok ára fogja
meghatározni a jövőbeni trendeket. Úgy tűnik, hogy az importfüggő
Európának az említett árak további emelkedésével kell számolnia. Az
acélgyártáshoz szükséges nyersanyagok tekintetében a tiszta vasérc
újrahasznosított fémhulladékkal való helyettesítése (a villamos ívkemencék
(EAF) arányának növelése), és a kokszolószén gázzal való helyettesítése (a
közvetlenül redukált vas (DRI) elterjedése) döntő technológiai trendeket
jelenthet a jövőben. Az éghajlat-változási politika és az
erőforrás-hatékonyság további fontos hajtóereje lehet a technológiai
változásoknak. Rövid távon az újrahasznosított fémhulladékok
felhasználása és a rendelkezésre álló legjobb technológiák (BAT) elterjedése lényegesen
hozzájárulhatnak az éghajlat-változási politika célkitűzéseinek
teljesítéséhez és a véges erőforrások fenntartható használatának
növeléséhez. A Bizottság egy nemrég készült tanulmánya[9] azt mutatta, hogy a rendelkezésre álló legjobb technológiák mostantól
2022-ig történő alkalmazása csak kis mértékben csökkentené a teljes
közvetlen energiafogyasztást és a CO2-kibocsátást, ha
feltételezzük a szigorú beruházási feltételek (rövid megtérülési
időszakok) alkalmazását. Azonban egy ezt követő újabb tanulmány[10] szerint a hosszabb megtérülési időszakok esetén 2030-ig a csökkentési
potenciál nagyobb lehetne. Ezen túlmenően a szóban forgó technológiák költség-versenyképességének
további növeléséhez kutatásra és sikeres bemutatásra lenne szükség. Rövid és középtávon az energiahatékonyság fokozatos javulásával
lehet számolni. A jelenleg használt technológiák már jelentős
fejlődésen mentek keresztül[11] és a legjobb
technológiákat használó gyárak már termodinamikus határaik
közelében működnek. Ugyanakkor egyes területeken még mindig lehetne
javulást elérni az ipar energiaköltségekkel szembeni ellenállóképessége tekintetében.
Az előállítási költségek csökkentésének eszközeként a jobb
energiahatékonyság nagyobb előzetes beruházásokat követelhet meg,
és ezért az intézkedések megvalósítása során figyelembe kell venni a versenyképességre
gyakorolt hatást. Ebből adódóan a Bizottság megfigyelés alatt tartja a
CO2-kibocsátásáthelyezés jelentős veszélyének kitett
ágazatokat, annak biztosítására, hogy az energiahatékonysági irányelv
hozzájáruljon ezen ágazatok fenntartható fejlődéséhez[12]. A CO2-kibocsátás csökkentésére irányuló fejlett technológiák
– többek között az ipari CO2-leválasztást
és -tárolás (CCS) – sikeres bemutatása döntő fontosságú. A
megvalósítási fázist megelőzően azonban olyan kihívásokkal kell
megküzdeni, mint a magas költségek, a közvélemény előtti ismertség és
általi elfogadottság, ahogy azt a Bizottságnak a szén-dioxid-leválasztás és
-tárolás európai jövőjéről szóló közleménye megfogalmazza[13]. 3. A
kihívásokra adott válasz - az acélipari cselekvési terv Az acélipart érő kihívások
meghatározására és értékelésére 2012 júliusában az ipar- és vállalkozáspolitikai
biztos, a Bizottság alelnöke a foglalkoztatásért és szociális ügyekért
felelős biztossal együttműködésben magas szintű kerekasztalt
hozott létre.[14] A kerekasztal fórumként szolgált a Bizottság, az ipari vezetők és
szakszervezetek közötti párbeszédhez. A főbb acélgyártó tagállamok és az
Európai Parlament képviselői is részt vettek ezeken a találkozókon. A
Bizottság az EU acéliparát érintő főbb kihívások megválaszolására a
következőket javasolja: 3.1. Megfelelő szabályozási
keret Az európai jogszabályok alapvető
fontosságúak a fenntartható fejlődés és a belső piac
megfelelő működése, a befektetői biztonság és
kiszámíthatóság, valamint az egyenlő versenyfeltételek szempontjából. A Bizottság intelligens szabályozási programjával[15] összhangban az EU jogszabályainak hatékonyan és eredményesen kell
szolgálniuk azok céljainak elérését. A Bizottság eltökélt, hogy azonosítsa
a túlzott terheket, következetlenségeket, hiányokat és hatástalan
intézkedéseket. Ezenkívül a különböző szakpolitikák
kumulatív hatásai és a jogalkotás elősegíthetik a vállalkozások
innovációs és beruházási döntéseit. Ez középtávon fokozhatja a
versenyképességet. Ha azonban a világpiaci versenytársak kedvezőbb keretfeltételeket
élveznek, az a beruházások csökkenését és piacvesztést is okozhat, ami pedig
bezárásokkal vagy a vállalkozások áthelyezésével járhat. Ebben az összefüggésben a Bizottság egyes
ágazatokban, így az acél- és az alumíniumágazatban kumulatív
költségértékelést végez. A Bizottság továbbá teljes eszköztárát
felhasználva alaposabban megvizsgálja, milyen hatást gyakorolnak új
szakpolitikai javaslatai a versenyképességre. Ehhez az előzetes
hatásvizsgálatok keretében elvégzi „a versenyképességre gyakorolt hatás
ellenőrzését”[16]. Ezenkívül a Bizottság „célravezetőségi
vizsgálatokat” végez szakpolitikájának átfogó ellenőrzése során annak értékelésére, hogy egy adott
szakpolitikai terület szabályozási kerete alkalmas-e a kitűzött célok megvalósítására.
Ezeket az eredményeket a Bizottság fel fogja használni a jövőbeni
politikai és szabályozási keretekkel kapcsolatos következtetések kidolgozásakor. A szabályozási környezetet intelligens és
nagyratörő módon kell kialakítani, hogy az az innováció fő
hajtóereje legyen. Ez különösen dinamikus és piacalapú megközelítések
alkalmazása esetén van így. A szigorúbb környezetvédelmi célok, harmonizált
szabályok, szabványok és a közbeszerzés alkalmazása ugyancsak
az innováció egyik fő hajtóereje lehet[17]. Az európai szabványok is elősegíthetik az acél építőanyagok fenntartható
gyártását. Az acélipar már dolgozik az acél építőanyagok jelölésének
– SustSteel – kifejlesztésén. A SustSteel a fenntarthatóság ösztönzésére
irányul általában, és specifikusan az acél építőanyagok előállítása
terén. Megfelelő és hiteles alkalmazása esetén lehetővé teheti e
fenntartható európai acél építőanyagok piaci részesedésének növelését. Mindezt
a tagállamoknak mérlegelniük kell, ami meghatározott szabványosítási feladatokat
is szükségessé tehet. A tagállamokban is vannak szabályozási problémák.
Néhány tagállamban a nemzeti acélpiacon tapasztalható, hozzáadottérték-adóval
való visszaélés negatív hatással van az acélgyártók működési
feltételeire. Ennek következtében tisztességtelen verseny sújtja őket a
feketepiac miatt. Sok esetben a vállalkozások ezért termeléscsökkentésre vagy
gyárbezárásokra kényszerülnek. Némelyik tagállamban az adómegkerülés e fajtája
miatt a betonacél termelése és értékesítése 2012-ben 15%-kal csökkent, ebben az
évben pedig már 30%-kal[18]. A Bizottság azt tervezi, hogy: – lezárja az acéliparág kumulatív költségeinek elemzését 2013-ban, hogy értékelni tudja a szabályozásból eredő összterheket, – a hatásvizsgálatok keretében folytatja azon új kezdeményezések értékelését, amelyek várhatóan jelentős mértékben befolyásolják az acélipar versenyképességét, adott esetben a versenyképességre gyakorolt hatás ellenőrzésének alkalmazásával, – megvizsgálja, hogy a SustSteel milyen mértékben képes növelni az európai fenntartható acél építőanyagok piaci részesedését. Ezt követően bizonyos szabványosítási tevékenységeket is előírhat, – a tagállamokkal együtt megvizsgálja az acéltermékek Unión belüli illegális piacával – többek között a hozzáadottérték-adóval való visszaéléssel – szemben hozható intézkedéseket. A Bizottság felszólítja a tagállamokat, hogy: – a SustSteel bevezetési lehetőségének kiaknázásával javítsák az acél építőanyagok fenntarthatóságát. 3.2. Az acélkereslet fokozása A világ acélipara jelenleg
körülbelül 542 millió tonna többletkapacitással rendelkezik. Ebből
majdnem 200 millió tonna Kínára jut[19]. Jelenleg
az EU-ban kb. 80 millió tonnára becsülik a felesleges kapacitásokat, miközben
az EU teljes gyártókapacitása 217 millió tonnát tesz
ki. Ha az acélgyártó kapacitás 2014 után változatlan marad, a kereslet
jelenlegi növekedési üteme mellett öt-hét évbe telhet, amíg a kereslet igazodik
a kapacitáshoz. Az EU-ban az acélkereslet néhány
jelentős acélfelhasználó iparág gazdasági és pénzügyi állapotától függ; az
építőipar és az gépjárműipar például együttesen az acélkereslet
megközelítőleg 40%-át teszi ki. A mérnöki szolgáltatások, valamint az elektromos
és elektronikai berendezések ipara fontos hajtóerői az acélipar
fejlődésének. A pénzügyi
válság mindazonáltal erős negatív hatást gyakorolt ezekre az iparágakra. Az említett ágazatok javulásának biztosítására fontos az építő- és
gépjárműipar támogatására irányuló jelenlegi EU-kezdeményezések megvalósítása
azzal a céllal, hogy növekedjen e területeken a fenntarthatóság, valamint az erőforrás-
és energiahatékonyság. A hangsúlyozottabban növekedés-orientált intézkedések ösztönözni
fogják az acélfogyasztást. A Bizottság azt tervezi, hogy: – továbbra is támogatja a legfontosabb acélfelhasználó ágazatokat, különösen a Bizottság „CARS 2020”[20] kezdeményezése révén, többek között az alternatív üzemanyaggal működő járművek[21] iránti kereslet ösztönzése és az energia- és erőforrás-hatékonyság javítására, valamint az épületállomány felújításának ösztönzésére irányuló „fenntartható építkezés”[22] kezdeményezése révén. 3.3. Azonos versenyfeltételek
nemzetközi szinten Az EU nyitott piac.
Az EU-n kívüli országok azonban túl gyakran alkalmaznak kereskedelmi
korlátozásokat vagy torzításokat, így juttatják saját acéliparukat mesterséges
előnyhöz. E korlátozó intézkedések közé tartoznak a vámkorlátok, nem
tarifális intézkedések (főleg a műszaki előírások és
megfelelőségértékelési eljárások tekintetében), exportösztönzők és -támogatások,
valamint az acélgyártáshoz szükséges különféle típusú nyersanyagokra vonatkozó
korlátozások. Az EU piacra jutási stratégiájának
következetes végrehajtásával fellép a kereskedelmi korlátok és tisztességtelen
módszerek ellen, hogy érvényesítse a nemzetközi kötelezettségvállalásokat
és azonos versenyfeltételeket biztosítson az acélágazat európai
szereplői számára. A hatékony hálózat és megfelelő felügyeleti
eszközök segítségével az EU meghatározta a legfontosabb kereskedelmi
akadályokat az EU-n kívül országok piacán, és ezek esetében azután megfelelő
kényszerítő eszközök kerültek alkalmazásra. Az EU piacrajutási
adatbázisában megtalálható módszerek közé tartozik a kiviteli korlátozások
kiszabása és a nyersanyagra kivetett vámok. Ezeket – többek között –
India, Kína, az Orosz Föderáció és Egyiptom alkalmazza, amelyek indokolatlanul
növelik az acélgyártási költségeket az EU-ban. Az EU-termékeket a harmadik országok
piacán sújtó korlátok más típusai, túlzó engedélyezési eljárások vagy
követelmények formájában jelentkeznek, amelyek végső soron gátolják az EU
acélexportját. Ilyen gyakorlat elsősorban az indiai és indonéziai piacon
figyelhető meg. Ezenkívül különösen Kínában, illetve az USA-ban
tapasztalhatók beruházási korlátozások és a belföldi acélipar előnyben
részesítése a közbeszerzéseknél az EU-versenytársakkal szemben. E kihívásokra az EU úgy felel, hogy a piacra
jutási stratégia keretében megfontolt válaszintézkedéseket hoz. Így például
India a bizonyos acéltermékekre vonatkozó kötelező tanúsítási
követelményeit az EU indiai hatóságok felé tett lépései eredményeképpen
megszüntette, míg Kína ellen vitarendezési eljárást kellett indítani fontos
nyersanyagok, pl. koksz miatt az EU-acélipar akadálytalan ellátása
érdekében. Az EU tovább folytatja a fennmaradó akadályok kezelését olyan fejlett
konzultációs fórumok segítségével mint az acél kapcsolati csoportok az Orosz
Föderációval, Kínával, az Egyesült Államokkal, de Japánnal, Indiával és
Brazíliával is. Azon túl, ami a szabadkereskedelmi viták keretében
tárgyalható, vagy ami hatékonyan kezelhető a WTO-munkacsoportok
tevékenysége révén, e kapcsolati csoportok hasznos tapasztalatcserét jelentenek
az EU iparával még e növekvő piacokon szemben álló akadályok
azonosításában és megszüntetésében. Az acélipar egy másik fő kihívással is
szembesül, mégpedig a világszerte tapasztalható többletkapacitások kapcsán: az
EU-n kívül országok tisztességtelen kereskedelmi módszereivel, amelyek
arra irányulnak, hogy ezek az országok fölös termelésüket agresszív
kereskedelmi módszerekkel exportálják. A Bizottság e kihívásra piacvédelmi
eszközeivel válaszol. Az iparág ilyen tisztességtelen kereskedelmi
módszerekkel kapcsolatos panaszai nyomán 2012-ben az Európai Bizottság vas- és
acéltermékek esetében tizenegy új vizsgálatot kezdeményezett. Ez nettó
növekedést jelent a megelőző évhez képest, és jelzi mind a probléma
jelentőségét, mind a Bizottság eltökéltségét az iránt, hogy fellépjen az
ilyen gyakorlatok ellen. A Bizottságnak ébernek kell maradnia a többi partner
által használt piacvédelmi eszközök tekintetében, amelyek a hazai gyártók
védelmére törekedve szintén az uniós export mennyiségét és piaci részesedését
indokolatlanul korlátozó intézkedésekké válhatnak. A Bizottság ezért
rendszeresen együttműködik az EU-n kívüli országok hatóságaival annak biztosítása
érdekében, hogy a WTO védelemre, kiegyenlítő intézkedésekre és
dömpingellenes eljárásokra vonatkozó szabályait megfelelően betartsák. Összességében az EU-nak az uniós acélgyártók
versenyképességét befolyásoló korlátozó intézkedések miatt elszántan folytatnia
kell piacra jutási stratégiáját, hogy az európai ipar számára tisztességes
nemzetközi versenyt és egyenlő versenyfeltételeket biztosítson. Hozzáférés a nyersanyagokhoz Mint sok más termelő iparág, az
acélgyártás is olyan erőforrásoktól függ, amelyeknek Európa
szűkében van. A nagyolvasztóknak jó minőségű vasércre és
kokszolószénre van szüksége. A vasérc ára jelentősen nőtt az
elmúlt években[23] a feltörekvő gazdaságokból érkező erőteljes kereslet
miatt. Az USA palagáz-fellendülés miatti kisebb szénigénye következtében csökkent
a szénárakra nehezedő nyomás az EU-ban, amely hozzájárult a kokszolószén
alacsonyabb árához, és növekvő szénfogyasztást eredményezett az EU-ban. Az acél
újra és újra hasznosítható anélkül, hogy lényeges tulajdonságai – szilárdsága,
nyújthatósága és alakíthatósága – csökkenne. Egy tonna nem szennyezett
acélhulladék újrahasznosítása több mint 1200 kg vasérc, 7 kg szén és 51 kg
mészkő felhasználását képes kiváltani[24]. A tiszta vasérc helyett acélhulladékból
történő acélgyártás kb. 75%-kal csökkenti az energiafelhasználást és
kb. 90%-kal a nyersanyag-felhasználást[25]. Tekintettel arra, hogy az olcsó energiához és nyersanyagokhoz
való hozzáférés kihívást jelent Európa számára, gazdasági szempontból
egyértelmű a fémhulladékból előállított acélmennyiség
maximalizálásának jelentősége. Környezeti szempontok is nyomatékosan
indokolják a fémhulladék felhasználását, amelynek révén lényegesen csökkenthető
a levegőszennyezés (kb. 86%-kal), a vízfelhasználás (40%-kal), a
vízszennyezés (76%-kal) és a bányászati hulladék (97%-kal)[26]. Egy tonna acél fémhulladékból való
előállítása révén a vasérchez viszonyítva 231 tonnával csökken a CO2-kibocsátás. Az
Európában újrahasznosított fémhulladék mennyiségének növeléséhez először
is a másodlagos fémpiacok jobb működésére van szükség. Ez függ a
felhagyott szerkezetekben, leselejtezett termékekben és más hulladékáramokban
lévő fémek visszanyerésének költségétől és az elsődleges
fémárakhoz viszonyított mértékétől[27]. Az újrafelhasználás és újrahasznosítás megkönnyítése
érdekében a környezetvédelmi szempontból optimalizált terméktervezésnek
magába kell foglalnia a könnyű szétszerelést és az összes
fémösszetevő szétválogatását. Az újrahasznosítás maximalizálása esetén
több acél marad körfogásban[28]. A környezettudatos tervezésről szóló irányelv[29] lehetőséget biztosít a termékek
újrahasznosíthatóságára és költséghatékony szétszedhetőségére vonatkozó
követelmények meghatározására, ami hozzájárulhatna ahhoz, hogy könnyebben hozzá
lehessen férni a jó minőségű fémhulladékhoz. Az
újrahasznosított acél iránti keresletet már az annak minőségébe vetett
javuló bizalom is erősítette, ami a vas- és acéltörmelék hulladék jellegének
megszűnésére vonatkozó kritériumok meghatározására
vezethető vissza[30]. További
erőfeszítéseket kell tenni a fémhulladék illegális kivitelének
kezelésére, aminek következtében az európai gazdaság értékes nyersanyagokat
veszít. A Bizottság javaslatokat fog tenni az ilyen illegális kivitelek elleni
fellépésre azáltal, hogy a hulladékszállításról szóló rendelet[31] értelmében megerősíti a tagállamok
ellenőrzési kapacitását. A fémhulladék szállításának felügyelete is
további munkát igényel. A gyártási módszerek vizsgálatakor is
figyelmet kell szentelni az erőforrás-hatékonyságnak és az éghajlatra
gyakorolt hatásoknak. Az EU acéltermelésének megközelítőleg 40%-a
származik villamos ívkemencékből, ami lehetővé teszi, hogy az acélt
100%-ban újrahasznosított fémhulladék nyersanyagból állítsák elő. Ez a
fajta termelés ugyan energiaigényes, a fémhulladék elsődleges
nyersanyagként való felhasználásának köszönhetően azonban
erőforrás-hatékony. Mivel a vasércből történő elsődleges
acélgyártáshoz képest kisebb CO2-kibocsátással jár, támogatást
érdemel. Ehhez azonban az szükséges, hogy környezetvédelmi szempontból
megfelelő körülmények között nyert jó minőségű fémhulladék
álljon rendelkezésre. A Bizottság nyersanyagokra vonatkozó
stratégiája[32] meghatározza e cél eléréséhez a megfelelő keretet. A megfelelő felügyelethez a Bizottság jegyzéket
állított össze arról a 14 kritikus nyersanyagról, amelyek
gazdaságilag fontosak, és amelyeknél az ellátási zavarok nagyobb kockázata áll
fenn többek között az anyag földrajzi eredete miatt. Az
ellátási kockázatot a kismértékű helyettesíthetőség és a nyersanyagok
alacsony újrahasznosítási hányada is fokozhatja. A jegyzék, amely az
acélötvözetek gyártásához szükséges több anyagot is tartalmaz, 2013-ban
felülvizsgálat tárgya lesz, és megfontolás tárgyát fogja képezni, hogy a
kokszolószén felkerüljön-e a jegyzékbe. Kereskedelem A kereskedelem különösen fontos tényező
az acélágazat esetében. Tekintettel arra, hogy a globalizált acélpiacon a kereskedelem
a gazdasági növekedés ösztönzése szempontjából nélkülözhetetlen, a Bizottság
erőteljesen támogatja a WTO keretében a nemzetközi kereskedelem
liberalizálását. A kétoldalú kapcsolatok szintjén a
kereskedelmi megállapodásokról, különösen a szabadkereskedelmi megállapodásokról
folytatott tárgyalások jelentik a másik fontos eszközt
ahhoz, hogy az uniós vállalkozások számára egyenlő versenyfeltételeket
lehessen biztosítani a piacokhoz és a nyersanyagokhoz tisztességes
versenyfeltételek mellett való hozzáférés tekintetében. Annak
értékelésére, összességében milyen hatása van e megállapodásoknak az uniós iparágakra
és az Unió gazdaságára, minden egyes kereskedelmi megállapodás esetében a
tárgyalások lezárását követően elemzésre kerül, hogy a tervezett
megállapodás milyen következményekkel jár az EU szempontjából. A szóban forgó
értékelésre a tárgyalási irányelvek elfogadása előtti előzetes
hatásvizsgálaton és a kereskedelmi tárgyalásokkal párhuzamosan végzett
fenntarthatósági hatásvizsgálaton kívül kerül sor. Fontos, hogy rendelkezésre
álljanak az ágazattal kapcsolatos statisztikai adatok, amelyek
lehetővé teszik az egyre változékonyabb acélimport-trendek gyors elemzését
és megalapozott tények alapján a szükséges kezdeményezések meghozatalát. Nagyobb valószínűsége van annak a
lehetőségnek, hogy az import növekedni fog, ha a termelésben világszerte
tovább növekedik a többletkapacitás. Ez ugyanis – a globális többletkapacitás
felhasználása érdekében – ösztönözné a támogatások és dömping alkalmazását.
2012 végéig egy automatikus engedély-alapú rendszer
(előzetes felügyelet)[33] tette lehetővé, hogy a jövőbeni
acélimportról időben információ álljon rendelkezésre. E rendszer lejárta
után az EU továbbra is éberen és pontosan felügyeli a
harmadik országokból érkező importot az erre szolgáló „Surveillance 2”[34] rendszerrel. Az EU több kereskedelmi partnere szintén felügyeli az
acélimportot, néhány ezek közül, pl. az USA az automatikus engedélyezéshez hasonló
rendszerrel. Fontos továbbá azt biztosítani, hogy az származtatott
termékek kereskedelmének piacai tisztességesek és átláthatóak legyenek és
egyúttal konkrét feltételek teljesüljenek a likviditás támogatására, a piaci
visszaélések és a piactorzító pozíciók létrejöttének megakadályozására. Több
különböző jogszabály[35] is hatással lehet az acélgyártókra, mind a
származtatott termékek kereskedelmét, mind a pénzügyi eszközöket illetően. A Bizottság azt tervezi, hogy: rövid távon – átfogó kereskedelmi stratégiájának keretében különböző kereskedelempolitikai eszközöket (pl. kereskedelmi tárgyalások vagy piacvédelmi eszközök) alkalmaz, hogy az európai acélgyártók hozzáférjenek a harmadik országok piacaihoz. Ezzel összefüggésben – fellép az acélágazatban tapasztalható tisztességtelen kereskedelmi módszerek ellen, – továbbra is időszerű tájékoztatást nyújt az EU-n kívüli országokból érkező acélimport alakulásáról, – továbbra is elvégzi a tervbe vett szabadkereskedelmi megállapodások előzetes értékelését a kereskedelmi tárgyalási irányelvek elfogadása előtt, valamint az aláírást megelőzően annak elemzését, hogy a megkötött szabadkereskedelmi megállapodások milyen következményekkel járnak az EU szempontjából, – felügyeli a fémhulladék-piacokat. Figyelembe véve, hogy a fémhulladék feldolgozása során Európában kevesebb CO2 keletkezik, környezetvédelmi okokból adott esetben érdemes lenne megfontolni nem diszkriminatív intézkedések bevezetését a CO2-kibocsátás EU-n kívüli országokba történő áthelyezésének elkerülésére, feltéve, hogy ezek az intézkedések nem vezetnek közvetlen vagy közvetett exportkorlátozásokhoz, – jogszabály-alkotási javaslatot nyújt be a hulladékszállítás felügyeletére és ellenőrzésére vonatkozóan, – mérlegeli, hogy a kokszolószén és az acélgyártás szempontjából alapvető fontosságú más elemek felkerüljenek a kritikus nyersanyagok jegyzékébe, – együttműködik a legfontosabb EU-n kívül gyártó országokkal, hogy áttekintést kapjon az ágazatról, annak trendjeiről, és hogy közös megközelítésmódokat dolgozzon ki a világszinten jelentkező kihívásokkal szemben; hosszú távon – a szabadkereskedelmi megállapodások tárgyalása révén folytatja a kereskedelem liberalizációjára vonatkozó menetrendjét, hogy a harmadik országok piacain megszűnjenek vagy lényegesen csökkenjenek a vámtételek és a nem tarifális korlátozások, az európai ipar tartósan hozzá tudjon jutni a nyersanyagokhoz, valamint hatékonyabban lehessen ösztönözni az acéltermékekre vonatkozó nemzetközi szabványokat, – a piacvédelmi eszközök modernizálásával összefüggésben továbbra is együttműködik a Tanáccsal és az Európai Parlamenttel a dömpingellenes és szubvencióellenes alaprendeletek gyors naprakésszé tételén. E változások lehetővé tennék többek között magasabb vámok bevezetését (eltérve az „alacsonyabb vám” szabályától) az azon országokból behozott termékek esetében, amelyek tisztességtelen szubvenciókat alkalmaznak, és strukturális torzulásokat okoznak nyersanyagpiacaikon. A Bizottság továbbá hatékonyabb eszközöket tudna alkalmazni, amelyek lehetővé tennék hivatalból végzett vizsgálatok elvégzését abban az esetben, ha az érintett uniós iparággal szemben megtorló intézkedésektől lehet tartani. 3.4 Energia-, éghajlat-,
erőforrás- és energiahatékonysági politika a versenyképesség fokozásának
szolgálatában Megfizethető energiaárak és -ellátás Más energiaigényes iparágakhoz hasonlóan az európai acélipar esetében
is az energiaköltségek jelentik a versenyképesség egyik legfontosabb
hajtóerejét. Az acélipar becslése szerint – az értéklánc
szegmenseitől függően – az energiaköltségek teszik ki az összes
működési költség mintegy 40%-át[36]. Az európai ipar magasabb energiaárakkal
szembesül, mint legtöbb nemzetközi versenytársa, és ezt a trendet az
árak vonatkozásában az utóbbi években végbement fejlemények is felerősítették.
Az acélipar legfontosabb energiaforrása a villamos
energia és a kokszolószén, és az ár tekintetében mindkettő
egyre nagyobb nyomást gyakorol az iparra. Noha nemrégiben árcsökkenés
következett be, a kokszolószén ára lényegesen megnőtt az utóbbi évek
folyamán.[37] Az EU ipara által használt végfelhasználói villamos energia ára
kétszer akkora, mint az USA-ban[38] és
lényegesen magasabb, mint a legtöbb OECD-országban (Japán kivételével)
és sok nagy feltörekvő gazdaságban. 2005 és 2012 között az
európai ipar a villamos energia tekintetében átlagban 38%-os áremelkedéssel
szembesült, miközben a villamos energia ára 4%-kal csökkent az USA-ban és csak
16%-kal nőtt Japánban.[39] Mivel ezek a különbségek hatással
vannak az acélvállalatok költségszerkezetére a különböző régiókban, és
közvetlenül befolyásolják a globális versenyt és versenyképességet, a nemzetközileg versenyképes energiaárak
és biztonságos energiaellátás életfontosságúak az európai acélipar
jövője szempontjából, nem utolsósorban azért, mert fontosak az acélipari
beruházásokra – többek között azok helyszínére – vonatkozó döntések
szempontjából. A Bizottság „Energia-menetrend 2050”[40] című
dokumentumának alapjául szolgáló elemzésből kiderül, hogy a villamos
energiaárak – nagyrészt az infrastrukturális beruházási költségek nyomán – a
2030-ig tartó időszakban valószínűleg növekedni fognak, majd enyhén
visszaesnek. Ezért az energiára vonatkozó jövőbeni szakpolitikák meghatározása
során különös figyelmet kell szentelni az árakra és költségekre gyakorolt
potenciális hatásoknak, és meg kell határozni, hogyan lehet az energiaigényes
iparágak versenyképességére gyakorolt hátrányos hatásokat csökkenteni vagy
kiegyenlíteni. A villamos energia végfelhasználói árának
változásai és az országok közötti különbségek (akár az EU-n belül is)
különböző tényezők összetett kölcsönhatásaira vezethetők vissza,
pl. a tüzelőanyag-költségekre, az adópolitikára, a piacszerkezetre, az
árszabályozás változásaira, az éghajlat-politika és a megújuló energiára
vonatkozó politika különbségeire és az áramelőállítás szerkezetében
bekövetkező változásokra. A megújuló energiák energiamixen belüli aránya
hatással van a villamos áram árára. Míg az alacsony határköltségekkel járó megújuló
energia nagy aránya lefelé nyomja a nagykereskedelmi árakat, a megújuló
energiák elterjedése – a tagállamok által kivetett adók miatt – rövid és közép távon
növelheti a végfelhasználói árakat. Ezért fontos, hogy a megújuló energiák
költsége csökkenjen és hogy a nemzeti támogatási programok költséghatékonyak
legyenek. A tagállamok által kivetett adók, tarifák és illetékek a
végfelhasználói árak jelentős és sok esetben egyre növekvő részét
képezik. Jelenleg az acélipar és már energiaigényes iparágak néhány tagállamban
ezen adók tekintetében kedvezményeket vagy mentességeket élveznek. További kihívást jelent a villamosenergia-árak
kibocsátáskereskedelmi rendszerrel összefüggő növekedése. Ezt azonban
mérsékelni lehet az állami támogatásra vonatkozó uniós iránymutatások alapján[41], amelyek a CO2-kibocsátásáthelyezés megelőzése
érdekében bizonyos körülmények között megengedik e költségek kompenzációját. A belső energiapiac fokozatos kialakítása
hozzájárult a villamos energia nagykereskedelmi árának megfékezéséhez és többek
között a piacra lépési korlátok és szabályozási akadályok megszüntetése révén élénkéti
a versenyt, de teljes kiépítése a határon átnyúló kapacitások és a transz-európai
energia-infrastruktúra bővülésétől is függ[42]. Ahhoz,
hogy a belső energiapiac működjön, a tagállamoknak a harmadik
energiacsomagot[43]
is teljes körűen végre kell hajtaniuk. Ahhoz, hogy Európában
versenyképesek legyenek az energiaárak és -költségek, az is fontos, hogy a
javasolt Horizont 2020 program révén kellő támogatást élvezzen az energetikai
technológiákkal kapcsolatos kutatás és innováció (különösen ott, ahol ez
javíthatja az energia-hatékonyságot, aminek fontos szerepe lehet
elsősorban az energia-árolló bezárásában)[44],
továbbá fokozódjanak a beszerzési források, útvonalak és országok
diverzifikálására irányuló erőfeszítések. A hazai energiaforrások
költséghatékony fejlesztése - legyenek azok megújuló energiák, a szén CCS-sel
együttes felhasználása, vagy a hagyományos és nem hagyományos fosszilis
üzemanyagok - ugyancsak pozitív hatással lehet az energiaárakra közép- és hosszú
távon. Az energiaigényes iparágak erősen
tőkeigényesnek, mivel a beruházások átlagos megtérülési ideje 20–30 év,
ezért a beruházási kockázatok korlátozása érdekében fontos, hogy energiaárak
előre jelezhetőek legyenek. Az EU versenyszabályai megengedik az
ilyen tervezési biztonságot nyújtó hosszú távú villamosenergia-szerződéseket
a szállítók és vevők között. Csak bizonyos feltételek mellett
vezethetnek ezek a szerződések a verseny kiiktatásához és a szerződés
megsértéséhez[45].
A verseny kiiktatása normál esetben csak a domináns szállítók esetében, vagy
több szállító hasonló magatartásának összeadódása révén következhet be. A
Bizottság korábbi döntései[46]
ugyan megengedik a különböző egyedi hosszúságú és lejárati időpontú
szerződéseket, azonban előírják, hogy minden évben jelentős olyan
mennyiségek álljanak a piac rendelkezésére, amelyeket más szállítók átvehetnek.
Ha a Bizottság döntési
gyakorlata nem lenne elegendően világos az ilyen szerződések
megítélésében, a Bizottság kész – a témával kapcsolatos bizottság közlemény
szerinti – útmutatót[47]
kiadni, feltéve, hogy a közleményben meghatározott feltételek teljesülnek. Az Európai Tanács 2013. május 22-én elismerte,
hogy a magas energiaárak
és -költségek hatását kezelni kell. Ebben az
összefüggésben a Bizottság nyomon fogja követni a Tanács következtetéseivel[48] kapcsolatos fejleményeket. Az energiaköltségek
és az iparra gyakorolt hatásuk szoros figyelemmel kísérése keretében a
Bizottság adatokat gyűjt majd az energiaár különböző
költségösszetevőire és ezek időbeli alakulására, valamint az EU és
más fontos acélgyártó régiók közötti árak összehasonlítására, ezen belül az
olyan kiigazító intézkedésekről, mint a mentességek és adókedvezmények. Tekintettel a differenciált költségvetési
konszolidációra, az Európai Bizottság azt javasolja, hogy a költségvetési kiigazítások
mind a bevételi, mind a kiadási oldalon jobban serkentsék a növekedést.
Ami a környezetvédelmi adókat illeti, ezek bevezetése új technológiák
fejlesztését ösztönözheti, fokozhatja az erőforrás-hatékonyságot és a „zöld”
munkahelyek teremtését, de a magas energiaárak által a háztartásokra és
a versenyképességre – ezen belül az energiaigényes iparágakra – gyakorolt
hatását nyomon kell követni, hogy a jövőben megalapozott tények alapján
lehessen döntéseket hozni[49]. Az éghajlat- politikával kapcsolatos tennivalók Az acélipar az egyik legnagyobb CO2-kibocsátó[50]. Az ágazat esetében a CO2-kibocsátásáthelyezés
veszélyének kitett ágazatról is beszélhetünk. E kockázat miatt az acélipar
alapvetően a benchmark-alapú érték 100%-ának megfelelő kibocsátási
engedélyeket fognak ingyenesen kapni. Az ETS-re vonatkozó állami támogatási iránymutatásoknak
megfelelően az ágazat 2013. január 1-től 2020. december 31-ig a
harmadik ETS-szakaszban pénzügyi kiegyenlítést kaphat . Amint a Bizottság Zöld Könyve (Az éghajlati és
energiapolitika kerete 2030-ig)[51]
megállapítja, az energia- és éghajlati politikát költséghatékony, előre
látható és koherens módon kell megvalósítani. A szabályozási keret
átláthatósága és stabilitása fontos ahhoz, hogy az ipari bázis megújulásához
elengedhetetlen hosszú távú beruházások megvalósuljanak Európában, különösen a
hosszú megtérülési idejű (20 - 30 év), tőkeigényes iparágakban. Ezért
az EU 2020 utáni időszakra szóló éghajlati politikájának meghatározásakor
szem előtt kell tartani, hogyan vehetők legjobban figyelembe a
technológiai korlátok, akadályok és lehetőségek, a versenyképességgel
kapcsolatos költségek, valamint az EU-n kívüli országok elkötelezettségei és
törekvései. Az EU a világ üvegház-kibocsátásnak csupán
11%-áért felelős, és ez az arány is csökkenő tendenciát mutat, ezért hatékony
nemzetközi intézkedések szükségesek az éghajlatváltozás kezeléséhez. A
célok eléréséhez fontos, hogy az összes fő gazdaság és minden ágazat arányos,
méltányos, átlátható és felelős módon járuljon hozzá e célok eléréséhez.
Olyan további elkötelezettségre, valamint hatékony felügyeleti, jelentési és
felülvizsgálati rendszerre van szükség, amely biztosítja a jövőbeni
nemzetközi éghajlatváltozási egyezmény átláthatóságát, az uniós ipar
versenyképességének javítása szempontjából pedig nemzetközileg elismert
szabványok szükségesek. Az éghajlattal kapcsolatos feladatok
finanszírozhatósága szintén fontos. Az alacsony szén-dioxid-kibocsátású
gazdaság megvalósításának uniós ütemterve megállapítja, hogy az új célok
eléréséhez további beruházásokra van szükség.[52]
2035 után fejlettebb ipari folyamatok és berendezések széles körű
alkalmazására lenne szükség, mivel a leghatékonyabb acélgyárak CO2-kibocsátásainak
szintje az EU-ban már majdnem elérte a jelenleg alkalmazott technológiákban
rejlő fizikai lehetőségek határát. Az innovatív finanszírozás egyik módja
az lenne, ha a kibocsátási engedélyek ETS-en belül árverés útján való
értékesítéséből származó bevételeket az éghajlattal kapcsolatos célok
elérésére, ezen belül esetlegesen az érintett iparágakban az alacsony CO2-kibocsátású
új technológiák fejlesztésére fordítanánk. 2013-tól az EU-n belüli összes kibocsátási
egység több mint 40%-a kerül árverés útján való értékesítésre, majd az
árverések szintje lineárisan növekedve 2027-ig eléri a 100%-ot. Az EU eltökélt célja, hogy kezelje az éghajlatváltozási politika versenyképességet
érintő kérdéseit. Ha az éghajlat-politikában nem sikerül egyenlő
versenyfeltételeket teremteni, az EU-n kívüli acélgyártó versenytársak
tisztességtelen versenyelőnyöket élveznek, ami torzítja az acél világpiacát
és korlátozza az EU-n belüli jövőbeni beruházásokat, és CO2-kibocsátásáthelyezést
okozhat. A globális
összehasonlíthatóság biztosítása Az anyagkutatás és a nyersanyagforrások
ellenőrzése egyre fontosabb a CO2-szegény technológiák
területén a globális vezető szerepért jelenleg folyó világpiaci
versenyben. Az acél az az anyag, amelyben jelentős potenciál rejlik a
tudásbázisú, alacsony CO2-kibocsátású és erőforrás-hatékony
gazdaságba való átmenetben.[53]
Fontos szerepe van a hatékonyabb, biztonságos és megbízható, alacsony CO2-kibocsátású
és erőforrás-hatékony technológiák fejlesztésében és elterjesztésében. Az uniós
éghajlat-politika végrehajtásának elősegítése és az ENSZ Éghajlatváltozási
Keretmegállapodásában szereplő célok elérése érdekében a CEN megbízást
kapott az energiaigényes iparágakban keletkező üvegházhatású gázok (GHG)
kibocsátásának értékelésére szolgáló Európai Szabvány elkészítésére. A
kibocsátások csökkentésére irányuló számszerűsíthető, gyári és
iparági szintű hozzájárulások meghatározásához átlátható módszertanra és szilárd
konszenzusra van szükség a felügyeleti, jelentési és felülvizsgálati
folyamatok, valamint a fő teljesítménymutatók tekintetében. A szabványok révén
idővel lehetőség nyílhat az egyes eljárásokból adódó üvegházhatású
gázkibocsátás mérési és számszerűsítési módszereinek validálására, és a létesítmények
globális szintű összehasonlítására és a fejlesztési lehetőségek
értékelésére. Az acélágazat mint az
éghajlati és erőforrás-hatékonysági célok aktív szereplője Az acél számos területen – az autóipar, a hajógyártás,
az építőipar, a gépgyártás, a háztartási eszközök, az orvosi eszközök és a
szélerőművek terén – járul hozzá a CO2-csökkentéshez és az
energia-megtakarításhoz. Egy friss tanulmány[54]
összehasonlítja az innovatív acélipari területeken elért CO2-megtakarításokat
– ilyenek a hatékonyabb erőművek, szélturbinák vagy könnyebb
járművek – az acélgyártásból eredő CO2-kibocsátásokkal. A
tanulmányból az derül ki, hogy Németország esetében az acél felhasználásával
elért megtakarítási potenciál nagyobb, mint az acélgyártásból eredő
kibocsátás. Az acél teljes mértékben, minőségromlás nélkül
újrahasznosítható. Az acélgyártás melléktermékei (pl. a salak) majdnem
teljesen hasznosítható. Ezért az erőforrás-hatékonyságról szóló, az Európa
2020 stratégia keretébe illeszkedő kiemelt kezdeményezés[55] szempontjából az acélipar
esetében jól ki lehet aknázni az életciklus-megközelítésre (LCA), az
újrahasznosítási hányadokra és a melléktermékek jobb hasznosítására irányuló
figyelemből származó előnyöket. Az üvegházhatású
gázok által jelentett kihívásra válasz lehet, ha további energiahatékonysági
intézkedések kerülnek bevezetésre és szigorú végrehajtásra az acéliparban.
Sok üzem termel nagy mennyiségű hulladékhőt és gázt, amelyek áram
vagy gőz termelésére használhatók fel: ezek vagy magukban az érintett
létesítményekben használhatók fel áramtermelésre, vagy átadhatók a kapcsolódó iparágak
számára vagy a nyilvános áramhálózatba. Ezek a projektek az áramtermelés más
forrásainak, pl. a fosszilis tüzelőanyagoknak a kiváltása révén csökkentik
a kibocsátást. A Bizottság azt tervezi, hogy: rövid távon a fenntartható növekedést elősegítő szabályozási környezet megteremtése érdekében: – 2013-ban útmutatást ad ki a megújuló energia térnyerését elősegítő azon támogatási programokkal kapcsolatban, amelyeket a tagállamok a megújuló energiák terén 2020-ra kitűzött céljaik eléréséhez alkalmazhatnak, – megfontolja, hogy kérésre útmutatót adjon ki a hosszú távú villamosenergia-szerződések versenyszempontú értékelésére újszerű vagy megoldatlan kérdések esetén, – elemzést végez a tagállami energiaárak és -költségek szerkezetéről és elemeiről, különös tekintettel a háztartásokra, a kis és közepes vállalkozásokra valamint az energiaigényes iparágakra gyakorolt hatásra, és – az Európai Tanács 2014. februári tanácskozására való felkészülés részeként – áttekintve az EU-nak a globális gazdasági versenytársaival szembeni versenyképességét. Jelentést tesz a villamos energia ipari végfelhasználói árairól, beleértve annak összetevőit is (pl. energia-összetevő, adók, tarifák és illetékek) az EU tagállamaiban és más fontos gazdaságokban, – elemzi az ETS hatását a villamos energiaárakra az EU-ban, és a 2030-as éghajlati politikai vitákkal összefüggésben megvizsgálja, hogy egyes ágazatokban szükség van-e a CO2-kibocsátásáthelyezés veszélyének kezelésére szolgáló intézkedésekre, – javaslatokat dolgoz ki az EU 2030-ra szóló éghajlat-politikai keretére vonatkozóan: ezekben teljes körűen figyelembe veszi a költséghatékonyságot és az ipari költségekre gyakorolt potenciális hatásokat. Anélkül, hogy megelőlegeznénk a zöld könyv (Az éghajlati és energiapolitika kerete 2030-ig) nyomán elindult nyilvános konzultáció eredményeit, a 2030-ra szóló éghajlat-politika kidolgozása során törekedni kell többek között az európai ipar nemzetközi versenyképességének, valamint bizonyos iparágak és folyamatok sajátosságainak, a globális éghajlatváltozási tárgyalások fejleményeinek, valamint az EU összes jelentős CO2-kibocsátásának a figyelembevételére, – gondoskodik arról, hogy az új CO2-kibocsátásáthelyezési jegyzék készítésével összefüggésben a CO2-kibocsátásáthelyezés veszélyének értékelése az új nyitott és átlátható módon, az ETS irányelvvel összhangban történjen, figyelembe véve bizonyos iparágak adott tulajdonságait és a villamos energia költségeinek hatását azok versenyképességére, – hamarosan javaslatot tesz bizonyos kovácsoltvas-termékek feldolgozásának azon jegyzékbe történő felvételére, amely a közvetlen költségek tekintetében a CO2-kibocsátásáthelyezés veszélyének kitett ágazatokat sorolja fel. – támogatja az energiahatékonysággal kapcsolatos, a cégek által az energiahatékonysági irányelvvel[56] összhangban végzendő energiaauditok, illetve különböző európai és nemzetközi tanulmányok eredményei alapján meghatározott bevált gyakorlatok térnyerését, – támogatja az energiahatékonysági beruházásokat (új erőművi kazánok, gázvisszanyerés az acélgyártásban, nagynyomású visszanyerő turbinák (TRT), hulladékhő visszanyerése), – megfontolja a környezettudatos tervezésre vonatkozó követelmények bevezetésének lehetőségét az újrahasznosítás és szétszerelés esetében: ezzel ugyanis biztosítani lehetne az újrahasznosítható acélnak a többi terméktől való elkülönítését; az innováció elősegítése érdekében: – az energiahatékonysági irányelv és más energiahatékonysági jogszabályok és stratégiák végrehajtása érdekében az acélipart is bevonja az energiahatékony termékek, technológiák és megoldások kutatásával-fejlesztésével, demonstrációs projektjeivel, alkalmazásával és piaci bevezetésével kapcsolatos intézkedésekbe, – értékeli, hogyan lehet az ETS-sel kapcsolatos bevételeket bizonyos célkitűzésekhez rendelni, és az éghajlattal kapcsolatos célok finanszírozására, köztük az új és innovatív technológiáknak az energiaigényes iparágakban való bevezetésére felhasználni; közép- és hosszú távon a fenntartható növekedést elősegítő szabályozási környezet megteremtése érdekében: – folytatja a tárgyalásokat egy olyan, 2015-ig megkötendő, kötelező érvényű éghajlatváltozási megállapodásról, amelyben minden fél – különösen a nagy gazdaságok – felelősségüknek és képességüknek megfelelő mértékű kötelezettségvállalást tesznek, és amely biztosítja az átláthatóságot és az elszámoltathatóságot, valamint szilárd megfelelési és végrehajtási rendszert hoz létre, – felszólítja az Európai Szabványosítási Bizottságot, hogy a lehető leghamarabb véglegesítse az energiaigényes ágazatok üvegházhatású gázkibocsátásának értékelésére vonatkozó szabványokat, – az újrahasznosíthatósági szempontok hatékonyabb figyelembevétele érdekében további erőfeszítéseket tesz az életciklus-megközelítés (LCA) módszertanának kidolgozására, – értékeli az életciklus-megközelítés alkalmazását és az anyagok újrahasznosíthatóságát az értéklánc mentén, és az anyagok újrahasznosíthatóságával kapcsolatos szempontokat beépíti a megfelelő politikai javaslatokba és stratégiákba; az ellátás diverzifikálása érdekében: – meghatározza a feltételeket a hazai hagyományos és nem hagyományos gázforrások és fosszilis üzemanyagforrások biztonságos jövőbeni hasznosítására, mivel ezek hozzájárulhatnak az EU energia-importfüggősége és az árak csökkentéséhez; A Bizottság felszólítja a tagállamokat, hogy: – az Európai Tanács 2014. februári ülésére való felkészülés keretében a Bizottság jelentése alapján értékeljék a nemzeti intézkedések (pl. adózás, kapacitási és hálózati adók, tarifák) által az energiaigényes iparágak áraira gyakorolt hatást, és a megújuló energiákra vagy más energiafajtákra vonatkozó támogatási mechanizmusokat, – ennek alapján mérlegeljék, hogy – a költségvetési konszolidációra, a versenyszabályokra és a belső piac integritására tekintettel – melyek a legmegfelelőbb intézkedések az energiaigényes iparágak energiaárainak csökkentésére, – mérlegeljék az ETS-bevételeknek az energiaigényes iparágak K+F projektjeihez való rendelését, és felhasználását, – a piac működőképességének és az energiaágazat ellátási biztonságának erősítése révén fokozzák erőfeszítéseiket az EU ipara és a fő versenytársak között az átlagos energiaárak és -költségek terén fennálló különbségek csökkentésére, – értékeljék a közös áramtermeléssel, a hosszú távú szerződésekkel és a partneri kapcsolatokkal összefüggő kezdeményezéseket, – osszák meg egymással a bevált gyakorlatokat és egyéb információkat. A Bizottság értékelni fogja a megtett intézkedések hatását és szükség esetén további ajánlásokat ad az energiaigényes iparágak energiaköltségeinek minimalizálása érdekében. 3.5
Innováció Az EU acéliparában a legmodernebb
létesítmények teljesítménye közel áll ahhoz a határhoz, amire a jelenlegi
technológia képes, és az áttörést jelentő technológiák bevezetése
nélkül[57]
az acéliparban igen nehéz lesz további jelentős
CO2-kibocsátás-csökkenést elérni. Új technológiai fejlesztések csak néhány év
múlva várhatók. Az „ULCOS”[58]
elnevezésű, átfogó projekt részeként korábban több, potenciális áttörést
jelentő technológiát vizsgáltak meg. A Bizottság támogatta az ULCOS
projekteket: összesen 40 millió EUR-val finanszírozta a 6. keretprogram K+F
részéből, valamint támogatta a Szén- és Acélipari Kutatási Alapból is. A „Horizont 2020” program keretében létrehozott
SPIRE[59]
elnevezésű támogatási programból a köz- és magánszféra partnerségei (PPP)
részére nyújtható egyedi feldolgozóipari támogatás. Ezenkívül mind az alacsony
szén-dioxid-kibocsátású, versenyképes gazdaság 2050-ig történő
megvalósításának ütemtervében[60],
mind a 2050-ig szóló energiaügyi ütemtervben[61]
az ipari szektor szén-dioxid-mentesítésre irányuló kulcsfontosságú technológiák
között szerepel a szén-dioxid-leválasztás és -tárolás, és annak az ipari
folyamatokban történő alkalmazása és energiatermelési alkalmazása. A szén-dioxid-leválasztás
és -tárolás a prioritások között szerepel a stratégiai energiatechnológiai tervben
(SET-terv) is, amely egy erre vonatkozó európai ipari kezdeményezéshez és az
Európai Energiakutatási Szövetség (EERA) közös kutatási programjához is
kapcsolódik. Az acél energiaügyi alkalmazásainak fontosságát és a kutatás és
innováció szükségességét „Az alacsony szén-dioxid-kibocsátással járó
technológiák létrehozásához szükséges anyagok” ütemterve[62] is hangsúlyozza. Éppen
ezért elképzelhető, hogy az ULCOS előző K+F fázisában vizsgált
K+F+I tevékenységekhez hasonló további javaslatok születnek. A 2014 és 2020
közötti időszak tekintetében a kutatási projektek a Szén- és Acélipari
Kutatási Alapból is közel 280 millió EUR összegű finanszírozásban
részesülnek. A jövőt tekintve egyértelmű azonban,
hogy CCS technológiával történő acélgyártás terén ipari méretű demonstrációs
projektre lesz szükség, és a pénzügyi keret várhatóan meghaladja majd a K+F+I
projektekre jellemző mértéket. A becslések szerint az ULCOS vonatkozású
demonstrációs kísérletek teljes körének költsége meghaladja majd az 500 millió
EUR-t. Ezért egyértelmű, hogy az acélgyártáshoz alkalmazható CCS
technológiák kereskedelmi demonstrációjának következő szakaszához egyéb
pénzeszközöket kell bevonni, például egy új NER 300 pályázati programra,
egy további európai energiaügyi gazdaságélénkítő programra, vagy a strukturális
alapok felhasználására lehet szükség. Továbbá akkor is, ha az ilyen technológiák
rendelkezésre állnak, széles körű elterjedésük attól függ majd,
hogy lehet-e őket versenyképes termelési költségekkel alkalmazni az
EU-ban, illetve a társadalmi elfogadja-e őket. Különösen a CCS esetében
van szükség olyan mechanizmusokra, amelyek elősegítik a helyi közösségek bevonását,
és megfelelő szén-dioxid-ár biztosítását. Az európai acélipar folyamatosan fejleszt új
típusú acélokat az egyedi alkalmazások igényeinek kielégítésére. Manapság
azonban a környezetbarát feldolgozási technológiák körében van szükség – a
korábbiaknál sokkal nagyobb mértékben – a K+F+I ösztönzésére. Az új szétválogatási
technológiákban és innovatív rendszerekben, piacokban és üzleti modellekben
rejlő lehetőségek a hulladék újrahasznosításának továbbfejlesztése
terén különösen ígéretesek a versenyképesség javítása, valamint a környezeti
hatások és a kibocsátás csökkentése szempontjából. A nyersanyagokkal foglalkozó európai
innovációs partnerség (EIP)[63]
az innovációt az acél teljes értékláncában ösztönzi, a feltárástól és
kitermeléstől egészen a hatékony feldolgozásig, újrafeldolgozásig és
helyettesítésig. A felmerülő acélipari technológiák ipari
alkalmazása az Európai Beruházási Bank (EBB) pénzügyi mechanizmusainak[64] alkalmazásával növelhető. Az alacsonyabb kockázati profilú
acélipari projektek gyakran jogosultak az EBB hosszú távú finanszírozására.
Emellett a rendkívül innovatív acéltermékek finanszírozhatók az Európai
Bizottság és az EBB által közösen létrehozott innovatív hitelezési
kockázat-megosztási rendszer, a kockázatmegosztási pénzügyi mechanizmus
(RSFF) keretében, amelynek célja a nagyobb pénzügyi kockázati profilú,
kutatási, technológiafejlesztési, demonstrációs és innovációs befektetések
terén javítani a hitelfinanszírozási lehetőségeket. A Bizottság azt tervezi, hogy: – megfontolja – a „Horizont 2020” program keretében, az alkalmazandó állami támogatási szabályokkal összhangban – a tisztább, erőforrás- és energia-hatékonyabb technológiákra irányuló új technológiákkal kapcsolatos K+F, demonstrációs és kísérleti projektek (köztük a vonatkozó követelményeknek eleget tevő PPP-k) támogatását. Előkészítés alatt áll egy potenciális PPP - SPIRE (Fenntartható feldolgozóipar az erőforrás- és energiahatékonyság révén) projekt és a stratégiai energiatechnológiai terv (SET-terv). – nemzetközi szinten együttműködik az upstream kutatási projekteken, azokban az esetekben, amikor ez lehetséges és hasznos az európai versenyképesség fokozásához és a piacra jutáshoz, – a pénzügyi támogatást inkább a felfuttatási és kísérleti szakaszra összpontosítja, és nem csupán a kutatási szakaszra, – a nyersanyagokkal foglalkozó európai innovációs partnerség, és különösen annak soron következő stratégiai megvalósítási terve keretében megvizsgálja az összes lehetőséget arra vonatkozóan, hogy elősegítse az innovációt az acéliparban a nyersanyag-értéklánc – többek között az újrahasznosítás – mentén. A Bizottság felszólítja a tagállamokat, hogy: – vizsgálják meg a K+F+I projektek finanszírozására irányuló egyedi programok létrehozására szolgáló finanszírozási források bizonyos célokhoz való rendelésének szükségességét és életképességét az acéliparban, és részesítsék előnyben a klaszterek létrehozását. A Bizottság felkéri az Európai Beruházási Bankot, hogy: – vegye fontolóra a hosszú távú finanszírozási alkalmazásokat az olyan acélipari projektek esetében, amelyek célja az elérhető legjobb technológiák (BATs) alapján meghatározott, az ipari kibocsátásokról szóló irányelvben foglalt engedélyezési követelményeknek történő megfelelés biztosítása. 3.6 Társadalmi dimenzió: szerkezetátalakítások és készségigények Az acélipar foglalkoztatási kilátásai
komoly aggodalomra adnak okot és teljes körű politikai figyelmet kívánnak,
nem utolsósorban azért, mert a szerkezetátalakítás
miatt az elmúlt években 40 000 állás szűnt meg. Ez azt jelenti, hogy a tagállamok továbbra is
komoly társadalmi kihívásokkal néznek szembe a múltbeli és már
bejelentett jövőbeni kapacitásleépítések tekintetében, amelyek számos
régiót érintenek. Ráadásul, amennyiben még inkább súlyosbodik az európai
acél-előállítás problémája, úgy az azonos értékláncra épülő iparágak
szintén tönkre fognak menni vagy más területeken fognak beruházni. Annak érdekében, hogy az acélipar továbbra is
stratégiai szerepet töltsön be az európai gyáripar és foglalkoztatás
szempontjából, – a hosszú távú intézkedések mellett – sürgős (átmeneti)
intézkedéseket is meg kell hozni. Mindehhez olyan, állami támogatással
kombinált átmeneti megállapodások kidolgozására van szükség, amelyek célja
a munkaerő megtartása és a dolgozóknak a gazdasági recesszió
időszakában – adott esetben – az alkalmazandó állami támogatásokra
vonatkozó szabályokkal összhangban történő átképezése. Különféle uniós alapok és politikai
eszközök mozgósíthatók az alkalmazkodás társadalmi
költségeinek csökkentésére és annak biztosítására, hogy a szükséges
készségeket fenn lehessen tartani és fejleszteni az iparág jövőbeni
versenyképessége érdekében. Ezt oly módon kell megvalósítani, hogy az
elősegítse az idővel újabb, korszerűbb és fejlettebb termelési
technikák és innovatív termékek irányába történő elmozdulást, és ne zárja
ki semmilyen szükséges szerkezetátalakítás lehetőségét. Ezek az
intézkedések különösen fontosak az acéliparban, amelynek a többletkapacitás
problémájával kell majd megküzdenie. A kedvezőtlen társadalmi hatások
csökkentése szempontjából kulcsfontosságú, hogy előre lássuk, hogy az uniós
acéliparban milyen szerkezetátalakításra lesz szükség. A társadalmi hatások
minimalizálása érdekében elkerülhetetlen a képzés és átképzés területén bevált
gyakorlatoknak a vállalkozások szintjén történő terjesztése és
népszerűsítése. Emiatt még fontosabb, hogy az érdekelt felek a
ciklikusan fellépő visszaesésekre olyan átmeneti intézkedéseket
dolgozzanak ki, amelyekkel hosszú távon megőrizhető a termelés és
foglalkoztatás, és a kapacitáscsökkentéseket a felismert strukturális
többletkapacitásokra lehet korlátozni. Az ágazat kiigazítási intézkedés
formájában – az európai acélipar termelési kapacitását érintve – már több mint
30 millió tonnával kevesebb acél előállítása mellett döntött,
amelyből 20 millió tonna acél előállításának elmaradása hosszú távú
kiigazítási intézkedésnek tekinthető. Az acélipar munkaerő-állományában
ugyanakkor eddig soha nem látott változás tapasztalható. Ami a korszerkezetet illeti, a legtöbb acélgyártó vállalatnál a
tényleges munkaerő-állomány több mint 20%-a 2005 és 2015 között el fogja
hagyni az iparágat, és a dolgozók közel 30%-a legkésőbb 2025-ig abba
fogja hagyni a munkát. Az iparágnak éppen ezért gondoskodnia kell a fiatal
és kreatív tehetségek odacsábításáról. Különleges intézkedésekre van szükség annak
érdekében, hogy a magasan képzett szakértők és vezetők tovább
vigyék és előrelendítsék az európai acélipart, illetve a versenyelőny
új lehetőségeit teremtsék meg. A strukturális alapok ugyancsak az ágazati szerkezetátalakítás kísérő eszközei
lehetnek, és előmozdíthatják az innovációt és az intelligens növekedésre
való specializálódást. Ezen mélyreható változásokkal és a
szerkezetátalakítással kapcsolatosan teljes mértékben ki kell használni az Európai
Szociális Alap (ESZA) és az Európai Globalizációs Alkalmazkodási Alap
(EGAA) jelentette eszközöket az ágazatban dolgozók készségeinek fejlesztésére
és naprakésszé tételére, illetve az elbocsátásnak kitett dolgozók eredményes és
gyors szakmai átképzésére. Megfelelő nemzeti és/vagy regionális
programozás révén az ESZA még a
konkrét szerkezetátalakítási műveleteket megelőzően,
„anticipatív módon”, állandó jelleggel el tudja látni ezt a szerepet, és így
csökkentheti az előbbi műveletek jövőbeni hatását. Az EGAA ezt a
feladatot az elbocsátott dolgozók aktív munkaerő-piaci intézkedésekkel
történő támogatása formájában tudja teljesíteni. Az uniós állami támogatásokra vonatkozó
szabályok értelmében az acélipar az „Európa 2020” célkitűzéseihez
hozzájáruló állami támogatási intézkedések számos kategóriájának (K+F és
innováció, képzés és foglalkoztatási támogatások és a környezetvédelem
javítását célzó támogatás) előnyét élvezheti. Az acélipar például már
mentesült a nemzeti környezetvédelmi és energiaadók kötelezettsége alól, és az
energiahatékonysági intézkedésekre irányuló állami támogatásból, illetve a
kötelező jellegű unió szabványokon túlmutató beruházásokat célzó
támogatásból is részesült. Emellett az acélipart a kibocsátásáthelyezés kockázatát rejtő
egyik ágazatként tartják számon, és a tagállamok a kibocsátáskereskedelmi
rendszer (ETS) által előidézett magasabb villamosenergia-áraknak az ágazat
versenyképességére 2013 és 2020 között gyakorolt hatását a fentebbiekben részletezettek
alapján csökkenthetik. A Bizottság azt tervezi, hogy: rövid távon – a gyakorlati képzések és az ifjúság-központú felvételi eljárások megerősítése révén előmozdítja a fiatalok ágazaton belüli foglalkoztatását, – az acélipar vonatkozásában egy európai képzési tanács létrehozását szorgalmazza, amely az acélipar készségfejlesztési és foglalkoztatási problémájával foglalkozó, már működő tagállami szervezeteket egyesítené. A képzési tanács – az ágazati szervezetek szándékától és kapacitásától függően – tagjai között a munkaadók és dolgozók uniós és nemzeti szintű képviselői, valamint oktatási és képzési szolgáltatásokat nyújtó szervezetek lehetnek, – az „Erasmus mindenkinek” program[65] révén, a készségigényekre és a megfigyelt tendenciákra építve, támogatja a szakképzettség-fejlesztési szövetségeket. A szakképzettség-fejlesztési szövetségek olyan, elsősorban munkaalapú tanulásra épülő közös tananyagok és módszerek kidolgozásán és megvalósításán fognak dolgozni, amelyek a tanulók számára átadják, illetve biztosítják az egyes ágazatokban (például az acéliparban) a munkaerőpiac által megkövetelt készségeket, – többek között az energiatakarékossággal összefüggésben, energetikai ellenőrök és energetikai vezetők képzésének formájában támogatja az aktív képzést és az egész életen át tartó tanulás politikáját, – (a szakszervezetek és/vagy nemzeti hatóságok egyértelmű kérésére) szolgálatközi munkacsoportot[66] indít a főbb acélgyár-bezárások és -leépítések tanulmányozására és utókövetésére, hogy így racionalizálja a megfelelő uniós alapok felhasználását a jelentősebb mértékű leépítések és gyárbezárások esetében, – bemutat egy változások és szerkezetátalakítások előre jelzésére vonatkozó minőségi keretrendszert, amelyben meghatározza az érdekelt felek által az ezen a területen alkalmazandó bevált gyakorlatokat, – gondoskodik arról, hogy a Horizont 2020 összefüggésében az uniós alapok és a strukturális alapok odaítélése kövesse a regionális intelligens specializálódás elvét, és az adott régióban figyelembe vegye a munkahelyteremtésbe és -megőrzésbe való beruházások tartósságát, – továbbra is alkalmazza a társfinanszírozási szabályokat, és a programban részt vevő országok tekintetében csökkenti a strukturális alapokhoz való hozzájárulásának mértékét. A Bizottság felszólítja a tagállamokat, hogy: – a regionális hatóságokkal együtt térképezzék fel, hogy az „Európai Szociális Alapból (ESZA) hogyan lehetne finanszírozni a dolgozók átképzését és készségfejlesztését, például egyedi, az acéliparral kapcsolatos finanszírozási intézkedés kidolgozása révén, – a regionális hatóságokkal együtt térképezzék fel annak lehetőségét, hogy a következő programozási időszakban hogyan lehet a strukturális alapokat az acélipar szerkezetátalakításának köszönhető társadalmi hatások csökkentése céljából felhasználni, – zárják le a 2014–2020 közötti programozási időszakra előirányzott Európai Globalizációs Alkalmazkodási Alapról (EGAA)[67] szóló rendeletjavaslatról szóló, folyamatban lévő tárgyalásokat, és sürgessék az alap igénybevételét, – mozdítsák elő a szociális partnerek közötti párbeszédet a munkahelymegőrzésre irányuló átmeneti kezdeményezésekkel – például a ciklikus kiigazításokhoz kapcsolódó, munkaerő-piaci rugalmassági rendszerekkel – kapcsolatos megállapodások létrehozása érdekében. A Bizottság felszólítja az iparágat arra, hogy: – aktívan vegyen részt a készségigények orvoslásában, – a változások és a szerkezetátalakítás előre jelzésére épülő bevált gyakorlatoknak megfelelően, a regionális érdekelt felek bevonása és társadalmi párbeszédek folytatása révén továbbra is gondoskodjon az iparágban szükséges alkalmazkodási folyamatokról, – a kulcsfontosságú ágazatok által támasztott jövőbeni keresletre tekintettel vizsgálja meg a szerkezetátalakítási igényeket és a kapacitásnak az igényekhez való esetleges igazítását, mindvégig számolva a szerkezeti és ciklikus trendek eltérő kezelésének szükségességével, – működjön együtt a többi érdekelt féllel (elsősorban a nemzeti és regionális hatóságokkal) annak biztosítása terén, hogy a ciklikus többletkapacitás problémájának kezelése olyan, államilag támogatott átmeneti intézkedések segítségével történjen, amelyek a foglalkoztatás hosszú távú megőrzését irányozzák elő. 4. Következtetések A fentebbiekben felvázoltak szerint a
2030–2050 közötti időszakra vonatkozó európai uniós jövőkép által
meghatározott stratégiák és kijelölt utak az uniós gazdaság fenntartható és
hatékony globális energetikai rendszer felé történő elmozdítását, a
szállítóeszközök felújítását és ezzel együtt egy intelligens közlekedésirányítási
rendszer létrehozását, továbbá az épületek korszerűsítését és azoknak az
intelligens energiaellátási hálózatokba történő integrációját irányozzák
elő. Ez a jövőkép nagyban támaszkodik az olyan
korszerű anyagokra mint az acél, amelynek megfelelő minőségben,
mennyiségben és árkategóriában történő rendelkezésre állása
elengedhetetlen ennek a jövőképnek a sikeres megvalósításához. Az acélágazat
csak a megfelelő szakpolitika és keretszabályozás, valamint a Bizottság, a
tagállamok és az iparág célzott intézkedései segítségével fog tudni megbirkózni
a nehézségekkel, tudja versenyképességét növelni és tud a piaci részesedés
megtartásához és növeléséhez szükséges innovatív acéltermékeket előállítani. Az acéllal kapcsolatos konstruktív megbeszélések
rávilágítottak arra, hogy ebben a stratégiai ipari ágazatban hasznos és
szükséges is folytatni a főbb érdekelt felek közötti párbeszédet. Ezért a
Bizottság egy, az acéllal foglalkozó magas szintű csoport hivatalos
létrehozását javasolja. A csoport évenként, magas szintű találkozó keretében
összegyűlne. A fő cél egy olyan uniós platform kialakítása lenne,
amely a kölcsönös információcserére, párbeszédre és a bevált gyakorlatok
megosztására épül. Összességében előmozdítaná és támogatná az európai
acélipar arra irányuló erőfeszítéseit, hogy kapacitását megőrizve és
fejlesztve helytálljon a világpiaci versenyben. A cselekvési terv elfogadásától számított
tizenkét hónapon belül a Bizottság felmérést végez a tekintetben, hogy a
cselekvési terv végrehajtása miként befolyásolta az acélipar versenyképességét,
és szükség szerint további ajánlásokat és iránymutatást fogalmaz meg ezen a
területen. [1] Economic and Steel
Market Outlook, Eurofer, 2012 [2] A cégek által közzétett adatok alapján [3] COM(2012) 582 final [4] Az Acélipari Világszövetség (World Steel Association)
2012. évi statisztikája,
http://www.worldsteel.org/statistics/statistics-archive/2012-steel-production.html [5] OECD DSTI/SU/SC(2012) 21 The future of steel: how
will the industry evolve? (2012. december) [6] DECISÃO CMC Nº 39/11, Brazília növelte az importvámokat 100
termék – köztük több acéltermék – esetében, kivéve a növelt értékű
lemezeket. A vámokat 12%-ról 25%-ra növelték 12 hónap érvényességgel, ami egy
évvel meghosszabbítható [7] E számok az előzetes megfigyelési rendszer által
lefedett termékeken alapulnak 2012 decemberéig [8] OECD DSTI/SU/SC(2012) 12 The future of the steel
industry: selected trends and policy issues (2012. december) [9] Prospective scenarios on energy efficiency and CO2
emissions in the Iron & Steel industry (2012) – JRC [10] The potential for improvements in energy efficiency
and CO2 emissions in the EU27 iron and steel industry under different payback
periods, Journal of Cleaner Production (2013), http://dx.doi.org/10.1016/j.jclepro.2013.02.028 [11] Az 1980-as évhez viszonyítva a nyersacélgyártáshoz
szükséges nyersanyagok felhasználása 2008-ban 2336-ról 2015 kg/tonnára esett
vissza (-13,7%) [12] 2012/27/EU irányelv [13] COM(2013) 180 final [14] További információk: http://ec.europa.eu/enterprise/sectors/metals-minerals/steel/high-level-roundtable/index_en.htm [15] COM (2010) 543 és COM (2012) 746 [16] A
versenyképességre gyakorolt hatás ellenőrzése olyan eszköz, amellyel
tizenkét lépésben elemezhetők a politikai javaslatoknak a vállalatok
versenyképességére gyakorolt hatásai a vállalkozási tevékenység költségeire, az
érintett ágazat innovációs képességére és nemzetközi versenyképességükre
gyakorolt hatások vizsgálata révén. Egyszerű és hatékony módszer a
javaslatok versenyképességre gyakorolt hatásának alaposabb elemzésére - SEC(2012) 91 final [17] Innovatív Unió - COM(2010) 546 final [18] A Polish Steel Association 2012. évi statisztikája [19] OECD DSTI/SU/SC(2012) 15 Excess Capacity in the steel
industry: an examination of the global and regional extent of the challenge [20] COM (2012) 636 final [21] COM (2013) 17 final és COM (2013) 18 final [22] COM (2012) 433 final [23] A vasérc ára a 2001-es 25 USD/tonnáról 2011-ben 250 USD-re
emelkedett [24] World Steel Association (2010) [25] Az Egyesült Államok Környezetvédelmi Ügynöksége (EPA) [26] Az Egyesült Államok Környezetvédelmi Ügynöksége (EPA) [27] http://scripts.cac.psu.edu/users/n/w/nwh5089/Steel%20Recycling%20Process.pdf [28] www.eurofer.org/index.php/eng/content/.../517/.../SteelRecycling.pdf [29] 2009/125/EK irányelv [30] http://eur-lex.europa.eu/LexUriServ/LexUriServ.do?uri=OJ:L:2011:094:0002:0011:HU:PDF [31] 1013/2006/EK rendelet [32] COM(2008) 699 és COM(2011) 25 [33] A Bizottság 1241/2009/EU rendelete [34] A Surveillance 2 rendszer közvetlenül az import
vámárunyilatkozatokból kivonatolt adatokat gyűjti. Ezen adatok a
vámárunyilatkozat hivatkozási számára, az árufajtára, származásukra,
mennyiségükre, értékükre és a vámhivatal általi elfogadás adataira (tényleges
behozatali dátum) vonatkoznak. Az adatokat az uniós tagállamok vámhivatalainak
központi rendszere küldi ki. A rendszer a Vámkódex végrehajtási
rendelkezéseinek 308d cikkén alapul (2454/93/EGK rendelet) [35] A pénzügyi eszközök piacáról szóló rendeletjavaslat, COM(2011) 652, az európai piaci infrastruktúráról
szóló 648/2012/EU rendelet, a 2008/26/EK irányelvvel és a 2010/78/EU irányelvvel
módosított, a piaci visszaélésekről szóló 2003/6/EK
irányelv.. A piaci visszaélésekről szóló irányelv jelenleg felülvizsgálat
alatt van, COM (2011)654 és a piaci visszaélésekről szóló
rendeletjavaslat COM (2011) 651 [36] The Usefulness of Estimating Sectoral Price
Elasticities (Az Ecorys tanulmánya az európai energiaigényes iparágakról). [37] A kokszolószén ára a 2009-es 170 USD/tonnáról 290 USD-re
emelkedett 2011-ben. [38] Nemzetközi Energiaügynökség, Quarterly Statistics, 2012.
2. negyedév. [39] IEA: 2005-ös index = 100, Energiaárak és adók, Quarterly
Statistics, 2012 4. negyedév. Az európai adatok csak az OECD-tagokra
vonatkoznak [40] COM(2011) 885/2 [41] 2009/C 235/04. [42] COM(2011) 676. [43] 2009/72/EK és 2009/73/EK irányelv, valamint
713/2009/EK, 714/2009/EK és 715/2009/EK rendelet. [44] COM(2011) 808 final. [45] EUMSZ 101. és/vagy 102. cikke [46] AT.39.386 sz. ügy — Hosszú távú villamos
energiaszerződés, Franciaország (HL C 133., 2010.5.22., 5-6. o.) és
AT.37966 sz. ügy — Distrigaz (HL C 9., 2008.1.15, 8. o.) [47] A Bizottság közleménye az egyedi esetekben
felmerülő, az EK-Szerződés 81. és 82. cikkével kapcsolatos
újszerű kérdésekben nyújtható, nem hivatalos iránymutatásról (iránymutató
levelek), HL C. 101/78, 2004.4.27. [48] EUCO 75/1/12, 2013. május 23. [49] A Bizottság közleménye, 2013. évi európai szemeszter:
országspecifikus ajánlások - Európa kivezetése a válságból, COM (2013) 350 [50] A becslések alapján az EU-27-ben az emberi
tevékenységből eredő CO2-kibocsátások 4–7%-a származik az
iparból, amely átlagosan 252,5 millió tonna CO2-kibocsátást okozott
a 2005 és 2008 közötti időszakban [51] COM(2013) 169 final [52] COM(2011) 112 final [53] Bizottsági szolgálati munkadokumentum SEC(2011)1609: Materials
Roadmap Enabling Low Carbon Energy Technologies (Az alacsony
szén-dioxid-kibocsátással járó technológiák létrehozásához szükséges anyagok
ütemterve) [54] Boston Consulting Group [55] COM(2011) 21 [56] 2012/27/EU irányelv [57] Prospective scenarios on energy efficiency and CO2
emissions in the Iron & Steel industry („Lehetséges forgatókönyvek az
európai uniós vas- és acélágazat energiahatékonysága és szén-dioxid-kibocsátása
területén”) (2012) – JRC [58] ULCOS, vagyis Ultra–Low Carbon dioxide (CO2) Steelmaking:
rendkívül alacsony szén-dioxid-kibocsátással járó acélgyártás [59] Sustainable Process Industry through Resource and Energy
Efficiency (Fenntartható feldolgozóipar az erőforrás- és
energiahatékonyság révén) [60] COM (2011) 112 final [61] COM (2011) 885 final [62] SEC(2011) 1609 [63] COM(2012) 82 final [64] A non-profit EIB továbbra is háromszoros „A”
minősítéssel rendelkezik mindhárom hitelminősítő intézetnél, és
ezért rendkívül kedvező kamattal tud hitelt felvenni a globális pénzügyi
piacokon, és továbbadni azokat a kiválasztott projektekre. [65] COM(2011) 787 final [66] COM(2005) 120 final [67] COM(2011) 608