10.9.2013   

HU

Az Európai Unió Hivatalos Lapja

CE 261/8

—

tekintettel a Bizottság és az Európai Csalás Elleni Hivatal (OLAF) korábbi éves jelentéseiről szóló állásfoglalásaira,

—

tekintettel a Bizottságnak az Európai Parlamenthez és a Tanácshoz intézett, „Az Európai Unió pénzügyi érdekeinek védelme – Csalás elleni küzdelem – Éves jelentés 2010” című, 2011. szeptember 29-i jelentésre (COM(2010)0595) és az azt kísérő dokumentumokra (SEC(2011)1107, SEC(2011)1108 és SEC(2011)1109) (1),

—

tekintettel az OLAF tizenegyedik tevékenységi jelentésére – Éves jelentés 2011 (2),

—

tekintettel a Számvevőszéknek a 2010-es pénzügyi évre vonatkozó költségvetés végrehajtásáról szóló éves jelentésére, az intézmények válaszaival együtt (3),

—

tekintettel a Bizottság csalás elleni stratégiájáról szóló, az Európai Parlamenthez, a Tanácshoz, az Európai Gazdasági és Szociális Bizottsághoz, a Régiók Bizottságához és a Számvevőszékhez intézett bizottsági közleményre (COM(2011)0376),

—

tekintettel az Európai Parlamentnek, a Tanácsnak, az Európai Gazdasági és Szociális Bizottságnak és a Régiók Bizottságának címzett, „Az Európai Unió pénzügyi érdekeinek a büntetőjog és igazgatási vizsgálatok által biztosított védelméről - Integrált politika az adófizetők pénzének megóvására” című bizottsági közleményre (COM(2011)0293),

—

tekintettel az EU korrupció elleni küzdelemre irányuló erőfeszítéseiről szóló, 2011. szeptember 15-i állásfoglalására (4), az Unió korrupció elleni küzdelemre irányuló erőfeszítéseiről szóló, 2010. május 18-i nyilatkozatára (5), valamint a Bizottság által az Európai Parlamentnek, a Tanácsnak, és az Európai Gazdasági és Szociális Bizottságnak címzett, „Korrupció elleni küzdelem az EU-ban” című közleményre (COM(2011)0308),

—

tekintettel az Európai Unió működéséről szóló szerződés 325. cikkének (5) bekezdésére,

—

tekintettel az Európai Közösségek általános költségvetésére alkalmazandó költségvetési rendeletről szóló, 2002. június 25-i 1605/2002/EK, Euratom tanácsi rendeletre (6),

—

tekintettel az Európai Közösségek pénzügyi érdekeinek védelméről szóló, 1995. december 18-i 2988/95/EK, Euratom tanácsi rendeletre (7),

—

tekintettel „a Közösségek pénzügyi érdekeinek védelméről – Csalás elleni küzdelem – Éves jelentés 2009” című, 2011. április 6-i állásfoglalására (8),

—

tekintettel eljárási szabályzata 48. cikkére,

—

tekintettel a Költségvetési Ellenőrző Bizottság jelentésére (A7-0121/2012),

A.

mivel az EU pénzügyi érdekeinek védelme és a csalás elleni küzdelem az Unió és a tagállamok közös felelőssége, és mivel alapvető fontosságú a Bizottság és a tagállamok közötti szoros együttműködés,

B.

mivel a tagállamok elsődleges felelőssége az Európai Unió költségvetése mintegy 80 %-ának végrehajtása, illetve a saját források – többek között – héa és vámok formájában történő beszedése,

C.

mivel 2010-ben az ellenőrzési rendszerek által kimutatott szabálytalanságok teljes pénzügyi kihatása 2 193 millió eurót tesz ki, szemben a 2009-es 1 757 millió euróval,

D.

mivel az Európai Számvevőszék szerint az elszámolások alapját képező kifizetéseket lényeges hibák érintették, a teljes uniós költségvetésre számítva 3,7 %-os becsült hibaaránnyal; mivel megállapítást nyert, hogy az ellenőrző rendszerek csak részben voltak eredményesek a kifizetések szabályszerűségének biztosításában, és mivel a fő hibaforrást az elszámolhatósággal és a közbeszerzéssel kapcsolatos hibák alkotják,

E.

mivel az Európai Számvevőszék az esetek többségében úgy ítéli meg, hogy a tagállami hatóságok megfelelő információkkal rendelkeztek a kifizetések előtt a hibák legalább egy részének felfedezéséhez és kijavításához, és mivel a Számvevőszék álláspontja szerint továbbra is van tennivaló a tagállami korrekciós mechanizmusok és ellenőrzési tevékenységek fejlesztése terén,

1.

hangsúlyozza, hogy a globális pénzügyi válság – és különösen az euróövezet válsága, amellyel az EU most szembesül – különleges intézkedések bevezetését igényli az uniós pénzügyi érdekek megfelelő védelmének biztosítása érdekében a bevételek tekintetében, amelyek közvetlenül kapcsolódnak a tagállamok pénzügyi érdekeihez; véleménye szerint a költségvetési politika szigorúbb végrehajtása képes Európát a válságból kivezetni, különösen a – hivatalos GDP mintegy egyötödére becsült – uniós árnyékgazdaság méretének csökkentésével (9);

2.

hangsúlyozza az e-kormányzat által nyújtott lehetőségeket az átláthatóság növelésére és a csalás, illetve korrupció elleni küzdelemre, valamint ezáltal az állami pénzeszközök védelmére; hangsúlyozza, hogy Európa lemaradt ipari partnerei mögött, többek között a rendszerek interoperabilitásának hiánya miatt (10); hangsúlyozza, hogy Európának – különösen válság idején – fel kell gyorsítania erőfeszítéseit az e-kormányzat új generációjának megvalósítására, ami megteremtené az államháztartások nagyobb átláthatóságát;

3.

felhívja a figyelmet arra a tényre, hogy az elektronikus, nem készpénzes ügyletek dokumentáltak, és ezért megnehezítik az árnyékgazdaságban való részvételt, és hogy erős összefüggés van az országban az elektronikus kifizetések aránya és az árnyékgazdaság mérete között (11); ösztönzi a tagállamokat, hogy szállítsák le a kötelezően nem készpénzben bonyolítandó kifizetések értékhatárát;

4.

hangsúlyozza a csalás és korrupció, és különösen az adó- és vámelkerülés, valamint az uniós pénzeszközökkel szervezett bűnözés keretében történő visszaélés elterjedtségére vonatkozó, megbízható statisztikai adatok szükségességét; sajnálatának ad hangot a miatt, hogy a Bizottság a Parlament ismételt kérése ellenére sem volt abban a helyzetben, hogy ezeket az adatokat megadja;

5.

emlékeztet arra, hogy a csalás szándékosan elkövetett szabályellenes magatartás, amely bűncselekménynek minősül, és hogy a szabálytalanság egy szabály tiszteletben tartásának elmulasztását jelenti, és sajnálatát fejezi ki amiatt, hogy az Európai Bizottság jelentése nem foglalkozik mélyrehatóan a csalással és csak nagy vonalakban tér ki a szabálytalanságokra; emlékeztet arra, hogy az Európai Unió működéséről szóló szerződés (EUMSZ) 325. cikke a csalásra és nem a szabálytalanságokra vonatkozik, és kéri, hogy tegyenek különbséget a csalás és a tévedés között; kéri, hogy a csalással egyidőben foglalkozzanak a korrupcióval is;

6.

megállapítja, hogy a kiadások területén a szabálytalanságok pénzügyi hatása a 2009. évi 1,4 milliárd euró összeghez (azaz a felhasznált teljes költségvetés 1,13 %-ához) képest 2010-ben nőtt, és 1,8 milliárd eurót tett ki (azaz 1,27 %-ot); a pénzügyi hatás a bevételek területén is nagyobb: 393 millió euró (vagyis a beszedett tradicionális saját források teljes bruttó összegének 1,88 %-a), szemben a 2009. évi 357 millió euróval (azaz 1,84 %-kal);

7.

sajnálatának ad hangot amiatt, hogy nagy összegű uniós forrást még mindig helytelenül költenek el, és határozott fellépésre hívja fel a Bizottságot annak érdekében, hogy több téves kifizetést fizettessen vissza, javítsa a tagállamok elszámoltathatóságát a még vissza nem fizettetett szabálytalan összegek tekintetében, valamint javítsa a szabálytalanságok és csalások megelőzését és felderítését, továbbá hogy az uniós források helytelen felhasználása esetén azonnal függessze fel a kifizetéseket, és hatásos szankciókat alkalmazzon;

8.

megjegyzi, hogy 2010-re a bejelentett szabálytalanságok száma – az előcsatlakozási alapok és a hagyományos saját források kivételével – valamennyi ágazat tekintetében nőtt, és hogy a növekedés a kohéziós alapok 2000–2006 közötti végrehajtási időszakának lezárásából és az IMS javításaiból ered;

9.

hangsúlyozza, hogy noha javították és korszerűsítették a szabálytalanságokat kezelő rendszert (IMS), valamint a tagállamok többségéből több bejelentés is érkezett, ami a jelentések minőségének és megbízhatóságának javulásához vezetett, még mindig mutatkoznak eltérések a tagállamok szabálytalanságok jelentésével kapcsolatos hozzáállásában, és következésképpen kétségek merülnek fel a nemzeti jelentéstételi rendszerek megfelelőségét illetően; felhívja az összes tagállamot a szabálytalanságokat kezelő rendszer teljes körű végrehajtására és a jelentéstételi kötelezettségüknek való megfelelés további javítására, valamint a szabálytalanságok gyorsabb bejelentésére;

10.

aggasztónak tartja továbbá, hogy néhány tagállam még mindig nem teljes körűen használja az elektronikus jelentési rendszert; felhívja ezeket a tagállamokat e helyzet sürgős orvoslására;

11.

ismételten sajnálatának ad hangot a tagállamok által szolgáltatott információk minőségével kapcsolatos súlyos kétségek miatt, és megállapítja, hogy néhány tagállam továbbra is rendkívül kevés feltárt szabálytalanságról és csalásról tesz jelentést, és felszólítja a Bizottságot, hogy tájékoztassa az Európai Parlamentet, hogy ezekben a tagállamokban eredményesek-e a nemzeti kontrollrendszerek;

12.

emlékeztet arra, hogy az uniós jogszabályok előírják a tagállamoknak, hogy számoljanak be minden szabálytalanságról legkésőbb azon negyedév végétől számított két hónapon belül, amelyben a szabálytalanságot első alkalommal közigazgatási vagy bírósági úton megállapították és/vagy egy bejelentett szabálytalanságra vonatkozó új információ válik ismertté; felhívja a tagállamokat, hogy tegyenek meg minden szükséges intézkedést – beleértve a nemzeti közigazgatási eljárások egyszerűsítését – a szükséges határidők betartására, valamint a szabálytalanság megállapításának pillanata és bejelentése közötti időszak lerövidítésére; felhívja a tagállamokat, hogy a csalás elleni küzdelem keretében tett erőfeszítéseik során elsődlegesen az adófizetők pénzének védelmezőjeként lépjenek fel;

13.

hangsúlyozza, hogy megbízható statisztikai adatokra van szükség a – különösen az adó- és vámelkerüléssel, valamint az uniós forrásokkal visszaélő bűnözők szervezett tevékenységeivel kapcsolatos – csalás és korrupció nagyságrendjéről; sajnálja, hogy a Bizottság az Európai Parlament ismételt kérései ellenére sem képes biztosítani ezeket az adatokat;

14.

csalódott amiatt, hogy a Bizottság nem képes felmérni a szabálytalanságok és csalások tényleges nagyságrendjét, és hogy emiatt nem lehet értékelni az Európai Parlament 2009-es kérésének megfelelően az egyes tagállamokban a szabálytalanságok és csalások általános nagyságrendjét, illetőleg azonosítani és megbüntetni azokat a tagállamokat, amelyek esetében a legmagasabb a szabálytalanságok és csalások aránya;

15.

rámutat arra, hogy az elmúlt néhány évben új technikákat fejlesztettek ki a korrupció és a csalás mérésére, és sürgeti a Bizottságot, hogy további késlekedés nélkül kezdje meg az új mérési eszközök alkalmazását célzó erőfeszítéseket, adjon értékelést az uniós pénzeszközök felhasználása során előforduló korrupció és csalás, valamint az uniós bevételek elsikkasztásának elterjedtségéről; ez lehetővé fogja tenni annak értékelését, hogy mennyire eredményes az uniós pénzeszközök visszaélésektől, illetőleg az uniós bevételek sikkasztástól való védelme;

16.

felszólal annak érdekében, hogy a Bizottság az Európai Parlamenttel, az Európai Számvevőszékkel és más uniós ellenőrző szervekkel szoros együttműködésben vállalja fel annak felelősségét, hogy kidolgozza az uniós pénzeszközökhöz kötődő csalás és korrupció mérési eszközeit;

17.

megállapítja, hogy a mezőgazdasági ágazatban alkalmazott úgynevezett 50/50 szabály (12) hatékony ösztönzőként működik, amely a visszafizettetési eljárások gyorsítására és befejezésére ösztönzi a tagállamokat; kéri a Bizottságtól annak értékelését, hogy ez a visszaigénylési mechanizmus más (kohéziós és előcsatlakozási) ágazatokban is alkalmazható lenne-e, és hogy célszerű lenne-e e szabály alapján felére – vagyis kettő, illetve négy évre – csökkenteni a visszafizettetési intézkedések határidejét;

18.

megállapítja, hogy az Európai Számvevőszék 2010. évi éves jelentése szerint a 2010-re szóló pénzügyi kimutatásokban feltüntetett, nagy összegű hiba által érintett kifizetések az összes uniós költségvetési kiadás 3,7 %-át tették ki, vagyis hozzávetőlegesen 4,5 milliárd eurót;

19.

megállapítja, hogy a Számvevőszék jelentésében kijelenti továbbá, hogy a kifizetések jóváhagyása előtt a tagállami hatóságok elegendő információval rendelkeztek a hibák egy részének felderítéséhez, valamint orvoslásához vagy megelőzéséhez;

20.

emlékeztet arra, hogy a héa és a vámok megfelelő beszedése egyaránt befolyásolja a tagállamok gazdaságát és az uniós költségvetést; hangsúlyozza, hogy a bevételek beszedésére szolgáló rendszerek fejlesztésének valamennyi tagállam számára kiemelkedő prioritásnak kell lennie, és különösen azon tagállamok számára, amelyek a jelenlegi gazdasági légkörben a legnagyobb nehézségekkel szembesülnek;

21.

hangsúlyozza, hogy a hangsúlynak a bevételek eredményesebb beszedésére kell áthelyeződnie; hangsúlyozza, hogy az adócsalás túlzott mértékű veszteségeket eredményez az uniós költségvetés és a tagállami gazdaságok számára, tovább súlyosítva ezzel az adósságválságot; emlékeztet arra, hogy a létező árnyékgazdaság költségét azok a polgárok viselik, akiknek jövedelme egyszerűen dokumentált és nyomon követhető;

22.

megállapítja, hogy a tagállamok által a tradicionális saját források területének szabálytalanságaira vonatkozóan szolgáltatott adatok nagymértékben változóak, ezért úgy véli, hogy a szabálytalanságok és a csalások osztályozása a saját források OWNRES adatbázisában nem teljesen megbízható; felszólítja a Bizottságot, hogy vizsgálja meg, hogy miként lehetne javítani ezt az adatbázist a bejelentett adatok megbízhatóságának és összehasonlíthatóságának biztosítása érdekében;

23.

felszólítja a Bizottságot, hogy a továbbiakban is összpontosítson a tagállamok vámfelügyeleti stratégiáinak végrehajtására, különösen a nagy kockázattal járó behozatal területén, és fejlessze a tradicionális saját források területén a szabálytalanságok és állítólagos csalások felderítésével kapcsolatos tevékenységeket;

24.

aggasztónak tartja, hogy a csempészet – különösen a cigarettacsempészet – továbbra is komoly problémát jelent az EU-nak, és a nemzeti és az uniós költségvetéseket jelentős forrásoktól fosztja meg; üdvözli a Bizottság által a cigaretta- és az alkoholcsempészet ellen az EU keleti határai mentén folytatott küzdelemre készített cselekvési tervet, továbbá Kínával és Oroszországgal a vámügyi együttműködés 2010 végén történt felújítását, valamint mindkét ország tekintetében a vámügyi együttműködés stratégiai keretének megerősítését;

25.

üdvözli a tagállamok 2010 júniusában, az Európai Csalás Elleni Hivatal (OLAF) koordinálása mellett végrehajtott „Sirocco” elnevezésű közös vámügyi műveletének eredményeit, amelynek során mintegy 40 millió cigarettát, 1,2 tonna kézzel sodort dohányt, 7 000 liter alkoholt és 8 millió egyéb hamisított tételt foglaltak le;

26.

megállapítja, hogy a bevételek nagy része a hozzáadottérték-adóból (héa) származik, és a tagállamoknak ezért figyelemmel kell kísérniük a csalás meglévő és új tendenciáit, és azokra hatékony választ kell adniuk; üdvözli a héa jövőjéről szóló bizottsági zöld könyvet, és a héareform tárgyában konkrét javaslatok benyújtását kéri;

27.

emlékeztet arra, hogy az Európai Bizottság számára készült egyik tanulmány (13) megállapításai szerint a becsült átlagos uniós héabevétel-kiesés (14) 12 %-os szinten van; külön felhívja a figyelmet arra a tényre, hogy ezt a héabevétel-kiesést Görögországban 30 %-os, Olaszországban pedig 22 %-os, riasztó szintre teszik – azokban az országokban, amelyek a legsúlyosabb adósságválságon mennek keresztül, és amelyek helyzete az egész EU-27 gazdasági stabilitását fenyegeti;

28.

hangsúlyozza, hogy az adóelkerülés és a fizetésképtelenség miatti veszteségek mellett a héabevételek kiesése csalásnak is betudható, és hogy az eurómilliárdokban kifejezhető kieső héabevételt nagy részben az olyan polgárokat érintő megszorító intézkedésekkel kompenzálják, akiknek a jövedelme egyszerűen nyomon követhető;

29.

rámutat arra, hogy a héabeszedés modellje bevezetése óta változatlan; hangsúlyozza annak elavultságát, figyelemmel a technológiai és gazdasági környezetben bekövetkezett számos változásra;

30.

kiemeli, hogy a vámokból származó bevételek az Unió hagyományos saját forrásainak és a tagállami kormányok bevételeinek – amelyek a beszedés költségeinek fedezésére a vám 25 %-át megtartják – fontos részét adják; megismétli, hogy ezen a területen a szabálytalanságok és a csalás hatékony megelőzése az Unió pénzügyi érdekeit védi, és jelentős következményekkel jár a belső piacra, megszüntetve a vámfizetést elkerülő gazdasági szereplőknek a kötelezettségeiket e tekintetben teljesítőkkel szembeni tisztességtelen előnyét;

31.

hangsúlyozza, hogy a vámok megfelelő működése közvetlen hatást gyakorol a hozzáadottérték-adó számítására;

32.

ezzel összefüggésben emlékeztet arra, hogy a Számvevőszék 13/2011. sz. különjelentésében (15) 1 megállapította, hogy önmagában a 42-es eljáráskóddal végzett vámeljárás (16) 2009-ben a Számvevőszék által vizsgált hét tagállamban megközelítőleg 2 200 millió euró (17) extrapolált kiesést okozott, amely megfelel az ezekben az országokban 2009-ben a 42-es eljáráskóddal végzett vámeljárás keretében történő teljes behozatal adóalapjára elméletileg alkalmazandó héa 29 %-ának;

33.

emlékeztet arra, hogy a Számvevőszék súlyos hiányosságokat talált az egyszerűsített vámeljárások ellenőrzésekor, amelyek az összes vámeljárás 70 %-át adják; rámutat, hogy ezek indokolatlan veszteséget eredményeztek az uniós költségvetés számára, és az uniós kereskedelempolitikába ütköztek; hangsúlyozza, hogy az azonosított hiányosságok többek között gyenge minőségű vagy nem megfelelően dokumentált ellenőrzésekből és az egyszerűsített eljárások feldolgozása során történő ellenőrzések elvégzésére szolgáló automatizált adatfeldolgozási technikák ritka használatából álltak;

34.

megállapítja, hogy 2010-ben több szabálytalanságról és feltételezett csalásról számoltak be, és ezeknek a pénzügyi hatása a 2009. évi 13 millió euróhoz képest 2010-ben 69 millió euróra nőtt;

35.

sajnálja, hogy az összes visszafizettetett forrást illetően a helyzet továbbra sem kielégítő: a tagállamok a 2010-es pénzügyi év során 175 millió eurót fizettettek vissza, ami az Európai Mezőgazdasági Garanciaalap 2007-ből és a későbbi időszakból származó adósságainak 42 %-át teszi ki, míg a 2010-es pénzügyi év végén még visszafizettetésre váró teljes összeg 1,2 milliárd euró volt, miközben a tagállamok az 50/50 szabály alapján mindössze 300 millió eurót utaltak át a nemzeti költségvetésekből az uniós költségvetésbe; sajnálja, hogy a Bizottság nem vette figyelembe az Európai Parlament kérését, és az Európai Unió pénzügyi érdekeinek védelméről szóló 2010. évi jelentésben nem szolgált az Európai Parlament számára információkkal az e területen elért előrelépésről; ismételten kéri a Bizottságot, hogy tegye meg az összes szükséges lépést a források visszafizettetésére szolgáló, hathatós rendszer megvalósítása érdekében, és folyamatosan tájékoztassa az Európai Parlamentet;

36.

sajnálja, hogy 2010-ben néhány tagállam nem tartotta be a szabálytalanságok bejelentésének határidejét; egyetért a Bizottsággal abban, hogy minden tagállamnak javítania kell a benyújtott jelentéseket; emlékeztet arra, hogy Finnország, Ausztria és Hollandia elkötelezte magát a jelentéstételi követelményeknek való megfelelés mellett, és felszólítja a Bizottságot, hogy 2011-ben az Európai Unió pénzügyi érdekeinek védelméről – Csalás elleni küzdelem – Éves jelentés című dokumentumban adjon tájékoztatást az e tagállamok által elért előrelépésről;

37.

aggályainak ad hangot amiatt, hogy 2010-ben Olaszországban és az EU-12 tagállamaiban a bejelentett szabálytalan esetek több mint 90 %-a feltételezett csalásnak minősült; felhívja a tagállamokat, hogy tegyék meg az összes szükséges intézkedést – beleértve az európai intézményekkel való szoros együttműködést – az uniós pénzeszközökkel kapcsolatban csalást eredményező összes ok megoldására;

38.

aggályosnak tartja a Franciaország, Németország, Spanyolország és az Egyesült Királyság által jelentett, gyanúsan alacsony csalási arányt, különösen méretüket és a kapott pénzügyi támogatást tekintve, amint azt az Unió pénzügyi érdekeinek védelméről szóló bizottsági jelentés is ismertette; úgy véli, ez indokolt kétséget támaszt azzal kapcsolatban, hogy betartják-e a jelentéstételi elveket; sürgeti a Bizottságot, hogy szerepeltessen részletes információkat az ezekben a tagállamokban alkalmazott jelentési módszertanról és csalások felderítésére vonatkozó képességekről; ismét felszólítja a Bizottságot, hogy szorosan kísérje figyelemmel a tagállami felügyeleti és kontrollrendszerek hatékonyságát, és gondoskodjon arról, hogy a szabálytalanságok tagállami mértékére vonatkozó információk a valós helyzetet tükrözzék; felszólítja a Bizottságot, hogy az EU pénzügyi érdekeinek védelméről szóló jelentésben adjon tájékoztatást a 2011-ben e területen tett intézkedésekről;

39.

az Európai Unió pénzügyi érdekeinek védelméről szóló 2010. évi éves jelentésben megadott adatok alapján a szabálytalanságokra vonatkozó összes bejelentés körülbelül 70 %-a a kohéziós politikával volt kapcsolatos, és 2010-ben a kohéziós politika területén volt a legmagasabb a kiadások visszafizettetésének aránya (több mint 60 %); hangsúlyozza, hogy a szolgáltatott adatok alapján lehetetlen objektíven értékelni e területen a szabálytalanságok és csalások tényleges számát, mert a bejelentett szabálytalanságok és (vagy) csalások nagy száma az IMS 2009-ben történt bevezetésével is összefüggésben lehet;

40.

üdvözli a 2000–2006-os programozási időszak tekintetében visszafizettetett összegekkel kapcsolatban 2010-ben elért előrelépést, amelyek 2,9 milliárd eurót, vagyis a tévesen kifizetett források 70 %-át tették ki, szemben a 2009. évi 50 %-kal;

41.

megállapítja, hogy 2010-ben Dánia, Franciaország, Málta, Hollandia, Svédország és Szlovénia nem jelentett be szabálytalanságot ezen a területen, ami kétségeket vet fel azzal kapcsolatban, hogy megfelelően alkalmazzák-e az IMS-t; aggasztónak tartja a visszafizettetés alacsony arányát Magyarországon, Csehországban és Szlovéniában (20 % körül, ill. alatt); felszólítja a Bizottságot, hogy lépjen fel, vizsgálja ki az okokat, és az EU pénzügyi érdekeinek védelméről szóló következő évi jelentésben tájékoztassa az Európai Parlamentet az elért előrelépésről;

42.

hangsúlyozza, hogy – amint azt az EU pénzügyi érdekeinek védelméről szóló 2010. évi jelentés is alátámasztja – a leggyakrabban bejelentett szabálytalanságok kategóriáinak elemzése azt mutatja, hogy a szabálytalanságokat leggyakrabban a projektciklus végrehajtási szakaszában azonosítják, a legnagyobb pénzügyi hatás pedig a kiválasztási és a beszerzési szakaszban jelentkezik; hangsúlyozza, hogy egy átlátható, világos és rugalmas közbeszerzési rendszer, az elektronikus közbeszerzési rendszer aktívabb használata és az általános közbeszerzési elvek uniós szinten történő megállapítása lehetővé tenné a tagállami és uniós források hatékonyabb felhasználásának biztosítását; elvárja, hogy a Bizottság ténylegesen végrehajtsa a közbeszerzési rendszer reformját;

43.

aggasztónak tartja, hogy az előcsatlakozási alapok esetében a legalacsonyabb a kiadások visszafizettetésének az aránya: 2002-ben ez az arány – a 27 %-kal szemben – alig érte el a 10 %-ot; aggodalommal állapítja meg, hogy a 2006–2006-os időszakhoz kapcsolódó visszafizettetési arány továbbra is alacsony (30 % körüli), különösen Bulgáriában, Törökországban, Litvániában és Lettországban, és felszólítja a Bizottságot, hogy lépjen fel annak biztosítása érdekében, hogy a kedvezményezett országok magyarázattal szolgáljanak a nagyon alacsony visszafizettetési arányokkal kapcsolatban, javítsák teljesítményüket, és frissítsék a lezárt visszafizettetési eljárásokra vonatkozó hiányzó információkat;

44.

megállapítja, hogy – akárcsak 2009-ben – a szabálytalanságok és csalások legnagyobb számban a SAPARD alap forrásainak romániai és bulgáriai felhasználásához kötődnek; üdvözli, hogy Bulgária nagy előrelépést ért el a nemzeti kontrollrendszerek megerősítésében, amit alátámaszt, hogy 2010-ben a szabálytalanságok és feltételezhető csalások nagy arányát nem külső, hanem belföldi vagy nemzeti ellenőrök és felügyelők fedezték fel; sajnálja, hogy Romániában a szabálytalanságok és feltételezhető csalások többségét még mindig az EU szolgálatai által végzett vagy az általuk kért ellenőrzéseket követően fedezik fel; felszólítja a Bizottságot, hogy ennek a helyzetnek a javítása érdekében működjön szorosan együtt a román hatóságokkal;

45.

üdvözli a Bizottságnak azt a célkitűzését, hogy támogatja az új kedvezményezett országokat (Törökország, Horvátország, Macedónia Volt Jugoszláv Köztársaság és Montenegró) az IMS bevezetésére tett erőfeszítéseikben;

46.

megismétli, hogy folytatni kell az OLAF függetlenségének, eredményességének és hatékonyságának erősítését;

47.

felszólítja a Bizottságot és a tagállamokat, hogy biztosítsák az ügyek OLAF általi kivizsgálása után tett ajánlások tényleges és időszerű végrehajtását;

48.

úgy véli, hogy a tagállamokat kötelezni kell arra, hogy évente egyszer jelentést készítsenek az OLAF által az igazságügyi hatóságaik felé továbbított esetek nyomon követéséről, beleértve az ilyen esetekben alkalmazott büntető és pénzügyi szankciókat;

49.

felhívja a Bizottságot, a vonatkozó uniós ügynökségeket és a tagállamokat, hogy tegyenek intézkedéseket és adjanak erőforrásokat annak biztosítására, hogy az uniós pénzeszközök ne képezzék korrupció tárgyát, korrupció és csalás felfedése esetére pedig fogadjanak el visszatartó erejű szankciókat, gyorsítsák fel a csalásból, adóelkerülésből és pénzmosással kapcsolatos bűncselekményekből származó javak elkobzását;

50.

hangsúlyozza, hogy a „Korrupció elleni küzdelem az EU-ban” című, 2011-es bizottsági közlemény becslései szerint a korrupció évente 120 milliárd eurót nyel el, pénzügyi veszteséget okozva, megkárosítva az államháztartást és aláásva a demokratikus intézményekbe vetett bizalmat; hangsúlyozza emellett, hogy az EU korrupció elleni küzdelemre irányuló erőfeszítéseiről szóló 2011-es parlamenti állásfoglalásban szerepel, hogy a korrupció általánosságban a közpénzekkel és az adófizetőktől származó uniós pénzeszközökkel történő visszaélést eredményez és piaci torzulást okoz, és – a nyilatkozatnak megfelelően – felhívja a Bizottságot és az érintett uniós testületeket annak biztosítására, hogy az uniós pénzeszközök ne képezzék korrupció tárgyát;

51.

üdvözli az Európai Parlament határozatát, amely a szervezett bűnözéssel, a korrupcióval és a pénzmosással foglalkozó különbizottságot hoz létre;

52.

üdvözli, hogy Málta 2011. január 20-án ratifikálta az Unió pénzügyi érdekeinek védelméről szóló egyezményt; sajnálja, hogy az egyezményt Csehország még nem ratifikálta, és felkéri a tagállamot e helyzet mielőbbi orvoslására; felkéri egyben Észtországot is az egyezménynek az Európai Közösségek Bírósága általi, előzetes döntéshozatal révén történő értelmezéséről szóló, 1996. november 29-i jegyzőkönyv ratifikálására;

53.

emlékeztet arra, hogy a Hercule II. program a Bizottság (OLAF) által kezelt eszköz az EU pénzügyi érdekeinek védelme és a kapcsolódó bűncselekmények megelőzése terén, beleértve a cigarettacsempészetet; megállapítja, hogy a Hercule II. program félidős értékelése megerősítette annak hozzáadott értékét; véleménye szerint ezen eszköz jogutódjának – azaz a Hercule III. programnak – tovább kell javítania a tagállamok technikai felszereltségét, finanszíroznia kell a tagállami hatóságok és az OLAF vizsgálataihoz szükséges adatbázisokhoz való hozzáférést, és le kell küzdenie a cigarettacsempészetet és -hamisítást, a dohánygyártókkal fennálló, kötelező erejű megállapodásoknak megfelelően;

54.

megismétli a Bizottsághoz és a tagállamokhoz intézett felhívását, hogy a csalás és a korrupció megelőzése érdekében egységes beszerzési rendszereket alakítsanak ki, hajtsanak végre és azokat időszakosan értékeljék, határozzák meg és vezessék be a közbeszerzésben való részvétel egyértelmű feltételeit, és a közbeszerzési döntések meghozatalának kritériumait, valamint fogadjanak el és vezessenek be rendszereket a közbeszerzési döntések nemzeti szintű felülvizsgálatára az államháztartás átláthatóságának és elszámoltathatóságának biztosítása érdekében, továbbá fogadjanak el és hajtsanak végre kockázatkezelési és belső ellenőrzési rendszereket;

55.

üdvözli az „Egy hatékonyabb európai beszerzési piac felé” című, az uniós közbeszerzési politika korszerűsítéséről szóló bizottsági zöld könyv 2011. januári megjelentetését; megjegyzi, hogy e konzultáció értékelő jelentését 2011. június végén elfogadták, és 2011 decemberében a Bizottság elfogadta az alapvető uniós közbeszerzési szabályok (a 2004/17/EK és a 2004/18/EK irányelv) reformját célzó javaslatokat;

56.

kéri a Bizottságot, hogy tájékoztassa a Parlamentet, hogy a bejelentők vagy informátorok által megadott információkon túlmenően milyen más mutatókat, forrásokat vagy módszereket tud használni annak megállapítására, hogy az uniós támogatások vagy uniós bevételek mely területén nőtt a csalás szintje;

57.

felszólítja a Bizottságot a tényfeltáró és független újságírás uniós alapok segítségével történő védelmére és előmozdítására, amely fontos tényező a bűnözés, csalás és korrupció elleni küzdelemben;

58.

felhívja a Bizottságot annak értékelésére, hogy a bejelentőktől vagy informátoroktól származó, kivizsgált csalási esetek megfelelnek-e azoknak a területeknek, amelyeken a becslések szerint – független szempontok vagy mutatók alapján – fennáll a magas csalási szint lehetősége; ha ez nem így van, felkéri a Bizottságot a vizsgálatindítás más módszereinek értékelésére azokon a területeken, amelyeken a feltételezett csalást a „hallgatás törvénye” alapján palástolják, amely meggátolja, hogy az információk bejelentőkön vagy informátorokon keresztül kiszivárogjanak;

59.

tekintettel a sok éve újra és újra ismétlődő helyzetre – vagyis arra, hogy a tagállamok nem szolgáltatnak kellő időben adatokat vagy az általuk szolgáltatott adatok nem pontosak és nem alkalmasak az összehasonlításra –, lehetetlenné téve az uniós tagállamokban a csalás valódi nagyságrendjének objektíven értékelését, és tekintettel arra, hogy az Európai Parlament, a Bizottság és az OLAF nem képes ellátni feladatát a helyzet értékelésével és további javaslatok benyújtásával kapcsolatban, hangsúlyozza, hogy ezt a helyzetet nem szabad eltűrni, és felszólítja a Bizottságot, hogy vállalja fel a teljes felelősséget a tagállamoknak jogtalanul kifizetett források visszafizettetésére, valamint a homogén, összehasonlítható adatok begyűjtésére és a jelentéstételi elvek összes tagállamra történő megszabására;

60.

utasítja elnökét, hogy továbbítsa ezt az állásfoglalást a Tanácsnak, a Bizottságnak, az Európai Unió Bíróságának, az Európai Számvevőszéknek, az OLAF felügyelő bizottságának és az OLAF-nak.