25.3.2010   

HU

Az Európai Unió Hivatalos Lapja

CE 76/42

A.

mivel az uniós polgárok letelepedési vagy szolgáltatásnyújtási joga bárhol az Európai Unióban az egységes piac alapvető szabadságjogaihoz tartozik, amely tartalmazza a szakma gyakorlásához fűződő jogot – vállalkozói vagy alkalmazotti minőségben – más tagállamban, mint amelyikben a szakmai képesítését szerezte,

B.

mivel a Szerződés 3. cikke (1) bekezdésének c) pontja értelmében a személyek és a szolgáltatások tagállamok közötti szabad mozgását gátló akadályok eltörlése a Közösség egyik alapvető tevékenysége,

C.

mivel az emberek és szolgáltatások nagyobb mobilitása a tagállamok és a régiók között lényeges eleme annak, hogy elérjék a lisszaboni napirend célkitűzéseit a munkahelyek és a növekedést illetően, és fellendítheti a termelékenységet azáltal, hogy új szemléletmódot, ötleteket és készségeket hoz,

D.

mivel az EU-n belüli mobilitás továbbra is alacsony, a munkaerőnek csupán 4 %-a élt és dolgozott valaha is más tagállamban, és körülbelül 2 %-a él és dolgozik jelenleg más tagállamban (7),

E.

mivel még mindig jelentős akadályoknak vannak kitéve azok, akik más tagállamban akarnak dolgozni és a SOLVIT-hoz 2007-ben beérkezett panaszok 20 %-a a szabályozott szakmák gyakorlásához szükséges szakmai képesítések elismerésére vonatkozott,

F.

mivel a Bizottság a Szerződés 226. cikke szerint jogsértési eljárást kezdeményezett több tagállam ellen amiatt, hogy az elmulasztotta értesíteni őt azon intézkedésekről, amelyeket a 2005/36/EK irányelv átültetésével elfogadtak,

G.

mivel a 2005/36/EK irányelv (32) preambulumbekezdése kimondja, hogy „a szakmai igazolványoknak reprezentatív szakmai szövetségek vagy szakmai egyesületek általi európai szintű bevezetése megkönnyítheti az érintett szakmák tagjainak a mobilitását, különösen felgyorsíthatja a saját tagállam és a letelepedési tagállam közötti információcserét. Ez a szakmai igazolvány lehetővé kell, hogy tegye a szakma különböző tagállamokban letelepedő tagjai szakmai pályafutásának nyomon követését. Az adatvédelmi rendelkezések teljes körű tiszteletben tartása mellett, az igazolvány tartalmazhatja a szakma tagjainak képzettségéről (elvégzett egyetem vagy képzési intézmények, képesítések) és szakmai tapasztalatáról szóló információkat, valamint a szakmát érintő, ellene kiszabott szankciókat és az adott illetékes hatóság adatait”,

H

mivel fent említett, az egészségügyi szolgáltatások belső piaci szolgáltatásokról szóló irányelvből való kizárásának hatásáról és következményeiről szóló állásfoglalásában egy olyan európai kártya kialakítására szólított fel, amely hozzáférést biztosít az egészségügyi szakmában dolgozók képzettségével kapcsolatos információkhoz, és ezt az információt elérhetővé teszi a betegek számára,

1.

ösztönöz minden, a határokon átnyúló mobilitás megkönnyítését szolgáló kezdeményezést mint olyan eszközt, ami előmozdítja a szolgáltatások és a munkaerőpiac hatékony működését és az EU-n belüli gazdasági növekedést;

2.

hangsúlyozza, hogy az Európai Unió felelős azért, hogy tovább könnyítse a földrajzi és foglalkozási mobilitást azáltal, hogy elősegíti a képesítések elismerésének és összehasonlíthatóságának átláthatóságát, valamint hogy garantálja a betegek és a fogyasztók biztonságát;

3.

hangsúlyozza azonban a Bizottság hatékonyabb és összehangolt megközelítésének szükségességét azon, jelenleg finanszírozott kezdeményezések között, amelyek célja megkönnyíteni és ösztönözni a szakemberek tagállamok közötti mobilitását, mint például az EUROPASS (európai önéletrajz), az EURES (foglalkoztatási mobilitási honlap) és az európai képesítési keretrendszer (EQF), valamint a Közösség által finanszírozott vagy társfinanszírozott különböző ehhez kapcsolódó és ezen ügyekkel foglalkozó hálózatok, mint pl. a SOLVIT, az IMI, az EUROGUIDANCE és az ENIC/NARIC;

4.

hangsúlyozza a civil társadalom – beleértve a munkaadók, a szakszervezetek, a szakmai szervezetek és az illetékes hatságok – társfelelősségét a belső piacon belüli mobilitás megkönnyítésében és javításában;

5.

sürgeti azon tagállamokat, amelyeknek elmaradásai vannak a 2005/36/EK irányelv átültetése terén – amit már 2007. október 20-ig teljesíteniük kellett volna –, hogy gondoskodjanak a szükséges törvények, rendeletek és közigazgatási rendelkezések hatálybalépéséről;

6.

felkéri a Bizottságot, hogy lépjen fel azon tagállamok ellen, amelyek a 2005/36/EK irányelvet még nem ültették át saját jogrendszerükbe;

7.

elkéri a Bizottságot, hogy mérje fel a 2005/36/EK irányelv alkalmazásának a mobilitásra gyakorolt hatását abban a jelentésben, amit a fent említett irányelv 60. cikkének (2) bekezdése alapján készít el;

8.

sürgeti a tagállamokat, hogy harmonizáltabb megközelítésre törekedjenek a képesítések és szakmai alkalmasság elismerésének tekintetében, hogy egyszerűsítsék az ehhez kapcsolódó adminisztratív folyamatokat, és hogy csökkentsék a szakmabeliek felmerülő költségeit;

9.

úgy véli, hogy az Európai szakmai kártya hozzáadott értékét – a jelenlegi intézkedések mellett, amelyek a mobilitás megkönnyítését és ösztönzését célozzák – a szakmák többsége tekintetében létre kell hozni;

10.

megjegyzi, hogy néhány szabályozott és összehangolt szakmában, például az ügyvédek és az egészségügyi szakemberek esetében, már megtörtént vagy folyamatban van az európai szakmai kártyák kialakítása, de más, egyáltalán nem, vagy kevésbé összehangolt szakmában a szakmai kártya bevezetése nehézkesnek tűnik, mivel a szabályozás tagállamról tagállamra változik és a képesítésről szóló adatokat először hitelesíteni kell, és kölcsönösen el kell ismerni;

11.

rámutat arra, hogy az európai szakmai kártya előnyt nyújthatna a nem szabályozott és nem összehangolt szakmákban is, mivel tájékoztatási szerepe lenne különösen a munkáltatók és fogyasztók számára, és ez a legtöbb szellemi szabadfoglalkozásra kiterjedne;

12.

felkéri a Bizottságot, hogy tekintse át a szakmai kártyák kidolgozására vonatkozó különböző kezdeményezéseket, és reprezentatív jegyzékben készítsen erről jelentést az Európai Parlamentnek;

13.

felkéri a Bizottságot, hogy vizsgálja meg a kezdeményezéseket abból a szempontból, hogy – az európai szakmai kártyáról szóló más intézkedések mellett – az európai szakmai kártya:

úgy véli, hogy a közszféra által tett bármiféle további lépésnek magában kell foglalnia a szakmák típusainak pontos leírását és azon sajátos igényeket, amelyeket a kártyának szolgálnia kell;

14.

úgy véli, hogy bármilyen szakmai kártyának, amennyiben a kialakítására megfelelő igény mutatkozik, olyan egyszerűnek, könnyűnek és liberálisnak kell lennie, amilyen csak lehet, elkerülve az újabb bürokratikus terheket, valamint hogy kialakíthatna egy „közös nyelvet” bizonyos szakmák képesítésein belül;

15.

sürgeti, hogy az európai szakmai kártyának ne legyenek negatív hatásai a határokon átnyúló mobilitásra, és hogy csupán a szabad mozgáshoz fűződő jogok bizonyítékául szolgáljon anélkül, hogy az a mozgás előfeltételét jelentené; hangsúlyozza, hogy bizonyos csoportokat – és különösen a kevesebb vagy kevésbé specifikus képesítéssel rendelkezőket – nem szabad kizárni abból, hogy szolgáltatásaikat más tagállamokban kínálhassák, a kártya nem szabad, hogy több gátat emeljen;

16.

hangsúlyozza, hogy az egy vagy több európai szakmai kártya használatának lehetővé kell tennie a sokféleséget, például arra vonatkozóan, hogy a szakmák közötti különbségeket vagy a tagállamok közötti különbségeket kiigazítsák; úgy véli, hogy maguknak a szakmáknak kell finanszírozniuk az európai szakmai kártya kialakítását és végrehajtását, amennyiben ezt megfelelőnek tartják;

17.

hangsúlyozza, hogy abban az esetben, ha a szóban forgó szakma már rendelkezik nemzeti szakmai kártyával, gyakorlati okokból megfelelő lenne, ha a nemzeti kártya funkcióit integrálnák az európai szakmai kártyába;

18.

hangsúlyozza, hogy az európai szakmai kártyán található információknak megbízhatónak és az illetékes nemzeti hatóságok által hitelesítettnek és frissítettnek kell lenniük; véleménye szerint, ha szükséges, az EUROPASS önéletrajzokban szereplő információkat az európai szakmai kártya is tartalmazhatja;

19.

hangsúlyozza, hogy a kártyán feltüntetett adatokhoz való hozzáférésnek összhangban kell lennie a magánélet legmagasabb szintű védelmét biztosító normákkal;

20.

utasítja elnökét, hogy továbbítsa ezt az állásfoglalást a Tanácsnak és a Bizottságnak.