52007DC0357

[pic] | AZ EURÓPAI KÖZÖSSÉGEK BIZOTTSÁGA |

Brüsszel, 27.6.2007

COM(2007) 357 végleges

A BIZOTTSÁG KÖZLEMÉNYE AZ EURÓPAI PARLAMENTNEK ÉS A TANÁCSNAK

Kairótól Lisszabonig – Az EU és Afrika stratégiai partnersége

{SEC(2007) 855}{SEC(2007) 856}

A BIZOTTSÁG KÖZLEMÉNYE AZ EURÓPAI PARLAMENTNEK ÉS A TANÁCSNAK

Kairótól Lisszabonig – Az EU és Afrika stratégiai partnersége

1. BEVEZETÉS

1.1. Új körülmények

Afrika már egy ideje a nemzetközi politika fontos résztvevője, ám újabban – különösen az Afrikai Unió (AU) keretében – nemcsak mint fejlesztésre váró térség, hanem mint önálló jogú politikai szereplő is fellép. Egyre inkább világossá válik, hogy Afrika számít – fontos a politikai véleménye, a gazdasági ereje, és hatalmasak a benne rejlő emberi, kulturális, természeti és tudományos lehetőségek. Ennek több oka is van: kezdve az intézményi (Afrikai Unió), politikai (reformok és demokratizálódási folyamatok) és gazdasági indokoktól (a nyersanyagárak emelkedése, vonzó beruházási lehetőségek, a földrész folyamatos gazdasági növekedése, amely az elmúlt évek átlagában 5,5 %-ot tett ki, és 2005-ben kilenc országban is meghaladta a szegénység tartós csökkentéséhez szükséges 7 százalékos küszöböt[1]) a stratégiai okokon át (globális hatalmi átrendeződés, egyre több nemzetközi szereplő jelenléte Afrikában) egészen a szociális (a szociokulturális normák globalizációja, tömegmédia) és demográfiai okokig (Afrika lakossága hamarosan eléri Indiáét vagy Kínáét, az Afrikán belüli és az Afrika és az EU közötti mobilitás és migráció egyre nő) – mindez szorosan összefügg a globalizáció fokozódásával.

Ugyanakkor az elmúlt időben az EU is megváltozott – immár 27 tagúra bővült, a világban betöltött szerepe átalakult, és nagyratörő közös politikai célokat fogalmazott meg a biztonsággal, az energiaüggyel, az éghajlatváltozással és az innovációval kapcsolatban. Az európaiak felismerték, hogy jólétükhöz elengedhetetlen az afrikai gazdaság fellendülése, és tisztában vannak azzal, hogy Afrikával kapcsolatban átfogóbb partnerséget kell kialakítani és következetesebb szakpolitikákat kell folytatni. A kialakítandó partnerséget a közösen meghatározott kölcsönös és egymást kiegészítő érdekekre és előnyökre kell alapozni. Az EU-nak továbbra is támogatnia kell az afrikai kormányok elsődleges felelősségét és az Afrika által irányított és kezdeményezett megközelítéseket. Végül a világ is megváltozott: megjelentek a globális tőke- és pénzügyi piacok, megváltozott az éghajlat, kialakult a globális média, fejlődnek az informatikai és kommunikációs technológiák, jelentőssé vált a nemzeteken átnyúló terrorizmus és a szervezett bűnözés, globális járványok alakultak ki – mindezek miatt a világ egyre zsugorodik. Mindennél fontosabb tehát, hogy a kihívásokra közös, globális jellegű fellépésekkel válaszoljunk. Az EU és Afrika régóta partnerei egymásnak, de a megváltozott világban partnerségüket is át kell alakítaniuk.

1.2. AZ EU ÉS AFRIKA STRATÉGIAI PARTNERSÉGE

Az EU a megváltozott világban is fontos partnere marad Afrikának, sőt a következő területeken vitathatatlanul Afrika legfontosabb partnere: kereskedelem (továbbra is az EU Afrika első számú gazdasági partnere, 2005-ben az árukivitel 91,6 milliárd EUR, a behozatal pedig 125,6 milliárd EUR értékű volt), beruházások és a hivatalos fejlesztési támogatás (ODA, amelynek teljes összege 2006-ban az EU részéről 48 milliárd EUR volt). Ugyanakkor az EU nem az egyetlen partnere Afrikának, és nem is az egyetlen finanszírozási, segélyezési és kereskedelmi forrása – Kína például rövid idő alatt Afrika harmadik legfontosabb kereskedelmi partnerévé vált, 2006-ban a vele folytatott kereskedelem összesen mintegy 43 milliárd EUR értékű volt (2005-ben csak 30 milliárd EUR), ezenkívül mára Kína olajszükségletének 23 %-át Afrikából fedezi. Ez azt jelenti, hogy amennyiben az EU továbbra is kiemelt partner kíván maradni, és a lehető leggyümölcsözőbb kapcsolatot kívánja kialakítani Afrikával, késznek kell lennie arra, hogy jelenlegi kapcsolatait megerősítse, és bizonyos területeken meg is újítsa – mind intézményi, mind politikai és kulturális szinten. E téren fontos kezdőlépést jelentett 2005-ben az EU Afrikára vonatkozó stratégiájának elfogadása, mára azonban eljött az ideje, hogy az Afriká ért kialakított stratégia helyett Afriká val közösen alakítsunk ki politikai partnerséget . Ezért az EU és Afrika közösen arra törekszik, hogy 2007-ben megerősítse a politikai együttműködést, és megalapozza a hosszú távú stratégiai partnerséget, amely túlmutat a fejlesztési együttműködésen, az afrikai kontinensen, a megosztottságon és az intézményeken .

- A partnerség túlmutat a fejlesztési együttműködésen , hiszen – bár az EU továbbra is teljes körűen támogatni fogja Afrika fejlődését – kibővítik az együttműködés körét, és napirendre tűzik valamennyi közös problémájú és közös érdekű politikai kérdést. Arra is törekedni fognak, hogy a partnerségbe jobban és rendszeresebben bevonják más politikák – például a kereskedelem és a kutatás – eredményeit. Ugyanakkor a kapcsolat már nem ugyanaz a donor-kedvezményezett jellegű kapcsolat lesz, mint korábban, hanem szereplői egyenlő politikai partnerek lesznek.

- A partnerség túlmutat Afrikán , hiszen az EU és Afrika párbeszéde nem kizárólag az „afrikai” kérdések megvitatásának fóruma. Az EU és Afrika figyelme nemcsak Afrikára és Európára fog irányulni, hanem a világ többi részére is.

- A partnerség túllép a megosztottságon , hiszen az EU-s és afrikai nemzeti, szubregionális, regionális és kontinentális keretek, politikák és eszközök jobban támogathatják majd az afrikai földrészen folyó integrációt és együttműködést. Ösztönözni és támogatni kell a regionális integrációt, amely a kontinentális integrációs folyamat alapvető építőköve. A regionális integrációval megnőttek és integráltabbá válnak a piacok, ami szükséges a beruházások vonzásához, a termelési kapacitás fokozásához és az összehangoltabb szabályozás kialakításához. Ennek a folyamatnak fontos eleme a gazdasági integráció, amelynek alátámasztására az EU és Afrika megerősíti és fejlődésorientáltabbá teszi kereskedelmi kapcsolatát. E tekintetben fontos eszközt képviselnek a gazdasági partnerségi megállapodások. A partnerség támogatni fogja a szerepek és feladatok egyértelműbb felosztását a különféle afrikai szereplők között, beleértve az Afrikai Uniót és annak társadalmi-gazdasági programját, az Új Partnerséget Afrika Fejlesztéséért (NEPAD), valamint és a regionális szervezeteket, és erősebb nemzeti és regionális támogatást biztosít a pán-afrikai intézményeknek. Az EU ugyanakkor abból indul ki, hogy Afrika fő politikai szereplője az AU lesz, és Afrikát egyre inkább egyként fogja kezelni .

- Végül a partnerség túlmutat az intézményeken is, hiszen az EU és Afrika párbeszéde és partnersége túl fog lépni Brüsszelen és Addisz-Abebán, és a szereplők szélesebb körét fogja átfogni. Fontos a civil társadalommal folytatott konzultáció, ám az is, hogy ténylegesen arra törekedjünk, hogy az EU és Afrika párbeszédének minél több érdekeltje – beleértve a civil társadalmat és az ifjúsági szervezeteket – ugyanazon célkitűzéseket támogassa, és egy irányba haladjon. Az intézményeken való túllépés azt is jelenti, hogy a partnerség célkitűzéseinek megvalósítása érdekében mindkét földrészen javítanunk kell és rendszeresebbé kell tennünk a magánszektor tapasztalatainak, szakismeretének és forrásainak felhasználását.

2. A KAIRÓBÓL LISSZABONBA VEZETő ÚT

2.1. Az EU Afrikával kapcsolatos stratégiájától (2005) ...

Az EU és Afrika első, történelmi csúcstalálkozójára 2000-ben került sor Kairóban. Az e csúcstalálkozón aláírt kairói nyilatkozat és kairói cselekvési terv számos nagyratörő kötelezettségvállalást tartalmaz, többek között az ellopott kulturális javak visszaadására és Afrika külső adósságára vonatkozóan. Talán még ennél is fontosabb, hogy a kairói csúcstalálkozó strukturáltabb politikai párbeszédet indított el az EU és Afrika között, amelynek során a vezető tisztviselők és miniszterek immár rendszeresen üléseznek egymással.

Ugyanakkor az igazi fordulópontot az jelentette az EU és Afrika párbeszédében, amikor 2001-ben létrejött az Új Partnerség Afrika Fejlesztéséért (NEPAD) – amelyben Afrika maga határozta meg saját elképzelései alapján Afrika politikai jövőjét. Még fontosabb volt az Afrikai Unió (AU) létrejötte a következő évben. A folyamatban lévő integrációs folyamatok, Afrika regionális szervezeteinek (regionális gazdasági közösségek, REC) növekvő szerepe és az AU fontos nemzetközi szereplővé és Afrika egységes szószólójává válása nemcsak egymagában Afrika számára, hanem az EU és Afrika partnerségének szempontjából is fontos. Ebben a pozitív légkörben születtek meg a 2003. évi második lisszaboni EU-Afrika csúcstalálkozó megszervezésének tervei. A csúcstalálkozó azonban a részvétellel kapcsolatos okokból, ellentmondásos körülmények között elmaradt.

2005. sok szempontból Afrika nemzetközi éve lett. Sok magas szintű eseményre került sor, és jelentős nemzetközi kezdeményezések láttak napvilágot, mint a G8 gleneaglesi csúcstalálkozóján a támogatásokkal és az adósságok elengedésével kapcsolatban tett fontos kötelezettségvállalások, valamint az, hogy a támogatások hatékonyságával kapcsolatos párizsi nyilatkozatot követően az EU Miniszterek Tanácsa intézkedés- és kötelezettségvállalási csomagot fogadott el a hivatalos fejlesztési támogatás növelésére és a támogatáshatékonyság és fejlesztési célú politikai koherencia (PCD) fokozására annak érdekében, hogy Afrika és az egész fejlődő világ megvalósíthassa 2015-ig a millenniumi fejlesztési célokat. 2005 októberében az Európai Bizottság – az AU Bizottságával folytatott találkozón – közleményt fogadott el az EU Afrikával kapcsolatos stratégiájáról. A közleményben szereplő javaslatok közül az Európai Tanács két hónappal később, 2005 decemberében többet átvett, és elfogadta az EU első közös, összehangolt és átfogó Afrikával kapcsolatos stratégiáját „ a stratégiai partnerség felé” alcímmel. Ezzel az uniós stratégiával valamennyi uniós szereplő számára egységes keretet kívánt létrehozni, valamint meg kívánta erősíteni, hogy Afrika fejődése az EU egyik legfontosabb politikai prioritása.

A stratégia a partnerség mindhárom szintjén – nemzeti, regionális és pánafrikai szinten – a következő három fő feltételezésen alapult: (i) felelősségteljes kormányzás, jogállamiság, biztonság és béke nélkül nincs kilátás a tartós fejlődésre; (ii) a gazdasági növekedés előmozdításához elengedhetetlen a regionális integráció, a kereskedelem és az összekapcsolhatóság; (iii) ahhoz, hogy Afrika megvalósítsa a millenniumi fejlesztési célokat, több támogatásra van szükség az olyan, életszínvonalat közvetlenül befolyásoló kérdésekben, mint az egészségügy, az oktatás és az élelmiszer-biztonság.

2006-ban és 2007-ben az EU közösen hajtotta végre az Afrikával kapcsolatos stratégiában felvázolt politikákat és cselekvéseket. Politikai szinten az EU Afrikával folytatott valamennyi kapcsolatában tovább integrálta a tulajdon, a partnerség, a felelősség és a kölcsönös elszámoltathatóság fő elveit. Operatív szinten pedig az EU széleskörű infrastrukturális partnerséget indított Afrikával, EU-s kormányzati kezdeményezést hozott létre, az afrikai békefenntartási mechanizmus (APF) keretében növelte az AU irányítása alatt zajló béketámogató műveletek finanszírozását (például a darfuri AMIS-misszió), támogatást nyújtott az AU Nyerere diákcsere-programjához, és megnyitotta az európai Erasmus Mundus programot az afrikai egyetemek, oktatók és továbbképzésben részt vevő hallgatók előtt. Az uniós stratégia ezenkívül lehetővé tette, hogy megerősödjön a belső uniós politikai koherencia, és a Bizottság és a tagállamok jobban összehangolják Afrikával kapcsolatos politikáikat.

2.2. ... AZ EU ÉS AFRIKA KÖZÖS STRATÉGIÁJÁIG

Az EU Afrikával kapcsolatos stratégiája nagyon hasznos volt, hiszen több és koherensebb uniós támogatást mozgósított az Afrika által vezetett fejlesztésekhez. Hasznossága két szempontból is megmutatkozik: egyrészt politikai keretet biztosított (vívmányok), másrészt politikai folyamat volt. A stratégia hozzájárult ahhoz, hogy az EU jobb, egységesebb és hatékonyabb partner legyen. Ez a stratégia továbbra is fontos politikai dokumentum marad, ám csak az első lépést jelentette. Egyesek már kezdetben is felvetették, hogy az Afrikával kapcsolatos stratégia kidolgozásakor nem történt elegendő konzultáció, és fennmaradtak a hagyományos egyoldalú donor-kedvezményezett megközelítés elemei. Ezért a 2005. decemberi ötödik, bamakói EU-Afrika miniszteri találkozón megállapodtak abban, hogy az EU és Afrika továbblép, új, stratégiai szintre emeli a partnerséget, és közös EU-Afrika stratégiát dolgoz ki, amely az Afriká val folytatott partnerségret és nem Afriká ért létrehozott stratégiát jelent. Ebben a stratégiai partnerségben az afrikai államok és szervezetek elsődleges felelősséget vállalnának saját politikai jövőjükért és fejlődésükért, és – miközben az EU továbbra is fejlesztési segélyt nyújtana a millenniumi fejlesztési célok Afrikában és világszerte történő megvalósítása érdekében – a kapcsolat fokozatosan politikaibbá, globálisabbá és egyenlőbbé válna. Ez az álláspontot ezután az Európai Tanács 2006. decemberi ülésén, az AU pedig 2007. januári csúcstalálkozóján megerősítette.

Az EU Afrikával kapcsolatos stratégiájának végrehajtásával párhuzamosan – amelyet közös végrehajtási táblázat segítségével ellenőriztek – megkezdődött tehát a közös EU-Afrika stratégia kidolgozása. A 2006. évi munka alapján 2007-ben újraindították a folyamatot, és több értekezletet tartottak annak érdekében, hogy megállapodjanak a közös stratégia és a lisszaboni csúcstalálkozó főbb elveiben, célkitűzéseiben és politikai prioritásaiban. Ezeken a találkozókon az EU képviseletében a Bizottság, a német, a portugál és a szlovén elnökség és a Tanács titkársága volt jelen. Az AU-t az AU Bizottsága, jelenlegi elnöke (2007-ben Ghana) és több esetben azok az országok képviselték, amelyek a kairói párbeszéd keretében az egyes szakpolitikai kérdések felelősei[2]. Május 15-én az EU és Afrika brüsszeli miniszteri találkozóján „üdvözölték és elfogadták” a közös stratégia vázlatát. A közös stratégia véglegesítése 2007 nyarán és őszén tovább folytatódik, elkészül az első cselekvési terv és a lisszaboni csúcstalálkozó napirendje.

Ezt az intézményi folyamatot nagyarányú konzultáció támasztotta alá (például a www.europafrica.org weboldalon), amelynek keretében az európai, afrikai és más, nem intézményi érdekeltek széles köre járulhatott hozzá a szövegezéshez. Rendszeres megbeszélések folytak az Európai Parlament és a Pánafrikai Parlament képviselőivel és az afrikai és európai civil társadalom érdekeltjeivel. Mindezeket a folyamatokat tovább kell javítani és erősíteni a lisszaboni csúcstalálkozóig.

3. A LISSZABONI CSÚCSTALÁLKOZÓ: CÉLOK ÉS KEZDEMÉNYEZÉSEK

A 2003. évi EU-Afrika csúcstalálkozó elmaradása nagy politikai csalódás volt, és igen kedvező a fogadtatása annak, hogy az EU és Afrika partnersége most ismét visszatér a legmagasabb politikai szintre – ahová tartozik. Ez a csúcstalálkozó lehetőséget kínál arra, hogy a két földrész politikai vezetői erős, cselekvésorientált politikai kötelezettségvállalásokat tegyenek a legfontosabb aktuális nemzetközi kérdésekkel kapcsolatban – éghajlatváltozás, migráció, fenntartható energia, kormányzás és biztonság –, és meghatározzák az EU és Afrika stratégiai partnerségének politikai irányvonalát. Az EU és Afrika ezenkívül arra is felhasználhatná a lehetőséget, hogy megmutassa, mennyire nyitott párbeszédet folytatnak, és Afrika más régi és új partnereit is meghívhatnák a csúcstalálkozón való részvételre.

A csúcstalálkozón Afrika és az EU állam- és kormányfői (80 ország és mintegy 1,5 milliárd ember képviseletében) aláírják a lisszaboni nyilatkozatot – az EU és Afrika értékekről, közös érdekekről és stratégiai célkitűzésekről szóló konszenzusát.

Afrika és az EU vezetői ezenkívül elfogadnak egy közös stratégiát is, amely rövid és célratörő dokumentum lesz az EU és Afrika stratégiai partnersége jövőbeli politikai képéről és irányvonaláról.

3.1. Célkitűzések

A közös stratégia a következő négy fontos politikai célt tűzi ki maga elé, amelyek mindegyike az EU és Afrika jelenlegi partnerségének dimenziója:

- az EU és Afrika közötti politikai párbeszéd megerősítése és magasabb rangra emelése, hogy a partnerségben részt vevő felek valóban egyenlők legyenek egymással;

- a béke és biztonság, a kormányzás és az emberi jogok, a kereskedelmi, regionális és kontinentális integráció és más fontos fejlesztési kérdések további előmozdítása Afrikában;

- a globális kihívásokkal szembeni közös fellépés;

- Afrika és Európa népeinek széleskörű és átfogó, emberközpontú partnerségének megkönnyítése és előmozdítása.

3.2. Politikai kezdeményezések

A csúcstalálkozón az állam- és kormányfők számos jelentős konkrét kezdeményezést indíthatnának el, amelyek tartalommal töltenék be a partnerséget, és megmutatnák Afrikának, a világnak és maguknak az EU polgárainak, hogy az EU milyen konstruktív szerepet tölt be az EU és Afrika partnerségében. Ezek a következők lehetnének:

(a) Az EU és Afrika partnersége az energiaügy területén

Mindkét földrészen elengedhetetlen a fejlődéshez és a jóléthez az energiabiztonság, a biztonságos, fenntartható és megfizethető energiaszolgáltatásokhoz való hozzáférés és az energiaforrások fenntartható és hatékony kezelése. Bár Afrika bőséges energiaforrásokkal rendelkezik, lakói mégis a világon a legalacsonyabb arányban fér hozzá jelenleg a modern energiaforrásokhoz. Afrikában 600 millió ember otthonában nincs villamos energia, fával főznek és fűtenek. A fa és más hagyományos tüzelőanyagok használata miatt Afrikában évente 400 000 ember – főleg nő és gyermek – hal meg a beltéri levegőszennyezésből eredő légzőszervi megbetegedésekben. Rengeteg beruházásra van szükség – a Világbank szerint az, hogy 2030-ig a szubszaharai Afrika 100 %-ában bevezessék a villamos energiát, évente 8,27 milliárd EUR beruházást igényelne. Európát és Afrikát már ma is szorosan összeköti az energiaágazat: Európa részesül az afrikai energiakivitelből, Afrika pedig Európától energiaágazati technikai és pénzügyi támogatást kap. Az energiabiztonsággal, az energiához való hozzáféréssel és az éghajlatváltozással kapcsolatos növekvő globális problémák egyértelműen megerősítették, hogy a két földrésznek a jövőben is kapcsolatokat kell fenntartania az energiaügy terén, és közös megközelítéseket kell kialakítania.

E háttér ismeretében Afrika és az EU tervezett energiaügyi partnersége innovatív platformot jelent ahhoz, hogy fokozódjon az Afrika és az EU közötti politikai energiaügyi párbeszéd. Az energiaügyi partnerség keretében Afrika és Európa megosztja majd egymással tudását és tapasztalatát, közös szakpolitikai válaszokat dolgoz ki, és ösztönzi az energiával kapcsolatos XXI. századi kihívásokra adott meghatározott válaszlépéseket. A partnerség keretein belül a felek mind Afrika, mind Európa tekintetében dolgozni fognak az energiaellátás biztonságán és a változatos források felhasználásán, támogatni fogják a megfizethető, tiszta és hatékony energiaszolgáltatásokhoz való hozzáférést, ösztönözni fogják az energiapiacokat, és törekedni fognak az Afrika fenntartható energiafejlődését támogató pénzügyi és emberi erőforrások növelésére, miközben támogatják a beruházási keretek létrejöttét, valamint a piac átláthatóságát és stabilitását is. A partnerségbe bevonják a legfontosabb szereplőket, így a magánszektort és a nemzetközi pénzügyi intézményeket is, és módot keresnek arra, hogy az afrikai energiaágazat fejlesztéséről szóló párbeszédben részt vegyenek újabb donorok is.

A következő konkrét célkitűzések megvalósítására fognak törekedni: az Afrika és az EU közötti, az energiához való hozzáférésről és az energiabiztonságról jelenleg folyó párbeszéd megerősítése, az energiaügyi infrastruktúrába eszközölt beruházások növelése, beleértve a megújuló energetikai megoldások és az energiahatékonyság támogatását, az olajból és gázból származó bevételek fejlesztésorientált felhasználásának kibővítése, az átláthatóság és a keretek kialakításának előmozdítása, valamint az éghajlatváltozás beépítése a fejlesztési együttműködésbe. A partnerséget az olyan meglévő eszközökre kell építeni, mint az EU-Afrika infrastrukturális partnerség általános kerete és ennek vagyonkezelői alapja, az európai uniós energetikai kezdeményezés (EUEI) és az AKCS energetikai eszköze (jelenleg 220 millió EUR), a 10. EFA keretében zajló nemzeti és regionális indikatív programok, valamint a környezetvédelemmel, a természeti erőforrások kezelésével (ezen belül az energiával) foglalkozó tematikus program.

(b) Az EU és Afrika partnersége az éghajlatváltozás területén

Az éghajlatváltozás valamennyi országot érinti, de mindenekelőtt és a legsúlyosabban feltehetően a legkevésbé fejlett országokra és más gyenge fejlődő országokra van hatással. Az éghajlatváltozással foglalkozó kormányközi munkacsoport (IPCC) 4. értékelő jelentésének Afrikára vonatkozó regionális vizsgálata megállapította, hogy Afrika azon földrészek között van, amelyeket a legjobban fenyeget az éghajlat változékonysága és változása, mivel nagy igénybevételnek van kitéve, és az alkalmazkodási képessége gyenge. Az afrikai földrész különös problémája az élelmiszerbiztonság, a fenntartható vízellátás kérdése és a szélsőséges időjárási jelenségek, például az árvíz és a szárazság. Az IPCC jelentés szerint 2020-ig várhatóan 75-250 millió embert érinthetnek súlyosabb, vízzel kapcsolatos problémák az éghajlatváltozás következtében, és egyes országokban akár 50 %-kal is csökkenhet a csapadékon alapuló mezőgazdaság. Amennyiben ez a folyamat nem változik, az éghajlatváltozás súlyosan veszélyeztetheti a szegénység csökkentésre irányuló tervek megvalósítását, és akár többévi fejlesztési munka is kárba veszhet. Az afrikai éghajlatváltozásról és fejlődésről szóló 2007. januári addisz-abebai nyilatkozatban az AU vezetői többek között elkötelezték magukat amellett, hogy beépítik az éghajlatváltozást nemzeti és szubregionális fejlesztési politikáikba, programjaikba és tevékenységeikbe. Az AU Bizottságának elnöke megbízást kapott arra, hogy töltsön be vezető szerepet annak megkönnyítésében, hogy Afrika részt vegyen az éghajlattal kapcsolatos tárgyalásokban. Ez a nyilatkozat jó alapot teremt az AU és az EU éghajlatváltozás területén folytatandó partnerségéhez.

A partnerség olyan fórum lesz, ahol lehetőség nyílik az éghajlatváltozással szembeni konkrét fellépésekkel kapcsolatos párbeszédre és véleménycserére. Az EU és Afrika partnersége kiemelt lehetőséget kínál az EU és Afrika közös elképzeléseinek megtárgyalásához.

A partnerség ezenkívül megerősíti a következő területeken folyó gyakorlati együttműködést is: alkalmazkodás, a katasztrófák kockázatának csökkentése, az erdőirtás megfékezése, a fejlődő országok globális szénpiacon való részvételének támogatása (többek között a tiszta fejlesztési mechanizmus keretében), a környezetbarát technológiák támogatása és elindítása, valamint az éghajlatváltozás környezeti hatásainak hatékonyabb nyomon követése, többek között a világűrbe telepített rendszerekkel.

A Bizottság rövidesen javasolni fogja egy globális éghajlat-változási szövetség létrehozását, amely szintén támogatni fogja a partnerséget.

(c) Az EU és Afrika partnersége a migráció, a mobilitás és a foglalkoztatás területén

A migráció és a mobilitás a globalizáció szerves velejárója, és potenciálisan pozitív jelenségként kell tekinteni és kezelni. A migrációról és fejlődésről szóló 2006. novemberi tripoli miniszteri konferencián az EU és Afrika miniszterei elkötelezték magukat amellett, hogy „a származási, tranzit- és célországoknak partnerséget kell folytatniuk annak érdekében, hogy átfogó, holisztikus és kiegyensúlyozott módon, hatékonyabban kezeljék a migrációt, a felelősség megosztásával és az együttműködés szellemében”. Az EU és Afrika számos területen szorosan együttműködik egymással a konferencia következtetéseinek végrehajtása érdekében, kezdve a migráció és a fejlődés közötti kapcsolatok támogatásától a legális migráció elősegítésén át egészen az illegális migráció elleni közös fellépésig – többek között a visszatérési és visszafogadási együttműködés megvalósításával – és az emberkereskedelem elleni küzdelemig – e téren az együttműködést tovább kell fokozni, különös figyelemmel az áldozatok védelmére. Az afrikai kormányok migrációs politikáját megalapozó adatgyűjtés megerősítésére a földrészen elindult eddigi kezdeményezések alapján az EU és Afrika egymással együttműködve létre fogja hozni az afrikai alapú migrációs megfigyelőállomások hálózatát, amely gyűjti, elemzi és terjeszti az Afrikán belüli, illetve az Afrika és az EU közötti migrációs áramlásokra vonatkozó információkat . Támogatni kell a migrációs profilok további kialakítását is. Afrika és az EU külön fog foglalkozni a szakképzett munkaerő – például egészségügyi dolgozók – migrációjának kérdésével, és igyekszik a minimálisra csökkenteni az afrikai munkaerő európai alkalmazásának hátrányos hatásait, mivel mára világossá vált, hogy a millenniumi fejlesztési célok megvalósításának egyik legfőbb akadálya az egészségügyi munkaerő-kapacitás hiánya[3]. Az orvostudományi egyetemek és ápolóképző intézmények végzős hallgatóiról nemrégiben készült világbanki vizsgálat szerint az etiópiai orvosok 70 %-a és az ápolók 62 %-a az első adódó lehetőséggel el kívánja hagyni az országot, és a becslések szerint jelenleg évente mintegy 80 000 képzett ember – köztük 23 000 vezető beosztású vagy diplomás – távozik az afrikai kontinensről. Hasonló kezdeményezések elindítását szükség esetén más ágazatokban is meg lehet fontolni. Ezenkívül a partnerek megvizsgálják, hogy hogyan lehet megkönnyíteni a migránsok számára a pénzátutalást, és – a magánjelleg tiszteletben tartásával – hogyan lehet elérni, hogy ezek az összegek jobban hozzájáruljanak a fejlődéshez.

Az Afrikán belüli és adott esetben az Afrika és az EU közötti mobilitás és a munkaerő migrációjának támogatása és hatékonyabb kezelése érdekében a két fél egymással együttműködve törekszik arra, hogy erősítse a migrációval kapcsolatos afrikai információs és igazgatási kapacitásokat (ennek alapja többek között a mali kormánnyal jelenleg kidolgozás alatt álló minta, illetve számos észak-afrikai munkaerő-migrációs projekt végrehajtásának tapasztalatai). Megvizsgálják azt is, hogyan lehet megkönnyíteni az Afrika és az EU közötti körkörös migrációt, olyan helyzetet létrehozva, amely mind a származási, mind a célországoknak, mind maguknak a migránsoknak kedvező. Az uniós és afrikai intézmények – például egyetemek és kórházak – közötti partnerségek létrehozásával az EU és Afrika ösztönözni fogja a szakképzett afrikai munkaerő mozgását a származási és célországok között.

Mivel az alacsony foglalkoztatási arány az egyik legnagyobb kihívás Afrika számára, és a migráció és mobilitás igazgatására irányuló kezdeményezéseket nyilvánvalóan szélesebb perspektívába kell helyezni, a két oldalnak egyesült erővel kell törekednie arra, hogy több megfelelő afrikai munkahely jöjjön létre, különösen a fiatalok és a nők számára. Az EU-nak saját tapasztalata alapján támogatnia kell Afrikát olyan stratégiák és politikák kidolgozásában és megvalósításában, amelyek ösztönzik a hivatalos gazdaságban való munkahelyteremtést; ezen belül javítani kell a beruházási környezetet, és az erős, felelős, átlátható és elszámoltatható munkaerő-piaci intézményeket kell kiépíteni. Afrikában a jövedelmezőbb munkahelyek és tisztességes munkalehetőségek megteremtése jövőt kínál az Afrikában élő fiataloknak, és valódi alternatívát nyújt az EU-ban történő illegális munkakeresésre irányuló, okmányok nélküli, bizonytalan és gyakran veszélyes utakkal szemben. Az e téren folytatott együttműködéshez egyértelmű célokat kell kitűzni, és a munkát a fejlesztési politika fő pillérei alapján, a fejlesztési célú politikai koherenciára (PCD) vonatkozó napirendhez kapcsolódva kell végezni; mindennek ki kell terjednie a kereskedelemre, a mezőgazdaságra, a halászatra, a kutatásra és az informatikai és kommunikációs technológiákra, az infrastruktúrára, a gazdasági integrációra, a hivatalos fejlesztési támogatásra és a migránsok átutalásaira.

(d) Az EU és Afrika partnersége a demokratikus kormányzás területén

A demokratikus kormányzás az EU és az AU legfontosabb értékeinek szerves részét képezi. Mind az EU, mind az AU tett kezdeményezéseket ezen a területen, ilyen az új pánafrikai kormányzási struktúra, az afrikai kölcsönös értékelési mechanizmus (APRM), az Afrikára és az AKCS-országokra vonatkozó kormányzási kezdeményezés és a szomszédos országokra vonatkozó kormányzási eszköz. Fejlődőben vannak a pánafrikai parlament és az európai parlament közötti kapcsolatok is.

Az EU-nak és az AU-nak most a kormányzás valamennyi területén törekvőbb és átfogóbb kontinensközi párbeszédet kell folytatnia.

Ennek érdekében az AU-nak és az EU-nak közös kormányzati fórumot kell indítania a nem állami szereplők, a nemzeti és kontinentális parlamentek, a helyi hatóságok és a regionális szervezetek bevonásával, hogy fokozzák a párbeszédet az olyan közös érdekű kormányzási kérdésekben, mint az emberi jogok, a demokratikus elvek, a jogállamiság, a természeti erőforrások kezelése, a korrupció és csalás elleni küzdelem, a közforrások átlátható és elszámoltatható kezelése, az intézmények fejlesztése és átalakítása, a bizonytalan helyzetek, a globális kormányzás, a biztonsági ágazat reformja stb., azzal a céllal, hogy mind globális, mind kontinentális, nemzeti és helyi szinten szilárdan meggyökeresedjenek a demokratikus kormányzási elvek, valamint a kormányzati fórum hozzájáruljon a demokratikus kormányzási kérdésekben folyó magas szintű EU-AU párbeszédekhez. A pánafrikai kormányzási struktúra és a politikai koordinációs erőfeszítések hatékonyabb támogatása érdekében az EU megvizsgálja, hogy milyen új módszerekkel lehet még több közösségi és tagállami pénzeszközt bevonni – például egy uniós alap létrehozásával vagy a meglévő pénzügyi eszközökhöz és vagyonkezelői alapokhoz tett közös uniós hozzájárulásokon keresztül.

(e) Az EU és Afrika közös politikai és intézményi struktúrája

A fenti négy ágazati partnerség kiegészítésére és megerősítésére a felek kötelezően vállalják, hogy az EU és Afrika 80 államának vezetői, valamint a két földrész demokratikus intézményei és polgárai ezentúl átfogóbb és strukturáltabb politikai párbeszédet folytatnak egymással. Ennek érdekében az EU-nak és Afrikának erősítenie kell az EU és az AU valamennyi intézménye között folytatott párbeszédet, és ebben a vezető szerepet az Európai Parlament és a Pán-Afrikai Parlament játssza majd. Ezenkívül az EU és Afrika adott esetben ágazati miniszteri üléseket rendezhetne, és a partnerség valamennyi (globális, kontinentális, regionális, nemzeti és helyi) szintjén hatékony intézményi mechanizmusokat dolgozhatna ki a politikai párbeszéd érdekében. Ezek az erőfeszítések alapjául a miniszteri trojkák között már működő, kétévente megrendezett megbeszélések, illetve és az EU és az AU Bizottságai közötti aktív párbeszéd szolgál majd, de – különösen globális szinten – új mechanizmusokra is szükség lehet (beleértve az álláspontok és napirendek összehangolásának lehetőségét a többoldalú szervezetekben és keretekben). Végül az EU és Afrika vezetőinek el kell kötelezniük magukat amellett, hogy a stratégiai partnerség törekvéseit tükrözve kétévente csúcstalálkozót tartanak, amely felváltva az EU-ban és Afrikában kerül megrendezésre. Ez az átívelő politikai partnerség hivatalosan a „lisszaboni nyilatkozat” keretében indul el.

A fenti öt kezdeményezést, azaz azokat a legfontosabb kérdéseket, amelyeket az EU a lisszaboni csúcstalálkozón javasol majd, más közös érdekű területeken folyó programokkal és tevékenységekkel együtt egy cselekvési terv foglalja majd össze, amely a közös stratégia mellékletében lesz található.

A lisszaboni csúcstalálkozóra elkészül az első cselekvési terv, amelyben rövid- és középtávú (azaz a következő csúcstalálkozóig tartó kétéves időszakra vonatkozó) közös tevékenységek szerepelnek. Annak érdekében, hogy a lisszaboni csúcstalálkozó beváltsa a hozzá fűzött reményeket és valóban mérföldkő legyen, az EU-nak és az AU-nak az első cselekvési terv keretében nagyívű közös vállalásokat kell tennie.

3.3. Közös dokumentum

A partnerség prioritásainak és célkitűzéseinek teljesebb áttekintése érdekében az Európai Bizottság és a Tanács titkársága közös dokumentumot készít a következő címmel: Lisszabonon túl: az EU és Afrika stratégiai partnerségének fellendítése.

Az EU hozzájárulását a közös stratégiához ez a közös dokumentum és a jelen közlemény jelenti majd, és a közös stratégiát az afrikai partnerekkel 2007 nyarán és őszén tárgyalják meg és véglegesítik.

[1] Angola, Zöld-foki szigetek, Kongó, Kongói Demokratikus Köztársaság, Etiópia, Mozambik, Sierra Leone, Szudán és Tanzánia.

[2] Algéria (béke és biztonság); Egyiptom (kulturális javak); Nigéria (adósság); Szenegál (migráció); Tunézia (segélyek), Líbia (élelmiszer-biztonság); Marokkó (környezetvédelem); Dél-Afrika (kereskedelem és regionális integráció). Megjegyzés: bár Marokkó nem tagja az AU-nak, környezetvédelmi felelősként részt vett a találkozókon.

[3] COM(2006) 870: A fejlődő országokban az egészségügyi dolgozók kritikus hiányának megoldására vonatkozó európai cselekvési programról (2007-2013).