52006DC0281

[pic] | AZ EURÓPAI KÖZÖSSÉGEK BIZOTTSÁGA |

Brüsszel, 12.6.2006

COM(2006) 281 végleges

A BIZOTTSÁG KÖZLEMÉNYE

A növekedési és foglalkoztatási stratégia és az európai kohéziós politika reformjaNegyedik helyzetjelentés a kohézióról

{SEC(2006)726}

TARTALOMJEGYZÉK

1. Gazdasági és szociális egyenlőtlenségek a kibővült unióban 3

1.1. Lassú, de várhatóan gyorsuló növekedés 3

1.2. Egyenlőtlenségek 4

1.2.1. GDP – az új tagállamok ugyan gyorsabb növekedést mutatnak, de akonvergencia még mindig csak hosszú távú kilátás 4

1.2.2. Foglalkoztatás – 24 millió új munkahelyre van szükség a 70 %-os cél eléréséhez 4

1.3. Az egyenlőtlenségek tendenciái 4

1.3.1. Egyenlőtlenségek a célkitűzések között… 4

1.3.2. …és az egyes célkitűzéseken belül 5

1.3.3. A K+F és az IKT hozzájárulása a fenntartható növekedéshez 6

2. Az EU kohéziós poltikájának legutóbbi fejleményei 7

2.1. Költségvetés-végrehajtás 2005-ben – rekordszintű kötelezettségvállalások 7

2.2. A közösségi kohéziós stratégiai iránymutatások 2007–2013 között 7

2.3. „A kohéziós politika és a városok: hozzájárulásuk a régiók növekedéséhez és foglalkoztatásához” 8

2.4. A kohéziós politika a növekedési és foglalkoztatási stratégia középpontjában 8

2.5. Források: az Európai Tanács 2005. decemberi következtetéseinek összefoglalása 9

2.6. Újítások a kohéziós politika új programjaiban 10

2.6.1. JASPERS 10

2.6.2. JEREMIE 11

2.6.3. JESSICA 11

2.6.4. A közszolgáltatások modernizálása 11

2.7. Vidékfejlesztési stratégiai iránymutatások és az Európai Halászati Alap 12

Bevezetés

Az EU kohéziós politikájának fejlődése szempontjából a harmadik helyzetjelentés 2005. tavaszi közzététele óta eltelt időszak három szempontból is jelentős volt. Először, mert – a 2004. májusi történelmi bővítés után – az új tagállamokban 2005-ben felgyorsult a kohéziós programok végrehajtása, és már láthatók a végrehajtás első teljes évének eredményei. Másodszor, mert komoly haladás történt a 2007–2013-as programozási időszak előkészítésében. Nevezetesen a 2007–2013-as pénzügyi tervről szóló, 2006. május 17-én a Parlament, a Tanács és a Bizottság által aláírt intézményközi megállapodás megalapozta a tagállamok és a régiók azon törekvéseit EU-szerte, hogy az új programok előkészítése terén előrelépjenek. Ezen kívül a Bizottság is elfogadott számos alapvető dokumentumot, hogy megteremtse a munka alapját (ezek közé tartozik a közösségi kohéziós stratégiai iránymutatások tervezete, a közösségi vidékfejlesztési stratégiai iránymutatások tervezete és a 2007–2013-as regionális állami támogatásokról szóló iránymutatások). Harmadszor, mert 2005-ben olyan kulcsfontosságú politikai döntések születtek a legmagasabb szinten, amelyek a kohéziós politikát helyezték az Unió növekedési és foglalkoztatási menetrendjének („lisszaboni stratégia”) középpontjába.

A negyedik helyzetjelentés ezekre a témákra összpontosít. Először felvázolja a helyzetet, és bemutatja a jelenlegi tendenciákat, illetve a tagállamok és a régiók közötti egyenlőtlenségeket. Ezt a politikai keretek főbb fejleményeinek felvázolása követi, többek között a 2007–2013-as pénzügyi tervhez fűződő kohéziós politika forrásairól szóló megállapodás.

1. GAZDASÁGI ÉS SZOCIÁLIS EGYENLőTLENSÉGEK A KIBőVÜLT UNIÓBAN

EZ A SZAKASZ PILLANATFELVÉTEL A SZOCIÁLIS ÉS GAZDASÁGI TENDENCIÁKRÓL ÉS AZ EGYENLőTLENSÉGEK MÉRTÉKÉRőL. ÚJ BIZONYÍTÉKOT TARTALMAZ A GDP, A NÖVEKEDÉSI ÜTEMEK ÉS A FOGLALKOZTATÁS TERÉN TAPASZTALHATÓ EGYENLőTLENSÉGEKET MEGHATÁROZÓ TÉNYEZőKRE, MÉGPEDIG A K+F KIADÁSOKBA ÉS AZ INFORMÁCIÓS TÁRSADALOMBA BEFEKTETETT ÖSSZEGEK ÖSSZEFÜGGÉSÉBEN.

1.1. Lassú, de várhatóan gyorsuló növekedés

Az Unió gazdaságát 2005-ben tartós lassú növekedés jellemezte a korábbiakhoz képest. 2000 és 2004 között az EU 25 tagállamának GDP-növekedése átlagosan valamivel évi 1½ % fölött volt. Jelentős különbségek tapasztalhatók uniószerte: a legjobb teljesítményt javarészt a legkevésbé jómódú tagállamok érték el, nevezetesen a balti államok és Szlovákia, de hasonló tendenciák jellemzik Görögországot és Írországot is, valamint a csatlakozó Romániát és Bulgáriát. A legalacsonyabb növekedési ütem több, viszonylag jómódú tagállamban figyelhető meg, többek között Németországban, Dániában, Olaszországban, Hollandiában és Portugáliában valamint Máltán, ahol a növekedés nem érte el az évi 1 %-ot.

Az Európai Bizottság előrejelzése EU-szerte több mint 2 %-os növekedést vetít előre 2005 és 2007 között. A növekedés várhatóan meghaladja a 3 %-ot a 25 tagállamból 16-ban, valamint Romániában és Bulgáriában. A növekedés várhatóan nem fogja a 2 %-ot sokkal – esetleg semennyivel sem – meghaladni Németországban, Olaszországban, Franciaországban, Belgiumban, Hollandiában, Ausztriában, Dániában, Portugáliában és Máltán. A 27 tagú EU lakosságának több mint fele ezekben az országokban él.

1.2. Egyenlőtlenségek

1.2.1. GDP – az új tagállamok ugyan gyorsabb növekedést mutatnak, de a konvergencia még mindig csak hosszú távú kilátás

A tizenhárom kohéziós ország viszonylag gyors növekedése a legtöbb EU15 országhoz képest (évi 3,6 % az EU15-ök átlagos 2,2 %-ával szemben, az 1995–2005 időszakban mérve) arra mutat, hogy a bevételek terén történt ugyan konvergencia; ugyanakkor a bevételek közötti különbség nagysága miatt még sok évnek kell eltelnie, amíg jelentős mértékben sikerül csökkenteni a csoport tagjaira jellemző hátrányt. Mindazonáltal néhány új tagállam máris elérte az EU15 legkevésbé jómódú tagjának szintjét, és ehhez hasonlóan a spanyol egy főre jutó bevétel szintjei is közelednek az olasz és német szintekhez.

1.2.2. Foglalkoztatás – 24 millió új munkahelyre van szükség a 70 %-os cél eléréséhez

2004-ben 0,6 %-kal növekedett a foglalkoztatás az EU-ban. Az átlagos teljes foglalkoztatási szint[1] 0,4 százalékponttal 63,3 %-ra emelkedett (64,7 % az EU15-ben és 56,0 % az EU10-ben). Az EU még mindig alatta marad a – 2010-ig elérendő – 70 %-os lisszaboni foglalkoztatási célnak, jóllehet viszonylag magas a foglalkoztatási szint növekedési üteme. 1998 és 2004 között csaknem 10 millió további munkahely keletkezett az EU25-ben (az EU27-ben – a romániai foglalkoztatottság jelentős csökkenése miatt – némileg kevesebb). Ennek a növekedésnek valamivel több mint fele az 1998–2000 közötti időszakban következett be, míg 2000 és 2004 között 4½ millió munkahely jött létre. A legutóbbi években Lengyelországban, Németországban és Romániában is csökkent a munkahelyek felszámolódásának tendenciája, ami 2000 óta ellentétes mértékben járult hozzá az EU27 teljesítményéhez, hiszen a 2000–2004-es időszakban csaknem 1½ millióval csökkent a foglalkoztatás ezekben az országokban.

A 70 %-os foglalkoztatási cél eléréséhez 24 millió további munkahelyre volna szükség az EU27-ben – ez a jelenlegi foglalkoztatási szint mintegy 12 %-os növekedését jelentené. Az új tagállamokban valamint Romániában és Bulgáriában – a legtöbb nagy országban, különösen Lengyelországban és Bulgáriában tapasztalható kitartóan alacsony foglalkoztatási szint következtében – a szükséges teljes növekedés a jelenlegi foglalkoztatási szintnek mintegy 25 %-a.

1.3. Az egyenlőtlenségek tendenciái

A következőkben a helyzet és a tendenciák vizsgálata olvasható, a kohéziós politika által 2007–2013-ig megcélzandó különböző csoportokra és régiókra tekintettel, összhangban a Bizottság 2004. júliusi azon javaslataival, amelyeket az Európai Tanács 2005. decemberi ülésén létrejött tagállamok közötti megállapodás is fenntartott.

1.3.1. Egyenlőtlenségek a célkitűzések között…

Az új 2007–2013-as konvergencia-célkitűzés (azok a régiók, ahol az egy főre jutó GDP alacsonyabb, mint az EU 2000–2002-es átlaga) 100 régióra vonatkozik, köztük 16 átmenetileg támogatott, fokozatosan kilépő[2] státusú; ezekben él az EU27 népességének 35 %-a. Az új, regionális versenyképesség és foglalkoztatás (RCE, Regional Competitiveness and Employment) célkitűzés elvileg az Unió többi régiójára vonatkozik, vagyis 155 régióra az EU27 népességének 61 %-ával, míg további 13 régió csökkenő átmeneti támogatást élvezőnek[3] minősül (a népesség mintegy 4 %-a).

A konvergencia-régiókat (köztük a fokozatosan kilépőket is) alacsony GDP és foglalkoztatási szint, valamint magas munkanélküliség jellemzi. Az EU27 GDP-jéből való részesedésük mindössze 12½ %, míg a népességből 35 %. Jóllehet ezekben a régiókban a jelenlegi átlagos növekedés magasabb az EU átlagánál, ez az ütem általánosságban nem elegendő ahhoz, hogy a közeljövőben elérjék az EU átlagát az egy főre jutó GDP-ben.

Az RCE régiókban összességében viszonylag magas a GDP; ugyanakkor sok régióban továbbra is alacsony a növekedés, és legtöbbjükben a foglalkoztatási szint is jócskán alatta marad a 70 %-os célnak. Hasonlóképpen alacsony a munkanélküliségi szint is, de a csoport egészében még mindig csaknem 7 %. A növekedési teljesítmény jobb a csökkenő átmeneti támogatásban részesülő régiókban, amely abban is tükröződik, hogy képesek voltak kilépni a jelenleg prioritást élvező 1. célkitűzés alá tartozó régiók közül. A GDP és a foglalkoztatási szint mindazonáltal még mindig a többi RCE-régióé mögött áll, a munkanélküliség viszont magasabb. Ezek az átlagok arra engednek következtetni, hogy EU-szerte továbbra is valódi igény van újabb beruházásokra, hogy a növekedési potenciált a lisszaboni célkitűzéseknek megfelelő szintre lehessen emelni.

1.3.2. …és az egyes célkitűzéseken belül

A növekedési ütem regionális különbségei az egész EU-ban jelentősek: a konvergencia-célkitűzés alá tartozó régióknál például 1995 és 2002 között átlagosan évi 2,6 % volt a növekedés, ugyanakkor 16 ilyen régióban 1 % alatti volt, míg 15 másikban meghaladta az 5 %-ot.

A GDP szintje is széles skálán változó regionális helyzeteket jelez az egyes célkitűzéseken belül. A konvergencia-célkitűzés alá tartozó régiók között számos van, ahol az EU átlagának 25 %-a alatti az egy főre jutó GDP (PPS-ben számítva), mindegyik Romániában és Bulgáriában (e két országban található a 12 legkevésbé jómódú régió). Ugyanakkor kilenc régió tartozik a fokozatosan kilépők közé, ahol az egy főre jutó GDP az EU25 átlagának 80 %-a fölött van. Az RCE-célkitűzés alá tartozó régiók között (ideértve a csökkenő átmeneti támogatásban részesülőket is) 8-ban az EU25 85 %-ánál alacsonyabb az egy főre jutó GDP, míg 7-ben annak 150 %-ánál is magasabb.

Az RCE-célkitűzés alá eső régiók foglalkoztatási szintje 10 százalékponttal magasabb a konvergencia-régiókénál. Az egyes célkitűzésekhez tartozó különböző régiók között jelentős eltérések tapasztalhatók a foglalkoztatási arány tekintetében. Így a konvergencia-régiók esetében több mint 25 millió személy magas foglalkoztatási szintű régiókban lakik, míg másik 27 millió alacsony foglalkoztatási szintűekben, ahol az alacsony és a magas foglalkoztatási szintű régiók közti különbség a 10 százalékpontot is meghaladja. A 70 %-os foglalkoztatási célt mindössze két konvergencia-régió érte el: Cornwall az Egyesült Királyságban és Centro Portugáliában.

Az RCE-régiókban magasabb az átlagos foglalkoztatási szint, 66,7 %, de a magas és az alacsony foglalkoztatású régiók közötti különbség itt is 10 vagy több százalékpont. A 70 %-os foglalkoztatási célkitűzést 49 RCE-régió éri el.

A kohézióról szóló harmadik helyzetjelentés[4] közzététele óta keveset változtak a regionális egyenlőtlenségek összefoglaló mutatói. Ez nem is meglepő, hiszen a főbb makrogazdasági mutatók ritkán változnak jelentős mértékben ilyen rövid idő alatt. Az EU27 adatait tekintve (összevetve a harmadik kohéziós helyzetjelentésben használt EU25-tel) az látható, hogy 2002-ben az EU27 népességének a legjómódúbb régiókban lakó 10 %-a mondhatta magáénak a GDP több mint 19 %-át, míg a legkevésbé jómódú régiókban lakó 10 %-nyi népességnek mindössze 1,5 % jutott. Amennyiben a GDP-t PPS-ben tekintjük, úgy a népesség leggazdagabb 10 %-nak a GDP 15 %-a, míg a legkevésbé gazdag 10 %-nak több mint 3 %-a jut. Így PPS-ben számítva a fölső és alsó 10 % közötti arány GDP-ben 5:1. A PPS-kiigazítás fontos: a viszonylagos árakkal számított kiigazítatlan arány (euróban) 12,5:1.

1.3.3. A K+F és az IKT hozzájárulása a fenntartható növekedéshez

A K+F a régiók innovációs kapacitását meghatározó egyik kulcstényező. Miközben nem minden régió rendelkezik jelentős K+F kapacitással, aggodalomra ad okot a K+F kiadások magas szintjének meglehetősen korlátozott számú régióra történő koncentrálódása. A régiónkénti K+F kiadásokra vonatkozó becslések[5] azt jelzik, hogy 35 régió K+F-intenzitása haladja meg a teljes EU átlagában számolva a GDP 3 %-ában meghatározott lisszaboni célt. Ez a 35 régió felelős az EU27 K+F kiadásainak 46 %-áért – ez kétszerese a GDP-ből való részesedésüknek. A K+F kiadások skálájának felső végén Braunschweig (Németország) található a GDP 7 %-ával, és az további 12 régióban haladja meg a 4 %-ot.

Az ilyen tevékenység koncentrációja elkerülhetetlenül azt is jelenti, hogy számos régióban gyakorlatilag egyáltalán nincs K+F kiadás: 47 régióban a GDP 0,5 %-a alatt van. Összességében ez a 47 régió felelős az EU27 K+F kiadásainak 0,5%-áért (GDP-ből való részesedésük 3,5 %).

Az IKT-hozzáférés esetében szintén elfogadott, hogy az a tudásalapú gazdaság fejlődésének egyik fontos hajtómotorja. Az EU egészében az összes háztartás majdnem fele rendelkezett internet-hozzáféréssel 2005-ben. Az adatok összehasonlítása azt mutatja, hogy jelentős különbségek mutatkoznak a tagállamok között: míg Hollandiában, Dániában és Svédországban az elterjedtség meghaladja a 70 %-ot, addig Litvániában, Csehországban, Magyarországon, Szlovákiában és Görögországban csak 20 % körül mozog. Az elterjedtség foka szintén általánosan alacsonyabb az új tagállamokban, kivéve Szlovéniát (48 %) és Lettországot (42 %).

A mai 1. célkitűzés szerinti régiókban a háztartásoknak csak nagyjából harmada rendelkezik internet-hozzáféréssel. Ezekben a régiókban az internet-hozzáférés aránya alacsonyabb az adott tagállam többi régiójáénál is; a rés különösen szembetűnő Spanyolországban, Belgiumban és Olaszországban. Mindazonáltal a különbségek markánsabbak a tagállamok között, mint a tagállamokon belül: Svédország, az Egyesült Királyság vagy Németország 1. célkitűzés szerinti régióiban az internet-hozzáférés mértéke nagyobb, mint az EU háztartásaiban együttvéve, és ez bőven fölötte van például az Olaszország 1. célkitűzésen kívül eső régióit jellemzőarányoknak. Így továbbra is létezik a területi szélessávú szakadék is: szélessávú lefedettség tekintetében az EU15 városi háztartásaiban 90 % a hozzáférhetőség, míg a vidéki népesség esetében 60 %.

2. AZ EU KOHÉZIÓS POLTIKÁJÁNAK LEGUTÓBBI FEJLEMÉNYEI

2.1. Költségvetés-végrehajtás 2005-ben – rekordszintű kötelezettségvállalások

2005-ben 27,1 milliárd euróra vállaltak kötelezettséget az ERFA, a Kohéziós Alap és a tagjelölt országok számára kijelölt előcsatlakozási alap (ISPA) keretében; az ESZA részére összesen 11,2 milliárd euro kötelezettségvállalás mellett, amely az egy év alatt a kohéziós politika területén lekötött eddigi legmagasabb összeg. 2005-ben az ERFA-ból összesen 16,9 milliárd euro került kifizetésre, a Kohéziós Alapból és az ISPA-ból pedig együttesen 3 milliárd euro. Az ESZA kifizetései további 11,2 milliárd euróra rúgtak.

A négy strukturális alapból, a Kohéziós Alapból és az ISPA-ból 2005-ben összesen több mint 33 milliárd euro került kifizetésre. A végrehajtás szempontjából a csatlakozást követő kezdeti programozási időszakban az új tagállamok olyan helyzetben voltak, amely nagyjából hasonlít a régi tagállamok helyzetéhez a 2000–2006-os programozási időszak kezdetén.

2.2. A közösségi kohéziós stratégiai iránymutatások 2007–2013 között

A kohéziós politikai programok következő generációjának prioritásairól szóló vita megindításának első lépcsőjeként a Bizottság 2005. június 6-án közzé tett egy dokumentumtervezetet „Kohéziós politika a növekedés és a foglalkoztatás támogatására: közösségi stratégiai iránymutatások a 2007–2013 közötti időszakra” címmel[6].

Az iránymutatás-tervezet meghatározta az Európai Regionális Fejlesztési Alap (ERFA), az Európai Szociális Alap (ESZA) és a Kohéziós Alap által támogatandó új programok keretrendszerét. A jövőben a kohéziós politika programjainak döntő kritériuma a növekedéshez és a foglalkoztatáshoz való hozzájárulásuk lesz, összhangban a megújított lisszaboni menetrenddel. Az iránymutatás-tervezet a kohéziós politikának azt a szerepét tükrözi, hogy az EU fő eszköze legyen azon céljának megvalósításában, hogy a) vonzóbb beruházási és munkavállalói célponttá; b) magas növekedéssel, versenyképességgel és innovációval rendelkező területté; és c) több és jobb munkahellyel rendelkező, teljes foglalkoztatású és magasabb termelékenységű térséggé váljék.

Az iránymutatás-tervezet elfogadását követően a Bizottság 2005 júliusában nyilvános konzultációt indított, hogy megismerje a kohéziós politikai programok új generációjának prioritásairól vallott nézeteket. A konzultációs folyamat eredményei segíteni fognak az iránymutatások végső változatának kialakításában, amelyet a Bizottságnak közölnie kell a Tanáccsal az új rendeletek 2006-ban történő elfogadását követően, és a Parlament, a Régiók Bizottsága és a Gazdasági és Szociális Bizottság véleményének fényében.

2.3. „A kohéziós politika és a városok: hozzájárulásuk a régiók növekedéséhez és foglalkoztatásához”

A 2007–2013 közötti közösségi kohéziós stratégiai iránymutatások kiegészítéseként a Bizottság 2006-ban közzé fog tenni egy közleményt a városok hozzájárulásáról, amely meghatározó tényező a régiókban tapasztalható növekedés és foglalkoztatás vonatkozásában. Ez a dokumentum referenciaként fog szolgálni a tagállamoknak és a régióknak saját nemzeti stratégiai kohéziós referenciakeret és az abból következő operatív programok felvázolásánál. 2005. november 23-án közzé tettek egy bizottsági munkadokumentumot a városi területek hozzájárulásáról a növekedéshez és foglalkoztatáshoz (lásd a 4. táblázatot a mellékletben).

Miközben köztudott, hogy sok hatáskör a nemzeti vagy a regionális szinthez tartozik, a városok sokat tudnak tenni, különösen ha cselekvési kapacitásuk európai programok révén erősödik. A különböző olyan prioritási területekről szóló iránymutatások, amelyeken a városok cselekedni képesek, magukba foglalják a vonzóerő vagy „beruházásokra való felkészültség” növelését, a vállalkozási kedv, a foglalkoztathatóság és a tudásalapú gazdaság előmozdítását; a közösségfejlesztést és a városkörnyékek és szociális csoportok közötti egyenlőtlenségek csökkentését, a helyi biztonság és a bűnmegelőzés javítását. A városokban nem csak a lehetőségek koncentrálódnak, hanem a kihívások is, így figyelmet kell szentelni a városi területeken felmerülő sajátos problémáknak. Szintén alapvető a hatékony partnerség kialakítása, amely minden szintről összehozza a szereplőket ezeknek a problémáknak a kezelésére.

2.4. A kohéziós politika a növekedési és foglalkoztatási stratégia középpontjában

A lisszaboni stratégia újraindításával a kohéziós politika szerepét elismerték, mint a foglalkoztatási és növekedési stratégia végrehajtásához történő közösségi szintű hozzájárulás kulcsfontosságú eszközét – nem csak azért, mert a Közösség költségvetésének harmadát teszi ki, hanem azért is, mert a helyi és regionális szinten megtervezett stratégiáknak is a foglalkoztatás és a növekedés előmozdítását szolgáló erőfeszítés szerves részét kell képezniük. A KKV-k szerepe, a helyi szakképzési igényeknek való megfelelés szükségessége, a klaszterek jelentősége, a helyi innovációs központok szükségessége mind kívánatossá teszi, hogy sok esetben alulról – regionális és helyi szintről – is épüljenek stratégiák. Ez ráadásul nem csak a gazdasági menetrendre érvényes, hanem a polgárok bevonását célzó szélesebb erőfeszítésre is, akiknek így – a partnerség és a kohéziós politikát irányító sokszintű kormányzati rendszerek révén – lehetőségük nyílik közvetlenül beleszólni az Unió növekedési és foglalkoztatási stratégiájába.

Ez a megközelítés egyrészt a 2007–2013 közötti közösségi stratégiai iránymutatás-tervezetben található prioritásokon alapul, másrészt azon a javaslaton, hogy a kohéziós politikai programok következő generációjának számszerűsített kiadási céljait úgy kell meghatározni, hogy az alapok bizonyos százalékarányát a növekedési és foglalkoztatási stratégiához világosan kötődő célokra fordítsák (az összegek „pántlikázása”, vagyis bizonyos célra történő előirányzása). Az Európai Tanács 2005. decemberi következtetéseivel összhangban a legutóbbi bővítés előtti 15 tagállam nagyra törő előirányzati célok elfogadásával fog utat mutatni (a konvergencia és a regionális versenyképesség és foglalkoztatás célkitűzések esetén ez a cél megfelel az összes kiadás 60 illetve 75 %-ának). Az új tagállamok önkéntes alapon fogadhatnak el ilyen előirányzati célokat. A rendelettervezetek jelentési kötelezettséget írnak elő az előirányzati célok teljesítésének tekintetében.

A növekedési és foglalkoztatási stratégia új kormányzási ciklusának részeként a tagállamok 2005 őszén benyújtották nemzeti reformprogramjaikat, amelyeket a Bizottság 2006 januárjában az elért haladásról szóló éves jelentés[7] formájában értékelt.

Az elért haladásról szóló éves jelentés (Annual Progress Report, APR) számos ajánlást tett a kohéziós politikára vonatkozóan. Először is azt ajánlotta, hogy a tagállamok biztosítsák, hogy a közösségi kohéziós és vidékfejlesztési kiadásokat általánosságban a lisszaboni stratégia támogatására fordítsák. Más szóval a kohéziós politika programjainak közvetlenül támogatniuk kell a nemzeti reformprogramokat. Az APR különösen ajánlotta, hogy az új kohéziós politikai programok összefüggésében az új tagállamokat is ösztönözni kell a kohéziós politika forrásainak a lisszaboni célkitűzések elérésére irányuló intézkedésekre történő előirányzásában, amint erről a 15 régebbi tagállam már az Európai Tanács 2005. decemberi ülésén megállapodott.

Másodszor, az APR rámutatott a nemzeti reformprogramok felelősei és a 2007–2013 közötti kohéziós politikai programok előkészítői közötti koordinációs mechanizmusok fejlesztéséhez vezető erőfeszítések fokozásának szükségességére. Gyorsan létre kellene hozni ezeket a kapcsolatokat, hiszen ezeknek a programoknak – a nemzeti stratégiai referenciakeret elfogadásával kezdődő – előkészítése egyre intenzívebbé válik. Harmadszor, az APR hangsúlyozta, hogy a tagállamoknak figyelembe kell venniük a kohéziós politikai forrásokból való átcsoportosítások makrogazdasági hatását. Végül, az APR azt ajánlotta, hogy a kohéziós politika programjainak új generációja tükrözze a nemzeti reformprogramokban található prioritásokat és a 4 prioritást élvező feladatot[8].

Az Európai Tanács 2006. tavaszi ülése az APR számos ajánlását megerősítette, és arra a következtetésre jutott, hogy a tagállamoknak nemzeti stratégiai referenciakeretük felvázolásakor figyelembe kell venniük a nemzeti reformprogramjukban található prioritásokat.

2.5. Források: az Európai Tanács 2005. decemberi következtetéseinek összefoglalása

Az Európai Tanács 2005. decemberi következtetései valamint az intézményközi megállapodás 2006. május 17-i elfogadása előkészítették az utat az Európai Parlamentnek és a Tanácsnak, hogy megállapodásra jussanak a 2007–2013-as közösségi költségvetés pénzügyi keretéről, ami kulcsfontosságú lépés a kohéziós politikai programok új generációjának előkészítése felé. Ennek eredményeként a kohéziós politika költségvetése a 2007–2013 időszakra 308 milliárd euróra rúg, ami 0,37 %-a az EU27 GNI-jének. Ez a Bizottság javaslatánál nagyjából 10 %-kal kevesebb; a legnagyobb csökkenés az európai területi együttműködés célkitűzés (–50 %) és a regionális versenyképesség és foglalkoztatás (RCE) célkitűzés (–20 %) terén következett be, utóbbi a csökkenő átmeneti támogatásban részesülő átmeneti intézkedés nélkül. Ez még nagyobb erőfeszítést kíván a források koncentrálására, hogy biztosítható legyen a közösségi források hatékony és eredményes felhasználása.

Az új tagállamok kapnák a kohéziós politika összes forrásának 51,3 %-át. Ez évi átlagban, abszolút összegben 165 %-os növekedésnek felel meg a 2004–2006 közötti időszakban (évenként) rendelkezésre álló pénzügyi forrásokhoz képest. A nemzeti költségvetésekhez történő maximális átcsoportosításban (plafon) kifejezve az új tagállamokhoz történő átlagos átcsoportosítás GDP-jük 3,5 %-a, a Bizottság 3,8 %-ot tartalmazó javaslatához képest.

Az Európai Tanács decemberi következtetései – amelyeket megerősített a jogalkotási javaslatról született politikai megállapodás 2006 májusában – szintén hozzájárultak az új rendeletek szövegein végzett munka felgyorsításához, mégpedig azáltal, hogy egyértelművé tették a Tanács álláspontját egy sor kérdésben, mint például a vissza nem téríthető HÉA támogathatósága, a lakásépítési kiadások, a maximális társfinanszírozási ráták és ezek kiszámításnak alapja, valamint a kötelezettségvállalás automatikus visszavonási szabályának (N+2 szabály) alkalmazása. Összességében a tagállamok maximális rugalmasságot próbáltak elérni a közösségi források elosztásának, kezelésének és ellenőrzésének terén. Az új rendelkezéseket figyelembe kell venni, miközben a Bizottság által óvott pénzügyi fegyelmet és a tematikus, pénzügyi és földrajzi koncentrációt is biztosítani kell.

2.6. Újítások a kohéziós politika új programjaiban

Az elmúlt években a Bizottság új eszközöket fejlesztett ki, hogy segítse a tagállamokat és a régiókat projektjeik minőségének javításában, és ezzel egyidejűleg a Közösség pénzügyi forrásai hatékonyabban kerüljenek felhasználásra a kohéziós politika kiegyenlítő hatásának növelése érdekében. Ennek megfelelően az induló és mikrovállalkozások finanszírozástechnikai előmozdítására az új programokhoz specifikus kezdeményezések kerültek kifejlesztésre, amelyek a technikai segítségnyújtást és a támogatásokat nem támogatás-jellegű eszközökkel kombinálják, mint például kölcsönök, részvények, kockázati tőke vagy garanciák. Ezeket az intézkedéseket fokozott együttműködés keretében hajtják végre, amint arról a 2006. május 30-án aláírt egyetértési nyilatkozatok alapján a Bizottság, az Európai Beruházási Bank Csoport és más finanszírozástechnikával foglalkozó nemzetközi pénzügyi intézmények megállapodtak. Az e téren való együttműködés hozzáadott értéke többek között további kölcsönforrások biztosítása az EU régióiban alakuló és fejlődő vállalkozásoknak; pénzügyi és irányítási szakértelem olyan szakosodott intézményektől, mint az EBB Csoport és más nemzetközi pénzügyi intézmények, illetve általában a pénzügyi szektorból; erős ösztönzők létrehozása a támogatások és hitelek kombinálása által a befektetők révén történő sikeres megvalósításért; valamint a finanszírozástechnikai intézkedéseknek hosszú távú fenntarthatóság biztosítása a támogatási hozzájárulás visszaforgató jellege folytán.

2.6.1. JASPERS

A JASPERS-program (Joint Assistance in Supporting Projects in European Regions, az európai régiók beruházásait támogató közös program) új technikai támogatási partnerség a Bizottság az Európai Beruházási Bank és az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank között. A tagállamok rendelkezésére fogják bocsátani, hogy segítse az olyan nagy projektek előkészítését, amelyeket a Kohéziós Alap és az ERFA fog támogatni. Tükrözi az EBB és az EBRD széleskörű tapasztalatát nagy projektek előkészítésében, nevezetesen a közlekedés és a környezetvédelem terén. A három intézmény közös erőfeszítései arra irányulnak, hogy a projekt-előkészítéshez rendelkezésre álló támogatások nagymértékű növelésével támogassák a kohéziós politika sikeres végrehajtását a 2007–2013 közötti programozási időszakban.

A JASPERS-program fő célkitűzése, hogy segítse a tagállamokat annak az összetett feladatnak az elvégzésében, amit a minőségi projektek előkészítése jelent, hogy ezeket a Bizottság szolgálatai így gyorsabban fogadhassák el európai uniós támogatásra. Ez magában fogja foglalni az olyan projektek kifejlesztéséhez nyújtott támogatását is, amelyek átgondolt, köz- és magánszféra közötti partnerségi (PPP) megállapodásokon alapulnak. A JASPERS-program átfogó támogatást fog nyújtani a projektciklus minden szakaszához a projekt kezdeti azonosításától kezdve egészen a támogatás odaítéléséről szóló bizottsági döntésig.

2.6.2. JEREMIE

Az üzleti fejlődés finanszírozásához való hozzáférés javítása érdekében új kezdeményezés indult útjára az Európai Beruházási Alappal (EBA) partnerségben. A JEREMIE-program (Joint European Resources for Micro to Medium Enterprises, mikro-, kis- és középvállalkozásokat támogató közös európai források) munkáját 2006-ban annak értékelésével kezdte, hogy melyek a finanszírozástechnikai eszközök (mint például kockázati tőke alapok, kölcsönök és garanciák) nyújtásának hiányosságai a tagállamokban és a régiókban.

Ez előkészíti a terepet a második szakasznak, amelynek során az EBB vagy egy másik hasonló pénzügyi intézmény támogatást fog nyújtani a kohéziós programokért felelős hatóságoknak az azonosított hiányosságok áthidalásához. Ez a támogatás a finanszírozáshoz való hozzáférést fejlesztő program részére elkülönített források szakértői kezelésének formájában fog megvalósulni, illetve olyan pénzügyi közvetítők érdeklődésének felkeltése és akkreditálása révén, akik vállalkozásfejlesztéshez továbbkölcsönzéssel foglalkoznak. A JEREMIE-program sikeres végrehajtásához mindazonáltal elengedhetetlen a tagállamok és a régiók hatóságainak teljes támogatása és együttműködése.

2.6.3. JESSICA

Megkezdődött a munka a JESSICA-programon (Joint European Support for Sustainable Investment in City Areas, közös európai támogatás a városi területeken történő fenntartható beruházásokhoz), amely a Bizottság és az EBB, a CEB (Council of Europe Development Bank, az Európa Tanács Fejlesztési Bankja) és más nemzetközi pénzügyi intézmények közötti fokozott együttműködés kerete a fenntartható városi fejlődés finanszírozástechnikájáról. Célkitűzése, hogy a hatóságoknak kész megoldásokkal szolgáljon ahhoz az összetett feladathoz, amelyet városrekonstrukciós és -fejlesztési projektek finanszírozása visszaforgatható alapok használata révén jelent.

A JESSICA-programot egy a Bizottság, az Európai Beruházási Bank és az Európa Tanács Fejlesztési Bankja közötti partnerség keretében hozzák létre.

2.6.4. A közszolgáltatások modernizálása

Az új programozási időszakra szóló ESZA-rendelettervezet egy új, specifikus a konvergencia célkitűzéshez tartozó prioritást is tartalmaz, amely a nemzeti, regionális és helyi szintű közigazgatás és közszolgáltatások intézmény kapacitásának és hatékonyságának erősítését célozza. A prioritás fontossága a 2007–2013 közötti közösségi kohéziós stratégiai iránymutatásokban is tükröződik.

A prioritás fő célkitűzése a közigazgatási és közszolgáltatási reform támogatása az európai foglalkoztatási stratégiával összhangban a munkahelyi minőség és termelékenység javítása érdekében, és ebben az összefüggésben a közigazgatás hatékonyságának és termelékenységének növelése.

Az új prioritás szerint nyújtott támogatásnak lehetővé kell tennie, hogy a közigazgatás és a közszolgáltatások a versenyképesség, a fejlődés és a növekedés erős hajtómotorjai legyenek a tagállamokban és a régiókban. Az új prioritás végrehajtásának azon területek azonosítása révén kell a megfelelő közigazgatás és közszolgáltatások modernizációját vagy reformját támogatnia, ahol a közbelépésre a legnagyobb szükség van és a legnagyobb hozzáadott értéket hordozza.

2.7. Vidékfejlesztési stratégiai iránymutatások és az Európai Halászati Alap

A Tanács 2005 szeptemberében elfogadta a vidékfejlesztésről szóló új rendeletet[9]. Az EU vidékfejlesztési politikájának a 2007–2013 közötti időszakra három fő célkitűzése lesz: az európai mezőgazdaság és erdészet versenyképességének javítása a szerkezetátalakítás, a fejlesztés és az innováció támogatása révén; a környezet és a táj javítása a földgazdálkodás támogatása révén; az életminőség javítása a vidéki területeken és a gazdasági tevékenységek diverzifikációjának ösztönzése. Az EU vidékfejlesztési politikája többé nem a strukturális alapok része lesz, hanem a két politikaterület együttesen fog a vidéki területek gazdasági diverzifikációjának támogatásán dolgozni. A vidékfejlesztési politikát egyetlen alapból – az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból (EMVA) – fogják finanszírozni, amely a Tanács 2005. decemberi, pénzügyi tervről szóló megállapodása szerint összesen 69,75 milliárd euro[10] finanszírozásban fog részesülni 2007–2013-ig.

A közösségi vidékfejlesztési stratégiai iránymutatásokat 2006 februárjában fogadták el egy tanácsi határozattal. Az iránymutatások azonosítják az EU prioritásainak megvalósításához fontos területeket, mégpedig a göteborgi fenntarthatósági célok és a megújított lisszaboni növekedési és foglalkoztatási stratégia összefüggéseiben.

Vidéki területeken zajló tevékenységei révén a kohéziós politika már hozzájárul a vidékfejlesztéshez. A 2000–2006-os időszakban az ERFA forrásaiból több mint 2 milliárd eurót különítettek el olyan intézkedésekre, amelyek kifejezetten mezőgazdasággal, erdészettel és a vidéki területek fejlesztésének és alkalmazkodásának előmozdításával voltak kapcsolatosak. Ehhez jönnek még a vidéki környezetben a termelési környezet más aspektusaira és az alapvető infrastrukturális beruházásokra fordított források. A 2007–2013 közötti időszakban a kohéziós politika továbbra is támogatni fogja a vidéki gazdaság diverzifikációját az ERFA-ból.

Mind a nemzeti stratégiai tervekben mind a vidékfejlesztési programokban fontos biztosítani a nemzeti stratégiai referenciakeretekkel és a strukturális alapok programjaival való komplementaritást és szinergiát, hogy így munkahelyek teremtésével és a gazdasági tevékenységek diverzifikációjával lehessen válaszolni az EU vidéki területeinek igényeire. A Bizottság ösztönzi a tagállamokat, hogy különös figyelmet szenteljenek a vidéki területek szerepének a lisszaboni célkitűzések megvalósításakor, valamint hogy tárják föl a rejtett helyi képességek kiaknázásának lehetőségeit.

A Bizottság 2004 júliusában elfogadta az Európai Halászati Alapról (EHA) szóló rendelettervezetet. A pénzügyi tervről szóló 2005. decemberi megállapodás értelmében 2007–2013-ig az EHA teljes költségvetése 3 849 millió euro lesz.

Az EHA-ra vonatkozó közösségi stratégiai iránymutatások, amelyeket a kezdeti javaslat tartalmazott, irányadó elvként bekerültek az EHA-rendeletbe is. Ezek az elvek figyelembe veszik az EU prioritásait és különösen a lisszaboni növekedési és foglalkoztatási stratégiát.

[1] A 15–64 éves korú népesség körében.

[2] Olyan régiók, ahol az egy főre jutó GDP az EU15 átlagának 75 %-a alatt lett volna (a bővítés ún. statisztikai hatása).

[3] Olyan régiók, amelyek jelenleg az 1. célkitűzés alapján támogathatók és nem teljesítik a konvergencia-célkitűzést, még akkor sem, ha a bővítés statisztikai hatásait is figyelembe vesszük.

[4] COM(2005) 192., 2005.5.17.

[5] Ezeknél az adatoknál mérési nehézségek merültek fel, így Svédország, Belgium és Írország esetében nemzeti szintű adatok kerültek felhasználásra, az Egyesült Királyságnál NUTS 1. szintűek, Máltáról pedig nincs adat.

[6] COM(2005) 299., 2005.5.7.

[7] COM(2006) 30., 2006.1.25.

[8] 1) Több befektetés a tudásba és az innovációba; 2) Az üzleti potenciál felszabadítása, különösen a KKV-k körében; 3) Válaszadás a globalizációra és az elöregedésre; és 4) Előrelépés a hatékony és integrált európai uniós energiapolitika irányába.

[9] Az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból (EMVA) nyújtandó vidékfejlesztési támogatásról szóló, 2005. szeptember 20-i 1698/2005/EK tanácsi rendelet.

[10] A közvetlen mezőgazdasági kifizetésekből történő moduláció előtt.