(1)   Az Unió és a tagállamok által a menekültügy és a migráció kezelése terén – saját hatáskörükön belül – hozott közös intézkedések az EUMSZ 80. cikkében foglalt, a szolidaritás és a felelősség igazságos elosztásának elvén alapulnak, átfogó megközelítés alapján, és azokat az integrált szakpolitikai döntéshozatal elve vezérli, összhangban a nemzetközi és az uniós joggal, többek között az alapvető jogokkal.

Azon átfogó céllal, hogy az alkalmazandü uniós jog keretében hatékonyan kezeljék a menekültügyet és a migrációt, az említett intézkedések célkitűzései a következők:

(2)   A Bizottság, a Tanács és a tagállamok biztosítják a menekültügyi és migrációkezelési szakpolitikák következetes végrehajtását, beleértve e szakpolitikák belső és külső összetevői is, a külső politikákért felelős intézményekkel, szervekkel, hivatalokkal és ügynökségekkel konzultálva.

(1)   Az e rendelet szerinti kötelezettségeik teljesítése során az Unió és a tagállamok tiszteletben tartják a szolidaritás és a felelősség tagállamok közötti, az EUMSZ 80. cikkében foglaltak szerinti igazságos elosztásának elvét, és szem előtt tartják az Unió menekültügy és migráció kezelésére vonatkozó szakpolitikáinak hatékony működéséhez fűződő közös érdeket.

(2)   Az e rendelet szerinti kötelezettségeik teljesítése során a tagállamok szorosan együttműködnek, és:

(3)   Annak érdekében, hogy támogassa a tagállamokat kötelezettségeik teljesítésében, az állandó uniós migrációs támogatási eszköztár magában foglalja legalább a következőket:

(1)   A tagállamoknak rendelkezniük kell olyan nemzeti stratégiákkal, amelyek meghatározzák az annak biztosítását célzó stratégiai megközelítést, hogy képesek legyenek hatékonyan végrehajtani menekültügyi és migrációkezelési rendszerüket, teljes összhangban az uniós és a nemzetközi jog szerinti kötelezettségeikkel, figyelembe véve sajátos helyzetüket, különösen földrajzi elhelyezkedésüket.

Nemzeti stratégiáik kidolgozásakor a tagállamok adott esetben és a nemzeti joggal összhangban konzultálhatnak a Bizottsággal és a releváns uniós szervekkel, hivatalokkal és ügynökségekkel, különösen a Menekültügyi Ügynökséggel, valamint a helyi és a regionális hatóságokkal. Az említett stratégiáknak legalább a következőket kell magukban foglalniuk:

(2)   A nemzeti stratégiáknak szem előtt kell tartaniuk az egyéb releváns stratégiákat és meglévő támogatási intézkedéseket – különösen az (EU) 2021/1147 és az (EU) 2021/2303 rendelet szerinti támogatási intézkedéseket –, valamint összhangban kell lenniük az (EU) 2019/1896 rendelet 8. cikke (6) bekezdésének megfelelően létrehozott, az európai integrált határigazgatásra vonatkozó nemzeti stratégiákkal, és ki kell egészíteniük azokat.

(3)   A tagállamok hat hónappal a 8. cikkben említett stratégia elfogadása előtt továbbítják a Bizottságnak nemzeti menekültügyi és migrációkezelési stratégiáikat.

(4)   A kötelezettségek végrehajtásához az Unió által nyújtott pénzügyi és operatív támogatást – beleértve az uniós szervek, hivatalok és ügynökségek által nyújtott operatív támogatást – az (EU) 2019/1986, az (EU) 2021/1147, az (EU) 2021/2303 és adott esetben az (EU) 2021/1148 rendeletnek megfelelően kell biztosítani.

(5)   A Bizottság az Európai Külügyi Szolgálat, a Menekültügyi Ügynökség, az Európai Határ- és Partvédelmi Ügynökség, az Europol és az Európai Unió Alapjogi Ügynöksége által szolgáltatott adatokon és információkon, és különösen az (EU) 2020/1366 ajánlás alapján és az uniós migrációs felkészültségi és válságkezelési mechanizmus hálózata keretében gyűjtött információkon, valamint szükség esetén a tagállamok által szolgáltatott információkon alapuló rendszeres jelentések segítségével nyomon követi a migrációs helyzetet és tájékoztatást nyújt arról.

(6)   A Bizottság végrehajtási jogi aktusok útján meghatározza azt a sablont, amelyet a tagállamoknak használniuk kell annak biztosítása érdekében, hogy nemzeti stratégiáik egymással összehasonlíthatók legyenek olyan meghatározott központi elemeket illetően, mint például a készenléti tervezés. Ezeket a végrehajtási jogi aktusokat a 77. cikk (2) bekezdésében említett vizsgálóbizottsági eljárás keretében kell elfogadni.

(1)   A Bizottság a tagállamokkal folytatott konzultációt követően, figyelembe véve az uniós szervek, hivatalok és ügynökségek releváns jelentéseit és elemzéseit, valamint a 7. cikkben említett nemzeti stratégiákra építve ötéves európai menekültügyi és migrációkezelési stratégiát (a továbbiakban: a stratégia) dolgoz ki, amelyben meghatározza a stratégiai megközelítést a nemzeti stratégiák következetes végrehajtásának biztosítása érdekében. A Bizottság a stratégiát megküldi az Európai Parlamentnek és a Tanácsnak. A stratégia jogilag nem kötelező erejű.

(2)   Az első stratégiát 2025. december 12-ig, majd azt követően ötévente kell elfogadni.

(3)   A stratégia magában foglalja a 4. és 5. cikkben felsorolt összetevőket, kiemelt szerepet biztosít az Európai Unió Bírósága és az Emberi Jogok Európai Bírósága ítélkezési gyakorlatának, és figyelembe veszi a következőket is:

(1)   A Bizottság évente elfogad egy éves európai menekültügyi és migrációs jelentést, amelyben értékeli az előző 12 hónapos időszak menekültügyi, befogadási és migrációs helyzetét, valamint az esetleges fejleményeket, valamint stratégiai helyzetképet nyújt a migráció és a menekültügy területéről, amely egyben korai előrejelző és helyzetismereti eszközként is szolgál az Unió számára (a továbbiakban: a jelentés).

(2)   A jelentés a tagállamok, az Európai Külügyi Szolgálat, a Menekültügyi Ügynökség, az Európai Határ- és Partvédelmi Ügynökség, az Europol és az Európai Unió Alapjogi Ügynöksége által szolgáltatott releváns mennyiségi és minőségi adatokon és információkon alapul. A jelentés figyelembe veheti az egyéb releváns szervek, hivatalok, ügynökségek vagy szervezetek által szolgáltatott információkat is.

(3)   A jelentésnek a következő elemeket kell tartalmaznia:

(4)   A Bizottság minden év október 15-ig elfogadja a jelentést, és továbbítja azt az Európai Parlamentnek és a Tanácsnak.

(5)   A jelentés képezi a migrációs helyzetek kezeléséhez szükséges intézkedésekre vonatkozó uniós szintű határozatok alapját.

(6)   Az első jelentést 2025. október 15-ig kell kibocsátani.

(7)   A jelentés céljából a tagállamok, a Menekültügyi Ügynökség, az Európai Határ- és Partvédelmi Ügynökség, az Europol és az Európai Unió Alapjogi Ügynöksége minden év június 1-jéig rendelkezésre bocsátják a 10. cikkben említett információkat.

(8)   A Bizottság minden év júliusának első felében összehívja a migrációval kapcsolatos felkészültségi és válságkezelési uniós mechanizmus ülését, hogy ismertesse előzetes helyzetértékelését és információcserét folytasson a mechanizmus tagjaival. A migrációval kapcsolatos felkészültségi és válságkezelési uniós mechanizmus összetételét és működési módját az (EU) 2020/1366 ajánlás eredeti változata határozza meg.

(9)   A tagállamok és a releváns uniós szervek, hivatalok és ügynökségek minden év szeptember 1-jéig naprakész információkat bocsátanak a Bizottság rendelkezésére.

(10)   A Bizottság minden év szeptember 30-ig összehívja a migrációval kapcsolatos felkészültségi és válságkezelési uniós mechanizmus ülését, hogy ismertesse összesített helyzetértékelését. A migrációval kapcsolatos felkészültségi és válságkezelési uniós mechanizmus összetételét és működési módját az (EU) 2020/1366 ajánlás eredeti változata határozza meg.

(1)   Amikor a Bizottság értékeli az általános migrációs helyzetet, vagy azt, hogy egy tagállam migrációs nyomásnak vagy a migrációs nyomás kockázatának van-e kitéve vagy jelentős migrációs helyzettel szembesül-e, a 9. cikkben említett jelentést használja fel, és figyelembe veszi a 9. cikk (3) bekezdésének a) pontja szerinti további információkat.

(2)   A Bizottság a következőket is figyelembe veszi:

(3)   Ezen túlmenően annak értékelése céljából, hogy egy tagállam jelentős migrációs helyzettel szembesül-e, a Bizottság figyelembe veszi a harmadik országbeli állampolgárok vagy hontalan személyek aktuális és korábbi éves érkezésének kumulatív hatását.

(1)   A 9. cikkben említett jelentéssel együtt a Bizottság végrehajtási határozatot fogad el, amelyben megállapítja, hogy egy adott tagállam migrációs nyomás alatt áll-e vagy a következő évben a migrációs nyomás kockázata fenyegeti-e, vagy jelentős migrációs helyzettel szembesül-e.

E célból a Bizottság konzultál az érintett tagállamokkal. A Bizottság határidőt állapíthat meg az ilyen konzultációk tekintetében.

(2)   Az (1) bekezdés alkalmazásában a Bizottság felhasználja a 10. cikk alapján összegyűjtött információkat, figyelembe véve a 9. cikkben említett jelentés valamennyi elemét, valamennyi migrációs útvonalat, ideértve a kutatási-mentési műveleteket követő partra szállítások strukturális jelenségének sajátosságait, valamint a harmadik országbeli állampolgárok és hontalan személyek tagállamok közötti jogellenes továbbutazását, továbbá az érintett tagállamra nehezedő korábbi nyomást és az aktuális helyzetet.

(3)   Amennyiben egy tagállam az elmúlt 12 hónapban a kutatási-mentési műveleteket követő ismétlődő partra szállítások miatt nagyszámú érkezéssel szembesült, a Bizottságnak úgy kell tekintenie, hogy az adott tagállam migrációs nyomás alatt áll, feltéve, hogy az említett érkezések olyan nagyságrendűek, hogy aránytalan kötelezettségeket rónak még az érintett tagállam jól felkészült menekültügyi, befogadási és migrációs rendszerére is.

(4)   A Bizottság minden év október 15-ig elfogadja végrehajtási határozatát, és továbbítja azt az Európai Parlamentnek és a Tanácsnak.

(1)   A Bizottság a 9. cikkben említett jelentés alapján és azzal együtt minden évben javaslatot nyújt be a migrációs helyzet következő évi kiegyensúlyozott és hatékony kezeléséhez szükséges éves szolidaritási vállalásalap létrehozásáról szóló tanácsi végrehajtási jogi aktusra. Az említett javaslat tükrözi a migrációs nyomás alatt álló tagállamok előre jelzett éves szolidaritási szükségleteit.

(2)   Az (1) bekezdésben említett bizottsági javaslat meghatározza az uniós szintű éves szolidaritási vállalásalap értelmében előírt áthelyezések és pénzügyi hozzájárulások teljes éves számát, amelyek legalább a következők:

Az e cikk (1) bekezdésében említett bizottsági javaslatban meg kell határozni az egyes tagállamok számára a 66. cikkben meghatározott referenciakulcs alkalmazásából adódó éves indikatív hozzájárulásokat is, a szolidaritási hozzájárulásaik vállalásához vezető 13. cikk szerinti eljárás (a továbbiakban: a vállalástételi eljárás) megkönnyítése érdekében.

(3)   A valamennyi tagállam által megosztandó uniós szintű felelősség szintjének, valamint az ebből következő szolidaritási szintnek a meghatározásakor a Bizottság figyelembe veszi a releváns minőségi és mennyiségi kritériumokat, többek között – az adott évre vonatkozóan – az érkezések teljes számát, az átlagos elismerési arányokat, valamint az átlagos visszaküldési arányokat. A Bizottság azt is figyelembe veszi, hogy azon tagállamok, amelyek az 58. cikk (1) bekezdése szerint kedvezményezett tagállamok lesznek, nem kötelesek végrehajtani vállalt szolidaritási hozzájárulásukat.

A Bizottság az áthelyezések és a pénzügyi hozzájárulások vonatkozásában az e cikk (2) bekezdésében előírtaknál magasabb számokat is meghatározhat, továbbá az 56. cikk (2) bekezdésének c) pontjában szereplő egyéb szolidaritási formákat is meghatározhat az ilyen intézkedések iránti igény függvényében, amelyek az érintett tagállamban a migráció területén jelentkező sajátos kihívásokból erednek. A különböző típusú szolidaritási intézkedések egyenlő értékének megőrzése érdekében fenn kell tartani az e cikk (2) bekezdésének a) és b) pontjában meghatározott számok arányát.

(4)   E cikk (2) bekezdésétől eltérve, olyan kivételes helyzetekben, amikor a tagállamok és a releváns uniós szervek, hivatalok és ügynökségek által a 9. cikk (2) bekezdése alapján szolgáltatott információk vagy a Bizottság által a 11. cikk (1) bekezdése alapján folytatott konzultáció nem utalnak arra, hogy a következő évben szolidaritási intézkedésekre lesz szükség, az e cikk (1) bekezdésében említett bizottsági javaslatnak ezt megfelelően figyelembe kell vennie.

(5)   Amennyiben a Bizottság a 11. cikkben említett végrehajtási határozatában megállapította, hogy egy vagy több tagállam migrációs nyomás alatt áll a kutatási-mentési műveleteket követő ismétlődő partra szállítások során érkezők nagy száma miatt, figyelembe véve az érintett tagállamok sajátosságait, a Bizottság meghatározza az éves szolidaritási vállalásalapnak az említett tagállamok rendelkezésére bocsátandó indikatív százalékos arányát.

(6)   A Bizottság minden év október 15-ig elfogadja az e cikk (1) bekezdésében említett javaslatot, és továbbítja azt a Tanácsnak. A Bizottság egyidejűleg továbbítja a javaslatot az Európai Parlamentnek. Amíg a Tanács nem fogadja el az 57. cikkben említett végrehajtási jogi aktust, az e cikk (1) bekezdésében említett bizottsági javaslat nem hozható nyilvánosságra. Azt „RESTREINT UE/EU RESTRICTED” minősítéssel kell ellátni, és a 2013/488/EU tanácsi határozatnak (38) megfelelően kell kezelni.

(1)   E rendelet IV. része hatékony végrehajtásának biztosítása érdekében létrejön egy magas szintű uniós szolidaritási fórum (a továbbiakban: a magas szintű fórum), amely a tagállamok képviselőiből áll, és amelynek elnöki tisztét a Tanács elnökségét betöltő tagállam tölti be. A tagállamok a magas szintű fórumra ruházott feladatok ellátásához szükséges felelősségi és döntéshozatali hatáskör szintjén képviseltetik magukat.

Azon harmadik országok, amelyek megállapodást kötöttek az Unióval a valamely tagállamban vagy az említett harmadik országban benyújtott nemzetközi védelem iránti kérelem megvizsgálásáért felelős állam meghatározására vonatkozó feltételekről és mechanizmusokról, a szolidaritáshoz való eseti hozzájárulás céljából adott esetben meghívást kaphatnak a magas szintű fórumon való részvételre.

(2)   A Tanács a 9. cikkben említett jelentés, a 11. cikkben említett határozat és a 12. cikkben említett bizottsági javaslat elfogadását követő 15 napon belül összehívja a magas szintű fórumot.

(3)   A (2) bekezdésben említett ülésen a magas szintű fórum megtárgyalja a 9. cikkben említett jelentést, a 11. cikkben említett határozatot és a 12. cikkben említett bizottsági javaslatot, és megvizsgálja az általános helyzetet. Emellett az 57. cikkben meghatározott eljárás szerint következtetést von le a szolidaritási intézkedésekről hozzájárulás szükséges mértékéről, valamint szükség esetén a felelősség, a felkészültség és a készenléti intézkedések területén hozott egyéb migrációs válaszintézkedésekről, továbbá a migráció külső dimenziójáról. A magas szintű fórum említett ülésén a tagállamok vállalást tesznek szolidaritási hozzájárulásukra az 57. cikk szerinti éves szolidaritási vállalásalap létrehozásához.

(4)   Amennyiben a Tanács valamely tagállam kezdeményezésére vagy a Bizottság felkérésére úgy ítéli meg, hogy az éves szolidaritási vállalásalaphoz való szolidaritási hozzájárulások nem elegendőek az azonosított szükségletekhez képest, beleértve azokat az eseteket is, amikor a 61. és a 62. cikknek megfelelően jelentős csökkentéseket engedélyeztek, vagy egy vagy több migrációs nyomás alatt álló tagállamnak a vártnál nagyobb szükségletei vannak, vagy az általános helyzet további szolidaritási támogatást tesz szükségessé, a Tanács egyszerű többséggel újra összehívja a magas szintű fórumot, hogy felkérje a tagállamokat további szolidaritási hozzájárulások nyújtására. Az esetleges vállalástételi eljárást az 57. cikkben meghatározott eljárásnak megfelelően kell lefolytatni.

(1)   E rendelet IV. része zökkenőmentes működésének biztosítása érdekében létre kell hozni egy technikai szintű uniós szolidaritási fórumot (a továbbiakban: a technikai szintű fórum), amelyet a Bizottság nevében az uniós szolidaritási koordinátor hív össze és elnököl.

(2)   A technikai szintű fórum a tagállamok releváns hatóságainak olyan szintű képviselőiből áll, akik kellően magas rangúak ahhoz, hogy ellássák az arra ruházott feladatokat.

(3)   Azon harmadik országok, amelyek megállapodást kötöttek az Unióval a valamely tagállamban vagy az említett harmadik országban benyújtott nemzetközi védelem iránti kérelem megvizsgálásáért felelős állam meghatározására vonatkozó feltételekről és mechanizmusokról, a szolidaritáshoz való eseti hozzájárulás céljából adott esetben meghívást kaphatnak a technikai szintű fórumon való részvételre.

(4)   A Menekültügyi Ügynökség részt vesz a technikai szintű fórumon. Az Európai Határ- és Partvédelmi Ügynökség és az Európai Unió Alapjogi Ügynöksége adott esetben és amennyiben az uniós szolidaritási koordinátortól meghívást kap, részt vesz a technikai szintű fórumon. Az ENSZ ügynökségei – a szolidaritási mechanizmusban való részvételüktől függően – szintén meghívást kaphatnak a részvételre.

(5)   Az 57. cikkben említett tanácsi végrehajtási jogi aktus elfogadását követően az uniós szolidaritási koordinátor összehívja a technikai szintű fórum első ülését. Az első ülést követően a technikai szintű fórum rendszeresen és a szükséges gyakorisággal ülésezik, különösen az 58. cikk (3) bekezdése és az 59. cikk (6) bekezdése alapján, annak érdekében, hogy a gyakorlatban megvalósítsa a tagállamok közötti szolidaritási mechanizmust, és az azonosított hozzájárulásokkal kezelje a szolidaritási szükségleteket.

(1)   A Bizottság uniós szolidaritási koordinátort nevez ki a szolidaritási mechanizmus e rendelet IV. részével összhangban történő végrehajtásának koordinálása céljából.

(2)   Az uniós szolidaritási koordinátor:

(3)   A (2) bekezdés alkalmazásában az uniós szolidaritási koordinátort egy hivatal segíti, és a koordinátor számára biztosítani kell a feladatai hatékony ellátásához szükséges pénzügyi és emberi erőforrásokat. Az uniós szolidaritási koordinátor szorosan együttműködik a Menekültügyi Ügynökséggel, többek között az e rendelet szerinti áthelyezés gyakorlati részleteit illetően.

(4)   A 9. cikkben említett jelentés bemutatja a szolidaritási mechanizmus végrehajtásának és működésének helyzetét.

(5)   A tagállamok az uniós szolidaritási koordinátor rendelkezésére bocsátják a szükséges adatokat és információkat ahhoz, hogy az uniós szolidaritási koordinátor hatékonyan el tudja látni feladatait.

(1)   A tagállamok megvizsgálják az olyan harmadik országbeli állampolgár vagy hontalan személy nemzetközi védelem iránti kérelmét, aki valamely tagállam területén – ideértve a tagállam határát és a tranzitzónákat is – kérelmezi a nemzetközi védelmet. A kérelmet az az egyetlen tagállam vizsgálja meg, amely az e rész II. fejezetében meghatározott feltételek vagy az e rész III. fejezetében foglalt záradékok alapján felelős tagállamnak minősül.

(2)   Az e rendelet IV. részében meghatározott szabályok sérelme nélkül, amennyiben az e rendeletben felsorolt feltételek alapján egyetlen tagállam sem határozható meg a nemzetközi védelem iránti kérelem megvizsgálásáért felelős tagállamként, az a tagállam felelős a nemzetközi védelem iránti kérelem megvizsgálásáért, amelyben a nemzetközi védelem iránti kérelmet először nyilvántartásba vették.

(3)   Amennyiben valamely tagállam számára lehetetlen, hogy átadjon egy kérelmezőt az elsődlegesen felelősnek kijelölt tagállamnak, mivel megalapozottan feltételezhető, hogy a kérelmező az adott tagállamnak való átadása miatt azzal a valós kockázattal szembesülne, hogy alapvető jogait a Charta 4. cikke szerinti embertelen vagy megalázó bánásmódnak minősülő cselekménnyel sértenék meg, a felelősséget vizsgáló tagállam tovább vizsgálja az e rész II. fejezetében meghatározott feltételeket vagy az e rész III. fejezetében foglalt záradékokat annak megállapítása érdekében, hogy egy másik tagállam kijelölhető-e felelős tagállamnak.

Amennyiben valamely tagállam nem tudja végrehajtani az e bekezdés első albekezdése szerinti átadást egyetlen, az e rész II. fejezetében meghatározott feltételek vagy az e rész III. fejezetében foglalt záradékok alapján kijelölt tagállamba sem, illetve abba a tagállamba sem, amelyben a kérelmet elsőként nyilvántartásba vették, és nem tudja megállapítani, hogy egy másik tagállam kijelölhető-e felelős tagállamnak, az említett tagállam válik a nemzetközi védelem iránti kérelem megvizsgálásáért felelős tagállammá.

(4)   Ha nem végezték el az (EU) 2024/1356 rendelet 15. cikkében előírt biztonsági ellenőrzést az említett rendelet alapján, a nemzetközi védelem iránti kérelem első nyilvántartásba vételének helye szerinti tagállam feladata, hogy a kérelem nyilvántartásba vételét követően – azt megelőzően, hogy alkalmazná a felelős tagállam meghatározására vonatkozó, az e rész II. fejezete szerinti feltételeket, vagy az e rész III. fejezetében foglalt záradékokat – a lehető leghamarabb megvizsgálja, hogy megalapozottan feltételezhető-e, hogy a kérelmező veszélyt jelent a belső biztonságra.

Ha elvégezték az (EU) 2024/1356 rendelet 15. cikkében előírt biztonsági ellenőrzést, a nemzetközi védelem iránti kérelem első nyilvántartásba vételének helye szerinti tagállamnak azonban alapos oka van megvizsgálni, hogy megalapozottan feltételezhető-e, hogy a kérelmező veszélyt jelent a belső biztonságra, az említett tagállam a kérelem nyilvántartásba vételét követően a lehető leghamarabb elvégzi a vizsgálatot, azt megelőzően, hogy alkalmazná a felelős tagállam meghatározására vonatkozó, az e rész II. fejezete szerinti feltételeket, vagy az e rész III. fejezetében foglalt záradékokat.

Amennyiben az (EU) 2024/1356 rendelet 15. cikkével összhangban vagy e bekezdés első és második albekezdésével összhangban elvégzett biztonsági ellenőrzés azt mutatja, hogy észszerű okokból feltételezhető, hogy a kérelmező veszélyt jelent a belső biztonságra, a biztonsági ellenőrzést végző tagállam lesz a felelős tagállam, és e rendelet 39. cikke nem alkalmazandó.

(5)   Minden tagállam fenntartja a jogot, hogy az (EU) 2024/1348 rendeletben megállapított szabályokra és biztosítékokra is figyelemmel biztonságos harmadik országba küldje a kérelmezőt.

(1)   A nemzetközi védelem iránti kérelem benyújtására irányuló szándéknyilatkozatot az első belépés helye szerinti tagállamban kell megtenni és nyilvántartásba venni.

(2)   Az (1) bekezdéstől eltérve, ha a harmadik országbeli állampolgár vagy hontalan személy érvényes tartózkodási okmánnyal vagy érvényes vízummal rendelkezik, a nemzetközi védelem iránti kérelem benyújtására irányuló szándéknyilatkozatot abban a tagállamban kell megtenni és nyilvántartásba venni, amely a tartózkodási okmányt vagy vízumot kiadta.

Amennyiben a harmadik országbeli állampolgár vagy hontalan személy lejárt, vagy megsemmisített, visszavont vagy bevont tartózkodási okmánnyal vagy vízummal rendelkezik, a nemzetközi védelem iránti kérelem benyújtására irányuló szándéknyilatkozatot abban a tagállamban kell megtenni és nyilvántartásba venni, ahol az említett harmadik országbeli állampolgár vagy hontalan személy tartózkodik.

(3)   A kérelmezőnek az (EU) 2024/1358 rendelettel összhangban teljes mértékben együtt kell működnie a tagállamok illetékes hatóságaival a biometrikus adatok gyűjtése terén és az e rendelet hatálya alá tartozó ügyekben, különösen úgy, hogy a lehető leghamarabb, de legkésőbb az e rendelet 22. cikkében említett meghallgatás során benyújtja és közli a rendelkezésére álló, a felelős tagállam meghatározása szempontjából releváns valamennyi elemet és információt, többek között személyazonosító okmányainak benyújtásával, amennyiben a kérelmező rendelkezik ilyen okmányokkal. Ha kérelmezőnek a meghallgatás időpontjában nem áll módjában, hogy az általa szolgáltatott elemeket és információkat alátámasztó bizonyítékokat nyújtson be, vagy hogy kitöltse az e rendelet 22. cikkének (1) bekezdésében említett sablont, az eset egyedi körülményeinek figyelembevételével az illetékes hatóság az e rendelet 39. cikkének (1) bekezdésében említett időszakon belül észszerű határidőt állapíthat meg az ilyen bizonyítékok benyújtására.

(4)   A kérelmezőnek a következő területeken kell tartózkodnia:

(5)   Ha a 42. cikk (2) bekezdésével, valamint a 67. cikk (10) bekezdésével összhangban a kérelmezővel közölték az átadási határozatot, a kérelmezőnek együtt kell működnie az illetékes hatóságokkal és meg kell felelnie az említett határozatnak.

(1)   Feltéve, hogy a kérelmező tájékoztatást kapott kötelezettségeiről és a kötelezettségszegés következményeiről az (EU) 2024/1356 rendelet 11. cikke (1) bekezdésének b) pontjával vagy az (EU) 2024/1346 irányelv 5. cikkének (1) bekezdésével és 21. cikkével összhangban, a kérelmező attól az időponttól kezdve, amikor közölték vele a felelős tagállamba való átadását elrendelő határozatot, nem jogosult az említett irányelv 17–20. cikkében meghatározott befogadási feltételekre azon tagállamtól eltérő egyetlen tagállamban sem, ahol e rendelet 17. cikkének (4) bekezdése alapján tartózkodnia kell.

Az első albekezdés nem érinti annak szükségességét, hogy az uniós joggal – többek között a Chartával – és a nemzetközi kötelezettségekkel összhangban megfelelő életszínvonalat biztosítsanak a kérelmező számára.

(2)   A felelős tagállam meghatározása szempontjából releváns, a határidő lejárta után benyújtott elemeket és információkat csak akkor kell figyelembe venni, ha olyan bizonyítékkal szolgálnak, amely döntő fontosságú e rendelet helyes alkalmazása szempontjából, különösen a kísérő nélküli kiskorúak és a családegyesítés tekintetében.

(3)   Az (1) bekezdés nem alkalmazandó, ha a kérelmező nem abban a tagállamban tartózkodik, ahol tartózkodnia kell, és azon tagállam illetékes hatóságai, amelyben a kérelmező tartózkodik, megalapozottan feltételezhetik, hogy a kérelmező sérelmére a 2011/36/EU európai parlamenti és tanácsi irányelv (39) 2. és 3. cikkében említett valamely bűncselekményt követhették el.

(4)   A tagállamok e cikk alkalmazásakor figyelembe veszik a kérelmező egyedi körülményeit, beleértve az alapvető jogok megsértésének bármely valós kockázatát abban a tagállamban, ahol a kérelmezőnek tartózkodnia kell. A tagállamok által hozott bármely intézkedésnek arányosnak kell lennie.

(1)   A lehető leghamarabb, de legkésőbb a nemzetközi védelem iránti kérelem valamely tagállamban való nyilvántartásba vételekor, e tagállam illetékes hatóságai tájékoztatják a kérelmezőt e rendelet alkalmazásáról, az e rendelet szerinti jogairól, a 17. cikkben meghatározott kötelezettségekről, valamint utóbbiak megszegésének a 18. cikkben foglalt következményeiről. Ez a tájékoztatás különösen a következőkről való tájékoztatást foglalja magában:

(2)   A kérelmezőnek lehetőséget kell biztosítani arra, hogy tájékoztatást kérjen az eljárás előrehaladásáról, és az illetékes hatóságoknak tájékoztatniuk kell a kérelmezőt erről a lehetőségről. Amennyiben a kérelmező kiskorú, a kiskorúnak és a szülőnek vagy a képviselőnek lehetősége van arra, hogy ilyen tájékoztatást kérjen.

(1)   A 19. cikkben említett információt tömör, áttekinthető, érthető és könnyen hozzáférhető formában, egyértelmű és egyszerű nyelvezetet használva kell rendelkezésre bocsátani, és annak olyan nyelven kell készülnie, amelyet a kérelmező megért vagy észszerűen feltételezhető, hogy megért. A tagállamok e célra az e cikk (2) bekezdése szerint összeállított közös tájékoztató anyagot használják. A közös tájékoztató anyagot a nemzetközi védelmet kérelmezők számára online is elérhetővé kell tenni, egy nyitott és könnyen hozzáférhető platformon.

E tájékoztatást – adott esetben a 22. cikkben említett személyes meghallgatás keretében – szóban is meg kell adni, amennyiben ez szükséges ahhoz, hogy a kérelmező megfelelően megértse azt. E célból a kérelmező számára lehetőséget kell biztosítani arra, hogy kérdéseket tegyen fel a megadott információk tisztázása érdekében. A tagállamok multimédiás berendezéseket is igénybe vehetnek.

(2)   A Menekültügyi Ügynökség – a felelős nemzeti hatóságokkal szorosan együttműködve – összeállít egy közös tájékoztató anyagot, valamint a kísérő nélküli kiskorúaknak és más kiszolgáltatott helyzetben lévő kérelmezőknek szóló külön tájékoztatót – amennyiben az szükséges a különleges befogadási vagy eljárási szükségletekkel rendelkező kérelmezők számára-, amely tartalmazza legalább a 19. cikkben említett információkat. Az említett közös tájékoztató anyagnak tartalmaznia kell az (EU) 2024/1358 rendelet alkalmazására vonatkozó információkat is és különösen azon célt, amelynek érdekében a kérelmező adatait az Eurodac keretében kezelhetik.

A közös tájékoztató anyagot úgy kell összeállítani, hogy a tagállamok kiegészíthessék azt további, az egyes tagállamokra jellemző információkkal.

(3)   Amennyiben a kérelmező kiskorú, a 19. cikkben említett tájékoztatást gyermekbarát módon, megfelelően képzett személyzetnek kell nyújtania, a kérelmező képviselőjének jelenlétében.

(1)   A kérelmezőknek jogukban áll hatékony módon konzultálni a nemzeti jog alapján e minőségében elfogadott vagy engedélyezett jogi tanácsadóval vagy egyéb tanácsadóval, az e rész II. fejezetében meghatározott feltételek vagy az e rész III. fejezetében foglalt záradékok alkalmazásával kapcsolatos kérdésekben, a felelős tagállam meghatározására irányuló, e rendeletben előírt eljárás valamennyi szakaszában.

(2)   A kérelmező azon jogának sérelme nélkül, hogy saját költségén megválassza saját jogi tanácsadóját vagy egyéb tanácsadóját, a kérelmező ingyenes jogi tanácsadást kérhet a felelős tagállam meghatározására irányuló eljárásban.

(3)   Az ingyenes jogi tanácsadást a nemzeti jog alapján a kérelmezők számára tanácsadás nyújtására, segítség nyújtására vagy a kérelmezők képviseletére elfogadott vagy engedélyezett személyek, jogi tanácsadók vagy egyéb tanácsadók, vagy a nemzeti jog alapján a kérelmezők számára jogi szolgáltatás nyújtására vagy képviselet ellátására akkreditált nem kormányzati szervezetek nyújthatják.

Az első albekezdés alkalmazásában az ingyenes jogi tanácsadáshoz való tényleges hozzáférés azáltal is biztosítható, hogy egy személyt megbíznak azzal, hogy az eljárás közigazgatási szakaszában egyidejűleg több kérelmező számára is jogi tanácsadást nyújtson.

(4)   A tagállamok nemzeti rendszereiknek megfelelően szervezhetik meg a jogi tanácsadás nyújtását.

(5)   A tagállamok egyedi eljárási szabályokat állapítanak meg az e cikkben előírt ingyenes jogi tanácsadás iránti kérelmek benyújtásának és feldolgozásának módozataira vonatkozóan.

(6)   A felelős tagállam meghatározására vonatkozó eljárás céljából az ingyenes jogi tanácsadás a következők biztosítását foglalja magában:

(7)   Az (1) bekezdés sérelme nélkül a felelős tagállam meghatározására irányuló eljárás során biztosított ingyenes jogi tanácsadás kizárható, ha a kérelmezőt már jogi tanácsadó segíti és képviseli.

(8)   E cikk végrehajtása céljából a tagállamok kérhetik a Menekültügyi Ügynökség segítségét. Ezen túlmenően a tagállamok számára uniós forrásokból pénzügyi támogatás is nyújtható, az ilyen finanszírozásra alkalmazandó jogi aktusokkal összhangban.

(1)   A felelős tagállam meghatározására irányuló eljárás elősegítése érdekében a felelős tagállamot meghatározó, a 38. cikk (1) bekezdésében említett tagállam illetékes hatóságai a 39. cikk alkalmazásában a kérelmezőt személyesen meghallgatják. A meghallgatásnak lehetővé kell tennie a kérelmező számára a 19. cikkel összhangban kapott tájékoztatás megfelelő megértését is.

Az illetékes hatóságok információkat gyűjtenek a konkrét kérelmező helyzetéről azáltal, hogy proaktív módon kérdéseket tesznek fel, amelyek segítik a 39. cikk alkalmazása céljából a felelős tagállam meghatározását.

Amennyiben vannak arra utaló jelek, hogy a kérelmezőnek családtagjai vagy hozzátartozói vannak valamely tagállamban, a kérelmezőnek meg kell kapnia a Menekültügyi Ügynökség által kidolgozandó sablont. A 39. cikk alkalmazásának megkönnyítése érdekében a kérelmezőnek ki kell töltenie az említett sablont a rendelkezésére álló információkkal. Amennyiben lehetséges, a kérelmezőnek az e cikkben meghatározott személyes meghallgatás előtt kell kitöltenie az említett sablont.

A Menekültügyi Ügynökségnek legkésőbb 2025. április 12-ig ki kell dolgoznia az e bekezdés harmadik albekezdésében említett sablont. A Menekültügyi Ügynökségnek iránymutatásokat kell kidolgoznia a családtagok azonosítására és felkutatására vonatkozóan is, hogy támogassa a 25–28. és a 34. cikknek a megkereső és a megkeresett tagállam általi alkalmazását a 39. és 40. cikkel összhangban.

A kérelmezőnek lehetőséget kell adni arra, hogy kellően indokolt okokat terjesszen az illetékes hatóságok elé annak érdekében, hogy azok megfontolják a 35. cikk (1) bekezdésének alkalmazását.

(2)   A személyes meghallgatás a következő esetekben mellőzhető:

E bekezdés első albekezdése c) pontjának alkalmazásában a személyes meghallgatást mellőző tagállam a kérelmezőnek lehetőséget biztosít arra, hogy a felelős tagállam helyes meghatározása szempontjából releváns bármely további információt megadjon a 39. cikk (1) bekezdésében említett határidőn belül, beleértve azon kellően indokolt okokat is, amelyek alapján a hatóság mérlegelheti a személyes meghallgatás szükségességét.

(3)   A személyes meghallgatásra kellő időben, de minden esetben a 39. cikk szerinti átvételi megkeresés előtt kerül sor.

(4)   A személyes meghallgatás nyelveként a kérelmező által előnyben részesített nyelvet kell választani, kivéve, ha van egy másik olyan nyelv, amelyet megért, és amelyen egyértelműen képes kommunikálni. A kísérő nélküli és adott esetben a kísérővel érkezett kiskorúak meghallgatását olyan személynek kell lefolytatnia, aki rendelkezik a kiskorúak jogaival és különleges szükségleteivel kapcsolatos szükséges ismeretekkel, és a meghallgatást a gyermek szempontjait figyelembe véve és a körülményeknek megfelelő módon, a kiskorú életkorát és érettségét figyelembe véve, a képviselő és adott esetben a kiskorú jogi tanácsadójának jelenlétében kell lefolytatni. Szükség esetén a személyes meghallgatáshoz olyan tolmácsot kell biztosítani, aki képes megfelelően kommunikálni a kérelmezővel és a meghallgatást végző személlyel. A személyes meghallgatás során kulturális közvetítő jelenléte is biztosítható. Amennyiben a kérelmező kéri, és amennyiben lehetséges, a meghallgatást végző személynek és – adott esetben – a tolmácsoknak a kérelmező által előnyben részesített neműeknek kell lenniük.

(5)   Amennyiben azt a körülmények kellően indokolják, a tagállamok videokonferencia útján is lefolytathatják a személyes meghallgatást. Ilyen esetben a tagállam – a Menekültügyi Ügynökség iránymutatásának figyelembevételével – biztosítja a megfelelő létesítményekhez, eljárási és technikai normákhoz, jogi segítségnyújtáshoz és tolmácsoláshoz szükséges intézkedéseket.

(6)   A személyes meghallgatást megfelelő titoktartást biztosító körülmények között kell lefolytatni. A meghallgatást a nemzeti jog szerint képesített személynek kell végeznie. Az (EU) 2024/1348 rendelet szerinti különleges eljárási garanciákat igénylőként azonosított kérelmezők számára megfelelő támogatást kell biztosítani a felelős tagállam meghatározását lehetővé tevő valamennyi elem hatékony előterjesztéséhez szükséges feltételek megteremtése érdekében. A kérelmezők meghallgatását végző személyzetnek előzetesen általános ismereteket kell szereznie olyan tényezőkről, amelyek hátrányosan befolyásolhatják a kérelmezők meghallgatásra való képességét, így például az arra utaló jelekről, hogy az adott személyt a múltban megkínozták, vagy emberkereskedelem áldozata volt.

(7)   A személyes meghallgatást végző tagállam hangfelvételt és írásbeli összefoglalót készít a meghallgatásról, amely tartalmazza legalább a kérelmező által a meghallgatás során adott lényeges információkat. A kérelmezőt előzetesen tájékoztatni kell a felvétel készítésének tényéről és céljáról. Amennyiben kétség merül fel a kérelmező által a személyes meghallgatás során tett nyilatkozatokkal kapcsolatban, a hangfelvétel az irányadó. Az összefoglaló lehet jelentés vagy formanyomtatvány is. A tagállam biztosítja, hogy a kérelmező vagy az őt képviselő, a nemzeti jog alapján az adott feladatra elfogadott vagy engedélyezett jogi tanácsadó vagy más tanácsadó a meghallgatást követően a lehető leghamarabb, de mindenképpen azt megelőzően, hogy az illetékes hatóságok döntést hoznának a felelős tagállamról, kellő időben hozzáférjen az összefoglalóhoz. A kérelmezőnek lehetőséget kell biztosítani arra, hogy a személyes meghallgatás végén vagy meghatározott határidőn belül az írásbeli összefoglalóban szereplő hibás fordításokkal, félreértésekkel vagy egyéb ténybeli hibákkal kapcsolatban szóban vagy írásban észrevételeket tegyen, vagy tisztázza azokat.

(1)   Az e rendeletben előírt valamennyi eljárás során a tagállamoknak a gyermek mindenek felett álló érdekét elsődleges szempontként kell figyelembe venniük. A kiskorúakra is kiterjedő eljárásokat prioritásként kell kezelni.

(2)   Minden olyan tagállam, ahol kísérő nélküli kiskorú tartózkodik, biztosítja, hogy a kísérő nélküli kiskorút képviselő képviselje és segítse az e rendeletben előírt releváns eljárások során. A képviselőnek rendelkeznie kell azokkal az erőforrásokkal, képesítésekkel, képzettséggel, szaktudással és függetlenséggel, amelyek biztosítják, hogy az e rendelet szerint végzett eljárások során a gyermek mindenek felett álló érdekét figyelembe veszik. A képviselő számára hozzáférést kell biztosítani a kérelmező aktájában szereplő, releváns dokumentumok tartalmához, ideértve a kísérő nélküli kiskorúaknak szóló külön tájékoztató anyagot is, és a képviselőnek folyamatosan tájékoztatnia kell a kísérő nélküli kiskorút az e rendelet szerinti eljárások előrehaladásáról.

Amennyiben a kérelem benyújtására irányuló szándéknyilatkozatot olyan személy teszi meg, aki állítása szerint kiskorú, vagy akivel kapcsolatban objektív okok alapján feltételezhető, hogy kiskorú, és aki nem rendelkezik kísérővel, az illetékes hatóságoknak a következőket kell tenniük:

A kísérő nélküli kiskorúak által tett, kérelem benyújtására irányuló szándéknyilatkozatok aránytalan száma esetén vagy egyéb kivételes helyzetekben a képviselő kijelölésére vonatkozó, a második albekezdés b) pontja szerinti határidő tíz munkanappal meghosszabbítható.

Amennyiben valamely illetékes hatóság azt állapítja meg, hogy egy saját állítása szerint kiskorú kérelmező minden kétséget kizáróan betöltötte tizennyolcadik évét, úgy nem köteles képviselőt kijelölni e bekezdésnek megfelelően.

A képviselő, vagy a második albekezdés a) pontjában említett személy feladatai megszűnnek, ha az életkornak az (EU) 2024/1348 rendelet 25. cikkének (1) bekezdésében említett meghatározását követően az illetékes hatóságok nem feltételezik, hogy a kérelmező kiskorú, vagy úgy ítélik meg, hogy a kérelmező nem kiskorú, vagy ha a kérelmező már nem kísérő nélküli kiskorú.

Ha szervezet jár el képviselőként, ki kell jelölnie egy olyan személyt, aki felelős a szervezet kiskorúval kapcsolatos feladatainak ellátásáért. Az első albekezdést erre a személyre kell alkalmazni.

Az első albekezdésben meghatározott képviselő azonos lehet az (EU) 2024/1348 rendelet 23. cikkében előírt személlyel vagy szervezettel.

(3)   A tagállamok az e rendelet szerinti, a felelős tagállam meghatározására irányuló teljes eljárás során bevonják a kísérő nélküli kiskorú képviselőjét. A képviselő segíti a kísérő nélküli kiskorút a gyermek mindenek felett álló érdekének a (4) bekezdéssel összhangban történő értékelése szempontjából releváns információk benyújtásában, ideértve a meghallgatáshoz való jog gyakorlását is, és adott esetben támogatja a más szereplőkkel, például családfelkutatási szervezetekkel való együttműködését, a kiskorúval szembeni titoktartási kötelezettségek kellő figyelembevétele mellett.

(4)   A gyermek mindenek felett álló érdekének értékelése során a tagállamok szorosan együttműködnek egymással, és kellő figyelmet fordítanak különösen a következő tényezőkre:

(5)   A kísérő nélkül kiskorú átadása előtt az átadó tagállam értesíti a felelős tagállamot vagy az áthelyezési céltagállamot, amely megerősíti, hogy késedelem nélkül meg fogják tenni az (EU) 2024/1346 irányelv 16. és 27. cikkében, valamint az (EU) 2024/1348 rendelet 23. cikkében említett valamennyi megfelelő intézkedést, ideértve a képviselő kijelölését a felelős tagállamban vagy az áthelyezési céltagállamban. A kísérő nélküli kiskorú átadásáról szóló határozat meghozatala előtt minden esetben egyedi elbírálás alapján meg kell vizsgálni a gyermek mindenek felett álló érdekét. A vizsgálatot az e cikk (4) bekezdésében felsorolt releváns tényezők alapján kell elvégezni, és az átadási határozatban egyértelműen rögzíteni kell a vizsgálat e tényezőkre vonatkozó megállapításait. Annak biztosítása céljából, hogy a gyermek mindenek felett álló érdekét figyelembe vegyék, a vizsgálatot haladéktalanul, megfelelően képzett, a szükséges képesítéssel és szakértelemmel rendelkező alkalmazottaknak kell elvégezniük.

(6)   A 25. cikk alkalmazásában az a tagállam, amelyben a kísérő nélküli kiskorú nemzetközi védelem iránti kérelmét először nyilvántartásba vették, azonnal megteszi a megfelelő intézkedéseket a kísérő nélküli kiskorú családtagjainak, testvéreinek vagy hozzátartozóinak azonosítása érdekében a tagállamok területén, védve egyúttal a gyermek mindenek felett álló érdekét.

Ennek érdekében a tagállamok segítséget kérhetnek nemzetközi vagy más releváns szervezetektől, és elősegíthetik a kiskorúnak az ilyen szervezetek felkutatást végző szolgálataihoz való hozzáférését.

Az 52. cikkben említett illetékes hatóságok kísérő nélküli kiskorúakkal kapcsolatos megkeresésekkel foglalkozó személyzetének a kiskorúak sajátos szükségleteire vonatkozó, e rendelet alkalmazása szempontjából releváns megfelelő képzésben kell részesülnie.

(7)   A kísérő nélküli kiskorú egy másik tagállam területén élő családtagjainak vagy hozzátartozóinak az e cikk (6) bekezdése szerinti azonosításához szükséges, megfelelő intézkedések megkönnyítése érdekében a Bizottság végrehajtási jogi aktusokat fogad el, ideértve a releváns információk tagállamok közötti cseréjéhez használandó formanyomtatványt. Ezeket a végrehajtási jogi aktusokat a 77. cikk (2) bekezdésében említett vizsgálóbizottsági eljárás keretében kell elfogadni.

(1)   A felelős tagállam meghatározásának feltételeit az e fejezetben megállapított sorrendben kell alkalmazni.

(2)   Az e fejezetben megállapított feltételek szerinti felelős tagállamot azon helyzet alapján kell meghatározni, amikor a nemzetközi védelem iránti kérelmet valamely tagállamban először nyilvántartásba vették.

(1)   Amennyiben a kérelmező kísérő nélküli kiskorú, csak az e cikkben meghatározott feltételek alkalmazandók. Az említett feltételeket a (2)–(5) bekezdésben foglaltak szerinti sorrendben kell alkalmazni.

(2)   A felelős tagállam az a tagállam, ahol a kísérő nélküli kiskorú valamely családtagja vagy testvére jogszerűen tartózkodik, kivéve, ha bizonyított, hogy ez nem szolgálja a gyermek mindenek felett álló érdekét. Amennyiben a kérelmező házas kiskorú, akinek házastársa nem tartózkodik jogszerűen a tagállamok területén, a felelős tagállam az, amelyben a kiskorúért az adott tagállam joga vagy gyakorlata szerint felelős apa, anya, vagy más nagykorú személy, vagy a kiskorú testvére jogszerűen tartózkodik, kivéve, ha bizonyított, hogy ez nem szolgálja a gyermek mindenek felett álló érdekét.

(3)   Amennyiben a kérelmező kísérő nélküli kiskorú, akinek egy másik tagállamban jogszerűen tartózkodó hozzátartozója van, és az adott eset egyedi vizsgálata alapján megállapítást nyer, hogy a hozzátartozó képes gondoskodni a kiskorúról, az említett tagállam egyesíti a kiskorút hozzátartozójával, és felelős tagállammá válik, kivéve, ha bizonyították, hogy ez nem szolgálja a gyermek mindenek felett álló érdekét.

(4)   Amennyiben a (2) és (3) bekezdésben említett családtagok, testvérek vagy hozzátartozók több tagállamban tartózkodnak, a felelős tagállamot annak alapján kell meghatározni, hogy mi szolgálja gyermek mindenek felett álló érdekét.

(5)   A (2) és (3) bekezdésben említett családtag, testvér vagy hozzátartozó hiányában a felelős tagállam az, ahol a kísérő nélküli kiskorú nemzetközi védelem iránti kérelmét először nyilvántartásba vették, ha ez szolgálja a gyermek mindenek felett álló érdekét.

(6)   A Bizottság felhatalmazást kap arra, hogy a 78. cikknek megfelelően felhatalmazáson alapuló jogi aktusokat fogadjon el a következőkre vonatkozóan:

A felhatalmazáson alapuló jogi aktusok elfogadására vonatkozó hatásköreinek gyakorlása keretében a Bizottság nem lépheti túl a gyermek mindenek felett álló érdekének a 23. cikk (4) bekezdésében előírt terjedelmét.

(7)   A Bizottság végrehajtási jogi aktusok útján megállapítja a tagállamok között e cikk alkalmazásában folytatott konzultáció és információcsere egységes módszereit. Ezeket a végrehajtási jogi aktusokat a 77. cikk (2) bekezdésében említett vizsgálóbizottsági eljárás keretében kell elfogadni.

(1)   Amennyiben a kérelmezőnek van olyan családtagja, akinek tartózkodását nemzetközi védelemben részesülő személyként engedélyezték valamely tagállamban, vagy aki a 2003/109/EK tanácsi irányelv (40) szerinti huzamos tartózkodási engedély vagy – amennyiben az említett irányelv nem alkalmazandó az érintett tagállamban – a nemzeti joggal összhangban megadott huzamos tartózkodási engedély alapján tartózkodik valamely tagállamban, az adott tagállam felelős a nemzetközi védelem iránti kérelem megvizsgálásáért, feltéve, hogy az érintett személyek írásban kifejezték erre vonatkozó kívánságukat.

(2)   Amennyiben a családtag tartózkodását korábban nemzetközi védelemben részesülő személyként engedélyezték, de később valamely tagállam állampolgára lett, ez a tagállam felelős a kérelem megvizsgálásáért, feltéve, hogy az érintett személyek írásban kifejezték erre vonatkozó kívánságukat.

(3)   Az (1) és a (2) bekezdést azon gyermekekre is alkalmazni kell, akik azt követően születtek, hogy a családtag a tagállamok területére érkezett.

(1)   Amennyiben a kérelmező rendelkezik érvényes tartózkodási okmánnyal, az ezen okmányt kibocsátó tagállam felelős a nemzetközi védelem iránti kérelem megvizsgálásáért.

(2)   Amennyiben a kérelmezőnek érvényes vízuma van, az e vízumot kibocsátó tagállam felelős a nemzetközi védelem iránti kérelem megvizsgálásáért, kivéve, ha a vízumot egy másik tagállam nevében, a 810/2009/EK rendelet 8. cikke szerinti képviseleti megállapodás alapján adták ki. Ilyen esetben a képviselt tagállam a nemzetközi védelem iránti kérelem megvizsgálásáért felelős tagállam.

(3)   Amennyiben a kérelmező különböző tagállamok által kiállított több tartózkodási okmánnyal vagy vízummal rendelkezik, a nemzetközi védelem iránti kérelem megvizsgálásáért felelős tagállamot a következő sorrendben kell meghatározni:

(4)   Amennyiben a kérelmező egy vagy több olyan, tartózkodási okmánnyal rendelkezik, amelynek érvényessége lejárt, vagy amelyet a kérelem nyilvántartásba vétele előtt kevesebb mint három évvel megsemmisítettek, visszavontak vagy bevontak, vagy egy vagy több olyan vízummal rendelkezik, amelynek érvényessége lejárt, vagy amelyet a kérelem nyilvántartásba vétele előtt kevesebb mint 18 hónappal megsemmisítettek, visszavontak vagy bevontak, az (1), a (2) és a (3) bekezdést kell alkalmazni.

(5)   Az a tény, hogy a tartózkodási okmányt vagy a vízumot hamis vagy feltételezett személyazonosság alapján, vagy hamis, hamisított vagy érvénytelen okmányok bemutatása nyomán adták ki, nem akadálya annak, hogy a tartózkodási okmányt vagy vízumot kibocsátó tagállamra háruljon a felelősség. Ugyanakkor a tartózkodási okmányt vagy vízumot kibocsátó tagállam nem felelős, ha bizonyítani tudja, hogy a csalást az okmány vagy a vízum kiadása után követték el.

(1)   Amennyiben a kérelmező valamely tagállamban letelepedett oktatási intézmény által kiállított oklevéllel vagy ilyen intézményben megszerzett képesítéssel rendelkezik, az említett tagállam felelős a nemzetközi védelem iránti kérelem megvizsgálásáért, feltéve, hogy a kérelmet kevesebb mint hat évvel az oklevél kiállítását vagy a képesítés megszerzését követően vették nyilvántartásba.

(2)   Amennyiben a kérelmező különböző tagállamokban letelepedett oktatási intézmények által kiállított több oklevéllel vagy képesítéssel rendelkezik, az a tagállam viseli a felelősséget a nemzetközi védelem iránti kérelem megvizsgálásáért, amely a leghosszabb tanulmányi időszakot követően állította ki az oklevelet vagy képesítést, vagy – amennyiben a tanulmányi időszakok azonos hosszúságúak – annak a tagállamnak kell ezt megtennie, amelyik a legutóbbi oklevelet vagy képesítést kiállította.

(1)   Amennyiben egy harmadik országbeli állampolgár vagy hontalan személy olyan tagállamon keresztül lép a tagállamok területére, ahol vízummentességet élvez, ez a tagállam felelős a nemzetközi védelem iránti kérelem megvizsgálásáért.

(2)   Az (1) bekezdés nem alkalmazandó, ha a harmadik országbeli állampolgár vagy hontalan személy nemzetközi védelem iránti kérelmét egy olyan másik tagállamban vették nyilvántartásba, amelynek területére ugyancsak vízummentesen léphet be. Ilyen esetben ez a másik tagállam a nemzetközi védelem iránti kérelem megvizsgálásáért felelős tagállam.

(1)   Amennyiben az e rendelet 40. cikkének (4) bekezdésében említett listákban leírt közvetlen vagy közvetett bizonyíték alapján, beleértve az (EU) 2024/1358 rendeletben említett adatokat, megállapítást nyer, hogy a kérelmező harmadik országból érkezve szabálytalanul lépte át valamely tagállam határát szárazföldön, tengeri vagy légi úton, az a tagállam felelős a nemzetközi védelem iránti kérelem megvizsgálásáért, amelynek területére a kérelmező elsőként belép. Ez a felelősség megszűnik, ha a kérelmet több mint 20 hónappal az említett határátlépés időpontja után vették nyilvántartásba.

(2)   E cikk első bekezdéstől eltérve, amennyiben az e rendelet 40. cikkének (4) bekezdésében említett listákban leírt közvetlen vagy közvetett bizonyíték alapján, beleértve az (EU) 2024/1358 rendeletben említett adatokat, megállapítást nyer, hogy a kérelmezőt egy kutatási-mentési műveletet követően szállították partra valamely tagállam területén, úgy ez a tagállam felelős a nemzetközi védelem iránti kérelem megvizsgálásáért. Ez a felelősség megszűnik, ha a kérelmet több mint 12 hónappal az említett partra szállítás időpontja után vették nyilvántartásba.

(3)   E cikk (1) és (2) bekezdése nem alkalmazandó, ha az e rendelet 40. cikke (4) bekezdésében említett listákban leírt közvetlen vagy közvetett bizonyíték alapján, beleértve az (EU) 2024/1358 rendeletben említett adatokat, megállapítást nyer, hogy a kérelmezőt a határátlépést követően e rendelet 67. cikke alapján egy másik tagállamba helyezték át. Ilyen esetben ez a másik tagállam a nemzetközi védelem iránti kérelem megvizsgálásáért felelős tagállam.

(1)   Amennyiben egy kérelmező várandósság, újszülött gondozása, súlyos mentális vagy testi betegség, súlyos fogyatékosság, súlyos pszichés trauma vagy előrehaladott kor miatt valamely tagállamban jogszerűen tartózkodó gyermeke, testvére vagy szülője támogatására szorul, vagy amennyiben a kérelmező valamely tagállamban jogszerűen tartózkodó gyermeke, testvére vagy szülője szorul a kérelmező támogatására, a tagállamok általában együtt tartják vagy egyesítik a kérelmezőt az említett gyermekkel, testvérrel vagy szülővel, feltéve, hogy azelőtt is álltak fenn családi kötelékek, mielőtt a kérelmező a tagállamok területére érkezett, hogy a gyermek, a testvér vagy a szülő vagy a kérelmező képes gondoskodni az eltartott személyről, és hogy – miután e lehetőségről tájékoztatást kaptak – az érintett személyek erre vonatkozó kívánságukat írásban kifejezték.

Amennyiben vannak arra utaló jelek, hogy a gyermek, a testvér vagy a szülő jogszerűen tartózkodik annak a tagállamnak a területén, ahol az eltartott személy tartózkodik, ez a tagállam a 39. cikk szerinti átvételi megkeresés előtt ellenőrzi, hogy a gyermek, a testvér vagy a szülő képes-e az eltartott személy gondját viselni.

(2)   Amennyiben az (1) bekezdésben említett gyermek, testvér vagy szülő nem abban a tagállamban tartózkodik jogszerűen, ahol a kérelmező tartózkodik, az a tagállam lesz a felelős tagállam, amelyben e gyermek, testvér vagy szülő jogszerűen tartózkodik, kivéve, ha az érintett kérelmező egészsége huzamosabb ideig nem teszi lehetővé számára, hogy az adott tagállamba utazzon. Ilyen esetben az a tagállam a felelős tagállam, amelyben a kérelmező tartózkodik. Az említett tagállamot nem terheli olyan kötelezettség, hogy a kérelmező gyermekét, testvérét vagy szülőjét a területére hozza.

(3)   A Bizottság felhatalmazást kap arra, hogy a 78. cikknek megfelelően felhatalmazáson alapuló jogi aktusokat fogadjon el a következőkre vonatkozóan:

(4)   A Bizottság végrehajtási jogi aktusok útján megállapítja a tagállamok között e cikk alkalmazásában folytatott konzultáció és információcsere egységes módszereit. Ezeket a végrehajtási jogi aktusokat a 77. cikk (2) bekezdésében említett vizsgálóbizottsági eljárás keretében kell elfogadni.

(1)   A 16. cikk (1) bekezdésétől eltérve, egy tagállam határozhat úgy, hogy megvizsgálja valamely harmadik országbeli állampolgár vagy hontalan személy általa nyilvántartásba vett nemzetközi védelem iránti kérelmét még akkor is, ha annak megvizsgálásáért az e rendeletben megállapított feltételek szerint nem felelős.

(2)   Az a tagállam, amelyben a nemzetközi védelem iránti kérelmet nyilvántartásba vették, és amely a felelős tagállam meghatározására irányuló eljárást lefolytatja, vagy a felelős tagállam, a családi kapcsolatban álló személyek egyesítése céljából – családi, szociális vagy kulturális megfontolásokon alapuló érdemi kapcsolatokon alapuló humanitárius okokból – az érdemi elsőfokú határozat meghozatala előtt bármikor megkereshet egy másik tagállamot annak érdekében, hogy az vegye át a kérelmezőt, még akkor is, ha ez utóbbi tagállam az e rendelet 25–28. és 34. cikkében megállapított feltételek értelmében nem felelős. Az érintett személyek erre vonatkozó hozzájárulásukat írásban kell, hogy kifejezzék.

Az átvételi megkeresésnek tartalmaznia kell a megkereső tagállam rendelkezésére álló minden olyan anyagot, amely szükséges ahhoz, hogy a megkeresett tagállam számára lehetővé tegye a helyzet megítélését.

A megkeresett tagállam elvégzi a kérelemben említett humanitárius okok megvizsgálásához szükséges ellenőrzéseket, és a megkeresés kézhezvételétől számított két hónapon belül, az 1560/2003/EK rendelet 18. cikke alapján létrehozott elektronikus kommunikációs hálózaton keresztül választ ad a megkereső tagállamnak. A megkeresés elutasításában meg kell adni az elutasítás alapjául szolgáló indokokat.

(1)   Az e rendelet szerint felelős tagállam köteles:

(2)   E rendelet alkalmazásában annak a kiskorúnak a helyzete, aki a kérelmezőt kíséri és megfelel a családtag fogalma meghatározásának, nem választható külön a családtagja helyzetétől, és az e családtag nemzetközi védelem iránti kérelmének megvizsgálásáért felelős tagállam köteles a kiskorút anélkül átvenni vagy visszavenni, hogy ehhez az érintett személynek írásbeli hozzájárulását kellene adnia, még akkor is, ha a kiskorú maga nem kérelmező, kivéve, ha bizonyított, hogy ez nem szolgálja a gyermek mindenek felett álló érdekét. Ugyanez alkalmazandó az olyan gyermekekre, akik a kérelmezőnek a tagállamok területére érkezése után születtek, anélkül hogy átvételükkel kapcsolatban új eljárást kellene kezdeményezni.

Az írásbeli hozzájárulásra vonatkozó, a 26. cikkben előírt követelménytől eltérve, abban az esetben, amikor egy olyan tagállam tekintetében kezdeményeznek egy kiskorú átvételével kapcsolatban új eljárást, amelyet a 26. cikk szerint felelős tagállamként jelöltek meg, nincs szükség az érintett személyek írásbeli hozzájárulására, kivéve, ha bizonyított, hogy a felelős tagállamnak történő átadás nem szolgálja a gyermek mindenek felett álló érdekét.

(3)   Az e cikk (1) bekezdésének a) és b) pontjában említett helyzetekben a felelős tagállam az (EU) 2024/1348 rendeletnek megfelelően megvizsgálja a nemzetközi védelem iránti kérelmet vagy befejezi annak vizsgálatát.

(1)   Amennyiben valamely tagállam tartózkodási okmányt ad ki a kérelmezőnek, a 35. cikk alkalmazása mellett dönt, úgy ítéli meg, hogy a kísérő nélküli kiskorúnak a felelős tagállamba történő átadása nem szolgálja a gyermek mindenek felett álló érdekét, vagy a 46. cikkben meghatározott határidőn belül nem adja át az érintett személyt a felelős tagállamnak, ez a tagállam válik a felelős tagállammá, és a 36. cikkben meghatározott kötelezettségek átszállnak erre a tagállamra. A tagállam adott esetben az 1560/2003/EK rendelet 18. cikke alapján létrehozott elektronikus kommunikációs hálózaton keresztül tájékoztatja a korábban felelős tagállamot, a felelős tagállam meghatározására irányuló eljárást folytató tagállamot, vagy azt a tagállamot, amely a kérelmező átvétele iránti megkeresést vagy visszavételi értesítés kapott.

Az e bekezdés első albekezdése értelmében felelőssé váló tagállam jelzi, hogy az (EU) 2024/1358 rendelet 16. cikkének (3) bekezdése értelmében felelős tagállammá vált.

(2)   A kérelemnek az (EU) 2024/1348 rendelet szerinti, határon folytatott eljárás keretében történő vizsgálatát követően az e rendelet 36. cikkének (1) bekezdésében meghatározott kötelezettségek megszűnnek 15 hónappal azt követően, hogy a kérelmet – a menekült jogállás vagy a kiegészítő védelmi jogállás tekintetében – annak elfogadhatatlansága, megalapozatlansága vagy nyilvánvaló megalapozatlansága miatt elutasító határozat, vagy a kérelmet hallgatólagosan vagy kifejezetten visszavontnak nyilvánító határozat jogerőre emelkedett.

Az első albekezdésben említett időtartamot követően nyilvántartásba vett kérelmet e rendelet alkalmazásában új kérelemnek kell tekinteni, így az a felelős tagállam meghatározására vonatkozó új eljárást tesz szükségessé.

(3)   E cikk (2) bekezdésének első albekezdésétől eltérve, amennyiben az adott személy az említett albekezdésben említett 15 hónapos időszakon belül nemzetközi védelmet kérelmez egy másik tagállamban, és a 15 hónapos időszak lejártának napján a visszavételi eljárás folyamatban van, a felelősség mindaddig nem szűnhet meg, amíg az említett visszavételi eljárás le nem zárul, vagy az átadó tagállam számára a 46. cikk szerinti átadás végrehajtására előírt határidő le nem járt.

(4)   Az e rendelet 36. cikkének (1) bekezdésében meghatározott kötelezettségek megszűnnek, ha a felelős tagállam az (EU) 2017/2226 rendeletnek megfelelően nyilvántartásba vett és tárolt adatok vagy más bizonyíték alapján megállapítja, hogy az érintett személy legalább kilenc hónapra elhagyta a tagállamok területét, kivéve ha az érintett személy a felelős tagállam által kiállított érvényes tartózkodási okmánnyal rendelkezik.

Az első albekezdésben említett távollétet követően nyilvántartásba vett kérelmet e rendelet alkalmazásában új kérelemnek kell tekinteni, így az a felelős tagállam meghatározására vonatkozó új eljárást tesz szükségessé.

(5)   A harmadik országbeli állampolgárok vagy hontalan személyek visszavételére vonatkozó, e rendelet 36. cikke (1) bekezdésének b) pontjában meghatározott kötelezettség megszűnik, ha az (EU) 2024/1358 rendelet 16. cikke (2) bekezdésének d) pontjában említett adatkészlet frissítése alapján megállapítást nyer, hogy az érintett személy a kérelem visszavonását vagy elutasítását követően kiadott kiutasítási határozatnak vagy kitoloncolási végzésnek megfelelően kötelező vagy önkéntes alapon elhagyta a tagállamok területét.

A tényleges kitoloncolást vagy önkéntes visszatérést követően nyilvántartásba vett kérelmet e rendelet alkalmazásában új kérelemnek kell tekinteni, így az a felelős tagállam meghatározására irányuló új eljárást tesz szükségessé.

(1)   Mindegyik tagállam közli bármely azt kérelmező tagállammal az e rendelet hatálya alá tartozó személyre vonatkozó személyes adatokat, amennyiben azok megfelelőek, relevánsak és a következő célokhoz szükséges mértékre korlátozódnak:

(2)   Az (1) bekezdésben említett információk csak a következőkre vonatkozhatnak:

(3)   Feltéve, hogy ez a nemzetközi védelem iránti kérelem megvizsgálásához szükséges, a felelős tagállam kérheti egy másik tagállamtól, hogy tájékoztassa őt a kérelmező által kérelmének alapjául felhozott indokokról, és – adott esetben – a kérelmezőre vonatkozóan hozott esetleges határozatok indokairól. Amennyiben a felelős tagállam az (EU) 2024/1348 rendelet 55. cikkét alkalmazza, olyan információkat is kérhet, amelyek alapján illetékes hatóságai meg tudják állapítani, hogy merültek-e fel új elemek, illetve a kérelmező nyújtott-e be új elemeket. A megkeresett tagállam megtagadhatja a választ a megkeresésre, ha a kért információk közlése feltehetően veszélyeztetné e tagállam alapvető érdekeit, vagy az érintett személy vagy mások szabadságjogainak és alapvető jogainak védelmét. A kérelmezőt a megkereső tagállamnak előzetesen tájékoztatnia kell a kért konkrét információkról és az adott megkeresés okáról.

(4)   Információ iránti megkeresés kizárólag egyedi nemzetközi védelem iránti kérelemmel vagy áthelyezési célú átadással összefüggésben küldhető. Az említett megkeresésben fel kell tüntetni az alapjául szolgáló indokokat, és amennyiben a cél annak ellenőrzése, hogy fennáll-e olyan követelmény, amely feltehetően a megkeresett tagállam felelősségét vonja maga után, ismertetni kell, hogy a megkeresés milyen bizonyítékon – beleértve a megbízható forrásból származó releváns információkat arról, hogy a kérelmezők milyen módon és eszközökkel lépnek a tagállamok területére – vagy a kérelmező nyilatkozatainak mely meghatározott és ellenőrizhető részén alapul. Az ilyen, megbízható forrásból származó releváns információk önmagukban nem elegendőek egy tagállam e rendelet szerinti felelősségének és illetékességének megállapításához, de hozzájárulhatnak egy egyedi kérelmezővel kapcsolatos egyéb utaló jelek értékeléséhez.

(5)   A megkeresett tagállam köteles három héten belül válaszolni. A késedelmes válaszadást megfelelően meg kell indokolni. A három héten belüli válaszadás hiánya nem mentesíti a megkeresett tagállamot a válaszadás kötelessége alól. Amennyiben az említett megkeresett tagállam olyan információkat tart vissza, amelyek szerint ő a felelős tagállam, e tagállam nem hivatkozhat a 39. cikkben megállapított határidő lejártára az átvételi megkeresés teljesítése megtagadásának indokolásaként. Ebben az esetben az átvételi megkeresés benyújtására vonatkozóan a 39. cikkben megadott határidők meghosszabbodnak a megkeresett tagállam válaszadással való késlekedésének megfelelő időtartammal.

(6)   Az információcserét valamely tagállam kérelme alapján kell végrehajtani, és arra csak olyan hatóságok között kerülhet sor, amelyeknek az egyes tagállamok általi kijelölését az 52. cikk (1) bekezdésével összhangban közölték a Bizottsággal.

(7)   A megosztott információk csak az (1) bekezdésben megállapított célokra használhatók fel. Az ilyen információ – a típusától és a címzett hatóság hatáskörétől függően – minden egyes tagállamban csak a következő feladatok ellátásával megbízott hatóságokkal és bíróságokkal közölhető:

(8)   Az információt továbbító tagállam biztosítja, hogy az információ pontos és naprakész legyen. Ha bebizonyosodik, hogy a tagállam olyan információt továbbított, amely pontatlan, vagy amelyet nem kellett volna továbbítani, erről azonnal tájékoztatja a címzett tagállamokat. E tagállamok kötelesek kijavítani vagy megsemmisíteni az ilyen információt.

(9)   A megosztott információk továbbítását és átvételét minden érintett tagállamban rögzíteni kell az érintett személyre vonatkozó egyedi aktában vagy egy nyilvántartásban.

(1)   Minden tagállam haladéktalanul értesíti a Bizottságot az e rendeletből és annak bármely módosításból fakadó kötelezettségek teljesítéséért felelős illetékes hatóságairól. A tagállamok biztosítják, hogy az említett hatóságok rendelkezzenek azokkal az emberi, anyagi és pénzügyi erőforrásokkal, amelyek szükségesek a nemzetközi védelem iránti kérelem megvizsgálásáért felelős tagállam meghatározására vonatkozó eljárások alkalmazásával kapcsolatos feladataik elvégzéséhez és különösen ahhoz, hogy megvédjék az eljárási és az alapvető jogokat, gyors eljárást biztosítsanak a különböző tagállamokban tartózkodó családtagok és hozzátartozók újraegyesítése érdekében, az előírt határidőn belül válaszoljanak az információ iránti megkeresésekre, az átvételi megkeresésekre, a visszavételi értesítésekre, és adott esetben eleget tegyenek a IV. rész szerinti kötelezettségeiknek.

(2)   A Bizottság az Európai Unió Hivatalos Lapjában közzéteszi az (1) bekezdésben említett hatóságok nevét tartalmazó összesített jegyzéket. A jegyzék változása esetén a Bizottság évente frissített összesített jegyzéket tesz közzé.

(3)   A tagállamok biztosítják, hogy az (1) bekezdésben említett hatóságok személyzete megkapja az e rendelet alkalmazása tekintetében szükséges képzést.

(4)   A Bizottság végrehajtási jogi aktusok útján megbízható elektronikus kommunikációs csatornákat hoz létre az (1) bekezdésben említett hatóságok és e hatóságok, valamint a Menekültügyi Ügynökség közötti, az információk, az (EU) 2024/1358 rendelettel összhangban felvett biometrikus adatok, a megkeresések, értesítések, válaszok és bármely egyéb írásbeli kommunikáció továbbítására, valamint annak biztosítására, hogy az üzenetek kézbesítéséről annak küldője automatikusan elektronikus visszaigazolást kapjon. Ezeket a végrehajtási jogi aktusokat a 77. cikk (2) bekezdésében említett vizsgálóbizottsági eljárás keretében kell elfogadni.

(1)   A tagállamok kétoldalú alapon igazgatási megállapodásokat alakíthatnak ki egymás között e rendelet végrehajtásának gyakorlati részleteire vonatkozóan, hogy elősegítsék a rendelet alkalmazását és fokozzák a hatékonyságát. Az ilyen megállapodások vonatkozhatnak:

(2)   A tagállamok fenntarthatják a 343/2003/EK tanácsi rendelet (41) és a 604/2013/EU rendelet alapján megkötött igazgatási megállapodásokat is. Amennyiben e megállapodások nem egyeztethetők össze e rendelettel, az érintett tagállamok úgy módosítják azokat, hogy megszűnjön az összeegyeztethetetlenség.

(3)   Az érintett tagállamok az (1) bekezdés b) pontjában említett megállapodások megkötését vagy módosítását megelőzően konzultációt folytatnak a Bizottsággal a megállapodás és e rendelet összeegyeztethetőségéről.

(4)   Amennyiben a Bizottság az (1) bekezdés b) pontjában említett megállapodásokat e rendelettel összeegyeztethetetlennek tartja, erről észszerű időn belül értesíti az érintett tagállamokat. Az érintett tagállamok megteszik a megfelelő lépéseket annak érdekében, hogy észszerű időn belül úgy módosítsák az érintett megállapodást, hogy megszűnjön az ilyen összeegyeztethetetlenség.

(5)   A tagállamok az (1) bekezdésben említett valamennyi megállapodásról, és azok felmondásáról vagy módosításáról értesítik a Bizottságot.

(1)   Az e rendelet alapján létrehozott mechanizmusok megfelelő működésének megkönnyítése és az e rendelet alkalmazása során felmerülő nehézségek megoldása érdekében, amennyiben két vagy több tagállam nehézségekbe ütközik az e rendelet szerinti együttműködésük vagy e rendelet egymás közötti alkalmazása során, az érintett tagállamok, közülük egy vagy több tagállam kérésére haladéktalanul konzultációt folytatnak annak érdekében, hogy az EUSZ 4. cikkének (3) bekezdésében foglalt lojális együttműködés elvével összhangban észszerű időn belül megfelelő megoldásokat érjenek el.

Adott esetben a felmerült nehézségekre és az elfogadott megoldásra vonatkozó információk megoszthatók a Bizottsággal és a 77. cikkben említett bizottság keretében a többi tagállammal.

(2)   Amennyiben az (1) bekezdés alapján nem születik megoldás vagy amennyiben a nehézségek továbbra is fennállnak, az érintett tagállamok felkérhetik a Bizottságot, hogy a megfelelő megoldások elérése érdekében folytasson konzultációkat az érintett tagállamokkal. A Bizottság ezeket a konzultációkat haladéktalanul lefolytatja. Az érintett tagállamok aktívan részt vesznek a konzultációkon. A tagállamok és a Bizottság minden megfelelő intézkedést megtesznek az ügy gyors megoldása érdekében. A Bizottság az érintett tagállamoknak címzett ajánlásokat fogadhat el, amelyekben megjelöli a meghozandó intézkedéseket és a megfelelő határidőket.

Adott esetben a felmerült nehézségekre, a megfogalmazott ajánlásokra és az elfogadott megoldásra vonatkozó információk megoszthatók a többi tagállammal a 77. cikkben említett bizottság keretében.

Az e cikkben meghatározott eljárás nem érinti az egyedi esetekre vonatkozóan ebben a rendeletben meghatározott határidőket.

(3)   Ez a cikk nem érinti a Bizottság azon hatáskörét, hogy az EUMSZ 258. és 260. cikke alapján felügyelje az uniós jog alkalmazását. Nem érinti továbbá az érintett tagállamok azon lehetőségét, hogy az EUMSZ 273. cikkének megfelelően az Európai Unió Bírósága elé terjesszék vitájukat, vagy bármely tagállam lehetőségét arra, hogy az EUMSZ 259. cikkének megfelelően a Bírósághoz forduljon az ügyben.

(1)   Az éves szolidaritási vállalásalap, amely magában foglalja az 57. cikkben említett tanácsi végrehajtási jogi aktusban meghatározott, a tagállamok által a magas szintű fórum ülésén vállalt hozzájárulásokat, a 12. cikkben említett bizottsági javaslatban azonosított szükségletek alapján a migrációs nyomás alatt álló tagállamok számára a fő szolidaritási reagálási eszközként szolgál.

(2)   Az éves szolidaritási vállalásalapnak a szolidaritási intézkedések következő, egyenrangúnak minősülő típusaiból kell állnia:

A harmadik országokbeli vagy harmadik országokkal kapcsolatos, az első albekezdésben említett tevékenységeket a kedvezményezett tagállamok hajtják végre e rendelet és az (EU) 2021/1147 rendelet hatályával és célkitűzéseivel összhangban.

(3)   A (2) bekezdés b) pontjában említett, harmadik országbeli projektekhez nyújtott pénzügyi hozzájárulásoknak különösen a következőkre kell összpontosítaniuk:

(1)   A 12. cikkben említett bizottsági javaslat alapján és a 13. cikkben említett magas szintű fórumon lefolytatott vállalástételi eljárással összhangban a Tanács minden naptári év vége előtt évente végrehajtási jogi aktust fogad el az éves szolidaritási vállalásalap létrehozásáról, amely tartalmazza az éves szolidaritási vállalásalap céljára uniós szinten előírt áthelyezések és pénzügyi hozzájárulások referenciaszámait, valamint az egyes tagállamok által az 56. cikk (2) bekezdésében említett szolidaritási hozzájárulás egyes típusaira vonatkozóan a magas szintű fórum 13. cikkben említett ülése keretében tett konkrét vállalásokat. A Tanács az e bekezdésben említett végrehajtási jogi aktusokat minősített többséggel fogadja el. A Tanács minősített többséggel módosíthatja a Bizottság 12. cikkben említett javaslatát.

(2)   Az e cikk (1) bekezdésében említett tanácsi végrehajtási jogi aktus szükség esetén meghatározza az éves szolidaritási vállalásalap azon indikatív százalékos arányát is, amely a kutatási-mentési műveleteket követő ismétlődő partraszállásokból eredő nagyszámú érkezés miatt migrációs nyomásnak kitett tagállamok rendelkezésére bocsátható, figyelembe véve az érintett tagállamok földrajzi sajátosságait. A Bizottság továbbá az 56. cikk (2) bekezdésének c) pontjában szereplő egyéb szolidaritási formákat is meghatározhat az ilyen intézkedések iránti szükségletek függvényében, amelyek az érintett tagállamokban a migráció területén jelentkező sajátos kihívásokból erednek.

(3)   A tagállamok a 13. cikkben említett magas szintű fórum ülésén a 12. cikkben említett bizottsági javaslat alapján következtetést vonnak le egy összesített referenciaszámról az éves szolidaritási vállalásalap minden egyes szolidaritási intézkedésére vonatkozóan. Ezen az ülésen a tagállamok e cikk (4) bekezdésével összhangban kötelezettséget vállalnak az éves szolidaritási vállalásalaphoz való hozzájárulásukra, valamint a 66. cikkben meghatározott referenciakulcs szerint kiszámított kötelező igazságos részesedésre is.

(4)   E cikk (3) bekezdésének végrehajtása során a tagállamok teljes mérlegelési jogkörrel rendelkeznek a tekintetben, hogy az 56. cikk (2) bekezdésében felsorolt szolidaritási intézkedések valamely típusát vagy azok valamely kombinációját választják. Az alternatív szolidaritási intézkedéseket vállaló tagállamok objektív kritériumok alapján jelzik az ilyen intézkedések pénzügyi értékét. Amennyiben a 12. cikkben említett bizottsági javaslat nem határozza meg az alternatív szolidaritási intézkedéseket, a tagállamok továbbra is vállalást tehetnek ilyen intézkedésekre. Amennyiben a kedvezményezett tagállamok egy adott évben nem tartanak igényt ilyen intézkedésekre, azokat pénzügyi hozzájárulássá kell átalakítani.

(1)   A 11. cikkben említett határozatban migrációs nyomás alatt állóként azonosított tagállam az 57. cikkben említett tanácsi végrehajtási jogi aktus elfogadását követően tájékoztatja a Bizottságot és a Tanácsot, amennyiben igénybe szándékozik venni az éves szolidaritási vállalásalapot. A Bizottság tájékoztatja erről az Európai Parlamentet.

(2)   Az érintett tagállam tájékoztatást nyújt az 56. cikk (2) bekezdésében említett, a helyzet kezeléséhez szükséges szolidaritási intézkedések típusáról és szintjéről, beleértve adott esetben az állandó uniós migrációs támogatási eszköztár összetevőinek felhasználását is. Amennyiben az említett tagállam pénzügyi hozzájárulásokat kíván igénybe venni, azonosítania kell az érintett uniós kiadási programokat is.

(3)   A (2) bekezdésben említett információk kézhezvételét követően az érintett tagállam a 60. cikkel összhangban hozzáférhet az éves szolidaritási vállalásalaphoz. Az uniós szolidaritási koordinátor késedelem nélkül, de legkésőbb az információk kézhezvételétől számított 10 napon belül összehívja a technikai szintű fórumot a szolidaritási intézkedések gyakorlati megvalósítása érdekében.

(1)   Amennyiben egy tagállamot a 11. cikkben említettek szerinti határozatban nem azonosítottak migrációs nyomás alatt állóként, de ez a tagállam saját megítélése szerint migrációs nyomás alatt áll, e tagállam bejelenti a Bizottságnak, hogy szüksége van az éves szolidaritási vállalásalap igénybevételére, és arról tájékoztatja a Tanácsot. A Bizottság tájékoztatja erről az Európai Parlamentet.

(2)   Az (1) bekezdésben említett bejelentés a következőket tartalmazza:

(3)   A Menekültügyi Ügynökség, az Európai Határ- és Partvédelmi Ügynökség és az Európai Unió Alapjogi Ügynöksége, valamint az érintett tagállam a Bizottság kérése esetén segíti a Bizottságot a migrációs nyomás értékelésének elkészítésében.

(4)   A Bizottság a 9. és 10. cikkben meghatározott információk figyelembevételével gyorsan értékeli a bejelentést, figyelembe véve azt, hogy a bejelentő tagállamot a 11. cikkben említett határozat a migrációs nyomás kockázatának kitett tagállamként azonosította-e, az Unión belüli általános helyzetet, a bejelentő tagállamban az előző 12 hónapban fennálló helyzetet, valamint a bejelentő tagállam által kifejezésre juttatott szükségleteket, és határozatot fogad el arról, hogy a tagállam migrációs nyomás alatt állónak minősül-e. Ha a Bizottság úgy határoz, hogy e tagállam migrációs nyomás alatt áll, az érintett tagállam kedvezményezett tagállammá válik, kivéve, ha e cikk (6) bekezdésének megfelelően megtagadják tőle az éves szolidaritási vállalásalapban való részesüléshez való hozzáférést.

(5)   A Bizottság késedelem nélkül továbbítja határozatát az érintett tagállamnak, az Európai Parlamentnek és a Tanácsnak.

(6)   Amennyiben a Bizottság határozata megállapítja, hogy a bejelentő tagállamra migrációs nyomás nehezedik, az uniós szolidaritási koordinátor késedelem nélkül, de legkésőbb a bizottsági határozatnak az érintett tagállam, az Európai Parlament és a Tanács részére történő továbbításától számított két héten belül összehívja a technikai szintű fórumot a szolidaritási intézkedések gyakorlati megvalósítása érdekében,. Az uniós szolidaritási koordinátor köteles összehívni a technikai szintű fórumot. kivéve, ha a Bizottság úgy ítéli meg, vagy a Tanács a bizottsági határozatnak az érintett tagállamnak, az Európai Parlamentnek és a Tanácsnak való továbbítását követő két héten belül végrehajtási jogi aktus útján úgy határoz, hogy az éves szolidaritási vállalásalapban nincs elegendő kapacitás ahhoz, hogy az érintett tagállam részesülhessen az éves szolidaritási vállalásalapból, vagy hogy egyéb objektív okok állnak fenn, amelyek nem teszik lehetővé az adott tagállam számára, hogy részesüljön az éves szolidaritási vállalásalapból.

(7)   Amennyiben a Tanács úgy határoz, hogy az éves szolidaritási vállalásalapban nincs elegendő kapacitás, a 13. cikk (4) bekezdését kell alkalmazni, és a magas szintű fórumot legkésőbb a bizottsági határozat meghozatalát követő egy héten belül össze kell hívni.

Amennyiben a bizottsági határozat visszautasítja egy tagállam migrációs nyomás alatt állónak minősítése iránti kérelmét, a bejelentő tagállam egy új, további releváns információkat tartalmazó bejelentést nyújthat be a Bizottságnak és a Tanácsnak.

(1)   A technikai szintű fórumon a tagállamok együttműködnek egymással és a Bizottsággal annak érdekében, hogy az azonosított és értékelt szükségletek, valamint a rendelkezésre álló szolidaritási hozzájárulások fényében kiegyensúlyozott módon és kellő időben biztosítsák a szolidaritási vállalásalap részét képező szolidaritási hozzájárulások hatékony és eredményes gyakorlati megvalósítását az adott évre vonatkozóan.

(2)   Az uniós szolidaritási koordinátor, figyelembe véve a migrációs helyzet tekintetében zajló fejleményeket, koordinálja a szolidaritási hozzájárulások gyakorlati megvalósítását, biztosítva a szolidaritási hozzájárulások kiegyensúlyozott elosztását a kedvezményezett tagállamok között.

(3)   A pénzügyi hozzájárulások végrehajtásának kivételével a meghatározott szolidaritási intézkedések gyakorlati megvalósítása során a tagállamok – a 65. cikk (3) bekezdésének és a 67. cikk (12) bekezdésének sérelme nélkül – egy adott évre vonatkozóan az adott év vége előtt végrehajtják az 56. cikkben említett, vállalt szolidaritási hozzájárulásaikat.

A hozzájáruló tagállamok vállalásaikat az éves szolidaritási vállalásalap tekintetében egy adott évre szóló teljes vállalásukkal arányosan, az év vége előtt hajtják végre.

Azon tagállamok számára, amelyek a 61. vagy a 62. cikkel összhangban a szolidaritási hozzájárulások teljes csökkentésében részesültek, vagy amelyek az 58. cikk (1) bekezdése és az 59. cikk (4) bekezdése szerinti kedvezményezett tagállamok, nem kötelező az 56. cikk (2) bekezdésében említett, egy adott évre vállalt éves szolidaritási hozzájárulásuk végrehajtása.

A hozzájáruló tagállamok nem kötelesek teljesíteni az 56. cikk (2) bekezdése szerinti kötelezettségvállalásaikat vagy alkalmazni a 63. cikk szerinti, a felelősséggel kapcsolatos kiegyensúlyozó intézkedéseket a kedvezményezett tagállammal szemben, amennyiben a Bizottság a 11. cikkben vagy az 59. cikk (4) bekezdésében említettek szerinti határozatban rendszerszintű, e rendelet működésére nézve akár súlyos negatív következményekkel is járó hiányosságokat azonosított az említett kedvezményezett tagállamban az e rendelet III. részében meghatározott szabályok tekintetében.

(4)   A technikai szintű fórum éves cikluson belüli első ülése során a hozzájáruló és a kedvezményezett tagállamok – az azonosított szükségletek fényében – kifejezhetik észszerű preferenciáikat a rendelkezésre álló áthelyezés tekintetében rendelkezésre álló jelöltek profiljával és szolidaritási hozzájárulásaik végrehajtásának lehetséges tervével kapcsolatban, figyelembe véve, hogy a kedvezményezett tagállamok sürgős intézkedésekre szorulnak.

Az uniós szolidaritási koordinátor elősegíti a tagállamok közötti kommunikációt és együttműködést az említett szempontokkal kapcsolatban.

Az áthelyezések végrehajtása során a tagállamok kiemelt figyelmet fordítanak a kiszolgáltatott helyzetben lévő személyek áthelyezésére.

(5)   A menekültügy és a határvédelem és a migrációkezelés terén illetékes uniós szervek, hivatalok és ügynökségek kérés esetén és saját hatáskörükön belül támogatást nyújtanak a tagállamoknak és a Bizottságnak e rész megfelelő végrehajtásának és működésének biztosítása érdekében. Az ilyen támogatás elemzés, szakértelem és operatív támogatás formáját öltheti. Az uniós szolidaritási koordinátor koordinálja a Menekültügyi Ügynökség, az Európai Határ- és Partvédelmi Ügynökség vagy bármely más uniós szerv, hivatal vagy ügynökség által kiküldött szakértők vagy csapatok által a szolidaritási hozzájárulások gyakorlati megvalósításával kapcsolatban nyújtott segítséget.

(6)   2025-től kezdődően a tagállamok minden év januárjában megerősítik az uniós szolidaritási koordinátornak az előző évben végrehajtott egyes szolidaritási intézkedések szintjét.

(1)   Az a tagállam, amelyet a 11. cikkben említettek szerinti határozatban migrációs nyomás alatt állóként azonosítanak, vagy amely saját megítélése szerint migrációs nyomás alatt áll, és amely nem vette igénybe az 58. cikkel összhangban az éves szolidaritási vállalásalapot, vagy jelentette be az 59. cikkel összhangban, hogy szüksége van az éves szolidaritási vállalásalap igénybevételére, bármikor kérheti az 57. cikkben említett tanácsi végrehajtási jogi aktusban meghatározott, vállalt hozzájárulásainak részleges vagy teljes csökkentését.

Az érintett tagállam a kérelmét a Bizottságnak nyújtja be. Az érintett tagállam a kérelmét tájékoztatás céljából továbbítja a Tanácsnak.

(2)   Amennyiben az e cikk (1) bekezdésében említett kérelmező tagállam olyan tagállam, amelyet a 11. cikkben említettek szerinti határozat nem azonosít migrációs nyomás alatt álló tagállamként, de amely saját megítélése szerint migrációs nyomás alatt áll, kérelmében feltünteti a következőket:

Az ilyen kérelem értékelésekor a Bizottság figyelembe veszi a 9. és a 10. cikkben foglalt információkat is.

(3)   A Bizottság az e cikkel összhangban benyújtott kérelem kézhezvételétől számított négy héten belül tájékoztatja a Tanácsot arról, hogy hogyan értékeli a kérelmet. A Bizottság az Európai Parlamentet is tájékoztatja értékeléséről.

(4)   A Bizottság értékelésének kézhezvételét követően a Tanács végrehajtási jogi aktust fogad el annak meghatározása céljából, hogy az érintett tagállam számára engedélyezett-e az 57. cikkben említett tanácsi végrehajtási jogi aktustól való eltérés.

(1)   Az a tagállam, amelyet a 11. cikkben említettek szerinti határozatban olyan tagállamként azonosítanak, amely jelentős migrációs helyzettel szembesül, vagy amely a saját megítélése szerint jelentős migrációs helyzettel szembesül, bármikor kérheti az 57. cikkben említett tanácsi végrehajtási jogi aktusban foglalt vállalt hozzájárulásainak részleges vagy teljes csökkentését.

Az érintett tagállam a kérelmét a Bizottságnak nyújtja be. Az érintett tagállam tájékoztatás céljából továbbítja a kérelmét a Tanácsnak.

(2)   Amennyiben a kérelmező tagállamot a 11. cikkben említettek szerinti határozatban jelentős migrációs helyzettel szembesülő tagállamként azonosítják, a kérelemnek a következőket kell magában foglalnia:

(3)   Amennyiben a kérelmező tagállam olyan tagállam, amelyet a 11. cikkben említettek szerinti határozatban nem azonosítanak jelentős migrációs helyzettel szembesülőként, de saját megítélése szerint jelentős migrációs helyzettel szembesül, a kérelemnek az e cikk (2) bekezdésében említett információkon kívül kellően megalapozott, a migrációs helyzet komolyságára vonatkozó indokolást is tartalmaznia kell. A kérelem értékelésekor a Bizottság figyelembe veszi a 9. és a 10. cikkben foglalt információkat, és azt, hogy a tagállamot a 11. cikkben említettek szerinti határozat olyan tagállamként azonosította-e, amelyet a migrációs nyomás kockázata fenyeget.

(4)   A Bizottság az e cikkel összhangban benyújtott kérelem kézhezvételétől számított négy héten belül tájékoztatja a Tanácsot arról, hogy hogyan értékeli a kérelmet. A Bizottság az Európai Parlamentet is tájékoztatja értékeléséről.

(5)   A Bizottság értékelésének kézhezvételét követően a Tanács végrehajtási jogi aktust fogad el annak meghatározása céljából, hogy az érintett tagállam számára engedélyezett-e az 57. cikkben említett tanácsi végrehajtási jogi aktustól való eltérés.

(1)   Amennyiben az 57. cikkben említett tanácsi végrehajtási jogi aktusban meghatározott, az éves szolidaritási vállalásalaphoz tett áthelyezési vállalások elérik vagy meghaladják a 12. cikkben említett bizottsági javaslatban feltüntetett szám 50 %-át, valamely kedvezményezett tagállam felkérheti a többi tagállamot, hogy – a 69. cikkben meghatározott eljárással összhangban történő áthelyezések helyett – vállaljanak felelősséget olyan nemzetközi védelem iránti kérelmeknek a megvizsgálásáért, amelyek tekintetében a kedvezményezett tagállamot határozták meg felelősként.

(2)   Valamely hozzájáruló tagállam jelezheti a kedvezményezett tagállamok felé az arra irányuló szándékát, hogy – áthelyezések helyett – felelősséget vállal olyan, nemzetközi védelem iránti kérelmeknek a megvizsgálásáért, amelyek tekintetében valamely kedvezményezett tagállamot határozták meg felelősként:

Amennyiben a hozzájáruló tagállam jelezte e szándékát, és a kedvezményezett tagállam egyetért azzal, a kedvezményezett tagállam a 69. cikkben meghatározott eljárást alkalmazza.

(3)   A hozzájáruló tagállamok – az e bekezdés a) és b) pontjában említett két szám közül a magasabbig – felelősséget vállalnak olyan nemzetközi védelem iránti kérelmekért, amelyek tekintetében a kedvezményezett tagállamot határozták meg felelősként, amennyiben az éves szolidaritási vállalásalaphoz tett, az 57. cikkben említett tanácsi végrehajtási jogi aktusban foglalt áthelyezési vállalások a magas szintű fórumnak a 13. cikk (4) bekezdésével összhangban összehívott ülését követően:

(4)   E cikk (3) bekezdése alkalmazandó abban az esetben is, ha egy adott évben végrehajtandó vállalások a 61. cikkel vagy a 62. cikkel összhangban engedélyezett teljes vagy részleges csökkentés eredményeként nem érik el az említett bekezdés a) vagy b) pontjában említett szám közül a magasabbat, vagy ha az 58. cikk (1) bekezdésében és az 59. cikk (4) bekezdésében említett kedvezményezett tagállamokat nem kötelezik az adott évre vállalt szolidaritási hozzájárulásaik végrehajtására.

(5)   Az a hozzájáruló tagállam, amely nem hajtotta végre hozzájárulásait, vagy az adott év végéig az 57. cikk (3) bekezdésében említett vállalt áthelyezéseivel megegyező számú, a 67. cikk (9) bekezdése szerinti áthelyezést fogadott el, a kedvezményezett tagállam kérésére egy adott év végét követően a lehető leghamarabb legfeljebb az 57. cikk (3) bekezdésével összhangban vállalt áthelyezéseknek megfelelő számban felelősséget vállal a nemzetközi védelem iránti olyan kérelmekért, amelyek tekintetében a kedvezményezett tagállamot határozták meg felelősként.

(6)   A hozzájáruló tagállam azonosítja, hogy mely egyéni kérelmekért vállal az e cikk (2) és a (3) bekezdése szerint felelősséget, és az 1560/2003/EK rendelet 18. cikke alapján létrehozott elektronikus kommunikációs hálózaton keresztül tájékoztatja erről a kedvezményezett tagállamot.

Ily módon a hozzájáruló tagállam lesz az azonosított kérelmekért felelős tagállam, és az (EU) 2024/1358 rendelet 16. cikkének (3) bekezdése alapján jelzi a felelősségét.

(7)   A tagállamok nem kötelesek a 66. cikkben meghatározott referenciakulcs szerint kiszámított igazságos részesedésük feletti mértékben felelősséget vállalni e cikk (6) bekezdésének első albekezdése alapján.

(8)   Ez a cikk kizárólag akkor alkalmazandó, ha:

(9)   A hozzájáruló tagállam alkalmazhatja ezt a cikket olyan harmadik országbeli állampolgárokra vagy hontalan személyekre, akiknek a kérelmét jogerősen elutasították a kedvezményezett tagállamban. Az (EU) 2024/1348 rendelet 55. és 56. cikkét alkalmazni kell.

(1)   A pénzügyi hozzájárulások a hozzájáruló tagállamoktól az uniós költségvetésbe átcsoportosított összegekből állnak, és az (EU, Euratom) 2018/1046 európai parlamenti és tanácsi rendelet (42) 21. cikkének (5) bekezdésével összhangban külső címzett bevételnek minősülnek. A pénzügyi hozzájárulásokat az éves szolidaritási vállalásalap e rendelet 56. cikke (2) bekezdésének b) pontjában említett tevékenységeinek végrehajtására kell felhasználni.

(2)   A kedvezményezett tagállamok azonosítják az e cikk (1) bekezdésében említett pénzügyi hozzájárulásokból finanszírozható tevékenységeket, és benyújtják ezeket a technikai szintű fórumnak. A Bizottság szoros kapcsolatot tart fenn a kedvezményezett tagállamokkal annak biztosítása érdekében, hogy az említett tevékenységet megfeleljenek az 56. cikk (2) bekezdésének b) pontjában és az 56. cikk (3) bekezdésében meghatározott célkitűzéseknek. Az uniós szolidaritási koordinátor nyilvántartást vezet a tevékenységekről, és azt a technikai szintű fórumon keresztül elérhetővé teszi.

(3)   A Bizottság végrehajtási jogi aktust fogad el a pénzügyi hozzájárulások működésének szabályairól. Ezt a végrehajtási jogi aktust a 77. cikk (2) bekezdésében említett vizsgálóbizottsági eljárás keretében kell elfogadni.

(4)   Amennyiben az e rendelet 57. cikkének (1) bekezdésében említett összeget nem allokálták maradéktalanul, a fennmaradó összeget hozzá lehet adni az (EU) 2021/1147 rendelet 10. cikke (2) bekezdésének b) pontjában említett összeghez.

(5)   A tagállamok jelentést tesznek a Bizottságnak és a technikai szintű fórumnak az e cikk szerinti pénzügyi hozzájárulásokból finanszírozott intézkedések végrehajtásának előrehaladásáról.

(6)   A Bizottság a 9. cikkben említett jelentésébe belefoglalja az e cikk szerinti pénzügyi hozzájárulásokból finanszírozott intézkedések végrehajtására vonatkozó információkat, beleértve a végrehajtást esetlegesen befolyásoló kérdéseket és a kezelésükre hozott intézkedéseket is.

(1)   Az alternatív szolidaritási intézkedések formáját öltő hozzájárulásoknak a kedvezményezett tagállam konkrét kérésén kell alapulniuk. Az ilyen hozzájárulásokat pénzügyi szolidaritásként kell számításba venni, és konkrét értéküket az érintett hozzájáruló és kedvezményezett tagállamok közösen, reális módon állapítják meg, és e hozzájárulások végrehajtása előtt közlik az uniós szolidaritási koordinátorral.

(2)   A tagállamok kizárólag az uniós szerveknek, hivataloknak és ügynökségeknek a menekültügy és a migráció kezelése területén végzett tevékenységei keretében vagy az e területre vonatkozó uniós finanszírozás keretében a kedvezményezett tagállamokban biztosított intézkedéseket kiegészítve – és azok megkettőzése nélkül – biztosíthatnak alternatív szolidaritási intézkedéseket. A tagállamok kizárólag az uniós szerveken, hivatalokon és ügynökségeken keresztül általuk nyújtandó hozzájárulásukat kiegészítve biztosíthatnak alternatív szolidaritási intézkedéseket.

(3)   A kedvezményezett és a hozzájáruló tagállamok véglegesítik az elfogadott alternatív szolidaritási intézkedések végrehajtását, akkor is, ha a releváns végrehajtási jogi aktusok hatályukat vesztették.

(1)   Az e cikkben meghatározott eljárást kell alkalmazni az 56. cikk (2) bekezdésének a) pontjában említett személyek áthelyezésére.

(2)   Az e cikkben meghatározott eljárás alkalmazását megelőzően a kedvezményezett tagállam meggyőződik arról, hogy nincs alapos ok annak feltételezésére, hogy az érintett személy veszélyt jelent a belső biztonságra. Ha az ebben a cikkben meghatározott eljárás előtt vagy alatt alapos okkal feltételezhető, hogy a személy veszélyt jelent a belső biztonságra, ideértve azt is, ha az (EU) 2024/1356 rendelet 15. cikkével összhangban került sor a belső biztonságot fenyegető veszély megállapítására, a kedvezményezett tagállam nem alkalmazza vagy haladéktalanul megszünteti az ebben a cikkben meghatározott eljárást. A kedvezményezett tagállam kizárja az érintett személyt minden jövőbeli, bármely tagállamba irányuló áthelyezésből vagy átadásból. Amennyiben az érintett személy nemzetközi védelmet kérelmező személy, a kedvezményezett tagállam lesz a felelős tagállam e rendelet 16. cikkének (4) bekezdésével összhangban.

(3)   Amennyiben áthelyezést kell végrehajtani, a kedvezményezett tagállam azonosítja az áthelyezhető személyeket. A kedvezményezett tagállam kérésére a Menekültügyi Ügynökség az (EU) 2021/2303 rendelet 2. cikke (1) bekezdésének k) pontjával összhangban támogatja a kedvezményezett tagállamot az áthelyezendő személyek azonosításában és az áthelyezési céltagállamokkal való összepárosításban.

A tagállam adott esetben figyelembe veszi az érintett személy és az áthelyezési céltagállam közötti érdemi kapcsolatok, például a családi vagy kulturális megfontoláson alapuló kapcsolatok meglétét. E célból a kedvezményezett tagállam alkalmat biztosít az áthelyezendő személyek számára, hogy tájékoztatást nyújtsanak a konkrét tagállamokkal való érdemi kapcsolatok fennállásáról, valamint hogy bemutassák az e kapcsolatok meghatározásához szükséges releváns információkat és dokumentumokat. Az említett alkalom nem jelent az e cikk szerinti konkrét áthelyezési céltagállam megválasztásához való jogot.

(4)   Az áthelyezendő személyek azonosítása és az áthelyezési céltagállamokkal való összepárosításuk céljából a kedvezményezett tagállamok használhatják az uniós szolidaritási koordinátor által kifejlesztett eszközöket.

A fennmaradó áthelyezési céltagállamok között igazságosan kell elosztani azokat a kérelmezőket, akik nem állnak érdemi kapcsolatban egyik tagállammal sem.

Amennyiben az azonosított áthelyezendő személy nemzetközi védelemben részesül, az érintett személy áthelyezésére csak azt követően kerülhet sor, hogy az említett személy írásban hozzájárult az áthelyezéshez.

(5)   Amennyiben áthelyezést kell végrehajtani, a kedvezményezett tagállam tájékoztatja az e cikk (1) bekezdésében említett személyeket az ebben a cikkben és a 68. cikkben meghatározott eljárásról, valamint adott esetben a 17. cikk (3), (4) és (5) bekezdésében meghatározott kötelezettségekről, továbbá a kötelezettségszegés 18. cikkben meghatározott következményeiről.

E bekezdés első albekezdése nem alkalmazandó azon kérelmezőkre, akik esetében a kedvezményezett tagállam – a 25. cikk (5) bekezdésének kivételével – a 25–28. és a 34. cikkben meghatározott feltételek alapján felelős tagállamként határozható meg. Az ilyen kérelmezők nem helyezhetők át.

(6)   A tagállamok biztosítják, hogy a családtagokat ugyanazon tagállam területére helyezzék át.

(7)   A (2) és a (3) bekezdésben említett esetekben a kedvezményezett tagállam egy egységes formanyomtatvány használatával a lehető leggyorsabban továbbítja az áthelyezési céltagállamnak az érintett személyre vonatkozó valamennyi releváns információt és dokumentumot, többek között annak érdekében, hogy az áthelyezési céltagállam hatóságai ellenőrizni tudják, van-e ok annak feltételezésére, hogy az érintett személy a belső biztonságra veszélyt jelent.

(8)   Az áthelyezési céltagállam megvizsgálja a kedvezményezett tagállam által az (7) bekezdés szerint továbbított információkat, és ellenőrzi, hogy nincs-e alapos ok annak feltételezésére, hogy az érintett személy veszélyt jelent a belső biztonságra. Az áthelyezési céltagállam dönthet úgy, hogy az érintett személy személyes meghallgatása révén ellenőrzi az említett információkat. Az érintett személyt megfelelően tájékoztatni kell az ilyen meghallgatás jellegéről és céljáról. A személyes meghallgatást a (9) bekezdésben előírt határidőkön belül kell lebonyolítani.

(9)   Amennyiben nincs alapos ok annak feltételezésére, hogy az érintett személy veszélyt jelent a belső biztonságra, az áthelyezési céltagállam a kedvezményezett tagállamtól kapott releváns információk kézhezvételétől számított egy héten belül megerősíti, hogy át fogja helyezni az érintett személyt.

Amennyiben az ellenőrzések megerősítik, hogy alapos ok van annak feltételezésére, hogy az érintett személy veszélyt jelent a belső biztonságra, az áthelyezési céltagállam a kedvezményezett tagállamtól kapott releváns információk kézhezvételétől számított egy héten belül tájékoztatja a kedvezményezett tagállamot a bármely releváns adatbázisból származó figyelmeztető jelzések jellegéről és az azok alapjául szolgáló elemekről. Ilyen esetekben az érintett személy áthelyezésére nem kerül sor.

Kivételes esetekben, ha bizonyítható, hogy az információk vizsgálata különösen összetett, vagy egyszerre sok ügyet kell ellenőrizni, az áthelyezési céltagállam az első és második albekezdésben említett egyhetes határidőt követően – de minden esetben két héten belül – is válaszolhat. Ilyen helyzetekben az áthelyezési céltagállam az eredeti egyhetes határidőn belül közli a kedvezményezett tagállammal a válaszadás elhalasztására vonatkozó döntését.

Az első és második albekezdésben említett egyhetes határidőn belüli, vagy a harmadik albekezdésben említett kéthetes határidőn belüli cselekvés elmulasztása az információ kézhezvételének megerősítésével egyenértékű, és az érintett személy áthelyezésére vonatkozó kötelezettséget von maga után, beleértve a megérkezéssel kapcsolatos megfelelő előkészületek megtételére vonatkozó kötelezettséget is.

(10)   A kedvezményezett tagállam az áthelyezési céltagállam általi megerősítéstől számított egy héten belül meghozza az átadási határozatot. Ezután haladéktalanul, kérelmezők esetében legkésőbb két nappal az átadás előtt, illetve nemzetközi védelemben részesülő személyek esetében egy héttel az átadás előtt írásban értesíti az érintett személyt, hogy átadja őt az adott tagállamnak.

Amennyiben az áthelyezendő személy kérelmező, meg kell felelnie az áthelyezési határozatban foglaltaknak.

(11)   Az érintett személynek a kedvezményezett tagállamból az áthelyezési céltagállamnak történő átadását a kedvezményezett tagállam nemzeti joga szerint kell végrehajtani az érintett tagállamok egymás közötti konzultációját követően, a lehető leghamarabb kivitelezhető időpontban, de legkésőbb az áthelyezési céltagállam megerősítését követő, vagy – a 43. cikk (3) bekezdésének megfelelő halasztó hatály esetén – az átadási határozat elleni fellebbezés vagy felülvizsgálati kérelem tárgyában hozott jogerős határozat meghozatalát követő 4 héten belül.

(12)   A kedvezményezett tagállamok és az áthelyezési céltagállamok azt követően is folytatják az áthelyezés folyamatát, hogy a végrehajtásra meghatározott határidő lejárt vagy az 57., a 61., és a 62. cikkben említett tanácsi végrehajtási jogi aktusok hatályukat vesztették.

(13)   Az áthelyezési eljárásra a 42. cikk (3), (4) és (5) bekezdése, a 43. és a 44. cikk, a 46. cikk (1) és (3) bekezdése, a 47. cikk (2) és (3) bekezdése, valamint a 48. és az 50. cikk értelemszerűen alkalmazandó.

A nemzetközi védelemben részesülő személy átadását végrehajtó kedvezményezett tagállam továbbítja az áthelyezési céltagállamnak az 51. cikk (2) bekezdésében említett valamennyi információt, az információkat azokról az indokokról, amelyekre a nemzetközi védelemben részesülő személy a kérelmét alapozta, valamint az ügyében hozott bármilyen határozat alapjául szolgáló indokokat.

(14)   A Bizottság végrehajtási jogi aktusok útján megállapítja az áthelyezés céljából szükséges információk és dokumentumok elkészítésének és benyújtásának egységes módszereit. Ezeket a végrehajtási jogi aktusokat a 77. cikk (2) bekezdésében említett vizsgálóbizottsági eljárás keretében kell elfogadni. A Bizottság az említett végrehajtási jogi aktusok előkészítése során konzultálhat a Menekültügyi Ügynökséggel.

(1)   Az áthelyezési céltagállam tájékoztatja a kedvezményezett tagállamot, a Menekültügyi Ügynökséget és az uniós szolidaritási koordinátort az érintett személy biztonságos megérkezéséről, vagy arról, hogy az érintett személy a megadott határidőn belül nem jelent meg.

(2)   Amennyiben az áthelyezési céltagállam olyan kérelmezőt helyezett át, akinek tekintetében még nem határoztak meg felelős tagállamot, az áthelyezési céltagállam a III. részben meghatározott eljárásokat alkalmazza, a 16. cikk (2) bekezdése, a 17. cikk (1) és (2) bekezdése, a 25. cikk (5) bekezdése, a 29. cikk, a 30. cikk, valamint a 33. cikk (1) és (2) bekezdése kivételével.

Amennyiben e bekezdés első albekezdése alapján egyetlen tagállam sem határozható meg felelősként, az áthelyezési céltagállam felelős a nemzetközi védelem iránti kérelem megvizsgálásáért.

Az áthelyezési céltagállam feltünteti felelősségét az Eurodacban az (EU) 2024/1358 rendelet 16. cikkének (1) bekezdése szerint.

(3)   Amennyiben egy olyan kérelmezőt, akinek tekintetében a kedvezményezett tagállamot korábban a 67. cikk (5) bekezdésének második albekezdésében említett feltételektől eltérő indokok alapján határozták meg felelős tagállamként, áthelyeztek, a nemzetközi védelem iránti kérelem megvizsgálásáért való felelősség átszáll az áthelyezési céltagállamra.

Az érintett személy bármely további előterjesztéseinek vagy bármely későbbi kérelmének az (EU) 2024/1348 rendelet 42. és 43. cikkével összhangban történő megvizsgálásáért való felelősség szintén áthárul az áthelyezési céltagállamra.

Az áthelyezési céltagállam feltünteti felelősségét az Eurodacban az (EU) 2024/1358 rendelet 16. cikkének (3) bekezdése szerint.

(4)   Amennyiben nemzetközi védelemben részesülő személyt helyeztek át, az áthelyezési céltagállam automatikusan megadja a nemzetközi védelemi jogállást, tiszteletben tartva a kedvezményezett tagállam által megadott jogállást.

(1)   Amennyiben egy kedvezményezett tagállam a 63. cikk (1) és (2) bekezdése értelmében egy másik tagállamot azzal a kéréssel keres meg, hogy vállaljon felelősséget nemzetközi védelem iránti kérelmek megvizsgálásáért, a megkeresését továbbítja a hozzájáruló tagállamnak, és abban közli, hogy hány nemzetközi védelem iránti kérelemért való felelősség átvállalását kéri az áthelyezések helyett.

(2)   A hozzájáruló tagállam az említett megkeresés kézhezvételétől számított 30 napon belül válaszol a megkeresésre.

A hozzájáruló tagállam határozhat úgy, hogy a kedvezményezett tagállam által kért számúnál kevesebb nemzetközi védelem iránti kérelem megvizsgálásáért való felelősség vállalását fogadja el.

(3)   Az a tagállam, amely e cikk (2) bekezdése értelmében elfogadta a megkeresést, azonosítja az egyes nemzetközi védelem iránti kérelmeket, amelyekért vállalja a felelősséget, és az (EU) 2024/1358 rendelet 16. cikkének (3) bekezdése alapján jelzi a felelősségét.