14.12.2017   

HU

Az Európai Unió Hivatalos Lapja

L 332/24

(1)

2013. július 3-án a Bizottság szolgálatai valamennyi tagállamnak a kikötőik működésére és adózására vonatkozó kérdőívet küldtek, hogy átfogó képet kapjanak e téren és tisztázzák a kikötők helyzetét az állami támogatásokra vonatkozó uniós szabályok szempontjából. A francia hatóságok 2013. október 25-i levelükben válaszoltak. A Bizottság szolgálatai 2014. február 3-i levelükben kiegészítő tájékoztatást kértek a kikötőkre vonatkozó francia társasági adó szabályairól. A francia hatóságok a 2014. április 1-jei levelükben válaszoltak.

(2)

2014. július 9-i levelében a Bizottság tájékoztatta a francia hatóságokat az (EU) 2015/1589 tanácsi rendelet (2) 21. cikke (a továbbiakban: eljárási szabályzat) értelmében a kikötők adózására vonatkozó francia szabályokról készült előzetes értékeléséről. E levélben szerepelt, hogy a Bizottság e szabályokat létező állami támogatásnak minősítette és tartalmazta azokat az okokat, amelyek miatt véleménye szerint nem egyeztethetőek össze a belső piaccal. A Bizottság lehetőséget biztosított a francia hatóságoknak, hogy ismertessék az előzetes értékeléssel kapcsolatos észrevételeiket. A francia hatóságok 2014. november 7-i levelükben terjesztették elő észrevételeiket. A Bizottság szolgálatai és a francia hatóságok 2014. december 12-én közös ülésen vettek részt. 2015. január 15-én a francia hatóságok kiegészítő észrevételeket küldtek a Bizottságnak. A Bizottság szolgálatai 2015. június 1-jei levelükben tájékoztatták a francia hatóságokat arról, hogy egyelőre fenntartják a 2014. július 9-i levélben kifejtett előzetes álláspontot.

(3)

2016. január 21-i levelében a Bizottság megerősítette álláspontját és az EUMSZ 108. cikkének (1) bekezdése valamint az eljárási szabályzat 22. cikke értelmében javasolta a francia hatóságoknak, hogy releváns intézkedések címén töröljék el a kikötők gazdasági tevékenységeiből származó bevételekre kivetett társasági adó alóli mentességet a 2017. adóév kezdetétől. Az eljárási szabályzat 23. cikkének (1) bekezdésével összhangban kérték a francia hatóságokat, hogy két hónapon belül feltétel nélkül és egyértelműen nyilatkozzanak a Bizottság javaslatára vonatkozóan.

(4)

A francia hatóságok 2016. április 11-i levelükben küldték el észrevételeiket a Bizottságnak. A francia hatóságok és a Bizottság szolgálatai 2016. június 27-én közös ülést tartottak.

(5)

mivel a francia hatóságok válasza nem tartalmazta a releváns intézkedések egyértelmű és feltétel nélküli elfogadását, a Bizottság 2016. július 8-i levelében úgy döntött, hogy az eljárási szabályzat 23. cikkének (2) bekezdésével összhangban elindítja az EUMSZ 108. cikkének (2) bekezdésében meghatározott eljárást. A Bizottság eljárás indításáról szóló határozatát az Európai Unió Hivatalos Lapjában tették közzé (3). A Bizottság felkérte Franciaországot, hogy ismertesse észrevételeit a határozat tartalmával kapcsolatban. A Bizottság felkérte továbbá az érdekelt feleket az intézkedésre vonatkozó észrevételeik megküldésére.

(6)

Franciaország észrevételei a 2016. szeptember 19-i levélben érkeztek meg a Bizottsághoz.

(7)

A Bizottság a következő érdekelt felek észrevételeit kapta meg: az ország kontinensen fekvő területén található nagy tengeri kikötők (Le Havre, Rouen, Dunkerque) valamint a tengeren túli nagy tengeri kikötők (Guyana, Guadeloupe), a kereskedelmi és iparkamarák, a kikötőkezelők (bresti kikötőkezelő, Bayonne Pays Basque kikötőkezelő), a kikötői és általában a tengeri szakmák szakmai szervezetei és képviselői (Belső kikötők francia egyesülete (a továbbiakban: AFPI), Vizi utak támogatását célzó összekötő bizottság/Provoideau, Franciaországi kikötők uniója (a továbbiakban: UPF), Francia tengerintézet), a területi önkormányzatok (Guadeloupe megye, Guadeloupe régió, Bretagne régió), valamint a rotterdami kikötő, öt nyilvános holland tengeri kikötő nevében eljárva.

(8)

A Bizottság elküldte ezeket az észrevételeket Franciaországnak és lehetőséget biztosított arra, hogy észrevételeket tegyen. Franciaország észrevételeit a 2016. november 3-i levében kapta meg a Bizottság. A francia hatóságok és a Bizottság szolgálatai 2016. november 16-án közös ülést tartottak.

(9)

A francia kikötői rendszer (halászkikötők, kereskedelmi kikötők és jachtkikötők) az államhoz tartozó kikötőkből (egyrészt a nagy tengeri kikötők, amelyek korábbi elnevezése „autonóm kikötők” volt; másrészt a nagy folyami kikötők, nevezetesen a párizsi és a strasbourgi autonóm kikötő) valamint a területi önkormányzatokhoz tartozó kikötőkből áll. Noha Franciaország szerint a vitatott intézkedés elsősorban a halászati és a kereskedelmi kikötőkre irányul, a jachtkikötőket üzemeltethetik a társasági adó alóli mentességben részesülő jogalanyok (például a kereskedelmi és iparkamarák) és ezért tehát az eljárásban érintettek.

(10)

A nagy tengeri kikötők, amelyeket a 2008. évi reformig (4)„autonóm kikötőknek” hívtak, állami közlétesítmények. Ők kezelik a francia tengeri áruforgalomnak több mint a 80 %-át. Franciaország szerint a nagy tengeri kikötők a következők feladatokat látják el: a kikötői területeken és azok bejáratainál a forgalom szabályozása és rendfenntartása kapitányságok révén, kikötői infrastruktúrák létesítése és karbantartása, a kikötő területének kezelése és hasznosítása, a kikötő általános előmozdítása, a kikötői szolgáltatások kínálatának valamint a szárazföldi vasúti és folyami összeköttetések a fejlesztése. Pénzügyileg önállóak.

(11)

A nagy tengeri kikötők üzemeltetése állami feladat. Egy állami könyvelő dolgozik velük és állami tisztviselők ellenőrzik őket. Franciaország megjegyzi, hogy a 2008. évi reform óta, amikor a magánszektorhoz kerültek a karbantartási tevékenységek, a nagy tengeri kikötők feladatainak középpontjába a kikötői biztonsággal, biztonságossággal és rendfenntartással kapcsolatos feladatok valamint a kikötői terület rendezésével összefüggő szerepkörök kerültek. Egyébként a kikötők tulajdonában van a területük.

(12)

A független folyami kikötők, nevezetesen a Párizsi Független Kikötő és a Strasbourgi Független kikötő üzemeltetését állami létesítmények végzik. A többi folyami kikötő üzemeltetését koncessziók (általában kereskedelmi és iparkamarák) végzik.

(13)

A területi önkormányzatokhoz tartozó, úgynevezett decentralizált kikötők ellenőrzését az önkormányzatok, az üzemeltetést pedig általában a kereskedelmi és iparkamarák vagy a tengeri kereskedelmi kamarák (5) végzik. Franciaország szerint e kikötők általában szerény méretűek és helyi jelentőséggel bírnak.

(14)

Az általános adótörvény 205. cikkének, 206. cikke (1) bekezdésének, valamint 1654. cikkének rendelkezései értelmében az üzleti jellegű üzemeltetést vagy műveleteket végző, a magánjog vagy közjog hatálya alá tartozó jogi személyekre a társasági adót kell alkalmazni. Továbbá az általános adótörvény 4. mellékletének 165. cikke értelmében az ipari vagy kereskedelmi jellegű közlétesítményekre alkalmazandó a velük azonos magánvállalatokra vonatkozó összes közvetlen adó és azokkal egyenértékű adó. Ugyanezen törvénykönyv 167. cikkének 4. melléklete szerint e rendelkezéseket kell alkalmazni a „kereskedelmi és iparkamarákra”, valamint az „autonóm kikötőkre” (amelyek 2008-ban nagy tengeri kikötők lettek néhány kikötő kivételével, úgymint a párizsi és a strasbourgi autonóm folyami kikötők).

(15)

Az 1942. augusztus 11-i és az 1943, április 27-i miniszteri határozatok (6) ugyanakkor mentesítették a társasági adó megfizetése alól „az autonóm kikötőket, a tengeri kereskedelmi kamarákat, a kikötői létesítményeket kezelő kereskedelmi és iparkamarákat, a tengeri kikötőkben található állami köztulajdonú eszközök helyhatósági kezelőit, valamint azokat a vállalkozásokat, amelyek ezen eszközök üzemeltetése céljából a helyükbe léptek”. Ez a mentesség általában véve érinti az „összes olyan ingatlant és szolgáltatást, amely a kikötők üzemeltetéséhez szükséges vagy közvetlenül az üzemeltetéstől függ”. Az adózási dokumentumok kimondják, hogy „szabadon kell alkalmazni az említett határozatot [1942. augusztus 11-i határozat] és fenn kell tartani az adómentességet nem csupán a vitathatatlanul tengeri szolgáltatások vonatkozásában, hanem a kereskedelmi és iparkamarák azon létesítményei esetében is, amelyek a szó szoros értelmében nem kikötői létesítmények, ugyanakkor egy kikötő üzemeltetéséhez kapcsolódnak, ami nélkül nem lenne indokolt a létezésük”, továbbá hogy szintén mentesülnek a társasági adó alól „az ipari és kereskedelmi tengeri létesítmények üzemeltetéséből származó összegek befektetése címén az autonóm kikötők és tengeri kereskedelmi és iparkamarák által szerzett pénzügyi termékek”.

(16)

2016. július 8-i levelében a Bizottság megjegyezte, hogy a francia hatóságok nem fogadták el a 2016. január 21-i levélben leírt releváns intézkedések végrehajtásának a menetrendjét, és miközben a preambulumban leírták, hogy elvi síkon nem vitatják a Bizottság által javasolt intézkedéseket, úgy tűnik, hogy megkérdőjelezik a kis kikötők esetében a Bizottság által elfogadott állami támogatássá minősítést. A Bizottság úgy vélte, hogy a francia hatóságok nem fogadták el feltétel nélkül, egyértelműen és teljes egészében a Bizottság által 2016. január 21-én javasolt releváns intézkedéseket.

(17)

mivel a Bizottság továbbra is úgy ítélte meg, hogy a kikötők társasági adó alóli mentessége a gazdasági tevékenységeik miatt meglévő állami támogatás és kétségei voltak azzal kapcsolatban, hogy e támogatási program összeegyeztethető-e a belső piaccal, úgy döntött, hogy az eljárási szabályzat 23. cikkének (2) bekezdésével összhangban elindítja az EUMSZ 108. cikkének (2) bekezdésében meghatározott eljárást.

(18)

A francia tengeri kikötők egyes üzemeltetői és egyes kikötőkezelők képviselői, elsősorban Le Havre nagy tengeri kikötő, a bresti kereskedelmi és iparkamara, valamint a Franciaországi Kikötők Uniója úgy véli, hogy a kikötők az EUMSZ 107. cikkének (1) bekezdése értelmében nem „vállalkozások”. A francia hatóságok egyetértenek ezzel az érveléssel és kiegészítik azzal, hogy „nem olyan vállalkozások mint a többi”, hanem „más vállalkozások szolgálatában álló szereplők” és „az a tény, hogy az Európai Unió működéséről szóló szerződésben egy ad hoc cikk [93. cikk] rendelkezik az állami támogatások kezeléséről a szállítási ágazatban azt mutatja, hogy az európai jogalkotó figyelembe kívánja venni ezt a sajátosságot”.

(19)

A bresti kereskedelmi és iparkamara szerint a kikötők általános érdekű nem gazdasági jellegű tevékenységet folytatnak és egyedül az állami hatóság illetékes az általános érdekű tevékenységek paramétereinek a meghatározásában. Az EUMSZ 107. cikkének (1) bekezdése nem alkalmazandó akkor, ha az állam „állami hatóságként” jár el, ami az állam által törvényesen a kikötőkre bízott végrehajtási feladatok esetében is fennáll. A bresti kereskedelmi és iparkamara szerint az 1942. augusztus 11-i és 1943. április 27-i miniszteri határozatok az általános adótörvény 4. mellékletének 165. cikkét alkalmazzák és elismerik, hogy a kikötői tevékenységek nem nyereségtermelő tevékenységek.

(20)

A Francia Kikötők uniója és Le Havre nagy tengeri kikötő hozzáteszik, hogy egyes francia kikötők létfontosságú létesítmények, „amelyek ha nem állnak rendelkezésre, akkor jelentősen csökkenhetnek a nemzet háborús vagy gazdasági lehetőségei, biztonsága vagy túlélési képessége” a védelmi törvény L. 1332-1. cikke szerint, így tehát az állam lényeges működéséhez tartozó tevékenységekre szolgáló infrastruktúrák.

(21)

A C-276/97 ügyet említve Le Havre nagy tengeri kikötő hangsúlyozza, hogy a nagy tengeri kikötők közjogi szervezetek, amelyek a tevékenységüket a rájuk jellemző, a létrehozás, az ellenőrzés, az irányítás és a bevételek szempontjából sajátos rendszer keretében végzik. A nagy tengeri kikötők, mint „közjogi szervezetek” a tevékenységeiket „állami hatóságként” végezve eleget tesznek a hatodik héairányelv 4. cikkének (5) bekezdésében előírt héamentesség feltételeinek.

(22)

Végezetül pedig a francia hatóságok és több kikötőkezelő szerint a kotrási műveletek, sem a kikötőkön belül, sem azokon kívül nem gazdasági jellegű tevékenységek és a Bizottság erre a 2004. október 20-i 520/2002 (***)  (7) ügyben hozott határozatban (a továbbiakban a 2004. október 20-i határozat) rámutatott. Kifejtik, hogy e tevékenység révén járható az összes terminál és szükséges annak érdekében, hogy biztosítsák a hajóutak valamint a kikötő vízfelületeinek biztonságos elérését minden olyan szereplő számára, akinek arra szüksége van, vagyis ily módon az összes hajó számára biztosítható a szabad mozgás. A kiszolgált terület valamennyi szereplője, vagyis az egész tengeri szakmai közösség egyformán részesül a mederkotrás előnyeiből.

(23)

Le Havre nagy tengeri kikötő jelzi, hogy a kikötői illetékek szerkezetét nemzeti szinten határozzák meg és a Bíróság a C-343/95 ügyben jelentőséget tulajdonít annak, hogy a díjakat az állami hatóságnak jóvá kell hagynia. Úgy véli, hogy a közlekedési törvénykönyv L. 5312-2. cikkében a nagy tengeri kikötőkre bízott valamennyi feladat a Bizottság döntési gyakorlata szerint nem gazdasági jellegű, nevezetesen a Bizottság 2004. október 20-i határozata, valamint az állami támogatás fogalmára vonatkozó 2016. július 19-i közleménye 17. pontjának a) és f) alpontjában említett határozatok (8) (a továbbiakban: a 2016. július 19-i közlemény) alapján. Úgy véli, hogy a 2008. évi reform óta a nagy tengeri kikötők csak kivételes esetben üzemeltethetnek állami eszközöket, ami az egyetlen olyan tevékenység, amely esetleg gazdasági jellegűnek minősülhetett volna.

(24)

Le Havre nagy tengeri kikötő és a bresti kereskedelmi és iparkamara szerint a kikötők bármilyen részleges gazdasági tevékenysége minden esetben szükségesnek minősül, noha az ilyen tevékenységet nem kellene gazdasági jellegűnek tekinteni a 2016. július 19-i közlemény 18. és 207. pontja szerint.

(25)

Az AFPI megjegyzi, hogy a kikötők esetében a beruházás megtérülésének a biztosítása, ami egy hagyományos vállalkozás beruházási választásaiban meghatározó cél, az általános érdek mögött háttérbe kerül. Az AFPI szerint a Bizottság is elismerte a 2004. október 20-i határozatban, hogy a kikötői infrastruktúra projektekre „soha nem tekintenek tisztán üzleti alapon”. Hozzáfűzi továbbá, hogy a versenyjog csak a nyereségérdekelt vállalkozásokra alkalmazható és a részvényesekkel nem rendelkező belső kikötők (folyami kikötők) által realizált bevételeket módszeresen újra beruházásokra fordítják.

(26)

Több francia tengeri kikötő üzemeltetője, valamint a belső kikötők üzemeltetőinek a képviselői szerint a kérdéses intézkedéssel a közhatalom a kikötőkre ruházott feladatokat ellensúlyozza. Dunkerque nagy tengeri kikötője szerint e feladatok költségei rendszeresen magasabbak, mint az elméletileg kiróható társasági adó. Az adómentesség ezért nem biztosít gazdasági előnyt a kikötőknek.

(27)

A francia hatóságok és több francia tengeri kikötő üzemeltetője úgy vélik, hogy az intézkedés nem szelektív, mert az összes francia kikötőre vonatkozik és több mint 70 éve a francia adórendszer szerves részét képezi.

(28)

Hozzáfűzik, hogy szerintük a Bizottság nem bizonyította, hogy a kikötők mennyiben hasonlíthatók össze tényszerű és jogi helyzetüket tekintve a többi társasággal és jelzik, hogy a nemzeti jog értelmében a kikötők biztosítják a szállítási ágazat szereplői számára a feladataik ellátáshoz szükséges működési feltételeket, anélkül, hogy versenyeznének velük vagy a helyükbe lépnének, továbbá közszolgálati feladatokat vagy a közhatalmi jogosítványok hatálya alá tartozó feladatokat kell ellátniuk. Le Havre nagy tengeri kikötő megjegyzi, hogy a kikötők költségvetésében nagy részarányt képviselő kikötői illetékek, az állami ellenőrzés kiterjedése a nagy tengeri kikötőkre, valamint az a tény, hogy nincsenek „rendes gazdasági feltételek mellett működő szereplők […], mivel a nagy tengeri kikötők törvényes monopóliumot gyakorolnak a kikötők kezelésében” megkülönbözteti őket a többi szereplőtől. Bretagne régió esetében az a tény, hogy egyes kis kikötőket a kereskedelmi és iparkamarák kezelnek, azt mutatja, hogy más a helyzetük.

(29)

A bresti kereskedelmi és iparkamara, amely Brest kikötőjét kezeli, valamint Le Havre nagy tengeri kikötő megjegyzik, hogy a kikötők esetében a társasági adó alóli mentesség alapja az általános adótörvény 4. mellékletének 165. cikke, abban az esetben, ha a kikötők nem végeznek a társasági adó hatálya alá sorolható nyereségszerző tevékenységeket. Ily módon az 1942. augusztus 11-i és 1943. április 27-i miniszteri határozatok csak megerősítik azt, hogy a kikötőkre az általános adótörvény 4. mellékletének 165. cikkében, valamint 205. és 206. cikkében foglalt általános rendelkezések vonatkoznak.

(30)

A francia alkotmánybíróságra hivatkozva, amely szerint az egyenlő adózás elvétől el lehet térni, amennyiben a jogalkotó az eltérő bánásmódot objektív és észszerű kritériumokra alapozza, és amennyiben ez nem jár az egyenlő közteherviselés jelentős mértékű megváltozásával (a 2012. április 20-i 2012-238 QPC határozat (9)), több francia tengeri kikötő üzemeltetője szerint a kérdéses intézkedés nem okoz jelentős változást az egyenlő közteherviselésben sem.

(31)

A francia hatóságok és több francia tengeri kikötő üzemeltetője megjegyzi, hogy a Bizottság nem mutatja be a versenytorzulást, ugyanakkor a versenyhelyzetben lévő forgalom alacsony, továbbá egy adott kikötő vonzereje jelentős számú paraméterrel mérhető (a logisztikai lánc többi láncszemének a teljesítménye), amelyekre a társasági adó kikötőkre történő kivetése semmilyen hatást nem gyakorol. Az AFPI úgy véli, hogy a tengeri kikötőkkel ellentétben a belső kikötők nem versenyeznek egymással, mivel sokkal korlátozottabb és eltérőbb a működési területük.

(32)

A francia hatóságok és több francia tengeri kikötő üzemeltetője szerint a kis kikötők tevékenysége (ezek a kikötők nem részei a transzeurópai szállítási hálózatnak) nincsen hatással a versenyre, tevékenységük mérete és annak alapvetően helyi hatása miatt, mivel a kis francia kikötők kumulált tevékenysége az Unió teljes forgalmának csupán 1 %-át képviseli. Maga a Bizottság is elismerte, hogy „egy jól működő gyakorlat szerint az infrastruktúratámogatások azokban a kikötőkben, ahol a vonatkozó piaci részesedés 5 % alatti utas- vagy áruforgalmat képvisel, nincsenek negatív hatással a tagállamok közötti versenyre és kereskedelemre” (az SA.43975 funchali kikötő ügyben 2016. április 11-én hozott határozat (10)).

(33)

Több érintett fél szerint a tengeren túli kikötők nem tudnak versenyezni a többi tagállam kikötőivel.

(34)

A francia hatóságok és több érintett fél úgy véli, hogy a francia kikötők társasági adó megfizetésére való kötelezése versenytorzító hatású lenne az európai kikötők között, mert minden állam különböző mértékű adót alkalmaz. Hozzáteszik továbbá, hogy sok állam nyújt pénzügyi támogatást a kikötőinek, melyek adózási vagy nem adózási szabályai sokfélék.

(35)

A rotterdami kikötő szerint a társasági adó a holland kikötők számára 2017-ben jelentős költséget jelent, amelyet a versenytársaknak, nevezetesen Dunkerque és Le Havre kikötőinek nem kell megfizetniük.

(36)

A francia hatóságok és több francia kikötő üzemeltetője szerint a kérdéses mentesség mindenképpen összeegyeztethető a belső piaccal, mert lehetővé teszi a kikötő által finanszírozott bizonyos feladatok kompenzálását, amelyek közhatalmi feladatkörbe tartoznak (a kapitányságokhoz, a kikötőbejáratok kotrásához, a védművek karbantartásához, a szárazföldi bejáratokhoz, a környezetvédelemhez, valamint a biztonsághoz és a biztonságossághoz kapcsolódó feladatok). Amennyiben az egyes kikötőkre kivetett társasági adó mértéke nem haladja meg a közhatalmi jogosítványokkal járó terhek összegét, sőt annál jóval alacsonyabb, akkor e mentesség összeegyeztethető a belső piaccal.

(37)

A belső kikötőkezelők képviselői hangsúlyozzák, hogy a belső kikötők fontos szerepet játszanak a multimodális szállítás fejlődésében, a kikötői beruházások az EUMSZ 93. cikkének a hatálya alá tartoznak (a szállítás összehangolása) és a társasági adó alóli mentesség szintén az EUMSZ 107. cikke, (3) bekezdése b) pontjának a hatálya alá tartozik az európai érdekű jelentős projektek esetében, úgymint a Szajna Észak-Európa és a Transzeurópai szállítási folyosók projekt. Az AFPI pontosítja, hogy alkalmazni lehetne az EUMSZ 93. cikkében foglalt rendelkezést, amely előírja „a közszolgáltatás fogalmában benne rejlő bizonyos kötelezettségek terheinek a megtérítését”.

(38)

A francia hatóságok és több tengeren túli érintett fél szerint a tengeren túli kikötők esetében az intézkedés összeegyeztethetőségét külön kellene vizsgálni az EUMSZ 349. cikke szempontjából. Mivel a piacok szűkösek, e területek sziget jellegűek vagy elszigeteltek, valamint minden más európai kikötőtől távol esnek, a kérdéses intézkedésnek úgy tűnik, hogy nincsen jelentősége a versenyre nézve. Guadeloupe nagy tengeri kikötője megemlíti azt a javaslatot, hogy a tengeren túli szállítások működéséhez nyújtott támogatásokat foglalják bele a 651/2014/EU bizottsági rendeletbe (11) (a továbbiakban: RGEC). Guyana nagy tengeri kikötője úgy véli, hogy általános érdekű feladatot lát el (közbiztonság, nemzetvédelem, ellátás) a kereskedelmi feltételek befolyásolása nélkül, mivel a kikötő kizárólagos ellátási eszköz. A költségek miatt a területre légi úton történő áruszállítás költsége az összes áruszállításnak csupán 1 %-át teszi ki. Az érintettek úgy vélik, hogy a társasági adó alóli mentesség eltörlése a terület ellátásának a drágulásához vezetne, amit a végső fogyasztóknak kellene megfizetni az áruk áremelkedése miatt, valamint a beruházási képesség csökkenését eredményezné. Hangsúlyozzák, hogy a mentesség eltörlése ellentétes lenne a Bizottság által elfogadott más adómentességi rendelkezésekkel, úgymint a beruházási adótámogatás, vagy a nulla kulcsos héa, amely révén csökkenthető a fogyasztási folyamatok költsége.

(39)

Több francia tengeri kikötő üzemeltetője kéri a Bizottságot, hogy függessze fel a folyamatban lévő eljárást a jelenlegi európai kikötői menetrend véglegesítéséig, különös tekintettel az általános csoportmentességi rendelet felülvizsgálatára és a kikötői szolgáltatások piacához való hozzáférésre és a kikötők pénzügyi átláthatóságára irányuló keretet meghatározó rendelettervezetre (a továbbiakban: a kikötői szolgáltatásokról szóló rendelettervezet) (12). Csodálkoznak, hogy Franciaország ellen ilyen gyorsan elindult az eljárás, miközben a Bizottság közel húsz éven át tárgyalt Hollandiával a végleges határozat elfogadása előtt.

(40)

A rotterdami kikötő kéri a Bizottságot, hogy halassza el a társasági adó kiterjesztését a holland kikötőkre addig, amíg elkészül az ágazati vizsgálat és az észak-európai partoknál található összes tengeri kikötőre (az Északi-tenger partvidékén található kikötők) egyszerre terjesszék ki az adót, vagy legalább gyorsan és egyszerre vessék ki a társasági adót a belga és a francia kikötőkre.

(41)

Az EUMSZ 107. cikkének (1) bekezdése szerint a belső piaccal összeegyeztethetetlen a tagállamok által vagy állami forrásból bármilyen formában nyújtott olyan támogatás, amely bizonyos vállalkozásoknak vagy bizonyos áruk termelésének előnyben részesítése által torzítja a versenyt, vagy azzal fenyeget, amennyiben ez érinti a tagállamok közötti kereskedelmet.

(42)

Az állandó ítélkezési gyakorlat szerint „a versenyjogban a vállalkozás fogalma kiterjed valamennyi gazdasági tevékenységet végző jogalanyra, függetlenül annak jogállásától és finanszírozásának módjától”  (13). A Bíróság szerint „minden olyan tevékenység, amely áruk és szolgáltatások kínálását foglalja magába a piacon, gazdasági tevékenységnek minősül”  (14).

(43)

Az ítélkezési gyakorlattal összhangban (15) a Bizottság több határozatban is megállapította, hogy a kikötői infrastruktúrák kereskedelmi üzemeltetése valamint ilyen infrastruktúrák építése gazdasági tevékenységnek minősül (16). Például, díjazás ellenében a felhasználók rendelkezésére bocsátott kikötői terminál kereskedelmi üzemeltetése gazdasági tevékenységnek minősül (17). A Bíróság hallgatólagosan ugyan, de biztosan elismerte már egyes kikötői műveletek gazdasági jellegét, különös tekintettel a „berakodási, kirakodási, határátlépési, raktározási valamint általános árumozgatási vagy eszközmozgatási műveletre a kikötőben” (18). Ezek az elvek a tengeri kikötőkön túl a belső kikötőkre is alkalmazandók (19).

(44)

A Bizottság nem vitatja sem azt, hogy a kikötők elláthatnak bizonyos közhatalmi feladatokat vagy nem gazdasági feladatokat, úgymint a tengeri forgalom ellenőrzése és biztonsága (20) vagy a szennyezés elleni védekezés felügyelete (21), sem pedig azt, hogy e feladatok ellátása során a kikötők nem számítanak az EUMSZ 107. cikkének (1) bekezdése szerinti vállalkozásoknak. A Bizottság e tekintetben hozzáfűzi, hogy az eljárás tárgyát képező társasági adó alóli mentesség tehát csak akkor minősülhet állami támogatásnak, ha a gazdasági tevékenységekből származó bevételeket érinti. Ezzel szemben az a tény, hogy egy adott jogalany egy vagy több állami vagy nem gazdasági jellegű tevékenységet végez nem elegendő ahhoz, hogy általánosan kivonják a „vállalkozás” minősítés alól. Ezért tehát egy kikötő „vállalkozásnak” minősül, ha és amennyiben ténylegesen egy vagy több gazdasági tevékenységet végez.

(45)

A francia kikötők többféle gazdasági tevékenységet folytathatnak, ami több piac számára nyújtott különféle szolgáltatásokat takar (22). Először is, a kikötők általános szolgáltatást nyújtanak a hajóknak, amikor térítés ellenében hozzáférést biztosítanak számukra a kikötői infrastruktúrához. Másodszor pedig egyes kikötők szintén térítés ellenében speciálisabb szolgáltatásokat nyújtanak a hajóknak, nevezetesen révkalauzolást, emelést, karbantartást, kikötést. Az első két esetben a kikötő által beszedett díj általában a „kikötői adó” (23). Harmadszor pedig, a kikötők térítés ellenében a vállalkozások rendelkezésére bocsátanak bizonyos infrastruktúrákat vagy bizonyos területeket, akik ezeket a tereket saját szükségleteik fedezésére, vagy a fent említett bizonyos kikötői szolgáltatások hajók számára való nyújtására használják (24).

(46)

Nem végez feltétlenül minden francia kikötő minden említett tevékenységet. Amint arra néhány nagy tengeri kikötő rámutat, a nagy tengeri kikötők elvileg már nem üzemeltethetik „a hajókkal kapcsolatos berakodáshoz, kirakodáshoz, karbantartáshoz és tároláshoz használt eszközöket” (a francia közlekedési törvénykönyv L. 5312-4. cikke). Ugyanakkor úgy tűnik, hogy egyes nagy tengeri kikötők továbbra is üzemeltetik ezeket az eszközöket és ennek megfelelő szolgáltatásokat nyújtanak (25).

(47)

Bár a közhatóság széles mérlegelési jogkörrel rendelkezik annak meghatározására, hogy a gazdasági tevékenységeken belül melyek számíthatnak általános gazdasági érdekű szolgáltatásnak (a továbbiakban: ÁGÉSZ), ez nem zárja ki, hogy e tevékenységek gazdasági jellegűek legyenek. Vagyis az állandó ítélkezési gyakorlat az, hogy maga a „gazdasági tevékenység” fogalma tényelemekből következik, nevezetesen léteznie kell az érintett szolgáltatások piacának és nem nemzeti választás vagy mérlegelés függvénye. Ily módon az a tény, hogy a kikötői tevékenységek az általános adótörvény értelmében nem minősülnek nyereségszerzőnek, még ha azt feltételezzük is, hogy ez valóban így van, nem elegendő ahhoz, hogy e tevékenységek ne minősüljenek gazdasági jellegűnek az állami támogatásokról szóló jog szerint. Hasonlóképpen, az az egyszerű tény, hogy a kikötők által végzett feladatokat az állam ruházta rájuk nem elegendő ahhoz, hogy a kérdéses tevékenységek nem gazdasági jellegűnek minősüljenek. Valamennyi általános gazdasági érdekű szolgáltatás az állam által vállalkozásokra ruházott feladatokat jelent. Az általános gazdasági érdekű szolgáltatások tehát gazdasági tevékenységek végzésével járnak.

(48)

Ráadásul az a tény, hogy egyes kikötők a francia védelmi törvény L. 1332-1. cikke értelmében létfontosságú létesítményeknek minősülhetnek, nem teszi lehetővé azt, hogy a kikötői tevékenységek az állami támogatásokra vonatkozó jog értelmében a lényeges állami működések közé tartozzanak. Az energiaágazatban, a távközlésben és a szállítási ágazatban számos gazdasági tevékenység szintén létfontosságúnak bizonyulhat a nemzet szempontjából, emiatt azonban nem veszítik el gazdasági jellegüket. A Bizottság megjegyzi azt is, hogy a védelmi törvény (lásd az L. 1332-4., L. 1332-5. és L. 1332-6. cikket) kifejezetten említi a „vállalkozás” minősítést legalábbis néhány érintett szereplő esetében.

(49)

Továbbá az az állítás, mely szerint a nagy tengeri kikötők eleget tesznek a hatodik héairányelv 4. cikkének (5) bekezdésében meghatározott feltételeknek (26), melyeket a Bíróság a C-276/97. számú ügyben vizsgált, jelen esetben nem releváns. A héairányelv említett cikke úgy rendelkezik, hogy „Az állami, regionális és helyi közigazgatási szervek és egyéb közjog által szabályozott szervek nem minősülnek adóalanynak az olyan tevékenységek, illetve ügyletek vonatkozásában, amelyeket hatóságként folytatnak, még akkor sem, ha e tevékenységekkel, illetve ügyletekkel összefüggésben adókat, díjakat, illetékeket, járulékokat vagy egyéb közterheket szednek be” és a Bíróság úgy véli, hogy „a hatodik héairányelv 4. cikkének (5) bekezdése értelmében hatóságként végzett tevékenységek a közjogi szervezetek által a rájuk jellemző sajátos jogrendszer keretében végzett tevékenységek”  (27). Bár elképzelhető, hogy a kikötők a rájuk jellemző sajátos jogrendszer keretében járnak el, ez a tulajdonság önmagában nem elegendő a héa alóli mentességhez (28). Távolról sem vitatva a végzett tevékenységek gazdasági jellegét, a mentesség említése azt igazolja, hogy a végzett tevékenységek gazdasági jellegűek, mivel a mentességnek (amely az adóalanyi minőséget közvetlenül érinti) csak akkor van értelme, ha a tevékenységek gazdasági jellegűek (29). Egyébként e kritériumot (az állami szervezetek sajátos jogrendszere keretében végzett tevékenység) a Bíróság fogalmazta meg a héairányelv 4. cikkének (5) bekezdésével összefüggésben és nincsen megfelelője az állami támogatásokra vonatkozó jogban. Éppen ellenkezőleg, a (43) preambulumbekezdésben említett joggyakorlat szerint a szereplőkre alkalmazandó jogrendszer nem elegendő a gazdasági tevékenység kizárására az EUMSZ 107. cikke értelmében.

(50)

Hasonlóképpen, akár tisztán üzleti szempontú nyereségmaximalizálás alapján járnak el a kikötők akár nem, akár a beruházás megtérülése elé helyezik a közérdeket, akár nem, akár nyereségszerző tevékenységet folytatnak, akár nem, és akár módszeresen visszaforgatják a nyereségüket, akár nem, mindez nem elegendő egy olyan gazdasági tevékenység kizárásához, amely árukat vagy szolgáltatásokat kínál a piacon (30). A Bizottság megjegyzi továbbá, hogy egyes francia kikötők nyereséget termelnek, osztalékot fizetnek az államnak (31) és ily módon nem forgatják módszeresen vissza a nyereségüket az infrastruktúrába.

(51)

Végül pedig a francia hatóságok érvelése, amely szerint az EUMSZ tartalmaz egy külön cikket (93. cikk) a szállítási ágazatban nyújtott állami támogatások kezelésére, csak azt igazolja, hogy a szállítási tevékenységek gazdasági tevékenységek (ellenkező esetben nem volna szó állami támogatásokról).

(52)

A kikötői adók fejében a kikötők által nyújtott szolgáltatások esetében az a tény, hogy a kikötői adók szerkezetét nemzeti szinten határozzák meg és a díjakat az állami hatóság hagyja jóvá, önmagában nem elegendő ahhoz, hogy e szolgáltatásoktól megvonják a gazdasági jelleget (32). A Le Havre nagy tengeri kikötő által említett C-343/95 ügyben a Bíróság főként a végzett tevékenységek jellege alapján ítélte meg a gazdasági jelleget (lásd a (18) és (23) preambulumbekezdést) másodlagos jelleggel pedig a nemzeti szintű tarifák jóváhagyása alapján. Mindent egybevetve, a francia közlekedési törvénykönyv értelmében (33) maguk a kikötők felelősek a tarifák meghatározásáért.

(53)

A Le Havre nagy tengeri kikötő által a Bizottság 520/2002. számú ügyben (***) 2004. október 20-án hozott határozatára vonatkozóan megfogalmazott hivatkozással kapcsolatban a Bizottság megjegyzi, hogy 2004 óta változott a döntéshozatali gyakorlat a Bíróság ítélkezési gyakorlatának a változásával összhangban. A kikötők elérést szolgáló infrastruktúrák építése és karbantartása, amennyiben ezeket az infrastruktúrákat valamennyi felhasználó megkülönböztetés nélkül és ellentételezés nélkül veszi igénybe, az állam által a tengeri közlekedés fejlesztése terén rá háruló kötelezettség keretében fizetett általános intézkedésnek minősül. Amennyiben az ügy sajátos jellege miatt nem indokolt más következtetés levonása, a Bizottság úgy véli, hogy elvileg a kikötőn kívül található elérési infrastruktúrák előnyeit a teljes tengeri szakma élvezi és ezeknek a finanszírozása nem állami támogatás. Ezzel szemben a kikötőn belül található elérési infrastruktúrák állami finanszírozásának előnyeit elvileg kifejezetten maga a kikötő élvezi és állami támogatásnak minősül (34).

(54)

Az SA.36346 (35) ügyben a Bizottság által meghozott határozatból, amelyet a 2016. július 19-i közlemény 17. pontjának f) alpontja említ, az a következtetés vonható le, hogy a kikötői terület kezelése és hasznosítása és különösen a területek és speciális infrastruktúrák díjazás ellenében történő bérbe adása vagy rendelkezésre bocsátása nem gazdasági tevékenység. Az SA.36346 ügy valójában állami területek revitalizálására vonatkozott és nem területek térítés ellenében történő bérbe adására.

(55)

Általánosságban elmondható, hogy az állami terület díjazás ellenében történő bérbe adása gazdasági tevékenység, különösen akkor, ha a kikötővel szerződő fél kikötői szolgáltatásokat nyújt a vevőinek (36). Mindent egybevetve, a francia hivatalok maguk is úgy ítélték meg, hogy a terület bérbeadásából származó jövedelmek (területi díjak) után társasági adót kellene fizetni a nemzeti jog szerint is (37). A közfinanszírozási főigazgatóság által közzétett jogszabályokhoz (a francia adóhatóság hivatalos doktrínája) (38) fűzött megjegyzésekből is kitűnik, hogy egy teljes kikötő vagy annak egy részét érintő koncessziós díjak (például az állami eszközök koncessziója) héakötelesek, ami szintén a gazdasági jellegükre utal.

(56)

A kikötők elérést szolgáló infrastruktúrák építése és karbantartása, nevezetesen a folyóvizek, a megközelítési útvonalak és csatornák kotrása, amennyiben ezeket az infrastruktúrákat valamennyi felhasználó megkülönböztetés nélkül és ellentételezés nélkül veszi igénybe, az állam által a tengeri közlekedés fejlesztése terén rá háruló kötelezettség keretében fizetett általános intézkedésnek minősül. Általános szabályként elmondható, hogy a Bizottság megkülönbözteti az infrastruktúrákat annak megfelelően, hogy a kikötőn kívül vagy belül található és elérhető-e a nagyközönség számára. Amennyiben az ügy sajátos jellege miatt nem indokolt más következtetés levonása, a Bizottság úgy véli, hogy elvileg a kikötőn kívül található elérési infrastruktúrák előnyeit a teljes tengeri szakma élvezi és ezeknek a finanszírozása nem állami támogatás. Ezzel szemben a kikötőn belül található elérési infrastruktúrák állami finanszírozása elvileg kifejezetten magának a kikötőnek az üzemeltetését segíti és állami támogatásnak minősül (39).

(57)

Például, a Bizottság kimondta, hogy a torkolatban végzett kotrás, amely javítja a folyó megközelíthetőségét, és amelynek az előnyeit a torkolatban és a belső hajózható útvonalak mentén található valamennyi szereplő egyformán élvezi, olyan általános intézkedés, amely az egész tengeri szakmai közösség számára előnyt jelent. A Bizottság tehát ebben az ügyben úgy ítélte meg, hogy a kotrás nem gazdasági tevékenység (40).

(58)

Az a tény, hogy egy szereplő gazdasági tevékenységei a nem gazdasági tevékenységekhez képest kisebb mértékűek vagy marginálisak, elvileg nem teszi lehetővé e gazdasági tevékenységek állami támogatásokra vonatkozó szabályok alóli kivonását.

(59)

Továbbá anélkül, hogy kikötőnként el kellene végezni a különböző gazdasági tevékenységek arányának a felmérését, az előző érvelésből kitűnik, hogy az egyes érintett felek és a francia hatóságok által nem gazdaságinak tekintett tevékenységek egy jelentős része gazdasági jellegű. A kikötői adók és koncessziós díjak a tengeri kikötők bevételének egy jelentős részét képviselik (41), és nagymértékben hozzájárulnak ahhoz, hogy a kikötők a társasági adóhoz pozitív adóalapot generálnak.

(60)

Végül pedig a Bizottság elfogadja, hogy egy infrastruktúra teljes finanszírozása kizárható legyen az állami támogatásokra vonatkozó szabályok hatálya alól, amennyiben az adott infrastruktúrát szinte kizárólag nem gazdasági tevékenységre használják és a gazdasági használat kizárólag kiegészítő jellegű (42). Minden esetre az, hogy a kikötők nem gazdasági tevékenységet folytatnak az általuk elfoglalt területen nem jelenti azt, hogy magát a kikötői infrastruktúrát szinte kizárólag nem gazdasági tevékenység céljára használják, sem pedig azt, hogy a gazdasági tevékenységek a nem gazdasági tevékenységek kiegészítői.

(61)

Az autonóm kikötők (amelyek többsége nagy tengeri kikötő lett a párizsi és a strasbourgi autonóm folyami kikötő kivételével), a tengeri kereskedelmi kamarák, a kikötői létesítményeket kezelő kereskedelmi és iparkamarák, a tengeri kikötőkben található állami köztulajdonú eszközök helyhatósági kezelői, valamint azok a vállalkozások, amelyek ezen eszközök üzemeltetése céljából a helyükbe léptek, közvetlenül üzemeltetik az infrastruktúrákat vagy szolgáltatásokat nyújtanak egy kikötőben, a gazdasági tevékenységeiket tekintve – nevezetesen a (45) preambulumbekezdésben meghatározott tevékenységeiket tekintve – az EUMSZ 107. cikkének (1) bekezdése szerint „vállalkozások”.

(62)

Az EUMSZ 107. cikkének (1) bekezdése szerint kizárólag az állam által engedélyezett, állami forrásokat felhasználó intézkedések minősülhetnek állami támogatásnak. Az állandó ítélkezési gyakorlat szerint azon forrásokról való lemondás, amelyeket elvben az állami költségvetésbe vissza kellett volna fizetni, e rendelkezés értelmében az állami források átruházásának számít (43).

(63)

A francia kikötők üzemeltetőinek nyújtott adómentesség révén a francia állam adóbevételekről mond le, ami miatt e mentesség az EUMSZ 107. cikkének (1) bekezdése értelmében az állami források átruházásával jár. Mivel ez az adómentesség több miniszteri határozat eredménye, Franciaországnak is tulajdonítható.

(64)

Ahhoz, hogy a kérdéses intézkedés állami támogatásnak minősüljön, a kedvezményezett számára pénzügyi előnyt kell nyújtania. Az előny fogalmába nemcsak a pozitív előnyök tartoznak bele, hanem azok a beavatkozások is, amelyek különböző formában enyhítik a vállalkozások költségvetésében általában megjelenő terheket (44).

(65)

Amint az az előzőekben már szerepel, a francia adótörvény értelmében „az autonóm kikötőket, a tengeri kereskedelmi kamarákat, a kikötői létesítményeket kezelő kereskedelmi és iparkamarákat, a tengeri kikötőkben található állami köztulajdonú eszközök helyhatósági kezelőit, valamint azokat a vállalkozásokat, amelyek ezen eszközök üzemeltetése céljából a helyükbe léptek”  (45) a gazdasági tevékenységeik miatt a társasági adó hatálya alá kellene sorolni, de mentesülnek ezen adó alól. Következésképpen ezeknek a jogalanyoknak nem kell viselniük azokat a társasági adóval járó kiadásokat, amelyek rendesen a gazdasági tevékenységek alapján a francia vállalkozásokat terhelik. Vagyis az EUMSZ 107. cikkének (1) bekezdése szerinti gazdasági előnyt élveznek.

(66)

Egyébként az az állítás, mely szerint a társasági adó alóli mentesség a közhatalom által a kikötőkre ruházott általános érdekű feladatokból eredő többletköltségeket kompenzálja csak akkor alkalmas arra, hogy megkérdőjelezze az előny minősítést, ha egyrészt az adómentességből származó előny összege ténylegesen a közérdekű feladatokkal összefüggő többletköltségek kompenzálását célozta, másrészt ez az összeg az e feladatok elvégzésével kapcsolatos nettó többletköltségre korlátozódott (46). Erről az esetről itt nincs szó. Semmilyen nemzeti jogi rendelkezés nem kapcsolja semmilyen módon össze a társasági adó alóli mentességet és a kikötőkre bízott esetleges közszolgálati feladatokat (47). A nemzeti jog csupán azt biztosítja, hogy a kompenzáció összege (vagyis a be nem fizetett társasági adó összege) csak akkora legyen, ami a közszolgálati feladatok ellátásával járóköltségeket teljesen vagy részben fedezi. A megtermelt nyereséggel arányos összegű társasági adó alóli mentességnek nincsen felső határa és így közös intézkedés nélkül előnyhöz vezethet a közszolgálati kötelezettségből eredő többletköltséggel. Végül pedig Dunkerque nagy tengeri kikötő állítását, mely szerint a közszolgálati feladatok költsége rendszeresen magasabb a társasági adó elméleti mértékénél, semmilyen szám vagy régebbi adat nem támasztja alá; a túlkompenzáció hiányára vonatkozó törvényi garancia hiányában (ami a jövőre nézve is érvényes), noha a múltra nézve megtörtént ezen állítás ellenőrzése, nem elegendő a túlkompenzáció hiányára vonatkozó feltételt betartani.

(67)

Egy intézkedés akkor minősül állami támogatásnak, ha szelektív, vagyis az EUMSZ 107. cikkének (1) bekezdése értelmében bizonyos vállalkozásokat vagy bizonyos áruk termelését előnyben részesíti (48).

(68)

Az állandó ítélkezési gyakorlat szerint (49), a rendes esetben egy vállalkozás költségvetését terhelő költségeket elengedő adóügyi intézkedés tárgyi szelektivitásának a mérlegelése három lépést tartalmaz: első lépésben azonosítani kell az érintett tagállamban hatályos általános vagy „rendes” adórendszert (úgynevezett „referenciarendszer”). Második lépésben azt kell meghatározni, hogy az adott intézkedés eltér-e a referenciarendszertől, amennyiben megkülönböztetést alkalmaz az említett rendszer által követett cél szempontjából hasonló ténybeli és jogi helyzetű szereplők között. Ebben az esetben az intézkedés a priori szelektív. Harmadik lépésben azt kell megállapítani, hogy az eltérésre vonatkozó intézkedés a referenciarendszer jellegével vagy általános működésével indokolható-e. A harmadik lépést illetően a tagállamnak kell bizonyítania, hogy a megkülönböztetett adózási elbánás közvetlenül a referenciarendszerként azonosított adórendszer (50) alapelveiből vagy irányadó elveiből ered.

(69)

A referenciarendszer a francia társasági adó, amelyet főszabály szerint a társaságok és más jogi személyek által elért összes nyereség vagy jövedelem után szednek be (az általános adótörvény 205. cikke). Az általános adótörvény 206. cikke (1) bekezdésének, valamint 1654. cikkének rendelkezései értelmében az üzleti jellegű üzemeltetést vagy műveleteket végző, a magánjog vagy közjog hatálya alá tartozó jogi személyekre a társasági adót kell alkalmazni. Az általános adótörvény 4. mellékletének 165. cikke értelmében az ipari vagy kereskedelmi jellegű közlétesítményekre alkalmazandó a velük azonos magánvállalatokra vonatkozó összes közvetlen adó és azokkal egyenértékű adó. Ugyanezen törvénykönyv 167. cikkének (4) bekezdése úgy rendelkezik, hogy e rendelkezéseket kell alkalmazni nevezetesen a kereskedelmi és iparkamarákra, valamint az autonóm kikötőkre. Sem a francia hatóságok, sem az érintett harmadik felek nem fűztek észrevételt ehhez a ponthoz az eljárás elindítása után.

(70)

Az említett 1942. augusztus 11-i és az 1943, április 27-i miniszteri határozatok értelmében „az autonóm kikötők, a tengeri kereskedelmi kamarák, a kikötői létesítményeket kezelő kereskedelmi és iparkamarák, a tengeri kikötőkben található állami köztulajdonú eszközök helyhatósági kezelői, valamint azok a vállalkozások, amelyek ezen eszközök üzemeltetése céljából a helyükbe léptek”, mentesülnek a társasági adó alól. Ellentétben azzal, amit egyes francia kikötők állítanak, a kikötőknek nyújtott társasági adó alóli mentesség tehát nem az általános adótörvényből (az általános adótörvény 4. mellékletének 165. cikke) és nem a kikötők nem nyereségszerző jellegű tevékenységéből ered, hanem az 1942. és 1943. évi miniszteri határozatokból, amelyek kifejezetten eltérnek ezektől az általános rendelkezésektől és hallgatólagosan úgy tekintik, hogy a kikötők nyereségszerző tevékenységeket folytatnak (51). Ezt megerősítette az érintett felek által idézett államtanácsi határozat (52).

(71)

Ugyanakkor a referenciarendszer célja szempontjából, mi a társaságok és a jogi személyek által szerzett nyereség megadóztatása, az 1942. és 1943. évi miniszteri határozatok hatálya alá tartozó jogalanyok összehasonlítható tényszerű és jogi helyzetben vannak ugyanezen adó hatálya alá tartozó más társaságokhoz és jogi személyekhez képest, amennyiben e vállalkozások mindegyike nyereséget termel. A kérdéses mentesség ezért a vonatkozó adórendszer által meghatározott szabályoktól való eltérés.

(72)

A Bizottság megítélése szerint tehát az említett jogalanyokat előnyben részesítő adómentesség prima facie szelektív.

(73)

Az a tény, hogy az intézkedés az összes francia kikötőre alkalmazandó, amennyiben azt megvalósítják (53), ezt a következtetést nem kérdőjelezné meg. A kérdéses intézkedés a referenciarendszer szempontjából nem általános, mert csak bizonyos vállalkozásokra vonatkozik (kikötők üzemeltetői), amelyek az ezen adó megfizetésére kötelezett más társaságokkal és jogi személyekkel összehasonlítható tényszerű és jogi helyzetben vannak, vagyis valamennyi vállalkozás nyereséget termel. Az intézkedés csak akkor általános, ha kizárólag a kikötőkre szorítkozó referenciarendszert vesznek figyelembe (az 1942. és 1943. évi miniszteri határozatokkal kialakított referenciarendszer), ugyanakkor viszont bebizonyosodott, hogy a referenciarendszer az összes ágazat vállalkozásaira kiterjedő társasági adó általános rendelkezéseit jelentette.

(74)

Egyébként a referenciarendszer célja szempontjából, ami a társaságok és a jogi személyek által szerzett nyereség megadóztatása, a francia hatóságok és az érintett felek által említett jellemzők (más vállalkozásokat kiszolgáló feladatok kötelezővé tétele a kikötők számára, sajátos feladatok, kereskedelmi és iparkamarák általi üzemeltetés, a verseny hiánya, a kikötői adókból történő finanszírozás és közhatalmi jogosítványok használata) nem helytállóak az eltérő tényszerű és jogi helyzet fennállásának a megállapításához. Noha adott esetben a körülmények miatt indokolt, hogy az általános érdekű feladatokkal megbízott üzemeltetők némi nyereségességet mutassanak, vagyis alacsony adózású nyereséget termeljenek, csak az ezen általános érdekű feladatokhoz kapcsolódó terhek ellenére megtermelt nyereség társasági adó alóli mentességének az igazolására alkalmasak.

(75)

Mindent összevetve a jachtkikötők autonóm rendszerére vonatkozó eltérő adórendszer létrehozására irányuló kérelem kapcsán a francia hatóságok már elismerték, hogy „a versenyszabályokra vonatkozó uniós szabályozás kizárja azt, hogy eltérő adóintézkedéseket engedélyezzenek bizonyos tevékenységek javára” (54).

(76)

A francia hatóságok megjegyzik, hogy az intézkedés több mint 70 éve a francia adórendszer szerves része, de az eltelt idő nem elegendő ahhoz, hogy az e rendszer rendes szabályaitól való eltérést a rendszer jellege és gazdasága miatt indokoltnak tekintsenek. Az eltelt idő indokolhatja viszont a létező támogatások esetében az eljárás alkalmazását (lásd alább). A Bizottság úgy véli egyébként, hogy a szóban forgó referenciarendszerből fakadó logika a nyereség megadóztatása. Ebből következik, hogy a kizárólag egy bizonyos vállalkozáskategóriába való tartozáson alapuló vagy csupán a törvény által elismert bizonyos jogalanyok esetében megadott adómentesség nem illeszkedik ebbe a logikába.

(77)

Végül pedig, egyes érintett felek állításával kapcsolatban, mely szerint a kérdéses intézkedés nem eredményez „jellemző szakítást az egyenlőség elvével”, a Bizottság rámutat arra, hogy a francia jogban az, hogy egy intézkedés nem eredményez „jellemző szakítást az egyenlőség elvével” nem jelenti azt, hogy az intézkedés „közvetlenül a referenciarendszer alapelveiből vagy meghatározó elveiből fakad, vagy […] a rendszer saját működéséhez és hatékonyságához szükséges rendszerből fakadó mechanizmusokból ered” (***) (55) az állami támogatásokról szóló jog értelmében. Amint az alkotmánytanács határozatából is kitűnik (56), a francia jogban az egyenlőség elvének a megítélése során figyelembe veszik az eltérő intézkedéssel elérni kívánt célokat, vagyis az adórendszeren kívüli általános érdekűcélokat, amelyek nem használhatók fel az adórendszer jellegével és gazdaságával történő igazolás szakaszában. Bár a rendszeren kívüli célokat esetleg figyelembe lehet venni egy támogatás összeegyeztethetőségének az értékelési szakaszában, ezekkel nem igazolható egy mentesség szelektív jellege és következésképpen az állami támogatás hiánya sem bizonyítható. Ráadásul az érintett felek által említett alkotmánytanácsi határozat nem a kikötők társasági adó alóli mentességére irányuló miniszteri határozatokra vonatkozik, hanem bizonyos sportegyesületek adómentességét megállapító jogszabályra, amelynek tényleges logikája eltér a társasági adó logikájától.

(78)

A Bizottság tehát úgy véli, hogy a társasági adó alóli mentességet nem indokolja a francia adórendszer jellege és gazdasági természete.

(79)

Ahhoz, hogy állami támogatásnak minősüljön az intézkedés, érintenie kell az uniós tagállamok közötti kereskedelmet és torzítania kell a versenyt, vagy a verseny torzításának a veszélyével kell járnia. E két feltétel szorosan összefügg.

(80)

Amint erre a Bíróság az Eventech  (57) ügyben hozott ítéletében emlékeztetett.

(81)

A Wam  (58) ítéletben a következőket hangsúlyozta:

(82)

Vagyis jelen esetben az érintett kikötők a számukra nyújtott adóelőny révén mentesülnek egy olyan általános teher alól, amelyet rendes esetben viselniük kellene. Ez az előny jellegénél fogva előnyben részesíti őket azokkal a francia kikötőkkel és más tagállami kikötőkkel szemben, amelyek nem élvezik ezt a mentességet. Ily módon befolyásolhatja a közösségen belüli kereskedelmet és torzíthatja a versenyt.

(83)

A kikötői ágazatban van verseny, a szállítás sajátos jellege és jellemzői, nevezetesen a tengeri és a belvízi utak alakítják. Noha úgy vehető, hogy a kikötők törvényes monopóliumot élveznek az általuk üzemeltetett kikötőn belül nyújtott szolgáltatások terén, az általuk nyújtott szállítási szolgáltatások, legalábbis bizonyos mértékig versenyeznek a más kikötők által vagy más kikötőkben nyújtott illetve más szállítási szolgáltatók által nyújtott szállítási szolgáltatásokkal mind Franciaországban (59), mind pedig más tagállamokban.

(84)

Ily módon, az érintett felekkel a kikötői területre vonatkozó rendelettervezetről folytatott nyilvános konzultációban „minden részes fél hangsúlyozta, hogy stabil és egyenlő feltételek szükségesek […] az Unióban a” kikötők közötti „versenyben […]”  (60). Ugyanígy, a kikötők és különösen a belvízi kikötők és a vízi úton történő szállítás általában, amelynek a láncszemét alkotják, más szállítási formákkal versenyhelyzetben vannak. Amennyiben van vagy lehet más megoldás az áruk eljuttatására a tengeren túli régiókba, az intézkedés az anyaország kontinensen fekvő területeitől vagy más európai kikötőktől távol található kikötők is eredményezhetnek versenytorzulást és hatással lehetnek a tagállamok közötti kereskedelemre.

(85)

Noha igaz, hogy egy kikötő vonzerejét több paraméterrel mérik, nevezetesen a kikötői területtel való kapcsolódásaival (61), a kikötők által nyújtott szolgáltatások ára (kikötői adók és a hajózási vállalkozók által fizetett más díjak) a kikötők versenyképességének az egyik eleme (62). A francia hatóságok és egyes érintett felek állításával ellentétben az a tény, hogy ez az elem többé-kevésbé fontos a kikötők versenyképességének a többi eleméhez képest nem eredményezi azt a következtetést, hogy a kérdéses intézkedés nem befolyásolja a versenyt, mert az intézkedés befolyásolhatja a kikötők által alkalmazott árakat, és ha minden egyéb azonos, ez az ár meghatározó szerepet játszik abban, hogy a hajózási vállalkozók melyik útvonalat, melyik logisztikai megoldást választják az egyik vagy a másik kikötőben.

(86)

Egyébként rá kell mutatni arra, hogy az európai kikötők is versenyeznek azoknak a szereplőknek (vagy koncessziósoknak) a vonzásában, akik a hajózási vállalkozóknak bizonyos kikötői szolgáltatásokat nyújtanak, amikor a kikötői hatóság nem biztosítja közvetlenül ezeket a szolgáltatásokat. A területek és infrastruktúrák (kikötői eszközök) rendelkezésre bocsátásáért a kikötők által a koncessziósoktól kért díj mértéke is szerepet játszik abban, hogy melyik kikötőben telepszenek le inkább és milyen beruházásokat választanak a koncessziósok. Nagyobb általánosságban a kikötők más gazdasági szereplőkkel versenyeznek a finanszírozási és befektetési piacon; ha minden egyéb azonos, az intézkedés révén a kikötők előnyhöz jutnak a befektetőknél olyan más szereplőkkel szemben, akik nem kedvezményezettjei az intézkedésnek (érdekesebb beruházást képviselnek).

(87)

Továbbá, mivel a kérdéses intézkedés méretüket, földrajzi helyzetüket, típusukat (belvízi kikötő, tengeri kikötő) illetve tevékenységeiket tekintve nagyon eltérő kikötőkre alkalmazandó támogatási programnak minősül, annak megállapításához, hogy a vizsgált intézkedés állami támogatás nem szükséges bizonyítani egyenként, hogy az említett intézkedés minden egyes kikötő esetében versenytorzító hatású és befolyásolja a kereskedelmet.

(88)

E tekintetben elég megjegyezni azt, hogy a francia hatóságok és az érintett felek elfogadják, hogy egyes nagy tengeri kikötők, például Le Havre, Rouen vagy Marseille kikötői az Európai Unió más kikötőivel versenyben állnak, olyannyira, hogy az intézkedés kihat a kereskedelemre és befolyásolja a kereskedelmi forgalmat. A rotterdami kikötő megjegyzései is ilyen értelműek.

(89)

Egyébként az az állítás, mely szerint az állami támogatásokhoz hasonló intézkedések léteznek más tagállamokban és a Bizottság viselkedése ezekkel az esetleges intézkedésekkel kapcsolatban nem befolyásolják az érintett intézkedés állami támogatásnak minősülését (63), mivel a francia kikötők társasági adó alóli mentességének az a következménye, hogy ahhoz a referenciahelyzethez képest, amelyben a társasági adózás rendes feltételei szerint kellene adózniuk, kedvezőbb versenyhelyzetbe kerülnek (64). Hasonlóképpen, a tagállamokban alkalmazott társasági adók mértékének eltérése csak következménye annak, hogy a tagállamok közvetlen adórendszereinek az összehangolása nem történt meg és csak a tagállamok önálló döntéseit tükrözi az adófizetőknek nyújtott bizonyos szolgáltatások vagy egy bizonyos szolgáltatási szint finanszírozása terén.

(90)

Mindent egybevetve a versenytorzítás mértékének vagy a kereskedelemre gyakorolt hatásnak nem kell jelentősnek vagy lényegesnek lennie. Ily módon az az állítás, mely szerint a versenynek kitett áruforgalom nem jelentős, távolról sem mutatja ki a versenytorzító hatás hiányát, éppen azt bizonyítja inkább, hogy többé-kevésbé intenzív versenykapcsolat van a francia kikötők és más uniós kikötők között. Hasonlóképpen, az a tény, hogy a kis francia kikötők összesített tevékenysége az Unió teljes forgalmának csupán 1 %-át teszi ki, nem jelenti azt, hogy egy vagy több releváns piacon a piaci részesedésük a versenytorzító hatások elemzése esetén ugyanilyen nagyságrendű. A francia hatóságok és az érintett felek által említett 2016. április 11-i határozat pedig egy beruházási támogatásra irányuló intézkedés összeegyeztethetőségére vonatkozik, ami egyben annak elismerését is jelenti, hogy a kérdéses intézkedés kihat a tagállamok közötti versenyre és kereskedelemre.

(91)

Továbbá, bár a „kis kikötők” Franciaország meghatározása szerint (65) az Unió forgalmának csupán kis hányadát teszik ki, az a tény, hogy a kedvezményezett vállalkozás szerény méretű, önmagában nem zárja ki, hogy a belső piacon fennáll a versenytorzulás vagy e torzulás veszélye, nevezetesen akkor, amikor a kedvezményezettek tevékenysége határ menti területeken található. A Bayonne Pays Basque kereskedelmi és iparkamara, a bayonne-i kereskedelmi kikötő és a Saint-Jean-de-Luz/Ciboure halászkikötő koncessziósa (a Franciaország által javasolt definíció a „kis kikötők”) észrevételei jól mutatják egyébként azt a nézetet, mely szerint e határhoz közeli kikötők tényleges határon átnyúló versenynek vannak kitéve (66). Bár a Bizottság elismeri, hogy bizonyos esetekben (67) egy kedvezményt nyújtó intézkedés előfordulhat, hogy nincs hatással a tagállamok közötti kereskedelemre, azonban ehhez nem csupán a kedvezményezett vállalkozás méretét, hanem több kritérium egyenként történő értékelését is alapul kell venni (68).

(92)

A Bizottság nem zárja ki azt, hogy egyes kikötők, amelyek megfelelnek a döntéshozatali gyakorlatában meghatározott feltételeknek, sajátos helyzetében a kérdéses intézkedés úgy tekinthető, hogy nem gyakorol hatást a kereskedelemre.

(93)

Mindazonáltal az előzőekben bemutatott módszeresebb okok miatt a vizsgált intézkedés, mint az 1942. és 1943. évi miniszteri határozatokban említett valamennyi kedvezményezett számára a társasági adó hatálya alól mentességet biztosító rendszer kihat az Unió belső kereskedelmére és torzítja, vagy torzíthatja a versenyt.

(94)

Következésképpen a Bizottság megállapítja, hogy az autonóm kikötők, amelyek egy része nagy tengeri kikötő lett, a tengeri kereskedelmi kamarák, a kikötői létesítményeket kezelő kereskedelmi és iparkamarák, a tengeri kikötőkben található állami köztulajdonú eszközök helyhatósági kezelői, valamint azok a vállalkozások, amelyek ezen eszközök üzemeltetése céljából a helyükbe léptek társasági adó alóli mentessége állami támogatásnak minősül az EUMSZ 107. cikkének (1) bekezdése értelmében.

(95)

Az érintett tagállamnak kell bizonyítania azt, hogy az állami támogatásra irányuló intézkedések a belső piaccal összeegyeztethetőnek tekinthetők. Bár a francia hatóságok az intézkedés összeegyeztethetőségének alapjaként egyrészt csak a kikötők által biztosított egyes feladatok ellentételezésének egy részét említik, amely az EUMSZ 106. cikkének (2) bekezdésével függ össze, továbbá másrészt az EUMSZ 107. cikke, (3) bekezdésének a) pontjával, egyes érintett felek az EUMSZ 93. cikkét (a szállítás összehangolása) és 107 cikke (3) bekezdésének b) pontját (európai érdekű jelentős projektek) is említik.

(96)

Először is az EUMSZ 106. cikkének (2) bekezdése úgy rendelkezik, hogy a közszolgálati feladatok gyakorlásának a kompenzációja a belső piaccal összeegyeztethetőnek nyilvánítható, ha megfelel bizonyos feltételeknek (69). E tekintetben y francia hatóságok és egyes érintett felek úgy vélik, hogy a kérdéses intézkedés a belső piaccal összeegyeztethető, mert segítségével kompenzálhatók a kikötők által ellátott, közhatalmi feladatkörbe tartozó bizonyos feladatok. A Bizottság megjegyzi ugyanakkor, hogy a kérdéses intézkedés, amely a megtermelt nyereséghez kapcsolja a támogatás összegét, nem kapcsolódik és nem korlátozódik a közszolgálati feladatok nettó költségeire (70). Nem alapul az e feladatok ellátásához az intézkedés kedvezményezettjeinek adott egyértelmű felhatalmazáson sem (71). Következésképpen az intézkedés nem tekinthető a belső piaccal összeegyeztethető, közszolgálati feladat kompenzációjának és nem egyeztethető össze az EUMSZ 106. cikkének (2) bekezdése alapján.

(97)

Másodszor, az EUMSZ 93. cikke kimondja, hogy azok a támogatások, amelyek a szállítás összehangolására irányuló igényeket elégítik ki, vagy a közszolgálat fogalmából eredő bizonyos feladatok megtérítését takarják, szintén összeegyeztethetőnek tekinthetők a belső piaccal. Bár amint a francia belvízi kikötők kezelőinek a képviselői hangsúlyozzák, a belvízi kikötők fontos szerepet játszanak a multimodális szállítás fejlődésében, nem minden kikötői beruházás tartozik az EUMSZ 93. cikkének a hatálya alá, mivel az a szállítás összehangolására irányuló igények kielégítésére szorítkozik. Mindent összevetve, a társasági adó alóli mentesség nem beruházási támogatás, hanem a beruházás működésének nem célzott támogatása. Az intézkedés azokat a vállalkozásokat támogatja, amelyek a legtöbb profitot termelik, és így többlet profitot tudnak felhalmozni és ily módon beruházásokat tudnak finanszírozni. Az intézkedés az előzőekben leírtak szerint nem célozza a közszolgálat fogalmába tartozó bizonyos feladatok ellátásnak az ellentételezését sem. Egyébként a tisztán adómentességből származó előny nem korlátozódik a szállítás összehangolásához szükséges összegre, sem pedig a közszolgálat fogalmába tartozó bizonyos feladatok megtérítésére, és következésképpen nem biztosítja az arányosság elvének a betartását. Nincsen egyértelműen meghatározott ösztönző ereje sem, mert a mentesség jobban támogatja legnyereségesebb kikötőket, amelyek a legtöbb eszközzel rendelkeznek, és legkevésbé van szükségük ösztönzőkre. Ezért az EUMSZ 93. cikke nem alkalmazható.

(98)

Továbbá az EUMSZ 107. cikke (3) bekezdésének b) pontja szerint a belső piaccal összeegyeztethetőnek nyilváníthatók az európai közérdeket képviselő jelentős projekt megvalósításának előmozdítására nyújtott támogatások is. Ezzel kapcsolatban a francia belső kikötők kezelőinek képviselői úgy gondolják, hogy a társasági adó alóli mentesség általában véve e cikk hatálya alá tartozik. Az előzőekben leírtakkal azonos okokból ez az érvelés azonban nem fogadható el. A kérdéses intézkedés nem egy jelentős, európai érdekű projekt megvalósítására irányul és nem arányos egy ilyen projekt költségeihez képest. Olyan előnyről van szó, amely a kikötőknek a csupán nyereségtermelés alapján biztosított, az, hogy európai érdekű nagy projekthez járulnak hozzá e tekintetben közömbös.

(99)

Negyedszer, az EUMSZ 107. cikke (3) bekezdésének a) pontja szerint a belső piaccal összeegyeztethetőnek tekinthetők azok a támogatások, amelyek célja „az EUMSZ 349. cikkében meghatározott régiók […] gazdasági fejlődése strukturális, gazdasági és szociális helyzetük figyelembevételével”. E rendelkezést idézik a francia hatóságok és több tengeren túli érintett fél a tengeren túl található kikötők vonatkozásában. Ugyanakkor a szóban forgó intézkedés nem a kérdéses régiókra irányul.

(100)

Bár az intézkedés csak az EUMSZ 349. cikkében meghatározott régiókban található kikötőknek nyújtott előnyt, nem célja sem e régiók gazdasági fejlesztése sem pedig kedvezőtlen strukturális helyzetük kompenzálása, mivel egy bizonyos szállítási ágazati vállalkozástípusnak nyújtott ágazati előnyre szorítkozik, függetlenül e vállalkozások tevékenységétől. Franciaország nem bizonyítja azt, hogy az intézkedésnek hatása van a behozott áruk költségére és e tekintetben megjegyzendő, hogy bizonyos tengeren túli kikötők nyereséget termelnek, osztalékot fizetnek az államnak (72), így tehát a priori árréssel rendelkeznek a kikötői adók összegének a csökkentéséhez, amennyiben ezek az adók hátrányt jelentenek az érintett régiók gazdasági fejlődése szempontjából; ily módon a társasági adó alóli mentesség különböző pénzmozgásokat befolyásolhat (nevezetesen az osztalékokat) és nem feltétlenül a behozott áruk költségét. Franciaország e tekintetben csak azt tartja fenn, hogy a kikötők rendkívül hátrányos helyzetben vannak a 349. cikkben meghatározott régiókban található más vállalkozásokhoz képest. Az intézkedés jellege és működése (bizonyos vállalkozások számára fenntartott előny a tevékenységeik figyelembevétele nélkül, inkább a megtermelt nyereséggel, mint az igényekkel arányos és nem korlátozódik egy jól meghatározott célra, amelynek hatása pénzügyi ösztönzéssel járna) egyértelműen ellentétes az érintett felek által említett és a Bizottság által elfogadott adótámogatási eszközökkel. A beruházási adótámogatás vagy a nulla kulcsos héa olyan általános intézkedések, amelyek hatálya megkülönböztetés nélkül kiterjed az EUMSZ 349. cikkében meghatározott régiókban található valamennyi vállalkozásra.

(101)

Továbbá, Guadeloupe nagy tengeri kikötőjének álláspontjával ellentétben a kategóriánként bontott mentességről szóló rendelet (73), amely bizonyos mértékben kiterjed a tengeren túli szállítások működéséhez nyújtott támogatásokra, a kérdéses intézkedésre nem vonatkozik. A rendelet 15. cikkének (4) bekezdése csak azokra az intézkedésekre vonatkozik, amelyek összege bizonyos mutatók alapján (bruttó hozzáadott érték, munkaköltség, forgalom) korlátozott, ami nem igaz a társasági adó alóli mentesség esetében.

(102)

Következésképpen a vizsgált intézkedés nem nyilvánítható összeegyeztethetőnek a belső piaccal az EUMSZ 107. cikke (3) bekezdésének a) pontja alapján.

(103)

Ötödször, az EUMSZ 107. cikke, (3) bekezdésének c) pontját bár sem Franciaország, sem az érintett felek nem említették, a Bizottság megvizsgálja, hogy a kérdéses intézkedés nem a közösségi érdekkel ellentétes mértékben megváltoztatva a kereskedelmi feltételeket „könnyíti-e bizonyos tevékenységek vagy bizonyos gazdasági régiók fejlődését”. Az előzőekben már említett okok miatt (arányosság hiánya, ösztönző hatás hiánya, kapcsolat hiánya egy meghatározott általános érdekű céllal), a Bizottság ugyanakkor úgy véli, hogy az EUMSZ 107. cikke, (3) bekezdésének c) pontja nem alkalmazandó.

(104)

Végezetül pedig, bár bizonyos érintett felek úgy vélik, hogy az intézkedés eltörlése hatással lenne a kikötők beruházási képességére, a Bizottság hangsúlyozza, hogy az intézkedés nem a beruházásokra irányul (74).

(105)

Az eljárási szabályzat 1. cikke b) pontjának i) pontjával összhangban a Szerződés hatálybalépése előtt végrehajtott támogatási programok létező támogatási programnak minősülnek.

(106)

mivel a kérdéses adómentesség 1942-ben lépett hatályba és lényegesen azóta nem módosult, a Bizottság szerint ez a rendelkezés létező támogatási program.

(107)

Az EUMSZ 107. és 108. cikkében rá ruházott szerepkörben a Bizottságnak törekednie kell a belső piaccal nem összeegyeztethetőnek ítélt állami támogatások megszüntetésére és az egyenlő versenyfeltételek helyreállítására.

(108)

Az eljárási szabályzat 9. cikkének (6) bekezdésével összhangban a Bizottságnak végső döntést kell hoznia amint megszűntek az eljárás elindításakor felmerült kétségek. Az eljárásnak ebben a szakaszában a Bizottság úgy véli, hogy bizonyos vállalkozások nem összeegyeztethető támogatást kaptak, elvileg nem függesztheti fel a kérdéses állami támogatásra vonatkozó eljárást és nem adhat átmeneti időszakot. Ez azzal járna, hogy hosszabb időszakra válik engedélyezetté a belső piaccal ellentétes támogatás fizetése, ami igazságtalan volna azokkal a versenytársakkal szemben is, akik nem kapnak támogatást, vagy alacsonyabb összegű támogatást kapnak. A Bizottság e tekintetben megjegyzi, hogy a holland kikötők, amelyek 2017. január 1-je óta a társasági adó hatálya alá tartoznak, azt kérik, hogy a francia kikötőkre gyorsan terjesszék ki a társasági adó hatályát.

(109)

Az előzőekben kifejtettek szerint az, hogy más tagállamokban más kikötők esetleg más állami támogatásokban részesülnek, nem indokolja az eljárás felfüggesztését, amelynek ideje alatt az összeegyeztethetetlen támogatást tovább fizetnék. Hangsúlyozni kell, hogy „a tagállamok közötti kereskedelmet befolyásoló több versenytorzulás nem oltják ki kölcsönösen egymás hatását, hanem éppen ellenkezőleg, összeadódnak, ami növeli a közös piacra gyakorolt káros hatásokat”  (75). Egyébként a francia kikötők adómentességének az eltörlésére irányuló eljárás felfüggesztése azzal járna, hogy meghosszabbodnának az észak-európai kikötők között jelenleg fennálló torzulások, mert a holland kikötők 2017. január 1-jétől eltörölték ezeket az adóelőnyöket.

(110)

Továbbá az, hogy a Bizottság által a holland kikötők adórendszere esetében indított eljárás (76) hosszabb ideig tartott, mint a francia kikötők esetében indult eljárás, nem releváns a jelenlegi ügyben egy átmeneti időszak iránti kérelem alátámasztására. A Bizottság minden ügyet egyformán kezel és figyelembe veszi minden ügy sajátos jellegzetességeit. Ily módon a Bizottság törekszik a határozatai végrehajtására olyan határidőt megadni, hogy a tagállamok észszerű határidőn belül végre tudják hajtani a határozatot, a körülményekre tekintettel és nem az a célja, hogy az érintett vállalkozások számára hosszabb ideig lehetővé tegye az összeegyeztethetetlennek nyilvánított támogatások igénybevételét.

(111)

Végezetül pedig Franciaország nem határozza meg, hogy az általános csoportmentességi rendelet és a kikötői szolgáltatásokról szóló rendeletre irányuló javaslat miként írja elő az eljárás felfüggesztését. Mindenesetre az általános csoportmentességi rendelet felülvizsgált változatát, amely nem fedi le a társasági adó alóli mentességre vonatkozó rendelkezéseket, 2017. május 17-én fogadták el. A 2017. február 15-én elfogadott kikötői szolgáltatásokról szóló rendelet (77) pedig sem tárgyát sem hatályát tekintve nincsen hatással a Bizottság lépésére, amely az EUMSZ 107. és 108. cikkén alapul.

(112)

Következésképpen az eljárás felfüggesztésére nem kerül sor.

(113)

A holland kikötők arra vonatkozó kérelmével kapcsolatban, hogy halasszák el a társasági adó megfizetésére irányuló kötelezettségüket a Bizottság emlékeztet arra, hogy ez az eljárás nem a holland kikötőkre vonatkozik, hanem a [francia] (***). kikötőkre. A holland kikötőkre vonatkozó SA.25338 ügyben hozott határozatában (78) a Bizottság egyébként elutasította a holland kikötők társasági adó megfizetésére irányuló kötelezettségének a későbbre halasztását, melynek az elvi okai azonosak voltak az e határozatban vázolt okokkal. A holland kikötők társasági adó megfizetésére irányuló kötelezettsége a holland nemzeti jogból ered és a Bizottság az EUMSZ 107. cikke keretében semmilyen esetben sem írhatja elő egy tagállamnak, hogy változtassa meg a jogszabályait bizonyos szereplők számára állami támogatás biztosítása céljából.

(114)

Az 1942. augusztus 11-i és 1943. április 27-i miniszteri határozatokban említett jogalanyok (az autonóm kikötők, amelyek egy része nagy tengeri kikötő lett, a tengeri kereskedelmi kamarák, a kikötői létesítményeket kezelő kereskedelmi és iparkamarák, a tengeri kikötőkben található állami köztulajdonú eszközök helyhatósági kezelői, valamint azok a vállalkozások, amelyek ezen eszközök üzemeltetése céljából a helyükbe léptek) társasági adó alóli mentessége a belső piaccal összeegyeztethetetlen állami támogatásnak minősül.

(115)

Ezért tehát a francia hatóságoknak el kell törölniük a társasági adó alóli mentességet és a társasági adó hatálya alá kell vonniuk a kérdéses jogalanyokat. Ezt az intézkedést az e határozat elfogadásának napja szerinti naptári év vége előtt el kell fogadni, és legkésőbb az elfogadását követő adóév kezdetétől gazdasági tevékenységgel termelt jövedelmekre kell alkalmazni,