Choose the experimental features you want to try

This document is an excerpt from the EUR-Lex website

Document 02019R2072-20231009

    Consolidated text: A Bizottság (EU) 2019/2072 végrehajtási rendelete (2019. november 28.) a növénykárosítókkal szembeni védekező intézkedésekről szóló (EU) 2016/2031 európai parlamenti és tanácsi rendelet egységes végrehajtási feltételeinek megállapításáról, valamint a 690/2008/EK bizottsági rendelet hatályon kívül helyezéséről és az (EU) 2018/2019 bizottsági végrehajtási rendelet módosításáról

    ELI: http://data.europa.eu/eli/reg_impl/2019/2072/2023-10-09

    02019R2072 — HU — 09.10.2023 — 013.001

    Ez a dokumentum kizárólag tájékoztató jellegű és nem vált ki joghatást. Az EU intézményei semmiféle felelősséget nem vállalnak a tartalmáért. A jogi aktusoknak – ideértve azok bevezető hivatkozásait és preambulumbekezdéseit is – az Európai Unió Hivatalos Lapjában közzétett és az EUR-Lex portálon megtalálható változatai tekintendők hitelesnek. Az említett hivatalos szövegváltozatok közvetlenül elérhetők az ebben a dokumentumban elhelyezett linkeken keresztül

    ►B

    A BIZOTTSÁG (EU) 2019/2072 VÉGREHAJTÁSI RENDELETE

    (2019. november 28.)

    a növénykárosítókkal szembeni védekező intézkedésekről szóló (EU) 2016/2031 európai parlamenti és tanácsi rendelet egységes végrehajtási feltételeinek megállapításáról, valamint a 690/2008/EK bizottsági rendelet hatályon kívül helyezéséről és az (EU) 2018/2019 bizottsági végrehajtási rendelet módosításáról

    (HL L 319, 2019.12.10., 1. o)

    Módosította:

    Hivatalos Lap

      Szám

    Oldal

    Dátum

    ►M1

    A BIZOTTSÁG (EU) 2020/1199 VÉGREHAJTÁSI RENDELETE  (2020. augusztus 13.)

      L 267

    3

    14.8.2020

     M2

    A BIZOTTSÁG (EU) 2020/1292 VÉGREHAJTÁSI RENDELETE  (2020. szeptember 15.)

      L 302

    20

    16.9.2020

    ►M3

    A BIZOTTSÁG (EU) 2020/1825 VÉGREHAJTÁSI RENDELETE  (2020. december 2.)

      L 406

    58

    3.12.2020

    ►M4

    A BIZOTTSÁG (EU) 2020/2210 VÉGREHAJTÁSI RENDELETE  (2020. december 22.)

      L 438

    28

    28.12.2020

     M5

    A BIZOTTSÁG (EU) 2020/2211 VÉGREHAJTÁSI RENDELETE  (2020. december 22.)

      L 438

    41

    28.12.2020

    ►M6

    A BIZOTTSÁG (EU) 2021/759 VÉGREHAJTÁSI RENDELETE  (2021. május 7.)

      L 162

    18

    10.5.2021

     M7

    A BIZOTTSÁG (EU) 2021/901 VÉGREHAJTÁSI RENDELETE  (2021. június 3.)

      L 197

    75

    4.6.2021

    ►M8

    A BIZOTTSÁG (EU) 2021/2069 VÉGREHAJTÁSI RENDELETE  (2021. november 25.)

      L 421

    28

    26.11.2021

    ►M9

    A BIZOTTSÁG (EU) 2021/2285 VÉGREHAJTÁSI RENDELETE  (2021. december 14.)

      L 458

    173

    22.12.2021

    ►M10

    A BIZOTTSÁG (EU) 2022/853 VÉGREHAJTÁSI RENDELETE  (2022. május 31.)

      L 150

    62

    1.6.2022

    ►M11

    A BIZOTTSÁG (EU) 2022/959 VÉGREHAJTÁSI RENDELETE  (2022. június 16.)

      L 165

    30

    21.6.2022

    ►M12

    A BIZOTTSÁG (EU) 2023/1134 VÉGREHAJTÁSI RENDELETE  (2023. június 8.)

      L 149

    62

    9.6.2023

    ►M13

    A BIZOTTSÁG (EU) 2023/1492 VÉGREHAJTÁSI RENDELETE  (2023. július 19.)

      L 183

    42

    20.7.2023

    ►M14

    A BIZOTTSÁG (EU) 2023/1787 VÉGREHAJTÁSI RENDELETE  (2023. szeptember 14.)

      L 230

    1

    19.9.2023

    ▼B

    A BIZOTTSÁG (EU) 2019/2072 VÉGREHAJTÁSI RENDELETE

    (2019. november 28.)

    a növénykárosítókkal szembeni védekező intézkedésekről szóló (EU) 2016/2031 európai parlamenti és tanácsi rendelet egységes végrehajtási feltételeinek megállapításáról, valamint a 690/2008/EK bizottsági rendelet hatályon kívül helyezéséről és az (EU) 2018/2019 bizottsági végrehajtási rendelet módosításáról

    1. cikk

    Tárgy

    Ez a rendelet az (EU) 2016/2031 rendeletet hajtja végre az uniós zárlati károsítók, a védett zónás zárlati károsítók és az uniós vizsgálatköteles nem-zárlati károsítók jegyzékbe vétele, valamint a növényekre, növényi termékekre és egyéb anyagokra vonatkozó, a károsítóik jelentette kockázatok elfogadható szintre csökkentése érdekében hozott intézkedések tekintetében.

    2. cikk

    Fogalommeghatározások

    (1)  
    E rendelet alkalmazásában az I. mellékletben előírt fogalommeghatározások alkalmazandók.
    (2)  

    Emellett az alábbi fogalommeghatározások alkalmazandók:

    a) 

    „károsítóktól gyakorlatilag mentes”: az uniós zárlati károsítóktól, illetve a védett zónás zárlati károsítóktól eltérő károsítóknak az ültetésre szánt növényeken vagy gyümölcstermő növényeken való jelenlétének mértéke, amely kellően alacsony az adott növények elfogadható minőségének és hasznosíthatóságának biztosításához;

    b) 

    „hatósági nyilatkozat”: az (EU) 2016/2031 rendelet 71. cikkében előírt növényegészségügyi bizonyítvány, az ugyanezen rendelet 78. cikkében előírt növényútlevél, a fa csomagolóanyag, faanyag és egyéb anyagok ugyanezen rendelet 96. cikkében említett jelölése, vagy az ugyanezen rendelet 99. cikkében említett hatósági tanúsítványok;

    c) 

    „rendszerszemléletű megközelítés”: a különböző kockázatkezelési intézkedések egybefoglalása, amelyek közül legalább kettő egymástól függetlenül érvényesül, és amelyekkel – együttes alkalmazás esetén – megvalósul az uniós zárlati károsítókkal, a védett övezeti zárlati károsítókkal, valamint az (EU) 2016/2031 rendelet 30. cikke alapján elfogadott intézkedések hatálya alá tartozó károsítókkal szembeni megfelelő szintű védelem;

    ▼M9

    d) 

    „pollen”: az (EU) 2016/2031 rendelet 2. cikke 1. k) pontja értelmében vett, ültetésre szánt pollen.

    ▼B

    3. cikk

    Az uniós zárlati károsítók jegyzéke

    Az uniós zárlati károsítóknak az (EU) 2016/2031 rendelet 5. cikkében említett jegyzékét e rendelet II. melléklete határozza meg.

    Az Unió területén az ismeretek szerint elő nem forduló uniós zárlati károsítók jegyzékét a II. melléklet A. része, az Unió területén ismerten előforduló uniós zárlati károsítók jegyzékét pedig a II. melléklet B. része állapítja meg.

    4. cikk

    A védett zónák és a vonatkozó védett zónás zárlati károsítók jegyzéke

    A védett zónáknak és a vonatkozó védett zónás zárlati károsítóknak az (EU) 2016/2031 rendelet 32. cikke (3) bekezdésében említett jegyzékét e rendelet III. melléklete állapítja meg.

    5. cikk

    Az uniós vizsgálatköteles nem-zárlati károsítók és meghatározott, ültetésre szánt növények, valamint a kategóriáik és a küszöbértékeik jegyzéke

    Az uniós vizsgálatköteles nem-zárlati károsítóknak és meghatározott, ültetésre szánt növényeknek, valamint a kategóriáiknak és a küszöbértékeiknek az (EU) 2016/2031 rendelet 37. cikke (2) bekezdésében említett jegyzékét e rendelet IV. melléklete állapítja meg. Ezek az ültetésre szánt növények nem hozhatók be az Unió területére, illetve nem szállíthatók az Unió területén belül, ha a vizsgálatköteles nem-zárlati károsítók jelenléte vagy az azok által az ültetésre szánt növényeken okozott tünetek meghaladják a küszöbértékeket.

    A behozatalra és a szállításra vonatkozóan az első bekezdésben előírt tilalom kizárólag a IV. mellékletben meghatározott, ültetésre szánt növények kategóriáira alkalmazandó.

    6. cikk

    A vizsgálatköteles nem-zárlati károsítók meghatározott, ültetésre szánt növényeken való megjelenésének megelőzését célzó intézkedések

    (1)  
    A meghatározott, ültetésre szánt növények Unión belüli szállítása, valamint az Unióba történő behozatala tekintetében a vizsgálatköteles nem-zárlati károsítók megjelenésének megelőzését célzó, az (EU) 2016/2031 rendelet 37. cikkének (4) bekezdésében említett intézkedéseket e rendelet V. melléklete állapítja meg.
    (2)  

    Az e rendelet IV. mellékletében meghatározott jegyzék és e rendelet V. melléklete az alábbiak tekintetében nem érinti a 66/401/EGK, a 66/402/EGK, a 68/193/EGK, a 98/56/EK, az 1999/105/EK, a 2002/54/EK, a 2002/55/EK, a 2002/56/EK, a 2002/57/EK, a 2008/72/EK és a 2008/90/EK irányelv alapján elfogadott intézkedéseket:

    a) 

    az érintett, ültetésre szánt növények vagy a származási növényeik ellenőrzése, mintavétele és laboratóriumi vizsgálata;

    b) 

    az érintett, vizsgálatköteles nem-zárlati károsítóktól mentes vagy fizikailag védett területekről vagy telephelyekről származó érintett, ültetésre szánt növények származása;

    c) 

    az érintett, ültetésre szánt növények vagy a származási növényeik kezelése;

    d) 

    az ültetésre szánt növények termesztése.

    (3)  

    Ezen túlmenően az e rendelet IV. mellékletében meghatározott jegyzék és e rendelet V. melléklete nem érinti a 66/401/EGK, a 66/402/EGK, a 68/193/EGK, a 98/56/EK, az 1999/105/EK, a 2002/54/EK, a 2002/55/EK, a 2002/56/EK, a 2002/57/EK, a 2008/72/EK, a 2008/90/EK irányelv alapján elfogadott, ültetésre szánt növényekre vonatkozó, az említett irányelvek által megállapított kivételeket, beleértve a következőket:

    a) 

    az ültetésre szánt növényeknek a hatósági laboratóriumi vizsgálatot végző és az ellenőrző szerveknek történő beszállítására vonatkozó kivételek;

    b) 

    az ültetésre szánt növényeknek a feldolgozást vagy csomagolást végző szolgáltatóknak történő beszállítására vonatkozó kivételek, feltéve, hogy a szolgáltató nem szerez jogcímet az így beszállított növényekre, és a növények azonossága biztosított;

    c) 

    az ültetésre szánt növényeknek bizonyos, ipari célra szánt mezőgazdasági nyersanyagok előállításához vagy erre a célra szánt vetőmag-szaporításhoz szolgáltatók részére történő – bizonyos feltételek melletti – beszállítására vonatkozó kivételek;

    d) 

    a tudományos célra, szelekcióra, vagy egyéb laboratóriumi vizsgálati vagy kísérleti célra szánt, ültetésre szánt növényekre vonatkozó kivételek;

    e) 

    a nem véglegesen tanúsított, ültetésre szánt növényekre vonatkozó forgalmazási követelmények alóli kivételek;

    f) 

    az (EU) 2017/478 végrehajtási határozat rendelkezéseiben meghatározott forgalmazási követelmények alóli kivételek;

    g) 

    a harmadik országokba történő kivitelre szánt, ültetésre szánt növényekre vonatkozó forgalmazási követelmények alóli kivételek.

    7. cikk

    Azon növények, növényi termékek és egyéb anyagok jegyzéke, amelyeknek bizonyos harmadik országokból az Unióba történő behozatala tilos

    Az uniós területre be nem hozható növényeknek, növényi termékeknek és egyéb anyagoknak, valamint a behozatali tilalom hatálya alá tartozó harmadik országoknak, harmadik országok csoportjainak vagy meghatározott területeinek az (EU) 2016/2031 rendelet 40. cikke (2) bekezdésében említett jegyzékét e rendelet VI. melléklete állapítja meg.

    ▼M3

    Az első bekezdés az (EU) 2016/2031 rendelet 40. cikkének (2) bekezdése, 42. cikkének (3) bekezdése vagy 49. cikkének (1) bekezdése alapján elfogadott, bizonyos növényeknek, növényi termékeknek és egyéb anyagoknak az Unió területére történő behozatalára vonatkozó, átmeneti jellegű tilalmakat meghatározó egyéb jogi aktusok sérelme nélkül alkalmazandó, amelyek célja bizonyos, még nem teljeskörűen értékelt növényegészségügyi kockázatok kezelése.

    ▼B

    8. cikk

    Harmadik országokból vagy az Unió területéről származó növények, növényi termékek és egyéb anyagok, valamint az Unió területére történő behozatalukra és az Unió területén belüli szállításukra vonatkozó különleges előírások jegyzéke

    (1)  
    A harmadik országokból származó növényeknek, növényi termékeknek és egyéb anyagoknak, valamint az Unió területére történő behozatalukra vonatkozó különleges előírásoknak az (EU) 2016/2031 rendelet 41. cikkének (2) bekezdésében említett jegyzékét e rendelet VII. melléklete állapítja meg.

    ▼M3

    Az első albekezdés az (EU) 2016/2031 rendelet 41. cikkének (2) bekezdése, 42. cikkének (4) bekezdése vagy 49. cikkének (1) bekezdése alapján elfogadott, bizonyos növényeknek, növényi termékeknek és egyéb anyagoknak az Unió területére történő behozatalára vonatkozó, átmeneti jellegű különleges előírásokat meghatározó egyéb jogi aktusok sérelme nélkül alkalmazandó, amelyek célja bizonyos, még nem teljeskörűen értékelt növényegészségügyi kockázatok kezelése.

    ▼B

    (2)  
    Az Unió területéről származó növényeknek, növényi termékeknek és egyéb anyagoknak, valamint az Unió területén belüli szállításukra vonatkozó különleges előírásoknak az (EU) 2016/2031 rendelet 41. cikkének (2) bekezdésében említett jegyzékét e rendelet VIII. melléklete állapítja meg.

    ▼M3

    Az első albekezdés az (EU) 2016/2031 rendelet 28. cikkének (1) bekezdése, 30. cikkének (1) bekezdése, 41. cikkének (2) bekezdése, 42. cikkének (4) bekezdése vagy 49. cikkének (1) bekezdése alapján elfogadott, bizonyos növényeknek, növényi termékeknek és egyéb anyagoknak az Unión területén belüli szállítására vonatkozó, átmeneti jellegű különleges előírásokat meghatározó egyéb jogi aktusok sérelme nélkül alkalmazandó, amelyek célja bizonyos, még nem teljeskörűen értékelt növényegészségügyi kockázatok kezelése.

    ▼B

    9. cikk

    Azon növények, növényi termékek és egyéb anyagok jegyzéke, amelyeknek bizonyos védett zónákba történő behozatala tilos

    A harmadik országokból vagy az Unió területéről származó, bizonyos védett zónákba be nem hozható növényeknek, növényi termékeknek és egyéb anyagoknak az (EU) 2016/2031 rendelet 53. cikkének (2) bekezdésében említett jegyzékét e rendelet IX. melléklete állapítja meg.

    10. cikk

    A védett zónákba történő behozatalra vagy ott történő szállításra szánt növények, növényi termékek és egyéb anyagok, valamint a védett zónákra vonatkozó különleges előírások jegyzéke

    A növényeknek, növényi termékeknek és egyéb anyagoknak, az érintett védett zónáknak, valamint a védett zónákra vonatkozó különleges előírásoknak az (EU) 2016/2031 rendelet 54. cikkének (2) bekezdésében említett jegyzékét e rendelet X. melléklete állapítja meg.

    11. cikk

    Növények, növényi termékek és egyéb anyagok, valamint származási, illetve feladó harmadik országok, amelyek esetében növényegészségügyi bizonyítvány szükséges

    (1)  
    Az Unió területére történő behozatalhoz előírt növényegészségügyi bizonyítványra vonatkozó követelmény hatálya alá tartozó növényeknek, növényi termékeknek és egyéb anyagoknak, illetve a származás vagy a feladás helye szerinti érintett harmadik országoknak az (EU) 2016/2031 rendelet 72. cikkének (1) bekezdésében említett jegyzékét e rendelet XI. mellékletének A. része állapítja meg.
    (2)  
    Az (EU) 2016/2031 rendelet 73. cikkének második albekezdésében előírt növényegészségügyi bizonyítványra vonatkozó követelmény alóli kivétel hatálya alá tartozó növények jegyzékét e rendelet XI. mellékletének C. része határozza meg.
    (3)  
    Az (1) és (2) bekezdésben említett növényektől eltérő valamennyi növény csak abban az esetben hozható be az Unióba, ha azokat az (EU) 2016/2031 rendelet 73. cikkének első albekezdésével összhangban növényegészségügyi bizonyítvány kíséri. Az említett növényekesetében rendelkezésre álló KN-kódokat e rendelet XI. mellékletének B. része sorolja fel.

    12. cikk

    Azon növények, növényi termékek és egyéb anyagok jegyzéke, amelyek esetében bizonyos származási vagy feladás helye szerinti harmadik országokból védett zónába történő behozatalhoz növényegészségügyi bizonyítvány szükséges

    A bizonyos származási vagy feladás helye szerinti harmadik országokból bizonyos védett zónákba történő behozatalhoz előírt növényegészségügyi bizonyítvány követelményének hatálya alá tartozó növényeknek, növényi termékeknek és egyéb anyagoknak az (EU) 2016/2031 rendelet 74. cikkének (1) bekezdésében említett jegyzékét e rendelet XII. melléklete állapítja meg.

    13. cikk

    Azon növények, növényi termékek és egyéb anyagok jegyzéke, amelyeknek az Unió területén belüli szállításához növényútlevél szükséges

    (1)  
    Azon növényeknek, növényi termékeknek és egyéb anyagoknak az (EU) 2016/2031 rendelet 79. cikkének (1) bekezdésében említett jegyzékét, amelyeknek az Unió területén belüli szállításához növényútlevél szükséges, e rendelet XIII. melléklete állapítja meg.
    (2)  

    Az (1) bekezdéstől eltérve nem szükséges növényútlevél azon vetőmagok Unión belüli szállításához, amelyek mindkét alábbi feltételt teljesítik:

    a) 

    a 6. cikk (3) bekezdésében előírt mentességek vonatkoznak rájuk; és

    ▼M6

    b) 

    nem vonatkoznak rájuk e rendelet VIII. mellékletének vagy X. mellékletének különleges követelményei, illetve az (EU) 2016/2031 rendelet 28. cikkének (1) bekezdése, 30. cikkének (1) bekezdése vagy 49. cikkének (1) bekezdése alapján elfogadott végrehajtási jogi aktusok különleges követelményei.

    ▼B

    14. cikk

    Azon növények, növényi termékek és egyéb anyagok, amelyeknek bizonyos védett zónákba történő behozatalához és azokon belüli szállításához „PZ” megjelölésű növényútlevél szükséges

    A bizonyos védett zónákba történő behozatalhoz és az azokon belüli szállításhoz szükséges növényútlevélre vonatkozó követelmény hatálya alá tartozó növényeknek, növényi termékeknek és egyéb anyagoknak az (EU) 2016/2031 rendelet 80. cikkének (1) bekezdésében említett jegyzékét e rendelet XIV. melléklete állapítja meg.

    Az első bekezdésben említett növényútleveleken fel kell tüntetni a „PZ” megjelölést.

    15. cikk

    A 690/2008/EK rendelet módosítása

    A 690/2008/EK rendelet hatályát veszti.

    16. cikk

    Az (EU) 2018/2019 végrehajtási rendelet módosítása

    Az (EU) 2018/2019 végrehajtási rendelet a következőképpen módosul:

    1. 

    A 2. cikket el kell hagyni;

    2. 

    A II. mellékletet el kell hagyni.

    17. cikk

    Átmeneti intézkedések

    A 2019. december 14. előtt a 66/401/EGK, a 66/402/EGK, a 68/193/EGK, a 98/56/EK, a 2002/55/EK, a 2002/56/EK, a 2002/57/EK, a 2008/72/EK és a 2008/90/EK irányelveknek a vizsgálatköteles nem-zárlati károsítók jelenlétére az említett időpontot megelőzően alkalmazandó követelményei szerint az Unió területére behozott, az Unió területén belül szállított vagy előállított vetőmagok és egyéb, ültetésre szánt növények 2020. december 14-ig az Unió területére behozhatók vagy az Unió területén belül szállíthatók, amennyiben megfelelnek az említett követelményeknek. 2020. december 14-től az e rendelet hatálya alá tartozó valamennyi ültetésre szánt növény esetében az 5. és a 6. cikk alkalmazandó.

    Az e rendelet által a vetőmagok és egyéb, ültetésre szánt növények Unión belüli, az e cikk (1) bekezdésében megállapított átmeneti időszak alatt történő szállításához előírt növényútlevelek 2020. december 14-ig azoknak csak az uniós zárlati károsítókra, a védett zónás zárlati károsítókra vonatkozó szabályoknak, vagy az (EU) 2016/2031 rendelet 30. cikke alapján elfogadott intézkedéseknek való megfelelését tanúsítják.

    18. cikk

    Hatálybalépés és alkalmazás

    Ez a rendelet az Európai Unió Hivatalos Lapjában való kihirdetését követő harmadik napon lép hatályba.

    Ezt a rendeletet 2019. december 14-től kell alkalmazni.

    Ez a rendelet teljes egészében kötelező és közvetlenül alkalmazandó valamennyi tagállamban.

    I. MELLÉKLET

    A 2. cikk (1) bekezdésében említett fogalommeghatározások

    E rendelet alkalmazásában az A. részben felsorolt kifejezések jelentése az e rendelet mellékleteiben való használatuk során megegyezik a B. rész második oszlopában felsorolt irányelvekben meghatározott jelentésükkel.

    A. RÉSZ

    Kifejezések jegyzéke

    — 
    Szuperelit vetőmag
    — 
    Elit vetőmag
    — 
    Tanúsított vetőmag
    — 
    Standard vetőmag
    — 
    Szőlő
    — 
    Prebázis szaporítóanyag
    — 
    Bázis szaporítóanyag
    — 
    Prebázis szaporítóanyag
    — 
    Bázis szaporítóanyag
    — 
    Tanúsított szaporítóanyag
    — 
    Standard szaporítóanyag
    — 
    Dísznövény-szaporítóanyag
    — 
    Erdészeti szaporítóanyag
    — 
    Zöldségszaporító és -ültetési anyag
    — 
    Gyümölcstermő növények szaporítóanyagai és gyümölcstermesztésre szánt ültetvényanyagok
    — 
    Prebázisanyanövény-jelölt
    — 
    Prebázis anyanövény
    — 
    Bázis anyanövény
    — 
    Tanúsított anyanövény
    — 
    Conformitas Agraria Communitatis (CAC) kategóriájú szaporítóanyag
    — 
    Takarmánynövény-vetőmag
    — 
    Gabonavetőmag
    — 
    Zöldségvetőmag
    — 
    Vetőburgonya
    — 
    Olaj- és rostnövények vetőmagja

    B. RÉSZ

    Irányelvek és mellékletek jegyzéke

    1.  E RENDELET MELLÉKLETEI

    2.  IRÁNYELVEK

    IV. MELLÉKLET, A. rész

    (A takarmánynövény-vetőmagokat érintő vizsgálatköteles nemzárlati károsítók)

    V. MELLÉKLET, A. rész

    (A takarmánynövény-vetőmagra vonatkozó intézkedések)

    66/401/EGK irányelv

    IV. MELLÉKLET, B. rész

    (A gabonavetőmagokat érintő vizsgálatköteles nemzárlati károsítók)

    V. MELLÉKLET, B. rész

    (A gabonavetőmagokra vonatkozó intézkedések)

    66/402/EGK irányelv

    IV. MELLÉKLET, C. rész

    (A szőlő-szaporítóanyagokat érintő vizsgálatköteles nemzárlati károsítók)

    68/193/EGK irányelv

    IV. MELLÉKLET, D. rész

    (A dísznövény-szaporítóanyagokat érintő vizsgálatköteles nemzárlati károsítók)

    V. MELLÉKLET, C. rész

    (A dísznövényekre vonatkozó intézkedések)

    98/56/EK irányelv

    IV. MELLÉKLET, E. rész

    (A vetőmagoktól eltérő erdészeti szaporítóanyagokat érintő vizsgálatköteles nemzárlati károsítók)

    V. MELLÉKLET, D. rész

    (A vetőmagoktól eltérő erdészeti szaporítóanyagokra vonatkozó intézkedések)

    1999/105/EK irányelv

    IV. MELLÉKLET, F. rész

    (A zöldségvetőmagokat érintő vizsgálatköteles nemzárlati károsítók)

    V. MELLÉKLET, E. rész

    (A zöldségvetőmagokra vonatkozó intézkedések)

    2002/55/EK irányelv

    IV. MELLÉKLET, G. rész

    (A vetőburgonyát érintő vizsgálatköteles nemzárlati károsítók)

    V. MELLÉKLET, F. rész

    (A vetőburgonyára vonatkozó intézkedések)

    2002/56/EK irányelv

    IV. MELLÉKLET, H. rész

    (Az olaj- és rostnövények vetőmagjait érintő vizsgálatköteles nemzárlati károsítók)

    V. MELLÉKLET, G. rész

    (Az olaj- és rostnövények vetőmagjaira vonatkozó intézkedések)

    2002/57/EK irányelv

    IV. MELLÉKLET, I. rész

    (A zöldségszaporító és -ültetési anyagokat érintő vizsgálatköteles nemzárlati károsítók)

    V. MELLÉKLET, H. rész

    (A zöldségszaporító és -ültetési anyagokra vonatkozó intézkedések)

    2008/72/EK irányelv

    IV. MELLÉKLET, J. rész

    (A gyümölcsszaporító anyagokat és a gyümölcstermesztésre szánt ültetvényanyagokat érintő vizsgálatköteles nemzárlati károsítók)

    2008/90/EK irányelv

    ►M9  
    XIII. MELLÉKLET, 5. pont
    Gabonavetőmagok  ◄

    66/402/EGK irányelv

    ►M9  
    XIII. MELLÉKLET, 6. pont
    Zöldségvetőmagok  ◄

    2002/55/EK irányelv

    ►M9  
    XIII. MELLÉKLET, 9. pont
    Olaj- és rostnövények vetőmagjai  ◄

    2002/57/EK irányelv

    ▼M9

    II. MELLÉKLET

    Az uniós zárlati károsítók és kódjaik jegyzéke

    TARTALOMJEGYZÉK

    A. rész: Károsítók, amelyek előfordulása az Unió területén nem ismert

    1.

    Baktériumok

    2.

    Gombák és petespórás gombák

    3.

    Rovarok és atkák

    4.

    Fonálférgek

    5.

    Parazita növények

    6.

    Vírusok, viroidok és fitoplazmák

    B. rész: Az Unió területén előforduló károsítók

    1.

    Baktériumok

    2.

    Gombák és petespórás gombák

    3.

    Rovarok és atkák

    4.

    Puhatestűek

    5.

    Fonálférgek

    6.

    Vírusok, viroidok és fitoplazmák

    A. RÉSZ

    Károsítók, amelyek előfordulása az Unió területén nem ismert

    Zárlati károsítók és EPPO-kódjuk

    1.  Baktériumok

    1.

    Candidatus Liberibacter africanus [LIBEAF]

    2.

    Candidatus Liberibacter americanus [LIBEAM]

    3.

    Candidatus Liberibacter asiaticus [LIBEAS]

    4.

    Curtobacterium flaccumfaciens pv. flaccumfaciens (Hedges) Collins and Jones [CORBFL]

    5.

    Pantoea stewartii subsp. stewartii (Smith) Mergaert, Verdonck & Kersters [ERWIST]

    6.

    Ralstonia pseudosolanacearum Safni et al. [RALSPS]

    7.

    Ralstonia syzygii subsp. celebesensis Safni et al. [RALSSC]

    8.

    Ralstonia syzygii subsp. indonesiensis Safni et al.[RALSSI]

    9.

    Xanthomonas oryzae pv. oryzae (Ishiyama) Swings et al. [XANTOR]

    10.

    Xanthomonas oryzae pv. oryzicola (Fang et al.) Swings et al. [XANTTO]

    11.

    Xanthomonas citri pv. aurantifolii (Schaad et al.) Constantin et al. [XANTAU]

    12.

    Xanthomonas citri pv. citri (Hasse) Constantin et al. [XANTCI]

    2.  Gombák és petespórás gombák

    1.

    Anisogramma anomala (Peck) E. Müller [CRSPAN]

    2.

    Apiosporina morbosa (Schwein.) Arx [DIBOMO]

    3.

    Atropellis spp. [1ATRPG]

    4.

    Botryosphaeria kuwatsukai (Hara) G.Y. Sun and E. Tanaka [PHYOPI]

    5.

    Bretziella fagacearum (Bretz) Z.W de Beer, T.A. Duong & M.J. Wingfield, comb. nov. [CERAFA]

    6.

    Chrysomyxa arctostaphyli Dietel [CHMYAR]

    7.

    Cronartium spp. [1CRONG], a Cronartium gentianeum (Thümen) [CRONGE], a Cronartium pini (Willdenow) Jørstad [ENDCPI] és a Cronartium ribicola Fischer [CRONRI] kivételével

    8.

    Davidsoniella virescens (R.W. Davidson) Z.W. de Beer, T.A. Duong & M.J. Wingfield [CERAVI]

    9.

    Elsinoë australis Bitanc. & Jenkins [ELSIAU]

    10.

    Elsinoë citricola X.L. Fan, R.W. Barreto & Crous [ELSICI ]

    11.

    Elsinoë fawcettii Bitanc. & Jenkins [ELSIFA]

    12.

    Fusarium oxysporum f. sp. albedinis (Kill. & Maire) W.L. Gordon [FUSAAL]

    13.

    Guignardia laricina (Sawada) W. Yamam& Kaz. Itô [GUIGLA]

    14.

    Gymnosporangium spp. [1GYMNG], kivéve:

    Gymnosporangium amelanchieris E. Fisch. ex F. Kern [GYMNAM], Gymnosporangium atlanticum Guyot & Malençon [GYMNAT], Gymnosporangium clavariiforme (Wulfen) DC [GYMNCF], Gymnosporangium confusum Plowr. [GYMNCO], Gymnosporangium cornutum Arthur ex F. Kern [GYMNCR], Gymnosporangium fusisporum E. Fisch. [GYMNFS], Gymnosporangium gaeumannii H. Zogg [GYMNGA], Gymnosporangium gracile Pat. [GYMNGR], Gymnosporangium minus Crowell [GYMNMI], Gymnosporangium orientale P. Syd. & Syd. [GYMNOR], Gymnosporangium sabinae (Dicks.) G. Winter [GYMNFU], Gymnosporangium torminali-juniperini E. Fisch. [GYMNTJ], Gymnosporangium tremelloides R. Hartig [GYMNTR]

    15.

    Coniferiporia sulphurascens (Pilát) L.W. Zhou & Y.C. Dai [PHELSU]

    16.

    Coniferiporia weirii (Murrill) L.W. Zhou & Y.C. Dai [INONWE]

    17.

    Melampsora farlowii (Arthur) Davis [MELMFA]

    18.

    Melampsora medusae f. sp. tremuloidis Shain [MELMMT]

    19.

    Mycodiella laricis-leptolepidis (Kaz. Itô, K. Satô & M. Ota) Crous [MYCOLL]

    20.

    Neocosmospora ambrosia (Gadd & Loos) L. Lombard & Crous [FUSAAM]

    21.

    Neocosmospora euwallaceae (S. Freeman, Z. Mendel, T. Aoki & O’Donnell) Sandoval-Denis, L. Lombard & Crous [FUSAEW]

    22.

    Phyllosticta citricarpa (McAlpine) Van der Aa [GUIGCI]

    23.

    Phyllosticta solitaria Ellis & Everhart [PHYSSL]

    24.

    Phymatotrichopsis omnivora (Duggar) Hennebert [PHMPOM]

    25.

    Phytophthora ramorum (nem uniós izolátumok) Werres, De Cock & Man in 't Veld [PHYTRA]

    26.

    Pseudocercospora angolensis (T. Carvalho & O. Mendes) Crous & U. Braun [CERCAN]

    27.

    Pseudocercospora pini-densiflorae (Hori & Nambu) Deighton [CERSPD]

    28.

    Puccinia pittieriana Hennings [PUCCPT]

    29.

    Septoria malagutii E.T. Cline [SEPTLM]

    30.

    Sphaerulina musiva (Peck) Quaedvlieg, Verkley & Crous. [MYCOPP]

    31.

    Stagonosporopsis andigena (Turkensteen) Aveskamp, Gruyter & Verkley [PHOMAN]

    32.

    Stegophora ulmea (Fr.) Syd. & P. Syd [GNOMUL]

    33.

    Thecaphora solani (Thirumulachar & O'Brien) Mordue [THPHSO]

    34.

    Tilletia indica Mitra [NEOVIN]

    35.

    Venturia nashicola S. Tanaka & S. Yamamoto [VENTNA]

    3.  Rovarok és atkák

    1.

    Acleris spp.:

    1.1.  Acleris gloverana (Walsingham) [ACLRGL]

    1.2.  Acleris issikii Oku [ACLRIS]

    1.3.  Acleris minuta (Robinson) [ACLRMI]

    1.4.  Acleris nishidai Brown [ACLRNI]

    1.5.  Acleris nivisellana (Walsingham) [ACLRNV]

    1.6.  Acleris robinsoniana (Forbes) [ACLRRO]

    1.7.  Acleris semipurpurana (Kearfott) [CROISE]

    1.8.  Acleris senescens (Zeller) [ACLRSE]

    1.9.  Acleris variana (Fernald) [ACLRVA]

    2.

    Acrobasis pyrivorella (Matsumura) [NUMOPI]

    3.

    Agrilus anxius Gory [AGRLAX]

    4.

    Agrilus planipennis Fairmaire [AGRLPL]

    5.

    Aleurocanthus citriperdus Quaintance & Baker [ALECCT]

    6.

    Aleurocanthus woglumi Ashby [ALECWO]

    7.

    Andeszi burgonya-ormányosbogár komplex

    7.1.  Phyrdenus muriceus Germar [PHRDMU]

    7.2.  Premnotrypes spp. [1PREMG]

    7.3.  Rhigopsidius tucumanus Heller [RHGPTU]

    8.

    Anthonomus bisignifer Schenkling [ANTHBI]

    9.

    Anthonomus eugenii Cano [ANTHEU]

    10.

    Anthonomus grandis (Boh.) [ANTHGR]

    11.

    Anthonomus quadrigibbus Say [TACYQU]

    12.

    Anthonomus signatus Say [ANTHSI]

    13.

    Apriona cinerea Chevrolat [APRICI]

    14.

    Apriona germari (Hope) [APRIGE]

    15.

    Apriona rugicollis Chevrolat [APRIJA]

    16.

    Arrhenodes minutus Drury [ARRHMI]

    17.

    Aschistonyx eppoi Inouye [ASCXEP]

    18.

    Bactericera cockerelli (Šulc.) [PARZCO]

    19.

    Bemisia tabaci Genn. (nem európai populációk), amelyek vírusok vektoraként ismeretesek [BEMITA]

    20.

    Carposina sasakii Matsumara [CARSSA]

    21.

    Ceratothripoides claratris (Shumsher) [CRTZCL]

    22.

    Choristoneura spp.:

    22.1.  Choristoneura carnana Barnes & Busck [CHONCA]

    22.2.  Choristoneura conflictana Walker [ARCHCO]

    22.3.  Choristoneura fumiferana Clemens [CHONFU]

    22.4.  Choristoneura lambertiana Busck [TORTLA]

    22.5.  Choristoneura occidentalis biennis Freeman

    22.6.  Choristoneura occidentalis occidentalis Freeman [CHONOC]

    22.7.  Choristoneura orae Freeman [CHONOR]

    22.8.  Choristoneura parallela Robinson [CHONPA]

    22.9.  Choristoneura pinus Freeman [CHONPI]

    22.10.  Choristoneura retiniana Walsingham [CHONRE]

    22.11.  Choristoneura rosaceana Harris [CHONRO]

    23.

    Cicadomorpha, amelyek a Xylella fastidiosa (Wells et al.) [XYLEFA] vektoraiként ismeretesek:

    23.1.  Acrogonia citrina Marucci [ACRGCI]

    23.2.  Acrogonia virescens (Metcalf) [ACRGVI]

    23.3.  Aphrophora angulata Ball [APHRAN]

    23.4.  Aphrophora permutata Uhler [APHRPE]

    23.5.  Bothrogonia ferruginea (Fabricius) [TETTFE]

    23.6.  Bucephalogonia xanthopis (Berg)

    23.7.  Clasteroptera achatina Germar

    23.8.  Clasteroptera brunnea Ball

    23.9.  Cuerna costalis (Fabricius) [CUERCO]

    23.10.  Cuerna occidentalis Osman and Beamer [CUEROC]

    23.11.  Cyphonia clavigera (Fabricius)

    23.12.  Dechacona missionum Berg

    23.13.  Dilobopterus costalimai Young [DLBPCO]

    23.14.  Draeculacephala minerva Ball [DRAEMI]

    23.15.  Draeculacephala sp. [1DRAEG]

    23.16.  Ferrariana trivittata Signoret

    23.17.  Fingeriana dubia Cavichioli

    23.18.  Friscanus friscanus (Ball)

    23.19.  Graphocephala atropunctata (Signoret) [GRCPAT]

    23.20.  Graphocephala confluens Uhler

    23.21.  Graphocephala versuta (Say) [GRCPVE]

    23.22.  Helochara delta Oman

    23.23.  Homalodisca ignorata Melichar

    23.24.  Homalodisca insolita Walker [HOMLIN]

    23.25.  Homalodisca vitripennis (Germar) [HOMLTR]

    23.26.  Lepyronia quadrangularis (Say) [LEPOQU]

    23.27.  Macugonalia cavifrons (Stal)

    23.28.  Macugonalia leucomelas (Walker)

    23.29.  Molomea consolida Schroder

    23.30.  Neokolla hyeroglyphica (Say)

    23.31.  Neokolla severini DeLong

    23.32.  Oncometopia facialis Signoret [ONCMFA]

    23.33.  Oncometopia nigricans Walker [ONCMNI]

    23.34.  Oncometopia orbona (Fabricius) [ONCMUN]

    23.35.  Oragua discoidula Osborn

    23.36.  Pagaronia confusa Oman

    23.37.  Pagaronia furcata Oman

    23.38.  Pagaronia trecedecempunctata Ball

    23.39.  Pagaronia triunata Ball

    23.40.  Parathona gratiosa (Blanchard)

    23.41.  Plesiommata corniculata Young

    23.42.  Plesiommata mollicella Fowler

    23.43.  Poophilus costalis (Walker) [POOPCO]

    23.44.  Sibovia sagata (Signoret)

    23.45.  Sonesimia grossa (Signoret)

    23.46.  Tapajosa rubromarginata (Signoret)

    23.47.  Xyphon flaviceps (Riley) [CARNFL]

    23.48.  Xyphon fulgida (Nottingham) [CARNFU]

    23.49.  Xyphon triguttata (Nottingham) [CARNTR]

    24.

    Conotrachelus nenuphar (Herbst) [CONHNE]

    25.

    Dendrolimus sibiricus Chetverikov [DENDSI]

    26.

    Diabrotica barberi Smith and Lawrence [DIABLO]

    27.

    Diabrotica undecimpunctata howardi Barber [DIABUH]

    28.

    Diabrotica undecimpunctata undecimpunctata Mannerheim [DIABUN]

    29.

    Diabrotica virgifera zeae Krysan & Smith [DIABVZ]

    30.

    Diaphorina citri Kuwayana [DIAACI]

    31.

    Eotetranychus lewisi (McGregor) [EOTELE]

    32.

    Euwallacea fornicatus sensu lato [XYLBFO]

    33.

    Exomala orientalis (Waterhouse) [ANMLOR]

    34.

    Grapholita inopinata (Heinrich) [CYDIIN]

    35.

    Grapholita packardi Zeller [LASPPA]

    36.

    Grapholita prunivora (Walsh) [LASPPR]

    37.

    Helicoverpa zea (Boddie) [HELIZE]

    38.

    Hishimonus phycitis (Distant) [HISHPH]

    39.

    Keiferia lycopersicella (Walsingham) [GNORLY]

    40.

    Liriomyza sativae Blanchard [LIRISA]

    41.

    Listronotus bonariensis (Kuschel) [HYROBO]

    42.

    Lopholeucaspis japonica Cockerell [LOPLJA]

    43.

    Lycorma delicatula (White) [LYCMDE]

    44.

    Margarodidae:

    44.1.  Dimargarodes meridionalis Morrison

    44.2.  Eumargarodes laingi Allsopp et al. [EUMGLA]

    44.3.  Eurhizococcus brasiliensis Jakubski [EURHBR]

    44.4.  Eurhizococcus colombianus Jakubski

    44.5.  Margarodes capensis Giard [MARGCA]

    44.6.  Margarodes greeni Brain [MARGGR]

    44.7.  Margarodes prieskaensis (Jakubski) [MARGPR]

    44.8.  Margarodes trimeni Brain [MARGTR]

    44.9.  Margarodes vitis Reed [MARGVI]

    44.10.  Margarodes vredendalensis de Klerk [MARGVR]

    44.11.  Porphyrophora tritici Sarkisov et al. [PORPTR]

    45.

    Massicus raddei (Blessig) [MALLRA]

    46.

    Monochamus spp. (nem európai populációk) [1MONCG]

    47.

    Myndus crudus van Duzee [MYNDCR]

    48.

    Naupactus leucoloma Boheman [GRAGLE]

    49.

    Nemorimyza maculosa (Malloch) [AMAZMA]

    50.

    Neoleucinodes elegantalis (Guenée) [NEOLEL]

    51.

    Oemona hirta (Fabricius) [OEMOHI]

    52.

    Oligonychus perditus Pritchard and Baker [OLIGPD]

    53.

    Pissodes cibriani O'Brien [PISOCI]

    54.

    Pissodes fasciatus Leconte [PISOFA]

    55.

    Pissodes nemorensis Germar [PISONE]

    56.

    Pissodes nitidus Roelofs [PISONI]

    57.

    Pissodes punctatus Langor & Zhang [PISOPU]

    58.

    Pissodes strobi (Peck) [PISOST]

    59.

    Pissodes terminalis Hopping [PISOTE]

    60.

    Pissodes yunnanensis Langor & Zhang [PISOYU]

    61.

    Pissodes zitacuarense Sleeper [PISOZI]

    62.

    Polygraphus proximus Blandford [POLGPR]

    63.

    Prodiplosis longifila Gagné [PRDILO]

    64.

    Pseudopityophthorus minutissimus (Zimmermann) [PSDPMI]

    65.

    Pseudopityophthorus pruinosus (Eichhoff) [PSDPPR]

    66.

    Rhynchophorus palmarum (L.) [RHYCPA]

    67.

    Ripersiella hibisci Kawai and Takagi [RHIOHI]

    68.

    Saperda candida Fabricius [SAPECN]

    69.

    Scirtothrips aurantii Faure [SCITAU]

    70.

    Scirtothrips citri (Moulton) [SCITCI]

    71.

    Scirtothrips dorsalis Hood [SCITDO]

    72.

    Scolytinae spp. (non-European) [1SCOLF]

    73.

    Spodoptera eridania (Cramer) [PRODER]

    74.

    Spodoptera frugiperda (Smith) [LAPHFR]

    75.

    Spodoptera litura (Fabricus) [PRODLI]

    76.

    Tecia solanivora (Povolný) [TECASO]

    77.

    Tephritidae:

    77.1.  Acidiella kagoshimensis (Miyake)

    77.2.  Acidoxantha bombacis de Meijere

    77.3.  Acroceratitis distincta (Zia)

    77.4.  Adrama spp. [1ADRAG]

    77.5.  Anastrepha spp. [1ANSTG]

    77.6.  Anastrepha ludens (Loew) [ANSTLU]

    77.7.  Asimoneura pantomelas (Bezzi)

    77.8.  Austrotephritis protrusa (Hardy & Drew)

    77.9.  Bactrocera spp. [1BCTRG] except Bactrocera oleae (Gmelin) [DACUOL]

    77.10.  Bactrocera dorsalis (Hendel) [DACUDO]

    77.11.  Bactrocera latifrons (Hendel) [DACULA]

    77.12.  Bactrocera zonata (Saunders) [DACUZO]

    77.13.  Bistrispinaria fortis (Speiser)

    77.14.  Bistrispinaria magniceps Bezzi

    77.15.  Callistomyia flavilabris Hering

    77.16.  Campiglossa albiceps (Loew)

    77.17.  Campiglossa californica (Novak)

    77.18.  Campiglossa duplex (Becker)

    77.19.  Campiglossa reticulata (Becker)

    77.20.  Campiglossa snowi (Hering)

    77.21.  Carpomya incompleta (Becker) [CARYIN]

    77.22.  Carpomya pardalina (Bigot) [CARYPA]

    77.23.  Ceratitis spp. [1CERTG], a Ceratitis capitata (Wiedemann) [CERTCA] kivételével

    77.24.  Craspedoxantha marginalis (Wiedemann) [CRSXMA]

    77.25.  Dacus spp. [1DACUG]

    77.26.  Dioxyna chilensis (Macquart)

    77.27.  Dirioxa pornia (Walker) [TRYEMU]

    77.28.  Euleia separata (Becker)

    77.29.  Euphranta camelliae Hardy

    77.30.  Euphranta canadensis (Loew) [EPOCCA]

    77.31.  Euphranta cassia Hancock and Drew

    77.32.  Euphranta japonica (Ito) [RHACJA]

    77.33.  Euphranta oshimensis Sun et al.

    77.34.  Eurosta solidaginis (Fitch)

    77.35.  Eutreta spp. [1EUTTG]

    77.36.  Gastrozona nigrifemur David & Hancock

    77.37.  Goedenia stenoparia (Steyskal)

    77.38.  Gymnocarena spp.

    77.39.  Insizwa oblita Munro

    77.40.  Marriottella exquisita Munro

    77.41.  Monacrostichus citricola Bezzi [MNAHCI]

    77.42.  Neaspilota alba (Loew)

    77.43.  Neaspilota reticulata Norrbom

    77.44.  Paracantha trinotata (Foote)

    77.45.  Parastenopa limata (Coquillett)

    77.46.  Paratephritis fukaii Shiraki

    77.47.  Paratephritis takeuchii Ito

    77.48.  Paraterellia varipennis Coquillett

    77.49.  Philophylla fossata (Fabricius)

    77.50.  Procecidochares spp. [1PROIG]

    77.51.  Ptilona confinis (Walker)

    77.52.  Ptilona persimilis Hendel

    77.53.  Rhagoletis spp. [1RHAGG], a következők kivételével: Rhagoletis alternata (Fallén) [RHAGAL], Rhagoletis batava Hering [RHAGBA], Rhagoletis berberidis Klug, Rhagoletis cerasi L. [RHAGCE], a Rhagoletis cingulata (Loew) [RHAGCI], Rhagoletis completa Cresson [RHAGCO], Rhagoletis meigenii (Loew) [CERTME], Rhagoletis suavis (Loew) [RHAGSU], Rhagoletis zernyi Hendel

    77.54.  Rhagoletis pomonella (Walsh) [RHAGPO]

    77.55.  Rioxoptilona dunlopi (van der Wulp)

    77.56.  Sphaeniscus binoculatus (Bezzi)

    77.57.  Sphenella nigricornis Bezzi

    77.58.  Strauzia [1STRAG] spp., kivéve Strauzia longipennis (Wiedemann)[STRALO]

    77.59.  Taomyia marshalli Bezzi

    77.60.  Tephritis leavittensis Blanc

    77.61.  Tephritis luteipes Merz

    77.62.  Tephritis ovatipennis Foote

    77.63.  Tephritis pura (Loew)

    77.64.  Toxotrypana curvicauda Gerstaecker [TOXTCU]

    77.65.  Toxotrypana recurcauda Tigrero

    77.66.  Trupanea bisetosa (Coquillett)

    77.67.  Trupanea femoralis (Thomson)

    77.68.  Trupanea wheeleri Curran

    77.69.  Trypanocentra nigrithorax Malloch

    77.70.  Trypeta flaveola Coquillett

    77.71.  Urophora christophi Loew

    77.72.  Xanthaciura insecta (Loew)

    77.73.  Zacerata asparagi Coquillett

    77.74.  Zeugodacus spp. [1ZEUDG]

    77.75.  Zonosemata electa (Say) [ZONOEL]

    78.

    Thaumatotibia leucotreta (Meyrick) [ARGPLE]

    79.

    Thrips palmi Karny [THRIPL]

    80.

    Trirachys sartus Solsky [AELSSA]

    81.

    Unaspis citri (Comstock) [UNASCI]

    4.  Fonálférgek

    1.

    Hirschmanniella spp. Luc & Goodey [1HIRSG], a következők kivételével:

    Hirschmanniella behningi (Micoletzky) Luc & Goodey [HIRSBE], Hirschmanniella gracilis (de Man) Luc & Goodey [HIRSGR], Hirschmanniella halophila Sturhan & Hall [HIRSHA], Hirschmanniella loofi Sher [HIRSLO] ésHirschmanniella zostericola (Allgén) Luc & Goodey [HIRSZO]

    2.

    Longidorus diadecturus Eveleigh and Allen [LONGDI]

    3.

    Meloidogyne enterolobii Yang & Eisenback [MELGMY]

    4.

    Nacobbus aberrans (Thorne) Thorne and Allen [NACOBA]

    5.

    Xiphinema americanum Cobb sensu stricto [XIPHAA]

    6.

    Xiphinema bricolense Ebsary, Vrain & Graham [XIPHBC]

    7.

    Xiphinema californicum Lamberti & Bleve-Zacheo [XIPHCA]

    8.

    Xiphinema inaequale Khan et Ahmad [XIPHNA ]

    9.

    Xiphinema intermedium Lamberti & Bleve-Zacheo [XIPHIM]

    10.

    Xiphinema rivesi (nem európai populációk) Dalmasso [XIPHRI]

    11.

    Xiphinema tarjanense Lamberti & Bleve-Zacheo [XIPHTA]

    5.  Parazita növények

    1.

    Arceuthobium spp. [1AREG], kivéve a következőket:

    Arceuthobium azoricum Wiens & Hawksworth [AREAZ], Arceuthobium gambyi Fridl [AREGA] és Arceuthobium oxycedri DC. M. Bieb. [AREOX]

    6.  Vírusok, viroidok és fitoplazmák

    1.

    Beet curly top virus [BCTV00]

    2.

    Begomovírusok, kivéve a következőket:

    Abutilon mosaic virus [ABMV00], Papaya leaf crumple virus [PALCRV], Sweet potato leaf curl virus [SPLCV0], Tomato leaf curl New Delhi Virus [TOLCND], Tomato yellow leaf curl virus [TYLCV0], Tomato yellow leaf curl Sardinia virus [TYLCSV], Tomato yellow leaf curl Malaga virus [TYLCMA], Tomato yellow leaf curl Axarquia virus [TYLCAX]

    3.

    Black raspberry latent virus [TSVBL0]

    4.

    Candidatus Phytoplasma aurantifolia-referenciatörzs [PHYPAF]

    5.

    Chrysanthemum stem necrosis virus [CSNV00]

    6.

    Citrus leprosis viruses [CILV00]:

    6.1.  CiLV-C [CILVC0]

    6.2.  CiLV-C2 [CILVC2]

    6.3.  HGSV-2 [HGSV20]

    6.4.  Citrus strain of OFV [OFV00] (citrus strain)

    6.5.  CiLV-N sensu novo

    6.6.  Citrus chlorotic spot virus

    7.

    Citrus tristeza virus (nem uniós izolátumok) [CTV000]

    8.

    Coconut cadang-cadang viroid [CCCVD0]

    9.

    Cowpea mild mottle virus [CPMMV0]

    10.

    Lettuce infectious yellows virus [LIYV00]

    11.

    Melon yellowing-associated virus [MYAV00]

    12.

    Palm lethal yellowing phytoplasmas [PHYP56]:

    12.1.  Candidatus Phytoplasma cocostanzania – 16SrIV-C alcsoport

    12.2.  Candidatus Phytoplasma palmae – 16SrIV-A, 16SrIV-B, 16SrIV-D, 16SrIV-E, 16SrIV-F alcsoportok

    12.3.  Candidatus Phytoplasma palmicola – 16SrXXII-A

    12.4.  Candidatus Phytoplasma palmicola-rokon 16SrXXII-B törzs

    12.5.  A pálma letális sárgaságát okozó új Candidatus Phytoplasma a 16SrIV csoportból – „Bogia coconut syndrome”

    13.

    Satsuma dwarf virus [SDV000]

    14.

    Squash vein yellowing virus [SQVYVX]

    15.

    Sweet potato chlorotic stunt virus [SPCSV0]

    16.

    Sweet potato mild mottle virus [SPMMV0]

    17.

    Tobacco ringspot virus [TRSV00]

    18.

    Tomato chocolate virus [TOCHV0]

    19.

    Tomato marchitez virus [TOANV0]

    20.

    Tomato mild mottle virus [TOMMOV]

    21.

    Tomato ringspot virus [TORSV0]

    22.

    A Cydonia Mill., Fragaria L., Malus Mill., Prunus L., Pyrus L., Ribes L., Rubus L. és Vitis L. vírusai, viroidjai és fitoplazmái:

    22.1.  American plum line pattern virus [APLPV0]

    22.2.  Apple fruit crinkle viroid [AFCVD0]

    22.3.  Apple necrotic mosaic virus

    22.4.  Buckland valley grapevine yellows phytoplasma [PHYP77]

    22.5.  Blueberry leaf mottle virus [BLMOV0]

    22.6.  Candidatus Phytoplasma aurantifolia-rokontörzsek (Pear decline Taiwan II, Crotalaria witches’ broom phytoplasma, Sweet potato little leaf phytoplasma [PHYP39])

    22.7.  Candidatus Phytoplasma australiense Davis et al. [PHYPAU] (referenciatörzs)

    22.8.  Candidatus Phytoplasma fraxini (referenciatörzs) Griffiths et al. [PHYPFR]

    22.9.  Candidatus Phytoplasma hispanicum (referenciatörzs) Davis et al. [PHYP07]

    22.10.  Candidatus Phytoplasma phoenicium [PHYPPH]

    22.11.  Candidatus Phytoplasma pruni-rokontörzs (North American grapevine yellows, NAGYIII) Davis et al.

    22.12.  Candidatus Phytoplasma pyri-rokontörzs (Peach yellow leaf roll) Norton et al.

    22.13.  Candidatus Phytoplasma ziziphi (referenciatörzs) Jung et al. [PHYPZI]

    22.14.  Cherry rasp leaf virus (CRLV) [CRLV00]

    22.15.  Cherry rosette virus

    22.16.  Cherry rusty mottle associated virus [CRMAV0]

    22.17.  Cherry twisted leaf associated virus [CTLAV0]

    22.18.  Grapevine berry inner necrosis virus [GINV00]

    22.19.  Grapevine red blotch virus [GRBAV0]

    22.20.  Grapevine vein-clearing virus [GVCV00]

    22.21.  Peach mosaic virus [PCMV00]

    22.22.  Peach rosette mosaic virus [PRMV00]

    22.23.  Raspberry latent virus [RPLV00]

    22.24.  Raspberry leaf curl virus [RLCV00]

    22.25.  Strawberry chlorotic fleck-associated virus

    22.26.  Strawberry leaf curl virus

    22.27.  Strawberry necrotic shock virus [SNSV00]

    22.28.  Temperate fruit decay-associated virus

    23.

    A Solanum tuberosum L. és más gumóképző Solanum-fajok vírusai, viroidjai és fitoplazmái:

    23.1.  Andean potato latent virus [APLV00]

    23.2.  Andean potato mild mosaic virus [APMMV0]

    23.3.  Andean potato mottle virus [APMOV0]

    23.4.  Candidatus Phytoplasma americanum

    23.5.  Candidatus Phytoplasma aurantifolia–related strains (GD32; St_JO_10, 14, 17; PPT-SA; Rus-343F; PPT-GTO29, -GTO30, -SINTV; Potato Huayao Survey 2; Potato hair sprouts)

    23.6.  Candidatus Phytoplasma fragariae-rokontörzsek (YN-169, YN-10G)

    23.7.  Candidatus Phytoplasma pruni-rokontörzsek (Clover yellow edge, Potato purple top Akpot7, MT117, Akpot6; PPT-COAHP, -GTOP)

    23.8.  Chilli leaf curl virus [CHILCU]

    23.9.  Potato black ringspot virus [PBRSV0]

    23.10.  Potato virus B [PVB000]

    23.11.  Potato virus H [PVH000]

    23.12.  Potato virus P [PVP000]

    23.13.  Potato virus T [PVT000]

    23.14.  Potato yellow dwarf virus [PYDV00]

    23.15.  Potato yellow mosaic virus [PYMV00]

    23.16.  Potato yellow vein virus [PYVV00]

    23.17.  Potato yellowing virus [PYV000]

    23.18.  Tomato mosaic Havana virus [THV000]

    23.19.  Tomato mottle Taino virus [TOMOTV]

    23.20.  Tomato severe rugose virus [TOSRV0]

    23.21.  Tomato yellow vein streak virus [TOYVSV]

    23.22.  A Potato virus S, Potato virus X, valamint a Potato leafroll virus [PVS000], [PVX000] és [PLRV00] burgonyavírusok nem uniós izolátumai

    B. RÉSZ

    Az Unió területén ismerten előforduló károsítók

    Zárlati károsítók és EPPO-kódjuk

    1.  Baktériumok

    1.

    Clavibacter sepedonicus (Spieckermann és Kottho) Nouioui et al. [CORBSE]

    2.

    Ralstonia solanacearum (Smith) Yabuuchi et al. Emend. Safni et al. [RALSSL]

    3.

    Xylella fastidiosa (Wells et al.) [XYLEFA]

    2.  Gombák és petespórás gombák

    1.

    Ceratocystis platani (J. M. Walter) Engelbr. & T. C. Harr [CERAFP]

    2.

    Fusarium circinatum Nirenberg & O’Donnell [GIBBCI]

    3.

    Geosmithia morbida Kolarík, Freeland, Utley & Tisserat [GEOHMO]

    4.

    Synchytrium endobioticum (Schilb.) Percival [SYNCEN]

    3.  Rovarok és atkák

    1.

    Aleurocanthus spiniferus (Quaintance) [ALECSN]

    2.

    Anoplophora chinensis (Thomson) [ANOLCN]

    3.

    Anoplophora glabripennis (Motschulsky) [ANOLGL]

    4.

    Aromia bungii (Faldermann) [AROMBU]

    5.

    Pityophthorus juglandis Blackman [PITOJU]

    6.

    Popillia japonica Newman [POPIJA]

    7.

    Toxoptera citricida (Kirkaldy) [TOXOCI]

    8.

    Trioza erytreae Del Guercio [TRIZER]

    4.  Puhatestűek

    1.

    Pomacea (Perry) [1POMAG]

    5.  Fonálférgek

    1.

    Bursaphelenchus xylophilus (Steiner és Bührer) Nickle et al. [BURSXY]

    2.

    Globodera pallida (Stone) Behrens [HETDPA]

    3.

    Globodera rostochiensis (Wollenweber) Behrens [HETDRO]

    4.

    Meloidogyne chitwoodi Golden et al. [MELGCH]

    5.

    Meloidogyne fallax Karssen [MELGFA]

    6.  Vírusok, viroidok és fitoplazmák

    1.

    Grapevine flavescence dorée phytoplasma [PHYP64]

    2.

    Tomato leaf curl New Delhi virus [TOLCND]

    ▼M4

    III. MELLÉKLET

    A védett zónák és a vonatkozó védett zónás zárlati károsítók jegyzéke és kódjaik

    Az alábbi táblázat harmadik oszlopában felsorolt védett zónák értelemszerűen a következők valamelyikére vonatkoznak:

    a) 

    a jegyzékbe vett tagállam ( 1 ) teljes területe;

    b) 

    a jegyzékbe vett tagállam területe a zárójelben megadott kivételekkel;

    c) 

    a tagállam területének kizárólag a zárójelben megadott része.

    Védett zónás zárlati károsítók

    EPPO-kód

    Védett zónák

    a)  Baktériumok

    1.

    Erwinia amylovora (Burrill) Winslow et al.

    ERWIAM

    a)  Észtország;
    b)  Spanyolország (Andalúzia, Aragónia, Kasztília-La Mancha, Kasztília és León, Extremadura autonóm közösségek, Madrid, Murcia, Navarra és La Rioja autonóm közösségek, Guipuzcoa tartomány [Baszkföld], a Lleida tartománybeli Garrigues, Noguera, Pla d'Urgell, Segrià és Urgell járások [Katalónia autonóm közösség], továbbá a Valencia tartománybeli Alborache és Turís önkormányzatai, valamint az Alicante tartománybeli Alt Vinalopó és El Vinalopó Mitjà járások [Comunidad Valenciana] kivételével);
    c)  Franciaország (Korzika); ►M6  
    d)  Olaszország (Abruzzo, Puglia, Basilicata, Calabria, Campania (kivéve Agerola, Gragnano, Lettere, Pimonte és Vico Equense települések Nápoly megyében, Amalfi, Atrani, Conca dei Marini, Corbara, Furore, Maiori, Minori, Positano, Praiano, Ravello, Scala és Tramonti települések Salerno megyében), Lazio, Liguria, Lombardia (kivéve Milánó, Mantove, Sondrio és Varese megyék és Bovisio Masciago, Cesano Maderno, Desio, Limbiate, Nova Milanese és Varedo községek Monza Brianza megyében), Marche (kivéve Colli al Metauro, Fano, Pesaro és San Costanzo községek Pesaro e Urbino megyében), Molise, Szardínia, Szicília (kivéve Cesarò település Messina megyében, Maniace, Bronte, Adrano Catania megyében és Centuripe, Regalbuto és Troina Enna megyében), Toszkána, Umbria, Valle d’Aosta, Veneto (kivéve Rovigo és Velence megyék, Barbona, Boara Pisani, Castelbaldo, Masi, Piacenza d’Adige, S. Urbano és Vescovana községek Padova megyében és Albaredo d’Adige,Angiari, Arcole, Belfiore, Bevilacqua, Bonavigo, Boschi S. Anna, Bovolone, Buttapietra, Caldiero, Casaleone, Castagnaro, Castel d’Azzano, Cerea, Cologna Veneta, Concamarise, Erbè, Gazzo Veronese, Isola della Scala, Isola Rizza, Legnago, Minerbe, Mozzecane, Nogara, Nogarole Rocca, Oppeano, Palù, Povegliano Veronese, Pressana, Ronco all’Adige, Roverchiara, Roveredo di Guà, San Bonifacio, Sanguinetto, San Pietro di Morubbio, San Giovanni Lupatoto, Salizzole, San Martino Buon Albergo, Sommacampagna, Sorgà, Terrazzo, Trevenzuolo, Valeggio sul Mincio, Veronella, Villa Bartolomea, Villafranca di Verona, Vigasio, Zevio, Zimella községekVerona megyében));  ◄
    e)  Lettország;
    f)  Finnország; ►M6  
    g)  Írország (Galway város kivételével);
    h)  Litvánia (kivéve Kėdainiai település [Kaunas megye]); ►M14  
    i)  2026. április 30-ig: Olaszország (Lombardia (Acquanegra Sul Chiese, Asola, Bozzolo, Canneto sull’Oglio, Casalromano, Marcaria, Mariana Mantovana, Redondesco, Rivarolo Mantovano és San Martino dall’Argine települések Mantova megyében)).  ◄ ►M14  
    j)  Szlovákia (a következők kivételével: Dunaszerdahelyi járás [Dunajská Streda], Lekér [Hronovce] és Garamkelecsény [Hronské Kľačany] [Lőcsei járás – Levice], Udvard [Dvory nad Žitavou] [Érsekújvári járás – Nové Zámky], Málnapatak [Málinec] [Poltár járás – Poltár], Felsővály [Valice], Feled [Jesenské] és Rimaszombat [Rimavská Sobota] [Rimaszombati járás – Rimavská Sobota] Tornagörgő [Hrhov] [Rozsnyói járás – Rožňava], Nagyrépény [Veľké Ripňany] [Nagytapolcsányi járás – Topoľčany], Kázmér [Kazimír], Legenye [Luhyňa], Kisgéres [Malý Horeš], Szentes [Svätuše] és Zétény [Zatín] [Tőketerebesi járás – Trebišov]).  ◄  ◄

    2.

    Xanthomonas arboricola pv. pruni (Smith) Vauterin et al.

    XANTPR

    ►M14  Egyesült Királyság (Észak-Írország). ◄

    b)  Gombák és petespórás gombák

    1.

    Colletotrichum gossypii Southw

    GLOMGO

    Görögország

    2.

    Cryphonectria parasitica (Murrill) Barr.

    ENDOPA

    ►M14  
    a)  Csehország;  ◄
    b)  Írország;
    c)  Svédország;
    d)  Egyesült Királyság (Észak-Írország).

    3.

    Entoleuca mammata (Wahlenb.) Rogers és Ju

    HYPOMA

    a)  Írország;

    b)  Egyesült Királyság (Észak-Írország).

    4.

    Gremmeniella abietina (Lagerberg) Morelet

    GREMAB

    Írország

    c)  Rovarok és atkák

    1.

    Bemisia tabaci Genn. (európai populációk)

    BEMITA

    a)  Írország;

    b)  Svédország;

    c)  Egyesült Királyság (Észak-Írország).

    2.

    Cephalcia lariciphila Wachtl

    CEPCAL

    a)  Írország;

    b)  Egyesült Királyság (Észak-Írország).

    3.

    Dendroctonus micans Kugelan

    DENCMI

    a)  Írország;

    b)  Görögország;

    c)  Egyesült Királyság (Észak-Írország).

    4.

    Dryocosmus kuriphilus Yasumatsu

    DRYCKU

    a)  Írország;

    b)  Egyesült Királyság (Észak-Írország).

    5.

    Gilpinia hercyniae Hartig

    GILPPO

    a)  Írország;

    b)  Görögország;

    c)  Egyesült Királyság (Észak-Írország).

    6.

    Gonipterus scutellatus Gyllenhal

    GONPSC

    a)  Görögország;

    b)  Portugália (Azori-szigetek, a Terceira-sziget kivételével).

    7.

    Ips amitinus Eichhoff

    IPSXAM

    a)  Írország;

    b)  Görögország;

    c)  Egyesült Királyság (Észak-Írország).

    8.

    Ips cembrae Heer

    IPSXCE

    a)  Írország;

    b)  Görögország;

    c)  Egyesült Királyság (Észak-Írország).

    9.

    Ips duplicatus Sahlberg

    IPSXDU

    a)  Írország;

    b)  Görögország;

    c)  Egyesült Királyság (Észak-Írország).

    10.

    Ips sexdentatus Bőrner

    IPSXSE

    a)  Írország;

    b)  Ciprus;

    c)  Egyesült Királyság (Észak-Írország).

    11.

    Ips typographus Heer

    IPSXTY

    a)  Írország;

    b)  Egyesült Királyság (Észak-Írország).

    12.

    Leptinotarsa decemlineata Say

    LPTNDE

    a)  Írország;

    b)  Spanyolország (Ibiza és Menorca);

    c)  Ciprus;

    d)  Málta;

    e)  Portugália (Azori-szigetek és Madeira);

    f)  Finnország (Åland, Häme, Kymi, Pirkanmaa, Satakunta, Turku, Uusimaa körzet);

    g)  Svédország (Blekinge, Gotland, Halland, Kalmar és Skåne megye);

    h)  Egyesült Királyság (Észak-Írország).

    13.

    Liriomyza bryoniae (Kaltenbach)

    LIRIBO

    a)  Írország;

    b)  Egyesült Királyság (Észak-Írország).

    14.

    Liriomyza huidobrensis (Blanchard)

    LIRIHU

    a)  Írország; ►M14  
    b)  Egyesült Királyság (Észak-Írország).  ◄

    15.

    Liriomyza trifolii (Burgess)

    LIRITR

    a)  Írország; ►M14  
    b)  Egyesült Királyság (Észak-Írország).  ◄

    16.

    Paysandisia archon (Burmeister)

    PAYSAR

    a)  Írország;

    b)  Málta;

    c)  Egyesült Királyság (Észak-Írország).

    17.

    Rhynchophorus ferrugineus (Olivier)

    RHYCFE

    a)  Írország;

    b)  Portugália (Azori-szigetek);

    c)  Egyesült Királyság (Észak-Írország).

    18.

    Sternochetus mangiferae Fabricius

    CRYPMA

    a)  Spanyolország (Granada és Málaga);

    b)  Portugália (Alentejo, Algarve és Madeira).

    ▼M6

    19.

    Thaumetopoea pityocampa Denis & Schiffermüller

    THAUPI

    ►M14  
    a)  Írország;  ◄
    b)  Egyesült Királyság (Észak-Írország).

    ▼M4

    20.

    Thaumetopoea processionea L.

    THAUPR

    a)  Írország; ►M14  
    b)  Egyesült Királyság (Észak-Írország).  ◄

    21.

    Viteus vitifoliae (Fitch)

    VITEVI

    Ciprus.

    d)  Vírusok, viroidok és fitoplazmák

    1.

    Répa nekrotikus érsárgulás vírus

    BNYVV0

    a)  Írország;

    b)  Franciaország (Bretagne);

    c)  Portugália (Azori-szigetek);

    d)  Finnország;

    e)  Egyesült Királyság (Észak-Írország).

    2.

    Candidatus Phytoplasma ulmi

    PHYPUL

    Egyesült Királyság (Észak-Írország)

    3.

    Citrus tristeza vírus (uniós izolátumok)

    CTV000

    Málta

    ▼B

    IV. MELLÉKLET

    Az uniós vizsgálatköteles nemzárlati károsítók és meghatározott, ültetésre szánt növények, valamint a kategóriáik és a küszöbértékeik 5. cikk szerinti jegyzéke

    TARTALOMJEGYZÉK

    A. rész:

    A takarmánynövény-vetőmagokat érintő vizsgálatköteles nemzárlati károsítók

    B. rész:

    A gabonavetőmagokat érintő vizsgálatköteles nemzárlati károsítók

    C. rész:

    A szőlő-szaporítóanyagokat érintő vizsgálatköteles nemzárlati károsítók

    D. rész:

    A dísznövény-szaporítóanyagokat és más, díszítési célt szolgáló, ültetésre szánt növényeket érintő vizsgálatköteles nemzárlati károsítók

    E. rész:

    A vetőmagoktól eltérő erdészeti szaporítóanyagokat érintő vizsgálatköteles nemzárlati károsítók

    F. rész:

    A zöldségvetőmagokat érintő vizsgálatköteles nemzárlati károsítók

    G. rész:

    A vetőburgonyát érintő vizsgálatköteles nemzárlati károsítók

    H. rész:

    Az olaj- és rostnövények vetőmagjait érintő vizsgálatköteles nemzárlati károsítók

    I. rész:

    A vetőmagoktól eltérő zöldségszaporító és -ültetési anyagokat érintő vizsgálatköteles nemzárlati károsítók

    J. rész:

    A gyümölcstermő növények szaporítóanyagait és a gyümölcstermesztésre szánt ültetvényanyagokat érintő vizsgálatköteles nemzárlati károsítók

    K. rész:

    A Solanum tuberosum L. vetőgumóit érintő vizsgálatköteles nemzárlati károsítók

    L. rész:

    A Humulus lupulus L. vetőmagoktól eltérő, ültetésre szánt növényeit érintő vizsgálatköteles nemzárlati károsítók

    ▼M9

    M. rész:

    Az Actinidia Lindl. gyümölcstermő növényeinek vetőmagoktól eltérő szaporítóanyagait és gyümölcstermesztésre szánt ültetvényanyagait érintő vizsgálatköteles nemzárlati károsítók

    ▼B

    A. RÉSZ

    A takarmánynövény-vetőmagokat érintő vizsgálatköteles nemzárlati károsítók

    Vizsgálatköteles nemzárlati károsítók vagy az azok által okozott tünetek

    Ültetésre szánt növények (nemzetség vagy faj)

    A szuperelit vetőmagra vonatkozó küszöbértékek

    Az elit vetőmagra vonatkozó küszöbértékek

    A tanúsított vetőmagra vonatkozó küszöbértékek

    Clavibacter michiganensis ssp. insidiosus (McCulloch 1925) Davis et al. [CORBIN]

    Medicago sativa L.

    0 %

    0 %

    0 %

    Ditylenchus dipsaci (Kuehn) Filipjev [DITYDI]

    Medicago sativa L.

    0 %

    0 %

    0 %

    B. RÉSZ

    A gabonavetőmagokat érintő vizsgálatköteles nemzárlati károsítók

    Fonálférgek

    Vizsgálatköteles nemzárlati károsítók vagy az azok által okozott tünetek

    Ültetésre szánt növények (nemzetség vagy faj)

    A szuperelit vetőmagra vonatkozó küszöbértékek

    Az elit vetőmagra vonatkozó küszöbértékek

    A tanúsított vetőmagra vonatkozó küszöbértékek

    Aphelenchoides besseyi Christie [APLOBE]

    Oryza sativa L.

    0 %

    0 %

    0 %

    Gombák

    Gibberella fujikuroi Sawada [GIBBFU]

    Oryza sativa L.

    Gyakorlatilag mentes

    Gyakorlatilag mentes

    Gyakorlatilag mentes

    C. RÉSZ

    A szőlő-szaporítóanyagokat érintő vizsgálatköteles nemzárlati károsítók

    Baktériumok

    Vizsgálatköteles nemzárlati károsítók vagy az azok által okozott tünetek

    Ültetésre szánt növények, a vetőmagok kivételével (nemzetség vagy faj)

    A prebázis szaporítóanyagra, a bázis szaporítóanyagra, a tanúsított szaporítóanyagra vonatkozó küszöbérték

    A standard szaporítóanyagra vonatkozó küszöbérték

    Xylophilus ampelinus Willems et al. [XANTAM]

    Vitis L.

    0 %

    0 %

    Rovarok és atkák

    Vizsgálatköteles nemzárlati károsítók vagy az azok által okozott tünetek

    Ültetésre szánt növények, a vetőmagok kivételével (nemzetség vagy faj)

    A prebázis szaporítóanyagra, a bázis szaporítóanyagra, a tanúsított szaporítóanyagra vonatkozó küszöbérték

    A standard szaporítóanyagra vonatkozó küszöbérték

    Viteus vitifoliae Fitch [VITEVI]

    Nem oltott Vitis vinifera L.

    0 %

    0 %

    Viteus vitifoliae Fitch [VITEVI]

    Vitis L., a nem oltott Vitis vinifera L. kivételével

    Gyakorlatilag mentes

    Gyakorlatilag mentes

    Vírusok, viroidok, vírusszerű betegségek és fitoplazmák

    Vizsgálatköteles nemzárlati károsítók vagy az azok által okozott tünetek

    Ültetésre szánt növények, a vetőmagok kivételével (nemzetség vagy faj)

    A prebázis szaporítóanyagra, a bázis szaporítóanyagra, a tanúsított szaporítóanyagra vonatkozó küszöbérték

    A standard szaporítóanyagra vonatkozó küszöbérték

    Arabis mozaik vírus [ARMV00]

    Vitis L.

    0 %

    0 %

    Candidatus Phytoplasma solani Quaglino et al. [PHYPSO]

    Vitis L.

    0 %

    0 %

    Szőlő fertőző leromlás vírus [GFLV00]

    Vitis L.

    0 %

    0 %

    Szőlő látens foltosság vírus [GFKV00]

    A Vitis vinifera L. kivételével a Vitis spp. és hibridjeik alanyai

    A prebázis szaporítóanyag esetében 0 %

    A bázis szaporítóanyagra és a tanúsított szaporítóanyagra nem alkalmazandó

    Nem alkalmazandó

    Szőlő levélsodródással társultvírus, 1. típus [GLRAV1]

    Vitis L.

    0 %

    0 %

    Szőlő levélsodródással társultvírus, 3. típus [GLRAV3]

    Vitis L.

    0 %

    0 %

    D. RÉSZ

    A dísznövény-szaporítóanyagokat és más, díszítési célt szolgáló, ültetésre szánt növényeket érintő vizsgálatköteles nemzárlati károsítók

    Baktériumok

    Vizsgálatköteles nemzárlati károsítók vagy az azok által okozott tünetek

    Ültetésre szánt növények (nemzetség vagy faj)

    Az érintett dísznövény-szaporítóanyagokra és más, díszítési célt szolgáló, ültetésre szánt növényekre vonatkozó küszöbérték

    Erwinia amylovora (Burrill) Winslow et al. [ERWIAM]

    Ültetésre szánt növények, a vetőmagok kivételével

    Amelanchier Medik., Chaenomeles Lindl., Cotoneaster Medik., Crataegus Tourn. ex L., Cydonia Mill., Eriobtrya Lindl., Malus Mill., Mespilus Bosc ex Spach, Photinia davidiana Decne., Pyracantha M. Roem., Pyrus L., Sorbus L.

    0 %

    ▼M9

    Pseudomonas syringae pv. actinidiae Takikawa, Serizawa, Ichikawa, Tsuyumu & Goto [PSDMAK]

    Ültetésre szánt növények, a vetőmagok kivételével

    Actinidia Lindl.

    0 %

    ▼B

    Pseudomonas syringae pv. persicae (Prunier, Luisetti & Gardan) Young, Dye & Wilkie [PSDMPE]

    Ültetésre szánt növények, a vetőmagok kivételével

    Prunus persica (L.) Batsch, Prunus salicina Lindl.

    0 %

    Spiroplasma citri Saglio et al. [SPIRCI]

    Ültetésre szánt növények, a vetőmagok kivételével

    Citrus L., Fortunella Swingle, Poncirus Raf. és hibridjeik

    0 %

    Xanthomonas arboricola pv. pruni (Smith) Vauterin et al. [XANTPR]

    Ültetésre szánt növények, a vetőmagok kivételével

    Prunus L.

    0 %

    Xanthomonas euvesicatoria Jones et al. [XANTEU]

    Capsicum annuum L.

    0 %

    Xanthomonas gardneri (ex Šutič) Jones et al. [XANTGA]

    Capsicum annuum L.

    0 %

    Xanthomonas perforans Jones et al. [XANTPF]

    Capsicum annuum L.

    0 %

    Xanthomonas vesicatoria (ex Doidge) Vauterin et al. [XANTVE]

    Capsicum annuum L.

    0 %

    Gombák és petespórás gombák

    Vizsgálatköteles nemzárlati károsítók vagy az azok által okozott tünetek

    Ültetésre szánt növények (nemzetség vagy faj)

    Az érintett dísznövény-szaporítóanyagokra és más, díszítési célt szolgáló, ültetésre szánt növényekre vonatkozó küszöbérték

    Cryphonectria parasitica (Murrill) Barr [ENDOPA]

    Ültetésre szánt növények, a vetőmagok kivételével

    Castanea L.

    0 %

    Dothistroma pini Hulbary [DOTSPI]

    Ültetésre szánt növények, a vetőmagok kivételével

    Pinus L.

    0 %

    Dothistroma septosporum (Dorogin) Morelet [SCIRPI]

    Ültetésre szánt növények, a vetőmagok kivételével

    Pinus L.

    0 %

    Lecanosticta acicola (von Thümen) Sydow [SCIRAC]

    Ültetésre szánt növények, a vetőmagok kivételével

    Pinus L.

    0 %

    ▼M9

    Phytophthora ramorum (uniós izolátumok) Werres, De Cock & Man in 't Veld [PHYTRA]

    Ültetésre szánt növények a pollen és a vetőmagok kivételével

    Camellia L., Castanea sativa Mill., Fraxinus excelsior L., Larix decidua Mill., Larix kaempferi (Lamb.) Carrière, Larix × eurolepis A. Henry, Pseudotsuga menziesii (Mirb.) Franco, Quercus cerris L., Quercus ilex L., Quercus rubra L., Rhododendron L. az R. simsii L. kivételével, Viburnum L.

    0 %

    ▼B

    Plasmopara halstedii (Farlow) Berlese & de Toni [PLASHA]

    Vetőmagok

    Helianthus annuus L.

    0 %

    Plenodomus tracheiphilus (Petri) Gruyter, Aveskamp & Verkley [DEUTTR]

    Ültetésre szánt növények, a vetőmagok kivételével

    Citrus L., Fortunella Swingle, Poncirus Raf. és hibridjeik

    0 %

    Puccinia horiana P. Hennings [PUCCHN]

    Ültetésre szánt növények, a vetőmagok kivételével

    Chrysanthemum L.

    0 %

    Rovarok és atkák

    Vizsgálatköteles nemzárlati károsítók vagy az azok által okozott tünetek

    Ültetésre szánt növények (nemzetség vagy faj)

    Az érintett dísznövény-szaporítóanyagokra és más, díszítési célt szolgáló, ültetésre szánt növényekre vonatkozó küszöbérték

    Aculops fuchsiae Keifer [ACUPFU]

    Ültetésre szánt növények, a vetőmagok kivételével

    Fuchsia L.

    0 %

    Opogona sacchari Bojer [OPOGSC]

    Ültetésre szánt növények, a vetőmagok kivételével

    Beaucarnea Lem., Bougainvillea Comm. ex Juss., Crassula L., Crinum L., Dracaena Vand. ex L., Ficus L., Musa L., Pachira Aubl., Palmae, Sansevieria Thunb., Yucca L.

    0 %

    Rhynchophorus ferrugineus (Olivier) [RHYCFE]

    Ültetésre szánt növények, a vetőmagok kivételével

    Palmae, a következő nemzetségek és fajok tekintetében: Areca catechu L., Arenga pinnata (Wurmb) Merr., Bismarckia Hildebr. & H. Wendl., Borassus flabellifer L., Brahea armata S. Watson, Brahea edulis H.Wendl., Butia capitata (Mart.) Becc., Calamus merrillii Becc., Caryota maxima Blume, Caryota cumingii Lodd. ex Mart., Chamaerops humilis L., Cocos nucifera L., Corypha utan Lam., Copernicia Mart., Elaeis guineensis Jacq., Howea forsteriana Becc., Jubaea chilensis (Molina) Baill., Livistona australis C. Martius, Livistona decora (W. Bull) Dowe, Livistona rotundifolia (Lam.) Mart., Metroxylon sagu Rottb., Phoenix canariensis Chabaud, Phoenix dactylifera L., Phoenix reclinata Jacq., Phoenix roebelenii O'Brien,Phoenix sylvestris (L.) Roxb., Phoenix theophrasti Greuter, Pritchardia Seem. & H. Wendl., Ravenea rivularis Jum. & H. Perrier, Roystonea regia (Kunth) O.F. Cook, Sabal palmetto (Walter) Lodd. ex Schult. & Schult.f., Syagrus romanzoffiana (Cham.) Glassman, Trachycarpus fortunei (Hook.) H. Wendl., Washingtonia H. Wendl.

    0 %

    Fonálférgek

    Vizsgálatköteles nemzárlati károsítók vagy az azok által okozott tünetek

    Ültetésre szánt növények (nemzetség vagy faj)

    Az érintett dísznövény-szaporítóanyagokra és más, díszítési célt szolgáló, ültetésre szánt növényekre vonatkozó küszöbérték

    Ditylenchus dipsaci (Kuehn) Filipjev [DITYDI]

    Allium L.

    0 %

    Ditylenchus dipsaci (Kuehn) Filipjev [DITYDI]

    Ültetésre szánt növények, a vetőmagok kivételével

    Camassia Lindl., Chionodoxa Boiss., Crocus flavus Weston, Galanthus L., Hyacinthus Tourn. ex L, Hymenocallis Salisb., Muscari Mill., Narcissus L., Ornithogalum L., Puschkinia Adams, Scilla L., Sternbergia Waldst. & Kit., Tulipa L.

    0 %

    Vírusok, viroidok, vírusszerű betegségek és fitoplazmák

    Vizsgálatköteles nemzárlati károsítók vagy az azok által okozott tünetek

    Ültetésre szánt növények (nemzetség vagy faj)

    Az érintett dísznövény-szaporítóanyagokra és más, díszítési célt szolgáló, ültetésre szánt növényekre vonatkozó küszöbérték

    Candidatus Phytoplasma mali Seemüller & Schneider [PHYPMA]

    Ültetésre szánt növények, a vetőmagok kivételével

    Malus Mill.

    0 %

    Candidatus Phytoplasma prunorum Seemüller & Schneider [PHYPPR]

    Ültetésre szánt növények, a vetőmagok kivételével

    Prunus L.

    0 %

    Candidatus Phytoplasma pyri Seemüller & Schneider [PHYPPY]

    Ültetésre szánt növények, a vetőmagok kivételével

    Pyrus L.

    0 %

    Candidatus Phytoplasma solani Quaglino et al. [PHYPSO]

    Ültetésre szánt növények, a vetőmagok kivételével

    Lavandula L.

    0 %

    Krizantém törpülés viroid [CSVD00]

    Ültetésre szánt növények, a vetőmagok kivételével

    Argyranthemum Webb ex Sch.Bip., Chrysanthemum L.,

    0 %

    Citrus exocortis viroid [CEVD00]

    Ültetésre szánt növények, a vetőmagok kivételével

    Citrus L.

    0 %

    Citrus tristeza vírus [CTV000] (uniós izolátumok)

    Ültetésre szánt növények, a vetőmagok kivételével

    Citrus L., Fortunella Swingle, Poncirus Raf., és hibridjeik

    0 %

    Impatiens nekrotikus foltosság vírus [INSV00]

    Ültetésre szánt növények, a vetőmagok kivételével

    Begonia x hiemalis

    Fotsch, Impatiens L. új-guineai hibridek

    0 %

    Burgonyagumó orsósodás viroid [PSTVD0]

    Capsicum annuum L.,

    0 %

    Szilvahimlő vírus [PPV000]

    A Prunus L. alábbi fajainak ültetésre szánt növényei, a vetőmag kivételével:

    Prunus armeniaca L., Prunus blireiana Andre, Prunus brigantina Vill., Prunus cerasifera Ehrh., Prunus cistena Hansen, Prunus curdica Fenzl and Fritsch., Prunus domestica ssp. domestica L., Prunus domestica ssp. insititia (L.) C.K. Schneid, Prunus domestica ssp. italica (Borkh.) Hegi., Prunus dulcis (Mill.) D. A. Webb, Prunus glandulosa Thunb., Prunus holosericea Batal., Prunus hortulana Bailey, Prunus japonica Thunb., Prunus mandshurica (Maxim.) Koehne, Prunus maritima Marsh., Prunus mume Sieb. and Zucc., Prunus nigra Ait., Prunus persica (L.) Batsch, Prunus salicina L., Prunus sibirica L., Prunus simonii Carr., Prunus spinosa L., Prunus tomentosa Thunb., Prunus triloba Lindl., a szilvahimlő vírusra fogékony, egyéb Prunus L. fajok

    0 %

    Paradicsom bronzfoltosság vírus [TSWV00]

    Ültetésre szánt növények, a vetőmagok kivételével

    Begonia x hiemalis

    Fotsch, Capsicum annuum L., Chrysanthemum L., Gerbera L., Impatiens L. új-guineai hibridek, Pelargonium L.

    0 %

    ▼M9

    E. RÉSZ

    A vetőmagoktól eltérő erdészeti szaporítóanyagokat érintő vizsgálatköteles nemzárlati károsítók

    Gombák és petespórás gombák

    Vizsgálatköteles nemzárlati károsítók vagy az azok által okozott tünetek

    Ültetésre szánt növények (nemzetség vagy faj)

    Az érintett erdészeti szaporítóanyagokra vonatkozó küszöbérték

    Cryphonectria parasitica (Murrill) Barr [ENDOPA]

    Ültetésre szánt növények, a vetőmagok kivételével

    Castanea sativa Mill.

    0 %

    Dothistroma pini Hulbary [DOTSPI]

    Ültetésre szánt növények, a vetőmagok kivételével

    Pinus L.

    0 %

    Dothistroma septosporum (Dorogin) Morelet [SCIRPI]

    Ültetésre szánt növények, a vetőmagok kivételével

    Pinus L.

    0 %

    Lecanosticta acicola (von Thümen) Sydow [SCIRAC]

    Ültetésre szánt növények, a vetőmagok kivételével

    Pinus L.

    0 %

    Phytophthora ramorum (uniós izolátumok) Werres, De Cock & Man in 't Veld

    Ültetésre szánt növények, a pollen és a vetőmagok kivételével

    Castanea sativa Mill., Fraxinus excelsior L., Larix decidua Mill., Larix kaempferi (Lamb.) Carrière, Larix × eurolepis A. Henry, Pseudotsuga menziesii (Mirb.) Franco, Quercus cerris L., Quercus ilex L., Quercus rubra L.

    0 %

    ▼B

    F. RÉSZ

    A zöldségvetőmagokat érintő vizsgálatköteles nemzárlati károsítók

    Baktériumok

    Vizsgálatköteles nemzárlati károsítók vagy az azok által okozott tünetek

    Ültetésre szánt növények (nemzetség vagy faj)

    Az érintett zöldségvetőmagokra vonatkozó küszöbérték

    Clavibacter michiganensis ssp. michiganensis (Smith) Davis et al. [CORBMI]

    Solanum lycopersicum L.

    0 %

    Xanthomonas axonopodis pv. phaseoli (Smith) Vauterin et al. [XANTPH]

    Phaseolus vulgaris L.

    0 %

    Xanthomonas fuscans subsp. fuscans Schaad et al. [XANTFF]

    Phaseolus vulgaris L.

    0 %

    Xanthomonas euvesicatoria Jones et al. [XANTEU]

    Capsicum annuum L., Solanum lycopersicum L.

    0 %

    Xanthomonas gardneri (ex Šutič 1957) Jones et al. [XANTGA]

    Capsicum annuum L., Solanum lycopersicum L.

    0 %

    Xanthomonas perforans Jones et al. [XANTPF]

    Capsicum annuum L., Solanum lycopersicum L.

    0 %

    Xanthomonas vesicatoria (ex Doidge) Vauterin et al. [XANTVE]

    Capsicum annuum L., Solanum lycopersicum L.

    0 %

    Rovarok és atkák

    Vizsgálatköteles nemzárlati károsítók vagy az azok által okozott tünetek

    Ültetésre szánt növények (nemzetség vagy faj)

    Az érintett zöldségvetőmagokra vonatkozó küszöbérték

    Acanthoscelides obtectus (Say) [ACANOB]

    Phaseolus coccineus L., Phaseolus vulgaris L.

    0 %

    ▼M9

    Bruchus pisorum (Linnaeus) [BRCHPI]

    Pisum sativum L.

    0 %

    Bruchus rufimanus Boheman [BRCHRU]

    Vicia faba L.

    0 %

    ▼B

    Fonálférgek

    Vizsgálatköteles nemzárlati károsítók vagy az azok által okozott tünetek

    Ültetésre szánt növények (nemzetség vagy faj)

    Az érintett zöldségvetőmagokra vonatkozó küszöbérték

    Ditylenchus dipsaci (Kuehn) Filipjev [DITYDI]

    Allium cepa L., Allium porrum L.

    0 %

    Vírusok, viroidok, vírusszerű betegségek és fitoplazmák

    Vizsgálatköteles nemzárlati károsítók vagy az azok által okozott tünetek

    Ültetésre szánt növények (nemzetség vagy faj)

    Az érintett zöldségvetőmagokra vonatkozó küszöbérték

    Pepino mozaik vírus [PEPMV0]

    Solanum lycopersicum L.

    0 %

    Burgonyagumó orsósodás viroid [PSTVD0]

    Capsicum annuum L., Solanum lycopersicum L.

    0 %

    G. RÉSZ

    A vetőburgonyát érintő vizsgálatköteles nemzárlati károsítók

    Vizsgálatköteles nemzárlati károsítók vagy az azok által okozott tünetek

    Ültetésre szánt növények (nemzetség vagy faj)

    A szuperelit vetőburgonya közvetlen utódnemzedékére vonatkozó küszöbérték

    Az elit vetőburgonya közvetlen utódnemzedékére vonatkozó küszöbérték

    A minősített vetőburgonya közvetlen utódnemzedékére vonatkozó küszöbérték

    PBTC

    PB

    Vírusfertőzés tünetei

    Solanum tuberosum L.

    0 %

    0,5 %

    4,0 %

    10,0 %

    Vizsgálatköteles nemzárlati károsítók vagy az azok által okozott tünetek

    Ültetésre szánt növények (nemzetség vagy faj)

    A szuperelit vetőburgonya ültetésre szánt növényeire vonatkozó küszöbérték

    Az elit vetőburgonya ültetésre szánt növényeire vonatkozó küszöbérték

    A minősített vetőburgonya ültetésre szánt növényeire vonatkozó küszöbérték

    PBTC

    PB

    Feketerothadás (Dickeya Samson et al. spp. [1DICKG]; Pectobacterium Waldee emend. Hauben et al. spp. [1PECBG])

    Solanum tuberosum L.

    0 %

    Gyakorlatilag mentes

    Gyakorlatilag mentes

    Gyakorlatilag mentes

    Candidatus Liberibacter solanacearum Liefting et al. [LIBEPS]

    Solanum tuberosum L.

    0 %

    0 %

    0 %

    0 %

    Candidatus Phytoplasma solani Quaglino et al. [PHYPSO]

    Solanum tuberosum L.

    0 %

    0 %

    0 %

    0 %

    Ditylenchus destructor Thorne [DITYDE]

    Solanum tuberosum L.

    0 %

    0 %

    0 %

    0 %

    A Thanatephorus cucumeris (A.B. Frank) Donk [RHIZSO] okozta burgonyahimlő

    Solanum tuberosum L

    0 %

    1,0 %

    a gumókat a felületük több mint 10 %-án érinti

    5,0 %

    a gumókat a felületük több mint 10 %-án érinti

    5,0 %

    a gumókat a felületük több mint 10 %-án érinti

    A Spongospora subterranea (Wallr.) Lagerh. [SPONSU] okozta burgonyahimlő

    Solanum tuberosum L.

    0 %

    1,0 %

    a gumókat a felületük több mint 10 %-án érinti

    3,0 %

    a gumókat a felületük több mint 10 %-án érinti

    3,0 %

    a gumókat a felületük több mint 10 %-án érinti

    Vírusok okozta mozaik tünetek

    továbbá

    a levélsodródás vírus [PLRV00] okozta tünetek

    Solanum tuberosum L.

    0 %

    0,1 %

    0,8 %

    6,0 %

    Burgonyagumó orsósodás viroid [PSTVD0]

    Solanum tuberosum L.

    0 %

    0 %

    0 %

    0 %

    H. RÉSZ

    Az olaj- és rostnövények vetőmagjait érintő vizsgálatköteles nemzárlati károsítók

    Gombák és petespórás gombák

    Vizsgálatköteles nemzárlati károsítók vagy az azok által okozott tünetek

    Ültetésre szánt növények (nemzetség vagy faj)

    A szuperelit vetőmagra vonatkozó küszöbértékek

    Az elit vetőmagra vonatkozó küszöbértékek

    A tanúsított vetőmagra vonatkozó küszöbértékek

    Alternaria linicola Groves & Skolko [ALTELI]

    Linum usitatissimum L.

    5 %

    5 % érintett a következőkkel: Alternaria linicola, Boeremia exigua var. linicola, Colletotrichium lini és Fusarium spp.

    Boeremia exigua var. linicola (Naumov & Vassiljevsky) Aveskamp, Gruyter & Verkley [PHOMEL]

    Linum usitatissimum L. – len

    1 %

    5 % érintett a következőkkel: Alternaria linicola, Boeremia exigua var. linicola, Colletotrichium lini és Fusarium spp.

    1 %

    5 % érintett a következőkkel: Alternaria linicola, Boeremia exigua var. linicola, Colletotrichium lini és Fusarium spp.

    1 %

    5% érintett a következőkkel: Alternaria linicola, Boeremia exigua var. linicola, Colletotrichium lini és Fusarium spp.

    Boeremia exigua var. linicola (Naumov & Vassiljevsky) Aveskamp, Gruyter & Verkley [PHOMEL]

    Linum usitatissimum L. – lenmag

    5 %

    5 % érintett a következőkkel: Alternaria linicola, Boeremia exigua var. linicola, Colletotrichium lini és Fusarium spp.

    5 %

    5 % érintett a következőkkel: Alternaria linicola, Boeremia exigua var. linicola, Colletotrichium lini és Fusarium spp.

    5 %

    5 % érintett a következőkkel: Alternaria linicola, Boeremia exigua var. linicola, Colletotrichium lini és Fusarium spp.

    Botrytis cinerea de Bary [BOTRCI]

    Helianthus annuus L., Linum usitatissimum L.

    5 %

    5 %

    5 %

    Colletotrichum lini Westerdijk [COLLLI]

    Linum usitatissimum L.

    5 %

    érintett a következőkkel: Alternaria linicola, Boeremia exigua var. linicola, Colletotrichium lini és Fusarium spp.

    Diaporthe caulivora (Athow & Caldwell) J.M. Santos, Vrandecic & A.J.L. Phillips [DIAPPC]

    Diaporthe phaseolorum var. sojae Lehman [DIAPPS]

    Glycine max (L.) Merr

    15 % a Phomopsis complex károsítóval való fertőzöttség esetében

    15 % a Phomopsis complex károsítóval való fertőzöttség esetében

    15 % a Phomopsis complex károsítóval való fertőzöttség esetében

    Fusarium (anamorf nemzetség) Link [1FUSAG], a Fusarium oxysporum f. sp. albedinis (Kill. & Maire) W.L. Gordon [FUSAAL] és a Fusarium circinatum Nirenberg & O'Donnell [GIBBCI] kivételével

    Linum usitatissimum L.

    5 %

    érintett a következőkkel: Alternaria linicola, Boeremia exigua var. linicola, Colletotrichium lini and Fusarium (anamorf nemzetség) Link, a Fusarium oxysporum f. sp. albedinis (Kill. & Maire) W.L. Gordon és a Fusarium circinatum Nirenberg & O'Donnell kivételével

    5 %

    érintett a következőkkel: Alternaria linicola, Boeremia exigua var. linicola, Colletotrichium lini and Fusarium (anamorf nemzetség) Link, a Fusarium oxysporum f. sp. albedinis (Kill. & Maire) W.L. Gordon és a Fusarium circinatum Nirenberg & O'Donnell kivételével

    5 %

    érintett a következőkkel: Alternaria linicola, Boeremia exigua var. linicola, Colletotrichium lini and Fusarium (anamorf nemzetség) Link, a Fusarium oxysporum f. sp. albedinis (Kill. & Maire) W.L. Gordon és a Fusarium circinatum Nirenberg & O'Donnell kivételével

    Plasmopara halstedii (Farlow) Berlese & de Toni [PLASHA]

    Helianthus annuus L.

    0 %

    0 %

    0 %

    Sclerotinia sclerotiorum (Libert) de Bary [SCLESC]

    Brassica rapa L. var. silvestris (Lam.) Briggs

    a 2002/57/EK irányelv III. mellékletének 4. oszlopában meghatározott méretű vetőmagtételek reprezentatív mintájának laboratóriumi vizsgálata során talált legfeljebb 5 szklerócium vagy szkleróciumtöredék.

    a 2002/57/EK irányelv III. mellékletének 4. oszlopában meghatározott méretű vetőmagtételek reprezentatív mintájának laboratóriumi vizsgálata során talált legfeljebb 5 szklerócium vagy szkleróciumtöredék.

    a 2002/57/EK irányelv III. mellékletének 4. oszlopában meghatározott méretű vetőmagtételek reprezentatív mintájának laboratóriumi vizsgálata során talált legfeljebb 5 szklerócium vagy szkleróciumtöredék.

    Sclerotinia sclerotiorum (Libert) de Bary [SCLESC]

    Brassica napus L. (partim), Helianthus annuus L.

    a 2002/57/EK irányelv III. mellékletének 4. oszlopában meghatározott méretű vetőmagtételek reprezentatív mintájának laboratóriumi vizsgálata során talált legfeljebb 10 szklerócium vagy szkleróciumtöredék.

    a 2002/57/EK irányelv III. mellékletének 4. oszlopában meghatározott méretű vetőmagtételek reprezentatív mintájának laboratóriumi vizsgálata során talált legfeljebb 10 szklerócium vagy szkleróciumtöredék.

    a 2002/57/EK irányelv III. mellékletének 4. oszlopában meghatározott méretű vetőmagtételek reprezentatív mintájának laboratóriumi vizsgálata során talált legfeljebb 10 szklerócium vagy szkleróciumtöredék.

    Sclerotinia sclerotiorum (Libert) de Bary [SCLESC]

    Sinapis alba L.

    a 2002/57/EK irányelv III. mellékletének 4. oszlopában meghatározott méretű vetőmagtételek reprezentatív mintájának laboratóriumi vizsgálata során talált legfeljebb 5 szklerócium vagy szklerócium-töredék.

    a 2002/57/EK irányelv III. mellékletének 4. oszlopában meghatározott méretű vetőmagtételek reprezentatív mintájának laboratóriumi vizsgálata során talált legfeljebb 5 szklerócium vagy szkleróciumtöredék.

    a 2002/57/EK irányelv III. mellékletének 4. oszlopában meghatározott méretű vetőmagtételek reprezentatív mintájának laboratóriumi vizsgálata során talált legfeljebb 5 szklerócium vagy szkleróciumtöredék.

    I. RÉSZ

    A zöldségszaporító és -ültetési anyagokat érintő vizsgálatköteles nemzárlati károsítók

    Baktériumok

    Vizsgálatköteles nemzárlati károsítók vagy az azok által okozott tünetek

    Ültetésre szánt növények (nemzetség vagy faj)

    Az érintett zöldségszaporító és -ültetési anyagra vonatkozó küszöbérték

    Clavibacter michiganensis ssp. michiganensis (Smith) Davis et al. [CORBMI]

    Solanum lycopersicum L.

    0 %

    Xanthomonas euvesicatoria Jones et al. [XANTEU]

    Capsicum annuum L., Solanum lycopersicum L.

    0 %

    Xanthomonas gardneri (ex Šutič 1957) Jones et al. [XANTGA]

    Capsicum annuum L., Solanum lycopersicum L.

    0 %

    Xanthomonas perforans Jones et al. [XANTPF]

    Capsicum annuum L., Solanum lycopersicum L.

    0 %

    Xanthomonas vesicatoria (ex Doidge) Vauterin et al. [XANTVE]

    Capsicum annuum L., Solanum lycopersicum L.

    0 %

    Gombák és petespórás gombák

    Vizsgálatköteles nemzárlati károsítók vagy az azok által okozott tünetek

    Ültetésre szánt növények (nemzetség vagy faj)

    Az érintett zöldségszaporító és -ültetési anyagra vonatkozó küszöbérték

    Fusarium (anamorf nemzetség) [1FUSAG], a Fusarium oxysporum f. sp. albedinis (Kill. & Maire) W.L. Gordon [FUSAAL] és a Fusarium circinatum Nirenberg & O'Donnell [GIBBCI] kivételével

    Asparagus officinalis L.

    0 %

    Helicobasidium brebissonii (Desm.) Donk [HLCBBR]

    Asparagus officinalis L.

    0 %

    Stromatinia cepivora Berk. [SCLOCE]

    Allium cepa L., Allium fistulosum L., Allium porrum L., Allium sativum L.

    0 %

    Verticillium dahliae Kleb. [VERTDA]

    Cynara cardunculus L.

    0 %

    Fonálférgek

    Vizsgálatköteles nemzárlati károsítók vagy az azok által okozott tünetek

    Ültetésre szánt növények (nemzetség vagy faj)

    Az érintett zöldségszaporító és -ültetési anyagra vonatkozó küszöbérték

    Ditylenchus dipsaci (Kuehn) Filipjev [DITYDI]

    Allium cepa L., Allium sativum L.

    0 %

    Vírusok, viroidok, vírusszerű betegségek és fitoplazmák

    Vizsgálatköteles nemzárlati károsítók vagy az azok által okozott tünetek

    Ültetésre szánt növények (nemzetség vagy faj)

    Az érintett zöldségszaporító és -ültetési anyagra vonatkozó küszöbérték

    Póréhagyma sárga csíkos vírus [LYSV00]

    Allium sativum L.

    1 %

    Hagyma sárga törpülés vírus [OYDV00]

    Allium cepa L., Allium sativum L.

    1 %

    Burgonyagumó orsósodás viroid [PSTVD0]

    Capsicum annuum L., Solanum lycopersicum L.

    0 %

    Paradicsom bronzfoltosság vírus [TSWV00]

    Capsicum annuum L., Lactuca sativa L., Solanum lycopersicum L., Solanum melongena L.

    0 %

    Paradicsom sárga levélgöndörödés vírus [TYLCV0]

    Solanum lycopersicum L.

    0 %

    J. RÉSZ

    A gyümölcstermő növények szaporítóanyagait és a gyümölcstermesztésre szánt ültetvényanyagokat érintő vizsgálatköteles nemzárlati károsítók

    Baktériumok

    Vizsgálatköteles nemzárlati károsítók vagy az azok által okozott tünetek

    Ültetésre szánt növények (nemzetség vagy faj)

    Az érintett gyümölcstermő növények szaporítóanyagaira és ültetvényanyagaira vonatkozó küszöbérték

    Agrobacterium tumefaciens (Smith & Townsend) Conn [AGRBTU]

    Cydonia oblonga Mill.,

    Juglans regia L.,

    Malus Mill.,

    Prunus armeniaca L., Prunus avium L., Prunus cerasus L., Prunus domestica L., Prunus dulcis (Mill.) D. A. Webb, Prunus persica (L.) Batsch, Prunus salicina Lindley, Pyrus L., Vaccinium L.

    0 %

    Agrobacterium spp. Conn [1AGRBG]

    Rubus L.

    0 %

    Candidatus Phlomobacter fragariae Zreik, Bové & Garnier [PHMBFR]

    Fragaria L.

    0 %

    Erwinia amylovora (Burrill) Winslow et al. [ERWIAM]

    Ültetésre szánt növények, a vetőmagok kivételével

    Cydonia Mill., Malus Mill., Pyrus L.

    0 %

    Pseudomonas avellanae Janse et al. [PSDMAL]

    Corylus avellana L.

    0 %

    Pseudomonas savastanoi pv. savastanoi (Smith) Gardan et al. [PSDMSA]

    Olea europaea L.

    0 %

    Pseudomonas syringae pv. morsprunorum (Wormald) Young, Dye & Wilkie [PSDMMP]

    Prunus armeniaca L., Prunus avium L., Prunus cerasus L., Prunus domestica L., Prunus dulcis (Mill.) D. A. Webb, Prunus persica (L.) Batsch, Prunus salicina Lindley

    0 %

    Pseudomonas syringae pv. persicae (Prunier, Luisetti & Gardan) Young, Dye & Wilkie [PSDMPE]

    Ültetésre szánt növények, a vetőmagok kivételével

    Prunus persica (L.) Batsch, Prunus salicina Lindley

    0 %

    Pseudomonas syringae pv. Syringae van Hall [PSDMSY]

    Cydonia oblonga Mill., Malus Mill., Pyrus L., Prunus armeniaca L.

    0 %

    Pseudomonas viridiflava (Burkholder) Dowson [PSDMVF]

    Prunus armeniaca L.

    0 %

    Rhodococcus fascians Tilford [CORBFA]

    Rubus L.

    0 %

    Spiroplasma citri Saglio et al. [SPIRCI]

    Ültetésre szánt növények, a vetőmagok kivételével

    Citrus L., Fortunella Swingle, Poncirus Raf. és hibridjeik

    0 %

    Xanthomonas arboricola pv. Corylina (Miller, Bollen, Simmons, Gross & Barss) Vauterin, Hoste, Kersters & Swings [XANTCY]

    Corylus avellana L.

    0 %

    Xanthomonas arboricola pv. Juglandi (Pierce) Vauterin et al. [XANTJU]

    Juglans regia L.

    0 %

    Xanthomonas arboricola pv. pruni (Smith) Vauterin et al. [XANTPR]

    Ültetésre szánt növények, a vetőmagok kivételével

    Prunus amygladus Batsch, Prunus armeniaca L., Prunus avium L., Prunus cerasus L., Prunus domestica L., Prunus persica (L.) Batsch, Prunus salicina Lindley

    0 %

    Xanthomonas campestris pv. fici (Cavara) Dye [XANTFI]

    Ficus carica L.

    0 %

    Xanthomonas fragariae Kennedy & King [XANTFR]

    Ültetésre szánt növények, a vetőmagok kivételével

    Fragaria L.

    0 %

    Gombák és petespórás gombák

    Vizsgálatköteles nemzárlati károsítók vagy az azok által okozott tünetek

    Ültetésre szánt növények (nemzetség vagy faj)

    Az érintett gyümölcstermő növények szaporítóanyagaira és ültetvényanyagaira vonatkozó küszöbérték

    Armillariella mellea (Vahl) Kummer [ARMIME]

    Corylus avellana L., Cydonia oblonga Mill., Ficus carica L., Juglans regia L., Malus Mill., Pyrus L

    0 %

    Chondrostereum purpureum Pouzar [STERPU]

    Cydonia oblonga Mill., Juglans regia L., Malus Mill., Pyrus L.

    0 %

    Colletotrichum acutatum Simmonds [COLLAC]

    Fragaria L.

    0 %

    Cryphonectria parasitica (Murrill) Barr [ENDOPA]

    Ültetésre szánt növények, a vetőmagok kivételével

    Castanea sativa Mill.

    0 %

    Diaporthe strumella (Fries) Fuckel [DIAPST]

    Ribes L.

    0 %

    Diaporthe vaccinii Shear [DIAPVA]

    Vaccinium L.

    0 %

    Exobasidium vaccinii (Fuckel) Woronin [EXOBVA]

    Vaccinium L.

    0 %

    Glomerella cingulata (Stoneman) Spaulding & von Schrenk [GLOMCI]

    Cydonia oblonga Mill., Malus Mill., Pyrus L.

    0 %

    Godronia cassandrae (anamorf alak: Topospora myrtilli) Peck [GODRCA]

    Vaccinium L.

    0 %

    Microsphaera grossulariae (Wallroth) Léveillé [MCRSGR]

    Ribes L.

    0 %

    Mycosphaerella punctiformis Verkley & U. Braun [RAMUEN]

    Castanea sativa Mill.

    0 %

    Neofabraea alba Desmazières [PEZIAL]

    Cydonia oblonga Mill., Malus Mill., Pyrus L.

    0 %

    Neofabraea malicorticis Jackson [PEZIMA]

    Cydonia oblonga Mill., Malus Mill., Pyrus L.

    0 %

    Neonectria ditissima (Tulasne & C. Tulasne) Samuels & Rossman [NECTGA]

    Cydonia oblonga Mill., Juglans regia L., Malus Mill., Pyrus L.

    0 %

    Peronospora rubi Rabenhorst [PERORU]

    Rubus L.

    0 %

    Phytophthora cactorum (Lebert & Cohn) J.Schröter [PHYTCC]

    Cydonia oblonga Mill., Fragaria L., Juglans regia L., Malus Mill., Prunus armeniaca L., Prunus avium L., Prunus cerasus L., Prunus domestica L., Prunus dulcis (Mill.) D. A. Webb, Prunus persica (L.) Batsch, Prunus salicina Lindley, Pyrus L.

    0 %

    Phytophthora cambivora (Petri) Buisman [PHYTCM]

    Castanea sativa Mill., Pistacia vera L.

    0 %

    Phytophthora cinnamomi Rands [PHYTCN]

    Castanea sativa Mill.

    0 %

    Phytophthora citrophthora (R.E.Smith & E.H.Smith) Leonian [PHYTCO ]

    Citrus L., Fortunella Swingle, Poncirus Raf.

    0 %

    Phytophthora cryptogea Pethybridge & Lafferty [PHYTCR]

    Pistacia vera L.

    0 %

    Phytophthora fragariae C.J. Hickman [PHYTFR]

    Ültetésre szánt növények, a vetőmagok kivételével

    Fragaria L.

    0 %

    Phytophthora nicotianae var. parasitica (Dastur) Waterhouse [PHYTNP]

    Citrus L., Fortunella Swingle, Poncirus Raf.

    0 %

    ▼M9

    Phytophthora ramorum (uniós izolátumok) Werres, De Cock & Man in 't Veld [PHYTRA]

    Ültetésre szánt növények a pollen és a vetőmagok kivételével

    Castanea sativa Mill., Vaccinium L.

    0 %

    ▼B

    Phytophthora spp. de Bary [1PHYTG]

    Rubus L.

    0 %

    Plenodomus tracheiphilus (Petri) Gruyter, Aveskamp & Verkley [DEUTTR]

    Ültetésre szánt növények, a vetőmagok kivételével

    Citrus L., Fortunella Swingle, Poncirus Raf. és hibridjeik

    0 %

    Podosphaera aphanis (Wallroth) Braun & Takamatsu [PODOAP]

    Fragaria L.

    0 %

    Podosphaera mors-uvae (Schweinitz) Braun & Takamatsu [SPHRMU]

    Ribes L.

    0 %

    Rhizoctonia fragariae Hussain & W.E.McKeen [RHIZFR]

    Fragaria L.

    0 %

    Rosellinia necatrix Prillieux [ROSLNE]

    Pistacia vera L.

    0 %

    Sclerophora pallida Yao & Spooner [SKLPPA]

    Cydonia oblonga Mill., Malus Mill., Pyrus L.

    0 %

    Verticillium albo-atrum Reinke & Berthold [VERTAA]

    Corylus avellana L., Cydonia oblonga Mill., Fragaria L., Malus Mill., Pyrus L.

    0 %

    Verticillium dahliae Kleb [VERTDA]

    Corylus avellana L., Cydonia oblonga Mill., Fragaria L. Malus Mill., Olea europaea L., Pistacia vera L., Prunus armeniaca L., Prunus domestica L., Prunus dulcis (Mill.) D. A. Webb, Prunus persica (L.) Batsch, Prunus salicina Lindley, Pyrus L.

    0 %

    Rovarok és atkák

    Vizsgálatköteles nemzárlati károsítók vagy az azok által okozott tünetek

    Ültetésre szánt növények (nemzetség vagy faj)

    Az érintett gyümölcstermő növények szaporítóanyagaira és ültetvényanyagaira vonatkozó küszöbérték

    Aleurothrixus floccosus Maskell [ALTHFL]

    Citrus L., Fortunella Swingle, Poncirus Raf.

    0 %

    Cecidophyopsis ribis Westwood [ERPHRI]

    Ribes L.

    0 %

    Ceroplastes rusci Linnaeus [CERPRU]

    Ficus carica L.

    0 %

    Chaetosiphon fragaefolii Cockerell [CHTSFR]

    Fragaria L.

    0 %

    Dasineura tetensi Rübsaamen [DASYTE]

    Ribes L.

    0 %

    Epidiaspis leperii Signoret [EPIDBE]

    Juglans regia L.

    0 %

    Eriosoma lanigerum Hausmann [ERISLA]

    Cydonia oblonga Mill., Malus Mill., Pyrus L.

    0 %

    Parabemisia myricae Kuwana [PRABMY]

    Citrus L., Fortunella Swingle és Poncirus Raf.

    0 %

    Phytoptus avellanae Nalepa [ERPHAV]

    Corylus avellana L.

    0 %

    Phytonemus pallidus Banks [TARSPA]

    Fragaria L.

    0 %

    Pseudaulacaspis pentagona Targioni-Tozzetti [PSEAPE]

    Juglans regia L., Prunus armeniaca L., Prunus domestica L., Prunus dulcis (Mill.) D. A. Webb, Prunus persica (L.) Batsch, Prunus salicina Lindley, Ribes L.

    0 %

    Psylla spp. Geoffroy [1PSYLG]

    Cydonia oblonga Mill., Malus Mill., Pyrus L.

    0 %

    Quadraspidiotus perniciosus Comstock [QUADPE]

    Juglans regia L., Prunus avium L., Prunus armeniaca L., Prunus cerasus L., Prunus domestica L., Prunus dulcis (Mill.) D. A. Webb, Prunus persica (L.) Batsch, Prunus salicina Lindley, Ribes L.

    0 %

    Resseliella theobaldi Barnes [THOMTE]

    Rubus L.

    0 %

    Tetranychus urticae Koch [TETRUR]

    Ribes L.

    0 %

    Fonálférgek

    Vizsgálatköteles nemzárlati károsítók vagy az azok által okozott tünetek

    Ültetésre szánt növények (nemzetség vagy faj)

    Az érintett gyümölcstermő növények szaporítóanyagaira és ültetvényanyagaira vonatkozó küszöbérték

    Aphelenchoides besseyi Christie [APLOBE]

    Ültetésre szánt növények, a vetőmagok kivételével

    Fragaria L.

    0 %

    Aphelenchoides blastophthorus Franklin [APLOBL]

    Fragaria L.

    0 %

    Aphelenchoides fragariae (Ritzema Bos) Christie [APLOFR]

    Fragaria L.

    0 %

    Aphelenchoides ritzemabosi (Schwartz) Steiner & Buhrer [APLORI]

    Fragaria L., Ribes L.

    0 %

    Ditylenchus dipsaci (Kuehn) Filipjev [DITYDI]

    Fragaria L., Ribes L.

    0 %

    Heterodera fici Kirjanova [HETDFI]

    Ficus carica L.

    0 %

    Longidorus attenuatus Hooper [LONGAT]

    Fragaria L., Prunus avium L., Prunus cerasus L., Prunus domestica L., Prunus persica (L.) Batsch, Prunus salicina Lindley, Rubus L.

    0 %

    Longidorus elongatus (de Man) Thorne & Swanger [LONGEL]

    Fragaria L. Prunus avium L., Prunus cerasus L., Prunus domestica L., Prunus persica (L.) Batsch, Prunus salicina Lindley, Ribes L., Rubus L.

    0 %

    Longidorus macrosoma Hooper [LONGMA]

    Fragaria L. Prunus avium L., Prunus cerasus L., Ribes L., Rubus L.

    0 %

    Meloidogyne arenaria Chitwood [MELGAR]

    Ficus carica L. Olea europaea L., Prunus avium L., Prunus armeniaca L., Prunus cerasus L., Prunus domestica L., Prunus dulcis (Mill.) D. A. Webb, Prunus persica (L.) Batsch, Prunus salicina Lindley

    0 %

    Meloidogyne hapla Chitwood [MELGHA]

    Cydonia oblonga Mill., Fragaria L., Malus Mill., Pyrus L.

    0 %

    Meloidogyne incognita (Kofold & White) Chitwood [MELGIN]

    Ficus carica L. Olea europaea L., Prunus avium L., Prunus armeniaca L., Prunus cerasus L., Prunus domestica L., Prunus dulcis (Mill.) D. A. Webb, Prunus persica (L.) Batsch, Prunus salicina Lindley

    0 %

    Meloidogyne javanica Chitwood [MELGJA]

    Cydonia oblonga Mill., Ficus carica L., Malus Mill. Olea europaea L., Prunus avium L., Prunus armeniaca L., Prunus cerasus L., Prunus domestica L., Prunus dulcis (Mill.) D. A. Webb, Prunus persica (L.) Batsch, Prunus salicina Lindley, Pyrus L.

    0 %

    Pratylenchus penetrans (Cobb) Filipjev & Schuurmans-Stekhoven [PRATPE]

    Cydonia oblonga Mill., Ficus carica L., Malus Mill., Pistacia vera L., Prunus avium L., Prunus armeniaca L., Prunus cerasus L., Prunus domestica L., Prunus dulcis (Mill.) D. A. Webb, Prunus persica (L.) Batsch, Prunus salicina Lindley, Pyrus L.

    0 %

    Pratylenchus vulnus Allen & Jensen [PRATVU]

    Citrus L., Cydonia oblonga Mill., Ficus carica L., Fortunella Swingle, Fragaria L., Malus Mill., Olea europaea L., Pistacia vera L., Poncirus Raf., Prunus avium L., Prunus armeniaca L., Prunus cerasus L., Prunus domestica L., Prunus dulcis (Mill.) D. A. Webb, Prunus persica (L.) Batsch, Prunus salicina Lindley, Pyrus L.

    0 %

    Tylenchulus semipenetrans Cobb [TYLESE]

    Citrus L., Fortunella Swingle, Poncirus Raf.

    0 %

    Xiphinema diversicaudatum (Mikoletzky) Thorne [XIPHDI]

    Fragaria L., Juglans regia L., Olea europaea L., Prunus avium L., Prunus cerasus L., Prunus domestica L., Prunus persica (L.) Batsch, Prunus salicina Lindley, Ribes L., Rubus L.

    0 %

    Xiphinema index Thorne & Allen [XIPHIN]

    Pistacia vera L.

    0 %

    Vírusok, viroidok, vírusszerű betegségek és fitoplazmák

    Vizsgálatköteles nemzárlati károsítók vagy az azok által okozott tünetek

    Ültetésre szánt növények (nemzetség vagy faj)

    Az érintett gyümölcstermő növények szaporítóanyagaira és ültetvényanyagaira vonatkozó küszöbérték

    Alma klorotikus levélfoltosság vírus [ACLSV0]

    Cydonia oblonga Mill., Malus Mill., Prunus avium L., Prunus armeniaca L., Prunus cerasus L., Prunus domestica L., Prunus dulcis (Mill.) D. A. Webb, Prunus persica (L.) Batsch, Prunus salicina Lindley, Pyrus L.

    0 %

    Alma gyümölcsgöndörödés viroid [ADFVD0]

    Malus Mill.

    0 %

    Alma áglaposodás kórokozó [AFL000]

    Malus Mill.

    0 %

    Alma mozaik vírus [APMV00]

    Corylus avellana L., Malus Mill., Prunus avium L., Prunus armeniaca L., Prunus cerasus L., Prunus domestica L., Prunus dulcis (Mill.) D. A. Webb, Prunus persica (L.) Batsch, Prunus salicina Lindley, Rubus L.

    0 %

    Alma csillagszerű repedés ágens [APHW00]

    Malus Mill.

    0 %

    Alma fapuhulás kórokozó [ARW000]

    Cydonia oblonga Mill., Malus Mill. és Pyrus L.

    0 %

    Alma gyümölcshegesedés viroid [ASSVD0]

    Malus Mill.

    0 %

    Alma törzsbarázdáltság vírus [ASGV00]

    Cydonia oblonga Mill., Malus Mill., Pyrus L.

    0 %

    Alma törzsgödrösödés vírus [ASPV00]

    Cydonia oblonga Mill., Malus Mill., Pyrus L.

    0 %

    Kajszi látens vírus [ALV000]

    Prunus armeniaca L., Prunus persica (L.) Batsch

    0 %

    Arabis mozaik vírus [ARMV00]

    Fragaria L., Olea europaea L., Prunus avium L., Prunus cerasus L., Ribes L., Rubus L.

    0 %

    Az aukuba mozaik kórokozó és a ribiszke sárgaság kórokozó együttes jelenléte

    Ribes L.

    0 %

    Fekete málna nekrózis vírus [BRNV00]

    Rubus L.

    0 %

    Ribiszke atavizmus vírus [BRAV00]

    Ribes L.

    0 %

    Áfonya mozaik társított vírus [BLMAV0]

    Vaccinium L.

    0 %

    Áfonya vörös gyűrűsfoltosság vírus [BRRV00]

    Vaccinium L.

    0 %

    Áfonya virág- és levélszáradás vírus [BLSCV0]

    Vaccinium L.

    0 %

    Áfonya átmeneti hajtás-pusztulás vírus [BLSHV0]

    Vaccinium L.

    0 %

    Áfonya levélelkeskenyedés vírus [BSSV00]

    Vaccinium L.

    0 %

    Candidatus Phytoplasma asteris Lee et al. [PHYPAS]

    Fragaria L., Vaccinium L.

    0 %

    ▼M9 —————

    ▼B

    Candidatus Phytoplasma fragariae Valiunas, Staniulis & Davis [PHYPFG]

    Fragaria L.

    0 %

    Candidatus Phytoplasma mali Seemüller & Schneider [PHYPMA]

    Ültetésre szánt növények, a vetőmagok kivételével

    Malus Mill.

    0 %

    Candidatus Phytoplasma pruni [PHYPPN]

    Fragaria L., Vaccinium L.

    0 %

    Candidatus Phytoplasma prunorum Seemüller & Schneider [PHYPPR]

    Ültetésre szánt növények, a vetőmagok kivételével

    Prunus avium L., Prunus armeniaca L., Prunus cerasus L., Prunus domestica L., Prunus dulcis (Mill.) D. A. Webb, Prunus persica (L.) Batsch, Prunus salicina Lindley

    0 %

    Candidatus Phytoplasma pyri Seemüller & Schneider [PHYPPY]

    Ültetésre szánt növények, a vetőmagok kivételével

    Pyrus L.

    0 %

    Candidatus Phytoplasma rubi Malembic-Maher et al. [PHYPRU]

    Rubus L.

    0 %

    Candidatus Phytoplasma solani Quaglino et al. [PHYPSO]

    Fragaria L., Vaccinium L.

    0 %

    Cseresznye zöld gyűrűsfoltosság vírus [CGRMV0]

    Prunus avium L., Prunus cerasus L.

    0 %

    Cseresznye levélsodródás vírus [CLRV00]

    Juglans regia L., Olea europaea L., Prunus avium L., Prunus cerasus L.

    0 %

    Cseresznye levélfoltosság vírus [CMLV00]

    Prunus avium L., Prunus cerasus L.

    0 %

    Cseresznye nekrotikus rozsdaszínű foltosság vírus [CRNRM0]

    Prunus avium L., Prunus cerasus L.

    0 %

    Gesztenye mozaik kórokozó

    Castanea sativa Mill.

    0 %

    Citrus cristacortis kórokozó [CSCC00]

    Citrus L., Fortunella Swingle, Poncirus Raf.

    0 %

    Citrus exocortis viroid [CEVD00]

    Citrus L., Fortunella Swingle, Poncirus Raf.

    0 %

    Citrus impietratura kórokozó [CSI000]

    Citrus L., Fortunella Swingle, Poncirus Raf.

    0 %

    Citrus levélfoltosság vírus [CLBV00]

    Citrus L., Fortunella Swingle, Poncirus Raf.

    0 %

    Citrus psorosis vírus [CPSV00]

    Citrus L., Fortunella Swingle, Poncirus Raf.

    0 %

    Citrus tristeza vírus [CTV000] (uniós izolátumok)

    Ültetésre szánt növények, a vetőmagok kivételével

    Citrus L., Fortunella Swingle, Poncirus Raf. és hibridjeik

    0 %

    Citrus tarkaság vírus [CVV000]

    Citrus L., Fortunella Swingle, Poncirus Raf.

    0 %

    Here virágelzöldülés fitoplazma [PHYP03]

    Fragaria L.

    0 %

    Tőzegáfonya álvirágzás fitoplazma [PHYPFB]

    Vaccinium L.

    0 %

    Uborka mozaik vírus [CMV000]

    Ribes L., Rubus L.

    0 %

    Füge mozaik ágens [FGM000]

    Ficus carica L.

    0 %

    A gyümölcs betegségei: apró termés [APCF00], zöld ráncosodás [APGC00], a Ben Davis fajta gyümölcsének egyenetlen felszíne [APRSK0], csillagszerű repedés, vörösesbarna gyűrűk [APLP00], vörösesbarna szemölcsszerű foltok

    Malus Mill.

    0 %

    Köszméte érszalagosodás víurs [GOVB00]

    Ribes L.

    0 %

    Komló törpülés viroid [CSVD00]

    Citrus L., Fortunella Swingle, Poncirus Raf.

    0 %

    Cseresznye aprógyümölcsűség vírus 1 és 2 [LCHV10], [LCHV20]

    Prunus avium L., Prunus cerasus L.

    0 %

    Mirabolán látens gyűrűsfoltosság vírus [MLRSV0]

    Prunus domestica L., Prunus salicina Lindley

    0 %

    Olajfa levélsárgulással társult vírus [OLYAV0]

    Olea europaea L.

    0 %

    Olajfa érsárgulással társult vírus [OVYAV0]

    Olea europaea L.

    0 %

    Olajfa sárga foltossággal és pusztulással társult vírus [OYMDAV]

    Olea europaea L.

    0 %

    Őszibarack látens mozaik viroid [PLMVD0]

    Prunus persica (L.) Batsch

    0 %

    Körte kéregnekrózis kórokozó [PRBN00]

    Cydonia oblonga Mill., Pyrus L.

    0 %

    Körte kéreghasadás kórokozó [PRBS00]

    Cydonia oblonga Mill., Pyrus L.

    0 %

    Körte terméshólyagosodás viroid [PBCVD0]

    Cydonia oblonga Mill., Pyrus L.

    0 %

    Körte kéregrepedezettség kórokozó [PRRB00]

    Cydonia oblonga Mill., Pyrus L.

    0 %

    Szilvahimlő vírus [PPV000]

    Prunus armeniaca L., Prunus avium L., Prunus cerasifera, Prunus cerasus L., Prunus domestica L., Prunus dulcis (Mill.) D. A. Webb, Prunus persica (L.) Batsch, Prunus salicina Lindley.

    Olyan Prunus hibridek esetében, amelyeknél a szaporítóanyagot gyökértörzsre oltották, illetve a szilvahimlő vírusra fogékony, egyéb Prunus L. fajok esetében.

    0 %

    Szilva törpülés vírus [PDV000]

    Prunus avium L., Prunus armeniaca L., Prunus cerasus L., Prunus domestica L., Prunus dulcis (Mill.) D. A. Webb, Prunus persica (L.) Batsch, Prunus salicina Lindley

    0 %

    Prunus nekrotikus gyűrűsfoltosság vírus [PNRSV0]

    Prunus avium L., Prunus armeniaca L., Prunus cerasus L., Prunus domestica L., Prunus dulcis (Mill.) D. A. Webb, Prunus persica (L.) Batsch, Prunus salicina Lindley

    0 %

    Birsalma sárga foltosodás kórokozó [ARW000]

    Cydonia oblonga Mill., Pyrus L.

    0 %

    Málna bokros törpeség vírus [RBDV00]

    Rubus L.

    0 %

    Málna levélfoltosság vírus [RLMV00]

    Rubus L.

    0 %

    Málna gyűrűsfoltosság vírus [RPRSV0]

    Fragaria L., Prunus avium L., Prunus cerasus L., Ribes L., Rubus L.

    0 %

    Málna érklorózis vírus [RVCV00]

    Rubus L.

    0 %

    Málna sárga foltosodás [RYS000]

    Rubus L.

    0 %

    Rubus sárga érhálósodás vírus [RYNV00]

    Rubus L.

    0 %

    Szamóca göndörödés vírus [SCRV00]

    Ültetésre szánt növények, a vetőmagok kivételével

    Fragaria L.

    0 %

    Szamóca látens gyűrűsfoltosság vírus [SLRSV0]

    Fragaria L., Olea europaea L., Prunus avium L., Prunus cerasus L., Prunus persica (L.) Batsch, Ribes L., Rubus L.

    0 %

    Földieper enyhe sárga levélszélűség vírus [SMYEV0]

    Ültetésre szánt növények, a vetőmagok kivételével

    Fragaria L.

    0 %

    Szamóca foltosság vírus [SMOV00]

    Fragaria L.

    0 %

    Szamóca hajtás-burjánzás fitoplazma [PHYP75]

    Fragaria L.

    0 %

    Szamóca érszalagosodás vírus [SVBV00]

    Ültetésre szánt növények, a vetőmagok kivételével

    Fragaria L.

    0 %

    Paradicsom fekete gyűrűs vírus [TBRV00]

    Ültetésre szánt növények, a vetőmagok kivételével

    Fragaria L., Prunus avium L., Prunus cerasus L., Rubus L.

    0 %

    K. RÉSZ

    A Solanum tuberosum L. vetőmagjait érintő vizsgálatköteles nemzárlati károsítók

    Vírusok, viroidok, vírusszerű betegségek és fitoplazmák

    Vizsgálatköteles nemzárlati károsítók

    Ültetésre szánt növények

    A vetőmagokra vonatkozó küszöbérték

    Burgonyagumó orsósodás viroid [PSTVD0]

    Solanum tuberosum L.

    0 %

    L. RÉSZ

    A Humulus lupulus L. vetőmagoktól eltérő, ültetésre szánt növényeit érintő vizsgálatköteles nemzárlati károsítók

    Gombák és petespórás gombák

    Vizsgálatköteles nemzárlati károsítók

    Ültetésre szánt növények (nemzetség vagy faj)

    Az ültetésre szánt növényre vonatkozó küszöbérték

    Verticillium dahliae Kleb. [VERTDA]

    Humulus lupulus L.

    0 %

    Verticillium nonalfalfae Inderbitzin, H.W. Platt, Bostock, R.M. Davis & K.V. Subbarao [VERTNO]

    Humulus lupulus L.

    0 %

    ▼M9

    Vírusok, viroidok, vírusszerű betegségek és fitoplazmák

    Citrus bark cracking viroid [CBCVD0]

    Ültetésre szánt növények a pollen és a vetőmagok kivételével

    Humulus lupulus L.

    0 %

    M. RÉSZ

    Az Actinidia Lindl. gyümölcstermő növényeinek vetőmagoktól eltérő szaporítóanyagait és gyümölcstermesztésre szánt ültetvényanyagait érintő vizsgálatköteles nemzárlati károsítók

    Baktériumok

    Vizsgálatköteles nemzárlati károsítók vagy az azok által okozott tünetek

    Ültetésre szánt növények (nemzetség vagy faj)

    Az érintett gyümölcstermő növények szaporítóanyagaira és ültetvényanyagaira vonatkozó küszöbérték

    Pseudomonas syringae pv. actinidiae Takikawa, Serizawa, Ichikawa, Tsuyumu & Goto [PSDMAK]

    Actinidia Lindl.

    0%

    ▼B

    V. MELLÉKLET

    A vizsgálatköteles nemzárlati károsítók meghatározott, ültetésre szánt növényeken való megjelenésének megelőzését célzó intézkedések

    TARTALOMJEGYZÉK

    A. rész:

    A vizsgálatköteles nemzárlati károsítók takarmánynövény-vetőmagokon való megjelenésének megelőzését célzó intézkedések

    1.

    A növénykultúra ellenőrzése

    2.

    A takarmánynövény-vetőmagok mintavételezése és laboratóriumi vizsgálata

    3.

    Bizonyos növényfajokra vonatkozó kiegészítő intézkedések

    B. rész:

    A gabonavetőmagokra vonatkozó intézkedések

    1.

    A növénykultúra ellenőrzése

    2.

    A gabonavetőmagok mintavételezése és laboratóriumi vizsgálata

    3.

    Az Oryza sativa L. vetőmagjaira vonatkozó kiegészítő intézkedések

    C. rész:

    A vizsgálatköteles nemzárlati károsítók dísznövény-szaporítóanyagokon és díszítési célt szolgáló, ültetésre szánt növényeken való megjelenésének megelőzését célzó intézkedések

    D. rész:

    A vizsgálatköteles nemzárlati károsítók vetőmagoktól eltérő erdészeti szaporítóanyagokon való megjelenésének megelőzését célzó intézkedések

    E. rész:

    A vizsgálatköteles nemzárlati károsítók zöldségvetőmagokon való megjelenésének megelőzését célzó intézkedések

    F. rész:

    A vizsgálatköteles nemzárlati károsítók vetőburgonyán való megjelenésének megelőzését célzó intézkedések

    G. rész:

    A vizsgálatköteles nemzárlati károsítók olaj- és rostnövényeken való megjelenésének megelőzését célzó intézkedések

    1.

    A növénykultúra ellenőrzése

    2.

    Olaj- és rostnövények vetőmagjainak mintavételezése és laboratóriumi vizsgálata

    3.

    Az olaj- és rostnövények vetőmagjaira vonatkozó kiegészítő intézkedések

    H. rész:

    A vizsgálatköteles nemzárlati károsítók vetőmagoktól eltérő zöldségszaporító és -ültetési anyagokon való megjelenésének megelőzését célzó intézkedések

    I. rész:

    A vizsgálatköteles nemzárlati károsítóknak a Solanum tuberosum L. vetőmagjain való megjelenésének megelőzését célzó intézkedések

    J. rész:

    A vizsgálatköteles nemzárlati károsítóknak a Humulus lupulus L. vetőmagoktól eltérő, ültetésre szánt növényein való megjelenésének megelőzését célzó intézkedések

    ▼M9

    K. rész:

    A vizsgálatköteles nemzárlati károsítóknak az Actinidia Lindl. gyümölcstermő növényeinek vetőmagoktól eltérő szaporítóanyagain és gyümölcstermesztésre szánt ültetvényanyagain való megjelenésének megelőzését célzó intézkedések

    ▼B

    A. RÉSZ

    A vizsgálatköteles nemzárlati károsítók takarmánynövény-vetőmagokon való megjelenésének megelőzését célzó intézkedések

    1.    A növénykultúra ellenőrzése

    (1) Annak biztosítása érdekében, hogy a vizsgálatköteles nemzárlati károsítók jelenléte ne haladja meg az e táblázatban meghatározott küszöbértékeket, az illetékes hatóság vagy az illetékes hatóság felügyelete alá tartozó vállalkozó a vizsgálatköteles nemzárlati károsítók megjelenése tekintetében szántóföldi ellenőrzésnek veti alá azt a növénykultúrát, amelyből a takarmánynövény-vetőmagot előállítja.

    Vizsgálatköteles nemzárlati károsítók vagy az azok által okozott tünetek

    Ültetésre szánt növények (nemzetség vagy faj)

    A szuperelit vetőmag termesztésére vonatkozó küszöbértékek

    Az elit vetőmag termesztésére vonatkozó küszöbértékek

    A tanúsított vetőmag termesztésére vonatkozó küszöbértékek

    Clavibacter michiganensis ssp. insidiosus (McCulloch 1925) Davis et al. [CORBIN]

    Medicago sativa L.

    0 %

    0 %

    0 %

    Ditylenchus dipsaci (Kuehn) Filipjev [DITYDI]

    Medicago sativa L.

    0 %

    0 %

    0 %

    Az illetékes hatóság a vállalkozóktól eltérő ellenőröket felhatalmazhatja arra, hogy a hatóság nevében és felügyelete mellett elvégezzék a szántóföldi ellenőrzéseket.

    (2) A szántóföldi ellenőrzéseket akkor kell elvégezni, amikor a növénykultúra állapota és fejlettségi szakasza megfelelő ellenőrzést tesz lehetővé. Évente legalább egy szántóföldi ellenőrzést kell végezni az érintett vizsgálatköteles nemzárlati károsító kimutatása szempontjából legmegfelelőbb időpontban.

    (3) Az illetékes hatóság meghatározza a megfelelő módszerek szerint ellenőrizendő szántóföldrészek méretét, számát és eloszlását.

    Az illetékes hatóság általi vizsgálatnak alávetendő vetőmagok előállítására szánt növénykultúrák aránya legalább 5 %.

    2.    A takarmánynövény-vetőmagok mintavételezése és laboratóriumi vizsgálata

    (1) Az illetékes hatóság:

    a) 

    hivatalosan mintát vesz a takarmánynövény-vetőmagokat tartalmazó tételekből;

    b) 

    vetőmag-mintavevőket hatalmaz fel annak érdekében, hogy a nevében és a hatósági felügyelete mellett elvégezzék a mintavételt;

    c) 

    összehasonlítja az általa vett vetőmagmintákat azokkal a vetőmagmintákkal, amelyeket a vetőmag-mintavevők a b) pontban foglaltak szerint hatósági felügyelet mellett ugyanazon vetőmagtételből vettek;

    d) 

    felügyeli a (2) pontban foglalt vetőmag-mintavevők teljesítményét.

    (2) Az illetékes hatóság vagy a hatósági felügyelet alá tartozó vállalkozó mintát vesz a takarmánynövény-vetőmagokból, és azokat naprakész nemzetközi módszerek szerinti laboratóriumi vizsgálatnak veti alá.

    Az automatikus mintavétel kivételével az illetékes hatóság a hatósági tanúsításra beadott vetőmagtételek legalább 5 %-án ellenőrző mintavételt végez. Ezt a mennyiséget a lehető legegyenletesebb mértékben kell elosztani a vetőmag-tanúsításra vetőmagot beadó természetes és jogi személyek, valamint a beadott fajok között, ugyanakkor konkrét kétségek kizárását is célozhatja.

    (3) Az automatikus mintavételhez megfelelő eljárásokat kell alkalmazni, és azt hatósági felügyelet mellett kell végezni.

    A tanúsítás céljából végzett vetőmagvizsgálat esetében a mintákat homogén tételekből kell venni. A tételek és a minták tömege tekintetében a 66/401/EGK irányelv III. mellékletében található táblázat alkalmazandó.

    3.    Bizonyos növényfajokra vonatkozó kiegészítő intézkedések

    Az illetékes hatóság vagy az illetékes hatóság felügyelete alá tartozó vállalkozók elvégzik a következő további ellenőrzéseket, illetve bizonyos növényfajok tekintetében minden egyéb intézkedést megtesznek a következők biztosítása érdekében:

    (1) a Medicago sativa L. szuperelit, elit és tanúsított vetőmagjai esetében a Clavibacter michiganensis ssp. insidiosus megjelenésének megelőzése, valamint a következőkről való meggyőződés érdekében:

    a) 

    a vetőmagok olyan területekről származnak, amelyekről ismert, hogy a Clavibacter michiganensis ssp. insidiosus károsítótól mentesek; vagy

    b) 

    a növénykultúrát olyan földterületen termesztették, ahol a vetést megelőző legutóbbi három évben a Medicago sativa L. növénykultúra korábban nem volt jelen, és a termőhelyen végzett szántóföldi ellenőrzés során nem észleltek a Clavibacter michiganensis ssp. insidiosus okozta tüneteket, vagy a szomszédos Medicago sativa L. növénykultúrában nem észleltek a Clavibacter michiganensis ssp. insidiosus okozta tüneteket az előző növénykultúra termesztése során; vagy

    c) 

    a növénykultúra a Clavibacter michiganensis ssp. insidiosus károsítónak kifejezetten ellenállóként elismert fajtához tartozik, és az inertanyag-tartalom nem haladja meg a 0,1 tömegszázalékot;

    (2) a Medicago sativa L. szuperelit, elit és tanúsított vetőmagjai esetében a Ditylenchus dipsaci megjelenésének megelőzése, valamint a következőkről való meggyőződés érdekében:

    a) 

    a termőhelyen nem észleltek a Ditylenchus dipsaci okozta tüneteket az előző növénykultúra termesztése során, és a termőhelyen az előző két évben nem termesztettek fő gazdanövényeket, továbbá megfelelő higiéniai intézkedéseket hoztak a termőhely megfertőződésésnek megelőzése érdekében; vagy

    b) 

    a termőhelyen nem észleltek a Ditylenchus dipsaci okozta tüneteket az előző növénykultúra termesztése során, és azt reprezentatív mintán végzett laboratóriumi vizsgálatokkal a Ditylenchus dipsaci károsítótól mentesnek találták; vagy

    c) 

    a vetőmagokat a Ditylenchus dipsaci elleni megfelelő fizikai vagy kémiai kezelésnek vetették alá, és azokat reprezentatív mintán végzett laboratóriumi vizsgálatokat követően e károsítótól mentesnek találták.

    B. RÉSZ

    A gabonavetőmagokra vonatkozó intézkedések

    1.    A növénykultúra ellenőrzése

    (1) Annak biztosítása érdekében, hogy a vizsgálatköteles nemzárlati károsítók jelenléte ne haladja meg az e táblázatban meghatározott küszöbértékeket, az illetékes hatóság vagy az illetékes hatóság felügyelete alá tartozó vállalkozó a vizsgálatköteles nemzárlati károsítók megjelenése tekintetében szántóföldi ellenőrzésnek veti alá azt a növénykultúrát, amelyből a gabonavetőmagot előállítja.

    Gombák és petespórás gombák

    Vizsgálatköteles nemzárlati károsítók vagy az azok által okozott tünetek

    Ültetésre szánt növények (nemzetség vagy faj)

    A szuperelit vetőmag termesztésére vonatkozó küszöbértékek

    Az elit vetőmag termesztésére vonatkozó küszöbértékek

    A tanúsított vetőmag termesztésére vonatkozó küszöbértékek

    Gibberella fujikuroi Sawada [GIBBFU]

    Oryza sativa L.

    200 m2-es területen legfeljebb két olyan növényt észleltek, amely tüneteket mutatott az egyes növénykultúrák növényeinek reprezentatív mintáján megfelelő időpontokban végzett szántóföldi ellenőrzések során.

    Az első generációból származó tanúsított vetőmag (C1):

    200 m2-es területen legfeljebb négy olyan növényt észleltek, amely tüneteket mutatott az egyes növénykultúrák növényeinek reprezentatív mintáján megfelelő időpontokban végzett szántóföldi ellenőrzések során.

    A második generációból származó tanúsított vetőmag (C2):

    200 m2-es területen legfeljebb nyolc olyan növényt észleltek, amely tüneteket mutatott az egyes növénykultúrák növényeinek reprezentatív mintáján megfelelő időpontokban végzett szántóföldi ellenőrzések során.

    Fonálférgek

    Vizsgálatköteles nemzárlati károsítók vagy az azok által okozott tünetek

    Ültetésre szánt növények (nemzetség vagy faj)

    A szuperelit vetőmag termesztésére vonatkozó küszöbértékek

    Az elit vetőmag termesztésére vonatkozó küszöbértékek

    A tanúsított vetőmag termesztésére vonatkozó küszöbértékek

    Aphelenchoides besseyi Christie [APLOBE]

    Oryza sativa L.

    0 %

    0 %

    0 %

    Az illetékes hatóság a vállalkozóktól eltérő ellenőröket felhatalmazhatja arra, hogy a hatóság nevében és a felügyelete mellett elvégezzék a szántóföldi ellenőrzéseket.

    (2) A szántóföldi ellenőrzéseket akkor kell elvégezni, amikor a növénykultúra állapota és fejlettségi szakasza megfelelő ellenőrzést tesz lehetővé.

    Évente legalább egy szántóföldi ellenőrzést kell végezni az érintett vizsgálatköteles nemzárlati károsító kimutatása szempontjából legmegfelelőbb időpontban.

    (3) Az illetékes hatóság meghatározza a megfelelő módszerek szerint ellenőrizendő szántóföldrészek méretét, számát és eloszlását.

    Az illetékes hatóság általi vizsgálatnak alávetendő vetőmagok előállítására szánt növénykultúrák aránya legalább 5 %.

    2.    A gabonavetőmagok mintavételezése és laboratóriumi vizsgálata

    (1) Az illetékes hatóság:

    a) 

    hivatalosan mintát vesz a gabonavetőmagokat tartalmazó tételekből;

    b) 

    vetőmag-mintavevőket hatalmaz fel annak érdekében, hogy a nevében és a hatósági felügyelete mellett elvégezzék a mintavételt;

    c) 

    összehasonlítja az általa vett vetőmagmintákat azokkal a vetőmagmintákkal, amelyeket a vetőmag-mintavevők a b) pontban foglaltak szerint hatósági felügyelet mellett ugyanazon vetőmagtételből vettek;

    d) 

    felügyeli a (2) pontban foglalt vetőmag-mintavevők teljesítményét.

    (2) Az illetékes hatóság vagy a hatósági felügyelet alá tartozó vállalkozó mintát vesz gabonavetőmagokból, és azokat naprakész nemzetközi módszerek szerinti laboratóriumi vizsgálatnak veti alá.

    Az automatikus mintavétel kivételével az illetékes hatóság a hatósági tanúsításra beadott vetőmagtételek legalább 5 %-án ellenőrző mintavételt végez. Ezt a mennyiséget a lehető legegyenletesebb mértékben kell elosztani a vetőmag-tanúsításra vetőmagot beadó természetes és jogi személyek, valamint a beadott fajok között, ugyanakkor konkrét kétségek kizárását is célozhatja.

    (3) Az automatikus mintavételhez megfelelő eljárásokat kell alkalmazni, és azt hatósági felügyelet mellett kell végezni.

    A tanúsítás céljából végzett vetőmagvizsgálat esetében a mintákat homogén tételekből kell venni. A tételek és a minták tömege tekintetében a 66/402/EGK irányelv III. mellékletében található táblázatban foglalt rendelkezések alkalmazandóak.

    3.    Az Oryza sativa L. vetőmagjaira vonatkozó kiegészítő intézkedések

    Az illetékes hatóság vagy az illetékes hatóság felügyelete alá tartozó vállalkozó elvégzi az alábbi kiegészítő ellenőrzéseket, vagy bármely egyéb intézkedést megtesz annak biztosítása érdekében, hogy az Oryza sativa L. vetőmagja megfeleljen a következő követelmények valamelyikének:

    a) 

    az Aphelenchoides besseyi károsítótól mentesként ismert területről származik;

    b) 

    azt az illetékes hatóság minden egyes tételből vett reprezentatív mintán végzett megfelelő nematológiai vizsgálatokkal hatóságilag ellenőrizte, és az az Aphelenchoides besseyi károsítótól mentesnek bizonyult;

    c) 

    azt megfelelő forró vizes kezelésnek vagy az Aphelenchoides besseyi elleni egyéb megfelelő kezelésnek vetették alá.

    C. RÉSZ

    A vizsgálatköteles nemzárlati károsítók dísznövény-szaporítóanyagokon és más, díszítési célt szolgáló, ültetésre szánt növényeken való megjelenésének megelőzését célzó intézkedések

    Az érintett vizsgálatköteles nemzárlati károsítók és ültetésre szánt növények tekintetében az alábbi intézkedéseket kell meghozni:

    az illetékes hatóság vagy az illetékes hatóság felügyelete alá tartozó vállalkozó ellenőrzéseket végez, illetve bármely egyéb intézkedést megtesz az alábbi táblázatban foglalt, érintett vizsgálatköteles nemzárlati károsítókra és ültetésre szánt növényekre vonatkozó követelmények teljesülésének biztosítása érdekében.

    Baktériumok

    Vizsgálatköteles nemzárlati károsítók vagy az azok által okozott tünetek

    Ültetésre szánt növények

    Követelmények

    Erwinia amylovora (Burrill) Winslow et al.

    Ültetésre szánt növények, a vetőmagok kivételével

    Amelanchier Medik., Chaenomeles Lindl., Cotoneaster Medik., Crataegus Tourn. ex L., Cydonia Mill., Eriobtrya Lindl., Malus Mill., Mespilus Bosc ex Spach, Photinia davidiana Decne., Pyracantha M. Roem., Pyrus L., Sorbus L.

    a)  a növényeket olyan területeken termesztették, amelyekről ismert, hogy az Erwinia amylovora (Burrill) Winslow et al. károsítótól mentesek;

    vagy

    b)  a növényeket olyan termőhelyen nevelték, amelyet a legutóbbi vegetációs időszakban megfelelő időpontban vizuális vizsgálatnak vetettek alá, és a károsító okozta tüneteket mutató növényeket, valamint a környezetükben lévő gazdanövényeket azonnal gyökerestől eltávolították és megsemmisítették.

    ▼M9

    Pseudomonas syringae pv. actinidiae Takikawa, Serizawa, Ichikawa, Tsuyumu & Goto [PSDMAK]

    Ültetésre szánt növények, a vetőmagok kivételével

    Actinidia Lindl.

    a)  a növényeket olyan területeken termesztették, amelyeket az illetékes hatóság a növényegészségügyi intézkedésekre vonatkozó megfelelő nemzetközi szabványokkal összhangban a Pseudomonas syringae pv. actinidiae károsítótól mentesnek nyilvánított; vagy

    b)  

    i.  a Pseudomonas syringae pv. actinidiae tüneteit a legutóbbi teljes vegetációs időszakban nem észlelték a növényeken; vagy

    ii.  a termesztési helyen a Pseudomonas syringae pv. actinidiae által okozott tüneteket legfeljebb a növények 1 %-án észlelték, és az érintett növényeket, valamint a közvetlen közelükben található, tüneteket mutató növényeket azonnal gyökerestől eltávolították és megsemmisítették, továbbá

    a fennmaradó tünetmentes növények reprezentatív hányadát mintavételnek és laboratóriumi vizsgálatnak vetették alá a Pseudomonas syringae pv. actinidiae tekintetében, és a károsítótól mentesnek találták;

    és

    a növényeket a piaci értékesítést megelőzően szúrópróbaszerű mintavételnek és laboratóriumi vizsgálatnak vetették alá a Pseudomonas syringae pv. actinidiae tekintetében, és a károsítótól mentesnek találták.

    ▼B

    Pseudomonas syringae pv. persicae (Prunier, Luisetti & Gardan) Young, Dye & Wilkie

    Ültetésre szánt növények, a vetőmagok kivételével

    Prunus persica (L.) Batsch,

    Prunus salicina Lindl.

    a)  a növényeket olyan területeken termesztették, amelyekről ismert, hogy a Pseudomonas syringae pv. persicae (Prunier, Luisetti & Gardan) Young, Dye & Wilkie károsítótól mentesek;

    vagy

    b)  a növényeket olyan termőhelyen termesztették, amelyet a legutóbbi teljes vegetációs időszakban végzett vizuális vizsgálattal a Pseudomonas syringae pv. persicae (Prunier, Luisetti & Gardan) Young, Dye & Wilkie károsítótól mentesnek találtak, és a közvetlen közelében tüneteket mutató növényeket azonnal gyökerestől eltávolították és megsemmisítették;

    vagy

    c)  a tételben lévő növényeknek legfeljebb 2 %-a mutatott tüneteket a legutóbbi vegetációs időszakban a károsító kimutatása szempontjából megfelelő időpontokban végzett vizuális vizsgálatok során, és a tüneteket mutató növényeket, illetve a közvetlen közelükben tüneteket mutató növényeket azonnal gyökerestől eltávolították és megsemmisítették.

    Spiroplasma citri Saglio

    Ültetésre szánt növények, a vetőmagok kivételével

    Citrus L., Fortunella Swingle, Poncirus Raf. és hibridjeik

    A növények a károsító kimutatása szempontjából legmegfelelőbb időpontban végzett vizuális vizsgálatnak alávetett, és a Spiroplasma citri Saglio károsítótól mentesnek talált anyanövényektől származnak; továbbá

    a)  a növényeket olyan területeken termesztették, amelyekről ismert, hogy a Spiroplasma citri Saglio károsítótól mentesek; vagy

    b)  a növényeket olyan termőhelyen termesztették, amelyet a legutóbbi teljes vegetációs időszakban a károsító kimutatása szempontjából legmegfelelőbb időpontban végzett vizuális vizsgálattal a Spiroplasma citri Saglio károsítótól mentesnek találtak; vagy

    c)  a növényeknek legfeljebb 2 %-a mutatott tüneteket a károsító kimutatása szempontjából megfelelő időpontban végzett vizuális vizsgálat során, és valamennyi fertőzött növényt azonnal gyökerestől eltávolították és megsemmisítettek.

    Xanthomonas arboricola pv. pruni (Smith) Vauterin et al.

    Ültetésre szánt növények, a vetőmagok kivételével

    Prunus L.

    a)  a növényeket olyan területen termesztették, amelyről ismert, hogy a Xanthomonas arboricola pv. pruni Vauterin et al. károsítótól mentes; vagy

    b)  a növényeket a legutóbbi teljes vegetációs időszakban végzett vizuális vizsgálattal a Xanthomonas arboricola pv. pruni Vauterin et al. károsítótól mentesnek talált termőhelyen nevelték, és a közvetlen közelében lévő, tüneteket mutató növényeket, illetve a szomszédos növényeket azonnal gyökerestől eltávolították és megsemmisítették, kivéve, ha azokat a tüneteket mutató növények reprezentatív mintája alapján laboratóriumi vizsgálatnak vetették alá, és a laboratóriumi vizsgálatok kimutatták, hogy a tüneteket nem a Xanthomonas arboricola pv. pruni Vauterin et al. okozta; vagy

    c)  a tételben lévő növényeknek legfeljebb 2 %-a mutatott tüneteket a legutóbbi vegetációs időszakban a károsító kimutatása szempontjából megfelelő időpontokban végzett vizuális vizsgálatok során, és a tüneteket mutató növényeket, illetve a termőhelyen és annak közvetlen közelében lévő, tüneteket mutató növényeket és a szomszédos növényeket azonnal gyökerestől eltávolították és megsemmisítették, kivéve, ha a tüneteket mutató növények reprezentatív mintája alapján laboratóriumi vizsgálatnak vetették alá azokat, és a laboratóriumi vizsgálatok során kiderült, hogy a tüneteket nem a Xanthomonas arboricola pv. pruni Vauterin et al. okozta; vagy

    d)  örökzöld fajok esetében a növényeket a szállítás előtt vizuális vizsgálatnak vetették alá, és azokat a Xanthomonas arboricola pv. pruni Vauterin et al. okozta tünetektől mentesnek találták;

    Xanthomonas euvesicatoria Jones et al.

    Capsicum annuum L.

    (1)  Vetőmagok esetében:

    a)  a vetőmagok olyan területekről származnak, amelyekről ismert, hogy a Xanthomonas euvesicatoria Jones et al. károsítótól mentesek;

    vagy

    b)  a termőhelyen a károsító kimutatása szempontjából megfelelő időpontokban végzett vizuális vizsgálatok során a növények teljes vegetációs ciklusa alatt nem észlelték a Xanthomonas euvesicatoria Jones et al. okozta betegség tüneteit;

    vagy

    c)  a vetőmagok reprezentatív mintáját megfelelő módszerekkel – megfelelő kezelést követően vagy kezeletlenül – a Xanthomonas euvesicatoria Jones et al. tekintetében hatósági laboratóriumi vizsgálatoknak vetették alá, és e laboratóriumi vizsgálatok során azokat a Xanthomonas euvesicatoria Jones et al. károsítótól mentesnek találták.

    (2)  Vetőmagoktól eltérő növények esetében:

    a)  a csíranövényeket az e tétel (1) pontjában foglalt követelményeknek megfelelő magokból nevelték;

    továbbá

    b)  a palántákat a fertőzés megakadályozása érdekében megfelelő higiéniai körülmények között tartották.

    Xanthomonas gardneri (ex Šutič) Jones et al.

    Capsicum annuum L.

    (1)  Vetőmagok esetében:

    a)  a vetőmagok területekről származnak, amelyekről ismert, hogy a Xanthomonas gardneri (ex Šutič) Jones et al. károsítótól mentesek;

    vagy

    b)  a termőhelyen a növények teljes vegetációs ciklusa alatt megfelelő időpontokban végzett vizuális vizsgálatok során nem észlelték a Xanthomonas gardneri (ex Šutič) Jones et al. okozta betegség tüneteit;

    vagy

    c)  a vetőmagok reprezentatív mintáját megfelelő módszerekkel – megfelelő kezelést követően vagy kezeletlenül – a Xanthomonas gardneri (ex Šutič) Jones et al. tekintetében hatósági laboratóriumi vizsgálatoknak vetették alá, és e laboratóriumi vizsgálatok során azokat a Xanthomonas gardneri (ex Šutič) Jones et al. károsítótól mentesnek találták.

    (2)  Vetőmagoktól eltérő növények esetében:

    a)  a csíranövényeket az e tétel (1) pontjában foglalt követelményeknek megfelelő magokból nevelték;

    továbbá

    b)  a palántákat a fertőzés megakadályozása érdekében megfelelő higiéniai körülmények között tartották.

    Xanthomonas perforans Jones et al.

    Capsicum annuum L.

    (1)  Vetőmagok esetében:

    a)  a vetőmagok olyan területekről származnak, amelyekről ismert, hogy a Xanthomonas perforans Jones et al. károsítótól mentesek;

    vagy

    b)  a termőhelyen a növények teljes vegetációs ciklusa alatt megfelelő időpontokban végzett vizuális vizsgálatok során nem észlelték a Xanthomonas perforans Jones et al. okozta betegség tüneteit;

    vagy

    c)  a vetőmagok reprezentatív mintáját megfelelő módszerekkel (megfelelő kezelést követően vagy kezeletlenül) a Xanthomonas perforans Jones et al. tekintetében hatósági laboratóriumi vizsgálatoknak vetették alá, és e laboratóriumi vizsgálatok során azokat a Xanthomonas perforans Jones et al. károsítótól mentesnek találták.

    Xanthomonas vesicatoria (ex Doidge) Vauterin et al.

    Capsicum annuum L.

    (1)  Vetőmagok esetében:

    a)  a vetőmagok olyan területekről származnak, amelyekről ismert, hogy a Xanthomonas vesicatoria (ex Doidge) Vauterin et al. károsítótól mentesek;

    vagy

    b)  a termőhelyen a növények teljes vegetációs ciklusa alatt megfelelő időpontokban végzett vizuális vizsgálatok során nem észlelték a Xanthomonas vesicatoria (ex Doidge) Vauterin et al. okozta betegség tüneteit;

    vagy

    c)  a vetőmagok reprezentatív mintáját megfelelő módszerekkel (megfelelő kezelést követően vagy kezeletlenül) a Xanthomonas vesicatoria (ex Doidge) Vauterin et al. tekintetében hatósági laboratóriumi vizsgálatoknak vetették alá, és e laboratóriumi vizsgálatok során azokat a Xanthomonas vesicatoria (ex Doidge) Vauterin et al. károsítótól mentesnek találták.

    (2)  Vetőmagoktól eltérő növények esetében:

    a)  a csíranövényeket az e tétel (1) pontjában foglalt követelményeknek megfelelő magokból nevelték;

    továbbá

    b)  a palántákat a fertőzés megakadályozása érdekében megfelelő higiéniai körülmények között tartották.

    Gombák és petespórás gombák

    Vizsgálatköteles nemzárlati károsítók vagy az azok által okozott tünetek

    Ültetésre szánt növények, a vetőmagok kivételével

    Intézkedések

    Cryphonectria parasitica (Murrill) Barr

    Castanea L.

    a)  a növényeket olyan területeken termesztették, amelyekről ismert, hogy a Cryphonectria parasitica (Murrill) Barr károsítótól mentesek;

    vagy

    b)  a termőhelyen a legutóbbi teljes vegetációs ciklus kezdete óta nem észlelték a Cryphonectria parasitica (Murrill) Barr okozta tüneteket;

    vagy

    c)  a Cryphonectria parasitica (Murrill) Barr okozta tüneteket mutató növényeket gyökerestől eltávolították, és a fennmaradó növényeket hetente ellenőrzésnek vetették alá, és a termőhelyen a szállítás előtt legalább három hétig nem észleltek tüneteket.

    Dothistroma pini Hulbary,

    Dothistroma septosporum (Dorogin) Morelet

    Lecanosticta acicola (von Thümen) Sydow

    Pinus L.

    a)  a növények olyan területekről származnak, amelyekről ismert, hogy a Dothistroma pini Hulbary, a Dothistroma septosporum (Dorogin) Morelet és a Lecanosticta acicola (von Thümen) Sydow károsítótól mentesek;

    vagy

    b)  a termőhelyen vagy annak közvetlen közelében a legutóbbi teljes vegetációs ciklus kezdete óta nem észlelték a Dothistroma pini Hulbary, a Dothistroma septosporum (Dorogin) Morelet vagy a Lecanosticta acicola (von Thümen) Sydow okozta tűlevél-elhalás tüneteit;

    vagy

    c)  megfelelő kezeléseket végeztek a Dothistroma pini Hulbary, a Dothistroma septosporum (Dorogin) Morelet vagy a Lecanosticta acicola (von Thümen) Sydow okozta tűlevél-elhalás ellen, a növényeket a szállítás előtt ellenőrzésnek vetették alá, és azokat a tűlevél-elhalás tüneteitől mentesnek találták.

    ▼M9

    Phytophthora ramorum (uniós izolátumok) Werres, De Cock & Man in 't Veld

    Camellia L., Castanea sativa Mill., Fraxinus excelsior L., Larix decidua Mill., Larix kaempferi (Lamb.) Carrière, Larix × eurolepis A. Henry, Pseudotsuga menziesii (Mirb.) Franco, Quercus cerris L., Quercus ilex L., Quercus rubra L., Rhododendron L., az R. simsii L. kivételével, Viburnum L.

    a)  a növényeket olyan területeken termesztették, amelyeket az illetékes hatóság a növényegészségügyi intézkedésekre vonatkozó megfelelő nemzetközi szabványokkal összhangban a Phytophthora ramorum (uniós izolátumok) károsítótól mentesnek nyilvánított; vagy

    b)  a termesztési helyen a legutóbbi teljes vegetációs időszakban nem észleltek a gazdanövényeken a Phytophthora ramorum (uniós izolátumok) okozta tüneteket; vagy

    c)  

    i.  a termesztési helyen a Phytophthora ramorum (uniós izolátumok) okozta tüneteket mutató növényeket, valamint a tüneteket mutató anyag 2 méteres körzetében található összes növényt gyökerestől eltávolították és megsemmisítették, beleértve a hozzátapadt talajt is;

    és

    ii.  a tüneteket mutató növények 10 méteres körzetében található valamennyi gazdanövény és az érintett tételből fennmaradó növények esetében:

    — a tüneteket mutató növények észlelését követő három hónapon belül az említett növényeken nem figyeltek meg a Phytophthora ramorum (uniós izolátumok) okozta tüneteket legalább két, a károsító kimutatásához megfelelő időpontban végzett ellenőrzés során, és e három hónapos időszak alatt nem végeztek a Phytophthora ramorum (uniós izolátumok) okozta tüneteket csökkentő kezeléseket, és

    — az említett három hónapos időszak után:

    — a termesztési helyen az említett növényeken nem észleltek a Phytophthora ramorum (uniós izolátumok) okozta tüneteket, vagy

    — a szállításra szánt növények reprezentatív mintáját laboratóriumi vizsgálatnak vetették alá és a Phytophthora ramorum (uniós izolátumok) károsítótól mentesnek találták;

    és

    iii.  a termőhelyen minden más növény esetében:

    — a termesztési helyen az említett növényeken nem észleltek a Phytophthora ramorum (uniós izolátumok) okozta tüneteket, vagy

    — a szállításra szánt növények reprezentatív mintáját laboratóriumi vizsgálatnak vetették alá és a Phytophthora ramorum (uniós izolátumok) károsítótól mentesnek találták.

    ▼B

    Plasmopara halstedii (Farlow) Berlese & de Toni

    A Helianthus annuus L. vetőmagjai

    a)  a vetőmagok olyan területekről származnak, amelyekről ismert, hogy a Plasmopara halstedii (Farlow) Berlese & de Toni károsítótól mentesek;

    vagy

    b)  a vetőmagtermesztő helyen a vegetációs időszakban a károsító kimutatása szempontjából megfelelő időpontokban végzett legalább két ellenőrzés során a Plasmopara halstedii (Farlow) Berlese & de Toni okozta tüneteket nem észleltek;

    vagy

    c)  

    i.  a vetőmagtermesztő helyen a vegetációs időszakban a károsító kimutatása szempontjából megfelelő időpontokban legalább két ellenőrzést végeztek;

    továbbá

    ii.  ezen ellenőrzések során a Plasmopara halstedii (Farlow) Berlese & de Toni okozta tüneteket a növényeknek legfeljebb 5 %-a mutatott, és a Plasmopara halstedii (Farlow) Berlese & de Toni okozta tüneteket mutató összes növényt az ellenőrzést követően azonnal eltávolították és megsemmisítették;

    továbbá

    iii.  a végső vizsgálat során a Plasmopara halstedii (Farlow) Berlese & de Toni okozta tüneteket mutató növényeket nem találtak;

    vagy

    d)  

    i.  a vetőmagtermesztő helyen a vegetációs időszakban a károsító kimutatása szempontjából megfelelő időpontokban legalább két ellenőrzést végeztek;

    továbbá

    ii.  a Plasmopara halstedii (Farlow) Berlese & de Toni okozta tüneteket mutató összes növényt az ellenőrzést követően azonnal eltávolították és megsemmisítették;

    továbbá

    iii.  a végső vizsgálat során a Plasmopara halstedii (Farlow) Berlese & de Toni okozta tüneteket mutató növényeket nem találtak, illetve minden egyes tétel reprezentatív mintáját laboratóriumi vizsgálatnak vetették alá, és a Plasmopara halstedii (Farlow) Berlese & de Toni károsítótól mentesnek találták;

    vagy

    e)  a vetőmagokat a Plasmopara halstedii (Farlow) Berlese & de Toni valamennyi ismert törzsével szemben bizonyítottan hatékony, megfelelő kezelésnek vetették alá.

    Plenodomus tracheiphilus (Petri) Gruyter, Aveskamp & Verkley

    Citrus L., Fortunella Swingle, Poncirus Raf. és hibridjeik

    a)  a növényeket olyan területeken termesztették, amelyekről ismert, hogy a Plenodomus tracheiphilus (Petri) Gruyter, Aveskamp & Verkleys károsítótól mentesek;

    vagy

    b)  a növényeket olyan termőhelyen nevelték, amelyet a legutóbbi teljes vegetációs időszakban a károsító kimutatása szempontjából legmegfelelőbb időpontban végzett legalább két vizuális vizsgálat során a Plenodomus tracheiphilus (Petri) Gruyter, Aveskamp & Verkley károsítótól mentesnek találtak, és a közvetlen közelében tüneteket mutató növényeket azonnal gyökerestől eltávolították és megsemmisítették;

    vagy

    c)  a tételben lévő növényeknek legfeljebb 2 %-a mutatott tüneteket a legutóbbi vegetációs időszakban a károsító kimutatása szempontjából megfelelő időpontokban végzett legalább két vizuális vizsgálat során, és a tüneteket mutató növényeket, illetve a közvetlen közelükben tüneteket mutató egyéb növényeket azonnal gyökerestől eltávolították és megsemmisítették.

    Puccinia horiana P. Hennings

    Chrysanthemum L.

    a)  a növények olyan anyanövényektől származnak, amelyeket az elmúlt három hónap során legalább havonta ellenőriztek, és a termőhelyen tüneteket nem észleltek;

    vagy

    b)  a tüneteket mutató anyanövényeket, valamint az azok 1 méter sugarú körzetében lévő növényeket eltávolították és megsemmisítették, és a szállítás előtt ellenőrzött és tünetmentesnek talált növényeken megfelelő fizikai vagy kémiai kezelést alkalmaztak.

    Rovarok és atkák

    Vizsgálatköteles nemzárlati károsítók vagy az azok által okozott tünetek

    Ültetésre szánt növények

    Intézkedések

    Aculops fuchsiae Keifer

    Ültetésre szánt növények, a vetőmagok kivételével

    Fuchsia L.

    a)  a növényeket olyan területeken termesztették, amelyekről ismert, hogy az Aculops fuchsiae Keifer károsítótól mentesek;

    vagy

    b)  a termőhelyen az előző vegetációs időszakban a károsító kimutatása szempontjából legmegfelelőbb időpontban végzett vizuális vizsgálatok során sem a növényeken, sem az anyanövényeiken nem észleltek tüneteket;

    vagy

    c)  megfelelő kémiai vagy fizikai kezelést alkalmaztak a szállítás előtt, ezt követően a növényeket ellenőrizték, és a károsító okozta tüneteket nem találtak.

    Opogona sacchari Bojer

    Beaucarnea Lem., Bougainvillea Comm. ex Juss., Crassula L., Crinum L., Dracaena Vand. ex L., Ficus L., Musa L., Pachira Aubl., Palmae, Sansevieria Thunb., Yucca L.

    a)  a növényeket olyan területeken termesztették, amelyekről ismert, hogy az Opogona sacchari Bojer károsítótól mentesek;

    vagy

    b)  a növényeket olyan termőhelyen nevelték, ahol a szállítást megelőző legalább hat hónapos időszakban legalább háromhavonta végzett vizuális vizsgálatok során nem észleltek az Opogona sacchari Bojer károsítóra utaló tüneteket vagy jeleket;

    vagy

    c)  a termőhelyen az Opogona sacchari Bojer populációjának nyomon követését és felszámolását, valamint a fertőzött növények eltávolítását célzó programot alkalmaznak, továbbá a szállítás előtt a károsító kimutatása szempontjából legmegfelelőbb időpontban minden egyes tételt vizuális vizsgálatnak vetettek alá, és azokat az Opogona sacchari Bojer okozta tünetektől mentesnek találták.

    Rhynchophorus ferrugineus (Olivier)

    A termés és a mag kivételével a pálmafélék (Palmae) olyan, ültetésre szánt növényei, amelyek törzsátmérője a gyökérnyak felett meghaladja az 5 cm-t, és amelyek az alábbi nemzetségekhez vagy fajokhoz tartoznak:

    Areca catechu L., Arenga pinnata (Wurmb) Merr., Bismarckia Hildebr. & H. Wendl., Borassus flabellifer L., Brahea armata S. Watson, Brahea edulis H.Wendl., Butia capitata (Mart.) Becc., Calamus merrillii Becc., Caryota cumingii Lodd. ex Mart., Caryota maxima Blume, Chamaerops humilis L., Cocos nucifera L., Copernicia Mart., Corypha utan Lam., Elaeis guineensis Jacq., Howea forsteriana Becc., Jubaea chilensis (Molina) Baill., Livistona australis C. Martius, Livistona decora (W. Bull) Dowe, Livistona rotundifolia (Lam.) Mart., Metroxylon sagu Rottb., Phoenix canariensis Chabaud, Phoenix dactylifera L., Phoenix reclinata Jacq., Phoenix roebelenii O'Brien, Phoenix sylvestris (L.) Roxb., Phoenix theophrasti Greuter, Pritchardia Seem. & H. Wendl., Ravenea rivularis Jum. & H. Perrier, Roystonea regia (Kunth) O.F. Cook, Sabal palmetto (Walter) Lodd. ex Schult. & Schult.f., Syagrus romanzoffiana (Cham.) Glassman, Trachycarpus fortunei (Hook.) H. Wendl., Washingtonia H. Wendl.

    ►M9  
    a)  „a növényeket teljes életük során olyan területen nevelték, amelyről az illetékes hivatalos szerv a növényegészségügyi intézkedésekre vonatkozó megfelelő nemzetközi szabványokkal összhangban megállapította, hogy mentes a Rhynchophorus ferrugineus (Olivier) károsítótól; vagy
    b)  a növényeket a szállításukat megelőző két évben az Unión belül olyan termesztési helyen nevelték, amelyet a Rhynchophorus ferrugineus (Olivier) behurcolása ellen fizikailag teljesen elszigeteltek, vagy az Unión belül olyan termőhelyen nevelték, ahol az említett károsító tekintetében megfelelő megelőző kezeléseket alkalmaztak; és
    c)  a növényeket legalább négyhavonta vizuális vizsgálatnak vetették alá, amely igazolta, hogy az adott anyag a Rhynchophorus ferrugineus (Olivier) károsítótól mentes.  ◄

    Fonálférgek

    Vizsgálatköteles nemzárlati károsítók vagy az azok által okozott tünetek

    Ültetésre szánt növények

    Intézkedések

    Ditylenchus dipsaci (Kuehn) Filipjev

    Allium spp. L.

    a)  a növényeket vagy a magnövényeket ellenőrzésnek vetették alá, és a tételen a legutóbbi teljes vegetációs ciklus kezdete óta nem észleltek a Ditylenchus dipsaci (Kuehn) Filipjev okozta tüneteket; vagy

    b)  a károsító kimutatása szempontjából legmegfelelőbb időpontban végzett vizuális vizsgálatok alapján a hagymákat a Ditylenchus dipsaci (Kuehn) Filipjev okozta tünetektől mentesnek találták, és azokat a végső fogyasztónak történő értékesítés céljából becsomagolták.

    Ditylenchus dipsaci (Kuehn) Filipjev

    Ültetésre szánt növények, a vetőmagok kivételével

    Camassia Lindl., Chionodoxa Boiss., Crocus flavus Weston, Galanthus L., Hyacinthus Tourn. ex L., Hymenocallis Salisb., Muscari Mill., Narcissus L., Ornithogalum L., Puschkinia Adams, Sternbergia Waldst. & Kit., Scilla L., Tulipa L.

    a)  a növényeket, illetve a magnövényeket ellenőrzésnek vetették alá, és a tételen a legutóbbi teljes vegetációs ciklus kezdete óta nem észleltek a Ditylenchus dipsaci (Kuehn) Filipjev okozta tüneteket; vagy

    b)  a károsító kimutatása szempontjából legmegfelelőbb időpontban végzett vizuális vizsgálatok alapján a hagymákat a Ditylenchus dipsaci (Kuehn) Filipjev okozta tünetektől mentesnek találták, és azokat a végső fogyasztónak történő értékesítés céljából becsomagolták.

    Vírusok, viroidok, vírusszerű betegségek és fitoplazmák

    Vizsgálatköteles nemzárlati károsítók vagy az azok által okozott tünetek

    Ültetésre szánt növények

    Intézkedések

    Candidatus Phytoplasma mali Seemüller & Schneider

    Ültetésre szánt növények, a vetőmagok kivételével

    Malus Mill.

    a)  a növények vizuális vizsgálatnak alávetett, és a Candidatus Phytoplasma mali Seemüller & Schneider okozta tünetektől mentesnek talált anyanövényektől származnak; továbbá

    b)  

    i.  a növényeket olyan területeken termesztették, amelyekről ismert, hogy a Candidatus Phytoplasma mali Seemüller & Schneider károsítótól mentesek;

    vagy

    ii.  a növényeket olyan termőhelyen nevelték, amelyet a legutóbbi teljes vegetációs időszakban végzett vizuális vizsgálattal a Candidatus Phytoplasma mali Seemüller & Schneider károsítótól mentesnek találtak, és a közvetlen közelében tüneteket mutató növényeket azonnal gyökerestől eltávolították és megsemmisítették;

    vagy

    iii.  a termőhelyen a növényeknek legfeljebb 2 %-a mutatott tüneteket a legutóbbi vegetációs időszakban a károsító kimutatása szempontjából megfelelő időpontokban végzett vizuális vizsgálatok során, és a tüneteket mutató növényeket, illetve a közvetlen közelükben tüneteket mutató növényeket azonnal gyökerestől eltávolították és megsemmisítették, továbbá laboratóriumi vizsgálatnak vetették alá a tüneteket mutató növényeket tartalmazó tételek fennmaradó tünetmentes növényeit, és azokat a Candidatus Phytoplasma mali Seemüller & Schneider károsítótól mentesnek találták.

    Candidatus Phytoplasma prunorum Seemüller & Schneider

    Ültetésre szánt növények, a vetőmagok kivételével

    Prunus L.

    a)  a növények vizuális vizsgálatnak alávetett, és a Candidatus Phytoplasma prunorum Seemüller & Schneider okozta tünetektől mentesnek talált anyanövényektől származnak;

    továbbá

    b)  

    i.  a növényeket olyan területeken termesztették, amelyekről ismert, hogy a Candidatus Phytoplasma prunorum Seemüller & Schneider károsítótól mentesek;

    vagy

    ii.  a növényeket olyan termőhelyen nevelték, amelyet a legutóbbi teljes vegetációs időszakban végzett vizuális vizsgálattal a Candidatus Phytoplasma prunorum Seemüller & Schneider károsítótól mentesnek találtak, és a közvetlen közelében tüneteket mutató növényeket azonnal gyökerestől eltávolították és megsemmisítették;

    vagy

    iii.  a termőhelyen a növényeknek legfeljebb 1 %-a mutatott tüneteket a legutóbbi vegetációs időszakban a károsító kimutatása szempontjából megfelelő időpontokban végzett vizuális vizsgálatok során, és a tüneteket mutató növényeket, illetve a közvetlen közelükben tüneteket mutató növényeket azonnal gyökerestől eltávolították és megsemmisítették, továbbá laboratóriumi vizsgálatnak vetették alá a tüneteket mutató növényeket tartalmazó tételek fennmaradó tünetmentes növényeit, és azokat a Candidatus Phytoplasma prunorum Seemüller & Schneider károsítótól mentesnek találták.

    Candidatus Phytoplasma pyri Seemüller & Schneider

    Ültetésre szánt növények, a vetőmagok kivételével

    Pyrus L.

    ►M9  
    a)  a növények vizuális vizsgálatnak alávetett, és Candidatus Phytoplasma pyri Seemüller & Schneider okozta tünetektől mentesnek talált anyanövényektől származnak; és b)  
    i.  a növényeket olyan területen termesztették, amelyeket az illetékes hatóság a növényegészségügyi intézkedésekre vonatkozó megfelelő nemzetközi szabványokkal összhangban a Candidatus Phytoplasma pyri Seemüller & Schneider károsítótól mentesnek nyilvánított; vagy
    ii.  a növényeket olyan termesztési helyen nevelték, amelyet a legutóbbi teljes vegetációs időszakban végzett vizuális vizsgálattal a károsítótól mentesnek találtak, és annak közvetlen közelében a tüneteket mutató növényeket azonnal gyökerestől eltávolították és megsemmisítették;
    vagy
    c)  a legutóbbi három vegetációs időszakban megfelelő időpontokban végzett vizuális vizsgálatok során a termesztés helyén és annak közvetlen közelében a Candidatus Phytoplasma pyri Seemüller & Schneider tünetit mutató növényeket azonnal gyökerestől eltávolították és megsemmisítették.  ◄

    Candidatus Phytoplasma solani Quaglino et al.

    Ültetésre szánt növények, a vetőmagok kivételével

    Lavandula L.

    a)  a növényeket olyan termőhelyen nevelték, amelyről ismert, hogy a Candidatus Phytoplasma solani Quaglino et al. károsítótól mentes;

    vagy

    b)  a legutóbbi teljes vegetációs ciklusban a tétel vizuális vizsgálatai során nem észleltek a Candidatus Phytoplasma solani Quaglino et al. okozta tüneteket;

    vagy

    c)  a Candidatus Phytoplasma solani Quaglino et al. okozta tüneteket mutató növényeket gyökerestől eltávolították és megsemmisítették, majd a tételt a fennmaradó növények reprezentatív mintája alapján laboratóriumi vizsgálatnak vetették alá, és azt a károsítótól mentesnek találták.

    Krizantém törpülés viroid

    Ültetésre szánt növények, a vetőmagok kivételével

    Argyranthemum Webb ex Sch.Bip., Chrysanthemum L.

    A növények három szaporított nemzedéken belül olyan állományból származnak, amelyet laboratóriumi vizsgálatok során a krizantém törpülés viroidtól mentesnek találtak.

    Citrus exocortis viroid

    Ültetésre szánt növények, a vetőmagok kivételével

    Citrus L.

    a)  a növények vizuális vizsgálatnak alávetett, és a Citrus exocortis viroidtól mentesnek talált anyanövényektől származnak;

    továbbá

    b)  a növényeket olyan termőhelyen nevelték, amelyet a legutóbbi teljes vegetációs időszakban a károsító kimutatása szempontjából legmegfelelőbb időpontban végzett vizuális vizsgálattal a károsítótól mentesnek találtak.

    Citrus tristeza vírus (uniós izolátumok)

    Ültetésre szánt növények, a vetőmagok kivételével

    Citrus L., Fortunella Swingle, Poncirus Raf. és hibridjeik

    a)  a növények az elmúlt három évben vizuális vizsgálatnak alávetett, és a Citrus tristeza vírustól mentesnek talált anyanövényektől származnak;

    továbbá

    b)  

    i.  a növényeket olyan területeken termesztették, amelyekről ismert, hogy a Citrus tristeza vírustól mentesek;

    vagy

    ii.  a növényeket olyan termőhelyen termesztették, amelyet a legutóbbi teljes vegetációs időszakban a károsító kimutatása szempontjából legmegfelelőbb időpontban végzett vizuális vizsgálattal a Citrus tristeza vírustól mentesnek találtak;

    vagy

    iii.  a növényeket olyan termőhelyen termesztették, amelyet a vektoroktól fizikai védelemmel láttak el, és azt a legutóbbi teljes vegetációs időszakban a károsító kimutatása szempontjából legmegfelelőbb időpontban a növények véletlenszerű laboratóriumi vizsgálatával a Citrus tristeza vírustól mentesnek találták;

    vagy

    iv.  olyan esetekben, ha valamely tételben a Citrus tristeza vírus előfordulása tekintetében pozitív laboratóriumi vizsgálati eredmény van, minden növényt egyenként megvizsgáltak, és azoknak legfeljebb 2 %-át találták pozitívnak, és a laboratóriumi vizsgálatnak alávetett és a károsítóval fertőzöttnek talált növényeket azonnal gyökerestől eltávolították és megsemmisítették.

    Impatiens nekrotikus foltosság vírus

    Ültetésre szánt növények, a vetőmagok kivételével

    Begonia x hiemalis, Fotsch, Impatiens L. új-guineai hibridek

    a)  a növényeket olyan termőhelyen termesztették, amelyet az érintett tripsz-vektorok (Frankliniella occidentalis Pergande) tekintetében nyomon követtek, és azok kimutatásakor megfelelő kezeléseket végeztek a populációik eredményes kiirtásának biztosítása érdekében;

    továbbá

    b)  

    i.  az aktuális vegetációs időszakban a termőhelyen lévő növényeken nem észlelték az Impatiens nekrotikus foltosság vírus tüneteit; vagy

    ii.  az aktuális vegetációs időszakban a termőhelyen az Impatiens nekrotikus foltosság vírus tüneteit mutató növényeket gyökerestől eltávolították, a szállítandó növények reprezentatív mintáját laboratóriumi vizsgálatnak vetették alá, és azt az Impatiens nekrotikus foltosság vírustól mentesnek találták.

    Burgonyagumó orsósodás viroid

    Capsicum annuum L.

    a)  a termőhelyen a növényeken a teljes vegetációs ciklusuk alatt nem észlelték a burgonyagumó orsósodás viroid okozta betegségek tüneteit; vagy

    b)  a növények reprezentatív mintáját – megfelelő módszerekkel – a burgonyagumó orsósodás viroid tekintetében laboratóriumi vizsgálatoknak vetették alá, és azt e laboratóriumi vizsgálatok során a károsítótól mentesnek találták.

    Szilvahimlő vírus

    A Prunus L. alábbi fajainak ültetésre szánt növényei, a vetőmag kivételével:

    Prunus armeniaca L., Prunus blireiana Andre, Prunus brigantina Vill.,— Prunus cerasifera Ehrh., Prunus cistena Hansen,— Prunus curdica Fenzl and Fritsch., Prunus domestica ssp. domestica L., Prunus domestica ssp. insititia (L.) K. Schneid, Prunus domestica ssp. italica (Borkh.) Hegi., Prunus dulcis (Mill.) D. A. Webb, Prunus glandulosa Thunb., Prunus holosericea Batal., Prunus hortulana Bailey, Prunus japonica Thunb., Prunus mandshurica (Maxim.) Koehne, Prunus maritima Marsh., Prunus mume Sieb. and Zucc., Prunus nigra Ait., Prunus persica (L.) Batsch, Prunus salicina L., Prunus sibirica L., Prunus simonii Carr., Prunus spinosa L., Prunus tomentosa Thunb., Prunus triloba Lindl., a szilvahimlő vírusra fogékony Prunus L. fajok

    a)  az előző 5 évben mintavételnek és laboratóriumi vizsgálatnak alávetett, és a szilvahimlő vírustól mentesnek talált anyanövényektől származó, vegetatív szaporítású Prunus alanyok; továbbá

    b)  

    i.  a növényi szaporítóanyagot olyan területeken termesztették, amelyekről ismert, hogy a szilvahimlő vírustól mentesek; vagy

    ii.  a termőhelyen a növényi szaporítóanyagokon a legutóbbi teljes vegetációs időszakban az év legmegfelelőbb időszakában – az éghajlati viszonyokat, valamint a növény fejlődési feltételeit és a szilvahimlő vírus biológiáját figyelembe véve – nem észlelték a szilvahimlő vírus tüneteit, és a közvetlen közelében tüneteket mutató növényeket azonnal gyökerestől eltávolították és megsemmisítették; vagy

    iii.  a termőhelyen – az éghajlati viszonyokat, valamint a növény fejlődési feltételeit és a szilvahimlő vírus biológiáját figyelembe véve – a növényeknek legfeljebb 1 %-án észleltek szilvahimlőre utaló tüneteket a legutóbbi vegetációs időszakban az év legmegfelelőbb időszakában, a közvetlen közelükben tüneteket mutató növényeket azonnal gyökerestől eltávolították és megsemmisítették, továbbá laboratóriumi vizsgálatnak vetették alá a tüneteket mutató növényeket tartalmazó tételek fennmaradó tünetmentes növényeinek reprezentatív mintáját, és azt a károsítótól mentesnek találták. A vizuális vizsgálat során a szilvahimlő vírus tüneteit nem mutató növények reprezentatív hányadán mintavétel és laboratóriumi vizsgálat végezhető a károsító megjelenése tekintetében az adott növények megfertőződési kockázatának értékelése alapján.

    Paradicsom bronzfoltosság vírus

    Ültetésre szánt növények, a vetőmagok kivételével

    Begonia x hiemalis Fotsch, Capsicum annuum L., Chrysanthemum L., Gerbera L., Impatiens L. új-guineai hibridek, Pelargonium L.

    a)  a növényeket olyan termőhelyen termesztették, amelyet az érintett tripsz-vektorok (Frankliniella occidentalis és Thrips tabaci) tekintetében nyomon követtek, és azok kimutatásakor megfelelő kezeléseket végeztek a populációik eredményes kiirtásának biztosítása érdekében;

    továbbá

    b)  az aktuális vegetációs időszakban a termőhelyen lévő növényeken nem észlelték a paradicsom bronzfoltosság vírus tüneteit; vagy

    c)  az aktuális vegetációs időszakban a termelőüzem területén a paradicsom bronzfoltosság vírus tüneteit mutató növényeket gyökerestől eltávolították, a szállítandó növények reprezentatív mintáját laboratóriumi vizsgálatnak vetették alá, és azt a paradicsom bronzfoltosság vírustól mentesnek találták.

    ▼M9

    D. RÉSZ

    A vizsgálatköteles nemzárlati károsítók vetőmagoktól eltérő erdészeti szaporítóanyagokon való megjelenésének megelőzését célzó intézkedések

    Az illetékes hatóság vagy az illetékes hatóság felügyelete alá tartozó vállalkozó ellenőrzéseket végez, illetve bármely egyéb intézkedést megtesz az alábbi táblázat harmadik oszlopában foglalt, érintett vizsgálatköteles nemzárlati károsítókra és ültetésre szánt növényekre vonatkozó követelmények teljesülésének biztosítása érdekében.

    Gombák és petespórás gombák

    Vizsgálatköteles nemzárlati károsítók vagy az azok által okozott tünetek

    Ültetésre szánt növények

    Követelmények

    Cryphonectria parasitica (Murrill) Barr

    Ültetésre szánt növények, a vetőmagok kivételével

    Castanea sativa Mill.

    a)  az erdészeti szaporítóanyag olyan területekről származik, amelyet az illetékes hatóság a növényegészségügyi intézkedésekre vonatkozó megfelelő nemzetközi szabványokkal összhangban a Cryphonectria parasitica (Murrill) Barr károsítótól mentesnek nyilvánított; vagy

    b)  a termesztési helyen a legutóbbi teljes vegetációs időszakban nem észleltek a Cryphonectria parasitica (Murrill) Barr okozta tüneteket; vagy

    c)  a termesztési helyen a Cryphonectria parasitica (Murrill) Barr okozta tüneteket mutató erdészeti szaporítóanyagot gyökerestől eltávolították, a fennmaradó szaporítóanyagokat hetenként ellenőrizték, és a termesztési helyen a szaporítóanyag szállítása előtti legalább három hétben nem észleltek a Cryphonectria parasitica (Murrill) Barr okozta tüneteket.

    Dothistroma pini Hulbary,

    Dothistroma septosporum (Dorogin) Morelet

    Lecanosticta acicola (von Thümen) Sydow

    Ültetésre szánt növények, a vetőmagok kivételével

    Pinus L.

    a)  az erdészeti szaporítóanyag olyan területekről származik, amelyet az illetékes hatóság a növényegészségügyi intézkedésekre vonatkozó megfelelő nemzetközi szabványokkal összhangban a Dothistroma pini Hulbary, Dothistroma septosporum (Dorogin) Morelet és Lecanosticta acicola (von Thümen) Sydow károsítótól mentesnek nyilvánított; vagy

    b)  a termesztési helyen vagy annak közvetlen közelében a legutóbbi teljes vegetációs ciklus kezdete óta nem észlelték a Dothistroma pini Hulbary, Dothistroma septosporum (Dorogin) Morelet vagy Lecanosticta acicola (von Thümen) Sydow okozta tűlevél-elhalás tüneteit; vagy

    c)  a termesztési helyen megfelelő kezeléseket végeztek a Dothistroma pini Hulbary, Dothistroma septosporum (Dorogin) Morelet vagy Lecanosticta acicola (von Thümen) Sydow okozta tűlevél-elhalás ellen, a növényeket a szállítás előtt vizuális vizsgálatnak vetették alá, és azokat a tűlevél-elhalás tüneteitől mentesnek találták.

    Phytophthora ramorum (uniós izolátumok) Werres, De Cock & Man in 't Veld

    Ültetésre szánt növények, a pollen és a vetőmagok kivételével

    Castanea sativa Mill., Fraxinus excelsior L., Larix decidua Mill., Larix kaempferi (Lamb.) Carrière, Larix × eurolepis A. Henry, Pseudotsuga menziesii (Mirb.) Franco, Quercus cerris L., Quercus ilex L., Quercus rubra L.

    a)  az erdészeti szaporítóanyag olyan területekről származik, amelyeket az illetékes hatóság a növényegészségügyi intézkedésekre vonatkozó megfelelő nemzetközi szabványokkal összhangban a Phytophthora ramorum (uniós izolátumok) károsítótól mentesnek nyilvánított; vagy

    b)  az erdészeti szaporítóanyagon a legutóbbi teljes vegetációs időszakban a termesztési helyen nem észleltek a Phytophthora ramorum (uniós izolátumok) okozta tüneteket; vagy

    c)  

    i.  a termesztési helyen a Phytophthora ramorum (uniós izolátumok) tüneteit mutató erdészeti szaporítóanyagokat, valamint a tüneteket mutató anyagok 2 méteres körzetében található összes, tapadó talajjal rendelkező erdészeti szaporítóanyagot gyökerestől eltávolították és megsemmisítették, beleértve a hozzátapadt talajt is;

    és

    ii.  a tüneteket mutató növények 10 méteres körzetében található valamennyi erdészeti szaporítóanyag és az érintett tételből fennmaradó erdészeti szaporítóanyagok esetében:

    — a tüneteket mutató erdészeti szaporítóanyagok észlelését követő három hónapon belül az említett erdészeti szaporítóanyagon nem figyeltek meg a Phytophthora ramorum (uniós izolátumok) okozta tüneteket legalább két, a károsító kimutatásához megfelelő időpontban végzett ellenőrzés során, és e három hónapos időszak alatt nem végeztek a Phytophthora ramorum (uniós izolátumok) okozta tüneteket csökkentő kezeléseket, és

    — az említett három hónapos időszak után:

    — 

    — a termesztési helyen az említett erdészeti szaporítóanyagon nem észleltek a Phytophthora ramorum (uniós izolátumok) okozta tüneteket, vagy

    — a szállításra szánt erdészeti szaporítóanyag reprezentatív mintáját laboratóriumi vizsgálatnak vetették alá és a Phytophthora ramorum (uniós izolátumok) károsítótól mentesnek találták;

    — és

    iii.  a termőhelyen minden más erdészeti szaporítóanyag esetében:

    — a termesztési helyen az említett erdészeti szaporítóanyagon nem észleltek a Phytophthora ramorum (uniós izolátumok) okozta tüneteket, vagy

    — a szállításra szánt erdészeti szaporítóanyag reprezentatív mintáját laboratóriumi vizsgálatnak vetették alá és a Phytophthora ramorum (uniós izolátumok) károsítótól mentesnek találták

    ▼B

    E. RÉSZ

    A vizsgálatköteles nemzárlati károsítók zöldségvetőmagokon való megjelenésének megelőzését célzó intézkedések

    Az érintett vizsgálatköteles nemzárlati károsítók és ültetésre szánt növények tekintetében az alábbi intézkedéseket kell meghozni: Az illetékes hatóság vagy az illetékes hatóság felügyelete alá tartozó vállalkozó ellenőrzéseket végez, illetve bármely egyéb intézkedést megtesz az alábbi táblázat harmadik oszlopában foglalt, érintett vizsgálatköteles nemzárlati károsítókra és ültetésre szánt növényekre vonatkozó követelmények teljesülésének biztosítása érdekében.

    Baktériumok

    Vizsgálatköteles nemzárlati károsítók vagy az azok által okozott tünetek

    Ültetésre szánt növények

    Követelmények

    Clavibacter michiganensis ssp. Michiganensis (Smith) Davis et al.

    Solanum lycopersicum L.

    a)  a vetőmagokat megfelelő savas extrakciós módszerrel vagy azzal egyenértékű módszerrel nyerték ki;

    továbbá

    b)  

    i.  a vetőmagok olyan területekről származnak, amelyekről ismert, hogy a Clavibacter michiganensis ssp. michiganensis (Smith) Davis et al. károsítótól mentesek;

    vagy

    ii.  a termőhelyen a károsító kimutatása szempontjából megfelelő időpontokban végzett vizuális vizsgálatok során a növények teljes vegetációs ciklusa alatt nem észlelték a Clavibacter michiganensis ssp. michiganensis (Smith) Davis et al. okozta betegség tüneteit;

    vagy

    iii.  a vetőmagok reprezentatív mintáját – megfelelő módszerekkel – a Clavibacter michiganensis ssp. michiganensis (Smith) Davis et al. tekintetében laboratóriumi vizsgálatoknak vetették alá, és azt a laboratóriumi vizsgálatok során a károsítótól mentesnek találták;

    Xanthomonas axonopodis pv. phaseoli (Smith) Vauterin et al.

    Phaseolus vulgaris L.

    a)  a vetőmagok olyan területekről származnak, amelyekről ismert, hogy a Xanthomonas axonopodis pv. phaseoli (Smith) Vauterin et al. károsítótól mentesek;

    vagy

    b)  azt a növénykultúrát, amelyből a vetőmagokat betakarították, a vegetációs időszakban megfelelő időpontokban vizuális vizsgálatnak vetették alá, és a Xanthomonas axonopodis pv. phaseoli (Smith) Vauterin et al. károsítótól mentesnek találták;

    vagy

    c)  a vetőmagok reprezentatív mintáját laboratóriumi vizsgálatoknak vetették alá, és azt a laboratóriumi vizsgálatok során a Xanthomonas axonopodis pv. phaseoli (Smith) Vauterin et al. károsítótól mentesnek találták;

    Xanthomonas fuscans subsp. fuscans Schaad et al.

    Phaseolus vulgaris L.

    a)  a vetőmagok olyan területekről származnak, amelyekről ismert, hogy a Xanthomonas fuscans subsp. fuscans Schaad et al. károsítótól mentesek;

    vagy

    b)  azt a növénykultúrát, amelyből a vetőmagokat betakarították, a vegetációs időszakban megfelelő időpontokban vizuális vizsgálatnak vetették alá, és a Xanthomonas fuscans subsp. fuscans Schaad et al. károsítótól mentesnek találták;

    vagy

    c)  a vetőmagok reprezentatív mintáját laboratóriumi vizsgálatoknak vetették alá, és azt a laboratóriumi vizsgálatok során a Xanthomonas fuscans subsp. fuscans Schaad et al. károsítótól mentesnek találták.

    Xanthomonas euvesicatoria Jones et al.

    Capsicum annuum L.

    a)  a vetőmagok olyan területekről származnak, amelyekről ismert, hogy a Xanthomonas euvesicatoria Jones et al. károsítótól mentesek;

    vagy

    b)  a termőhelyen a károsító kimutatása szempontjából megfelelő időpontokban végzett vizuális vizsgálatok során a növények teljes vegetációs ciklusa alatt nem észlelték a Xanthomonas euvesicatoria Jones et al. okozta betegség tüneteit;

    vagy

    c)  a vetőmagok reprezentatív mintáját megfelelő módszerekkel – megfelelő kezelést követően vagy kezeletlenül – a Xanthomonas euvesicatoria Jones et al. tekintetében hatósági laboratóriumi vizsgálatoknak vetették alá, és e laboratóriumi vizsgálatok során azokat a Xanthomonas euvesicatoria Jones et al. károsítótól mentesnek találták.

    Xanthomonas euvesicatoria Jones et al.

    Solanum lycopersicum L.

    a)  a vetőmagokat megfelelő savas extrakciós módszerrel nyerték ki; továbbá

    b)  a vetőmagok olyan területekről származnak, amelyekről ismert, hogy a Xanthomonas euvesicatoria Jones et al. károsítótól mentesek; továbbá

    vagy

    c)  

    i.  a termőhelyen a károsító kimutatása szempontjából megfelelő időpontokban végzett vizuális vizsgálatok során a növények teljes vegetációs ciklusa alatt nem észlelték a Xanthomonas euvesicatoria Jones et al. okozta betegség tüneteit;

    vagy

    ii.  a vetőmagok reprezentatív mintáját megfelelő módszerekkel – megfelelő kezelést követően vagy kezeletlenül – a Xanthomonas euvesicatoria Jones et al. tekintetében hatósági laboratóriumi vizsgálatoknak vetették alá, és a laboratóriumi vizsgálatok során azokat a Xanthomonas euvesicatoria Jones et al. károsítótól mentesnek találták.

    Xanthomonas gardneri (ex Šutič) Jones et al.

    Capsicum annuum L.

    a)  a vetőmagok területekről származnak, amelyekről ismert, hogy a Xanthomonas gardneri (ex Šutič) Jones et al. károsítótól mentesek;

    vagy

    b)  a termőhelyen a károsító kimutatása szempontjából megfelelő időpontokban végzett vizuális vizsgálatok során a növények teljes vegetációs ciklusa alatt nem észlelték a Xanthomonas gardneri (ex Šutič) Jones et al. okozta betegség tüneteit;

    vagy

    c)  a vetőmagok reprezentatív mintáját megfelelő módszerekkel – megfelelő kezelést követően vagy kezeletlenül – a Xanthomonas gardneri (ex Šutič) Jones et al. tekintetében hatósági laboratóriumi vizsgálatoknak vetették alá, és a laboratóriumi vizsgálatok során azokat a Xanthomonas gardneri (ex Šutič) Jones et al. károsítótól mentesnek találták.

    Xanthomonas gardneri (ex Šutič) Jones et al.

    Solanum lycopersicum L.

    a)  a vetőmagokat megfelelő savas extrakciós módszerrel nyerték ki; továbbá

    b)  a vetőmagok olyan területekről származnak, amelyekről ismert, hogy a Xanthomonas gardneri (ex Šutič) Jones et al. károsítótól mentesek;

    vagy

    c)  

    i.  a termőhelyen a növények teljes vegetációs ciklusa alatt megfelelő időpontokban végzett vizuális vizsgálatok során nem észlelték a Xanthomonas gardneri (ex Šutič) Jones et al. okozta betegség tüneteit;

    vagy

    ii.  a vetőmagok reprezentatív mintáját megfelelő módszerekkel – megfelelő kezelést követően vagy kezeletlenül – a Xanthomonas gardneri (ex Šutič) Jones et al. tekintetében hatósági laboratóriumi vizsgálatoknak vetették alá, és a laboratóriumi vizsgálatok során azokat a Xanthomonas gardneri (ex Šutič) Jones et al. károsítótól mentesnek találták.

    Xanthomonas perforans Jones et al.

    Capsicum annuum L.

    a)  a vetőmagok olyan területekről származnak, amelyekről ismert, hogy a Xanthomonas perforans Jones et al. károsítótól mentesek;

    vagy

    b)  a termőhelyen a növények teljes vegetációs ciklusa alatt megfelelő időpontokban végzett vizuális vizsgálatok során nem észlelték a Xanthomonas perforans Jones et al. okozta betegség tüneteit;

    vagy

    c)  a vetőmagok reprezentatív mintáját megfelelő módszerekkel (megfelelő kezelést követően vagy kezeletlenül) a Xanthomonas perforans Jones et al. tekintetében hatósági laboratóriumi vizsgálatoknak vetették alá, és e laboratóriumi vizsgálatok során azokat a Xanthomonas perforans Jones et al. károsítótól mentesnek találták.

    Xanthomonas perforans Jones et al.

    Solanum lycopersicum L.

    a)  a vetőmagokat megfelelő savas extrakciós módszerrel nyerték ki; továbbá

    b)  a vetőmagok olyan területekről származnak, amelyekről ismert, hogy a Xanthomonas perforans Jones et al. károsítótól mentesek;

    vagy

    c)  

    i.  a termőhelyen a növények teljes vegetációs ciklusa alatt megfelelő időpontokban végzett vizuális vizsgálatok során nem észlelték a Xanthomonas perforans Jones et al. okozta betegség tüneteit;

    vagy

    ii.  a vetőmagok reprezentatív mintáját megfelelő módszerekkel – megfelelő kezelést követően vagy kezeletlenül – a Xanthomonas perforans Jones et al. tekintetében hatósági laboratóriumi vizsgálatoknak vetették alá, és a laboratóriumi vizsgálatok során azokat a Xanthomonas perforans Jones et al. károsítótól mentesnek találták.

    Xanthomonas vesicatoria (ex Doidge) Vauterin et al.

    Capsicum annuum L.

    a)  a vetőmagok olyan területekről származnak, amelyekről ismert, hogy a Xanthomonas vesicatoria (ex Doidge) Vauterin et al. károsítótól mentesek;

    vagy

    b)  a termőhelyen a növények teljes vegetációs ciklusa alatt megfelelő időpontokban végzett vizuális vizsgálatok során nem észlelték a Xanthomonas vesicatoria (ex Doidge) Vauterin et al. okozta betegség tüneteit;

    vagy

    c)  a vetőmagok reprezentatív mintáját megfelelő módszerekkel – megfelelő kezelést követően vagy kezeletlenül – a Xanthomonas vesicatoria (ex Doidge) Vauterin et al. tekintetében hatósági laboratóriumi vizsgálatoknak vetették alá, és a laboratóriumi vizsgálatok során azokat a Xanthomonas vesicatoria (ex Doidge) Vauterin et al. károsítótól mentesnek találták.

    Xanthomonas vesicatoria (ex Doidge) Vauterin et al.

    Solanum lycopersicum L.

    a)  a vetőmagokat megfelelő savas extrakciós módszerrel nyerték ki; továbbá

    b)  a vetőmagok olyan területekről származnak, amelyekről ismert, hogy a Xanthomonas vesicatoria (ex Doidge) Vauterin et al. károsítótól mentesek;

    vagy

    c)  

    i.  a termőhelyen a növények teljes vegetációs ciklusa alatt megfelelő időpontokban végzett vizuális vizsgálatok során nem észlelték a Xanthomonas vesicatoria (ex Doidge) Vauterin et al. okozta betegség tüneteit;

    vagy

    ii.  a vetőmagok reprezentatív mintáját megfelelő módszerekkel – megfelelő kezelést követően vagy kezeletlenül – a Xanthomonas vesicatoria (ex Doidge) Vauterin et al. tekintetében hatósági laboratóriumi vizsgálatoknak vetették alá, és a laboratóriumi vizsgálatok során azokat a Xanthomonas vesicatoria (ex Doidge) Vauterin et al. károsítótól mentesnek találták.

    Rovarok és atkák

    Vizsgálatköteles nemzárlati károsítók vagy az azok által okozott tünetek

    Ültetésre szánt növények

    Intézkedések

    Acanthoscelides obtectus (Say)

    Phaseolus coccineus L., Phaseolus vulgaris L.

    a)  a vetőmagok reprezentatív mintáját a károsító kimutatása szempontjából legmegfelelőbb időpontban – esetlegesen megfelelő kezelést követően – vizuális vizsgálatnak vetettek alá, és

    b)  a vetőmagokat az Acanthoscelides obtectus (Say) károsítótól mentesnek találták.

    ▼M9

    Bruchus pisorum (Linnaeus)

    Pisum sativum L.

    a)  a vetőmagok reprezentatív mintáját a károsító kimutatása szempontjából legmegfelelőbb időpontban – esetlegesen megfelelő kezelést követően – vizuális vizsgálatnak vetettek alá; és

    b)  a vetőmagokat a Bruchus pisorum (Linnaeus) károsítótól mentesnek találták.

    Bruchus rufimanus Boheman

    Vicia faba L.

    a)  a vetőmagok reprezentatív mintáját a károsító kimutatása szempontjából legmegfelelőbb időpontban – esetlegesen megfelelő kezelést követően – vizuális vizsgálatnak vetettek alá; és

    b)  a vetőmagokat a Bruchus rufimanus Boheman károsítótól mentesnek találták.

    ▼B

    Fonálférgek

    Vizsgálatköteles nemzárlati károsítók vagy az azok által okozott tünetek

    Ültetésre szánt növények

    Intézkedések

    Ditylenchus dipsaci (Kuehn) Filipjev

    Allium cepa L., Allium porrum L.

    a)  a növénykultúrát a legutóbbi vegetációs ciklus kezdete óta a károsító kimutatása szempontjából megfelelő időpontban legalább egyszer vizuális vizsgálatnak vetették alá, és a Ditylenchus dipsaci (Kuehn) Filipjev okozta tüneteket nem észleltek;

    vagy

    b)  a betakarított vetőmagokat egy reprezentatív mintán végzett laboratóriumi vizsgálatokat követően a Ditylenchus dipsaci (Kuehn) Filipjev károsítótól mentesnek találták;

    vagy

    c)  az ültetési anyagot a Ditylenchus dipsaci (Kuehn) Filipjev elleni megfelelő fizikai vagy kémiai kezelésnek vetették alá, és a vetőmagokat egy reprezentatív mintán végzett laboratóriumi vizsgálatokat követően e károsítótól mentesnek találták.

    Vírusok, viroidok, vírusszerű betegségek és fitoplazmák

    Vizsgálatköteles nemzárlati károsítók vagy az azok által okozott tünetek

    Ültetésre szánt növények

    Intézkedések

    Pepino mozaik vírus

    Solanum lycopersicum L.

    a)  a vetőmagokat megfelelő savas extrakciós módszerrel vagy azzal egyenértékű módszerrel nyerték ki, és:

    b)  

    i.  a vetőmagok olyan területekről származnak, ahol a pepino mozaik vírus közismerten nem fordul elő; vagy

    ii.  a termőhelyen a növényeken a teljes vegetációs ciklusuk alatt nem észlelték a pepino mozaik vírus okozta betegség tüneteit; vagy

    iii.  a vetőmagok reprezentatív mintáját – megfelelő módszerekkel – a pepino mozaik vírus tekintetében laboratóriumi vizsgálatoknak vetették alá, és azt a laboratóriumi vizsgálatok során a károsítótól mentesnek találták;

    Burgonyagumó orsósodás viroid

    Capsicum annuum L., Solanum lycopersicum L.

    a)  

    i.  a vetőmagok olyan területekről származnak, ahol a burgonyagumó orsósodás viroid közismerten nem fordul elő; vagy

    ii.  a termőhelyen a növényeken a teljes vegetációs ciklusuk alatt nem észlelték a burgonyagumó orsósodás viroid okozta betegségek tüneteit; vagy

    iii.  a vetőmagok reprezentatív mintáját – megfelelő módszerekkel – a burgonyagumó orsósodás viroid tekintetében laboratóriumi vizsgálatoknak vetették alá, és azt a laboratóriumi vizsgálatok során a károsítótól mentesnek találták.

    F. RÉSZ

    A vizsgálatköteles nemzárlati károsítók vetőburgonyán való megjelenésének megelőzését célzó intézkedések

    Az illetékes hatóság vagy – előírás esetén – az illetékes hatóság felügyelete alá tartozó vállalkozó ellenőrzéseket végez, illetve bármely egyéb intézkedést megtesz az alábbi táblázatban foglalt, érintett vizsgálatköteles nemzárlati károsítókra és ültetésre szánt növényekre vonatkozó követelmények teljesülésének biztosítása érdekében.

    Vizsgálatköteles nemzárlati károsítók vagy az azok által okozott tünetek

    Ültetésre szánt növények

    Követelmények

    Feketerothadás (Dickeya Samson et al. spp. ; Pectobacterium Waldee emend. Hauben et al. spp.)

    Solanum tuberosum L.

    a)  a szuperelit vetőburgonya esetében:

    hatósági vizsgálatok igazolják, hogy azok a Dickeya Samson et al. spp. és a Pectobacterium Waldee emend. Hauben et al. spp. károsítóktól mentes anyanövényektől származnak;

    b)  minden kategória esetében:

    a fejlődő növényeken az illetékes hatóságok hatósági szántóföldi ellenőrzést végeztek.

    Candidatus Liberibacter solanacearum Liefting et al.

    Solanum tuberosum L.

    a)  a szuperelit vetőburgonya esetében:

    hatósági vizsgálatok szerint azok a Candidatus Liberibacter solanacearum Liefting et al. károsítótól mentes anyanövényektől származnak.

    b)  minden kategória esetében:

    i.  a növényeket olyan területeken termesztették, amelyekről ismert, hogy – a vektorok lehetséges jelenlétére tekintettel – a Candidatus Liberibacter solanacearum Liefting et al. károsítótól mentesek;

    vagy

    ii.  a termőhelyen a legutóbbi teljes vegetációs ciklus kezdete óta az illetékes hatóságok által a fejlődő növényeken az illetékes hatóság által végzett vizsgálatok során nem észleltek a Candidatus Liberibacter solanacearum Liefting et al. okozta tüneteket.

    Candidatus Phytoplasma solani Quaglino et al.

    Solanum tuberosum L.

    (a)  A szuperelit vetőburgonya esetében:

    hatósági vizsgálatok igazolják, hogy azok a Candidatus Phytoplasma solani Quaglino et al. károsítótól mentes anyanövényektől származnak.

    (b)  Minden kategória esetében:

    i.  a termőhelyen a legutóbbi teljes vegetációs ciklus kezdete óta végzett hatósági vizsgálatok során nem észleltek a Candidatus Phytoplasma solani Quaglino et al. okozta tüneteket;

    vagy

    ii.  a termőhelyen a tüneteket mutató növényeket, valamint azok utódgumóit gyökerestől eltávolították és megsemmisítették, valamint bármely olyan állomány esetében, amelynél tüneteket észleltek a fejlődő növénykultúrában, a Candidatus Phytoplasma solani Quaglino et al. hiányának megerősítése érdekében minden egyes tétel esetében betakarítás utáni hatósági laboratóriumi vizsgálatot végeztek a gumókon.

    Vírusok okozta mozaik tünetek és

    az alábbi okozta tünetek:

    — burgonya levélsodródás vírus

    Solanum tuberosum L.

    (a)  A szuperelit vetőburgonya esetében:

    a burgonya A-vírustól, a burgonya M-vírustól, a burgonya S-vírustól, a burgonya X-vírustól, a burgonya Y-vírustól és a burgonya levélsodródás vírustól mentes anyanövényektől származik.

    Amennyiben mikroszaporítási módszereket alkalmaznak, az e pontnak való megfelelést az anyanövény hatósági laboratóriumi vizsgálatával vagy hatósági felügyelet alatti laboratóriumi vizsgálatával kell megállapítani.

    Amennyiben klónszelekciós módszereket alkalmaznak, az e pontnak való megfelelést a klónállomány hatósági laboratóriumi vizsgálatával vagy hatósági felügyelet alatti laboratóriumi vizsgálatával kell megállapítani.

    (b)  Minden kategória esetében:

    a fejlődő növényeken az illetékes hatóságok vizsgálatot végeztek.

    Burgonyagumó orsósodás viroid

    Solanum tuberosum L.

    (a)  Klónállomány esetében:

    hatósági laboratóriumi vizsgálatok vagy hatórási felügyelet alatti laboratóriumi vizsgálatok kimutatták, hogy az állomány a burgonyagumó orsósodás viroidtól mentes anyanövényektől származik.

    (b)  A szuperelit és az elit vetőburgonya esetében:

    a burgonyagumó orsósodás viroid okozta tüneteket nem találtak,

    vagy

    az egyes tételek esetében a gumókat betakarítás utáni laboratóriumi vizsgálatnak vetették alá, és a gumókat a burgonyagumó orsósodás viroidtól mentesnek találták.

    (c)  Minősített vetőburgonya esetében:

    hatósági vizuális vizsgálat kimutatta, hogy a károsítótól mentesek, és laboratóriumi vizsgálatra kerül sor, ha a károsító okozta bármely tünetet észlelnek.

    Vizsgálatköteles nemzárlati károsítók vagy az azok által okozott tünetek

    Ültetésre szánt növények

    Követelmények

    Vírusfertőzés tünetei

    Solanum tuberosum L.

    A közvetlen utódnemzedék hatósági vizsgálata során a tüneteket mutató növények száma nem haladhatja meg a IV. mellékletben feltüntetett százalékos arányt.

    Vizsgálatköteles nemzárlati károsítók vagy az azok által okozott tünetek

    Ültetésre szánt növények

    Követelmények

    ▼M9

    Candidatus Liberibacter solanacearum Liefting et al.

    Solanum tuberosum L.

    Az illetékes hatóság a tételeket hatósági vizsgálatnak vetette alá, és megerősítette, hogy eleget tesznek a IV. melléklet vonatkozó rendelkezéseinek, kivéve, ha a tételt az V. melléklet F. részének első táblázata második sorának harmadik oszlopa b) pontjának i. alpontjában foglaltaknak megfelelő növényekből állították elő.

    ▼B

    Ditylenchus destructor Thorne

    Solanum tuberosum L.

    Az illetékes hatóság a tételeket vizsgálatnak vetette alá, és megerősíti, hogy eleget tesznek a IV. melléklet vonatkozó rendelkezéseinek.

    A Thanatephorus cucumeris (A.B. Frank) Donk okozta burgonyahimlő a gumókat a felületük több mint 10 %-án érinti.

    Solanum tuberosum L

    Az illetékes hatóság a tételeket vizsgálatnak vetette alá, és megerősíti, hogy eleget tesznek a IV. melléklet vonatkozó rendelkezéseinek.

    A Spongospora subterranea (Wallr.) Lagerh. okozta poros varasodás a gumókat a felületük több mint 10 %-án érinti.

    Solanum tuberosum L.

    Az illetékes hatóság a tételeket vizsgálatnak vetette alá, és megerősíti, hogy eleget tesznek a IV. melléklet vonatkozó rendelkezéseinek.

    Az illetékes hatóságok ezenfelül vizsgálatot végeznek annak biztosítása érdekében, hogy a fejlődő növényeken a vizsgálatköteles nemzárlati károsítók jelenléte ne haladja meg az alábbi táblázatban meghatározott küszöbértékeket:

    Vizsgálatköteles nemzárlati károsítók vagy az azok által okozott tünetek

    Ültetésre szánt növények (nemzetség vagy faj)

    A szuperelit vetőburgonya fejlődő növényeire vonatkozó küszöbérték

    Az elit vetőburgonya fejlődő növényeire vonatkozó küszöbérték

    A minősített vetőburgonya fejlődő növényeire vonatkozó küszöbérték

    PBTC

    PB

    Feketerothadás (Dickeya Samson et al. spp. [1DICKG]; Pectobacterium Waldee emend. Hauben et al. spp. [1PECBG])

    Solanum tuberosum L.

    0 %

    0 %

    1,0  %

    4,0  %

    Candidatus Liberibacter solanacearum Liefting et al. [LIBEPS]

    Solanum tuberosum L.

    0 %

    0 %

    0 %

    0 %

    Candidatus Phytoplasma solani Quaglino et al. [PHYPSO]

    Solanum tuberosum L.

    0 %

    0 %

    0 %

    0 %

    Vírusok okozta mozaik tünetek

    továbbá

    a burgonya levélsodródás vírus [PLRV00] okozta tünetek

    Solanum tuberosum L.

    0 %

    0,1  %

    0,8  %

    6,0  %

    Burgonyagumó orsósodás viroid [PSTVD0]

    Solanum tuberosum L.

    0 %

    0 %

    0 %

    0 %

    G. RÉSZ

    A vizsgálatköteles nemzárlati károsítók olaj- és rostnövényeken való megjelenésének megelőzését célzó intézkedések

    1.    A növénykultúra ellenőrzése

    (1) Annak biztosítása érdekében, hogy a vizsgálatköteles nemzárlati károsítók jelenléte ne haladja meg az alábbi táblázatban meghatározott küszöbértékeket, az illetékes hatóság vagy az illetékes hatóság felügyelete alá tartozó vállalkozó a vizsgálatköteles nemzárlati károsítók megjelenése tekintetében szántóföldi ellenőrzésnek veti alá azt a növénykultúrát, amelyből az olaj- és rostnövények vetőmagjait előállítja.

    Gombák és petespórás gombák

    Vizsgálatköteles nemzárlati károsítók vagy az azok által okozott tünetek

    Ültetésre szánt növények (nemzetség vagy faj)

    A szuperelit vetőmag termesztésére vonatkozó küszöbértékek

    Az elit vetőmag termesztésére vonatkozó küszöbértékek

    A tanúsított vetőmag termesztésére vonatkozó küszöbértékek

    Plasmopara halstedii (Farlow) Berlese & de Toni [PLASHA]

    Helianthus annuus L.

    0 %

    0 %

    0 %

    Az illetékes hatóság a vállalkozóktól eltérő ellenőröket felhatalmazhatja arra, hogy a hatóság nevében és a felügyelete mellett elvégezzék a szántóföldi ellenőrzéseket.

    (2) A szántóföldi ellenőrzéseket akkor kell elvégezni, amikor a növénykultúra állapota és fejlettségi szakasza megfelelő ellenőrzést tesz lehetővé.

    Évente legalább egy szántóföldi ellenőrzést kell végezni az érintett vizsgálatköteles nemzárlati károsító kimutatása szempontjából legmegfelelőbb időpontban.

    (3) Az illetékes hatóság meghatározza a megfelelő módszerek szerint ellenőrizendő szántóföldrészek méretét, számát és eloszlását.

    Az illetékes hatóság általi vizsgálatnak alávetendő vetőmagok előállítására szánt növénykultúrák aránya legalább 5 %.

    2    Olaj- és rostnövények vetőmagjainak mintavételezése és laboratóriumi vizsgálata

    (1) Az illetékes hatóság:

    a) 

    hatóságilag mintát vesz az olaj- és rostnövények vetőmagjait tartalmazó tételekből;

    b) 

    vetőmag-mintavevőket hatalmaz fel annak érdekében, hogy a nevében és a hatósági felügyelete mellett elvégezzék a mintavételt;

    c) 

    összehasonlítja az általa vett vetőmagmintákat azokkal a vetőmagmintákkal, amelyeket a vetőmag-mintavevők hatósági felügyelet mellett ugyanazon vetőmagtételből vettek;

    d) 

    felügyeli a b) pontban foglalt vetőmag-mintavevők teljesítményét.

    (2) Az illetékes hatóság vagy a hatósági felügyelet alá tartozó vállalkozó mintát vesz az olaj- és rostnövények vetőmagjaiból, és azokat naprakész nemzetközi módszerek szerinti laboratóriumi vizsgálatnak veti alá.

    Az automatikus mintavétel kivételével az illetékes hatóság a tanúsításra beadott vetőmagtételek legalább 5 %-án ellenőrző mintavételt végez. Ezt a mennyiséget a lehető legegyenletesebb mértékben kell elosztani a vetőmag-tanúsításra vetőmagot beadó természetes és jogi személyek, valamint a beadott fajok között, ugyanakkor konkrét kétségek kizárását is célozhatja.

    (3) Az automatikus mintavételhez megfelelő eljárásokat kell alkalmazni, és azt hatósági felügyelet mellett kell végezni.

    (4) A tanúsítás céljából végzett vetőmagvizsgálat esetében és a kereskedelmi vetőmagok vizsgálata esetében a mintákat homogén tételekből kell venni. A tételek és a minták tömege tekintetében a 2002/57/EK irányelv III. mellékletében található táblázat alkalmazandó.

    3.    Az olaj- és rostnövények vetőmagjaira vonatkozó kiegészítő intézkedések

    Az illetékes hatóság vagy az illetékes hatóság felügyelete alá tartozó vállalkozó elvégzi az alábbi kiegészítő ellenőrzéseket, illetve bármely egyéb intézkedést megtesz az érintett vizsgálatköteles nemzárlati károsítókra és ültetésre szánt növényekre vonatkozó követelmények teljesülésének biztosítása érdekében:

    (1) 

    A Helianthus annuus L. vetőmagjai esetében a Plasmopora halstedii megjelenésének megelőzése érdekében alkalmazott intézkedések

    a) 

    a Helianthus annuus L. vetőmagjai olyan terüetekről származnak, amelyekről ismert, hogy a Plasmopara halstedii károsítótól mentesek;

    vagy

    b) 

    a termőhelyen a vegetációs időszakban megfelelő időpontokban végzett legalább két ellenőrzés során a Plasmopara halstedii okozta tüneteket nem észleltek;

    vagy

    c) 
    i. 

    a termőhelyen a vegetációs időszakban a károsító kimutatása szempontjából megfelelő időpontokban legalább két szántóföldi ellenőrzést végeztek; továbbá

    ii. 

    a szántóföldi ellenőrzés során a Plasmopara halstedii okozta tüneteket a növényeknek legfeljebb 5 %-a mutatott, és a Plasmopara halstedii okozta tüneteket mutató összes növényt az ellenőrzést követően azonnal eltávolították és megsemmisítették; továbbá

    iii. 

    a végső vizsgálat során a Plasmopara halstedii okozta tüneteket mutató növényeket nem találtak;

    vagy

    d) 
    i. 

    a termőhelyen a vegetációs időszakban megfelelő időpontokban legalább két szántóföldi ellenőrzést végeztek; továbbá

    ii. 

    a Plasmopara halstedii okozta tüneteket mutató összes növényt az ellenőrzést követően azonnal eltávolították és megsemmisítették; továbbá

    iii. 

    a végső vizsgálat során a Plasmopara halstedii okozta tüneteket mutató növényeket nem találtak, valamint minden egyes tétel reprezentatív mintáját laboratóriumi vizsgálatnak vetették alá, és a Plasmopara halstedii károsítótól mentesnek találták; vagy a vetőmagokat a Plasmopara halstedii (Farlow) Berlese & de Toni valamennyi ismert törzsével szemben bizonyítottan hatékony, megfelelő kezelésnek vetették alá.

    (2) 

    A Helianthus annuus L. és a Linum usitatissimum L. vetőmagjai esetében a Botrytis cinerea megjelenésének megelőzése érdekében alkalmazott intézkedések

    a) 

    a Botrytis cinerea elleni használatra engedélyezett vetőmagkezelést alkalmaztak;

    vagy

    b) 

    a vetőmagokra megállapított tűréshatárt egy reprezentatív minta laboratóriumi vizsgálata alapján nem lépték túl.

    (3) 

    A Glycine max (L.) Merryl vetőmagjai esetében a Diaporthe caulivora (Diaporthe phaseolorum var. caulivora) megjelenésének megelőzése érdekében alkalmazott intézkedések

    a) 

    a Diaporthe caulivora (Diaporthe phaseolorum var. caulivora) elleni használatra engedélyezett vetőmagkezelést alkalmaztak;

    vagy

    b) 

    a vetőmagokra megállapított tűréshatárt egy reprezentatív minta laboratóriumi vizsgálata alapján nem lépték túl.

    (4) 

    A Glycine max (L.) Merryl vetőmagjai esetében a Diaporthe var. sojae megjelenésének megelőzése érdekében alkalmazott intézkedések

    a) 

    a Diaporthe var. sojae elleni használatra engedélyezett vetőmagkezelést alkalmaztak;

    vagy

    b) 

    a vetőmagokra megállapított tűréshatárt egy reprezentatív minta laboratóriumi vizsgálata alapján nem lépték túl.

    (5) 

    A Linum usitatissimum L. vetőmagjai esetében az Alternaria linicola megjelenésének megelőzése érdekében alkalmazott intézkedések

    a) 

    az Alternaria linicola elleni használatra engedélyezett vetőmagkezelést alkalmaztak;

    vagy

    b) 

    a vetőmagokra megállapított tűréshatárt egy reprezentatív minta laboratóriumi vizsgálata alapján nem lépték túl.

    (6) 

    A Linum usitatissimum L. vetőmagjai esetében a Boeremia exigua var. linicola megjelenésének megelőzése érdekében alkalmazott intézkedések

    a) 

    a Boeremia exigua var. linicola elleni használatra engedélyezett vetőmagkezelést alkalmaztak;

    vagy

    b) 

    a vetőmagokra megállapított tűréshatárt egy reprezentatív minta laboratóriumi vizsgálata alapján nem lépték túl.

    (7) 

    A Linum usitatissimum L. vetőmagjai esetében a Colletotrichum lini megjelenésének megelőzése érdekében alkalmazott intézkedések

    a) 

    a Colletotrichum lini elleni használatra engedélyezett vetőmagkezelést alkalmaztak;

    vagy

    b) 

    a vetőmagokra megállapított tűréshatárt egy reprezentatív minta laboratóriumi vizsgálata alapján nem lépték túl.

    (8) 

    A Linum usitatissimum L. vetőmagjai esetében a Fusarium oxysporum f. sp. albedinis (Kill. & Maire) W.L. Gordon és a Fusarium circinatum Nirenberg & O'Donnell kivételével a Fusarium (anamorf nemzetség) megjelenésének megelőzése érdekében alkalmazott intézkedések

    a) 

    a Fusarium oxysporum f. sp. albedinis (Kill. & Maire) W.L. Gordon és a Fusarium circinatum Nirenberg & O'Donnell kivételével a Fusarium (anamorf nemzetség) elleni használatra engedélyezett vetőmagkezelést alkalmaztak;

    vagy

    b) 

    a vetőmagokra megállapított tűréshatárt egy reprezentatív minta laboratóriumi vizsgálata alapján nem lépték túl.

    H. RÉSZ

    A vizsgálatköteles nemzárlati károsítók vetőmagoktól eltérő zöldségszaporító és -ültetési anyagokon való megjelenésének megelőzését célzó intézkedések

    Vizuális vizsgálat

    Az illetékes hatóság vagy az illetékes hatóság felügyelete alá tartozó vállalkozó ellenőrzéseket végez, illetve minden egyéb intézkedést megtesz a következők biztosítása érdekében:

    a) 

    a növényeknek a vizuális vizsgálat során legalább azt a látszatot kell kelteniük, hogy az érintett nemzetség vagy faj tekintetében mentesek az e pontban található táblázatban felsorolt károsítóktól.

    b) 

    az e pontban található táblázatokban felsorolt károsítók előfordulására utaló látható jeleket vagy tüneteket mutató növényeket a fejlődő növénykultúra szakaszában azokat a megjelenésükkor azonnal megfelelően kezelték, vagy adott esetben eltávolították.

    c) 

    a salottahagyma és a fokhagyma hagymái esetében a növények közvetlenül olyan szaporítóanyagból származnak, amelyet a fejlődő növénykultúra szakaszában ellenőrzésnek vetettek alá, és amelyet az e pontban felsorolt károsítóktól gyakorlatilag mentesnek találtak.

    Ezenfelül az illetékes hatóság vagy az illetékes hatóság felügyelete alá tartozó vállalkozó ellenőrzéseket végez, illetve bármely egyéb intézkedést megtesz az alábbi táblázatban foglalt, érintett vizsgálatköteles nemzárlati károsítókra és ültetésre szánt növényekre vonatkozó követelmények teljesülésének biztosítása érdekében.

    Baktériumok

    Vizsgálatköteles nemzárlati károsítók vagy az azok által okozott tünetek

    Ültetésre szánt növények

    Követelmények

    Clavibacter michiganensis ssp. michiganensis (Smith) Davis et al.

    Solanum lycopersicum L.

    A növényeket olyan vetőmagokból nevelték, amelyek eleget tesznek az V. melléklet E. részében megállapított követelményeknek, és azokat megfelelő higiéniai intézkedésekkel fertőzésmentes állapotban tartották.

    Xanthomonas euvesicatoria Jones et al.

    Capsicum annuum L., Solanum lycopersicum L.

    a)  a csíranövényeket a zöldségvetőmagokra vonatkozó E. részben foglalt követelményeknek megfelelő magokból nevelték; továbbá

    b)  a palántákat a fertőzés megakadályozása érdekében megfelelő higiéniai körülmények között tartották.

    Xanthomonas gardneri (ex Šutič 1957) Jones et al.

    Capsicum annuum L., Solanum lycopersicum L.

    a)  a csíranövényeket a zöldségvetőmagokra vonatkozó E. részben foglalt követelményeknek megfelelő magokból nevelték; továbbá

    b)  a palántákat a fertőzés megakadályozása érdekében megfelelő higiéniai körülmények között tartották.

    Xanthomonas perforans Jones et al.

    Capsicum annuum L., Solanum lycopersicum L.

    a)  a csíranövényeket a zöldségvetőmagokra vonatkozó E. részben foglalt követelményeknek megfelelő magokból nevelték; továbbá

    b)  a palántákat a fertőzés megakadályozása érdekében megfelelő higiéniai körülmények között tartották.

    Xanthomonas vesicatoria (ex Doidge) Vauterin et al.

    Capsicum annuum L., Solanum lycopersicum L.

    a)  a csíranövényeket a zöldségvetőmagokra vonatkozó E. részben foglalt követelményeknek megfelelő magokból nevelték; továbbá

    b)  a palántákat a fertőzés megakadályozása érdekében megfelelő higiéniai körülmények között tartották.

    Gombák és petespórás gombák

    Vizsgálatköteles nemzárlati károsítók vagy az azok által okozott tünetek

    Ültetésre szánt növények

    Követelmények

    Fusarium (anamorf nemzetség), a Fusarium oxysporum f. sp. albedinis (Kill. & Maire) W.L. Gordon és a Fusarium circinatum Nirenberg & O'Donnell kivételével

    Asparagus officinalis L.

    a)  

    i.  a növénykultúrát a vegetációs időszakban a károsító kimutatása szempontjából megfelelő időpontban vizuális vizsgálatnak vetették alá, a növények reprezentatív mintáját gyökerestől eltávolították, és a Fusarium Link okozta tüneteket nem észleltek; vagy

    ii.  a növénykultúrát a vegetációs időszakban a károsító kimutatása szempontjából megfelelő időpontokban legalább kétszer vizuális vizsgálatnak vetették alá, és a Fusarium Link okozta tüneteket mutató növényeket azonnal gyökerestől eltávolították, a fejlődésben lévő növénykultúra végső vizsgálatakor nem észleltek tüneteket; továbbá

    b)  a spárgasípokat szállítás előtt vizuális vizsgálatnak vetették alá, és a Fusarium Link okozta tüneteket nem észleltek.

    Helicobasidium brebissonii (Desm.) Donk

    Asparagus officinalis L.

    a)  

    i.  a növénykultúrát a vegetációs időszakban a károsító kimutatása szempontjából megfelelő időpontban vizuális vizsgálatnak vetették alá, a növények reprezentatív mintáját gyökerestől eltávolították, és a Helicobasidium brebissonii (Desm.) Donk okozta tüneteket nem észleltek; vagy

    ii.  a növénykultúrát a vegetációs időszakban a károsító kimutatása szempontjából megfelelő időpontokban legalább kétszer vizuális vizsgálatnak vetették alá, és a Helicobasidium brebissonii (Desm.) Donk okozta tüneteket mutató növényeket azonnal gyökerestől eltávolították, a fejlődésben lévő növénykultúra végső vizsgálatakor azonban nem észleltek tüneteket; és

    b)  a spárgasípokat szállítás előtt vizuális vizsgálatnak vetették alá, és a Helicobasidium brebissonii (Desm.) Donk okozta tüneteket nem észleltek.

    Stromatinia cepivora Berk.

    Allium cepa L., Allium fistulosum L., Allium porrum L.

    a)  a növények a Stromatinia cepivora Berk. károsítótól mentes termesztőközegben nevelt, tápkockás palánták;

    vagy

    b)  

    i.  

    — a növénykultúrát a vegetációs időszakban a károsító kimutatása szempontjából megfelelő időpontban vizuális vizsgálatnak vetették alá, és a Stromatinia cepivora Berk. okozta tüneteket nem észleltek; vagy

    — a növénykultúrát a vegetációs időszakban a károsító kimutatása szempontjából megfelelő időpontban vizuális vizsgálatnak vetették alá, és a Stromatinia cepivora Berk. okozta tüneteket mutató növényeket azonnal gyökerestől eltávolították, a fejlődésben lévő növénykultúra újabb végső vizsgálatakor azonban nem észleltek tüneteket;

    továbbá

    ii.  a növényeket szállítás előtt vizuális vizsgálatnak vetették alá, és a Stromatinia cepivora Berk. okozta tüneteket nem észleltek.

    Stromatinia cepivora Berk.

    Allium sativum L.

    a)  

    i.  a növénykultúrát a vegetációs időszakban a károsító kimutatása szempontjából megfelelő időpontban vizuális vizsgálatnak vetették alá, és a Stromatinia cepivora Berk. okozta tüneteket nem észleltek; vagy

    ii.  a növénykultúrát a vegetációs időszakban a károsító kimutatása szempontjából megfelelő időpontban vizuális vizsgálatnak vetették alá, és a Stromatinia cepivora Berk. okozta tüneteket mutató növényeket azonnal gyökerestől eltávolították, a fejlődésben lévő növénykultúra újabb végső vizsgálatakor azonban nem észleltek tüneteket;

    továbbá

    b)  a növényeket vagy a készleteket szállítás előtt vizuális vizsgálatnak vetették alá, és a Stromatinia cepivora Berk. okozta tüneteket nem észleltek.

    Verticillium dahliae Kleb. [VERTDA]

    Cynara cardunculus L.

    a)  az anyanövények patogén vizsgált szaporítóanyagból származnak; továbbá

    b)  a növényeket olyan termőhelyen nevelték, amelynek a termesztési előtörténete ismert, és amelyen a Verticillium dahliae Kleb. előfordulását nem regisztrálták; továbbá

    c)  a növényeket a legutóbbi teljes vegetációs ciklus kezdete óta megfelelő időpontokban vizuális vizsgálatnak vetették alá, és azokat a Verticillium dahliae Kleb. okozta tünetektől mentesnek találták.

    Fonálférgek

    Vizsgálatköteles nemzárlati károsítók vagy az azok által okozott tünetek

    Ültetésre szánt növények

    Követelmények

    Ditylenchus dipsaci (Kuehn) Filipjev

    Allium cepa L., Allium sativum L.

    A kereskedelmi növénykultúra termesztésére szánt növényektől eltérő növények esetében:

    a)  a növénykultúrát a legutóbbi teljes vegetációs ciklus kezdete óta a károsító kimutatása szempontjából megfelelő időpontban legalább egyszer vizuális vizsgálatnak vetették alá, és a Ditylenchus dipsaci (Kuehn) Filipjev okozta tüneteket nem észleltek;

    vagy

    b)  

    i.  a növénykultúrát a legutóbbi teljes vegetációs ciklus kezdete óta a károsító kimutatása szempontjából megfelelő időpontban legalább egyszer vizuális vizsgálatnak vetették alá, és a növényeknek legfeljebb 2 %-a mutatta a Ditylenchus dipsaci (Kuehn) Filipjev okozta fertőzés tüneteit;

    ii.  a károsítóval fertőzöttnek talált növényeket azonnal gyökerestől eltávolították, és

    iii.  a növényeket egy reprezentatív minta laboratóriumi vizsgálatai során a károsítótól mentesnek találták;

    vagy

    c)  a növényeket a Ditylenchus dipsaci (Kuehn) Filipjev elleni megfelelő fizikai vagy kémiai kezelésnek vetették alá, és azokat egy reprezentatív mintán végzett laboratóriumi vizsgálatokat követően e károsítótól mentesnek találták.

    A kereskedelmi növénykultúra termesztésére szánt növények esetében:

    a)  a növénykultúrát a legutóbbi teljes vegetációs ciklus kezdete óta a károsító kimutatása szempontjából megfelelő időpontban legalább egyszer vizuális vizsgálatnak vetették alá, és a Ditylenchus dipsaci (Kuehn) Filipjev okozta tüneteket nem észleltek;

    vagy

    b)  

    i.  a növénykultúrát a legutóbbi teljes vegetációs ciklus kezdete óta a károsító kimutatása szempontjából megfelelő időpontban legalább egyszer vizuális vizsgálatnak vetették alá;

    ii.  a Ditylenchus dipsaci (Kuehn) Filipjev okozta tüneteket mutató növényeket azonnal gyökerestől eltávolították, és

    iii.  a növényeket egy reprezentatív mintán végzett laboratóriumi vizsgálatokat követően a károsítótól mentesnek találták;

    vagy

    c)  a növényeket megfelelő fizikai vagy kémiai kezelésnek vetették alá, és azokat egy reprezentatív mintán végzett laboratóriumi vizsgálatokat követően a Ditylenchus dipsaci (Kuehn) Filipjev károsítótól mentesnek találták.

    Vírusok, viroidok, vírusszerű betegségek és fitoplazmák

    Vizsgálatköteles nemzárlati károsítók vagy az azok által okozott tünetek

    Ültetésre szánt növények

    Követelmények

    Póréhagyma sárga csíkos vírus

    Allium sativum L.

    a)  a növénykultúrát a legutóbbi teljes vegetációs ciklus kezdete óta a károsító kimutatása szempontjából megfelelő időpontban legalább egyszer vizuális vizsgálatnak vetették alá, és a póréhagyma sárga csíkos vírus okozta tüneteket nem észleltek;

    vagy

    b)  a növénykultúrát a legutóbbi teljes vegetációs ciklus kezdete óta a károsító kimutatása szempontjából megfelelő időpontban legalább egyszer vizuális vizsgálatnak vetették alá, melynek során a növények legfeljebb 10 %-a mutatott póréhagyma sárga csíkos vírus okozta tüneteket, az érintett növényeket azonnal gyökerestől eltávolították, és a végső vizsgálat során legfeljebb 1 % arányban észleltek tüneteket mutató növényeket.

    Hagyma sárga törpülés vírus

    Allium cepa L., Allium sativum L.

    a)  a növénykultúrát a legutóbbi teljes vegetációs ciklus kezdete óta legalább egy megfelelő időpontban vizuális vizsgálatnak vetették alá, és a hagyma sárga törpülés vírus okozta tüneteket nem észleltek;

    vagy

    b)  

    i.  a növénykultúrát a legutóbbi teljes vegetációs ciklus kezdete óta a károsító kimutatása szempontjából megfelelő időpontban legalább egyszer vizuális vizsgálatnak vetették alá, és a növényeknek legfeljebb 10 %-a mutatott hagyma sárga törpülés vírus okozta tüneteket; továbbá

    ii.  a károsítóval fertőzöttnek talált növényeket azonnal gyökerestől eltávolították; továbbá

    iii.  a végső vizsgálat során a növényeknek legfeljebb 1 %-a mutatott a károsító okozta tüneteket.

    Burgonyagumó orsósodás viroid

    Capsicum annuum L., Solanum lycopersicum L.

    a)  a termőhelyen a növényeken a teljes vegetációs ciklusuk alatt nem észlelték a burgonyagumó orsósodás viroid okozta betegségek tüneteit; vagy

    b)  a növények reprezentatív mintáját – megfelelő módszerekkel – a burgonyagumó orsósodás viroid tekintetében laboratóriumi vizsgálatoknak vetették alá, és azt e laboratóriumi vizsgálatok során a károsítótól mentesnek találták.

    Paradicsom bronzfoltosság vírus

    Capsicum annuum L., Lactuca sativa L., Solanum lycopersicum L., Solanum melongena L.

    a)  a növényeket olyan termőhelyen termesztették, amelyet az érintett tripsz-vektorok (Frankliniella occidentalis Pergande és Thrips tabaci Lindeman) tekintetében monitoringrendszerbe vontak, és a vektorok kimutatásakor megfelelő kezeléseket végeztek a populációk eredményes kiirtásának biztosítása érdekében; továbbá

    b)  

    i.  az aktuális vegetációs időszakban a termőhelyen lévő növényeken nem észlelték a paradicsom bronzfoltosság vírus tüneteit; vagy

    ii.  az aktuális vegetációs időszakban a termőhelyen a paradicsom bronzfoltosság vírus tüneteit mutató növényeket gyökerestől eltávolították, a szállítandó növények reprezentatív mintáját laboratóriumi vizsgálatnak vetették alá, és azt a károsítótól mentesnek találták.

    Paradicsom sárga levélgöndörödés vírus

    Solanum lycopersicum L.

    a)  a növényeken nem észlelték a paradicsom sárga levélgöndörödés vírus tüneteit;

    vagy

    b)  a termőhelyen nem észlelték a paradicsom sárga levélgöndörödés vírus tüneteit.

    I. RÉSZ

    A vizsgálatköteles nemzárlati károsítóknak a Solanum tuberosum L. vetőgumóin való megjelenésének megelőzését célzó intézkedések

    Az illetékes hatóság vagy az illetékes hatóság felügyelete alá tartozó vállalkozó ellenőrzéseket végez, illetve bármely egyéb intézkedést megtesz annak biztosítása érdekében, hogy a vizsgálatköteles nemzárlati károsítóknak a Solanum tuberosum L. vetőgumóin való megjelenése tekintetében az alábbi követelmények teljesüljenek:

    a) 

    a vetőgumók olyan területekről származnak, ahol a burgonyagumó orsósodás viroid közismerten nem fordul elő; vagy

    b) 

    a) a termőhelyen a növényeken a teljes vegetációs ciklusuk alatt nem észlelték a burgonyagumó orsósodás viroid okozta betegségek tüneteit; vagy

    c) 

    a növények reprezentatív mintáját – megfelelő módszerekkel – a burgonyagumó orsósodás viroid tekintetében hatósági laboratóriumi vizsgálatoknak vetették alá, és azt e laboratóriumi vizsgálatok során a károsítótól mentesnek találták.

    J. RÉSZ

    A vizsgálatköteles nemzárlati károsítóknak a Humulus lupulus L. vetőmagoktól eltérő, ültetésre szánt növényein való megjelenésének megelőzését célzó intézkedések

    Az illetékes hatóság vagy az illetékes hatóság felügyelete alá tartozó vállalkozó ellenőrzéseket végez, illetve bármely egyéb intézkedést megtesz az alábbi táblázat harmadik oszlopában foglalt, érintett vizsgálatköteles nemzárlati károsítókra és ültetésre szánt növényekre vonatkozó követelmények teljesülésének biztosítása érdekében.

    ►M9  Gombák és petespórás gombák  ◄

    Vizsgálatköteles nemzárlati károsítók vagy az azok által okozott tünetek

    Ültetésre szánt növények

    Intézkedések

    Verticillium dahliae Kleb. [VERTDA]

    Humulus lupulus L.

    a)  az ültetésre szánt növények a legmegfelelőbb időpontban végzett vizuális vizsgálatnak alávetett, és a Verticillium dahliae károsítótól mentesnek talált anyanövényektől származnak; továbbá

    b)  

    i.  a növényeket olyan termőhelyen termesztették, amelyről ismert, hogy a Verticilium dahliae károsítótól mentes; vagy

    ii.  

    — az ültetésre szánt növényeket elkülönítették a termesztésre szánt Humulus lupulus L.-növénykultúráktól; továbbá

    — a termőhelyet a legutóbbi teljes vegetációs időszak során a legmegfelelőbb időpontokban végzett vizuális levélzet-vizsgálattal a Verticillium dahliae károsítótól mentesnek találták; továbbá

    — a szántóföldek termesztési előtörténetét és a talajban terjedő betegségek előtörténetét nyilvántartották, és a Verticillium dahliae előfordulásának megállapítása és a következő ültetések között legalább négy évig gazdanövények nélküli nyugalmi időszak volt.

    Verticillium nonalfalfae Inderbitzin, H.W. Platt, Bostock, R.M. Davis & K.V. Subbarao [VERTNO]

    Humulus lupulus L.

    a)  az ültetésre szánt növények a legmegfelelőbb időpontban végzett vizuális vizsgálatnak alávetett, és a Verticillium nonalfalfae károsítótól mentesnek talált anyanövényektől származnak; továbbá

    b)  

    i.  az ültetésre szánt növényeket olyan termőhelyen termesztették, amelyről ismert, hogy a Verticillium nonalfalfae károsítótól mentes; vagy

    ii.  

    — az ültetésre szánt növényeket elkülönítették a termesztésre szánt Humulus lupulus L.-növénykultúráktól; továbbá

    — a termőhelyet a legutóbbi teljes vegetációs időszak során a legmegfelelőbb időpontokban végzett vizuális levélzet-vizsgálattal a Verticillium nonalfalfae károsítótól mentesnek találták; továbbá

    — a szántóföldek termesztési előtörténetét és a talajban terjedő betegségek előtörténetét nyilvántartották, és a Verticillium nonalfalfae előfordulásának megállapítása és a következő ültetések között legalább négy évig gazdanövények nélküli nyugalmi időszak volt.

    ▼M9

    Vírusok, viroidok, vírusszerű betegségek és fitoplazmák

    Vizsgálatköteles nemzárlati károsítók vagy az azok által okozott tünetek

    Ültetésre szánt növények

    Követelmények

    Citrus bark cracking viroid [CBCVD0]

    Humulus lupulus L.

    a)  a növényeket olyan területeken termesztették, amelyeket az illetékes hatóság a növényegészségügyi intézkedésekre vonatkozó megfelelő nemzetközi szabványokkal összhangban a Citrus bark cracking viroid károsítótól mentesnek nyilvánított; vagy

    b)  

    i.  a termőhelyet az utolsó két teljes vegetációs időszakban Citrus bark cracking viroidtól mentesnek találták a növényeknek a károsító kimutatásához legmegfelelőbb időpontban történő vizuális vizsgálatával, és a mechanikai átvitel megakadályozása érdekében a termőhelyen megfelelő higiéniai intézkedéseket alkalmaztak; és

    ii.  az ültetésre szánt növények olyan anyanövényektől származnak, amelyeket a Citrus bark cracking viroidtól mentesnek találtak, és

    — az olyan anyanövények esetében, amelyeket egy termesztési helyen a Citrus bark cracking viroiddal való fertőzöttség forrásaival szembeni fizikai védelem mellett neveltek, az anyanövényeket évente vizuális vizsgálatnak, mintavételnek és laboratóriumi vizsgálatnak vetették alá a Citrus bark cracking viroid kimutatásához legmegfelelőbb időpontban annak érdekében, hogy minden anyanövény laboratóriumi vizsgálatára 5 évente sor kerüljön, vagy

    — olyan anyanövények esetében, amelyeket olyan termesztési helyen neveltek, ahol nem biztosítottak fizikai védelmet a Citrus bark cracking viroiddal való fertőzöttség forrásaival szemben, az anyanövényeket az utolsó öt teljes vegetációs időszakban a károsító kimutatásához legmegfelelőbb időpontban végzett vizuális vizsgálat során a Citrus bark cracking viroidtól mentesnek találták; és

    — az anyanövények reprezentatív mintáját a károsító kimutatásához az előző12 hónap során a legmegfelelőbb időpontban végzett laboratóriumi vizsgálat során a Citrus bark cracking viroidtól mentesnek találták; és

    — az anyanövényeket a szomszédos termőhelyeken termeszetett Humulus lupulus L. növénykultúráktól legalább 20 m távolságra elkülönítették; és

    iii.  a szállítandó ültetésre szánt gyökeres növények termesztése esetén a gyökereztetésre használt termesztési helyet

    — a Humulus lupulus L. növénykultúráktól legalább 20 m távolságra elkülönítették; vagy

    — a Citrus bark cracking viroiddal való fetrőzöttség forrásaitól fizikailag védték.

    K. RÉSZ

    A vizsgálatköteles nemzárlati károsítóknak az Actinidia Lindl. gyümölcstermő növényeinek vetőmagoktól eltérő szaporítóanyagain és gyümölcstermesztésre szánt ültetvényanyagain való megjelenésének megelőzését célzó intézkedések

    Az illetékes hatóság vagy az illetékes hatóság felügyelete alá tartozó vállalkozó ellenőrzéseket végez, illetve bármely egyéb intézkedést megtesz az alábbi táblázat harmadik oszlopában foglalt, érintett vizsgálatköteles nemzárlati károsítókra és ültetésre szánt növényekre vonatkozó követelmények teljesülésének biztosítása érdekében.

    Baktériumok

    Vizsgálatköteles nemzárlati károsítók vagy az azok által okozott tünetek

    Ültetésre szánt növények

    Intézkedések

    Pseudomonas syringae pv. actinidiae Takikawa, Serizawa, Ichikawa, Tsuyumu & Goto [PSDMAK]

    Actinidia Lindl.

    a)  a szaporítóanyagok és az ültetvényanyagok olyan területekről származnak, amelyeket az illetékes hatóság a növényegészségügyi intézkedésekre vonatkozó megfelelő nemzetközi szabványokkal összhangban a Pseudomonas syringae pv. actinidiae károsítótól mentesnek nyilvánított; vagy

    b)  a szaporítóanyagok és az ültetvényanyagok olyan anyanövényektől származnak, amelyeket évente kétszer vizuális vizsgálatnak vetettek alá, és a Pseudomonas syringae pv. actinidiae károsítótól mentesnek találták;

    és

    c)  

    i.  az olyan anyanövények esetében, amelyeket olyan létesítményekben neveltek, amelyek aPseudomonas syringae pv. actinidiae károsítóval való fertőzöttséggel szembeni fizikai védelmet biztosítottak, az anyanövények reprezentatív hányadát négyévente mintavételnek és laboratóriumi vizsgálatnak vetették alá a Pseudomonas syringae pv. actinidiae jelenlétének kimutatása tekintetében annak érdekében, hogy minden anyanövény laboratóriumi vizsgálatára 8 évente sor kerüljön; vagy

    ii.  az olyan anyanövények esetében, amelyeket nem a fent említett létesítményekben neveltek, az anyanövények reprezentatív hányadát évente mintavételnek és laboratóriumi vizsgálatnak vetették alá a Pseudomonas syringae pv. actinidiae jelenlétének kimutatása tekintetében annak érdekében, hogy minden anyanövény laboratóriumi vizsgálatára 3 évente sor kerüljön;

    és

    d)  

    i.  a fent említett létesítményekben tartott szaporítóanyagok és ültetvényanyagok esetében a termesztési helyen a legutóbbi teljes vegetációs időszakban a Pseudomonas syringae pv. actinidiae tüneteiet nem észlelték az említett szaporítóanyagokon és ültetvényanyagokon; vagy

    ii.  a nem a fent említett létesítményekben tartott növényi szaporítóanyagok és ültetvényanyagok esetében nem észlelték a Pseudomonas syringae pv. actinidiae tüneteit a termesztési helyen található növényi szaporítóanyagokon és ültetvényanyagokon a legutóbbi teljes vegetációs időszak során, továbbá ezeket a szaporítóanyagokat és ültetvényanyagokat a piaci értékesítést megelőzően szúrópróbaszerű mintavételnek és laboratóriumi vizsgálatnak vetették alá a Pseudomonas syringae pv. actinidiae tekintetében, és az érintett károsítótól mentesnek találták; vagy

    iii.  a nem a fent említett létesítményekben tartott növényi szaporítóanyagok és ültetvényanyagok esetében a Pseudomonas syringae pv. actinidiae tünetit a termesztési helyen található növényi szaporítóanyagok és ültetvényanyagok legfeljebb 1 %-án észlelték, továbbá ezeket a szaporítóanyagokat és ültetvényanyagokat, illetve a közvetlen közelükben található, tüneteket mutató szaporítóanyagokat és ültetvényanyagokat azonnal gyökerestől eltávolították és megsemmisítették, továbbá a fennmaradó szaporítóanyagok és ültetvényanyagok reprezentatív hányadát mintavételnek és laboratóriumi vizsgálatnak vetették alá a Pseudomonas syringae pv. actinidiae tekintetében, és az érintett károsítótól mentesnek találták.

    ▼B

    VI. MELLÉKLET

    Azon növények, növényi termékek és egyéb anyagok jegyzéke, amelyeknek bizonyos harmadik országokból az Unióba történő behozatala tilos

    Árumegnevezés

    KN-kód

    Harmadik ország, harmadik országok csoportja vagy valamely harmadik ország meghatározott területe

    1.

    Abies Mill., Cedrus Trew, Chamaecyparis Spach, Juniperus L., Larix Mill., Picea A. Dietr., Pinus L., Pseudotsuga Carr. és Tsuga Carr. növényei, a termés és a vetőmag kivételével

    ex 0602 20 20

    ex 0602 20 80

    ex 0602 90 41

    ex 0602 90 45

    ex 0602 90 46

    ex 0602 90 47

    ex 0602 90 50

    ex 0602 90 70

    ex 0602 90 99

    ex 0604 20 20

    ex 0604 20 40

    ►M4  Harmadik országok, kivéve: Albánia, Andorra, Azerbajdzsán, Belarusz, Bosznia és Hercegovina, Egyesült Királyság (1), Egyiptom, Észak-Macedónia, Feröer-szigetek, Grúzia, Izland, Kanári-szigetek, Liechtenstein, Moldova, Monaco, Montenegro, Norvégia, Oroszország (kizárólag a következő részek: Központi szövetségi körzet [Centralnij fegyerealnij okrug], Északnyugati szövetségi körzet [Szevero-Zapadnij fegyerealnij okrug], Déli szövetségi körzet [Juzsnij fegyerealnij okrug], Észak-kaukázusi szövetségi körzet [Szevero-Kavkazszkij fegyerealnij okrug] és Volgamenti szövetségi körzet [Privolzsszkij fegyerealnij okrug]), Örményország, San Marino, Svájc, Szerbia, Törökország és Ukrajna. ◄

    2.

    Castanea Mill. és Quercus L. növények, levelekkel, a termés és a vetőmag kivételével

    ex 0602 10 90

    ex 0602 20 20

    ex 0602 20 80

    ex 0602 90 41

    ex 0602 90 45

    ex 0602 90 46

    ex 0602 90 48

    ex 0602 90 50

    ex 0602 90 70

    ex 0602 90 99

    ex 0604 20 90

    ex 1404 90 00

    ►M4  Harmadik országok, kivéve: Albánia, Andorra, Azerbajdzsán, Belarusz, Bosznia és Hercegovina, Egyesült Királyság (1), Egyiptom, Észak-Macedónia, Feröer-szigetek, Grúzia, Izland, Kanári-szigetek, Liechtenstein, Moldova, Monaco, Montenegro, Norvégia, Oroszország (kizárólag a következő részek: Központi szövetségi körzet [Centralnij fegyerealnij okrug], Északnyugati szövetségi körzet [Szevero-Zapadnij fegyerealnij okrug], Déli szövetségi körzet [Juzsnij fegyerealnij okrug], Észak-kaukázusi szövetségi körzet [Szevero-Kavkazszkij fegyerealnij okrug] és Volgamenti szövetségi körzet [Privolzsszkij fegyerealnij okrug]), Örményország, San Marino, Svájc, Szerbia, Törökország és Ukrajna. ◄

    3.

    Populus L. növények, levelekkel, a termés és a vetőmag kivételével

    ex 0602 10 90

    ex 0602 20 20

    ex 0602 20 80

    ex 0602 90 41

    ex 0602 90 45

    ex 0602 90 46

    ex 0602 90 48

    ex 0602 90 50

    ex 0602 90 70

    ex 0602 90 99

    ex 0604 20 90

    ex 1404 90 00

    Egyesült Államok, Kanada, Mexikó

    ▼M9

    3.1.

    Az Acer macrophyllum Pursh, Aesculus californica (Spach) Nutt., Lithocarpus densiflorus (Hook. & Arn.) Rehd., Quercus L. és Taxus brevifolia Nutt. hántolt kérge.

    ex 1404 90 00 ex 4401 40 90

    Kanada, Egyesült Királyság (1), Egyesült Államok, Vietnám

    ▼B

    4.

    Castanea Mill. hántolt kérge

    ex 1404 90 00

    ex 4401 40 90

    Valamennyi harmadik ország

    ▼M9

    5.

    Quercus L. fajok hántolt kérge, a Quercus suber L. kivételével

    ex 1404 90 00 ex 4401 40 90

    Mexikó

    ▼B

    6.

    Acer saccharum Marsh. hántolt kérge

    ex 1404 90 00

    ex 4401 40 90

    Egyesült Államok, Kanada, Mexikó

    7.

    Populus L. hántolt kérge

    ex 1404 90 00

    ex 4401 40 90

    Az amerikai kontinens országai

    8.

    Chaenomeles Ldl., Crateagus L., Cydonia Mill., Malus Mill., Prunus L., Pyrus L. és Rosa L. ültetésre szánt növényei, a levelektől, virágoktól és terméstől mentes nyugalmi állapotú növények kivételével

    ex 0602 10 90

    ex 0602 20 20

    ex 0602 20 80

    ex 0602 40 00

    ex 0602 90 41

    ex 0602 90 45

    ex 0602 90 46

    ex 0602 90 47

    ex 0602 90 48

    ex 0602 90 50

    ex 0602 90 70

    ex 0602 90 91

    ex 0602 90 99

    ►M4  Harmadik országok, kivéve: Albánia, Andorra, Azerbajdzsán, Belarusz, Bosznia és Hercegovina, Egyesült Királyság (1), Egyiptom, Észak-Macedónia, Feröer-szigetek, Grúzia, Izland, Kanári-szigetek, Liechtenstein, Moldova, Monaco, Montenegro, Norvégia, Oroszország (kizárólag a következő részek: Központi szövetségi körzet [Centralnij fegyerealnij okrug], Északnyugati szövetségi körzet [Szevero-Zapadnij fegyerealnij okrug], Déli szövetségi körzet [Juzsnij fegyerealnij okrug], Észak-kaukázusi szövetségi körzet [Szevero-Kavkazszkij fegyerealnij okrug] és Volgamenti szövetségi körzet [Privolzsszkij fegyerealnij okrug]), Örményország, San Marino, Svájc, Szerbia, Törökország és Ukrajna. ◄

    9.

    Cydonia Mill., Malus Mill., Prunus L. és Pyrus L. fajok és hibridjeik, valamint a Fragaria L. fajok ültetésre szánt növényei, a vetőmag kivételével

    ex 0602 10 90

    ex 0602 20 20

    ex 0602 90 30

    ex 0602 90 41

    ex 0602 90 45

    ex 0602 90 46

    ex 0602 90 48

    ex 0602 90 50

    ex 0602 90 70

    ex 0602 90 91

    ex 0602 90 99

    ►M4  Harmadik országok, kivéve: Albánia, Algéria, Andorra, Azerbajdzsán, Ausztrália, Belarusz, Bosznia és Hercegovina, Egyesült Államok Hawaii kivételével, Egyesült Királyság (1), Egyiptom, Észak-Macedónia, Feröer-szigetek, Grúzia, Izland, Izrael, Jordánia, Kanada, Kanári-szigetek, Libanon, Liechtenstein, Líbia, Marokkó, Moldova, Monaco, Montenegro, Norvégia, Oroszország (kizárólag a következő részek: Központi szövetségi körzet [Centralnij fegyerealnij okrug], Északnyugati szövetségi körzet [Szevero-Zapadnij fegyerealnij okrug], Déli szövetségi körzet [Juzsnij fegyerealnij okrug], Észak-kaukázusi szövetségi körzet [Szevero-Kavkazszkij fegyerealnij okrug] és Volgamenti szövetségi körzet [Privolzsszkij fegyerealnij okrug]), Örményország, San Marino, Svájc, Szerbia, Szíria, Törökország, Tunézia, Ukrajna és Új-Zéland. ◄

    10.

    Vitis L. növények, a termés kivételével

    0602 10 10

    0602 20 10

    ex 0604 20 90

    ex 1404 90 00

    Svájcon kívüli harmadik országok

    11.

    Citrus L., Fortunella Swingle, Poncirus Raf. és hibridjeik növényei, a termés és a vetőmag kivételével

    ex 0602 10 90

    ex 0602 20 20

    0602 20 30

    ex 0602 20 80

    ex 0602 90 45

    ex 0602 90 46

    ex 0602 90 47

    ex 0602 90 50

    ex 0602 90 70

    ex 0602 90 91

    ex 0602 90 99

    ex 0604 20 90

    ex 1404 90 00

    Valamennyi harmadik ország

    12.

    A Photinia Ldl. ültetésre szánt növényei, a levelektől, virágoktól és terméstől mentes nyugalmi állapotú növények kivételével

    ex 0602 10 90

    ex 0602 90 41

    ex 0602 90 45

    ex 0602 90 46

    ex 0602 90 47

    ex 0602 90 48

    ex 0602 90 50

    ex 0602 90 70

    ex 0602 90 91

    ex 0602 90 99

    Egyesült Államok, Japán, Kína, Koreai Köztársaság és Koreai Népi Demokratikus Köztársaság

    13.

    A Phoenix spp. fajhoz tartozó növények, a termés és a vetőmag kivételével

    ex 0602 20 20

    ex 0602 20 80

    ex 0602 90 41

    ex 0602 90 45

    ex 0602 90 46

    ex 0602 90 47

    ex 0602 90 50

    ex 0602 90 70

    ex 0602 90 99

    ex 0604 20 90

    ex 1404 90 00

    Algéria, Marokkó

    14.

    A Poaceae családba tartozó, ültetésre szánt növények, a Bambusoideae és Panicoideae alcsaládokba, valamint a Buchloe, Bouteloua Lag., Calamagrostis, Cortaderia Stapf., Glyceria R. Br., Hakonechloa Mak. ex Honda, Hystrix, Molinia, Phalaris L., Shibataea, Spartina Schreb., Stipa L. és Uniola L. nemzetséghez tartozó évelő díszfüvek kivételével, valamint a vetőmag kivételével

    ex 0602 90 50

    ex 0602 90 91

    ex 0602 90 99

    ►M4  Harmadik országok, kivéve: Albánia, Algéria, Andorra, Azerbajdzsán, Belarusz, Bosznia és Hercegovina, Egyesült Királyság (1), Egyiptom, Észak-Macedónia, Feröer-szigetek, Grúzia, Izland, Izrael, Jordánia, Kanári-szigetek, Libanon, Liechtenstein, Líbia, Marokkó, Moldova, Monaco, Montenegro, Norvégia, Oroszország (kizárólag a következő részek: Központi szövetségi körzet [Centralnij fegyerealnij okrug], Északnyugati szövetségi körzet [Szevero-Zapadnij fegyerealnij okrug], Déli szövetségi körzet [Juzsnij fegyerealnij okrug], Észak-kaukázusi szövetségi körzet [Szevero-Kavkazszkij fegyerealnij okrug] és Volgamenti szövetségi körzet [Privolzsszkij fegyerealnij okrug]), Örményország, San Marino, Svájc, Szerbia, Szíria, Törökország, Tunézia és Ukrajna. ◄

    15.

    Solanum tuberosum L. gumói, vetőburgonyák

    0701 10 00

    Svájcon kívüli harmadik országok

    16.

    A Solanum L. sztóló- vagy gumóképző fajaihoz vagy azok hibridjeihez tartozó, ültetésre szánt növények, a 15. tételnél meghatározott Solanum tuberosum L. gumók kivételével

    ex 0601 10 90

    ex 0601 20 90

    ex 0602 90 50

    ex 0602 90 70

    ex 0602 90 91

    ex 0602 90 99

    Svájcon kívüli harmadik országok

    17.

    A Solanum L. fajok és hibridjeik gumói, a 15. és 16. tételnél meghatározottak kivételével

    ex 0601 10 90

    ex 0601 20 90

    0701 90 10

    0701 90 50

    0701 90 90

    ►M8  
    A következőktől eltérő harmadik országok vagy régiók:
    a)  Algéria, Egyiptom, Izrael, Líbia, Marokkó, Svájc, Szíria, Tunézia és Törökország,
    vagy
    b)  az alábbi rendelkezéseket teljesítő országok:
    i.  legalább az alábbiak egyike:
    Albánia, Andorra, Azerbajdzsán, Belarusz, Kanári-szigetek, Feröer szigetek, Grúzia, Izland, Liechtenstein, Moldova, Monaco, Észak-Macedónia, Norvégia, Oroszország (csak a következő részek: Központi szövetségi körzet [Centralnij fegyeralnij okrug], Északnyugati szövetségi körzet [Szevero-Zapadnij fegyeralnij okrug], Déli szövetségi körzet [Juzsnij fegyeralnij okrug], Észak-kaukázusi szövetségi körzet [Szevero-kavkazszkij fegyeralnij okrug] és Volgamenti szövetségi körzet [Privolzsszkij fegyeralnij okrug]), San Marino és Ukrajna;
    és
    ii.  megfelel az alábbiak egyikének:

    — az (EU) 2016/2031 rendelet 107. cikkében említett eljárással összhangban a Clavibacter sepedonicus (Spieckermann és Kotthoff) Nouioui et al. károsítótól mentesnek ismerték el, vagy

    — jogszabályát a Clavibacter sepedonicus (Spieckermann és Kotthoff) Nouioui et al. károsító elleni védekezésre vonatkozó uniós joggal egyenértékűnek ismerték el az (EU) 2016/2031 rendelet 107. cikkében említett eljárással összhangban,

    vagy
    c)  Bosznia-Hercegovina, Montenegró, Szerbia és az Egyesült Királyság (1), amennyiben a következő feltétel teljesül: az említett harmadik országok minden év április 30-ig benyújtják a Bizottságnak a felmérés eredményeit, amelyek megerősítik, hogy a Clavibacter sepedonicus (Spieckermann és Kotthoff) Nouioui et al. károsító az előző évben nem fordult elő a területükön.  ◄

    18.

    A Solanaceae ültetésre szánt növényei, a vetőmagok és a 15., 16. vagy 17. tételben foglalt növények kivételével

    ►M9

    ex 0602 10 90

    ex 0602 90 30

    ex 0602 90 45

    ex 0602 90 46

    ex 0602 90 48

    ex 0602 90 50

    ex 0602 90 70

    ex 0602 90 91

    ex 0602 90 99

     ◄

    ►M4  Harmadik országok, kivéve: Albánia, Algéria, Andorra, Azerbajdzsán, Belarusz, Bosznia és Hercegovina, Egyesült Királyság (1), Egyiptom, Észak-Macedónia, Feröer-szigetek, Grúzia, Izland, Izrael, Jordánia, Kanári-szigetek, Libanon, Liechtenstein, Líbia, Marokkó, Moldova, Monaco, Montenegro, Norvégia, Oroszország (kizárólag a következő részek: Központi szövetségi körzet [Centralnij fegyerealnij okrug], Északnyugati szövetségi körzet [Szevero-Zapadnij fegyerealnij okrug], Déli szövetségi körzet [Juzsnij fegyerealnij okrug], Észak-kaukázusi szövetségi körzet [Szevero-Kavkazszkij fegyerealnij okrug] és Volgamenti szövetségi körzet [Privolzsszkij fegyerealnij okrug]), Örményország, San Marino, Svájc, Szerbia, Szíria, Törökország, Tunézia és Ukrajna. ◄

    19.

    Talaj mint olyan, amely részben szilárd szerves anyagokból áll

    ex 2530 90 00

    ex 3824 99 93

    Svájcon kívüli harmadik országok

    20.

    Korábban növénytermesztésre vagy más mezőgazdasági célra nem használt termesztőközeg, a talaj kivételével, amely teljes egészében vagy részben szerves anyagokból áll, kivéve a teljes egészében tőzegből vagy a Cocos nucifera L. faj rostjából álló olyan termesztőközeget,

    ex 2530 10 00

    ex 2530 90 00

    ex 2703 00 00

    ex 3101 00 00

    ex 3824 99 93

    Svájcon kívüli harmadik országok

    ▼M1

    21.

    Citrus limon (L.) N. Burm.f. és Citrus sinensis (L.) Osbeck (2021. április 30-ig)

    ex 0805 50 10

    0805 10 22

    0805 10 24

    0805 10 28

    ex 0805 10 80

    Argentína

    ▼B

    (1)   

    A Nagy-Britannia és Észak-Írország Egyesült Királyságának az Európai Unióból és az Európai Atomenergia-közösségből történő kilépéséről szóló megállapodással és különösen az Írországról/Észak-Írországról szóló jegyzőkönyv 5. cikkének az említett jegyzőkönyv 2. mellékletével összefüggésben értelmezett (4) bekezdésével összhangban e melléklet alkalmazásában az Egyesült Királyságra való hivatkozásokat úgy kell értelmezni, hogy azok nem foglalják magukban Észak-Írországot.

    VII. MELLÉKLET

    A harmadik országokból származó növények, növényi termékek és egyéb anyagok jegyzéke, valamint az Unió területére történő behozatalukra vonatkozó különleges előírások

    Növények, növényi termékek és egyéb anyagok

    KN-kódok

    Származási hely

    Különleges előírások

    1.

    A növény életképességének fenntartását célzó, a növényhez tapadó vagy kapcsolódó termesztőközeg, az in-vitro növények steril közegének kivételével

    nem alkalmazandó (1)

    Svájcon kívüli harmadik országok

    Hatósági nyilatkozat arról, hogy:

    a)  a termesztőközeg a hozzá kapcsolódó növények ültetésekor:

    i.  talajtól és szerves anyagtól mentes volt, és korábban nem használták növények termesztésére vagy bármilyen más mezőgazdasági célra,

    vagy

    ii.  teljes egészében tőzegből vagy a Cocos nucifera L. faj vagy rostjából készült, és korábban nem használták növények termesztésére vagy bármilyen más mezőgazdasági célra,

    vagy

    iii.  a károsítóktól való mentesség biztosítása érdekében hatékony gázosításon vagy hőkezelésen esett át, és ez szerepel az (EU) 2016/2031 rendelet 71. cikkében említett növényegészségügyi bizonyítvány „Kiegészítő nyilatkozat” rovatában,

    vagy

    iv.  a károsítóktól való mentesség biztosítása érdekében hatékony kezelésen esett át, és ez az (EU) 2016/2031 rendelet 71. cikkében említett növényegészségügyi bizonyítvány „Kiegészítő nyilatkozat” rovatában szerepel;

    továbbá

    az i–iv. pontban említett összes fenti esetben az uniós zárlati károsítóktól való mentességhez szükséges megfelelő feltételek mellett tárolták és tartották karban;

    továbbá

    b)  az elültetés óta:

    i.  megfelelő intézkedéseket tettek a termesztőközeg uniós zárlati károsítóktól mentes állapotban való fenntartásának biztosítására, többek között legalább a következőket:

    — a termesztőközeg fizikai elszigetelése a talajtól és egyéb lehetséges szennyezési forrásoktól,

    — higiéniai intézkedések,

    — uniós zárlati károsítóktól mentes víz használata;

    vagy

    ii.  a kivitelt megelőző két héten belül a termesztőközeget – beleértve adott esetben a talajt – uniós zárlati károsítóktól mentes víz használatával teljesen eltávolították. Az átültetés olyan termesztőközegben végezhető, amely megfelel az a) pontban megállapított követelményeknek. A b) pontban foglalt rendelkezések szerint megfelelő feltételeket kell fenntartani az uniós zárati károsítóktól való mentesség megőrzése érdekében.

    2.

    Mezőgazdasági vagy erdészeti célokra üzemeltetett gépek és járművek

    ex 8432 10 00

    ex 8432 21 00

    ex 8432 29 10

    ex 8432 29 30

    ex 8432 29 50

    ex 8432 29 90

    ex 8432 31 00

    ex 8432 39 11

    ex 8432 39 19

    ex 8432 39 90

    ex 8432 41 00

    ex 8432 42 00

    ex 8432 80 00

    ex 8432 90 00

    ex 8433 40 00

    ex 8433 51 00

    ex 8433 53 10

    ex 8433 53 30

    ex 8433 53 90

    ex 8436 80 10

    ex 8701 20 90

    ex 8701 91 10

    ex 8701 92 10

    ex 8701 93 10

    ex 8701 94 10

    ex 8701 95 10

    Svájcon kívüli harmadik országok

    Hatósági nyilatkozat arról, hogy a gépeket vagy járműveket megtisztították, és azok talajtól és növényi maradványoktól mentesek.

    ▼M9

    2.1.

    Ültetésre szánt növények, a hagymák, hagymagumók, rizómák, vetőmagok, gumók és a szövettenyészetben levő növények kivételével

    0602 10 90

    0602 20 20

    0602 20 80

    0602 30 00

    0602 40 00

    0602 90 20

    0602 90 30

    0602 90 41

    0602 90 45

    0602 90 46

    0602 90 47

    0602 90 48

    0602 90 50

    0602 90 70

    0602 90 91

    0602 90 99

    ex 0704 10 00

    ex 0704 90 10

    ex 0704 90 90

    ex 0705 11 00

    ex 0705 19 00

    ex 0709 40 00

    ex 0709 99 10

    ex 0910 99 31

    ex 0910 99 33

    Svájcon kívüli harmadik országok

    Hatósági nyilatkozat arról, hogy a növényeket:

    a)  olyan szaporítóiskolában nevelték, amelyet a származási ország nemzeti növényvédelmi szervezete nyilvántartásba vett és felügyel,

    és

    b)  megfelelő időpontokban és a kivitelt megelőzően ellenőrzésnek vetették alá.

    ▼B

    3.

    Ültetésre szánt, szabadban termesztett gyökeres növények

    ex 0601 20 30

    ex 0601 20 90

    ex 0602 20 20

    ex 0602 20 80

    ex 0602 30 00

    ex 0602 40 00

    ex 0602 90 20

    ex 0602 90 30

    ex 0602 90 41

    ex 0602 90 45

    ex 0602 90 46

    ex 0602 90 47

    ex 0602 90 48

    ex 0602 90 50

    ex 0602 90 70

    ex 0602 90 91

    ex 0602 90 99

    ex 0706 90 10

    Harmadik országok

    Hatósági nyilatkozat arról, hogy:

    a)  a termőhelyről ismert, hogy a Clavibacter sepedonicus (Spieckermann és Kottho) Nouioui et al. és Synchytrium endobioticum (Schilb.) Percival károsítótól mentes,

    továbbá

    b)  a növények a Globodera pallida (Stone) Behrens és a Globodera rostochiensis (Wollenweber) Behrens károsítótól mentes tábláról származnak.

    4.

    Ültetésre szánt növények, a hagymák, hagymagumók, rizómák, vetőmagok, gumók és aszövettenyészetben levő növények kivételével

    0602 10 90

    0602 20 20

    0602 20 80

    0602 30 00

    0602 40 00

    0602 90 20

    0602 90 30

    0602 90 41

    0602 90 45

    0602 90 46

    0602 90 47

    0602 90 48

    0602 90 50

    0602 90 70

    0602 90 91

    0602 90 99

    ex 0704 10 00

    ex 0704 90 10

    ex 0704 90 90

    ex 0705 11 00

    ex 0705 19 00

    ex 0709 40 00

    ex 0709 99 10

    ex 0910 99 31

    ex 0910 99 33

    Harmadik országok

    Hatósági nyilatkozat arról, hogy a növényeket szaporítóiskolában nevelték, valamint:

    a)  olyan területről származnak, amelyet a származási ország nemzeti növényvédelmi szolgálata – a növényegészségügyi intézkedésekre vonatkozó nemzetközi szabványokkal összhangban – a Thrips palmi Karny károsítótól mentesnek nyilvánított, és ez szerepel az (EU) 2016/2031 rendelet 71. cikkében említett növényegészségügyi bizonyítvány „Kiegészítő nyilatkozat” rovatában;

    vagy

    b)  olyan termőhelyről származnak, amelyet a származási ország nemzeti növényvédelmi szolgálata – a növényegészségügyi intézkedésekre vonatkozó nemzetközi szabványokkal összhangban – a Thrips palmi Karny károsítótól mentesnek nyilvánított, és ez szerepel az (EU) 2016/2031 rendelet 71. cikkében említett növényegészségügyi bizonyítvány „Kiegészítő nyilatkozat” rovatában, és a termőhelyet a kivitel előtti három hónapban legalább havonta végzett hatósági vizsgálatok alapján a Thrips palmi Karny károsítótól mentesnek nyilvánították;

    vagy

    c)  a növényeket közvetlenül a kivitel előtt a Thrips palmi Karny ellen megfelelően kezelték, a kezelés részleteit az (EU) 2016/2031 rendelet 71. cikkében említett növényegészségügyi bizonyítvány „Kiegészítő nyilatkozat” rovatában feltüntették, a növényeket hatósági vizsgálatnak vetették alá, és a Thrips palmi Karny károsítótól mentesnek találták.

    ▼M9

    4.1.

    Ültetésre szánt gyökeres növények a szövettenyészetben levő növények kivételével

    ex 0601 20 30

    ex 0601 20 90

    ex 0602 30 00

    ex 0602 40 00

    ex 0602 90 20

    ex 0602 90 30

    ex 0602 90 41

    ex 0602 90 45

    ex 0602 90 46

    ex 0602 90 47

    ex 0602 90 48

    ex 0602 90 50

    ex 0602 90 70

    ex 0602 90 91

    ex 0602 90 99

    Harmadik országok

    Hatósági nyilatkozat arról, hogy a növények(et):

    a)  olyan országból származnak, amelyet a származási ország nemzeti növényvédelmi szervezete a Meloidogyne enterolobii Yang & Eisenback károsítótól mentesnek nyilvánított a növényegészségügyi intézkedésekre vonatkozó megfelelő nemzetközi szabványokkal összhangban,

    vagy

    b)  olyan területről származnak, amelyet a származási ország nemzeti növényvédelmi szervezete a Meloidogyne enterolobii Yang & Eisenback károsítótól mentesnek nyilvánított a növényegészségügyi intézkedésekre vonatkozó megfelelő nemzetközi szabványokkal összhangban. A terület nevét fel kell tüntetni a növényegészségügyi bizonyítványban.

    vagy

    c)  teljes életük során olyan termesztőközegben nevelték, amely a növények ültetésének idején:

    i.  talajtól és szerves anyagtól mentes volt, és korábban nem használták növények termesztésére vagy bármilyen más mezőgazdasági célra,

    vagy

    ii.  teljes egészében tőzegből vagy a Cocos nucifera L. fajból származó rostból készült, és korábban nem használták növények termesztésére vagy bármilyen más mezőgazdasági célra,

    vagy

    iii.  a Meloidogyne enterolobii Yang & Eisenback károsítótól való mentesség biztosítása érdekében hatékony gázosításon vagy hőkezelésen esett át, és ez szerepel növényegészségügyi bizonyítványban,

    vagy

    iv.  a Meloidogyne enterolobii Yang & Eisenback károsítótól való mentesség biztosítása érdekében hatékony rendszerszemléletű megközelítést alkalmaztak, és ez szerepel a növényegészségügyi bizonyítvánban;

    és

    az i–iv.pontban említett valamennyi esetben a Meloidogyne enterolobii Yang & Eisenback károsítótól való mentességhez szükséges megfelelő körülmények között tárolták és tartották, és az ültetés óta megfelelő intézkedéseket hoztak annak biztosítására, hogy a növények mentesek legyenek a Meloidogyne enterolobii Yang & Eisenback károsítótól, beleértve legalább a következőket:

    — a termesztőközeg fizikai elszigetelése a talajtól és egyéb lehetséges szennyezési forrásoktól,

    — higiéniai intézkedések,

    vagy

    d)  

    i.  olyan termőhelyről származnak, amelyet a származási ország nemzeti növényvédelmi szervezete a Meloidogyne enterolobii Yang & Eisenback károsítótól mentesnek nyilvánított a növényegészségügyi intézkedésekre vonatkozó megfelelő nemzetközi szabványokkal összhangban,

    és

    ii.  a szállítmány reprezentatív mintájának gyökereit közvetlenül a kivitel előtt megvizsgálták és a Meloidogyne enterolobii Yang & Eisenback károsítótól mentesnek találták.

    4.2.

    Ültetésre szánt növények a növény életképességének fenntartását célzó termesztőközeggel, a szövettenyészetben levő növények és a vízi növények kivételével

    ex 0602 20 80

    ex 0602 30 00

    ex 0602 40 00

    ex 0602 90 20

    ex 0602 90 30

    ex 0602 90 41

    ex 0602 90 45

    ex 0602 90 47

    ex 0602 90 48

    ex 0602 90 50

    ex 0602 90 70

    ex 0602 90 91

    ex 0602 90 99

    Egyesült Államok, India, Japán, Kanada, Kína, Oroszország és Svájc

    Hatósági nyilatkozat arról, hogy a növények(et):

    a)  olyan területről származnak, amelyet a származási ország nemzeti növényvédelmi szervezete – a növényegészségügyi intézkedésekre vonatkozó nemzetközi szabványokkal összhangban – Popillia japonica Newman károsítótól mentesnek nyilvánított. A terület nevét fel kell tüntetni a növényegészségügyi bizonyítványban.

    vagy

    b)  olyan, a származási ország nemzeti növényvédelmi szervezete által a Popillia japonica Newman károsítótól – a növényegészségügyi intézkedésekre vonatkozó megfelelő nemzetközi szabványokkal összhangban – mentesnek nyilvánított termőhelyről származnak, ahol:

    i.  évente hatósági ellenőrzést és legalább a kivitelt megelőző három hónapban havonta egy vizsgálatot végeztek a Popillia japonica Newman bármely jelének kimutatása céljából az érintett károsító jelenlétének kimutatására megfelelő időpontokban, legalább az összes növény – beleértve a gyomokat is – vizuális vizsgálatával és a növények termesztésére használt termesztőközegek mintavételével,

    és

    ii.  olyan, legalább 100 m-es pufferzóna veszi körül a termőhelyet, amelyben nincs jelen a Popillia japonica Newman, és ezt évente, megfelelő időpontokban végzett hatósági felderítések megerősítették,

    és

    iii.  a növényeket és a termesztőközegeket közvetlenül a kivitelt megelőzően hatósági ellenőrzésnek vetették alá, beleértve a termesztőközegek mintavételét is, és a Popillia japonica Newman károsítótól mentesnek találták,

    és

    iv.  a növények:

    — kezelése és csomagolása vagy szállítása a termőhely elhagyását követően a Popillia japonica Newman károsítóval való megfertőződés meggátolására alkalmas módon történik,

    — vagy

    — szállításukra a Popillia japonica Newman károsító rajzási idején kívül kerül sor,

    vagy

    c)  egész életük során olyan termesztési helyen nevelték, amelyet a Popillia japonica Newman behurcolása ellen fizikailag teljesen elszigeteltek, és a növények

    i.  kezelésük és csomagolásuk vagy szállításuk a termőhely elhagyását követően a Popillia japonica Newman károsítóval való megfertőződés meggátolására alkalmas módon történik,

    vagy

    ii.  szállításukra a Popillia japonica Newman károsító rajzási idején kívül kerül sor,

    vagy

    d)  termesztése a Popillia japonica Newman károsítótól való mentesség biztosítása érdekében az (EU) 2016/2031 rendelet 107. cikkében megállapított eljárásnak megfelelően jóváhagyott rendszerszemléletű megközelítés szerint történt.

    ▼B

    5.

    Ültetésre szánt, egynyári és kétnyári növények a Poaceae családba tartozó növények és vetőmagok kivételével

    ex 0602 90 30

    ex 0602 90 50

    ex 0602 90 70

    ex 0602 90 91

    ex 0602 90 99

    ex 0704 10 00

    ex 0704 90 10

    ex 0704 90 90

    ex 0705 11 00

    ex 0705 19 00

    ex 0709 40 00

    ex 0709 99 10

    ex 0910 99 31

    ex 0910 99 33

    ►M4  Harmadik országok, kivéve: Albánia, Algéria, Andorra, Azerbajdzsán, Belarusz, Bosznia és Hercegovina, Egyesült Királyság (2), Egyiptom, Észak-Macedónia, Feröer-szigetek, Grúzia, Izland, Izrael, Jordánia, Kanári-szigetek, Libanon, Liechtenstein, Líbia, Marokkó, Moldova, Monaco, Montenegro, Norvégia, Oroszország (kizárólag a következő részek: Központi szövetségi körzet [Centralnij fegyerealnij okrug], Északnyugati szövetségi körzet [Szevero-Zapadnij fegyerealnij okrug], Déli szövetségi körzet [Juzsnij fegyerealnij okrug], Észak-kaukázusi szövetségi körzet [Szevero-Kavkazszkij fegyerealnij okrug] és Volgamenti szövetségi körzet [Privolzsszkij fegyerealnij okrug]), Örményország, San Marino, Svájc, Szerbia, Szíria, Törökország, Tunézia és Ukrajna. ◄

    Hatósági nyilatkozat arról, hogy:

    a)  a növényeket szaporítóiskolában nevelték,

    b)  a növények növényi maradványoktól, virágoktól és termésektől mentesek,

    c)  a növényeket megfelelő időpontokban és a kivitelt megelőzően ellenőrzésnek vetették alá,

    d)  a növényeket károsító baktériumok, vírusok és vírusszerű szervezetek okozta tünetektől mentesnek találták, továbbá

    e)  a növényeket károsító fonálférgek, rovarok, atkák és gombák előfordulására utaló jelektől vagy tünetektől mentesnek találták, vagy e szervezetek eltávolítása érdekében azokat megfelelő kezelésnek vetették alá.

    6.

    A Poaceae családba tartozó évelő díszfüveknek a Bambusoideae, Panicoideae alcsaládba tartozó, valamint a Buchloe Lag., Bouteloua Lag., Calamagrostis Adan., Cortaderia Stapf, Glyceria R. Br., Hakonechloa Mak. ex Honda, Hystrix L., Molinia Schnrak, Phalaris L., Shibataea Mak. Ex Nakai, Spartina Schreb., Stipa L. és Uniola L. nemzetséghez tartozó, ültetésre szánt növényei, a vetőmag kivételével

    ex 0602 90 50

    ex 0602 90 91

    ex 0602 90 99

    ►M4  Harmadik országok, kivéve: Albánia, Algéria, Andorra, Azerbajdzsán, Belarusz, Bosznia és Hercegovina, Egyesült Királyság (2), Egyiptom, Észak-Macedónia, Feröer-szigetek, Grúzia, Izland, Izrael, Jordánia, Kanári-szigetek, Libanon, Liechtenstein, Líbia, Marokkó, Moldova, Monaco, Montenegro, Norvégia, Oroszország (kizárólag a következő részek: Központi szövetségi körzet [Centralnij fegyerealnij okrug], Északnyugati szövetségi körzet [Szevero-Zapadnij fegyerealnij okrug], Déli szövetségi körzet [Juzsnij fegyerealnij okrug], Észak-kaukázusi szövetségi körzet [Szevero-Kavkazszkij fegyerealnij okrug] és Volgamenti szövetségi körzet [Privolzsszkij fegyerealnij okrug]), Örményország, San Marino, Svájc, Szerbia, Szíria, Törökország, Tunézia és Ukrajna. ◄

    Hatósági nyilatkozat arról, hogy:

    a)  a növényeket szaporítóiskolában nevelték,

    b)  a növények növényi maradványoktól, virágoktól és termésektől mentesek,

    c)  a növényeket megfelelő időpontokban és a kivitelt megelőzően ellenőrzésnek vetették alá,

    d)  a növényeket károsító baktériumok, vírusok és vírusszerű szervezetek okozta tünetektől mentesnek találták, továbbá

    e)  a növényeket károsító fonálférgek, rovarok, atkák és gombák előfordulására utaló jelektől vagy tünetektől mentesnek találták, vagy e szervezetek eltávolítása érdekében azokat megfelelő kezelésnek vetették alá.

    7.

    Ültetésre szánt növények, a nyugalmi állapotú növények, szövettenyészetben lévő növények, vetőmagok, hagymák, gumók, hagymagumók és rizómák kivételével

    Az érintett uniós zárlati károsítók a következők:

    — A Begomovirus nemzetségbe tartozó, a következőktől eltérő vírusok: selyemmályva mozaik vírus, édesburgonya levélgöndörödés vírus, paradicsom sárga levélgöndörödés vírus, paradicsom sárga levélgöndörödés Szardínia vírus, paradicsom sárga levélgöndörödés Malaga vírus, paradicsom sárga levélgöndörödés Axarquia vírus,

    — tehénborsó enyhe foltosság vírus,

    — saláta fertőző sárgaság vírus,

    — dinnye sárgulással társult vírus,

    — tök érsárgulás vírus,

    — édesburgonya klorotikus törpülés vírus,

    — édesburgonya enyhe foltosság vírus,

    — paradicsom enyhe foltosság vírus.

    ex 0602 20 20

    ex 0602 20 80

    ex 0602 30 00

    ex 0602 40 00

    ex 0602 90 20

    ex 0602 90 30

    ex 0602 90 41

    ex 0602 90 45

    ex 0602 90 46

    ex 0602 90 47

    ex 0602 90 48

    ex 0602 90 50

    ex 0602 90 70

    ex 0602 90 91

    ex 0602 90 99

    ex 0704 10 00

    ex 0704 90 10

    ex 0704 90 90

    ex 0705 11 00

    ex 0705 19 00

    ex 0709 40 00

    ex 0709 99 10

    ex 0910 99 31

    ex 0910 99 33

    Azok a harmadik országok, ahol az érintett uniós zárlati károsítók ismerten előfordulnak

    a)  Ahol a Bemisia tabaci Genn. (nem európai populációk) vagy az uniós zárlati károsítók más vektorainak előfordulása nem ismert

    Hatósági nyilatkozat arról, hogy a növényeken a teljes vegetációs időszakuk során nem észleltek az érintett uniós zárlati károsítók okozta tüneteket.

    b)  Ahol a Bemisia tabaci Genn. (nem európai populációk) vagy az uniós zárlati károsítók más vektorainak előfordulása ismert

    Hatósági nyilatkozat arról, hogy a növényeken a teljes vegetációs időszakuk során nem észleltek az érintett uniós zárlati károsítók okozta tüneteket,

    továbbá

    a)  a növények olyan területekről származnak, amelyekről ismert, hogy a Bemisia tabaci Genn. károsítótól és az uniós zárlati károsítók más vektoraitól mentesek,

    vagy

    b)  a termőhelyet a károsító kimutatása szempontjából megfelelő időpontokban végzett hatósági vizsgálatok során a Bemisia tabaci Genn. károsítótól és az érintett uniós zárlati károsítók más vektoraitól mentesnek találták,

    vagy

    c)  a növényeket olyan hatékony kezelésnek vetették alá, amely biztosítja a Bemisia tabaci Genn. károsító és az uniós zárlati károsítók más vektorainak felszámolását, és a kivitel előtt azokat a károsítóktól mentesnek találták.

    ▼M9

    8.

    Lágyszárúakhoz tartozó fajok ültetésre szánt növényei, a hagymák, a hagymagumók, a Poaceae családba tartozó növények, a rizómák, a vetőmagok, a gumók és a szövettenyészetben lévő növények kivételével

    ex 0602 10 90

    0602 90 20

    ex 0602 90 30

    ex 0602 90 50

    ex 0602 90 70

    ex 0602 90 91

    ex 0602 90 99

    ex 0704 10 00

    ex 0704 90 10

    ex 0704 90 90

    ex 0705 11 00

    ex 0705 19 00

    ex 0705 21 00

    ex 0705 29 00

    ex 0706 90 10

    ex 0709 40 00

    ex 0709 99 10

    ex 0910 99 31

    ex 0910 99 33

    Olyan harmadik országok, ahol a Liriomyza sativae (Blanchard) és a Nemorimyza maculosa (Malloch) ismerten előfordul.

    Hatósági nyilatkozat arról, hogy a növények(et):

    a)  olyan területről származnak, amelyet a származási ország nemzeti növényvédelmi szervezete a Liriomyza sativae (Blanchard) és a Nemorimyza maculosa (Malloch) károsítótól mentesnek nyilvánított a növényegészségügyi intézkedésekre vonatkozó megfelelő nemzetközi szabványokkal összhangban. A terület nevét fel kell tüntetni a növényegészségügyi bizonyítványban.

    vagy

    b)  olyan termőhelyről származnak, amelyet a származási ország nemzeti növényvédelmi szervezete – a növényegészségügyi intézkedésekre vonatkozó megfelelő nemzetközi szabványokkal összhangban – a Liriomyza sativae (Blanchard) és a Nemorimyza maculosa (Malloch) károsítótól mentesnek nyilvánított, és ez szerepel a növényegészségügyi bizonyítvány „Kiegészítő nyilatkozat” rovatában, továbbá a termőhelyet a kivitelt megelőző három hónapban legalább havonta végzett hatósági vizsgálatok során a Liriomyza sativae (Blanchard) és az Amauromyza maculosa (Malloch) károsítótól mentesnek nyilvánították;

    vagy

    c)  közvetlenül a kivitel előtt megfelelően kezelték a Liriomyza sativae (Blanchard) és a Nemorimyza maculosa (Malloch) ellen, azokat hatósági vizsgálatnak vetették alá, és a Liriomyza sativae (Blanchard) és a Nemorimyza maculosa (Malloch) károsítótól mentesnek nyilvánították.

    A c) pontban említett kezelés részleteit fel kell tüntetni a növényegészségügyi bizonyítványban.

    ▼B

    9.

    A Caryophyllaceae (except Dianthus L.), a Compositae (a Chrysanthemum L. kivételével), a Cruciferae, Leguminosae és Rosaceae (a Fragaria L. kivételével) családokhoz tartozó, ültetésre szánt, lágyszárú évelő növények, a vetőmag kivételével

    ex 0602 10 90

    ex 0602 90 30

    ex 0602 90 50

    ex 0602 90 70

    ex 0602 90 91

    ex 0602 90 99

    ex 0704 10 00

    ex 0704 90 10

    ex 0704 90 90

    ex 0705 11 00

    ex 0705 19 00

    ex 0705 21 00

    ex 0705 29 00

    ex 0709 99 10

    ex 0910 99 31

    ex 0910 99 33

    ►M4  Harmadik országok, kivéve: Albánia, Algéria, Andorra, Azerbajdzsán, Belarusz, Bosznia és Hercegovina, Egyesült Királyság (2), Egyiptom, Észak-Macedónia, Feröer-szigetek, Grúzia, Izland, Izrael, Jordánia, Kanári-szigetek, Libanon, Liechtenstein, Líbia, Marokkó, Moldova, Monaco, Montenegro, Norvégia, Oroszország (kizárólag a következő részek: Központi szövetségi körzet [Centralnij fegyerealnij okrug], Északnyugati szövetségi körzet [Szevero-Zapadnij fegyerealnij okrug], Déli szövetségi körzet [Juzsnij fegyerealnij okrug], Észak-kaukázusi szövetségi körzet [Szevero-Kavkazszkij fegyerealnij okrug] és Volgamenti szövetségi körzet [Privolzsszkij fegyerealnij okrug]), Örményország, San Marino, Svájc, Szerbia, Szíria, Törökország, Tunézia és Ukrajna. ◄

    Hatósági nyilatkozat arról, hogy:

    a)  a növényeket szaporítóiskolában nevelték,

    b)  a növények növényi maradványoktól, virágoktól és termésektől mentesek,

    c)  a növényeket megfelelő időpontokban és a kivitelt megelőzően ellenőrzésnek vetették alá,

    d)  a növényeket károsító baktériumok, vírusok és vírusszerű szervezetek okozta tünetektől mentesnek találták, továbbá

    e)  a növényeket károsító fonálférgek, rovarok, atkák és gombák előfordulására utaló jelektől vagy tünetektől mentesnek találták, vagy e szervezetek eltávolítása érdekében azokat megfelelő kezelésnek vetették alá.

    10.

    Ültetésre szánt fák és cserjék, a vetőmag és a szövettenyészetben levő növények kivételével

    ex 0602 10 90

    ex 0602 20 20

    ex 0602 20 80

    ex 0602 30 00

    ex 0602 40 00

    ex 0602 90 41

    ex 0602 90 45

    ex 0602 90 46

    ex 0602 90 47

    ex 0602 90 48

    ex 0602 90 50

    ex 0602 90 70

    ex 0602 90 91

    ex 0602 90 99

    ►M4  Harmadik országok, kivéve: Albánia, Algéria, Andorra, Azerbajdzsán, Belarusz, Bosznia és Hercegovina, Egyesült Királyság (2), Egyiptom, Észak-Macedónia, Feröer-szigetek, Grúzia, Izland, Izrael, Jordánia, Kanári-szigetek, Libanon, Liechtenstein, Líbia, Marokkó, Moldova, Monaco, Montenegro, Norvégia, Oroszország (kizárólag a következő részek: Központi szövetségi körzet [Centralnij fegyerealnij okrug], Északnyugati szövetségi körzet [Szevero-Zapadnij fegyerealnij okrug], Déli szövetségi körzet [Juzsnij fegyerealnij okrug], Észak-kaukázusi szövetségi körzet [Szevero-Kavkazszkij fegyerealnij okrug] és Volgamenti szövetségi körzet [Privolzsszkij fegyerealnij okrug]), Örményország, San Marino, Svájc, Szerbia, Szíria, Törökország, Tunézia és Ukrajna. ◄

    Hatósági nyilatkozat arról, hogy:

    a)  a növények tiszták (vagyis növénymaradványoktól mentesek), valamint virágoktól és termésektől mentesek,

    b)  a növényeket szaporítóiskolában nevelték,

    c)  a növényeket megfelelő időpontokban és a kivitelt megelőzően ellenőrizték, és azokat károsító baktériumok, vírusok és vírusszerű szervezetek okozta tünetektől mentesnek találták, illetve azokat káros fonálférgek, rovarok, atkák és gombák előfordulására utaló jelektől vagy tünetektől mentesnek találták, vagy e szervezetek eltávolítása érdekében azokat megfelelő kezelésnek vetették alá.

    11.

    Ültetésre szánt lombhullató fák és cserjék, a vetőmag és a szövettenyészetben levő növények kivételével

    ex 0602 10 90

    ex 0602 20 20

    ex 0602 20 80

    ex 0602 30 00

    ex 0602 40 00

    ex 0602 90 41

    ex 0602 90 45

    ex 0602 90 46

    ex 0602 90 48

    ex 0602 90 50

    ex 0602 90 70

    ex 0602 90 91

    ex 0602 90 99

    ►M4  Harmadik országok, kivéve: Albánia, Algéria, Andorra, Azerbajdzsán, Belarusz, Bosznia és Hercegovina, Egyesült Királyság (2), Egyiptom, Észak-Macedónia, Feröer-szigetek, Grúzia, Izland, Izrael, Jordánia, Kanári-szigetek, Libanon, Liechtenstein, Líbia, Marokkó, Moldova, Monaco, Montenegro, Norvégia, Oroszország (kizárólag a következő részek: Központi szövetségi körzet [Centralnij fegyerealnij okrug], Északnyugati szövetségi körzet [Szevero-Zapadnij fegyerealnij okrug], Déli szövetségi körzet [Juzsnij fegyerealnij okrug], Észak-kaukázusi szövetségi körzet [Szevero-Kavkazszkij fegyerealnij okrug] és Volgamenti szövetségi körzet [Privolzsszkij fegyerealnij okrug]), Örményország, San Marino, Svájc, Szerbia, Szíria, Törökország, Tunézia és Ukrajna. ◄

    Hatósági nyilatkozat arról, hogy a növények nyugalmi állapotban vannak és levelektől mentesek.

    12.

    Gyökeres és gyökérgumós zöldségek, a Solanum tuberosum L. gumói kivételével

    0706 10 00

    0706 90 10

    0706 90 30

    0706 90 90

    ex 0709 99 90

    ex 0714 10 00

    ex 0714 20 10

    ex 0714 20 90

    ex 0714 30 00

    ex 0714 40 00

    ex 0714 50 00

    ex 0714 90 20

    ex 0714 90 90

    ex 0910 11 00

    ex 0910 30 00

    ex 0910 99 91

    ex 1212 91 80

    ex 1212 94 00

    ex 1212 99 95

    ex 1214 90 10

    ex 1214 90 90

    Svájcon kívüli harmadik országok

    Hatósági nyilatkozat arról, hogy a szállítmány vagy tétel nem tartalmaz 1 tömegszázaléknál több talajt és termesztőközeget.

    13.

    Ültetésre szánt hagymák, hagymagumók, rizómák és gumók,a Solanum tuberosum gumói kivételével

    0601 10 10

    0601 10 20

    0601 10 30

    0601 10 40

    0601 10 90

    0601 20 10

    0601 20 30

    0601 20 90

    ex 0706 90 10

    ex 0910 11 00

    ex 0910 20 10

    ex 0910 30 00

    Svájcon kívüli harmadik országok

    Hatósági nyilatkozat arról, hogy a szállítmány vagy tétel nem tartalmaz 1 tömegszázaléknál több talajt és termesztőközeget.

    14.

    A Solanum tuberosum L. gumói

    0701 10 00

    0701 90 10

    0701 90 50

    0701 90 90

    Svájcon kívüli harmadik országok

    Hatósági nyilatkozat arról, hogy a szállítmány vagy tétel nem tartalmaz 1 tömegszázaléknál több talajt és termesztőközeget.

    15.

    A Solanum tuberosum L. gumói

    0701 10 00

    0701 90 10

    0701 90 50

    0701 90 90

    Harmadik országok

    Hatósági nyilatkozat arról, hogy a gumók:

    a)  olyan országból származnak, amelyről ismert, hogy a Tecia solanivora (Povolný) ott nem fordul elő,

    vagy

    b)  olyan területről származnak, amelyet a nemzeti növényvédelmi szolgálat a növényegészségügyi intézkedésekre vonatkozó nemzetközi szabványokkal összhangban a Tecia solanivora (Povolný) károsítótól mentes területnek nyilvánított.

    16.

    A Solanum tuberosum L. gumói

    0701 10 00

    0701 90 10

    0701 90 50

    0701 90 90

    Harmadik országok

    Hatósági nyilatkozat arról, hogy:

    a)  a gumók olyan országokból származnak, amelyekről ismert, hogy a Clavibacter sepedonicus (Spieckermann és Kottho) Nouioui et al. károsítótól mentesek;

    vagy

    b)  a származási országban az uniós jog Clavibacter sepedonicus (Spieckermann és Kottho) Nouioui et al. elleni védekezésre vonatkozó rendelkezéseivel egyenértékűnek elismert rendelkezéseket az (EU) 2016/2031 rendelet 107. cikkében említett eljárással összhangban betartották.

    17.

    A Solanum tuberosum L. gumói

    0701 10 00

    0701 90 10

    0701 90 50

    0701 90 90

    Olyan harmadik országok, amelyekről ismert, hogy a Synchytrium endobioticum (Schilb.) Percival ott előfordul

    Hatósági nyilatkozat arról, hogy:

    a)  a gumók olyan területekről származnak, amelyekről ismert, hogy a Synchytrium endobioticum (Schilb.) Percival károsítótól (annak minden rasszától, az 1. rassz, az európai közönséges rassz kivételével) mentesek, valamint arról, hogy egy megfelelő hosszúságú időszakban sem a termőhelyen, sem annak közvetlen közelében nem észleltek a Synchytrium endobioticum (Schilb.) Percival okozta tüneteket;

    vagy

    b)  a származási országban az uniós jog Synchytrium endobioticum (Schilb.) Percival elleni védekezésre vonatkozó rendelkezéseivel egyenértékűnek elismert rendelkezéseket az (EU) 2016/2031 rendelet 107. cikkében említett eljárással összhangban betartották.

    18.

    A Solanum tuberosum L. ültetésre szánt gumói

    0701 10 00

    Harmadik országok

    Hatósági nyilatkozat arról, hogy a gumók a Globodera rostochiensis (Wollenweber) Behrens és a Globodera pallida (Stone) Behrens károsítótól mentes tábláról származnak.

    19.

    A Solanum tuberosum L. ültetésre szánt gumói

    0701 10 00

    Harmadik országok

    Hatósági nyilatkozat arról, hogy:

    a)  a gumók olyan területekről származnak, ahol a Ralstonia solanacearum (Smith) Yabuuchi et al. emend. Safni et al., a Ralstonia pseudosolanacearum Safni et al., a Ralstonia syzigii subsp. celebensis Safni et al. és a Ralstonia syzigii subsp. indonesiensis Safni et al. előfordulása nem ismert;

    vagy

    b)  azokon a területeken, ahol a Ralstonia solanacearum (Smith) Yabuuchi et al. emend. Safni et al., a Ralstonia pseudosolanacearum Safni et al., a Ralstonia syzigii subsp. celebensis Safni et al. vagy a Ralstonia syzigii subsp. indonesiensis Safni et al. előfordulása ismert, a gumók olyan termőhelyről származnak, amelyet a Ralstonia solanacearum (Smith) Yabuuchi et al. emend. Safni et al., a Ralstonia pseudosolanacearum Safni et al., a Ralstonia syzigii subsp. celebensis Safni et al. és a Ralstonia syzigii subsp. indonesiensis Safni et al. károsítótól mentesnek találtak, vagy a Ralstonia solanacearum (Smith) Yabuuchi et al. emend. Safni et al., a Ralstonia pseudosolanacearum Safni et al., a Ralstonia syzigii subsp. celebensis Safni et al. és a Ralstonia syzigii subsp. indonesiensis Safni et al. felszámolása érdekében és az (EU) 2016/2031 rendelet 107. cikkében említett eljárással összhangban hozott intézkedések következtében e károsítóktól mentesnek minősülnek.

    ▼M9

    20.

    A Solanum tuberosum L. ültetésre szánt gumói

    0701 10 00

    Harmadik országok

    Hatósági nyilatkozat arról, hogy a gumók:

    a)  olyan országból származnak, amelyet a növényegészségügyi intézkedésekre vonatkozó megfelelő nemzetközi szabványokkal összhangban a Meloidogyne chitwoodi Golden et al., Meloidogyne enterolobii Yang & Eisenback és Meloidogyne fallax Karssen károsítótól mentesnek ismertek el,

    vagy

    b)  olyan területről származnak, amelyet a származási ország nemzeti növényvédelmi szervezete a Meloidogyne chitwoodi Golden et al., Meloidogyne enterolobii Yang & Eisenback és Meloidogyne fallax Karssen károsítótól mentesnek nyilvánított a növényegészségügyi intézkedésekre vonatkozó megfelelő nemzetközi szabványokkal összhangban. A terület nevét fel kell tüntetni a növényegészségügyi bizonyítványban.

    vagy

    c)  olyan termőhelyről származnak, amelyet a származási ország nemzeti növényvédelmi szervezete a Meloidogyne chitwoodi Golden et al., Meloidogyne enterolobii Yang & Eisenback és Meloidogyne fallax Karssen károsítótól mentesnek nyilvánított a növényegészségügyi intézkedésekre vonatkozó megfelelő nemzetközi szabványokkal összhangban a gazdanövények évenkénti felderítése során, amely a gazdanövények megfelelő időpontokban történő vizuális vizsgálatából és a termőhelyen termesztett burgonya betakarítását követő külső és a gumók felvágásával végzett megszemléléséből áll,

    vagy

    d)  a betakarítást követően a gumókból szúrópróbaszerűen mintát vettek, és azt vagy megvizsgálták tünetek jelenlétére egy, a tünetek előidézésére megfelelő módszerrel, vagy annak laboratóriumi vizsgálatát elvégezték, valamint a gumókat külső és a felvágással végzett vizuális vizsgálatnak vetették alá megfelelő időpontokban, valamint a csomagok vagy tartályok zárásakor minden esetben, és nem találtak a Meloidogyne chitwoodi Golden et al., Meloidogyne enterolobii Yang & Eisenback és Meloidogyne fallax Karssen okozta tüneteket.

    ▼B

    21.

    A Solanum tuberosum L. gumói, az ültetésre szántak kivételével

    0701 90 10

    0701 90 50

    0701 90 90

    Harmadik országok

    a) Hatósági nyilatkozat arról, hogy a gumók olyan területekről származnak, ahol a Ralstonia solanacearum (Smith) Yabuuchi et al emend. Safni et al., a Ralstonia pseudosolanacearum Safni et al., a Ralstonia syzigii subsp. celebensis Safni et al. és a Ralstonia syzigii subsp. indonesiensis Safni et al. előfordulása nem ismert.

    ▼M9

    21.1.

    A Cucurbitaceae Juss. és a Solanaceae Juss ültetésre szánt növényei, a hagymák, hagymagumók, rizómák, pollen, vetőmagok, gumók, valamint szövettenyészetben levő növények kivételével

    ex 0602 10 90

    ex 0602 90 30

    ex 0602 90 45

    ex 0602 90 46

    ex 0602 90 48

    ex 0602 90 50

    ex 0602 90 70

    ex 0602 90 91

    ex 0602 90 99

    Harmadik országok

    Hatósági nyilatkozat arról, hogy a növények(et):

    a)  olyan országból származnak, amelyet a növényegészségügyi intézkedésekre vonatkozó megfelelő nemzetközi szabványokkal összhangban a Ceratothripoides claratris (Shumsher) károsítótól mentesnek ismertek el,

    vagy

    b)  olyan területről származnak, amelyet a származási ország nemzeti növényvédelmi szervezete a Ceratothripoides claratris (Shumsher) károsítótól mentesnek nyilvánított a növényegészségügyi intézkedésekre vonatkozó megfelelő nemzetközi szabványokkal összhangban. A terület nevét fel kell tüntetni a növényegészségügyi bizonyítványban.

    vagy

    c)  egész életük során olyan termesztési helyen nevelték, amelyet a Ceratothripoides claratris (Shumsher) behurcolása elleni teljes fizikai védelemmel láttak el, és ahol a kivitelt megelőző három hónapban legalább havonta egy vizsgálatot végeztek a Ceratothripoides claratris (Shumsher) jelenlétének kimutatása céljából.

    21.2.

    Az alábbiak ültetésre szánt növényei:

    Allium cepa L., Asparagus L.,

    Cynara scolymus L.,

    Citrullus lanatus (Thnb.) Matusm. & Nakai, Cucurbita L., Cucumis melo L., Cucumis sativum L., Glycine max (L.), Merr., Gossypium L., Medicago sativa, L., Persea americana Mill., Phaseolus L., Ricinus communis L.,

    és Tagetes L., a hagymák, hagymagumók, a szövettenyészetben lévő növények, rizómák, vetőmagok és gumók kivételével.

    ex 0602 10 90

    ex 0602 20 20

    ex 0602 20 80

    ex 0602 90 30

    ex 0602 90 45

    ex 0602 90 46

    ex 0602 90 47

    ex 0602 90 48

    ex 0602 90 50

    ex 0602 90 70

    ex 0602 90 91

    ex 0602 90 99

    Bolivia, Ecuador, Egyesült Államok, Kolumbia és Peru

    Hatósági nyilatkozat arról, hogy a növények(et):

    a)  olyan területről származnak, amelyet a származási ország nemzeti növényvédelmi szervezete – a növényegészségügyi intézkedésekre vonatkozó nemzetközi szabványokkal összhangban – Prodiplosis longifila Gagné károsítótól mentesnek nyilvánított. A terület nevét fel kell tüntetni a növényegészségügyi bizonyítványban.

    vagy

    b)  legalább a kivitelt megelőző két hónapban, vagy a két hónapnál fiatalabb növények esetében egész életük során a származási országban teljes fizikai védelmet biztosító termesztési helyen nevelték, amelyet az egész életük során vagy a kivitelt megelőző két hónapban végzett hatósági vizsgálatok alapján a Prodiplosis longifila Gagné károsítótól mentesnek nyilvánítottak.

    ▼B

    22.

    A Capsicum annuum L., a Solanum lycopersicum L., a Musa L., a Nicotiana L. és a Solanum melongena L. ültetésre szánt növényei, a vetőmagok kivételével

    ex 0602 10 90

    ex 0602 90 30

    ex 0602 90 50

    ex 0602 90 70

    ex 0602 90 91

    ex 0602 90 99

    a) Olyan harmadik országok, ahol a Ralstonia solanacearum (Smith) Yabuuchi et al. emend. Safni et al., a Ralstonia pseudosolanacearum Safni et al., Ralstonia syzigii subsp. celebensis Safni et al. vagy a Ralstonia syzigii subsp. indonesiensis Safni et al. előfordulása ismert.

    Hatósági nyilatkozat arról, hogy:

    a)  a növények olyan területekről származnak, amelyeket a Ralstonia solanacearum (Smith) Yabuuchi et al. emend. Safni et al., a Ralstonia pseudosolanacearum Safni et al., Ralstonia syzigii subsp. celebensis Safni et al. és a Ralstonia syzigii subsp. indonesiensis Safni et al. előfordulása nem ismert;

    vagy

    b)  a termőhelyen a legutóbbi teljes vegetációs ciklus kezdete óta nem észleltek a növényeken a Ralstonia solanacearum (Smith) Yabuuchi et al. emend. Safni et al., a Ralstonia pseudosolanacearum Safni et al., a Ralstonia syzigii subsp. celebensis Safni et al. és a Ralstonia syzigii subsp. indonesiensis Safni et al. okozta tüneteket.

    23.

    A Solanum lycopersicum L. és a Solanum melongena L. növényei, a termés és a vetőmag kivételével

    ex 0602 10 90

    ex 0602 90 30

    ex 0602 90 50

    ex 0602 90 70

    ex 0602 90 91

    ex 0602 90 99

    ex 0604 20 90

    ex 1404 90 00

    Harmadik országok

    Hatósági nyilatkozat arról, hogy a növények:

    a)  olyan országból származnak, amelyet a növényegészségügyi intézkedésekre vonatkozó megfelelő nemzetközi szabványokkal összhangban a Keiferia lycopersicella (Walsingham) károsítótól mentesnek ismertek el,

    vagy

    b)  olyan területről származnak, amelyet a származási ország nemzeti növényvédelmi szervezete – a növényegészségügyi intézkedésekre vonatkozó megfelelő nemzetközi szabványokkal összhangban – a Keiferia lycopersicella (Walsingham) károsítótól mentesnek nyilvánított, és ez szerepel az (EU) 2016/2031 rendelet 71. cikkében említett növényegészségügyi bizonyítvány „Kiegészítő nyilatkozat” rovatában.

    24.

    A Beta vulgaris L. ültetésre szánt növényei, a vetőmagok kivételével

    ex 0602 90 30

    ex 0602 90 50

    Harmadik országok

    Hatósági nyilatkozat arról, hogy a termőhelyen a legutóbbi teljes vegetációs ciklus kezdete óta nem észlelték a répa levélcsúcs fodrosodás vírus okozta tüneteket.

    ▼M9

    24.1.

    Az Euphorbia pulcherrima Willd., Fragaria L. és Rubus L. ültetésre szánt növényei a szövettenyészetben levő növények, pollen és vetőmagok kivételével

    ex 0602 10 90

    ex 0602 20 20

    ex 0602 20 80

    ex 0602 90 30

    ex 0602 90 45

    ex 0602 90 46

    ex 0602 90 47

    ex 0602 90 48

    ex 0602 90 50

    ex 0602 90 70

    ex 0602 90 91

    ex 0602 90 99

    Harmadik országok

    Hatósági nyilatkozat arról, hogy a növények:

    a)  olyan országból származnak, amelyet a növényegészségügyi intézkedésekre vonatkozó megfelelő nemzetközi szabványokkal összhangban az Eotetranychus lewisi (McGregor) károsítótól mentesnek ismertek el,

    vagy

    b)  olyan területről származnak, amelyet a származási ország nemzeti növényvédelmi szervezete az Eotetranychus lewisi (McGregor) károsítótól mentesnek nyilvánított a növényegészségügyi intézkedésekre vonatkozó megfelelő nemzetközi szabványokkal összhangban. A terület nevét fel kell tüntetni a növényegészségügyi bizonyítványban.

    vagy

    c)  olyan termőhelyről származnak, amelyet a származási ország nemzeti növényvédelmi szervezete az Eotetranychus lewisi (McGregor) szervezettől mentesnek nyilvánított a növényegészségügyi intézkedésekre vonatkozó megfelelő nemzetközi szabványokkal összhangban.

    ▼B

    25.

    A Chrysanthemum L., Dianthus L. és Pelargonium l'Hérit. ex Ait. növényei, a vetőmagok kivételével

    ex 0602 10 90

    ex 0602 90 50

    ex 0602 90 70

    ex 0602 90 91

    ex 0602 90 99

    0603 12 00

    0603 14 00

    ex 0603 19 70

    ex 0603 90 00

    Harmadik országok

    Hatósági nyilatkozat arról, hogy:

    a)  a növények olyan területről származnak, amelyet a nemzeti növényvédelmi szervezet – a növényegészségügyi intézkedésekre vonatkozó megfelelő nemzetközi szabványokkal összhangban – a Spodoptera eridania (Cramer), Spodoptera frugiperda Smith és a Spodoptera litura (Fabricius) károsítótól mentesnek nyilvánított,

    vagy

    b)  a termőhelyen a legutóbbi teljes vegetációs ciklus kezdete óta nem észleltek a Spodoptera eridania (Cramer), a Spodoptera frugiperda Smith, és a Spodoptera litura (Fabricius) előfordulására utaló jeleket,

    vagy

    c)  a növényeket megfelelő kezelésnek vetették alá az érintett károsítóktól való védelmük érdekében.

    26.

    A Chrysanthemum L. és a Solanum lycopersicum L., ültetésre szánt növényei, a vetőmagok kivételével

    ex 0602 10 90

    ex 0602 90 30

    ex 0602 90 50

    ex 0602 90 70

    ex 0602 90 91

    ex 0602 90 99

    Harmadik országok

    Hatósági nyilatkozat arról, hogy a növényeket egész életciklusuk alatt az alábbi helyeken nevelték:

    a)  a chrysanthemum szárnekrózis vírustól mentes ország,

    vagy

    b)  olyan terület, amelyet a származási ország nemzeti növényvédelmi szervezete a chrysanthemum szárnekrózis vírustól mentes területnek nyilvánított a növényegészségügyi intézkedésekre vonatkozó megfelelő nemzetközi szabványokkal összhangban,

    vagy

    c)  olyan termőhely, amely a chrysanthemum szárnekrózis vírustól mentesnek bizonyult, és hatósági vizsgálatokkal, valamint adott esetben laboratóriumi vizsgálatokkal igazolták.

    27.

    A Pelargonium L'Herit. ex Ait. ültetésre szánt növényei, a vetőmagok kivételével

    ex 0602 10 90

    ex 0602 90 50

    ex 0602 90 70

    ex 0602 90 91

    ex 0602 90 99

    Olyan harmadik országok, ahol paradicsom gyűrűsfoltosság vírus előfordulása ismert:

    a)  ahol a Xiphinema americanum Cobb sensu stricto, a Xiphinema bricolense Ebsary, Vrain & Graham, a Xiphinema californicum Lamberti & Bleve-Zacheo, a Xiphinema inaequale Khan et Ahmad, a Xiphinema intermedium Lamberti & Bleve-Zacheo, a Xiphinema rivesi (nem uniós populációk) Dalmasso és a Xiphinema tarjanense Lamberti & Bleve-Zacheo vagy a paradicsom gyűrűsfoltosság vírus más vektorainak előfordulása nem ismert.

    Hatósági nyilatkozat arról, hogy a növények:

    a)  közvetlenül olyan termőhelyekről származnak, amelyekről ismert, hogy a paradicsom gyűrűsfoltosság vírustól mentesek,

    vagy

    b)  virológiai vizsgálati módszerek hatóságilag jóváhagyott rendszere keretében a paradicsom gyűrűsfoltosság vírustól mentesnek talált anyanövényektől származó, nem több mint negyedik generációs állományt alkotnak.

    b)  ahol a Xiphinema americanum Cobb sensu stricto, a Xiphinema bricolense Ebsary, Vrain & Graham, a Xiphinema californicum Lamberti & Bleve-Zacheo, a Xiphinema inaequale Khan et Ahmad, a Xiphinema intermedium Lamberti & Bleve-Zacheo, a Xiphinema rivesi (nem uniós populációk) Dalmasso és a Xiphinema tarjanense Lamberti & Bleve-Zacheo vagy a paradicsom gyűrűsfoltosság vírus más vektorainak előfordulása ismert.

    Hatósági nyilatkozat arról, hogy a növények:

    a)  közvetlenül olyan termőhelyekről származnak, amelyeknek a talaja vagy a növényei a paradicsom gyűrűsfoltosság vírustól mentesek,

    vagy

    b)  virológiai vizsgálati módszerek hatóságilag jóváhagyott rendszere keretében a paradicsom gyűrűsfoltosság vírustól mentesnek talált anyanövényektől származó, nem több mint második generációs állományt alkotnak.

    ▼M9

    28.

    A Chrysanthemum L., Dianthus L., Gypsophila L. és Solidago L. fajhoz tartozó vágott virágok, valamint az Apium graveolens L. és Ocimum L. fajhoz tartozó levélzöldségek

    0603 12 00

    0603 14 00

    ex 0603 19 70

    0709 40 00

    ex 0709 99 10

    ex 0709 99 90

    ex 1211 90 86

    ex 1404 90 00

    Harmadik országok

    Hatósági nyilatkozat arról, hogy a vágott virágok és a levélzöldségek:

    a)  olyan országból származnak, amelyet a növényegészségügyi intézkedésekre vonatkozó megfelelő nemzetközi szabványokkal összhangban a Liriomyza sativae (Blanchard) és a Nemorimyza maculosa (Malloch) károsítótól mentesnek ismertek el,

    vagy

    b)  a közvetlenül a kivitelük előtt végzett hatósági vizsgálat során a Liriomyza sativae (Blanchard) és a Nemorimyza maculosa (Malloch) károsítótól mentesnek bizonyultak.

    29.

    Az Orchidaceae családba tartozó vágott virágok

    0603 13 00

    Thaiföldön kívüli harmadik országok

    Hatósági nyilatkozat arról, hogy a vágott virágok:

    a)  olyan országból származnak, amelyet a növényegészségügyi intézkedésekre vonatkozó megfelelő nemzetközi szabványokkal összhangban a Thrips palmi Karny károsítótól mentesnek ismertek el,

    vagy

    b)  a közvetlenül a kivitelük előtt végzett hatósági vizsgálat során a Thrips palmi Karny károsítótól mentesnek bizonyultak.

    29.1.

    Az Orchidaceae családba tartozó vágott virágok

    0603 13 00

    Thaiföld

    Hatósági nyilatkozat arról, hogy a vágott virágok:

    a)  olyan termőhelyről származnak, amelyet a kivitel előtti három hónapban legalább havonta végzett hatósági vizsgálatok alapján a Thrips palmi Karny károsítótól mentesnek találtak;

    vagy

    b)  gázosítással történő megfelelő fertőtlenítésen estek át a Thrips palmi Karny károsítótól való mentesség biztosítása érdekében, és a kezelés részletei szerepelnek növényegészségügyi bizonyítványban.

    ▼B

    30.

    Természetes vagy mesterséges módon törpenövésű, ültetésre szánt növények, a vetőmagok kivételével

    ex 0602 20 80

    ex 0602 30 00

    ex 0602 40 00

    ex 0602 90 41

    ex 0602 90 47

    ex 0602 90 48

    ex 0602 90 50

    ex 0602 90 91

    ex 0602 90 99

    ►M4  Harmadik országok, kivéve: Albánia, Andorra, Azerbajdzsán, Belarusz, Bosznia és Hercegovina, Egyesült Királyság (2), Egyiptom, Észak-Macedónia, Feröer-szigetek, Grúzia, Izland, Kanári-szigetek, Liechtenstein, Moldova, Monaco, Montenegro, Norvégia, Oroszország (kizárólag a következő részek: Központi szövetségi körzet [Centralnij fegyerealnij okrug], Északnyugati szövetségi körzet [Szevero-Zapadnij fegyerealnij okrug], Déli szövetségi körzet [Juzsnij fegyerealnij okrug], Észak-kaukázusi szövetségi körzet [Szevero-Kavkazszkij fegyerealnij okrug] és Volgamenti szövetségi körzet [Privolzsszkij fegyerealnij okrug]), Örményország, San Marino, Svájc, Szerbia, Törökország és Ukrajna. ◄

    Hatósági nyilatkozat arról, hogy:

    a)  a növényeket – beleértve a közvetlenül természetes előfordulási helyekről gyűjtött növényeket is – a feladást megelőzően legalább két egymást követő éven át hatóságilag nyilvántartásba vett szaporítóiskolában tartották, gondozták és alakra nevelték, amely szaporítóiskolákban hatóságilag felügyelt ellenőrzési rendszer működik;

    b)  az e tétel a) pontjában hivatkozott szaporítóiskolákban lévő növényeket:

    i.  legalább az e tétel a) pontjában említett időszak alatt:

    — cserépedényekben tartották, amelyeket a föld felszínétől legalább 50 cm-es magasságban levő polcokon helyeztek el,

    — olyan megfelelő kezeléseknek vetették alá, amelyek biztosítják mentességüket a nem európai eredetű rozsdagombáktól, és e kezelések hatóanyagát, koncentrációját és elvégzésének dátumát feltüntették az (EU) 2016/2031 rendelet 71. cikkében említett növényegészségügyi bizonyítvány „Fertőtlenítés és/vagy fertőtlenítő kezelés” rovatában,

    — évente legalább hat alkalommal, az (EU) 2016/2031 rendelettel összhangban megfelelő időközönként hatósági vizsgálatnak vetették alá uniós zárlati károsítók jelenléte szempontjából, és ezeket a vizsgálatokat az e tétel a) pontjában említett szaporítóiskolák közvetlen környezetében található növényeken is elvégezték legalább a tábla vagy szaporítóiskola minden egyes sorának vizuális vizsgálatával és a növény minden termesztőközeg feletti részének vizuális vizsgálatával, egy adott nemzetségből legalább 300 növényt tartalmazó, szúrópróbaszerűen vett minta felhasználásával, ha az adott nemzetségbe tartozó növények száma nem több, mint 3 000 , vagy ha az adott nemzetség több mint 3 000 növényt tartalmaz, a mintának a növények legalább 10 %-át kell tartalmaznia,

    — e vizsgálatok során a növényeket az érintett uniós zárlati károsítóktól mentesnek találták az előző franciabekezdésben meghatározottak alapján, a fertőzött növényeket eltávolították, a fennmaradó növényeket pedig adott esetben hatásos kezelésnek vetették alá, ezenkívül megfelelő ideig visszatartották és megvizsgálták az adott károsító szervezetektől való mentesség biztosítása érdekében,

    — korábban nem használt mesterséges termesztőközegbe, vagy olyan természetes termesztőközegbe ültették el, amely közeget gázosítással vagy megfelelő hőkezeléssel kezeltek és mentesnek találtak minden uniós zárlati károsítótól,

    — olyan körülmények között tartották, amelyek biztosítják, hogy a termesztőközeg uniós zárlati károsítóktól mentes maradjon, és a feladást megelőző két héten belül azokat:

    — 

    — lerázták és tiszta vízzel lemosták úgy, hogy eltávolítsák az eredeti termesztőközeget, és azokat csupasz gyökerekkel hagyják, vagy

    — lerázták és tiszta vízzel lemosták úgy, hogy az eredeti termesztőközeget eltávolítsák, majd az i. pont ötödik franciabekezdésében meghatározott feltételeknek megfelelő termesztőközegbe ültették át, vagy

    — megfelelő kezeléseknek vetették alá, amelyek biztosítják, hogy a termesztőközeg mentes az uniós zárlati károsítóktól, és e kezelések hatóanyagát, koncentrációját és elvégzésének dátumát feltüntették az (EU) 2016/2031 rendelet 71. cikkében említett növényegészségügyi bizonyítvány „Fertőtlenítés és/vagy fertőtlenítő kezelés” rovatában;

    ii.  hatóságilag lepecsételt zárt konténerekbe csomagolták, amelyeken fel van tüntetve a nyilvántartásba vett szaporítóiskola nyilvántartási száma, és ez a szám szerepel az (EU) 2016/2031 rendelet 71. cikkében említett növényegészségügyi bizonyítvány „Kiegészítő nyilatkozat” rovatában is a szállítmányok azonosíthatóságának biztosítása céljából.

    ▼M9

    30.1.

    A Diospyros kaki L., Ficus carica L., Hedera helix L., Laurus nobilis L., Magnolia L., Malus Mill., Melia L., Mespilus germanica L., Parthenocissus Planch., Prunus L., Psidium guajava L., Punica granatum L., Pyracantha M. Roem., Pyrus L., Rosa L., ültetésre szánt növényei a vetőmagok, pollen és szövettenyészetben levő növények kivételével:

    ex 0602 10 90

    ex 0602 20 20

    ex 0602 20 80

    ex 0602 40 00

    ex 0602 90 41

    ex 0602 90 45

    ex 0602 90 46

    ex 0602 90 47

    ex 0602 90 48

    ex 0602 90 50

    ex 0602 90 70

    ex 0602 90 91

    ex 0602 90 99

    Ausztrália, Banglades, Bhután, Brunei Darussalam Állam, Dél-Afrika, Dél-Korea, Egyesült Államok, Észak-Korea, Északi-Mariana-szigetek, Fülöp-szigetek, Guam, India, Indonézia, Irán, Japán, Kambodzsa, Kenya, Kína, Laosz, Malajzia, Mauritius, Mikronézia, Montenegró, Nigéria, Pakisztán, Palau, Pápua Új-Guinea, Réunion, Srí Lanka, Szváziföld, Tajvan, Tanzánia, Thaiföld, Uganda és Vietnám

    Hatósági nyilatkozat arról, hogy a növények:

    a)  olyan területről származnak, amelyet a származási ország nemzeti növényvédelmi szervezete – a növényegészségügyi intézkedésekre vonatkozó nemzetközi szabványokkal összhangban – Aleurocanthus spiniferus (Quaintance) károsítótól mentesnek nyilvánított. A terület nevét fel kell tüntetni a növényegészségügyi bizonyítványban.

    vagy

    b)  olyan, a származási ország nemzeti növényvédelmi szervezete által az Aleurocanthus spiniferus (Quaintance) károsítótól – a növényegészségügyi intézkedésekre vonatkozó megfelelő nemzetközi szabványokkal összhangban – mentesnek nyilvánított termőhelyről származnak, ahol:

    i.  a kivitelt megelőző évben megfelelő időpontokban hatósági vizsgálatokat végeztek,

    és

    ii.  a növényeket úgy kezelték és csomagolták, hogy meggátolják azok megfertőződését a termőhely elhagyását követően.

    vagy

    c)  az Aleurocanthus spiniferus (Quaintance) károsítótól való mentességet biztosító hatékony kezelésen estek át és a kivitel előtt a károsítótól mentesnek találták őket.

    ▼B

    31.

    ►M9  Tűlevelű növények (Pinopsida), a termés és a vetőmag kivételével ◄

    ex 0602 10 90

    ex 0602 20 20

    ex 0602 20 80

    ex 0602 90 41

    ex 0602 90 45

    ex 0602 90 46

    ex 0602 90 47

    ex 0602 90 50

    ex 0602 90 70

    ex 0602 90 99

    ex 0604 20 20

    0604 20 40

    ex 1404 90 00

    Harmadik országok

    Hatósági nyilatkozat arról, hogy a növényeket olyan termőhelyen termesztették, amely mentes a Pissodes cibriani O'Brien, a Pissodes fasciatus Leconte, a Pissodes nemorensis Germar, a Pissodes nitidus Roelofs, a Pissodes punctatus Langor & Zhang, a Pissodes strobi (Peck), a Pissodes terminalis Hopping, a Pissodes yunnanensis Langor & Zhang és a Pissodes zitacuarense Sleeper károsítóktól.

    ▼M9

    32.

    A Tűlevelűek (Pinopsida) osztályába tartozó, 3 méternél magasabb növények, a termés és a vetőmag kivételével

    ex 0602 20 80 ex 0602 90 41 ex 0602 90 47 ex 0602 90 50 ex 0602 90 99 ex 0604 20 20 ex 0604 20 40 ex 1404 90 00

    Harmadik országok a következők kivételével: Albánia, Andorra, Azerbajdzsán, Belarusz, Bosznia-Hercegovina, Észak-Macedónia, Feröer szigetek, Grúzia, Izland, Kanári-szigetek, Liechtenstein, Moldova, Monaco, Montenegró, Norvégia, Oroszország (csak a következő részek: Központi szövetségi körzet [Centralnij fegyeralnij okrug], Északnyugati szövetségi körzet [Szevero-Zapadnij fegyeralnij okrug], Déli szövetségi körzet [Juzsnij fegyeralnij okrug], Észak-kaukázusi szövetségi körzet [Szevero-kavkazszkij fegyeralnij okrug] és Volgamenti szövetségi körzet [Privolzsszkij fegyeralnij okrug]), Örményország, San Marino, Svájc, Szerbia, Törökország, az Egyesült Királyság (1) és Ukrajna

    Hatósági nyilatkozat arról, hogy a növényeket olyan termőhelyen termesztették, amely mentes a Scolytinae spp. (nem európai) károsítótól.

    ▼M9

    32.1.

    Az Acacia Mill., Acer buergerianum Miq., Acer macrophyllum Pursh, Acer negundo L., Acer palmatum Thunb., Acer paxii Franch., Acer pseudoplatanus L., Aesculus californica (Spach) Nutt., Ailanthus altissima (Mill.) Swingle, Albizia falcate Backer ex Merr., Albizia julibrissin Durazz., Alectryon excelsus Gärtn., Alnus rhombifolia Nutt., Archontophoenix cunninghamiana H. Wendl. & Drude, Artocarpus integer (Thunb.) Merr., Azadirachta indica A. Juss., Baccharis salicina Torr. & A.Gray, Bauhinia variegata L., Brachychiton discolor F.Muell., Brachychiton populneus R.Br., Camellia semiserrata C.W.Chi, Camellia sinensis (L.) Kuntze, Canarium commune L., Castanospermum australe A.Cunningham & C.Fraser, Cercidium floridum Benth. ex A.Gray, Cercidium sonorae Rose & I.M.Johnst., Cocculus laurifolius DC., Combretum kraussii Hochst., Cupaniopsis anacardioides (A.Rich.) Radlk., Dombeya cacuminum Hochr., Erythrina corallodendron L., Erythrina coralloides Moc. & Sessé ex DC., Erythrina falcata Benth., Erythrina fusca Lour., Eucalyptus ficifolia F.Müll., Fagus crenata Blume, Ficus L., Gleditsia triacanthos L., Hevea brasiliensis (Willd. ex A.Juss) Muell.Arg., Howea forsteriana (F.Müller) Becc., Ilex cornuta Lindl. & Paxton, Inga vera Willd., Jacaranda mimosifolia D.Don, Koelreuteria bipinnata Franch., Liquidambar styraciflua L., Magnolia grandiflora L., Magnolia virginiana L., Mimosa bracaatinga Hoehne, Morus alba L., Parkinsonia aculeata L., Persea americana Mill., Pithecellobium lobatum Benth., Platanus x hispanica Mill. ex Münchh., Platanus mexicana Torr., Platanus occidentalis L., Platanus orientalis L., Platanus racemosa Nutt., Podalyria calyptrata Willd., Populus fremontii S.Watson, Populus nigra L., Populus trichocarpa Torr. & A.Gray ex Hook., Prosopis articulata S.Watson, Protium serratum Engl., Psoralea pinnata L., Pterocarya stenoptera C.DC., Quercus agrifolia Née, Quercus calliprinos Webb., Quercus chrysolepis Liebm, Quercus engelmannii Greene, Quercus ithaburensis Dence., Quercus lobata Née, Quercus palustris Marshall, Quercus robur L., Quercus suber L., Ricinus communis L., Salix alba L., Salix babylonica L., Salix gooddingii C.R.Ball, Salix laevigata Bebb, Salix mucronata Thnb., Shorea robusta C.F.Gaertn., Spathodea campanulata P.Beauv., Spondias dulcis Parkinson, Tamarix ramosissima Kar. ex Boiss., Virgilia oroboides subsp. ferrugine B.-E.van Wyk, Wisteria floribunda (Willd.) DC. és Xylosma avilae Sleumer növényei, a szövettenyészetben levő növények, a pollen és a vetőmagok kivételével

    ex 0602 10 90

    ex 0602 20 20

    ex 0602 20 80

    ex 0602 90 41

    ex 0602 90 45

    ex 0602 90 46

    ex 0602 90 47

    ex 0602 90 48

    ex 0602 90 50

    ex 0602 90 70

    ex 0602 90 91

    ex 0602 90 99

    Harmadik országok

    Hatósági nyilatkozat arról, hogy a növények:

    a)  átmérője a gyökérnyak felett kisebb mint 2 cm,

    vagy

    b)  olyan országból származnak, amelyet a növényegészségügyi intézkedésekre vonatkozó megfelelő nemzetközi szabványokkal összhangban az Euwallacea fornicatus sensu lato károsítótól mentesnek ismertek el,

    vagy

    c)  olyan területről származnak, amelyet a származási ország nemzeti növényvédelmi szervezete az Euwallacea fornicatus sensu lato károsítótól mentesnek nyilvánított a növényegészségügyi intézkedésekre vonatkozó megfelelő nemzetközi szabványokkal összhangban. A terület nevét fel kell tüntetni a növényegészségügyi bizonyítványban,

    vagy

    d)  a növényeket:

    i.  a kivitelt megelőző legalább hat hónapban az Euwallacea fornicatus sensu lato behurcolása ellen fizikailag teljesen elszigetelt helyen termesztették, amelyet megfelelő időpontokban hatósági vizsgálatnak vetettek alá, és amelyet a károsítótól mentesnek találtak, legalább négyhetente, többek között közvetlenül a kivitelt megelőzően ellenőrzött csapdákkal,

    vagy

    ii.  olyan helyen termeszették, amelyet a legutóbbi teljes vegetációs időszak kezdete óta a legalább négyhetente végzett hatósági ellenőrzések során az Euwallacea fornicatus sensu lato károsítótól mentesnek találtak, amit legalább csapdákkal is megerősítettek; a károsító termesztési helyen való jelenlétének gyanúja esetén megfelelő kezeléseket végeztek a károsító ellen a károsítótól való mentesség biztosítása érdekében; egy 1 km-es környező övezetet létesítettek, amelyet megfelelő időpontokban terv szerint ellenőriznek az Euwallacea fornicatus sensu lato tekintetében, és amennyiben a károsító előfordul, az érintett növényeket azonnal gyökerestől eltávolítják és megsemmisítik,

    és

    közvetlenül a kivitel előtt a növények szállítmányait hatósági vizsgálatnak vetették alá a károsító – különösen a növények szárában és ágaiban való – jelenlétének megállapítása céljából, beleértve adott esetben a megsemmisítéssel járó mintavételt is. A vizsgálandó minta méretének lehetővé kell tennie a legalább 1 %-os szintű fertőzöttség 99 %-os megbízhatósággal történő kimutatását.

    32.2.

    Az Artocarpus chaplasha Roxb., Artocarpus heterophyllus Lam., Artocarpus integer (Thunb.) Merr., Alnus formosana Makino, Bombax malabaricum DC.,Broussonetia papyrifera (L.) Vent., Broussonetia kazinoki Siebold, Cajanus cajan (L.) Huth, Camellia oleifera C.Abel, Castanea Mill.,Celtis sinensis Pers., Cinnamomum camphora (L.) J.Presl,Cunninghamia lanceolata (Lamb.)

    Hook., Dalbergia L.f., Eriobotrya japonica (Thunb.) Lindl., Ficus carica L., Ficus hispida L.f., Ficus infectoria Willd.,

    Ficus retusa L., Juglans regia L., Maclura tricuspidata Carrière,

    Melia azedarach L., Morus L., Populus L., Robinia pseudoacacia L., Salix L., Sapium sebiferum (L.) Roxb., Schima superba Gardner & Champ., Sophora japonica L., Trema amboinense (Willd.) Blume, Trema orientale (L.) Blume, Ulmus L., Vernicia fordii (Hemsl.) Airy Shaw és Xylosma G.Forst. ültetésre szánt növényei, a szövettenyészetben levő növények, pollen és vetőmagok kivételével

    ex 0602 10 90

    ex 0602 20 20

    ex 0602 20 80

    ex 0602 90 41

    ex 0602 90 45

    ex 0602 90 46

    ex 0602 90 47

    ex 0602 90 48

    ex 0602 90 50

    ex 0602 90 70

    ex 0602 90 91

    ex 0602 90 99

    Afganisztán, Bahrein, Banglades, Bhután, Brunei Darussalam Állam, Egyesült Arab Emírségek, Észak-Korea, Fülöp-szigetek, India, Indonézia, Irán, Irak, Japán, Jemen, Jordánia, Kazahsztán, Kambodzsa, Katar, Kelet-Timor, Kína, Kirgizisztán, Kuvait, Laosz, Libanon, Malajzia, Maldív-szigetek, Mianmar/Burma, Mongólia, Nepál, Omán, Pakisztán, Oroszország (csak a következő területek: Távol-keleti Szövetségi Körzet, Szibériai Szövetségi Körzet és Uráli Szövetségi Körzet), Srí Lanka, Szaúd-Arábia, Szingapúr, Szíriai Arab Köztársaság,Tádzsikisztán, Thaiföld, Türkmenisztán, Üzbegisztán és Vietnám

    Hatósági nyilatkozat arról, hogy a növények(et):

    a)  átmérője a gyökérnyak felett kisebb mint 1 cm,

    vagy

    b)  olyan országból származnak, amelyet a növényegészségügyi intézkedésekre vonatkozó megfelelő nemzetközi szabványokkal összhangban az Apriona germari károsítótól mentesnek ismertek el,

    vagy

    c)  egész életük során olyan területen nevelték, amelyet a nemzeti növényvédelmi szervezet a növényegészségügyi intézkedésekre vonatkozó megfelelő nemzetközi szabványokkal összhangban a Apriona germari (Hope) károsítótól mentesnek nyilvánított, A terület nevét fel kell tüntetni a növényegészségügyi bizonyítványban.

    vagy

    d)  teljes életük során, vagy a kivitelt megelőzően legalább két éven keresztül olyan termőhelyen nevelték, amelyet a származási ország nemzeti növényvédelmi szervezete az Apriona germari (Hope) károsítótól mentesnek nyilvánított a növényegészségügyi intézkedésekre vonatkozó megfelelő nemzetközi szabványokkal összhangban,

    és

    i.  amelyet évente két hatósági vizsgálatnak vetettek alá megfelelő időpontokban az Apriona germari (Hope) bármilyen jelének kimutatására, és a károsítóra utaló jeleket nem találtak,

    és

    ii.  ahol megfelelő megelőző kezelések alkalmazására került sor, és amelyet egy olyan, legalább 2 000  m-es szélességű pufferzóna vesz körül, amelyben nincs jelen az Apriona germari (Hope), és ezt évente, megfelelő időpontokban végzett hatósági felderítések megerősítették,

    és

    iii.  ahol közvetlenül a kivitel előtt a növényeket vizsgálatnak vetették alá az Apriona germari (Hope) – különösen a növények szárában való – jelenlétének megállapítása céljából; beleértve adott esetben a megsemmisítéssel járó mintavételt is,

    vagy

    e)  teljes életük során, vagy a kivitelt megelőzően legalább két éven keresztül az Apriona germari (Hope) behurcolása ellen fizikailag teljesen elszigetelt termesztési helyen nevelték

    és

    közvetlenül a kivitel előtt vizsgálatnak vetették alá az Apriona germari (Hope) – különösen a növények szárában való – jelenlétének megállapítása céljából; beleértve adott esetben a megsemmisítéssel járó mintavételt is.

    32.3.

    A Caesalpinia japonica Siebold & Zucc., Camellia sinensis (L.) Kuntze, Celtis sinensis Pers., Cercis chinensis Bunge, Chaenomeles sinensis (Thouin) Koehne, Cinnamomum camphora (L.) J.Presl, Cornus kousa Bürger ex Hanse, Crataegus cordata Aiton, Debregeasia edulis (Siebold & Zucc.) Wedd., Diospyros kaki L., Eriobotrya japonica (Thunb.) Lindl., Enkianthus perulatus (Miq.) C.K.Schneid., Fagus crenata Blume, Ficus carica L., Firmiana simplex (L.) W.Wight, Gleditsia japonica Miq., Hovenia dulcis Thunb., Lagerstroemia indica L., Morus L., Platanus x hispanica Mill. ex Münchh., Platycarya strobilacea Siebold & Zucc., Populus L., Pterocarya rhoifolia Siebold & Zucc., Pterocarya stenoptera C.DC., Punica granatum L., Robinia pseudoacacia L., Salix L., Spiraea thunbergii Siebold ex Blume, Ulmus parvifolia Jacq., Villebrunea pedunculata Shirai, és Zelkova serrata (Thunb.) Makino ültetésre szánt növényei, a szövettenyészetben levő növények, a pollen és a vetőmagok kivételével

    ex 0602 10 90

    ex 0602 20 20

    ex 0602 20 80

    ex 0602 90 41

    ex 0602 90 45

    ex 0602 90 46

    ex 0602 90 47

    ex 0602 90 48

    ex 0602 90 50

    ex 0602 90 70

    ex 0602 90 91

    ex 0602 90 99

    Afganisztán, Bahrein, Banglades, Bhután, Brunei Darussalam Állam, Egyesült Arab Emírségek, Észak-Korea, Fülöp-szigetek, India, Indonézia, Irán, Irak, Japán, Jemen, Jordánia,

    Kazahsztán, Kambodzsa, Katar, Kelet-Timor, Kína, Kirgizisztán, Kuvait, Laosz, Libanon, Malajzia, Maldív-szigetek, Mianmar/Burma, Mongólia, Nepál, Omán, Pakisztán, Oroszország (csak a következő területek: Távol-keleti Szövetségi Körzet, Szibériai Szövetségi Körzet és Uráli Szövetségi Körzet), Srí Lanka, Szaúd-Arábia, Szingapúr, Szíriai Arab Köztársaság, Tádzsikisztán, Thaiföld, Türkmenisztán, Üzbegisztán és Vietnám

    Hatósági nyilatkozat arról, hogy a növények(et):

    a)  átmérője a gyökérnyak felett kisebb mint 1 cm,

    vagy

    b)  olyan országból származnak, amelyet a növényegészségügyi intézkedésekre vonatkozó begfelelő nemzetközi szabványokkal összhangban az Apriona rugicollis Chevrolat károsítótól mentesnek ismertek el,

    vagy

    c)  egész életük során olyan területen nevelték, amelyet a nemzeti növényvédelmi szervezet a növényegészségügyi intézkedésekre vonatkozó megfelelő nemzetközi szabványokkal összhangban az Apriona rugicollis Chevrolat károsítótól mentesnek nyilvánított. A terület nevét fel kell tüntetni a növényegészségügyi bizonyítványban,

    vagy

    d)  teljes életük során, vagy a kivitelt megelőzően legalább két éven keresztül olyan termőhelyen nevelték, amelyet a származási ország nemzeti növényvédelmi szervezete az Apriona germari (Hope) károsítótól mentesnek nyilvánított a növényegészségügyi intézkedésekre vonatkozó megfelelő nemzetközi szabványokkal összhangban,

    és

    i.  amelyet évente két hatósági vizsgálatnak vetettek alá megfelelő időpontokban az Apriona rugicollis Chevrolat bármilyen jelének kimutatására, és a károsítóra utaló jeleket nem találtak,

    és

    ii.  ahol megfelelő megelőző kezelések alkalmazására került sor, és amelyet egy olyan, legalább 2 000  m-es szélességű pufferzóna vesz körül, amelyben nincs jelen az Apriona rugicollis Chevrolat, és ezt évente, megfelelő időpontokban végzett hatósági felderítések megerősítették,

    és

    iii.  ahol közvetlenül a kivitel előtt a növényeket vizsgálatnak vetették alá az Apriona rugicollis Chevrolat – különösen a növények szárában való – jelenlétének megállapítása céljából; beleértve adott esetben a megsemmisítéssel járó mintavételt is,

    vagy

    e)  teljes életük során, vagy a kivitelt megelőzően legalább két éven keresztül az Apriona rugicollis Chevrolat behurcolása ellen fizikailag teljesen elszigetelt termesztési helyen nevelték

    és

    közvetlenül a kivitel előtt vizsgálatnak vetették alá az Apriona rugicollis Chevrolat – különösen a növények szárában való – jelenlétének megállapítása céljából; beleértve adott esetben a megsemmisítéssel járó mintavételt is.

    32.4.

    A Debregeasia hypoleuca (Hochst. ex Steud.) Wedd., Ficus L., Maclura pomifera (Raf.) C.K.Schneid., Morus L., Populus L. és Salix L., ültetésre szánt növényei a szövettenyészetben levő növények, a pollen és a vetőmagok kivételével

    ex 0602 10 90

    ex 0602 20 20

    ex 0602 20 80

    ex 0602 90 41

    ex 0602 90 45

    ex 0602 90 46

    ex 0602 90 47

    ex 0602 90 48

    ex 0602 90 50

    ex 0602 90 70

    ex 0602 90 91

    ex 0602 90 99

    Afganisztán, Bahrein, Banglades, Bhután, Brunei Darussalam Állam, Egyesült Arab Emírségek, Észak-Korea, Fülöp-szigetek, India, Indonézia, Irán, Irak, Japán, Jemen, Jordánia, Kazahsztán, Kambodzsa, Katar, Kelet-Timor, Kína, Kirgizisztán, Kuvait, Laosz, Libanon, Malajzia, Maldív-szigetek, Mianmar/Burma, Moldova, Mongólia, Nepál, Omán, Pakisztán, Oroszország (csak a következő területek: Távol-keleti Szövetségi Körzet, Szibériai Szövetségi Körzet és Uráli Szövetségi Körzet), Srí Lanka, Szaúd-Arábia, Szingapúr, Szíriai Arab Köztársaság,Tádzsikisztán, Thaiföld, Türkmenisztán, Üzbegisztán és Vietnám

    Hatósági nyilatkozat arról, hogy a növények(et):

    a)  átmérője a gyökérnyak felett kisebb mint 1 cm,

    vagy

    b)  olyan országból származnak, amelyet a növényegészségügyi intézkedésekre vonatkozó megfelelő nemzetközi szabványokkal összhangban az Apriona cinerea Chevrolat károsítótól mentesnek ismertek el,

    vagy

    c)  egész életük során olyan területen nevelték, amelyet a nemzeti növényvédelmi szervezet a növényegészségügyi intézkedésekre vonatkozó megfelelő nemzetközi szabványokkal összhangban az Apriona cinerea Chevrolat károsítótól mentesnek nyilvánított. A terület nevét fel kell tüntetni a növényegészségügyi bizonyítványban,

    vagy

    d)  teljes életük során, vagy a kivitelt megelőzően legalább két éven keresztül olyan termőhelyen nevelték, amelyet a származási ország nemzeti növényvédelmi szervezete az Apriona cinerea Chevrolat károsítótól mentesnek nyilvánított a növényegészségügyi intézkedésekre vonatkozó megfelelő nemzetközi szabványokkal összhangban,

    és

    i.  amelyet évente két hatósági vizsgálatnak vetettek alá megfelelő időpontokban az Apriona cinerea Chevrolat bármilyen jelének kimutatására, és a károsítóra utaló jeleket nem találtak,

    és

    ii.  ahol megfelelő megelőző kezelések alkalmazására került sor, és amelyet egy olyan, legalább 2 000  m-es szélességű pufferzóna vesz körül, amelyben nincs jelen az Apriona cinerea Chevrolat, és ezt évente, megfelelő időpontokban végzett hatósági felderítések megerősítették,

    és

    iii.  ahol közvetlenül a kivitel előtt a növényeket vizsgálatnak vetették alá az Apriona cinerea Chevrolat – különösen a növények szárában való – jelenlétének megállapítása céljából; beleértve adott esetben a megsemmisítéssel járó mintavételt is,

    vagy

    e)  teljes életük során, vagy a kivitelt megelőzően legalább két éven keresztül az Apriona cinerea Chevrolat behurcolása ellen fizikailag teljesen elszigetelt termesztési helyen nevelték

    és

    közvetlenül a kivitel előtt vizsgálatnak vetették alá az Apriona cinerea Chevrolat – különösen a növények szárában való – jelenlétének megállapítása céljából; beleértve adott esetben a megsemmisítéssel járó mintavételt is.

    32.5.

    Az Acer macrophyllum Pursh, Acer pseudoplatanus L., Adiantum aleuticum (Rupr.) Paris, Adiantum jordanii C. Muell., Aesculus californica (Spach) Nutt., Aesculus hippocastanum L., Arbutus menziesii Pursch., Arbutus unedo L., Arctostaphylos Adans, Calluna vulgaris (L.) Hull, Camellia L., Castanea sativa Mill., Fagus sylvatica L., Frangula californica (Eschsch.) Gray, Frangula purshiana (DC.) Cooper, Fraxinus excelsior L., Griselinia littoralis (Raoul), Hamamelis virginiana L., Heteromeles arbutifolia (Lindley) M. Roemer, Kalmia latifolia L., Larix decidua Mill., Larix kaempferi (Lamb.) Carrière, Larix × eurolepis A. Henry Laurus nobilis L., Leucothoe D. Don, Lithocarpus densiflorus (Hook. & Arn.) Rehd., Lonicera hispidula (Lindl.) Dougl. ex Torr.&Gray, Magnolia L., Michelia doltsopa Buch.-Ham. ex DC., Nothofagus obliqua (Mirbel) Blume, Osmanthus heterophyllus (G. Don) P. S. Green, Parrotia persica (DC) C.A. Meyer, Photinia x fraseri Dress, Pieris D. Don, Pseudotsuga menziesii (Mirbel) Franco, Quercus L., Rhododendron L. a Rhododendron simsii Planch. kivételével, Rosa gymnocarpa Nutt., Salix caprea L., Sequoia sempervirens (Lamb. ex D. Don) Endl., Syringa vulgaris L., Taxus L., Trientalis latifolia (Hook.), Umbellularia californica (Hook. & Arn.) Nutt., Vaccinium L és Viburnum L., növényei, a termés, pollen és a vetőmagok kivételével.

    ex 0602 10 90

    ex 0602 20 20

    ex 0602 20 80

    ex 0602 30 00

    ex 0602 90 41

    ex 0602 90 45

    ex 0602 90 46

    ex 0602 90 47

    ex 0602 90 48

    ex 0602 90 50

    ex 0602 90 70

    ex 0602 90 91

    ex 0602 90 99

    ex 0603 19 70

    ex 0604 20 40

    ex 0604 20 90

    ex 0604 90 91

    ex 1401 90 00

    ex 1404 90 00

    Egyesült Államok, Egyesült Királyság (2), Kanada és Vietnám

    Hatósági nyilatkozat arról, hogy:

    a)  a növények olyan területekről származnak, amelyeket a nemzeti növényvédelmi szolgálat a növényegészségügyi intézkedésekre vonatkozó megfelelő nemzetközi szabványokkal összhangban a Phytophthora ramorum (nem uniós izolátumok) Werres, De Cock & Man in 't Veld károsítótól mentesnek nyilvánított. A terület nevét fel kell tüntetni a növényegészségügyi bizonyítványban,

    vagy

    b)  a termőhelyen egyetlen fogékony növényen sem észleltek Phytophthora ramorum (nem uniós izolátumok) Werres, De Cock & Man in’t Veld károsító jelenlétére utaló jeleket a legutóbbi teljes vegetációs időszak kezdete óta végzett hatósági vizsgálatok során, beleértve a gyanús tünetek laboratóriumi vizsgálatát is,

    és

    a növények reprezentatív mintáját a szállítás előtt megvizsgálták és e vizsgálatok során a Phytophthora ramorum (nem uniós izolátumok) Werres, De Cock & Man in’t Veld károsítótól mentesnek találták.

    32.6.

    Az Acer L., Betula L., Elaeagnus L., Fraxinus L., Gleditsia L., Juglans L., Malus Mill., Morus L., Platanus L., Populus L., Prunus L., Pyrus L., Quercus L., Robinia L., Salix L., vagy Ulmus L., ültetésre szánt növényei, az oltóvesszők, a dugványok, a szövettenyészetben levő növények, a pollen vagy a vetőmagok kivételével

    ex 0602 10 90

    ex 0602 20 20

    ex 0602 20 80

    ex 0602 90 41

    ex 0602 90 45

    ex 0602 90 46

    ex 0602 90 47

    ex 0602 90 48

    ex 0602 90 50

    ex 0602 90 70

    ex 0602 90 91

    ex 0602 90 99

    Afganisztán, India,

    Irán, Kirgizisztán, Pakisztán, Tádzsikisztán, Türkmenisztán és Üzbegisztán

    Hatósági nyilatkozat arról, hogy a növények(et):

    a)  átmérője a gyökérnyak felett kisebb mint 9 cm,

    vagy

    b)  egész életük során olyan területen nevelték, amelyet a nemzeti növényvédelmi szervezet a növényegészségügyi intézkedésekre vonatkozó megfelelő nemzetközi szabványokkal összhangban a Trirachys sartus Solsky károsítótól mentesnek nyilvánított, A terület nevét fel kell tüntetni a növényegészségügyi bizonyítványban,

    vagy

    c)  teljes életük során, vagy a kivitelt megelőzően legalább két éven keresztül olyan termesztési helyen nevelték őket, amelyet a Trirachys sartus Solsky károsítótól mentesnek nyilvánítottak a növényegészségügyi intézkedésekre vonatkozó megfelelő nemzetközi szabványokkal összhangban, és ahol a növényeket

    i.  a Trirachys sartus Solsky behurcolása ellen fizikailag teljesen elszigetelt helyen nevelték, amelyet évente, megfelelő időpontokban, legalább egyszer végzett hatósági vizsgálatnak vetettek alá a Trirachys sartus Solsky jelenlétének kimutatása céljából,

    vagy

    ii.  a a megfelelő megelőző védekezésben részesített termesztési helyen nevelték, amelyet évente legalább kétszer, megfelelő időpontokban végzett hatósági vizsgálatnak vetettek alá a Trirachys sartus Solsky jelenlétének kimutatása céljából, és amelyet egy legalább 500 méter széles pufferzóna vesz körül, ahol a Trirachys sartus Solsky hiányát e hatósági felderítések során megerősítették,

    és közvetlenül a kivitel előtt a növények szállítmányait hatósági vizsgálatnak vetették alá a Trirachys sartus Solsky – különösen a növények szárában való – jelenlétének megállapítása céljából, beleértve adott esetben a megsemmisítéssel járó mintavételt is, és a Trirachys sartus Solsky jelenlétének jeleit nem észlelték.”

    32.7.

    A Castanea Mill., Castanopsis (D. Don) Spach és Quercus L. ültetésre szánt növényei a szövettenyészetben levő növények, pollen és vetőmagok kivételével

    ex 0602 10 90

    ex 0602 20 20

    ex 0602 20 80

    ex 0602 90 41

    ex 0602 90 45

    ex 0602 90 46

    ex 0602 90 47

    ex 0602 90 48

    ex 0602 90 50

    ex 0602 90 70

    ex 0602 90 91

    ex 0602 90 99

    Dél-Korea, Észak-Korea, Kína, Oroszország, Tajvan és Vietnám

    Hatósági nyilatkozat arról, hogy a növények(et):

    a)  átmérője a gyökérnyak felett kisebb mint 9 cm,

    vagy

    b)  egész életük során olyan területen nevelték, amelyet a nemzeti növényvédelmi szervezet a növényegészségügyi intézkedésekre vonatkozó megfelelő nemzetközi szabványokkal összhangban a Massicus raddei (Blessig) károsítótól mentesnek nyilvánított. A terület nevét fel kell tüntetni a növényegészségügyi bizonyítványban,

    vagy

    c)  teljes életük során, vagy a kivitelt megelőzően legalább két éven keresztül olyan termesztési helyen nevelték, amelyet a Massicus raddei (Blessig) károsítótól mentesnek nyilvánítottak a növényegészségügyi intézkedésekre vonatkozó megfelelő nemzetközi szabványokkal összhangban, és ahol a növényeket

    i.  a Massicus raddei (Blessig) behurcolása ellen fizikailag teljesen elszigetelt helyen nevelték, amelyet évente legalább egyszer, az év megfelelő időpontjában végzett vizsgálatnak vetettek alá a Massicus raddei (Blessig) jelenlétének kimutatása céljából,

    vagy

    ii.  a megfelelő megelőző védekezésben részesített termesztési helyen neveltéka, amelyet évente legalább kétszer, megfelelő időpontokban végzett hatósági vizsgálatnak vetettek alá a Massicus raddei (Blessig) jelenlétének kimutatása céljából, és amelyet egy legalább 2000 méter széles pufferzóna vesz körül, ahol a Massicus raddei (Blessig) hiányát hatósági felderítések során megerősítették,

    és közvetlenül a kivitel előtt a növények szállítmányait hatósági vizsgálatnak vetették alá a Massicus raddei (Blessig) – különösen a növények szárában való – jelenlétének megállapítása céljából, beleértve adott esetben a megsemmisítéssel járó mintavételt is, és a Massicus raddei (Blessig) jelenlétének jeleit nem észlelték.

    ▼B

    33.

    A Castanea Mill. és Quercus L. növényei, a termés és a vetőmag kivételével

    ex 0602 10 90

    ex 0602 20 20

    ex 0602 20 80

    ex 0602 90 41

    ex 0602 90 45

    ex 0602 90 46

    ex 0602 90 48

    ex 0602 90 50

    ex 0602 90 70

    ex 0602 90 99

    ex 0604 20 90

    ex 1404 90 00

    Harmadik országok

    Hatósági nyilatkozat arról, hogy a termőhelyen vagy annak közvetlen környezetében a legutóbbi teljes vegetációs időszak kezdete óta nem észleltek a Cronartium spp. okozta tüneteket, a Cronartium gentianeum, Cronartium pini és Cronartium ribicola kivételével.

    34.

    A Quercus L. nemzetséghez tartozó növények, a termés és a vetőmag kivételével

    ex 0602 10 90

    ex 0602 20 20

    ex 0602 20 80

    ex 0602 90 41

    ex 0602 90 45

    ex 0602 90 46

    ex 0602 90 48

    ex 0602 90 50

    ex 0602 90 70

    ex 0602 90 99

    ex 0604 20 90

    ex 1404 90 00

    Egyesült Államok

    Hatósági nyilatkozat arról, hogy a növények a Bretziella fagacearum (Bretz) Z.W. deBeer, Marinc., T.A. Duong & M.J. Wingf., comb. Nov. károsítótól mentes területekről származnak.

    35.

    A Corylus L. nemzetséghez tartozó, ültetésre szánt növények, a vetőmagok kivételével

    ex 0602 10 90

    ex 0602 20 20

    ex 0602 20 80

    ex 0602 90 41

    ex 0602 90 45

    ex 0602 90 46

    ex 0602 90 48

    ex 0602 90 50

    ex 0602 90 70

    ex 0602 90 99

    Egyesült Államok és Kanada

    Hatósági nyilatkozat arról, hogy a növények:

    a)  olyan területről származnak, amelyet a származási ország nemzeti növényvédelmi szolgálata az adott országban a növényegészségügyi intézkedésekre vonatkozó megfelelő nemzetközi szabványokkal összhangban az Anisogramma anomala (Peck) E. Müller károsítótól mentesnek nyilvánított, és ez szerepel az (EU) 2016/2031 rendelet 71. cikkében említett bizonyítvány „Kiegészítő nyilatkozat” rovatában;

    vagy

    b)  olyan termőhelyről származnak, amelyet a származási ország nemzeti növényvédelmi szolgálata az országban az Anisogramma anomala (Peck) E. Müller károsítótól mentesnek nyilvánított a termőhelyen vagy annak közvetlen környezetében a legutóbbi három teljes vegetációs időszak kezdete óta elvégzett hatósági vizsgálatok során, a növényegészségügyi intézkedésekre vonatkozó megfelelő nemzetközi szabványokkal összhangban, és ezt feltüntették az (EU) 2016/2031 rendelet 71. cikkében hivatkozott növényegészségügyi bizonyítvány „Kiegészítő nyilatkozat” rovatában.

    ▼M9

    36.

    A Chionanthus virginicus L., Fraxinus L., Juglans ailantifolia Carr., Juglans mandshurica Maxim., Ulmus davidiana Planch. és a Pterocarya rhoifolia Siebold & Zucc. növényei, a termés és a vetőmag kivételével

    ex 0602 10 90

    ex 0602 20 20

    ex 0602 20 80

    ex 0602 90 41

    ex 0602 90 45

    ex 0602 90 46

    ex 0602 90 48

    ex 0602 90 50

    ex 0602 90 70

    ex 0602 90 99

    ex 0604 20 90

    ex 1404 90 00

    Belarusz, Dél-Korea, Egyesült Államok, Észak-Korea, Japán, Kanada, Kína, Mongólia, Oroszország, Tajvan és Ukrajna

    Hatósági nyilatkozat arról, hogy a növények olyan területről származnak, amelyet a nemzeti növényvédelmi szervezet a származási országban a növényegészségügyi intézkedésekre vonatkozó megfelelő nemzetközi szabványokkal összhangban az Agrilus planipennis Fairmaire károsítótól mentesnek nyilvánított, és amely legalább 100 km-re fekszik a legközelebbi olyan ismert területtől, ahol a meghatározott károsító jelenlétét hivatalosan mgerősítették; a terület neve szerepel a növényegészségügyi bizonyítványban, és az érintett harmadik ország nemzeti növényvédelmi szervezete előzetesen írásban tájékoztatta a Bizottságot annak a területnek e károsítótól való mentességéről.

    ▼B

    37.

    A Juglans L. és a Pterocarya Kunth nemzetséghez tartozó, ültetésre szánt növények, a vetőmagok kivételével

    ex 0602 10 90

    ex 0602 20 20

    ex 0602 20 80

    ex 0602 90 41

    ex 0602 90 45

    ex 0602 90 46

    ex 0602 90 48

    ex 0602 90 50

    ex 0602 90 70

    ex 0602 90 99

    Egyesült Államok

    Hatósági nyilatkozat arról, hogy:

    a)  az ültetésre szánt növényeket egész életciklusuk alatt olyan területen termesztették, amelyet a nemzeti növényvédelmi szolgálat a Geosmithia morbida Kolarík, Freeland, Utley & Tisserat károsítótól és annak Pityophthorus juglandis Blackman elnevezésű vektorától mentesnek nyilvánított a növényegészségügyi intézkedésekre vonatkozó megfelelő nemzetközi szabványokkal összhangban, és ez szerepel az (EU) 2016/2031 rendelet 71. cikkében említett növényegészségügyi bizonyítvány „Kiegészítő nyilatkozat” rovatában,

    vagy

    b)  olyan termőhelyről származnak, beleértve annak legalább 5 km sugarú körzetét, ahol sem a Geosmithia morbida Kolarík, Freeland, Utley & Tisserat és annak Pityophthorus juglandis Blackman elnevezésű vektora által okozott tünetek, sem a vektor jelenléte nem voltak megfigyelhetők a kivitelt megelőző két éven belül végzett hatósági vizsgálatok során; az ültetésre szánt növényeket közvetlenül kivitel előtt megvizsgálták, és úgy kezelték és csomagolták, hogy meggátolják azok megfertőződését a termőhely elhagyását követően,

    vagy

    c)  az ültetésre szánt növények olyan termőhelyről származnak, ahol termesztésük fizikailag teljesen elkülönítve folyik, és az ültetésre szánt növényeket közvetlenül a kivitel előtt megvizsgálták, és úgy kezelték és csomagolták, hogy meggátolják azok megfertőződését a termőhely elhagyását követően.

    38.

    A Betula L. nemzetséghez tartozó növények, a termés és a vetőmag kivételével

    ex 0602 10 90

    ex 0602 20 20

    ex 0602 20 80

    ex 0602 90 41

    ex 0602 90 45

    ex 0602 90 46

    ex 0602 90 48

    ex 0602 90 50

    ex 0602 90 70

    ex 0602 90 99

    ex 0604 20 90

    ex 1404 90 00

    Harmadik országok

    Hatósági nyilatkozat arról, hogy a növény olyan országból származik, amelyről ismert, hogy az Agrilus anxius Gory előfordulásától mentes.

    39.

    A Platanus L. nemzetséghez tartozó, ültetésre szánt növények, a vetőmagok kivételével

    ex 0602 10 90

    ex 0602 20 20

    ex 0602 20 80

    ex 0602 90 41

    ex 0602 90 45

    ex 0602 90 46

    ex 0602 90 48

    ex 0602 90 50

    ex 0602 90 70

    ex 0602 90 99

    Albánia, Egyesült Államok, Örményország, Svájc és Törökország

    Hatósági nyilatkozat arról, hogy:

    a)  a növények olyan területről származnak, amelyet a származási ország nemzeti növényvédelmi szolgálata a növényegészségügyi intézkedésekre vonatkozó megfelelő nemzetközi szabványokkal összhangban a Ceratocystis platani (J. M. Walter) Engelbr. & T. C. Harr. előfordulásától mentesnek nyilvánított, és ez szerepel az (EU) 2016/2031 rendelet 71. cikkében említett növényegészségügyi bizonyítvány „Kiegészítő nyilatkozat” rovatában,

    vagy

    b)  a növényeket olyan termőhelyen termesztették, amelyet a növényegészségügyi intézkedésekre vonatkozó megfelelő nemzetközi szabványokkal összhangban a Ceratocystis platani (J. M. Walter) Engelbr. & T. C. Harr. előfordulásától mentesnek nyilvánítottak, és:

    i.  amelyet a származási ország nemzeti növényvédelmi szolgálata nyilvántartásba vett és felügyel,

    továbbá

    ii.  amelyet – a közvetlen környezetével együtt – évente, az év legmegfelelőbb időpontjaiban hatósági vizsgálatnak vetettek alá a Ceratocystis platani (J. M. Walter) Engelbr. & T. C. Harr. tüneteinek kimutatására az érintett károsító jelenlétének észlelése érdekében,

    továbbá

    iii.  a növényekből vett reprezentatív mintán az év megfelelő, a károsító kimutatására alkalmas időpontjaiban megvizsgálták a Ceratocystis platani (J. M. Walter) Engelbr. & T. C. Harr. előfordulását.

    40.

    A Populus L. nemzetséghez tartozó, ültetésre szánt növények, a vetőmagok kivételével

    ex 0602 10 90

    ex 0602 20 20

    ex 0602 20 80

    ex 0602 90 41

    ex 0602 90 45

    ex 0602 90 46

    ex 0602 90 48

    ex 0602 90 50

    ex 0602 90 70

    ex 0602 90 91

    ex 0602 90 99

    Harmadik országok

    Hatósági nyilatkozat arról, hogy a termőhelyen vagy annak közvetlen környezetében a legutóbbi teljes vegetációs időszak kezdete óta nem észleltek a Melampsora medusae f.sp. tremuloidis okozta tüneteket.

    41.

    A Populus L. nemzetséghez tartozó növények, a termés és a vetőmag kivételével

    ex 0602 10 90

    ex 0602 20 20

    ex 0602 20 80

    ex 0602 90 41

    ex 0602 90 45

    ex 0602 90 46

    ex 0602 90 48

    ex 0602 90 50

    ex 0602 90 70

    ex 0602 90 91

    ex 0602 90 99

    ex 0604 20 90

    ex 1404 90 00

    Amerikai kontinens

    Hatósági nyilatkozat arról, hogy a termőhelyen vagy annak közvetlen környezetében a legutóbbi teljes vegetációs időszak kezdete óta nem észleltek a Sphaerulina musiva (Peck) Quaedvl., Verkley & Crous okozta tüneteket.

    42.

    Az Amelanchier Medik., az Aronia Medik., a Cotoneaster Medik., a Crataegus L., a Cydonia Mill., a Malus Mill., a Prunus L., a Pyracantha M. Roem., a Pyrus L. és a Sorbus L. nemzetségekhez tartozó, ültetésre szánt növények, az oltóvesszők, a dugványok, a szövettenyészetben levő növények, a pollen és a vetőmagok kivételével

    ex 0602 20 20

    ex 0602 20 80

    ex 0602 90 41

    ex 0602 90 45

    ex 0602 90 46

    ex 0602 90 47

    ex 0602 90 48

    ex 0602 90 50

    ex 0602 90 70

    ex 0602 90 91

    ex 0602 90 99

    Egyesült Államok és Kanada

    Hatósági nyilatkozat arról, hogy:

    a)  egész életciklusuk alatt olyan területen termesztették, amelyet a származási ország nemzeti növényvédelmi szolgálata a Saperda candida Fabricius károsítótól mentesnek nyilvánított a növényegészségügyi intézkedésekre vonatkozó megfelelő nemzetközi szabványokkal összhangban, és ez szerepel az (EU) 2016/2031 rendelet 71. cikkében említett növényegészségügyi bizonyítvány „Kiegészítő nyilatkozat” rovatában,

    vagy

    b)  az exportot megelőzően legalább két éven keresztül, vagy két évnél fiatalabb növények esetében teljes életciklusuk alatt – a növényegészségügyi intézkedésekre vonatkozó megfelelő nemzetközi szabványokkal összhangban – a Saperda candida Fabricius károsítótól mentesnek nyilvánított olyan termőhelyen termesztették,

    i.  amelyet a származási ország nemzeti növényvédelmi szolgálata nyilvántartásba vett és felügyel,

    továbbá

    ii.  amelyet évente kétszer, az év legmegfelelőbb időpontjaiban elvégzett hatósági vizsgálatnak vetettek alá a Saperda candida Fabricius előfordulására utaló jelek kimutatására az érintett károsító jelenlétének észlelése érdekében,

    továbbá

    iii.  ahol a növények termesztésének helye:

    — a Saperda candida Fabricius behurcolása ellen védett, rovaroktól mentes termőhely,

    — vagy

    — olyan hely, ahol megfelelő megelőző kezelések alkalmazására került sor, és amelyet egy olyan, legalább 500 m-es szélességű pufferzóna vesz körül, amelyben nincs jelen a Saperda candida Fabricius, és ezt évente, megfelelő időpontokban végzett hatósági felderítések megerősítették,

    továbbá

    iv.  ahol közvetlenül a kivitel előtt a növényeket – különösen a szárakban – tüzetes vizsgálatnak vetették alá a Saperda candida Fabricius jelenlétének megállapítása céljából, beleértve adott esetben a megsemmisítéssel járó mintavételt is.

    43.

    A Crataegus L., a Cydonia Mill., a Malus Mill., a Prunus L., a Pyrus L. és a Vaccinium L. nemzetségekhez tartozó, ültetésre szánt növények, a szövettenyészetben levő növények és a vetőmagok kivételével

    ex 0602 10 90

    ex 0602 20 20

    ex 0602 20 80

    ex 0602 90 41

    ex 0602 90 45

    ex 0602 90 46

    ex 0602 90 48

    ex 0602 90 50

    ex 0602 90 70

    ex 0602 90 91

    ex 0602 90 99

    Egyesült Államok, Kanada és Mexikó

    Hatósági nyilatkozat arról, hogy a növényeket:

    a)  egész életciklusuk alatt olyan területen termesztették, amelyet a származási ország nemzeti növényvédelmi szolgálata a Grapholita packardi Zeller károsítótól mentesnek nyilvánított a növényegészségügyi intézkedésekre vonatkozó megfelelő nemzetközi szabványokkal összhangban, és ez szerepel az (EU) 2016/2031 rendelet 71. cikkében említett növényegészségügyi bizonyítvány „Kiegészítő nyilatkozat” rovatában, feltéve hogy az érintett harmadik ország nemzeti növényvédelmi szolgálata előzőleg írásban tájékoztatta a Bizottságot az e károsítótól való mentességről,

    vagy

    b)  egész életciklusuk alatt olyan területen termesztették, amelyet a Grapholita packardi Zeller szervezettől mentesnek nyilvánítottak a növényegészségügyi intézkedésekre vonatkozó megfelelő nemzetközi szabványokkal összhangban, és:

    i.  amelyet a származási ország nemzeti növényvédelmi szolgálata nyilvántartásba vett és felügyel,

    továbbá

    ii.  amelyet évente az év megfelelő időpontjaiban elvégzett hatósági vizsgálatnak vetettek alá a Grapholita packardi Zeller előfordulására utaló jelek kimutatására az érintett károsító jelenlétének észlelése érdekében,

    továbbá

    iii.  ahol a növényeket olyan helyen termesztették, ahol megfelelő megelőző kezelések alkalmazására került sor, és ahol a Grapholita packardi Zeller jelenlétének hiányát az érintett károsító jelenlétének észlelésére irányuló, megfelelő időpontokban végzett évenkénti hatósági felderítések megerősítették,

    továbbá

    iv.  ahol közvetlenül a kivitel előtt a növényeket tüzetes vizsgálatnak vetették alá a Grapholita packardi Zeller jelenlétének megállapítása céljából;

    vagy

    c)  a Grapholita packardi Zeller behurcolása ellen védett, rovaroktól mentes termőhelyen termesztették.

    44.

    A Crataegus L. nemzetséghez tartozó, ültetésre szánt növények, a vetőmagok kivételével

    ex 0602 10 90

    ex 0602 20 20

    ex 0602 20 80

    ex 0602 90 41

    ex 0602 90 45

    ex 0602 90 46

    ex 0602 90 48

    ex 0602 90 50

    ex 0602 90 70

    ex 0602 90 91

    ex 0602 90 99

    Harmadik országok, ahol a Phyllosticta solitaria Ell. és Ev. ismerten előfordul

    Hatósági nyilatkozat arról, hogy a termőhelyen a növényeken a legutóbbi teljes vegetációs időszak kezdete óta nem észleltek a Phyllosticta solitaria Ell. és Ev. okozta tüneteket.

    45.

    A Cydonia Mill., a Fragaria L., a Malus Mill., a Prunus L., a Pyrus L., a Ribes L. és a Rubus L. nemzetségekhez tartozó, ültetésre szánt növények, a vetőmagok kivételével

    ex 0602 10 90

    ex 0602 20 20

    ex 0602 20 80

    ex 0602 90 30

    ex 0602 90 41

    ex 0602 90 45

    ex 0602 90 46

    ex 0602 90 48

    ex 0602 90 50

    ex 0602 90 70

    ex 0602 90 91

    ex 0602 90 99

    Harmadik országok, ahol az érintett nemzetségekben ismerten előfordulnak ►M9  a II. melléklet A. részének 22. pontjában említett vírusok, viroidok és fitoplazmák ◄ vagy a Phyllosticta solitaria Ell. és Ev.

    Hatósági nyilatkozat arról, hogy a termőhelyen a növényeken a legutóbbi teljes vegetációs időszak kezdete óta nem észlelték ►M9  a II. melléklet A. részének 22. pontjában említett vírusok, viroidok és fitoplazmák ◄ és a Phyllosticta solitaria Ell. és Ev. okozta betegségek tüneteit.

    46.

    A Malus Mill. nemzetséghez tartozó, ültetésre szánt növények, a vetőmagok kivételével

    ex 0602 10 90

    ex 0602 20 20

    ex 0602 20 80

    ex 0602 90 41

    ex 0602 90 45

    ex 0602 90 46

    ex 0602 90 48

    ex 0602 90 50

    ex 0602 90 70

    ex 0602 90 91

    ex 0602 90 99

    Harmadik országok, ahol a cseresznye érdeslevelűség vírus vagy a paradicsom gyűrűsfoltosság vírus

    ismerten előfordul

    Hatósági nyilatkozat arról, hogy:

    a)  

    i.  a növényeket hatóságilag minősítették olyan tanúsítási rendszerben, amely előírja, hogy közvetlen leszármazási kapcsolatban álljanak egy megfelelő körülmények között fenntartott és legalább a cseresznye érdeslevelűség vírusra és a paradicsom gyűrűsfoltosság vírusra megfelelő indikátorok vagy más, azokkal egyenértékű módszerek alkalmazásával hatóságilag megvizsgált, és e vizsgálatokban az említett károsító szervezetektől mentesnek talált anyaggal,

    vagy

    ii.  a növények közvetlen leszármazási vonalon olyan növényanyagról származnak, amelyet megfelelő körülmények között tartanak fenn, és amelyet a legutóbbi három teljes vegetációs időszak során legalább egy alkalommal megfelelő indikátorok vagy más, azokkal egyenértékű módszerek alkalmazásával hatóságilag megvizsgáltak legalább a cseresznye érdeslevelűség vírus és a paradicsom gyűrűsfoltosság vírus tekintetében, és e vizsgálatokban mentesnek találtak a nevezett károsítóktól;

    b)  a legutóbbi teljes vegetációs időszak kezdete óta a termőhelyen a növényeken, illetve a termőhely közvetlen környezetében a fogékony növényeken nem észlelték a cseresznye érdeslevelűség vírus vagy a paradicsom gyűrűsfoltosság vírus okozta betegségek tüneteit.

    47.

    A Prunus L. nemzetséghez tartozó, ültetésre szánt növények, a b) pont esetében a vetőmagok kivételével

    ex 0602 10 90

    ex 0602 20 20

    ex 0602 20 80

    ex 0602 90 41

    ex 0602 90 45

    ex 0602 90 46

    ex 0602 90 48

    ex 0602 90 50

    ex 0602 90 70

    ex 0602 90 91

    ex 0602 90 99

    ex 0802 11 10

    ex 0802 11 90

    ex 0802 12 10

    ex 0802 12 90

    ex 1209 99 10

    ex 1209 99 91

    ex 1209 99 99

    a)  Harmadik országok, ahol a paradicsom gyűrűsfoltosság vírus ismerten előfordul

    b)  Harmadik országok, ahol a szilva (amerikai) vonalas mintázottság vírus, a cseresznye érdeslevelűség vírus, az őszibarack mozaik vírus és az őszibarack rozettás mozaik vírus ismerten előfordul

    Hatósági nyilatkozat arról, hogy:

    a)  

    i.  a növényeket hatóságilag minősítették olyan tanúsítási rendszerben, amely előírja, hogy közvetlen leszármazási kapcsolatban álljanak egy megfelelő körülmények között fenntartott és legalább a megfelelő uniós zárlati károsítókra vonatkozóan – az e károsítók jelenlétét kimutató megfelelő indikátorok vagy más, azokkal egyenértékű módszerek alkalmazásával – hatóságilag megvizsgált, és e vizsgálatokban az említett károsító szervezetektől mentesnek talált anyaggal,

    vagy

    ii.  a növények közvetlen leszármazási vonalon olyan növényanyagról származnak, amelyet megfelelő körülmények között tartanak fenn, és amelyet a legutóbbi három teljes vegetációs időszak során legalább egy alkalommal az e károsítók jelenlétét kimutató megfelelő indikátorok vagy más, azokkal egyenértékű módszerek alkalmazásával hatóságilag megvizsgáltak legalább a megfelelő uniós zárlati károsítók tekintetében, és e vizsgálatokban mentesnek találtak ezen uniós zárlati károsítóktól,

    b)  a legutóbbi három teljes vegetációs időszak kezdete óta a termőhelyen a növényeken, illetve a termőhely közvetlen környezetében a fogékony növényeken nem észlelték az érintett uniós zárlati károsítók okozta betegségek tüneteit.

    48.

    A Rubus L. nemzetséghez tartozó, ültetésre szánt növények, a b) pont esetében a vetőmagok kivételével

    ex 0602 10 90

    ex 0602 20 20

    ex 0602 20 80

    ex 0602 90 45

    ex 0602 90 46

    ex 0602 90 47

    ex 0602 90 48

    ex 0602 90 50

    ex 0602 90 70

    ex 0602 90 91

    ex 0602 90 99

    ex 1202 99 99

    a)  Harmadik országok, ahol a paradicsom gyűrűsfoltosság vírus és a fekete málna látens vírus ismerten előfordul

    b)  Harmadik országok, ahol a málna levélgöndörödés vírus és a cseresznye érdeslevelűség vírus ismerten előfordul

    a)  a növényeknek mentesnek kell lenniük a levéltetvektől, beleértve azok petéit is;

    b)  hatósági nyilatkozat arról, hogy:

    i.  

    — a növényeket hatóságilag minősítették olyan tanúsítási rendszerben, amely előírja, hogy közvetlen leszármazási kapcsolatban álljanak egy megfelelő körülmények között fenntartott és legalább a megfelelő uniós zárlati károsítókra vonatkozó, e károsítók jelenlétét kimutató megfelelő indikátorok vagy más, azokkal egyenértékű módszerek alkalmazásával hatóságilag megvizsgált, és e vizsgálatokban ezen uniós zárlati károsítóktól mentesnek talált anyaggal,

    — vagy

    — a növények közvetlen leszármazási vonalon olyan növényanyagról származnak, amelyet megfelelő körülmények között tartanak fenn, és amelyet a legutóbbi három teljes vegetációs időszak során legalább egy alkalommal az e károsítók jelenlétét kimutató megfelelő indikátorok vagy más, azokkal egyenértékű módszerek alkalmazásával hatóságilag megvizsgáltak legalább a megfelelő uniós zárlati károsítók tekintetében, és e vizsgálatokban mentesnek találtak ezen uniós zárlati károsítóktól;

    ii.  a legutóbbi három teljes vegetációs időszak kezdete óta a termőhelyen a növényeken, illetve a termőhely közvetlen környezetében a fogékony növényeken nem észlelték az érintett uniós zárlati károsítók okozta betegségek tüneteit.

    49.

    A Fragaria L. nemzetséghez tartozó, ültetésre szánt növények, a vetőmagok kivételével

    ex 0602 10 90

    ex 0602 90 30

    Harmadik országok, ahol a ►M9  Candidatus Phytoplasma australiense Davis et al. (referenciatörzs), Candidatus Phytoplasma fraxini (referenciatörzs) Griffiths et al., és Candidatus Phytoplasma hispanicum (referenciatörzs) Davis et al.  ◄ ismerten előfordul

    Hatósági nyilatkozat arról, hogy:

    a)  a magról termesztett növények kivételével:

    i.  a növényeket vagy hatóságilag minősítették olyan tanúsítási rendszerben, amely előírja, hogy közvetlen leszármazási kapcsolatban álljanak egy megfelelő körülmények között fenntartott és legalább a ►M9  Candidatus Phytoplasma australiense Davis et al. (referenciatörzs), Candidatus Phytoplasma fraxini (referenciatörzs) Griffiths et al., és Candidatus Phytoplasma hispanicum (referenciatörzs) Davis et al.  ◄ vonatkozó, e károsítók jelenlétét kimutató megfelelő indikátorok vagy más, azokkal egyenértékű módszerek alkalmazásával hatóságilag megvizsgált, és e vizsgálatokban a ►M9  Candidatus Phytoplasma australiense Davis et al. (referenciatörzs), Candidatus Phytoplasma fraxini (referenciatörzs) Griffiths et al., és Candidatus Phytoplasma hispanicum (referenciatörzs) Davis et al.  ◄ mentesnek talált anyaggal,

    vagy

    ii.  a növények közvetlen leszármazási vonalon olyan növényanyagról származnak, amelyet megfelelő körülmények között tartanak fenn, és amelyet a legutóbbi három teljes vegetációs időszak során legalább egy alkalommal az e károsítók jelenlétét kimutató megfelelő indikátorok vagy más, azokkal egyenértékű módszerek alkalmazásával hatóságilag megvizsgáltak legalább a ►M9  Candidatus Phytoplasma australiense Davis et al. (referenciatörzs), Candidatus Phytoplasma fraxini (referenciatörzs) Griffiths et al., és Candidatus Phytoplasma hispanicum (referenciatörzs) Davis et al.  ◄ tekintetében, és e vizsgálatokban a ►M9  Candidatus Phytoplasma australiense Davis et al. (referenciatörzs), Candidatus Phytoplasma fraxini (referenciatörzs) Griffiths et al., és Candidatus Phytoplasma hispanicum (referenciatörzs) Davis et al.  ◄ mentesnek találtak,

    b)  a legutóbbi teljes vegetációs időszak kezdete óta a termőhelyen a növényeken, illetve a termőhely közvetlen környezetében a fogékony növényeken nem észlelték a ►M9  Candidatus Phytoplasma australiense Davis et al. (referenciatörzs), Candidatus Phytoplasma fraxini (referenciatörzs) Griffiths et al., és Candidatus Phytoplasma hispanicum (referenciatörzs) Davis et al.  ◄ okozta betegségek tüneteit.

    50.

    A Fragaria L. nemzetséghez tartozó, ültetésre szánt növények, a vetőmagok kivételével

    ex 0602 10 90

    ex 0602 90 30

    Harmadik országok

    Hatósági nyilatkozat arról, hogy a növények az Anthonomus signatus Say és az Anthonomus bisignifer Schenkling szervezetektől ismerten mentes területről származnak.

    51.

    Az Aegle Corrêa, Aeglopsis Swingle, Afraegle Engl, Atalantia Corrêa, Balsamocitrus Stapf, Burkillanthus Swingle, Calodendrum Thunb., Choisya Kunth, Clausena Burm. f., Limonia L., Microcitrus Swingle., Murraya J. Koenig ex L., Pamburus Swingle, Severinia Ten., Swinglea Merr., Triphasia Lour. és Vepris Comm. növényei, a termés kivételével (de beleértve a magokat), valamint a Citrus L., a Fortunella Swingle és a Poncirus Raf. és hibridjeik magjai

    ex 0602 10 90

    ex 0602 20 20

    ex 0602 20 30

    ex 0602 20 80

    ex 0602 90 41

    ex 0602 90 45

    ex 0602 90 46

    ex 0602 90 47

    ex 0602 90 48

    ex 0602 90 50

    ex 0602 90 70

    ex 0602 90 91

    ex 0602 90 99

    ex 0603 19 70

    ex 0604 20 90

    ex 1209 30 00

    ex 1209 99 10

    ex 1209 99 91

    ex 1209 99 99

    ex 1404 90 00

    Harmadik országok

    Hatósági nyilatkozat arról, hogy a növények olyan országból származnak, amelyről ismert, hogy a növényegészségügyi intézkedésekre vonatkozó megfelelő nemzetközi szabványokkal összhangban mentes a Candidatus Liberibacter africanus, a Candidatus Liberibacter americanus és a Candidatus Liberibacter asiaticus károsítótól, a Huanglongbing kór, vagyis a citrusokat sújtó sárgasárkány-betegség kórokozóitól, feltéve hogy az érintett harmadik ország nemzeti növényvédelmi szolgálata írásban tájékoztatta a Bizottságot az e károsítóktól való mentességről.

    52.

    A Casimiroa La Llave, a Choisya Kunth, a Clausena Burm. f., a Murraya J.Koenig ex L., a Vepris Comm. és a Zanthoxylum L. nemzetségekhez tartozó növények, a termés és a vetőmag kivételével

    ex 0602 10 90

    ex 0602 20 20

    ex 0602 20 80

    ex 0602 90 41

    ex 0602 90 45

    ex 0602 90 46

    ex 0602 90 47

    ex 0602 90 48

    ex 0602 90 50

    ex 0602 90 70

    ex 0602 90 91

    ex 0602 90 99

    ex 0603 19 70

    ex 0604 20 90

    ex 1404 90 00

    Harmadik országok

    Hatósági nyilatkozat arról, hogy:

    a)  a növények olyan országból származnak, amelyről ismert, hogy ott a Trioza erytreae Del Guercio nem fordul elő,

    vagy

    b)  a növények olyan területről származnak, amelyet a nemzeti növényvédelmi szolgálat a Trioza erytreae Del Guercio károsítótól mentesnek nyilvánított a növényegészségügyi intézkedésekre vonatkozó megfelelő nemzetközi szabványokkal összhangban, és ez szerepel az (EU) 2016/2031 rendelet 71. cikkében említett növényegészségügyi bizonyítvány „Kiegészítő nyilatkozat” rovatában,

    vagy

    c)  a növényeket olyan termőhelyen termesztették, amelyet a származási ország nemzeti növényvédelmi szolgálata nyilvántartásba vett és felügyel,

    továbbá

    a növényeket legalább egy éven keresztül a Trioza erytreae Del Guercio behurcolása ellen védett, rovaroktól mentes termőhelyen termesztették,

    továbbá

    ahol a szállítást megelőző legalább egy évben megfelelő időpontokban két hatósági vizsgálatra került sor, amelyek során a szóban forgó területen nem találtak a Trioza erytreae Del Guercio károsítóra utaló jeleket,

    továbbá

    a szállítás előtt a növényeket úgy kezelték és csomagolták, hogy meggátolják azok megfertőződését a termőhely elhagyását követően.

    53.

    Az Aegle Corrêa, az Aeglopsis Swingle, az Afraegle Engl., az Amyris P. Browne, az Atalantia Corrêa, a Balsamocitrus Stapf, a Choisya Kunth, a Citropsis Swingle & Kellerman, a Clausena Burm. f., az Eremocitrus Swingle, az Esenbeckia Kunth., a Glycosmis Corrêa, a Limonia L., a Merrillia Swingle, a Microcitrus Swingle, a Murraya J. Koenig ex L., a Naringi Adans., a Pamburus Swingle, a Severinia Ten., a Swinglea Merr., a Tetradium Lour., a Toddalia Juss., a Triphasia Lour., a Vepris Comm., a Zanthoxylum L. növényei, a termés és a vetőmag kivételével

    ex 0602 10 90

    ex 0602 20 20

    ex 0602 20 30

    ex 0602 20 80

    ex 0602 90 41

    ex 0602 90 45

    ex 0602 90 46

    ex 0602 90 47

    ex 0602 90 48

    ex 0602 90 50

    ex 0602 90 70

    ex 0602 90 91

    ex 0602 90 99

    ex 0603 19 70

    ex 0604 20 90

    ex 1404 90 00

    Harmadik országok

    Hatósági nyilatkozat arról, hogy:

    a)  a növények olyan országból származnak, amelyről ismert, hogy ott a Diaphorina citri Kuway nem fordul elő,

    vagy

    b)  a növények olyan területről származnak, amelyet a nemzeti növényvédelmi szolgálat a Diaphorina citri Kuway károsítótól mentesnek nyilvánított a növényegészségügyi intézkedésekre vonatkozó megfelelő nemzetközi szabványokkal összhangban, és ez szerepel az (EU) 2016/2031 rendelet 71. cikkében említett növényegészségügyi bizonyítvány „Kiegészítő nyilatkozat” rovatában.

    54.

    A Microcitrus Swingle, a Naringi Adans. és a Swinglea Merr. nemzetségekhez tartozó növények, a termés és a vetőmag kivételével

    ex 0602 10 90

    ex 0602 20 20

    ex 0602 20 30

    ex 0602 20 80

    ex 0602 90 45

    ex 0602 90 46

    ex 0602 90 47

    ex 0602 90 48

    ex 0602 90 50

    ex 0602 90 70

    ex 0602 90 91

    ex 0602 90 99

    ex 0603 19 70

    ex 0604 20 90

    ex 1404 90 00

    Harmadik országok

    Hatósági nyilatkozat arról, hogy a növények:

    a)  olyan országból származnak, amelyet a növényegészségügyi intézkedésekre vonatkozó megfelelő nemzetközi szabványokkal összhangban a Xanthomonas citri pv. aurantifolii (Schaad et al.) Constantin et al. és a Xanthomonas citri pv. citri (Hasse) Constantin et al. szervezetektől mentesnek ismertek el, feltéve hogy az érintett harmadik ország nemzeti növényvédelmi szolgálata írásban tájékoztatta a Bizottságot az e károsítóktól való mentességről,

    vagy

    b)  olyan területről származnak, amelyet a származási ország nemzeti növényvédelmi szolgálata a növényegészségügyi intézkedésekre vonatkozó megfelelő nemzetközi szabványokkal összhangban a Xanthomonas citri pv. aurantifolii (Schaad et al.) Constantin et al. és a Xanthomonas citri pv. citri (Hasse) Constantin et al. szervezetektől mentesnek nyilvánított, és ez szerepel az (EU) 2016/2031 rendelet 71. cikkében említett növényegészségügyi bizonyítvány „Kiegészítő nyilatkozat” rovatában, feltéve hogy az érintett harmadik ország nemzeti növényvédelmi szolgálata előzetesen írásban tájékoztatta a Bizottságot az e károsítóktól való mentességről.

    55.

    A Palmae L. nemzetséghez tartozó, ültetésre szánt növények, a vetőmagok kivételével

    ex 0602 10 90

    ex 0602 20 20

    ex 0602 20 80

    ex 0602 90 41

    ex 0602 90 45

    ex 0602 90 46

    ex 0602 90 47

    ex 0602 90 48

    ex 0602 90 50

    ex 0602 90 70

    ex 0602 90 99

    ►M4  Harmadik országok, kivéve: Albánia, Andorra, Azerbajdzsán, Belarusz, Bosznia és Hercegovina, Egyesült Királyság (2), Egyiptom, Észak-Macedónia, Feröer-szigetek, Grúzia, Izland, Kanári-szigetek, Liechtenstein, Moldova, Monaco, Montenegro, Norvégia, Oroszország (kizárólag a következő részek: Központi szövetségi körzet [Centralnij fegyerealnij okrug], Északnyugati szövetségi körzet [Szevero-Zapadnij fegyerealnij okrug], Déli szövetségi körzet [Juzsnij fegyerealnij okrug], Észak-kaukázusi szövetségi körzet [Szevero-Kavkazszkij fegyerealnij okrug] és Volgamenti szövetségi körzet [Privolzsszkij fegyerealnij okrug]), Örményország, San Marino, Svájc, Szerbia, Törökország és Ukrajna. ◄

    Hatósági nyilatkozat arról, hogy:

    a)  a növények vagy olyan területről származnak, amely ismerten mentes a pálma letális sárgaság fitoplazmától és a kókuszdió cadang-cadang viroidtól, és a termőhelyen vagy annak közvetlen környezetében a legutóbbi teljes vegetációs időszak kezdete óta nem észleltek ezek által okozott tüneteket,

    vagy

    b)  a legutóbbi teljes vegetációs időszak kezdete óta nem észleltek a növényeken a pálma letális sárgaság fitoplazmák és a kókuszdió cadang-cadang viroidja okozta tüneteket, és a termőhelyen az olyan növényeket, amelyek e kórokozókkal való fertőzöttségre gyanút keltő tüneteket mutattak, a termőhelyen gyökerestől eltávolították és a növényeket olyan megfelelő kezelésnek vetették alá, amely mentesíti azokat a Myndus crudus Van Duzee károsítótól,

    c)  szövettenyészetben levő növények esetében a növények olyan növényektől származnak, amelyek megfelelnek az a) vagy a b) pontban meghatározott követelményeknek.

    ▼M9

    56.

    A Cryptocoryne sp., Hygrophila sp. és Vallisneria sp. ültetésre szánt növényei a pollen és a vetőmagok kivételével

    ex 0602 10 90

    ex 0602 90 50

    ex 0602 90 70

    ex 0602 90 99

    Svájcon kívüli harmadik országok

    Hatósági nyilatkozat arról, hogy a gyökereket reprezentatív minta alapján legalább a fonálféreg károsítók tekintetében a károsítók kimutatására szolgáló megfelelő módszerek alkalmazásával laboratóriumi vizsgálatoknak vetették alá, és e vizsgálatok megállapították, hogy a gyökerek fonálféreg károsítóktól mentesek.

    ▼B

    57.

    A Citrus L., a Fortunella Swingle és a Poncirus Raf. és hibridjeik termése

    0805 10 22

    0805 10 24

    0805 10 28

    ex 0805 10 80

    ex 0805 21 10

    ex 0805 21 90

    ex 0805 22 00

    ex 0805 29 00

    ex 0805 40 00

    ex 0805 50 10

    ex 0805 50 90

    ex 0805 90 00

    Harmadik országok

    A termésnek kocsány- és levélmentesnek kell lennie, és a csomagolást megfelelő származási jelöléssel kell ellátni.

    58.

    A Citrus L., a Fortunella Swingle, a Poncirus Raf., a Microcitrus Swingle, a Naringi Adans., a Swinglea Merr. és hibridjeik termése

    0805 10 22

    0805 10 24

    0805 10 28

    ex 0805 10 80

    ex 0805 21 10

    ex 0805 21 90

    ex 0805 22 00

    ex 0805 29 00

    ex 0805 40 00

    ex 0805 50 10

    ex 0805 50 90

    ex 0805 90 00

    Harmadik országok

    Hatósági nyilatkozat arról, hogy:

    a)  a termés olyan országból származik, amelyet a növényegészségügyi intézkedésekre vonatkozó megfelelő nemzetközi szabványokkal összhangban a Xanthomonas citri pv. aurantifolii (Schaad et al.) Constantin et al. és a Xanthomonas citri pv. citri (Hasse) Constantin et al. szervezetektől mentesnek ismertek el, és az érintett harmadik ország nemzeti növényvédelmi szolgálata előzetesen írásban tájékoztatta a Bizottságot az e károsítóktól való mentességről,

    vagy

    b)  a termés olyan területről származik, amelyet a származási ország nemzeti növényvédelmi szolgálata a növényegészségügyi intézkedésekre vonatkozó megfelelő nemzetközi szabványokkal összhangban a Xanthomonas citri pv. aurantifolii (Schaad et al.) Constantin et al. és a Xanthomonas citri pv. citri (Hasse) Constantin et al. szervezetektől mentesnek nyilvánított, és ez szerepel az (EU) 2016/2031 rendelet 71. cikkében említett növényegészségügyi bizonyítvány „Kiegészítő nyilatkozat” rovatában, és az érintett harmadik ország nemzeti növényvédelmi szolgálata előzetesen írásban tájékoztatta a Bizottságot az e károsítótól való mentességről,

    vagy

    c)  a termés olyan termőhelyről származik, amelyet a származási ország nemzeti növényvédelmi szolgálata a növényegészségügyi intézkedésekre vonatkozó megfelelő nemzetközi szabványokkal összhangban a Xanthomonas citri pv. aurantifolii (Schaad et al.) Constantin et al. és a Xanthomonas citri pv. citri (Hasse) Constantin et al. szervezetektől mentesnek nyilvánított, és ez szerepel az (EU) 2016/2031 rendelet 71. cikkében említett növényegészségügyi bizonyítvány „Kiegészítő nyilatkozat” rovatában,

    vagy

    d)  a termőhelyen és annak közvetlen környezetében a Xanthomonas citri pv. aurantifolii (Schaad et al.) Constantin et al. és a Xanthomonas citri pv. citri (Hasse) Constantin et al. elleni megfelelő kezeléseket és termesztési gyakorlatokat alkalmaznak,

    továbbá

    a termést nátrium-ortofenilfenáttal való vagy egyéb hatékony kezelésnek vetették alá, és ez szerepel az (EU) 2016/2031 rendelet 71. cikkében említett növényegészségügyi bizonyítványban, és az érintett harmadik ország nemzeti növényvédelmi szolgálata előzőleg írásban tájékoztatta a Bizottságot a kezelési módszerről,

    továbbá

    a kivitelt megelőzően megfelelő időpontokban elvégzett hatósági vizsgálatok kimutatták, hogy a termés mentes a Xanthomonas citri pv. aurantifolii (Schaad et al.) Constantin et al. és a Xanthomonas citri pv. citri (Hasse) Constantin et al. okozta tünetektől,

    továbbá

    az (EU) 2016/2031 rendelet 71. cikkében említett növényegészségügyi bizonyítványban szerepelnek a nyomonkövethetőségre vonatkozó információk,

    vagy

    e)  az ipari feldolgozásra szánt termések esetében a kivitelt megelőzően elvégzett hatósági vizsgálatok kimutatták, hogy a termés mentes a Xanthomonas citri pv. aurantifolii (Schaad et al.) Constantin et al. és a Xanthomonas citri pv. citri (Hasse) Constantin et al. okozta tünetektől,

    továbbá

    a termőhelyen és annak közvetlen környezetében a Xanthomonas citri pv. aurantifolii (Schaad et al.) Constantin et al. és a Xanthomonas citri pv. citri (Hasse) Constantin et al. elleni megfelelő kezeléseket és termesztési gyakorlatokat alkalmaznak,

    továbbá

    a termés szállítása, tárolása és feldolgozása az (EU) 2016/2031 rendelet 107. cikkében említett eljárásnak megfelelően jóváhagyott feltételek mellett történik,

    továbbá

    a termések szállítása különálló csomagokban történt, és e csomagokat olyan címkével látták el, amelyen szerepel a nyomonkövethetőségi kód, és hogy a terméseket ipari feldolgozásra szánják,

    továbbá

    az (EU) 2016/2031 rendelet 71. cikkében említett növényegészségügyi bizonyítványban szerepelnek a nyomonkövethetőségre vonatkozó információk.

    59.

    A Citrus L., a Fortunella Swingle és a Poncirus Raf. és hibridjeik termése

    0805 10 22

    0805 10 24

    0805 10 28

    ex 0805 10 80

    ex 0805 21 10

    ex 0805 21 90

    ex 0805 22 00

    ex 0805 29 00

    ex 0805 40 00

    ex 0805 50 10

    ex 0805 50 90

    ex 0805 90 00

    Harmadik országok

    Hatósági nyilatkozat arról, hogy:

    a)  a termés olyan országból származik, amelyet a növényegészségügyi intézkedésekre vonatkozó megfelelő nemzetközi szabványokkal összhangban a Pseudocercospora angolensis (T. Carvalho & O. Mendes) Crous & U. Braun károsítótól mentesnek ismertek el, és az érintett harmadik ország nemzeti növényvédelmi szolgálata előzőleg írásban tájékoztatta a Bizottságot az e károsítótól való mentességről,

    vagy

    b)  a termés olyan területről származik, amelyet a növényegészségügyi intézkedésekre vonatkozó megfelelő nemzetközi szabványokkal összhangban a Pseudocercospora angolensis (T. Carvalho & O. Mendes) Crous & U. Braun károsítótól mentesnek ismertek el, és ez szerepel az (EU) 2016/2031 rendelet 71. cikkében említett növényegészségügyi bizonyítvány „Kiegészítő nyilatkozat” rovatában, és az érintett harmadik ország nemzeti növényvédelmi szolgálata előzőleg írásban tájékoztatta a Bizottságot az e károsítótól való mentességről,

    vagy

    c)  a termőhelyen vagy annak közvetlen környezetében a legutóbbi vegetációs időszak kezdete óta nem észleltek a Pseudocercospora angolensis (T. Carvalho & O. Mendes) Crous & U. Braun okozta tüneteket, és a megfelelő hatósági vizsgálat során a termőhelyen betakarított egyetlen termés sem mutatott e károsítóra utaló tüneteket.

    60.

    A Citrus L., a Fortunella Swingle és a Poncirus Raf. nemzetségek és hibridjeik termései, a Citrus aurantium L. és a Citrus latifolia Tanaka terméseinek kivételével

    0805 10 22

    0805 10 24

    0805 10 28

    ex 0805 10 80

    ex 0805 21 10

    ex 0805 21 90

    ex 0805 22 00

    ex 0805 29 00

    ex 0805 40 00

    ex 0805 50 10

    ex 0805 50 90

    ex 0805 90 00

    Harmadik országok

    Hatósági nyilatkozat arról, hogy:

    a)  a termés olyan országból származik, amelyet a növényegészségügyi intézkedésekre vonatkozó megfelelő nemzetközi szabványokkal összhangban a Phyllosticta citricarpa (McAlpine) Van der Aa károsítótól mentesnek ismertek el, és az érintett harmadik ország nemzeti növényvédelmi szolgálata előzőleg írásban tájékoztatta a Bizottságot az e károsítótól való mentességről,

    vagy

    b)  a termés olyan területről származik, amelyet a származási ország nemzeti növényvédelmi szolgálata a növényegészségügyi intézkedésekre vonatkozó megfelelő nemzetközi szabványokkal összhangban a Phyllosticta citricarpa (McAlpine) Van der Aa károsítótól mentesnek nyilvánított, és ez szerepel az (EU) 2016/2031 rendelet 71. cikkében említett növényegészségügyi bizonyítvány „Kiegészítő nyilatkozat” rovatában, és az érintett harmadik ország nemzeti növényvédelmi szolgálata előzetesen írásban tájékoztatta a Bizottságot az e károsítótól való mentességről,

    vagy

    c)  a termés olyan termőhelyről származik, amelyet a származási ország nemzeti növényvédelmi szolgálata a növényegészségügyi intézkedésekre vonatkozó megfelelő nemzetközi szabványokkal összhangban a Phyllosticta citricarpa (McAlpine) Van der Aa károsítótól mentesnek nyilvánított, és ez szerepel az (EU) 2016/2031 rendelet 71. cikkében említett növényegészségügyi bizonyítvány „Kiegészítő nyilatkozat” rovatában,

    továbbá

    a termést egy, a nemzetközi szabványoknak megfelelően kiválasztott reprezentatív mintán végzett hatósági vizsgálat mentesnek találta a Phyllosticta citricarpa (McAlpine) Van der Aa károsítótól,

    vagy

    d)  a termés a Phyllosticta citricarpa (McAlpine) van der Aa elleni megfelelő kezeléseknek és termesztési gyakorlatoknak alávetett termőhelyről származik,

    továbbá

    a legutóbbi vegetációs időszak kezdete óta, a növekedési időszakban hatósági vizsgálatokat végeztek a termőhelyen, amelyek nem találtak a Phyllosticta citricarpa (McAlpine) van der Aa okozta tüneteket a termésen,

    továbbá

    az említett termőhelyről betakarított termést egy, a nemzetközi szabványoknak megfelelően kiválasztott reprezentatív mintán a kivitelt megelőzően végzett hatósági vizsgálat mentesnek találta a Phyllosticta citricarpa (McAlpine) Van der Aa károsítótól,

    továbbá

    az (EU) 2016/2031 rendelet 71. cikkében említett növényegészségügyi bizonyítványban szerepelnek a nyomonkövethetőségre vonatkozó információk,

    vagy

    e)  az ipari feldolgozásra szánt termések esetében a termést egy, a nemzetközi szabványoknak megfelelően kiválasztott reprezentatív mintán a kivitelt megelőzően végzett hatósági vizsgálat mentesnek találta a Phyllosticta citricarpa (McAlpine) Van der Aa károsítótól,

    továbbá

    az (EU) 2016/2031 rendelet 71. cikkében említett növényegészségügyi bizonyítvány „Kiegészítő nyilatkozat” rovatában nyilatkozat szerepel arról, hogy a termés a Phyllosticta citricarpa (McAlpine) Van der Aa elleni, az érintett károsító jelenlétének kimutatására alkalmas, az év megfelelő időpontjában elvégzett megfelelő kezeléseknek alávetett termőhelyről származik,

    továbbá

    a termés szállítása, tárolása és feldolgozása az (EU) 2016/2031 rendelet 107. cikkében említett eljárásnak megfelelően jóváhagyott feltételek mellett történik,

    továbbá

    a termések szállítása különálló csomagokban történt, és e csomagokat olyan címkével látták el, amelyen szerepel a nyomonkövethetőségi kód, és hogy a terméseket ipari feldolgozásra szánják,

    továbbá

    az (EU) 2016/2031 rendelet 71. cikkében említett növényegészségügyi bizonyítványban szerepelnek a nyomonkövethetőségre vonatkozó információk.

    ▼M9

    61.

    A Citrus L., a Fortunella Swingle, a Poncirus Raf. nemzetségek és hibridjeik termése, valamint a Mangifera L. és a Prunus L. termése

    ex 0804 50 00

    0805 10 22

    0805 10 24

    0805 10 28

    ex 0805 10 80

    ex 0805 21 10

    ex 0805 21 90

    ex 0805 22 00

    ex 0805 29 00

    ex 0805 40 00

    ex 0805 50 10

    ex 0805 50 90

    ex 0805 90 00

    0809 10 00

    0809 21 00

    0809 29 00

    0809 30 10

    0809 30 90

    0809 40 05

    0809 40 90

    Harmadik országok

    Hatósági nyilatkozat arról, hogy:

    a)  a termés olyan országból származik, amelyet a növényegészségügyi intézkedésekre vonatkozó megfelelő nemzetközi szabványokkal összhangban a II. melléklet A. részében található 3. táblázat 77. pontjában említett Tephritidae károsítóktól – amelyekre az említett termések elismerten fogékonyak – mentesnek ismertek el, feltéve hogy az érintett harmadik ország nemzeti növényvédelmi szervezete előzőleg írásban tájékoztatta a Bizottságot az e károsítótól való mentességről,

    vagy

    b)  a termések olyan területről származnak, amelyet a származási ország nemzeti növényvédelmi szervezete a II. melléklet A. részében található 3. táblázat 77. pontjában említett Tephritidae károsítóktól – amelyekre az említett termések elismerten fogékonyak – mentesnek nyilvánított a növényegészségügyi intézkedésekre vonatkozó megfelelő nemzetközi szabványokkal összhangban, és ez szerepel a növényegészségügyi bizonyítványban, és az érintett harmadik ország nemzeti növényvédelmi szervezete előzetesen írásban tájékoztatta a Bizottságot az e károsítótól való mentességről,

    vagy

    c)  a termőhelyen és annak közvetlen környezetében a legutóbbi teljes vegetációs időszak kezdete óta nem észleltek a II. melléklet A. részében található 3. táblázat 77. pontjában említett Tephritidae családba tartozó fajok – amelyekre az említett termések elismerten fogékonyak – előfordulására utaló jeleket a betakarítást megelőző három hónapban legalább havonta elvégzett hatósági vizsgálatok során, és a termőhelyen betakarított egyetlen termés sem mutatott a megfelelő hatósági vizsgálatok során az adott károsító előfordulására utaló jeleket, és a növényegészségügyi bizonyítvány tartalmazza a nyomonkövethetőségre vonatkozó információkat,

    vagy

    d)  a II. melléklet A. részében található 3. táblázat 77. pontjában említett Tephritidae károsítókra ismerten fogékony termések esetében a károsítótól való mentesség biztosítása érdekében hatékony rendszerszemléletű megközelítést vagy betakarítás utáni hatékony kezelést alkalmaztak, és a rendszerszemléletű megközelítés alkalmazása vagy a kezelési módszer adatai szerepelnek a növényegészségügyi bizonyítványban, feltéve hogy az érintett harmadik ország nemzeti növényvédelmi szervezete előzetesen írásban tájékoztatta a Bizottságot a rendszerszintű gyakorlatról vagy betakarítás utáni kezelési módszerről.

    ▼M11

    62.

    A Capsicum (L.) és a Citrus L. termése, a Citrus aurantiifolia (Christm.) Swingle, a Citrus limon (L.) Osbeck. és a Citrus sinensis Pers. kivételével, a Prunus persica (L.) Batsch és a Punica granatum L. termése

    0709 60 10

    0709 60 91

    0709 60 95

    0709 60 99

    ex 0805 10 80 ex 0805 21 10 ex 0805 21 90 ex 0805 22 00 ex 0805 29 00 ex 0805 40 00 ex 0805 50 10 ex 0805 90 00  0809 30 10

    0809 30 90

    ex 0810 90 75

    Az afrikai kontinens országai, Zöld-foki-szigetek, Szent Ilona, Madagaszkár, Réunion, Mauritius és Izrael

    Hatósági nyilatkozat arról, hogy:

    a)  a termések olyan országból származnak, amelyet a növényegészségügyi intézkedésekre vonatkozó megfelelő nemzetközi szabványokkal összhangban a Thaumatotibia leucotreta (Meyrick) károsítótól mentesnek ismertek el, feltéve, hogy a származási ország nemzeti növényvédelmi szervezete előzőleg írásban tájékoztatta a Bizottságot az e károsítótól való mentességről,

    vagy

    b)  a termések olyan területről származnak, amelyet a származási ország nemzeti növényvédelmi szervezete a növényegészségügyi intézkedésekre vonatkozó 4. számú nemzetközi szabvánnyal (ISPM 4)(*) összhangban a Thaumatotibia leucotreta (Meyrick) károsítótól mentesnek nyilvánított. A károsítómentes terület neve szerepel a növényegészségügyi bizonyítványban, feltéve, hogy a származási ország nemzeti növényvédelmi szervezete előzőleg írásban tájékoztatta a Bizottságot az e károsítótól való mentességről,

    vagy

    c)  a termések(et):

    i.  olyan termőhelyről származnak, amelyet a származási ország nemzeti növényvédelmi szervezete a növényegészségügyi intézkedésekre vonatkozó 10. számú nemzetközi szabvánnyal (ISPM 10)(**) összhangban a Thaumatotibia leucotreta (Meyrick) károsítótól mentesnek nyilvánított, és amely szerepel a termőhelykódoknak a származási ország nemzeti növényvédelmi szervezete által a Bizottsághoz előzetesen írásban eljuttatott jegyzékében,

    valamint

    ii.  a termőhelyen a vegetációs időszak megfelelő időpontjaiban és a kivitelt megelőzően hatósági ellenőrzéseknek vetették alá, beleértve egy legalább olyan intenzitású vizuális vizsgálatot a növényegészségügyi intézkedésekre vonatkozó 31. számú nemzetközi szabvánnyal (ISPM 31)(***) összhangban, amely a 2 %-os szintű fertőzöttséget 95 %-os megbízhatósággal képes kimutatni, továbbá tünetek esetén megsemmisítéssel járó mintavételt is, és a Thaumatotibia leucotreta (Meyrick) károsítótól mentesnek találták őket,

    valamint

    iii.  növényegészségügyi bizonyítvány kíséri, amelyen szerepelnek a termőhelyek kódjai,

    vagy

    d)  a termések(et):

    i.  olyan jóváhagyott termesztési helyen állították elő, amely szerepel a termesztési helyek kódjainak a származási ország nemzeti növényvédelmi szervezete által a Bizottsághoz előzetesen írásban eljuttatott jegyzékében,

    valamint

    ii.  esetében a Thaumatotibia leucotreta (Meyrick) károsítótól való mentesség biztosítása érdekében a növényegészségügyi intézkedésekre vonatkozó 14. számú nemzetközi szabvánnyal (ISPM 14)(*****) összhangban hatékony rendszerszemléletű megközelítést vagy a Thaumatotibia leucotreta (Meyrick) károsítótól való mentességet biztosító hatékony, önálló, betakarítás utáni kezelést alkalmaztak, feltéve, hogy a származási ország nemzeti növényvédelmi szervezete az alkalmazott rendszerszemléletű megközelítésről vagy a betakarítás utáni kezelésről – az azok hatékonyságát igazoló dokumentumok megküldése mellett – előzetesen írásban tájékoztatta a Bizottságot, és a betakarítás utáni kezelést az Európai Élelmiszerbiztonsági Hatóság értékelte,

    valamint

    iii.  a kivitelt megelőzően a Thaumatotibia leucotreta (Meyrick) jelenlétének kimutatására irányuló, legalább olyan intenzitású hatósági ellenőrzéseknek vetették alá a növényegészségügyi intézkedésekre vonatkozó 31. számú nemzetközi szabvánnyal (ISPM 31)(***) összhangban, amely a 2 %-os szintű fertőzöttséget 95 %-os megbízhatósággal képes kimutatni, beleértve – tünetek esetén – a megsemmisítéssel járó mintavételt is,

    valamint

    iv.  növényegészségügyi bizonyítvány kíséri, amelyen szerepelnek a termesztési helyek kódjai, valamint az alkalmazott, betakarítás utáni kezelés részletei, vagy a rendszerszemléletű megközelítés alkalmazására vonatkozó utalás.

    ▼M11

    62.1.

    A Citrus sinensis Pers. termése

    0805 10 22

    0805 10 24

    0805 10 28

    ex 0805 10 80

    Az afrikai kontinens országai, Zöld-foki-szigetek, Szent Ilona, Madagaszkár, Réunion, Mauritius és Izrael

    Hatósági nyilatkozat arról, hogy:

    a)  a termések olyan országból származnak, amelyet a növényegészségügyi intézkedésekre vonatkozó megfelelő nemzetközi szabványokkal összhangban a Thaumatotibia leucotreta (Meyrick) károsítótól mentesnek ismertek el, feltéve, hogy a származási ország nemzeti növényvédelmi szervezete előzőleg írásban tájékoztatta a Bizottságot az e károsítótól való mentességről,

    vagy

    b)  a termések olyan területről származnak, amelyet a származási ország nemzeti növényvédelmi szervezete a növényegészségügyi intézkedésekre vonatkozó 4. számú nemzetközi szabvánnyal (ISPM 4)(*) összhangban a Thaumatotibia leucotreta (Meyrick) károsítótól mentesnek nyilvánított. A károsítómentes terület neve szerepel a növényegészségügyi bizonyítványban, feltéve, hogy a származási ország nemzeti növényvédelmi szervezete előzőleg írásban tájékoztatta a Bizottságot az e károsítótól való mentességről,

    vagy

    c)  a termések(et):

    i.  olyan termőhelyről származnak, amelyet a származási ország nemzeti növényvédelmi szervezete a növényegészségügyi intézkedésekre vonatkozó 10. számú nemzetközi szabvánnyal (ISPM 10)(**) összhangban a Thaumatotibia leucotreta (Meyrick) károsítótól mentesnek nyilvánított, és amely szerepel a termőhelykódoknak a származási ország nemzeti növényvédelmi szervezete által a Bizottsághoz előzetesen írásban eljuttatott jegyzékében,

    valamint

    ii.  a termőhelyen a vegetációs időszak megfelelő időpontjaiban és a kivitelt megelőzően hatósági ellenőrzéseknek vetették alá, beleértve egy legalább olyan intenzitású vizuális vizsgálatot a növényegészségügyi intézkedésekre vonatkozó 31. számú nemzetközi szabvánnyal (ISPM 31)(***) összhangban, amely a 2 %-os szintű fertőzöttséget 95 %-os megbízhatósággal képes kimutatni, továbbá tünetek esetén megsemmisítéssel járó mintavételt is, és a Thaumatotibia leucotreta (Meyrick) károsítótól mentesnek találták őket,

    valamint

    iii.  növényegészségügyi bizonyítvány kíséri, amelyen szerepelnek a termőhelyek kódjai,

    vagy

    d)  a termések(et):

    i.  olyan jóváhagyott termesztési helyen állították elő, amely szerepel a termesztési helyek kódjainak a származási ország nemzeti növényvédelmi szervezete által a Bizottsághoz előzetesen írásban eljuttatott jegyzékében,

    valamint

    ii.  esetében a következők valamelyikét alkalmazták:

    — hatékony rendszerszemléletű megközelítés, amely egy legalább 16 napon keresztül 0 °C és –1 °C között végzett hidegkezelést foglal magában a növényegészségügyi intézkedésekre vonatkozó 14. (ISPM 14)(*****) és 42. (ISPM 42)(****) számú nemzetközi szabvánnyal összhangban, feltéve, hogy a hidegkezelést az exportáló harmadik ország minden egyes szállítmány esetében dokumentálta és ellenőrizte, valamint hogy a származási ország nemzeti növényvédelmi szervezete a rendszerszemléletű megközelítésről – az annak hatékonyságát igazoló dokumentumok megküldése mellett – előzetesen írásban tájékoztatta a Bizottságot,

    — vagy

    — hatékony rendszerszemléletű megközelítés a növényegészségügyi intézkedésekre vonatkozó 14. számú nemzetközi szabvánnyal (ISPM 14)(*****) összhangban, amely magában foglalja a gyümölcshúsnak az alkalmazott hidegkezelés hőmérsékletére történő előhűtését, majd pedig legalább 20 napig –1 °C és +2 °C közötti meghatározott hőmérsékleten végzett hidegkezelését, feltéve, hogy az exportáló harmadik ország minden egyes szállítmány esetében dokumentálta és ellenőrizte az előhűtési lépést és a hidegkezelést, továbbá hogy a származási ország nemzeti növényvédelmi szervezete a rendszerszemléletű megközelítésről – az annak hatékonyságát igazoló dokumentumok megküldése mellett – előzetesen írásban tájékoztatta a Bizottságot,

    — vagy

    — a Thaumatotibia leucotreta (Meyrick) károsítótól való mentesség biztosítására szolgáló hatékony, önálló, betakarítás utáni kezelés, feltéve, hogy a származási ország nemzeti növényvédelmi szervezete a betakarítás utáni kezelésről – az annak hatékonyságát igazoló dokumentumok megküldése mellett – előzetesen írásban tájékoztatta a Bizottságot, és azt az Európai Élelmiszerbiztonsági Hatóság értékelte,

    — vagy

    — 2022. december 31-ig hatékony rendszerszemléletű megközelítés a növényegészségügyi intézkedésekre vonatkozó 14. számú nemzetközi szabvánnyal (ISPM 14)(*****) összhangban, amely magában foglalja a gyümölcshús 5 °C-ra történő előhűtését, majd pedig legalább 25 napig –1 °C és +2 °C közötti meghatározott hőmérsékleten végzett hidegkezelését, feltéve, hogy az exportáló harmadik ország minden egyes szállítmány esetében dokumentálta és ellenőrizte az előhűtési lépést és a hidegkezelést, továbbá hogy a származási ország nemzeti növényvédelmi szervezete a rendszerszemléletű megközelítésről – az annak hatékonyságát igazoló dokumentumok megküldése mellett – előzetesen írásban tájékoztatta a Bizottságot,

    valamint

    iii.  a kivitelt megelőzően a Thaumatotibia leucotreta (Meyrick) jelenlétének kimutatására irányuló, legalább olyan intenzitású hatósági ellenőrzéseknek vetették alá a növényegészségügyi intézkedésekre vonatkozó 31. számú nemzetközi szabvánnyal (ISPM 31)(***) összhangban, amely a 2 %-os szintű fertőzöttséget 95 %-os megbízhatósággal képes kimutatni, beleértve – tünetek esetén – a megsemmisítéssel járó mintavételt is,

    valamint

    iv.  növényegészségügyi bizonyítvány kíséri, amelyen szerepelnek a termesztési helyek kódjai, az alkalmazott, betakarítás utáni kezelés részletei, vagy a rendszerszemléletű megközelítés alkalmazása, valamint a rendszerszemléletű megközelítés keretében alkalmazott hőmérséklet és hidegkezelési időtartam;

    valamint

    v.  esetében – amennyiben a hidegkezelést a szállítás során alkalmazták – a növényegészségügyi bizonyítványon kívül nyilvántartást vezettek a kezelés alkalmazásáról, és azt kérésre rendelkezésre bocsátották.

    ▼B

    63.

    A Malus Mill., a Prunus L., a Pyrus L. és a Vaccinium L. termése

    0808 10 10

    0808 10 80

    0808 30 10

    0808 30 90

    0809 10 00

    0809 21 00

    0809 29 00

    0809 30 10

    0809 30 90

    0809 40 05

    0809 40 90

    0810 40 10

    0810 40 30

    0810 40 50

    0810 40 90

    Egyesült Államok, Kanada és Mexikó

    Hatósági nyilatkozat arról, hogy a termés:

    a)  olyan területről származik, amelyet a származási ország nemzeti növényvédelmi szolgálata a Grapholita packardi Zeller szervezettől mentesnek nyilvánított a növényegészségügyi intézkedésekre vonatkozó megfelelő nemzetközi szabványokkal összhangban, és ez szerepel az (EU) 2016/2031 rendelet 71. cikkében említett növényegészségügyi bizonyítvány „Kiegészítő nyilatkozat” rovatában, feltéve hogy az érintett harmadik ország nemzeti növényvédelmi szolgálata előzőleg írásban tájékoztatta a Bizottságot az e károsítótól való mentességről,

    vagy

    b)  olyan termőhelyről származik, ahol a vegetációs időszakban megfelelő időpontokban hatósági vizsgálatokat és felderítéseket végeznek a Grapholita packardi Zeller jelenlétének megállapítása céljából, beleértve a termés reprezentatív mintájának vizsgálatát is, és azok a károsítótól való mentességre utalnak,

    továbbá

    az (EU) 2016/2031 rendelet 71. cikkében említett növényegészségügyi bizonyítványban szerepelnek a nyomonkövethetőségre vonatkozó információk,

    vagy

    c)  a termést a Grapholita packardi Zeller szervezettől való mentesség biztosítása érdekében hatékony rendszerszintű gyakorlatnak vagy betakarítás után hatékony kezelésnek vetették alá, és a rendszerszintű gyakorlat alkalmazása vagy a kezelési módszer részletei szerepelnek az (EU) 2016/2031 rendelet 71. cikkében említett növényegészségügyi bizonyítványon, feltéve hogy az érintett harmadik ország nemzeti növényvédelmi szolgálata előzetesen írásban tájékoztatta a Bizottságot a rendszerszintű gyakorlatról vagy betakarítás utáni kezelési módszerről.

    64.

    A Malus Mill. és a Pyrus L. termése

    0808 10 10

    0808 10 80

    0808 30 10

    0808 30 90

    Harmadik országok

    Hatósági nyilatkozat arról, hogy a termés:

    a)  olyan országból származik, amelyet a növényegészségügyi intézkedésekre vonatkozó megfelelő nemzetközi szabványokkal összhangban a Botryosphaeria kuwatsukai (Hara) G.Y. Sun és E. Tanaka károsítótól mentesnek ismertek el, feltéve hogy az érintett harmadik ország nemzeti növényvédelmi szolgálata előzőleg írásban tájékoztatta a Bizottságot az e károsítótól való mentességről,

    vagy

    b)  olyan területről származik, amelyet a származási ország nemzeti növényvédelmi szolgálata a növényegészségügyi intézkedésekre vonatkozó megfelelő nemzetközi szabványokkal összhangban a Botryosphaeria kuwatsukai (Hara) G.Y. Sun és E. Tanaka szervezettől mentesnek nyilvánított, és ez szerepel az (EU) 2016/2031 rendelet 71. cikkében említett növényegészségügyi bizonyítvány „Kiegészítő nyilatkozat” rovatában, feltéve hogy az érintett harmadik ország nemzeti növényvédelmi szolgálata előzetesen írásban tájékoztatta a Bizottságot az e károsítótól való mentességről,

    vagy

    c)  olyan termőhelyről származik, ahol a vegetációs időszakban megfelelő időpontokban hatósági vizsgálatokat és felderítéseket végeznek a Botryosphaeria kuwatsukai (Hara) G.Y. Sun és E. Tanaka jelenlétének megállapítása céljából, beleértve a termés reprezentatív mintájának szemrevételezéses vizsgálatát is, és azok a károsítótól való mentességre utalnak,

    és

    az (EU) 2016/2031 rendelet 71. cikkében említett növényegészségügyi bizonyítványban szerepelnek a nyomonkövethetőségre vonatkozó információk,

    vagy

    d)  a termést a Botryosphaeria kuwatsukai (Hara) G.Y. Sun és E. Tanaka szervezettől való mentesség biztosítása érdekében hatékony rendszerszintű gyakorlatnak vagy betakarítás után hatékony kezelésnek vetették alá, és a rendszerszintű gyakorlat alkalmazása vagy a kezelési módszer részletei szerepelnek az (EU) 2016/2031 rendelet 71. cikkében említett növényegészségügyi bizonyítványon, feltéve hogy az érintett harmadik ország nemzeti növényvédelmi szolgálata előzetesen írásban tájékoztatta a Bizottságot a rendszerszintű gyakorlatról vagy betakarítás utáni kezelési módszerről.

    65.

    A Malus Mill. és a Pyrus L. termése

    0808 10 10

    0808 10 80

    0808 30 10

    0808 30 90

    Harmadik országok

    Hatósági nyilatkozat arról, hogy a termés:

    a)  olyan országból származik, amelyet a növényegészségügyi intézkedésekre vonatkozó megfelelő nemzetközi szabványokkal összhangban az Anthonomus quadrigibbus Say károsítótól mentesnek ismertek el, feltéve hogy az érintett harmadik ország nemzeti növényvédelmi szolgálata előzőleg írásban tájékoztatta a Bizottságot az e károsítótól való mentességről,

    vagy

    b)  olyan területről származik, amelyet a származási ország nemzeti növényvédelmi szolgálata az Anthonomus quadrigibbus Say szervezettől mentesnek nyilvánított a növényegészségügyi intézkedésekre vonatkozó megfelelő nemzetközi szabványokkal összhangban, és ez szerepel az (EU) 2016/2031 rendelet 71. cikkében említett növényegészségügyi bizonyítvány „Kiegészítő nyilatkozat” rovatában, feltéve hogy az érintett harmadik ország nemzeti növényvédelmi szolgálata előzőleg írásban tájékoztatta a Bizottságot az e károsítótól való mentességről,

    vagy

    c)  olyan termőhelyről származik, ahol a vegetációs időszakban megfelelő időpontokban hatósági vizsgálatokat és felderítéseket végeznek az Anthonomus quadrigibbus Say jelenlétének megállapítása céljából, beleértve a termés reprezentatív mintájának szemrevételezéses vizsgálatát is, és azok a károsítótól való mentességre utalnak,

    továbbá

    az (EU) 2016/2031 rendelet 71. cikkében említett növényegészségügyi bizonyítványban szerepelnek a nyomonkövethetőségre vonatkozó információk,

    vagy

    d)  a termést az Anthonomus quadrigibbus Say szervezettől való mentesség biztosítása érdekében hatékony rendszerszintű gyakorlatnak vagy betakarítás után hatékony kezelésnek vetették alá, és a rendszerszintű gyakorlat alkalmazása vagy a kezelési módszer részletei szerepelnek az (EU) 2016/2031 rendelet 71. cikkében említett növényegészségügyi bizonyítványon, feltéve hogy az érintett harmadik ország nemzeti növényvédelmi szolgálata előzetesen írásban tájékoztatta a Bizottságot a rendszerszintű gyakorlatról vagy betakarítás utáni kezelési módszerről.

    66.

    A Malus Mill. termése

    0808 10 10

    0808 10 80

    Harmadik országok

    Hatósági nyilatkozat arról, hogy a termés:

    a)  olyan országból származik, amelyet a növényegészségügyi intézkedésekre vonatkozó megfelelő nemzetközi szabványokkal összhangban a Grapholita prunivora (Walsh), a Grapholita inopinata (Heinrich) és a Rhagoletis pomonella (Walsh) károsítóktól mentesnek ismertek el, és az érintett harmadik ország nemzeti növényvédelmi szolgálata előzőleg írásban tájékoztatta a Bizottságot az e károsítótól való mentességről,

    vagy

    b)  olyan területről származik, amelyet a származási ország nemzeti növényvédelmi szolgálata a Grapholita prunivora (Walsh), a Grapholita inopinata (Heinrich) és a Rhagoletis pomonella (Walsh) szervezetektől mentesnek nyilvánított a növényegészségügyi intézkedésekre vonatkozó megfelelő nemzetközi szabványokkal összhangban, és ez szerepel az (EU) 2016/2031 rendelet 71. cikkében említett növényegészségügyi bizonyítvány „Kiegészítő nyilatkozat” rovatában, és az érintett harmadik ország nemzeti növényvédelmi szolgálata előzőleg írásban tájékoztatta a Bizottságot az e károsítótól való mentességről,

    vagy

    c)  olyan termőhelyről származik, ahol a vegetációs időszakban megfelelő időpontokban hatósági vizsgálatokat és felderítéseket végeznek a Grapholita prunivora (Walsh), a Grapholita inopinata (Heinrich) és a Rhagoletis pomonella (Walsh) jelenlétének megállapítása céljából, beleértve a termés reprezentatív mintájának szemrevételezéses vizsgálatát is, és azok a károsító(k)tól való mentességre utalnak,

    továbbá

    az (EU) 2016/2031 rendelet 71. cikkében említett növényegészségügyi bizonyítványon szerepelnek a nyomonkövethetőségre vonatkozó információk,

    vagy

    d)  a termést a Grapholita prunivora (Walsh), a Grapholita inopinata (Heinrich) és a Rhagoletis pomonella (Walsh) szervezetektől való mentesség biztosítása érdekében hatékony rendszerszintű gyakorlatnak vagy betakarítás után hatékony kezelésnek vetették alá, és a rendszerszintű gyakorlat alkalmazása vagy a kezelési módszer részletei szerepelnek az (EU) 2016/2031 rendelet 71. cikkében említett növényegészségügyi bizonyítványon, feltéve hogy az érintett harmadik ország nemzeti növényvédelmi szolgálata előzetesen írásban tájékoztatta a Bizottságot a rendszerszintű gyakorlatról vagy betakarítás utáni kezelési módszerről.

    ▼M9

    67.

    A Solanaceae termése

    0702 00 00

    0709 30 00

    0709 60 10

    0709 60 91

    0709 60 95

    0709 60 99

    ex 0709 99 90

    ex 0810 90 75

    Ausztrália, amerikai kontinens és Új-Zéland

    Hatósági nyilatkozat arról, hogy a termés:

    a)  olyan országból származik, amelyet a növényegészségügyi intézkedésekre vonatkozó megfelelő nemzetközi szabványokkal összhangban a Bactericera cockerelli (Sulc.) károsítótól mentesnek ismertek el, feltéve hogy az érintett ország nemzeti növényvédelmi szervezete előzőleg írásban tájékoztatta a Bizottságot az e károsítótól való mentességről,

    vagy

    b)  olyan területről származik, amelyet a származási ország nemzeti növényvédelmi szervezete a növényegészségügyi intézkedésekre vonatkozó megfelelő nemzetközi szabványokkal összhangban a Bactericera cockerelli (Sulc.) károsítótól mentesnek nyilvánított, és ez szerepel a növényegészségügyi bizonyítványban, feltéve hogy az érintett harmadik ország nemzeti növényvédelmi szervezete előzetesen írásban tájékoztatta a Bizottságot az e károsítótól való mentességről,

    vagy

    c)  olyan termőhelyről származik, ahol a kivitelt megelőző három hónapban hatósági vizsgálatokat és felderítéseket végeztek a Bactericera cockerelli (Sulc.) jelenlétére vonatkozóan, a termőhely közvetlen környezetére is kiterjedően, és hatékony kezeléseket hajtottak végre a károsítótól való mentesség biztosítása érdekében, és a termés kivitelét megelőzően megvizsgálták a termés reprezentatív mintáit, és a növényegészségügyi bizonyítvány tartalmazza a nyomonkövethetőségre vonatkozó információkat,

    vagy

    d)  olyan, a rovarok behurcolása ellen védett termesztési helyről származik, amelyet a származási ország nemzeti növényvédelmi szervezete a kivitel előtti három hónapban végzett hatósági vizsgálatok és felderítések alapján a Bactericera cockerelli (Sulc.) károsítótól mentesnek nyilvánított, és a növényegészségügyi bizonyítvány tartalmazza a nyomonkövethetőségre vonatkozó információkat.

    ▼B

    68.

    A Capsicum annuum L., a Solanum aethiopicum L., a Solanum lycopersicum L. és a Solanum melongena L. termése

    0702 00 00

    0709 30 00

    ex 0709 60 10

    ex 0709 60 91

    ex 0709 60 95

    ex 0709 60 99

    ex 0709 99 90

    Harmadik országok

    Hatósági nyilatkozat arról, hogy a termés:

    a)  olyan országból származik, amelyet a növényegészségügyi intézkedésekre vonatkozó megfelelő nemzetközi szabványokkal összhangban a Neoleucinodes elegantalis (Guenée) károsítótól mentesnek ismertek el, feltéve hogy az érintett harmadik ország nemzeti növényvédelmi szolgálata előzőleg írásban tájékoztatta a Bizottságot az e károsítótól való mentességről,

    vagy

    b)  olyan területről származik, amelyet a származási ország nemzeti növényvédelmi szolgálata a növényegészségügyi intézkedésekre vonatkozó megfelelő nemzetközi szabványokkal összhangban a Neoleucinodes elegantalis (Guenée) károsítótól mentesnek nyilvánított, és ez szerepel az (EU) 2016/2031 rendelet 71. cikkében említett növényegészségügyi bizonyítvány „Kiegészítő nyilatkozat” rovatában, feltéve hogy az érintett harmadik ország nemzeti növényvédelmi szolgálata előzetesen írásban tájékoztatta a Bizottságot az e károsítótól való mentességről,

    vagy

    c)  olyan termőhelyről származik, amelyet a származási ország nemzeti növényvédelmi szolgálata a növényegészségügyi intézkedésekre vonatkozó megfelelő nemzetközi szabványokkal összhangban a Neoleucinodes elegantalis (Guenée) szervezettől mentesnek nyilvánított, és a vegetációs időszakban megfelelő időpontokban hatósági vizsgálatokat végeztek a termőhelyen a károsító jelenlétének megállapítására, beleértve a termés reprezentatív mintáinak vizsgálatát is, és azok a Neoleucinodes elegantalis (Guenée) szervezettől való mentességre utalnak,

    továbbá

    az (EU) 2016/2031 rendelet 71. cikkében említett növényegészségügyi bizonyítványban szerepelnek a nyomonkövethetőségre vonatkozó információk,

    vagy

    d)  olyan rovaroktól mentes termőhelyről származik, amelyet a származási ország nemzeti növényvédelmi szolgálata a kivitel előtti három hónapban végzett hatósági vizsgálatok és felderítések alapján a Neoleucinodes elegantalis (Guenée) szervezettől mentesnek nyilvánított,

    továbbá

    az (EU) 2016/2031 rendelet 71. cikkében említett növényegészségügyi bizonyítványban szerepelnek a nyomonkövethetőségre vonatkozó információk.

    ▼M9

    68.1.

    A Capsicum L. és a Solanum lycopersicum L. termése

    0702 00 00

    0709 60 10

    0709 60 91

    0709 60 95

    0709 60 99

    ex 0709 99 90

    Bolivia, Ecuador, Egyesült Államok, Kolumbia és Peru

    Hatósági nyilatkozat arról, hogy a termés:

    a)  olyan területről származik, amelyet a származási ország nemzeti növényvédelmi szervezete a Prodiplosis longifila Gagné szervezettől mentesnek nyilvánított a növényegészségügyi intézkedésekre vonatkozó megfelelő nemzetközi szabványokkal összhangban, és ez szerepel a növényegészségügyi bizonyítványban, feltéve hogy az érintett harmadik ország nemzeti növényvédelmi szervezete előzőleg írásban tájékoztatta a Bizottságot az e károsítótól való mentességről,

    vagy

    b)  olyan termőhelyről származik, amelyet a származási ország nemzeti növényvédelmi szervezete a növényegészségügyi intézkedésekre vonatkozó megfelelő nemzetközi szabványokkal összhangban a Prodiplosis longifila Gagné károsítótól mentesnek nyilvánított, és a termőhelyen a termesztési időszakban megfelelő időpontokban hatósági vizsgálatokat és felderítéseket végeztek – beleértve reprezentatív termésminták vizsgálatát –, a Prodiplosis longifila Gagné károsítótól mentesnek bizonyult és a növényegészségügyi bizonyítvány tartalmazza a nyomonkövethetőségre vonatkozó információkat,

    vagy

    c)  a Prodiplosis longifila Gagné behurcolása ellen fizikailag elszigetelt helyen termesztették, amelyetl a kivitelt megelőző két hónapban végzett hatósági vizsgálatok alapján a származási országban a nemzeti növényvédelmi szervezet a Prodiplosis longifila Gagné károsítótól mentesnek nyilvánított, és a növényegészségügyi bizonyítvány tartalmazza a nyomonkövethetőségre vonatkozó információkat,

    vagy

    d)  a Prodiplosis longifila Gagné károsítótól való mentesség biztosítása érdekében hatékony rendszerszemléletű megközelítést vagy betakarítás utáni hatékony kezelést alkalmaztak, és a rendszerszemléletű megközelítés vagy a kezelési módszer adatai szerepelnek a növényegészségügyi bizonyítványban, feltéve hogy az érintett harmadik ország nemzeti növényvédelmi szervezete előzetesen írásban tájékoztatta a Bizottságot a rendszerszemléletű megközelítésről vagy betakarítás utáni kezelési módszerről,

    és

    a növényegészségügyi bizonyítvány tartalmazza a nyomonkövethetőségre vonatkozó információkat.

    ▼B

    69.

    A Solanum lycopersicum L. és a Solanum melongena L. termése

    0702 00 00

    0709 30 00

    Harmadik országok

    Hatósági nyilatkozat arról, hogy a termés:

    a)  olyan országból származnak, amelyet a növényegészségügyi intézkedésekre vonatkozó megfelelő nemzetközi szabványokkal összhangban a Keiferia lycopersicella (Walsingham) károsítótól mentesnek ismertek el,

    vagy

    b)  olyan területről származik, amelyet a származási ország nemzeti növényvédelmi szolgálata a vonatkozó növényegészségügyi intézkedésekre vonatkozó nemzetközi szabványokkal összhangban a Keiferia lycopersicella (Walsingham) károsítótól mentesnek nyilvánított, és ez szerepel az (EU) 2016/2031 rendelet 71. cikkében említett növényegészségügyi bizonyítvány „Kiegészítő nyilatkozat” rovatában,

    vagy

    c)  olyan termőhelyről származik, amelyet a származási ország nemzeti növényvédelmi szolgálata – a kivitel előtti három hónapban végzett hatósági vizsgálatok és felderítések alapján – a Keiferia lycopersicella (Walsingham) károsítótól mentesnek nyilvánított, és ez szerepel az (EU) 2016/2031 rendelet 71. cikkében említett növényegészségügyi bizonyítvány „Kiegészítő nyilatkozat” rovatában.

    70.

    A Solanum melongena L. termése

    0709 30 00

    Harmadik országok

    Hatósági nyilatkozat arról, hogy a termés:

    a)  a Thrips palmi Karny károsítótól mentes országból származik a növényegészségügyi intézkedésekre vonatkozó megfelelő nemzetközi szabványokkal összhangban,

    vagy

    b)  olyan területről származik, amelyet a származási ország nemzeti növényvédelmi szolgálata a növényegészségügyi intézkedésekre vonatkozó megfelelő nemzetközi szabványokkal összhangban a Thrips palmi Karny károsítótól mentesnek nyilvánított, és ez szerepel az (EU) 2016/2031 rendelet 71. cikkében említett növényegészségügyi bizonyítvány „Kiegészítő nyilatkozat” rovatában,

    vagy

    c)  közvetlenül a kivitel előtt végzett hatósági ellenőrzés során a Thrips palmi Karny szervezettől mentesnek bizonyult.

    ▼M10

    71.

    A Momordica L. termései, a Momordica charantia L. Hondurasból, Mexikóból, Srí Lankáról és Thaiföldről származó termései kivételével

    ex 0709 99 90

    Harmadik országok

    Hatósági nyilatkozat arról, hogy a termések:

    a)  olyan országból származnak, amelyet a növényegészségügyi intézkedésekre vonatkozó megfelelő nemzetközi szabványokkal összhangban a Thrips palmi Karny károsítótól mentesnek ismertek el, feltéve, hogy az érintett harmadik ország nemzeti növényvédelmi szervezete előzőleg írásban tájékoztatta a Bizottságot az e károsítótól való mentességről,

    vagy

    b)  olyan területről származnak, amelyet a származási ország nemzeti növényvédelmi szervezete a növényegészségügyi intézkedésekre vonatkozó megfelelő nemzetközi szabványokkal összhangban a Thrips palmi Karny károsítótól mentesnek nyilvánított, és ez szerepel a növényegészségügyi bizonyítványban, feltéve, hogy az érintett harmadik ország nemzeti növényvédelmi szervezete előzetesen írásban tájékoztatta a Bizottságot az e károsítótól való mentességről.

    ▼M10

    71.1.

    A Momordica charantia L. termése

    ex 0709 99 90

    Honduras, Mexikó, Srí Lanka és Thaiföld

    Hatósági nyilatkozat arról, hogy a termések(et):

    a)  olyan területről származnak, amelyet a származási ország nemzeti növényvédelmi szervezete a növényegészségügyi intézkedésekre vonatkozó megfelelő nemzetközi szabványokkal összhangban a Thrips palmi Karny károsítótól mentesnek nyilvánított, és ez szerepel a növényegészségügyi bizonyítványban, feltéve, hogy az érintett harmadik ország nemzeti növényvédelmi szervezete előzetesen írásban tájékoztatta a Bizottságot az e károsítótól való mentességről,

    vagy

    b)  olyan termőhelyről származnak, ahol a Thrips palmi Karny elleni fizikai védelmet biztosították, és közvetlenül a kivitelt megelőzően egy reprezentatív mintán végzett, az ISPM31 nemzetközi szabvánnyal (3) összhangban meghatározott hatósági vizsgálat során a károsítótól és/vagy annak tüneteitől mentesnek találták,

    továbbá

    kezelése és csomagolása a termőhely elhagyását követően a Thrips Palmi Karny károsítóval való megfertőződés meggátolására alkalmas módon történt,

    továbbá

    a növényegészségügyi bizonyítvány tartalmazza a nyomonkövethetőségre vonatkozó információkat,

    vagy

    c)  a Thrips palmi Karny károsítótól való mentességet biztosító hatékony rendszerszemléletű megközelítést alkalmazva termesztették, amely magában foglalja legalább valamennyi alábbi előírás teljesítését:

    i.  a termőhely(et):

    — a teljes termesztési ciklus alatt fel volt szerelve ragadós csapdákkal a Thrips palmi Karny károsító kimutatása érdekében,

    — a teljes termelési ciklus alatt legalább heti három vizsgálatnak vetették alá, és mentesnek találták az aggodalomra okot adó tünetektől és/vagy károsítótól; a Thrips palmi Karny jelenlétének gyanúja esetén megfelelő kezeléseket végeztek a károsítótól való mentesség biztosítása érdekében,

    — hatékony gyomirtásnak vetették alá a Thrips palmi Karny alternatív gazdanövényeinek eltávolítása érdekében, és

    ii.  a terméseket a Thrips palmi Karny elleni hatékony termesztési védekezési intézkedések alá vonták, és az érintett harmadik ország nemzeti növényvédelmi szervezete előzetesen írásban tájékoztatta a Bizottságot ezekről az intézkedésekről, és

    iii.  a betakarított terméseket:

    — olyan módon kezelték és szállították a csomagolóüzemekbe, amely megakadályozza a fertőzést a termőhely elhagyását követően,

    — a Thrips palmi Karny lárváitól vagy felnőtt egyedeitől való mentesség biztosítása érdekében kefével megtisztították és fertőtlenítőszert tartalmazó vízzel lemosták,

    — olyan módon kezelték és csomagolták, amely megakadályozza a fertőzést a csomagolóüzem elhagyása után,

    — közvetlenül a kivitelt megelőzően egy reprezentatív mintán végzett, az ISPM31 nemzetközi szabvánnyal összhangban meghatározott hatósági vizsgálat során a Thrips palmi Karny tüneteitől mentesnek találták,

    iv.  a növényegészségügyi bizonyítvány tartalmazza a nyomonkövethetőségre vonatkozó információkat.

    ▼B

    72.

    A Capsicum L. termése

    ex 0709 60 10

    0709 60 91

    ex 0709 60 95

    ex 0709 60 99

    Belize, Costa Rica, Dominikai Köztársaság, Egyesült Államok, Guatemala, Honduras, Jamaica, Mexikó, Nicaragua, Panama, Puerto Rico, Salvador és Francia Polinézia, amelyekről ismert, hogy ott az Anthonomus eugenii Cano előfordul

    Hatósági nyilatkozat arról, hogy a termés:

    a)  olyan területről származik, amelyet a nemzeti növényvédelmi szolgálat a növényegészségügyi intézkedésekre vonatkozó megfelelő nemzetközi szabványokkal összhangban az Anthonomus eugenii Cano károsítótól mentesnek nyilvánított, és ez szerepel az (EU) 2016/2031 rendelet 71. cikkében említett növényegészségügyi bizonyítvány „Kiegészítő nyilatkozat” rovatában,

    vagy

    b)  az exportáló ország nemzeti növényvédelmi szolgálata által az adott országban kijelölt olyan termőhelyről származik, amely a növényegészségügyi intézkedésekre vonatkozó megfelelő nemzetközi szabványokkal összhangban mentes az Anthonomus eugenii Cano károsítótól, és ez szerepel az (EU) 2016/2031 rendelet 71. cikkében említett növényegészségügyi bizonyítvány „Kiegészítő nyilatkozat” rovatában, és amelyet a termőhelyen és annak közvetlen környezetében a kivitel előtti két hónapban legalább havonta végzett hatósági ellenőrzések alapján is az Anthonomus eugenii Cano károsítótól mentesnek nyilvánítottak.

    ▼M9

    72.1.

    A Capsicum L. és a Solanum L. termése

    0702 00 00

    0709 30 00

    0709 60 10

    0709 60 91

    0709 60 95

    0709 60 99

    Algéria, Angola, Benin

    Bissau-Guinea, Botswana, Burkina Faso, Burundi, Comore-szigetek, Csád, Dél-Afrika, Dél-Szudán, Dzsibuti, Egyiptom, Egyenlítői-Guinea, Elefántcsontpart, Eritrea, Etiópia, Gabon, Gambia, Ghána, Guinea, Kamerun, Kenya, Kongó, Közép-afrikai Köztársaság, Lesotho, Libéria, Líbia, Madagaszkár, Malawi, Mali, Marokkó, Mauritánia, Mauritius, Mayotte, Mozambik, Namíbia,

    Niger, Nigéria, Réunion, Ruanda, São Tomé és Príncipe, Seychelle-szigetek, Sierra Leone, Szenegál, Szomália, Szudán, Szváziföld, Tanzánia, Kongói Demokratikus Köztársaság, Togo, Tunézia, Uganda, Zambia, Zimbabwe, Zöld-foki-szigetek

    Afganisztán, Bahrein, Banglades, Bhután, Brunei Darussalam Állam, Egyesült Arab Emírségek, Észak-Korea, Fülöp-szigetek, India, Indonézia, Irán, Irak, Japán, Jemen, Jordánia, Kazahsztán, Kambodzsa, Katar, Kelet-Timor, Kína, Kirgizisztán, Kuvait, Laosz, Libanon, Malajzia, Maldív-szigetek, Mianmar/Burma, Mongólia, Nepál, Omán, Pakisztán, Oroszország (csak a következő területek: Távol-keleti Szövetségi Körzet, Szibériai Szövetségi Körzet és Uráli Szövetségi Körzet), Srí Lanka, Szaúd-Arábia, Szingapúr, Szíriai Arab Köztársaság,Tádzsikisztán, Thaiföld, Türkmenisztán, Üzbegisztán és Vietnám

    Hatósági nyilatkozat arról, hogy:

    a)  a termések olyan országból származnak, amelyet a növényegészségügyi intézkedésekre vonatkozó megfelelő nemzetközi szabványokkal összhangban a Bactrocera latifrons (Hendel) károsítótól mentesnek ismertek el, feltéve hogy az érintett harmadik ország nemzeti növényvédelmi szervezete előzőleg írásban tájékoztatta a Bizottságot az e károsítótól való mentességről,

    vagy

    b)  a termések olyan területről származnak, amelyet a származási ország nemzeti növényvédelmi szervezete a Bactrocera latifrons (Hendel) szervezettől mentesnek nyilvánított a növényegészségügyi intézkedésekre vonatkozó megfelelő nemzetközi szabványokkal összhangban, és ez szerepel a növényegészségügyi bizonyítványban, feltéve hogy az érintett harmadik ország nemzeti növényvédelmi szervezete előzőleg írásban tájékoztatta a Bizottságot az e károsítótól való mentességről,

    vagy

    c)  a termőhelyen és annak közvetlen környezetében a legutóbbi teljes vegetációs időszak kezdete óta nem észleltek a Bactrocera latifrons (Hendel) előfordulására utaló jeleket a betakarítást megelőző három hónapban legalább havonta elvégzett hatósági vizsgálatok során, és a termőhelyen betakarított egyetlen termés sem mutatott a megfelelő hatósági vizsgálat során a Bactrocera latifrons (Hendel) előfordulására utaló jeleket,

    és

    a növényegészségügyi bizonyítvány tartalmazza a nyomonkövethetőségre vonatkozó információkat,

    vagy

    d)  a terméseken a Bactrocera latifrons (Hendel) károsítótól való mentesség biztosítása érdekében hatékony rendszerszemléletű megközelítést vagy betakarítás utáni hatékony kezelést alkalmaztak, és

    a rendszerszemléletű megközelítés vagy a kezelési módszer adatai szerepelnek a növényegészségügyi bizonyítványban, feltéve hogy az érintett harmadik ország nemzeti növényvédelmi szervezete előzetesen írásban tájékoztatta a Bizottságot a rendszerszemléletű megközelítésről vagy a betakarítás utáni kezelési módszerről.

    72.2.

    Az Annona L. és a Carica papaya L. termése

    ex 0810 90 75

    0807 20 00

    Algéria, Angola, Benin

    Botswana, Burkina Faso, Burundi, Comore-szigetek, Csád, Dél-Afrika, Dél-Szudán, Dzsibuti, Elefántcsontpart, Egyenlítői-Guinea, Egyiptom, Eritrea, Etiópia, Gabon, Gambia, Ghána, Guinea, Bissau-Guinea, Kamerun, Kenya, Kongó, Kongói Demokratikus Köztársaság, Közép-afrikai Köztársaság, Lesotho, Libéria, Líbia, Madagaszkár, Malawi, Mali, Marokkó, Mauritánia, Mauritius, Mayotte, Mozambik, Namíbia,

    Niger, Nigéria, Réunion, Ruanda, São Tomé és Príncipe, Seychelle-szigetek, Sierra Leone, Szenegál, Szomália, Szudán, Szváziföld, Tanzánia, Togo, Tunézia, Uganda, Zambia, Zimbabwe, Zöld-foki-szigetek

    Afganisztán, Bahrein, Banglades, Bhután, Brunei Darussalam Állam, Egyesült Arab Emírségek, Észak-Korea, Fülöp-szigetek, India, Indonézia, Irán, Irak, Japán,

    Jemen, Jordánia, Kazahsztán, Kambodzsa, Katar, Kelet-Timor, Kína, Kirgizisztán, Kuvait,

    Laosz,

    Libanon, Malajzia, Maldív-szigetek, Mianmar/Burma, Mongólia, Nepál, Omán, Pakisztán, Oroszország (csak a következő területek: Távol-keleti Szövetségi Körzet, Szibériai Szövetségi Körzet és Uráli Szövetségi Körzet), Srí Lanka, Szaúd-Arábia, Szingapúr, Szíriai Arab Köztársaság, Tádzsikisztán, Thaiföld, Türkmenisztán, Üzbegisztán és Vietnám

    Hatósági nyilatkozat arról, hogy:

    a)  a termések olyan országból származnak, amelyet a növényegészségügyi intézkedésekre vonatkozó megfelelő nemzetközi szabványokkal összhangban a Bactrocera dorsalis (Hendel) károsítótól mentesnek ismertek el, feltéve hogy az érintett harmadik ország nemzeti növényvédelmi szervezete előzőleg írásban tájékoztatta a Bizottságot az e károsítótól való mentességről,

    vagy

    b)  a termések olyan területről származnak, amelyet a származási ország nemzeti növényvédelmi szervezete a Bactrocera dorsalis (Hendel) szervezettől mentesnek nyilvánított a növényegészségügyi intézkedésekre vonatkozó megfelelő nemzetközi szabványokkal összhangban, és ez szerepel a növényegészségügyi bizonyítványban, feltéve hogy az érintett harmadik ország nemzeti növényvédelmi szervezete előzőleg írásban tájékoztatta a Bizottságot az e károsítótól való mentességről,

    vagy

    c)  a termőhelyen és annak közvetlen környezetében a legutóbbi teljes vegetációs időszak kezdete óta nem észleltek a Bactrocera dorsalis (Hendel) előfordulására utaló jeleket a betakarítást megelőző három hónapban legalább havonta elvégzett hatósági vizsgálatok során, és a termőhelyen betakarított egyetlen termés sem mutatott a megfelelő hatósági vizsgálat során a Bactrocera dorsalis (Hendel) előfordulására utaló jeleket,

    és

    a növényegészségügyi bizonyítvány tartalmazza a nyomonkövethetőségre vonatkozó információkat,

    vagy

    d)  a terméseken a Bactrocera dorsalis (Hendel) károsítótól való mentesség biztosítása érdekében hatékony rendszerszemléletű megközelítést vagy betakarítás utáni hatékony kezelést alkalmaztak, és

    a rendszerszemléletű megközelítés vagy a kezelési módszer adatai szerepelnek a növényegészségügyi bizonyítványban, feltéve hogy az érintett harmadik ország nemzeti növényvédelmi szervezete előzetesen írásban tájékoztatta a Bizottságot a rendszerszemléletű megközelítésről vagy a betakarítás utáni kezelési módszerről.

    72.3.

    A Psidium guajava L. termése

    ex 0804 50 00

    Algéria, Angola, Benin

    Bissau-Guinea, Botswana, Burkina Faso, Burundi, Comore-szigetek, Csád, Dél-Afrika, Dél-Szudán, Dzsibuti, Elefántcsontpart, Egyiptom, Egyenlítői-Guinea, Eritrea, Etiópia, Gabon, Gambia, Ghána, Guinea, Kamerun, Kenya, Kongó, Kongói Demokratikus Köztársaság, Közép-afrikai Köztársaság, Lesotho, Libéria, Líbia, Madagaszkár, Malawi, Mali, Mauritánia, Mauritius, Marokkó, Mayotte, Mozambik, Namíbia

    Niger, Nigéria, Réunion, Ruanda, São Tomé és Príncipe, Seychelle-szigetek, Sierra Leone, Szomália, Szenegál, Szudán, Szváziföld, Tanzánia, Togo, Tunézia, Uganda, Zambia, Zimbabwe, Zöld-foki-szigetek

    Afganisztán, Bahrein, Banglades, Bhután, Brunei Darussalam Állam, Kambodzsa, Kína, India, Indonézia, Irán, Irak, Japán,

    Jordánia, Kazahsztán, Kuvait, Kirgizisztán, Egyesült Arab Emírségek, Észak-Korea, Fülöp-szigetek, Jemen, Jordánia, Kazahsztán, Katar, Kelet-Timor, Kirgizisztán, Kuvait,

    Laosz,

    Libanon, Malajzia, Maldív-szigetek, Mianmar/Burma, Mongólia, Nepál, Omán, Pakisztán, Oroszország (csak a következő területek: Távol-keleti Szövetségi Körzet, Szibériai Szövetségi Körzet és Uráli Szövetségi Körzet), Srí Lanka, Szaúd-Arábia, Szingapúr, Szíriai Arab Köztársaság, Tádzsikisztán, Thaiföld, Türkmenisztán, Üzbegisztán és Vietnám

    Hatósági nyilatkozat arról, hogy:

    a)  a termések olyan országból származnak, amelyet a növényegészségügyi intézkedésekre vonatkozó megfelelő nemzetközi szabványokkal összhangban a Bactrocera dorsalis (Hendel) és a Bactrocera zonata (Saunders) károsítótól mentesnek ismertek el, feltéve hogy az érintett harmadik ország nemzeti növényvédelmi szervezete előzőleg írásban tájékoztatta a Bizottságot az e károsítóktól való mentességről,

    vagy

    b)  a termések olyan területről származnak, amelyet a származási ország nemzeti növényvédelmi szervezete a Bactrocera dorsalis (Hendel) és a Bactrocera zonata (Saunders) károsítótól mentesnek nyilvánított a növényegészségügyi intézkedésekre vonatkozó megfelelő nemzetközi szabványokkal összhangban, és ez szerepel a növényegészségügyi bizonyítványban, feltéve hogy az érintett harmadik ország nemzeti növényvédelmi szervezete előzőleg írásban tájékoztatta a Bizottságot az e károsítóktól való mentességről,

    vagy

    c)  a termőhelyen és annak közvetlen környezetében a legutóbbi teljes vegetációs időszak kezdete óta nem észleltek a Bactrocera dorsalis (Hendel) és a Bactrocera zonata (Saunders) előfordulására utaló jeleket a betakarítást megelőző három hónapban legalább havonta elvégzett hatósági vizsgálatok során, és a termőhelyen betakarított egyetlen termés sem mutatott a megfelelő hatósági vizsgálatok során a Bactrocera dorsalis (Hendel) és a Bactrocera zonata (Saunders) előfordulására utaló jeleket,

    és

    a növényegészségügyi bizonyítvány tartalmazza a nyomonkövethetőségre vonatkozó információkat,

    vagy

    d)  a terméseken a Bactrocera dorsalis (Hendel) és a Bactrocera zonata (Saunders) károsítótól való mentesség biztosítása érdekében hatékony rendszerszemléletű megközelítést vagy betakarítás utáni hatékony kezelést alkalmaztak, és a rendszerszemléletű megközelítés vagy a kezelési módszer adatai szerepelnek a növényegészségügyi bizonyítványban, feltéve hogy az érintett harmadik ország nemzeti növényvédelmi szervezete előzetesen írásban tájékoztatta a Bizottságot a rendszerszemléletű megközelítésről vagy betakarítás utáni kezelési módszerről.

    ▼M9

    73.

    A Zea mays L. vetőmagjai

    0712 90 11

    1005 10 13

    1005 10 15

    1005 10 18

    1005 10 90

    Harmadik országok

    Hatósági nyilatkozat arról, hogy:

    a)  a vetőmagok olyan országból származnak, amelyet a növényegészségügyi intézkedésekre vonatkozó megfelelő nemzetközi szabványokkal összhangban a Pantoea stewartii subsp. stewartii (Smith) Mergaert, Verdonck & Kersters károsítótól mentesnek ismertek el,

    vagy

    b)  a vetőmagok olyan területről származnak, amelyet a származási ország nemzeti növényvédelmi szervezete a Pantoea stewartii subsp. stewartii (Smith) Mergaert, Verdonck & Kersters károsítótól mentesnek nyilvánított a növényegészségügyi intézkedésekre vonatkozó megfelelő nemzetközi szabványokkal összhangban, és ez szerepel a növényegészségügyi bizonyítványban,

    vagy

    c)  a vetőmagok reprezentatív mintáját laboratóriumi vizsgálatnak vetették alá és e vizsgálat során a Pantoea stewartii subsp. stewartii (Smith) Mergaert, Verdonck & Kersters károsítótól mentesnek találták. A vizsgálandó mintának lehetővé kell tennie a legalább 0,5 %-os szintű fertőzöttség kimutatását, 99 %-os megbízhatósággal. A 8000 vetőmagnál kisebb tételek esetében azonban a tétel 10 %-ának megfelelő reprezentatív mintát laboratóriumi vizsgálatnak vetették alá és e vizsgálat során a Pantoea stewartii subsp. stewartii (Smith) Mergaert, Verdonck & Kersters károsítótól mentesnek találták.

    ▼B

    74.

    A Triticum L., Secale L. és a xTriticosecale Wittm. ex A. Camus nemzetségekhez tartozó vetőmagok

    1001 11 00

    1001 91 10

    1001 91 20

    1001 91 90

    1002 10 00

    1008 60 00

    Afganisztán, Dél-Afrika, Egyesült Államok, India, Irak, Irán, Mexikó, Nepál és Pakisztán, ahol a Tilletia indica Mitra ismerten előfordul

    Hatósági nyilatkozat arról, hogy a vetőmagok olyan területről származnak, amelyről ismert, hogy ott a Tilletia indica Mitra nem fordul elő. A terület neve szerepel az (EU) 2016/2031 rendelet 71. cikkében említett növényegészségügyi bizonyítvány „Származási hely” rovatában.

    75.

    A Triticum L., Secale L. és a xTriticosecale Wittm. ex A. Camus nemzetségekhez tartozó magok

    1001 19 00

    1001 99 00

    1002 90 00

    ex 1008 60 00

    Afganisztán, Dél-Afrika, Egyesült Államok, India, Irak, Irán, Mexikó, Nepál és Pakisztán, ahol a Tilletia indica Mitra ismerten előfordul

    Hatósági nyilatkozat arról, hogy:

    a)  a magok olyan területről származnak, amelyről ismert, hogy ott a Tilletia indica Mitra nem fordul elő. A terület vagy területek neve szerepel az (EU) 2016/2031 rendelet 71. cikkében említett növényegészségügyi bizonyítvány „Származási hely” rovatában,

    vagy

    b)  a termőhelyen a növényeken a legutóbbi teljes vegetációs időszak során nem észleltek a Tilletia indica Mitra okozta tüneteket, és a gabonamagból a betakarításkor és a szállítás előtt reprezentatív mintákat vettek, azokat laboratóriumi vizsgálatoknak vetették alá, és e laboratóriumi vizsgálatok során a Tilletia indica Mitra károsítótól mentesnek találták; ez utóbbi szerepel az (EU) 2016/2031 rendelet 71. cikkében említett növényegészségügyi bizonyítványnak „A termék neve” rovatában, a „laboratóriumi vizsgálatnak alávetett, és a Tilletia indica Mitra károsítótól mentesnek talált” információval.

    76.

    ►M9  Tűlevelűek (Pinopsida) ◄ faanyaga, a Thuja L. és a Taxus L. kivételével, a következőktől eltérő formában:

    — egészében vagy részben e tűlevelűekből származó faforgács vagy hasonló részek, fűrészpor, gyaluforgács, fahulladék vagy más famaradék,

    — fából készült csomagolóanyag, láda, doboz, rekesz, dob és hasonló csomagolóanyag, rakodólap, keretezett és más szállítólap, rakodólapkeret, alátétfa formájában, függetlenül attól, hogy azokat ténylegesen használják-e vagy sem a különféle tárgyak szállításánál, kivéve a faáru alátámasztására szolgáló olyan alátétfákat, amelyek ugyanolyan típusú és minőségű fából készültek, mint a szállítmányban lévő fa, és amelyek ugyanazoknak az uniós növényegészségügyi követelményeknek felelnek meg, mint a szállítmányban lévő fa,

    — a Libocedrus decurrens Torr. fája, amennyiben bizonyíték van rá, hogy a fát ceruzakészítés céljából 7–8 napon át legalább 82 °C hőmérsékletet elérő hőkezeléssel dolgozták fel vagy munkálták meg,

    de beleértve a természetes hengeres felszínét meg nem tartott fát is

    ex 4401 11 00
    ex 4403 11 00
    4403 21 10
    4403 21 90
    4403 22 00
    4403 23 10
    4403 23 90
    4403 24 00
    ex 4403 25 10
    ex 4403 25 90
    ex 4403 26 00
    ex 4404 10 00
    ex 4406 11 00
    ex 4406 91 00
    4407 11 10
    4407 11 20
    4407 11 90
    4407 12 10
    4407 12 20
    4407 12 90
    ex 4407 19 10
    ex 4407 19 20
    ex 4407 19 90
    ex 4408 10 15
    ex 4408 10 91
    ex 4408 10 98 ►M9  
    ex 4409 10 18  ◄
    ex 4416 00 00
    ex 9406 10 00

    Egyesült Államok, Japán, Kanada, Kína, Koreai Köztársaság, Mexikó és Tajvan, ahol a Bursaphelenchus xylophilus (Steiner et Bührer) Nickle et al. ismerten előfordul

    Hatósági nyilatkozat arról, hogy a faanyag:

    a)  a faprofil egészében legalább 56 °C hőmérsékletet elérő, megszakítás nélkül minimum 30 percen át tartó megfelelő hőkezelésen ment keresztül, és ez „HT” jelöléssel szerepel a faanyagon vagy a mindenkori használat szerinti bármely csomagolóanyagon, valamint az (EU) 2016/2031 rendelet 71. cikkében említett növényegészségügyi bizonyítványon,

    továbbá

    hatósági nyilatkozat arról, hogy a fát a kezelést követően a nyilatkozatot kiadó ország elhagyásáig a Monochamus vektor rajzási idején kívül szállították, a várható rajzási idő elején és végén egyaránt további négy hét biztonsági ráhagyással számolva, vagy – a kéregmentes fa kivételével – olyan védőburkolat alatt, amely biztosítja, hogy az áru ne fertőződhessen meg a Bursaphelenchus xylophilus (Steiner et Bührer) Nickle et al. vagy vektora által,

    vagy

    b)  az (EU) 2016/2031 rendelet 107. cikkében meghatározott eljárással összhangban jóváhagyott előírás szerinti gázosítással történő megfelelő fertőtlenítésen ment keresztül, amelynek aktív hatóanyaga, a fa minimális hőmérséklete, a g/m3-ben kifejezett arányszám és az expozíció időtartama szerepel az (EU) 2016/2031 rendelet 71. cikkében említett növényegészségügyi bizonyítványon,

    vagy

    c)  a faanyagot az (EU) 2016/2031 rendelet 107. cikkében meghatározott eljárással összhangban jóváhagyott termékkel nyomás alatt végzett megfelelő kémiai impregnálásnak vetették alá, amelynek aktív hatóanyaga, nyomása (psi vagy kPa) és koncentrációja (%) szerepel az (EU) 2016/2031 rendelet 71. cikkében említett növényegészségügyi bizonyítványon,

    vagy

    d)  a faanyag a faprofil egészében legalább 56 °C hőmérsékletet elérő, megszakítás nélkül minimum 30 percen át tartó megfelelő hőkezelésen ment keresztül, és nedvességtartalmát mesterséges szárítással – megfelelő idő/hőmérséklet-programot alkalmazva – a szárazanyag-tartalom százalékában kifejezve 20 % alá vitték, és a „HT” jelöléssel együtt az ezt igazoló „kiln-dried” (mesterségesen szárított) vagy „K.D.”, illetve bármely más, nemzetközileg elfogadott jelölés szerepel a faanyagon vagy a mindenkori használat szerinti bármely csomagolóanyagon, valamint az (EU) 2016/2031 rendelet 71. cikkében említett növényegészségügyi bizonyítványon.

    77.

    ►M9  Tűlevelűek (Pinopsida) ◄ faanyaga, egészében vagy részben ezekből a tűlevelűekből származó faforgács vagy hasonló részek, fűrészpor, gyaluforgács, fahulladék és -maradék formájában

    4401 21 00

    ex 4401 40 10

    ex 4401 40 90

    Egyesült Államok, Japán, Kanada, Kína, Koreai Köztársaság, Mexikó és Tajvan, ahol a Bursaphelenchus xylophilus (Steiner et Bührer) Nickle et al. ismerten előfordul

    Hatósági nyilatkozat arról, hogy a faanyag:

    a)  a faprofil egészében legalább 56 °C hőmérsékletet elérő, megszakítás nélkül minimum 30 percen át tartó megfelelő hőkezelésen ment keresztül, és ez utóbbi szerepel az (EU) 2016/2031 rendelet 71. cikkében említett növényegészségügyi bizonyítványon,

    továbbá

    hatósági nyilatkozat arról, hogy a fát a kezelést követően a nyilatkozatot kiadó ország elhagyásáig a Monochamus vektor rajzási idején kívül szállították, a várható rajzási idő elején és végén egyaránt további négy hét biztonsági ráhagyással számolva, vagy – a kéregmentes fa kivételével – olyan védőburkolat alatt, amely biztosítja, hogy az áru ne fertőződhessen meg a Bursaphelenchus xylophilus (Steiner et Bührer) Nickle et al. vagy vektora által,

    vagy

    b)  az (EU) 2016/2031 rendelet 107. cikkében meghatározott eljárással összhangban jóváhagyott előírás szerinti gázosítással történő megfelelő fertőtlenítésen ment keresztül, amelynek aktív hatóanyaga, a fa minimális hőmérséklete, a g/m3-ben kifejezett arányszám és az expozíció időtartama (h) szerepel az (EU) 2016/2031 rendelet 71. cikkében említett növényegészségügyi bizonyítványon,

    vagy

    c)  a faanyag a faprofil egészében legalább 56 °C hőmérsékletet elérő, megszakítás nélkül minimum 30 percen át tartó megfelelő hőkezelésen ment keresztül, és nedvességtartalmát mesterséges szárítással – megfelelő idő/hőmérséklet-programot alkalmazva – a szárazanyag-tartalom százalékában kifejezve 20 % alá vitték, és a „HT” jelöléssel együtt az ezt igazoló „kiln-dried” (mesterségesen szárított) vagy „K.D.”, illetve bármely más, nemzetközileg elfogadott jelölés szerepel a faanyagon vagy a mindenkori használat szerinti bármely csomagolóanyagon, valamint az (EU) 2016/2031 rendelet 71. cikkében említett növényegészségügyi bizonyítványon.

    78.

    A Thuja L. és a Taxus L. faanyaga, a következőktől eltérő formában:

    — egészében vagy részben e tűlevelűekből származó faforgács vagy hasonló részek, fűrészpor, gyaluforgács, fahulladék vagy más famaradék,

    — fából készült csomagolóanyag, láda, doboz, rekesz, dob és hasonló csomagolóanyag, rakodólap, keretezett és más szállítólap, rakodólapkeret, alátétfa formájában, függetlenül attól, hogy azokat ténylegesen használják-e vagy sem a különféle tárgyak szállításánál, kivéve a faáru alátámasztására szolgáló olyan alátétfákat, amelyek ugyanolyan típusú és minőségű fából készültek, mint a szállítmányban lévő fa, és amelyek ugyanazoknak az uniós növényegészségügyi követelményeknek felelnek meg, mint a szállítmányban lévő fa,

    de beleértve a természetes hengeres felszínét meg nem tartott fát is

    ex 4401 11 00
    ex 4403 11 00
    ex 4403 25 10
    ex 4403 25 90
    ex 4403 26 00
    ex 4404 10 00
    ex 4406 11 00
    ex 4406 91 00
    ex 4407 19 10
    ex 4407 19 20
    ex 4407 19 90
    ex 4408 10 15
    ex 4408 10 91
    ex 4408 10 98 ►M9  
    ex 4409 10 18  ◄
    ex 4416 00 00
    ex 9406 10 00

    Egyesült Államok, Japán, Kanada, Kína, Koreai Köztársaság, Mexikó és Tajvan, ahol a Bursaphelenchus xylophilus (Steiner et Bührer) Nickle et al. ismerten előfordul

    Hatósági nyilatkozat arról, hogy a faanyag:

    a)  kéregmentes,

    vagy

    b)  nedvességtartalmát mesterséges szárítással – megfelelő idő/hőmérséklet-programot alkalmazva – a szárazanyag-tartalom százalékában kifejezve 20 % alá csökkentették, és az ezt igazoló „kiln-dried” (mesterségesen szárított) vagy „K.D.”, illetve bármely más, nemzetközileg elfogadott jelölés szerepel a faanyagon vagy a mindenkori használat szerinti bármely csomagolóanyagon,

    vagy

    c)  a faprofil egészében legalább 56 °C hőmérsékletet elérő, megszakítás nélkül minimum 30 percen át tartó megfelelő hőkezelésen ment keresztül, és ez „HT” jelöléssel szerepel a faanyagon vagy a mindenkori használat szerinti bármely csomagolóanyagon, valamint az (EU) 2016/2031 rendelet 71. cikkében említett növényegészségügyi bizonyítványon,

    vagy

    d)  az (EU) 2016/2031 rendelet 107. cikkében meghatározott eljárással összhangban jóváhagyott előírás szerinti gázosítással történő fertőtlenítésen ment keresztül, amelynek aktív hatóanyaga, a fa minimális hőmérséklete, a g/m3-ben kifejezett arányszám és az expozíció időtartama (h) szerepel az (EU) 2016/2031 rendelet 71. cikkében említett növényegészségügyi bizonyítványon,

    vagy

    e)  az (EU) 2016/2031 rendelet 107. cikkében meghatározott eljárásnak megfelelően jóváhagyott termékkel nyomás alatt végzett kémiai impregnálásnak vetették alá, amelynek aktív hatóanyaga, nyomása (psi vagy kPa) és koncentrációja (%) szerepel az (EU) 2016/2031 rendelet 71. cikkében említett növényegészségügyi bizonyítványon.

    79.

    ►M9  Tűlevelűek (Pinopsida) ◄ faanyaga, a következőktől eltérő formában:

    — egészében vagy részben e tűlevelűekből származó faforgács vagy hasonló részek, fűrészpor, gyaluforgács, fahulladék vagy más famaradék,

    — fából készült csomagolóanyag, láda, doboz, rekesz, dob és hasonló csomagolóanyag, rakodólap, keretezett és más szállítólap, rakodólapkeret, alátétfa formájában, függetlenül attól, hogy azokat ténylegesen használják-e vagy sem a különféle tárgyak szállításánál, kivéve a faáru alátámasztására szolgáló olyan alátétfákat, amelyek ugyanolyan típusú és minőségű fából készültek, mint a szállítmányban lévő fa, és amelyek ugyanazoknak az uniós növényegészségügyi követelményeknek felelnek meg, mint a szállítmányban lévő fa,

    de beleértve a természetes hengeres felszínét meg nem tartott fát is

    4401 11 00
    4403 11 00
    4403 21 10
    4403 21 90
    4403 22 00
    4403 23 10
    4403 23 90
    4403 24 00
    4403 25 10
    4403 25 90
    4403 26 00
    ex 4404 10 00
    4406 11 00
    4406 91 00
    4407 11 10
    4407 11 20
    4407 11 90
    4407 12 10
    4407 12 20
    4407 12 90
    4407 19 10
    4407 19 20
    4407 19 90
    4408 10 15
    4408 10 91
    4408 10 98 ►M9  
    ex 4409 10 18  ◄
    ex 4416 00 00
    ex 9406 10 00

    Kazahsztán, Oroszország és Törökország

    Hatósági nyilatkozat arról, hogy a faanyag:

    a)  olyan területről származik, amelyről ismert, hogy mentes a következőktől:

    i.  Monochamus spp. (nem európai populációk)

    ii.  Pissodes cibriani O'Brien, Pissodes fasciatus Leconte, Pissodes nemorensis Germar, Pissodes nitidus Roelofs, Pissodes punctatus Langor & Zhang, Pissodes strobi (Peck), Pissodes terminalis Hopping, Pissodes yunnanensis Langor & Zhang és Pissodes zitacuarense Sleeper

    iii.   ►M9  Scolytinae spp. (nem európai) ◄

    és a terület neve szerepel az (EU) 2016/2031 rendelet 71. cikkében említett növényegészségügyi bizonyítvány „Származási hely” rovatában,

    vagy

    b)  kéregmentes és mentes a 3 milliméteresnél nagyobb átmérőjű, a Monochamus spp. nemzetséghez tartozó fajok egyedei (nem-európai populációk) által rágott járatoktól,

    vagy

    c)  nedvességtartalmát mesterséges szárítással – megfelelő idő/hőmérséklet-programot alkalmazva – a szárazanyag-tartalom százalékában kifejezve 20 % alá csökkentették, és az ezt igazoló „kiln-dried” (mesterségesen szárított) vagy „K.D.”, illetve bármely más, nemzetközileg elfogadott jelölés szerepel a faanyagon vagy a mindenkori használat szerinti bármely csomagolóanyagon,

    vagy

    d)  a faprofil egészében legalább 56 °C hőmérsékletet elérő, megszakítás nélkül minimum 30 percen át tartó megfelelő hőkezelésen ment keresztül, és ez „HT” jelöléssel szerepel a faanyagon vagy a mindenkori használat szerinti bármely csomagolóanyagon, valamint az (EU) 2016/2031 rendelet 71. cikkében említett növényegészségügyi bizonyítványon,

    vagy

    e)  az (EU) 2016/2031 rendelet 107. cikkében meghatározott eljárással összhangban jóváhagyott előírás szerinti gázosítással történő megfelelő fertőtlenítésen ment keresztül, amelynek aktív hatóanyaga, a fa minimális hőmérséklete, a g/m3-ben kifejezett arányszám és az expozíció időtartama (h) szerepel az (EU) 2016/2031 rendelet 71. cikkében említett növényegészségügyi bizonyítványon,

    vagy

    f)  a faanyagot az (EU) 2016/2031 rendelet 107. cikkében meghatározott eljárásnak megfelelően jóváhagyott termékkel nyomás alatt végzett kémiai impregnálásnak vetették alá, amelynek aktív hatóanyaga, nyomása (psi vagy kPa) és koncentrációja (%) szerepel az (EU) 2016/2031 rendelet 71. cikkében említett növényegészségügyi bizonyítványon.

    80.

    ►M9  Tűlevelűek (Pinopsida) ◄ faanyaga, a következőktől eltérő formában:

    — egészében vagy részben e tűlevelűekből származó faforgács vagy hasonló részek, fűrészpor, gyaluforgács, fahulladék vagy más famaradék,

    — fából készült csomagolóanyag, láda, doboz, rekesz, dob és hasonló csomagolóanyag, rakodólap, keretezett és más szállítólap, rakodólapkeret, alátétfa formájában, függetlenül attól, hogy azokat ténylegesen használják-e vagy sem a különféle tárgyak szállításánál, kivéve a faáru alátámasztására szolgáló olyan alátétfákat, amelyek ugyanolyan típusú és minőségű fából készültek, mint a szállítmányban lévő fa, és amelyek ugyanazoknak az uniós növényegészségügyi követelményeknek felelnek meg, mint a szállítmányban lévő fa,

    de beleértve a természetes hengeres felszínét meg nem tartott fát is.

    4401 11 00
    4403 11 00
    4403 21 10
    4403 21 90
    4403 22 00
    4403 23 10
    4403 23 90
    4403 24 00
    4403 25 10
    4403 25 90
    4403 26 00
    ex 4404 10 00
    4406 11 00
    4406 91 00
    4407 11 10
    4407 11 20
    4407 11 90
    4407 12 10
    4407 12 20
    4407 12 90
    4407 19 10
    4407 19 20
    4407 19 90
    4408 10 15
    4408 10 91
    4408 10 98 ►M9  
    ex 4409 10 18  ◄
    ex 4416 00 00
    ex 9406 10 00

    ►M4

    A következőktől eltérő harmadik országok:

    — Albánia, Andorra, Azerbajdzsán, Belarusz, Bosznia-Hercegovina, Egyesült Királyság (2), Észak-Macedónia, Feröer szigetek, Grúzia, Izland, Kanári-szigetek, Kazahsztán, Liechtenstein, Moldova, Monaco, Montenegró, Norvégia, Oroszország, Örményország, San Marino, Svájc, Szerbia, Törökország és Ukrajna,

    — Egyesült Államok, Japán, Kanada, Kína, Koreai Köztársaság, Mexikó és Tajvan, ahol a Bursaphelenchus xylophilus (Steiner et Bührer) Nickle et al. ismerten előfordul.

     ◄

    Hatósági nyilatkozat arról, hogy a faanyag:

    a)  kéregmentes és a 3 milliméteresnél nagyobb átmérőjű, a Monochamus spp. (nem-európai populációk) nemzetséghez tartozó fajok egyedei által rágott járatoktól mentes,

    vagy

    b)  nedvességtartalmát mesterséges szárítással – megfelelő idő/hőmérséklet-programot alkalmazva – a szárazanyag-tartalom százalékában kifejezve 20 % alá csökkentették, és az ezt igazoló „kiln-dried” (mesterségesen szárított) vagy „K.D.”, illetve bármely más, nemzetközileg elfogadott jelölés szerepel a faanyagon vagy a mindenkori használat szerinti bármely csomagolóanyagon,

    vagy

    c)  az (EU) 2016/2031 rendelet 107. cikkében meghatározott eljárással összhangban jóváhagyott előírás szerinti gázosítással történő megfelelő fertőtlenítésen ment keresztül, amelynek aktív hatóanyaga, a fa minimális hőmérséklete, a g/m3-ben kifejezett arányszám és az expozíció időtartama (h) szerepel az (EU) 2016/2031 rendelet 71. cikkében említett növényegészségügyi bizonyítványon,

    vagy

    d)  a faanyagot az (EU) 2016/2031 rendelet 107. cikkében meghatározott eljárásnak megfelelően jóváhagyott termékkel nyomás alatt végzett kémiai impregnálásnak vetették alá, amelynek aktív hatóanyaga, nyomása (psi vagy kPa) és koncentrációja (%) szerepel az (EU) 2016/2031 rendelet 71. cikkében említett növényegészségügyi bizonyítványon,

    vagy

    e)  a faanyag a faprofil egészében legalább 56 °C hőmérsékletet elérő, megszakítás nélkül minimum 30 percen át tartó megfelelő hőkezelésen ment keresztül, és ez „HT” jelöléssel szerepel a faanyagon vagy a mindenkori használat szerinti bármely csomagolóanyagon, valamint az (EU) 2016/2031 rendelet 71. cikkében említett növényegészségügyi bizonyítványon.

    81.

    Egészében vagy részben ►M9  tűlevelűek (Pinopsida) ◄ származó faforgács vagy hasonló részek, fűrészpor, gyaluforgács, fahulladék és -maradék formájában

    4401 21 00

    ex 4401 40 10

    ex 4401 40 90

    ►M4  
    Harmadik országok a következők kivételével: Albánia, Andorra, Azerbajdzsán, Belarusz, Bosznia-Hercegovina, Egyesült Királyság (2), Észak-Macedónia, Feröer szigetek, Grúzia, Izland, Kanári-szigetek, Liechtenstein, Moldova, Monaco, Montenegró, Norvégia, Örményország, San Marino, Svájc, Szerbia és Ukrajna,
    Japán, Kanada, Kína, a Koreai Köztársaság, Mexikó, Tajvan és az Egyesült Államok kivételével, ahol a Bursaphelenchus xylophilus (Steiner et Bührer) Nickle et al. ismerten előfordul.  ◄

    Hatósági nyilatkozat arról, hogy a faanyag:

    a)  olyan területről származik, amelyről ismert, hogy mentes a Monochamus spp. (nem európai populációk), a Pissodes cibriani O'Brien, a Pissodes fasciatus Leconte, a Pissodes nemorensis Germar, a Pissodes nitidus Roelofs, a Pissodes punctatus Langor & Zhang, a Pissodes strobi (Peck), a Pissodes terminalis Hopping, a Pissodes yunnanensis Langor & Zhang és a Pissodes zitacuarense Sleeper, valamint a ►M9  Scolytinae spp. (nem európai) ◄ károsítóktól

    A terület neve szerepel az (EU) 2016/2031 rendelet 71. cikkében említett növényegészségügyi bizonyítvány „Származási hely” rovatában,

    vagy

    b)  kéregtelenített hengeres fából készült,

    vagy

    c)  nedvességtartalmát mesterséges szárítással – megfelelő idő/hőmérséklet-programot alkalmazva – a szárazanyag-tartalom százalékában kifejezve 20 % alá vitték,

    vagy

    d)  az (EU) 2016/2031 rendelet 107. cikkében meghatározott eljárással összhangban jóváhagyott előírás szerinti gázosítással végzett megfelelő fertőtlenítésen ment keresztül, amelynek aktív hatóanyaga, a fa minimális hőmérséklete, a g/m3-ben kifejezett arányszám és az expozíció időtartama (h) szerepel az (EU) 2016/2031 rendelet 71. cikkében említett növényegészségügyi bizonyítványon,

    vagy

    e)  a faprofil egészében legalább 56 °C hőmérsékletet elérő, megszakítás nélkül minimum 30 percen át tartó megfelelő hőkezelésen ment keresztül, amit fel kell tüntetni az (EU) 2016/2031 rendelet 71. cikkében említett bizonyítványon.

    82.

    ►M9  Tűlevelűek (Pinopsida) ◄ hántolt fakérge

    ex 1404 90 00

    ex 4401 40 90

    ►M4  Harmadik országok, kivéve: Albánia, Andorra, Azerbajdzsán, Belarusz, Bosznia és Hercegovina, Egyesült Királyság (2), Egyiptom, Észak-Macedónia, Feröer-szigetek, Grúzia, Izland, Kanári-szigetek, Liechtenstein, Moldova, Monaco, Montenegro, Norvégia, Oroszország (kizárólag a következő részek: Központi szövetségi körzet [Centralnij fegyerealnij okrug], Északnyugati szövetségi körzet [Szevero-Zapadnij fegyerealnij okrug], Déli szövetségi körzet [Juzsnij fegyerealnij okrug], Észak-kaukázusi szövetségi körzet [Szevero-Kavkazszkij fegyerealnij okrug] és Volgamenti szövetségi körzet [Privolzsszkij fegyerealnij okrug]), Örményország, San Marino, Svájc, Szerbia, Törökország és Ukrajna. ◄

    Hatósági igazolás arról, hogy a hántolt fakéreg:

    a)  az (EU) 2016/2031 rendelet 107. cikkében meghatározott eljárással összhangban jóváhagyott előírás szerinti gázosítószerrel történő megfelelő fertőtlenítésen ment keresztül, amelynek aktív hatóanyaga, a fakéreg minimális hőmérséklete, a g/m3-ben kifejezett arányszám és az expozíció időtartama (h) szerepel az (EU) 2016/2031 rendelet 71. cikkében említett növényegészségügyi bizonyítványon,

    vagy

    b)  a fakéreg profiljának egészében legalább 56 °C hőmérsékletet elérő, megszakítás nélkül minimum 30 percen át tartó megfelelő hőkezelésen ment keresztül, amit fel kell tüntetni az (EU) 2016/2031 rendelet 71. cikkében említett bizonyítványon,

    továbbá

    c)  hatósági nyilatkozat arról, hogy a fakérget a kezelést követően a nyilatkozatot kiadó ország elhagyásáig a Monochamus vektor rajzási idején kívül szállították, a várható rajzási idő elején és végén egyaránt további négy hét biztonsági ráhagyással számolva, vagy olyan védőburkolat alatt, amely biztosítja, hogy az áru ne fertőződhessen meg a Bursaphelenchus xylophilus (Steiner et Bührer) Nickle et al. vagy vektora által.

    83.

    A Juglans L. és a Pterocarya Kunth faanyaga, a következőktől eltérő formában:

    — egészében vagy részben ezekből a növényekből származó faforgács vagy hasonló részek, fűrészpor, gyaluforgács, fahulladék vagy más famaradék,

    — fából készült csomagolóanyag, láda, doboz, rekesz, dob és hasonló csomagolóanyag, rakodólap, keretezett és más szállítólap, rakodólapkeret, alátétfa formájában, függetlenül attól, hogy azokat ténylegesen használják-e vagy sem a különféle tárgyak szállításánál, kivéve a faáru alátámasztására szolgáló olyan alátétfákat, amelyek ugyanolyan típusú és minőségű fából készültek, mint a szállítmányban lévő fa, és amelyek ugyanazoknak azuniós növényegészségügyi követelményeknek felelnek meg, mint a szállítmányban lévő fa,

    de beleértve a természetes hengeres felszínét meg nem tartott fát is

    ex 4401 12 00

    ex 4403 12 00

    ex 4403 99 00

    ex 4404 20 00

    ex 4406 12 00

    ex 4406 92 00

    ex 4407 99 27

    ex 4407 99 40

    ex 4407 99 90

    ex 4408 90 15

    ex 4408 90 35

    ex 4408 90 85

    ex 4408 90 95

    ex 4416 00 00

    ex 9406 10 00

    Egyesült Államok

    Hatósági nyilatkozat arról, hogy a faanyag:

    a)  olyan területről származik, amelyet a nemzeti növényvédelmi szolgálat a növényegészségügyi intézkedésekre vonatkozó megfelelő nemzetközi szabványokkal összhangban a Geosmithia morbida Kolarík, Freeland, Utley & Tisserat szervezettől és annak Pityophthorus juglandis Blackman elnevezésű vektorától mentesnek nyilvánított, és ez szerepel az (EU) 2016/2031 rendelet 71. cikkében említett növényegészségügyi bizonyítvány „Kiegészítő nyilatkozat” rovatában,

    vagy

    b)  a faprofil egészében legalább 56 °C hőmérsékletet elérő, megszakítás nélkül minimum 40 percen át tartó megfelelő hőkezelésen ment keresztül, és ez „HT” jelöléssel szerepel a faanyagon vagy a mindenkori használat szerinti bármely csomagolóanyagon, valamint az (EU) 2016/2031 rendelet 71. cikkében említett növényegészségügyi bizonyítványon,

    vagy

    c)  a faanyagot négyszögletes alakúra formázták, hogy teljesen megszüntessék a természetes hengeres felszínt.

    84.

    A Juglans L. és a Pterocarya Kunth lehántolt kérge és fája, a következő formában:

    — egészben vagy részben e növényekből származó faforgács vagy hasonló részek, fűrészpor, gyaluforgács, fahulladék vagy más famaradék

    ex 1404 90 00

    ex 4401 22 00

    ex 4401 40 10

    ex 4401 40 90

    Egyesült Államok

    Hatósági igazolás arról, hogy a faanyag vagy a lehántolt kéreg:

    a)  olyan területről származik, amelyet a nemzeti növényvédelmi szolgálat a növényegészségügyi intézkedésekre vonatkozó megfelelő nemzetközi szabványokkal összhangban a Geosmithia morbida Kolarík, Freeland, Utley & Tisserat szervezettől és annak Pityophthorus juglandis Blackman elnevezésű vektorától mentesnek nyilvánított, és ez szerepel az (EU) 2016/2031 rendelet 71. cikkében említett növényegészségügyi bizonyítvány „Kiegészítő nyilatkozat” rovatában,

    vagy

    b)  a kéreg vagy a faanyag profilja egészében legalább 56 °C hőmérsékletet elérő, megszakítás nélkül minimum 40 percen át tartó megfelelő hőkezelésen ment keresztül, és ez utóbbit fel kell tüntetni az (EU) 2016/2031 rendelet 71. cikkében említett növényegészségügyi bizonyítványon.

    85.

    Az Acer saccharum Marsh. faanyaga, beleértve azt, amely nem tartotta meg természetes hengeres felszínét, a következőktől eltérő formában:

    — furnérlemez gyártására szánt fa,

    — faforgács vagy hasonló részek, fűrészpor, gyaluforgács, fahulladék vagy más famaradék,

    — fából készült csomagolóanyag, láda, doboz, rekesz, dob és hasonló csomagolóanyag, rakodólap, keretezett és más szállítólap, rakodólapkeret, alátétfa formájában, függetlenül attól, hogy azokat ténylegesen használják-e vagy sem a különféle tárgyak szállításánál, kivéve a faáru alátámasztására szolgáló olyan alátétfákat, amelyek ugyanolyan típusú és minőségű fából készültek, mint a szállítmányban lévő fa, és amelyek ugyanazoknak az uniós növényegészségügyi követelményeknek felelnek meg, mint a szállítmányban lévő fa

    ex 4401 12 00

    ex 4403 12 00

    ex 4403 99 00

    ex 4404 20 00

    ex 4406 12 00

    ex 4406 92 00

    4407 93 10

    4407 93 91

    4407 93 99

    ex 4416 00 00

    ex 9406 10 00

    Egyesült Államok és Kanada

    Hatósági nyilatkozat arról, hogy a faanyag nedvességtartalmát mesterséges szárítással – megfelelő idő/hőmérséklet-programot alkalmazva – a szárazanyag-tartalom százalékában kifejezve 20 % alá csökkentették, és az ezt igazoló „kiln-dried” (mesterségesen szárított) vagy „K.D.”, illetve bármely más, nemzetközileg elfogadott jelölés szerepel a faanyagon vagy a mindenkori használat szerinti bármely csomagolóanyagon.

    86.

    Az Acer saccharum Marsh. furnérlemez gyártására szánt faanyaga

    ex 4403 12 00

    4407 93 10

    4407 93 91

    4407 93 99

    ex 4408 90 15

    ex 4408 90 35

    ex 4408 90 85

    ex 4408 90 95

    Egyesült Államok és Kanada

    Hatósági nyilatkozat arról, hogy a faanyag olyan térségből származik, amely ismerten mentes a Davidsoniella virescens (R.W. Davidson) Z.W. de Beer, T.A. Duong & M.J. Wingf Moreau károsítótól és furnérlemez gyártására szánják.

    ▼M9

    87.

    A Chionanthus virginicus L., Fraxinus L., Juglans ailantifolia Carr., Juglans mandshurica Maxim., Ulmus davidiana Planch. és Pterocarya rhoifolia Siebold & Zucc. faanyaga, a következőktől eltérő formában:

    — egészben vagy részben e fákból származó faforgács vagy hasonló részek, fűrészpor, gyaluforgács, fahulladék vagy más famaradék,

    — fából készült csomagolóanyag, láda, doboz, rekesz, dob és hasonló csomagolóanyag, rakodólap, keretezett és más szállítólap, rakodólapkeret, alátétfa formájában, függetlenül attól, hogy azokat ténylegesen használják-e vagy sem a különféle tárgyak szállításánál, kivéve a faáru alátámasztására szolgáló olyan alátétfákat, amelyek ugyanolyan típusú és minőségű fából készültek, mint a szállítmányban lévő fa, és amelyek ugyanazoknak az uniós növényegészségügyi követelményeknek felelnek meg, mint a szállítmányban lévő fa,

    — de beleértve az olyan fát is, amely nem tartotta meg természetes hengeres felületét, valamint a kezeletlen fából készült bútorokat és egyéb tárgyakat

    ex 4401 12 00

    ex 4403 12 00

    ex 4403 99 00

    ex 4404 20 00

    ex 4406 12 00

    ex 4406 92 00

    4407 95 10

    4407 95 91

    4407 95 99

    ex 4407 99 27

    ex 4407 99 40

    ex 4407 99 90

    ex 4408 90 15

    ex 4408 90 35

    ex 4408 90 85

    ex 4408 90 95

    ex 4409 29 10

    ex 4409 29 91

    ex 4409 29 99

    ex 4416 00 00

    ex 9406 10 00

    ►M13  Belarusz, Dél-Korea, Észak-Korea, Japán, Kína, Mongólia, Oroszország, Tajvan és Ukrajna ◄

    Hatósági nyilatkozat arról, hogy:

    a)  a faanyag olyan területről származik, amelyet a nemzeti növényvédelmi szervezet a növényegészségügyi intézkedésekre vonatkozó megfelelő nemzetközi szabványokkal összhangban az Agrilus planipennis Fairmaire károsítótól mentesnek nyilvánított, és amely legalább 100 km-re fekszik a legközelebbi olyan ismert területtől, ahol a meghatározott károsító jelenlétét hivatalosan mgerősítették, a terület neve szerepel a növényegészségügyi bizonyítványban, és az érintett harmadik ország nemzeti növényvédelmi szervezete előzetesen írásban tájékoztatta a Bizottságot e területnek az e károsítótól való mentességéről,

    vagy

    b)  a kéreg és a szijácsból legalább a külső 2,5 cm eltávolításra került egy olyan létesítményben, amelyet a nemzeti növényvédelmi szervezet e tevékenység végzésére felhatalmazott és felügyel,

    vagy

    c)  a fát ionizáló besugárzásnak vetették alá úgy, hogy a fa egésze legalább 1 kGy erősségű dózist nyeljen el.

    ▼M13

    87.1

    A Fraxinus L. faanyaga, a következőktől eltérő formában:

    — egészben vagy részben e fákból származó faforgács vagy hasonló részek, fűrészpor, gyaluforgács, fahulladék vagy más famaradék,

    — fából készült csomagolóanyag, láda, doboz, rekesz, dob és hasonló csomagolóanyag, rakodólap, keretezett és más szállítólap, rakodólapkeret, alátétfa formájában, függetlenül attól, hogy azokat ténylegesen használják-e vagy sem a különféle tárgyak szállításánál, kivéve a faáru alátámasztására szolgáló olyan alátétfákat, amelyek ugyanolyan típusú és minőségű fából készültek, mint a szállítmányban lévő fa, és amelyek ugyanazoknak az uniós növényegészségügyi követelményeknek felelnek meg, mint a szállítmányban lévő fa,

    — de beleértve a természetes hengeres felületét meg nem tartott fát, valamint a kezeletlen fából készült bútorokat és egyéb tárgyakat.

    ex 4401 12 00

    ex 4403 12 00

    ex 4403 99 00

    ex 4404 20 00

    ex 4406 12 00

    ex 4406 92 00

    4407 95 10

    4407 95 91

    4407 95 99

    ex 4408 90 15

    ex 4408 90 35

    ex 4408 90 85

    ex 4408 90 95

    ex 4409 29 10

    ex 4409 29 91

    ex 4409 29 99

    ex 4416 00 00

    ex 9406 10 00

    Egyesült Államok és Kanada

    Hatósági nyilatkozat arról, hogy

    a)  a faanyagot ionizáló besugárzásnak vetették alá úgy, hogy a fa egésze legalább 1 kGy erősségű dózist nyeljen el;

    vagy

    b)  a faanyag olyan területről származik, amelyet a származási ország nemzeti növényvédelmi szervezete a növényegészségügyi intézkedésekre vonatkozó megfelelő nemzetközi szabványokkal összhangban az Agrilus planipennis Fairmaire károsítótól mentesnek nyilvánított, és amely legalább 100 km-re fekszik a legközelebbi olyan ismert területtől, ahol az említett károsító jelenlétét hivatalosan megerősítették; a terület neve szerepel a növényegészségügyi bizonyítványban, és a harmadik ország nemzeti növényvédelmi szervezete előzetesen írásban tájékoztatta a Bizottságot e területnek az említett károsítótól való mentességéről;

    vagy

    c)  

    i.  a faanyagot az alábbi műveletek mindegyikének alávetették:

    — kérgezés, azaz a faanyag vagy teljesen kérgezett, vagy csupán láthatóan elkülönülő, egymással nem összefüggő kéregdarabok maradhatnak rajta. Mindegyik kéregdarab szélessége 3 cm-nél kisebb, vagy ha szélessége meghaladja a 3 cm-t, felszíne 50 cm2-nél kisebb;

    — fűrészelés;

    — hőkezelés, azaz a faanyagot teljes vastagságában a harmadik ország nemzeti növényvédelmi szervezete vagy egy általa jóváhagyott ügynökség által engedélyezett hőkemencében 1 200 percen keresztül legalább 71 °C-ra melegítik; valamint

    — szárítás, azaz a faanyagot legalább két hétig a harmadik ország nemzeti növényvédelmi szervezete által elismert ipari szárítási eljárással szárítják, és a faanyag végső nedvességtartalma nem haladja meg a szárazanyag-tartalom 10 %-át;

    valamint

    ii.  a faanyagot olyan létesítményben állították elő, kezelték vagy tárolták, amely megfelel a következő követelmények mindegyikének:

    — a harmadik ország nemzeti növényvédelmi szervezetének az Agrilus planipennis Fairmaire károsítóra vonatkozó tanúsítási programja értelmében a szervezet vagy egy általa jóváhagyott ügynökség tanúsításával rendelkezik;

    — a harmadik ország nemzeti növényvédelmi szervezetének honlapján közzétett adatbázisban szerepel;

    — a harmadik ország nemzeti növényvédelmi szervezete vagy egy általa jóváhagyott ügynökség havonta legalább egyszer ellenőrzi, és az ellenőrzések során megállapítást nyert, hogy a melléklet e pontjában foglalt követelményeknek megfelel. Amennyiben az ellenőrzéseket a harmadik ország nemzeti növényvédelmi szervezetétől eltérő ügynökség végezte, a növényvédelmi szervezet legalább hathavonta ellenőrizte e munkát. Az említett ellenőrzések magukban foglalták az ügynökség eljárásainak és dokumentációjának ellenőrzését, valamint a jóváhagyott létesítményekben végzett ellenőrzéseket;

    — a faanyag kezeléséhez alkalmazott eszközöket folyamatosan a berendezések üzembentartási kézikönyvének megfelelően kalibrálják;

    — az adott ország nemzeti növényvédelmi szervezete vagy az e szervezet által jóváhagyott ügynökség általi ellenőrzések céljára az alkalmazott eljárásokról – beleértve a fa kezelésének időtartamát, a kezelés ideje alatti hőmérsékletet, valamint minden exportálásra szánt köteg kapcsán a megfelelőség ellenőrzését és a fa végső nedvességtartalmát – nyilvántartást vezetnek.

    valamint

    iii.  a fa minden egyes kötegén jól láthatóan feltüntettek egy számot, valamint egy címkét, amelyen szerepel a „HT-KD” vagy a „Heat Treated – Kiln Dried” (hőkezelt – mesterségesen szárított) felirat. A címkét a jóváhagyott létesítmény kijelölt tisztviselője vagy az ő felügyelete alatt egy alkalmazott azt követően állította ki, hogy megbizonyosodott arról, hogy teljesülnek az i. pont szerint a feldolgozási eljárásokra és a ii. pont szerint a létesítményekre vonatkozó követelmények;

    valamint

    az Unióba szánt faanyagot az adott ország nemzeti növényvédelmi szervezete vagy az e hatóság által hivatalosan jóváhagyott ügynökség megvizsgálta annak biztosítása érdekében, hogy az e pont i. és iii. alpontjában meghatározott követelmények teljesüljenek. A „Kiegészítő nyilatkozat” rovatban említett növényegészségügyi bizonyítványon fel kell tüntetni az egyes exportált kötegeknek megfelelő kötegszámo(ka)t és a származási országban található jóváhagyott létesítmény(ek) nevét.

    87.2

    A Chionanthus virginicus L., a Juglans ailantifolia Carr., a Juglans mandshurica Maxim., az Ulmus davidiana Planch. és a Pterocarya rhoifolia Siebold & Zucc. faanyaga, a következőktől eltérő formában:

    — egészben vagy részben e fákból származó faforgács vagy hasonló részek, fűrészpor, gyaluforgács, fahulladék vagy más famaradék,

    — fából készült csomagolóanyag, láda, doboz, rekesz, dob és hasonló csomagolóanyag, rakodólap, keretezett és más szállítólap, rakodólapkeret, alátétfa formájában, függetlenül attól, hogy azokat ténylegesen használják-e vagy sem a különféle tárgyak szállításánál, kivéve a faáru alátámasztására szolgáló olyan alátétfákat, amelyek ugyanolyan típusú és minőségű fából készültek, mint a szállítmányban lévő fa, és amelyek ugyanazoknak az uniós növényegészségügyi követelményeknek felelnek meg, mint a szállítmányban lévő fa,

    — de beleértve a természetes hengeres felületét meg nem tartott fát, valamint a kezeletlen fából készült bútorokat és egyéb tárgyakat.

    ex 4401 12 00

    ex 4403 12 00

    ex 4403 99 00

    ex 4404 20 00

    ex 4406 12 00

    ex 4406 92 00

    ex 4407 99 27

    ex 4407 99 40

    ex 4407 99 90

    ex 4408 90 15

    ex 4408 90 35

    ex 4408 90 85

    ex 4408 90 95

    ex 4409 29 10

    ex 4409 29 91

    ex 4409 29 99

    ex 4416 00 00

    ex 9406 10 00

    Egyesült Államok és Kanada

    Hatósági nyilatkozat arról, hogy

    a)  a faanyag olyan területről származik, amelyet a származási ország nemzeti növényvédelmi szervezete a növényegészségügyi intézkedésekre vonatkozó megfelelő nemzetközi szabványokkal összhangban az Agrilus planipennis Fairmaire károsítótól mentesnek nyilvánított, és amely legalább 100 km-re fekszik a legközelebbi olyan ismert területtől, ahol az említett károsító jelenlétét hivatalosan megerősítették; a terület neve szerepel a növényegészségügyi bizonyítványban, és az érintett ország nemzeti növényvédelmi szervezete előzetesen írásban tájékoztatta a Bizottságot e területnek az e károsítótól való mentességéről;

    vagy

    b)  a fát ionizáló besugárzásnak vetették alá úgy, hogy a fa egésze legalább 1 kGy erősségű dózist nyeljen el.

    ▼M9

    88.

    A Chionanthus virginicus L., Fraxinus L., Juglans ailantifolia Carr., Juglans mandshurica Maxim., Ulmus davidiana Planch. és Pterocarya rhoifolia Siebold & Zucc. fájából előállított faforgács vagy hasonló részek, fűrészpor, gyaluforgács, fahulladék és -maradék

    ex 4401 22 90

    ex 4401 40 10

    ex 4401 40 90

    ex 4404 20 00

    Belarusz, Dél-Korea, Egyesült Államok, Észak-Korea, Japán, Kanada, Kína, Mongólia, Oroszország, Tajvan és Ukrajna

    Hatósági nyilatkozat arról, hogy a faanyag olyan területről származik, amelyet a nemzeti növényvédelmi szervezet a növényegészségügyi intézkedésekre vonatkozó megfelelő nemzetközi szabványokkal összhangban az Agrilus planipennis Fairmaire károsítótól mentesnek nyilvánított, és amely legalább 100 km-re fekszik a legközelebbi olyan ismert területtől, ahol a meghatározott károsító jelenlétét hivatalosan mgerősítették, a terület neve szerepel a növényegészségügyi bizonyítványban, és az érintett harmadik ország nemzeti növényvédelmi szervezete előzetesen írásban tájékoztatta a Bizottságot az e károsítótól való mentességről.

    89.

    A Chionanthus virginicus L., Fraxinus L., Juglans ailantifolia Carr., Juglans mandshurica Maxim., Ulmus davidiana Planch. és Pterocarya rhoifolia Siebold & Zucc. hántolt fakérge és a fakéregből készült tárgyak

    ex 1404 90 00

    ex 4401 40 90

    Belarusz, Dél-Korea, Egyesült Államok, Észak-Korea, Japán, Kanada, Kína, Mongólia, Oroszország, Tajvan és Ukrajna

    Hatósági nyilatkozat arról, hogy a fakéreg olyan területről származik, amelyet a nemzeti növényvédelmi szervezet a növényegészségügyi intézkedésekre vonatkozó megfelelő nemzetközi szabványokkal összhangban az Agrilus planipennis Fairmaire károsítótól mentesnek nyilvánított, és amely legalább 100 km-re fekszik a legközelebbi olyan ismert területtől, ahol a meghatározott károsító jelenlétét hivatalosan mgerősítették, a terület neve szerepel a növényegészségügyi bizonyítványban, és az érintett harmadik ország nemzeti növényvédelmi szervezete előzetesen írásban tájékoztatta a Bizottságot az e károsítótól való mentességről.

    ▼B

    90.

    A Quercus L. faanyaga, a következőktől eltérő formában:

    — faforgács vagy hasonló részek, fűrészpor, gyaluforgács, fahulladék vagy más famaradék,

    — hordó, kád, dézsa, teknő és fából készült más kádáripari termék és azok elemei, beleértve a dongákat is, amennyiben bizonyíték van rá, hogy a fát legalább 20 percenát minimum 176 °C hőmérsékletet elérő hőkezeléssel állították elő vagy dolgozták fel,

    — fából készült csomagolóanyag, láda, doboz, rekesz, dob és hasonló csomagolóanyag, rakodólap, keretezett és más szállítólap, rakodólapkeret, alátétfa formájában, függetlenül attól, hogy azokat ténylegesen használják-e vagy sem a különféle tárgyak szállításánál, kivéve a faáru alátámasztására szolgáló olyan alátétfákat, amelyek ugyanolyan típusú és minőségű fából készültek, mint a szállítmányban lévő fa, és amelyek ugyanazoknak az uniós növényegészségügyi követelményeknek felelnek meg, mint a szállítmányban lévő fa,

    de beleértve a természetes hengeres felszínét meg nem tartott fát is

    ex 4401 12 00

    ex 4403 12 00

    4403 91 00

    ex 4404 20 00

    ex 4406 12 00

    ex 4406 92 00

    4407 91 15

    4407 91 31

    4407 91 39

    4407 91 90

    ex 4408 90 15

    ex 4408 90 35

    ex 4408 90 85

    ex 4408 90 95

    ex 4416 00 00

    ex 9406 10 00

    Egyesült Államok

    Hatósági nyilatkozat arról, hogy a faanyag:

    a)  szögletesre lett alakítva, hogy ezáltal teljesen elveszítse hengeres felszínét,

    vagy

    b)  kéregmentes, és víztartalma a szárazanyag-tartalom százalékában kifejezve kevesebb mint 20 %,

    vagy

    c)  kéregmentes, és megfelelő, forró levegővel vagy forró vízzel történő kezeléssel fertőtlenítették,

    vagy

    d)  ha fűrészelve van, a visszamaradt kéreg mellékelésével vagy anélkül, nedvességtartalmát – mesterséges szárítással, megfelelő idő/hőmérséklet-programot alkalmazva – a szárazanyag-tartalom százalékában kifejezve 20 % alá csökkentették, és az ezt igazoló „kiln-dried” (mesterségesen szárított) vagy „K.D.”, illetve bármely más, nemzetközileg elfogadott jelölés szerepel a faanyagon vagy a mindenkori használat szerinti bármely csomagolóanyagon.

    91.

    Egészében vagy részben Quercus L. növényekből származó faforgács vagy hasonló részek, fűrészpor, gyaluforgács, fahulladék és -maradék formájában

    ►M9  
    ex 4401 22 90  ◄
    ex 4401 40 10
    ex 4401 40 90

    Egyesült Államok

    Hatósági nyilatkozat arról, hogy a faanyag:

    a)  nedvességtartalmát mesterséges szárítással – megfelelő idő/hőmérséklet-programot alkalmazva – a szárazanyag-tartalom százalékában kifejezve 20 % alá csökkentették,

    vagy

    b)  az (EU) 2016/2031 rendelet 107. cikkében meghatározott eljárással összhangban jóváhagyott előírás szerinti gázosítással történő megfelelő fertőtlenítésen ment keresztül, amelynek aktív hatóanyaga, a fa minimális hőmérséklete, a g/m3-ben kifejezett arányszám és az expozíció időtartama (h) szerepel az (EU) 2016/2031 rendelet 71. cikkében említett növényegészségügyi bizonyítványon,

    vagy

    c)  a faprofil egészében legalább 56 °C hőmérsékletet elérő, megszakítás nélkül minimum 30 percen át tartó megfelelő hőkezelésen ment keresztül, amit fel kell tüntetni az (EU) 2016/2031 rendelet 71. cikkében említett bizonyítványon.

    92.

    A Betula L. faanyaga, a következőktől eltérő formában:

    — egészben vagy részben e fákból származó faforgács vagy hasonló részek, fűrészpor, gyaluforgács, fahulladék vagy más famaradék,

    — fából készült csomagolóanyag, láda, doboz, rekesz, dob és hasonló csomagolóanyag, rakodólap, keretezett és más szállítólap, rakodólapkeret, alátétfa formájában, függetlenül attól, hogy azokat ténylegesen használják-e vagy sem a különféle tárgyak szállításánál, kivéve a faáru alátámasztására szolgáló olyan alátétfákat, amelyek ugyanolyan típusú és minőségű fából készültek, mint a szállítmányban lévő fa, és amelyek ugyanazoknak az uniós növényegészségügyi követelményeknek felelnek meg, mint a szállítmányban lévő fa,

    de beleértve a természetes hengeres felszínét meg nem tartott fát, valamint a kezeletlen fából készült bútorokat és egyéb tárgyakat

    ex 4401 12 00

    ex 4403 12 00

    4403 95 10

    4403 95 90

    4403 96 00

    ex 4404 20 00

    ex 4406 12 00

    ex 4406 92 00

    4407 96 10

    4407 96 91

    4407 96 99

    ex 4408 90 15

    ex 4408 90 35

    ex 4408 90 85

    ex 4408 90 95

    ex 4416 00 00

    ex 9406 10 00

    Az Egyesült Államok és Kanada, ahol az Agrilus anxius Gory ismerten előfordul

    Hatósági nyilatkozat arról, hogy:

    a)  a kéreg és a szijácsból legalább a külső 2,5 cm eltávolításra került egy olyan létesítményben, amelyet a nemzeti növényvédelmi szolgálat nyilvántartásba vett és felügyel,

    vagy

    b)  a fát ionizáló besugárzásnak vetették alá úgy, hogy a fa egésze legalább 1 kGy erősségű dózist nyeljen el.

    93.

    Egészében vagy részben a Betula L. növényekből származó faforgács vagy hasonló részek, fűrészpor, gyaluforgács, fahulladék vagy más famaradék,

    ►M9  
    ex 4401 22 90  ◄
    ex 4401 40 10
    ex 4401 40 90

    Harmadik országok

    Hatósági nyilatkozat arról, hogy a faanyag olyan országból származik, amelyről ismert, hogy mentes az Agrilus anxius Gory károsítótól.

    94.

    A Betula L. kérge és a kérgéből készült tárgyak

    ex 1404 90 00

    ex 4401 40 90

    Az Egyesült Államok és Kanada, ahol az Agrilus anxius Gory ismerten előfordul

    Hatósági igazolás arról, hogy a kérget a fától elválasztották.

    95.

    A Platanus L. faanyaga, az alábbiak kivételével:

    — fából készült csomagolóanyag, láda, doboz, rekesz, dob és hasonló csomagolóanyag, rakodólap, keretezett és más szállítólap, rakodólapkeret, alátétfa formájában, függetlenül attól, hogy azokat ténylegesen használják-e vagy sem a különféle tárgyak szállításánál, kivéve a faáru alátámasztására szolgáló olyan alátétfákat, amelyek ugyanolyan típusú és minőségű fából készültek, mint a szállítmányban lévő fa, és amelyek ugyanazoknak az uniós növényegészségügyi követelményeknek felelnek meg, mint a szállítmányban lévő fa,

    de beleértve az olyan faanyagot, amely nem tartotta meg természetes hengeres felszínét, valamint az egészben vagy részben a Platanus L. nemzetséghez tartozó fákból származó faforgács vagy hasonló részek, fűrészpor, gyaluforgács, fahulladék vagy más famaradék

    ex 4401 12 00

    ex 4403 12 00

    ex 4403 99 00

    ex 4404 20 00

    ex 4406 12 00

    ex 4406 92 00

    ex 4407 99 27

    ex 4407 99 40

    ex 4407 99 90

    ex 4408 90 15

    ex 4408 90 35

    ex 4408 90 85

    ex 4408 90 95

    ex 4416 00 00

    ex 9406 10 00

    Albánia, Egyesült Államok, Örményország, Svájc és Törökország

    Hatósági nyilatkozat arról, hogy a faanyag:

    a)  olyan területről származik, amelyet a származási ország nemzeti növényvédelmi szolgálata a növényegészségügyi intézkedésekre vonatkozó megfelelő nemzetközi szabványokkal összhangban a Ceratocystis platani (J. M. Walter) Engelbr. & T. C. Harr. károsítótól mentesnek nyilvánított, és ez szerepel az (EU) 2016/2031 rendelet 71. cikkében említett növényegészségügyi bizonyítvány „Kiegészítő nyilatkozat” rovatában,

    vagy

    b)  nedvességtartalmát mesterséges szárítással – megfelelő idő/hőmérséklet-programot alkalmazva – a szárazanyag-tartalom százalékában kifejezve 20 % alá csökkentették, és az ezt igazoló „kiln-dried” (mesterségesen szárított) vagy „K.D.”, illetve bármely más, nemzetközileg elfogadott jelölés szerepel a faanyagon vagy a mindenkori használat szerinti bármely csomagolóanyagon.

    96.

    A Populus L. faanyaga, a következőktől eltérő formában:

    — faforgács vagy hasonló részek, fűrészpor, gyaluforgács, fahulladék vagy más famaradék,

    — fából készült csomagolóanyag, láda, doboz, rekesz, dob és hasonló csomagolóanyag, rakodólap, keretezett és más szállítólap, rakodólapkeret, alátétfa formájában, függetlenül attól, hogy azokat ténylegesen használják-e vagy sem a különféle tárgyak szállításánál, kivéve a faáru alátámasztására szolgáló olyan alátétfákat, amelyek ugyanolyan típusú és minőségű fából készültek, mint a szállítmányban lévő fa, és amelyek ugyanazoknak az uniós növényegészségügyi követelményeknek felelnek meg, mint a szállítmányban lévő fa,

    de beleértve a természetes hengeres felszínét meg nem tartott fát is

    ex 4401 12 00

    ex 4403 12 00

    ex 4403 97 00

    ex 4404 20 00

    ex 4406 12 00

    ex 4406 92 00

    4407 97 10

    4407 97 91

    4407 97 99

    ex 4408 90 15

    ex 4408 90 35

    ex 4408 90 85

    ex 4408 90 95

    ex 4416 00 00

    ex 9406 10 00

    Amerikai kontinens

    Hatósági nyilatkozat arról, hogy a faanyag:

    a)  kéregmentes,

    vagy

    b)  nedvességtartalmát mesterséges szárítással – megfelelő idő/hőmérséklet-programot alkalmazva – a szárazanyag-tartalom százalékában kifejezve 20 % alá csökkentették, és az ezt igazoló „kiln-dried” (mesterségesen szárított) vagy „K.D.”, illetve bármely más, nemzetközileg elfogadott jelölés szerepel a faanyagon vagy a mindenkori használat szerinti bármely csomagolóanyagon.

    97.

    Egészében vagy részben a következőkből származó faforgács vagy hasonló részek, fűrészpor, gyaluforgács, fahulladék és -maradék:

    a)  Acer saccharum Marsh.,

    b)  Populus L.

    ►M9  
    ex 4401 22 90  ◄
    ex 4401 40 10
    ex 4401 40 90

    a)  Egyesült Államok és Kanada

    b)  amerikai kontinens

    Hatósági nyilatkozat arról, hogy a faanyag:

    a)  kéregtelenített hengeres fából készült,

    vagy

    b)  nedvességtartalmát mesterséges szárítással – megfelelő idő/hőmérséklet-programot alkalmazva – a szárazanyag-tartalom százalékában kifejezve 20 % alá csökkentették,

    vagy

    c)  az (EU) 2016/2031 rendelet 107. cikkében meghatározott eljárással összhangban jóváhagyott előírás szerinti gázosítással történő megfelelő fertőtlenítésen ment keresztül, amelynek aktív hatóanyaga, a fa minimális hőmérséklete, a g/m3-ben kifejezett arányszám és az expozíció időtartama (h) szerepel az (EU) 2016/2031 rendelet 71. cikkében említett növényegészségügyi bizonyítványon,

    vagy

    d)  a faprofil egészében legalább 56 °C hőmérsékletet elérő, megszakítás nélkül minimum 30 percen át tartó megfelelő hőkezelésen ment keresztül, amit fel kell tüntetni az (EU) 2016/2031 rendelet 71. cikkében említett növényegészségügyi bizonyítványon.

    98.

    Az Amelanchier Medik., az Aronia Medik., a Cotoneaster Medik., a Crataegus L., a Cydonia Mill., a Malus Mill., a Prunus L., a Pyracantha M. Roem., a Pyrus L. és a Sorbus L. faanyaga, a következőktől eltérő formában:

    — egészben vagy részben e növényekből származó faforgács, fűrészpor és gyaluforgács,

    — fából készült csomagolóanyag, láda, doboz, rekesz, dob és hasonló csomagolóanyag, rakodólap, keretezett és más szállítólap, rakodólapkeret, alátétfa formájában, függetlenül attól, hogy azokat ténylegesen használják-e vagy sem a különféle tárgyak szállításánál, kivéve a faáru alátámasztására szolgáló olyan alátétfákat, amelyek ugyanolyan típusúés minőségű fából készültek, mint a szállítmányokban lévő fa, és amelyek ugyanazoknak az uniós növényegészségügyi követelményeknek felelnek meg, mint a szállítmányban lévő fa,

    de beleértve a természetes hengeres felszínét meg nem tartott fát is

    ex 4401 12 00

    ex 4403 12 00

    ex 4403 99 00

    ex 4404 20 00

    ex 4406 12 00

    ex 4406 92 00

    ex 4407 99 27

    ex 4407 99 40

    ex 4407 99 90

    ex 4408 90 15

    ex 4408 90 35

    ex 4408 90 85

    ex 4408 90 95

    ex 4416 00 00

    ex 9406 10 00

    Egyesült Államok és Kanada

    Hatósági nyilatkozat arról, hogy a faanyag:

    a)  olyan területről származik, amelyet a származási ország nemzeti növényvédelmi szolgálata a növényegészségügyi intézkedésekre vonatkozó megfelelő nemzetközi szabványokkal összhangban a Saperda candida Fabricius károsítótól mentesnek nyilvánított, és ez szerepel az (EU) 2016/2031 rendelet 71. cikkében említett növényegészségügyi bizonyítvány „Kiegészítő nyilatkozat” rovatában,

    vagy

    b)  a faprofil egészében legalább 56 °C hőmérsékletet elérő, megszakítás nélkül minimum 30 percen át tartó megfelelő hőkezelésen ment keresztül, amit fel kell tüntetni az (EU) 2016/2031 rendelet 71. cikkében említett növényegészségügyi bizonyítványon,

    vagy

    c)  a faanyagot megfelelő ionizáló sugárzásnak vetették alá úgy, hogy a fa egésze legalább 1 kGy erősségű dózist nyeljen el, amit fel kell tüntetni az (EU) 2016/2031 rendelet 71. cikkében említett bizonyítványon.

    99.

    Az Amelanchier Medik., az Aronia Medik., a Cotoneaster Medik., a Crataegus L., a Cydonia Mill., a Malus Mill., a Prunus L., a Pyracantha M. Roem., a Pyrus L. és a Sorbus L. faanyaga faforgács formájában

    ►M9  
    ex 4401 22 90  ◄
    ex 4401 40 10
    ex 4401 40 90

    Egyesült Államok és Kanada

    Hatósági nyilatkozat arról, hogy a faanyag:

    a)  a faanyag olyan területről származik, amelyet a származási ország nemzeti növényvédelmi szolgálata a növényegészségügyi intézkedésekre vonatkozó megfelelő nemzetközi szabványokkal összhangban a Saperda candida Fabricius károsítótól mentesnek nyilvánított, és ez szerepel az (EU) 2016/2031 rendelet 71. cikkében említett növényegészségügyi bizonyítvány „Kiegészítő nyilatkozat” rovatában,

    vagy

    b)  a faanyagot 2,5 cm-nél nem nagyobb vastagságú és szélességű darabokká dolgozták fel,

    vagy

    c)  a faforgács profiljának egészében legalább 56 °C hőmérsékletet elérő, minimum 30 percen át tartó megfelelő hőkezelésen ment keresztül, amit fel kell tüntetni az (EU) 2016/2031 rendelet 71. cikkében említett növényegészségügyi bizonyítványon.

    100.

    A Prunus L. faanyaga, a következőktől eltérő formában:

    — egészben vagy részben e növényekből származó faforgács vagy hasonló részek, fűrészpor, gyaluforgács, fahulladék vagy más famaradék,

    — fából készült csomagolóanyag, láda, doboz, rekesz, dob és hasonló csomagolóanyag, rakodólap, keretezett és más szállítólap, rakodólapkeret, alátétfa formájában, függetlenül attól, hogy azokat ténylegesen használják-e vagy sem a különféle tárgyak szállításánál, kivéve a faáru alátámasztására szolgáló olyan alátétfákat, amelyek ugyanolyan típusú és minőségű fából készültek, mint a szállítmányokban lévő fa, és amelyek ugyanazoknak az uniós növényegészségügyi követelményeknek felelnek meg, mint a szállítmányban lévő fa,

    de beleértve a természetes hengeres felszínét meg nem tartott fát is

    ex 4401 12 00

    ex 4403 12 00

    ex 4403 99 00

    ex 4404 20 00

    ex 4406 12 00

    ex 4406 92 00

    4407 94 10

    4407 94 91

    4407 94 99

    ex 4407 99 27

    ex 4407 99 40

    ex 4407 99 90

    ex 4408 90 15

    ex 4408 90 35

    ex 4408 90 85

    ex 4408 90 95

    ex 4416 00 00

    ex 9406 10 00

    Kína, Koreai Köztársaság, Koreai Népi Demokratikus Köztársaság, Mongólia, Japán és Vietnám

    Hatósági nyilatkozat arról, hogy:

    a)  olyan területről származik, amelyet a származási ország nemzeti növényvédelmi szolgálata a növényegészségügyi intézkedésekre vonatkozó megfelelő nemzetközi szabványokkal összhangban az Aromia bungii (Falderman) károsítótól mentesnek nyilvánított, és ez szerepel az (EU) 2016/2031 rendelet 71. cikkében említett növényegészségügyi bizonyítvány „Kiegészítő nyilatkozat” rovatában,

    vagy

    b)  a faprofil egészében legalább 56°C hőmérsékletet elérő, megszakítás nélkül minimum 30 percen át tartó megfelelő hőkezelésen ment keresztül, amit fel kell tüntetni az (EU) 2016/2031 rendelet 71. cikkében említett növényegészségügyi bizonyítványon,

    vagy

    c)  a faanyagot megfelelő ionizáló sugárzásnak vetették alá úgy, hogy a fa egésze legalább 1 kGy erősségű dózist nyeljen el, amit fel kell tüntetni az (EU) 2016/2031 rendeletben említett növényegészségügyi bizonyítványon.

    101.

    Egészében vagy részben Prunus L. növényekből származó faforgács vagy hasonló részek, fűrészpor, gyaluforgács, fahulladék vagy más famaradék formájában

    ►M9  
    ex 4401 22 90  ◄
    ex 4401 40 10
    ex 4401 40 90

    Kína, Koreai Köztársaság, Koreai Népi Demokratikus Köztársaság, Mongólia, Japán és Vietnám

    Hatósági nyilatkozat arról, hogy:

    a)  a faanyag olyan területről származik, amelyet a származási ország nemzeti növényvédelmi szolgálata a növényegészségügyi intézkedésekre vonatkozó megfelelő nemzetközi szabványokkal összhangban az Aromia bungii (Faldermann) károsítótól mentesnek nyilvánított, és ez szerepel az (EU) 2016/2031 rendelet 71. cikkében említett növényegészségügyi bizonyítvány „Kiegészítő nyilatkozat” rovatában,

    vagy

    b)  a faanyagot 2,5 cm-nél nem nagyobb vastagságú és szélességű darabokká dolgozták fel,

    vagy

    c)  a faanyag a faprofil egészében legalább 56°C hőmérsékletet elérő, minimum 30 percen át tartó megfelelő hőkezelésen ment keresztül, amit fel kell tüntetni az (EU) 2016/2031 rendelet 71. cikkében említett növényegészségügyi bizonyítványon.

    ▼M9

    102.

    Az Acacia Mill., Acer buergerianum Miq., Acer macrophyllum Pursh, Acer negundo L., Acer palmatum Thunb., Acer paxii Franch., Acer pseudoplatanus L., Aesculus californica (Spach) Nutt., Ailanthus altissima (Mill.) Swingle, Albizia falcate Backer ex Merr., Albizia julibrissin Durazz., Alectryon excelsus Gärtn., Alnus rhombifolia Nutt., Archontophoenix cunninghamiana H. Wendl. & Drude, Artocarpus integer (Thunb.) Merr., Azadirachta indica A. Juss., Baccharis salicina Torr. & A.Gray, Bauhinia variegata L., Brachychiton discolor F.Muell., Brachychiton populneus R.Br., Camellia semiserrata C.W.Chi, Camellia sinensis (L.) Kuntze, Canarium commune L., Castanospermum australe A.Cunningham & C.Fraser, Cercidium floridum Benth. ex A.Gray, Cercidium sonorae Rose & I.M.Johnst., Cocculus laurifolius DC., Combretum kraussii Hochst., Cupaniopsis anacardioides (A.Rich.) Radlk., Dombeya cacuminum Hochr., Erythrina corallodendron L., Erythrina coralloides Moc. & Sessé ex DC., Erythrina falcata Benth., Erythrina fusca Lour., Eucalyptus ficifolia F.Müll., Fagus crenata Blume, Ficus L., Gleditsia triacanthos L., Hevea brasiliensis (Willd. ex A.Juss) Muell.Arg., Howea forsteriana (F.Müller) Becc., Ilex cornuta Lindl. & Paxton, Inga vera Willd., Jacaranda mimosifolia D.Don, Koelreuteria bipinnata Franch., Liquidambar styraciflua L., Magnolia grandiflora L., Magnolia virginiana L., Mimosa bracaatinga Hoehne, Morus alba L., Parkinsonia aculeata L., Persea americana Mill., Pithecellobium lobatum Benth., Platanus x hispanica Mill. ex Münchh., Platanus mexicana Torr., Platanus occidentalis L., Platanus orientalis L., Platanus racemosa Nutt., Podalyria calyptrata Willd., Populus fremontii S.Watson, Populus nigra L., Populus trichocarpa Torr. & A.Gray ex Hook., Prosopis articulata S.Watson, Protium serratum Engl., Psoralea pinnata L., Pterocarya stenoptera C.DC., Quercus agrifolia Née, Quercus calliprinos Webb., Quercus chrysolepis Liebm, Quercus engelmannii Greene, Quercus ithaburensis Dence. Quercus lobata Née, Quercus palustris Marshall, Quercus robur L., Quercus suber L., Ricinus communis L., Salix alba L., Salix babylonica L., Salix gooddingii C.R.Ball, Salix laevigata Bebb, Salix mucronata Thnb., Shorea robusta C.F.Gaertn., Spathodea campanulata P.Beauv., Spondias dulcis Parkinson, Tamarix ramosissima Kar. ex Boiss., Virgilia oroboides subsp. ferrugine B.-E.van Wyk, Wisteria floribunda (Willd.) DC. és Xylosma avilae Sleumer faanyaga,

    a következőktől eltérő formában:

    — egészben vagy részben e növényekből származó faforgács, fűrészpor, gyaluforgács és fahulladék,

    — fából készült csomagolóanyag, láda, doboz, rekesz, dob és hasonló csomagolóanyag, rakodólap, keretezett és más szállítólap, rakodólapkeret, alátétfa formájában, függetlenül attól, hogy azokat ténylegesen használják-e vagy sem a különféle tárgyak szállításánál, kivéve a faáru alátámasztására szolgáló olyan alátétfákat, amelyek ugyanolyan típusú és minőségű fából készültek, mint a szállítmányokban lévő fa, és amelyek ugyanazoknak az uniós növényegészségügyi követelményeknek felelnek meg, mint a szállítmányban lévő fa,

    de beleértve az olyan fát is, amely nem tartotta meg természetes hengeres felületét

    „ex 4401 12 00

    ex 4403 12 00

    4403 91 00

    4403 93 00

    4403 97 00

    4403 98 00

    ex 4403 99 00

    ex 4404 20 00

    ex 4406 12 00

    ex 4406 92 00

    4407 91 15

    4407 91 31

    4407 91 39

    4407 91 90

    4407 92 00

    4407 93 10

    4407 93 91

    4407 93 99

    4407 97 10

    4407 97 91

    4407 97 99

    ex 4407 99 27

    ex 4407 99 40

    ex 4407 99 90

    ex 4408 90 15

    ex 4408 90 35

    ex 4408 90 85

    ex 4408 90 95

    ex 4409 29 91

    ex 4409 29 99

    ex 4416 00 00

    ex 9406 10 00

    Harmadik országok

    Hatósági nyilatkozat arról, hogy a faanyag:

    a)  olyan országból származik, amelyet a növényegészségügyi intézkedésekre vonatkozó megfelelő nemzetközi szabványokkal összhangban az Euwallacea fornicatus sensu lato károsítótól mentesnek ismertek el,

    vagy

    b)  olyan területről származik, amelyet a származási ország nemzeti növényvédelmi szervezete az Euwallacea fornicatus sensu lato károsítótól mentesnek nyilvánított a növényegészségügyi intézkedésekre vonatkozó megfelelő nemzetközi szabványokkal összhangban. A terület nevét fel kell tüntetni a növényegészségügyi bizonyítványban,

    vagy

    c)  a faprofil az Euwallacea fornicatus sensu lato károsítótól való mentesség biztosítása érdekében egészében legalább 56 °C hőmérsékletet elérő, megszakítás nélkül minimum 30 percen át tartó megfelelő hőkezelésen ment keresztül, amit fel kell tüntetni a növényegészségügyi bizonyítványban,

    vagy

    d)  nedvességtartalmát mesterséges szárítással – megfelelő idő/hőmérséklet-programot alkalmazva – a szárazanyag-tartalom százalékában kifejezve 20 % alá csökkentették, és az ezt igazoló „kiln-dried” (mesterségesen szárított) vagy „K.D.”, illetve bármely más, nemzetközileg elfogadott jelölés szerepel a faanyagon vagy a mindenkori használat szerinti bármely csomagolóanyagon.

    103.

    Az Artocarpus chaplasha Roxb., Artocarpus heterophyllus Lam., Artocarpus integer (Thunb.) Merr., Alnus formosana Makino, Bombax malabaricum DC., Broussonetia papyrifera (L.) Vent., Broussonetia kazinoki Siebold, Cajanus cajan (L.) Huth, Camellia oleifera C.Abel, Castanea Mill., Celtis sinensis Pers., Cinnamomum camphora (L.) J.Presl, Citrus L., Cunninghamia lanceolata (Lamb.) Hook., Dalbergia L.f., Eriobotrya japonica (Thunb.) Lindl., Ficus carica L., Ficus hispida L.f., Ficus infectoria Willd., Ficus retusa L., Juglans regia L., Maclura tricuspidata Carrière, Malus Mill., Melia azedarach L., Morus L., Populus L., Prunus pseudocerasus, Pyrus spp., Robinia pseudoacacia L., Salix L., Sapium sebiferum (L.) Roxb., Schima superba Gardner & Champ., Sophora japonica L., Trema amboinense (Willd.) Blume, Trema orientale (L.) Blume, Ulmus L., Vernicia fordii (Hemsl.) Airy Shaw és Xylosma G.Forst. faanyaga, a következőktől eltérő formában:

    — egészben vagy részben e növényekből származó faforgács, fűrészpor, gyaluforgács és fahulladék,

    — fából készült csomagolóanyag, láda, doboz, rekesz, dob és hasonló csomagolóanyag, rakodólap, keretezett és más szállítólap, rakodólapkeret, alátétfa formájában, függetlenül attól, hogy azokat ténylegesen használják-e vagy sem a különféle tárgyak szállításánál, kivéve a faáru alátámasztására szolgáló olyan alátétfákat, amelyek ugyanolyan típusú és minőségű fából készültek, mint a szállítmányokban lévő fa, és amelyek ugyanazoknak az uniós növényegészségügyi követelményeknek felelnek meg, mint a szállítmányban lévő fa,

    — de beleértve az olyan fát is, amely nem tartotta meg természetes hengeres felületét

    ex 4401 12 00

    ex 4403 12 00

    4403 97 00

    ex 4403 99 00

    ex 4404 20 00

    ex 4406 12 00

    ex 4406 92 00

    4407 93 10

    4407 93 91

    4407 93 99

    4407 94 10

    4407 94 91

    4407 94 99

    4407 97 10

    4407 97 91

    4407 97 99

    ex 4407 99 27

    ex 4407 99 40

    ex 4407 99 90

    ex 4408 90 15

    ex 4408 90 35

    ex 4408 90 85

    ex 4408 90 95

    ex 4409 29 91

    ex 4409 29 99

    ex 4416 00 00

    ex 9406 10 00

    Afganisztán, Bahrein, Banglades, Bhután, Brunei Darussalam Állam, Egyesült Arab Emírségek, Észak-Korea, Fülöp-szigetek, India, Indonézia, Irán, Irak, Japán, Jemen, Jordánia, Kazahsztán, Kambodzsa, Katar, Kelet-Timor, Kína, Kirgizisztán, Kuvait,

    Laosz,

    Libanon, Malajzia, Maldív-szigetek, Mianmar/Burma, Mongólia, Nepál, Omán, Pakisztán, Oroszország (csak a következő területek: Távol-keleti Szövetségi Körzet, Szibériai Szövetségi Körzet és Uráli Szövetségi Körzet), Srí Lanka, Szaúd-Arábia, Szingapúr, Szíriai Arab Köztársaság, Tádzsikisztán, Thaiföld, Türkmenisztán, Üzbegisztán és Vietnám

    Hatósági nyilatkozat arról, hogy a faanyag(ot):

    a)  olyan országból származik, amelyet a növényegészségügyi intézkedésekre vonatkozó megfelelő nemzetközi szabványokkal összhangban az Apriona germari (Hope) károsítótól mentesnek ismertek el,

    vagy

    b)  olyan területről származik, amelyet a származási ország nemzeti növényvédelmi szervezete az Apriona germari (Hope) károsítótól mentesnek nyilvánított a növényegészségügyi intézkedésekre vonatkozó megfelelő nemzetközi szabványokkal összhangban. A terület nevét fel kell tüntetni a növényegészségügyi bizonyítványban,

    vagy

    c)  a faprofil egészében legalább 56 °C hőmérsékletet elérő, megszakítás nélkül minimum 30 percen át tartó megfelelő hőkezelésen ment keresztül, amit fel kell tüntetni a növényegészségügyi bizonyítványban,

    vagy

    d)  ionizáló besugárzásnak vetették alá úgy, hogy a fa egésze legalább 1 kGy erősségű dózist nyeljen el,

    vagy

    e)  kéregmentes és legnagyobb keresztmetszetében nem haladja meg a 20 cm-t, és a növényegészségügyi intézkedésekre vonatkozó nemzetközi szabványnak megfelelően megfelelő szulfuril-fluorid-gázosítással fertőtlenítették.

    104.

    Faanyag, egészében vagy részben a következőkből származó faforgács és fahulladék formájában: Artocarpus chaplasha Roxb., Artocarpus heterophyllus Lam., Artocarpus integer (Thunb.) Merr., Alnus formosana Makino, Bombax malabaricum DC., Broussonetia papyrifera (L.) Vent., Broussonetia kazinoki Siebold, Cajanus cajan (L.) Huth, Camellia oleifera C.Abel, Castanea Mill., Celtis sinensis Pers., Cinnamomum camphora (L.) J.Presl, Citrus spp., Cunninghamia lanceolata (Lamb.) Hook., Dalbergia L.f., Eriobotrya japonica (Thunb.) Lindl., Ficus carica L., Ficus hispida L.f., Ficus infectoria Willd., Ficus retusa L., Juglans regia L., Maclura tricuspidata Carrière, Malus Mill., Melia azedarach L., Morus L., Populus L., Prunus pseudocerasus, Pyrus spp., Robinia pseudoacacia L., Salix L., Sapium sebiferum (L.) Roxb., Schima superba Gardner & Champ., Sophora japonica L., Trema amboinense (Willd.) Blume, Trema orientale (L.) Blume, Ulmus L., Vernicia fordii (Hemsl.) Airy Shaw és Xylosma G.Forst.

    ex 4401 22 90

    ex 4401 40 90

    Afganisztán, Bahrein, Banglades, Bhután, Brunei Darussalam Állam, Egyesült Arab Emírségek, Észak-Korea, Fülöp-szigetek, India, Indonézia, Irán, Irak, Japán, Jemen, Jordánia, Kazahsztán, Kambodzsa, Katar, Kelet-Timor, Kína, Kirgizisztán,

    Kuvait, Laosz,

    Libanon, Malajzia, Maldív-szigetek, Mianmar/Burma, Mongólia, Nepál, Omán, Pakisztán, Oroszország (csak a következő területek: Távol-keleti Szövetségi Körzet, Szibériai Szövetségi Körzet és Uráli Szövetségi Körzet), Srí Lanka, Szaúd-Arábia, Szingapúr, Szíriai Arab Köztársaság, Tádzsikisztán, Thaiföld, Türkmenisztán, Üzbegisztán és Vietnám

    Hatósági nyilatkozat arról, hogy a faanyag:

    a)  olyan országból származik, amelyet a növényegészségügyi intézkedésekre vonatkozó megfelelő nemzetközi szabványokkal összhangban az Apriona germari (Hope) károsítótól mentesnek ismertek el,

    vagy

    b)  olyan területről származik, amelyet a származási ország nemzeti növényvédelmi szervezete az Apriona germari (Hope) károsítótól mentesnek nyilvánított a növényegészségügyi intézkedésekre vonatkozó megfelelő nemzetközi szabványokkal összhangban. A terület nevét fel kell tüntetni a növényegészségügyi bizonyítványban,

    vagy

    c)  2,5 cm-nél nem nagyobb vastagságú és szélességű darabokká dolgozták fel,

    vagy

    d)  a faprofil egészében legalább 56 °C hőmérsékletet elérő, megszakítás nélkül minimum 30 percen át tartó megfelelő hőkezelésen ment keresztül, amit fel kell tüntetni a növényegészségügyi bizonyítványban.

    105.

    A Caesalpinia japonica Siebold & Zucc., Camellia sinensis (L.) Kuntze, Celtis sinensis Pers., Cercis chinensis Bunge, Chaenomeles sinensis (Thouin) Koehne, Cinnamomum camphora (L.) J.Presl, Citrus spp., Cornus kousa Bürger ex Hanse, Crataegus cordata Aiton, Debregeasia edulis (Siebold & Zucc.) Wedd., Diospyros kaki L., Eriobotrya japonica (Thunb.) Lindl., Enkianthus perulatus (Miq.) C.K.Schneid., Fagus crenata Blume, Ficus carica L., Firmiana simplex (L.) W.Wight, Gleditsia japonica Miq., Hovenia dulcis Thunb., Lagerstroemia indica L., Malus pumila Mill., Morus L., Platanus x hispanica Mill. ex Münchh., Platycarya strobilacea Siebold & Zucc., Populus L., Pterocarya rhoifolia Siebold & Zucc., Pterocarya stenoptera C.DC., Punica granatum L., Pyrus pyrifolia (Burm.f.) Nakai, Robinia pseudoacacia L., Salix L., Spiraea thunbergii Siebold ex Blume, Ulmus parvifolia Jacq., Villebrunea pedunculata Shirai, és Zelkova serrata (Thunb.) Makino faanyaga, a következőktől eltérő formában:

    — egészben vagy részben e növényekből származó faforgács, fűrészpor, gyaluforgács és fahulladék,

    — fából készült csomagolóanyag, láda, doboz, rekesz, dob és hasonló csomagolóanyag, rakodólap, keretezett és más szállítólap, rakodólapkeret, alátétfa formájában, függetlenül attól, hogy azokat ténylegesen használják-e vagy sem a különféle tárgyak szállításánál, kivéve a faáru alátámasztására szolgáló olyan alátétfákat, amelyek ugyanolyan típusú és minőségű fából készültek, mint a szállítmányokban lévő fa, és amelyek ugyanazoknak az uniós növényegészségügyi követelményeknek felelnek meg, mint a szállítmányban lévő fa,

    — de beleértve az olyan fát is, amely nem tartotta meg természetes hengeres felületét

    ex 4401 12 00

    ex 4403 12 00

    4403 97 00

    4403 93 00

    ex 4403 99 00

    ex 4404 20 00

    ex 4406 12 00

    ex 4406 92 00

    4407 92 00

    4407 93 10

    4407 93 91

    4407 93 99

    4407 97 10

    4407 97 91

    4407 97 99

    ex 4407 99 27

    ex 4407 99 40

    ex 4407 99 90

    ex 4408 90 15

    ex 4408 90 35

    ex 4408 90 85

    ex 4408 90 95

    ex 4409 29 91

    ex 4409 29 99

    ex 4416 00 00

    ex 9406 10 00

    Afganisztán, Bahrein, Banglades, Bhután, Brunei Darussalam Állam, Egyesült Arab Emírségek, Észak-Korea, Fülöp-szigetek, India, Indonézia, Irán, Irak, Japán, Jemen, Jordánia, Kazahsztán, Kambodzsa, Katar,

    Kelet-Timor, Kína, Kirgizisztán, Kuvait, Laosz, Libanon, Malajzia, Maldív-szigetek, Mianmar/Burma, Mongólia, Nepál, Omán, Pakisztán, Oroszország (csak a következő területek: Távol-keleti Szövetségi Körzet, Szibériai Szövetségi Körzet és Uráli Szövetségi Körzet), Srí Lanka, Szaúd-Arábia, Szingapúr, Szíriai Arab Köztársaság, Tádzsikisztán, Thaiföld, Türkmenisztán, Üzbegisztán és Vietnám

    Hatósági nyilatkozat arról, hogy a faanyag:

    a)  olyan országból származik, amelyet a növényegészségügyi intézkedésekre vonatkozó megfelelő nemzetközi szabványokkal összhangban az Apriona rugicollis Chevrolat károsítótól mentesnek ismertek el,

    vagy

    b)  olyan területről származik, amelyet a származási ország nemzeti növényvédelmi szervezete az Apriona rugicollis Chevrolat károsítótól mentesnek nyilvánított a növényegészségügyi intézkedésekre vonatkozó megfelelő nemzetközi szabványokkal összhangban. A terület nevét fel kell tüntetni a növényegészségügyi bizonyítványban,

    vagy

    c)  a faprofil egészében legalább 56 °C hőmérsékletet elérő, megszakítás nélkül minimum 30 percen át tartó megfelelő hőkezelésen ment keresztül, amit fel kell tüntetni a növényegészségügyi bizonyítványban,

    vagy

    d)  ionizáló besugárzásnak vetették alá úgy, hogy a fa egésze legalább 1 kGy erősségű dózist nyeljen el,

    vagy

    e)  kéregmentes és legnagyobb keresztmetszetében nem haladja meg a 20 cm-t, és a növényegészségügyi intézkedésekre vonatkozó nemzetközi szabványnak megfelelően megfelelő szulfuril-fluorid-gázosítással fertőtlenítették.

    106.

    A Caesalpinia japonica Siebold & Zucc., Camellia sinensis (L.) Kuntze, Celtis sinensis Pers., Cercis chinensis Bunge, Chaenomeles sinensis (Thouin) Koehne, Cinnamomum camphora (L.) J.Presl, Citrus spp., Cornus kousa Bürger ex Hanse, Crataegus cordata Aiton, Debregeasia edulis (Siebold & Zucc.) Wedd., Diospyros kaki L., Eriobotrya japonica (Thunb.) Lindl., Enkianthus perulatus (Miq.) C.K.Schneid., Fagus crenata Blume, Ficus carica L., Firmiana simplex (L.) W.Wight, Gleditsia japonica Miq., Hovenia dulcis Thunb., Lagerstroemia indica L., Malus pumila Mill., Morus L., Platanus x hispanica Mill. ex Münchh., Platycarya strobilacea Siebold & Zucc., Populus L., Pterocarya rhoifolia Siebold & Zucc., Pterocarya stenoptera C.DC., Punica granatum L., Pyrus pyrifolia (Burm.f.) Nakai, Robinia pseudoacacia L., Salix L., Spiraea thunbergii Siebold ex Blume, Ulmus parvifolia Jacq., Villebrunea pedunculata Shirai, és Zelkova serrata (Thunb.) Makino fájából előállított faforgács és fahulladék

    ex 4401 22 90

    ex 4401 40 90

    Afganisztán, Bahrein, Banglades, Bhután, Brunei Darussalam Állam, Egyesült Arab Emírségek, Észak-Korea, Fülöp-szigetek, India, Indonézia, Irán, Irak, Japán, Jemen, Jordánia, Kazahsztán, Kambodzsa, Katar, Kelet-Timor, Kína, Kirgizisztán, Kuvait, Laosz, Libanon, Malajzia, Maldív-szigetek, Mianmar/Burma, Mongólia, Nepál, Omán, Pakisztán, Oroszország (csak a következő területek: Távol-keleti Szövetségi Körzet, Szibériai Szövetségi Körzet és Uráli Szövetségi Körzet), Srí Lanka, Szaúd-Arábia, Szingapúr, Szíriai Arab Köztársaság,Tádzsikisztán, Thaiföld, Türkmenisztán, Üzbegisztán és Vietnám

    Hatósági nyilatkozat arról, hogy a faanyag(ot):

    a)  olyan országból származik, amelyet a növényegészségügyi intézkedésekre vonatkozó megfelelő nemzetközi szabványokkal összhangban az Apriona rugicollis Chevrolat károsítótól mentesnek ismertek el,

    vagy

    b)  olyan területről származik, amelyet a származási ország nemzeti növényvédelmi szervezete az Apriona rugicollis Chevrolat károsítótól mentesnek nyilvánított a növényegészségügyi intézkedésekre vonatkozó megfelelő nemzetközi szabványokkal összhangban. A terület nevét fel kell tüntetni a növényegészségügyi bizonyítványban,

    vagy

    c)  2,5 cm-nél nem nagyobb vastagságú és szélességű darabokká dolgozták fel,

    vagy

    d)  a faprofil egészében legalább 56 °C hőmérsékletet elérő, megszakítás nélkül minimum 30 percen át tartó megfelelő hőkezelésen ment keresztül, amit fel kell tüntetni a növényegészségügyi bizonyítványban.

    107.

    A Debregeasia hypoleuca (Hochst. ex Steud.) Wedd., Ficus L., Maclura pomifera (Raf.) C.K.Schneid., Malus domestica (Suckow) Borkh., Morus L., Populus L., Prunus spp., Pyrus spp. és Salix L., a következőktől eltérő formában:

    — egészben vagy részben e növényekből származó faforgács, fűrészpor, gyaluforgács és fahulladék,

    — fából készült csomagolóanyag, láda, doboz, rekesz, dob és hasonló csomagolóanyag, rakodólap, keretezett és más szállítólap, rakodólapkeret, alátétfa formájában, függetlenül attól, hogy azokat ténylegesen használják-e vagy sem a különféle tárgyak szállításánál, kivéve a faáru alátámasztására szolgáló olyan alátétfákat, amelyek ugyanolyan típusú és minőségű fából készültek, mint a szállítmányokban lévő fa, és amelyek ugyanazoknak az uniós növényegészségügyi követelményeknek felelnek meg, mint a szállítmányban lévő fa,

    — de beleértve az olyan fát is, amely nem tartotta meg természetes hengeres felületét

    ex 4401 12 00

    ex 4403 12 00

    4403 97 00

    ex 4403 99 00

    ex 4404 20 00

    ex 4406 12 00

    ex 4406 92 00

    4407 93 10

    4407 93 91

    4407 93 99

    4407 94 10

    4407 94 91

    4407 94 99

    4407 97 10

    4407 97 91

    4407 97 99

    ex 4407 99 27

    ex 4407 99 40

    ex 4407 99 90

    ex 4408 90 15

    ex 4408 90 35

    ex 4408 90 85

    ex 4408 90 95

    ex 4409 29 91

    ex 4409 29 99

    ex 4416 00 00

    ex 9406 10 00

    Afganisztán, Bahrein, Banglades, Bhután, Brunei Darussalam Állam, Egyesült Arab Emírségek, Észak-Korea, Fülöp-szigetek, India, Indonézia, Irán, Irak, Japán, Jemen, Jordánia, Kazahsztán, Kambodzsa, Katar, Kelet-Timor, Kína, Kirgizisztán, Kuvait, Laosz, Libanon, Malajzia, Maldív-szigetek, Mianmar/Burma, Mongólia, Nepál, Omán, Pakisztán, Oroszország (csak a következő területek: Távol-keleti Szövetségi Körzet, Szibériai Szövetségi Körzet és Uráli Szövetségi Körzet), Srí Lanka, Szaúd-Arábia, Szingapúr, Szíriai Arab Köztársaság, Tádzsikisztán, Thaiföld, Türkmenisztán, Üzbegisztán és Vietnám

    Hatósági nyilatkozat arról, hogy a faanyag(ot):

    a)  olyan országból származik, amelyet a növényegészségügyi intézkedésekre vonatkozó megfelelő nemzetközi szabványokkal összhangban az Apriona cinerea Chevrolat károsítótól mentesnek ismertek el,

    vagy

    b)  olyan területről származik, amelyet a származási ország nemzeti növényvédelmi szervezete az Apriona cinerea Chevrolat károsítótól mentesnek nyilvánított a növényegészségügyi intézkedésekre vonatkozó megfelelő nemzetközi szabványokkal összhangban. A terület nevét fel kell tüntetni a növényegészségügyi bizonyítványban,

    vagy

    c)  a faprofil egészében legalább 56 °C hőmérsékletet elérő, megszakítás nélkül minimum 30 percen át tartó megfelelő hőkezelésen ment keresztül, amit fel kell tüntetni a növényegészségügyi bizonyítványban,

    vagy

    d)  ionizáló besugárzásnak vetették alá úgy, hogy a fa egésze legalább 1 kGy erősségű dózist nyeljen el.

    vagy

    e)  kéregmentes és legnagyobb keresztmetszetében nem haladja meg a 20 cm-t, és a növényegészségügyi intézkedésekre vonatkozó nemzetközi szabványnak megfelelően megfelelő szulfuril-fluorid-gázosítással fertőtlenítették.

    108.

    Faanyag, egészében vagy részben a következőkből származó faforgács és fahulladék formájában: Debregeasia hypoleuca (Hochst. ex Steud.) Wedd., Ficus L., Maclura pomífera (Raf.) C.K.Schneid., Malus domestica ( Suckow) Borkh., Morus L., Populus L., Prunus spp., Pyrus spp. és Salix L.

    ex 4401 22 90

    ex 4401 40 90

    Afganisztán, Bahrein, Banglades, Bhután, Brunei Darussalam Állam, Egyesült Arab Emírségek, Észak-Korea, Fülöp-szigetek, India, Indonézia, Irán, Irak, Japán, Jemen, Jordánia, Kazahsztán, Kambodzsa, Katar, Kelet-Timor, Kína, Kirgizisztán, Kuvait, Laosz, Libanon, Malajzia, Maldív-szigetek, Mianmar/Burma, Mongólia, Nepál, Omán, Pakisztán, Oroszország (csak a következő területek: Távol-keleti Szövetségi Körzet, Szibériai Szövetségi Körzet és Uráli Szövetségi Körzet), Srí Lanka, Szaúd-Arábia, Szingapúr, Szíriai Arab Köztársaság,Tádzsikisztán, Thaiföld, Türkmenisztán, Üzbegisztán és Vietnám

    Hatósági nyilatkozat arról, hogy a faanyag(ot):

    a)  olyan országból származik, amelyet a növényegészségügyi intézkedésekre vonatkozó megfelelő nemzetközi szabványokkal összhangban az Apriona cinerea Chevrolat károsítótól mentesnek ismertek el,

    vagy

    b)  olyan területről származik, amelyet a származási ország nemzeti növényvédelmi szervezete az Apriona cinerea Chevrolat károsítótól mentesnek nyilvánított a növényegészségügyi intézkedésekre vonatkozó megfelelő nemzetközi szabványokkal összhangban. A terület nevét fel kell tüntetni a növényegészségügyi bizonyítványban,

    vagy

    c)  2,5 cm-nél nem nagyobb vastagságú és szélességű darabokká dolgozták fel,

    vagy

    d)  a faprofil egészében legalább 56 °C hőmérsékletet elérő, megszakítás nélkül minimum 30 percen át tartó megfelelő hőkezelésen ment keresztül, amit fel kell tüntetni a növényegészségügyi bizonyítványban.

    109.

    Az Acer L., Betula L., Elaeagnus L., Fraxinus L., Gleditsia L., Juglans L., Malus Mill., Morus L., Platanus L., Populus L., Prunus L., Pyrus L., Quercus L., Robinia L., Salix L., vagy Ulmus L., faanyaga, a következőktől eltérő formában:

    — egészben vagy részben e fákból származó faforgács vagy hasonló részek, fűrészpor, gyaluforgács, fahulladék vagy más famaradék,

    — fából készült csomagolóanyag, láda, doboz, rekesz, dob és hasonló csomagolóanyag, rakodólap, keretezett és más szállítólap, rakodólapkeret, alátétfa formájában, függetlenül attól, hogy azokat ténylegesen használják-e vagy sem a különféle tárgyak szállításánál, kivéve a faáru alátámasztására szolgáló olyan alátétfákat, amelyek ugyanolyan típusú és minőségű fából készültek, mint a szállítmányokban lévő fa, és amelyek ugyanazoknak az uniós növényegészségügyi követelményeknek felelnek meg, mint a szállítmányban lévő fa,

    — de beleértve az olyan fát is, amely nem tartotta meg természetes hengeres felületét,

    ex 4401 12 00

    ex 4403 12 00

    4403 91 00

    4403 95 10

    4403 95 90

    4403 96 00

    4403 97 00

    ex 4403 99 00

    ex 4404 20 00

    ex 4406 12 00

    ex 4406 92 00

    4407 91 15

    4407 91 31

    4407 91 39

    4407 91 90

    4407 93 10

    4407 93 91

    4407 93 99

    4407 94 10

    4407 94 91

    4407 94 99

    4407 95 10

    4407 95 91

    4407 95 99

    4407 96 10

    4407 96 91

    4407 96 99

    4407 97 10

    4407 97 91

    4407 97 99

    ex 4407 99 27

    ex 4407 99 40

    ex 4407 99 90

    ex 4408 90 15

    ex 4408 90 35

    ex 4408 90 85

    ex 4408 90 95

    ex 4409 29 91

    ex 4409 29 99

    ex 4416 00 00

    ex 9406 10 00

    Afganisztán, India,

    Irán, Kirgizisztán, Pakisztán, Tádzsikisztán, Türkmenisztán és Üzbegisztán

    Hatósági nyilatkozat arról, hogy a faanyag(ot):

    a)  olyan területről származik, amelyet a származási ország nemzeti növényvédelmi szervezete – a növényegészségügyi intézkedésekre vonatkozó nemzetközi szabványokkal összhangban – Trirachys sartus Solsky károsítótól mentesnek nyilvánított. A terület nevét fel kell tüntetni a növényegészségügyi bizonyítványban,

    vagy

    b)  a faprofil egészében legalább 56 °C hőmérsékletet elérő, megszakítás nélkül minimum 30 percen át tartó megfelelő hőkezelésen ment keresztül, amit fel kell tüntetni a növényegészségügyi bizonyítványban,

    vagy

    c)  ionizáló besugárzásnak vetették alá úgy, hogy a fa egésze legalább 1 kGy erősségű dózist nyeljen el.

    vagy

    d)  kéregmentes és legnagyobb keresztmetszetében nem haladja meg a 20 cm-t, és a növényegészségügyi intézkedésekre vonatkozó nemzetközi szabványnak megfelelően megfelelő szulfuril-fluorid-gázosítással fertőtlenítették.

    110.

    Faanyag, egészében vagy részben a következőkből származó faforgács és fahulladék formájában: Acer L., Betula L., Elaeagnus L., Fraxinus L., Gleditsia L., Juglans L., Malus Mill., Morus L., Platanus L., Populus L., Prunus L., Pyrus L., Quercus L., Robinia L., Salix L., vagy Ulmus L.

    ex 4401 22 90

    ex 4401 40 90

    Afganisztán, India,

    Irán, Kirgizisztán, Pakisztán, Tádzsikisztán, Türkmenisztán és Üzbegisztán

    Hatósági nyilatkozat arról, hogy a faanyag(ot):

    a)  olyan területről származik, amelyet a származási ország nemzeti növényvédelmi szervezete – a növényegészségügyi intézkedésekre vonatkozó nemzetközi szabványokkal összhangban – Trirachys sartus Solsky károsítótól mentesnek nyilvánított. A terület nevét fel kell tüntetni a növényegészségügyi bizonyítványban,

    vagy

    b)  2,5 cm-nél nem nagyobb vastagságú és szélességű darabokká dolgozták fel,

    vagy

    c)  a faprofil egészében legalább 56 °C hőmérsékletet elérő, megszakítás nélkül minimum 30 percen át tartó megfelelő hőkezelésen ment keresztül, amit fel kell tüntetni a növényegészségügyi bizonyítványon.

    111.

    Az Acer macrophyllum Pursh, Aesculus californica (Spach) Nutt., Lithocarpus densiflorus (Hook. & Arn.) Rehd., Quercus L. és Taxus brevifolia Nutt. faanyaga, a következőktől eltérő formában:

    — fából készült csomagolóanyag, láda, doboz, rekesz, dob és hasonló csomagolóanyag, rakodólap, keretezett és más szállítólap, rakodólapkeret, alátétfa formájában, függetlenül attól, hogy azokat ténylegesen használják-e vagy sem a különféle tárgyak szállításánál, kivéve a faáru alátámasztására szolgáló olyan alátétfákat, amelyek ugyanolyan típusú és minőségű fából készültek, mint a szállítmányokban lévő fa, és amelyek ugyanazoknak az uniós növényegészségügyi követelményeknek felelnek meg, mint a szállítmányban lévő fa, de beleértve az olyan fát is, amely nem tartotta meg természetes hengeres felületét.

    ex 4401 11 00

    ex 4401 12 00

    ex 4401 21 00

    ex 4401 22 90

    ex 4401 40 90

    ex 4403 11 00

    ex 4403 12 00

    4403 91 00

    ex 4403 99 00

    ex 4404 20 00

    ex 4406 12 00

    ex 4406 92 00

    4407 91 15

    4407 91 31

    4407 91 39

    4407 91 90

    4407 93 10

    4407 93 91

    4407 93 99

    ex 4407 99 27

    ex 4407 99 40

    ex 4407 99 90

    ex 4408 90 15

    ex 4408 90 35

    ex 4408 90 85

    ex 4408 90 95

    ex 4409 29 91

    ex 4409 29 99

    ex 4416 00 00

    ex 9406 10 00

    Egyesült Államok, Egyesült Királyság (2), Kanada és Vietnám

    Hatósági nyilatkozat arról, hogy a faanyag:

    a)  olyan területről származik, amelyet a származási ország nemzeti növényvédelmi szervezete – a növényegészségügyi intézkedésekre vonatkozó nemzetközi szabványokkal összhangban – Phytophthora ramorum (nem uniós izolátunok) Werres, De Cock & Man in 't Veld károsítótól mentesnek nyilvánított. A terület nevét fel kell tüntetni a növényegészségügyi bizonyítványban,

    vagy

    b)  kérgét eltávolították, és

    i.  szögletesre lett alakítva, hogy ezáltal teljesen elveszítse hengeres felszínét,

    vagy

    ii.  a fa nedvességtartalma nem haladja meg a szárazanyag-tartalom 20 %-át.

    vagy

    iii.  megfelelő, forró levegővel vagy forró vízzel történő kezeléssel fertőtlenítették,

    vagy

    c)  ha fűrészelve van, a visszamaradt kéreggel vagy anélkül, nedvességtartalmát – mesterséges szárítással, megfelelő idő/hőmérséklet-programot alkalmazva – a szárazanyag-tartalom százalékában kifejezve 20 % alá csökkentették, és az ezt igazoló „kiln-dried” (mesterségesen szárított) vagy „K.D.”, illetve bármely más, nemzetközileg elfogadott jelölés szerepel a faanyagon vagy a mindenkori használat szerinti bármely csomagolóanyagon.

    112.

    A Castanea Mill., Castanopsis (D. Don) Spach és Quercus L. faanyaga következőktől eltérő formában:

    — egészben vagy részben e növényekből származó faforgács, fűrészpor és gyaluforgács,

    — fából készült csomagolóanyag, láda, doboz, rekesz, dob és hasonló csomagolóanyag, rakodólap, keretezett és más szállítólap, rakodólapkeret, alátétfa formájában, függetlenül attól, hogy azokat ténylegesen használják-e vagy sem a különféle tárgyak szállításánál, kivéve a faáru alátámasztására szolgáló olyan alátétfákat, amelyek ugyanolyan típusú és minőségű fából készültek, mint a szállítmányokban lévő fa, és amelyek ugyanazoknak az uniós növényegészségügyi követelményeknek felelnek meg, mint a szállítmányban lévő fa, de beleértve az olyan fát is, amely nem tartotta meg természetes hengeres felületét.

    ex 4401 12 00

    ex 4401 40 90

    ex 4403 12 00

    4403 91 00

    ex 4403 99 00

    ex 4404 20 00

    ex 4406 12 00

    ex 4406 92 00

    4407 91 15

    4407 91 31

    4407 91 39

    4407 91 90

    ex 4407 99 27

    ex 4407 99 40

    ex 4407 99 90

    ex 4408 90 15

    ex 4408 90 35

    ex 4408 90 85

    ex 4408 90 95

    ex 4409 29 91

    ex 4409 29 99

    ex 4416 00 00

    ex 9406 10 00

    Dél-Korea, Észak-Korea, Kína, Oroszország, Tajvan és Vietnám

    Hatósági nyilatkozat arról, hogy a faanyag(ot):

    a)  olyan területről származik, amelyet a származási ország nemzeti növényvédelmi szervezete – a növényegészségügyi intézkedésekre vonatkozó nemzetközi szabványokkal összhangban – Massicus raddei (Blessig) károsítótól mentesnek nyilvánított. A terület nevét fel kell tüntetni a növényegészségügyi bizonyítványban,

    vagy

    b)  a faprofil egészében legalább 56 °C hőmérsékletet elérő, megszakítás nélkül minimum 30 percen át tartó megfelelő hőkezelésen ment keresztül, amit fel kell tüntetni a növényegészségügyi bizonyítványban,

    vagy

    c)  ionizáló besugárzásnak vetették alá úgy, hogy a fa egésze legalább 1 kGy erősségű dózist nyeljen el,

    vagy

    d)  kéregmentes és legnagyobb keresztmetszetében nem haladja meg a 20 cm-t, és a növényegészségügyi intézkedésekre vonatkozó nemzetközi szabványnak megfelelően megfelelő szulfuril-fluorid-gázosítással fertőtlenítették.

    113.

    Faanyag, egészében vagy részben a következőkből származó faforgács formájában: Castanea Mill., Castaniopsis (D. Don) Spach és Quercus L.

    ex 4401 22 90

    Dél-Korea, Észak-Korea, Kína, Oroszország, Tajvan és Vietnám

    Hatósági nyilatkozat arról, hogy a faanyag(ot):

    a)  olyan területről származik, amelyet a származási ország nemzeti növényvédelmi szervezete – a növényegészségügyi intézkedésekre vonatkozó nemzetközi szabványokkal összhangban – Massicus raddei (Blessig) károsítótól mentesnek nyilvánított. A terület nevét fel kell tüntetni a növényegészségügyi bizonyítványban,

    vagy

    b)  2,5 cm-nél nem nagyobb vastagságú és szélességű darabokká dolgozták fel,

    vagy

    c)  a faforgács profiljának egészében legalább 56 °C hőmérsékletet elérő, megszakítás nélkül minimum 30 percen át tartó megfelelő hőkezelésen ment keresztül, amit fel kell tüntetni a növényegészségügyi bizonyítványon.

    ▼B

    (1)   

    Egy kapcsolódó növény KN-kódja alkalmazandó.

    (2)   

    A Nagy-Britannia és Észak-Írország Egyesült Királyságának az Európai Unióból és az Európai Atomenergia-közösségből történő kilépéséről szóló megállapodással és különösen az Írországról/Észak-Írországról szóló jegyzőkönyv 5. cikkének az említett jegyzőkönyv 2. mellékletével összefüggésben értelmezett (4) bekezdésével összhangban e melléklet alkalmazásában az Egyesült Királyságra való hivatkozásokat úgy kell értelmezni, hogy azok nem foglalják magukban Észak-Írországot.

    (3)   

    ISPM 31. A szállítmányokból való mintavétel módszerei (fao.org).

    (*)  ISPM 4: „A károsítómentes területek megállapítására vonatkozó követelmények”.

    (**)  ISPM 10: „A károsítómentes termőhelyek és termesztési helyek megállapítására vonatkozó követelmények”.

    (***)  ISPM 31: „A szállítmányokból való mintavétel módszerei”.

    (****)  ISPM 42: „A hőkezelés mint növényegészségügyi intézkedés alkalmazására vonatkozó követelmények”.

    (*****)  ISPM 14: „Integrált intézkedések alkalmazása a károsítók jelentette kockázatok kezelésére szolgáló rendszerszemléletű megközelítés keretében”.

    VIII. MELLÉKLET

    Az Unió területéről származó növények, növényi termékek és egyéb anyagok jegyzéke és az Unión belüli szállításukra vonatkozó különleges előírások

    Az illetékes hatóságok vagy az illetékes hatóságok felügyelete alatt működő vállalkozók az adott károsító kimutatására legmegfelelőbb időpontokban ellenőrzik az alábbi táblázatban meghatározott különleges előírások teljesülését:

    Növények, növényi termékek és egyéb anyagok

    Követelmények

    1.

    Mezőgazdasági vagy erdészeti célokra üzemeltetett gépek és járművek

    A gépeket vagy járműveket:

    a)  olyan területről szállítják, amelyet az illetékes hatóságok a növényegészségügyi intézkedésekre vonatkozó megfelelő nemzetközi szabványokkal összhangban a Ceratocystis platani (J. M. Walter) Engelbr. & T. C. Harr. szervezettől mentesnek nyilvánítottak,

    vagy

    b)  a fertőzött területről való elszállítást megelőzően megtisztították és mentessé tették a talajtól és a növényi hulladéktól.

    2.

    Ültetésre szánt, szabadban termesztett gyökeres növények

    Hatósági nyilatkozat arról, hogy a termőhely ismerten mentes a Clavibacter sepedonicus (Spieckermann és Kottho) Nouioui et. al. és a Synchytrium endobioticum (Schilb.) Percival károsítóktól.

    ▼M9

    2.1.

    Ültetésre szánt termesztőközeggel,, a szövettenyészetben levő növények és a vízi növények kivételével

    Hatósági nyilatkozat arról, hogy a növények(et):

    a)  olyan területről származnak, amelyet az illetékes hatóságok a növényegészségügyi intézkedésekre vonatkozó megfelelő nemzetközi szabványokkal összhangban a Popillia japonica Newman károsítótól mentesnek nyilvánítottak,

    vagy

    b)  olyan termőhelyen nevelték, amelyet a Popillia japonica Newman károsítótól mentesnek nyilvánítottak a növényegészségügyi intézkedésekre vonatkozó megfelelő nemzetközi szabványokkal összhangban, és

    i.  amelyen évente hatósági ellenőrzést és a szállítást megelőző három hónapban legalább havonta egy vizsgálatot végeztek a Popillia japonica Newman bármely jelének kimutatása céljából az érintett károsító jelenlétének kimutatására megfelelő időpontokban, legalább az összes növény – beleértve a gyomokat is – vizuális vizsgálatával és a növények termesztésére használt termesztőközegek mintavételével,

    és

    ii.  amelyet legalább 100 m-es pufferzóna vesz körül, ahol nincs jelen a Popillia japonica Newman, és ezt évente, megfelelő időpontokban végzett hatósági felderítések megerősítették,

    és

    iii.  a növényeket és a termesztőközegeket a szállítást megelőzően hatósági vizsgálatnak vetették alá, beleértve a termesztőközegek mintavételét is, és a Popillia japonica Newman károsítótól mentesnek találták,

    és

    iv.  a növények:

    — kezelése és csomagolása vagy szállítása a termőhely elhagyását követően a Popillia japonica Newman károsító általi fertőzöttség megelőzésére alkalmas módon történt,

    — vagy

    — szállítására Popillia japonica Newman károsító rajzási idején kívül került sor,

    vagy

    c)  egész életük során olyan termesztési helyen nevelték, amelyet a Popillia japonica Newman behurcolása ellen fizikailag teljesen elszigeteltek, és a növények

    — kezelése és csomagolása vagy szállítása a termőhely elhagyását követően a Popillia japonica Newman károsítóval való megfertőződés meggátolására alkalmas módon történik,

    — vagy

    — szállításukra a Popillia japonica Newman károsító rajzási idején kívül kerül sor.”

    vagy

    d)  egész életük során olyan termesztési helyen nevelték,

    i.  amelyet az illetékes hatóság kifejezetten felhatalmazott a Popillia japonica Newman károsítótól mentes növények termesztésére,

    és

    ii.  ahol a termesztőközeget a Popillia japonica Newman károsítótól mentes állapotban tartották megfelelő mechanikai intézkedések és más kezelések által,

    és

    iii.  ahol a növényeket a Popillia japonica Newman károsítótól való mentesség biztosítása érdekében megfelelő intézkedéseknek vetették alá,

    és

    iv.  a növényeket és a termesztőközegeket közvetlenül a szállítást megelőzően hatósági vizsgálatnak vetették alá, beleértve a termesztőközegek mintavételét is, és a Popillia japonica Newman károsítótól mentesnek találták,

    és

    v.  a növények:

    — kezelése és csomagolása vagy szállítása a termőhely elhagyását követően a Popillia japonica Newman károsítóval való megfertőződés meggátolására alkalmas módon történt,

    — vagy

    — szállításukra a Popillia japonica Newman károsító rajzási idején kívül került sor.

    ▼B

    3.

    A Solanum L. sztóló- vagy gumóképző fajaihoz vagy azok hibridjeihez tartozó, ültetésre szánt, génbankokban vagy genetikai anyagok gyűjteményeiben tárolt növények

    Hatósági nyilatkozat arról, hogy a növényeket zárlati feltételek között tartották, és azokat a laboratóriumi vizsgálatok minden uniós zárlati károsítótól mentesnek találták.

    Az ilyen anyaggal rendelkező minden szervezet vagy kutatóintézet köteles a birtokában lévő anyagról tájékoztatni az illetékes hatóságot.

    ▼M9

    4.

    A Solanum L. sztóló- vagy gumóképző fajaihoz vagy azok hibridjeihez tartozó, ültetésre szánt növények, kivéve az 5., 6., 7., 8. és 9. pontban meghatározott Solanum tuberosum L. gumók, a génbankokban vagy genetikai anyagok gyűjteményeiben tárolt tenyészetfenntartó anyagok, valamint a 21. pontban meghatározott Solanum tuberosum L. magok

    Hatósági nyilatkozat arról, hogy a növényeket zárlati feltételek között tartották, és azokat a laboratóriumi vizsgálatok minden uniós zárlati károsítótól mentesnek találták.

    A laboratóriumi vizsgálatokat:

    a)  az érintett illetékes hatóság felügyeli és a nevezett hatóság vagy bármely hatóságilag jóváhagyott testület tudományos képzettséggel rendelkező személyzete hajtja végre,

    b)  olyan helyen kell elvégezni, amely megfelelő felszereléssel rendelkezik ahhoz, hogy az uniós zárlati károsítókkal foglalkozzon és anyagokat, köztük indikátornövényeket úgy tartson fenn, hogy kiküszöbölje az uniós zárlati károsítók elterjedésének minden kockázatát,

    c)  az anyag minden egységén el kell végezni:

    i.  legalább egy vegetációs időszak teljes tartama alatt rendszeres időközönként bármilyen uniós zárlati károsító által okozott tünetek észlelése céljából végzett vizuális vizsgálattal, figyelembe véve az anyag típusát és fejlettségi stádiumát a vizsgálati program során,

    ii.  laboratóriumi vizsgálattal minden burgonyaanyag esetében legalább az alábbi károsító szervezetekre:

    — Andean potato latent virus,

    — Andean potato mottle virus,

    — Potato black ringspot virus,

    — Potato virus T,

    — 

    — Potato virus S, Potato virus X és a Potato leafroll virus nem uniós izolátumai,

    — Clavibacter sepedonicus (Spieckermann és Kottho) Nouioui et al.,

    — Ralstonia solanacearum (Smith) Yabuuchi et al. emend. Safni et al.; Ralstonia pseudosolanacearum Safni et al.Ralstonia syzigii subsp. celebensis Safni et al. és Ralstonia syzigii subsp. indonesiensis Safni et al.

    iii.  a Solanum tuberosum L. vetőmagjai esetében – a 21. pontban meghatározottak kivételével – legalább a fentiekben felsorolt vírusokra és viroidokra, az Andean potato mottle virus, a Potato virus S, Potato virus X és a Potato leafroll virus nem uniós izolátumai kivételével;

    d)  a laboratóriumi vizsgálatnak magában kell foglalnia a vizuális vizsgálat során észlelt bármely más tünet esetén az ilyen tüneteket okozó uniós zárlati károsítók azonosítását célzó megfelelő vizsgálatot.

    ▼B

    5.

    A Solanum tuberosum L. ültetésre szánt gumói

    Hatósági nyilatkozat arról, hogy a Synchytrium endobioticum (Schilb.) Percival károsító elleni védekezéssel kapcsolatos uniós rendelkezéseket betartották.

    6.

    A Solanum tuberosum L. ültetésre szánt gumói

    Hatósági nyilatkozat arról, hogy:

    a)  a gumók olyan területről származnak, amelyről ismert, hogy mentes a Clavibacter sepedonicus (Spieckermann és Kottho) Nouioui et al. károsítótól,

    vagy

    b)  a Clavibacter sepedonicus (Spieckermann és Kottho) Nouioui et al. károsító elleni védekezéssel kapcsolatos uniós rendelkezéseket betartották.

    7.

    A Solanum tuberosum L. ültetésre szánt gumói

    Hatósági nyilatkozat arról, hogy a gumók:

    a)  olyan területekről származnak, amelyekről ismert, hogy ott a Ralstonia solanacearum (Smith) Yabuuchi et al. emend. Safni et al. nem fordul elő,

    vagy

    b)  olyan termőhelyről származnak, amelyet a Ralstonia solanacearum (Smith) Yabuuchi et al. emend. Safni et al. károsítótól mentesnek találtak, vagy amelyet e károsító szervezettől mentesnek tekintenek olyan megfelelő eljárás végrehajtásának eredményeképpen, amelynek célja a Ralstonia solanacearum (Smith) Yabuuchi et al. emend. Safni et al. felszámolása.

    8.

    A Solanum tuberosum L. ültetésre szánt gumói

    Hatósági nyilatkozat arról, hogy a gumók:

    a)  olyan területről származnak, amelyről ismert, hogy ott a Meloidogyne chitwoodi Golden et al. és a Meloidogyne fallax Karssen nem fordul elő,

    vagy

    b)  olyan területről származnak, ahol a Meloidogyne chitwoodi Golden et al. és a Meloidogyne fallax Karssen károsítók ismerten előfordulnak, és:

    i.  a gumók olyan termőhelyről származnak, amelyet mentesnek találtak a Meloidogyne chitwoodi Golden et al. és a Meloidogyne fallax Karssen károsítóktól a gazdanövények évenkénti felderítése során, amely a gazdanövények megfelelő időpontokban történő vizuális vizsgálatából és a termőhelyen termesztett burgonya külső megszemléléséből és a betakarítást követően a felvágott gumók vizsgálatából áll,

    vagy

    ii.  a betakarítást követően a gumókból szúrópróbaszerűen mintát vettek, és azt vagy megvizsgálták tünetek jelenlétére egy, a tünetek előidézésére megfelelő módszerrel, vagy laboratóriumi vizsgálatot végeztek rajta, továbbá a külső és a vágott gumófelületet vizuális vizsgálatnak vetették alá a károsítók észlelésére alkalmas időpontokban, de minden esetben a csomagok vagy konténerek zárásakor, a szállítást megelőzően, és a Meloidogyne chitwoodi Golden et al. és a Meloidogyne fallax Karssen károsítóktól mentesnek találták azokat.

    9.

    A Solanum tuberosum L. ültetésre szánt gumói, a 2007/33/EK tanácsi irányelv 4. cikke (4) bekezdésének b) pontjával összhangban ültetésre szánt gumók kivételével

    Hatósági nyilatkozat arról, hogy a Globodera pallida (Stone) Behrens és a Globodera rostochiensis (Wollenweber) Behrens károsítók elleni védekezéssel kapcsolatos uniós rendelkezéseket betartották.

    10.

    A Solanum tuberosum L. ültetésre szánt gumói, a 2002/53/EK irányelv értelmében egy vagy több tagállamban hivatalosan elfogadott fajták gumóinak kivételével

    Hatósági nyilatkozat arról, hogy a gumók:

    a)  előrehaladott szelekciókból származnak, és

    b)  az Unión belül állították elő őket, és

    c)  közvetlen leszármazási kapcsolatban állnak egy megfelelő körülmények között fenntartott és az Unión belül hatósági zárlati vizsgálatnak alávetett, és e vizsgálatokban uniós zárlati károsítóktól mentesnek talált anyaggal.

    11.

    A Solanum tuberosum L. gumói, a 3., 4., 5., 6., 7., 8., 9., vagy 10. tételnél meghatározottak kivételével

    A csomagoláson vagy – ömlesztve szállított gumók esetében – a kísérő dokumentumokon nyilvántartási számot kell feltüntetni annak igazolására, hogy a gumókat hatóságilag nyilvántartásba vett termelő állította elő, vagy azok a termelési területen található, hatósági nyilvántartásba vett közös gyűjtő vagy szállítási központokból származnak, jelezve, hogy:

    a)  a gumók a Ralstonia solanacearum (Smith) Yabuuchi et al. emend. Safni et al. károsítótól mentesek,

    továbbá

    b)  a Synchytrium endobioticum (Schilb.) Percival,

    továbbá

    adott esetben a Clavibacter sepedonicus (Spieckermann és Kottho) Nouioui et al.,

    továbbá

    a Globodera pallida (Stone) Behrens és a Globodera rostochiensis (Wollenweber) Behrens károsítók elleni védekezéssel kapcsolatos uniós rendelkezéseket betartották.

    12.

    A Capsicum spp., a Solanum lycopersicum L. és a Solanum melongena L. ültetésre szánt gyökeres növényei, a 2007/33/EK tanácsi irányelv 4. cikke (4) bekezdésének a) pontjával összhangban ültetésre szántak kivételével

    Hatósági nyilatkozat arról, hogy a Globodera pallida (Stone) Behrens és a Globodera rostochiensis (Wollenweber) Behrens károsítók elleni védekezéssel kapcsolatos uniós rendelkezéseket betartották.

    13.

    A Capsicum annuum L., a Solanum lycopersicum L., a Musa L., a Nicotiana L. és a Solanum melongena L. ültetésre szánt növényei, a vetőmagok kivételével

    Hatósági nyilatkozat arról, hogy:

    a)  a növények a Ralstonia solanacearum (Smith) Yabuuchi et al. emend. Safni et al. károsítótól mentesnek talált területekről származnak,

    vagy

    b)  a termőhelyen a legutóbbi teljes vegetációs időszak kezdete óta nem észlelték a növényeken a Ralstonia solanacearum (Smith) Yabuuchi et al. emend. Safni et al. okozta tüneteket.

    14.

    Az Allium porrum L., az Asparagus officinalis L., a Beta vulgaris L., a Brassica spp. és a Fragaria L. ültetésre szánt, szabadban termesztett gyökeres növényei,

    továbbá

    az Allium ascalonicum L., az Allium cepa L., a Dahlia spp., a Gladiolus Tourn. ex L., a Hyacinthus spp., az Iris spp., a Lilium spp., a Narcissus L. és a Tulipa L. szabadban termesztett hagymái, gumói és gyöktörzsei, a 2007/33/EK tanácsi irányelv 4. cikke (4) bekezdésének a) vagy c) pontjával összhangban ültetésre szánt növények, hagymák, gumók és gyöktörzsek kivételével

    Bizonyítani kell, hogy a Globodera pallida (Stone) Behrens és a Globodera rostochiensis (Wollenweber) Behrens károsítók elleni védekezéssel kapcsolatos uniós rendelkezéseket betartották.

    15.

    A vetőmag kivételével a Cucurbitaceae és Solanaceae ültetésre szánt növényei, amelyek olyan területekről származnak, ahol:

    a)  a Bemisia tabaci Genn. vagy a New Delhi paradicsom levélgöndörödés vírus más vektorainak előfordulása nem ismert

    b)  a Bemisia tabaci Genn. vagy a New Delhi paradicsom levélgöndörödés vírus más vektorai ismerten előfordulnak

    Hatósági nyilatkozat arról, hogy:

    a)  a növények olyan területről származnak, amely ismerten mentes a New Delhi paradicsom levélgöndörödés vírustól,

    vagy

    b)  a növényeken azok teljes vegetációs időszaka során nem észleltek a New Delhi paradicsom levélgöndörödés vírus okozta tüneteket.

    i.  termőhelyüket a Bemisia tabaci Genn. károsítótól és a New Delhi paradicsom levélgöndörödés vírus más vektoraitól mentesnek találták a károsítók észlelésére alkalmas időpontokban végzett hatósági ellenőrzések során,

    vagy

    ii.  a növényeket hatékony kezelésnek vetették alá a Bemisia tabaci Genn. károsító és a New Delhi paradicsom levélgöndörödés vírus más vektorainak felszámolása érdekében.

    16.

    A Juglans L. és a Pterocarya Kunth nemzetséghez tartozó, ültetésre szánt növények, a vetőmagok kivételével

    Hatósági nyilatkozat arról, hogy:

    a)  az ültetésre szánt növényeket egész életciklusuk alatt, illetve az Unióba való behozataluk óta olyan területen termesztették, amelyet az illetékes hatóságok a növényegészségügyi intézkedésekre vonatkozó megfelelő nemzetközi szabványokkal összhangban a Geosmithia morbida Kolarík, Freeland, Utley & Tisserat szervezettől és Pityophthorus juglandis Blackman elnevezésű vektorától mentesnek nyilvánítottak,

    vagy

    b)  az ültetésre szánt növények olyan termőhelyről származnak, beleértve annak legalább 5 km sugarú körzetét, ahol sem a Geosmithia morbida Kolarík, Freeland, Utley & Tisserat és annak Pityophthorus juglandis Blackman elnevezésű vektora által okozott tünetek, sem a vektor jelenléte nem voltak megfigyelhetők a szállítást megelőző két éven belül végzett hatósági vizsgálatok során; az ültetésre szánt növényeket szállítás előtt szemrevételezéses vizsgálatnak vetették alá, és úgy kezelték és csomagolták, hogy meggátolják azok megfertőződését a termőhely elhagyását követően,

    vagy

    c)  az ültetésre szánt növények olyan termőhelyről származnak, ahol a termesztésük fizikailag teljesen elkülönítve folyik, és az ültetésre szánt növényeket szállítás előtt szemrevételezték és úgy kezelték és csomagolták, hogy meggátolják azok megfertőződését a termőhely elhagyását követően.

    17.

    A Platanus L. nemzetséghez tartozó, ültetésre szánt növények, a vetőmagok kivételével

    Hatósági nyilatkozat arról, hogy:

    a)  a növények olyan területről származnak, amelyet az illetékes hatóságok a növényegészségügyi intézkedésekre vonatkozó megfelelő nemzetközi szabványokkal összhangban a Ceratocystis platani (J. M. Walter) Engelbr. & T. C. Harr. szervezettől mentesnek nyilvánítottak,

    vagy

    b)  a növényeket olyan termőhelyen termesztették, amelyet a növényegészségügyi intézkedésekre vonatkozó megfelelő nemzetközi szabványokkal összhangban a Ceratocystis platani (J. M. Walter) Engelbr. & T. C. Harr. előfordulásától mentesnek nyilvánítottak, és:

    i.  amelyet az illetékes hatóságok nyilvántartásba vettek és felügyelnek,

    továbbá

    ii.  amelyet – a közvetlen környezetével együtt – évente, az év legmegfelelőbb időpontjaiban hatósági vizsgálatnak vetettek alá a Ceratocystis platani (J. M. Walter) Engelbr. & T. C. Harr. tüneteinek kimutatására az érintett károsító jelenlétének észlelése érdekében,

    továbbá

    iii.  a növényekből vett reprezentatív mintán az év megfelelő, a károsító kimutatására alkalmas időpontjaiban megvizsgálták a Ceratocystis platani (J. M. Walter) Engelbr. & T. C. Harr. előfordulását.

    ▼M9

    17.1.

    A Citrus L., Fortunella Swingle, Poncirus Raf., és hibridjeik, Diospyros kaki L., Ficus carica L., Hedera helix L., Laurus nobilis L., Magnolia L., Malus Mill., Melia L., Mespilus germanica L., Parthenocissus Planch., Prunus L., Psidium guajava L., Punica granatum L., Pyracantha M. Roem., Pyrus L., Rosa L., Vitis vinifera L. ültetésre szánt növényei a vetőmagok, pollen és szövettenyészetben levő növények kivételével

    Hatósági nyilatkozat arról, hogy a növények(et):

    a)  olyan területről származnak, amelyet az illetékes hatóságok a növényegészségügyi intézkedésekre vonatkozó megfelelő nemzetközi szabványokkal összhangban az Aleurocanthus spiniferus (Quaintance) károsítótóé mentesnek nyilvánítottak,

    vagy

    b)  olyan termőhelyen nevelték, amelyet az Aleurocanthus spiniferus (Quaintance) károsítótól mentesnek nyilvánítottak a növényegészségügyi intézkedésekre vonatkozó megfelelő nemzetközi szabványokkal összhangban, és a növényeket úgy kezelték és csomagolták, hogy meggátolják azok megfertőződését a termőhely elhagyását követően,

    vagy

    c)  az Aleurocanthus spiniferus (Quaintance) károsítótól való mentességet biztosítő hatékony kezelésen estek át és a szállítás előtt a károsítótól mentesnek találták őket.

    ▼B

    18.

    A Citrus L., a Choisya Kunth, a Fortunella Swingle, a Poncirus Raf. és hibridjeik növényei, valamint a Casimiroa La Llave, a Clausena Burm f., a Murraya J.Koenig ex L., a Vepris Comm., a Zanthoxylum L. növényei, a termés és a vetőmag kivételével

    Hatósági nyilatkozat arról, hogy:

    a)  a növények olyan területről származnak, amelyet az illetékes hatóságok a növényegészségügyi intézkedésekre vonatkozó megfelelő nemzetközi szabványokkal összhangban a Trioza erytreae Del Guercio szervezettől mentesnek nyilvánítottak,

    vagy

    b)  a növényeket olyan termőhelyen termesztették, amelyet a származási ország illetékes hatóságai nyilvántartásba vettek és felügyelnek,

    továbbá

    a növényeket legalább egy éven keresztül a Trioza erytreae Del Guercio behurcolása ellen védett, rovaroktól mentes termőhelyen termesztették,

    továbbá

    ahol az elszállítást megelőző legalább egy évben megfelelő időpontokban két hatósági vizsgálatra került sor, amelyek során a szóban forgó területen nem találtak a Trioza erytreae Del Guercio károsítóra utaló jeleket,

    továbbá

    az elszállítás előtt a növényeket úgy kezelték és csomagolták, hogy meggátolják azok megfertőződését a termőhely elhagyását követően.

    ▼M9

    18.1.

    A Citrus L., Fortunella Swingle, Poncirus Raf. és hibridjeik ültetésre szánt növényei, a vetőmagok, pollen és a szövettenyészetben lévő növények kivételével

    Hatósági nyilatkozat arról, hogy:

    a)  olyan területről származnak, amelyet az illetékes hatóságok a növényegészségügyi intézkedésekre vonatkozó megfelelő nemzetközi szabványokkal összhangban a Toxoptera citricida (Kirkaldy) károsítótól mentesnek nyilvánítottak,

    vagy

    b)  olyan termőhelyen nevelték, amelyet a Toxoptera citricida (Kirkaldy) károsítótól mentesnek nyilvánítottak a növényegészségügyi intézkedésekre vonatkozó megfelelő nemzetközi szabványokkal összhangban, és a növényeket úgy kezelték és csomagolták, hogy meggátolják azok megfertőződését a termőhely elhagyását követően.

    ▼M9

    19.

    A Vitis L. nemzetséghez tartozó, ültetésre szánt növények, a vetőmagok kivételével

    Hatósági nyilatkozat arról, hogy az ültetésre szánt növények:

    a)  olyan területről származnak, amelyről ismert, hogy mentes a Grapevine flavescence dorée fitoplazmától,

    vagy

    b)  olyan termesztési helyről származnak, ahol:

    i.  a Vitis L. növényeken a termesztési helyen és a környező20m-es övezetben a legutóbbi teljes vegetációs időszak kezdete óta nem észleltek a Grapevine flavescence dorée phytoplasma okozta tüneteket. A Vitis L. szaporítására használt növények esetében a termesztési helyen, és vagy az oltóvesszők termesztési helyét környező 20 m-es övezetben vagy az alanyok termesztési helyét környező 40 m-es övezetben két teljes vegetációs időszak kezdete óta a Vitis spp. növényein nem észleltek a Grapevine flavescence dorée phytoplasma által okozott tüneteket, és

    ii.  figyelemmel kísérik a vektorok jelenlétét, és azokon a területeken, ahol a vektorok jelen vannak, megfelelő kezeléseket alkalmaznak a Grapevine flavescence dorée phytoplasma vektorainak visszaszorítására, és

    iii.  a termesztési helyet környező 20 m-es övezetben levő elhagyott Vitis L. növényeket gyökerestől eltávolították,

    vagy

    c)  a nemzetközi szabványoknak megfelelő, meleg vízzel történő kezelésen mentek keresztül.

    ▼B

    20.

    A Citrus L., a Fortunella Swingle és a Poncirus Raf. és hibridjeik termése

    A csomagoláson megfelelő módon jelölni kell a származást.

    21.

    A Solanum tuberosum L. vetőmagjai, a 3. tételnél meghatározottak kivételével

    Hatósági nyilatkozat arról, hogy:

    a)  a vetőmagok a 4., 5., 6., 7., 8., illetve 9. pontban előírt követelményeknek megfelelő növényektől származnak,

    és a vetőmagok:

    b)  olyan területekről származnak, amelyekről ismert, hogy mentesek a Synchytrium endobioticum (Schilb.) Percival, a Clavibacter sepedonicus (Spieckermann és Kottho) Nouioui et al.,valamint a Ralstonia solanacearum (Smith) Yabuuchi et al. emend. Safni et al. károsítóktól,

    vagy

    megfelelnek az összes alábbi követelménynek:

    i.  olyan helyen állították elő őket, ahol a legutóbbi vegetációs időszak kezdete óta nem észlelték az a) pontban említett uniós zárlati károsítók okozta betegség tüneteit;

    ii.  olyan helyen állították elő őket, ahol az összes alábbi intézkedés megtörtént:

    — az érintkezés megakadályozása és higiéniai intézkedések alkalmazása a burgonyaféléket termesztő más helyszínekről érkező személyzettel és tárgyakkal (szerszámokkal, gépekkel, járművekkel, edényekkel és csomagolóanyaggal) kapcsolatban, a fertőzés megelőzésének biztosítása érdekében;

    — kizárólag az e pontban hivatkozott valamennyi uniós zárlati károsítótól mentes vizet használnak.

    22.

    A Juglans L. és a Pterocarya Kunth faanyaga, a következőktől eltérő formában:

    — egészében vagy részben ezekből a növényekből származó faforgács vagy hasonló részek, fűrészpor, gyaluforgács, fahulladék vagy más famaradék,

    — fából készült csomagolóanyag, láda, doboz, rekesz, dob és hasonló csomagolóanyag, rakodólap, keretezett és más szállítólap, rakodólapkeret, alátétfa formájában, függetlenül attól, hogy azokat ténylegesen használják-e vagy sem a különféle tárgyak szállításánál, kivéve a faáru alátámasztására szolgáló olyan alátétfákat, amelyek ugyanolyan típusú és minőségű fából készültek, mint a szállítmányban lévő fa, és amelyek ugyanazoknak az uniós növényegészségügyi követelményeknek felelnek meg, mint a szállítmányban lévő fa,

    de beleértve a természetes hengeres felszínét meg nem tartott fát is.

    Hatósági nyilatkozat arról, hogy a faanyag:

    a)  olyan területről származik, amelyet az illetékes hatóságok a növényegészségügyi intézkedésekre vonatkozó megfelelő nemzetközi szabványokkal összhangban a Geosmithia morbida Kolarík, Freeland, Utley & Tisserat és vektora, a Pityophthorus juglandis Blackman károsítótól mentesnek ismert területnek nyilvánítottak;

    vagy

    b)  a faprofil egészében legalább 56 °C hőmérsékletet elérő, megszakítás nélkül minimum 40 percen át tartó megfelelő hőkezelésen ment keresztül. A faanyagon vagy a mindenkori használatnak megfelelő bármely csomagolóanyagon szerepelnie kell az ezt igazoló „HT” jelölésnek;

    vagy

    c)  a faanyagot négyszögletes alakúra formázták, hogy teljesen megszüntessék a természetes hengeres felszínt.

    23.

    A Juglans L. és a Pterocarya Kunth lehántolt kérge és fája, egészében vagy részben ezekből e növényekből származó faforgács vagy hasonló részek, fűrészpor, gyaluforgács, fahulladék vagy más famaradék formájában.

    Hatósági igazolás arról, hogy a faanyag vagy a lehántolt kéreg:

    a)  olyan területről származik, amelyet az illetékes hatóságok a növényegészségügyi intézkedésekre vonatkozó megfelelő nemzetközi szabványokkal összhangban a Geosmithia morbida Kolarík, Freeland, Utley & Tisserat és vektora, a Pityophthorus juglandis Blackman károsítótól mentesnek nyilvánítottak,

    vagy

    b)  a kéreg- vagy a faprofil egészében legalább 56 °C hőmérsékletet elérő, megszakítás nélkül minimum 40 percen át tartó megfelelő hőkezelésen ment keresztül. A mindenkori használatnak megfelelő bármely csomagolóanyagon szerepelnie kell az ezt igazoló „HT” jelölésnek.

    24.

    A Platanus L. faanyaga, beleértve az olyan fát, amely nem tartotta meg természetes hengeres felületét.

    Hatósági nyilatkozat arról, hogy:

    a)  a Ceratocystis platani (J. M. Walter) Engelbr. & T. C. Harr. károsítótól mentesnek ismert területről származik,

    vagy

    b)  nedvességtartalmát a gyártás idején mesterséges szárítással – megfelelő idő/hőmérséklet-programot alkalmazva – a szárazanyag-tartalom százalékában kifejezve 20 % alá csökkentették, és az ezt igazoló „kiln-dried” (mesterségesen szárított) vagy „K.D.”, illetve bármely más, nemzetközileg elfogadott jelölés szerepel a faanyagon vagy a mindenkori használat szerinti bármely csomagolóanyagon.

    ▼M9

    25.

    A Juglans L. és Pterocarya Kunth faanyagából készült csomagolóanyag, láda, doboz, rekesz, dob és hasonló csomagolóanyag, rakodólap, keretezett és más szállítólap, rakodólapkeret, alátétfa formájában, függetlenül attól, hogy azokat ténylegesen használják-e vagy sem a különféle tárgyak szállításánál, kivéve a 6 mm vagy annál kisebb vastagságú nyersfát, a ragasztóval, hővel és nyomással vagy ezek kombinációjával előállított feldolgozott fát, valamint a faáru alátámasztására szolgáló olyan alátétfákat, amelyek ugyanolyan típusú és minőségű fából készültek, mint a szállítmányban lévő fa, és amelyek ugyanazoknak az uniós növényegészségügyi követelményeknek felelnek meg, mint a szállítmányban lévő fa.

    A fa csomagolóanyag:

    a)  olyan területről származik, amelyet az illetékes hatóságok a növényegészségügyi intézkedésekre vonatkozó megfelelő nemzetközi szabványokkal összhangban a Geosmithia morbida Kolarík, Freeland, Utley & Tisserat és vektora, a Pityophthorus juglandis Blackman károsítótól mentesnek nyilvánítottak,

    vagy

    b)  a nemzetközi kereskedelemben használt fa csomagolóanyagok szabályozásáról szóló, a FAO növényegészségügyi intézkedésekre vonatkozó 15. számú nemzetközi szabványának I. mellékletében meghatározott kéregtelenített fából készült, és i. az említett nemzetközi szabvány I. mellékletében meghatározott jóváhagyott kezelések egyikében részesült, és ii. az említett nemzetközi szabvány II. mellékletében meghatározott olyan jelzést tartalmaz, amely arra utal, hogy a fa csomagolóanyagot a szabvány szerint jóváhagyott növényegészségügyi kezelésnek vetették alá.

    ▼M9

    26.

    A Chionanthus virginicus L., Fraxinus L., Juglans ailantifolia Carr., Juglans mandshurica Maxim., Ulmus davidiana Planch. és a Pterocarya rhoifolia Siebold & Zucc. növényei, a termés és a vetőmag kivételével

    A növények olyan területről származnak, amely ismerten mentes az Agrilus planipennis Fairmaire károsítótól, és amely legalább 100 km-re fekszik a legközelebbi olyan ismert területtől, ahol az Agrilus planipennis Fairmaire jelenlétét hivatalosan mgerősítették.

    27.

    Olyan területről származó Chionanthus virginicus L., Fraxinus L., Juglans ailantifolia Carr., Juglans mandshurica Maxim., Ulmus davidiana Planch. és Pterocarya rhoifolia Siebold & Zucc. faanyaga, amely 100 km-nél közelebb fekszik a legközelebbi olyan ismert területtől, ahol az Agrilus planipennis Fairmaire károsító jelenlétét hivatalosan mgerősítették, a következőktől eltérő formában

    — egészben vagy részben e fákból származó faforgács vagy hasonló részek, fűrészpor, gyaluforgács, fahulladék vagy más famaradék,

    — fából készült csomagolóanyag, láda, doboz, rekesz, dob és hasonló csomagolóanyag, rakodólap, keretezett és más szállítólap, rakodólapkeret, alátétfa formájában, függetlenül attól, hogy azokat ténylegesen használják-e vagy sem a különféle tárgyak szállításánál, kivéve a faáru alátámasztására szolgáló olyan alátétfákat, amelyek ugyanolyan típusú és minőségű fából készültek, mint a szállítmányban lévő fa, és amelyek ugyanazoknak az uniós növényegészségügyi követelményeknek felelnek meg, mint a szállítmányban lévő fa,

    — de beleértve az olyan fát, amely nem tartotta meg természetes hengeres felületét, valamint a kezeletlen fából készült bútorokat és egyéb tárgyakat

    Hatósági nyilatkozat arról, hogy:

    a)  a kéreg és a szijácsból legalább a külső 2,5 cm eltávolításra került egy olyan létesítményben, amelyet a nemzeti növényvédelmi szervezet e tevékenység végzésére felhatalmazott és felügyel,

    vagy

    b)  a fát ionizáló besugárzásnak vetették alá úgy, hogy a fa egésze legalább 1 kGy erősségű dózist nyeljen el.

    28.

    A Chionanthus virginicus L., Fraxinus L., Juglans ailantifolia Carr., Juglans mandshurica Maxim., Ulmus davidiana Planch. és Pterocarya rhoifolia Siebold & Zucc. fájából előállított faforgács vagy hasonló részek, fűrészpor, gyaluforgács, fahulladék és -maradék

    A faanyag olyan területről származik, amely ismerten mentes az Agrilus planipennis Fairmaire károsítótól, és amely legalább 100 km-re fekszik a legközelebbi olyan ismert területtől, ahol az Agrilus planipennis Fairmaire jelenlétét hivatalosan megrősítették.

    29.

    A Chionanthus virginicus L., Fraxinus L., Juglans ailantifolia Carr., Juglans mandshurica Maxim., Ulmus davidiana Planch. és Pterocarya rhoifolia Siebold & Zucc. hántolt fakérge és a fakéregből készült tárgyak

    A kéreg olyan területről származik, amely ismerten mentes az Agrilus planipennis Fairmaire károsítótól, és amely legalább 100 km-re fekszik a legközelebbi olyan ismert területtől, ahol az Agrilus planipennis Fairmaire jelenlétét hivatalosan megrősítették.

    ▼B

    IX. MELLÉKLET

    Azon növények, növényi termékek és egyéb anyagok jegyzéke, amelyeknek bizonyos védett zónákba történő behozatala tilos

    Az alábbi táblázat harmadik oszlopában felsorolt védett zónák értelemszerűen a következők valamelyikére vonatkoznak:

    a) 

    a jegyzékbe vett tagállam teljes területe;

    b) 

    a jegyzékbe vett tagállam területe a zárójelben megadott kivételekkel;

    c) 

    a tagállam területének kizárólag a zárójelben megadott része.

    Növények, növényi termékek és egyéb anyagok

    KN-kód

    Védett zónák

    1.

    Növények és a beporzásukra szolgáló élő virágpor (a termés és a magok kivételével), amelyek harmadik országokból származnak, Svájc és az olyan országok kivételével, amelyeket az adott nemzeti növényvédelmi szervezet az Erwinia amylovora (Burr.) Winsl. et al. károsítótól mentesnek ismert el és hivatalosan értesítette a Bizottságot, vagy ahol az adott nemzeti növényvédelmi szervezet a nemzetközi növényegészségügyi intézkedésekre vonatkozó megfelelő nemzetközi szabványoknak megfelelően az Erwinia amylovora (Burr.) Winsl. et al. károsító tekintetében károsítómentes területeket határozott meg és hivatalosan értesítette a Bizottságot, és amelyek az alábbi fajok valamelyikéhez tartoznak:

    — Amelanchier Med.,

    — Chaenomeles Lindl.,

    — Crataegus L.,

    — Cydonia Mill.,

    — Eriobotrya Lindl.,

    — Malus Mill.,

    — Mespilus L.,

    — Pyracantha Roem.,

    — Pyrus L. vagy

    — Sorbus L.,

    ex 0602 10 90

    ex 0602 20 20

    ex 0602 20 80

    ex 0602 90 41

    ex 0602 90 45

    ex 0602 90 46

    ex 0602 90 47

    ex 0602 90 48

    ex 0602 90 50

    ex 0602 90 70

    ex 0602 90 91

    ex 0602 90 99

    ex 0603 19 70

    ex 0604 20 90

    ex 1211 90 86

    ex 1212 99 95

    ex 1404 90 00

    a)  Észtország;
    b)  Spanyolország (Andalúzia, Aragónia, Kasztília-La Mancha, Kasztília és León, Extremadura autonóm közösségek, Madrid, Murcia, Navarra és La Rioja autonóm közösségek, Guipuzcoa tartomány [Baszkföld], a Lleida tartománybeli Garrigues, Noguera, Pla d’Urgell, Segrià és Urgell járások [Katalónia autonóm közösség], továbbá a Valencia tartománybeli Alborache és Turís önkormányzatai, valamint az Alicante tartománybeli Alt Vinalopó és El Vinalopó Mitjà járások [Comunidad Valenciana] kivételével);
    c)  Franciaország (Korzika);
    d)  Írország (Galway város kivételével); ►M14  
    e)  Olaszország (Abruzzo, Puglia, Basilicata, Calabria, Campania (kivéve Agerola, Gragnano, Lettere, Pimonte és Vico Equense települések Nápoly megyében, Amalfi, Atrani, Conca dei Marini, Corbara, Furore, Maiori, Minori, Positano, Praiano, Ravello, Scala és Tramonti települések Salerno megyében), Lazio, Liguria, Lombardia (kivéve Milánó, Sondrio és Varese megyék, Fara Gera d’Adda és Pontirolo Nuovo települések Bergamo megyében, Montevecchia település Lecco megyében, Bovisio Masciago, Ceriano Laghetto, Cesano Maderno, Cogliate, Desio, Limbiate, Nova Milanese és Varedo Monza Brianza megyében, és kivéve a Mantova megyében található településeket (Acquanegra Sul Chiese, Asola, Bozzolo, Canneto sull’Oglio, Casalromano, Marcaria, Mariana Mantovana, Redondesco, Rivarolo Mantovano és San Martino dall’Argine kivételével), Marche (kivéve Colli al Metauro, Fano, Pesaro és San Costanzo községek Pesaro és Urbino megyében), Molise, Szardínia, Szicília (kivéve Cesarò település Messina megyében, Adrano, Bronte és Maniace Catania megyében és Centuripe, Regalbuto és Troina Enna megyében), Toszkána, Umbria, Valle d’Aosta, Veneto (kivéve Rovigo és Velence megyék, Barbona, Boara Pisani, Castelbaldo, Masi, Piacenza d’Adige, S. Urbano és Vescovana községek Padova megyében és Albaredo d’Adige, Angiari, Arcole, Belfiore, Bevilacqua, Bonavigo, Boschi S. Anna, Bovolone, Buttapietra, Caldiero, Casaleone, Castagnaro, Castel d’Azzano, Cerea, Cologna Veneta, Concamarise, Erbè, Gazzo Veronese, Isola della Scala, Isola Rizza, Legnago, Minerbe, Mozzecane, Nogara, Nogarole Rocca, Oppeano, Palù, Povegliano Veronese, Pressana, Ronco all’Adige, Roverchiara, Roveredo di Guà, San Bonifacio, Sanguinetto, San Pietro di Morubbio, San Giovanni Lupatoto, Salizzole, San Martino Buon Albergo, Sommacampagna, Sorgà, Terrazzo, Trevenzuolo, Valeggio sul Mincio, Veronella, Villa Bartolomea, Villafranca di Verona, Vigasio, Zevio és Zimella községekVerona megyében));  ◄
    f)  Lettország; ►M6  
    g)  Litvánia (kivéve Kėdainiai település [Kaunas megye]); ►M14   ◄  ◄
    j)  Finnország. ►M4   ◄

    2.

    Növények és a beporzásukra szolgáló élő virágpor (a termés és a magok kivételével), amelyek harmadik országokból származnak, azon országok kivételével, amelyeket az adott nemzeti növényvédelmi szervezet az Erwinia amylovora (Burr.) Winsl. et al. károsítótól mentesnek ismert el és hivatalosan értesítette a Bizottságot, vagy ahol az adott nemzeti növényvédelmi szervezet a nemzetközi növényegészségügyi intézkedésekre vonatkozó megfelelő nemzetközi szabványoknak megfelelően az Erwinia amylovora (Burr.) Winsl. et al. károsító tekintetében károsítómentes területeket határozott meg és hivatalosan értesítette a Bizottságot, és amelyek az alábbi fajok valamelyikéhez tartoznak:

    (1)  Cotoneaster Ehrh. vagy

    (2)  Photinia davidiana (Dcne.) Cardot.

    ex 0602 10 90

    ex 0602 20 20

    ex 0602 20 80

    ex 0602 90 41

    ex 0602 90 45

    ex 0602 90 46

    ex 0602 90 47

    ex 0602 90 48

    ex 0602 90 50

    ex 0602 90 70

    ex 0602 90 91

    ex 0602 90 99

    ex 0603 19 70

    ex 0604 20 90

    ex 1211 90 86

    ex 1212 99 95

    ex 1404 90 00

    a)  Észtország;
    b)  Spanyolország (Andalúzia, Aragónia, Kasztília-La Mancha, Kasztília és León, Extremadura autonóm közösségek, Madrid, Murcia, Navarra és La Rioja autonóm közösségek, Guipuzcoa tartomány [Baszkföld], a Lleida tartománybeli Garrigues, Noguera, Pla d’Urgell, Segrià és Urgell járások [Katalónia autonóm közösség], továbbá a Valencia tartománybeli Alborache és Turís önkormányzatai, valamint az Alicante tartománybeli Alt Vinalopó és El Vinalopó Mitjà járások [Comunidad Valenciana] kivételével);
    c)  Franciaország (Korzika);
    d)  Írország (Galway város kivételével); ►M14  
    e)  Olaszország (Abruzzo, Puglia, Basilicata, Calabria, Campania (kivéve Agerola, Gragnano, Lettere, Pimonte és Vico Equense települések Nápoly megyében, Amalfi, Atrani, Conca dei Marini, Corbara, Furore, Maiori, Minori, Positano, Praiano, Ravello, Scala és Tramonti települések Salerno megyében), Lazio, Liguria, Lombardia (kivéve Milánó, Sondrio és Varese megyék, Fara Gera d’Adda és Pontirolo Nuovo települések Bergamo megyében, Montevecchia település Lecco megyében, Bovisio Masciago, Ceriano Laghetto, Cesano Maderno, Cogliate, Desio, Limbiate, Nova Milanese és Varedo Monza Brianza megyében, és kivéve a Mantova megyében található településeket (Acquanegra Sul Chiese, Asola, Bozzolo, Canneto sull’Oglio, Casalromano, Marcaria, Mariana Mantovana, Redondesco, Rivarolo Mantovano és San Martino dall’Argine kivételével), Marche (kivéve Colli al Metauro, Fano, Pesaro és San Costanzo községek Pesaro e Urbino megyében), Molise, Szardínia, Szicília (kivéve Cesarò település Messina megyében, Adrano, Bronte és Maniace Catania megyében és Centuripe, Regalbuto és Troina Enna megyében), Toszkána, Umbria, Valle d’Aosta, Veneto (kivéve Rovigo és Velence megyék, Barbona, Boara Pisani, Castelbaldo, Masi, Piacenza d’Adige, S. Urbano és Vescovana községek Padova megyében és Albaredo d’Adige, Angiari, Arcole, Belfiore, Bevilacqua, Bonavigo, Boschi S. Anna, Bovolone, Buttapietra, Caldiero, Casaleone, Castagnaro, Castel d’Azzano, Cerea, Cologna Veneta, Concamarise, Erbè, Gazzo Veronese, Isola della Scala, Isola Rizza, Legnago, Minerbe, Mozzecane, Nogara, Nogarole Rocca, Oppeano, Palù, Povegliano Veronese, Pressana, Ronco all’Adige, Roverchiara, Roveredo di Guà, San Bonifacio, Sanguinetto, San Pietro di Morubbio, San Giovanni Lupatoto, Salizzole, San Martino Buon Albergo, Sommacampagna, Sorgà, Terrazzo, Trevenzuolo, Valeggio sul Mincio, Veronella, Villa Bartolomea, Villafranca di Verona, Vigasio, Zevio és Zimella községekVerona megyében));  ◄
    f)  Lettország; ►M6  
    g)  Litvánia (kivéve Kėdainiai település [Kaunas megye]); ►M14   ◄  ◄
    j)  Finnország. ►M4   ◄

    X. MELLÉKLET

    A védett zónákba történő behozatalra vagy az azokon belüli szállításra szánt növények, növényi termékek és egyéb anyagok jegyzéke, valamint a védett zónákra vonatkozó különleges előírások

    Az alábbi táblázat negyedik oszlopában felsorolt védett zónák értelemszerűen a következők valamelyikére vonatkoznak:

    ▼M4

    a) 

    a jegyzékbe vett tagállam ( 2 ) teljes területe;

    ▼B

    b) 

    a jegyzékbe vett tagállam területe a zárójelben megadott kivételekkel;

    c) 

    a tagállam területének kizárólag a zárójelben megadott része.

    Növények, növényi termékek és egyéb anyagok

    KN-kód

    Védett zónákra vonatkozó különleges előírások

    Védett zónák

    1.

    Használt mezőgazdasági gépek

    ex 8432 10 00

    ex 8432 21 00

    ex 8432 29 10

    ex 8432 29 30

    ex 8432 29 50

    ex 8432 29 90

    ex 8432 31 00

    ex 8432 39 11

    ex 8432 39 19

    ex 8432 39 90

    ex 8432 41 00

    ex 8432 42 00

    ex 8432 80 00

    ex 8432 90 00

    ex 8433 40 00

    ex 8433 51 00

    ex 8433 53 10

    ex 8433 53 30

    ex 8433 53 90

    ex 8436 80 10

    ex 8701 20 90

    ex 8701 91 10

    ex 8701 92 10

    ex 8701 93 10

    ex 8701 94 10

    ex 8701 95 10

    A gépek:

    a)  meg vannak tisztítva és mentesek a talajtól és a növényi maradványoktól, amikor a répa termőterületeire hozzák őket; vagy vagy

    b)  olyan területről származnak, amelyről ismert, hogy ott a BNYVV vírus nem fordul elő.

    a)  Írország

    b)  Franciaország (Bretagne)

    c)  Portugália (Azori-szigetek)

    d)  Finnország

    e)  Egyesült Királyság (Észak-Írország)

    2.

    Répáról (Beta vulgaris L.) származó föld és répáról származó nem sterilizált hulladék

    ex 2303 20 10

    ex 2303 20 90

    ex 2530 90 00

    Hatósági nyilatkozat arról, hogy a földet vagy a hulladékot:

    a)  kezelték a BNYVV fertőzés megszüntetése érdekében, vagy

    b)  hivatalosan jóváhagyott módon hulladékként történő elhelyezés céljából szándékoznak elszállítani, vagy

    c)  a föld vagy hulladék olyan területen termesztett Beta vulgaris növényekről származik, ahol a BNYVV ismerten nem fordul elő.

    a)  Írország

    b)  Franciaország (Bretagne)

    c)  Portugália (Azori-szigetek)

    d)  Finnország

    e)  Egyesült Királyság (Észak-Írország)

    3.

    Méhkaptárak – a március 15. és június 30. közötti időszakban

    0106 41 00

    ex 4421 99 99

    ex 4602 19 90

    ex 4602 90 00

    Hatósági nyilatkozat arról, hogy a méhkaptárak:
    a)  az (EU) 2016/2031 rendelet 107. cikkében megállapított eljárással összhangban az Erwinia amylovora (Burr.) Winsl. et al. károsítótól mentesnek elismert harmadik országokból származnak, vagy ►M14   ◄
    c)  a jobb oldali oszlopban felsorolt, védett zónák egyikéből származnak, vagy
    d)  szállításuk előtt megfelelő karanténintézkedésnek vetették alá őket.

    a)  Észtország
    b)  Spanyolország (Andalúzia, Aragónia, Kasztília-La Mancha, Kasztília és León, Extremadura autonóm közösségek, Madrid, Murcia, Navarra és La Rioja autonóm közösségek, Guipuzcoa tartomány [Baszkföld], a Lleida tartománybeli Garrigues, Noguera, Pla d'Urgell, Segrià és Urgell járások [Katalónia autonóm közösség], továbbá a Valencia tartománybeli Alborache és Turís önkormányzatai, valamint az Alicante tartománybeli Alt Vinalopó és El Vinalopó Mitjà járások [Comunidad Valenciana] kivételével)
    c)  Franciaország (Korzika)
    d)  Írország (Galway város kivételével) ►M14  
    e)  Olaszország (Abruzzo, Puglia, Basilicata, Calabria, Campania (kivéve Agerola, Gragnano, Lettere, Pimonte és Vico Equense települések Nápoly megyében, Amalfi, Atrani, Conca dei Marini, Corbara, Furore, Maiori, Minori, Positano, Praiano, Ravello, Scala és Tramonti települések Salerno megyében), Lazio, Liguria, Lombardia (kivéve Milánó, Sondrio és Varese megyék, Fara Gera d’Adda és Pontirolo Nuovo települések Bergamo megyében, Montevecchia település Lecco megyében, Bovisio Masciago, Ceriano Laghetto, Cesano Maderno, Cogliate, Desio, Limbiate, Nova Milanese és Varedo Monza Brianza megyében, és kivéve a Mantova megyében található településeket (Acquanegra Sul Chiese, Asola, Bozzolo, Canneto sull’Oglio, Casalromano, Marcaria, Mariana Mantovana, Redondesco, Rivarolo Mantovano és San Martino dall’Argine kivételével), Marche (kivéve Colli al Metauro, Fano, Pesaro és San Costanzo községek Pesaro e Urbino megyében), Molise, Szardínia, Szicília (kivéve Cesarò település Messina megyében, Adrano, Bronte és Maniace Catania megyében és Centuripe, Regalbuto és Troina Enna megyében), Toszkána, Umbria, Valle d’Aosta, Veneto (kivéve Rovigo és Velence megyék, Barbona, Boara Pisani, Castelbaldo, Masi, Piacenza d’Adige, S. Urbano és Vescovana községek Padova megyében és Albaredo d’Adige, Angiari, Arcole, Belfiore, Bevilacqua, Bonavigo, Boschi S. Anna, Bovolone, Buttapietra, Caldiero, Casaleone, Castagnaro, Castel d’Azzano, Cerea, Cologna Veneta, Concamarise, Erbè, Gazzo Veronese, Isola della Scala, Isola Rizza, Legnago, Minerbe, Mozzecane, Nogara, Nogarole Rocca, Oppeano, Palù, Povegliano Veronese, Pressana, Ronco all’Adige, Roverchiara, Roveredo di Guà, San Bonifacio, Sanguinetto, San Pietro di Morubbio, San Giovanni Lupatoto, Salizzole, San Martino Buon Albergo, Sommacampagna, Sorgà, Terrazzo, Trevenzuolo, Valeggio sul Mincio, Veronella, Villa Bartolomea, Villafranca di Verona, Vigasio, Zevio és Zimella községekVerona megyében))  ◄
    f)  Lettország ►M6  
    g)  Litvánia (kivéve Kėdainiai település [Kaunas megye]) ►M14   ◄  ◄
    j)  Finnország ►M4   ◄

    ▼M9

    3.1.

    Lágyszárúakhoz tartozó fajok ültetésre szánt növényei, a hagymák, a hagymagumók, a Gramineae családba tartozó növények, a rizómák, a vetőmagok és a gumók kivételével

    ex 0602 10 90

    0602 90 20

    ex 0602 90 30

    ex 0602 90 50

    ex 0602 90 70

    ex 0602 90 91

    ex 0602 90 99

    ex 0704 10 00

    ex 0704 90 10

    ex 0704 90 90

    ex 0705 11 00

    ex 0705 19 00

    ex 0705 21 00

    ex 0705 29 00

    ex 0706 90 10

    ex 0709 40 00

    ex 0709 99 10

    ex 0910 99 31

    ex 0910 99 33

    Hatósági nyilatkozat arról, hogy:

    a)  a növények a Liriomyza bryoniae (Kaltenbach), a Liriomyza huidobrensis (Blanchard) és a Liriomyza trifolii (Burgess) károsítóktól ismerten mentes területről származnak,

    vagy

    b)  a termőhelyen nem észleltek a Liriomyza bryoniae (Kaltenbach), Liriomyza huidobrensis (Blanchard) és Liriomyza trifolii (Burgess) károsítók előfordulására utaló jeleket a termőhelyről történő szállítást megelőző három hónapban legalább havonta elvégzett hatósági vizsgálatok során,

    vagy

    c)  a növényeket közvetlenül a piaci értékesítést megelőzően hatósági vizsgálatnak vetették alá, és a Liriomyza bryoniae (Kaltenbach), a Liriomyza huidobrensis (Blanchard) és a Liriomyza trifolii (Burgess) károsítótól mentesnek találták, és a Liriomyza bryoniae (Kaltenbach), a Liriomyza huidobrensis (Blanchard) és a Liriomyza trifolii (Burgess) kársítók elleni megfelelő kezelésnek vetették alá,

    vagy

    d)  a növények a Liriomyza bryoniae (Kaltenbach), a Liriomyza huidobrensis (Blanchard) és a Liriomyza trifolii (Burgess) károsítóktól mentes növényi anyagokból származnak; a növényeket in vitro, steril közegben, steril körülmények között termesztik, ami kizárja a Liriomyza bryoniae (Kaltenbach), a Liriomyza huidobrensis (Blanchard) és a Liriomyza trifolii (Burgess) károsítók általi fertőzés lehetőségét; és szállításuk steril körülmények között, átlátszó tárolóedényekben történik.

    a)  Írország

    b)  Egyesült Királyság (Észak-Írország)

    ▼B

    4.

    Az Allium porrum L., az Apium L., a Beta L. növényei az e melléklet 5. pontjában említettek és az állati takarmányozásra szánt növények kivételével, a Brassica napus L., a Brassica rapa L., a Daucus L. növényei, az ültetésre szánt növények kivételével

    ex 0703 90 00
    ex 0704 90 90
    0706 10 00 ►M9  
    0706 90 10  ◄
    ex 0706 90 90

    a)  A szállítmány vagy tétel nem tartalmaz 1 tömegszázaléknál több földet, vagy

    b)  hatósági nyilatkozat arról, hogy a növényeket feldolgozásra szánják olyan hivatalosan engedélyezett hulladékkezelő létesítménnyel rendelkező telephelyen, amely biztosítja, hogy nem áll fenn a BNYVV elterjedésének veszélye.

    a)  Franciaország (Bretagne)

    b)  Finnország

    c)  Írország

    d)  Portugália (Azori-szigetek)

    e)  Egyesült Királyság (Észak-Írország)

    5.

    A Beta vulgaris L. ipari feldolgozásra szánt növényei

    ex 1212 91 80

    ex 1214 90 10

    Hatósági nyilatkozat arról, hogy:

    a)  a növényeket olyan módon szállították, hogy nem állt fenn a BNYVV elterjedésének veszélye, és a növényeket olyan hivatalosan engedélyezett hulladékkezelő létesítménnyel rendelkező feldolgozó telephelyre szándékoznak szállítani, amely biztosítja, hogy nem áll fenn a BNYVV elterjedésének veszélye, vagy

    b)  a növények olyan területről származnak, amelyről ismert, hogy a BNYVV nem fordul elő.

    a)  Írország

    b)  Franciaország (Bretagne)

    c)  Portugália (Azori-szigetek)

    d)  Finnország

    e)  Egyesült Királyság (Észak-Írország)

    6.

    A Solanum tuberosum L. ültetésre szánt gumói

    0701 10 00

    Hatósági nyilatkozat arról, hogy a gumókat:

    a)  olyan területen termesztették, ahol a répa nekrotikus sárgaerűség vírus (BNYVV) ismerten nem fordul elő; vagy

    b)  olyan területen vagy olyan talajból álló termesztőközegben termesztették, amely ismerten mentes a BNYVV-től, vagy megfelelő módszerekkel hatóságilag megvizsgálták és a BNYVV-től mentesnek találták; vagy

    c)  mosással megtisztították a talajtól.

    a)  Franciaország (Bretagne)

    b)  Finnország

    c)  Írország

    d)  Portugália (Azori-szigetek)

    e)  Egyesült Királyság (Észak-Írország)

    7.

    A Solanum tuberosum L. gumói, az e melléklet 6. pontjában meghatározottak kivételével

    ex 0701 90 10

    ex 0701 90 50

    ex 0701 90 90

    a)  A szállítmány vagy tétel nem tartalmaz 1 tömegszázaléknál több földet; vagy

    b)  hatósági nyilatkozat arról, hogy a gumókat feldolgozásra szánják olyan hivatalosan engedélyezett hulladékkezelő létesítménnyel rendelkező telephelyen, amely biztosítja, hogy nem áll fenn a BNYVV elterjedésének veszélye.

    a)  Franciaország (Bretagne)

    b)  Finnország

    c)  Írország

    d)  Portugália (Azori-szigetek)

    e)  Egyesült Királyság (Észak-Írország)

    8.

    A Beta vulgaris L. nemzetséghez tartozó, ültetésre szánt növények, a vetőmagok kivételével

    ex 0601 10 90

    ex 0601 20 90

    ex 0602 90 30

    ex 0602 90 50

    Hatósági nyilatkozat arról, hogy:

    a)  

    i.  a növényeket i. hatóságilag egyedileg megvizsgálták és mentesnek találták a BNYVV vírustól; vagy

    ii.  az e melléklet 33. és 34. pontjában felsorolt követelményeknek megfelelő vetőmagból termesztették, és

    — olyan területeken termesztették, amelyekről ismert, hogy ott a BNYVV nem fordul elő, vagy

    — megfelelő módszerekkel hatóságilag megvizsgált és a BNYVV-től mentesnek talált területen vagy termesztőközegekben termesztették, és

    — mintavételnek vetették alá, és a megvizsgált mintát mentesnek találták a BNYVV-től;

    továbbá

    b)  az ilyen növényekből származó anyagok őrzését az adott szervezet vagy kutatóintézet bejelentette.

    a)  Írország

    b)  Franciaország (Bretagne)

    c)  Portugália (Azori-szigetek)

    d)  Finnország

    e)  Egyesült Királyság (Észak-Írország)

    9.

    Az alábbi növények és a beporzásukra szolgáló élő virágpor: Amelanchier Med., Chaenomeles Lindl., Cotoneaster Ehrh., Crataegus L., Cydonia Mill., Eriobotrya Lindl., Malus Mill., Mespilus L., Photinia davidiana (Dcne.) Cardot, Pyracantha Roem., Pyrus L. és Sorbus L., a termés és a vetőmag kivételével

    ex 0602 10 90

    ex 0602 20 20

    ex 0602 20 80

    ex 0602 90 41

    ex 0602 90 45

    ex 0602 90 46

    ex 0602 90 47

    ex 0602 90 48

    ex 0602 90 50

    ex 0602 90 70

    ex 0602 90 91

    ex 0602 90 99

    ex 0603 19 70

    ex 0604 20 90

    ex 1211 90 86

    ex 1212 99 95

    ex 1404 90 00

    Adott esetben hatósági nyilatkozat arról, hogy:
    a)  a növények olyan harmadik országokból származnak, amelyeket az adott nemzeti növényvédelmi szervezet az Erwinia amylovora (Burr.) Winsl. et al. károsítótól mentesnek ismert el és erről hatóságilag értesítették a Bizottságot; vagy
    b)  a növények az Unióban vagy harmadik országokban található, a növényegészségügyi intézkedésekre vonatkozó megfelelő nemzetközi szabványoknak megfelelően az Erwinia amylovora (Burr.) Winsl. et al. károsítótól mentesnek nyilvánított károsítómentes területekről származnak, amelyeket az adott nemzeti növényvédelmi szervezet e károsítótól mentesnek ismert el és erről hatóságilag értesítették a Bizottságot; vagy ►M14   ◄
    d)  a növényeket olyan területen termesztették, illetve – ha „pufferzónába” szállították – legalább 7 hónapig, és azon belül az utolsó teljes vegetációs időszak április 1-jétől október 31-ig tartó szakaszában olyan területen tartották,
    i.  amely hatóságilag kijelölt, legalább 50 km2 területű „pufferzóna” határán belül legalább 1 km-re, vagyis olyan területen található, ahol a gazdanövényekre vonatkozóan hatóságilag engedélyezett és felügyelt, legkésőbb az utolsó teljes vegetációs időszakot megelőző teljes vegetációs időszak kezdete előtt létrehozott ellenőrzési rendszer működik, amelynek célja, hogy minimálisra csökkentse az Erwinia amylovora (Burr.) Winsl. et al. ott termesztett növényekről való elterjedésének kockázatát;
    ii.  amelyet – a „pufferzónához” hasonlóan – a legutóbbi teljes vegetációs időszakot megelőző teljes vegetációs időszak kezdete előtt hatóságilag engedélyeztek növénytermesztési célra az e pontban megállapított követelményeknek megfelelően;
    iii.  amelyet – a legalább 500 m szélességű határoló övezethez hasonlóan – a legutóbbi teljes vegetációs időszak kezdete óta mentesnek találtak az Erwinia amylovora (Burr.) Winsl. et al. károsítótól:

    — kétszer a táblában a legmegfelelőbb időpontban, azaz egyszer a júniustól augusztusig és egyszer az augusztustól novemberig terjedő időszakban; továbbá

    — az említett határoló övezetben legalább egyszer, a legmegfelelőbb időpontban, azaz az augusztustól novemberig terjedő időszakban végzett hatósági vizsgálat alkalmával, és

    iv.  amely területről származó növényeket látens fertőzések tekintetében megfelelő laboratóriumi módszerrel összhangban végzett hatósági vizsgálatnak vetettek alá a legmegfelelőbb időszakban vett hatósági minták alapján.

    a)  Észtország
    b)  Spanyolország (Andalúzia, Aragónia, Kasztília-La Mancha, Kasztília és León, Extremadura autonóm közösségek, Madrid, Murcia, Navarra és La Rioja autonóm közösségek, Guipuzcoa tartomány [Baszkföld], a Lleida tartománybeli Garrigues, Noguera, Pla d'Urgell, Segrià és Urgell járások [Katalónia autonóm közösség], továbbá a Valencia tartománybeli Alborache és Turís önkormányzatai, valamint az Alicante tartománybeli Alt Vinalopó és El Vinalopó Mitjà járások [Comunidad Valenciana] kivételével)
    c)  Franciaország (Korzika)
    d)  Írország (Galway város kivételével) ►M14  
    e)  Olaszország (Abruzzo, Puglia, Basilicata, Calabria, Campania (kivéve Agerola, Gragnano, Lettere, Pimonte és Vico Equense települések Nápoly megyében, Amalfi, Atrani, Conca dei Marini, Corbara, Furore, Maiori, Minori, Positano, Praiano, Ravello, Scala és Tramonti települések Salerno megyében), Lazio, Liguria, Lombardia (kivéve Milánó, Sondrio és Varese megyék, Fara Gera d’Adda és Pontirolo Nuovo települések Bergamo megyében, Montevecchia település Lecco megyében, Bovisio Masciago, Ceriano Laghetto, Cesano Maderno, Cogliate, Desio, Limbiate, Nova Milanese és Varedo Monza Brianza megyében, és kivéve a Mantova megyében található településeket (Acquanegra Sul Chiese, Asola, Bozzolo, Canneto sull’Oglio, Casalromano, Marcaria, Mariana Mantovana, Redondesco, Rivarolo Mantovano és San Martino dall’Argine kivételével), Marche (kivéve Colli al Metauro, Fano, Pesaro és San Costanzo községek Pesaro e Urbino megyében), Molise, Szardínia, Szicília (kivéve Cesarò település Messina megyében, Adrano, Bronte és Maniace Catania megyében és Centuripe, Regalbuto és Troina Enna megyében), Toszkána, Umbria, Valle d’Aosta, Veneto (kivéve Rovigo és Velence megyék, Barbona, Boara Pisani, Castelbaldo, Masi, Piacenza d’Adige, S. Urbano és Vescovana községek Padova megyében és Albaredo d’Adige, Angiari, Arcole, Belfiore, Bevilacqua, Bonavigo, Boschi S. Anna, Bovolone, Buttapietra, Caldiero, Casaleone, Castagnaro, Castel d’Azzano, Cerea, Cologna Veneta, Concamarise, Erbè, Gazzo Veronese, Isola della Scala, Isola Rizza, Legnago, Minerbe, Mozzecane, Nogara, Nogarole Rocca, Oppeano, Palù, Povegliano Veronese, Pressana, Ronco all’Adige, Roverchiara, Roveredo di Guà, San Bonifacio, Sanguinetto, San Pietro di Morubbio, San Giovanni Lupatoto, Salizzole, San Martino Buon Albergo, Sommacampagna, Sorgà, Terrazzo, Trevenzuolo, Valeggio sul Mincio, Veronella, Villa Bartolomea, Villafranca di Verona, Vigasio, Zevio és Zimella községekVerona megyében))  ◄
    f)  Lettország ►M6  
    g)  Litvánia (kivéve Kėdainiai település [Kaunas megye]) ►M14   ◄  ◄
    j)  Finnország ►M4   ◄

    10.

    A Vitis L. nemzetséghez tartozó növények, a termés és a vetőmag kivételével

    0602 10 10

    0602 20 10

    ex 0604 20 90

    ex 1404 90 00

    Hatósági nyilatkozat arról, hogy a növényeket megfelelő kezelésnek vetették alá, amely biztosítja a Viteus vitifoliae (Fitch) károsítótól való mentességüket (és ezt a nemzeti növényvédelmi szolgálat tanúsítja és arról hatóságilag értesítették a Bizottságot).

    a)  Ciprus

    11.

    A Prunus L. nemzetséghez tartozó, ültetésre szánt növények, a vetőmagok kivételével

    ex 0602 10 90

    ex 0602 20 20

    ex 0602 20 80

    ex 0602 90 41

    ex 0602 90 45

    ex 0602 90 46

    ex 0602 90 47

    ex 0602 90 48

    ex 0602 90 50

    ex 0602 90 70

    ex 0602 90 91

    ex 0602 90 99

    Hatósági nyilatkozat arról, hogy:

    a)  a növényeket egész életciklusuk alatt olyan országban található termőhelyen termesztették, ahol a Xanthomonas arboricola pv. pruni (Smith) Vauterin et al. előforulása nem ismert,

    vagy

    b)  a növényeket egész életciklusuk alatt olyan területen termesztették, amelyet a nemzeti növényvédelmi szolgálat a növényegészségügyi intézkedésekre vonatkozó megfelelő nemzetközi szabványokkal összhangban a Xanthomonas arboricola pv. pruni (Smith) Vauterin et al. károsítótól mentes területnek nyilvánított,

    vagy

    c)  a növények egyenes ágon olyan anyanövényektől származnak, amelyek a legutóbbi teljes vegetációs időszakban nem mutattak a Xanthomonas arboricola pv. pruni (Smith) Vauterin et al. okozta tüneteket,

    továbbá

    a termőhelyen a legutóbbi teljes vegetációs időszakban nem észleltek a növényeken a Xanthomonas arboricola pv. pruni (Smith) Vauterin et al. okozta tüneteket,

    vagy

    d)  a Prunus laurocerasus L. és a Prunus lusitanica L. azon növényei esetében, amelyeknél a csomagoláson feltüntetve vagy más módon bizonyítani kell, hogy azokat az üzemi növénytermesztésben nem érintett végfelhasználóknak való értékesítésre szánják, a termőhelyen a legutóbbi teljes vegetációs időszak kezdete óta nem észleltek a növényeken a Xanthomonas arboricola pv. pruni (Smith) Vauterin et al. okozta tüneteket.

    Egyesült Királyság ►M4  (Észak-Írország) ◄

    12.

    Az Euphorbia pulcherrima Willd. ültetésre szánt, gyökértelen dugványai

    ex 0602 10 90

    Hatósági nyilatkozat arról, hogy:

    a)  a gyökértelen dugványok olyan területről származnak, amelyről ismert, hogy mentes a Bemisia tabaci Genn. (európai populációk) szervezettől,

    vagy

    b)  a növények teljes termelési időszaka során legalább háromhetente végzett hatósági ellenőrzések során nem észleltek a termőhelyen a Bemisia tabaci Genn. (európai populációk) szervezetre utaló jeleket sem a dugványokon, sem azokon a növényeken, amelyekből a dugványok származnak, és amelyeket az érintett termőhelyen tartottak vagy termeltek,

    vagy

    c)  azokban az esetekben, ha a termőterületen Bemisia tabaci Genn. (európai populációk) károsítót találtak, az ezen a termőterületen tartott vagy termelt dugványok és a dugványok előállításához használt növények a Bemisia tabaci Genn. (európai populációk) egyedeitől való mentességet biztosító megfelelő kezelésen estek át, és ezt követően ezt a termőterületet a Bemisia tabaci Genn. (európai populációk) felszámolását célzó megfelelő eljárások végrehajtásának következményeként a Bemisia tabaci Genn. (európai populációk) egyedeitől mentesnek találták mind a termőterületről történt elszállítást megelőző három héten hetente végzett hatósági ellenőrzések, mind az említett időszakban végzett ellenőrzési eljárások során. Az említett heti ellenőrzések közül az utolsót közvetlenül a növények fent említett elszállítása előtt kell elvégezni.

    a)  Írország

    b)  Svédország

    c)  Egyesült Királyság ►M4  (Észak-Írország) ◄

    13.

    Az Euphorbia pulcherrima Willd. ültetésre szánt növényei, az alábbiak kivételével:

    — vetőmagok,

    — az Euphorbia pulcherrima Willd. ültetésre szánt, gyökértelen dugványai

    ex 0602 90 45

    ex 0602 90 46

    ex 0602 90 47

    ex 0602 90 48

    ex 0602 90 50

    ex 0602 90 70

    ex 0602 90 91

    ex 0602 90 99

    Hatósági nyilatkozat arról, hogy:

    a)  a növények a Bemisia tabaci Genn. (európai populációk) szervezettől ismerten mentes területről származnak,

    vagy

    b)  az értékesítést megelőző kilenchetes időszakban legalább háromhetente végzett hatósági ellenőrzések során nem észlelték a Bemisia tabaci Genn. (európai populációk) előfordulásának jeleit a termőhelyen, beleértve a növényeket is,

    vagy

    c)  azokban az esetekben, ha a termőterületen Bemisia tabaci Genn. (európai populációk) károsítót találtak, az ezen a termőterületen tartott vagy termelt növények a Bemisia tabaci Genn. (európai populációk) egyedeitől való mentességet biztosító megfelelő kezelésen estek át, és ezt követően ezt a termőterületet a Bemisia tabaci Genn. (európai populációk) felszámolását célzó megfelelő eljárások végrehajtásának következményeként a Bemisia tabaci Genn. (európai populációk) egyedeitől mentesnek találták mind a termőterületről történt elszállítást megelőző három héten hetente végzett hatósági ellenőrzések, mind az említett időszakban végzett ellenőrzési eljárások során. Az említett heti ellenőrzések közül az utolsót közvetlenül a növények fent említett elszállítása előtt kell elvégezni,

    továbbá

    d)  bizonyítékokkal alátámasztható, hogy a növényeket olyan dugványokból nevelték, amelyek(et):

    i.  a Bemisia tabaci Genn. (európai populációk) károsítótól ismerten mentes területről származnak,

    vagy

    ii.  olyan termőhelyen termesztettek, ahol az e növények teljes termelési időszaka alatt legalább háromhetente végzett ellenőrzések során nem észlelték a Bemisia tabaci (európai populációk) jeleit, a növényeken sem,

    vagy

    iii.  azokban az esetekben, ha a termőterületen Bemisia tabaci Genn. (európai populációk) károsítót találtak, az ezen a termőterületen tartott vagy termelt olyan növényeken neveltek, amelyek a Bemisia tabaci Genn. (európai populációk) egyedeitől való mentességet biztosító megfelelő kezelésen estek át, és ezt követően ezt a termőterületet a Bemisia tabaci Genn. (európai populációk) felszámolását célzó megfelelő eljárások végrehajtásának következményeként a Bemisia tabaci Genn. (európai populációk) egyedeitől mentesnek találták mind a termőterületről történt elszállítást megelőző három héten hetente végzett hatósági ellenőrzések, mind az említett időszakban végzett ellenőrzési eljárások során. Az említett heti ellenőrzések közül az utolsót közvetlenül a növények fent említett elszállítása előtt kell elvégezni;

    vagy

    e)  azon növényeket, amelyek esetében a csomagolásuk, illetve a virágaik (vagy murvaleveleik) fejlődése által vagy más módon bizonyított, hogy ezeket az üzemi növénytermesztésben nem érintett végfelhasználóknak való közvetlen értékesítésre szánják, a szállításuk előtt hatósági vizsgálatnak vetették alá, amely során e növények a Bemisia tabaci Genn. (európai populációk) szervezettől mentesnek bizonyultak.

    a)  Írország

    b)  Svédország

    c)  Egyesült Királyság ►M4  (Észak-Írország) ◄

    14.

    A Begonia L. ültetésre szánt növényei, a vetőmag, a gumók és a hagymagumók kivételével, valamint az Ajuga L., a Crossandra Salisb., a Dipladenia A.DC., a ►M9  — ◄ a Hibiscus L., a Mandevilla Lindl. és a Nerium oleander L. ültetésre szánt növényei, a vetőmag kivételével

    ex 0602 10 90

    ex 0602 20 20

    ex 0602 20 80

    ex 0602 90 41

    ex 0602 90 45

    ex 0602 90 46

    ex 0602 90 47

    ex 0602 90 48

    ex 0602 90 50

    ex 0602 90 70

    ex 0602 90 91

    ex 0602 90 99

    Hatósági nyilatkozat arról, hogy:

    a)  a növények a Bemisia tabaci Genn. (európai populációk) szervezettől ismerten mentes területről származnak,

    vagy

    b)  az értékesítést megelőző kilenchetes időszakban legalább háromhetente végzett hatósági ellenőrzések során nem észlelték a Bemisia tabaci Genn. (európai populációk) előfordulásának jeleit a termőhelyen, beleértve a növényeket is,

    vagy

    c)  azokban az esetekben, ha a termőterületen Bemisia tabaci Genn. (európai populációk) károsítót találtak, az ezen a termőterületen tartott vagy termelt növények a Bemisia tabaci Genn. (európai populációk) egyedeitől való mentességet biztosító megfelelő kezelésen estek át, és ezt követően ezt a termőterületet a Bemisia tabaci Genn. (európai populációk) felszámolását célzó megfelelő eljárások végrehajtásának következményeként a Bemisia tabaci Genn. (európai populációk) egyedeitől mentesnek találták mind a termőterületről történt elszállítást megelőző három héten hetente végzett hatósági ellenőrzések, mind az említett időszakban végzett ellenőrzési eljárások során. Az említett heti ellenőrzések közül az utolsót közvetlenül a növények fent említett elszállítása előtt kell elvégezni;

    vagy

    d)  azon növényeket, amelyek esetében a csomagolásuk, illetve a virágaik fejlődése által vagy más módon bizonyított, hogy ezeket az üzemi növénytermesztésben nem érintett végfelhasználóknak való közvetlen értékesítésre szánják, közvetlenül a szállításuk előtt hatósági vizsgálatnak vetették alá, amely során e növények a Bemisia tabaci Genn. (európai populációk) szervezettől mentesnek bizonyultak.

    a)  Írország

    b)  Svédország

    c)  Egyesült Királyság ►M4  (Észak-Írország) ◄

    15.

    Az Abies Mill., a Larix Mill., a Picea A. Dietr., a Pinus L. és a Pseudotsuga Carr. ültetésre szánt növényei, a vetőmag kivételével

    ex 0602 10 90

    ex 0602 20 20

    ex 0602 20 80

    ex 0602 90 41

    ex 0602 90 45

    ex 0602 90 46

    ex 0602 90 47

    ex 0602 90 50

    ex 0602 90 70

    ex 0602 90 99

    Hatósági nyilatkozat arról, hogy a növényeket szaporítóiskolákban termesztették, és hogy a termőhely mentes a ►M9  Gremmeniella abietina  ◄ (Lag.) Morelet károsítótól.

    a)  Írország

    16.

    A Cedrus Trew és a Pinus L. ültetésre szánt növényei, a vetőmag kivételével

    ex 0602 10 90

    ex 0602 20 20

    ex 0602 20 80

    ex 0602 90 41

    ex 0602 90 45

    ex 0602 90 46

    ex 0602 90 47

    ex 0602 90 50

    ex 0602 90 70

    ex 0602 90 99

    Hatósági nyilatkozat arról, hogy:

    a)  a növényeket egész életciklusuk alatt olyan országban található termőhelyen termesztették, ahol a Thaumetopoea pityocampa Denis & Schiffermüller előfordulása nem ismert,

    vagy

    b)  a növényeket egész életciklusuk alatt olyan területen termesztették, amelyet a nemzeti növényvédelmi szolgálat a növényegészségügyi intézkedésekre vonatkozó megfelelő nemzetközi szabványokkal összhangban a Thaumetopoea pityocampa Denis & Schiffermüller károsítótól mentes területnek nyilvánított,

    vagy

    c)  a növényeket olyan szaporítóiskolákban termesztették, amelyeket – közvetlen környezetüket beleértve – megfelelő időpontokban elvégzett hatósági vizsgálatok és hatósági felderítések alapján a Thaumetopoea pityocampa Denis & Schiffermüller károsítótól mentesnek találtak,

    vagy

    d)  a növényeket egész életciklusuk alatt olyan területen termesztették, amelyet a Thaumetopoea pityocampa Denis & Schiffermüller behurcolása elleni teljes fizikai védelemmel láttak el, megfelelő időpontokban megvizsgáltak és a Thaumetopoea pityocampa Denis & Schiffermüller károsítótól mentesnek találtak.

    ►M6  
    a)  Írország
    b)  Egyesült Királyság (Észak-Írország)  ◄

    17.

    A Larix Mill. nemzetséghez tartozó, ültetésre szánt növények, a vetőmagok kivételével

    ex 0602 10 90

    ex 0602 20 20

    ex 0602 20 80

    ex 0602 90 41

    ex 0602 90 45

    ex 0602 90 46

    ex 0602 90 47

    ex 0602 90 50

    ex 0602 90 70

    ex 0602 90 99

    Hatósági nyilatkozat arról, hogy a növényeket szaporítóiskolákban termesztették, és hogy a termőhely mentes a Cephalcia lariciphila (Klug.) károsítótól.

    a)  Írország

    b)   ►M4  Egyesült Királyság (Észak-Írország) ◄

    18.

    A Picea A. Dietr. nemzetséghez tartozó, ültetésre szánt növények, a vetőmagok kivételével

    ex 0602 10 90

    ex 0602 20 20

    ex 0602 20 80

    ex 0602 90 41

    ex 0602 90 45

    ex 0602 90 46

    ex 0602 90 47

    ex 0602 90 50

    ex 0602 90 70

    ex 0602 90 99

    Hatósági nyilatkozat arról, hogy a növényeket szaporítóiskolákban termesztették, és hogy a termőhely mentes a Gilpinia hercyniae (Hartig) károsítótól.

    a)  Görögország

    b)  Írország

    c)   ►M4  Egyesült Királyság (Észak-Írország) ◄

    19.

    Az Eucalyptus l’Herit növényei, a termés és a vetőmag kivételével

    ex 0602 10 90

    ex 0602 20 20

    ex 0602 20 80

    ex 0602 90 41

    ex 0602 90 45

    ex 0602 90 46

    ex 0602 90 47

    ex 0602 90 48

    ex 0602 90 50

    ex 0602 90 70

    ex 0609 90 91

    ex 0602 90 99

    ex 0604 20 90

    ex 1404 90 00

    Hatósági nyilatkozat arról, hogy:

    a)  talajtól mentesek, és azokat a Gonipterus scutellatus Gyll. elleni kezelésnek vetették alá;

    vagy

    b)  a Gonipterus scutellatus Gyll. károsítótól ismerten mentes területekről származnak.

    ►M6  
    a)  Görögország
    b)  Portugália (Azori-szigetek, a Terceira-sziget kivételével)  ◄

    20.

    A Castanea Mill. nemzetséghez tartozó, ültetésre szánt növények

    ex 0602 10 90

    ex 0602 20 20

    ex 0602 20 80

    ex 0602 90 41

    ex 0602 90 45

    ex 0602 90 46

    ex 0602 90 48

    ex 0602 90 50

    ex 0602 90 70

    ex 0602 90 99

    ex 0802 41 00

    ex 0802 42 00

    ex 1209 99 10

    ex 1209 99 99

    Hatósági nyilatkozat arról, hogy a növényeket egész életciklusuk alatt:

    a)  olyan országban található termőhelyen termesztették, amelyről ismert, hogy a Cryphonectria parasitica (Murrill) Barr ott nem fordul elő; vagy

    b)  olyan területen termesztették, amelyet a nemzeti növényvédelmi szolgálat a növényegészségügyi intézkedésekre vonatkozó megfelelő nemzetközi szabványokkal összhangban a Cryphonectria parasitica (Murrill) Barr károsítótól mentesnek nyilvánított.

    ►M14   ◄
    b)  Írország
    c)  Svédország
    d)  Egyesült Királyság ►M4  (Észak-Írország) ◄

    21.

    A Quercus L. nemzetséghez tartozó, ültetésre szánt növények, a vetőmagok kivételével

    ex 0602 10 90

    ex 0602 20 20

    ex 0602 20 80

    ex 0602 90 41

    ex 0602 90 45

    ex 0602 90 46

    ex 0602 90 47

    ex 0602 90 48

    ex 0602 90 50

    ex 0602 90 70

    ex 0602 90 99

    Hatósági nyilatkozat arról, hogy:

    a)  a növényeket egész életciklusuk alatt olyan országban található termőhelyen termesztették, amelyről ismert, hogy a Cryphonectria parasitica (Murrill) Barr ott nem fordul elő; vagy

    b)  a növényeket egész életciklusuk alatt olyan területen termesztették, amelyet a nemzeti növényvédelmi szolgálat a növényegészségügyi intézkedésekre vonatkozó megfelelő nemzetközi szabványokkal összhangban a Cryphonectria parasitica (Murrill) Barr károsítótól mentesnek nyilvánított;

    vagy

    c)  a termőhelyen vagy annak közvetlen környezetében a legutóbbi teljes vegetációs időszak kezdete óta nem észleltek a Cryphonectria parasitica (Murrill) Barr okozta tüneteket.

    ►M14   ◄
    b)  Írország
    c)  Svédország
    d)  Egyesült Királyság ►M4  (Észak-Írország) ◄

    22.

    A Quercus suber L. kivételével a Quercus L. ültetésre szánt növényei, ►M9  — ◄ , amely növények kerülete a gyökérnyak fölött 1,2 méterrel mérve legalább 8 cm

    ex 0602 20 20

    ex 0602 20 80

    ex 0602 90 41

    ex 0602 90 46

    ex 0602 90 47

    ex 0602 90 48

    ex 0602 90 50

    ex 0602 90 99

    Hatósági nyilatkozat arról, hogy:

    a)  a növényeket egész életciklusuk alatt olyan országban található termőhelyen termesztették, ahol a Thaumetopoea processionea L. előfordulása nem ismert,

    vagy

    b)  a növényeket egész életciklusuk alatt olyan területen termesztették, amelyet a nemzeti növényvédelmi szolgálat a növényegészségügyi intézkedésekre vonatkozó megfelelő nemzetközi szabványokkal összhangban a Thaumetopoea processionea L. károsítótól mentesnek nyilvánított,

    vagy

    c)  a növényeket egész életciklusuk alatt olyan helyen termesztették, amelyet a Thaumetopoea processionea L. behurcolása elleni teljes fizikai védelemmel láttak el, megfelelő időpontokban megvizsgáltak és a Thaumetopoea processionea L. károsítótól mentesnek találtak.

    a)  Írország

    b)  Egyesült Királyság ( ►M4  Észak-Írország ◄ ).

    23.

    Az Abies Mill., a Larix Mill., a Picea A. Dietr., a Pinus L. és a Pseudotsuga Carr. 3 méternél magasabb növényei, ►M9  — ◄

    ex 0602 20 20

    ex 0602 20 80

    ex 0602 90 41

    ex 0602 90 46

    ex 0602 90 47

    ex 0602 90 50

    0604 20 20

    Hatósági nyilatkozat arról, hogy a termőhely mentes a Dendroctonus micans Kugelan károsítótól.

    a)  Görögország

    b)  Írország

    c)   ►M4  Egyesült Királyság (Észak-Írország) ◄

    24.

    Az Abies Mill., a Larix Mill., a Picea A. Dietr. és a Pinus L. 3 méternél magasabb növényei, ►M9  — ◄

    ex 0602 20 20

    ex 0602 20 80

    ex 0602 90 41

    ex 0602 90 46

    ex 0602 90 47

    ex 0602 90 50

    0604 20 20

    Hatósági nyilatkozat arról, hogy a termőhely mentes az Ips duplicatus Sahlberg károsítótól.

    a)  Görögország

    b)  Írország

    c)  Egyesült Királyság ►M4  (Észak-Írország) ◄

    25.

    Az Abies Mill., a Larix Mill., a Picea A. Dietr., a Pinus L. és a Pseudotsuga Carr. 3 méternél magasabb növényei, ►M9  — ◄

    ex 0602 20 20

    ex 0602 20 80

    ex 0602 90 41

    ex 0602 90 46

    ex 0602 90 47

    ex 0602 90 50

    0604 20 20

    Hatósági nyilatkozat arról, hogy a termőhely mentes az Ips typographus Heer károsítótól.

    a)  Írország

    b)  Egyesült Királyság ►M4  (Észak-Írország) ◄

    26.

    Az Abies Mill., a Larix Mill., a Picea A. Dietr. és a Pinus L. 3 méternél magasabb növényei, ►M9  — ◄

    ex 0602 20 20

    ex 0602 20 80

    ex 0602 90 41

    ex 0602 90 46

    ex 0602 90 47

    ex 0602 90 50

    0604 20 20

    Hatósági nyilatkozat arról, hogy a termőhely mentes az Ips amitinus Eichhof károsítótól.

    a)  Görögország

    b)  Írország

    c)  Egyesült Királyság ►M4  (Észak-Írország) ◄

    27.

    Az Abies Mill., a Larix Mill., a Picea A. Dietr., a Pinus L. és a Pseudotsuga Carr. 3 méternél magasabb növényei, ►M9  — ◄

    ex 0602 20 20

    ex 0602 20 80

    ex 0602 90 41

    ex 0602 90 46

    ex 0602 90 47

    ex 0602 90 50

    0604 20 20

    Hatósági nyilatkozat arról, hogy a termőhely mentes az Ips cembrae Heer károsítótól.

    a)  Görögország

    b)  Írország

    c)   ►M4  Egyesült Királyság (Észak-Írország) ◄

    28.

    Az Abies Mill., a Larix Mill., a Picea A. Dietr. és a Pinus L. 3 méternél magasabb növényei, ►M9  — ◄

    ex 0602 20 20

    ex 0602 20 80

    ex 0602 90 41

    ex 0602 90 46

    ex 0602 90 47

    ex 0602 90 50

    0604 20 20

    Hatósági nyilatkozat arról, hogy a termőhely mentes az Ips sexdentatus Börner károsítótól.

    a)  Írország

    b)  Ciprus

    c)   ►M4  Egyesült Királyság (Észak-Írország) ◄

    29.

    A Castanea Mill. növényei, a szövettenyészetben levő növények, a termés és a vetőmag kivételével

    ex 0602 10 90

    ex 0602 20 20

    ex 0602 20 80

    ex 0602 90 41

    ex 0602 90 45

    ex 0602 90 46

    ex 0602 90 47

    ex 0602 90 48

    ex 0602 90 50

    ex 0602 90 70

    ex 0602 90 99

    ex 0604 20 90

    ex 1211 90 86

    ex 1404 90 00

    Hatósági nyilatkozat arról, hogy a növényeket egész életciklusuk alatt:

    a)  olyan országban található termőhelyen termesztették, amelyről ismert, hogy a Dryocosmus kuriphilus Yasumatsu ott nem fordul elő, vagy

    b)  olyan területen termesztették, amelyet a nemzeti növényvédelmi szolgálat a növényegészségügyi intézkedésekre vonatkozó megfelelő nemzetközi szabványokkal összhangban a Dryocosmus kuriphilus Yasumatsu károsítótól mentesnek nyilvánított.

    a)  Írország

    b)  Egyesült Királyság ►M4  (Észak-Írország) ◄

    30.

    A Palmae ültetésre szánt növényei, amelyek alsó törzsátmérője 5 cm-nél nagyobb és amelyek a következő nemzetségekhez tartoznak: Brahea Mart., Butia Becc., Chamaerops L., Jubaea Kunth, Livistona R. Br., Phoenix L., Sabal Adans., Syagrus Mart., Trachycarpus H. Wendl., Trithrinax Mart., Washingtonia Raf.

    ex 0602 20 20

    ex 0602 20 80

    ex 0602 90 41

    ex 0602 90 46

    ex 0602 90 47

    ex 0602 90 48

    ex 0602 90 50

    ex 0602 90 99

    Hatósági nyilatkozat arról, hogy a növényeket:

    a)  egész életciklusuk alatt olyan országban található termőhelyen termesztették, amelyről ismert, hogy a Paysandisia archon (Burmeister) ott nem fordul elő; vagy

    b)  olyan területen termesztették, amelyet a nemzeti növényvédelmi szolgálat a növényegészségügyi intézkedésekre vonatkozó megfelelő nemzetközi szabványokkal összhangban a Paysandisia archon (Burmeister) károsítótól mentesnek nyilvánított, vagy

    c)  a kivitelt vagy a szállítást megelőzően legalább két éven keresztül olyan termőhelyen termesztették:

    i.  amelyet a származási ország nemzeti növényvédelmi szolgálata nyilvántartásba vett és felügyel, és

    ii.  ahol a növényeket a Paysandisia archon (Burmeister) behurcolása elleni teljes fizikai védelemmel ellátott helyen tartották, és

    iii.  ahol az évente legalább három alkalommal, megfelelő időközönként, azon belül közvetlenül a termőhelyről történő elszállítást megelőzően is elvégzett hatósági vizsgálatok nem mutatták ki a Paysandisia archon (Burmeister) jeleit.

    a)  Írország

    b)  Málta

    c)  Egyesült Királyság ►M4  (Észak-Írország) ◄

    31.

    A Palmae ültetésre szánt növényei, amelyek alsó törzsátmérője 5 cm-nél nagyobb és amelyek a következő taxonokhoz tartoznak: Areca catechu L., Arenga pinnata (Wurmb) Merr., Bismarckia Hildebr. & H. Wendl., Borassus flabellifer L., Brahea armata S. Watson, Brahea edulis H. Wendl., Butia capitata (Mart.) Becc., Calamus merrillii Becc., Caryota cumingii Lodd. ex Mart., Caryota maxima Blume, Chamaerops humilis L., Cocos nucifera L., Copernicia Mart., Corypha utan Lam., Elaeis guineensis Jacq., Howea forsteriana Becc., Jubea chilensis (Molina) Baill., Livistona australis C. Martius, Livistona decora (W. Bull) Dowe, Livistona rotundifolia (Lam.) Mart., Metroxylon sagu Rottb., Phoenix canariensis Chabaud, Phoenix dactylifera L., Phoenix reclinata Jacq., Phoenix roebelenii O'Brien, Phoenix sylvestris (L.) Roxb., Phoenix theophrasti Greuter, Pritchardia Seem. & H. Wendl., Ravenea rivularis Jum. & H. Perrier, Roystonea regia (Kunth) O. F. Cook, Sabal palmetto (Walter) Lodd. ex Schult. & Schult. f., Syagrus romanzoffiana (Cham.) Glassman, Trachycarpus fortunei (Hook.) H. Wendl. és Washingtonia Raf.

    ex 0602 20 20

    ex 0602 20 80

    ex 0602 90 41

    ex 0602 90 46

    ex 0602 90 47

    ex 0602 90 48

    ex 0602 90 50

    ex 0602 90 99

    Hatósági nyilatkozat arról, hogy a növényeket:

    a)  egész életciklusuk alatt olyan országban található termőhelyen termesztették, amelyről ismert, hogy a Rhynchophorus ferrugineus (Olivier) ott nem fordul elő, vagy

    b)  egész életciklusuk alatt olyan területen termesztették, amelyet a nemzeti növényvédelmi szolgálat a növényegészségügyi intézkedésekre vonatkozó megfelelő nemzetközi szabványokkal összhangban a Rhynchophorus ferrugineus (Olivier) károsítótól mentesnek nyilvánított, vagy

    c)  a kivitelt vagy a szállítást megelőzően legalább két éven keresztül olyan termőhelyen termesztették:

    i.  amelyet a származási ország nemzeti növényvédelmi szolgálata nyilvántartásba vett és felügyel, és

    ii.  ahol a növényeket a Rhynchophorus ferrugineus (Olivier) behurcolása elleni teljes fizikai védelemmel ellátott helyen tartották, és

    iii.  ahol a károsító észlelésére irányuló, évente legalább három alkalommal, megfelelő időközönként, azon belül közvetlenül a termőhelyről történő elszállítást megelőzően is elvégzett hatósági vizsgálatok során nem észlelték a Rhynchophorus ferrugineus (Olivier) jeleit.

    a)  Írország

    b)  Portugália (Azori-szigetek)

    c)  Egyesült Királyság ►M4  (Észak-Írország) ◄

    ▼M9

    31.1.

    Az Apium graveolens L. és Ocimum L. vágott virágai, levélzöldségei

    0603 12 00

    0603 14 00

    ex 0603 19 70

    0709 40 00

    ex 0709 99 90

    Hatósági nyilatkozat arról, hogy:

    a)  a növények a Liriomyza bryoniae (Kaltenbach), a Liriomyza huidobrensis (Blanchard) és a Liriomyza trifolii (Burgess) károsítóktól ismerten mentes területről származnak,

    vagy

    b)  közvetlenül a kivitelük előtt a növények hatósági vizsgálaton estek át, és a Liriomyza bryoniae (Kaltenbach), a Liriomyza huidobrensis (Blanchard) és a Liriomyza trifolii (Burgess) károsítótól mentesnek bizonyultak.

    a)  Írország

    b)  Egyesült Királyság (Észak-Írország)

    ▼B

    32.

    A Gossypium spp. vetőmagjai

    1207 21 00

    Hatósági nyilatkozat arról, hogy:

    a)  a vetőmagot savval megtisztították a gyapothulladéktól, és

    b)  a termőhelyen a legutóbbi teljes vegetációs időszak kezdete óta nem észlelték a Colletotrichum gossypii Southw. tüneteit, és hogy egy reprezentatív mintát megvizsgáltak, és azt e vizsgálatok során a Glomerella gossypii Edgerton károsítótól mentesnek találták.

    a)  Görögország

    33.

    A Beta vulgaris L. faj vetőmagja és takarmányrépa-vetőmagja

    1209 10 00

    1209 29 60

    ex 1209 29 80

    1209 91 30

    ex 1209 91 80

    A 2002/54/EK irányelv sérelme nélkül adott esetben hatósági nyilatkozat arról, hogy:

    a)  az „elit vetőmag” és a „tanúsított vetőmag” kategóriákba tartozó vetőmag megfelel a 2002/54/EK irányelv I. melléklete B. részének 3. pontjában meghatározott feltételeknek; vagy

    b)  „nem véglegesen tanúsított vetőmag” esetében a vetőmag megfelel a 2002/54/EK irányelv 15. cikkének (2) bekezdésében meghatározott feltételeknek és az említett irányelv I. mellékletének B. részében meghatározott feltételeknek megfelelő feldolgozásra szánják, és azt egy hatóságilag engedélyezett, ellenőrzött hulladékkezelő létesítménnyel ellátott feldolgozóüzembe szállítják a BNYVV vírus elterjedésének megakadályozása céljából; vagy

    c)  a vetőmagot olyan növényállományról nyerték, amelynek termőterületéről ismert, hogy ott a BNYVV nem fordul elő.

    a)  Írország

    b)  Franciaország (Bretagne)

    c)  Portugália (Azori-szigetek)

    d)  Finnország

    e)  Egyesült Királyság (Észak-Írország)

    34.

    A Beta vulgaris L. zöldségvetőmagja

    ex 1209 29 80

    1209 91 30

    ex 1209 91 80

    A 2002/55/EK irányelv sérelme nélkül adott esetben hatósági nyilatkozat arról, hogy:

    a)  a feldolgozott vetőmag nem tartalmaz 0,5 tömegszázaléknál több inert anyagot (drazsírozott vetőmag esetében e normát a drazsírozás előtt kell teljesíteni); vagy

    b)  nem feldolgozott vetőmag esetében a vetőmagot hatóságilag olyan módon csomagolják, amely biztosítja, hogy nem áll fenn a BNYVV elterjedésének veszélye, és az a) pontban meghatározott feltételeknek megfelelő feldolgozásra szánják és egy hatóságilag engedélyezett, ellenőrzött hulladékkezelő létesítménnyel ellátott feldolgozóüzembe szállítják a BNYVV vírus elterjedésének megakadályozása céljából; vagy

    c)  a vetőmagot olyan növényállományról nyerték, amelynek termőterületéről ismert, hogy ott a BNYVV nem fordul elő.

    a)  Írország

    b)  Franciaország (Bretagne)

    c)  Portugália (Azori-szigetek)

    d)  Finnország

    e)  Egyesült Királyság (Észak-Írország)

    ▼M9 —————

    ▼B

    36.

    A Mangifera spp. vetőmagjai

    ex 1209 99 99

    Hatósági nyilatkozat arról, hogy a vetőmagok a Sternochetus mangiferae Fabricius károsítótól mentes területekről származnak.

    a)  Spanyolország (Granada és Málaga)

    b)  Portugália (Alentejo, Algarve és Madeira)

    37.

    A Citrus L., a Fortunella Swingle, a Poncirus Raf. és hibridjeik Bulgáriából, Görögországból, Spanyolországból, Franciaországból, Horvátországból, Olaszországból, Ciprusról, Portugáliából és Szlovéniából származó termése

    ex 0805 10 22

    ex 0805 10 24

    ex 0805 10 28

    ex 0805 10 80

    ex 0805 21 10

    ex 0805 21 90

    ex 0805 22 00

    ex 0805 29 00

    ex 0805 40 00

    ex 0805 50 10

    ex 0805 50 90

    ex 0805 90 00

    a)  A termés kocsány- és levélmentes; vagy

    b)  a levelekkel és kocsánnyal rendelkező termések esetében a terméseket hatóságilag lepecsételt zárt konténerekbe csomagolták, és lepecsételve maradnak az e termések tekintetében védett zónaként elismert övezeten keresztül történő szállítás során, továbbá a növényútlevélen feltüntetendő megkülönböztető jelzés szerepel rajtuk.

    a)  Málta

    38.

    A Vitis L. termése

    0806 10 10

    0806 10 90

    A termés leveket nem tartalmazhat.

    a)  Ciprus

    39.

    ►M9  Tűlevelűek (Pinopsida) faanyaga ◄

    4401 11 00

    4401 21 00

    ex 4401 40 10

    ex 4401 40 90

    ex 4403 11 00

    ex 4403 21 10

    ex 4403 21 90

    ex 4403 22 00

    ex 4403 23 10

    ex 4403 23 90

    ex 4403 24 00

    ex 4403 25 10

    ex 4403 25 90

    ex 4403 26 00

    ex 4404 10 00

    4406 11 00

    4406 91 00

    4407 11 10

    4407 11 20

    4407 11 90

    4407 12 10

    4407 12 20

    4407 12 90

    4407 19 10

    4407 19 20

    4407 19 90

    4408 10 15

    4408 10 91

    4408 10 98

    ex 4416 00 00

    ex 9406 10 00

    a)  A faanyag kéregmentes; vagy

    b)  hatósági nyilatkozat arról, hogy a faanyag a Dendroctonus micans Kugelan károsítótól ismerten mentes területekről származik; vagy

    c)  a fán vagy a mindenkori kereskedelmi alkalmazás szerinti csomagolásán a „Kiln-szárítás” („Kiln-dried”), „KD” vagy más nemzetközileg elfogadott jelölés igazolja, hogy a fa a gyártás során a szárazanyag-tartalom százalékában kifejezve 20 %-nál alacsonyabb nedvességtartalomig történő mesterséges szárításon esett át, amelyet megfelelő idő/hőmérséklet-programmal értek el.

    a)  Görögország

    b)  Írország

    c)   ►M4  Egyesült Királyság (Észak-Írország) ◄

    40.

    ►M9  Tűlevelűek (Pinopsida) faanyaga ◄

    4401 11 00

    4401 21 00

    ex 4401 40 10

    ex 4401 40 90

    ex 4403 11 00

    ex 4403 21 10

    ex 4403 21 90

    ex 4403 22 00

    ex 4403 23 10

    ex 4403 23 90

    ex 4403 24 00

    ex 4403 25 10

    ex 4403 25 90

    ex 4403 26 00

    ex 4404 10 00

    4406 11 00

    4406 91 00

    4407 11 10

    4407 11 20

    4407 11 90

    4407 12 10

    4407 12 20

    4407 12 90

    4407 19 10

    4407 19 20

    4407 19 90

    4408 10 15

    4408 10 91

    4408 10 98

    ex 4416 00 00

    ex 9406 10 00

    a)  A faanyag kéregmentes; vagy

    b)  hatósági nyilatkozat arról, hogy a faanyag az Ips duplicatus Sahlbergh károsítótól ismerten mentes területekről származik; vagy

    c)  a fán vagy a mindenkori kereskedelmi alkalmazás szerinti csomagolásán a „Kiln-szárítás” („Kiln-dried”), „KD” vagy más nemzetközileg elfogadott jelölés igazolja, hogy a fa a gyártás során a szárazanyag-tartalom százalékában kifejezve 20 %-nál alacsonyabb nedvességtartalomig történő mesterséges szárításon esett át, amelyet megfelelő idő/hőmérséklet-programmal értek el.

    a)  Görögország

    b)  Írország

    c)  Egyesült Királyság ►M4  (Észak-Írország) ◄

    41.

    ►M9  Tűlevelűek (Pinopsida) faanyaga ◄

    4401 11 00

    4401 21 00

    ex 4401 40 10

    ex 4401 40 90

    ex 4403 11 00

    ex 4403 21 10

    ex 4403 21 90

    ex 4403 22 00

    ex 4403 23 10

    ex 4403 23 90

    ex 4403 24 00

    ex 4403 25 10

    ex 4403 25 90

    ex 4403 26 00

    ex 4404 10 00

    4406 11 00

    4406 91 00

    4407 11 10

    4407 11 20

    4407 11 90

    4407 12 10

    4407 12 20

    4407 12 90

    4407 19 10

    4407 19 20

    4407 19 90

    4408 10 15

    4408 10 91

    4408 10 98

    ex 4416 00 00

    ex 9406 10 00

    a)  A faanyag kéregmentes; vagy

    b)  hatósági nyilatkozat arról, hogy a faanyag az Ips typographus Heer károsítótól mentes területekről származik; vagy

    c)  a fán vagy a mindenkori kereskedelmi alkalmazás szerinti csomagolásán a „Kiln-szárítás” („Kiln-dried”), „KD” vagy más nemzetközileg elfogadott jelölés igazolja, hogy a fa a gyártás során a szárazanyag-tartalom százalékában kifejezve 20 %-nál alacsonyabb nedvességtartalomig történő mesterséges szárításon esett át, amelyet megfelelő idő/hőmérséklet-programmal értek el.

    a)  Írország

    b)  Egyesült Királyság ►M4  (Észak-Írország) ◄

    42.

    ►M9  Tűlevelűek (Pinopsida) faanyaga ◄

    4401 11 00

    4401 21 00

    ex 4401 40 10

    ex 4401 40 90

    ex 4403 11 00

    ex 4403 21 10

    ex 4403 21 90

    ex 4403 22 00

    ex 4403 23 10

    ex 4403 23 90

    ex 4403 24 00

    ex 4403 25 10

    ex 4403 25 90

    ex 4403 26 00

    ex 4404 10 00

    4406 11 00

    4406 91 00

    4407 11 10

    4407 11 20

    4407 11 90

    4407 12 10

    4407 12 20

    4407 12 90

    4407 19 10

    4407 19 20

    4407 19 90

    4408 10 15

    4408 10 91

    4408 10 98

    ex 4416 00 00

    ex 9406 10 00

    a)  A faanyag kéregmentes; vagy

    b)  hatósági nyilatkozat arról, hogy a faanyag az Ips amitinus Eichhof károsítótól mentes területekről származik; vagy

    c)  a fán vagy a mindenkori kereskedelmi alkalmazás szerinti csomagolásán a „Kiln-szárítás” („Kiln-dried”), „KD” vagy más nemzetközileg elfogadott jelölés igazolja, hogy a fa a gyártás során a szárazanyag-tartalom százalékában kifejezve 20 %-nál alacsonyabb nedvességtartalomig történő mesterséges szárításon esett át, amelyet megfelelő idő/hőmérséklet-programmal értek el.

    a)  Görögország

    b)  Írország

    c)  Egyesült Királyság ►M4  (Észak-Írország) ◄

    43.

    ►M9  Tűlevelűek (Pinopsida) faanyaga ◄

    4401 11 00

    4401 21 00

    ex 4401 40 10

    ex 4401 40 90

    ex 4403 11 00

    ex 4403 21 10

    ex 4403 21 90

    ex 4403 22 00

    ex 4403 23 10

    ex 4403 23 90

    ex 4403 24 00

    ex 4403 25 10

    ex 4403 25 90

    ex 4403 26 00

    ex 4404 10 00

    4406 11 00

    4406 91 00

    4407 11 10

    4407 11 20

    4407 11 90

    4407 12 10

    4407 12 20

    4407 12 90

    4407 19 10

    4407 19 20

    4407 19 90

    4408 10 15

    4408 10 91

    4408 10 98

    ex 4416 00 00

    ex 9406 10 00

    a)  A faanyag kéregmentes; vagy

    b)  hatósági nyilatkozat arról, hogy a faanyag az Ips cembrae Heer károsítótól mentes területekről származik; vagy

    c)  a fán vagy a mindenkori kereskedelmi alkalmazás szerinti csomagolásán a „Kiln-szárítás” („Kiln-dried”), „KD” vagy más nemzetközileg elfogadott jelölés igazolja, hogy a fa a gyártás során a szárazanyag-tartalom százalékában kifejezve 20 %-nál alacsonyabb nedvességtartalomig történő mesterséges szárításon esett át, amelyet megfelelő idő/hőmérséklet-programmal értek el.

    a)  Görögország

    b)  Írország

    c)   ►M4  Egyesült Királyság (Észak-Írország) ◄

    44.

    ►M9  Tűlevelűek (Pinopsida) faanyaga ◄

    4401 11 00

    4401 21 00

    ex 4401 40 10

    ex 4401 40 90

    ex 4403 11 00

    ex 4403 21 10

    ex 4403 21 90

    ex 4403 22 00

    ex 4403 23 10

    ex 4403 23 90

    ex 4403 24 00

    ex 4403 25 10

    ex 4403 25 90

    ex 4403 26 00

    ex 4404 10 00

    4406 11 00

    4406 91 00

    4407 11 10

    4407 11 20

    4407 11 90

    4407 12 10

    4407 12 20

    4407 12 90

    4407 19 10

    4407 19 20

    4407 19 90

    4408 10 15

    4408 10 91

    4408 10 98

    ex 4416 00 00

    ex 9406 10 00

    a)  A faanyag kéregmentes; vagy

    b)  hatósági nyilatkozat arról, hogy a faanyag az Ips sexdentatus Börner károsítótól mentes területekről származik; vagy

    c)  a fán vagy a mindenkori kereskedelmi alkalmazás szerinti csomagolásán a „Kiln-szárítás” („Kiln-dried”), „KD” vagy más nemzetközileg elfogadott jelölés igazolja, hogy a fa a gyártás során a szárazanyag-tartalom százalékában kifejezve 20 %-nál alacsonyabb nedvességtartalomig történő mesterséges szárításon esett át, amelyet megfelelő idő/hőmérséklet-programmal értek el.

    a)  Ciprus

    b)  Írország

    c)   ►M4  Egyesült Királyság (Észak-Írország) ◄

    45.

    A Castanea Mill. faanyaga

    ex 4401 12 00

    ex 4401 22 00

    ex 4401 40 10

    ex 4401 40 90

    ex 4403 12 00

    ex 4403 99 00

    ex 4404 20 00

    ex 4406 12 00

    ex 4406 92 00

    ex 4407 99 27

    ex 4407 99 40

    ex 4407 99 90

    ex 4408 90 15

    ex 4408 90 35

    ex 4408 90 85

    ex 4408 90 95

    ex 4416 00 00

    ex 9406 10 00

    a)  A faanyag kéregmentes; vagy

    b)  hatósági nyilatkozat arról, hogy a faanyag a Cryphonectria parasitica (Murrill.) Barr. károsítótól ismerten mentes területekről származik; vagy

    c)  a fán vagy annak csomagolásán a jelenlegi alkalmazásnak megfelelően elhelyezett „mesterségesen kiszárított” („kiln-dried”) vagy „KD” vagy más nemzetközileg elfogadott jelölés révén kell bizonyítani, hogy a fa szárazanyag-tartalom százalékában kifejezve 20 %-nál alacsonyabb nedvességtartalomig történő mesterséges szárításon esett át, amelyet megfelelő idő/hőmérséklet programmal értek el.

    ►M14   ◄
    b)  Írország
    c)  Svédország
    d)  Egyesült Királyság ►M4  (Észak-Írország) ◄

    46.

    ►M9  Tűlevelűek (Pinopsida) hántolt fakérge ◄

    ex 1404 90 00

    ex 4401 40 90

    Hatósági nyilatkozat arról, hogy a szállítmány:

    a)  szúbogarak ellen gázosítással történő vagy más megfelelő kezeléseken esett át; vagy

    b)  a Dendroctonus micans Kugelan károsítótól ismerten mentes területekről származik.

    a)  Görögország

    b)  Írország

    c)   ►M4  Egyesült Királyság (Észak-Írország) ◄

    47.

    ►M9  Tűlevelűek (Pinopsida) hántolt fakérge ◄

    ex 1404 90 00

    ex 4401 40 90

    Hatósági nyilatkozat arról, hogy a szállítmány:

    a)  szúbogarak ellen gázosítással történő vagy más megfelelő kezeléseken esett át; vagy

    b)  az Ips amitinus Eichhof károsítótól ismerten mentes területekről származik.

    a)  Görögország

    b)  Írország

    c)  Egyesült Királyság ►M4  (Észak-Írország) ◄

    48.

    ►M9  Tűlevelűek (Pinopsida) hántolt fakérge ◄

    ex 1404 90 00

    ex 4401 40 90

    Hatósági nyilatkozat arról, hogy a szállítmány:

    a)  szúbogarak ellen gázosítással történő vagy más megfelelő kezeléseken esett át; vagy

    b)  az Ips cembrae Heer károsítótól ismerten mentes területekről származik.

    a)  Görögország

    b)  Írország

    c)   ►M4  Egyesült Királyság (Észak-Írország) ◄

    49.

    ►M9  Tűlevelűek (Pinopsida) hántolt fakérge ◄

    ex 1404 90 00

    ex 4401 40 90

    Hatósági nyilatkozat arról, hogy a szállítmány:

    a)  szúbogarak ellen gázosítással történő vagy más megfelelő kezeléseken esett át; vagy

    b)  az Ips duplicatus Sahlberg károsítótól ismerten mentes területekről származik.

    a)  Görögország

    b)  Írország

    c)  Egyesült Királyság ►M4  (Észak-Írország) ◄

    50.

    ►M9  Tűlevelűek (Pinopsida) hántolt fakérge ◄

    ex 1404 90 00

    ex 4401 40 90

    Hatósági nyilatkozat arról, hogy a szállítmány:

    a)  szúbogarak ellen gázosítással történő vagy más megfelelő kezeléseken esett át; vagy

    b)  az Ips sexdentatus Börner károsítótól ismerten mentes területekről származik.

    a)  Ciprus

    b)  Írország

    c)   ►M4  Egyesült Királyság (Észak-Írország) ◄

    51.

    ►M9  Tűlevelűek (Pinopsida) hántolt fakérge ◄

    ex 1404 90 00

    ex 4401 40 90

    Hatósági nyilatkozat arról, hogy a szállítmány:

    a)  szúbogarak ellen gázosítással történő vagy más megfelelő kezeléseken esett át; vagy

    b)  az Ips typographus Heer károsítótól ismerten mentes területekről származik.

    a)  Írország

    b)  Egyesült Királyság ►M4  (Észak-Írország) ◄

    52.

    A Castanea Mill. hántolt fakérge

    ex 1404 90 00

    ex 4401 40 90

    Hatósági igazolás arról, hogy a hántolt fakéreg:

    a)  a Cryphonectria parasitica (Murrill.) Barr. károsítótól ismerten mentes területekről származik; vagy

    b)  a Cryphonectria parasitica (Murrill.) Barr. károsító ellen az (EU) 2016/2031 rendelet 107. cikkében meghatározott eljárásnak megfelelően jóváhagyott előírás szerinti megfelelő gázosítással történő vagy más megfelelő kezelésen esett át. Gázosítás alkalmazása esetén az aktív hatóanyag, a fakéreg minimális hőmérséklete, a g/m3-ben kifejezett arányszám és az expozíció időtartama (h) szerepel az (EU) 2016/2031 rendelet 71. cikkében említett növényegészségügyi bizonyítványon.

    ►M14   ◄
    b)  Írország
    c)  Svédország
    d)  Egyesült Királyság ►M4  (Észak-Írország) ◄

    XI. melléklet

    Azon növények, növényi termékek és egyéb anyagok jegyzéke, amelyek esetében az Unió területére történő behozatalhoz növényegészségügyi bizonyítvány szükséges, és amelyek esetében ilyen bizonyítvány nem szükséges

    A. RÉSZ

    Azon növények, növényi termékek és egyéb anyagok, valamint származás vagy feladás helye szerinti érintett harmadik országok jegyzéke, amelyek esetében az Unió területére történő behozatalhoz az (EU) 2016/2031 rendelet 72. cikkének (1) bekezdése értelmében növényegészségügyi bizonyítvány szükséges

    Növények, növényi termékek és egyéb anyagok

    KN-kód a 2658/87/EGK tanácsi rendelet szerinti leírással

    A származás vagy a feladás helye szerinti ország

    1.  Különféle áruk

    Mezőgazdasági vagy erdészeti célokra üzemeltetett gépek és járművek

    Mezőgazdasági, kertgazdasági vagy erdőgazdasági talaj-előkészítésre vagy -megmunkálásra szolgáló, már üzemeltetett gép; gyep- vagy sportpályahenger – már üzemben:

    – Eke:

    ex 8432 10 00

    – Borona, gyephasogató borona, kultivátor, gyomláló és kapa:

    ex 8432 21 00

    ex 8432 29 10

    ex 8432 29 30

    ex 8432 29 50

    ex 8432 29 90

    – Vető-, palántaültető és -átültető gép:

    ex 8432 31 00

    ex 8432 39 11

    ex 8432 39 19

    ex 8432 39 90

    – Trágyaelosztó és trágyaszóró:

    ex 8432 41 00

    ex 8432 42 00

    – Más gép:

    ex 8432 80 00

    – Alkatrész:

    ex 8432 90 00

    Arató- vagy cséplőgép, szalma- vagy takarmánybálázó gép is; fű- vagy takarmánykaszáló gép; tojás-, gyümölcs- vagy más mezőgazdasági terméktisztító, válogató- vagy osztályozó gép, a 8437 vtsz. alá tartozó gép kivételével – már üzemben:

    – Szalma- vagy takarmánybálázó gép, beleértve a felszedő-bálázó gépet:

    ex 8433 40 00

    – – Arató-cséplő gép (kombájn):

    ex 8433 51 00

    – – Gyökeres- vagy gumósnövény-betakarító gép:

    ex 8433 53 10

    ex 8433 53 30

    ex 8433 53 90

    Más mezőgazdasági, kertgazdasági, erdőgazdasági, baromfi-tenyésztési vagy méhészeti gép, beleértve a mechanikus vagy termikus szabályozóval ellátott csíráztató berendezést is; baromfikeltető és műanya – már üzemben:

    – – Erdészeti gép:

    ex 8436 80 10

    Vontató (a 8709 vtsz. alá tartozó vontató kivételével) – már üzemben:

    – Közúti vontató félpótkocsi-vontatásra:

    ex 8701 20 90

    – Az egytengelyes vontatótól, a közúti vontatótól, illetve a lánctalpas vontatótól eltérő vontató:

    – – – Kerekes mezőgazdasági vontatók és erdészeti vontatók:

    ex 8701 91 10

    ex 8701 92 10

    ex 8701 93 10

    ex 8701 94 10

    ex 8701 95 10

    Svájcon kívüli harmadik országok

    A növény életképességének fenntartását célzó, a növényhez tapadó vagy kapcsolódó termesztőközeg

    n.a. (1)

    Svájcon kívüli harmadik országok

    A Triticum L., a Secale L. és a xTriticosecale Wittm. ex A. Camus nemzetségekhez tartozó vetőmagok

    Búza és kétszeres, a vetőmag kivételével:

    1001 19 00

    1001 99 00

    Rozs, a vetőmag kivételével:

    1002 90 00

    Tritikálé, a vetőmag kivételével:

    ex 1008 60 00

    Afganisztán, Dél-Afrika, Egyesült Államok, India, Irak, Irán, Mexikó, Nepál és Pakisztán

    2.  Általános kategóriák

    Ültetésre szánt növények, a vetőmagok kivételével

    Hagyma, gumó, gumós gyökér, hagymagumó, gyökércsíra és rizóma (vegetatív) nyugalmi állapotban, fejlődésben, növekedésben (vegetációban) vagy virágzásban; cikórianövény és -gyökér, a 1212 vtsz. alá tartozó gyökér kivételével:
    0601 10 10
    0601 10 20
    0601 10 30
    0601 10 40
    0601 10 90
    0601 20 10
    0601 20 30
    0601 20 90
    Más élő növény (beleértve azok gyökereit is), dugvány és oltvány, a gombacsíra kivételével:
    0602 10 90
    0602 20 20
    0602 20 80
    0602 30 00
    0602 40 00
    0602 90 20
    0602 90 30
    0602 90 41
    0602 90 45
    0602 90 46
    0602 90 47
    0602 90 48
    0602 90 50
    0602 90 70
    0602 90 91
    0602 90 99 ►M9  
    Mohák, frissen:
    ex 0604 20 19  ◄
    Ültetésre szánt vöröshagyma, gyöngyhagyma, fokhagyma, póréhagyma és más hagymaféle frissen:
    ex 0703 10 11
    ex 0703 10 90
    ex 0703 20 00
    Káposzta, karfiol, karalábé, kelkáposzta és élelmezési célra alkalmas hasonló káposztaféle frissen, termesztőközegbe ültetve:
    ex 0704 10 00
    ex 0704 90 10
    ex 0704 90 90
    Saláta (Lactuca sativa) és cikória (Cichorium spp.) frissen, termesztőközegbe ültetve:
    ex 0705 11 00
    ex 0705 19 00
    ex 0705 21 00
    ex 0705 29 00
    Zeller, a gumós zeller kivételével, termesztőközegbe ültetve:
    ex 0709 40 00
    Salátazöldség, a saláta (Lactuca sativa) és a cikória (Cichorium spp.) kivételével, termesztőközegbe ültetve:
    ex 0709 99 10
    Más zöldség, termesztőközegbe ültetve:
    ex 0709 99 90
    Ültetésre szánt vagy termesztőközegbe ültetett gyömbér, sáfrány, kurkuma és más fűszer:
    ex 0910 11 00
    ex 0910 20 10
    ex 0910 30 00
    ex 0910 99 31
    ex 0910 99 33

    Svájcon kívüli harmadik országok

    Gyökérzöldségek és gumós zöldségek

    Sárgarépa, fehérrépa, salátának való cékla, bakszakáll, gumós zeller, retek és élelmezési célra alkalmas más hasonló gyökér, frissen vagy hűtve:

    0706 10 00

    0706 90 10

    0706 90 30

    0706 90 90

    Más gyökérzöldség és gumós zöldség frissen vagy hűtve:

    ex 0709 99 90

    Manióka, nyílgyökér, szálepgyökér, csicsóka, édesburgonya és magas keményítő- vagy inulintartalmú hasonló gyökér és gumó frissen, hűtve, nem fagyasztva és nem szárítva, nem szeletelve vagy labdacs (pellet) formában tömörítve:

    ex 0714 10 00

    ex 0714 20 10

    ex 0714 20 90

    ex 0714 30 00

    ex 0714 40 00

    ex 0714 50 00

    ex 0714 90 20

    ex 0714 90 90

    Gyömbér, sáfrány, kurkuma és más fűszer gyökér- vagy gumósnövényrészek formájában, frissen vagy hűtve, nem szárítva:

    ex 0910 11 00

    ex 0910 30 00

    ex 0910 99 91

    Cukorrépa, nem őrölve, frissen és hűtve:

    ex 1212 91 80

    Cikóriagyökér, frissen és hűtve:

    ex 1212 94 00

    Más gyökérzöldség és gumós zöldség frissen és hűtve:

    ex 1212 99 95

    Karórépa, marharépa, takarmányrépa, takarmánygyökér és hasonló takarmánynövény, nem labdacs (pellet) alakban, frissen vagy hűtve, nem szárítva:

    ex 1214 90 10

    ex 1214 90 90

    Svájcon kívüli harmadik országok

    ▼M9 —————

    ▼B

    3.  Az alábbi növények részei (a termés és a vetőmag kivételével):

    Solanum lycopersicum L. és Solanum melongena L.

    Paradicsom- vagy padlizsánnövény díszítés vagy csokorkészítés céljára szolgáló lombozata, ága és más növényi része, virág vagy bimbó nélkül, frissen:

    ex 0604 20 90

    Paradicsom- vagy padlizsánnövényből származó, máshol nem említett növényi termék, frissen:

    ex 1404 90 00

    Svájcon kívüli harmadik országok

    Zea mays L.

    Más zöldség, frissen vagy hűtve:

    – – – Csemegekukorica:

    ex 0709 99 60

    Más kukorica:

    1005 90 00

    Kukoricából (Zea mays) származó, máshol nem említett növényi eredetű termék, frissen:

    ex 1404 90 00

    Svájcon kívüli harmadik országok

    Convolvulus L., Ipomoea L., Micromeria Benth és Solanaceae Juss.

    Díszítés vagy csokorkészítés céljára szolgáló vágott virág és bimbó frissen:
    ex 0603 19 70
    Díszítés vagy csokorkészítés céljára szolgáló lombozat, ág és más növényi rész, virág vagy bimbó nélkül, frissen:
    ex 0604 20 90 ►M9  
    Más zöldség, frissen vagy hűtve:
    ex 0709 99 90  ◄
    Máshol nem említett növényi eredetű termék, frissen:
    ex 1404 90 00

    Amerikai kontinens, Ausztrália, Új-Zéland

    Az Apium graveolens L., az Eryngium L., a Limnophila L. és az Ocimum L. leveles zöldségei

    Más zöldség, frissen vagy hűtve:

    0709 40 00

    ex 0709 99 10

    ex 0709 99 90

    Növény és növényrész ►M9  — ◄ , elsősorban illatszer, gyógyszer, vagy rovarirtószer, gombaölőszer vagy hasonlók gyártására, frissen, nem vágva, nem zúzva és nem porítva:

    ex 1211 90 86

    Máshol nem említett növényi eredetű termék, frissen:

    ex 1404 90 00

    Svájcon kívüli harmadik országok

    A Manihot esculenta Crantz levelei

    Manióka (kasszava) (Manihot esculenta) levelei, frissen vagy hűtve:

    ex 0709 99 90

    Maniókából (kasszavából) (Manihot esculenta) származó, máshol nem említett növényi termék, frissen:

    ex 1404 90 00

    Svájcon kívüli harmadik országok

    ►M9  Tűlevelűek (Pinopsida) ◄

    ►M9  Tűlevelűek (Pinopsida) ◄ díszítés vagy csokorkészítés céljára szolgáló lombozata, ága és más növényi része, virág vagy bimbó nélkül, frissen:

    ex 0604 20 20

    ex 0604 20 40

    Svájcon kívüli harmadik országok

    Castanea Mill., ►M9  Chrysanthemum L. ◄ , Dianthus L., Gypsophila L., Pelargonium l'Herit. ex Ait, Phoenix spp., Populus L., Quercus L., Solidago L.

    Díszítés vagy csokorkészítés céljára szolgáló vágott virág és bimbó frissen:

    0603 12 00

    0603 14 00

    ex 0603 19 70

    Díszítés vagy csokorkészítés céljára szolgáló lombozat, ág és más növényi rész, virág vagy bimbó nélkül, frissen:

    ex 0604 20 90

    Máshol nem említett növényi eredetű termék, frissen:

    ex 1404 90 00

    Svájcon kívüli harmadik országok

    Acer saccharum Marsh

    Cukorjuhar növények (Acer saccharum) díszítés vagy csokorkészítés céljára szolgáló lombozata, ága és más növényi része, virág vagy bimbó nélkül, frissen:

    ex 0604 20 90

    Cukorjuhar növényből (Acer saccharum) származó, máshol nem említett növényi termék, frissen:

    ex 1404 90 00

    Egyesült Államok és Kanada

    Prunus L.

    A Prunus spp. díszítés vagy csokorkészítés céljára szolgáló vágott virága és bimbója, frissen:

    ex 0603 19 70

    A Prunus spp. fajokhoz tartozó növények díszítés vagy csokorkészítés céljára szolgáló lombozata, ága és más növényi része, virág vagy bimbó nélkül, frissen:

    ex 0604 20 90

    A Prunus spp. fajokhoz tartozó növényekből származó, máshol nem említett növényi termék, frissen:

    ex 1404 90 00

    ►M4  Harmadik országok, kivéve: Albánia, Andorra, Azerbajdzsán, Belarusz, Bosznia és Hercegovina, Egyesült Királyság (2), Egyiptom, Észak-Macedónia, Feröer-szigetek, Grúzia, Izland, Kanári-szigetek, Liechtenstein, Moldova, Monaco, Montenegro, Norvégia, Oroszország (kizárólag a következő részek: Központi szövetségi körzet [Centralnij fegyerealnij okrug], Északnyugati szövetségi körzet [Szevero-Zapadnij fegyerealnij okrug], Déli szövetségi körzet [Juzsnij fegyerealnij okrug], Észak-kaukázusi szövetségi körzet [Szevero-Kavkazszkij fegyerealnij okrug] és Volgamenti szövetségi körzet [Privolzsszkij fegyerealnij okrug]), Örményország, San Marino, Svájc, Szerbia, Törökország és Ukrajna. ◄

    Betula L.

    A nyírfa növények (Betula spp.) díszítés vagy csokorkészítés céljára szolgáló lombozata, ága és más növényi része, virág vagy bimbó nélkül, frissen:

    ex 0604 20 90

    A nyírfa növényből (Betula spp.) származó, máshol nem említett növényi termék, frissen:

    ex 1404 90 00

    Svájcon kívüli harmadik országok

    ▼M9

    Chionanthus virginicus L., Fraxinus L., Juglans L., Pterocarya Kunth és Ulmus davidiana Planch.

    Díszítés vagy csokorkészítés céljára szolgáló lombozat, ág és más növényi rész, virág vagy bimbó nélkül, frissen:

    ex 0604 20 90

    Máshol nem említett növényi eredetű termék, frissen:

    ex 1404 90 00

    Belarusz, Dél-Korea, Egyesült Államok, Észak-Korea, Japán, Kanada, Kína, Mongólia, Oroszország, Tajvan és Ukrajna

    ▼B

    Amyris P. Browne, Casimiroa La Llave, Citropsis Swingle & Kellerman, Eremocitrus Swingle, Esenbeckia Kunth., Glycosmis Corrêa, Merrillia Swingle, Naringi Adans., Tetradium Lour., Toddalia Juss. és Zanthoxylum L.

    Díszítés vagy csokorkészítés céljára szolgáló vágott virág és bimbó frissen:

    ex 0603 19 70

    Díszítés vagy csokorkészítés céljára szolgáló lombozat, ág és más növényi rész, virág vagy bimbó nélkül, frissen:

    ex 0604 20 90

    Máshol nem említett növényi eredetű termék, frissen:

    ex 1404 90 00

    Svájcon kívüli harmadik országok

    Acer macrophyllum Pursh,

    Acer pseudoplatanus L., Adiantum aleuticum (Rupr.) Paris, Adiantum jordanii C. Muell., Aesculus californica (Spach) Nutt., Aesculus hippocastanum L., Arbutus menziesii Pursch., Arbutus unedo L., Arctostaphylos spp. Adans, Calluna vulgaris (L.) Hull, Camellia spp. L., Castanea sativa Mill., Fagus sylvatica L., Frangula californica (Eschsch.) Gray, Frangula purshiana (DC.) Cooper, Fraxinus excelsior L., Griselinia littoralis (Raoul), Hamamelis virginiana L., Heteromeles arbutifolia (Lindley) M. Roemer, Kalmia latifolia L., Laurus nobilis L., Leucothoe spp. D. Don, Lithocarpus densiflorus (Hook. & Arn.) Rehd., Lonicera hispidula (Lindl.) Dougl. ex Torr.&Gray, Magnolia spp. L., Michelia doltsopa Buch.-Ham. ex DC, Nothofagus obliqua (Mirbel) Blume, Osmanthus heterophyllus (G. Don) P. S. Green, Parrotia persica (DC) C.A. Meyer, Photinia x fraseri Dress, Pieris spp. D. Don, Pseudotsuga menziesii (Mirbel) Franco, Quercus spp. L., Rhododendron spp. L. a Rhododendron simsii Planch. kivételével, Rosa gymnocarpa Nutt., Salix caprea L., Sequoia sempervirens (Lamb. ex D. Don) Endl., Syringa vulgaris L., Taxus spp. L., Trientalis latifolia (Hook), Umbellularia californica (Hook. & Arn.) Nutt., Vaccinium ovatum Pursh és Viburnum spp. L.

    Díszítés vagy csokorkészítés céljára szolgáló vágott virág és bimbó frissen:

    ex 0603 19 70

    Díszítés vagy csokorkészítés céljára szolgáló lombozat, ág és más növényi rész, virág vagy bimbó nélkül, frissen:

    ex 0604 20 90

    Elsősorban fonatkészítésre használatos növényi anyag (pl. bambusznád, rotangnád, nád, gyékény, kosárfűz, rafia, tisztított, fehérített vagy festett gabonaszalma és hárskéreg), frissen:

    ex 1401 90 00

    Máshol nem említett növényi eredetű termék, frissen:

    ex 1404 90 00

    ►M9  Egyesült Államok, Egyesült Királyság (2), Kanada és Vietnám ◄

    4.  Az alábbi növények részei a termés kivételével, de beleértve a vetőmagokat:

    Aegle Corrêa, Aeglopsis Swingle, Afraegle Engl., Atalantia Corrêa, Balsamocitrus Stapf, Burkillanthus Swingle, Calodendrum Thunb., Choisya Kunth, Clausena Burm. f., Limonia L., Microcitrus Swingle, Murraya J. Koenig ex L., Pamburus Swingle, Severinia Ten., Swinglea Merr., Triphasia Lour és Vepris Comm.

    Díszítés vagy csokorkészítés céljára szolgáló vágott virág és bimbó frissen:

    ex 0603 19 70

    Díszítés vagy csokorkészítés céljára szolgáló lombozat, ág és más növényi rész, virág vagy bimbó nélkül, frissen:

    ex 0604 20 90

    Más zöldség, frissen vagy hűtve:

    ex 0709 99 90

    Mag, gyümölcs és spóra vetési célra:

    – Elsősorban virágjukért termesztett lágyszárú növények magja:

    ex 1209 30 00

    – – Zöldségmagok:

    ex 1209 91 80

    – – Más:

    ex 1209 99 91

    ex 1209 99 99

    Növény és növényrész (beleértve a magot és a termést is), elsősorban illatszer, gyógyszer, vagy rovarirtószer, gombaölőszer vagy hasonlók gyártására, frissen, nem vágva, zúzva vagy porítva:

    ex 1211 90 86

    Elsősorban fonatkészítésre használatos növényi anyag (pl. bambusznád, rotangnád, nád, gyékény, kosárfűz, rafia, tisztított, fehérített vagy festett gabonaszalma és hárskéreg), frissen:

    ex 1401 90 00

    Máshol nem említett növényi eredetű termék, frissen:

    ex 1404 90 00

    Svájcon kívüli harmadik országok

    5.   ►M9  Az alábbi növények botanikai értelemben vett termései, nem pépesítve:  ◄

    Citrus L., Fortunella Swingle, Poncirus Raf., Microcitrus Swingle, Naringi Adans., Swinglea Merr. és hibridjeik, Momordica L. és Solanaceae Juss.

    Paradicsom frissen vagy hűtve:

    0702 00 00

    A Solanaceae családjába tartozó más zöldség, frissen vagy hűtve:

    0709 30 00

    0709 60 10

    0709 60 91

    0709 60 95

    0709 60 99

    ex 0709 99 90

    Citrusfélék frissen vagy hűtve:

    0805 10 22

    0805 10 24

    0805 10 28

    ex 0805 10 80

    ex 0805 21 10

    ex 0805 21 90

    ex 0805 22 00

    ex 0805 29 00

    ex 0805 40 00

    ex 0805 50 10

    ex 0805 50 90

    ex 0805 90 00

    Más gyümölcs frissen vagy hűtve:

    ex 0810 90 75

    Svájcon kívüli harmadik országok

    Actinidia Lindl., Annona L., Carica papaya L., Cydonia Mill., Diospyros L., Fragaria L., Malus L., Mangifera L., Passiflora L., Persea americana Mill., Prunus L., Psidium L., Pyrus L., Ribes L., Rubus L., Syzygium Gaertn., Vaccinium L. és Vitis L.

    Avokádó frissen vagy hűtve:
    ex 0804 40 00
    Guajava, mangó és mangosztán, frissen vagy hűtve:
    ex 0804 50 00
    Csemegeszőlő frissen vagy hűtve:
    0806 10 10
    0806 10 90 ►M9  
    Papaya, frissen vagy hűtve:  ◄
    – Papaya:
    0807 20 00
    Alma, körte és birs, frissen vagy hűtve:
    0808 10 10
    0808 10 80
    0808 30 10
    0808 30 90
    0808 40 00
    Kajszibarack, cseresznye, őszibarack (beleértve a nektarint is), szilva és kökény, frissen vagy hűtve:
    0809 10 00
    0809 21 00
    0809 29 00
    0809 30 10
    0809 30 90
    0809 40 05
    0809 40 90
    – Földieper frissen vagy hűtve:
    0810 10 00
    – Málna, földi szeder, faeper és kaliforniai málna, frissen vagy hűtve:
    0810 20 10
    ex 0810 20 90
    – Fekete, fehér vagy piros ribiszke és egres, frissen vagy hűtve:
    0810 30 10
    0810 30 30
    0810 30 90
    – Tőzegáfonya, fekete áfonya és a Vaccinium nemhez tartozó más gyümölcs, frissen vagy hűtve:
    0810 40 10
    0810 40 30
    0810 40 50
    0810 40 90
    – Kivi frissen vagy hűtve:
    0810 50 00
    – Datolyaszilva frissen vagy hűtve:
    0810 70 00
    – Más, frissen vagy hűtve:
    ex 0810 90 20
    ex 0810 90 75

    Svájcon kívüli harmadik országok

    Punica granatum L.

    Gránátalma frissen vagy hűtve:

    ex 0810 90 75

    Az afrikai kontinens országai, Zöld-foki-szigetek, Szent Ilona, Madagaszkár, Réunion, Mauritius és Izrael

    6.  Az alábbiak vágott virágai:

    Orchidaceae

    – Orchidea frissen:

    0603 13 00

    Svájcon kívüli harmadik országok

    Aster spp., Eryngium L., Hypericum L., Lisianthus L., Rosa L. és Trachelium L.

    Díszítés vagy csokorkészítés céljára szolgáló vágott virág és bimbó frissen:

    0603 11 00

    ex 0603 19 70

    ►M4  Harmadik országok, kivéve: Albánia, Andorra, Azerbajdzsán, Belarusz, Bosznia és Hercegovina, Egyesült Királyság (2), Egyiptom, Észak-Macedónia, Feröer-szigetek, Grúzia, Izland, Kanári-szigetek, Liechtenstein, Moldova, Monaco, Montenegro, Norvégia, Oroszország (kizárólag a következő részek: Központi szövetségi körzet [Centralnij fegyerealnij okrug], Északnyugati szövetségi körzet [Szevero-Zapadnij fegyerealnij okrug], Déli szövetségi körzet [Juzsnij fegyerealnij okrug], Észak-kaukázusi szövetségi körzet [Szevero-Kavkazszkij fegyerealnij okrug] és Volgamenti szövetségi körzet [Privolzsszkij fegyerealnij okrug]), Örményország, San Marino, Svájc, Szerbia, Törökország és Ukrajna. ◄

    7.  Az alábbiak gumói:

    Solanum tuberosum L.

    Burgonya frissen vagy hűtve, a vetőburgonya kivételével:

    ex 0701 90 10

    ex 0701 90 50

    ex 0701 90 90

    Svájcon kívüli harmadik országok

    8.  Az alábbiak vetőmagjai:

    Brassicaceae, Poaceae, Trifolium spp.

    Búza és kétszeres vetőmag:
    1001 11 00
    1001 91 10
    1001 91 20
    1001 91 90
    Rozs vetőmag:
    1002 10 00
    Árpa vetőmag:
    1003 10 00
    Zab vetőmag:
    1004 10 00
    Kukorica vetőmag:
    1005 10 13
    1005 10 15
    1005 10 18
    1005 10 90
    Rizs vetőmag:
    1006 10 10
    Cirok vetőmag:
    1007 10 10 ►M9  
    1007 10 90  ◄
    Köles vetőmag:
    1008 21 00
    Vetésre szánt kanárimag:
    ex 1008 30 00
    Ujjasmuhar (Digitaria spp.) vetésre szánt magja:
    ex 1008 40 00
    Tritikálé vetőmag:
    ex 1008 60 00
    Más gabonafélék vetésre szánt magja:
    ex 1008 90 00
    Vetésre szánt olajrepce- vagy repcemag:
    1205 10 10
    ex 1205 90 00
    Vetésre szánt mustármag:
    1207 50 10
    Vetésre szánt lóheremag (Trifolium spp.):
    1209 22 10
    1209 22 80
    Vetésre szánt csenkeszmag:
    1209 23 11
    1209 23 15
    1209 23 80
    Vetésre szánt Kentucky réti perjemag (Poa pratensis L.):
    1209 24 00
    Vetésre szánt perjemag (Lolium multiflorum Lam., Lolium perenne L.):
    1209 25 10 ►M9  
    1209 25 90  ◄
    Vetésre szánt timótfűmag (rétikomócsin-mag); bükkönymag; a Poa nemhez tartozó magvak (Poa palustris L., Poa trivialis L.); csomós ebírmag (Dactylis glomerata L.) és tippanmag (Agrostis):
    ex 1209 29 45
    Más fűfélék vetésre szánt magja:
    ex 1209 29 80
    Díszfüvek vetésre szánt magja:
    ex 1209 30 00
    Káposztafélék (Brassicaceae) vetésre szánt magja:
    ex 1209 91 80

    Argentína, Ausztrália, Bolívia, Brazília, Chile, Uruguay és Új-Zéland

    Triticum L., Secale L. és xTriticosecale Wittm. ex A. Camus nemzetségek

    Búza és kétszeres vetőmag:

    1001 11 00

    1001 91 10

    1001 91 20

    1001 91 90

    Rozs vetőmag:

    1002 10 00

    Tritikálé vetőmag:

    ex 1008 60 00

    Afganisztán, Dél-Afrika, Egyesült Államok, India, Irak, Irán, Mexikó, Nepál és Pakisztán

    Citrus L., Fortunella Swingle és Poncirus Raf., valamint hibridjeik, Capsicum spp. L., Helianthus annuus L., Solanum lycopersicum L., Medicago sativa L., Prunus L., Rubus L., Oryza spp. L., Zea mays L., Allium cepa L., Allium porrum L., ►M9  Phaseolus coccineus L. ◄ , Phaseolus vulgaris L.

    Vetésre szánt csemegekukorica:
    ex 0709 99 60 ►M9  
    – Vetésre szánt csemegekukorica (Zea mays var.saccharata) hibridjei:
    0712 90 11  ◄
    – Vetésre szánt bab (Phaseolus spp.):
    0713 33 10
    Vetésre szánt mandula:
    ex 0802 11 10
    ex 0802 11 90
    ex 0802 12 10
    ex 0802 12 90
    Kukorica vetőmag:
    1005 10 13
    1005 10 15
    1005 10 18
    1005 10 90
    Vetésre szánt rizs:
    1006 10 10
    Vetésre szánt napraforgómag:
    1206 00 10
    Vetésre szánt lucerna (alfalfa) mag:
    1209 21 00
    – – – Más vetésre szánt zöldségmag:
    ex 1209 91 80
    – – Más vetésre szánt mag:
    ex 1209 99 99

    Svájcon kívüli harmadik országok

    Solanum tuberosum L.

    Vetésre szánt valódi burgonyamag:

    ex 1209 91 80

    Valamennyi harmadik ország

    9.  Az alábbiak zöldségvetőmagjai:

    Valamennyi harmadik ország

    Pisum sativum L.

    Borsó (Pisum sativum) vetésre szánt magja:

    0713 10 10

    Vicia faba L.

    Nagy szemű disznóbab és lóbab vetésre szánt magja:

    ex 0713 50 00

    – Más vetésre szánt mag:

    ex 0713 90 00

    10.  Az alábbi olaj- és rostnövények vetőmagjai:

    Valamennyi harmadik ország

    Brassica napus L.

    Vetésre szánt olajrepce- vagy repcemag:

    1205 10 10

    ex 1205 90 00

    Brassica rapa L.,

    A Brassica rapa vetésre szánt magja:

    ex 1209 91 80

    Glycine max (L.) Merrill

    Vetésre szánt szójababmag:

    1201 10 00

    Linum usitatissimum L.

    Vetésre szánt lenmag:

    1204 00 10

    Sinapis alba L.

    Vetésre szánt mustármag:

    1207 50 10

    11.  Az alábbiak hántolt fakérge:

    ►M9  Tűlevelűek (Pinopsida) ◄

    Máshol nem említett növényi kéregtermék:

    ex 1404 90 00

    Tűzifa hasáb, tuskó, rőzse, köteg vagy hasonló formában: faforgács vagy hasonló részek; fűrészpor és fahulladék és -maradék, hasáb, brikett, labdacs (pellet) vagy hasonló alakra tömörítve is:

    – Fahulladék és -maradék, nem tömörítve:

    ex 4401 40 90

    ►M4  Harmadik országok, kivéve: Albánia, Andorra, Azerbajdzsán, Belarusz, Bosznia és Hercegovina, Egyesült Királyság (2), Egyiptom, Észak-Macedónia, Feröer-szigetek, Grúzia, Izland, Kanári-szigetek, Liechtenstein, Moldova, Monaco, Montenegro, Norvégia, Oroszország (kizárólag a következő részek: Központi szövetségi körzet [Centralnij fegyerealnij okrug], Északnyugati szövetségi körzet [Szevero-Zapadnij fegyerealnij okrug], Déli szövetségi körzet [Juzsnij fegyerealnij okrug], Észak-kaukázusi szövetségi körzet [Szevero-Kavkazszkij fegyerealnij okrug] és Volgamenti szövetségi körzet [Privolzsszkij fegyerealnij okrug]), Örményország, San Marino, Svájc, Szerbia, Törökország és Ukrajna. ◄

    Acer saccharum Marsh, Populus L., valamint Quercus L., a Quercus suber L. kivételével

    Máshol nem említett növényi kéregtermék:

    ex 1404 90 00

    Tűzifa hasáb, tuskó, rőzse, köteg vagy hasonló formában: faforgács vagy hasonló részek; fűrészpor és fahulladék és -maradék, hasáb, brikett, labdacs (pellet) vagy hasonló alakra tömörítve is:

    – Fahulladék és -maradék, nem tömörítve:

    ex 4401 40 90

    Svájcon kívüli harmadik országok

    ▼M9

    Chionanthus virginicus L., Fraxinus L., Juglans L., Pterocarya Kunth és Ulmus davidiana Planch.

    Máshol nem említett növényi kéregtermék:

    ex 1404 90 00

    Tűzifa hasáb, tuskó, rőzse, köteg vagy hasonló formában: faforgács vagy hasonló részek; fűrészpor és fahulladék és -maradék, hasáb, brikett, labdacs (pellet) vagy hasonló alakra tömörítve is:

    — Fahulladék és -maradék, nem tömörítve:

    — 

    ex 4401 40 90

    Belarusz, Dél-Korea, Egyesült Államok, Észak-Korea, Japán, Kanada, Kína, Mongólia, Oroszország, Tajvan és Ukrajna

    ▼B

    Betula L.

    Máshol nem említett növényi nyírfakéregtermék (Betula spp.):

    ex 1404 90 00

    Tűzifa hasáb, tuskó, rőzse, köteg vagy hasonló formában: faforgács vagy hasonló részek; fűrészpor és fahulladék és -maradék, hasáb, brikett, labdacs (pellet) vagy hasonló alakra tömörítve is:

    – Fahulladék és -maradék, nem tömörítve:

    ex 4401 40 90

    Egyesült Államok és Kanada

    Acer macrophyllum Pursh, Aesculus californica (Spach) Nutt., Lithocarpus densiflorus (Hook. & Arn.) Rehd. és Taxus brevifolia Nutt.

    Máshol nem említett növényi kéregtermék:

    ex 1404 90 00

    Tűzifa hasáb, tuskó, rőzse, köteg vagy hasonló formában: faforgács vagy hasonló részek; fűrészpor és fahulladék és -maradék, hasáb, brikett, labdacs (pellet) vagy hasonló alakra tömörítve is:

    – Fahulladék és -maradék, nem tömörítve:

    ex 4401 40 90

    ►M9  Egyesült Államok, Kanada és Vietnám ◄

    ▼M9

    12.  Faanyag, amennyiben:

    a)  az (EU) 2016/2031 rendelet 2. cikkének (2) bekezdése értelmében növényi terméknek minősül,

    és

    b)  egészében vagy részben a következőkben leírt valamely rendhez, nemzetséghez vagy fajhoz tartozó fából nyerték, a fából készült csomagolóanyagok kivételével,

    és

    c)  az adott KN-kód alá tartozik, és megfelel a középső oszlopban említett, a 2658/87/EGK rendelet I. mellékletének II. részében foglalt árumegnevezések egyikének:

    Quercus L., beleértve az olyan faanyagot, amely nem tartotta meg természetes hengeres felszínét és a 4416 00 00 KN-kód alatti árumegnevezésnek megfelelő faanyag kivételével, valamint ha igazoló dokumentumok bizonyítják, hogy a faanyagot 20 percen át legalább 176 °C hőmérsékletet elérő hőkezeléssel dolgozták fel vagy munkálták meg

    Tűzifa hasáb, tuskó, rőzse, köteg vagy hasonló formában: faforgács vagy hasonló részek; fűrészpor és fahulladék és -maradék, hasáb, brikett, labdacs (pellet) vagy hasonló alakra tömörítve is:

    — Tűzifa hasáb, tuskó, rőzse, köteg vagy hasonló formában:

    — 

    – –  Nem tűlevelű fából:

    ex 4401 12 00

    — Faforgács vagy hasonló részek:

    — 

    – –  Nem tűlevelű fából:

    – – –  Más, nem eukaliptuszfából (Eucalyptus spp.)):

    ex 4401 22 90

    — Fűrészpor, és fahulladék és -maradék, nem tömörített formában:

    — 

    – –  Fűrészpor:

    ex 4401 40 10

    – –  Fahulladék és -maradék (a fűrészpor kivételével):

    ex 4401 40 90

    Gömbfa, nem kérgezetten vagy háncsoltan vagy durván szögletesre alakítva:

    — Festékkel, páccal, kreozottal vagy más tartósítószerrel kezelve:

    — 

    – –  Nem tűlevelű fából:

    ex 4403 12 00

    Gömbfa, kérgezetten vagy háncsoltan vagy durván szögletesre alakítva is:

    — Festékkel, páccal, kreozottal vagy más tartósítószerrel nem kezelve:

    — 

    – –  Tölgyfából (Quercus spp.):

    4403 91 00

    Hasított karó; cölöp, cövek és pózna kihegyezve, de hosszában nem fűrészelve:

    — Nem tűlevelű fából:

    — 

    ex 4404 20 00

    Vasúti vagy villamosvasúti talpfa nem tűlevelű fából:

    — Nem impregnált:

    — 

    ex 4406 12 00

    — Más (a nem impregnálton kívül):

    — 

    ex 4406 92 00

    Hosszában fűrészelt vagy szélezett, vágott vagy hántolt, 6 mm-nél vastagabb fa, gyalulva, csiszolva vagy végillesztéssel összeállítva is:

    – –  Tölgyfából (Quercus spp.):

    4407 91 15

    4407 91 31

    4407 91 39

    4407 91 90

    Furnérlap (beleértve a rétegelt fa szeletelésével készítettet is) rétegelt lemez vagy hasonló rétegelt fa készítésére, és hosszában fűrészelt, vágott vagy hántolt más falemez gyalulva, csiszolva, részekből (lapolással) vagy végillesztéssel összeállítva is, legfeljebb 6 mm vastagságban: – Más:

    ex 4408 90 15

    ex 4408 90 35

    ex 4408 90 85

    ex 4408 90 95

    Fa (beleértve az össze nem állított lécet és szegélylécet parkettához) bármelyik széle, vége vagy felülete mentén összefüggő (folytatólagos) összeillesztésre előkészítve (hornyolt, barázdált, lesarkított, ferdén levágott, »V« illesztésű, peremezett, mintázott, legömbölyített vagy hasonló módon formázott), gyalulva, csiszolva vagy végillesztéssel összeállítva is:

    ---  Nem tűlevelű fából – egyéb:

    ex 4409 29 91

    ex 4409 29 99

    Hordó, kád, dézsa és fából készült más kádáripari termék és azok elemei, beleértve a hordódongát is:

    ex 4416 00 00

    Előregyártott épület fából:

    ex 9406 10 00

    Egyesült Államok, Kanada, Vietnám

    Platanus L., beleértve az olyan fát, amely nem tartotta meg természetes hengeres felületét

    Tűzifa hasáb, tuskó, rőzse, köteg vagy hasonló formában: faforgács vagy hasonló részek; fűrészpor és fahulladék és -maradék, hasáb, brikett, labdacs (pellet) vagy hasonló alakra tömörítve is:

    — Tűzifa hasáb, tuskó, rőzse, köteg vagy hasonló formában:

    — 

    – –  Nem tűlevelű fából:

    ex 4401 12 00

    — Faforgács vagy hasonló részek:

    — 

    – –  Nem tűlevelű fából:

    – – –  Más, nem eukaliptuszfából (Eucalyptus spp.)):

    ex 4401 22 90

    — Fűrészpor, valamint fahulladék és -maradék, nem tömörítve:

    — 

    – –  Fűrészpor:

    ex 4401 40 10

    – –  Fahulladék és -maradék (a fűrészpor kivételével):

    ex 4401 40 90

    Gömbfa, nem kérgezetten vagy háncsoltan vagy durván szögletesre alakítva:

    — Festékkel, páccal, kreozottal vagy más tartósítószerrel kezelve:

    — 

    – –  Nem tűlevelű fából:

    ex 4403 12 00

    Gömbfa, kérgezetten vagy háncsoltan vagy durván szögletesre alakítva is:

    — Festékkel, páccal, kreozottal vagy más tartósítószerrel nem kezelve:

    — 

    ex 4403 99 00

    Hasított karó; cölöp, cövek és pózna kihegyezve, de hosszában nem fűrészelve:

    — Nem tűlevelű fából:

    — 

    ex 4404 20 00

    Vasúti vagy villamosvasúti talpfa nem tűlevelű fából:

    — Nem impregnált:

    — 

    ex 4406 12 00

    — Más (a nem impregnálton kívül):

    — 

    ex 4406 92 00

    Hosszában fűrészelt vagy szélezett, vágott vagy hántolt, 6 mm-nél vastagabb fa, gyalulva, csiszolva vagy végillesztéssel összeállítva is:

    ex 4407 99 27

    ex 4407 99 40

    ex 4407 99 90

    Furnérlap rétegelt lemez vagy hasonló rétegelt fa készítésére (beleértve a rétegelt fa szeletelésével készítettet is) és hosszában fűrészelt, vágott vagy hántolt más falemez gyalulva, csiszolva, lapolva vagy végillesztéssel összeállítva is, legfeljebb 6 mm vastagságban:

    ex 4408 90 15

    ex 4408 90 35

    ex 4408 90 85

    ex 4408 90 95

    Fa (beleértve az össze nem állított lécet és szegélylécet parkettához) bármelyik széle, vége vagy felülete mentén összefüggő (folytatólagos) összeillesztésre előkészítve (hornyolt, barázdált, lesarkított, ferdén levágott, »V« illesztésű, peremezett, mintázott, legömbölyített vagy hasonló módon formázott), gyalulva, csiszolva vagy végillesztéssel összeállítva is:

    ---  Nem tűlevelű fából – egyéb:

    ex 4409 29 91

    ex 4409 29 99

    Hordó, kád, dézsa és fából készült más kádáripari termék és azok elemei, beleértve a hordódongát is:

    ex 4416 00 00

    Előregyártott épület fából:

    ex 9406 10 00

    Albánia, Egyesült Államok, Örményország, Svájc vagy Törökország

    Populus L., beleértve az olyan fát, amely nem tartotta meg természetes hengeres felületét

    Tűzifa hasáb, tuskó, rőzse, köteg vagy hasonló formában: faforgács vagy hasonló részek; fűrészpor és fahulladék és -maradék, hasáb, brikett, labdacs (pellet) vagy hasonló alakra tömörítve is:

    — Tűzifa hasáb, tuskó, rőzse, köteg vagy hasonló formában:

    — 

    – –  Nem tűlevelű fából:

    ex 4401 12 00

    — Faforgács vagy hasonló részek:

    — 

    – –  Nem tűlevelű fából:

    – – –  Más, nem eukaliptuszfából (Eucalyptus spp.)):

    ex 4401 22 90

    — Fűrészpor, valamint fahulladék és -maradék, nem tömörítve:

    — 

    – –  Fűrészpor:

    ex 4401 40 10

    – –  – Fahulladék és -maradék (a fűrészpor kivételével):

    ex 4401 40 90

    Gömbfa, nem kérgezetten vagy háncsoltan vagy durván szögletesre alakítva:

    — Festékkel, páccal, kreozottal vagy más tartósítószerrel kezelve:

    — 

    – –  Nem tűlevelű fából:

    ex 4403 12 00

    Gömbfa, kérgezetten vagy háncsoltan vagy durván szögletesre alakítva is:

    — Festékkel, páccal, kreozottal vagy más tartósítószerrel nem kezelve:

    — 

    – –  Nyárfából és rezgőnyárból (Populus spp.):

    4403 97 00

    Hasított karó; cölöp, cövek és pózna kihegyezve, de hosszában nem fűrészelve:

    — Nem tűlevelű fából:

    — 

    ex 4404 20 00

    Vasúti vagy villamosvasúti talpfa nem tűlevelű fából:

    — Nem impregnált:

    — 

    ex 4406 12 00

    — Más (a nem impregnálton kívül):

    — 

    ex 4406 92 00

    Hosszában fűrészelt vagy szélezett, vágott vagy hántolt, 6 mm-nél vastagabb fa, gyalulva, csiszolva vagy végillesztéssel összeállítva is:

    – –  Nyárfából és rezgőnyárból (Populus spp.):

    4407 97 10

    4407 97 91

    4407 97 99

    Furnérlap (beleértve a rétegelt fa szeletelésével készítettet is) rétegelt lemez vagy hasonló rétegelt fa készítésére, és hosszában fűrészelt, vágott vagy hántolt más falemez gyalulva, csiszolva, lapolva vagy végillesztéssel összeállítva is, legfeljebb 6 mm vastagságban:

    ex 4408 90 15

    ex 4408 90 35

    ex 4408 90 85

    ex 4408 90 95

    Fa (beleértve az össze nem állított lécet és szegélylécet parkettához) bármelyik széle, vége vagy felülete mentén összefüggő (folytatólagos) összeillesztésre előkészítve (hornyolt, barázdált, lesarkított, ferdén levágott, »V« illesztésű, peremezett, mintázott, legömbölyített vagy hasonló módon formázott), gyalulva, csiszolva vagy végillesztéssel összeállítva is:

    ---  Nem tűlevelű fából – egyéb:

    ex 4409 29 91

    ex 4409 29 99

    Hordó, kád, dézsa és fából készült más kádáripari termék és azok elemei, beleértve a hordódongát is:

    ex 4416 00 00

    Előregyártott épület fából:

    ex 9406 10 00

    Amerikai kontinens

    Acer saccharum Marsh., beleértve az olyan fát, amely nem tartotta meg természetes hengeres felületét

    Tűzifa hasáb, tuskó, rőzse, köteg vagy hasonló formában: faforgács vagy hasonló részek; fűrészpor és fahulladék és -maradék, hasáb, brikett, labdacs (pellet) vagy hasonló alakra tömörítve is:

    — Tűzifa hasáb, tuskó, rőzse, köteg vagy hasonló formában:

    — 

    – –  Nem tűlevelű fából:

    ex 4401 12 00

    — Faforgács vagy hasonló részek:

    — 

    – –  Nem tűlevelű fából:

    – – –  Más, nem eukaliptuszfából (Eucalyptus spp.)):

    ex 4401 22 90

    — Fűrészpor, valamint fahulladék és -maradék, nem tömörítve:

    — 

    – – –  Fűrészpor:

    ex 4401 40 10

    – – –  Fahulladék és -maradék (a fűrészpor kivételével):

    ex 4401 40 90

    Gömbfa, nem kérgezetten vagy háncsoltan vagy durván szögletesre alakítva:

    — Festékkel, páccal, kreozottal vagy más tartósítószerrel kezelve:

    — 

    – –  Nem tűlevelű fából:

    ex 4403 12 00

    Gömbfa, kérgezetten vagy háncsoltan vagy durván szögletesre alakítva is:

    — Festékkel, páccal, kreozottal vagy más tartósítószerrel nem kezelve:

    — 

    ex 4403 99 00

    Hasított karó; cölöp, cövek és pózna kihegyezve, de hosszában nem fűrészelve:

    — Nem tűlevelű fából:

    — 

    ex 4404 20 00

    Vasúti vagy villamosvasúti talpfa nem tűlevelű fából:

    — Nem impregnált:

    — 

    ex 4406 12 00

    — Más (a nem impregnálton kívül):

    — 

    ex 4406 92 00

    Hosszában fűrészelt vagy szélezett, vágott vagy hántolt, 6 mm-nél vastagabb fa, gyalulva, csiszolva vagy végillesztéssel összeállítva is:

    – –  Juharfából (Acer spp.):

    4407 93 10

    4407 93 91

    4407 93 99

    Furnérlap (beleértve a rétegelt fa szeletelésével készítettet is) rétegelt lemez vagy hasonló rétegelt fa készítésére, és hosszában fűrészelt, vágott vagy hántolt más falemez gyalulva, csiszolva, lapolva vagy végillesztéssel összeállítva is, legfeljebb 6 mm vastagságban:

    ex 4408 90 15

    ex 4408 90 35

    ex 4408 90 85

    ex 4408 90 95

    Fa (beleértve az össze nem állított lécet és szegélylécet parkettához) bármelyik széle, vége vagy felülete mentén összefüggő (folytatólagos) összeillesztésre előkészítve (hornyolt, barázdált, lesarkított, ferdén levágott, »V« illesztésű, peremezett, mintázott, legömbölyített vagy hasonló módon formázott), gyalulva, csiszolva vagy végillesztéssel összeállítva is:

    ---  Nem tűlevelű fából – egyéb:

    ex 4409 29 91

    ex 4409 29 99

    Hordó, kád, dézsa és fából készült más kádáripari termék és azok elemei, beleértve a hordódongát is:

    ex 4416 00 00

    Előregyártott épület fából:

    ex 9406 10 00

    Egyesült Államok és Kanada

    Tűlevelűek (Pinopsida), beleértve az olyan fát, amely nem tartotta meg természetes hengeres felületét

    Tűzifa hasáb, tuskó, rőzse, köteg vagy hasonló formában: faforgács vagy hasonló részek; fűrészpor és fahulladék és -maradék, hasáb, brikett, labdacs (pellet) vagy hasonló alakra tömörítve is:

    — Tűzifa hasáb, tuskó, rőzse, köteg vagy hasonló formában:

    — 

    – –  Tűlevelű fából

    4401 11 00

    — Faforgács vagy hasonló részek:

    — 

    – –  Tűlevelű fából

    4401 21 00

    — Fűrészpor, valamint fahulladék és -maradék, nem tömörítve:

    — 

    – –  Fűrészpor:

    ex 4401 40 10

    – –  Fahulladék és -maradék (a fűrészpor kivételével):

    ex 4401 40 90

    Gömbfa, nem kérgezetten vagy háncsoltan vagy durván szögletesre alakítva:

    — Festékkel, páccal, kreozottal vagy más tartósítószerrel kezelve:

    — 

    – –  Tűlevelű fából:

    4403 11 00

    Gömbfa, kérgezetten vagy háncsoltan vagy durván szögletesre alakítva is:

    — Festékkel, páccal, kreozottal vagy más tartósítószerrel nem kezelt tűlevelű fából:

    — 

    – –  Fenyőből (Pinus spp.):

    ex 4403 21 10

    ex 4403 21 90

    ex 4403 22 00

    – –  Jegenyefenyőből (Abies spp.) és lucfenyőből (Picea spp.):

    ex 4403 23 10

    ex 4403 23 90

    ex 4403 24 00

    – –  Más, tűlevelű fából:

    ex 4403 25 10

    ex 4403 25 90

    ex 4403 26 00

    Hasított karó; cölöp, cövek és pózna kihegyezve, de hosszában nem fűrészelve:

    — Tűlevelű fából:

    — 

    ex 4404 10 00

    Vasúti vagy villamosvasúti talpfa:

    — Nem impregnált:

    — 

    4406 11 00

    — Más (a nem impregnálton kívül):

    — 

    4406 91 00

    Hosszában fűrészelt vagy szélezett, vágott vagy hántolt, 6 mm-nél vastagabb fa, gyalulva, csiszolva vagy végillesztéssel összeállítva is:

    — Tűlevelű fából:

    — 

    – –  Fenyőből (Pinus spp.):

    4407 11 10

    4407 11 20

    4407 11 90

    – –  Jegenyefenyőből (Abies spp.) és lucfenyőből (Picea spp.):

    4407 12 10

    4407 12 20

    4407 12 90

    – –  Más, tűlevelű fából:

    4407 19 10

    4407 19 20

    4407 19 90

    Furnérlap (beleértve a rétegelt fa szeletelésével készítettet is) rétegelt lemez vagy hasonló rétegelt fa készítésére, és hosszában fűrészelt, vágott vagy hántolt más falemez gyalulva, csiszolva, lapolva vagy végillesztéssel összeállítva is, legfeljebb 6 mm vastagságban:

    — Tűlevelű fából:

    — 

    4408 10 15

    4408 10 91

    4408 10 98

    Fa (beleértve az össze nem állított lécet és szegélylécet parkettához) bármelyik széle, vége vagy felülete mentén összefüggő (folytatólagos) összeillesztésre előkészítve (hornyolt, barázdált, lesarkított, ferdén levágott, »V« illesztésű, peremezett, mintázott, legömbölyített vagy hasonló módon formázott), gyalulva, csiszolva vagy végillesztéssel összeállítva is:

    – –  Tűlevelű fából, más:

    ex 4409 10 18

    Hordó, kád, dézsa és fából készült más kádáripari termék és azok elemei, beleértve a hordódongát is:

    ex 4416 00 00

    Előregyártott épület fából:

    ex 9406 10 00

    Kazahsztán, Oroszország és Törökország, és harmadik országok az alábbiak kivételével: Albánia, Andorra, Azerbajdzsán, Belarusz, Bosznia-Hercegovina, Egyesült Királyság (2), Észak-Macedónia, Feröer szigetek, Grúzia, Izland, Kanári-szigetek, Liechtenstein, Moldova, Monaco, Montenegró, Norvégia, Örményország, San Marino, Svájc, Szerbia és Ukrajna

    Chionanthus virginicus L., Fraxinus L., Juglans L., Pterocarya Kunth és Ulmus davidiana Planch., és beleértve az olyan fát, amely nem tartotta meg természetes hengeres felületét

    Tűzifa hasáb, tuskó, rőzse, köteg vagy hasonló formában: faforgács vagy hasonló részek; fűrészpor és fahulladék és -maradék, hasáb, brikett, labdacs (pellet) vagy hasonló alakra tömörítve is:

    — Tűzifa hasáb, tuskó, rőzse, köteg vagy hasonló formában:

    — 

    – –  Nem tűlevelű fából:

    ex 4401 12 00

    — Faforgács vagy hasonló részek:

    — 

    – –  Nem tűlevelű fából:

    – – –  Más, nem eukaliptuszfából (Eucalyptus spp.)):

    ex 4401 22 90

    — Fűrészpor, valamint fahulladék és -maradék, nem tömörítve:

    — 

    – –  Fűrészpor:

    ex 4401 40 10

    – –  Fahulladék és -maradék (a fűrészpor kivételével):

    ex 4401 40 90

    Gömbfa, nem kérgezetten vagy háncsoltan vagy durván szögletesre alakítva:

    — Festékkel, páccal, kreozottal vagy más tartósítószerrel kezelve:

    — 

    – –  Nem tűlevelű fából:

    ex 4403 12 00

    Gömbfa, kérgezetten vagy háncsoltan vagy durván szögletesre alakítva is:

    — Festékkel, páccal, kreozottal vagy más tartósítószerrel nem kezelve:

    — 

    ex 4403 99 00

    Hasított karó; cölöp, cövek és pózna kihegyezve, de hosszában nem fűrészelve:

    — Nem tűlevelű fából:

    — 

    ex 4404 20 00

    Vasúti vagy villamosvasúti talpfa nem tűlevelű fából:

    — Nem impregnált:

    — 

    ex 4406 12 00

    — Más (a nem impregnálton kívül):

    — 

    ex 4406 92 00

    Hosszában fűrészelt vagy szélezett, vágott vagy hántolt, 6 mm-nél vastagabb fa, gyalulva, csiszolva vagy végillesztéssel összeállítva is:

    – –  Kőrisből (Fraxinus spp.):

    4407 95 10

    4407 95 91

    4407 95 99

    – –  Egyéb:

    ex 4407 99 27

    ex 4407 99 40

    ex 4407 99 90

    Furnérlap (beleértve a rétegelt fa szeletelésével készítettet is) rétegelt lemez vagy hasonló rétegelt fa készítésére, és hosszában fűrészelt, vágott vagy hántolt más falemez gyalulva, csiszolva, lapolva vagy végillesztéssel összeállítva is, legfeljebb 6 mm vastagságban:

    ex 4408 90 15

    ex 4408 90 35

    ex 4408 90 85

    ex 4408 90 95

    Fa (beleértve az össze nem állított lécet és szegélylécet parkettához) bármelyik széle, vége vagy felülete mentén összefüggő (folytatólagos) összeillesztésre előkészítve (hornyolt, barázdált, lesarkított, ferdén levágott, »V« illesztésű, peremezett, mintázott, legömbölyített vagy hasonló módon formázott), gyalulva, csiszolva vagy végillesztéssel összeállítva is:

    ---  Nem tűlevelű fából – egyéb:

    ex 4409 29 91

    ex 4409 29 99

    Hordó, kád, dézsa és fából készült más kádáripari termék és azok elemei, beleértve a hordódongát is:

    ex 4416 00 00

    Előregyártott épület fából:

    ex 9406 10 00

    Belarusz, Dél-Korea, Egyesült Államok, Észak-Korea, Japán, Kanada, Kína, Mongólia, Oroszország, Tajvan és Ukrajna

    Betula L., beleértve az olyan fát, amely nem tartotta meg természetes hengeres felületét

    Tűzifa hasáb, tuskó, rőzse, köteg vagy hasonló formában: faforgács vagy hasonló részek; fűrészpor és fahulladék és -maradék, hasáb, brikett, labdacs (pellet) vagy hasonló alakra tömörítve is:

    — Tűzifa hasáb, tuskó, rőzse, köteg vagy hasonló formában:

    — 

    – –  Nem tűlevelű fából:

    ex 4401 12 00

    — Faforgács vagy hasonló részek:

    — 

    – –  Nem tűlevelű fából:

    – – –  Más, nem eukaliptuszfából (Eucalyptus spp.)):

    ex 4401 22 90

    — Fűrészpor, valamint fahulladék és -maradék, nem tömörítve:

    — 

    – –  Fűrészpor:

    ex 4401 40 10

    – –  Fahulladék és -maradék (a fűrészpor kivételével):

    ex 4401 40 90

    Gömbfa, nem kérgezetten vagy háncsoltan vagy durván szögletesre alakítva:

    — Festékkel, páccal, kreozottal vagy más tartósítószerrel kezelve:

    — 

    – –  Nem tűlevelű fából:

    ex 4403 12 00

    Gömbfa, kérgezetten vagy háncsoltan vagy durván szögletesre alakítva is:

    — Festékkel, páccal, kreozottal vagy más tartósítószerrel nem kezelve:

    — 

    – –  Nyírfából (Betula spp.):

    4403 95 10

    4403 95 90

    4403 96 00

    Hasított karó; cölöp, cövek és pózna kihegyezve, de hosszában nem fűrészelve:

    — Nem tűlevelű fából:

    — 

    ex 4404 20 00

    Vasúti vagy villamosvasúti talpfa nem tűlevelű fából:

    — Nem impregnált:

    — 

    ex 4406 12 00

    — Más (a nem impregnálton kívül):

    — 

    ex 4406 92 00

    Hosszában fűrészelt vagy szélezett, vágott vagy hántolt, 6 mm-nél vastagabb fa, gyalulva, csiszolva vagy végillesztéssel összeállítva is:

    – –  Nyírfából (Betula spp.):

    4407 96 10

    4407 96 91

    4407 96 99

    Furnérlap (beleértve a rétegelt fa szeletelésével készítettet is) rétegelt lemez vagy hasonló rétegelt fa készítésére, és hosszában fűrészelt, vágott vagy hántolt más falemez gyalulva, csiszolva, lapolva vagy végillesztéssel összeállítva is, legfeljebb 6 mm vastagságban:

    ex 4408 90 15

    ex 4408 90 35

    ex 4408 90 85

    ex 4408 90 95

    Fa (beleértve az össze nem állított lécet és szegélylécet parkettához) bármelyik széle, vége vagy felülete mentén összefüggő (folytatólagos) összeillesztésre előkészítve (hornyolt, barázdált, lesarkított, ferdén levágott, »V« illesztésű, peremezett, mintázott, legömbölyített vagy hasonló módon formázott), gyalulva, csiszolva vagy végillesztéssel összeállítva is:

    ---  Nem tűlevelű fából – egyéb:

    ex 4409 29 91

    ex 4409 29 99

    Hordó, kád, dézsa és fából készült más kádáripari termék és azok elemei, beleértve a hordódongát is:

    ex 4416 00 00

    Előregyártott épület fából:

    ex 9406 10 00

    Egyesült Államok és Kanada

    Amelanchier Medik., Aronia Medik., Cotoneaster Medik., Crataegus L., Cydonia Mill., Malus Mill., Pyracantha M. Roem., Pyrus L. és Sorbus L., beleértve az olyan fát, amely nem tartotta meg természetes hengeres felszínét, a fűrészpor vagy a gyaluforgács kivételével

    Tűzifa hasáb, tuskó, rőzse, köteg vagy hasonló formában: faforgács vagy hasonló részek; fűrészpor és fahulladék és -maradék, hasáb, brikett, labdacs (pellet) vagy hasonló alakra tömörítve is:

    — Tűzifa hasáb, tuskó, rőzse, köteg vagy hasonló formában:

    — 

    – –  Nem tűlevelű fából:

    ex 4401 12 00

    — Faforgács vagy hasonló részek:

    — 

    – –  Nem tűlevelű fából:

    – – –  Más, nem eukaliptuszfából (Eucalyptus spp.)):

    ex 4401 22 90

    – –  Fahulladék és -maradék (a fűrészpor kivételével):

    ex 4401 40 90

    Gömbfa, nem kérgezetten vagy háncsoltan vagy durván szögletesre alakítva:

    — Festékkel, páccal, kreozottal vagy más tartósítószerrel kezelve:

    — 

    – –  Nem tűlevelű fából:

    ex 4403 12 00

    Gömbfa, kérgezetten vagy háncsoltan vagy durván szögletesre alakítva is:

    — Festékkel, páccal, kreozottal vagy más tartósítószerrel nem kezelve:

    — 

    ex 4403 99 00

    Hasított karó; cölöp, cövek és pózna kihegyezve, de hosszában nem fűrészelve:

    — Nem tűlevelű fából:

    — 

    ex 4404 20 00

    Vasúti vagy villamosvasúti talpfa nem tűlevelű fából:

    — Nem impregnált:

    — 

    ex 4406 12 00

    — Más (a nem impregnálton kívül):

    — 

    ex 4406 92 00

    Hosszában fűrészelt vagy szélezett, vágott vagy hántolt, 6 mm-nél vastagabb fa, gyalulva, csiszolva vagy végillesztéssel összeállítva is:

    ex 4407 99 27

    ex 4407 99 40

    ex 4407 99 90

    Furnérlap (beleértve a rétegelt fa szeletelésével készítettet is) rétegelt lemez vagy hasonló rétegelt fa készítésére, és hosszában fűrészelt, vágott vagy hántolt más falemez gyalulva, csiszolva, lapolva vagy végillesztéssel összeállítva is, legfeljebb 6 mm vastagságban:

    ex 4408 90 15

    ex 4408 90 35

    ex 4408 90 85

    ex 4408 90 95

    Fa (beleértve az össze nem állított lécet és szegélylécet parkettához) bármelyik széle, vége vagy felülete mentén összefüggő (folytatólagos) összeillesztésre előkészítve (hornyolt, barázdált, lesarkított, ferdén levágott, »V« illesztésű, peremezett, mintázott, legömbölyített vagy hasonló módon formázott), gyalulva, csiszolva vagy végillesztéssel összeállítva is:

    ---  Nem tűlevelű fából – egyéb:

    ex 4409 29 91

    ex 4409 29 99

    Hordó, kád, dézsa és fából készült más kádáripari termék és azok elemei, beleértve a hordódongát is:

    ex 4416 00 00

    Előregyártott épület fából:

    ex 9406 10 00

    Egyesült Államok és Kanada

    Prunus L., beleértve az olyan fát, amely nem tartotta meg természetes hengeres felületét

    – –  Cseresznyefából (Prunus spp.):

    4407 94 10

    4407 94 91

    4407 94 99

    – –  Egyéb:

    ex 4407 99 27

    ex 4407 99 40

    ex 4407 99 90

    Furnérlap (beleértve a rétegelt fa szeletelésével készítettet is) rétegelt lemez vagy hasonló rétegelt fa készítésére, és hosszában fűrészelt, vágott vagy hántolt más falemez gyalulva, csiszolva, lapolva vagy végillesztéssel összeállítva is, legfeljebb 6 mm vastagságban:

    ex 4408 90 15

    ex 4408 90 35

    ex 4408 90 85

    ex 4408 90 95

    Fa (beleértve az össze nem állított lécet és szegélylécet parkettához) bármelyik széle, vége vagy felülete mentén összefüggő (folytatólagos) összeillesztésre előkészítve (hornyolt, barázdált, lesarkított, ferdén levágott, »V« illesztésű, peremezett, mintázott, legömbölyített vagy hasonló módon formázott), gyalulva, csiszolva vagy végillesztéssel összeállítva is:

    ---  Nem tűlevelű fából – egyéb:

    ex 4409 29 91

    ex 4409 29 99

    Hordó, kád, dézsa és fából készült más kádáripari termék és azok elemei, beleértve a hordódongát is:

    ex 4416 00 00

    Előregyártott épület fából:

    ex 9406 10 00

    Dél-Korea, Egyesült Államok, Észak-Korea, Japán, Kanada, Kína, Mongólia, Vietnám vagy bármely más harmadik ország, ahol az Aromia bungii ismerten előfordul

    Acer L., Aesculus L., Alnus L., Betula L., Carpinus L., Cercidiphyllum Siebold & Zucc., Corylus L., Fagus L., Fraxinus L., Koelreuteria Laxm., Platanus L., Populus L, Salix L., Tilia L. és Ulmus L., beleértve az olyan fát, amely nem tartotta meg természetes hengeres felületét

    Tűzifa hasáb, tuskó, rőzse, köteg vagy hasonló formában: faforgács vagy hasonló részek; fűrészpor és fahulladék és -maradék, hasáb, brikett, labdacs (pellet) vagy hasonló alakra tömörítve is:

    — Tűzifa hasáb, tuskó, rőzse, köteg vagy hasonló formában:

    — 

    – –  Nem tűlevelű fából:

    ex 4401 12 00

    — Faforgács vagy hasonló részek:

    — 

    – –  Nem tűlevelű fából:

    – – –  Más, nem eukaliptuszfából (Eucalyptus spp.)):

    ex 4401 22 90

    — Fűrészpor, valamint fahulladék és -maradék, nem tömörítve:

    — 

    – –  Fűrészpor:

    ex 4401 40 10

    – –  Fahulladék és -maradék (a fűrészpor kivételével):

    ex 4401 40 90

    Gömbfa, nem kérgezetten vagy háncsoltan vagy durván szögletesre alakítva:

    — Festékkel, páccal, kreozottal vagy más tartósítószerrel kezelve:

    — 

    – –  Nem tűlevelű fából:

    ex 4403 12 00

    Gömbfa, kérgezetten vagy háncsoltan vagy durván szögletesre alakítva is:

    — Festékkel, páccal, kreozottal vagy más tartósítószerrel nem kezelve:

    — 

    – –  Bükkből (Fagus spp.):

    4403 93 00

    4403 94 00

    – –  Nyírfából (Betula spp.):

    4403 95 10

    4403 95 90

    4403 96 00

    – –  Nyárfából és rezgőnyárból (Populus spp.):

    4403 97 00

    – –  Másból:

    ex 4403 99 00

    Hasított karó; cölöp, cövek és pózna kihegyezve, de hosszában nem fűrészelve:

    — Nem tűlevelű fából:

    — 

    ex 4404 20 00

    Vasúti vagy villamosvasúti talpfa nem tűlevelű fából:

    — Nem impregnált:

    — 

    ex 4406 12 00

    — Más (a nem impregnálton kívül):

    — 

    ex 4406 92 00

    Hosszában fűrészelt vagy szélezett, vágott vagy hántolt, 6 mm-nél vastagabb fa, gyalulva, csiszolva vagy végillesztéssel összeállítva is:

    – –  Bükkből (Fagus spp.):

    4407 92 00

    – –  Juharfából (Acer spp.):

    4407 93 10

    4407 93 91

    4407 93 99

    – –  Kőrisből (Fraxinus spp.):

    4407 95 10

    4407 95 91

    4407 95 99

    – –  Nyírfából (Betula spp.):

    4407 96 10

    4407 96 91

    4407 96 99

    – –  Nyárfából és rezgőnyárból (Populus spp.):

    4407 97 10

    4407 97 91

    4407 97 99

    – –  Másból:

    4407 99 27

    4407 99 40

    4407 99 90

    Furnérlap (beleértve a rétegelt fa szeletelésével készítettet is) rétegelt lemez vagy hasonló rétegelt fa készítésére, és hosszában fűrészelt, vágott vagy hántolt más falemez gyalulva, csiszolva, lapolva vagy végillesztéssel összeállítva is, legfeljebb 6 mm vastagságban:

    ex 4408 90 15

    ex 4408 90 35

    ex 4408 90 85

    ex 4408 90 95

    Fa (beleértve az össze nem állított lécet és szegélylécet parkettához) bármelyik széle, vége vagy felülete mentén összefüggő (folytatólagos) összeillesztésre előkészítve (hornyolt, barázdált, lesarkított, ferdén levágott, »V« illesztésű, peremezett, mintázott, legömbölyített vagy hasonló módon formázott), gyalulva, csiszolva vagy végillesztéssel összeállítva is:

    ---  Nem tűlevelű fából – egyéb:

    ex 4409 29 91

    ex 4409 29 99

    Hordó, kád, dézsa és fából készült más kádáripari termék és azok elemei, beleértve a hordódongát is:

    ex 4416 00 00

    Előregyártott épület fából:

    ex 9406 10 00

    Harmadik országok, ahol az Anaplophora glabripennis ismerten előfordul

    Acer macrophyllum Pursh, Aesculus californica (Spach) Nutt., Lithocarpus densiflorus (Hook. & Arn.) Rehd., Quercus L. és Taxus brevifolia Nutt.

    Tűzifa hasáb, tuskó, rőzse, köteg vagy hasonló formában: faforgács vagy hasonló részek; fűrészpor és fahulladék és -maradék, hasáb, brikett, labdacs (pellet) vagy hasonló alakra tömörítve is:

    — Tűzifa hasáb, tuskó, rőzse, köteg vagy hasonló formában:

    — 

    – –  Tűlevelű fából:

    ex 4401 11 00

    – –  Nem tűlevelű fából:

    ex 4401 12 00

    — Faforgács vagy hasonló részek:

    — 

    – –  Tűlevelű fából:

    ex 4401 21 00

    – –  Nem tűlevelű fából:

    – – –  Más, nem eukaliptuszfából (Eucalyptus spp.)):

    ex 4401 22 90

    — Fűrészpor, valamint fahulladék és -maradék, nem tömörítve:

    — 

    – –  Fűrészpor:

    ex 4401 40 10

    – –  Fahulladék és -maradék (a fűrészpor kivételével):

    ex 4401 40 90

    Gömbfa, nem kérgezetten vagy háncsoltan vagy durván szögletesre alakítva:

    — Festékkel, páccal, kreozottal vagy más tartósítószerrel kezelve:

    — 

    – –  Tűlevelű fából:

    ex 4403 11 00

    – –  Nem tűlevelű fából:

    ex 4403 12 00

    Gömbfa, kérgezetten vagy háncsoltan vagy durván szögletesre alakítva is:

    — Festékkel, páccal, kreozottal vagy más tartósítószerrel nem kezelve:

    — 

    – –  Más, tűlevelű fából:

    ex 4403 25 10

    ex 4403 25 90

    ex 4403 26 00

    Gömbfa, kérgezetten vagy háncsoltan vagy durván szögletesre alakítva is:

    — Festékkel, páccal, kreozottal vagy más tartósítószerrel nem kezelve:

    — 

    – –  Más, nem tűlevelű fából:

    ex 4403 99 00

    Hasított karó; cölöp, cövek és pózna kihegyezve, de hosszában nem fűrészelve:

    — Tűlevelű fából:

    — 

    ex 4404 10 00

    — Nem tűlevelű fából:

    — 

    ex 4404 20 00

    Vasúti vagy villamosvasúti talpfa:

    — Nem impregnált:

    — 

    – –  Tűlevelű fából:

    ex 4406 11 00

    – –  Nem tűlevelű fából:

    ex 4406 12 00

    — Más (a nem impregnálton kívül):

    — 

    – –  Tűlevelű fából:

    ex 4406 91 00

    – –  Nem tűlevelű fából

    ex 4406 92 00

    Hosszában fűrészelt vagy szélezett, vágott vagy hántolt, 6 mm-nél vastagabb fa, gyalulva, csiszolva vagy végillesztéssel összeállítva is:

    –  Tűlevelű fából:

    ex 4407 19 10

    ex 4407 19 20

    ex 4407 19 90

    – –  Juharfából (Acer spp.):

    4407 93 10

    4407 93 91

    4407 93 99

    – –  Másból:

    ex 4407 99 27

    ex 4407 99 40

    ex 4407 99 90

    Furnérlap (beleértve a rétegelt fa szeletelésével készítettet is) rétegelt lemez vagy hasonló rétegelt fa készítésére, és hosszában fűrészelt, vágott vagy hántolt más falemez gyalulva, csiszolva, lapolva vagy végillesztéssel összeállítva is, legfeljebb 6 mm vastagságban:

    — Tűlevelű fából:

    — 

    ex 4408 10 15

    ex 4408 10 91

    ex 4408 10 98

    — Más:

    — 

    ex 4408 90 15

    ex 4408 90 35

    ex 4408 90 85

    ex 4408 90 95

    Fa (beleértve az össze nem állított lécet és szegélylécet parkettához) bármelyik széle, vége vagy felülete mentén összefüggő (folytatólagos) összeillesztésre előkészítve (hornyolt, barázdált, lesarkított, ferdén levágott, »V« illesztésű, peremezett, mintázott, legömbölyített vagy hasonló módon formázott), gyalulva, csiszolva vagy végillesztéssel összeállítva is:

    ---  Nem tűlevelű fából – egyéb:

    ex 4409 29 91

    ex 4409 29 99

    Hordó, kád, dézsa és fából készült más kádáripari termék és azok elemei, beleértve a hordódongát is:

    ex 4416 00 00

    Előregyártott épület fából:

    ex 9406 10 00

    Egyesült Államok, Egyesült Királyság (2), Kanada, Vietnám

    Artocarpus chaplasha Roxb., Artocarpus heterophyllus Lam., Artocarpus integer (Thunb.) Merr., Alnus formosana Makino, Bombax malabaricum DC., Broussonetia papyrifera (L.) Vent., Broussonetia kazinoki Siebold, Caesalpinia japonica Siebold & Zucc., Cajanus cajan (L.) Huth, Camellia sinensis (L.) Kuntze, Camellia oleífera C.Abel, Castanea Mill., Celtis sinensis Pers., Cercis chinensis Bunge, Chaenomeles sinensis (Thouin) Koehne, Cinnamomum camphora (L.) J.Presl, Citrus L., Cornus kousa Bürger ex Hanse, Crataegus cordata Aiton, Cunninghamia lanceolata (Lamb.) Hook., Dalbergia L.f., Debregeasia edulis (Siebold & Zucc.) Wedd., Debregeasia hypoleuca (Hochst. ex Steud.) Wedd., Diospyros kaki L., Enkianthus perulatus (Miq.) C.K.Schneid., Eriobotrya japonica (Thunb.) Lindl., Fagus crenata Blume, Ficus L., Firmiana simplex (L.) W.Wight, Gleditsia japonica Miq., Hovenia dulcis Thunb., Juglans regia L., Lagerstroemia indica L., Maclura tricuspidata Carrière, Maclura pomifera (Raf.) C.K.Schneid., Malus Mill., Melia azedarach L., Morus L., Platanus x hispanica Mill. ex Münchh., Platycarya strobilaceae Siebold & Zucc., Populus L., Prunus spp,Pterocarya rhoifolia Siebold & Zucc., Pterocarya stenoptera C.DC., Punica granatum L., Pyrus spp., Robinia pseudoacacia L., Salix L., Sapium sebiferum (L.) Roxb., Schima superba Gardner & Champ., Sophora japonica L., Spiraea thunbergii Siebold ex Blume, Trema amboinensis (Willd.) Blume, Trema orientale (L.) Blume, Ulmus L., Vernicia fordii (Hemsl.) Airy Shaw, Villebrunea pedunculata Shirai, Xylosma G.Forst., és Zelkova serrata (Thunb.) Makino

    Tűzifa hasáb, tuskó, rőzse, köteg vagy hasonló formában: faforgács vagy hasonló részek; fűrészpor és fahulladék és -maradék, hasáb, brikett, labdacs (pellet) vagy hasonló alakra tömörítve is:

    — Tűzifa hasáb, tuskó, rőzse, köteg vagy hasonló formában:

    — 

    --  Nem tűlevelű fából:

    ex 4401 12 00

    — Faforgács vagy hasonló részek:

    — 

    --  Nem tűlevelű fából:

    ---  Más, nem eukaliptuszfából (Eucalyptus spp.)):

    ex 4401 22 90

    — Fűrészpor, valamint fahulladék és -maradék, nem tömörítve:

    — 

    --  Fűrészpor:

    ex 4401 40 10

    --  Fahulladék és -maradék (a fűrészpor kivételével):

    ex 4401 40 90

    Gömbfa, nem kérgezetten vagy háncsoltan vagy durván szögletesre alakítva:

    — Festékkel, páccal, kreozottal vagy más tartósítószerrel kezelve:

    — 

    --  Nem tűlevelű fából:

    ex 4403 12 00

    Gömbfa, kérgezetten vagy háncsoltan vagy durván szögletesre alakítva is:

    — Festékkel, páccal, kreozottal vagy más tartósítószerrel nem kezelve:

    — 

    --  Bükkből (Fagus spp.):

    ex 4403 93 00

    ex 4403 94 00

    --  Nyárfából és rezgőnyárból (Populus spp.):

    ex 4403 97 00

    --  Más:

    ex 4403 99 00

    Hasított karó; cölöp, cövek és pózna kihegyezve, de hosszában nem fűrészelve:

    — Nem tűlevelű fából:

    — 

    ex 4404 20 00

    Vasúti vagy villamosvasúti talpfa:

    — Nem impregnált:

    — 

    --  Nem tűlevelű fából:

    ex 4406 12 00

    — Más (a nem impregnálton kívül):

    — 

    --  Nem tűlevelű fából:

    ex 4406 92 00

    Hosszában fűrészelt vagy szélezett, vágott vagy hántolt, 6 mm-nél vastagabb fa, gyalulva, csiszolva vagy végillesztéssel összeállítva is:

    — Más (nem tűlevelű vagy trópusi fából):

    — 

    --  Bükkből (Fagus spp.):

    ex 4407 92 00

    --  Cseresznyefából (Prunus spp.):

    ---  Gyalulva; végillesztéssel összeállítva, gyalulva vagy csiszolva is:

    ex 4407 94 10

    ---  Más:

    ex 4407 94 91

    ex 4407 94 99

    --  Nyárfából és rezgőnyárból (Populus spp.):

    ---  Gyalulva; végillesztéssel összeállítva, gyalulva vagy csiszolva is:

    ex 4407 97 10

    ---  Más:

    ex 4407 97 91

    ex 4407 97 99

    --  Más:

    ---  Gyalulva; végillesztéssel összeállítva, gyalulva vagy csiszolva is:

    ex 4407 99 27

    ---  Más:

    ex 4407 99 40

    ex 4407 99 90

    Furnérlap (beleértve a rétegelt fa szeletelésével készítettet is) rétegelt lemez vagy hasonló rétegelt fa készítésére, és hosszában fűrészelt, vágott vagy hántolt más falemez gyalulva, csiszolva, lapolva vagy végillesztéssel összeállítva is, legfeljebb 6 mm vastagságban:

    — Más (nem tűlevelű vagy trópusi fából):

    — 

    ---  Gyalulva; csiszolva; végillesztéssel összeállítva, gyalulva vagy csiszolva is:

    ex 4408 90 15

    --  Más:

    ex 4408 90 35

    ex 4408 90 85

    ex 4408 90 95

    Fa (beleértve az össze nem állított lécet és szegélylécet parkettához) bármelyik széle, vége vagy felülete mentén összefüggő (folytatólagos) összeillesztésre előkészítve (hornyolt, barázdált, lesarkított, ferdén levágott, »V« illesztésű, peremezett, mintázott, legömbölyített vagy hasonló módon formázott), gyalulva, csiszolva vagy végillesztéssel összeállítva is:

    — Nem tűlevelű fából:

    — 

    – –  Más (nem bambuszból vagy trópusi fából):

    – – –  Más (nem legömbölyített léc, festmények, fénykép, tükör vagy hasonló tárgyak keretéhez):

    ex 4409 29 91

    ex 4409 29 99

    Hordó, kád, dézsa és fából készült más kádáripari termék és azok elemei, beleértve a hordódongát is:

    ex 4416 00 00

    Előregyártott épület fából:

    ex 9406 10 00

    Afganisztán, Bahrein, Banglades, Bhután, Brunei Darussalam Állam, Egyesült Arab Emírségek, Észak-Korea, Fülöp-szigetek, India, Indonézia, Irán, Irak, Japán,

    Jemen, Jordánia, Kazahsztán, Kambodzsa, Katar, Kelet-Timor, Kína, Kirgizisztán, Kuvait, Laosz, Libanon, Malajzia, Maldív-szigetek, Mianmar/Burma, Mongólia, Nepál, Omán, Pakisztán, Oroszország (csak a következő területek: Távol-keleti Szövetségi Körzet, Szibériai Szövetségi Körzet és Uráli Szövetségi Körzet), Srí Lanka, Szaúd-Arábia, Szingapúr, Szíriai Arab Köztársaság, Tádzsikisztán, Thaiföld, Türkmenisztán, Üzbegisztán és Vietnám

    Acer L., Betula L., Elaeagnus L., Fraxinus L., Gleditsia L., Juglans L., Malus Mill., Morus L., Platanus L., Populus L., Prunus L., Pyrus L., Quercus L., Robinia L., Salix L., és Ulmus L., beleértve az olyan fát, amely nem tartotta meg természetes hengeres felületét, de a faforgács és a fűrészpor kivételével

    Tűzifa hasáb, tuskó, rőzse, köteg vagy hasonló formában: faforgács vagy hasonló részek; fűrészpor és fahulladék és -maradék, hasáb, brikett, labdacs (pellet) vagy hasonló alakra tömörítve is:

    — Tűzifa hasáb, tuskó, rőzse, köteg vagy hasonló formában:

    — 

    --  Nem tűlevelű fából:

    ex 4401 12 00

    — Faforgács vagy hasonló részek:

    — 

    --  Nem tűlevelű fából:

    ---  Más, nem eukaliptuszfából (Eucalyptus spp.)):

    ex 4401 22 90

    — Fűrészpor, valamint fahulladék és -maradék, nem tömörítve:

    — 

    --  Fahulladék és -maradék (a fűrészpor kivételével):

    ex 4401 40 90

    Gömbfa, nem kérgezetten vagy háncsoltan vagy durván szögletesre alakítva:

    — Festékkel, páccal, kreozottal vagy más tartósítószerrel kezelve:

    — 

    --  Nem tűlevelű fából:

    ex 4403 12 00

    Gömbfa, kérgezetten vagy háncsoltan vagy durván szögletesre alakítva is:

    — Festékkel, páccal, kreozottal vagy más tartósítószerrel nem kezelve:

    — 

    --  Tölgyfából (Quercus spp.):

    4403 91 00

    --  Nyírfából (Betula spp.):

    4403 95 10

    4403 95 90

    4403 96 00

    --  Nyárfából és rezgőnyárból (Populus spp.):

    4403 97 00

    --  más (nem Quercus, Betula, Populus fájából):

    ex 4403 99 00

    Hasított karó; cölöp, cövek és pózna kihegyezve, de hosszában nem fűrészelve:

    — Nem tűlevelű fából:

    — 

    ex 4404 20 00

    Vasúti vagy villamosvasúti talpfa:

    — Nem impregnált:

    — 

    --  Nem tűlevelű fából:

    ex 4406 12 00

    — Más (a nem impregnálton kívül):

    — 

    --  Nem tűlevelű fából:

    ex 4406 92 00

    Hosszában fűrészelt vagy szélezett, vágott vagy hántolt, 6 mm-nél vastagabb fa, gyalulva, csiszolva vagy végillesztéssel összeállítva is:

    --  Tölgyfából (Quercus spp.):

    4407 91 15

    4407 91 31

    4407 91 39

    4407 91 90

    --  Juharfából (Acer spp.):

    4407 93 10

    4407 93 91

    4407 93 99

    --  Cseresznyefából (Prunus spp.):

    4407 94 10

    4407 94 91

    4407 94 99

    --  Kőrisből (Fraxinus spp.):

    4407 95 10

    4407 95 91

    4407 95 99

    --  Nyírfából (Betula spp.):

    4407 96 10

    4407 96 91

    4407 96 99

    --  Nyárfából és rezgőnyárból (Populus spp.):

    4407 97 10

    4407 97 91

    4407 97 99

    --  Más:

    ---  Gyalulva; végillesztéssel összeállítva, gyalulva vagy csiszolva is:

    ex 4407 99 27

    ---  Más:

    ex 4407 99 40

    ex 4407 99 90

    Furnérlap rétegelt lemez vagy hasonló rétegelt fa készítésére (beleértve a rétegelt fa szeletelésével készítettet is) és hosszában fűrészelt, vágott vagy hántolt más falemez gyalulva, csiszolva, lapolva vagy végillesztéssel összeállítva is, legfeljebb 6 mm vastagságban:

    — Más (nem tűlevelű vagy trópusi fából)

    — 

    ---  Gyalulva; csiszolva; végillesztéssel összeállítva, gyalulva vagy csiszolva is:

    ex 4408 90 15

    --  Más:

    ex 4408 90 35

    ex 4408 90 85

    ex 4408 90 95

    Fa (beleértve az össze nem állított lécet és szegélylécet parkettához) bármelyik széle, vége vagy felülete mentén összefüggő (folytatólagos) összeillesztésre előkészítve (hornyolt, barázdált, lesarkított, ferdén levágott, »V« illesztésű, peremezett, mintázott, legömbölyített vagy hasonló módon formázott), gyalulva, csiszolva vagy végillesztéssel összeállítva is:

    — Nem tűlevelű fából:

    — 

    – –  Más (nem bambuszból vagy trópusi fából):

    – – –  Más (nem legömbölyített léc, festmények, fénykép, tükör vagy hasonló tárgyak keretéhez):

    ex 4409 29 91

    ex 4409 29 99

    Hordó, kád, dézsa és fából készült más kádáripari termék és azok elemei, beleértve a hordódongát is:

    ex 4416 00 00

    Előregyártott épület fából:

    ex 9406 10 00

    Afganisztán, India,

    Irán, Kirgizisztán, Pakisztán, Tádzsikisztán, Türkmenisztán és Üzbegisztán

    A Castanea Mill., Castanopsis (D. Don) Spach és Quercus L. faanyaga

    Tűzifa hasáb, tuskó, rőzse, köteg vagy hasonló formában: faforgács vagy hasonló részek; fűrészpor és fahulladék és -maradék, hasáb, brikett, labdacs (pellet) vagy hasonló alakra tömörítve is:

    — Tűzifa hasáb, tuskó, rőzse, köteg vagy hasonló formában:

    — 

    --  Nem tűlevelű fából:

    ex 4401 12 00

    — Faforgács vagy hasonló részek:

    — 

    --  Nem tűlevelű fából:

    ---  Más, nem eukaliptuszfából (Eucalyptus spp.)):

    ex 4401 22 90

    — Fűrészpor, valamint fahulladék és -maradék, nem tömörítve:

    — 

    --  Fűrészpor:

    ex 4401 40 10

    --  Fahulladék és -maradék (a fűrészpor kivételével):

    ex 4401 40 90

    Gömbfa, nem kérgezetten vagy háncsoltan vagy durván szögletesre alakítva:

    — Festékkel, páccal, kreozottal vagy más tartósítószerrel kezelve:

    — 

    --  Nem tűlevelű fából:

    ex 4403 12 00

    Gömbfa, kérgezetten vagy háncsoltan vagy durván szögletesre alakítva is:

    — Festékkel, páccal, kreozottal vagy más tartósítószerrel nem kezelve:

    — 

    --  Tölgyfából (Quercus spp.):

    4403 91 00

    --  Más:

    ex 4403 99 00

    Hasított karó; cölöp, cövek és pózna kihegyezve, de hosszában nem fűrészelve:

    — Nem tűlevelű fából:

    — 

    ex 4404 20 00

    Vasúti vagy villamosvasúti talpfa:

    — Nem impregnált:

    — 

    --  Nem tűlevelű fából:

    ex 4406 12 00

    — Más (a nem impregnálton kívül):

    — 

    --  Nem tűlevelű fából:

    ex 4406 92 00

    Hosszában fűrészelt vagy szélezett, vágott vagy hántolt, 6 mm-nél vastagabb fa, gyalulva, csiszolva vagy végillesztéssel összeállítva is:

    --  Tölgyfából (Quercus spp.):

    ---  Csiszolva; végillesztéssel összeállítva, gyalulva vagy csiszolva is:

    4407 91 15

    ---  Más:

    4407 91 31

    4407 91 39

    4407 91 90

    --  Más:

    ---  Gyalulva; végillesztéssel összeállítva, gyalulva vagy csiszolva is:

    ex 4407 99 27

    ---  Más:

    ex 4407 99 40

    ex 4407 99 90

    Furnérlap (beleértve a rétegelt fa szeletelésével készítettet is) rétegelt lemez vagy hasonló rétegelt fa készítésére, és hosszában fűrészelt, vágott vagy hántolt más falemez gyalulva, csiszolva, lapolva vagy végillesztéssel összeállítva is, legfeljebb 6 mm vastagságban:

    — Más (nem tűlevelű vagy trópusi fából)

    — 

    ---  Gyalulva; csiszolva; végillesztéssel összeállítva, gyalulva vagy csiszolva is:

    ex 4408 90 15

    --  Más:

    ex 4408 90 35

    ex 4408 90 85

    ex 4408 90 95

    Fa (beleértve az össze nem állított lécet és szegélylécet parkettához) bármelyik széle, vége vagy felülete mentén összefüggő (folytatólagos) összeillesztésre előkészítve (hornyolt, barázdált, lesarkított, ferdén levágott, »V« illesztésű, peremezett, mintázott, legömbölyített vagy hasonló módon formázott), gyalulva, csiszolva vagy végillesztéssel összeállítva is:

    — Nem tűlevelű fából:

    — 

    – –  Más (nem bambuszból vagy trópusi fából):

    – – –  Más (nem legömbölyített léc, festmények, fénykép, tükör vagy hasonló tárgyak keretéhez):

    ex 4409 29 91

    ex 4409 29 99

    Hordó, kád, dézsa és fából készült más kádáripari termék és azok elemei, beleértve a hordódongát is:

    ex 4416 00 00

    Előregyártott épület fából:

    ex 9406 10 00

    Dél-Korea, Észak-Korea, Kína, Oroszország, Tajvan és Vietnám

    Az Acacia Mill., Acer buergerianum Miq., Acer macrophyllum Pursh, Acer negundo L., Acer palmatum Thunb., Acer paxii Franch., Acer pseudoplatanus L., Aesculus californica (Spach) Nutt., Ailanthus al (Mill.) Swingle, Albizia falcate Backer ex Merr., Albizia julibrissin Durazz., Alectryon excelsus Gärtn., Alnus rhombifolia Nutt., Archontophoenix cunninghamiana H. Wendl. & Drude, Artocarpus integer (Thunb.) Merr., Azadirachta indica A. Juss., Baccharis salicina Torr. & A.Gray, Bauhinia variegata L., Brachychiton discolor F.Muell., Brachychiton populneus R.Br., Camellia semiserrata C.W.Chi, Camellia sinensis (L.) Kuntze, Canarium commune L., Castanospermum australe A.Cunningham & C.Fraser, Cercidium floridum Benth. ex A.Gray, Cercidium sonorae Rose & I.M.Johnst., Cocculus laurifolius DC., Combretum kraussii Hochst., Cupaniopsis anacardioides (A.Rich.) Radlk., Dombeya cacuminum Hochr., Erythrina corallodendron L., Erythrina coralloides Moc. & Sessé ex DC., Erythrina falcata Benth., Erythrina fusca Lour., Eucalyptus ficifolia F.Müll., Fagus crenata Blume, Ficus L., Gleditsia triacanthos L., Hevea brasiliensis (Willd. ex A.Juss) Muell.Arg., Howea forsteriana (F.Müller) Becc., Ilex cornuta Lindl. & Paxton, Inga vera Willd., Jacaranda mimosifolia D.Don, Koelreuteria bipinnata Franch., Liquidambar styraciflua L., Magnolia grandiflora L., Magnolia virginiana L., Mimosa bracaatinga Hoehne, Morus alba L., Parkinsonia aculeata L., Persea americana Mill., Pithecellobium lobatum Benth., Platanus x hispanica Mill. ex Münchh., Platanus mexicana Torr., Platanus occidentalis L., Platanus orientalis L., Platanus racemosa Nutt., Podalyria calyptrata Willd., Populus fremontii S.Watson, Populus nigra L., Populus trichocarpa Torr. & A.Gray ex Hook., Prosopis articulata S.Watson, Protium serratum Engl., Psoralea pinnata L., Pterocarya stenoptera C.DC., Quercus agrifolia Née, Quercus calliprinos Webb., Quercus chrysolepis Liebm, Quercus engelmannii Greene, Quercus ithaburensis Dence, Quercus lobata Née, Quercus palustris Marshall, Quercus robur L., Quercus suber L., Ricinus communis L., Salix alba L., Salix babylonica L., Salix gooddingii C.R.Ball, Salix laevigata Bebb, Salix mucronata Thnb., Shorea robusta C.F.Gaertn., Spathodea campanulata P.Beauv., Spondias dulcis Parkinson, Tamarix ramosissima Kar. ex Boiss., Virgilia oroboides subsp. ferrugine B.-E.van Wyk, Wisteria floribunda (Willd.) DC. és Xylosma avilae Sleumer faanyaga

    Tűzifa hasáb, tuskó, rőzse, köteg vagy hasonló formában: faforgács vagy hasonló részek; fűrészpor és fahulladék és -maradék, hasáb, brikett, labdacs (pellet) vagy hasonló alakra tömörítve is:

    — Tűzifa hasáb, tuskó, rőzse, köteg vagy hasonló formában:

    — 

    --  Nem tűlevelű fából:

    ex 4401 12 00

    — Faforgács vagy hasonló részek:

    — 

    --  Nem tűlevelű fából:

    ex 4401 22 10

    ex 4401 22 90

    — Fűrészpor, valamint fahulladék és -maradék, nem tömörítve:

    — 

    --  Fahulladék és -maradék (a fűrészpor kivételével):

    ex 4401 40 90

    Gömbfa, nem kérgezetten vagy háncsoltan vagy durván szögletesre alakítva:

    — Festékkel, páccal, kreozottal vagy más tartósítószerrel kezelve:

    — 

    --  Nem tűlevelű fából:

    ex 4403 12 00

    Gömbfa, kérgezetten vagy háncsoltan vagy durván szögletesre alakítva is:

    — Festékkel, páccal, kreozottal vagy más tartósítószerrel nem kezelve:

    — 

    --  Tölgyfából (Quercus spp.):

    4403 91 00

    --  Bükkből (Fagus spp.):

    4403 92 00

    --  Nyárfából és rezgőnyárból (Populus spp.):

    4403 97 00

    ---  Eukaliptuszfából (Eucalyptus spp.):

    4403 98 00

    --  Más:

    ex 4403 99 00

    Hasított karó; cölöp, cövek és pózna kihegyezve, de hosszában nem fűrészelve:

    — Nem tűlevelű fából:

    — 

    ex 4404 20 00

    Vasúti vagy villamosvasúti talpfa:

    — Nem impregnált:

    — 

    --  Nem tűlevelű fából:

    ex 4406 12 00

    — Más (a nem impregnálton kívül):

    — 

    --  Nem tűlevelű fából:

    ex 4406 92 00

    Hosszában fűrészelt vagy szélezett, vágott vagy hántolt, 6 mm-nél vastagabb fa, gyalulva, csiszolva vagy végillesztéssel összeállítva is:

    --  Tölgyfából (Quercus spp.):

    4407 91 15

    4407 91 31

    4407 91 39

    4407 91 90

    --  Bükkből (Fagus spp.):

    4407 92 00

    --  Juharfából (Acer spp.):

    4407 93 10

    4407 93 91

    4407 93 99

    --  Nyárfából és rezgőnyárból (Populus spp.):

    4407 97 10

    4407 97 91

    4407 97 99

    --  Más:

    ---  Gyalulva; végillesztéssel összeállítva, gyalulva vagy csiszolva is:

    ex 4407 99 27

    ---  Más:

    ex 4407 99 40

    ex 4407 99 90

    Furnérlap (beleértve a rétegelt fa szeletelésével készítettet is) rétegelt lemez vagy hasonló rétegelt fa készítésére, és hosszában fűrészelt, vágott vagy hántolt más falemez gyalulva, csiszolva, lapolva vagy végillesztéssel összeállítva is, legfeljebb 6 mm vastagságban:

    — Más (nem tűlevelű vagy trópusi fából)

    — 

    ---  Gyalulva; csiszolva; végillesztéssel összeállítva, gyalulva vagy csiszolva is:

    ex 4408 90 15

    --  Más:

    ex 4408 90 35

    ex 4408 90 85

    ex 4408 90 95

    Fa (beleértve az össze nem állított lécet és szegélylécet parkettához) bármelyik széle, vége vagy felülete mentén összefüggő (folytatólagos) összeillesztésre előkészítve (hornyolt, barázdált, lesarkított, ferdén levágott, »V« illesztésű, peremezett, mintázott, legömbölyített vagy hasonló módon formázott), gyalulva, csiszolva vagy végillesztéssel összeállítva is:

    — Nem tűlevelű fából:

    — 

    – –  Más (nem bambuszból vagy trópusi fából):

    – – –  Más (nem legömbölyített léc, festmények, fénykép, tükör vagy hasonló tárgyak keretéhez):

    ex 4409 29 91

    ex 4409 29 99

    Hordó, kád, dézsa és fából készült más kádáripari termék és azok elemei, beleértve a hordódongát is:

    ex 4416 00 00

    Előregyártott épület fából:

    ex 9406 10 00

    Harmadik országok

    ▼M12

    13.  Az Asparagus officinalis L. növényei, kivéve a teljes életciklusuk során talajjal borított szárakat, az élő virágport, a növényi szövettenyészeteket és a magokat

    Más zöldség, frissen vagy hűtve:

    — Spárga

    ex 0709 20 00

    Svájcon kívüli harmadik országok

    ▼B

    (1)   

    Egy kapcsolódó növény KN-kódja alkalmazandó.

    (2)   

    A Nagy-Britannia és Észak-Írország Egyesült Királyságának az Európai Unióból és az Európai Atomenergia-közösségből történő kilépéséről szóló megállapodással és különösen az Írországról/Észak-Írországról szóló jegyzőkönyv 5. cikkének az említett jegyzőkönyv 2. mellékletével összefüggésben értelmezett (4) bekezdésével összhangban e melléklet alkalmazásában az Egyesült Királyságra való hivatkozásokat úgy kell értelmezni, hogy azok nem foglalják magukban Észak-Írországot.

    B. RÉSZ

    ▼M9

    Azon növényeknek, valamint a származásuk vagy a feladásuk helye szerinti érintett harmadik országoknak a jegyzéke, amelyek esetében az Unió területére történő behozatalhoz az (EU) 2016/2031 rendelet 73. cikke értelmében növényegészségügyi bizonyítvány szükséges

    ▼B

    Növények

    KN-kód a 2658/87/EGK tanácsi rendelet szerinti leírással

    A származás vagy a feladás helye szerinti ország

    Az (EU) 2016/2031 rendelet 2. cikkének (1) bekezdése értelmében vett összes növény, az e melléklet A. és C. részében meghatározottak kivételével

    Hagyma, gumó, gumós gyökér, hagymagumó, gyökércsíra és rizóma (vegetatív) nyugalmi állapotban, valamint cikórianövény és -gyökér, az ültetésre szántak kivételével:

    ex 0601 10 90

    ex 0601 20 10

    Díszítés vagy csokorkészítés céljára szolgáló vágott virág és bimbó frissen:

    ►M9

    0603 11 00

     ◄

    0603 15 00

    0603 19 10

    0603 19 20

    ex 0603 19 70

    ►M9

    Díszítés vagy csokorkészítés céljára szolgáló lombozat, ág és más növényi rész, virág vagy bimbó nélkül, valamint fű, moha, nem zuzmó, frissen:

     ◄

    ex 0604 20 90

    Vöröshagyma, gyöngyhagyma, fokhagyma, póréhagyma és más hagymaféle frissen vagy hűtve, az ültetésre szántak kivételével:

    ex 0703 10 19

    ex 0703 10 90

    ex 0703 20 00

    ex 0703 90 00

    Káposzta, karfiol, karalábé, kelkáposzta és élelmezési célra alkalmas hasonló káposztaféle frissen vagy hűtve, nem termesztőközegbe ültetve:

    ex 0704 10 00

    ►M9

    0704 20 00

     ◄

    ex 0704 90 10

    ex 0704 90 90

    Saláta (Lactuca sativa) és cikória (Cichorium spp.) frissen vagy hűtve, nem termesztőközegbe ültetve:

    ex 0705 11 00

    ex 0705 19 00

    ex 0705 21 00

    ex 0705 29 00

    Uborka és apró uborka frissen vagy hűtve:

    0707 00 05

    0707 00 90

    Hüvelyes zöldség, hüvelyben vagy kifejtve, frissen vagy hűtve:

    0708 10 00

    0708 20 00

    0708 90 00

    Spárga, zeller, a gumós zeller kivételével; paraj, új-zélandi paraj és labodaparaj (kerti laboda), articsóka; olajbogyó; tök, sütőtök, úritök és lopótök (Cucurbita spp.); salátazöldség (a saláta (Lactuca sativa) és a cikória (Cichorium spp.) kivételével); leveles répa (fehérrépa vagy mángold) és kárdi (kardonna); kapribogyó; ánizskapor és más zöldség, frissen vagy hűtve, nem termesztőközegbe ültetve:

    0709 20 00

    ex 0709 40 00

    ex 0709 70 00

    0709 91 00

    0709 92 10

    0709 92 90

    0709 93 10

    0709 93 90

    ex 0709 99 10

    ex 0709 99 20

    0709 99 40

    ex 0709 99 50

    ex 0709 99 90

    Vetésre szánt szárított hüvelyes zöldség kifejtve, nem hántolva vagy felesen:

    ex 0713 20 00

    ex 0713 31 00

    ex 0713 32 00

    ex 0713 34 00

    ex 0713 35 00

    ex 0713 39 00

    ex 0713 40 00

    ex 0713 60 00

    ex 0713 90 00

    ►M9

    Brazildió és kesudió egészben, frissen zöld héjastól, vetésre is:

     ◄

    ex 0801 21 00

    ex 0801 31 00

    ►M9

    Más dióféle egészben, frissen zöld héjastól, vetésre is:

     ◄

    ex 0802 11 10

    ex 0802 11 90

    ex 0802 21 00

    ex 0802 31 00

    ex 0802 41 00

    ex 0802 51 00

    ex 0802 61 00

    ex 0802 70 00

    ex 0802 80 00

    ex 0802 90 10

    ex 0802 90 50

    ex 0802 90 85

    Füge frissen vagy hűtve:

    0804 20 10

    Dinnye frissen vagy hűtve:

    0807 11 00

    0807 19 00

    Más gyümölcs frissen vagy hűtve:

    ex 0810 20 90

    ex 0810 90 20

    ex 0810 90 75

    Kávébogyó (a kávébab kivételével), frissen, egészben, héjastól, nem pörkölve:

    ex 0901 11 00

    Tealevél, frissen, egészben, nem vágva, nem fermentálva, ízesítés nélkül:

    ex 0902 10 00

    ex 0902 20 00

    Vetésre szánt kakukkfű- és görögszénamag:

    ex 0910 99 10

    ex 0910 99 31

    ex 0910 99 33

    Babérlevél frissen:

    ex 0910 99 50

    ►M9

    Búza és kétszeres vetőmag:

    1001 11 00

    1001 91 10

    1001 91 20

    1001 91 90

    Rozs vetőmag:

    1002 10 00

     ◄

    Árpa vetőmag:

    1003 10 00

    Zab vetőmag:

    1004 10 00

    Cirok vetőmag:

    1007 10 10

    1007 10 90

    Vetésre szánt hajdina-, köles- és kanárimag, más gabonamag:

    ex 1008 10 00

    1008 21 00

    ex 1008 30 00

    ex 1008 40 00

    ex 1008 50 00

    ►M9

    ex 1008 60 00

     ◄

    ex 1008 90 00

    Földimogyoró, frissen, nem pörkölve vagy másképpen nem főzve, egészben, héjában, nem törve, vetőmag is:

    1202 30 00

    ex 1202 41 00

    Vetésre szánt más olajos mag és olajtartalmú gyümölcs, frissen, nem törve:

    ex 1207 10 00

    1207 21 00

    ex 1207 30 00

    1207 40 10

    ex 1207 60 00

    ex 1207 70 00

    1207 91 10

    1207 99 20

    Vetésre szánt mag és termés:

    1209 10 00

    1209 22 10

    1209 22 80

    1209 23 11

    1209 23 15

    1209 23 80

    1209 24 00

    1209 25 10

    1209 25 90

    1209 29 45

    1209 29 50

    1209 29 60

    1209 29 80

    1209 30 00

    1209 91 30

    1209 91 80

    1209 99 10

    1209 99 91

    1209 99 99

    Komlótoboz frissen:

    ex 1210 10 00

    Nem ültetésre szánt növény és növényrész (beleértve a magot és a termést is), frissen vagy hűtve, nem vágva, nem zúzva vagy porítva

    ex 1211 30 00

    ex 1211 40 00

    ex 1211 50 00

    ex 1211 90 30

    ex 1211 90 86

    Vetésre szánt szentjánoskenyér és cukornád, frissen vagy hűtve; máshol nem említett, vetésre szánt gyümölcsmag és más friss növényi termék:

    ex 1212 92 00

    ex 1212 93 00

    ex 1212 94 00

    ex 1212 99 41

    ex 1212 99 95

    Elsősorban ültetésre szánt növényi anyag, frissen:

    ex 1401 90 00

    Máshol nem említett növényi eredetű termék, frissen:

    ex 1404 90 00

    Svájcon kívüli harmadik országok

    C. RÉSZ

    Azon növények, valamint a származás vagy a feladás helye szerinti érintett harmadik országok jegyzéke, amelyek esetében az Unió területére történő behozatalhoz nem szükséges növényegészségügyi bizonyítvány

    Növények

    KN-kódok a 2658/87/EGK tanácsi rendelet szerinti leírással

    A származás vagy a feladás helye szerinti ország

    Az Ananas comosus (L.) Merrill termése

    Ananász frissen vagy szárítva:

    0804 30 00

    Valamennyi harmadik ország

    A Cocos nucifera L. termése

    Kókuszdió frissen vagy szárítva, héjastól is:

    0801 12 00

    0801 19 00

    Valamennyi harmadik ország

    A Durio zibethinus Murray termése

    Durián:

    0810 60 00

    Valamennyi harmadik ország

    A Musa L. termése

    Banán, beleértve a plantain fajtát is, frissen vagy szárítva:

    0803 10 10

    0803 10 90

    0803 90 10

    0803 90 90

    Valamennyi harmadik ország

    A Phoenix dactylifera L. termése

    Datolya frissen vagy szárítva:

    0804 10 00

    Valamennyi harmadik ország

    XII. MELLÉKLET

    Azon növények, növényi termékek és egyéb anyagok jegyzéke, amelyek esetében bizonyos származási vagy feladás helye szerinti harmadik országokból védett zónába történő behozatalhoz növényegészségügyi bizonyítvány szükséges

    Növények, növényi termékek és egyéb anyagok

    KN-kód a 2658/87/EGK tanácsi rendelet szerinti leírással

    A származás vagy a feladás helye szerinti ország

    1.  Az alábbi növények:

    A Beta vulgaris L. ipari feldolgozásra szánt növényei

    Cukorrépa frissen:

    ex 1212 91 80

    Takarmányrépa frissen:

    ex 1214 90 10

    Svájcon kívüli harmadik országok

    2.  Az alábbi növények részei:

    Eucalyptus l'Hérit.

    Az Eucalyptus spp. fajokhoz tartozó növények díszítés vagy csokorkészítés céljára szolgáló lombozata, ága és más növényi része, virág vagy bimbó nélkül, valamint fű, moha és zuzmó, frissen:

    ex 0604 20 90

    Az Eucalyptus spp. fajokhoz tartozó növények magja:

    ex 1209 99 10

    Az Eucalyptus spp. fajokhoz tartozó növény és növényrész (beleértve a magot és a termést is), elsősorban illatszer, gyógyszer, vagy rovarirtószer, gombaölőszer vagy hasonlók gyártására, frissen, hűtve, nem fagyasztva és nem szárítva, vágva is, de nem zúzva és nem porítva:

    ex 1211 90 86

    Az Eucalyptus spp. fajokhoz tartozó növényekből származó, máshol nem említett növényi termék:

    ex 1404 90 00

    Svájcon kívüli harmadik országok

    3.  Az alábbi növények részei, a termés és a vetőmag kivételével:

    Amelanchier Med.

    Díszítés vagy csokorkészítés céljára szolgáló vágott virág és bimbó frissen:

    ex 0603 19 70

    Díszítés vagy csokorkészítés céljára szolgáló lombozat, ág és más növényi rész, virág vagy bimbó nélkül, valamint fű, moha és zuzmó, mindezek frissen, szárítva, fehérítve, festve, impregnálva vagy más módon kikészítve:

    – Frissen:

    ex 0604 20 90

    Máshol nem említett növényi eredetű termék:

    ex 1404 90 00

    Svájcon kívüli harmadik országok

    Chaenomeles Lindl.

    Cotoneaster Ehrh.

    Crataegus L.

    Cydonia Mill.

    Eriobotrya Lindl.

    Mespilus L.

    Photinia davidiana (Dcne.) Cardot

    Pyracantha Roem.

    Sorbus L.

    4.  Az alábbiak vetőmagjai:

    Beta vulgaris L.

    Cukorrépamag vetési célra:

    1209 10 00

    Takarmányrépa (Beta vulgaris var. alba) magja vetési célra:

    1209 29 60

    Más takarmányrépamag (a Beta vulgaris var. alba kivételével) vetési célra:

    ex 1209 29 80

    Cékla (Beta vulgaris var. conditiva) magja vetési célra:

    1209 91 30

    Más répafélék (Beta vulgaris) magja vetési célra:

    ex 1209 91 80

    Svájcon kívüli harmadik országok

    Castanea Mill.

    Gesztenye (Castanea spp.) magja vetési célra:

    ex 1209 99 10

    Héjas gesztenye (Castanea spp.) vetési célra:

    ex 0802 41 00

    Svájcon kívüli harmadik országok

    ▼M9 —————

    ▼B

    Mangifera L.

    Mangómag vetési célra:

    ex 1209 99 99

    Svájcon kívüli harmadik országok

    5.  Az alábbiak vetőmagjai és termése (toktermése):

    Gossypium L.

    Gyapotmag,vetési célra:

    1207 21 00

    Svájcon kívüli harmadik országok

    Tisztítatlan gyapot

    Pamut nem kártolva, vagy nem fésülve, más:

    5201 00 90

    Svájcon kívüli harmadik országok

    6.  Faanyag, amennyiben:

    a)  az (EU) 2016/2031 rendelet 2. cikkének (2) bekezdése értelmében növényi terméknek minősül, továbbá

    b)  egészében vagy részben a következőkben leírt valamely rendhez, nemzetséghez vagy fajhoz tartozó fából nyerték,

    továbbá

    c)  az adott KN-kód alá tartozik, és megfelel a középső oszlopban említett, a 2658/87/EGK rendelet I. mellékletének II. részében foglalt árumegnevezések egyikének:

    ►M9  Tűlevelűek (Pinopsida) ◄ , kivéve az európai harmadik országokból származó, kéregmentes fát

    Tűzifa hasáb, tuskó, rőzse, köteg vagy hasonló formában: faforgács vagy hasonló részek; fűrészpor és fahulladék és -maradék, hasáb, brikett, labdacs (pellet) vagy hasonló alakra tömörítve is:

    – Tűzifa hasáb, tuskó, rőzse, köteg vagy hasonló formában:

    – Tűlevelű fából:

    ex 4401 11 00

    – Faforgács vagy hasonló részek:

    – Tűlevelű fából:

    ex 4401 21 00

    – Fűrészpor, valamint fahulladék és -maradék, nem tömörítve:

    – Fahulladék és -maradék (a fűrészpor kivételével):

    ex 4401 40 90

    Gömbfa, nem kérgezetten vagy háncsoltan vagy durván szögletesre alakítva:

    – Festékkel, páccal, kreozottal vagy más tartósítószerrel kezelve:

    – Tűlevelű fából:

    ex 4403 11 00

    Gömbfa, nem kérgezetten vagy háncsoltan vagy durván szögletesre alakítva:

    – Festékkel, páccal, kreozottal vagy más tartósítószerrel nem kezelt tűlevelű fából:

    – Fenyőből (Pinus spp.):

    ex 4403 21 10

    ex 4403 21 90

    ex 4403 22 00

    – Jegenyefenyőből (Abies spp.) és lucfenyőből (Picea spp.):

    ex 4403 23 10

    ex 4403 23 90

    ex 4403 24 00

    – Más, tűlevelű fából:

    ex 4403 25 10

    ex 4403 25 90

    ex 4403 26 00

    Hasított karó; cölöp, cövek és pózna kihegyezve, de hosszában nem fűrészelve:

    – Tűlevelű fából:

    ex 4404 10 00

    Vasúti vagy villamosvasúti talpfa:

    – Nem impregnált:

    – Tűlevelű fából:

    4406 11 00

    – Más (a nem impregnálton kívül):

    – Tűlevelű fából:

    4406 91 00

    Hosszában fűrészelt vagy szélezett, vágott vagy hántolt, 6 mm-nél vastagabb fa, gyalulva, csiszolva vagy végillesztéssel összeállítva is:

    – Tűlevelű fából:

    – Fenyőből (Pinus spp.):

    ex 4407 11 10

    ex 4407 11 20

    ex 4407 11 90

    – Jegenyefenyőből (Abies spp.) és lucfenyőből (Picea spp.):

    ex 4407 12 10

    ex 4407 12 20

    ex 4407 12 90

    – Más, tűlevelű fából:

    ex 4407 19 10

    ex 4407 19 20

    ex 4407 19 90

    Fából készült láda, doboz, rekesz, dob és hasonló csomagolóanyag; kábeldob fából; rakodólap, keretezett és más szállítólap fából; rakodólapkeret fából:

    – Láda, doboz, rekesz, dob és hasonló csomagolóanyag; kábeldob:

    4415 10 10

    4415 10 90

    – Rakodólap, keretezett és más szállítólap; rakodólapkeret:

    4415 20 20

    4415 20 90

    Előregyártott épületek fából:

    9406 10 00

    ►M4  Albánia, Andorra, Azerbajdzsán, Belarusz, Bosznia-Hercegovina, Észak-Macedónia, Feröer szigetek, Egyesült Királyság (1), Grúzia, Izland, Kanári-szigetek, Liechtenstein, Moldova, Monaco, Montenegró, Norvégia, Oroszország (csak a következő részek: Központi szövetségi körzet [Centralnij fegyeralnij okrug], Északnyugati szövetségi körzet [Szevero-Zapadnij fegyeralnij okrug], Déli szövetségi körzet [Juzsnij fegyeralnij okrug], Észak-kaukázusi szövetségi körzet [Szevero-kavkazszkij fegyeralnij okrug] és Volgamenti szövetségi körzet [Privolzsszkij fegyeralnij okrug]), Örményország, San Marino, Svájc, Szerbia, Törökország és Ukrajna. ◄

    Castanea Mill., kivéve a kéregmentes fát

    Tűzifa hasáb, tuskó, rőzse, köteg vagy hasonló formában: faforgács vagy hasonló részek; fűrészpor és fahulladék és -maradék, hasáb, brikett, labdacs (pellet) vagy hasonló alakra tömörítve is:

    – Tűzifa hasáb, tuskó, rőzse, köteg vagy hasonló formában:

    – Nem tűlevelű fából:

    ex 4401 12 00

    – Faforgács vagy hasonló részek:

    – Nem tűlevelű fából:

    ex 4401 22 00

    – Fűrészpor, valamint fahulladék és -maradék, nem tömörítve:

    – Fahulladék és -maradék (a fűrészpor kivételével):

    ex 4401 40 90

    Gömbfa, nem kérgezetten vagy háncsoltan vagy durván szögletesre alakítva:

    – Festékkel, páccal, kreozottal vagy más tartósítószerrel kezelve:

    – Nem tűlevelű fából:

    ex 4403 12 00

    Gömbfa nem tűlevelű fából (a 44. árucsoport 1. alszámos megjegyzésében meghatározott trópusi fa és más trópusi fa, tölgyfa (Quercus spp.), illetve bükkfa (Fagus spp.) kivételével), kérgezetten, háncsoltan vagy durván szögletesre alakítva is, festékkel, páccal, kreozottal vagy más tartósítószerrel nem kezelve:

    ex 4403 99 00

    Hasított karó; cölöp, cövek és pózna kihegyezve, de hosszában nem fűrészelve:

    – Nem tűlevelű fából:

    ex 4404 20 00

    Vasúti vagy villamosvasúti talpfa:

    – Nem impregnált:

    – Nem tűlevelű fából:

    4406 12 00

    – Más (a nem impregnálton kívül):

    – Nem tűlevelű fából:

    4406 92 00

    Hosszában fűrészelt vagy szélezett, vágott vagy hántolt, 6 mm-nél vastagabb fa, gyalulva, csiszolva vagy végillesztéssel összeállítva is, nem tűlevelű fából (a trópusi fa, tölgyfa [Quercus spp.], bükk [Fagus spp.], juhar [Acer spp.], cseresznye [Prunus spp.], kőris [Fraxinus spp.], nyírfa [Betula spp.], vagy nyárfa és rezgőnyár [Populus spp.] kivételével):

    ex 4407 99 27

    ex 4407 99 40

    ex 4407 99 90

    Fából készült láda, doboz, rekesz, dob és hasonló csomagolóanyag; kábeldob fából; rakodólap, keretezett és más szállítólap fából; rakodólapkeret fából:

    – Láda, doboz, rekesz, dob és hasonló csomagolóanyag; kábeldob:

    4415 10 10

    4415 10 90

    – Rakodólap, keretezett és más szállítólap; rakodólapkeret:

    4415 20 20

    4415 20 90

    Előregyártott épületek fából:

    9406 10 00

    Svájcon kívüli harmadik országok

    7.  Kéreg

    Tűlevelűek hántolt fakérge

    Máshol nem említett növényi kéregtermék:

    ex 1404 90 00

    Fahulladék és -maradék, nem tömörítve:

    ex 4401 40 90

    Svájcon kívüli harmadik országok

    8.  Egyéb

    Répáról (Beta vulgaris L.) származó föld és répáról származó nem sterilizált hulladék.

    Keményítő gyártásánál keletkező maradék és hasonló hulladék, kilúgozott cukorrépaszelet, kipréselt cukornád és más cukorgyártási hulladék, sör- vagy szeszgyártási üledék és hulladék, labdacs (pellet) alakban is, egyéb:

    ex 2303 20 10

    ex 2303 20 90

    Máshol nem említett ásványi anyagok, egyéb:

    ex 2530 90 00

    Svájcon kívüli harmadik országok

    Az Amelanchier Med., a Chaenomeles Lindl., a Cotoneaster Ehrh., a Crataegus L., a Cydonia Mill., az Eriobotrya Lindl., a Malus Mill., a Mespilus L., a Photinia davidiana (Dcne.) Cardot, a Pyracantha Roem., a Pyrus L. és a Sorbus L. beporzására szolgáló élő virágpor

    Élő virágpor:

    ex 1212 99 95

    Svájcon kívüli harmadik országok

    (1)   

    A Nagy-Britannia és Észak-Írország Egyesült Királyságának az Európai Unióból és az Európai Atomenergia-közösségből történő kilépéséről szóló megállapodással és különösen az Írországról/Észak-Írországról szóló jegyzőkönyv 5. cikkének az említett jegyzőkönyv 2. mellékletével összefüggésben értelmezett (4) bekezdésével összhangban e melléklet alkalmazásában az Egyesült Királyságra való hivatkozásokat úgy kell értelmezni, hogy azok nem foglalják magukban Észak-Írországot.

    XIII. MELLÉKLET

    Azon növények, növényi termékek és egyéb anyagok jegyzéke, amelyeknek az Unió területén belüli szállításához növényútlevél szükséges

    1. 

    Valamennyi ültetésre szánt növény, a vetőmagok kivételével.

    2. 

    A Choisya Kunth, a Citrus L., a Fortunella Swingle, a Poncirus Raf. és hibridjeik növényei, valamint a Casimiroa La Llave, a Clausena Burm f., a Murraya J.Koenig ex L., a Vepris Comm., a Zanthoxylum L. és a Vitis L. növényei, a termés és a vetőmag kivételével.

    3. 

    A Citrus L., a Fortunella Swingle, a Poncirus Raf. és hibridjeik termése, levelekkel és kocsányokkal.

    4. 

    Faanyag, amennyiben:

    a) 

    az (EU) 2016/2031 rendelet 2. cikkének (2) bekezdése értelmében növényi terméknek minősül, továbbá

    b) 

    egészben vagy részben a Juglans L., a Platanus L. és a Pterocarya L. fáiból származik, beleértve azt a fát is, amely nem tartotta meg természetes hengeres felszínét; továbbá

    c) 

    az adott KN-kód alá tartozik, és megfelel a 2658/87/EGK rendelet I. mellékletének II. részében foglalt alábbi árumegnevezések egyikének:

    KN-kód

    Árumegnevezés

    4401 12 00

    Tűzifa hasáb, tuskó, rőzse, köteg vagy hasonló formában, nem tűlevelű fából

    4401 22 00

    Faforgács vagy hasonló részek nem tűlevelű fából

    4401 40 90

    Fahulladék és -maradék (a fűrészpor kivételével), nem tömörítve

    ex 4403 12 00

    Gömbfa, festékkel, páccal, kreozottal vagy más tartósítószerrel kezelve, nem kérgezetten vagy háncsoltan, vagy durván szögletesre alakítva, nem tűlevelű fából

    ex 4403 99 00

    Gömbfa nem tűlevelű fából (a trópusi fa, tölgyfa [Quercus spp.], bükk [Fagus spp.], nyírfa [Betula spp.], nyárfa és rezgőnyár [Populus spp.] és eukaliptuszfa [Eucalyptus spp.] kivételével), kérgezetten, háncsoltan vagy durván szögletesre alakítva is, festékkel, páccal, kreozottal vagy más tartósítószerrel nem kezelve

    ex 4404 20 00

    Nem tűlevelű fából készült hasított karó; nem tűlevelű fából készült cölöp, cövek és pózna kihegyezve, de hosszában nem fűrészelve

    ex 4407 99

    Hosszában fűrészelt vagy szélezett, vágott vagy hántolt, 6 mm-nél vastagabb fa, gyalulva, csiszolva vagy végillesztéssel összeállítva is, nem tűlevelű fából (a trópusi fa, tölgyfa [Quercus spp.], bükk [Fagus spp.], juhar [Acer spp.], cseresznye [Prunus spp.], kőris [Fraxinus spp.], nyírfa [Betula spp.], vagy nyárfa és rezgőnyár [Populus spp.] kivételével)

    ▼M9

    4.1. 

    A Chionanthus virginicus L., Fraxinus L., Juglans ailantifolia Carr., Juglans mandshurica Maxim., Ulmus davidiana Planch. és Pterocarya rhoifolia Siebold & Zucc. VIII. melléklet 27. pontjában említett faanyaga.

    ▼B

    5. 

    Az alábbiak vetőmagjai, amennyiben szállításuk a 66/402/EGK irányelv hatálya értelmében történik, és amelyek vonatkozásában az (EU) 2016/2031 rendelet 37. cikkének (2) bekezdése alapján konkrét vizsgálatköteles nemzárlati károsítókat soroltak fel a IV. mellékletben:

    — 
    Oryza sativa L.
    6. 

    Az alábbiak vetőmagjai, amennyiben szállításuk a 2002/55/EGK irányelv hatálya értelmében történik, és amelyek vonatkozásában az (EU) 2016/2031 rendelet 37. cikkének (2) bekezdése alapján konkrét vizsgálatköteles nemzárlati károsítókat soroltak fel a IV. mellékletben:

    — 
    Allium cepa L.,
    — 
    Allium porrum L.,
    — 
    Capsicum annuum L.,
    — 
    Phaseolus coccineus L.,
    — 
    Phaseolus vulgaris L.,
    — 
    Pisum sativum L.,
    — 
    Solanum lycopersicum L.,
    — 
    Vicia faba L.
    7. 

    A Solanum tuberosum L. vetőmagjai

    8. 

    Az alábbiak vetőmagjai, amennyiben szállításuk a 66/401/EGK irányelv hatálya értelmében történik, és amelyek vonatkozásában az (EU) 2016/2031 rendelet 37. cikkének (2) bekezdése alapján konkrét vizsgálatköteles nemzárlati károsítókat soroltak fel a IV. mellékletben:

    — 
    Medicago sativa L.
    9. 

    Az alábbiak vetőmagjai, amennyiben szállításuk a 2002/57/EK irányelv hatálya értelmében történik, és amelyek vonatkozásában az (EU) 2016/2031 rendelet 37. cikkének (2) bekezdése alapján konkrét vizsgálatköteles nemzárlati károsítókat soroltak fel a IV. mellékletben:

    — 
    Brassica napus L.,
    — 
    Brassica rapa L.,
    — 
    Glycine max (L.) Merrill,
    — 
    Helianthus annuus L.,
    — 
    Linum usitatissimum L.,
    — 
    Sinapis alba L.

    ▼M9

    10. 

    Az alábbiak vetőmagjai, amennyiben szállításuk a 98/56/EK irányelv hatálya alá tartozik, és amelyek vonatkozásában az (EU) 2016/2031 rendelet 37. cikkének (2) bekezdése alapján konkrét vizsgálatköteles nemzárlati károsítókat soroltak fel a IV. mellékletben:

    — 
    Allium L.,
    — 
    Capsicum annuum L.,
    — 
    Helianthus annuus L.
    11. 

    Az alábbiak vetőmagjai, amennyiben szállításuk a 98/56/EK vagy a 2008/90/EK irányelv hatálya alá tartozik, és amelyek vonatkozásában az (EU) 2016/2031 rendelet 37. cikkének (2) bekezdése alapján konkrét vizsgálatköteles nemzárlati károsítókat soroltak fel a IV. mellékletben:

    — 
    Prunus armeniaca L.,
    — 
    Prunus cerasus L.,
    — 
    Prunus domestica L.,
    — 
    Prunus dulcis (Mill.) D. A. Webb,
    — 
    Prunus persica (L.) Batsch,
    — 
    Prunus salicina Lindley.

    ▼M9

    12. 

    Az alábbiak vetőmagjai, amennyiben szállításuk a 98/56/EK, 1999/105/EK vagy 2008/90/EK irányelv hatálya alá tartozik, és amelyek vonatkozásában az (EU) 2016/2031 rendelet 37. cikkének (2) bekezdése alapján konkrét vizsgálatköteles nemzárlati károsítókat soroltak fel a IV. mellékletben:

    — 
    Prunus avium L.

    ▼B

    XIV. MELLÉKLET

    Azon növények, növényi termékek és egyéb anyagok, amelyeknek bizonyos védett zónákba történő behozatalához és azokon belüli szállításához »PZ« megjelölésű növényútlevél szükséges

    1. 

    ►M9  Az Abies Mill., Larix Mill., Picea A. Dietr., Pinus L. és a Pseudotsuga Carr. növényei, a vetőmag kivételével ◄

    2. 

    Az Ajuga L., a Beta vulgaris L., a Cedrus Trew, a Crossandra Salisb., a Dipladenia A.DC., az Euphorbia pulcherrima Willd., ►M9  ————— ◄ , a Hibiscus L., a Mandevilla Lindl., a Nerium oleander L., ►M9  ————— ◄ , a Populus L., a Prunus L., a Quercus spp. a Quercus suber kivételével, az Ulmus L. ültetésre szánt növényei, a vetőmagok kivételével, valamint a Begonia L. ültetésre szánt növényei, a hagymagumók, a vetőmag és a gumók kivételével.

    ▼M9

    3. 

    Az Amelanchier Med., Castanea Mill., Chaenomeles Lindl., Cotoneaster Ehrh., Crataegus L., Cydonia Mill., Eriobotrya Lindl., Eucalyptus L'Herit., Malus Mill., Mespilus L., Photinia davidiana (Dcne.) Cardot, Pyracantha Roem., Pyrus L., Sorbus L. és Vitis L. növényei, a termés és a vetőmag kivételével

    ▼B

    4. 

    A Palmae ültetésre szánt növényei, amelyek alsó törzsátmérője 5 cm-nél nagyobb és amelyek a következő taxonokhoz tartoznak: Areca catechu L., Arenga pinnata (Wurmb) Merr., Bismarckia Hildebr. & H. Wendl., Borassus flabellifer L., Brahea Mart., Butia Becc., Calamus merrillii Becc., Caryota cumingii Lodd. ex Mart., Caryota maxima Blume, Chamaerops L., Cocos nucifera L., Copernicia Mart., Corypha utan Lam., Elaeis guineensis Jacq., Howea forsteriana Becc., Jubaea Kunth, Livistona R. Br., Metroxylon sagu Rottb., Phoenix L., Pritchardia Seem. & H. Wendl., Ravenea rivularis Jum. & H. Perrier, Roystonea regia (Kunth) O. F. Cook, Sabal Adans., Syagrus Mart., Trachycarpus H. Wendl., Trithrinax Mart., Washingtonia Raf.

    5. 

    Az Amelanchier Med., a Chaenomeles Lindl., a Cotoneaster Ehrh., a Crataegus L., a Cydonia Mill., az Eriobotrya Lindl., a Malus Mill., a Mespilus L., a Photinia davidiana (Dcne.) Cardot, a Pyracantha Roem., a Pyrus L. és a Sorbus L. beporzására szolgáló élő virágpor.

    6. 

    A Solanum tuberosum L. ültetésre szánt gumói.

    7. 

    A Beta vulgaris L. ipari feldolgozásra szánt növényei.

    8. 

    Répáról (Beta vulgaris L.) származó föld és répáról származó nem sterilizált hulladék.

    ▼M9

    9. 

    A Beta vulgaris L., Castanea Mill., Gossypium L. és Mangifera L. vetőmagjai.

    ▼B

    10. 

    A Gossypium spp. termése (toktermése) és tisztítatlan gyapot.

    11. 

    Faanyag, amennyiben:

    a) 

    az (EU) 2016/2031 rendelet 2. cikkének (2) bekezdése értelmében növényi terméknek minősül, továbbá

    b) 

    részben vagy egészben az alábbiakból származik:

    — 
    ►M9  Tűlevelűek (Pinopsida) ◄ , kivéve a kéregmentes fát,
    — 
    Castanea Mill., kivéve a kéregmentes fát,
    — 
    Platanus L., beleértve az olyan fát, amely nem tartotta meg természetes hengeres felületét; továbbá
    c) 

    az adott KN-kód alá tartozik, és megfelel a 2658/87/EGK rendelet I. mellékletének II. részében foglalt alábbi árumegnevezések egyikének:

    KN-kód

    Árumegnevezés

    4401 11 00

    Tűzifa hasáb, tuskó, rőzse, köteg vagy hasonló formában, tűlevelű fából

    4401 12 00

    Tűzifa hasáb, tuskó, rőzse, köteg vagy hasonló formában, nem tűlevelű fából

    4401 21 00

    Faforgács vagy hasonló részek tűlevelű fából

    4401 22 00

    Faforgács vagy hasonló részek nem tűlevelű fából

    4401 40 90

    Fahulladék és -maradék (a fűrészpor kivételével), nem tömörítve

    ex 4403 11 00

    Gömbfa, festékkel, páccal, kreozottal vagy más tartósítószerrel kezelve, nem kérgezetten vagy háncsoltan, vagy durván szögletesre alakítva, tűlevelű fából

    ex 4403 12 00

    Gömbfa, festékkel, páccal, kreozottal vagy más tartósítószerrel kezelve, nem kérgezetten vagy háncsoltan, vagy durván szögletesre alakítva, nem tűlevelű fából

    ex 4403 21

    Gömbfa nem kérgezetten vagy háncsoltan, vagy durván szögletesre alakítva, festékkel, páccal, kreozottal vagy más tartósítószerrel nem kezelve, olyan fenyőfából (Pinus spp.), amelynek bármely keresztmetszete legalább 15 cm

    ex 4403 22 00

    Gömbfa nem kérgezetten vagy háncsoltan, vagy durván szögletesre alakítva, festékkel, páccal, kreozottal vagy más tartósítószerrel nem kezelve, olyan fenyőfából (Pinus spp.), amely eltér a bármely ponton legalább 15 cm keresztmetszetű fenyőfától

    ex 4403 23

    Tűlevelű fából készült gömbfa nem kérgezetten vagy háncsoltan, vagy durván szögletesre alakítva, festékkel, páccal, kreozottal vagy más tartósítószerrel nem kezelve, olyan jegenyefenyőből (Abies spp.) és lucfenyőből (Picea spp.), amelynek bármely keresztmetszete legalább 15 cm

    ex 4403 24 00

    Tűlevelű fából készült gömbfa nem kérgezetten vagy háncsoltan, vagy durván szögletesre alakítva, festékkel, páccal, kreozottal vagy más tartósítószerrel nem kezelve, olyan jegenyefenyőből (Abies spp.) és lucfenyőből (Picea spp.), amely eltér a bármely ponton legalább 15 cm keresztmetszetű jegenyefenyőtől vagy lucfenyőtől

    ex 4403 25

    Gömbfa nem kérgezetten vagy háncsoltan, vagy durván szögletesre alakítva, festékkel, páccal, kreozottal vagy más tartósítószerrel nem kezelve, olyan, a fenyőtől (Pinus spp.), a jegenyefenyőtől (Abies spp.) és a lucfenyőtől (Picea spp.) eltérő tűlevelű fából, amelynek bármely keresztmetszete legalább 15 cm

    ex 4403 26 00

    Gömbfa nem kérgezetten vagy háncsoltan, vagy durván szögletesre alakítva, festékkel, páccal, kreozottal vagy más tartósítószerrel nem kezelve, olyan, a fenyőtől (Pinus spp.), a jegenyefenyőtől (Abies spp.) és a lucfenyőtől (Picea spp.) eltérő tűlevelű fából, amely eltér a bármely ponton legalább 15 cm keresztmetszetű tűlevelű fától

    ex 4403 99 00

    Gömbfa nem tűlevelű fából (a trópusi fa, tölgyfa [Quercus spp.], bükk [Fagus spp.], nyírfa [Betula spp.], nyárfa és rezgőnyár [Populus spp.] és eukaliptuszfa [Eucalyptus spp.] kivételével), kérgezetten, háncsoltan vagy durván szögletesre alakítva is, festékkel, páccal, kreozottal vagy más tartósítószerrel nem kezelve

    ex  44 04

    Hasított karó, cölöp, cövek és pózna fából, kihegyezve, de hosszában nem fűrészelve

    4406

    Vasúti vagy villamosvasúti talpfa

    ex  44 07

    Tűlevelű fa, hosszában fűrészelt vagy szélezett, vágott vagy hántolt, 6 mm-nél vastagabb, gyalulva, csiszolva vagy végillesztéssel összeállítva is

    ex 4407 99

    Hosszában fűrészelt vagy szélezett, vágott vagy hántolt, 6 mm-nél vastagabb fa, gyalulva, csiszolva vagy végillesztéssel összeállítva is, nem tűlevelű fából (a trópusi fa, tölgyfa [Quercus spp.], bükk [Fagus spp.], juhar [Acer spp.], cseresznye [Prunus spp.], kőris [Fraxinus spp.], nyírfa [Betula spp.], vagy nyárfa és rezgőnyár [Populus spp.] kivételével)

    12. 

    A Castanea Mill. és a ►M9  tűlevelűek (Pinopsida) ◄ hántolt fakérge.

    ( 1 ) A Nagy-Britannia és Észak-Írország Egyesült Királyságának az Európai Unióból és az Európai Atomenergia-közösségből történő kilépéséről szóló megállapodással és különösen az Írországról/Észak-Írországról szóló jegyzőkönyv 5. cikkének az említett jegyzőkönyv 2. mellékletével összefüggésben értelmezett (4) bekezdésével összhangban e melléklet alkalmazásában a tagállamokra való hivatkozásokat úgy kell értelmezni, hogy azok Észak-Írország tekintetében magukban foglalják az Egyesült Királyságot is.

    ( 2 ) A Nagy-Britannia és Észak-Írország Egyesült Királyságának az Európai Unióból és az Európai Atomenergia-közösségből történő kilépéséről szóló megállapodással és különösen az Írországról/Észak-Írországról szóló jegyzőkönyv 5. cikkének az említett jegyzőkönyv 2. mellékletével összefüggésben értelmezett (4) bekezdésével összhangban e melléklet alkalmazásában a tagállamokra való hivatkozásokat úgy kell értelmezni, hogy azok Észak-Írország tekintetében magukban foglalják az Egyesült Királyságot is.

    Top