Choose the experimental features you want to try

This document is an excerpt from the EUR-Lex website

Document 02012R0432-20170501

    Consolidated text: A Bizottság 432/2012/EU rendelete ( 2012. május 16. ) a nem a betegségek kockázatának csökkentését, illetve a gyermekek fejlődését és egészségét érintő, élelmiszerekkel kapcsolatos, egészségre vonatkozó, engedélyezett állítások jegyzékének megállapításáról (EGT-vonatkozású szöveg)

    ELI: http://data.europa.eu/eli/reg/2012/432/2017-05-01

    02012R0432 — HU — 01.05.2017 — 008.001


    Ez a dokumentum kizárólag tájékoztató jellegű és nem vált ki joghatást. Az EU intézményei semmiféle felelősséget nem vállalnak a tartalmáért. A jogi aktusoknak – ideértve azok bevezető hivatkozásait és preambulumbekezdéseit is – az Európai Unió Hivatalos Lapjában közzétett és az EUR-Lex portálon megtalálható változatai tekintendők hitelesnek. Az említett hivatalos szövegváltozatok közvetlenül elérhetők az ebben a dokumentumban elhelyezett linkeken keresztül

    ►B

    A BIZOTTSÁG 432/2012/EU RENDELETE

    (2012. május 16.)

    a nem a betegségek kockázatának csökkentését, illetve a gyermekek fejlődését és egészségét érintő, élelmiszerekkel kapcsolatos, egészségre vonatkozó, engedélyezett állítások jegyzékének megállapításáról

    (EGT-vonatkozású szöveg)

    (HL L 136, 2012.5.25., 1. o)

    Módosította:

     

     

    Hivatalos Lap

      Szám

    Oldal

    Dátum

    ►M1

    A BIZOTTSÁG 536/2013/EU RENDELETE (2013. június 11.)

      L 160

    4

    12.6.2013

    ►M2

    A BIZOTTSÁG 851/2013/EU RENDELETE (2013. szeptember 3.)

      L 235

    3

    4.9.2013

    ►M3

    A BIZOTTSÁG 1018/2013/EU RENDELETE (2013. október 23.)

      L 282

    43

    24.10.2013

    ►M4

    A BIZOTTSÁG 40/2014/EU RENDELETE (2014. január 17.)

      L 14

    8

    18.1.2014

     M5

    A BIZOTTSÁG 274/2014/EU RENDELETE (2014. március 14.)

      L 83

    1

    20.3.2014

    ►M6

    A BIZOTTSÁG (EU) 2015/7 RENDELETE (2015. január 6.)

      L 3

    3

    7.1.2015

    ►M7

    A BIZOTTSÁG (EU) 2015/539 RENDELETE (2015. március 31.)

      L 88

    7

    1.4.2015

    ►M8

    A BIZOTTSÁG (EU) 2015/2314 RENDELETE (2015. december 7.)

      L 328

    46

    12.12.2015

    ►M9

    A BIZOTTSÁG (EU) 2016/854 VÉGREHAJTÁSI RENDELETE (2016. május 30.)

      L 142

    5

    31.5.2016

    ►M10

    A BIZOTTSÁG (EU) 2016/1413 RENDELETE (2016. augusztus 24.)

      L 230

    8

    25.8.2016

    ►M11

    A BIZOTTSÁG (EU) 2017/672 VÉGREHAJTÁSI RENDELETE (2017. április 7.)

      L 97

    24

    8.4.2017

    ►M12

    A BIZOTTSÁG (EU) 2017/676 VÉGREHAJTÁSI RENDELETE (2017. április 10.)

      L 98

    1

    11.4.2017




    ▼B

    A BIZOTTSÁG 432/2012/EU RENDELETE

    (2012. május 16.)

    a nem a betegségek kockázatának csökkentését, illetve a gyermekek fejlődését és egészségét érintő, élelmiszerekkel kapcsolatos, egészségre vonatkozó, engedélyezett állítások jegyzékének megállapításáról

    (EGT-vonatkozású szöveg)



    1. cikk

    Egészségre vonatkozó, engedélyezett állítások

    (1)  Az élelmiszerekkel kapcsolatos, egészségre vonatkozó állítások 1924/2006/EK rendelet 13. cikkének (3) bekezdésében említett listáját e rendelet melléklete tartalmazza.

    (2)  Az (1) bekezdésben említett, egészségre vonatkozó állítások a mellékletben megállapított feltételekkel alkalmazhatók élelmiszerekre.

    2. cikk

    Hatálybalépés és alkalmazás

    Ez a rendelet az Európai Unió Hivatalos Lapjában való kihirdetését követő huszadik napon lép hatályba.

    Ezt a rendeletet 2012. december 14-től kell alkalmazni.

    Ez a rendelet teljes egészében kötelező és közvetlenül alkalmazandó valamennyi tagállamban.




    MELLÉKLET



    AZ EGÉSZSÉGRE VONATKOZÓ, ENGEDÉLYEZETT ÁLLÍTÁSOK JEGYZÉKE

    Tápanyag, anyag, élelmiszer vagy élelmiszercsoport

    Állítás

    Az állítás alkalmazásának feltételei

    Az élelmiszer felhasználására vonatkozó feltételek és/vagy korlátozások és/vagy kiegészítő tájékoztatás vagy figyelmeztetés

    EFSA Journal száma

    Az EFSA-értékelésre megküldött konszolidált listán szereplő, vonatkozó bejegyzés száma

    Aktív szén

    Az aktív szén részt vesz az étkezést követő túlzott bélgázképződés csökkentésében.

    Az állítás csak olyan élelmiszer esetében alkalmazható, amely adagonként 1 g aktív szenet tartalmaz. Ahhoz, hogy az állítást fel lehessen tüntetni, a fogyasztót tájékoztatni kell arról, hogy a kedvező hatás úgy érhető el, ha 1 g-ot legalább 30 perccel az étkezés előtt, 1 g-ot pedig röviddel utána fogyaszt el.

     

    2011;9(4):2049

    1938

    ▼M1

    Alfa-ciklodextrin

    Keményítőtartalmú étkezés részeként az alfa-ciklodextrin fogyasztása hozzájárul az étkezést követő vércukorszint-emelkedés csökkentéséhez.

    Az állítás olyan élelmiszer esetében alkalmazható, amelynek az étkezés részeként elfogyasztott adagonkénti ciklodextrin tartalma legalább 5 g/50 g keményítő. Ahhoz, hogy az állítást fel lehessen tüntetni, a fogyasztót tájékoztatni kell arról, hogy a kedvező hatás az alfa-ciklodextrin étkezés részeként való elfogyasztásával érhető el.

     

    2012;10(6):2713

    2926

    ▼B

    Alfa-linolénsav

    (ALA)

    Az ALA hozzájárul a vér normál koleszterinszintjének fenntartásához.

    Az állítás csak olyan élelmiszer esetében alkalmazható, amely az 1924/2006/EK rendelet mellékletében felsorolt „OMEGA-3 ZSÍRSAVAK FORRÁSA” állítás szerint legalább ALA-forrás.

    A fogyasztót tájékoztatni kell arról, hogy a kedvező hatás 2 g alfa-linolénsav (ALA) napi bevitelével érhető el.

     

    2009; 7(9):1252

    2011;9(6):2203

    493, 568

    ▼M2

    Alkoholmentes, savas reformital a következőkkel:

    — 100 ml-enként kevesebb mint 1 g fermentálható szénhidrát (cukrok és más szénhidrátok a poliolok kivételével),

    — kalcium 0,3 és 0,8 mol közötti tartományban a savanyítószer minden moljában,

    — 3,7 és 4,0 közötti pH-érték.

    A cukortartalmú, savas italok, például az üdítők (tipikusan 8–12 g cukor/100 ml) reformitalokkal való felváltása segít fenntartani a fogak mineralizációját (3).

    Ahhoz, hogy az állítást fel lehessen tüntetni, a savas reformitaloknak meg kell felelniük azon élelmiszer leírásának, amelyre az állítás vonatkozik.

    2010;8(12):1884

    ▼B

    Árparost

    Az árparost fogyasztása hozzájárul a széklet mennyiségének növeléséhez.

    Az állítás csak olyan élelmiszer esetében alkalmazható, amely az 1924/2006/EK rendelet mellékletében felsorolt ÉLELMI ROSTBAN GAZDAG állítás szerint élelmi rostban gazdag.

     

    2011;9(6):2249

    819

    A-vitamin

    Az A-vitamin részt vesz megfelelő a normál vasanyagcserében.

    Az állítás csak olyan élelmiszer esetében alkalmazható, amely az 1924/2006/EK rendelet mellékletében felsorolt „[VITAMIN(OK) NEVE]- ÉS/VAGY [ÁSVÁNYI ANYAG(OK) NEVE]-FORRÁS” állítás szerint legalább A-vitaminforrás.

     

    2009; 7(9):1221

    206

    A-vitamin

    Az A-vitamin hozzájárul a nyálkahártyák normál állapotának fenntartásához.

    Az állítás csak olyan élelmiszer esetében alkalmazható, amely az 1924/2006/EK rendelet mellékletében felsorolt „[VITAMIN(OK) NEVE]- ÉS/VAGY [ÁSVÁNYI ANYAG(OK) NEVE]-FORRÁS” állítás szerint legalább A-vitaminforrás.

     

    2009; 7(9):1221

    2010;8(10):1754

    15, 4702

    A-vitamin

    Az A-vitamin hozzájárul a bőr normál állapotának fenntartásához.

    Az állítás csak olyan élelmiszer esetében alkalmazható, amely az 1924/2006/EK rendelet mellékletében felsorolt „[VITAMIN(OK) NEVE]- ÉS/VAGY [ÁSVÁNYI ANYAG(OK) NEVE]-FORRÁS” állítás szerint legalább A-vitaminforrás.

     

    2009; 7(9):1221

    2010;8(10):1754

    15, 17, 4660, 4702

    A-vitamin

    Az A-vitamin hozzájárul a normál látás fenntartásához.

    Az állítás csak olyan élelmiszer esetében alkalmazható, amely az 1924/2006/EK rendelet mellékletében felsorolt „[VITAMIN(OK) NEVE]- ÉS/VAGY [ÁSVÁNYI ANYAG(OK) NEVE]-FORRÁS” állítás szerint legalább A-vitaminforrás.

     

    2009; 7(9):1221

    2010;8(10):1754

    16, 4239, 4701

    A-vitamin

    Az A-vitamin hozzájárul az immunrendszer normál működéséhez.

    Az állítás csak olyan élelmiszer esetében alkalmazható, amely az 1924/2006/EK rendelet mellékletében felsorolt „[VITAMIN(OK) NEVE]- ÉS/VAGY [ÁSVÁNYI ANYAG(OK) NEVE]-FORRÁS” állítás szerint legalább A-vitaminforrás.

     

    2009; 7(9):1222

    2011;9(4):2021

    14, 200, 1462

    A-vitamin

    Az A-vitamin szerepet játszik a sejtek differenciálódásában.

    Az állítás csak olyan élelmiszer esetében alkalmazható, amely az 1924/2006/EK rendelet mellékletében felsorolt „[VITAMIN(OK) NEVE]- ÉS/VAGY [ÁSVÁNYI ANYAG(OK) NEVE]-FORRÁS” állítás szerint legalább A-vitaminforrás.

     

    2009; 7(9):1221

    14

    Az olívaolaj polifenoljai

    Az olívaolaj polifenoljai hozzájárulnak a vérzsírok oxidatív stresszel szembeni védelméhez.

    Az állítás csak olyan olívaolaj esetében alkalmazható, amely 20 g-onként legalább 5 mg hidroxitirozolt és származékait (pl. oleoropein komplexet és tirozolt) tartalmaz. Ahhoz, hogy az állítást fel lehessen tüntetni, a fogyasztót tájékoztatni kell arról, hogy a kedvező hatás 20 g olívaolaj napi bevitelével érhető el.

     

    2011;9(4):2033

    1333, 1638, 1639, 1696, 2865

    B12-vitamin

    A B12-vitamin részt vesz a normál energiatermelő anyagcsere-folyamatokban.

    Az állítás csak olyan élelmiszer esetében alkalmazható, amely az 1924/2006/EK rendelet mellékletében felsorolt „[VITAMIN(OK) NEVE]- ÉS/VAGY [ÁSVÁNYI ANYAG(OK) NEVE]-FORRÁS” állítás szerint legalább B12-vitaminforrás.

     

    2009; 7(9):1223

    99, 190

    B12-vitamin

    A B12-vitamin hozzájárul az idegrendszer normál működéséhez.

    Az állítás csak olyan élelmiszer esetében alkalmazható, amely az 1924/2006/EK rendelet mellékletében felsorolt „[VITAMIN(OK) NEVE]- ÉS/VAGY [ÁSVÁNYI ANYAG(OK) NEVE]-FORRÁS” állítás szerint legalább B12-vitaminforrás.

     

    2010;8(10):4114

    95, 97, 98, 100, 102, 109

    B12-vitamin

    A B12-vitamin hozzájárul a normál homocisztein-anyagcseréhez.

    Az állítás csak olyan élelmiszer esetében alkalmazható, amely az 1924/2006/EK rendelet mellékletében felsorolt „[VITAMIN(OK) NEVE]- ÉS/VAGY [ÁSVÁNYI ANYAG(OK) NEVE]-FORRÁS” állítás szerint legalább B12-vitaminforrás.

     

    2010;8(10):4114

    96, 103, 106

    B12-vitamin

    A B12-vitamin hozzájárul a normál pszichológiai funkció fenntartásához.

    Az állítás csak olyan élelmiszer esetében alkalmazható, amely az 1924/2006/EK rendelet mellékletében felsorolt „[VITAMIN(OK) NEVE]- ÉS/VAGY [ÁSVÁNYI ANYAG(OK) NEVE]-FORRÁS” állítás szerint legalább B12-vitaminforrás.

     

    2010;8(10):4114

    95, 97, 98, 100, 102, 109

    B12-vitamin

    A B12-vitamin hozzájárul a normál vörösvérsejt-képződéshez.

    Az állítás csak olyan élelmiszer esetében alkalmazható, amely az 1924/2006/EK rendelet mellékletében felsorolt „[VITAMIN(OK) NEVE]- ÉS/VAGY [ÁSVÁNYI ANYAG(OK) NEVE]-FORRÁS” állítás szerint legalább B12-vitaminforrás.

     

    2009; 7(9):1223

    92, 101

    B12-vitamin

    A B12-vitamin hozzájárul az immunrendszer normál működéséhez.

    Az állítás csak olyan élelmiszer esetében alkalmazható, amely az 1924/2006/EK rendelet mellékletében felsorolt „[VITAMIN(OK) NEVE]- ÉS/VAGY [ÁSVÁNYI ANYAG(OK) NEVE]-FORRÁS” állítás szerint legalább B12-vitaminforrás.

     

    2009; 7(9):1223

    107

    B12-vitamin

    A B12-vitamin hozzájárul a fáradtság és a kifáradás csökkentéséhez.

    Az állítás csak olyan élelmiszer esetében alkalmazható, amely az 1924/2006/EK rendelet mellékletében felsorolt „[VITAMIN(OK) NEVE]- ÉS/VAGY [ÁSVÁNYI ANYAG(OK) NEVE]-FORRÁS” állítás szerint legalább B12-vitaminforrás.

     

    2010;8(10):4114

    108

    B12-vitamin

    A B12-vitamin szerepet játszik a sejtosztódásban.

    Az állítás csak olyan élelmiszer esetében alkalmazható, amely az 1924/2006/EK rendelet mellékletében felsorolt „[VITAMIN(OK) NEVE]- ÉS/VAGY [ÁSVÁNYI ANYAG(OK) NEVE]-FORRÁS” állítás szerint legalább B12-vitaminforrás.

     

    2009; 7(9):1223

    2010;8(10):1756

    93, 212

    B6-vitamin

    A B6-vitamin részt vesz a normál cisztein-anyagcseréhez.

    Az állítás csak olyan élelmiszer esetében alkalmazható, amely az 1924/2006/EK rendelet mellékletében felsorolt „[VITAMIN(OK) NEVE]- ÉS/VAGY [ÁSVÁNYI ANYAG(OK) NEVE]-FORRÁS” állítás szerint legalább B6-vitaminforrás.

     

    2010;8(10):1759

    4283

    B6-vitamin

    A B6-vitamin részt vesz a normál energiatermelő anyagcsere-folyamatokban.

    Az állítás csak olyan élelmiszer esetében alkalmazható, amely az 1924/2006/EK rendelet mellékletében felsorolt „[VITAMIN(OK) NEVE]- ÉS/VAGY [ÁSVÁNYI ANYAG(OK) NEVE]-FORRÁS” állítás szerint legalább B6-vitaminforrás.

     

    2010;8(10):1759

    75, 214

    B6-vitamin

    A B6-vitamin hozzájárul az idegrendszer normál működéséhez.

    Az állítás csak olyan élelmiszer esetében alkalmazható, amely az 1924/2006/EK rendelet mellékletében felsorolt „[VITAMIN(OK) NEVE]- ÉS/VAGY [ÁSVÁNYI ANYAG(OK) NEVE]-FORRÁS” állítás szerint legalább B6-vitaminforrás.

     

    2009; 7(9):1225

    66

    B6-vitamin

    A B6-vitamin hozzájárul a normál homocisztein-anyagcseréhez.

    Az állítás csak olyan élelmiszer esetében alkalmazható, amely az 1924/2006/EK rendelet mellékletében felsorolt „[VITAMIN(OK) NEVE]- ÉS/VAGY [ÁSVÁNYI ANYAG(OK) NEVE]-FORRÁS” állítás szerint legalább B6-vitaminforrás.

     

    2010;8(10):1759

    73, 76, 199

    B6-vitamin

    A B6-vitamin részt vesz a normál fehérje- és glikogén-anyagcserében.

    Az állítás csak olyan élelmiszer esetében alkalmazható, amely az 1924/2006/EK rendelet mellékletében felsorolt „[VITAMIN(OK) NEVE]- ÉS/VAGY [ÁSVÁNYI ANYAG(OK) NEVE]-FORRÁS” állítás szerint legalább B6-vitaminforrás.

     

    2009; 7(9):1225

    65, 70, 71

    B6-vitamin

    A B6-vitamin hozzájárul a normál pszichológiai funkció fenntartásához.

    Az állítás csak olyan élelmiszer esetében alkalmazható, amely az 1924/2006/EK rendelet mellékletében felsorolt „[VITAMIN(OK) NEVE]- ÉS/VAGY [ÁSVÁNYI ANYAG(OK) NEVE]-FORRÁS” állítás szerint legalább B6-vitaminforrás.

     

    2010;8(10):1759

    77

    B6-vitamin

    A B6-vitamin hozzájárul a normál vörösvérsejt-képződéshez.

    Az állítás csak olyan élelmiszer esetében alkalmazható, amely az 1924/2006/EK rendelet mellékletében felsorolt „[VITAMIN(OK) NEVE]- ÉS/VAGY [ÁSVÁNYI ANYAG(OK) NEVE]-FORRÁS” állítás szerint legalább B6-vitaminforrás.

     

    2009; 7(9):1225

    67, 72, 186

    B6-vitamin

    A B6-vitamin hozzájárul az immunrendszer normál működéséhez.

    Az állítás csak olyan élelmiszer esetében alkalmazható, amely az 1924/2006/EK rendelet mellékletében felsorolt „[VITAMIN(OK) NEVE]- ÉS/VAGY [ÁSVÁNYI ANYAG(OK) NEVE]-FORRÁS” állítás szerint legalább B6-vitaminforrás.

     

    2009; 7(9):1225

    68

    B6-vitamin

    A B6-vitamin hozzájárul a fáradtság és a kifáradás csökkentéséhez.

    Az állítás csak olyan élelmiszer esetében alkalmazható, amely az 1924/2006/EK rendelet mellékletében felsorolt „[VITAMIN(OK) NEVE]- ÉS/VAGY [ÁSVÁNYI ANYAG(OK) NEVE]-FORRÁS” állítás szerint legalább B6-vitaminforrás.

     

    2010;8(10):1759

    78

    B6-vitamin

    A B6-vitamin hozzájárul a hormonális aktivitás szabályozásához.

    Az állítás csak olyan élelmiszer esetében alkalmazható, amely az 1924/2006/EK rendelet mellékletében felsorolt „[VITAMIN(OK) NEVE]- ÉS/VAGY [ÁSVÁNYI ANYAG(OK) NEVE]-FORRÁS” állítás szerint legalább B6-vitaminforrás.

     

    2009; 7(9):1225

    69

    Béta-glükán

    A béta-glükánok hozzájárulnak a vér normál koleszterinszintjének fenntartásához.

    Az állítás csak olyan élelmiszer esetében alkalmazható, amely adagonként legalább 1 g, zabból, zabkorpából, árpából vagy árpakorpából vagy ezek keverékéből származó béta-glükánt tartalmaz. Ahhoz, hogy az állítást fel lehessen tüntetni, a fogyasztót tájékoztatni kell arról, hogy a kedvező hatás 3 g, zabból, zabkorpából, árpából vagy árpakorpából vagy ezek keverékéből származó béta-glükán napi bevitelével érhető el.

     

    2009; 7(9):1254

    2011;9(6):2207

    754, 755, 757, 801, 1465, 2934

    1236, 1299

    Betain

    A betain részt vesz a normál homocisztein-anyagcserében.

    Az állítás csak olyan élelmiszer esetében alkalmazható, amely adagonként legalább 500 mg betaint tartalmaz. Ahhoz, hogy az állítást fel lehessen tüntetni, a fogyasztót tájékoztatni kell arról, hogy a kedvező hatás 1,5 g betain napi bevitelével érhető el.

    Ahhoz, hogy az állítást fel lehessen tüntetni, a fogyasztót tájékoztatni kell arról, hogy a 4 g

    — ot meghaladó bevitel jelentősen megnövelheti a vér koleszterinszintjét.

    2011;9(4):2052

    4325

    Biotin

    A biotin részt vesz a normál energiatermelő anyagcsere-folyamatokban.

    Az állítás csak olyan élelmiszer esetében alkalmazható, amely az 1924/2006/EK rendelet mellékletében felsorolt „[VITAMIN(OK) NEVE]- ÉS/VAGY [ÁSVÁNYI ANYAG(OK) NEVE]-FORRÁS” állítás szerint legalább biotinforrás.

     

    2009; 7(9):1209

    114, 117

    Biotin

    A biotin hozzájárul az idegrendszer normál működéséhez.

    Az állítás csak olyan élelmiszer esetében alkalmazható, amely az 1924/2006/EK rendelet mellékletében felsorolt „[VITAMIN(OK) NEVE]- ÉS/VAGY [ÁSVÁNYI ANYAG(OK) NEVE]-FORRÁS” állítás szerint legalább biotinforrás.

     

    2009; 7(9):1209

    116

    Biotin

    A biotin részt vesz a makrotápanyagok normál anyagcseréjében.

    Az állítás csak olyan élelmiszer esetében alkalmazható, amely az 1924/2006/EK rendelet mellékletében felsorolt „[VITAMIN(OK) NEVE]- ÉS/VAGY [ÁSVÁNYI ANYAG(OK) NEVE]-FORRÁS” állítás szerint legalább biotinforrás.

     

    2009; 7(9):1209

    2010;8(10):1728

    113, 114, 117, 4661

    Biotin

    A biotin hozzájárul a normál pszichológiai funkció fenntartásához.

    Az állítás csak olyan élelmiszer esetében alkalmazható, amely az 1924/2006/EK rendelet mellékletében felsorolt „[VITAMIN(OK) NEVE]- ÉS/VAGY [ÁSVÁNYI ANYAG(OK) NEVE]-FORRÁS” állítás szerint legalább biotinforrás.

     

    2010;8(10):1728

    120

    Biotin

    A biotin hozzájárul a haj normál állapotának fenntartásához.

    Az állítás csak olyan élelmiszer esetében alkalmazható, amely az 1924/2006/EK rendelet mellékletében felsorolt „[VITAMIN(OK) NEVE]- ÉS/VAGY [ÁSVÁNYI ANYAG(OK) NEVE]-FORRÁS” állítás szerint legalább biotinforrás.

     

    2009; 7(9):1209

    2010;8(10):1728

    118, 121, 2876

    Biotin

    A biotin hozzájárul a nyálkahártyák normál állapotának fenntartásához.

    Az állítás csak olyan élelmiszer esetében alkalmazható, amely az 1924/2006/EK rendelet mellékletében felsorolt „[VITAMIN(OK) NEVE]- ÉS/VAGY [ÁSVÁNYI ANYAG(OK) NEVE]-FORRÁS” állítás szerint legalább biotinforrás.

     

    2009; 7(9):1209

    115

    Biotin

    A biotin hozzájárul a bőr normál állapotának fenntartásához.

    Az állítás csak olyan élelmiszer esetében alkalmazható, amely az 1924/2006/EK rendelet mellékletében felsorolt „[VITAMIN(OK) NEVE]- ÉS/VAGY [ÁSVÁNYI ANYAG(OK) NEVE]-FORRÁS” állítás szerint legalább biotinforrás.

     

    2009; 7(9):1209

    2010;8(10):1728

    115, 121

    Búza endospermiumból előállított arabinoxilán

    Az étkezés részeként fogyasztott arabinoxilán részt vesz az adott étkezést követő vércukorszint-emelkedés csökkentésében.

    Az állítás csak olyan élelmiszer esetében alkalmazható, amelynek egy adagja az étkezés részeként fogyasztva 100 g emészthető szénhidrátban legalább 8 g, búza endospermiumból előállított, arabinoxilánban (AX) gazdag rostot tartalmaz (legalább 60 tömeg%). Ahhoz, hogy az állítást fel lehessen tüntetni, a fogyasztót tájékoztatni kell arról, hogy a kedvező hatás a búza endospermiumból előállított, arabinoxilánban (AX) gazdag rost étkezés részeként történő fogyasztásával érhető el.

     

    2011;9(6):2205

    830

    Búzakorparost

    A búzakorparost hozzájárul a bélműködés gyorsításához.

    Az állítás csak olyan élelmiszer esetében alkalmazható, amely az 1924/2006/EK rendelet mellékletében felsorolt ÉLELMI ROSTBAN GAZDAG állítás szerint élelmi rostban gazdag. Ahhoz, hogy az állítást fel lehessen tüntetni, a fogyasztót tájékoztatni kell arról, hogy az állított hatás 10 g búzakorparost napi bevitelével érhető el.

     

    2010;8(10):1817

    828, 839, 3067, 4699

    Búzakorparost

    A búzakorparost fogyasztása hozzájárul a széklet mennyiségének növeléséhez.

    Az állítás csak olyan élelmiszer esetében alkalmazható, amely az 1924/2006/EK rendelet mellékletében felsorolt ÉLELMI ROSTBAN GAZDAG állítás szerint élelmi rostban gazdag.

     

    2010;8(10):1817

    3066

    Cink

    A cink részt vesz a normál sav-bázis egyensúly fenntartásában.

    Az állítás csak olyan élelmiszer esetében alkalmazható, amely az 1924/2006/EK rendelet mellékletében felsorolt „[VITAMIN(OK) NEVE]- ÉS/VAGY [ÁSVÁNYI ANYAG(OK) NEVE]-FORRÁS” állítás szerint legalább cinkforrás.

     

    2009; 7(9):1229

    360

    Cink

    A cink részt vesz a normál szénhidrát-anyagcserében.

    Az állítás csak olyan élelmiszer esetében alkalmazható, amely az 1924/2006/EK rendelet mellékletében felsorolt „[VITAMIN(OK) NEVE]- ÉS/VAGY [ÁSVÁNYI ANYAG(OK) NEVE]-FORRÁS” állítás szerint legalább cinkforrás.

     

    2010;8(10):1819

    382

    Cink

    A cink hozzájárul a normál szellemi működés fenntartásához.

    Az állítás csak olyan élelmiszer esetében alkalmazható, amely az 1924/2006/EK rendelet mellékletében felsorolt „[VITAMIN(OK) NEVE]- ÉS/VAGY [ÁSVÁNYI ANYAG(OK) NEVE]-FORRÁS” állítás szerint legalább cinkforrás.

     

    2009; 7(9):1229

    296

    Cink

    A cink hozzájárul a normál DNS-szintézishez.

    Az állítás csak olyan élelmiszer esetében alkalmazható, amely az 1924/2006/EK rendelet mellékletében felsorolt „[VITAMIN(OK) NEVE]- ÉS/VAGY [ÁSVÁNYI ANYAG(OK) NEVE]-FORRÁS” állítás szerint legalább cinkforrás.

     

    2010;8(10):1819

    292, 293, 1759

    Cink

    A cink szerepet játszik a normál termékenység és szaporodás fenntartásában.

    Az állítás csak olyan élelmiszer esetében alkalmazható, amely az 1924/2006/EK rendelet mellékletében felsorolt „[VITAMIN(OK) NEVE]- ÉS/VAGY [ÁSVÁNYI ANYAG(OK) NEVE]-FORRÁS” állítás szerint legalább cinkforrás.

     

    2009; 7(9):1229

    297, 300

    Cink

    A cink részt vesz a makrotápanyagok normál anyagcseréjében.

    Az állítás csak olyan élelmiszer esetében alkalmazható, amely az 1924/2006/EK rendelet mellékletében felsorolt „[VITAMIN(OK) NEVE]- ÉS/VAGY [ÁSVÁNYI ANYAG(OK) NEVE]-FORRÁS” állítás szerint legalább cinkforrás.

     

    2010;8(10):1819

    2890

    Cink

    A cink részt vesz a zsírsavak normál anyagcseréjében.

    Az állítás csak olyan élelmiszer esetében alkalmazható, amely az 1924/2006/EK rendelet mellékletében felsorolt „[VITAMIN(OK) NEVE]- ÉS/VAGY [ÁSVÁNYI ANYAG(OK) NEVE]-FORRÁS” állítás szerint legalább cinkforrás.

     

    2009; 7(9):1229

    302

    Cink

    A cink részt vesz az A-vitamin normál anyagcseréjében.

    Az állítás csak olyan élelmiszer esetében alkalmazható, amely az 1924/2006/EK rendelet mellékletében felsorolt „[VITAMIN(OK) NEVE]- ÉS/VAGY [ÁSVÁNYI ANYAG(OK) NEVE]-FORRÁS” állítás szerint legalább cinkforrás.

     

    2009; 7(9):1229

    361

    Cink

    A cink szerepet játszik a normál fehérjeszintézisben.

    Az állítás csak olyan élelmiszer esetében alkalmazható, amely az 1924/2006/EK rendelet mellékletében felsorolt „[VITAMIN(OK) NEVE]- ÉS/VAGY [ÁSVÁNYI ANYAG(OK) NEVE]-FORRÁS” állítás szerint legalább cinkforrás.

     

    2010;8(10):1819

    293, 4293

    Cink

    A cink hozzájárul a normál csontozat fenntartásához.

    Az állítás csak olyan élelmiszer esetében alkalmazható, amely az 1924/2006/EK rendelet mellékletében felsorolt „[VITAMIN(OK) NEVE]- ÉS/VAGY [ÁSVÁNYI ANYAG(OK) NEVE]-FORRÁS” állítás szerint legalább cinkforrás.

     

    2009; 7(9):1229

    295, 1756

    Cink

    A cink hozzájárul a haj normál állapotának fenntartásához.

    Az állítás csak olyan élelmiszer esetében alkalmazható, amely az 1924/2006/EK rendelet mellékletében felsorolt „[VITAMIN(OK) NEVE]- ÉS/VAGY [ÁSVÁNYI ANYAG(OK) NEVE]-FORRÁS” állítás szerint legalább cinkforrás.

     

    2010;8(10):1819

    412

    Cink

    A cink hozzájárul a köröm normál állapotának fenntartásához.

    Az állítás csak olyan élelmiszer esetében alkalmazható, amely az 1924/2006/EK rendelet mellékletében felsorolt „[VITAMIN(OK) NEVE]- ÉS/VAGY [ÁSVÁNYI ANYAG(OK) NEVE]-FORRÁS” állítás szerint legalább cinkforrás.

     

    2010;8(10):1819

    412

    Cink

    A cink hozzájárul a bőr normál állapotának fenntartásához.

    Az állítás csak olyan élelmiszer esetében alkalmazható, amely az 1924/2006/EK rendelet mellékletében felsorolt „[VITAMIN(OK) NEVE]- ÉS/VAGY [ÁSVÁNYI ANYAG(OK) NEVE]-FORRÁS” állítás szerint legalább cinkforrás.

     

    2010;8(10):1819

    293

    Cink

    A cink hozzájárul a vér normál tesztoszteronszintjének fenntartásához.

    Az állítás csak olyan élelmiszer esetében alkalmazható, amely az 1924/2006/EK rendelet mellékletében felsorolt „[VITAMIN(OK) NEVE]- ÉS/VAGY [ÁSVÁNYI ANYAG(OK) NEVE]-FORRÁS” állítás szerint legalább cinkforrás.

     

    2010;8(10):1819

    301

    Cink

    A cink hozzájárul a normál látás fenntartásához.

    Az állítás csak olyan élelmiszer esetében alkalmazható, amely az 1924/2006/EK rendelet mellékletében felsorolt „[VITAMIN(OK) NEVE]- ÉS/VAGY [ÁSVÁNYI ANYAG(OK) NEVE]-FORRÁS” állítás szerint legalább cinkforrás.

     

    2009; 7(9):1229

    361

    Cink

    A cink hozzájárul az immunrendszer normál működéséhez.

    Az állítás csak olyan élelmiszer esetében alkalmazható, amely az 1924/2006/EK rendelet mellékletében felsorolt „[VITAMIN(OK) NEVE]- ÉS/VAGY [ÁSVÁNYI ANYAG(OK) NEVE]-FORRÁS” állítás szerint legalább cinkforrás.

     

    2009; 7(9):1229

    291, 1757

    Cink

    A cink hozzájárul a sejtek oxidatív stresszel szembeni védelméhez.

    Az állítás csak olyan élelmiszer esetében alkalmazható, amely az 1924/2006/EK rendelet mellékletében felsorolt „[VITAMIN(OK) NEVE]- ÉS/VAGY [ÁSVÁNYI ANYAG(OK) NEVE]-FORRÁS” állítás szerint legalább cinkforrás.

     

    2009; 7(9):1229

    294, 1758

    Cink

    A cink szerepet játszik a sejtosztódásban.

    Az állítás csak olyan élelmiszer esetében alkalmazható, amely az 1924/2006/EK rendelet mellékletében felsorolt „[VITAMIN(OK) NEVE]- ÉS/VAGY [ÁSVÁNYI ANYAG(OK) NEVE]-FORRÁS” állítás szerint legalább cinkforrás.

     

    2009; 7(9):1229

    292, 293, 1759

    Cukorhelyettesítők, azaz intenzív édesítőszerek; xilit, szorbit, mannit, maltit, laktit, izomalt, eritrit, szukralóz és polidextróz, D-tagatóz és izomaltulóz

    A cukor (1) helyett <cukorhelyettesítő neve>-t tartalmazó ételek/italok fogyasztása a fogyasztást követően kisebb mértékű vércukorszint-emelkedést okoz, mint a cukrot tartalmazó ételek/italok fogyasztása.

    Ahhoz, hogy az állítást fel lehessen tüntetni, a cukrokat az ételekben és italokban cukorhelyettesítőkkel, azaz intenzív édesítőszerekkel, xilittel, szorbittal, mannittal, maltittal, laktittal, izomalttal, eritrittel, szukralózzal vagy polidextrózzal vagy ezek kombinácójával kell helyettesíteni, hogy az ételek és italok legalább az 1924/2006/EK rendelet mellékletében felsorolt CSÖKKENTETT [TÁPANYAG NEVE]TARTALOM állítás szerinti mértékben csökkentett mennyiségű cukrokat tartalmazzanak.

    A D-tagatózzal és az izomaltulózzal az egyéb cukrok megfelelő mennyiségét kell az 1924/2006/EK rendelet mellékletében felsorolt CSÖKKENTETT [TÁPANYAG NEVE]TARTALOM állítás szerinti mértékben csökkenteni.

     

    2011;9(4):2076

    2011;9(6):2229

    617, 619, 669, 1590, 1762, 2903, 2908, 2920

    4298

    Cukorhelyettesítők, azaz intenzív édesítőszerek; xilit, szorbit, mannit, maltit, laktit, izomalt, eritrit, szukralóz és polidextróz, D-tagatóz és izomaltulóz

    A cukor (2) helyett <cukorhelyettesítő neve>-t tartalmazó ételek/italok fogyasztása hozzájárul a fogak mineralizációjának fenntartásához.

    Ahhoz, hogy az állítást fel lehessen tüntetni, a cukrokat a (plakk pH-ját 5,7 alá csökkentő) ételekben és italokban cukorhelyettesítőkkel, azaz intenzív édesítőszerekkel, xilittel, szorbittal, mannittal, maltittal, laktittal, izomalttal, eritrittel, D-tagatózzal, izomaltulózzal, szukralózzal vagy polidextrózzal vagy ezek kombinácójával kell olyan mértékben helyettesíteni, hogy az említett ételek és italok a fogyasztásuk alatt és azt követően 30 percig ne csökkentsék 5,7 alá a plakk pH-ját.

     

    2011;9(4):2076

    2011;9(6):2229

    463, 464, 563, 618, 647, 1182, 1591, 2907, 2921, 4300

    1134, 1167, 1283

    Cukormentes rágógumi

    A cukormentes rágógumi hozzájárul a fogak mineralizációjának fenntartásához.

    Az állítás csak olyan élelmiszer esetében alkalmazható, amely teljesíti az 1924/2006/EK rendelet mellékletében a tápanyag-összetételre vonatkozó CUKORMENTES állításra megállapított feltételeket.

    A fogyasztót tájékoztatni kell arról, hogy a kedvező hatás a rágógumi evést vagy ivást követő, legalább 20 perces rágásával érhető el.

     

    2009; 7(9):1271

    2011;9(4):2072

    2011;9(6):2266

    1151, 1154

    486, 562, 1181

    Cukormentes rágógumi

    A cukormentes rágógumi segít semlegesíteni a foglepedék savait.

    Az állítás csak olyan élelmiszer esetében alkalmazható, amely teljesíti az 1924/2006/EK rendelet mellékletében a tápanyag-összetételre vonatkozó CUKORMENTES állításra megállapított feltételeket.

    A fogyasztót tájékoztatni kell arról, hogy a kedvező hatás a rágógumi evést vagy ivást követő, legalább 20 perces rágásával érhető el.

     

    2009; 7(9):1271

    2011;6(6):2266

    1150

    485

    Cukormentes rágógumi

    A cukormentes rágógumi segít csökkenteni a szájszárazságot.

    Az állítás csak olyan élelmiszer esetében alkalmazható, amely teljesíti az 1924/2006/EK rendelet mellékletében a tápanyag-összetételre vonatkozó CUKORMENTES állításra megállapított feltételeket.

    A fogyasztót tájékoztatni kell arról, hogy a kedvező hatás úgy érhető el, ha rágógumit rág, valahányszor száraznak érzi a száját.

     

    2009; 7(9):1271

    1240

    ▼M4

    Cukorréparost

    A cukorréparost fogyasztása növeli a széklet tömegét.

    Az állítás csak olyan élelmiszer esetében alkalmazható, amely az 1924/2006/EK rendelet mellékletében felsorolt ÉLELMI ROSTBAN GAZDAG állítás szerint élelmi rostban gazdag.

     

    2011;9(12):2468

     

    ▼B

    C-vitamin

    A C-vitamin hozzájárul az immunrendszer normál működéséhez intenzív testmozgás alatt vagy azt követően.

    Az állítás csak olyan élelmiszer esetében alkalmazható, amely naponta 200 mg C-vitamin bevitelét biztosítja. Ahhoz, hogy az állítást fel lehessen tüntetni, a fogyasztót tájékoztatni kell arról, hogy a kedvező hatás 200 mg C-vitamin napi bevitelével érhető el az ajánlott napi C-vitaminbevitelen túl.

     

    2009; 7(9):1226

    144

    C-vitamin

    A C-vitamin hozzájárul a normál kollagénképződéshez és ezen keresztül az erek normál állapotának, működésének fenntartásához.

    Az állítás csak olyan élelmiszer esetében alkalmazható, amely az 1924/2006/EK rendelet mellékletében felsorolt „[VITAMIN(OK) NEVE]- ÉS/VAGY [ÁSVÁNYI ANYAG(OK) NEVE]-FORRÁS” állítás szerint legalább C-vitaminforrás.

     

    2009; 7(9):1226

    130, 131, 149

    C-vitamin

    A C-vitamin hozzájárul a normál kollagénképződéshez és ezen keresztül a normál csontozat fenntartásához.

    Az állítás csak olyan élelmiszer esetében alkalmazható, amely az 1924/2006/EK rendelet mellékletében felsorolt „[VITAMIN(OK) NEVE]- ÉS/VAGY [ÁSVÁNYI ANYAG(OK) NEVE]-FORRÁS” állítás szerint legalább C-vitaminforrás.

     

    2009; 7(9):1226

    131, 149

    C-vitamin

    A C-vitamin hozzájárul a normál kollagénképződéshez és ezen keresztül a porcok normál állapotának, működésének fenntartásához.

    Az állítás csak olyan élelmiszer esetében alkalmazható, amely az 1924/2006/EK rendelet mellékletében felsorolt „[VITAMIN(OK) NEVE]- ÉS/VAGY [ÁSVÁNYI ANYAG(OK) NEVE]-FORRÁS” állítás szerint legalább C-vitaminforrás.

     

    2009; 7(9):1226

    131, 149

    C-vitamin

    A C-vitamin hozzájárul a normál kollagénképződéshez és ezen keresztül a fogíny normál állapotának fenntartásához.

    Az állítás csak olyan élelmiszer esetében alkalmazható, amely az 1924/2006/EK rendelet mellékletében felsorolt „[VITAMIN(OK) NEVE]- ÉS/VAGY [ÁSVÁNYI ANYAG(OK) NEVE]-FORRÁS” állítás szerint legalább C-vitaminforrás.

     

    2009; 7(9):1226

    131, 136, 149

    C-vitamin

    A C-vitamin hozzájárul a megfelelő kollagénképződéshez és ezen keresztül a bőr normál állapotának, működésének fenntartásához.

    Az állítás csak olyan élelmiszer esetében alkalmazható, amely az 1924/2006/EK rendelet mellékletében felsorolt „[VITAMIN(OK) NEVE]- ÉS/VAGY [ÁSVÁNYI ANYAG(OK) NEVE]-FORRÁS” állítás szerint legalább C-vitaminforrás.

     

    2009; 7(9):1226

    131, 137, 149

    C-vitamin

    A C-vitamin hozzájárul a megfelelő kollagénképződéshez és ezen keresztül a fogak normál állapotának fenntartásához.

    Az állítás csak olyan élelmiszer esetében alkalmazható, amely az 1924/2006/EK rendelet mellékletében felsorolt „[VITAMIN(OK) NEVE]- ÉS/VAGY [ÁSVÁNYI ANYAG(OK) NEVE]-FORRÁS” állítás szerint legalább C-vitaminforrás.

     

    2009; 7(9):1226

    131, 149

    C-vitamin

    A C-vitamin hozzájárul a normál energiatermelő anyagcsere-folyamatokhoz.

    Az állítás csak olyan élelmiszer esetében alkalmazható, amely az 1924/2006/EK rendelet mellékletében felsorolt „[VITAMIN(OK) NEVE]- ÉS/VAGY [ÁSVÁNYI ANYAG(OK) NEVE]-FORRÁS” állítás szerint legalább C-vitaminforrás.

     

    2009; 7(9):1226

    2010;8(10):1815

    135, 2334, 3196

    C-vitamin

    A C-vitamin hozzájárul az idegrendszer normál működéséhez.

    Az állítás csak olyan élelmiszer esetében alkalmazható, amely az 1924/2006/EK rendelet mellékletében felsorolt „[VITAMIN(OK) NEVE]- ÉS/VAGY [ÁSVÁNYI ANYAG(OK) NEVE]-FORRÁS” állítás szerint legalább C-vitaminforrás.

     

    2009; 7(9):1226

    133

    C-vitamin

    A C-vitamin hozzájárul a normál pszichológiai funkció fenntartásához.

    Az állítás csak olyan élelmiszer esetében alkalmazható, amely az 1924/2006/EK rendelet mellékletében felsorolt „[VITAMIN(OK) NEVE]- ÉS/VAGY [ÁSVÁNYI ANYAG(OK) NEVE]-FORRÁS” állítás szerint legalább C-vitaminforrás.

     

    2010;8(10):1815

    140

    C-vitamin

    A C-vitamin hozzájárul az immunrendszer normál működéséhez.

    Az állítás csak olyan élelmiszer esetében alkalmazható, amely az 1924/2006/EK rendelet mellékletében felsorolt „[VITAMIN(OK) NEVE]- ÉS/VAGY [ÁSVÁNYI ANYAG(OK) NEVE]-FORRÁS” állítás szerint legalább C-vitaminforrás.

     

    2009; 7(9):1226

    2010;8(10):1815

    134, 4321

    C-vitamin

    A C-vitamin hozzájárul a sejtek oxidatív stresszel szembeni védelméhez.

    Az állítás csak olyan élelmiszer esetében alkalmazható, amely az 1924/2006/EK rendelet mellékletében felsorolt „[VITAMIN(OK) NEVE]- ÉS/VAGY [ÁSVÁNYI ANYAG(OK) NEVE]-FORRÁS” állítás szerint legalább C-vitaminforrás.

     

    2009; 7(9):1226

    2010;8(10):1815

    129, 138, 143, 148, 3331

    C-vitamin

    A C-vitamin hozzájárul a fáradtság és a kifáradás csökkentéséhez.

    Az állítás csak olyan élelmiszer esetében alkalmazható, amely az 1924/2006/EK rendelet mellékletében felsorolt „[VITAMIN(OK) NEVE]- ÉS/VAGY [ÁSVÁNYI ANYAG(OK) NEVE]-FORRÁS” állítás szerint legalább C-vitaminforrás.

     

    2010;8(10):1815

    139, 2622

    C-vitamin

    A C-vitamin hozzájárul az E-vitamin redukált formájának regenerálásához.

    Az állítás csak olyan élelmiszer esetében alkalmazható, amely az 1924/2006/EK rendelet mellékletében felsorolt „[VITAMIN(OK) NEVE]- ÉS/VAGY [ÁSVÁNYI ANYAG(OK) NEVE]-FORRÁS” állítás szerint legalább C-vitaminforrás.

     

    2010;8(10):1815

    202

    C-vitamin

    A C-vitamin fokozza a vas felszívódását.

    Az állítás csak olyan élelmiszer esetében alkalmazható, amely az 1924/2006/EK rendelet mellékletében felsorolt „[VITAMIN(OK) NEVE]- ÉS/VAGY [ÁSVÁNYI ANYAG(OK) NEVE]-FORRÁS” állítás szerint legalább C-vitaminforrás.

     

    2009; 7(9):1226

    132, 147

    Dió

    A dió hozzájárul a vérerek rugalmasságának fenntartásához, javításához.

    Az állítás csak olyan élelmiszer esetében alkalmazható, amely naponta 30 g dió bevitelét biztosítja. Ahhoz, hogy az állítást fel lehessen tüntetni, a fogyasztót tájékoztatni kell arról, hogy a kedvező hatás 30 g dió napi bevitelével érhető el.

     

    2011;9(4):2074

    1155, 1157

    Dokozahexaénsav (DHA)

    A dokozahexaénsav (DHA) hozzájárul a normál agyműködés fenntartásához.

    Az állítás csak olyan élelmiszer esetében alkalmazható, amely 100 g-ra és 100 kcal-ra nézve legalább 40 mg dokozahexaénsavat (DHA) tartalmaz. Ahhoz, hogy az állítást fel lehessen tüntetni, a fogyasztót tájékoztatni kell arról, hogy a kedvező hatás 250 mg dokozahexaénsav (DHA) napi bevitelével érhető el.

     

    2010;8(10):1734

    2011;9(4):2078

    565, 626, 631, 689, 704, 742, 3148, 690, 3151, 497, 501, 510, 513, 519, 521, 534, 540, 688, 1323, 1360, 4294

    Dokozahexaénsav (DHA)

    A dokozahexaénsav (DHA) hozzájárul a normál látás fenntartásához.

    Az állítás csak olyan élelmiszer esetében alkalmazható, amely 100 g-ra és 100 kcal-ra nézve legalább 40 mg dokozahexaénsavat (DHA) tartalmaz. Ahhoz, hogy az állítást fel lehessen tüntetni, a fogyasztót tájékoztatni kell arról, hogy a kedvező hatás 250 mg dokozahexaénsav (DHA) napi bevitelével érhető el.

     

    2010;8(10):1734

    2011;9(4):2078

    627, 632, 743, 3149, 2905, 508, 510, 513, 519, 529, 540, 688, 4294

    ▼M1

    Dokozahexaénsav (DHA)

    A DHA hozzájárul a vér normál trigliceridszintjének fenntartásához.

    Az állítás csak olyan élelmiszer esetében alkalmazható, amely napi 2 g DHA bevitelt biztosít, és amely a DHA-t eikozapenténsavval (EPA) együttesen tartalmazza. Ahhoz, hogy az állítást fel lehessen tüntetni, a fogyasztót tájékoztatni kell arról, hogy a kedvező hatás 2 g DHA napi bevitelével érhető el. Ha az állítást étrend-kiegészítő és/vagy dúsított élelmiszerek esetén alkalmazzák, a fogyasztót arról is tájékoztatni kell, hogy a kiegészítésként fogyasztott EPA és DHA együttes napi mennyisége az 5 g-ot ne haladja meg.

    Az állítás nem használható gyermekeknek szánt élelmiszerek esetén.

    2010;8(10):1734

    533, 691, 3150

    Dokozahexaénsav és eikozapenténsav (DHA/EPA)

    A DHA és az EPA hozzájárul a normál vérnyomás fenntartásához.

    Az állítás csak olyan élelmiszer esetében alkalmazható, amely 3 g EPA és DHA bevitelt biztosít naponta. Ahhoz, hogy az állítást fel lehessen tüntetni, a fogyasztót tájékoztatni kell arról, hogy a kedvező hatás 3 g EPA és DHA napi bevitelével érhető el. Ha az állítást étrend-kiegészítő és/vagy dúsított élelmiszerek esetén alkalmazzák, a fogyasztót arról is tájékoztatni kell, hogy a kiegészítésként fogyasztott EPA és DHA együttes napi mennyisége az 5 g-ot ne haladja meg.

    Az állítás nem használható gyermekeknek szánt élelmiszerek esetén.

    2009; 7(9):1263

    2010;8(10):1796

    502, 506, 516, 703, 1317, 1324

    Dokozahexaénsav és eikozapenténsav (DHA/EPA)

    A DHA és az EPA hozzájárul a vér normál triglicerid-szintjének fenntartásához.

    Az állítás csak olyan élelmiszer esetében alkalmazható, amely 2 g EPA és DHA bevitelt biztosít naponta. Ahhoz, hogy az állítást fel lehessen tüntetni, a fogyasztót tájékoztatni kell arról, hogy a kedvező hatás 2 g EPA és DHA napi bevitelével érhető el. Ha az állítást étrendkiegészítő és/vagy dúsított élelmiszerek esetén alkalmazzák, a fogyasztót arról is tájékoztatni kell, hogy a kiegészítésként fogyasztott EPA és DHA együttes napi mennyisége az 5 g-ot ne haladja meg.

    Az állítás nem használható gyermekeknek szánt élelmiszerek esetén.

    2009; 7(9):1263

    2010;8(10):1796

    506, 517, 527, 538, 1317, 1324, 1325

    ▼B

    D-vitamin

    A D-vitamin hozzájárul a kalcium és a foszfor normál felszívódásához/hasznosulásához.

    Az állítás csak olyan élelmiszer esetében alkalmazható, amely az 1924/2006/EK rendelet mellékletében felsorolt „[VITAMIN(OK) NEVE]- ÉS/VAGY [ÁSVÁNYI ANYAG(OK) NEVE]-FORRÁS” állítás szerint legalább D-vitaminforrás.

     

    2009; 7(9):1227

    152, 157, 215

    D-vitamin

    A D-vitamin hozzájárul a vér normál kalciumszintjének fenntartásához.

    Az állítás csak olyan élelmiszer esetében alkalmazható, amely az 1924/2006/EK rendelet mellékletében felsorolt „[VITAMIN(OK) NEVE]- ÉS/VAGY [ÁSVÁNYI ANYAG(OK) NEVE]-FORRÁS” állítás szerint legalább D-vitaminforrás.

     

    2009; 7(9):1227

    2011;9(6):2203

    152, 157

    215

    D-vitamin

    A D-vitamin hozzájárul az egészséges csontozat fenntartásához.

    Az állítás csak olyan élelmiszer esetében alkalmazható, amely az 1924/2006/EK rendelet mellékletében felsorolt „[VITAMIN(OK) NEVE]- ÉS/VAGY [ÁSVÁNYI ANYAG(OK) NEVE]-FORRÁS” állítás szerint legalább D-vitaminforrás.

     

    2009; 7(9):1227

    150, 151, 158, 350

    D-vitamin

    A D-vitamin hozzájárul az egészséges izomfunkció fenntartásához.

    Az állítás csak olyan élelmiszer esetében alkalmazható, amely az 1924/2006/EK rendelet mellékletében felsorolt „[VITAMIN(OK) NEVE]- ÉS/VAGY [ÁSVÁNYI ANYAG(OK) NEVE]-FORRÁS” állítás szerint legalább D-vitaminforrás.

     

    2010; 8(2):1468

    155

    D-vitamin

    A D-vitamin hozzájárul a normál fogazat fenntartásában.

    Az állítás csak olyan élelmiszer esetében alkalmazható, amely az 1924/2006/EK rendelet mellékletében felsorolt „[VITAMIN(OK) NEVE]- ÉS/VAGY [ÁSVÁNYI ANYAG(OK) NEVE]-FORRÁS” állítás szerint legalább D-vitaminforrás.

     

    2009; 7(9):1227

    151, 158

    D-vitamin

    A D-vitamin hozzájárul az immunrendszer normál működéséhez.

    Az állítás csak olyan élelmiszer esetében alkalmazható, amely az 1924/2006/EK rendelet mellékletében felsorolt „[VITAMIN(OK) NEVE]- ÉS/VAGY [ÁSVÁNYI ANYAG(OK) NEVE]-FORRÁS” állítás szerint legalább D-vitaminforrás.

     

    2010; 8(2):1468

    154, 159

    D-vitamin

    A D-vitamin szerepet játszik a sejtosztódásban.

    Az állítás csak olyan élelmiszer esetében alkalmazható, amely az 1924/2006/EK rendelet mellékletében felsorolt „[VITAMIN(OK) NEVE]- ÉS/VAGY [ÁSVÁNYI ANYAG(OK) NEVE]-FORRÁS” állítás szerint legalább D-vitaminforrás.

     

    2009; 7(9):1227

    153

    Egyszeresen és/vagy többszörösen telítetlen zsírsavak

    A telített zsírsavak telítetlen zsírsavakkal [egyszeresen telítetlen zsírsavakkal és többszörösen telítetlen zsírsavakkal] való helyettesítése az étrendben hozzájárul a vér normál koleszterinszintjének fenntartásához.

    Az állítás csak olyan élelmiszer esetében alkalmazható, amely az 1924/2006/EK rendelet mellékletében felsorolt TELÍTETLEN ZSÍRBAN GAZDAG állítás szerint telítetlen zsírban gazdag.

     

    2011;9(4):2069

    2011;9(6):2203

    621, 1190, 1203, 2906, 2910, 3065

    674, 4335

    Eikozapenténsav és dokozahexaénsav (EPA/DHA)

    Az EPA és a DHA hozzájárul a szív megfelelő működéséhez.

    Az állítás csak olyan élelmiszer esetében alkalmazható, amely az 1924/2006/EK rendelet mellékletében felsorolt „OMEGA-3 ZSÍRSAVAK FORRÁSA” állítás szerint legalább EPA- és DHA-forrás. Ahhoz, hogy az állítást fel lehessen tüntetni, a fogyasztót tájékoztatni kell arról, hogy a kedvező hatás 250 mg EPA és DHA napi bevitelével érhető el.

     

    2010;8(10):1796

    2011;9(4):2078

    504, 506, 516, 527, 538, 703, 1128, 1317, 1324, 1325, 510, 688, 1360

    Élő joghurtkultúrák

    A joghurtban és a savanyított tejben található élő kultúrák elősegítik a laktóz emésztését azoknál, akiknek laktózemésztési nehézségeik vannak.

    Ahhoz, hogy az állítást fel lehessen tüntetni, a joghurtnak vagy a savanyított tejnek legalább 108 telepképző egység (CFU) élő startermikroorganizmust (Lactobacillus delbrueckii subsp. bulgaricus és Streptococcus thermophilus) kell tartalmaznia grammonként.

     

    2010;8(10):1763

    1143, 2976

    Emésztésnek ellenálló keményítő

    Az étkezés emészthető keményítő-tartalmának helyettesítése emésztésnek ellenálló keményítővel hozzájárul az adott étkezés után bekövetkező vércukorszint-emelkedés csökkentéséhez.

    Az állítás csak olyan élelmiszer esetében alkalmazható, amelynek az emészthető keményítő-tartalmát olyan mértékben helyettesítették emésztésnek ellenálló keményítővel, hogy az összes keményítőtartalomnak legalább 14 %-a emésztésnek ellenálló keményítő legyen.

     

    2011;9(4):2024

    681

    E-vitamin

    Az E-vitamin hozzájárul a sejtek oxidatív stresszel szembeni védelméhez.

    Az állítás csak olyan élelmiszer esetében alkalmazható, amely az 1924/2006/EK rendelet mellékletében felsorolt „[VITAMIN(OK) NEVE]- ÉS/VAGY [ÁSVÁNYI ANYAG(OK) NEVE]-FORRÁS” állítás szerint legalább E-vitaminforrás.

     

    2010;8(10):1816

    160, 162, 1947

    Fehérje

    A fehérje hozzájárul az izomtömeg növekedéséhez.

    Az állítás csak olyan élelmiszer esetében alkalmazható, amely az 1924/2006/EK rendelet mellékletében felsorolt FEHÉRJEFORRÁS állítás szerint legalább fehérjeforrás.

     

    2010;8(10):1811

    2011;9(6):2203

    415, 417, 593, 594, 595, 715

    1398

    Fehérje

    A fehérje hozzájárul az izomtömeg fenntartásához.

    Az állítás csak olyan élelmiszer esetében alkalmazható, amely az 1924/2006/EK rendelet mellékletében felsorolt FEHÉRJEFORRÁS állítás szerint legalább fehérjeforrás.

     

    2010;8(10):1811

    2011;9(6):2203

    415, 417, 593, 594, 595, 715

    1398

    Fehérje

    A fehérje hozzájárul a normál csontozat fenntartásához.

    Az állítás csak olyan élelmiszer esetében alkalmazható, amely az 1924/2006/EK rendelet mellékletében felsorolt FEHÉRJEFORRÁS állítás szerint legalább fehérjeforrás.

     

    2010;8(10):1811

    2011;9(6):2203

    416

    4704

    Fluorid

    A fluorid részt vesz a fogak mineralizációjában.

    Az állítás csak olyan élelmiszer esetében alkalmazható, amely az 1924/2006/EK rendelet mellékletében felsorolt „[VITAMIN(OK) NEVE]- ÉS/VAGY [ÁSVÁNYI ANYAG(OK) NEVE]-FORRÁS” állítás szerint legalább fluoridforrás.

     

    2009; 7(9):1212

    2010;8(10):1797

    275, 276, 338, 4238,

    Folát

    A folát a terhesség alatt részt vesz az anyai szövetek növekedésében.

    Az állítás csak olyan élelmiszer esetében alkalmazható, amely az 1924/2006/EK rendelet mellékletében felsorolt „[VITAMIN(OK) NEVE]- ÉS/VAGY [ÁSVÁNYI ANYAG(OK) NEVE]-FORRÁS” állítás szerint legalább folátforrás

     

    2009; 7(9):1213

    2882

    Folát

    A folát részt vesz a normál aminosav-szintézisben.

    Az állítás csak olyan élelmiszer esetében alkalmazható, amely az 1924/2006/EK rendelet mellékletében felsorolt „[VITAMIN(OK) NEVE]- ÉS/VAGY [ÁSVÁNYI ANYAG(OK) NEVE]-FORRÁS” állítás szerint legalább folátforrás

     

    2010;8(10):1760

    195, 2881

    Folát

    A folát hozzájárul a normál vérképződéshez.

    Az állítás csak olyan élelmiszer esetében alkalmazható, amely az 1924/2006/EK rendelet mellékletében felsorolt „[VITAMIN(OK) NEVE]- ÉS/VAGY [ÁSVÁNYI ANYAG(OK) NEVE]-FORRÁS” állítás szerint legalább folátforrás

     

    2009; 7(9):1213

    79

    Folát

    A folát hozzájárul a normál homocisztein-anyagcseréhez.

    Az állítás csak olyan élelmiszer esetében alkalmazható, amely az 1924/2006/EK rendelet mellékletében felsorolt „[VITAMIN(OK) NEVE]- ÉS/VAGY [ÁSVÁNYI ANYAG(OK) NEVE]-FORRÁS” állítás szerint legalább folátforrás

     

    2009; 7(9):1213

    80

    Folát

    A folát hozzájárul a normál pszichológiai funkció fenntartásához.

    Az állítás csak olyan élelmiszer esetében alkalmazható, amely az 1924/2006/EK rendelet mellékletében felsorolt „[VITAMIN(OK) NEVE]- ÉS/VAGY [ÁSVÁNYI ANYAG(OK) NEVE]-FORRÁS” állítás szerint legalább folátforrás

     

    2010;8(10):1760

    81, 85, 86, 88

    Folát

    A folát hozzájárul az immunrendszer megfelelő működéséhez.

    Az állítás csak olyan élelmiszer esetében alkalmazható, amely az 1924/2006/EK rendelet mellékletében felsorolt „[VITAMIN(OK) NEVE]- ÉS/VAGY [ÁSVÁNYI ANYAG(OK) NEVE]-FORRÁS” állítás szerint legalább folátforrás

     

    2009; 7(9):1213

    91

    Folát

    A folát hozzájárul a fáradtság és a kifáradás csökkentéséhez.

    Az állítás csak olyan élelmiszer esetében alkalmazható, amely az 1924/2006/EK rendelet mellékletében felsorolt „[VITAMIN(OK) NEVE]- ÉS/VAGY [ÁSVÁNYI ANYAG(OK) NEVE]-FORRÁS” állítás szerint legalább folátforrás

     

    2010;8(10):1760

    84

    Folát

    A folát szerepet játszik a sejtosztódásban.

    Az állítás csak olyan élelmiszer esetében alkalmazható, amely az 1924/2006/EK rendelet mellékletében felsorolt „[VITAMIN(OK) NEVE]- ÉS/VAGY [ÁSVÁNYI ANYAG(OK) NEVE]-FORRÁS” állítás szerint legalább folátforrás

     

    2009; 7(9):1213

    2010;8(10):1760

    193, 195, 2881

    Foszfor

    A foszfor részt vesz a normál energiatermelő anyagcsere-folyamatokban.

    Az állítás csak olyan élelmiszer esetében alkalmazható, amely az 1924/2006/EK rendelet mellékletében felsorolt „[VITAMIN(OK) NEVE]- ÉS/VAGY [ÁSVÁNYI ANYAG(OK) NEVE]-FORRÁS” állítás szerint legalább foszforforrás.

     

    2009; 7(9):1219

    329, 373

    Foszfor

    A foszfor hozzájárul a sejtmembránok megfelelő működéséhez.

    Az állítás csak olyan élelmiszer esetében alkalmazható, amely az 1924/2006/EK rendelet mellékletében felsorolt „[VITAMIN(OK) NEVE]- ÉS/VAGY [ÁSVÁNYI ANYAG(OK) NEVE]-FORRÁS” állítás szerint legalább foszforforrás.

     

    2009; 7(9):1219

    328

    Foszfor

    A foszfor részt vesz a normál csontozat fenntartásában.

    Az állítás csak olyan élelmiszer esetében alkalmazható, amely az 1924/2006/EK rendelet mellékletében felsorolt „[VITAMIN(OK) NEVE]- ÉS/VAGY [ÁSVÁNYI ANYAG(OK) NEVE]-FORRÁS” állítás szerint legalább foszforforrás.

     

    2009; 7(9):1219

    324, 327

    Foszfor

    A foszfor hozzájárul a normál fogazat fenntartásához.

    Az állítás csak olyan élelmiszer esetében alkalmazható, amely az 1924/2006/EK rendelet mellékletében felsorolt „[VITAMIN(OK) NEVE]- ÉS/VAGY [ÁSVÁNYI ANYAG(OK) NEVE]-FORRÁS” állítás szerint legalább foszforforrás.

     

    2009; 7(9):1219

    324, 327

    ▼M1

    Fruktóz

    A fruktózt tartalmazó élelmiszerek fogyasztása kisebb mértékű vércukorszint-emelkedést eredményez, mint a szacharózt vagy glükózt tartalmazó élelmiszereké.

    Ahhoz, hogy az állítást fel lehessen tüntetni, a cukorral édesített élelmiszerekben vagy italokban a szacharózt és/vagy glükózt olyan mértékben kell fruktózzal helyettesíteni, hogy legalább 30 %-kal csökkenjen az ilyen ételek és italok glükóz- és/vagy szacharóz tartalma.

     

    2011;9(6):2223

    558

    ▼B

    Glükomannán

    (konjak-mannán)

    A glükomannán hozzájárul a vér normál koleszterinszintjének fenntartásához.

    Az állítás csak olyan élelmiszer esetében alkalmazható, amely 4 g glükomannán napi bevitelét biztosítja. Ahhoz, hogy az állítást fel lehessen tüntetni, a fogyasztót tájékoztatni kell arról, hogy a kedvező hatás 4 g glükomannán napi bevitelével érhető el.

    Fel kell hívni a figyelmet arra, hogy fulladásveszély merülhet fel, ha a fogyasztónak nyelési nehézségei vannak vagy elégtelen mennyiségű folyadékkal próbálja az élelmiszert fogyasztani

    — figyelmeztetni kell arra, hogy sok vízzel kell az élelmiszert fogyasztani, hogy a glükomannán a gyomorba kerüljön.

    2009; 7(9):1258

    2010;8(10):1798

    836, 1560, 3100, 3217

    Glükomannán (konjak-mannán)

    A glükomannán a csökkentet energiatartalmú étrend keretein belül hozzájárul a testtömegcsökkenéshez.

    Az állítás csak olyan élelmiszer esetében alkalmazható, amely adagonként 1 g glükomannánt tartalmaz. Ahhoz, hogy az állítást fel lehessen tüntetni, a fogyasztót tájékoztatni kell arról, hogy a kedvező hatás 3 g glükomannán napi bevitelével érhető el, amelyet csökkentett energiatartalmú étrend keretében, három, egyenként 1 g-os adagban, 1–2 pohár vízzel, étkezések előtt kell bevenni.

    Fel kell hívni a figyelmet arra, hogy fulladásveszély merülhet fel, ha a fogyasztónak nyelési nehézségei vannak vagy elégtelen mennyiségű folyadékkal próbálja az élelmiszert fogyasztani

    — figyelmeztetni kell arra, hogy sok vízzel kell az élelmiszert fogyasztani, hogy a glükomannán a gyomorba kerüljön

    2010;8(10):1798

    854, 1556, 3725,

    Guargumi

    A guargumi hozzájárul a vér normál koleszterinszintjének fenntartásához.

    Az állítás csak olyan élelmiszer esetében alkalmazható, amely naponta 10 g guargumi bevitelét biztosítja. Ahhoz, hogy az állítást fel lehessen tüntetni, a fogyasztót tájékoztatni kell arról, hogy a kedvező hatás 10 g guargumi napi bevitelével érhető el.

    Fel kell hívni a figyelmet arra, hogy fulladásveszély merülhet fel, ha a fogyasztónak nyelési nehézségei vannak vagy elégtelen mennyiségű folyadékkal próbálja az élelmiszert fogyasztani

    — figyelmeztetni kell arra, hogy sok vízzel kell az élelmiszert fogyasztani, hogy a guargumi a gyomorba kerüljön.

    2010;8(2):1464

    808

    Hidroxipropil-metil-cellulóz

    (HPMC)

    Az étkezés részeként fogyasztott hidroxipropil-metil-cellulóz hozzájárul az adott étkezés után bekövetkező vércukorszint-emelkedés csökkentéséhez.

    Az állítás csak olyan élelmiszer esetében alkalmazható, amely adagonként 4 g, az étkezés részeként elfogyasztott hidroxipropil-metil-cellulózt tartalmaz. Ahhoz, hogy az állítást fel lehessen tüntetni, a fogyasztót tájékoztatni kell arról, hogy a kedvező hatás 4 g HPMC étkezés részeként való elfogyasztásával érhető el.

    Fel kell hívni a figyelmet arra, hogy fulladásveszély merülhet fel, ha a fogyasztónak nyelési nehézségei vannak vagy elégtelen mennyiségű folyadékkal próbálja az élelmiszert fogyasztani

    — figyelmeztetni kell arra, hogy sok vízzel kell az élelmiszert fogyasztani, hogy a hidroxipropil-metil-cellulóz a gyomorba kerüljön

    2010;8(10):1739

    814

    Hidroxipropil-metil-cellulóz

    (HPMC)

    A hidroxipropil-metil-cellulóz hozzájárul a vér normál koleszterinszintjének megőrzéséhez.

    Az állítás csak olyan élelmiszer esetében alkalmazható, amely naponta 5 g hidroxipropil-metil-cellulóz bevitelét biztosítja. Ahhoz, hogy az állítást fel lehessen tüntetni, a fogyasztót tájékoztatni kell arról, hogy a kedvező hatás 5 g hidroxipropil-metil-cellulóz (HPMC) napi bevitelével érhető el.

    Fel kell hívni a figyelmet arra, hogy fulladásveszély merülhet fel, ha a fogyasztónak nyelési nehézségei vannak vagy elégtelen mennyiségű folyadékkal próbálja az élelmiszert fogyasztani

    — figyelmeztetni kell arra, hogy sok vízzel kell az élelmiszert fogyasztani, hogy a hidroxipropil-metil-cellulóz a gyomorba kerüljön

    2010;8(10):1739

    815

    Hús vagy hal

    A hús vagy a hal egyéb vastartalmú élelmiszerekkel fogyasztva hozzájárul a jobb vasfelszívódáshoz.

    Az állítás csak olyan élelmiszer esetében alkalmazható, amely adagonként legalább 50 g húst vagy halat tartalmaz. Ahhoz, hogy az állítást fel lehessen tüntetni, a fogyasztót tájékoztatni kell arról, hogy a kedvező hatás úgy érhető el, ha a nem hem-kötésű vasat tartalmazó élelmiszerekkel együtt 50 g húst vagy halat is fogyasztanak.

     

    2011;9(4):2040

    1223

    Jód

    A jód hozzájárul a normál szellemi működés fenntartásához.

    Az állítás csak olyan élelmiszer esetében alkalmazható, amely az 1924/2006/EK rendelet mellékletében felsorolt „[VITAMIN(OK) NEVE]- ÉS/VAGY [ÁSVÁNYI ANYAG(OK) NEVE]-FORRÁS” állítás szerint legalább jódforrás.

     

    2010;8(10):1800

    273

    Jód

    A jód részt vesz a normál energiatermelő anyagcsere-folyamatokban.

    Az állítás csak olyan élelmiszer esetében alkalmazható, amely az 1924/2006/EK rendelet mellékletében felsorolt „[VITAMIN(OK) NEVE]- ÉS/VAGY [ÁSVÁNYI ANYAG(OK) NEVE]-FORRÁS” állítás szerint legalább jódforrás.

     

    2009; 7(9):1214

    2010;8(10):1800

    274, 402

    Jód

    A jód hozzájárul az idegrendszer normál működéséhez.

    Az állítás csak olyan élelmiszer esetében alkalmazható, amely az 1924/2006/EK rendelet mellékletében felsorolt „[VITAMIN(OK) NEVE]- ÉS/VAGY [ÁSVÁNYI ANYAG(OK) NEVE]-FORRÁS” állítás szerint legalább jódforrás.

     

    2010;8(10):1800

    273

    Jód

    A jód hozzájárul a bőr normál állapotának megőrzéséhez.

    Az állítás csak olyan élelmiszer esetében alkalmazható, amely az 1924/2006/EK rendelet mellékletében felsorolt „[VITAMIN(OK) NEVE]- ÉS/VAGY [ÁSVÁNYI ANYAG(OK) NEVE]-FORRÁS” állítás szerint legalább jódforrás.

     

    2009; 7(9):1214

    370

    Jód

    A jód hozzájárul a pajzsmirigyhormonok normál termeléséhez és a pajzsmirigy normál működéséhez.

    Az állítás csak olyan élelmiszer esetében alkalmazható, amely az 1924/2006/EK rendelet mellékletében felsorolt „[VITAMIN(OK) NEVE]- ÉS/VAGY [ÁSVÁNYI ANYAG(OK) NEVE]-FORRÁS” állítás szerint legalább jódforrás.

     

    2009; 7(9):1214

    2010;8(10):1800

    274, 1237

    ▼M7

    Kakaóban található flavanolok

    A kakaóban található flavanolok segítenek megőrizni a vérerek rugalmasságát, amely hozzájárul a normális véráramláshoz (*5) (*6).

    A fogyasztót tájékoztatni kell arról, hogy a kedvező hatás 200 mg kakaóban található flavanol napi bevitelével érhető el.

    Az állítás csak olyan kakaós (kakaóport tartalmazó) italokra vagy étcsokoládékra alkalmazható, amelyek legalább 200 mg kakaóban található flavanol napi bevitelét biztosítják 1–10 polimerizációs fokkal (*5).

    Az állítás csak olyan magas flavanoltartalmú kakaókivonatot tartalmazó kapszulákra és tablettákra alkalmazható, amelyek legalább 200 mg kakaóban található flavanol napi bevitelét biztosítják 1–10 polimerizációs fokkal (*6).

    EFSA Journal (2012); 10(7):2809 (*5)

    EFSA Journal (2014); 12(5):3654 (*6).

    ▼B

    Kalcium

    A kalcium részt vesz a normál véralvadási folyamatokban.

    Az állítás csak olyan élelmiszer esetében alkalmazható, amely az 1924/2006/EK rendelet mellékletében felsorolt „[VITAMIN(OK) NEVE]- ÉS/VAGY [ÁSVÁNYI ANYAG(OK) NEVE]-FORRÁS” állítás szerint legalább kalciumforrás.

     

    2009; 7(9):1210

    230, 236

    Kalcium

    A kalcium részt vesz a normál energiatermelő anyagcsere-folyamatokban.

    Az állítás csak olyan élelmiszer esetében alkalmazható, amely az 1924/2006/EK rendelet mellékletében felsorolt „[VITAMIN(OK) NEVE]- ÉS/VAGY [ÁSVÁNYI ANYAG(OK) NEVE]-FORRÁS” állítás szerint legalább kalciumforrás.

     

    2009; 7(9):1210

    234

    Kalcium

    A kalcium hozzájárul a normál izomműködéshez.

    Az állítás csak olyan élelmiszer esetében alkalmazható, amely az 1924/2006/EK rendelet mellékletében felsorolt „[VITAMIN(OK) NEVE]- ÉS/VAGY [ÁSVÁNYI ANYAG(OK) NEVE]-FORRÁS” állítás szerint legalább kalciumforrás.

     

    2009; 7(9):1210

    226, 230, 235

    Kalcium

    A kalcium részt vesz a normál ingerületátvitelben.

    Az állítás csak olyan élelmiszer esetében alkalmazható, amely az 1924/2006/EK rendelet mellékletében felsorolt „[VITAMIN(OK) NEVE]- ÉS/VAGY [ÁSVÁNYI ANYAG(OK) NEVE]-FORRÁS” állítás szerint legalább kalciumforrás.

     

    2009; 7(9):1210

    227, 230, 235

    Kalcium

    A kalcium hozzájárul az emésztőenzimek normál működéséhez.

    Az állítás csak olyan élelmiszer esetében alkalmazható, amely az 1924/2006/EK rendelet mellékletében felsorolt „[VITAMIN(OK) NEVE]- ÉS/VAGY [ÁSVÁNYI ANYAG(OK) NEVE]-FORRÁS” állítás szerint legalább kalciumforrás.

     

    2009; 7(9):1210

    355

    Kalcium

    A kalcium szerepet játszik a sejtosztódási folyamatokban és a sejtek specializációjában.

    Az állítás csak olyan élelmiszer esetében alkalmazható, amely az 1924/2006/EK rendelet mellékletében felsorolt „[VITAMIN(OK) NEVE]- ÉS/VAGY [ÁSVÁNYI ANYAG(OK) NEVE]-FORRÁS” állítás szerint legalább kalciumforrás.

     

    2010;8(10):1725

    237

    Kalcium

    A kalcium szükséges a normál csontozat fenntartásához.

    Az állítás csak olyan élelmiszer esetében alkalmazható, amely az 1924/2006/EK rendelet mellékletében felsorolt „[VITAMIN(OK) NEVE]- ÉS/VAGY [ÁSVÁNYI ANYAG(OK) NEVE]-FORRÁS” állítás szerint legalább kalciumforrás.

     

    2009; 7(9):1210

    2009; 7(9):1272

    2010;8(10):1725

    2011;9(6):2203

    224, 230, 350, 354, 2731, 3155, 4311, 4312, 4703

    4704

    Kalcium

    A kalcium szükséges a normál fogazat fenntartásához.

    Az állítás csak olyan élelmiszer esetében alkalmazható, amely az 1924/2006/EK rendelet mellékletében felsorolt „[VITAMIN(OK) NEVE]- ÉS/VAGY [ÁSVÁNYI ANYAG(OK) NEVE]-FORRÁS” állítás szerint legalább kalciumforrás.

     

    2009; 7(9):1210

    2010;8(10):1725

    2011;9(6):2203

    224, 230, 231, 2731, 3099,3155, 4311, 4312, 4703

    4704

    Kálium

    A kálium hozzájárul az idegrendszer megfelelő működéséhez.

    Az állítás csak olyan élelmiszer esetében alkalmazható, amely az 1924/2006/EK rendelet mellékletében felsorolt „[VITAMIN(OK) NEVE]- ÉS/VAGY [ÁSVÁNYI ANYAG(OK) NEVE]-FORRÁS” állítás szerint legalább káliumforrás.

     

    2010; 8(2):1469

    386

    Kálium

    A kálium hozzájárul a normál izomműködéshez.

    Az állítás csak olyan élelmiszer esetében alkalmazható, amely az 1924/2006/EK rendelet mellékletében felsorolt „[VITAMIN(OK) NEVE]- ÉS/VAGY [ÁSVÁNYI ANYAG(OK) NEVE]-FORRÁS” állítás szerint legalább káliumforrás.

     

    2010; 8(2):1469

    320

    Kálium

    A kálium részt vesz a normál vérnyomás fenntartásában.

    Az állítás csak olyan élelmiszer esetében alkalmazható, amely az 1924/2006/EK rendelet mellékletében felsorolt „[VITAMIN(OK) NEVE]- ÉS/VAGY [ÁSVÁNYI ANYAG(OK) NEVE]-FORRÁS” állítás szerint legalább káliumforrás.

     

    2010; 8(2):1469

    321

    Karbamidos cukormentes rágógumi

    A karbamidos cukormentes rágógumi hatékonyabban semlegesíti a foglepedék savait, mint a karbamidot nem tartalmazó cukormentes rágógumi.

    Az állítás csak olyan élelmiszer esetében alkalmazható, amely teljesíti az 1924/2006/EK rendelet mellékletében a tápanyag-összetételre vonatkozó CUKORMENTES állításra megállapított feltételeket.

    Ahhoz, hogy az állítást fel lehessen tüntetni, minden egyes cukormentes rágóguminak legalább 20 mg karbamidot kell tartalmaznia. A fogyasztót tájékoztatni kell arról, hogy a rágógumit az evést vagy ivást követően legalább 20 percig kell rágni.

     

    2011;9(4):2071

    1153

    Kitozán

    A kitozán hozzájárul a vér normál koleszterinszintjének fenntartásához.

    Az állítás csak olyan élelmiszer esetében alkalmazható, amely 3 g kitozán napi bevitelét biztosítja. Ahhoz, hogy az állítást fel lehessen tüntetni, a fogyasztót tájékoztatni kell arról, hogy a kedvező hatás 3 g kitozán napi bevitelével érhető el.

     

    2011;9(6):2214

    4663

    Klorid

    A klorid a gyomorban termelődő sósav révén hozzájárul a normál emésztéshez.

    Az állítás csak olyan élelmiszer esetében alkalmazható, amely az 1924/2006/EK rendelet mellékletében felsorolt „[VITAMIN(OK) NEVE]- ÉS/VAGY [ÁSVÁNYI ANYAG(OK) NEVE]-FORRÁS” állítás szerint legalább kloridforrás.

    Az állítás nem alkalmazható nátrium-klorid forrásból származó klorid esetében

    2010;8(10):1764

    326

    Kolin

    A kolin részt vesz a normál homocisztein-anyagcserében.

    Az állítás csak olyan élelmiszer esetében alkalmazható, amely 100 g-ra vagy 100 ml-re számítva vagy adagonként legalább 82,5 mg kolint tartalmaz.

     

    2011;9(4):2056

    3090

    Kolin

    A kolin részt vesz a normál zsíranyagcserében.

    Az állítás csak olyan élelmiszer esetében alkalmazható, amely 100 g-ra vagy 100 ml-re számítva vagy adagonként legalább 82,5 mg kolint tartalmaz.

     

    2011;9(4):2056

    3186

    Kolin

    A kolin hozzájárul a normál májműködés fenntartásához.

    Az állítás csak olyan élelmiszer esetében alkalmazható, amely 100 g-ra vagy 100 ml-re számítva vagy adagonként legalább 82,5 mg kolint tartalmaz.

     

    2011;9(4):2056

    2011;9(6):2203

    1501

    712, 1633

    Kreatin

    A kreatin növeli a fizikai teljesítményt a rövid, sorozatos, nagy intenzitású mozgás során.

    Az állítás csak olyan élelmiszer esetében alkalmazható, amely 3 g kreatin napi bevitelét biztosítja. Ahhoz, hogy az állítást fel lehessen tüntetni, a fogyasztót tájékoztatni kell arról, hogy a kedvező hatás 3 g kreatin napi bevitelével érhető el.

    Az állítás csak nagy intenzitású testmozgást végző felnőtteknek szánt élelmiszerek esetében alkalmazható.

    2011;9(7):2303

    739, 1520, 1521, 1522, 1523, 1525, 1526, 1531, 1532, 1533, 1534, 1922, 1923, 1924

    ▼M11

    Kreatin

    A mindennapos kreatinfogyasztás növeli a rezisztenciaedzés izomerősségre gyakorolt hatását 55 év feletti személyek esetében.

    A fogyasztót tájékoztatni kell a következőkről:

    — az állítás célcsoportját az 55 év feletti, rendszeres rezisztenciaedzést végző személyek alkotják,

    — a kedvező hatás napi 3 g kreatin bevitelével és ezt kiegészítő, folyamatosan növelhető terheléssel végzett rezisztenciaedzéssel érhető el, amelyet legalább heti háromszor, több héten át, az egyszeri ismétlési maximális terhelés (*10) legalább 65–75 %-os intenzitásával kell végezni.

    Az állítás kizárólag az 55 év feletti, rendszeres rezisztenciaedzést végző személyeknek szánt élelmiszerek tekintetében alkalmazható.

    2016; 14(2):4400

     

    ▼B

    Króm

    A króm részt vesz a makrotápanyagok normál anyagcseréjében.

    Az állítás csak olyan élelmiszer esetében alkalmazható, amely az 1924/2006/EK rendelet mellékletében felsorolt „[VITAMIN(OK) NEVE]- ÉS/VAGY [ÁSVÁNYI ANYAG(OK) NEVE]-FORRÁS” állítás szerint legalább háromvegyértékűkróm-forrás.

     

    2010;8(10):1732

    260, 401, 4665, 4666, 4667

    Króm

    A króm hozzájárul a normál vércukorszint fenntartásához.

    Az állítás csak olyan élelmiszer esetében alkalmazható, amely az 1924/2006/EK rendelet mellékletében felsorolt „[VITAMIN(OK) NEVE]- ÉS/VAGY [ÁSVÁNYI ANYAG(OK) NEVE]-FORRÁS” állítás szerint legalább háromvegyértékűkróm-forrás.

     

    2010;8(10):1732

    2011;9(6):2203

    262, 4667

    4698

    K-vitamin

    A K-vitamin részt vesz a normál véralvadásban.

    Az állítás csak olyan élelmiszer esetében alkalmazható, amely az 1924/2006/EK rendelet mellékletében felsorolt „[VITAMIN(OK) NEVE]- ÉS/VAGY [ÁSVÁNYI ANYAG(OK) NEVE]-FORRÁS” állítás szerint legalább K-vitaminforrás.

     

    2009; 7 (9):1228

    124, 126

    K-vitamin

    A K-vitamin részt vesz a normál csontozat fenntartásában.

    Az állítás csak olyan élelmiszer esetében alkalmazható, amely az 1924/2006/EK rendelet mellékletében felsorolt „[VITAMIN(OK) NEVE]- ÉS/VAGY [ÁSVÁNYI ANYAG(OK) NEVE]-FORRÁS” állítás szerint legalább K-vitaminforrás.

     

    2009; 7 (9):1228

    123, 127, 128, 2879

    Laktáz enzim

    A laktáz enzim segíti a laktóz emésztését azoknál, akiknek laktózemésztési nehézségeik vannak.

    Az állítás csak olyan étrend-kiegészítők esetében alkalmazható, amelyek legalább 4 500 FCC (Food Chemicals Codex szerinti) egységet tartalmaznak; ehhez útmutatót kell mellékelni a célcsoport számára, miszerint az enzimet minden laktóztartalmú étkezéshez fogyasztani kell.

    A célcsoportot arról is tájékoztatni kell, hogy a laktóztolerancia változhat, és szakértőtől kérjenek tanácsot a laktáz enzim táplálkozásukban betöltött szerepéről.

    2009; 7(9):1236

    2011;9(6):2203

    1697, 1818

    1974

    ▼M12

    Laktitol

    A laktitol a széklet gyakoriságának növelése révén hozzájárul a normál bélműködéshez.

    Az állítás csak olyan étrend-kiegészítő esetében alkalmazható, amely napi egyszeri adagonként 10 g laktitolt tartalmaz. Ahhoz, hogy az állítást fel lehessen tüntetni, a fogyasztót tájékoztatni kell arról, hogy a kedvező hatás 10 g laktitol napi egyszeri adagban történő fogyasztásával érhető el.

    Az állítás nem alkalmazható gyermekeknek szánt élelmiszerek esetén.

    2015;13(10):4252

     

    ▼B

    Laktulóz

    A laktulóz hozzájárul a bélműködés gyorsításához.

    Az állítás csak olyan élelmiszer esetében alkalmazható, amely adagonként 10 g laktulózt tartalmaz. Ahhoz, hogy az állítást fel lehessen tüntetni, a fogyasztót tájékoztatni kell arról, hogy a kedvező hatás 10 g laktulóz napi egyszeri bevitelével érhető el.

     

    2010;8(10):1806

    807

    ▼M2

    Lassan emészthető keményítő

    A lassan emészthető keményítőben gazdag termékek fogyasztása kevésbé emeli meg a vércukor koncentrációját az étkezések után, mint a kevés ilyen keményítőt tartalmazó termékek fogyasztása (4).

    Az állítás csak olyan élelmiszer esetében alkalmazható, amelyben az emészthető szénhidrátok adják a teljes energiatartalom legalább 60 %-át, és amelyben e szénhidrátok legalább 55 %-a emészthető keményítő, amelyből legalább 40 % lassan emészthető keményítő.

    2011;9(7):2292

    ▼B

    Linolsav

    A linolsav hozzájárul a vér normál koleszterinszintjének fenntartásához.

    Az állítás csak olyan élelmiszer esetében alkalmazható, amely 100 g-ra és 100 kcal-ra nézve legalább 1,5 g linolsavat (LA) tartalmaz.

    A fogyasztót tájékoztatni kell arról, hogy a kedvező hatás 10 g linolsav (LA) napi bevitelével érhető el.

     

    2009; 7(9):1276

    2011;9(6):2235

    489, 2899

    Magnézium

    A magnézium hozzájárul a fáradtság és a kifáradás csökkentéséhez.

    Az állítás csak olyan élelmiszer esetében alkalmazható, amely az 1924/2006/EK rendelet mellékletében felsorolt „[VITAMIN(OK) NEVE]- ÉS/VAGY [ÁSVÁNYI ANYAG(OK) NEVE]-FORRÁS” állítás szerint legalább magnéziumforrás.

     

    2010;8(10):1807

    244

    Magnézium

    A magnézium hozzájárul az elektrolit-egyensúly fenntartásához.

    Az állítás csak olyan élelmiszer esetében alkalmazható, amely az 1924/2006/EK rendelet mellékletében felsorolt „[VITAMIN(OK) NEVE]- ÉS/VAGY [ÁSVÁNYI ANYAG(OK) NEVE]-FORRÁS” állítás szerint legalább magnéziumforrás.

     

    2009; 7(9):1216

    238

    Magnézium

    A magnézium részt vesz a normál energiatermelő anyagcsere-folyamatokban.

    Az állítás csak olyan élelmiszer esetében alkalmazható, amely az 1924/2006/EK rendelet mellékletében felsorolt „[VITAMIN(OK) NEVE]- ÉS/VAGY [ÁSVÁNYI ANYAG(OK) NEVE]-FORRÁS” állítás szerint legalább magnéziumforrás.

     

    2009; 7(9):1216

    240, 247, 248

    Magnézium

    A magnézium hozzájárul az idegrendszer megfelelő működéséhez.

    Az állítás csak olyan élelmiszer esetében alkalmazható, amely az 1924/2006/EK rendelet mellékletében felsorolt „[VITAMIN(OK) NEVE]- ÉS/VAGY [ÁSVÁNYI ANYAG(OK) NEVE]-FORRÁS” állítás szerint legalább magnéziumforrás.

     

    2009; 7(9):1216

    242

    Magnézium

    A magnézium hozzájárul a normál izomműködéshez.

    Az állítás csak olyan élelmiszer esetében alkalmazható, amely az 1924/2006/EK rendelet mellékletében felsorolt „[VITAMIN(OK) NEVE]- ÉS/VAGY [ÁSVÁNYI ANYAG(OK) NEVE]-FORRÁS” állítás szerint legalább magnéziumforrás.

     

    2009; 7(9):1216

    2010;8(10):1807

    241, 380, 3083

    Magnézium

    A magnézium szerepet játszik a normál fehérjeszintézisben.

    Az állítás csak olyan élelmiszer esetében alkalmazható, amely az 1924/2006/EK rendelet mellékletében felsorolt „[VITAMIN(OK) NEVE]- ÉS/VAGY [ÁSVÁNYI ANYAG(OK) NEVE]-FORRÁS” állítás szerint legalább magnéziumforrás.

     

    2009; 7(9):1216

    364

    Magnézium

    A magnézium hozzájárul a normál pszichológiai funkció fenntartásához.

    Az állítás csak olyan élelmiszer esetében alkalmazható, amely az 1924/2006/EK rendelet mellékletében felsorolt „[VITAMIN(OK) NEVE]- ÉS/VAGY [ÁSVÁNYI ANYAG(OK) NEVE]-FORRÁS” állítás szerint legalább magnéziumforrás.

     

    2010;8(10):1807

    245, 246

    Magnézium

    A magnézium részt vesz a normál csontozat fenntartásában.

    Az állítás csak olyan élelmiszer esetében alkalmazható, amely az 1924/2006/EK rendelet mellékletében felsorolt „[VITAMIN(OK) NEVE]- ÉS/VAGY [ÁSVÁNYI ANYAG(OK) NEVE]-FORRÁS” állítás szerint legalább magnéziumforrás.

     

    2009; 7(9):1216

    239

    Magnézium

    A magnézium hozzájárul a normál fogazat fenntartásához.

    Az állítás csak olyan élelmiszer esetében alkalmazható, amely az 1924/2006/EK rendelet mellékletében felsorolt „[VITAMIN(OK) NEVE]- ÉS/VAGY [ÁSVÁNYI ANYAG(OK) NEVE]-FORRÁS” állítás szerint legalább magnéziumforrás.

     

    2009; 7(9):1216

    239

    Magnézium

    A magnézium szerepet játszik a sejtosztódásban.

    Az állítás csak olyan élelmiszer esetében alkalmazható, amely az 1924/2006/EK rendelet mellékletében felsorolt „[VITAMIN(OK) NEVE]- ÉS/VAGY [ÁSVÁNYI ANYAG(OK) NEVE]-FORRÁS” állítás szerint legalább magnéziumforrás.

     

    2009; 7(9):1216

    365

    Mangán

    A mangán részt vesz a normál energiatermelő anyagcsere-folyamatokban.

    Az állítás csak olyan élelmiszer esetében alkalmazható, amely az 1924/2006/EK rendelet mellékletében felsorolt „[VITAMIN(OK) NEVE]- ÉS/VAGY [ÁSVÁNYI ANYAG(OK) NEVE]-FORRÁS” állítás szerint legalább mangánforrás.

     

    2009; 7(9):1217

    2010;8(10):1808

    311, 405

    Mangán

    A mangán hozzájárul a normál csontozat fenntartásához.

    Az állítás csak olyan élelmiszer esetében alkalmazható, amely az 1924/2006/EK rendelet mellékletében felsorolt „[VITAMIN(OK) NEVE]- ÉS/VAGY [ÁSVÁNYI ANYAG(OK) NEVE]-FORRÁS” állítás szerint legalább mangánforrás.

     

    2009; 7(9):1217

    310

    Mangán

    A mangán hozzájárul a normál kötőszövet-képződéshez.

    Az állítás csak olyan élelmiszer esetében alkalmazható, amely az 1924/2006/EK rendelet mellékletében felsorolt „[VITAMIN(OK) NEVE]- ÉS/VAGY [ÁSVÁNYI ANYAG(OK) NEVE]-FORRÁS” állítás szerint legalább mangánforrás.

     

    2010;8(10):1808

    404

    Mangán

    A mangán hozzájárul a sejtek oxidatív stresszel szembeni védelméhez.

    Az állítás csak olyan élelmiszer esetében alkalmazható, amely az 1924/2006/EK rendelet mellékletében felsorolt „[VITAMIN(OK) NEVE]- ÉS/VAGY [ÁSVÁNYI ANYAG(OK) NEVE]-FORRÁS” állítás szerint legalább mangánforrás.

     

    2009; 7(9):1217

    309

    Melatonin

    A melatonin segít enyhíteni a hosszú repülőút és az időeltolódás okozta fáradtságérzést.

    Az állítás csak olyan élelmiszer esetében alkalmazható, amely adagonként legalább 0,5 mg melatonint tartalmaz. Ahhoz, hogy az állítást fel lehessen tüntetni, a fogyasztót tájékoztatni kell arról, hogy a kedvező hatás úgy érhető el, ha legalább 0,5 mg melatonint fogyaszt az utazás első napján, a lefekvéshez közeli időben, majd a szedést folytatja a megérkezést követő néhány napon át.

     

    2010; 8(2):1467

    1953

    Melatonin

    A melatonin segít csökkenteni az elalváshoz szükséges időt.

    Az állítás csak olyan élelmiszer esetében alkalmazható, amely adagonként 1 mg melatonint tartalmaz. Ahhoz, hogy az állítást fel lehessen tüntetni, a fogyasztót tájékoztatni kell arról, hogy a kedvező hatás úgy érhető el, ha 1 mg melatonint fogyaszt a lefekvéshez közeli időben.

     

    2011;9(6):2241

    1698, 1780, 4080

    Molibdén

    A molibdén hozzájárul a kéntartalmú aminosavak normál anyagcseréjéhez.

    Az állítás csak olyan élelmiszer esetében alkalmazható, amely az 1924/2006/EK rendelet mellékletében felsorolt „[VITAMIN(OK) NEVE]- ÉS/VAGY [ÁSVÁNYI ANYAG(OK) NEVE]-FORRÁS” állítás szerint legalább molibdénforrás.

     

    2010;8(10):1745

    313

    Monascus purpureus (fermentált vörös rizs)

    A fermentált vörös rizsből származó monakolin K hozzájárul a vér normál koleszterinszintjének fenntartásához.

    Az állítás csak olyan élelmiszer esetében alkalmazható, amely naponta 10 mg, fermentált vörös rizsből származó monakolin K bevitelét biztosítja. Ahhoz, hogy az állítást fel lehessen tüntetni, a fogyasztót tájékoztatni kell arról, hogy a kedvező hatás 10 mg, fermentált vörös rizsből származó monakolin K napi bevitelével érhető el.

     

    2011;9(7):2304

    1648, 1700

    ▼M8

    Natív cikóriainulin

    A natív cikóriainulin a széklet gyakoriságának növelése révén hozzájárul a normál bélműködéshez (*7)

    A fogyasztót tájékoztatni kell arról, hogy a kedvező hatás 12 g cikóriainulin napi bevitelével érhető el.

    Az állítás csak olyan élelmiszerek esetében alkalmazható, amelyek legalább 12 g olyan natív cikóriainulin napi bevitelét biztosítják, amely nem frakcionált keveréke a cikóriából kivont monoszacharidoknak (< 10 %), diszacharidoknak, inulin típusú fruktánoknak és az inulinnak (átlagos polimerziációs fok ≥ 9).

     

    2015; 13(1):3951.

     

    ▼B

    Nátriumszegény vagy csökkentett nátriumtartalmú élelmiszerek

    A nátriumfogyasztás csökkentése hozzájárul a normál vérnyomás fenntartásához.

    Az állítás csak olyan élelmiszer esetében alkalmazható, amely az 1924/2006/EK rendelet mellékletében felsorolt NÁTRIUMSZEGÉNY VAGY SÓSZEGÉNY állítás szerint legalább nátriumszegény vagy sószegény, vagy a CSÖKKENTETT [TÁPANYAG NEVE] TARTALOM állítás szerint csökkentett nátriumtartalommal vagy sótartalommal rendelkezik.

     

    2011;9(6):2237

    336, 705, 1148, 1178, 1185, 1420

    ▼M9

    Nem emészthető szénhidrátok

    A cukrok helyett <valamennyi felhasznált nem emészthető szénhidrát neve>-t tartalmazó ételek/italok fogyasztása esetén a fogyasztás után kisebb mértékű vércukorszint-emelkedés következik be, mint a cukrot tartalmazó ételek/italok fogyasztása esetén.

    Az állítás feltüntetéséhez az ételekben vagy italokban található cukrokat nem emészthető szénhidrátokkal kell helyettesíteni (vagyis olyan szénhidrátokkal, amelyek nem emészthetők és nem is szívódnak fel a vékonybélben), olyan mértékben, hogy az ételek vagy az italok legalább az 1924/2006/EK rendelet mellékletében említett „CSÖKKENTETT [TÁPANYAG NEVE]TARTALOM” állítás szerinti értékkel csökkentett cukortartalommal rendelkezzenek.

     

    2014;12(1):3513

    2014;12(10):3838

    2014;12(10):3839

     

    Nem fermentálható szénhidrátok

    A fermentálható szénhidrátok helyett <valamennyi felhasznált, nem fermentálható szénhidrát neve>-t tartalmazó ételek/italok fogyasztása hozzájárul a fog mineralizációjának fenntartásához.

    Az állítás feltüntetéséhez az ételekben és italokban előforduló fermentálható szénhidrátokat (1**) nem fermentálható szénhidrátokkal (2***) kell helyettesíteni, olyan mennyiségben, hogy az ilyen ételek vagy italok fogyasztásakor a plakk pH-ja étkezés alatt és étkezést követően 30 percig ne csökkenjen 5,7 alá.

    (1**)  A fermentálható szénhidrátok olyan szénhidrátok vagy szénhidrátkeverékek, amelyek ételben vagy italban fogyasztva bakteriális fermentáció útján étkezés alatt és étkezést követően 30 percig 5,7 alá csökkentik a plakk pH-ját, ami a plakk pH-jának telemetriás vizsgálatával in vivo vagy in situ mérhető.

    (2***)  A nem fermentálható szénhidrátok olyan szénhidrátok vagy szénhidrátkeverékek, amelyek ételben vagy italban fogyasztva bakteriális fermentáció útján nem csökkentik a plakk pH-ját étkezés alatt és étkezést követően 30 percig a konzervatív 5,7 érték alá, ami a plakk pH-jának telemetriás vizsgálatával in vivo vagy in situ mérhető.

     

    2013;11(7):3329

     

    ▼B

    Niacin

    A niacin részt vesz a normál energiatermelő anyagcsere-folyamatokban.

    Az állítás csak olyan élelmiszer esetében alkalmazható, amely az 1924/2006/EK rendelet mellékletében felsorolt „[VITAMIN(OK) NEVE]- ÉS/VAGY [ÁSVÁNYI ANYAG(OK) NEVE]-FORRÁS” állítás szerint legalább niacinforrás.

     

    2009; 7(9):1224

    2010;8(10):1757

    43, 49, 54, 51

    Niacin

    A niacin hozzájárul az idegrendszer normál működéséhez.

    Az állítás csak olyan élelmiszer esetében alkalmazható, amely az 1924/2006/EK rendelet mellékletében felsorolt „[VITAMIN(OK) NEVE]- ÉS/VAGY [ÁSVÁNYI ANYAG(OK) NEVE]-FORRÁS” állítás szerint legalább niacinforrás.

     

    2009; 7(9):1224

    44, 53

    Niacin

    A niacin hozzájárul a normál pszichológiai funkció fenntartásához.

    Az állítás csak olyan élelmiszer esetében alkalmazható, amely az 1924/2006/EK rendelet mellékletében felsorolt „[VITAMIN(OK) NEVE]- ÉS/VAGY [ÁSVÁNYI ANYAG(OK) NEVE]-FORRÁS” állítás szerint legalább niacinforrás.

     

    2010;8(10):1757

    55

    Niacin

    A niacin hozzájárul a nyálkahártyák normál állapotának fenntartásához.

    Az állítás csak olyan élelmiszer esetében alkalmazható, amely az 1924/2006/EK rendelet mellékletében felsorolt „[VITAMIN(OK) NEVE]- ÉS/VAGY [ÁSVÁNYI ANYAG(OK) NEVE]-FORRÁS” állítás szerint legalább niacinforrás.

     

    2009; 7(9):1224

    45, 52, 4700

    Niacin

    A niacin hozzájárul a bőr normál állapotának megőrzéséhez.

    Az állítás csak olyan élelmiszer esetében alkalmazható, amely az 1924/2006/EK rendelet mellékletében felsorolt „[VITAMIN(OK) NEVE]- ÉS/VAGY [ÁSVÁNYI ANYAG(OK) NEVE]-FORRÁS” állítás szerint legalább niacinforrás.

     

    2009; 7(9):1224

    2010;8(10):1757

    45, 48, 50, 52, 4700

    Niacin

    A niacin hozzájárul a fáradtság és a kifáradás csökkentéséhez.

    Az állítás csak olyan élelmiszer esetében alkalmazható, amely az 1924/2006/EK rendelet mellékletében felsorolt „[VITAMIN(OK) NEVE]- ÉS/VAGY [ÁSVÁNYI ANYAG(OK) NEVE]-FORRÁS” állítás szerint legalább niacinforrás.

     

    2010;8(10):1757

    47

    Növényi szterinek (szterolok) és növényi sztaninek (sztanolok)

    A növényi szterinek (szterolok)/sztaninek (sztanolok) hozzájárulnak a vér normál koleszterinszintjének fenntartásához.

    Ahhoz, hogy az állítást fel lehessen tüntetni, a fogyasztót tájékoztatni kell arról, hogy a kedvező hatás 0,8 g növényi szterin(szterol)/sztanin (sztanol) napi bevitelével érhető el.

     

    2010;8(10):1813

    2011;9(6):2203

    549, 550, 567, 713, 1234, 1235, 1466, 1634, 1984, 2909, 3140

    568

    Olajsav

    A telített zsírsavak telítetlen zsírsavakkal való helyettesítése az étrendben hozzájárul a vér normál koleszterinszintjének fenntartásához. Az olajsav telítetlen zsírsav.

    Az állítás csak olyan élelmiszer esetében alkalmazható, amely az 1924/2006/EK rendelet mellékletében felsorolt TELÍTETLEN ZSÍRBAN GAZDAG állítás szerint telítetlen zsírban gazdag.

     

    2011;9(4):2043

    673, 728, 729, 1302, 4334

    Pantoténsav

    A pantoténsav részt vesz a normál energiatermelő folyamatokban.

    Az állítás csak olyan élelmiszer esetében alkalmazható, amely az 1924/2006/EK rendelet mellékletében felsorolt „[VITAMIN(OK) NEVE]- ÉS/VAGY [ÁSVÁNYI ANYAG(OK) NEVE]-FORRÁS” állítás szerint legalább pantoténsavforrás.

     

    2009; 7(9):1218

    56, 59, 60, 64, 171, 172, 208

    Pantoténsav

    A pantoténsav hozzájárul a szteroidhormonok, a D-vitamin és egyes ingerületátvivő anyagok normál szintéziséhez és anyagcseréjéhez.

    Az állítás csak olyan élelmiszer esetében alkalmazható, amely az 1924/2006/EK rendelet mellékletében felsorolt „[VITAMIN(OK) NEVE]- ÉS/VAGY [ÁSVÁNYI ANYAG(OK) NEVE]-FORRÁS” állítás szerint legalább pantoténsavforrás.

     

    2009; 7(9):1218

    181

    Pantoténsav

    A pantoténsav hozzájárul a fáradtság és a kifáradás csökkentéséhez.

    Az állítás csak olyan élelmiszer esetében alkalmazható, amely az 1924/2006/EK rendelet mellékletében felsorolt „[VITAMIN(OK) NEVE]- ÉS/VAGY [ÁSVÁNYI ANYAG(OK) NEVE]-FORRÁS” állítás szerint legalább pantoténsavforrás.

     

    2010;8(10):1758

    63

    Pantoténsav

    A pantoténsav hozzájárul a normál mentális teljesítményhez.

    Az állítás csak olyan élelmiszer esetében alkalmazható, amely az 1924/2006/EK rendelet mellékletében felsorolt „[VITAMIN(OK) NEVE]- ÉS/VAGY [ÁSVÁNYI ANYAG(OK) NEVE]-FORRÁS” állítás szerint legalább pantoténsavforrás.

     

    2009; 7(9):1218

    2010;8(10):1758

    57, 58

    Pektinek

    A pektinek hozzájárulnak a vér normál koleszterinszintjének fenntartásához.

    Az állítás csak olyan élelmiszer esetében alkalmazható, amely naponta 6 g pektin bevitelét biztosítja. Ahhoz, hogy az állítást fel lehessen tüntetni, a fogyasztót tájékoztatni kell arról, hogy a kedvező hatás 6 g pektin napi bevitelével érhető el.

    Fel kell hívni a figyelmet arra, hogy fulladásveszély merülhet fel, ha a fogyasztónak nyelési nehézségei vannak vagy elégtelen mennyiségű folyadékkal próbálja az élelmiszert fogyasztani

    — figyelmeztetni kell arra, hogy sok vízzel kell az élelmiszert fogyasztani, hogy a pektinek a gyomorba kerüljenek.

    2010;8(10):1747

    818, 4236

    Pektinek

    Az étkezés részeként fogyasztott pektinek hozzájárulnak az adott étkezést követő vércukorszint-emelkedés csökkentéséhez.

    Az állítás csak olyan élelmiszer esetében alkalmazható, amely adagonként 10 g pektint tartalmaz. Ahhoz, hogy az állítást fel lehessen tüntetni, a fogyasztót tájékoztatni kell arról, hogy a kedvező hatás 10 g pektin étkezés részeként való elfogyasztásával érhető el.

    Fel kell hívni a figyelmet arra, hogy fulladásveszély merülhet fel, ha a fogyasztónak nyelési nehézségei vannak vagy elégtelen mennyiségű folyadékkal próbálja az élelmiszert fogyasztani

    — figyelmeztetni kell arra, hogy sok vízzel kell az élelmiszert fogyasztani, hogy a pektinek a gyomorba kerüljenek.

    2010;8(10):1747

    786

    Réz

    A réz részt vesz a kötőszövetek normál állapotának fenntartásához.

    Az állítás csak olyan élelmiszer esetében alkalmazható, amely az 1924/2006/EK rendelet mellékletében felsorolt „[VITAMIN(OK) NEVE]- ÉS/VAGY [ÁSVÁNYI ANYAG(OK) NEVE]-FORRÁS” állítás szerint legalább rézforrás.

     

    2009; 7(9):1211

    265, 271, 1722

    Réz

    A réz hozzájárul a normál energiatermelő anyagcsere-folyamatokhoz.

    Az állítás csak olyan élelmiszer esetében alkalmazható, amely az 1924/2006/EK rendelet mellékletében felsorolt „[VITAMIN(OK) NEVE]- ÉS/VAGY [ÁSVÁNYI ANYAG(OK) NEVE]-FORRÁS” állítás szerint legalább rézforrás.

     

    2009; 7(9):1211

    2011;9(4):2079

    266, 1729

    Réz

    A réz hozzájárul az idegrendszer normál működéséhez.

    Az állítás csak olyan élelmiszer esetében alkalmazható, amely az 1924/2006/EK rendelet mellékletében felsorolt „[VITAMIN(OK) NEVE]- ÉS/VAGY [ÁSVÁNYI ANYAG(OK) NEVE]-FORRÁS” állítás szerint legalább rézforrás.

     

    2009; 7(9):1211

    2011;9(4):2079

    267, 1723

    Réz

    A réz hozzájárul a haj normál pigmentációjához.

    Az állítás csak olyan élelmiszer esetében alkalmazható, amely az 1924/2006/EK rendelet mellékletében felsorolt „[VITAMIN(OK) NEVE]- ÉS/VAGY [ÁSVÁNYI ANYAG(OK) NEVE]-FORRÁS” állítás szerint legalább rézforrás.

     

    2009; 7(9):1211

    268, 1724

    Réz

    A réz a szervezetben részt vesz a normál vasszállításban.

    Az állítás csak olyan élelmiszer esetében alkalmazható, amely az 1924/2006/EK rendelet mellékletében felsorolt „[VITAMIN(OK) NEVE]- ÉS/VAGY [ÁSVÁNYI ANYAG(OK) NEVE]-FORRÁS” állítás szerint legalább rézforrás.

     

    2009; 7(9):1211

    269, 270, 1727

    Réz

    A réz hozzájárul a bőr normál pigmentációjához.

    Az állítás csak olyan élelmiszer esetében alkalmazható, amely az 1924/2006/EK rendelet mellékletében felsorolt „[VITAMIN(OK) NEVE]- ÉS/VAGY [ÁSVÁNYI ANYAG(OK) NEVE]-FORRÁS” állítás szerint legalább rézforrás.

     

    2009; 7(9):1211

    268, 1724

    Réz

    A réz hozzájárul az immunrendszer normál működéséhez.

    Az állítás csak olyan élelmiszer esetében alkalmazható, amely az 1924/2006/EK rendelet mellékletében felsorolt „[VITAMIN(OK) NEVE]- ÉS/VAGY [ÁSVÁNYI ANYAG(OK) NEVE]-FORRÁS” állítás szerint legalább rézforrás.

     

    2009; 7(9):1211

    2011;9(4):2079

    264, 1725

    Réz

    A réz hozzájárul a sejtek oxidatív stresszel szembeni védelméhez.

    Az állítás csak olyan élelmiszer esetében alkalmazható, amely az 1924/2006/EK rendelet mellékletében felsorolt „[VITAMIN(OK) NEVE]- ÉS/VAGY [ÁSVÁNYI ANYAG(OK) NEVE]-FORRÁS” állítás szerint legalább rézforrás.

     

    2009; 7(9):1211

    263, 1726

    Riboflavin (B2-vitamin)

    A riboflavin részt vesz a normál energiatermelő anyagcsere-folyamatokban.

    Az állítás csak olyan élelmiszer esetében alkalmazható, amely az 1924/2006/EK rendelet mellékletében felsorolt „[VITAMIN(OK) NEVE]- ÉS/VAGY [ÁSVÁNYI ANYAG(OK) NEVE]-FORRÁS” állítás szerint legalább riboflavinforrás

     

    2010;8(10):1814

    29, 35, 36, 42

    Riboflavin (B2-vitamin)

    A riboflavin hozzájárul az idegrendszer normál működéséhez.

    Az állítás csak olyan élelmiszer esetében alkalmazható, amely az 1924/2006/EK rendelet mellékletében felsorolt „[VITAMIN(OK) NEVE]- ÉS/VAGY [ÁSVÁNYI ANYAG(OK) NEVE]-FORRÁS” állítás szerint legalább riboflavinforrás

     

    2010;8(10):1814

    213

    Riboflavin (B2-vitamin)

    A riboflavin hozzájárul a nyálkahártyák normál állapotának fenntartásához.

    Az állítás csak olyan élelmiszer esetében alkalmazható, amely az 1924/2006/EK rendelet mellékletében felsorolt „[VITAMIN(OK) NEVE]- ÉS/VAGY [ÁSVÁNYI ANYAG(OK) NEVE]-FORRÁS” állítás szerint legalább riboflavinforrás

     

    2010;8(10):1814

    31

    Riboflavin (B2-vitamin)

    A riboflavin hozzájárul a vörösvérsejtek normál állapotának fenntartásához.

    Az állítás csak olyan élelmiszer esetében alkalmazható, amely az 1924/2006/EK rendelet mellékletében felsorolt „[VITAMIN(OK) NEVE]- ÉS/VAGY [ÁSVÁNYI ANYAG(OK) NEVE]-FORRÁS” állítás szerint legalább riboflavinforrás

     

    2010;8(10):1814

    40

    Riboflavin (B2-vitamin)

    A riboflavin hozzájárul a bőr normál állapotának fenntartásához.

    Az állítás csak olyan élelmiszer esetében alkalmazható, amely az 1924/2006/EK rendelet mellékletében felsorolt „[VITAMIN(OK) NEVE]- ÉS/VAGY [ÁSVÁNYI ANYAG(OK) NEVE]-FORRÁS” állítás szerint legalább riboflavinforrás

     

    2010;8(10):1814

    31, 33

    Riboflavin (B2-vitamin)

    A riboflavin hozzájárul a normál látás fenntartásához.

    Az állítás csak olyan élelmiszer esetében alkalmazható, amely az 1924/2006/EK rendelet mellékletében felsorolt „[VITAMIN(OK) NEVE]- ÉS/VAGY [ÁSVÁNYI ANYAG(OK) NEVE]-FORRÁS” állítás szerint legalább riboflavinforrás

     

    2010;8(10):1814

    39

    Riboflavin (B2-vitamin)

    A szervezetben a riboflavin hozzájárul a normál vasanyagcseréhez.

    Az állítás csak olyan élelmiszer esetében alkalmazható, amely az 1924/2006/EK rendelet mellékletében felsorolt „[VITAMIN(OK) NEVE]- ÉS/VAGY [ÁSVÁNYI ANYAG(OK) NEVE]-FORRÁS” állítás szerint legalább riboflavinforrás

     

    2010;8(10):1814

    30, 37

    Riboflavin (B2-vitamin)

    A riboflavin hozzájárul a sejtek oxidatív stresszel szembeni védelméhez.

    Az állítás csak olyan élelmiszer esetében alkalmazható, amely az 1924/2006/EK rendelet mellékletében felsorolt „[VITAMIN(OK) NEVE]- ÉS/VAGY [ÁSVÁNYI ANYAG(OK) NEVE]-FORRÁS” állítás szerint legalább riboflavinforrás

     

    2010;8(10):1814

    207

    Riboflavin (B2-vitamin)

    A riboflavin hozzájárul a fáradtság és a kifáradás csökkentéséhez.

    Az állítás csak olyan élelmiszer esetében alkalmazható, amely az 1924/2006/EK rendelet mellékletében felsorolt „[VITAMIN(OK) NEVE]- ÉS/VAGY [ÁSVÁNYI ANYAG(OK) NEVE]-FORRÁS” állítás szerint legalább riboflavinforrás

     

    2010;8(10):1814

    41

    Rozsrost

    A rozsrost hozzájárul a normál bélműködéshez.

    Az állítás csak olyan élelmiszer esetében alkalmazható, amely az 1924/2006/EK rendelet mellékletében felsorolt ÉLELMI ROSTBAN GAZDAG állítás szerint élelmi rostban gazdag.

     

    2011;9(6):2258

    825

    Szelén

    A szelén részt vesz a normál spermaképződésben.

    Az állítás csak olyan élelmiszer esetében alkalmazható, amely az 1924/2006/EK rendelet mellékletében felsorolt „[VITAMIN(OK) NEVE]- ÉS/VAGY [ÁSVÁNYI ANYAG(OK) NEVE]-FORRÁS” állítás szerint legalább szelénforrás.

     

    2009; 7(9):1220

    396

    Szelén

    A szelén hozzájárul a haj normál állapotának fenntartásához.

    Az állítás csak olyan élelmiszer esetében alkalmazható, amely az 1924/2006/EK rendelet mellékletében felsorolt „[VITAMIN(OK) NEVE]- ÉS/VAGY [ÁSVÁNYI ANYAG(OK) NEVE]-FORRÁS” állítás szerint legalább szelénforrás.

     

    2010;8(10):1727

    281

    Szelén

    A szelén hozzájárul a köröm normál állapotának fenntartásához.

    Az állítás csak olyan élelmiszer esetében alkalmazható, amely az 1924/2006/EK rendelet mellékletében felsorolt „[VITAMIN(OK) NEVE]- ÉS/VAGY [ÁSVÁNYI ANYAG(OK) NEVE]-FORRÁS” állítás szerint legalább szelénforrás.

     

    2010;8(10):1727

    281

    Szelén

    A szelén hozzájárul az immunrendszer normál működéséhez.

    Az állítás csak olyan élelmiszer esetében alkalmazható, amely az 1924/2006/EK rendelet mellékletében felsorolt „[VITAMIN(OK) NEVE]- ÉS/VAGY [ÁSVÁNYI ANYAG(OK) NEVE]-FORRÁS” állítás szerint legalább szelénforrás.

     

    2009; 7(9):1220

    2010;8(10):1727

    278, 1750

    Szelén

    A szelén hozzájárul a pajzsmirigy normál működéshez.

    Az állítás csak olyan élelmiszer esetében alkalmazható, amely az 1924/2006/EK rendelet mellékletében felsorolt „[VITAMIN(OK) NEVE]- ÉS/VAGY [ÁSVÁNYI ANYAG(OK) NEVE]-FORRÁS” állítás szerint legalább szelénforrás.

     

    2010;8(10):1727

    2009; 7(9):1220

    279, 282, 286, 410, 1289, 1290, 1291, 1292, 1293

    Szelén

    A szelén hozzájárul a sejtek oxidatív stresszel szembeni védelméhez.

    Az állítás csak olyan élelmiszer esetében alkalmazható, amely az 1924/2006/EK rendelet mellékletében felsorolt „[VITAMIN(OK) NEVE]- ÉS/VAGY [ÁSVÁNYI ANYAG(OK) NEVE]-FORRÁS” állítás szerint legalább szelénforrás.

     

    2009; 7(9):1220

    2010;8(10):1727

    277, 283, 286, 1289, 1290, 1291, 1293, 1751, 410, 1292

    ▼M3

    Szénhidrátok

    A szénhidrátok hozzájárulnak a normál agyműködés fenntartásához.

    Ahhoz, hogy az állítást fel lehessen tüntetni, a fogyasztót tájékoztatni kell arról, hogy a kedvező hatás 130 g, valamennyi forrásból származó szénhidrát napi bevitelével érhető el.

    Az állítás csak olyan élelmiszer esetében alkalmazható, amely adagonként legalább 20 g, az emberi szervezet anyagcseréjében átalakuló – a polioloktól eltérő – szénhidrátot tartalmaz, és teljesíti az 1924/2006/EK rendelet mellékletében az ALACSONY CUKORTARTALMÚ vagy a HOZZÁADOTT CUKROT NEM TARTALMAZ állításokra megállapított feltételeket.

    Az állítás nem alkalmazható 100 %-ban cukrot tartalmazó élelmiszerek esetében.

    2011;9(6):2226

    603,653

    ▼M6

    Szénhidrátok

    A szénhidrátok részt vesznek a normál izomműködés (kontrakció) helyreállításában nagy intenzitású és/vagy hosszan tartó, az izmok kifáradásához és a vázizomzat glikogénraktárainak kimerüléséhez vezető testmozgást követően

    Az állítás csak az olyan élelmiszer esetében használható, amely az emberi szervezet anyagcsere-folyamataiban részt vevő – a polioloktól eltérő – szénhidrátokat tartalmaz.

    A fogyasztót tájékoztatni kell arról, hogy a kedvező hatás bármilyen forrásból származó, összesen 4 g/testtömeg kg mennyiségű szénhidrát bevitelével érhető el, amely a nagy intenzitású és/vagy hosszan tartó, az izmok kifáradásához és a vázizomzat glikogénraktárainak kimerüléséhez vezető testmozgást követő első négy, de legfeljebb hat órán belül, több adagban fogyasztandó.

    Az állítás csak nagy intenzitású és/vagy hosszan tartó, az izmok kifáradásához és a vázizomzat glikogénraktárainak kimerüléséhez vezető testmozgást végző felnőtteknek szánt élelmiszerek esetében alkalmazható.

    2013;11(10):3409

     

    ▼B

    Szénhidrát-elektrolit oldatok

    A szénhidrát-elektrolit oldatok hozzájárulnak a teljesítmény hosszú távú fenntartásához a hosszantartó állóképességi gyakorlatok alatt.

    Ahhoz, hogy az állítást fel lehessen tüntetni, a szénhidrát-elektrolit oldatok szénhidrátból származó energiatartalma 80-350 kcal/l kell, hogy legyen, és az energiatartalom legalább 75 %-a nagy glikémiás választ kiváltó szénhidrátokból, például glükózból, glükózpolimerekből és szacharózból kell, hogy származzon. Emellett ezen italok nátriumtartalmának 20 mmol/l (460 mg/l) és 50 mmol/l (1 150  mg/l) között kell lennie, ozmolalitása pedig 200-330 mOsm/kg víz kell, hogy legyen.

     

    2011;9(6):2211

    466, 469

    Szénhidrát-elektrolit oldatok

    A szénhidrát-elektrolit oldatok fokozzák a víz felszívódását a testedzés alatt.

    Ahhoz, hogy az állítást fel lehessen tüntetni, a szénhidrát-elektrolit oldatok szénhidrátból származó energiatartalma 80-350 kcal/l kell, hogy legyen, és az energiatartalom legalább 75 %-a nagy glikémiás választ kiváltó szénhidrátokból, például glükózból, glükózpolimerekből és szacharózból kell, hogy származzon. Emellett ezen italok nátriumtartalmának 20 mmol/l (460 mg/l) és 50 mmol/l (1 150  mg/l) között kell lennie, ozmolalitása pedig 200-330 mOsm/kg víz kell, hogy legyen.

     

    2011;9(6):2211

    314, 315, 316, 317, 319, 322, 325, 332, 408, 465, 473, 1168, 1574, 1593, 1618, 4302, 4309

    Telített zsírban szegény vagy csökkentett telítettzsírsav-tartalmú élelmiszerek

    A telített zsírsavak fogyasztásának csökkentése hozzájárul a vér normál koleszterinszintjének megőrzéséhez.

    Az állítás csak olyan élelmiszer esetében alkalmazható, amely az 1924/2006/EK rendelet mellékletében felsorolt TELÍTETT ZSÍRBAN SZEGÉNY állítás szerint legalább telített zsírban szegény, vagy a CSÖKKENTETT [TÁPANYAG NEVE] TARTALOM állítás szerint csökkentett telítettzsír-tartalommal rendelkezik.

     

    2011;9(4):2062

    620, 671, 4332

    ▼M1

    Termesztett szilvafajtákból (Prunus domestica L.) előállított aszalt szilva

    Az aszalt szilva hozzájárul a megfelelő bélműködéshez.

    Az állítás csak olyan élelmiszer esetében alkalmazható, amely 100 g aszalt szilva napi bevitelét biztosítja. Ahhoz, hogy az állítást fel lehessen tüntetni, a fogyasztót tájékoztatni kell arról, hogy a kedvező hatás 100 g aszalt szilva napi bevitelével érhető el.

     

    2012;10(6):2712

    1164

    ▼M10

    Testtömeg-szabályozás céljára szolgáló, a napi étrend egy részét helyettesítő élelmiszer

    A csökkentett energiatartalmú étrend napi egy főétkezésének étkezéshelyettesítő élelmiszerrel való helyettesítése hozzájárul az elért testtömeg megtartásához a fogyást követően.

    Ahhoz, hogy ezt az állítást fel lehessen tüntetni az élelmiszeren, az élelmiszernek meg kell felelnie az alábbi követelményeknek:

    1.  Energiaérték

    A termék energiaértékének legalább 200 kcal-nak (840 kJ) kell lennie, de étkezésenként nem lépheti túl a 250 kcal-t (1 046  kJ). (*8)

    2.  Zsírtartalom és -összetétel

    A zsírból származó energia a termék teljes energiaértékének legfeljebb 30 %-a lehet.

    A linolsavtartalom (gliceridek formájában) nem lehet kevesebb 1 g-nál.

    3.  Fehérjetartalom és -összetétel

    Az élelmiszer fehérjetartalmából származó energia nem lehet kevesebb, mint a termék teljes energiaértékének 25 %-a, de nem lépheti túl annak 50 %-át.

    A fehérje kémiai indexének meg kell egyeznie az Egészségügyi Világszervezet által az „Energia- és fehérjetartalommal kapcsolatos követelmények” című dokumentumban leírtakkal. Jelentés a WHO/FAO/UNU közös értekezletéről. Genf: Egészségügyi Világszervezet, 1985 (WHO Technical Report Series, 724):



    Kívánatos aminosavprofil (g/100 g fehérje)

    Cisztin + metionin

    1,7

    Hisztidin

    1,6

    Izoleucin

    1,3

    Leucin

    1,9

    Lizin

    1,6

    Fenil-alanin + tirozin

    1,9

    Treonin

    0,9

    Triptofán

    0,5

    Valin

    1,3

    „Kémiai index”: a tesztfehérje esszenciális aminosavainak mennyisége és a referenciafehérje megfelelő aminosavainak mennyisége közötti legalacsonyabb arány.

    Ha a kémiai index alacsonyabb a referenciafehérje 100 %-ánál, akkor a legkisebb fehérjeértékeket ennek megfelelően növelni kell. A fehérje kémiai indexének minden esetben a referenciafehérjére vonatkozó érték legalább 80 %-ának kell lennie.

    Aminosavak hozzáadása valamennyi esetben kizárólag a fehérjék tápértékének javítása érdekében, csak az e célhoz szükséges arányban megengedett.

    4.  Vitaminok és ásványi anyagok

    Az élelmiszer étkezésenkénti vitamin- és ásványianyag-tartalmának az 1169/2011/EU rendelet XIII. mellékletében meghatározott táplálkozási referenciaértékek legalább 30 %-ának kell lennie. Ez a követelmény a fluorra, a krómra, a kloridra és a molibdénre nem vonatkozik. Az élelmiszer étkezésenkénti nátriumtartalmának legalább 172,5 mg-nak kell lennie. Az élelmiszer étkezésenkénti káliumtartalmának legalább 500 mg-nak kell lennie (*9).

    Annak érdekében, hogy a terméken fel lehessen tüntetni az állítást, fel kell hívni a fogyasztó figyelmét a napi megfelelő folyadékbevitel fontosságára, valamint arra, hogy a termékek csak csökkentett energiatartalmú étrend részeként tudják rendeltetésüket betölteni, és az ilyen étrendnek más élelmiszereket is tartalmaznia kell.

    Az állítás szerinti hatás eléréséhez napi egy fő étkezést egy étkezéshelyettesítő élelmiszerrel kell helyettesíteni.

    2010; 8(2):1466

    2015; 13(11):4287

    1418

    Testtömeg-szabályozás céljára szolgáló, a napi étrend egy részét helyettesítő élelmiszer

    A csökkentett energiatartalmú étrend napi két főétkezésének étkezéshelyettesítő élelmiszerrel való pótlása hozzájárul a fogyáshoz.

    Ahhoz, hogy ezt az állítást fel lehessen tüntetni az élelmiszeren, az élelmiszernek meg kell felelnie az alábbi követelményeknek:

    1.  Energiaérték

    A termék energiaértékének legalább 200 kcal-nak (840 kJ) kell lennie, de étkezésenként nem lépheti túl a 250 kcal-t (1 046  kJ) (*8).

    2.  Zsírtartalom és -összetétel

    A zsírból származó energia a termék teljes energiaértékének legfeljebb 30 %-a lehet.

    A linolsavtartalom (gliceridek formájában) nem lehet kevesebb 1 g-nál.

    3.  Fehérjetartalom és -összetétel

    Az élelmiszer fehérjetartalmából származó energia nem lehet kevesebb, mint a termék teljes energiaértékének 25 %-a, de nem lépheti túl annak 50 %-át.

    A fehérje kémiai indexének meg kell egyeznie az Egészségügyi Világszervezet által az „Energia- és fehérjetartalommal kapcsolatos követelmények” című dokumentumban leírtakkal. Jelentés a WHO/FAO/UNU közös értekezletéről. Genf: Egészségügyi Világszervezet, 1985 (WHO Technical Report Series, 724):



    Kívánatos aminosavprofil (g/100 g fehérje)

    Cisztin + metionin

    1,7

    Hisztidin

    1,6

    Izoleucin

    1,3

    Leucin

    1,9

    Lizin

    1,6

    Fenil-alanin + tirozin

    1,9

    Treonin

    0,9

    Triptofán

    0,5

    Valin

    1,3

    „Kémiai index”: a tesztfehérje esszenciális aminosavainak mennyisége és a referenciafehérje megfelelő aminosavainak mennyisége közötti legalacsonyabb arány.

    Ha a kémiai index alacsonyabb a referenciafehérje 100 %-ánál, akkor a legkisebb fehérjeértékeket ennek megfelelően növelni kell. A fehérje kémiai indexének minden esetben a referenciafehérjére vonatkozó érték legalább 80 %-ának kell lennie.

    Aminosavak hozzáadása valamennyi esetben kizárólag a fehérjék tápértékének javítása érdekében, csak az e célhoz szükséges arányban megengedett.

    4.  Vitaminok és ásványi anyagok

    Az élelmiszer étkezésenkénti vitamin- és ásványianyag-tartalmának az 1169/2011/EU rendelet XIII. mellékletében meghatározott táplálkozási referenciaértékek legalább 30 %-ának kell lennie. Ez a követelmény a fluorra, a krómra, a kloridra és a molibdénre nem vonatkozik. Az élelmiszer étkezésenkénti nátriumtartalmának legalább 172,5 mg-nak kell lennie. Az élelmiszer étkezésenkénti káliumtartalmának legalább 500 mg-nak kell lennie (*9).

    Annak érdekében, hogy a terméken fel lehessen tüntetni az állítást, fel kell hívni a fogyasztó figyelmét a napi megfelelő folyadékbevitel fontosságára, valamint arra, hogy a termékek csak csökkentett energiatartalmú étrend részeként tudják rendeltetésüket betölteni, és az ilyen étrendnek más élelmiszereket is tartalmaznia kell.

    Az állítás szerinti hatás eléréséhez napi két fő étkezést étkezéshelyettesítő élelmiszerrel kell helyettesíteni.

    2010; 8(2):1466

    2015; 13(11):4287

    1417

    ▼B

    Tiamin

    A tiamin részt vesz a normál energiatermelő anyagcsere-folyamatokban.

    Az állítás csak olyan élelmiszer esetében alkalmazható, amely az 1924/2006/EK rendelet mellékletében felsorolt „[VITAMIN(OK) NEVE]- ÉS/VAGY [ÁSVÁNYI ANYAG(OK) NEVE]-FORRÁS” állítás szerint legalább tiaminforrás.

     

    2009; 7(9):1222

    21, 24, 28

    Tiamin

    A tiamin hozzájárul az idegrendszer normál működéséhez.

    Az állítás csak olyan élelmiszer esetében alkalmazható, amely az 1924/2006/EK rendelet mellékletében felsorolt „[VITAMIN(OK) NEVE]- ÉS/VAGY [ÁSVÁNYI ANYAG(OK) NEVE]-FORRÁS” állítás szerint legalább tiaminforrás.

     

    2009; 7(9):1222

    22, 27

    Tiamin

    A tiamin hozzájárul a normál pszichológiai funkció fenntartásához.

    Az állítás csak olyan élelmiszer esetében alkalmazható, amely az 1924/2006/EK rendelet mellékletében felsorolt „[VITAMIN(OK) NEVE]- ÉS/VAGY [ÁSVÁNYI ANYAG(OK) NEVE]-FORRÁS” állítás szerint legalább tiaminforrás.

     

    2010;8(10):1755

    205

    Tiamin

    A tiamin hozzájárul a szív megfelelő működéséhez.

    Az állítás csak olyan élelmiszer esetében alkalmazható, amely az 1924/2006/EK rendelet mellékletében felsorolt „[VITAMIN(OK) NEVE]- ÉS/VAGY [ÁSVÁNYI ANYAG(OK) NEVE]-FORRÁS” állítás szerint legalább tiaminforrás.

     

    2009; 7(9):1222

    20

    Vas

    A vas hozzájárul a normál szellemi működés fenntartásához.

    Az állítás csak olyan élelmiszer esetében alkalmazható, amely az 1924/2006/EK rendelet mellékletében felsorolt „[VITAMIN(OK) NEVE]- ÉS/VAGY [ÁSVÁNYI ANYAG(OK) NEVE]-FORRÁS” állítás szerint legalább vasforrás.

     

    2009; 7(9):1215

    253

    Vas

    A vas részt vesz a normál energiatermelő anyagcsere-folyamatokban.

    Az állítás csak olyan élelmiszer esetében alkalmazható, amely az 1924/2006/EK rendelet mellékletében felsorolt „[VITAMIN(OK) NEVE]- ÉS/VAGY [ÁSVÁNYI ANYAG(OK) NEVE]-FORRÁS” állítás szerint legalább vasforrás.

     

    2009; 7(9):1215

    2010;8(10):1740

    251, 1589, 255

    Vas

    A vas hozzájárul a normál vörösvérsejt- és hemoglobin-képződéshez.

    Az állítás csak olyan élelmiszer esetében alkalmazható, amely az 1924/2006/EK rendelet mellékletében felsorolt „[VITAMIN(OK) NEVE]- ÉS/VAGY [ÁSVÁNYI ANYAG(OK) NEVE]-FORRÁS” állítás szerint legalább vasforrás.

     

    2009; 7(9):1215

    2010;8(10):1740

    249, 1589, 374, 2889

    Vas

    A vas a szervezetben részt vesz a normál oxigénszállításban.

    Az állítás csak olyan élelmiszer esetében alkalmazható, amely az 1924/2006/EK rendelet mellékletében felsorolt „[VITAMIN(OK) NEVE]- ÉS/VAGY [ÁSVÁNYI ANYAG(OK) NEVE]-FORRÁS” állítás szerint legalább vasforrás.

     

    2009; 7(9):1215

    2010;8(10):1740

    250, 254, 256, 255

    Vas

    A vas hozzájárul az immunrendszer normál működéséhez.

    Az állítás csak olyan élelmiszer esetében alkalmazható, amely az 1924/2006/EK rendelet mellékletében felsorolt „[VITAMIN(OK) NEVE]- ÉS/VAGY [ÁSVÁNYI ANYAG(OK) NEVE]-FORRÁS” állítás szerint legalább vasforrás.

     

    2009; 7(9):1215

    252, 259

    Vas

    A vas hozzájárul a fáradtság és a kifáradás csökkentéséhez.

    Az állítás csak olyan élelmiszer esetében alkalmazható, amely az 1924/2006/EK rendelet mellékletében felsorolt „[VITAMIN(OK) NEVE]- ÉS/VAGY [ÁSVÁNYI ANYAG(OK) NEVE]-FORRÁS” állítás szerint legalább vasforrás.

     

    2010;8(10):1740

    255, 374, 2889

    Vas

    A vas szerepet játszik a sejtosztódásban.

    Az állítás csak olyan élelmiszer esetében alkalmazható, amely az 1924/2006/EK rendelet mellékletében felsorolt „[VITAMIN(OK) NEVE]- ÉS/VAGY [ÁSVÁNYI ANYAG(OK) NEVE]-FORRÁS” állítás szerint legalább vasforrás.

     

    2009; 7(9):1215

    368

    Víz

    A víz hozzájárul a normál fizikai és szellemi működés fenntartásához.

    Ahhoz, hogy az állítást fel lehessen tüntetni, a fogyasztót tájékoztatni kell arról, hogy az állított hatás eléréséhez naponta legalább 2,0 l vizet kell fogyasztani, valamennyi forrást együttvéve.

    Az állítás csak a 2009/54/EK és/vagy a 98/83/EK irányelvnek megfelelő víz esetében alkalmazható.

    2011;9(4):2075

    1102, 1209, 1294, 1331

    Víz

    A víz hozzájárul a normál testhőmérséklet-szabályozás fenntartásához.

    Ahhoz, hogy az állítást fel lehessen tüntetni, a fogyasztót tájékoztatni kell arról, hogy az állított hatás eléréséhez naponta legalább 2,0 l vizet kell fogyasztani, valamennyi forrást együttvéve.

    Az állítás csak a 2009/54/EK és/vagy a 98/83/EK irányelvnek megfelelő víz esetében alkalmazható.

    2011;9(4):2075

    1208

    Zabból és árpából származó béta-glükán

    Étkezés részeként fogyasztott zabból vagy árpából származó béta-glükán hozzájárul az adott étkezést követő vércukorszint-emelkedés csökkentéséhez.

    Az állítás csak olyan élelmiszer esetében alkalmazható, amelynek egy adagja az étkezés részeként fogyasztva 30 g emészthető szénhidrátban legalább 4 g, zabból vagy árpából származó béta-glükánt tartalmaz. Ahhoz, hogy az állítást fel lehessen tüntetni, a fogyasztót tájékoztatni kell arról, hogy a kedvező hatás a zabból vagy árpából származó béta-glükán étkezés részeként történő fogyasztásával érhető el.

     

    2011;9(6):2207

    821, 824

    Zabrost

    A zabrost fogyasztása hozzájárul a széklet mennyiségének növeléséhez.

    Az állítás csak olyan élelmiszer esetében alkalmazható, amely az 1924/2006/EK rendelet mellékletében felsorolt ÉLELMI ROSTBAN GAZDAG állítás szerint élelmi rostban gazdag.

     

    2011;9(6):2249

    822

    (*1)   A D-tagatóz és az izomaltulóz esetében itt az „egyéb cukrok” kell, hogy szerepeljen.

    (*2)   A D-tagatóz és az izomaltulóz esetében itt az „egyéb cukrok” kell, hogy szerepeljen.

    (*3)   Engedélyezve 2013. szeptember 24-én, öt évig kizárólag a GlaxoSmithKline Services Unlimited és leányvállalatai – GSK House, 980 Great West Road, Brentford, TW89GS, Egyesült Királyság – használhatják.

    (*4)   Engedélyezve 2013. szeptember 24-én, öt évig kizárólag a Mondelēz International group – Three Parkway North Deerfield, IL 60015, Egyesült Királyság – használhatja.

    (*5)   Engedélyezve 2013. szeptember 24-én, öt évig kizárólag a Barry Callebaut Belgium NV, Aalstersestraat 122, B-9280 Lebbeke-Wieze, Belgium számára.

    (*6)   Engedélyezve 2015. április 21-én öt évig kizárólag a Barry Callebaut Belgium NV, Aalstersestraat 122, B-9280 Lebbeke-Wieze, Belgium számára.

    (*7)   Engedélyezve 2016. január 1-jén, öt évig kizárólag a BENEO-Orafti S.A., Rue L. Maréchal 1, B-4360 Oreye, Belgium számára.

    (*8)   Az élelmiszer energiaértéke 2016. július 21-től2019. szeptember 14-ig nem lehet kevesebb 200 kcal-nál (840 kJ), de nem lépheti túl a 400 kcal-t (1 680  kJ).

    (*9)   

    Az élelmiszernek 2016. július 21-től2019. szeptember 14-ig étkezésenként az alábbi táblázatban meghatározott vitaminokat és ásványi anyagokat a megadott mennyiségek legalább 30 %-ában kell tartalmaznia.



    A-vitamin

    (μg RE)

    700

    D-vitamin

    (μg)

    5

    E-vitamin

    (mg)

    10

    C-vitamin

    (mg)

    45

    Tiamin

    (mg)

    1,1

    Riboflavin

    (mg)

    1,6

    Niacin

    (mg-NE)

    18

    B-vitamin6

    (mg)

    1,5

    Folát

    (μg)

    200

    B12-vitamin

    (μg)

    1,4

    Biotin

    (μg)

    15

    Pantoténsav

    (mg)

    3

    Kalcium

    (mg)

    700

    Foszfor

    (mg)

    550

    Vas

    (mg)

    16

    Cink

    (mg)

    9,5

    Réz

    (mg)

    1,1

    Jód

    (μg)

    130

    Szelén

    (μg)

    55

    Nátrium

    (mg)

    575

    Magnézium

    (mg)

    150

    Mangán

    (mg)

    1

    (*10)   Ismétlési maximális terhelés az a súly vagy erő, amelyet a személy egyszeri emeléssel gyakorol, illetve kifejt.

    Top