C‑107/23. PPU. sz. [Lin] ügy ( i ),

C. I. és társai

elleni

büntetőeljárás

(a Curtea de Apel Braşov [Románia] által benyújtott előzetes döntéshozatal iránti kérelem)

A Bíróság ítélete (nagytanács), 2023. július 24.

„Előzetes döntéshozatal – Az Európai Unió pénzügyi érdekeinek védelme – Az EUMSZ 325. cikk (1) bekezdése – PIF‑egyezmény – A 2. cikk (1) bekezdése – Az Unió pénzügyi érdekeit sértő csalás ellen visszatartó erejű és hatékony intézkedésekkel való küzdelemre vonatkozó kötelezettség – Büntetőjogi szankciók előírására vonatkozó kötelezettség – Hozzáadottérték‑adó (héa) – 2006/112/EK irányelv – Súlyos héacsalás – A büntethetőség elévülési ideje – Valamely alkotmánybíróságnak az ezen elévülési időt megszakító okokat szabályozó nemzeti rendelkezést érvénytelenítő ítélete – A büntetlenség rendszerszintű kockázata – Az alapvető jogok védelme – Az Európai Unió Alapjogi Chartája 49. cikkének (1) bekezdése – A bűncselekmények és büntetések törvényességének elve – A büntetőtörvény előreláthatóságának és pontosságának követelménye – Az enyhébb büntetőtörvény (lex mitior) visszaható hatályú alkalmazásának elve – A jogbiztonság elve – Az alapvető jogok nemzeti védelmi szintje – Valamely tagállam bíróságainak azon kötelezettsége, hogy mellőzzék az e tagállam alkotmánybírósága és/vagy legfelsőbb bírósága ítéleteinek alkalmazását, amennyiben azok nem állnak összhangban az uniós joggal – A bírák fegyelmi felelőssége ezen ítéletek figyelmen kívül hagyása esetén – Az uniós jog elsőbbségének elve”

1. Előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdések – Sürgősségi előzetes döntéshozatali eljárás – Feltételek – A Bíróság általi, hivatalból történő vizsgálat – Szabadságától megfosztott személy – A jogvita kimenetele, amelynek hatása lehet e szabadságelvonásra

   (A Bíróság alapokmánya, 23a. cikk; a Bíróság eljárási szabályzata, 107. cikk)

   (lásd: 48–56. pont)

2. Az Európai Unió saját forrásai – Az Unió pénzügyi érdekeinek védelme – A csalás és más jogellenes tevékenységek elleni küzdelem – A tagállamokat terhelő, hatékony és visszatartó erejű szankciók alkalmazására vonatkozó kötelezettség – Terjedelem – Az Unió pénzügyi érdekeit sértő bűncselekmények – Az elévülési idők meghatározása – A tagállamok hatásköre – Korlátok

   (EUMSZ 4. cikk, (2) bekezdés, és EUMSZ 325. cikk; az Európai Közösségek pénzügyi érdekeinek védelméről szóló egyezmény, 2. cikk, (1) bekezdés)

   (lásd: 79–86. pont)

3. Az Európai Unió saját forrásai – Az Unió pénzügyi érdekeinek védelme – A csalás és más jogellenes tevékenységek elleni küzdelem – A tagállamokat terhelő, hatékony és visszatartó erejű szankciók alkalmazására vonatkozó kötelezettség – Terjedelem – A nemzeti bíróság kötelezettsége – Az alapvető jogok tiszteletben tartása – A bűncselekmények és büntetések törvényességének elvével kapcsolatos nemzeti védelmi szint – A büntetőtörvény előreláthatóságának és pontosságának követelménye – Valamely tagállam alkotmánybíróságának a büntethetőség elévülését megszakító okokat szabályozó nemzeti rendelkezést érvénytelenítő ítélete – Következmény – Jelentős számú büntetőügy, köztük az Unió pénzügyi érdekeit sértő súlyos csalást megvalósító bűncselekménnyel kapcsolatos ügyek megszüntetése – A nemzeti bíróságok azon kötelezettsége, hogy mellőzzék ezen ítéletek alkalmazását – Hiány

   (EUMSZ 325. cikk, (1) bekezdés; az Európai Unió Alapjogi Chartája, 51. cikk, (1) bekezdés; az Európai Közösségek pénzügyi érdekeinek védelméről szóló egyezmény, 2. cikk, (1) bekezdés)

   (lásd: 91–101., 110–118., 125. pont és a rendelkező rész 1. pontja)

4. Európai uniós jog – Elvek – A büntetések törvényességének elve – Terjedelem

   (Az Európai Unió Alapjogi Chartája, 49. cikk, (1) bekezdés)

   (lásd: 104–108. pont)

5. Az Európai Unió saját forrásai – Az Unió pénzügyi érdekeinek védelme – A csalás és más jogellenes tevékenységek elleni küzdelem – A tagállamokat terhelő, hatékony és visszatartó erejű szankciók alkalmazására vonatkozó kötelezettség – Terjedelem – A nemzeti bíróság kötelezettsége – Az alapvető jogok tiszteletben tartása – Az enyhébb büntetőtörvény (lex mitior) visszaható hatályú alkalmazásának elvével kapcsolatos nemzeti védelmi szint – Az Unió pénzügyi érdekeit sértő súlyos csalást megvalósító bűncselekményekkel kapcsolatos ügyekben a büntethetőség elévülése megszakításának megkérdőjelezése – Az ezen megszakító okokat szabályozó nemzeti rendelkezés érvénytelenségének megállapítása előtt végzett eljárási cselekményekre alkalmazandó védelmi szint – A nemzeti bíróságok azon kötelezettsége, hogy mellőzzék ezen védelmi szint alkalmazását

   (EUMSZ 325. cikk, (1) bekezdés; az Európai Közösségek pénzügyi érdekeinek védelméről szóló egyezmény, 2. cikk, (1) bekezdés)

   (lásd: 119–125. pont és a rendelkező rész 1. pontja)

6. Uniós jog – Elsőbbség – A tagállami alkotmánybíróságnak és legfelsőbb bíróságnak az uniós jog közvetlen hatállyal bíró rendelkezéseivel ellentétes határozatai – Nemzeti szabályozás vagy gyakorlat, amely megtiltja e tagállam bíróságai számára, hogy az érintett bírák fegyelmi felelősségének terhe mellett hivatalból mellőzzék e határozatok alkalmazását – Megengedhetetlenség

   (EUMSZ 267. cikk és EUMSZ 325. cikk, (1) bekezdés; az Európai Közösségek pénzügyi érdekeinek védelméről szóló egyezmény, 2. cikk, (1) bekezdés)

   (lásd: 128–137. pont és a rendelkező rész 2. pontja)

Összefoglalás

2010 folyamán C. I., C. O., K. A., L. N. és S. P. (a továbbiakban: érintett személyek) a jövedéki adó megfizetése felfüggesztésének hatálya alatt megvásárolt gázolajra vonatkozóan végzett kereskedelmi ügyleteket, valamint az azok nemzeti kedvezményezetteknek történő értékesítéséből eredő bevételeket részben vagy egészben elmulasztották feltüntetni a számviteli dokumentumaikban, és ezáltal az állami költségvetésnek, különösen a hozzáadottérték‑adó (héa) és a gázolajra kivetett jövedéki adó tekintetében kárt okoztak.

2018. június 25‑én közzétett ítéletében a Curtea Constitutională (alkotmánybíróság, Románia) a büntethetőség elévülésének megszakítását szabályozó nemzeti rendelkezést alkotmányellenesnek nyilvánította azzal az indokkal, hogy az sérti a bűncselekmények és büntetések törvényességének elvét. ( 1 ) Ugyanezen bíróság ezt követően a 2022. június 9‑én közzétett ítéletében pontosította, hogy mivel a román jogalkotó közvetlenül a 2018. évi ítéletet követően nem tett lépéseket, a román pozitív jog az utóbbi ítélet közzétételének időpontja és az érvénytelenített rendelkezést felváltó rendelkezés 2022. május 30‑i hatálybalépése között egyetlen olyan okot sem írt elő, amely az említett elévülést megszakítaná. ( 2 )

2020. június 30‑i ítéletével a Curtea de Apel Brașov (brassói ítélőtábla, Románia), a kérdést előterjesztő bíróság elrendelte az érintett személyek elmarasztalását, és az adóelkerülés, illetve bűnszervezet létrehozásának bűncselekménye miatt kiszabott szabadságvesztés‑büntetésre ítélés helybenhagyását. Az érintett személyek rendkívüli jogorvoslati kérelmet terjesztettek elő ezen ítélet hatályon kívül helyezése iránt azzal az indokkal, hogy a büntethetőség elévülési idejének lejárta ellenére ítélték el őket. Közelebbről azzal érveltek, hogy az a tény, hogy a fent említett időszak során a pozitív jog egyetlen okot sem írt elő az elévülés megszakítására, önmagában enyhébb büntetőtörvénynek minősül, amely az enyhébb büntetőtörvény (lex mitior) visszaható hatályú alkalmazása elvének megfelelően alkalmazandó rájuk. Ebben az összefüggésben az Înalta Curte de Casație și Justiție (legfőbb semmítő‑ és ítélőszék, Románia) 2022. október 25‑i ítéletére hivatkoztak, amelyben e bíróság megállapította, hogy a jogerős büntetőítélet főszabály szerint az alkotmánybíróság ítéleteinek mint enyhébb büntetőtörvénynek (lex mitior) a joghatásaira alapított, hatályon kívül helyezés iránti rendkívüli jogorvoslat tárgyát képezheti. ( 3 )

A kérdést előterjesztő bíróság megállapítja, hogy amennyiben ez az értelmezés elfogadható, az elévülési idő a jelen ügyben az érintett személyeket elmarasztaló határozat jogerőre emelkedése előtt lejárt volna, ami a büntetőeljárás megszüntetését vonná maga után, és lehetetlenné tenné az elítélésüket.

E bíróság arra keresi a választ, hogy ezen értelmezés összeegyeztethető‑e az uniós joggal, amennyiben azzal a hatással járna, hogy az érintett személyek mentesülnének az Unió pénzügyi érdekeit sértő súlyos csalást megvalósító bűncselekmények miatti büntetőjogi felelősségre vonásuk alól. Egyébiránt hangsúlyozza, hogy amennyiben bebizonyosodik, hogy az uniós joggal összhangban álló értelmezés nem lehetséges, adott esetben mellőznie kellene az alkotmánybíróság és/vagy a legfőbb semmítő‑és ítélőszék ítéleteinek alkalmazását. Márpedig az új fegyelmi felelősségi rendszer lehetővé teszi azon bírák szankcionálását, akik rosszhiszeműen vagy súlyos gondatlanságból nem tartják tiszteletben e bíróságok ítéleteit.

A hivatalból indított sürgősségi előzetes döntéshozatali eljárás keretében a nagytanácsban eljáró Bíróság pontosítja egyrészt az Unió pénzügyi érdekeit sértő csalás elleni küzdelem követelményeiből, másrészt pedig az uniós jog és a nemzeti jog által védett alapvető jogok tiszteletben tartásának követelményéből fakadóan a tagállamokra háruló kötelezettségeket.

A Bíróság álláspontja

A Bíróság megállapítja, hogy sem az EUMSZ 325. cikk (1) bekezdése, sem pedig a PIF‑egyezmény ( 4 ) 2. cikkének (1) bekezdése nem kötelezi a tagállami bíróságokat arra, hogy mellőzzék az alkotmánybíróság azon ítéleteinek alkalmazását, amelyek érvénytelenné nyilvánítják a büntethetőség elévülését megszakító okokat szabályozó nemzeti jogszabályi rendelkezést, még akkor sem, ha ezen ítéletek következményeként jelentős számú büntetőügyet – többek között az Unió pénzügyi érdekeit sértő súlyos csalást megvalósító bűncselekménnyel kapcsolatos ügyet – a büntethetőség elévülése miatt meg kell szüntetni.

E tekintetben a Bíróság mindenekelőtt pontosítja, hogy bár az Unió pénzügyi érdekeit sértő bűncselekmények büntethetőségének elévülésére vonatkozó szabályok elfogadása az alapügy tényállásának időpontjában a tagállamok hatáskörébe tartozott, ez utóbbiak e hatáskör gyakorlása során kötelesek tiszteletben tartani az uniós jogból eredő kötelezettségeiket. Így elrettentő hatású és hatékony intézkedésekkel kell küzdeniük az Unió pénzügyi érdekeit sértő csalás és minden egyéb jogellenes tevékenység ellen, valamint meg kell tenniük a szükséges intézkedéseket annak biztosítására, hogy az ezen érdekeket sértő csalást megvalósító magatartásokat, ideértve a héacsalást is, hatékony, arányos és visszatartó erejű büntetőjogi szankciókkal büntessék. Ez alapján a tagállamoknak gondoskodniuk kell arról, hogy a nemzeti jog által megállapított elévülési szabályok az ilyen csalásokkal kapcsolatos bűncselekmények hatékony szankcionálását lehetővé tegyék.

Márpedig az alkotmánybíróság azon ítéleteinek alkalmazása, amelyek érvénytelenné nyilvánítják a büntethetőség elévülését megszakító okokat szabályozó nemzeti jogszabályi rendelkezést, a büntetőeljárás megszüntetését vonná maga után, és lehetetlenné tenné az érintett személyek elmarasztalását. Ezen ítéletek alkalmazása ezenkívül jelentős számú más ügyben is a büntethetőség megszűnéséhez vezethet, ami az Unió pénzügyi érdekeit sértő súlyos csalást megvalósító bűncselekmények büntetlenségének rendszerszintű kockázatával járna. Az ilyen kockázat összeegyeztethetetlen az EUMSZ 325. cikk (1) bekezdésében és a PIF‑egyezmény 2. cikkének (1) bekezdésében a tagállamokkal szemben előírt kötelezettségekkel.

Mivel e rendelkezések az uniós jog elsőbbségének elve értelmében közvetlen hatállyal bírnak, főszabály szerint a nemzeti bíróságok feladata, hogy biztosítsák az e rendelkezésekből eredő kötelezettségek teljes érvényesülését, szükség esetén mellőzve azon belső jogi rendelkezések alkalmazását, amelyek az Unió pénzügyi érdekeit sértő súlyos csalással kapcsolatos eljárásokban megakadályozzák az ilyen bűncselekményekkel szembeni küzdelem érdekében hatékony és visszatartó erejű szankciók kiszabását. Úgy tűnik tehát, hogy e bíróságok főszabály szerint kötelesek mellőzni az említett ítéletek alkalmazását.

Mindemellett, mivel a héával kapcsolatos bűncselekmények miatti büntetőeljárások az Európai Unió Alapjogi Chartája (a továbbiakban: Charta) 51. cikkének (1) bekezdése értelmében az uniós jog végrehajtásának minősülnek, azt is meg kell vizsgálni, hogy az ilyen ítéletek alkalmazásának mellőzésére vonatkozó kötelezettség sérti‑e az uniós jogrendben, a jelen esetben a Charta 49. cikkének (1) bekezdésében ( 5 ) biztosított alapvető jogok védelmét. Mivel a büntethetőség elévülésére vonatkozó szabályok nem tartoznak e rendelkezés hatálya alá, az említett ítéletek alkalmazásának mellőzésére vonatkozó kötelezettség nem sértheti az említett rendelkezésben biztosított alapvető jogokat.

Mindazonáltal, ha valamely tagállami bíróságnak olyan nemzeti rendelkezés vagy intézkedés alapvető jogokkal való összeegyeztethetőségét kell vizsgálnia, amely – olyan helyzetben, amelyben a tagállamok eljárását nem teljes egészében az uniós jog határozza meg – a Charta 51. cikk (1) bekezdése értelmében az uniós jogot hajtja végre, a nemzeti hatóságok és bíróságok jogosultak az alapvető jogok védelmével kapcsolatos nemzeti követelményeket alkalmazni, feltéve hogy e követelmények alkalmazása nem veszélyezteti a Charta által biztosított védelem szintjét, ahogyan azt a Bíróság értelmezte, valamint az uniós jog elsőbbségét, egységességét és tényleges érvényesülését. Mivel a román jogban a büntethetőség elévülésének megszakítására vonatkozó szabályok a büntető anyagi jog hatálya alá tartoznak, következésképpen vonatkozik rájuk a bűncselekmények és büntetések törvényességének elve, valamint az enyhébb büntetőtörvény (lex mitior) visszaható hatályú alkalmazásának elve, ezeket az elveket az alapvető jogok védelmével kapcsolatos nemzeti követelményeknek kell tekinteni.

E tekintetben a Bíróság emlékeztet elsősorban arra, hogy mind az uniós jogrendben, mind pedig a nemzeti jogrendekben jelentőséggel bír a bűncselekmények és büntetések törvényességének elve, mégpedig az előreláthatóság, a pontosság és a büntetőtörvény visszaható hatálya tilalmának követelménye révén. E követelmények a jogbiztonság elvének különös kifejeződései, amely elv az EUSZ 2. cikk által egyaránt az Unió alapértékeként és a tagállamok közös értékeként meghatározott jogállamiság alapvető elemét képezi.

A jelen ügyben az alkotmánybíróság a büntetőtörvény előreláthatóságára és pontosságára vonatkozó követelményeket illetően a bűncselekmények és büntetések törvényessége elve védelmének nemzeti szintjét alkalmazta, amely a jogbiztonság elve alapján kiegészíti az uniós jogban a büntetőjog terén az önkényes eljárással szemben biztosított védelmet. Az önkényes eljárással szembeni védelem jelentőségére tekintettel az ilyen védelmi szint akadályát képezheti azon kötelezettség teljesítésének, amely az EUMSZ 325. cikk (1) és (2) bekezdése értelmében a nemzeti bíróságokra hárul, mégpedig hogy mellőzzék a büntethetőség elévülésére vonatkozó nemzeti rendelkezések alkalmazását.

Másodsorban a Bíróság kimondja, hogy az EUMSZ 325. cikk (1) bekezdése és a PIF‑egyezmény 2. cikkének (1) bekezdése értelmében a tagállami bíróságok ezzel szemben kötelesek mellőzni az enyhébb büntetőtörvény (lex mitior) visszaható hatályú alkalmazásának elvére vonatkozó nemzeti védelmi szint alkalmazását, amely lehetővé teszi, hogy az Unió pénzügyi érdekeit sértő súlyos csalást megvalósító bűncselekményekkel kapcsolatos ügyekben a büntethetőség elévülésének – a büntethetőség elévülését megszakító okokat szabályozó nemzeti jogszabályi rendelkezés érvénytelenségének megállapítását megelőzően végzett eljárási cselekményekkel történő – megszakítását, akár a jogerős ítéletekkel szembeni jogorvoslat keretében is megkérdőjelezzék.

Ellentétben ugyanis a büntetőjog előreláthatóságára és pontosságára vonatkozó követelményt illetően a bűncselekmények és büntetések törvényességének elvére vonatkozó nemzeti védelmi szinttel, amely csupán semlegesíti a 2018. június 25., a szóban forgó nemzeti jogszabályi rendelkezés érvénytelenségét megállapító ítélet közzététele és 2022. május 30., vagyis az e rendelkezést felváltó rendelkezés hatálybalépése közötti időszakban végzett eljárási cselekmények elévülést megszakító hatását, az enyhébb büntetőtörvény (lex mitior) visszaható hatályú alkalmazásának elvére vonatkozó nemzeti védelmi szint lehetővé teszi a már 2018. június 25. előtt végzett eljárási cselekmények elévülést megszakító hatásának semlegesítését. Az ilyen nemzeti védelmi szint alkalmazása ily módon súlyosbíthatja annak rendszerszintű kockázatát, hogy az Unió pénzügyi érdekeit sértő súlyos csalást megvalósító bűncselekmények – az EUMSZ 325. cikk (1) bekezdését és a PIF‑egyezmény 2. cikkének (1) bekezdését sértve – büntetlenül maradnak.

Ilyen körülmények között, tekintettel az utóbbi nemzeti védelmi szint és az EUMSZ 325. cikk (1) bekezdése, illetve a PIF‑egyezmény 2. cikkének (1) bekezdése közötti egyensúly megteremtésének szükségességére, az említett szint nemzeti bíróság általi alkalmazása veszélyeztetheti az uniós jog elsőbbségét, egységességét és tényleges érvényesülését.

Végül a Bíróság megállapítja, hogy az uniós jog elsőbbségének elvével ellentétes az olyan nemzeti szabályozás vagy gyakorlat, amelynek értelmében valamely tagállam nemzeti rendes bíróságait kötik az e tagállam alkotmánybíróságának, valamint legfelsőbb bíróságának határozatai, és ezért – az érintett bírák fegyelmi felelősségének terhe mellett – nem mellőzhetik hivatalból az e határozatokból eredő ítélkezési gyakorlat alkalmazását, még akkor sem, ha a Bíróság valamely ítélete alapján úgy ítélik meg, hogy ez az ítélkezési gyakorlat ellentétes az uniós jog közvetlen hatállyal bíró rendelkezéseivel. Az ugyanis, hogy valamely nemzeti bíróság ellátja a Szerződések által ráruházott feladatokat, és teljesíti a Szerződésekből eredő kötelezettségeit azáltal, hogy az uniós jog elsőbbsége elvének megfelelően érvényre juttatja az uniós jog valamely – az EUMSZ 325. cikk (1) bekezdéséhez vagy a PIF‑egyezmény 2. cikkének (1) bekezdéséhez hasonló – rendelkezését, és annak a Bíróság által adott értelmezését, értelemszerűen nem minősíthető fegyelmi vétségnek az e bíróságon eljáró bírák tekintetében anélkül, hogy ez a rendelkezés és ez az alapelv ipso facto ne sérülne.

( i ) A jelen ügy neve fiktív. Az nem egyezik az eljárásban részt vevő egyetlen fél valódi nevével sem.

( 1 ) E rendelkezés, vagyis a román büntető törvénykönyv 155. cikkének (1) bekezdése azt írta elő, hogy a büntethetőség elévülését „bármely eljárási cselekmény” megszakítja. Az alkotmánybíróság szerint az említett rendelkezés nem kiszámítható, és sérti a bűncselekmények és büntetések törvényességének elvét, tekintettel arra, hogy a „bármely eljárási cselekmény” kifejezés olyan cselekményeket is magában foglalt, amelyekről nem értesítették a gyanúsítottat vagy a vádlottat, megakadályozva őt abban, hogy tudomást szerezzen arról, hogy a büntethetőség elévülési ideje újraindult.

( 2 ) A büntető törvénykönyv 155. cikkének (1) bekezdését akként módosították, hogy a büntethetőség elévülését minden olyan eljárási cselekmény megszakítja, amelyről a gyanúsítottat vagy a vádlottat értesíteni kell.

( 3 ) Ebben a 2022. október 25‑i ítéletében a legfőbb semmítő‑ és ítélőszék pontosította, hogy a román jogban a büntethetőség elévülésének megszakítására vonatkozó szabályok a büntető anyagi jog hatálya alá tartoznak, következésképpen vonatkozik rájuk a büntetőtörvény visszaható hatálya tilalmának elve, az enyhébb büntetőtörvény (lex mitior) visszaható hatályú alkalmazása elvének sérelme nélkül.

( 4 ) Az Európai Unióról szóló szerződés K.3. cikke alapján, az Európai Közösségek pénzügyi érdekeinek védelméről szóló, Brüsszelben, 1995. július 26‑án aláírt és a Tanács 1995. július 26‑i jogi aktusához mellékelt egyezmény (HL 1995. C 316., 48. o.; magyar nyelvű különkiadás 19. fejezet, 8. kötet, 57. o.; a továbbiakban: PIF‑egyezmény).

( 5 ) E rendelkezés, amely az uniós jogban rögzíti a bűncselekmények és büntetések törvényességének elvét és az enyhébb büntetőtörvény (lex mitior) visszaható hatályú alkalmazásának elvét, a következőképpen szól: „Senkit sem szabad elítélni olyan cselekményért vagy mulasztásért, amely az elkövetése idején a hazai vagy a nemzetközi jog alapján nem volt bűncselekmény. Ugyancsak nem lehet a bűncselekmény elkövetése idején alkalmazható büntetésnél súlyosabb büntetést kiszabni. Ha valamely bűncselekmény elkövetése után a törvény enyhébb büntetés kiszabását rendeli, az enyhébb büntetést kell alkalmazni.”