C‑407/21. sz. ügy

Union fédérale des consommateurs – Que choisir (UFC – Que choisir)
és
Consommation, logement et cadre de vie (CLCV)

kontra

Premier ministre,
és
Ministre de l’Économie, des Finances et de la Relance

(a Conseil d’État [Franciaország] által benyújtott előzetes döntéshozatal iránti kérelem)

A Bíróság ítélete (második tanács), 2023. június 8.

„Előzetes döntéshozatal – Utazási csomagok és kapcsolódó utazási szolgáltatások – (EU) 2015/2302 irányelv – A 12. cikk (2)–(4) bekezdése – Utazási csomagra vonatkozó szerződés felmondása – Elháríthatatlan és rendkívüli körülmények – A Covid19‑világjárvány – Az érintett utazó által utazási csomag címén teljesített kifizetések megtérítése – Pénzben vagy ezzel egyenértékű módon történő megtérítés, valamely váltó útján (»utalvány«) – A‑megtérítés ezen utazó számára legkésőbb 14 nappal az érintett szerződés felmondását követően történő biztosításának kötelezettsége – E kötelezettségtől való ideiglenes eltérés – A nemzeti jog alapján meghozott és az említett kötelezettséggel ellentétes nemzeti szabályozást megsemmisítő határozat időbeli hatályának korlátozása”

1. Jogszabályok közelítése – Szervezett utazási formák – 2015/2302 irányelv – Utazási csomagra vonatkozó szerződés felmondása – Az utazó által ezen utazási csomag címén teljesített kifizetések utazásszervező általi megtérítésére vonatkozó kötelezettség – A megtérítés fogalma – Terjedelem

   (2015/2302 európai parlamenti és tanácsi irányelv, 12. cikk, (2) és (3) bekezdés)

   (lásd: 23–26., 31–35. pont és a rendelkező rész 1. pontja)

2. Jogszabályok közelítése – Szervezett utazási formák – 2015/2302 irányelv – Utazási csomagra vonatkozó szerződés felmondása – Az utazó által ezen utazási csomag címén teljesített kifizetések utazásszervező általi megtérítésére vonatkozó kötelezettség – Ideiglenes eltérés – A Covid19‑világjárvány kontextusában az utazási csomagok szervezőit azon kötelezettségük alól mentesítő nemzeti szabályozás, hogy az érintett utazónak teljesen megtérítsék a felmondott szerződés címén teljesített kifizetéseket – Célkitűzés – Az utazásszervezők fizetőképességének és az érintett ágazat életképességének megóvása – Megengedhetetlenség

   (2015/2302 európai parlamenti és tanácsi irányelv, 4. cikk és 12. cikk, (2)–(4) bekezdés)

   (lásd: 45., 46., 49–51., 54–58., 67–71., 75., 76. pont és a rendelkező rész 2. pontja)

3. Tagállamok – Kötelezettségek – A lojális együttműködés kötelezettsége – A nemzeti bíróság lehetősége arra, hogy korlátozza az európai joggal ellentétes nemzeti szabályozás megsemmisítéséről szóló határozatának időbeli hatályát – Hiány

   (EUSZ 4. cikk, (3) bekezdés)

   (lásd: 80–85. pont és a rendelkező rész 3. pontja)

Összefoglalás

A Covid19‑világjárvánnyal összefüggésben a francia kormány olyan szabályozást fogadott el, amelynek célja, hogy ideiglenesen mentesítse az utazási csomagok szervezőit az utazási csomagra vonatkozó szerződés felmondása esetén az utazók által teljesített kifizetések megtérítésére vonatkozó kötelezettségük alól. ( 1 ) Két fogyasztói érdekvédelmi egyesület e szabályozás megsemmisítését kérte a Conseil d’État‑tól (államtanács, Franciaország) arra hivatkozva, hogy megsértették az ilyen típusú szerződést kötő utazók azon jogát, hogy a szerződést „elháríthatatlan és rendkívüli körülmények” felmerülése okán felmondják, és az utazási csomag címén teljesített valamennyi kifizetést legkésőbb a felmondást követő 14 napon belül megtérítsék számukra, amint azt az utazási csomagokról szóló irányelv előírja. ( 2 )

E bíróság kétségeit fejezi ki különösen az ezen irányelvben előírt „megtérítés” fogalmának értelmezését, valamint az utazási csomagok szervezőinek megtérítési kötelezettsége alóli ideiglenes mentesítéséről szóló nemzeti szabályozásnak az irányelvvel való összeegyeztethetőségét illetően.

Ítéletében a Bíróság pontosítja a „megtérítés” fogalmát az utazási csomagokról szóló irányelv összefüggésében. Ezenfelül a nemzeti szabályozásnak ezen irányelvvel való összeegyeztethetetlenségéről, ( 3 ) valamint az ugyanezen, az uniós joggal összeegyeztethetetlennek ítélt szabályozást megsemmisítő nemzeti határozat időbeli hatályának korlátozásáról határoz.

A Bíróság álláspontja

Először is a Bíróság úgy ítéli meg, hogy a szó szerinti értelmezés szerint az utazási csomagokról szóló irányelv értelmében vett „megtérítés” fogalma ( 4 ) alatt kizárólag az utazási csomagok címén teljesített kifizetések pénzösszeg formájában való visszatérítése értendő. Ezen irányelv nem rendelkezik kifejezetten arról a lehetőségről, hogy ezt a pénzösszegfizetési kötelezettséget más formában nyújtott szolgáltatással – mint például utalványok felajánlásával – helyettesítsék. Ez a pénzben – amellyel a fogyasztók szabadon rendelkezhetnek – történő megtérítéshez való jog a fogyasztók érdekei védelmének célját szolgálja.

Másodszor, a Bíróság kimondta, hogy az utazási csomagokról szóló irányelvvel ellentétes az utazási csomagok szervezőinek a Covid19‑világjárvánnyal összefüggésben azon kötelezettségük alól való ideiglenes felmentése, ( 5 ) hogy a szerződés felmondását követő 14 napon belül megtérítsék az érintett utazók részére a felmondott szerződés alapján teljesített valamennyi kifizetést. Ez a következtetés akkor is érvényes, ha az ilyen nemzeti intézkedés célja annak elkerülése, hogy a megtérítési kérelmek várható jelentős száma miatt ezen utazásszervezők fizetőképessége olyan mértékben sérüljön, hogy az veszélybe sodorja létezésüket, és ily módon megőrizze az érintett ágazat életképességét.

A Bíróság először is az „elháríthatatlan és rendkívüli körülmények” fogalmát vizsgálja. ( 6 ) A jogbiztonság elve alapján és a fogyasztóvédelemre tekintettel ugyanis e fogalom magában foglalhatja a Covid19‑világjárványt, mivel „az emberi egészséget veszélyeztető jelentős kockázatok” fennállásával jár, ( 7 ) és alkalmazható az utazási csomagra vonatkozó szerződések felmondására, ha az az ilyen esemény következményein alapul.

Ezt követően a Bíróság hangsúlyozza, hogy az „elháríthatatlan és rendkívüli körülmények” fogalma hasonlít a „vis maior” fogalmához, és különösen az utazási csomagokról szóló irányelv előkészítő munkálataira tekintettel ez utóbbi fogalom ezen irányelv szerinti kimerítő végrehajtásának minősül. Így a tagállamok vis maior címén még ideiglenesen sem mentesíthetik az utazási csomagok szervezőit az ezen irányelvben előírt megtérítési kötelezettségük alól, mivel az irányelv semmilyen kivételt nem ír elő e kötelezettség kötelező jellege alól.

Végül, még ha feltételezzük is, hogy a tagállamok a nemzeti bíróságaik előtt hivatkozhatnak arra, hogy valamely nemzeti szabályozásnak valamely irányelv rendelkezéseivel való összeegyeztethetetlenségét vis maior igazolja, a Bíróság pontosítja, hogy az olyan nemzeti szabályozás, amely a Covid19‑világjárványhoz hasonló globális egészségügyi válság körülményei között lehetővé teszi az utazási csomagot kínáló utazásszervezők azon kötelezettsége alóli ideiglenes mentesítést, hogy megtérítsék az érintett utazóknak az utazási csomag címén teljesített kifizetéseket, nem felel meg azon feltételeknek, amelyek lehetővé teszik a tagállamok számára a vis maiorra való hivatkozást.

Így először is, noha a Covid19‑világjárvány az érintett tagállamon kívül eső, továbbá elháríthatatlan és rendkívüli körülménynek minősül, az olyan nemzeti szabályozás, amely általános jelleggel minden utazásszervezőt mentesít a megtérítési kötelezettség alól, jellegénél fogva nem igazolható vis maiorral. E megtérítési kötelezettség általános ideiglenes felfüggesztése ugyanis nem veszi figyelembe az érintett utazásszervezők konkrét és egyéni pénzügyi helyzetét. Másodszor, nem nyert bizonyítást, hogy – különösen bizonyos állami támogatási intézkedések elfogadásával – nem lehetett volna más módon elkerülni azokat a pénzügyi következményeket, amelyeket e szabályozással kezelni kívántak, mint az utazási csomagokról szóló irányelv megsértésével. Harmadszor, ugyanezen nemzeti szabályozást, amely előírja, hogy felmenti az utazási csomagok szervezőit a megtérítési kötelezettségük alól az érintett utazási csomagra vonatkozó szerződéstől való „elállás” közlésétől számított 21 hónapra, nyilvánvalóan nem úgy alakították ki, hogy hatásait a vis maiornak minősíthető esemény által okozott nehézségek orvoslásához szükséges időtartamra korlátozza.

Harmadszor és utolsósorban a Bíróság emlékeztet arra, hogy ha valamely nemzeti bíróság előtt a belső joga alapján keresetet indítanak az általa az uniós joggal ellentétesnek ítélt nemzeti szabályozás megsemmisítése iránt, e bíróságnak meg kell semmisítenie e szabályozást. A jelen ügyben a Bíróság egyrészt pontosítja, hogy az utazási csomagok ágazatában tevékenykedő gazdasági szereplők gazdasági érdekeinek a Covid19‑világjárvány által okozott fenyegetettsége nem hasonlítható össze az érintett tagállam környezetvédelmi vagy villamosenergia‑ellátásával kapcsolatos kényszerhelyzetekkel, amelyek olyan kivételes körülmények, amelyek miatt a Bíróság egyébiránt elismerte a nemzeti bíróságok azon lehetőségét, hogy korlátozzák az uniós joggal összeegyeztethetetlennek ítélt nemzeti szabályozást megsemmisítő határozataik időbeli hatályát. Másrészt a Bíróság megjegyzi, hogy nem tűnik úgy, hogy azon nemzeti szabályozás megsemmisítése, amely lehetővé teszi a tagállamok számára, hogy a Covid19‑világjárvánnyal összefüggésben mentesítsék az utazási csomagok szervezőit a megtérítési kötelezettségük alól, olyan mértékű hátrányos következményekkel járna az utazási csomagok ágazatára nézve, hogy hatásainak fenntartása szükséges lenne ezen ágazat gazdasági szereplői pénzügyi érdekeinek a védelméhez. Következésképpen a lojális együttműködés elve ( 8 ) nem teszi lehetővé az utazási csomagokról szóló irányelvvel ellentétes nemzeti szabályozás megsemmisítése iránti keresetet elbíráló nemzeti bíróság számára, hogy korlátozza az e nemzeti szabályozást megsemmisítő határozatának időbeli hatályát.

( 1 ) A bizonyos idegenforgalmi utazásokra és tartózkodásra vonatkozó szerződések elháríthatatlan és rendkívüli körülmények, illetve vis maior esetén történő megszűnésének pénzügyi feltételeiről szóló, 2020. március 25 i 2020–315. sz. rendelet 1. cikke értelmében az utazásszervezők a 2020. március 1. és szeptember 15. között közölt „elállások” tekintetében jogosultak voltak arra, hogy úgy teljesítsék a megtérítési kötelezettségüket, hogy az érintett utazónak legkésőbb az érintett utazási csomagra vonatkozó szerződéstől való „elállásról” szóló értesítést követő 3 hónapon belül utalványt ajánlanak fel az utazási csomag keretében teljesített kifizetésekkel megegyező összegre, amely ajánlat 18 hónapig érvényes.

( 2 ) Lásd az utazási csomagokról és az utazási szolgáltatásegyüttesekről, valamint a 2006/2004/EK rendelet és a 2011/83/EU európai parlamenti és tanácsi irányelv módosításáról, továbbá a 90/314/EGK tanácsi irányelv hatályon kívül helyezéséről szóló, 2015. november 25–i (EU) 2015/2302 európai parlamenti és tanácsi irányelv (HL 2015. L 326., 1. o.; a továbbiakban: az utazási csomagokról szóló irányelv) 12. cikkét. Az e cikk (2) bekezdésének első mondatában foglaltak szerint az utazási csomag megkezdését megelőzően az utazó lemondási díj fizetése nélkül jogosult felmondani az utazási csomagra vonatkozó szerződést, ha a célállomás helyén vagy annak közvetlen közelében olyan elháríthatatlan és rendkívüli körülmények merülnek fel, amelyek az utazási csomag teljesítését jelentős mértékben befolyásolják, vagy lényegesen befolyásolják az utasoknak a célállomásra való szállítását.

( 3 ) Lásd különösen az utazási csomagokról szóló irányelv 4. cikkét és 12. cikkének (2)–(4) bekezdését.

( 4 ) Lásd különösen az utazási csomagokról szóló irányelv 12. cikkének (2) és (3) bekezdését. E cikk (2) bekezdésének második mondata előírja, hogy az utazási csomagra vonatkozó szerződés felmondása esetén ezen utazó jogosult az utazási csomag címén kifizetett összegek teljes megtérítésére. Egyébiránt ugyanezen irányelv 4. cikkének és 12. cikke (3) bekezdése b) pontjának megfelelően, ha az érintett utazásszervező „elháríthatatlan és rendkívüli körülmények” miatt akadályoztatva van az utazási csomagra vonatkozó szerződés teljesítésében, felmondhatja az említett szerződést, és a kifizetéseket indokolatlan késedelem nélkül, de legkésőbb 14 nappal az utazási csomagra vonatkozó szerződés felmondását követően meg kell térítenie ezen utazó számára.

( 5 ) Lásd az utazási csomagokról szóló irányelv 4. cikkét és 12. cikkének (2)–(4) bekezdését.

( 6 ) Az utazási csomagokról szóló irányelv 12. cikkének (2) bekezdése és (3) bekezdésének b) pontja értelmében. Az „elháríthatatlan és rendkívüli körülmények” fogalmát ezen irányelv 3. cikkének 12. pontja úgy határozza meg, mint „az ilyen körülményekre hivatkozó fél által nem befolyásolható olyan helyzet, és amelynek [helyesbítés: olyan helyzet, amelynek] következményeit valamennyi észszerű intézkedés megtétele esetén sem lehetett volna elhárítani”.

( 7 ) Az utazási csomagokról szóló irányelv (31) preambulumbekezdése szerint, amely meghatározza az „elháríthatatlan és rendkívüli körülmények” fogalmának terjedelmét, az emberi egészséget fenyegető jelentős kockázatok e fogalom körébe tartoznak.

( 8 ) Az EUSZ 4. cikkének (3) bekezdése írja elő.