C‑449/16. sz. ügy

Kerly Del Rosario Martinez Silva

kontra

Istituto nazionale della previdenza sociale (INPS)
és
Comune di Genova

(a Corte d’appello di Genova [Olaszország] által benyújtott előzetes döntéshozatal iránti kérelem)

„Előzetes döntéshozatal – Szociális biztonság – 883/2004/EK rendelet – 3. cikk – Családi ellátások – 2011/98/EU irányelv – 12. cikk – Egyenlő bánásmódhoz való jog – Harmadik országok összevont engedéllyel rendelkező állampolgárai”

Összefoglaló – A Bíróság ítélete (hetedik tanács), 2017. június 21.

1. Szociális biztonság–Migráns munkavállalók–Uniós szabályozás–Tárgyi hatály–Benne foglalt és kizárt ellátások–Megkülönböztetési kritériumok

   (883/2004 európai parlamenti és tanácsi rendelet, 3. cikk, (1) bekezdés)

2. Szociális biztonság–Családi ellátások–Fogalom–A legalább három kiskorú gyermeket nevelő háztartások számára járó támogatás–Bennfoglaltság

   (883/2004 európai parlamenti és tanácsi rendelet, 1. cikk, z) pont, és 3. cikk, (1) bekezdés, j) pont)

3. Határellenőrzések, menekültügy és bevándorlás–Bevándorlási politika–A harmadik országbeli állampolgárok valamely tagállam területén való tartózkodására és munkavállalására vonatkozó összevont engedélyre irányuló összevont kérelmezési eljárás–2011/98 irányelv–Egyenlő bánásmódhoz való jog–Nemzeti szabályozás, amely megtagadja valamely összevont engedéllyel rendelkező személytől a legalább három kiskorú gyermeket nevelő háztartások számára járó támogatást–Megengedhetetlenség

   (2011/98 európai parlamenti és tanácsi irányelv, 2. cikk, c) pont, 3. cikk, c) pont, és 12. cikk; 2003/109 tanácsi irányelv)

1.  Lásd a határozat szövegét.

   (vö. 20–22. pont)

2.  Azt illetően, hogy az adott ellátás a 883/2004 rendelet 3. cikke (1) bekezdésének j) pontja szerinti családi ellátások körébe tartozik‑e, hangsúlyozni kell, hogy e rendelet 1. cikkének z) pontja értelmében a „családi ellátás” kifejezés – az I. mellékletben említett tartásdíj megelőlegezése és a különleges szülési juttatások és örökbefogadási támogatások kivételével – minden olyan természetbeni vagy pénzbeli ellátást lefed, amelynek célja a családi kiadások fedezése. A Bíróság korábban már kimondta, hogy a„családi kiadások fedezése” fordulatot úgy kell értelmezni, hogy annak célja többek között a családi költségekhez való, a gyermekek eltartásából eredő kiadásokat mérséklő állami hozzájárulás (lásd ebben az értelemben: 2013. szeptember 19‑iHliddal és Bornand ítélet, C‑216/12 és C‑217/12, EU:C:2013:568, 55. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

   Az alapügyben szereplő ellátást illetően a Bíróság elé terjesztett iratokból kitűnik egyrészt, hogy az ANF‑et az azt igénylő jogosultak részére folyósítják, amint a kiskorú gyermekek számával és a 448/1998. törvény 65. cikkével kapcsolatos feltételek teljesülnek. Ezen ellátást következésképpen az igénylő személyes szükségletének bárminemű egyéni és diszkrecionális mérlegelése nélkül, jogilag meghatározott helyzetben nyújtják. Másrészt az ANF egy, az említett jogosultak számára évente folyósított pénzösszeg, melynek célja a családi kiadások fedezése. Tehát olyan pénzbeli ellátásról van szó, amelynek célja a családi költségekhez való, a gyermekek eltartásából eredő kiadásokat mérséklő állami hozzájárulás.

   A fenti megfontolások összességéből az következik, hogy az olyan ellátás, mint az ANF a 883/2004 rendelet 3. cikke (1) bekezdésének j) pontja szerinti családi ellátások körébe tartozó szociális biztonsági ellátásnak minősül.

   (vö. 23–25. pont)

3.  A harmadik országbeli állampolgárok valamely tagállam területén való tartózkodására és munkavállalására vonatkozó összevont engedélyre irányuló összevont kérelmezési eljárásról, valamint a harmadik országból származó, valamely tagállam területén jogszerűen tartózkodó munkavállalók közös jogairól szóló, 2011. december 13‑i 2011/98/EU európai parlamenti és tanácsi irányelv 12. cikkét úgy kell értelmezni, hogy azzal ellentétes az olyan nemzeti szabályozás, mint amilyen az alapügyben szerepel, amelynek értelmében az ezen irányelv 2. cikkének c) pontja értelmében vett összevont engedéllyel rendelkező harmadik országbeli állampolgár nem részesülhet olyan ellátásban, mint az 1998. december 23‑i legge n. 448 – Misure di finanza pubblica per la stabilizzazione e lo sviluppo (a stabilizációs és fejlesztési költségvetési intézkedésekről szóló 448/1998. sz. törvény) által bevezetett, a legalább három kiskorú gyermeket nevelő háztartások számára járó támogatás.

   E tekintetben a 2011/98 irányelv 3. cikkének c) pontjával együttesen értelmezett 12. cikke (1) bekezdésének e) pontjából kitűnik, hogy az ez utóbbi rendelkezésben előírt egyenlő bánásmódban kell részesülniük különösen olyan harmadik országbeli állampolgároknak, akiknek tartózkodását valamely tagállamban az uniós vagy nemzeti jog alapján munkavállalás céljából engedélyezték. Márpedig ez a helyzet az ezen irányelv 2. cikkének c) pontja szerinti összevont engedéllyel rendelkező harmadik országbeli állampolgár esetén, mivel e rendelkezés értelmében ez az engedély lehetővé teszi az ilyen állampolgár számára, hogy munkavállalás céljából jogszerűen tartózkodjon az azt kiállító tagállam területén.

   Ugyanakkor a 2011/98 irányelv 12. cikke (2) bekezdése b) pontjának első albekezdése értelmében a tagállamok korlátozhatják a harmadik országból származó munkavállalókat ezen irányelv 12. cikke (1) bekezdésének e) pontja alapján megillető jogokat, kivéve az olyan harmadik országból származó munkavállalók esetében, akik alkalmazásban állnak, illetve akik legalább hat hónapig alkalmazásban álltak, majd munkanélküliként nyilvántartásba vették őket. Ezenkívül az említett irányelv 12. cikke (2) bekezdése b) pontjának második albekezdése értelmében a tagállamok dönthetnek úgy, hogy ezen irányelv 12. cikke (1) bekezdésének e) pontja a családi ellátások tekintetében nem vonatkozik azon harmadik országbeli állampolgárokra, akik számára valamely tagállam területén a munkavállalást hat hónapot meg nem haladó időtartamra engedélyezték, olyan harmadik országbeli állampolgárokra, akiknek e tagállam területén való tartózkodását tanulmányok folytatása céljából engedélyezték, valamint olyan harmadik országbeli állampolgárokra, akiknek a munkavállalást vízum alapján engedélyezték.

   Így, a 2011/98 irányelv – a 2003/109 irányelvhez hasonlóan – bizonyos harmadik országbeli állampolgárok javára főszabályként egyenlő bánásmódhoz való jogot ír elő, és felsorolja azokat az eseteket, amikor a tagállamok ettől eltérhetnek. Ezen eltérésekre tehát csak akkor lehet hivatkozni, ha az érintett tagállam ezen irányelv végrehajtására hatáskörrel rendelkező szervei világosan kinyilvánították, hogy ezen eltéréssel kívánnak élni (lásd analógia útján: 2012. április 24‑iKamberaj ítélet, C‑571/10, EU:C:2012:233, 86. és 87. pont).

   (vö. 27–29., 32. pont és a rendelkező rész)