C‑601/15. PPU. sz. ügy

J. N.

kontra

Staatssecretaris van Veiligheid en Justitie

(a Raad van State [Hollandia] által benyújtott előzetes döntéshozatal iránti kérelem)

„Előzetes döntéshozatal — Sürgősségi előzetes döntéshozatali eljárás — A nemzetközi védelmet kérelmezők befogadására vonatkozó szabályok — 2008/115/EK irányelv — Jogszerű tartózkodás — 2013/32/EU irányelv — 9. cikk — A tagállamban maradás joga — 2013/33/EU irányelv — A 8. cikk (3) bekezdése első albekezdésének e) pontja — Őrizetbe vétel — A nemzetbiztonság vagy a közrend védelme — Érvényesség — Az Európai Unió Alapjogi Chartája — 6. cikk és 52. cikk — Korlátozás — Arányosság”

Összefoglaló – A Bíróság ítélete (nagytanács), 2016. február 15.

1. Alapvető jogok — Az emberi jogok európai egyezménye — Az uniós jogrend szerves részét nem képező jogforrás

   (EUSZ 6. cikk, (3) bekezdés; az Európai Unió Alapjogi Chartája, 52. cikk, (3) bekezdés)

2. Határellenőrzések, menekültügy és bevándorlás — Menekültpolitika — A nemzetközi védelmet kérelmezők befogadására vonatkozó szabályok — 2013/33 irányelv — A 8. cikk (3) bekezdése első albekezdésének e) pontja — A közrenddel és a közbiztonsággal kapcsolatos okok miatt történő őrizetbe vétel — Az említett rendelkezés érvényességének az Európai Unió Alapjogi Chartája 6. cikkére és 52. cikkére tekintettel történő vizsgálata — Érvényesség

   (Az Európai Unió Alapjogi Chartája, 6. cikk, és 52. cikk, (1) és (3) bekezdés; 2013/33 európai parlamenti és tanácsi irányelv, 8. cikk, (3) bekezdés, első albekezdés, e) pont és 9. cikk, (1) bekezdés)

3. Határellenőrzések, menekültügy és bevándorlás — Menekültpolitika — Harmadik országok jogellenesen tartózkodó állampolgárainak visszatérése — A 2008/115 irányelv értelmében vett kiutasítási eljárás alatt álló állampolgár — A menedékjog iránti kérelemnek a nemzeti ítélkezési gyakorlat értelmében az előzőleg elfogadott kiutasítási határozat hatályvesztésével járó benyújtása — Megengedhetetlenség — A 2008/115 irányelv hatékony érvényesülése biztosításának kötelezettsége — Együttműködési kötelezettség

   (EUSZ 4. cikk, (3) bekezdés; 2008/115 európai parlamenti és tanácsi irányelv, (4) preambulumbekezdés és 8. cikk, valamint 2013/33 európai parlamenti és tanácsi irányelv, 8. cikk)

1.  Lásd a határozat szövegét.

   (vö. 45., 46. pont)

2.  Nem létezik olyan körülmény, amely a nemzetközi védelmet kérelmezők befogadására vonatkozó szabályok megállapításáról szóló 2013/33 irányelv 8. cikke (3) bekezdése első albekezdése e) pontjának – amely azon lehetőségről rendelkezik, hogy a kérelmezőt a nemzetbiztonság vagy a közrend védelmére alapított indokok miatt őrizetbe vehetik – az Európai Unió Alapjogi Chartája 6. cikkére, valamint 52. cikke (1) és (3) bekezdésére tekintettel való érvényességére hatással lenne.

   Mivel ugyanis a nemzetbiztonság és a közrend védelme képezi az említett rendelkezés által követett célkitűzést, az olyan őrizetbe vételi intézkedés, amelynek alapját ez a rendelkezés képezi, ténylegesen az Unió által elismert általános érdekű célkitűzést szolgálja. Továbbá a nemzetbiztonság és a közrend védelme hozzájárul mások jogainak és szabadságainak védelméhez is. E tekintetben az Európai Unió Alapjogi Chartájának 6. cikke kifejti, hogy mindenkinek joga van nemcsak a szabadsághoz, hanem a személyi biztonsághoz is.

   Ami a szabadsághoz való jogba az ilyen őrizeti intézkedés által okozott beavatkozás arányosságát illeti, valamely menedékkérőnek az abban az esetben történő őrizetbe vétele, amikor azt a nemzetbiztonság vagy a közrend védelme szükségessé teszi, jellegénél fogva olyan intézkedés, amely alkalmas a nyilvánosságnak attól a veszélytől való megvédésére, amelyet az ilyen személy magatartása jelenthet, és ezért megvalósíthatja a 2013/33 irányelv 8. cikke (3) bekezdése első albekezdésének e) pontja által követett célkitűzést. Másfelől a 2013/33 irányelv 8. cikkének mind a szövegéből és hátteréből, mind pedig keletkezésének körülményeiből kitűnik, hogy az e cikk (3) bekezdése első albekezdésének e) pontjában előírt azon lehetőség, hogy a kérelmezőt a nemzetbiztonság vagy a közrend védelmére alapított indokok miatt őrizetbe vegyék, azon feltételek összességének a betartásától függ, amelyek célja az ilyen intézkedés alkalmazásának szigorú körülhatárolása. E tekintetben a 2013/33 irányelv 9. cikkének (1) bekezdése úgy rendelkezik, hogy a kérelmezőt kizárólag a lehető legrövidebb időre és az ezen irányelv 8. cikkének (3) bekezdésében meghatározott okok fennállásának idejére lehet őrizetbe venni.

   Végül azt a szigorú keretet, amely a hatáskörrel rendelkező nemzeti hatóságoknak a kérelmező 2013/33 irányelv 8. cikke (3) bekezdése első albekezdésének e) pontja alapján történő őrizetbe vételével kapcsolatban elismert jogkört behatárolja, az egyéb irányelvekben szereplő, a „nemzetbiztonság” és a „közrend” fogalmainak a Bíróság ítélkezési gyakorlatában adott azon értelmezése is biztosítja, amely a 2013/33 irányelv esetében is alkalmazandó.

   Ugyanis a „közrend” fogalma mindenképpen – a társadalmi rend megzavarásán túl, amelyet valamennyi jogsértés megvalósít – olyan valódi, közvetlen és kellően súlyos fenyegetés fennállását feltételezi, amely a társadalom valamely alapvető érdekére hatással jár.

   A „közbiztonság” fogalma magában foglalja a tagállam belső és külső biztonságát. Következésképpen az alapvető állami intézmények és közszolgáltatások működésének veszélyeztetése, valamint a lakosság fennmaradása, akárcsak a külkapcsolatok vagy a népek békés együttélése súlyos megzavarásának a kockázata, vagy a katonai érdekek veszélyeztetése hatással lehet a közbiztonságra.

   (vö. 53–55., 57., 62., 64–66., 82. pont és a rendelkező rész)

3.  A nemzeti ítélkezési gyakorlat keretében, amelynek értelmében menedékjog iránti kérelemnek a kiutasítási eljárás hatálya alatt álló személy általi benyújtása azzal a hatással jár, hogy minden olyan kiutasítási határozatot automatikusan hatálytalanná tesz, amelyet előzőleg ezen eljárás keretében fogadtak el, a harmadik országok illegálisan [helyesen: jogellenesen] tartózkodó állampolgárainak visszatérésével kapcsolatban a tagállamokban használt közös normákról és eljárásokról szóló 2008/115 irányelv hatékony érvényesülése megköveteli, hogy az ezen irányelv alapján megindított olyan eljárást, amelynek keretében az adott esetben beutazási tilalommal járó kiutasítási határozatot fogadtak el, folytatni lehessen abban a szakaszban, ahol azt a nemzetközi védelem iránti kérelem benyújtása miatt felfüggesztették, amennyiben ezt a kérelmet első fokon elutasították. A tagállamok ugyanis nem veszélyeztethetik az ez utóbbi irányelv által kitűzött cél megvalósítását, vagyis a jogellenesen tartózkodó harmadik országbeli állampolgárok hatékony visszatérési és hazatelepülési politikájának a megvalósítását.

   E tekintetben mind a tagállamoknak az EUSZ 4. cikk (3) bekezdéséből eredő együttműködési kötelezettségéből, mind pedig a 2008/115 irányelvnek különösen a (4) preambulumbekezdésében kifejtett hatékonysági követelményekből következik, hogy a tagállamok számára az ezen irányelv 8. cikkében előírt azon kötelezettséget, hogy az e cikk (1) bekezdésében érintett esetekben kitoloncolást foganatosítsanak, rövid időn belül teljesíteni kell. Márpedig ezt a kötelezettséget nem tartanák tiszteletben akkor, ha a kitoloncolásra amiatt kerülne sor később, hogy a nemzetközi védelem iránti kérelem első fokon történő elutasítását követően az előző pontban leírthoz hasonló eljárást nem abban a szakaszban kellene folytatni, amelyben az felfüggesztésre került, hanem azt újra kellene kezdeni.

   A fentiekből következik, hogy a nemzetközi védelmet kérelmezők befogadására vonatkozó szabályok megállapításáról szóló 2013/33 irányelv 8. cikke (3) bekezdése első albekezdése e) pontjának elfogadásával ‑ amely azon lehetőségről rendelkezik, hogy a kérelmezőt a nemzetbiztonság vagy a közrend védelmére alapított indokok miatt őrizetbe vehetik – az uniós jogalkotó a 2013/33 irányelv 8. cikke (3) bekezdése első albekezdése e) pontjának elfogadásával nem sértette meg az emberi jogok európai egyezménye 5. cikke (1) bekezdése f) pontjának második tagmondatában biztosított védelmi szintet, mivel az megengedi az olyan személy törvényes őrizetbe vételét engedélyezi, aki ellen intézkedés van folyamatban kiutasítása vagy kiadatása céljából.

   (vö. 75–78. pont)