C‑218/15. sz. ügy

Gianpaolo Paoletti és társai

elleni

büntetőeljárás

(a Tribunale ordinario di Campobasso [Olaszország] által benyújtott előzetes döntéshozatal iránti kérelem)

„Előzetes döntéshozatal — EUSZ 6. cikk — Az Európai Unió Alapjogi Chartájának 49. cikke — Az enyhébb büntető jogszabály visszaható hatályának elve — Román állampolgárok Olaszország területére való jogellenes beutazását megszervező olasz állampolgárok — Romániának az Európai Unióhoz való csatlakozását megelőzően megvalósuló tényállás — Románia csatlakozásának a hatása a jogellenes beutazáshoz és tartózkodáshoz való segítségnyújtás vétségére — Az uniós jog végrehajtása — A Bíróság hatásköre”

Összefoglaló – A Bíróság ítélete (ötödik tanács), 2016. október 6.

1. Előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdések – A Bíróság hatásköre – Korlátok – Az Unió Alapjogi Chartájának értelmezése iránti kérelem – Az uniós joghoz való kapcsolódási elemet mutató nemzeti jogi helyzet – A Bíróság hatásköre

   (EUMSZ 267. cikk; az Európai Unió Alapjogi Chartája, 51. cikk, (1) bekezdés)

2. Európai uniós jog – Elvek – Az enyhébb büntetés visszaható hatályú alkalmazásának elve – Az uniós jog általános elveinek részét képező és az Európai Unió Alapjogi Chartájában szereplő elv

   (EUSZ 6. cikk, (3) bekezdés; az Európai Unió Alapjogi Chartája, 49. cikk, (1) bekezdés)

3. Európai uniós jog – Elvek – Az enyhébb büntetés visszaható hatályú alkalmazásának elve – Alkalmazási feltételek

   (EUSZ 6. cikk, (3) bekezdés; az Európai Unió Alapjogi Chartája, 49. cikk, (1) bekezdés)

4. Határellenőrzések, menekültügy és bevándorlás – Bevándorlási politika – A jogellenes be‑ és átutazáshoz, valamint a jogellenes tartózkodáshoz történő segítségnyújtás büntetni rendelése – A jogellenes be‑ és átutazáshoz, valamint a jogellenes tartózkodáshoz történő segítségnyújtás vétségét valamely tagállam állampolgárai javára elkövető személyeket sújtó büntetőjogi szankció – E tagállamnak az Európai Unióhoz történt csatlakozása előtt elkövetett cselekmények – A bűncselekmények és büntetések törvény általi meghatározottsága elvének megsértése – Hiány

   (EUSZ 6. cikk; az Európai Unió Alapjogi Chartája, 49. cikk; 2002/90 tanácsi irányelv, 1. és 3. cikk; 2002/946 tanácsi kerethatározat,1. cikk, (1) bekezdés)

1.  Lásd a határozat szövegét.

   (vö. 13–20. pont)

2.  Az enyhébb büntető jogszabály visszaható hatályának a Charta 49. cikkének (1) bekezdésében szereplő elve az elsődleges uniós jog részét képezi. Már a Lisszaboni Szerződés hatálybalépését megelőzően is, amely a Chartát ugyanolyan jogi kötőerővel ruházta fel, mint a Szerződéseket, kimondta a Bíróság, hogy ezen elv a tagállamok közös alkotmányos hagyományaiból ered, és ezért azt úgy kell tekinteni, mint amely az uniós jog azon általános elveinek részét képezi, amelyeket a nemzeti bíróság a nemzeti jog alkalmazása során köteles tiszteletben tartani.

   (vö. 25. pont)

3.  Az enyhébb büntető jogszabály alkalmazása szükségszerűen jogszabályok időbeli egymásutániságát feltételezi, és azon a megállapításon alapul, hogy a jogalkotó megváltoztatta álláspontját a tényállás büntetőjogi minősítése vagy a bűncselekményre alkalmazandó szankció vonatkozásában.

   (vö. 27. pont)

4.  Az EUSZ 6. cikket és az Európai Unió Alapjogi Chartájának 49. cikkét úgy kell értelmezni, hogy valamely állam Unióhoz történő csatlakozása nem akadálya annak, hogy egy másik tagállam büntetőjogi szankciót alkalmazhasson azon személyekkel szemben, akik az említett csatlakozást megelőzően az első állam állampolgárai javára követték el a jogellenes beutazáshoz és tartózkodáshoz való segítségnyújtás vétségét.

   Azok a nemzeti jogszabályok ugyanis, amelyek – a jogellenes be‑ és átutazáshoz, valamint a jogellenes tartózkodáshoz történő segítségnyújtás meghatározásáról szóló 2002/90 irányelv 3. cikkének és a jogellenes be‑ és átutazáshoz, valamint a jogellenes tartózkodáshoz történő segítségnyújtás elleni küzdelem büntetőjogi keretének megerősítéséről szóló 2002/946 kerethatározat 1. cikkének megfelelően, amely uniós rendelkezések kimondják, hogy e bűncselekmény elkövetőit hatásos, arányos és visszatartó erejű szankciókkal kell sújtani – szabadságvesztéssel rendelik büntetni a jogellenes beutazáshoz és tartózkodáshoz való segítségnyújtást, nem olyan harmadik országbeli állampolgárokra vonatkoznak, akik jogellenesen utaznak be Olaszország területére, és ott érvényes tartózkodási engedély nélkül tartózkodnak, hanem azon személyekre, akik segítséget nyújtanak az említett állampolgároknak a fenti állam területére való jogellenes beutazáshoz és az ott való jogellenes tartózkodáshoz. Pusztán az a körülmény, hogy jogellenes beutazásukat követően ezen állampolgárok a származási országuknak az Unióhoz történő csatlakozása folytán uniós polgárokká váltak, nem befolyásolhatja a jogellenes beutazáshoz és tartózkodáshoz segítséget nyújtó személyek ellen folyamatban lévő büntetőeljárások lefolyását.

   Az uniós polgárság e megszerzése ugyanis olyan ténybeli helyzet, amely nem módosítja a jogellenes beutazáshoz és tartózkodáshoz való segítségnyújtás vétségének tényállási elemeit.

   Sem az említett irányelvben, sem más uniós jogszabályban nincs olyan rendelkezés, amely arra engedne a következtetni, hogy az uniós polgárság elnyerése magával vonja a munkaerő‑csempészést végző vádlottak által elkövetett bűncselekmény ebbéli jellegének megszűnését. Az ezzel ellenkező értelmű döntés már attól kezdve előmozdítaná e csempészetet, hogy valamely állam megkezdi az Unióhoz való csatlakozás folyamatát, mivel az embercsempészek biztosak lehetnek abban, hogy büntethetőségük a jövőben megszűnik. Az elért cél így ellentétes lenne az uniós jogalkotó által kitűzöttel.

   (vö. 32–34., 36., 42. pont és a rendelkező rész)