C-43/07. sz. ügy

D. M. M. A. Arens-Sikken

kontra

Staatssecretaris van Financiën

(a Hoge Raad der Nederlanden [Hollandia] által benyújtott előzetes döntéshozatal iránti kérelem)

„A tőke szabad mozgása — Az EK-Szerződés 73b. és 73d. cikke (jelenleg EK 56. cikk és EK 58. cikk) — Az öröklési és a vagyonátruházási illetékre vonatkozó olyan nemzeti szabályozás, amely ezen illetékek kiszámítása során nem rendelkezik a halála időpontjában az öröklés tárgyát képező ingatlan fekvése szerinti tagállamtól eltérő tagállamban illetékességgel rendelkező örökhagyó esetében a végrendeleti hagyaték felmenői felosztásából eredő kiegyenlítési kötelezettséggel kapcsolatos tartozások levonhatóságáról — Korlátozás — Igazolás — Hiány — A kettős adóztatás elkerülését szolgáló kétoldalú egyezmény hiánya — A hivatkozott személy illetékessége szerinti tagállamban a kettős adóztatás elkerülése érdekében alkalmazott kisebb mértékű beszámításnak a tőke szabad mozgásának korlátozására való hatása”

J. Mazák főtanácsnok indítványa, az ismertetés napja: 2008. március 13.   I - 6890

A Bíróság ítélete (harmadik tanács), 2008. szeptember 11.   I - 6912

Az ítélet összefoglalása

A tőke szabad mozgása – Korlátozások – Öröklési illeték

(EK-Szerződés, 73b. cikk és 73d. cikk (jelenleg EK 56. cikk és EK 58. cikk)

Az EK-Szerződés 73b. és 73d. cikkét (jelenleg EK 56. és EK 58. cikk) úgy kell értelmezni, hogy azzal ellentétes a valamely tagállamban fekvő ingatlan után kirótt öröklési és vagyonátruházási illetékek kiszámítására vonatkozó olyan tagállami szabályozás, mint amilyen az alapügyben szerepel, amely a hivatkozott illetékek kiszámításakor nem rendelkezik a végrendeleti hagyaték felmenői felosztásából eredő kiegyenlítési kötelezettséggel kapcsolatos tartozások levonhatóságáról, amennyiben az örökhagyó a halála időpontjában e tagállamtól eltérő tagállamban rendelkezik illetékességgel, ugyanakkor biztosítja e levonhatóságot, ha az örökhagyó ugyanezen időpontban az öröklés tárgyát képező ingatlan fekvése szerinti államban rendelkezik illetékességgel, amennyiben az ilyen szabályozás progresszív mértékű illetéket ír elő, feltéve hogy a hivatkozott tartozások figyelmen kívül hagyása és az ilyen progresszív mérték együttesen magasabb illetékterhet eredményez azon örökösök tekintetében, akik nem élhetnek ilyen levonással.

Ugyanis a tőke szabad mozgásának korlátozása abból a tényből ered, hogy az ilyen szabályozás, a progresszív adómérték alkalmazásával együttesen eltérő bánásmódot eredményez az illetékterheknek a különböző örökösök közti megosztásakor, annak függvényében, hogy az örökhagyó a halála időpontjában az érintett tagállamban rendelkezett-e illetékességgel.

Ezen eltérő bánásmód nem igazolható azzal az indokkal, hogy egymással objektíve nem összehasonlítható helyzetekre vonatkozik. Amennyiben valamely nemzeti szabályozás az öröklés útján szerzett és az érintett tagállamban fekvő ingatlan dolog adóztatása szempontjából ugyanúgy kezeli a halála időpontjában belföldi, valamint külföldi illetőségű személy örököseit, ugyanezen adóztatás keretében az ezen ingatlant terhelő tartozások levonhatósága tekintetében nem kezelheti ezen örökösöket eltérő módon, anélkül hogy hátrányos megkülönböztetést teremtene. A nemzeti jogalkotó ugyanis azzal, hogy az öröklési illeték szempontjából – a tartozások levonhatósága kivételével – egyenlő bánásmódban részesítette a személyek e két csoportjának öröklését, elismerte azt, hogy ezen adóztatás feltételei és módozatai tekintetében nincs olyan objektív különbség, amely az eltérő bánásmódot igazolhatná.

A hivatkozott értékelést nem befolyásolja az a körülmény, hogy azon tagállam szabályozása, ahol az örökhagyó a halála időpontjában illetékességgel rendelkezett, egyoldalúan biztosítja az adójóváírás lehetőségét a más tagállamban fekvő ingatlan után e másik tagállamban esedékes öröklési illeték tekintetében. Az ingatlan fekvése szerinti tagállam a tőke szabad mozgásának a saját szabályozásából eredő korlátozása igazolására nem hivatkozhat az akaratától független azon lehetőségre, hogy valamely másik tagállam – például azon tagállam, ahol az örökhagyó a halála időpontjában illetőséggel rendelkezett – adójóváírást biztosíthat, amely egészben vagy részben ellentételezheti azt a kárt, amely azért éri az utóbbi örököseit, mert a hivatkozott ingatlan fekvése szerinti tagállamban figyelmen kívül hagyják a vagyonátruházási illeték kiszámításakor a végrendeleti hagyaték felmenői felosztásából eredő kiegyenlítési kötelezettséggel kapcsolatos tartozásokat.

(vö. 46., 54., 57., 60., 65., 67. pont és a rendelkező rész 1–2. pontja)