T‑145/22. sz. ügy

CEDC International sp. z o.o.

kontra

az Európai Unió Szellemi Tulajdoni Hivatala

A Törvényszék ítélete (hatodik tanács), 2023. június 28.

„Európai uniós védjegy – Felszólalási eljárás – Európai uniós térbeli védjegy bejelentése – Egy palackban elhelyezett fűszál formája – Korábbi nemzeti térbeli védjegyek – Viszonylagos kizáró ok – A 40/94/EK rendelet 8. cikkének (3) bekezdése (jelenleg az (EU) 2017/1001 rendelet 8. cikkének (3) bekezdése) – Az »ügynök« és »képviselő« fogalma – Közvetlen szerződéses megállapodás követelménye”

1. Európai uniós védjegy – Az európai uniós védjegy meghatározása és megszerzése – Viszonylagos kizáró okok – Valamely védjegy jogosultja ahhoz való hozzájárulásának hiánya, hogy a képviselő vagy az ügynök saját nevében kérelmezze a lajstromozást – Feltétel – A felszólaló korábbi védjeggyel kapcsolatos jogosulti minősége – Fogalom

   (40/94 tanácsi rendelet, 8. cikk, (3) bekezdés)

   (lásd: 39., 42–46. pont)

2. Európai uniós védjegy – Az európai uniós védjegy meghatározása és megszerzése – Viszonylagos kizáró okok – Valamely védjegy jogosultja ahhoz való hozzájárulásának hiánya, hogy a képviselő vagy az ügynök saját nevében kérelmezze a lajstromozást – Képviselő vagy ügynök – Fogalom – Terjedelem – A felek között közvetlenül fennálló kereskedelmi együttműködési szerződéses megállapodás

   (40/94 tanácsi rendelet, 8. cikk, (3) bekezdés)

   (lásd: 51–56. pont)

Összefoglalás

Az Underberg AG (a továbbiakban: a beavatkozó fél) 1996‑ban egy palackban elhelyezett fűszál formájából álló térbeli védjegy bejegyzése iránti kérelmet nyújtott be az Európai Unió Szellemi Tulajdoni Hivatalához (EUIPO) a szeszes italok és likőrök vonatkozásában. ( 1 ) 2003‑ban a CEDC International sp. z o.o. felperes társaság jogelődje – egyebek mellett az Európai Unió különböző tagállamaiban használt korábbi megjelöléseken alapuló – felszólalást terjesztett elő e védjegybejelentéssel szemben. ( 2 )A felszólalási osztály, majd az EUIPO negyedik fellebbezési tanácsa elutasította a felszólalást, illetve a fellebbezést.

A Törvényszék a 2014. december 11‑én hozott ítéletében hatályon kívül helyezte a negyedik fellebbezési tanács határozatát, és az ügyet visszautalta e fellebbezési tanács elé, amely – mivel úgy találta, hogy a benyújtott bizonyítékok nem elegendőek a hivatkozott korábbi védjegyek jellegének és használatának igazolására – elutasította a fellebbezést. E határozatot a Törvényszék 2020. szeptember 23‑i ítélete ( 3 ) az indokolási kötelezettség megsértése miatt részben hatályon kívül helyezte. Az újbóli kiosztást követően az ötödik fellebbezési tanács szintén elutasította a fellebbezést, azzal az indokkal, hogy egyrészt a beavatkozó fél nem tekinthető a felperes ügynökeként vagy képviselőjeként eljárónak, másrészt a hivatkozott lajstromozatlan védjegy használata nem nyert bizonyítást.

A keresetet elbíráló Törvényszék megvizsgálja a 40/94 rendelet 8. cikke (3) bekezdésének ( 4 ) alkalmazását, amely a védjegy lajstromozásának megtagadására vonatkozik, ha azt a védjegyjogosult ügynöke vagy képviselője – az említett jogosult engedélye nélkül – saját nevében jelentette be lajstromozásra, és pontosítja a korábbi védjegy eredetére, az ügynök vagy a képviselő fogalmára és a közvetlen szerződéses megállapodás követelményére vonatkozó ítélkezési gyakorlatát.

A Törvényszék álláspontja

A Törvényszék először azt a feltételt vizsgálja, mely szerint ahhoz, hogy a felszólalás a 40/94 rendelet 8. cikkének (3) bekezdése alapján eredményes legyen, a felszólalónak a korábbi védjegy jogosultjának kell lennie. E tekintetben először is rámutat, hogy e rendelkezés a „védjegyjogosultra” utal, anélkül hogy meghatározná az érintett védjegy fajtáját. Az ugyanezen rendelkezés értelmében vett „védjegy” fogalma ugyanis a lajstromozott védjegyeken kívül kiterjed a lajstromozatlan védjegyekre is, amennyiben a származási ország jogszabályai elismernek ilyen típusú jogokat. E tekintetben nincs jelentősége annak, hogy a korábbi védjegyhez kapcsolódó jogok alkalmazandók‑e az Európai Unióban, vagy sem, mivel az említett rendelkezés nem tartalmaz semmilyen utalást az érintett „területre”. Ezt követően a Törvényszék kifejti, hogy már – a két törlési kérelemmel kapcsolatos – Adamowski kontra OHIM – Fagumit (FAGUMIT) ítéletben ( 5 ) elfogadást nyert azon elv, mely szerint a 40/94 rendelet 8. cikkének (3) bekezdése nem korlátozza annak hatályát a valamely tagállamban lajstromozott vagy ott joghatásokkal járó védjegyekre. Végül a „jogosult” kifejezést a Párizsi Uniós Egyezménynek ( 6 ) a védjegyjogosult ügynöke vagy képviselője által az említett jogosult engedélye nélkül bejelentett védjegy lajstromozására vonatkozó 6 septies cikkére tekintettel kell értelmezni, és így az egyezmény részes államainak valamelyikében lajstromozott korábbi védjegy jogosultja is hivatkozhat a 40/94 rendelet 8. cikkének (3) bekezdése szerinti oltalomra, ha ügynöke vagy képviselője a védjegy lajstromozását az Európai Unióban a hozzájárulása nélkül kéri.

Másodszor a Törvényszék az ügynöki vagy képviseleti szerződéses megállapodás fennállására vonatkozó feltételt vizsgálja. E tekintetben emlékeztet arra, hogy az annak megakadályozására irányuló cél, hogy a védjegyjogosult ügynöke vagy képviselője kisajátíthassa a korábbi védjegyet, az „ügynök” és a „képviselő” fogalmának tág értelmezését igényli annak érdekében, hogy az a jogviszonyok minden olyan formájára kiterjedjen, amely egy olyan szerződéses megállapodáson alapul, amelynek értelmében az egyik fél a másik fél érdekeit képviseli, függetlenül a fennálló jogviszony jogi minősítésétől. Elegendő tehát az, ha olyan jellegű kereskedelmi együttműködési megállapodás van érvényben a felek között, amely bizalmi, úgynevezett „vagyonkezelői” viszonyt teremt azáltal, hogy kifejezetten vagy hallgatólagosan úgy rendelkezik, hogy a védjegybejelentőt a korábbi védjegy jogosultjának érdekeire vonatkozóan általános bizalmi és együttműködési kötelezettség terheli.

A Törvényszék mindazonáltal pontosítja, hogy szükséges, hogy legyen közvetlenül a felek között, és nem harmadik személyek közvetítésével – akár írásban, akár más formában – létrejött szerződéses megállapodás. Ennélfogva, azon tény, hogy a „hallgatólagos” kapcsolat elegendő lehet a 40/94 rendelet 8. cikke (3) bekezdésének alkalmazásához, csupán azt jelenti, hogy egy lényegében létrejött kereskedelmi együttműködési szerződéses megállapodás fennállása és jellege a döntő szempont, nem pedig alaki minősítése. Ezenkívül a szerződéses jogviszony fennállását nem lehet valószínűség vagy feltételezések alapján bizonyítani, hanem ahhoz konkrét és objektív bizonyítékokra kell támaszkodni. Egyébiránt nem szükséges, hogy a felek között létrejött megállapodás a védjegybejelentés benyújtásakor még érvényben legyen, feltéve hogy az eltelt idő alapján jogosan feltételezhető, hogy a bizalmi kötelezettség és a bizalmi viszony e védjegybejelentés időpontjában is fennállt.

A jelen ügyben, mivel az ügynöki vagy képviseleti szerződéses jogviszony fennállásával kapcsolatos bizonyítási teher a felszólalót, azaz a korábbi védjegy jogosultját terheli, a felperesnek kell bizonyítania, hogy a bejelentett védjegy bejelentésének időpontjában fennállt ilyen kereskedelmi együttműködési szerződéses megállapodás a beavatkozó fél és a felperes között közvetlenül. A fenti megfontolásokra tekintettel a Törvényszék megállapítja először is, hogy a felperes (illetve a jogelődje) és a beavatkozó fél (illetve a jogelődje) között nem létezett semmilyen alakszerű szerződéses megállapodás. Ezt követően emlékeztet arra, hogy a beavatkozó fél és egy harmadik társaság közötti kereskedelmi kapcsolatok fennállása nem alkalmas annak bizonyítására, hogy a beavatkozó fél a felperes ügynöke vagy képviselője lett volna. Végül úgy véli, hogy a felperes (vagy jogelődje) és a beavatkozó fél (vagy jogelődje) közötti „hallgatólagos” vagy „de facto” kereskedelmi kapcsolat fennállását nem támasztják alá a felperes által előterjesztett bizonyítékok. Ennélfogva semmilyen, e két fél közötti kereskedelmi együttműködésre vonatkozó – akár hallgatólagos, akár de facto – közvetlen szerződéses megállapodás nem nyert bizonyítást, így a beavatkozó fél (illetve jogelődje) részéről a felperessel (illetve jogelődjével) szemben semmilyen bizalmi és együttműködési kötelezettség nem nyert megállapítást.

Következésképpen a Törvényszék megerősíti a fellebbezési tanács következtetéseit, melyek szerint a felperesnek nem sikerült bizonyítania a közte és a beavatkozó fél között fennálló vagyonkezelői szerződéses jogviszony fennállását, illetve a felperes nem tett eleget az ügynöki vagy képviselői közvetlen szerződéses megállapodás fennállásának bizonyítása tekintetében rá háruló bizonyítási tehernek, és így nem bizonyította, hogy a 40/94 rendelet 8. cikkének (3) bekezdésében említett kumulatív feltételek egyike teljesült. Mivel az ügynöki vagy képviselői szerződéses megállapodás fennállására vonatkozó feltétel nem teljesült, a Törvényszék arra a következtetésre jut, hogy a fellebbezési tanács nem sértette meg a 40/94 rendelet 8. cikkének (3) bekezdését.

( 1 ) A védjegy a védjegyekkel ellátható termékek és szolgáltatások nemzetközi osztályozására vonatkozó, 1957. június 15‑i, felülvizsgált és módosított Nizzai Megállapodás 33. osztályába tartozó áruk.

( 2 ) A közösségi védjegyről szóló, 1993. december 20‑i 40/94/EK tanácsi rendeletnek (HL 1994. L 11., 1. o.; magyar nyelvű különkiadás: 17. fejezet, 1. kötet, 146. o.) az ugyanezen rendelet 42. cikkével összefüggésben értelmezett 8. cikke (1) bekezdése a) és b) pontja, valamint (3) és (4) bekezdése alapján.

( 3 ) A Törvényszék a 2020. szeptember 23‑án hozott CEDC International kontra EUIPO – Underberg (Egy üvegben elhelyezett fűszál formája) ítélete (T‑796/16, EU:T:2020:439).

( 4 ) Jelenleg az európai uniós védjegyről szóló, 2017. június 14‑i (EU) 2017/1001 európai parlamenti és tanácsi rendelet (HL 2017. L 154., 1. o.) 8. cikkének (3) bekezdése.

( 5 ) 2012. november 29‑iAdamowski kontra OHIM – Fagumit (FAGUMIT) ítélet, (T‑537/10 és T‑538/10, EU:T:2012:634, 19. pont).

( 6 ) Az ipari tulajdon oltalmára létesült, 1883. március 20‑i, felülvizsgált és módosított Párizsi Uniós Egyezmény.