C‑753/22. sz. ügy

QY

kontra

Bundesrepublik Deutschland

(a Bundesverwaltungsgericht [Németország] által benyújtott előzetes döntéshozatal iránti kérelem)

A Bíróság ítélete (nagytanács), 2024. június 18.

„Előzetes döntéshozatal – A szabadságon, a biztonságon és a jog érvényesülésén alapuló térség – A nemzetközi védelem megadására és visszavonására vonatkozó közös eljárások – 2013/32/EU irányelv – A 33. cikk (2) bekezdésének a) pontja – Annak lehetetlensége, hogy valamely tagállam hatóságai elfogadhatatlanként amiatt utasítsanak el egy menedékjog iránti kérelmet, mert előzőleg egy másik tagállam menekült jogállást ismert el – Az Európai Unió Alapjogi Chartájának 4. cikke – Az e másik tagállamban való embertelen vagy megalázó bánásmód veszélye – E menedékjog iránti kérelem e hatóságok általi vizsgálata az említett másik tagállamban elismert menekült jogállás ellenére – 2011/95/EU irányelv – 4. cikk – Egyéni vizsgálat”

Határellenőrzések, menekültügy és bevándorlás – Menekültpolitika – Menekült jogállás vagy kiegészítő védelmi jogállás – 2011/95/EU irányelv – A nemzetközi védelem megadására és visszavonására vonatkozó eljárások – 2013/32 irányelv – Nemzetközi védelem iránti kérelem megvizsgálására vonatkozó eljárás – Nemzetközi védelem valamely tagállamban történő nyújtása – Védelem iránti kérelem egy másik tagállamban – Az embertelen vagy megalázó bánásmód veszélye – Annak lehetetlensége, hogy e másik tagállam e kérelmet elfogadhatatlannak nyilvánítsa – A nemzetközi védelmet biztosító határozat automatikus elismerésére vonatkozó kötelezettség hiánya – Az említett kérelem újbóli, egyéni, teljes körű és naprakész információk alapján történő vizsgálata – Terjedelem

(EUSZ 4. cikk, (3) bekezdés, EUMSZ 78. cikk, (1) és (2) bekezdés; az Európai Unió Alapjogi Chartája, 4. cikk; 604/2013 európai parlamenti és tanácsi rendelet, 3. cikk, (1) bekezdés; 2011/95 európai parlamenti és tanácsi irányelv, 3. cikk, 4. cikk, (1) és (3) bekezdés, 13. és 36. cikk, és 2013/32 európai parlamenti és tanácsi irányelv, 5. cikk, 10. cikk, (2) és (3) bekezdés, 33. cikk, (1) bekezdés, és (2) bekezdés, a) pont, és 49. cikk)

(lásd: 57–59., 68., 71–80. pont és a rendelkező rész)

Összefoglalás

A Bundesverwaltungsgericht (szövetségi közigazgatási bíróság, Németország) által előterjesztett előzetes döntéshozatal iránti kérelem alapján, nagytanácsban eljáró Bíróság arról a kérdésről határoz, hogy valamely tagállam hatóságainak el kell‑e végezniük a menedékjog iránti kérelem újbóli vizsgálatát annak ellenére, hogy egy másik tagállamban elismerték a menekült jogállást, ha nem élhetnek a 2013/32 irányelv ( 1 ) által biztosított azon lehetőséggel, hogy e kérelmet mint elfogadhatatlant elutasítsák.

A szír állampolgár QY, akit 2018‑ban menekültként ismertek el Görögországban, nemzetközi védelem iránti kérelmet nyújtott be Németországban. Ezt követően egy német közigazgatási bíróság megállapította, hogy QY‑t Görögországban az Európai Unió Alapjogi Chartájának (a továbbiakban: Charta) 4. cikke értelmében vett embertelen vagy megalázó bánásmód komoly veszélye fenyegeti, és ezért nem lehet ebbe a tagállamba visszaküldeni.

2019 októberében a hatáskörrel rendelkező német hatóság elutasította QY menekültkénti elismerés iránti kérelmét, de kiegészítő védelemben részesítette. QY e határozattal szemben keresetet nyújtott be, amelyet az eljáró német közigazgatási bíróság azzal az indokkal utasított el, hogy QY Szíriában nincs kitéve az üldöztetés veszélyének. QY ezt követően fellebbezést nyújtott be a kérdést előterjesztő bírósághoz, arra hivatkozva, hogy a hatáskörrel rendelkező német hatóságot köti a görög hatóságok által elismert menekült jogállás.

A kérdést előterjesztő bíróság pontosítja, hogy a jelen ügyben QY nemzetközi védelem iránti kérelmét nem lehetett elfogadhatatlannak nyilvánítani amiatt, hogy korábban Görögországban elismerték e jogállást, mivel QY‑t komolyan fenyegeti az a veszély, hogy e tagállamban a Charta 4. cikke értelmében vett embertelen vagy megalázó bánásmódnak lesz kitéve. E körülmények között a kérdést előterjesztő bíróság lényegében arra keresi a választ, hogy az uniós jog értelmében a határkörrel rendelkező német hatóság értékelhette‑e ezen nemzetközi védelem iránti kérelem megalapozottságát, anélkül hogy kötve lett volna ahhoz a tényhez, hogy Görögország már biztosított ilyen védelmet QY számára.

A Bíróság álláspontja

Először is a Bíróság emlékeztet arra, hogy az EUMSZ 78. cikk (2) bekezdésének a) pontja értelmében az Európai Parlament és az Európai Unió Tanácsa intézkedéseket állapít meg egy közös európai menekültügyi rendszer létrehozása céljából, amely magában foglalja „az Unió egészén belül érvényes, egységes menekült jogállás[t] a harmadik országok állampolgárai számára”. Bár e rendelkezés ily módon jogalapot biztosít az ilyen egységes jogállást tartalmazó uniós jogi aktusok elfogadásához, ez nem változtat azon, hogy az uniós jogalkotó beavatkozása szükséges ahhoz, hogy konkrétan érvényesüljön a valamely tagállam által biztosított és az összes többi által elismert, így az Unió egész területén érvényes, említett jogálláshoz kapcsolódó valamennyi jog.

Márpedig az uniós jogalkotó még nem konkretizálta teljes mértékben az EUMSZ 78. cikk (2) bekezdésének a) pontja által elérni kívánt célt, vagyis az említett egységes menekült jogállást. Közelebbről, e jogalkotó ebben a szakaszban nem állított fel olyan elvet, amely szerint a tagállamok kötelesek automatikusan elismerni a más tagállam által hozott menekült jogállást elismerő határozatokat, és nem pontosította ezen elv végrehajtásának részletes szabályait sem. Noha a tagállamok ily módon az uniós jog jelenlegi állapotában szabadon függővé tehetik a menekült jogálláshoz kapcsolódó valamennyi jog területükön való elismerését attól, hogy a hatáskörrel rendelkező hatóságaik az e jogállást elismerő új határozatot hozzanak, lehetőségük van arra, hogy kedvezőbb rendelkezésként egy másik tagállam által elfogadott ilyen határozatok automatikus elismerését írják elő. ( 2 ) Márpedig nem vitatott, hogy Németország nem élt ezzel a lehetőséggel.

E körülmények között, másodszor, a Bíróság meghatározza az olyan kérelmezőtől származó nemzetközi védelem iránti kérelem hatáskörrel rendelkező tagállami hatóság általi vizsgálatának terjedelmét, akinek egy másik tagállam már menekült jogállást biztosított.

A Bíróság ebben az összefüggésben megállapítja, hogy ha valamely tagállam hatáskörrel rendelkező hatósága amiatt nem nyilváníthatja elfogadhatatlannak az olyan kérelmező nemzetközi védelem iránti kérelmét a 2013/32 irányelv 33. cikke (2) bekezdésének a) pontja alapján, akinek egy másik tagállam már biztosított ilyen védelmet, mert komoly veszélye áll fenn annak, hogy e kérelmező e másik tagállamban a Charta 4. cikke értelmében vett embertelen vagy megalázó bánásmódnak lesz kitéve, e hatóságnak e kérelmet a 2011/95 és 2013/32 irányelv alapján folytatott, nemzetközi védelem iránti új eljárás során egyedileg, teljeskörűen és naprakész információk alapján kell újból megvizsgálnia. Ha a kérelmező megfelel a 2011/95 irányelv II. és III. fejezetében előírt „a menekültkénti elismerés feltételeinek”, az említett hatóságnak el kell ismernie a menekült jogállását, és nem rendelkezik mérlegelési jogkörrel.

E tekintetben, noha ugyanezen hatóság nem köteles elismerni e kérelmező menekült jogállását pusztán amiatt, hogy e jogállást a kérelmező számára korábban egy másik tagállam határozata elismerte, e határozatot és az azt alátámasztó elemeket teljes mértékben figyelembe kell vennie. A közös európai menekültügyi rendszer ugyanis, amely magában foglalja a valamennyi tagállamban a nemzetközi védelemre valóban rászorulók beazonosítására alkalmazott azonos feltételeket, a kölcsönös bizalom elvén alapul, ( 3 ) amelynek értelmében a kivételes körülmények esetét kivéve vélelmezni kell, hogy a nemzetközi védelem kérelmezőivel kapcsolatos bánásmód minden tagállamban megfelel – a Chartát is magában foglaló – uniós jog, a menekültek helyzetére vonatkozó egyezmény ( 4 ) és az emberi jogok európai egyezménye ( 5 ) követelményeinek.

Figyelembe véve továbbá a lojális együttműködés elvét, ( 6 ) valamint annak érdekében, hogy a két tagállam hatáskörrel rendelkező hatóságai által ugyanazon harmadik országbeli állampolgár vagy hontalan személy nemzetközi védelmének szükségességével kapcsolatban hozott határozatok a lehető legnagyobb mértékben összhangban legyenek, úgy kell tekinteni, hogy a tagállam azon, hatáskörrel rendelkező hatóságának, amelynek az új kérelemről határoznia kell, a lehető leghamarabb meg kell kezdenie az ugyanazon kérelmező menekült jogállását korábban elismerő tagállam hatáskörrel rendelkező hatóságával való információcserét. E tekintetben e hatóságok közül az elsőnek tájékoztatnia kell a másodikat az új kérelemről, közölnie kell vele az ezen új kérelemre vonatkozó véleményét, és kérnie kell tőle, hogy észszerű határidőn belül küldje meg a birtokában lévő azon információkat, amelyek e jogállás elismeréséhez vezettek. Ezen információcsere célja, hogy az említett új kérelem tárgyában eljáró tagállam hatósága számára lehetővé tegye a nemzetközi védelem iránti eljárás keretében rá háruló ellenőrzések teljes körű tájékoztatáson alapuló elvégzését.

( 1 ) A nemzetközi védelem megadására és visszavonására vonatkozó közös eljárásokról szóló, 2013. június 26‑i 2013/32/EU európai parlamenti és tanácsi irányelv (HL 2013. L 180., 60. o.; helyesbítés: HL 2016. L 198., 50. o.). Ezen irányelv 33. cikke (2) bekezdésének a) pontja értelmében a tagállamok többek között akkor minősíthetik elfogadhatatlannak a nemzetközi védelem iránti kérelmet, ha egy másik tagállam nemzetközi védelmet biztosított.

( 2 ) Lásd: a harmadik országbeli állampolgárok és hontalan személyek nemzetközi védelemre jogosultként való elismerésére, az egységes menekült‑ vagy kiegészítő védelmet biztosító jogállásra, valamint a nyújtott védelem tartalmára vonatkozó szabályokról szóló, 2011. december 13–i 2011/95/EU európai parlamenti és tanácsi irányelv (HL 2013. L 337., 9. o.; helyesbítések: HL 2017. L 167., 58. o.; HL 2019. L 19., 20. o.) 3. cikke és a 2013/32 irányelv 5. cikke.

( 3 ) Lásd a 2011/95 irányelv (12) preambulumbekezdését.

( 4 ) A menekültek helyzetére vonatkozó, 1951. július 28‑án Genfben aláírt egyezmény.

( 5 ) Az emberi jogok és alapvető szabadságok védelméről szóló, Rómában, 1950. november 4‑én aláírt egyezmény.

( 6 ) Az EUSZ 4. cikk (3) bekezdésének első albekezdésében szereplő lojális együttműködés elve értelmében az Unió és a tagállamok kölcsönösen tiszteletben tartják és segítik egymást a Szerződésekből eredő feladatok végrehajtásában. Ezen elv konkrét kifejeződése a 2011/95 irányelv 36. cikke, valamint a 2013/32 irányelv 49. cikke.